Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-01-24 | Több fontos témáról döntött az évnyitó önkormányzati közgyűlés | Közel 20 témát tárgyalt nyilvánosan Dunaújváros közgyűlése, további kettőről pedig zárt ajtó mögött határoztak a képviselők a naptári év első testületi ülésén. A tanácskozás során szinte kivétel nélkül egyhangú döntések születtek a Városháza "C" szárnyában, a napirendre került témák nem hoztak vitát. | |
| 2025-01-11 | Kihívás volt számára | Dr. Mészáros Lajos: A vasmű helyzete volt a tavalyi év legnagyobb kihívása számomra
Az új év egy régi lezárását jelenti, és ugyanakkor várakozással tekintünk az előttünk álló időszak elé. Mérleget vonunk, terveket készítünk. Erre kértük körkérdéseinkben városunk és környékének néhány közéleti szereplőjét, dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő is válaszolt nekünk. | |
| 2024-12-13 | Pénzügyi döntések sora a közgyűlésen | Az esztendő utolsó rendes ülését tartotta Dunaújváros közgyűlése a Városháza "C" szárnyában 2024. december 12-én. A testület 40 témában hozott döntést nyílt ülésén, zárt ajtók mögött további kettőt. | |
| 2024-11-27 | A felszámoló kezében. Vasmű:a felszámolás kezében | Felszámolás alá került a dunaújvárosi vasmű üzemeltetésére létrehozott Duna Furnace Dunai Vasmű Kft., illetve a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára elmondta, gyakorlatilag a felszámolók kezében van most az üzem sorsa, de a kormány továbbra is kiáll a dolgozókért, és minden segítséget megad ahhoz, hogy sikerüljön megfelelő jövőképet találni. | |
| 2024-11-09 | Nincsen forrás a kifizetésekre? | A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke és a Duna Furnance Dunai Vasmű Kft. Üzemi Tanács elnöke aláírásával egy tájékoztatót adtak ki a szakszervezetek, melyben többek között azt is leírták, hogy 2024. november 6-án Ajay Agarwall, a Liberty Steel ügyvezetője arról tájékoztatta az ideiglenes vagyonfelügyelőt, hogy a munkabér fizetésére fedezet nem áll rendelkezésére. A tájékoztatót az alábbiakban betű híven közöljük. (Nem teljes hír) | |
| 2024-08-16 | A krízis jelei a vasműben | A vasmű dolgozói tüntettek 2024. 08. 12-13-án a késedelmes bérfizetések miatt | |
| 2023-11-24 | Kedvező változások: emelkedő cafetéria az oktatási ágazatban, béremelés az óvodapedagógusoknak | Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere 2023. november 22-én, a Magyar Közoktatás Napján rendezett sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az oktatási intézmények dolgozói májustól magasabb cafetériát kapnak, béremelésre számíthatnak azok óvodapedagógusok, akik kimaradtak a státusztörvényben rögzített bértábla módosításból. És változni fog a múzeum és könyvtár dolgozóinak mozgóbér kerete is. | |
| 2023-03-17 | Iváncsa szerint: nekünk nem jár pénz. Szerintünk meg igen! | 2023. március 16-án ülésezett Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselő testület mindösszesen 54 napirendi pontban hozott határozatot, köztük számos fajsúlyos kérdésben.
| |
| 2023-03-10 | Újvárosi inkasszó. A helyi önkormányzat veszélybe sodorta a vasműs bérkifizetést | Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, valamint dr. Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője amiatt, mert Dunaújváros önkormányzata végrehajtási eljárást, inkasszót kezdeményezett a Dunaferr tagvállalatával, az ISD Kokszoló Kft.-vel szemben, ezáltal pedig veszélybe került a vasműs dolgozók másnapi bérkifizetése, sőt... az egész gyár működtetése. | |
| 2023-03-09 | Néhány napon belül megkapják a béreket | A Dunaferr dolgozói néhány napon belül megkapják a februári béreket - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádióban. Czomba Sándor kiemelte, fontos a gyárban dolgozók munkahelyének megőrzése, ezért döntött úgy a Kormány, hogy fél évig átvállalja a munkabéreket. | |
| 2023-02-23 | Fokozatos indulással. Fokozatosan indul a termelés a vasműben | A Dunaferr 2-es számú kohójának újraindításával, az acélgyártási folyamat "újraélesztésével" megkezdődött a termelés stabilizálása, majd felfuttatása a Dunaferrnél a céggel bérgyártásra szerződött brit Liberty Steel érdekeltségébe tartozó magyar leányvállalatával. | |
| 2023-02-18 | A működés stabilizálása a prioritás. Ígéretes együttműködésre van kilátás a Liberty-vel | Ígéretes együttműködésre van kilátás a Dunaferr Zrt. esetében az angol Liberty Steel- lel. Az acélipari cég vezetői egy interjúban elmondták: szakértői csapatot küldtek a Dunaferr-rel való bérgyártással kapcsolatos tárgyalásra, és az újraindítás érdekében. – szemlézte társlapunk, a Magyar Nemzet a vg.hu-t. | |
| 2023-02-11 | Megkapják a munkabérüket a vasműs dolgozók | A kormány döntésének megfelelően megkezdődik a Dunaferr dolgozók januári bérkifizetése. | |
| 2023-02-03 | Vasmű - stabil működést biztosító tulajdonos kell | Miután a Magyar Kormány másfél hónapon belül kétszer is módosította a csődtörvényt, szerdán arról döntött a kabinet, hogy a következő hat hónapban kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét, ami több, mint 16 milliárd forint. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök, dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselőjével közösen jelentette be. | |
| 2023-02-02 | Újabb nagy segítség (képaláírás) | A következő hat hónapban a kormány kifizeti a Dunaferr dolgozóinak a bérét. | |
| 2023-01-27 | A szolidaritási hozzájárulás csökkentése is szerepelt a napirenden | 2023. első rendes ülését tartotta január 26-án délelőtt Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A testület összesen 31 témát tárgyalt a nyílt, és kettőt pedig a zárt ülésen. | |
| 2023-01-27 | Újabb hitelek csaknem egymilliárdos értékben? | Pintér Tamás polgármester január 26-ra hívta össze az év első rendes közgyűlését. A Képviselő-testület tagjai nyílt ülésen 31, míg zárt ülésen 2 napirendi pontot tárgyaltak meg: A vasmű átütemezett adójáról, illetménykiegészítés a köztisztviselőknek, bölcsődét „fejleszt” a Dunanett, Újabb közel egymilliárd hitel, Külön a kabinet- és a sajtóiroda... | |
| 2022-12-21 | A Dunaferr működése a legfőbb cél. Még karácsony előtt érkezik a munkabér az ISD Dunaferrbe | Miután a Magyar Kormány 521/2022 (XII. 13.) számú rendelete a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényt számos ponton módosította, ez alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte az ISD Dunaferr Zrt. felszámolását, vagyonfelügyelőt kirendelve a céghez. A meghozott kormányzati intézkedések hatására a Dunaferr helyzetének rendezése elindult, ezzel tovább élhet a gyár és a város. | |
| 2022-11-19 | Együtt tiltakoztak (képaláírás) | November 18-án, pénteken reggel élőlánccal álltak ki bérkövetelésük mellett a pedagógusok, akikhez diákjaik közül is sokan csatlakoztak az esős idő ellenére. | |
| 2022-07-15 | Fajsúlyos témákról döntöttek a rendkívüli ülésen a közgyűlési képviselők | Rendkívüli közgyűléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő-testület. A képviselők a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében nyílt és zárt ülésen összesen 23 napirendi pontról döntöttek 2022. július 13-án.
| |
| 2022-06-03 | Elvi állásfoglalás született a sztrájk miatt kieső bérek pótlásáról. Fontos gesztust tettek a pedagógusok felé | A 2022. május 26-i rendkívüli közgyűlésen elvi állásfoglalásról döntöttek a dunaújvárosi képviselők az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben a sztrájk miatt kiesett munkaidőre a közalkalmazottakat megillető juttatás kapcsán. | |
| 2022-03-18 | Fajsúlyos témák soráról határoztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Közgyűlési döntések – a háború árnyékában | Változott a napirend, egy tételt levettek, de két újabb téma tárgyalásáról döntöttek a képviselők a 2022. március 17-i közgyűlésen. Sürgősségi indítványként az Egészségmegőrzési Központ előirányzatának emelése, valamint a közbiztonsági rendezvénysorozat támogatása került a tárgyalandó témák közé. A napirendek tárgyalása előtt Pintér Tamás polgármester az Ukrajnát ért orosz invázió, a háború borzalmai kapcsán elmondta, városunkba 53 menekült érkezett, többségük kisgyerek, akik lakhatásáról és ellátásáról példás együttműködés és segítségnyújtás révén gondoskodott az önkormányzat. A város első embere köszönetet mondott minden segítőnek, további adakozásra buzdította az adományozókat. | |
| 2022-01-21 | A nyílt ülésen 26, míg zárt ajtók mögött 2 tételről döntött a közgyűlés. A választási bizottságról is határoztak. | Megtartották 2022. első közgyűlését a dunaújvárosi képviselők január 20-án délelőtt. A testület összesen 28 napirendi pontról döntött a Városháza C szárnyának Közgyűlési termében | |
| 2022-01-21 | Díjemelések az év első közgyűlésén. Megszavazták a város vezetőinek tiszteletdíját | Beszámoló a január 20-i közgyűlésről. A közgyűlés Bencsik Istvánt nevezte ki a DVG Zrt. gazdálkodásért felelős cégvezetőjének. | |
| 2022-01-17 | A Covid-járvány meghatározta az elmúlt év első negyedévét is | Mozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. Az első negyedév. | |
| 2022-01-10 | Nincs több egyetemi PPP-teher | Kiváltotta a felsőoktatási intézmények PPP-s adósságait a kormány, és újabb, 15 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre – olvashatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményeiben. Ez a Dunaújvárosi Egyetem gazdálkodását könnyíti meg, és teszi ezzel együtt kiszámíthatóbbá. | |
| 2021-12-18 | Tíz százalékkal emeli a béreket a Dunaferr | Evgeny Tankhilevich az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb-, általános vezérigazgató-helyetteseként arról döntött, hogy 2022. január 1-től 10 százalékkal emeli a munkavállalók alapbérét. | |
| 2021-11-05 | Dunaferr: továbbra is két ütemben fizet | Több, mint egy éve két részletben kapják a vasműsök munkabérüket. Az első részlet már fokozatosan növekszik, a szeptemberi nettó 275 ezer forint után az októberi penzum már nettó 300 ezer forintot tesz ki, áll Evgeny Tankhilevich legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes munkavállalóknak írt levelében. | |
| 2021-10-06 | Emelkedő kezdőrészlet, de továbbra is két ütemben | "öbb, mint egy éve két részletben kapják a vasműsök munkabérüket. Az első részlet már fokozatosan növekszik, a szeptemberi nettó 275 ezer forint után az októberi penzum már nettó 300 ezer forintot tesz ki, áll Evgeny Tankhilevich legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes munkavállalóknak írt levelében." | |
| 2021-09-00 | Tisztelt Munkavállalók, Tisztelt Kollégáim! | Evgeny Tankhilevich legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes levele az ISD Dunaferr és Leányvállalatainak munkavállalóihoz: ha a cég helyzetében nem következik b e romlás, így decemberben a bérek 100%-a időben fog kifizetésre kerülni és a munkavállalók pulykapénzt is kaptak. | |
| 2021-08-06 | Dunaferr: bérfizetés ismét két részletben | Az ISD Dunaferr Zrt. továbbra sem tudja egy összegben kifizetni a munkavállalók az augusztusban esedékes júliusi munkabért, a még mindig alacsony termelési szintre hivatkozva. | |
| 2021-07-05 | Bár emeleték a tétet, de a helyzet változatlan | Bár emelték a tétet, mert 200 ezer helyett 250 ezer forintot utal „első körben” a Dunaferr, de a helyzet továbbra is változatlan. Ezúttal már tizedszer és még mindig két részletben fizeti a munkabéreket a Dunaferr, tudtuk meg a cég munkavállalóknak írt leveléből. | |
| 2021-06-09 | Kilencedik hónapja nem tud rendesen fizetni a Dunaferr | Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb és általános vezérigazgató-helyetteseként ismét levélben fordult a vasmű dolgozóihoz. Ebben arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a cég nem tudja egy összegben kifizetni a munkavállalók ez évi májusi bérét sem. | |
| 2021-05-10 | Vasműs bér: nyolcadik hónapja két részletben | Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb- és általános vezérigazgató-helyetteseként levelében ismét arról tájékoztatta a dolgozókat, hogy a cég nem tudja egy összegben kifizetni a munkavállalók ez évi áprilisi bérét sem. | |
| 2021-04-19 | Szabadesésben a Dunaferr, az utolsó másodpercben vagyunk | "Immár három kör érzi úgy, hogy neki kellene irányítania az ISD Dunaferr céget. Jevgenyij Tanhilevics és a korábbi menedzsment, amely valójában házon belül van. Az ukrán Taruta család, amelynek legalább tényleg van egy megválasztott igazgatósági tagja a cégben. Végül Mikó István ügyvéd, aki a ciprusi főtulajdonos megbízott képviselőjének vallja magát, és aki egy biztonsági őrökből álló csapattal szeretné átvenni a céget. " | |
