József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | autó

506 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-03-22A név változik, de a magas minőség maradÚj néven, MATTI&PÖTYI elnevezéssel üzemel 2024. március elejétől a Perjési kipufogócentrum Dunaújvárosban – a helyszín változatlan, továbbra is a Petőfi utcai bázison várják az autósokat a kipufogó rendszert érintő gondokkal, illetve más ügyes-bajos autószerelési problémával.
2023-10-13Újabb elhagyott autókat szállíttatott el az önkormányzatEzúttal újabb négy parkolóhely szabadult fel. A dunaújvárosi parkolás egyik nehezítő tényezője az a rengeteg elhagyatott autó, amely akár évekig is elfoglalhat egy-egy parkolóhelyet.
2023-08-18Bimmer parádé Dunaújvárosban, a bajor márka szerelmesei találkoztak egymássalNéhány héttel ezelőtt az Alfa Romeo szerelmesei randevúztak Dunaújvárosban, a mögöttünk hagyott hétvégén pedig egy újabb márka, a BMW-sek találkoztak egymással, illetve mutatták meg a nagyérdeműnek legféltettebb kincsüket, büszkeségüket, a saját BMW-jüket. Ismét Bimmer Parádé volt a Szalki-szigeten.
2023-07-14AlfaCity a Szalki-szigeten - már harmadszorra adtak randevút nálunk a márka rajongói2023. július 7-8-án immáron harmadszorra tértek vissza Dunaújvárosba a márka hívei, rajongói és fanatikusai – ismét a Szalki-sziget adott otthont az AlfaCity eseménynek – azaz a világ deklaráltan legnagyobb Alfa Romeo dzsemborijának.
2023-06-30Jövő hétvégén visszatérnek az alfások Dunaújvárosba!Szuper rendezvényhelyszínre találtak az alfások Dunaújvárosban, hiszen már harmadszor térnek vissza a városba 2023. július 7-8-án. Újra a Szalki-szigeten rendezik meg az AlfaCityt, a világ legnagyobb Alfa Romeo találkozóját, amelyre több mint 1000 autót várnak a szervezők.
2023-06-23Folytatódik az autóelszállítás - eddig már több mint 80 parkolóhely szabadult fel a városbanKörnyezetszennyezők, csúnyák, foglalják a parkolóhelyeket. Csak néhány azok közül a negatív hatások közül, amelyeket a közterületen hagyott gépjárművek okoznak Dunaújvárosban. Szerencsére drasztikusan lecsökkent az "elhagyott" autóknak a száma. Az elmúlt 4 évben a városvezetés döntése értelmében több mint 80 ilyen gépjárművet szállított el az önkormányzat a közterületeinkről – és még többet vittek el a tulajdonosaik a kipostázott felszólítások nyomán.
2023-06-16Az önkormányzat véget vetne a driftelésnek: a kocka el van vetve!A dunaújvárosi városvezetés a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel egyeztetve úgy döntött, hogy az Alsó Duna-parti úgynevezett „kockán” az illegális driftelésnek véget kíván vetni. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint ez a tevékenység szabálytalan, veszélyes, hangos.
2023-06-02Jótékonykodtak a résztvevők, átadták a Bimmer parádé adományátSikeres és látványos volt a 2023. május elején Dunaújvárosban megrendezett Bimmer Parádé. A résztvevők akkor nem csak autóiknak hódoltak, hanem jótékonykodtak is, az Eszterlánc Tagóvodának gyűjtöttek. Tegnap (2023.05.25). pedig át is adták adományukat.
2023-05-12Benzingőz és fékcsikorgás a Ruhagyári útonÚjabb részvételi rekordot döntött meg a IV. Duna Szerszám Kupa, melyen ezúttal a Ruhagyári úton bizonyíthatták felkészültségüket a szlalom szakág szerelmesei. Immáron negyedik alkalommal adott otthont Dunaújváros szombaton délelőtt és délután a Duna Szerszám Kupa elnevezésű autós viadalnak, mely az országos szlalombajnokság idei második futama is volt egyben.
2023-02-24Szakmák versenye volt. Hazai és nemzetközi szakmai verseny a városi autószervízbenAz Autós Szakmák Tanulmányi Versenye egyik regionális döntőjének, valamint a Young Car Mechanic (YCM) nemzetközi tanulmányi verseny előválogatójának helyszíne volt a Quality Dunaújváros Kft. szervize.
2023-02-13Már újra üzemelnek az e-autók töltői. Méregdrágán autózhatnakÚjra üzemelnek az önkormányzati töltők: eléggé drágán.
2023-01-06Villannyal meghajtva. Megdrágult és kaotikus az elektromos autók töltéseA dunaújvárosi töltőállomásokról. "Dunaújvárosban már szép számmal fellelhetők a töltők, de ahány üzemeltető, annyiféle árazás. Az energiaköltségek növekedésével olcsó vagy ingyenes elektromos tankolás már szinte nincs is."
2022-12-09Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzatA lakosság körében okkal kelt felháborodást az elhagyatott, a köztereket csúfító autók jelenléte. Ezeknek az autóknak az elszállítását kezdte meg a dunaújvárosi önkormányzat még 2019-ben – azóta több tucat parkolóhely szabadult fel, és a tervek szerint az akció 2023-ban is folytatódik.
2022-10-27Felkészülés a télre. A nyári gumiabroncsok cseréje időszerűvé válik novemberbenÖrök vitatéma, hogy kell-e a téli-nyári gumit cserélgetni. A technológia fejlődésével a négy évszakos abroncsok már alternatívát adnak. Ám most a cselekvés ideje van itt, így ezúttal a téli-nyári gumiabroncs cseréje kapcsán a Weisz gumiszervizben jártunk.
2022-10-15Az autózás jövője került a fókuszba. Csak az irányok látszanak, az autózás jövője nem egyértelműKét különleges autó is testközelből megcsodálható volt október 14-én, pénteken délelőtt az Autó Máté Kft. dunaújvárosi telephelyén. A szalon előtt egy Ford Mustang Mach 1-es, a konferenciateremmé avanzsált eladótérben pedig egy Ford Mustang Mach-E. A múlt és a jelen, vagy inkább a jelen és a jövő. Merthogy a konferencia témája is „A jelen és jövő közlekedése okosan” volt.
2022-09-28Kategóriát teremtő megoldások. Kategóriateremtő megoldások is elképzelhetőek az autóiparbanAutóipari sorozatunk előző részében nagy általánosságban már beszéltünk Máté Mártonnal, az Autó Máté Kft. vezetőjével az autóiparról, a kereskedelmi, nyersanyag, geopolitikai háttérről a globális szereplők szempontjából. Ezúttal szó esik ezek gyakorlati kihatásáról is.
2022-09-163 év alatt több mint 240 autótulajdonost szólított fel az önkormányzat. Újabb parkolóhelyek szabadultak fel.Újabb üzemképtelen autókat szállíttatott el a dunaújvárosi önkormányzat.
2022-09-14Autóipari paradigmaváltásnak lehetünk tanúi napjainkbanA rendszerváltás után a hazai autókereskedőknek szembesülniük kellett egy merőben új világgal. A növekedés sebességét először a 2008-as pénzügyi válság rekesztette meg, amiben jelentősek voltak a helyi tényezők. Makrogazdasági szinten is jelentős károkat okozott, hogy százezres nagyságrendben vásároltak autókat nulla százalékos önerővel, hosszú távú devizakölcsönnel. Ifjabb Máté Márton, az Autó Máté Kft. dunaújvárosi telephelyének vezetője úgy látja, ez a pénzügyi orosz rulett kategóriájába volt sorolható.
2022-08-19Ismét BIMMER Parádé, több száz BMW találkozott Dunaújvárosban.Három napig a BMW-k uralták Dunaújvárost. 2022. augusztus 12-14-ig a dunaújvárosi kemping adott otthont a Bimmer Parádénak. Jó hangulatban teltek a programok és bár nagy zaj, időnként porfelhő, brutál motorhang, szűnni nem akaró gumicsikorgás fémjelezte a három napot – máskor esetleg mérgelődtünk volna az ilyen jelzők hallatán, most pedig egy sikeres rendezvényt jelentenek.
2022-08-16Parádés Bimmer-buliA Bimmer szerelmesei adtak egymásnak randevút a dunaújvárosi BMW Partyzans csapata szervezésében az elmúlt hétvégén.
2022-08-13Parádés találkozó (képaláírás)A márka legjavát vonultatják fel a Bimmer-fanok a kempingben,ahol a dunaújvárosi BMW Partyzans csapata ismét megrendezi az augusztus 14, vasárnap délig tartó, felvonulással záródó, látványos bemutatókkal teli autós találkozóját, a Bimmer Parádét. (nem teljes szöveg)
2022-08-05Nagy durranás és nagy siker volt a "bömbisek" évi rendes aszfaltkoptatása városunkban.Mind a verdás résztvevők, mind a közönség körében osztatlan sikert aratott a BMW-k rajongóinak szervezett DSC OFF BMW Találkozó – a Fejér Megyei Bömbisek és az EVILS Egyesület rendezvényének a hét végén adott otthont Dunaújváros. Két helyszínen, a Vásártéren és a Vasmű tér parkolójában rendezték meg az eseménysorozatot
2022-08-02Akinek a szíve zöld, marad az e-autóknál. A kereslet eshet, de akinek a szíve zöld, az marad az e-autóknálEgy Balatonbogláron, Siófokon és Dunaújvárosban működő járműkereskedés csaknem 15 éve foglalkozik elektromos gépkocsik értékesítésével. Azt mondják, nem csökkent az érdeklődés az e-autók iránt, tavalyhoz képest idén eddig 20 százalékkal több elektromos és plug-in hibrid járművet rendeltek tőlük.
2022-08-01Látványos bemutatók és gyönyörű gyártmányok. Gépcsodák és driftelés: reméljük, lesz folytatás!Azt kaptuk, amit ígértek: többek között gyönyörű BMW-k, különleges hátsókerekesek, izgalmas driftelések szolgáltak látnivalóval az első alkalommal megrendezett DSC Off - BMW találkozó és autó-motorsport bemutatón július 30-án, szombaton a vasmű előtti téren.
2022-07-20Új jármű segíti munkájukat. Jó szolgálatot tesz majd az új autó a közösségnekA Magyar Falu program keretében a daruszentmiklósi polgárőrök új autót kaptak szolgálatuk zavartalan ellátásra. Az átadáson részt vett Varga Gábor országgyűlési képviselő és Rauf Norbert polgármester.
2022-07-15AlfaCity immár másodszorra nyitotta meg kapuját a vendégek előtt a Szalki-szigeten. A márkahűség fékevesztett, vidám diadalaA 2022. július 8-i kapunyitást és nyitónapot követően a hétvégén is ellátogattunk az Alfa City rendezvényre, amely kiváló hangulatban várta a Szalki-sziget látogatóit. A szervezők szombatra is rengeteg meglepetéssel készültek a márka szerelmeseinek, akik szép számmal látogattak el a helyszínre.
2022-07-11Alfa-hullám a Szalki-szigeten. Több mint egy autó - alfásnak lenni egy különleges életérzésA Szalki-szigeten rendezték 2022-ben is az AlfaCityt, az Alfa Romeo autómárka elkötelezett híveinek legnagyobb térségi találkozóját. Az autós szépségverseny és az oldtimer-bemutató mellett itt mutatták be a márka új büszkeségét, a Tonale modellt.
2022-07-09A vezetés a szenvedélye (képaláírás)Július 8-án, pénteken már teljes fordulatszámon dübörgött a Szalki-szigeti kempingben és környékén a legendás olasz autómárka, az Alfa Romeo szerelmeseinek legnagyobb hazai találkozója az AlfaCity. (Nem teljes szöveg)
2022-07-01Benzingőz és fékcsikorgás - újra remek küzdelmeket hozott a Vasmű téri szlalomverseny. Van jövője a versenynek DunaújvárosbanIsmét kiváló hangulatú verseny zajlott Dunaújvárosban 2022. június 25-én. 77 versenyző vágott neki a III. Duna Szerszám Kupa elnevezésű autós szlalomversenynek, amely látványos elfoglaltságot biztosított az autósportok kedvelőinek.
2022-06-29Autókrossz az élete. Már kisgyerek korában megcsapta a benzingőzKurucz Ramóna Kisapostagon él, 22 éves és autocross versenyző. Ismerjük meg közelebbről.
2022-06-27Utcai szériások és tuningverdák. Autós szlalomba bravúroztakHetvenkilenc pilóta vágott neki a vasmű előtti téren kialakított szlalom pályának, különböző járműkategóriákban, az utcai szériaautóktól kezdve a tuningolt verdákig.
2022-06-22Közeleg a határidő. A lejárt műszakik már csak június 30-ig érvényesekMég egy hetük maradt az érintetteknek arra, hogy ha a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt a személyazonosító okmányuk, a jogosítványuk, a járművük forgalmi engedélye, akkor meghosszabbítsák azokat. A határidő június 30-a.
2022-04-20Elismerő pillantások. Harmadjára gyűltek össze az alfások ilyen baráti találkozóraAmikor egy igazi autós lát egy Alfát, általában elismerő kíváncsisággal néz végig rajta, hogy megtalálja azt a csodát, amiért minden típusa sikert hozott a márkának. Aztán, ha nem egészen véletlenül egyszerre negyvenhat példánnyal találkozhat, akkor attól függetlenül, hogy mivel érkezett, rászán egy kis időt a megcsodálásukra. Előszálláson idén már harmadszor volt ezekhez szerencséjük az autók kedvelőinek. Szarvas Jánossal, a találkozó szervezőjével beszélgettünk.
2022-01-04Különleges: a derékig érő autó. Szeretsz sokat mesélni? Akkor építs magadnak egy álomautót"Az elmúlt év legkomolyabb hazai autós meglepetését Czibere Zsolt Kisapostagi Kit Car varázslótól kaptam. A számomra fantasztikus küllemű járgányától, ahogy az arra vetődő gyanútlan járókelőknek, és a mellé parkoló autósoknak is földbe gyökerezett a lába." Interjú.
2021-10-09A két "doktor", apa és fia"Édesapa és a fia – a fiú és az édesapa. Egy soktörténetes családi vállalkozásról szól az írásunk. Ez nem más, mint a Weisz Gumidoktor, amelynek a két „beltagja” Weisz György, az édesapa és fia, Gábor. Azonban nem mindig „doktorkodtak”, hanem előtte a vendéglátásban próbáltak szerencsét, sőt, Gábor Kanadában is élt egy ideig."
