József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | bajnokság

3477 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2024-03-01Egyetlen gólocska döntött TihanybanAz alapszakasz nyolcadik helyezettje, a Tihany otthonában kezdte meg szereplését az NB II Nyugati Csoportjának alsóházában a Dunaújváros Futsal együttese 2024. február 26-án
2024-02-09Keserédes siker lett a vége ÉrdenHiába hajrázott remekül, s hozta el a három pontot Érdről, nem jutott be a bajnokság felsőházába a Dunaújváros Futsal együttese.
2024-01-12Nem borult a papírformaRemekül küzdött, s egy szettet el is lopott a MÁV Előrétől a DKSE felnőtt röplabda csapata, de a mieink idei első bajnokiját végül a székesfehérváriak nyerték 3-1-re.
2023-11-10Fényes érmek a MesterfokúnHárom egyéni aranyéremmel, s egy összetett ezüsttel zárták a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság küzdelmeit. Győrben, az Olimpiai Sportparkban rendezték meg a tornászok Mesterfokú Bajnokságát, melyen természetesen ott voltak a DKSE kiválóságai is. A viadal nyitónapján egyéni összetettben bizonyíthattak a résztvevők, s a női mezőnyben végül a ferencvárosi Székely Zója bizonyult a legjobbnak 50.100 ponttal. A DKSE versenyzői közül Makai Lilla a második helyen fejezte be a viadalt 45.100 ponttal, míg Szij Emese Ada mindössze egyetlen tizeddel maradt le a dobogó harmadik fokáról.
2023-10-06Négypontos nyitány az Erste LigábanJó iramú csatában, büntetőlövésekkel szenvedtek vereséget a DVTK Jegesmedvék elleni hazai összecsapáson a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Liga második játéknapján.
2023-09-22Taroltak a DKSE tornászai a fővárosbanA DKSE tornászainak "A" csapata nyerte a szuper csapatbajnokság küzdelmeit, míg Czifra Bettina Lili élete első felnőtt bajnoki címének örülhetett
2023-09-15Döntetlen a szezonnyitónA Nagykanizsa elleni rácalmási mérkőzéssel kezdte meg az NB II-es bajnokság küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese 2023. 09. 8-án
2023-09-08Átgázolt a Fradi a KohászonRendkívül nehéz mérkőzéssel, a Ferencváros elleni fővárosi csatával vágott neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, szombaton este fél hattól. Az összecsapásnak egyértelműen a zöld-fehérek voltak az esélyesei, ám a mieink abban bíztak, sikerül jó meccset játszani vetélytársukkal, igaz, ebben mindössze bő tíz percig reménykedhettek a DKKA drukkerei.
2023-08-11Fényes érmek a korosztályos bajnokságonÖsszesen tíz dobogós helyezéssel fejezték be a Szegeden megrendezett Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokságot a DKSE kajak-kenusai.
2023-08-07Ezüstök és egyéni csúcsok a medencébenTöbb egyéni csúccsal és egy újabb ezüstéremmel fejezték be a debreceni ifjúsági bajnokság küzdelmeit a DKSE korosztályos úszói.
2023-06-02Szomorú szezonzáróCsak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát a DKKA felnőtt csapata a 2022/2023-as bajnoki szezon utolsó mérkőzésén, végül sima, 39-25-ös győzelemmel szerezte meg a bajnokság bronzérmét, míg a mieink a 10. helyen fejezték be a pontvadászat idei küzdelmeit.
2023-05-26Diadalmas búcsú a szezontólA szép zárásban bízva vágott neki a 2022/2023-as szezon utolsó összecsapásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Monor ellen vasárnap. Ez végül sikerült, hiszen együttesünk kiváló játékkal aratott 3:0-s győzelmet.
2023-05-26Kiütéses győzelem az utolsó hazai meccsenBebiztosította az első helyét az NB II-es pontvadászat alsóházában a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese. A Rácalmási Sportcsarnokban rendezett „hazai” összecsapáson a gárda 9:2-es győzelmet aratott az Érd ellen.
