József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Viadana Kamarakórus

186 db találat
Dátum downCímLeírás
2021-07-30Újra együtt volt a nagy Viadana-családEgy év szervezkedés után sikerült tető alá hozni a Viadana Kamarakórus nyári összetartását – a hivatalosan 2016-ban megszűnt, de olykor-olykor azóta is remek életjelenségeket produkáló együttes tagjai családostól vettek részt a szekszárdi találkán
2019-11-00SzomszédolásA nagyvenyimi Fontana Női Kar 2019. november 9-én Mezőfalvára látogatott a X. Dréta Antal Egyházzenei találkozóra
2016-12-30A Viadana hagyományaDecember 24-én ismét együtt énekeltek az egykori Viadana Kamarakórus tagjai az evangélikus templomban.
2016-06-06Taposás a saját kórusútonBő két hónapja tette ki a pontot 19 évnyi küzdelmére a város egyik meghatározó kulturális bázisa a Viadana Kamarakórus. A bekiáltott búcsúhang miértjeiről, a helyi keservről és a továbbélés szükségességéről kérdeztük Kurucz Gergelyt (kép), a Viadana alapító karnagyát.
2016-03-11Egymillió forintos összefogásJótékonysági gálaestet tartottak a Bartók színházban Pecsét István gyógykezelésének megsegítésére. Több városi és országosan is elismert művész lépett színpadra, valamint helyi képzőművészeti alkotásokra licitálhatott a közönség.
2016-03-08Pad ZoltánnalPályafutása egyik legszínvonalasabb koncertjét adta a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Viadana Kamarakórusa március 6-án az evangélikus templomban.
2016-03-07Magas hangon (képaláírás)A hazai komolyzenei élet egyik meghatározó karnagyával, dr. Pad Zoltánnal dolgozhatott együtt a Kurucz Gergely vezette Viadana Kamarakórus. (nem teljes szöveg)
2016-02-11Nyílt próbákkalNyílt próbákkal és koncerttel készül a tavaszra márciusban a Viadana Kamarakórus. Dr. Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkara vezető karnagya tart mesterkurzust a kórusnak.
2015-12-07Zenés ünnepi áhitatAdventi koncert a Viadana kamarakórussal az evangélikus templomban, december 5-én.
2015-10-05Kórusok, jelesül!Ismét páratlan zenei élménnyel ajándékozta meg hűséges és értő közönségét Mezőfalván az immáron 7. alkalommal jelentkező Dréta Antal Egyházzenei Találkozó. Hazatalált a vándordíj, a Mezőfalvi Nőikar produkcióját ítélték a legjobbnak.
2015-09-15Tamási: mozdonyok, madarak...A szeptember 18-ái Tamásiban megrendezésre kerülő Mozodny- és Madárfütty elnevezésű programon fellép a Viadana Kamarakórus.
2015-09-08Hogy itt is lesz-e muzsika?"Kurucz Gergely karnagy írása a dunaújvárosi zenei élet, ezen belül is legkivált a kórusmozgalom jelenére fókuszál."
2015-08-28Bordalos délutánBordalos találkozó volt a Dekanter Borbár és Kávézóban.
2015-08-25Kézműves borokbólA Deknater Borbár borbemutatóján fellépett a Viadana Kamarakórus.
2015-08-25Viadana: toborzóÚj tagokkal erősítené meg sorait a város kulturális életének egyik meghatározó kórusa, a Viadana.
2015-06-27Bodrira hangolt ViadanaA belvárosi Dekanter Kávézó és Borbár rendezvényén a Bodri Pincészet mutatkozott be és fellépett a Viadana Kamarakórus is.
2015-06-24Nyáron is örömmel tanítA Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér Megyei Hírlap internetes szavazásán Kurucz Gergely, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanára nyerte az "Év tanára" díjat. Interjú a pedagógussal.
2015-04-20Zene, jótékony hatássalHuszadik alkalommal gyűjtötte a közönséget, és ezáltal a pénzbeli segítséget az evangélikus templomban a Németh Irma szervezésében megvalósuló Jótékonysági Pedagóguskoncert április 17-én.
2015-04-13Megzenésítet versekNemzetünk irodalmi kultúrájának egyik legmeghatározóbb alakjáról, József Attiláról emlékezett meg városunk könyvtára a hétvégén. A magyar költészet napja alkalmából megszervezett rendezvényen a Viadana Kamarakórus adott elő megzenésített verseket legismertebb alkotóinktól.
2015-04-13Kottafejekbe zárt rímekMegzenésített versekből állította össze alkalmi, költészet napi repertoárját a Viadana Kamarakórus. Beszámoló az április 11-én, a József Attila Könyvtárban megrendezett koncertről.
2015-04-12Költészet napja 2015"Költészet napja a Viadana Kamarakórussal. Akik lemaradtak, nem jöttek, bánhatják, mert remek, igazán forró hangulatú kis koncertet adott - idén először - a dunaújvárosi Viadana Kamarakórus."