2021-09-24BMW parádé a felelős állattartásértA BmwPartyzans szervezésében a jó ügy érdekében gurultak pályára az autók szerelmesei 2021. szeptember 18-án Dunaújvárosban a Duna-parton. A „Bimmer Parádé” nevet viselő rendezvény részeként a FÁDA civil állatmentők számára gyűjtöttek adományokat a versenyzők. A rendezvényen Kálló Gergely országgyűlési képviselő is részt vett.
2021-09-20Lenyűgöző bemutatók a találkozón"A BMW Partyzans csapata autós találkozóra várta az érdeklőket a Duna-parton. Kulcsár Milán, a helyi alakulat vezetője kalauzolt bennünket a rendezvényen."
2021-08-06Évtizedes problémát számol fel az önkormányzatA dunaújvárosi parkolás egyik nehezítő tényezője az a rengeteg elhagyatott autó, ami akár évekig is foglal egy-egy parkolóhelyet. Ezen autók elszállítását kezdte meg 2019-ben a dunaújvárosi önkormányzat, amelynek során eddig közel ötven parkolóhely szabadult fel, a tervek szerint ez a szám az idei (2021.) akcióval eléri a hetvenötöt.
2021-08-06Kemény nap a volán mögöttDömsödön, a Kunszentmiklósi úton található Dömsödi Autocross Arénában rendezték meg azt a 24 órás rally versenyt, melyen a Sim Motorsport elnevezésű dunaújvárosi csapat is rajthoz állt 2021. július utolsó és augusztus első napján. Az Ifj. Nyárasdy István, Id. Nyárasdy István, Fekete Gábor, Csepecz András összeállításban induló egység egy 21 éves Seat Cordobával vágott neki az embert és gépet próbáló megméretésnek szombaton délután kettő órától, méghozzá remekül, ugyanis szűk három óra elteltével már a harmadik helyen álltak a negyven indulót felvonultató mezőnyben.
2021-07-23AlfaCity a Szalki-szigeten - jelentés a márka MekkájábólKét év után újra megrendezték az AlfaCity nevet viselő autós találkozót 2021. július 16-án és 17-én, ezúttal Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten. A világ legnagyobb Alfa Romeo találkozóján mintegy 1000 járművet vonultattak fel a márka szerelmesei.
2021-07-19Jól sikerült az AlfaCity. Az Alfa valóban tudhat valamitAz Alfa Romeo autómárka rajongóit a Szalki-szigeten július16-17-én, pénteken és szombaton az AlfaCity elnevezésű autóstalálkozó kínálta programok várták. Bár több mint ezer Alfára számítottak a szervezők a szigeten a hétvégén, de „csak” mintegy nyolcszáz Alfa Romeo érkezett a városba – valószínűleg az eső miatt.
2021-07-17Alfás találkozó a szigeten. AlfaCity nyílt a Szalki-szigeten: a márka szerelmesei randevúznakA Szalki-szigeten július 16-án, pénteken 10 órától szélesre tárta a kapukat az AlfaCity az Alfa Romeo autómárka rajongóinak. Ezt az autós találkozót 2019-ben az FCA cégcsoport oklevéllel ismerte el, mint a világ legnagyobb alfás rendezvénye.
2021-07-09Mindenki számára remek szórakozási lehetőség volt a szlalomverseny! Benzingőzös csaták a Vasmű téren.Ahogy tavaly, 2020. októberben, úgy idén is rangos autóversenynek adott otthont a Vasmű tér, ugyanis újra itt rendezte meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a Magyar Szlalom Bajnokság küzdelmeinek harmadik fordulóját. A II. Duna Szerszám Kupára az ország minden részéről érkeztek versenyzők, hogy kipróbálják magukat az idén is rendkívül technikásra épített pályán
2021-07-05A lóerők és az ember látványos párharcát láttuk a Vasmű térenJúlius 3-án, szombaton rendezték meg a 2. Duna Szerszám Kupa autós szlalom versenyt, amelyet egyben az országos bajnokság harmadik fordulójaként is jegyeztek. A ragyogó napsütésben százak voltak kíváncsiak a száguldva kanyargó autók, csattogó kipufogóvégű masinák „táncára”. A verseny ezúttal is rendkívül szervezetten, rendkívüli esemény nélkül zajlott, ahol a kategóriák korábbi, papírforma szerinti eredményei jelentették a végső sorrendet.
2021-07-00Szlalombajnokság a Vasmű téren2021. július 3-án a Vasmű téren rendezték meg a Magyar Országos Szlalom Bajnokság harmadik futamát, a II. Duna Szerszám Kupát.
2021-06-02Sokan akarnak jogosítványt, de kevés az oktatóAz autósiskolákban is beindult az élet, újra lehet jogosítványt szerezni. Tóth Györggyel, az AuTóTh iskola vezetőjével, tulajdonosával beszélgettünk.
2021-04-29FEjlődés, biztonság a kulcsszó. A kulcs a fejlesztésben és az ellátásbiztonságban vanA közelmúltban olvashattuk, hogy Biatorbágyon hozta létre regionális alkatrészközpontját a Ford, illetve, hogy regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch. Megkérdeztük ifj. Máté Mártont (kép), az Autó Máté Kft. legifjabb ügyvezetőjét, miért volt szükség erre, és a hétköznapokban mit jelenthet ez az ügyfeleknek.
2021-04-14Csak négytenyérnyi felület, de életmentő. Téli- után nyárigumiAzt talán már minden autós tudatába sikerült belevésni, hogy a biztonságos közlekedés érdekében szezonálisan cserélni kell az abroncsot.
2021-02-24Ahogyan a vérlovagok ajánlják. Akció közben figyelhetjük meg, hogyan kell beállítani az üléstA dunaújvárosi telephelyű Magyar Mentőszolgálat Alapítvány vérlovagjai az ország különböző részeire sürgősségi vérszállítmányt visznek, hol motoron, hol autóval. A videóik rendkívül kedveltek, hiszen akcióban, azaz vezetés közben mondják el, hogy éppen hova mennek a segítséggel. Most olyan rendhagyó videót készítettek, ahol vezetéstechnikai tanácsot adnak autósoknak a helyes ülésbeállításról.
2020-11-13Parkoló felszabadítás. Zajlik a parkolók felszabadítása"Helyfoglalóktól" szabadította meg a közelmúltban Dunaújváros városvezetése a parkolókat: ezúttal kilenc üzemen kívül helyezett kocsit szállítottak el az illetékesek, amelyeket a megkeresés, felszólítás ellenére sem távolítottak el tulajdonosok a közterületről.
2020-11-06Nem éri meg kockáztatni! Pár ezer forintos megtakarítás nem éri meg a kockázatot!A tél közeledtével sok helyen sok szó esik a gépjárművek téli felkészítésének fontosságáról, mit érdemes ellenőrizni. Arról már sokkal kevesebb szó esik, hogy mindez miért fontos. Ennek tisztázásában, és praktikus tanácsokkal volt segítségünkre ifj. Máté Márton, az Autó Máté Kft. egyik ügyvezetője
2020-11-06Vezetéstechnikai tanácsokA balesetmentes közlekedés érdekében a sofőröknek ősszel és télen számtalan olyan körülményre kell figyelniük, amelyekkel a nyári hónapokban nem kellett megküzdeni. Hambalkó János, az egyik helyi autósiskola vezetője szerint ennek az egyik legjobb módja, ha vezetéstechnikai tanfolyamon veszünk részt.
2020-10-26Mindenki azt szeretné, ha lenne folytatása ennek a versenynekA közelmúltban rendezték meg Dunaújvárosban, a Vasmű téren az I. Duna Szerszám Kupa autós szlalomversenyt, ami valószínűleg hagyományteremtéssel és kitűnő versenyhangulattal vonul majd be a település sporttörténelmébe. A sok érdeklődőt, technikai­sport-kedvelőt kicsalogató program látványos és tartalmas szórakozást nyújtott nézőknek, versenyzőknek és szervezőknek egyaránt.
2020-10-16Örömmel tértek vissza DunaújvárosbaA dunaújvárosi Vasmű téren rendezte meg 2020. október10-11-én a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a Magyar Szlalom Bajnokság küzdelmeinek ötödik fordulóját. Az I. Duna Szerszám Kupáért kiírt megméretésen Ágó Béla, a MNASZ Szlalom Szakágának vezetője elárulta, hosszú ideje tervezték már, hogy elhozzák Dunaújvárosba a viadalt.
2020-10-13Régen látott ás várt "cirkusz"Teljes volt az élményfaktor a hétvégi, nagy érdeklődés mellett megrendezett I. Duna Szerszám Kupa Autós Szlalomversenyen.
2020-10-12Autószlalomtáncot láthattunk a téren. Autók szlalomtáncát láthattuk szombaton a Vasmű térenHosszú évtizedek után ismét egy olyan autós sportot láthatott a dunaújvárosi közönség, amire talán csak az idősebbek emlékeznek, azaz autós szlalomversenyt nem is igazán. Ezért, meg úgy a vírushelyzet miatt is különleges programként láthattuk a hétvégi I. Duna Szerszám Kupa eseményeit, ami egyben az országos bajnokság ötödik futamát jelentette.
2020-10-09Fékcsikorgás, benzingőz - szombaton szlalomversenyAz országos autós szlalombajnokság részeként október 10-én, szombaton a sorozat ötödik futamát hagyományteremtő szándékkal Dunaújvárosban, a Vasmű téren rendezik meg. Az ingyenesen látogatható I. Duna Szerszám Kupára várják az autósport, a versenygépek szerelmeseit, a technikai sportág iránt érdeklődőket, kicsiket és nagyokat.
2020-10-05Alaposan megjáratták az öreg vasakat a hétvégénA Rácalmási Oldtimerklub tagsága komoly ráhatással rendelkezhet az időjárásra, ugyanis úgy döntöttek, hogy október 3-án, szombaton kiváló idő lesz az őszi kirajzásra. És lőn, szikrázó napsütés várta, hogy megjárassák egy kicsit öreg járműveiket.
2020-09-16Közel százéves modell. Mintha a filmvászonról gurult volna elénk ez a veterán autó!Amikor leparkoltak vele a város központjában, perceken belül megindultak hozzá a kíváncsiskodók, akik szinte nem tudtak betelni a látvánnyal. Csodát láthattak: a kerék még hickory fából készült küllőkkel fut ma is: a Chrysler 1928-as, 65-ös modelljét.
2020-09-04Környezettudatos megoldást találtakElektromos autóval gazdagodott Dunaújváros önkormányzatának gépparkja a közelmúltban. A jármű a környezettudatosság jegyében került a városvezetés használatába – a költségeket egy sikeres pályázatnak köszönhetően finanszírozta az önkormányzat.
2020-06-15Nem emelkedett jelentősen a műszaki vizsgára várók számaFelkerestük a dunaújvárosi Quality Autószervizt is. Nyakacska Zsoltot arról kérdeztük, hogy az elmúlt időszakban, a vírus kapcsán foganatosított lazító intézkedések hatására (élénkül az élet, nyitnak a szállodák, az emberek tervezhetik nyaralásukat, nyitnak az országhatárok, szabadabban lehet közlekedni az országban) szignifikánsan nőtt-e az autójukat műszaki vizsgára vivők száma.
2020-06-03Autósmozi települ a futballpályáraA héten Nagyvenyimre látogat a Drive-In. Az autósmozi kínálatában három filmet vetítenek június 4 és 7 között.
2020-06-02Drasztikusan visszaestek az új- és használtautó-eladásokA koronavírus-járvány miatt jelentősen esett az autóértékesítések száma, beleértve ebbe az új és a használt autók piacát egyaránt. Mindkét szegmensben ráadásul csupán lassú visszatérés várható. Klinger Attila, a dunaújvárosi EU Autópark tulajdonosa részben megerősíti, részben árnyalja a fentieket.
2020-02-00Megújult a rendelőintézetBeszélgetés dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a megújult Rendelőintézetről, az influenzajárványról, az inkontinencia kezelésére szolgáló Pelvi Centerről és az intézmény 3 új elektromos autójáról.
2020-02-00Minőségi lemezek sorozatgyártásban az autóipar számára. Elkötelezett mérnökök a HideghengerműbenAz ISD Dunaferr Hideghengerművében a BorgWarner autóipari beszállítócég számára készítenek hasított szalagokat. Nyilatkozik Kopasz László gyárvezető; Földi József technológiai osztályvezető és Ruff István, a Hideghengermű pácolóüzemének vezetője.
2019-12-13Négyéves szerződést kötöttek a vezetőkA Hankook az új DTM Trophy versenysorozat kizárólagos abroncspartnere.
2019-12-00A Hankook az új DTM Trophy versenysorozat kizárólagos abroncspartnereA 2020-as szezontól kezdve a prémium abroncsgyártó Hankook látja el az új DTM Trophy sorozatot csúcskategóriás Ventus Race abroncaival, amlyhez szakmai támogatást is biztosít.
2019-11-00Acélok az autóiparban. OMBKE-klubnap2019. október 24-én rendezte ez évi utolsó klubnapját az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztályának dunaújvárosi szervezete. A fókuszban ezúttal az acélgyártás gépjárműipari vonatkozásai kerültek. A rendezvény előadója Kondás Béla okleveles kohómérnök volt.
2019-10-25Egy új autómosó, ahol a színes tisztítószer csak "hab a kocsin"Csupán egy hónapja nyitott az új autómosó a Kenyérgyári úton, de még délidőben is 3-4 sofőr takarította az autóját az innovatív technológiát igénybe véve. A szolgáltatás már most nagyon népszerű a gépkocsi-tulajdonosok körében.
2019-08-19Hondás találkozó (képaláírás)A márkatársak összetartanak úton és azon kívül is! A Honda Prelude-ök tulajdonosai a Duna-parti kockánál adtak randevút egymásnak augusztus 19-én, szombaton, s innen indult a konvoj Orfűre.
2019-08-12Már három napos dzsemborivá nőtte ki magát a Bimmer parádéA nyárias napsütésre nem lehetett panasz, sőt, mintha kicsit túl is tolta volna az időjárás a meleget , így aztán igazán kellemesre sikeredett a Szalki-szigeti kempingben és az alsó Duna-parti sétányon tartott Bimmer parádé.
2019-08-10BMW-sek randevúja. Csodamasinák, s minden, amit egy parádé adhatAugusztus 9-én reggel útjára indult a háromnapos dzsembori, a Bimmer parádé névre keresztelt autóstalálkozó, amelyen a BMW-k szerelmesei adnak randevút egymásnak.
2019-08-08Elég csak néhány perc a tragédiához (képaláírás)Idén nyáron is folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) „Ne hagyj az autóban!” elnevezésű matricakampánya. Visszatérő kezdeményezésük változatlanul arra szeretné felhívni az emberek figyelmét, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A napon ugyanis percek alatt felforrósodik az autó belseje, és az emberi felelőtlenségnek súlyos egészségkárosodás, rosszabb esetben halál is lehet a következménye. Képünkön Zorija, a kaukázusi kutya és kis gazdája, Panna az autóban. Ők jól vannak, csak a kedvünkért ültek autóba.
