József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Széchenyi István Gimnázium

1694 db találat
Dátum downCímLeírás
2015-07-02Vasvári Pál nyomábanA Budapesten június 5-én megrendezett "A hazáért éltek, haltak" Kárpát-medencei Történelmi Tanulmányi Verseny döntőjében a Széchenyi István Gimnázium két csapata végzett az első két helyen.
2015-07-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén júniusban győztes diákok bemutatása.
2015-06-19Jegyek a kézben (képaláírás)A tanév végeztével a nem érettségiző diákok számára nem maradt más hátra, mint bizonyítványuk átvétele. Tegnap este a Széchenyi gimnázium tanulói kapták kézbe a tanulmányokat értékelő okiratot. Kép: Molnár Zoltánné, Balogh Lili. (nem teljes szöveg)
2015-06-12Amitől szebb lesz a világunkLátogatás a Hankook Tire Magyarország Kft. népszerű Értékteremtő Dolgozói Önkéntes Programjának helyszínein: dunasori idősek otthona, Zalka utcai tagóvoda, Dózsa György Általános Iskola, Jószolgálati Otthon, Széchenyi István Gimnázium.
2015-06-10Tanári legendaA gimnázium legendás tanára ma is emlékszik a legtöbb tanítványára. Beszélgetés Abaffy Lászlóné (Margit néni) pedagógussal.
2015-06-04Iskolájuk hírnevét is öregbítettékA hétvégén rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az országos diákolimpiát, amelyen a dunaújvárosi igazolt és amatőr sportolói is szép eredményekkel térhettek haza, ezúttal iskoláik színeiben. Részletes eredmények a cikkben. Kép: Slihoczki Ádám.
2015-06-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén májusban győztes diákok bemutatása.
2015-05-29A közösségi szolgálatrólÉvértékelőt tartottak a Széchenyi István Gimnáziumban az idei tanévben zajlott közösségi szolgálatáról.
2015-05-23Két kiállítás - sok élményMájus 22-én a Szivacs Galériában Somogyi Lilinek, a Széchenyi István Gimnázium diákjának, Toxic címmel nyílt kiállítása. Az Intercisa Múzeumban pedig Várnai Gyula Láthatatlan városok című kiállítását Százados László ajánlotta az érdeklődőknek.
2015-05-16Ádámok és ÉvákMájus 15-én mutatkozott be az Ádámok és Évák harmadik előadása, Weöres Sándor Holdbeli csónakos című darabját diákok állították színpadra a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Az előadás főrendezőjével az utolsó próbák egyikén beszélgettünk.
2015-05-12A számok mestereiA megyei matematika versenyen remekül szerepeltek a Széchenyi István Gimnázium diákjai. 1. Ádám Anna (kép), Szeder Patrik, Tóth Patrik, 2. Ancsa Róbert, Vitéz Damján, 3. Jójárt Bence.
2015-05-08Tanulmányi sikerekBefejeződött a Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny. A dunaújvárosi diákok eredményei a cikkben.
2015-05-08Operakalandra fel! (képaláírás)Operakalandra fel! A Magyar Állami Operaház közművelődési-köznevelési programjának keretében a Széchenyi István Gimnázium diákjai látogattak el tegnap az Erkel Színházba. Képünk a csütörtök reggeli indulás előtt a dunaújvárosi vasútállomáson készült. (teljes szöveg)
2015-05-05Májusi tudáspróbákMagyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi a Széchenyi István Gimnáziumban.
2015-05-02Jó tanulók, tehetségesekAz áprilisi "A hónap diákjai" elismerő oklevelet Friedrichné Pethő Ilona, a polgármester kabinetvezetője adta át. A diákok névsora a cikkben.
2015-05-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén áprilisban győztes diákok bemutatása.
2015-04-30A hónap diákjai a városházánAz ünnepeltek felsorolása.
2015-04-30A diákok bontogatják szárnyaikatHét rudasos tanuló állította ki fotóit a Széchenyi Gimnázium Szivacs Galériájában. A kiállítók: Mocsirán Tünde, Kőhalmi Ildikó, Selmeczi Mercédesz, Vida Zoltán, Turcsány Fruzsina, Somogyi Kata, Csókás Marcella.
2015-04-29Újvárosi Legényes (kishír)Az Újvárosi Legények a XI. "Tiszán innen - Dunán túl" Országos Népdaléneklési Minősítőverseny egyben Nits Márta emlékverseny döntőjén kiváló arany minősítést kaptak a rangos zsűritől.
2015-04-29Vénd DiákA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek. Dunaújváros ballagó középiskolai osztályainak fényképe.
2015-04-28Rudasos kiállítók a SzivacsbanÁprilis 24-én mutatkozott be a Rudasos diákok fotókiállítása a Szivacs Galériában.
2015-04-24VetélkedőA katasztrófavédelmi ifjúsági vetélkedő Fejér megyei döntőjére ezen a héten lerült sor.A versenyen a legeredményesebb 6 általános és 6 középiskola vett részt, köztük volt a Dunaferr iskola és a Széchenyi gimnázium. A döntőbe nem jutott dunaújvárosi csapat.
2015-04-17Diáknapi forgatagHárom nap, negyvenhárom középiskola, több mint ezerkétszáz résztvevő - idén is sikerrel rendezték meg a Fejér Megyei Diáknapokat.
2015-04-15VersenypozícióbanHuszonhét csapat tagjai versenyeztek az április 14-én megrendezett Biztonságunkért Európában programsorozat részeként, a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen. 2. Nagyvenyim, Dunaferr középiskola, 3. Nagyvenyim, Széchenyi István Gimnázium. A Dunaferr középiskola és a Dózsa György Általános Iskola különdíjat kapott.
2015-04-14Mérlegen a DiáknapokDunaújváros nagydíját a Széchenyi István Gimnázium szerezte meg. Számos kiváló eredménnyel tért haza az újvárosi csapat a Székesfehérváron rendezett Fejér Megyei Diáknapokról. Összegzés és értékelés.
2015-04-14Szép magyar beszédértA Kazinczy-jelvény arany fokozatával térhetett haza a Szép Magyar Beszéd versenyről Kovács Inez, a Széchenyi István Gimnázium diákja.
2015-04-13Újvárosi sikerekA hétvégén Székesfehérvár adott otthont a Fejér Megyei Diáknapoknak. Az intézmények közötti versenyben 5. Széchenyi István Gimnázium, 8. Pannon Oktatási Központ, 9. Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola.
2015-04-13Száznál is többen szedték a szemetetNagy mennyiségű szemetet szedtek össze az önkéntesek április 11-i takarítási akcióban.
2015-04-13Valami készülődik...Beszélgetés Szmodics Levente Lászlóval, a Széchenyi István Gimnázium tanulójával, aki több tanulmányi verseny is sikeresen szerepelt.
2015-04-10Különbözünk - diákok alkotásaiNyolc iskola diákjainak összesen hetvenöt alkotása látható a Lorántffy Galériában. A Különbözünk címmel meghirdetett rajzpályázatra beérkezett alkotásokból kiállítás nyílt. Középiskolás kategória. 1. Bali Bettina, általános iskolások közül 1. Nagy János.
2015-04-02Ballag már a vén diák...Ballagási körkép.
2015-04-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén márciusban győztes diákok bemutatása.
2015-03-31Ezúttal is sokan adakoztakJótékonysági esttel próbált segíteni a nehéz helyzetbe került Bugyik családnak az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület és a felhívásukhoz csatlakozó fellépők sokasága.
2015-03-27A hónap diákjai a városházánSzerdán Gombos István alpolgármester fogadta a sikeres és tehetséges diákokat. Névsor
2015-03-27A jövendő biológusaiKiállításokkal egybekötött találkozóra invitálta szombaton a Széchenyi István Gimnázium a helyi, valamint a városkörnyéki kis biológusokat.
2015-03-26Ők a hónap diákjaiGombos István alpolgármester adta át a közgyűlési teremben március 25-én a hónap diákjainak járó elismerő okleveleket. Csoportkép és a diákok névsora a cikkben.
2015-03-26A hazánkban fészkelő madarak (képaláírás)Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galéria: A hazánkban fészkelő madarak - rajzkiállítás és Madárodú kiállítás látható (teljes szöveg)
2015-03-25Véradás a gimnáziumban (képaláírás)A Széchenyi István Gimnázium nagyszabású véradási akciót tartott tegnap az intézmény aulájában. Kép: Csongrádi Enikő, Czigány Éva (nem teljes szöveg)
2015-03-24Kisbiológusok: eredménysorolóMárcius 21-én 23. alkalommal találkoztak és versengtek a város és a környék tehetséges kisbiológusai a Széchenyi István Gimnáziumban. Részletes eredmények a cikkben.
2015-03-23A jövő biológusaiMárcius 21-én 23. alkalommal találkoztak és versengtek a város és a környék tehetséges kisbiológusai a Széchenyi István Gimnáziumban.
2015-03-12Így készül a madárodúKözösségi szolgálat keretében készülnek azok a madárodúk, amelyek majd a helyi óvodákban teljesítenek szolgálatot.
2015-03-09Bál, vendégekkelBált rendeztek március 6-án a Széchenyi István Gimnáziumban.
2015-03-07Rajzpályázatot hirdetnek (kishír)A Széchenyi István Gimnázium rajzpályázatot hirdet általános iskolások számára "Magyarországon költő madaraink" témában.
2015-03-06Új számítógépekkel gazdagodott a Széchenyi iskolaA Széchenyi István Iskolafejlesztési Alapítvány segítségével vásárolták meg a gépeket.
2015-03-02Kicsik-nagyok, fiúk-lányok futballoztakA dunaújvárosi diákönkormányzat február 27-én első alkalommal rendezte meg a városi diákolimpiai labdarúgó-tornát.
2015-03-02Simics Balázs kiállítása (képaláírás)A Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában Simics Balázs fotókiállítása tekinthető meg Genium mechanizmus címmel, az iskola nyitva tartási idejében (teljes szöveg)
2015-03-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - márciusban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2015-03-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén márciusban győztes diákok bemutatása.
2015-02-27Diákok és színészek a Wass Albert estenMesés-zenés Wass Albert-estet rendeztek a Bartók színházban.Az Írisz Versszínpad, a Széchenyi gimnázium színjátszói, a Bartók színház művészei, valamint Illés Nóri, Kiss-Ughy Gréta, Rácz Ildikó, Rejtő Hajnalka előadásában.
2015-02-27Három első helyNégy iskola egy-egy csapata képviselte Dunaújvárost az általános iskolások megyei sakkcsapat döntőjén Székesfehérváron. Bajnok lett a Petőfi Sándor Általános Iskola, a Vasvári Pál Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium csapata. A Móricz Zsigmond Általános Iskola csapata ezüstérmet nyert.
2015-02-26Három aranyNégy iskola egy-egy csapata képviselte Dunaújvárost az általános iskolások megyei sakkcsapat döntőjén. Bajnok lett a Petőfi Sándor Általános Iskola, a Vasvári Pál Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium csapata. A Móricz Zsigmond Általános Iskola csapata ezüstérmet nyert.
2015-02-25Verssel, zenévelFőként Wass Albert életművéből szemezgettek február 23-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában rendezett zenés irodalmi est fellépői.
2015-02-24Szép magyar beszédSzékesfehérvár és Bicske mellett Rácalmáson rendezték meg a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny megyei fordulóját.
2015-02-20Zenés irodalmi est a BartókbanFebruár 23-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Ház aulájában mesés-zenés irodalmi estet rendeznek. Fellép az Írisz Versszínpad, a Széchenyi István Gimnázium színjátszói, a színház színművészei, és Nyerges Attila az Ismerős Arcok együttesből.
2015-02-20Otthon a madaraknakIskolai közösségi szolgálat keretében madáretetőket, madárodúkat építettek a Széchenyi gimnáziumban.
2015-02-18Teremnyi támogatásFebruár 17-én adták át a Széchenyi István Gimnázium új informatika termét.
2015-02-17Simics Balázs kiállítása (képaláírás)Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában Genium mechanizmus címmel Simics Balázs fotókiállítása látható (teljes szöveg)
2015-02-16A test misztikumaA közelmúltban mutatkozott be Simics Balázs Genuin mechanizmus című fotókiállítása a Szivacs Galériában. Az alábbiakban Szücsné Dr. Harkó Enikő a megnyitón elhangzott beszédének egy részletét olvashatják.
2015-02-14Maskaralázban (képaláírás)Farsangi előkészületek a Széchenyi István Gimnáziumban, ahol a hatodik osztályosok szerveztek mulatságot a diákságnak. Jánosi Hanna és Góg Lili munkában - smink a lelke mindennek (teljes szöveg)
2015-02-14Kisdiákok adtak kortársaiknak...Öltözz pirosba! Adománygyűjtés gyógyíthatatlan kisgyermekeknek.m Piros betűs napot tartottak a Széchenyi István Gimnáziumban és az Arany János Általános Iskolában.
2015-02-07Simics Balázs fotói a SzivacsbanA közelmúltban mutatkozott be Simics Balázs Genuin mechanizmus című fotókiállítása a Szivacs Galériában.
2015-02-07A megyei döntőértAz általános iskolások hagyományos sakkcsapat verseny eredményei.
2015-02-00Tankerületi fizika verseny2015. január 30-án rendezte meg a Széchenyi István Gimnázium a hagyományos Tankerületi fizika versenyét a 8. osztályos diákok számára. A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolát Blau Virág, Németh Afrodité és Fehérvári Máté képviselte, ők a középmezőnyben végeztek.
2015-02-00A Magyar Kultúra Napjára2015. január 23-án rendezték meg 23. alkalommal a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban a vers- és prózamondó, valamint a népdaléneklési versenyt. A rácalmásiak közül Ranga Petra ezüst- , míg a 6. évfolyamosok kamarakórusa bronzminősítésben részesültek.
2015-01-30Széchenyi diákok a Nemzeti színpadánA hétvégén a Nemzeti Színházban mutatták be a Széchenyi gimnázium tanulói Mózes elhívása című részletet az Ádámok és Évák Ünnepe gálaestéjén.
2015-01-30Maradjon otthon, aki megbetegedettAz adatok alapján ezen a héten többen influenzásak, mint a múlt héten. Dunaújváros iskoláiban is egyre több gyerek hiányzik.
2015-01-28Széchenyisek a NemzetibenA Nemzeti Színházban léptek fel január 24-én a Széchenyi István Gimnázium diákszínjátszói.
2015-01-28Huszonketten a győri döntőbenSeregélyesen rendezték meg a tollaslabda diákolimpia megyei döntőjét. A dunaújvárosi általános iskolások és középiskolás diákok eredményei.
2015-01-26A kultúra napjai22. alkalommal rendezett rangos kulturális seregszemlét a magyar kultúra napjához kapcsolódóan a Széchenyi István Gimnázium január 23-án.