2015-04-12Viadana költészet napi koncertA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Viadana Kamarakórusának Költészet Napi koncertje a József Attila Könyvtárban.
2015-04-09Viadana: különleges koncert a könyvtárban!Fennállása alatt még soha nem adott koncertet – eddig! – a József Attila Könyvtárban a Viadana Kamarakórus: a költészet napján, azaz szombaton délután debütál az együttes az intézményben – különleges hangversenyre várják az érdeklődőket!
2015-04-09Dallam és versA költészet napján közösen ünnepel a József Attila Könyvtár és a Viadana Kamarakórus. A szomszédban, a Munkásművelődési Központban pedig a Versbarátok rímkavalkádja várja a líra szerelmeseit.
2015-03-23Viadana: könyvtári koncertA Költészet napján, április 11-én a Viadana Kamarakórus ad koncertet a József Attila Könyvtárban.
2015-03-21Jótékony pedagógusokJelentős mérföldkőhöz érkezett a város egyik legrégebbi jótékonysági akciója: áprilisban huszadik alkalommal jelentkezik a kórház gyermekosztályát támogató Pedagóguskoncert.
2015-03-18Dallam és versA Költészet napján a Viadana Kamarakórus lesz a vendég a József Attila Könyvtárban.
2015-01-21A versenyek visznek előreBeszélgetés Kurucz Gergővel, a Viadana Kamarakórus karnagyával, a tavalyi év fellépéseiről, tapasztalatokról, az idei év terveiről.
2014-12-19Karácsonyi koncertKarácsonyi koncertet adott a Viadana kórus az evangélikus templomban. A kórus december 20-án Vácon, december 24-énaz evangélikus templomban lép fel.
2014-12-16Kottába gyúrt élethelyzetekA Kortárs Zenei Esték sorozat keretein belül hirdette meg a Kortárs Művészeti Intézet Ujházy Krisztina szerzői estjét. Beszámoló a rendezvényről.
2014-12-15Felemelően szárnyaló hangzásTizennyolcadik alkalommal adott karácsonyi koncertet a Viadana Kamarakórus december 13-án az evangélikus templomban.
2014-12-08Mozgalmas évzárás előttA Viadana Kamarakórus koncertjei. December 13-án újra önálló koncertet ad a kórus.
2014-11-07Megemlékezés csendben, békességbenA reformáció és a halottak napja alkalmából a köztemetőt üzemeltető Kegyelet Bt. idén is megszervezte az ökumenikus istentiszteletet a kegyhely ravatalozójánál.
2014-10-31Erdélyi vendégszereplésen a ViadanaOktóber 25-én a marosvásárhelyi vártemplomban adtak önálló hangversenyt, 26-án a nagyváradi székesegyházban léptek fel.
2014-10-29Erdélyi túra utánA Viadana Kamarakórus erdélyi koncertsorozatáról a karnagy, Kurucz Gergely számolt be.
2014-10-08Erdélyi turnén a ViadanaA Viadana Kamarakórus a VI. Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozón idén is elnyerte a vándordíjat. A kórus a hónap második felében Erdélyben lép fel.
2014-10-08Különleges élményekkelBeszámoló a Mezőfalván, október 5-én megrendezett Dréta Antal zirczi főapát emlékére útjára indított VI. Egyházzenei Kórustalálkozóról.
2014-05-28A vidéki kórus éjszakájaBeszámoló a május 24-én megtartott Kórusok Éjszakája rendezvényről, amelyen a Viadana Kamarakórus adott koncertet.
2013-12-16Ünnepi válogatásA Viadana Kamarakórus adott koncertet december 14-én az evangélikus templomban.
2013-12-10Koncertek a templombanAdventi koncertsorozattal jelentkezik december hónapban az evangélikus templom.
2013-11-05Három dollár Stingtől"Ujházy Krisztina 2010-ben szervezte vegyeskarrá a Bánki középiskola kórusát. Már a második esztendőben bronzminősítést értek el a Keszthelyi Helikoni Ünnepségeken, a Fejér Megyei Diáknapokon pedig egy ezüstminősítést. Tavaly már sikerült aranyat begyűjteniük, különdíjjal megspékelve." Interjú.
2013-10-14Több generáció a ViadanábanBeszélgetés Kurucz Gergellyel, a Viadana Kamarakórus karnagyával.
2013-10-07Kórusok találkozójaÖtödik alkalommal rendezték meg Mezőfalván a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozót október 5-én. A találkozó díját, a Dréta Antal emlékplakettet a házigazda, Mezőfalvi Nőikar nyerte el.
2013-09-25Kórustalálkozóra készülnekÖtödik alkalommal rendezik meg Mezőfalván a Dréta Antal Egyházzenei kórustalálkozót október 5-én.
2013-07-25Versek, rólunk"Igazi újvárosi kiadással jelentkezett szerdán este a búcsúzó Líra Pavilon." A Viadana Kamarakórus és a színház színészeinek közös előadása dunaújvárosi költők, írók, művészek verseiből.