| 2021-04-13 | Elkezdték fizetni a munkabért. Elkezdték fizetni a béreket: Mégis van egy félpénzem? | Pénteken – április 10-én – nem kapták meg a munkavállalók az ominózus „félpénzüket” sem. Dr. Sevcsik Mónika RMS- és HR-igazgató szerint banktechnikai okok álltak a háttérben. | |
| 2021-04-12 | Dunaferr: a fizetés első fele sem érkezett meg időben | Az épp csütörtökön bejelentett újabb két részletben fizetendő bérek „első fele”, a bruttó 200.000 forint sem érkezett meg időben a törvényi előírások szerint. Dr. Sevcsik Mónika RMS és HR igazgató szerint banktechnikai okok állnak a háttérben, amelyet az érintett felek nem hisznek el. | |
| 2021-03-10 | Már fél éve két részletben fizetnek bért a Dunaferrnél | Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb, általános vezérigazgató-helyettese ismét arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a cég nem tudja egy összegben kifizetni a munkavállalók februári bérét sem. | |
| 2021-02-09 | Ötödször is két részletben fizetnek | Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb, általános vezérigazgató-helyettese ismét arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a cég nem tudja egy összegben kifizetni a munkavállalók ezévi első, januári bérét sem. | |
| 2021-01-20 | Az egész ország megérzi, ha a Dunaferr bedől | Az elmúlt hetekben (hónapokban) számos médium adott hírt a Dunaferrt érintő nehézségekről, amelyhez mindenképpen kapcsolódik egy nyilvánvaló a tény: ha a gyár gondban van, annak nagyon komoly hatása lesz Dunaújvárosra és közvetlen térségére. A következő hónapok talán legjelentősebb kérdése, hogy a város és térségének gazdasága továbbra is építhet-e a gyárra, vagy adott esetben olyan nehézségekkel kell szembenéznie, amelyeket az ózdi vagy diósgyőri vas- és acélgyártás fokozatos eltűnése okozott az elmúlt évtizedekben. " | |
| 2021-01-08 | Negyedszer is két részletben érkezik a fizetés | Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb, általános vezérigazgató-helyettese arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a munkáltató legkésőbb 2021. január 8-áig hiánytalanul, teljes összegben kifizet minden olyan munkabért, amelynek havi összege a nettó 200 000 forintot nem haladja meg. | |
| 2021-01-02 | Novemberben az ápolók bérét ismét megemelték | Dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosa úgy fogalmazott, intézményüknél az ápolói béremelés 603 szakdolgozót érintett, akiknek a mostani járványügyi helyzetben kiemelten fontos a munkája. | |
| 2020-12-22 | Karácsony előtt érkeztek a bérek | Már harmadik hónapja, hogy késve – a Munka törvénykönyvét és a még hatályos társaságcsoporti kollektív szerződést (KSZ) is megszegve –, két részletben kapták meg az ISD Dunaferr társaságcsoport munkavállalói járandóságukat. | |
| 2020-12-18 | Dunaferr: teljes bér az ünnep előtt? Vasmű: közgyűlés helyett egy újabb levél "érkezett" | A Dunaújvárosi Hírlap információi szerint karácsony előtt kifizethetik a béreket a Vasműben. | |
| 2020-12-17 | Vasfüggöny | Teljes a káosz és a bizonytalanság a Dunaferrnél. | |
| 2020-12-04 | Ismét két részletben fizeti a bért a Dunaferr. A novemberi vbéreket két részben fizeti a Dunaferr | A novemberi béreket is csak két részletben fizeti a Dunaferr. Éles hangon reagált erre a levelélre a Dunaferr Vasas Szakszervezet. | |
| 2020-11-27 | ISD Dunaferr: levélváltás. Fontos pontokra semmitmondó válasz. "... hogy a Vasműért megkűzdjünk" | A cikkek az ISD Dunaferr Zrt-ben kialakult helyzetről a kormányfőnek írt levélre
adott válaszról és annak visszhangjáról szólnak | |
| 2020-11-26 | Kifizette a Dunaferr az októberi bér második felét | Az októberi bér kifizetése, mint ahogy a szeptemberi járandóság is két részletben érkezett a munkavállalók számlájára. Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb, általános vezérigazgató-helyettese – mint ismeretes – munkavállalóknak írt levelelében jelezte, ezúttal a novemberben esedékes bér második részét legkésőbb november 27-ig kapják meg a munkavállalók. | |
| 2020-11-20 | Jogi útra terel a szakszervezet | Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a dunaújvárosi Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. | |
| 2020-11-10 | Aggódva figyelik az eseményeket. Nyílt levelet fogalmaztak meg a Dunaferr jelenlegi vezetésének | Nyílt levélben fordult Evgeny Tankhilevich legfőbb, általános vezérigazgató-helyetteshez a Dunaferr három korábbi vezetője a Dunaferrt érintő jelenlegi kiábrándító és feszültségkeltő helyzettel kapcsolatban. | |
| 2020-11-04 | Vasmű: két részletben újra a bérek. Az októberi béreket is két részletben fizeti majd a vasmű | Evgeny Tankhilevich az ISD Dunaferr Zrt. vezető tisztségviselőjeként, ezúttal is legfőbb-, általános vezérigazgató- helyettesként és nem cégvezetőként tájékoztatta a Dunaferr munkavállalóit, hogy a 2020. októberi béreket is – a szeptemberihez hasonlóan – csak két részletben tudják kifizetni. Eközben a társadalombiztosítási ellátásokat teljes mértékben, időben teljesíteni kívánja. | |
| 2020-10-22 | "Tisztább viszonyokat teremtettek..." | Interjú dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a hálapénzt megszüntető törvényről | |
| 2020-10-09 | Még sincs nehéz helyzetben az acélipar? | Október 8-án kelt újabb munkavállalóknak címzett levelében Evgeny Tanklhilevich már az acélpiac fellendüléséről ír, amelyet megfelelő tőkejuttatás esetén ki tudnának használni. | |
| 2020-10-07 | Csúsznak a bérek. Nem tud idejében bért fizetni a vasmű | Nem tudják időben a teljes munkabért kifizetni az ISD Dunaferr Zrt. és tagvállalatai sem, áll a munkavállalóknak eljuttatott munkáltatói levélben. Élesen reagált a történtekre Molnár László, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, és Cserna Gábor, a Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének elnöke is. | |
| 2020-10-07 | A Fidesz dunaújvárosi szervezete közleményt adott ki | A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Dunaújvárosi Szervezetének közleménye Tankhilevich Evgeny, az ISD DUNAFERR Zrt. legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes vasműs munkavállalóknak címzett levelére. | |
| 2020-09-18 | Alapjövedelem bevezetését sürgeti a PM | Súlyos számokat említett Szabó Zsolt, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja a Dunaújvárosban tartott sajtótájékoztatón: mint mondta, a koronavírus okozta gazdasági visszaesés rávilágított arra, hogy a háztartásoknak nincs elegendő tartalék arra az esetre, ha akár csak néhány hónapra is keresőképtelenné válik a családfenntartó, ezért alapjövedelem bevezetését szorgalmazza a párt. A Párbeszéd Magyarországért vasárnapi kongresszusáról, az ott hozott döntésekről tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban a mozi előtt Szabó Zsolt, a párt elnökségi tagja. Mint mondta: több fontos kérdésről is szó esett az eseményen. | |
| 2020-07-10 | Sajtópert nyertekt a Magyar Nemzet ellen | Több ponton valótlanságokat állított a Magyar Nemzet Dunaújváros önkormányzatáról egy 2020. januári cikkében. Mint azt Medgyesi Miklós, a dunaújvárosi önkormányzat sajtószóvivője elmondta: a bíróság négy pontban kötelezte helyreigazításra a Magyar Nemzetet. | |
| 2020-05-27 | Béremelést hajt végre a Hankook? | A Hankook Tire a bizonytalan gazdasági környezet ellenére is béremelést hajt végre, amely az idén is visszamenőlegesen, január 1-től lép életbe. | |
| 2020-04-27 | Tavaly 2950 fiatal kötött házasságot a megyében | Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék – 2019. I–IV. negyedév című online kiadványa. Fejér megyére vonatkozó adatok | |
| 2020-04-27 | Bércsökkentés az akadémián | A koronavírus-járvány miatt a szponzorok egy része felfüggesztette támogatását, ezért jelentős bércsökkentések mellett négy munkavállalójával bontott szerződést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. | |
| 2020-02-21 | Egészségügy: áttörés a hálapénz-fronton? | Nyulasi Zsolt hálapénzzel kapcsolatos interjújának befejező része dr. Mészáros Lajossal, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával | |
| 2020-02-14 | Hálapénz-front (2.) | Nyulasi Zsolt interjújának második része, amit dr. Mészáros Lajossal, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház igazgatójával folytatott a hálapénzről | |
| 2020-02-07 | Hálapénz-front | Interjú dr. Mészáros Lajos a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a kórházi fizetésekről és a hálapénzről | |
| 2020-01-22 | Könyvtár: fekete ruhában a kultúra napján | "A kultúra értékei romokban, béreink alatta..." – a József Attila Könyvtár kollektívája is csatlakozott a magyar kultúra napjára időzített országos szakszervezeti akcióhoz. | |
| 2020-01-22 | Országos kultúra napi körkép - képgaléria | "A kultúra értékei romokban, béreink alatta..." – a József Attila Könyvtár kollektívája is csatlakozott a magyar kultúra napjára időzített országos szakszervezeti akcióhoz. | |
| 2019-10-31 | Jobbért többet. Kiemelkedő kereseti lehetőség a DUE-n végzetteknek! | A 2017-es diplomás pályakövetési rendszer kimutatásai szerint átlagosan bruttó 450 ezer forint munkabért kapnak a Dunaújvárosi Egyetem műszaki szakjain végzett hallgatók, míg az átlag fizetés a munkaerőpiac ezen részén 300-350 ezer forint között van. | |
| 2019-03-28 | Megszületett a megállapodás | Tartósan sztrájkoltak a Hankook Tire Magyarország munkavállalói. A dolgozók a munkabeszüntetéssel számukra megfelelő mértékű béremelést kívántak elérni. | |
| 2019-03-23 | Hankook: béremelés | Megegyezett a béremelésről a Hankook Tire vezetésével a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége március 21-én, csütörtökön este, így véget ért a határozatlan idejű munkabeszüntetés. | |
| 2019-03-07 | Januárig visszamenőleg | A Hankook Tire Magyarország Kft. bejelentette, hogy 2019-ben átlagosan 13,6%-os alapbéremelést hajt végre. A béremelés visszamenőleges hatályú, 2019. január 1-jétől lép életbe. | |
| 2019-03-05 | A Hankook dolgozóiért aggódnak | Szabó Zsolt, a PM önkormányzati képviselője sajtótájékoztatóján a „túlóratörvény” következményeire helyezte a hangsúlyt, miközben a Hankook és a VDSZ dunaújvárosi szervezete között az ez évi bérmegállapodás megkötése a tét. | |
| 2019-03-01 | Nem született még bérmegállapodás | Lapzártánkig továbbra sem ült le tárgyalni a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetével az újvárosi Hankook vezetése. | |
| 2019-03-00 | Sztárfizetéssel az egyetemről | Beszélgetés dr. Rajcsányi-Molnár Mónikával, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási és rektorhelyettesével az egyetem képzéseiről, a felvételiről és a végzett hallgatók bérezéséről. | |
| 2019-02-15 | Kétszámjegyű béremeléséről | Kétszámjegyű béremelés lesz az ISD Dunaferr társaságcsoportnál. A munkáltató és a reprezentatív szakszervezetek, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet szerdán aláírták a bérfejlesztésről szóló megállapodást. Ennek megfelelően a dolgozók bére idén átlagosan 13 százalékkal emelkedik. | |
| 2019-02-00 | A DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 73. sz. módosítása | A Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek képviselői megállapodtak a 2019. évi bér- és béren felüli juttatásokról. | |
| 2019-02-00 | MEGÁLLAPODÁS a DTKSz 4.11 pontja szerinti szociális és egyéb juttatásokról | A Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek képviselői megállapodtak a 2019. évi a szociális és egyéb juttatások mértékéről. | |
| 2019-01-31 | Jól keresnek, akik a DUE-n diplomáztak | Az eduline.hu weboldal nemrégiben diplomás pályakövetési eredményeket tett közzé, mely szerint a 2017-ben a Dunaújvárosi Egyetemen végzett, műszaki területen dolgozók keresete negyedével meghaladja az átlagot. | |
| 2019-01-18 | Kifizették a hankookosok elmaradt bónuszát | Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos közbenjárásával. | |
| 2018-03-02 | Alanyi jogon. Vasműs bérmegállapodás | Újra a a kétlépéses béremelésről. | |
| 2018-03-00 | Ez történt... | Rövid ismertető a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018. február 26-án és 2018. március 12-én tartott választmányi üléséről. | |
| 2018-02-22 | Megállapodtak az emelés mértékéről | Megegyeztek a felek az ISD Dunaferr Zrt. dolgozóinak béremeléséről szóló tárgyalások során.Két részletben, visszamenőleg 20 illetve 30 ezer forint a fizikai dolgozóknak, 20-20 ezer a szellemi dolgozóknak. | |
| 2018-02-19 | Megállapodtak a vasműs bérekről. Megállapodott a vasmű a szakszervezetekkel | Első lépésben harmincezer, a másodikban további húszezer forinttal nő az ISD Dunaferr Zrt. fizikai munkavállalóinak alapbére a 2018-as esztendőben. Az erről szóló megállapodást február 15-én, csütörtökön írta alá vasmű és a szakszervezet vezetése. A térség országgyűlési képviselője dr. Galambos Dénes üdvözölte az eredményes megállapodást és lapunknak elmondta, hogy február 20-án, kedden a külügyben folytatódnak a Dunaferrel kapcsolatos tárgyalások, amelyen ő is jelen lesz. | |
