József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Technikum városrész

357 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-02-23Kicsik és nagyok is birtokba vehették a felújított bölcsődétPintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Mezei Zsolt alpolgármester, a Technikum városrész képviselője 2024. február 20-án adta át a Zengő-Bongó Bölcsőde felújított épületeit. Óriási munkát végeztek el a kivitelezők, ami rá is fért az épületre, hiszen 1963-as átadása óta nem történt nagyobb felújítás.
2024-02-16A Technikum városrész eredményeiről beszéltek, lehetőségeket, terveket egyeztettekFolytatta Dunaújváros képviselőivel közös körzetbejárásait Pintér Tamás polgármester. Ezúttal Szabó Zsolt, a 6-os választókerület képviselője számolt be az elmúlt évek eredményeiről, és vázolta fel a jövőre vonatkozó terveit is.
2024-02-09Helyben is sok kikapcsolódási lehetőséget ad a TechnikumDunaújvárosban a Római városrész és Táborállás után a Technikumban folytatta a képviselővel közös bejárást Pintér Tamás polgármester. Mezei Zsolt, a körzet képviselője beszámolt az elmúlt évek eredményeiről és felvázolta a jövőre vonatkozó terveit is.
2024-01-19A lakók kezdeményezték a forgalmi rend változását a TechnikumbanDunaújváros számos pontján problémát jelent a parkolás, ez alól a Technikum városrész sem kivétel, sőt, bizonyos utcaszakaszok kifejezetten nehezen parkolhatóak. Volt már ez téma Szabó Zsolt alpolgármester körzetében, a megoldás érdekében most változtatnak a forgalmi renden is. A témában lakossági fórumot tartottak.
2023-12-08Újabb játszótér születik, ezúttal a BocskainMár látványos szakaszába lépett Dunaújvárosban, a Kádár-völgy felső szakaszán, a Bocskai utca mögötti játszótér építése. Hogy pontosan milyen lesz a tér és milyen a környezete, azt Szabó Zsolt és Mezei Zsolt képviselők mondták el a terület bejárásakor.
2023-12-01Építkezés és tervezés a TechnikumbanDunaújvárosban, a Bocskai 1/C épületben élőknek a lépcsőház előtti felújítási munkálatok minden bizonnyal jelentősek, hiszen ha elkészül, szebb lesz a környezetük. Szabó Zsolt alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője megnézte, hogyan állnak a munkálatok az érintett járdaszakaszon.
2023-10-20Zárt kutyafuttatót létesítenek a Weiner körúti zöldterületenLegutóbbi tájékoztatóján Mezei Zsolt alpolgármester, a dunaújvárosi 7. választókörzet önkormányzati képviselője jelentette be, hogy a Weiner Tibor körút mögötti zöld területen is kialakítanak majd egy zárt kutyafuttatót. Dunaújvárosban rendkívül sokan tartanak háziállatokat. A négylábúaknak azonban igényük van a mozgásra, s hogy ezt biztonságos, zárt, elkerített körülmények között tegyék meg, szükségük van a zárt kutyafuttatókra.
2023-10-20Jól vizsgáznak a közösségi pontok – már újabbakon gondolkodik a városvezetés2023. október 18-án Dunaújvárosban a Technikum városrész központjában kialakított közösségi pontot adott át Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Szabó Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője, gazdasági alpolgármester. Pintér Tamás szerint olyan fogadtatásra találtak ezek az eszközök, hogy már a folytatáson gondolkodik a városvezetés.
2023-09-15Állandó visszatérő téma: városunkban kevés a parkoló, minden hely számítDunaújvárosban további, szabályos parkolóhelyeket alakítottak ki a Semmelweis udvarnál. A fejlesztésről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője számolt be.
2023-08-04Egyirányúsítják a Balogh Ádám utca forgalmát - alig két hét és változikFontos téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, a dunaújvárosi 6-os számú választókörzet önkormányzati képviselője. Mint az elhangzott, augusztus 14-től a Bocskai István utca irányából egyirányú lesz a Balogh Ádám utca.
2023-07-07Közösségi központ épül a Technikumban, napelemes okospadokkalOkos padok, ingyenes wifi, telefontöltő, ugróiskola, kihelyezett könyvszekrény, kerékpárjavító – ezek a tételek szerepelnek a megépítés előtt álló közösségi központban Dunaújvárosban, amit a Kiskohász parkolója melletti területre terveznek.
2023-06-23Gőzerővel építkeznekDunaújvárosban hatvan éves a Technikum városrészi Zengő-Bongó Bölcsőde. Ez is lehet az egyik indoka a most zajló felújításnak, meg az is, hogy egyre nagyobb igény jelentkezik a bölcsődei ellátásra, szükség van újabb férőhelyekre. Persze a kivitelezés elindításához az is kellett, hogy a város elnyerjen egy 1,1 milliárdos EU-s forrást.
2023-06-09Gyereknap az Aprók Házában, kürtőskaláccsal2023-as gyermeknap a dunaújvárosi Aprók Háza Tagóvodában. Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere kürtőskaláccsal lepte meg a gyerekeket.
2023-05-19Ezerkétszáz tő egynyári virágot osztottak szét a városban2023. májusában 1200 tő egynyári virágot osztottak szét. A kezdeményezésről Mezei Zsolt alpolgármester, a 7-es választókerület képviselője beszélt.
2023-04-14Technikumi kérdések: forgalomkorlátozás, parkolóépítés, hajléktalanokTöbb, a dunaújvárosi Technikum városrész lakóit érintő kérdésben is igyekezett megnyugtató megoldást találni Szabó Zsolt, a 6-os választókerület képviselője a közelmúltban.
2023-02-10Még nincs döntés, de szorgalmazzák: újra zsákutca lehet a Kallósból?Szabó Zsolt, az érintett terület önkormányzati képviselője arról számolt be, hogy nemrégiben megkeresték a Kallós Dezső utca lakói a megnövekedett forgalom miatti problémájukkal és szeretnének megoldást találni. Szerintük újra zsákutcává kellene tenni a Kallóst, ahogy néhány évvel ezelőttig volt.
2023-01-13"A lakókkal közösen ötleteltük ki a fejlesztés irányait..."Mezei Zsolt, Dunaújváros városüzemeltetésért felelős alpolgármestere és a 7-es körzet önkormányzati képviselője értékeli 2022-es évet.
2023-01-13Szabó Zsolt évértékelő visszatekintése 2022-reSzabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs alpolgármestere és a 6-os választókerület képviselője értékeli a 2022-es évet.
2022-12-16Elkészültek a parkolókkal, így jóval kulturáltabb lett a környezetSzilárd burkolatú parkolókat alakítottak ki a DVG Zrt. szakemberei Dunaújvárosban, a Balogh Ádám utca belső udvarában. Az elkészült munkálatokat a helyszínen tekintette meg Szabó Zsolt a körzet önkormányzati képviselője.
2022-12-09Az Aprók Háza ovisainak meseszép rajzai díszítik a Technikum városrész karácsonyfáját. Az ünnep és az összetartozás szimbólumaSzabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere, a Technikum városrész önkormányzati képviselője Miklós napján felkereste az Aprók Háza tagóvodát és saját elmondása szerint bár mikulásruhát nem öltött magára, az ovisoknak azért vitt egy nagy doboz szaloncukrot, hogy egy picit hozzájárulhasson az ünnepi hangulathoz. A gyerekek nagyon szép karácsonyi rajzokkal hálálták meg az édes falatokat, amelyek viszont nem is kerülhettek volna jobb helyre, mint a városrész karácsonyfájára.
2022-11-11Munkaterületeket adtak át, kezdődhet a parkolók kialakításaA vadparkolók esetében olyan területekről van szó, ahová az autósoknak nem lenne illendő felállniuk, határozottabban fogalmazva tilos lenne. A dunaújvárosi önkormányzat több helyen is legalizálja a vadparkolókat, azaz az egykoron füvet is látott felületeket átalakítja.
2022-10-14Zöldövezet a Technikum városrész szélén, a panelházak szomszédságában. Szépül és egyre élhetőbb a Kádár-völgyAz idei évre (2022.) befejeződtek Dunaújvárosban a Kádár-völgy felső sétányát érintő felújítási munkálatok. Napelemes lámpákat telepítettek a parkba, illetve a lépcsősorra. Új padokat tettek le, a régieket pedig felújították. A sétány nagyobbik részét apró kövekkel szórták le. Az elkészült munkákról Mezei Zsolt a terület önkormányzati képviselője számolt be.
2022-09-30Birtokba vehették az autósok a Balogh Ádám utca belső udvarában kialakított parkolókat. Véget értek a munkálatok végreDunaújváros több pontján is sor kerül az úgynevezett vadparkolók felszámolására. Ahol logikus és lehetséges, ott az egykor volt füves területeket legális parkolókká alakítják, zúzott kővel szórják fel és ennek köszönhetően területenként érezhető nagyságrendben növekszik a kialakított parkolóhelyek száma.
2022-09-22Technikumi takarítás. Egész nap autómentesenAz önkormányzat idén is csatlakozott a szeptember 16. és 22. között megrendezett, illetve megrendezendő Európai Mobilitási Héthez. Az eseménysorozat célja idén is a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Ennek része a „Tiszta utcák, tiszta terek – tegyél a helyemre!” várostakarítási akció is.
2022-09-09Parkolóhelyeket alakítanak ki a Technikumban és a belvárosban. Új parkolóhelyek épülnek a Technikumban. Megújul a parkoló a Kőműves utca belső udvarán.2022. szeptember végén, október elején Dunaújvárosban a Technikum városrész három belső udvarában is új parkolókat alakítanak ki a DVG Zrt. szakemberei. A Balogh Ádám utca, Kiskohász étterem mögötti belső udvarán a hét elején volt a munkaterület bejárása. Szabó Zsolt önkormányzati képviselő szerint hamarosan el is kezdik a munkát.