2019-05-22A BMW-k szerelmesei találkoztak. Remek Bimmer-parádé volt (és lesz is még) az öbölnélNem először, és reményeik szerint nem utoljára rendeztek találkozót a városban az alsó Duna-parton, a kockánál a BMW (Bimmer, Bömcsi) szerelmesei.
2019-05-13Impozáns járműveket láthattunk. Látványos Mercedesek sorakoztak fel a füvönHa valaki nem tudott választani a mögöttünk maradt hétvége programkínálatából, annak mindenképpen nagy segítséget jelenthetett az, hogy a Benz Family Group és a dunaújvárosi mercisek megrendezték a kulcsi futballpályán a harmadik Benz Festival-t!
2019-04-00Hatékonyabb kommunikáció és konflikuskezelés. Újabb területeken működik a géjárműipari projektA szorosan vett szakmai területek mellett egyre összetettebb, egyre szerteágazóbb a Gépjárműipari Projekt tevékenysége. Az elmúlt hetekben kommunikációs és konfliktuskezelési tréninget tartottak. Nyilatkozik dr. Bucsi László alprojektvezető és Molnár Éva, az Apave Magyarország Kft. trénere.
2019-03-23Rosszul járhatunk, ha nem regisztrált bontót választunk!A Sipos Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. működteti a városban (és környékén) az egyetlen, regisztrált autóbontót: azt, amely teljesen legálisan és szabályosan, a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyével dolgozik.
2019-03-21Jobban járunk, ha átvizsgáljuk... A jármű jó állapota a mi épségünkért vanNem csak a télre, de a tavaszra is célszerű felkészítenünk az autót! Ebben kalauzunk Rauf László (kép), a Quality Dunaújváros Kft. autószervízének műhelyvezetője.
2019-02-28A jövő szakembere laptoppal dolgozik. A jövő szakembere fehér köpenyben, laptoppal dolgozikA Ford karrierprogramban, a Ford szakemberei képzik bemutató órákon, üzem- és szervizlátogatásokon, valamint online elérhető e-Learning programmal a jövő autószerelőit. A program bő egy éve kezdődött, a történtekről Máté Mártont (kép), a Ford Máté alapító tulajdonos ügyvezetőjét kérdeztük.
2019-02-00Gépjárműipari munkacsoport ülésezett nálunk. A munkaerő megtartása külön feladatAz ISD Dunaferr Zrt. adott otthont 2019. február 12-én a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) oktatás, szakképzés, munkaügyi és munkaerőmobilitás munkabizottsági ülésének.
2019-02-00Folyamatszemléletű közös gondolkodás. A cél az anyagáramlás problémamentes biztosításaA tekercslogisztikai folyamat hatékony működését akadályozó problémák megoldására törekszik az a szakmai csapat, amely a közelmúltban alakult meg az ISD Dunaferr Gépjárműipari Projekt keretein belül meleg- és hideghengerműs szakemberekből. Nyilatkozik Simon Norbert, a Meleghengermű hengersori üzemvezetője, Blanka Katalin meleghengerműi főellenőr és Moharos Andrea hideghengerműi főellenőr, valamint Simon Csaba pácolói üzemmérnök.
2019-01-00Folyamattámogatási mintaprogramok a Gépjárműipari Projektben. A veszteségcsökkentésre fókuszálunk!Az ISD Dunaferr Gépjárműipari Projektjének keretén belül folyamattámogatási mintaprogram indult el a Hideghengermű Georg-hasítósorán és a Gyártó Egység mechanikaüzemében. Nyilatkozik Zombori Zalán, a Hideghengermű üzemviteli és karbantartás vezetője.
2018-12-00Fókuszban a folyamattámogatás. A pácolói termelés hatékonyságnövelése a célLEAN-oktatáson vettek részt az ISD Dunaferr alsó szintű vezetői 2018 novemberében. Nyilatkozik Tál István tanácsadó, Zombori Zalán üzemviteli és karbantartásvezető és dr. Bucsi László, a Hideghengermű gazdasági vezetője.
2018-11-00Folytatódott a LEAN-oktatás az ISD Dunaferrben (képaláírás)A hatékonyabban működő szervezet elérésének útján tett újabb lépést a vállalat: az elmúlt héten folytatódott a Gépjárműipari Projekt humánerőforrás-fejlesztési struktúrájához illeszkedő LEAN-oktatás. Ezúttal mintegy negyven alsóbb szintű vezető vett részt az interaktív képzésen. (nem teljes szöveg)
2018-10-12Suzuki Újváros. A városban nyílt meg a cég legújabb márkakereskedéseAz év (2018.) negyedik Suzuki szalonja nyílt meg a Difer Csoport dunaújvárosi Suzuki Újváros márkakereskedésével.
2018-09-28Autómentesen. Autó nélkül a környezetért2018. szeptember 21-én, az Európai Mobilitási Hetet, idén is az Autómentes nap zárta
2018-09-22Egy egész nap, autók nélkül. Autómentes nap: még van feladatunkAz a jó az autómentes napban (ami, sajnos nem mentes az autóktól, de azért a cél figyelemre méltó!), hogy számos érdekes programmal és áttételesen propagálja a környezet védelmét, ami az autózással ma még ellentétes.
2018-09-21Traburg találka (kishír)Régi kelet-német autócsodák sorakoztak egymás mellett múlt szombaton (2018.09.15.) a (dunaújvárosi) Béke körúti nagyáruház parkolójában: immár nyolcadik alkalommal rendezték meg városunkban a Trabant-Wartburg találkozót, melyet felvonulással kötöttek össze. (teljes szöveg)
2018-09-19Keleti autók bemutatója, felvonulása. Keleti autók találkozója volt nyolcadszor nálunkEgy hobbiból indult ki az egész, manapság szinte (nonprofit) családi vállalkozássá érett Hegyesi Gyula és felesége, Kocsis Zsuzsanna kezdeményezése, de mindenképpen a hasonló érdeklődési körű rajongók elmaradhatatlan programjává vált a Tarabant–Wartburg-találkozó Dunaújvárosban. Amiből már a nyolcadikat rendezték meg az Interspar áruház parkolójában.
2018-07-00Tesla élményvezetésA XLI. Vasas- és Kohásznap szervezői két Tesla autót is "csatasorba" állítottak, hogy a sorsoláson nyertes dunaferresek kipróbálhassák őket. A vezetés élményéről nyilatkozik Horváth József, Gajdos Henriett és Tóth Szilvia.
2018-06-29Teljes felszereléssel. Új autót kapott a műveleti szolgálatEgy új, korszerű technikai eszközökkel felszerelt terepjárót állítottak a katasztrófavédelem szolgálatába.
2018-06-28Új autó a katasztrófavédelemnélA közelmúltban (2018. 06. ?) a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóságon átadott Volkswagen terepjáró a tűzoltási, a műszaki mentési, tűzvizsgálati és hatósági tevékenységek ellátásához szükséges valamennyi felszereléssel rendelkezik.
2018-05-22Begördült Amerika. Tiszta Amerika: autócsodák és rajongóik a szigetenAmerikai autócsodák tulajdonosai és rajongói randevúztak az elmúlt hét végén a Szalki-szigeti kempingben. A remek hangulatú, kötetlen baráti találkozón több mint hatvan féltve őrzött jármű vonult fel.
2018-05-14Akikben Merci szív dobogIdén azonban már nem csak egy napra korlátozták a Mercedes Spring Birthday Party időtartamát, május 12-én, szombaton és május 13-én, vasárnap is a német autómárkáról szólt a világ a kulcsi sportpályán.
2018-05-00Tesla az ISD Dunaferrben (képaláírás)Nem mindennapos látvány a Vasműben egy igazi luxusautó... A gyönyörű, piros Tesla egy kommunikációs kampányhoz kapcsolódó fotózás főszereplője volt a közelmúltban a gyár több helyszínén is. A kampány célja az acélnak mint a világ egyik legfontosabb szerkezeti anyagának népszerűsítése, többek között az ISD Dunaferr Gépjárműipari Projektjéhez kapcsolódóan is. (teljes szöveg)
2018-04-26Új autót kaptak a mezőfalvi tűzoltók. Négyezer liter víz szállítására képes a gépjárműfecskendőEgy Steyr 16 S 23 TLF 4000 típúsú járművet kaptak.
2018-04-00A hatékonyabban működő vállalati szervezet lépésről-lépésre megvalósítható. Gyakorlatorientált LEAN-oktatás középvezetőknekMárcius második felében két csoportban mintegy negyven dunaferres középvezető vett részt a közelmúltban elindított Gépjárműipari Projekt humánerőforrás-fejlesztési struktúrájához illeszkedő LEAN-oktatáson. Nyilatkozik Polányi Tamás szakértő, Beruházási és Karbantartási Igazgatóság; Hajnal Attila termelésirányítási igazgatóhelyettes és Éberhardt Zoltán minőségügyi főosztályvezető.
2018-03-00Elindult az ISD Dunaferr Gépjárműipari Projektje. Új minőségtechnikákkal az autóipar felé2018. február 12-én aláírásra került az ISD Dunaferrnél a Gépjárműipari Projekt (GIP) alapító okirata. A projekt célja az IATF 16949:2016 szabványban megfogalmazott, albeszállítókkal szemben támasztott minimum követelményeknek (Minimum Automotive Quality Management System Requirements (MAQMSR)) történő megfelelés és ezen elvárásoknak megfelelő működés alátámasztása harmadik fél általi igazolás megszerzésével. Ezen keresztül a gépjárműipari minőségügyi technikák kiépítése, azok megfelelő alkalmazásának biztosítása.
2018-02-09A quality a minőség garanciája. Az Év vállalkozása díjat nyerte el a cégBeszélgetés a Quality Dunaújváros Kft. ügyvezető igazgatójával, Nyakacska Zsolttal az autószervizről.
2018-02-09Beruházások: a jövő céltudatosanA tíz éve alakult vállalkozás a modern technológiák bevezetésére, az azt működtetők képzésére, a szakember-utánpótlásra fordítja nyereségét. A cég nevében Nyakacska Zsolt (kép) vette át az Év Dunaújvárosi Vállalkozása díjat.
2018-02-06Személyautók piaca: elmozdulás figyelhető megA gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban. Máté Márton (kép) a dunaújvárosi viszonyokat ismerve, óvatosabban fogalmaz.
2017-12-22Kilenc új kocsi (kishír)Kilenc új szolgálati járművet kapott a dunaújvárosi rendőrkapitányság. (nem teljes szöveg)
2017-12-15Karrier a márkaszervízben. Kihelyezett tanórán a dunaferres diákokA Dunaferr iskola autószerelő szakos diákjai az országban szinte egyedülálló módon vehetnek részt a Ford Közép-és Kelet-Európai Kft,-vel, valamint a dunaújvárosi Autó Máté Kft.-vel kialakított karrierprogramján.
2017-12-14A jövő autószerelői lesznek. A jövő autószerelőiA Dunaújvárosi Hírlap olvasói számára már nem újdonság, hogy a Dunaferr iskola és a Ford közös karrierprogramban vesz részt. Most egy új fázis következik, a jövő autószerelői kihelyezett tanórán vettek részt december 13-án az Autó Máté Kft. telephelyén.
2017-11-29Koltai Róbert hazajár Dunaújvárosba (képaláírás)Számunkra különösen kedves Koltai Róbert, hiszen gyerekkora egy részét Dunaújvárosban töltötte, és városunkban játszódik az általa jegyzett film, a Csocsó, avagy éljen május elseje is, amely kicsit szüleinkről és rólunk is szól. Szinte hazajár, hiszen évről évre rendre a Máté Autószalonban szerelteti fel a téligumikat autójára. November 28-án, kedd délután ott találkoztunk, és készítettem vele interjút, amelyet hamarosan olvashatnak lapunkban.
2017-11-28Csak roncs? (képaláírás)Ahogy múlik az idő, úgy lesz egyre nagyobb érték ez a dunaújvárosi autóroncs. Vagy sem? (teljes szöveg)
2017-11-0455 éves veterán autóBorsos József egyik kedvenc hobbija a veterán autózás. Van egy 55 éves Skoda Octaviája, amit benevezett egy internetes versenyre.
2017-11-00Itt az utak összefutnakBeszélgetés dr. Galambos Dénessel, a 4. választókerület országgyűlési képviselőjével a készülő M8-as gyorsforgalmi útról.
2017-10-13Új autópálya KecskemétigAz M8-as gyorsforgalmi út előkészítéséről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót Sárbogárdon.
2017-10-09Megtelt adománnyal az autó. Fiatal autósok jótékony találkozójaAdománygyűjtési, jótékony céllal hirdetett márkafüggetlen autóstalálkozót egy testvérpár, Papp Gergő és Papp Tamás október 7-én délutánra az alsó Duna-partra.
2017-10-06Jótékony autótalálkozóSajátos módját találta az adománygyűjtésnek egy testvérpár, Papp Gergő és Papp Tamás. Márkafüggetlen autóstalálkozót hirdettek október 7-re, szombaton délutánra.
2017-09-29Egy autómentes nap (kishír)Idén is csatlakozott az önkormányzat az Európai Mobilitási Héthez, amelynek keretében múlt pénteken Autómentes Napot tartottak. (nem teljes szöveg)
2017-09-22Autóipari képzés (kishír)A Ford Magyarország képviselői érkeztek múlt csütörtökön a Dunaferr szakközépiskolába, hogy a diákoknak bemutassák a karrierprogramjukat. (nem teljes szöveg)
2017-09-21Henry Ford nyomában (kishír)A Ford magyarországi forgalmazója és a Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködési megállapodást kötött. (nem teljes szöveg)
2017-09-15Jól hasznosítható ismereteket szereznekHosszú távú együttműködési megállapodást kötött a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint a Ford magyarországi márkaképviselete.
2017-09-04Akik csillagot tolnak. Találkoztak vasárnap, akik csillagot tolnakImmár második alkalommal szerveztek autóstalálkozót a dunaújvárosi Mercedes-tulajdonosoknak, ám országos rendezvényt először tartottak Kulcson.
2017-07-12Öreg szépségekVeterán járművekből álló felvonulás érkezett Perkátára a hét végén. A legidősebb jármű 1927-es gyártású volt.
2017-07-07Új mentőautót állítottak szolgálatba. Nagyobb biztonság, jobb munkakörülményekEgy új mentőkocsival bővült a Dunaújvárosi Mentőállomás autóparkja, amely már szerdától szolgálatba állt.
