Keresés

Forrás típusa:
Keresendő :
Szerző:
Cím (címtöredék):
Tárgyszavak:
Minimum dátum: Naptár
Maximum dátum: Naptár
Találati listában megjelenő mezők:
Cím Leírás Forrás név Szerző Kezdőoldal Záróoldal Tárgyszavak Könyvtári jelzet Megjegyzés
Egy oldalon megjelenő találatok száma:
 

Találatok

873 db találat
ListaDátum downCímLeírás
2023-10-20A kenyér ünnepe itt is, ott isAz elmúlt negyedévben a dunaújvárosiak minden megvásárolt városkenyér árából 50 forinttal ezúttal az "Érted vagyunk 1987. Alapítvány"-t támogatták. Az akcióból befolyt összeget Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője közösen adták át 2023. október 16-án, vagyis éppen a kenyér világnapján. A Móricz Zsigmond Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón Pintér Tamás az összegyűlt összeget az önkormányzat nevében ezúttal is 500 ezer forintra egészítette ki.
2023-04-21Nagy mulatság a Vasvári alapítványi báljánJótékonysági sportbált szervezett a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola közössége. Az esemény lehetőséget biztosított a szórakozásra, ismerkedésre, illetve egy szerencsés véletlen folytán arra is, hogy együtt örüljenek az egykoron „vasváris” tornász Kovács Zsófia újabb nemzetközi sikereinek.
2023-02-22Irodalmi kalandok Abigéltől Petőfiig"Egy nagyszerű hírről számolt be lapunknak Farkas Márta, a Szabó Magda Református Iskola igazgatója. Mint írta, intézményük alapítványa a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjainak megvalósítására fordítható összevont támogatás 2023” című kiírásra pályázatot nyújtott be. A pályázatuk pedig pozitív elbírálást kapott, ennek köszönhetően az „Irodalmi barangolások a magdásokkal” című pályázatukkal mintegy 1,8 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek a Bethlen Gábor Alapkezelőtől. "
2022-12-00OMBKE-történet a helyi szervezet tükrében. Emlékhely és múzeum egy somogyi erdő közepén1996. május 27-én adták át Somogyfajszon a honfoglalás kori emlékhelyet és a X. századi vasolvasztó műhelyt, amelyet a Dunaferr-Somogyország Archeometallurgiai Alapítvány szervezett.
2022-11-18Utcanévtáblák segítenek az eligazodásbanAki Perkátán jár mostanában, bizonyára észreveszi, hogy utcanévtáblákkal bővült a település arculata.
2022-10-25Mesés volt a halloweeni ösvény NagykarácsonybanA mesének és a varázslatnak soha nincs megfelelőbb módja. Még ha kissé fenntartással is vagyunk a halloween nevű alkalommal, a Nagykarácsonyba érkező több száz ember már biztosan úgy véli, hogy ez az év egyik legjobb időszaka.
2022-10-13Pályázatokat írtak ki a civil szervezetek számára.Támogatási pályázatok a civil szervezetek számáraA kormány több, mint tizenegy milliárd forintos keretösszeget biztosít a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok támogatására. Október 3-tól már elérhető a pályázati kiírás, és az érintettek tájékoztatása érdekében szerveztek egy fórumot is október 11-én, kedden délután.
2022-10-00Kisplasztikák a Duna-parton. Nyitott térbenA Felső Duna-parton, a Rómeó és Júlia 1956 című szobor köré rendeztek a Dunaferr Art Alapítvány gyűjteményében lévő kisplasztikákból rendhagyó kiállítást.
2022-09-28Összetartó közösséget álmodott az alapítványAz Esőcseppekért Alapítvány szeptember 23-án, pénteken SNI-s gyerekek szüleinek szervezett kerekasztal-beszélgetést, annak legfőbb témája a gyermekek fejlesztése, továbbtanulása volt.
2022-09-10Autizmussal az élet. Az esőemberek és szüleik: negyedszázados utat járvaAz Esőember című Oscar-díjas film nélkül ma valószínűleg sokan nem tudnánk, mi az autizmus. Pedig csaknem százezer autista ember él hazánkban. A városunkban működő, az érintetteket felkaroló szervezet a nevében is hordozza a film emlékeit. Az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete ez évben ünnepli alakulásának huszonötödik évfordulóját. Ennek alkalmából beszélgettünk Kálmánné Tóth Máriával (kép).
2022-09-08Elromlott a régi mosógép, ezért segítséget kértek, majd a szülők jóvoltából újat vehettekA szülők összefogásának köszönhetően egy új mosógéppel gazdagodhatott a Petőfi Sándor Általános Iskola.
2022-08-06Az elmúlt hetven esztendő kötelez, de mit hoz a jövő?Még 2007-ben hozták létre a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítványt azzal a céllal, hogy segítsék a néptáncoscsapatot. Azonban az újjáépítéshez, a fejlődéshez egyedüli támogatóként kevés a civil szervezet.
2022-04-14Jótékonysági bállal járultak hozzá a gyerekek fejlesztéséhezNem túlzás, amikor azt mondjuk: a jövőnkbe fektetett remény, ha gyerekeink fejlődését segíthetjük. Mezőfalván nem ismeretlen az előző gondolat, ha nemes ügyért szóló összefogásra hívják az embereket, akkor nagyon sokan fogadják a felkérést. Így volt ez április 9-én, szombaton este is a Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány hagyományos bálján, ahol minden eddigi rekordot megdöntött a résztvevők száma. A rendezvény bevételét ezúttal is a mezőfalvi oktató-, nevelőmunka támogatására fordítják. Eszközök, jutalmak és különböző gyermekrendezvények valósulhatnak meg a jótékony adakozóknak köszönhetően.
2022-04-11Jótékonysági mulatságMezőfalván a Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány jótékonysági bált rendezett április 9-én, szombaton.
2022-04-05Több ezer kenyér (képaláírás)A Rudas iskola alapítványa kapta a város kenyere program adományait. Pintér Tamás polgármester bejelentette, hogy a következő kedvezményezett a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület lesz. (teljes szöveg)
2022-03-04A Béke városrész szebbé tétele a célA Dunaújvárosi Közbiztonsági Alapítvány munkatársai alkotói pályázatot hirdetnek általános és középiskolás diákok részére. A beérkező alkotásokat a Széchenyi István Gimnáziumban értékelik, illetve állítják ki, a győztes alkotások Dunaújváros közterületeire is kikerülnek.
2022-02-03Egyetemi tudásközpont... az atomenergia vonzásában"A Dunaújvárosi Egyetem a Paks II. projekt egyik tudásközpontja lesz, ezen az úton már jó pár éve elindultak. Dr. András István úgy fogalmazott, hogy az alapítványi működésnél az 1.0 modellváltás már lezajlott. Most van folyamatban a 2.0 verzió. A formai átállást követő tartalmi változásoknak van most az idejük. Ez a képzés, a humánerőforrás és szervezeti kultúra fejlesztését, s az ezekhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztését jelenti." András István Leszno város tiszteletbeli nagykövete lett.
2022-02-01Egyre többen adakoznak. A közösségi összefogás mellett a példamutatás is nagyon fontosA közelmúltban részt vettünk egy jótékonysági akció „közvetítésében”, amelynek eredményeként a francia labdarúgó-válogatott mezéért felajánlott jelentős összeg kerülhetett a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályának Dr. Molnár Gergely Alapítványa javára. Az adományozásról, az adakozási hajlandóságról beszélgettünk dr. Jobbágy Lajos főorvossal, a kórház orvosigazgatójával.
2022-01-00Jótékonysági akció a Dr. Molnár Gergely Alapítvány javáraCsaknem másfél millió forintos támogatást hozott a dunaújvárosi kórház intenzív osztályának az a jótékonysági akció, amelyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség kezdeményezett. Az adománygyűjtés kedvezményezettje a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályának közhasznú alapítványa, a "Dr. Molnár Gergely Alapítvány", amelynek célja a Dunaújvárosban és környékén lakó, kritikus állapotú betegek ellátásának támogatása, a tárgyi eszközök és feltételek javítása.
2021-12-11Lapunk is támogatja az akciótA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) jótékonysági akciót kezdeményez a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztálya számára, amelyhez a Dunaújvárosi Hírlap és a duol.hu is csatlakozik. A Dr. Molnár Gergely Alapítvány, amelynek célja a Dunaújvárosban és a környéken lakó, kritikus állapotú betegek ellátásának támogatása.
2021-11-20Összefogással egy közös cél érdekébenA kisapostagi Dunai Gyöngy Yachtkikötő és Bárka Vendéglő épületében tartotta alakuló ülését a Fejér Megyei Önkéntes Kutató Mentőalapítvány, amely kutató és vízimentő tevékenységével segíteni tudja a Fejér megyében élő és tartózkodó személyek magas színvonalú mentését és kutatását, többek között a Duna ezen szakaszán.
2021-09-04Tanévnyitó a helyi egyetemen. Ez évben közös ünnep volt az egyetemi tanévnyitóSzeptember 3-án, pénteken délután hallgatókkal, diákokkal, az intézmény vezetőivel, annak partnereivel, települési vezetőkkel telt meg a Dunaújvárosi Egyetem campusa a tanévnyitó ünnepségen.
2021-08-12Visszaadták azoknak, akiktül eddig csak kaptakA Nap háza – Hold udvara Agroturisztikai és Rekreációs Központ rá eső részének felét Kulcs községnek adományozta a Carpe Diem Rekreációs És Általános Képzési Alapítvány. Beszélgetés Dóka Mariannával, az alapítvány elnökével.
2021-08-07Fontos témákat karoltak felTámogatási szerződést kötött az SK Innovation három, Iváncsán működő civil szervezettel. A megállapodás értelmében a település ipari parkjában beruházó dél-koreai cég két év alatt összesen 15 millió forintot adományoz helyi közösségeknek.
2021-08-06Nyitott tudásközpont"Azon kívül, hogy alapítványi fenntartásúvá vált augusztus 1-től a Dunaújvárosi Egyetem, két új tevékenységgel is bővült a szervezeti felépítése: ide integrálták a Bánki Donát Technikumot, és nemzetközi szintű nukleáris tudásszervező platformot épít." Beszélgetés dr. András Istvánnal, a Dunaújvárosi Egyetem rektorával.
2021-08-03Augusztustól az egyetemé lett a BánkiAugusztus 1-jétől már a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány fenntartásában működik a felsőoktatási intézményünk és a Bánki Donát Szakközépiskola a részévé vált.
2021-08-02A DUE is modellváltó intézményA Dunaújvárosi Egyetem fenntartói jogát a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány gyakorolja augusztus 1-től és a Bánki Donát Szakközépiskola a részévé vált.
2021-07-19Szerkezetileg áthelyezik a háziorvosi praxisokatA városvezetés arról döntött, hogy átalakítja, átszervezi az Egészségmegőrzési Központot. A legutóbbi közgyűlésen a Jószolgálati Otthon Közalapítvány alapító okiratának módosításáról is határoztak a képviselők.
2021-06-18Zéró Tolerancia Kupa: futball tisztánHagyományteremtő szándékkal, a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány szervezésében, 2021. június 11-én egy különleges focikupát rendeztek a radari sporttelepen. A Zéró Tolerancia címet viselő tornán többségében korábbi szenvedélybetegek léptek pályára.
2021-05-03Fejlesztések, tervek, változás és köszönetTöbb olyan megbeszélést tartott a közelmúltban dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, amely városunkat is érinti.
2021-04-28Alapítványi fenntartás jóváhagyva. Augusztustól alapítvány működteti az egyetemetDöntött az Országgyűlés április 27-én, kedden: megkezdheti a modellváltás folyamatát a Dunaújvárosi Egyetem is.
2021-04-08Modellváltás az egyetem. Modellváltás előtt a Dunaújvárosi Egyetem isMárcius utolsó napján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) benyújtotta az Országgyűlés elé az újabb tíz egyetem – köztük a dunaújvárosi – modellváltását megalapozó javaslatait.
2021-03-00Újabb hazai támogatások a nagyvenyimi civil szervezetek munkájáhozSzínes tevékenységek megvalósítására, szép sikerrel pályáztak a nagyvenyimi civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap 2021. évi pályázataiban. A támogatásban részesített tevékenységek, programok megvalósítására várhatóan 2021. április 1. – 2022. március 31. között kerül sor. Támogatott szervezetek listája a cikkben.
2021-01-29A tervek és remények: felújítás és acélszobrász-alkotótelepA Dunaújvárosi Acélszobor Park több alkotása is megújulhat az idei évben. A szoborpark eredetéhez és identitásához szervesen kötődő, az utóbbi években újraéledt Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep idei programja is már a szervezési fázisban tart – mondta el lapunknak Várnai Gyula Munkácsy-díjas alkotó, a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány kuratóriumi elnöke.
2021-01-08Hatalmas segítség az állatotthonnakKözel hétszázezer forintnyi adománnyal kedveskedett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Carissa Sportegyesület az Ágica Sérültállat Menedéke Alapítvány Állatotthonának.
2020-12-18A derű képére licitált. Jótét licit a Jószoliért: mindenki boldogAz alkotóknak is, a programot futtató munkatársaknak is, de még az online aukció többi licitálójának is köszönetet mondott Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, amikor átvette a sikeres licit nyomán megszerzett képet, Oláh Gabriella alkotását a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi bázisánál.
2020-10-26Kezdődik a téli krízis időszaka. Senki sem marad fedél nélkül az utcán a krízisidőszakbanA hideg idő beköszöntével kezdetét veszi a téli krízis­időszak a hajléktalanellátás rendszerében. Városunkban ezt a közfeladatot 2018 óta központosított módon a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány végzi két telephelyen, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrumban és a Papírgyári úti szállón. Pribil Sándor, az alapítvány elnöke azt mondta, jelen állás szerint nem tudnak hosszabb távon tervezni, de a telet át fogják vészelni.
2020-10-02Legnagyobb hatású projekt. A legnagyobb hatás díjaIdén ötödik alkalommal adták át a NIOK Alapítvány által meghirdetett Civil Díjat a tavalyi év legkiemelkedőbb civil kezdeményezéseinek és szervezeteinek. A 98 pályázat közül 27 szervezet került a döntőbe, ahol nyolc szakmai kategóriában díjaztak. A „Legnagyobb hatású projekt” díját a Pentele XXI. Oktatásért Művészetért Alapítvány Arany Iránytű Programja nyerte el.
2020-09-18Közgyűlés: fontos és forintos döntésekNegyvennél több napirend szerepelt a közgyűlés 2020. szeptember havi nyílt ülésén, amelyet a Városházán tartottak szeptember 17-én. A döntéshozók egyebek mellett a Dunaújváros Vasas Táncegyüttes támogatásáról, a Sándor Frigyes Zeneiskola melletti parkban tervezett szobor kompozícióról, a mobil kézilabda csarnok üzemeltetéséhez szükséges költségekről is szavaztak.
2020-08-05Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselőkPintér Tamás polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze augusztus 4-re, keddre a Városháza C szárnyának közgyűlési termébe.
2020-07-17Új családbarát közösségi tér születhet!Évek óta dédelgetett álom válhat valóra a 4MOM családbarát közösségi tér új helyszínének megteremtésével és fenntartásával – a terveket Horváth Zsuzsi, az Anyák a Hordozásért Alapítvány vezetője összegezte.
2020-07-06Kitüntetett diplomás szakember. A mérnökökért alapítvány szakdolgozatdíját kaptaA Fejér Megyei Mérnöki Kamara alapítványának diplomadíjában részesült Mórocza Árpád végzett gépészmérnök-hallgató.
2020-06-26Felelős állattartók jelentkezését várják2019 áprilisától egy, már 20 éve működő, dunaújvárosi székhelyű állatvédelmi szervezet, az Első Magyar Állatjogi Alapítvány elnöke, Létai Attila vette át a város szélén lévő egykori Gyepmesteri Telepet. Ennek köszönhetően alakult át az ebrendészetté, ahol jelenleg több mint 20 olyan kutya keresi új otthonát, akiket a befogást követően nem tudtak azonosítani, és hazajuttatni.
2020-06-00Beszámoló az Összefogás Alapítvány 2019. évi tevékenységérőlA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által közérdekű célra létrehozott és 1992 óta folyamatosan működő alapítvány 2018-es költségvetése, tevékenységei.
2020-05-16Mindenképpen segíteni szerettek volna nekikA Baracsért Közalapítvány ötven idős, rászoruló embernek készíttetett csomagot a vírusveszélyes idők túléléséhez. A jótékony felajánlás sikeréhez a község intézményeinek szervezése, közreműködése és a dunaújvárosi Tesco áruház anyagi támogatása is hozzájárult.
2020-05-02Laptopokat kaptak a hallgatók. Laptopokat kaptak a DUE rászoruló hallgatóiAz MVM Zrt. ismét megmutatta a társadalmi felelősségvállalásban betöltött kiemelkedő szerepét, amellyel most a DUE hallgatóit segítette.
