József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Vasmű út

307 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-09-01Tikkasztó kánikulában is komoly buli lett a Resti Utcabál a Vasmű úton múlt szombatonA tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén (2023.) is megrendezték a Resti Bisztró munkatársai a Resti Családi Napot, utcabállal egybekötve. Az egésznapos rendezvényen kicsiket és nagyokat színes programok vártak, este pedig koncertek szórakoztatták a látogatókat.
2023-07-14Nem vitás, a közös siker a legédesebbAmbrus Erzsébet, dunaújvárosi lakos Mezei Zsolt alpolgármestert kereste fel javaslatával: a Vasmű úti buszmegálló közelében, a fákat körbevevő kőpadkákat megemelve tökéletes, árnyékos ülőalkalmatosságok jöhetnének létre a tömegközlekedési eszközre várók számára.
2023-04-14Kirakatok a városközpontban - a Vasmű úton és a Kőműves utcánDr. Tóth István visszaemlékezése az 50-es, 60-as évek belvárosi kirakataira és a sztálinvárosiak szabadidős szokásaira
2023-03-24A régi Vasmű úti "flaszter szalon"Dr. Tóth István Vasmű úttal kapcsolatos emlékei
2023-01-21Városi értékeink (képaláírás)Sétálgatva a városban láthatunk olyan alkotásokat, amelyeknél sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Vasmű úti Őspatika előtt 2021 nyarán avatták fel a város egyik köztéri alkotását, amelyet Móder Rezső, Munkácsy-díjas szobrászművész tervei alapján Nemes Ferenc képzőművész formázott meg. A szobor alapanyaga a korábbi platánsor e helyen álló fájának törzséből készült, az alkotás mementó, a fasor emléke. Az alkotás annak bizonysága is, hogy a művészek összefognak egy alkotás létrehozásában, Móder Rezső szobrászművész ugyanis csak korlátozottan tudja használni a kezét, ami megnehezíti a munkát e művészeti ágban. Így többen fogtak össze a megvalósítás érdekében: Móder mellett Nemes Ferenc fafaragó, Rohonczi ROHO István, Molnár Janó János fafaragó, Nyitrai Mihály fafaragó. (teljes szöve) forrás: JAKD
2023-01-13A hajdani fő ütőér: a Vasmű strasszeDr. Tóth István szociográfiai írása
2023-01-06Szilveszter a város utcáin - annoDr. Tóth István kultúrtörténeti írása
2022-08-17Muki lett a kedvenc (képaláírás)Majdnem 130 éve épült a Muki, városunkba Ózdról került a hajdan volt úttörővasút első kis mozdonya. A vidámparkban a túlzott igénybevétel miatt hamar leromlott az állapota, így kiállítási tárgy lett. Bár csak néhány évig teljesített szolgálatot a gőzös, mégis legendává vált, a városban szinte mindenki ismeri. 2013 őszén társadalmi összefogással a kis gőzöst ismét felújították, és 2014-ben teljes festés után a Vasmű úti zöldsávban állították ki a gyerekek legnagyobb örömére. (teljes szöveg)
2022-08-05Egy kép a múltból (4.) - "Itt van május elseje"„Itt van május elseje…” – énekeltük odaadással vagy kényszerből annak idején. Visszatekintés.
2022-07-08Közösségi élmény. Sugárúti Fesztivál: nagy sikert aratott a múltidéző csatangolás a Vasmű útonMinden ízében sikeres kezdeményezés, gazdag múltidéző program és remek buli; ezt kínálta a vendégeknek az idén először, de feltehetően nem utoljára rendezett Sugárúti Fesztivál a Vasmű úton 2022. július 2-3-án.
2022-05-13Közreműködőket is vár a Sugárúti Fesztivál - népesítsük be újra együtt a Vasmű utat! Városfelfedezést ígér a Sugárúti Fesztivál2022-ben először, de remény szerint nem utoljára rendezik meg a dunaújvárosi Sugárúti Fesztivált, amelynek központi küldetése a Vasmű út kulturális értékeinek újrafelfedezése, a közösségi élet felelevenítése áll. A rendezvény a DANUrB+ Program támogatásával, a Future Perfect – Építészfesztivál programsorozatának részeként valósul meg július 2-án és 3-án, és meghosszabbították a közreműködők és önkéntesek jelentkezési határidejét, tudatta a DO-val Barta Eszter programkoordinátor.
2022-03-01Dunaújváros legújabb, tradicionális cukrászdájaKoronavírus-járvány ide, koronavírus-járvány oda, aki hosszú távon gondolkodik, az a válság alatt sem tétlenkedik. Ilyen az adonyi kötődésű Miklián család, amely március 2-án nyitja meg Dunaújváros legújabb cukrászdáját a Vasmű út és a Kossuth Lajos utca sarkán.
2021-11-19Harmincnál több résztvevő, remek hangulat, vidám órák jellemezték a Vasmű úti közösségi eseményt. Mindenki győzött a tökfaragó versenyenHarmincnál több nevezés, remek hangulat, vidám órák a Vasmű úti közösségi eseményen: idén is nagy sikert aratott a tökfaragó verseny mai megméretése.
2021-11-09A legjobbra faragvaKirski Tomaj tökös alkotását választották a legjobbnak a Vasmű úton megrendezett tökfaragó rendezvényen. A döntést a Szent Pantaleon Kórház traumatológiai osztályának dolgozói szavazták meg.
2021-11-08Tökös dzsemboriban volt részünk a Vasmű útonOktóber 6-án második alkalommal rendezte meg Vasmű úti tökfaragó versenyét az ötlet- és egyben házigazda, Parrag Miklós, a gyümölcsparadicsom és élelmiszerbolt működtetője, a hozzá társuló támogatók segítségével.
2021-11-03Tökfaragás gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt"November 6-án, szombaton, 8 órától második alkalommal rendeznek a Vasmű úton tökfaragó versenyt gyerekeknek. Bár ha a tavalyi tapasztalatokat nézzük, akkor időnként a felnőttek jobban élvezték az eseményt, mint a picik." A házigazda ezúttal is a Vasmű úti gyümölcsparadicsom és élelmiszerbolt lesz. Az üzlet tulajdonosa, Parrag Miklós elmondta, elsősorban a gyerekeknek akar kedveskedni.
2021-09-24Óriási sikert hozott a Fuss velünk, fuss értünk! elnevezésű jótékonysági rendezvény. Velük is, értük is – ötödször is siker volt a városfutás2021-ben már ötödik alkalommal rendezték meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületének közösségi kezdeményezését, a „Fuss velünk, Fuss értünk!” nevet viselő akciót. A szervezők a mozi előtti téren várták a több száz résztvevőt.
2021-06-25Új szobor foglalta el méltó helyét a Vasmű úti Őspatika előttÜnnepélyes keretek között avatták fel Dunaújvárosban a Vasmű úti Őspatika előtt a város új, fából készült szobrát 2021. június 23-án. A köztéri alkotás számos dunaújvárosi művész közös munkájának gyümölcse. A szoboravató ünnepségen Mezei Zsolt alpolgármester, illetve Rohonczi István festő- szobrászművész mondott beszédet.
2021-06-24Új szabadtéri alkotásJúnius 23-ám, szerdán dél­előtt a Vasmű úti Őspatika előtt ünnepélyesen avatták fel a város új köztéri alkotását, amelyet Móder Rezső korábbi tervei alapján Nemes Ferenc képzőművész formázott meg. A faszobor alapanyaga a korábbi platánsor e helyen álló platánfájának törzséből készült.
2021-06-18Új köztéri alkotás a Vasmű útonÚj köztéri képzőművészeti alkotással gazdagodott a város. Június 17-én, csütörtökön reggel állították fel Nemes Ferenc szobrászművész Móder Rezső tervei alapján készült alkotását a Vasmű úton, az Őspatika előtt.
2021-05-04Lezárult a Zöld város-program. Lezárult a Zöld város kialakítása című projekt2018 tavaszán, tehát még az előző, fideszes városvezetés idején jelentek meg az első hírek arról, hogy az akkori önkormányzat 900,72 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében meghirdetett Zöld város kialakítása című pályázaton.
2021-05-03Nem nő belőle új faTavaly szeptemberben megírtuk, hogy a Vasmű úti kivágott platánok egyikénél új hajtás sarjadt a kivágott fa gyökérzetéből.
2021-04-01A Vasmű úti platánokat Sisi ezüst levelű hársfák váltják fel. Zöldülő közterek - fákat ültetnek szerteDunaújvárosbanIsmét jelentős mennyiségű, 32 Sissi-hárssal gyarapodott a dunaújvárosi Vasmű út faállománya. A Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. szakemberei tegnap végeztek az ültetéssel. A munkálatokat Mezei Zsolt alpolgármester számolt be.
2021-03-26Vajon minden helyre kerül?Március 25-én, csütörtökön folytatódik a Vasmű úton a fák ültetése. A szakemberek az új fákat friss, tápanyagdús termőföldbe ültetik el – adta hírül az önkormányzat hivatalos honlapja szerdán. Az ígéretüket ezúttal betartották: csütörtökön folytatódott a város főútján a korábban kivágott platánfák pótlása.
2021-02-05Mikor lesznek készen? Lassan halad a kivágott platánok beígért pótlása a Vasmű útonSenki nem gondolhatta, hogy éppen januárban történik valami a Vasmű úti fákkal, azaz a régiek szó szerint hűlt helyével és esetleg a helyükre ültetendő további új fákkal. De ne rohanjunk ennyire előre, a tisztánlátás kedvéért nézzük meg ismét, milyen események is zajlottak ebben a történetben eddig.