2017-06-23Szocialista csodajárgányokMúlt szombaton a Béke városrészben, az Interspar előtt tartották a Dunaújváros Steel Cars által szervezett Trabant - Wartburg találkozót.
2017-06-19Régi-új autócsodák. Nem csak nosztalgiaJúnius 17-én, szombaton ismét nagy sikert aratott a Steel Cars Találkozó. Voltak évtizedek, amikor e járművek uralták a hazai utakat és az autózás szerelmeseinek reális vágyait is.
2017-06-00A konfekcionált kábelek és a nőkBeszélgetés Varga Tamással, a Duna Automotive Kft. vezetőjével. A vállalkozás jelenleg 35 főt foglalkoztat az ipari park inkubátorházában.
2017-05-05Új autót kapott a helyi tűzoltóságA Heros-Rába Ayuadux-X 4000 típusú tűzoltójármű magyar gyártású.
2017-03-03Felújítják a labdarúgó stadiont. Előkészítik a kézilabdacsarnok fejlesztésétKözgyűlés: 500 millió forintból fejlesztik a labdarúgó stadiont, a Dunaújvárosi Jégkorong Kft. 30 millió forint kölcsönt kért, és kapott, 2018. január végi visszafizetési határidővel, még egy hivatali autót szavaztak meg.
2017-03-02Rendkívüli közgyűlés2017. március 2.
2017-02-07Új gyorstöltők várhatóakBár nyerteseket a határidő lejárta ellenére sem hirdetett a pályázat lebonyolítója, jó esély van rá, hogy Dunaújváros három gyorstöltővel gazdagodjon a jövőben.
2017-02-00A magasabb összeget kapják a dunaferresek2017. január 1-től 9 Ft/km-ről 15 Ft/km-re emelkedett a személygépkocsival történő munkába járás költségtérítése. A munkáltató dönthetett arról, hogy a közigazgatási határon kívülről munkába járó dolgozók is a magasabb összeget kapják meg. Az ISD Dunaferr Zrt. és kollektív szerződés alá tartozó társaságok a 15 Ft/km mértékű munkába járási költséget térítik meg a munkavállalóik számára.
2016-12-00Folyamatos minőségfejlesztés a legfőbb célElindult az ISD Dunaferrben a BorgWagner-projekt, amelynek során az amerikai székhelyű autóipari cégnek a dunaújvárosi gyár lehet az egyik beszállítója. Nyilatkozik Móger Róbert, a projekt vezetője, s a Technológiai Igazgatóság metallurgiafejlesztési főosztályvezetője és Éberhardt Zoltán minőségügyi főosztályvezető.
2016-12-00E-mobilitásról a tanműhelyben. Egy forradalom küszöbénBeszámoló Werner Tamás villamos szakember előadásáról, amire 2016. november 28-án került sor a Dunaferr-iskola tanműhelyében. Az előadás témája az elektromos autó volt: az ismertető után a diákok meg is nézhették a műhelyben a napi használatban lévő Nissan Leaf autót.
2016-10-00Fókuszban az e-mobilitás. Jövő és valóságBeszámoló a Magyar Elektrotechnikai Egyesület dunaújvárosi szervezetének klubnapjáról, amelyet 2016. október 6-án rendeztek meg, s témája az e-mobilitás, az elektromos meghajtású gépjárművek alkalmazása volt.
2016-10-00Három Máté három városbanBeszélgetés Máté Mártonnal, az Autó Máté Kft. autókereskedés és szerviz tulajdonosával cége helyzetéről.
2016-09-19Veterán autósok (képaláírás)Ismét megrendezték a veterán autók és motorkerékpárok találkozóját a Béke városrészi nagyáruház parkolójában. A Dunamenti Járműtörténeti Baráti Kör szervezésében ugyan a szokottnál kevesebb gép érkezett, ám azok is képesek voltak kielégíteni a közönség technika iránti nosztalgiaigényét. A legszebb autó egy VW Karmann Ghia lett, a legszebb motorkerékpár címet egy Pannónia P10-es érdemelte ki. (teljes szöveg)
2016-08-15Túlélte az éveket (képaláírás)Az augusztus 13-i kulcsi lecsópartin feltűnt a parkoló autók között egy különleges jármű. A VW Kübelwagen személyszállítója egyike volt a második világháború legismertebb katonai gépjárműveinek. A Kulcson látott darab megőrizte eredeti állapotát. (teljes szöveg)
2016-08-03Szolgálatba állt a terepjáró. Terepjárót ajándékoztak...Városi terepjáró szolgálja Rácalmás közbiztonságát mostantól. A járművet az önkormányzat ajándékozta a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságnak, és az Adonyi Rendőrőrs kötelékébe tartozik majd.
2016-08-00Új jármű a rendőreinknek. Rácalmás önkormányzata járművet ajándékozott a rendőrségnekRácalmás önkormányzata járművet ajándékozott a rendőrségnek, amely a közbiztonság megtartását, további javítását szolgálja a jövőben. A kisvárosi terepjáróval könnyebben tudnak a körzeti megbízottak közlekedni a külterületi utakon.
2016-07-22Egy darabka francia időutazás. Teherbódéból fagyisbódéFurcsa meglepetésben lehet része az autósnak, ha bekanyarodik a 6-os útról Kulcs községbe, ugyanis szembe találja magát egy a Louis de Funes filmekből is ismerős teherautóval.
2016-07-08A francia kocsik szerelmesei a kempingben. Egy jó Renault nem igényel mást, csak tankolástAz ország minden szegletéből érkeztek vendégek, márkarajongók a Liberté francia autós találkozóra a kempingbe.
2016-07-04Francia autókkal találkoztak itt. A francia autók szellemességeSajátos összejövetel zajlott a Szalki-szigeten július 2-án: francia autók tulajdonosai hozták el járgányaikat.
2016-06-13Autók a keleti oldalról. A keleti oldal autóromantikájaVolt egyszer egy kelet-európai autóipar: emblematikus járműveik vonultak fel június 11-én a Béke körúton.
2016-05-30Autóvadászok akciójaAutóvadászat: összesen 20 843 autót ellenőriztek a kapitányság illetékességi területén. Május 27-én az ország minden pontjáról érkezett rendőr és polgárőr egység részvételével, a Közbiztonsági Hónap részeként autóvadászatot tartottak.
2016-05-28Kamerák kereszttüzében. Mindent láttakAutóvadászat: több tízezer járművet ellenőriztek a kapitányság illetékességi területén. Május 27-én az ország minden pontjáról érkezett rendőr és polgárőr egység részvételével, a Közbiztonsági Hónap részeként autóvadászatot tartottak.
2016-05-18Gumiabroncs adományba2016-ban az ötödik évét kezdi meg a Hankook Tire Hungary Kft. abroncsadományozási programja.
2016-05-13Négyezer kilométer elektromos autóvalSikeresen hazatértek a Dunaújvárosi Egyetem pilótái az E-Tour Europe nemzetközi autóversenyről.
2016-05-12Beszámoltak élményeikrőlCélba-, majd hazaért a Dunaújvárosi Egyetem és a Magyar Elektromobilitás Szövetség csapata, a Hungarian E-Dream Team.
2016-05-10Célkeresztben az elektromobilitás. Dunaújvárosiak villanyautóbanCélba ért vasárnap az eTourEurope Rally mezőnye Salzburgban. A dunaújvárosi csapat is szerencsésen megérkezett. Velük szombaton, a budapesti állomáson is találkozhattunk. A Halasi Zoltán, Arnold Miklós pilótapáros az utolsó napot a negyedik helyen, az egész versenyt az ötödiken zárta. A 3900 kilométeres versenytávot 9 európai fővárost érintve 62 óra 10 perc alatt teljesítették.
2016-05-09Elektromos találkozóBefutott Budapestre az eTourEurope elektromos autós túra mezőnyének egy része - köztük a Dunaújvárosi Egyetem csapata - a WestEnd Milleniumi Tetőkertjébe szombaton. Ott, egy Emobilitás kiállítás, családi nap és elektromos autó találkozó részeseivé váltak.
2016-05-09A legjobb sofőröket keresték péntekenA Közbiztonsági hónap keretében rendezték a hagyományos Uralom az autóm közlekedésbiztonsági versenyt. Eredménylista.
2016-05-07Ma hazai pályánA cikk születésekor vélhetően éppen a cseh határon lépett át a Hungarian EDream Team csapata, amelynek tagjai autójukkal 9 nap alatt 9 országon át népszerűsítik az elektromos közlekedést és a Dunaújvárosi Egyetem ezirányú kutatásait
2016-05-06Elsőként értek StuttgartbaA Münchentől Stuttgartba tartó, közel kétszáz kilométeres szakaszon elsőként értek célba az egyetem pilótái az elektronikus autók versenyén.
2016-05-05A villanyautósok megjárták Párizst isJó ezer kilométerre járnak tőlünk a Hungarian e-Dream Team tagjai, ma már, ha semmi közbe nem jön, Berlinben töltődnek majd.
2016-05-02Egy szakaszt megnyertünkMegnyerte az E-Tour Europe nemzetközi e-autó verseny első szakaszát a Dunaújvárosi Egyetem és a Magyar Elektromobilitás Szövetség Hungarian E-Dream Team elnevezésű csapata.
2016-05-00Uralták az autótA Közbiztonsági Hónap keretében 2016-ban is megszervezte a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az "Uralom az autóm" elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedőt. Részt vett a versenyen az ISD Dunaferr Zrt. Biztonsági Főosztályának munkavállalóiból alakult egység is: Molnár István, Borbély Attila és Kardos Ernő. A csapat a második helyet szerezte meg.
2016-04-29Felvillanyozzák EurópátElindult a Dunaújvárosi Egyetem és a Magyar Elektromobilitás Szövetség csapata Hungarian E-Dream Team néven április 28-án, hogy részt vegyen az E-Tour Europe nemzetközi e-autó versenyen.
2016-04-15Négyezer kilométeres versenyElsőként a magyarországi egyetemek közül a Dunaújvárosi Egyetem is részt vesz az eTour Europe elnevezésű elektromosjármű-versenyen. Kilenc ország tizenhat csapata lesz ott. Kilenc nap, kilenc ország.
2016-04-14A magyar csapatÖnálló csapatot indít a nemzetközi elektromos autó túrabajnokságon a Dunaújvárosi Egyetem.
2016-04-13A világon a legnagyobbA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara tervezett kiránduláson a győri Audi karosszériaüzemét látogatták meg az érdeklődők.
2016-04-12Tavaszi átállításA nagyvenyimi "OIL! A német kúthálózat" és a Láng Autóalkatrész rövid bemutatása. Kép: Asztalos Gumiszervíz.
2016-04-05Tavaszi felkészítésA Matti Gumizóna, a Kis Autókölcsönző, a Pesóker Kft. Perjési gyula autósboltjának rövid bemutatása.
2016-04-00Veterán autók találkozójaAz Interspar parkolójában rendezik meg 2016. április 30-án a veterán autók és motorkerékpárok találkozóját. A rendezvény házigazdája Rácz László, aki maga is rendelkezik egy old timer autóval, egy amerikai Willys Jeeppel.
2016-03-22Húsvéti ajánlatokA Kis Autókölcsönző, a Homonnay Kulcs és Gravír rövid bemutatása.
2016-03-08Tessék választani!A Kis Autókölcsönző, a Medicina gyógyszertár rövid bemutatása.
2016-01-08Segítség a riói úthozÜnnepélyes keretek között, az Adventi Forgatag rendezvényén vehetett át egy-egy autót a riói olimpiára kvalifikációt szerzett két dunaújvárosi sportoló, Takács Krisztián és Gurisatti Gyula, amelyet a nyári játékok kezdetéig használhatnak.
2015-12-04Villamos és hybrid autókSzakmai tanácskozást tartottak az e-mobilitás tudományos-műszaki kérdéseivel foglalkozó felsőoktatási és akadémiai intézetek, ahol részt vett a Dunaújvárosi Főiskola, s bemutatta a témával foglalkozó eredményeit.
2015-12-00Abroncs-tudnivalók a gumidoktortólWeisz Gábor, a Weisz Gumidoktor tulajdonosának tanácsai a téli abroncscseréről.
2015-11-24Jogosítvány ingyen, kismotorraAz Országos Rendőr Főkapitányság SuliMoped néven kampányt indított az elmúlt hónapban. A program jóvoltából Fejér megyében is ötven tizennégy évét betöltött diáknak lesz lehetősége arra, hogy segédmotoros kerékpárra jogosítványt szerezzen – térítésmentesen. Dunaújvárosból huszonöt diák kap lehetőséget.
2015-11-13Közlekedés 2.0 - benzin nélkülElektromos közlekedési eszközök. Képes beszámoló a Dunaújvárosi Főiskola Tudományos Hét rendezvényéről.
2015-11-13Tiszta energiaBeszámoló a Dunaújvárosi Főiskola rendezvénysorozatáról, a Tudományok Hetéről.
2015-11-12Zöld utakon a főiskolaVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében november 11-én a Dunaújvárosi Főiskolán átadták a térség első elektromos autókat kiszolgáló töltőállomást. Varga Mihály az első hivatalosan feltöltéssel egy Tesla elektromos autót töltött fel az átadást követően.
2015-11-03Indul a téli műszakAz Asztalos Gumiszervíz, a Láng Autóalkatrész és a Matti Gumizóna rövid bemutatása.
2015-11-00Mi van a PPAP mögött?Az autóipari beszállítással kapcsolatos alapfogalom, az PPAP (Production Part Approval Process, magyarul Termelési alkatrész jóváhagyási folyamat) ismertetése.
2015-10-21Új polgárőr autóval gazdagodott a faluAz új gépjárműjükkel gyorsabban és hatékonyabban tudnak fellépni a kisapostagi polgárőrök a bűnözök ellen a közbiztonság fenntartása érdekében.
2015-10-21Új autó az önkéntes tűzoltóknakÚj autó kaptak a dunaföldvári önkéntes tűzoltók.
2015-10-20Jön a téli időszámításPerjési Gyula Kipufogócentrum szaküzlete, Kis Autókölcsönző, Pesóker Kft., Matti Gumizóna rövid bemutatása.
2015-10-19Szüret, autókkalSzüreti vigasság és amerikai autós találkozó Nagykarácsonyban.
2015-10-00Mi van az MSA mögött?Az autóipari beszállítással kapcsolatos alapfogalom, az MSA (Measurement System Analysis, magyarul mérőrendszer elemzés) ismertetése.
2015-09-23Teszünk-e a jövőnkért?Szeptember 22-én Autómentes Nap volt az Európai Mobilitás Hete rendezvénysorozaton, Dunaújvárosban is.
