Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-03-30 | Már az is egy ünnep, hogy a BL négyes fináléjában játszhatnak | Pénteken este 20 órakor a Keszthelyi Ritával felálló spanyol világsztárcsapat, a Mataro ellen játszik a Bajnokok Ligája elődöntőjében a DFVE női vízilabda-együttese. A lányoktól már az is óriási bravúr, hogy idáig eljutottak, amire nem sokan fogadtak volna a szezon előtt. Ezért Primász Ágnes szakosztályvezető felszabadult játékot vár tőlük. | |
| 2022-02-04 | Athénban a továbbjutás esélyét szeretnék megtartani a lányok | DFVE női vízilabda-együttese a címvédő Olympiakosz Pireusz elleni Euroliga-negyeddöntő első mérkőzésére utazik. Beszélgetés Primász Ágnes szakosztályvezetővel. | |
| 2021-10-01 | A korosztályos válogatott ellen nyertek a lányok | Már gőzerővel készül a következő szezonra a DFVE – jelenleg ez a nevük újra – női vízilabda-együttese, ennek részeként szeptember 30-án az U20-as világbajnokságra készülő juniorválogatottal játszottak hivatalos edzőmérkőzést. A távozó és az új játékosokról. | |
| 2021-07-29 | Megtették, amit sokn lehetetlennek gondoltak! | Az olimpiai tornákon több mint egy évtizede veretlen amerikai női vízilabda válogatottat győzte le az a magyar csapat, amely ezzel biztosan bejelentkezett az éremért folyó harcba. A magyar válogatott dunaújvárosi játékosai: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda, Szilágyi Dorottya. | |
| 2021-04-28 | Egy kis pólótörténet - a maiak a hétvégén a csúcsra érhetnek | A 2005/2006-os nemzetközi pólóidény után ismét a világelitnek tekinthető Euroliga-döntőre készül a dunaújvárosi nőivízilabda-csapat, amely 2002 és 2006 között rendre ott volt a sorozat záró szakaszában. Pólós múltidéző, avagy azok a kétezres évek. | |
| 2021-01-18 | Tíz év után a bajnokságban is újra a csúcsra érhet a csapat | A napokban múlt nyolc és fél éve annak, hogy visszavonult az aktív játéktól a vízilabdás klasszis, Primász Ágnes, aki pályafutása húsz évéből tizennyolcat Dunaújvárosban játszott. Hamu (beceneve a Hamupipőkéből maradt rajta) ma már a partvonalon segíti a jövő generáció hölgyeit. | |
| 2020-06-19 | A csapat magja egyben marad, három távozó, négy érkező van | A héten elkezdte a felkészülést az új bajnoki szezonra, illetve a nyár végi Magyar Kupa-sorozatra a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese. A keretben történtek változások, a távozók mellett már az új játékosok nevei is ismertek. | |
| 2020-05-11 | Vizilabdázóink ma kezdhetik újra az uszodai edzéseket | Május 11-én, hétfőn a Dunaújvárosi Egyetem- Maarsk Graphics felnőtt, illetve korosztályos vízilabdázói is elkezdhetik az edzéseket az uszodában. Arról, hogy mi lesz a bajnokság sorsa, berekesztik avagy lesz folytatás, a tervek szerint a mai elnökségi ülésen születik végleges döntés. | |
| 2020-04-29 | Emeljük a magasba őket! | A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2020-ban is megrendezi nagy sikerű országos gyerekemelési rekordkísérletét, amely április 29-én, szerdán 11 órakor a koronavírus okozta korlátozások miatt a virtuális térbe költözik. Az akcióhoz ezúttal is csatlakozott Kis-Primász Ágnes, a DUE-Maarsk szakosztályvezetője, korábbi Európa-bajnok vízilabdázó. | |
| 2020-02-29 | A halasztás átírja a bajnoki menetrendet | A koronavírus-járvány miatt 2020. májusra halasztották a női vízilabdázók olimpiai selejtezőjét. Ez a magyar bajnokság átszervezését is magával vonta. Gallai Péter interjúja Kis-Primász Ágnessel. | |
