József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | adat (statisztika)

3384 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2019-08-00Bölcsődésnek is lenni jó!Varga Anna Éva, a Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros vezetője nyilatkozik a helyi bölcsődék helyzetéről 2019 őszén.
2019-07-26Nőtt a diákok száma a DUE-n. Minden leendő hallgatót megszólítanak - ez beváltTöbb mint 112 ezer jelentkező közül 78 900-at vettek föl a felsőoktatásba, ez háromezerrel több mint egy évvel ezelőtt. A Dunaújvárosi Egyetem is növekedést mutat, tizenhárom százalékkal nőt az egy évvel ezelőttihez képest a felvett tanulók száma.
2019-06-00Küldöttközgyűlés a GyöngyháználBeszámoló a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2019. május 27-én megtartott éves rendes küldöttközgyűléséről. A közgyűlésen a küldöttek elfogadták az 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolókat, valamint a különböző pénzügyi jelentéseket
2019-06-00Beszámoló az "ÖSSZEFOGÁS" Alapítvány 2018. évi tevékenységérőlA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által közérdekű célra létrehozott és 1992 óta folyamatosan működő alapítvány 2018-es költségvetése, tevékenységei.
2019-05-00A bölcsőde is gyerekre szabottVarga Anna Éva, a Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros vezetője nyilatkozik a helyi bölcsődék működéséről, céljairól.
2019-05-00Jutalmazási rendszer a munkabalesetek csökkentése érdekében. Önmagunkra és egymásra is odafigyelve dolgozniAz ISD Dunaferr Zrt. 2019. május 1-től 2019. december 31-ig olyan kombinált, háromszintű munkavédelmi jutalmazási rendszert vezetett be, amely magába foglalja a munkavállalók, a művek és az üzemek, valamint a vezetők ösztönzését is. Nyilatkozik Móróné dr. Zupkó Tímea munka- és egészségvédelmi főosztályvezető.
2019-05-00Veszélyben az uniós acélipari szektor. Hiányos intézkedések, kedvezőtlen piaci helyzetÖsszefoglaló az Európai Acél Szövetség (EUROFER) 2019. május 16-án kiadott közleményéből, amelyben az európai acélipar válság lehetőségét vázolják fel. Evgeny Tankhilevich cégvezető levele az ISD Dunaferr munkavállalóihoz.
2019-04-00Tisztelt Pénztártagunk! Gyöngyház Önkéntes NyugdíjpénztárIsmertető a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2018. évi, 10 és 15 éves hozamrátáiról. A nyugdíjpénztár új ügyfélfogadási rendje.
2019-04-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Németh Márk, Mészáros Kinga, Varga Alíz, Stenger Orsolya Viktória
2019-03-25Magyarországról látja el teherabronccsal az európai piacot a Hankook"89 milliárd forintból hoz létre újabb gyáregységet Rácalmáson a koreai vállalat, ahol a bővítéssel a munkavállalók száma megközelíti majd a 3500-at."
2019-03-00Fémek képlékeny alakváltozásának mechanizmusa (II.)Dr. Mucsi András (szakértő, ISD Dunaferr Zrt.) tanulmánya a fémek képlékeny alakváltozásának hétköznapi, de korántsem egyszerű jelenségéről.
2019-03-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Szabó Boglárka Alíz, Horváth-Léhner Patrik.
2019-03-00Ismét lezártunk egy félévetKissné Ságodi Gyöngyi a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatóhelyettesének beszámolója a 2018/2019-es tanév első félévének mérlegéről
2019-02-25Önkéntes felmérés zajlik a városbanA Központi Statisztikai Hivatal Dunaújvárosban engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre a munkaerő-felmérés és kiegészítő felvételei és a lakosság utazási szokásai témakörökben.
2019-02-08Influenza: járványos!Fejér megye területén 3823 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az influenza-figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint, 2019. január 28 – február 3. között (2019. 5. hetében). Ez 3,6 %-kal több az előző hetinél.
2019-02-08Kihirdették a keresztféléves felvételi eredményeitA keresztféléves felvételi eljárás eredménye alapján a Dunaújvárosi Egyetemre jelentkezett hallgatók száma ismét növekedett.
2019-02-00Az ISD Dunaferr Zrt. kiemelkedő teljesítményt produkált 2018-ban. Termelési és kiszállításAz ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 2018-os termelési és kiszállítási teljesítményének bemutatása.
2019-02-00Munka- és tűzvédelmi tanácskozás. Beszámoltak a tavalyi évrőlA 2018. évet értékelő munka- és tűzvédelmi tanácskozást tartottak 2019. január 30-án az ISD Dunaferr Zrt.-nél. Kljucskin Szergej biztonsági és védelmi igazgató rövid bevezetőjét követően Móróné dr. Zupkó Tímea munka- és egészségvédelmi főosztályvezető adott átfogó tájékoztatást a tavalyi év munkavédelmi helyzetképéről. A tűzvédelmi helyzetről Stossek Tamás megbízott katasztrófavédelmi osztályvezető számolt be.
2019-01-31Jól keresnek, akik a DUE-n diplomáztakAz eduline.hu weboldal nemrégiben diplomás pályakövetési eredményeket tett közzé, mely szerint a 2017-ben a Dunaújvárosi Egyetemen végzett, műszaki területen dolgozók keresete negyedével meghaladja az átlagot.
2019-01-11Jelentős növekedés a város cégeinél a 2017-es adatok elemzése, értékelése alapjánA múlt év végén elkészült a Mediaworks TOP 100+400 2018 – Fejér megye gazdasági értéktára című kiadványa, ennek Dunaújvárosra és közvetlen térségére jellemző adatait elemeztük.
2019-01-08A mesebirodalom őrzője. Születésnapot ünnepel idén a Munkásművelődési KözpontMunkás, de eredményes esztendőn van túl a Munkásművelődési Központ gárdája. Kováts Rózsa igazgató értékelt.
2019-01-07Sokan választanak most ómagyar nevetAmi a császármetszéseket illeti, a kórház eredményei kiemelkedőek. Dr. Bazsa Sándor PhD osztályvezető főorvos elmondása szerint ugyanis országosan is jónak számító császármetszési arány nálunk mindössze 30,6 százalékos volt tavaly. Ezek mindegyike szakmailag indokoltan történt. Az osztály tavaly egy pályázat során elnyerte a „családbarát osztály” címet, e mellett számos pozitív visszajelzés érkezik a kismamáktól is.
2019-01-04Van ok a büszkeségre. Új homlokzati fal, sikeres rendezvényekTartalmas, eredményes évet zárt 2018-ban a József Attila Könyvtár. Új homlokzatot kapott és két rendezvény kapcsán érezhettük úgy, hogy talán többen már be sem férnének a könyvtárba. Tóth Éva intézményvezetőt (kép) faggattuk a múlt esztendőről és idei terveiről.
2019-01-00Gyorsítósávban a DUNAFERR. Beruházások több mint 10 milliárd forint értékben2018 utolsó napjaiban tette közzé 2017-es mérlegét az ISD Dunaferr Zrt. A cég mérleg szerinti nyeresége 2017-ben 18 milliárd forint volt, a vállalat 10 milliárd forint értékben valósított meg beruházásokat.
2018-12-00Kézzelfogható közelségben a klímaváltozás. Add már, Uram, az esőt!Tanulmány a Duna alacsony vízállásának hatásáról a Paksi Atomerőműre és az ISD Dunaferr Zrt.-re.
2018-12-00GDPR: fél év, sokasodó ügyekA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara ismertetője az Európai Uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) bevezetése óta (2018. május) eltelt időszakról.
2018-12-00Véradóbarát munkahely az ISD Dunaferr. Sokan segítenek rendszeresenAz ISD Dunaferr Zrt. 2018. november végén elnyerte a Véradóbarát Munkahely kitüntetést a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségétől. Nyilatkozik Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Fejér megyei szervezetének dunaújvárosi területi vezetője.
2018-11-23A tanulószerződések száma a városban nem csökkentOrszágos tendencia, hogy évről évre csökkennek a tanulói létszámok a szakképzési évfolyamokon. Dunaújvárosban nem jelentkezett számottevő változás a nyilvántartott tanulószerződések számában.
2018-10-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Ragacs-Abinéri Csongor, Ragacs-Abinéri Dusán, Brodmann Botond, Brúzsa Eszter Viktória
2018-09-21Nyári szakmai gyakorlat2018 nyarán 56 szervezetnél 121 diák végzett kötelező szakmai gyakorlatot
2018-09-07Dunaújvárosi ingatlanpiaci körképAz ingatlannet.hu tájékoztatója a dunaújvárosi lakások árának 2018-as alakulásáról, gazdasági helyzetről.
2018-09-00Népszerűek a műszaki szakokPótfelvételi eljárás keretében 38 %-kal többen nyertek felvételt a Dunaújvárosi Egyetemre, mint az előző évben. Továbbra is a műszaki terület a legnépszerűbb a leendő hallgatók körében. Jelentős mértékben nőtt a külföldi hallgatók létszáma is. Nyilatkozik dr. András István rektor, dr. Rajcsányi-Molnár Mónika oktatási és általános rektorhelyettes és Cserna Gábor polgármester.
2018-09-00Volt egyszer egy martinacélmű...1992-ben állították le az ISD Dunaferr martin-kemencéjét. Józsa Róbert technológiai főosztályvezető készített képeket 2018-ban a bezárt martin-csarnokban.
2018-09-00Extrém alacsony vízállás volt a kikötőben. Összehangolt munkával túljutottak a nehézségeken2018 nyarán rendkívül alacsony volt a Duna vízállása, ez problémákat okozott az ISD Portolan Kft. szakemberei számára. Nyilatkozik Szabó Gyula, a kikötő igazgatója.
2018-09-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Buda Alisa, Ördög Borbála Jolán, Erdélyi Nadin, Erdélyi Noel és Csekő Levente Ádám
2018-08-00Torokzáró berendezést cserélnek az I. számú kohón. "Rutinmunka" kihívásokkalAz ISD Dunaferr nagyolvasztót lefedő torokzáró berendezés a hő és más fizikai kitettségek miatt időről időre elhasználódik. Tapasztalatok szerint a cseréje háromévenként esedékes, így jó eséllyel nem sok olyan esztendő van, amikor ne kerülne sorra valamelyik kohón a fókuszált szervezést igénylő munka. 2018-ban az i. számú nagyolvasztón van a sor. Nyilatkozik Mérges László gépészeti üzemvezető.
2018-08-00Fontos a szabályok betartása, a körültekintő munkavégzés. Munkavédelmi tanácskozásA 2018. év első féléves időszakát értékelő munka- és tűzvédelmi tanácskozást tartottak július 31-én az ISD DUNAFERR-nél. Az összegzésből kiderült, hogy kis mértékben, de növekedett a sérülések és munkabalesetek száma az előző időszakhoz képest, viszont csökkent a betegség miatt kiesett munkanapok száma.
2018-08-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Lisztmajer Kornél, Szeitz Noémi Éva és Sápi Zsófia Katalin
2018-07-26A politika vasmarka. A Dunaferr és az oroszokIsmertető az ISD Dunaferr társaságcsoport helyzetéről 2018-ban. A cikk szerint erős a gyanú, hogy az orosz tulajdonosok nem gazdasági, hanem politikai okok miatt nem adják el a cégcsoportot.
2018-06-00Beszámoló az "ÖSSZEFOGÁS" Alapítvány 2017. évi tevékenységérőlA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által közérdekű célra létrehozott és 1992 óta folyamatosan működő alapítvány 2017-es költségvetése, tevékenységei.
2018-06-00Bemutatkozik az ISD Kokszoló Kft.Az ISD Kokszoló Kft. fő feladata az ISD Dunaferr Zrt. két nyersvaskohójának ellátása egyenletesen jó minőségű kohókosszal. Két kokszolóblokk és az ezeket kiszolgáló szénelőkészítő, kokszosztályozó és gáztisztító egységek a gyár technológiájának fő egységei.
2018-06-00Melegen hengerelt szalagok szelvényalakjának javításaIllés Péter és Witt Csaba, az ISD Dunaferr szakembereinek tanulmánya bemutatja a hideghengerelési célú melegen hengerelt szalagok szelvényalakjának javítására végzett kísérletek eredményeinek bemutatása volt.
2018-06-00Küldöttközgyűlést tartott a Gyöngyház2018. május 24-én tartotta meg évi rendes közgyűlését a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár. A közgyűlésen a küldöttek elfogadták az Igazgatótanács, az Ellenőrző Bizottság, valamint a Pénztár 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolókat, valamint a különböző pénzügyi jelentéseket.
2018-06-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Somogyi Réka, Rajnai Dominik, Tóth Viktor, Égető Márton
2018-05-17Sikeres akció voltAz Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva május 14-én reggel 6 órától 24 órás sebességellenőrzést tartott a rendőrség.
2018-05-00GDPR: szakmai segítséggel2018. május 25-én lép életbe az Eu Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), amely a vállalkozásokat, szervezeteket új jogszabályi elvárások elé állítja a személyes adatok védelmét illetően. A rendeletnek teljességgel megfelelni nem könnyű, ehhez kínál szakértői segítséget a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara és a Profiso Minőségügyi és Mérnöki Iroda együttműködése.
2018-05-00Beszámoló a "Bonita" Közhasznú Alapítvány 2017. évi tevékenységérőlAz ISD Dunaferr Zrt. jogelődje által 1992-ben alapított "Bonita" Közhasznú Alapítvány célja, 2017-es bevételei, kiadásai, valamint az Alapítvány pénzgazdálkodásának bemutatása.
2018-05-00Rácalmás évezredei XIII. Az ideológiát felváltja a szakmaiság (1971-1985)Rácalmás története az 1970-es, 80-as években
2018-05-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgára: Lőrincz Bercel
2018-04-09Voks: magas részvétellel. Kiugróan magas részvételi arányFejér megye 04-es választókerületében összesen 80, azon belül Dunaújvárosban 47 szavazókörben várták a szavazatszámláló bizottságok tagjai a szavazókat április 8-án reggel 6 órától este 7-ig.