2023-05-12megérdemelten lett bajnok az NB I-ben a Dunaújvárosi Egyetem DSE asztalitenisz csapataKét fordulóval a pontvadászat vége előtt matematikailag már bebiztosította a győzelmét az NB I-ben a Dunaújvárosi Egyetem DSE asztalitenisz szakosztály első csapata. A Bíró Bálint - Jeszenszki Dániel - Éliás Attila - Nemes Vince négyessel felálló alakulat eddig a szezon során mindössze egy vereséget gyűjtött be, s megérdemelten húzták be a bajnoki címet.
2023-05-12Dági öröm a bronzcsatábanNegyedik helyen zárta a Dunaújvárosi KSE férfi röplabda csapata az NB I Liga 2022/23-as szezonját
2023-05-05Szépen fénylő ezüst a hosszú távú bajnokságonRemek időeredménnyel, a második helyen zárták a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Baján megrendezett Hosszú Távú Magyar Bajnokság küzdelmeit a premier open kategóriában.
2023-03-24Minden aranyérmet begyűjtöttek a DKSE tornászai az év első versenyeinA Központi Tornacsarnokban rendeztek meg a szuper csapatbajnokság első fordulóját szombaton, s mivel a gyengébbik nem népesebb versenyzői táborral érkezett, mint a férfiak, így két etapban, 14:00-órától 16:30-ig, majd 16:30-tól 18:00 óráig mutatták be gyakorlataikat a nézőknek. A versenykiírás ugyanaz volt, mint a férfiaknál, tehát együttesenként legalább egy felnőtt versenyzővel kellett rendelkeznie a csapatoknak, ahol szerenként mindig a legjobb három eredménye számított.
2023-03-24Pontvesztés az alsóházi nyitányonRengeteg helyzetet kihagyott, így hiába őrizte meg hosszú veretlenségét, bosszantó pontvesztéssel kezdte az alsóházi csatározásokat a Dunaújváros Futsal csapata.
2023-03-17Parádés kezdés az NB I-benKilenc találkozót követően kilenc győzelemmel áll az NB I Nyugati csoportjának élén a Dunaújvárosi Egyetem DSE első számú asztalitenisz csapata, mely első tavaszi bajnokiján a Budaörs ellen aratott magabiztos sikert.
2023-02-28Régen szentségtörés lett volna, most ez egyáltalán nem azA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói számára befejeződött a bajnokság. A DAB nem került az elődöntőbe. Niko Eronen, a dunaújvárosiak vezetőedzője a csapatról.
2023-02-27Nem sikerült lefékezni a szolnoki szerelvénytA DFC gárdája a tavasszal zsinórban elszenvedett harmadik vereséget követően lecsúszott a bajnoki dobogóról.
2023-02-25A Kohász-utánpótlás magabiztos sikere mindkét meccsenA Dunaújvárosi Kohász első osztályban szereplő U17-es és U19-es csapata is egyaránt magabiztos győzelemmel zárta a bajnokság hétközi, április 22-i hazai mérkőzéseit a nyugati csoportban.
2023-02-24Nagy csata után nem sikerült bevenni EgertA női vízilabda-bajnokság szerdai, 14. fordulójában gólgazdag rangadón a kapitányát menet közben elveszítő DFVE együttese szoros meccsen szenvedett vereséget Egerben. Beszámoló a mérkőzésről.
2023-02-24Egy pontszerzés jót tenne a fiatal DFC önbizalmánakNB III. Az újvárosiak a múlt héten sokáig jól tartották magukat a Ferencvárosi TC II. elleni, idegenbeli mérkőzésen, de a hajrában két egyéni hibából kapott góllal elúszott a pontszerzés lehetősége. A Dunaújváros FC jelenleg a 3. helyen áll a bajnokságban.
2023-02-24A listavezető Miskolc lesz az ellenfelünkEgészen jól kezdte a bajnokság ezen szakaszát az újvárosi együttes, hiszen bravúros győzelmet aratott az alapszakaszgyőztes Vidux-Szegedi RSE otthonában. A folytatásban azonban alaposan megtorpant a gárda, ami zsinórban három vereséget jelentett.
2023-02-22A Siófok ellen nem fért bele ennyi hibaA DKKA NB II.-es felnőttbajnokságban szereplő utánpótlás-együttese is megkezdte a tavaszi szezont a délnyugati csoportban, Zubai Gábor csapata vasárnap a Siófok vendége volt.
