Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2022-05-06 | Sikert aratott, vásárral, beszélgetésekkel, előadással debütált a DunaKosár közössége. Sikeres bemutatkozás – és biztató jövő! | Dunaújváros térségi termelők vásárával, jó hangulatú beszélgetésekkel és szakmai előadással egybekötött rendezvényen bontott zászlót a DunaKosár közösség 2022. április 24-én. A kezdeményezés részleteiről Csonka Melindával, a helyi közösség koordinátorával beszélgettünk.
| |
| 2022-03-11 | Új szemléletű kereskedelmi, vásárlási modell szerint működő közösséghez kapcsolódhatunk. Zászlót bont és mindenkit vár a DunaKosár Közösség | Egy különleges kezdeményezés ötletével kereste fel Csonka Melinda a Dunaújvárosi Kosár Közösség koordinátora és Molnár József a Szellemi Ember Baráti Kör Egyesület vezetője Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármestert. Mint azt megtudhattuk, egy országosan már több településen létrejött, úgynevezett „kosárközösséget” szeretnének létrehozni Dunaújvárosban. | |
| 2021-08-24 | Filmet készítettek a helyi Passióból (kishír) | A Szellemi Ember Baráti Kör egy programra hívja fel az érdeklődők figyelmét. A Passió című előadást immáron nyolcadik alkalommal mutatták be Rácalmáson. A darabot rögzítették, a felvételekből pedig elkészült egy kisfilm, amelyet augusztus 28-án 10 órakor mutatnak be az evangélikus templomban. Ezután Szabó Sipos Barnabás rendezővel beszélgethetnek az élményekről és a tervekről. (teljes szöveg) | |
| 2020-12-00 | Az Éteri Krisztus felé... Michael Út Szellemi Műhely - Dunaújváros | Elkészült az evangélikus templom mellé szánt Éteri Krisztus szobor terve. A tervet a Michael Út Szellemi Műhely megbízásából Hódosi Helga és Döbrentei Zoltán készítette el. A szellemi műhely története. | |
| 2020-08-28 | Új megvilágításban Koppány személye | Ünnepi előadással folytatódott a SZEM Baráti Kör sorozata: a Pentele Szakrális Szabadegyetem következő programjaként Kétely vagy bizonyosság, Koppány vagy István? – és a kereszténység címmel Várai Róbert, Baracs polgármestere tartott előadást. Az eseménynek az evangélikus templom adott otthont 2020. augusztus 20-án. | |
| 2019-07-18 | Stermeczki András lelkész is a vendégük volt | A Szellemi Emberek Baráti Kör Egyesület július 13-án a dunaújvárosi evangélikus templomban tartotta évzáróját, melyet Stermeczki András is részt vett. | |
| 2018-06-30 | Megkeresni a különöst, ahol az ember kiteljesedhet | Vannak születetten optimista emberek, és vannak, akik tudatos tanulással sajátítják el az optimizmust. A Rácalmáson élő Molnár József (kép) minden bizonnyal az első csoportba tartozik, bár egész életében ő maga is mindent megtett azért, hogy a dolgait ne a véletlen irányítsa. | |
| 2018-05-22 | Pünkösdi találkozó (képaláírás) | A református és evangélikus templomban a Szem Baráti Kör, a Rácalmási Passió és Betlehemes Közösség valamint az evangélikus egyházközösség szervezésében pünkösdi találkozóra várták az érdeklődőket május 20-án vasárnap délután. Az istentiszteletet követően a "Kultúr rovat" névre hallgató formáció zenélt. | |
| 2018-04-03 | Soha nem leszünk túl sokan | Húszéves a Szellemi Ember (SZEM) Baráti Kör. A jubileum apropóján kérdeztük az alapító Molnár Józsefet (kép), vagy ahogy mindenki ismeri, Dodit. | |
| 2017-02-20 | Felolvasó. Wass Albert üzenete a mának | A Magyarok Szövetsége Dunaújvárosi Közössége és a SZEM Baráti Körnek köszönhetően február 18-án, szombaton városunk is népes táborral csatlakozott a nemzetközi Wass Albert-felolvasó-maratonhoz, amelynek célja az erdélyi születésű író és költő pályájának bemutatása és terjedelmes munkásságának népszerűsítése. | |