2022-07-26Egy kép a múltból (1.) - két világ képviselőiMinisorozat első része, melyben a régi dunaújvárosi emlékek kerülnek felidézésre.
2022-05-06Tetőtéri tűz tombolt a Dózsa György útonTűz ütött ki Dunaújvárosban egy Dózsa György úti társasház tetőterében 2022. április 28-án. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, az érintett és a szomszédos lakásból összesen négy embert mentettek ki.
2022-02-18Három kispostát is üzemeltet a DVG Zrt. Dunaújvárosban. Közel 30 millió forintot költ a postákra az önkormányzat2015. május és június hónaptól üzemelteti Dunaújvárosban a DVG Zrt. a Barátság úti (5. sz.) és az Óvárosi (2. sz.), majd 2018. januártól a Technikumi (4. sz.) kispostát.
2022-02-04Számos lakossági panasz érkezik az illegális lerakók ténykedése miatt. A lakóházi szelektív gyűjtők jelenthetik a megoldástSzabó Zsolt, a dunaújvárosi Technikum városrész önkormányzati képviselője beszélt a város szeméttel kapcsolatos problémáiról
2022-01-28Kormányzati ellenszélben folytatja a munkát a városvezetés. "Nehezített pályán, de folytatjuk a munkát"Gazdasági szempontból értékelte a 2021-es esztendőt Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs alpolgármestere. Mint azt elmondta, a jelenlegi helyzetet két súlyos tényező nehezíti: a különleges gazdasági övezet, illetve a koronavírus-járványra hivatkozva történt elvonások.
2022-01-14A tavalyi példából kiindulva tervezik az idei évetA dunaújvárosi Technikum városrész problémáira igyekszik megoldást találni a körzet képviselője Szabó Zsolt. A hátráltató tényezők ellenére is eredményesnek ítélte a tavalyi évet (2021.), és komoly terveket dédelget.
2021-12-03Díszbe öltözött Újtelep karácsonyfája Tóth Kálmán önkormányzati képviselő közreműködésével. Feldíszítették, majd ünnepélyesen kivilágították a Technikum városrész karácsonyfáját. Fénybe borultak a körzetek karácsonyfáiJavában zajlik az ünnepi készülődés Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő közreműködésével egy fát is feldíszítettek Újtelepen a Nagyvenyimi út és a Jókai Mór utca sarkán.
2021-12-03Elkészült fejlesztések a Technikum városrészbenÚj parkolókkal bővült Dunaújvárosban a Ligetköz. A részletekről Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókörzet önkormányzati képviselője számolt be a helyszínen 2021. december 1-jén.
2021-10-01Szépül a városrész, csökken a szabálytalan parkolások számaAz elmúlt hónapokban városszerte folyamatosak azok a fejlesztések, amelyeknek a parkolóhelyek bővítése és a szabálytalan parkolások visszaszorítása a célja. Így történt ez a dunaújvárosi Technikum városrészben is.
2021-09-24Felnőtt játszótér és kocogókör a BocskainEgy úgynevezett felnőtt játszóteret, valamint egy kocogókört is létrehoztak a dunaújvárosi Bocskai István utca 5-ös számú háztömbje mögötti területen. A munkálatokról, valamint a körzetet érintő további fejlesztésekről Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere számolt be 2021. szeptember 20-án, délután.
2021-09-03Újabb lépések a rendezett Technikum városrészértSzabó Zsolt, a dunaújvárosi Technikum városrész önkormányzati képviselője két intézkedést jelentett be 2021. augusztus 30-i sajtótájékoztatóján: megújult parkolóhelyekkel és hulladékgyűjtéssel szépül tovább a körzet
2021-08-19Körzetbejárás és új parkolóhelyek a Technikumban.Szabó Zsolt, a dunaújvárosi Technikum városrész önkormányzati képviselője elkötelezett zöld politikusként kerékpárral járta be a körzetét, hogy ezzel is népszerűsítse az említett közlekedési formát, illetve beszámoljon a körzetet érintő újdonságokról.
2021-07-16Sajtótájékoztató az optikai kábeltelepítési munkálatokról. Rendkívüli sajtótájékoztató a kábeltelepítési munkálatokrólTöbb panasz is érkezett a lakosság részéről az optikai kábelhálózat fejlesztése nyomán kialakult állapotokról városszerte. A fejlemények kapcsán rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Technikum városrészben Szabó Zsolt alpolgármester.
2021-07-02Parkolás a városbanKözel 200 új parkolóhely jött létre Dunaújvárosban 2019 óta
2021-05-21Képviselői intézkedések lakossági kérésreAz elmúlt időszakban összegyűlt lakossági kéréseket és a hamarosan elkezdődő fejlesztéseket tekintette át körzetében Szabó Zsolt, a városüzemeltetési osztály munkatársaival. A lakosság kérésére egyebek mellett murvázás és új parkolóhelyek létesítése is folyamatban van a dunaújvárosi Technikum városrészben.
2021-05-14Megoldást találtak a Technikum városrész egyik problémájáraLakossági megkeresés alapján járt el a dunaújvárosi Esze Tamás utcából érkező panasz ügyében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője.
2021-04-09Új parkolóhelyeket terveznek a Technikumban. Parkolókérdés: lakossági megkeresés alapján járt el a képviselőSzemlét tartott a körzetében kollégáival Szabó Zsolt, dunaújvárosi gazdasági és koordinációs alpolgármester, a 6-os választókörzet önkormányzati képviselője. Az Esze Tamás és Balogh Ádám utca közötti területeken a lakosság kérésére új parkolóhelyek létrehozása a cél.
2021-04-09Megújul a 7. számú választókörzet. Tavaszi megújulás a TechnikumbanA dunaújvárosi Technikum városrészben várható apróbb fejlesztéseket és a tavaszi munkálatokat tekintette át Mezei Zsolt alpolgármester, a 7. számú választókörzet önkormányzati képviselője. A helyszíni szemlére a Városüzemeltetési Osztály két szakembere is elkísérte.
2021-01-29Új parkolók lesznek a Technikumban. Új parkolók lesznek a Semmelweis utcábanSzemlét tartott és szakértőkkel egyeztetett Szabó Zsolt, dunaújvárosi a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a Semmelweis utcában 2021. januárban. A megbeszélés témája az új parkolóhelyek kialakítása volt.
2020-12-18A Technikum karácsonyfáját díszítettékIdén is feldíszítették a dunaújvárosi Technikum városrész karácsonyfáját, amely az ünnep mellett az itt élők lakóközösségét, összetartását is jelképezi. Hagyományosan december közepén ékesítik fel a Dózsa György út-Bocskai utca kereszteződésében, a Dózsa-szobor mellett álló hatalmas fenyőt.
2020-11-06Parkolóhelyek nyomában. A lakókat bevonva keresnek megoldástA dunaújvárosi Balogh Ádám utcai parkoló környékén a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársával közösen vizsgálta meg Szabó Zsolt dunaújvárosi önkormányzati képviselő az új várakozóhelyek létrehozásának lehetséges módjait, valamint a Balogh Ádám utca egyirányúvá alakításának kérdését.
2020-10-30Az eredmények igazolják a várakozásokat2020. október 24-én Dunaújvárosban a Technikum városrészben folytatódott a lomtalanítás
2020-10-09Aszfalt és murva segíti a parkolástA dunaújvárosi 6. választókerületben történt fejlesztésekről és jövőbeni tervekről tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, a kerület képviselője 2020. október elején
2020-10-09Több városrész is megtisztulhatottTengernyi elektromos és háztartási hulladéktól szabadulhattak meg a Béke II. városrész lakói 2020. október 3-án, hiszen a fém és elektromos hulladékgyűjtés akciója mellett a lomtalanítás konténerei is megtelhettek.
2020-09-08Szombati begyűjtés (képaláírás)Szeptember 5-én, szombat délelőttre újabb elektromoshulladék-gyűjtési akciót hirdetett A Rajta, Újváros! Egyesület a Városvédők Újtelepért Egyesülettel, valamint az E-Elektra Zrt.-vel közösen.
2020-06-0140 új parkolóhely a Weineren. Egyirányú lett a Weiner Tibor körútA dunaújvárosi Weiner Tibor körút közlekedését érintő jelentős változásról tájékoztatta 2020. május 28-án a nyilvánosságot a város hivatalos honlapján Mezei Zsolt alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője. A lényeg: egyirányú lett a Weiner Tibor körút a Bocskai István utca felé.
2020-05-29Egyirányúsítás a Weiner Tibor körútonA témában tartott május 28-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős alpolgármester elmondta, hogy Dunaújvárosban az ­utóbbi években nagyságrendileg ezerrel több az autó, így a parkolási problémák is hatványozottabban jelentkeznek.
2020-02-29Értékek leltárából (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozhatunk városunk rejtett, történész szemmel is értékes kincseire. Lehetnek ezek épületeket díszítő alkotások, utcaképi elemek, illetve védett és részleteiben védett épületek. Ezek egyike a Vörösmarty Mihály utcai bölcsőde, amely Kapsza Miklós tervei alapján épült. Az 1960-as magyar modern építészet jeles példája. Az alaprajzi kialakítása funkcionalista, és az alaprajzi logikát követi az épület is. Védendő, megőrzendő az épületegyüttes, a részletekkel együtt. (teljes szöveg)
2020-01-11Útjavítás a BocskainMár megírtuk, hogy csőtörés miatt több ütemben kezdtek útjavítási munkálatokat a Bocskai István utcában, amelyek a gyalogos- és a gépjárműforgalmat is érintik.