2013-07-09Vastaps Salzburgban"Múlt héten vasárnap a világhírű Salzburgi Dómban lépett fel a Viadana Kamarakórus. A salzburgi kalandról a kórus vezetője, Kurucz Gergely beszélt lapunknak."
2013-07-04Már úton a ViadanaA Viadana Kamarakórus 1úlius 4-én utazik Salzburgba, ahol július 7-én a világhírű Dómban énekelnek szentmise keretében.
2013-06-25A slazburgi kapcsolatA Viadana Kamarakórus a világhírű salzburgi dómban a július 7-i szentmise keretében lép fel.
2013-06-04Világhírű kórusok között"A Viadana Kamarakórus június 1-jén, szombaton a Vox Mirabilis Kamarakórus meghívására Székesfehérváron vendégszerepelt." A nemzetközi seregszemléről, a Viadana karnagya, Kurucz Gergely mesélt.
2013-04-22Jótékony pedagógusokTizennyolcadik alkalommal jelentkezett a város egyik időtálló kulturális és egyben jótékonysági eseménye, a Pedagógus Koncert. A városi zenepedagógusok és zenészek egy remek hangverseny keretében gyűjtenek jótékony forintokat immáron 1996 óta minden évben tavaszán. Az idei támogatott a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya volt.
2013-04-16Viadana: a város zenei követeiA Viadana Kamarakórus április 14-én Budapesten, a Nádor-teremben adott önálló koncertet.
2013-03-13A Szinkópán énekeltekMárcius elején a budapesti Erkel Ferenc Vegyeskar ismét megrendezte a Szinkópa Vegyeskari Találkozót, amelyen részt vett a Viadana Kamarakórus.
2013-02-26Ismét a Szinkópa mezőnyébenA Viadana Kamarakórus idén ismét meghívást kapott a budapesti Erkel Ferenc Vegyeskar által szervezett Szinkópa Vegyeskari Találkozóra.
2012-12-24Kórusköszöntés örömzenévelTizenöt éves a Viadana Kamarakórus. Az elmúlt évek esszenciáját mutatta be koncertjén a Viadana Kamarakórus, december 22-én este az evangélikus templomban. Beszélgetés a kórus vezetőjével, Kurucz Gergely karnaggyal.
2012-12-22Viadana: a koncertFennállásának 15. évfordulóját ünnepli a Viadana Kamarakórus.
2012-12-21Folytassa, Viadana!Tizenöt éves fennállását ünnepli a Viadana Kamarakórus, a jubileumi hangversenyt december 22-én az evangélikus templomban rendezik meg.
2012-12-11Tizenöt éve: Viadana kórusA Viadana Kamarakórus december 22-én hangversennyel ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját.
2012-10-08Kórustalálkozó, születésnappalA 4. alkalommal rendezték meg Mezőfalván a Dréta Antal egyházzenei kórustalálkozót. A vándordíjat a Viadana Kamarakórus kapta. A találkozó után pedig a Mezőfalvi Nőikar a 15. születésnapját ünnepelt.
2012-09-24Napéjegyenlőség - kulturális kavalkádSzeptember 22-én kulturális programokkal várt minden érdeklődőt az evangélikus templom: Magyarok Vására, napéjegyenlőségi tűzgyújtás, kézműves programok, és este a Viadana Kamarakórus koncertje.
2012-09-14Fehérváron a ViadanaA Viadana Kamarakórus 15 éves. Őszi koncertsorozatát szeptember 15-én Székesfehérváron kezdi meg.
2012-09-07Tizenöt év Viadana"Hangversenycsomaggal ünnepli tizenöt éves fennállását a következő hónapokban a nemzetközi hírű Viadana Kamarakórus."
2012-08-21Dunapentelei hagyományőrzőkPentele városrész idén is önálló rendezvénnyel emlékezett az államalapító Szent Istvánra a Pentele Klubházban.
2012-06-04Nyárköszöntő és jubileumi gálaA hatvanéves Dunaújvárosi Vegyeskar közös koncertett adott a Dunaújvárosi Bonavox Nőikarral a Viadana Kamarakórussal, a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskarával, valamint a Rudas és a Bánki kamarakórusainak tagságával. Beszámoló a jubileumi és nyárköszöntő gáláról.
2012-05-29Ünnepre hangolvaFennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepli a Dunaújvárosi Vegyeskar. Június 3-án a Dunaújváros Sportcsarnokban a Dunaújvárosi Vegyeskar szervezésében nagyszabású gálakoncertet rendeznek. Fellépnek Dunaújváros kórusai és a Budafoki Dohnányi Zenekar.
2012-05-25Ősbemutató és kultúrmisszió előttJúnius 3-án a Dunaújváros Sportcsarnokban a Dunaújvárosi Vegyeskar szervezésében nagyszabású gálakoncertet rendeznek. Fellépnek Dunaújváros kórusai és a Budafoki Dohnányi Zenekar.
