József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Szalki-sziget

1057 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-02-23Dunai Kincses Kert: tavaszváró évnyitó kerekedett - különleges remekek sorávalRemek felhozatal, különleges portékák sora várta Dunaújvárosban a Dunai Kincses Kert vendégeit a Szalki-szigeten 2024. február 17-én. Az idei első vásár beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
2024-01-05Városunknál is tetőzött a Duna - az árvíz után már takarítottak a Szalki-szigetenA folyamon levonuló árhullám 2023. december 28-án érte el Dunaújváros térségét. A Duna gyors apadása nyomán már 2024. január 2-án megkezdhették a munkát a Szalki-szigeten: fadöntés és szemétszedés várt a GESZ és a DHHF munkatársaira. A szabadstrand tükre tiszta, a zsilipnél maradt hordalék.
2023-12-15Új programelem - kisvonattal is érkezhet az Adventi Forgatagba!Varázslatos hétvégére készülhetünk Dunaújvárosban: karácsonyi kisvonat járja majd a várost 2023. december 16-án, szombaton, amellyel nemcsak a Városháza térre, hanem a Szalki-szigetre, az év utolsó Dunai Kincses Kert termelői piacára is eljuthatnak az érdeklődők. A kisvonat a kempingbe 12 és 16 óra között közlekedik, míg a tér 16 és 20 óra között közelíthető meg vele.
2023-12-01Visszatér a városba a Rockmaraton és nagyobb buli lesz, mint valahaA Barba Negra házigazdájával, valamint Varga Zoltánnal, a fesztivál főszervezőjével tartott közös tájékoztatón jelentette be Pintér Tamás, Dunaújváros polgármeste a Rockmaraton visszatérését a Szalki-szigetre. Mint köztudott, városunk utoljára 2019-ben adott otthont az eseménysorozatnak, és mint a tájékoztatón elhangzott, a visszatérés a régi időket idéző nívós, a műfaj nagy neveit felvonultató programsorozatnak ígérkezik.
2023-11-17Több milliárd forint elrabolt iparűzési adó: kinek az ügye?Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat közgyűlése (2023. 11. 16.), ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi „Szociális Munkáért – Dunaújváros” díjat, majd nyílt ülésen harminchárom, illetve zárt ajtók mögött további két témát tárgyalt meg a testület.
2023-09-08Vége a szezonnak, a magas vízállás miatt bezárt a szabadstrandMeg kell békélnünk a gondolattal: visszavonhatatlanul véget ért a nyár! Sajnos a dunaújvárosi szabadstrand vizében sem fürödhetünk már... Igaz, most még nem a rossz idő, hanem a Duna vízgyűjtő területein megemelkedett vízszint az akadály. A DVG Zrt. tájékoztatása szerint az elmúlt időszak esőzései következtében a Szalki-szigeten a víz ismét átlépte a zsilipet. E miatt, illetve a népegészségügyi előírásoknak megfelelően a szabadstrand szeptember 1-jén bezárt, az üzemeltetői tájékoztatás szerint a vízbe menni veszélyes és tilos. A szabadstrand többi része, vagyis a partszakasz napozásra, sportolásra továbbra is használható.
2023-08-25Ünnep - újra együtt!Tikkasztó hőség a kenyérszentelésen, szép és merész kísérlet a szabadegyetem keretében, tömegvonzás és hatalmas Quimby-buli a végjátékban: sikerrel debütált az Újvárosi Fesztivál a Szalki-szigeten 2023. augusztus 20-án.
2023-08-18Szabad a strand - a kényszerű üzemszünet után újra birtokba vehetik a pihenni vágyókAz árhullám levonulása után a felügyeleti szervek rendben találták a szabadstrand vizéből beküldött vízmintát, így ismét birtokba vehetik a dunaújvárosiak a közkedvelt Szalki-szigeti fürdőhelyet.
2023-08-18Bimmer parádé Dunaújvárosban, a bajor márka szerelmesei találkoztak egymássalNéhány héttel ezelőtt az Alfa Romeo szerelmesei randevúztak Dunaújvárosban, a mögöttünk hagyott hétvégén pedig egy újabb márka, a BMW-sek találkoztak egymással, illetve mutatták meg a nagyérdeműnek legféltettebb kincsüket, büszkeségüket, a saját BMW-jüket. Ismét Bimmer Parádé volt a Szalki-szigeten.
2023-08-11Bezárt a Szalki-szigeti szabadstrand a Dunán levonuló árhullám miattA létesítményt üzemeltető DVG Zrt. hivatalosan mától rendelkezett, de ott jártunkkor 20 fokban amúgy sem merészkedett senki a vízbe. Várhatóan jövő hét végén nyithatnak! A hírt Mezei Zsolt, Dunaújváros városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármestere erősítette meg a Szalki-szigeti zsilipnél, ahol korán reggel bukott át a Duna vize.
2023-08-04Közlekedés: nyár végéig újra jár városunk útjain a 24-es helyi busz2023-ban a nyár hátralévő részében könnyebb lesz lejutni Dunaújvárosban a Szalki-szigetre, ugyanis szeptember 3-ig újra közlekedik a 24-es busz. A változás a hétvégékre és az ünnepnapra vonatkozik.
2023-08-04Programözön nyomán nagy siker a nyugdíjasok találkozóján a Szalki-szigeti kempingbenKiváló hangulatú nyugdíjas találkozót szervezett Dunaújvárosban a Búzavirág Dalkör és az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Baráti Kör a Szalki-szigeten. Beszélgetések, találkozások, zenés program és közös ebéd – minden adott volt a remek időtöltéshez.
2023-07-28Dalkörösök, citerások, zenés műsor: nyugdíjastalálkozó lesz a kempingbenA Duna partján, árnyas fák védelmében, csodálatos zöldövezetben, azaz a legideálisabb helyszínen, a Dunaújvárosi Kemping területén rendeznek 2023. augusztus 2-án nyugdíjas találkozót. Az érdeklődőket dalkörösök, citerások, zenés műsor, igazi jó hangulat várja majd.
2023-07-21A jelent, de a jövőt is szolgálják a városban megvalósuló fejlesztésekA városvezetői ciklusuk alatt megvalósult, már lefutott projektekről, illetve a jelenleg is zajló, különböző fázisokban lévő, valamint tervezett beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, a Rajta Újváros! Egyesület képviselői számára fontos, hogy időről-időre tájékoztassák a városlakókat a beruházásokkal kapcsolatban.
2023-07-21Szabadban-élménybenA Dunaújvárosban lakók és környékbeliek két kiváló lehetőség közül is választhatnak a nyári melegben: látogatható a szabadstrand, kinyitott és tömegeket csalogat az élményfürdő is. Apropó, élményfürdő: közeleg a Strandok Éjszakája is!
2023-07-21Élményzóna a kempingben: újra együtt nyaralt a Családok Átmeneti Otthona gyerekcsapataNem először vállalkozott a rászoruló gyerekek közös nyaraltatására Dunaújvárosban az Útkeresés Segítő Szolgálat kötelékében működő Családok Átmeneti Otthona (CSÁO) kollektívája. A Boross Balázs dirigálta CSÁO-s csapat komoly előkészületek után költözött a kempingbe, hogy aztán minden napra gazdag programkínálattal lepje meg a közös nyaraláson résztvevő gyerekeket. A kínálatot sok-sok strandolás, kézműveskedés, sportolás színesítette, nagy élményt jelentett a rácalmási kirándulás, a kvízzel körített városismereti séta, vagy éppen a Bella Vita Pizzériában tartott közös vacsora, ahol a házigazdák emberségből is csillagos ötösre vizsgázva látták vendégül a gyerekeket.
2023-07-14AlfaCity a Szalki-szigeten - már harmadszorra adtak randevút nálunk a márka rajongói2023. július 7-8-án immáron harmadszorra tértek vissza Dunaújvárosba a márka hívei, rajongói és fanatikusai – ismét a Szalki-sziget adott otthont az AlfaCity eseménynek – azaz a világ deklaráltan legnagyobb Alfa Romeo dzsemborijának.
2023-06-30Évadzáró kincsvadász sokadalom kerekedett a Szalki-szigeten – különlegességekkelKiváló elfoglaltság volt a 2023-as nyári időszak utolsó Dunai Kincses Kert Helyi Termelői és Kézműves Piac forgataga. A népszerű kezdeményezés közkedvelt termékekkel, újdonságokkal várta az érdeklődőket, akik szép számmal látogattak el a dunaújvárosi Szalki-szigetre.
2023-06-30Jövő hétvégén visszatérnek az alfások Dunaújvárosba!Szuper rendezvényhelyszínre találtak az alfások Dunaújvárosban, hiszen már harmadszor térnek vissza a városba 2023. július 7-8-án. Újra a Szalki-szigeten rendezik meg az AlfaCityt, a világ legnagyobb Alfa Romeo találkozóját, amelyre több mint 1000 autót várnak a szervezők.
2023-06-16Remek közösséget alkot, szép és színes évet zárt a Nyugdíjas Pedagógus KlubÁdám Sándorné a Nyugdíjas Pedagógus Klub elnökének beszámolója az elmúlt évről
2023-06-09Közeleg a szezonnyitó a Szabadstrandon - továbbra is ingyenes lesz!A dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő mellett a Szalki-szigeten is zajlanak az előkészületek a szezonra. Ha nyár, akkor Élményfürdő és Szalki-sziget. A DVG Zrt. munkatársai gőzerővel dolgoznak mind a két helyszínen a 2023. június közepi nyitásra. A tavalyi évhez hasonlósan vízimentő, a Remixben mosdó, öltöző, zuhanyzó, a vízben pedig úszásra kijelölt terület és gyerekpancsoló várja majd a látogatókat.
2023-06-09Csodás Parázs-VarázsEzreket vonzott 2023. június 3-án a dunaújvárosi Szalki-szigeten megrendezett Parázs-Varázs grillparti. Már délután is sokan voltak, de az esti nagy koncertekre megtelt a sziget és remekül szórakozhatott, aki ott volt.
2023-06-02Nyári csobbanás: az élményfürdő és a szabadsrand június derekától várja a látogatókat2023. június 15-én a Szalki-szigeten megnyílik a Szabadstrand, június 16-tól pedig már a dunaújvárosi élményfürdő is fogadja majd a látogatókat.
2023-05-12Benzingőz és fékcsikorgás a Ruhagyári útonÚjabb részvételi rekordot döntött meg a IV. Duna Szerszám Kupa, melyen ezúttal a Ruhagyári úton bizonyíthatták felkészültségüket a szlalom szakág szerelmesei. Immáron negyedik alkalommal adott otthont Dunaújváros szombaton délelőtt és délután a Duna Szerszám Kupa elnevezésű autós viadalnak, mely az országos szlalombajnokság idei második futama is volt egyben.
2023-04-21Szociális segítők tanácskoztak a kempingbenFolytatta vármegyei merítésű szakmai sorozatát a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat: az intézmény a vármegye óvodai és iskolai szociális segítőit látta vendégül a Szalki-szigeten rendezett tanácskozáson 2023. április 17-én.
2023-03-17Halfesztivál a Szlki-szigeten: ízélmény és kavalkád a metsző szélben - három napon átÖsszefoglaló az I. Halfesztiválról
2023-02-17Költségvetés 2023. Hol tartunk és merre megyünk...?Közmeghallgatást tartott a város közgyűlése Városháza tér "C" szárnya emeleti rendezvénytermében 2023. február 9-én, csütörtökön délután. A tanácskozáson az önkormányzat idei terveiről hallhattak az érdeklődők. A közmeghallgatás során terítékre kerültek a városfejlesztéssel, városüzemeltetéssel és közszolgáltatások biztosításával kapcsolatos tervek.
2023-02-03Kihívásoktól a lehetőségeken át az eredményekig - évnyitó beszélgetés a polgármesterrelPintér Tamás, Dunaújváros polgármestere értékeli a 2022-es évet.
2023-01-20Arborétum, vízelvezetés, és persze a szabadstrandOrosz Csaba a dunaújvárosi 10-es választókerület önkormányzati képviselője a 2022-es esztendőre visszatekintve azt tartja nagyon fontosnak, hogy a képviselők elérhetőek legyenek és a lakóközösségekben felmerülő problémákat megoldják. E mellett pedig koordinálják a fajsúlyosabb dolgokat, fejlesztéseket, legyenek valódi képviselők.
2023-01-14Gyönyörködjünk bennük együtt!"A dunaújvárosi Nagy Károly nemcsak nyitott szemmel járja e vidéket, hanem fényképezőgépével lesben állva meg is örökíti e pompás madarakat, s a közösségi portálon közzétéve megosztja örömét, hadd gyönyörködjenek benne mások is. A Szalki-sziget, az öböl madarairól már egy albumra való fotó készült, s szívből reméljük, hogy egyszer nagyobb nyilvánosságot kap."
2022-12-02Új helyszínen, a megszokott formában szaunázhatnak a dunaújvárosiak2021 óta töretlen népszerűségnek örvend a szauna-szeánsz Dunaújvárosban. 2022. december 1-től a régi-új helyszínen, a Dunaújvárosi Kempingben, a megszokott formában érhető el a közkedvelt szolgáltatás.
2022-10-31Több mint kilencszáz gyönyörűség szemléje. Több mint kilencszáz versenyzőTöbb mint kilencszáz kutyust neveztek be a CAC nemzeti kutyakiállítás-sorozat dunaújvárosi versenyére, amelyet október 30-án tartottak a kempingben.
2022-10-08Lezárult a Vasvári-hét. Parádés programok voltakIzgalmas események, felszabadult hangulat és végtelen szórakozás jellemezte a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai számára összeállított egyhetes programsorozatot.
2022-09-09Nemzetközi Katasztrófavédelmi terepgyakorlat házigazdái voltunk. Árvízvédelmi szituációkat szimuláltakNagyszabású nemzetközi együttműködés (Profound Gyakorlat) helyszíne volt Dunaújváros 2022. szeptember első napjaiban, sőt, a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából a rendezvény házigazdái is voltunk egyben.
2022-09-03Mentő- és humanitárius szervezetek a szigetenRengeteg mentőszervezeti és katasztrófavédelmi jármű lepte el már augusztus 31-én, szerdán a Szalki-szigetet, előkészültek a nemzetközi önkéntes mentőegységeknek szóló terepgyakorlathoz.
2022-09-02Éles nemzetközi gyakorlat kezdődött a Szalki-szigeten csütörtökön2022. szeptember 1-3. között került sor a dunaújvárosi Szalki-szigeten a Profound Gyakorlat nevű nemzetközi katasztrófa válaszadási terepgyakorlatra 6 ország részvételével.
2022-09-02Mentőszervezetek négyszáz önkéntese. Árvízvédelmi gyakorlatNemzetközi katasztrófa válaszadási terepgyakorlat helyszínéül szolgál a Szalki-sziget szeptember 1-3 között: hat országból 18 beavatkozó egység, mintegy 400 önkéntese vesz részt.
2022-08-26Színes augusztális. Színes ünnepi forgatag kerekedett augusztus 20-án a Szalki-szigeten.Gazdag programkínálattal várták az érdeklődőket az augusztus 20-ai Parázs-Varázs és Szent István Ünnepi rendezvényen a Szalki-szigeten. Sportfoglalkozások, grillparti és fellépések sora szórakoztatott kicsiket és nagyokat egyaránt az egész napos eseményen. Képes beszámoló.
2022-08-19Ismét BIMMER Parádé, több száz BMW találkozott Dunaújvárosban.Három napig a BMW-k uralták Dunaújvárost. 2022. augusztus 12-14-ig a dunaújvárosi kemping adott otthont a Bimmer Parádénak. Jó hangulatban teltek a programok és bár nagy zaj, időnként porfelhő, brutál motorhang, szűnni nem akaró gumicsikorgás fémjelezte a három napot – máskor esetleg mérgelődtünk volna az ilyen jelzők hallatán, most pedig egy sikeres rendezvényt jelentenek.
2022-08-16Parádés Bimmer-buliA Bimmer szerelmesei adtak egymásnak randevút a dunaújvárosi BMW Partyzans csapata szervezésében az elmúlt hétvégén.
2022-08-15A Bimmer szenvedély, vallja minden résztvevőA márka legjavát vonultatták fel a bimmeresek a kempingben augusztus 12, péntek reggeltől vasárnap délig.
2022-08-13Parádés találkozó (képaláírás)A márka legjavát vonultatják fel a Bimmer-fanok a kempingben,ahol a dunaújvárosi BMW Partyzans csapata ismét megrendezi az augusztus 14, vasárnap délig tartó, felvonulással záródó, látványos bemutatókkal teli autós találkozóját, a Bimmer Parádét. (nem teljes szöveg)
2022-08-12Teltházas rendezvénnyel startolt a Flame Bisztro, egy remek közösségi teret ígérnek nekünk. Gyöngyszem született2022. augusztus 5-én teltházas rendezvény részeként nyitotta meg újra az éttermét a Remix, Flame Bistro néven.
2022-08-12Három nap a buli, a muzsika és a közösségi élmény jegyében - újra hódított a CityRocks. Jött, láttuk és meggyőzött a CityRocks!2022. augusztus 6-8-ig ismét a dunaújvárosi Szalki-sziget adott otthont a CityRocks elnevezésű rockzenei rendezvénynek
2022-08-10Kiállításokon mutatják be a tábori alkotásokatAugusztus 9-én, kedden délelőtt a Szalki-szigeten tartott sajtótájékoztatón értékelték a napokban záruló nyári Skicc képzőművészeti alkotótábort a résztvevők és a kezdeményezés támogatói.
2022-08-08Zenei csemege volt. Idén is dübörgött a CityrocksA Cityrocks idei programjai már augusztus 5-én, pénteken elkezdődtek a Szalki-szigeti kempingben. Koncertek, közös örömzenélés várta ekkor az érdeklődőket, de a fő attrakció augusztus 6-án, szombaton következett.
2022-08-05Ünnep, együtt: színes kínálat csalogatja a vendégeket a Szalki-szigetre augusztus 20-án. Célegyenesben a felkészülés augusztus 20. ünnepéreAz augusztus 20-i programot – és ezek helyszíneit – Petőné Parádi Judit, a főszervező-lebonyolító Euroshow Kft. ügyvezetője, valamint Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere vázolta, kiemelve, hogy három esemény fonódik egybe az ünnepnapon. Tájékoztató
2022-08-05Dunaújvárostól a Fekete-tengerig egy csónakkalA 74 éves székesfehérvári Mészáros János egykori ultratriatlonista július 4-én – kétéves előkészület után – indult útnak barátjával, az 57 éves paksi Csipszer Jánossal a dunaújvárosi Szalki-szigettől: az első néhány kilométeren elkísérték őket a Vital Club fiatal kajakosai is.
2022-08-01Nem volt gondjuk a kapásokkal. A kapásokkal nem volt gond a Felső-öbölbenHárom fiatal a halőri szolgálat munkatársának gondos tanácsai, útmutatásai mellett horgászik a Szalki-szigeten, a zsilip szomszédságában.
2022-07-29Kamaratárlat és strandkönyvtár is csalogat!Nyáron is színes kínálattal várja a betűk barátait a dunaújvárosi József Attila Könyvtár – összeállításunk a nyitva tartási rend változása mellett egy kiállításról és egy "kitelepülésről" is beszámol, ráadásul az utóbbi helyszíne a szabadstrand!
2022-07-22Az élményfürdő, a sportuszoda és a szabadstrand is enyhüléstKörkép Dunaújváros strandolási és fürdőzési lehetőségeiről 2022-ben
2022-07-22Augusztus elején nyit a megújult "Remix"Dunaújvárosban a "Remix" nyitásának előzményeiről és részleteiről Arnold Miklós a DVG Zrt. szolgáltatási ágazatvezetője és Herku Zsolt üzemeltető számolt be a közelmúltban. A tájékoztató kezdetén az ágazatvezető felidézte, hosszú és sokak munkájának köszönhetően készült el az épület (és környéke) felújítása.
