József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Rácalmás

4107 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2019-09-17KAlózkodó cimborák - élménytárlat. A gyerkőcök sokat játszanak, kirándulnak, táncolnak és kézműveskednek e napokbanA rácalmási cimborák tábori élményei köszönnek vissza annak a kiállításnak a képeiről, amely szeptember 12-én, csütörtökön nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
2019-09-16Zarándoklattal a keresztény egység napjánZarándoklatot tartottak a keresztény egység napján, szeptember 14-én Rác­almáson az Ágasfa Hagyományélesztő Baráti Kör szervezésében.
2019-09-16Fesztiváli tökös hangulatŐszi színek, tökös kompozíciók, tökös programok és ételek, na és persze a jó hangulat. Így összegezhetnénk a Tökfesztivált.
2019-09-14Tökös-mákost is kínál. Fesztivál és a művészetNémeth Miklósné alpolgármester a levendulaszobán keresztül érkezett a rendezvényterembe, a kiállítások ünnepélyes megnyitójára, és mint hangsúlyozta, még mindig érzi magán a csodás levendulaillatot, miközben ámulatba ejtik Pleidel János alkotásai. Elkezdődött a Rácalmási Tökfesztivál.
2019-09-13Tökös alkotók és a fesztiválNagy-nagy elismerés a rácalmásiaknak azokért a tökkompozíciókért, amelyekben gyönyörködhetünk a település utcáin és a Millenniumi Parkban. Ötletesek, tréfásak, elgondolkodtatóak, sőt, némelyik művészien kivitelezett alkotás.
2019-09-12Osztálytársak találkozója (képaláírás)Különleges esemény helyszíne volt szeptember 7-én, szombaton délután a Pomóthy étterem. A rácalmási iskolában évtizedekkel ezelőtt elballagott diákok találkoztak, hogy felelevenítsék az együtt megélt diákévek emlékezetes pillanatait, a csínytevéseket és a szép élményeket. (teljes szöveg)
2019-09-10Beszélgetés Bíró Kornéllal, a csatornázás projektvezetőjévelKulcs–Rácalmás–Dunaújváros szennyvízcsatorna-hálózata épül. Bár az érintett települések fejlesztési igényei mások, a csatornázás témájában akad néhány olyan nyitott kérdés, különösen az átemelő aknák tekintetében, amelyre a szakember adta válasz mindhárom település lakóinak körében érdeklődésre tarthat számot. Ezért megkerestük a csatornázási munkálatok projektvezetőjét, Bíró Kornélt, hogy minden érintett lakos tisztán láthasson a témában.
2019-09-09Stílusos éttermek a kúriában. A vidéki gasztrokultúra legjavát mutathatták beEzúttal egészen pontosan 17 vendéglátóegységet vonultatott fel a kulináris fesztivál. A SVÉT-hétvége szeptember 7-én, szombaton este egy jótékonysági vacsorával kezdődött, másnap pedig egy stílusos reggelivel folytatódott a Jankovich-kúria télikertjében.
2019-09-04Két díjazott a régióbanA Virágos Magyarország verseny újabb regionális helyezettjeit hirdették ki augusztus utolsó napjaiban. A díjazottak között Rácalmás és Nagyvenyim települések is ott vannak.
2019-09-00Folytatódik a szennyvízberuházás Észak- és Közép-Dunántúlon2019 tavaszán indult az "Észak-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2." elnevezésű projekt, mely 90%-ban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, 5,669 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével valósul meg. A beruházás Dunaújváros, Rácalmás, Kulcs, Pusztaszabolcs, Dunaalmás, Neszmély és Almásifüzitő települések szennyvízhálózatának fejlesztését érinti.
2019-08-28Sokat tettek a kisvárosukért, a közösségért, a köz szolgálatáértRácalmás idén ünnepli várossá nyilvánításának tizedik évfordulóját. Kukucska Gyula díszpolgári címet vehetett át az ebből az alkalomból rendezett városnapi ünnepségen. A képviselő-testület Rácalmásért kitüntető oklevelet, valamint Rácalmás köz szolgálatáért elismeréseket adományozott.
2019-08-21Települési elismeréseket is átadtak az ünnepségekenA Dunaújváros környéki településeken színvonalas programokkal ünnepelték az államalapítás évfordulóját, megszentelték és megszegték az új kenyeret!
2019-08-13Bluesmuzsika és humor szólt a csodás tó partjánCsak a csendrendelet tudott véget vetni a Garda–Benkő Duó blueskoncertjének Rácalmáson augusztus 10-én, szombaton este, a közönség még maradt volna hallgatni az összeszokott párost.
2019-08-12Garda-Benkő blues (képaláírás)Csodás környezetben pazar zenei élményben lehetett részük azoknak, akik kilátogattak augusztus 10-én, szombaton este Rácalmásra a Millenniumi Parkba, ahol a tó színpadán a Garda–Benkő Duó zenélt.
2019-08-00Kikötőfejlesztés. Közel 90 millió forint értékű kikötőfejlesztés valósulhat meg.Rácalmás országos vízitúra megállóhellyé fejlesztéséhez elnyert 40 millió forint mellé újabb 33 millió forintot nyert a város és ezt a rácalmási önkormányzat még 15 millióval egészítette ki
2019-08-00Hamarosan kezdődik az állomás felé vezető út felújításaA rácalmási önkormányzat 100 millió forint támogatást nyert, amit 38 millió forinttal kiegészítve kezdik el az állomás felé vezető út újjáépítését és parkolók kialakítását
2019-08-00Segítjük a beiskolázástA rácalmási önkormányzat a 2019. júliusában gyermekvédelmi támogatásra jogosult rácalmási családoknak gyermekenként 8000,- forint beiskolázási támogatást juttat a 2019/2020-as tanévre
2019-08-00Biztonságos lesz a járdaElkezdték Rácalmáson az ABC és a takarékszövetkezet közötti járda felújítását és biztonságossá tételét az iskolába közlekedő gyermekek testi épségének védelmében
2019-08-00Ovifocipályával gazdagodtunkA rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde udvarán kialakításra került az Ovi Sport Közhasznú Alapítvány közreműködésével egy multifunkcionális sportpálya
2019-08-00Táborozás ZánkánRácalmás Város Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Szolgálata pályázatot nyújtott be az Erzsébet program keretében meghirdetett zánkai ott alvós "Nyári Élménytáborra", amelyet kétszer tíz gyermek számára el is nyert. Az odautaztatást a rácalmási önkormányzat támogatta
2019-08-00A városvédők konferenciáján jártunk DebrecenbenA rácalmási városvédők küldöttsége a Város és Faluvédők Szövetségének Országos Találkozó és Szakmai Konferenciáján járt 2019. július 24-27 között Debrecenben
2019-08-00SzivarprésA Rácalmási Trafikmúzeum egy szivarpréssel gazdagodott Dr. Somogyi Attiláné dr. Ruzsnyák Gyöngyi és Dr. Somogyi Attila felajánlásából
2019-07-31Rendkívül alacsony a Duna (képaláírás)Kutya meleg van, mondhatnánk, ilyenkor jólesik megmártózni a hullámokban. Ám a természet messze nem oly kegyes, hogy közel legyen a segítség, ugyanis a Duna vízállása ismét meglehetősen alacsony. Így aztán a rácalmási Duna-ágban, ha nem is száraz lábbal, de legfeljebb csüdig gázolva lehet átbaktatni a folyón. Igaz, némi enyhülést ez is nyújthat. (teljes szöveg)
2019-07-25Tengeri medvék és a holdfogyatkozás eseteA városunkban és környékén elérhető táborozási lehetőségek élbolyában mindig ott volt a Cimbora-tábor, ami a gyerekek mesevilágát és a kreativitását érinti – legalábbis mindenképpen páratlanok ezek a hetek.
2019-07-22Digitális fogászati röntgent kapott a rendelőA Dentalcoop-Plus Kft. szakembere, Bencsics László modern, digitális fogászati röntgent helyezett üzembe július 19-én, pénteken a rácalmási egészségházban lévő fogorvosi rendelőnkben.
2019-07-08Telt ház: nem fért be a közönség az előadásraFurcsa érzés kerített hatalmába, amikor július 5-én, pénteken késő délután a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár felé tartottam, a Rájátszik – Rácalmási Játékszín Kör előadására.
2019-07-03Sirályok pecakalandjaAz utóbbi nyarakhoz hasonlóan ezúttal is Halországban, a rétimajori Nyalóka-szigeten táborozott a Rácalmási Sirály Horgász Egyesület leendő utánpótlása.
2019-07-01Megadta a város arculatátValójában még címe sincs annak a kiállításnak, ami június 28-án, pénteken délután nyílt Rác­almáson, a Jankovich Kúria Rendezvény- és Turisztikai Központban, mégis nagyszámú érdeklődőt vonzott. Úgy tűnik, Zsigmond Lászlót szeretik Rácalmáson.
2019-07-00Schrick István. Polgármesteri értékelőSchrick István Rácalmás polgármesterének beszámolója az elmúlt öt év beruházásairól, az elnyert állami támogatásokról (2019. július)
2019-07-00Elkezdődik a járda felújításaElkezdődött Rácalmáson a Pomóthy áruház melletti utca járdájának felújítása (2019. július)
2019-07-00Felújítja az önkormányzat a vasútállomás felé vezető utat (kishír)Rácalmás önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 100 millió forint támogatásból felújíttatja, újra aszfaltoztatja a vasútállomáshoz vezető utat. A tervek szerint az úthelyreállítás még idén elkezdődik. (teljes szöveg)
2019-07-00Digitális fogászati röntgent helyeztek üzembeA rácalmási Egészségház fogászati rendelője új digitális röntgen géppel gazdagodott 2019. júliusában (?).
2019-07-00Különleges épületek - különleges kiállítás. Zsigmond László, Rácalmás főépítésze hatvan esztendős2019. június 28-án a Jankovich Kúria Rendezvény- és Turisztikai Központban a 60 éves, Ybl Miklós-díjas Zsigmond László, aki 30 éve Rácalmás főépítésze és a Kvadrum építész iroda megvalósult terveiből nyílt kiállítás
2019-07-00Dransfeldi utazás gyerekekkelRácalmási gyerekek voltak a németországi Dransfeldben 2019. július 5-től 11-ig
2019-07-00Nyári napéjforduló az Ágasfával2019. június 21-én, a nyár legrövidebb éjszakáján az Ágasfa Hagyományélesztő Baráti Kör szervezésében ünnepelhették az érdeklődők Rácalmáson a napéjfordulót.
2019-07-00PinikvarrásA rácalmási Cikk-Cakk Foltvarró Klub pinkik varrást szervezett az amerikai "varrjunk szabadban" mozgalom mintájára 2019. június 22-én
2019-07-00Hatalmas siker a rácalmási színjátszók új színdarabjaCsiky Gergely A proletárok című művét Ingyenélők címmel vitte színre és mutatta be a Rácalmási Játékszín Kör 2019. július 5-én a rácalmási művelődési házban
2019-07-00Remek táborokban tölthetik a vakációt a rácalmási gyerekekBeszámoló a rácalmási önkormányzat által támogatott 2019-es nyári táborokról
2019-07-00"Büszkeségünk" díjazottak 2018/2019A 2019-ben Rácalmás Város Önkormányzata által alapított és adományozott Büszkeségünk-díjat kapott gyerekek névsora, tanulmányi és sport eredményeik
2019-07-00Egy FTC-legenda Rácalmásról. Holmár Imre (1919-1991) a Fradi országos kerékpárbajnokaHolmár Zoltán portréja rokonáról, Holmár Imréről, aki a Ferencvárosi Torna Club kiemelkedő kerékpárosa volt
2019-07-00Cimbor évzáróMudra Gréta írása a 2019. június 15-i rácalmási Cimbora klub évzárójáról
2019-07-00Közös célokért közös erővelBeszámoló a Rácalmáson 2109. június 26-án megtartott Szolár energetikai előadásról
2019-07-00Épített kulturális örökségünk VI. A régi moziKovács Györgyné írása a rácalmási Muskátli moziról, akinek még Shirley Temple amerikai gyermekszínész is a vendége volt
2019-07-00Második rácalmási SzigetfutásNagy Gábor beszámolója a 2019-es 2. Rácalmási Szigetfutásról
2019-07-00A Rácalmás Sportegyesület hírei. Vidék Bajnokságon vettek részt versenyzőink. (képaláírás) Horváth Benedek a világbajnokságra készül. (képaláírás) Kenus tábor gyerekeknek. (képaláírás) A Millennium park tavának tesztelése (képaláírás)- Fadd-Domboriban orkán erejű szélben rendezték a versenyt. A következő eredmények születtek: Kenu négyesben bronz érmet szerzett Somogyi-Osvai-Géró-Lampert egység. Kenu egyesben Poszpischil Lőrinc hatodik és Nagy Roland 17. Kajak egyesben a korosztályukban Poszpischil Luca 9., Wágner Luca 24. lett. (teljes szöveg) - Horváth Benedek az Ifjúsági válogatott kerettel Dunavarsányban készül az augusztusban Pitestiben megrendezésre kerülő világbajnokságra. A válogató versenyeken elért teljesítménye alapján C-2 1000 m-en és C-4 500 m-en indul. Sok sikert kívánunk Benedeknek! (teljes szöveg) - A kajak-kenus gyerekek júliusban kettő hetet helyben táboroznak. Akik indulnak a Magyar Bajnokságon még egy hetet Dömsödön töltenek el. (teljes szöveg) - A legfiatalabb kajakosok és kenusok letesztelték a Millennium Parkban a felújított tavat (teljes szöveg)
2019-07-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Szántó Judit, Füsti Bálint, Müller Emma, Illés Lajos Péter, Molnár Ádám
2019-06-28Remek táborokban tölthetik a vakációt a rácalmási gyerekekRácalmás Város Önkormányzata nagyvonalú módját választotta annak, hogy gondtalanná tegye az általános iskolás gyermekek szüleinek a nyarát: minimális térítési díj ellenében tizennégyféle tábort szervezett a vakáció időszakára a művelődési házban, valamint a Jankovich-kúriában.
2019-06-26Zsedrovits Tamás a drónokról. Zsedrovits Tamás: egy repülő eszköz mindig izgalmasDrónok alkalmazása a gyakorlatban címmel tartott előadást tavasszal a rácalmási Robotika kiállításon dr. Zsedrovits Tamás, a Pázmány Péter Tudományegyetem adjunktusa. Bemutatója után beszélgettünk.
2019-06-25Countryzenére táncoltak vagy százan szombatonOrszágos countrytalálkozónak adott otthont Rácalmás június 22-én, szombaton délután. Az ország különböző pontjairól érkezett táncosok részt vettek a Millenniumi tó körbetáncolásában is.
2019-06-25Országos hírnevű íjászainkA Rácalmási Ágasfa Hagyomány­élesztő Baráti Kör pénteki, nyári napfordulót ünneplő rendezvényére meghívták a pentelei Szittya Íjászok Egyesületét is.
2019-06-25A rácalmási kenus ott lesz az ifi vb-nAz utóbbi években már megszokhattuk, hogy a Rácalmás Sportegyesület utánpótláskorú kenusai az ország legjobbjai közé tartoznak. Egy olyan pici klubtól, mint a rácalmási – ezzel talán nem sértjük meg őket – hatalmas dolog ez. A legutóbbi válogatóversenyen Horváth Benedek harcolta ki a világbajnoki részvétel jogát.
2019-06-24Sikeres volt a Suhangyal gyűjtéseKara Renáta vállalta, hogy a Suhangyal alapítványhoz csatlakozva egy általa kiválasztott futóversenyen vesz részt, és az ott teljesített kilométereit „örökbe fogadhatják” azok, akik így anyagilag támogatnák a fogyatékkal élők sportolását. Renáta a Rác­almási Szigetfutást választotta, a hét végén pedig sikeresen teljesítette a 11,25 km-es távot, ezzel pedig pénzbeli vállalásának 111 százalékát, azaz 55 540 forintot gyűjtött sérült sporttársai számára.
2019-06-24A tónál gyakran sétálnak, pihennek a rácalmásiakSzínvonalas ünnepség és érdekes, látványos programok keretében vették hivatalosan is birtokba a rácalmásiak a megújult Millenniumi parkot június 22-én, szombaton délután.
2019-06-24Ősi hagyományok éledtek felTöbbéves hagyomány, hogy az Ágasfa Hagyományélesztő Kör egy nem mindennapi rendezvénnyel köszönti a nagybetűs nyarat a napforduló estéjén Rácalmáson.
2019-06-11Vén Diák juniorA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete. Dunaújváros és környékének ballagó általános iskolai osztályainak fényképe.
2019-06-06"A végén majd fuss értem is!"Kara Renáta sosem volt nagy futó, ehhez képest arra készül, hogy két éven belül maratont fusson. Személyes sportcélja mellett azonban van egy igazán nemes ügy, amiért a kilométereket rója.
2019-06-06Sportos kihívások (képaláírás)Rácalmás is csatlakozott a kihívás napi felhíváshoz,és több helyszínen is a mozgásé, a sporté volt a főszerep. A Jankovich-kúriában aerobik és fitnesz is volt. (telje szöveg)
2019-06-04Rácalmás: új kor nyílt meg e napon!Rácalmás gyereknapját a múlt vasárnapon rendezték – méghozzá új korszakot nyitva: ez volt ugyanis az első alkalom, amikor nem a festői szépségű Jankovich-kúria termei és udvara adott otthont az összejövetelnek, hanem az új sportcsarnok és annak környéke!
2019-06-00Parkavató ünnepség (képaláírás)Megújult a Millenniumi-tó és az azt körülvevő park. A beruházás lezárása alkalmából avatási, átadási ünnepséget rendez Rácalmás Város Önkormányzata (2019) június 22-én, szombaton. Számos, látványos programmal várjuk a rácalmásiakat és vendégeinket, ilyen lesz például a Táncoljuk körbe a tavat! Kérem, tartsanak velünk! Avassuk közösen a megújult Millenniumi parkunkat! (teljes szöveg)
2019-06-00Kihívás napja Rácalmáson - 2019. május 29.Rácalmás is részt vett a Kihívás Napja országos programban. Képes beszámoló a rendezvényről
2019-06-00Képviselőink értékelnek: Nagyné Berzai MártaNagyné Berzai Márta rácalmási önkormányzati képviselő önértékelése az eddig elvégzett munkájáról és jövőbeni tervei
2019-06-00Képviselőink értékelnek: Varga Szabó LajosDr. Varga Szabó Lajos rácalmási önkormányzati képviselő önértékelése
2019-06-00Sikeres és emlékezetes a Határtalanul pályázatA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hetedik évfolyama erdélyi, ötnapos kirándulást nyert a Határtalanul program keretében
2019-06-00A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Szeretettel köszöntjük ballagó óvodásainkat! Kihívás Napja (képaláírás). Gabi óvónénit elbúcsúztattuk. Elbúcsúztunk Zso nénitől is- Csoportkép és tabló a 2019. májusában ballagó rácalmási nagycsoportos óvodásokról - A Manóvár óvoda nevelőtestülete köszöni szépen Dóczi Zsuzsinak, hogy a Kihívás Napján kellemes reggeli tornát biztosított minden óvodás és bölcsődés kisgyermeknek és felnőttnek!!! (teljes szöveg) - a ballagás napján, 2019. május 31-én búcsúztatták a rácalmási óvodában Tóth Tiborné, Gabi nénit - Bogát Jenőné, Zso nénitől is búcsúztak a rácalmási óvodások
2019-06-00Táncos sportsikerekKöbli-Mohr László rock and roll táncosainak újabb sikerei
2019-06-00Berecz István járt nálunk2019. május 31-én néprajzi előadással egybekötött táncházra várta a rácalmási művelődési ház az érdeklődőket
2019-06-00Gyermeknapi kavalkádKépes beszámoló a 2019-es rácalmási gyermeknapról
2019-06-00Tankerületi környezetismeretA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola a Jankovich-hét keretében tankerületi környezetismereti versenyt rendezett a környékbeli települések és a rácalmási 4. osztályos tanulók részére "Népi mesterségek" címmel
2019-06-00Matematika versenyen remekeltünk2019. április 2-án Előszálláson rendezték meg a tankerületi matematika csapatversenyt a harmadik-negyedik osztályosoknak, melyen a rácalmási csapat 1. helyezést ért el. a csapat tagjai: Poór Dénes, Riskó Lőrinc, Ács Róbert, Tóth Noel
2019-06-00Tavaszköszöntő énekszóval2019. április 26-án Pusztaszabolcson hagyományőrző céllal népdaléneklési versenyt rendeztek. Udvari Nóra Napsugár (2.a) 2. helyezést ért el, Kiss Barnabás Milán (5.a) különdíjat kapott.