| 2018-02-16 | Vélemény | Sajtótájékoztatót tartott Mezei Zsolt, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, valamint a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje múlt csütörtökön. | |
| 2018-02-00 | Jelentős béremelést kapnak a DUNAFERR munkavállalói 2018-ban | 2018. február 15-én a vállalatvezetés és a szakszervezetek képviselői között megszületett a megállapodás a 2018. évi bérfejlesztésről, valamint a szociális és egyéb juttatásokról. A Kollektív Szerződés módosításának teljes szövege. | |
| 2018-02-00 | Sikert ért a töretlen egység | Oláh István, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke értékeli a 2018-as bér- és szociális megállapodás eredményeit. | |
| 2018-02-00 | Érdekképviselet felsőfokon. Ötvenezer forint alapbéremelést kapnak a fizikai dolgozók | Heteken át tartó tárgyalássorozat végén 2018. február 15-én megérdemelten rázhattak kezet egymással és a Dunaferr társaságcsoport képviselőivel a szakszervezetek - Dunaferr Ifjúsági Szervezet, Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség - delegáltjai: példaértékű megállapodás született a vállalat dolgozóinak 2018. évi bérfejlesztéséről és béren kívüli juttatásairól. | |
| 2018-01-00 | Bértárgyalás lépésről-lépésre | Ismertető az ISD Dunaferr társaságcsoportnál működő érdekvédelmi szervezetek - Dunaferr Ifjúsági Szervezet, Dunaferr Vasas Szakszervezet - és a munkáltató 2018. januári bértárgyalásairól. | |
| 2017-11-30 | Újra sztrájkbizottság alakult | Hólik István, a Mozdonyvezetők Szakszervezete Dunaferr tagozatának ügyvivője sajtóközleményt juttatott el a Dunaújvárosi Hírlaphoz. | |
| 2017-11-24 | Akadálymentes rendelő. Segítik a Gagarin téri árkád felújítását | A legutolsó közgyűlésen a jövő évre is megszavazták az önkormányzat fenntartásában lévő intézmények havi ötezer forintos béren kívüli juttatását (672 dolgozó), a 14. számú fogorvosi körzet rendelőjébe egy akadálymentesítést biztosító mobil eszközt vásárol az önkormányzat, a Gagarin téri árkád felújítására 500 ezer forintot biztosítanak | |
| 2017-09-08 | Bérunió. Pintér Tamás nem kér bocsánatot | A Jobbik Magyarországért Mozgalom béruniós kampányáról tartott Pintér Tamás sajtótájékoztatót. | |
| 2017-09-02 | Bérunió és bocsánat | Pintér Tamás a Jobbik országgyűlési képviselőjeként, majd percekkel később párt helyi elnökeként is sajtótájékoztatót tartott szeptember 1-én, pénteken. | |
| 2017-07-21 | Aláírásgyűjtésbe kezdenek a bérunióért. Jobbik Magyarországért Mozgalom | Sajtótájékoztatót tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom a bérunióról. | |
| 2017-07-07 | Átszervezik a polgármesteri hivatalt, emelik a köztisztviselők fizetését | Átalakítják a polgármesteri hivatal szervezeti felépítését, és 8,67 százalékos bérfejlesztést biztosítanak a hivatal köztisztviselőinek. | |
| 2017-04-28 | Programismertető. Jobbik Magyarországért Mozgalom | A Jobbik országjáró kampánykörutat tart az "Egyenlő munkáért, egyenlő bért! témájú programjáról. Ennek részeként lakossági fórumot tartottak városunkban a párt helyi képviselői. | |
| 2017-04-22 | Kettős feszültség | A Jobbik Magyarországért Mozgalom két országgyűlési képviselője, Gyöngyösi Márton és Pintér Tamás Egyenlő munkáért - egyenlő bért mottóval lakossági fórumra várta az érdeklődőket pénteken este a városháza rendezvénytermébe. | |
| 2017-04-21 | Az egyenlő bérekért | "Egyenlő munkáért egyenlő bért" címmel tartott sajtótájékoztatót április 20-án, csütörtökön délután Pintér Tamás (kép), a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője. | |
| 2017-04-21 | Egyenlő munkáért, egyenlő bért (kishír) | Sajtótájékoztatót tartott Pintér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-04-05 | Jobb belátásra tért a Vasas | Jobb belátásra tért a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség a munkabéke megőrzése érdekében. Lemondták a demonstrációt és a sztrájkot is. | |
| 2017-03-24 | A nem dicsőséges 33 nap | A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Választmánya március 21-i ülésén értékelte a 2017. évi bértárgyalás során eddig történt eseményeket. | |
| 2017-02-23 | Acélgyári dolgozók tüntettek. Béremelést követel a szakszervezet | A középtávú bérmegállapodás szerinti 1,7 százalékos alapbéremelésnél magasabb bérnövekedést követelt a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség szerdai dunaújvárosi demonstrációján megjelent mintegy 150 dolgozó. | |
| 2017-02-17 | Béremelésért tüntettek. A Dunaferr eddig is tartotta megát a hároméves megállapodáshoz | Mintegy 150 vasműs dolgozó, szakszervezeti képviselő demonstrált szerda délután az ISD Dunaferr igazgatósága előtt további alapbéremelésért. | |
| 2017-02-16 | Demonstráltak a vasasok | Ahogy korábban megírtuk, megrekedtek a munkáltató és a szakszervezetek közötti bértárgyalások, mivel a határozott idejű bérmegállapodásban rögzített 1,7 százalékos alapbéremelést a Kollektív Szerződés kötésére jogosult szakszervezetek nem fogadták el. Február 15-én a délutáni műszakváltás idejére hirdette meg a szakszervezet a tiltakozó akciót. | |
| 2017-02-16 | A DK is kiállt a demonstráció mellett (képaláírás) | Február 15-én a vasasszakszervezeti demonstráció után a Demokratikus Koalíció (DK) helyi szervezete is kiállt a munkavállalók méltányos béremeléséért. A helyi DK-s szervezet elnöke, Mezei Zsolt, miután szakszervezeti vezetőként felszólalt a vasasok rendezvényén, letéve a piros-kék vasas mellényt, politikai szereplőként is szinte ugyanazokra a dunaferres munkavállalókat érintő fontos kérdésekre hívta fel a figyelmet. (teljes szöveg) | |
| 2017-02-15 | Egymásnak feszültek | Megrekedtek a munkáltató és a szakszervezet közötti bértárgyalások a Dunaferrnél. A munkáltató tárgyalni, a szakszervezet demonstrálni akar. | |
| 2016-12-15 | Közgyűlés | 2016. december 15. | |
| 2016-10-21 | Négynapos munkahét | Sajtótájékoztatót tartott a Párbeszéd Magyarországért helyi szervezete, melyen részt vett a párt országgyűlési képviselője, Karácsony Gergely is. | |
| 2016-08-29 | A kórház helyzetéről. Finanszírozás, béremelés | Az utóbbi hetekben ismét az országos hírek között szerepelt a kórházak adósságállományának növekedése. A Szent Pantaleon Kórház helyzetéről, a finanszírozásról, valamint a közelgő béremelésről is kérdeztük dr. Mészáros Lajos (kép) főigazgatót. | |
| 2016-04-21 | Sztrájkösszesítő: sokan csatlakoztak. Sztrájk, több helyszínen | Pedagógussztrájk április 20-án. Az országos felhíváshoz több dunaújvárosi intézmény is csatlakozott. | |
| 2016-04-16 | Kockásban és feketében. Már szerdára készülnek | Az Arany János Általános Iskolában 24 pedagógus szüntette be a tanítást április 15-én és a Széchenyi István Gimnázium is fekete ruhát öltöttek a sztrájkoló pedagógusok. | |
| 2016-02-19 | Aláírták a vasműben a bérmegállapodást | A dolgozók alapbérét január 1-ig visszamenőleg 3 százalékkal, a béren kívüli juttatásokat pedig 4,5 százalékkal emelték. | |
| 2016-02-08 | Nőnek a bérek | Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő a béremelésekről is beszélt azon a sajtótájékoztatón február4-én, amelyen a magyar reformokról volt szó. | |
| 2016-02-05 | Tiltakozó tanárok | A miskolci pedagógus demonstrációval azonos napra, február 3-ra hívott össze köznevelési fórumot a KLIK dunaújvárosi tankerülete. Horváth Éva tanár, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének dunaújvárosi ügyvivőjének beszámolója. | |
| 2016-01-22 | Bértárgyalást szeretnének (kis hír) | A József Attila Könyvtár is csatlakozott a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete által a Magyar Kultúra Napja alkalmából meghirdetett akciójához. Szerdán 17 órakor a könyvtár előtt gyertyát gyújtottak a jelenlévők. A szervezők elmondták, az akció célja az volt, hogy a munkáltatóval (vagyis a kormánnyal) kezdődjenek tárgyalások a dolgozók béréről. (teljes szöveg) | |
| 2016-01-13 | Ez már egy más időszámítás | Főiskola helyett alkalmazott tudományok egyeteme Dunaújvárosban január elseje óta. A tervekről és reményekről január 12-én beszéltek első ízben az intézmény vezetői. A 2016-os céljairól, terveiről. | |
| 2015-11-20 | Szociális munkáért | Beszámoló a november 19-i közgyűlésről. Elégtelen a közvilágítás, nem kapott szolgáltatási engedélyt a DVCSH az energiahivataltól, a pedagógusok nem kapták meg a helyettesítési óradíjakat, pótlékokat, a KLIK felmentette a Rosti Pál Gimnázium igazgatóját, a vezetéssel Rajnai Istvánt bízták meg. Szociális munkáért-díjat kapott Ilonkay Katalin Gabriella. | |
| 2015-10-17 | Tiszta vizet - a strandra | Október 15-i közgyűlésről. Főbb témák: a magaspartból kinyert víz, szabadstrand vízminősége, vízpótlása; fenntartói és munkáltatói döntésen alapuló illetményrészek kivezetése; önkormányzati intézmények dolgozóinak jövő évi béren kívüli juttatásáról; felkészülés az olimpiára Gurisatti Gyula támogatása; kárpátaljai magyar falvak támogatása. | |
| 2015-08-31 | Béremelés, korlátozás, életpálya | Beszélgetés Orgovány Zoltánnal, a Független Rendőr Szakszervezet Dél-dunántúli és Fejér megyei elnökével. | |
| 2015-06-22 | Szepesi Attila főállású | Szepesi Attila gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármester július elsejétől főállású alpolgármesterként látja el feladatait. | |
| 2015-05-29 | Tüntetés előtt | Ágazati bérrendezésért, erkölcsi és anyagi megbecsülést demonstrálnak a szociális szférában dolgozók május 29-én Budapesten. Információk szerint Dunaújvárosból két busz is indul. | |
| 2015-05-02 | Ápolók feketében - tarthatatlan helyzet | Április 30-i sajtótájékoztatóján a Jobbik helyi szervezete szolidaritást vállalt az egészségügyiben dolgozókkal. | |
| 2015-05-00 | Időszaki tájékoztatót kapott a vezetőség | A Dunaferr Ifjúsági Szervezet kihelyezett nagy vezetőségi ülést tartott Balatonszemesen. Szó esett az elvégzett feladatokról, és megtárgyalták a felmerülő kérdéseket. | |
| 2015-04-25 | Alapjövedelem: fontos fordulat! | Az emberhez méltó élet alapját jelentené az alapjövedelem bevezetése a PM politikusai szerint. Beszámoló a Párbeszéd Magyarországért sajtótájékoztatójáról. | |
| 2015-04-24 | 10/2015 (IV.24.) önkormányzati rendelet | 10/2015 (IV. 24.) önkormányzati rendelet a 2014. évi költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 3/2014. (ll. 21.) önkormányzati rendelet végrehajtásáról.
| |
| 2015-03-06 | Bérek és a II-es kohó felújítása | A bérmegállapodásról. | |
| 2015-03-06 | Néhány tétel a mérlegből | További adatok Dunaújváros költségvetéséről. Gyermekétkeztetésre jóval több idén. | |
| 2015-03-05 | Vasmű: megállapodtak! | Befejeződtek a tárgyalások és aláírták a szerződést az ISD Dunaferr Zrt. vezetői és a szakszervezetek képviselői. Kölcsönös engedmények és áldozatok, három évre szóló megállapodás, kohófelújítás, béremelés. | |
| 2015-03-04 | Vita bérekről és fejlesztésről | Folytatódnak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben, a megegyezéshez közeli állapotban van az egyezség szövege. Oláh István (Dunaferr Ifjúsági Szervezet), Mucsi Zoltán (Dunaferr Vasas Szakszervezet), dr. Mezőközy András (ISD Dunaferr Zrt. HR-igazgató, szóvivő) nyilatkozatai. | |
| 2015-03-03 | Megállapodás előtt állnak a vasműben | Közel az egyezség a vasműben a béremelésekről. | |
| 2015-03-00 | Elfogadták a Zrt-s szociális megállapodást | 2015. március 17-én létrejött az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóit érintő, 2015. évre szóló, szociális juttatásokat szabályozó megállapodás. | |
| 2015-03-00 | Tisztelt Munkavállalók! | A bér- és béren kívüli juttatások mértékéről. Összefoglaló az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője és a Dunaferr Társaságcsoport kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezeteinek képviselői között létrejött, s 2015 március 4-én aláírt, 2015-2017. közötti időtartamra szóló, középtávú megállapodásról. | |
| 2015-02-27 | Vasmű: hatodik menet | Nagyon intenzív bértárgyalások zajlanak a vasműben a munkáltató és az érdekvédők képviselői között. Bíznak a megállapodásban. Beszámoló a bértárgyalásokról. | |
| 2015-02-26 | Életpálya-modell, fizetésemeléssel | Állománygyűlést tartott február 24-én a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, amelyen szó esett a 2015-ös év feladatairól, terveiről. | |
| 2015-02-20 | 2015/02 (II.20.) önkormányzati rendelet | 2015/02 (II.20.) önkormányzati rendelet Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól.