2022-07-22Augusztus elsején nyit majd az új üzemeltetőSajtótájékoztatót tartottak az egykori Remix épületének teraszán annak apropóján, hogy az újonnan megválasztott üzemeltető hamarosan megnyitja itt a vendéglátó egységeket.
2022-07-21Újabb hőségriasztás: vigyázzunk magunkra! (képaláírás)Ismét harmadfokú hőségriasztást rendelt el Müller Cecília országos tiszti főorvos. A helyzet még komolyabb, mint a korábbi, júniusi volt. ... A legjobb megoldás erre a strandolás, ezt teszik vidáman a címlapképen látható fiatalok is: Hevesi Kevin, Hevesi Bennett és Bogárdi Hanna a szabadstrandon. (nem teljes szöveg)
2022-07-15AlfaCity immár másodszorra nyitotta meg kapuját a vendégek előtt a Szalki-szigeten. A márkahűség fékevesztett, vidám diadalaA 2022. július 8-i kapunyitást és nyitónapot követően a hétvégén is ellátogattunk az Alfa City rendezvényre, amely kiváló hangulatban várta a Szalki-sziget látogatóit. A szervezők szombatra is rengeteg meglepetéssel készültek a márka szerelmeseinek, akik szép számmal látogattak el a helyszínre.
2022-07-11Alfa-hullám a Szalki-szigeten. Több mint egy autó - alfásnak lenni egy különleges életérzésA Szalki-szigeten rendezték 2022-ben is az AlfaCityt, az Alfa Romeo autómárka elkötelezett híveinek legnagyobb térségi találkozóját. Az autós szépségverseny és az oldtimer-bemutató mellett itt mutatták be a márka új büszkeségét, a Tonale modellt.
2022-07-09A vezetés a szenvedélye (képaláírás)Július 8-án, pénteken már teljes fordulatszámon dübörgött a Szalki-szigeti kempingben és környékén a legendás olasz autómárka, az Alfa Romeo szerelmeseinek legnagyobb hazai találkozója az AlfaCity. (Nem teljes szöveg)
2022-07-08Ladikkal indult el a tengerig. Az extrém próbatételek a kedvenceiMészáros János, az egykori ultratriatlonista 74 évesen úgy döntött, hogy barátjával, az 57 éves paksi Csipszer Jánossal a dunaújvárosi Szalki-sziget RÉV kikötőjéből leevez egészen a Fekete-tengerig, Sulináig. Úgy tervezik, nagyjából húsz-huszonöt nap alatt teszik meg a távot a tengerig, nappal haladnak, az éjjeleket pedig „nomád” körülmények között töltik.
2022-07-05Könyvtárat találni már a strandon is. Irány a strandkönyvtár!A mögöttünk hagyott forró hétvégén debütált a Szalki-szigeti szabadstrandon az Építészfesztiválon készült, három különálló, mobil bútorelemből álló Strandkönyvtár, amely a városi József Attila Könyvtár kötelékébe működik majd a további hónapokban.
2022-06-30Építészek alkotótáborában. Alkotótábor a szigetenJúnius 28-án, hétfőn várostúrával, workshop-börzével elkezdődött a Future Perfect Építészfesztivál a Szalki-szigeten található kempingben. Kedden pedig már javában munkálkodtak a résztvevők az alkotótáborban, amelynek eredményét bárki szemlézheti majd egy összművészeti programsorozat keretében az előttünk álló hétvégén.
2022-06-27Jól sikerült a Szalki TaliAz Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete idén már hetedszerre szervezte meg a Szalki Tali elnevezésű rendezvényt. Az esemény során autizmussal és más fogyatékkal élő gyerekek és szüleik találkoztak városunkban az elmúlt hétvégén, június 24. és 26. között a Szalki- szigeten.
2022-06-17Ingyenes és korszerű kikapcsolódási lehetőség várja a leendő látogatókat a Szalki-szigeten.Nyit a szabadstrand címmel tartott sajtótájékoztatót Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere a Szalki-szigeten. Mint azt elmondta, a terület 2022. június 15-én hivatalosan is megnyitja a kapuit a fürdőzők előtt, akik már egy teljesen korszerű, modern vizesblokkot is birtokba vehetnek.
2022-06-10Új úton a szigetre. Messze még a vége, de javában tartanak a munkálatokDunaújvárosban a 10-es választó körzet több pontján dolgoznak hetek óta a munkagépek. A területen több évtizedes lemaradásokat kell bepótolni, ami nem megy egyik pillanatról a másikra.
2022-06-03Ünneplésre méltó eseményekről emlékeztek a település oktatási intézményei2022-ben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Vasvári Pál Általános Iskola, 40-diket az Arany János Általános Iskola, 20-dikat a Pannon Oktatási Központ és mivel tavaly elmaradt, a Gárdonyi Géza Általános Iskola is idén ünnepelte 40. évfordulóját
2022-04-22Dunai Kincses Kert: vásár, piac, találkozási pont - ízélménnyel és húsvéti hangolódással. Újra sikert aratott a kincses ünnepi sokadalom a Szalki-szigetenBár az időjárás nem fogadta éppen a kegyeibe a Dunai Kincses Kert húsvétra hangoló sokadalmát, a közel 80 árus, na meg a közönség hűséges és kitartó volt – remek kavalkád kerekedett Dunaújvárosban a Szalki-szigeten
2022-04-19Főszerepben a helyi termelők és kézművesekÁprilis 16-án, szombaton délután ismét nagy volt a forgatag a Szalki-szigeten: a Dunai Kincses Kert termelői piac rendezte a soron következő vásári alkalmát.
2022-03-31Tovább fejlődik a Szalki-sziget, nagyszabású beruházás kezdődöttPintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Kálló Gergely országgyűlési képviselő egy sajtótájékoztató részeként számoltak be a dunaújvárosi Szalki-szigeten kezdődött nettó 498 millió forintos beruházásról. Új parkolókat, kerékpársávot, és járdaszakaszt is kialakítanak a területen.
2022-03-25A kulturális és turisztikai élet újabb bázisa lehet a felújított RemixÖrömteli eseményekről számolt be egy sajtótájékoztató részeként Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere, és Kálló Gergely, térségünk országgyűlési képviselője. Sok városlakó és környékbeli örömére elkészült a felújított Remix épülete a Szalki-szigeten.
2022-03-25Tavaszköszöntő sokadalom a Szalki-szigeetenNagy népszerűségnek örvendett a Dunai Kincses Kert Helyi Termelői és Kézműves Piac. Mint arról Tiringer Ákos szervező beszámolt, a forgatag ez alkalommal már 80 árus részvételével zajlott, és az igazi tavaszi hangulat rendkívül sok érdeklődőt vonzott.
2022-03-25Megújulhatott az egykori Remix épületeA Modern Városok Program fejlesztéseiről szóló megállapodást még 2016-ban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor, városunk előző polgármestere. Ennek része volt a többi között az egykori zöld SZTK épületének felújítása (ahol aztán helyet kapott a járási hivatal), az élményfürdő visszavásárlása és újranyitása a városlakók számára, az uszoda felújítása, valamint a Szalki-sziget fejlesztése is.
2022-03-18A végéhez közelednek a nagy multú "Remix" felújítását célzó munkálatok. Eredeti pompájában a "Remix"Hosszú idő után végre ismét régi pompájában láthatják a Szalki-szigetre látogatók az egykori Remix épületét, végéhez közelednek ugyanis a felújítási munkálatok, amelynek során szinte újjáépült az épület.
2022-03-18Három napra ismét a rockzene fővárosává válik Dunaújváros a nyár folyamán.A dunaújvárosi stadionban jelentette be Pintér Tamás polgármester és Gajda Ferenc a Cityrocks főszervezője, hogy a rockzenei forgatag augusztusban egy háromnapos rendezvényként tér vissza Dunaújvárosba. A részletekről egy sajtótájékoztatón számoltak be a felek.
2022-03-11Húsz darab új fa is ad majd árnyékot a közeljövőben a SzabadstrandonTíz platán, öt pusztaszil, három hárs, és két nyírfa foglalta el méltó helyét a dunaújvárosi szabadstrandon. A fákat a DVG Zrt. munkatársai ültették el: minderre a MOL Új Európa Alapítvány által meghirdetett "VárosFA Program" projekt részeként került sor, melyen az önkormányzat sikerrel pályázott.
2022-02-25A tűzoltók segítették a DVG szakembereinek munkáját a Szalki-szigeten. A veszélyes ágak metszésével is végeztekFolytatódtak Dunaújvárosban a Szalki-szigeten a faápolási munkák – a DVG erdészeti ágazatának szakemberei a dunaújvárosi tűzoltókkal együttműködve végezték el a veszélyes, elszáradt ágak metszését a napokban.
2022-02-25Dunai Kincses Kert: sikeres volt az évnyitó sokadalom a Szalki-szigeten múlt szombaton. A kincsvadászoknál már eljött a tavasz!A 2022-es esztendő első Dunai Kincses Kert Helyi Termelői és Kézműves Piacán vehettek részt az érdeklődők a dunaújvárosi Szalki-szigeten a február 18-án. A kavalkád a szokott módon kiváló hangulatban telt, és az árusok ez alkalommal rendkívül sok különlegességet kínáltak a látogatóknak.
2022-02-21Különlegességek a kincses kertből az idén előszörAzt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy megszokott és jól bevált közösségi program lett már városunkban a Dunai Kincses Kert termelői piac és kézműves vásár. A téli szünetet követően február 19-én rendezték meg az idei első vásárt a Szalki-szigeti kemping területén.
2022-02-03Drasztikus, de szükséges (képaláírás)A közelmúltban számos fát kivágtak a Szalki-szigeten. Lapunk megkeresésére Medgyesi Miklós, az önkormányzat sajtószóvivője elmondta: a lombkorona-gyérítés mintegy negyven fát érintett. E drasztikus beavatkozás szükséges volt a fák megmentése érdekében. (teljes szöveg)
2022-01-28Folytatódnak a faápolási, településrendészeti munkálatok.Jelentős faápolási munkálatokat végeznek a DVG Zrt. szakemberei Dunaújvárosban a Szalki-szigeten. Folyamatosan zajlik az állomány lombkorona alakító metszése, valamint az elpusztult növények pótlása.
2022-01-14Kulturális és közéleti körkép a koronavírus árnyékábanBarta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere számolt be a tavalyi év (2021.) eredményeiről és nehézségeiről. A járvány következtében számos tervet és projektet kellett teljesen az alapoktól újra felépíteni Dunaújvárosban.
2022-01-07Kiváló karácsonyvárás a kincses kertbenKarácsonvárás jegyében telt a 2021-es utolsó Dunai Kincses Kert Dunaújvárosban a Szalki-sigeten
2021-12-20A világ minden tájára eljutott ezáltal a hírünk"November elején mutatták be a dunaújvárosi Szalki-szigeten megrendezett CityRocks flashmob koncertfilmjeit, amelyeket azóta egymilliónál is többen néztek meg a produkció közösségi felületein."
2021-12-17Halaszthatatlan témákról döntöttek a képviselők az évzáró ülésen. Dr. Haász Cecília kapta az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését.Nyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő testület. Mintegy 51 napirendi pontról szavaztak a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében 2021. december 16-án, csütörtökön délelőtt 9 órától. Az eseményen átadták a „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat is.
2021-11-26Minden rekordot megdöntött a közösségi kincsvadászat a Szalki-szigeten múlt szombaton. Minden ízében siker volt a MikulásvárásÚjabb sikeres kavalkádot tudhatnak maguk mögött a Dunai Kincses Kert helyi termelői és a kézműves piac szervezői. A vásári forgatagra a szokott módon rendkívül sok érdeklődő látogatott el 2021. november 20-án délután.
2021-11-22Bő kínálat és keresletSzombaton délután egy órakor ismét megnyitotta kapuit a Dunai Kincses Kert elnevezésű termelői piac a Szalki-szigeti kemping területén.
2021-11-06A világhálón is látható márImmár a világhálón is újra lehet nézni a több mint négyszáz tagú zenekar óriási rockbuliját, öt kisfilm a CityRocks rendezvényről. Az elkészült videófilmeket november 3-án mutatták be először városunkban, az Art Caféban.
2021-11-06Elmarad jövőre a Rockmaraton (kishír)"2022-ben sem szervezzük meg a 30. születésnapi Rockmaraton Fesztivált."
2021-10-18A kincses kert újab sikereNyolcvan árus és rengeteg nézelődő, vásárló volt a Dunai Kincses Kertben október 16-án.
2021-10-17Tömeges jelenlét a Dunai Kincses Kert Szalki-szigeten rendezett szombati sokadalmán. Rekorddöntő és őszimádó kincsvadászat voltAhogy azt sejteni lehetett, rendkívül népszerű volt az egyéves jubileumát ünneplő dunaújvárosi Dunai Kincses Termelő Piac 2021. október 16-án. A vásári kavalkád kínálatában számos, az őszhöz kapcsolódó terméket kínáltak az árusok az érdeklődőknek.
2021-09-28Vegán összezöldülés: egyszer volt, s lesz isDunaújváros első alkalommal adott otthont a Magyar Vegán Összezöldülésnek. Az alsó Duna-parton sorakoztak a vegán finomságok, megkóstolhattuk a marinált tofut, ízletes zöldség­krémet, chia mag pudingot, ínycsiklandó, házi készítésű lekvárokkal, matchateás süteményt, kókuszgolyót. Az esemény főszervezőjével, Tóth Ilonával beszélgettünk.
2021-09-13Ismét kincses kert a szigetenBeszámoló a Dunai Kincses Kert termelői piac és kézművesvásárról.
2021-08-30Két iskola gólyái lepték el a szigetet múlt hétenEgynapos közösségépítő programra hívta az új, kilencedik évfolyamos diákjait a Rudas Közgazdasági Technikum, valamint a Széchenyi István Gimnázium múlt csütörtökön a Szalki-szigetre.
2021-08-27A közösség ünnepe. Parázs-Varázs, augusztális: a közösség erejeRendkívül sikeres volt az idén (2021.) az augusztus 20. ünneppel összekötött Parázs-Varázs fesztivál a Szalki-szigeten. A színpadi programok mellett számos érdeklődő és baráti társaság bográcsozott és grillezett a rendezvényen. Stábunknak lehetősége volt beszélgetni a résztvevőkkel, akik a lehető legkülönfélébb ételeket készítették el.
2021-08-27Dunaújvárosban vendégeskedett Európa egyik legnagyobb zenés flashmomobja, a CityRocks! CityRocks: nagyot ütött, nagyot szólt, yeaaah!Fantasztikus hangulat és csodás élmény, kegyetlen nagy kollaboráció és remek buli – négyszáznál több zenész és énekes közreműködésével rendezték a CityRocks dunaújvárosi flashmobját a Szalki-szigeten 2021. augusztus 21-én, szombaton délután.
2021-08-27Pörgések és kínai figurák kavalkádjaNegyedik alkalommal rendezte meg a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség a Szent István Kupa elnevezésű strandkézilabda tornát 2021. augusztus 20-án a Szalki-szigeten
2021-08-25Szerelemből csináljákEgy napig ismét itt Dunaújvárosban volt a világ ­közepe, a Szalki-szigeten lépett fel Közép-Európa legnagyobb rock­­­zenekara, a CityRocks. A főszervezőt, Gajda Ferencet kérdeztük.
2021-08-25Látványos pörgések, kínai figurák kavalkádjaA Fejér Megyei Kézilabda Szövetség immár 4. alkalommal rendezte meg augusztus 20-án a Szent István Kupa strandkézilabda-tornát Dunaújvárosban. Részletes eredmények a cikkben.
2021-08-23Füstölős grill, bogrács és tárcsa is voltBeszámoló az augusztus 20-án megrendezett Parázs-Varázs fesztiválról.
2021-08-22Ekkora zenekar eddig nem lépett fel a szigetenCityRocks koncert volt a Szalki-szigeten augusztus 21-én. A CityRocks közösségi eseményét nevezik Magyarország legnagyobb könnyűzenei flashmobjának, de Közép-Európa legnagyobb rockzenekarának is.
2021-08-21Augusztális: játék, sport, zenés-táncos dzsemboriAz augusztus 20-án a Szalki-szigeten megrendezett ünnepi programokról: Parázs-Varázs.
2021-08-19Vidám alkotások várják a kemping nyaralóitTernay Nikolett és Vass József, a dunaújvárosi kemping munkatársai sokat tettek azért, hogy a nyaralók vidám környezetben tölthessék a nyaralásukat.
2021-08-06Két hét múlva kezdődik a Parázs-Varázs fesztiválBarta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén is megrendezik a Parázs-Varázs fesztivált, ezúttal a Szalki-szigeten, amely kiegészül az augusztus 20-i ünnepséggel. A látogatókat számtalan kiváló programlehetőség várja a rendezvény hétvégéjén.
2021-07-30Ideiglenesen zárva a szabadstrand.A hirtelen megemelkedett vízszint miatt az árhullám levonulásáig, illetve az ilyenkor esedékes takarítási és mérési munkálatok befejezéséig zárva a dunaújvárosi szabadstrand. A részletekről Mezei Zsolt alpolgármester, és Arnold Miklós, a DVG ágazatvezetője számolt be.
2021-07-23AlfaCity a Szalki-szigeten - jelentés a márka MekkájábólKét év után újra megrendezték az AlfaCity nevet viselő autós találkozót 2021. július 16-án és 17-én, ezúttal Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten. A világ legnagyobb Alfa Romeo találkozóján mintegy 1000 járművet vonultattak fel a márka szerelmesei.
2021-07-21Ötven éve nyitott meg az városi kemping„A Hídépítő Vállalat dolgozói megkezdték az első osztályú autós és vízi kemping építését a Szalki-szigeten. Egyelőre 200 személyes táborhelyet létesítenek a Duna-parton. A tábor területén a sátorhelyek mellett nem csak mosdóhelyiségeket építenek, hanem fa- és beton víkendházakat is állítanak fel” – írta a Dunaújvárosi Hírlap 1966. március 19-én.
2021-07-20Havonta ellenőrzés alattA dunaújvárosi Szalki-szigeti szabadstrand az elmúlt években rendre jó, illetve kiváló minősítést kapott, a strand mellett található táblán jelenleg is megtalálható a víz minőségét jelző tábla éppen aktuális besorolás szerint.
2021-07-19Jól sikerült az AlfaCity. Az Alfa valóban tudhat valamitAz Alfa Romeo autómárka rajongóit a Szalki-szigeten július16-17-én, pénteken és szombaton az AlfaCity elnevezésű autóstalálkozó kínálta programok várták. Bár több mint ezer Alfára számítottak a szervezők a szigeten a hétvégén, de „csak” mintegy nyolcszáz Alfa Romeo érkezett a városba – valószínűleg az eső miatt.
2021-07-17Alfás találkozó a szigeten. AlfaCity nyílt a Szalki-szigeten: a márka szerelmesei randevúznakA Szalki-szigeten július 16-án, pénteken 10 órától szélesre tárta a kapukat az AlfaCity az Alfa Romeo autómárka rajongóinak. Ezt az autós találkozót 2019-ben az FCA cégcsoport oklevéllel ismerte el, mint a világ legnagyobb alfás rendezvénye.
2021-07-16Csodás csütörtök, parádés péntek és szenzációs szombat kényeztetett. Metal Factory: itt a bizonyíték, minden jó, ha a vége nagyon jóA dunaújvárosi Szalki-szigeten 2021. július 5. és 10. között megrendezett Metal Factory elnevezésű rockfesztivál utolsó három napjának összefoglalója
2021-07-12Véget ért a metálfeszt. Vasárnap bezárultak a Metal Factory kapui a Szalki-szigetenJúlius 11-én, vasárnap hajnalban véget ért a közel egy héten át tartó Metal Factory. A fesztivál megszületésének körülményei már ismertek: a Rockmaraton szervezői az anyarendezvényt a pandémiás helyzet miatt lemondták, de összehoztak helyette ugyanakkor, ugyanott egy másik fesztivált, három színpaddal és száz magyar fellépővel a Szalki-szigetre.