| 2020-01-23 | Ladányi Balázs már harminc éve azt csinálja, amit szeret | A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség tradicionális eseménye, a Carissa Kupa nemzetközi jótékonysági kispályás labdarúgótorna tizennyolcadik alkalommal fogta össze a foci szerelmeseit, a jótékonyságra fogékonyakat, és a korábbi idők bajnokait a városunkban a hónap elején. Az esemény jelmondatának megfelelően valóban ugyanaz a dolog hozta össze őket, a jó értelemben vett „közös szenvedély”. | |
| 2020-01-03 | Az Európa-bajnokásg főpróbáját nálunk tartja a magyar együttes | A dunaújvárosi vízilabda-egyesület számára is nagy elismerés, hogy a magyar női vízilabda-válogatott nálunk játssza le a jövő héten kezdődő Európa-bajnokság főpróbájának számító egyetlen nemzetközi tornáját szombattól hétfőig. | |
| 2019-01-10 | Az év csapatának jelölték a lányokat. Az év legjobbjának jelölve | Elkezdődött az internetes szavazás 2018 legjobb sportolóira – a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 61. alkalommal voksolhatnak. Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke kedden az M4 Sporton ismertette a listákat, az egyes kategóriák győzteseire az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán derül fény, amelyet február 14-én rendeznek a Nemzeti Színházban. A hagyományos csapatsportokban jelölt a LEN Kupa és Európai Szuperkupa megnyerésével történelme legnagyobb sikereit elérő dunaújvárosi vízilabda-egyesület is. | |
| 2018-11-10 | Eredménytől függetlenül kiemelkedő évet zárnak | A klub szakosztályvezetője, korábbi legendás játékosa, Kis-Primász Ágnes is izgatottan várja a november 10-i derbit, amit a fantasztikus 2018-as évük megkoronázásának tart, eredménytől függetlenül. | |
| 2018-10-12 | Közösen keresik a megoldást. A vetélytársak is segítenek. Parádés győzelem az uszoda búcsúztatóján | A Fabó Éva Sportuszoda felújítása miatt a DFVE és a DUE-Maarks Graphics szakvezetése azon dolgozik, hogy a játékosok ezt az időszakot pozitív várakozással éljék meg. Interjú Kis-Primász Ágnessel, a DFVE szakosztályvezetőjével | |
| 2018-03-12 | Emeljünk magasba minél több gyereket! Sok gyereket emeltek magasba: nagy örömmel! | Nagy sikert aratott az Emeljünk magasba minél több gyereket! akció Dunaföldváron. Meghökkentően sokan, legalább négyszázan mentek el március 11-én, vasárnap délelőtt a dunaföldvári művelődési házba, ahol magasba emelhették gyermekeiket! | |
| 2017-09-25 | 40 éves lett a szakosztály. Négy évtized alatt több ezer gyereket tanítottak meg úszni | Családias hangulatú, számos élményt és emléket felvonultató délutánt rendezett szeptember 23-án, szombaton a Dunaferr SE úszószakosztálya, megalakulásuk negyvenedik évfordulója alkalmából. | |
| 2017-09-16 | Sipos Edit emlékére. Egy legenda emlékére | Szeptember 15-én, pénteken kezdődött és vasárnapig tart a Fabó Éva Sportuszodában a legendás vízilabdázó, Sipos Edit emléke előtt tisztelgő ifjúsági leány vízilabdatorna. | |
| 2017-09-15 | Szép, sikeres városért. " Élhető, szép várost álmodtunk, ezért dolgozunk folyamatosan" | Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere összegezte az elmúlt fél év jelentősebb eseményeit, fejlesztéseit, mérföldkőnek számító döntéseit szeptember 14-én a Bartók Kamaraszínházban. A félévértékelőt színvonalas műsor keretezte. Cserna Gábor elismerést adott át a vizes vb-n szerepelt helyi vízilabda-kiválóságoknak, Gurisatti Grétának, Szilágyi Dorottyának (Kasó Orsolya és Szücs Gabriella nem tudott részt venni a rendezvényen, de nekik is eljuttatják a díjat), Takács Krisztián úszónak, és a masters vízilabda vb-n aranyérmes Kis-Primász Ágnesnek, Zsámbok Lilinek (Brávik Fruzsina szintén utólag veheti át az elismerést). Kovács József úszóedző a vb-n végzett önkéntes munkájáért vehetett át oklevelet és tárgyjutalmat.