| |
| 2015-02-10 | Vasmű: tárgyalás, kifizetés | Megkezdődtek az idei bér- és szociális tárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-nél. | |
| 2015-02-06 | Ezer új munkahely a Hankooknál | Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatója. Ingyenes a Pentele-híd, a Szent Pantaleon Kórház gazdaságosabb működésére törekvés, a Dunaferrnél maradjon a kétkohós üzemmód, megkezdődtek a bértárgyalások, a Hankook 3300 főre emelte dolgozóinak számát. | |
| 2015-02-05 | Útdíj, kórház, vasmű | Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón beszélt az útdíjról, az ISD Dunaferr Zrt.-t, a Szent Pantaleon Kórházat érintő kérdésekről. | |
| 2015-02-00 | Előremutató megállapodás született | Beszámoló a 2015-ben, vasműben folytatott bértárgyalásokról és ismertető a végleges megállapodásról. | |
| 2015-02-00 | 2014 a modernizáció év volt | Beszélgetés Oláh Istvánnal, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökével a 2014-es évről és a 2015-ös tervekről. | |
| 2015-02-00 | Ez történt... | Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015. január és februárban lezajlott választmányi és elnökségi üléseiről és küldöttgyűléséről. | |
| 2015-01-23 | Marad a szabadságos | Kizárólag a karácsonyi bér alapbéresítése történt meg, a szabadságos bér nem lett beépítve az alapbérbe az ISD Dunaferr Zrt.-nél. | |
| 2015-01-22 | Mostantól havonta kapják meg | Megkezdődött az ISD Dunaferr Zrt.-ben a karácsonyi bérek, azaz az évi kétszeri juttatások alapbéresítése. | |
| 2015-01-00 | Tájékoztató a karácsonyi bér alapbérbe történő beépítéséről | Az ISD Dunaferr Zrt. HR Igazgatóságának tájékoztatója a karácsonyi bér alapbérbe történő beépítéséről. | |
| 2014-12-19 | Évértékelő munkásgyűlés | Az ISD Dunaferr Zrt. reprezentatív szakszervezetei munkásgyűlést szerveztek december 15-ére. Beszámoló. | |
| 2014-12-16 | Munkások gyűlése | Munkásgyűlést rendeztek december 15-én, hétfőn a vasmű kultúrtermében. A gyűlést a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet szervezte. | |
| 2014-12-00 | Egyeztettek a karácsonyi bér beépítéséről | Két fordulóban zajlott le a munkáltató és az érdekvédelmi szervezetek egyeztetése a 2013. évi bérmegállapodásban lefektetett, karácsonyi bér alapbéresítésére vonatkozó megegyezés realizálásáról. | |
| 2014-12-00 | Ez történt... | Beszámoló az Ifi decemberi elnökségi és választmányi üléséről. | |
| 2014-11-22 | Tüntetnek a pedagógusok | Beszélgetés Kósa Mihállyal, a Pedagógusok Szakszervezetének dunaújvárosi ügyvivőjével. | |
| 2014-07-08 | Városvezetők, jövedelmek | Városvezetők jövedelméről közölt cikket július7-én az Index internetes lap, amely szerint Cserna Gábor Dunaújváros polgármesterének a legmagasabb az illetménye a 23 megyei jogú város közül. Cserna Gábor nyilatkozata. | |
| 2014-07-07 | Így tornásszák fel a polgármesteri fizetést | A polgármesterek illetményéről. "Dunaújváros vezetőjének, Cserna Gábornak a 708 ezer forintos illetménye a legmagasabb a 23 megyei jogú város közül." | |
| 2014-06-13 | Polgármester: ki vállalja? | Jelentősen csökkennek a polgármesteri fizetések, ha ősztől életbe lép az új törvény. Schrick István, Rácalmás polgármesterének véleménye. | |
| 2014-05-22 | EU-s szint fizetéseket | Beszámoló a Demokratikus Koalíció május 21-én megrendezett sajtótájékoztatójáról. Kép: Mezei Szolt, Czuczor Zsolt a helyi DK vezetői. | |
| 2014-05-16 | Európai munkabéreket | A Jobbik Magyarországért Mozgalom a devizahitelesek érdekeit is képviselné az Európa Parlamentben. Európa Parlament választási kampány. | |
| 2014-04-26 | Közkedvelt - veszteséges | Az április 24-i közgyűlés beszámolója: A DVCSH nem tudja fizetni az uszoda adósságát, az önkormányzat közbeszerzési eljárást rendel el, ha kezdeményezik az üzemeltetési szerződés felbontását. Veszélyes járdák, lesz közvilágítás a zöld rendelő mögött. Lépcsősor felújítását kezdeményezték a Kallós Dezső utcából a kiserdőbe (kép). Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése. Egészségmegőrzési Központ illetménykiegészítése. A Dunaújvárosi Vegyeskar támogatásáról. | |
| 2014-04-24 | Több mint egymilliárd | Több mint egymilliárd forint támogatást - közlekedésre, étkeztetésre, üzemeltetésre - kapott az önkormányzat a Belügyminisztériumtól. | |
| 2014-02-24 | Elismerés illeti őket | A napokban tartott évértékelőt dr. Varga Péter ezredes, megyei rendőrfőkapitány. Az érem másik oldalát akarja megvilágítani Orgovány Zoltán, a Független Rendőr Szakszervezet dél-dunántúli elnöke. | |
| 2014-02-14 | Rendeződik a vasmű további sorsa | Nyár végére elkészül a kohó felújítása. Bíztató eredmények több területen is. | |
| 2014-02-08 | Bérről, kohóról - jó hírek! | Aláírta az idei bérmegállapodást az ISD Dunaferr Zrt. a szakszervezetekkel.A cégvezetés 2015. december 31-ig nem mondja fel a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződését. | |
| 2014-02-06 | Béremelésről tárgyalnak | Tovább folytatódtak az idei vasműs bérmegállapodás körüli tárgyalások szerdán, február 5-én is. Mucsi Zoltán nyilatkozata. | |
| 2014-02-00 | Bérmegállapodás a Dunaferrnél-2014. február 7. | "A többfordulós tárgyalási folyamat eredményeképpen a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződésének hatálya alá tartozó társaságoknál átlagosan 2 százalékos alapbérfejlesztést hajtanak végre 2014. július elsejei hatállyal." | |
| 2014-01-30 | Bérekről beszélve | Január 31-én folytatódnak a bártárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével. | |
| 2014-01-28 | Hírek a vasműből | Folytatják a bértárgyalásokat és a tavaly novemberben megkezdett létcsökkentést az ISD Dunaferr Zrt.-nél. | |
| 2014-01-24 | Megvolt az első forduló | Elkezdődtek a bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt-ben. Feltételek, lehetséges kompromisszumok. | |
| 2014-01-22 | Vasasok dolgairól | "Dunaújváros nem juthat Diósgyőr, Ózd sorsára: ez már az ország ügye!" A vasműben járt a Vasas Szakszervezet országos elnöke, Balogh Béla. | |
| 2013-12-12 | Bérekre, segélyre, számlákra | Januártól mostanáig több pozitív hírről is sajtótájékoztatón számolt be Cserna Gábor polgármester. Támogatás | |
| 2013-12-06 | Se szabadságos, se karácsonyi bér? | A béremelés elhalasztását és a szabadságos, valamint karácsonyi bér kiadásának halasztását kéri az ISD Dunaferr Zrt. vezetősége. | |
| 2013-10-04 | Zökkenőmentes kezdet | A tanévkezdésről és a pedagógusok béremeléséről nyilatkozott a tankerület vezetője, Illovszky Edina. | |
| 2013-09-21 | Esélyek, remények | A jövő héten a már jelzett magasabb szinten folytatódnak a vasmű jövőjét érintő tárgyalások. Beszámoló a munkásgyűlésről. | |
| 2013-09-20 | Erőteljes kezdéssel | Beszámoló a közgyűlésről. Főbb témák: DVCSH távfűtés, országos mintaprogram indul Dunaújvárosban a digitális foglalkoztatásra, ISD Dunaferr Zrt. | |
| 2013-08-23 | Megedzik a kohászt | "Hivatalosan is bejelentették, hogy a Dunai Vasmű - a Dunaferr Zrt., ha így jobban tetszik - minden ötödik foglalkoztatottjától megválik." Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével. | |
| 2013-08-22 | Vasderes | "A Dunaferr vállalatcsoport ukrán-orosz vezetése múlt csütörtökön jelentette be a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el." | |
| 2013-06-01 | Humán informatikai rendszerek fejlesztése és bevezetése az ISD Dunaferr Zrt.-nél | Előzmények, bérfejlesztés elektronikus támogatása, Személyügyi Támogatási és Információs Rendszer, Elektronikus műszaknapló | |
| 2013-03-07 | Komoly béremelés lesz! | Lezárultak a bértárgyalások a Hankook Tire Magyarország Kft-nél. A fizikai állományú dolgozói 5,5 százalékos egységes alapbéremelésben részesülnek, míg a szellemi dolgozók átlagosan 5 százalék emelést kapnak. | |
| 2013-03-01 | Bér-és szociális megállapodás 2013 | Az ISD Dunaferr és a Kollektív Szerződés kötésére jogosult szakszervezetek képviselői között 2013. február 26-án megszületett az idei évre érvényes bér-és szociális megállapodás. | |
| 2013-03-01 | A kormány mindenképpen megmenti a Dunaferrt | "Dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott, országgyűlési képviselő jelentette be, hogy az Orbán- kormány határozott lépéseket tesz azért, hogy a Dunaferr helyzete megnyugtató módon rendeződjön." | |
| 2013-02-28 | Ritka pillanat a keddi | Az ISD Dunaferr Zrt.-ben lezajlott sztrájk utáni állapotot értékelte dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott és Evgeny Tankhilevich, a cég vezetője. | |
| 2013-02-28 | Siker volt, de... | Szakszervezeti vezetők az ISD Dunaferr Zrt.-ben lezajlott sztrájk eredményéről: Pataky Péter, Gaskó István, Mucsi Zoltán, Csapó Tamás. | |
| 2013-02-28 | Sztrájk a vasműben | A bérkövetelések nyomatékosítására február 20-án több száz dolgozó kezdett sztrájkolni a vasműben. | |
| 2013-02-27 | Jó hír: megállapodtak! | Aláírták a bérmegállapodást az ISD Dunaferr Zrt-ben a szakszervezetek és a cégvezetés. A sztrájkot kedden 18 óra 45 perckor befejezték. | |
| 2013-02-27 | Hankook: bértárgyalások | Folytatódnak a bértárgyalások a Hankook gyárában. | |
| 2013-02-26 | Tüntetést terveznek | "Folytatódik a sztrájk a vasműben. Hétfőn elmaradt a sínblokád, viszont a szakszervezetek tárgyaltak a vezetéssel. Szerdára tüntetést terveznek az orosz nagykövetséghez." | |
| 2013-02-25 | Sztrájk igen, blokád nem | Tovább folytatódik a sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Beszámoló. | |
| 2013-02-23 | Sínleállás mégsem lesz! | Sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben, a február 24-re tervezett része, a vasműbe irányuló iparvágány lezárása, más néven: a sínblokád elmarad!
| |
| 2013-02-22 | Munka, beszüntetve | Tovább folytatódik a sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben. | |
| 2013-02-22 | Hankook-sztrájkbizottság | "A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) csütörtökön 13 óra 41 perckor bejelentette, hogy bérviták miatt sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország Kft." helyi üzeménél. | |
| 2013-02-21 | Sztrájkolók és megegyezők | "A Dunaferr két nagy szakszervezete, a Vasas és az Ifjúsági szervezi a határozatlan időre szóló, általános munkabeszüntetést. A sztrájk oka, hogy február 15-ig nem sikerült aláírni az idei bérmegállapodást. A sztrájkba egyelőre a meleg- és a hideghengermű dolgozóit, illetve a gyár szállítóművének egy részét vonták be a szakszervezetek." | |
| 2013-02-20 | Ma egykor kezdődik | Mindkét érdekvédelmi csoportosulás elutasította az ISD Dunaferr Zrt. ajánlatát, és bejelentették, hogy február 20-án 13 órától határozatlan idejű, általános sztrájkba kezdenek a társaságcsoport területén. | |
| 2013-02-19 | Bérharc, sztrájkharc | Az ISD Dunaferr Zrt.-ben. | |
| 2013-02-19 | Dunaferr: sztrájkbizottság alakult | A Dunaferr Ifjúsági Szövetség is csatlakozott a Vasashoz, elutasították a munkáltatói javaslatot, február 20-tól határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Megalakult az ISD Dunaferr Zrt. szintű sztrájkbizottság, amelynek vezetője Borbély Zoltán, tagjai Molnár László, Sarkantyu János és Csapó Tamás. | |
| 2013-02-18 | Sztrájk lesz szerdától a dunaújvárosi vasműben | A kollektív szerződés megkötésére jogosult két szakszervezet közül a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség szövetségi tanácsa hétfői ülésén elutasította az ISD Dunaferr Zrt. múlt pénteki bérfejlesztési ajánlatát és szerdától határozatlan idejű általános sztrájkot hirdetett. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet kedden dönt a kérdésben. | |
| 2013-02-16 | Se megegyezés nincs, se sztrájk | "A tárgyalások közben az érdekvédők egybehangzóan leszögezték, hogy a megállapodás elmaradása esetén február 20-tól általános sztrájkot szerveznek, készek megakadályozni az ukrán acél bevitelét a vasműbe, és újabb tiltakozó demonstrációt szerveznek a budapesti orosz nagykövetség elé." | |
| 2013-02-14 | Középtávú bérjavaslat | Középtávú bérfejlesztési javaslatot tárt az ISD Dunaferr a szakszervezetek elé a február 13-i tárgyaláson. | |
| 2013-02-11 | Nem értik, illetve örülnek | Még tartanak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. és az érdekvédelmi szervezetek között. | |
| 2013-02-07 | "Alkalmatlan a javaslat" | Tárgyalásra alkalmatlannak tartja és teljes mértékben elutasítja a munkáltató bérjavaslatát a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség. Ha február 15-ig nem sikerül megegyezni, akkor február 20-tól sztrájkba lépnek a munkavállalók. | |
| 2013-02-05 | Kifizették a kéthavi pluszbért | "Az ISD Dunaferr Zrt. 2012-ben a Kollektív Szerződés hatálya alá tartozó társaságok valamennyi munkavállalójának teljes összegben kifizette a 13. és a 14. havi bért is." | |
| 2013-02-02 | Nyilatkoztak a képviselők | Az országgyűlési képviselők 2012-es évi vagyonnyilatkozata az Országgyűlés honlapján is megjelenik. Cserna Gábor polgármester és dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott vagyonnyilatkozatáról. | |
| 2013-02-02 | Nullánál nagyobb emelés | Megtörtént az első levélváltás a vasmű vezetése és érdekvédői között az idei béremelésről. 2,1 százalék: ez az ISD Dunaferr Zrt. vezetésének béremelési ajánlata. | |
| 2013-01-30 | Tárgyalás lesz, de emelés...? | Az ISD Dunaferr Zrt-ben érdekképviseleti szervezetei, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség, és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség közös levélben nyújtotta be feltételeit a napokban a vasmű cégvezetőjének, Evgeny Tankhilevich-nek. (Havilappá alakult a Dunaferr magazin). | |
| 2013-01-08 | Olvad majd a vasunk? | A Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetsége nem tartja lezártnak a 2012-es évi, 2,1 százalékos emeléssel abbamaradt bértárgyalásokat. | |
| 2012-12-21 | Vasmű: patthelyzetben | A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet nem tekintik tárgyalási alapnak mindazt, ami a cég vezetőivel a december 11-i személyes megbeszélésen elhangzott. | |
| 2012-12-20 | Munkásgyűlés, helyzet... | December 19-én munkásgyűlést tartottak az ISD Dunaferr Dunai Vasműben. Evgeny Tankhilevich cégvezető-vezérigazgató tájékoztatójában elmondta, hogy januárban átépítésre leállítják a vasmű I. számú nagyolvasztóját, az elbocsátások elkerülhetetlenek, a fizetésemelés elmarad, a Dunaferr Lőrinci Hengermű dolgozóit állásidőre küldték, a telephely sorsáról egyeztetnek. | |
| 2012-12-19 | Vasműsök egymást közt | December 19-én munkásgyűlést tartanak a vasműben. | |
| 2012-12-18 | A város (is) fizeti a túlórát | Közgyűlési döntések. 2,5 millió forinttal támogatják a rendőrség megerősített munkáját decemberben, főként az ünnepnapokon, a polgárőr szervezeteknek pedig 1 millió forintot adnak. | |
| 2012-12-14 | Vasmű: feszültség | "Evgeny Tankhilevich legutóbbi, keddi tárgyalásaikon ugyanis kijelentette: a cégvezetésnek már nem fontos, hogy 2013-ban bevezethessék azt az új prémiumrendszert." Tovább folytatódik a vita a bérekről az ISD Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek képviselői között. | |
| 2012-12-13 | Súlyos megszorításokra készül a Dunaferr | "A megszorító költségvetés részeként a munkáltató nem javasol béremelést 2013-ra, a 13. és 14. bért pedig legkorábban 2014-ben fizetné. Arról is tájékoztat, hogy a 2013-as év még nehezebbnek ígérkezik, ezért az elsődleges cél jövőre a társaság egyensúlyi gazdálkodásának megteremtése. " | |