2021-07-09Csak most jön a java! Hétvégére még egy lapáttal rápakolnak a Metal FactorynMa és holnap az időjósok szerint enged a kánikula szorítása, így a fesztiválozók egyfelől megkönnyebbülhetnek talán egy kicsit a Szalki-szigeten. Másfelől viszont nem, hiszen a Metal Factory hátralévő két napján a program besűrűsödik, nehéz lesz összerakni a rajongói táncrendet, ha minden kedvenc bandánkat el akarjuk csípni.
2021-07-09Hadd szóljon újra! Metal Factory: a tökéletes helyettes2021. július 5-től 10-ig rendezték meg a dunaújvárosi Szalki-szigeten Metal Factory néven a rockzenei fesztivált. Beszámoló
2021-07-08"Gitárpuskák a célpontra néznek" Metal Factory - Nagyüzem három színpadonAhogy megírtuk, a Metal Facory fesztiválon július 6-án, kedden már zenei nagyüzem volt. Mind a három színpadon izzították az erősítőket, a hangfalakat, és jöttek a zenekarok is. A nyitónaphoz képest a közönség is megszaporodott, az esti „főműsoridőben” tisztes kis tömeg gyűlt össze a Dalriada és a Moby Dick koncertjein is.
2021-07-07Beindult a metálfeszt. Végre "feldübörög és megremeg a színpad"Július 5-én, hétfőn megnyitotta kapuit a Metal Factory a szigeten.
2021-07-06A beköltözéssel hétfőn elstartolt a Metal Factory. "Felvirradt a nagy nap, a rock katonái újra együtt vannak". A védettségi igazolványt elkérik a belépésnél!Július 5-én, hétfőn délelőtt pontban tíz órakor Varga-Csajkás Zoltán, a fesztivál operatív szervezője a közönséggel együtt hangos visszaszámlálásba kezdett, aminek végén feltépte a főbejárat fémkerítését, és a kapuk előtt várakozó, jókedvű, éneklő tömeg megrohanta a bejáratot. Ezzel kezdetét vette az egy hétig tartó rock-, metál- és punkfesztivál.
2021-07-03Megfelelő a fürdővíz minősége. A szabadstrand vízminőségét is megvizsgáltákAz élményfürdőhöz hasonlóan várja látogatóit a szabadstrand minden nap 9-től 19 óráig. Megújultak a vizesblokkok és az öltözők, kinyitott a büfé, megszépült környezetben várnak minden érdeklődőt.
2021-06-21A kincses piac, ami fenntartja az identitást és a hagyománytA Dunai Kincses Kert termelői és kézműves piac azon kevés helyek egyike, ahol igazán kiszakadhatunk a mindennapok pörgéséből.
2021-06-17Végre megjött az igazi strandidő! Irány fürdeni! (képaláírás)Véget ért a tanév, ám mi sem bizonyítja jobban a nyári vakációzás kezdetét, mint az, hogy megjött a strandoláshoz szükséges kánikula is. Ezen a héten 30 fok feletti átlaghőmérsékletre számíthatunk, így már nemcsak a fedett vagy meleg vizes fürdőket, komplexumokat lehet igénybe venni, hanem mehetünk a természetes vizek, tavak partjaira is. Városunkban június 15-én, kedden nyílt meg a szabadstrand a fürdőzők előtt.
2021-06-16Főztek, sportoltak, remekül érezték magukatA Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium sportnappal összekötött évzárót tartott június 14-én, hétfőn a Szalki-szigeten.
2021-06-09Itt a nyár - a gyerekek már a szabadstrandon (képaláírás)Bár hivatalosan még nem nyitott meg, ám az elmúlt napokban már újra látogatták a fürdőzők a Szalki-szigeten található szabadstrandot, amely általában június közepén nyitott. A vízminőséggel korábban sem volt probléma, az elmúlt években rendre jó vagy kiváló besorolást kapott a fürdőhely az illetékes hatóságtól. Képünkön az első fürdőzők: Annát és Emmát a viszonylag hideg víz sem riasztotta el a csobbanástól. (képaláírás)
2021-05-27Metál gyár várja a rock katonáit. Rockmaraton helyett idén Metal Factory leszA Rockmaraton Fesztivál a közösségi oldalán tájékoztatta a rockzenét szerető közönségét, hogy a május 26-án bejelentett elmaradó fesztivál helyett kizárólag magyar zenekarokat felvonultatót szerveznek. A 100 csapat koncertjét összefogó zenei ünnep Metal Factory néven fut majd.
2021-05-25Helyi kisiparosok és termelők portékái. Termelők és kisiparosok kincseskamrájábólTöbb újdonságot tapasztalhattak azok, akik rendszeresen látogatják a Dunai Kincses Kert termelői piacot. A május 22-i programot most nem a Szalki-szigeti kempingben rendezték meg, hanem az az melletti-körüli területen.
2021-05-11Finoman hangoltak a járatokon. Finomat hangoltak a tömegközlekedés érdekében - buszokA Volánbusz Zrt. a lehető legtöbb lakossági igényt figyelembe véve elkészítette a március 1-jén bevezetett autóbusz-menetrend finomhangolását. A módosításoknak köszönhetően javul a Papírgyári út közlekedése műszakváltáskor, javul a Szórád Márton út és Óváros összeköttetése, és sűrűbb közlekedés lesz a Szalki-szigetre.
2021-04-16Tavaszköszöntő, hangulatos kincsvadászat a szigeten.75 árus és tavaszköszöntő hangulat – ez a két legfontosabb tényező jellemezte a Dunai Kincses Kert 2021. április 10-i sokadalmát a dunaújvárosi kempingben.
2021-04-12Napsütéses Dunai Kincses szigetÁprilis 10-én, szombaton délután az idei, meglehetősen szeszélyes április a szebbik, napsütéses arcát mutatta, így már a 14 órára meghirdetett kapunyitásra is szép számú vásári közönség gyűlt össze a hónapról hónapra egyre népszerű Dunai Kincses Kert névre hallgató termelői és kézműves piacon.
2021-04-12A részvétel is számítKét korcsoportban százhuszonnyolc diák indult a megyei katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen 2012. április 10-én Dunaújvárosban a Szalki-szigeten
2021-04-10Városi értékleltár (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozunk városunk rejtett, történész szemmel is értékes kincseire. Lehetnek ezek házakat díszítő alkotások, utcaképi elemek, illetve védett és részleteiben védett épületek. Az utcaképi elemek között találjuk a Szalki-szigeten lévő hajóállomás épületét is. Védendő, megőrzendő az épület anyaghasználata, tömege, modern stílusa. Egykoron szebb napokat is megélt, hiszen volt idő, amikor naponta közvetlen szárnyashajójárat indult a pesti rakpartra.
2021-04-01A Vasmű úti platánokat Sisi ezüst levelű hársfák váltják fel. Zöldülő közterek - fákat ültetnek szerteDunaújvárosbanIsmét jelentős mennyiségű, 32 Sissi-hárssal gyarapodott a dunaújvárosi Vasmű út faállománya. A Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. szakemberei tegnap végeztek az ültetéssel. A munkálatokat Mezei Zsolt alpolgármester számolt be.
2021-03-26Parádés húsvétváró piac volt - de fokozott óvatossággal. Parádésan sikerült a húsvétváró piac a Szalki-szigetenAz árusok és a közönség létszámát tekintve is csúcsra futott a Dunai Kincses Kert. Újra a Szalki-sziget adott otthont a termelői piac kavalkádjának, a sokadalom a húsvétvárás és az óvatosság jegyében telt 2021. március 20-án
2021-03-22Termelői piac és sokadalom. Kézműves portékák és igazi vásári sokadalomMárcius 20-án, szombaton délután 13 órától újra megnyitotta kapuit a Szalki-szigeti kemping ­területén a Dunai Kincses Kert ­helyi termelői és kézműves piac.
2021-03-10Esőemberek és szüleik találkoznak a szigetenAz utóbbi időben sok szó esett a sajátos nevelést igénylő gyermekekről, a probléma nagyságának feltárására egy kerekasztal-beszélgetés-sorozat is indult. A nyáron találkozót szerveznek számukra a Szalki-szigeten.
2021-03-10Rockmaraton-évforduló legalább gondolatbanLassan egy esztendeje már, hogy gyomortájékra befészkelte magát a szorongató kétség a rock, metál, punk zene kedvelőinek, vajon összegyűlhetnek-e az év számukra legfontosabb eseményén, a Rockmaratonon. Tavaly meg kellett barátkozni a gondolattal, legfeljebb fejben lehetnek ott a Szalki-szigeten.
2021-03-01Több száz zenész egyszerre játszik. Több száz muzsikus egyszerre játszikHa a járvány­ügyi helyzet megengedi, akkor 2021. június 19-én Kolozsvár főterén, augusztus 21-én pedig itt, Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten állhat össze a monstre zenekar.
2021-02-26Megérdemelten aratott nagy sikert a tavaszváró sokadalom. Dunai Kincses Kert: masszív siker most isA közelgő tavasz jegyében szervezték meg Dunaújvárosban ismét a Dunai Kincses kert kavalkádját a Szalki-szigeten 2021. február 20-án, délután.
2021-02-22Helyi kincses kínálat. Helyi kincsek vásáraPéksütemények, háztáji finomságok, kézműves dísztárgyak is gazdagították a termelői piac kínálatát febuár 20-án.
2021-02-19Vitás kárrendezés után indul a felújításA járványügyi intézkedések miatt a múlt év novemberétől csak a Szalki-szigeti kempingben található szaunakabinok fogadhattak látogatókat, e lehetőség azonban megszűnt december végén. A tavaly nyáron teljesen kiégett Fabó Éva Sportuszoda finn szaunájának teljes körű felújítása pedig az illetékes biztosítóval történt vitás kérdések rendezése után a közeljövőben kezdődhet el.
2021-02-17Enyhülés várható: a jégre lépni tilos! (képaláírás)Az utóbbi napokban a közösségi oldalakon sokan osztottak meg videókat, képeket arról, hogy téli sportoknak hódolnak a Balatonon, a Velencei-tónál, vagy Szalki-szigeten található szabadstrand jegén. Esetünkben, a Szalki-szigeten hiába volt hosszan tartó hideg idő, főként a napokban levonuló dunai árhullám miatt teljes felületén nem fagyott be az itteni vízterület. Munkatársaink kedden a jégre merészkedtek, ám a parttól pár méterre már azt tapasztalták: baleset- és életveszélyes a jégre menni. A mai naptól enyhülés várható, így tovább vékonyodik a part menti jégtakaró. (teljes szöveg)
2021-01-22Könnyű séta a kincses szigeten. Dunai Kincses Kert: nem tudtak hibázniSzalki-szigeti termelői piac és kézműves vásár
2021-01-18Januári Kincses Kert. A vásárlást élettel tölti meg és élménnyé emeli fel a piacCsak tavaly októberben debütált a Dunai Kincses Kert, de szinte azonnal kiderült, hogy a rác­almási piactér kicsi a sok árulni és a még több vásárolni szándékozónak. Ezért a szervezők – Szilágyi Irén és Tiringer Ákos – egy nagyobb helyszínre, a Szalki-szigetre költöztették a termelői piacot.
2020-12-18A Kincses Kert csodái. Ünnepváró, csodás volt a Kincses KertIsmét nagy siker volt a Dunai Kincses Kert elnevezésű termelői piac és kézműves vásár programja a dunaújvárosi Szalki-szigeten 2020. december 12-én.
2020-12-12A kürtőskalács volt ezúttal is a legnépszerűbbHarmadik alkalommal rendezték meg a Dunai Kincses Kert helyi termelői és kézművespiacot december 12-én
2020-11-27Szigeti neszeneked. Dunai Kincses Kert: jó időben, jó helyen!Tömeges jelenléttel és a vírus veszélyhelyzet nyomán hozott szabályok példás betartásával hálálta meg a közönség, hogy bár új helyszínen, a dunaújvárosi Szalki-szigeten, de megrendezték a Dunai Kincses Kert elnevezésű termelői piac és kézműves vásár programját 2020. november 21-én
2020-11-24Gazdag Dunai Kincses Kert a Szalki-szigetenOktóberben Rác­almáson nyitott, ám a járványhelyzet és az arra adott, településenként megszabott szigorú szabályok miatt a mögöttünk hagyott szombaton már a dunaújvárosi Szalki-szigeten lévő kempingben várta lelkes közönségét a Dunai Kincses Kert termelői vásár.
2020-11-23Kincses sziget (képaláírás)November 21-én, szombaton délután a Szalki-szigeten található kemping adott otthont az eredetileg Rácalmáshoz kötődő Dunai Kincses Kert termelői piacnak, ahol ezúttal is sokszínű és gazdag kínálat várta a vásárlókat, érdeklődőket.
2020-11-16Maratoni küzdelem a folytatásért. Ha esélyt kapnak, lesz Rockmaraton!A járványhelyzet gyakorlatilag kiradírozta az idei fesztiválszezont. Az utóbbi években a Szalki-szigeten jelentkező Rockmaraton stábja is küzd a túlélésért és a reménybeli 2021-es visszatér­ésért.
2020-10-26Most beszéljenek a képek a kiállításrólMint már arról beszámoltunk, rengeteg résztvevője volt a CAC nemzeti kutyakiállításnak, amelyet a Dunaújváros és Környéke Ebtenyésztők Egyesülete rendezett meg a Szalki-szigeti kempingben.
2020-10-19Kiakadt a cukiságfaktor. Nálunk valamennyi kutyus a dobogó legfelső fokán végzettOktóber 18-án, vasárnap a Szalki-szigeten tartották a CAC nemzetközi kutyakiállítást.
2020-09-18Közgyűlés: fontos és forintos döntésekNegyvennél több napirend szerepelt a közgyűlés 2020. szeptember havi nyílt ülésén, amelyet a Városházán tartottak szeptember 17-én. A döntéshozók egyebek mellett a Dunaújváros Vasas Táncegyüttes támogatásáról, a Sándor Frigyes Zeneiskola melletti parkban tervezett szobor kompozícióról, a mobil kézilabda csarnok üzemeltetéséhez szükséges költségekről is szavaztak.
2020-09-18Véget ért a nyár a Szalki-szigeten is2020. szeptember 15-tel bezárt a dunaújvárosi szabadstrand. Orosz Csaba, a dunaújvárosi 10. számú választókörzet önkormányzati képviselőjének tájékoztatója az őszi-téli munkálatokról, beruházásokról.
2020-09-09Ajándékba vitték a Szalki-szigetet. A könyvadományok célja a fiatalok megszólításaHárom, városi intézménynek, valamint a szalkszentmártoni könyvtárnak összesen 250 példányt ajánlott fel Éberhardt Béla erdőmérnök-író legutóbbi, 2016-ban megjelent A mi Szalki-szigetünk című kötetéből a szerző, valamint a könyveit gondozó Meritum Text Kiadó. Az adomány célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a sziget egyedülálló értékeire.
2020-09-04Utószezon a szigetenA hivatalos szezon augusztus 31-ével véget ért a Szalki-szigeten található szabadstrandon. Bár az utóbbi napokban nem volt klasszikus strandidő, a fürdőhelyet kijelölő bólyák még a helyükön vannak, és csütörtökön délelőtt még a büfé is várta a vendégeket.
2020-08-25A Szent István Kupáért kézilabdáztak huszadikánAugusztus 20-án rendezték meg a Szalki-szigeten a III. Szent István Kupát kézilabdában.
2020-08-21"Együtt a közösségért!" Hunor és Magor - éles bevetésen is!Dunaújvárosban tartotta évi rendes összetartását a HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services) hivatásos nehéz kutató-mentő mentőszervezet, valamint a Magor Katasztrófa-elhárításban Résztvevők Támogatásáért Egyesület az elmúlt napokban – a két szervezet közös programjának bázisa a Dunaújvárosi Kemping volt. A Hunor és a Magor együttműködése révén a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkáját segítendő egy új fahíd született a Lebuki-patakra
2020-08-21Barta Endre: csodát láttam a szigetenA sajátos nevelést igénylő, jellemzően autista gyerekek és szüleik találkoztak a Szalki-szigeti kempingben; az eseményre, amelyet az Autisták Országos Szövetsége, valamint az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete is támogatott és koordinált, az ország több pontjáról érkeztek vendégek.
2020-08-07Dunaújváros mesél: "Épül a kikötő"A DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog 1951-es riportot közöl az Élet és Tudomány lapjából. A téma a dunaújvárosi kikötő építése – szemelvények! Nyulasi Zsolt idéz a blogon megjelent cikkből
2020-07-28Teraszos rendezvénytermet is építenek az egykori RemixbenA Modern Városok Program (MVP) keretében jelenleg is nagyszabású munkálatok zajlanak a Szalki-szigeten. Készül a 1300 méter hosszúra tervezett futókör. A régi Remix és a mellette található két épület már az építési szakaszban van.
2020-07-08Újra gyermeksivajtól hangos a napközis tábor. Sok időt töltenek majd a szabadbanAhogy arról beszámoltunk, a múlt héten derült ki, hogy az egyik edzőnek, aki foglalkozást tartott a gyerekeknek, pozitív lett a koronavírustesztje.
2020-07-04Pozitív koronavírus-tesztKoronavírus gyanúja miatt szüneteltetik a központi napközis tábort.Az önkormányzati fenntartásban lévő Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) július 3-án, pénteken, kora délután egy közleményt adott ki a közösségi oldalán az esettel kapcsolatban, Megelőző fertőtlenítés a táborban címmel
2020-07-03Kiváló a strand vízminőségeJúlius 2-án, csütörtökön két sajtótájékoztatót tartott „vizes” ügyekben a városvezetés. Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester a Fabó Éva Sportuszodában tartott tájékoztatón elmondta, érzékelve a lakossági igényeket, újabb idősávot nyitnak meg a vendégek előtt jövő hét elejétől, így 11.30 és 13.30 között is látogatható lesz az uszoda.
2020-07-03Túl a Szabadstrand takarításonMezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester sajtótájékoztatót tartott a szabadstrand használatával kapcsolatban
2020-07-03Programözön gyerekeknek a kempingbenEgész napos elfoglaltságot biztosítanak 2020. nyarán az Erzsébet táborok az iskolás gyermekek számára. A programok a Szalki-szigeti kempingben zajlanak
2020-06-26Nyáritábor-választék. Kézműveskedés, festés és színház előadás is leszNagyon sok táborozási lehetőség közül választhattak a szülők, hogy hol és mivel töltsék a gyermekeik a nyári szünidőt. A többi között kézműveskedés, festés, hennázás, színházi előadás szerepel az MMK kínálatában, a napközis táborban pedig a szabadban játszhatnak a fiatalok.
2020-06-19A strand már szabad, az idő még esős. A strandidőre még várnunk kellAz utóbbi évekhez hasonlóan június 15-ével, azaz e héten hétfőtől hivatalosan is megkezdődött a szezon a térség népszerű fürdőhelyén, a Szalki-szigeten található szabadstrandon. Az igazi strandidővel azonban egyelőre még adós maradt a nyár első hónapja.
2020-06-19A nyári napközis tábor ezúttal a kemping leszA táboroztatás részleteiről sajtótájékoztatót tartott Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, Farkasné Vörös Magdolna, a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) igazgatója, valamint Balatoni Éva, a DVG Zrt. szolgáltatási szervezője.
2020-06-17Elmarad a jubileumi, de jövőre pótoljákMivel a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozást 2020. augusztus 15-ig meghosszabbították, a 30. jubileumi Rockmaraton fesztivált egy évvel elhalasztották a szervezők, és 2021. július 5–10. között fogják megrendezni a jól megszokott és megszeretett helyszínen, a dunaújvárosi Szalki-szigeten.