2018-04-09Szavazatok, sorok - vidéki körkép. A környező településeken is sokan mentek el voksolni. Hatvan százalék felett, de elmaradva az országos átlagtólJó hangulatban, békésen zajlott a voksolás a város környéki településeken is.
2018-03-00GDPR: drágább lehet a meglepetésAz új európai uniós adatvédelmi rendeletet (General Data Protection Regulation, GDPR), amely egyesíti a 28 tagállam adatvédelmi rendelkezéseit és felülírja a nemzeti jogszabályokat, 2018. május 25-től kell alkalmazni. A téma fontosságára tekintettel a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara a rendeletről már két tájékoztató előadást, fórumot is rendezett.
2018-03-00Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület. Beszámoló az egyesület 2017. évi tevékenységérőlA Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület beszámolója a 2017. évi tevékenységről. Az egyesület 2017-ös költségvetése.
2018-03-00Kedvező 2017. évi hozamokA Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017-es is kedvező hozameredményeket ért el. A tagság megtakarítása 5,59% éves nettó hozammal gyarapodott, ami magasan meghaladta a 2,4%-os inflációt.
2018-03-00Körkörösségre épített üzleti filozófiaBeszélgetés Bencs Attilával, a Hamburger Hungária ügyvezető igazgatójával körkörösségben való gondolkodásról.
2018-02-20Az országos átlag szerint alakult a város népessége a múlt évben. Kilencszáz gyermek született2017 első tizenegy hónapjában a születések száma 1,5 százalékkal elmaradt a 2016 azonos időszakitól, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt – 4,1 százalékkal meghaladta azt, tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal.
2018-02-00A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola hírei. Ismét lezártunk egy félévet. Németh Kitti. Cuczor Zsolt- Rövid értékelés a 2017/2018-as tanév első félévéről - Bemutatkozik Németh Kitti tanító - Bemutatkozik Cuczor Zsolt tanító
2018-02-00Értékelt a polgármesterCserna Gábor polgármester értékelése a 2017-es esztendőről.
2018-02-00Az ISD DUNAFERR Zrt. teljesítménye 2017-ben. Termelés és kiszállításAz ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 2017-os termelési és kiszállítási teljesítményének bemutatása.
2018-02-00Munka- és tűzvédelmi tanácskozás. Csökkent a sérülések és a táppénzes napok száma isAz ISD DUNAFERR Zrt.-nél 2018. január 31-én tartották meg a tavalyi évet értékelő munka- és tűzvédelmi tanácskozást. A Serhiy Klyuchkin biztonsági és védelmi igazgató vezetésével lezajlott eseményen elhangzott többek között, hogy a közös cél változatlan: csökkenteni kell a balesetek számát és növelni a dolgozók egészség- és életbiztonságát a vállalatnál.
2018-02-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgára: Soltész Boglárka
2018-01-27Divat házasságot kötni. Egyre több pár mondja ki a boldogító igentEgyre több pár mondja ki a boldogító igent. Az országos tendenciát követve Dunaújvárosban is évről évre nő a házasságkötések száma. Egyszóval: szeretnek az emberek házasodni. Eme örömteli információ kapcsán kérdeztük Bíró Edit (kép) anyakönyvvezetőt.
2018-01-17Dunaújváros és környéke is az élenNem csupán városok, de több Fejér megyei falu esetében is kiemelkedően magas az átlagos vásárlóerő. Kiugróan magas összeggel találkozunk Dunaújváros és a vonzáskörzetéhez tartozó települések esetében is.
2018-01-15Ebösszeírás a városban. Ebösszeírás: kötelező, ingyenes és már sokféleképpen leadható!Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény alapján, 2017. szeptember elsejétől tart az ebösszeírás. A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosai, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonosának és tulajdonának védelme, ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.
2018-01-10Tankerületi évértékelő. Évértékelőt tartottak a tankerületbenÉvértékelő beszélgetésre hívta a sajtó munkatársait a Dunaújvárosi Tankerületi Központ január 9-én a Széchenyi gimnáziumba.
2018-01-08Bedőlhet a Dunaferr, őrizetben az állítólagos orosz tulajdonosIsmertető az ISD Dunaferr helyzetéről. Fél év késéssel, a napokban tette közzé az orosz érdekeltségű Dunaferr központi cége a 2016-os mérlegét. A veszteség csökkent az előző évihez képest – 33 milliárd forintról 14,5 milliárdra – a saját tőke azonban mínusz 43,6 milliárd forintot tett ki. A kötelezettségállomány pedig 264 milliárd forintos volt.
2018-01-00Nagyot hajráztunk decemberben: elértük a 2017-es bónuszcélt! T. É. T. Teljesítmény Értékelő Tábla2017-ben az ISD Dunaferr társaságai elérték mind a mennyiségi, mind a minőségi célokat, amelyeket a Teljesítmény Értékelő Táblában határoztak meg, ezért a bónuszok kifizetésre kerülnek.
2018-01-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Hári Mirella, Bali-Bartal Hunor, Csepreghy Léna, Csepreghy Lujza, Füsti Bianka
2018-01-00Munkahengerek megfelelő alapdomborításának biztosítása az ISD Dunaferr Zrt. MeleghengerművébenA megfelelő szelvényalakú és síkfekvésű melegen hengerelt szalag hengerlésének egyik lényeges feltétele a munkahengerek alapdomborítása. A munkahengerek felületét minden beépítés előtt meg kell köszörülni, ezzel biztosítva a megfelelő felületi keménységet, felületminőséget, sérülésmentességet és alapdomborítást. Az alapdomborítás a henger köszörüléssel előállított alakja, profilja.
2017-12-00Elektrotechnikai acélszalagok mágneses tulajdonságainak szövetszerkezet-függéseDr. Mucsi András, az ISD Dunaferr Zrt. szakértőjének tanulmánya.
2017-12-00Vizsgálatok az alapdomborítás kialakításáhozIllés Péter, az ISD Dunaferr Meleghengerművének technológiai osztályvezetőjének és Kemeléné Halasi Mónika, az ISD Dunaferr Meleghengerművének technológus mérnökének tanulmánya.
2017-12-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Kerek Brúnó és Szita Buda
2017-11-30Az arany emberPortré a Franciaországban letartóztatott Szulejman Kerimovról. Elképzelhető, hogy az orosz milliárdos az ISD Dunaferr tulajdonosa.
2017-11-00Rácalmás évezredei VII. Szemelvények iskolánk múltjábólNémeth Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának hetedik része az 1867-től 1919-ig terjedő időszakról
2017-11-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Jankovics Nimród, Pusztai Izabella és Rapcsák Ádám
2017-11-00A 10 éves kampányidőre tervezett II. sz. kohó 15 éves működésének értékelése az ISD DunaferrnélAz ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének II. kohóját 2001-ben építették át, s 5253 napig (14,38 év) üzemelt. Ez idő alatt 9 248 446,5 tonna nyersvasat termelt. A cikk bemutatja, hogy lett a tervezett 10 évből több mint 14 év, és milyen eredményeket értek el az üzemeltetők.
2017-10-00"Népünk büszkesége" 66 éveKronászt Margit tanulmánya a 66 éves Dunaújváros történetéről.
2017-10-00Építőipari szimpózium: információcsere és együttműködés. MVAE: Megújulás jöhet a magyar acéliparban2017. szeptember 21-én rendezte meg építőipari szimpóziumát Budapesten a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés. A tavaszi, gépjárműiparral foglalkozó rendezvényt követően a cél ismét az volt, hogy elősegítsék a hazai acélgyártók, a legnagyobb acélfelhasználó piaci szereplők, valamint a kormányzati szervek együttműködését.
2017-10-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Tiringer Hanga és Szántó Dávid
2017-09-26Az acél az építőipari szektor vezető alapanyagaA múlt héten került sor a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) építőipar szimpóziumára, amely hatékony fóruma volt a hazai acélgyártók, a legnagyobb acélfelhasználó ipari szereplők, valamint a kormányzat találkozásának..
2017-09-00Szépség és funkcionalitásBeszélgetés Horváth Adriánnal, a FŐMTERV Zrt. szerkezettervezési igazgatójával a tíz éve átadott Pentele hídról.
2017-09-00Acélipari tendenciák, várható kilátások, kihívásokDr. Móger Róbert tanulmánya áttekinti a legfontosabb acélipari trendeket, és összegzi az EU acéliparára váró kihívásokat.
2017-09-00Gondolatok egy ígéretes lágymágneses anyagrólDr. Szabó Attila, a Dunaújvárosi Egyetem tanszékvezetője ismerteti az elektromos gépjárművek motorhatásfokának növeléséhez lehetőséget nyújtó anyagokat: a vas-amorf alapú ötvözeteket.
2017-09-00Kölcsönösen előnyös együttműködésIsmertető az amerikai tulajdonú BorgWarner járműalkatrész-gyártó cég és az Isd Dunaferr Zrt. együttműködéséről.
2017-08-03Nőtt a jelentkezők száma (kishír)Több mint negyedével nőtt a Dunaújvárosi Egyetemre jelentkezők száma az idei tanévben a nappali szakokon. (nem teljes szöveg)
2017-08-00Stagnáló mutatószámok. Munkavédelmi tanácskozásA 2017. év első féléves időszakát értékelő munka- és tűzvédelmi tanácskozást tartottak július 27-én az ISD Dunaferrnél. A teljes munkabaleseti frekvencia, vagyis az egymillió munkaórára jutó balesetek száma 9,8-es értéken alakult a vizsgált időszakban, jóval magasabban a 6,5-es célértéknél. Az ipari baleseti frekvencia tekintetében sikerült realizálni a tervben szereplő 5,0 értéket. Az első félév során 161 bejelentett sérülésből 33 esetben lett munkanap-kieséssel járó munkabaleset.
2017-08-00A költségvetéstől a VasasnapigBeszélgetés dr. Galambos Dénessel, Fejér megye 4. számú választókörzetének országgyűlési képviselőjével a körzet településinek fejlesztéseiről, rendezvényeiről és a képviselői munkáról.
2017-08-00Népszerű az egyetemünk428 új hallgató kezdi meg tanulmányait 2017 szeptemberében a Dunaújvárosi Egyetemen. Nyilatkozik dr. András István rektor.
2017-08-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Babai Kevin Sándor, Novoth Laurent, Kazi Máté, Hudák Lili Norina, Barsch Zalán
2017-07-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Farkas Máté, Pardi Mátyás, Pardi Emma, Csiák Noémi, Nagy Blanka Lilla
2017-06-19Színház: értékelt a Bizalom. Szeptemberben indul a "Szolgálat évada"Évadzáró társulati ülésen búcsúztatta a 2016/2017-es kőszínházi szezont a Bartók vezetése. A Bizalom évada után jön a Szolgálaté.
2017-06-00Küldöttközgyűlés a GyöngyháználBeszámoló a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017. május 18-án tartott éves rendes közgyűléséről.
2017-06-00Beszámoló az "ÖSSZEFOGÁS" Alapítvány 2016. évi tevékenységérőlA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által közérdekű célra létrehozott és 1992 óta folyamatosan működő alapítvány 2016-os költségvetése, tevékenységei.
2017-06-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Veres-Kurucz Benett, Tóth Elizabet, Farkas Martin László
2017-05-19Élményfürdő és játszótér. Három elektromos töltőállomást építenekElőkészítik az élményfürdő fejlesztési tervét, három elektromos töltőállomást építenek a városban. Kinevezések: Mórocz Erika helyett egy évre Kiss Andrást bízták meg a Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai nonprofit Kft. vezetésével. 363 gyerek felvételét kérték az óvoda 13 tagintézményébe.
2017-05-00Öregember nem vénemberBeszélgetés Majorné Angyal Erzsébettel, a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetőjével a DUNA-MUNKA-TOP helyzetelemző programról.
2017-05-00Babavárók...Beszélgetés dr. Bazsa Sándorral, a Szent Pantaleon Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosával a kórházi osztály helyzetéről.
2017-05-00Az a boldogító igenIsmertető a dunaújvárosi esküvőkről, lakodalmakról. Nyilatkozik Kiss Zsuzsanna anyakönyvvezető; Csikós Gábor, a Kiskohász Vendéglő vezetője; Palkovics Katalin, az Ibolya Virágszalon egyik tulajdonosa; Tolnay Virág, a Roxy menyasszonyi ruhakölcsönző tulajdonosa és Egei Március, a Klub Hotel vezetője.
2017-05-00Munka- és tűzvédelmi helyzet az I. negyedévbenAz ISD Dunaferr Zrt. 2017. első negyedévének helyzetértékelése munkavédelmi szempontból. A teljes munkabaleseti frekvencia, vagyis az egymillió munkaórára jutó balesetek száma a kitűzött 6,5-es célértéknél sokkal kedvezőtlenebb, 10,4-es értéket mutatott ebben az időszakban.
2017-05-00Beszámoló a "Bonita" Közhasznú Alapítvány 2016. évi munkájárólAz ISD Dunaferr Zrt. jogelődje által 1992-ben alapított "Bonita" Közhasznú Alapítvány célja, 2016-os bevételei, kiadásai, valamint az Alapítvány pénzgazdálkodásának bemutatása.
2017-05-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgára: Kohl Véda
2017-05-00Dzsudzsák után Dunaferr?Helyzetjelentés az ISD Dunaferr Zrt.-ről 2017 év elején. A cégcsoportot az orosz milliárdos, Szulejman Kerimov mentheti meg, 55 milliárd forintos tőkeinjekcióval.
2017-04-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Komáromi Áron, Lőkös Anna, Molnár Zente
2017-04-00Ha kell egy jó könyv! A nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár híreiA nagyvenyimi könyvtár statisztikája, kiállítás, könyvtárlátogatás.
