József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Polgármesteri Hivatal

399 db találat
Dátum downCímLeírás
2019-07-01Kiemelkedő tisztviselői munkát végeznek a köz szolgálatábanDunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat az idei évben Nyesőné Frész Anikó adóügyi vezető ügyintéző, Kozma Miklósné közigazgatási hatósági ügyintéző, valamint Kovács Éva belső kontroll felelős részére adományozta.
2019-06-27Ismét ringbe szállhatnak a város legszebb kertjeiDunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere „Virágos Dunaújvárosért 2019” címmel már huszadik alkalommal versenyt írt ki a dunaújvárosi lakosság számára.
2019-06-19Adatvédelmi szabályokA mezőfalvi polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények dolgozói részére június 17-én félnapos képzés keretében az adatvédelem legfontosabb elemeiről valamint az ezzel kapcsolatos felelősségvállalásról hallhattak előadást az érdeklődők.
2019-06-14Akikre teljes joggal büszkék lehetünk az idénA 2018/19-es tanév második félévében a tanulásban és a sportban kiemelkedő eredményeket elérő fiatalokat köszöntötte Cserna Gábor polgármester. Többeket balatoni üdüléssel külön is jutalmazott.
2019-06-13Virágok, oklevelek: köszönet az óvodapedagógusok munkájáértA Dunaújvárosi Óvoda pedagógusnapi ünnepséget szervezett június 11-én, kedden a Városháza C szárnyában. Ezen a tanításmentes napon a tizenkét tagóvoda valamennyi munkatársát elhívták, hogy megköszönjék egész éves munkájukat. a Dunaújvárosi Óvoda Érdemes Pedagógusa díjat vehette át Sziklai Istvánné (Aranyalma), Ambrusné Király Márta (Százszorszép) és Fülöp Mária (Dunaújvárosi Óvoda).
2019-06-11Köszönet a példaértékű munkáért. "A város büszke lehet kiváló pedagógusaira"Június 7-én, pénteken délelőtt a városháza C szárnyának rendezvénytermében adták át Dunaújváros hagyományos pedagóguselismeréseit. Kundakker Ferencné 50 éve szerezte meg óvónői oklevelét a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben, ennek elismeréseként aranyoklevelet vehetett át. Schnemilich Rezsőné pedig 65 évvel ezelőtt szerezte meg tanári oklevelét a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Karon. Ennek elismeréseként vasoklevelet vett át Cserna Gábor polgármestertől. Dunaújváros közgyűlése korábbi önkormányzati rendeletével a nyugállományba vonuló pedagógusok részére Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat, a kiváló oktató-nevelőmunkát végző pedagógusok elismerésére a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjat, a kiemelkedő oktató-nevelő tevékenységet végző, illetve elősegítő pedagógusok és az oktatási intézmények nem pedagógus dolgozói elismerésére Dunaújváros Oktatásügyéért díjat alapított. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj: Garai Zsuzsanna, Polányiné Boldog Katalin Márta vehette át az ünnepségen. A Dunaújváros Oktatásügyéért díj: Papp Sándorné Kuruczleki Erzsébet, Kovács Piroska.
2019-06-08Kulcsszerep a pedagógusokéJúnius 7-én, pénteken délelőtt a Városháza „C”-szárnyának rendezvénytermében adták át Dunaújváros hagyományos Pedagógus Díjait.
2019-06-04Lakossági fórum a fejlesztésről. A Zöld város és a további fejlesztésekA jogszabályok által kötelezően előírt fórumot szerveztek június 3-án, hétfőn délután a városházán, ahol a főépítész szakértőkkel együtt válaszolt a fejlesztési tervekkel kapcsolatban felmerült kérdésekre.
2019-05-25Fiatalok fóruma a városházán. Rehabilitációt érintő kérdések kutatói tartottak előadástEgy téma köré épülő, de több megközelítést bemutató prezentációkat hallgathattak meg a szakmabeliek a Magyar Rehabilitációs Társaság által megszervezett Fiatalok Fórumán.
2019-05-02Kivételes tehetségű a nyolcéves kislányRóka Lilla mindössze második osztályos a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, de számos zenei verseny első helyéhez segítette már kivételes tehetsége.
2019-04-24Évértékelő és elismerések. Eredményes évet zártak a bölcsődékÁprilis 23-án dél­előtt tartotta meg a Bölcsődék Igazgatósága bölcsődék napi rendezvényét városunkban. A polgármesteri hivatal rendezvénytermében tartott eseményen városunk bölcsődéinek valamennyi alkalmazottja részt vett. Elismerő oklevelet és virágcsokrot kapott kiemelkedő munkájáért Győrfi Mária, a Liszt Ferenc kerti bölcsődéből, Vassné Borbély Ilona a Makk Marci bölcsődéből és Nádró-Zsákovics Magdolna a Napraforgó bölcsődéből.
2019-04-10A pedagógiai szakszolgálat konferenciái. Tanulók, akikhez egészen másképp kell hozzáállniA Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye szervezésében egész napos szakmai konferencia volt április 9-én a polgármesteri hivatal C szárnyának rendezvénytermében.
2019-03-30A legjobb diákokat köszöntötték. Ezek a fiatalok a város jövőjét is jelentik majdKözel fél év után ismét mozgalmas díjátadó ünnepségre került sor március 29-én, pénteken délelőtt a városháza C szárnyában, ahol a város tehetséges, az utóbbi hetekben, hónapokban komoly térségi, országos és nemzetközi szintű versenyeken értek el figyelemre méltó eredményeket.
2019-03-27Öt ember életének egyik legfontosabb napja volt a tegnapiMárcius 26-án három felnőtt és két gyermek tehette le ünnepélyes keretek között állampolgári esküjét a polgármesteri hivatal C szárnyának rendezvénytermében. Az eseményt Kozma Miklósné anyakönyvvezető és Cserna Gábor erősítette meg.
2019-03-09A hölgyeket köszöntötte (képaláírás)Kedves gesztus a nőnap alkalmából… Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere virággal köszöntötte a városházán dolgozó lányokat, asszonyokat március 8-án délelőtt. Nemcsak a dolgozók részesültek a polgármester figyelmességéből, hanem azok a hölgy ügyfelek is, akik a városháza épületében tartózkodtak a köszöntés időpontjában.
2019-02-06A város közbiztonságáért. A polgárőr szervezetek után a Petőfit segítikA Dunaújváros kenyere akció jóvoltából plusz félmillió forintot fordíthat működési kiadásaira a helyben működő négy polgárőr szervezet. A kenyeres gyűjtés stafétáját pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola vette át.
2019-01-21Természeti értékeinkről (képaláírás)Január 18-án, pénteken délelőtt Cserna Gábor polgármester hivatalában fogadta Mészáros Lászlót, a DVG Zrt. erdészeti és parkfenntartási ágazatának vezetőjét, akivel a város természeti értékeivel kapcsolatos teendőkről, valamint az ágazat előtt álló aktuális feladatairól egyeztetett a találkozón. (teljes szöveg)
2019-01-17Közgyűlés2019. január 17.
2018-11-27Lakossági fórum a városképről. Lakossági fórum volt a településkép tervérőlA településkép védelméről szóló városi rendelet módosításáról rendeztek lakossági fórumot november 26-án, hétfőn délután a városháza toronyépületének földszintjén lévő díszteremben, ahol tucatnyian jelentek meg az érintett vagy érdeklődő állampolgárok közül.
2018-11-06Szép, tisztes életkor. Dr. Bakos Károly sok kezdő fiatal életpályáját egyengetteDr. Bakos Károly november elsején töltötte be 95. életévét. Ebből az alkalomból Dunaújváros MJV Önkormányzata köszöntötte őt a polgármesteri hivatal dísztermében.
2018-11-00Akik már haza találtakIsmertető a 2018. október 10-én, a Polgármesteri Hivatalban megtartott állampolgári eskütételről. Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester és két új honfitársunk: Tuzok Jánosné, leánykori nevén Mekrava Irina Nyikolejava, valamint Marozsi Tímea.
2018-10-29A szűrés néhány órát, a betegség éveket vesz el. A rózsaszín szalag mellé bajusz kerültImmáron ötödik alkalommal rendezték meg október 27-én, szombaton reggel a Séta a mellrák ellen, a korai felismerésért elnevezésű figyelemfelhívó eseményt.
2018-10-12Mesterek avatója. Ők már a legmagasabb szinten művelik szakmájukat2018. október 9-én a dunaújvárosi Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében ünnepélyes keretek között 28 mesternek adták át az oklevelet
2018-10-12Lelkes hobbikertészek csodálatos virágosai. Üde színfoltjai a városnak a gondozott virágoskertekRégi hagyományra tekint vissza a Virágos Dunaújvárosért verseny, egészen pontosan 19 éve rendezik meg annak érdekében, hogy a lakosságot, a közintézményeket és a vállalkozásokat ösztönözzék lakó- és munkakörnyezetük esztétikusabbá, természetközelibbé varázslására.
2018-10-12Negyedik mesteravatóA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett negyedik támogatott mesterképzés, -vizsgáztatás zárult a héten a mesterlevelek átadásával. Az eseményen huszonnyolc új mestert avattak.
2018-10-10Mestereket avattak ismétA negyedik támogatott mesterképzés és -vizsgáztatás zárult a városi kamara szervezésében, a mesterleveleket október 9-én adták át a városháza rendezvénytermében.
2018-10-05Fogadalomtétellel lettek állampolgárrá. Hazájuknak tekinthetik mostantól az országotTöbben évtizedek óta várták ezt a napot és meg is könnyezték az eskütételt. Cserna Gábor polgármester és Kozma Miklósné anyakönyvvezető jelenlétében hatan tették le állampolgársági fogadalmukat a polgármesteri hivatalban október 4-én.
2018-09-28Autómentesen. Autó nélkül a környezetért2018. szeptember 21-én, az Európai Mobilitási Hetet, idén is az Autómentes nap zárta
2018-09-28Cserediákok köszöntése. Harminc éve töretlen hagyományDortmundból városunkba érkezett cserediákok csoportját fogadta és köszöntötte Cserna Gábor polgármester a Városháza dísztermében kedden (2018.09.25.).
2018-09-20Mit csinál a környezetvédő? Fennmaradásunk érdekébenMindig zajlik az élet a polgármesteri hivatal kilencedik emeletén, de szeptember 18-19-én, kedden és szerdán a szokásosnál is élénkebbek voltak a Főépítészi Igazgatóság Főépítészi és Környezetvédelmi Osztály Környezetvédelmi Szakcsoportjának helyiségei.
2018-09-07Svájci vendégekÉpítész tanulók érkeztek Dunaújvárosba Svájcból. A 35 fős csoportnak Kuslits Tibor és Szabó Imre tartott előadást
2018-09-06Svájci hallgatók és a város épített öröksége. Épített örökségünkA város épített örökségével, a szocreál várostervezés és építészet sajátosságaival ismerkedtek szeptember 5-én Svájcból érkezett hallgatók.
2018-08-01Locsolóautó hűsíti az utat (képaláírás)A II. fokú hőségriasztásra tekintettel a hétvégétől locsolóautó hűsíti a város útjait, tereit. A polgármesteri hivatal valamennyi mosdóját az ügyfelek rendelkezésére bocsátják, ahol műanyag poharakat helyeznek el, hogy a folyadék-utánpótlás lehetősége biztosított legyen. A hőségriadó ideje alatt a hivatal A épületében, a földszinti díszteremben folyamatosan működtetik a légkondicionálót, s ott a látogatók rövid felfrissülés céljából megpihenhetnek
2018-07-26Megbízott igazgató (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros megyei jogú város polgármestere a városházán, a tárgyalójában fogadta Baráth Artúrt, a DSZC Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája megbízott igazgatóját. Oktatással kapcsolatos kérdésekről egyeztettek. (teljes szöveg)
2018-07-02Köszönet és díj a köz szolgálatáért. A város szolgálatábanJúnius 28-án, csütörtökön a Városháza „C”-szárnyának rendezvénytermében adták át a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat, amelyet három kiváló szakember vehetett át. Az alábbiakban a díjazottak méltatásait közöljük.
2018-06-29Több évtizede a köz szolgálatában. Szakmai tudás és ügyfélbarát ügyintézésJúlius 1. Tisztviselők napja. Kitüntetettek: Bojér Éva, Puskás Rozália, Szögi Erika.
2018-06-29Dunaújváros Közszolgálatáért. A közszolgák köszöntéseJúnius 28-án, csütörtökön délután a Városháza C szárnyában a városvezetés nevében Cserna Gábor köszöntötte településünk köztisztviselőit. Cserna Gábor a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat Bojér Évának, a személy ügyi és működtetési osztály vezetőjének, Puskás Rozáliának, a vagyonkezelési osztály analitikus nyilvántartó ügyintézőjének, valamint Szögi Erikának, a főépítészi, építésügyi és környezetvédelmi osztály építésügyi ügyintézőjének adta át.