2020-06-15Szabadtéri főzőcskeÉvek óta népszerű helynek számítanak a családok, baráti társaságok körében az alsó Duna-parton, a madárles szomszédságában, és a Szalki-szigeten kialakított tűzrakóhelyek: kiváló lehetőséget kínálnak szabadtéri főzőcskéhez, grillezéshez. A járványveszély enyhülésével, valamint a tűzgyújtási tilalom feloldásával egyre többször szállnak fel ínycsiklandozó, kellemes illatok a tűzrakóhelyekről.
2020-06-11Nyári táborok az MMK-ba és a szigetenJáték és alkotás a szabadban mottóval az idei nyáron is kézműves tábort szervez több turnusban, június 22. és augusztus 14. között a Munkásművelődési Központ, ahol a kreatív foglalkozások mellett játék, sport, mese és színházi előadás is várja majd a fiatalokat. A nyári központi napközis tábor helyszíne ezúttal a Szalki-szigeten található dunaújvárosi kemping lesz.
2020-06-08Működjön itt az ország legjobb utánpótlás-nevelő műhelyeKötetlen hangulatú szezonzáró összejövetelt tartott június 5-én, pénteken a Szalki-szigeti kempingben a DSE Röplabda Akadémia, amelyen értékelték a mögöttük hagyott csonka szezont, és szó esett az új idény kihívásairól és nagy terveiről is.
2020-06-00Nyári pihenés és kikapcsolódásMedgyesi Miklós, az önkormányzati sajtószóvivője ismerteti a dunaújvárosi pihenési és kikapcsolódási lehetőségeket 2020 nyarán: Kalandpark, kemping, üdülők, uszoda és élményfürdő.
2020-05-29Június közepén nyit a strand a szigeten. Június közepén nyitA Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) május 19-én kiadott útmutatása szerint legkorábban június 1-jével javasolt a kijelölt természetes fürdőhelyek megnyitása. A helyi önkormányzatot arról kérdeztük, mikor vehetik birtokba a fürdőzők a Szalki- szigeti szabadstrandot.
2020-05-15Fontos információkat bontottunk kiPintér Tamás polgármester online fogadóórát tartott a minap. Az „eseményen” történtek első részét egy videóban publikálták az önkormányzat hivatalos honlapján.
2020-05-06Felelős döntéssel elhalasztották a City RocksotA járványhelyzetre való tekintettel a CityRocks Hungary (Magyarország legnagyobb rockzenekara) Dunaújváros önkormányzatával közösen úgy döntött, hogy idén, július 25-én nem rendezik meg a Szalki-szigeten az ország legnagyobb ilyen típusú koncertjét.
2020-04-28Részvételi rekordra készültek a szigeten. Amíg lehet, kivárnak, hogy a zenei katarzis ne maradjon elMintha ködben szurkálnánk – mondta Gajda Ferenc, az MTV CityRocks főszervezője, amikor arról érdeklődtünk nála, a július végére Dunaújvárosba tervezett, az eredeti várakozások szerint félezernél is több résztvevővel megvalósuló különleges zenei produkció megrendezésére lát-e esélyt a kialakult veszélyhelyzet miatt.
2020-04-18További szigorítás a Duna-parton és a Szalki-szigetenA kormány döntése értelmében e héten szombattól vasárnap éjfélig hozhatnak korlátozó intézkedéseket a települések polgármesterei. Ezzel a lehetőséggel élve Pintér Tamás, a város polgármestere úgy rendelkezett: az alsó és felső Duna-part valamint a Szalki-sziget területét csak egyénileg végzett sporttevékenység és háziállat sétáltatása céljából lehet igénybe venni.
2020-04-11Szigorú ellenőrzést kért a polgármesterPintér Tamás, Dunaújváros MJV polgármestere szigorúbb ellenőrzést, folyamatos utcai jelenlétet kért a rendőrségtől és a polgárőrségtől a húsvéti hétvégére elsősorban a város frekventált helyein, beleértve a Duna-partot és a Szalki-szigetet is.
2020-03-21Szembetűnő hulladékMég a felületes szemlélődés során is gyakorta feltűnik, mennyi apróbb-nagyobb szemétgóc található a város egyik legnépszerűbb kirándulóhelyének számító Szalki-szigeten és közvetlen környékén.
2020-03-13Nagyszabású erdőtelepítés a város szélénMezei Zsolt Dunaújváros alpolgármestere és Mészáros László dunaújvárosi főerdész tartott sajtótájékoztatót a nagyszabású önkormányzati faültetéssel kapcsolatban a Szalki-szigeten 2020. március 12-én, csütörtökön. Mezei Zsolt elmondta, hogy az önkormányzat a 6-os út mentén és a Szalki-szigeten közel harmincezer facsemetét ültetett el az elmúlt időszakban. A kocsányos tölgyeket a 6-os út mellett közel egy hektárnyi, a szigeten több mint két hektárnyi területen ültették el. A Szalki-szigeten egy ártéri öreg nyárfás helyére telepítették az új facsemetéket. Olyan fákat választottak, amelyekben az eljövendő generációk is gyönyörködhetnek, és élvezhetik majd egy parkerdő előnyeit.
2020-03-07Szépül a sziget, épül az új Remix. Megújul, és tovább szépül a Szalki-szigetMegújul és tovább szépül a dunaújvárosi Szalki-sziget a Modern Városok Programban rögzítettek szerint. A Remixként ismert épület bontása elkezdődött, s a tervek szerint idén elvégzik a sziget rekreációs fejlesztéseit. A munka határideje 2020. vége.
2020-02-24Biztos már a szigeti rockmenü200 zenekarral, köztük több mint 30 nemzetközi fellépővel kényezteti a műfaj híveit a fesztivál a Szalki-szigeten július 6–11. között.
2020-02-14KözmeghallgatásKözmeghallgatást tartott a dunaújvárosi önkormányzat vezetése 2020. február 11-én a dunaújvárosi városháza házasságkötő termében.
2020-02-13Teljes a fellépők listájaAz idén harmincadik évfordulóját ünnepli a Rockmaraton, melyet Dunaújvárosban hatodik éve rendeznek.
2020-01-28Több száz metálvillával és még több decibellel. Itt az idő, legyünk a rockzene fővárosa!Újabb rockzenei rendezvénynek ad otthont Dunaújváros, egész pontosan a Rockmaratonok nyomán már metálszentéllyé magasztosult Szalki-sziget. Július végén egy nemzetközi színvonalú produkció érkezik hozzánk.
2020-01-21Befagyott, de egyelőre veszélyes. Még híznia kellene a jégnekBár az utóbbi napok hidegebb időjárásának köszönhetően befagyott a Szalki-szigeten található szabadstrand vízfelülete, a jég vastagsága mindössze pár centiméter, így nem alkalmas a téli sportokra.
2020-01-04Ma is emlékszik arra a napra, amikor egy embert megmentettKis híján végzetes tragédiába torkollt egy ártatlannak indult fürdőzés két és fél évvel ezelőtt a Szalki-szigeti szabadstrandon, a Rockmaraton ideje alatt. Egy 35 év körüli férfit kellett a vízből kimenteni. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a „szerencsés áldozat” Németh Claudiának köszönhette életét, akinek a vízimentős kiképzése után ez volt az első bevetése.
2019-11-25Lelőhely a szigettől északra. Lelőhely, amely csak alacsony vízállásnál mutatja meg magátAmi biztos, Árpád kori romokat rejt a Duna medre a Szalki-szigettől északkeleti irányban. A kiterjedt lelőhelyről a lapunkban gyakran publikáló fotós, Holczer Tibor készített drónfelvételt. Buza Andreát, az Intercisa Múzeum régészét és dr. Tóth János Attila búvárrégészt kérdeztük a felvételekről.
2019-11-08Rendkívüli közgyűlést tartottak. Megkezdte a munkát az új képviselőtestületMódosították az SZMSZ-t: lesz idősügyi és szociális tanácsnok Utassy Éva; közbiztonsági tanácsnok Orosz Csaba; ifjúságügyi tanácsnok Raduka Zsuzsanna. Döntöttek a képviselői tiszteletdíjakról. Megteszik a lépéseket a közvilágítási rendszer teljes felülvizsgálatához. Dr. Bajáki és Társa Ügyvédi Iroda lett megbízva a DVG Zrt. és a DKKA Nonprofit Kft. átvilágítására, az ezzel kapcsolatos jogi feladatok ellátására. A DVG igazgatósági tagjait visszahívták, a DVG új igazgatósági elnöke Illéssy István, további tagok. A Dunanett, a DVCSH a DKKA az MMK felügyelő bizottsági tagjai. Az Uniszol ideiglenes csarnoképítése.
2019-10-08DKKA séfek csatája. Csapatépítő tréning a szigeten: előre főzek a medve bőréreOktóber 4-én,péntek délután a DKKA felnőttcsapatának hölgytagjai bebizonyították, hogy nem csak kézilabdázni, hanem főzni is tudnak. Négy csapatban küzdöttek meg az „arany fakanálért”, négy különböző étellel elkápráztatva az alkalmi zsűrit.
2019-10-04A Rockmaraton első nagyágyúi2020. július 6–11. között ezúttal is a dunaújvárosi Szalki-sziget ad otthont az immár 30. Rockmaratonnak.
2019-10-00Létesítményi tűzoltók vetélkedése Szent Flórián nevében. Ismerkedés és az erőnlét felmérése2019. szeptember 14-én rendezte meg a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Tűzoltó Szövetség Létesítményi Tagozata a már hagyományos, a sorban XXIII. Flórián Kupa versenyeit a Szalki-szigeten. Nyilatkozik a versenyről Udvardi Sándor, a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetségének elnöke.
2019-09-16A papírgyár és a Dunaferr csapatai is bizonyítottakA XXIII. Flórián Kupát a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (LTSZ) és a Magyar Tűzoltó Szövetség Létesítményi Tagozata szeptember 14-én, szombaton Dunaújvárosban a Szalki-szigeten rendezte meg húsz csapat részvételével, ezek az ország tizennégy pontjáról érkeztek a városba.
2019-09-14Ősszel folytatódnak a beruházások a szigetenA Szalki-sziget jövőjével, fejlesztésével kapcsolatban tartottak szeptember 12-én, csütörtök délután sajtótájékoztatót a szigeten.
2019-09-13A Szalki-sziget jövőjéről (is). A Szalki-sziget Dunaújváros egyik ékköveA Szalki-sziget jövőjével kapcsolatban tartottak szeptember 12-én délután sajtótájékoztatót a szigeten.
2019-09-13Folytatóddik a Szalki-sziget fejlesztése. Dunaújváros a térség vezető turisztikai központja lehetDr. Guller Zoltán Cserna Gábor polgármesterrel és Mádai Balázzsal, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatójával tartott sajtótájékoztatót a várost érintő turisztikai fejlesztésekről és a Szalki-sziget ebben elfoglalt szerepéről.
2019-09-06Cikluszáró közgyűlés - a viták mellett érdemi döntésekkelA jelenlegi forgatókönyv szerint a szeptember 5-i, csütörtöki volt az utolsó közgyűlés az október közepi önkormányzati választások előtt. Ennek megfelelően tetőzött a kampányretorika is. Cikluszárás köszönetekkel, kölcsönös bírálatokkal, és ami fontosabb: számos, a város jövőjét befolyásoló döntéssel.
2019-08-29Véget ért a gólyatábor, hétfőn már sulikezdésBefejeződött a Széchenyi István Gimnázium kétnapos gólyatábora. Augusztus 27-én, kedden az iskolában, illetve az élményfürdőben, a szerdát pedig a Szalki-szigeti kempingben töltötték a diákok.
2019-08-23Szabadságszerető nemzet vagyunk és az érdekeinkért keményen kiállunkIdén is a Szalki-sziget adott otthont a huszadikai programsorozatnak.
2019-08-23Az ünnepen is sokan döntöttek a sportolás mellettAz augusztus 20-i ünnepi forgatag részeként az I. Szent István Kupa keretein belül különböző sportágakban mérték össze a versenyzők tudásukat a Szalki-szigeten. Eredmények a cikkben.
2019-08-21A magyarok kenyere. A magyarok kenyere kiemelt helyet kaphatott az asztalonA keresztény magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án Dunaújváros ünnepi asztalán ebben az esztendőben a magyarok kenyere is kiemelt helyet kapott. Ugyanis városunkat az a megtiszteltetés érte, hogy otthont adhatott a búza-összeöntési rendezvénynek.
2019-08-21Sportoltak is az ünnepen (képaláírás)Szent István kupa elnevezéssel hirdették meg az augusztus 20-ai ünnepi eseményekhez kapcsolódva a strandfoci-, strandkézilabda- és strandröplabda-bajnokságot, valamint a darts-mérkőzéseket. A versenyeket kedden délelőtt tíz órától rendezték meg a Szalki-szigeten lévő sportpályán. Sportolók és szurkolók egyaránt remekül érezték magukat – a hőség ellenére. (teljes szöveg)
2019-08-19Szórakozás és önfejlesztésHárom napon át a Szalki-szigeten pihentek és szórakoztak a cserkészek.
2019-08-17Kikapcsolódni jöttek a cserkészek a szigetre. Kikapcsolodni jöttekAugusztus 17-én elstartolt a cserkészek legnagyobb kulturális eseménye, az országos cserkésztalálkozó, a Scoutland a Szalki-szigeten.
2019-08-12Már három napos dzsemborivá nőtte ki magát a Bimmer parádéA nyárias napsütésre nem lehetett panasz, sőt, mintha kicsit túl is tolta volna az időjárás a meleget , így aztán igazán kellemesre sikeredett a Szalki-szigeti kempingben és az alsó Duna-parti sétányon tartott Bimmer parádé.
2019-08-10BMW-sek randevúja. Csodamasinák, s minden, amit egy parádé adhatAugusztus 9-én reggel útjára indult a háromnapos dzsembori, a Bimmer parádé névre keresztelt autóstalálkozó, amelyen a BMW-k szerelmesei adnak randevút egymásnak.
2019-08-09Délután szegik meg az új kenyeret. Délután lesz a polgármesteri köszöntő és a kenyérszegés, hog sokan lehessenek részeseiCserna Gábor polgármester és Kiss András ügyvezető körüljárta augusztus 8-án a Szalki-szigeti épített színpad környezetét.
2019-07-26Egyre népszerűbb a kempingA nagyrendezvények után is pezseg az élet a Szalki-szigeten.
2019-07-26Strandröplabda bajnoki a Szalki-szigetenAz MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság negyedik fordulójának küzdelmeiről. Papírforma a férfiaknál, meglepetés a nőknél.
2019-07-22Látogatói rekordot döntött az 5. dunaujvárosi RockmaratonA július 2. hetében metálparadicsommá változott Szalki-sziget pontosan egy hete nyerte vissza csendes, rocker- és punkmentes arculatát.
2019-07-22A strandok nagymenőiJúlius 19-től 22-ig, péntektől vasárnap késő délutánig – immáron harmadik alkalommal – a Szalki-sziget adott otthont az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság negyedik fordulójának, amely ezúttal is izgalmas csaták sorát szolgáltatta a lelkes közönségnek.
2019-07-20Strandröplabdázóké a hétvégén a Szalki-sziget. Az ország legjobb játékosai a sziget izzó homokjánJúlius 19-én, pénteken délelőtt az U 18-as korosztály küzdelmeivel megkezdődött a Szalki-szigeten az országos strandröplabda bajnokság negyedik fordulója, amelyen a sportág hazai klasszisainak szurkolhat a közönség vasárnap délutánig.
2019-07-15Rock N Takker tart rendet a Rockmaraton területénVarga Zoltán főszervező Magyarország egyik legigényesebb fesztiváljának titulálta a Rockmaratont. Ebben komoly szerepe van a Rock N Takker csapatának, amely immár ötödik éve felel a tisztaságért.
2019-07-15Semmi pénteki punnyadás a Rockmaratonon: tolták ezerrelA legsúlyosabb zenekarokat hét végére tartogatták, nem csoda, hogy addigra már a helyszínen sem lehetett kapni napijegyet.
2019-07-15Végeláthatatlan tömegBeigazolódott, amit sejteni lehetett, a Sold out tábla kikerült az ötödik dunaújvárosi Rockmaraton fesztivál látványos kapujára július 13-án, szombaton, a zárónapon.
2019-07-13Nihilizmus és füst az arénában, avagy a fekete ötven árnyalataNagyon okosan ki van találva ez a Rockmaraton, hiszen minden napra megvan az a műfaj, aminek a fellépői túlnyomó többségben vannak aznap. Így aki csak egyfajta stílus elkötelezett rajongója, nagy dózisban kapja az áldást. Vagy átkot.
2019-07-12Életük nagy napját a szigeten élhették átA Rockmaraton fesztiválon már többször tartottak esküvőt, igaz, eddig csak „játszásiból”. Július 11-én egy új hagyományt teremtettek, ugyanis Cserna Gábor polgármester és Székely Erika anyakönyvvezető hivatalosan összeadta a fesztivál első házaspárját, Dvorák László Ferencet és Molnár Zseraldina Ágnest, akik tegnap dél óta házaspárként élik tovább életüket.
2019-07-12Családias hardcore-parádé és folk mulatás volt szerdai menüJúlius 10-én, szerdán tekintélyes tömeg hömpölygött a szigeten, ami valószínűleg mainstream zenekaroknak volt köszönhető.
2019-07-12A legigényesebb fesztiválJúlius 11-én elérkeztünk a Rockmaraton fesztivál félidejéhez. Varga Zoltán operatív szervezőt kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.
2019-07-11Punkokra és goblinölő power metálosokra szakadt a szigetJúlius 9-én, kedd délelőttre már teljesen megtelt a hétfőn még foghíjas kemping és a világ rendje is helyreállt, amikor dél tájt megérkezett Rockfater.
2019-07-11Zászlóval köszönték meg, hogy itt maradtakA szigorúan zárt körű csoport, az Intercisa Legion különítménye az első dunaújvárosi Rockmaraton fesztiválon alakult a metálzenét kedvelő dunaújvárosiakból.
2019-07-10Reggeli vívás, este pongó. Keddre könyörtelenül beindult a rockbuli a Szalki-szigetenA halászcsárdáig kígyózó sorral, sátorépítéssel, könnyed kártyapartikkal egy jó sör mellett és helyi zenekarok délutáni bemelegítős, de szívből jövős, estére tömegmegozgatós-tombolós koncertjeivel indult július 8-a, hétfő.
2019-07-09Már ötödször Dunaújvárosban. Már a nulladik nap is tömeget vonzott a Rockmaratonon. Újvárosé a nagyszínpadJúlius 8-án délelőtt tíz órai kapunyitás előtt úgy nézett ki a Szigeti út, hogy egy teljes sávot elzárva a halászcsárdáig ért a várakozó sor vége.
2019-07-05Három párt esketnek meg az idei RockmaratononCsak egyetlen évre – a jubileumi 25-re – tervezték a Rock­maraton vendégeskedését Dunaújvárosban. Idén mégis már az 5. alkalommal foglalja el a fekete sereg a Szalki-szigetet. Július 4-én, sajtóbejárást tartott Cserna Gábor polgármester és Varga Zoltán, a fesztivál főszervezője.
2019-07-04Szabad a strandolás a Szalki-szigetenVízimentő szolgálat is rendelkezésre áll a nyitvatartási időszakban.
2019-07-04Jó és kiváló minősítést kaptak térségünk természetes fürdőhelyei. Bátran választhatjuk az ellenőrzött fürdőhelyeketA nyár eleji dunai árhullám levonultával június 21-én hivatalosan is megnyitott Dunaújváros kedvelt fürdőhelye a szabadstrand, amely az utóbbi évekhez kapcsolatban „jó” minősítést kapott az illetékes ellen­őrző szervezettől – olvasható az Országos Közegészségügyi Intézet tájékoztatójában.
2019-06-28Gasztronap a kempingben. III. Horgász- halászlé és halfőző versenyMúlt szombaton az önkormányzat, a Tourinform és a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület szervezésében tartották meg a kemping területén.
2019-06-25A Cetcápák sikere a Szalki-szigetenA Szalki-szigeten június 22-én, szombaton második alkalommal rendezte meg a Peca Kupa amatőr kispályás labdarúgótornát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség.