2017-04-00ISD Dunaferr: tőke fel, tőke le (kishír)21 milliárd forintos alaptőke-leszállításról döntött az ISD Dunaferr Vasmű Zrt.: a cég 27,216 milliárd forintos alaptőkéjét 6,04 milliárdra csökkentették. A lépést jogszabályi kötelezettséggel indokolta a társaság, amely 2014-es mérlege alapján több mint 20 milliárd forintos tőkepótlásra szorult. A leszállítás után a közgyűlés újra, 27,058 milliárd forintra felemelte az alaptőkét. A Világgazdaság oroszországi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a tőkerendezés a vasmű tulajdonosváltását, a dagesztáni születésű Szulejman Kerimov orosz milliárdos érdekkörébe kerülését vezeti fel. (teljes szöveg)
2017-03-30Fedett hellyel bővül a piacNégyszáz asztallal működik a DVG Zrt. üzemeltetésében lévő dunaújvárosi piac.Nyolcvan őstermelő és közel negyven vállalkozó veszi igénybe a piac nyújtotta lehetőségeket, de a napijegyesek is folyamatosan kínálják portékáikat.
2017-03-17Kevesebb influenzásAz elmúlt héthez viszonyítva az orvosnál influenzaszerű tünetekkel megjelent betegek között a fiatal felnőttek és a középkorúak körében nőtt, a gyermekeknél és az időseknél csökkent az arány.
2017-03-02Még tart az influenzaVisszavonulóban van az influenzajárvány, de még érvényben van a látogatási tilalom a kórházakban.
2017-03-00Dunaújváros biztonságban vanIsmertető Dunaújváros közbiztonságáról. A rendőrség munkájáról nyilatkozik Cserna Gábor polgármester. 2016-os bűnözési statisztika városunkban.
2017-03-00Eredményes a városi kórház. Napkollektor, egynapos sebészet, kicserélt ablakok a kórházbanBeszélgetés dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a kórház legújabb pályázati sikereiről: kicserélt ablakok, melegebb víz, korszerűbb és gyorsabb leletkészítés.
2017-03-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgára: Klér Noel
2017-02-24Jók a mutatókCsökkent a regisztrált bűncselekmények száma, és kevesebb lett a lakásbetörések, valamint az autófeltörések száma.
2017-02-00Milyen évünk lesz?Beszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a 2017-es év terveiről.
2017-02-00Munka- és tűzvédelmi tanácskozás. Beszámoló a tavalyi évrőlBeszámoló az ISD Dunaferr Zrt.-ben 2017. január 31-én tartott munka- és tűzvédelmi tanácskozásról, melynek témája a 2016-os év volt. Tavaly a legtöbb baleset a Meleghengerműben történt, őket az Acélmű és a Nagyolvasztómű követi.
2017-02-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmási polgárok: Szalóki Benett Ábel, Marácz Evelin, Wégner Dominik, Szabó Ákos Péter
2017-01-05Mernek nagyot gondolniDunaföldvár polgármestere, Horváth Zsolt volt a Dunaföldvári Kertbarátok Városvédő Egyesülete hagyományos Téli esték előadássorozatának első vendége január 2-án, hétfőn este.
2017-01-00Eredményesen működik a kikötő. Tanulmány készült a továbbfejlesztésreBeszélgetés Szabó Gyulával, a dunaújvárosi kikötő igazgatójával a 2016-os év tapasztalatairól, eredményeiről.
2017-01-00Termelés és kiszállítás 2016-ban. Számok és tényekAz ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 2016-os termelési és kiszállítási teljesítményének bemutatása.
2017-01-00Kis anyakönyvRácalmás legfiatalabb polgárai: Juganár Medárd, Fejős Veronika Mária, Vass Boldizsár, Kovács Kornél
2016-12-09Az ipar és a nagyvállalkozások túlsúlya látszikFontos adatokat lehet megtudni a Dunaújváros gazdaságáról a Pannon Lapok Társasága közelmúltban kiadott Top 100+300 - Fejér megye gazdasági értéktára című kiadványból.
2016-12-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmási polgárok: Witt Zalán, Tiger Szonja, Dubniczky Fanni, Bagóczki Dominik
2016-11-25Jó hírek a munkapiacon. Hirtelen változott a trendTöbb a jó hír, mint a rossz a helyi álláspiacon: válság előtti szinten az álláskeresők száma a városban.
2016-11-00Nem teljesültek az időarányos célok. Munka- és tűzvédelemNem javult a munkabaleseti helyzet az ISD Dunaferr-csoportnál a 2016-os év I-IX. hónapjában. A vizsgált időszakban 247 sérülést regisztráltak a vállalatnál, ebből 57 minősült munkabalesetnek. Az 1 millió munkaórára jutó munkabalesetek száma, azaz a teljes baleseti frekvencia 10,7 értéken alakult.
2016-11-00A többször átkeresztelt városDunaújváros nevének változásai a történelem folyamán: Dunapentele, 1951-től Sztálinváros, 1956 őszétől újra Dunapentele, 1957 januárjától Sztáliváros, végül 1961. november 25-től Dunaújváros.
2016-11-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Babai Amira, Vincze Viktória Réka, Kántor Viktória Eszter, Horváth Anita, Débics Gellért Ákos, Jónás Dávid
2016-10-00Sikerült növelni a működési hatékonyságot. Visszavonták a létszámleépítéstEvgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője és Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár megbeszélést tartott. Ennek keretében megállapodtak, hogy a cég visszavonja tervezett létszámleépítését. A magyar kormány közel félmilliárd forinttal járul hozzá a most meghirdetett programhoz.
2016-10-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgára: Illés Elizabet Zorka
2016-09-02Kétszáz külföldi diák. Ötszáz új hallgató a Dunaújvárosi EgyetemenEgyetemi minőségében először kezd meg egy teljes tanévet a Dunaújvárosi Egyetem.
2016-08-26Hankook-sikerNegyvenkét százalékkal nőtt a koreai Hankook- Tire gumiabroncsgyártó vállalat üzemi nyeresége a második negyedévben.
2016-08-00Munka- és tűzvédelmi tanácskozás. Kevesebb táppénzes nap2016. július 21-én tartották meg az ISD Dunaferrnél a 2016-os év első félévének munka- és tűzvédelmi helyzetét értékelő tanácskozást. Magasabb frekvencia-értékek, viszont kevesebb táppénzes nap jellemezte a félévet.
2016-08-00Békekölcsön a haza javáraIsmertető az 1950-es évek egyik "pénzügyi termékéről", a békekölcsönről.
2016-08-00Kis anyakönyvRácalmás legifjabb polgárai: Gálházi Borka, Kolompár Heléna, Varga Virág.
2016-07-29112 százalék. Négyszázharminckilenc gólyaTizenkét százalékkal nőtt a Dunaújvárosi Egyetemre felvételt nyert hallgatók száma a tavalyi adatokhoz képest, ezzel az országos átlag feletti az intézmény népszerűsége.
2016-06-00Húsz sikeres év. Bővülő szolgáltatások2016. május 24-én tartotta évi rendes küldöttgyűlését a vasmű Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztára. Az ülés kiemelt napirendi pontjai voltak: beszámoló a 2015. évi munkáról, az elvárt eredményekről, a pénzügyi terv elfogadása, az alapszabály és a szolgáltatási szabályzat módosítása.
2016-06-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Molnár Lana.
2016-05-04Lakossági adatfelvételA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Dunaújvárosban önkéntes lakossági adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajt végre május-július hónapokban. OECD felnőttek képesség- és kompetenciamérése programjában (PIAAC).
2016-05-00Munkavédelmi helyzetértékelés. Tennivalók sokaságaAz ISD Dunaferr Zrt. 2016. első negyedévének helyzetértékelése munkavédelmi szempontból. Az egymillió munkaórára eső balesetek száma 11 volt ebben az időszakban, ami rosszabb, mint az előirányzott 9,5.
2016-05-00A Hankook első negyedéveA Hankook Tire 2016-os első negyedévének bemutatása. A koreai gumiabroncs-gyártó ebben az időszakban 1,227 milliárd euró árbevételt és 189,5 millió euró üzemi nyereséget könyvelt el.
2016-05-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Jankovics Luna és Kadocsa Bejke.
2016-04-08Felvételi: biztató számsorA Dunaújvárosi Egyetem jelentősen javított az utóbbi évek átlagához képest. Tavaly az első helyen 515 fő, idén 671 fő jelentkezett az egyetemre.
2016-04-00Kokszolói fejlesztések: befektetés a jövőbe. 60 éves a dunaújvárosi kokszgyártásBeszélgetés Orova Istvánnal, az ISD Kokszoló Kft ügyvezető igazgatójával a Kokszolómű megvalósított és tervezett fejlesztéseiről, humán erőforrásairól és a gyárrészleg 60 éves jubileumáról.
2016-04-00Beszámoló a "Bonita" Közhasznú Alapítvány 2015. évi munkájárólAz ISD Dunaferr Zrt. jogelődje által 1992-ben alapított "Bonita" Közhasznú Alapítvány célja, 2015-es bevételei, kiadásai, valamint az Alapítvány pénzgazdálkodásának bemutatása.
2016-04-00Támogatás a civil szervezeteknekRácalmás város önkormányzata 2016-ban 22 millió forinttal támogatta a helyi civil szervezeteket pályázat útján. A támogatottak névsora és az elnyert összeg.
2016-04-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Kiss Eszter.
2016-04-00Akkreditált anyagvizsgálat és kalibrálás folyamatosan változó környezetben az ISD Dunaferr csoportnál. 65 éves az anyagvizsgálat DunaújvárosbanA szerzők bemutatják a Dunai Vasmű anyagvizsgálati tevékenységeinek fejlődését, a távol- és közelmúltban végbement szervezeti és jogi változásokat, valamint ezek hatását a mindenkori működésükre, az akkreditált státusz megtartására, a piacon maradás feltételeinek megteremtésére. A bemutatott tevékenységek időpalettája 1951 és 2016 közé tevődik
2016-03-00Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület. Beszámoló az egyesület 2015. évi tevékenységérőlA Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységről. Az egyesület 2015-ös költségvetése.
2016-03-00Javult a közbiztonság városunkbanÜnnepélyes állománygyűlésen Suszter Tamás őrnagy, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság megbízott vezetője 2016. február 25-én értékelte a 2015. évben végzett szakmai tevékenységet. Suszter Tamás kiemelte, hogy a regisztrált bűncselekmények száma jelentősen csökkent a kapitányság illetékességi területén és a felderítési mutatók is az utóbbi évek legjobbjai.
2016-03-00A 2015. év beszámolójaA Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség beszámolója a 2015-ös Újtelep városrészi tevékenységükről.
2016-03-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Szabó Léna, Lészeg Adrienn és Juhász Dorka.
2016-02-26Jelentősen csökkentKözterületen 100 ezer órát töltöttek a rendőrök. Suszter Tamás őrnagy, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság megbízott vezetője február 25-én értékelte a 2015. évben végzett szakmai tevékenységet.
2016-02-25Kiválóan megfeleltÉvértékelő és feladatszabó értekezleten számolt be elmúlt éves tevékenységéről a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség a városházán, amelyen jelen volt Magosi Lajos ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is.
2016-02-24Gyermekvédelmisek figyelnek és óvnakGyermekvédelmi konferenciát rendezett az Útkeresés Segítő Szolgálat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata.
2016-02-24Kiváló munkát végző tűzoltókÉvértékelő és feladatszabó értekezleten számolt be elmúlt éves tevékenységéről a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség a városházán, amelyen jelen volt Magosi Lajos ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is.
2016-02-17ISD Dunaferr: tőkefogyatkozásIsmertető az ISD Dunaferr gazdasági helyzetéről a 2014-es mérleg alapján. A vasmű saját tőkéje durván ötödére, 4,2 milliárd forintra apadt, messze elmaradva a 27,2 milliárdos jegyzett tőkétől. A tőkevesztést a 2014-ben elkönyvelt 21,1 milliárdos veszteség okozta.
2016-02-12A család az első. Házasság heteBeszélgetés az ünnepi hét kapcsán Kis Zsuzsannával, a hivatal egyik anyakönyvvezetőjével a helyi esküvői statisztikákról. Rövid riport Hegyi Ádámmal és feleségével.
2016-02-04Megbetegedések: Dunaújváros vezetA legtöbb megbetegedést Dunaújvárosban és környékén észlelték. Most már járvány van.
2016-02-00Termelés és kiszállítás 2015-ben. Számok és tényekAz ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 2015-as termelési és kiszállítási teljesítményének bemutatása.
2016-02-00Beszámolók a tavalyi évről. Munkavédelmi tanácskozásBeszámoló az ISD Dunaferr Zrt.-nél 2016. február 3-án tartott munka- és tűzvédelmi tanácskozásról, amelyen a 2015-ös évet értékelték.
2016-02-00ISD Dunaferr: Túlélésre törekedveBeszélgetés Evgeny Tankhilevich-csel, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetőjével a cégcsoport jövőjéről. Dr. Sevcsik Mónika HR igazgatója nyilatkozik a reorganizáció hatásairól.
2016-02-00Hankook: Teljes kapacitássalBeszélgetés Lee Sang Illel, a Hankook Tire ügyvezető igazgatójával a cég helyzetéről.
2016-02-00Rácalmás Város Önkormányzat 2016. évi költségvetési tervjavaslat pénzforgami mérlegeRácalmás Város Önkormányzat 2016-os költségvetésének terve.
2016-02-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Cserepes Magdolna és Szabó Benett.
2016-02-0050 éves az ISD Dunaferr Zrt. hideghengerműve II. részMérő Péter és Varga Ottó, az ISD Dunaferr két kohómérnöke ismertetik tanulmányukban az ISD Dunaferr Zrt. hHdeghengerművének történetét. A második és a harmadik részben a rendszerváltástól napjainkig tárgyalják a Hideghengermű történetét. Az utolsó fejezetben egy rövid összefoglalás található.
2016-01-22Szűk másfél méteres emelkedés után...Alacsony a Duna vízszintje, amely nagyon rossz hatással van a mellékágak élővilágára.
2016-01-11Lakáspolitika az ötvenes években"A város és a vasmű építésekor meg kellett oldani a dolgozók elszállásolását. A kezdeti időszak barakképületei egy-egy szobájában 6-8, esetenként 20 fő is lakott. A vaságyas szobákban kályhával fűtöttek, a mosdóban hosszú lemezvályúban tisztálkodtak. Külön szállásolták el a férfiakat és a nőket."
2016-01-08Ujjlenyomatot is ad majdnem mindenkiMár az év első két ügyfélfogadási napján is sokan igényelték az új személyit, vagyis az e-kártyát a Dunaújvárosi Kormányablakban is. Beszélgetés dr. Kovács Péterrel a hivatal vezetőjével.