| 2012-12-10 | DÉG Radiátor: pénzecske | "Hosszú bírósági hercehurca után kap némi pénzt a néhai DÉG Radiátor Kft. harmincnégy volt dolgozója." | |
| 2012-12-08 | Kudarc Donyeckben | December 7-én megrendezték a Béke étteremben a hagyományos, Szent Borbála napi kohász szakestélyt. A szakszervezetek küldöttjei megérkeztek a tárgyalásról. A Dunaferr Lőrinci Hengerművet bezárják, a vasmű Nagyolvasztóművének I-es kohóját 2013 januárjában átépítés miatt leállítják. A létszámleépítésről és a béremelésről nincs hír. | |
| 2012-12-07 | Az a hír, hogy megjöttek | December 6-ám hazaérkezett Donyeckből az ISD Dunaferr Zrt. küldöttsége: Csapó Tamás, Kroó Iván, Mucsi Zoltán. | |
| 2012-12-07 | Eldőlt: végleg bezárják a Lőrinci Meleghengerművet | Az ukrán ISD Donbass Csoport igazgatósága végleges döntést hozott arról, hogy bezárják a Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművét. A prémiumszabályzat és azzal összefüggésben a 2,1 százalékos béremelés kérdéséről tovább tárgyalnak a szakszervezetek és a cégvezetés - közölték a társaságcsoport reprezentatív szakszervezetei pénteken. | |
| 2012-12-04 | Leginkább a jövő izgatja már a feleket | December 4-én utazik el az ISD Dunaferr Zrt. delegációja az ukrajnai Donyeckbe. A tulajdonosokkal a szakszervezetek vezetői Mucsi Zoltán, Csapó Tamás, és Kroó Iván tárgyal. | |
| 2012-12-03 | A védőszent figyelni fog? | Legutóbbi információink szerint december 4-én indul a vasműsök küldöttsége, hogy az ISD Dunaferr Zrt. fő tulajdonosaival, köztük Oleg Mkrtchannal megkezdjék tárgyalásaikat a béremelési-, prémiumrendszer- átalakítási és létszámcsökkentési problémákról. | |
| 2012-11-28 | A halogatás további halogatás most is... | November 28-ra tervezték a tárgyalást a Dunaferr béremeléséről és jövőjéről a gyár érdekvédői és a tulajdonosai között. A megbeszélést elhalasztották. | |
| 2012-11-27 | Bérek, és a jövő | A napokban készülnek találkozni a vasmű tulajdonosaival a helyi érdekvédelmi vezetők. A tervek szerint Donyeckben lesz a tárgyalás. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Szakszervezeti Szövetség elnökével. | |
| 2012-11-23 | Felfüggesztették a sztrájkot | Rövid összefoglaló a tárgyalás állásáról. | |
| 2012-11-22 | Sztrájk: most is elmarad | Határozatlan időre felfüggeszti az eredetileg a november 20-ra meghirdetett, majd huszonnégy órával elhalasztott munkabeszüntetést a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség. | |
| 2012-11-21 | Megalázó bérek | November 20-án az egészségügy megmentéséről rendezett rövid összejövetelt a kórházban a Magyar Orvosok Szövetsége. | |
| 2012-11-21 | Tárgyalási határidő: ma délelőtt tíz óra! | November 20-án még nem állapodott meg a cégvezetés és az érdekvédők két szervezete (Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség, Dunaferr Ifjúsági Szervezet) az idei vasműs béremelésről. November 21. délelőtt tíz óráig tart a határidő. | |
| 2012-11-20 | Sztrájk, halasztva | A bérmegállapodás reményében Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszerszervezet által november 20-ra hirdetett sztrájkot 24 órával elhalasztotta. | |
| 2012-11-16 | Biztató: tárgyalt tárgyak | Folytatódnak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben. | |
| 2012-11-16 | Bíztató fejlemények a Dunaferrben | Érdekegyeztető Tanács ülés keretében tárgyalóasztalhoz ültek az érdekképviseletek és a munkáltató képviselői, annak érdekében, hogy a KSZ részeként hamarosan aláírhassák a 2012. évi bér- és szociális megállapodás lezárását. Ha ez megtörténik, sor kerülhet a 72 órás sztrájkfelhívás visszavonására. | |
| 2012-11-16 | Számos juttatási formát csak az ISD Dunaferr biztosít | Munkabére mellé egymillió forintot kap az átlag vasműs. Magyarország ötven legnagyobb foglalkoztatójának Kollektív Szerződéseit összehasonlítva készült el egy elemzés, amely azt vizsgálja, hogy egyes cégeknél milyen tartalommal működnek a szerződések, melyek azok a munkavállalói juttatások, amelyeket e dokumentumban garantálnak dolgozóik számára a cégek. | |
| 2012-11-15 | Érdekek, bérek - egyezés? | Megrendezték az ISD Dunaferr Zrt. érdekegyeztető tanácsának (ÉT) idei első, hivatalos ülését november 14-én. | |
| 2012-11-10 | Sztrájk hóvégén | Hetvenkét órás sztrájkot hirdet november 20-tól a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezet. | |
| 2012-11-09 | Sztrájk? Tárgyalás? Még nem döntöttek | Szövetségi ülésen vitatták meg a vasmű Vasas szakszervezetének képviselői a bértárgyalások helyzetét november 8-án. Még nem döntöttek. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezet elnökével. | |
| 2012-11-06 | Még semmi fejlemény... | Bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Bizonytalanság a Dunaferr Lőrinci Hengerműben is, sok a megrendelés, a munkások még mindig dolgoznak. | |
| 2012-10-19 | Hogyan tovább a munkásgyűlés után | Munkásgyűlést szervezett a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség. Mucsi Zoltán szakszervezeti elnök történeti sorrendben foglalta össze az elhúzódó bértárgyalási folyamat eseményeit | |
| 2012-10-17 | Sztrájk legyen, vagy valami más? | "A hétfői munkásgyűlés után sincs változás a Dunaferr béremelése ügyében. A szakszervezet megkezdi a sztrájk előkészítését." | |
| 2012-10-16 | Elkeseredettek jöttek | Beszámoló az ISD Dunaferr Zrt.-ben megtartott munkásgyűlésről. | |
| 2012-10-15 | Az a válasz, hogy nincs válasz! | "Valószínűleg töréspontig jutottak az év elejétől zajló bér- és prémiumtárgyalások a vasműben: az október 5-i feltételeikre még nem kaptak választ az érdekvédők." Beszélgetés Mucsi Zoltánnal (kép), a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével. | |
| 2012-10-06 | Feltételeik vannak! | "A vasműsök azonnal követelik az idei béremelés második részét." Bérvita, bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben. | |
| 2012-10-04 | Hiába lesz tárgyalás? | Bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben. | |
| 2012-10-02 | Érdemes év végén tárgyalni a bérekről? | Bértárgyalások az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.-ben. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével. | |
| 2012-09-28 | Vasműs bértárgyalás: tart | Az ISD Dunaferr Zrt.-ben a szakszervezetek és a vezetőség a szabadságos bérről már megegyezett, a karácsonyiról még nem. | |
| 2012-09-25 | Folyamatos bértárgyalások | Karácsonyi bér, szabadságos bér, bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben. | |
| 2012-08-30 | Elmaradt forintok | Szeptemberben utalhatják az elmaradt vizsgadíjakat a pedagógusoknak. | |
| 2012-08-28 | El nem utalt járandóságok | Még mindig nem kapták meg az elmaradt vizsgadíjakat a pedagógusok. | |
| 2012-07-01 | A dunaújvárosi kórház jelentős kórház marad az ország közepén | "Sikerült elkerülni az elsorvadás és az ellehetetlenülés veszélyeit, veszteséggel ugyan, de lényegében megőriztük struktúránkat. dr. Mészáros Lajos főigazgató beszéde, kiemelve annak a város és az érintett lakosság számára fontos részeit." A főorvossá kinevezettek névsora 2012-ben. A Szent Pantaleon Emlékéremmel kitüntetettek 2012-ben.: dr. Östör Gabriella, dr. Kolos János, Bán Istvánné. | |
| 2012-06-26 | Vasműs bértárgyalás: meghosszabbították! | Meghosszabbították az ISD Dunaferr Dunai Vasműben a bértárgyalásokat. | |
| 2012-06-20 | Bérek, tárgyalás, holtpont | További tárgyalások a az ISD Dunaferr Zrt. és a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség között. | |
| 2012-06-01 | A fizetésekről tárgyalnak tovább | Új cégvezető, Evgeny Tankilevich került a Dunaferr-társaságcsoport élére, folytatódtak a tárgyalások az érdekvédőkkel az idei béremelésekről, ösztönző bérekről. | |
| 2012-04-30 | Bér: folytatják a tárgyalásokat | "Aláírták a bérmegállapodást az ISD Dunaferrnél; az alapbér és a jóléti szociális juttatások emeléséről megállapodtak, az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér ösztönző jellegű átalakításával kapcsolatban még tovább tárgyalnak." | |
| 2012-04-27 | Folytatódnak a tárgyalások a munkáltató és a szakszervezetek között | 2,1 százalékos bérfejlesztés 2012. január 1-jétől, visszamenőleges hatállyal. | |
| 2012-04-24 | Sztrájk: felfüggesztették | Felfüggesztették az április 25-re tervezett hetvenkét órás munkabeszüntetést a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagjai, mivel az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának vezetőivel megállapodtak a tárgyalások folytatásáról. | |
| 2012-04-19 | Melyik székre ülnek majd? | "Az újonnan megszavazott törvény szerint az országgyűlési képviselők más fizető állást nem tölthetnek be a jövőben, tehát többségüknek választaniuk kell majd a következő parlamenti ciklus előtt." A dunaújvárosi képviselők közül: Dorkota Lajos, Cserna Gábor. | |
| 2012-04-19 | Az ösztönző elemekre helyezi a hangsúlyt az ISD Dunaferr | A béremelés mértékében már megegyeznek az álláspontok. | |
| 2012-04-18 | Nem ülhetnek több lovon | "Az újonnan megszavazott törvény szerint az országgyűlési képviselők más fizető állást nem tölthetnek be a jövőben, tehát többségüknek választaniuk kell majd a következő parlamenti ciklus előtt." A dunaújvárosi képviselők közül: Dorkota Lajos, Cserna Gábor. | |
| 2012-04-14 | A hengerészeké volt az általános sztrájk | 24 órás leállás, sztrájk bérharc miatt az ISD Dunaferr Zrt.-ben. A bérharc tárgya a 13. és a 14. havi fizetés. A sztrájkban 320 fő vett részt.lőri | |
| 2012-04-13 | Sztrájk a bérmegállapodásért | Bérharc. "Huszonnégy órás általános sztrájk kezdődött április 12-én 14 órakor az ISD Dunaferr Zrt. hideg-és meleghengerművében és a Lőrinci Hengerműben: 800-900 dolgozó vesz részt a sztrájkban. A vasasok szervezte munkabeszüntetéshez csatlakozott az ifjúsági szervezet is." | |
| 2012-04-13 | Bérharc - a munkáltató az ösztönzésre helyezi a hangsúlyt | A szakszervezetek továbbra sem értenek egyet a 13. és 14. havi bér átalakításával. | |
| 2012-04-11 | Előbb a hengerművek | "Az idei béremelés körüli nézeteltérések miatt sztrájkkészültséget hirdetett az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet." | |
| 2012-04-07 | Sztrájk: majd később | "Április 12-én, csütörtökön tartják meg a meghirdetett általános sztrájkot, abban az esetben, ha addig nem járnak eredménnyel a bértárgyalások - mondta el a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség." | |
| 2012-04-06 | Az ösztönzőelemekre helyezi a hangsúlyt a Dunaferr | A szakszervezetek nem értenek egyet a 13. és 14. havi bér átalakításával. Béremelés? | |
| 2012-04-04 | Bérharc, munkabeszüntetés | Folytatódik a bérharc a vasműben. Sztrájk és tárgyalások. | |
| 2012-04-03 | Figyelmeztetés volt a munkabeszüntetés | Kétórás figyelmeztető sztrájkot rendezett a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség a vasműben április 2-án 13 és 15 óra közt. | |
| 2012-03-30 | Sztrájkkészültségben | "Sztrájkbizottságot alakított a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség: ha április 2-án, hétfőn délelőtt tíz óráig nem sikerül megállapodni az idei reálbéremelésről, akkor aznap délután 13 órától kétórás figyelmeztető sztrájkot szerveznek a vasműben." | |
| 2012-03-23 | Keserves kompenzáció országszerte | A ISD Dunaferr Zrt. 2012. 01.01-jei hatállyal végrehajtotta a elvárt béremelést. | |
| 2012-03-21 | Bértárgyalások | Bértárgyalások a vasműben. | |
| 2012-02-29 | Béremelés a Hankooknál | Bérkompenzáció béremeléssel a Hankook Tire Magyarország Kft. gyárában. | |
| 2012-02-24 | Áprilisig kellene az egyezség | A bérkompenzáció után béremelésekről kezdett tárgyalásokat a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és az ISD Dunaferr Zrt. | |
| 2012-02-22 | Már nem tiltakozott | Szepesi Attila gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármester tavaly lemondott, idén a polgármester rábeszélésére elfogadta a havi 305 ezer forint tiszteletdíjat. | |
| 2012-02-22 | Bérkompenzáció a Dunaferrnél | Az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója, valamint a Vasas Szakszervezet és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet aláírták az elvárt béremelés végrehajtásával kapcsolatos kollektív szerződés módosítását. | |
| 2012-02-15 | Kompenzálnak harmaduknál | "Az ISD Dunaferr Zrt. az érdekvédőkkel egyeztetve végrehajtotta a kormány által ajánlott bérkompenzációt." | |
| 2012-01-23 | Szennyvíztisztítás: ismét a város segít | A bíróság legutóbbi döntése szerint a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft.-nek (DSZSZ) 235 millió 800 ezer forinttal tartozik a DVCSH. | |
| 2012-01-20 | A pénzüket kérik | Dunaújváros távfűtése és vízellátása is veszélybe kerülhet, ha nem rendeződik a DVCSH és a DSZSZ pénzügyi kapcsolata. | |
| 2012-01-14 | Nem tiltják a hálapénzt | A Szent Pantaleon Kórházban sem tiltják meg a hálapénz elfogadását, amíg a fizetések nem érik el a kívánt szintet. | |
| 2012-01-10 | A szolidaritás alapján működnek | Beszélgetés Orgovány Zoltánnal, a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés elnökével. | |
| 2012-01-06 | Hankook: ahogy eddig | Bértárgyalások a Hankooknál. | |
| 2012-01-05 | Illetmény: minden rendben! | "A vészjósló híresztelésekkel ellentétben nem lesz gond a közszféra januári illetményeinek kifizetésével."
| |
| 2012-01-04 | Mindneki lázasan számol... | "A várható szakszervezeti pozíciókról, a közeledő kezdődő bértárgyalásokról, a kormány elvárásairól és a tervezett elbocsátásokról beszélgettünk Mucsi Zoltán szakszervezeti elnökkel." | |
| 2012-01-03 | Helyi orovosk is csatlakoztak | Dunaújvárosi háziorvosok indítottak országos internetes tiltakozási akciót, az orvosok tisztes bérezését követelve. | |
| 2011-10-22 | Kifizették a túlórapénzeket | Kifizették a 2004 óta halmozódó túlórapénzeket a tűzoltóknak. | |
| 2011-10-14 | Késve kapták meg a fizetést | Közgyűlési beszámoló. Főbb témák: a Pentele Klubházban kikapcsolták a gázt a befizetetlen számlák miatt, költségvetés, DVG Zrt., a sportlétesítményeket üzemeltetésre kínálja az önkormányzat. | |
| 2011-09-06 | Jön a túlóra pénz! | A dunaújvárosi tűzoltók is megkapják a 2004-2007 közötti elmaradt túlórapénzt. | |
| 2011-08-30 | Gyakorlat teszi | A pályakezdő diplomások esélyeiről. A Dunaújvárosi Főiskolán szerzett gazdasági diplomával rendelkezők átlagos havi nettó jövedelme 174.800 Ft. | |
| 2011-08-27 | Fizetnek a tűzoltóknak! | Több éve húzódó ügynek lehet vége az ősszel. Kormányrendelet garantálja, hogy kifizessék a tűzoltók elmaradt túlóradíját. | |
| 2011-08-02 | Kötelező ajánlott | "A parlament döntése szerint a kormány két évig rendeletben határozhatja meg a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó munkabérének megőrzéséhez szükséges béremelés elvárt mértékét." Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a a Dunaferr DV Vasas Szakszervezet elnökével. | |
| 2011-07-05 | Kötve hiszik: várnak | A D-ÉG Radiátorgyártó Kft. már a nyugdíjas-kötvényeket sem fizeti. | |
| 2011-05-19 | Dunaújváros is a csőd szélén - Fenntarthatatlan növekedés | Politikai és gazdasági helyzet, adósság, hitel Dunaújvárosban. | |
| 2011-05-12 | Felszámolást kérnek | "A ki nem fizetett munkások felszámolást kérnek a bíróságtól a radiátorgyártó ellen. Májusban sem kaptak időben és hiánytalanul fizetést." | |
| 2011-05-06 | A helyzet változatlan | Még mindig áll a radiátorgyár. | |
| 2011-05-03 | Egyharmad bér | "A radiátorgyár dolgozóinak egy része megkapta márciusi fizetését - sokan mindig hiába várnak rá. Egyre többen adják be felmondásukat."