2019-06-00Rajzpályázat: Kiállításmegnyitó voltA Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok sport témában rajzpályázatot hirdetett a rácalmási óvodások és iskolások részére. Közel száz pályamunka érkezett.
2019-06-00A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok hírei. Final4 képek, eredmények, hangulat. Tedd magad próbára! Gyereknap. RSE évzáró- 2019. május 25-26-án a rácalmási sportcsarnok adott otthont a magyar kézilabda országos ifjúsági bajnokság döntőjének - 2019. május utolsó péntek délutánján a rácalmási gyerekeket várták a sportcsarnokba különféle mozgásos játékokra - a 2019-es rácalmási gyereknapnak is a sportcsarnok adott otthont - A rácalmási Sport Egyesület kézilabda szakosztálya a rácalmási sportcsarnokban tartotta évzáró rendezvényét
2019-06-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. A Paizs család emlékműveSzalai Árpád írása Paizs Gyuláról és az általa a rácalmási temetőben létrehozott emlékműről.
2019-06-00Épített kulturális örökségünk V. GyógyszertárNémeth Miklósné írása a rácalmási gyógyszertár történetéről
2019-06-00OsztálykirándulásA rácalmási 5. évfolyamos gyerekek a Sobri Jóska kalandparkban jártak. Kép a gyerekekről
2019-06-00A Rácalmás Sportegyesület hírei. A kézilabda szakosztály családi napja. Maraton OB eredmények. Horváth Benedek kiváló teljesítményt nyújt (képaláírás). Sikeres volt a nyílt nap (képaláírás)- A Rácalmás Sportegyesület kézilabda szakosztálya 2019. június elején az új rácalmási sportcsarnokban tartotta szezonzáró rendezvényét - A rácalmási kajak-kenusok szereplése a maraton országos bajnokságon. Poszpischil Lőrinc és Nagy Roland kenu kettesben 5 km-en első lett - Horváth Benedek 100%-os teljesítményt nyújtott az első válogató versenyen. C-1 1000 m-en és C-2 1000 m-en is nyerni tudott. Az újság megjelenésekor túl leszünk a második válogatón is. Akkor dől el milyen számokban indul Benedek a világbajnokságon. Gratulálunk! (teljes szöveg) - Június 1-én nyílt és családi napot rendezett a Rácalmás SE vízisport szakosztálya a Duna-parton. Az érdeklődők közelebbről megismerkedhettek az eszközökkel és a sportággal. (teljes szöveg)
2019-06-00Második helyezések matematikábólA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói, Mák Luca (7.b) és Veres Szabolcs (8.b) saját korosztályukban mindketten 2. helyezést értek el a XXVI Euklideszi Matematika Versenyen, amit a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskolában rendeztek.
2019-06-00A tanév utolsó színházlátogatása2019. májusában a budapesti József Attila Színházban jártak a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola felsősei
2019-06-00A Hankook nagyszerű szezont tudhat maga mögött az UEFA Európaliga szponzorakéntA Hankook 2012-óta szponzorálja az UEFA Európaligát
2019-06-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Székelyi Ágnes, Molnár Abigél
2019-05-23Akiket a muzsika és a tánc összekötLáttak már önök több mint négyszáz embert együtt táncolni? Fantasztikus látvány! De részese lenni még inkább az! A napokban Székesfehérváron tartott szenior örömtánc-találkozón ennyien járták együtt.
2019-05-20Maratonfutással a világ körül; Waller Gabriella mesterhatosaA világ legnevesebb városi maraton futóversenyeit – Boston, London, New York, Chicago, Berlin, Tokió – összefogó World Marathon Majors-t eddig közel 5000 lelkes futó teljesítette a világon. Az „ötezresek” társaságában egyelőre két magyar hölgyet találunk, egyikük Waller Gabriella, aki ifjú éveit Rácalmáson töltötte és a sportolást még a helyi női kézilabdacsapatban kezdte.
2019-05-13Almavirágos kavalkád. Idén is szépen virágzott az Almavirág fesztivál...Május 11-12-e a XI. Almavirág Fesztiválé volt Rácalmáson – és a rendezvény ezúttal is emlékezetesre sikerült.
2019-05-09Színekben pompáznakA virágok mindig jókedvre derítik az embereket. A Rácalmási Városvédő Egyesület tagjai ennek szellemében gondoskodnak arról, hogy felvidítsák azokat, akik a település közterületein lévő virág­ágyásoknál elhaladnak.
2019-05-00Almavirág fesztiváli hétvége (képaláírás). Egészségőrök, különleges kiállítások, sztárzenekarok, remek fellépők, finom sütemények, jó hangulat. Almahámozó verseny. Finom süteményeket kóstolhattunk- A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület hagyományos tavaszi nagyrendezvényének, az Almavirág Fesztiválnak adott otthont a Jankovich-kúria május 11-én és 12-én. Bőséges és színvonalas volt a kínálat ezúttal is a család, az egészség, a sport, a kultúra és a gasztronómia jegyében - Képes beszámoló a rácalmási XI. Almavirág Fesztiválról - az almahámozó verseny helyezettjei a cikkben - a sütiverseny helyezettjei a cikkben
2019-05-00Képviselőink értékelnek: Pálinkás TibornéPálinkás Tiborné, a Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde vezetője, rácalmási önkormányzati képviselő bemutatja tevékenységét
2019-05-00Képviselőink értékelnek: Vizi IstvánVizi István nagyvenyimi önkormányzati képviselő, a Kulturális, Oktatási, Sport és Idegenforgalmi Bizottság tagja, a Közrend és Közbiztonsági Bizottság elnöke, városvédő, a rácalmási Szent György Polgárőrség vezetőségi tagja értékeli saját munkáját
2019-05-00A Rácalmási Manóvá Óvoda és Bölcsőde hírei. Zöld npok a Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsődében! Kiránduláson a Bagoly csoport. Iskolába készülnek a nagycsoportos gyerekeink (képaláírás)- képes beszámoló a rácalmási óvodában a Föld napja alkalmából zajlott három napos (2019. 04. 24-26.) programsorozatról, az óvoda így ünnepelte a Zöld Óvoda cím elnyerését - képek a kirándulásról - Az idei évben első alkalommal közös kirándulást szerveztünk az iskolába készülő nagycsoportos gyermekeinknek. A Mezőgazdasági Múzeumba látogatunk el, ahol két múzeumpedagógus tartott a gyermekek számára egy órában interaktív látogatást. Nagyon jól sikerült, a gyerekek remekül érezték magukat, nagy élmény volt számukra ez a program - még napok múltával is emlegették a nagy barna medvét! Hagyományt szeretnénk teremteni ebből a tanév végi nagycsoportos/iskolába menős kirándulásból (teljes szöveg)
2019-05-00A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület hírei. Szép porta értékelő körúton jártuk... Saját porta képek. 2000 tő virágpalántát ültettek el a városvédők.- A Rácalmási Városvédők a tavaszi "Szép Porta"értékelő körúton jártak - Képek Igmándi Béla rácalmási házának utcafrontjáról - 2000 tő egynyári virágot ültettek a rácalmási városvédők
2019-05-00A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Zöld napok a Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsődében! Kiránduláson a Bagoly csoport. Iskolába készülnek a nagycsoportos gyerekeink (képaláírás)- képes beszámoló a rácalmási óvodában a Föld napja alkalmából zajlott három napos (2019. 04. 24-26.) programsorozatról, az óvoda így ünnepelte a Zöld Óvoda cím elnyerését - képek a kirándulásról - Az idei évben első alkalommal közös kirándulást szerveztünk az iskolába készülő nagycsoportos gyermekeinknek. A Mezőgazdasági Múzeumba látogatunk el, ahol két múzeumpedagógus tartott a gyermekek számára egy órában interaktív látogatást. Nagyon jól sikerült, a gyerekek remekül érezték magukat, nagy élmény volt számukra ez a program - még napok múltával is emlegették a nagy barna medvét! Hagyományt szeretnénk teremteni ebből a tanév végi nagycsoportos/iskolába menős kirándulásból (teljes szöveg)
2019-05-00Rácalmás Majális 2019, a sportpályánKépes beszámoló a 2019-es rácalmási majálisról
2019-05-00Táncos sportsikerekA rácalmási Kid Rock and Roll SE gyermek táncosai első versenyükön, a IX Országos Táncművészeti Fesztivál Fejér Kupáján akrobatikus rock and roll sportágban kimagasló teljesítményt nyújtottak. A csapat tagjai: Géber Eszter Bíborka, Jobb Liliána, Módi Bianka, Pinthoffer Jázmin Sára, Molnár Melinda, Tőkei Alexandra és Antal Letícia. Felkészítő tanár: Köbli-Mohr László
2019-05-00Mezőföldi népzenei zene- és hagyománykincs2019. május 4-én a mezőföldi népzene- és néptánc kincset feldolgozó rendezvényen vehettek részt az érdeklődők a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban
2019-05-00Intelligensek a növények?2019 április 23-án egy jó hangulatú előadást láthattak/halhattak a művelődési házba látogatók a körülöttünk élő növények titokzatos világáról Gyalus Boglárkától
2019-05-00A Tánccirkuszon voltunkA rácalmási Cimborák 2019 áprilisában a Tánccirkusz című, zenés-táncos darabot nézték meg a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban
2019-05-00A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok hírei. Április a Rácalmási Sportcsarnokban2019. áprilisi-májusi programok, rendezvények, tervek a rácalmási sportcsarnokban
2019-05-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Sipos Dániel, Tóth Zsombor
2019-05-00Táborozási lehetőséget nyertünk!Rácalmás város Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az Erzsébet Program keretében nyári táborozást nyert 20 gyermek és két kísérő részére Zánkára.
2019-05-00Épített kulturális örökségünk IV. Az Újtelep, a Petőfitelep és a Lenintelep felépülése (FAKSZ házak)Németh Miklósné írása Rácalmás építészeti emlékeiről
2019-05-00A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Informatikai siker Fehérváron. Rajzok a Paszulyfára- A Székesfehérváron tartott "Rajzolj a paint-tel" elnevezésű informatika versenyen Braun Szonja, a Jankovich Miklós Általános Iskola 5. a osztályos tanulója második lett - A dunaújvárosi Munkásművelődési Központ CsupaCsoda Birodalom Népmesepontjának rajzpályázatán Szabó Virág és Poszpischil Luca alkotása is díjazott lett
2019-05-00A Rácalmás Sportegyesület hírei. Ismét jótékonykodtak az íjászok. Az első verseny... (képaláírás)- Tóth Csaba beszámolója a Vajk Íjászkör segélyakciójáról, versenyeiről - Az első verseny (2019-ben) Szolnokon az ifiknek és a felnőtteknek is tájékoztató jellegű volt, az eredményekből sejteni lehet az erőviszonyokat. A rácalmási kenus Horváth Benedek 1000 méteren harmadik lett, Vass Zoltán (LSE) és Kollár Kristóf (ATSE) mögött. Kétezer méteren második lett Hodován Dávid (ATSE) mögött, s harmadik lett Kollár Kristóf (ATSE) (teljes szöveg
2019-04-26Haltelepítés volt Battától DunaújvárosigNem csak a haltenyésztők, hanem hivatásos halőrök is közreműködtek annál a haltelepítésnél, amelyet a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által támogatott akciós halkészlet terhére szerveztek április 23-án, mint a tavaszi pontytelepítés második részletét.
2019-04-26Autómentes napot tartott a rácalmási Zöld óvodaA háromnapos Zöld napok rendezvénysorozatában április 25-én a a Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsődében autómentes napot hirdettek abban a reményben, hogy környezettudatos gondolkodásra ösztönözhetik vele nem csak a kicsiket, de szüleiket is.
2019-04-25Ültettek, locsoltak a zöld Manóvárban. A Zöld Manóvár Óvoda zöld napokat tart a hétenA rácalmási Zöld Manóvár Óvoda zöld napokat tart.
2019-04-23A húsvéti hagyomány még nem veszett ki: a fiúk locsolkodnak (képaláírás)A hagyományoknak megfelelően húsvét hétfőn a fiúgyermekes családapák fiaikkal felkerekednek, hogy végig látogassák a hölgy- és leány ismerőseiket. [...] Képünk éppen a locsolás pillanatát örökíti meg Rácalmáson. Julcsit, Katát és az anyukájukat locsolja meg Bence, hogy el ne hervadjanak. Jövőre is visszavárják őket! (nem teljes szöveg)
2019-04-23Közösen készítetek húsvéti díszeketKét alkalommal is a húsvéti készülődés jegyében várták a gyerekeket és a felnőtteket – elsősorban a lányokat, asszonyokat – a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár épületében.
2019-04-23Ünnep: zöld óvoda lett a ManóvárA föld napja alkalmából háromnapos programsorozattal ünnepli a Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde közössége, hogy az intézmény elnyerte a zöld óvoda címet.
2019-04-16Íjászparadicsom a Duna mentén, RácalmásonÁprilis 13-án, szombaton ismét egy igazán komoly és kihívásokkal teli versenyre hívta a helyi, a térségi és az országos íjásztársadalmat a rácalmási közösség.
2019-04-15Jézus szenvedéstörténeteKegyeikbe fogadták az égiek a Rácalmási Passió és Betlehemes Közösség tagjait, ugyanis még a nap is kisütött, amíg április 14-én, Virágvasárnap (a nagyhét kezdete, ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe) délutánján előadták a VII. Rácalmási Passió előadást a Janko­vich-kúria Turisztikai és Rendezvényközpont díszudvarán.
2019-04-08Gyerekeink jövője, a robotika vására. Látni kell az újdonságot, vagy végleg lemaradunk!A Vállalkozók Rácalmásért Egyesület szervezésében már negyedszer vehettek részt a helybeliek és a környék lakói azon a tavaszi vásáron, amelynek idén már másodízben volt témája a robotika.
2019-04-08Puszták népe - Mezőföld dallamaiÁprilis 5-én délután táncházat tartottak a Rác­almási Művelődési Ház és Könyvtárban.
2019-04-04Elhagyott könyvek (képaláírás)Érdemes volt nyitott szemmel járni április 3-án, Rácalmáson, hiszen az olvasóklubosok egy-egy könyvet „elhagytak” a kisvárosban, amiket a megtalálók megtarthatnak, remélve, hogy örömüket lelik benne. Cserébe csak annyit kérnek, a megtalálók küldjenek fotót a rackonyvtar@racalmas. hu e-mail-címre.
2019-04-02Elszántan szelik már a hűs habokat (képaláírás)A kellemes tavaszi napsütés a vízpartra csalogatta a sportolók szerelmeseit a hét végén. Képünk a rácalmási hídnál készült, ahol meglehetősen nagy a mellékág sodrása. (nem teljes szöveg)
2019-04-02Szép rendet tettek a Duna-parton. Generációk takarították együtt a Duna-partotA Sirály Horgászegyesület lelkes csapata hosszú évek óta takarít, vigyáz, felügyel és gondos gazda a rá szabott rácalmási partszakaszon. Március 31-én, vasárnap a versenypályára koncentráltak, és a szemétszedés mellett az aktuális tereprendezésről is gondoskodtak.
2019-04-01Egy igazán szerb, autentikus délután. A szerb kultúra legtöbb szegmensét láthattukA rácalmási szerb hagyományőrző egyesület és DMJV szerb nemzetiségi önkormányzata tavaszköszöntő rendezvényt tartott a rác­almási művelődési ház és könyvtárban március 30-án.
2019-04-00Képviselőink értékelnek: Németh MiklósnéNémeth Miklósné Rácalmás alpolgármestere értékeli az elvégzett munkát az elmúlt öt esztendő választási ciklusához közeledve
2019-04-00Képviselőink értékelnek: Kukucska GyulaA választási ciklus végéhez közeledve, Kukucska Gyula, Rácalmás alpolgármestere értékelte az elmúlt öt év elvégzett munkáit.
2019-04-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Németh Márk, Mészáros Kinga, Varga Alíz, Stenger Orsolya Viktória
2019-04-00Szeretettel köszöntjük Kertész Jánosné Julianna nénitKertész Jánosné Suplicz Julianna rácalmási szépkorút 90. születésnapja alkalmából Kukucska Gyula, Rácalmás alpolgármestere és dr. Györe Andrea jegyző köszöntötte.
2019-04-00Látni kell az újdonságot, vagy végleg lemaradunk2019-ben negyedszer rendezte meg a Vállalkozók Rácalmásért Egyesület a Rácalmási Tavaszi Vásárt a Jankovich-kúriában.
2019-04-00Március 15. megemlékezésA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület 2019. március 15-én a rácalmási temetőben rótta le kegyeletét az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban elhunyt rácalmásiak előtt.
2019-04-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Molnár Krisztina Rita volt a vendégünk (képaláírás). A költészet napját ünnepeltük (képaláírás). Napfényes klubtalálkozó a művelődési házban- A Rácalmási Cimbora Klub meghívására Molnár Krisztina Rita írónő látogatott el a művelődési házba (2019) április 10-én. A költészet napja alkalmából megrendezésre kerülő író-olvasó találkozóra legújabb könyve, A tűz ösvénye kapcsán érkezett, de dedikálta korábban megjelent könyveit is (teljes szöveg) - József Attila születésnapja alkalmából költészet napi rendezvényen vehettek részt az érdeklődők a művelődési házban. A rendezvény a Violin Alapfokú Művészeti Iskola rácalmási diákjainak műsorával kezdődött,... - A Rácalmási Napfény Nyugdíjas Klub (2019) április 4-én a klubtalálkozója keretében ünnepelte a magyar költészet napját.