2020-04-09Százezer forintnyi támogatás (kishír)A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsa példátlan gyorsasággal, írásos szavazás alapján arról döntött, hogy százezer forint támogatást nyújt a Szent Pantaleon Kórház "Az emberek egészségéért" alapítványának. (nem teljes szöveg)
2020-04-08Rászorulóknak segítenek az adománygyűjtésselA perkátai helyi alapítvány kezdeményezte az adománygyűjtést, amelyhez a polgármester, vállalkozók és magánszemélyek, valamint az önkormányzat is csatlakozott. A rászoruló családokat kívánják segíteni a gyűjtés által.
2020-04-00Segítség imával és adományokkalA dunaújvárosi római katolikus egyházközség és a Pentele Katolikus Caritas Alapítvány segélyakciói a koronavírus okozta járványhelyzet idején.
2020-03-13Támogasd a városvédő Újtelepi közösségetA Városvédők Újtelepért Egyesület is bejutott a MOL Alapítvány által hirdetett Helyi Érték Program idei megméretésének második fordulójába.
2020-03-04Munkához látott a FÁDA csapata. Gőzerővel dolgozik az állatbarát csapat2019-ben alakultak, mostanra pedig már gőzerővel dolgoznak az új, dunaújvárosi állatvédők a FÁDA, azaz a Felelős Állattartásért Dunaújvárosi Alapítvány munkatársai. Elérhetőségek a cikkben
2020-02-27Finom volt a babgulyásA Pentelei Szent Panteleimon Alapítvány és a dunaújvárosi görögkatolikus egyházközség 350 adag babgulyást osztott szét a Dózsa mozi előtt
2020-02-00A szakmai tevékenységet támogatta a Nemzeti Együttműködési AlapA Nemzeti Együttműködési Alap által 2019-ben támogatott nagyvenyimi szervezetek felsorolása
2020-01-03Morzsi hazatalál-e vagy nem? Több tucat kutya szaladt világnak térségünkbenEgy frissen alakult, állatbarátokból álló dunaújvárosi – rövidesen hivatalosan is Felelős Állattartásért Dunaújvárosi Alapítvány néven működő – csoport ügyeletet tartott szilveszter éjszaka. Tíz önkéntes fogadta a hívásokat és vetette bele magát az éjszakába.
2019-12-20Ünnepelt az alapítvány. Elhunyt bajtársukra is emlékeztek a dunaújvárosi eszközátadón.Elhunyt bajtársukra Korpádi Csabára is emlékeztek a mentők a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány átadási ünnepségének kezdetén. Az alapítvány idén két mobil betegőrző monitorral segítette a dunaújvárosi állomás munkáját – a ma délelőtti ünnepségen Pintér Tamás polgármester, valamint Orosz Csaba, a közbiztonsági bizottság vezetője is köszöntötte az ünnepi állomásértekezlet résztvevőit.
2019-12-18Karácsonyi ajándék a mentőknek. Két betegőrző monitort kaptakNagy nap, mondhatnánk ünnepnap volt december 17-én az Országos Mentőszolgálat Dunaújvárosi Mentőállomásán. A Dunaújváros és Környéke 04 alapítvány és az önkormányzat segítségével két betegőrző monitort kapott a mentőállomás.
2019-12-13Segíteni a rászorulókat: ez volt a cél"Idén sem maradt el a Pentele Katolikus Caritas Alapítvány adomány-gyűjtő akciója, amelyről Megulesz Gabriellával, az Alapítvány kuratóriumának elnökével, a dunaújvárosi Caritas csoport vezetőjével beszélgettünk."
2019-11-00Egyik szemem nevet, a másik sírKiss Csaba Gábor írása a nagyvenyimi arborétumban történt rongálásokról
2019-10-11A jótékonyság újabb aranytallérjaiA Szonáta Zeneművészeti alapítvány kapta a Dunaújváros kenyere akció adományát.
2019-09-00A Hankook új jótékonysági programja. Hankook ADJ - Abroncsokkal, Dolgozóink, Jó ügyekértA Hankook ezúttal a nagy népszerűségnek örvendő abroncsvásárlási lehetőséget köti össze civil szervezetek támogatásával: a dolgozók által vásárolt abroncsok árának 10 százalékát év végén a Hankook a gyár dolgozói által megjelölt alapítványok számlájára utalja át.
2019-07-31Százezres támogatás különféle célokraA Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjának hatodik fordulójában összesen közel 3 millió zsetont dobtak be országszerte a vásárlók az áruházakban elhelyezett gyűjtőkbe. A dunaújvárosi pályázók közül a Muzsikáló Fiatalok Alapítvány a Móriczos Piknikre, valamint a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány interaktív drogprevenciós kiállításra nyert támogatást.
2019-07-12Ön választ, a TESCO segít: a héten szavazhatA TESCO programjával rengeteg helyi közösséget, civil kezdeményezést támogathattak már a vásárlók. Ebben a szezonban két városi kötődésű csapat jutott be azok közé, akikre leadhatjuk a voksunkat. A Muzsikáló Fiatalok Alapítvány a Móricz Zsigmond Általános Iskola minden évben megszervezett rendezvényére, a móriczos piknikre gyűjt. A Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány olyan interaktív kiállítás megvalósítását tűzte ki célul, amely a fiatalokra szabott módon és eszközökkel közvetít értékeket a drogfogyasztás helyett.
2019-06-07LépcsőfutásTizenegyedik alkalommal rendezték meg városunkban múlt csütörtökön a lépcsőfutó versenyt a megye tűzoltóinak a Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként.
2019-06-04Bunker-napok sorozat. Bunker-napok sorozat indultA dunaújvárosi önkéntes tűzoltó egyesület, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiója által működtetett Dunaföldvári Tanoda és a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány szervezett programot június 3-án a pincesor alján hátrányos helyzetű gyermekek számára.
2019-06-00Beszámoló az "ÖSSZEFOGÁS" Alapítvány 2018. évi tevékenységérőlA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által közérdekű célra létrehozott és 1992 óta folyamatosan működő alapítvány 2018-es költségvetése, tevékenységei.
2019-05-03Félmilliós adomány a veknikből. Félmilliós segítség kilencezer vekniértFélmillió forint támogatáshoz jutott a Dunaújváros kenyere akció jóvoltából a Petőfi Sándor Általános Iskola intézményi alapítványa.
2019-05-00Karitász, a szolgáló szeretetBeszélgetés Magulesz Gabriellával a Pentele Katolikus Caritas Alapítvány tevékenységéről.
2019-05-00Újra Acélszobrász Alkotótelep a Dunaferr-ben. Alkotók terepszemlénA Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány 2017-ben újraindította a több éve szünetelő Acélszobrász Alkotótelepet. Ennek folytatásaként hirdette meg pályázatát az alapítvány az idei, 2019-es alkotótelepen való részvételre. A pályázók közül öt művészt választott ki a szakmai kuratórium. Cseh Lili, Erős Ágost Koppány, Gerhes Gábor, Gróf Ferenc és Melkovics Tamás alkothat május végéig az ISD Dunaferr műhelyeiben.
2019-04-18Egy példaértékű kezdeményezés. Abbahagyta az ivást és lakáshoz jutottNyolc lelakott, tönkretett, kifosztott egyszobás lakást adott át az önkormányzata Magyar Mentőszolgálat Közalapítványnak, hogy felújítás után kijelölje azokat a lakókat, akiknek egy időre átmeneti otthonra van szükségük.
2019-03-28Ételt osztottak a görögkatolikusokA Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány, a görög katolikus egyházközség, a helyi ruszin nemzetiségi önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helybéli csoportja ismét megrendezte március 27-én a szokásos havi meleg­étel-osztást a Dózsa mozi előtti téren.
2019-03-12Ezüstérmet kapott a Móricz pályázataA Tesco Ön választ, mi segítünk pályázatának első Fejér megyei helyezettjéről már beszámoltunk, most a Muzsikáló Fiatalok Alapítvány projektjét mutatjuk be.
2019-03-08Bál a pannon Oktatási Központban. Az iskola működtetésére fordítják a bevételtAz Egyenlő Esélyért Alapítvány és a Pannon Oktatási Központ Gimnázium megtartotta alapítványi bálját múlt pénteken az intézmény aulájában.
2019-03-06Eredményes civil fórumot tartottak PerkátánIdén is megszervezte Perkáta Nagyközség Önkormányzata, valamint a Perkátai Általános Művelődési Központ a hagyományos civil fórumot február 25-én, amelyre a település egyesületeinek, alapítványainak és egyéb szervezeteinek képviselőit várták a szervezők.
2019-03-04Alapítványi bál a Pannonban. Alapítványi bál a POK-banHagyományteremtő céllal szervezte meg első alapítványi bálját a Pannon Oktatási Központ Gimnáziuma (POK), amelynek teljes bevételét az Egyenlő Esélyért Alapítvány működésének támogatására fordítják.
2019-03-00Felpéczi István (1946-2019)2019. február 18-án elhunyt Felpéczi István, az ISD Dunaferr Zrt. volt munkaügyi kapcsolatok és szociális főosztályvezetője. Nekrológ.
2019-02-14Ételosztás a mozinálAlig két héttel az előző, januári ingyenes ételosztás után február 13-án délben megrendezték a februári akciót is a Dózsa mozi előtti téren a Pentelei Szent Panteleimon Alapítvány és a helyi görögkatolikus egyházközség részvételével a rászorulók javára.
2019-02-07Zsetonokat vár az iskolaJanuár 21-én kezdődött el és négy hétig tart a Tesco Ön választ, mi segítünk elnevezésű programjának szavazási szakasza. A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola Muzsikáló Fiatalok Alapítványa is bejutott a döntőbe!
2019-01-31Gulyást osztottak a mozinál. Egy ebéd, viszonzásulÖtezer adag finom, főtt étel: a becslések szerint eddig legalább ennyit osztott ki a Dózsa mozi előtti téren az elmúlt nem egészen három évben a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány segítőivel.
2019-01-22A Móricz iskolára is szavazhatnakA Tesco tavaly ősszel már ötödik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját, amelynek célja a helyi közösségek jótékony célú kezdeményezéseinek támogatása. A Móricz Zsigmond Általános Iskola Muzsikáló Fiatalok Alapítványa „Közlekedj okosan! Bringaakadémia” programja is bejutott a szavazatgyűjtő fordulóba. A szavazás 2019. január 21. és február 17. között zajlik Dunaújváros két áruházában
2019-01-09Újévtől adventig: évértékelő, koncertekben elmuzsikálvaA Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a zeneiskola is tartalmas, eredményes évet zárt. Dőr Gabriella igazgató elégedett lehet.
2019-01-02Egy tál ételt, csomagot kaptakAz ünnepekre sem hagyják magukra a szűkösségben élő embereket. Az ötödik éve tartó karitász tevékenységben a baracsi Önkormányzat, civilek és civil szervezetek fogtak össze.
2018-12-31Kulcsi viszonzás. A Zemplén kapujábanMég ősszel Kulcson a Nap Háza – Hold Udvara Agroturisztikai Rekreációs Központban a Közelebb hozzuk a világot című nemzetiségi napon a Carpe Diem alapítvány vendégül látta a Zemplén kapujából érkező Mikóházi Ízőrzők Egyesületét. Decemberre viszontlátogatásra hívták a kulcsi alapítványt, amelynek tagjai barátaikkal be is neveztek a VIII. Vadkolbásztöltő és Fogópálinka-versenyre.
2018-12-24Pályáztak, nyertek és utaztak az óvodásainkA dunaújvárosi óvodások jutalomként minden évben elutazhatnak a parlamenti karácsonyra. December 19-én az Eszterlánc tagóvoda utazhatott.
2018-12-17Dübörgő sikert aratott a Vasas adventi műsoraDübörgő sikerrel adott karácsonyi műsort december 16-án a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes a Bartók nagytermében.
2018-12-13Decemberi ételosztás a mozinálA helybéli Szent Panteleimon Alapítvány és a dunaújvárosi görögkatolikus egyházközség ismét megrendezte hagyományos havi, ingyenes ételosztását a Dózsa mozi előtti téren december 12-én délután.
2018-12-00Fedél nélkül - a szenvedélyek fogságábanBeszélgetés Pribil Sándorral, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnökével a dunaújvárosi hajléktalanok helyzetéről, ellátásáról.
2018-11-30Szent Panteleimon alapítványa újra segítettOlyan hideg volt a legutóbbi, november 29-én, csütörtökön déltájban szervezett jótékonysági ételosztáson, a Dózsa mozi előtt, hogy még maga Kovács István parókus is sapkát öltött reverendájához és télikabátjához – ami pedig egyáltalán nem szokása…
2018-11-23Segítség az újrakezdéshez. Senki nem marad fedél nélkül városunkbanVárosunk önkormányzata a helyi hajléktalanellátási feladatokkal teljes egészében a Magyar Mentőszolgálat Alapítványt bízta meg. 9 önkormányzati bérlakást biztosítottak az alapítványnak.
2018-10-31Segítség, szolidaritásA Dunaújvárosi Görögkatolikus Parókia és a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány szervezésében október 30-án, kedden kora délután egy órától meleg ebédet osztottak rászorulóknak a Dózsa mozi előtti téren.
2018-10-10Gazdasági képzések a fejlődésért. Túl a tanterveken - szintet léphetnek a DUE hallgatóiPallas Athéné Domus Educationis Alapítvány és a Dunaújvárosi Egyetem támogatásával a megszabott tanterven túl is további szakmai ismeretekkel gyarapodhatnak a DUE hallgatói. A két féléves program főként a gazdász tanulóknak szól, de minden hallgató számára nyitott.
2018-10-05Az életét megmentők között...Pecsét István kuratóriumi tagjává választották annak a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványnak, amelynek ő maga is életét köszönheti, hiszen az alapítvány nagyon sokat tett, rengeteg embert és szervezetet mozgósított István gyógyulása és mások gyógyulása érdekében is.
2018-10-00Kata, a zöldre érett nőBeszélgetés Vészity Katalinnal, az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány létrehozójával, a Hangák - a Zöldre érett nők közösségének tagjával a környezetévdelemről és az önkéntes munkánkról.
2018-09-08Ovi-Foci program folytatása. Pályán a gyerkőc és a család isA Dunaújvárosi Óvoda vezetője, Gyenes Józsefné (kép) tagja lett az országos Ovi-Foci Alapítvány munkacsoportjának is.
2018-06-22A városfejlesztés a fő irányNyári szünet előtti utolsó ülését tartotta Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése június 21-én délelőtt a városházán. Negyvenöt - főként a városfejlesztést érintő - témakörben döntöttek a képviselők.
2018-06-00Beszámoló az "ÖSSZEFOGÁS" Alapítvány 2017. évi tevékenységérőlA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által közérdekű célra létrehozott és 1992 óta folyamatosan működő alapítvány 2017-es költségvetése, tevékenységei.
2018-06-00Évet értékelt az alapítvány2018. május 18-án tartotta meg az egy éve alakult Duna-menti Települések Szabdidő, Vízisport és Víziturizmusáért Alapítvány az év értékelő ülését.
2018-05-29Frigy köttetett a város és a muzsika között hatvannégy éveA Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége hivatalosan is elismerte, hogy a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában folyó oktatás értéknek számít.
2018-05-22Idén ősszel hárommal több óvodáscsoportot indítanakPályázati támogatásokról, az óvodai keretszámokról, a Lebuki-patak medrének tisztításáról is döntöttek a május 17-i, csütörtöki közgyűlésen a képviselők.
2018-05-17Közgyűlés2018. május 17.
2018-05-10Mozgáskottát használhatnak. Mozgáskotta kicsiknekA Dunaújvárosi Óvoda 4 tagóvodája vehetett át a Mozgáskotta módszer alkalmazásához szükséges eszközöket.
2018-05-09A Vasas Táncegyüttesről tárgyaltak (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú város polgármestere a városházán, a polgármesteri irodájában fogadta Horváth Attilát, a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány elnökét, valamint Orgovány Zoltánt, az alapítvány kuratóriumi tagját, kapcsolattartóját. (nem teljes szöveg)
2018-05-04Alapítványi támogatások. Tábor, kiállítás, koncert, kiadványA közgyűlés közel 2,5 millió forint támogatást szavazott meg helyi alapítványoknak.
2018-05-04HangulatosanMásodszor rendezték meg az alsó Duna-parton azt a jótékonysági futást múlt szombaton, melyen a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány részére rendeztek gyűjtést a szervezők.
2018-05-00Beszámoló a "Bonita" Közhasznú Alapítvány 2017. évi tevékenységérőlAz ISD Dunaferr Zrt. jogelődje által 1992-ben alapított "Bonita" Közhasznú Alapítvány célja, 2017-es bevételei, kiadásai, valamint az Alapítvány pénzgazdálkodásának bemutatása.
2018-04-24A helyi iskolások javára tartottak bált. Kevesebb résztvevő, de kiváló hangulat a jótékonysági bálonJótékonysági bálra gyűltek össze a napokban Nagykarácsonyban a helyi rendezvények házában. A cél a Nagykarácsony Jövője az Egészséges és Kulturált Gyermekekért Alapítvány pénzügyi támogatása volt. Az idei rendezvényen a korábbiaknál kevesebb összeget tudtak összegyűjteni.
2018-04-19Közgyűlés2018. április 19.