| |
| 2011-04-23 | "Törvénysértő, tűrhetetlen" | "A D-ÉG Radiátorgyártó Kft. vezetése a saját, írásbeli ígérete ellenére sem fizette ki minden dolgozónak a teljes márciusi munkabért - tudtuk meg a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség dunaújvárosi elnökétől, Mucsi Zoltántól." | |
| 2011-04-22 | Áll a radiátorgyár | Nem kaptak fizetést a dolgozók. | |
| 2011-04-19 | Radiátorgyár: fagyos idő | Leállt a termelés a D-ÉG Radiátorgyártó Kft-ben. A dolgozóknak nem fizették ki a márciusi béreket és negyven dolgozójuk perben áll a céggel az elmúlt években elmaradt karácsonyi és szabadságos bérek kifizetése miatt. | |
| 2011-04-14 | Támogatandó célok, segítendő szervezetek | Támogatási igények a közgyűlés előtt. Cserna Gábor országgyűlési képviselő lett, amely megbízatásával is jár költségtérítés, így lemondott a polgármesteri költséghányadáról. | |
| 2011-03-21 | Nem érkezett meg a fizetés | "Késnek az iskolai konyhákon dolgozó asszonyok fizetései, miközben az önkormányzatnak több tízmilliós - még le nem járt - tartozása áll fenn az üzemeltető céggel szemben." | |
| 2011-03-10 | Bérmegegyezés a Hankooknál | "Föltornászták - béremelés a vasműnél és a Hankooknál is." | |
| 2011-03-09 | Nyolc százalékot emel a Hankook! | Nyolc százalékkal emeli a béreket átlagosan magyarországi üzemében a Hankook. | |
| 2011-03-08 | Engedett a Hankook: Magasabb bér és cafeteria Dunaújvárosban | A Hankook Tire Magyarország, a jelenleg 1800 főt foglalkoztató egyik legnagyobb befektető Magyarországon, 2011. január 1-től hatályosan átlagosan 8 százalékkal emeli a munkavállalói béreket. | |
| 2011-03-04 | Sztrájkbizottság, tárgyalás előtt | Sztrájkbizottság alakult a Hankook gyárában nyolc százalékos béremelésért. | |
| 2011-03-04 | Sztrájkra készülnek a Hankookban | Munkabeszüntetést terveznek a rácalmási székhelyű Hankook gumiabroncsgyár dolgozói mert a cég vezetése nem teljesíti nyolc százalékos béremelési követelésüket. A sztrájkra a jövő szerdai újabb egyeztetési forduló után kerülhet sor. | |
| 2011-03-03 | A Hankooknál is lesz béremelés | "Egyeztetnek az idei béremelésről a Hankooknál: a cégnél eddig minden évben volt emelés. Idén is terveznek béremelést a Hankook Tire Magyarország Kft.-nél." | |
| 2011-01-21 | Országos érdekegyeztetés: gondok vannak | A bérmegállapodásról, és az országos szakszervezeti munka aktuális kérdéseiről. | |
| 2011-01-19 | Létrejött a 2011. évi bérmegállapodás | Január 12-én, az országos átlagnál kedvezőbb mértékű egyezség, 7,325 százalékos alapbérfejlesztés. | |
| 2011-01-17 | Dunaferr: megállapodtak a bérekben | Létrejött a bérmegállapodás az ISD Dunaferr Zrt. munkaadói és a szakszervezetek képviselői között. A bérmegállapodás értelmében 7,325 százalékos alapbérfejlesztés lesz a társaságcsoportnál. | |
| 2011-01-14 | Létrejött a 2011. évi bérmegállapodás | Az országos átlagnál kedvezőbb mértékű egyezség. | |
| 2010-11-22 | Mennyi az annyi? | "Ötvenhárom dunaújvárosi tűzoltó perközösségben szeretne megkapni közel negyvenmillió forintot, ami a 2004 május elseje és 2007. december 31-e közötti időszakban elszámolt túlórákért jár(na)." | |
| 2010-10-01 | Egy jó cég utóélete | "Egy fejezet lezárult a H+H Dunaforg Kft. volt munkásainak történetében: a felszámolási eljárás során az Állami Bérgarancia Alapból a hatvan, e cégtől rendkívüli felmondással távozott dolgozó megkapta követeléseinek nettó részét." | |
| 2010-08-05 | Felszámolási ügy | "Újabb állomásához érkezett a H+H Kft. felszámolási eljárása. A cég tavaly rendkívüli felmondással távozott mintegy hatvan dolgozója szeptemberben megkaphatja pénzét." | |
| 2010-07-01 | Vasmű: megállapodtak a felek | ISD Dunaferr vezetése és a szakszervezetek megállapodtak a 2008. évi elmaradt kifizetések átütemezéséről. | |
| 2010-06-29 | Vasműs: kifizetés augusztusban?! | A két éve halasztott ösztönző, illetve karácsonyi bér fennmaradó részének kifizetésére újabb haladékot kér a vasmű vezetése: az új határidő augusztus elseje lenne. | |
| 2010-06-16 | Likvid-gondok: a vasmű is túlfizetett | Elindult a második körben a közbeszerzési eljárás a közbeszerzési eljárás az ötmilliárd forintos működési célú, rövid lejáratú hitelszerződés megkötése ügyében. Az ISD Dunaferr Zrt. túlfizette a városnak az iparűzési adót. | |
| 2010-06-09 | A Vasas is harcba szállt | "A Vasas Szakszervezeti Szövetség is támogatja a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetséget. Az érdekvédők az elmaradt juttatások kifizetését követelik a vezetéstől." | |
| 2010-06-08 | Szabadságos bér - fizetve | "A szabadságos bért, és a bér terhére kért üdülési csekkeket még e héten kézhez kapják a vasműs dolgozók. Az elmaradt járandóságok ügyében viszont még nincs megállapodás." | |
| 2010-06-01 | Vasmű: jár, ami jár! | Elmaradt bérek az ISD Dunaferr Zrt-nél. Nem tudnak mindent kifizetni, a vezérigazgató megértést kért, a szakszervezetnek viszont elfogyott a türelme. | |
| 2010-05-07 | Nehéz vizeken a szakszervezet | Nem az első számú prioritás a bérfejlesztés a Dunaferr Vasas Szakszervezetnél. Új általános alelnök: Spiegelné Balogh Lívia. | |
| 2010-04-28 | Ha eltűnik a cég | Megszűnt a Verebély út 19. szám alatt a Pro Flabilite Kft. által működtetett varroda. A dolgozók a ki nem fizetett járandóságukért perelnek. | |
| 2010-02-16 | Alkugyőzelem a reálbér háborúban | "Az érdekképviseletek a tárgyalások során végig ragaszkodtak álláspontjukhoz: vagyis a 7,92 százalékos bérfejlesztéshez." | |
| 2010-02-12 | Munkáltatói tájékoztató. | A 2010. évi bér-és szociális megállapodásról. | |
| 2010-02-04 | Bevallás javakról, terhekről | Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozataiból: Dér Zsuzsanna, dr. Dorkota Lajos, Ecsődi László, dr. Kálmán András. | |
| 2010-02-01 | Vasműs bérvita | "Az érdekképviseletek ragaszkodnak a 7,92 százalékos bérfejlesztéshez. Ezzel szemben a tulajdonos mindössze 4,1 százalékot adna - a tárgyalások azonban még tartanak." | |
| 2010-01-07 | Amii a béren kívül jár a köznek | Bevezetik a cafetéria-rendszert a köztisztviselőknél. | |
| 2009-12-10 | Ítélet már van, de bökkenő is... | Pereskedés a D-ÉG Radiátorgyártó Kft-nél. | |
| 2009-12-01 | Lesz karácsonyi bér - mondják | Az ISD Dunaferr Zrt. dolgozói kapnak karácsonyi bért. | |
| 2009-11-25 | Szerződj és fizess? | Negyedével csökkentené dolgozói jövedelmét a D-ÉG Radiátorgyártó Kft. | |
| 2009-11-25 | Ki is intézi el a karácsonyi bért?! | "Az MSZP szórólapja szerint biztos, hogy lesz. A szakszervezet szerint még tárgyalnak a kérdésről - privatizált bérügy." Karácsonyi bérkérdés az ISD Dunaferr Zrt-nél. | |
| 2009-11-21 | Lesz-e karácsonyi bér? | "Ezekben a napokban is tárgyalnak a vasműs szakszervezetek és a munkáltató a tizennegyedik havi bér, az úgynevezett karácsonyi pénz kifizetéséről." | |
| 2009-10-20 | Érdekérvényesítők | Vasutasok és tűzoltók is tiltakoztak. | |
| 2009-10-16 | Áttetsző zsebek | "Üvegzseb-rendelet: két városi résztulajdonú cég kivételével minden helyi érintett közzétette vezetőinek jövedelmét." Köztulajdonú dunaújvárosi cégek vezetőinek fizetése. | |
| 2009-09-29 | Üvegzseb, még kissé homályosan | Eddig nyolc dunaújvárosi cég tette közzé interneten vezetői fizetését a tizennégyből. | |
| 2009-09-21 | Nyílt közfizetés | Már több dunaújvárosi köztulajdonban levő cég vezetőinek jövedelme is megtalálható az interneten: Dunanett Kft., DVCSH, Innopark Nonprofit Kft. | |
| 2009-09-16 | Sebtiben hozott szabály | Új kormányrendelet. Köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezetőinek bérei az interneten. Dunaújvárosban 14 cég van köztulajdonban... | |
| 2009-08-21 | Aláírták a hitelkeret-szerződést | Dr. Kálmán András aláírta azt a hitelkeret-szerződést, amely áthidaló megoldás a likviditási gondokra. Így valószínűleg nem lesz gond a közszféra szeptemberi fizetésével. | |
| 2009-08-15 | Nem lesz gond a bérfizetéssel! | Megoldódott a pénzügyi probléma, lesz szeptemberi fizetése a közszférának. | |
| 2009-08-12 | Spórolni kell! - nem lesz fizetés? | Veszélyben a közszféra szeptemberi fizetése? Pénzügyi problémák az önkormányzatnál. | |
| 2009-07-22 | Béremelés, nem csak egyéveseknek | Béremelések a Hankook Tire Kft. dunaújvárosi üzemében. | |
| 2009-07-18 | Változik a pótlékok mértéke | 2010. január elsejétől megváltozik a gyógypedagógiai és osztályfőnöki pótlékok a kormányrendelet szerint. A dunaújvárosi változásokról a közgyűlés döntött. | |
| 2009-07-02 | Visszakapott jutattások | "Az érvényben lévő Kollektív Szerződést 2011. január 1-ig nem lehet felmondani . 2010. június 30-ig nem lesz további létszámleépítés sem - a vasmű menedzsmentjének két legfontosabb vállalása." | |
| 2009-06-30 | Megegyezésileg | "Aláírták az ISD Dunaferr Zrt. vezetése és a cégcsoport két érdekvédelmi szervezete közötti, ez évre szóló megállapodást - ami tán nem egyszerű folytatása a tavalyi egyezségnek..."
| |
| 2009-06-26 | Kollektív szerződés | A Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 42.sz. módosítása (2009.június 22.) | |
| 2009-06-26 | A működőképesség fenntartása közös érdek | Újabb kompromisszumos megállapodás született. Serhiy Klyuchkin humánerőforrás vezérigazgató nyilatkozata a Kollektív Szerződés 42. sz. módosításáról. | |
| 2009-06-10 | Horrorisztikus szezon után | "Joggal nevezte komoly letargiával ezt a sorozatot horrorisztikus bajnoki évnek Rapatyi Tamás, a Dunaferr NK női kézilabdacsapatának szakvezetője. Nehéz hónapokon van túl a dunaújvárosi csapat, és lehet, hogy még keményebb időszak jön." A csapat pénzügyi helyzetéről és a szezon eredményeiről. | |
| 2009-06-04 | Megbecsülik a papírgyártókat | Kedvező bértárgyalások a dunaújvárosi papírgyárakban. A Dunapack Kft-nél megkötötték a megállapodást, a Dunafinnél még vannak függőben lévő kérdések, a Dunacellnél pedig átmenetileg felfüggesztették a tárgyalásokat. | |
| 2009-04-18 | Fellépnek a sokkterápia ellen | A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség tagsága, és a Városi és Regionális Pedagógus Szakszervezet vezeztése is részt vesz a szombatra tervezett tüntetésen a Parlament előtt. | |
| 2009-04-10 | Itt a feketeleves | Mucsi Zoltán, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének véleménye az úgynevezett ""Naumenko egyes csomagról", a Kollektív Szerződés-módosítás hosszabbításáról. | |
| 2009-04-07 | Túlélési technikák | Acélipari vállalatok intézkedései a recesszió kezelésére. ISD Dunaferr Zrt. | |
| 2009-04-04 | Hitel: csepp a tengerben?! | A kormány 9 milliárdos hitele két és félhavi bérköltsége az ISd Dunaferr Zrt-nek. A tárgyalások folytatódnak. Munkaidő, bércsökkentés, elbocsátások... | |
| 2009-04-01 | Más megoldást kell találni a működőképeség fenntartására | A szakszervezetek a dolgozók véleménye alapján elutasították a négynapos munkahét bevezetésére, illetve a csökkentett műszakpótlékra való átállást. | |
| 2009-03-28 | Mi lesz itt, ha...?! | Az ISD Dunaferr Zrt. és a kormány hitelgarancia-csomagja. Mik lehetnek a következmények: létszámleépítés, nyugdíjazás... | |
| 2009-03-24 | Vasmű: vannak forgatókönyvek | ...nincsen megállapodás. | |
| 2009-03-14 | Dunaferr-dolgozók: nem! | A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és az Ifjúsági Szervezet közös kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a dolgozók elutasítják a harminckét órás munkahetet és a műszakpótlék csökkentését is. | |
| 2009-03-10 | Túlélési maraton | Válságkezelés az ISD Dunaferr Zrt-nél. Beszélgetés Valeriy Naumenko vezérigazgatóval. | |
| 2009-03-10 | Az újabb válságkezelési lépésről | A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet közleménye. | |
| 2009-03-09 | Egy pozitív példa | A gazdasági válság hatásai a Dunafinn és a Dunacell Kft-nél. | |
| 2009-03-09 | Meggyőződésből | Három olyan települése is van - Kulcs, Rácalmás, Kisapostag - a kistérségnek, ahol a polgármester, illetve a képviselők lemondanak a tiszteletdíjukról, amelyet közcélokra ajánlanak fel.