2019-12-20Óvatosságra intveRendvédelmi fórumra invitálta Szabó Zsolt, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a Technikum városrész lakóit. A tájékoztatót Király Balázs főtörzsőrmester, körzeti megbízott tartotta.
2019-12-11Terelés, útlezárás a Bocskai utcánálA Bocskai István út 18. szám előtti csőtörés miatt, 2019. 12. 12. napjától, előreláthatólag 2019. 12. 19. napjáig útlezárásra kell számítani. A Bocskai István utat a Bercsényi Miklós út és a Rákóczi Ferenc tér között két ütemben lezárják. Ezt ne hagyja ki!
2019-12-10Csőtörés a Bocskai utcábanBeszakadt a járda burkolata december 9-én délután a Bocskai utca 18. számú lépcsőház előtt.
2019-12-06A szakmaiságé legyen a főszerep. Szabó Zsolt: Két fontos téma a hétenElőbb egy fogyatékos embereket segítő fórum létrehozásáról, majd a hatos számú körzet parkolási problémáinak megoldásáról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere.
2019-11-15Lámpás felvonulásA Szabó Magda református általános iskolában a hagyományokhoz híven Márton-napot tartottak.
2019-09-27A lakók már birtokba vették az új parkolókatMúlt pénteken a Technikum városrészban a Gábor Áron utcában és a Vörösmarty utcában befejeződött a 21 parkolóhely építése.
2019-09-21Huszonegy parkolóval lett több. Parkolók és járdák épülnekÚjabb értékkel, huszonegy új parkolóhellyel, mellettük térköves járdával, a fákat körülölelő ágyásokkal gazdagodott a Technikum városrész Gábor Áron utcája.
2019-09-18Befejeződött a parkolóépítés (képaláírás)A kivitelező DVG ZRT. tájékoztatása szerint befejeződik a parkolóépítés a Gábor Áron utcában, ezért szeptember 20-án, pénteken visszaáll az eredeti forgalmi rend a Technikum városrészben. (nem teljes szöveg)
2019-08-15Újra használatban (képaláírás)Egy csőtörés és az ebből fakadó problémák elhárítása miatt hosszú heteken át komoly munkálatok folytak az Esze Tamás utca Bocskai út felőli szakaszán. A szakemberek a közelmúltban végeztek a helyreállítással, így a Technikum városrészben élők, valamint az arra közlekedő polgárok ismét teljes terjedelmében használhatják az érintett területet. (teljes szöveg)
2019-08-14Forgalmi változások a TechnikumbanA kivitelező DVG Zrt. tájékoztatása alapján, a Gábor Áron utcában a parkolók II. ütemének kivitelezése miatt forgalmi változások várhatóak.
2019-08-03Új parkolók lesznek a körzetben. Parkolóbővítés, a zöldterületek megtartásávalAugusztus 1-jén, csütörtökön adták át a Pannon Polgárőrség új irodáját a Technikum városrészben, ahol Iván László önkormányzati képviselő és Cserna Gábor polgármester a már elkészült és a tervezett fejlesztésekről, beruházásokról is egyeztetett – ezúttal az utcán, a városlakók bevonásával.
2019-08-02Az itt élők biztonsága a legfontosabb. Polgárőr iroda működik a Technikum városrészbenA Technikum városrészben, az Esze Tamás utcában is lett bázisa a Pannon Polgárőrségnek.
2019-08-02Polgárőrök a Technikumban. A Technikum városrészben élők biztonságáértAugusztus 1-jével, öt évre költözhet be az Esze Tamás utca 13. szám alatt található, önkormányzati tulajdonban álló közösségi épületrészbe a Peczen Antal által vezetett Pannon Polgárőrség, amelynek célja, hogy hatékony munkájával erősítse a környéken élő lakók
2019-07-26Óvoda, parkolók és Jutka mamaTechnikumi séta a polgármesterrel.
2019-07-20Technikumi krónikák: épül, szépül. Szépül és fejlődik a kerületA Technikum városrészben több projekt is fut, néhány már befejeződött, a felmérések pedig folyamatosan készülnek a lakosság igényei alapján a további fejlesztések érdekében.
2019-07-19Tervezett ütemben halad a felújítás. Huszonegy új parkoló készülJúlius elején kezdődtek a munkálatok a Gábor Áron utcában. A DVG Zrt. szakemberei 21 új parkoló kialakításán dolgoznak az önkormányzat megbízásából.
2019-06-28Huszonegy új parkoló. Ideiglenes forgalomkorlátozás a Technikumban21 új parkolót építenek a Gábor Áron utcában, a munkálatok miatt forgalomkorlátozás lép hatályba az érintett utca környékén
2019-06-15Csőtörésből hosszas munkálatok. A Béke városrészt látja el ez a vezetékEgy „egyszerű” csőtöréssel indult május végén, amikor lényegében a város vízellátása kiesett a melegvíz-szolgáltatásból egy fél napra. Aztán kiderült, komoly a baj.
2019-01-11Halászléosztás150 adag halászlével vártaa körzet lakóit Iván László, a Technikum városrész képviselője december 20-án, elsősorban az egyedül élő idős polgároknak.
2018-11-23Az óriási gödör munkások nélkülA november 15-i, csütörtöki közgyűlésen is téma volt a Bocskai utca 7. szám előtt található munkagödör, amely sokak szerint balesetveszélyes, valamint akadályozza a közlekedést.
2018-10-25Rendet tettek a városrészükbenTakarítási akcióra hívta a körzetlakókat Nagy Zoltánné, a 7-es számú választókörzet önkormányzati képviselője október 20-án, szombaton.
2018-04-00Jutka mama az idősekért is dolgozikNagy Zoltánné önkormányzati képviselő nyilatkozik a Technikum városrészben véghez vitt fejlesztésekről, beruházásokról és a Védőháló Alapítványról, amelynek ő a titkára.
2018-01-29Új lett a forgalmi rendA régi zöld rendelő környékén új parkolókat alakítanak ki, és változott a forgalmi rend is.
2018-01-23A zöld sztk-s parkolásrólA zöld rendelőintézet közelében található parkolókat összesítené Barta Endre, a Jobbik közgyűlési képviselője, aki határozati javaslattal készül a január 25-i, csütörtöki közgyűlésre.
2018-01-16Újra működik a posta. Megnyitotta kapuit a technikumi postaJanuár elejétől ismét megnyitotta kapuit a Technikum városrészi posta a környéken lakók nagy örömére.
2018-01-12Ismét megnyílt a kispőosta a Technikumban. Leveleket, csomagokat adhatnak fel, és csekkeket is belehet fizetniAz önkormányzat támogatásával, a DVG Zrt. és a posta együttműködésével január 2-án újra kinyitott a Technikum városrészben.
2017-12-15Hogyan védekezzünk a betörések ellen? Iván László rendszeresítené a lakossági fórumokatA betörések elleni védekezésről tartott előadást Király Balázs főtörzsőrmester, a Technikum városrész körzeti megbízott rendőre az Esze Tamás utcai klubhelyiségben.
2017-12-12A bűnmegelőzésről és a segélyhívásrólA segélyhívószámok helyes használatáról és a bűnmegelőzés fontosságáról rendeztek fórumot december 11-én, hétfőn a Technikumban az Esze Tamás az utcában.
2017-11-17Januárban kinyit a technikumi kisposta. Az önkormányzat állja az üzemeltetési költségetSajtótájékoztató.
2017-11-17Gondoskodó figyelem. Napirenden a távhőellátó rendszer módosítás. A fűtésrőlA november 16-i, csütörtöki városi közgyűlésen adták át a Szociális Munkáért Dunaújváros díjat, amelyet idén Cruceru Carmen Mihaela (kép), a Jószolgálati Otthon Közalapítvány szociális gondozó ápolója vehetett át Cserna Gábor polgármestertől. A közgyűlés döntött az élményfürdő műszaki munkálatairól. A labdarúgóstadion és a radari sporttelep beruházásának lebonyolítói, valamint az építés műszaki ellenőri feladatainak elvégzésével a közgyűlés a BMSK Beruházási, Műszaki, Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-t bízta meg. A Modern Városok Program megvalósítása prioritás. Ennek keretében fejleszti a város a víziközmű-hálózatot is. A közgyűlési döntés keretében ötezer forintos béren kívüli juttatást biztosít az önkormányzat a fenntartásában lévő intézmények dolgozóinak. Megszavazták a képviselők a Technikum városrészi kisposta újranyitásával és üzemeltetésével kapcsolatos költségeket is.
2017-11-17Az újranyíló postaSaját sikereként értékeli a Demokratikus Koalíció a közgyűlés november 16-i döntését a technikumi posta megnyitásáról, mondta el Mezei Zsolt (kép) a DK helyi szervezetének elnöke.
2017-11-16Posta: januári nyitás. A városrészben élők számára nagyon fontosA november 15-i, szerdai közgyűléssel összhangban várhatóan január 2-től már ismét üzemel majd a Technikum városrészi kisposta. A helyiek szerint is igény van erre az egységre.
2017-08-00Polgármester a kispostáértCserna Gábor polgármester nyilatkozik a technikumi posta újranyitásának lehetőségéről.
2017-07-28Aláírásokat gyűjtenek. Demokratikus KoalícióA technikumi kisposta újranyitása érdekében aláírásgyűjtést kezdeményezett a Demokratikus Koalíció.
2017-07-10Pusztítottak a lángokDélelőtt és délután is tűzesethez riasztották a dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat július 8-án, szombaton.
2017-04-07Háromszázmillió forint az óvodákraKét óvoda felújítására 280 millió forint támogatást nyert el az önkormányzat, a Technikum városrészi Aprók Háza és a Béke városrészi Napsugár Tagóvoda vár felújításra.