2015-01-19Tudáspróba - felvételiHáromszázharmincegyen felvételi feladatokat oldottak meg, harmincan pedig szintvizsgáztak január 17-én a Széchenyi István Gimnáziumban.
2014-12-18Karácsonyi koncert a gimnáziumban (képaláírás)Régi hagyomány a Széchenyi gimnáziumban, hogy az iskola kórusai (Pocsai Mária vezényletével) karácsonyi koncerttel köszöntik a szülőket a téli szünet előtti utolsó napokban. Tegnap délután volt az első felvonás. (teljes szöveg)
2014-12-15Szalagavató a Széchenyi István Gimnáziumban (képaláírás)A lélekemelő látványt nyújtó keringőnek ünnepélyes, míg az osztályok tánca laza, fiatalos hangulatot csempészett a Széchenyi szalagavatójába szombaton. (nem teljes szöveg)
2014-12-15Keringők, zene és útravalóSzéchenyi István Gimnázium szalagavató. Beszámoló a december 13-án megrendezett ünnepségről.
2014-12-10Jó tanulók, jó sportolókA Fejér Megyei Kormányhivatal Dísztermében Székesfehérváron december 9-én ünnepséget tartott a Fejér megyei Diáksport Egyesület. Fejér megye jó tanulói-jó sportolói 2014 Dunaújvárosból: Pető Réka Dominika, Barócsai Petra, Kovács Máté, Endrész Klaudia, Miskovitz Máté, Szellák Csenge, Somogyi Nátán, Sinka Gréta.
2014-11-25Bolyai matekos sikerekA Fejér megyei remek eredmény után országosan is remekeltek a dunaújvárosi diákok. Három évfolyamban is a legjobbak közé jutott a Dózsa György Általános Iskola, a Móricz Zsigmond Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium diákjai.
2014-11-22Aranyanyu: a díj utóéletérőlAz Aranyanyu Díj legjobb tizenkét pályázója között volt Hutvágnerné Róth Éva a Széchenyi István Gimnázium tanára.
2014-11-21A mi Aranyanyunk marad!Átadták a Richter Aranyanyu Díjakat, döntőse volt Hutvágnerné Róth Éva, a Széchenyi gimnázium pedagógusa, aki díjban nem részesült.
2014-11-21Márton napi bővületA gimnázium vegyeskara a budapesti Parafónia Zenekarral adott közös koncertet november 15-én az evangélikus templomban.
2014-11-20Matematikából a legjobbak közöttA Dózsa György Általános Iskola, a Móricz Zsigmond Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium tanulói remekül szerepeltek a Bolyai Matematikai Csapatversenyen.
2014-11-19Kisgimis iskolakóstolóNovember 18-án nyitott napot rendeztek a Széchenyi István Gimnáziumban.
2014-11-19Kiállítás a Szivacs Galériában (képaláírás)Széchenyi István Gimnázium, Szivacs Galéria: A Rudas Grafika és az Arany János Általános Iskola rajztagozatos tanulóinak a Képespusztán eltöltött, nyári táborban készült alkotásainak kiállítása (teljes szöveg)
2014-11-18Arany díj, anyunakA Széchenyi István Gimnázium tanárát Hutvágnerné Róth Évát is jelölték az Aranyanyu Közönségdíjra.
2014-11-17Márton-napi zeneA Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara és a budapesti Parafónia zenekar Márton napi közös koncertet ad az evangélikus templomban november 15-én.
2014-11-17Önkéntesek és zenészekA Széchenyi István Gimnázium vendégül látta a Parafónia-zenekar tagjait önkénteseikkel.
2014-11-12Természet, tudományA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola az idei tanévben is megrendezte , a már hagyománnyá vált természettudományi vetélkedőt a nyolcadik osztályosok számára. Beszámoló és eredmények a vetélkedőről.
2014-11-07Aranyanyu lesz a magyartanár?Hutvágnené Róth Éva, a Széchenyi gimnázium magyar és történelem szakos tanára a 400 jelölt közül bekerült a 12 döntős köz a Richter Aranyanyu Díj versenyében.
2014-11-07Kiállítás a Szivacs Galériában (képaláírás)Széchenyi István Gimnázium, Szivacs Galéria: A Rudas Grafika és az Arany János Általános Iskola rajztagozatos tanulóinak a Képespusztán eltöltött, nyári táborban készült alkotásainak kiállítása (teljes szöveg)
2014-11-06Önkéntes segítők (képaláírás)A Vöröskereszt által szervezett és vérellátó állomás dolgozóinak közreműködésével lebonyolított véradások menetrendjében a Széchenyi István Gimnáziumban nyújthatták karjukat az önkénteseknek. Fotónkon Borbás Zsuzsanna és Czebe Ágota. (teljes szöveg)
2014-11-05Aranyanyu lehet ő is?Az Aranyanyu díjra jelölték Hutvégnerné Róth Évát, a Széchenyi István Gimnázium tanárát.
2014-10-18Három tárlatOktóber 17-én három kiállítás nyílt Dunaújvárosban. Az Intercisa Múzeumban Vachter János Lefelé a Dunán című fotótárlata, a Rudas középiskola grafika tagozatos diákjai és az Arany János Általános Iskola diákjainak alkotásaiból a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában, és a Kortárs Művészeti Inézetben Szalay Péter Embert keresek című kiállítása.
2014-10-18Ma két iskolában is voksolnakLátványos programokkal folytatódtak az iskolahetek: a Dózsában zöldség- és gyümölcsszobrokat sorakoztattak fel a tanulók, a Széchenyiben pedig a pártok vetélkedtek.
2014-10-17Mókás feladványok, sport"Gólyákat avattak a Lorántffyban és a Bánkiban, a Széchenyiben pedig sportnappal folytatódott az iskolahét."
2014-10-15Gólyavató a Széchenyi István Gimnáziumban (képaláírás)A város két oktatási intézményében is dübörög a diákhét. Képünk a Széchenyi keddi gólyaavatóján készült (nem teljes szöveg)
2014-10-15Kampány a SzéchenyibenBeszámoló a Széchenyi István Gimnáziumban megrendezett diákhétről, gólyaavatási ünnepségről. Kép az első oldalon is.
2014-10-02Évtizedes barátságKözel harminc éve egyre erősödő baráti kapcsolat köti össze a Széchenyi István Gimnáziumot és a dortmundi Reinoldus- und Schiller-Gymnasium-ot.
2014-09-23Hajóztak, túráztakA Széchenyi István Gimnázium 540 diákja iskolai kirándulásra ment hét év után. Beszámoló a kirándulásról.
2014-09-19Vízre szálltakA Börzsöny meghódítására indult szeptember 18-án 540 széchenyis. A Széchenyi István Gimnázium diákjai újra hajókirándulásra indultak.
2014-09-06Az útkeresés kezdeténBaráth Adél, a Széchenyi István Gimnázium volt diákjának első önálló kiállítása nyílt meg szeptember 5-án a Kamara Galériában.
2014-09-01Vége nyárnak, itt van az iskolaÉvnyitó ünnepség a Széchenyi István Gimnáziumban. Megújult az iskola hat tanterme.
2014-08-29Már mindenki magáénak érziKépes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletről.
2014-08-28Gólyák a "gimiben"Gólyatábor a Széchenyi István Gimnáziumban. Beszámoló a programokról.
2014-08-05Kórus a VölgybenMonostorapátiban lépett fel a Széchenyi István Gimnázium kórusa.
2014-07-18Ismét a Művészetek Völgyében lépnek felA Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara fellép a kapolcsi Művészetek Völgyében és a Parafónia Zenekarral közösen a monostorapáti templomban. A koncertek előtt Bubutimár Éva kapolcsi házának kertjében is fellépnek.
2014-07-01Siker BékéstarhosonA XXXVIII. Békéstarhosi Zenei napokon szerepelt a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara.
2014-06-18Nagy izgalommal várt szóbeli feleletekSzóbeli érettségi vizsga a Széchenyi István Gimnáziumban. Kép: Rajda Vivien, Orbán Zsófia.
2014-06-06A hónap iskolája, diákjaCserna Gábor polgármester adta át a hónap diákja és intézményei címet kiérdemelteknek az elismerő okleveleket. A tablóverseny eredményei.
2014-06-05Sárkányok és Cicamicák küzdelmeA Dunaújvárosi Vízi Sport Club (DVSC) Sárkányszív Sárkányhajó Szakosztálya idén hatodik alkalommal rendezte meg Sárkányhajó kupáját a Dunaújvárosi-öbölben május 24-én. Kép a Bánki középiskola csapatáról.
2014-06-03A város ifjúságáértA Széchenyi István Gimnázium nevelőtestülete Dunaújváros Ifjúságáért díjat kapott. Az iskola pedagógusairól, munkájukról, a mindennapi teendőkről.
2014-06-00Sikeres iskolák, remek eredményekÉvzárók az iskolákban.
2014-05-31Megrajzolták az ő tűzoltó hőseiketMájus 29-én a Széchenyi István Gimnáziumban díjkiosztóval egybekötött tárlatnyitót tartottak a helyi tűzoltó-parancsnokság által meghirdetett "Mai modern hősök" elnevezésű rajzpályázatra érkezett művekből.
2014-05-30Példás nevelők és pedagógusokSzéchenyi István Gimnázium nevelőtestülete nevében Müllerné Ódor Marianna, Szőke Genovéva táncművész-tánctanár és Rehányné Fejes Éva pedagógus vehette át a Dunaújváros Ifjúságáért-díjat, a közgyűlésen, május 29-én.
2014-05-30Dunaújváros ifjúságáért dolgoznakA május 29-i közgyűlésen átadták a Dunaújváros Ifjúságáért Díjakat. Hárman vehették át a díjakat: A Széchenyi István Gimnázium nevelőtestülete, Szőke Genovéva táncművész-tánctanár, valamint Rehányné Fejes Éva pedagógus. Méltatások.
2014-05-29Díj - a város ifjúságáértA Széchenyi István Gimnázium nevelőtestülete, Szőke Genovéva táncművész-tánctanár, valamint Rehányné Fejes Éva pedagógus kapta a "Dunaújváros Ifjúságáért" Díjat – a rangos önkormányzati elismerés átadási ünnepségét a Városházán rendezték május 29-én.
2014-05-29"Dunaújváros Ifjúságáért" Díj – 2014A "Dunaújváros Ifjúságáért" Díj 2014. évi kitüntetettjeinek méltatása: Széchenyi István Gimnázium nevelőtestülete, Szőke Genovéva táncművész-tánctanár és Rehányné Fejes Éva pedagógus.
2014-05-23Ötven éve érettségiztekA Széchenyi István Gimnáziumban -– amit akkor még általános gimnáziumnak hívtak -– ötven éve, elsőként érettségizettek tértek vissza egykori iskolájukba május 21-én.
2014-05-20Kisfilmfesztivál a SzéchenyibenIdegenek a kertemben címmel dokumentumfilm-gyűjteményt mutatnak be a május 20-án a Széchenyi István Gimnáziumban.
2014-05-19Ádámok és ÉvákSzámos remek epizóddal és szereplőkkel újrázott a térségi középiskolák diákszínjátszó gálája a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Május 15-én második alkalommal rendezték meg Ádámok és Évák címmel az országos diákszínjátszó mozgalom dunaújvárosi programját. A díjazottak névsora a cikkben.
2014-05-14Vendég a csángó tisztaságAz idei évadban utoljára járt vendégségben irodalmár a Bartók aulájában pedagógus meghívására. Ezúttal a Széchenyi István Gimnázium pedagógusa, Hutvágnerné Róth Éva invitálta beszélgetésre Iancu Laurát.
2014-05-13Vendégségben (képaláírás)Pillanatkép a Bartók Kamaraszínház Vendégségben című előadássorozatának, vagy inkább: író-olvasó találkozóinak legújabb eseményéről: Iancu Laura csángó származású költőnőt Hutvágner Éva, a Széchenyi gimnázium tanára kérdezte a Bartókban tegnap (teljes szöveg)
2014-05-06Maturáló értékekMagyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi a Széchenyi István Gimnáziumban.
2014-05-05Mert szeretjük a magyar nyelvetÚjdonságnak számító városi vetélkedő indult a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskolában a múlt héten „Magyar nyelv szeretlek” címmel.
2014-05-02Könnyes séta a falak közöttKépes beszámoló Dunaújváros középiskoláiban április 30-án megrendezett ballagási ünnepségekről.
2014-04-29Helikon: sikeres szereplésA kétévente megrendezett keszthelyi Helikon Ünnepségeken újra részt vettek a dunaújvárosi diákok, akik több arany-, ezüst-, és bronz minősítést kaptak. Arany: Bánki kórusa (kép), Horváth Kálmán, Dedecsik Ferenc, Balogh Nicolas. Ezüst: Újvárosi Legények (különdíj is), Joó Réka, Puxínpad (kép), Gulácsi Bence, Veres-Kovács Petra. Bronz: Borka Georgina, Nagypál Blanka.
2014-04-28Vén DiákA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek. Dunaújváros ballagó középiskolai osztályainak fényképe.
2014-04-18Jótékonysági hét a gimnáziumbanKözel tíz éves múltra tekint vissza a Széchenyi gimnázium jótékonysági héttel egybekötött összművészeti tehetséggondozó nyílt napja, a Fogd a kezem.
2014-04-17Mindnyájunk tragédiája"Megrázó kiállításon és múltfeltáráson mutatták be a a vészkorszak és a pentelei zsidóság történetét szerdán délután a Széchenyi István Gimnáziumban."
2014-04-16Több mint egy versenyÁprilis 15-én, a közbiztonsági hónap programsorozat keretében a radari atlétikai csarnokban rendezték meg a felmenő rendszerű, ifjúsági katasztrófavédelmi vetélkedőt.
2014-04-16Csillagfejtés a SzéchenyibenMobilplanetáriumot állítottak fel a Széchenyi István Gimnáziumban.
2014-04-12Nagy tavaszi zsongás"Fogd a kezem!" elnevezéssel, hetedik alkalommal rendezte meg jótékonysági hetét a Széchenyi István Gimnázium. Az adományokat a Magyar Mentőszolgálat Alapítványnak ajánlották fel.
2014-04-11KépaláírásSzéchenyi gimnázium Szivacs Galéria: Untitled címmel Joó Réka és Simics Balázs fotókiállítása tekinthető meg ingyenesen április hónapban. (telejs szöveg)
2014-04-10Jótékonysági hét a SzéchenyibenA Széchenyi István Gimnázium hetedik alkalommal rendezte meg a jótékonysági hetet, amelyen a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány által működtetett szociális intézmények számára gyűjtenek.
2014-04-08A deszkás Kohász tekinteteÁprilis 6-án zárult a Fejér Megyei Diáknapok Dunaújvárosban. Részletes eredmények a cikkben.
2014-04-01A Föld Órája: figyelmeztetésA Széchenyi István Gimnázium is csatlakozott a Föld Órája akcióhoz.