2018-04-17Jótékonykodva futnakLacza Tamás (kép) megígérte, és be is tartja. Amikor november végén jótékonysági futást szervezett a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának megsegítésére, ígéretet tett, hogy tavasszal folytatja. Megvan az időpont!
2018-04-04Palócföldön táncolt a Vasas. Palócföldön húsvétolt a Vasas küldöttségeA húsvéti hétvégén a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes a szlovákiai Füleken vett részt a XIII. Palóc húsvét ünnepi műsorán. Az együttes vezetőit, Szőke Genovévát és Suplicz Mihályt kértük meg egy összefoglalóra.
2018-04-00Jutka mama az idősekért is dolgozikNagy Zoltánné önkormányzati képviselő nyilatkozik a Technikum városrészben véghez vitt fejlesztésekről, beruházásokról és a Védőháló Alapítványról, amelynek ő a titkára.
2018-03-09Babgulyást adtak (képaláírás)A szakadó eső ellenére is megrendezte a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány, a helyi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat és a görögkatolikus egyházközösség hagyományos havi ételosztását a mozi előtti téren március 8-án: 350 adag babgulyást porcióztak ki a rászorulóknak. (teljes szöveg)
2018-03-07Mester-M díjat vett át Szücsné dr. Harkó EnikőSzücsné dr. Harkó Enikő, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium igazgatóhelyettese lett annak a tíz tanárnak, edzőnek az egyike, aki az idén elnyerte a Mester-M díjat a MOL Új Európa Alapítványának kuratóriumától.
2018-02-09Ezúttal is babgulyás voltA Pentelei Szent Panteleimon Alapítvány osztott ebédet a Dózsa mozi előtt február 8-án, csütörtökön délután.
2018-01-25Közgyűlés2018. január 25.
2018-01-19Újévi dallamok. Tanárok, diákok és a Four FathersA Sándor Frigyes Zeneiskola égisze alatt működő Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány idén már nyolcadik alkalommal rendezte meg Újévi Gálakoncertjét múlt szombaton, amin a sztárvendégek mellett felléptek az iskola növendékei és tanárai is.
2018-01-19Fejlesztenek. Támogatás, gondozásÜnnepélyes keretek között adták át január 18-án, csütörtökön a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában az inkluzív centrumot.
2017-12-15Meleg ebédet osztottak. Jó ételt adtak és jó szívvel adták!A Dunaújvárosi Görögkatolikus Parókia és a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány szervezésében december 14-én, csütörtökön délután egy órától meleg ebédet osztottak rászorulóknak a Dózsa mozi előtti téren.
2017-12-08KutyabarátokA Falkaland Agility Team megemlékezést tartott múlt vasárnap a megkínzott és hontalan állatokért.
2017-11-25Beszédes lépcsők a Szilágyiban. Így tanítanak a szilágyis lépcsőkA még 2000-ben alapított dunaújvárosi Szilágyi Alapítvány segítségével nem csak az iskola felszerelését tudják fejleszteni, de olyan dekorációs elemeket is tudtak készíttetni, ami segíti a gyermekek tanulását is.
2017-11-24Mindennap az elesettekért. A Szociális Munka NapjaKilencedik alkalommal rendezték meg a Bartók színházban a Szociális Munka Napját, amelyen részt vettek a szociális szférában dolgozók és az ellátottak is. Átadták a Szociális Munkáért díjat kapta: Csősz Erika, Benke Szilvia, Dienes Zoltánné, Cruceru Carmen Mihaela, Györök Éva.
2017-11-22A boldog gyermekarcokért. A gyerekek javára táncoltakNovember 18-án, szombaton olyan emberekkel telt meg a mezőfalvi általános iskola csodálatosan feldíszített tornaterme, akik szívesen és örömmel segítenek, ha nemes ügyről van szó. A hét végén a Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány hagyományos éves bálján a támogatásért cserébe számtalan mosolygós gyermekarcot és kitűnő műsort kaptunk.
2017-11-13Hetven csemetét ültettek el. Hetven fa a község 70. születésnapjáraNagyvenyim önállóságának 70. évében megtartott környezetvédelmi rendezvénysorozathoz kapcsolódóan grandiózus fásítási programot bonyolítottak a hét végén, november 11-én, szombaton. Az önkéntes ültetők közt volt dr. Galambos Dénes (kép) is.
2017-11-10Meleg étel (képaláírás)Hagyományaihoz hűen meleg ételt osztott november 9-én a Dózsa mozi előtti téren a Dunaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség Szent Pantaleimon Alapítványa. (teljes szöveg)
2017-10-28Karitászképzés voltEgy európai uniós pályázat keretein belül tartottak hasznosnak bizonyuló képzést a segítő alapítvány önkénteseinek Perkátán. Több településen is megrendezik majd a programot.
2017-10-14Színielőadás után drámapedagógiaA Szilágyi tagiskola alsósai nagy örömmel nézték meg a Bartók színház legújabb előadását.
2017-10-10Zomborban vendégeskedtek...A minap vendégségben jártak a Szilágyi iskola szerb-horvát szakkörösei a vajdasági Zombor (Szerbia) városának Testvériség-egység Általános Iskolájában.
2017-10-06Tekerd Jobbra! Nyolcmillió forintot bicikliztek összeA tavalyi év sikerén felbuzdulva a Hankook Tire Magyarország Kft. idén nyáron is megszervezte a "Tekerd jobbra!" elnevezésű programját. Nyolcmillió forint adománnyal támogatják ez alapján a Gyermekétkeztetési Alapítványt (1,5 millió) és Mosoly Alapítványt (6,5 millió).
2017-10-02Kajakokat adományoztak két egyesületnekKét új kajakot vásárolt a közelmúltban a Duna menti Települések Szabadidő, Vízisport és Víziturizmusáért Alapítvány: az együtt mintegy négyszázezer forint értékű sporteszközöket adományozási céllal szerezték be, azokat már használatba is vették a megajándékozott szervezetek sportolói.
2017-10-00Táncolni a VasasbanA Vasas Táncegyüttes történetének bemutatása.
2017-09-15Védőháló a bajba jutott emberek megsegítéséreNegyvenegy családnak segített ebben az évben a közüzemi tartozások rendezésében a Védőháló alapítvány, amely továbbra is várja a bajba jutottak megkeresését.
2017-09-13Védőháló Alapítvány: segítségAz önkormányzat még 2010-ben hozta létre a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványt, amely a közüzemi számlák kifizetésével átmenetileg elmaradt városlakóknak nyújt támogatást.
2017-08-26Egy nagyon várt adomány. A mindennapokban jelent nagy segítségetNegyvenyim önkormányzata és a Végső Vár Alapítvány összefogásának eredményeként a mindennapokat segítő fürdőszobai berendezés érkezett meg pénteken Baranya Stefánia Gabrielláékhoz.
2017-07-25Aszfaltrajzok: színes lett a bitumenes pálya a kastélynálSzínes lett a bitumenes pálya a perkátai kastély háta mögött július 21-én. Állatvédelmi logót terveztek a gyerekek.
2017-07-24Felújított, kibővítettA kistelepüléseken is a mai kor elvárásainak a szintjén szeretnék a kedvenc sportjukat gyakorolni az azt választók. Nagykarácsonyban a vezető sportág a labdarúgás.
2017-07-19Prágában ropjákCsütörtökön ismét útra kel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Az úti cél ezúttal Prága, pontosabban a Vencel tér.
2017-07-14Csendes adományozásRövid, csendes és korrekt találkozó volt július 13-án, csütörtökön reggel a baracsi polgármesteri hivatalban: a július 8-i, szombati repülőnap egyik attrakcióját képviselő Nyúl Ferenc, az Amatőr Raly Sportegyesület baracsi tagja, és Bálint Mihály, a Baracsért Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt a két résztvevő. A tárgy, amely miatt összejöttek: a repülőnapon jelentkező nézőket versenyautós élményben részesítő ralisok a bevételt eredetileg két, nagyon nehéz helyzetben lévő baracsi családnak ajánlották fel.
2017-06-30Védőháló alapítvány. Harminc millió forint a bajba jutottak megsegítéséreIdén harminc millió forintot biztosított az önkormányzat az alapítvány részére.
2017-06-28Önismereti tábort nyitottakNem művészképző, de mégis: alkotótábor kezdődött Nagyvenyim arborétumában, egyenesen ideális helyen.
2017-06-19Kilátó is a tervekben. Pályázati döntésekA június 15-iközgyűlésen több támogatási kérelemről, pályázatról és fejlesztési elképzelésről is szavazhattak a képviselők. a TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében több, a helyi turizmus fejlődését segítő pályázat előkészítését már megkezdte az önkormányzat. E forrásokból valósulhatna meg a Monbach kúria látogatóközponttá történő átalakítása, valamint az Intercisa Múzeum átköltözése. a felső Duna-parton, a sétány mentén egy kilátó épülne, amelynek a látványtervei már korábban elkészültek. Számos iskolai alapítványt is támogat az önkormányzat. aAváros egészét érintő felújításról is döntöttek a képviselők. Hamarosan új testvérvárosa lehet Dunaújvárosnak, s horvátországi Vukovárral szeretnének partneri kapcsolatokat kialakítani.
2017-06-15Az ötödik pálya. Már az ötödik avatóA városban immár az ötödik ovi-sportpályát adták át június 14-én a Kincskereső óvodában. Nagy szó, egész Fejér megyében összesen 11 van.
2017-06-00Beszámoló az "ÖSSZEFOGÁS" Alapítvány 2016. évi tevékenységérőlA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által közérdekű célra létrehozott és 1992 óta folyamatosan működő alapítvány 2016-os költségvetése, tevékenységei.
2017-05-30Vigadva adakoztakA Nagykarácsony Jövője: Az Egészséges és Kulturált Gyermekekért Alapítvány elnevezés mindent elmond a mögötte álló civil szervezet terveiről, és bemutatja a munkájuk mozgató erejét. Céljaik eléréséért jótékonysági bált rendeztek.
2017-05-19A város ifjúságáért. Döntések, beszámolókKollár Edit (kép) óvodapedagógus, és Murányiné Varga Beáta (kép) tanárnő vehette át a május 18-i, csütörtöki közgyűlésen a Dunaújváros Ifjúságáért elismerést. Napirendre kerültek az élményfürdő felújítási munkálataival kapcsolatos tervezési feladatok, a korábbi Kábítószer Egyeztető Fórum megújítása, a 2017/2018. tanévben indítandó óvodai csoportok száma, valamint a népfőiskola körüli gondok kezelése is.
2017-05-12Napelem-park délenRendkívüli közgyűlés: a DVG Zrt. 600 000 forintot kapott a zöld rendelő felső emeletének festésére, a Lokál hetilappal felmondott szerződésből megmaradó összeget a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány támogatására fordítják, a déli iparterületen egy napelem-parkot kívánnak létrehozni, a projekt megkezdésének tervezett időpontja 2018 első negyedéve.
2017-05-05Védőháló a díjhátralékosoknakTavaly 120 családnak segített az alapítvány.
2017-05-02Jótékony klasszisok. Mámoros hokiünnepNem túlzás azt állítanunk, hogy a Magyarország - Székelyföld találkozó, azaz a székely-magyar hokigála keretében a Dunaújvárosi Jégcsarnokban közösen zárta a szezont - az egyébiránt számos erős szállal összekapaszkodó - a székely és magyar hokitársadalom, amely ezúttal is jelesre vizsgázott sportemberi összefogásból és közös tenniakarásból.
2017-05-00Beszámoló a "Bonita" Közhasznú Alapítvány 2016. évi munkájárólAz ISD Dunaferr Zrt. jogelődje által 1992-ben alapított "Bonita" Közhasznú Alapítvány célja, 2016-os bevételei, kiadásai, valamint az Alapítvány pénzgazdálkodásának bemutatása.
2017-04-25Sportos közügyekSzámos, a helyi sportéletet (is) érintő kérdésben is döntöttek a képviselők az április 21-i, pénteki közgyűlésen. Pályafenntartástól a támogatói forintokig.
2017-04-25A nyereményből fejlesztés, gondozásEzév januárjában hirdette meg az egyik nagyáruház az "Ön választ, mi segítünk" programot. A második fordulóban a Petőfis Tanítványainkért Alapítványnak sikerült a legtöbb vásárlói szavazatot összegyűjteni, így elnyerték a támogatást.
2017-04-24Szebbé varázsolták (képaláírás)Második alkalommal hirdetett tavaszi nagytakarítást április 22-éra, szombatra a Nagyvenyimi Szent Bernát Arborétum Alapítványa és a hozzá szorosan kapcsolódó Erdőjárók Klubja. Reggel nyolc órától dolgoztak a község parkjáért a szabadidejüket áldozó aktivisták. Ezúttal a szokásos növényápolási munkák mellett még a járdák díszburkolatának javítását is elvégezték. Az önkéntes munkát délben gulyáslevessel köszönték meg a szervezők. Délután pedig a rendes, éves közgyűlésüket is megtartották az alapítvány tagjai. (teljes szöveg)
2017-04-21Közgyűlés2017. április 21.
2017-04-08Az akadályok erősítikKráll István (kép) családja évszázadokra visszamenőleg adonyi. Sváb ősei még Mária Terézia idejében, az 1700-as években települtek ide, a Zichy-birtokra.
2017-04-07Alapítványt hozott létre az ESZILétrejött az ESZI-ért Alapítvány, amely az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai működését, tevékenységét hivatott szolgálni.
2017-03-31Rendkívüli városi összefogás. Dunaújvárosiak Életéért KözalapítványAz elmúlt időszak történéseit összegezte a Dunaújvárosiak Életéért közalapítvány kuratóriuma kedden.
2017-03-16Közgyűlés2017. március 16.
2017-03-00Dinamikusan fejlődika rácalmási vízisportélet. Új szervezet a civil palettán2017 januárjában tartotta meg első kuratóriumi ülését Rácalmáson a frissen megalakult Duna-menti Települések Szabadidő, Vízisport és Víziturizmusáért Alapítvány. A heyi vállalkozók által létrehozott nonprofit szervezet fő célkitűzése, hogy támogassa a Rácalmáson vízisportokat űző gyerekek és felnőttek sporttevékenységét és a vízisportokhoz és víziturizmushoz kapcsolódó rendezvényeket.
2017-02-22Licitálhat, aki segíteni szeretne. Jól halad a jótékony licitHáromszázhetvenezer forintos licitnél állt február 21-én, kedden délután az a jótékonysági árverés, amelyet Baracs egyik köztiszteletben álló családjának a javára szerveztek a helyi önkormányzat hivatalos honlapján.
2017-02-16Közgyűlés2017. február 16.
2017-02-11Megérdemlik, hogy segítsünk nekik!A Baracsért Közalapítvány licitálást hirdetett Simon Attila és családja javára a baracs.hu oldalon!
2016-12-27Igénylik a közös programokatSzerencsére már az egész kicsi településeken is közösségteremtő eseményekkel erősítik meg az ünnepeink rangját. Ott, ahol az önkormányzat is mellé áll az ilyen terveknek, könnyebben megy a dolog. December 23-án bonyolították le Daruszentmiklóson a falukarácsonyt Gráczerné Csapó Ibolya (kép) segítségével.
2016-12-22Időseket védenek. Védelmi eszközök ablakraBiztonsági programba kezdett a városi közgyűlés, a rendőrkapitányság és a helyi polgárőrségek csapata. Kilencszáz riasztót adnak elsőként a belvárosi, földszinti lakásokban élő időseknek.
2016-12-15Közgyűlés2016. december 15.
2016-12-13Ovi-foci díjazottak. Foci az óvodábanA Dunaújvárosi Óvoda két tagintézménye, az Aprók Háza és Napsugár Óvoda is díjat vehetett át december 12-én, hétfő délelőtt a Parlamentben.
2016-12-09Felejthető első félidődecember 6-án, kedden japán válogatott csapatával játszott edzőmérkőzést a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdagárdája, december 8-án, csütörtökön pedig már az NB I-es csapat, a Budaörs érkezett Dunaújvárosba. A Kezedben a jövő elnevezésű alapítvány, amelynek elnöke dr. Dorkota Lajos, valamint a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda-akadémia ügyvezetője, Szemenyei István , és szakmai igazgatója Radulovics Bojana bejelentették, hogy minden év augusztusában Horváth Nikolett Emléktornát fognak rendezni serdülők számára.
2016-12-07Színházban a felsősökSzínházban jártak a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola felsősei a Szilágyi Alapítvány által az önkormányzat pályázatán nyert forrásból. Nemrégiben az Aranytíz Kultúrház vendégjátékát látták a diákok.
2016-11-23Alapítványi bálon keringőztek a diákokKözel húsz éve hagyomány Mezőfalván jótékonysági bálon adakozni a község iskolájában, óvodájában nevelkedő gyerekekért. Így volt ez november 19-én is.
2016-11-02Jótékonysági nótaesttel gyűjtöttek. A gyerekekért gyűjtöttekNem nehéz megszólítani a helyi embereket, ha nemes ügy mellé kell állni. Így volt ez október 29-én, szombaton este a baracsi Faluház zsúfolásig megtelt kamaratermében is.