2019-06-24Nagy fogások a tóból, finom fogások a tányéron. Több száz liternyi ízletes halászlé rotyogott a tűzönNegyven horgász és huszonkét asztaltársaság jelentkezett a június 22-i, szombati horgász-, halászlé- és halfőző-versenyre.
2019-06-22Újra vár bennünket a szabadstrand (képaláírás)A dunai árhullám levonulása után lehet fürödni a szabadstrandon, tájékoztatta a Dunaújvárosi Hírlapot Balatoni Éva, a DVG Zrt. szolgáltatási ágazatának munkatársa. (nem teljes szöveg)
2019-06-21Már csak egy igen kell, és nyitnak is!Egy hete ezen hasábokon úgy fogalmaztunk, hogy a dunai árvíz levonulta, majd a takarítás után vélhetően az előttünk álló hétvégén nyit a város és a térség népszerű fürdőhelye, a Szalki-szigeten található szabadstrand.
2019-06-15Kánikula a javából - enyhülésre várva. Meglehetősen korán érezett az első hőhullámJúnius második hetében már sorra dőlnek a melegrekordok, és az időjósok szerint e nyáron hosszú távon is erre kell majd felkészülni. A hét közepén elrendelt hőségriadó miatt számos vízvételi pontot alakítottak ki Dunaújvárosban. Cserna Gábor polgármester pénteken délelőtt 10 órától osztott palackos vizet a járókelőknek.
2019-06-12Az előkészületekkel már jórészt végeztekAhogy beköszönt a kánikula, mindannyian vízpartra vágyunk, Dunaújváros pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szabadstrandon kulturált körülmények között fürdőzhetnek a város lakói.
2019-06-11Kőrisek, nyírek, tölgyek és hársok a szigeten. Közel ötven új facsemete a szabadstrandonA Pentelei Waldorf Iskola és a Csigadombi Waldorf Óvoda összefogásának eredményeként 47 fát ültettek a Szalki-szigetre június 7-én, pénteken délután.
2019-06-04A homokon rúgták és dobtákAz első alkalom sikerén felbuzdulva (ami ifj. Pribék István ötlete volt), ezúttal kilenc lány, valamint kilenc fiú együttes nevezésével második alkalommal rendezték meg hétfőn a Szalki-szigeten a szabadstrand homokos pályáin a középiskolás diákok számára kiírt Mozdulj meg! strandkupát.
2019-06-00Dunaújváros fejlesztési lendületbenCserna Gábor polgármester nyilatkozik a 2019 nyarán folyamatban lévő fejlesztésekről: Vidámpark, Szalki-sziget, uszoda, csatornázás, Vasmű út és háziorvosi rendelők.
2019-05-00Szabadstrand - már szezon vanIsmertető a 2019. június 1-jén kinyitó szabadstrandról és a DVG Zrt. Siófok-Balatonszabadin és Balatonkenesén található üdülőiről.
2019-03-29Elkészült a mederkotrás a horgászok tanyájánál: szép hely lett. A Szalki-sziget újjáépítése mind több vendéget vonzA helyszínen szemlélték meg a város vezetői a horgásztanya előtti öbölszakasz kotrásának eredményét, a rendbehozott környezetet.
2019-02-07Szépen gyarapodik már a RockmaratonAz utóbbi hetekben számos új név került fel a Rockmaraton műsorlistájára.
2019-02-00A jövő városa - mostBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a 2018-as dunaújvárosi fejlesztésekről és a jövőbeli tervekről.
2019-01-17Mindhalálig rock'n'roll, mindörökké szerelemSok minden jó a Rockmaratonban, de a legjobb az, hogy sosem a sablonok mentén haladnak, minden évre kitalálnak valami újdonságot, valami olyat, ami eddig még nem volt. Ilyen a Rockmaraton-lagzi is, amire óriási igény volt, és a szervezők úgy döntöttek: legyen!
2018-11-22Így mentettek meg bennünketA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Bán Boglárka, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása.
2018-10-30Állati jó show volt. Négylábú szépségek, a fajtájuk legjobbjaiTöbb száz fajtatiszta eb mérettette meg magát a Szalki-szigeten október 28-án, vasárnap. A Nemzeti CAC kutyashow lehetőséget adott az ország tenyésztőinek arra, hogy kemény munkájukról legkiválóbb kutyáikon keresztül tegyenek tanúbizonyságot.
2018-10-13Éberhardt legújabb kiadványa. Kifogyhatatlan történetű szigetünkKét éve jelent meg és szokás szerint nagy sikert aratott Éberhardt Béla egykori dunaújvárosi erdőmérnök akkori új könyve, A mi Szalki-szigetünk.
2018-10-12Újabb Éberhardt-alkotás jöttIsmét sokan voltak kíváncsiak a múzeum előadótermében október 11-én este Éberhardt Béla nyugdíjas erdőmérnök, egykori dunaújvárosi erdész előadására.
2018-10-05Mentés máskéntA Fejér Önkéntes Mentőszervezet tagjai múlt hétvégén (2018.09.29-09.30.) 24 órás újraminősítő gyakorlaton vettek részt a Szalki-szigeten kialakított különböző, a valóságos vészhelyzeteket utánzó helyszíneken
2018-10-03DVD-kiegészítés a Szalki-szigetrőlÉberhardt Béla A mi Szalki-szigetünk című, 2016-ban a Meritum Text Kft.által kiadott könyvéről sok jót írtunk már (megérdemelten) – ezt most azzal folytathatjuk, hogy megvan a könyv folytatása!
2018-10-01A romokban rekedt embereket mentették. Valós katasztrófahelyzeteket szimuláltak és oldottak megNemzeti minősítő gyakorlaton vett részt a Fejér Önkéntes Mentőszervezet szeptember utolsó hétvégéjén. Valós katasztrófahelyzetet szimuláltak, miközben valós mentési szituációkat oldottak meg.
2018-10-00Búvárcsapatban dolgoztak a dunaferres önkéntesek. Nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatDunaferres munkavállalók (Devecseri Máté, Szilágyi Zsolt) is voltak résztvevői annak a nemzetközi készenléti és válaszadási katasztrófavédelmi gyakorlatnak, amelyet szeptember 28-30-a között Dunaújvárosban, a szabadstrand területén szervezett meg a Magyar Vöröskereszt.
2018-09-29Ha katasztrófa történne velünk, ők segítenének! Vöröskeresztesek a viharban: katasztrófahelyzetben voltak„A szomszéd segít először!”: ennek a gondolatnak a szervezetszerű megvalósítását láthattuk szeptember 28-án, pénteken a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti és válaszadási gyakorlatán, a szabadstrandon.
2018-09-28Katasztrófa-elhárítási vöröskeresztes gyakorlatNyolc ország vöröskeresztes szakemberei vesznek részt a Szalki-szigeti gyakorlaton.
2018-09-19Létesítményi tűzoltók versenyeztek nálunk. Létesítményi tűzoltók látványos versenyét rendezték meg a szigetenAz esemény rangjának megfelelő körümények között kezdődött meg a XXI. Flórián Kupa és a tűzoltó szakmai nap szeptember 15-én, szombaton a Szalki-szigeten.
2018-09-17Tűzoltók versenye (képaláírás)Ismét városunkban rendezték meg a létesítményi tűzoltók országos versenyét, a XXI. flórián kupát a Szalki-szigeten, szeptember 15-én, szombaton, háromszáz ember részvételével. (teljes szöveg)
2018-09-14Szabadstrand. Sokan hűsöltek a szabadstrandonArnold Miklós, a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. szolgáltatási ágazatvezetőjének beszámolója a szabadstrand állapotáról, kihasználtságáról.
2018-09-14Jövőre is Rockmaraton!A Rockmaraton szervezői hétfőn (2018.09.10.) bejelentést tettek a facebookon: jövőre is Dunaújváros ad otthont a zenei fesztiválnak, amelyet július 8-14. között rendeznek meg. A napi látogatószámot 600 főben maximalizálják.
2018-09-14Visszavárjuk a rockereket jövőre is. Most már egészen biztos, hogy jövőre is nálunk lesz a Rockmaraton fesztiválAz esemény nagyon pozitív képet alakított ki a rockerekről a lakosság szemében, a fesztiválozók pedig imádják a Szalki-szigetet. Varga Zoltán elégedetten nyilatkozott az idei fesztivál értékelése kapcsán, és az sem mellékes, hogy a Rockmaraton turisztikai jelentősége is óriási Dunaújváros számára.
2018-09-00Létesítményi tűzoltók versenye. A tűzoltás csapatmunkaTöbb éves hagyomány, hogy szeptemberben Dunaújvárosban találkoznak az országban dolgozó létesítményi tűzoltók. 2018. szeptember 15-én a Szalki-szigeten rendezték meg versenyüket. csaknem százhetven tűzoltó, tizenhét fél, illetve tíz teljes rajban tett próbára szakmai felkészültségét és fizikai állóképességét. Nyilatkozik Fülep Zoltán tűzoltó ezredes és Hegedűsné Hájas Anita, a papírgyár tűzoltóságának híradó ügyeletese.
2018-09-00Cserkész évnyitó-toborzóBeszámoló a nemzetközi cserkészdzsemboriról, ami 2018. július 28 és augusztus 4. között zajlott a dunaújvárosi Szalki-szigeten.
2018-08-30Tábori napokkal készültekMozgalmas napokon készülhettek fel jövendő széchenyis éveikre a gimnázium leendő elsősei. A gólyatábor augusztus 29-én, szerdán a szalki-szigeti kempingben folytatódott, ahol ismét bizonyíthatták felkészültségüket a diákok.
2018-08-24Augusztális. "Nemcsak a jelenünket, hanem a jövőnket is tervezzük és építjük"Az államalapítás és az új kenyér ünnepe alkalmából egész napos programokkal várták a városlakókat a Szalki-szigeten hétfőn (2018. 08. 20.).
2018-08-24Ezer cserkész. Újabb nagyrendezvény. Cserkészek százai vertek tábort a Szalki-szigetenÚjabb nagyrendezvénynek adott otthont múlt hétvégén a Szalki-sziget. Ezúttal közel ezer cserkész vert tábort a kempingben a szabadstrand mellett.
2018-08-24Nagy csaták a strandon. Idén is megrendezték a Szent István Kupát a szigetenIdén (2018) is óriási sikert hozott a dunaújvárosi Szalki-szigeten megrendezett Szent István Kupa, melyen a szokásos csapatsportágak mellett különböző ügyességi versenyek is voltak
2018-08-23Három sportág is a homokonÓriási érdeklődés mellet zajlott augusztus 20-án a Szalki-szigeten az I. Szent István-kupa, amelynek keretében több csapatsportágban, illetve különböző ügyességi versenyeken mérhették össze tudásukat a fiatalok.
2018-08-21Megszegték az új kenyeret. Emlékezünk a múltra, és levonjuk a tanulságokatEgész napos programsorozatot kínált Dunaújváros augusztus 20-án, a Szalki-szigeten zenével, tánccal, ünnepi műsorral. Az ünnepi megemlékezést Cserna Gábor polgármester szavai nyitották.
2018-08-18Nagy cserkészbuli (képaláírás)Alig hűlt ki a helyük a közép-európai dzsemborisoknak, újra cserkészek vették be a Szalki-szigetet. A nyár legnagyobb cserkészbulijára, a Scoutlandra érkeztek a táborozók, akik az augusztus 17–19. közötti cserkész kulturális fesztiválon napközben párhuzamosan futó programokon vesznek részt, este pedig koncert, táncos mulatságok várják a fiatalokat.
2018-08-10Hatszáz fős számháború. Résen voltak és sokat segítettek a cserkészek dunaújvárosi ittlétük alattKépes beszámoló a Közép- európai Cserkészdzsemboriról (2018. július 28-től augusztus 4-ig)
2018-08-10Hazai győzelmek. Nagy csaták a strandonA férfiaknál a DAC, míg a hölgyek mezőnyében a dunaújvárosi Steel Beach Girls csapata nyerte a Szalki-szigeten megrendezett II. Pentele Kupa elnevezésű strandkézilabda tornát.
2018-08-10Tüzijáték lesz a javábólA korábbiaknál látványosabb és színesebb tűzijáték, több generációt is megszólító könnyűzenei program, közlekedési kötelezők – így készül a város az államalapítás ünnepére.
2018-08-09Nyugodt napok a Dunán. Nem sodorhat bajba a DunaNincs mitől tartania azoknak a dunaújvárosiaknak, akik a víz közelében szeretnék tölteni a forró nyári napokat. A nagy Dunán és a szabadstrandon is minden a legnagyobb rendben van, a rend őrei itt is figyelnek a biztonságra.
2018-08-09Cserkészek táboroztak (képaláírás). Városunkban táboroztak a visegrádi négyek cserkészeiLáthatóan jó hangulatban telt a visegrádi négyek országaiból érkező cserkészek számára szervezett nemzetközi találkozó, amelynek Dunaújváros adott otthont. A Szalki-szigeten táborozó fiatalok az önkéntes munka mellett a szórakozásra, kikapcsolódásra is szántak időt. (teljes szöveg)
2018-08-07Balogh Beatrix újra dobálta a gólokat. Örömjáték a rekkenő hőségbenEgy nagyszerű, igazi nyári sport­eseménynek, a II. Pentele Strandkézilabda Kupának találták meg a helyét Dunaújvárosban, a szabadstrandon augusztus 4-én, szombaton. Nyolc csapat feszült egymásnak, hogy – igaz, nem vérre menő módon – megküzdjenek az elsőségért. Az esemény sikerrel és jókedvűen zárult.
2018-08-06Véget ért a dzsemboriVéget ért a 20. Közép-európai Cserkészdzsembori, a CEJ (Central European Jamboree) egyhetes programsorozata.
2018-08-06Hazai sikerek születtek homokonA II. Pentele strandkézilabda-kupát rendezte meg – az ezt a szak­ágat játszva, jókedvükben is művelők számára – a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség a Szaki-szigeten augusztus 4-én, szombaton.
2018-08-04Jó a vízminőség. Továbbra is jó a vízminőség a strandonA strandszezon kezdete óta rendszeresen adunk hírt a sokak által látogatott népszerű fürdőhely, a Szalki-szigeten található szabadstrand vízminőségéről.
2018-08-03Cserkészparti.Önkéntes munkával segítenek a cserkészek. Idén a Szalki-szigeten vert tábort a közel hétszáz fiatal2018. július 28 és augusztus 4. között Dunaújváros adott otthont a Szalki-szigeten a Közép-európai Cserkészdzseborinak.
2018-08-02Segítő attitűddel. Segítő attitűddel érkeznekA terveknek megfelelően augusztus 1-én is folytatták az önkéntes közösségi munkát a 20. Közép-európai Cserkészdzsembori, a CEJ (Central European Jamboree) résztvevői.
2018-08-01Munka és szórakozás megfér egymás mellett. Nem csak a munkáról szól a táborMár túl van a félidőn a 20. Közép-európai Cserkészdzsembori, a CEJ (Central European Jamboree), amelyet a Szalki-szigeten rendeztek meg. A közösségi munka folytatódik, ám szórakozásra is van idő.
2018-07-31Önként és dalolva. Önként és dalolva dolgoztakJúlius 31-én, hétfőn már kimozdultak a Szalki-szigetről a 20. Közép- európai Cserkészdzsembori, a CEJ (Central European Jamboree) résztvevői. Természetesen segíteni indultak.
2018-07-30Cserkész találkozó a Szalki-szigeten. Cserkészek táboroznak a Szalki-szigeten a hétenEredetileg úgy volt, hogy mintegy nyolcszáz gyermek és ötszáz felnőtt jön el a Szalki-szigetre július 28. és augusztus 4. között a XIV. Közép-európai Cserkésztalálkozóra a visegrádi négyek államaiból: Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról, de sűrű a nemzetközi cserkésznaptár, így kevesebben: hétszázan érkeztek hozzánk, viszont több országból: a V4-ek mellett jöttek Írországból, Angliából, Franciaországból, Romániából és Horvátországból is, tudtuk meg Szatmári Nóra táborvezető- helyettestől.
2018-07-27Kiváló otthont nyújtott városunk. Bombameglepetések, parázs meccsek és remek szervezés a Szalki-szigetenA selejtezőkkel kezdődött meg múlt pénteken (2018. július 20.) a szabadstrandon kialakított pályákon a MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság harmadik fordulója.
2018-07-27A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Dunaújvárosban is megálltak a Duna-Túra résztvevőiKét és fél hónap alatt összesen közel háromezer kilométert tesznek meg a vízen a 63. Nemzetközi Duna-Túra résztvevői, akik múlt pénteken (2018. 07. 20.) délután Dunaújvárosban kötöttek ki és a kempingben pihentek meg
2018-07-26Szárnyalók (képaláírás)A Szalki-szigettel szemben lévő üdülő soron található egy remek kirándulási pont, ahol érdemes megállni, hiszen a felnőttek számára is alkalmas hinta a strand fölé repíti a vállalkozó kedvű polgárokat. (teljes szöveg)
2018-07-26A szabadstrandnál volt a szerva (képaláírás)Az országos strandröplabda-bajnokság újabb fordulójának Dunaújváros adott otthont. A háromnapos rendezvényen minden eddiginél népesebb mezőny vett részt: a 35 női páros mellett 29 férficsapat adta be a nevezését a versenyre. Az eseményen a strandröplabdameccsek mellett cheerleader- és autós bemutató is várta az érdeklődőket. (teljes szöveg)
2018-07-25Jó minősítést kapott a szabadstrand vize. Szabad a strand: a kiváló nyolcas!A legfrissebb adatok alapján Fejér megyében szinte valamennyi kijelölt természetes fürdőhely kiváló osztályozást kapott. Azaz a tizenháromból nyolc kiváló, kettő jó, három új, besorolás alatt.
2018-07-23Izgalmas csaták a strand homokján. Vihar, izgalom és számos meglepetés a szigetenHárom napon át, július 20-22 között izzott a homok a Szalki-szigeten, ahol a hazai strandröplabda-bajnokság harmadik fordulóját rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén.
2018-07-21Három napon át meccselnek a forró homokon. Még két napon át zajlanak a küzdelmek a szigetenJúlius 20-án, pénteken délelőtt pontban tíz órakor kezdődtek meg az idei országos strandröplabda-bajnokság 3. fordulójának küzdelmei a Szalki-szigeten felállított négy, prémium minőségű pályán. A döntők július 22-én, vasárnap 11 órakor kezdődnek.
2018-07-20Virágos Magyarország pályázat: itt volt a zsűriMásodszor is benevezett városunk a Virágos Magyarország versenybe, miután tavaly, első nevezésünkkor különdíjjal ismerték el Dunaújváros erényeit az immár huszonötödik alkalommal megrendezett pályázat szervezői. A bírálóbizottság július 19-én, szerdán járt a városban.
2018-07-20Emlékezetes buli volt azidei Rockmaraton. A Szalki-szigeten egyesültek az ország rockereiKépes összefoglaló a 2018-as Rockmaratonról
2018-07-19Emlék a Rockmaratonról: szeret nekünk zenélni a Vendetta INC. Tiszta szívű metál, kompromisszumok nélkülA Rockmaraton nulladik napján minden fellépő banda kiérdemelte a nagyszínpadot, és ezzel megkapták azt a felelősséget, hogy megalapozzák a hatnapos metálkodást a szigeten. A Vendetta Inc.-re lehet is ilyet bízni, hiszen ha egy fesztivál bemelegítőnapján tekintélyes mennyiségű embert tud megmozgatni egy banda, ráadásul délutáni műsoridővel, az azért valami.
2018-07-17Rendet hagynak maguk után. Tisztaság teremt tisztaságotÉvről évre egyre többen érkeznek családostul, kisgyermekkel a Rockmaraton fesztiválra, aminek az egyik nyomós oka, hogy tiszta környezetben tudnak szórakozni, köszönhetően a párját ritkító, példás takarításnak.