2018-06-09Az életüket a pedagógiára tették fel. Évtizedek munkájának elismeréseA pedagógusnap alkalmából ünnepséget rendezett az önkormányzat június 8-án délelőtt a polgármesteri hivatal C szárnyának házasságkötő és rendezvénytermében. Cserna Gábor polgármester és Izsák Máté, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke gyémántoklevelet nyújtott át Lipták Gyula (kép) okleveles tanítónak, a Barátság Általános Iskola nyugalmazott igazgatójának. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat idén Tóth Katalin (kép) tanítónő és Kollár Edit óvodapedagógus részére adományozta az önkormányzat. A Dunaújváros Oktatásügyéért díjat 2018-ban Árvai Gyöngyi igazgatóhelyettes, Robinson Erika Anna (kép) tanárnő, Simonné Nagy Zsuzsanna óvodapedagógus, Kohl Jánosné óvodapedagógus részére adományozta a város. A Pedagógus Életpályáért Em­lék­érem díjat ebben az esztendőben Friedrich Rózsa (kép) pedagógus, Kispál István pedagógus, Szuprics Tamás pedagógus, Kitczák Magdolna pedagógus, Vinklárné Palóczi Zsuzsanna tanárnő, Aszalayné Sivák Olga tanítónő, Rehányné Fejes Éva pedagógus, Tóth Istvánné pedagógus, Virág Zsuzsanna pedagógus, Kundakker Ferencné pedagógus, Kuslits Marietta pedagógus, Papp Gézáné óvodapedagógus, Tenyérné Köles Nóra óvodapedagógus, Rédei Zsuzsanna óvodapedagógus, Keszlerné Szumzer Ilona tanárnő, Kispálné Szívós Éva Zsuzsanna pedagógus, Facskó Ágnes pedagógus részére adományozta Dunaújváros önkormányzata.
2018-06-04Hol szükséges a közterületi tábla? Amit a közterületi táblák kihelyezéséről tudni kellA közterületi táblák kihelyezésével kapcsolatosan számos kérdés merült fel, amelyekre az illetékesektől kértünk választ. Írásban feltett kérdéseinkre a Dunaújvárosi Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési és beruházási osztályától kaptunk írásos választ.
2018-05-05Látogatás VukováronA testvérváros napja alkalmából küldöttség látogatott Vukovárra városunkból.
2018-04-21Az ápolók kerültek a figyelem fókuszábaA városháza C szárnyának rendezvénytermében tartották április 20-án az Egészségügyi Szakdolgozók XVIII. Tudományos Értekezletét.
2018-04-06Vállalkozókkal egyeztetettHelyi kis- és középvállalkozókkal egyeztetett Cserna Gábor polgármester április 5-én délelőtt a városházán.
2018-04-04Elégedett velükCserna Gábor polgármester személyes egyeztetésre invitálta április 3-án a helyi kulturális intézmények vezetőit.
2018-03-28A horgászatról szólva...Cserna Gábor polgármester a városházán fogadta március 27-én Somfai Rezsőt (kép), a Dunaújvárosi Sporthorgász egyesület elnökét, és Óhegyi Rudolfot (kép), elnökségi tagot.
2018-03-24Gyorshajtás a legfőbb ok!Ez évi első ülését március 22-én, csütörtökön délután rendezte a Dunaújvárosi Baleset-megelőzési Bizottság, mégpedig a városháza földszinti dísztermében. Az ülésen a bizottság tagjain kívül jelen volt Kaposvári Károly rendőr alezredes, a Fejér Megyei Rend­őr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője, a Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ügyvezető elnöke is.
2018-03-23Az ország jövője a tét. Ki kell váltani az egyetem PPP-adósságátKözel négyszáz érdeklődő fogadta Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét szerdán délután a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében. Dr. Galambos Dénes meghívására érkezett városunkba.
2018-03-23Egyeztetett az egyházi vezetőkkel (képaláítás)Hagyományteremtő jelleggel szervezett egyeztetést Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere az egyházak képviselőivel. Böttger Antal református ás Stermeczki András evangélikus lelkész, Kovács István görögkatolikus parókus, Braun Ervin, a baptista gyülekezet presbitere és Szeleczky csaba plébános vett részt a városházán tartott zártkörű megbeszélésen, amelynek az elején Cserna Gábor elmondta: a költségvetés elfogadása után, de még húsvét előtt szeretne egyeztetni ezentúl minden évben az egyházi méltóságokkal a nagyrendezvényekről, aktuális kérdésekről. (teljes szöveg)
2018-03-22Balog Zoltán: "Sorskérdésekről fogunk dönteni"Az ország­gyűlési választás tétjéről, a migráció veszélyeiről és a Fidesz-kormány által célul kitűzött legfontosabb feladatokról tájékoztatta a dunaújvárosiakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 21-én, szerda délután a városházán tartott fórumon.
2018-03-19Átadták a bokszgála adományátA múlt héten a mezőfalvi polgármesteri hivatalban hivatalosan is átadták a bokszgála szervezői a sport­esemény felajánlását. Mint korábban lapunk is megírta, március 3-án a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében nagyszabású ökölvívó-eseményt rendeztek, amelynek bevételét a rendezők teljes egészében felajánlották az iskola és az óvoda javára.
2018-02-15A korrupció megelőzéséért. Minél jobban átlátni az üvegfalonA Beügyminisztérium Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupció-megelőzési Főosztály műhelymunát szervez önkormányzati vezetők, folyamatgazdák és belső ellenőrök részére Dunaújvárosban, a polgármesteri hivatalban.
2018-02-09Búcsú Kálmán Andrástól (kishír)Utolsó útjára kísérték, és végső búcsút vettek dr. Kálmán Andrástól a városi temetőben múlt pénteken. (nem teljes szöveg)
2018-01-26Isten nyugosztalja dr. Kálmán Andrást! Elhunyt Dunaújváros egykori polgármestere, országgyűlési képviselőjeNekrológ.
2018-01-25Közgyűlés2018. január 25.
2018-01-15Ebösszeírás a városban. Ebösszeírás: kötelező, ingyenes és már sokféleképpen leadható!Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény alapján, 2017. szeptember elsejétől tart az ebösszeírás. A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosai, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonosának és tulajdonának védelme, ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.
2018-01-09Szépkorúak (képaláírás)A Szépkorúak délutánjára várták január 8-án, hétfő este az érdeklődőket a Városháza C szárnyának dísztermébe. Az eseményen fellépett Tóth Éva ás Leblanc Győző is. (teljes szöveg)
2017-12-27Pecsét István itthon. "Jól vagyok, örülök, hogy itthon lehetek" Őt eddig még nem láttuk ilyennekPecsét István több, mint egy éves kínai gyógykezelése után, 2017. december 23-án tért haza, Dunaújvárosba
2017-12-13Eredményekről, fejlesztésekről. Jövő év májusában nyit az élményfürdőDecember 12-én, kedden délután Cserna Gábor polgármester az évi rendes közmeghallgatásra várta a város polgárait. Eredmények, fejlesztési tervek, plusz lakossági kérdések.
2017-11-24Akció: Hozz egyet!Dunaföldvár város polgármesteri hivatala részt vesz az európai hulladékcsökkentési hét kezdeményezésén, amelynek keretében elindították a közösségi polc elnevezésű akciójukat. A program jelszava: Hozz egyet, vigyél egyet!
2017-11-23A gyermek: vendég! A gyermekvendéglátás nehéz, mégis nagyon hálás foglalkozásFogalmilag is különbség van a gyermekélelmezés és a gyermekvendéglátás között. Aki (szülőként, pedagógusként, vendéglátósként) részt vett a Hungast Csoport A gyermekvendéglátás közössége című előadás-sorozatán, amelynek dunaújvárosi fejezetét november 22-én, szerdán rendezték a városháza közgyűlési termének előcsarnokában, az végképp meggyőződhetett arról, hogy mekkora a különbség!
2017-11-15Magyarország biztonsága a tétZsúfolásig telt teremben várták és hallgatták végig a nemzeti konzultáció dunaújvárosi meghívottját, Csizi Péter országgyűlési képviselőt, aki amellett, hogy Fidelitas alapító tagja, jelenleg a Magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának is tagja.
2017-11-04Diákdolgok (képaláírás)Cerna Gábor, Dunaújváros polgármestere fogadta a városházán Kővári Dánielt, az egyetem HÖK-elnökét november 3-án délelőtt, és a diákönkormányzat aktuális kérdéseiről tárgyaltak. (teljes szöveg)
2017-11-02Vendéglátás (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere a városházán lévő irodájában fogadta Horváth Attilát, a vendéglátás meghatározó helyi személyiségét, akivel a szakmáját érintő aktuális kérdésekről beszélgetett a város első embere. (teljes szöveg)
2017-11-00Lezajlott Rácalmáson a megújuló energia szeminárium2017. október 19-én megrendezésre került egy nyílt szeminárium Rácalmás Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében "Helyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiahatékonysági megoldások" címmel. A szeminárium a Norvég Alap társfinanszírozásával megvalósult korábbi közös projekt folytatása, amely a norvég Elverum városával közös partnerségben a zöld energetikai fejlesztések továbbviteléről szólt.
2017-10-28Jó tanuló és jó sportoló isCserna Gábor köszöntötte október 27-én Szabó Kornélt (kép), az egykori Dózsa iskolás tanulót, aki kiérdemelte a Jó tanuló – jó sportoló címet.
2017-10-26A legszebben virágosítók. A legszebbeket díjaztákKihirdették október 25-én, szerdán a Virágos Dunaújvárosért verseny eredményeit a városháza C szárnyának rendezvénytermében. Az idei esztendőben immár 18. alkalommal rendezték meg a Virágos Dunaújvárosért versenyt.
2017-10-19Bölcsődékról (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere fogadta a városházán Varga Éva Annát, a Bölcsődék Igazgatóságának új vezetőjét, akivel az intézményhálózatról ejtettek szót. (teljes szöveg)
2017-10-16Figyelemfelhívó séta a mellrák megelőzéséért.A korai felismerésen múlik a túlélési esélyünkRózsaszín szalagokkal és rózsaszín léggömbökkel sétálva igyekeztek felhívni a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára október 14-én, szombaton délelőtt.
2017-09-23Autómentes nap. Európai autómentes nap: elsősorban gyerekeknekAutómentes nap volt szeptember 22-e, péntek – ami (sajnos) nem azt jelentette, hogy a szokásosnál kevesebb autó közlekedett az utakon, pláne nem azt, hogy egyetlen egy sem: inkább ennek a vágyott állapotnak az előnyeire kívánták felhívni a figyelmet a szervezők, a polgármesteri hivatal munkatársai és segítőik az európai mobilitási hét (szeptember 16-22.) utolsó napján, az európai autómentes napon.
2017-09-20A zöld nap. Mobilitási hét: zöld nap a városháza dolgozóivalA hagyományokhoz híven idén is megrendezték a hivatali zöld napot a városházán: szeptember 18-án, hétfőn, 19-én, kedden és 21-én, csütörtökön általános és középiskolások keresik fel az intézményt. Hétfőn Szabó Imre városi főépítész kalauzolásával a legnevezetesebb helyi épületekkel és történetükkel ismerkedhettek meg a résztvevők egy alapos séta időtartama alatt, bejárva a Szocreál tanösvény egy részét. Kedden a Széchenyi István Gimnázium négy csoportja volt a vendég a hivatal kilencedik emeletén, a környezetvédelmi osztályon.
2017-09-13Országjárásra indultEz év őszén újra országjárásba kezdett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Ennek első állomása Dunaújvárosban volt szeptember 12-én, a városháza C szárnyában.
2017-09-13A település arculatának kézikönyve és következményeiA Település Arculati Kézikönyvről rendezett lakossági fórumot a város polgármesteri hivatalának főépítészi osztálya szeptember 12-én,kedden délután három órától a városháza közgyűlési termében. Meglehetősen gyér lakossági érdeklődés mellett
2017-09-13Tájékoztató (képaláírás)A Magyar Posta Zrt. kihelyezett tájékoztató napot tartott szeptember 12-én a postai betöltetlen munkakörökkel kapcsolatban a polgármesteri hivatal A épület, földszinti termében. (teljes szöveg)
2017-09-07A település arculatárólA múlt héten rendkívüli testületi ülés keretében olyan jelentős téma tárult a képviselők elé, mint Mezőfalva jövőbeni települési kinézete, arculata.
2017-09-01A XV. Sporttalálkozón2017. augusztus 24-től augusztus 26-ig szervezték meg Debrecenben a Megyei Jogú Városok XV. Sporttalálkozóját, ahol városunk Polgármesteri Hivatalának valamint a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatalának köztisztviselői képviselték Dunaújvárost.
2017-08-25Magyar állampolgárok lettek. Ez a föld a tiéd...Lacanics Irina és Vicol Levente augusztus 24-e óta hivatalosan is magyar állampolgár - lezárult a honosításuk.
2017-08-25Megújuló főútvonalak. Útfelújításokról és a további tervekrőlSzámos fontos városi útvonalon kezdődtek meg a felújítási munkálatok a napokban – ezeket és a közeljövő fejlesztéseit is összegezte augusztus 24-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján Cserna Gábor polgármester.
2017-08-11Bátor és példás cselekedet volt. Kristóf nagyon bátran és példásan cselekedettÚjabb alkalom nyílt arra, hogy egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó, nemes cselekedetet végrehajtó ember tettét ismerje el a város polgármestere. Cserna Gábor oklevelet és ajándéktárgyat adott át Hum Kristófnak (kép).
2017-08-07Hűsítő felhők (képaláírás)Az évtized hőhulláma után augusztus 6-án , vasárnap este végre megérkeztek a hűsítő felhők térségünkbe is. Az időjósok szerint hasonlóan hosszú forró periódusra már nem számíthatunk az idei nyáron. (teljes szöveg)
2017-07-21Virágos város Dunaújváros. Keresik a legszebb virágosított ablakokat, erkélyeket, előkerteketMár 18. alkalommal hirdetik meg.
2017-07-14Csendes adományozásRövid, csendes és korrekt találkozó volt július 13-án, csütörtökön reggel a baracsi polgármesteri hivatalban: a július 8-i, szombati repülőnap egyik attrakcióját képviselő Nyúl Ferenc, az Amatőr Raly Sportegyesület baracsi tagja, és Bálint Mihály, a Baracsért Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt a két résztvevő. A tárgy, amely miatt összejöttek: a repülőnapon jelentkező nézőket versenyautós élményben részesítő ralisok a bevételt eredetileg két, nagyon nehéz helyzetben lévő baracsi családnak ajánlották fel.