2019-04-00Tavaszt köszöntöttek a rácalmási és a dunaújvárosi szerbekA Rácalmási Szerv Hagyományőrző Egyesület és a Dunaújvárosi MJV Szerb Nemzetiségi Önkormányzata 3019. március 30-án 15 órától a Rácalmási Művelődési Házba invitálta az érdeklődőket és a kólózni vágyókat
2019-04-00Sűrű napok a Barina háza tájánAktív szakmai munka mellett fellépések, versenyek és táncházak jellemzik a rácalmási művelődési házban működő Rácalmási Barina Táncegyüttes munkáját. Beszámoló az együttes 2019. tavaszi fellépéseiről, programjairól
2019-04-00Március a SportcsarnokbanKépes beszámoló a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok 2019. márciusi rendezvényeiről
2019-04-00Működik a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok!Deimel Petra, a sportcsarnok igazgatója írása a rácalmási sportcsarnok kihasználtságáról, az átadás óta eltelt időszak sport és egyéb rendezvényeiről
2019-04-00Sakkozóink a diákolimpiánKiválóan szerepeltek a Jankovich Miklós Általános Iskola sakkozó tanulói a diákolimpia országos csapatversenyén. A Szombathelyen megtartott versenyen a felsős lányok 3. helyezést értek el. A csapat tagjai: Hegedüs Luca, Molnár Kiara, Krizsán Krisztina. A felsős fiúk hetedik helyen végeztek. A csapat tagjai: Tancsa Tamás, Krizsán Balázs, Poór Dénes (alsós) és Tóth Noel (alsós)
2019-04-00A Jankovich iskola művészetis tanulói is részt vettek a tehetségek napján2019. április 8-án a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye, a Közép-Mezőföldi Tehetségsegítő Tanács és a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola közös szervezésében idén is megrendezték a tehetség napját a dunaújvárosi Városháza téren. A Jankovich iskola felépői: Mikó Fanni, Ranga Petra somogyi népdalokkal, Kiss Barnabás ének, Bányi Maja, Pesei Karolina és Eszenyi Kristóf aszfaltrajz.
2019-04-00Elismeréssel szóltak a közbiztonságunk felett őrködők tevékenyégéről. A Szent György Polgárőr Egyesület híreiA Szent György Polgárőr Egyesület megalakulásának 16. évfordulója alkalmával, több kitüntetést és oklevelet is átadott Cseh István, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a rácalmási polgárőr egyesület tagjainak
2019-03-09Jótékony rácalmási íjászok. Jótékony íjászok remeklése a rácalmási sportcsarnokbanMárcius 3-án, vasárnap egy remek hangulatú és egyben jótékony célokat szolgáló teremversenyre hívta a térség íjászait a Rácalmás SE Vajk Íjász Szakosztálya. A sportolók Kollár Andor gyógyulását (is) segítették.
2019-03-09A festőkör kiállításaZsúfolásig megtelt a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár épületének kisterme március 6-án, szerdán késő délután. A résztvevők a helybéli festőkör tagjait köszöntötték abból az alkalomból, hogy az amatőr alkotók munkáiból nyílt tárlat az intézményben.
2019-03-08Migráció helyett családtámogatás. A májusi EP-választás tétjeRácalmáson tartott pódiumbeszélgetést Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.
2019-03-06Rácalmáson és Dunaújvárosban is átemelő épülTájékoztatót tartottak március 4-én, hétfőn Rácalmáson az 1992 óta működő szennyvíztisztító mű kiváltását célzó projektről, amely része a Kulcsot és Dunaújvárost is érintő szennyvízberuházásnak.
2019-03-06Kitartás és szorgalom jellemzi az alkotói munkásságát isA Rácalmási Festő Kör alkotói egy kiállítás keretében mutatják be műveiket. A csoport vezetőjével, Dáma Nógrádi Katalinnal beszélgettem az életútjáról, amely nem mindennapi fordulatokat hozott számára.
2019-03-05Ismét fajsúlyos "Patrióta est" volt. Ismét fajsúlyos "Patrióta este" volt Rácalmáson péntekenMárciusi indításként ismét Patrióta este volt Rácalmáson, a Jankovich-kúriában. A teltházas beszélgetés egyik meghívott vendége Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, az igazságügyi bizottság alelnöke volt, a másik Georg Spöttle, az illegális migráció biztonságpolitikai szakértője, a Nézőpont Intézet elemzője.
2019-03-04Elégtek a kiszebábok - jöhet a tavasz!A farsangi időszak zárásán, azaz a farsang farkán is mozgalmas télűző programokkal ünnepelték a komor téli időszak végét, a tavasz beköszöntét.
2019-03-04Egy férfi, egy nő - RácalmásonHarmadik alkalommal rendezték meg az Egy férfi – Egy nő patrióta találkozót Rácalmáson a Jankovich-kúriában, amely ezúttal teltházas közönséget vonzott, amit a meghívottak szakmai háttere és a témák is indokoltak.
2019-03-00A forradalmárokra emlékeztünk. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulóját ünnepeltükBeszámoló a 2019. március 14-én, az 1848-49-es szabadságharc emlékére Rácalmáson megtartott ünnepségről.
2019-03-00A hölgyeket köszöntöttük (képaláírás). A nőket ünnepeltükA nőnap (2019. március) alkalmából Schrick István (rácalmási) polgármester köszöntötte virággal a rácalmási hölgyeket, majd Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert műsorát láthatta a közönség (teljes szöveg)
2019-03-00Rácalmáson és Dunaújvárosban is szennyvíz átemelő épülTájékoztatót hallhattak az érdeklődők, 2019. március 4-én, hétfőn Rácalmáson az 1992 óta működő szennyvíztisztító mű kiváltását célzó projektről, amely része a Kulccsal és Dunaújvárossal közös szennyvízberuházásnak
2019-03-00A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Elnyertük a Zöld Óvoda címet (képaláírás). Játékos sportvetélkedő- A "Zöld Óvoda" avatását új "rózsaliget" létrehozásával szeretnénk emlékezetessé tenni településünk számára. A Fő utca és a Szigetfő utca sarkán lévő területet szülői segítséggel fogjuk beültetni és az óvoda minden csoportja hozzájárul a rózsatövek beszerzéséhez! (teljes szöveg) - A rácalmási óvodások 2019 március elején játékos sportvetélkedőt szerveztek a rácalmási sportcsarnokban, melyre meghívták a kulcsi óvodásokat is.
2019-03-00Nóti-kabaré Rácalmáson (képaláírás)A székesfehérvári Prospero Színkör előadásában Nóti Károly, a magyar kabaré egyik legnagyobb klasszikusáról láthattunk előadást március elsején a (rácalmási) művelődési házban. Egy igazán nevettető estének lehettünk a résztvevői. (teljes szöveg)
2019-03-00Téltemető (képaláírás)Az Ágasfa Hagyományélesztő Baráti Kör szervezésében az idei évben (2019) is télbúcsúztató rendezvényre látogathattak el az érdeklődők március 2-án, a (rácalmási) Duna-parton. A rendezvényen közreműködtek a RáJátszik Rácalmási Játékszín Kör tagjai és a Barina Rácalmási Táncegyüttes is. Köszönjük az élménydús és remélhetőleg eredményes téltemetést. (teljes szöveg)
2019-03-00Festményekben gyönyörködhettünkA Rácalmási Festőkör tizenöt alkotójának munkáiból nyílt kiállítás 2019. március 6-án a rácalmási művelődési házban. A megnyitón a Rácalmási Napsugár Asszonykórus dalcsokra mellett, Lendvai Józsefné szavalt a közönségnek, majd a kiállítást Kundra Anikó nyitotta meg.
2019-03-00Cimbora születésnap. Klubtalálkozó- 2019. február 16-án ünnepelte a Rácalmási Cimbora Klub a 6. születésnapját a rácalmási művelődési házban. - Beszámoló a márciusi rácalmási Cimbora Klub találkozóról
2019-03-00A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok hírei. Az I. Timpanon Amazon Kupa megnyitója. A nyolcadikosok keringője. Jótékony íjászverseny. Oviolimpia - kötélhúzés és sorversenyekKépes beszámoló a 2019. februári-márciusi sporteseményekről, rendezvényekről
2019-03-00Quimby Family Tugedör koncert2019. február 23-án a Quimby adott koncertet a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban
2019-03-00Nívós produkciók - esély a Gálára!Lendvai Józsefné Kálnay Adél: Hamvadó idő című versét, Gyalus Boglárka (ének) és Hegyi István (ének és szintetizátor) József Attila: Gyermekké tettél című megzenésített versét adták elő a székesfehérvári Kor-Társ Nyugdíjas Ki mit tud?-on. Mindkét produkciót Oklevéllel jutalmazták.
2019-03-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Szabó Boglárka Alíz, Horváth-Léhner Patrik.
2019-03-00A Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. Sikeres évkezdés. Itt a farsang, áll a bál... Az iskola felsős diákjai is farsangoltak.- Januárban (2019.) a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyben megyei döntőbe jutott a Jankovich Miklós Általános Iskola három diákja: Mikó Fanni (7.a), Ranga Petra (7.b) és Udvari Nóra Napsugár (2.a) - 2019. február 8-án tartották a Jankovich iskola alsósai a farsangi bált az iskola tornatermében - A Jankovich iskola felsősei idén (2019) először az új sportcsarnokban tartották a farsangot
2019-03-00A cserkészet értékeiBlau Sándor ismertetője a cserkészéletről, értékekről, beszámolója a Rácalmási Szent Miklós Cserkészcsapat márciusi programjairól és áprilisi terveiről.
2019-03-00Épített kulturális örökségünk III. Az Ófalu portái.Németh Miklósné írása Rácalmás régi, az 1800-as, 1900-as évek elején épített (azóta többnyire elbontott) épületeiről.
2019-03-00Barna Ignác kúriai bíró és jogi íróSzalai Árpád írása a Rácalmásról származó Barna (Braun) Ignácról.
2019-03-00Köszönet a támogatóknak és a jótékony versenyen részt vevő íjászoknak2019. március 3-án jótékonysági íjász versenyt rendezett a rácalmási Vajk Íjászkör a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban. Kollár Andor íjász társuk lábprotézisére gyűjtöttek
2019-03-00A Rácalmás Sportegyesület hírei. Megtartotta küldöttgyűlését a Rácalmás SE. Bencs Attila leköszönt az egyesület éléről. Erős istván a Rácalmás SE új elnöke- A Rácalmás Sportegyesület 2019. február 21-én tartotta küldöttgyűlését a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár civil termében - Bencs Attila hat év után leköszönt a Rácalmás Sportegyesület elnöki posztjáról. Interjú - A Rácalmás SE Erős Istvánt választotta meg az egyesület élére 2019. febr. 21-től
2019-03-00Megdöbbentő és felháborítóVízi István a Rácalmási Szent György Polgárőrség elnökségi tagja beszámolt arról, hogy az egyesület két új vadkamerát vásárolt, amivel a városból kivezető utakat szeretnék megfigyelni, hogy az illegális szemétlerakást ellenőrizhessék
2019-03-00Medertakarítást végeztünkA Sirály Horgászegyesület 2019. február 24-én medertakarítást végzett a rácalmási Bürü hídnál
2019-02-25Évindító buli Rácalmáson (képaláírás)A Family Tugedör címet viselő műsorával érkezett február 23-án, szombaton Rácalmásra a több dunaújvárosi születésű zenészt is magában foglaló Quimby. A meghívó tanúsága szerint a Family Tugedör egy olyan reunió, ahol minden Quimby-érintettségű zenekar fellép, összehozva ezzel hat zenekart és huszonhárom zenészt egyetlen óriási koncert erejéig. (teljes szöveg)
2019-02-22Keringővel kezdődött a bál (képaláírás)Idén is a nyolcadikosok keringője nyitotta meg a Jankovich Miklós Általános Iskola farsangi ünnepségét a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok küzdőterén. A keringő után következtek a változatos osztályprodukciók – mint például az is, amelyről a fotó készült. Láthattunk vicces műsorszámokat, illetve profi táncokat egyaránt. Végül a diszkó zárta az estet.(teljes szöveg)
2019-02-20A Puskás nyerte meg a rácalmási kupátFebruár 17-én, vasárnap rendezték meg Rácalmáson az I. Timpanon Amazon Kupa meghívásos labdarúgó-teremtornát, amelyet a leány U14-es korosztály számára írtak ki.
2019-02-18Könyvtári napok sorozataAz semmiképpen sem állítható, hogy a rácalmási könyvtárnak és művelődési háznak ne lenne forgalma, de február 16-án, szombaton valósággal zsúfoltság volt!
2019-02-14Idén óvatosan terveznekZsúfolásig megtelt Rácalmás művelődési házának nagyterme február 11-én, hétfőn a kora esti órákban, amikor a kisváros önkormányzatának képviselő-testülete tartotta múlt évet értékelő és az idei terveket, lehetőségeket ismertető közmeghallgatását.
2019-02-13Álarcok és maszkok tárlata (képaláírás)Összességében mintegy száz óvodás és általános iskolás korú gyermek készített álarcot vagy maszkot a művelődési ház és könyvtár által meghirdetett alkotópályázatra. A különböző alapanyagokból megformázott színes és igényes farsangi vagy busómaskarákat kiállításon tekinthetik meg a művelődési házban az intézmény nyitvatartási idejében. (teljes szöveg)
2019-02-07Településeket zárnak kiNemrégiben az érintett közfoglalkoztatók arról a döntésről kaptak belügyminisztériumi tájékoztatást, hogy „2019. évtől azok a települések, amelyek adóerő-képessége a 110.000 Ft/fő mértéket és lakosságszáma a 700 főt eléri, közfoglalkoztatási támogatásban nem részesülhetnek.” Az ezek alapján érintett települések, például Szabadegyháza és Rácalmás nemcsak hogy nem igényelhetnek támogatást, hanem az ott élők más településre, más szervezethez sem közvetíthetők ki közfoglalkoztatottként.
2019-02-06Kórházi verseny az egészségről. Diákok mérték össze tudásukat az egészséges életmódrólA Szent Pantaleon Kórház, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében játékos vetélkedőt hirdetett az általános iskolák 8. osztályos tanulói részére Egészséges életmód címmel.
2019-02-04Cimborák farsangi bálja voltMost tehát még inkább az elején, mint a közepén vagyunk, még nem maradtunk le semmiről. Különösen érvényes ez a rácalmási könyvtár Cimbora klubjának tagjaira, akik Törökné Antal Mária Pro Cultura Intercisae-díjas könyvtáros, klubvezető irányításával a mögöttünk maradt február 2-án, szombat délutánon megülték a farsangot a rácalmási könyvtárban úgy, ahogyan azt kell: a könyvtár rendesen feldíszített klubhelyiségében, jelmezekben.
2019-02-04Pannonos szalagavatóFebruár 1-jén, pénteken rendezte a Pannonk Oktatási Központ és Magángimnázium a szalagavatóbálját a rácalmási sportcsarnokban.
2019-02-02A végzősöket ünnepelték (képaláírás)Végzős diákjainak rendezett szalagavató ünnepséget a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium az új rácalmási sportcsarnokban február 1-jén. (nem teljes szöveg)
2019-02-02Könyves kihívások, olvasásélményekKönyves kihívással és más akciókkal is gyarapítja olvasótáborát a rácalmási könyvtár, már évek óta sikeresen.
2019-01-28A versek mögött élő zsenikKönnyed, kissé filozofikus hangvételű, rendhagyó verses esten vehettek részt azok, akik január 25-én, péntek este a rácalmási művelődési házba látogattak. A meghívott vendég Für Anikó Jászai Mari-díjas színésznő volt.
2019-01-23Javítani a magyar munkavállalók körülményeitA Gumiipari Szakszervezeti Szövetséggel (GSzSz) megállapodva tartott január 22-én, kedden országszerte nyolc helyen – köztük a Hankook mellett, Rác­almáson – félpályás útlezárást a Mi Hazánk Mozgalom.
2019-01-22Ők már biztosan ott lesznek a megyei döntőnA Pesovár Ferenc Fejér Megyei Népdaléneklési és Népzenei Verseny második területi előválogatóját január 18-án a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendezték meg. Közel harminc nevező mutatta meg tehetségét és felkészültségét a délután folyamán.
2019-01-14Gyönyörű lesz idén nyárra a Millenniumi tó és környezeteSikeres évet zárt Rácalmás 2018-ban. A legnagyobb beruházás az önkormányzati saját forrásból megvalósított sportcsarnok építése volt, hiszen az egykori zöldséges kertek, kertvégek helyén egy vadonatúj, modern létesítmény fogadhatja a sportolókat tavaly augusztus óta.
2019-01-07Szerb ortodox karácsony ófalusi haranggalMegünnepelték a szerb ortodox karácsony Szent Napját (Badnyi Dan), az ortodox szentestét január 6-án délután a rácalmási szerb templomban. Az ünnepséget, amelyen mintegy tucatnyi rácalmási szerb gyökerű család tagjai vettek részt, Káplán Pál esperes tartotta.
2019-01-03Életformájuk a gyaloglásKitartóan hódolnak kedvenc szabadidősportjuknak a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület nordic walking klubjának tagjai 2018-ban is.
2018-12-20Ismét fenyőfákat díszítettek diákok. Az idei díszítőverseny is sikeres volt a DózsábanIdén is megrendezték a hagyományos fenyőfadíszítési versenyt a Dózsa György Általános Iskolában: a karácsonyfákat elajándékozzák az alkotók.
2018-12-17Rácalmásiak karácsonya volt. Kisvárosi karácsony színvonalas módonAz idén nyáron átadott sport- és rendezvénycsarnok, valamint a vele szinte szomszédos művelődési ház és könyvtár, továbbá annak parkja volt a helyszíne a hagyományos Rácalmásiak karácsonya elnevezésű rendezvénynek december 15-én, szombaton délután.
2018-12-06Továbbra is: fesztiválok, virágosításA lokálpatriotizmus: a lakóhely szeretete mozgatja az egyesület tagjait, akik többnyire gyerekkoruk óta ismerik egymást, de szép számban csatlakoztak hozzánk az ideköltözők is – mondta lapunknak Steiner Lajos, a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület múlt pénteken megválasztott új elnöke.
2018-12-04Tisztújító közgyűlés után: Steiner Lajos a városvédők új elnökeTisztújító közgyűlést tartott a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület, amelyen a tagok új elnököt választottak, és változott az elnökség összetétele is. Az egyesület új elnökének Steiner Lajos (kép) nyugdíjas erdészt, aktív városvédőt választotta meg, aki évtizedek óta tagja az egyesületnek, majd az elnökségnek is.
2018-11-29Jelentős károkat okoznak a hódok. Jelentős károkat okoznak a hódok a Nagy-szigeten isJelentős károkat okoznak a hódok a rácalmási Nagy-szigeten, illetve a Kis-Duna partjának azon a szakaszán is. A jelenségre Bölcskei Ferenc, a Rácalmás Sportegyesület Vízi- és Szabadidő sport Szakosztályának vezetője hívta fel a figyelmünket, hozzátéve azt is, hogy a hódok által megrágott fák balesetveszélyesekké válhatnak.
2018-11-29Jurák Kata és Stoffán György osztotta meg izgalmas nézeteitTanulságos és rendkívül érdekes esemény zajlott szombaton este Rácalmáson, a Jankovich-kúria rendezvénytermében, ahol újabb baráti pódiumbeszélgetésnek lehetett tanúja a lelkes hallgatóság. A rendezvénysorozatnak, amely az Egy férfi, egy nő címet viseli, második estje is családias légkörben, izgalmas témákat feszegetve zajlott.