2012-03-06A Viadana hétvégéjeA Viadana Kamarakórus részt vett a színvonalas Szinkópa találkozón.
2012-01-16Kortárs zene: üt, de nem bántBeszámoló a Viadana Kamarakórus és Matuz Gergely fuvolaművész közös koncertjéről.
2012-01-13Koncert és emlékezésMatuz Gergely fuvolaművésszel kiegészülve ad koncertet a Viadana Kamarakórus a Kortárs Művészeti Intézetben.
2011-12-12Örömkoncert az évad végénViadana Kamarakórus.
2011-12-09Ősbemutatóra készülnekA Sándor Frigyes Zeneiskola egy adventi és egy újévi koncertre készül. Beszélgetés a szervezőkkel.
2011-12-07Viadana: adventi kiadásViadana - ünnepi koncert lesz az evangélikus templomban.
2011-11-09Koncert elhunyt szeretteinkértA Halottak napja tiszteletére megrendezett "Emlékezés" koncertet szombaton este tartották meg az Evangélikus templomban.
2011-11-07Emlékezés - méltóképp, szépenKözös koncert volt az evangélikus templomban. A fellépők: Accord Quartet (tagja a dunaújvárosi Kondor Péter), Viadana Kamarakórus, Dunaújvárosi Vegyeskar, Dunaújvárosi Főiskola Női Kara, Sándor Frigyes Zeneiskola.
2011-10-24Liszttel, Lisztről emlékeztekA Viadana Kamarakórus Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából koncertet adott a Krisztus Király főtemplomban.
2011-10-17Bérletfélúton a Viadana"Tevékeny évének utolsó negyedére kanyarodott rá a Viadana Kamarakórus." Beszélgetés Kurucz Gergely kórusvezetővel.
2011-10-01Zenei közösségOktóber elseje Zene Világnapja. Ebből az alkalomból kórusok és zenekarok zenéltek Dunaújváros utcáin. Kép az első oldalon is.
2011-09-26Pokoli könnyedséggel!"Viadana: tisztelgés a hatvanéves város előtt - ősbemutatók sora. Négy ősbemutatóval, számos bravúros kórusművel köszöntötte Dunaújvárost szombaton este a Viadana Kamarakórus."
2011-09-13Emlékezés, összefogásA dunaújvárosi énekkarok is csatlakoztak a Bolygó dala a Békéért (Global Sing for Peace) című világméretű akcióhoz. Az Emlékezés koncerten fellépett a Vegyeskar, a Dunaújvárosi Női Kar, a Viadana Kamarakórus, a Széchenyi, a Rudas és a Bánki középiskolák kórusai.
2011-06-15Csodás, lélekemelő estePünkösdi koncert, jótékonyság, összefogás az evangélikus templomban. Beszámoló.
2011-06-15Pünkösdi jótékonysági koncertAz evangélikus templomi koncert teljes bevételét a májátültetésre váró Koncsek Dávidka felépülésére ajánlották fel. A Széchenyi, a Rudas, a Bánki középiskola, a Viadana és a Dunaújvárosi Vegyeskar énekesei követték egymást a színpadon.
2011-05-25Csantavéren a penteleiekÉvtizedes baráti és családi kapcsolatok fűzik össze Pentelét és Csantavért. Egy kis baráti küldöttség a közelmúltban a vajdasági kistelepülésen járt. Felvetették egy esetleges testvérvárosi kapcsolat kialakításának lehetőségét is.
2011-04-29Viadana - triplázás a skandináv tavaszban"Északi hangversenyturnéján a Viadana Kamarakórus sikert sikerre halmozott, és komoly városimázs-építő munkát végezett. Élménybeszámoló a karvezetőtől, avagy víg napok a skandináv tavaszban."
2011-04-05Skandináv főpróbaBeszámoló a Viadana Kamarakórus koncertjéről.
2011-02-16A dal mindenen (át)segítKurucz Gergely karnagy beszél a Viadana Kamarakórus koncertsorozatáról, további terveiről, programjairól.
2010-12-13Karácsonyra hangoltakAdventi koncert a Krisztus Király Főtemplomban.
2010-11-29Tillai Aurél karnagy köszöntéseJótékonysági koncerten köszöntötte a régió kórustársadalma Tillai Aurél legendás karnagyot, a Móra Ferenc Általános Iskolában megrendezett zeneünnepen, ahol "Fejér Megye közel kétszázötven énekese kívánt boldog születésnapot a Mesternek."
2010-11-09Száz torokból szóltKoncerttel ünnepelte a helyi zenész- és kórustársadalom Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját. A város kórusai, zenészei és a közönség a színház előtti, Bartók téren énekelte el közösen a Himnuszt.
2010-10-14Egyházzenei találka - Viadana sikerrelA mezőfalvi Dréta Antal Egyházzenei Találkozón a Viadana Kamarakórus vándorplakettet kapott.