2017-07-07Nálunk járt a Virágos Magyarország zsűrije. Nem csak a virágok fontosak!Először nevezett városunk a Virágos Magyarország mozgalomba: a zsűritagok július 6-án, csütörtökön jártak itt.
2017-07-07Hat napig a rock fővárosa. Nemzetközi érdeklődésselA tavalyi vis maior miatt sokáig még az is kérdéses volt, lesz-e egyáltalán Rockmaraton Fesztivál. A kétségek mára eloszlottak, sajtótájékoztatón jelentették be július 6-án a 27. fesztivált.
2017-07-07Átszervezik a polgármesteri hivatalt, emelik a köztisztviselők fizetésétÁtalakítják a polgármesteri hivatal szervezeti felépítését, és 8,67 százalékos bérfejlesztést biztosítanak a hivatal köztisztviselőinek.
2017-06-3023 esztendő munkáját ismerték el a díjjal. Elismerés a köz szolgálatáértJúnius 29-én, csütörtökön átadták a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat a polgármesteri hivatal C szárnyának rendezvénytermében a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja alkalmából. Cserna Gábor átadta az idei Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat Dudás Pálné (kép) költségvetési és pénzügyi osztályvezető részére, aki 23 éve dolgozik a köz szolgálatában.
2017-06-30KitüntetésA Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat idén Dudás Pálné, a hivatal költségvetési és pénzügyi osztályvezetője vehette át.
2017-06-29Féláron mehetünk a koncertekreKözös sajtótájékoztatót tartott június 28-án Cserna Gábor (kép) polgármester és Turbók János (kép), az Agárdi Popstrand főszervezője.
2017-06-28Hogy érezzük a biztonságot. Mindenkinek magának kell tennie a biztonságértA vagyonvédelemről és a biztonságról szóló előadást tartottak június 27-én délután a Városháza C szárnyának rendezvénytermében.
2017-06-28A színigazgató a polgármesternélCserna Gábor (kép), Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere fogadta június 27-én Őze Áront (kép), a Bartók Kamaraszínház igazgatóját.
2017-06-21Tanulásért üdülés. A Balatonnál nyaralnak a jó tanulókCserna Gábor polgármester ebben a tanévben két alkalommal adott át elismerő okleveleket a dunaújvárosi oktatási intézmények legjobb eredményeket elért tanulóinak.
2017-06-13A kisdedek óvói. Megünnepelték a pedagógusokatA város óvodapedagógusait köszöntötték és jutalmazták június 12-én délelőtt a városháza C szárnyában. A Dunaújvárosi Óvoda Érdemes Pedagógusa emlékplakettet Tápainé Soós Erzsébet, Simonné Nagy Zsuzsanna és Kollár Edit vehette át.
2017-06-12Életstílus napja a főtéren (képaláírás)A mozgásmaraton háziasszonyaival, Prajda Anikóval és Jáhn Amáliával, valamint Rubint Rékával találkozhattak a mozogni szeretők június 11-én, vasárnap a Városháza téren. (teljes szöveg)
2017-06-10A városi oktatásért. "Mert ikonok kellenek a jövő nemzedékeinek"A város meghatározó pedagógusait, az oktatást segítő szakembereit díjazták június 9-én a városházán. Díjazottak: a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat: Jakabné Józsa Klára Eszter igazgató asszonynak, valamint Magyar Katalin igazgatóhelyettes asszonynak adta át Cserna Gábor polgármester. A Dunaújváros Oktatásügyéért díjat: Fazekas Andrea igazgatóhelyettes, Arnold Erika pedagógus, Tóth Ferencné óvodapedagógus és tagintézmény-vezető, Ferencziné Zentai Erzsébet óvodapedagógus és Gálosfai Tímea pedagógus, intézményvezető-helyettes asszony vehette át a város vezetésétől. A Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Major Kornélia tanszakvezető pedagógus, Solymosi Istvánné pedagógus, Szabó Éva kollégiumi nevelőtanár, Szűcs József gyakorlati oktatásvezető, Orbán Józsefné óvodapedagógus, Nagy Gáborné óvodapedagógus, Dobóvári Zoltánné tagóvoda-vezető, Tápainé Soós Erzsébet tagóvoda-vezető, dr. Beregi Istvánné pedagógus, dr. Takács Miklós Józsefné pedagógus, Sártory Gabriella Henriette pedagógus, Sólyomvári Gábor pedagógus és Venczelné Gulyás Edit pedagógus részére adományozta az önkormányzat.
2017-06-09Négy napig buliznak. Négy napon át dübörög a DUDIKA Parázs Varázs után, a Rockmaraton előtt sem marad nagy rendezvény nélkül a város, jelentette be Cserna Gábor polgármester június 8-án, csütörtökön.
2017-05-13Védőnői munkaértekezlet (képaláírás)A Fejér Megyei Kormányhivatala Népegészségügyi Osztályának védőnői munkaértekezletét rendezték meg május 12-én pénteken a Városháza közgyűlési termében. A járásból mintegy hatvan védőnő vett részt az eseményen, amelyen a többi között előadás hangzott el a fiatal felnőtt szülők (kábító)szerhasználatáról és annak hatásáról a családra. Képünkön dr. Radványiné Trautmann Erika és Nagyné Tóbel Mária szak felügyelő védőnők. (teljes szöveg)
2017-05-12A búcsúzó hallgatók fénykígyója (képaláírás)A selmeci hagyományokhoz híven május 11-én este is látványos fénykígyót alkotva búcsúztak a várostól és a Dunaújvárosi Egyetemtől a végzős hallgatók, akiket a város és a campus vezetői fogadtak a Városháza téren. (teljes szöveg)
2017-05-10Társadalmi támogatottság. Függetlenség, biztonságA május 9-i, kedd esti lakossági fórum után dr. Kovács Zoltánt (kép), a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára válaszolt a Dunaújvárosi Hírlap kérdéseire.
2017-05-05Városunk: tervek és vélemény. Városarculati tervekrőlA településfejlesztési koncepcióval, az integrált településfejlesztési stratégiával, a településrendezési eszközökkel kapcsolatban lakossági fórumot tart Szabó Imre (kép) főépítész május 11-én, csütörtökön 15 órától a városháza dísztermében.
2017-05-03Aranylakodalmukat ünnepelték (képaláírás)Nógrádi Katalin és Szárszó Tibor családi körben tett fogadalmat az anyakönyvvezető előtt április 29-én szombaton délután az ötvenedik házassági évfordulójuk alkalmából. Katalin az első bálján, 14 évesen találkozott Tiborral 1963-ban, és az eljegyzés után két hónappal, 1967. május 13-án kötötték össze életüket Dunaújvárosban, azóta is itt élnek. A férj a vasműben, az asszony a kórházban dolgozott nyugdíjazásáig. Fiuk, Tibor 1968-ban született, lányuk Judit pedig 1974-ben. Két gyermekük összesen hét unokával ajándékozta meg őket. Sok örömben és nagy szeretetben jutottak el az50. házassági évfordulóig, az aranylakodalomig. (teljes szöveg)
2017-04-28Májusban. Gazdag a májusi programkínálatSajtótájékoztatón ismertették április 27-én, csütörtökön a polgármesteri tárgyalóban a nagy dunaújvárosi rendezvényeket.
2017-04-27A város defibrillátor térképeKözreadjuk Dunaújváros defibrillátoros térképét, hogy mindenki tudja: szükség esetén hol talál automata életmentő készüléket a város területén!
2017-04-22Bölcsődék napja volt. Bölcsődék napja: a gyermek a fontos!A párját ritkító magyar bölcsődei rendszer létrejöttének 165. évfordulóján összejövetelt rendeztek a városházán április 21-én.
2017-04-22Kettős feszültségA Jobbik Magyarországért Mozgalom két országgyűlési képviselője, Gyöngyösi Márton és Pintér Tamás Egyenlő munkáért - egyenlő bért mottóval lakossági fórumra várta az érdeklődőket pénteken este a városháza rendezvénytermébe.
2017-04-21Együtt dolgoznak. Közelíteni szeretnénekHuszadik alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban a közbiztonsági rendezvénysorozatot, amelyben az érintett szervezetek közös programokkal várják az érdeklődőket június elejéig. Az erről tartott sajtótájékoztatón Cserna Gábor polgármester elmondta, hogy az önkormányzat huszadik alkalommal támogatja a közbiztonsági rendezvénysorozatot.
2017-04-21Közgyűlés2017. április 21.
2017-04-06Baracsiak segítettek a bajbanVéget ért az árverés a faragott túrabotra, átadták a pénzt a támogatott családnak Baracson április 5-én, szerdán délelőtt.
2017-04-05Sok helye lenne a pénznekA tervek szerint április 5-én, szerdán délelőtt adják át a jótékonysági árverésen befolyt pénzt a baracsi községházán.
2017-04-04Kékben láttattákKét helyszínen tartottak szemléletformáló minifesztivált Dunaújvárosban az autizmus világnapja kapcsán.
2017-03-30Oktatási kérdésekről (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere az irodájában fogadta március 29-én, szerda délelőtt Kovács Erzsébetet, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatónőjét. Aktuális oktatási kérdésekről tárgyaltak. (teljes szöveg)
2017-03-25Az átállítás dilemmái (képaláírás)Március 26-án, vasárnap hajnalban átállítjuk az órákat, most egy órával kevesebbet alszunk. Civil fotósunk fia, Gábor megmutatja, miként kell ezt csinálni. Mondhatnánk úgy is, felnőtt a feladathoz. Fotó: Holczer Tibor
2017-03-23A nagykövet látogatása. Fogadástól tárlatvezetésigMárcius 22-én Aleksandar Dragicevic, Bosznia-Hercegovina nagykövete érkezett városunkba - találkozók sora várta.
2017-03-17Döntések március idusán. Napirenden az élményfürdőTöbb fontos kérdésben is döntött márciusi rendes ülésén március 16-án a városi közgyűlés. Útfelújítás, élményfürdő, gyermekétkeztetés, Rockmaraton. Bázis intézmény lett a Dunaújvárosi Óvoda.
2017-03-17Hatvannyolc kiválóság (kishír)A legjobbak a Balatonon is nyaralhatnak a tanév végén. Egy hétig nyaralhatnak a a DVG Zrt. által üzemeltetett balatonkenesei üdülőben A tanév első felének legsikeresebb diákjait köszöntötte Cserna Gábor a Városházán.(nem teljes szöveg)
2017-03-16Közgyűlés2017. március 16.
2017-03-13Tanítóik adták összeÁgnes és László esküvője úgy indult, mint bárki másé. A násznép megtöltötte a házasságkötő termet, a gyűrűs párnát óvodáskorú bájos fiúk vitték előttük, és a koszorúslányok sem hiányoztak. Azonban őket egykori tanítójuk adta össze. Tóth Ágnest Cserna Gábor, városunk polgármestere oktatta, Dósai-Molnár Lászlót pedig Kiss Zsuzsa anyakönyvvezető tanította a betűvetésre. március 11-én, szombaton előttük mondták ki a boldogító igent.
2017-03-09Aktuális kérdésekről (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere az irodájában fogadta március 8-án Rideg Istvánt, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóját, akivel aktuális kérdésekről, oktatási, pedagógiai témákról beszélgettek. (teljes szöveg)
2017-03-02Aktuális kérdésekről (képaláírás)Urbán Lászlót, a Momert Zrt. vezérigazgatóját fogadta Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere március 1-én délelőtt a városházán lévő irodájában. A találkozón aktuális gazdasági kérdésekről is szó esett. (teljes szöveg)
2017-02-24Testvérvárost keresnekVárosunkba látogatott Cserna Gábor polgármester meghívására Gordan Girlic Radman, Horvátország budapesti nagykövete. Egy Dunaújvároshoz hasonló kaliberű horvát várossal való kapcsolat létrehozásáról értekeztek.
2017-02-23Látogatás. Horvát nagyköveti látogatásVárosunkba látogatott február 21-én dr. Gordan Girlic Radman, Horvátország budapesti nagykövete és Skenderovic Marin, a Horvát Idegenforgalmi Közösség vezetője.
2017-02-21Zombor ünnepén jártakFebruár 17-én ünnepelte a vajdasági Zombor városa, hogy 1749-ben, ezen a napon szabad királyi város lett. A dunaújvárosi küldöttség Friedrichné Pethő Ilona, kabinetfőnök, Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, valamint Farkas Márta, a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola igazgatója együttműködésről is tárgyalt.
2017-02-16Közgyűlés2017. február 16.
2017-02-13Sportos találkozó polgármesternélSportos téma, azon belül is a kézilabda dominált február 10-én, pénteken délelőtt a városházán...
2017-02-11Megújulnak az elavult helyiségek. Megszépülnek, megújulnakBefejezett és még folyamatban lévő felújításokon is dolgozik a DVG Zrt. a város intézményeiben.
2017-02-10Mert magyar vagyok! Magyar állampolgárokCserna Gábor polgármester és Kiss Zsuzsa anyakönyvvezető előtti fogadalomtétellel lezárult Kuzner Antal és a tizenéves Griga Iván honosítási eljárása, így mostantól ők is büszkén mondhatják: magyar állampolgárok.