2015-09-21Kilencven felett is csodásVeterán járművek találkoztak szeptember 19-én Dunaújvárosban. Sokan megcsodálták az Interspar áruház parkolójában kiállított régi autókat és motorokat.
2015-09-21Neves vendégek (képaláírás)Amikor az autóra festett üzenet nem rongálás: Triscsuk Krisztina, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia nevében köszöni meg a szombaton két éves fennállását családi nappal ünneplő Di-Fer Újváros márkaszervíz egyesületnek nyújtott támogatást (teljes szöveg)
2015-09-11Ferrariban ülve: nagyon más a világ!Ferrari a Shell kútnál. Autók a Dunaújvárosban élő, kuvaiti illetőségű Bader Al Roudhan gyűjteményéből.
2015-09-00Mi van az FMEA mögött?Az autóipari beszállítással kapcsolatos alapfogalom, az FMEA (Failure Mode and Effects Analysis, magyarul hibamód és hatás kockázatelemzés) ismertetése. A FMEA módszer lépései.
2015-08-00Mi van az APQP mögött?Az autóipari beszállítással kapcsolatos alapfogalom, az APQP (Advanced Product Quality Planning, magyarul előzetes minőség tervezés) ismertetése.
2015-07-23Jó utat, Krisztina!Szponzor autót kapott Triscsuk Krisztina a magyar válogatott női kézilabdázója, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosa.
2015-07-00Alapfogalmak: mert fontos, hogy egy nyelvet beszéljünk! (2.rész)Az autóipari minőségirányítási rendszerhez (TS) kapcsolódó fogalmak ismertetésének második része.
2015-06-00Alapfogalmak: mert fontos, hogy egy nyelvet beszéljünk!Az autóipari minőségirányítási rendszerhez (TS) kapcsolódó fogalmak ismertetése.
2015-06-00Új piacok felé nyit az ISD Dunaferr2014 áprilisában indult el a "Járműipari rendszerfejlesztés az ISD Dunaferr Zrt.-nél" elnevezésű projekt, melynek célja, hogy a cég megszerezze az ISO/TS 16949-es szabványtanúsítást. Beszélgetés Csesz Csaba Zsolttal, a projekt vezetőjével.
2015-05-22Zsinórban harmadszor elsőKiss Sándor 1978-ban kezdte el oktatói pályafutását, amit kis kitérőkkel a mai napig folytat. Szakmai felkészültségét jelzi, hogy idén már harmadszor nyerte meg a gépjárművezető-oktatók országos verseny megyei fordulóját. Interjú.
2015-05-20Ki kapjon több jelzést?Folyamatosan érkeznek jelzések a polgármesteri hivatalba a város területén működő jelzőlámpák miatt, de nem egyszerű olyan megoldást találni, ami mind a gyalogosoknak, mind az autósoknak megfelel.
2015-05-16Szlalomozva tolatás és egyéb próbákA közbiztonsági hónap részeként hat csapat részvételével rendezték meg az Uralom az autóm vezetéstechnikai napot május 15-én.
2015-05-00Jövőnk kulcsa: az autóipari beszállításIsmertető az ISO/TS 16949 autóipari minőségirányítási rendszerről. Az ISO/TS 16949-es szabvány bevezetésének előkészítése az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a vállalatnál a projekt vezetője Szecs Csaba Zsolt. A szabvány bevezetését előkészítő PPAP munkacsoport látogatása a Dutrade Zrt.-nél.
2015-02-24Tavaszi felkészülésPerjési Kipufogócentrum, a Szűrőcentrum Pesóker Kft., a Kis Autókölcsönző, a Matti Gumizóna, az Oil Depo rövid bemutatása.
2015-02-0020 évvel ezelőtt szűnt meg a nagyvenyimi Spirál üzemVisszaemlékezés a húsz évvel ezelőtt megszűnt nagyvenyimi AFIT üzemre, a Spirálra.
2015-01-09Két megyei matrica kell az áthajtáshozFizetőssé vált a Pentele-híd használata.
2015-01-05Dolgos és szép évtizedek voltakHúsz évvel ezelőtt megszűnt a Spirál. Az AFIT, később Spirál névre keresztelt üzem. A Spirál Autójavító Vállalat nagyvenyimi üzeméről.
2014-12-12Fiatalos, jókdevű csapatBeszélgetés Hévízi László autószerelő és karosszérialakatos cégvezetővel.
2014-12-04Diploma hatvanévesenHétköznapi portrék: Gyöngyösi László, rácalmási autószerelő.
2014-10-21A téli szezon előttPerjési Gyula autósboltja, a Kis Autókölcsönző, a Matti Gumizóna rövid bemutatása.
2014-10-15Márkahű találkozóOktóber 11-én évzáró találkozójukat rendezték meg az alsó Duna-parton a Renault kedvelők.
2014-09-26Közlekedjünk okosan!Idén is megszervezték városunkban az Autómentes napot az Európai Mobilitási Hét zárásaként a Vasvári Pál Általános Iskola előtt.
2014-09-24Először autómentesenSzeptember 22-én először rendeztek Mezőfalván Európai autómentes napot.
2014-09-05Az anyósülésről nyomja a pedáltVégső Sándor tíz éve oktatja a tanulóvezetőket.
2014-08-05Segítünk spórolni!A Kis Autókölcsönző, a Körömsziget, az Árvarázs Diszkont, és Perjési Gyula autósboltjának rövid bemutatása.
2014-06-10Kormánytól a pultigA No1 Autósiskola és a D-Falap Kft. bemutatása.
2014-06-06Visszatért a kosaras!Visszatért Dunaújvárosba a helyi tűzoltóság emelőkosaras járműve.
2014-06-00Az autóipari beszállítói feltételek teljesítésének útján"Az autóipari beszállítói követelmények teljesítése érdekében az ISD Dunaferr Zrt.-nél autóipari projekt indult. A projekt fő célkitűzése: a vállalat minőségirányítási rendszerének fejlesztése az autóipari követelmények teljesítéséhez." A projekt bemutatása.
2014-06-00A Dunai Vasmű korábbi kapcsolatai a volt hazai járműgyártással, és jövőbeni lehetőségeiA tanulmány azokat a termékfejlesztéseket ismerteti a kezdetektől, amelyeket a Dunai Vasműben a hazai járműgyártás igényeinek megfelelően végeztek.
2014-05-31Visszakapjuk a kosarast!Cserna Gábor és dr. Galambos Dénes közbenjárására visszakerül Dunaújvárosba a helyi tűzoltóság emelőkosaras járműve.
2014-05-22Márkatársak találkoztakNagykarácsony másodszor adott otthont a Wolskwagen típusú gépjárművel rendelkező autósok találkozójának, május 17-én.
2014-04-26Húszezer járművet ellenőriztekV. Pentele Autóvadász Kupa. A közbiztonsági rendezvénysorozat keretében április 25-én ismét autóvadászatot tartottak Dunaújvárosban, illetve a hatos főúton.
2014-04-07BMW-k magyar abronccsalA Hankook rácalmási üzemében gyártott gumiabroncsot választotta a BMW csoport első gyári felszerelésként az új 4-es Coupé sorozatára.
2013-11-30Tízezernél is többetAz ország különböző pontjairól érkezett polgárőr és rendőr csapatok részvételével autóvadász kupát rendeztek november 30-án Dunaújvárosban. Az akció alatt 13 ezer közlekedő került a kamerák kereszttüzébe.
2013-10-14A kormány a lányok kezében voltCsajok a volán mögött elnevezésű közlekdésbiztonsági vetélkedőt rendezett a dunaújvárosi rendőrkapitányság.
2013-05-21Uralták az autót"Uralom az autóm!" címmel megrendezett ügyességi versenyen hivatásosok mellett amatőrök is versenybe szálltak. A május 18-án megrendezett verseny eredményei a cikkben.
2013-04-27Közel húszezer ellenőrzésÁprilis 26-án megrendezték a Pentele Autóvadász Kupát, ahova az ország különböző pontjairól érkeztek csapatok, rendőrök és polgárőrök egyaránt. Második lett a Dunaújvárosi Pannon Polgárőrség az M6-os Iváncsa Autópálya Alosztállyal közösen.
2013-04-26Az osztályelső ImpalaA Dunaferr Szakközépiskola 12 G. osztályának tablóképe.
2013-04-26Az idő néha megszépít...Tavaly nem volt, viszont idén április 20-án ismét megrendezi a Duna Menti Járműtörténeti Baráti Kör a veterán autós-, motoros találkozót. Képek a találkozóról.
2013-04-19Ismét a veteránoké a tér!Tavaly nem volt, viszont idén április 20-án ismét megrendezi a Duna Menti Járműtörténeti Baráti Kör a veterán autós-, motoros találkozót.
2013-02-21Új autóval menthetnek tegnaptólFebruár 20-án az Országos Mentőszolgálattól új mentőautót, a Dunaújváros és környéke 04 Alapítványtól sürgősségi felszerelést kapott a dunaújvárosi mentőszolgálat.
2013-02-16Új mentőautót és felszerelést kapnakAz Országos Mentőszolgálat által egy VW Crafter új mentőgépkocsi, valamint a Dunaújváros és környéke 04 Alapítvány révén támogatások jóvoltából sürgősségi felszerelések gyarapítják a helyi és az ercsi mentők eszközparkját. Az ünnepélyes átadás február 20-án lesz.
2012-11-10GépgyarapodásÚj szállító autót kapott a Szent Pantaleon Kórház.
2012-10-20Uralták a négykerekűtHarmadik alkalommal rendezték meg az "Uralom az autóm" elnevezésű ügyességi közlekedési versenyt. A Dunaújvárosi Hírlap csapata a harmadik helyen végzett. Részletes eredmények a cikkben.
2012-09-21Ismét megpróbáltákBeszámoló a Dunaújvárosban megrendezett Autómentes napról, amely egyben az Európai Mobilitás Hét zárórendezvénye is volt.
2012-07-04A bóját üsse el, ne őt az autóJúlius 3-án Dunaújvárosba érkezett (Tesco parkolóba) a Magyar Autóklub Biztonságosan közlekedni egy életúton című közbiztonsági országjáró programja.
2012-06-08Ádáz csaták négy kerékenIfi-gokartverseny.
2012-05-26Járművek célkeresztbenMájus 24-én országos autóvadászat versenyt rendezett a helyi rendőrkapitányság. Az egész napos razzia során összesen 15748 (!) autó ellenőriztek.
2012-03-22Vizsgaállomást avattakAz Európai Unió szabályainak megfelelő korszerű műszaki vizsgaállomást avattak fel március 21-én Dunaújvárosban, a Béke városrészi Quality Szervíz Kft.-ben.
2012-01-30Üzemképtelen jármű csak tíz napig foglalhatja a közterületetA most elfogadott helyi rendelet szerint üzemképtelen jármű, engedély nélkül csak tíz napig lehet közterületen tárolni.
2012-01-20Évzáró ünnepség volt az autókrosszosoknálDunaföldvári Technikai Sportok Egyesülete (DTSE) Nagyvenyimen rendezte meg évzáró gáláját.
2012-01-06Két külön LamborghiniMatchbox-modellgyűjteményből nyílt kiállítás az evangélikus templomban.
2011-09-30Kiváló sofőr a lánglovagA nemzetközi Renault Truck Challange versenyen Radics Zoltán (kép) törzsőrmester a tűzoltó kategóriában elhozta a fődíjat.
2011-09-28Autó nélkül, ÖKOsanEurópai Autómentes Napot tartottak városunkban 22-én.
2011-09-23A fiatalok gondolták komolyanBeszámoló az Autómentes Nap programjairól.
2011-09-14Öreg járgány nem vén járgányEbben az évben is sor került az Interspar parkolójában az öreg autók, motorok kiállítására.
2011-09-12Öreg, de nem vénSzeptember 11-én rendezték meg az őszi veterán autók és motorok találkozóját az Interspar parkolójában.
2011-09-02Megint jól vadásztak az adonyiak"Az adonyi rendőrörs és polgárőrség tagjaiból álló autóvadász csapat első lett a kiskőrösi kupán."
2011-08-30Poros pályán is remekülAugusztus 28-án rendezték meg a dunaföldvári autókrossz-pályán a Duna Kupát.
2011-08-15KispolszkimaratonJárműtalálkozó a Szalki-szigeten.
2011-08-09Autóbarát találkozó (kishír)Three Days elnevezéssel háromnapos autóbarát találkozóra várják az érdeklődőket augusztus (2011.) 12. és 14. között. A sok programot ígérő rendezvénynek a Szalki-sziget ad otthont. (teljes szöveg)
2011-07-19Megfelelni az autóipari beszállítóknakAz autóipari beszállítók elvárásainak való minőségügyi megfelelés teljesítésére indult projekt az ISD Dunaferrnél. Beszélgetés Hevesiné Kővári Éva minőségügyi és környezetvédelmi igazgatóval.
2011-07-15Úrrá lenni az információhalmazonAutóipari megfelelés informatikai támogatása. ARIS alkalmazása a Dunaferrnél. Az ARIS folyamatmodell értelmezése.
2011-06-20Kétharmad részBeszámoló a Kulcson megrendezett Dunaparty fesztiválról.
2011-05-28Hasznos önképzésMásodik alkalommal rendezték meg az Uralom az autóm elnevezésű, közlekedésbiztonsági versenyt, a helyi rendőrkapitányság szervezésében. Részletes eredmények a cikkben.
2011-05-23Kamerák kereszttüzébenA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság megrendezte az II. Pentele Autóvadász Kupát.
2011-05-23Trabanttuning-csodák11. Nagykarácsonyi Trabant és Wartburg Találkozó.
2011-04-26Jubileumi Pannónia-találkozóTöbb száz érdeklődőt vonzott a Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör Pannónia-motor találkozója.
2011-02-21Eredményes vadászokDunaújvárosban 2004 óta működik az autóvadász különítmény, amely nagyon eredményes minden autóvadászat "versenyen". Minden alkalommal a lopott kocsikra és a szabálytalankodókra vadásznak.
2011-02-02Kizárólagos szállító a HankookJanuár elsejétől a Hankook Tire a Német Túraautó Bajnokság , a DTM kizárólagos abroncsszállítója.
2010-12-06Évadzáró autókrosszMikulás Kupa Dunaföldváron. Részletes eredmények a cikkben.
2010-10-15Ezüstös autóvadászok"Ezüstérmesek lettek a Dunaújvárosi Rendőrkapitánysághoz tartozó Adonyi Rendőrőrs egyenruhásai és a Rácalmási Szent György Polgárőr Egyesület tagjai a hétvégén Szombathelyen megrendezett Savaria Autóvadászaton."
2010-09-23Egy nap mentességet kértekBeszámoló az Európai Autómentes Nap dunaújvárosi programjairól.