2017-03-24Márciusi kezdet (képaláírás)Körmendi Sándor lokálpatrióta locsolja az üzlete előtt található,korábban általa füvesített területet a Technikum városrészben. A márciusi jó idő sok civil számára meghozta a munkakedvet, és napokban időt, energiát nem kímélve dolgoznak köztereink megszépítéséért. (teljes szöveg)
2017-02-27Parkolás (képaláírás)Új parkolókat alakítanak ki a Semmelweis utca 2-es lépcsőház mögötti udvarban, hogy ezzel is könnyítsék a közelben lakó gépkocsitulajdonosok életét. (teljes szöveg)
2017-02-20Igény pedig van ráTöbb városrészben is újabb gépjárműparkolókat alakítanak ki - döntött legutóbbi ülésén a közgyűlés.
2016-12-06Halálos zuhanás (képaláírás)Életét vesztette december 5-én egy idős asszony Dunaújvárosban, a Dózsa György úton, az egyetemi kollégiumokkal szemben. Nem tudható, hogy a harmadik emeleti ablakból a mélybe vetette magát, vagy pusztán kiesett, csak annyit tudható, hogy életét vesztette. Horváth Diána rendőr zászlós, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrség munkatársai idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, így közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a halál bekövetkeztét. (teljes szöveg)
2016-10-08Lendületben. Hatalmas gólok kis cipővelSportos közösségi programmal avatták fel október 7-én, délelőtt az Aprók Háza tagóvoda új műfüves futballpályáját.
2016-10-05Aszfaltozás időbenA Bocskai utcában javították ki az aszfaltburkolatot.
2016-09-08Nehogy megbotoljunk. Megújítják a járdaburkolatot két városrészben is az ősszelJárdafelújítás évtizedek után: most a Szabadság út és a Weiner körút van soron. Tavalyelőtt kezdődött a hosszú távra tervezett járdarekonstrukció a Béke városrészben.
2016-08-26Új háziorvos lesz a körzetbenEgy helyen, a Gábor Áron utcai rendelőben fog működni az 5-ös és a 16-os háziorvosi praxis.
2016-08-23Felújítják a járdát (képaláírás)Felújítják a járdát a Bercsényi Miklós utcában, ahol hétfőn kezdték el a munkálatokat. Előszőr a régi, elöregedett aszfaltburkolatot törik fel, majd következhet a térkövezés (teljes szöveg)
2016-08-12Költözik a rendelő (kishír)Az 5. számú felnőtt háziorvosi körzet a Gábor Áron utca 2/a szám alatt kialakított rendelőbe költözik a Vasmű úti rendelőintézetből.
2016-07-06Kártevők irtása: jól! Rágcsálók minimumra szorítvaA városban a rágcsálók számát a közegészségügyi határérték alá sikerült szorítani - mondta el a Dunaújvárosi Hirlapnak Csabina Elek (kép), az egészségügyi kártevőirtással foglalkozó Roxin Group Kft. ügyvezetője.
2016-03-18Egészséges bizalmatlanságAz Esze Tamás utcai nyugdíjas klubban tartott előadást Szentes Tünde rendőr alezredes.
2016-03-17Őszirózsa: tavasz (képaláírás)A dunaújvárosi Őszirózsa Nyugdíjas Klub tagjainak minden összejövetelük ünnepi. (nem teljes szöveg)
2015-11-27Lépésről lépésreÚt- és járdahibák javítása lépésről lépésre a Technikum városrészben.
2015-09-30Javítják a járdát (képaláírás)Bár eredetileg csak jövőre tervezték, a lakók panasza nyomán előrébb hozták a munkát: felújítják a Bocskai utca páratlan oldalán a járdák egy részét, az 5. lépcsőháztól a 7/B-ig. (nem teljes szöveg)
2015-09-15Épül az új járda (képaláírás)A Technikum városrészben, az egykori szülőotthonból kialakított főiskolai kollégiumnál dolgozik ez a markológép, Botos Gábor vezetésével – mégpedig egy új járda alapjainak elkészítésén. A térkövekkel kirakott gyalogjáró még az ősszel elkészül. (teljes szöveg)
2015-09-10Régi útakadályTávhővezeték csőtörése miatt zárták le az Esze Tamás utcát teljes szélességében a zöld rendelő mögötti kereszteződés előtt július közepén.
2015-07-31Csőcsere az úton (képaláírás)"Öregszik a város... Nem a lakói: maga a város! Az utak, a járdák, a csövek, a lámpák. Erre példa a zöld rendelő omladozó épülete melletti távfűtési rendszerhiba."
2015-07-24Átadták az aláírásokat (kishír)Július 23-án átadták az összegyűjtött 260 db lakossági aláírást a Bocskai utcai járdák kijavítása érdekében. Az akció kezdeményezője Madarász Jenő.
2015-07-23Íme: járdajavítás (képaláírás)Megkezdődött a járdajavítás a Bocskai utcában – még ha ez nem is egészen az a beavatkozás, amit a minap a lakók aláírásukkal óhajtottak. (nem telje szöveg)
2015-07-22Csőtörés miatt (képaláírás)Távhővezeték csőtörése miatt július 21-től előreláthatóan augusztus közepéig forgalomkorlátozásra kell számítani az Esze Tamás és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében, ahol a szakemberek tegnap el is kezdték az útburkolat felbontását (teljes szöveg)
2015-07-21Szépen gyűltek aláírások a járdáértAláírásgyűjtés a a Bocskai utcai járdafelújításért.
2015-07-15Járdajavítási utakAláírásgyűjtéssel a járdajavításokért. A járdák állapota a Bocskai utcában.
2015-07-10Felújítják a Weiner körúti járdákatA szakemberek felmérték a Weiner körút 9-15. közötti külső járdaszakaszt. Százmillió forint a rendbetételre.
2015-07-03A Maci Közért újabb, egészségtudatos termékekkel bővítette kínálatátA Balogh Ádám utca 8-10. szám alatti Maci Közért újdonságai, a bolt bemutatása.
2015-05-28Lezárták a Bocskai utcát!Lezárták a Bocskai utcát. Egy eltört távfűtő vezetéket kell kicserélni június közepéig. Alaposan megváltoztatta a város közlekedési térképét a Bocskai utca hetekig tartó lezárása.
2015-05-22A borkultúra és a sajtok irányában is nyitnakGluténmentes, diabetikus termékek tárháza a Maci Közértben. A MAci Közért bemutatása.
2015-05-15Maci Közért, egy kicsit másképpA Balogh Ádám utca 8-10. szám alatt található, 2008-ban megnyílt Maci Közért bemutatása.
2015-04-24Parkosítás a Kassák utcánálTavaszi munkálatok a Ságvári városrészben.
2015-04-03Egy mindennap elérhető KözértBeszélgetés Pinczési Istvánnal, a Balogh Ádám utcai Maci Közért tulajdonosával.
2015-03-12ParkolnánakParkolókat szeretnének a Weiner Tibor körúton lakók.
2015-02-20Bezárnak három kispostátMegszűnik azó városi, a technikumi és a Barátság városrészi kisposta, márciustól már csak a másik négy postahivatal fog működni.
2015-02-13Posták: átirányítás lesz!Március 2-tól nem lesz a Petőfi utcai, Vörösmarty utcai és a Barátság úti posta, mert az elmúlt időszakban forgalmuk jelentősen csökkent.
2015-01-30Aláírásokat gyűjtenek a kisposták bezárása ellenA Magyar Posta gazdasági okok miatt három kirendeltséget akar bezárni a városban: a Barátság, az Óváros és a Technikum városrész postáit.
2015-01-30Postabezárás: miért?!A technikumi, a Barátság úti és a pentelei, Petőfi utcai kispostát tervezi bezárni a Magyar Posta. A Párbeszéd Magyarországért helyi szervezet közel hatszáz aláírást gyűjtött össze a technikumi posta bezárása ellen.
2015-01-23Közösségi tér a Technikum városrészbenHamarosan birtokba vehetik a Technikum városrésziek a közösségi helyiséget, a mit az Esze Tamás utcai vöröskeresztes helyiségből alakítottak ki.
2015-01-12Börzétől az idősklubigCivil kezdeményezésre a Technikum városrészben, a volt vöröskeresztes bolt helyén börze, klub és játszóház alakul.
2014-12-31Postabezárások terveA Technikum, a Barátság és a Pentele városrészben (kép) is tervezik. A penteleiek aláírás-gyűjtési akciót indítottak.
2014-12-24Civil börze, bolt, klub leszSikerrel zárult az a civil kezdeményezés, amelynek során egy leendő szociális klub alapját fektették le. Szociális klub és börze lehet az elhagyott Esze Tamás utcai bolthelyiségből.
2014-12-22Angyalkákat kerestek, hogy segíthessenekCivil kezdeményezés és összefogás eredményeként adományozással egybekötött ruhabörzét tartottak december 20-án a Technikum városrészben.
2014-12-13Bolhapiac, ruhabörze, játszóházDecember 13-án megnyílt a Technikum városrészben a vöröskeresztes bolt helyén az adománygyűjtő üzlet, bolhapiaccal, ruhabörzével, játszóházzal.
2014-12-12Szociális klub lesz belőleCivil kezdeményezésre babaruhabörze, játszóház, adománygyűjtő pont nyílik a Technikum városrészben.
2014-12-10Szociális bolt lesz újra, egy ideig...A Technikum városrészben korábban vöröskeresztes, szociális boltként emlegetett üzlet adománygyűjtés céljából kinyit decemberben.