| |
| 2017-08-29 | Az aranyéremért játszanak. A kitűzött érem megvan, már csak a színe kérdés | Az Egyesült Államok csapata ellen vívja auguszus 29-én, kedden az Universiade vízilabdatornájának döntőjét a magyar női vízilabda-válogatott. | |
| 2017-08-15 | Nyáron is van aranyvasárnap | Fantasztikus magyar sikerekkel zárult augusztus 13-án, vasárnap a masters világbajnokság vízilabdatornája, hiszen nem egy korosztályban is a hazai együttes nyakába akasztották az aranyérmet. | |
| 2017-08-14 | Világbajnokok lettek a lányok! A világ legjobbjai korosztályukban | A 17. FINA Masters Világbajnokság női vízilabdatornájának legfiatalabb korcsoportjában nagy izgalmak mentén alakult ki a végleges sorrend vasárnap. Az aranyérmet a három dunaújvárosi pólóssal felálló Budakalász szerezte meg. | |
| 2017-08-11 | Mindenki győzni akar. Szórakozni jöttek, no meg minden meccset megnyerni | Augusztus 10-i, csütörtöki újabb, nem is akármilyen izgalmak után megszerzett győzelmével még harcban van az aranyéremért a masters világbajnokság vízilabdatornáján a 30+ korosztályban szereplő Budakalászi SC női alakulata, amelyet három dunaújvárosi kiválóság is erősít. | |
| 2017-08-10 | Újabb sikerrel folytatták | Az augusztus 8-i, keddi döntetlen után szerdán második győzelmét aratta a masters világbajnokság vízilabdatornáján a három dunaújvárosi játékossal felálló Budakalászi SC. | |
| 2017-08-04 | Újabb vizipólós torna. A mesterej tornája | A remekült sikerült vizes világbajnokság után most jön a ráadás. Pólós fronton augusztus 7-én, hétfőtől már az utóbbi évtizedek legendás klasszisai szállnak medencébe. Természetesen számos egykori dunaújvárosi játékos is érintett. A masters vb-re hangolunk. Első fejezet. | |
| 2017-07-18 | Nagy baj is lehetett volna. Könnyű sérülésekkel | Autóbalesetet szenvedett július 17-én, reggel a 62-es úton Menczinger Katalin válogatott vízilabdázó, a DUE Maarks Graphics csapatkapitánya. | |
| 2017-05-30 | Távozók és érkezők. Kasó eligazol, helyére holland válogatott jön | A múlt héten Olaszországban edzőtáborozott a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics, jobbára ifikből álló csapata, amelyre a bajnoki négyes döntő vár. Emellett már alakul a felnőtt gárda kerete a következő szezonra, hárman biztosan távoznak, két légiós pedig érkezik. | |
| 2017-05-17 | Primász Ágnes újra bajnoki címet szerzett | A DFVE női vízilabdázóinak szakosztályvezetője nem csak ebbéli munkakörében tevékenykedik. Kis-Primász Ágnes ugyanis a másodosztályban újra pólózni kezdett, s egyből bajnoki címmel zárta a szezont. | |
| 2017-03-22 | Kedvező előzmények | Március 22-én a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízlabdázói a BVSC elleni bajnoki elődöntő első összecsapását játsszák a Fabó Éva Sportuszodában. Esélylatolgatás. | |
| 2017-02-25 | Az évtized kihívása. Életük legnagyobb kihívása | Hét év kihagyás után a 2016/17-es szezonban ismét elindult a dunaújvárosi női vízilabda-együttes a nemzetközi porondon, s óriási bravúrt elérve, a nyolc közé jutott az Euroligában. Ám a csapat itt nem állna meg, szeretnének csodát tenni a negyeddöntőben a címvédő Sabadell ellen. Ehhez az első lépést február 25-én 17 órától itthon teheti meg a DUE-Maarsk. | |