2014-03-31Az önmegfejtés útjánUntitled címmel két tehetséges diák kiállítása - Joó Réka, Simics Balázs - nyílt meg március 28-án a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában.
2014-03-28Diákkonferencia22. alkalommal rendezték meg a Kisbiológusok Találkozóját a Széchenyi István Gimnáziumban. Részletes eredmények a cikkben.
2014-03-26A legügyesebb általános iskolásokKi mit tud? vetélkedőt rendezett az általános iskolásoknak a Dunaújvárosi Diákönkormányzat. Eredmények a cikkben.szilágy
2014-03-18Remekelt a Széchenyi két diákjaKözös ünnepi műsor a gimnázium diákjaival és a Jószolgálati Otthon lakóival közösen. A március 13-án Szekszárdon megrendezett "Én Pannóniám" versmondó versenyen Dedecsik Ferenc arany minősítést, és kiemelt Nívódíjat, Balla Zsuzsanna ezüst minősítést kapott.
2014-03-14VersenyhelyzetbenKatasztrófavédelmi versenyt rendeztek a Széchenyi István Gimnáziumban. Beszélgetés Orosz Csabával, a dunaújvárosi tűzoltók parancsnokával.
2014-03-13Diákok szemléznekA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza és a Széchenyi István Gimnázium új együttműködést indított Tégla Program címmel. A programról.
2014-03-06Remekeltek a széchenyisekA Láncos Kornél megyei fizikaversenyen a Széchenyi István Gimnázium 18 tanulója vett részt. Első helyen végzett: Al-Sheraji Nada Mohamed, Sudár Dániel, Ádám Anna, második hely: Rozsnyai Virág.
2014-03-06Aranyos váltóRemekül szerepelt a Kecskeméten rendezett Diákolimpia országos döntőjében a Széchenyi István Gimnázium úszócsapata. A gyorsváltó versenyben első helyen végzett: Vörös Flóra, Pintér Édua, Maár Noémi, Joó Réka (kép).
2014-03-01Százhárom produkcióKözel kétszázötven fellépő, kiváló produkciók és remek hangulat volt a Rácalmáson megrendezett megyei népdaléneklési versenyen. Beszámoló. Kép: Újvárosi Legények, a Széchenyi István Gimnáziumból.
2014-02-14Szép magyar beszédA Szép Magyar Beszéd verseny második fordulóját rendezték február 13-án az Arany János Általános Iskolában. Részletes eredmények a cikkben.
2014-02-14Döntő SeregélyesenSeregélyesen rendezték meg a közelmúltban a megyei diákolimpia tollaslabdadöntőjét. Részletes eredmények a cikkben.
2014-02-10Nem akar másnak látszani, mint amiFolytatódott a Bartók Kamaraszínház remek ötletből fakadó, s ennek megfelelően sikeres sorozata, a Vendégségben. A vendég Oravecz Nóra volt, beszélgetőtársa Dedicsik Ferenc, a Széchenyi István Gimnázium diákja. Beszámoló.
2014-02-06KépaláírásSzéchenyi István Gimnázium, Szivacs Galéria: Ilyennek látom címmel a fogyatékkal élők mindennapjairól készített rajzok láthatók (teljes szöveg)
2014-02-05Vastaps a diákoknak"„Ilyennek látom”" címmel február 3-án a Szivacs Galériában nyílt meg a helyi általános iskolás diákok kiállítása. A díjazottak névsora a cikkben.
2014-02-04Esély az elfogadásraA Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesülete "Ilyennek látom" címmel, általános iskolásoknak meghirdetett pályázatra beérkezett alkotásokból nyílt kiállítás február 3-án, a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában.
2014-01-31Versengés a kultúra napjához kapcsolódvaA hagyományokhoz híven ebben az évben is megrendezte a magyar kultúra napi vers-, prózamondó és népdaléneklési versenyét a Széchenyi István Gimnázium.
2014-01-30Egy fontos tárlat a Szivacsban"Ilyennek látom" címmel február 3-án kiállítás nyílik a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában. A tárlat tervezője a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesülete, beszélgetés Farkas Zsolt egyesületvezetővel.
2014-01-28Tehetségek főszerepbenBeszámoló a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Széchenyi István Gimnázium által rendezett, régiós népdaléneklési, vers- és prózamondó versenyről. Részletes eredmények a cikkben.
2014-01-25Huszonkettedszer álltak a zsűri eléA Magyar Kultúra Napjához kötődően január 24-én huszonkettedik alkalommal rendezett vers, prózamondó és népdaléneklési versenyt a Széchenyi István Gimnázium. Beszámoló, a díjazottak névsora a cikkben. Kép: Varju Veronika.
2014-01-24Ünnep után, ünnep előttProgramok a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
2014-01-23A tehetségeket ismerték el"Hagyományteremtő szándékkal szerdán azokat az általános és középiskolás diákokat köszöntette Cserna Gábor polgármester, akik a kultúra, a tudományok, vagy a sport terén jeleskedtek." A fődíjat Gebhardt Norbert röplabdás kapta.
2014-01-23HimnuszszavalatVárosunkban is számos oktatási intézmény csatlakozott Jordán Tamás színművész kezdeményezéséhez: a világ valamennyi magyar nyelvű általános és középiskolása együtt szavalhatta Kölcsey Himnuszát a Magyar Kultúra Napján. Kép: a Széchenyi István Gimnázium szavalói.
2014-01-17A hónap tanára2013 decemberében a Hónap tanára szavazáson a Széchenyi István Gimnázium tanára, Pocsai Mária a harmadik helyen végzett.
2014-01-16Tanteremszínház: vizsgaelőadásokA Bartók Kamaraszínház és a FÜGE Produkció közös bemutatójaként jött létre a T (Tóth, Tőkés, Tanuló, Time, A múlt idő jele) című „közérzet-játék”, melyet iskolák tantermeiben szándékoznak játszani. A darabot már bemutatták a Rosti Pál Gimnáziumban és a Széchenyi István Gimnáziumban is.
2014-01-10A posztmodern élő legendájaParti Nagy Lajos íróval beszélgetett egy műsoros esten Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában a Széchenyi István Gimnázium tanárnője, Péntek Klára, óriási sikerrel!
2014-01-09Parti is, Nagy is, Lajos is...Parti Nagy Lajos íróval beszélgetett egy műsoros esten Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában a Széchenyi István Gimnázium tanárnője, Péntek Klára, óriási sikerrel!
2013-12-17Ismét dunaújvárosi fölényA megyei diáksportszövetség megbízásából a megyei asztalitenisz-szövetség Polgárdiban tartotta meg az idei megyei középiskolás diákolimpiai versenyét. Eredmények: 1. Széchenyi István Gimnázium csapata, 3. Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola csapata. Kép: Szalai Boglárka, Hertelendy Amadó, Jójárt Bence, Jójárt Dániel.
2013-12-14A búcsújelképSzalagavató ünnepség a Széchenyi István Gimnáziumban.
2013-12-13Hagyomány az önkéntesség a Széchenyi gimnáziumbanAz önkéntesség világnapja alkalmából a Jószolgálati Otthon gondozottjait látták vendégül a Széchenyi István Gimnázium tanulói. A két intézmény között már évek óta szoros az együttműködés.
2013-12-12Agymenők, Észbontók és TörtekA Széchenyi István Gimnáziumban megrendezték a Boylai János Matematika vetélkedő döntőjét.
2013-12-09Nagyvenyimi győztesA Fehérvár hangja elnevezésű tehetségkutató versenyen győztese a nagyvenyimi Veres-Kovács Petra lett.
2013-12-06SzemléletformálóDecember 5-én volt az önkéntesség világnapja. Ebből az alkalomból a Széchenyi István Gimnázium programokat rendeztek. Beszámoló.
2013-12-06Verseny a SzéchenyibenNegyedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Ki Mit Tud programot.
2013-12-03A zenemágnesrőlA Széchenyi István Gimnázium hatvanéves évfordulóján, október közepén lépett fel utoljára az iskola negyvenöt esztendős vegyeskara a kiskórussal és hozzávetőleg ötven régi taggal megerősítve. Beszélgetés Pocsai Mária kórusvezetővel.
2013-12-01SZIG-nálunk: A Széchenyi BoborjánjaBeszélgetés Dolák-Saly Róberttel, aki a Münnich Ferenc Gimnázium diákja volt.
2013-11-30Versengés idegen nyelvenProgramok a Széchenyi István Gimnáziumban: tanár-diák vetélkedő, városi nemzetközi "ki mit tud?".
2013-11-27Jelentkezőkre várvaNyílt napot rendeztek a Széchenyi István Gimnáziumban, november 26-án.
2013-11-23Hármak tárlataHármak tárlata (képaláírás)Köz-Szemle címmel nyílt meg tegnap délután a Szivacs Galériában három középiskola - A Széchenyi, a Rudas, a Lorántffy - rajzos diákjainak kiállítása. Képünkön Szemenyei István a Rudas igazgatója és Csathóné Zágoni Nóra a Széchenyi pedagógusa (teljes szöveg)
2013-11-20Játékos nyitott nap a SzéchenyibenNyílt nap a Széchenyi István Gimnáziumban.
2013-11-20"Nem megdöbbenteni akartak"Dunapentele neve is olvasható a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Mártírok és Hősök Emlékezete kutatóintézetben, ahol a Széchenyi István Gimnázium két pedagógusa járt. Beszélgetés dr. Gentischerné Dani Zitával és Kácserné Tallósi Évával.
2013-11-15Vérüket adtákNyílt véradó nap a Széchenyi István Gimnáziumban. Kép: Főfai Dániel, Csathóné Zágoni Nóra.
2013-10-26KötődésekMüllerné Ódor Marianna, A Széchenyi István Gimnázium igazgatója.
2013-10-25Vezetőket választottakOktóber 21-én ülésezett a városi diákparlament. Diákpolgármester lett: Lázár Barbara, diák alpolgármester: Tillinger Donát, Vida Zoltán.
2013-10-15A dortmundi testvérek szemévelAz idei tanévben ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját a város első gimnáziuma, a Széchenyi István Gimnázium. Az intézmény testvérkapcsolata, a dortmundi Reynolds und Schiller gimnázium igazgatója is részt vett az ünnepségen. Interjú.
2013-10-15HaditudósításRendkívüli fizika óra a Széchenyi István Gimnáziumban. Jubileumi rendezvények. Beszámoló Kobzos Ferenc órájáról.
2013-10-14Örök kötelék60 éves a Széchenyi István Gimnázium. Beszámoló a gálaműsorról.
2013-10-14Jótékony emlékgyárGenerációs találkozó is volt a Széchenyi István Gimnázium jubileumi rendezvénysorozatában. A vendégek: Varga Béla tanár, Varga Livius zenész, Varga Teó.
2013-10-12Ünnepel a gimnáziumHatvan éves a gimi. Beszámoló a Széchenyi István Gimnázium jubileumi rendezvényeiről. Az ünnepség keretében október 11-én emléktáblát avattak az első igazgató, dr. Salgó Dezsőné emlékére. Öregdiákok, rendhagyó tanítási órák, nosztalgiaórák, teremavatók, teremnévadás.
2013-10-12KépaláírásA múlt és a jelen gimnáziumából indult zenekarai adtak egymásnak randevút pénteken este a Széchenyi iskola aulájában. Képünkön az Industrial Action csapata (teljes szöveg)
2013-10-12Kortárs alkotások kontra iskolai őstörténetA Széchenyi István Gimnázium jubileumi rendezvényének keretében két kiállítás is nyílt. Gimisokk címmel fiatal alkotók munkáiból a Szivacs Galériában, a tetőtérben pedig az intézmény múltját feldolgozó tárlat látható.
2013-10-12A Tanár Úr"Jegyzet", visszaemlékezés Varga Béla tanár úrról, a Széchenyi István Gimnázium nyugdíjas tanáráról.
2013-10-11Ünnepre készül a SzéchenyiJubileumi programsorozat a Széchenyi István Gimnáziumban. A képen Breznyán Alíz, Király Richárd, Illés Nóra festik az intézmény bejáratát.
2013-10-08Ünnepel a Széchenyi iskola60 éves a gimnázium. Nosztalgiaórákkal, kiállításmegnyitóval és emléktábla avatással ünnepel e héten a Széchenyi István Gimnázium. Az első igazgató, Salgó Dezsőné emlékére emléktáblát avatnak október 11-én.
2013-10-01Rendhagyó óra voltA Széchenyi István Gimnázium diákjai részt vettek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából, Sukorón megrendezett hadtörténeti játékon.
2013-10-0160 éves a GIMIA Széchenyi István Gimnázium a 2013/2014. tanévben ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját. Rövid történet, az iskola bemutatása.
2013-09-28Maffia telepedett a gimireAz idén hatvanéves Széchenyi István Gimnáziumban befejeződött diákhét. A programokról.
2013-09-27Kampányzáró a SzéchenyibenBeszámoló az idén hatvanéves Széchenyi István Gimnázium diákhetéről.
2013-09-25Nosztalgiatanóra és gálaNosztalgiaórákkal, évtized-találkozókkal és sok-sok programmal ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Széchenyi István Gimnázium. A programokról, rendezvényekről.
2013-09-13A nemzet tehetségeiértA közelmúltban számos helyi pedagógus vehetett át rangos elismerést a Nemzeti Tehetség Program keretében. A díjazott pedagógusok: Hajas Györgyné, Nyulasiné Lakos Angéla, Hutvágnerné Róth Éva, Kispál István, Nyerkiné Alabert Zsuzsanna, Bozsó Krisztina Zsanett.
2013-09-02Tanévnyitó a vasárnaponMegkezdődött a 2013-14-es tanév, tanévnyitó ünnepségek a város iskoláiban.
2013-09-02Hatvanéves a gimi (képaláírás)Hatvan éve, 1953-ban kezdtek tanítani a dunaújvárosi gimnáziumban - akkor még a Vasvári iskola egyik épületszárnyában. Az országos mércével mérve is kiváló gimnázium diákjai az évforduló alkalmából egy hatvanas számot formáltak az iskola udvarán a vasárnapi tanévnyitó ünnepség végén. (nem teljes szöveg)
2013-08-30Összekovácsoló játékok"Versenyek, parasztos játékok, osztályfőnöki óra, közös éneklés..." Beszámoló a Széchenyi István Gimnázium gólyatáborának programjairól.
2013-08-23Igazgatói kinevezésekA Széchenyi István Gimnázium új igazgatója, a következő öt évben Müllerné Ódor Marianna.
2013-07-25Endrész aranyérmeiA Vasvári Pál Általános Iskola, a Széchenyi gimnázium és a DAC atlétái két versenyen is szerepeltek a közelmúltban. Részletes eredmények a cikkben.
2013-07-03Diákok készítették diákoknakA Széchenyi István Gimnázium diákjai az önkéntes munka keretében, az általuk készített játékokat adtak a tűzoltóságnak.