2010-09-13Szerényebb felhozatal...A Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör szeptember 11-én veteránjármű-találkozót és alkatrészbörzét rendezett.
2010-08-19Autót kaptak a polgárőrökA rácalmási polgárőrök autót kaptak a megyei rendőrfőkapitányságtól.
2010-08-09A német gépben is van szívKépes beszámoló a rácalmási Central VW Club által szervezett német autós fesztiválról.
2010-07-27Dunaújvárosé az ezüstérem!"Sződligeten rendezték meg a Szent Kristóf-napi autóvadász találkozót, ahol átadták a 2009-2010-es vadászidény legjobb csapatainak járó díjakat." A csapat névsora a cikkben.
2010-07-12Nézel, mint a mozibanJótékonysági autósmozit szerveztek a II. Park Centerbe. A befolyt összeg egy részéből a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályát támogatják a szervezők. Beszámoló.
2010-06-09Rácalmási abroncsokon futnak a VW-kA Volkswagen csoport minden márkájának szállíthat ezentúl abroncsokat a Hankook helyi gyára.
2010-05-31A Hankook Tire rácalmási gyára “A” minősítést kapott a Volkswagentől"A Hankook Tire magyarországi gyára kiváló eredménnyel “A” minősítést kapott a Volkswagen beszállítói auditján. A rácalmási gyár első gyári felszerelésű (OE) abroncsokat gyárt a Volkswagen számára."
2010-05-29Autós Ki mit tud?"Uralom az autóm címmel rendezett pénteken egész napos közlekedési ügyességi versenyt a dunaújvárosi rendőrkapitányság." Beszámoló, a verseny eredményei.
2010-05-28Bronzérmes autóvadászokA budapesti pünkösdi autóvadász kupán, a dunaújvárosi rendőrkapitányságot két csapat is képviselte. Az adonyi őrs és a rácalmási polgárőrség négytagú együttese a harmadik helyen végzett.
2010-05-26Mindennapi utunkTömegközlekedési helyzetkép Dunaújvárosban. Autóval, busszal vagy vonattal? Költségek, jegyárak összehasonlítása.
2010-05-10Eredményes autóvadászatA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrséggel közösen rendezte meg (május 7-én) az I. Pentele Autóvadász Versenyt.
2010-04-17Veterántalálka ma délelőtt (kishír)A Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör ma délelőtt (2010.04.17.), az Interspar áruház (Dunaújváros) parkolójában rendezi meg a soron következő veteránautó- és motor-találkozóját, alkatrészbörzével egybekötve. (nem teljes szöveg)
2010-02-26Adózás: itt az időGépjárműadó, iparűzési adó, amelyet júliustól majd nem az önkormányzatoknak, hanem az APEH-nek kell befizetni.
2010-02-03Később állhat szolgálatbaA dunaújvárosi tűzoltóság új tűzoltóautója legkésőbb március elején áll szolgálatba.
2009-11-25Új polgárőr-járgányokA Pannon Polgár Őrség és a Táborállási Polgárőrség szolgálati autót kapott az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól.
2009-09-26Irigyelt "sárga angyalok"!Felavatták szeptember 25-én a Magyar Autóklub (MAK) új - pillanatnyilag a legmodernebb - dunaújvárosi műszaki állomását.
2009-08-29Defektes autóbizniszDrasztikusan csökkentek az autóeladások. A dunaújvárosi autókereskedések helyzetéről.
2009-07-10Bizalom van köztünk, ez a siker titkaBeszélgetés Tóth Józseffel, a No1-es autósiskola (1989 óta működik Dunaújvárosban) vezetőjével.
2009-06-26Amúgy amerikai módra"Sajnos nem a sikere, hanem elszámolási viták és kritikus megjegyzések miatt lett városszerte beszédtéma a két héttel ezelőtti amerikai autók találkozója. A rendezvény körüli gondok visszaszállnak az önkormányzatra is, mivel a közgyűlés hatmillió forinttal támogatta a rendezvényt."
2009-06-24Benzingőzös rémálomAz Amerikai Autók Találkozója az egyiklegsikeresebb szabadtéri program volt a Duna-parton. Ám a rendezéssel megbízott Tintilla Kft. a mainapig több alkalmazottnak, vállalkozónak tartozik. A kft. pedig újabb tízmillió forintot igényelne az önkormányzattól, akik már hatmillió forinttal támogatták a rendezvényt.
2009-06-19Három napon át......amerikai csodák és gumicsónakok
2009-06-15Elmentek az amcsi autósokHetvenezer ember látogatott el a Duna-partra az amerikai autók 15. találkozójára.
2009-06-13Valami AmerikaBeszámoló az amerikai autók tizenötödik találkozójáról, amit Dunaújvárosban az alsó Duna-parton rendeztek meg.
2009-06-09Amerikai autók: "hazatérés"!Újra megrendezik az alsó Duna-parton az Amerikai Autók Dunaújvárosi Találkozóját június 12-14. között.
2009-06-05ORFK különdíj a dunaújvárosi autóvadászoknakORFK különdíjat kapott a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság autóvadász csapata a Pünkösdi Autóvadász Kupán Budapesten.
2009-04-22Időutazás veteránokkalVeterán autók és motorok találkozója volt április 18-án egy áruház parkolójában .
2009-04-20A kulis Pannónia a király!A Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör ismét megrendezte a veterán járművek találkozóját.
2009-04-17Balatonboglár és Siófok után már Dunaújvárosban is: Peugeot és Citroen MátéPeugeot és Citroen Máté autókereskedés nyílt Dunaújvárosban, a Magyar u. 110. szám alatt.
2009-04-16Az idő alaposan eljárt feletteÚj műszaki állomást épít a Magyar Autóklub Dunaújvárosban, a Kenyérgyári úton.
2009-04-03Dobogós autóvadászokA III. Csepel Szigeti Autóvadász versenyen a dunaújvárosi csapat a harmadik helyen végzett.
2009-04-02Új rendőrautók cirkálnakA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság gépkocsiparkja hat új járművel gazdagodott.
2009-02-25Jó ember volt, az is marad...Elhunyt Oncsák Ferenc (1923-2009), a TÜZÉP helyi telepének volt vezetője, egykori Autóklub titkár.
2009-01-31BMW: félő, hogy nemAz ígért határidőig (január végéig) nem jelezte a BMW, hogy Dunaújvárost választja-e a gyár megépítésének helyszínéül. A város még reménykedik.
2008-12-20Megjött az oroszlánosAz Innoparkban új, Peugeot Máté elnevezésű autókereskedés nyílt.
2008-11-15Második helyezés a sikeres vadászatonMásodik helyen végzett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az I. Atom Roadshow autóvadászaton.
2008-09-30Egy nap, húszezer ellenőrzésA Rumcájsz, a városi autóvadász kupa 2. helyén a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség végzett.
2008-09-27Autóvadászok versengéseRumcájsz, a városi autóvadász Kupa.
2008-09-23Tömeg: közlekedj!Autómentes nap Dunaújvárosban is.
2008-09-22Veteránok, ha találkoznakKilencedik alkalommal rendezte meg Dunaújvárosban a Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör a veterán járművek találkozóját.
2008-07-25Vizsgáztatás: megszűnik?A Nemzeti Közlekedési Hatóság dunaújvárosi kirendeltsége nem szűnt meg. Beszélgetés Tóth Józseffel, a No1-es autósiskola ügyvezetőjével.
2008-07-03Furcsa ez a főszezonTíz autósiskola versenyez a tanulókért Dunaújvárosban.
2008-05-27GépészlényekDíjnyertes lett a Pneumobil gépezet, amelyet a Dunaújvárosi Főiskola öt hallgatója készített el egy pályázatra.
2008-05-26Retró - két ütembenTrabant-Wartburg találkozó Nagykarácsonyban.
2008-05-24Ma is igazi mércePortré: Specker János 1969-től, ő volt ez egyik első magán autóvezető-oktató, a Vegyesipari Vállalat majd a Duna Cipőgyár műszaki vezetője volt, és tanított a Bánki szakközépiskolában is.
2008-05-20Roncsautók az utcákonNegyvenhét elhagyatott jármű foglalja a helyet a parkolókban.
2008-04-29A sűrű rostán bizony nem mindenki ment átÁprilis 26-án húszezernél több (20541 db) gépjármű adatait ellenőrizték Dunaújvárosban. Az autóvadászat akció - Május 1. Kupa - legeredményesebbje az Adony - Páhi közös csapat volt.
2008-04-14A csodás veteránokA városban ismét veterán autós és motoros találkozót rendeztek.
2007-11-09Megújul az Autócentrum!A SEAT-KIA Márkakereskedés és Szervíz már M8 Autócentrum néven működik tovább. Cégismertetés.
2007-10-15VeteránmatinéA Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör már a hetedik alkalommal rendezte meg a veterán autó- és motortalálkozót. Beszámoló.
2007-10-09Húszezer lekérdezés öt óra alattIsmét országos Autóvadász Kupát rendeztek. A versenyt az adonyi örs és a Ferencvárosi Polgárőrség közös csapata nyerte.
2007-07-21Modellautók versenye1/10-es elektromos modellautók országos bajnokságának negyedik futama a dunaújvárosi Dobó István úti pályán
2007-07-20AjándékautókA Dunaferr SE férfikézilabdázói tíz autót kaptak a szponzoruktól (Suzuki Ház).
2007-07-17Szélvészgyors ördögfiókák a pályánRobanómotoros modellautóknak rendeztek bajnoki futamot Dunaújvárosban. Részletes eredmények a cikkben.
2007-07-09Csak a méret kicsi, a teljesítmény óriásiModellautó bajnokságot (Túraautó Magyar Bajnokság) rendeztek Dunaújvárosban. Illés Róbert a szombati futamon a második helyen végzett.
2007-06-25Pöfögő autócsodákBeszámoló a Dunaújvárosban megrendezett Trabant-Wartburg találkozóról.
2007-06-01Nagyvadra mentek!Két különdíjat nyert a dunaújvárosi rendőrség csapata a fővárosi autóvadász kupán.
2007-05-26Benik befutójaBeszámoló a 8. Duna Rallye versenyről.
2007-05-23Duna Rallye: ismét száguldás a városbanIsmt Duna Rallye Dunaújvárosban, május 25-én. Beszélgetés ifj. Markó Tiborral, a szervezőbizottság egyik tagjával.
2007-05-14Füstöltek a gumikBeszámoló a Nagykarácsonyban megrendezett Trabant- és Wartburg-tulajdonosok találkozójáról.
2007-05-08Eredményes autóvadászatAz ország minden pontjáról tizenöt polgárőr "csapat" érkezett a Dunaújvárosban megrendezett Május 1. Autóvadász Kupára. A Városvédő Polgárőrség és a helyi rendőrkapitányság ezzel egyidőben fokozott közúti ellenőrzést is tartott, összesen 31.130 járművet ellenőriztek.
2007-04-23Csak fanatikusanVolkswagen és Audi tulajdonosok (Vw-Audi Fanatic Club) autóstalálkozót rendeztek a Szalki-szigeten.
2007-04-20Német kocsik érkeznek. A szervezők kétszáz autó részvételére számítanakAudik és Volkswagenek lepték el 2007. április 21-én a Szalki-szigetet, ahol első alkalommal tartott találkozót a Magyar Volkswagen-Audi Fanatic Club.
2007-04-10Veterán karaván. Hatodszor találkoztak a veterántulajdonosok2007. április 7-én hatodik alkalommal rendezte meg a Dunamenti Járműtörténeti Baráti Kör az országos veteránjármű találkozót és alkatrészbörzét a dunaújvárosi Interspar áruház parkolójában.
2007-04-02Autóinkra vigyáznakDunaújvárosban 2004 óta működik Zsaru-CAR elnevezésű autóvadász különítmény, akik egy rendszámfelismerő program segítségével lopott autók után kutatnak. Beszámoló a csoport munkájáról.
2006-09-23Autó nélkül is lehetBeszámoló a szeptember 22-én Dunaújvárosban is megtartott Autómentes napról.
2006-09-22Próbáljuk ki autók nélkülSzeptember 22-én Dunaújvárosban is Autómentes Napot tartanak.
2006-09-19Veterán járművek randevújaÖtödik alkalommal rendeztek találkozót és börzét veterán autók és motorok számára szeptember 18-án, az Interspar parkolójában.
2006-09-18Régi idők hangulataA Duna-menti Járműtörténeti Klub szervezésében újra találkoztak és felvonultak Dunaújvárosban a veterán autók és motorok.
2006-09-12ParkolópályánDunaújvárosban közel hétezer parkolóra tizenkétezer személygépkocsi jut.
2006-07-31NosztalgiáztunkIdén harmadszorra rendezték meg Dunaújvárosban a Tarabant és Wartburg találkozót az Interspar parkolójában. Beszámoló.
2006-07-12Sajnos aktuális!A Magyar Autóklub "Biztonságosan közlekedni egy életúton" programmal most a Duna-partra érkezett. Beszámoló.
2006-06-26Nem kell mosó!A Csillagdombon és környékén lakók tiltakoznak az ellen, hogy autókozmetikai szalon épüljön lakóhelyükön. A beadványt eddig 98 lakó támogatta aláírásával.
2006-05-30Benik Balázs Dunaújváros bajnokaA Duna-Rallye versenyről.
2006-05-27Rali a városbanBeszámoló a Dunaújvárosban megrendezett Duna Rallye versenyről.
2006-04-21Új jármű segít a mozgásbanÚj, kerekesszékes mozgáskorlátozottak szállítására alkalmas autót vásárolt az Egyesített Szociális Intézmény. A támogatást az Esélyegyenlőségi, Szociális, Családügyi és Ifjúsági Minisztérium által a szociális intézmények járműveinek cseréjére kiírt pályázaton nyerte el az önkormányzat.
2006-04-18Az idő visszaforgatóiA Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör idén is megrendezte az veterán járművek találkozóját. Beszámoló.
2006-03-01Új gépkocsi szolgálja a lakókat hamarosanAz egyesített szociális intézmény új gépkocsit vásárol pályázati forrásból.
2005-12-30Kezdődik a Dakar-raliA 28. Dakar-ralin Dunaújvárost Hermann Henrik és Szalay Balázs képviseli.
2005-12-08Újabb autók a flottánakHárom újabb autót kapott a dunaújvárosi rendőrkapitányság.
2005-11-23Valóságos flottaA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság négy új rendőrautót kapott.
2005-11-16Egy világháborús dzsippel az utakon2003 augusztusában alakult meg a Dunamenti Járműtörténeti Egyesület Dunaújvárosban. Az azóta már baráti körként működő szervezet vezetője Rácz László.