2016-11-00Nagy lépések és kis cipőkÖt év töretlen sikertörténete az ovifoci programja. Most az Aprók Háza óvodásai örülhettek az új, korszerű pályának, amelyet immáron negyedikként az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány jóvoltából vehettek birtokba a kicsik városunkban. Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester és dr. Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke.
2016-10-29Színházlátogatás (képaláírás)Színházlátogatáson volt a Bartók Kamaraszínházban a Szilágyi Erzsébet Tagiskola alsósainak egy csoportja, az intézmény alapítványa jóvoltából. Az "Enyém, tiéd" előadást tekintették meg. A Szilágyi Alapítvány a Dunaújváros önkormányzata által kiírt pályázaton nyert erre a célra is támogatást. Szép délutánuk volt a gyerekeknek! A színházlátogatást Farkas Márta szervezte. (teljes szöveg)
2016-10-10Kicsinosították a mentőállomástPéldás összefogással újult meg a október 2. hétvégéjén a dunaújvárosi mentőállomás. Tizenkét esztendőt kellett várni, hogy javuljanak a körülmények.
2016-10-08Lendületben. Hatalmas gólok kis cipővelSportos közösségi programmal avatták fel október 7-én, délelőtt az Aprók Háza tagóvoda új műfüves futballpályáját.
2016-10-00Sikerült növelni a működési hatékonyságot. Visszavonták a létszámleépítéstEvgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője és Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár megbeszélést tartott. Ennek keretében megállapodtak, hogy a cég visszavonja tervezett létszámleépítését. A magyar kormány közel félmilliárd forinttal járul hozzá a most meghirdetett programhoz.
2016-09-30Sikerült növelni a hatékonyságotA vállalatcsoport életét alapvetően meghatározó események zajlottak le szeptember 21-én az ISD Dunaferrnél: A délelőtt folyamán Evgeny Tankhilevich cégvezető fogadta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt.
2016-09-16Együtt egy mosolyért. Sporteszközök a Jószolgálati OtthonnakA XIV. Carissa Kupa "Együtt Egy Mosolyért" elnevezésű jótékonysági akciója által új tornaeszközöket kapott a Jószolgálati Otthon Közalapítvány.
2016-09-14Az ő örömük a mi boldogságunkSzeptember 13-án, kedden a XIV. Carissa Kupa "Együtt Egy Mosolyért" elnevezésű jótékonysági akciója záró eseményén a Jószolgálati Otthon lakóinak többek között speciális sporteszközöket adtak át, több mint 1 millió 800 ezer forint értékben.
2016-09-12Jótékony énekek. Énekével segített a kórusJótékonysági koncertet adott szeptember 9-én, pénteken az evangélikus templomban a Reménység férfi kórus a Jószolgálati Otthon javára.
2016-09-10Jótékony adomány egyenesen ErdélybőlJótékonysági hangversenyt rendeztek szeptember 9-én, pénteken az evangélikus templomban a Jószolgálati Otthon Közalapítvány részére.
2016-08-31Támogatják a Vasast. Nemzetközi porondonAugusztus 30-án sajtótájékoztatón biztosította támogatásáról a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttest Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.
2016-08-18Előlép a háttérember. Az előlépő háttéremberKlép Tamás pár éve tevékenykedik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány köreiben. Neki köszönhetőek elsősorban a Jószoli zenekar sikerei. A muzsikán kívül sok minden van az életében.
2016-08-00A 317-es szoba lakója nem adja felHelyzetjelentés Pecsét Istvánról. A Kínában tartózkodó fiatalember kezelése jól sikerült, de újabb áttéteket találtak nála. Nyilatkozik Bozsits Attila, a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány kurátora és Cserna Gábor polgármester.
2016-07-06A műszaki kultúra előrevivőiAz országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Vaskohászati Szakosztály helyi szervezete június 30-án megtartott klubnapján publikációkért járó több alkotói nívódíj és tanácsosi cím talált gazdára. A Dunaferr Tanácsosi címet Varjas Péter kapta. Szakmai Publikációért Nívódíj I. fokozatában részesült dr. Harcsik Béla és dr. Móger Róbert. A nívódíj II. fokozatát dr. Horváth Ákos és Antal Árpád, III. fokozatát Illés Péter és Kürtösi Ernő kapta.
2016-07-00A 60 éves Kokszolót is ünnepelték. Szakmai díjkiosztó az OMBKE klubnapjánBeszámoló az OMBKE 2016. június 30-án tartott klubnapjáról. A rendezvény első része a 60 éves dunaújvárosi kokszgyártásról szólt, míg a második részben átadták a Dunaferr Alkotói Alapítvány díjait. A Dunaferr Tanácsosi címet Varjas Péter kapta. Szakmai Publikációért Nívódíj I. fokozatában részesült dr. Harcsik Béla és dr. Móger Róbert. A nívódíj II. fokozatát dr. Horváth Ákos és Antal Árpád, III. fokozatát Illés Péter és Kürtösi Ernő kapta. Beszélgetés dr. Móger Róberttel.
2016-06-24Önkormányzati támogatás alapítványoknak. Szociális, egészségügyi, oktatási, ifjúsági célokAz önkormányzat pályázatot írt ki a helyi szociális, egészségügyi, oktatási, ifjúsági szervezetek támogatására.
2016-06-18A használtcikk piac legyen fedett. Támogatásokról is döntöttekA június 16-i közgyűlésen döntöttek többek közt a használtcikk piac befedéséről, a női kézilabdázók jutalmáról, pályázatokon való részvételről, alapítványi támogatásokról, illetve megszüntették a Fotótörténeti Alapítványt, a Kulcs-Rácalmás-Dunaújváros Szennyvíztársulást.
2016-06-11Jól teljesített a Dunaferr. Komóczi Gábor emlékére birkóztak DunaújvárosbanA Dunaferr Sportegyesület a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvánnyal közösen rendezte meg a Komóczi Gábor Emlékversenyt és Emlékgálát.
2016-06-03Száz kilométeres túráról álmodik. Kubovics Árpádnak hivatása a mentésBeszélgetés a mentők munkájáról, a hivatás szépségeiről és nehézségeiről Kubovics Árpád mentőápolóval, a Dunaújváros és Környéke Alapítvány elnökével.
2016-05-21Közös összefogássalA dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola hátsó udvarán játszóteret avattak május 20-án délután.
2016-04-29Négymillió a Vasas néptáncegyüttesnekTöbb alapítványi támogatásról döntöttek a képviselők a legutóbbi közgyűlésen. A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítványnak 1,6 millió forintot biztosítottak a Közbiztonsági hónaphoz, valamint további 400 ezer forint támogatást kaptak. A Vasas Táncegyüttes négymillió támogatást igényelt, s kapott is, a Peter Cerny Alapítvány a beteg Koraszülöttek Gyógyításáért 200 ezer forint támogatást igényelt és meg is kapta, A Pro Minoritate Alapítvány 400 ezer forint támogatást kért az önkormányzattól a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megrendezéséhez és meg is kapta.
2016-04-08Tündéri lesz ez a sok kertSikerrel zárult az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány adománygyűjtési akciója a Tündérkert program javára.
2016-04-07Egy csepp esély. Egy sürgetőbb kérdésA Dunaújvárosi Egyetem adott otthont április 6-án az Egy Csepp Figyelem Alapítvány programjának, amelyre a helyi óvodapedagógusokat várták a szakemberek. A cukorbetegségről.
2016-04-00Beszámoló a "Bonita" Közhasznú Alapítvány 2015. évi munkájárólAz ISD Dunaferr Zrt. jogelődje által 1992-ben alapított "Bonita" Közhasznú Alapítvány célja, 2015-es bevételei, kiadásai, valamint az Alapítvány pénzgazdálkodásának bemutatása.
2016-04-00Veled vagyunk, István!Beszámoló a Pecsét István javára rendezett jótékonysági eseményekről, gyűjtésekről. Nyilatkozik dr. Bozsits Attila, a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány kuratóriumi elnöke; Kovács Judit Gabriella, a DVG Zrt. igazgatósági tagja, a Jótékonysági Focikupa fővédnöke; dr. Dorkota Lajos, dunaújváros díszpolgára és Cserna Gábor polgármester. A Hankook Tire Magyarország Kft. közleménye.
2016-04-00Segítsünk együtt a kenyér erejével!Bemutatták Dunaújváros kenyerét. A város kenyere egy 75 dkg-s, szalaggal díszített különleges burgonyakenyér. A 230 forintos eladási árból 50 forintot negyedévente mindig más szervezet vagy egyesület kap. Elsőként a Jószolgálati Otthon lesz a kedvezményezett.
2016-03-24Pecsét István javáraJótékonysági focigála, árverés Pecsét István javára: közel félmillió forint gyűlt össze eddig.
2016-03-24Dunaújváros kenyereMárcius 23-án, szerdán hivatalosan is bejelentették: elkészült Dunaújváros kenyere, péntektől kereshetik a polcokon. Minden kenyér után 50 forintot jó cél érdekében ajánlott fel a pékség, elsőként a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak.
2016-03-18Erkölcsi értékekKözgyűlés: 2 millió forint támogatás Pecsét István gyógykezeléséhez a Dunaújvárosiak Életéért Alapítványon keresztül. Erkölcsi bizonyítvány és nyilatkozatok kérelme. Közvilágítás. Tóth Kálmánt arra kérték fogadóóráján, hogy mondjon le.
2016-03-09Hol tart a gyűjtés?Gyűjtés Pecsét István gyógykezelésére. A Dunaújvárosiak Életéért Alapítvány számláján eddig 3 millió 960 ezer forint gyűlt össze.
2016-03-00Továbbvinni a szakmai örökséget. Aktívan dolgozik az OMBKE helyi szervezeteBeszélgetés Józsa Róberttel, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztályának dunaújvárosi szervezetének elnökével a 2015-ben megvalósult munkákról és a 2016-os tervekről.
2016-03-00Innovációs pályázatok értékelése, díjak átadása az ISD Dunaferr vállalatcsoportnálA szerző a Dunaferr és társaságai által több mint húsz éve alapított Dunaferr Alkotói Alapítvány tevékenységét mutatja be, az Alapítvány pályázati rendszerének két elemén keresztül, az értékelt és bemutatott pályázatok alapján. 2016-ban a Dunaferr Tanácsosa címet Varjas Péter kapta, míg Dunaferr Szakmai Publikációért Nívódíj I. fokozata elismerésben részesült Dr. Harcsik Béla és dr. Móger Róbert.
2016-01-22Mielőtt kezelhetetlen lesz az adósságSzázhuszonnyolc rászorulónak tudott segítséget nyújtani tavaly a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány.
2016-01-21Kína még messze...Több mint kétmillió forint gyűlt már össze Pecsét István részére.
2016-01-19Ökologistic Alapítvány: Tündérkert!Tündérkertet szeretnének varázsolni a városi családok számára a helyi Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány munkatársai.
2016-01-11Évindítás hangszerekkelImmáron hatodik alkalommal jelentkezett január 8-án a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány szervezésében a város újévi gálakoncertje a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermében.
2016-01-09Újévi muzsika a BartókbanImmáron hatodik alkalommal jelentkezett január 8-án a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány szervezésében a város újévi gálakoncertje a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermében.
2016-01-08Még élne egy kicsit...Pecsét Istvánnak a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány felajánlotta bankszámlaszámát a jótékony célú gyűjtéshez. Külföldi gyógykezelésre szorul, támogatók segítségével esélye lenne az életmentő beavatkozásra.
2016-01-07Megéri a harmincat?Egy fiatalember, Pecsét István kért segítséget a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványtól. Külföldi gyógykezelésre szorul, támogatók segítségével esélye lenne az életmentő beavatkozásra.
2016-01-07GálakoncertenÚjévi hangversenyt rendez január 8-án a Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány.
2015-12-21Felújítás, támogatásNegyvenkét témakörben döntött a közgyűlés az idei év utolsó ülésén.
2015-12-10Önkéntes segítők (képaláírás)Önkéntes segítőket köszöntöttek a Nap Házában a Carpe diem Alapítvány vezetői a közelmúltban. A rendezvényen adták át az idei Boldog díjat Kovács Zsuzsannának, aki 10 éve szakmai vezetője és zsűrije a "Bazsikám Édes" sütőversenynek és a nyári gyermek Kiskukta-tábornak (teljes szöveg)
2015-12-02Mozi, szombat: Öko-tér!Ingyenes családi gyermekprogram az Ökologistic Alapítvány rendezésében a Galéria Jazz Klubban, december 5-én, ahol koncertet ad Fenyő Miklós.
2015-11-17Színházlátogatás: Kamrapocok és társaiSzínházlátogatáson járt a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola egy csoportja a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2015-11-11Szemünk fényéért!A mezőfalvi Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítványának rendezvénye. A milliós nagyságrendet is megközelíti az gyerekeknek évente nyújtott alapítványi segítség. Évről évre százak vesznek részt a jótékonysági rendezvényen.
2015-09-30Már nem hajlék nélküli...Hajléktalanból munkásember: Kréninger Erzsébet ma már az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány munkatársa.
2015-09-28Egészségügyi és sporttámogatásokA szociális és egészségügyi szervezetek idei támogatására beérkezett pályázatok támogatásai.
2015-09-24Támogató döntésekA közművelődési és oktatási támogatásokra beérkezett pályázatokról is döntött a közgyűlés.
2015-08-07Segítenek a számlák kifizetésébenAz év első felében mintegy húszmillió forint támogatást nyújtott a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány a nehéz helyzetben lévő polgároknak.
2015-07-03Új ruhákba bújhatnakA közgyűlés egyhangú döntése alapján kétmillió forint támogatásban részesítik a Vasas Táncegyüttest.
2015-07-03Az önkormányzat a kultúra mecénásaRendkívüli közgyűlésen döntöttek a kulturális tevékenységek támogatására kiírt pályázatokról. Az alapítványiak közül nyertek: Jószolgálati Otthon Közalapítvány, Vasas Táncegyüttes, Arany János Általános Iskola, Szonáta Zeneművészeti Alapítvány, Újpart Dunaújváros Képző- és Iparművészek Egyesülete, Móder Rezső E-műteremgalériája. A többi támogatáshoz nem kell közgyűlési döntés, polgármesteri, bizottsági döntés elég hozzá.
2015-07-01Kultúra: jubilálók kérték...Soron kívül ülésezett a közgyűlés június 30-án. A közművelődésre kiírt pályázatra beérkezett alapítványi kérelmekről döntöttek. Támogatás utak és járdák javítására, DVCSH Kft. vízhálózat rekonstrukció, a stadion üzemeltetése, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézmények költöznie kell a Móra Ferenc Általános Iskolából, a közvilágítás felújításár a kiírt közbeszerzési pályázat nem volt szabálytalan.
2015-07-00A műszaki tudományos munkát díjazták2015. július 2-án adták át a Dunaferr Alkotói Alapítvány elismeréseit. A kuratórium a Dunaferr Szakmai Publikációért Nívódíj I. fokozatában részesítette dr. Farkas Ottó és dr. Móger Róbert "A Nagyolvasztó aknarészében elhelyezkedő tapadványok hatása a gázkihasználásra" című munkáját. A nívódíj II. fokozatát érdemelte ki dr. Horváth Ákos pályamunkája, a "A Dunai Vasmű korábbi kapcsolatai a volt hazai járműgyártással és a jövőbeni lehetőségei". Az elismerés harmadik fokozatát nyerte el Csekő Tamás, Katona József és Tönköly László „Az ISD Dunaferr Zrt. Hideghengerművében létesített sósavregeneráló berendezés tüzelésének gazdaságos és környezetkímélő beállítása” című közös pályamunkája. A Dunaferr Alkotói Alapítvány ismertetője.
2015-07-00"Összefogás" AlapítványBeszámoló az "Összefogás" Alapítvány 2014. évi tevékenységéről.
2015-06-26Kárpátaljai vendégek a sporttáborbanHatodik alkalommal szerveztek sporttábort a határon túli magyar gyerekeknek. Szabó Tamás, a Penteléért Alapítvány elnöke elmondta, hogy már 1988 óta megvan a baráti kapcsolat a kárpátaljai, erdélyi, vajdasági településekkel. 25 gyermek érkezett, mindegyike
2015-06-22Kérések, támogatásokKözgyűlési döntsek: a Dunaújvárosi Óvoda 14 egysége összesen 61 csoportot indíthat az őszi tanévben; a Rendőrkapitányság 1,9 millió forint, a Vasas Táncegyüttes 2 millió forint, a tűzoltólaktanya 1 millió forint támogatást kapott. Alapítványok beszámolói, a közgyűlés pályázatot a helyi közösségi közlekedés finanszírozására, a kerékpárutak fejlesztésére. Elfogadták a város turisztikai koncepcióját, csatlakozott a város a Mária zarándokúthoz és a klímavédelmi programhoz.
2015-06-13MAG: közösségi tér!Termelői piaccal és előadással, sajtkóstolóval és házi sajtok vásárával fejeződik be a MAG Közösségi Tér, az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány kezdeményezése.