| 2016-11-19 | A hazai pálya előnyével | A csapat mellett a rendező klub is házigazdaként arra készül, hogy helytálljon a női vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjében, amit a hétvégén rendeznek a Fabó Éva Sportuszodában. | |
| 2016-09-20 | Sportdiplomáciai siker született. Miénk a csoportkör! | Az európai szövetség, a LEN elkészítette a női vízilabda Euroliga első selejtezőkörének sorsolását, illetve döntöttek a rendezőkről is. Az egyik jelentkező a nemzetközi porondra hosszú évek után visszatérő dunaújvárosi klub volt, amely végül elnyerte az A-csoport rendezését. | |
| 2016-09-07 | Nemzetközi porondon is | Az utóbbi években, hiába végzett indulást jelentő helyen a Dunaújvárosi Egyetem női vízilabda együttese, nem tudott indulni a nemzetközi kupában. A bajnoki ezüstérmes csapat most nevezett az Euroligára, sőt, megpályázták a decemberi selejteztő rendezési jogát is. | |
| 2016-08-17 | A döntőért játszhatnak. Képesek lehetnek a csodára | Miután a magyar női vízilabda-válogatott az ausztrálokat legyőzte, így augusztus 17-én este a címvédő Egyesült államokkal mérkőzik. A siker egyik kulcsembere a dunaújvárosi Kasó Orsolya volt. | |
| 2015-06-13 | Kiütéssel kezdtek | Június 12-én elkezdődött az első Európa Játékok Azerbajdzsán fővárosában. A minden szinten olimpiai körülményeket biztosító, húsz sportágat összefogó esemény az ifjúsági vízilabda Európa-bajnokságoknak is otthont ad. A válogatott tagja a dunaújvárosi csapatból: Vályi Vanda és Mchunu Hlengwie, a csapatvezető Kis-Primász Ágnes. | |
| 2015-02-07 | Folytatni a jó szériát | Beszélgetés Kis-Primász Ágnessel, a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület szakosztályvezetőjével. | |
| 2014-05-07 | Az aranyért Szentesen | Május 7-én a szentesi uszodában eldől, hogy a hazai vízilabdázók szerzik meg a bajnoki aranyérmet, avagy a Dunaújvárosi Főiskola egyenlít a párharcban és akkor a mindent eldöntő meccs szombaton Dunaújvárosban lesz. Beszélgetés Kis-Primász Ágnessel, a Dunaújvárosi Főiskola VE szakosztály vezetőjével. Kép: Csabai Dóra. | |
| 2013-12-02 | Sulipóló meg a bajnokok | A székesfehérvári suli póló bajnokságon vendégként szerepelt Primász Ágnes, dunaújvárosi vízilabdázó. | |
| 2013-07-23 | Megnyerték az ORV-t | Sikeresen szerepelt a hétvégén a prágai Olimpiai Reménységek Versenyén a magyar U15-ös lány vízilabda-válogatott. A csapat vezetője a dunaújvárosi Kis-Primász Ágnes. A válogatottnak dunaújvárosi játékosa is volt: Brezovszki Gerda. | |
| 2013-07-19 | Prágába utaznak | Prágában, az U15-ös magyar lány vízilabda-válogatott részt vesz az Olimpiai Reménységek Versenyén. A csapat edzője, vezetője a dunaújvárosi Kis-Primász Ágnes. | |
| 2013-07-01 | Primász Ágnesék aranyérmesek | "Magabiztos játékkal, minden meccsét megnyerve, Európa-bajnok címet szerzett a hétvégén a masters vízilabda Európa-bajnokságon a Primász Ágnessel felálló magyar csapat." | |