2018-11-28Varró Dani elvarázsolta a gyerekeket RácalmásonKedves, spontán és közvetlen. Nem csoda, hogy szinte szétszedték a cimborák Varró Dánielt a hétfő esti író-olvasó találkozón. A napjaink Weöres Sándoraként is emlegetett költő a rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban tartott előadást november 26-án, hétfőn este.
2018-11-22Egy férfi, egy nő - beszélgetés szakmájuk jeles képviselőivelSzép számmal gyűltek össze az érdeklődők a Jan­ko­vich-kúriában, hogy az „Egy férfi, egy nő” pódiumbeszélgetésen meghallgassák Kiszelly Zoltán politológust, a Századvég politikai elemzőjét és dr. Ferencz Orsolya miniszteri biztost, az ­ELTE tudományos főmunkatársát, Józsefváros önkormányzati képviselőjét. Az est meghívott vendége és egyben aktív résztvevője volt dr. Galambos Dénes, a térség iparpolitikáért felelős miniszterelnöki biztosa. A rendezvény házigazdája és egyben moderátora Pálinkás István, a Fidesz rácalmási elnöke volt. Az est méltó zárásaként a helybéli Fidesz–KDNP által idén alapított Rácalmási Patrióta Díjat elsőként dr. Hanák Jánosnak ítélték oda. A díjazott Pálinkás István elnöktől Welser Gabriella keramikusművész alkotását vehette át.
2018-11-22Belügyminiszteri fődíjjal jutalmazták RácalmástA 2018. évi Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen nyújtott kimagasló teljesítményéért Rácalmás város a Belügyminisztérium elismerésében részesült: dr. Pintér Sándor belügyminiszter fődíjként réz emléktáblát adományozott a településnek.
2018-11-22Ékszerek és gyönyörű ruhacsodákHat művésznő által készített gyöngyékszerekből, sálakból és ruhakölteményekből nyílt kiállítás november 20-án, kedden este a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban.
2018-11-20Remekül gálázott a rácalmási kézilabdavilágNovember 17-én, szombaton délután kézilabdaünnepet ült a kisváros, hiszen a nemrég átadott világszínvonalú új sportcsarnokban pályára léptek a jelen, a jövő csapatai, valamint tartva a hagyományokat felidézték Rácalmás kézilabda-történetét is.
2018-11-19Díjazták a legszebben virágosító rácalmásiakatTöbb évtizedes hagyománya van Rácalmáson a Városvédő és Szépítő Egyesület virágosítási, porta- és településszépítési versenynek. Az idei díjátadó ünnepség november 16-án, pénteken volt a művelődési házban.
2018-11-17Akác, repce, erdei. A méhek ajánlásávalAz Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium közös programja az európai mézes reggelihez csatlakozik, és ezzel országosan több száz oktatási intézményben népszerűsítik a mézfogyasztást a gyerekek körében. Rácalmás rögtön két csapattal is csatlakozott: előbb a Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai, majd a Manóvár óvoda apróságai ehettek mézes kenyeret reggelire.
2018-11-17Haltelepítés volt a Dunán (képaláírás)November 14-én a Horgász Egyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége, a Duna 1564–1630 folyamkilométeres szakaszának egyik alhaszonbérlője 20 mázsa háromnyaras pontyot telepített Kulcs, Rácalmás és Dunaújváros térségében. Az egészséges, 2-3 kilós halakat a HVDSZ halőri szolgálata – Tóth Ferenc ügyvezető irányításával – helyezte a folyóba. (teljes szöveg)
2018-11-13A hagyomány ma is népszerűTérségi és országos népzenei minősítő versenyt rendezett a rácalmási művelődési házban november 11-én, vasárnap délelőtt a Fejér Megyei Művelődési Központ. Eredmények a cikkben.
2018-11-12Rácalmáson népzenei minősítő verseny voltNagyszabású rendezvény helyszíne volt november 11-én, a rácalmási művelődési ház: a térségi és országos népzenei minősítő versenynek adott otthont a kisváros.
2018-11-05Újranyitott dohányáruda. Megnyílt a Trafikmúzeum - régi idők füstös emlékeiKicsiny, ám annál érdekesebb kulturális intézménnyel gyarapodott Rácalmás települése a közelmúltban. Helytörténeti érdekességekkel, dohányipari és árudai múltidézéssel is csábít az országos szinten is egyedinek számító Trafikmúzeum.
2018-11-05Patrióta esték: Egy férfi - egy nőA rácalmási Jankovich-kúriában november 3-án, szombaton este szép számmal gyűltek össze az érdeklődők, hogy meghallgassák Kiszelly Zoltán politológust, a Századvég politikai elemzőjét és dr. Ferencz Orsolya miniszteri biztost, az ­ELTE tudományos főmunkatársát.
2018-11-00Október 23. (képaláírás)Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából (2018.) október 19-én tartott városi megemlékezésen a Jankovich Miklós Általános Iskola ünnepi műsorát láthattuk az iskola udvarán (teljes szöveg)
2018-11-00Virágos RácalmásértA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület (2018) november 16-án tartotta a virágosítási, településszépítési verseny díjkiosztó ünnepségét. Nevek és eredmények a cikkben
2018-11-00Hamarosan elkészül a Millennium park (képaláírás)Érdemes kisétálni a Millenniumi parkba, amely TOP-os támogatás jóvoltából megújult az elmúlt hónapokban. A szakemberek lassan befejezik a munkálatokat. Rendbe tették és megerősítették a tó medrét, gyalogos ösvényeket alakítottak ki. Már a parkosítás és a padok, térbútorok kihelyezése van hátra. (teljes szöveg)
2018-11-00Adomány Dransfeldből (képaláírás)Dransfeld partnervárosunk Németországból az idei évben (2018) is elküldte segélyszállítmányát Rácalmásra, hogy a rászoruló családokhoz még karácsony előtt eljusson a küldemény. Az önkormányzat szociális bizottsága kiértesítette a rászorulókat (teljes szöveg)
2018-11-00Háborúk áldozataira emlékeztünk(2018) November 11-én 11 óra 11 perckor - mint Európa szerte oly sok helyen - Rácalmáson is mécsesek meggyújtásával emlékeztünk meg a háborúkban elesett katonákról
2018-11-00Láthatósági mellény nélkül ne kocogjanak esténként az utcán. A Szent György Polgárőr Egyesület híreiAz egyesület 2018. novemberi, decemberi feladatai, hírei
2018-11-00Mozgalmas volt az októberünkBeszámoló a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok 2018. októberi rendezvényeiről
2018-11-00Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Márton-nap az óvodában (képaláírás). Nagy élmény volt a kutyaiskola látogatása. Kirándult a Bagoly csoport (képaláírás)- Márton napjához közeledve aktuálissá vált a Liba napunk megszer2vezése. Sajnos az időjárás nem kedvezett a szabadtéri programnak, így az óvoda folyosóján, tornatermében szerveztük meg a délutánt. Köszönjük a sok szülői felajánlást, segítséget! (teljes szöveg) - 2018. november 5-én a Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsődébe érkezett a Duna Dog Center Kutyaiskola Dunaújvárosból. - Kirándulást szervezett a Bagoly csoport (rácalmási óvoda): vonattal elutaztak Dunaújvárosba, majd megnézték a Dunát Rácalmáson. Szép időben Kellemes délelőttöt töltöttek el. Köszönjük szépen Kovács Imre a csoportba járó Marci nagypapájának, hogy biztosította számunkra a buszt. (teljes szöveg)
2018-11-00A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Állótábor 2018. Euroskills - Budapest. Köszönet a zenéért- A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai 2018 nyarán a Bakonyban táboroztak. A tábor programjai - A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával a rácalmási hetedikes és nyolcadikos diákok ellátogattak a budapesti Euroskills 2018 szakmai Európa bajnokság és kiállításra - A zene világnapja alkalmából a rácalmási iskola énekkara koncertet adott
2018-11-00"Rácalmás Koltói Anna utca - Kulcsi út gyalog és kerékpárút építése" TOP-3.1.1-15-FE1-2016-00025 projektBeszámoló Rácalmás önkormányzata 80 000 000 Ft-os TOP-os pályázati támogatásból, több mint 1 km hosszú kerékpáros és gyalogos út építésének megvalósulásáról
2018-11-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Fotókiállítás-megnyitó egy kis örömzenéléssel. Ismét kézműves játszóház az őszi szünetben. Horváth Béla Rácalmáson. Cimborák2018. október 19-én Bosnyák László Szárnyak, csőrök, tollak című fotókiállítása nyílt a rácalmási művelődési házban. Kundra Anikó megnyitója után Tom Lumen (gitár) és Poszt Péter (konga) örömzenélt. - 2018-as őszi szünet első napján újból játszóházat szerveztek a művelődési ház dolgozói a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársainak közreműködésével - 2018. november 12-én Horváth Béla történelem tanár tartott előadást a művelődési házban - 2018. szeptember 29-én a rácalmási Cimborák a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézmény aktuális kiállítását nézték meg
2018-11-00Népzene minősítőA Rácalmási Napsugár Asszonykórus és Gyalus Boglárka az egyesület vezetője szólóban is részt vett a KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítő 2018 novemberében megtartott térségi minősítőjén és Dicséretes fokozatban részesült, ami lehetőséget biztosít az országos minősítőn való részvételre.
2018-11-00Épített kulturális örökégünk I. Trafik múzeum Rácalmáson.Beszámoló Rácalmás új, állandó kiállításának létrejöttéről, a segítők és adományozók névsora. A kiállítás 2018. december 15-től előzetes bejelentkezés után látogatható.
2018-11-00A Rácalmási Napsugár Asszonykórus a XXIV. Bánáti Szerb Népzenei Találkozón DeszkenA Rácalmási Napsugár Asszonykórus 2018. november 3-án, ötödik alkalommal vett részt a Bánáti Szerb Népzenei Találkozón Deszken. Beszámoló az eseményről.
2018-11-00Rácalmási siker az Országos Agility BajnokságonGlocz Adrienn beszámolója az eseményről
2018-11-00Új vezetők a szakosztályok élénA Rácalmás Sportegyesület 2018. október 24-én tartotta soros elnökségi ülését, ahol többek között személyi változásokról is döntöttek. Beszámoló az ülésről
2018-11-00Reiter Zoltán világbajnok2018. szeptember 2-9. között rendezték meg az ausztriai Moosburgban a 3D-s Íjász világbajnokságot, ahol Reiter Zoltán, a rácalmási Jankovich Miklós általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója, CU/gyermek kategóriában világbajnok lett!
2018-11-00A Vajk rendezte meg a DDR negyedik fordulóját Rácalmáson2018. szeptember 8-án került megrendezésre a DDR (Dél-Dunántúl Régió) negyedik fordulója, amit a rácalmási Vajk íjászkör rendezett meg a rácalmási Nagyszigeten.
2018-11-00A reformációra emlékeztünk2018 november 27-én a Cédrus társulat előadásával emlékeztek a rácalmásiak a reformációra.
2018-11-00Légy résen!A rácalmási cserkészek 2018. őszi programjáról. Toborzó Martonvásáron. Portya Sárpentelén.
2018-10-29Rekordot dönött a vízállás. A vízszint alulmúlta a legalacsonyabbatDuna vízszintje alulmúlta október 26-án, pénteken a valaha mért legalacsonyabb értékeket, Nagymarosnál mínusz 72 centimétert észleltek.
2018-10-22Rendhagyó műsor, színvonalas előadásAz október 23-i megemlékezést pénteken tartották Rácalmáson. Az ünnepség a helyi hagyományokhoz híven ismét igényes és teljesen sablonmentes volt.
2018-10-20Családsztorik, emberi sorsok köszönnek ránk a könyvlapokrólMegjelent Szalai Árpád harmadik olyan könyve, amely a szerző kutatómunkája révén a Duna menti kisváros, Rácalmás múltjából szemezget. Helytörténeti csemegéket vonultat fel a szerző, akit elkötelezett kutatóként, városvédőként is tisztelnek a rácalmásiak. Legújabb kötetének lapjain olyan családtörténetek, emberi sorsok elevenednek meg, válnak közkinccsé, amelyek mindegyike méltó arra, hogy megőrződjék a jövő generációk számára.
2018-10-16Gyalog és két keréken is, csak biztonságosanA Területi és Települési Operatív Program (a TOP) pályázat keretében 80 millió forint támogatásból egy kilométer hosszú kerékpárúttal gazdagodhatott Rácalmás városa a Kulcsi úton. A kerékpárral való biztonságos közlekedésről előadást hallhattak a tanulók Fridrich Ferenctől.
2018-10-11Történelmi relikviákat gyűjtGyöngyösi László rácalmási házát, mely leginkább egy igazi ipartörténeti múzeumra emlékeztet, már az útról, messziről is fel lehet ismerni. Homlokzatán egy repülőgép farok része található, igazán egyedi megoldásként, mintegy védjegyül a ház gazdájának kedvelt időtöltését demonstrálva.
2018-10-10Újabb színfolttal gazdagodik a város (képaláírás)Fejlődésének újabb bizonyítékát adta a szomszédos kisváros: a település főútja mentén készül a fedett piac. A nemcsak látványos, hanem rendkívül hasznos építmény egyben az egységes településkép kialakításának is szerves része: hiszen stílusában, építőanyagában, kivitelezésében erősen emlékeztet más, helybéli építményekre. Egyáltalán nem véletlenül, mivel ez volt a tervezők első számú szándéka. A fedett piac jobb körülményeket teremt eladónak, vásárlónak egyaránt, és abban is segít, hogy egyfajta kereskedelmi központot alakítsanak ki az üzletek, butikok által határolt téren. (teljes szöveg)
2018-10-08Ismét öröm lesz ott a pihenésJövő tavasszal és nyáron – amikor zöldülni kezdenek a növények – ismét öröm lesz pihenni a Rácalmás központjában lévő Millenniumi parkban, ahol jelentős helyreállítási munkálatoknak lehetünk tanúi már hónapok óta.
2018-10-03Foltosok kiállítása és találkozója. A kiállítást is megnézték a cikcakkos találkozónA rácalmási Cikcakk Foltvarró Klub tagjai kiállításon mutatták be legszebb munkáikat az érdeklődőknek a művelődési házban. A tárlat szeptember 27-én kezdődött.
2018-10-03Gyereke válogatja, hogy kiből mit vált ki egy-egy történetA rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár szeptember 26-ára meghirdetett programján dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner, a Babes-Bólyai Tudományegyetem marosvásárhelyi Pedagógiai és Alkalmazott Didaktikai Intézet egyetemi adjunktusa, az érzelmi intelligencia kutatója előadásán résztvevők nem csalódtak, élményekkel és újfajta tapasztalással gyarapodtak.
2018-10-01Mesés délutánt rendeztek. A gyermekek és a felnőttek is szeretik a magyar népmeséketA magyar népmese napja alkalmából várták a meséket és a játékokat kedvelő gyerekeket és felnőtteket szeptember 28-án, pénteken délután négy órától a rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár épületében.
2018-10-00A népmese napját ünnepeltükA népmese napja alkalmából, 2018. szeptember 28-án Timárné Udvari Emese mesélt a rácalmási művelődési házba látogató gyerekeknek
2018-10-00A vértanúkra emlékeztünk (képaláírás)A gyásznap előestéjén, október 5-én (2018) délután koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztünk az aradi vértanúkra a (rácalmási) művelődési háznál elhelyezett emléktáblánál (teljes szöveg)
2018-10-00Az állatok világnapjánA rácalmási óvoda Katica csoportja két óriás csigát (achát csiga) kapott.
2018-10-00Fedett lesz a piac árusító tereA rácalmási Millennium park felújításával párhuzamosan a parkkal szemben lévő piac egy része fölé tető kerül.
2018-10-00Ezúttal is tökös hétvégénk volt. A tökfesztivál leg... leg... legjeiKépes beszámoló a 2018-as, XV. alkalommal megrendezett rácalmási Tökfesztiálról
2018-10-00Városvédők segítségnyújtása (képaláírás)A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület - ez évben (2018) már másodszor - alap élelmiszerekből álló csomagot adott át a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnak. Az adományt Vass Erika családsegítő vette át Pallos Lászlótól és Bodnár Sándor elnöktől (teljes szöveg)
2018-10-00Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. A népmese napját ünnepeltük. Az úszás elemei. Interaktív zenei élmény (képaláírás). Mama-papa nap.- A Rácalmási Manóvár Óvoda báb munkaközössége a Kiskakas gyémánt fél krajcárja című mesét adta elő az óvodás és bölcsődés gyermekeknek - Szeptember utolsó hetében a rácalmási óvodások Berzlánovits Éva vezetésével az úszással ismerkedtek - Az idei tanévben három csoport - Maci, Katica, Süni - látogatott el Dunaújvárosba, a Móricz Zsigmond Általános Iskolába a zene világnapján. Interaktív zenés-táncos program volt, felnőttnek, gyermeknek egyaránt élményt biztosított. (teljes szöveg) - A rácalmási óvoda Bagoly csoportja október 1-jén, az idősek világnapja alkalmából a nagyszülőket várta mama-papa napra. A gyerekek együtt játszottak, mondókáztak, barkácsoltak és a végén az ovisok által készített almás sütivel vendégelték meg a nagypapákat és nagymamákat.
2018-10-00Kádár Annamária látogatott hozzánk (képaláírás)Az én mesém - Hogyan írjuk meg és hogyan írjuk át a személyes élettörténetünket címmel telt házas előadást tartott dr. Kádár Annamária a (rácalmási) művelődési házban, (2018) szeptember 26-án. Fotók: a művelődési ház facebook oldalán. (teljes szöveg)
2018-10-00Kiállítás és közös varrásA rácalmási Cikk-cakk Foltvarró Klub alkotásaiból nyílt kiállítás a művelődési házban, (2018) szeptember 27-én.
2018-10-00Idősek világnapja (képaláírás). Az idősek tiszteletéreAz idősek világnapja alkalmából október 4-én ünnepelte a szépkorúakat a Rácalmási Napfény Nyugdíjas Klub. A Jankovich Miklós Általános Iskola énekkara után Tóth Adrienn énekelt, verset mondott Lendvai Józsefné és Bodó Ivánné, végül a Budapesti Operettszínház énekeseinek műsorát hallhatta a közönség. Isten éltesse a rácalmási szépkorúakat! (teljes szöveg)
2018-10-00Horváth Béla RácalmásonA rácalmásiak 2018. októberében két alkalommal is találkozhattak Horváth Béla történelemtanárral a művelődési házban.
2018-10-00Országos könyvtári napokBeszámoló a rácalmási könyvtár 2018-as Országos könyvtári napok keretében tartott programjairól
2018-10-00Népdalkörök találkozója BaracsonBeszámoló a rácalmási Napsugár Asszonykórus 2018 nyári-őszi rendezvényeiről, fellépéseiről.