2014-11-28Bezárnak három postát (kishír)Bezárja januárban a Magyar Posta Zrt. a Barátság városrészi, a pentelei és a Technikum városrészi kis postákat.
2014-10-10Szabó doktor a Technikumban rendelÁtadták a Gábor Áron utca 2/a szám alatt az új orvosi rendelőt kedden délelőtt.
2014-10-07Rendelő a TechnikumbanÚj háziorvosi rendelőt adtak át október 6-án a Technikum városrészben. Dr. Szabó Ignác hétfő délután már itt fogadhatta betegeit.
2014-09-26Nem kell már utazni az orvosi ellátásértMár csak az utolsó simitások vannak hátra a Gábor Áron utca 2/A szám alatti önkormányzati helyiség orvosi rendelővé alakításából. A körzet háziorvosa, dr. Szabó Ignác jelenleg még a Béke városrészben rendel, és a közeljövőben megnyíló orvosi rendelőbe fog költözni.
2014-09-26Jókedv, vidámságVárosrészi napot tartott Nagy Zoltánné, 7-es számú választókörzet képviselője a környék lakóinak a Hild iskolában.
2014-08-14Ligetek, ágyások a TechnikumbanVirágosítás a Technikum városrészben.
2014-07-24Egy sáv ott zárva leszCsőtörés a Bocskai utcában. A város belterületén több ötven-hatvanéves csővezeték is van, Pentelén még ennél is régebbi vezetékek működnek, ezért bárhol, bármikor előfordulhat csőtörés.
2014-07-18Határidő előtt elkészült a parkolóJúlius 17-én hivatalosan is átadták a megújult Derkovits utcai nagyparkolót.
2014-07-18Elhagyatott rendelő a város szívébenA magántulajdonban lévő volt zöld SZTK épületében rendet tenne az önkormányzat, de a tulajdonosok nem hagyják. Jelenleg a patkány írtás valósulhatott csak meg.
2014-07-11Orvosi rendelő a technikumbanHatmillió forintból valósul meg a Gábor Áron utcai orvosi rendelő.
2014-06-28Parkolórenoválás (képaláírás)A városi közgyűlés májusi döntése alapján tizennégy millió forintból újítják fel a Derkovits utcai nagy parkolót. Az időjárás és a forgalmi viszonyok okozta károsodások, repedések, felületi problémák mellett a parkoló ívkorrekcióját is megoldják a szakemberek. (teljes szöveg)
2014-06-20Költözhet a rendelőA zöld rendelőből a Béke városrészbe kiköltöztetett 16-os felnőtt háziorvosi körzetnek új rendelőt alakít ki az önkormányzat a Gábor Áron u. 2/a szám alatti helyiségben. Erre hatmillió forintot szavazott meg a közgyűlést.
2014-06-20Új játszóteret terveznekAz Eötvös utca - Deák utca között lévő játszóteret újítják fel új játékszerekkel. Új háziorvosi körzetet alakítanak ki a Gábor Áron utca 2/a földszintjén. Így visszakerül dr. Szabó Ignác háziorvos (kardiológus) a Béke városrészből.
2014-05-28Gyerekek napjaiGyermeknap alkalmából aszfaltrajzversenyt rendeztek május 23-án a Vigadó téri áruház előtt. Kép: Kiss Levente, Zudor Milán, Csanádi Zsombor.
2013-12-17Kötelező haladási irány (kishír)December 16-tól megváltozott közlekedési rend a Táncsics Mihály utca, Bercsényi Miklós utca és Esze Tamás utca szakszán, egyirányú lett a forgalom.
2013-12-13A Technikum fájaÚjra felállították a Technikum városrész karácsonyfáját.
2013-10-21Mindig figyelni kell, holnap is...Lakossági közbiztonsági fórumot rendeztek A Technikum városrésziek számára.
2013-10-18A város izgalmaiBeszámoló a Technikum városrészben megtartott lakossági fórumról.
2013-07-11Nem világítják megA közgyűlés elutasította Kismoni László közvilágításra vonatkozó kérését.
2013-07-11Térfigyelő kamera a megoldás?Helyzetjelentés a Weiner Tibor körútról, Nagy Zoltánné a körzet önkormányzati képviselője térfigyelő kamerák kihelyezését is javasolta.
2012-12-03KépaláírásDecember elsején feldíszítették a Technikum városrész karácsonyfáját. A Technikumi Nyugdíjas Baráti Kör tavaly állított először fenyőt a városrésznek.
2012-10-15Kincsek a tanboltbanBeszámoló a Ház-táji Dunaújvárosi Kézművesek Boltja október 14-i ünnepélyes megnyitó ünnepségéről. A bolt a Technikum városrészben található Tan ABC helyén nyílt meg.
2012-07-05A képviselő ma esküszikLezajlott július elsején az időközi önkormányzati választás. A 7. számú körzet új képviselője Nagy Zoltánné (Fidesz).
2012-07-04Elfogadják az eredménytRendben és szabályosan lezajlott július elsején a Technikum városrészi 7-es választókörzetben az időközi önkormányzati választás. Végeredmény: Nagy Zoltánné (Fidesz) 295 szavazat, Magyar András (MSZP) 283, Kozma Erzsébet (független) 110, Csóka Bernát (Jobbik) 56, Czuczor Zsolt (DK) 41, Szilágyi Miklós (független) 36, Gergely Ákos (LMP) 14 szavazat.
2012-07-02Nyert a FideszJúlius elsején időközi önkormányzati választásokat rendeztek a 7. választókörzetben. A körzet képviselője Nagy Zoltánné lett. Részletes választási eredmények a cikkben.
2012-06-30Kampányban és kívüle"A vasárnapi időközi választás előtt a Lehet Más a Politika képviselői és jelöltje is összefoglalta technikumi kampánytapasztalatait." Az LMP képviselőjelöltje Gergely Ákos.
2012-06-30Az ellenzék esélyeiSajtótájékoztatót tartott a helyi MSZP a július elsejei időközi önkormányzati választások előtt. A képviselőjelölt Magyar András. Beszámoló.
2012-06-29Négy szavazat dönthetA július elsejei időközi önkormányzati választáson a Fidesz képviselőjelöltje Nagy Zoltánné. Kampány, beszámoló.
2012-06-29Otthonmentő csapat"Sajtótájékoztatót rendezett a Jobbik csütörtökön a Technikumban, otthonmentésről, pénzátcsoportosításról, rendvédelemről." Beszámoló.
2012-06-28Elkészült a parkolóFelújították a Bocskai utca és a Weiner körút találkozásánál lévő nagy salakos parkolót.
2012-06-28Az első voksolás előttKampánykivonulást a tartott a Technikumban Demokratikus Koalíció, amelyet a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc is erősített a helyszínen.
2012-06-20Rendbe tették a technikumi parkolótBefejezték a Bocskai István utca és Weiner Tibor körút találkozásánál lévő parkoló felújítását.
2012-06-19Ma végezhetnek a parkolófelújítássalA Bocskai István utca és a Weiner Tibor körút találkozásánál lévő parkolót felújítják. Egy helyi vállalkozó egymaga állja a költségeket.
2012-05-04Boltfórum a házrólLakossági fórumot rendeztek a Technikum városrészben.
2012-04-17Odafigyelnek a lakókraA városrészi körzeti megbízottak rendőrök munkájáról. Dunaújvárosban már hét városrésznek van saját rendőre. Kép Hegedűs Lászlóról.
2012-04-03Munkácsy utca: festői munkanapA lakóközösség kérésére a választókerület képviselője Kismoni László szervezte szépítő akció a Technikum városrészben.
2012-03-17Nosztalgia és dokumentumok"Eredetileg a dunaújvárosi Technikum-negyed történetének dokumentálására kezdett internetes fényképgyűjtésbe a városrész közgyűlési képviselője, Kismoni László 2010 őszén - ám a kezdeményezés rögtön meghaladta a technikumi határokat."
2011-12-20A Technikum karácsonyfáját öltöztették fölA Dózsa szobor mellett, a város egyik főútja mentén áll immár teljes ünnepváró díszben a Technikum karácsonyfája.
2011-11-23A második kávéA Technikum városrészben, a Táncsics Mihály utcában található Kapuczin-ó elnevezésű kávé üzlet bemutatása.
2011-11-23Parkolni - vagy sem?Parkolás a Technikum városrészben, Balogh Ádám utcában.
2011-11-23Egyirányú utcáinkKözlekedési problémák: "Kallós Dezső utca és a Szórád út kibékíthetetlen ellentéte."
2011-11-14Őszi-téli szünet jön25. akciójában a Bánki középiskola és környéke volt a "feladata" a Dunaújvárosi Szemétkommandónak. A munkájukat több mint ötven bánkis diák is segítette.
2011-10-24Generációs probléma?Beszámoló a Technikum városrészben felmerülő problémák rendezésére megrendezett lakossági fórumról.
2011-10-21Kultúrember, ha éjszakázik...Lakossági fórum a Technikum városrészben. Fő téma a Diáktanya vendéglátóegység.
2011-10-12Ismét lezárják a KallóstÚjra lezárják a forgalom elől a Kallós Dezső utcát. Beszámoló a közmeghallgatásról.
2011-09-28Ital jövetben, menetbenA Technikum városrészi Édes presszó szóba került a közgyűlésen, az általános és középiskolák közelsége miatt.
2011-09-28Technikumi nap: ezúttal elhalasztvaElmaradt a Technikumi Városrészi Nap.
2011-09-28Szép hozadékok a virágokA Virágos Dunaújvárosért! pályázaton 88 pályázatból 19 egyetlen épületből (Esze Tamás utca 5.) érkezett be a versenyre. Beszélgetés Szurmai Kálmánnéval.