2020-11-20Nehéz a városi fák élete. Sajnos igazolt tény: nehéz a városi fák életeCsak aki sosem járt Dunaújvárosban, gondolja azt, hogy ez egy komor iparváros. Mi, akik itt élünk, pontosan tudjuk, hogy Dunaújváros az ország egyik legzöldebb városa. De hogyan változott, szűkült be, majd szűnt meg a fák élettere a városban? És hogyan reagált erre a növényzet?
2020-11-07Városi értékleltár (képaláírás)A Vasmű út építészeti lezárásaként, Finta József és Dávid János tervei alapján 1960–62 között épült meg a garzonház, klubépület, élelmiszeráruház-komplexum. A garzonháztól délre vasbeton támfallal összekapcsolt ABC-áruház épült, postával, orvosi rendelővel és bárral. A modern toronyház monolit vasbeton vázas, ikersejt tégla kitöltő falazatokkal készült, az épület terheit két, konzolos szerkezetű pillérsor hordja. A tíz emeletnyi lakórész középfolyosós, 48 egyszobás, 32 másfél szobás lakással. (teljes szöveg)
2020-11-06Újabb fák a Vasmű úton. Újabb szakaszon készült el a fasorÚjabb 12 darab fát ültettek a DVG Zrt. szakemberei a dunaújvárosi Vasmű útra még 2020. november 4-én, így újabb szakaszokon lett újra fasor a város főutcáján.
2020-11-05Új fákat ültetnek a platánok helyettAz elmúlt hónapokban számos cikk foglalkozott a Vasmű úti korábban kivágott platánsorral. Az önkormányzat a napokban elkezdte az új fasor telepítését.
2020-11-03Tökfaragók fotókonNagy sikere volt az október 31-i, szombat délelőtti tökfaragóversenynek a Vasmű úton.
2020-11-02Negyven gyerek faragta a tökötTökfaragóversenyt rendeztek a Vasmű úton október 31-én, szombaton délelőtt.
2020-09-26Városi értékleltár (képaláírás)Zilahy István és Spíró Éva tervezte az 1954-ben elkészült irodaházat, amely a Vasmű út 41. szám alatt található. A kovácsoltvas díszek tervezője Wydler Károly volt, az épület statikai terveit Szalay János készítette. A kő dombormű Gyenes Tamás alkotása. A szabadon álló sarokház összetett alaprajzi elrendezésével meghatározó téralkotó eleme a két főútvonalnak és a mögötte kialakított térnek. Érték a vakolatarchitektúra, a nyílászárók kőkeretei, a kovácsoltvas rácsok.
2020-09-25Az elültetett fák megeredtek, egészségesekMezei Zsolt dunaújvárosi alpolgármester elmondta, hogy folytatódik a korábban megígért faültetés a Vasmű úton. Az eredetileg tavaszra tervezett ültetést a rendezetlen közműhelyzet miatt kellett őszre halasztani.
2020-09-24Folytatják a Vasmű úti faültetetést? Ősszel folytatják a faültetést a főútonTavasszal elkezdték az új facsemeték ültetését a Vasmű úton, majd hirtelen megállt a folyamat, őszre ígértek folytatást.
2020-09-05Városi értékleltár (képaláírás)A Vasmű út 7-15. és 17-25. számú épület Weiner Tibor és Bakos Béla tervei alapján épült 1950-53-ban. Védendő, megőrzendő értéke a homlokzatképzés, az ablakrácsok. Homlokzatainak kiegyensúlyozottsága, a sarokkialakítás nagyvonalúsága, a városképi jelentősége és a lakások alaprajzi változatossága teszi a város egyik legszínvonalasabb lakóépületévé. A tulipánmintás ablakrácsokra, valamint a végfalak beépített balkonjaira homlokzatfelújításnál egységes megoldást kell alkalmazni. (teljes szöveg)
2020-08-21Mementó készül a platánból. Mementót állítanakÁprilis közepére tehető, amikor a DVG Zrt. munkatársai kivágták a Vasmű úti egykor emblematikus platánsor egyik utolsó fáját. Rohonczi ROHO István képzőművész társaival nem tudott belenyugodni, hogy nyom nélkül eltűnik a városkép ezen meghatározó része, és szerettek volna emléket állítani neki.
2020-08-21Emlékmű lesz a Vasmű úti platánokbólA Vasmű úti platánsor emlékét őrzik majd meg azok a fák, amelyekből műalkotást készít Móder Rezső, Rohonczi István, Nyitrai Mihály, Molnár János és Nemes Ferenc. Az elkészült művek várhatóan az ősszel kerülnek majd ki a közterületekre. A többes szám pedig valós, hiszen bár eredetileg csak a Vasmű úti őspatika elé terveztek egy emlékfát, ám – mint az erről tartott sajtótájékoztatón bejelentették – még egy helyszínnel bővül majd a „kiállítótér”.
2020-08-13Platánokból köztéri alkotásokLegutóbb április közepén foglalkoztunk azzal a kezdeményezéssel, amelynek célja, hogy új köztéri alkotások készüljenek a Vasmű úti egykori platánsor fáit felhasználva. Az utóbbi hónapok a tervezéssel teltek, a munka pedig már el is kezdődött kedden a DVG Zrt. Papírgyári úti telephelyén.
2020-07-31Platánfák és emberek, jó szóval oktatvaPásztor Bertalan írása a Vasmű úton kivágott platánfákról
2020-07-03Emlékek árnyai. Emlékek árnyéka, árnyékok emlékeEmléket állítanak a Vasmű úti platánoknak, Móder Rezső tervei nyomán közösen készítenek egy nagy közös fafaragást, amely a főutca fasorának hagyatékát őrzi majd meg. A nagyszabású tervekről Rohonczi István ROHO mesél, a munkálatok 2020. augusztusban kezdődhetnek.
2020-06-08Újabb virágágyások a platánok helyén (képaláírás)Újabb követői lettek a Vasmű úton a Dunaújvárosi Hírlap kezdeményezésének, azaz amíg nincsenek fák, ne legyenek gondozatlanok azok ültetésre szánt helyei. Több mint egy hete a JOLA cég munkatársai gondolták úgy, hogy „örökbe fogadnak” egy ilyen gazdátlan földdarabot, majd ugyanígy tettek az Adria fagyizó tulajdonosai és egy lépcsőház lakói is. A közösségi médiában sokan jegyzik meg azt, hogy ezek a virágok nem adnak majd árnyékot. Persze, hogy nem. A cél a szemléletformálás, hogy tartsuk rendben környezetünket. (teljes szöveg)
2020-05-29Szépül a Vasmű út, követőink akadtak (képaláírás)A városunkban 2012 óta jelen lévő JOLA nyílászáró- és burkolat kereskedelmi vállalkozás is csatlakozott lapunk kezdeményezéséhez. Megszépítették üzletük, a Vasmű út 11. szám előtti területet. Virágot ültettek egy kivágott platánfa helyére a szaküzlet munkatársai, szabó Patrik, Hippeller Zsolt ls Papp Csaba. (nem teljes szöveg)
2020-05-23"Fa nem ültetés" a főútonSokat foglalkoztunk lapunk hasábjain a Vasmű úti kivágott fák és az azok helyére ültetendők kérdésével. Most több aktualitás miatt újra előszedjük ezt a témát.
2020-04-14Emlékmű készül az egyik platánbólA napokban a DVG Zrt. munkatársai kivágták az egykori, emblematikus Vasmű úti platánsor egyik utolsó fáját, amelyről korábban azt írtuk, a helyi művészek által megmunkált csonk egyfajta mementóként az említett platánsornak állít majd emléket.
2020-04-11Hullott a forgács (képaláírás)Az eddig megszokott facsonkrész eltávolítási technológiához képest új eszközzel – egy faforgácsoló szerkezettel – találkozhattunk április 9-én, csütörtökön. A „gyökerek” maradtak. Egyelőre. (teljes szöveg)
2020-04-06Elkezdték az új fák ültetését. Új facsemeték a főútonA Vasmű úti kivágott platánsor helyére elkezdték telepíteni az új facsemetéket. Az ültetés a város főútjának irodaház felőli végétől kezdődött meg a múlt héten.
2020-03-27Közel egymilliárdot költenek a lakájmédiáraPintér Tamás polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze március 26-ára, csütörtökre. Döntöttek a 2020-as közbeszerzési terv elfogadásáról. A képviselő-testület tagjai egyenkénti, név szerinti voksolással szavazták meg a helyi „Médiarendszer üzemeltetése” tárgyában a közbeszerzési eljárás megindítását. Javaslatot tettek továbbá a Dózsa MoziCentrum üzemeltetésére irányuló beszerzési eljárás lefolytatására is. Ezen kívül döntést hoztak a Vasmű út páratlan oldalán, a kivágott platánok helyére kerülő „zöldfelületi elemekről”. Zárt ülésen döntöttek a képviselők arról, hogy idén kinek ítélik oda a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat.
2020-02-07Sisi ezüst hárs a Vasmű útra!Szavazással döntött Dunaújváros önkormányzata, hogy a Vasmű úton kivágott platán fák helyére Sisi ezüst hárs csemetéket ültetnek
2020-02-05Több tonna portól kíméltek meg minket. Több tonna port nem kötnek már meg a Vasmű úti platánokOlvasói levelet kaptunk szerkesztőségünkbe, amely bizonyítja, hogy az embereket még mindig élénken érdekli a Vasmű úti platán-saga. A levél egy számunkra a közvetlen érintettség okán is fontost kérdést feszeget, lévén a szerkesztőség a Vasmű úton található.
2020-02-05Megvan mit ültetnének: ezüst hárs kerülhet a főutcáraA „Sisi” ezüst hárs nyerte (két fa közül – a szerk.) az önkormányzat által kiírt szavazást, tehát ez a faj kerülhet a kivágott platánok helyére.
2020-01-29Hárs vagy esetleg gyertyán kerülhet a Vasmű úton kivágott platánok helyéreA Vasmű úti fák címmel tartott sajtótájékoztatót a helyszínen Mezei Zsolt általános ügyekért felelős alpolgármester január 28-án, kedden.
