Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-08-18 | A "sanyarú gyermekkor" évei az ötvenes, hatvanas években | Dr. Tóth István visszaemlékezése a dunaújvárosi gyerekek játékaira az 1950-es, 1960-as években | |
| 2023-08-11 | Egészségügy az új városban a kiskórházig | Kronászt Margit, történész írása az egészségügyi ellátás kialakulásáról a városépítés korából | |
| 2023-08-00 | A hónap műtárgya - Építkezésből város, Dunapenteléből Sztálinváros: Dekorációs felhívás 1951 őszéről | 2023. augusztus - Az irat nyomdai termék, a múzeum törzsanyagához tartozik. A 10x14,5 cm-es papír történeti jelentősége jelentős, a helytörténeti gyűjtemény fontos darabját képezi. A kis papíron Berecz Bertalan tanácselnök kéri a dolgozókat és a város összes lakóját, hogy a szállásokat és a lakásokat kívül-belül díszítsék fel, így legyenek méltók az ünnep jelentőségéhez. A múzeum őriz egy másik felhívást is, melyben a tanácselnök ugyancsak erre szólítja fel a városépítőket és az itt lakókat. | |
| 2023-07-21 | Egykori laktanyaépület a város szélén | A 2950-es postafiók számot viselte az egykor magyar katonák számára épült dunaújvárosi komplexum. 1951. november 1. és 1957. március 30. között állomásozott itt magyar alakulat. A legtöbb információnk az 1956-os események idejéből származik és az elmúlt évek során több feldolgozása megjelent a témának.
1956-ban a 142. önálló honi légvédelmi tüzérezred nevet viselte a laktanyában állomásozó alakulat. Az ezred történetét levéltári kutatásokból ismerhetjük meg, most azonban kifejezetten a laktanyát is érintő események bemutatására szorítkozom. | |
| 2023-06-23 | L-múlt történetek az L épületek múltjáról (3.) | Dr. Tóth István szociográfiai sorozatának harmadik része | |
| 2023-04-14 | Kirakatok a városközpontban - a Vasmű úton és a Kőműves utcán | Dr. Tóth István visszaemlékezése az 50-es, 60-as évek belvárosi kirakataira és a sztálinvárosiak szabadidős szokásaira | |
| 2023-03-31 | Egy a lényeg: sosem unatkoztunk | Dr. Tóth István visszaemlékezése arra, hogy hogyan játszottak a Sztálinvárosi gyerekek | |
| 2023-01-13 | A hajdani fő ütőér: a Vasmű strassze | Dr. Tóth István szociográfiai írása | |
| 2022-12-09 | Mikulás mese a valahai városról | Dr. Tóth István írása az 1950-es évek sztálinvárosi teleiről. | |
| 2022-12-00 | A hónap műtárgya - A Dunai és a Sztálin Vasmű emlékérem: kitüntetések és jelvények az 50-es évek elején | 2022. december - Az érmek két fokozatban készültek, ezüstből vagy bronzból, mely I. és II. fokozatot jelentett. A megbízható, kitartó, lelkiismeretes munkásokat nagyon megbecsülték Sztálinvárosban. Ezzel mintegy ösztönözték az ittmaradókat, mert a munkájukra eddig is és továbbra is szükség volt. Az 1951-ben alapított kétfokozatú emlékérem I. (ezüst) fokozatával az építkezés munkálataiban egyfolytában 2 évig résztvevők, a II. (bronz) fokozatával az 1 évig résztvevők számára volt adományozható. | |
| 2022-11-25 | (Az) én memóriám in memeoriam... | Dr. Tóth István szociográfiai írása | |
| 2022-06-17 | Forradalom, megtorlás, majd békés élet | Kronászt Margit írása Nagyéri Károlyról, Sztálinváros egykori katonai parancsnokáról | |
| 2022-04-00 | "Jobban meg kell szervezni a mérnökök munkáját!". OMBKE-történet a helyi szervezet történetének tükrében | Ismertető az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1960. november 11-én, Sztálinvárosban tartott Választmányi üléséről, amelyen 150 fő vett részt az ország minden tájáról. | |
| 2022-03-09 | Az éjszakai csendháborítást kilenc vödör vízzel jutalmazták | A Dunaújvárosi Hírlap és elődei az elmúlt évtizedekben számos emlékezetes vagy éppen furcsa bűntényről, megrázó balesetről, a közvéleményt sokáig foglalkoztató úgynevezett „kék hírről” számoltak be. Visszatekintés és válogatás az 1957-es Sztálinvárosi Hírlapokból. | |
| 2021-12-28 | A város első karácsonya és újéve | "1961 novemberének végén Sztálinváros neve Dunaújvárosra változott, így hatvan éve az épülőben lévő új város új névvel ünnepelte a karácsonyt és 1961/1962 fordulóját. Lapszemle következik a szintén névmódosításon átesett városi lap első ünnepi számaiból." | |
| 2021-12-00 | A hónap műtárgya - Étkezési zsetonok és a közétkeztetés kialakulása Sztálinvárosban. A malomudvartól az üzemi konyhákig… | 2021. december - 1950-es évek elején Dunapentelén, majd a későbbi Sztálinvárosban indult meg először a közüzemi étkezés, és mint ilyen, az országban előzmények nélkülinek számított. A zseton nagyjából 4 cm átmérőjű, kerek, bronzból készült érme, közepén vörös csillaggal, alatta beütött sorszámmal, szélén körben Dunai Vasmű Élelmezési Vállalat felirattal. | |
| 2021-11-25 | Hatvan évvel ezelőtt nevezték át városunkat | "Hatvan éve annak, hogy településünk nevét megváltoztatták, és az Sztálinvárosból Dunaújváros lett. Ehhez persze még korábban Sztálinvárosnak is meg kellett születnie. Történelmi visszatekintés, érdekességekkel." | |
| 2021-11-22 | Városkalauz - ilyen volt egykori lakóhelyünk | Településünk múltja iránt érdeklődőknek újabb remek élményanyagot nyújt az Intercisa Múzeum pénteken délután nyílt várostörténeti tárlata. Emlékek Dunapenteléről, Sztálinvárosról és Dunaújvárosról. Beszámoló a kiállításmegnyitóról és a kiállításról. | |
| 2021-11-09 | Amikor csapataink harcban álltak | Fáklyával emlékeztek meg az Október 23. téren a 1956-os dunapentelei hősökről. | |
| 2021-11-05 | November 7-én még szólt a rádió | Visszaemlékezés az 1956-os dunapentelei forradalmi eseményekre. November 4-től Rákóczi adó néven állandó adással jelentkezett a helyi rádió. | |
| 2021-10-30 | Az 1956-os forradalom Dunapentelén | "Az 1956-os forradalom 65. évfordulójára írt cikkünkben azt fogalmaztuk meg, hogy emlékezni kell, és nem szabad elfelejteni sem az ötvenhatos hősöket, sem a megtorlás rémtetteit. Ezúttal újabb emlékezésre hívjuk olvasóinkat, az 1956. októberi helyi eseményekre fókuszálva." | |
| 2021-10-22 | Mohai Lajos könyve 1956-ról: Amíg élek | A kilencvenes éveiben járó Mohai Lajos Amíg élek című könyve 1956 évfordulójára a Kráter Műhely Egyesület kiadásában jelent meg. | |
| 2021-10-22 | Soha nem szabad elfelejteni! | Visszaemlékezés. "„Nincs szó, mely méltóképpen kifejezhetné azt az örömöt és büszkeséget, melyet ezekben a forró napokban érzünk […] lengyel testvéreink ismét magasra emelték a szabadság fáklyáját” – kezdődik a Sztálinváros című újság (a Magyar Dolgozók Pártja sztálinvárosi pártbizottságának lapja) 1956. október 23-án megjelent vezércikke. | |
| 2021-10-21 | Az 1956-os forradalom és az akkoripentelei gyerekek | Szabó Tamás visszaemlékezése az 1956-os dunaújvárosi eseményekre | |
| 2021-09-21 | Felfedezésre váró csodák - Várostörténeti esték | "A József Attila Könyvtár az utóbbi években is nagy figyelmet fordított a várostörténeti előadásokra. A múlt héten kezdődött új sorozata pedig igazi csemegéket ígér(t). Az első kiadásban a szocreál és a korszak egyik elismert kutatója – aki egyben remek előadó is –, Prakfalvi Endre művészettörténész tartott előadást." | |
| 2021-09-14 | Építészet, építkezés Sztálinvárosban (kishír) | Szeptember 16-án, csütörtökön, 17 órától Prakfalvi Endre művészettörténész Építészet, építkezés Sztálinvárosban című előadásával kezdődik a József Attila Könyvtár Várostörténeti esték sorozata. Prakfalvi Endre fő kutatási területe a XX. századi magyar építészet története. Az est vendége lesz Szabó Imre, Dunaújváros főépítésze is. (teljes szöveg) | |
| 2021-02-00 | A hónap műtárgya - Társadalmi munka jelvény Sztálinvárosból | 2021. február - Az országban először Dunaújvárosban - akkori nevén Sztálinvárosban - kezdeményeztek társadalmi munkát akkor, amikor az ország gazdasági helyzete már nem tette lehetővé a korábbi gyors ütemű építkezést. Oklevelek, kitüntetések, jelvények, az 50-es, 60-as évek elképzelhetetlen volt nélkülük, kiváltképp, ha valaki dunaújvárosi. Ezzel ismerték el a városért és a vasműért tett áldozatos munkát. | |
| 2020-10-22 | A végsőkig kitartottak. 1956, te sztálinvárosi csillag! | Az '56-os forradalom és szabadságharcban Sztálinváros a vidéki ellenállás egyik komoly gócpontja volt – amelynek lakói a kommunista rezsimet sokkolva, szinte a legtovább tartottak ki a hősies küzdelmek idején. | |
| 2020-09-25 | Dunaújváros mesél: a DISZ-táborok | Nagyszerű tanulmánnyal örvendeztette meg a városépítés hőskora iránt érdeklődőket a DunaújvárosMesélPontHu blog. A Fejér Megyei Szemle hasábjain 1980-ban látott napvilágot Matuss Lászlóné írása A sztálinvárosi DISZ-táborok története címmel. | |
| 2020-08-21 | Dunaújváros mesél: Emberek és városuk | Újabb remek riporttal elevenítette fel a városépítés hőskorát a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog. Az Esti Hírlap hasábjain megjelent összegzés 1960-ban látott napvilágot, Dunaújváros építésének tíz éves jubileumára íródott. Nyulasi Zsolt idéz a cikkből | |
| 2020-04-00 | A hónap műtárgya - Muki, a Vidám Park vasparipája | 2020. április - A hónap műtárgya ezúttal egy fénykép. A fotón látható vonat nem más, mint Muki, a sztálinvárosi úttörővasút első kis mozdonya. Bár csak néhány évig teljesített szolgálatot, mára legendává vált, a városban szinte mindenki ismeri. A 285 001 pályaszámú gőzmozdony 1894-ben épült a Berlin-drewitzi Orenstein&Koppel mozdonygyárban, a gyári megjelöléskor a 67-es gyári számot kapta. A 600 mm nyomtávolságú, eredetileg „B” tengelyelrendezésű szertartályos mozdony önsúlya 5,5 tonna, teljesítménye kb. 20 LE volt. | |
| 2020-02-14 | Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár | Nyulasi Zsolt idéz a Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számából, ahol Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. | |
| 2020-02-14 | Mi, retró kedvelő dunaújvárosiak: a közösségi kutatómunka dicsérete! | A cikk a hajdani sztálinvárosi Pipacs és Radar barakktelep helyével kapcsolatos Mi, retró kedvelő dunaújvárosiak facebook-csoportban feltett kérdéssel foglalkozik | |
| 2020-02-07 | Az acél és a szén városa 1953-ban | Nyulasi Zsolt szemezgetett Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó tanulmányából | |
| 2020-01-15 | A kukoricaföldből kinőtt Sztálinváros | „A csaknem harmincezer lakosú új, Duna menti városunkat, a hatalmas vasművet pár esztendő alatt saját gyermekéhez méltó szeretettel és nagy jövőt ígérő büszkeséggel zárta szívébe felszabadult népünk. A pentelei puszták helyén épülő nagy békealkotás fejlődését, izmosodását egyaránt figyelemmel kísérik a városi és a falusi dolgozók” – lelkesedett 1955 januárjában a pártlap Szabad Nép az első ötéves terv egyik „legragyogóbb” eredményéről.