2013-07-02Tóth Gergely egyéni csúcsaA dunaújvárosi atléták a Budapesten megrendezett nyílt serdülő Budapest-bajnokságon szerepeltek. Tóth Gergely és Nedesóczki Gréta a harmadik, Budai Boglárka a második helyen végzett.
2013-06-10Diákolimpiai döntőbenAz országos kajak-kenu diákolimpia dunaújvárosi sportolóinak eredményei. Kép Hajdu Jonatánról.
2013-06-06KépaláírásSzéchenyi István Gimnázium, Szivacs Galéria: Für Johanna "Nem látta senki más csak én" című kiállítása látható. (teljes szöveg).
2013-06-04Ön rájuk bízná életét? - kiváló segítségnyújtókSzombathelyen rendezte meg a Magyar Vöröskereszt 42. elsősegélynyújtó versenyének országos döntőjét május 24. és 26. között. A 14-18 év közötti ifi csapatok között a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola diákjai a 11., a felnőttek között a Széchenyi István Gimnázium tanulói a 12. helyen végeztek.
2013-05-31Kiváló pedagógusok!Pál Zoltán Attiláné, a Rudas igazgató-helyettese, Szücsné dr. Harkó Enikő, a Széchenyi igazgatója Apáczai Csere János-díjat kapott május 30-án, Balogh Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől. Németh László-díjat kapott szakmai munkájának elismeréseként a Széchenyiből Müllerné Ódor Marianna igazgató-helyettes és Kovács Mira magyar-történelem szakos tanár, a történelem munkaközösség vezetője.
2013-05-31"Csak együtt lehet"Beszélgetés Csathóné Zágoni Nórával, aki Dunaújváros Ifjúságáért Díjat kapott.
2013-05-31A terápiás otthon - belülrőlAz Egészségmegőrzési Központ által indított Kortárs segítő csoport a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba látogatott.
2013-05-30Színpadon a diákokA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza csatlakozott az Ádámok és Évák Ünnepének program kezdeményezéshez. A színjátszók névsora a cikkben.
2013-05-24Dunaújváros ifjúságáértCsathóné Zágoni Nóra, a Széchenyi István Gimnázium tanára és Törökné Antal Mária, a József Attila Könyvtár gyerekkönyvtárosa kapta a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat.
2013-05-23Díj – a város ifjúságáért"Dunaújváros Ifjúságáért" Díjat idén Csathóné Zágoni Nóra pedagógus és Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros részére adományozta a város önkormányzata.
2013-05-23Dunaújváros Ifjúságáért - Csathóné Zágoni NóraA Széchenyi István Gimnázium tanára Csathóné Zágoni Nóra ünnepélyes keretek között, a városi közgyűlésen vette át munkája elismeréseként a "Dunaújváros Ifjúságáért" díjat, május 23-án.
2013-05-23"Dunaújváros Ifjúságáért" Díj - 2013"Dunaújváros Ifjúságáért" Díjat idén Csathóné Zágoni Nóra pedagógus és Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros részére adományozta a város önkormányzata. A díjazottak méltatása, pályakép.
2013-05-15Faültetés: újra!Folytatódott az Újpart Művészeti Egyesület önkéntes faültetési akciója a Duna-parton. Május 10-én a Széchenyi István Gimnázium, a Rosti Pál Gimnázium, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola diákjai harminc gyümölcsfát ültettek.
2013-05-13Széchenyisek országos sikereiA Széchenyi István Gimnázium diákjainak a közelmúltban elért eredményeik. Országos Tanulmányi Verseny drámakategória: Dedecsik Ferenc a hetedik helyen végzett. Magyar Asztronautikai Társaság Célpont a Mars pályázaton Kovács János harmadik lett. Bartek Virág pedig bejutott az Országos Dráma Tanulmányi Verseny országos döntőjébe.
2013-05-10Ismeri a lényeget (képaláírás)Csütörtökön délután nyílt meg a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában Für Johanna Nem látta senki más című kiállítása. (nem teljes szöveg)
2013-05-06Ma még ballagnak, azután a nagybetűsBallagás a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskolában és a Széchenyi István Gimnáziumban.
2013-05-03Két iskola is döntős lettA Székesfehérváron megrendezett Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyének megyei döntőjéből a Dózsa György Általános Iskola és a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola egy-egy csapata bejutott az országos döntőbe.
2013-05-03Magyar diákok sikere az ifjú kutatók nemzetközi versenyénMagyar diákok szépen szerepeltek az Indonéziában, Bali szigetén 2013 április 13. és 22. között megrendezett jubileumi 20. International Conference of Young Scientists, ICYS (Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája) tanulmányi versenyen. A magyar csapatot 5 diák alkotta, ők ezúttal 4 díjjal tértek haza. Szücs Botond (12. o.) Dunaújváros, Széchenyi István Gimnázium – fizika (applied physics) II. díj, ezüst érem
2013-05-02Vén DiákA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek. Dunaújváros ballagó középiskolai osztályainak fényképe.
2013-04-27Rajztanárok tárlataÁprilis 25-én a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában mutatkozott be a helyi pedagógusokból álló Rajztanárock alkotóegyüttes új kiállítása, Fény-Kép címmel.
2013-04-25Tudományos siker IndonéziábólA Széchenyi István Gimnázium diákja, Szücs Botond személyében ismét volt dunaújvárosi résztvevője a huszadik alkalommal megrendezett Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának. A Balin rendezett világbajnokságon Szücs Botond a második helyet szerezte meg.
2013-04-22Jótékony pedagógusokTizennyolcadik alkalommal jelentkezett a város egyik időtálló kulturális és egyben jótékonysági eseménye, a Pedagógus Koncert. A városi zenepedagógusok és zenészek egy remek hangverseny keretében gyűjtenek jótékony forintokat immáron 1996 óta minden évben tavaszán. Az idei támogatott a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya volt.
2013-04-20Rablótámadás és biciklis baleset...Beszámoló a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyének Dunaújvárosban megrendezett fordulójáról. Dózsa iskola csapata bizonyíthat a megyei versenyen. A megyei versenybe továbbjutott "az ifjúságiak köréből a Lorántffy, a felnőttek közül a Széchenyi gimnázium versenyzői."
2013-04-17Medvekaland a Gellért-hegyenÁprilis 13-án a Gellért-hegyen rendezték meg a Medve Szabadtéri Matematikaversenyt, amelyen a Széchenyi István Gimnázium immáron harmadszor vett részt. Részletes eredmények a cikkben.
2013-04-17Csak helyezések a döntőbenAmatőr városi tollaslabda-versenyt rendeztek a közelmúltban a Dunaújváros Sportcsarnokban, amit a Danubius KSE Nyuszi Kupának kereszteltek el. Részletes eredmények a cikkben.
2013-04-16Kötelező önkéntesA Széchenyi István Gimnázium diákjai már évek óta vállalnak úgynevezett önkéntes munkát. Az iskola kötelező önkéntességéről.
2013-04-15A lelkünk szimfóniáiA Fogd a kezem... rendezvény keretében a Széchenyi István Gimnázium újra együtt zenélt, énekelt a Parafónia zenekarral április 13-án. Beszámoló.
2013-04-13Elveszített szülőföldA Széchenyi István Gimnáziumban idén először emlékeztek meg április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek napjáról. Jóba Mihály és Furuglyás Mihályné mesélt a diákoknak. A rendhagyó történelemóra mellett kiállítás is nyílt az iskolában.
2013-04-12Vers, mindenkinekVersünnepek Dunaújvárosban a Magyar Költészet Napja alkalmából Beszámoló.
2013-04-12Rendhagyó történelemóra a kitelepítésrőlÁprilis 12-én egy rendhagyó kiállítással és egy történelemórával emlékezik a kitelepítettekre.
2013-04-11Fogd a kezem - szombatonA Széchenyi István Gimnázium április 13-án, szombaton "Fogd a kezem..." mottóval közös koncertet rendez a budapesti Parafónia zenekarral és a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon gondozottjaival.
2013-04-09Megyei elsők!A Székesfehérváron megrendezett Fejér Megyei Diáknapok fesztiválon a Széchenyi István Gimnázium diákjai tizenegy arany minősítést szereztek. A diáknapok nagydíját és különdíjat is kapott a gimnázium. Részletes eredmények a cikkben.
2013-04-09Rocksztárok - képregény (képaláírás)Bán Kornélia fotóiból nyílt kiállítás a Szivacs Galériában, a képünkön látható hölgy a Gasztroblues Fesztivál fellépőit fotózta, az eredmény: szubjektív paksi rocktörténet (teljes szöveg)
2013-04-08Erőteljes újvárosi jelenlétBeszámoló a Székesfehérváron megrendezett Fejér Megyei Diáknapokról. Dunaújvárost 270 diák képviselte. Eredmények a cikkben.
2013-03-30Közösségi szolgálatA közgyűlés 313 ezer forinttal támogatja a Széchenyi István Gimnázium április 13-ára szervezett nagyszabású, az intézmény közösségi szolgálatot bemutató rendezvényére.
2013-03-26Az idő ellenére: remek!Általános és középiskolások mutatták meg tudásukat a Tehetség Napja című fesztiválon a Dózsa Mozicentrumban. A nap szervezője Nyulasiné Lakos Angéla (kép). Beszámoló.
2013-03-25Tehetségek napja a mozibanMagyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetség kezdeményezésére március 25-én, Bartók Béla születésnapján ünneplik a Tehetség Napját. A mezőfalvi iskola, mint Akkreditált Kiváló Tehetségpont, Dunaújváros iskoláival közösen programokkal ünnepelte meg a Dózsa Mozicentrumban.
2013-03-20Németül, angolul - szépenA Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola idén is megrendezte az angol és a német nyelvi szépkiejtési versenyt általános és középiskolások számára. Részletes eredmények a cikkben.
2013-03-16Ének az Ifjúság Napján"A havazás miatt az eredetileg tervezett Petőfi Liget helyett a Széchenyi István Gimnázium aulájában rendezték az idén debütáló Ifjúság Napja címmel meghirdetett ünnepi koncertet."
2013-03-14Az Ifjúság Napjára harangoznakHagyományteremtő programmal készül a március 15-ei ünnepségsorozatra Széchenyi István Gimnázium és a Sándor Frigyes Zeneiskola. Egy közös ünnepség keretében, március 14-én az Ifjúság Napján a Petőfi-ligetbe a város fiataljait.
2013-03-11Március idusára készülünkHagyományteremtő programmal készül a március 15-ei ünnepségsorozatra Széchenyi István Gimnázium és a Sándor Frigyes Zeneiskola. Egy közös ünnepség keretében, március 14-én az Ifjúság Napján a Petőfi-ligetbe a város fiataljait.
2013-03-06Népdaléneklésből jelesA közelmúltban ért véget a Fejér Megyei Népzenei és Népdaléneklési Verseny 2012/2013. évi programsorozata. Részletes eredmények a cikkben. A Tiszán innen Dunán túl címmel meghirdetett országos népdaléneklési minősítő versenyre továbbjuttatott az Újvárosi legények, és a Pacsirták is.
2013-03-04Hat díjból öt a széchenyisekéA Széchenyi István Gimnázium diákjai sikeresen szerepeltek a Lánczos Kornél Megyei Fizikaverseny döntőjében. A díjazottak névsora a cikkben.
2013-02-19Csehov árnyékábanVéget ért a Dunaújvárosi Hírlap és a Bartók Kamaraszínház közös, középiskolás diákok számára kiírt pályázata, a Tudósító kerestetik. Helyezettek: 1. Sztupa Melitta Boglárka, 2. Göbölös Virág Anna, 3. Mezei Nikolett.
2013-02-19Bartók: sikeres Sirály-pályázatVéget ért a Dunaújvárosi Hírlap és a Bartók Kamaraszínház közös, középiskolás diákok számára kiírt pályázata, a Tudósító kerestetik. Helyezettek: 1. Sztupa Melitta Boglárka, 2. Göbölös Virág Anna, 3. Mezei Nikolett. A pályázatok teljes szövege olvasható.
2013-02-13Készül a csatornaA Széchenyi István Gimnázium diákja, Szücs Botond révén ismét lesz dunaújvárosi résztvevője a huszadik alkalommal jelentkező Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának, amelyet ezúttal az indonéziai Balin rendeznek.
2013-02-12Kamra helyett szélcsatornaAz Ifjú Kutatók 20. Nemzetközi Konferenciáját rendezik meg április közepén Indonéziában, Bali szigetén. Szücs Botond, a Széchenyi István Gimnázium tanulója a magyar csapat tagjaként részt vesz az eseményen.
2013-02-09Tizenkét döntősFebruár 2-án Seregélyesen rendezték meg a tollaslabdázók diákolimpiájának Fejér megyei döntőjét. Részletes eredmények a cikkben.
2013-01-30Összművészeti seregszemleHuszonegyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Kultúra Napja alkalmából nagyszabású, megyei kitekintésű kulturális seregszemléjét a Széchenyi István Gimnázium. Részletes eredmények: vers- és prózamondás, népdaléneklés, esszépályázat, rajzpályázat.
2013-01-29Az első kettő jutott továbbTöbb mint negyven diák indult az egyéni versenyen, a városi iskolák sakk diákolimpiáján. Részletes eredmények a cikkben.
2013-01-26Haza, ezúttal a SzéchenyibenA Magyar Kultúra Napja alkalmából a Széchenyi István Gimnáziumban kulturális vetélkedőket, vers- és prózamondó és népdaléneklési versenyt rendeztek január 25-én.
2013-01-16KépaláírásDKIK: A Széchenyi István Gimnázium diákjainak "Behind the mask" című kiállítása látható. (Teljes szöveg)
2013-01-12Folyosófoglaló diákok a kamarábanA Széchenyi István Gimnázium tizenhat diákjának alkotásaiból nyílt kiállítás a Kamara Galériában január 11-én.
2013-01-10Diplomával a színpadonKözépiskolás, de a Magyar Versmondók Szervezetétől diplomája van arról, hogy színpadra termett. Az ország öt legjobb vers- és prózamondó diákjai között van és minden vágya, hogy életre elkötelezhesse magát a színpaddal. Beszélgetés Dedecsik Ferenccel (kép), a Széchenyi István Gimnázium diákjával.
2012-12-22"Haj regö rejtem..."Az ötödik osztályos "kisgimnazisták" adtak karácsonyi műsort pénteken délelőtt a Széchenyi István Gimnáziumban.
2012-12-21Természeti kincsenkről szólt a versenyA Rosti Pál Gimnáziumban környezetvédelmi vetélkedőt rendeztek, ahol az első és harmadik helyen a Széchenyi István Gimnázium csapatai végeztek.