2017-02-10Települési együttműködésről (képaláírás)Müller Miklós, Nagykarácsony polgármestere látogatott február 8-án délután a dunaújvárosi városházára, ahol Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere fogadta. A két település közötti együttműködés volt a beszélgetésük fő témája. (teljes szöveg)
2017-02-09A nap fotója - Egészségünk (képaláírás)Kleinné Németh Juditot, az Egészségmegőrzési Központ intézményvezetőjét fogadta Cserna Gábor polgármester a városházán, és aktuális témákról tárgyaltak. (teljes szöveg)
2017-02-08A nap fotója - horgász (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú város polgármestere a városházi irodájában fogadta február 7-én délelőtt Somfai Rezsőt, a Dunaferr horgászegyesület elnökét, akivel aktuális kérdésekről, idei tervekről tárgyaltak. (teljes szöveg)
2017-02-08Pályázatok: sietni kell, vagy lemaradhatnakA Széchenyi Programiroda és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében tartottak fórumot február 7-én a GINOP pályázatokról a városházán.
2017-01-24Részvét a távolból. Feldolgozhatatlan tragédiaA hét végén történt olaszországi buszbaleset áldozataira emlékeztek a város és a környező települések oktatási intézményeiben. Volt, ahol egyperces néma főhajtással fejezték ki részvétüket, máshol mécseseket gyújtottak. Így történt ez január 23-án délután Dunaújváros főterén is.
2017-01-23Gyertyagyújtás, emlékezésDunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata a tragikus olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére gyertyagyújtásos megemlékezést tart a nemzeti gyásznapon január 23-án, hétfőn délután fél négytől a Városháza téri szökőkútnál.
2017-01-19Jótékony Carissa Kupa. Eredményes gyűjtőakcióA XV. Carissa Kupa jótékonysági kispályás labdarúgó torna zárásaként sajtótájékoztatót tartottak január 18-án, a városházán.
2017-01-19Közgyűlés2017. január 19.
2017-01-18Közbiztonságról szólvaDunaújváros rendőrkapitányát fogadta Cserna Gábor polgármester január 17-én a városházán.
2017-01-13ÉletmentésértJanuár 12-én délelőtt Cserna Gábor polgármester fogadta tárgyalójában Földi Zoltánt (kép) és Hernádi Lajosnét (kép).
2017-01-13Tízmillió forintból megújul a díszteremHosszú évek után, az idén nyílt lehetőség a Polgármesteri Hivatal földszinti dísztermének felújítására a DVG Zrt. által végzett mintegy tízmillió forintos fejlesztéssel.
2017-01-12Váratlan helyeken támad a nagy fagy. Kabátokat adhatunk mégVáratlan népszerűségre tett szert a Szabadfogas-akció - talán ezért sok kritikusa is támadt mostanra...
2017-01-11Ajánlja fel megunt kabátját másnak! Téli szabadfogas-akció a térenFutótűzként terjed az országban az ötlet a télikabátok célszerű újraosztásáról. Január 10-án délelőtt a városháza és mozi előtt álló fogasokon is lógott néhány kabát.
2016-12-20Karácsonyi ajándék. Ajándékot adtak átA Fidesz helyi szervezete jótékonysági báljának köszönhetően hatvankilencen vehettek át ajándék vásárlási utalványt a párt karácsonyi rendezvényén december 19-én a Városházán.
2016-12-19Hivatali esküvő (képaláírás)Jeles esemény volt december 17-én délután a városháza C-épületének rendezvénytermében: Dzsupin Andrea és Gyenge Lajos Róbert élete meghatározó pillanatának, a házasságkötésüknek lehettünk tanúi. Az esemény különleges volt, hiszen a gyönyörű menyasszony és a boldog vőlegény egyaránt a polgármesteri hivatal dolgozója. Az ifjú pár Cserna Gábor polgármester és dr. Sürü Renáta jegyző előtt mondta ki a boldogító igent. (teljes szöveg)
2016-12-16adventi Forgatag (képaláírás)Az Adventi Forgatag keretében lépett fel december 14-én, szerdán este a Koczkás Kapcza, amely ezúttal is remek koncerttel szórakoztatta az ünnepváró rendezvénysorozat közönségét. Képünkön a zenekar egyik énekes-gitárosa, Verboczki László. (teljes szöveg)
2016-12-15Közgyűlés2016. december 15.
2016-12-14Évértékelés és tervek. Évértékelés, tervekCserna Gábor polgármester közmeghallgatáson foglalta össze az év főbb adatait, és ismertette a 2017-es fejlesztési elképzeléseket december 13-án, kedden a városházán.
2016-12-13Stílusos díszek. Egyedi díszes fenyők és utcabálA város iskolásai december 12-én, hétfőn saját elképzeléseik szerint öltöztettek fel ünnepi díszbe egy-egy fenyőfát. A Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatón, Mórocz Erika (kép) a Tourinform Iroda vezetője bejelentette, hogy szilveszterkor lesz utcabál.
2016-12-08Együttműködési színterek. Szakértő cégeket keresnekA Dél-afrikai Köztársaság nagykövete, Johann Marx (kép) látogatott Dunaújvárosba december 7-én, szerdán. A városházán, a kamaránál tette tiszteletét.
2016-11-30Reformáció és iskolaCserna Gábor, Dunaújváros polgármestere Schön Beatrixot, a Bánki Donát Szakközépiskola megbízott igazgatóját, majd Stermeczki Andrást, evangélikus lelkészt fogadta november 29-én délelőtt a tárgyalójában.
2016-11-25A miénk a legszebb, legérdekesebb szigetVégül idén karácsonyra mégiscsak megjelent A mi szigetünk: Éberhardt Béla (kép) könyve a Szalki-szigetről! Bemutatóját november 24-én, csütörtökön este tartották Városháza házasságkötő termében.
2016-11-19Jubiláló párok köszöntéseÜnneplőbe öltözött emberek, jubiláló házaspárok töltötték meg a nagyvenyimi polgármesteri hivatal dísztermét november 12-én, szombaton. Fogadalmat tettek, ismét.
2016-11-17Ismét Adventi ForgatagSajtótájékoztatón jelentették be november 16-án a városházán, hamarosan indul az Adventi Forgatag rendezvénysorozata.
2016-11-16IskolakérdésekCserna Gábor polgármester zártkörű megbeszélésre invitálta a dunaújvárosi tankerület iskoláinak vezetőit a tárgyalójába november 15-én.
2016-11-12Szakmai, népszerű. Önzetlen és példásKözel kétszáz résztvevővel a városházán rendezte meg november 11-én a Szent Pantaleon Kórház az egészségügyi szakdolgozók tudományos értekezletét.
2016-11-00Jubiláló párokat köszöntöttünkNagyvenyimen már hosszú évek óta ünnepeljük a jubiláló házaspárokat. Idén (2016) a polgármesteri hivatalban tartott kis ünnepséggel köszöntöttük négy huszonötéves, és egy hatvanéves évfordulóját ünneplő házaspárunkat.
2016-10-27Virágpolgáraink. Városunk díjazott virágosítóiA város legjobb és legkreatívabb virágosítóit, kertépítőit díjazták október 26-án, szerdán délután a városházán. A "Virágos Dunaújvárosért" díjakat Cserni Béla önkormányzati képviselő adta át. A díjazottak névsora a cikkben.
2016-10-25Nyomasztó kéménykérdés. Kéményügyek: parázs vitákAz utóbbi hetekben több száz lakástulajdonos, közös képviselő kapott levelet a hatóságtól, hogy húsz napon belül oldja meg a kéménnyel kapcsolatos problémákat. E soktényezős és sokszereplős kérdéskörről tartottak fórumot október 24-én, hétfőn a városházán.
2016-10-14A teremtő időről (képaláírás)Október 13-án, csütörtökön este a dunaföldvári városháza dísztermében mutatták be a nagyközönségnek Lukácsi Pál, A teremtő idő címmel a közelmúltban megjelent új helytörténeti munkáját. Az író-olvasó találkozón a népszerű szerzővel L. Mészáros Irma, a Dunaújvárosi Hírlap munkatársa beszélgetett. Képünkön dr. Süveges Árpádné alpolgármester és a könyv szerzője (teljes szöveg)
2016-10-13A polgármesternél (képaláírás)A polgármesteri hivatalban Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere október 12-én délelőtt fogadta Dobráné Szabó Mártát, a Bölcsődék Igazgatóságának igazgatóját és dr. Kovács Pétert, a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetőjét. Előbbi arról tájékoztatta Cserna Gábort, hogy milyen történések voltak területükön, míg az utóbbi a várossal és a kormányhivatallal meglévő kapcsolatukról szólt. (teljes szöveg)
2016-10-10Felhívták a figyelmet. Séta az emlőrák ellenImpozáns tömeg gyűlt össze október 8-án, szombaton reggel a mozi előtt a Séta az emlőrák ellen, elnevezésű akcióban, a korai felismerésért.
2016-10-00Én is magyar vagyokNyolcan tették le a honosítási esküt a városházán 2016. szeptember 27-én. Nyilatkozik Vicol Nikolett és Farkas István.
2016-09-28Magyar állampolgárok lettek. Hivatalosan is magyarkéntNyolcan tették le a honosítási esküt a városházán szeptember 27-én. Hivatalosan is magyar állampolgárok lettek.
2016-09-27Ötvenöt témában döntöttekA közgyűlés rendeletet alkotott a legutóbbi ülésén a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról. Elfogadták az önkormányzat első félévi pénzügyi beszámolóját, aktualizálták az idei költségvetési rendeletet. Rendőrkutya helyett dologi kiadásokra költheti a kapitányság a nyáron megítélt 600 ezer forint támogatást. A Római városrészi körzeti megbízott irodáját áthelyezik. A közgyűlés elfogadta a helyi Integrált Területi Program, az építési szabályzat, valamint a településrendezési eszközök módosítását, meghozta a sportlétesítmények fejlesztésére, illetve a volt vidámparki telekalakításhoz szükséges döntéseket. A város részt vesz a Jedlik Ányos Terv elektromos töltőállomás alapprogram pályázatán. Az önkormányzat átvállalja az Innopark területrendezési költségeit, majd jóváhagyta az Intercisa Múzeum SZMSZ-ét és a 7 éves továbbképzési tervét, nem volt ellenvetés a Bartók Kamaraszínház létszámmódosítása ellen sem. Egyetértettek a Dunaújvárosi Óvoda logopédus igényével. Az önkormányzat csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázathoz. Döntöttek a 16. sz. felnőtt háziorvosi körzet helyettesítő orvosáról és más egészségügyi témakörökről. A Hajléktalanok Átmeneti Otthonában új szolgáltató gondoskodik az étkeztetésről. Az önkormányzat árajánlatot kér a tévés archívum digitalizására, valamint a hivatal internetes honlapjának üzemeltetésére.
2016-09-23Egy nap környezettudatossággal. Egy nap autómentesenElsősorban a kicsiknek rendeztek Autómentes Napot a Vasvári iskola előtti téren és a Petőfi ligetben szeptember 22-én, csütörtökön.
2016-09-21Körséta a városbanAz Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozatában szeptember 20-án, kedden a városi főépítész vezette körbe a diákokat a nevezetes épületekhez.
2016-09-14A jövőnkről szavazunk. Mindnyájunknak el kell menni!Dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára érvelt a kényszerbetelepítés ellen szeptember 13-án, kedd este Dunaújvárosban, a Fidesz helyi szervezetének lakossági fórumán.
2016-09-12Különleges nászKét egymást követő alkalommal is Cserna Gábor polgármester, Kiss Zsuzsa anyakönyvvezetővel közösen adta össze a párokat szeptember 10-én, szombaton délután.
2016-09-07Köznevelési kérdésekrőlCserna Gábor (kép) polgármester informális egyeztetésre hívta a Dunaújvárosi Tankerülethez tartozó, dunaújvárosi székhelyű intézmények vezetőit szeptember 6-án.
2016-09-05Kánikulai nyárbúcsúztató. Nyári fesztiváli hangulatbanGazdag kínálat várta a város főterére kilátogatókat szeptember 3-án, szombaton. Kánikulai búcsú a nyártól.
2016-09-03Életre szóló, felejthetetlen emlékDunaújváros első embere, Cserna Gábor előtt mondta ki a boldogító igent Ollári Tímea és vőlegénye, Kalászi Balázs.
2016-08-27Ihatunk a főtéren (képaláírás)Jó ötlet volt az arra sétálók számára ivókutat építeni a Városháza térre - szomjoltási lehetőségként. Valószínűleg a gyakori használat miatt egy időre elromlott ez a kút, írtunk is erről - ám, mint augusztus 26-án, pénteken délután készült felvétel is bizonyítja, már újra használható. A képen Szendrődy Bence tölti meg palackját. (teljes szöveg)
2016-08-25Polgári védelmi felügyelő bemutatása (képaláírás)Lóki Richárd, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Kirendeltségének vezetője mutatta be Cserna Gábornak, Dunaújváros polgármesterének Molnár Józsefet, a kirendeltség polgári védelmi felügyelőjét augusztus 24-én a városházán. A találkozón elsősorban a katasztrófavédelemről, a nemrég kinevezett szakember tapasztalatairól esett szó. (teljes szöveg)
2016-08-19Belépés csak kártyávalSzámítógépes beléptetőrendszer működik a Polgármesteri Hivatalban augusztus 11-től. Az ügyfelek úgynevezett vendégkártya birtokában kereshetik fel az adott osztály ügyintézőjét.
2016-08-18A színházi évadról (képaláírás)Cserna Gábor (kép), Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere fogadta a városházán Őze Áront (kép), a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatóját augusztus 17-én délelőtt. A polgármester érdeklődött a színházi vezető első benyomásairól, szóba került a nemrég lezárult Liget programsorozat, és egyeztettek az új évadról, a további tervekről is. (teljes szöveg)
2016-08-18Főerdészi bemutatkozás (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere tárgyalásokat folytatott Mészáros László főerdésszel augusztus 17-én. A szakember a nyugdíjba vonult Horváth Tibor utódaként folytatja a munkát a DVG Zrt. erdészeti ágazatvezetőjeként. A polgármesterrel folytatott megbeszélésen a város zöldövezeteiről, erdőiről, további tervekről, elképzelésekről esett szó. (teljes szöveg)
2016-08-16Beléptető rendszer (kishír)A polgármesteri hivatalban augusztus 11-től számítógépes beléptető rendszer működik.