2016-01-08Elvándorlás helyett inkább programJanuár 7-én a Párbeszéd Magyarországért párt helyi képviselője, Szabó Zsolt tartott sajtótájékoztatót. Az elmúlt évtizedben a 18 és 35 év közötti korosztályban közel ötezer fiatal hagyta el Dunaújvárost az elmúlt évtizedben.
2016-01-06Nagyon hideg napokA Hajléktalan Ellátó Centrum az idei télen is szinte teljes kihasználtsággal működnek. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány vezetője szerint közel négyszáz fő, akik fűtetlen, lakhatásra alkalmatlan helyiségekben laknak a városban és környékén.
2016-01-00Jelentősen emelkedik a Duna vízállásaSzabó Gyula kikötőigazgató összegzése a 2015. évről.
2016-01-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Vasánszki Hanna, Dormány Anna, Csuti Benedek Benő, Hári Tivadar, Rumann Emma, Lim Joo Hwan.
2016-01-0050 éves az ISD Dunaferr Zrt. hideghengerműve I. részMérő Péter és Varga Ottó, az ISD Dunaferr két kohómérnöke ismertetik tanulmányukban az ISD Dunaferr Zrt. hideghengerművének történetét. Az első részben az indulástól a rendszerváltásig terjedő időszakot vizsgálják.
2016-01-00Az ISD Dunaferr Zrt. és gazdasági társaságainak 2015. évi újítási tevékenységérőlA dolgozók szürkeállománya aranyat ér annak a munkáltatónak, amelyik hatékonyan képes hasznosítani a munkavállalókban rejlő kreativitást. A munkáját, szakmáját szerető és értő, gondolkodó dolgozó mindig képes egyre újabb és jobb megoldásokra, azaz újításokra. Ezen innovatív munka ISD Dunaferr társaságcsoport 2015. évi eredményeit ismerteti a szerző.
2016-01-00Revehiba alakulása az ISD Dunaferr Zrt. meleghengerművébenA cikk a revésedés és a reveeltávolítás mechanizmusának bemutatása mellett beszámol az elvégzett vizsgálatok és beavatkozások eredményeiről az ISD Dunaferr Meleghengerművében.
2015-12-23Folyamatosan apadni fogLassú, de folyamatos a Duna vízszint-csökkenése Dunaújvárosnál.
2015-12-17Félrevert acélharangIsmertető az ISD Dunaferr helyzetéről 2015 év végén. A világpiacon nagymértékben zuhannak az acélárak Kína miatt.
2015-12-00Mérlegen a város...Beszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a 2015-ben elért eredményekről. A városvezető a Bánki költözését és a főiskola egyetemmé válását tartotta a legfontosabb történéseknek.
2015-11-26Duna: megint apadás!"November elején... hihetetlenül alacsony áll a Duna."
2015-11-26Előre menekülne a DunaferrÚjabb fejlesztés és további költségcsökkentés a vasműben. Az idén ismét pozitív eredménnyel zárja az évet az ISD Dunaferr Zrt., a várhatóan 4,5 millárd forintos adózás előtti eredmény a két évvel ezelőtt indított reorganizációs terv megvalósításának köszönhető – hangsúlyozta szerdai sajtótájékoztatóján Jevgenyij Tankilevics cégvezető.
2015-11-21Fényes kérdésekKözvilágítás-korszerűsítés Dunaújvárosban.
2015-11-20"Hajózni muszáj, élni nem!""Hosszú ideje alacsony a Duna vízállása. Mindez kihat a folyam élővilágára, a part menti környezetre és a vízi szállításra, többek között a vasmű áruforgalmának logisztikai kezelésére is. Capt. Vaso Janicic-el, az ISD Dunaferr Zrt. logisztikai igazgatójával kihajóztunk, szemrevételeztük a Dunát, eközben interjút."
2015-11-18Ez is a Duna, bár kicsinySok helyen már csak iszapot találni a Duna öbleiben.
2015-11-09Kommunikációs terek és változásai Dunaújvárosban...Szakács István főiskolai adjunktus, doktorandusz előadása a kommunikációtudomány elemző eszközeit felhasználva teszi láthatóvá Újváros identitását.
2015-11-06Tél, hajlék, nélküliségA dunaújvárosi hajléktalanellátás a hideg időszakban.
2015-11-00Labor hozzájárulásA rácalmási képviselő-testület úgy döntött, átvállalja a kulcsi labor költségeinek egy részét. A rácalmásiak közül 2015-ben augusztusig mintegy 1500-an vették igénybe a kulcsi egészségügyi centrum szolgáltatásait.
2015-11-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Dombai Tamás Sándor, Hegedüs Emma és Erdélyi Albert Denisz.
2015-10-29Dunai vízállásokMínusz 2 centiméter a Duna vízállása Dunaújvárosnál, ami előreláthatólag tovább csökken.
2015-10-24Megújuló energiávalOktóber közepén már munkába állt a Dunaújvárosi Főiskola új napelemes rendszere, amely éves szinten 219.400 kWh energiát termel majd.
2015-10-19Megúszták a magukétKilencedik alkalommal rendezte meg az Ússz, Hogy Utolérjenek! Egyesület a dunaújvárosi úszógálát. Ismét remekül sikerült az egynapos úszógála: több mint százezer forintot tempóztak össze a résztvevők! 27984 hosszt úsztak a 24 órás gálán.
2015-10-16IngatlanpiacAz utóbbi kilenc hónap adatai alapján némi élénkülés mutatkozik a helyi ingatlanpiacon is. (kép: Vasmű út)
2015-10-08Vaskarikák. Rejtélyes ISD DunaferrHelyzetértékelés az ISD Dunaferről 2015. második félévében. Nyilatkozik Sevcsik Mónika HR- és reorganizációs igazgató.
2015-10-06Duna-meder: folyó?Nagyon alacsony a vízállás a dunaújvárosi kikötői öbölben. Megkezdték az Alsófoki-patak torkolatának helyreállítását.
2015-10-02Vasmű, folytatásokbanÚjabb, ezúttal kilencvenhét embert érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD Dunaferr Zrt.
2015-10-01Vasmű: kevesebben!Az ISD Dunaferr Zrt.-ben folytatódik a két éve elkezdett létszámleépítési folyamat. A vasmű állományi létszáma jelenleg ötezernégyszáz ember és kilencvenhét ember elbocsátását jelentették be.
2015-10-0050 éves kórházunk főépületeBeszámoló a Szent Pantaleon Kórház jubileuma kapcsán tartott rendezvényről. Cserna Gábor polgármester nyilatkozik a kórházról.
2015-09-30Életeket mentenekÖtvenéves a Szent Pantaleon Kórház. A jubileumi ünnepséget szeptember 29-én rendezték meg a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2015-09-23Dunai víz: állás ez?Nagyon alacsony a Duna. Dunaújvárosnál -33 cm, Dunaföldvárnál -145 cm.
2015-09-17Riasztó a térkép...A riasztási határérték több mint kétszerese volt Dunaújvárosban a szálló por mennyisége.
2015-09-16Duna, ami inkább csak gázló...Tovább romlott a helyzet a Duna medrében. Nagyon alacsony a Duna vízállása, mínusz tartományban a mérce.
2015-09-16Elkezdődött az őszi betakarításElkezdődött az őszi betakarítás, összetorlódtak az őszi munkák a földeken. Sok helyen még tele vannak a raktárak búzával, árpával. Mezőgazdasági körkép a Pentele Mezőgazdasági Zrt.-nél.
2015-09-09Dunai állás, szinte víz nélkül...Szárazság, nagyon alacsony a Duna vízállása Dunaújvárosnál.
2015-09-02A város levegőjérőlDunaújváros légszennyezettségéről.
2015-09-00A Hankook Tire eredményeiPénzügyi beszámoló a Hankook Tire 2015-ös második negyedévéről.
2015-09-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Wilhelm Benett Krisztián és Házlinger Barbara.
2015-08-29Kihasználták az utolsó esélytA 2015/2016-os tanévre, a Dunaújvárosi Főiskolára összesen 61 jelentkező nyert felvételt a pótfelvételin. Ebből alapképzésben 33 fő kezdheti meg tanulmányait.
2015-08-25Gólyákra várvaA Dunaújvárosi Főiskolára eddig felvételt nyert 390 hallgató. Az alapképzésre felvett diákok szakok szerinti megoszlása.
2015-08-17Érdemes megnézni a modern papírgépetA Hamburger Hungária Kft. Néhány csúcs adat a papírgyári termelésről.
2015-08-14Dunaujvaros.com: túl az egymilliónA júliusi forgalom szerint már túljutott az egymilliós látogatottságon a Dunaújváros Online. Hónapról hónapra népszerűbb.
2015-08-03Házasságkötések és válások D.-ben"A Magvető Kiadó gondozásában, a Gyorsuló idő sorozatban, 1981-ben megjelent "Színlelni boldog szeretőt" utánnyomását követő "Színlelni boldog szeretőt - Hazudni boldog hitvest" szociográfiákban Miskolczi Miklós a házasságban élés erkölcsének és etikájának új (vagy nem is annyira új) jelenségeiről, a külső kapcsolatokról, szerelmi háromszögekről ír."
2015-08-00Dunaújváros várja a vállalkozásokatBeszélgetés Rauf Norberttel, az Innopark Nonprofit Kft. ügyvezetőjével. A Control Union Hungária Kft. bemutatása. Cserna Gábor polgármester nyilatkozik a Triumph dunaújvárosi üzeméről.
2015-08-00Munka- és tűzvédelmi tanácskozás2015. július 21-én tartották meg az ISD Dunaferr első féléves munka- és tűzvédelmi tanácskozását. Sehiy Klyuchkin biztonsági és és védelmi igazgató megállapította, hogy a statisztikai mutatók romlottak a tavalyi évhez képest. Móróné dr Zupkó Tímea ismertette ezek okait, majd Kovács Pál György tűzvédelmi szakértő tartott előadást.
2015-08-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Kovács Marcell, Berényi Dávid, Pozdnyakova Szofia, Magyar Zalán, Dukai Attila Dávid, Bölcs Elizabet Viktória, Strausz Tamás Levente, Boromisza Gergő, Bali-Bartal Kornél és Völcsei Bence Gábor.
2015-07-30Létszámcsökkentés folyamatbanŐszre rágcsálómentes lesz a város.
2015-07-29Ballagna a katonaNyolc éve épül-készül a rácalmási lovardában Miska a rekordméretű leendő ólomhuszár.
2015-07-29Ez vízállásnak már alig nevezhetőNagyon alacsony a Duna vízállása Dunaújvárosnál. Az öbölben is nagy a szárazság.
2015-07-29A Mezőfalva nehéz küzdelme2014/15-ös megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság statisztikái sok érdekességgel.
2015-07-25Fontos pontok utánMeghúzták a ponthatárokat. Eddig 390 hallgató nyert felvételt a Dunaújvárosi Főiskolára.
2015-07-24A mezőfalviak gólínségeA megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoksággal kapcsolatos adatok, érdekességek.
2015-07-23A Duna nálunk árad...A kikötői öböl északi felében nincs víz.
2015-07-23Adatok, érdekességekA megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoksággal kapcsolatos adatok, érdekességek.
2015-07-22Harmincféle eredmény születettMérlegen a megyei I. osztály, adatok, érdekességek az I. osztályú labdarúgó bajnokságból.
2015-07-20Bezárt a rockszigetJúlius 19-én bezárt a 25. Rockmaraton a Szalki-szigeten. Egy hét alatt összesen 120 koncert volt és harmincötezer látogatót vonzott.
2015-07-14Vannk üres állások isJavulnak a munkanélküliségről szóló statisztikák a megyében és Dunaújvárosban egyaránt. Dunaújvárosban 8,5 százalékos volt az álláskeresők aránya a májusi hónapban.
2015-07-01Légi és földi bevetésselMásodik hetébe lépett a központi szúnyoggyérítés, amely érinti a dunaújvárosi térséget is, ahol július elsején kezdődik a munka. Dunaújvárosban a légi kémiai gyérítést 1000 hektáron végzik
2015-07-00Beruházás a környezet és a berendezések védelméértÁtfogó beruházás indult az ISD Dunaferr Zrt. kokszolójában a kamragáz-tisztítás kapacitásbővítésének érdekében. Beszélgetés Kapusi Ferenc projektvezetővel.
2015-07-00"Összefogás" AlapítványBeszámoló az "Összefogás" Alapítvány 2014. évi tevékenységéről.
2015-07-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Kótai Tibor Levente, Szűcs Áron László, Vincze Abigél, Vén Viktória, Zsobrák Korina.
2015-06-22Kérések, támogatásokKözgyűlési döntsek: a Dunaújvárosi Óvoda 14 egysége összesen 61 csoportot indíthat az őszi tanévben; a Rendőrkapitányság 1,9 millió forint, a Vasas Táncegyüttes 2 millió forint, a tűzoltólaktanya 1 millió forint támogatást kapott. Alapítványok beszámolói, a közgyűlés pályázatot a helyi közösségi közlekedés finanszírozására, a kerékpárutak fejlesztésére. Elfogadták a város turisztikai koncepcióját, csatlakozott a város a Mária zarándokúthoz és a klímavédelmi programhoz.
2015-06-03Legyen több fény!A jelenleg korszerűtlen közvilágítási rendszer teljes körű modernizálásával megbízhatóan üzemelő, energiatakarékos és költséghatékony rendszer épül ki a nyáron Dunaújvárosban. Negyedmilliárd forintból cserélik a lámpatesteket.
2015-06-00A nyár veszélyeiBűnügyi statisztika Dunaújváros Újtelepi városrészéről. Bűnmegelőzési tanácsok a nyárra.
2015-06-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Kecskés Kornél és Györkös Kilián Líviusz.
2015-05-28Börtönidill vagy zsúfoltságMennyibe kerül egy fogvatartott a börtönben? Beszámoló a Magyar Helsinki Bizottság Budapest Intézet által készített A fogvatartás ára című tanulmányról. Kép: egy mélykúti zárka.