2010-10-06Együtt zenéltekA zene világnapja alkalmából nagyszabású programsorozattal kedveskedtek a zene szerelmeseinek városunkban a múlt hétvégén.
2010-10-04Zene, zene, zene - ünnepKétnapos zeneünnep, kórustalálkozó Dunaújvárosban. Beszámoló.
2010-10-02Utcán a hangod!Kétnapos zeneünnep Dunaújvárosban, programok, tervek.
2010-09-08Zeneünnep, táncszínházA Dunaújvárosi Bartók Táncszínház bemutatóiról - idei évad - beszélt Énekes István művészeti vezető.
2010-05-17Reményteli tüntetés, üzenettelZenészbarátok koncertje - Viadana Kamarakórus - a Kortárs Művészeti Intézet fennmaradásáért.
2009-10-05Ünnep a javábólZeneünnep a Bartók Kamaraszínházban. Beszámoló.
2009-10-02Zeneünnep a városbanA rendezvényekről
2009-09-16Egy nap a hazai zenéértA magyar dal napját Dunaújvárosban is megtartották.
2009-04-22Aranyat érő ViadanaArany fokozatú diplomát nyert a Viadana Kamarakórus a hónap elején rendezett Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen a Művészetek Pslotájában. Interjú Kurucz Gergely karnaggyal.
2009-04-16Viadana: aranyba foglalvaA XII. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen a Kurucz Gergely vezette Viadana Kamarakórus Arany Diplomát kapott. Beszélgetés Kurucz Gergellyel.
2009-03-26A főpróba ragyogó voltA Viadana Kamarakórus indul a XII. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen.
2009-03-02Móder viadanásítvaA Viadana Kamarakórus "képvers" csoportja színpadi játékba ágyazta Móder Rezső kiáltványait. Beszámoló az előadásról.
2008-12-10Ave Maria a templombanŐsbemutatót is meghallgathattak az érdeklődők, és vendégművészek produkciójával emelte a hangulatot a Viadana Kamarakrus a múlt heti szombati kamarakoncertjén, az evangélikus templomban.
2008-12-09A Viadana, és sok-sok MariaBeszámoló a Viadana Kamarakórus hagyományos adventi koncertjéről.
2008-09-01A Kulturális Örökség Napjai...Összefoglaló a kistérségi programokról
2008-04-25Bátorság kell az énekléshez?Mélyponton a dunaújvárosi kórusutánpótlás. Beszélgetés Kurucz Gergellyel, a Viadana Kamarakórus vezetőjével.
2007-12-04Viadana - még egyszerA Viadana Kamarakórus jubileumi koncertjéről.
2007-12-04Viadana-jubileumi koncertEgy évtizedes múlt sikere fűződik a kórushoz
2007-12-03Viadana - mesterfokonTíz éve alakult. Beszámoló a Viadana Kamarakórus jubileumi koncertjéről.
2007-11-28A Viadana számvetése10 éves a Viadana Kamarakórus.
2007-11-27Tíz év emlékeiA Viadana Kamarakórus idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját.
2007-10-15Méltó jubileumBeszámoló a Viadana Kamarakórus Kodály-estjéről.
2007-10-09Kodályt idézikA Viadana Kamarakórus idén ünnepli 10 éves fennállását.
2007-09-17Sokan szálltak átBeszámoló a Kortárs Művszeti Intézet Éjszakai Átszálló programsorozatáról.
2007-09-03Nagyszerű évadnyitóBeszámoló a ligetzáró, de egyben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza évadnyitó programjáról.
2007-09-01Piknik a ligetbenMinifesztivállal indított új évadot a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a Petőfi Művészeti Ligetben. Beszámoló.
2007-05-23Énekesek: itt a lehetőség!Beszélgetés Kurucz Gergellyel, a Viadana Kamarakórus vezetőjével.
2007-02-19Centenáriumi hangversenyA Dunaújvárosi Refomrátus Egyházközösség alapításának 100. évfordulója alkalmából ünnepi koncertet rendeztek a színház nagytermében (február 18.).
2007-01-30Művészien ünnepelt kultúraJanuár 22-én az evangélikus templomban Prosek Zoltán, az "A" Csoport művészeti Egyesület meghatározó személyisége., ifj. Koffán Károly képzőművész, a Viadana Kamarakórus és Rohonczi István művész-tanár vehette át a Pro Cultura Intarcisae díjat.
2007-01-29Jubileum, kitüntetésselPro Cultura Intercisae-díjat kapott a Viadana Kamarakórus. Beszélgetés Kurucz Gergellyel, a kórus vezetőjével.
2007-01-29Koncert köszöntötte az ünnepet.Négy elismerés a Magyar Kultúra Napján. Átadták a Pro Cultura Intercisa díjakat.
2007-01-24Kórus, kettős szerepbenBeszámoló a Pro Cultura Intercisa díjkiosztó ünnepségéről. Díjazottak: ifj. Koffán Károly, Rohonczi István, Prosek Zoltán, Viadana Kamarakórus.