2020-01-17Kohász áll a ködben (képaláírás)Mielőtt még a címben szereplő kohász megnevezés miatt elárasztanának bennünket üzeneteikkel, pontosan tudjuk, hogy a képen Somogyi József 1953-ban született Martinász szobra van, mely csak hosszú évek múltával, 1961 Dunaújvárosában kapott köztéri nyilvánosságot. Sok más mellett végignézte a május elsejei felvonulásokat, Gagarin, majd az iráni sah látogatását is. És látta történelmünk egy darabjának eltüntetését, a Vasmű úti platánsor értelmetlen kivágását is. (teljes szöveg)
2020-01-16Jogszabályellenes a platánsor kivágása?Nem csillapodik a közhangulat a Vasmű úti platánsor kivágásával kapcsolatban. Turisták érkeznek a városba csak azért, hogy személyesen láthassák ennek nyomát.
2020-01-14Mi lesz majd a faóriások helyén?A Vasmű úti platánok kivágása jóval egyszerűbb volt, mint amilyen az új fák telepítése leszA Vasmű úti platánfákat kivágták. Egyet meghagytak mementónak, abból majd valamiféle faragott emlékművet „készítenek” szakavatott kezek. De mit ültetnek vajon a kivágott faóriások helyére?
2020-01-11Leszedték az omladozó vakolatot. A vészhelyzetet elhárítottákJanuár 9-én a Vasmű út 35-37. számú épületről potyogott le a vakolat, és csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy nem történt baleset.
2020-01-10Mikor üt majd be a krach?A Vasmű út Kossuth utca sarkán hullott a vakolat, lezárták az utcarészt.
2020-01-10Zsebbevágó témákat is érintő összegzés. Aktuális ügyekről tájékoztat az önkormányzati szóvívőAz aktuális ügyekről adott összegzést a lapnak az önkormányzat sajtószóvivője Medgyesi Miklós. Január elsejétől 36 ezer forinttal magasabb cafetéria juttatást kapnak évente a dunaújvárosi önkormányzat által fenntartott intézmények dolgozói. Döntés született az előző vezetés által kért hitelről. A nyugdíjasok a korábbi évente kétszer kapott 5000 forintos önkormányzati támogatás helyett, 2020-ban évente egyszer, karácsonykor kapnak, jó esetben nagyobb összeget. A Vasmű úti életveszélyes fákat eltávolították. Tárgyalnak a faiskolákkal a pótlásukról. Az új képviselők fizetéséről.
2020-01-08Lehet-e újra fákat ületni a kivágott platánok helyére?A közelmúltban többször foglalkoztunk városunk Vasmű úti platánfái kivágásával. Alkalmam volt felvételről meghallgatni a köztiszteletben álló dr. Divós Ferencet, aki előadásában – a többi között – rávilágított arra, hogy mi a különbség a húzásos és a dinamikus gyökérvizsgálat között.
2020-01-07Voksolás, egyházi építkezés. Átadások, önkormányzati voksolás, egyházi építkezésMozgalmas évet zártunk 2019. december 31-én. Visszatekintés a 2019-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 4. 2019.10-12.
2020-01-06Megújult a Vasmű út és az uszoda. Megújult a Vasmű út, elkészült az uszoda, zúgott a rockmaratonMozgalmas évet zártunk 2019. december 31-én. Visszatekintés a 2019-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 3. 2019.07-09.
2019-12-12Faragott mementó készülhetMint arról lapunk több ízben is beszámolt, a megbízott szakcég által végzett felmérés nyomán a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy megkezdi a Vasmű úti platánsor cseréjét, azaz kivágják a múlt század ’50-es éveiben telepített fasort, helyére pedig a városi környezet követelményeinek jobban megfelelő fákat telepítenek.
2019-12-07Fogynak a Vasmű úti platánokDunaújváros MJV önkormányzata a napokban hozta meg a végleges döntést a Vasmű úti platánsor kapcsán, amely szerint a teljes faállományt ki kell vágni a balesetek elkerülése érdekében.
2019-12-06Vasmű úti fák. Sürgős megoldásra van szükségSzinte azonnali beavatkozást sürget a Vasmű úti fák állapota. Egy szakértő cég vizsgálta meg az összes fát.
2019-12-05Ki kell vágni a teljes platánsort a Vasmű útonA lakók szavazata dönt majd arról, hogy a szakemberek által javasolt kétfajta közül melyik alkossa majd az új fasort a Vasmű úton .
2019-11-14Vizsgálat alatt a városi platánokA közösségi médiában számos információ terjedt el a Vasmű úti platánsor további sorsával kapcsolatban. Lapunk kérdéseire Mezei Zsolt általános alpolgármester válaszolt.
2019-11-13Ismét ki kellett vágni egy platánt. Búcsú a terebélyes lomboktólNovember 13-án, kedden reggel a DVG Zrt. erdészeti ágazatának szakemberei megkezdték a Vasmű úton található platánsor fáinak visszavágását. Mindez a város egyik jelképének számító fasor megmentését szolgálja. Közben – balesetveszély miatt – ismét ki kellett vágni egy platánt a Vasmű út és az Építők útja találkozásánál.
2019-11-12Platánok: vizsgálat, visszavágás. Felújító visszavágásNovember 9-én, vasárnap este gyökerestől kifordult és az autókra dőlt egy platánfa a Vasmű úton. A város vezetői hétfőn úgy döntöttek: lezárják a Vasmű út platánsor menti sávját, s a szakemberek kedden reggel megkezdik a felújító visszavágást. Majd egy szakcég részletesen megvizsgálja, milyen állapotban is van a város egyik büszkeségének számító platánsor.
2019-11-11Kidőlt egy platánfa (képaláírás)Kidőlt a Vasmű úton és több parkoló autót összetört. Információink szerint személyi sérülés nem történt. Fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek!
2019-10-30A megújult Vasmű útról...Október 28-án, hétfőn megkezdték az új köztéri padok és a kézi hulladékgyűjtő konténerek kihelyezését a Vasmű úton.
2019-10-11Átadták a felújított Vasmű utatA beruházás közel egymilliárd forintos kormányzati támogatásból valósult meg.
2019-10-09Átadták a város megújult főutcáját. Megszépült a város főutcája, a Vasmű útOktóber 8-án, kedden délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Vasmű út megújult belvárosi szakaszát. A szónokok az utóbb évtized városépítő munkáját is méltatták.
2019-09-21Már a világítást is cserélik (képaláírás)Szépen halad a belváros rekonstrukciója. A Vasmű út teljes hosszában felkerült az útfelületre a kopóréteg, és az útburkolat festése is elkészült, a járműforgalom helyre állt. (nem teljes szöveg)
2019-09-20Polgármesteri hétértékelőCserna Gábor az elmúlt hét fejlesztéseiről beszélt.
2019-09-18A platánok sorsáról. Jó kezekben van a Vasmű úti platánsorA város egyik jelképének számító Vasmű úti platánfasor sorsáról intézett kérdést az önkormányzat felé a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete. Cserna Gábor polgármester és Mészáros László, a DVG Zrt. ágazatvezetője kedden, egy találkozó keretében a helyszínen válaszolt a felvetésekre.
2019-09-13Szépen alakul a Vasmű út (képaláírás)Szépen halad a Vasmű úton a járda térkövezése, az útfelület aszfaltozása, már csak egy sávról hiányzik a kopóréteg, az új kandeláberek helyének előkészítése is befejeződött. És az emberek örülnek, hogy egyre szebb lesz a környezetünk. Mi pedig szívesen adunk helyt ennek is. (teljes szöveg)
2019-09-11Már a kopóréteget koptatjukNagy erőkkel rakják le a járdára a térköveket, előkészítik a kandelábercseréket, szeptember végére érkeznek meg az új világítóberendezések a Vasmű úton.
2019-09-06Visszaszerezni az elkótyavetyélt vasművetCserna Gábor heti értékelő interjúja.
2019-09-04A Dózsa tér van soronFolynak a munkálatok a Vasmű úton, elsősorban a térkövezés zajlik, a Spar áruházig majdhogynem teljes egészben el is készültek.
2019-09-03Fizetős lesz a parkolás a Spar előtt. A vásárlói elégedettséget tartja szem előtt a SparSzeptember 9-től fizetőssé válik a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. dunaújvárosi, Vasmű út 4/a szám alatti üzlete előtt lévő parkoló használata.
2019-08-30Komoly fejlesztésekkel gazdagodik a városInterjú Cserna Gábor polgármesterrel.
2019-08-24Aszfaltoznak, térköveznek, jól haladnak. Hajráznak, jön a kopórétegSzó szerint az út végéhez közelednek a kivitelezők a Vasmű út rekonstrukciójával. Augusztus 23-án már nyolcvanöt százalékos állapotban volt az aszfaltozás, az úttest nagy részén már elkészült mind a négy sáv burkolata, és a járda egy részén már teljes szélességben megtörtént a térkövezés.
2019-08-16Már terítik az aszfaltot a Vasmű úton. Az ütemtervnek megfelelően halad a felújításAz ütemtervnek megfelelően halad a felújítás.Sajtótájékoztató volt csütörtökön.
2019-08-16Vasmű úti felújítás: már aszfaltoznak a kivitelezők. Látványosan aszfaltoznakTöbb beruházás folyik Dunaújvárosban. Ami bizonyos, a Vasmű út teljes felújítása az, ami a leginkább érinti a város lakosságát. Augusztus 15-én Cserna Gábor polgármester és a kivitelezésért felelős szakemberek tekintették meg az építkezést, választ kaphattunk arra, miként is állunk, mikor vehetjük használatba a város főútját.