2015-05-27Duna: magasabb a szokottnálA nagy áradás elmaradt Dunaújvárosnál.
2015-05-21Fejlődés és minőségBefejeződött a Hankook Tire gyárbővítésének, fejlesztésének harmadik üteme. Az eredményeket május 20-án mutatták be.
2015-05-13A Duna árad, meg apad is...Változó viszonyok után ugyancsak változó viszonyokra számíthatunk a Duna partjainál: áradás, apadás.
2015-05-11Eredményes évet zártakA Sárbogárdi Rendőrkapitányság területén is csökkent a regisztrált bűncselekmények száma tavaly. Budavári Árpád kapitány szerint ez annak is köszönhető, hogy nagy hangsúlyt fektetnek arra, szoros kontroll alatt tartsák azokat, akik a problémák jelentős részét okozzák.
2015-05-00Kohóátépítésre készülveFolyik a felkészülés az ISD Dunaferr Zrt. 2. számú nagyolvasztójának a 2015-ös évre tervezett átépítésére. A Karbantartási Igazgatóság Gyártóegységének üzemeiben kora tavasszal készületek el az első munkadarabok. Tihanyi Tamás művezető nyilatkozata.
2015-05-00Munka- és tűzvédelmi tanácskozás2015. április 23-án került sor az ISD Dunaferr Zrt.-ben az első negyedév értékelésére munka- és tűzvédelmi szempontból. Az év első három hónapjában a legtöbb baleset a Meleghengerműben történt.
2015-05-00Az ISD Dunaferr vállalatcsoport 2014. évi energiagazdálkodásaBeszámoló az ISD Dunaferr vállalatcsoport 2014-es energiagazdálkodásáról.
2015-05-00Beszámoló a "Bonita" Közhasznú Alapítvány 2014. évi munkájárólAz ISD Dunaferr Zrt. jogelődje által 1992-ben alapított "Bonita" Közhasznú Alapítvány célja, 2014-es bevételei, kiadásai, valamint az Alapítvány pénzgazdálkodásának bemutatása.
2015-05-00Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzatának 2015. évi költségvetésének főösszegeiNagyvenyim 2015. évi költségvetésének ismertetése. Nagyvenyim 2014. évi zárszámadása.
2015-05-00Kis anyakönyvA legifjabb rácalmásiak köszöntése: Varga Richárd, Varga Márton Donát, Lakatos Barnabás és Seemann Zétény Márk.
2015-04-2410/2015 (IV.24.) önkormányzati rendelet10/2015 (IV. 24.) önkormányzati rendelet a 2014. évi költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 3/2014. (ll. 21.) önkormányzati rendelet végrehajtásáról.
2015-04-21Hatásos megelőzésTöbb mint huszonnyolcezer jármű sebességét ellenőrizték Fejér megyében a huszonnégy órás, összeurópai akció keretében. Ezen idő alatt 924 gyorshajtót mértek be és személyi sérüléssel járó baleset sem történt. A dunaújvárosi tapasztalatokról.
2015-04-17Nyitva állt a kikötőBeszámoló az április 16-án, a Logisztika napja alkalmából, az ISD Portolan Kft. által megrendezett kikötői nyílt napról.
2015-04-14Jól fogy a megyeiA megyei, éves autópálya-matricákból az év első három hónapjában Fejérben 96 ezer darabot vásároltak az autósok.
2015-04-11Influenza: a végső...Még előfordul, de van, ahol statisztikailag már alig érzékelhető az influenza, járvány sehol.
2015-04-10Kapitányi nyilatkozatNagy Zoltán ezredes, Dunaújváros rendőrkapitánya interjút adott lapunknak, amelyben az elmúlt esztendőt értékelte. Beszélt a statisztikai adatokról, az eredményekről, de nem hallgatta el azt sem, mi az amin javítani kell.
2015-04-09Megérkeztek a jelentkezési adatokElső helyen 515-en választották a helyi főiskolát. A szeptemberben induló képzésekre összesen 1166 fő jelentkezett a Dunaújvárosi Főiskolára.
2015-04-08Mintegy száz autóst igazoltattak mostA Józan húsvét elnevezésű közúti ellenőrzési akció Dunaújvárosban, Perkátán és Adonyban is.
2015-04-07Nincs már járvány!Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma a megyében a figyelőszolgálat szerint.
2015-04-00Séta az életért...Beszámoló a Séta a mellrák ellen című rendezvényről. Horváth Éva Viktória nyilatkozata. Pásztor László, a Fejér Megyei Kormányhivatal egészségfejlesztési osztályvezetőjének véleménye.
2015-04-00Fókuszban az időskori létbiztonságElőrelátó öngondoskodás. Beszélgetés dr. Varga Szabó Lajosnéval, a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatójával.
2015-04-00Dunaújvárosi KohászBeszámoló a Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület 2014. évi tevékenységéről.
2015-04-00Verseny a környezetért és az egészségértAz ISD Dunaferr Zrt. munkavállalói is csatlakoztak a Magyar Kerékpáros Klub kampányához, a Bringázz a munkába! programhoz. A 2014-es őszi kapány cégen belüli győztese Kaszás Béla, a Vasas Szakszervezet csapatának tagja volt.
2015-04-00On-line szelvénymérés az ISD Dunaferr Zrt. meleghengerművébenAz ISD Dunaferr Zrt. Meleghengermű kifutó görgősorára 2014 decemberében került telepítésre az új IMS gyártmányú röntgenes vastagság és profilmérő berendezés. A mérőműszer régi álmot valósított meg, végre lehetőség van a szalag szelvényalakjának folyamatos megfigyelésére, vizsgálatára.
2015-03-31A börtönélet változni fog a közeljövőbenA zárkák és a férőhelyek - 2019-re elérhetik a zsúfoltság megszüntetését a rácsok mögött. Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet hivatalos befogadóképessége 1161 fő, ahol jelenlegi adatok alapján 1700 fogvatartott van.
2015-03-27A legfontosabb történések II.Visszatekintés, évértékelés a Hideghengermű, a Lemezalakítómű, a Fémbevonómű és a Szállítómű gyárvezetőitől.
2015-03-26Lassan távozik a vírusLevonulóban az influenza. A megbetegedési arány Fejér Megyében a járványos küszöb érték alatt van és alacsony aktivitást mutat.
2015-03-19Vége az influenza-járványnak FejérbenA Fejér megyében működő influenza figyelőszolgálat adatai alapján végzett becslés szerint 55 százalékkal kevesebb, 493 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az előző héten. Feloldották a látogatási tilalmat a megye kórházaiban.
2015-03-18Lakossági felmérés két hónapon átÉletkörülményeinkről, fogyasztási szokásainkról készít felmérést a Központi Statisztikai Hivatal, március 16. és május 15. között.
2015-03-13Jelentéstől aláírásigDunaújvárosi Főiskola: számvevőszéki jelentés, oktatási megállapodások, szakmai nap és államtitkársági vizit volt március 12-én. A főiskola vezetői együttműködési megállapodást írtak alá a város és környékbeli intézmények igazgatóival.
2015-03-12Még itt a járványFejér megyében és Dunaújvárosban is tovább csökkent az influenza megbetegedések száma, ám még a járványküszöb felett.
2015-03-10A Duna nyugodt maradt a héten...A következő hetekben sem várható komolyabb áradás.
2015-03-06Influenza: még járványMég tart az influenzajárvány, de aktivitása csökken. A kamaszok és a fiatalok betegek most legjobban.
2015-03-06Néhány tétel a mérlegbőlTovábbi adatok Dunaújváros költségvetéséről. Gyermekétkeztetésre jóval több idén.
2015-03-05Kiadások és bevételekA jogszabályi és gazdasági környezethez igazodva a korábbiaktól eltérő, új szerkezetű költségvetési rendeletet ismertek meg Dunaújváros képviselői, és fogadott el a közgyűlés a közelmúltban. Költségvetés: a bevételi oldal 15,7 milliárd forint lesz, a stadion 2,6 milliárdjával együtt. Néhány adat.
2015-03-00Segíts magadon, a pénztár is megsegít!Beszélgetés Dr. Varga Szabó Lajosnéval, a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatójával a pénztár által kínált lehetőségekről.
2015-03-00Hankook19 millió abroncs, 3300 dolgozó és az adományok. Interjú Lee Sang Il-lel, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával.
2015-03-00Bemutatkozik a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános IskolaA Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola bemutatása. Képek Kodály Zoltán, az iskolához intézett üzenetéből.
2015-03-00Kis anyakönyvA legfiatalabb rácalmásiak bemutatása: Vass Teofil, 2015. 02. 05-én, Kolos Andrea 2015. 03. 04-én született.
2015-03-0060 éves az acélgyártás DunaújvárosbanVisszatekintés az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Acélművének történetéről, beleértve a fontosabb műszaki gazdasági mutatókat és műszaki fejlesztéseket.
2015-02-27Influenza: még sok a beteg!Már enyhül, de még mindig sok a beteg.
2015-02-27Stabilitásra törekszünkAz ISD Dunaferr helyzetének szakmai szempontú értékelésére kértük Matuss Péter pénzügyi és számviteli igazgatót.
2015-02-26Biztonság: rajtuk múlikÉvértékelés. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságának tavalyi évértékelő beszámolójából.
2015-02-21Influenza: még tartTovább csökkent az influenza-megbetegedések száma Fejér megyében az idei év 7. hetében.
2015-02-202015/02 (II.20.) önkormányzati rendelet2015/02 (II.20.) önkormányzati rendelet Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól.
2015-02-13Influenza: tart a járványMég tart az influenzajárvány Fejér megyében, a 6. héten 4038 beteg fordult orvoshoz.
2015-02-06Dúl az infuenzajárvány!Nagyon magas az influenzaaktivitás Fejér megyében, a küszöbérték kilencszerese a megbetegedés.
2015-02-06Cégmegszűnésben is az élenNéhány évvel ezelőtt még a rendületlenül gyarapodó cégszám volt jellemző a magyar gazdaságra. Ez a trend azonban 2014-ben megfordult, és a vállalkozások száma csökkenésnek indult. Fejér megye a negyedik helyen áll.
2015-02-04Figyelő szemek vigyázzák a falutRendes, éves közgyűlését tartotta múlt pénteken a Mezőfalvi Polgárőr Egyesület. A közbiztonságért évtizedek óta sokat tevékenykedő közhasznú társaság - eredményes év után - bizakodva néz a 2015-ös esztendő elé.
2015-02-04Könyvtár: éves mérleg - számok és trendek"Vajon hány millió forintért vásárol dokumentumokat városi könyvtárunk? Egyáltalán mennyien keresik fel naponta az intézményt? Milyen arányú és mértékű a virtuális látogatás? Mutatók és trendek."
2015-02-002014 a modernizáció év voltBeszélgetés Oláh Istvánnal, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökével a 2014-es évről és a 2015-ös tervekről.
2015-02-00A nehéz körülmények között is stabilitásra törekszik a DunaferrBeszélgetés az ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről Matuss Péterrel, a vállalat pénzügyi és számviteli igazgatójával.
2015-02-00Ismét lezártunk egy félévetA nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola értékelője a 2014/2015-ös tanév első feléről.
2015-02-00Pénzügyek, fejlesztések, kérésekBeszámoló a 2015. február 5-én, Rácalmáson megtartott közmeghallgatásról. Táblázat Rácalmás város önkormányzat 2015. évi költségvetési tervjavaslat pénzforgalmi mérlegéről.
2015-02-00Nyílt levél a Dunaújvárosi Vízi Társulat tagjainakBeszámoló a Dunaújvárosi Vízi Társulat 2014-ben végzett rácalmási működéséről.
2015-02-00Kis anyakönyvRácalmás város legújabb polgárainak bemutatása: Huszár Hanna Anikó és Mészáros Laura.
2015-02-00Az ISD Dunaferr Zrt. termelési és kiszállítási teljesítménye 2014-benBeszámoló az ISD Dunaferr Zrt. 2014-es évéről. A legfontosabb történések: a vállalat 2014 augusztusától újra visszatért a kétkohós üzemmódhoz, az év végén pedig folytatódott a Meleghengermű korszerűsítése.
2015-02-00Romló munkavédelmi mutatókA 2014-es év értékelése munkavédelmi szempontból az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2015-02-00Mi rejtőzik a számok mögött?A Dunaferr-csoport villamos-energia hálózatának bemutatása.
2015-02-00A tavalyi év legfontosabb történései II.Az ISD Dunaferr gyárvezetőinek beszámolója a 2014-es évről. Nyilatkozik Kopasz László (Hideghengermű), Kozma Gyula (Lemezátalakítómű), Bucsi Tamás (Fémbevonómű) és Danicska Sándor (Szállítómű).
2015-01-26Mérlegen a könyvtárSzámok, adatok, események tükrében a József Attila Könyvtár 2014-es éve.
2015-01-25Dunaújváros statisztikai adataiAnyakönyvi statisztika, lakásállomány, infrastrukturális adatok, zöldfelületek.
2015-01-22Járvány miatt látogatási tilalomInfluenzajárvány Fejér megyében.
2015-01-21Eltűnt egy kisvárosHét év alatt egy kisvárosnyi emberrel csökkent Fejér megye népessége, és továbbra is folyamatosan csökken.
2015-01-20Hétfőre javult a helyzetA hétvégén, Dunaújvárosban többször is meghaladta az egészségügyi határértéket a szálló por koncentrációja, ami hétfőre jelentősen mérséklődött.
2015-01-19Tudáspróba - felvételiHáromszázharmincegyen felvételi feladatokat oldottak meg, harmincan pedig szintvizsgáztak január 17-én a Széchenyi István Gimnáziumban.
2015-01-16Segítettük az álláskeresőketMunkahelymegőrzés, vállalkozássegítés, diákmunka, közfoglalkoztatás. A Dunaújvárosi Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségének adatai alapján.
2015-01-15Tetőzés után (képaláírás)Tegnap éjszaka, ma hajnalban tetőzött a Duna Fejér megyei szakaszán. A Vízügy adatai szerint Dunaújvárosnál négyszáz centiméter körüli vízállást mutatott a mérce (teljes szöveg)
2015-01-08Korcsolya, hóvirágVízszintingadozás a Dunán. Január 4-án 134 cm, január 6-án már 253 cm volt.