2023-02-21Dunaújvárosban a felkészülési bajnok az Ercsi együttese lettVasárnap a helyosztókkal zárultak a Fejér vármegyei téli műfüves labdarúgó-bajnokság dunaújvárosi küzdelmei, ahol ezúttal is a bajnoki táblázat szerint elfoglalt helyek tükröződtek az eredményekben. A csapatok egyhangú állásfoglalása, hogy nagyon jót tettek a felkészülésnek az éles mérkőzések.
2023-02-21Győzelemmel kezdte az idei évet a DAC az NB II-benAz NB II-es férfikézilabda-bajnokság dél-nyugati csoportjának első tavaszi fordulóját győzelemmel kezdte a Dunaújvárosi AC együttese szombaton hazai pályán a sereghajtó baranyai gárda ellen.
2023-02-21A döntő pillanatokban mindig jött egy-egy hibaGyenge támadójátékának, az ott elkövetett sok hibának következtében két góllal kikapott a szombati hazai bajnoki találkozóján a DKKA az Alba Fehérvár női kézilabdázóitól. Ezzel sorozatban hetedik vereségét – hat bajnoki, egy Magyar Kupa – könyvelhette el a Kohász.
2023-02-20Pontvesztés a Szentes elleni bajnokin. Váratlan DFVE-döntetlen a Szentes elleni bajnokinFebruár 18-án hazai pályán az utolsó pillanatban lőtt Garda-góllal hozta ­döntetlenre a Szentes elleni bajnokiját a DFVE nőivízilabda-együttese.
2023-02-20Rengeteg nyitást rontott el a DKSEA röplabda NB I középszakaszának negyedik fordulójában a Vidux-Szegedi RSE gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi KSE együttese. A péntek esti összecsapást három játszmában a vendégek nyerték.
2023-02-20Lesz harmadik felvonásSzombaton rendezték a jégkorong Andersen Liga negyeddöntőinek második felvonását. A DAB-ASP és a Worm Angels sem tudta lezárni a párharcot.
2023-02-20A támadójáték volt kevésSzombaton este vármegyei rangadón fogadta a bajnokságban a DKKA női kézilabda együttese az Alba Fehérvárt. A találkozó előtt ünnepélyesen köszöntötte a DKKA vezetése, Bulath Anita szakmai igazgató és Vertig Csaba operatív igazgató Farkas Johannát, akit a Magyar Kézilabda Szövetség 2022-ben a legjobb utánpótlás játékosnak választott.
2023-02-20Felsőházi rájátszást érő helyenA futsal NB II. nyugati csoport 8. fordulójában elmaradt találkozóját játszotta le vasárnap délután a Dunaújváros Futsal a Hidegkúti SC ellen a rácalmási sportcsarnokban. A csapat most már a felsőházba való feljutás lehetőségét is a célkeresztben tartja.
2023-02-18Hiába vannak gödörben, csapatként nyerni tudnak a mai vármegyei rangadónA szerdán elszenvedett könyöksérülése után csak a bajnokság hajrájában térhet vissza a játékba Borgyos Panna. Dunaújváros Második szezonját tölti a Kohászban a Debrecentől kölcsönbe érkezett Borgyos Panna. A 2000-es születésű átlövő éppen a DVSC elleni, szerdai Magyar Kupa mérkőzésen szenvedett könyöksérülést. Beszélgetés a sportolóval.
2023-02-17Papírforma sikert aratott a DFVE a szegedi bajnokinA Bajnokok Ligája után a hazai bajnokságban is újabb győzelmet szereztek a Szeged ellen.
2023-02-16Simán hozta az első meccset a DAB-ASPFebruár 14-én a DAB-ASP–Ferencváros II. párharccal nyitott a jégkorong Andersen Liga rájátszása. A Bikák hozták a kötelezőt, azaz a következő mérkőzésen akár már le is zárhatják a párharcot.
2023-02-15"Nálunk a logisztika a legnagyobb kérdés"Február 15-én a Worm Angels jégkorongcsapata is megkezdi a rájátszást a Szeged ellen a fővárosi Kisstadionban. Láng Zoltánnal, a Worm edzőjével az új ligáról, a Kukacosok eddigi idényéről és terveiről is beszélgettünk.