2011-09-19Ismét padfestés a TechnikumbanFolyamatosan festik a padokat a Technikum városrészben. Alig egy hónap alatt 119 padot festettek le.
2011-07-27Kiskertépítők a városbanA Technikum városrészi Esze Tamás utca kertjeiről. Az elmúlt években négyszer nyertek a Virágos Dunaújváros versenyen.
2011-07-09Nem költöznek vissza a klubok"Nem költözik vissza a Technikum Nyugdíjas Klub a Gábor Áron utcai, egykori bázisra. Erre a közgyűlésen Kismoni László tett javaslatot."
2011-07-05Kallós utcai dilemmákA lakók szerint ismét le kellene zárni az utcát.
2011-06-15A Kassák utcai ötletKözlekedés a Kassák Lajos utcában. Kell vagy sem forgalmi rend változás?
2011-06-07Elismerték a dalkörtA Technikum városrész Baráti Kör Egyesületének Búzavirág Dalköre az Ercsiben megrendezett minősítő rendezvényén dicséretes fokozatot kapott.
2010-11-17Online üzemel városrészünk?Dunaújváros Technikum Városrész hivatalos honlapjáról.
2010-11-17A baba, a mama törökül...Beszélgetés Jusztin Istvánnal, a Bobo-Momo bababolt egyik tulajdonosával.
2010-10-02Bölcsődések mulatoztakA Technikumi városrész Zengő-Bongó Bölcsődéjében őszi mulatságot rendeztek. Beszámoló.
2010-09-15Technikumi vigasságokA technikumi városrészi nap rendezvényeiről.
2010-09-13Esőkabátos nézők a városrészi naponMegrendezték a IX. Technikumi Városrészi Napot. Beszámoló.
2010-07-14Szeméttől az ebtartásigBeszélgetés Berke Gyula (kép), Kallós Dezső utcai lakossal, akinek szívügye a köztisztaság.
2010-07-14Teljesült a kívánságRégóta megfogalmazódott már az igény egy lépcsősor megépítésére a Weiner Tibor út és az Aranyvölgyi út közötti domboldalon: a fejlesztés elkészült, a napokban már birtokba is vehette a lakosság az új lépcsőt.
2010-06-30Parkolási gondokNemcsak a Technikum városrészben, hanem városszerte komoly gondokat okoz a parkolás.
2010-06-30Barátok, igazi barátságban"Barátok barátságban címmel ismerkedési délutánra, piknikre látta vendégül a baracsi Barátság Nyugdíjas Egyesület a kistérség társszervezetek tagjait." Ahol részt vett a Technikum városrészi Őszirózsa egyesület is. Beszámoló.
2010-06-16Hatékony közbiztonságA Dunaújváros és Térsége Közbiztonsági Rendezvénysorozat része volt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság sajtótájékoztatója, amelyet június 15-én tartottak a kapitányság előadótermében.
2010-05-26Lesen a lépcsőkommandóNemsokára elkészül a Weiner Tibor körutat az Aranyvölgyi úttal összekötő lépcsősor.
2010-05-26Pünkösd - ünneplőKépaláírás. Ünneplés a Technikum Baráti Kör egyesületben.
2010-04-29Új parkoló épült a TechnikumbanÚj parkoló épült az Esze Tamás utcában.
2010-04-26Ha már nem társ a házBeszélgetés Sinkovics Bélával, az Intercisa Lakásszövetkezet elnökével, az Esze Tamás utca 5/a.b.c társasház és a lakásszövetkezet között kialakult vitás helyzetről.
2010-04-21Társasházi gondokAz Intercisa Lakásszövetkezet és az Esze Tamás utca 5/a,b,c társasház közötti problémákról.
2010-04-21Nem süllyed a ház - derült ki a bejáráson"Bejárást tartottak a Bocskai utca 7-nél. A szakemberek szerint nem folyik az esővíz az épület alá, így nem is kell attól tartani, hogy megsüllyed a ház."
2010-04-21Lépcsősor épülJó ütemben épül a lépcső, május végéig elkészül az átjáró, amely a Technikum városrész lakóinak régi óhaja.
2010-04-19Festettek, virágot ültettek, takarítottak"Virágokkal, facsemetékkel gazdagodott, és szemétmentes lett - egy időre - a Technikum városrész. Sokan takarították, szépítették szombaton."
2010-04-17Újabb támadás, ugyanottÚjabb támadás volt a Technikum városrészben szinte ugyanott, ahol a késeléses tragédia történt. Képek az április 13-i megemlékezésről. Statisztika: Erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények Fejér megyében 2004-2008.
2010-04-15Körülfog minket az erőszakAz április 12-ei tragikus késelés (Bercsényi és Táncsics Mihály utca sarkán) kapcsán beszélgetés az erőszakról, a bűnmegelőzésről. Dr. Szegál Borisz és Klein Imre válaszol.
2010-04-14A gyászba borult városDunaújvárosban április 12-én a Táncsics Mihály utca ás a Bercsényi utca sarkán tragikus kimenetelű késelés történt. Április 13-án megemlékezést tartottak a helyszínen, amin a város vezetői is részt vettek. Beszámoló. Statisztika: Gyilkosságok Fejér megyében 2004 - 2008.
2010-04-13Halálos szúrás az iskola előttÁprilis 12-én halálra késeltek egy fiatal diákot a Táncsics Mihály utca és a Bercsényi utca kereszteződésében.
2010-04-07Zöld erdő, kék ibolyaKép a Technikum városrész Baráti Kör Egyesületének locsolónapi báljáról.
2010-04-07Bocskai: hová tűnik a víz?!A Bocskai utca 7/a és 7/b társasháznál elképzelhető, hogy vízelvezetési probléma áll fenn.
2010-04-01A technikumiak mondjákBeszámoló a Dunaújvárosi Hírlap első, nyilvános városrészi fórumáról.
2010-02-04Elmúlt a veszély - van melegvízA közgyűlés ötszázezer forintot szavazott meg a Bolyai utcai társasháznak, hogy helyreállítsák a gázszolgáltatást és legyen melegvíz.
2010-01-06A művésztanár"Tizeniksz éve a Technikum lakója a város talán legismertebb művész-tanárembere Rohonczi ROHO István. Év eleji beszélgetés Weiner Tibortól az adonyi Széchényiig."
2010-01-06Düzni s kipufogódob is vanKarmacsi Béla és a technikumi autóalkatrész-bolt bemutatása.
2009-11-18Elkészülni, vigyázz, rajt!"Mivel több baleset is történt a közelmúltvan a Bercsényi úton, a városi közgyűlés úgy döntött: az iskolák előtt jelzőlámpás átkelőt kell kialakítani, mégpedig a gyerekek biztonságosabb közlekedése érdekében."
2009-09-09Városrészi nap a TechnikumbanTechnikumi városrészi napot tartottak szeptember 5-én a Kiskohász előtti területen.
2009-09-07Lampionos TechnikumBeszámoló a 8. Technikumi városrészi napról.
2009-06-24Csinosítók a TechnikumbanMúlt hét pénteken a városrész három képviselője: Parrag Viktória, Kecskés Rózsa és Kismoni László a városrész csinosítását tűzte ki célul az ott lakóknak.
2009-05-06Nem csodafegyverA Technikum városrészben szervezett közbiztonsági fórumon bemutatták a terület körzeti megbízottját, Kiss Piusz rendőr zászlóst, aki március eleje óta látja el feladatát a közösségben.
2009-05-06Talán már idén nyáron megépül a lépcsősorA nyár folyamán megépülhet az Aranyvölgyi útról a Weiner körút felé vezető lépcsősor. A közgyűlés 50 millió forintot megszavazott az építésére.
2009-05-06Több parkolóhely kelleneA Technikum városrészben is a parkolás az egyik legnagyobb probléma. A Munkácsy utca és az Esze Tamás utca sarkán tíz, tizenkét parkoló épülhet.
2009-04-08"A tulajdonos pedig jó srác"Beszélgetés Tasó Zoltánnal, a Technikum városrészi Ruti Butik tulajdonosával.
2009-04-08A reklamálókat elverikBeszélgetés Körmendi Sándorral, a Technikum városrészi Zálogház tulajdonosával.
2008-11-06Helybe mennek a városi zsaruk2009. elejétől a Technikum és a Római városrésznek lesz külön körzeti megbízott rendőre.
2008-10-30Jönnek a városrészi zsarukDunaújváros visszatér a körzeti megbízott rendszerhez. A Technikum és a Római városrésznek lesz saját rendőre.
2008-10-01Gulyást és Kordát a népnekHetedik éve rendezik meg a helyi képviselők: Kismoni László, Parrag Viktória és Kecskés Rózsa a technikumban a városrészi napot. Rövid beszámoló.
2008-10-01Nemcsak a húszévesekéA Gábor Áron utcai nyugdíjas klub életéről.
2008-09-28Mulatós városrészünnepBeszámoló a Technikum városrészi napról.
2008-05-14Panelváros a magaslatonA Technikum városrész bemutatása.
2008-05-14Lakók, intézmények, közösenA Ságvári városrész (11-es választókerület) önkormányzati képviselője Kecskés Rózsa.
2008-05-13A tisztább városrészértTechnikum városrész.
2008-04-09Piac és főiskola - élet, terekA város egyik legdinamikusabban fejlődő városrésze, az úgynevezett közüzemi tömb bemutatása.
2008-03-05A régi-új Technikum városA Technikum városrész bemutatása.
2008-03-05Büszke az új játszóterekreKismoni László a Technikum városrészben,a 10-es számú választókerület önkormányzati képviselője.
2008-02-08Technikumi gondokA Technikum városrészben található Rózsa udvar egykori játszóterének lehetséges hasznosításáról. A parkolóépítés javaslat sokaknak nem teszett.