2005-09-23Autók helyett rajzokBeszámoló a Dunaújvárosban először megtartott Európai Autómentes Napról (szept.22.).
2005-09-20Autó nélkül - egy teljes napigDunaújváros is csatlakozik az "Európai Mobilitási Hét" keretében szerveződő autómentes nap akcióhoz, ezért szeptember 22-én autómentes nap lesz városunkban.
2005-09-19Nem vén, hanem veteránA veterán autók, motorok kedvelői és a Dunamenti Járműtörténeti Egyesület börzét rendezett az Interspar parkolójában.
2005-09-14Autó nélkül a város(ok)banDunaújváros is csatlakozik az európai autómentes naphoz. Szeptember 22-én lezárják a Vasmű út egy részét a forgalom elől.
2005-08-30Nagysikerű aszfaltkoptatás DunaújvárosbanAugusztus 27-én volt a Duna Street Rallye Dunaújvárosban, mely a Rally Sprint Trophy 2005. sorozatának 4. futama is volt egyben. Beszámoló. Farkas Péter nyerte a városi rallye összetett versenyét.
2005-07-25Trabantosok bőgették a motortTrabantok és Wartburgok találkozóját rendezték meg Dunaújvárosban július 23-án.
2005-06-20Autócsodák - ajándékbaBader al-Roudhan születésnapja alkalmából, sport- és luxusautó kiállítást rendezett a Dunaferr Sportcsarnokban. Saját autói mellett más neves márkák is képviseltették magukat.
2005-02-22Szalay Balázs: Jó úton haladunkCsevegőszoba: Szalay Balázs az origo.hu olvasóinak kérdéseire válaszolt.
2005-01-03Versenyben a magyarokSzalay Balász és Hermann Henrik (kép) az első három szakaszt már teljesítették a Párizs Dakar-ralin.
2005-01-03Ajándékkal készült az AutóklubAz Magyar Autóklub jelképes ajándékkal megköszönte a Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának 2004-ben végzett munkáját.
2004-09-18A tizedik márka: RenaultDecember 17-én adták át Dunaújváros újabb gépjármű-márkakereskedését, az Ugrics és Szabó Kft. második megyei Renault szalonját.
2004-08-31Első Trabant - Wartburg Találkozó DunaújvárosbanA szocialista autóipar gyöngyszemei gyűltek össze a Békében aug. 28-án.
2004-06-28AmerikaszigetKépes beszámoló a tizedik, jubileumi amerikai autós találkozóról. (kép az első oldalon is).
2004-06-26Megjöttek az "ami" autósokDunaújvárosban tartja tizedik - jubileumi - nyári rendezvényét az American Car Club.
2004-05-25Átrobogott a rallye DunaújvárosonCsütörtökön Dunaújvárosban rendezték meg a Duna-Alba Rallye prológját.
2004-05-18Holnap: GázpedálVI. Nemzetközi Duna-Alba-rali és II. Junior Palota-rali a város egész területén május 20-22. között.
2003-12-24Idén is ajándékkal érkezett az autóklub a rendőrökhözGazdára talált a gazdag ajándékcsomag.
2003-12-152004-ben is leshetjük a gyorshajtókatA magyar rallye bajnokság harmadik futamának első napját május 20-án Dunaújvárosban tartják.
2003-10-22Autók értékesítéseA Dunaferr aukciója: 16 eladó gépjárműből, 9 került értékesítésre. A bevétel 19 809 000 FT.
2003-08-29Járműtörténeti egyesület alakultAugusztusban megalakult a Duna-menti Járműtörténeti Egyesület Dunaújvárosban. Kép.
2003-07-16Tanulóvezetők népesítik be a város közútjaitA város autósiskoláiról. (általános cikk), statisztikai adatok.
2003-07-01Ez is sportautó, ez is iszonyatosan gyorsBeszámoló a dunaújvárosi autómodellezőkről.
2003-06-05Új autót kapott a rendőrségTegnap került sor az Új Suzuki átadására
2003-05-27street rallye Dunaújvárosban- Jövőre újra nálunk száguldozhat a street rallye! - Versenyzői vélemények a depóból - Sikeres bemutatkozás. Hagyomány születik. - A dunaújvárosi gyorsasági futam élmezőnyének eredményei - Az OB abszolút sorrendjének állása a 3. futam után - Az 5. Fehérvár rallye abszolút végeredménye
2003-05-20a rallye futam előtt (több cikk)"Dunaújvárosba mindig hazajövök!"= Interjú Major Zoltánnal, a Fehérvár Rallye tervezőbizottságának elnökével. Érdekességek a kulisszák mögött. Körkép a rallye futam előtt. = Vélemények a legbelső körből. A részletes dunaújvárosi program. A 2003. év eddigi futamainak végeredményei és az abszolút sorrend állása. A Pirelli Duna Kupa rallye futam útvonala. A Fehérvár Rallye elmúlt négy esztendejének élmezőnye. Befejeződött a tereprallye bajnokság második futama.
2003-05-13Dunaújváros, mint kis Monte CarloMáj. 23-25. között az 5. Fehérvár Rallye keretein belül a város területén egy úgynevezett városi rallye -futamra kerül sor. A futam a Pirelli-Duna Kupáért zajlik majd.
2002-09-24Akár fejre is állhat az autóKözlekedésbiztonsági központot alakítanak ki az Alsó-Duna parton Dunaújvárosban. Beszélgetés Ikotics Istvánnal a tervekről.
2002-01-17Dunaújvárosba tervezik a raliverseny prológjátAz idei Fehérvár Rali rendezői Dunaújvárisban szeretnék megrendezni a május 24-26-ai versenyt, amelyen nemzetközi résztvevők is lesznek. Ha a város fogadókész, akkor a Dunaferr is támogatja a rendezvényt.
2001-10-26Évadzáró után a Duna-kupaA Duna-kupa évadzáró futamát Madocsán rendezték meg hétfőn. Jól szerepeltek az előszállási és a dunaújvárosi autóversenyzők.
2001-07-17Elköltöznek az "amerikás csodabogarak" DunaújvárosbólAz idén már Dunaföldvár lesz a helyszíne az eddig Dunaújvárosban rendezett Nemzetközi USA Autók VII. Találkozójának.
2001-07-11Amerika elhagyott minketAz amerikai autók nemzetközi találkozóját idén nem Dunaújvárosban rendezik meg, az új hely Dunaföldvár.
2001-05-07Segédmotoros "ügyeskedő"Május 6-án segédmotoros ügyességi versenyt rendeztek a fiataloknak.
2001-05-04Kismotorosok, nyeregbe! Ujra közlekedésbiztosági nap...A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Magyar Autóklub, a Balesetmegelőzési Bizottság és az Országos Mentőszolgálat szervezésében idén is (vasárnap) megrendezik a dunaújvárosi közlekedésbiztonsági napot.
2001-03-12Autó, ha verseny és apróA dunaújvárosi modellezés újra az érdeklődés középpontjába került. Már négy éve működik a városban autómodellezők csoportja.
2001-03-02Ujabb Petrol kút nyíltMárcius 1-jén megnyitották a Klub Petrol benzinkútját a 6-os főút mellett, Dunaújváros határában. A neve: Kisapostag 2.
2001-02-26Meseautók - a szemnekMegrendezték a Dunaferr középiskolában a versenyautók kiállítását.
2001-02-26Újabb Petrol a határbanA héten újabb "Klub Petrol" benzinkút kapcsolódik a Magyar Autóklub hálózatához, Dunaújváros és Kisapostag között, a 6-os főút mellett.
2001-02-24Hagyományteremtő autókiállításFebr. 24-25-ig a Dunaferr szakiskolában, a II. dunaújvárosi versenyautó- és autókiállítást rendeztek.
2001-02-02Üzemanyag diszkontkútból; Az első diszkont benzinkút; Diszkontáron mérik a benzint a mobilkutaknálMegnyílt az Autóklub első diszkont benzinkútja Dunaújvárosban.
2001-01-16Reggeli krónika; Bevált az új benzinkútA Magyar Autóklub dunaújvárosi diszkontbenzinkútjáról.
2001-01-11Benzin: lehet tíz forinttal kevesebbA Magyar Autóklub megnyitotta az első diszkontbenzinkútját Dunaújváros mellett, a 6-os főúton. 10 forinttal olcsóbban vásárolhatnak a klubtagok 95-ös benzint és gázolajat.
2001-01-10Tények -esteA Magyar Autóklub dunaújvárosi diszkontbenzinkútjáról.
2000-09-19Benzinfalók seregszemléjeDunaújváros immár hatodszor adott helyet az USA-autók nemzetközi találkozójának.
2000-08-30Minősítették a minősítőt isAug. 1. óta az Autó-Filter Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szervezete az ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszernek felel meg. Az országban is az elsők közé sorolható ez a vállalkozás, amely a napokban sikeresen eleget tett a minőségbiztosítási követelmények előírásainak.
2000-08-17Japán átok: Amerikaiautós-találkozó Dunaújvárosban1995 óta évente rendezik Dunaújvárosban. Az idei találkozóról.
2000-08-15Elgördültek a csillagsávos plüssfotelek: betonszaggató lóerHatodszor rendezték meg Dunaújvárosban az Amerikai Autók Nemzetközi Találkozóját.
1999-10-00KlubhírekHagyományosan idén is Dunaújváros adott otthont az amerikai autók találkozójának augusztus 6-8-án.
1999-08-12Amerikai autóÖtödször rendezték meg a Nemzetközi USA autófesztivált Dújv-ban.
1998-08-30Amerikai autók találkozójaNegyedszer rendezték meg az amerikai autók talákozóját Dunaújvárosbanaz elmúlt hétvégén.
1997-08-25Lovak és vad lóerőkAug. 23-án volt az amerikai autók dújv-i találkozója versennyel egybekötve, a Szalkiszigeten lóverseny volt.
1997-08-22MotorfesztiválAugusztus 22-24-én Dunaújvárosban került sor a 3. Nemzetközi Autó és Harley Találkozóra.
1996-11-22Duna Kupa másodszor2.-szor rendezték meg az amatőr autókrosszosokDuna Kupáját Dújv. környékén. A dújv-i Sipos autóbontó győzött.
1996-07-08Újra sikeres volt a benzingőzös randevúJúl.5-6. Amerikai autók találkozója volt Dújv-ban.
1996-06-04Gyártás, szerelés, eladás81-ben kezdte vállalkozását Perjési Gyula. Autóalkatrészgyártó és kereskedő vállalkozása most 12 alkalmazottat foglalkoztat.
1995-09-09A veszteség oka eddig még ismeretlenA MAK dújv-i szervezete anyagi válságba került.Összevonták a székesfehérvári társszervezettel. Részleges felújítás.
1995-08-26Amerikai autócsodák, bemutatók, versenyekHárom budapesti fiatalember létrehozta az amerikai autóval rendelkezők hazai szervezetét. Első találkozójukat Dunaújvárosban tartják augusztus 26-án.
1994-01-19Autós - motoros gálaDíjkiosztó az éves munkáért a Bp. Kongresszusi Központban.(Mohai András, Harmati Árpád)
1993-02-05ElnökcserékLemondott az elnökségről Fejes László.A társadalmi vezetőség elnöki tisztét Béleczky János vette át. Ügyvezető elnök Kiss János lett.
1992-11-13Csökkenő taglétszámA Magyar Autóklub dújv-i szervezete ülést tartott, ahol megtárgyalta a háromnegyed év gazdasági mérlegét. Az ügyvezető elnök bejelentette lemondását.
1992-09-22Egyezség a BP-velSzerződést kötött a Magyar Autóklub dújv-i szervezete a British Petrol magyarországi képviseletével.
1992-05-19Kinek lesz kabátügyeNévtelen levél alapján az autóklub titkárát és főkönyvelőjét leváltották.
1992-02-25Külön tarifávalMegnyitotta kapuit a nem klubtagok előtt is az Autóklub műszaki állomása. A kocsik vizsgáztatását továbbra is csak a klubtagok vehetik igénybe.
1991-12-06Nyitott a klubJelentősen csökkent a klubtagok száma, s hiánnyal zárta a félévi mérleget a dunaújvárosi klub, ezért csökkentette kedvezményeit.
1991-09-13Karcsúsítás az autóklubnálRiport a 10 éves helyi autóklub helyzetéről,terveiről a titkárral, Vass Jánossal.
1990-07-27DV részvétele a Suzuki-programbanEsztergom lesz a Suzuki gyár magyarországi telephelye. A DV a szerelőcsarnok megépítésével továbbra is a program részese akar maradni.
1990-06-27Suzuki szindrómaReális esély a Suzuki gyár telepítésére Dunaújvárosban
1990-02-20Autóklub-jubileumA dunaújvárosi autóklub 1969-ben hivatalosan megkapta a megyei jogkört. A klub tevékenységéről.
1990-02-20Suzuki, Dunaújvárosból?Lehetséges, hogy a Suzukit Dunaújvárosban fogják gyártani?
1990-01-27Realitás a Suzuki gyártásA Suzuki gyár magyarországi gyártásának megvalósításában a DV-nek is van szerepe, a lemezgyártásban, csarnoképítésben.
1990-01-26Új klubszolgáltatásA Magyar Autóklub Dunaújvárosi Szervezetének új szolgáltatásáról. Felszerelik, levizsgáztatják...
1989-12-12Márkás kocsik. Autoport(a) városunkban.Autoport Gmbh közös vállalkozás nyílt meg a déli bevásárlóközpontban. Fotó a márkás autókról. A vásárt Szabó Gyula a munkásszövetkezet elnöke nyitotta meg. Használt nyugati autókat árusítanak.
1989-11-08Mégis lesz autógyár?A DV is részvényese lenne az autógyártásnak,mert képes minőségi acélt gyártani. A japán szakember szerint még nem véglegesítették a tervet, hogy hol legyen a beruházás. A japán partner nagyon igényes.
1989-09-19Az MHSZ házhoz megyAz MHSZ gépjármóvezetőképző iskolájának Dújv- ban is van kirendeltsége.
1988-03-14Az autógyártás, -szerelés esélyeiHárom kérdés a vasmű vezérigazgatójához. Az autógyártás és szerelés esélyei.Karosszérialemez kifejlesztése a vasaműben.
1987-12-15Tavaly el akarták adniAz AUTÓKER Vállalat dunaújvárosi üzletének munkájáról. A tavalyi visszaesés után az idei év adatai kedvezőbb tendenciát jeleznek. Veszteséges (volt?) az AUTÓKER-bolt.
1987-11-20Kis község-mini-szervízA város környékén lakó autótulajdonosok jobb kiszolgálása érdekében mini-szervizek telepítését tervezi a Dunaújvárosi Autójavító Kisvállalat.