2018-07-17Útépítés folyik (képaláírás)Ahogy vége lett a Rockmaratonnak, útépítés kezdődött a Szalki-szigeten, jelenleg a beton felmarását végzik a dolgozók. Az érintett szakaszon az egyik sávot lezárták. (teljes szöveg)
2018-07-16Sziasztok, találkozunk jövőre!A Rockmaraton záró két napja különösen színvonalasra sikerült, legalábbis, ami a dunaújvárosi fellépőket illeti. Emlékidézés.
2018-07-16Mostanra érett be a rockfesztiválSikeresen zajlott le a negyedik dunaújvárosi, de összességében már a huszonnyolcadik alkalommal megrendezett Rockmaraton. A zenés őrület július 9-én, hétfőn indult és július 15-én véget ért minden rocker kedvenc nyári programja. Varga Zoltán elégedetten mesélt a fesztiválról.
2018-07-16Kevesen akartak focizni a melegbenTapaszi József immár harmadik éve szervez a Rockmaraton idejére kispályás focibajnokságot, hogy a koncertek előtti időben is értelmes elfoglaltságot találhassanak a maratonozók. Azt mondja, egyre nehezebb.
2018-07-16A maraton másik arca-lássuk!Véget ért a 28. Rockmaraton fesztivál. A városlakók jó része csak a zajterhelést hallotta, a fekete ruhás extrém alakok csapatmozgását látta ez alatt az egy hét alatt. Pedig a fesztiválnak és a fesztiválozóknak van olyan arca is, amit különösen érdemes lehet megismerni. Kigyűjtöttünk néhány bejegyzést a Rockmaraton közösségi oldaláról. Kellemes felfedezést!
2018-07-14Elszakadnak a húrok ma. Él a sziget, feltámadtak a rockerekAhogyan az borítékolható volt, a július 11-i, szerdai napon nem halt meg a buli, csak alábbhagyott a lendület. A július 12-i, csütörtöki napon kiengedték a kéziféket a fesztiválozók, és vad kuplungégetéssel vágtak bele az éjszakába.
2018-07-13Fékeznek a rockerek. Láblógatósra sikerült rocker szerdaA Rock­maraton hétfőn indult el nagy csinnadrattával, a keddet még rendesen felpörgették a fesztiválozók, július 11-én, szerdára viszont kicsit behúzták a kéziféket. Hiába, nem lehet egy gőzzel lenyomni egy hatnapos maratoni maratont.
2018-07-12Nyitva a metálfőváros. A város megkedvelteÉpp csak ébredezett a Rockmaraton fesztivál tábora, amikor Cserna Gábor polgármester július 11-én, szerda délelőtt megérkezett a Szalki-szigetre, hogy saját szemével is meggyőződjön a hangulatról.
2018-07-12Nyitott kapukkal a metálfővárosAkik a nulladik napon már beindították a metálrakétát, a július 10-i, keddi kezdéskor már kicsit kókadtan futottak neki az első, négy színpados fesztiválnapnak a Rock­maratonon.
2018-07-12Rockfater köszöni szépen, jól van és láthatóan sohasem szomjasNincs maraton Rockfater nélkül. Az alacsony, vékony, rekedtes hangú, hosszú hajú ős­rocker minden évben előbukkan ott, ahol az ország metálosai összegyűlnek. Ő az, aki ha megszólal, garantáltan dőlünk a nevetéstől, stílusa utánozhatatlan és egyedi. Rockfater igazi arc.
2018-07-12A tetovált hősök kutyanapközijeA Rockmaraton sokkal összetettebb fesztivál, mint gondolnánk. A koncertek és az Off-rock tanya nyújtotta kikapcsolódási lehetőségek mellett nemes célok is helyet kapnak: két állatvédő egyesület is végig jelen van a fesztiválon.
2018-07-12Készítsd el, játssz vele, és haza is vihetedAz Off-rock tanya már önmagában annyi programmal készül a fesztiválozók számára, hogy azt mondhatjuk, az elkerített terület egy fesztivál a fesztiválban.
2018-07-11Zúzós arcok és riffek. Senki nem úszta meg a 0. napot. Az első nap a bemelegítésé voltA város leghangosabb fesztiválja már a nulladik napon masszív bulikkal és tomboló közönséggel dübörgött a Szalki-szigeten, a szél viszont könyörtelenül szórta a kemény dallamokat szerte a városban.
2018-07-10Megnyitotta kapuit a Rockmaraton. Eljött a metál mennyországHivatalosan július 10-től, de a valóságban már július 9-én Dunaújváros Magyarország metál fővárosa. Legalábbis egy hétig biztosan. Július 10-én délelőtt megnyíltak a kapuk a fekete sereg előtt, elstartolt a 28. Rockmaraton fesztivál.
2018-07-09Rákészülnek (képaláírás)Bár csak július 9-én 10 órakor nyitja meg kapuit a 28. Rockmaraton fesztivál a Szalki-szigeten, és a nulladik nap programjai is csak este kezdődnek, már július 8-án, vasárnap sem volt csendes a fesztiválhelyszín környéke. Akadtak szép számmal, akik nem tudták kivárni a hivatalos nyitást, és már előző nap találkoztak a szigeten. (teljes szöveg)
2018-07-07Ideális helyszínt találtak a strandlabdarúgóknakA strandlabdarúgó utánpótlás-bajnokságot a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága rendezte meg. Az eseményt támogatta Dunaújváros önkormányzata is. A résztvevők Fejér megyéből érkeztek.
2018-07-06Ifjú tehetségek a homokon (képaláírás)A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága négy korcsoport számára rendezett strandlabdarúgó utánpótlás-bajnokságot Dunaújvárosban a Szalki-szigeten. A mérkőzéseket, amelyeken Fejér megye jelentős hagyományú csapatai vettek részt, az elmúlt három napban játszották le, a résztvevők és a rendező által is ideálisnak talált helyszínen. Az eseményt Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával hozták létre, a szervezésben és a lebonyolításban a Dunaújváros PASE működött közre. (teljes szöveg)
2018-07-06Látómezőben a maraton. Már csak hármat kell aludniOrszágosan 28. alkalommal, Dunaújvárosban már 4. alkalommal nyitja meg kapuit július 9-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a Rockmaraton.
2018-06-20Jön a nagy rockerbuli. Rockmaraton: ideje elkezdeni a visszaszámlálást a fesztiváligMenthetetlenül beindult a fesztiválszezon, már készülhetünk is Dunaújváros következő felvonására, ahol teljes pompájában tündököl majd a világ keményzenei krémje.
2018-06-18Eredményes szezon után a röplabdázók. EltökétséggelJúnius 16-án, szombaton a Szalki-szigeten lévő kempingben rendezte évzáró összejövetelét a Dunaferr SE röplabda-szakosztálya, illetve a DSE Röplabda Akadémia, ahol a vezetők, edzők és játékosok közösen búcsúztak a 2017/2018. évi bajnoki szezontól.
2018-06-09Sulisárkányok a Szalki-szigetenJúnius 8-án délelőtt első ízben jelentkezett a Szalki-szigeten a Sulisárkányok utánpótlásverseny, amelyre helyi és térségi általános, illetve középiskolás fiatalokat vártak a szervezők.
2018-06-08Tizenhat csapat mozdult rá a tornára. Strandkézilabda és trandfoci a Szalki-szigetenÓriási sikert hozott a Szalki-szigeten megrendezett Mozdulj meg! elnevezésű strandfoci és strandkézilabda torna. 16 középiskolás együttes mérte össze erejét.
2018-06-06Strandkupa a Szalki-szigetenElső alkalommal szervezték meg a Mozdulj meg! strandkupát ifj. Pribék István kezdeményezése nyomán. Az ötlet sikeresnek bizonyult, összesen 16 középiskolás sportolókból álló csapat nevezett be az egész napos megmérettetésre.
2018-06-05Vízmintából kiválóra! Hőhullámos nyár jön: vár a szabadstrandAz Országos Közegészségügyi Intézet legfrissebb jelentése szerint a Szalki-szigeti szabadstrand egy kiváló és egy jó minősítést kapott.
2018-06-01Zöldövezeti kincs a szigeten. Kezdődik a fürdőszezon a szabadstrandonHivatalosan is megkezdődik pénteken a fürdőszezon a szabadstrandon.
2018-06-01Mától nyitva vár a szabadstrand. Elkezdődött a strandszezonArnold Miklós (kép), a szabadstrandot üzemeltető DVG Zrt. szolgáltatási ágazatvezetője lapunk kérdésére elmondta, mivel a hivatalos szezonnyitás június 1-jén, pénteken van, mától várják a felfrissülni vágyókat a Szalki-szigetre.
2018-06-00Szabadon élvezzük a strandot!Ismertető a Szabadstrandról: ellenőrzött a vízminőség, megoldódott a víz-utánpótlás, vannak vízimentők és megfelelő számban wc-k és zuhanyzók.Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester és Balatoni Éva, a a kempinget működtető DVG Zrt. szolgáltatási ágazatvezető-helyettese.
2018-06-00Röplabda a strandonA Szalki-sziget ad otthont a Strandröplabda Országos Bajnokság 3 fordulójának 2018. július 20. és 22. között. A felnőtt női és férfi csapatok mellett az U14 és U18 fiú csapatok mérkőznek meg egymással.
2018-06-00Rockmaraton - nálunk negyedszerreNegyedik alkalommal is Dunaújvárosban ver sátrat az ország egyetlen rockfesztivája, ezúttal 2018. július 9. és 14. között. Több mint 100 zenekar és 4 zenei színpad fogadja az idén is a Rockmaraton közönségét a Szalki-szigeten. Nyilatkozik Gedeon Andrea, a fesztivál marketing- és sajtófőnöke.
2018-05-22Begördült Amerika. Tiszta Amerika: autócsodák és rajongóik a szigetenAmerikai autócsodák tulajdonosai és rajongói randevúztak az elmúlt hét végén a Szalki-szigeti kempingben. A remek hangulatú, kötetlen baráti találkozón több mint hatvan féltve őrzött jármű vonult fel.
2018-04-28Százak búcsúztatták el Ongai GábortNagy hatású szertartáson búcsúztatták el családtagjai, barátai, tisztelői a tragikus hirtelenséggel, 43 éves korában elhunyt Ongai Gábor rendőr őrnagyot, a Dunaújvárosi Rend­őrkapitányság közrendvédelmi osztálya körzeti megbízotti alosztályának vezetőjét. A szertartást a Szalki-szigeten rendezték április 27-én.
2018-04-20Nyári fesztiválokrólA város két legfontosabb nyári fesztiválját is támogatja az önkormányzat. Felkészül a DUDIK és a Rockmaraton.
2018-04-13Gátépítés homokzsákból és mocsárjárásSzázhatvan diák tette próbára magát az idei katasztrófavédelmi ifjúsági verseny dunaújvárosi fordulójában a Szalki-szigeten.
2018-04-11Vízsugárral lőttek célba a diákok. Célba lőttek vízsugárralA Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a többi között a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a 2017/2018-as tanévben „A tudás életet menthet!” jelmondattal hívta életre az általános és középiskolák 5-13. évfolyamos diákjainak meghirdetett országos katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt. Ennek első fordulóját tartották április 10-én a Szalki-szigeten.
2018-04-04Kész a maratonAz ország legnagyobb rock és metálfesztiválja ismét a Szalki-szigeten tartja majd éves táborát, az idei Rock­maraton nagyon vaskos programcsokorral érkezik.
2018-03-14Jól haladnak a tervezett fejlesztések. Jó ütemben haladnak a Modern városok program helyi fejlesztéseiMárcius 13-án, kedden dél­előtt Kósa Lajos, a megyei városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és Cserna Gábor polgármester az élményfürdőben tartottak tájékoztatót.
2018-03-02Érdemes hozzánk ellátogatni! Turisztikai kiállításon mutatkozott be a város28. alkalommal rendezték meg múlt hétvégén a Tourex Idegenforgalmi Szakkiállítást és Vásárt a Hírös Agóra - Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. Dunaújváros is részt vett.
2018-03-00Fejlődő DunaújvárosÉvértékelő rendezvényen számolt be Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere a 2017-es esztendőről, s a 2018-as év terveit is szóba hozta. A részletes tervek rövidített változata.
2018-01-27Újabb iskolafelújítás. Kezdőhet a tervezési szakaszA helyi buszközlekedés, a Modern városok program és a Dózsa iskola energetikai felújítása is téma volt a január 25-i közgyűlésen.
2018-01-26Több parkolót terveztetnek a belvárosban. Rendszeres támogatással segítik három beteg kislány gyógyulásátKözgyűlés: Megemlékezés a nemrég elhunyt dr. Kálmán Andrásról, Birkás Istvánról. A Szalki-sziget, valamint az egykori vidámpark fejlesztésének terveit a DVG Zrt.-re bízták. A Dózsa György Általános Iskola energetikai felújítását a DVG Zrt. végzi. Ételadomány láda.
2018-01-25Közgyűlés2018. január 25.
2018-01-12Több kaland és több vidámság. Modern Városok ProgramEgymilliárd forintból szépítik tovább a Szalki-szigetet és fejlesztik az egykori vidámpark területét az idén - erről számolt be Cserna Gábor polgármester.
2018-01-08Tovább erősít a RockmaratonBár még messze van július, az idén is a Szalki-szigeten tábort verő Rockmaraton stábja már javában dolgozik a nemzetközi sztárokat is felvonultató fesztivál szervezésén.
2018-01-03Az elmúlt esztendő. Az óvodások jótékonyságaVisszatekintés a 2017-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 1. 2017.01-03.
2018-01-02Futópálya is lesz a szigeten. Megújulnak a strand kiszolgálóépületei isMint arról már a két ünnep között beszámoltunk, Kósa Lajos, a Modern Városok Programot felügyelő tárca nélküli miniszter arról tájékoztatta a város önkormányzatát, hogy Dunaújváros a 2018-as évben a Szalki-sziget fejlesztésére 435, az egykori vidámpark területén történő átfogó beruházásokra pedig 415 millió forintot kap a kormánytól.
2017-12-29Jelentős beruházás. Megújuló vidámpark, fejlődő Szalki-szigetJövő év elején jelentős munkálatok kezdődnek meg a Modern Városok Program keretében a Szalki-szigeten és a vidámparkban. A két beruházás összköltsége másfél milliárd forint. Cserna Gábor polgármester december 28-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az önkormányzathoz december 22-én érkezett meg Kósa Lajosnak, a Modern Városok Programot felügyelő tárcanélküli miniszternek a levele, amely arról tájékoztatta a városvezetést, hogy a 2018-as évben Dunaújváros 435 millió forint támogatást kap a Szalki-sziget és 415 millió forintot a vidámpark fejlesztésére.
2017-10-14Összeszedték más szemetétA Dunaferr Szakközépiskola diákjai lepték el a szabadstrand környékét október 13-án, pénteken reggel. Nem fürödni, még csak nem is horgászni érkeztek. Vagyis igen, de előbb eltüntették a szemetet a környékről.
2017-09-29Mintha tényleg tűz lenne. Létesítményi rűzoltók versenye21. alkalommal szervezték meg a létesítményi tűzoltók versenyét, amelynek immár 8 éve városunk, a Szalki-sziget ad otthont.
2017-09-26Ez történt a Flórián KupánSzeptember 26-án, szombaton a Szalki-szigeten rendezték meg a 21. Flórián Kupát, azaz a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Versenyét. Eredmények a cikkben.
2017-09-25Lánglovagok szigeti küzdelmeiA Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége szervezésében szombaton reggel 9 órakor a dunaújvárosi Szalki-szigeten megkezdődött az immáron 21. alkalommal jelentkező létesítményi tűzoltóságok országos versenye, amelyen ezúttal 26 csapat vett részt.
2017-09-16Tisztult a város tegnap. Saját kezükkel gyűjtöttékA dolgozók mellett az igazgató is gumikesztyűt húzott, és szedte a szemetet a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció keretében.
2017-09-15Egymilliárd forint a Szalki-szigetre, életre keltik a kalandparkotA Szalki-sziget fejlesztésére mintegy 1,1 milliárd forintot, a volt vidámparki terület fejlesztésére pedig közel 440 millió forintot biztosít a kormány.
2017-09-15Szép, sikeres városért. " Élhető, szép várost álmodtunk, ezért dolgozunk folyamatosan"Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere összegezte az elmúlt fél év jelentősebb eseményeit, fejlesztéseit, mérföldkőnek számító döntéseit szeptember 14-én a Bartók Kamaraszínházban. A félévértékelőt színvonalas műsor keretezte. Cserna Gábor elismerést adott át a vizes vb-n szerepelt helyi vízilabda-kiválóságoknak, Gurisatti Grétának, Szilágyi Dorottyának (Kasó Orsolya és Szücs Gabriella nem tudott részt venni a rendezvényen, de nekik is eljuttatják a díjat), Takács Krisztián úszónak, és a masters vízilabda vb-n aranyérmes Kis-Primász Ágnesnek, Zsámbok Lilinek (Brávik Fruzsina szintén utólag veheti át az elismerést). Kovács József úszóedző a vb-n végzett önkéntes munkájáért vehetett át oklevelet és tárgyjutalmat.
2017-09-15Kikötő, futópálya, kalandpark. Kikötő épül a Szalki-szigetenÚjabb, a város fejlődése szempontjából kiemelkedő beruházásokat jelentett be szeptember 14-i,csütörtöki sajtótájékoztatóján Cserna Gábor (kép) polgármester.
2017-08-31Köszönet a segítségért (képaláírás)A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület megköszönte azok segítségét, akik a halpusztulás idején négy napon át segédkeztek a haltetemek eltávolításában. A képen láthatók (abc sorrendben): Gebhardt Márk, Győri Beatrix, Hegedűs Emília, Hingyi Botond György, Hingyi Eszter, Hingyi György, Nárai Alexa, Szlivon Zoltán, Végh Zoltán. Nincsenek a képen, de segítettek: Barsi Dénes, Kecskés Károly, Milek Attila, Steiner Norbert. (teljes szöveg)
2017-08-30Fociban is kipróbálhatták magukatA városban rendezték meg a Formula Future gyermek, ifjúsági motorcsónak világ- és Európa-bajnokságot, amelyen a jövő tehetséges pilótái kaptak bizonyítási lehetőséget. Az eseményeken Petrás Gábor (kép), a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára elégedett volt a labdás eseményekkel is.
2017-08-26Kempingező széchenyis gólyákA hagyományokhoz híven ezúttal is egy mozgalmas, közösségépítő gólyatábor várt a Széchenyi gimnázium leendő elsőseit. Gólyák tornateremtől a kempingig.
2017-08-25Tömeges halpusztulás a szigeten. Az oxigén hiánya okozhatja a problémátA vízben található oldott oxigén alacsony értéke miatt tömegesen pusztultak a halak a szabadstrandon, a Szalki-szigeten.
2017-08-25Tragikus halpusztulás a szabadstrandon. Most nem él, mint hal a vízbenMinden jóérzésű ember szíve összeszorul, ha hasonló látvánnyal találkozik, mint amivel a horgászok voltak kénytelenek augusztus 24-én, csütörtök reggel a szabadstrandon. Tragikus halpusztulás az öbölben.
2017-08-25Talán van megoldásAugusztus 25-e, péntek reggelre nem állt meg a halpusztulás a felső öbölben, de sajnos még nagyobb mértéket öltött, mint csütörtökön.
2017-08-23Hagyományokhoz híven, bizonyítottak a szervezők isHatalmas kihívás elé állította a szervezőkezet az Ifjúsági Motorcsónak Világ és Európa Bajnokság lebonyolítása, amelyre, Dunaújvárosban a Szalki-sziget északi öblében került sor. Eredmények a cikkben.
2017-08-21A haza születésnapján. A hazánk születésnapjánA város és polgárai ezúttal is a Szalki-szigeten köszönthették az államalapítás ünnepét augusztus 20-án, vasárnap délután és este. Az időjárás bár taktikázott, mégis kegyelmesnek bizonyult.