2019-08-02Három platánt emelnk ki a legendás fasorbólAz előzetes ütemtervek szerint halad a Vasmű út, valamint a környező járdák, kereszteződések átfogó felújítása.
2019-08-00Uszoda nélkül is közel a maximumhozCserna Gábor polgármester beszámolója a városunkban 2019 nyarán zajló fejlesztésekről: Élménypark, uszoda, Vasmű út, Dózsa Mozi, kézicsarnok, Mondbach kúria és a háziorvosi rendelők.
2019-07-31Látványos szakaszban a Vasmű út felújítása (képaláírás)A Vasmű út felújítása miatt felbolydult a város az bizonyos, de már kezd látszani az alagút vége. Egyre másra körvonalazódik a „végeredmény„, már a laikus is ki tudja következtetni, mit és miért csinálnak az építők. A Vasmű út Építők útja fe­lőli végén már láthatóak az új kandeláberek, és a térköveket is elkezdték lerakni – több színben. Persze messze még a vége, de úgy tűnik, büszkék lehetünk majd a felújított Vasmű útra. (teljes szöveg)
2019-07-24Lezárják a Kossuth Lajos utcátEgy újabb szakaszához érkezett a Vasmű út felújítása, ezért július 25-én a Kossuth Lajos utcának a Dózsa mozi felőli oldalát is lezárják, mivel az úttest egy szakaszának átvágása szükséges a közműveket, illetve vízelvezetést érintő szakasz felújítása érdekében.
2019-07-19Ideiglenes megállóhelyA Vasmű út felújítása miatt ideiglenesen az Ady Endre utcai megállót áthelyezték az Építők útjára.
2019-07-15Lesz buszmegállóA Vasmű út felújításával ideiglenesen áthelyezésre került a buszmegálló.
2019-07-11Forgalomkorlátozás a Vasmű útonA felújítás ütemezése.
2019-07-11Tempósan halad a felújítás. Nagy erőkkel dolgozik a kivitelező a Vasmű útonÓriási munkálatoknak lehetnek tanúi, akik a Vasmű úton és környékén laknak, dolgoznak, figyelemmel kísérik az úttest és a járda felújítását.
2019-07-05Egymilliárd forint a Vasmű útraA héten elkezdik a felújítási munkálatokat a város főútján.
2019-07-05Az útburkolat jelentős részét felmarták már. Látványos fázis a felújításbanPont egy hete kezdték el az előkészületeket a Vasmű út felújítását érintő munkálatok kapcsán. Múlt pénteken még csak a forgalomváltozást jelző táblákat helyezték ki, mára pedig már az aszfaltburkolat jelentős részét felmarták a gépekkel.
2019-07-04Vigyázni a Vasmű úton! Megkezdődött a bontásÁllami támogatásból, mintegy 1 milliárd forintos ráfordítással megkezdődött a Vasmű út felújítása.
2019-07-02Már táblák tiltják a parkolástMegkezdődött a Vasmű út felújításának első szakasza. A szakemberek már a munka korai fázisában nehézségekbe ütköztek.
2019-06-29Újjászületik a Vasmű út hétfőtől. Hétfőn kezdik el a Vasmű út felújítási munkálataitA napokban kezdik meg a Vasmű út felújítását, a munkák egymilliárd forintos kormányzati támogatásból valósulnak meg.
2019-06-27Takarítják a járdát (képaláírás)Az üzletek tulajdonosai, a lépcsőházak takarítói gyakorta rendet tesznek a terciájukon. De a segítség jól jön mindig. A Vasmű úti járdát június 26-án, „felporszívózták és felmosták”. (teljes szöveg)
2019-06-21Retro ízek a város centrumában - Tejivó nyílik a Vasmű úton2019. június 24-én nyílik meg a Centrum Pékség és Tejivó, amely egy reggelizőhely is egyben és a Pusztaszabolcsi Tejüzem termékeit fogja árulni. Beszélgetés Bencsikné Ildikó üzletvezetővel.
2019-06-21Az ifjúság elkötelezettjei. Fejlesztések, beszámolók. Dunaújváros megvenné a VAsmű Klubot a DunaferrtőlA sürgősséggel napirendre tűzöttekkel együtt negyvenhat témakörben döntöttek a képviselők a június 20-i közgyűlésen. Gyöngyösi Pál emléke előtt adóztak egy perces főhajtással a közgyűlés résztvevői. Cserna Gábor polgármester átadta Dunaújváros Ifjúságáért díjat, melyet 2019-ben Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola pedagógusa és Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója kapta.
2019-06-00Dunaújváros fejlesztési lendületbenCserna Gábor polgármester nyilatkozik a 2019 nyarán folyamatban lévő fejlesztésekről: Vidámpark, Szalki-sziget, uszoda, csatornázás, Vasmű út és háziorvosi rendelők.
2019-05-23Egymilliárd a Vasmű út felújítására. Közel egymilliárdból újul meg a Vasmű útDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata saját forrásból felújította a Vasmű út–Dózsa György út kereszteződése és a Kossuth Lajos utca közötti szakaszt. A kormány jelentős összegű – közel egymilliárd forintos! – támogatásával a munka folytatódhat, a Vasmű úton a Kossuth Lajos utca–Építők út közötti szakaszon teljes szélességben megújul az aszfaltburkolat – számol be az új beruházásról Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.
2019-05-10Közel egymilliárdot költenek a Vasmű útraKormányzati forrásból folytatódik a város főútjának teljes rekonstrukciója.
2019-05-00Közel egymilliárd a Vasmű útraBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a Vasmű út felújításáról, amely a Kossuth Lajos utca és az Építők útja közötti szakaszon folytatódik és a kormány jelentős - közel egymilliárd forint -összeggel támogatja.
2019-04-29Ezen John Cleese is nevetne. Hülyén jártak és nagyon jól szórakozvaMúlt héten lezajlott Dunaújváros első, „hülyén járó” flashmobja. A rendezvény a járókelők körében osztatlan sikert aratott, maguk a résztvevők pedig dőltek a nevetéstől.
2019-03-28Kormányzati forrásból újul meg a Vasmű útEgyebek mellett a dunaújvárosi minifesztivál, a Dudik támogatása, a Szent Pantaleon Kórház fejlesztésében nyújtott segítség, valamint a felső-Duna-parti kilátó is szerepelt Dunaújváros önkormányzata legutóbbi közgyűlésének témái között
2019-03-24Bosszantó ez a parkolás (képaláírás)Olvasó küldte be ezt a felvételt, ami az Ady Endre utca és Vasmű út kereszteződésében készült a minap. Bár készülhetett volna máskor, máshol – olyannyira jellemző ez a jelenség, hogy a maguknak mindent megenged(het)ő autósok megállnak kanyarban, zebrán, tilos helyen, s felállnak járdára, beállóba. Pedig nem övék a világ. Pár bírságcédulát nem látunk, de abból talán tanulnának. (teljes szöveg)
2018-11-08Őszi avarszüret (képaláírás)A DVG munkatársai megkezdték a szokásos őszi levélszüretet. A Vasmű úton munkálkodtak november 7-én délelőtt, szorgalmasan söpörték és gyűjtötték zsákba a lehullott faleveleket. (teljes szöveg)
2018-08-30Fényes esti sétákJelentős változáson esett át az elmúlt hónapokban a Dunaparti sétány, valamint a Vasmű úton található zöld sáv, amelyet esti sétáinkon is megtapasztalhatunk. E hasábokon számos alkalommal bemutattuk már a több mint 900 millió forintból megvalósuló Zöld város programot, amelynek keretében már szinte teljes egészében felújították a Vasmű utat kísérő zöld övezeti sávot.
2018-08-28Sokat javult a kátyúhelyzet hétfőn (képaláírás)Az augusztus 27-i, hétfői nap folyamán kátyúkat javítottak a DVG Zrt. munkatársai a Vasmű út több szakaszán. A munkavégzés során csak az érintett szakaszt zárták le, így a forgalom zavartalanul haladhatott a kátyúzás ideje alatt is.
2018-06-14Az idő és az eső is nagyon sürgetVasmű út 17. és 25. közötti háztömb öt lépcsőháza, tizenkét ötödik emeleti otthon ázik be évek óta, kisebb-nagyobb mértékben a tetőszigetelés hiányosságai miatt.
2018-06-07Ez nagyon jól esett (képaláírás)Június 6-án végre megnyíltak Dunaújváros felett is az ég csatornái, délután kiadós eső áztatta a város útjait és parkjait. (teljes szöveg)
2018-06-07Épül, szépül (képaláírás)Folyamatosan újul meg a Vasmű út parkosított része is a Zöld Város program keretében. Ottjártunkkor épp a Móricz Zsigmond Általános Iskolához vezető egyik járdaszakasz aszfaltozását fejezték be a szakemberek, s a munka - az időjárás függvényében - folytatódik. (teljes szöveg)
2018-05-00A "Radar" is életre kelBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a Radari Sporttelep felújításáról, az élményfürdőről, a Vasmű úti sétányról és a Moder Városok Programról.
2018-03-22Ma már az új aszfaltot terítik a Vasmű útonLátványos szakasz következik a Vasmű út felújításában. Minden jel szerint végeznek április első hetére.