2007-09-10Technikumi és Adorján napBeszámoló a Technikumi Városrészi Napokról.
2007-09-05Jelzőlámpa őrzi a szakasztNovember végére készül el a Dózsa György út - Kallós Dezső utca - Bocskai utca kereszteződésének jelzőlámpásítása.
2007-05-05Meleg víz nélkülDunaújvárosban egyszerre tíz helyen volt csőtörés.
2007-04-20Technikumi képekHelyzetkép a Technikum városrészről.
2007-03-13Oklevéllel jutalmaztákA Technikum Baráti Kör Búzavirág Hagyományőrző Egyesületének tagjai oklevél jutalmat kaptak a XIV.Kor-társ nyugdíjas Ki mit tud? versenyen nyújtott szereplésükért.
2006-11-06Technikumi séta, télelőnA Technikum városrészről.
2006-09-12Otthon, a TechnikumbanA városrész napja volt.
2006-09-11Mulattak a városrésziekKépes beszámoló a Technikum városrész napról.
2006-06-06Tisztulj aszfaltkám...A "Takarítsuk ki a Technikumot" akción több mint ötvenen vettek részt.
2005-09-27Technikumi arcok aranyló napsütésbenA technikumi városrészi napról.
2005-09-26Negyedszer is: városrészi napNegyedik alkalommal tartották meg a Technikum városrészi napot.
2005-08-12Bocskai, utána DomanovszkyÖtmillió forintból épül fel a Bocskai utca 2. udvarán a korszerű játszótér. Utána a Domanovszky téren kezdenek az új játszótér építéséhez.
2005-07-15Lépcső vezessen minden völgybe!Évek óta igény van a Weiner körútról az Aranyvölgyi útra vezető lépcsősorra. A lépcső kiépítése viszont meghaladná a 30 milió forintot, ugyanis a talajszerkezet miatt áldozni kellene a löszpart stabilitásának fenntartására, és a területen található csatorna átépítésére is.
2004-11-30Rövid hírek. Évfordulót ünnepelt és névnaposokat...a Technikumi Baráti Kör Egyesület Búzavirág Hagyományőrző Klubja. A klub 5 évvel ezelőtt csatlakozott a baráti körhöz.
2004-09-21Technikumi városrészi nap - a hagyományoknak megfelelőenVasárnap a Tecnikum Baráti Kör és Kismoni László városrészi képviselő városrészi napot szervezett.
2004-09-21Technikumi városrészi nap - a hagyományoknak megfelelőenVasárnap a Technikum Baráti Kör és Kismoni László városrészi képviselő városrészi napot szervezett.
2004-09-20Összejöttek a technikumnakA Technikumban városrészi napot tartottak.
2003-09-23A hagyomány újraéledt. Technikumi városrészi nap
2003-09-22Mulatott a TechnikumBeszámoló a szeptember 21-én megtartott Technikum Városrészi Napról. Kép.
2002-07-05A főiskola előtt nem lesz gépjárműforgalomDújv. egyik legrégebbi negyede a Dózsa Gyögy út- Kallós Dezső utca- Kenyérgyári utca és Táncsics M. utca által körülhatárolt terület. Lakossági fórumot tartott kedden a város főépítésza a közüzemi tömb rendezési tervéről.
2001-10-02Hagyományőrző mulatságA régi szüretek hagyományait elevenítették fel az egy hete tartott rendezvényen a Technikum Baráti Kör Búzavirág Hagyományőrző Klub tagjai.
1997-06-16A Kádár-völgy, a város szíveLakossági fórumot rendeztek a kertvárosiaknak és a techniumiaknak a Kádár-völgy környezeti állapotáról a Dunaújvárosi Környezetvédő Egyesület kezdeményezésére.
1997-03-07KépaláírásA Dunameat Kft üzemeltetésében nyitott ki újra a technikumi húsbolt.
1996-11-19Összehasonlítási lehetőségÚjabb műszaki áruház nyílt tegnap a Technikumban: az Elektro Markt boltja.
1996-09-21Tanbolt a TechnikumbanA Technikumban a Félpénzes Kisáruház helyén újélelmiszer- és vegyiárú bolt nyílik még az idén. A Keresk. és a Vendégl. Középisk. tanboltja lesz.
1996-07-06A technikumi posta ünnepélyes avatójaJúl. 6-án volt az ünnepélyes átadás.
1996-06-20Uj helyen a technikumi postaA hét végén átköltözött új helyre a Vörösmarty utcába a Technikum városrész postája.
1996-06-11Áruházlánc egy kis boltbólAz Ariel 2000 Kft (dombóvári műszaki áruházlánc)egy éve Dújv-ban, a Technikum városrészben is üzletet nyitott, nagyobbra kívánják cserélni az üzletet.
1995-12-08Megállapodtak: mégis lesz posta a Techn.Kb. áprilisig jelenlegi helyén működik a technikumi posta, majd a Vörösmarty u. 2-t az önk. átadja a postának.
1995-10-13Bezárat egy húsboltot...Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat felfüggesztette a Balogh Á. utcai húsbolt működését.
1995-04-06Néhány mondatbanBővítették a technikumi vöröskeresztes boltot.
1995-02-07Szociális bolt, összefogássalTegnap nyílt a Technikum városrészben a Vöröskereszt szociális boltja.
1994-09-15Nyugdíjasok petíciójaA Nyugd. Szociális Egyesület kezdeményezte, hogy a Technikum városrészben létesítsenek egy ügy-félszolgálati irodát az egyszerűbb ügyek intézésére (önk.).
1992-05-12Városrészi napV. 16-án városrészi nap a technikumban.
1992-05-05Ökör- és malacsütésV. 16-án városrészi nap a Technikumban.
1989-11-14Pénteken nyitotta meg kapuit...A fotón: az október 10-én nyílt Szórád Márton úti Elektro Lakatos műszaki szaküzletről.
1989-09-01A technikumi városrészben......lakó MSZMP tagok lakóterületi alapszervezetet hoztak létre aug. 29-én, kedden. Ságvári Endre nevét vették fel, a szervezetnek a Gábor Áron u. 2. számú épület ad helyet.
1987-09-01KépaláírásA Vöröshadsereg úti rézsű hibás szakaszainak helyreállításában megegyeztek a kivitelezők - a peres eljárás szüneteltetése fejében - a városi tanács terv-és beruházási osztályával. Ennek keretében került sor most egy, a löszfalban lévő régi kút üregének betonnal való kitöltésére. (teljes szöveg)
1987-06-30Sok még a gondSágvári városrész. Városfejlesztési kérdések.
1985-11-01A Ságvári városrésziek kérték. Felújítás, forgalomszervezésA Technikum városrésziek gondjairól tárgyalt a tanács és a népfront.
1985-10-25Pihenőpark lesz a völgyben. Cirkusz és védőerdőA Béke II. városrész és a Technikum városrész közötti terület parkosításáról.
1984-09-21Városrészi nap. Holnap a Kohász étterem előttTömegrendezvény. Program
1983-07-19Miért csak most? Szülőotthonból ideggondozóA Semmelweis utcából elköltözött szülőotthon épületének átalakítása megkezdődött. A jövő év októberére lesz kész. Az átalakítás részletes leírása
1982-02-02Átalakítják a szülőotthontA Ságvári városrészben eddig üzemelő szülőotthonnal kapcsolatos átalakítási tervek. Elmeosztály és kijózanító.
1979-09-11Öröm és ürömA lakók panasza az IKVV-ra, a technikumi lakásfelújításokkal kapcsolatban. Nyilatkoznak a lakók, válaszol az IKVV főmérnöke, Akácz Károly.
1978-06-09Technikum negyed kontra Ságvári (1.) városrészA városrészek bemutatása az ott lakók szemszögéből.
1976-02-24Műszaki áruk boltja nyílt a Munkácsy utcábanA volt papírbolt alakult át műszaki bolttá.
1975-04-11Már a hetedik emeleten dolgoznak (képaláírás)Nyolc új, kilencemeletes lakóház építését kezdték meg a Bocskai utcában. Az épületek panelből készülnek, de városunkban elsőként külső erkéllyel. A terveket a Dunaújvárosi Tervező Iroda készítette, az erkélyeket pedig az épületelemgyár. A 26. Építőipari Vállalat panelszerelői már az első épület hetedik emeletén dolgoznak (teljes szöveg)
1965-10-12Egy városatya napjainkbólGyerekklub a technikum városrészben, egy városatya (Veres Bertalan) nagy álma.
1964-02-07Megválasztották a Ságvári városrész körzeti Népfront Bizottságát1963-ban 443 lakás kapott távfűtést a városrészben és 384 technikumi lakásba vezették be a gázt. 1964-ben elkészül a városrész hőközpontja. 700-800 lakást kapcsolnak be a távfűtésbe.
1960-04-20Huszonhét új családi fészekÚjabb 27 család lett boldog lakástulajdonos.
1960-04-08MunkásszállóKép az épülő munkásszállóról a Technikumban.
1960-03-18Áprilisban kezdődik (kishír)Áprilisban kezdődik a homlokzati vakolás a technikumi városrészben.
1959-12-04Negyvennyolc új lakást adtak át kedden a boldog lakóknakLakásátadás a Technikum negyedben.
1959-11-20Tallózás egy 14 oldalas panaszjegyzékbenKözel épültek e egymáshoz az épületek? Van-e mostoha gyereke" a városnak? Hova költözik a Tüzép telep?
1959-11-13Fejlődik, szépül, gazdagodik a technikumi negyedMi épül 1960-ban? Korszerű új üzletnegyed. Egymilliós beruházással 100 személyes bölcsőde.