1987-11-13Béklyóból vert valutaA nagyvenyimi Spirál Autójavító Vállalat sikeres újításairól. Szabadalom 46 országra.
1987-11-03Jobban jár, ha bérel?Szeptembertől vezeti be a dunaújvárosi autóklub a személygépkocsi-kölcsönzést.
1987-10-06Javíthatóak a javítókA javító kisvállalatok munkájáról.
1987-02-17Javuló autójavítóAz elmúlt év eredményei. Alkatrészellátás? Szociális ellátás? Milyen tervekkel kezdik az új évet?
1987-01-23Gőzborotva és gumiszerelésAz autóklub új szolgáltatásairól.
1986-04-11A hivatal fizet. Heten a turizmusértDunaújváros hét idegenforgalmi intézményéről. Fénykép
1985-11-26Nemcsak az autósokért. Három kérdés az ügyvezető elnökhözAz autóklub munkájáról nyilatkozik dr. Ilyés József, a klub elnöke. Fénykép.
1985-09-20Jobb az országosnál. Eredményes öt évA Dunaújvárosi Autóklub öt évéről tartott rövid tájékoztató. Vezetőségváltozás.
1985-05-10Legjobb, ha a kuncsaft hozza. Alkat-rész-ellátásAz akadozó autóalkatrész ellátásról. NEB vizsgálat.
1983-01-04Az autójavító új szerepbenAz ügyfelek pedig bemehetnek. Dunaújvárosi Autójavító Kisvállalat néven új vállalat kezdte meg működését.
1982-07-09Kis Polskikat is javítanakAz AFIT dunaújvárosi üzemében folyó munkáról.
1982-06-11Ezerrel több klubtagAz Autó Klub műszaki állomásának szolgáltatásairól.
1982-04-16Félidőben: 32 feljelentésJármű-ellenőrzési statisztika 1982 áprilisáig.
1982-04-09A fiúk szerint kevesebb a borravalóA dunaújvárosi AFIT tevékenységéről - riport. Autók, kátyúk, zsákutcák, záróvonalak (2.)
1982-04-06Maszek van, alkatrész nincsAutójavító kisiparosok nehéz helyzetéről. Autók, kátyuk, zsákutcák, záróvonalak (1.)
1982-02-09Ötnapos-ötnaposRiport az Autóklub, az IKVV, a földhivatal, az építők és a Vegyesipari Vállalat péntek délutáni munkaidő-kihasználásáról.
1982-01-26KépaláírásTöbb mint húszezer gépkocsi javítását végezték el az elmúlt évben az AFIT dunaújvárosi szervizében. (nem teljes szöveg)
1981-11-03Mintaszerű műszaki állomásA múlt hónapban a Magyar Autóklub műszaki állomást nyitott Dújv-ban.
1981-10-09Naponta 25 gépkocsi. Évente kétszer elegendőAz autóklub szeptemberben nyitott közlekedésbiztonsági vizsgáló állomás szolgáltatásairól.
1981-08-18Elkészült az autóklub műszaki állomása. Javítástól a műszaki vizsgáigSzolgáltatásainak részletezése. Az építés vázlatos története. Kép: Üzem-belső.
1981-06-19I. Építők KupaVasárnap rendezték az Építők SE által első ízben rendezett országos meghívásos autós túraversenyt. Eredmények.
1981-04-28Brigádportré. Van itt munka...A D. V. autójavítójában dolgozó Bánki brigád dolgozóinak portréja. Képek: Madarász Ferencné, Keresztury Ferenc, Gyurákovits József.
1981-02-06Még sártenger veszi körül az autóklub épülő új műszaki állomRemény van arra, hogy májusban megnyílik. Kép: A műszaki állomás épülete. Kenyérgyári úton.
1980-06-06TA huszonkét esztendeje Dunaújvárosban működő Autóközlekedési Tanintézet kirendeltségének rövid története, eredményei.
1980-05-18II.sz. SZTK., AutóklubKépanyag.
1980-04-11Autóverseny a Vasmű útonÁpr. 4-én a Vasmű úton rendezték meg a Jubileumi Kupa országos meghívásos autós szlalomversenyét a Dújv-i Építők rendezésében. A kupát az Építők versenyzője, Késmárky Róbert nyerte.
1980-03-11Az AFIT és az ügyfélMit tesz az AFIT az ügyfelek bizalmának elnyeréséért?
1980-02-15Épül a műszaki állomásTudósítás a dunaújvárosi autóklub műszaki állomásának építéséről, amelyet a Kenyérgyári úton létesítenek. Műszaki szolgáltatásairól.
1979-12-21Egy fiatal szakosztályA tavaly (1978) alakult Építők SE autó-és motorsport szakosztályának eredményeiről.
1979-06-15Késmárky győzöttAz első ízben kiírt Építők Kupa országos meghívásos ügyességi versenyen első helyezett lett Késmárky Róbert.
1979-01-23Január 20-tól lehet befizetni a különbözetet4700 gépkocsielőfizetést tart nyilván a helyi OTP.
1978-12-19"A városban szídnak minket..."Csiky Zoltán üzemvezető nyilatkozik az AFIT tevékenységéről.
1978-08-15Go-kartverseny a Vasmű téren (képaláírás)Tizedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi versenyt. (nem teljes szöveg)
1978-04-25Autószervíz, autósgondok. Fejleszteni, de miből?Nehézségek az AFIT-szervízben. Egy NEB-vizsgálat jegyzőkönyve. Rekonstrukció és munkaszervezés. Gyorsjavítás, csak nyáron. A kocsit úgyis megveszik.
1978-01-13Autó- és motorsport-szakosztály alakultJanuár 9-én megalakult a Dunaújvárosi Építők SE Autó- és Motorsport Szakosztálya. Tagtoborzó felhívás.
1978-01-10Tízezer gépkocsi parkolóra várA garázsépítés helyi sajátosságai. Parkolóhely is több lett. Mi várható a jövőben? Mit lehet tenni? Az autó helye Dunaújvárosban.
1977-08-23Go-kart (képaláírás)Rövid beszámoló a városban rendezett nemzetközi versenyről.
1977-03-04Új szolgáltatás: gépkocsi vizsgáztatásDiagnosztikai sort kap a dunaújvárosi autószerviz.
1976-03-30Hívásra jön a "sárga angyal"Tavaszi készülődés az autóklubban.
1976-02-06Közeli és távoli autóstervekKözlekedési negyed, új szerviz, műszaki állomás, benzinkutak, garázsváros
1975-09-05Az év végére elkészül (képaláírás)A Dózsa György úti autóalkatrész legfontosabb alkotórészei már a helyükön állnak. (nem teljes szöveg)
1975-05-09Autós újságírók találkozója DunaújvárosbanMájus 10-11.: "25 éves Dunaújváros" V. Riporter Autótúra.
1975-04-11Autós ügyességi verseny a vasmű előtti téren (kishír)Április 13-án országos meghívásos autós ügyességi versenyt rendeznek Dunaújvárosban.
1975-04-08Működik az Autóklub új kocsimosójaA Radarban, a műszaki állomással szemben.
1975-04-04Megkezdődött a közúti segélyszolgálat a 6-os útonA városi autóklub "sárga angyalai" munkába álltak.
1974-08-13Szervíz alatt az Autószervíz (képaláírás)Bővítik az Autószerviz kapacitását. (nem teljes szöveg)
1974-01-20Megjelent. Dunaújvárosi autós évkönyvA Magyar Autóklub dunaújvárosi szervezete autós évkönyvet jelentetett meg. Első alkalommal.
1973-09-21Növekvő forgalom, nagyobb szervízigény.Megkezdődött, a dunaújvárosi autószervíz bővítése.
1973-04-13Változások Dunaújváros közlekedési rendjébenVáltozások Dunaújváros közlekedési rendjében.
1973-04-03Városunkban tartották a Magyar Autóklub dunántúli értekezletAutóklubok értekezlete
1972-11-21Elkészült az 1973. évi munkatervAz autóklub életéből.
1972-11-10Az autóklub életébőlDefekt tanfolyamok - csak nőknek.
1972-10-20Közlekedés és várospolitikaInterjú Sófalvi Istvánnal a városi tanács elnökével.
1972-10-13Felavatták az autóklub új telephelyétAz autóklub avatása.
1972-10-11Új telephelyKedden átadták a Magyar Autóklub új telephelyét Dújv-ban.
1972-10-06Átadják az autóklub új telephelyétA régi Volán-telepen. (1972.10.10)
1972-09-29Elkészült az autóklub új telephelye (kishír)A Magyar Autóklub dunaújvárosi csoportjának leendő telephelyén, a régi Volán-telepen befejeződtek az átalakítási, felújítási munkálatok. A jövő hét szerdáján sor kerül az új létesítmény műszaki átadására. (teljes szöveg)
1972-09-01Átadás előtt az Autóklub dunaújvárosi telephelyeA radari, a volt Volán-telephelyen alakították ki a "főhadiszállást".
1972-08-22Műszaki állomás és autóalkatrészbolt DunaújvárosbanA Dózsa György úton.
1972-08-18Elképzelések városunk közlekedésének fejlesztésérőlVárosunk úthálózata. Forgalomszabályozási elképzelések. Autóbusz-közlekedés. Kerékpárforgalom-gyalogosjárdák. Garázshelyzet-parkolók. Vasúti-vízi közlekedés.
1972-08-11Tíz nemzet legjobb go-kartosai az augusztus 20-i nemzetközi versenyenÚtvonal.
1972-08-08Képek a nagyvenyimi autóalkatrészgyárbólÚj műhelycsarnokot kapott a gyár.
1972-07-25Autóalkatrész bolt épül DunaújvárosbanÖtszáz négyzetméter alapterületű alkatrész üzlet épül a Dózsa György úton, a Kék Duna Áruház mellett, a Münnich Ferenc Gimnáziummal szemben. A tervek szerint 1974 első negyedévében nyílik meg.
1972-07-07Bővítik az autószerviztÚj csarnok, korszerű ügyfélszolgálat.
1972-07-06Követendő példa Dunaújvárosból. Ahol a magánautók 76%-a sajáDunaújvárosban a városi tanács műszaki osztálya állandó jelleggel szervezi a garázsépítéseket: gyűjti az igényléseket, és ha kellő számú jelentkező akadt, kijelöli az építkezéshez alkalmas területet. Kísérletként az építtetők szövetkezetet alakítottak Márka elnevezéssel az elmúlt év végén.Tagjai 172 gépkocsi elhelyezésére alkalmas garázst építenek.
1972-06-30Készül a dunaújvárosi autóklubtagok "támaszpontja" (kishír)Néhány héten belül elkészül a helyiség.
1972-04-11Autós ügyességi verseny 54 indulóvalMeghívásos autós ügyességi verseny a városban.
1971-08-17Elaldó ez a...kocsi (képaláírás, kishír)Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a városi autóvásár. Még a Magyar Rádió is készített riportot a 180 eladó egyik-másikával. (nem teljes szöveg)
1971-08-13Fejér megyében tíz év alatt az országos átlagnál jobban növekedett a személygépkocsik számaAdatok a gépjárművek-, illetve a közúti balesetek számáról.
1971-07-09Hat zsiguli (kishír)A városban, valamint a városi és sárbogárdi járásban 1821 személygépkocsi van. (nem teljes szöveg)
1971-02-23Garázsgondok a városbanNem a garázsépítés áll a tanács fontossági sorrendjének elején.
1971-01-29Elkészült az Autóklub dunaújvárosi szervezetének 1971. évi munkaterveBeszámoló a tervezetről.
1970-10-06Új vezetőséget választott az autóklubBeszámoló.
1970-09-22Fokozódó érdeklődés a dunaújvárosi autóvásár irántNyolc autó kelt el.
1970-07-21"Sárga Angyal"Dunaújvárosban is dolgozik a "Sárga Angyal".
1970-07-2111 gépkocsi cserélt gazdátNagy érdeklődés a dunaújvárosi használ-autóvásáron, amelyet június óta minden hónap harmadik vasárnapján rendez a városi tanács, az újtelepi körforgónál.
1970-05-12Az autóErről /egy pontosan ilyen/ páncélautóról, 1917-ben maga Lenin beszélt.
1970-05-08Lenin páncélaútója DunaújvárosbanAz MHSZ kérésére hű mását készítették el a híres lenini páncélautónak, mely országos bemutató körútra indul.
1970-05-08Minden autóút ide vezetLátogatás a szervizállomáson.
1969-09-12Iparitanuló iskola indult (képaláírás)Az AKÖV dunaújvárosi telephelyének tanműhelyében az idén 4+2-es rendszerű iparitanuló iskola indult. A 28 első osztályos közül tizenegyen a karosszérialakatos szakmát, tizenheten pedig az autószerelő szakmát tanulják. A tanulóidő három év. (teljes szöveg)
1969-09-091044 gépkocsiÖt év alatt négyszeresére emelkedett az autótulajdonosok száma a városban. A motorok száma: 963.
1969-04-18Majdnem ezer személygépkocsi tulajdonosVárosunkban jelentősen megnőtt a gépkocsik száma.
1968-11-09Dunaújvárosi autósok sikereAutóverseny a városban.
1968-06-04Kinek kell taxi Dunaújvárosban?Egyetlen taxi van Dunaújvárosban.
1968-04-03Az autóklub helyi csoportjának tagértekezleteKocsimosó a benzinkútnál-Ügyességi versenyek. Újabb kedvezmények a klubtagoknak.
1968-03-19A gazdagok utcája a Kossuth Lajos utcaA gazdagok utcája a Kossuth Lajos utca. Autók a Kossuth Lajos utcában.
1967-12-28Körkép a 67-es év közlekedési baleseteirőlMit mutat a statisztika?
1967-01-17567 magánautó van a városban1957. január elsején mindössze 7 gépkocsi volt a városiak tulajdonában.
1966-02-01Tömegszervezet lesz a Magyar Autóklub1 év alatt 97 új autótulajdonos városunkban. 257 autós volt külföldön.
1965-01-15Érdekes bel-és külföldi túrák az Autóklub dunaújvárosi csoportjának programjában.Bratislava-Wien-Semering útvonal a legvonzóbb.
1964-02-11Autóklub - DunaújvárosbanA mai nappal kezdte meg működését az Idegenforgalmi Hivatalnál.
1963-08-23A magány országútjánGondolatok egy klub ürügyén . Autós klub a Bartókban.
1963-06-25Szinvonalas küzdelmet hozott az Országos Go-kart bajnokságNépszerű e sport városunkban.
1961-01-06Korszerű auto-szervíz és benzinkút épülA Béke téren építik fel.
1960-09-20Öt korszerű autójavító-állomás épül vidékenSiófokon, Nagykanizsán, Sztálinvárosban és Gyöngyösön