2018-03-14Tavaszi kátyúzás (képaláírás)Javában zajlik már a talán legfontosabb tavaszi útfelújítási munka, a tél okozta kátyúk eltüntetése. Március 13-án a Vasmű úton járt a géplánc. (teljes szöveg)
2018-03-08Megszüntetik a veszélyt (képaláírás)Már jó pár napja komoly veszélyt jelentett a gépjárművek futóművére a Vasmű úton, a Kossuth Lajos utca kereszteződésében a zebrán keletkezett méretes kátyú. Március 7-én elkezdték a javítást. (teljes szöveg)
2018-03-06Vasmű út: építés (képaláírás)Folytatódik a Vasmű út korszerűsítése: az időjárás enyhülésével újra munkához láttak a DCG Zrt. szakemberei a Dózsa György út kereszteződésénél. (teljes szöveg)
2018-02-16Járdát építenek (képaláírás)Változatlan lendülettel zajlik a Vasmű úti park átépítése a Zöld város program keretében, Mint február 15-én készült fényképünkön látható, a DVG Zrt. dolgozói most éppen a Kossuth utca páratlan oldalának járdáján dolgoznak, annak is a Vasmű úton átvezető szakaszát újítják fel. (teljes szöveg)
2018-02-08Útlezárás (képaláírás)A Vasmű út négy sávjából egy-egy sávot, a két szélsőt február 7-én lezárta a DVG Zrt. a felújítási munkálatok miatt. Sebességkorlátozó táblákat is kihelyeztek. Nagyon figyeljünk az új forgalmi rendre! (teljes szöveg)
2018-02-07Sávlezárások (képaláírás)Napokon belül felújítási munkálatok kezdődnek a Vasmű úton, a Dózsa György úti és Kossuth utcai kereszteződés közötti szakaszon. A kivitelezést végző DVG Zrt. február 5-én, hétfőn vette át a munkaterületet. Első lépésként a szélső sávokban dolgoznak majd, az autósok ekkor középen közlekedhetnek. (teljes szöveg)
2018-01-04Javítják a burkolati hibákat (képaláírás)Az időjárás lehetővé tette az elmúlt napokban, hogy a szakemberek folytassák az időszakos burkolatjavítási munkálatokat Dunaújváros útjain. Képünk a Vasmű úton készült január 3-án, szerdán délután. (teljes szöveg)
2017-10-18Gallyazás (képaláírás)Csak emelőkosárból érték el a DVG Zrt. munkatársai a Vasmű úti fák tetejét az őszi gallyazáshoz. (teljes szöveg)
2017-10-12Megújul a buszöböl (képaláírás)A Dózsa mozival szemben lévő buszöböl is új burkolatot kap. Tavaly a Dózsa tér felőli, idén (2017) a rendelőintézet előtti buszsávot rekonstruálják. A megállóhelyet nemcsak a helyi járatok, hanem a távolsági buszok is használják, így az elmúlt időszakban elhasználódott a buszöböl borítása. A felújítások várhatóan hamarosan befejeződnek. (teljes szöveg)
2017-10-00Sétány lesz a vasmű útonIsmertető a két Vasmű út közötti terület felújításáról: kényelmesebb, tágabb parkolót alakítanak ki, megszépül a Duna-parti sétány és két lejárót is felújítanak.
2017-09-28Buszöböl (képaláírás)A mozi előtti buszöbölhöz hasonló, speciális teherbíró képességű burkolattal látják el a szakemberek az úttest szemközti oldalán lévő, rendelőintézethez közeli buszöblöt is a Vasmű úton. A felújítás csaknem 36 millió forintba kerül. (teljes szöveg)
2017-08-17Forró aszfalt (képaláírás)A város főbb útvonalain szinte folyamatosan zajlanak az aszfaltjavítási munkálatok. Képünkön Mozsgai András szakember munkálkodik a Vasmű úton. (teljes szöveg)
2017-08-08Felbontották az utat (képaláírás)Egyelőre még lassítja a kereszteződésen való átjutást a felbontott aszfalt és a munkagödör a Vasmű út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében, de remélhetőleg hamarosan befejeződnek a munkálatok itt is. (teljes szöveg)
2017-07-26Kátyúmentesítés (képaláírás)A nagy forgalom és kánikula is kedvez az új kátyúk kialakulásának. Képünkön a szakemberek éppen egy úthibát javítanak a Vasmű úton. (teljes szöveg)
2017-06-30Hatezer riasztót szerelnek fel. Kertváros, Béke városrész, Óváros, új Vasmű útHárom millió forint önkormányzati támogatásból újabb hatezer darab ablakra szerelhető riasztót oszt ki a rendőrség és a polgárőrség ingyenesen.
2017-05-25Zöldövezetben (képaláírás)A DVG Zrt. munkatársai, képünkön Tatai Éva, Kovács Ildikó, Kovácsné Mérei Katalin május 24-én is sokat dolgoztak a Vasmű út zöldterületeinek megszépítésén. (teljes szöveg)
2017-05-22Garanciális javítás (képalírás)Május 20-án délelőtt a Vasmű út - Dózsa György tér előtti, tavaly felújított távolsági és helyi buszöbölben a kivitelező cég szakemberei dolgoztak a közműfedlapok kipörgött rugalmas szigetelésének a szükséges és garanciális javításán. (teljes szöveg)
2017-05-19Tavaszi kép (képaláírás)Legfrissebb bizonyítékunkat a tavaszról GArancz Emma szolgáltatta a Vasmű úton május 18-án. (teljes szöveg)
2017-04-08Tehermentesítés (képaláírás)Nagy figyelmet fordítanak a DVG Zrt. szakemberei a Vasmű úton húzódó platánsor gondozására. Április 7-én gallyazással, visszavágással tehermentesítették az idős fákat. (teljes szöveg)
2016-12-22Levélmunkák (képaláírás)Oláh Mihály és kollégái éppen a Vasmű utat tisztították meg a fák bőséges levéltermésétől. Városunk szeretett és féltve óvott fái ezekben a hetekben is sokat munkát adnak. (teljes szöveg)
2016-10-18Télálló virágok (képaláírás)Bár nevében aligha hordozza, mégis egyik leginkább strapabíró kültéri virágunk az árvácska, amely a rekkenő nyarat és a kemény mínuszokkal terhelt telet is jól tűri. Képünkön a DVG Zrt. munkatársai, Kovács Ildikó "Kóka", Strasszer Jánosné, Babanics Tiborné árvácskát és tulipánhagymát ültet a Vasmű úton található parkban, a Muki vonat szomszédságában. (teljes szöveg)
2016-10-17Kordonbontás (képaláírás)Október 1-én, szombaton délelőtt a kivitelező DVG Zrt. szakemberei az utolsó terelőkordont is elbontották, mivel elkészült a Vasmű úton, a Dózsa mozi előtt található felújított buszöböl. (teljes szöveg)
2016-10-04A nap fotója - Őszi naplemente (képaláírás)Ahogy a költő mondja: "Csak egy mozdulatra lenne hatalmam, s mire utána kapna a kezem, már tökéletes és javíthatatlan." Október 3-án este hat órakor ez a fényjáték fogadott bennünket a kis Vasmű úton (teljes szöveg)
2016-10-04Romantikus is (képaláírás)Megkezdődött a nagy őszi utcatakarítás városunkban - a nagy, őszi falevélhullással egyidőben... Romantikus dolog ugyan hullott levelekben gázolni, viszont kevéssé kellemes. A közmunkások ezért sorra járják az utcákat, s gyűjtik zsákba a nyár emlékeit idéző faleveleket. Képünk a Vasmű úton készült, Horváth Józsefnével és Major Péter Dáviddal. (teljes szöveg)
2016-09-30Jobban ellenáll a terhelésnekSzeptember 29-én elkezdték a Dózsa mozi előtti buszmegálló burkolását, méghozzá előre legyártott vasbeton elemekkel.
2016-09-13Megújul az öbölSzeptember 12-én, hétfőn reggel megkezdődtek a Dózsa mozi előtti helyi, helyközi, valamint távolsági buszöböl felújítási munkái.
2016-09-08Sürgős segítség (képaláírás)A helyi tűzoltóság munkatársai létrával jutottak be a Vasmű úton található egyik ingatlanba szeptember 7-én, szerdán este, ahol információink szerint egy idős férfi lett rosszul. (teljes szöveg)
2016-07-21Eltűnt a kordon (képaláírás)Újabb sikertörténetről számolhatunk be burkolatügyben. A Vasmű úti patika mellett már jó ideje felmarták a járda burkolatát, és kordonnal kerítették körbe a balesetek elkerülése végett. Július 20-án kora délután aztán végre felvonultak a DVG ZRT. szakemberei, és új burkolattal látták el az ominózus szakaszt, amit délután már használhattak is a járókelők. (teljes szöveg)
2016-03-19Tavaszi aszfalt (képaláírás)Hiánypótló munkálatok a Vasmű úton. (nem teljes szöveg)
2016-01-30Vasmű úti fények...Az E.ON szakemberei kiemelt figyelemmel kísérik a Vasmű úti közvilágítást.
2016-01-21Magyar iparvárosok I.: Sztálinváros - Dunaújváros"Bár Magyarországot nem szokás a klasszikus ipari országok közé sorolni, mégis szép számmal akadnak olyan településeink, régióink, amelyek hosszú - több évtizedes, vagy akár évszázados - ipari múltra tekintenek vissza. Első állomásunk Dunaújváros - az egykori Sztálinváros - amely létrejöttét is az 1945 után beindult intenzív iparosításnak köszönheti."
2016-01-11Lakáspolitika az ötvenes években"A város és a vasmű építésekor meg kellett oldani a dolgozók elszállásolását. A kezdeti időszak barakképületei egy-egy szobájában 6-8, esetenként 20 fő is lakott. A vaságyas szobákban kályhával fűtöttek, a mosdóban hosszú lemezvályúban tisztálkodtak. Külön szállásolták el a férfiakat és a nőket."
2015-11-06Megújult a Vasmű úti sportpályaAz utolsó simításokat végzi a sportpályán a DVG Zrt., az önkormányzat rendelte meg a munkát.