| |
| 2019-11-00 | A Vasmű és a város születéséről. Történetek a hőskorból | Ismertető a Kóbor Etelka szerkesztésében elkészült Mesél a város című kötetről. Nyilatkozik a szerkesztő. Részletek a könyvből. | |
| 2019-08-00 | A hónap műtárgya - A Dunai Vasmű Építője, az építkezés hetilapja propaganda 1950-ből | 2019. augusztus - Tanulmány a Dunai Vasmű Építője hetilapról, melynek feladatai voltak: "Segítse a Dunai Vasmű és a város felépítését, a párt és Rákosi elvtárs által kitűzött feladatok végrehajtása. Továbbá segíti az építkezést, bemutatja az eredményeket, a jó kezdeményezéseket, ugyanakkor bírálja a hiányosságokat, a mulasztásokat és azok kijavítására mozgósít. Nem utolsó sorban a munkások között megbújó ellenség felkutatásában is segítséget nyújt. Feladata még a munkaversenyekre való mozgósítás, hogy minél előbb felépíthessék a Dunai Vasművet." | |
| 2019-04-00 | Ahol az acélt megedzik | Ismertető a Dunaújvárosban található "Építészeti Emlékek Tanútjáról" (Szocreál tanösvény). | |
| 2018-10-00 | Apám földjei | Fekete Györgyi személyes hangvételű visszaemlékezése édesapja dunapentelei földbirtokaira. | |
| 2018-03-00 | A hónap műtárgya - Nemzetőr dandártábornoki férfi egyenruha | 2017. március - A tárgy egy nemzetőr dandártábornoki férfi egyenruha a megkapott kitüntetésekkel és azok igazolványaival együtt; nevezetesen pedig vitéz Jedovszky Zoltán, dandártábornok viselte. Az ajándékozó, felesége, Eszti néni volt. Magáról a ruháról érdemes még tudni, hogy ez egy díszegyenruha (zubbony és nadrág), kitűnő állapotban | |
| 2017-11-29 | Sztálinváros polgára voltam - összegző tárlatra készülnek | Nagyon elismerően szóltak a Sztálinváros polgára voltam című projekt keretében Dunaújvárosban rendezett konferenciáról – számolt be a közelmúltban Brassóból hazaérkezett dr. Csiszér Annamária, a DUE Társadalomtudományi Intézet főiskolai tanársegédje. | |
| 2017-11-04 | A város egy héttel tovább tartotta magát, mint Budapest | A Béke étterem akkori vezetője, Szabó Gyula (kép) megkeresésünkre döntött úgy, hogy hatvanegy év távlatából visszatekintve, lapunk olvasóival megosztja, miként látta az 1956-os sztálinvárosi történéseket és azok előzményeit. | |
| 2017-11-00 | Vendégségben. Látogatók az egykori Sztálinvárosokból | Négy ország delegációja érkezett 2017. október 25-én a Dunaújvárosi Egyetemre az egykori Sztálinvárosokból. Románia, Albánia, Lengyelország, Bulgária és hazánk részvételével az Európai Bizottság finanszírozásával zajló „Európa a polgárokért” című program keretében közel húsz fő vett részt a „Sztálinváros polgára voltam” elnevezésű projektben, melynek célja a sztálini rendszer jellemzőinek megismerése. | |
| 2017-10-28 | A Terror Házában (képaláírás) | A "Sztálinváros polgára voltam" projekt magyarországi konferenciájának a Dunaújvárosi Egyetem volt a házigazdája az elmúlt napokban. A résztvevők október 27-én - a program zárásaként - Budapestre utaztak, ahol ellátogattak a Terror Házába, valamint a Parlamentbe. (teljes szöveg) | |
| 2017-10-27 | Nemzetközi kutatások. Sztálinváros polgára voltam | Az Európai Bizottság finanszírozásával jött létre az a projekt, amelynek célja a sztálini rendszer jellemzőinek bemutatása, különös tekintettel az alapvető emberi jogokat sértő tevékenységekre. Részt vett benne Magyarország, Románia, Bulgária, Albánia, Lengyelország. A kutatás eredményeit egy nemzetközi konferencia keretében mutatják be. A Dunaújvárosi Egyetemen a "Sztálinváros polgára voltam" című szakmai konferencia keretében került erre sor. | |
| 2017-10-27 | Merítettek a múltból. Élő elbeszélésekkel merítettek a múltból | Az egyetemen folytatódott a Dunaferr délutáni látogatását megelőzően a tanácskozás a „Sztálinváros polgára voltam” uniós program keretében október 26-án, csütörtökön. | |
| 2017-10-26 | Sztálinváros polgára voltam | Megkezdte munkáját október 25-én a Dunaújvárosi Egyetemen az az öt ország részvételével zajló nemzetközi konferencia, amelyre Románia, Albánia, Lengyelország, Bulgária és hazánk Sztálinváros-kutatói is megérkeztek. | |
| 2017-10-20 | "Sztálinváros polgára voltam" - nálunk zárul | Utolsó állomásához érkezett az az öt ország részvételével zajló nemeztközi konferenciasorozat, amelyben Románia, Albánia, Lengyelország, Bulgária és hazánk egykor volt sztálinvárosi képviselete van jelen. | |
| 2017-10-00 | "Népünk büszkesége" 66 éve | Kronászt Margit tanulmánya a 66 éves Dunaújváros történetéről. | |
| 2017-09-30 | Sztálinvárosi cigaretták | Tanulmány Sztálinváros és Dunaújváros eseményeire, évfordulóira kiadott cigarettákról. A város rövid története. | |
| 2017-09-05 | Sztálinvárosok az EU-ban | Történelmi dokumentumok, levéltári adatok, élők elbeszélt történetei, s persze a szovjet totalitárius rendszer propagandája is kiváló források a "Sztálinváros polgára voltam" elnevezésű európai projektben való hasznos és építő tevékenységnek,melynek a Dunaújvárosi Egyetem munkatársai is tagjai. Brassót követően most egy hetet töltöttek Katowicében a kutatók Albániából, Romániából, Bulgáriából és Magyarországról. | |
| 2017-04-12 | Elsőnek repülte körbe a Földet | Jurij Alekszejevics Gagarin szovjet űrhajós, az első ember a világűrben, aki 1961. augusztus 20-án Sztálinvárosba is ellátogatott. | |
| 2017-03-25 | Wolf Johanna és a Prémium. A Mérnökklubot is vezette | Az ország újjáépítésében szükség volt a mérnökökre, így felelősségteljes feladattal bízták meg a megkülönböztetett figyelemmel kísért beruházáson. Wolf Johanna (kép) a kilencvenkettő esztendőre szabott tartalmas életútjából hat év kötődik az egykori Sztálinvároshoz. Összeállításunkban rá emlékezünk. | |
| 2017-02-00 | Vörös Nosztalgia: Sztálinváros polgára voltam | Váczi Mariann kultúrantropológiai cikke Sztálinváros építőiről | |
| 2017-01-00 | Az első sikres magyar építészmérnöknő | A pentelei beruházás főmérnöke: Wolf Johanna. | |
| 2016-11-21 | A forradalom nálunk. A forradalom Sztálinvárosban | Az Intecisa Múzeum történész-muzeológusa Kronászt Margit (kép) tartott előadást a sztálinvárosi 1956-os eseményekről a József Attila Könyvtárban november 15-én, kedden. | |
| 2016-11-19 | Sztálinvárosi képek | Mintha családi képek lennének, úgy nézhettük az Index internetes oldalain közzétett régi dunaújvárosi, azaz sztálinvárosi fotókat. | |
| 2016-11-17 | Kohó is lett, de lófasz is | "Csak szűk körben, állami vezetők, magas rangú káderek, vállalatvezetők körében terjesztett képek árulkodnak arról, amit Örkény legendás egypercese hat szóban összefoglalt: Sztálinváros mint kirakatberuházás igencsak távol állt a szocialista tökély eszméjétől. Két múzeumi raktárból előkerült albumból válogattunk kontrasztos fotókat, java részük sosem került nyilvánosság elé." | |
| 2016-11-16 | Az '56-os forradalom Sztálinvárosban | A három hete betegség miatt elmaradt előadást pótolták november 15-én a József Attila Könyvtárban, ahol Kronászt Margit történész-muzeológus beszélt a városunkban hatvan évvel ezelőtt lezajlott eseményekről. | |
| 2016-11-16 | Pentele - 1956-ban | Tudományos alaposságú előadást tartott 1956 sztálinvárosi eseményeiről november 15-én, kedden délután a József Attila Könyvtárban Kronászt Margit (kép) történész-muzeológus. | |
| 2016-11-15 | Keddi előadás: Sztálinváros 1956 | Az Intercisa Múzeum és a József Attila Könyvtár szervezésében november 15-én, kedden 17 órától Sztálinváros 1956 - a kutatások tükrében címmel tart előadást Kronászt Margit, történész-muzeológus. | |
| 2016-11-00 | A többször átkeresztelt város | Dunaújváros nevének változásai a történelem folyamán: Dunapentele, 1951-től Sztálinváros, 1956 őszétől újra Dunapentele, 1957 januárjától Sztáliváros, végül 1961. november 25-től Dunaújváros. | |
| 2016-11-00 | A forradalom végnapjai városunkban | Kronászt Margit történész-muzeológus ismertetője 1956 novemberének eseményeiről Sztálinvárosban. | |
| 2016-10-00 | Nagyéri Károly | "Sztálinváros furcsa parancsnoka". Nagyéri Károly és az 1956-os események Sztálinvárosban. | |
| 2016-10-00 | Sztálinváros és a forradalom - így éltük meg mi... | Kronászt Margit történész-muzeológus rövid ismertetője a sztálinvárosi 1956-os eseményekről. | |
| 2016-10-00 | Az én Dunaújvárosom: Dunapentele | Dr. Bakos Károly ügyvéd visszaemlékezése Dunapentelére, Sztálinvárosra. | |
| 2016-06-00 | Újraolvasva - hatvan-hatvanöt év múlva | Palotai Boris Sztálinvárosi gyerekek című regényéről. | |
| 2016-04-11 | A divat sem úszta meg. A divat irányzata az egyszerűség | "A politikai és ideológiai változások az élet minden területére, így a divatra és az öltözködésre is kiterjedtek. Sorozatunk újabb részében tekintsünk vissza az ötvenes évekre." | |
| 2016-02-22 | A Munkára Harcra Kész mozgalom | A Vasas Sport Egyesület keretében 1951-ben 192 üzemi sportkör működött. Ezek a Munkára Harcra Kész sportmozgalom szervezésére összpontosították erőfeszítéseiket. A sportmozgalom szovjet mintára jött létre, benne elsősorban a számszerűség hajszolása és a kampányszerűség érvényesült. A dolgozók szórakoztatására szinte minden hónapban biztosítottak valamilyen sportszenzációt | |
