József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Ziegler Diána

40 db találat
Dátum downCímLeírás
2021-10-01A korosztályos válogatott ellen nyertek a lányokMár gőzerővel készül a következő szezonra a DFVE – jelenleg ez a nevük újra – női vízilabda-együttese, ennek részeként szeptember 30-án az U20-as világbajnokságra készülő juniorválogatottal játszottak hivatalos edzőmérkőzést. A távozó és az új játékosokról.
2019-05-21Ziegler Diána: már a medencén innenKét aktuális szezon között is bőven akad hír a csapatsportágak terén. Nincs ez másként női vízilabdacsapatunknál, ahol már formálódik a következő idény kerete. E kollektívának pedig már nem lesz tagja az utóbbi évek egyik meghatározó játékosa, Ziegler Diána, aki a vízilabdától továbbra sem szakad el, de a jövőben már inkább a civil életre koncentrál majd.
2018-11-02Görög túra után, Szeged előttÉppen hogy hazatért a görögországi edzőtáborból a DUE Maarks Gra­phics vízilabdacsapata, amelynek november 2-án este már Szegeden lesz jelenése, ahol bajnoki mérkőzést vívnak a házigazdákkal.
2018-05-10Élni akarnak az utolsó eséllyel. Egyáltalán nem adták még fel a döntőt vizilabdázóinkA női vízilabda-bajnokság aranypárharcának harmadik összecsapását rendezik május 10-én Budapesten, a Dunaújvárosi Egyetem-­Maarsk Graphics és az UVSE együttese között. Miután az Újpest az első két felvonást behúzta, a vendégek számára az lesz a tét, hogy életben tartsák bajnoki álmaikat, ugyanis a csata három győzelemig tart.
2017-10-11A szövetség köszönötte őket (képaláírás)Október 10-én, kedden este a Magyar Vízilabda Szövetség a Marriott Hotelben ünnepelte a nyári világversenyeken érmet szerzett válogatott csapatokat. Dr. Kemény Dénes elnök többek között a képünkön látható, az Universiadén második helyezett női csapatot is köszöntötte, amelyben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Garaphics nyolc játékosa, illetve a szakmai stábban Mihók Attila is szerepelt. (teljes szöveg)
2017-10-03Garda Krisztina lett az új "csk"Nyolc év, valamint az ezüstéremmel zárult Universiade után elköszönt a DUE-Maarsk csapatától Menczinger Kata, aki Olaszországban folytatja vízilabdás pályafutását. Távozásával a csapatkapitányi poszt is megüresedett, utóda Garda Krisztina lett.
2017-09-29Az érmesek köszöntése. Egész Magyarország büszke rájukÜnnepélyes reggelin köszöntötte az idei 29. Nyári Universiadén érmet nyert sportolókat dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Magyar Tudományos Akadémián szeptember 28-án, csütörtökön.
2017-08-30Boldog ezüstérmesek. Nincs ok szomorkodásraMeglepetésre készült, ám végül nem tudta borítani a papírformát a magyar női vízilabda-válogatott a tajvani Universiade döntőjében, a több friss világbajnokkal felálló, a tornán veretlenül végigmenetelő Egyesült Államok augusztus 29-én, kedden magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.
2017-08-29Az aranyéremért játszanak. A kitűzött érem megvan, már csak a színe kérdésAz Egyesült Államok csapata ellen vívja auguszus 29-én, kedden az Universiade vízilabdatornájának döntőjét a magyar női vízilabda-válogatott.
2017-08-28Döntőben a magyar lányok!Pazar hét végén van túl az Universiadén szereplő magyar női válogatott. Augusztus 26-án a franciákat, augusztus 27-én az oroszokat verték meg. Augusztus 29-én az aranyért játszanak.
2017-08-26Továbbjutás csoportmásodikkéntÚj-Zéland válogatottját simán verte utolsó csoportmeccsén a magyar női vízilabda-válogatott. Folytatás a negyeddöntőben.
2017-08-25A második vereségA nyári Universiade női pólótornájának csoportkörében augusztus 24-én reggel elszenvedte második vereségét a magyar válogatott, amely szoros, végletekig kiélezett mérkőzésen maradt alul az oroszok ellen.