2015-10-17Az ősz színeiben (képaláírás)Hidegtűrő növényeket ültettek a Vasmű úti zöldsávba. Árvácskák jelentenek mostantól üde színfoltot a járókelőknek (nem teljes szöveg)
2015-10-16IngatlanpiacAz utóbbi kilenc hónap adatai alapján némi élénkülés mutatkozik a helyi ingatlanpiacon is. (kép: Vasmű út)
2015-10-16Új padok a Vasmű úton (képalíárás)Új padot helyeztek ki a Vasmű úti buszmegállóhoz, hogy a várakozóknak ne a betonra kelljen leülni. Képünkön Dégó Zoltán és Zlok László dolgozik (teljes szöveg)
2015-10-14Még több fényt! (képaláírás)A közelmúltban számos sajnálatos baleset történt a gyalogátkelők környékén. A jobb láthatóságért és közlekedésbiztonsági szempontok miatt tegnap útburkolati prizmákat helyeztek el az egyik Vasmű úti átkelőhelynél a szakemberek (teljes szöveg)
2015-10-02Új padra ülhetünk (képaláírás)A karbantartás részeként jelentős megújuláson mennek keresztül a pihenőpadok a Vasmű úton. A régi, már elöregedett fából ksézült ülőfelületeket mindenütt újakra cserélik és cserétől függetlenül újrafestik a szakemberek, képünkön Vég Zoltán, Zloch László (teljes szöveg)
2015-09-01A fenntartások...A Vasmű út és Kossuth Lajos utca sarkán álló épületnél balesetveszélyessé vált a vakolatot. A munkások már javítják. (teljes szöveg)
2015-08-29Virágos Vasmű út (képaláírás)Virágba borult a Vasmű úton tavasszal kialakított három dimenziós virágágyás. A gondos ápolásnak köszönhetően teljes színben pompázik a belváros üde színfoltjává lett virágpillangó. Reggeli locsolás. (teljes szöveg)
2015-05-05Járdát építenek (képaláírás)Szabó Sándor és munkagépe a Vasmű út elején dolgozik, hogy kialakítsa a járda helyét, amely majd a Klub Hotelhez vezet. A felújított szálloda így közvetlen be- és kijáratot kap a városunk fő útjára, a Vasmű útra (tejes szöveg)
2014-12-16Forgalomlassító akcióFélpályás útlezárások mellett megkezdődött Liga Szakszervezetek forgalomlassító demonstrációja Dunaújvárosban is, december 14-én.
2014-12-13Cikizte már a szocreált? Rosszul tette"És egy komplett város, Sztálinváros, a mai Dunaújváros, az egyetlen igazi magyar szocreál város."
2014-11-22Bekábelezik (képaláírás)Felbontották a Vasmű úton, az egykori gyógyszertár előtti járdaszakaszt, mert elektronikus információs táblát telepítenek a buszmegállóhoz. A tábla áramellátásához szükséges a munkagödör. A helyszínen Vas Attila és Vida Gábor dolgozott tegnap (teljes szöveg)
2014-11-14Ráfér a renoválás (képaláírás)Az árkádok viharvert állapotán javítanak. A Dózsa mozi mellett található távolsági buszállomásra érlező utasok leszállás után a vasmű úton ilyen "látképbe" botlottak, a leromlott árkádokat képünkön Csuka János javítja (teljes szöveg)
2014-11-05A biztonságért isA DVG Zrt. szakemberei javítják a Vasmű úti balesetveszélyes erkélyeket.
2014-10-29ErkélyjelenetekVasmű úti házerkélyek állapotáról.
2014-09-05Kismozdony a Vasmű útonA Vasmű úton helyezték ki Mukit, a dunaújvárosi kisgőzöst. Ünnepélyes keretek között szeptember 2-án Cserna Gábor avatta.
2014-09-04Muki gyermekei (képaláírás)Kedden délelőtt érkezett meg új, remélhetően végleges állomáshelyére a népszerű kismozdony, Muki és szerkocsija. Az avatóünnepség után a szobormozdony azonnal szolgálatba lépett. Képünkön a Dunaparti óvoda Mézeskalács csoportja ismerkedik Mukival (teljes szöveg)
2014-09-03A szobormozdonySzeptember 2-án a Vasmű úton felavatták Mukit, a kismozdonyt.
2014-09-02Muki ma kerül ki végleges helyéreSzeptember 2-án avatják fel Mukit, a Vasmű úton.
2014-09-00Muki legyőzte az időtMuki útja a Vasmű útig.
2014-08-23Velünk élő történelemFotók Dunaújváros múltjából és jelenéből egy képen. Bali Attila fotógyűjteményének felhasználásával Holczer Tibor készítette a montírozott anyagot.
2014-08-19Sínen van az ügyKészülnek a sínek. Muki, a kismozdony helyét készítik elő a Vasmű úti zöld sávban.
2014-08-14Fektetik a síneket (képaláírás)Muki , a 120 éves kisvonat és szeneskocsija jelenleg a Volán-telep egyik festőműhelyében állomásozik. A Vasmű úti elválasztó sávban most készítik elő a végleges helyét, a talapzatát: fotónkon Bakos Tamás, Méninger János, Németh István dolgozik (teljes szöveg)
2014-07-08Akkor és most: így nézett kiArchív és új képek Dunaújváros utcáiról, épületeiről. A Vasmű út - Kossuth Lajos utca kereszteződése.
2014-07-02Állomás születikA legendás kisvonat, Muki a Vasmű útra költözik. A Hild József Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium első évfolyamos kőműves tanulói már építik az állomáshelyet. A tervek szerint augusztus második felében helyezik el.
2014-05-00Mukis sorsa "sínen van"Vidámpark kultikus darabjaként szolgáló mozdony sorsa végre révbe ér.
2014-03-12VeszélyelhárításBalesetveszélyessé vált a Vasmű út és a Dózsa György út sarkán található Irodaház homlokzatának egy része. A homlokzatfeújítást a DVG Zrt. munkatársai végzik el.
2013-12-05A városból kifelé"A kivitelező nagy erőkkel dolgozik a Vasmű út folytatásaként a Dunaferr főkapujához vezető út helyreállításán."
2013-11-22Év végi rendezvényekKarácsonyi vásár: december 9-22 a Dózsa mozi előtti téren. Szilveszteri utcabál a mozi és a Vasmű út környékén. A programokra öt- és hárommillió forintot szavaztak meg a képviselők.
2013-10-09Körforgalomépítés, rózsatövek, parkokKörforgalmi csomópontot építenek az új Vasmű úton.
2013-08-17Könyvesbolt a főutcán (kishír)Augusztus 21-én az Alexandra Könyvesház könyvesboltot nyit a Vasmű úton.
2013-08-16Szeretjük AlexandrátÚj könyvesbolt nyitását tervezi a Vasmű úton az Alexandra Könyvesház.
2013-07-13Ne potyogjon! (képaláírás)Wolmann László a darus autó kosarából javította meg tegnap a Vasmű úton lévő sorház homlokzati burkolatát, az erkélyek szélét. Ugyanis darabokban hullott a falburkolat, veszélyes volt az épület előtti járdán a gyalogosan közlekedőkre. (teljes szöveg)
2013-07-11Égből pottyantBalesetveszélyes, a Vasmű úton omlik a vakolat egy társasház erkélyéről.
2013-01-31Egy elkedvtelenítő összefoglaló"Körbesétáltunk tegnap a belvárosban, szemügyre véve a bezárt vagy kiadó üzlethelyiségeket. A legforgalmasabb helyeken összesen huszonkét ilyen vállalkozást láttunk." A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Králik Gyula a tapasztaltakról.
2012-11-27Az önkormányzat segít a lakóközösségnekAz önkormányzat felvállalja az életveszélyes kis Vasmű úti átjárónak, a sóhajok hídjának az átmeneti javítási költségeit.
2012-10-15Dunaújváros: moderntől modernig a szocreálon át I.„Hazánk első szocialista városa” szinte teljes egészében a tervezőasztalon született, és úgyszólván egyetlen hatalmas zöldmezős beruházásként valósult meg pár évtized leforgása alatt. Igazi mintavárosnak épült, ebből adódóan városképe minden más városunkénál jobban tükrözi a szocialista ideált. Sétánk során az elmúlt 60 évben bekövetkezett változásokat mutatjuk be, hogyan is működik egy szocialista város a kapitalizmus keretei között."
2012-05-31Olvasói fotó: virágos városunkKozár Tivadar fotója az Vasmű út és az Erkel-kert közöti területen található virágágyásról.
2012-05-24Omlásveszély!"A már lezárt kis Vasmű úti átjáró melletti parkolóra hullott a második emeletről egy két és félméteres vasbeton oszlop."
2011-09-07Ne rutinból vezessünk!Útlezárás és forgalomkorlátozás a kis Vasmű úti balesetveszélyes függőfolyosó miatt.
2011-09-06Átjáró: ma lezárják!"Útlezárás a balesetveszélyes Vasmű úti függőfolyosó miatt. Az omlás- és balesetveszély miatt keddtől tilos a gépjármű- és gyalogosforgalom a kis Vasmű úti függőfolyosó alatt - változik a forgalmi rend is."
2011-07-14KépaláírásA Vasmű úti távolsági buszmegállónál lévő lépcsőházak lábazata omlik.
2010-04-02A szobor, amit sokáig kohászként emlegettünkA Vasmű út elején ötven éve áll a Martinászunk.
2009-10-26Cserélik a gázvezetéketGázrekonstrukció a Vasmű úton.
2009-06-19Azért a színvonal nem változottKosarak, autócsodák és csökkenő érdeklődés. Összefoglaló a 16. Streetball Utcai kosárlabda-bajnokságról.
2008-09-19Ki kell használni az adottságokatÚj városfejlesztési stratégia: ez a terv a pénzről szól. A belváros átalakításának terveiről...
2002-05-06Megújul Dunaújváros központjaDunaújváros új városközpontot szeretne - az erről szóló tanulmányterv nemrégiben készült el, és a lakosságnak szóló ismertetők előtt építészek is megvitatták az elképzelést.