2007-01-23Négyen a kultúráértA magyar kultúra napján átadták a Pro Cultura Intercisae-díjakat. Díjazottak: Prosek Zoltán ("A" Csoport Művészeti Egyesület), ifj. Koffán Károly (képzőművész), a Viadana Kamarakórus, Rohonczi István (művész-tanár).
2006-11-27Együtt, BartókkalA Bartók Kamaraszínház nagytermében bemutatták az Énekes István rendezte multikulturális hangversenyt. Az előadásban részt vett a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház, a Viadana Kamarakórus és a Dunaújvárosi Zenei Egyesület muzsikusai. Beszámoló.
2006-10-25Gála, vendégeknekBeszámoló a színházban, október 23. tiszteletére megrendezett gálaműsorról.
2006-06-29A Viadana ismételt skandináv sikereiA Bartók Kamaraszínház Viadana Kamarakórusa részt vett Skandináviában a 32. Alandi Nemzetközi Orgonafesztivál nyitóünnepségén. Beszámoló.
2006-06-21Skandináv turnéra indulnak a ViadanásokA Bartók Viadana Kamarakórusa fesztiválnyitó koncertet ad Skandináviában.
2005-11-29Újra nekünk dalolt a ViadanaA Viadana Kamarakórus ismét hangversennyel köszöntötte az ünnepek közeledtét november 25-én az evangélikus templomban.
2005-11-28Az adventet köszöntöttékA Viadana Kamarakórus adventi koncertet adott az evangélikus templomban.
2005-11-04Sikert sikerre: jövőre Finnország a célSikert aratott Egerben az Éneklő Magyarország Kórusfesztiválon a Viadana Kamarakórus.
2005-10-03Kórusgála a VilágnaponA Zenei Világnap alkalmából a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában Kórusgálát rendeztek. Beszámoló.
2005-08-22Stockholmban is Kodályt énekelnekNégy hangversenyt adott a Viadana Kaarakórus skandinávi koncertkörútján. Beszélgetés Kurucz Gergellyel, a kórus vezetőjével.
2005-08-01Erdélyi kórusfesztiválra indul a Viadana KamarakórusViadana Kamarakórus nyári programja.
2004-11-30Piano, forte. Adventi kórusgála, századik fellépésViadana és vendégkórusok fellépése.
2004-11-29Aventi koncert vendégekkelA Viadana Kamarakórus rendhagyó adventi koncertjén ezúttal két kórust is vendégül látott. (kép az első oldalon is).
2004-10-12Varázslatos koncert a mezőfalvi templombanA mezőfalvi római katolikus templomban adott közös koncertet a Bartók Kamaraszínház Viadana Kamarakórusa és a Mezőfalvi Női Kar. (beszámoló a koncertről).
2004-10-04Teltházas ünnepi kórusgálaA Zene Világnapja alkalmából az evangélikus templomban nagyszabású koncertet szerveztek, ahol a város iskoláinak és zeneiskoláinak tagjai, és kórusai is részt vettek. (képes beszámoló)
2004-09-21Nagyívű elképzelések a Viadana KamarakórusnálA Viadana Kamarakórus idén novemberben századszor lép a közönség elé. Beszámoló a kórus terveiről, programjáról.
2004-07-26Vastapsos, lenyűgöző koncerttel zárt a ViadanaA Viadana Kamarakórus táborzáró koncertje kiválóan sikerült.
2004-07-23Kórustáborban itthon a ViadanaBeszélgetés Kurucz Gergellyel, a Viadana Kamarakórus vezetőjével.
2004-04-20Jó hangulatú koncertet adott a Viadana a NovemberkörennelA Viadana Kamarakórus meghívására Dunaújvárosba látogatott a Deáki Judit vezette Novemberkören finn kórus. A múlt pénteken az evangélkius templomban adott koncertet a két kórus.
2004-04-19Skandináv vendégek a ViadanánálA Viadana Kamarakórus közös koncertett adott a finn Novemberkören kórussal az evangélikus templomban. (beszámoló a koncertről).
2004-04-15Koncert finn vendégekkelA Viadana Kamrakórus és a finn Novemberkören kórusa közös koncertet adott az evnagélikus templomban.
2003-12-08Mi ott voltunk...A Nemzeti Színházban sikeresen mutatkozott be Fejér megye és Dunaújváros. Beszámoló képekkel.
2003-12-01Meghitt hangulatú adventi koncertA Bartókban adott adventi koncertet a Viadana Kamarakórus. A koncerten búcsúzott el az egyik Viadana alapítótag: Uitz Orsolya a kórusénekléstől. Kép.
2003-09-22Négy remek hétvégi tételrőlBeszámoló a Kulturális Örökség Napjinak eseménysorozatáról. Képek.