2018-10-00Telt házas július, augusztus és szeptember!Beszámoló a rácalmási Jankovich-kúria Rendezvény- és Turisztikai Központ 2018. július, augusztus és szeptemberi rendezvényeiről
2018-10-00Újabb töredékek Rácalmás múltjából. Bóné RudolfSzalai Árpád írása a Bóné családról és az első világháborúban huszár-főhadnagyként szolgáló, hősiességéért sok kitüntetéssel és súlyos sérülésekkel hazatérő, majd Rácalmáson letelepedő Bóné Rudolfról.
2018-10-00Sportcsarnok: magasabb szintű szolgáltatásInterjú Bencs Attilával a Rácalmás Sportegyesület elnökével az egyesület eredményeiről és az új sportcsarnok kihasználtságáról, szolgáltatásairól.
2018-10-00Rácalmás SE Vízi- és Szabadidősport Szakosztályának hírei. Öt versenyen indultak. UTE Maraton, szép eredményekkel. A Dunaferr Kupán (képaláírás). Országos diákolimpia (képaláírás)- Összefoglaló a 2018. őszi versenyekről - Az UTE Maraton rácalmási résztvevőinek eredményei: Poszpischil Lőrinc - Nagy Roland C-2 VI., Poszpischil Bálint K-1 IV., Horváth Laura K-1 I., Bucsi Blanka K-1 V., Dombóvári - Osvai - Wizner - Kucka C-4 II., Fridrichk Levente (?) XII. - A Dunaferr Kupán az amatőr és a szabadidős futamokban is jól szerepeltek a versenyzőink. A 28 nevező egyesületből a 9. helyezést értük el az összesített pontversenyen (teljes szöveg) - Az Országos Diákolimpián sportolóink az iskolájuk, a Jankovich színeiben versenyeztek a Fadd-Dombori pályán. Teljesítményükkel kiemelkedtek: Horváth Benedek, Nagy János, Ecsődi Sára, Poszpischil Bálint (teljes szöveg)
2018-10-00Gemenci túrával indult a cserkész év!A rácalmási Szent Miklós Cserkészcsapat 2018. szeptemberi hírei és további őszi programjai
2018-10-00Agility Work-Shopon is jártunkGlocz Adrienn beszámolója a kutyájával, Roxyval eddig elért eredményeiről és jövőbeni terveiről
2018-10-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Ragacs-Abinéri Csongor, Ragacs-Abinéri Dusán, Brodmann Botond, Brúzsa Eszter Viktória
2018-09-29Mini Hard Dog Race versenyen vettek részt az iskolásokA szeptemberi hónap a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium diákjai számára lényegében egy beszoktatási hónap. Ez idő alatt szoknak össze a régiek az új gyerekekkel, akik egy kicsit megismerhetik az iskola hangulatát.
2018-09-28A legszebb munkákat állították kiA rácalmási Cikcakk foltvarrókub köreiben már hagyomány, hogy kiállítást szerveznek az éves munkájukból, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a csapat tevékenységébe. Idei őszi bemutatójukat tegnap nyitották meg a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár épületében.
2018-09-27Mesepszichológia (képaláírás)Teltházas előadást tartott dr. Kádár Annamária Rácalmáson. A Mesepszichológia könyvek kirobbanó temperamentumú szerzője híres a gyakorlatias és fergeteges humorú előadásairól. (teljes szöveg)
2018-09-18Látványos és tökösVégre fellélegezhet az a több mint száz önkéntes, aki a 15. Rácalmási Tökfesztivál szervezésében részt vett, a háromnapos rendezvény ugyanis fennakadás nélkül, sikeresen lezárult.
2018-09-17Idén is elsöprő siekrt aratott a Tökfesztivál. Retróbuli és a magyar popzene élő legendái a TökfesztiválonA szeptember 14-i, péntek délelőtti csendes nyitás elsősorban a gyerekek kedvére tett, délutánra megérkezett a többgenerációs tömeg a Rácalmási Tökfesztiválra. Az Anna & the Barbies koncertjére diszkrét telt házat lehetett jósolni, Pásztor Anna látványos színpadi performanszai és egyedi lelkesítő szövegei ellenére viszont elmaradt a mindent elsöprő hangulat, noha egyáltalán nem volt foghíjas a közönség.
2018-09-17Címvédő lett a tökkirály (képaláírás)A Tökfesztivál elmaradhatatlan mozzanata a tökkirály választása, valamint a fesztivált kezdete előtt készült tökös kompozíciók eredményhirdetése. Szeptember 16-án, vasárnap három órakor tehát fény derült arra, hogy idén kinek sikerült a legnagyobb tököt termelnie. A korona ismét a tavalyi győztes, Keszler László fejére került, aki egy 256 kg-os óriással aratott abszolút győzelmet. (teljes szöveg)
2018-09-17Civilek dolgoztak a sikerért. Parádés hétvége, elégedett vendégekBodnár Sándor, a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke és egyben a fesztivál főszervezője azt mondta, csak szombaton 7500 ember látogatott ki a Jankovich- kúriához, és mintegy 1500 tököt faragtak ki. Abszolút sikerként könyvelhetik el a szervezők a 15. Tökfesztiált.
2018-09-15Élmények várnak ránkMegkezdődött a térség legtökösebb fesztiválja, s bár szeptember 14-én pénteken reggel még csak a gyerekeknek szóló programokkal melegített a rendezvény Rácalmáson.
2018-09-14Tök-életes kikapcsolódás: egész hétvégén fesztiválA rácalmási Tökfesztivál tizenötödik születésnapját ünnepli, és hatalmas tömegeket vonz az egész várost érintő látványosság.
2018-09-13A tökös kavalkádról szól minden a kisvárosban (képaláírás)A tekegolyók és a kerítések előtti díszek is tökből vannak Rácalmáson ezekben a napokban... Megelevenednek a mesealakok, mókás kompozíciók karikíroznak ki életképeket, szép és vidám alkotások bizonyítják, hogy a leleményességnek és a kézügyességnek sincsenek híján a tökös kisváros lakói. Utcai kompozíciókkal várják a fesztiválozók seregét. Képünkön a Jankovich iskola 2.b osztályának diákjai és alkotásaik láthatók. (teljes szöveg)
2018-09-12A vonat még vár ránk... A rácalmási vasúttörténeti park étkezőkocsija a helyszínSokáig a rácalmási köztudatban sem élt az a tény, hogy a kisvárosnak vasútállomása is van, mondta Bodnár Sándor, a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke szeptember 11-én délelőtt a nevezett vasútállomáson, ahol az utasellátás történetét bemutató kiállítás nyílik.
2018-09-11Tökfesztivál ezen a hétvégén: a tizenötödik! A tökfesztivál hétvégéjeEz már a tizenötödik ilyen rendezvény a szomszédban, Rácalmáson. Színes „tökös” programokkal várják az érdeklődőket.
2018-09-08Indián megszállás alá került a közeli város. Cimborák az indiánok földjénA rácalmási cimborák július 23. és 27. között jártak az indiánok földjén. Végül húsz lelkes gyerkőc vállalta, hogy rézbőrűként tölti el azt az öt napot, amit Marcsi néni és segítői álmodtak meg számukra.
2018-09-01Véget ért a nyári szünet, jöhet a tudásgyarapítás. Nyári szünetjelAugusztus 31-én már számos oktatási intézményben tanévnyitóval köszönötték a következő tanítási időszakot.
2018-09-00Fesztiváli hangulatban. Telt házas volt az idei Tökfesztivál. Nívósak voltak az utcai dekorációk. Tekintsünk vissza kicsit a fesztiváli előkészületekre is...Képes beszámoló a tizenötödik rácalmási Tökfesztiválról
2018-09-00Már a parkosításon is dolgoznak a szakemberekBeszámoló a Millennium park rehabilitációjának 2018. augusztus-szeptemberi munkálatairól
2018-09-00Fedélzeti utasellátó vándorkiállítás járt RácalmásonMegy a gőzös - a városvédők szervezésében utasellátó kiállítás várta az érdeklődőket a rácalmási vasútállomáson 2018. szeptember 11-én
2018-09-00Bemutattuk a sportcsarnokot az iskola tanévnyitó ünnepsége alaklmávalBirtokba vették az iskolások is a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokot. Képek a csarnokról és dolgozóiról, elérhetőségek és bérleti díjak
2018-09-00A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Szüreti mulatság az óvodában. Köszöntjük a kiscsoportosokat.- Beszámoló a 2018-as szüreti bálról - 48 kiscsoportos óvodás kezdte meg óvodás éveit 2018. szeptemberében a Rácalmási Manóvár Óvodában
2018-09-00Cserkész évnyitó-toborzóBeszámoló a nemzetközi cserkészdzsemboriról, ami 2018. július 28 és augusztus 4. között zajlott a dunaújvárosi Szalki-szigeten.
2018-09-00Megjelent Szalai Árpád Rácalmási történetek című helytörténeti könyveA Rácalmási Városnapon, 2018. augusztus 19-én tartották Szalai Árpád Rácalmási történetek című helytörténeti könyvének bemutatóját
2018-09-00Kondor Károly Gyula: Az Én falum. Kondor Károly Gyula: KöszönetnyilvánításKondor Károly Gyula Az Én falum című verse és köszönetnyilvánítása díszpolgárrá avatása alkalmából
2018-09-00Horváth Vince a népszínművek főszereplőjeSzalai Árpád írása Horváth Vincéről (1837-1912), aki az 1980-as évek második felének országszerte híres színésze, a Budapesti Népszínház társulatának tagja lett.
2018-09-00Rácalmás évezredei XVII. CentralizációNémeth Miklósné Rácalmás történeti sorozatának tizenhetedik része. Az iskola és az óvoda a 2000-es években
2018-09-00A Rácalmás SE kézilabda szakosztály híreiA Rácalmás SE kézilabda szakosztály 2018. augusztusi hírei és őszi tervei
2018-09-00Nőtincs kupaAntal Iván versenyzői a Nőtincs kupán szerepeltek. Nevek és eredmények: Bucsi Blanka I., Poszpischil Lőrinc II., Horváth Laura III., Ecsődi Sára IV., Poszpischil Luca V., Poszpischil Bálint VIII., kajak 2-esek Bucsi Blanka - Horváth Laura II., Fridrichk Levente - Poszpischil Lőrinc V.
2018-09-00Horváth kettő aranya Poznanban (képaláírás)Vízi Gábor tanítványa Horváth Benedek Poznanban vett részt az Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV). Kenu kettes 1000 m-n Besenyei Ádámmal aranyérmet szereztek. Még aznap a Hodován, Kollár, Horváth, Besenyei négyes hajó szintén aranyérmet szerzett 500 m-n. Besenyei Ádámmal 200 m-n egy bronzot is begyűjtöttek. Így Benedek az ORV-t kettő arany és egy bronzéremmel zárta. Gratulálunk! (teljes szöveg)
2018-09-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Buda Alisa, Ördög Borbála Jolán, Erdélyi Nadin, Erdélyi Noel és Csekő Levente Ádám
2018-08-271Úton: zarándokmenet. 1úton és közösen: zarándokoltakDunaújvárosból az óvárosi katolikus templomtól, Rácalmáson át indultak a kulcsi szélerőmű alatt felállított zarándokkereszthez, reggel nyolc órakor augusztus 25-én. Adonyból, a Czigler-tónál lévő kereszttől kerekedtek fel a zarándoklat résztvevői, reggel kilenc órakor. A zarándoklatot az édesanyáknak szentelték, tavaly a gyermekekért zarándokoltak.
2018-08-27Sokat tettek a településért, a közösségért. Sokat tettek a közösségért, lakóhelyükértA képviselő-testület a „Rácalmásért” kitüntető oklevél adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik kiemelkedő szakmai munkásságukkal jelentősen hozzájárulnak illetve hozzájárultak a város fejlődéséhez, vagy tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a város jó hírnevének öregbítéséhez. A testület idén négy olyan helybélinek – Bencs Attilának, Bodnárné Surányi Gabriellának, Kupsza Jánosnénak, Bodó Ivánnénak – adományozta ezt a rangos elismerést, akik sokat tettek a közösségért, lakóhelyük fejlődéséért, fejlesztéséért.
2018-08-27Hozzá járulnak a város fejlődéséhezA képviselő- testület Rácalmás Díszpolgára cím adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik életútjuk során kimagasló munkásságukkal közvetlenül hozzájárultak a város fejlődéséhez, akik kiemelkedő szakmai tevékenységükkel emelték, illetve elősegítették a város fejlődését, a város lakosságának előrehaladását. Ebben az évben a testület két aktív, helyi közéleti személynek, Kondor Károlynak és Bodnár Sándornak adományozott díszpolgári címet.
2018-08-23Vízi Gábor hetvenesztendős. Az elvégzett munkában hiszNevedben a sorsod – tartja a bölcsesség, amely Vízi Gábor esetében feltétlen megállja a helyét, hiszen a Dunaújvárosi Kohász egykori versenyzőjét sem a katonaság, sem egy drasztikus munkáltatói döntés, sem egy hasonlóképp megsemmisítő erejű betegség nem tudta véglegesen elválasztani attól, hogy kenusedzőként tevékenykedhessen.
2018-08-22A kis Duna medre.... (képaláírás)Döbbenetesen alacsony a Duna vízállása, különösen a mellékágakra jellemző, hogy szinte csak mutatóban akad bennük nedvesség: akár az eddig mért legalacsonyabb szint alá is süllyedhet a vízállás, írtuk a minap. Annyira kevés a víz a folyamban, hogy a mellék­ágakban néhol már nincs is. Fényképünk a rácalmási kis Duna-ágban készült: íme, a mederfenék… (teljes szöveg)
2018-08-21"Élvezzék a létét, előnyeit, mert önöknek építettük ezt a házat"Rendezvényközpont és sportcsarnok funkciót egyaránt betöltő, impozáns létesítménnyel gazdagodott az ünnepi hét végén Rácalmás, mindazok pedig, akik részt vettek az avatási ünnepségen, különleges élményekkel térhettek haza.
2018-08-07Baracsi és mezőfalvi továbbjutásA labdarúgó-magyarkupa és a Fejér megyei kupa első fordulóját rendezték az elmúlt hétvégén, ezzel kezdetét vette a 2018/2019. évi szezon, ahol Baracs és Mezőfalva is játszott.
2018-08-00Kitüntetettjeink. Rácalmás díszpolgárai. Rácalmásért Oklevél elismerésben részesültek2018. augusztus 18-án a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok avatóján adták át a rácalmási önkormányzat kitüntetéseit. Rácalmás díszpolgárai: Kondor Károlya rácalmási református egyházközség volt gondnoka és Bodnár Sándor a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke. Rácalmásért Oklevelet kapott Bencs Attila, a Rácalmás Sportegyesület elnöke, Bodnárné Surányi Gabriella, Kupsza Jánosné és Bodó Ivánné.
2018-08-00Csarnokavató és városnapi rendezvény Rácalmáson. Rácalmási Rendezvényközpont- és sportcsarnokavató. Rácalmási Városnap 2018Képes összefoglaló a rácalmási csarnokavató és városnapi rendezvényről
2018-08-00Szépül a Millennium parkBeszámoló a soron lévő munkálatokról
2018-08-00Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület családi napja2018. augusztus 4-én tartotta hagyományos családi napját a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület a rácalmási művelődési ház parkjában
2018-08-00Rendet tettünk a városközpontban (képaláírás)Július 23-án a városközpontban (Rácalmás) akadt dolguk a városvédőknek: megtisztították az ágyásokat, rózsát metszettek. Úgy dolgoztak együtt, mint régi cimborák!
2018-08-00Gazoltunk az állomáson (képaláírás)Kicsit gazoltunk a vasútállomáson, fűkaszáltunk, gyomirtóztunk, pótoltuk a kisült virágokat és locsoltunk is. Szépen megnőttek az évelők a kőedényekben és jó ötlet volt a sziklakerti az ablakokban, ezek kevesebb locsolással is beérik. (teljes szöveg)
2018-08-00Rácalmási diákok országos sikereA Város- és Faluvédők Szövetsége által kiírt országos környezetvédelmi pályázaton a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai, Vincze Hajnal Blanka (8.b) és Blau Kata (7.a) 3. helyezést ért el, Osvai Réka (7.a) és Mikó Fanni (6.a) különdíjban részesült
2018-08-00Cimborák az indiánok földjénKépes beszámoló a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban működő Cimbora klub 2018. július 23-27 között megtartott nyári táboráról, melynek témája az indiánok voltak
2018-08-00A Hankok Tire nyilvánosságra hozza pénzügyi eredményeit 2018 második negyedévéreA Hankook rövid pénzügyi beszámolója 2018. második negyedévére vonatkozóan
2018-08-00Cserkészek, nyár, táborokBeszámoló a rácalmási Szent Miklós Cserkészcsapat 2018-as nyári táborairól
2018-08-00Egy álom vált valóra. Rácalmási Szigetfutás, avagy...Nagy Gábor beszámolója az I. Rácalmási Szigetfutásról, amely 2018. június 24-én a Rácalmási Nagysziget és Ártéri Tanösvényen zajlott, több mint 400 versenyzővel
2018-08-00Rácalmás évezredei XVI. Az iskola és óvoda egyéni arculatának kialakulásaNémeth Miklósné Rácalmás-történeti sorozatának tizenhatodik része. 90-es évek
2018-08-00Serdülő ifjúsági magyar bajnokságA rácalmási kajak-kenusok részt vettek az 2018 augusztus 2-5-ig Szolnokon megrendezésre került serdülő ifjúsági magyar bajnokságon. Horváth Laura, Bucsi Blanka, Bucsi Dániel, Nagy János és Bencs Botond eredményei a cikkben
2018-08-00Olimpiai Reményégek Versenye és Kolonics vándorserleg (képaláírás)Horváth Benedek biztos indulója az Olimpiai Reménységek Versenyének (ORV), amelyet szeptember közepén Lengyelországban rendeznek meg. Benedek az országos bajnokságon elért eredményei alapján érdemelte ki, hogy részt vegyen ezen a rangos, szeptemberi megmérettetésen. Bucsi Bálint és Bucsi Bence nyerte a C-2 500 méteren a Kolonics György vándorserleget. (teljes szöveg)
2018-08-00Országos versenyt rendeztek az íjászokRácalmási Nagysziget adott otthont a Magyar Íjász Szövetség 3D Grand Prix sorozat aktuális fordulójának 2018. 07. 14-15-én.
2018-08-00Komoly feladat volt a rendezvények biztosítása. A Szent György Polgárőr Egyesület híreiA Szent György Polgárőr Egyesület 2018. nyári hírei
2018-08-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Lisztmajer Kornél, Szeitz Noémi Éva és Sápi Zsófia Katalin
2018-08-0090. születésnapA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület 90. születésnapján köszöntötte Szabó Jánosné Erzsike rácalmási szépkorút
2018-07-16Önkormányzati támogatással táboroznak a rácalmási gyerekekRácalmás önkormányzatának képviselő-testülete májusban döntött arról, hogy a gyermekek napközbeni ellátását a nyári szünet ideje alatt kedvezményes nyári táborokkal biztosítja.
2018-07-11Olimpiai bajnok látogatta meg őket. Egy olimpiai bajnok tanácsaiBölcskei Ferenc szakosztályvezető meghívására 1980 olimpiai bajnoka, a tízszeres világbajnok Vaskuti István (kép) látogatott el a Rácalmásra július 10-én.