| 2016-02-15 | Korlátlan személyi diktatúra | "Ki volt valójában Sztálin, akiről városunkat is elnevezték? Nem csekély taktikai megfontolásból vette fel a város és a Dunai Vasmű Sztálin nevét az 1950-es években. De valójában ki volt Sztálin? A társadalomkutatók vizsgálják személyiségét és döntéseinek hatását." | |
| 2016-01-21 | Magyar iparvárosok I.: Sztálinváros - Dunaújváros | "Bár Magyarországot nem szokás a klasszikus ipari országok közé sorolni, mégis szép számmal akadnak olyan településeink, régióink, amelyek hosszú - több évtizedes, vagy akár évszázados - ipari múltra tekintenek vissza. Első állomásunk Dunaújváros - az egykori Sztálinváros - amely létrejöttét is az 1945 után beindult intenzív iparosításnak köszönheti." | |
| 2016-01-05 | Ismert család volt | A Gyerekek az épülő Sztálinvárosban című fotón látható: Fosztó testvérek láthatók: Fosztó László, Tibor és Dénes. | |
| 2016-01-04 | Kitekintő: hatvanöt évvel ezelőtt | "Aczél Endre "ACÉL-SODRONY - Ötvenes évek I." című kötete fogódzókat kínál mai világunk megértéséhez. Sorozatunk legújabb részéhez városunk építésének kezdeti éve, vagyis 1950 történéseiből válogattunk." | |
| 2015-11-02 | 1956 - A megtorlás idején | "Mikor és hogyan, kik voltak azok, akik a megtorlást vezették? - tette fel a kérdést Zecher János, az 1956 dunaújvárosi eseményeinek cselekvő részese, akit a forradalom leverését követően letartóztattak és börtönbüntetésre ítéltek." | |
| 2015-10-22 | Dunapentele: a néhány órát megélt köztársaság | 1956 őszének viharos eseményei közül meglepően keveset emlegetik a Dunapentelei Köztársaságot, amelyet 1956. november 6-án kiáltottak ki. | |
| 2015-10-05 | A sport otthonra talált | Sportélet Sztálinvárosban és Dunaújvárosban. Tömegével jöttek a fiatalok a Pentelei fennsíkra várost és gyárat építeni. Érthető igyekezetnek számított, hogy a Sztálin Vasmű építése mellett, ha másképp nem, tömegsport szinten megszervezzék számukra a sportolás lehetőségeit - írta Jankó Árpád a 2000-ben kiadott Dunaújváros története című kötet sportéletről szóló fejezetében. | |
| 2015-09-17 | Sztálinváros, te csodás! című kiállítás (képaláírás) | Intercisa Múzeum: Időszaki kiállítás "Sztálinváros, te csodás!" című kiállítás látható a Múzeumban. (teljes szöveg) | |
| 2015-09-07 | A fiatalok városa - az első iskolák | Dunaújváros első iskolái, az oktatási intézményrendszer kialakulása. | |
| 2015-08-31 | Sztálinvárosi csodák | Kiállítás hosszabbítás. Békési György nemes felajánlásának köszönhetően egy több ezer dokumentumot tartalmazó helytörténeti gyűjteménnyel gazdagodott az Intercisa Múzeum. | |
| 2015-08-19 | Mindenki látni akarta a világ első űrhajósát | A „kirakatvárost” külföldi államférfiak, írók, tudósok, politikusok gyakorta látogatták. Közülük az egyik legemlékezetesebb Jurij Alekszejevics Gagarin űrhajós 1961. augusztus 20-i látogatása. Teret is elneveztek róla a városlakókkal való találkozásának emlékére. Városunk vendégeinek névsora 1951 és 1960 között.
| |
| 2015-08-10 | A remények lakóhelye | "Szirmai Viktória kutatásait követően került a köztudatba a szocialista városokra a "csinált" jelző. Várostörténetünk egyik alapművét az általa jegyzett "Csinált" városok című könyvet a Magvető Kiadó 1988-ban jelentette meg. A kötet fejezetei további érdekességekkel szolgálnak történelmünk megismeréséhez." | |
| 2015-08-00 | A hónap műtárgya - Festmény Sztálinvárosról | "Ebben a hónapban egy érdekes műtárgyra esett a választás, mely a múzeum történeti gyűjteményének egyik különleges tárgya. Jeges Ernő 1955-ben készítette „Sztálinváros a jövőben” című festményét, mely monumentális, 5 x 1,75 méteres nagyságával szinte uralja a múzeum első emeleti folyosójának falát." | |
| 2015-07-27 | Az első évtizedről | Sztálinváros te csodás címmel nyílt helytörténeti kiállítás az Intercisa Múzeumban június végén. | |
| 2015-07-22 | Sztálinváros, te csodás! című kiállítás (képaláírás) | Intercisa Múzeum: "Sztálinváros, te csodás!" című időszaki kiállítás látható augusztus 30-áig. (teljes szöveg) | |
| 2015-07-20 | Kórház is kellett | Történetek Sztálinvárosról. A városi egészségügyi ellátás története. | |
| 2015-07-13 | Hej, azok a sztálinvárosi nők... | "Az Intercisa Múzeum egykori igazgatója, Matussné Lendvai Márta kutatta és publikálta a sztálin- és dunaújvárosi nők társadalmi szerep- és feladatváltozásait. Lapozgassuk együtt az ötvenes éveket idéző "Sztálinvárosi nők" című, 2005-ben megjelent kötetét." | |
| 2015-07-03 | Egy sztálinvárosi gyerkőc kalandjai | Méry Péter július 7-én mutatja be Dunaújvárosban 29. kötetét, amely gyermekkora helyszínéről, Sztálinvárosról szól. Édesapja 1957és 1967 között a Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője volt. | |
| 2015-07-02 | Sztálinváros Te csodás! kiállítás (képaláírás) | Sztálinváros Te csodás! kiállítás az Intercisa Múzeumban, amely augusztus 30-áig tekinthető meg (teljes szöveg) | |
| 2015-06-25 | Üzen Sztálinváros | Sztálinváros te csodás címmel új helytörténeti kiállítás mutatkozik be június 26-án az Intercisa Múzeumban. | |
| 2015-06-23 | Volt egyszer egy Sztálinváros... | Sztálinváros te csodás címmel június 24-én új helytörténeti kiállítás mutatkozik be az Intercisa Múzeumban. | |
| 2015-06-18 | Múltunk darabkái: "Sztálinváros te csodás!" | Június 26-án várostörténeti kiállítás nyílik az Intercisa Múzeumban Sztálinváros te csodás! címmel. | |
| 2015-05-23 | Mindennapi Sztálinváros | Várostörténetek. Sztálinvárosnak kellett volna lennie a legszocialistább városnak, lakóinak a legszocialistább embereknek. Hogy ez mennyire sikerült, arra kereste a választ Horváth Sándor történész. Horváth Sándor Kapu és a határ című könyvéről. | |
| 2015-05-22 | Ha Hruscsovnak megtetszett valami, nem volt akadály | "A „szovjet Szilícium-völgy”, Zelenograd, a lengyel Nowa Huta, a keletnémet Eisenhüttenstadt és Dunaújváros is egyedi a maga nemében. A KGST-országok építészete a maga uniformizáltsága ellenére még Sztálin idején is próbált kivételes lenni – ez a tanulsága annak a nemzetközi történész-építész konferenciának, amelyet Dunaújvárosban rendezett meg a Pepper Art Projects." | |
| 2015-05-11 | Adjunk nevet az újszülöttnek! | "A város születésnapjáról megoszlanak az álláspontok. Az egyik változat szerint 1950. május 2-ához, az első kapavágás napjához köthető. A második verzió 1951. április 29., vagyis a minisztertanács határozata Dunapentele ideiglenes elnevezéssel várossá nyilvánításáról, a harmadik szerint 1951. november 7., amikor Sztálin nevét felvette. De ezzel még nem ért véget a történet." | |
| 2015-05-01 | 65 éve indult Sztálinváros építése | 65 éve, 1950. május 2-án kezdődött meg Sztálinváros (1961. november 25. óta Dunaújváros) építése. | |
| 2015-02-27 | Írók és tollnokok - Sztalinváros, 1955 | Palotai Boris, Tóth Gyula, Szécsi Margit, Kemény Dezső, Barsi Dénes. A várostörténeti sorozat újabb része. | |
| 2015-02-00 | A hónap műtárgya - Állóka Sztálinvárosból | 2015. február - Gyermek állószék, állóka Sztálinvárosból. | |
| 2014-12-15 | Atombunkerba zárt Rákosi | Beszámoló a Bartók Kamaraszínház új bemutatójáról: Sztálinváros - a kultúrház avatója című daraboról. | |
| 2014-12-13 | Cikizte már a szocreált? Rosszul tette | "És egy komplett város, Sztálinváros, a mai Dunaújváros, az egyetlen igazi magyar szocreál város." | |
| 2014-12-00 | A hónap műtárgya - Az 1955-ös Májusi Vásár emléktárgyai Sztálinvárosból | "A fajanszból készült három dísztárgy: egy kancsó, egy bögre és egy csésze alkotja az együttest, melyek nemcsak szép díszítésük, hanem történetük miatt is érdekes darabjai a helytörténeti gyűjteménynek. Ezek a tárgyak nem csupán az 1955-ben megrendezett Májusi Vásárról mesélnek nekünk." | |
| 2014-11-26 | Sztálinvárosiként feküdtünk, de már dunaújvárosiként keltünk | "A szerkesztőségben arról beszélgettünk a napokban, hogy most van az évfordulója annak, amikor Sztálinvárosból „végleg” Dunaújváros lett." | |
| 2014-11-24 | A Kultúrház avatója | Nagy sikert aratott a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában, az ötvenes években játszódó bohózat: Hamvai Kornél: Sztálinváros a Kultúrház avatója. | |
| 2014-11-20 | A kultúrház avatóján | November 21-én mutatja be a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza az évad egyik vezető előadását: Hamvai Kornél: Sztálinváros - a kultúrház avatója címmel. | |
| 2014-10-02 | Múzeumi próba | Hazatért a Sztálinváros című bohózat. Hamvai Kornél darabjának próbái október elsején kezdődtek az Intercisa Múzeumban. A Sztálinváros a Kultúrház avatója című darabról. | |
| 2014-08-14 | Kismarjai gyerek vagyok | Nagy Zsigmond tizenkilenc esztendősen került Sztálinvárosba, ahol gyökeret eresztett, családot alapított, és több mint húsz éve aktív nyugdíjas. | |
| 2014-02-21 | Ünnepélyes csapolás | Hatvan évvel ezelőtt február 28-án adták át az I-es számú nagyolvasztót. Az ünnepélyes csapoláson jelen volt Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja első titkára. Dr. Hanák János visszaemlékezése.sztálin v | |
| 2013-11-30 | Szabad-e még szeretni? | "A kérdést, hogy „szabad-e?”, alighanem az a prognosztizált válasz csalja elő, hogy, manapság legalábbis, nem illik. Dunaújvárosról van szó....Az egykor (1951-ben) Sztálinvárosnak keresztelt mai Dunaújváros és lakossága viszont bő hatvan éve szembesül a kérdésben kódolt ilyen-olyan tagadással." | |