| |
| 2009-03-03 | A helyzet rendkívüli | További intézkedések az ISD Dunaferr Zrt-nél a gazdasági válság miatt. A szakszervezetek nem akarnak négynapos munkahetet. | |
| 2009-02-28 | Vasmű: nem tud fizetni | Likviditási gondok a Dunaferr Zrt-nél. Kifizetések, pótlékok csökkentése, munkabér, intézmények támogatása, munkaidő csökkentés. | |
| 2009-02-19 | Ahol élni (is) érdemes?! | Dunaújváros lakossága egyre csökken. Demográfiai adatok, tények, foglalkoztatottak száma | |
| 2009-02-19 | Természetbeni juttatások | Béren kívüli juttatások, adózás a Hankooknál, és az ISD Dunaferr Zrt-nél. | |
| 2009-02-09 | Nyilatkoztak képviselőink | Vagyonbevallás. Fejér megyei képviselők juttatási (Dér Zsuzsanna, Ecsődi László, Dorkota Lajos, Kálmán András). | |
| 2009-02-04 | Ez az utolsó ígéret? | A Dunaferr NK játékosai már hónapok óta nem kapnak fizetést. A női kézilabdacsapatnál csőd előtti helyzet van. Beszélgetés Takács Csabával. | |
| 2008-12-02 | Sztrájkot hirdettek | A közszféra demonstrált Budapesten, a Kossuth téren. A demonstráción többen részt vettek Dunaújvárosból is. | |
| 2008-11-20 | Nem vívmányokról beszéltek | Az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatójával aláírt megállapodásról tárgyaltak a Vasas Szakszervezet vezetői és bizalmijai. Beszámoló. | |
| 2008-11-18 | Leépítés nem lesz! | Aláírták a kolektív szerződést módosító megállapodást a vasmű vezérigazgatója és az érdekképviseletek vezetői. A megállapodásról. | |
| 2008-11-15 | Visszafogások... | ISD Dunaferr Zrt. Aláírásközeli állapotban a bérmegegyezések. | |
| 2008-11-04 | A közszférát sarcolnák | A pénzügyi válság miatt a köztisztviselők és közalkalmazottak négy százalékos bérfejlesztésének, és a 13. havi bér elvonásáról fog dönteni a kormány. Így több mint háromszázmillió forinttól esne el a helyi (közel kétezerötszáz fős) közszféra. | |
| 2008-10-28 | Más-más esélyek | A Szent Pantaleon Kóház elesett a központi finanszírozástól és pályázati lehetőségektől, korábban szorgalmazott kht-forma miatt. | |
| 2008-10-07 | Harc a pótlékért | Elmaradt túlóráik rendezését kérik a dunaújvárosi tűzoltók is. | |
| 2008-08-05 | Kényszerűségből takarékosság | Csökkentik a játékosok bérét a Dunferr női kézilabdázóinál. A sportolók döntenek, hogy kevesebb pénzért maradnek-e vagy sem. | |
| 2008-06-27 | Első lépés a bérfelzárkóztatás felé | Vállalati bérstratégia készülhet | |
| 2008-06-27 | Egyenlő munkáért egyenlő bért | A nők munkaerő-piaci pozíciója címmel rendeztek konferenciát Budapesten, amelyen a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség tisztségviselői is részt vettek. | |
| 2008-04-29 | Az igazi műsort nem ők csinálják | A Dunaújvárosi Televízió munkatársai úgy döntöttek, hogy amíg nem kapják meg járandóságaikat a műsorkészítő cégektől, addig nem készítenek szerkesztett műsort. | |
| 2008-02-29 | A középtávú bérmegállapodás első éve | ISD Dunaferr Zrt. A 2008-2011 közötti középtávú bérmegállapodásról. | |
| 2008-02-22 | Bevezetésre került az új bérkategória-rendszer | A középtávú bérmegállapodás első éve | |
| 2008-02-06 | A támogatás marad | Anyagi problémák a Dunaferr NK női kézilabdacsapatnál. | |
| 2008-02-05 | Kiszámíthatatlanság | Sztrájkolnak a vasutasok. | |
| 2008-01-11 | Pontrendszerben értékelnek | Új bérkategória-rendszer a Dunaferrnél. | |
| 2007-12-24 | Új bérkategóriák a Dunaferrnél | Új bérkategóriai rendszer az ISD Dunaferr Zrt-nél. | |
| 2007-11-30 | Közterületi reklámok, csekélyke bevétellel | Beszámoló a közgyűlésről (közterületi reklámvagyon hasznosításáról). | |
| 2007-11-16 | Folytatni kell az egyeztetéseket | Tisztségviselői értekezlet a bérrendszerről | |
| 2007-11-16 | Kísérleti időszaknak számít az idei esztendő | A munkavállalói teljesítményértékelés tapasztalatairól. Az új struktúra fontos eleme a dolgozók egyéni teljesítményének értékelése. | |
| 2007-11-09 | Integrációs projekt | Napirenden a bérkategória-rendszer átalakítása. Interjú Natalja Basinszka gazdálkodási vezérigazgatóval. | |
| 2007-10-29 | Hogyan tovább érdekvédők? | Választások előtt a dunaferres szakszervezetek. Az érdekvédők képzésekkel készülnek fel az év végi teendőkre. Interjú Mucsi Zoltánnal, a Szakszerveztei Szövetség elnökével, és Csapó Tamással, az Ifjúsági Szervezet elnökével. | |
| 2007-07-27 | A szakszervezet is támogatja | A teljesítményöszönző-rendszert ki kell próbálni. Interjú Mucsi Zoltánnal, az intergrációs folyamatokról, és az ösztönző-kifizetés új rendszeréről. | |
| 2007-07-27 | A teljestíményösztönző rendszert ki kell próbálni | Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vamsű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével. | |
| 2007-07-17 | Máris súlyos törvénysértésekkel vádolják... | ...az új Hankook-gyárat. Nagyon súlyos munkajogi törvénysértések történnek a Hankook dunaújvárosi gyárában – panaszolták az ott dolgozók közül többen az elmúlt napokban. | |
| 2007-05-17 | Bajban van a rendőrség | Bizonytalan a rendőrség bérfejlesztése, egyelőre a bérek reálértékének a megőrzése is kétséges. Beszélgetés Orgovány Zoltánnal. | |
| 2007-05-04 | Megállapodás az új teljesítményösztönző-rendszerről | Aláírták (Valerij Naumenko, Mucsi Zoltán, Csapó Tamás) az új teljesítményösztönző-rendszerről szóló megállapodást. | |
| 2007-04-17 | Kompromisszumos megoldás született. | Megállapodás a teljesítményösztönző-rendszer átalakításáról. | |
| 2007-04-16 | Integrációs projekt. | Mindenki kiveheti a részét a változásokból. Beszámoló a Dunaferrnél zajló integrációs folyamatról. | |
| 2007-03-30 | Minimális létszámmal teszik a dolgukat. | Alapítványi pénz segíti az eszközbeszerzést. A dunaújvárosi mentősök helyzetéről. Interjú Reszegi Imrével, a mentőállomás-vezetőjével. | |
| 2007-03-23 | Idén kezdődik a fejlesztés | A Dunaferr Zrt. eddigi legnagyobb fejlesztésébe (mintegy 44,6 milliárd forint értékű) kezd 2007-ben. Beszélgetés Valerij Naumenkoval. Részletesen a fejlesztésről. | |
| 2007-03-02 | Aláírták a sávos bérfejlesztést: különböző mértékek | Dunaferr Dunai Vasmű - bérmegállapodás. | |
| 2007-02-27 | Nem elégedettek | A helyi Pedagógus Szakszervezet levelet írt Gyurcsány Ferencnek. | |
| 2007-02-20 | Elfogadható a bérfejlesztés | Nem lesz sztrájk a közszférában február 21-én. 6,65 százalékos bérfejlesztét ajánlott a kormányzat, amit a sztrájkbizottság elfogadott február 19-én. | |
| 2007-02-17 | A mindent tudásról... | A közgyűlésen történt. Főbb témák: Hankook gyár földterületvásárlása, piacok, vásárok ügye, közszféra béreinek rendezése. | |
| 2007-02-16 | Különböző mértékű az emelés. | Aláírták a 2007. évre vonatkozó sávos bérfejlesztést. | |
| 2007-02-09 | Az ifjúsági és a közszféra jár pórul | A jelenlegi költségvetés nem támogatja az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda működtetését, az Éden fesztivált. | |
| 2007-02-08 | Sztrájk: háromezer főt érint a városban | A közfszéra Dunaújvárosban is sztrájkolni fog február 21-én. Nyolcszázalékos bérfejlesztést kérnek a fizetések szintentartásához. | |
| 2007-02-02 | Bérfejlesztés 2007! | Felelős gondolkodás, mértéktartó elégedettség. | |
| 2007-01-31 | Sztrájkra készülnek | Még hivatalosan nem jelentették be, de február 21-én egységes közszolgálati sztrájk lesz. Már Dunaújvárosban is megalakult a sztrájkbizottság. | |
| 2007-01-30 | Kis presztízs - nagy pénz? | Fejér megye országgyűlési képviselőinek jövedelmeiről. | |
| 2007-01-30 | Kálmán: innen is, onnan is | Dr. Kálmán András polgármester, oszággyűlési képviselő jövedelmei(vagyonbevallása). | |
| 2007-01-30 | Ötéves megállapodás a Dunaferrnél | A Dunaferrnél 5 évre szóló megállapodást írtak alá: a 2007. évi bér- és szociális megállapodást a munkáltató és a reprezentatív szakszervezetek képviselői. A legkisebb bér hetvenezer forint. | |
| 2007-01-29 | Integrációs projekt. | Összefoglaló, a bérrendszer átalakításának legfontosabb szempontjairól. | |
| 2007-01-29 | Kifizetésre kerül az ösztönző is. | A munkáltató és az érdekképviseletek öt évre szóló megállapodást kötöttek. A megállapodás teljes szövege az újságban olvasható. | |
| 2007-01-27 | Megegyeztek, aláírták | Befejeződtek a bértárgyalások a Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek között. A megállapodás szerint 7,35%-os alapbérfejlesztés lesz. | |
| 2007-01-27 | Elmarad a tervezett sztrájk | Alba Volán. | |
| 2007-01-24 | A dolgozók bérére nem jut | A Jószolgálati Otthon az idei költségvetési tervezetben csak a működési költséget kapja meg. Így a dolgozók bérére nem lesz elegendő. | |
| 2007-01-23 | Ügyeletről, peren kívül | Nem kerül bíróság elé az elszámolás. Úgy tűnik békés megoldást találtak a kórház falain belül. | |
| 2007-01-23 | Egy (jó nagy) lépést tettek előre | Közel a bér- és szociális megegyezés. Folytatódott január 19-én a Dunaferrnél a 2007. évi bér- és szociális tárgyalás. | |
| 2007-01-22 | Infláció feletti ajánlat | Tájékoztató a Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek közötti bértárgyalások eredményéről. | |
| 2007-01-17 | Januártól béremelés - de mennyi? | Bértárgyalások dunaújvárosi cégeknél. Beszámoló. | |
| 2007-01-16 | Tovább tárgyalnak a bérről | Áthúzódtak a múlt esztendőről a 2007. évi bér és szociális tárgyalások a Dunaferrnél. Pénteken újabb forduló. | |
| 2007-01-12 | Alternatív megoldás: hosszú távú megállapodás. | Folytatódtak a bér-és szociális tárgyalások a munkáltató és az érdekképviseletek között. | |
| 2007-01-10 | A bérről tárgyaltak | Folytatódtak Dunaferr Zrt-nél a 2007. évi bér- és szociális tárgyalások. Beszámoló az eredményekről. | |
| 2006-12-21 | Bértárgyalások a Dunaferrnél | - | |
| 2006-12-21 | Tájékoztató a Dunaferr társaságcsoport... | ...2007. évi bér-és szociális tárgyalásáról. | |
| 2006-12-20 | Belgyógyászok pere | Kétszázötven millió forintot követelhetnek a dunaújvárosi kórház belgyógyászai, ha jogi útra terelik az ügyeleti munkaidőre vonatkozó bérköveteléseiket. | |
| 2006-12-19 | Kevesebb lesz a bérük jövőre | Beszámoló a KIÉT üléséről. | |
| 2006-12-19 | A számok az igényekről szólnak | A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa múlt heti ülésén a 2007. évi bértárgyalásokról, illetve a nem bérjellegű juttatások tervezéséről egyeztetett.Elhangzott, hogy a reálbérek éves szinten várhatóan csökkenni fognak. A következő év költségvetési koncepciójáról. A kórház jelenlegi helyzetéről.. | |
| 2006-12-01 | Szövetség, összefogás. | A tradíciók megtorlása és a megújulás igénye. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Konferenciájáról. | |
| 2006-11-24 | Megkezdődtek a bértárgyalások. | Egyességre való törekvés jellemzi a vállalat és a szakszervezetek álláspontját. | |
| 2006-11-03 | Bértárgyalásra készül a szakszervezet is | Dunaferr, szakszervezetek. | |
| 2006-10-20 | Hasonlóan látják az átalakítás lehetőségeit. | Tapasztalatcserén a Voest Alpine-nál, a bérrendszer átalakításának céljából. | |
| 2006-08-28 | Versenyben a közért | Teljestíménymérés alapján béreznék a közszférában dolgozókat. A közalkalmazottakat, köztisztviselőket érintő változásokról. | |
| 2006-08-25 | Kollektív szerződés, béralku, ösztönző | A bérrendszer átalakítása, a Vasas Szakszervezeti Szövetség szempontjai szerint. | |
| 2006-07-18 | Húszmillió - elnapolva | A Dunaújvárosi Városi Televízió négy dolgozójának, a munkaügyi perek során megítélt 20 millió forint kifizetéséről nem született döntés. A közgyűlés szeptemberre napolta a döntést. | |
| 2006-06-09 | Hitelekből él a város | A polgármesteri hivatal 2006 első négy hónapjának pénzügyi mérlege. A hivatal csak folyószámlahitelből tudta működtetni szervezeteit. | |
| 2006-06-09 | Az alcsevszki struktúrát is tanulmányozták a szakmai látogatáson | Megváltozik a Dunaferres bérrendszer. | |
| 2006-05-15 | Bizonytalan folytatás | Bértárgyalások. A DAM dolgozói figyelmeztető sztrájkot tartottak. | |
| 2006-03-24 | Nincs megállapodás a bérekről | Feszült a helyzet Diósgyőrben. | |
| 2006-02-24 | Bérmegállapodás után újabb feladatok következnek | Együtt kell működnie a munkáltatóknak és a munkavállalóknak a bér és ösztönzőrendszer átalakításában. | |
| 2006-02-16 | Aláírták a bérmegállapodást | Egy hónapi tárgyalássorozat eredménye. | |
| 2006-02-15 | Megállapodás a bérekről | Dunaferr Dunai Vamsű Rt. Január elsejétől 5,7 százalékos személyi bérfejlesztésre kerül sor, a megállapodást február 14-én írták alá. | |
| 2006-02-14 | A munkások végső érve és a poshadt kenyér | Sztrájk volt szerdán a Dunaferrnél. A Kollektív Szerződés szerint minden év január 31-ig meg kell állapodni az aktuális bérről és szociális juttatásokról. Az idén ez határidőig nem történt meg. | |
| 2006-02-14 | Sztrájk után | Még szerdai nap leültek a munkáltató és a munkavállaló képviselői tárgyalni a Dunaferrnél, s abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat február 15-ig meghosszabbítják, ezzel együtt a tárgyalások ideje alatt a jogszabályok szerint nem sztrájkolnak. | |
| 2006-02-10 | Figyelmeztető két óra | Sztrájk a gyárban,a bértárgyalások megakadása miatt. | |
| 2006-02-10 | Egyeztetések után tárgyalás | Február 9-én folytatódtak az egyeztetések a Dunaferrnél a bértárgyalásokról. | |
| 2006-02-09 | Közel a megegyezés | A Dunaferr Dunai Vasműben kétóás figyelmeztető sztrájkot tartottak. Már közelednek az álláspontok. Beszámoló. | |
| 2006-02-08 | Figyelmeztető sztrájk | Dunaferr Dunai Vasmű. Ha nem jön létre a bérmegállapodás, akkor két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a vasműben. | |
| 2006-02-08 | Ma sztrájk, pénteken tüntetés várható | Figyelmeztető sztrájkot tartanak ma a Dunaferr dolgozói, ha kora délutánig nem sikerül megegyezniük a vállalat vezetésével az idei bérfejlesztések mértékéről. A Dunaferr vezetése 1,5 milliárdot ajánl, az érdekképviselet 2 milliárdot követel. | |
| 2006-02-07 | Sztrájkbizottság alakult a vasműben | Nincs bérmegállapodás, ezért sztrájkbizottsáot alakítottak a Dunaferr érdekvédelmi szervezetei. | |
| 2006-02-07 | Bértárgyalás - nincs eredmény határidőre | Február 8-ra módosult a határidő a Dunaferr Rt-nél. | |
| 2006-02-01 | Dunaferr: nincs megállapodás | Nem tudott megállapodni a 2006-os bérfejlesztés mértékében a Dunaferr társaságcsoport és a szakszervezet delegációja. | |
| 2006-01-31 | Bérfejlesztés idén januártól lesz | Dunaferr Rt., bértárgyalások. | |
| 2006-01-31 | A határidő közeledik, az álláspontok korántsem | Nyakunkon a kollektív szerződésben rögzített január 31-es határidő, ám a Dunaferr bértárgyalásoknak még nemigen látszik a vége. | |
| 2006-01-31 | Ismét ülésezett a KIÉT | Január 24én, a költségvetési koncepció, s a közszféra béremelésének megbeszélésére. | |
| 2006-01-27 | Vasmű: közeledő álláspontok | Dunaferr Rt. bértárgyalások. | |
| 2006-01-25 | Igen a béremelésre | A KIÉT (Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa) elfogadta a 2006. évi költségvetés tervezetét és a közalkalmazottak, köztisztviselők 5,14%-os béremelését. | |
| 2006-01-20 | Ujabb forduló a bértárgyaláson | A felek nem közelítették ajánlataikat. | |
| 2006-01-17 | Tovább folyik a bértárgyalás a Dunaferrnél | Dunaferr Dunai Vasmű Rt. 2006. évi bér- és szociális megállapodásról. | |
| 2006-01-17 | Megkezdődtek a bértárgyalások a Dunaferrnél | A szakszervezet 9 százalékos emelést kér. | |
| 2006-01-13 | Elkezdődtek a bértárgyalások | Közelednek az álláspontok a 2006-os bérek tárgyalásán. | |
| 2006-01-13 | Január végéig megállapodnak a bérfejlesztés mértékében | Dunaferr Dunai Vasmű Rt. | |
| 2005-12-23 | A legfontosabb feladat a bértárgyalás | Dunaferr Dunai Vasmű Rt. | |
| 2005-11-29 | A KIÉT elfogadná a négy százalékot | A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa, a KIÉT keddi, soros ülésén elfogadta a 2006. évi költségvetési koncepcióról szóló tervezetet, benne a közalkalmazottak négy százalékos béremelésére vonatkozó önkormányzati igérettel. | |
| 2005-10-20 | Közalkalmazottak: gond a béremelés | A szakszervezetek elfogadthatatlannak tartják és visszadobták a közalkalmazottak és köztisztviselők jövő évi béremelésére vonatkozó kormányjavaslatot.