2003-09-20Új tárlat nyílt, és szólt a ViadanaA Viadana Kamarakórus évadnyitó koncertjével, valamint Kárpáti Éva festőművésznő tárlatával kezdődött szeptember 19-én a Kulturális Örökség Napja eseménysorozat. Az eseménysorozat programja.
2003-09-01Nagyon kapós a ViadanaCseh Tamással közös műsort készít a kamarakórus.
2003-07-30A Viadana és Ciceró óriásit alakított a VölgybenBeszámoló a Művészetek Völgyéből, a Viadana Kamarakórus és Rácz Attila sikeréről.
2003-06-04Viadana, hopp!A Viadana Kamarakórus a Linzben megrendezett Nemzetközi Bruckner-Schollum Kórusversenyen ezüst minősítést nyert.
2003-04-23Szépen, tisztán, lelkesen, szívbőlA Viadana Kamarakórus április 5-étől már hangversenykórusként léphet a közönség elé. A legutóbbi minősítő hangversenyén egy fo9kozattal magasabb besorolást kapott .
2003-04-07Tartózkodó hűvösségbenA hétvégén rendezett Európai Uniós programsorozat keretében kiállítás nyílt Oláh László festményeiből a Dali Art Caféban. A Viadana Kamarakórus hangverseny-kórus lett.
2002-12-21Békés karácsonyt!A Bartók nagyszínpadán a karácsonyi ünnepség keretében felléptek városunk zenészei és kórusai is.
2002-12-09Pályára állt a Viadana...Kurucz Gergő, a Viadana Kamarakórus karnagyának gondolatai a jubileumi koncertről.
2002-06-10Requiem az éteren túlrólJúnius 9-én a Dunaferr Sportcsarnokban Verdi Requiemjét adták elő. Az előadók között szerepelt a Viadana Kamarakórus és a Dunaújvárosi Vegyeskar.
2002-06-06Requiem a SportcsarnokbanA Dunaferr Sportcsarnokban Verdi Carmina Burana művét adták elő, a dunaújvárosi Viadana kórus, a Dunaújvárosi Vegyeskar közreműködésével.
2002-05-07A főpróba sikeres volt, irány Ciprus!Az evangélikus templomban adott koncertet a Viadana. Az első részben reneszánsz és barokk zene szólt, a második részben XX. századi magyar zeneszerzők műveit tolmácsolták.
2002-05-02KULTÚRFÓKUSZA Viadana Kamarakórus Ciprusra utazásának problémája megoldódott. A limassoli fesztivál időpontja: május 24-26.
2002-02-18Farsangi gála - 2002.Klotz Miklós a velencei karneválon készült képeinek tárlatmegnyitójával (megnyitotta Koczka Kata újságíró) vette kezdetét február 15-én a Bartókban a farsangi gála. Felléptek: Viadana Kamarakórus, Duaújváros Táncszínháza, Zenei Egyesület Kamarazenekara.
2002-02-11Opera már nem lesz az idénA Viadan Kamarakórus a ciprusi kórusfesztiválra készül.
2002-01-11KULTÚRFÓKUSZA Sándor Frigyes Zeneiskola igazgatója véleménye, arról kell-e opera a városnak?
2001-12-27A kórusok után a Baraka jöttKóruskoncerttel ajándékozta meg a dunaújvárosiakat az elmúlt pénteken szinte valamennyi élő és aktív kórusunk.
2001-10-02Zenei Világnap Dunaújvárosban.Ünneplés a zene nyelvénVasárnap este, az evangélikus templomban 5 dunaújvárosi kórus ünnepelte a zenei világnapot: A Móricz iskola nagykórusa, A Széchenyi gimnázium kórusa, a Dunaújvárosi Főiskola Női Kara, a Bartók Viadana kórusa, a Dunaújvárosi Vegyeskar. Vendégként a Svédországból érkező vegyeskar lépett fel.
2001-10-02Svéd(csepp)ek a koncertenA Zenei Világnap alkalmából városunk kórusai adtak koncertet az evangélikus templomban.
2001-10-01Kórusaink hangjaivalA Zene világnapja alkalmából az evangélikus templomban, szept. 30-án, a város kórusai adtak koncertet (Viadana Kamarakórus, Széchenyi iskola kórusa, a Móricz iskola kórusa).
2001-10-01Kuruc(z)ok egy világnaprólA Zenei Világnap alkalmából, beszélgetés a Viadana Kamarrakórus vezetőjével és a Baraka Világzenekar vezetőjével.
2001-08-03Operaelőadásra készülnekA Viadana Kamarakórus operaleőadásra készül. Purcell-művel lépnek színpadra az egyesület és a vegyeskar. A bemutatót jövő áprilisára tervezik.
2001-06-19Zenei csoda a sportcsarnokban: Köszönet nektek, Carminások!Több mint négyszáz résztvevővel (a dunaújvárosiakon kívül székesfehérváriak, budapestiek) ismét felhangzott a Dunaferr Sportcsarnokban a Carmina Burana.