2015-01-08Kiszűrik a céglovagokatÉvente több mint tízezer vállalkozás adószámát függeszti fel a NAV (Nemzeti Adó és Vámhivatal). Fejér megye a 7. helyen áll, január és november között 2013-ban 312, 2014-ben 172 adószámot függesztett fel a NAV.
2015-01-02Almával, játékkal és sok széppel, jóvalKözel tizenötezer vendéget fogadhatott a Magyar Mikulás Nagykarácsonyban, sikeres volt az idei ajándékhozó fesztivál.
2015-01-00Kis anyakönyvRácalmás város legújabb lakója Horváth Dorka, aki 2014. 12. 13-án született.
2015-01-00Tájékoztató a karácsonyi bér alapbérbe történő beépítésérőlAz ISD Dunaferr Zrt. HR Igazgatóságának tájékoztatója a karácsonyi bér alapbérbe történő beépítéséről.
2014-12-31Több gól és több nézőA Fejér Megyei Hírlap 1979 óta immár hagyományosan ad számot a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság számairól. Az őszi statisztika.
2014-12-23A Duna csendes lesz...A Duna vízállása emelkedett.
2014-12-22Tesznek is a tisztaságértA Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat jövőre is folytatja a közfoglalkoztatást, a tömegfoglalkoztatást, valamint vállalja továbbra is az akkreditált és OKJ-s képzések lebonyolítását.
2014-12-18Közgyűlés2014. december 18.
2014-12-17Költözik a parókiaA Kertvárosból a Pentele városrészbe, a Temető utca 1-be (a római katolikus plébánia helyére) költözik a görög katolikus parókia. A terveik szerint idővel templomot is építenek. Beszélgetés Kovács István parókussal.
2014-12-12Ötven éves lett a Dózsa szövetkezetFennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli a Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet. Az ünnepi összejövetelt december 11-én rendezték meg a Munkásművelődési Központban.
2014-12-12Adatok tükrében: foglalkoztatásMunkaerő-kereslet, álláskeresők száma, foglalkoztatási adatok 2014 októberében. Az álláskeresők száma csökkent Dunaújvárosban.
2014-12-11Közmeghallgatás2014. december 11.
2014-12-10CégtörlésekKiemelkedően magas a Fejér megyében megszűnő cégek, vállalkozások száma 2014 novemberében.
2014-12-00Egyéves születésnapját ünnepli a dunaújvárosi sikervállalkozás, a Hibridlevél!A Hibridlevél nevű vállalkozás bemutatása.
2014-12-00Kis anyakönyvRácalmás város legifjabb lakóinak köszöntése: Sápi Vazul János, 2014. 11. 26., Somogyi B. u., Virág Dominik, 2014. 12. 08., Kulcsi út.
2014-11-26Mindig az ember felel a kutyáért!Kóbor kutyák Dunaújvárosban. Beszélgetés Weixl Mihállyal, az önkormányzat gyepmesterével.
2014-11-17Ötszáz cég nyereségeA 2013-as adatok alapján a HVG közzétette az ötszáz legnagyobb árbevételű, illetve az ötszáz legnagyobb nyereségű cég listáját. 10. Hankook Tire Magyarország Kft., 31. ISD Dunaferr Zrt., 185. Dutrade Zrt., 219. ISD Power Kft., 249. Dunapack Kft., 300. Dunafin kft.
2014-11-15Alacsony a vízállásunkKifejezetten alacsony a Duna vízállása Dunaújvárosnál.
2014-11-12Mécsesek PentelénAz I. világháború áldozataira emlékeztek Pentelén, az iskolai emlékműnél.
2014-11-12Márton nap van, ám még nincs vége!Mezőgazdasági munkák a Pentele Mezőgazdasági Zrt.-nél.
2014-11-08Szállópor: rendbenDunaújvárosban a légszennyezettségi adatok, a szállópor koncentrációja november 6-ra a tájékoztatás iküszöbérték alá csökkent.
2014-11-07Por küszöbérték felett: javul a helyzetDunaújvárosban a szálló por légköri koncentrációja túllépte a tájékoztatási és riasztási küszöbértéket november 4-én.
2014-11-00A II. sz. nagyolvasztó üzemvitel értékelése az alapanyagok változásának függvényében2013. év elején a nagyolvasztóknál jelentős járatzavarok alakultak ki az elegyösszetétel hatására. Az I. számú nagyolvasztó leállítását követően az érces elegy szerkezetében további változások történtek. A tanulmány a járatzavarok kialakulásának okaival és azok megoldásával foglalkozik.
2014-11-00Diagnosztika és célzott karbantartásInnováció az egyenáramú gépek védelmében. Beszélgetés Jánosházi Péterrel, az ISD Power Kft. villamos főmérnökével.
2014-11-00Dunaújvárosi Dózsa György Általános IskolaA Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola bemutatása.
2014-11-00Kis anyakönyvA legfiatalabb rácalmásiak köszöntése: Palkovics Johanna, Pável Nóra, Bakó Levente, Aszódi Bianka, Gurics Péter István, Katona Annamária.
2014-11-00Önkormányzati választásA 2014-es önkormányzati választás nagyvenyimi statisztikái, a képviselőtestület tagjainak névsora. A nemzetiségi választás eredményei.
2014-11-00ISD Dunaferr Zrt. és gazdasági társaságainak 2014. I. félévi újítási tevékenységeA tanulmány az ISD Dunaferr Zrt. 2014-es első félévének újítási tevékenységét elemzi.
2014-11-00Egy kis ipartörténelem: Felületbevonó-mű telepítésének koncepciója a Dunai Vasműben 1965-benEgy "Alapkoncepció" nevű elképzelés ismertetése, amely valószínűleg egy 1965-ös előterjesztés melléklete. A dokumentum végső soron egy II. számú Hideghengermű telepítését tervezi.
2014-11-00Nyomkövető rendszer bevezetése az ISD Dunaferr SzállítóműnélA tanulmány a 2013. év végén a ISD Dunaferr Dunai Vasmű Szállítóművében engedélyezett nyomkövető rendszer bevezetésének folyamatát és a fejlesztés kezdeti eredményeit mutatja be.
2014-10-30Késik az őszi munkaNagyon kegyetlen volt az idén a mezőgazdászokhoz az időjárás! –- fakadt ki érdeklődésünket hallva Márkli János, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. növénytermesztési ágazatvezetője.
2014-10-29Elszámolási vita áll a háttérbenOktóber 27-én több önkormányzati fenntartású intézményben is átmenetileg szünetelt a fűtésszolgáltatás. Az ok: elszámolási vita a tulajdonosok között. Több százmilliós kérdés.
2014-10-28Kezedbe álmodom...Ünnepélyesen esküt tettek a dunaújvárosi közgyűlés tagjai. Beszámoló az október 27-i alakuló ülésről. Három alpolgármestert választottak: Gombos István, Ragó Pál, Szepesi Attila. Az önkormányzati választás adatai.
2014-10-28Kisebb árhullámÁradás Dunaújvárosnál, árvízveszély viszont nincs. A Duna vízállása.
2014-10-28Újabbak jöttek, többenAz adonyi óvodában a 2014/2015-ös tanévet 132 gyermek kezdte meg.
2014-10-16Szerbek, németek, romák...A nemzetiségi önkormányzati választási eredmények a Dunaújvárosban és a városkörnyéki településeken. Dunaújvárosban öt nemzetiségi önkormányzat alakulhat: horvát, lengyel, roma, ruszin, szerb.
2014-10-15Folytassa MezőfalvaMárok Csaba harmadik ciklusát kezdheti Mezőfalván a polgármesteri székben. A képviselők harcában a leköszönt Masinkáné dr. Baranyai Mariann helyére a Jobbik színeiben indult Kovács István került. Választási eredmények Mezőfalván.
2014-10-15Választási adatok három községbenVálasztási adatok három községben: Baracs, Kisapostag, Nagyvenyim.
2014-10-14Kompenzációs lista: leosztás utánÖnkormányzati választások. Három jelölőszervezet négy politikusa: Beszterczei Zsolt (MSZP-DK-Együtt), Szabó Zsolt (PM), Pintér Tamás (Jobbik), Pintér Attila (MSZP-DK-Együtt) került be a helyi közgyűlésbe a kompenzációs listáról.
2014-10-14Elsöprő fölénnyelAz október 12-i önkormányzati választások nem hivatalos eredménye szerint Dunaújváros polgármestere újra Cserna Gábor (szavazatok 45,34%-a). A közgyűlés kilenc tagja a Fideszből, a tizedik pedig Tóth Kálmán szocialista képviselő lesz.
2014-10-14Valamennyi szavazat fontosDunaújváros tizenegy választott helyéből tízet a Fidesz-KDNP jelöltjei szereztek meg. Választási adatok. Dunaújváros polgármestere Cserna Gábor.
2014-10-14Szoros küzdelemben (kishír)Október 12-i önkormányzati választások Nagyvenyimen. A polgármester Vargáné Kaiser Katalin lett. Eredmények.
2014-10-14Régi-új városvezetés (kishír)Október 12-i önkormányzati választások Rácalmáson. A polgármester újra Schrick István lett.. Eredmények
2014-10-14Horváth folytathatjaDunaföldváron öten versengtek a polgármesteri székért a vasárnapi választáson, a jelöltek közül az eddigi városvezető, Horváth Zsolt nyert a Fidesz-KDNP jelöltje, Jákli Mihály előtt.
2014-10-13Meggyőző Fidesz-többségBeszámoló az október 12-i dunaújvárosi önkormányzati választásokról. A városháza C-szárnyának aulájában pedig nemzetiségi választás volt. Nem hivbatalos adatok szerint Cserna Gábor lett a polgármester. Részvételi adatok, a közgyűlés tagjainak névsora.
2014-10-13Tökfesztivál: utóhangÉrtékelték a Rácalmási Tökfesztivált. Az első felmérések alapján legalább 20 ezer 214 látogatója volt a rendezvénynek. Beszámoló.
2014-10-13Most nagy volt a tétÖnkormányzati választás Rácalmáson és Kulcson. Részvételi adatok.
2014-10-13Lendületesen indult a nap2014. október 12-i önkormányzati választás Mezőfalván és Nagyvenyimen. Részvételi adatok.
2014-10-13Változást akartak - elérték2014. október 12-i önkormányzati választások Daruszentmiklóson, Nagykarácsonyban és Előszálláson. Részvételi adatok.
2014-10-11Holnap: választásOktóber 12-én önkormányzati választások Dunaújvárosban is. A városban 40 ezer 366 választópolgár szavazhat.
2014-10-10A kamara kutatóintézeteA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kutatóintézetének bemutatása.
2014-10-07KukoricázzukMezőgazdasági helyzetjelentés. Kezdődhet a kukorica aratása.
2014-10-01Veszteséges lett a vasmű tavalyNyilvánossá vált az ISD Dunaferr Zrt. tavalyi mérlegbeszámolója. A 2013-as évet mínusz 21 milliárd forinttal zárta a cég.
2014-10-00Megkezdődött a betegellátás az új blokkbanElsőként az intenzív osztály költözött át a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház új műtéti és diagnosztikai szárnyába.
2014-10-00Önkormányzati választás 2014A 2014-es önkormányzati választás rácalmási eredményei.
2014-10-00Kis anyakönyvA legfiatalabb rácalmási polgárok köszöntése. Névsor.
2014-09-24Környezetbarát és gazdaságosA Hankook Tire Magyarország Kft. hamarosan a nehéz tehergépjármű gumiabroncs beszállító lesz. A cég az európai piacokat látja el. A most épülő harmadik ütem befejezését követően a gyár kapacitása 19 millió abroncsra nő.
2014-09-23Dunaújváros MJV Településfejlesztési KoncepciójaA közgyűlés 2014. június 19-én elfogadta Dunaújváros Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepcióját. Tartalma: városrészi szintű helyzetelemzések, városrészek története, helyzete, lakossága, kor és képzettség szerinti megoszlása, iparterületek, zöldterületek, a Duna-parti részek jellemzése, története. Foglalkoztatottsági és szociális mutatók. 2001-es és 2011-es adatok. A város jövőképe, tervek, célok.
2014-09-17Versenyképes munkaerőA Hankook Tire Magyarország Kft. nagy hangsúlyt fektet a munkahelyi képzésekre. A nyáron zárult le az a képzéssorozat a rácalmási üzem fizikai és szellemi dolgozói számára, amely 2012. decemberében indult. Adatok, beszámoló a képzésről.
2014-09-16Lassan és kicsit nő a vízNagyon csapadékos a kora ősz az idén. Dunaújvárosban nem kell árvízre számítani.
2014-09-15Az udvarlás már elveszettIdén először szerveznek országos, térítésmentesen kérhető kampányoltást - önkéntes HPV-védőoltást - hetedik osztályos lányok számára. A lányok több mint 90 százaléka jelentkezett Dunaújvárosban.
2014-09-09Előtérben a műszaki, informatikai képzésekTöbb mint félezer új hallgatóval indult a tanév a Dunaújvárosi Főiskolán, amely továbbra is erős, önálló intézményként képzeli el jövőjét.
2014-09-06Hallgatóvá fogadomÉvnyitó ünnepség a főiskolán. A Dunaújvárosi Főiskolán 505 új hallgató kezdheti meg a tanulmányait. Százhatvan külföldi hallgatót is vár a főiskola.
2014-09-05Ne adj több esőt, kérikBeszélgetés Márkli Jánossal, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. vezetőjével.
2014-09-04Hirtelen áradt a Duna, de baj nélkülGyors és erős vízszint-emelkedés zajlik a Dunán szerdától. De meg sem közelíti a 755 centis csúcsot.
2014-09-03Mozgalmas tanév leszSzeptember első napján a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában 365 diák kezdte meg tanulmányait, köztük 46 elsős.
2014-09-03Nemzeti hagyomány: Ismét maratoni újraélesztési rekordSikerrel vették el a dicsőséget Szegedtől a dunaújvárosi életmentők. A 200 órás folyamatos, egyszemélyes alapszintű újraélesztés (BLS) rekordkísérletére 2014. augusztus 22. és augusztus 30. között került sor.