2017-08-12Ifjú pilóták komoly próbatétele. Ügyeskedő hazai pilótákFiatal kora ellenére itt az ifjúsági motorcsónak-világbajnokságon, ami ezen a hét végén zajlik a Szalki-szigeten, mint a kicsiket kísérő és óvó "nagy öreg" vesz részt. Szívesen segít nekik. Bírja a stílusukat, és nem fél, hogy a saját eredményei "agyonnyomják" a gyerekeket! Tábori Áron (kép) a házigazda DVSC világbajnoka is mindent megtesz a sikerükért.
2017-08-11Mától már élesben versenyeznek a fiatal motorcsónak-pilótákA jókedvű megnyitó ceremónia után augusztus 10-én, csütörtöktől már vízre szállhattak a Formula Future ifjúsági motorcsónak világ- és Európa-bajnokság versenyzői a dunaújvárosi Szalki-szigeten.
2017-08-10Főszerepben a jövő tehetségei (képaláírás)Tíz ország 81 versenyzőjének, köztük a képen látható tizenegy magyar fiatal részvételével augusztus 9-én kezdődött a Szalki-szigeten az ünnepélyes megnyitóval elkezdődött a Formula Future ifjúsági motorcsónak világ- és Európa-bajnokság Dunaújvárosban. (teljes szöveg )
2017-08-09Ahol víz van, nekem ott a helyemA Szalki-sziget a hazai horgászturizmusnak is fontos helyszíne lehet. A helyi illetékesek mellett így gondolja ezt Siklósi Béla (kép), a Velencei-tavi és Duna menti Horgászegyesületek elnöke is, aki a közelmúltban az ezen a gyönyörű helyszínen megrendezett horgász-, halászlé- és halfőző verseny sikereit élvezve már a következő nagy esemény lebonyolítására készült.
2017-08-05Régészeti feltárásokról. Az Árpád-korból származnak a gerendákAz elmúlt hetekben több jelentős régészeti feltárás is zajlott a város területén. A római kortól a kora középkorig - elmerültünk.
2017-08-04Kifogták, megpucolták és megfőzték. Dr. Dorkota Lajos : Büszkék lehetünk rá, hogy egyre nevezetesebb a Szalki-szigetNegyvenegy pecás és huszonkét főzőcsapat nevezett be az immár második alkalommal megrendezett Horgász-, halászlé- és halfőző versenyre.
2017-08-04Napsütés, vízpart, homokos sportpályya, strandröplabda - kiváló hangulat a Szalki-szigetenMintegy száz játékos nevezett az országos bajnokságra. Dunaújváros remek helyszínnek bizonyult.
2017-08-03A strandröplabda a legszebb sportág!A Szalki-szigeten rendezték meg az országos strandröplabda-bajnokság harmadik fordulóját.
2017-08-01Az esélyesek sikerével zárult a fordulóIzgalmas összecsapásokkal fejeződött be július 30-án, vasárnap délután a Szalki-szigeten a háromnapos strandröplabda bajnoki forduló.
2017-07-31Horgászok és halászléfőzők fesztiválja. Családi fesztivál lettA második ilyen is nagyon jól sikerült: július 29-én, szombaton újra horgász- és halászléfőző verseny volt a Szalki-szigeten.
2017-07-31Jól vizsgázott a sziget. Kiváló szervezés, parádés küzdelmekRemek időben, kitűnő pályákon rendezték meg július 28-30 között az országos strandröplabda bajnokság harmadik fordulóját a Szalki-szigeten.
2017-07-31Nagyon irigyeltük őket... (képaláírás)Angyal János és Arany Patrik a lehető legjobb időtöltést találták meg vasárnap délutánra: egy jó kis homokvárépítést a szabadstrand vízpartján... (teljes szöveg)
2017-07-29Strandröplabda ob. Ma már főtáblás meccsekA Szalki-szigeten július 28-án, pénteken délután a selejtezőkkel megkezdődtek a 2017. évi Strandröplabda Országos Bajnokság III. fordulójának küzdelmei.
2017-07-28Szalki-tali a kempingbenA fogyatékkal élő gyermekek és családjaik már tavaly is a Szalki-szigeten találkoztak (Kálmánné Tóth Mária, az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete elnökének javaslata alapján) Az idei háromnapos program is sikeresen zárult.
2017-07-28A jövő bajnokai edzettek a szabadstrandon. Motorcsónak gyermek világbajnokság augusztus 9-13. közöttTizenegy ifjú motorcsónak-versenyző edzőtáborozott a Szalki-szigeten, amellyel az augusztusi világbajnokságra készültek.
2017-07-27Lendületben. Csónakosok táborábanA Szalki-szigeti strand melletti vízterületen jelenleg az ország legtehetségesebb fiatal versenyzői tréningeznek.
2017-07-26Strandröplabda mesterei. Az ország legjobbjai a szigeti forró homokonÚjabb rangos, országos kitekintésű sporteseménnyel bővül a városi kínálat. A strandröplabdázás hazai legjobbjai meccselnek egymással július utolsó hétvégéjénn a Szalki-szigeten. Látvány, izgalom és feledhetetlennek ígérkező sportélmény a forró homokon.
2017-07-25Továbbra is fürödhető. Megfelelő, jó és kiváló vízminőséggelIsmét egy kánikulai héten vagyunk túl a nyár közepén. Természetes, hogy hűsölni vágyó polgárok megrohamozzák a szabadvizes fürdőhelyeket is.
2017-07-22A meder titkai. Jövőre folytatódhat a merülésJúlius 17-21 között, hétfőtől péntekig merültek búvárrégészek és búvárok, hogy megfejtsék: pontosan milyen építményrendszer rejt a Duna medre.
2017-07-20Víz alatti ásatás a kánikulában. Negy műgonddal megépítveNapról napra egyre több információt szereznek a víz alatti platformról az ott kutató búvárrégészek.
2017-07-20Dübörgött a sziget. Helyi zenekarok és világsztárok szórakoztatták a közönségetVéget ért az idei Rockmaraton.
2017-07-19Nagy siker volt a feszt!Július 16-án, vasárnap hajnalban elhallgattak a gitárok a 2017-es Rockmaraton Fesztiválon - idén először viszont már most biztosak lehetünk benne: jövőre lesz folytatás!
2017-07-18Tetovált állatmentőkkel. Tetovált állatvédők a fesztiválonA Rockmaraton Fesztivál idei újítása a kutyanapközi volt, amelyet a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesülete működtetett.
2017-07-18Az első merülés utánAz ipari búvárokból és búvárrégészekből álló csapat július 17-én kezdte meg a víz alatti feltárást a Szalki-szigettől északra található Duna-mederben. A szakemberek bizakodók: remélik, a hét végére kiderül, pontosan milyen leletegyüttest is rejt a folyam.
2017-07-18A fekete szín békés szíveket takarA koncertek mellett számos sport- és közösségi program is várta az idei Rockmaraton népes közönségét, amely a hazai fesztiválcéna egyik leghűségesebb és leginkább összetartó tábora is egyben.
2017-07-18Maraton után takarítás (képaláírás)Bár az idei Rockmaraton hivatalosan július 16-án, vasárnap véget ért, a fesztivál területén, azaz a Szalki-szigeten még bőven akad munka. Ilyen a takarítás is. Képünkön Jenei Tamásné és Lovász Angéla tüntetik el a rockzenei tömegrendezvény "nyomait". (teljes szöveg)
2017-07-15Megmentette az életét. Megmentette a férfi életétKiválóan teljesített az őrangyala annak a középkorú férfinek, aki rosszul lett július 14-én, péntek kora délután a szabadstrand vizében.
2017-07-15Fázós, mulatós este a szigetenKicsit ugyan hűvösebb volt a Rockmaraton harmadik napja, de ez semmiképpen nem a hangulatra értendő. Vacogás tombolással.
2017-07-14Turisztikai és sportfejlesztés. Új strandpályák a szigetenA város sport és turisztikai céljait egyaránt szolgáló fejlesztés valósul meg a Szalki-szigeten. Két új strandpálya épül a régiek helyén. Cserna Gábor (kép), Dunaújváros polgármestere örömét fejezte ki július 13-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet Kovács Judittal (kép), a DVG Zrt. igazgatósági tagjával és Gergő Edmonddal, a vagyonkezelő operatív igazgatójával közösen tartott.
2017-07-14Hazai rock és amerikai metálA Rockmaraton Fesztivál második napjának a már őszülő hajú korosztály örülhetett, de kiderült, a rockzenében nem számít a kor.
2017-07-14Soha nem állhat leA Rockmaraton szervezői idén is gondoskodtak a fesztiválozók egész napos kikapcsolódásáról. Immár 10. alkalommal települt ki a fesztiválra az off-programokért felelős Off-Rock Tanya.
2017-07-14Tovább fejlesztik a Szalki-szigetet. Országos strandröplabda bajnokságSajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester a sziget legújabb fejlesztéséről. Városunkban rendezik meg július 28-30. között a strandröplabda bajnokság harmadik fordulóját, ennek érdekében felújítottak két homokos sportpályát a Szalki-szigeten.
2017-07-14Rockmaraton - több mint harmincezer fesztiválozó a Szalki-szigeten30-35 ezer látogatóra számítanak.
2017-07-13Polgármesteri vizitCserna Gábor (kép) polgármester is ellátogatott a Rockmaratonra július 12-én, szerdán délelőtt, és Varga Zoltánnal (kép), a fesztivál operatív szervezőjével járták körbe a fesztiválhelyszínt.
2017-07-13Folk-metál és punkA bemelegítő nulladik nap után július 11-én, kedden éles üzembe fordult a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
2017-07-13Maradt még zene a gitártáskábanA Rockmaraton Fesztivál túl van a félidőn. További program.
2017-07-12Minden nap szabadstrandJúlius 12-én, hétfőn nyitott a Rockmaraton a Szalki-szigeten, ahol a város szabadstrandja is van. A fürdőhely minden polgár számára elérhető a fesztivál ideje alatt is.
2017-07-12Újvárosi rockkirályságokMinek ide Megadeth, ha ilyen zenekarok emelkednek ki az újvárosi panelból, mint a Band in The Pit, a Jolly Jackers, vagy az utóbbi évek egyik legmeggyőzőbb lemezét szállító Warchief. Már a nulladik napon is villáztunk szorgosan.
2017-07-11Helyi erők a nulladikon. Helyi erőkkel a nulladikonElérkezett a Rockmaraton Fesztivál első napja, mondhatnánk, ha nem lennénk tisztában vele, hogy ez a rendezvény a nulladik nappal indult július 10-én, hétfőn.
2017-07-10Felkészülés (képaláírás)Bár még csak július 10-én, hétfő délelőtt nyitja meg kapuit a Rockmaraton fesztivál, a kemény mag már július 9-én letáborozott a közelben, hogy az elsők között biztosítsa bejutását. (teljes szöveg)
2017-07-07Víz alatti építmény a Dunában. Római kori kikötőt is rejthet a DunaMár a nemzetközi kutatói és régészeti szakma érdeklődését is felkeltette a Szalki-sziget térségében dokumentált víz alatti építmény, amelynek feltárása jelenleg is zajlik. A friss eredményekről tartottak tájékoztatót július 6-án a múzeumban.
2017-07-07Hat napig a rock fővárosa. Nemzetközi érdeklődésselA tavalyi vis maior miatt sokáig még az is kérdéses volt, lesz-e egyáltalán Rockmaraton Fesztivál. A kétségek mára eloszlottak, sajtótájékoztatón jelentették be július 6-án a 27. fesztivált.
2017-07-07Kincsek a Duna mélyéről. Felratos, domborműves római kori kövekÚjabb római kori feliratos, faragott kövek kerültek elő a Duna medréből a tavaly felfedezett több, mint tízezer négyzetméteres kiterjedésű víz alatti építményrendszer romjaiból a Szalki-szigetnél.
2017-06-29Mentésből jelesre. Cunami és földrengés után mentőakcióA HUNOR hivatalos mentőszervezet tagjaként három újvárosi tűzoltó - Jákli Péter törzsőrmester, Bauer Ákos főhadnagy és Székely Zoltán százados - is részt vett azon a nagyszabású mentőgyakorlaton, amelyet Portugáliában rendeztek.
2017-06-16Rudasos dzsembori (kishír)A tanévuáró előtti utolsó napot ismét a Szalki-szigeten, a kempingben töltötték a Rudas iskola diákjai különféle sportos, szabadidős programokkal. (nem teljes szöveg)
2017-06-15Rudasos dzsembori a szigeten. Rudasos dzsembori a Szalki-szigetenA rudasos hagyományokhoz híven az intézmény diákjai és pedagógusai, valamint az iskola dolgozói egy közösségi nappal zárták az idei tanévet a Szalki-szigeten.
2017-06-13A jövő bajnokai lehetnekÚjabb nemzetközi eseményre, a Formula Future, a jövő bajnokai motorcsónak világ- és Európa-bajnokságra készülnek Dunaújvárosban. A házigazda a Magyar Motorcsónak Szövetség, a helyszín a Szalki-sziget, az időpont pedig augusztus.
2017-06-03Nyitás a hónap közepén. A hónap közepétől szabadA nyári tanszünethez is igazodva hamarosan megkezdődik strandszezon a Szalki-szigeti fürdőhelyen.
2017-06-02Képben van (képaláírás)Az Arany János iskola Szalki-szigeti piknikjén - rajztagozatos iskolához híven - élő festmények készülhettek. (teljes szöveg)
2017-06-00Júliusban dübörög a rock21 nemzetközi és több mint 80 magyar fellépővel kerül sor 2017. július 11-16. között a Rockmaratonra a dunaújvárosi Szalki-szigeten.
2017-06-00Szabadstrand és kemping extrákkalIsmertető a szabadstrand és a kemping szolgáltatásairól. Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester és Balatoni Éva, a DVG Zrt. szolgáltatási ágazatvezető-helyettese.
2017-05-27Arany piknik.A szokásos időben, ám egészen új helyen tartotta tegnap az Arany János Általános Iskola hagyományos gyermeknapi rendezvényét a Szalki-szigeten, a kemping területén.
2017-05-26Fürdő, sziget és a mozi. Jövő nyáron nyit az új strandA közeljövő, már megállapodásokkal alátámasztott városfejlesztési terveiről adott számot május 25-i, csütörtöki tájékoztatóján Cserna Gábor polgármester. A beruházások összértéke meghaladja a 8,7 milliárd forintot.
2017-05-26Megújul a mozi, átalakul a zöld SZTK. Jövő nyárra új fürdő- és vízisport centrumot terveznekMár a megvalósítás küszöbén áll az élményfürdő, a mozi felújítása, a zöld SZTK átalakítása, valamint a Szalki-sziget fejlesztése. Az összesen 8,7 milliárd forint értékű négy projektről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester.
2017-04-03Monostor: újra megtalált értékünk. A monostorunk titkos rejtélyeTörténelmi, vallástörténeti és régészeti ismeretekkel is gyarapodhattak azok, akik részt vettek a II. Pentelei Monostor Konferencián április 1-én.
2017-04-00Menjünk nyáron is a szigetre!Cserna Gábor polgármester és Balatoni Éva, a DVG szolgáltatási osztályvezető-helyettese nyilatkoznak a Szalki-szigetről.
2017-03-31Nagy bulik lesznek a kempingbenSzámos lehetőséggel várják a városlakókat a Szalki-szigeten a hét minden napján. A kemping nyújtotta lehetőségekről.
2017-03-18A pentelei ékszerdobozMárcius 14-én ülésezett a Pentelei Monostor Bizottság, amely a Szalki-sziget közelében lévő monostor ügyét karolja fel. A bizottság tagjai között találjuk Németh Zoltánt (kép), a Szent György Lovagrend korábbi kancellárját is.
2017-03-10Győztes. Az év dunai szigeteAz év szigeteként szemléltük tegnap a Szalki-szigetet, ahol Cserna Gábor polgármester és Gergő Edmond, a DVG Zrt. operatív igazgatója tájékoztatta a média helyi képviselőit.
2017-02-23Kikötőt is rejthet a Duna. Titkok a folyam fenekénIdén tavasszal tovább folytatódnak a búvárrégészeti feltárások a Szalki-sziget menti folyammedernél.
2017-02-04Városüzemeltetés és szolgáltatásBeszélgetés Mádai Balázzsal, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatójával a cég jelenlegi munkáiról, az elmúlt időszak változásairól. A Partvédelmi Vállalat feladatai átkerültek a DVG Zrt-hez. A Juharos Étteremben modern, jól felszerelt konyhát alakított ki. Az eddig használt Fészek Tanéttermet a kereskedelmi iskola használja tanműhelyként.
2017-02-03Jégre menni veszélyes! Olvasztott az enyhülésMár nem biztonságos, sőt kiemelten veszélyes az olvadó jégre menni szabad vizeinken.
2017-01-27Hazai erők szigeteHazai, azaz újvárosi zenekarok nyitják az idei Rockmaratont a Szalki-szigeten.
2017-01-24Kölcsönözhető (kishír)Már kölcsönözhető a József Attila Városi Könyvtárban Éberhardt Béla Szalki-szigetről írott könyve. a kötetből megismerhetjük a sziget történetét a kezdetektől a fejlesztéseken, terveken keresztül a megújulásig. A többi közt megtudhatjuk azt is, mikor volt amikor még igazi szigetként létezett, majd mikor állt az ipar, a város szolgálatába a kikötő és a hajóállomás megépülésével. (teljes szöveg)
2017-01-12Díjnyertes a Szalki-szigetA város Szalki-szigete magabiztos fölénnyel győzött a december végén zárult 2016 Év Dunai Szigete szavazáson. Éberhardt Béla nyugdíjas erdőmérnök könyve decemberben jelent a szigetről, A mi Szalki-szigetünk címmel. Interjú vele.
2017-01-12Befejeződött a közönségszavazásBefejeződött a József Attila Könyvtár közösségi oldalán indított Szalki-sziget fotópályázat közönségszavazása. Holczer Tibor Tájkép csata (vihar) után képe kapta a legtöbb közönségszavazatot.
2017-01-03Az év szigete lettA Dunai Szigetek blog immár negyedszer hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást. Október 13-tól december 31-ig tartott a szavazás a három jelöltre. A Szalki-sziget nyerte a versengést.
2017-01-03Zúzmarás téli világ városunkbanAz egyik legszebbnek mondható csodás jelenség télen a zúzmara. Képtár.
2016-12-29Nincs komoly versenytársaEsélyes, hogy a Szalki-sziget lesz Az Év Dunai Szigete 2016-ban.
2016-12-24Ha hal: ünnep! (képaláírás)Juhász Gábor, a pentelei Halászcsárda konyhafőnöke a híres-nevezetes halászlével december 23-án, pénteken a konyha díszhelyén a hagyományos karácsonyi étel garmadájával... (teljes szöveg)
2016-12-09A nagyközönség előttA József Attila Könyvtár fotópályázatára , a Szalki -szigetről beküldött képek közönségszavazásra kerülnekl a könyvtár Facebook oldalán.
2016-12-03Újrázó Maraton. Rockmaraton: folytatása következikEldőlt: Jövő nyáron is a Szalki-szigetre költözik majd az ország legnagyobb tematikus szabadtéri rockzenei fesztiválja, a Rockmaraton.
2016-12-02Könyv a szigetről (kishír)Éberhardt Béla, nyugdíjas erdőmérnök A mi Szalki-szigetünk című könyvének bemutatóját tartotta a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében. (nem teljes szöveg)
2016-12-02Újra dübörög a rock a szigeten (kishír)2017. július 11-16. között ismét Dunaújváros ad otthont a Rockmaratonnak, amely, a huszonhetedik lesz. (nem teljes szöveg)
2016-11-30A nap fotója - Nyugalom a szigeten (képaláírás)Az ősz és a télutó már fagyos reggeleiben, nappalaiban is meg lehet találni a szépséget, csak az esztétikumra érzékeny látásmód szükséges hozzá. Nemrégiben Németh Zsolt, amatőr dunaújvárosi fotográfus a Szalki-szigeten látta meg a különlegesen szép fényeket és tükröződéseket. (teljes szöveg)
2016-11-25A miénk a legszebb, legérdekesebb szigetVégül idén karácsonyra mégiscsak megjelent A mi szigetünk: Éberhardt Béla (kép) könyve a Szalki-szigetről! Bemutatóját november 24-én, csütörtökön este tartották Városháza házasságkötő termében.