2016-08-09Szurkolás a főtéren. Szurkoljunk ismét együtt!A városháza téren felállított kivetítő előtt együtt szurkolt augusztus 8-án, hétfőn a magyar férfi vízilabda-válogatottnak a Mazán család. (kép) Dunaújváros önkormányzata ismét arra kéri a város sportkedvelőit, szurkoljanak együtt a magyar sportolóknak a riói olimpián.
2016-08-04Párakapu alatt (képaláírás)Rendben, hogy nyár van, melegek a nappalok és az éjszakák is, de azért lehetne elviselhetőbb az időjárás. A két fiatalember megtalálta a megoldást: a Városháza téren található párakapu alatt bringáztak. (teljes szöveg)
2016-08-03Felszerelték a beléptető rendszert a polgármesteri hivatal főépületében (képaláírás)A közgyűlés döntése alapján már felszerelték a beléptető rendszert a polgármesteri hivatal főépületének recepciója mellé. A technikai eszköz várhatóan szeptembertől fog működni. Képünkön Szalontai Károly halad át a beüzemelés előtt álló kapun. (teljes szöveg)
2016-07-01A köz szolgálatábanA köztisztviselők napja alkalmából az önkormányzatnál dolgozókat köszöntötték a városházán június 30-án. Az ünnepségen adták át a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat: Bucsai Béláné pénzügyi ügyintéző, Babrányi Éva adóügyi ügyintéző és Kiss Zsuzsanna anyakönyvvezető kapta.
2016-07-00"Akinek kertje van és könyvtára, annak megvan mindene". Akinek kertje van...Nagyvenyim lakosságának és ezzel együtt a gyermekek létszámának növekedése szükségessé tette, hogy az iskola visszakapja azt a két tantermét, amit 1999-ben a művelődési ház és könyvtár számára átadott. A képviselő-testület úgy határozott, hogy egy többfunkciós közösségi épületet létesít, melyhez Magyarország Kormánya 40 millió Ft támogatást biztosított.
2016-06-27Miénk itt a Városháza tér! (képriport)Újra megtelt Dunaújváros főtere, mintegy 1200 ember buzdította a magyar csapatot.
2016-06-21Egyedivé és színessé varázsoltákEgyik napról a másikra változott színes és vidám felületté az Aranyvölgyi úton található, korábban szürke támfal. Ide Dunaújváros nevezetes épületeit festették fel sajátos látásmódban a dunaföldvári AztaKeservit.com csoport elhivatott és lelkes tagjai.
2016-06-03A korrupció ellenVona Gábor pártelnök és Barta Endre (kép) képviselőjelölt vezetésével lakossági fórumra várta a polgárokat június 2-án délután a Jobbik Magyarországért Párt a Városháza C-szárnyába.
2016-05-26Elkészült a szavazólapA helyi választási bizottság a szavazólap adattartalmának elfogadása miatt ülésezett május 25-én, szerda délelőtt.
2016-04-26Küldöttek választásaA Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) Fejér megyei küldöttválasztó gyűlését Dunaújvárosban rendezték meg április 25-én a polgármesteri hivatalban.
2016-02-04Pecsét IstvánnakMindeddig példátlan méretű közösségi összefogás bontakozott ki Dunaújvárosban és környékén Pecsét István élete érdekében.
2015-12-11Főtéri Cukrászda és Kávézó. Telefontöltés, ingyenes wifi és internetA Városháza lapostetős "B" épület földszintjén, a korábbi okmányiroda helyén alakítottak ki kávézót, a DVG Zrt. végezte az átalakítást. Ingyenes internet elérést biztosítanak a vendéglátóegységben.
2015-11-21Születésnapi ajándékHivatalosan is átadták a polgármesteri hivatalban a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesületének új irodáját.
2015-11-06Elterjedt a jó hírÖnálló irodát kapott a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesülete az akadálymentesített városháza nyolcadik emeletén.
2015-10-00A hosszútávúszástól a közigazgatásigBeszélgetés dr. Molnár Attilával, Dunaújváros aljegyzőjével pályafutásáról, jelenlegi feladatairól és családjáról.
2015-09-18Téglás válaszoltTéglás Zoltán, a Polgármesteri Hivatal városfejlesztési igazgatója válaszolt a közvilágítás korszerűsítésével kapcsolatos kérdésekre.
2015-09-18Városházi sétaHivatali zöld nappal kezdődött az Európai Mobilitási hét programsorozata városunkban. Szerdán és csütörtökön általános és középiskolás diákcsoportokat fogadtak a városházán. Bepillantást nyerhettek a tanulók a hivatal környezetvédelmi osztályának munkájába. További rendezvények.
2015-09-11Az energiatakarékosság nagy áraAz energiaracionalizálást célzó kormányzati pályázaton megnyert összegből a korszerűsítik, kicserélik a baracsi óvoda, iskola és polgármesteri hivatal ablakait, ajtóit.
2015-08-14Dr. Molnár Attila az új aljegyzőA korábbi aljegyző, Orbán Zsuzsanna Polgárdi jegyzőjeként dolgozik tovább.
2015-08-10Felújítják a közgyűlési termet (képaláírás)Felújítják a közgyűlési termet. Tóth Imre és Mendi Gábor a térelválasztó paravánon dolgozik (teljes szöveg)
2015-08-10Megújul a közgyűlés helyeSzépen felújított közgyűlési teremben ülésezhet a képviselő-testület a nyári szünet után.
2015-07-24Felújítják a közgyűlési termetBeázott és megvetemedett.
2015-07-01Éljenek a közszolgák!A Polgármesteri Hivatal három kiváló dolgozója - Prajdáné Kustán Erzsébet szociális ügyintéző, Ráczné Bodó Beáta ügyintéző, Szabó Imre főépítész - vehette át a Dunaújváros Közszolgálatáért-díjat a köztisztviselők napi ünnepségen. A díjazottak méltatása, pályaképe.
2015-07-00Lezárult az energetikai korszerűsítésNagyvenyimen lezárult az óvoda és a polgármesteri hivatal teljes körű energetikai megújulását eredményező beruházás. 2015. június 1-jén került sor az átadásra, amelyen Dorkota Lajos, Galambos Dénes és a környékbeli polgármesterek is részt vettek.
2015-06-20Már új helyen a hivatalA Fejér Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Egészségbiztosítási Osztályának kihelyezett ügyfélszolgálata 2015. június 12-től már az Irodaházban, Vasmű út 41-ben elérhető.
2015-06-12Hivatásuk a nevelésÜnnepélyes keretek között adta át Cserna Gábor polgármester úr a Dunaújváros Közgyűlése által alapított pedagógus díjakat. Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díj: Hubacsekné Nagy Emília, Szuprics Tamás. Dunaújváros Oktatásügyéért díj: Éliás Miklós Tiborné, Szilárdi Sándorné, László Gyuláné, Dominek Zoltánné, Oroszi Miklósné. Pedagógus Életpályáért Emlékérem díj: Mericz Krisztina Zsuzsanna, Szalai Istvánné, Vinczepálné Török Katalin, Lőwy Vera, Hartungné Hajnal Klára, Dömötörné Gráczer Erika, Nagy Lajosné, Ritterné Marth Edit, Oláh Csaba. A díjazottak méltatása.
2015-05-22Fagyizó a főtéren (képaláírás)Fagyizót alakítanak ki Dunaújváros főtérén. (nem teljes szöveg)
2015-05-00EnergiatakarékosanElkészült a kivitelező a nagyvenyimi óvoda és polgármesteri hivatal energetikai fejlesztésével, korszerűsítésével.
2015-02-19Közgyűlés2015. február 19. A határozatok mellékletei (módosító okirat, megbízási szerződés, munkajelentés, üzemeltetési szerződés módosítása és kiegészítése, megállapodás, szolgáltatási keretszerződés, teljesítési igazolás, támogatási szerződések, közszolgáltatási szerződés, pályázati felhívás, szervezeti és működési szabályzat módosítása) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020 február 19-ig.
2015-02-00Energetikai fejlesztésElkezdődtek a felújítási munkálatok a nagyvenyimi óvodában és a polgármesteri hivatalban.
2015-01-29Óvoda és községházaEnergetikai fejlesztés Ngyvenyimen. "A Nap energiáját hasznosítják hamarosan a nagyvenyimi óvodában és polgármesteri hivatalban."
2015-01-22Közgyűlés2015. január 22. A határozatok mellékletei (együttműködési megállapodás tervezet, együttműködési megállapodás, adásvételi szerződés, támogatási szerződés módosítása, megbízási szerződés, tájékoztató) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020. január 22-ig.
2014-12-18Közgyűlés2014. december 18.
2014-11-27Közgyűlés2014. november 27.
2014-10-24Hivatalban maradt Cserna GáborCserna Gábor polgármester pénteken átvehette megbízólevelét.
2014-09-19Egyre elégedettebbek az ügyfelekA polgármesteri hivatal szervezetfejlesztését célzó projekt a végéhez ért.
2014-08-14Belvárosi munkanaplóA belvárosi építkezéseket irányító DVN Zrt. az alábbi munkálatok zajlanak a beruházás során érintett négy helyszínen: Polgármesteri Hivatal C szárnyánál, Városháza tér és sétány, játszótér, körforgalom.
2014-08-09KépaláírásPénteken Evgeny Tankhilevich az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője és dr. Mezőközy András HR igazgató látogatott el a város polgármesteri hivatalába. A találkozón áttekintették a város, a térség és a vasmű közös témáit. (nem teljes szöveg)
2014-07-25Nyári diákmunkaNegyvenöt tanuló az önkormányzatnál. Általában ügyviteli kisegítő feladatokat végeznek.
2014-07-11Átadás augusztusbanKét héten belül átadhatják a forgalomnak az új belvárosi körforgalmi csomópontot. Fokozatosan adják majd át az elkészült épületeket, köztereket a Belvárosban.
2014-07-09Forgalomra várvaÁtalakuló belvároskép. Újabb látványos szakaszához érkezett a belváros átépítése. Építési napló a következő hetek munkálatairól. Kép a belvárosi új forgalmi csomópontról.
2014-07-01Köztisztviselők napjaJúlius elseje a Köztisztviselők napja, ebből az alkalomból átadták a a Dunaújváros Közszolgálatáért díjakat: Burkovics Otilia, Németh Istvánné, Szabóné Balázs Erika.
2014-06-20Hivatásuk a közbiztonságA hagyományos Közbiztonsági Rendezvénysorozat záró részeként tárgyjutalmakat és okleveleket adtak át.
2014-06-19Közgyűlés2014. június 19.
2014-05-29Közgyűlés2014. május 29.
2014-02-11Tanúsítvány, három évre (kishír)A polgármesteri hivatal újabb három évre megkapta EMAS Környezetvédelmi Vezetési és Hitelesítési rendszer regisztrációs okiratát az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelősségtől.
2014-02-11A bizottság helyisége (kishír)A Fejér Megyei 4-es számú Országos Egyéni Választókerület Választási Bizottsága, amely egyben a helyi választási bizottság is, a városháza II. emeleti 201-es irodában működik.
2014-02-07Szépülő C-szárny"A városközpont megújításának programján belül zajlik az úgynevezett C-szárny, a városháza színháztermének korszerűsítése és átépítése is."
2014-02-05Polgármesteri hivatal: új szám (kishír)Digitális telefonvonal váltja fel a városi polgármesteri hivatal eddigi analóg vonalát, ezért a hivatal központi hívószáma is megváltozik (25-544-100) 2014. február 10-től.
2014-01-10Folyamatosan építkeznekÜtemezve halad a városközpont rehabilitációja, megújítása, a közbeszerzés elhúzódása miatt a közel 1.8 milliárd forintos beruházás május helyett idén június végére készülhet el teljesen.
2013-10-25Már csak múltidő (képaláírás)A városközpont-rehabilitáció keretében a városháza C-szárnyában is már javában zajlanak a munkálatok. Az egykori színházterem már csak nyomokban emlékeztet pár héttel ezelőtti állapotára. (nem teljes szöveg)
2013-09-18Anyakönyv, új helyenA belvárosi rehabilitáció miatt az anyakönyvi hivatal a átmenetileg a polgármesteri hivatal A-szárnyának földszinti dísztermében működik.
2013-06-29Két különös mozzanat a köztisztviselők ünnepségénHegyesiné Horváth Tünde, Járki Jánosné, valamint Mittly Béláné részére adományozta a közgyűlés a "Dunaújváros Közszolgálatáért" Díjat. A díjazottak méltatása. Járki Jánosné az ünnepségen javasolta, és pénzdíja felét felajánlotta egy pénzalap részére, amely a többgyermekes rászorult családokat támogatná.
2013-06-29Díjazott tisztviselőkHegyesiné Horváth Tünde, Járki Jánosné, valamint Mittly Béláné részére adományozta a közgyűlés a "Dunaújváros Közszolgálatáért" Díjat. Járki Jánosné az ünnepségen javasolta, és pénzdíja felét felajánlotta egy krízisalap létrehozására.
2013-03-08Elismert szakember"A katasztrófavédelem segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő munkája elismeréseként Somogyi Kitti, a polgármesteri hivatal közbiztonsági referense ajándéktárgyat vehetett át dr. Bakondi Györgytől, a Belügyminisztérium katasztrófavédelmi főigazgatójától a Polgári Védelem Napja alkalmából."