2018-07-10Biciklisáv segíti Rácalmáson a biztonságos közlekedéstRácalmás Város Önkormányzata 80 millió forint támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív program keretében a Kulcsi úti kerékpárút megépítésére.
2018-07-00Önkormányzati támogatással táboroztak. Felejthetetlen táborélményekkel gazdagodnak a gyerekek. Jól sikerült a családsegítős tábor is211 gyermek táborozott a rácalmási önkormányzat támogatásával a Jankovich-kúriában, a Jankovich Miklós Általános Iskolában, a rácalmási művelődési házban és a csónakházban.
2018-07-00Jelentős munkák a Millenniumi parkbanA tómeder stabilizálásával kezdték meg a rácalmási Millennium park felújítását. Tájékoztatás a további munkálatokról.
2018-07-00Biciklis sáv segíti a biztonságos közlekedést2018. júniusában elkészült a Kulcsi úti kerékpárút és vízelvezető burkolat. A beruházáshoz Rácalmás Város Önkormányzata 80 millió forint támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív (TOP) program keretében.
2018-07-00Szőregen jártunk, rózsákat (is) láttunkA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület a Szőregi Rózsaünnepre szervezett tapasztalatszerzés céljából kirándulást.
2018-07-00Rácalmás 2018-ban is nevezett a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyreRácalmás 2018-ban is nevezett a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre
2018-07-00Könyvek felajánlásaA rácalmási könyvtár az olvasói felajánlásoknak köszönhetően sok szép könyvvel gazdagodott
2018-07-00Gyalus Boglárka a Rácalmási Napsugár Asszonykórus elnökeGyalus Boglárka a Rácalmási Napsugár Asszonykórus elnökének bemutatkozása
2018-07-00A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szimbólumaA rácalmási önkormányzat gyermekrajzpályázatot hirdetett a gyermekjóléti szolgálat új logójának elkészítésére. Különdíjas Pletser Laura Lotti, 3. helyezett Mák Luca, 2. helyezett Katona Tibor Péter, 1. helyezett Vincze Hajnal Blanka.
2018-07-00Tűzivíz-tároló tartály (képaláírás)Helyére került a sportcsarnok biztonságát szolgáló óriási tűzivíz-tároló tartály is (teljes szöveg)
2018-07-00Önkormányzati támogatással táboroztakÖsszefoglaló a 2018-as rácalmási önkormányzati támogatásban részesült táborokról
2018-07-00Idén is népszerű volt a kerékpáros vetélkedő2018. június 1-én került sor a - most már hagyománnyá vált - kerékpáros vetélkedőre a Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában.
2018-07-00Tankerületi környezetismeret versenyA rácalmási Jankovich iskola a Jankovich-hét keretében, 2018-ban is megrendezte a 4. osztályos tanulóknak a környezetismeret versenyt. Eredmények a cikkben
2018-07-00Szépíró és olvasó versenyA rácalmási alsós diákok közül többen részt vettek a baracsi iskolában megrendezett szépíró és olvasó versenyen. Eredmények, nevek a cikkben
2018-07-00Rácalmás évezredei XV. A rendszerváltás (1989-2011)Németh Miklósné írása Rácalmás történetének 1989 és 2011 közötti időszakáról
2018-07-00Bucsi Bence - Európa-bajnoki arany! (képaláírás)Horvátországban rendezték meg a múlt héten az ifjúsági és U23-as maraton kajak-kenu Európa-bajnokságot. A Rácalmás SE ifjúsági versenyzője, Bucsi Bence aranyérmet szerzett kenu kettesben Vass Zoltánnal, a Lágymányosi SE sportolójával. Gratulálunk Bencének ehhez a kiváló eredményhez! (teljes szöveg)
2018-07-00Síkvizi Eb: ötödik helyezés (képaláírás)Bucsi Bálint az olaszországi Auronzoban megrendezett síkvízi Európa-bajnokságon szerepelt. A kenu négyesek 500 m-es távján, a döntő futamban egy másodperccel lemaradva a dobogóról, az ötödik helyezést érte el a Hodován, Kollár, Bucsi, Zupkó magyar egység. Gratulálunk! (teljes szöveg)
2018-07-00Vaskúti István olimpiai bajnok volt a vendégünkVaskúti István olimpiai bajnok látogatott ki a rácalmási csónakháznál táborozó gyerekekhez
2018-07-00Sikeres bemutatkozásA rácalmási sárkányhajósok bemutatása, eredményeik
2018-07-00Vidék BajnokságA rácalmási sportegyesület kajakosai július 6-8-ig Fadd-Domboriban kvalifikációs bajnokságon vettek részt. Nevek és
2018-07-00Edzőtáborozás BalatonszárszónA Rácalmás SE három kézilabda utánpótlás csapata egy hetes edzőtáborozáson vett részt Balatonszárszón.
2018-07-00Idén 15 éves Rácalmás polgárőrsége. A Szent György Polgárőr Egyesület híreiA Szent György Polgárőr Egyesület hírei
2018-07-00Cserkész hírekBeszámoló a visnyeszéplaki cserkésztáborról
2018-07-00Isten éltesse Ilonka nénit! (képaláírás)Rácalmás Város Önkormányzata nevében Németh Miklósné alpolgármester asszony köszöntötte július 3-án Spiák Ilona Anna Rácalmás, Sirály utcai lakost, szépkorút 90. születésnapja alkalmából. Ilonka néni két gyermekkel, három unokával és egy dédunokával büszkélkedhet (teljes szöveg)
2018-06-30Megkeresni a különöst, ahol az ember kiteljesedhetVannak születetten optimista emberek, és vannak, akik tudatos tanulással sajátítják el az optimizmust. A Rácalmáson élő Molnár József (kép) minden bizonnyal az első csoportba tartozik, bár egész életében ő maga is mindent megtett azért, hogy a dolgait ne a véletlen irányítsa.
2018-06-26Megújul a Millennium park. Novemberre teljesen megújul a rácalmási Millennium parkLátványos munkálatok zajlanak Rácalmás központjában a Millenniumi park területén, amelyen komoly fejlesztést hajtanak végre még az idén.
2018-06-25Úgy érezte, megérkezett. "Amikor először kiszálltam az autóból, azt éreztem, hogy megérkeztem"Szabó Attila (kép) egy éve vezeti a rácalmási Jankovich Kúria Wellness Hotel és Éttermet. Fiatal szakemberként már több mint évtizedes tapasztalattal rendelkezik. A szakma minden részét ismeri, pedig alig múlt harmincéves.
2018-06-13kiváló adottság! Az egész térségünket fellendítené a horgászturizmus fejlesztéseA rácalmási Jankovich-kúriában a Duna menti horgász- és vízi turizmus fejlesztéséről rendeztek konferenciát június 12-én. A Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetségének (HVDSZ) vezetői, valamint Adony, Kulcs és Rácalmás polgármesterei: Ronyecz Péter, Jobb Gyula és Schrick István a regionális tervekről és az együttműködésről tárgyaltak.
2018-06-13Vén Diák JuniorA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete. Dunaújváros és környékének ballagó általános iskolai osztályainak fényképe.
2018-06-11Harcsaivadékok ezreiA HVDSZ, mint a Duna 1564-1630 fkm egyik halászati hasznosítója, harcsatelepítést tartott a múlt héten.
2018-06-09Küldetésnek érezte, hogy állatokkal foglalkozzonAz állatvilággal természetes kapcsolatban lévők közül kerülnek ki az állatorvosok is, mint dr. Beregszászy Anikó (kép), a Rácalmáson és Kulcson több mint harminc éve praktizáló magánállatorvos, aki ráadásul fővárosi lányként választotta ezt a különösen szép és hasznos szakmát.
2018-06-07Úgyhagyott (képaláírás)Június 5-én, kedden nyílt meg munkatársunk, Zsedrovits Enikő dokumentarisa fényképeiből összeállított gyűjtemény, az Úgyhagyott címet viselő tárlat. Ezúttal a rácalmási művelődési házban és könyvtárban látogatható a kiállítás, amelyen a fiatal alkotó legjobb munkái szemlézhetők. A tárlat hónap végéig várja a látogatókat. (teljes szöveg)
2018-06-07Horváth és Bucsi nagy lépéseAz első felnőtt, U23-as kajak-kenu és parakenu válogatóversenyt rendezték meg a hétvégén Szegeden. Az ifjúságiak meghívásos viadalán ott voltak a rácalmási kenusok is.
2018-06-06Több mint harminc pont különbséggel a tabella élénA megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 30. fordulója hozott némi izgalmat: délen eldőlt a harmadik hely sorsa, valamint a kiesők kiléte is véglegessé vált. Eredmények a cikkben.
2018-06-00Büszkeségünk díj a példaértékű teljesítményt nyújtó tanulóknak2018-ban először vehették át a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói a Rácalmás önkormányzata által alapított és adományozott "Büszkeségünk" díjat.
2018-06-00Megújul a Millenniumi park. Megújul a Millenniumi-tó és környéke (képaláírás)Már elkezdték a rácalmási Millennium-tó tisztítását és stabilizálását a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 102 millió forint és a rácalmási önkormányzat forrásából.
2018-06-00Elkészült a Kulcsi úton a kerékpárút és vízelvezető (képaláírás)Rácalmás önkormányzata 80 millió forinttámogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a Kulcsi úti kerékpárút megépítésére. A beruházás elkészült, a lakók birtokba vették és örömmel használják a ma már biztonságos közlekedési sávot. (teljes szöveg)
2018-06-00Gyermeknapi csodákBeszámoló a 2018-as rácalmási gyermeknapról, amit a Jankovich-kúriában rendeztek
2018-06-00Gyereknapi játékos vetélkedő a rácalmási CimborákkalA Cimbora Klub meghívására az Aranyudvar Mesezenekar: Játék a mesében című interaktív mesejátékát láthatták 2018. június 1-én a rácalmási művelődési házban az érdeklődők.
2018-06-00"Úgyhagyott" Zsedrovits Enikő fotókiállításaZsedrovits Enikőnek, a Dunaújvárosi Hírlap fotóriporterének fotóiból nyílt kiállítás a rácalmási művelődési házban 2018. június 5-én.
2018-06-00Jocó bácsi világa: Tanulj szabadon, taníts szabadon!Pedagógusnap alkalmából, 2018. május 25-én, Balatoni József, alias Jocó bácsi "Taníts szabadon, tanulj szabadon!" címmel tartott előadást a rácalmási művelődési házban.
2018-06-00Jazzbalett évzáróKép a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár Jazz balett csoportjának évzárójáról
2018-06-00Violin gálaBeszámoló a 2018-as évzáró gáláról
2018-06-00Piknik varrásA "varrjunk a szabadban" mozgalomhoz csatlakozott Cikkcakk foltvarró klub nyolcadik alkalommal rendezte meg piknikjét.
2018-06-00Nyári úti patikaDr. Földi Ágnes gyermekorvos, homeopátiás orvos tartott előadást a rácalmási művelődési házban (2018) június közepén Nyári úti patika címmel.
2018-06-00Országos siker a Jankovich-banA "Tiszán innen, Dunán túl" című országos népdaléneklési verseny megyei fordulójában kiemelt arany minősítést kapott kisegyüttes kategóriában és ezzel az országos döntőbe jutott Mikó Fanni és Ranga Petra Boglárka.
2018-06-00Szakma Sztár Fesztivál2018 április elején a rácalmási Jankovich iskola hetedikes évfolyama ellátogatott Budapestre a Hungexpo területén megrendezett Szakma Sztár Fesztiválra.
2018-06-00Cserkész nyárBeszámoló a rácalmási Szent Miklós Cserkészcsapat 2018 évi nyári rendezvényeiről, programjairól és terveiről
2018-06-00Sikeresen teljesítettük az idei Mátra túrát2018. június 9-én a rácalmási túracsoport, a Decathlon szervezésében megrendezett Mátra túra 16 km-ét idén is teljesítette. Támogató a Rácalmási Városvédő Egyesület
2018-06-00Rácalmás évezredei XIV. Reformszelek a rendszerváltás előttRácalmás a 1980-as években
2018-06-00Maraton Országos BajnokságA 2018. május közepén Győrben megrendezett Maraton OB-n a rácalmási Bucsi Bence kenu kettesben országos bajok lett. További nevek és eredmények a cikkben
2018-06-00EB vagy VB a tét (kishír)Szegeden a rácalmásiak két kenusa az ifik meghívásos versenyén nagy lépést tett előre a világbajnokságon vagy az Európa-bajnokságon indulási jog kiharcolásában. Az eredmény a kenu négyesek összeállításánál számít. Horváth Benedek II. míg Bucsi Bálint a döntő futamban az V. helyezést érte el. Az utolsó válogató verseny is lezajlik Szolnokon, mire a cikk megjelenik, s akkor tudjuk meg milyen egységben tud indulni a két kenusunk. (teljes szöveg)
2018-06-00Küldöttgyűlést tartott a Rácalmás SEBencs Attila elnökletével küldöttgyűlést tartott a Rácalmás Sportegyesület a közelmúltban. Részt vett az eseményen Pölöskei Zsuzsanna könyvelő és dr. Bozsitsné dr. Pető Erzsébet ügyvéd, valamint Deimel Petra, a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok igazgatója, aki ismertette a sportcsarnok működésének tervezett rendjét.
2018-06-00Dunavarsányi utánpótlás verseny (kishír)A Rácalmás SE vízisport szakosztályának serdülő és ifjúsági versenyzői részt vettek a Dunavarsányban megrendezett utánpótlás versenyen is, amelyre mintegy 500 nevezés érkezett. A rácalmásiak remekül szerepeltek. Eredmények: Nagy János I. helyezés. Bencs Botond II. helyezés. Csőregi Dorka II. helyezés. Bucsi Blanka II. helyezés. Horváth Laura VII. helyezés (teljes szöveg)
2018-06-00Évet értékelt az alapítvány2018. május 18-án tartotta meg az egy éve alakult Duna-menti Települések Szabdidő, Vízisport és Víziturizmusáért Alapítvány az év értékelő ülését.
2018-06-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Somogyi Réka, Rajnai Dominik, Tóth Viktor, Égető Márton
2018-05-31Célba ért a Ladikunk. Célba ért tegnap a média LadikjaA Ladik néven ismert többfordulós médiavetélkedőt idén 12. alkalommal szervezték meg. A régiós döntőn Fe­jér, Vas, Zala és Veszprém megye legjobb csapatai mérkőztek meg egymással május 30-án a Sobri Jóska Élményparkban. A végső megmérettetésen a fődíjért versenybe szálltak Fejér megyéből a rácalmási Médiacápák, akik végül a harmadik helyen zártak.
2018-05-28Vidám gyereknap volt a rácalmási kúriábanSzépen zárult a május a rácalmási gyerekeknek is. Felejthetetlen délutánt tölthettek el a Jankovich-kúriában május 27-én, gyereknap alkalmából.
2018-05-26A kerékpáros nem rohan, így többet lát a tájbólA kerékpár a 19. század végén jelent meg nálunk. Akkor még angol nevén bicycle-nek hívták. Innen ered a bicikli szavunk is. A kerékpár nevet később a járgány hazai népszerűsítője, Kosztovics László adta neki. A rácalmási Kupsza János (kép) a túrakerékpározás szerelmese.
2018-05-25Pünkösdi gyémántlakodalomKét gyermek, kilenc unoka, hetven év, pünkösd. Kálmán Rozália és Nagy István vasárnap tartották gyémántesküvőjüket Rácalmáson, ahol eredetileg is összeházasodtak római katolikus szertartás szerint, 1948 pünkösdjén. István július 2-án lesz 92 esztendős, Rozália novemberben 90 éves.
2018-05-23Rácalmási diákok győzedelmeskedtek. Médiacápák győztek FejérbenIdén is nagy sikerrel zajlott a Lapot a Diákoknak! médiavetélkedő megyei fordulója, amelybe öt iskolai csapat jutott be. A rácalmási Médiacápák továbbjutottak a régiós megmérettetésre.
2018-05-22Költözik az orvosi ügyeletA központi háziorvosi ügyelet, amelyet az Adonyi Többcélú Kistérségi Társulás működtet Adony, Besnyő, Beloiannisz, Iváncsa, Kulcs, Pusztaszabolcs, Rácalmás, és Szabadegyháza lakosai részére, június 1-től új helyen várja az ellátásra szoruló betegeket.
2018-05-18Döntőbe jutottak. Marcsi néni kis cimborái remekeltek a döntőbenTizedik alkalommal rendezték meg a Cimbora Alapítvány gondozásában a 10. Országos Cimbora irodalmi versenyt. Aki a legügyesebben szerepelt a levelezős fordulókon, részt vehetett az idén Balatonalmádiban megrendezett döntőn, ahová két dunaújvárosi és két rácalmási cimbora is bejutott, majd sikeresen helyt állt. Gratulálunk Ranga Petrának, Pletser Lottinak, Szmodics Emesének és Toponáry Sárának, és nem utolsósorban felkészítőjüknek, a Cimbora klub ötletgazdájának, mindenki Marcsi nénijének.
2018-05-17A gonosz várt ZsuzsáraEgy fiatal, nagy valószínűséggel rácalmási nő holttestére bukkantak az osztrák hatóságok egy hónappal ezelőtt a Fertő tó nyugati partjainál.
2018-05-16Rácalmás bajnok lettA Fejér megyei férfi kézilabda-bajnokság befejeződött. A Rácalmás bajnok lett.
2018-05-14Ezreket mozgattak meg. Fesztivál hangulat a kúriábanImmáron X. alkalommal rendezték meg a szokásos nagy sikerrel Rácalmáson a hagyományos tavaszi Almavirág Fesztivált a hétvégén. Ezúttal kegyes volt az időjárás a szervezőkhöz.
2018-05-14Sakkozó tanulók remekléseiA téli megyei fordulók után, ahogy az lenni szokott, tavasszal az országos diákolimpiai döntőkre került sor a sakkozóknál. Az iskolák színeiben versenyző diákok ebben az országos döntőben is nagyszerűen szerepeltek.
2018-05-12A patikus munkája töb, mint egy kereskedőéSokat változott a gyógyszerészek munkája ezen hatások következtében, mondja dr. Somogyiné dr. Ruzsnyák Gyöngyi (kép), a rácalmási patika személyi jogos gyógyszerésze.
2018-05-11Lezárult a rácalmási gyilkosság nyomozásaA birtokunkba jutott rendőrségi információ szerint a január 19-én Dunaföldvárnál megtalált női holttest azonos a tavalyi év december 7-én elkövetett rácalmási gyilkosság áldozatának feleségével.
2018-05-10A bajnokságok végjátéka előttMájus 19-én a Dunaújvárosi Kohász U21-es gárdája hazai csarnokban az utolsó, Tamási elleni mérkőzés után ünnepelheti a másodosztályú bajnoki címét, azaz a feljutást az NB I/B-be. Ugyanezt, azaz az első helyet már most szombaton megszerezheti a Fejér megyei bajnokságban szereplő Rácalmás férficsapata.
2018-05-09Szombattól már vár az Almavirág Fesztivál. Almavirág Fesztivál: tele értékkelA szabadtéri programok számára kedvező időjárás esetén öt-hatezren is kilátogathatnak a hétvégi Almavirág Fesztiválra, amelyre már nagyon készülnek a szervezők. A fesztivál előtt Bodnár Sándort, a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület elnökét kérdeztük.