2017-08-23Ismét Kanada volt a jobbA vizes világbajnokság után ismét Kanada válogatottja jelentett megoldhatatlan feladatot a magyar női válogatottnak az
2017-08-21Edzésnek talán jóMásodik találkozóján augusztus 20-án is fölényes győzelmet aratott a nyolc dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott az Universiadén.
2017-08-19Magabiztos siker után jöhet a jó folytatásAugusztus 18-án, pénteken a Japán elleni győzelemmel kezdte meg szereplését a nyári Universiadén a nyolc dunaújvárosi játékossal felálló női vízilabda-válogatott. A kezdés kiváló, bízunk a jó folytatásban
2017-08-15Már utaznak tovább TajvanraA magyar női Universiade vízilabda-válogatott augusztus 18-án, pénteken kezdi meg szereplését a világ második legnagyobb sporteseményén, az Universiadén jelentős dunaújvárosi dominanciával.
2017-08-10Kínában készül már a válogatottA vizes világbajnokság árnyékában készült idehaza az olimpia utáni legnagyobb sporteseményre, az Universiadéra a magyar női vízilabda-válogatott, amely hat dunaújvárosi játékossal utazott el Kínába, ahol tovább folytatódik a gyakorlás. Itt csatlakozik hozzájuk Bíró Attila szövetségi kapitány, valamint a vb-n szerepelt Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya.
2017-07-10Fölényes siker Dunaújvárosban Dél-Afrika ellenAz Universiadéra készülő női vízilabda-válogatott dunaújvárosi edzőtábora során edzőmérkőzéseket is játszik a vizes vb előtti utolsó napokat szintén nálunk töltő válogatottak ellen.
2017-07-04Itt gyakorol a válogatott. Dunaújvárosban kezdték el a felkészülést az UniversiadéraJúlius 3-án, hétfőn a Fabó Éva Sportuszodában kezdte meg felkészülését a magyar női Universiade vízilabda-válogatott. Az újvárosi játékosok közül Menczinger Kata, Garda Krisztina és Somhegyi Noémi - aki ősztől Egerben pólózik - került át Mihók Attilához. Rajtuk kívül Kiss Alexandra, valamint Horváth Brigitta és Ziegler Diána képviseli a DUE-Maarsk színeit.
2017-04-22Ma lezárnák a harmadik helyért folytatott csatátA női vízilabda-bajnokság harmadik helyéért vívott párharc második összecsapását április 22-én, szombaton 17 órától játssza a Szeged otthonában a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttese. Mivel az elsőt a vendégek nyerték, ezért egy lépésre vannak a bronzéremtől.
2017-04-15A bronzért játszanakA dunaújvárosi és az újpesti gárda is egyaránt gyógyírként tekinthetett a női LEN Kupa négyes döntőjére, hiszen az egyetemisták a bajnokságban, amíg a fővárosiak a legrangosabb európai kupasorozatban könyvelhettek el csalódást keltő vereségeket.
2017-02-17Az Újpest kevesebbet hibázottÉrthetően a fővárosi csapat képviselői nyilatkoztak elégedettebben a DUE-Maarsk - UVSE február 15-i, szerdai pólórangadó után.
2015-07-13Hatodik helyen végeztekHatodik helyen végzett július 11-én amagyar női vízilabda-válogatott a dél-koreai Universiadén. A csapatnak három dunaújvárosi tagja volt: Ziegler Diána (kép), Vályi Fanny, Polák Zsófia.
2015-07-06Két vereséggel nyitottakA Kvangdzsuban megrendezett Universiaden a női vízilabda-válogatott tagjaként játszik Ziegler Diána (kép) és Vályi Fanny. Ziegler Diána nyilatkozata.
2015-07-04Az elnök tíz-tizenkét érmet várJúlius 3-án megkezdődött 28. Nyári Universiade a dél-koreai Gwangjuban. A héten több turnusban 117 magyar sportoló indult a nyár egyik legnagyobb világversenyére, közte több dunaújvárosi. A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület tagjai közül: Polák Zsófia, Vályi Fanny, Ziegler Diána.
2015-06-23Dél-Koreában játszhatnakLetették fogadalmukat a július 3-án kezdődő XXVIII. Nyári Universiadéra induló, közel 170 fős magyar csapat sportolói. Köztük volt a Dunaújvárosi Főiskola két vízilabdázója: Ziegler Diána (kép), Vályi Fanny.