1994-06-06Sikeres nyitányElőször rendeztek Dunaújvárosban utcai kosárlabda-bajnokságot, streetballt a Vasmű úton. A június 4-én megrendezett AszfaltBuli '94 elnevezésű sportrendezvényen ötven csapat közel kétszáz játékosa versenyzett.
1994-05-31Kosarasok a Vasmű útonJúnius 4-én a Vasmű úton rendezik meg az első dunaújvárosi streetball bajnokságot AszfaltBuli '94 elnevezéssel.
1987-12-15KépaláírásVan vonzereje a Patyolat új kezdeményezésének: a TEMAFORG-vállalattal közösen a Vasmű úti Patyolat-felvevőhelyen használt ruhákat árusítanak kilónként kétszáz forintért. (teljes szöveg)
1987-11-10Nem telik rá (mindig)Bevásárlókörút a Vasmű úti illatszerboltban, valamint a Skála Áruházban.
1987-09-08Iskola a Vasmű úton. A rendelet nem elégA volt kisegítő iskola új nevet kapott: Általános Iskola és Speciális Szakiskola. Nyilatkozik az iskola igazgatója: Fenyvesi Lászlóné.
1987-03-27KépaláírásÉveket kellett várni arra, hogy egy igazi fagylaltozó nyíljon Dunaújvárosban. Éppen ma egy hete nyitották meg a Vasmű út és az Építők útja sarkán lévő pavilont. A vállalkozó cukrászok Esztergomból költöztek ide, és máris óriási a forgalmuk, a választék nem kevésbé: naponta tíz-tizenöt különböző fagyiból választhatnak a vendégek. (teljes szöveg)
1982-07-30Az utca dekorációiReklámok, plakátok a városban.
1980-04-01KépaláírásA város lakosságának szeme láttára szépül meg, s ölt új arcot a Vasmű úti járda és fasor. (nem teljes szöveg)
1980-03-14Járda-felújításKezdetét vette a Vasmű úti járdák új burkolatának elkészítése. Röviden az utca új kialakításáról.
1980-02-29Egy kereszteződés keresztjeA Vasmű út és a Vöröshadsereg út keresztezésében történt három halálos balesetről, amelyet az áttekinthetetlen kereszteződés okozott.
1980-02-12Megszépül a Vasmű útA Béke városrész környezetalakítására kiírt pályázat "mellékterméke" az a terv (Borzavári László és Simon László készítették), amely a Vasmű úti járda rendbetételének alapját képezi. Makett a felújított járdákról, padokról, virágágyásokról.
1979-08-24Rövidesen elkészül a Vasmű útAz út-, és járdaépítés, felújítás a vége felé közeledik.
1979-07-17Sakk az árkádok alattA nemzetközi gyermekév alkalmából látványos és érdekes sakkversenyt rendeztek a Vasmű úti árkádsor alatt.
1979-07-03Megnyílt a papírboltA felújítás miatti, közel két hónapos zárva tartás után július 2-án nyitották meg a Vasmű úti papírboltot.
1979-06-29Korszerűsítik a Vasmű utatHarmadik éve dolgoznak a Vasmű úton. Új parkolósávok. Kétszer két forgalmi sávot építenek. Teljes aszfaltozás.
1979-06-01KépaláírásA munkásszálló, amely példás gyorsasággal épült fel a Vasmű út végén, a mai napig lakók nélkül áll. Furcsa jogvita útvesztőiben kanyarog most az ügy. (nem teljes szöveg)
1979-04-20A Vasmű út elején elkészült a Dunai Vasmű... (kishír)550 személyes, új, tízemeletes munkásszállója. A terek szerint a lakók május elsején költözhetnek. (nem teljes szöveg)
1979-03-16Alkotó vitára hívják a lakosságot a várospolitika helyi fórumaiTémák: lakáshelyzet, óvoda-és iskolahelyzet, szemétgondok, Vasmű út rekonstrukciója, parképítés.
1979-02-06Megnyilt a Vasmű úti gyógyszertárAz 1954-ben nyílt gyógyszertár néhány hónapi átalakítás után február 5-én újra megnyílt.
1978-11-03916 + 550 hely a Dunai Vasmű munkásszállóibanOtthont adni minden dolgozónak. A munkásszálló átmeneti szállás is. Szállás-idegeneknek is. Igénybevétel és térítési díjak. Új munkásszálló a Vasmű úton.
1978-09-05IzzócsereAz új forgalomirányító lámpáról.
1978-08-11Átadás novemberben (kishír)A belső szakipari munkákat végzik az Otthon étteremmel szemben felépített tízemeletes munkásszállóban. (nem teljes szöveg)
1978-06-16Ideiglenes patika a Vasmű úton (képaláírás)A Vasmű úti nyolcemeletes toronyház lépcsőházában működik, egészen addig míg be nem fejezik a központi patika rekonstrukcióját. (nem teljes szöveg)
1978-06-13Villanyrendőr...(kishír)Elkezdték a Vasmű út és a Dózsa György út kereszteződésében egy forgalomirányító villanyrendőr létesítésének munkálatait. (nem teljes szöveg)
1978-05-26Átalakítják a Vasmű úti gyógyszertáratÁtmeneti akadályok a gyógyszerforgalomban. A vasmű úti gyógyszertár 1954 májusától működik.
1978-04-18KépaláírásVontatottan halad a Vasmű út felújítása. (nem teljes szöveg)
1978-04-07Szóvá tették az üzemi dolgozók... egyes városfejlesztési hiányosságokról kérdeznek. Áremelkedés a fodrászatokban. Drága az uszodajegy. Sellő-szobor kivilágítása. Lassú a Vasmű-út rekonstrukciója. Nincs szemétlerakó az óvárosban. Elborítja az esővíz a D. V. Béke tér előtti utat. Nincs játszótér az Óvárosban. Miért nem két műszakban dolgozik az IKVV? Vidéki buszok nem állnak meg a kertvárosi megállónál. Nincs a szárnyashajó-járathoz busz.
1977-11-22Épül a munkásszálló (képaláírás)A jövő év nyarán már munkásokat fogadnak a Vasmű út végén most épülő tízemeletes épületben. A szobák leírása. (nem teljes szöveg)
1977-10-18Épül a munkásszálló (képaláírás)A tervek szerint a panelek szerelését december 16-ra be tudják befejezni. (nem teljes szöveg)
1977-10-04Két új üzletet nyitott a DunakerÜveg-és kerámia szakbolt nyílt a Vasmű úti edénybolt helyén, a Dózsa II. városrészben pedig új háztartási boltot nyitottak.
1977-09-23Szélesítik a Vasmű utat (kishír)Néhány nap óta vasbetonszekrények szegélyezik a Vasmű utat. Az ok: megkezdődik a Vasmű út rekonstrukciója. (nem teljes szöveg)
1977-08-26Építők az építők útján (kishír)Jó ütemben halad a Dunai Vasmű 550 személyes munkásszállójának építése. (nem teljes szöveg)
1977-08-16Alagsor után földszint (képaláírás)A Vasmű úti munkásszálló építői a meleg napokat megért alapozási munkák után hozzákezdtek a szellősebb felszíni, az épülő szálló földszintjének a szereléséhez. (teljes szöveg)
1977-07-22Képes hírA Vasmű út-Építők útja kereszteződésénél épül az új, 550 személyes munkásszálló, amely előreláthatóan 1978 végére készül el. A szakemberek ezekben a napokban végzik az alapozást. A panelszerelésre szeptemberben kerül sor.
1977-05-24Munkásszálló épül a Vasmű úton (képaláírás)Megkezdődött a Vasmű út és az Építők útja sarkán egy 560 személyes munkásszálló építése, tekintettel a Dunai Vasmű soron következő nagyberuházásaira is. A beruházásokon dolgozó kivitelező vállalatok munkásait helyezik majd el a szállóban, amelynek 1979. második negyedévében kell elkészülnie. (teljes szöveg)
1976-11-16A város szobraiSomogyi József: Martinász. Helye: A Vasmű út és az Építők útja elágazásánál. A martinász története. Rövid szakmai portré a szobrászról.
1976-09-17Munka közben a könyvárusítókRiport a Vasmű úti könyvesbolt eredményeiről. Nyilatkozik: Rózsai Istvánné boltvezető.
1976-09-07Szeptember a Vasmű útonA város főutcájának bemutatása.
1976-07-09Huszonöt éves a Vasmű úti könyvesboltMegnyitásának 25. évfordulóját ünnepelte a Vasmű úti Babits Mihály könyvesbolt.
1974-06-04KépaláírásA városkép kialakulásában különös szerepe van az "utcabútoroknak". A Vasmű úti szökőkút környéke példa arra is, miként lehet esztétikusan elhelyezni a kőkosarakat. (teljes szöveg)
1974-02-15Két üzletnyitás a hétenÚj üzletek a városban.
1972-12-22A gyógyszerforgalom nő, korszerűsítik a patikákatA korszerűsítésről, valamint új patikák megnyitásának okairól.
1972-10-17A "kicsi" (képaláírás)Elefánt sétálgatott a Vasmű úton! (nem teljes szöveg)
1972-07-18Megnyílt az IllatszerboltA Vasmű úton.
1972-07-18KépaláírásA szökőkútnál. (teljes szöveg)
1972-03-17Második idei lakásátadás a Vasmű út 57. alattAz átadás üteme megfelel a tervezettnek.
1972-03-10Megnyílt az önkiszolgáló gyermekruházati boltA Vasmű úton a régi KERAVILL szaküzlet helyén. Két és félmilliós árukészlet. Csecsemőruha osztály.