2023-02-15Ellenfélre várva, de jöhet most már a Bikáknak az oroszlán isA Dunaújvárosi Acélbikák egy elég változatos alapszakasz után könnyedén jutott túl a kvalifikációs play-offon. Az Újpestet 3–1-es összesítéssel búcsúztatta a DAB, és készülhet a rájátszásra.
2023-02-15A kupacsatán is építkezne a DKKARapatyi Tamás, a Kohász edzője az őszi formát szeretné újra látni csapatától. Az edző értékelése.
2023-02-14Nem hozott meglepetést a csoportkört záró fordulóA február 12-i harmadik körrel befejeződtek a téli műfüves bajnokság Dunaújváros A és B csoportfordulói. Az élen az Ercsi és a Besnyő végzett, így ezek a csapatok játszhatnak az első helyért az előttünk álló hétvégén.
2023-02-14Egymásra talált a csapat és lelkes szurkolótáboraA február 12-i, harmadik találkozón az idei szezon talán legjobb teljesítményét nyújtották az Acélbikák, és magabiztos sikerrel tartották meg pályaelőnyüket.
2023-02-14A döntőig meg sem állnánakIndul a rájátszás az Andersen Ligában. Ifj. Azari Zsolt a csapatról, a felkészültségről és az eddigi mérkőzésekről.
2023-02-14Számos szép sikert értek el az újvárosi kis birkózókSzámos szép sikert értek el a közelmúltban a DKSE fiatal birkózói. Beszámoló és eredménysoroló.
2023-02-13Még él a remény a felsőházba jutásraA bajnoki folytatás szempontjából kiemelten fontos találkozón fogadta február 10-én a rácalmási sportcsarnokban a Nagykanizsa gárdáját a Dunaújváros Futsal az NB II Nyugati csoportjának 20. fordulójában.
2023-02-13Szűk fél óra alatt eldöntötte a meccset az MTKA labdarúgó NB III. közép csoportjának tavaszi idénynyitóján a Dunaújváros FC együttese február 12-én az MTK Budapest második számú csapatát fogadta a helyi stadionban.
2023-02-11A Worm ötödikként zárta az alapszakasztA Worm jégkorongcsapat ötödikként zárta az alapszakaszt.
2023-02-11Küzdelmes csabai meccs vár a KohászraA napokban több játékosával is megegyezett a folytatásról a DKKA szakmai stábja. A klub közleménye szerint továbbra is az újvárosiakat erősíti majd a csapat kapitánya, Szalai Babett, valamint a védelem egyik oszlopa, Nick Viktória, Matucza Gabriella, Arany Rebeka.
2023-02-10Előnyben az AcélbikákAz Erste Liga kvalifikációs playoff első mérkőzését játszotta a DAB hokicsapata az Újpest otthonában 2023. február 8-án.
2023-02-10Nagy csatára késztették a FraditA Ferencváros ellen lett oda a DFVE női vízilabdázóinak veretlenség hazai pályán február 8-án.
2023-02-10Régóta vártak egy ilyen komoly futsalrangadóraA Dunaújváros Futsal remek szériát fut, hiszen legutóbbi hét találkozójából hat győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el.
2023-02-10Átértékelték a csapat céljaitA bajnoki cím egyik esélyeseként kezdte meg az NB III közép csoportjának 2022/2023. bajnoki évét a Dunaújváros FC labdarúgócsapata. Az őszt a harmadik helyen zárta az együttes, ami optimizmusra adott okot, de a téli szünetben alaposan módosítani kellett az eredeti célkitűzésen. Az okokról a dunaújvárosi klub ügyvezetőjét, Dobos Barnát kérdeztük.
2023-02-09Remek szerepléssel orságos finálét érő helyeket szereztekKaposvár adott otthont a hétvégén a nyugat-magyarországi régió területi diák I–II-es korcsoport szabadfogású országos birkózóbajnokságnak. Mindkét korosztály pontversenyében egyaránt másodikak lettek. Részletes eredmények a cikkben.