| 2013-11-07 | Azok a szép Kohászvásárok! | Ötvenöt éve, 1958. november 13. és 20. között rendezték meg a Kohászvásárt a sztálinvárosi boltokban a karácsonyi vásárlás elősegítésére. E hír kapcsán a Dunaker nyugállományú igazgatójával, Molnár Józseffel a város kereskedelmének megszervezéséről, a vásárlási szokások változásairól beszélgettünk. Kép: Üzletház, sztálinvárosi májusi vásár. | |
| 2013-10-30 | Nem az hal meg, akit eltemetnek | "Az ötvenes évek Sztálinvárosában a hagyományos temetés volt a jellemző, mára a hamvasztás terjedt el. Szabóné Palkovics Katalinnal, a dunaújvárosi temetőt üzemeltető cég vezetőjével mindenszentek és a halottak napja alkalmából a temetkezési szokások változásáról beszélgettünk." | |
| 2013-10-00 | Mindennapi Sztálinváros: Ilona története | Az ötgyermekes anyuka, B. Jánosné (született) Cs. Ilona "története (népbírósági pere) egy a sztálinvárosi bevándorlók történetei közül, amelyek magukban foglalják a sztálinizáció vagy az ötvenes évek lehetséges tapasztalatait is". | |
| 2013-09-25 | Hatvanhét kacagtató városi anekdota | Újabb helytörténeti vonatkozású kötettel jelentkezik Miskolczi Miklós, a Dunaújvárosi Hírlap egykori főszerkesztője. A könyv címe: Kacagtató Sztalin-városi anekdoták. | |
| 2013-09-20 | Új könyv a városról | "Sztálin- és Dunaújváros kimeríthetetlen téma Miskolczi Miklós író számára. A „Kacagtató Sztalinvárosi anekdoták” című kötet dunaújvárosi bemutatója előtt beszélgettünk." | |
| 2013-09-06 | Születés - akkor és most | "Nemcsak a bevándorlók összetételét tekintve volt fordulópont a város életében 1953, hanem a házasságok és családalapítások szempontjából is. Ugrásszerűen emelkedett a házasságot kötők, a gyermekek és a gyermekszületések száma." Beszélgetés dr. Baráth Károly szülész-nőgyógyász főorvossal. | |
| 2013-09-04 | A gyógyító | Beszélgetés Szilágyi Erzsébettel, aki segédmunkás volt, majd ápolónőnek tanult, majd 1954-ben Sztálinvárosban kezdte meg munkáját. | |
| 2013-02-00 | A hónap műtárgya - Sztálinvárosi vörös könyv | A könyven azoknak a városépítőknek a nevei szerepelnek, akik Rákosi Mátyást kérték, hogy Dunapentele felvehesse a nagy Sztálin nevét. "A bőrbe kötött, aranyos betűkkel feliratozott kódexbe többszáz lapot füztek, az ezeket összetartó, sárgaréz rudak végét ízléses, fröccsöntött, vörös csillagok díszítik." | |
| 2013-01-04 | Képaláírás | Intercisa Múzeum: Válogatott grafikák a múzeum gyűjteményéből. Bán Béla, 1953.: Aszfaltozás. | |
| 2012-11-21 | Szocreál és modern egyszerre | "Dunaújváros: szocreál és modern egyszerre. Építészete izgalmas kortörténet, remek és giccses házakkal." | |
| 2012-09-15 | Egy kommunista diktátor születésnapja | A Kulturális Örökség Napja alkalmából rendezett konferenciát a Fejér Megyei Levéltár. Sztálinvárosban az építőmunkások erre a napra elkészítettek egy 36 lakásos társasházat, a Béke-házat a "legjobb sztahanovisták számára". Kép, amelyen Rákosi munkásgyűlést tart a Sztálin Vasműben. | |
| 2012-06-03 | Egyiptomba vágyik? Irány Sztálinváros! | Dunaújváros építészetéről. | |
| 2011-11-25 | Legyen ezután Dunaújváros! | Névadás 50 évvel ezelőtt - 1961 novemberében. (1961. november 25.) | |
| 2011-10-12 | Százlábú hídból négylábú | "Dunapentele, Sztálinváros a korabeli sajtó tükrében 1951 címmel jelent meg a József Attila Könyvtár hiánypótló forrásfeldolgozása. Több pentelei kuriózum is van benne." Kis történet a Százlábú-hídról. | |
| 2011-10-10 | Kötetbemutató | A József Attila Könyvtárban október 7-én bemutatták a Dunapentele, Sztálinváros a korabeli sajtó tükrében 1951 című kötetet. Kötet szerkesztői Gadanecz Júlia, Szántó Béláné, a kiadvány elkészítéséhez segítséget nyújtott Békési György. | |
| 2011-10-07 | A korabeli sajtó, és Pentele, Sztálinváros | A József Attila Könyvtár gondozásában (szerkesztők: Gadanecz Júlia, Szántó Béláné) és Békési György segítségével megjelent a Dunapentele, Sztálinváros a korabeli sajtó tükrében 1951 c. kiadvány (kép). | |
| 2011-09-01 | Babgulyás, ezüstkanál és Miskolczi | Miskolczi Miklós a hamarosan megjelenő „Babgulyás, ezüstkanállal” című kötetben Sztálin- és Dunaújváros vendéglátás-történetét dolgozta fel. Interjú. | |
| 2011-05-24 | Sztálin városa | Sztálinváros, a szocreál munkásparadicsom c., Hír Tv Ősök tere című, 2011. május 26-i műsora. | |
| 2011-04-12 | Eljött az első űrhajós | Jurij Gagarin ötven éve járt Fejér megyében: Sztálinvárosban is. Az eseményről a Fejér Megyei Hírlap számolt be 1961. augusztus 22-én. | |
| 2010-11-21 | Városvideó – másképp | Dunaújváros régen és ma. Film régi és új képekből a YouTube-on. | |
| 2010-01-00 | Óh, azok az ötvenes évek | Összehasonlító színikritika Dallos Szilvia: Utószinkron és Hamvai Kornél: Harmadik figyelmeztetés c. színdarabjáról, amely Sztálinvárosban játszódik 1953-ban. | |
| 2009-12-00 | Placebo extra | Színikritika Hamvai Kornél: Harmadik figyelmeztetés, amely Sztálinvárosban játszódik 1953-ban. | |
| 2009-10-11 | Harmadik figyelmeztetés a József Attila Színházban | Beharangozó Hamvai Kornél: Harmadik figyelmeztetés c. színdarabjáról, amely 1953-ban játszódik Sztálinvárosban. Kis videofilm (59 mp). | |
| 2009-10-11 | Nadrágletolós | Rövid színikritika Hamvai Kornél: Harmadik figyelmeztetés c. bohózatáról, amely 1953-ban Sztálinvárosban. | |
| 2008-11-07 | "Páratlan évek" a Filmmúzeumban | A Filmmúzeum tévécsatorna november 27-én mutatja be az 1953-ról, Sztálinvárosról, a vasműről, kortársak visszaemlékezéseiből forgatott filmjét, a "Páratlan évek" című sorozatában. | |
| 2008-11-06 | Sztálinvárosba száműzött apácák | Történet Sztálinvárosról (1950-es évek). 1950-ben kétezerháromszáz szerzetes és közel kilencezer apáca került azutcára. Sokan kerültek a dunapentelei-sztálinvárosi építkezésekre, ahová Örkény István is lejárt. Glória (1957) c. kisregényében ezt be i smutatja. A műből film is készült 1982-ben. | |
| 2008-10-22 | Feleségem naplójából | Részlet Mohai Lajos felesége naplójából. Mohai Lajos 1957-ben a tököli internálótáborba került. | |
| 2008-05-23 | A történelem egy metszete: Sztálinváros | A MTA tanulmánya: Horváth Sándor: A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros.
Rövid összefoglaló | |
| 2008-03-07 | Rímfaragás, rajzolás, nyugdíjasrendezvények | A nyolcvanhat éves Balázs Gyula ma is aktív. | |
| 2008-01-03 | Sztálinvárosi hangulattal akarnak turistákat | Wartburg-találkozó, hatvanas évek ruháiban masírozó emberek, installációval vonuló Kft.-k szerepelnek többek között Stanga Lajos álmában. | |
| 2008-01-03 | Éljen május elseje! | Retrofelvonulásra és majálisra készülnek Dunaújvárosban, bár lehet, hogy ezzel nagy vitát kavarnak. | |
| 2008-01-03 | Május 1-jei retrófelvonulást terveznek Dunaújvárosban | A hatvanas-hetvenes évek hangulatát felidéző május elsejei fesztiválra készülnek Dunaújvárosban. | |
| 2007-11-08 | Képgaléria: Időutazás Sztálinvárosban | A dunaújvárosi Szocreál Tanösvény bemutatása. | |
| 2007-05-19 | Sokfelé és sokféle | Beszélgetés dr. Germuska Pállal, aki az "Indusztria gyermekei" címmel tartott előadást a "szocialista" városépítkezésekről. | |
| 2006-12-14 | Sztálini nők arcai | Az Intercisa Múzeumban kiállítás nyílt "Nők Sztálinvárosban" címmel. Beszámoló. | |
| 2006-12-11 | Nők Sztálinvárosban | Az Intercisa Múzeum és lakossági gyűjtésből beszerzett anyagokból kiállítás nyílt "Nők Sztálinvárosban" címmel. | |
| 2006-11-13 | Írók, jampecek, szobrok | A Kortárs Művészeti Intézet kiállítása "A művészet városa - a város művészete" keretében Standeisky Éva, Horváth Sándor és Sasvári Edit tartott előadást. | |
| 2006-10-20 | Forradalom Sztálinvárosban. | A Zsukov-jelentés nyomában (1. rész) | |
| 2006-00-00 | Sztálinvárosi mi8ndennapok | Recenzió. Horváth Sándor: A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros c. könyvéről. | |
| 2005-11-17 | Sztálinvárosi nők | Sztálinvárosi nők címmel rendez kiállítást a dunaújvárosi múzeum, melynek keretében eddig nem látott fényképeket mutatnak be a kőműves- és munkásnőkről. Galéria | |
| 2005-10-25 | Százhúsz esztendő fotókban elmesélve | A Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros fényképeken c. könyvről. A készítők a továbbiakban terveznek egy javított, bővített 2. kiadást. | |
| 2005-10-06 | Nők munkásruhában | Az Intercisa Múzeumban fotókiállítás nyílt "Sztálinvárosi nők" címmel. | |
| 2005-09-27 | Country | Épp ötven éve - 1954-ben - készültek el Sztálinváros legkorábbi lakónegyedei. | |
| 2005-08-22 | Egy település hétköznapjai fotográfiákban elbeszélve | Megjelent a Dunapentele-Sztálinváros-Dunaújváros képeken című könyv. | |
| 2005-05-03 | Kommunista honfoglalás: Sztálinváros építői | A rövid ismertető a sztalinvaros.uw.hu weboldal rövid kivonata, az oldal a Dunaújváros helytörténeti kiadványainak felhasználásával készült. | |
| 2004-11-00 | Tevan Zsófia | Interjú Tevan Zsófiával, aki a vasmű építkezésén dolgozott, ő volt az építkezés első női építésvezetője. A Sztálinvárosban eltöltött életére, a vasmű építésére vonatkozó részlet.
| |
| 2004-08-17 | Egy pompás honlap | Beszélgetés Horváth Tamással, a Sztálinvárosról készült kitűnő
honlap szerkesztőjével.