2012-12-20Szeretettel, karácsonyra (képaláírás)Karácsonyi dalok csendültek fel az ESZI óvárosi gondozási központjának tegnapi szeretet-ünnepségén. A Széchenyi gimnazistái szavaltak, a Baptista Szeretetszolgálat istentisztelettel, műsorral kedveskedett a gondozottaknak (teljes szöveg)
2012-12-17Feltűzték a szalagotSzalagavató ünnepség a Széchenyi István Gimnáziumban.
2012-12-13A hazai fiatalok kiemelkedtekA megyei szövetség Dunaújvárosban, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendezte meg az asztalitenisz diákolimpia megyei döntőjét. Részletes eredmények a cikkben.
2012-12-07Krampuszlesen a gimnáziumbanMikulás járt a Széchenyi István Gimnáziumban.
2012-12-05Nem katasztrófaként élik meg"A Rudas és a Széchenyi diákjai már biztosan dolgoznak majd a katasztrófavédelem területén. A Hild és a Dunaferr középiskolával és most készítik elő a megállapodást."
2012-12-05Világok találkozásaA Világok Találkozása című nemzetközi konferencián, a Parlamentben lép fel öt széchenyis és egy dunaferres diák.
2012-11-30Tüsténkedők a laktanyábanA város négy középiskolájának diákjai segítenek a tűzoltóságon. Beszámoló a tűzoltóság, a Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola, a Széchenyi István Gimnázium, és a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola közös együttműködéséről, közösségi szolgálati munkájáról.
2012-11-28Matematikából jeleskedtekRudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskolában rendezték meg a a nyolcadik osztályosok hagyományos Német Margit Matematika Versenyét november 20-án. Eredmények: 1. Varga Bence, 2. Szeder Patrik, 3. Rakonczai Tamás.
2012-11-27Jó tanulók, jó sportolókA Fejér Megyei Kormányhivatal dísztermében kerültek átadásra a megye Jó tanuló - Jó sportoló díjakat. Budai Levente, Csathó Ábel–atlétika, Csathó Ábel–atlétika, Horváth Bianka, Kovács Máté– karate, Jancsovics Dániel–búvársport, Szalai Boglárka–asztalitenisz, Szmodics Levente László–íjászat.
2012-11-26Széchenyi a megyei elsőA megyei asztalitenisz szövetség Polgárdiban rendezte meg a megyei középiskolások bajnokságát. A pontversenyt a Széchenyi István Gimnázium diákjai nyerték meg.
2012-11-19Gimiszépítés-építésSzülők, tanárok és diákok jöttek össze november 17-én a Széchenyi István Gimnáziumban, ahol festettek, takarítottak, és fát is ültettek.
2012-11-15Diákolimpia középiskolásoknakAsztalitenisz diákolimpiát rendeztek a dunaújvárosi középiskolások részére. Eredmények a cikkben.
2012-11-14TermészettudományosA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola idén is megrendezte a városi és városkörnyéki általános iskolák természettudományi vetélkedőjét a 8. osztályosok számára.
2012-11-01Ábel, az Örökmozgó2012-ben Csapó Ábel, a Széchenyi gimnázium tanulója kapta a díjat. Interjú.
2012-10-25Emlékezés utánOktóber 19-én az 1956-os ünnepi megemlékezésen kopjafát avattak a Széchenyi István Gimnázium előtt. Beszélgetés a kopjafa szimbólumairól Rohonczi ROHO István művész-tanárral, a kopjafa készítőjével.
2012-10-20Hőseink emlékezeteA hazáért halt hősök emlékére állított kopjafát a Széchenyi István Gimnázium október 19-én. A kopjafát az iskola művész-tanára, Rohonczi ROHO István készítette. Beszámoló az iskola 1956-os megemlékezéséről.
2012-10-15VDÖK: örökmozgókat díjaztakÖrökmozgó-díjat kapott: Csathó Ábel, a Széchenyi István Gimnázium diákja, Németh Tibor, a Dunaferr középiskola tanára, és az Egészségmegőrzési Központ.
2012-10-15Örökmozgó Díj – 2012Örökmozgó-díjat kapott: Csathó Ábel, a Széchenyi István Gimnázium diákja, Németh Tibor, a Dunaferr középiskola tanára, és az Egészségmegőrzési Központ. A díjazottak méltatása.
2012-10-13A diákság választottjaiTizenkettedik alkalommal adták át az Örökmozgó-díjakat. Díjazottak: Csathó Ábel, a Széchenyi István Gimnázium diákja, Németh Tibor, a Dunaferr középiskola tanára, és az Egészségmegőrzési Központ.
2012-10-04Dunaújvárosi íjászok a vébénA Kerecsen Íjász Klub négy tagja: Bíró Dorottya, Bartkó Viktor, Keszi Viktória, Figur Zoltán részt vesz a Koreában megrendezésre kerülő íjász világbajnokságon.
2012-09-27Emlékezetes gimisévBeszámoló a Széchenyi István Gimnázium gólyaavató rendezvényéről és az iskolahétről.
2012-09-26Hogyan élt Széchenyi?Rendhagyó elsősavatás a Széchenyi István Gimnáziumban.
2012-09-24Viszatérő jó vendégekÚjra a Széchenyi István Gimnáziumban vendégeskedett a Parafónia Zenekar.
2012-09-20Ma inkább kétkeréken!"Mozdulj a jó irányba!" Rövid beszámoló a szeptember 17-én kezdődött Európai Mobilitási Hét városi eseményeiről.
2012-09-20A felsőoktatásra készítenek felA Széchenyi István Gimnázium ebben az évben ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját. Jelenleg a gimnáziumban négy- és nyolcosztályos képzés folyik, összesen húsz osztállyal.
2012-08-30A szünet utolsó napjánBeszámoló a Széchenyi István Gimnázium kétnapos gólyatáboráról.
2012-08-08Éhezőknek segítettekBeszélgetés a Széchenyi István Gimnázium 11. b osztályának önkéntes diákjaival, Kovács Gergővel és Orbán Adriennel, akik Egyesült Államokban a Youth Leadership programban vettek részt.
2012-06-29Jószolgálatért 2012Június 26-án a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti egységének udvarán felavatták az Ability Parkot. Kecskés Rózsa, az otthon vezetője hálás szívvel köszönte meg minden önkéntesnek a munkáját, és egy-egy "Jószolgálatért - Dunaújváros 2012" feliratú emlékérmet (kép) adott át a kert létrehozásán munkálkodó önkéntesek képviselőinek.
2012-06-16Másként élő emberekVéget ért az idei tanév önkéntes programja a Széchenyi István Gimnáziumban. Beszámoló a munkájukról.
2012-06-14Jüniusi közgyűlésJúnius 7: a Lorántffy szakközépiskola a következő tanévtől új szakképzést indíthat, a szociális gondozó képzést. A Széchenyi gimnázium vezetője a következő 5 évben Szűcsné dr. Harkó Enikő lesz.Kiemelten jónak tartották a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat éves munkáját. A mozi kérelmét támogatta a közgyűlés, amelyben tízmillió forint visszatérítendő támogatást kér a digitális vetítőgép megvásárlásához. Az önkormányzat megvásárolja az E-on Hungária Zrt.49 százalékos üzletrészét a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Szolgáltató Kft-ben, így a DSZSZ kft. száz százalékos önkormányzati tulajdonú cég lett.
2012-06-13Nemzedékek fájaErre a tanévre befejeződött a Széchenyi István Gimnázium önkéntes munkája. Június 11-én egy facsemetét ültettek a Idősek Otthona kertjében. A Nemzedékek Fája jelképezi az iskola diákjai és az Idősek Otthona lakói közötti kapcsolatot.
2012-06-06Harmincöt osztály leszA most befejeződött tanévben 40, 2012/2013-as tanévben már csak 35 középiskolai és gimnáziumi osztály indul Dunaújvárosban.
2012-05-31Rajztanárok alkotása után: NyomatokA Rajztanárok névre hallgató alkotócsoport tagjainak alkotásaiból kiállítás nyílt a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában.
2012-05-30Rajztanári nyomatok (kishír)A képzőművész-pedagógusokból álló Rajztanárok elnevezésű csapat Nyomatok címmel kiállítást rendez május 30-án a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában.
2012-05-29Kéz a kézben - kell egy ilyen rendezvényA Parázs-Varázs fesztivál és Családi Hétvége keretében idén is megrendezték Kéz a kézben címmel az esélyegyenlőségi napot, ahol többek között szerepelt a József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub is.
2012-05-18Önarcképek a Kamara GalériábanJoó Réka és Nagy Márta, a Széchenyi István Gimnázium tanulóinak önarcképei.
2012-05-10Székelyi SándorElhunyt Székelyi Sándor, a Széchenyi István Gimnázium nyugdíjas igazgatója.
2012-05-09SÉTASÉTA - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Balogh Edit: Jót bolondoztunk a végső búcsú előtt; Bán Kornélia: Ezek a mai fiatalok!; Héjja Enikő: Szakmák legjobbjaival; Ballag már a vén diák.
2012-05-07Mit mutat meg az arcmásunk?Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában megnyílt Joó Réka és Nagy Márta VI DU - "Like you - mint Te" című kiállítása.
2012-05-03Így is szólt velünk a HelikonA középiskolája kulturális diákszemléjén, a keszthelyi Helikonon több dunaújvárosi iskola diákjai is szerepeltek. Az ezüst- és bronz minősítést kapott névsora.
2012-05-03Vén DiákA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete, az érettségiző osztályok csoportképeivel.
2012-05-02Ha Helikont mondaszÖtven város százharminchárom középiskolája randevúzott az ország legnagyobb kulturális diákszemléjén a Helikonon. Arany minősítés kapott: Újvárosi Kanászok fiú kamarakórusa, Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara, Kürti regina, Nagy Márta. A Rudas szakközépiskolából Kis Anikó arany minősítést, Alouette Kamarakórus KÓTA különdíját kapott.
2012-05-02Nemzetközi diáksikerAz Ifjú Kutatók Nemzetközi Versenyének hollandiai nagydöntőjében Szücs Botond, a Széchenyi István Gimnázium diákja harmadik helyezést ért el.
2012-04-28Földrajzból vetélkedtekA Föld napja alkalmából a Gárdonyi Géza Általános Iskola idén is megrendezte a városi földrajzversenyt 6-7. osztályos diákoknak. Eredmények: 1. Széchenyi István Gimnázium II., 2. Arany János Általános Iskola, 3. Petőfi Sándor Általános Iskola.
2012-04-25Kopjafát állítottakA Széchenyi István Gimnázium diákjai kopjafát állítottak az erdélyi Nyergestetőn.
2012-04-24Tavaszi dallamokBeszámoló a Széchenyi István Gimnáziumban megrendezett Éneklő Ifjúság helyi seregszemléjéről.
2012-04-14Az összefogás erejévelA Széchenyi István Gimnázium Fogd a kezem jótékonysági akciójának keretében saját intézményüknek gyűjtötték az adományokat.
2012-04-03Tizenhárom induló az országos döntőnSalgótarjánban rendezték meg a tollaslabdázók diákolimpiájának országos döntőjét, ahol dunaújvárosi diákok is részt vettek. Részletes eredmények a cikkben.
2012-04-03Középiskolások sikereiVéget ért a Dunaújvárosban megrendezett Fejér Megyei Diáknapok. Közönségdíját kapott a Steel City Crew együttes (Dunaferr Szakközépiskola és Szakiskola). A Fejér Megyei Diáknapok Dunaújváros Megyei Jogú Város Nagydíját a Széchenyi István Gimnázium érdemelte ki.
2012-04-02Hétvégi diákállamBeszámoló a háromnapos Dunaújvárosban megrendezett Fejér Megyei Diáknapokról. A dunaújvárosi intézmények közül a Széchenyi István Gimnázium lett a legeredményesebb.
2012-03-21Kim Corbisier: búcsú - döbbentően koránElhunyt Kim Corbisier képzőművész, filmkészítő, színész. "1985-ben született Belgiumban, kamaszéveit azonban városunkban töltötte: Nagyvenyimen élt, a Széchenyi gimnázium diákjaként kezdett művészi ambíciókat dédelgetni."
2012-03-09Visszafizetik a tartozástBeszámoló a március 8-i közgyűlésről: az Egészségmegőrzési Központ vezetői állására pályázatot írnak ki, 400 ezer forinttal segítik a Petőfi Sándor Általános Iskola Comenius pályázati projektjét, támogatás a TISZK-nek, az önkormányzat vállalta, hogy a DVG tartozását a CIB-nek teljesíti stb.
2012-03-06Mini ködkamra dobozbanAz Ifjú Kutatók 19. Nemzetközi Konferenciáján Szücs Botond első helyezést ért el.
2012-03-05Gyakorlatnak indult...VI DU Like You - Mint Te címmel nyílt közös kiállítása Joó Rékának és Nagy Mártának a Széchenyi Gimnázium Szivacs Galériájában.
2012-03-03Angolból vetélkedtekA Gárdonyi Géza Általános Iskolában rendezték meg a város hatodik osztályos általános iskolásai részére az angol nyelvi csapatversenyt. Eredmények a cikkben.
2012-02-29Újabb szép eredményekA Lánczos Kornél Megyei Fizika Versenyen részt vettek a Széchenyi István Gimnázium tanulói. Első helyen: Szücs Botond, harmadik helyen: Schwartz Vivien, Fási Szabolcs.
2012-02-08A legtöbbet kihozni a gyerekekbőlA Széchenyi gimnázium tevékenységének rövid bemutatása. "Azért vagyunk, hogy a gyerekekből a lehető legtöbbet kihozzuk."
2012-02-08Kamrát a pincéből?Az Ifjú Kutatók Nemzetközi Versenyének hollandiai döntőjében öt magyar kutató diák vehet részt, egyik Szücs Botond lesz, a Széchenyi István Gimnázium diákja.
2012-02-06Ismét a házigazda győzöttHarmincharmadik alkalommal rendezték meg az asztaliteniszezők Móricz Kupáját. Eredmények: 1. Móricz Zsigmond Általános Iskola, 2. Dózsa György Általános Iskola, 3. Széchenyi István Gimnázium.
2012-02-03Tizenöt tollaslabdázó a legjobbak közöttSeregélyesen rendezték megy a tollaslabdázók megyei diákolimpiáját. Részletes eredmények a cikkben.
2012-02-03Ifjú képzőművészekA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában.
2012-02-03Sakk: városi diákolimpiaVárosi diákolimpia a fiúknál is. Részletes eredmények a cikkben.
2012-02-02Újabb kiváló ifjú kutatóSzép eredményt ért el a Széchenyi István Gimnázium 11. osztályos tanulója, Szűcs Botond, aki az Ifjú Kutatók Nemzetközi Versenyének magyarországi válogatóján az öt hazánkat képviselő tanuló közé került.
2012-01-31Helyesírók seregszemléjeA Széchenyi István Gimnázium csapata eredményesen szerepelt az Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei fordulóján.