| 2013-06-25 | Győzelemmel rajtoltak | "Sikerrel rajtolt a masters vízilabda Európa-bajnokságon a Kis-Primász Ágnessel felálló magyar csapat." Kis-Primász Ágneskét gólt lőtt az olaszoknak. | |
| 2013-06-22 | Primász Ágnes újra EB-n | "A jövő héten Budapesten rendezik meg a masters vízilabda Európa-bajnokságot, ahol újra medencébe ugrik a dunaújvárosi csapat egykori klasszisa, Kis-Primász Ágnes is." | |
| 2012-08-01 | Olimpiára hangoltunk! | Olimpia öt sportágból. | |
| 2012-06-29 | Diplomaünnep a főiskolán | Az átadó ünnepségről. Dunaújvárosi Főiskoláért Díj: Szántó Jenő. Díszoklevél: Kis-Primász Ágnes. Aranykréta Díj: dr. Cser Valérius Antalné. Átadták a Dunaújvárosi Főiskola rektori láncát dr. András Istvánnak. | |
| 2012-06-29 | Kapocs a víz és a sport között | Fokozatosság, céltudatosság és empátia — Kis-Primász Ágnes búcsúzott és folytatja | |
| 2012-06-19 | Primász Ági már a partról segít | Edzőként és vezetőként folytatja Primász Ágnes a munkát a dunaújvárosi vízilabdázóknál. | |
| 2012-06-14 | Búcsú a medencétől | Látványos és megható gálával búcsúzott Primász Ágnes a szurkolóktól és csapattársaktól június 2-án a Fabó Éva Sportuszodában. | |
| 2012-06-04 | Az utolsó Primász-gól | Visszavonult Primász Ágnes vízilabdázó. Beszámoló a június 2-án megrendezett búcsúztatóról. | |
| 2012-06-01 | Primászt búcsúztatják | Visszavonul Primász Ágnes vízilabdázó. Június 2-án búcsútornát rendeznek a játékos számára. | |
| 2009-07-15 | Góllövők köszöntése | Az elmúlt évvízilabda-bajnokságok legjobb góllövője Primász Ágnes lett, tizennyolc góllal. | |
| 2008-10-22 | limpikonok az iskolások között | Közönségtalálkozó volt a Petőfi általános iskolában. Vendégek: Ferling Bernadett, Primász Ágnes, Brávik Fruzsina, Gurisatti Gyula. | |
| 2008-10-11 | Brávik és Primász kitüntetése | Sólyom László kitüntetéseket adott át a pekingi olimpián sikeresen szerepelt sportolóknak. A kitüntetettek között szerepelt a Dunaújvárosi Főiskola két hallgatója Primász Ágnes és Brávik Fruzsina. | |
| 2008-09-20 | Ünnepelték őket | A dunaújvárosi olimpikonokat (Ferling Bernadett, Pigniczki Krisztina, Benedek Dalma, Szabó Gabriella, Takács Krisztián, BrávikFruzsina, Sós Ildikó, Primász Ágnes) köszöntötte dr. Kálmán András polgármester. | |
| 2008-08-28 | Csak az érem hiányzott | Beszélgetés Brávik Fruzsinával és Primász Ágnessel, az olimpiaia negyedik vízilabda-válogatott két tagjával. | |
| 2008-08-01 | Visszatérő klasszisok | A pekingi olimpia után vízilabdázó Primász Ágnes és Sós Ildikó visszatér a dunaújvárosi csapatba. | |
| 2008-07-14 | Szép lett a vége! | Bronzérmes lett az Európa-bajnokságon a női vízilabda-válogatott. | |
| 2007-04-02 | Férfiak: csak ezüst | A vízlabda világbajnokságon a női válogatott a negyedik helyen végzett. A válogatottban játszott: Benkő Tíme, Brávik Fruzsina, Brávik Henrietta (DF-Elco). | |
| 2006-10-03 | Az örök hazai pályán | Beszélgetés Primász Ágnessel (vízilabdázó), aki más csapathoz igazolt. | |
| 2006-09-30 | Primász Ágnes az OSC-é lett | Primász Ágnes (DF-Elco) átigazolt az OSC vízilabdázóihoz. | |