A honlap címe: http://sztalinvaros.uw.hu | |
| 2004-06-28 | Film a Sztálinvárost tervező világpolgárról | Bemutatták a bartók kamaratermében a Jancsó Anna rendezte: "Egy
világpolgár vallomásai" című filmet. A filmből megtudhatjuk, hogy
Weiner Tibor életének milyen és mekkora szelete volt Sztálinváros
építése. | |
| 2004-03-27 | 6 Sztálinváros | A budapesti Centrális Galéria 6 Sztálinváros című kiállításáról. A magyar Sztálinváros, azaz Dunaújváros az egykori Dunapentele helyén épült. | |
| 2004-03-10 | Múltunk egy szép honlapon | http://szatlinvaros.uw.hu oldalról. | |
| 2004-01-27 | Egy darabka történelem | Budapesten a Centrális Galéria Sztálinvárosok c. kiállítását.
Korabeli eseményeket megörökítő fényképek, városképek,
újságszemelvények, leltári jegyzékek, rendőrségi jegyzőkönyvek,
tervrajzok, régi utcanév-táblák, térképek, festmények, játékfilm és
filmhíradó részletek. | |
| 2004-01-20 | Sztálinvárosok. Kiállítás Budapesten | Kiállítás nyílt Budapesten a Centrális Galériában(V. ker. Nádor u.
11.) az egykor Sztálin nevét viselő városokról. A kiállítás
anyagának fele Sztálinvárost mutatja be. Jan. 16-tól márc. 31-ig
tart a kiállítás. | |
| 2004-01-19 | Hat Sztálinváros | A Centrális Galéria új kiállítása azokról a városokról ad átfogó képet, amelyek 1949 után Kelet-Európa országaiban Sztálin nevét kapták: Katowice, Eisenhüttenstadt, Dunaújváros, Brassó, Várna és a már a húszas években a generalisszimuszról elnevezett Sztálingrád. | |
| 2004-01-16 | Hat Sztálinváros története | Kiállítás nyílt Budapesten a Centrális Galériában a hat darab
Sztálinról elnevezett városról. | |
| 2003-02-01 | Sztálingrádok Kelet-Európában | A 2003-as Sztálin évforduló kapcsán, a Centrális Galéria (Bp.) kiállítása alkalmából. | |
| 2002-01-00 | Emlékezés Bóna István régészprofesszor | Emlékezés Bóna István régészprofesszor, a múzeum egykori igazgatójára. | |
| 2001-11-15 | János bácsi nem alkuszik. | sztálinvárosi stációk. Az 1956.-os forradalom napjai az egykori Sztálinvárosban. | |
| 2001-05-01 | Párkapcsolatok Sztálinvárosban | Szociológiai tanulmány. | |
| 2000-01-01 | A Késdobáló és a jampecek. Szubkultúrák Sztálinvárosban | Szubkultúrák Sztálinvárosban- tanulmány. | |
| 1995-01-01 | "..a nagy Sztálinról... | | |
| 1994-09-01 | Az a bizonyos sztálinvárosi anekdota | Egy anekdota Örkény Istvánról és Sztálinvárosról. | |
| 1988-12-00 | Az acél és a szén városa 1953-ban - angol szemmel | Az angol diplomaták sztálinvárosi és komlói látogatásáról készült
jelentés teljes szövegének fordítása. (a forrás ismeretlen) | |
| 1985-01-20 | Dunaújvárosnak igenis van múltja | Dunaújváros hőskoráról, újkoráról, életéről, sportéletéről. | |
| 1984-12-21 | "Ha vége a gyűlésnek, én is beszállok". Egy óra R. e-nél | Részlet a szerző önéletrajzi könyvéből. Dunaújvárosi küldöttség Rákosi Mátyásnál, hogy Pentelének nevét Sztálinvárosra változtassák. Párbeszédek, kérdések a fogadáson. | |
| 1980-09-19 | Például Nagy János | Riport Nagy Jánosról, aki 1951 óta dolgozik a vasműben. 1952-ben
Barabás Tibor írt róla riportot. Aczél Gábor elolvastatta vele és
megkérdezte mi a véleménye ma az akkori kijelentéseiről? | |
| 1965-03-20 | Acélváros | Áttekintés a város első 15 évéről. | |
| 1961-11-28 | Város a Duna partján | Városunk új neve: Dunaújváros. | |
| 1961-11-28 | Városunk új neve - Dunaújváros | Az MSZMP Városi Bizottsága, a városi tanács, a Hazafias Népfront helyi elnöksége azzal a kéréssel fordult az Elnöki Tanácshoz, hogy változtassa meg a város nevét. Így Sztálinváros neve Dunaújváros lett, a Sztálin út Vasmű út, a Stalinstadt tér Marx Károly tér. | |
| 1961-11-24 | Jegyzőkönyv | Javaslatok a város fő utcájának elnevezéséről.
A Népközt. Elnöki Tanácsa 1961. nov.24-én kelt és 17/1961 számú
határozatával a város nevét Dunaújvárosra változtatja.
A többi névváltozat, mely még felmerült. | |
| 1961-11-10 | Sztálinváros új neve - Dunaújváros | A Népköztársaság Elnöki Tanácsa eleget tett a dújv-i lakosok
kérésének és Sztálinváros nevét Dunaújvárosra változtatta. | |
| 1959-06-30 | Jövőre megünneplik Sztálinváros alapításának 10. évfordulóját | Jövőre az Óváros felé bővítik a várost, ezért az Öreghegyen 1000-1200 lakás építéséhez már most nagyobb terület kisajátítását tervezik. | |
| 1959-06-19 | Sztálinváros. Zsadányi Nagy Ákos versei | Zsadányi Nagy Árpád (irodalom szakos tanár) öt rövid verse
olvasható: Gyár, A Tűz, A város, A Duna, Az ember címmel. A
versek írója, amikor először járt Sztálinvárosban, akkor ihlette meg a város. | |
| 1959-04-07 | Sztálinvárosi tavasz | A Kossuth Adó színes műsora a városról. | |
| 1957-09-24 | 19. sz. Aköv munkájának megjvaítására határozati javaslat. | | |
| 1957-06-28 | Óvárosi pártszervezet jelntése az IBnek | | |
| 1957-06-17 | Rendkivüli Intéző bizottsági ülés jegyzőkönyve | Kovács Tibornak a volt Államvédelmi Hatóság őrnagyának
visszaemlékezése az 1956-os októberi dunapentelei eseménykre.
Személyek főként a DISZ akkori vezetőinek Pap Lászlónak, Csoltó
Dezsőnek és Fazekas Istvánnak viselkedése az 56-os események alatt
és után.Különfélék: Nagy Bélánét javasolják a Nőtanács
vezetőjének, racionalizálások a rendőrségnél, tiltakozás az
MLSz-nél, augusztus 1-től beindul a Ruhagyár 300 fővel a teljes
létszám 800 fő lesz Szalmacelluloizé-gyár, Papírgyár építése. | |
| 1957-05-04 | Tanácsülés jegyzőkönyve | | |
| 1957-04-04 | Kik változtatták meg a város nevét? | Az október 25-i nagygyűlésen a felolvasott 12 pont egyikében követelték
Sztálinváros nevének megváltoztatását. | |
| 1957-04-04 | Felszabadulási ünnepség az évfordulón | Az ünnepi nagygyűlésről tudósítás. | |
| 1957-03-22 | Dunapentele vagy Sztálinváros? | Egyre többen kérik vissza a város 1956 október előtti nevét | |
| 1956-10-10 | Jegyzőkönyv az MSZMP óvárosi alapszervének megalakulásáról | Az óvárosi MSZMP pártalapszervezet alakuló taggyülésének
jegyzőkönyve. Jelen vannak: Varga László, Vadas Mihályné, Vagyóczki
Mihály, G. Szabó Ferenc, B. Tóth Mihály, Nógrádi Károlyné, Győr
Balázsné, Varga Lászlóné, Arnold Zoltán, Győr Balázs és Katonka
Gábor a Városi Intéző Bizottság részéről, Elnökség választása.
Tagjai: Vagyóczki Mihály, Varga László, Katonka Gábor. a pártba
felvételét kérte: Szabó Mihály. | |
| 1956-10-09 | Tanácsülés jegyzőkönyve | | |
| 1956-07-05 | Jegyzőkönyv Sztálinvárosi Pártbizottság üléséről | A PB III. negyedéves tervének megvitatása, kollektív vezetés,
dolgozókhoz valü viszony, tömegkapcsolatok, a kollektív szerződés
végrehajtása a Vasműnél, fiatalkorúak foglalkoztatása, segítség a
munkások problémáinak megoldásához. A felsőbb tájékoztatás
hiányosságai, az SzKP XX. kongresszusának hatásai, Sztálin
elmarasztalása Rajk rehabilitálása, ki hibázott kérdése. | |
| 1956-06-06 | Tanácsülés jegyzőkönyve | | |
| 1956-03-21 | Jelentés a Sztv.-i VT újraválasztott tagjainak mandátumvizsg | Jelentés Sztálinvárosi Tanács újból választott tagjai mandátumának
felülvizsgálatáról. 1956. január 22-én megtartott választás után, a
Sztálinvárosi Tanács mandátumvizsgáló bizottsága az alábbi
tanácstagok mandátumának hitelesítését javasolta: Sófalvi István,
Murai Jánosné, Németh Ferenc, Katonka Gábor, Ragacs Géza, Takács
Ferenc, Szabó József, Gere Péter. | |
| 1956-02-22 | PB rendes és póttagjainak jelőlése | | |
| 1955-12-02 | "A mi városunk"-a mi városunk. | Sztálinvárosról készült film recenziója. Adatok a filmről. | |
| 1955-09-27 | Sztálinvárosi mérleg | 1955. szeptemberében: a Vasmű, a város. Adatok | |
| 1955-08-05 | Sztálin Vasmű pártalapszervezeteinek tag és jelöltfelvételi | | |
| 1955-07-30 | "Budapest - Sztálinvárosért"A Fővárosi Tanács kezdeményezése | A Fővárosi Tanács Budapest - Sztálinvárosért-mozgalmat indít. A
mozgalmat szovjet példára szervezték meg. A Fővárosi Tanács az
államigazgatás területén óhajt elvi és gyakorlati segítséget
nyújtani a Sztálinvárosi Tanácsnak. Kulturális, egészségügyi, ipari
és kereskedelmi szakembereket küldenek Sztálinvárosba. | |
| 1954-12-31 | Szilvesztertől-Szilveszterig | Sztálinváros egy éve. | |
| 1954-12-09 | Jegyzőkönyv a Sztálinvárosi városi ügyészség MDP alapszerv a | | |
| 1954-12-06 | Jegyzőkönyv a Városi Tanács alakuló ülléséről | | |
| 1954-12-03 | 1944-1954 | Tíz december a pentelei fennsíkon.