2001-06-18Carmina Burana: a jóra tett kísértésA Dunaferr Sportcsarnokban június 16-án megrendezett komolyzenei koncerten, előadták a Carmina Buranát. A koncerten több együttes és kórus is fellépett, a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola gyermekkórusa és a Viadana Kamarakórus is.
2001-06-05képaláírásA Viadana Kamarakórus a Kortárs Művészeti Intézetben koncertezett (jún. 4.).
2001-01-16Viadana Bánffy Györggyel: Ének, vers, koncertSzombaton este a Viadana Kamarakórus adott koncertet az evangélikus templomban. A műsort színesítette Babits Mihály istenes verseivel Bánffy György színművész.
2000-12-12Taroltak a dunaújvárosi kórusok! Három énekkar - sok elismerA hétvégén rendezték meg Budapesten a Kodály Zoltán II. Magyar Kórusversenyt.A versenyen kamarakórus kategóriában megosztott harmadik helyet kapott a Viadana, s ők kapták a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának különdíját. A Főiskola Női Kara úgy lett második a maga kategóriájában, hogy az első díjat nem osztották ki.A Dunaújvárosi Vegyeskar nyolcadik lett a tizenkét kórus közül. ugyanerről: Minősített kórus-sikereink /(P.I.) = Dunaújvárosi Hírlap 2000. dec. 14.5.p.
2000-11-21Dalos vasárnap délelőttA Viadana kamarakórus vasárnap délelőtt matiné-koncertet adott a Kortárs Művészeti Intézet Uitz termében.
2000-10-03Tizenhárom plusz egy: pont. Méltó megemlékezés a zene világnA zenei világnapi koncertről, melyet az evangélikus templomban tartottak. A Viadana Kamarakórus Palestrina egyik miséjét, a Missa Brevist tolmácsolta.
2000-08-22Vastapsot a Viadanának: Palestrina-darabbal szerepelt a mezőfalvi misén a dunaújvárosi kórusPalestrina-darabbal szerepelt aug. 20-án a mezőfalvi katolikus templomban rendezett ünnepi misén a Viadana Kamarakórus.
2000-08-08Tábor után Palestrina-miseA Viadana kamarakórus idei fellépéseiről.
2000-06-05Sikeres Bárdos-koncertek: Mezőfalvi mise után hat együttes a dunaújvárosi evangélikus templombanMezőfalván az evangélikus templomban Bárdos műveket adtak elő: Viadana, Dújv-i Főiskola Női Kara, Dunaújvárosi Vegyeskar, Móricz iskola nagykórusa.
1999-12-16Felvidéken várják a Viadana kórust: Önálló hangversenyA Viadana dec. 18-án fellép Szlovákiában a Deáki Árpád-kori templomban. Önálló hangversenyt ad. Vasárnap karácsonyi koncerten lép fel.
1999-12-07Fesztiválkórus a ViadanaElső minősítő hangversenyén, szombaton érte el ezt a minősítést a kórus. Kép az 1. oldalon is.
1999-11-30Viadana kórus: a felnőttkor: Minősítő koncertre készülnek aA Viadana Kamarakórus 1997. novemberében alakult, a gimnázium keretein belül. 1999.szeptembertől a Bartók Kamaraszínház együtteseként működik.
1999-09-07Bartók: "kérdéses" évad: Nem tudni, mikor kezdődik a dunaújvNem tudni mikor kezdődik a Bartók felújítása. Ösztől szünetel a nagy színházterem, a kiállítássorozat, a Bartók Music Club. E hónaptól új társulata az intézménynek a Viadana Kamarakórus.
1999-07-09"Ez egyben misszió is..." A palotajátékokon énekel a dunaújvA gimn. kamarakórusának, a Viadanának az idei fellépéseiről.
1999-05-26Talán ők lesznek a jövő ünnepelt művészei?(2.)A diáknapokon díjat nyert dújv-iakkal interjú, kép: Sebek Zoltán (Dunaferr), Viadana (Széchenyi), Ivády Anita (Bánki), Rosti isk. színjátszzói: "KÁ négyzet".
1998-06-12Viadona: díjak után meghívásMég nincs egy éve, hogy megalakult a gimn. Viadana Kamarakórusa. Díjaik: Fejér Megyei Diáknapokon arany minősítés, különdíj, a "Helikon ünnepségeken" kategóriadíj. A hét végén fellépnek Révfülöpön a Nemzetközi Ötvösnapokon. Bemutatkozik a tagjaikból alakult kamarazenekar is.
Viadana KamarakórusA kórus honlapja.
Jubileumi koncert10 éves a Viadana Kamarakórus Programfüzet A közreműködők rövid szakmai életrajza
Pro Cultura Intercisae díjA díjat 2007. január 22-én Prosek Zoltán, ifj. Koffán Károly, Rohonczi István és a Viadana Kamarakórus kapta. A díjazottak méltatása.
Kép a Viadana KamarakórusrólVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.