| 2006-09-11 | Az Eb-bronzot azért sikerült megszerezni | A magyar női vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert. A csapat dunaújvárosi tagjai: Primász Ágnes, Benkő Tímea és Brávik Fruzsina. | |
| 2006-06-24 | Formálódik a keret | A női vízilabda-válogatott a Fabó Éva Sportuszodában készül a világkupára. Hat dunaújvárosi sportoló dolgozik azért, hogy kijusson a versenyre: Brávik Henrietta, Brávik Fruzsina, Primász Ágnes, Zantleitner Krisztina, Bujka Barbara és Benkő Tímea, akinek 2006 a kiugrás éve lehet (a szövetségi kapitány szerint). Beszélgetés Szilágyi Péterrel a válogatottról. | |
| 2006-06-08 | Újra a válogatottal | A női vízilabda-válogatott dunaújvárosi tagjai: Primász Ágnes (kép), Brávik Henrietta, Brávik Fruzsina, Benkő Tímea, Bujka Barbara és Zantleitner Krisztina. | |
| 2006-05-17 | Szilágyi Péter hat dunaújvárosira épít | A DF-Elco női vízilabdázói közül hatan kerültek be a női vízilabda-válogatottba: Brávik Henrietta, Bujka Barbara, Zantleitner Krisztina, Brávik Fruzsina, Benkő Tímea, Primász Ágnes, Benkő Nóra. | |
| 2004-11-06 | Primász nem lesz válogatott | Primász Ágnes vízilabdázó bejelentette, hogy a továbbiakban nem
kíván Faragó Tamás irányította válogatban szerepleni és lemond a
válogatottságáról. Beszélgetés a sportolóval. | |
| 2004-10-09 | Olimpikonok kitüntetései | Az olimpián résztvevő dunaújvárosi sportolók kitüntetést kaptak. A
Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt (polgári tagozata)
kitüntetést a Dunaferr NK kézilabdázói és a Dunaújvárosi Főiskola
vízilabdázói (Primász Ágnes, Tiba Zsuzsa, Sipos Edit, Tóth Andrea,
Zantleitner Krisztina és Zirighné Sós II Ildikó. A Magyar
Köztársaság elnöke Köztársasági Elnöki Elismerésben, egyúttal
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta: Kulcsá Anita,
Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, RAdulovics Bojana. | |
| 2004-04-14 | Primász Ági: újabb két év a DF-nél | Primász Ágnes újabb két évre meghosszabbította szerződését a
Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesülettel. | |
| 2003-12-17 | Négy sportágban, hatan nyertek | A hazai sportágak szövetségei minden évben eldöntik, hogy kik a
sportágukban az év legjobbjai.
Legjobbak: Dunaferr UBSE: Debreczeni Hajnalka, Gurisatti Róbert,
Bognár Bernadett; női kézilabda: Pálinger Katalin; motorcsónak:
Scserbinin Szergej; vízilabda: Primász Ágnes. | |
| 2003-09-26 | Primász Ágnes még marad | Primász Ágnes visszautasította a görög ajánlatot is. | |
| 2003-07-15 | Primász Ági csodás belépője | Megkezdte a világbajnokságot a női vízilabda-válogatott. A
Dunaújvárosi Főiskola vízilabdázói közül a válogatottban játszik:
Primász Ágnes, Tiba Zsuzsa, Valkay Ágnes, Sós Ildikó. | |
| 2003-01-13 | Az év sportolói Fejér megyében | Átadták az év sportolói kitüntetést Fejérm megyében. A dunaújvárosi
díjazottak: 1. Malomsoki Sándor (kenu), 1. a Dunaferr SE férfi
röplabdázói, 3. Primász Ágnes (vízilabda DF), 3. Dusan Kapusta
(jégkorong edző). | |
| 2002-12-18 | Hat dunaújvárosi a sporttörténetet írók között | A magyar női vízilabda-válogatott megnyerte a Világ Kupát. A
válogatottban játszott a Dunaújvárosi Főiskola női vízilabdázói
közül: Primász Ágnes, Valkay Ágnes, Tiba Zsuzsanna, Benkő Tímea,