2015-06-00Fókuszban a felelős foglalkoztatás (képaláírás)Fókuszban a felelős foglalkoztatás – e mottó jegyében szerveztek CSR (társadalmi felelősségvállalás) szakmai napot június 4-én Budapesten. A rendezvényen elhangzott előadásokban szó esett többek között a legkiválóbb intézkedéseket bemutató cégek módszereiről, a családbarát munkahelyekről és bemutatkoztak a szférában működő civil szervezetek is. Az esemény fővédnöke dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára volt (képünkön középen), aki meglátogatta az ISD Dunaferr Zrt. standját is, ahol Poszpischil László, a Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány titkára tájékoztatta az érdeklődőket a vállalat outplacement rendszeréről. (teljes szöveg)
2015-05-21Közgyűlés2015. május 21.
2015-05-19Közös centrumA Dunaferr SE, a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány és az Enying VSE közösen rendezett centrumversenyt május 9-én Enyingen a Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola tornatermében. Részletes eredmények a cikkben.
2015-05-04Aranyos aukció, aulábanJól sikerült aukción mintegy százezer forinttal gazdagodott az Arany János Általános Iskola alapítványa! Április 29-én aukciót rendeztek az iskola tanulóinak művészeti alkotásaiból. A diákok alkotásaiból befolyt összeget a rajztagozatosok eszközfejlesztésére fordítják.
2015-05-00Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet TagintézményeA Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményének bemutatkozója. A tanulók véleménye az iskoláról.
2015-05-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015. májusában lezajlott, kihelyezett választmányi és kihelyezett nagy vezetőségi üléseiről.
2015-05-00Beszámoló a "Bonita" Közhasznú Alapítvány 2014. évi munkájárólAz ISD Dunaferr Zrt. jogelődje által 1992-ben alapított "Bonita" Közhasznú Alapítvány célja, 2014-es bevételei, kiadásai, valamint az Alapítvány pénzgazdálkodásának bemutatása.
2015-04-29Ökobázis nyílik: MagÖkobázist - közösségi teret - építenek ki Dunaújvárosban az Ökologistic Alapítvány munkatársai, a Kallós Dezső utca 1/a szám alatt.
2015-04-00Együtt, egymásért a Római városrész kapujábanA Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola bemutatkozása.
2015-03-20Bánki: segítenek, ha kellHarminchét témakörben döntött a közgyűlés március 19-én. A város csatlakozott az Atrium Plusz projekthez. Kérelmek kedvező elbírálása, alapítványok támogatása. A Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola költözéséről. A Petőfi Sándor Általános Iskola előtti hidat DVG Zrt. javítja, az önkormányzat balatoni üdülőjének felújítása, a vidám park területén lévő sportcentrum fejlesztése.
2015-03-19Közgyűlés2015. március 19. A mellékletek (szerződések, űrlapok, módosító okirat, közbeszerzési terv) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020. március 19-ig.
2015-03-07Tudástár: valóban tudjuk?A dunaújvárosi gyökerű Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány tartott előadást a Munkásművelődési Központban március 5-én.
2015-03-00Időálló anyagból, időálló térbenA Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány kurátorai jubileumra készülnek: Négy évtizeddel ezelőtt rendezték meg az első vas- és acélszobrász alkotótelepet Dunaújvárosban.
2015-03-00Húsz éves a Dunaferr Alkotói AlapítványA szerző az ISD Dunaferr Zrt. és társaságai által 20 éve alapított Dunaferr Alkotói Alapítvány tevékenységét, céljait mutatja be, és felsorolja táblázatban az alapítvány által kiírt pályázatok díjazottjait és a pályaműveiket.
2015-02-18Teremnyi támogatásFebruár 17-én adták át a Széchenyi István Gimnázium új informatika termét.
2015-02-11Hajlék körüli történetA Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kríziskörútján, a szabad ég alatt élő dunaújvárosi hajléktalanok.
2015-02-00Szemünk fénye: listák és milliméterekInterjú dr. Sebestyén Margittal, a Szent Pantaleon Kórház szemészeti osztálynak főorvosával. Dr. Sebestyén Margit portréja.
2015-01-31Jótékonysági bál - nagy sikerrelJótékonysági bált rendeztek Mezőfalván.
2015-01-26Jótékony forintok az iskolánakSzép példáját mutatták az összefogásnak a mezőfalviak. Január 24-én az iskola tornatermében hagyományosan megrendezett bálon több mint kétszázötvenen vettek részt.
2015-01-12Évindító gálakoncertA Szonáta Zeneművészeti Alapítvány és a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében január 11-én, ötödik alkalommal rendezték meg az Újévi Koncertet a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Vendég: Orosz Zoltán harmonikaművész és Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres Repülő kezek című műsora hangzott el.
2015-01-08Vasárnap: újévi gálaÖtödik alkalommal rendezi meg a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány, január 9-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában a hagyományos újévi gálát.
2014-12-24Csomag-ajándék BaracsonA Baracsért Közalapítvány karácsonyi ajándékcsomagot adott harmincnyolc szociálisan nehéz körülmények között élő baracsi gyereknek.
2014-11-28Negyven éve kezdtékNegyven esztendeje rendezték meg az első vas- és acélszobrász alkotótelepet Dunaújvárosban. A Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány kuratóriumának tagjai a jubileumi tervekről gondolkodtak a közelmúltban.
2014-11-27Az újrakezdést támogatjákA Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány vállalkozások számára nyújtandó támogatásairól tartottak előadásokat a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában.
2014-10-03Ruhaosztás és cserbereIngyenes ruhanemű osztást tart október 4-én az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány, amelynek kuratóriumi tagja Barta Endre.
2014-09-00Innovációs pályázatok értékelése, díjak átadása az ISD Dunaferr vállalatcsoportnálA tanulmány a Dunaferr Alkotói Alapítvány tevékenységét mutatja be az értékelt és bemutatott pályázatok alapján.
2014-07-11Önkéntes segítségA Pentele Katolikus Caritas Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését Dunaújvárosban.
2014-07-00Komplex védőhálót nyújt az Acélalapítvány"A társaság által alapított és fenntartott Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány eszközrendszere a kormány által az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA nKft.) közvetítésével rendelkezésre bocsátott, 720 milliós forrással kiegészülve, bővített szolgáltatásokkal képes kezelni a hatékonyságnövelés jegyében zajló újjászervezés nyomán bekövetkezett létszámcsökkentésben érintett munkavállalók egzisztenciális problémáit."
2014-07-00Az Alkotói Alapítvány elismeréseiDunaferr Szakmai Publikációért Nívódíj I. fokozatában részesítette dr. Farkas Ottó és dr. Móger Róbert „A nagyolvasztói fúvóforma-eróziós folyamatok fémtani vonatkozásai” című pályamunkáját. A nívódíj második fokozatát érdemelte ki Portász Attila pályamunkája, amelyet „A növelt szilárdságú finomszemcsés szerkezeti acélok gyártástechnológiájának módosításában rejlő lehetőségek vizsgálata” címmel készített el. Az elismerés harmadik fokozatát nyerte el Hevesiné Kővári Éva, Kun Zoltán és Montvai Tamás „A LEAN eszközrendszerének alkalmazása az ISD Dunaferr Zrt.-nél” című közös pályamunkája. Különdíjjal ismerte el a kuratórium Bocz András, Márkus Dénes és Narancsik Zsolt pályamunkáját, amelyet „A képlékeny alakváltozási viszonyszám (R-érték) meghatározása kézi és automatikus módszerrel” címmel nyújtottak be az alkotók. A Dunaferr Alkotói Alapítvány kuratóriuma idén Szabó Gyula részére adományozta a Dunaferr Főtanácsosa címet.
2014-06-20Fb-tagot delegáltak (kishír)A Látó Szemét Közalapítvány felügyelő bizottságába delegálták Iszák Mátét.
2014-06-19A nagykarácsonyi pályán nincs megállásA Nagykarácsony Gyermeksportjáért Alapítvány munkájáról. Beszélgetés Mergl Istvánnal.
2014-06-19Közgyűlés2014. június 19.
2014-06-12Szolgálat, otthon...Beszélgetés Nics Évával, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány kuratóriumának elnökével, az otthon által nyújtott szolgáltatásokról.
2014-06-02TámogatásokKözgyűlési döntések: támogatást kapott a rendőrkapitányság; a Vasmű úti zöldsávban állítják ki Muki mozdonyt; Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány új elnöke Udvardi Sándor; hatvan óvodai csoport indulhat ősszel; alapítványok anyagi támogatása; a DSZSZ Kft. elnöke Kindle csaba; a kézilabda-akadémia kft.-ben Szemenyei István lesz az ügyvezető; az MMK vezetője Szántó Péter; Innopark Kft. és a DVG Zrt. ügyvezetője Mádai Balázs; a Dunanett Kft. vezetője Szabó Zsolt Róbert; Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft vezetője Mórocz Erika.
2014-05-29Közgyűlés2014. május 29.
2014-05-07Elhunyt Vígh Gyula"Tragikus hirtelenséggel elhunyt Vígh Gyula, akinek emlékét penteleiek, közbiztonságért tevékenykedők és sportolók is őrzik." 2002-ben Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány elnökének választották.
2014-04-28Támogatott VédőhálóKözgyűlési döntések (április 24.): Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvánnyal céltámogatási szerződét köt az önkormányzat, és a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor költségeihez 400 ezer forinttal hozzájárul. Továbbra is támogatják a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványt.
2014-04-24A közösség gyermekei érdekében"Huszonegy évvel ezelőtt a Vörösmarty Mihály Általános iskola gyermekeinek segítésére létrehozták a Nagykarácsony Jövője: Az egészséges és Kulturált Gyermekekért Alapítványt."
2014-04-24Közgyűlés2014. április 24.
2014-04-15Új helyre kerülFelújítják és áthelyezik a Nepomuki Szent János szobrot Adonyban.
2014-04-04Nagy Zoltánné: Tiszta a lelkiismeretemAz MSZP helyi szervezetének múlt héten tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány kuratóriuma. Kivizsgálják az alapítványt ért vádakat.
2014-04-01Elszomorító háttérmunkaA Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány titkárát, Nagy Zoltánnét vádolja választási visszaéléssel az MSZP. Sajtótájékoztatót rendeztek a Városházán a Védőháló Alapítvány ügyében az érintettek részvételével.
2014-04-00Állásbörze az Acélalapítvány támogatottjainakAz Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) számos formában segíti az ISD Dunaferr létszámleépítési programját.
2014-03-28Nem lesz újabb elbocsátásAz elmúlt időszakban olyan híreket lehetett hallani, hogy ezerfős elbocsátásra is sor kerülhet. Az Érdekegyeztető Tanács által kezdeményezett megbeszélésről néhány napja az a közlemény jelent meg, hogy nincs szó újabb elbocsátásról, csupán csak kiszervezések vannak.
2014-03-28Védőháló, vagy más?A Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány titkárát, Nagy Zoltánnét vádolja választási visszaéléssel az MSZP.
2014-02-21Példás elhivatottsággalA február 20-i közgyűlésen átadták a Dunaújváros Sportjáért Díjakat: Vass András (kenus), Liszi Ferenc (testnevelő, röplabda mesteredző), Keszi Viktória (íjász), Bába Mihály (gyúró).
2014-01-08Megtalálják a jó célokatA Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány közel 20 éve szolgálja a mezőfalvi gyerekek fejlődését. A kezdeti időkben csak néhány százezer forinttal induló szervezet mára ötmillióból gazdálkodhat.
2014-01-00Komplex segítségnyújtás az elbocsátott dolgozóknak"A csoportos létszámleépítés által kiváltott helyzet kezelésére az Acélalapítvány az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA nKft.) munkatársaival közösen egy speciális programot dolgozott ki annak érdekében, hogy az elbocsátott munkavállalók minél hamarabb biztos megélhetést találjanak maguknak. A program kialakítását az tette lehetővé, hogy Magyarország Kormánya jelentős összeget, mintegy 720.000.000 forintot különített el a leépített munkavállalók támogatására."
2013-12-30Támogatták az alapítványtAz önkormányzat közgyűlése több mint tízmillió forinttal járult hozzá a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány működéséhez.
2013-12-27Bővült a DPASE utánpótlása (kishír)Közel száz utánpótlás korú labdarúgó csatlakozott a Dunaújváros PASE egyesülethez. Az "Egy Darab Gyepért Alapítvány" által alapított Dunaújvárosi Utánpótlás Futball Klub beleolvadt az egyesületbe.
2013-12-20Forrás a védőhlóra (kishír)A közgyűlés 10,4 millió forintot szavazott meg Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványnak.
2013-12-05Vasmű: kedvezőbb kilátások a réginélMegkezdődött a Dunaferr-től elbocsátandókat segítő munkaerőpiaci program: négyszáz embernek. Beszámoló a tájékoztatóról. Az állam 720 millió forintot ad az alapítványnak.
2013-12-04Alapos okokbólÁtszervezték a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítványt.
2013-12-01Pentelei Disznótor és Kolbászfesztivál-Bárki benevezhetAz óvárosi malom udvarában. (2013.12.14.) Felhívás!
2013-12-00Több támogatás a Dunaferr elbocsátott dolgozóinakAz országban egyedülálló támogatásban részesíti az ISD Dunaferr az elbocsátásra kerülő dolgozóit. A Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány bejelentette, hogy a korábbiaktól eltérően a munkahelyét elvesztő munkavállalók az első hat hónapban nem a bérük 80%-át, hanem 100%-át kapják meg havonta, a második hat hónapban az összeg a bér 80%-ára változik.
2013-11-29Acélalapítvány: a cél az átalakításÁtalakítják a vasmű foglalkoztatási alapítványát a tervek szerint: a mai igényekhez alakítva.
2013-11-28Jótékonysági "csaribuli" (kishír)November 30-án jótékonysági diszkót rendeznek a sportcsarnokban. Az adományokat a Védőháló Alapítványon keresztül a rászoruló családoknak továbbítják.
2013-11-21Önzetlen felajánlásokNegyedmilliós értékben kapott új felszerelést a dunaújvárosi mentőállomás, a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítványon keresztül.
2013-11-01Jobb időkre várvaAz Ifi "Nemzedékünkért" Alapítványának tevékenységéről. Interjú Kismoni László kuratóriumi titkárral.
2013-09-03Megőrizni az értéketAz Adonyért Alapítványt húsz éve hozták létre.
2013-07-19Segítség lenneIskola és óvodai alapítvány létrehozását kezdeményezte a baracsi képviselőtestület.
2013-06-21Králl István kapta a Díszpolgár címetAdony Díszpolgára lett Králl István, az Adonyért Alapítvány elnöke, a helyi borrend nagymestere.
2013-06-14Ismerd meg, és fényképezd is le!Fotópályázatot hirdetett a Duna ártereinek élővilágáról, természeti szépségeiről, értékeiről a Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány.
2013-06-08Higgadtan használniPályázatot nyert a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány egy életmentő képzésre, tanfolyamra. Az első előadást már meg is tartották a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjainak a dunaújvárosi mentőállomáson.
2013-06-01Megújuló vas- és acélszobrászat"Várnai Gyula szobrászként már 1993-ban részt vett az acélszobrász alkotótelep munkájában, 20 esztendővel később pedig elvállata a vas- és acélszobrok „gazdájának” szerepét betöltő alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét."
2013-05-08Iskolai tábor a Mecsekben, újvárosiaknak!Ha lesz elég támogató, akkor idén is megrendezik az újvárosi gyerekek alkotótáborát Képespusztán. Az alkotótábor 1991 óta működik az Arany János Általános Iskola dolgozói és szülői közössége által.
2013-05-01Beszámoló és közhasznúsági jelentés a 2012. évről"Összefogás" Alapítvány.
2013-04-00Pályázatok értékelése, eredményhirdetés, díjak átadása az ISD Dunaferr vállalatcsoportnálA szerző a Dunaferr és társaságai által tizenkilenc éve alapított Dunaferr Alkotói Alapítvány tevékenységét mutatja be, az Alapítvány pályázati rendszerének két elemén keresztül, az értékelt és bemutatott pályázatok alapján. 2013-ban a Dunaferr Főtanácsosa címet dr. Réger Mihály és Tenyér Mihály nyerte el.
2013-02-25"Gyertyafénynél messzire"Tizenöt éves a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány. Gubicza Tibor, egykori polgármester Civil Kurázsi Életmű díjat. További díjazottak a cikkben.
2013-02-21Új autóval menthetnek tegnaptólFebruár 20-án az Országos Mentőszolgálattól új mentőautót, a Dunaújváros és környéke 04 Alapítványtól sürgősségi felszerelést kapott a dunaújvárosi mentőszolgálat.
2013-02-16Új mentőautót és felszerelést kapnakAz Országos Mentőszolgálat által egy VW Crafter új mentőgépkocsi, valamint a Dunaújváros és környéke 04 Alapítvány révén támogatások jóvoltából sürgősségi felszerelések gyarapítják a helyi és az ercsi mentők eszközparkját. Az ünnepélyes átadás február 20-án lesz.