2023-02-08DAB: irány a rájátszás!A nyolc közé jutás a tét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak számára. A DAB az Erste Liga alapszakaszát a kilencedik helyen zárta, ezért a kvalifikációs playoffban érdekelt.
2023-02-07Kettős utánpótlássiker az Alba ellenA korosztályos bajnokságok élmezőnyében az U19-es és U17-es kézlabda együttes.
2023-02-07Szerdán az Újpest ellen már a rájátszásba kerülés lesz a tétBefejeződött a jégkorong Erste Liga alapszakasza. Három győzelmet kell szerezniük az Acélbikáknak a bajnoki folytatáshoz.
2023-02-07Megvan az első sikere a DFVE férficsapatának"A Sopron elleni siker jelentette a csapat első győzelmét és pontjait a bajnokságban. S, hogy ez mit jelent, arról Ábrahámovics Gábor edző így beszélt a tavaszi folytatás előtt. – A csapat lelkesedése megvan, így van esélyünk megszerezni azt a várt győzelmet. Sajnos eddig minden mérkőzésen erősebbnek bizonyultak az ellenfelek, de látjuk a fejlődést és a javulást. Építkezünk tovább, és folytatjuk azt az utat, amit elkezdtünk. Reméljük, hamarosan megérkeznek az első pontok is, ami egy mérföldkő lesz, és nagy lendületet adhat a továbbiakra – mondta."
2023-02-06Hozták a kötelezőt, csak két pontra a felsőháztólTóth Árpád, a Dunaújváros Futsal edzője így értékelt: – Magabiztos győzelmet arattunk. Összességében, nem játszottunk kimondottan jól, de a győzelem volt a legfontosabb.
2023-02-06Az első negyed után már nem volt kérdésA nőivízilabda-bajnokság szombati játéknapján megszerezte tizedik győzelmét is a DFVE együttese, miután magabiztosan nyert a III. Kerület ellen.
2023-02-06Vereség a szinten aluli játék következményeA röplabda NB I. közép szakaszának második fordulójában szombaton hazai környezetben lépett pályára a Dunaújváros KSE együttese. Az újvárosiak ezúttal sajnos nem tudták legyőzni a MEAFC-Miskolc csapatát.
2023-02-02A "kis" Fradit már legyőztékA pólós fiatalok fölényes sikere a másodosztályú bajnokságban.
2023-01-31Elkezdődött a műfüves bajnokság. Felkészülésnek kiváló ...Dunaújvárosban két csoportban nyolc együttes küzd egymással. A Mezőfalva, a Nagykarácsony és a Rácalmás is győzelemmel nyitott a téli műfüves labdarúgó-bajnokság vasárnapi első fordulójában. Az Előszállás döntetlennel, az Adony, a Baracs és a Kulcs vereséggel térhetett haza a nap végén.
2023-01-30Nem volt kérdés GyőrbenA DFVE a védekezésre alapozva tízzel nyerte újabb bajnoki meccsét.
2023-01-30A hajrában mentett pontot ellenünk a PécsA Haladás legyőzése után egy újabb dobogós csapattal, a Péccsel játszott döntetlent a Dunaújváros Futsal a péntek esti, rácalmási bajnokiján az NB II. nyugati csoport 18. fordulójában.
2023-01-30Bravúros győzelem a listavezető otthonábanAz NB I-es röplabda-bajnokság középszakaszának nyitó találkozóján bravúros győzelmet aratott Dunaújvárosi KSE együttese. A péntek esti találkozón az újvárosiak a listavezető Vidux-Szegedi RSE otthonában szerezték meg az igen értékes három bajnoki pontot.
2023-01-27Az UVSE-t is legyőzték - a tanulófázisban sorra kapják a kiváló jegyeketTovább írta szezonbeli eddigi fantasztikus hazai és nemzetközi menetelését a DFVE női vízilabda-együttese, miután szerdán este a bajnoki címvédő UVSE otthonában is győzni tudott, és továbbra is hibátlan az ob I.-ben.
2023-01-26A jövő héten Erdélyben búcsú az alapszakasztólKét harmad után még döntetlenre állt, ám végül háromgólos vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata a Ferencváros otthonában az Erste Liga legutóbbi fordulójában. Az Acélbikák a nyolcadik helyen zárják az alapszakaszt.