2013-02-27Közösen folytatja a két kicsiKözösen folytatja Nagykarácsony és Daruszentmiklós.
2013-02-19Költözött a DLSZ irodaÚj irodába költözött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ), az önkormányzati hivatal 805-ös szobájába.
2013-02-15Büszkén lobogA fővárosi ünnepélyes zászlóátadás után két órával Dunaújváros polgármesteri hivatalára is felkerült a székely zászló, az önkormányzat egy emberként csatlakozott a szolidaritási akcióhoz. A zászlót Baracson is kirakták.
2013-02-08A járási ügyekbenA Dunaújvárosi Járási Hivatal tizenhat település közel százezer lakójának ügyeit intézi január elseje óta. A hivatal munkájáról.
2013-02-01A járási hivatal feladataiA Dunaújvárosi Járási Hivatal 16 települést ölel fel.
2013-01-29Teendők szerintA járási hivatal megalakulásával, a változások hatására öt igazgatóságra tagolták a polgármesteri hivatal szervezetét. Hatósági Igazgatóság; Gazdasági Igazgatóság; Humán Szolgáltatási Igazgatóság; Jogi és Szervezési Igazgatóság; Személyügyi és Munkaerő-gazdálkodási Igazgatóság. A vezetők és az igazgatóságokhoz tartozó osztályok részletesen a cikkben.
2013-01-28A Polgármesteri hivatal szervezeti felépítésA Polgármesteri hivatal szervezeti felépítése 2013 januárjától. Dunaújváros MJV Önkormányzatának Belső Ellenőrzési Osztálya; Gazdasági Igazgatóság; Hatósági Igazgatóság; Humán Szolgáltatási Igazgatóság; Jogi és Szervezési Igazgatóság; Személyügyi és Munkaerő-gazdálkodási Igazgatóság.
2013-01-05Zökkenők nélkülMegkezdte működését a Dunaújvárosi Járási Hivatal január 2-án, a városháza B-épületében. Beszélgetés dr. Kovács Péterrel (kép), a hivatal vezetőjével.
2012-12-19Új rend a polgármesteri hivatalbanA kormány a jövő év januárjától felállítja a járási hivatalokat, ezért szétválnak az államigazgatási feladat- és hatáskörök. Január elsejétől kezdi meg működését a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, amely átveszi az önkormányzatoktól minden általános iskola, középiskola, szakközépiskola és szakiskola irányítását.
2012-12-01A csődtől menekült meg a kórházBánki Erik Európa parlamenti képviselő látogatott Dunaújvárosba a Fidesz - MPSZ országjáró rendezvénysorozata kertében. A tanácskozáson szó volt a Belváros rehabilitációjáról, a Vidám Parkba tervezett műfüves pályákról, a 350 millió forint társasági adó (Hankook a dunaújvárosi sport céljaira ajánl fel) a Szent Pantaleon Kórház fejlesztéséről. A jövő évtől a kormányablakot áthelyezik a Városháza földszintjére.
2012-11-21Elköltözött a sportiskolaA Dunaújvárosi Városi Sportiskola irodája a Polgármesteri Hivatalból az Irodaház (Vasmű út 41.) II. emeletén a 201-es irodába költözött.
2012-10-29Járás - a városháza alacsony épületébenElkezdődtek a Polgármesteri Hivatalban az előkészületek a járási hivatal kialakítására. Január elsejétől Dunaújváros ötvenhét köztisztviselőt ad át a kormányhivatal tisztviselői és munkavállalói állományába.
2012-09-20Január elsejétől működnek a járási hivatalokA járási hivatalok tevékenységi köréről. Rövidebb idő alatt, könnyebben lehet majd az ügyeket intézni. A Városházán fog működni.
2012-08-24Szkeptikusok és optimisták az arculatváltásrólDunaújváros belváros-fejlesztése pályázati forrásból. A tervek bemutatása, a megvalósítás lehetőségei.
2012-08-23Különleges terekSzabó Imre főépítész augusztus 22-én lakossági fórum keretében ismertette a belváros, a városközpont átalakításának terveit, rehabilitációs programját.
2012-07-07Behajtható és behajthatatlan iparűzési adókA dunaújvárosi cégek, vállalkozások 90%-a adta be az iparűzési adóbevallást. Összesen 284 millió forint a behajthatatlan adótartozás összege.
2012-07-03Két életpálya - egy elismerés"Dunaújváros Közszolgálatáért" Díjat kapott Tóthné Záhorszky Margit és Nemes Józsefné. A díjazottak méltatása, pályaképe.
2012-06-29A város szolgálatáértÜnnepélyes keretek között, június 28-án átadták a "Dunaújváros Közszolgálatáért" Díjat: az elismerést idén Tóthné Záhorszky Margit és Nemes Józsefné kapta.
2012-06-29Díjak – a köz szolgálatáértÜnnepélyes keretek között, június 28-án átadták a "Dunaújváros Közszolgálatáért" Díjat: az elismerést idén Tóthné Záhorszky Margit az önkormányzat személyügyi és munkaerőgazdálkodási igazgatóság vezetője és Nemes Józsefné főtanácsos kapta.
2012-06-29"Dunaújváros Közszolgálatáért" Díj 2012Ünnepélyes keretek között, június 28-án átadták a "Dunaújváros Közszolgálatáért" Díjat: az elismerést idén Tóthné Záhorszky Margit és Nemes Józsefné kapta. A díjazottak méltatása.
2012-06-18A nagy Duna menténJúnius 15-én tizenegyedik alkalommal rendezett környezetvédelmi konferenciát a dunaújvárosi önkormányzat. A konferencia fő témája: a felszíni vizek védelme.
2012-06-02Segély, átmenetilegKét hónap alatt összesen 3761 ügyfél kereste fel a szociális osztály segélyezéssel foglalkozó ügyintézőit támogatásért, tájékoztatásért.
2012-04-19A virágos városértA polgármesteri hivatal környezetvédelmi osztálya tizenkilencedik alkalommal hirdeti meg a Virágos Dunaújvárosért! településszépítő versenyt, a helyi környezetvédelmi program részeként.
2012-04-16Májustól új helyszínenA Fejér Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve 2012. május 3-tól, minden héten, a csütörtöki napokon a Polgármesteri Hivatal „A” épületében, a földszinti díszteremben tart ügyfélfogadást.
2012-02-20Energia és modellkísérletAz önkormányzat és az Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona pályázik az épületek energetikai korszerűsítésére, és az Útkereső és Segítő Szolgálat pedig a Modellkísérleti programban szeretne részt venni.
2012-01-25Nyomon követhető állásokMunkaerő-adatbázist működtet a polgármesteri hivatal, és a honlapján folyamatosan közzéteszi az aktuális állásajánlatokat, pályázati felhívásokat.
2011-12-07Ha probléma van, kérdezzenek!A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége fogyasztóvédelmi kirendeltséget hozott létre városunkban. A Városháza II. emeleti 213-as helyiségben kapott helyet. Először november 24-én fogadták az ügyfeleket.
2011-11-25A fogyasztók védelmébenFogyasztóvédelmi ügyfélszolgálati iroda nyílt november 24-én a városházán, amely a Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének kihelyezett ügyfélszolgálata.
2011-11-21Ma reggeltől új városházánNovember 21-től már az új polgármesteri hivatalban várják az ügyfeleket Rácalmáson.
2011-11-19Csak ésszerűenKözgyűlés: közel hatvan témakörben döntöttek. A városháza létszáma 27 köztisztviselővel csökkent (jelenleg 214 fő dolgozik). Elfogadták az idei költségvetés változásait és a jövő évi koncepciót. Parkolók bérlése.
2011-10-14Akadályokba ütközveAkadályok nélkül címmel rendezett szakmai napot a dunaújvárosi Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesülete. Dunaújvárosban kevés közterületen és intézményben megoldott az akadálymentesítés.
2011-09-03Lakásfenntartás - támogatássalSzeptember elsejétől a szociális alapú - az államkincstár által folyósított - gáz- és távfűtéstámogatás megszűnt, azt egy új lakásfenntartási támogatási rendszer váltotta fel. A városháza épületében segítenek az érdeklődőknek. Adatok: Távhőtámogatásra jogosultak száma Dunaújvárosban.
2011-08-22A város új házaAz egykori nevelőotthon épületének átalakítása révén Rácalmás új városházát kapott. Az avatási ünnepséget augusztus 20-án rendezték meg.
2011-07-06Hárman kaptak elismeréstJúnius 30-án adták át a Dunaújváros Közszolgálatáért-díjat. Farkasné Balázs Ilona, Fogtáné Bélley Katalin, és Fülöpné Cserpes Márta vehette át az elismerést.
2011-07-01A köz tisztviselőiJúlius elseje a Köztisztviselők Napja. Díjazottak: Dunaújváros Közszolgálatáért Díj: Fülöpné Cserpes Márta, Fogtáné Bélley Katalin, Farkasné Balázs Ilona (kép).
2011-06-30Elismerések – a köz szolgálatáértDunaújváros Közszolgálatáért" Díjat kapott: Farkasné Balázs Ilona, Fogtáné Bélley Katalin, Fülöpné Cserpes Márta.
2011-06-30"Dunaújváros Közszolgálatáért" Díj - 2011Dunaújváros Közszolgálatáért" Díjat kapott: Farkasné Balázs Ilona, Fogtáné Bélley Katalin, Fülöpné Cserpes Márta. A díjazottak méltatása.
2011-06-22Óvoda, művelődési ház, hivatalRácalmáson az egykori nevelőotthonból egy igényes városházát (kép) alakítottak ki. A városházát augusztus 20-án avatják.
2011-06-18Gyerekotthonból hivatalAz egykori rácalmási nevelőotthonból egy új városházát alakítottak ki.
2011-05-25A stabilizálás jegyébenA május 12-i közgyűlésen választották meg Szepesi Attilát társadalmi megbízatású gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármesterré.
2011-05-18Segély: mentőövBeszámoló a szociális osztály munkájáról. Áprilisban 2322 fő kereste fel őket valamilyen segélyért.
2011-04-26Fejbe lőtte magát a volt alpolgármesterHoltan találták Dunaújváros április közepén lemondott alpolgármesterét kedden késő délelőtt - közölte a rendőrség. Sajtóértesülések szerint a volt gazdasági alpolgármester fejbe lőtte magát.
2011-04-08GalambinvázióA polgármesteri hivatal és az Intercisa Múzeum után most a Görbe utcában jelent egyre nagyobb gondot a több száz galamb és a guánó.
2011-02-19Igazgatói irányításIgazgatók a polgármesteri hivatal igazgatóságai élén. Humán Szolgáltatási Igazgatóság igazgatója dr. Deák Mária, a Jogi és Szervezési Igazgatóság igazgatója dr. Orbán Zsuzsanna, a Hatósági Igazgatóságot dr. Kovács Péter irányítja, a Személyügyi és Munkaerő-gazdálkodási Igazgatóság vezetője Záhorszky Margit.
2011-02-16Városházává alakulRácalmás egykori nevelőotthonából lesz az új városháza.
2011-02-02Előlegezett bizalom, avagy egy cipőcsere történeteInterjú a város új jegyzőjével, dr. Kukorelli Sándorral.
2011-01-11Még takarékosabban!"Az önkormányzat bevételei 10,5 százalékkal, kiadásai 23 százalékkal emelkedtek az elmúlt három évben - állapította meg az Állami Számvevőszék a 2010-es átfogó vizsgálata során." Beszámoló a vizsgálat eredményéről. Adatok a dunaújvárosi önkormányzat pénzügyi helyzetének alakulásáról (2007 - 2009).
2011-01-08Igazgatóságok alakultakMegújult, teljesen átalakult a polgármesteri hivatal: igazgatóságok lettek a korábbi irodák helyett. Belső ellenőrzési osztály (Nagy Erika a megbízott vezetője), személyügyi és munkaerő-gazdálkodási igazgatóság (Tóthné Záhorszky Margit), humán szolgáltatási igazgatóság (dr. Deák Mária), gazdálkodási igazgatóság (dr. László Borbála), jogi és szervezési igazgatóság (dr. Orbán Zsuzsanna), városüzemeltetési és főépítészi igazgatóság (Szendrődi Tibor), hatósági igazgatóság (dr. Kovács Péter).
2010-12-30Kilencmilliárdot keresnek"Kilenc és fél milliárdos forráshiány mutatkozik Dunaújváros jövő évi költségvetési koncepciójának első tervezetében. A közgyűlés utasította a hivatalt, dolgozza át a javaslatot."
2010-12-29Számlavezető: változás leszA polgármesteri hivatal 2010. december 31-i hatállyal megszünteti a szerződését a CIB Bank Zrt-vel, és 2011. január elsejétől a számlavezetője a K&H Bank Zrt. lesz.
2010-12-17Létszámcsökkentés a hivatalban"Negyven fővel csökken a polgármesteri hivatal létszáma januártól. 137 milliót spórolna így a város."
2010-12-17KépaláírásA városháza toronyépületének külső homlokzatát karácsonyi fényekbe öltöztetik.
2010-12-16Kemény menetA december 17-i közgyűlés főbb témái. Összefoglaló.
2010-12-01Beszélgetés dr. Ragó Pállal - Alpolgármesterek (II.) "Célom az összhang megteremtése..."Elképzeléseiről, terveiről, céljairól, feladatairól beszél dr. Ragó Pál koordinációs és városfejlesztési alpolgármester.
2010-10-20"A haza nem csak föld"Cserna Gábor polgármester programbeszéde.
2010-10-13Hivatalba lépett az új polgármesterOktóber 11-én dr. Kálmán András, a leköszönő polgármester hivatalosan is átadta státusát Cserna Gábornak, Dunaújváros új polgármesterének.