2013-01-31Száztíz igazolt labdarúgóvalAz elmúlt év nyarán az Egy Darab Gyepért Alapítvány létrehozta a Dunaújvárosi Utánpótlás Klub Sportegyesületet, amelynek szakmai vezetőjét, Szellák Sándor kérdeztük az egyesület működéséről.
2013-01-31Közgyűlési napirendekAz év első közgyűlését tartották január 24-én. Új járatot indítanak a Béke városrészbe. A "Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért" Alapítvány támogatását felemelte 20 millió forintra az önkormányzat. Határoztak a mozi új vetítőgépének üzemeltetési konstrukciójáról. Felújítják a jégcsarnokot. Az önkormányzat bruttó 17,3 millió forintban maximalizálta a felújítási feladatokat. Pályázatot adott be az önkormányzat a Magyar úti régi Malom megvásárlására.
2013-01-25Egyeztetések, teendőkKözgyűlési témák, döntések: a labdarúgók 150 millió forintos támogatása; A Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványt, 2013-tól évenként 20 millió forinttal támogatja a város; a jégcsarnok részleges felújítására a Hunép-Uniszol Zrt. adta a legkedvezőbb ajánlatot, 17 millió 313 ezer forinttal; a képviselők elfogadták az Alba Volán menetrend-módosító javaslatát.
2013-01-14Harmadszor gáláztakSikeres volt a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány által harmadszor megrendezett újévi gála.
2013-01-07Újévköszöntés gálakoncerttelA Sándor Frigyes Zeneiskola Szonáta Zeneművészeti Alapítványa harmadszor rendezi meg az újévi gálakoncertet január 12-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2012-12-28Billentyűvarázs az újévben2013. január 12-én megrendezik városi Újévi gálakoncertet a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A programról.
2012-12-24Ajándék, adományA Végső Vár Alapítvány családonként tíz kiló tartós élelmiszert osztott szét a daruszentmiklósi hátrányos helyzetű családoknak.
2012-12-19Felelős vállalati segítségnyújtásA Dunaferr 1992-ben hozta létre a Bonita Alapítványt a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló vasműs nyugdíjasok és állományi dolgozók anyagi támogatására.
2012-12-11Ez a ház kulcsot ad nekikMűszakilag elkészült az a ház Kulcs határában, amelyet az Esőemberek Dunaújvárosi Szövetségének, valamint a Carpe Diem Egyesületnek a tagjai építtettek fel, pályázati segítséggel.
2012-11-30Acélalapítvány: célegyenesben az online fejlesztésA Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány bővülő, átalakuló szolgáltatásairól: honlap fejlesztés.
2012-11-27A gyors megoldás ötleteA Dunaferr Acélművek Bonita Alapítványánál azok a vasműs nyugdíjasok, akiknek havi kilencvenezer forint alatt van a jövedelme, évente háromszor kérhet segélyt.
2012-11-23Forradalom és egyszerű hétköznapok DunapentelénDr. Radnai Éva előadása a Pentele Klubházban.
2012-11-20Sikeres bál a diákokértBált rendezett a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolafejlesztési Alapítvány.
2012-11-02Penteleiek főhajtása az emlékműnélOktóber 31-én a Pentele Baráti Kör, a Penteléért Alapítvány, és a Pentele Nyugdíjas Klub tagjai közösen tisztelegtek a II. világháborús emlékműnél.
2012-10-27Adatbázis munkáltatóknak és munkavállalóknakA Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány több új lehetőség kidolgozásán dolgozik, amelyek a segíthetnek a munkahelyteremtésben, valamint a munkakeresők számára is kedvező megoldást nyújthatnak. Interjú Poszpischil Lászlóval, az alapítvány titkárával.
2012-10-05Együtt a vállalkozásokkalA Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány tevékenységéről Poszpischil László, az alapítvány titkára beszélt.
2012-10-05Munkaerő-piaci lehetőségek bővítéseA Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány együttműködési megállapodás megkötésére készül a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarával. Várhatóan október közepétől elindítják azt a regisztrációs lehetőséget is, amely az alapítvány és a kamara honlapján is elérhető lesz, ahol a vállalkozások regisztrálni tudják magukat, és a foglalkoztatási programokkal, de a Dunaújvárosban és térségében fellelhető munkaerő-piaci lehetőségekkel, pályázatokkal kapcsolatban is információhoz juthatnak. Emellett naprakész tájékoztatást lehetne kapni a különböző nagyobb, helyi vállalkozások, az ISD Dunaferr, a Hankook, a Hamburger Hungaria és mások munkaerőigényeiről.
2012-10-01Három a kislányA Dunaújvárosi Kézilabda Akadémián sportolhat a Pentele Alapítvány jóvoltából három marosvásárhelyi lány. (Fodor Noémi, Bab Ágota, Zajzon Noémi)
2012-09-19Esőtől már védveVégéhez közeledik az építkezés Kulcson. Hamarosan elkészül az Agroturisztikai és Rekreációs Központ, amely a Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete, valamint a Carpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány háza.
2012-09-07„Munkaközelben tartani” a támogatottakat"A Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány működése az elmúlt években átalakult. A Dunaferr társadalmi szerepvállalásának fontos eleme volt, amikor létrehozták az outplacement rendszert, amely jelentős vagyonnal gazdálkodva igyekszik gondoskodni arról, hogy a vállalatcsoporttól leépítésre kerülő munkavállalók mielőbb visszakerülhessenek a munka világába."
2012-07-18Dunánál együtt...A Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány nemzetközi konferenciát rendez július 19-én és 20-án Kisapostagon, a Közép-Dunavölgye turisztikai fejlesztéséről.
2012-07-06Belevágtak Kísérlet?Az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete, valamint a Carpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány 2008-ban pályázott egy rekreációs: üdülést, pihenést, felfrissülést szolgáló agroturisztikai központ felépítésére. 2012-ben 48 millió 326 ezer forintot nyertek. Az építkezés megkezdődött.
2012-07-06Kérések, támogatások (kishír)A közgyűlés 400 ezer forint támogatást szavazott meg a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítványnak.
2012-07-01Hírek a Carpe Diem Alapítvány házatájárólInterjú Dóka Mariannával, a kuratórium elnökével.
2012-06-28Ezüstgyűrű és varázsdobozA Dunaújváros Színházáért Alapítvány Idei Teátrista Gyűrű díjazottja Polgár Lilla, a Varázsdoboz-díj prózai tagozatos díjazottja Tőkés Nikoletta és táncszínházi díjazottja Tóth Boglárka lett.
2012-06-26DíjesőJúnius 25-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában a Zsöllyetulajdonosok évadzáró ünnepségén az évad legjobbjait díjazták. A 2011-12-es évadban a Teátrista Gyűrű kitüntetést a Polgár Lilla, a szakmai Varázsdoboz díjat Tőkési Nikoletta, Tóth Boglárka, a Dunaújvárosi Hírlap közönségdíját Polgár Lilla kapta.
2012-06-13Civilek Háza: megszüntetve (kishír)A Fejér Megyei Bíróság a Civilek Háza Közalapítványt megszüntette. (A végzés 2012. április 4. napján jogerőre emelkedett.)
2012-06-08Kuratóriumi és igazgatói megbízásokKözgyűlési döntések: az Egészségkárosodott Emberekért Alapítvány kuratóriumi elnöke dr. Zathureczky György Csabáné, a Széchenyi István Gimnázium megbízott igazgatója 2012.08.01-2013.07.31. Szücsné dr. Harkó Enikő, a Vasvári Pál megbízott igazgatója 2012.07.01-2017.07.31. Kovács Erzsébet lesz.
2012-05-09Koszorúztak az emléktáblánálÜnnepélyesen megkoszorúzták az Óvárosban Pentelei Molnár János festőművész emléktábláját szülőházán, születésének 134. évfordulója alkalmából.
2012-05-07Életmentésben nagy segítségÚjabb támogatás a mentősöknek, egy 1.8 millió forint értékű videó laringoszkópot kaptak, amely az esetkocsiban lesz elhelyezve. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány és az önkormányzat segítsége révén sikerült beszerezni az országban is ritkaságszámba menő berendezést.
2012-04-01Csirip koncert - csak vidáman! Itt a tavasz!A Carpe diem Alapítvány és az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete szervezésében került sor a rendezvény megszervezésére.
2012-03-14Zárt ajtók mögöttMárcius 8, zárt ülés: Döntöttek a Dunaújváros Közbiztonságáért Díj adományozásáról, a Fotótörténeti Alapítvány új kuratóriumáról. A Dunaújváros Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének , Antal Lajosnak a mandátuma május 31-én lejár, helyére Csabai Gábor közgazdászt javasolja a közgyűlés.Az utolsó napirendi pont a DVG Zrt. és a CIB Bank között fennálló tartozás rendezéséről, a DVG-vel szemben indított felszámolási eljárás megszüntetéséről szólt
2012-02-24Alapítvány a közös értékekértAdonyért Alapítvány.
2012-02-17Díj, emlékérem a zeneiskolátólA Sándor Frigyes Zeneiskola díjat és emlékérmet alapított: Sándor Frigyes Díj, Sándor Frigyes Emlékérem elnevezéssel. A javaslatok ismeretében a díjak odaítélésről a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány kuratóriuma dönt.
2012-01-31Bővítenék a népkonyhát"Napi hatszáz adag ételt osztanak a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány tavaly nyílt népkonyháján, ám sajnos az igény egyre nő. A környező településeket is bevonva a közeljövőben már ezer adag ételt is oszthatnának a rászorulóknak."
2012-01-31Nem védendő fogyasztó?Az alapítványi formában működő hajléktalanellátó intézmények nem védendő fogyasztók. Ha nem tudják fizetni a közüzemi díjakat, akkor lehetséges, hogy kikapcsolják a szolgáltatásokat?
2012-01-16Újévi gála: másodszorÚjévi gálakoncertet rendezett a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány.
2012-01-01Kedves Olvasó!Interjú Takács Bernadettel, a 2005-ben alakult Magyar Mentőszolgálat Alapítvány dunaújvárosi egységének, a Papírgyári úton lévő Integrált Szociális Intézmény vezetőjével. (Szobabérlők Háza)
2011-12-23Egy személyben menti az állatokatBeszélgetés Létai Attilával, az Első Magyar Állatmentő Alapítvány vezetőjével.
2011-12-20Takarót kérnek a hajléktalanokElfogyott a négyszáz darabos készlet a Magyar Mentőszolgálat Alapítványnál.
2011-12-19Rajzokkal segítik saját alapítványukatPénzadományokat gyűjtenek a Rosti Pál iskola alapítványának, a rajzszakkörösök által készített grafikákra, portrékra lehet licitálni.
2011-12-16Hatmillió: nem szavazták megA Kortárs Művészeti Intézetet működtető Modern Művészetért Közalapítvány hatmillió forintos hiánypótlását nem támogatta a közgyűlés.
2011-12-06Gyűjtőpontot állítanak felA mozi előtti téren a karácsonyi vásár keretében adománygyűjtőpontokat állítanak fel a Jószolgálati Otthonnak, a Móra Ferenc Általános Iskolának és Nevelési Tanácsadó Intézetnek, az Útkeresés Segítő Szolgálatnak, az Egészségkárosodott Emberekért Alapítványnak, az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének, a Vakok és Gyengénlátók Írisz Klubjának, Mindannyian mások Vagyunk Egyesületének.
2011-12-03Szívszorító gesztusRászoruló daruszentmiklósi családokat ajándékozott meg a Végső Vár Alapítvány.
2011-11-21Jut belőle a fenyőfa alá isA mezőfalvi Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány jótékonysági bált tartott.
2011-11-15Egy szégyentelejs napMegemlékezés. A Penteléről 1950 novemberében kitelepített családoknak állítanak emléktáblát az óvárosi civil szervezetek. Kép a kitelepített Farkas-családról.
2011-11-09Ma indul a bázisubuszDunaújváros nyolc pontján osztanak mától ételt, takarót és ruhát a város hajléktalanjainak. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány utcára viszi a szolgáltatásait.
2011-11-05A kitelepítésre emlékeznekA Penteléről kitelepített családoknak állítanak emléktáblát az óvárosi civil szervezetek. Az emlékhelyet a Magyar úti klubháznál alakítanák ki a mostani tervek szerint.
2011-10-11Hárman kórházbanA hajléktalanok utcai ellátását Dunaújvárosban a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány végzi. Beszélgetés Oláh Jánossal, a szolgálat vezetőjével.
2011-09-23A sporttelepet is bérelhetikAz Egy Darab Gyepért Alapítvány bérelheti a Duna sori sporttelepet is.
2011-09-20Tálalnak a népkonyhánNovemberben indul a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány akciója, több mint háromszáz adag egytálételt tálalnak majd a Papírgyári úton. Beszélgetés Pribil Sándorral, az alapítvány elnökével.
2011-08-25Készülnek a mentősök"Mintegy kétszázezer forint értékben kaptak új, speciális hátizsákokat és "szuperollókat" a Dunaújvárosi Mentőállomás munkatársai." A mentőállomás három tagja részt vesz a Magyar Mentő- és Mentőtiszti Egyesület és az Országos Mentőszolgálat továbbképző rendezvényén illetve mentőversenyén.
2011-08-23Pentelei ünnepségA Penteléért Alapítvány és a pentelei civil szervezetek augusztus 19-én tartották a Szent István-napi ünnepséget, amelyen átadták a Pro Pentele díjat is. Idén Hingyi László vállalkozó kapta a díjat.
2011-08-04CserkészparadicsomBeszélgetés Kutrovácz István vállalkozóval, a Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány kuratórumi elnökével.
2011-08-01Mind húszévesekHúszéves a Nemzedékünkért Alapítvány, amelyet a Dunaferr Ifjúsági Szervezet alapított 1991. július 29-én.
2011-07-22Nincs veszélyben a szakképzés!Cserna Gábor polgármester szerint, nincs veszélyben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanulóinak szakképzési szerződése.
2011-07-21Tanszerek, mint vagyonDér Zsuzsanna, a Jövő Oktatásért Alapítvány kuratóriumának elnöke nyílt levelében válaszolt kritikusainak.
2011-07-20Tovább szépíthetik a teplomkertetA nagyvenyimi teplomkert fejlesztésére pályázati támogatást is kapott a Szent Bernát Arborétum Alapítvány. A tervekről Németh László, az alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt.
2011-07-15Amit eddig hoztak, azt őszig elviszik?A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola szülői szervezet szerint az iskolát korábban működtető Jövő Oktatásáért Alapítvány minden vagyontárgyat amit a tíz év alatt beszerzett most elviszi.
2011-07-08Fotósok a fővárosbanHét dunaújvárosi fotóművész képeit válogatták be a fővárosi Fogasház galériában rendezett meghívásos kiállításra. A dunaújvárosi kiállítók: Keglovics Judit, Nagy Csaba, Holhos Tamás, Martinkó Márk, Vachter János, Ónodi Zoltán, Feltóti Sándor. Beszélgetés Feltóti Sándorral a Fotótörténeti Alapítvány újraélesztésével kapcsolatos hírekről.
2011-07-06Csigadombon Waldorf-módiCsigadombi Waldorf Óvoda nyílik szeptembertől a Lilla közben.
2011-07-02Waldrof-módszer szerint nevelnének ittA Lilla-közben lévő óvodában (ahol a nevelési tanácsadó és a logopédiai intézet volt) kap helyet a Waldorf-alapítvány kisdedóvója és intézménye. Az óvoda 2011 szeptemberében indul.
2011-06-17Sikeres takarításA Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Városgazdálkodók Alapítvány, és a Dunanett Kft. közreműködésével megvalósuló közmunka-programban takarítottak és lomtalanítottak a Kertvárosban és a Béke I. városrészben.
2011-06-16Boldogok is lehetünkBeszélgetés Dóra Krisztinával, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány létrehozójával.
2011-06-11Koncsek Dávid utazásaGyűjtést indított a "Dunaújvárosiak Életéért" alapítvány Koncsek Dávid transzplantációs műtétéhez. Egy hét alatt egymillió forint gyűlt össze.
2011-05-21Félmilliós gyűjtés a SzonátánakMága Zoltán a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány meghívására Dunaújvárosban adott jótékonysági koncertet. A közönség adományaiból félmillió forint gyűlt össze az alapítvány javára.
2011-05-20Első az állapotfelmérésA közbiztonsági hónap részeként kerekasztal-beszélgetést szerveztek az Egészségmegőrzési Központban. A fórumon részt vettek szakemberek, középiskolák képviselői, pedagógusok, a segítő intézmények képviselői is. Négy éven belül akár drogambulancia is épülhet Dunaújvárosban.
2011-05-18Elindult egy párbeszéd"A tavalyi évhez hasonlóan a közelmúltban ismét beindította önvédelmi kampányát a Kortárs Művészeti Intézet (KMI) Help-Ica néven."
2011-05-13Közönség - fellépők: 4:1A Sándor Frigyes Zeneiskola tanárainak hangversenyének jegybevétele a Szonáta Zeneművészeti Alapítványt támogatta.
2011-05-02Születésnapi ünnep, tartalmas gyerek(hó)napHúsz esztendeje, 1991-ben alakult meg az Előszállási Gyermek és Ifjúsági Alapítvány.