2023-01-25A legjobbjukat kell nyújtani a rangadónAz eddig hét mérkőzéséből hetet megnyerő dunaújvárosi csapat a bajnoki címvédő ellen játssza az idei év első rangadóját. Az UVSE – az előző hét szezon aranyérmese – az előző fordulóban veszítette el veretlenségét, miután simán, 13–6-ra kikapott az alaposan megerősödött Ferencvárostól, igaz, két hiányzó válogatottja, Rybanska Natasa és Faragó Kamilla nélkül.
2023-01-25Három hazai siker a pótolt meccsekenA DFVE lány utánpótlás-együttesei vasárnap lejátszották idei első bajnoki mérkőzéseiket – ezek a tavalyi évről elhalasztott találkozók voltak, így a februári folytatáshoz képest előbb kellett vízbe ugraniuk a csapatoknak a III. Kerületi TVE, illetve a Kecskemét ellen. Az ifjúságiak már a félidőre bőven eldöntötték a győzelem kérdését.
2023-01-24Az éllovas Szeged nyert az alapszakasz zárásánA 2022/2023. évi röplabda NB I. alapszakaszának utolsó összecsapását rendezték vasárnap, amelyen a Dunaújváros KSE együttese a listavezető Vidux-Szegedi RSE gárdáját fogadta. Az összecsapáson az újvárosiak három játszmában szenvedtek vereséget.
2023-01-23Nem volt kérdés a DFVE fölényes szombati sikereA várakozásoknak megfelelően, magabiztos győzelemmel zárta idei első bajnoki meccsét szombaton a DFVE női vízilabda-együttese hazai pályán a Tatabánya ellen.
2023-01-21Nem okozhat gondott az év első bajnokijaA DFVE eddig hibátlan mérleggel áll a bajnokságban, hatból mind a hat meccsét megnyerte, igaz, ezek közül kettő számított komolyabbnak, az Eger és a BVSC elleni találkozó, a többin az újvárosi egylet esélyesként nyert. Azonban a nemzetközi porondon hatalmasat alakított a csapat, ahol nem egy, nálánál előrébb rangsorolt, vagy erősebbnek tartott ellenfélen túljutva, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében szerepelhet.
2023-01-20Győzelemmel kezdték az edzőmérkőzéseketA labdarúgó NB III. középcsoportjának tavaszi rajtjára készülő Dunaújváros FC együttese szerdán lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését. Az újvárosiak a Radari Sporttelep műfüves pályáján az NB III. nyugati csoportjában szereplő III. Ker. TVE csapata ellen megnyerték az összecsapást.
2023-01-18A Fradi ellen is adott a Kohász célkitűzéseA női kézilabda-bajnokságban a Győr után a másik BL-csapatot, a Ferencvárost fogadja szerdán 17 órától a sportcsarnokban a DKKA együttese. A cél, hogy ott folytassa a Kohász, ahol Győrben a második félidőben abbahagyta. Beszélgetés Rapatyi Tamás vezetőedzővel.
2023-01-16Csapatként arattak nagyszerű győzelmetA futsal NB II. nyugati csoport 16. fordulójában mérte össze a tudását a Dunaújváros Futsal és a Tihanyi FC csapata pénteken Rác­almáson. A „hazai” együttes győzelemmel kezdte az évet, ezzel zsinórban negyedik bajnoki sikerét aratva pont ellenfelét megelőzve feljött a tabella hetedik helyére.
2023-01-13Búcsú a kupátólAz UTE elleni kupamérkőzéssel kezdte meg a 2023-as esztendő küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese. A Rácalmási sportcsarnokban megrendezett összecsapáson az első félidő után még 4-2-re vezetett, a térfélcsere után viszont hat gólt kapott, s végül búcsúzni kényszerült a Magyar Kupa küzdelmeitől a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.
2023-01-02Az ötödik helyről kezdi az új esztendőt a DKKAAz ötödik helyen köszöntötte az új esztendőt a női kézilabda NB I-ben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Rapa­tyi Tamás csapata eddig tíz találkozón lépett pályára a 2022/2023-as pontvadászatban és tizenkét pontot szerzett, mérlege: öt győzelem, két döntetlen és három vereség.