2012-01-20Személyi változások előttHét dunaújvárosi oktatási intézmény lére keresnek igazgatót: Széchenyi István Gimnázium, Rosti Pál Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, Arany János Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Logopédiai Intézet és Nevelési Tanácsadó Intézet, Petőfi Sándor Általános Iskola.
2012-01-18Így daloltak a SzéchenyibenA Széchenyi István Gimnáziumban megrendezett népdaléneklési verseny díjazottjainak névsora.
2012-01-18Arany Katedra a matematikáért!Arany Katedra Emlékplakettet kapott a Molnár Zoltánné, a Széchenyi István Gimnázium tanára a matematika- és fizikaoktatás magas színvonalú műveléséért.
2012-01-14Három kérdés kultúrárólMagyar Kultúra Napja a Széchenyi István Gimnáziumban: versennyel, kiállítással, koncerttel.
2012-01-10Zsenigyár nincs. De...Ericsson-díjjal tüntették ki Kispál Istvánt, a Széchenyi gimnázium tanárát a matematika és a fizika népszerűsítéséért. Interjú.
2012-01-10Győzött az Arany iskolaA IV. korcsoportos Merényi Kupa Labdarúgó Emléktorna küzdelmeit rendezték meg a Dunaújváros Sportcsarnokban. 1. Arany János Általános Iskola, 2. Széchenyi István Gimnázium, 3. Pusztaszabolcs.
2011-12-20Az ünnepre hangoltakA Széchenyi István Gimnázium diákjai koncerttel ajándékozták meg az intézmény tanulóit és pedagógusait.
2011-12-14Elsőként a Széchenyiben tűztekSzalagavató ünnepség a Széchenyi István Gimnáziumban.
2011-12-13Díj a legjobbaknakÁtadták a középiskolai matematika- és fizikatanárok munkáját elismerő Ericsson-díjakat. Kispál István, a Széchenyi István Gimnázium tanára, a tehetséggondozásért vehette át a díjat.
2011-12-10Végzősök ünnepeSzalagavató ünnepség a Széchenyi István Gimnáziumban.
2011-11-30Ültessünk ezer fát!Az Újpart Művészeti Egyesület kezdeményezte Ültessünk ezer fát! akció keretében újabb 82 fával gyarapodott a Duna-part.
2011-11-21Vastaps a gyerekeknekA Széchenyi István Gimnázium tanulói a negyedik alkalommal álltak színpadra közösen a budapesti Parafónia Zenekarral. A koncerten szerepelt a Jószolgálati Otthon együttese is.
2011-11-19Interaktív táblákat ismerhettek meg...Interaktív táblabemutató a Széchenyi István Gimnáziumban.
2011-11-15Lecsökkent az indulók létszámaA városi asztalitenisz-szövetség megrendezte szokásos őszi városi diákolimpiáját a város általános iskolásainak.
2011-11-13Visszatérés – de hová?A Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában nyílt kiállítás a Dunaújvárosból induló Szigeti László alkotásaiból.
2011-10-28Hild Kupa a műfüvönA Hild kollégium sportpályáján rendezték meg az általános iskolások műfüves labdarúgótornáját. Részletes eredmények a cikkben.
2011-10-22Nemzetközi faktorNemzetközi idegennyelvű Ki mi tud? a Széchenyi István Gimnáziumban.
2011-10-20Széchenyi-tárlat a LóribanA Széchenyi István Gimnázium diákjainak alkotásaiból kiállítás nyílt a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában.
2011-10-19Iskolahét a Széchenyi gimibenA Széchenyi István Gimnázium is megszervezte hagyományos iskolahetét.
2011-10-14Aranyos íjászlány"Keszi Viktória a Széchenyi gimnázium tizedik osztályos tanulója, a hagyományőrző íjászok világbajnokságán junior korosztályban, Dél-Koreában világbajnok lett!" Interjú.
2011-10-13Gólyaavatás után elnökválasztásIskolahét a Széchenyi István Gimnáziumban.
2011-09-24Jövedelemarányos díjakKözgyűlési döntések: szociális ellátások térítési díjairól, pályázatot írtak ki az Arany, a Dózsa, a Móra, a Petôfi, a Kereskedelmi, a Rosti és a Széchenyi igazgatói állására, módosították a város rendezési tervét, a költségvetést.
2011-09-23Örömszerzők vállalásaTovább folytatódik a Széchenyi István Gimnáziumban az önkéntesprogram. A diákok az Árpádházi Szent Erzsébet Idősek Otthonába és a Jószolgálati Otthonba látogatnak el.
2011-09-21Köszönik: hasznosak!A Széchenyi István Gimnázium önkéntes munka programja már három éve sikeres.
2011-09-01Becsengettek az iskolákban"Feszes és szűkös költségvetési évvel számolnak a dunaújvárosi általános- és középiskolák vezetői." Az idei tanévben több mint kilencezer diák kezdte meg tanulmányait a város iskoláiban. Statisztikai adatok iskolánként.
2011-08-30Sárkányhajó és vízbombaBeszámoló a Széchenyi István Gimnázium gólyatáboráról.
2011-06-24Séta a kultúra jegyébenMúzeum az egész város.
2011-06-23Beszámol a mintaiskolaOrszágos példa lett a Széchenyi. A Stefánia Palotában mutathatja be önkéntes programját a Széchenyi István Gimnázium.
2011-06-22Múzeum az egész városA múzeumok éjszakájának helyi rendezvényeinek megnyitója a Bartókban kapott helyet.
2011-06-20Tárlatvezetés - az éjszakábanMúzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozat Dunaújvárosban is.
2011-06-15Csodás, lélekemelő estePünkösdi koncert, jótékonyság, összefogás az evangélikus templomban. Beszámoló.
2011-06-15Pünkösdi jótékonysági koncertAz evangélikus templomi koncert teljes bevételét a májátültetésre váró Koncsek Dávidka felépülésére ajánlották fel. A Széchenyi, a Rudas, a Bánki középiskola, a Viadana és a Dunaújvárosi Vegyeskar énekesei követték egymást a színpadon.
2011-06-14Díjazott pedagógusokDunaújváros Érdemes Pedagógusa: Kondor László, Pocsai Mária. Dunaújváros Oktatásügyéért: Bedi Ildikó, Könyves Lászlóné, Tóta Zoltánné, Vass Józsefné, Vincze Erzsébet. Pedagógus Életpályáért Emlékérem: Ádám Sándor, Buzási János, Fülöp Ferenc, Füredi János, Gaálné Pásztorka Anna, Horváth Béla, Keszler Ágnes, Kósa Mihály, Könczöl Margit, Laufer Lajos, Nagy Istvánné, Oroszné Garami Zsuzsanna, Papp Jenő, Sárköziné Szumzer Erzsébetet, Smuk Imréné, Szemere István, Urbán Lászlóné, Varga László.
2011-06-14Eredmények a gimnáziumbólA Széchenyi István Gimnázium tanulói két versengésen is sikeresen szerepeltek. A Dusza Árpád Országos Programozói Versenyen a csapat (Fási Szabolcs, Buza Dániel, Nyári Dávid) az 5. helyen végzett. A Korunk folyóirat egész éves versenyén ötödik lett Édl Zsuzsanna, Gyetvai Deborah. További részletes eredmények a cikkben.
2011-06-13Díjazott pedagógusok: ünnepi, szépDíjátadó ünnepség. Dunaújváros Érdemes Pedagógusa lett Kondor László, a Rudas középiskola igazgatója és Pocsai Mária, a Széchenyi gimnázium tanára, a "Dunaújváros Oktatásügyéért" Díjat öten vehették át: Bedi Ildikó, Könyves Lászlóné, Tóta Zoltánné, Vass Józsefné és Vincze Erzsébet részesült a rangos elismerésben. Még többen, összesen tizennyolc pedagógus életpályáját ismerték el emlékéremmel: Ádám Sándor, Buzási János, Fülöp Ferenc, Füredi János, Gaálné Pásztorka Anna, Horváth Béla, Keszler Ágnes, Kósa Mihály, Könczöl Margit, Laufer Lajos, Nagy Istvánné, Oroszné Garami Zsuzsanna, Papp Jenő, Sárköziné Szumzer Erzsébet, Smuk Imréné, Szemere István, Urbán Lászlóné és Varga László kapta meg.
2011-06-13Pedagógusdíjak – 2011A díjazottak méltatása. Dunaújváros Érdemes Pedagógusa lett Kondor László, a Rudas középiskola igazgatója és Pocsai Mária, a Széchenyi gimnázium tanára, a "Dunaújváros Oktatásügyéért" Díjat öten vehették át: Bedi Ildikó, Könyves Lászlóné, Tóta Zoltánné, Vass Józsefné és Vincze Erzsébet részesült a rangos elismerésben. Még többen, összesen tizennyolc pedagógus életpályáját ismerték el emlékéremmel: Ádám Sándor, Buzási János, Fülöp Ferenc, Füredi János, Gaálné Pásztorka Anna, Horváth Béla, Keszler Ágnes, Kósa Mihály, Könczöl Margit, Laufer Lajos, Nagy Istvánné, Oroszné Garami Zsuzsanna, Papp Jenő, Sárköziné Szumzer Erzsébet, Smuk Imréné, Szemere István, Urbán Lászlóné és Varga László kapta meg.
2011-06-08Széchenyis sikerek a tanulmányi versenyenAz OKTV 1. díját földrajzból Kőrösi Dániel, 2. díját németből Takács Dóra vehette át .
2011-05-23Drámadélután a BartókbanTíz csapat vett részt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában megrendezett "Egy lépés előre" elnevezésű diákszínjátszó délutánon.
2011-05-18Deszkán az ifjúságDrámafesztivált rendeznek középiskolások részére a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2011-05-14Társakra leltekVéget ért a TÁRS-program: az önkéntes munka támogatására kiírt pályázat, amiben a Széchenyi István Gimnázium diákjai a kórházban, a Jószolgálati Otthonban és az idősotthonban segítettek.
2011-05-13Dunaferr-díjas ballagókA Széchenyi István Gimnázium diákjai dunaferres elismeréseket kaptak. Dunaferr Díjat kapott Buza Dániel, Dunaferr Oklevél elismerésben Panka Dániel részesült. A diákok bemutatása.
2011-05-13Egy szép nap együttGimisek és "Jószolisok".
2011-05-12Asztronautikai kitüntetettZloch Istvánné, a Széchenyi István Gimnázium tanárnője Nagy Ernő emlékérmet kapott a Magyar Asztronautikai Társaságtól.
2011-05-06Dunaferr-díjas ballagókDunaferr-díj: Búza Dániel (Széchenyi Gimnázium 12.e), Dunaferr Oklevél: Panka Dániel (12.e)
2011-04-29Ballagásra készülveBiológus díjat alapítottak Trencséniné Berzai Zsuzsanna biológia tanár emlékére, a Széchenyi Gimnáziumban.
2011-04-28Vén DiákA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek, amelyben a végzős osztályok fotója látható.
2011-04-27Folytatódhat az önkéntességA Széchenyi gimnázium diákjai a következő félévben tovább folytathatják az önkéntes munkát a kórházban.
2011-04-27Új díj a gimibenTrencséniné Berzai Zsuzsanna pedagógus emlékére Biológus Díjat alapított (2011. április 28-án) a Széchenyi István Gimnázium vezetősége. Az ezüst emlékérmen a tanárnő arcképe látható.
2011-04-22"Tettem valamit, ami jó és nem önző..."Önkéntes diákok a kórházban. A Széchenyi István Gimnázium harminc önkéntes diákja, személyenként húsz órában látott el önkéntes segítői feladatokat.
2011-04-20Önként mentek a kórházbaA Széchenyi István Gimnázium önkéntes csapata vesz részt a Szent Pantaleon Kórház munkájában, a TÁRS-program keretében.
2011-04-20Gimnazisták a kórházban: segít a TÁRS"A Széchenyi diákjaiból verbuvált önkéntes csapat vesz részt – minden érintett szerint remek program nyomán – a Szent Pantaleon Kórház munkájában: az együttműködésről tegnap tartottak tájékoztatót a gyógyító intézményben." TÁRS-programról.
2011-04-20Védekezés, minden térenÁltalános és középiskolás csapatok részére újra katasztrófa- és környezetvédelmi versenyt rendeztek a Szalki-szigeten. Dunaújvárosi helyezettek: általános iskolák: 2. Szilágyi Erzsébet Általános Iskola, 3. Móricz Zsigmond Általános Iskola. Középiskolások: 2. és 3. Széchenyi István Gimnázium csapatai.
2011-04-14Eredményes széchenyisekA Széchenyi István Gimnázium fiú kézilabdázói a megyei diákolimpián harmadik helyen végzett. A NyelvÉsz magyar nyelvi vetélkedő megyei fordulójában Mészáros Mirtill első, Várkonyi Zsófia második és László Anna a harmadik helyen végzett.
2011-04-13SÉTA-TÉRSÉTA - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Szabados Edina: A könyvbirodalomról, Györgye Malvin: Pusztított a földrengés, Gáncs Kata: Álom szülte dallamok.
2011-04-06Ahol tudnak, segítenek a gimnazisták II.Sikeres szakmai megnyitóval indult a Széchenyi gimnázium és a kórház együttműködése.A program lényege , hogy a diákok önkéntes munkát vállalnak egészségügyi intézményben.
2011-04-05Tóbiás Anett első helyezéseA dunaújvárosi Tóbiás Anett (Széchenyi István Gimnázium) amatőr tekéző, az országos diákolimpia döntőjében (amatőrök között) az első helyen végzett.
2011-04-04Életre szóló tudásDunaújvárosban megrendezték az elsősegélynyújtó verseny területi fordulóját a városi és városkörnyéki általános és középiskolás tanulók számára. Részletes eredmények a cikkben.
2011-04-02Elégedettek lehetnek a szereplésselA salgótarjáni tollaslabda versenyen nyolc tanuló képviselte Dunaújvárost. Részletes eredmények a cikkben.
2011-03-30Gimnazisták gálájaA Széchenyi gimnázium március 25-én rendezte meg gáláját a Városháza "C" szárnyában.
2011-03-30Ahol tudnak, segítenek a gimnazisták I.Sikeresen pályázott a Széchenyi gimnázium a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt Társadalmi Szolidaritás programon.Az országban elsőként a legnagyobb összeget, 580 ezer forintot sikerült elnyerniük.
2011-03-30Bartis az UtószóbanAz Utószó vendége volt Bartis Attila író. Beszámoló.
2011-03-29Kis biológus találkaTizenkilencedik alkalommal rendezték meg a biológiai versenyt a Széchenyi István Gimnáziumban a kistérség kis- és középiskolás diákjainak. Volt tanáruk Trencséniné Berzai Zsuzsanna emlékére Biológus-díjat alapítottak. A legjobbak: Kürti Regina, Vékony Krisztina, Keszi Boróka, Szalóki Ákos, Nagy Dániel.