2016-11-19Víz alatti régészet. Az elsüllyedt múlt vallatásaEgészen páratlan előadást tartott dr. Tóth János Attila (kép) november 18-án, pénteken a víz alatti régészet történetéről az Intercisa Múzeumban.
2016-11-16Éberhard Béla előadása a Szalki-szigetről (képaláírás)Dunaújváros alapítóinak klubnapján beszélt a Szalki-szigetről szóló könyvéről Éberhardt Béla november 15-én, kedden délután. A könyv november 30-án jelenik meg: akkor a Városháza nagytermében lesz a hivatalos bemutató! (teljes szöveg)
2016-10-31Az év szigete lehet. A Szalki sziget lehet az év dunai szigeteA Dunai Szigetek blog immár negyedszer hirdeti meg az év dunai szigete szavazást. Október 13-tól december 31-ig tart a voksolás a három jelöltre, amelyek közül az egyik a Szalki-sziget.
2016-10-28Kutyaszépségverseny (kis hír)Több száz kutya és gazdi lepte el a kempinget a Szalki-szigeten a múlt hétvégén, ahol nemzetközi kutyabemutatót tartottak.
2016-10-28Víz alatti régészek. Értékes leletekre bukkantak a Duna medrébenA Szalki-sziget fölött, a Dunában elhelyezkedő egy hektáros területen értékes leletekre bukkantak. Lehetséges, hogy az intercisai katonai kikötő egyes elemei állhatnak a part közelében.
2016-10-25Kutyások találkozójaEgész napos, nemzeti kutyakiállításnak adott otthont a Szalki-szigeten lévő kemping október 23-án, vasárnap.
2016-10-22Valami nagy dolog van itt! Búvárok és régészekRendkívül izgalmas felfedezések ígérkeznek a város északi határában, a Duna medrében, búvárrégészektől. Másfél millió forinttal támogatta Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata a kutatást, melyről október 21-én tájékoztattak az Intercisa Múzeum udvarán a régészek.
2016-10-10Szauna, a méregűzőDidergősebbre fordult az időjárás, így egyre többen választják a nemcsak meleget adó, hanem kiváló regeneráló hatással bíró szaunát.
2016-10-07A Szalki-sziget csodálatos képeken. Sokféleképp látjákA Múltidéző elnevezésű rendezvénynapon a Szalki-szigetről készült fotókból nyílt kiállítás a József Attila Könyvtárban október 6-án délután, az Országos Könyvtári Napok keretében.
2016-10-07A mi szigetünkÉvek óta ígérik - idén karácsonyra talán megkapjuk A mi szigetünk című könyvet - a szigetünkről. A Szalki-szigetről szól Éberhardt Béla új könyve. Megjelenés előtti bemutatója a könyvtárban október 6-án.
2016-10-06Az idei utolsó előtti voltAz idei utolsó előtti haltelepítést rendezték meg október 4-én, kedden délután a szabad strand öblében, a zsilipnél.
2016-10-05Szigeti könyvrőlA Szalki-szigetről szól Éberhardt Béla új könyve. Megjelenés előtti bemutatója a könyvtárban lesz október 6-án.
2016-10-00Csapatépítés családi nappal. Gáláns házigazda volt a DaruSínBeszámoló a DaruSín Kft. családi napjáról, amelyet a Szalki-szigeten rendeztek. Nyilatkozik Radvánszki Sándor ügyvezető igazgató.
2016-09-19Tűzoltók versengése a Szalki-szigetenNem olimpiai számokban, viszont komoly vetélkedést hozott a létesítményi tűzoltók országos versenye. A XX. Flórián Kupa szeptember 17-én került megrendezésre a Szalki-szigeten.
2016-09-08Továbbra is tilos! Továbbra sem szabad!Sajnos továbbra sem fürödhető a város egyik népszerű szabadidős központja: a szabadstrand.
2016-09-05Gólyakiképzőn (képaláírás)A beszoktatás fáradalmas kötelezőin kissé megfáradt gólyák piknikeztek szeptember 3-án, szombaton délután a Szalki-sziget hűs fái alatt. Szeptember 5-től már élesben araszol az egyetemi lét ...(teljes szöveg)
2016-09-00Tűzoltók versenyeztek2016. szeptember 17-én rendezték meg a létesítményi tűzoltók országos versenyét, a XX. Flórián Kupát a Szalki-szigeten. A dunaújvárosi VÉD-Sz Kft. ISD Dunaferr létesítményi tűzoltóságának csapata a középmezőnyben végzett a megmérettetésben.
2016-08-27Köztisztaság, közrend. Munka, képzésA korábbiaknál is sikeresebb félév áll a helyi roma nemzetiségi önkormányzat mögött, derült ki a kempingben tartott augusztus 26-i, pénteki évadzáró pikniken és közmeghallgatáson.
2016-08-26A Mé-Szi Frucht a kupagyőztesHármas holtverseny után a Mé-Szi Frucht gárdája nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett I. Szent István Strandfoci Kupát a Szalki-szigeten.
2016-08-26Berepülő gólyák nyara. Tábori vidám életképekSorverseny, bográcsolás, közösségépítés - a Széchenyi István Gimnázium gólyatáborral várta a leendő diákságot.
2016-08-26Fürödni tilos!Megerősítette a Dunaújvárosi Járási Hivatal tájékoztatását az önkormányzat sajtóreferense. Egyelőre tilos fürödni a szabad strandon.
2016-08-23Hat csapat küzdött a strandfoci pályánAuguszus 20-án, szombaton már kilencedik alkalommal rendezték meg az I. szent István Strandfoci küzdelmeit a Szalki-szigeten. Hat együttes küzdött meg a helyezésekért. Különdíjasok: Vincze Dezső legjobb játékos, Győrfi Bálint legjobb kapus, Dorogi Viktor gólkirály.
2016-08-22Istváni értékek. Ünnep a szigetenBenépesült a Szalki-sziget színpada előtti terület már augusztus 20-án délelőtt: sokan hallgatták Cserna Gábor ünnepi gondolatait, és fogyasztottak a megszentelt új kenyérből, melyet a történelmi egyházak helyi képviselői áldottak meg.
2016-08-15Fél mázsa törpeharcsa. Törpeharcsát fogtakA Dunaújvárosi Sport Horgász Egyesület vezetése álmában sem gondolta volna, hogy ilyen szép számmal jelentkeznek majd a törpeharcsa-fogó versenyre, a Törpekupára, mely augusztus 13-án, szombaton került megrendezésre.
2016-08-12Előkészítik a nagyberuházásokatTervezési szakaszába ért a Modern Városok Program.
2016-08-09Közeleg az ünnep. Együtt ünnepel a városA hagyományoknak megfelelően idén is egész napos rendezvénysorozattal ünnepli a város az államalapítás évfordulóját, mondta el Mórocz Erika (kép), a dunaújvárosi Tourinform iroda vezetője.
2016-08-03Könyvtári pályázat (kishír)A József Attila Könyvtár pályázatot hirdetett amatőr fotósoknak, amelynek témája a Szalki-sziget.
2016-08-00Hurrá, itt a nyár! Boldog pillanatokAz ISD Dunaferr munkavállalóinak beküldött fotói nyaralásukról, köztük Lepsényi Ilona képe a Szalki-szigetről.
2016-07-28Törpeharcsa-fogó versenyKomoly díjakért lehet részt venni augusztus 13-án az első helyi törpeharcsa-fogó horgászversenyen. Elszaporodtak a törpeharcsák a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület területein, ezért rendezik a versenyt.
2016-07-26Sziget - a maraton után. Nagyon tiszta rockKomoly munkát végeztek a Rockmaraton ideje alatt, majd azt követően is a szervezők és a területért felelős szakemberek is.
2016-07-23Szent Pantaleon zarándoklat. Emlékező zarándoklatSzent Pantaleon halálának idei évfordulóját július 23-án ünneplik meg egy Beloiannisz és Dunaújváros közti zarándoklattal.
2016-07-21Egy elmaradt koncert utóélete. Újabb igazság a lemondott koncertről. Egy nagy álom vált valóra.A Rockmaratonon lépett volna fel a heavy metal egy klasszikisának számító zenekar, a Megadeath. A meghiúsult buli előtt az együttes gitárosával, Kiko Loureiroval készült interjú. Sokféle híresztelés kering az interneten a Megadeth-koncert lemondásának körülményeiről. A Recorder blogon július18-án megjelent a történet Jakab Zoltán produkciós vezető szemszögéből eddig nem ismert részletekkel.
2016-07-20Agiosz Panteleimon zarándoklatA Pentelei Monostor Bizottság Szent Pantaleon halálának évfordulója alkalmából zarándokutat szervez július 23-án, szombaton hagyományteremtő szándékkal.
2016-07-20KiszolgáltatottságNehezen ülnek el a hullámok a Rockmaratonon furcsa körülmények közt elmaradt Megadeth koncert kapcsán.
2016-07-20Visszavett sziget (képaláírás)A július 17-én zárult Rockmaraton után ismét visszavették a Szalki-szigetet a városlakók. Képünkön Kovács Dániel és Bella névre hallgató kutyája örült a szabadságnak.
2016-07-19Rock: maratoni! Mérlegen a RockmaratonTíz tartalmas nap után bezárt a 26. Rockmaraton. A szervezők nagyot akartak, a rajongók ismét sokat kaptak.
2016-07-19Élményfoszlányok a maratonrólA végtelen hosszú Rockmaraton Fesztiválból már csak az emlékek maradtak itt. Felidézünk párat.
2016-07-18Maratoni feladvány. Sokan csalódtak nagyot.Remek volt a július 17-én záruló Rockmaraton. Egy nagyon fájó pont azért akadt, mindez nem a szervezőkön múlott. Annyi biztos: nem az egyébiránt méltán világhírnévnek örvendő Megadeth volt a legnépszerűbb metálzenekar július 15-én, pénteken éjszaka a Szalki-szigeten. Kis lábujjtörés, nagy botrány, nagy kifakadások.
2016-07-18A rockerek nem cukorból vannakA záró hétvégén a Rockmaraton dresszkódot vezetett be: belépés 150 literes szemeteszsákban.
2016-07-16A város érdeke is. Rockmaraton: visszavárjákCserna Gábor (kép) polgármester és Varga Zoltán (kép), a Rockmaratont szervező csapat vezetője közösen járta be július15-én délelőtt a fesztivál helyszínéül szolgáló Szalki-szigetet és értékelte az eddig eltelt napokat.
2016-07-16Sztárok, randevúk, gitárhősökSportteljesítménynek sem utolsó mindaz, amit a fesztiválozók teljesítenek. Képriportok és élménysoroló a Rockmaraton fesztiválról.
2016-07-15Monszun után, hajrá előtt. A rock örök és elpusztíthatatlanA július 13-i vihar után, igaz félórás csúszással, de lementek a koncertek. A monszun után már a nagy hajrára készül a rekorder Rockmaraton.
2016-07-15Tétmérkőzés a RockmaratononTöbb fordulós focikupát szerveztek a fesztiválozóknak a Szalki-szigeten a Rockmaraton ideje alatt.
2016-07-15Hét napon és hét éjszakán át dübörgött eddig a Rockmaraton. Az égi rockbanda másfél órás szünetet rendelt elBeszámoló. Az utolsó fellépők szombaton éjjel lépnek színpadra.
2016-07-14Világsztárok szigete. Innentől csak több látogatót várnakAz amerikai Bad Religion csapata adta a fesztivál eddigi legütősebb koncertjét július 12-én éjszaka a szépszámú közönség előtt. Túl a Rockmaraton félidején egy rövid összegzésre kértük a rendezvény operatív szervezőjét, Varga Zoltánt (kép).
2016-07-14Horgászbaj ha jóra fordul. Horgász pácban, vagy...A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnökségi tagja jelezte, hogy az egyesület tagjai nem jutnak el a horgászhelyükre a Nagy-Dunánál, a Rockmaraton szervezői lezárták ezt a részt. A rendezvény szervezői a vízirendőrség kérésének megfelelően jártak el, azonban a konfliktus kezelésére felajánlották, hogy a horgászok horgászengedélyük felmutatásával bejutnak ezen partszakaszon lévő horgászhelyeikre.
2016-07-13Félidőben a Rockmaraton. Félidőben a maratoni fesztiválFélidőben van a világ eddigi leghosszabb rockfesztiválja, a Rockmaraton Fesztivál. Nem tudni, hogy a kánikulának, vagy valami egészen másnak köszönhetően, de úgy tűnik, a rekord nézőszám elmarad az idén.
2016-07-12Hazai fellépők a RockmaratononA július 10-i kínálat a nagyszínpadon kizárólag külföldi bandákból állt a Rockmaratonon. Pontosabban volt egy magyar, amelynek gyökerei egészen Dunaújvárosig nyúlnak. A Faragó "Sztivi" István (kép) vezette dunaújvárosi Jolly Jakers csapata bebizonyította, hogy produkciójuk beérett
2016-07-11Tovább zúznak. Békés metál zúzda a szigetenMár két napon túl vagyunk a várost és a résztvevőket próbára tévő Rockmaraton Fesztiválból. Eddig kitűnő a hangulat.
2016-07-09Nekem a maraton a riviéra. Itt a Rockmaraton, ugye csodás?Igazi ráhangoló nappal indított minden idők leghosszabb Rockmaratonja július 8-án.
2016-07-09Vízparti örömökkel (képaláírás)Itt az igazi nyár, így biztosan kilátogatnak majd a hétvégén a szalki-szigeti szabadstrandra is. (teljes szöveg)
2016-07-09Strandos víkend előttA Rockmaraton mellett is várják a fürdőzőket a szabadstrandon.
2016-07-08Monstre rockfesztivál a szigeten. Rockmaraton: indul a menet!Július 8-án indul a kontinens legnagyobb rock- és metálfesztiválja a Szalki-szigeten.
2016-07-06Pénteken elrajtol a 26. Rockmaraton. Maratoni fémzene fesztiválA világ leghosszabb rockfesztiválja lesz a pénteken kezdődő Rockmaraton, amely július 8-tól július 17-ig várja a rock és a metalzene rajongóit Dunaújvárosba. közös sajtótájékoztatót tartott június 5-én Cserna Gábor (kép) polgármester és Varga Zoltán (kép) operatív szervező.
2016-07-04Francia autókkal találkoztak itt. A francia autók szellemességeSajátos összejövetel zajlott a Szalki-szigeten július 2-án: francia autók tulajdonosai hozták el járgányaikat.
2016-07-01Ozorai rászoruló gyermekek csobbantakA Szalki-szigeten leterülő festői szabadstrand dokumentálhatóan nem csak a városi és városkörnyéki lakók számára nyújt felüdülést. A napokban 16 gyermek és két kísérője Ozoráról érkezett ide lazulni.
2016-07-01Horgászok a parton, szakácsok a kondérnál. Negyvenhárom csapat főzte a halászlevetA Szalki-sziget horgászturizmusának nyitórendezvénye volt a Horgász-, Halászlé- és Halfőző Verseny.
2016-06-30Egyre népszerűbb a sziget! Jaj, úgy élvezem én a strandotFürdőzők, fiatal sportolók, táborozók váltják egymást a Szalki-szigeten, a szabad strandon. Képélmények.
2016-06-28Értelmesen eltölteniA nyár a különféle táborok ideje a gyerekek számára, Dunaújvárosban is különféle táborok nyújtanak lehetőséget mind a gyerekek, mind a szülők számára.
2016-06-28Hagyományteremtő halrangadóFéltve őrzött receptek ás felkészült csapatok csatáját hozta az első újvárosi halünnep. A halászléfőző versenydíjazottjai (kép): I. helyezett Daróczi Gábor, II. helyezett Tóth Géza, II. helyezett Vajda Tibor.
2016-06-27Amikor minden a hal körül forogHagyományteremtő szándékkal rendeztek június 25-én Horgász, Halászlé- és Halfőző Versenyt a Szalki-szigeten, kulturális és sportprogramokkal kiegészítve. A legjobb halászlét készítették: 1. Daróczi Gábor, 2. Tóth Géza, 3. Vahda Tibor (kép).
2016-06-24Szabadstrand, büfé, napernyő és vizibicikli. Vízimentő figyel a fürdőzők biztonságáraKiváló vízminősítést kapott a Szalki-sziget szabadstrandja.
2016-06-21Fotózza a Szalki-szigetet! (kishír)A József Attila Könyvtár fotópályázatot hirdetett, amelyre a Szalki-szigetről készült képeket várnak augusztus 20-ig.
2016-06-18Fürdőszezon szeptember végéig. Szabad a strand a szigetenEgészen szeptember végéig várja a fürdőzőket a város népszerű szabad strandja. Díjmentes felfrissülés. Remélhetőleg idén nyáron is sokan látogatnak majd ki a népszerű fürdőhelyre.
2016-06-17Szabad strand: kiváló minősítésAz Európai Unió értékelési rendszere szerint a magyarországi tavaknál és folyóknál lévő strandok kevesebb mint öt százalékánál van gond a vízminőséggel. A dunaújvárosi Szalki-sziget szabad strand kiváló minősítést kapott.
2016-06-03Látványos elemekkelNyolcadik alkalommal rendezik meg júniusban a DUDIK fesztivált, idén is számos újdonsággal, sőt, már külföldi sztárfellépőkkel is várja a közönséget négy napon át. Beszámoló az újdonságokról.
2016-05-13Egy hónap a nyitásigA szezonra készül a szabadstrand és a kemping.
2016-05-13Egy hónap a nyitásigKészül a szezonra a szabadstrand és a kemping.
2016-04-28Maradandó értékeket teremtünk!A Szalki-sziget fejlesztéséről.
2016-04-22Az ovisok napja! Kalandtúra lenn a szigetenIgazi kalandokban volt részük a város óvodásainak a Föld napján a Szalki-szigeten.
2016-04-15Közös dolgainkAz egész térségre kedvező hatással lesz a Modern városok program. Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő a megválasztása óta eltelt két év mérföldköveiről, valamint aktuális kérdésekről beszélt a sajtótájékoztatóján.
2016-04-06Versenyezve tanulhattak. Életmentésből versenyeztekHuszonharmadik alkalommal rendezték meg a felmenő rendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi verseny területi selejtezőjét Dunaújvárosban.
2016-04-00Egyre vonzóbb lehet a Szalki-szigetElkészült a szaunapark a Szalki-szigeten, a város lakói már használatba is vehetik a létesítményt. Ezen kívül Dunaújváros elkészítette horgászturisztikai koncepcióját. Cserna Gábor polgármester és Hingyi László önkormányzati képviselő nyilatkozata.
2016-03-25Nemzetközi szintű látványosság lehet! TuristacsalogatóNemzetközi szintű látványosság lehet Dunaújvárosban: Regionális Horgász- és Víziturisztikai Központ . Minden adottságunk, és már a részletes elképzelésünk is megvan ahhoz, hogy vízi központ legyünk! Beszámoló a tervekről, a horgászturisztikai koncepcióról.
2016-03-18SzaunaparkElkészült a szaunapark a kempingben, vasárnaptól már igénybe is vehetik a városlakók.
2016-03-18Kikötő és kolostorBúvárrégészeti vizsgálatokat végeznek majd a Szalki-szigeten. A közgyűlés ugyanis támogatta az Intercisa Múzeum kérelmét, vagyis a sziget környezetében található régészeti lelőhely geofizikai módszerekkel, búvárrégészeti eljárással történő átvizsgálását. Az esetlegesen feltárt faanyagú leletek bizonyíthatnák, hogy a Szalki-sziget környékén kétezer évvel ezelőtt egy kikötő állhatott vagy éppen a kora keresztény kolostor részét képezték az előkerült darabok.