2011-04-29Ballagásra készülveBiológus díjat alapítottak Trencséniné Berzai Zsuzsanna biológia tanár emlékére, a Széchenyi Gimnáziumban.
2011-04-27Új díj a gimibenTrencséniné Berzai Zsuzsanna pedagógus emlékére Biológus Díjat alapított (2011. április 28-án) a Széchenyi István Gimnázium vezetősége. Az ezüst emlékérmen a tanárnő arcképe látható.
2011-04-22Már a tucaton is túljutottak"Az országban egyedülálló módon tizenharmadik alkalommal rendeznek Dunaújvárosban közel két hónapos közbiztonsági rendezvénysorozatot."
2011-04-19Közmunkások takarítanak a városbanAz országos közfoglalkoztatási program keretében a Dunanett Kft. száz főt foglalkoztat a város köztereinek takarítására a Dunaújvárosi Városgazdálkodók Alapítványán keresztül.
2011-04-13Az összefogás kútjaÖsszefogtak Baracson özvegy Molnár Tamásné és kisfia Kristóf megsegítésére. A gyűjtést a Baracsért Közalapítvány szervezte.
2011-04-12Hogyan lesz tovább, Keri?Nyílt fórumot rendeznek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola jövőjéről. 2011 augusztusától az iskola nem alapítványú fenntartású lesz, hanem önkormányzati.
2011-04-06A szineergiások beszámoltak a támogatott projektekrőlIdén is megrendezte a Szinergia Napot a Kistérségi Szinergia Közalapítvány március 30-án a Kerpely Antal Kollégiumban. A rendezvény keretében mutatták be azokat a projekteket, amelyeket a Közalapítvány az előző évben támogatott.
2011-04-01Bonita Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évrőlBeszámoló a 2010. gazdasági év munkájáról.
2011-03-31Egymást erősítő hatásokÉvértékelő rendezvény a Kistérségi Szinergia Közalapítványnál. Beszámoló.
2011-03-28Elnök nélkül maradnakBenyújtotta lemondási nyilatkozatát Klein András Miklós a Dunaferr - Art Dunaújváros Alapítvány elnöke.
2011-03-24Díjakról, intézményekről döntenekKözgyűlési előzetes.
2011-03-19Egyeztessenek az alapítókJanuárban védetté nyilvánították az acélszobrász alkotótelep műtárgyait. A közgyűlésen vita volt, hogy törvényesen működik-e a Dunaferr Art Dunaújváros Alapítvány.
2011-02-23Ez a név kötelez!Beszélgetés Vígh Gyulával, aki a pentelei női futball csapat-, és a helyi tekeegyesület technikai vezetője volt, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumának elnöke és a Kéknefelejcs Népdalkör tagja.
2011-02-16Mi lesz veled, szoborpark?Rongálják és lopják a védetté nyilvánított acélszoborpark tárgyait, amelyeknek felújítására jelenleg nincsen pénze a városnak. Beszámoló a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány kuratóriumi üléséről. Vélemények, hozzászólások.
2011-02-14Sportbál a vasvárisokértA Vasvári Pál Általános Iskola és alapítványa tizenötödik alkalommal rendezte meg sportbálját.
2011-02-10Újjáéledt a futball NagykarácsonybanBeszélgetés a nagykarácsonyi labdarúgók edzőjével, Mergl Istvánnal, aki egyben a Nagykarácsony Sportjáért Alapítvány elnöke is.
2011-02-09Angyali takarókHetven darab takarót vett át tegnap a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány Utcai Szociális Szolgálata a Segíts az Angyalnak! jótékonysági akció keretében.
2011-02-08Nem kútba veszett forintok lesznek"A Baracsért közalapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy gyűjtést szervez Molnárné Ildikó javára, aki gyakorlatilag víz nélkül él két és fél éves gyermekével a Duna-parti falurészen."
2011-02-04Védett lett a szoborpark"Egyhangú döntéssel védett tárgyegyüttessé nyilvánította a Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep műtárgyait a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal."
2011-02-04Védett vasak a löszfal tetjén"Védetté nyilvánították a dunaújvárosi szoborpark 60 alkotását."
2011-01-26A végéhez közeledik a NY.E.S.T. fejlesztésA Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi intézménye összesen 67 millió forintos fejlesztést hajtott végre a Közép -Dunántúli Operatív Program keretein belül meghirdetett "Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése" pályázati eljárás keretein belül. A nappali ellátást biztosító otthon 48 millió forint EU-s támogatást nyert el.
2011-01-21NapirendenKözgyűlési döntések: Civil alapítvány: megszüntetik; Haladékot kapott a kórház az önkormányzati támogatás visszafizetésére; Kéthavi sportpénzek: a közgyűlés 840 ezer forintot engedélyezett az első két hónap sport feladataira.
2011-01-19A hegedű bűvöletébenA Szonáta Dunaújvárosi Zeneművészeti Alapítvány különleges jótékonysági koncertet szervezett január 15-én a főiskola sportcsarnokában. A belépőjegyek megvásárlásával a Szonáta alapítványt támogatták a résztvevők.
2011-01-15Védett szoborpark?A Dunaújvárosi Szoborpark védetté nyilvánítását kezdeményezte a Magyar Nemzeti Galéria. Beszélgetés Klein Andrással, a szoborpark kezelésével megbízott Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány vezetőjével. Adatok?: A szoborpark számokban.
2011-01-07Maguktól vették képre a várost...A Rosti Pál Fotóklub jelenlegi működéséről, helyzetéről.
2010-12-28Ismét ölt a hideg időEgy hét alatt három hajléktalan fagyott meg Dunaújvárosban. Beszélgetés Oláh Jánossal, a Magyar Mentőszolgálat munkatársával.
2010-12-15Védőháló hátralékosoknakBeszélgetés Kiss Andrással a Védőháló a Dunaújvárosi Hátralékosokért Alapítvány titkárával. Az elmúlt közel két esztendő alatt több mint 700 családnak tudtak segítséget nyújtani, ez a jelentkezők 90 százaléka.
2010-12-08Háromszázhatvan családnak hatvanmillió forint támogatásBeszélgetés Kiss Andrással a Védőháló Alapítvány működésének tapasztalatairól.
2010-12-04Kérem a következőt!Szép, új egészségháza, orvosi rendelője van Kisapostagnak. A pénzt évekig gyűjtötték az "Orvosi Rendelőért Alapítvány" számlájára. Beszámoló az avatási ünnepségről (december 3.). Adat: A kisapostagi rendelő betegforgalma.
2010-12-01Államilag védetté nyilvánítanák a vas-és acélszobrokatVédett tárgy-együttessé nyilvánítanák a Dunaújvárosi vas- és acélszobrász alkotótelepeken készített azon műtárgyakat, amelyek a városban, valamint a felső-és alsó Duna parton találhatók
2010-12-01Ízes pillanatok a projektindítón"A kulcsi Carpe diem Alapítvány és az Esőemberek Szüleinek Duna- újvárosi Egyesülete rendezte meg az uniós pályázati forrásból megépülő kulcsi rekreációs Agroturisztikai Központ projektindítását, az „Ízes pillanatok, Bazsikám… Édes!” sütő-verseny újabb fordulóját és a Vanília bált, 2010. november 27-én"
2010-11-26Védetté nyilvánítanák a vas-és acélszobrokatVédett tárgyegyüttessé nyilvánítanák a vas-és acélszobrász alkotótelepeken készített azon műtárgyakat, amelyek a városban, valamint a felső és alsó Duna-parton találhatóak.
2010-11-16Kellene egy menhelyA dunaújvárosi Első Magyar Állatjogi Alapítvány bemutatása. Alapítója Létai Attila.
2010-11-05Az első tizest köszöntöttékTíz éve hozták létre a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítványt é tizedszer adták át az Örökmozgó-díjakat. Díjazottak: Diák kategóriában a Lorántffy iskola tanulója, Farkas Virág, pedagógus kategóriában Csathóné Zágoni Nóra, külső segítő-támogató kategóriában pedig Szency Tibor, az Életrevaló Gyermekmisszió alapító-vezetője.
2010-11-04Indul a teajáratMagyar Mentőszolgálat Alapítvány munkatársai - Utcai Szociális Szolgálat - a hideg időszakban fokozottan figyelnek az utcán élőkre. Beszélgetés Oláh Jánossal, az alapítvány általános igazgatójával.
2010-10-20Ókori luxusedényeket mintáz újraBeszélgetés Wisloczki Helga keramikusművésszel, aki elnyerte a Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány díját.
2010-10-13Jótékony falatok napjaIsmert emberek húznak kötényt és ragadnak tálcát egy délután erejéig. A Gyermekétkeztetési Alapítványnak gyűjtenek csütörtökön Dunaújvárosban a Corner Caféban: Ónodi Eszter, Nagy Evin, Bíró Lajos, (kép), dr. Kálmán András, Cserna Gábor.
2010-09-24Révbe ért a Schalbert-sziget ügye"Tető alá került Dunaújváros és Kisapostag között az a megállapodás, amelynek keretében a város a kisapostagiaknak ajándékozza a Schalbert-sziget négy és fél hektáros területét..."Interjú Kutrovácz Istvánnal, a "Schalbert" Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány kuratóriumi elnökével.
2010-09-22A Szonáta új sorozataÚj összművészeti programsorozatot indít útjára ősztől a Sándor Frigyes Zeneiskola égisze alatt működő Szonáta Dunaújvárosi Zeneművészeti Alapítvány.
2010-09-15Jó szolgálatban 20 éveSzeptember 10-én ünnepelte 20. évfordulóját a Jószolgálati Otthon Közalapítvány.
2010-09-08Volt egy álomIdén augusztus 19-én Szabó János veterán birkózó kapta a Pro Pentele díjat.
2010-09-08Szavakat fújnakA Dunaújvárosi SZONÁTA Zeneművészeti Alapítvány 2006 májusában alakult. Olyan programokat szeretnének életre hívni a városban, amelyek a különböző művészeti ágakat együttműködésre serkentik. Az alapítvány a Sándor Frigyes Zeneiskola égisze alatt működik.
2010-08-25Új játszótér épül!A Vasváris Gyermekekért Alapítvány által összegyűjtött támogatásokból, több éves megtakarításból új fajátszótér épül a Vasvári Pál Általános Iskolában.
2010-08-13Az országban egyedülálló szociális szolgáltatásInterjú Pribil Sándorral, a Magyar Menőszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnökével.
2010-08-12Egy szál gyertya a tortánEgy éves a dunaújvárosi alapítványi hajléktalanszálló, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány Papírgyári úti átmeneti szállása. Az intézmény bemutatása.
2010-08-01Turistacsalogatás régi-új formában"A Magyar Vidékfejlesztési Hivatal III. tengely Turisztikai fejlesztések pályázatán szép sikert ért el a térség két civil szervezetének ( Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete és a Carpe Diem Alapítvány)közös pályázata, amely egy Kulcson létesítendő Rekreációs Agroturisztikai Központ kialakítására nyert forrást."
2010-07-28Ünnep és díjátadás a klubbanAugusztus 20-án adják át a 43. Pro Pentele díjat, amelyet 1991-ben a Penteléért Alapítvány hozott létre.
2010-07-16Az összefogás erejévelMásodszor táborozott Nagyvenyimen a Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány. Beszámoló.
2010-07-02Eredményhirdetés az Alkotói AlapítványnálFőtanácsosi díj: Nagy György, Tóth László, Dunaferr Szakmai Publikációért Nívódíj harmadik fokozata: Szente Tünde, második fokozat: Bocz András, dr. Horváth Ákos, Narancsik Zsolt, dr. Sebő Sándor. Első fokozat: Illés Péter, Kemeléné Halasi Mónika, Varga József. Különdíj: dr. Pallósi József.
2010-07-01Tonnányi szeretetPentele Katolikus Caritas Alapítvány, a Magyar Élelmiszerbank aktivistáinak köszönhetően több tonna élelmiszert osztott szét a rászorultaknak Dunaújvárosban és környékén.
2010-06-26Zár a programgyárA dunaújvárosi közbiztonsági hónap rendezvénysorozat június 24-én lezárult. A rendezvénysorozat értékelése.
2010-06-22Varázsdoboz a kézbenA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza és a Dunaújváros Színházáért Alapítvány Kuratóriuma hagyományos díjátadójával zárta az évadot. A Varázsdoboz-díjat idén két fiatal művész, Tóth Boglárka és Gasparik Gábor vehette át.
2010-06-15Mesefalu: nem csak álom"Nagykarácsony rendezési tervének elfogadásával a képviselőtestület zöld utat nyitott a nagy mesefalu, Mikulásfalva építését szolgáló törekvésnek Nagykarácsonyban." A beruházásról.
2010-06-11Emberhez méltó viszonyokat teremtett a MentőszolgálatA fedél nélküliek az egykori Radari Munkásszállón. Interjú Oláh Jánossal, a Hajléktalanok Átmeneti Szállója és Éjjeli Menedékhely igazgatójával.
2010-06-01Tizenöt éves a Dunaferr Alkotói AlapítványA cikk elemzi az Alapítvány tevékenységét 1995-2010-ig. A pályázati rendszer működése. Az Alapítvány hatása a vállalatcsoport innovációs folyamataira, a műszaki hagyományok ápolására. Névsorok.
2010-05-26További támogatást kapRendkívüli ülést tartott a közgyűlés május 19-én. A Modern Művészetért Közalapítvány részére 14 millió forint plusztámogatást biztosít az önkormányzat a likvidhitel terhére.
2010-05-22Egyre lyukasabb a hálóA Védőháló alapítvány idén mintegy 35 millió forinttal támogatta a rászoruló családokat. Az alapítvány működéséről, adatok, statisztika.
2010-05-20"Nincs csődben a város!"Beszámoló a közgyűlésről. Döntések, témák: a Kortárs Művészeti Intézet 14 millió forintot kapott, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója Szabó József lett, dr. Bocsi Andre lesz továbbra is a Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai Nonprofit Kft. vezetője, az Innopark Kft. vezetője Gere János helyett, Szántó Ákos lehet, az MMK is kap támogatást, adósság, CIB hitel, Szennyvíztisztító Kft.
2010-05-14Forintok a kultúránakA Modern Művészetért Közalapítvány, a helyi Őszi Tárlatra 800 ezer, a művészettörténeti sorozatra 330 ezer, a város művészeiről készülő sorozatra 250 ezer, az Utószó műsorra 110 ezer forintot hagyott jóvá a közgyűlés.
2010-05-05Vége a krízisidőszaknakDunaújvárosban a hajléktalanok száma eléri a négyszáz főt.
2010-05-05Egyszerű, igényesA Dunaújvárosi Lakóközösségekért Alapítvány pályázatán harmadik helyen végzett a Béke városrészi Szabadság út 5. számú lépcsőház. Beszélgetés a közös képviselővel, Schneider Lászlóval.
2010-04-26Orvosi rendelő - a falu szélénOrvosi rendelőt építhet Kisapostag. Kisapostag önkormányzata 1996-ban létrehozta az Orvosi Rendelőért Alapítványt, hogy egyszer önálló orvosi rendelőt építhessenek. Az összegyűjtött pénz mellé a CEDE pályázaton 20,9 millió forintot nyertek.
2010-04-17Rendőrkézre adták a térfigyelő rendszertKözgyűlés: Dunaújváros és Nagyvenyim csatornázási tárulásáról, DVCSH csapadékvízelveztési számlája a városnak, októbertől a Dunaújvárosi Rendőrkapitánysághoz kerül a térfigyelő rendszer. Támogatások: röplabda-szakosztály 3 millió, asztaliteniszezők 1 millió, Gurisatti Gyula 500 ezer, Arany Üst 500 ezer, Egy Darab Gyepért 250 ezer forint.
2010-04-15E. T. szerencsét hozott az otthonnakJószolgálati Otthon Közalapítvány a NY. E. S. T. és az E.T. nevű pályázataikon összesen százmillió forintot nyertek, amelyből megújul a Liget közi és a Bercsényi úti tagintézmény is. Kép az alapkőletételről.
2010-04-14A lakók közösségeA Dunaújvárosi Lakóközösségekért Alapítvány "Az Év Lakóközössége" elnevezésű pályázatán az Ady Endre utca 2-14. lakói a második helyen végeztek. A lakóközösség bemutatása. Interjú
2010-04-07Az alapítvány közel 60 millióval segítette a rászorulókatTöbb mint négyszáz családot támogatott már a Védőháló.
2010-04-01Városlakók, közösségek, díjazottakÁtadták a Dunaújvárosi Lakóközösségekért Alapítvány 2009-ért járó díjait: Év Közös Képviselője, Év Legtakarékosabb Épülete, Év Lakóközössége.
2010-02-23Disznóság és pénz a nagya famíliáknak"A Schalbert Alapítvány jótékonysági rendezvényén közel 150 ezer forintot gyűjtöttek a nagycsaládosoknak."
2010-02-17Nézzük, miből lesz a cserebogár!Újabb sikeres évet zárt az Egy darab gyepért alapítvány, amely a 6-12 éves gyerek labdarúgók felkészítését végzi. Az alapítvány 2005 őszén jött létre.