1959-11-0648 lakást adtak át a technikumi lakónegyedbenFejlődött a Technikum városrész.
1959-10-06"Mi építők, szeretünk a jövőbe nézni"December elején 36 család talál saját otthonra a technikumi negyed és az Újállomás közötti területen.
1959-10-02A lakóbizottság elnökeinek értekezleteA lakóbizottságok tagjai hatósági kötegek. Október 10-11: a társadalmi munka napja. Mikor lesz távfűtés a technikumi negyedben?
1959-07-17Sztálinváros és Stalinstadt barátságának jegyében nyitották meg az új óvodákatA német város támogatásával, küldöttei jelenlétében adták át rendeltetésének a technikumi óvodát.
1959-06-30Mi épül a technikumi negyedben?Kép az alakuló városrészről.
1959-06-26Mi késlelteti a technium negyed óvodáinak megnyitását?Az okokról
1959-06-23Harminchat családi ház épül egyelőre az Újállomás előtti térenAz Újállomás és a Technikum között kezdik az építkezést.
1959-04-21A technikumi negyed lakói példát mutatnak a társadalmi munkábanA városrészben folyó társadalmi munkáról.
1959-04-03A technikumi óvodáknálAz előjegyzések alapján közel kétszáz 3-6 éves gyermek vár óvodai felvételre, a most készülő technikumi óvodák megnyitására.
1959-03-24A tanácsi vállalatok átszervezése a lakosság érdekeit szolgáljaÚj patyolat felvevőhely a Technikum negyedben, bővül a Vegyesipari V. üzletháza is, erélyes rendszabályok a parkok védelmében
1959-02-17Megállapították a városi házhelyek árátA város területén két helyen lehet házhelyet vásárolni: a Duna-parti területek ára négyszögölönként 85 forintba, a technikumi házhelyeké 50 forintba kerül.
1959-01-20Két új intézménnyel gazdagodott a technikumi negyedA IV-es és az V-ös számú körzeti rendelő megnyitására gyűltek össze január 17-én.
1959-01-13Hol mennyi lakás készül és hánynak az építését kezdik meg?A Technikum városrész építkezései 1959-ben.
1958-12-02Milyen létesítmények épülnek városunkban?Mi minden épült ebben az éveben (1958), és mi áll építés alatt?
1958-10-17Látogatás a város legszebb iskolájábanAz új iskola tanulói büszkék második otthonukra.
1958-10-17Tavasszal megkezdik a technikumi épületek vakolásátRövidesen befejezik a rossz fűtőtestek kicserélését-
1958-09-23UtcaelnevezésekAz ún. Ü/1 és Ü/2 épület közötti útszakaszt Munkácsy Mihályról nevezik el. A szülőotthon előtti utca Semmelweis nevét kapja.
1958-09-2316 tantermes iskola (kishír)A technikumi 16 tantermes iskola megkezdte működését.
1958-07-25Milyen lesz a 32 tantermes iskola?Szeptember 1-én átadják az új iskolaépületet. A 32 tantermes - később Ságvári Endre - iskola (ma Szilágyi Erzsébet Általános Iskola, valamint Hild József Szakközép- és Szakmunkásképzõ Iskola)
1958-06-06Két új óvoda épülJelenleg 7 óvoda, 7 bölcsőde van. A tanács 2 további óvodát építtet a technikumi városnegyedben . 100-100 személyes lesz.
1958-05-30Épül a 32 tantermes iskolaAz alapterület 2002 m3, 1280 diák számára.
1958-05-16Lépcsőzetes módszerrel gyorsan épül városunkban egy 228 lakásos épületetA 228 lakásos épület a Technikum városrészben épül.
1958-05-13A technikumi negyedben (kishír)Megkezdődött a két, egyenként 100 személyes óvoda építése.
1958-01-31Tíz brigád építi a 32 tantermes iskolátA technikumi iskola felében a tervek szerint már ősszel megkezdődik a tanítás.
1958-01-14Felavatták az új szülőotthont és gyermekkórházat1958. január 11-én, szombaton avatták. Az első emeleten a kórházi részt helyezték el, a második emeleten a szülészeti és a harmadikon a nőgyógyászati osztályt.
1958-01-10228 lakásos lakótömb építkezésén dolgoznak az építőkA Technikum negyedben épül. Az első lépcsőházat kb. 50 lakást július elsejére adják át.
1957-11-26SzülőotthonÚj szülőotthon a technikumi negyedben (1db.kép)
1957-11-22A Technikum negyedMúlt, jelen, jövő
1957-11-22Megnyílt (kishír)A Technikumban 1957. november 20-án megnyílt a cukrászda.
1957-11-01Mi van a technikumi cukrászdával?Már régebben felmerült a terv, hogy a Technikumban cukrászdát létesítenek.
1957-10-29Miről tárgyalt a Tanács VB?Rendelet a közterületek használatáról, befejeződtek az L-épületek fűtésszerelési munkálatai, hús-és ruházati bolt a Technikumban
1957-09-27Október közepé megnyílik a nőgyógyászati, szülészeti és gyermekkórházA szülőotthon tervezője: Jálivs János
1957-09-24A boldog jövőreA szocializmusra szavaztak városunk dolgozói. Lezajlott a részleges tanácsválasztás.
1957-09-10A lakosság érdekébenKenyér és tejbolt a Technikum negyedben, Egyes üzletek áthelyezése, 1500 mázsa gyümölcs Nagykőrösről, ellenőrző mérleg a vásárlók részére
1957-04-24Megszűnik az "L"épületek "gyermekeldorádója".Még 1953-ban, mikor az L-épületek falait építették, vittek oda műköveket, betonlapokat, halomba rakták, és sorsára hagyták. Ezeket a köveket vették birtokba a gyerekek.
1957-02-22Új autóbuszjáratok (kishír)A technikumi negyedet, és az L-épületeket is bekapcsolják a forgalomba.
1957-01-29A technikumi lakásépítkezésekről353 lakás átadását tervezték tavaly december 31-ig. Az októberi események miatt az idén kell ezeket a lakásokat is átadni.
1956-01-241017 választó adta szavazatát a tanácstagjelöltekre (kishír)Hét kerületben tartottak választásokat: két belvárosi, két technikum negyedi, két óvárosi, egy délivárosi kerületben. Adatok.
1955-12-16348 lakás, 30 üzlethelyiség a Technikum negyedben (kishír)A negyedet építő 26/1 Gyárépítő Vállalat dolgozóinak tervéről.
1955-08-09Önkéntes rohammunkások közöttKépriport a Technikum negyed építéséről
1955-07-05Önkéntes segítség......a technikumi negyed lakóinak! A Hazafias Népfront-bizottság ülése.
1954-10-26Villámriport a technikumi negyedrőlA negyed még magán viseli az építkezés nyomait
1954-10-01Új lakások készültek elA Technikum negyedben ismét átadásra került sor
1954-10-01A Sztálinvárosi Tanács új utak... (kishír)...és útburkolatok folyamatos építésére, járdák létesítésére, tereprendezésre 3.3 millió forintot biztosított.
1954-04-02Minőségi őrjáraton......a városépítőknél
1954-01-15Befejezése előtt az Ö/2... (kishír)...a Technikum-negyedben.
1953-12-01Tartuff a Technikum-negyedbenA 26/4 Segédipari Vállalat Kultúrcsoportjának előadásáról
1953-11-10Az első kísérletMegérkezett az első konténerben szállított tégla
1953-10-16A sztahanovista építkezés címéértA technikum negyedben...
1953-09-15A több lakásértÉpül az Sz/2-es lakóház a Technikumban.
1953-08-17Háromemeletes lakóház húsz nap alattA Technikum negyed építői az alkotmány közelgő ünnepének tiszteletére rekordot állítanak fel. Egy 48 lakásos háromemeletes lakóházat - kizárólag előregyártott elemekből - 24 munkanap alatt építenek fel egészen a födémig. Az építkezés előkészületei július utolsó napjaiban kezdődtek.
1953-08-07Augusztus 20-ig elkészülünk a három emelettelA technikumi-negyed Sz/1-es lakóházának építkezésén minden szerkezeti elemet előregyártottak.
1953-07-10Csökken a balesetek számaA munkavédelemről
1953-07-10Napi ütemterv......a Technium negyednél. Rajz az ütemtervről
1953-07-03Pillanatkép egy építkezésrőlTechnikum negyed
1953-05-08A technikumi......negyed brigádvezetőinek értekezlete
1953-04-28A Technikumi negyed......építőinek munkájáról
1953-03-20A Technikumi-negyednélA negyed házóriásainak téglafalai fokozatosan emelkednek ki a földből.
1953-01-12Mi épül Sztálinvárosban 1953-ban?
0023-09-29Kívül-belül modern lesz a most hatvanéves Zengő-Bongó BölcsődeSokszor mondják, hogy valami gőzerővel épül. Nos, Dunaújvárosban a Zengő-Bongó Bölcsőde felújítása tényleg gőzerővel zajlik, láthatóan sokan dolgoznak benne és körülötte és egyre inkább látszik, milyen lesz a felújított bölcsi végleges formája. A héten Pintér Tamás polgármester nézte meg a munkálatokat.
Életforma és mentális térképek SztálinvárosbanSzociológia.
Technikumi városrészi napokKismoni László, Kecskés Rózsa és Parrag Viktória hétfőn sajtótájékoztatót tartott a 8. Technikum városrészi nap alkalmából.
Halálos szúrás az iskola előttÁprilis 12-én halálra késeltek egy fiatal diákot a Táncsics Mihály utca és a Bercsényi utca kereszteződésében.
Kismoni László honlapjaKismoni László önkormányzati képviselő személyes honlapja.
Két kép az S Modell üzletről1982-ben. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.