Képek: akkor és most+szöveg | |
| 1954-11-12 | Sztálinváros jelöltjei | A Sztálinváros 82 választókerületében megválasztott tanácstagjelöltek névsora a cikkben olvasható. | |
| 1954-09-24 | "A legtakarékosabb város" (kishír) | Az országos verseny győztese Sztálinváros lett! | |
| 1954-09-21 | Megalakult Sztálinvársban | ...a Hazafias Népfront Előkészítő Bizottsága. | |
| 1954-05-21 | Hároméves a Sztálinvárosi Tanács | 1951. május 18. jelentős nap a városunk életében, hiszen ez a városalakulást és egyben a Tanács megalakulását is jelenti. | |
| 1954-04-16 | Tervszerűen folyik Sztálinváros erdősítése | Az új és az óvárost teljesen körülvevő valóságos erdőgyűrűt létesítenek... | |
| 1954-04-16 | Sztálinváros oktatásügyi helyzete | Sztálinváros oktatásügyi helyzete 1954-ben. | |
| 1954-03-23 | Ülést tartott a sztálinvárosi pártértekezlet | Beszámoló a II. sztálinvárosi pártértekezletől: az elvégzett munkáról, feladatokról, választás... | |
| 1954-03-14 | Alapszervezetek vezetőségi tagjai | | |
| 1954-02-05 | Sztálinváros kultúrális élete | Miként fejlődött a kulturális élet... | |
| 1954-02-04 | Jelentés a sztálinvárosi Tszcs-k tevékenységének vizsgálatár | | |
| 1954-01-19 | Új, nagyobb feladatok előtt | Sztálinváros NB I-es labdarúgó-csapatáról. | |
| 1954-01-05 | Megalakult a Városi Bíróság | Városunkban többnyire a társadalmi tulajdon, a személy-és vagyonbiztonság, a közlekedés bűntettei fordulnak elő... | |
| 1953-12-29 | Az új kultúrház homlokára | Megépült az első állandó kultúrház Sztálinvárosban. József Attila Kultúrház | |
| 1953-12-22 | Újítómozgalom Sztálinvárosban | Nemcsak a város új, hanem az emberek is, akik építik. Az újítókról... | |
| 1953-12-18 | Sztálinvárosi képek 2. | "Panaszkodnak, hogy mindössze 3 forint 40 fillér az órabérük, holott egy gépkezelő 5-6 forintot is keres." | |
| 1953-12-18 | Képzőművészeti hét | December 21-től január 3-ig a Járási Könyvtárban. | |
| 1953-12-15 | Sztálinvárosi képek 1. | "Hogy igazi sztálinvárosinak érezzem magam, vettem egy csomag szotyolát..." | |
| 1953-11-26 | Jegyzőkönyv Dunamenti Szerelőipari Vállalat MDP taggyülésérő | | |
| 1953-11-03 | A "Forradalmi hét" eseményei... | ...a mechanikában. Jobb, gyorsabb versenynyílvánosságról. | |
| 1953-10-15 | Előterjesztés MDPPB-hez | Előterjesztés a Magyar Dogozók Pártja Politkai Bizottságához. Az
Építészeti Tanács jelentése Weiner Tibornak a Sztálinváros
főteréről készített terveiről. A jelentés imerteti az alaphelyzetet
az elkészített terv előnyeit és hibáit, határozati javaslatban
megadja min kell javítani. Szálin szobor elhelyezésének tervei,
végül megasdja a határidőt az új terv elkészítésre. | |
| 1953-09-09 | Sztálinvárosi MDP PB jelentése | A Párt és a Kormány határozatának és a második 5 éves terv
elképzeléseinek magyarázata és hatásai a szálinvárosi dolgozókra.
Az építkezés eredményei. Utasítások a népnevelő elvtársaknak:
miként kell példákkal megtámogatva elmagyarázni a dolgozóknak az új
helyzetet, türelmesen meg kell válaszolni a kérdéseket, nem szabad
ledorongolni azokat, akik nyíltan vállalják a véleményüket,
termelékenység propagálása, versenyszervezés," Akik legjobban
szolgálják az éltszínvonal emelését", azt is el kell magyarázni a
dolgozóknak, hogy a nehézségek azért még nem szüntek meg, ellenség
és éberség kérdése. | |
| 1953-08-25 | A nevető Sztálinváros | Pillanatképek a városról | |
| 1953-07-17 | Főiskolások rajzai... | ...és festményei Sztálinvárosról | |
| 1953-06-30 | Jegyzőkönyv kommunista aktíva értekezletről | | |
| 1953-06-26 | Romes Csandra, az Indiai Békemozgalom... | ...főtitkára Sztálinvárosban. Részletes interjú a vendéggel. Tevan Zsófia építészmérnöknő felszólalása. | |
| 1953-05-21 | Feljegyzés alapszervi titkárokról | Az alapszervi tikárok neve, rövid életrajza és mi a teendő velük
kapcsolatban. Szálin Vasmű Tröszt PB titkárai: Szállítás és
Raktározás Vállalat: Véghelyi Andor, Tüzállóanyaggyár: Kovács
Venczel, Energiaszolgálttó Vállalat: Tihanyi Béla, Nehézipari
Beruházás: Pálya István, Objektumőrség: Sali István | |
| 1953-05-12 | Képek Sztálinvárosból | 3 db fénykép az építkezésekről
| |
| 1953-04-17 | 26-os MDP Pártválasztmány megválasztása | | |
| 1953-04-09 | Sztálinvárosból | Két kép: 1. a vasmű építkezésről, 2. városkép | |
| 1953-03-20 | A sztálinvárosi Kossuth-díjasok | Bonta József, és Buti Gyula fényképe. | |
| 1953-03-17 | Sztálin városa a Dunánál | A város jelentőségéről. | |
| 1953-03-13 | Sztálin elvtárs emlékére | Vers.
A Sztálin nevét viselő városról is ír a kubikus-költő. | |
| 1953-03-06 | A Sztálin Vasmú kommunistáinak levele Rákosi Mátyáshoz | A Sztálin Vasmű Tröszt kommunistáinak levele Rákosi Mátyás
elvtárshoz Sztálin elvtárs halálának és az első pártértekezletnek
okán. A levél a Rákosi-korzsak szellemiségének, retorikájának egyik
jellegzetes példája. | |
| 1953-03-01 | A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának és a Szakszervez | Az 1952. évi tervek határidő előtti befejezése, ill. túlteljesítése
érdekében indított szocialista mukaverseny győztesei. Az
építőiparban a munkaverseny győztese és a vándorzászló nyertese a
26/2. sz. sztálinvárosi Építőipari Vállalat. | |
| 1953-02-26 | Jegyzőkönyv É.M. Dunamenti Szerelőipari Vállalat MDP taggyül | | |
| 1953-02-11 | Beszélgetés Major Tamással | Az "Ukrajna mezőin" c. operett bemutatója alkalmával látogatott Sztálinvárosba, hogy előkészítése a Nemzeti Színház vendégszereplését. | |
| 1953-01-26 | Ugocsai Róbert jelentése | | |
| 1952-12-07 | Jelentés a Sztálin Vasműben folyó sztahánov mozgalomról | | |
| 1952-11-18 | Sztálinváros kiskereskedelmi dolgozóinak munkájáról | Eredmények és hibák. Feladatok. A kereskedelmi dolgozók szociális helyzete. | |
| 1952-10-31 | Roger Vailand haladó francia író látogatása Sztálinvárosban | Elmesélte a vasmű dolgozóinak a 8 hónapig tartó, acélmunkások sztrájkjának történetét. | |
| 1952-10-06 | Irodalmi pályázat | A pályázat feltétele, hogy az írások Sztálinvárosról szóljanak. | |
| 1952-10-04 | Jegyzőkönyv népnevelő értekezletről | | |
| 1952-09-10 | Jegyzőkönyv összevont titkári értekezletről. | Földes László beszámolójában ismerteti az országos sikereket, a
helyi sikereket, az építkezésben és a párt, DISZ szervezésben, majd
a békekölcsönjegyzés mellett agitál. A lejegyeztetés megszervezése:
békekölcsöngyüjtőpárok, felvilágosítás, hangulatkeltés, agit-prop,
adminisztráció, taggyülések, tömegszervezetek feladatai,negyedik
negyedévestervhez hozzákezdeni, levelet küldeni Rákosi elvtársnak,
a túltlejesítésről, ezúttal minden vállalat nevében. A
Székesfehérvári Városi Pártbizotság kihívta | |
| 1952-08-08 | Jelentés Rákosi elvtársnak... | ...adott szavunk teljesítéséről, az augusztus 2-ig elért eredmények alapján | |
| 1952-08-08 | Köszöntjük Sztálinváros... | ...vasutasait a vasutasnap alkalmával. A vasutasnapra húsz nappal a határidő előtt befejezik az új állomás víztornyát. | |
| 1952-08-01 | Képzőművészek Sztálinvárosban | A Képzőművészeti Főiskola 26 hallgatója tölti a városban a nyarat | |
| 1952-07-25 | Városrendezési ankétot.... | ...tartottak a Tanácsnál | |
| 1952-07-22 | Új csecsemő-otthon Sztálinvárosban | Az új bölcsödéről... | |
| 1952-07-22 | Képek és emberek | Egy vasárnap Sztálinvárosban | |
| 1952-07-11 | Főiskolás fiatalok segítik... | ...Sztálinváros kultúmunkájának fejlődését | |
| 1952-07-08 | Az "Érdemes orvos" | A város első orvosáról, Groszman Sándorról | |
| 1952-06-20 | Sztálin Vasmű és Sztálinváros... | ...15 000 építőjének levele Rákosi elvtárshoz | |
| 1952-06-17 | Kétéves a DISZ | Rövid összefoglaló a szervezetről | |
| 1952-06-10 | Városunk szocialista... | ...kereskedelme a dolgozókért | |
| 1952-05-27 | Mint éltanuló jöttem vissza Sztálinvárosba | Korda Katalin éltanuló, építőipari női munkás felhívása Sztálinváros építésére. | |
| 1952-05-27 | A vasárnapi motorverseny eredményei | A május 25-én megrendezett sztálinvárosi háztömbkörüli motorverseny eredményei. | |
| 1952-05-27 | Kézilabda (kishír) | A Fejér megyei Testnevelési Sportbizottság Sztálinvárosban rendezte meg a megyei kispálya bajnokság döntő mérkőzéseit, amelyet a sztálinvárosi Vasas SK kézilabdacsapat nyert meg. | |
| 1952-05-20 | Zenei élet Sztálinvárosban | Az új város énekesei és zenészei | |
| 1952-05-16 | Jegyzőkönyv XVI főépítésvezetőség MDP alapszerv. alalpulása | | |
| 1952-05-06 | Boldogan ünnepelték Sztálinváros dolgozói május 1-ét | Képes, szöveges beszámoló. | |
| 1952-05-01 | Az első sztálinvárosi épületek | Rajz az épülő víztoronyról, 1951-ből. | |
| 1952-05-01 | A könyv ügye Sztálinvárosban | Könyvtárügy az épülő városban | |
| 1952-05-01 | A sztálinvárosi utcák nevei | rajzolt várostérkép 1952-ből | |
| 1952-05-01 | A sztahanov-mozgalom Sztálinvárosban | Részletek Kornai János és György István, a "Szabad Nép"-ben megjelent cikkéből | |
| 1952-05-01 | A vasútállomástól a munkahelyig | Hogyan fogadjuk az újonnan érkezetteket? | |
| 1952-04-22 | Francia asszonyok... | ...látogatása Sztálinvárosban | |
| 1952-04-18 | Jegyzőkönyv a sztálinvárosi-külső alapszerv üléséről | Az alapszerv vezetőségi ülésének jegyzőkönyve. Jelen vannak: Cserép
Józsefné titkár, Varga László elnök, Vadas Mihályné, Rozbora
István, Weszely Béla vezetőségi tagok és Cserép József a
Pártbizottság küldötte. Az ülés föbb témái a május elsejei ünnepség
és a nagyszombati körmenet. Az ülés egyfajta a korban szokásos
koreográfia szerint zajlik. Szó essik benne a mozgolodó
ellenségról. ezúttal a klerikális reakció, az éberségről, sor kerül
az önkritika gyakorlására, majd az igéretre a hibák kijavításában.