| |
| 2005-09-30 | Fenyőfákat árul a DVG Rt.? | A közgyűlésen történt, témák: gázártámogatás, DVG Rt., József Attila Általános Iskola kollégiummá alakítása, közalkalmazotti bérfejlesztés. | |
| 2005-09-30 | Konferencián a FerrInfo Rt | A FerrInfo Rt Londonban mutatta be juttatási rendszerét, szociálpolitikáját, érdekvédelmét. | |
| 2005-07-28 | Átdolgozzák a kollektív szerződést | Átdolgozzák a Dunaferr vállalatcsoport kollektív szerződését. A bérkategória-rendszert az év elejétől már nem kötelező alkalmazni a társaságoknál. | |
| 2005-02-23 | Illetmény: ki mit vesz alapul!? | A közalkalmazotti szférában kirobbant illetményvita tovább folytatódik. | |
| 2005-02-17 | Pedagógusok a jog "útvesztőjében" | Beszámoló a Pedagógus Szakszervezet fórumáról. A fórum meghívott előadója Dr. Selemcziné dr. Csordás Mária a közalkalmazotti illetményfizetéssel kapcsolatban a városban kialakult problémákról beszélt. (Törvénytelenül fizetett illetmény?! című cikkben) | |
| 2005-02-05 | Aláírták a 2005. évi bér- és szociális megállapodást | Átalakítás előtt a bér- és ösztönző rendszer. | |
| 2005-02-02 | Új bérrendszer, kiút: ezek a vágyak | A Szociopersszó legutóbbi előadásán a a dunaferres bértárgyalásokról, munkafeltételekről és kilátásokról beszélgettek a meghívott vendégekkel: Borbély Zoltán, Rádonyiné Ősi Márta, Kósa Mihály. | |
| 2005-02-01 | Lesz béremelés a Dunaferr-nél | 2005. január 31-én megszületett a bérmegállapodás a Dunaferr Rt-nél. A béremelés január elsejéig visszamenően érvényes és februártól fizetik. | |
| 2005-02-01 | Hatról hét-egyre jutottak | Bérmegállapodás a Vasműben. A bérfejlesztés mértéke átlagosan 7,1 százalék. | |
| 2005-01-29 | Mindkét fél engedett a béralku során | Bértárgyalások a Dunaferrnél, 8,5%-os bérfejlesztést kívánnak elérni. | |
| 2005-01-25 | Bérmegállapodás előtt - nagyságrendi különbségek | A Dunaferrben folytatódik a bér- és szociális megállapodás. Az érdekképviselet 9,9 százalékos alapbéremelést óhajt, a munkáltató ezzel szemben 5 százalékos alapbéremelést ígért. | |
| 2005-01-21 | Folytatódnak a bér- és szociális tárgyalások | A munkáltató és az érdekképviseletek is ismertették álláspontjukat. | |
| 2005-01-21 | A munkáltató ajánlata (még) nem elfogadható | Beszámoló a Dunaferrben zajló bértárgyalásokról. | |
| 2005-01-18 | Soká tartott az új év első közgyűlése | A közgyűlés jóváhagyta aa József Attila Könyvtár számára az 50 %-os, 175 ezer forint önrész biztosítását. Költségvetési koncepció 2005-re. Új testvérvárosunk: Szilisztra. Közalkalmazotti béremelések. | |
| 2004-12-13 | Fájdalmas intézkedések a közszférában | A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa elutasította a költségvetési előterjesztést. | |
| 2004-12-04 | Tizenkét százalékos emelés - átszervezésekből | A közalkalmazotti bértábla 2005. január 1-jétől nyolc,
szeptember 1-jétől további négy százalékkal emelkedik, a tervek
szerint. | |
| 2004-11-26 | Készülnek a bértárgyalásra | | |
| 2004-11-06 | Lesz fizetés, nem elsz leépítés - ígérik | A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának ülésén szó
volt a bérmegállapodásról és a bérjelegű juttatásokról. A kérdések
közt felmerül, hogy a közalkalmazottak nem kapnak majd fizetést. A
polgármester cáfolta a híreket. | |
| 2004-10-19 | Bonyolódik a közalkalmazotti béremelé, de lesz! | | |
| 2004-10-15 | Nem emelhet bértáblát az önkormányzat? | A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa rendkívüli ülést
tartott. A Magyar Államkincstár területi
igazgatósága szerint a közalkalmazottak bértábláját nem emelheti az
önkormányzat, mert ehhez nincsen joga, csupán illetméy-kiegészítést
adhat. | |
| 2004-10-05 | Közalkalmazotti bérfejlesztés: október 1-jétől 6% | | |
| 2004-09-08 | Béremelés: elbocsátásokból?! | A közalkalmazottak és köztisztviselők jövő évi béremelését a
szférán belüli elbocsátásokból finanszírozná a kormány. Eközben
helyben már fizetésképtelenségről, az önkormányzat kilátástalan
helyzetéről kapnak szárnyra a hírek. Kismoni László cáfolta a
fizetésképtelenségről szóló híreket. | |
| 2004-07-06 | Döntésdömping, ütközésekkel | Emlőrák-szűrés helyben is. Dr. Szabó Józsefé a Zőld rendelő.
Rendezett kegyeleti parkunk lesz. A népfőiskola az új gazdája az
újtelepi volt általános iskolának. Helyi rendelet a hulladékokról.
Fizetni kell a talajszennyezést. Újabb oktatási kiadások.
Átvilágítják a kórházat. A kollégiumfejlesztési program keretében a
Dunaújvárosi Főiskola színvonalasan felújítja két kollégiumát.
Módosul a fizetőparkolás. | |
| 2004-06-26 | Nem lesz teljesítménypótlék | A komoly költségvetési gondok ellenére az önkormányzat eleget tesz
a törvényi előírásnak: a pedagógusok illetménypótlékát a
minimumszintre emelik. | |
| 2004-06-24 | Magasabb pótlék szeptembertől | Az osztályfőnökök esetében megemelt mértékű illetménypótlék mellett
teljesítménypótlékot is kapnának szeptembertől a pedagógusok - ha a
közgyűlés eéfogadja a javaslatot. | |
| 2004-06-08 | Eltűntek a bérrel, járulékkal | Megnyerték a pert a megyei Munkaügyi Bíróságon a munkavállalók,
akik még 2003. tavaszán rendkívüli felmondással szüntették meg
munkaviszonyukat a Textilipari Bérmunka Kft-vel (a hajdani Fékon
üzem varrónőinek adott munkát). | |
| 2004-04-19 | Az önkomrámyzatok többsége nem emelt | A közalkalmazottak béremeléséről.
Dunaújvárosban október 1-jétől emelik a közalkalmazottak bérét. | |
| 2004-03-08 | Ülésezett a KIÉT | A KIÉT egyhangúlag elfogadta a munkáltató ajánlatát, vagyis a
közalkalmazottak 2004-ben október 1-től számírhatnak 6 %-os
béremelésre. | |
| 2004-03-03 | Eldőlt: bérfejlesztés csak októbertől | A közalkalmazottak a 6 százalékos bérfejlesztést csak októbertől
kapják meg, és nem visszamenőlegesen. | |
| 2004-02-27 | Hat százalék, és mégsem... | A közalkalmazottak 6 százalékos béremeléséről. | |
| 2004-02-20 | Megszületett a bérmegállapodás | Megszületett a 2004-es bérmegállapodás. | |
| 2004-02-19 | Intézményi szűkítés, a lehető legkisebb "vérveszteséggel" | A költségvetési rendeletet a KIÉT elutasította, a közgyűlési
többség viszont elfogadta. | |
| 2004-02-13 | Bérmegállapodás záradékkal | Az érdekképviseletek újabb egyeztetést kezdeményeznek. | |
| 2004-02-11 | A kormányok felelőssége?! | A közalkalmazottak béremeléséről volt szó a KIÉT tegnapi ülésén. | |
| 2004-02-04 | Béremelés, amire nincs forrás | A közalkalmazottak béremeléséről. | |
| 2004-01-30 | Jó ütemben haladnak az egyeztetések | Érdemi ajánlat a bértárgyalásokhoz.Fórum és munkásgyűlés. | |
| 2004-01-28 | Munkásgyűlés a vasgyárban | Fordulópontjához érkezett a bérharc. | |
| 2004-01-23 | Megalázó bérajánlat a Dunaferrnél | A válllalat béremelési ajánlata: 3,8%. | |
| 2004-01-20 | Dunaferr: a vevő dönt a béremelésről | A cég életében először az új tulajdonos dönt a bérekről. | |
| 2004-01-16 | Dunaferr: nehéz bértárgyalás | Elég távol esnek az álláspontok az idei béremelés mértékéről. | |
| 2004-01-08 | Dunaferr: mini béremelés? | | |
| 2003-12-12 | Karácsony előtt fizetik a 13. havit | Beszámoló a közgyűlésről.
A 13. havi fizetést megkapják a közalkalmazottak karácsony előtt, a
Vagyonkezelő Rt. hitelezett rá pénzt az önkormányzatnak. A Fidesz
kíváncsi rá, hogy miből hitelezett a Vagyonkezelő Rt. | |
| 2003-12-11 | Miért lesz zárt az ülés? | A polgármester zárt ülésen tárgyalja a közalkalmazottak 13. havi
bérének kifizetését. A Fidesz nem érti a polgármester
kezdeményezését. | |
| 2003-12-05 | Készül a vállalat 2004. évi terve | Készül a Dunaferr 2004-es üzleti terve, de abérfejlesztésekkel és
egyébb beruházási tervekkel meg kell várni. a privatizáció
végeredményét, és csak az új tulajdonossal együtt lehet tervezni. | |
| 2003-11-07 | A vasas kezdeményezte a helyi bértárgyalások megkezdését | Az Országos Érdekegyeztető Tanács kezdeményezésére már most el kell
kezdeni a bértárgyalásokat. | |
| 2003-10-22 | A további lépésektől függ, hogy perelik-e a fenntartót | Ha az önkormányzat nem rendezi az álláshely megszűnések miatt
áthelyezett dolgozók problémáit, akkor lehetséges, hogy a
szakszervezet perre viszi az ügyet. | |
| 2003-10-15 | Jogi állásfoglalást kérnek | Az óvodai álláshely-megszűnések miatt áthelyezett dolgozók
eleshettek attól a húszezer forintos munkáltatói döntésen alapuló
illetménytől, amit a határozatlan időre adtak meg nekik. | |
| 2003-05-29 | Tarifális bérrendszer szorgalmaz az MSZOSZ | A szakszervezetek az europai bérekhez felzárkozást sűrgetik. | |
| 2003-02-20 | Aláírták a megállapodást | Bérmegaállapodás az Acélszerkezeti kft-nél. | |
| 2003-02-06 | Megnyugvással fogadták a bér- és szociális megállapodást | A mostani helyzetben nem lehet többet vállalni. | |
| 2003-01-31 | Aláírták a bérmegállapodást | Módosítások, garantált bérek. | |
| 2003-01-20 | Dunaferr: eredmények, kérdőjelek | Ma lesz a bértárgyalások következő fordulója. | |
| 2003-01-08 | Folytatódnak a bértárgyalások a Dunaferrnél | A vasmű helyzete kérdéses. A kormány privatizálná a vasművet. Ilyen
körülmények közt folyik a bértárgyalás. | |
| 2002-12-12 | Dunaferr-demonstráció az ÁPV Rt.-nél | A Dunaferr 8.500 munkavállalója azt követeli, hogy a cégben az állami tulajdon a privatizáció után is meghatározó maradjon. | |