1972-01-25Parking és leállósáv (kishír)Elkészült az IBUSZ iroda előtti parkoló bővítési terve. Folyamatban van a Kis Vasmű úti és a Kossuth Lajos utcai leállósávok építése. (nem teljes szöveg)
1972-01-04"Kifosztották a könyvesboltot" (kishír)Még egyetlen hónapban sem vásároltak ennyi könyvet a városban. (nem teljes szöveg)
1971-10-26Útszegélyezés ötven évreA Kis Vasmű úton útszegély kő csere várható.
1971-09-03Hosszabb lett a Vasmű útAz új castrumi toronyházakról.
1971-08-13Öregek a padonA városi korzó: a Vasmű út. Délutáni séta a főutcán.
1970-10-06Jegyzetek a Vasmű útról"Sokan szeretjük ezt a féloldalas óriást, amelynek egyik oldalán nagyvárosi forgalom dohog, másik oldala kertvárosok csendjébe süpped."
1970-09-04Szép Vasmű útAz apró szépséghibákról: a Vasmű úti reklámokról.
1970-08-07Ragozott leégésMiért nem működik a Vasmű úton a szökőkút?
1970-04-17Épül a jubileumi csarnok (képaláírás)A Vasmű úti szökőkút mellett. A csarnokban a város ipari üzemei állandó termékbemutatót rendeznek be. (nem teljes szöveg)
1969-12-30Magyarázom a szökőkutatA Vasmű úti szökőkútról
1969-09-23Hol tartunk?A város fejlesztésének harmadik ötéves tervéről.
1969-08-22Nem ünneprontásként...Kép a szökőkútról. Vélemény a szökőkútról.
1969-08-15Csúcsszorgalom a szökőkútnálA Vasmű úti szökőkút átadási ideje 1969. július 31. volt. Az utolsó simításokat végzik.
1969-07-22Fehér, sárga, kékA Vasmű úti szökőkút részletes bemutatása.
1969-06-27Út-és járdaépítés (kishír)A Vasmű úton és a Táncsics Mihály utcában.
1969-06-06A Vasmű út járókelői megfigyelhették (kishír)Felgyorsult a szökőkút építése. Július közepére a márványburkolat kivételével elkészül a szökőkút.
1969-04-11Rosszak a városi utak? És milyenek a remények?Mi lesz velük: Vasmű út, Dózsa György út, Gyármegkerülő út?
1969-03-07Seduxen a divatLátogatás a Vasmű úti gyógyszertárban.
1969-02-04Megnyílt a Kőműves utcai méteráru- és lakástextil mintaboltFérfi divatáru bolt nyílik a Vasmű úton.
1968-12-30Épült 1968-banA kertvárosi általános iskola, a Barátság úti orvosi rendelő és posta, a vasmű út végén felépült a szövetkezeti sörkert.
1968-12-10Csúszásmentes útkereszteződések DunaújvárosbanA Vasmű út és a Dózsa György út egyik szakaszán újfajta útburkolattal kísérleteznek. Dombi Károly és Kövér Sándor újításáról.
1968-11-01Útújítás (kishír)Felújítják a Vasmű utat.
1968-08-30Elkészült a SörkertAz Eszperantó út és a Vasmű út keresztezésénél épült fel az egyszintes alápincézett sörkert. Műszaki átadása: 1968.09.02.
1968-07-19ZáróvonalA Vasmű út és a Vöröshadsereg útja kapott záróvonalat.
1968-06-18Augusztus 20-án működik a szökőkútElkészültek a gépészeti berendezések, a burkoló és szigetelési munkálatok.
1968-06-14Megnyílt az Elit CipőboltAz első órában 30 ezer forint forgalom.
1968-06-11Már holnap cipővásárAz Elit Cipőboltban.
1968-06-07Elit CipőboltA Vasmű út 3. alatt.
1968-05-17Különleges munkahelyekTársadalmi munka: az Erkel-kert gázszerelése, a Vasmű úti szökőkút építése, a központi sporttelep bővítése.
1967-12-22Elkészült a főtéri csomópontElkészült a főtéri csomópont.
1967-05-16Szökő kút vagy szökőkút?Két éve kezdték meg a Vasmű úti szökőkút építését.
1967-03-07Megkezdték a főtéri csomópont építésétA főtér beépítése elkezdődött.
1967-01-10Sörkert a Vasmű úton (kishír)Az Építők útja és a Vasmű út sarkán.
1965-10-08Várospolitikai pillanatkép a Vasmű útrólSzépülő főutcánk, épül a szökőkút.
1965-09-10Szökőkutat építenek a Vasmű útonTársadalmi munkában. A József Attila utca tengelyében, a Vasmű úti park közepén. A kút a jövő év közepére készül el.
1965-06-04Lényeges változások lesznek a Vasmű úti kereskedelmi hálózatbanJúlius elsején megnyílik az ABC áruház.
1963-12-31Egy lap az óév krónikájábólSok minden épült az idén: az építkezések, elkészült intézmények.
1963-05-03Így ünnepeltünkA város dolgozóinak kétórás lelkes felvonulása a Vasmű úton.
1963-03-12Megkezdődött az új Vasmű úti lakások műszaki átadásaElkészültek a lakások a Vasmű út északi részén. Központi fűtéssel, beépített konyhabútorral. A felső szinten három műteremlakás.
1963-03-05Tervek útja a megvalósulásigCukrászda, rétesbolt, ajándékbolt -tervek. A Vasmű úti FE 5-6-7-8 jelű házakról.
1963-01-15Nyolc emelet boldogság81 család öröme a Vasmű út végén épült új 8 emeletes épületben.
1962-11-16Tervektől a valóságigTervek a jövő Dunaújvárosáról. Kép:az L-épületek mögött épülő, a Duna-part felőli oldalon lévő épületekről. A Gorkij téri nyolc tantermes iskola makettja, a Vasmű út északi bejárójánál épülő házakba 1963-ban költözhetnek a lakók.
1962-10-09Épülnek az új lakásokA Vasmű úton, a Pártház mellett épül az új, 68 lakásos épülettömb, amelyben 56 egyszobás, 8 másfél szobás, egy háromszobás és három műterem lakás lesz. A földszinten kereskedelmi kiállítási terem, IBUSZ iroda, cukrászda létesül, és itt kap helyet az Idegenforgalmi Iroda is.
1962-07-10Miért áll az FE jelű házak építkezése?Nem kell lebontani az FE 5-8 jelű épületeket, a Vasmű út bejáratánál.
1962-05-22A pult két oldalánKereskedelmi riport a városban.
1962-05-18Új épületek magasodnakVárospolitikai tervek maketten.
1954-11-26Szívüket építették a falvakbaKépek a városról: Május 1.utca, Bartók Béla Kultúrház, Sztálin-út Jelöltek: Juhász Ferenc, a 7.körzet jelöltje, Czaupper Imre, a 23.körzet jelöltje, Nyiri János, a 32.körzet jelöltje, Tóth Károly, a 66.körzet jelöltje, Tapolczai Jenő, a 8.körzet jelöltje, Molnár András,a Déli-városrész jelöltje
1954-09-21Hírek a város életéből 7. (kishír)A Vegyesipari Vállalat üzleteiről, a Városi Könyvtárról, és a Múzeumról, a Kertészeti Vállalatról.
1954-04-06Csemege-üzlet nyílt a Sztálin-útonSztálinvárosban megnyílt az első csemegebolt.
1954-03-30A Sztálin-úti gyógyszertár példamutató munkájaA korszerű gyógyszertár egy éves működése során nemcsak Fejér megye, de az ország egyik legjobban felszerelt és vezetett üzeme lett.
1953-12-01A Sztálin-út1 db. kép az 1953-as évből
1953-11-27Továbbfejlesztik......a sztálinvárosi üzleti hálózatot. Jelenleg 61 üzlet működik.
1953-11-20A szakszervezet társadalmi ellenőreinek munkájábólEllenőrző őrjárat a Sztálin-úti üzletekben
1953-10-16Vándorolnak az üzletekA meglévő, felépült üzletek nagy része nem felel meg a követelményeknek
1953-08-11Az IBUSZ közliA Déli Városrészben megnyílt a menetjegyiroda
1953-07-10Van már zöldség és gyümölcsÚjabb üzlettel gazdagodott a város
1953-05-19Sztálinvárosban a város......főútján lévő... 1 db fénykép: kirakat a Sztálin-úton
1952-11-14Új húsbolt......nyíit meg a Sztálin-úton. Szöveg és kép
1952-09-29Épül-szépül SztálinvárosA negyedik negyedévben 285 lakást fejeznek be az építők
1952-06-13Készítik a Sztálin-úti toronyház 8-ik emeletétKép az építkezésről
1952-06-10Mit vásárolhatunk......a Sztálin-úton?
1952-06-06Új lakók......az új Sztálin-úti lakásokban
1951-11-00Sztálinváros, szocialista városA városépítés módszere. "Ötéves tervünk legnagyobb alkotása Sztálinváros, egyben első kísérlet arra is, hogy szűz területen új szocialista várost építsünk." Milyen legyen az új szocialista város?
Csúszásmentes útkereszteződések DunaújvárosbanA Vasmű út és a Dózsa György út egyik szakaszán újfajta útburkolattal kísérleteznek. Dombi Károly és Kövér Sándor újításáról.
Szabadtérépítészet 1950-1990 közöttKert- és szabadtérépítészet Magyarországon. Sztálinvárosban: Erkel- és Liszt-kertek, a X. tömb kertépítészeti terve. A Sztálin úti zöldsáv terve, a sztálinvárosi kultúrpark terve.
Képek a városközpontról, Vasmű útrólVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Vágják a fákat (képaláírás)Az elmúlt napokban a Vasmű út több szakaszán feliratokban kérték a tulajdonosok, hogy időlegesen keressenek máshol parkolóhelyet járműveik számára. Az ok pedig az volt, hogy a DVG ZRT. munkatársai favágási, gallyazási munkákat végeztek az adott szakaszon (teljes szöveg)