2010-08-26Elzálogosított intézmények?Dunaújváros önkormányzata a legújabb hitelfelvétel fedezeteként nyolc közintézményt választott ki (általános és középiskolák), a Bartók színház, az MMK, és a városháza "A" épülete. A gazdasági bizottság elnöke, Tóth László szerint aggodalomra semmi ok.
2010-07-01Búcsú a köz szolgáitól"A polgármester legfőbb segítője, Bede Zuzsanna, valamint a közbeszerzési ügyek bizalmasa, Fodor Istvánné (kép) vehette át az idei évben a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat."
2010-06-15Lakáscsalás: kitűzték a tárgyalást"A Korrekt Bt. ingatlanközvetítő iroda száz-négyszázezer forint közötti előleg befizetése esetén azt ígérte: soron kívül önkormányzati bérlakásokhoz juttatja ügyfeleit." Az önkormányzat viszont nem is hallott az irodáról, de a hivatal egy korábbi pecsétje szerepelt a szerződéseken.
2010-06-05Milliós bírságokkal szemben - jó tanács"A X. Dunaújvárosi Környezetvédelmi Konferenciát a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Veszprém megyei szervezetével közösen szervezte a városháza környezetvédelmi csoportja."
2010-04-15Feladatfinanszírozás lesz?Beszélgetés Dudás Pálnéval, a polgármesteri hivatal pénzügyi irodájának vezetőjével.
2010-03-10Fejlesztik a hivatali irodákatA polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése címmel induló projekt megbeszélést tartottak február 24-én a Városháza dísztermében. Fejlesztésre készülnek a polgármesteri hivatal szervezeti egységeiben, jelenlegi helyzetüket , struktúrájukat kívánják átformálni. Ehhez 36 muilló forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, melyet saját keretéből 40 millió forintra egészít ki az önkormányzat.
2010-02-25Hatékonyabb hivatal, elégedetebb ügyfelek"Az önkormányzat negyvenmillió forintot nyert. A pénzből a hivatal szervezetét fejlesztik az ügyfélközpontúság, a hatékonyság, a takarékosság jegyében."
2009-09-26Csendes munkában az óra"Több mint egy éve hallgat a Városháza toronyórája. A lakossági reklamációk miatt kikapcsolták a zenélő funkciót..."
2009-09-23ElszámoltatásA Szonda Ipsos 2009. július 16-17-én telefonos megkérdezéssel zajló közvélemény-kutatást készített a Polgármesteri Hivatal megbízásából 1000 személy körében a Dunaferr Dunai Vasmű privatizátorának lakossági megítélésével kapcsolatban.
2009-09-02Boldog ember a hivatalbanTóthné Záhorszky Margitot, a polgármesteri hivatal személyügyi és gondnoksági irodájának vezetőjét augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki.
2009-08-25"Határozott nő vagyok"A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át augusztus 20. alkalmából Tóthné Záhorszky Margit, a polgármesteri hivatal munkatársa. Beszélgetés a kitüntetettel.
2009-08-22Díjeső: állami kitüntetések az ünnepen"Gurics György a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet kapta, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el a Széchenyi István gimnázium tanárának, Hutvágnerné Róth Évának a munkáját, valamint a helyi polgármesteri hivatal személyügyi és gondnoksági irodájának vezetőjét, Tóthné Záhorszky Margitot. Széchenyi Ferenc-díjban részesült Tűz Károlyné, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola gazdasági vezetője. Suszter László, az adonyi kulturális központ és könyvtár vezetője pedig Bessenyei György-díjat vehetett át Hiller István oktatási minisztertől."
2009-08-19Sírt, amikor jelölték a díjraDunaújváros Közszolgálatáért díjat kapott június 30-án Ságiné Schilling Judit, aki a személyügyi és gondnoki iroda dolgozója, a szociális bizottság elnöke és a munkaügyibíróság ülnöke.Interjú.
2009-07-31A munkája mellett a motorozás a kedvence"Ságiné Schilling Judit a közelmúltban egyike volt azoknak, akik megkapták a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat." Beszélgetés a díjazottal.
2009-07-24Remek csapatban dolgozunkBeszélgetés Farkasné Nyámádi Évával (a Polgármesteri Hivatal munkatársa), aki a közelmúltban Dunaújváros Közszolgálatáért díjat kapott.
2009-07-15Kulturális döntések elismert előkészítőjeDunaújváros Közszolgálatáért díjat kapott Bokor Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal oktatási és kulturális irodájának kulturális csoportvezetője. Interjú.
2009-01-03Újítási tervek a hivatalbanFelmérés. Milyen újítások bevezetését szeretnék az ügyfelek a polgármesteri hivatalban?
2008-10-21EMAS oklevél két irodának isEMAS oklevelet kapott az Polgármesteri Hivatal építésügyi és környezetvédelmi, valamint a városüzemeltetési és fejlesztési irodája.
2008-09-18Röntgen alatt a hivatalA polgármesteri hivatal "átvilágítására" pályázik a város.
2008-08-21Kitüntetések az ünnepenKitüntetések augusztus 20-ai ünnep alkalmából. A Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kapott Pekarekné Tölgyesi Anikó (a város költségvetési csoportvezetője), Halász József (az egykori Dunavidéki Vendéglátóipari Vállalat nyugdíjazott igazgatója) . A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kapott Szabó László (Baracs és Kisapostag házirovosa), Ódroné Juhász Márta (Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója).
2008-03-25Irodák: ingyen, bérmentve?Kik, mely szervezetek használnak ingyenesen önkormányzati tulajdonú ingatlant?
2008-03-19Nem várni kell a csodátBeszélgetés dr. Hőnigh Magdolnával, Dunaújváros aljegyzőjével, aki megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét.
2008-02-16Nincs szívesség - nincs ingyen irodaKözgyűlés: a DTV archívuma, a privát vasműs parkoló ügye, megszűnik Csongor György (nyugállományba vonult önkormányzati referens) szívességi irodahasználata a hivatalban.
2008-02-15Mire fizet milliókat a hivatal?Az önkormányzat januári kiadásairól.
2007-12-05Főállású alpolgármester Cserna GáborA közgyűlés legutóbbi ülésén, módosítva az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, létrehozta a főállású alpolgármesteri tisztet a humán terület irányítására. A tisztségbe Cserna Gábort választották.
2007-12-05A közgyűlés napirendjénA közgyűlés módosította az SZMSZ-t s főállású polgármesternek választotta Cserna Gábort. Döntöttek arról, hogy a 2007. évi költségvetés részeként jutalom fizethető a polgármesteri hivatal dolgozóinak. Ajövő évi költségvetési koncepcióról.A Dunaferr 12 százalékos áremelést alkalmaz a DVCSH felé. Ki fizesse?
2007-11-14Közgyűlés kontra hivatalA közgyűlés és az önkormányzat polgármesteri hivatala között nincs minden rendben. A feszültség mibenlétéről és okairól most cserna Gábor humán alpolgármester fejti ki véleményét.
2007-11-07Álljuk a sarat...Dr. Tóth István főjegyző beszél a Polgármesteri Hivatal munkájáról.
2007-06-27Horváth László elköszöntHorváth László, az önkormányzat pénzügyi irodájának vezetője távozik posztjáról.
2007-05-15Tanúsított hivatalAz EMAS környezetvédelmi, vezetési és hitelesítési rendszer tanúsítására május 3-4-én került sor a polgármesteri hivatalban.A sikeres hitelesítést követően Magyarországon Dunaújváros önkormányzatának polgármesteri hivatala lehet az első, EMAS-regisztrációval rendelkező szervezet az önkormányzati szférában.
2007-05-14Munkavédelmi "Oscar""Partnerség a munkavédelemben" címmel munkavédelmi országos konferenciát rendeztek Dunaújvárosban, a városháza közgyűlési termében. Beszámoló.
2007-04-25Szívleállás: van mentés!Az időben érkező elsősegély életet menthet. A városháza portáján lévő defibrillátorra még nem volt szükség.
2007-03-08Minek is kell a személyi?A dunaújvárosi okmányiroda munkályáról.
2007-02-20Ne én legyek az oka!Dr. Tóth István címzetes főjegyző nyilatkozik az őt ért támadásokról.
2007-02-13Egy év után lett meg a fogsorA Polgármetseri Hivatalban működő "talált tárgyak osztály" (ügyfélszolgálati iroda) munkájáról.
2006-11-04Régi helyett új laptopokHétmillió forint értékben fejlesztették a hivatali számítógépparkot.
2006-08-10Örömóda déli tizenkét órakorAz Örömóda zenéje hallható déli tizenkét órakor a polgármesteri hivatal toronyépületén felújított órából.
2006-08-07Újra ketyeg az óraElkészültek a polgármesteri hivatal toronyépületén található óra felújításával.
2006-07-03Köztisztviselőink ünnepeJúlius 1-jén a Vidámparkban ünnepelték a köztisztviselőket. Dunaújváros Közszolgálatáért díjat kapott: Bárkányi Sándorné, dr. Deák Mária és Pásti Józsefné.
2006-06-09Hitelekből él a városA polgármesteri hivatal 2006 első négy hónapjának pénzügyi mérlege. A hivatal csak folyószámlahitelből tudta működtetni szervezeteit.
2006-05-24Egymilliárd a központraA Városháza teret és környékét érintő teljes rekonstrukció építési engedélyeztetési és kiviteli terve már elkészült. A C szárny átépítésének engedélye is már folyamatban van.A rekonstrukció összesen kb. egymilliárd forintba kerülne. A pénzt pályázati úton próbálják megszerezni.
2006-02-17Életmentő készülék elérhető közelségbenEgy félautomata defibrillátort vásárolt pályázaton nyert pénzből a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezete. A készülék a polgármesteri hivatal portáján áll majd rendelkezésre.
2006-01-21Elkészültek a "jövő" terveiA Finta és Társai Építész Stúdió Kft. elkészítette a dunaújvárosi polgármesteri hivatal S szárnyának átalakítását, bővítését tartalmazó kiviteli terveket. A Garten Studio Táj- és kertépítészeti Iroda a Városháza tér környezetrendezésének engedélyezési terveit készítette el.
2005-12-23Kikérték a hatóságok véleményétA polgármesteri hivatal kiegészítése a gázmotoros erőművek létesítésével kapcsolatos ítélethez.
2005-11-29ÁSZ-vizsgálat az önkormányzatnálAz Állami Számve4vőszék ellenőrzést hajtott végre az elmúlt hónapokban a Polgármesteri Hivatalban. Sajtótájékoztatót tartottak szerdán az ellenőrzés tapasztalataIról.
2005-11-07Közel az ipari területÖtezer példányban adta ki a polgármesteri hivatal és a katasztrófavédelmi főigazgatóság a "Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén" című kiadványt, amelyben tájékoztatják a lakosságot, mit tegyenek súlyos ipari baleset esetén. A kiadványból az iparterülethez közelebb eső övezet lakóihoz jutatták el.
2005-10-04Lemond Sipos JánosRiport Sipos Jánossal, aki lemondott a képviselői, az alpolgármesteri és minden egyéb ehhez kapcsolódó társadalmi megbízatásáról.
2005-07-30Halmazati cselekményekZugírászat gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség Sipos János dunaújvárosi alpolgármester ellen.
2005-07-29Növekszik az SZDSZ-es politikus bűnlajstromaA közokirat-hamisításért már elítélt dunaújvárosi szabad demokrata alpolgármester, Sipos János ellen ezúttal zúgirászat gyanújával indult eljárás.
2005-06-01Külön gyűjtik a hulladékotSzelektív hulladékgyűjtés indult a városházán is.
2005-05-26Csekkes befizetőhely nyílik a városházán2005. június 1-jétől postai befizetőhely működik a polgármesteri hivatalban.
2005-05-10A csütörtöki közgyűlés döntéseiHivatali informatikai stratégia: a célok között szerepel az uniós ajánlásnak is megfelelő e-önkormányzat létrehozása. Második ütemben kiépítendő a Szolgáltató Önkormányzati Portál, amely a hivatali ügyintézésekhez nyújt előzetes tájékoztatást és letölthető ürlapokkal, nyomtatványokkal segíti a hivatalhoz fordulót. Harmadik lépcső az egyablakos online ügyintézés lehetősége lesz. Beszámolt a DVG Rt tavalyi munkájáról.
2005-04-12Jó kezekben van a város: Szekeres ImreA múlt héten a Városházán tartott sajtótájékoztatót Szekeres Imre, az MSZP alelnöke.
2005-03-05Iroda nélkül maradt vezetők keringőjeAz önormányzati hivatal átvilágítása után új szervezeti rend lépett életbe március 1-jétől. A kulturlási, az egészségügyi, a környezetvédelmi és a városgazdálkodási irodák önállósgát megszüntették, az addigi irodavezetőknek pedig felajánlották a csoportvezetői feladatkört.
2005-02-15Kevés döntés sok-sok ütközésselDunaújváros Sportjáért díjat kapott Sárköziné Székelyi Ildikó és Szélig Árpád.Idén nyáron megszüntetik a Napfény bölcsődét. A böcsődei álláshelyek száma így 46-tal csökken. Jóváhagyták az idei évi költségvetést. Új szabály taxi-drosztokra. Oktatási intézmények eszközpótlása. Szavazhatunk március 20-án arról, hogy épüljenek-e gázmotoros fűtőerőművek a város közigazgatási területén, és legyen-e fizetőparkolás a város közterületein. A DVG Rt-nek egyszemélyes társaságait idén május végéig be kell olvasztani a részvénytársaságba.
2005-01-18Átvilágítás: kidobott pénz...A Fidesz szerint kidobott pénz volt az a 3,5 millió forint, amit a polgármesteri hivatal átvilágítására költött a városvezetés.