2011-03-28Eredményes széchenyisekA Szegedi Tudományegyetem által kiírt "Pályázatok kísérleti fizikából középiskolásoknak" országos versenyen Kiss Viktor Attila és Lenner Szabolcs pályamunkájukkal a második helyen végeztek.
2011-03-26Pótszékes Széchenyi-gálaBeszámoló a Széchenyi István Gimnázium gálaműsoráról.
2011-03-23Fődíjas lett a PuxínpadA Széchenyi István Gimnázium Puxínpad színjátszóköre, Hutvágnerné Róth Éva vezetésével, fődíjat nyert a megyei Friedrich Margit szavalóverseny és színjátszó találkozón. A versenyen Dedecsik Ferenc fődíjat, Rácz Kornélia második helyen végzett.
2011-03-23SÉTA-TÉRSÉTA - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Domak Patrícia: Ne fújja másra a füstöt!, Horváth Luca: Boldogan, elégedetten, Sarvajcz Mónika: Gyalogos veszélyek, Balogh Edit: A dühös DaveLoyd (beszélgetés a tehetséges rapperrel, kép).
2011-03-16Eredményes széchenyisekA Széchenyi István Gimnázium tanulói több megyei és országos versenyen szerepeltek. XX. Természet - Tudomány pályázaton Fábián Milán különdíjat kapott. Várkonyi Zsófia a megyei Szép magyar beszéd versenyen első helyezést ért el.
2011-03-16SÉTASÉTA - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Patakfalvi Réka: A nagyság az ég alatt..., Érted biztosan jobb leszek; Bán Kornélia: Zebra kell a sulihoz!; Holhos Fanni: A kisfiú, aki legyet fogott.
2011-03-14Széchenyis első helyezésA Pécsi Tudományegyetem kreatív, "Tudomány, ami összeköt..." című pályázatán Szűcs Péter, a Széchenyi István Gimnázium diákjának munkája lett a legjobb.
2011-03-09Szeretetet adtakA Széchenyi gimnázium tanulói Fogd a kezem című programja keretében szívet formáztak március 4-én, az iskola udvarán.
2011-03-07Bravúros eredmény a megyei döntőbenNagyszerűen szerepeltek Dunaújváros sakkozó iskolásai a diákolimpia megyei döntőjében. Részletes eredmények a cikkben.
2011-03-01Széchenyis fizikasikerekA megyei Lánczos Kornél fizikaversenyen kitűnő eredményeket értek el a Széchenyi István Gimnázium tanulói. Helyezések: 1. Szücs Botond, Fási Szabolcs, Nyári Dávid Tamás, Korom Dávid.
2011-02-28Harminckét év utánHarminckét évvel ezelőtt indította el a Móricz Zsigmond Általános Iskola asztalitenisz-versenysorozatát, a Móricz Kupát. Részletes eredmények a cikkben.
2011-02-24Három aranyéremKecskeméten a búvárúszók országos diákolimpiai döntőjében, remekül szerepeltek a DVCSH UBSE versenyzői. Részletes eredmények a cikkben.
2011-02-19"Ha csak kicsi a baj"A Széchenyi István Gimnáziumban önkéntes program indul tavasszal, amire több mint száz diák jelentkezett. Önkéntes munkát vállalnak a Szent Pantaleon Kórházban, a Jószolgálati Otthonban, és az Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonban.
2011-02-17Ők a legjobbak a megyébenRemekül szerepeltek a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola és a Széchenyi István Gimnázium sakkozói a megyei diákolimpián. A Vasvári iskola alsósai aranyérmet, a Vasváris és a Széchenyi iskola felsősei ezüstérmet nyertek.
2011-02-04SÉTATÉRSÉTA - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Bán Kornélia: Imádunk a fal mögött ordítani; Tanács Diána: Megszakad az eb szíve.
2011-01-27Önkéntes mérvadóA középiskolás diákok 2014-től csak önkéntes munka után érettségizhetnek. A változásról: Gyöngyössy Csaba (Bánki Donát középiskola igazgatója), Szabó Tibor (Dunaújvárosi Főiskola Karrier Irodájának vezetője), Tillinger Marcell (Széchenyi István Gimnázium tanulója).
2011-01-27Pontvadászat - felvételi körképFelvételi körkép Dunaújváros középiskoláiban.
2011-01-24Kettő és egy ünnepeltA Széchenyi István Gimnázium pedagógusai több díjat is kaptak a Magyar Kultúra Napján. Németh László-díjat kapott Szuprics Tamás, Arany Katedra Emlékplakettet: Kapásné Gavlik Zsuzsanna és Takács László .
2010-12-22Széchenyi színjátékA Széchenyi István Gimnázium színjátszó szakkörének bemutatása. A szakkör vezetője Hutvágnerné Róth Éva.
2010-12-18Ünnepséggel zárták a hetetSzalagavató a Széchenyi István Gimnázium végzőseivel.
2010-12-09Eredményes verseny voltSzékesfehérváron a Lánczos Kornél megyei fizikaversenyen a Széchenyi István Gimnázium diákjai: Müller Márta második, Surányi Viktória a harmadik helyen végzett.
2010-12-08SÉTASÉTA - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Horváth Luca: Találd meg önmagad!; Berczeli Mercédesz Cintia: Színvonalas verseny; Garami Olga: A sugárzásfüggő kaktusz.
2010-12-03Széchenyis díjazottakA Széchenyi István Gimnázium három tanulója megyei "Jó tanuló, jó sportoló" címet kapott: Vörös Flóra úszó, Csathó Ábel atléta, Budai Levente atléta.
2010-12-03Vezélkedő volt a DózsábanNyelvi - angol és német - vetélkedőt rendeztek a Dózsa György Általános Iskolában. Helyezések: angol: 1. 1. Szilágyi Erzsébet Általános Iskola, 2. Vasvári Pál Általános Iskola, 3. Széchenyi István Gimnázium. Német: 1. Pusztaszabolcs, 2. Móricz Zsigmond Általános Iskola, 3. Vasvári Pál Általános Iskola.
2010-12-01Futball, az őrületesDunaújvárosban két amerikai futballcsapat is van: Gorillaz, Juniors.
2010-12-01A megyei döntőt vasárnap rendezikRészletes eredmények a városi asztalitenisz diákolimpiai versenyről. Kép Bajusz Bencéről és Liú Dávidról.
2010-11-29Nem találkozott elutasítássalTanár kategóriában Csathóné Zágoni Nóra kapta meg az idei Örökmozgó-díjat. Beszélgetés a Széchenyi István Gimnázium pedagógusával.
2010-11-17SÉTASÉTA - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Bán Kornélia: Otthontól az iskoláig; Baranyai Anett: Kirándult az egész osztály
2010-11-15Mi így gondolkodunk: "A zene mindenkié!"A Széchenyi-hét befejezéseként a Parafónia zenekar és a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara közös koncertet adott.
2010-11-13Szótár és nyelvi börze a TanGO-nIdegen-nyelvi könyves börzét tartottak a Széchenyi István Gimnáziumban.
2010-11-11Maximumon pörög az idei Széchenyi-hétRövid beszámoló a Széchenyi István Gimnáziumban megrendezett iskolahétről.
2010-11-10A filozófikus alkotásA kedvenc könyvem. Szücsné dr. Harkó Enikő könyvajánlója: Mary Shelley: Frankenstein.
2010-11-10Örökké mozgásbanA Városi Diákönkormányzat Örökmozgó-díját idén diák kategóriában Farkas Virág, a Lorántffy szakközépiskola diákja kapta, tanár kategóriában Csathóné Zágoni Nóra, a Széchenyi gimnázium pedagógusa, a külső segítőnek járó elismerést Szenczy Tibor, az Életrevaló Gyermekmisszió alapítója és vezetője.
2010-11-05Az első tizest köszöntöttékTíz éve hozták létre a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítványt é tizedszer adták át az Örökmozgó-díjakat. Díjazottak: Diák kategóriában a Lorántffy iskola tanulója, Farkas Virág, pedagógus kategóriában Csathóné Zágoni Nóra, külső segítő-támogató kategóriában pedig Szency Tibor, az Életrevaló Gyermekmisszió alapító-vezetője.
2010-10-30Újpart a SzivacsbanAz Újpart Egyesület móri alkotótáborának legjavából nyílit kiállítás a Széchenyi Gimnázium Szivacs Galériájában.
2010-10-21Diákok segítő kezeA Széchenyi István Gimnázium adományait az iskola képviselői személyesen vitték el.
2010-10-20Minden évben egy egész hétre"A Széchenyi István Gimnázium idén is vendégül látta a dortmundi testvériskola diákjait. De hogyan is alakult ki ez a közel negyed évszázados hagyomány?" A kezdetekről a szervezővel, Csathóné Zágoni Nórával (kép) beszélgettek.
2010-10-15Két középiskolában gyűjtenek"A Széchenyi mellett a Rosti iskola is csatlakozott a gyűjtéshez. A diákok ruhákat, tisztasági szereket és játékokat hoznak, amit majd Ajkára szállítanak."
2010-10-14Iskolások segítik a devecserieketA Széchenyi István Gimnázium is csatlakozott a gyűjtéshez.
2010-10-08Minden sportágban éremAz országos diákolimpián eredményesen szerepelt diákokat köszöntötték a Városházán.
2010-10-07Olvasó kerestetikA József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárának vendége volt Darvasi László író. Az olvasásnépszerűsítő kezdeményezésekről, programokról (A Nagy Könyv, Márai Program) tapasztalatokról beszél Szücsné dr. Harkó Enikő (Széchenyi István Gimnázium pedagógusa) és Tóthné Véner Éva (Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusa).
2010-10-06Együtt zenéltekA zene világnapja alkalmából nagyszabású programsorozattal kedveskedtek a zene szerelmeseinek városunkban a múlt hétvégén.
2010-10-02Utcán a hangod!Kétnapos zeneünnep Dunaújvárosban, programok, tervek.
2010-08-26Elzálogosított intézmények?Dunaújváros önkormányzata a legújabb hitelfelvétel fedezeteként nyolc közintézményt választott ki (általános és középiskolák), a Bartók színház, az MMK, és a városháza "A" épülete. A gazdasági bizottság elnöke, Tóth László szerint aggodalomra semmi ok.
2010-06-16Pedagógusokat köszöntöttekA Pedagógus Nap alkalmából három kategóriában tizenheten vehettek át kitüntetést. Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj: Ábrahám János, Tamássy Istvánné. Dunaújváros Oktatásügyéért kitüntetés: Debreceni Piroska, Polinger Éva Mária, Szele Jánosné, Poloma László, Tóthné Bátai Gyöngyi. Pedagógus Életpályáért Emlékérem: Antal Rózsa, Árva Pál, Boromisza Lajos, Dukai Mária, Egressyné Liszkay Erzsébet, Kmetovics Mária Etel, Mádai László, Paál Sándorné, Radnai József, Szabó János.
2010-06-16Széchenyis sikerekSzéchenyi István Gimnázium egyik csapata (Tillinger Zsófia, Várkonyi Krisztina, Csathó Lotti, Barna Bianka) a harmadik helyen végzett a az „Erkel és kora” kárpátmedence diákjai számára kiírt komplex történelmi, művelődéstörténeti verseny döntőjében.
2010-06-12Jelképes, fontos köszönetA Pedagógus Nap alkalmából három kategóriában tizenheten vehettek át kitüntetést. Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj: Ábrahám János, Tamássy Istvánné. Dunaújváros Oktatásügyéért kitüntetés: Debreceni Piroska, Polinger Éva Mária, Szele Jánosné, Poloma László, Tóthné Bátai Gyöngyi. Pedagógus Életpályáért Emlékérem: Boromisza Lajos, Dukai Mária, Egressyné Liszkay Erzsébet, Kmetovics Mária Etel, a Szilágyi tanára, Mádai László, Paál Sándorné, Radnai József, Szabó János.
2010-06-07Egy iránytűt adniBeszélgetés a pedagógusok munkájáról, szerepéről Bálint Évával (gyakornokpedagógus) és Fábián Istvánnal, a Széchenyi István Gimnázium igazgatójával.
2010-06-05Eötvös emlékéremKépaláírás. A Pedagógus Szakszervezet az Eötvös József Emlékérem aranyfokozatával tüntette ki (június 4-én) Keszler Ágnest, a Széchenyi István Gimnázium tanárát.
2010-06-04Kapcsolda a SzéchenyibenA Széchenyi István Gimnáziumban is megrendezték a Kapcsolda esélyegyenlőségi rendezvényt, ahol a Móra Ferenc Általános Iskola diákjait látták vendégül.
2010-05-22Tehetségek ügyeCsepeli Sára Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója két társával együtt a negyedikes korosztályban megnyerte a Zrínyi Ilona országos matematikaversenyt. Csepeli Sára a Kenguru nemzetközi matematikaversenyen a harmadik legjobb dolgozattal (a holtversenyek miatt) a hatodik helyen végzett.
2010-05-03Felemelő, szomorú ünnepAz április 30-i ünnepi közgyűlésen posztumusz Dunaújvárosért Díjat kapott Trencséniné Berzai Zsuzsa, és díszpolgári címet vehetett át Jakóné Fekete Teréz.
2010-04-29Vén Diák mellékletDunaújváros végzős középiskolásainak közös fotói.
2010-04-17SÉTASÉTATÉR - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Garami Olga: Én és a nevelés; Fritz renáta: A világbajnokságon is ott lesznek.
2010-03-30Jól tanuló karatékákA "Magyar Köztársaság Jó Tanulója - Jó Sportolója 2009" díjat kapott Koós Gábor (Petőfi Sándor Általános Iskola) és Ficsor Bella (Széchenyi István Gimnázium). Mindketten a Hikari Dojo SE karatésai.
2010-03-24SÉTAA SÉTA, sajtó és tanulás oktatási programban résztvevő dunaújvárosi középiskolások írásai: Farkas Dávid: Része az örökségnek; Bán Kornélia: Életre kelt darab; Németh Dorina - Gáncs Orsolya: Színház az egész világ.
2010-03-22Dupla műsorfüzetBeszámoló a Széchenyi István Gimnázium Fogd a kezem névre hallgató jótékonysági minifesztiváljáról.
2010-03-22Kisbiológus találkaA víz világnapja alkalmából meghirdetett kis biológusok találkozóját az idén a Széchenyi István Gimnázium Trencsényiné Berzai Zsuzsa emlékének szentelte. Részletes eredmények a cikkben.
2010-03-17DiákolimpikonBeszélgetés Hujj Zsanettel, a Széchenyi István Gimnázium diákolimpikon úszójával.
2010-03-09Trencséniné Berzai Zsuzsanna emlékéreEördögh Márton (medikus) megemlékezése.