2014-09-02Rekord, közösségSikerült az újraélesztési rekord Dunaújvárosban. A kísérletben a becslések szerint több mint hétszázan vettek részt. Adatok, részletek a rekordról.
2014-09-00Mi legyen Dunaújváros 2020-raNéhány elképzelés a nagyprojektek közül költségigénnyel.
2014-09-00Rekordokba egyesülveVárosunk tartja az újraélesztés magyar rekordját.
2014-09-00A fül-orr-gége gyógyászatban követik a technikai fejlődéstBeszélgetés a Szent Pantaleon Kórház Felnőtt és Gyermek Fül-Orr-Gége Gyógyászati Összevont Osztály osztályvezető főorvosával, dr. Vaszkun Lászlóval. Portré a főorvosról.
2014-09-00Új partnerrel kötött megállapodást az ISD Portolan Kft.A térség egyik meghatározó logisztikai társasága a ISD Portolan Kft. Interjú Vaso Janicic-csal, a társaság ügyvezető igazgatójával.
2014-09-00Jelentős csökkenés a papírfelhasználásbanA Papírszegény Iroda Projekt 18 hónapja működik az ISD Dunaferrnél.
2014-09-00Kis anyakönyvAugusztus utolsó hete óta nincs tudomásunk rácalmási babák születéséről.
2014-09-0050 éves a hidegen alakított szelvénygyártás a DunaferrnélA lemezfeldolgozás története napjainkig a Dunai Vasműben.
2014-09-00Az ISD Dunaferr Zrt. termelési és kiszállítás teljesítménye 2013-banAz ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 2013-as termelési és kiszállítási teljesítményének bemutatása.
2014-08-28Felfűtik a kohótHelyzetjelentés az ISD Dunaferről 2014 augusztusában. A Kelet-Ukrajnában folyó harcok rossz hatással lehetnek a cégre.
2014-08-05Fél év múlva kötelező!2015. január elsejétől kötelező lesz a papír-, fém-, műanyag - és üveghulladékok szelektív gyűjtése az Európai Unióban. Szelektív hulladékgyűjtés Dunaújvárosban. Beszélgetés Farkas Attilával, a Dunanett Kft. környezetvédelmi vezetőjével.
2014-08-01Kevesebb a munkanélküli DunaújvárosbanDunaújváros körzetében a májusi 10,5 százalékos ráta 9,2 százalékra csökkent.
2014-08-00Munka-és tűzvédelmi tanácskozás2014 első félévének munka-és tűzvédelmi helyzetének értékelése.
2014-07-30Hektikus változások kora"Szerény áradás után szerény apadás a városnál a Dunán." Nagy áradás nem lesz.
2014-07-30Mérlegen a felvételi: ponthatárNövekedett a felsőoktatási szakképzéseket választók száma a Dunaújvárosi Főiskolán. Eddig 419 fő nyert felvételt a főiskolára.
2014-07-29Vége van a nyári betakarítási időnekVége a nyári betakarítási szezonnak, raktárakban a búza. Most a kukorica következik, ami jó termést ígér.
2014-07-26Áradás, apadásHatvanegy és száznegyvenöt centiméteres vízállási határértékek ingadozik a napokban a Duna.
2014-07-08Telnek már a raktárakA termés kifejezetten jó! Beszélgetés Márkli Jánossal, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. vezetőjével.
2014-06-30KépaláírásZörényi Ágnesnek gratulál az okleveléhez dr. Kiss Endre, a műszaki intézet igazgatója a Dunaújvárosi Főiskola diplomaátadó ünnepségén. Szombaton 157-en vehették át az oklevelüket. A most végzett szakemberek közül 164-én a táróvizsga igazolást kaptak - ők a nyelvvizsga megszerzése után kapják meg a diplomájukat. (teljes szöveg)
2014-06-27Többen, mint eddig voltakA Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának május havi statisztikája. Növekedett az álláskeresők száma. A dunaújvárosi járási hivatalban 4459 fő szerepelt a májusi nyilvántartásban, amely 890 fővel több mint az előző hónapban.
2014-06-18Magyar Helsinki Bizottság jelentéseMagyar Helsinki Bizottság jelentése a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 2014. június 18-án tett látogatásról.
2014-06-06Magyarság határok nélkülDunaújvárosban újabb öt személy tette le a magyar állampolgársági esküt.
2014-06-06KéményveszélyekDunaújvárosban 1100 társasházi gyűjtőkémény található, amelyek mintegy 5200 lakást szolgálnak ki.
2014-06-06Az alkalmazkodás éveA Szent Pantaleon Kórház tavalyi éve számokban. Finanszírozási mutatók, humánerőforrás-ellátottság, betegelégedettség – a Szent Pantaleon Kórház tavalyi évét mutatta be és értékelte június 5-én dr. Máté Ágnes orvos-igazgató.
2014-06-04A tavalyi vízszintet meg sem közelíti...Apad a Duna, egy méter alá is csökkenhet a víz Dunaújvárosnál.
2014-06-01Másfél mázsa harcsapacal: Ebből az alig ismert ételből a töredéke is nagyon sok lenneSzalka József, soltszentimrei halkereskedő, főzőcsapatával a dunaújvárosi X. Parázs-Varázs fesztiválon 2014. május 24-én délután egy különös ételből, a harcsapacalból készítette el a legnagyobb mennyiségűt, azaz a legnagyobb méretű adagot egyszerre, egyetlen edényben.
2014-06-00Virágos városunkParkfelújítási és virágosítási munkálatok a városban.
2014-06-0060 éves a nyersvasgyártás DunaújvárosbanTörténeti áttekintés az 1954-2014 közötti időszakról.
2014-06-00A Dunai Vasmű korábbi kapcsolatai a volt hazai járműgyártással, és jövőbeni lehetőségeiA tanulmány azokat a termékfejlesztéseket ismerteti a kezdetektől, amelyeket a Dunai Vasműben a hazai járműgyártás igényeinek megfelelően végeztek.
2014-05-27Fidesz-KDNP siker az EP-választásonA május 25-én megrendezett Európa Parlamenti választáson Dunaújvárosban a választásra jogosultak 28,98%-a szavazott. A szavazást a Fidesz-KDNP nyerte 43,5-kal, Jobbik 15,09%, MSZP 13,65%, DK 13,62%, Együtt-PM 8,21%, LMP 4,69%, A Haza Nem Eladó Párt 0,74%, Seres Mária Szövetségesei 0,5%. A pártok nyilatkozatai.
2014-05-26Rekord alacsony részvétellelDunaújvárosban, illetve a környező településeken is alacsony részvétel mellett zajlott május 25-én az Európai Parlamenti választás. Vasárnap este fél hétig a választók mindössze 27,64 százaléka szavazott.
2014-05-23Ezeknek jelent megélhetést a közmunkaDunaújvárosi járásban minimum 500 fő, Dunaújvárosban pedig legalább 270 fő vehet részt hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásban a jelenlegi, szeptember 30-ig tartó időszakban. Városunkban 14-15 vállalkozás alkalmaz közfoglalkoztatottakat.
2014-05-23Csökken a vízszintDunaújvárosban elmúlt az árvízi veszély, folyamatosan csökken a vízszint, május 22-én reggel 325 cm volt.
2014-05-21Nálunk gond nélkül tetőzött kedden a víz"A töltések tetejétől mért másfél-két méterre volt a vízszint kedden reggel, amikor a vízmérce szerinti 416 centiméteres szintnél érte el mostani legmagasabb állását a mostani áradás."
2014-05-20Most nem lesz magas...A töltések tetejétől mért másfél-két méterre volt a vízszint kedden reggel, amikor a vízmérce szerinti 416 centiméteres szintnél érte el mostani legmagasabb állását a mostani áradás.
2014-05-15Emelkedő Dunánk...Május 14-én reggel 116, este 124 centiméteres volt a Duna Dunaújvárosnál.
2014-05-03Az előrejelzések kedveznek nekünkFokozatosan emelkedik a Duna vízállása Dunaújvárosnál.
2014-04-29Felibe rakott uszályokAz alacsony vízállás ellenére sem szünetel a munka a kikötőben (kép).
2014-04-24Alacsony most a DunaAlacsony a Duna vízállása, kép az öbölről.
2014-04-24Több mint egymilliárdTöbb mint egymilliárd forint támogatást - közlekedésre, étkeztetésre, üzemeltetésre - kapott az önkormányzat a Belügyminisztériumtól.
2014-04-16Jelentés a jelentkezőkrőlA Dunaújvárosi Főiskola jelentkezési adatainak összegzése. A 2014-es általános felvételieljárás keretében 1231 fő 2038 jelentkezést adott be. Első helyen 550 fő első helynek jelölte a helyi főiskolát.
2014-04-14Remény a munkaerő-piaconMárciusban az előző hónaphoz képest Fejér megye valamennyi körzetében csökkent az álláskeresők aránya.
2014-04-10Adósságok hegye a vasműben?Pénzügyi ellentéteket sejt az ISD Dunaferr Zrt. orosz és ukrán résztulajdonosai között a HVG egyik cikke.
2014-04-08Eredmények Fejér megye egyéni választókerületeibenOrszággyűlési választások: 4-es számú választókerület: dr. Galambos Dénes 35,94%; Magyar András 29,48%; Pintér Tamás 25,18%; Illéssy István 4,24%.
2014-04-08Fidesz: meghatározó fölényVálasztási körkép. Eredmények Fejér megye 5-ös választókerületében. Baracs, Daruszentmiklós, Előszállás, Mezőfalva, Nagykarácsony, Kisapostag szavazóköreiben Varga Gábor (Fidesz-KDNP) képviselőjelölt nyert.
2014-04-08Nincs nyitott kérdésFejér megye 4-es számú választókerületében dr. galambos Dénes (Fidesz-KDNP) nyert. A választási eredményekről.
2014-04-05Forrongó indulatokA HVG hetilap legújabb száma Vitéz F. Ibolya írását közli az ISD Dunaferr-ről, Vasálarc címmel.
2014-04-05VasálarcAz ISD Dunaferr Zrt. jelenlegi helyzetéről. "Orosz-ukrán front nyílt Dunaferr-ügyben is, ahol a létszámleépítés után most kiszervezéssel folytatódik a karcsúsítás."
2014-04-02Integrált ügyfélszolgálatÁprilis 4-én, pénteken 9 órai kezdettel, nyilvános ünnepségen adja át az új, okmányirodai funkciókat is ellátó dunaújvárosi kormányablakot. 2014. március 28-ig Dunaújvárosban 36 ezer 475 ügyfél jelent meg személyesen a kormányablakban.
2014-04-002013-ban is jól teljesített a pénztárA 18. sikeres esztendő.
2014-04-00Megtartotta közgyűlését a Városvédő EgyesületRendes közgyűlését a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület. Beszámoló.
2014-03-29Egy év mérlegenKözmeghallgatásra várta tagjait, partnereit, munkatársait március 28-án az óvárosi malom épületében a Roma Nemzetiségi Önkormányzat.– A közmunkaprogramot dr. Galambos Dénes értékelte.
2014-03-27Új eljárás a gyakorlatbanKényszertörléssel szüntettek meg hazánkban harmincezer céget. Kényszertörlések alakulása Fejér megyében, adatok.
2014-03-18Alacsony vízállásnálA Duna vízállása Dunaújvárosnál.
2014-03-17Fogynak a vállalkozásokFejér megye dobogós helyen áll, sok cég szűnik meg és egyre kevesebb új vállalkozás indul.
2014-03-04HuszonháromszorosMárcius 3-án Dunaújvárosban is lezárult a jelöltállítás. A 23 képviselőjelölt névsora.
2014-03-04A HídKépek, adatok a Pentele hídról. Hivatalos átadása 2007.06.23., hossza 1682 méter, 41 méter széles, 50 méter magas, 8600 tonna.
2014-03-01Egy napig riasztási érték felettA február 27-i átlagértékek alapján a városban a szálló por koncentrációja meghaladta a riasztási küszöbértéket.
2014-03-00Forintok és milliók a CT-értMiért ilyen fontos az új CT a kórház számára?
2014-03-00Az ISD Dunaferr Zrt. termelési és kiszállítási teljesítménye 2013-banKiemelkedő esztendő volt.
2014-03-00Az ISD Dunaferr vállalatcsoport 2013. évi energiagazdálkodásának áttekintéseAz ISD Dunaferr vállalatcsoport 2013. évi termelését és energiagazdálkodását alapjaiban befolyásolta az I. számú kohó 2013. január 22-i leállítása átépítés céljából. Az ISD Dunaferr Zrt. nettó energiafelhasználása – az I. számú kohó leállításáig – az elmúlt években jeletősen nem változott, egyedül a 2008-as gazdasági-pénzügyi válság nyomán volt tapasztalható ~15%-os visszaesés. Kisebb részben a Lőrinci Meleghengermű leállása nyomán (2-2,5%), nagyobb részben a nagy energiaigényű folyékony fázis termelésének csökkenése révén a 2013. évben már ~40%-kal esett vissza az ISD Dunaferr Zrt. nettó energiafelhasználása.
2014-02-28Influenza: járvány van!Influenzajárvány a dunaújvárosi járásban is, a megbetegedések aránya 23,4%-kal növekedett az előző héthez képest.
2014-02-27Sokan semmit sem kapnak2014 januárjában Dunaújvárosban 3565 fő álláskereső volt.
2014-02-25Állás és állástalanságElkészültek az idei év első munkaügyi statisztikái. A város és környéke javuló tendenciát mutat. 2014 januárjában 3565 álláskereső volt.
2014-02-25Adatgyűjtés utazásokrólÁprilisban A lakossági utazási szokásai címmel önkéntes adatszolgáltatáson alapuló reprezentatív lakossági adatfelvételt végez a Központi Statisztikai Hivatal Dunaújvárosban, Kisapostagon, Nagykarácsonyban, Nagyvenyimen, Pusztaszabolcson, Sárbogárdon.