2018-05-09Szabadegyháza: a második helyenA megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában végérvényesen eldőlt, hogy a Kisláng-Telmex csapata a további mérkőzésektől függetlenül az első helyen végzett, és feljutott az I. osztályba.
2018-05-08Virágot ültetnek a parkokba, ágyásokba (képaláírás)A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület szervezésében elültették - és egyszeri locsolásnak vetették alá - az egynyári virágpalántákat a kisváros nyugdíjasklubjának, Remény klubjának és cserkészcsapatának tagjai. Az akció folytatódik: hamarosan több ezer palánta díszíti majd a parkokat. (teljes szöveg)
2018-05-04Kavicsos alkotások (képaláírás)Különleges hangulatot árasztanak Papp Tímea kavicsképei. Ebbe az érdekes világba pillanthatnak be mindazok, akik megtekintik az alkotásokat, amelyekből a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban nyílt kiállítás május 3-án a Kő lelke címmel. A tárlat május 11-ig lesz látogatható. (teljes szöveg)
2018-05-02Mozgalmas majálisonA hagyományoknak megfelelően május 1-én, kedden is mozgalmas majális várta a kisváros sportpályájára kilátogató ünneplőket Rácalmáson.
2018-05-00Siker volt a tizedik Almavirág Fesztivál. Almavirág ünnep a kúriábanA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület tizedik alkalommal rendezte meg 2018-ban a tavaszköszöntő nagyrendezvényét, az Almavirág Fesztivált. Almás süti verseny eredménye a cikkben
2018-05-00Már most nagy az érdeklődés Rácalmás sportcsarnoka iránt. Deimel Petra a Rácalmási Rendezvény Központ és Sportcsarnok intézményvezetője2018. május 1-től Deimel Petra az igazgatója a Rácalmási Rendezvény Központ és Sportcsarnoknak. Avatás 2018. augusztus 18-án. Nyitás 2018. szeptember 1-től.
2018-05-00Rácalmásiak majálisa a pályán. Sportos, szórakoztatóRemek hangulatban telt a rácalmásiak 2018-as majálisa a sportpályán. A futóverseny eredményei a cikkben
2018-05-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Nagy sikerük volt a kavicsképeknek. Bálint Ágnes-kiállítás Rácalmáson. Színdarabokban gazdag május- 2018. május 3-tól 11-ig, Papp Tímea kavicsképeiből a "Kő a lelke" címmel volt kiállítás a művelődési házban - 2018. május 14-től június 14-ig nyílt a Bálint Ágnes kiállítás a művelődési házban - A RáJÁTSZIK Rácalmási Játékszín Kör gyermek és felnőtt színjátszó csoportja is új darabot mutatott be 2018. májusában
2018-05-00Országos Cimbora irodalmi verseny!Ranga Petra, Pletser Lotti rácalmási valamint Szmodics Emese és Toponári Sára dunaújvárosi cimbora sikerrel helyt állt a négyfordulós országos Cimbora irodalmi versenyen
2018-05-00VirágosítottunkA rácalmási nyugdíjas klub, a Remény Klub, a rácalmási cserkész csapat is részt vett a virágosításban
2018-05-00A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. PPT-ből jeles! Íjászeredményeink az utánpótlás tükrében! Szép eredmény a megyei versenyen. Dr. Bóna emlékverseny - JÁTSSZUNK KÉMIÁT!- A székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskola által meghirdetett power-point versenyen vett részt az iskola két tanulója. Vincze-Hajnal Blanka 8.b osztályos tanuló 1., Majsai Laura 7.b osztályos tanuló 2. helyezést ért el - Az iskola íjászai különböző versenyeken vettek részt. Összefoglaló a versenyekről és eredményekről - A rácalmási iskolából az ötödikes Poór Panna, a hetedikes Osvai Réka és a nyolcadikos Vincze-Hajnal Blanka utazott Székesfehérvárra a Magyar Nyelvtudományi Társaság által meghirdetett Kárpát-medencei helyesíró verseny megyei döntőjére. - Az iskolában a Jankovich-héten kerül sor a Dr. Bóna emlékverseny megrendezésére. Eredmények a cikkben
2018-05-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Ichotai Lehoczky család: Dániel, Ferenc és ifj. FerencA rácalmási Lehoczky család portréja
2018-05-00R2D2-tól a hegesztőrobotig. Robotikakiállítás a Vállalkozók Rácalmásért Egyesület szervezésébenA Vállalkozók Rácalmásért Egyesület harmadszor rendezte meg 2018 áprilisában a Tavaszi Vásárt a hét végén a Jankovich-kúriában. A vásár legnagyobb attrakciója a robotika kiállítás volt. Interjú Szabó Andrással, az egyesület elnökével.
2018-05-00Rácalmás évezredei XIII. Az ideológiát felváltja a szakmaiság (1971-1985)Rácalmás története az 1970-es, 80-as években
2018-05-00A felnőtt és utánpótlás csapatunk sikerei. Kézilabdás nyári táborok. Minden játékos tudja a feladatátA Rácalmás Sportegyesület kézilabda szakosztályának eseményei, tervei
2018-05-00Elkezdődött az évadElkezdődött a 2018-as évad ifjúsági válogatott kenusaink számára. Bucsi Bálint, Bucsi Bence és Horváth Benedek eredményei
2018-05-00Mi van az érem mögött?A rácalmási amatőr futócsapat, a Kocogó Mazsolák bemutatása
2018-05-00Hard Dog Race - BaseGlocz Adrienn beszámolója a Hard Dog Race elnevezésű nemzetközi kutya-gazda akadályfutó versenyről, melyen a középtávot (Base: 6,4 km) teljesítették.
2018-05-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgára: Lőrincz Bercel
2018-05-00Határtalanul a cserkészekkelBlau Sándor ismertetője a tavaszi cserkésztáborokról.
2018-04-27Tehetségek napja. Művészpalánták sokasága foglalta el a város főterétTankerületünkben immár 6. alkalommal rendezte meg a Közép-Mezőföldi Tehetségsegítő Tanács a tehetség napja névre keresztelt programját, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet a kivételes adottságokkal rendelkező gyerekekre.
2018-04-19Vasárnapi műszak a Sirály horgászainálÁprilis 15-én rendezte a Rácalmási Sirály Horgász Egyesület tavaszi rendes takarítási napját.
2018-04-17Nemzetiségi hagyományok szerintSváb népviseletbe öltözött párok szép táncától, nemzetiségi zenekar remek muzsikájától volt visszhangos Mezőfalva Piac tere április 14-én, szombaton délután. Német nemzetiségi ünnepnek lehettünk tanúi, amely bállal ért véget az iskola tornatermében.
2018-04-16R2D2 látogatása Rácalmáson. R2D2-tól a hegesztőrobotigA Vállalkozók Rácalmásért Egyesület harmadszor rendezte meg a Tavaszi Vásárt a hét végén a Jankovich-kúriában, látványos sikerrel.
2018-04-14Komplexen közelít a gyógyításhozA lelki egészséghez és az egészségi állapothoz való hozzáállás egész életük folyamán erős támasza azoknak, akik ezekkel az adottságokkal rendelkeznek. Ezeket a hasznos védőfaktorokat gyerekkorban kell elkezdeni kialakítani a gyermek önbizalmának erősítésével. A korszerű orvosi szemlélet ebből kiindulva komplexen, a biológiai, pszichológiai és szociális tényezők hármas egységében közelít a gyógyításhoz. Ebben a szellemben kezeli a hozzáforduló gyermekeket dr. Földi Ágnes (kép), a rácalmási körzet gyermekorvosa is.
2018-04-12Versünnep volt tegnap. Csukás: A vers a lélek fényűzéseJózsef Attila születésnapjának tiszteletére, A magyar költészet napján elárasztották a versek a várost és vonzáskörzetét. A 15 éves Cimbora Klub tagjai a József Attila Könyvtárban gyűltek össze Csukás István szavait mottóul választva: A vers a lélek fényűzése. A Vasvári Pál Általános Iskolában szavalóversenyt szerveztek a tankerület első, második és harmadikos tanulóinak. A Móricz Zsigmond Általános Iskola csatlakozott a Posztolj verset az utcára! mozgalomhoz. Rácalmáson a Művelődési Házban ünnepi műsort rendeztek, amelyben közreműködött a RáJáTSZIK Rácalmási Játékszín Kör tagjai, valamint a Violin Alapfokú Művészeti Iskola diákja.
2018-04-11Sakkozók PerkátánHat fordulóban versenyzett 47 sakkozó Perkátán április 7-én. A résztvevők között sok gyermek volt, akik mind szépen vették az akadályokat, ismerkedtek ennek a sportnak a szabályaival.
2018-04-09Szavazatok, sorok - vidéki körkép. A környező településeken is sokan mentek el voksolni. Hatvan százalék felett, de elmaradva az országos átlagtólJó hangulatban, békésen zajlott a voksolás a város környéki településeken is.
2018-04-09Bontják a legendás istállót (képaláírás)Április 8-án reggel megkezdődött Rácalmáson a Park köz és a Prekop Ferenc utca határolta területen található régi istálló bontása, mivel a koros épületegyüttes életveszélyessé vált. (teljes szöveg)
2018-04-09A robotok kora (képaláírás)Az Út a jövőbe - Robotika címmel április 14-én, szombaton egy izgalmas, több generációt is megszólító tematikus programsorozattal várják a polgárokat a rácalmási Jankovich-kúriába. E rendezvényre csábítja az érdeklődőket Páhi Péter képzőművész alkotása Rácalmáson, a 6-os főút mellett. (teljes szöveg)
2018-04-07Hat órakor nyitnak a szavazkörökOrszággyűlési képviselőket választunk vasárnap: április 8-án reggel hat órakor nyitnak a szavazókörök, ahol a választójogosultak 19 óráig adhatják le szavazatukat. Mintegy 7,9 millió, magyarországi lakóhellyel rendelkező választásra jogosultat várnak az urnákhoz.
2018-04-04A tavaszi vásár témája a robotika leszHarmadik alkalommal szervezi meg a rácalmási önkormányzat támogatásával a Vállalkozók Rácalmásért Egyesület április 14-én a rácalmási vásárt.
2018-04-03Tojásfestés az Ágasfával (képaláírás)Ezeknek a rácalmási gyerekeknek egészen biztosan emlékezetes marad az idei húsvét (is): hiszen a helybéli Ágasfa Hagyományélesztő Egyesület jóvoltából régi népi technikák felhasználásával saját maguk festhették a locsolóiknak szánt tojásokat. (teljes szöveg)
2018-03-31Ismét népszerű volt a húsvéti játszóház! (képaláírás)A húsvétban sok más mellett az is nagyon jó, hogy hihetetlenül bőséges lehetőségeket kínál egyrészt a népi hagyományok ápolására, másrészt pedig arra, hogy a gyerekeket el is varázsoljuk e hagyományokkal! Különösen akkor, ha ők maguk festhetik a hímes tojásokat, vagy készíthetnek kézműves figurákat, mint március 29-én a rácalmási művelődési házban. (teljes szöveg)
2018-03-29Tovább bővül a Hankook-gyár. Százötven új munkahelyA Hankook Tire rácalmási gyárát tovább fejlesztik, a negyedik ütemmel 150 új munkahely jön létre. sajtótájékoztatón jelentették be.
2018-03-29Kezdődik a csatornázás. Somogyi József, Berán Lajos és Búzavirág utcamogyi JózsefMár a szakhatóságok egyeztetnek a felmerült kérdésekről, a kiviteli terv elkészítéséről , összehangolásáról, így hamarosan megkezdődik a Kulcsot, Rácalmást, Dunaújvárost érintő szennyvíz-csatorna hálózat fejlesztése.
2018-03-28Téglalábon a járat (képaláírás)Több napja várakozott már március 27-én kora délután egy műszaki hibás helyközi járatos csuklós autóbusz Rácalmáson, a 6-os út felöli behajtó előtt található buszmegállóban. Mint képünkön is látható, a tömegközlekedési jármű egyik kerekét téglákkal helyettesítették. (teljes szöveg)
2018-03-26Passió ökumenikus áhítattal. Krisztusi történet hatodszorTöbb mint 70 szereplővel, a bibliai történet kibővített tartalmaival állította össze az idei évi misztériumdrámáját a Rácalmási Passió és Betlehemes Közösség.
2018-03-24A Hankook beruházása új munkahelyeket teremt. Bővíti európai gyárát a HankookBővíti európai gyárát a Hankook. A beruházás részleteiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kim Han-Jun, a Hankook Tire Europe ügyvezető igazgatója és dr. Galambos Dénes, ennek a térségnek a Fejér megyei országgyűlési képviselője közösen jelentették be Budapesten, Dél-Korea Magyarországra akkreditált nagykövetének jelenlétében.
2018-03-24Kezdődhet a csatornázásA március 23-i, pénteki munkaterület átadási eljárással hamarosan ténylegesen is elkezdődhet a három település, Kulcs, Rácalmás és Dunaújváros közös szennyvízcsatorna beruházása.
2018-03-24A nyugdíjasélet lehetőség a beteljesítésreRácalmáson él Vagyóczki Lajos (kép), szülei baracsiak, de ő már Dunaújvárosban született. Ott végezte az iskoláit, több évtizeden át ott lakott. Katona is volt, huszonnégy hónapig, amire ma már a személyes fejlődésében fontos szerepet játszó, sok lehetőséget adó időszakként emlékszik vissza.
2018-03-23"Szeretném, ha feltölthetném a teraszt jégpályának"A Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói is megemlékeztek a víz világnapjáról. A pedagógusok már napok óta készítik a gyerekeket a tan­órák során az eseményre, és fontosnak tartják, hogy tanulóik tisztában legyenek a nap fontosságával.
2018-03-22Éltető kincsünk, a vízAjándékokat adtak át azoknak a gyerekeknek, akik a legszebb rajzokat készítették a víz világnapja alkalmából. Négy település, Baracs, Kulcs, Nagyvenyim és Rácalmás óvodásai és diákjai készítettek alkotásokat.
2018-03-21Az Év párja bronzérmeseiTöbb ezer szavazat érkezett az Év párja nyereményjátékunkra. Most a harmadik helyezett párt, Kovács-Stadler Sand­rát és Kovács Márkot köszöntöttük.
2018-03-19Sokáig rejtegetett fegyverek. A forradalom fegyvereirőlMég a nemzeti ünnep előtt, március 12-én nyílt egy remek, múltfeltáró kiállítás a rácalmási művelődési házban. Egy forradalom és szabadságharc fegyverei, avagy mivel is harcoltak hőseink – a korban csúcsmodellnek számító pisztolytól az inkább a népfelkelők által használt kiegyenesített kaszáig.
2018-03-16Főhajtás vidéken is. A közös cselekvés ereje. Egy forradalom hősies története. A bátrak tisztelete. A márciusi ifjak példája nyománDunaújváros és környékén is méltón emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről a nemzeti ünnepen.
2018-03-13Kitűnően céloztak az íjászokA Baracsi Íjász Egyesület a napokban történelmi íjászversenyt szervezett a környékbeli, tradicionális íjjal rendelkező íjászok részére. Kulcs, Rácalmás, Dunaújváros, Solt, Dunavecse, Perkáta, Bölcske, Mezőfalva, Budapest, Kakasd, Kecskemét, Mór csaknem száz íjásza adott randevút egymásnak.
2018-03-13Forradalmi fegyverekA keszthelyi Balaton Múzeum Márciusi ifjak című vándorkiállítása nyílt meg március 12-én, hétfőn délután a rácalmási művelődési házban.
2018-03-12A hölgyek örömére (képaláírás)Nemcsak a hölgyek örömét, hanem minden résztvevő jókedvét szolgálta a rácalmási művelődési házban múlt hét közepén megtartott nőnapi rendezvény, amelynek a sztárvendége Koltai Róbert volt. (teljes szöveg)
2018-03-08Országos döntőbenA Rácalmás SE gyermek futballistái remekül szerepeltek a VI. Voyage Kupa nemzetközi utánpótlás teremlabdarúgó-torna Budafokon megrendezett elődöntőjében.
2018-03-07Szeretve mind a vérpadig. A jelen könyörtelen: tanulni akar a múlt fontos eseményeiből„Szeretve mind a vérpadig…” – A ’48-as nemzedék nagy szerelmei és titkos „szívzűrjei: Széchenyi, Batthyány, Petőfi. Ezzel a címmel tartott előadást a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban hétfőn este Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatója.
2018-03-06Jubiláltak a rácalmási CimborákA hét végén 5. születésnapját ünnepelte a rácalmási Cimbora Klub. Ki mit tud?-dal ünnepeltek.
2018-03-05Születésnapos Cimborák (képaláírás)Elérkezett az ünnepi pillanat, 5 éves lett a rácalmási Cimbora Klub. Ezt ünnepelték meg március 3-án, szombaton délután közösen a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban. (teljes szöveg)
2018-03-03Szeretetkoldusok éji párbeszédeEmbert próbáló, kemény vállalkozást teljesített sikerrel a Rácalmási Játékszín Kör, amikor bemutatta Karinthy Ferenc Dunakanyar című egyfelvonásosát.
2018-03-02Magánymese egy órában két emberre (képaláírás)Karinthy Ferenc Dunakanyar című darabját mutatta be zajos sikerrel március 1-én a Rájátszik Rácalmási Játékszín Kör kávéházi közegben, a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban. Az előadást Osvai Zoltán rendezte, a két főszerepet a két, éjszakában beszélgetős magányos embert pedig Ördögné Ruszthi Anna és Kupsza János játszották. (teljes szöveg)
2018-02-28Farasangoltak a német klubosokIdén is megrendezték a rácalmási Német Klub tagjai hagyományos farsangi mulatságukat.
2018-02-27Gyertyafényes vacsoraGyertyafényes vacsorát nyert Virág-­Borbás Zsuzsanna és férje, Virág Norbert, akik második helyen végeztek Az év párja internetes játékunkon. Nyereményüket február 26-án a Kiskohász étteremben adtuk át.
2018-02-27Egy eredményes és fontos év utánFebruár 24-én, szombaton tartotta évi rendes közgyűlését a Rácalmási Sirály Horgászegyesület tagsága. A tavalyi év értékelése mellett az idei esztendő tervei is szóba kerültek a találkozón.
2018-02-20Sportcsarnokot avatnak idén Rácalmáson. A sportcsarnok a legnagyobb fejlesztés most RácalmásonA múlt évi fejlesztésekkel kezdte Schrick István, Rácalmás polgármestere a költségvetési és tervismertető tájékoztatóját a közmeghallgatáson.
2018-02-19Disznóvágás a cserkészcsapatnál. Ízes örömök a cserkészeknélMunkával, de remek hangulatban telt a február 17-e, szombat a Szent Miklós Cserkészcsapat tagjai számára, akik disznóvágást rendeztek a Cégéres Vendégházban Rácalmáson.
2018-02-19Életre szóló döntésekEsküvő kiállításra várták az érdeklődőket február 17-én, szombaton a rácalmási Jankovich-kúriába, ahol szakemberek segítettek a jövendőbeli pároknak abban, miként is lehet megszervezni egy álomesküvőt.