2010-03-03SÉTASÉTA Sajtó és Tanulás című melléklet írásai: Bán Kornélia: Szimfonikus táncok - morajlott a közönség; Könnycseppek tengere (kép); Kohán Beáta: A varázsos tavaszi napsugarak; Fogas Nikolett: Tájkép, olvadás után.
2010-03-02Széchenyi: nagy tanártól búcsúznak"A Széchenyi István Gimnázium szomorúan tudatja, hogy elhunyt Trencséniné Berzai Zsuzsanna, az iskola nyugalmazott tanára." Igazgatói nekrológ (Fábián István).
2010-02-24Széchenyi: elismert tanártól búcsúznakElhunyt Kéthelyi Péterné a Széchenyi István Gimnázium pedagógusa.
2010-02-04Díjazott filmszemlélőkA Széchenyi István Gimnázium Fangorn névre hallgató csapata (Veres Andrea, Csathó Lotti, Panka Dániel) bekerült a nemzetközi filmműveltségi vetélkedő nagydöntőjére. A csapat a 4. helyen végzett. A döntőt vetítette a Duna TV február 6-án 15.00-tól.
2010-01-30Vers, próza, rajz és esszéA Széchenyi István Gimnázium 18. alkalommal rendezte meg a magyar kultúra napjához kötődő vers-, prózamondó és népdaléneklési versenyét.
2010-01-30A költők és a dalszövegekBeszámoló a Széchenyi István Gimnáziumban megrendezett teaház programról.
2010-01-25A magyar kultúra ünnepénDíjak a Magyar Kultúra Napján: Sárköziné Szumzer Erzsébet - "Arany Katedra Emlékplakett"; Horváthné Nagyszöllősi Magdolna - Genius Apáczai Diploma Díj; Kálnay Adél - Karácsony Sándor díj; Pro Cultura Intercisae díj: Medvegy Zsuzsanna, Rozsnyai Sándor, Szécsenfalviné Lukács Mária, Zsifkó Ferenc.
2010-01-23Átcsoportosították a létszámotÁtcsoportosították az általános iskolákban a technikai személyzetet.
2010-01-16Ifjú filmzabálók: újvárosi favoritNemzetközi filmműveltségi vetélkedőt bocsátott útjára tavaly októberben a Duna Televízió. Az öt döntős középiskola között a Széchenyi István Gimnázium csapata is szerepel. Beszélgetés Papp Orsolya pedagógussal.
2009-12-19Izgalmas floorball hétvégeHárom dunaújvárosi csapat is bejutott a diákolimpia országos döntőjébe. A Dunaújvárosban megrendezett kispályás floorball diákolimpia országos elődöntőjének eredményei.
2009-12-09SÉTASÉTA sajtó és tanulás. A Széchenyi István Gimnázium, a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium és a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákjainak írásai: Vitális Anett: Előtérben a divat, Reichter Eszter - Kozma Nikolett: Így láttuk a színpad mellől, Panka Dániel: A tisztes teaházban.
2009-12-07Széchenyisek a legjobbakA megyei környezet- és természetvédelmi vetélkedőn, az első helyen a Széchenyi István Gimnázium, a második helyen a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola csapata végzett. A versenyt a Rosti Pál Gimnáziumban rendezték meg.
2009-12-05Tanári kar - virgácsokkalKrampuszpuccs a Széchenyi István Gimnáziumban.
2009-11-26Matematikából versengtekMegrendezték a 15. Németh Margit matematika versenyt. 1. Sudár Dániel (Móricz Zsigmond Általános Iskola), 2. Gáncs Viktor, 3. Jánosi Bence (mindketten Széchenyi István Gimnázium tanulói.
2009-11-18Fakultáció - médiaA Széchenyi István Gimnázium egy csapata is csatlakozott az idei SÉTA programhoz. Vezető tanáruk Papp Orsolya.
2009-11-13Rendes fűtést a gimiben!Közgyűlés: 2009. január 5-én rendkívüli tanítási szünet volt a Széchenyi gimnáziumban a rossz fűtés miatt. A közgyűlés támogatta, hogy vizsgálják meg és újítsák fel az épület fűtési rendszerét. Az iparkamaránaknem csökkentik a bérleti díját.
2009-11-02Indulunk a héthetes, nagy őszi sétánkraA dunaújvárosi gimnáziumok és középiskolák körében egyre népszerűbb lapcsoportunk Sajtó és Tanulás programja. Idén öt városi középiskola nevezett a programra.
2009-10-24Emlékek - emlékezőkAz 1956-os dunaújvárosi megemlékezésekről. A Dunaújvárosért Díjat kapott azünnepésg keretében: Kiss Kálmán, Kéthelyi Ágnes és Gyurina László.
2009-10-16Pártélet kicsiben, a gimiben"A Széchenyi-hét fő célja, hogy diák igazgathassa egy napig az iskolát." A diákigazgató Bolvári Tamás, helyettese Hrozik Márk lett.
2009-10-05Ünnep a javábólZeneünnep a Bartók Kamaraszínházban. Beszámoló.
2009-10-01Már több mint húsz éve vendégeskednek"A Széchenyi István gimnázium egy hete látja vendégül a dortmundi Reinoldus- und Schillet Gymnasium huszonkilenc tanulóját városunkban."
2009-09-16Egy nap a hazai zenéértA magyar dal napját Dunaújvárosban is megtartották.
2009-09-09Egy igazi pedagógus: Hutvágnerné Róth ÉvaA Széchenyi gimnázium tanárát augusztusz 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki. Interjú.
2009-08-29"Hivatásos" pedagógusA Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott Hutvágnerné Róth Éva, a Széchenyi István Gimnázium pedagógusa.
2009-08-22Díjeső: állami kitüntetések az ünnepen"Gurics György a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet kapta, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el a Széchenyi István gimnázium tanárának, Hutvágnerné Róth Évának a munkáját, valamint a helyi polgármesteri hivatal személyügyi és gondnoksági irodájának vezetőjét, Tóthné Záhorszky Margitot. Széchenyi Ferenc-díjban részesült Tűz Károlyné, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola gazdasági vezetője. Suszter László, az adonyi kulturális központ és könyvtár vezetője pedig Bessenyei György-díjat vehetett át Hiller István oktatási minisztertől."
2009-07-13Emlékfal ZORK-nak"Lackó is szerette ezt a műfajt. A halála után néhány héttel már eldöntöttük, szeretnénk, ha az ő emlékére, és a gyerekek örömére állhatna itt egy úgynevezett legálfal - amit aztán kedvükre használhatnak a srácok." Graffiti fal a Duna-parton.
2009-06-17Khariszok a SzivacsbanA khariszok világába kalauzol mindenkit a Szivacs Galériában június 6-án nyílt tehetégkutató kiállítás. Három ifj alkotó, Gili Barbara, Kovács Alexandra és Babik Patrícia munkáijúnius 16-ig láthatók. Rövid beszélgetés velük és tanárukkal, Eke Annamáriával.
2009-06-11Földvár után Dunavecse?!A közgyűlés tervezett témái: Dunavecse is csatlakozna a körház körzetéhez; támogatás nyári étkeztetésre; a Dózsa György és a Gárdonyi Géza Általános Iskolában új igazgatót kellkinevezni; a Széchenyi István Gimnázium öt évfolyamos nyelvi előkészítő osztályt indítana; élményfürdő; Stoessek Mátyás lehet a Média-Invest Kft. ügyvezetője.
2009-06-06Helyesírásból: példásAz Országos nyelvtudományi versenyen a Széchenyi István Gimnázium csapata Simonyi Zsigmond-serleget kapott. A gimnázium igazgatóhelyettesét, Szücsné Harkó Enikőt pedig arany oklevéllel jutalmazta a Magyar Nyelvtudományi Társaság.
2009-06-03Véletlen szavak lépéseiVéletlen képek címmel mutatta be legújabb kortárs táncdarabját az MMNV Társulat május 22-én este a Széchenyi gimnázium aulájában. Beszélgetés Szarka Évával, a koreográfussal.
2009-05-28Negyvenkét kilométert futottakTizenhatodik alkalommal rendezték meg a napokban Budapesten a K&H olimpiai maraton váltót. A Széchenyi István Gimnázium (egy bánkis diákkal kiegészülve) csapata (kép) a második helyen végzett.
2009-05-21A prímek császáraBuza Dániel, a Széchenyi István Gimnázium tanulója ezüstérmet nyert a lengyelországi Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának versenyén. Beszélgetés Buza Dániellel.
2009-05-18AranypárosAz április Fejér Megyi Diáknapokon a Bánki és a Széchenyi gimnázium társulata is díjazott lett a színházi kategóriában. A Bartók Kamaraszínházban most újra bemutatták a darabokat. Beszámoló az előadásról, az előadókról.
2009-05-13Dunaferr-díjas diákA Széchenyi István Gimnázium ballagási ünnepségén idén a Dunaferr-díjat Kaprielian Alexa, 12.E osztályos tanuló kapta.
2009-05-12Alexa színésznőnek készülA Dunaferr-díjat a Széchenyi István Gimnázium végzős tanulója, Kaprielian Alexa kapta. Beszélgetés a díjazottal.
2009-05-08Hiányozni fogna az osztálytársakDunaferr-díjas diák: Kaprielian Alexa
2009-05-01Adományok a gyermekosztálynakA Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályának vezetői adományokat vettek át a Széchenyi István Gimnázium diákjaitól. Beszámoló a "Fogtuk egymás kezét" elnevezésű adománygyűjtő. rendezvényről
2009-04-23Régi nevek, új arcokkalDiákok ballagás és az érettségi vizsga előtt. Dunaújvárosban összesen 97 emelt szintű, és 3536 középszintű érettségi vizsgát tesznek a szakközépiskolások, gimnazisták.
2009-04-22Kultúrcseppek a SzivacsbólA Fejér megyei diáknapok keretében középiskolás képzőművészjelöltek kiállítása nyílt múlt hét szerdán.
2009-04-17Várnai ment fiatalok jöttekA Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában tárlatán a Fejér Megyei Diáknapokon kiállított képzőművészeti alkotások láthatók.
2009-04-03Karatés helyezések a diákolimpiánAz Ippon Shobu Karate Diákolimpia országos döntőjében Ficsor Bella arany- és ezüstérmet, Deák Dorina és Gál Antal Levente aranyérmet, Bagi Donát és Szatmári Roland bronzérmet nyert. További eredmények a cikkben.
2009-03-25Vastaps és nagy nevetések a Széchenyi hagyományos gálájánAz iskola 50. évforulója alkalmából, 2003-ban rendeztek először gálaestet , ez a 3. volt.
2009-03-24A Szívlapát gálatitkaiBeszámoló a Széchenyi István Gimnázium gálájáról.
2009-03-18Alkotófal, fiataloknakTomsics László és Boldizsár Tamás a Széchenyi István Gimnázium diákjai voltak, és 2008-ban egy autóbalesetben vesztették életüket. A Duna-parton az Ő emlékükre egy parkot és egy alkotófalat szeretnének létrehozni.
2009-03-16Babonaűző jótékonyságA Széchenyi István Gimnázium jótékonysági napot rendezett "Segítsünk 13-án" jelszóval. A nap bevételét a Szent Pantaleon Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának ajánlották fel.
2009-03-04SÉTASÉTA Sajtó és Tanulás. A Széchenyi István Gimnázium, Rosti PálGimnázium és a Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskola diákjainak írásai: Feith Nóra, Berki Annamária, Takács Ákos, Farkas Alexandra, Balázs Nikolett.
2009-03-03CsodasokadalmasságokA gimnázium Szivacs Galériájában "Csodavárók és Létmások" címmel kiállítás nyílt Páhi-Fekete Noémi alkotásaiból. Beszámoló.
2009-03-03Egy szakszerűtlen ajánlásA gimnázium Szivacs Galériájában "Csodavárók és Létmások" címmel kiállítás nyílt Páhi-Fekete Noémi alkotásaiból. Boda András kiállításmegnyitó beszéde.
2009-02-19Fénykalandor útkereséseKálmán Viktor fotókiállítása a Széchenyi Szivacs Galériájában.
2009-02-18SÉTASajtó és tanulás. A Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Rosti Pál Gimnázium, Szakiskola és Kollégium, Rudas szakközépiskola és a Széchenyi István Gimnázium diákjainak írásai: Berki Annamária, Kaposvári Boglárka, Nagy Veronika, Végh Dóra.
2009-02-18Érmekre esélyesek a megyei döntőbenA városi sakk diákolimpia csapatversenyben és egyéniben elért eredmények.
2009-02-11Egy barátom verseket írSÉTA. Furják Gergely: Mert másban talán felmerült az emlék című verse.
2009-02-06PedagóguslegendákA Széchenyi István Gimnázium két pedagógusa: Trencséniné Berzai Zsuzsanna Arany Katedra Emlékplakettet, Zloch Istvánné Németh László-díjat kapott.
2009-02-04Fényfogó - a Szivacsban (kishír)Kálmán Viktor Fényfogó című fotókiállítása nyílik (2009.) február 6-án. pénteken 18 órakor a Széchenyi István Gimnázium Szivacs galériájában. A gimnáziumban tavaly végzett, jelenleg is fotós szaktanulmányokat folytató fiatalember tárlatát az intézmény tanára, Papp Orsolya ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás február 24-ig látogatható a Széchenyiben. (teljes szöveg)
2009-01-24TanáregyéniségekA Széchenyi István Gimnázium két pedagógusa: Zloch Istvánné Németh László-díjat, Trencséniné Berzai Zsuzsanna Arany Katedra emlékplakettet kapott.
2009-01-21Hétfő óta Előd László fotókiállítása látható a Szivacs Galériában (képaláírás)Hétfő óta Előd László fotókiállítása látható a Szivacs Galériában (teljes szöveg)
2009-01-20Matematikából versenyeztekA Rudas szakközépiskolában megrendezték a XII. Németh Margit matematika versenyt a 8. osztályosoknak. 1. Rácz Bettina (Széchenyi gimnázium), 2. Kárász Mátyás (Széchenyi gimnázium), 3. Kőhalmi Nóra (Móricz Zsigmond Általános Iskola).
2009-01-19Új kiállítás a Szivacsban (kishír)Ma délután négy órakor megkezdi 2009-es szezonját a Széchenyi István Gimnáziumban található Szivacs Galéria. A nyitányon Előd László fotóit szemlézhetik majd az érdeklődők. (teljes szöveg)
2009-01-13Hét hétig sétáltunk a diákokkal közösenSÉTA - Sajtó és tanulás programjában hat középiskolából százötven diák vett részt.
2008-12-17SÉTASÉTA Sajtó és Tanulás. A Hild Jószef szakközépiskola, a Bánki Donát Gimnázium és szakiskola, a Rosti Pál Gimnázium, a Széchenyi István Gimnázium és a Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskola diákjainak írásai: Balogh Edit, Palczer Gyöngyi, Virág Karolina, Matolcsi Zsuzsanna, Dolmán Gábor, Kovács Adrienn, Vitális Anett.