A Párt ekkoriban sok ügybe belefolyttöbbek között, abba is, hogy
kit alkalmazhatnak és kit nem a vállalatok, erre is van itt példa. | |
| 1952-04-18 | Milyen legyen Sztálinváros? | Tervezők, mérnökök, építőmunkások és gépgyáriak vitája a Mérnökklubban. | |
| 1952-04-08 | "Sztálin elvtárs személyes üznetét hozom önknek" | K.J. Vorosilov és A.J. Bogomolov látogatása Sztálinvárosban. A fogadás és a fogadó vendégek leírása, és névsora. | |
| 1952-04-03 | A múlt Dunapenteléje, és a ma Sztálinvárosa. | Két fénykép a pincesorrol, és a Május 1. utcáról. | |
| 1952-03-14 | Jegyzék az állami tulajdonba került házingatlanokról | | |
| 1952-03-11 | Megalakult Sztálinváros művészeti klubja | Építők és Vasasok megteremtik az új város önálló kulturális életét | |
| 1952-03-11 | "Ifjúsági állomás" lett... | ...Sztálinváros vasút állomása. Rövid beszámoló az átadásról. | |
| 1952-03-04 | Sportorvosi intézet Sztálinvárosban | 1952. március 9-től biztosított a sportolók intézményes ellátása. | |
| 1952-02-22 | Sztálinváros fásítása | Még ebben az évben 300 darab, 12 éves fát helyeznek el. | |
| 1952-02-05 | Feljegyzés Sztálinvárosi PB státuszáról | | |
| 1952-02-05 | Ötéves tervünk | A "Béketerv" című könyv ismertetése | |
| 1952-01-29 | Jegyzőkönyv tagértekezletről. | | |
| 1952-01-23 | Jegyzőkönyv Sztálinvárosi PB alapszerv. alapuló üléséről | | |
| 1952-01-22 | Sztálinváros, ahogy... | ...a világ látja. | |
| 1952-01-19 | Az első negyedévben közel... | ...500 lakást fejeztünk be Sztálinvárosban. | |
| 1952-01-11 | Kakasszó | Megjelent Palotai Boris új könyve. Elbeszélések az épülő Sztálinvárosról | |
| 1952-01-09 | Országúti jegyzet Sztálinvárosról /Benjámin László (vers) | | |
| 1952-01-04 | Album Sztálinvárosról | Recenzió Sándor András: Sztálinváros c. könyvéről. | |
| 1952-01-04 | Jegyzőkönyv tagértekezletről | | |
| 1952-01-01 | Kimutatás a sztálinvárosi ingatlan lemondásokról, felajánlás | | |
| 1951-11-14 | Javaslat a Sztálin Vasmű PB választmány tagjaira és póttagja | | |
| 1951-11-09 | Éljen a város, mely a nagy Sztálin nevével épül! | A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján, nov. 7-én
ünnepélyes keretek között kapta meg Dunapentele és a Dunai Vasmű a
Sztálinváros és a Sztálin Vasmű nevet. | |
| 1951-11-09 | Ünnep Sztálinvárosban | Nov. 7-én ünnepelte új nevét a város és a vasmű. E naptól
Dunapentele neve Sztálinváros, a Dunai Vasmű neve Sztálin Vasmű
lett. | |
| 1951-11-07 | Dunapenteléből - Sztálinváros | Az új szocialista város | |
| 1951-11-06 | Óda Sztálinhoz | Köszönjük néked Sztáli elvtárs. A város elnevezése alkalmból. | |
| 1951-11-06 | November 7-től Sztálin nevét viseljük | A minisztertanács ülésén Rákosi Mátyás bejelentette, hogy a dunapentelei dolgozók a város és a vasmű nevét Sztálinvárosra, ill. Sztálin Vasműnek nevezhessék el. A kéréshez a min. t. hozzájárult. | |
| 1951-11-03 | A minisztertanács hozzájárult, hogy Dunapentelét... | A minisztertanács határozata Dunapentele, Sztálinváros, a Dunai
Vasmű, Sztálin Vasmű lett. | |
| 1951-11-00 | Sztálinváros, szocialista város | A városépítés módszere. "Ötéves tervünk legnagyobb alkotása Sztálinváros, egyben első kísérlet arra is, hogy szűz területen új szocialista várost építsünk." Milyen legyen az új szocialista város? | |
| 1951-11-00 | A középületek tervezésének fejlődése a Sztálin Vasmű városépítésének tükrében | Középületek, közintézmények tervei, alaprajzai, építése Sztálinvárosban. | |
| 1951-10-31 | "Éljen a város, amely Sztálin nevét viseli" | A dolgozók leveleiből, akik Rákosi elvtársnak igéreteket tettek. | |
| 1951-10-28 | November 7-től nevezzék Dunapentelét Sztálinvárosnak | 14.800 aláirás a kérvényen: Dunapentele legyen Sztálinváros | |
| 1951-09-28 | Gerő Ernő levele Rákosi Mátyásnak | Gerő Ernő Rákosi Mátyáshoz írt levele a város és a vasmű nevének
megváltoztatásról, időponokat javasol: november 7, december 21
Sztálin születésnapja, legkésőbb 52.04.04., amikor alkamas lenne
megejteni a névváltoztatást, ünnepség tartása, megindokolja miért
lenne jó a névváltoztatás, hogyan kell megszervezni, hogy a dogozók
kérjék a névváltoztatást. | |
| 1951-03-12 | Jelentés a Dunai Vasmű Pártbizottságának. munkájáról | Lombos Ferenc Pártbizottság titkár jelentése a Dunai Vasmű
építkezés Pártbizottságának munkájáról. A jelentésben megadja az
építkezésen dolgozók összlétszámát, hogy mennyi belőlük a párttag,
a gyáréptkezésen dolgozók összlétszámát és a vasútépításen dolgozók
összlétszámát. Beszámol a pártszervezés nehézségeiről, és megnevezi
az eddig megszervezett 8 alapszervezetet, párttitkárok beállítását.
Magasépítő I. alapszervzet párttitkár: Hidvégi Antal.
Magasépítő II. alapszervezet párttitkár: Oláh József.
Magasépítő III. alapszervezet párttitkár: Takács Zoltán.
Magasépítő IV. alapszervezet párttitkár: Oláh József.
Magasépítő V. alapszervezet párttitkár: Nagy József.
Konyhai alapszervezet párttitkár: Csabán Anna.
Mélyépítő I. alapszervezet /Radar/ párttitkár: Vágó Gyula.
Mélyépítő II. alapszervezet párttitkár: Ihász Lajos
Mélyépítő III. alapszervezet /Sziget/ párttitkár:
Betonút, Tefu, ÉPFU, Belsped párttitkár: Cs. Tóth József.
Vasuti alapszervezet párttitkár: Kozma Ferenc
A jelentés foglalkozik azzal, hogy kik azok az elvtársak, akik
függetlenített pártitkárnak is alkalmasak, kiket lehet pártiskolára
küldeni, a tagfelvétellel a tagok leigazolásával. a DISZ bizottság
létrehozásával, a kongresszusi versennyel, tömegelőadásokkal,
népnevelők számával és helyzetével, az agitációs-propaganda
munkával, Szabad Nép előfizetéssel, helyi lappal, hozzáállás a
hibákhoz Szöges főmérnök autó ügye, a Közlekedésügyi
Minisztériumban, az a nézet alakult ki, hog a Pártbizottságnak el
lehet nézni az ilyen pazarlásokat. A minisztérumok sok kétes
személyt helyeznek le az építkezésre. Csomai Kálmán főépítésvezető,
Szálasit vendégül látta hosszabb ideig annak idején, a testvére
nyilas főispán volt Zala megyében. Bán személyzeti osztályvezető,
az Á.V.H. jelentéseiből kitűnik, hogy olyan légkört alakított ki,
hogy építésvezetők el akarják hagyni az építkezést, egyedül az
ivásban értenek egyet. A titkárnőjét egy budapesti eszpresszóból
hozta magával, aki teherbe esett tőle, de a gyermeket később
elvetették, egyébként is gyakorta szorakozik odafent a különféle
budapesti presszókban, általában meglehetősen kétes egyének
társaságában. A Vasmű személyzeti osztályának vezetője körül is
akadnak gondok, a Filo elvtárs helyett érkezett Beer elvtársnak is
még súlyos fegyelmi ügyei vannak, melyek még nem tisztázodtak. Az
Építésügyi Minisztériumból kiküldött Szücs elvtárs vezette brigád,
mely pénzügyi és egyébb vonlaon végez elleőrző munkát értesítés
nélkül elhagyta az építkezés helyszínét. | |
| 1950-10-27 | Várostörténet IV. | Várostörténeti összefoglaló. Az 1950. X. 27-én megalakult VB és a
tanács tagjainak névsora. A városban 1951 és 1967 között történtek
ismertetése, nagyobb részt az 51-es év történései, városépítés. | |
| 1948-05-15 | Várostörténet III. | Várostörténeti összefoglalás. A háború utáni kárrendezésről ír
bővebben. Ezen kivül még számos más apróbb témáról, amelyek közül
többet is említett az előzöekben is. | |
| | A második évtized | A szerző a Sztálinvárosi DISZ-építőtáborban szerzett élményeiről
ír. | |
| | Sztálinvárosi képeskönyv 1951-1953. | Utazás. Esti megérkezés. A brigád. Miről álmodik egy lány. Indul
egy turbina. Egy fénykép a falon.Füstbe ment párbeszéd.Irás közben. | |
| | Dunapentele Sztálinváros lesz | Várostörténet, hogyan lett a város neve, Sztálinváros. | |
| | Sztálinváros - hazánk büszkesége. Ismerd meg! | 1958-ban készült a városismertető prospektus a Sztálinvárosi vásár
és kiállításra. | |
| | Feljegyzés Tapolczai Jenő v.b. elnök elvtárs részére a Sztálinvárosban lévő lakások megoszlásáról | A Sztálinvárosban lévő lakások megoszlásáról.