2018-02-13Augusztusban avatják a sportcsarnokotA fejlesztések között a legjelentősebb a sportcsarnok építése Rácalmáson, mondta el Schrick István (kép) polgármester a február 12-i közmeghallgatáson.
2018-02-12Cibere vajda győzött most is. Mindent megtettek, hogy eljöjjön a tavaszTéltemető mulatozástól volt hangos Rácalmás Duna-partja február 10-én, szombaton délután. Az Ágasfa Hagyományélesztő Baráti Kör tagjainak szervezésében nagy mulatozást csaptak, ahogyan az dukál farsang farkán.
2018-02-12Százharminc gyerek játszott a kockás táblákonA sakk diákolimpia megyei döntőjén Rácalmáson százharminc gyerek játszott a kockás táblákon. A tét az országos döntőbe jutás volt.
2018-02-10Elhivatott hagyományőrzőHosszú évek, sőt egy élet munkáját ismerték el nemrégiben, Szent Száva ünnepén, amikor a Szerb Országos Önkormányzat által alapított „Száva Tekelija” díjjal jutalmazták a rác­almási Mohainé Csupity Zsófiát (kép).
2018-02-06Rácalmás remek éjjel-nappali házaA február 2-4 között megrendezett Kúltúrházak éjjel-nappal sorozatban fontos szerepet vállalt a rácalmási művelődési központ is, amely két napon át kínált kiváló programokat az érdeklődőknek.
2018-02-06Három újabb beruházás. Három újabb beruházás kezdődik idén a kisvárosbanA legjelentősebb beruházás a sportcsarnok építése volt 2017-ben, emellett elkészült az új ravatalozó, valamint energetikai fejlesztésekre, utakra és vízelvezetőkre is áldoztak tavaly. Beszélgetés Schrick Istvánnal (kép), Rácalmás polgármesterével.
2018-02-06Horváth Benedek rangos elismeréseNemrégiben rendezett gálaestet a Kolonics György Alapítvány, amelyen öt kiváló utánpótláskorú versenyző kapott fél éves ösztöndíjat. A kuratórium döntése értelmében a pályázat 2018-as díjazottja lett Opav­szky Réka, Nagy Viktória, Kiss Ádám, Zombori Dominik és különdíjasként a rácalmási Horváth Benedek is.
2018-02-00A városfejlesztési tervekről. A sportcsarnok a legnagyobb beruházás. Közmeghallgatást tartott Rácalmás képviselő-testületeA hagyományos költségvetés-ismertető, évzáró és évindító közmeghallgatását tartotta Rácalmás képviselő-testülete 2018. február 12-én este a rácalmási művelődési házban
2018-02-00Magyar kultúra napján2018. január 18-án a magyar kultúra napja alkalmából Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-íjas és Kautzky Armand, Jászai Mari-díjas színműész előadását láthatták az érdeklődők a rácalmási művelődési házban.
2018-02-00A város barátjaként jár Rácalmásra. Interjú dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselővelInterjú dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselővel
2018-02-00"Száva Tekelija" díjjal ismerték el Zsófi hagyományőrző tevékenységét+(2018. február) Hosszú évek, sőt egy élet munkáját ismerték el nemrégiben, Szent Száva ünnepén, amikor a Szerb Országos Önkormányzat által alapított „Száva Tekelija” díjjal jutalmazták a rác­almási Mohainé Csupity Zsófiát.
2018-02-00Városvédők segítsége a rászorultaknakA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület február elején több ezer forint értékben vásárolt tartós élelmiszert. Az élelmiszer egy részét az önkormányzat által a rácalmási orvosi rendelő mellé kihelyezett "Enni adok"dobozba, a nagyobb részét pedig a helyi Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnak adták.
2018-02-00Kiutasítottuk az illegális árusokat. A Szent György Polgárőr Egyesület híreiA rácalmási Szent György polgárőrség 2018. januári hírei
2018-02-00Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde híreiKépes beszámoló a farsangról (2018)
2018-02-00A Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. Aranyalmákat "szakítottunk" a József Attila Könyvtárban. Művészetis sikerek. Szabolcs megyei matematikaversenyt nyert. Iskolai jótékonysági bál. A kultúra tiszteletére. Sikeres évkezdés- 2017. december 8-án Mesemondó Gyerekek Találkozója volt a dunaújvárosi József Attila Könyvtár gyermek könyvtárában. Székely Zsombor 5.-es és Pesei Karolina 6.-os tanulók a legjobb 3 között voltak és Aranyalma díjban részesültek. - Kiemelkedően szerepeltek a rácalmási tanulók (Poszpischil Luca, Udvari Nóra Napsugár, Vincze Hajnal Blanka, Ambrus Anetta) a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola és a Széchenyi Gimnázium által szervezett rajzpályázatokon. - A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány a 2017/2018-as tanévben is kétfordulós versenyt rendezett, melyen Veres Szabolcs, a rácalmási iskola 7.b osztályos tanulója, korosztályában 1. helyezést ért el. - 2017. november 18-án a rácalmási művelődési házban került sor a jótékonysági bálra. - 2018. január 26-án a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium rendezte meg a hagyományos Kultúra Napi tankerületi versenyt, melyen az iskola tanulói szintén nagyon szép eredményeket értek el. Nevek és eredmények a cikkben. - Pletser Laura Lotti, Mikó Fanni és Ranga Petra Boglárka részt vett a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendezett Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny Fejér megyei előválogatóján. Mindhárman továbbjutottak a megyei döntőbe.
2018-02-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Kultúrházak éjjel-nappal. Eltemettük a telet- 2018. február 2-4. között 12. alkalommal került megrendezésre a Kultúrházak éjjel-nappal országos közművelődési eseménysorozat, melyhez a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár is csatlakozott. - Az Ágasfa Hagyományélesztő Baráti Kör szervezésében idén rendhagyó helyszínen, a Duna-parton lévő csónakháznál temették a telet a rácalmásiak 2018. február 10-én.
2018-02-00Rácalmási könyvtári hírek. Kultúrházak éjjel-nappal. Mi már csatlakoztunk! Gyere te is!- A Kultúrházak éjjel-nappal 2018-as programsorozat keretein belül a rácalmási könyvtárban is számos érdekesség várta a látogatókat. - A rácalmási könyvtár csatlakozott Szabados Ági "Nincs időm olvasni" - 12 hónap 12 könyv kihívásához.
2018-02-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Éjszaki Károly (1818-1907) a vasútmérnök és íróSzalai Árpád portréja Éjszaki Károly (1818-1907) a vasútmérnök és íróról
2018-02-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgára: Soltész Boglárka
2018-02-00Rácalmás évezredei X. Szemelvények iskolánk múltjából.Németh Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának tizedik része. 1945-49 A demokratikus átalakulás reményének időszaka
2018-02-00Sikeres volt a sportbálunk. Az utánpótlás fejlesztése, támogatása volt a cél2018. február 10-én a rácalmási művelődési ház nagytermében tartotta a Rácalmási Sportegyesület a jótékonysági sportbálját, melynek célja az utánpótlás fejlesztésének támogatása.
2018-02-00Téli sportélet az "Iramszarvasoknál"Az "Iramszarvasok" hírei. (2017. tél - 2018. január)
2018-02-00Elkezdődött a szezon az íjászoknál2018. február 10-én Miskén elkezdődött a szezon az íjászoknál.
2018-01-30Halastavakon is kérik az állami jegyet. Állami jegy nélkül nincs horgászatJanuár 1-jétől már a halgazdálkodási létesítményeken, halastavakon történő horgászat esetén is kötelező állami horgászjegyet vagy turista állami horgászjegyet váltani. Az engedélyváltás elmulasztása súlyos szankciókat von maga után.
2018-01-24Hagyományőrző disznóvágás. Finom, ízes faltok sokasága készültA Rácalmási Német Nemzetiségi Önkormányzat január 20-án, szombaton hagyományőrző disznóvágásra várta tagságát és a meghívott vendégeket.
2018-01-19Színes orchideák (képaláírás)Nagy sikert aratott a rácalmási művelődési házban a Színes orchideák elnevezésű zenés irodalmi, művészeti est, amelyen Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand színművész lépett fel. (teljes szöveg)
2018-01-13A jó boltnak hangulata, a boltosnak lelke vanFarkasné Pulay Csilla (kép) huszadik éve működtet egy kis boltot Rácalmás egyik forgalmas részén. Iparcikkbolt a felirata. Olyan igazi, régimódi kicsi üzlet, ahová az ember mindig a felfedezés reményében, a szívében pici izgalommal lép be.
2018-01-12Őszi vihartól karácsonyigA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 4. 2017. 10-12.
2018-01-11Országos hírű már a térségA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 3. 2017. 07-09.
2018-01-10Egy személyes ballagás voltA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 2. 2017. 04-06.
2018-01-09Visszatekintő a város környékére. A nemzetiségi hagyományA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 1. 2017. 01-03.
2018-01-08Az ortodox egyházközösség karácsonyi miséje. Azért, hogy a Megváltót meleg fogadja a földön!Szép és bensőséges szertartással ünnepelték az ortodox karácsonyt a rácalmási szerb egyház hívei. A Juliánus-naptár szerint január 6-ra esik a karácsony előtti nap, azaz szenteste napja. A szerb ortodox egyház hívei ezen a napon ünneplik Jézus Krisztus születése napját.
2018-01-08Kitüntetett pedagógusok köszöntéseA 2017-es esztendő zárásaként a Pedagógusok Szakszervezete egy bensőséges ünnepség keretében köszöntötte jubiláns tagjait és kitüntetettjeit. Kakas Tiborné és Márta István méltatása.
2018-01-05Segítsék a rászorulókat!Ételgyűjtő ládákat helyeztetett ki a rácalmási önkormányzat, hogy a segítők abba tegyék az élelmiszer-adományaikat.
2018-01-04Tíz éve kézben a gyaloglóbot. Jubiláló botos gyaloglókTíz éve sportol kitartóan Rácalmás nordic walking, azaz botos gyalogló klubja. A búcsúzó óév utolsó túrájára lapunk is meghívót kapott.
2018-01-04A sporthorgászok szerelmeA Magyar Haltani Társaság szavazásán a balin lett a 2018-as esztendő hala. Dualszky-Kovács István (kép), a Rácalmási Sirály Horgász Egyesület elnöke is örömmel fogadta a balingyőzelmét.
2018-01-03Szilveszteri táncokEzúttal is közösségi élmény keretében, remek hangulatban búcsúztatták a leköszönő évet Rácalmás lakói és vendégei a Jankovich-kúriában.
2018-01-02Tíz év botozásKereken tíz éve bontott zászlót a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület Nordic Walking Klubja.
2018-01-00Rácalmásiak karácsonya és szilvesztereKépes összefoglaló Rácalmás 2017. karácsonyi, szilveszteri rendezvényeiről
2018-01-00Eredményes évünk volt. Három újabb beruházás kezdődik idén. Schrick István polgármesterrel készítettünk interjútSchrick István Rácalmás polgármestere értékeli a 2017. évet. Interjú.
2018-01-00Ételadományokat várnak a gyűjtőládák!Ételadomány-gyűjtő ládákat helyezett ki 2017. decemberében az önkormányzat Rácalmás több pontján. Most adományokat várnak
2018-01-00Tűzifát kaptak a rászorulókRácalmás Város Önkormányzata pályázat útján 151 erdei köbméter tűzifát oszt szét a rászorulók közt. A kérelmeket 2018. január 31-ig lehet benyújtani
2018-01-00Korán megkezdődött az egyesületi élet. A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület 2018. évi munkaterveA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület elnöksége 2018. január 8-án tartotta ez évi első ülését. A téma a 2018-as év munkatervének megvitatása volt.
2018-01-00Tíz éve kézben a gyaloglóbotTíz éves a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület Nordic Walking Klubja.
2018-01-00A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Pályázunk a "Zöld óvoda" címre. Karácsony az óvodában- A rácalmási óvoda madáreleség és madáretetők kihelyezésével pályázott a "Zöld óvoda" címre - A rácalmási óvoda 2017. december 19-én ünnepelte a karácsonyt
2018-01-00Történetek és sztorik Rácamás múltjából. Hírek, érdekességek Rácalmás 150 évéből (IV.)A fogyasztási adó haszonbérletének árverése. Gyümölcsfák eladók. Az eszét vesztett néppárt. Kossuth kép leleplezése tűntetéssel. Molnárt keresek. Segédtisztet keresek. Ittasságával védekezik dr. Paizs. Politikai affér a miniszterelnökkel
2018-01-00Adjunk, met adni jóA Rácalmásiak karácsonya programsorozat keretében, 2017. december 16-án Rácalmás Város Önkormányzatának támogatásával a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélkörébe tartozó 66 gyermek vehette át személyre szabott karácsonyi ajándékát Schrick István polgármestertől. Ünnepi műsort adtak a Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai
2018-01-00A jankovich Miklós Általános Iskola hírei. Iskolai helyesírás kipipálva. Mary Poppins a Madáchban. "Gazdálkodjunk együtt!" vetélkedő- 2017. november 22-én tartotta az iskola az 1. fordulóját a XXI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenynek. Eredmények a cikkben. - A Mary Poppins című darabot nézte meg az iskola néhány tanulója a budapesti Madách Színházban - Az iskola öt csapata vett részt a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumban szervezett "Gazdálkodjunk együtt!" vetélkedőn. Eredmények a cikkben.
2018-01-00Cserkészélet télenA rácalmási Szent Miklós Cserkészcsapat 2017-2018-as téli programjai
2018-01-00Városvédők az adventenA Rácalmási Városvédők hurkával, kolbásszal és forralt borral várták a rácalmásiakat a Rácalmásiak karácsonyán a Jankovich-kúriában
2018-01-00Kötöttségek mellett szabadon. Sport, néptánc, színjátszásPortré Kupsza Jánosról, az ISD Dunaferr Meleghengerművének munkavállalójáról, aki szabadidejében kerékpározik, néptáncol és a Rácalmási Játékszínkörben is részt vesz.
2018-01-00Rácalmás évezredei IX. Szemelvények iskolánk múltjából.Németh Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának kilencedik része. A két világháború és köztük a "béke idő" (1914-1945)
2018-01-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Hári Mirella, Bali-Bartal Hunor, Csepreghy Léna, Csepreghy Lujza, Füsti Bianka
2017-12-30Igét csak úgy lehet hirdetni, ha aki hirdeti, elhisziFodor István (kép) tiszteletes úrnak, a Kulcs-Rácalmási Református Gyülekezet lelkipásztorának már az édesapja is tiszteletesként szolgált a váchartyáni hívek körében.
2017-12-28Könyves kihívás voltKarácsony előtti héten (2017) véget ért a rácalmási könyvtár idei könyves kihívása, amelyre nagyon sokan jelentkeztek. A győztes: Lőkös Anita
2017-12-22Húszáves fenyőfadíszítő verseny. Két évtizede minden évben!Sűrű délutáni program volt a Dózsa iskolában. Tizenkilenc szép fenyőfájukat december 22-én, pénteken szállítják át a kórház osztályaira.
2017-12-18Rácalmás már ünnepeltA közösségi programjait mindig is gondos figyelemmel ápoló Rácalmáson ezúttal is előrehozott karácsonyi ünneplésre várták a polgárokat a Jankovich-kúriában.
2017-12-15Fiatalok, akikről példát lehet venniA megyei diáksport egyesület szervezésében idén már 26. alkalommal rendezték meg a rangos díjátadó ünnepséget. A Fejér Megyei Kormányhivatal dísztermében a diákok mellett számos tanár is elismerésben részesült.
2017-12-15Rajzold le, fesd le! (képaláírás)December 13-án délután tartották a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói részére hirdetett rajzpályázat eredményhirdetését és a rajzokból készített kiállítás megnyitóját. A pályázat témája: "Rajzold le, fesd le egy meghatározó élményedet a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárral kapcsolatban!" volt. Képünkön a nyertes Vincze-Hajnal Blanka veszi át az elismerését Kundra Anikótól, a művelődi ház vezetőjétől. (teljes szöveg)
2017-12-12Gyilkosság RácalmásonBrutális gyilkosság történt a rácalmási Május 1. utcában, hogy pontosan mikor, arról még biztosat nem tudni. A feltételezett tettest, egy nőt lapzártánkkor még kereste a rendőrség. Ami biztos: bűncselekmény áldozata lett egy rácalmási férfi.
2017-12-11A rácalmási németklub nem véletlenül lett népszerű...Igazi karácsonyi hangulatot teremtettek a rácalmási Német Klub összejövetelén a művelődési házban december 8-án, pénteken.
2017-12-08A hulladékgazdálkodás teljes körű megújítása. Megújuló hulladékgazdálkodás, együttműködő önkormányzatokA Vertikál Zrt. hagyományos évzáró összejövetele a közszolgáltatói rendszerek integrációjáról, ezen belül, ennek részeként a hulladékgazdálkodás eredményeiről és megújításáról szólt. A Vertikál Nonprofit Zrt., a Dunanett Nonprofit Kft. és a Délszolg Kft. közös évértékelő rendezvényét megtisztelte részvételével dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai- és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnöke is.
2017-12-06Illegális szemét a horgászparadicsombanMég december 4-én, hétfőn jelentette a helyi horgászegyesület képviselője a rendőrségen, hogy illegálisan helyeztek el több zsáknyi kommunális hulladékot a rácalmási Duna-ág horgászterületén. Az elkövető bőven hagyott nyomokat.
2017-12-05Betlehemavató (képaláírás)A Manóvár óvoda pedagógusai idén is szép betlehemet készítettek a Milleniumi parkban. A közös karácsonyi készülődést szimbolizálja az alkotás, segít ráhangolódni a közelgő ünnepre. A betlehemet advent első vasárnapján, december 3-án avatták. (teljes szöveg)
2017-12-05Koszorúkészítés az ÁgasfávalAz Ágasfa Hagyományélesztő Kör szervezésében segítettek elkészíteni az adventi koszorút a hét végén a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban.
2017-12-02Együtt élni az emlékekkel a lélek boldogságaNagyné Berzai Márta (kép) az ősi rácalmási gyökerekkel rendelkező családban világos útmutatást kapott, amit nem is hagyott el. Felvállalta, és ma is vállalja az elődök szellemiségét.
2017-12-00Betlehemi ének (képaláírás)Betlehem avatóval kopogtatott be Rácalmásra (2017) advent időszaka. Az óvónőknek köszönhető alkotáshoz sokan kisétáltak az elmúlt napokban, hetekben. (teljes szöveg)
2017-12-00Rácalmásiak karácsonyaÜnnepi és újévi jókívánságok, adventi hangulat, kiválóműsor, barátok, ismerősök, szomszédok várták a rácalmásiakat az idei (2017) karácsonyi rendezvényen. Este a közismert és méltán híres Csík Zenekar muzsikáját hallhatták az érdeklődők
2017-12-00Ételadományokat lehet beletenni a ládába. Segítsünk a rászorulókon!Ételadomány-gyűjtő ládákat helyezett ki a rácalmási önkormányzat a rászorulók megsegítésére.
2017-12-00Szociális tűzifaA rácalmási önkormányzat pályázat útján 151 erdei köbméter tűzifa beszerzésére nyert támogatást, az ebből vásárolt fát oszthatja ki a rászorulók között.
következő