Zantleitner Krisztina. | |
| 2002-12-16 | A világ tetején a hölgyek | A női vízilabda Világ Kupán a magyar válogatott nyerte a trófeát. A
válogatott tagja volt a dunaújvárosiak közül: Tiba Zsuzsanna,
Primász Ágnes, Benkő Tímea, Szremkó Krisztina, Sós Ildikó. | |
| 2002-04-13 | Bemutatjuk a Dunaújvárosi Főiskola női vízilabda-csapatát | A Dunaújvárosi Főiskola női vízilabda-csapata bemutatkozik: Primász
Ágnes, Erdős Zsuzsanna. | |
| 2001-07-28 | Ezüstérmesek a pólós lányok | Fukuokai vízilabda-világbajnokságon, a dunaújvárosi vízilabdázók is
szerepeltek a válogatottban. Tiba Zsuzsanna, Primász Ágnes és Sós
Ildikó ezüstérmet nyertek. | |
| 2001-06-29 | Mihók büszke játékosaira | A DVSE-Dunaújváros Főiskola-Green System négy tagja a Európa
bajnokságot nyert a válogatott tagjaként. | |
| 2001-06-27 | Újvárosi lányok Európa élén | A budapesti vízilabda Európa-bajnoksáon a női vízilabda csapat
bajnok lett. A válogatott tagja volt négy dunaújvárosi is: Tiba
Zsuzsa, Primász Ágnes, Tóth Andrea, Sós Ildikó. | |
| 2001-06-25 | Európa-bajnok a női pólócspat! | A Budapesten rendezett vízilabda Európa-bajnokság aranyérmese lett
a női vízilabda válogatott, amelyből négy játékos a városi csapat
tagja: Primász Ágnes, a gólkirály, Tiba Zsuzsa, Tóth Andrea, Sós
Ildikó. | |
| 2001-06-20 | Primász a legeredménysebb | A budapesti vízilabda Európa-bajnokságon a nőknél a válogatott
tagja a dunaújvárosi Primász Ágnes (DVSE-GS), aki -holtversenyben
egy holland játékossal- vezeti az Eb góllövőlistáját. | |
| 2000-07-12 | A gólkirálynő egyelőre marad Dunaújvárosban:Faragó Tamás számít Primászra a válogatottnál | A DVSE-Green System női vízilabdacsapata ezüstérmes lett a Magyar
Kupában, a csapat legeredményesebb játékosa Primász Ágnes volt, aki
64 találattal a gólkirálynői címet is elnyerte. | |
| 1999-07-28 | Primász junior vébére utazik | Primász junior vébére utazik. | |
| 1998-08-03 | Primász is Európa-bajnok! | A magyar női junior vízilabda-válogatott köztük volt Primász
Ágnes, a DVSE pólósa - Európa-bajnok lett. | |
| 1998-07-02 | Jó hírek a medencéből | A DVSE vezetése úgy döntött, hogy szerepelteti a férfi
vízilabdacsapatát az OB I B-ben. Jugoszláviában a női válogatott 2. lett egy nemzetközi tornán, a csapat tagja volt Primász Ágnes is, a DVSE pólósa. | |
| 1997-05-24 | Áttörés az utánpótlásban | A hallandiai kupán veretlenül lett kupagyőztes a magyar ifj. női
vízilabdaválogatott Primász és Bódi részvételével. Primász a torna
gólkirálynője lett. | |
| 1997-04-03 | Dunaújvárosiak kitüntetései | Az OTSH átadta az ifj-i korú sportolóknak és nevelőiknek a
kitüntetéseket: "Kiváló Ifjúsági Sportoló: Malomsoki Sándor, Hóbor
Andrea, Primász Ágnes, Szélig Zsófia. "Kiváló Nevelői Munkáért":
Vizi Gábor, Hóbor Péter. | |
| 1995-12-02 | "Vizes" sportolókat díjaztak. | Sportolók önk-i díjazása. | |
| 1995-06-10 | A minősítés: kiváló | A Dújv-i Vízi SC OB I-es női vízilabdacsapatból Kardos Krisztina és Primász Ágnes a Magyar Köztársaság Kiváló Sportolója lett. Edzőjük Kovács Imre A Magyar Köztársaság Kiváló Utánpótlás nevelője lett. | |