2013-11-28Gólparádéval búcsúztatták az évetA Honvéd Polo együttesét fogadta szerdán este a Fabó Éva Sportuszodában a Dunaújvárosi Főiskola gárdája. Az év utolsó bajnokiján fölényes hazai siker született.
2013-08-16Hétfőn kezdődik a világbajnokságA görögországi világbajnokságon öt dunaújvárosi vízilabdázó is a magyar csapat tagja lesz: Gurisatti Gréta, Miskolczi Kitti, Horváth Brigitta, Polák Zsófia, Ziegler Diána.
2013-07-29Tornagyőzelem hazai pályánDunaújváros Kupa néven négycsapatos nemzetközi tornát rendeztek - július25-27. - a Fabó Éva Sportuszodában. Az első helyet a magyar U20-as válogatott szerezte meg. A csapat dunaújvárosi tagjai: Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Polák Zsófia, Ziegler Diána. A szövetségi edző Mihók Attila.
2013-06-17Készülnek a vébéreAugusztusban Görögországban rendezik az U20-as női vízilabda világbajnokságot. Öt dunaújvárosi játékost hívott be a szövetségi kapitány: Horváth Brigitta, Polák Zsófia, Ziegler Diána, Gurisatti Gréta, Miskolczi Kitti.
2013-02-14Hatan a válogatottbanA Héraklész női utánpótlás vízilabda-válogatottba hat sportolót választott ki a keretbe Mihók Attila, a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesületből: Polák Zsófia, Hajor Orsolya, Ziegler Diána, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Sinka Gréta.
2012-12-10Ezüstös pólóslányokMihók Attila vezette U18-as női vízilabda válogatott ezüstérmet nyert az ausztráliai vízilabda junior világbajnokságon. A dunaújvárosi játékosok Ziegler Diána, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Hajor Orsolya.
2012-12-01Aranyra hajtanakNégy DF-Mex Motors vízilabdázó (Gurisatti Gréta, Hajor Orsolya, Horváth Brigitta, Ziegler Diána), valamint a válogatott edzője, Mihók Attila révén a medencében és a parton is több dunaújvárosi erősíti a női junior válogatottat a világbajnokságon. Kép a csapatról.
2012-11-13Négy újvárosi utazikNégy dunaújvárosi játékossal - Gurisatti Gréta (kép), Hajor Orsolya, Horváth Brigitta, Ziegler Diána - szerepel a decemberi női ifi vízilabda világbajnokságon a magyar válogatott. A kispadon pedig ott lesz a DF-Mex Motors edzője, Mihók Attila is.
2012-09-19A Mihók-csapat ezüstje"Mihók Attila vezetőedző kormányzásával és négy dunaújvárosi játékos hathatós közreműködésével ezüstérmes lett a magyar korosztályos női vízipóló csapat a cseljabinszki Európa- bajnokságon." Dunaújvárosi játékosok: Ziegler Diána, Polák Zsófia, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta. Beszélgetés Mihók Attilával.
2012-09-17Európa-bajnoki ezüstérmesekA junior vízilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar női válogatott. ezüstérmet nyert. A válogatott tagjai között négy dunaújvárosi, a DF-MEX Motors egyesület sportolói is szerepeltek: Ziegler Diána (kép), Gurisatti Gréta, Polák Zsófia, Horváth Brigitta.
2012-09-04Négy újvárosi mehet az Eb-reA DF-Mex-Motors vízilabdázói közül Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Polák Zsófia és Ziegler Diána vehet részt a junior, U19-es Európa-bajnokságon.
2012-05-14Világligán szerepeltekBronzérmet nyert a Világliga selejtezőn a magyar női vízilabda-válogatott. A dunaújvárosi csapatból: Menczinger Kata, Kasó Orsolya, Poszkoli Rita, Hajor Orsolya, Ziegler Diána, Polák Zsófia, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta.
2011-08-30Ezüstös lányokAz U17-es lány vízilabda-válogatott a spanyolországi Európa-bajnokságon a második helyen végzett. A keretben három dunaújvárosi, Gurisatti Gréta, Hajor Orsolya és a csapatkapitányi tisztséget viselő Ziegler Diána szerepelt.
2010-02-27Ösztöndíj tehetségeseknekA Dunaújvárosi Városi Sportiskola vízilabdázója, Ziegler Diána a Vodafone ösztöndíjában részesült, amelyet Kemény Dénes szövetségi kapitánytól vehetett át.