2014-02-21Bővült a hazai tejtermelésJavuló tejpiaci helyzet, csökkenő import, növekvő termelés és állatállomány. A tejágazat meghatározó szereplői értékelték az elmúlt évek munkáját február 20-án a Mezőfalva Zrt. vendégeként, a cég nagysismándi központjában. A Mezőfalvi Zrt. egyedenkénti 11 ezer laktációs tejtermelésével Magyarország élvonalába tartozik.
2014-02-21Javuló munkaerő - piacA DaHar projekt szünetében beszélgettünk a javuló munkaerő - piaci helyzetről dr. Galambos Dénes kormánymegbízottal és Varga Gáborral, a Fejér megyei munkaügyi központ igazgatóhelyettesével. A dunaújvárosi álláskeresők száma januárban 1838 fő.
2014-02-21Sokat foghatnánk a fejünket nélkülükA Pentele klubban rendezte közgyűlését a táborállási polgárőrség. Beszámoló.
2014-02-15Közelebb az ügyfelekhezBeszélgetés Galambos Dénes kormánymegbízottal, a Fejér megyei kormányhivatal vezetőjével. Február 11-ig Dunaújvárosban 34 377 ügyfél volt a helyi kormányablaknál.
2014-02-15Fejér megye járásaiDunaújvárosi Járás 16 településsel, ebből város 4, a lakosság száma összesen 91 854. (2013. január elsejei népszámlálási adatok, KSH)
2014-02-15Integrált ügyintézésBeszélgetés Kovács Péterrel, a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetőjével, a hivatal tevékenységéről.
2014-02-15Négy város is van a járásbanA Dunaújvárosi Járás települései, adatok. A járás népessége: 91854 fő.
2014-02-15Az elvándorlás is az okok közöttA sárbogárdi járás települései, adatok.
2014-02-12Kokszoló: elkezdődött a leépítésA kormánnyal folyik az egyeztetés a vasműről. A kokszolóban is értesítést kaptak elbocsátásról. Az elbocsátásokról Mucsi Zoltán szakszervezeti elnököt nyilatkozott.
2014-02-11Pályakezdő, álláskereső2013-ban a megyei nyilvántartásban szereplő álláskeresőknek közel tizenhárom százaléka, (havonta közel két és fél ezer munkanélküli ) pályakezdő volt.
2014-02-06A pénzügyekről döntött a testületA pénzügyekről döntött az előszállási képviselőtestület.
2014-02-05Egyensúlyba hozzákA szerdai rendkívüli közgyűlésen az idei költségvetés ötödik ütemét, azaz a végleges verzióját is megtárgyalják a képviselők.
2014-02-04Leépítés és munkaügyi statisztikákMunkaügyi statisztika, összefoglaló adatok 2013-as évről. 2013 decemberében a dunaújvárosi járási kirendeltségen 3647 álláskeresőt regisztráltak.
2014-02-04Felmondólevelek hétfői hatállyal...Folytatódik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-ben, megkezdődött az ISD Power Kft.-nél is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóslistáján szerepel a vasmű, nyolcszázmillió forint tartozással.
2014-02-01Vasmű: fejlesztési ügyekElkészült az ISD Dunaferr Zrt. 2014-es üzleti terve. A tervről.
2014-02-00Hengerprofilmérő kifejlesztése az ISD Dunaferr MeleghengerműbenAz ISD Dunaferr Meleghengerművében igény jelentkezett egy hordozható, hengerre felfektethető, egy vonalon mérő hengerprofilmérő műszerre. Az eddig használt berendezés meghibásodott, javíthatatlanná vált, és a gyártója pedig már nem fellelhető, hasonló kialakítású műszert pedig jelenleg nem található a piacon. A cikk bemutatja a fejlesztés folyamatát, felvázolva a nehézségeket és a műszerfejlesztés elért eredményeit
2014-01-15Még mindig pang az ingatlanpiacMélyponton zárta a múlt évet az ingatlanpiac. A dunaújvárosi tapasztalatokról.
2014-01-15Magyar erőművek károsanyag kibocsátásaMagyar erőművek károsanyag kibocsátása 2012-ben. Dunaújvárosban az ISD Dunaferr Zrt. 84 Megawattos erőművének 1.320.000 tonna szén-dioxid a károsanyag kibocsátása.
2014-01-08Csendes a vízivilág...A Duna vízállása.
2014-01-08A parlamenti aktivitásrólOrszággyűlési képviselőink tavalyi aktivitását vizsgáltuk az elérhető adatok alapján. Cserna Gábor nem volt, dr. Dorkota Lajosnak egy felszólalása volt 2013-ban.
2014-01-06Egyensúlyba hozzákA város költségvetési koncepcióját negyedik ütemben tárgyalta a közgyűlés decemberben. A képviselők jóváhagyták a részletes számítások alapján összeállított tervanyagot. A tervezett bevétel: 9 milliárd 313 millió 302 ezer forint, a kiadás: 10 milliárd 777 millió 866 ezer forint.
2014-01-04Leeresztett medencékTovábbra is vevőre vár az Aquantis Élményfürdő.
2014-01-01Küzdelmes évet zártunkInterjú Oláh István elnökkel, a szervezet működéséről, terveiről.
2014-01-00Jóváhagyásra vár az ISD Dunaferr csoport üzleti terve"A tervezés folyamatáról és legfontosabb elemeiről Majer Róbertné konszolidációs és beszámolási főosztályvezető adott tájékoztatást."
2013-12-30Támogatták az alapítványtAz önkormányzat közgyűlése több mint tízmillió forinttal járult hozzá a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány működéséhez.
2013-12-23Második a megyébenMajdnem 10%-os a munkanélküliség. Kevesebb a munkanélküli a városban és a járásban, mint egy hónappal ezelőtt. Novemberi adatok.
2013-12-13A cél: életben maradniMűködő vállalkozások Fejér megyében. 2011-es statisztika, adatok.
2013-12-01Miért éppen a Római?A városrész rehabilitációjáról.
2013-11-28A pentelei deportálásokrólBeszélgetés a helytörténeti kutatásokkal is foglalkozó Csefkó Farkas Andrással (kép).
2013-11-26Lassú javulás a régióbanLassan javul a munkaerőpiaci helyzet a régióban. Fejér megyében van a legtöbb álláskereső. Szeptemberi adatok. A DVCSH is tervezi, hogy a közeljövőben megszünteti a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatását, amely maximum tíz embert érint.
2013-11-22Jó hozamot hoznak...A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár tisztújító küldöttgyűlést tartott. Ügyvezető igazgató dr. Varga Szabó Lajosné (kép).
2013-11-19A leggazdagabb járások közöttAz egyik hazai piackutató cég elkészített tanulmánya szerint a magyar emberek átlagosan 122 ezer forintot költhetnek havonta. Vizsgálták a járásokat is, eszerint az ötödik leggazdagabb a dunaújvárosi.
2013-11-14Munkával s nélküleSzeptemberben 4642 fő munkakereső volt Dunaújvárosban. Statisztika, munkakeresők, pályakezdők.
2013-11-12A száztizenegyedik leggazdagabb magyarÖtmilliárdot meghaladó vagyonával a 111. helyen szerepel Pomázi Csaba a Leggazdagabb magyarok listáján.
2013-11-11Több volt a munkalehetőség Fejérben, mint egy ével ezelőttSzeptemberben a nyilvántartott álláskeresők száma a régióban 43 344 fő, az előző havinál 529-el, 1,2 százalékkal kevesebb volt. Dunaújvárosban 4642 fő nyilvántartott álláskeresők száma.
2013-11-08Levegőhöz jut a városAz összes tartozást átvállalják. Az adósságátvállalás második, záró ütemében a kormány 5,2 milliárd forint terhet vesz lesz Dunaújváros önkormányzatának válláról.
2013-11-02Generációs találkozás ManófalvánA mezőfalvi Cordastella Nyugdíjas Otthon bemutatása.
2013-11-01Pályázatot nyertek a téli hajléktalan-ellátás fejlesztéséreAz Útkereső Segítő Szolgálat három területen is pályázati pénzt nyert.
2013-11-01Értékteremtő kreativitás-mindannyiunk hasznáraÚjítási helyzetkép a vállalatcsoportnál.
2013-11-01Biztonsági mozaikA 2013-as év első három negyedévének munkavédelmi és tűzbiztonsági helyzetének értékelése.
2013-11-01Megdöntötték a leghosszabb úszás-bemutató maratoni csoportos váltó rekordjátSzalontai Károly, a dunaújvárosi Ússz, Hogy Utolérjenek! Közhasznú Egyesület tagja, sporttársaival együtt 2013. október 26-án 12 órai kezdettel bemutatta a leghosszabb úszás foglalkozást, melynek keretében a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszoda fedett 50 méteres medencéjében több mint 24 óráig tartó úszóversenyt rendeztek 16 csapat részvételével.
2013-10-30Hankook: harmadik negyedévHankook Tire gumiabroncsgyártó cég erős harmadik negyedévet zárt.
2013-10-22Finisben a betakarításA termésátlagok országszerte meghaladják a tavalyiakat. Mezőgazdasági körkép. Beszámoló, adatok.
2013-10-18Az áradást még kivédtékMezőgazdasági körkép Adonyban. Beszélgetés Marczinka Tamással, az adonyi Március 21. Mezőgazdasági Szövetkezet elnökével.
2013-10-01Látogatói rekord volt szombatonBeszámoló a jubileumi, tizedik Rácalmási Tökfesztiválról. A szombati napon látogatói csúcs volt, 8491 jegyet adtak el.
2013-10-01A megújuló tér múltja-Lenin-szoborKiss István Lenin-szobra 1970-1990 között állt a főtéren. Adatok, kép a szoborról.
2013-09-24Kevesebb állásnélküliCsökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Fejér megyében augusztusban.
2013-09-14Idősödő városunkDunaújváros és népessége. "Az egykori fiatalok városából a nyolcvanas-kilencvenes években és az ezredforduló idején bekövetkezett demográfiai fogyás miatt mára az idősek városa lettünk." Beszélgetés dr. Bacsa-Bán Anetta szociológussal.
2013-09-11Nyugodt kezdésA nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában olyan sok a diák, hogy egy új tantermet kellett kialakítani idén őszre. A tanévet 273 diákkal kezdték meg.
2013-09-07Esküt tettek a hallgatókMegkezdődött a tanév a Dunaújvárosi Főiskolán. A magyar hallgatók mellett száz külföldi diák is tanulni fog a főiskolán.
2013-09-06Születés - akkor és most"Nemcsak a bevándorlók összetételét tekintve volt fordulópont a város életében 1953, hanem a házasságok és családalapítások szempontjából is. Ugrásszerűen emelkedett a házasságot kötők, a gyermekek és a gyermekszületések száma." Beszélgetés dr. Baráth Károly szülész-nőgyógyász főorvossal.
2013-09-05Vaskarat. Újra az államhoz kerülhet a DunaferrIsmertető az ISD Dunaferr 2013-as helyzetéről. Az állam ajánlatot kíván tenni a cég megvételére.
2013-09-04Kicsinosított Petőfiben558 diákkal (113 elsős) kezdte meg a tanévet a Petőfi Sándor Általános Iskola. Felújítások, korszerűsítések az iskolában.
2013-09-04Utcaszintű a bűntérképA lopás vezeti azt a statisztikai térképet, ami a Dunaújváros harminc nap alatt elkövetett bűncselekményekről készült.
2013-09-04Az idei tanévkezdés számokban, nálunkLétszámadatok a dunaújvárosi általános iskolákban.
2013-09-04Ponthúzás után, értékelésÖsszességében elégedett az idei felvételi eljárás eredményével a Dunaújvárosi Főiskola. Dr. András István rektor, és dr. Rajcsányi-Molnár Mónika rektorhelyettes értékelése.
2013-09-04Negyvenhárom elsőssel kezdtékNegyvenhárom elsős kezdte meg tanulmányait a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában.
2013-09-03Hat iskola elsős diákjaiDunaújvárosban összesen 489 elsős kezdte meg tanulmányait a város általános iskoláiban. Létszámadatok iskolánként.
2013-09-01De nehéz az...Tanulói létszámok, tervek, információk a város oktatási intézményeiről.
2013-08-28Nyolc méterrel alacsonyabb a vízJelentősen csökkent a Duna vízállása a júniusi áradás után.
2013-08-22Sokan a "pótban" reménykednekPótfelvételi a Dunaújvárosi Főiskolán is. Az eddigi felvételi adatokról.
2013-08-13Aratási sikerek"A gabonafélék igen jó terméseredményeket hoztak – viszont a szárazság sok kárt okoz a kapásoknál." Márkli János, a Dunapentelei Mezőgazdasági Zrt. szakemberének beszámolója.
2013-08-12Pályakezdők esélyeiKözel 2300 pályakezdő keresett állást júniusban Fejér megyében. A pályakezdő álláskeresők június havi statisztikája. Dunaújvárosban 45 fővel emelkedett a számuk az előző hónaphoz képest.
2013-08-10Álláspiaci helyzetképA megyei kormányhivatal munkaügyi központjának adatai szerint az előző hónaphoz képest júniusban kevesebb volt az álláskereső a megye körzeteinek majd mindegyikében. Dunaújvárosban és körzetében összesen 4253 fő keresett munkát júniusban.
2013-08-03Álláskeresési helyzetkép"Munkaerő-piaci helyzetkép, képzési kínálat és virtuális álláskeresési portál: mit kínál a munkaügyi kirendeltség?" A júniusi adatok alapján 4253 fő a regisztrál álláskeresők száma. Beszélgetés Majorné Angyal Erzsébettel, a Dunaújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltség vezetőjével.
2013-08-02Számok és határidőkNégyszáz tonna betonacélt használtak fel. Néhány érdekes információ, adat a Szent Pantaleon Kórház új szárnyának építkezéséről.
2013-08-01Az első félév termelési és kiszállítási teljesítményeiElmaradások mellett kiváló mutatók is születtek. Főbb gyártósori termelések alakulása 2013.I.félévében. Az ISD Dunaferr Zrt. készárutermelésének alakulása 2013.I. félévében.
2013-08-01Da capo...al fineNagy elszántsággal küzd a céljaiért a Dunaújvárosi Egyesített Kórus. A kezdet. Nagy tételek. Helyzetkép. Érvek-ellenérvek. Nagy a tét.
következő