2005-01-18Karcsúsodó hivatalIroda összevonások, létszámcsökkentés: 24 főállás és 1 félállás szűnik meg
2005-01-15Hivatali átszervezés: karcsúsítás márciustólNégy iroda önállósága (környezetvédelmi, városgazdálkodási, egészségügyi, kulturális) megszűnik a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása után, március 1-jétől.
2005-01-11Átvilágítás - átszervezésBeszámoló a polgármesteri hivatal átvilágításáról készült jelentésről. A polgármester szerint a jelentés komplex, átfogó képet ad. A hivatal dolgozóinak száma elvileg 24 fővel csökkenhet, ha úgy dönt a közgyűlési képviselők többsége.
2004-12-02Jövőre már nem leszMegszűnik a Családi Intézet december 31-én. A családi események szervezését a polgármesteri hivatal okmányirodája látja el.
2004-09-28Költözik a városháza adócsoportja
2004-09-14Köz Szolgálatáért érdemjelA belügyminiszter által adományozott Köz Szolgálatáért érdemjel bronz fokozatát kapta dr. Hőnigh Magdolna és dr. Dek Mária. Beszélgetés dr. Hőnigh Magdolnával.
2004-09-08Belügyminiszteri elismerésDr. Hőnig Magdolna aljegyző és Dr. Deák Mária az oktatási iroda vezetője belügyminisztériumi elismerést kapta, a "Köz szolgálatáért" érdemjel bronz fokozatát.
2004-09-02Az e-önkormányzat feléElkészült szeptember elsejére az új honlap, Dunaújváros hivatalos oldala az interneten (www.dunaujvaros.hu). A további fejlesztések előreláthatólag két évet vesznek még igénybe. Az oldal készítője: DunaNet Design Studio, miután a Dunaújváros Online elnyerte a honlap kidolgozásának, üzemeltetésének jogát.
2004-08-27Szeptember elsejétől él a város honlapjaSzeptember 1-jén hivatalosan is megkezdi működését Dunaújváros hivatalos honlapja (www.dunaujvaros.hu).
2004-07-23Polgármesteri átvilágítás a "horizonton"A Horizont Holding Tanácsadó Rt. végzi a polgármesteri hivatal átvilágítását. a háromhónapos 3,6 millió forintért vállalt munkát július 20-án kezdték meg a szakemberek.
2004-05-11EU-kiállítás a VárosházánHétfő óta a Városházán tekinthető meg az EU történetét bemutató kiállítás.
2004-05-04Testvérvárosi látogatásÁprilis 20-24 között hivatalos meghívásra a romániai Giurgiu városába utazott a polgármesteri hivatal kétfős delegációja.
2004-03-16"Ébredj végre halálos álmodból, nemzet"A '48-as emlékműnél tartott megemlékezésről. Háder László Aranytoll díjat kapott. Dr. Hőnigh Magdolna a megyétől közszolgálatban végzett munkájáért a Fekete János díjat kapta.
2004-01-27Átvilágítják a polgármesteri hivatalt
2004-01-13Akadálymentes a hivatalA közgyűlési teremhez korlátlift segíti a mozgáskorlátozottak közlekedését. Akadálymentesítés a polgármesteri hivatalban.
2003-10-28Akadályoktól mentes VárosházaAz előírásoknak megfelelően 2005-re elvégzik a Városháza akadálymentesítését.
2003-10-28Mégis lesz hivatali átvilágításA polgármesteri hivatal átvilágítását kezdeményezi a Szekeres György alpolgármester vezette munkacsoport.
2003-09-25Sok a hivatalnok?!A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli: az önkormányzatoknál indokolt lenne tíz-százalékot kitévő létszámleépítés.
2003-07-08A polgármester irányít, a jegyző vezetCímzetes főjegyző lett dr. Tóth István, a város főjegyzője.
2003-05-27Kéthetente jeltolmács szolgálatA Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége ingyenes jelnyelvi tolmácsszolgálat ügyfélfogadása ezentúl kéthetente péntek délelőtt lesz.
2003-03-27Vagyonbevallás és bírósági ügyekMiért támadják a dunaújvárosi alpolgármestereket? Újabb szabálysértésekkel gyanúsítják Dunaújváros szocialista alpolgármesterét, Szekeres Györgyöt.
2003-03-22Négykezes. Önkormányzati botrányok DunaújvárosbanSzocialista mintatelepülésből koalíciós botrányvárossá vált Dunaújváros az elmúlt napokban. A három helyi alpolgármester közül kettő összeférhetetlenségi ügybe keveredett: egyikük egy lakásmaffiás büntetőeljárás vádlottjaként, másikuk a cégügyei révén.
2003-03-18Nem ismerte a hátteretSipos János alpolgármester az ellene folyó vizsgálatról.
2003-03-14Dunaújváros: forrongó indulatok. Vita két alpolgármester lemA dunaújvárosi közgyűlésben többségben lévő szocialisták és a velük szövetségben lévő szabad demokraták tegnap arra készültek: a város két elpolgármestere Szekeres Györgz és dr. Sipos János beszámol a nyilvánosság előtt. Többen ugyanis a lemondásukat várták, de ez nem következett be.
2003-03-10Megvádolt alpolgármesterVádat emelt Dunaújváros szabad demokrata alpolgármester, dr. Sipos János ellen a Székesfehérvári Városi Ügyészség. Bíróság elé kell állnia harmincrendbeli, jelentős kárt okozó, bűnsegédként elkövetett csalás, és harminegy rendbeli okirat-hamisítás miatt. S. János másodrendű vádlottként szerepel abban az ügyben, amelynek elsőrendű vádlottja H. Ferenc kulcsi építési vállalkozó.
2002-11-12Minőségtanúsítás., immár magasabb fokonDunaújváros polgármesteri hivatala áttért a továbbfejlesztett ISO 9001:2000 számú szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszerre. Az ezt tanúsító nemzetközi cég az eljárás során semmi hibát sem talált.
2002-07-02Köztisztviselők napjaAz idén Dunaújváros Közszolgálatáért Díj kitüntetetje Torma Margit lett, a polgármesteri hivatal oktatási irodájának főmunkatársa.
2002-06-10Erős mínuszban a hivatalTúlnyomórészt már csak folyószámlahitelből biztosítható a város polgármesteri hivatalának működtetése. A közgyűlés a jegyzőre bízta a kiútkeresést. A jegyző az elkövetkezndő hónapokra likvidálási tervet dolgozott ki.
2002-03-23Csurka István szavazásra buzdította a választókatA MIÉP dunaújvárosi szakszervezetének Csurka István volt a vendége március 22-én a Városháza C szárnyában.
2002-02-14Hivatalunk lezárta a határtA városháza mögötti parkolóban távirányítóval és telefonnal is működtethető sorompót állítottak fel. gy biztosították a hivatali gépjárművek parkolását.
2002-02-13Oilimpikonok köszöntéseFebruár 12-én a városháza színháztermében dr. Kálmán András fogadta a diákolimpiákon legjobban szerepelt versenyzőket. A diákolimpiai győztesek névsora.
2001-11-26Szabvány szerintA minőségbiztosítási rendszer működését tanulmányozta a polgármesteri hivatalban az auditor cég, a Det Norske Veritas november közepén. A szakemberek megállapították: a rendszer és annak működtetése megfelel a követelményeknek.
2001-08-04A te(l)jes élet zálogaA Polgármesteri Hivatal C szárnyán, az Anyatejes Világnap alkalmából ünnepséget tartottak (aug. 03.)
2001-07-13Egz svéd tanulmányút "látnivalói"Hét dunaújvárosi szakember (közülük hatan a polgármesteri hivatal képviselői) 8 napos svédországi tanulmányúton vett részt, melyet a Szent István Egyetem Ybl Miklós Főiskolai Kara szervezett és az Európai Unió finanszírozott a Tempus program keretében. Záró program volt ez a "Környezetbarát építési módok" címet viselő tanfolyamon.
2001-04-27A politika fintora: űrt tölt be a város az ország közepénBeszámoló a Várostörténeti tudományos tanácskozásról, amit a Polgármesteri Hivatalban rendeztek meg.
2001-04-12Dunaújváros megyei jogú vároas Polgármesteri Hivatala révszvételi felhívásaa "Tanulmány az IBRD projekt keretében épülő dunaújvárosi szennyviztisztító telep lehetséges üzemeltetési változatairól, az optimális megoldás kiválasztása érdekében" elkészítésére.
2000-09-19Felmondott az irodavezető - de már van másik...Az önkormányzat pénzügyi irodavezetője, Faragó László közös megegyezéssel felmondott aug. 31-ével. Szept. 15-től Nagy Erika látja el a vezetői teendőket.
2000-07-28Köztisztviselők kapun kívülZajlanak az átszervezések a polgármesteri hivatalban, ugyanis olyan feladatok kerülnek át a DVG Városi Vagyonkezelő Rt-be, amelyeket korábban a polgármesteri hivatalban láttak el. A városfejlesztési irodát megszüntetik, a gazdaságit átszervezik.
2000-07-00Dunaújváros önkormányzata és a fogyasztóvédelemA Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodája rendszeren ellenőrzi a kereskedelmi, szolgáltató egységek és a vendéglátóhelyek működését. Egyedülálló, évtizedes gyakorlat.
2000-05-06Tanácselnökök, polgármesterek1951-1953 Berecz Bertalan. A tanács a Vasvári Iskolában működött 1953-1967 Dr. Tapolczai Jenő. A tanács a Görbe utca 2-ben működött 1967-1971 Dr Maróti János. A tanács a jelenlegi helyen, ekkor Lenin térnek, ma Városháza térnek nevezik 1971-1979 Sófalvi István 1979-1988 Sárosi József 1988-1990 Dr. Varga Laj os 1990-1998 Almási Zsolt 1998.okt.19-1999.márc.31. Dr. Kovács Pál 1999. júl.5- Dr. Kálmán András
2000-04-01Vajon elégedett az ügyfél?: A polgármesteri hivatal kérdőívéElégedett-e az ügyfél a polgármesteri hivatallal? - erre a kérdésre vártak választ a hivatal irányítói az általuk összeállított kérdőívvel. Mindössze 57 polgár töltötte ki.
2000-03-10Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala szervezA Polgármesteri Hivatal szervezeti tagolódása és félfogadási rendje.
1999-04-22Polgármestert választanak ...Július 4-én, mivel március 31-ével Kovács Pál, megromlott egészségi állapota miatt lemondott posztjáról.
1998-03-05Játék a közpénzekkelA polgármesteri hivatal volt pénzügyi irodavezetőjének sikkasztási ügyéről.
1996-08-17Nyaranta hajnalban ...Lénárt Lászlóné az önk. mezőgazd. főtanácsosa Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott.
1995-09-30HivataltökéletesítésZárt ülésen tárgyalták meg a közgyűlési bizottságok a pol. mesteri hivatal munkájáról szóló jelentést: javasolják a hiv. szervezetének kisebb mértékű átalakítását, az ügyrend és követelményrendszer kiegészítését.
1995-01-05Profi lesz a (kis)hivatalA polg. mesteri hivatal személyi állományáról.
1994-01-11Ideiglenes megoldásA polgármesteri hivatal és talán az orvosi rendelő 1-1 telefonkészülékét bekapcsolják a távhívó rendszerbe.
1992-10-02Kinek jó a csere?Jövőre halasztódott a helycsere, amikor az anyakönyvi hivatalt és a Családi Intézetet visszatelepítik a városháza épületébe.
1991-05-17Van már két alpolgármester : Megfordítják a kis Dózsa GyörgyAz 1991 máj. 14-i közgyűlésről. Elfogadták a városcímert és a zászlót. Kép. Alpolgármester: dr. Gál Zsolt
1991-05-17"Nem pártot, nem személyeket."Alpolgármester: Dr. Gál Zsolt.
1991-04-12Több osztályvezető leszInterjú dr. Tóth István jegyzővel a polgármesteri hivatal felépítéséről.
Esti krónikaLemondott Kovács Pál, Dunaújváros szocialista párti polgármestere.
Polgármesteri Hivatal - Környezetvédelmi irodaAz iroda elérhetősége, feladatai, letölthető anyagok, légszennyezettségi adatok, szelektív hulladékgyűjtés, rendeletek.
Híradó-1, Hírmagazin, Duna Híradó, Déli Krónika, Hírek-KossuthPéntek reggel elhunyt Kovács Pál, egykori népjóléti miniszter, szocialista politikus, aki 1998-99-ben Dunaújváros polgármesre volt.
Esti krónikaDunaújvárosnak van is meg nincs is polgármestere. Kovács Pál szocialista politikus, akit tavaly választott meg a város polgármesterének, beteg.
Esti KrónikaLemondott Kovács Pál, Dunaújváros polgármestere- betegsége miatt.
Duna Híradó - este. Duna TV 1999-02-26 21:00Várhatóan júniusban polgármesteri választást tartanak Dunaújvárosban. A FIDESZ nem kíván jelöltet állítani.
A köz szolgálatáért: ünnep és díjakBede Zsuzsanna és Fodor Istvánné kapta a "Dunaújváros Közszolgálatáért" Díjat.
Környezetvédelmi Nyilatkozat 2010Környezetvédelmi Nyilatkozat Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivataláról. Építésügyi és Környezetvédelmi Iroda, Városüzemeltetési és -Fejlesztési Iroda, 2010.
Fejbe lőtte magát a volt alpolgármesterHoltan találták Dunaújváros április közepén lemondott alpolgármesterét kedden késő délelőtt - közölte a rendőrség. Sajtóértesülések szerint a volt gazdasági alpolgármester fejbe lőtte magát.