2010-02-15Védőháló: rengeteg a segítséget kérő"Tavaly kétszáz család jelentkezett, segítséget kérve, 40 ezer és 3 millió forint közötti adósságokkal. Az alapítvány átlagosan 170 ezer forintot ítélt oda az egyes esetekben."
2010-02-08Öt éve kezdődöttMár öt éve működik az "Egy darab gyepért" alapítvány. A tervekről.
2010-02-05Segítség a látássérülteknekBeszélgetés a dunaújvárosi Makádi Zsófia szakmai vezetővel, pszichológussal, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének (LÁRKE) munkájáról.
2010-01-28Teremtornák idejénAz Egy darab gyepért alapítványa tervei: ősszel szeretnék légsátorral is befedni a pályát, és a közeljövőben megszületik a felcsúti Puskás Akadémia és a dunaújvárosi sportiskola közötti szerződés.
2009-12-11Nem elég az elnyert pénzKözgyűlés: A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány nem kapott plusz pénzt a hajléktalanok étkeztetésére. A Kandó Kálmán téri hajléktalanszállóra elnyert pénz kevésnek bizonyult, a város pedig nem tudja kipótolni a fennmaradó összeget.
2009-11-16Lakni még tudnakA közgyűlés további 20 millió forint támogatást adott a Védőháló alapítványnak azért, hogy márciusig biztosítsa a hátralékosok segítését. Az alapítványhoz eddig közel 200 család jelentkezett.
2009-11-04A Védőháló Alapítvány első éveMár többszázan kértek segítséget az újonnan alakult szervezettől. A kuratórium titkára Kiss András számol be.
2009-10-19Eladósodott lakók"A Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány ez év január elsejétől kezdte meg munkáját. Az elmúlt közel egy év tapasztalatairól a kuratórium titkára, Kiss András számolt be."
2009-10-09A jövő labdarúgóit nevelikEredményesen működik az Egy darab gyepért alapítvány.
2009-10-01A Boldog-díj és a szerelem világaBeszámoló a Carpe Diem Alapítvány immár negyedik, Civil etűd a kulcsi református templomban című rendezvényéről.
2009-09-04Tanuljunk neveket!"Dunaújváros térképére hivatalosan augusztus 14-ével került fel hat újonnan megnyitott utca. A Petőfi utcáról nyíló hat új utca: a Hétvezér, a Városréti, a Vízimolnárok, a Kenderáztató, a Császártanyák és a Császárlejtő."
2009-07-22Védőháló: van segítségA Dunaújvárosi Víz-, Csatorna, Hőszolgáltató Kft., valamint a DVG Zrt. olyan közalapítványt hozott létre, amelyet a Dunaújvárosi Önkormányzat is támogat. Az alapítvány célja, hogy olyan családokon segítsen, amelyek a különböző közüzemi szolgáltatóknál – önhibájukon kívül – nem tudják fizetni a számláikat. Február óta mintegy 85 családon segített a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány. Kuratóriumának titkára, Kiss András elmondta: naponta keresik fel rászorulók.
2009-07-13Védőháló: száznál is többen"Naponta minimum tucatnyian kérnek segítséget díjhátralékuk rendezéséhez a védőháló alapítványtól." Az alapítvány munkájáról.
2009-07-10Színes világban éli életét a zenetanárBeszélgetés Moravecz Attilával, a Sándor Frigyes Zeneiskola pedagógusával, aki a Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány elnöke.
2009-07-06A Schalbert AlapítványrólA kisapostagi Schalbert Alapítványról. Beszélgetés Kutrovácz Istvánnal, a kuratórium elnökével.
2009-07-03Nívódíjas pályázatokAlkotói Nívódíj II. fokozatának nyertes pályázata: "A dió II.koksz nagyolvasztóban történő felhasználása." A nyersvas önköltségi árát csökkentették.
2009-06-26A jó ügyeket támogatjákKözgyűlés: A Pentele Alapítvány kérésére 750 ezer forinttal segíti az ünkormányzat a határon túl élő fiatal magyar sportolókat.
2009-06-25Rendezvényt vegyenek"Penteléért Alapítvány szeretne határon túli, magyar nemzetiségű, jól sportoló diákokat beiskolázni városunkban. A Hild iskola új sportkollégiumában komoly terveket szövögetnek, ha sikerül, megalapítanák ugyanis a Kárpát-medencei Sportakadémiát."
2009-06-19Mai misszionáriusok"Nem egészen egy évvel ezelőtt alakult meg az Életrevaló Gyermekmisszió Dunaújvárosban, amelyet keresztény - felekezetközi - fiatalok és idősek alkotnak. Az azóta alapítvánnyá lett szerveződés egyre több feladatot vállal magára." Beszélgetés a szervezet alapítójával, Szenczy Tiborral.
2009-06-19Nívódíjas pályázatok I.Tervezhető, kontrollálható hőkezelés. A Dunaferr Alkotói Alapítvány által kiírt pályázat díjazásáról. Az Alkotói Nívódíj I. fokozatát dr. Felde Imre, Borsi J.Attila, Kovács Zsolt és Meizl Péter közös munkája, a "Hőkezelési döntéstámogató rendszer bevezetése a hőkezelési műveletek tervezésére és monitorozására." című pályázat kapta. A nyertes pályázat bemutatása.
2009-06-05Összefogással a fejlődésértApró ötletektől a nagyberuházásig. Beszámoló a Kistérségi Szinergia Alapítvány konferenciájáról.Az alapítványról...
2009-06-05A falunap csak kezdet a veretes célok felé vezető útonAlapítvány a kisapostagi közösség szolgálatában:"Schalbert"Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány
2009-06-03Jó helyre kerültek a pénzek"A Kistérségi Szinergia Dunaújváros és Vonzáskörzete Területfejlesztési Közalapítványt 2004-ben Nagyvenyim önkormányzata alapította gazdaságfejlesztési céllel. Azóta többen csatlakoztak, így Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány,az Összefogás Dunaújváros és Térsége Fejlesztéséért Alapítvány." Beszámoló a Szinergia Napról.
2009-05-27Átadták az Alkotói Alapítvány elismeréseitAz országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztálya május 19-én, kedden tartotta meg legutóbbi klubnapját. ÍEkkor adták át az Alkotói Nívódíjat I. fokozatát dr. Felde Imre, Borsi J. Attila, Kovács Zsolt és Meizl Péter pályázata. II. fokozatban részesült Cseh ferenc, Móger Róbert, Tóth László, Titz Imre, Pap Zoltán, Márkus Tamás. II. fokozatot kapott dr. Farkas Péter, dr. Sebő Sándor, Illés Péter.
2009-05-22Átadták az Alkotói Alapítvány elismeréseitVisszafogott tervezés jellemzi az idei beruházási évet. A díjazottak névsora a cikkben olvasható.
2009-05-20Fogadd el, fogadj el!A Civilek Háza Közalapítvány és együttműködő szervezetei közösen elnyerték a Kézenfogva Alapítvány "Fogadd el, fogadj el!" pályázatát.
2009-05-12Visszatérés a munka világábaKomplex segítséget nyújt az elbocsátottaknak a Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány. Beszélgetés Poszpischil Lászlóval, a szervezet elnökével.
2009-05-08Vissza a munka világábaKomplex segítséget nyújt az Acélalapítvány
2009-04-22Közlemény2009. április 15. Az ISD Dunaferr Zrt. vezetősége új cselekvési programot fogadott el annak érdekében, hogy a vállalat üzleti tevékenységét hosszú távon és fenntartható módon biztosítsa. A cég vezetésének döntése a nemzetközi piaci környezet, az iparági folyamatok és a cég negyedéves eredményeinek elemzésén alapul.
2009-04-01Családok, sorsokEgyre többen kérnek segélyt, segítséget a Védőháló a Dunaújvárosi Hátralékosokért Alapítványtól.
2009-03-18Az életeket mentő elnökBeszélgetés Kubovics Árpád mentőssel, aki egyben a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány kuratóriumi elnöke is.
2009-03-01Ez az a hely, ahol mindig otthon lehet a gyerek.A 2008-ban megépült uniós elvárásoknak megfelelő Csiperke Alapítványi Óvodának, a város első magánóvodájának bemutatása.
2009-02-27Eladósodott családokon segít a Védőháló a Dunaújvárosi DíjhátralékosoknakÚj szervezet segíti azokat a dunaújvárosiakat, akik nem tudják önerőből kifizetni közüzemi tartozásaikat. A Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosoknak Alapítvány 25 millió forintot kap az önkormányzattól az idén.
2009-02-21Az életmentőkértA Dunaújváros és környéke 04 Alapítványtól sürgősségi felszereléseket kaptak a mentők.
2009-01-21Segítség díjhátralékosoknakAlakuló kuratóriumi gyűlést tartott január 16-án a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány, amelyet tavaly decemberben jegyeztek be a cégbíróságon.
2009-01-16Védőhálót szőnek2008. decemberében bejegyezte a cégbíróság a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványt. Az alapítványról.
2008-12-19A dévai árváknál jártakElképzelhetetlen méretű ott a szegénység. Az Életrevaló Gyermekmisszió Szolgálat útjáról, terveikről
2008-12-04Januártól lesz "védőháló"Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány bejegyzése már folyamatban van. Dunaújvárosban a díjhátralékosok mintegy 400 millió forinttal tartoznak.
2008-08-21Birtokba vett göröngyökAz Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete és a Carpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány augusztus 16-án Göröngydöngölő bulit tartott Kulcson, a Kistérségi Egészségügyi Központ mellett. Most került az egyesületeik tulajdonába a földterület, amelyen térségi integrált intézményt szeretnének létrehozni. A két szervezet célja a fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességűek napppali foglalkoztatása, ellátása, rehabilitációja.
2008-06-13Kamattámogatás: talált pénzJelentős összeg vár még a pályázókra. Másodszor rendezett Szinergia Napot a Kistérségi Szinergia Dunaújváros és Vonzáskörzete Területfejlesztési Közalapítvány. A tevékenység bemutatása, a támogatott projektek ismertetése.
2008-06-11Tánc és ének az esőbenJuniálist rendezett az Egészségkárosodott Emberekért Alapítvány a Civilek Háza udvarán június 7-én.
2008-05-23Bonita AlapítványBeszámoló a 2007. gazdasági év munkájáról
2008-05-21Népszerű az ovis fociAz "Egy darab gyepért" alapítvány folyamatosan tartja az óvodákban a foci foglalkozásokat. Már Ovi Focigálát is rendeztek. 1. Napsugár óvoda, 2. Szivárvány óvoda, 3. Aprók háza óvoda.
2008-04-26Óváros: új üzletház épül a Magyar úton?Közgyűlés: támogatások a kulturális egyesületeknek, alapítványokn, Óvárosban a régi üzletsor helyére egy új üzletházat építenek vállalkozói tőkéből.
2008-04-25Sportszervezeti támogatásokSportszervezetek, egyesületek, alapítványok támogatása.
2008-04-23Kistérségi összefogás az esőemberekértÁprilis 18-án tartotta a Kulcs KistérségiEgészsségügyi Központban konferenciáját az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete és a Carpe Diem Alapítvány. A cél egy majorsághálózat kiépítése és a Térségi Integrált Rekreációs és Mentális FejlesztésiCentrum tervének bemutatása volt.
2008-03-11Az alapítványnak mulattakA Rosti Pál Gimnázum hagyományos báljának bevételét a Rostisok Jövőjéért Alapítványnak adományozza.
2008-02-01Innovációs pályázatok az ISD Dunaferr vállalatcsoportnálA Dunaferr Alkotói Alapítvány célrendszere. „Dunaferr Tanácsosa”, illetve „Dunaferr Fõtanácsosa” pályázat. A Tanácsos és Fõtanácsos cím odaítélésének feltételei. „Dunaferr Szakmai Publikációért Nívódíj” pályázat.
2008-01-18Télen is pattoghat a labdaA volt Barátság iskola sportpályájának területén már használják az új, műfüves pályát. Beszélgetés Szellák Sándorral, az "Egy darab fű" Alapítvány kuratóriumának elnökével a további tervekről.
2007-12-19Új fejezetet nyitott a Civilek Háza AlapítványSajtótájékoztót tartott 2007. december 12-én a Civilek Háza Alapítvány. Az eseményen bemutatkozott az új kuratórium, és elmondták, hogy új alapokra helyezték a szervezet működését.
2007-12-10Plakett és oklevélBeszámoló a HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület ünnepi közgyűléséről. A közgyálésen oklevelekt és plaketteket adtak át, és jótékonysági árverést is rendeztek a Molnár Gergely Alapítvány részére.
2007-11-23Védőhálót az adósraA Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. és a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. "Védőháló a díjhátralékosoknak" elnevezéssel alapítványt hozna létre.
2007-11-09Jószolgálati: egyszer lenn, máskor fenn...Közgyűlés. Nem lesz önkormányzati intézmény a Jószolgálati Otthon, hanem továbbra is közalapítványként fog működni.
2007-10-13Porondon a Civil HázKözgyűlés: Civil Ház és a közalapítvány működéséről; elfogadták a Kandó Kálmán téren épülő intermodális központ megvalósíthatósági tanulmányát; a Rudas szakközépiskola nem indíthatja el új képzéseit; a Rosti gimnáziumban jövő tanévtől lesz táncoktatás és gimnáziumi képzés sportorientációval.
2007-09-14Kettős vezetést akarnak?A Jószolgálati Otthon további működési formájáról még nem döntöttek.
2007-09-13Jószolgálati utódlásA Jószolgálati Otthon vezetői posztjára pályázatot ír ki a közgyűlés. A szülői közösség nem támogatja, hogy az intézmény önkormányzati költségvetési szervként működjön.
2007-08-14Így előbb jutottak hozzáA dunaújvárosi mentőállomás mintegy félmillió forint értékű infúziós pumpát kapott adományokból- a Reménysugár alapítvány akciója nyomán.
2007-07-20A kötelezettségekAmit az Acélalapítványról tudni kell 2. rész Interjú Kiss András titkárral, a támogatási lehetőségekről.
2007-07-13Másoknak nem kell a pénz?A Kistérségi Szinergia Közalapítvány közel másfél millió forint kamattámogatással segít négy kis- és középvállalkozót a munkahelyteremtésben, tevékenysége fejlesztésében. Beszámoló.
2007-07-13Az alapfeltételekAmit az acélalapítványról tudni kell 1. rész
2007-07-12Stadion: vékony jégenBeszámoló a rendkívüli közgyűlésről. Főbb témák: az önkormányzatnak jelképes összegért sem kell a Stadion Kft., Civil Ház Közalapítvány, a dunaföldváriak igénybe vehetik a kórház szolgáltatásait az ellátási terület szélesítése miatt, a DVCSH árbevétel kiesése, Jószolgálati Otthon.
2007-06-26DíjazottakA Dunaújváros Színházáért Alapítvány elismerését, a teátrista Gyűrűt a Bartók hagyományos évzáróján adták át. A díjat Kiss Attila, a Bartók művésze vehette át. A prózai tagozat Varázsdobozát idén Baksay Erika kapta, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház tagjai közül Suplicz Mihályérdemesült az elismerésre. A közönségdíjat a tánctagozat tagjának, Thiard-Laforest Csabának ítélték oda.
2007-06-23Még göngyölegA Barátság Általános Iskola volt sportpályáján megkezdik a füvespályák és egy műfüves labdarúgó-pálya építését. Beszélgetés Szellák Sándorral szakedzővel az ötlettől a megvalósításig. A tervek szerint a pályák szeptemberre elkészülnek.
2007-06-19Szenvedélyes hangütésSzenvedélyes és harcias sajtótájékoztatót tartott Kecskés Rózsa szocialista képviselő (a Jószolgálati Otthon létrehozója és vezetője) valamint Selyem József MSZP-s képviselő a múlt héten a Jószolgálati Otthon Közalapítvány megvédése érdekében.
2007-06-19Szakételem a politika oltárán?Létéért küzd a Jószolgálati Otthon Alapítvány.
2007-06-12Homokszemek a gépezetbenA közgyűlés felkérésére Cserna Gábor folytatja le a Jószolgálati Otthon Közalapítvánnyal kötött közhasználati eltartási szerződés felmondását megelőző tárgyalást. A Polgármesteri Hivatal elkészíttette a középületek akadálymentesítésének költségbecslését, ami 2 milliárd 226 millió forint. A Rudas szakközépiskola szeptembertől 1 éves marketing- és reklám-ügyintéző szakképzést, a Bánki iskola 2 éves gépgyártás-technológiai technikus alapszakképzést indíthat. Nem pályázott a Szilágyi általános iskola igazgatói állására senki a testületből. 50,9 millió forint bevételkiesés megtérítését kérte a DVCSH Kft az önkormányzattól. A közgyűlés kinevezte a Széchenyi gimnázium igazgatójának a következő 5 évre Fábián Istvánt, az intézmény eddigi megbízott igazgatóját.
2007-06-05Korszerű sporttelep épülAz Egy darab gyepért alapítvány segítségével a Duna-parton, az egykori Barátság iskola sporttelepén füves focipályákat, sportpályákat épít a Duna-Mount Kft.