A Sztálinvárosban lévő összes befejezett és megkezdett lakások
száma: 5. 268 lakás. | |
| | Képzőművészetek | Sztálinváros - Dunaújváros - Képzőművészet. Kulturális intézmények.
Képzőművészek a városban. Közterek képzőművészete. | |
| | Dunaújváros névváltozásainak kronológiája | Pentele 1238-ból való az első utalás, amikor a monostor apátja
pereskedett. (= Dunaferr , 1991. 6.sz.11.p.)
Rácpentele: 1690-1783 (= Dunaferr 1991.9.sz.11.p.)
Pentele: 1784 ?-
Dunapentele:XIX. sz. elejétől 1951 ?
Sztálinváros: 1951 nov. 7-től
Dunapentele: 1956 okt. 30?, 1957.jan-ig ?
Sztálinváros: 1957
Dunaújváros: 1961 nov. 11-től | |
| | csasztuskák Sztálinvárosról | Ez a sivatag itt, ez a Sztálin útja.
Ez itt rajta hepe, amaz viszont hupa.
Rajtuk a növényzet csodálatos buja:
bojtorjános lapu, káka, nadragulya.
Ez a Görbe utca. Nekimegy a falnak,
nagyot huppan akkor, azután elhallgat.
Kocsink nagyot zökkent,
az utunk is sáros
semmi kétség, hogy ez
immár Sztálinváros.
Szegény Szórád Márton
nyugszik a föld alatt,
utcájában ezért gyászolnak a falak.
Most ki fogunk szállni,
itt vagyunk a téren
Ez a buszállomás
Erre gyerünk kérem. | |
| | A tízéves Sztálinváros | A Magyar Diafilmgyártó Vállalat 1960-ban A tízéves Sztálinváros címmel diafilmet hozott forgalomba. Képrészletek a filmből. | |
| | A pártszervezetek munkája | A kommunisták példamutatása Sztálinváros és a Sztálin Vasmű építésében. Történeti áttekintés, adatokkal, nevekkel. | |
| | Dunaújváros története | Dunaújváros Megyei Jogú Város öröksége. Dunaújváros története című könyv az interneten is olvasható, képekkel illusztrálva. | |
| | Ezredévre | Pentele évfordulójára írott amatőr vers. | |
| | Dunaújváros napilapjai a városalapítástól 1961-ig | Az interneten is elérhető napilapok: Sztálin Vasmű Építője 1951-1954, Sztálinváros 1954-1956, Dunapentelei Hírlap 1956-1957, Sztálinvárosi Hírlap 1958-1961. | |
| | Életforma és mentális térképek Sztálinvárosban | Szociológia. | |
| | Csocsó avagy Éljen május elseje! | Sztálinvárosban (Dunaújvárosban) játszódó film. | |
| | Levél, amelyben javaslat születik, hogy Dunapentele Sztálinváros legyen | Gerő Ernő levele Rákosi Mátyáshoz. | |
| | 1956 hatása Sztálinváros társadalomképére | "A szerző két sztálinvárosi rendőrségi vallomást hoz nyilvánosságra. Az egyik Sándor András író börtönben készített feljegyzése a forradalom és a forradalmat megelőző időszak történetéről, míg a másik F. Mihálynak, a 26. számú Építőipari Tröszt munkástanács tagjának vallomása a forradalom alatti eseményekről." | |
| | Sándor András író feljegyzése a börtönben | Az ellenforradalom és az ellenforradalmat közvetlenül megelőző időszak története Sztálinvárosban. | |
| | Látnivalók Dunaújvárosban | Archív fotók Dunaújvárosról. | |
| | Utazás | Örkény István: Sztálinvárosi képeskönyv 1951-1953 c. novellájából. | |
| | Esti megérkezés | Örkény István: Sztálinvárosi képeskönyv 1951-1953 c. novellájából. | |
| | Miről álmodik egy lány | Örkény István: Sztálinvárosi képeskönyv 1951-1953 c. novellájából. | |
| | Mozart | Örkény István: Sztálinvárosi képeskönyv 1951-1953 c. novellájából. | |
| | Az első téli nap | Örkény István: Sztálinvárosi képeskönyv 1951-1953 c. novellájából. | |
| | Egy fénykép a falon | Örkény István: Sztálinvárosi képeskönyv 1951-1953 c. novellájából. | |
| | Sztálinváros kiállítás a Centrális Galériában | Szilvásy Nándor: Sztálinváros - plakátterv. 1961. 172X245 mm, tempera. | |
| | Sztálinváros 1956 | Meghívó az Intercisa Múzeum: Sztálinváros 1956 című kiállítására. (2006.10.23.) | |
| | Dohányáru, cigarettásdoboz | Az 1955-ös Sztálinvárosi Kiállítás és Vásárra jelent meg először Sztálinváros elnevezésű cigaretta. Dunaújváros elnevezéssel pedig a város fennállásának 20. és 25. évfordulójára. | |
| | Részlet Lukácsy András: Felismerem-e Angyal Istvánt? című könyvből | 1951-ben került Dunapentelére az építkezésre vasbetonszerelőnek, fél éven belül brigádvezető lett.
Másik könyv Angyal Istvánról:
943.9 A 63 Angyal István: Angyal István saját kezű vallomása. Bp. Pesti Szalon Könyvkiadó, 1991 | |
| | Új város - blog | "Az “Új város” blog célja a hajdani Dunapentele, a korai Sztálinváros, a jelenlegi Dunaújváros életének és fejlődésének bemutatása az 1950-től 2000-ig terjedő időszakból – jellemzően fotók, esetenként videók és a városról készült tanulmányok segítségével." | |
| | Tájékoztató a Sztálinvárosi Építők kulturális életéről | "Sztálinváros és Sztálin Vasmu terültén az alkotmányunknak megfelelően biztosítva van a dolgozó muvelődéséhez való joga." | |
| | Dunapentele, Sztálinváros a korabeli sajtó tükrében 1951 | A József Attila Könyvtár gondozásában (szerkesztők: Gadanecz Júlia, Szántó Béláné) és Békési György segítségével megjelent a Dunapentele, Sztálinváros a korabeli sajtó tükrében 1951 c. kiadvány. | |
| | Tevan Zsófia | Tevan Zsófia volt a vasmű építkezésének első női építésvezetője. Élete Sztálinvárosban. | |
| | Archív képek és kortárs kommentárok | Sztálinváros, Dunaújváros épületeiről: Babits Mihály utca látképe, 1953 körül (kép), Kultúrpalota, Pártház, kikötő igazgatóságának épületének modellje 1951 (Gergely István terve, kép) | |
| | A mennyegző egy tányér fekete meggy volt | "A huszonhárom éves Szécsi Margit és a huszonhat éves Nagy László 1951-ben, Dunapentelén, az épülő Sztálinvárosban találkoztak először. | |
| | Képeslapok Sztálinvárosról | Képeslapok Sztálinvárosról, utcarészlet, Vasvári Pál Általános Iskola | |
| | Eszményi városok | Sztálinváros, mint szocialista város bemutatása. Történet a városépítésről, Tevan Zsófia és Kollár Júlia a városépítkezésen. Várostervezés, városépítészet, városnév, életmód. | |
| | Martinkemencék árnyékában | "Ezt a falut a városépítéssel teljesen el akarták törölni a föld színéről." Riportok, történetek Dunapenteléről, Sztálinvárosról és Dunaújvárosról. | |
| | Szabadtérépítészet 1950-1990 között | Kert- és szabadtérépítészet Magyarországon. Sztálinvárosban: Erkel- és Liszt-kertek, a X. tömb kertépítészeti terve. A Sztálin úti zöldsáv terve, a sztálinvárosi kultúrpark terve. | |
| | Sztálinváros - Dunapentele nemzetőrei 1956-ban | A nemzetőrségről rendezett tudományos konferencián elhangzott anyag a város nemzetőreiről, az 1956-os eseményekről. | |
| | Fejér megye, Sztálionváros, Dunaújváros (1952-2006) | A dunaújvárosi ejtőernyőzés története. | |
| | Dunaújvárosi Tűzoltóság | A dunaújvárosi tűzoltóság történetéből 1951-2003. A tűzoltóság bemutatása a következő tűzoltók, parancsnokok munkásságán keresztül: Vas József, Koczka János, Szabó Alajos, Párkányi Ferenc, Varga Ernő. | |
| | Képeslapok Sztálinvárosról, Dunapenteléről, Dunaújvárosról | A József Attila Könyvtár képgyűjteményéből. | |
| | Dunaújvárosi, sztálinvárosi látképek | A József Attila Könyvtár képgyűjteményéből. | |
| | Családi képek Nagyéri Károlyról | Nagyéri Károly százados az 1956-os események idején a sztálinvárosi légvédelmi tüzérezred parancsnoka. | |
| | Sztálinvárosi Népnevelő | Első negyedévi terveink teljesítésével biztosítjuk Sztálin Vasmű és a város határidőre való felépítését. | |
| | Képeslap a sztálinvárosi strandfürdőről 1960-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. | |
| | Sztálinvárosi képeslap 1958-ból. Városrészlet | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. | |
| | Második fejezet | Bod Péter - Szilágyi-Herman Erzsébet: Barátom Kim Ir Szen című könyvéből. A főszereplő, Szilágyi-Herman Erzsébet Sztálinvárosba kerül 1954-ben ápolónőnek a forradalmi eseményekig.. | |
| | A Dunántúl déli érsze | Sztálinváros rövid bemutatása, képekkel. | |
| | Egy szocialista város életrajza: Sztálinváros az '50-es években | Dudlák Tamás tanulmánya az 1950-es évekbeli Sztálinvárosról. Az írás célja, hogy választ kapjon arra a kérdésre, "hogyan élte meg a társadalom a szocialista mintavárosban minden világok legjobbikát". | |
| | Találkozásom a várossal. Hétpecsétes titok 1950. februárban | Őri Zoltán személyes hangvételű írása. A szerző pentelei építészmérnök, s több kitérő után tért vissza előbb Sztálinvárosba, majd Dunaújvárosba. | |