| 2016-04-11 | Szakrális Szabadegyetem | Pentele Szakrális Szabadegyetem a Szellemi Ember Baráti Kör Egyesület (SZEM) szervezésében. Beszélgetés Molnár Józseffel, a SZEM egyik alapítójával. | |
| 2015-09-11 | Közösségépítés | Közösségépítő tartalmakkal kívánja erősíteni és megújítani tevékenységét a Munkásművelődési Központ. A kisközösségek erősítésére fordítja erőforrásainak egy részét. Ennek egyik állomása az, hogy támogatják a Szellemi Emberi Baráti Kör (SZEM) kezdeményezését. a Pentele Szakrális Szabadegyetemet. | |
| 2015-09-04 | Kultúramentők kezdeményezései | Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ ügyvezetője és Molnár József (Dodi), a Szellemi Baráti Kör (SZEM) elnöke kultúramentő misszióba kezdtek Dunaújvárosban. | |
| 2015-09-00 | Új egyesület Rácalmáson! | Ismertető a Szellemi Ember Baráti Kör Egyesületről, amelynek jelenleg 6 rácalmási tagja van. | |
| 2015-08-07 | Szakrális szabadegyetem rajtol | Pentele Szakrális Szabadegyetem. Szakrális szabadegyetemet szervez a Szellemi Ember Baráti Kör (SZEM) szeptembertől. | |
| 2014-12-22 | Hosszabb nappalok | A Szellemi Ember Baráti Kör Egyesület és a Magyarok Szövetségének helyi közössége december 21-én az evangélikus templomban téli napforduló ünnepséget tartott. | |
| 2013-11-21 | Csalásért feljelentéseket tettek | A devizahitel-károsultak érdekében rendezett sajtótájékoztatót és akciót a Jobbik civilekkel, a főposta előtt. | |
| 2012-11-21 | Tudástár: ősmagyarokról | A SZEM Baráti Kör Tudástár sorozatának következő programja: november 22-én dr. Tábori László Kelet-kutató előadása Sztyeppei népek és a magyarság - szkíták, hunok, pártusok címmel. | |
| 2012-11-10 | Kamaszkorunk válságjelei | A SZEM Baráti Kör rendezésében, Merre tartunk? címmel tartott előadást Bernáth Zsolt (kép) filmrendező, a József Attila Könyvtár előadótermében. | |
| 2012-11-07 | A kamaszkor elején - diktál a korszellem | November 6-án Merre tartunk? címmel Bernáth Zsolt filmrendező tartott előadást a József Attila Könyvtár előadótermében. | |
| 2012-11-05 | Bibliai szabadegyetem: korszellem és a válság | Előadások a József Attila Könyvtár előadótermében: november 5.: Bibliai szabadegyetem 2., november 6.: Merre tartunk? Bernáth Zsolt (kép) filmrendező előadása. | |
| 2010-01-01 | Luca-napi Magyarok Vására. | Beszámoló a vásárról. | |
| 2009-10-22 | Ezúttal Kulcson találkoztak | Ha Vendel-nap, akkor magyarok vására. | |
| 2009-10-19 | Vendel-napi vásár Kulcson | "Rengeteg érdeklődőt vonzott a Vendel-napi Magyarok Vására szombaton Kulcson. Termérdek áru, íjászbemutató és népi gyógyítók várták a vásározókat." | |
| 2001-02-28 | Középpontban az átmenetek | Beszélgetés Molnár Józseffel, a SZEM Baráti Körről és az Origo
kultúrális programmagazinról. | |
| 2000-02-14 | Menzel, Polanski, Forman - filmklub a főiskolán | A SZEM Baráti Kör febr. 15 - máj. 31-ig rendezői sorozatot indít,
mely 17 filmet mutat be, keddenként a főiskolán. | |
| 1998-10-29 | A tapasztaltak tudásával | A SZEM Baráti Kör egyesülete augusztusban alakult, de már korábban
is szerveződtek. Origo néven havonta jelentkeznek közéleti
magazinnal. Szeretnének egy klubot létrehozni,ahol a művészetekről,
filmről, zenéről, drogról az egészséges életmódról esne szó. | |
| 1998-02-02 | Állitsuk meg a világot - egyesület... | A dújv-i Molnár József és Keve Miklós egyesületet kíván létrehozni
azoknak a fiataloknak akik fogékonyak korosztályuk problémáira.
Önálló rádióműsoruk van. | |