2022-12-09Sajnos kikapott az évzárón a DPASEA Paks II. kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Dunaújvárosi FC labdarúgói ellen az év utolsó bajnokiján, így a dunaújvárosiak a harmadik helyről folytathatják a bajnokságot a 2023. február 12-én.
2022-12-09Kiütéses győzelmet arattak futsalosaink a sereghajtó ellen vívott bajnokinA sereghajtó Tolna-Mözs elleni rácalmási összecsapással folytatta az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese
2022-12-02Taroltak a DKSE tornászai a Mesterfokú BajnokságonHárom arany-, egy ezüst- és két bronzéremnek örülhettek a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság szerenkénti fináléiban 2022. november 26-27-én.
2022-11-18Búcsú a Magyar KupátólCsak az első negyedben tudta megnehezíteni a Fradi dolgát a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a Magyar Kupa negyeddöntőének fővárosi visszavágóján, így a Fradi végül 12-6-os győzelmet aratva jutott be a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé.
2022-11-14Az FTC jutott tovább a Magyar Kupában. Pénteken kitettek magukért, a visszavágón a Fradi domináltKét mérkőzés alapján 21–15-ös összesítéssel jutott a női vízilabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Ferencváros a Dunaújvárossal szemben. A korábbi években ez meglepetés lett volna, most azonban nem számított annak az erőviszonyok megváltozása miatt.
2022-11-08Sikerrel köszöntek el Hatvany Zsolttól a DKSE röplabdázóiA röplabda NB I. alapszakaszában november 6-án, vasárnap késő délután a Dunaújvárosi KSE együttese a Szolnoki RK csapatát fogadta. Az újvárosiak ugyan az első játszmát elveszítették, de utána zsinórban három szettet nyertek, így megszerezték a három bajnoki pontot.
2022-10-15Ismét új csapatot kell építeni, az ismeretlenbe ugranak beleOktóber 15-én, szombaton 11 órakor a Győr elleni hazai bajnokival megkezdi szereplését az új szezonban az előzőben bajnoki, Magyar Kupa és LEN Kupa ezüstérmet szerzett DFVE női vízilabda-együttese. Mihók Attila ismét új csapatot épít, ami számára nagy motiváció. Ami pedig az erőviszonyokat illeti, azok alaposan megváltoztak, ezek felmérésére több meccsre lesz szüksége az újvárosi együttesnek, de az biztos: nem szabad az előző évek sokszor erőn felüli bravúrjait elvárni a klubtól.
2022-10-06Második hely Franciaországban, jövő héten pedig bajnoki kezdésA női vízilabda ob I jövő heti rajtjára készülő dunaújvárosi együttes a hétvégén Franciaországban szerepelt egy nemzetközi tornán, ahol a második helyet szerezték meg a lányok.
2022-10-05Számos csapattal várják az új szezontA helyi Angels hokicsalád nagy lépésre szánta el magát az idei szezonkezdet előtt. A férfiaknál a Worm ott lesz a most debütáló, Liga 2-nek számító Andersen-bajnokságban, a hölgyek pedig az U/25-ös kiírás A és B jelzésű csoportjában jégre lépnek. Sőt a fiúk már holnap este elkezdik a Magyar Kupa küzdelmeit, a már hagyományosnak mondható rivális, a MAC Ikonok ellenében a Kisstadionban.
2022-10-01Kezdődik a szezon, céljuk a visszajutásEzen a hétvégén rajtol a 2022/2023. évi férfiröplabda NB I. alapszakasza. A Dunaújvárosi KSE csapata idegenben kezdi meg a sorozatot. A Dág KSE vendégeként lépnek pályára október 2-án, vasárnap 16 órakor Dorogon.
2022-09-30Parádés kezdés az NB I. sorozatábanGyőzelemnek örülhetett a Dunaújvárosi Egyetem DSE asztalitenisz szakosztály NB I-es és NB II-es csapata is. Előbbiek a Honvéd Szondi SE II. számú, utóbbiak a III. számú együttest verték 13:1-re, illetve 13:5-re.
2022-09-29Ezüst- és bronzérem a sárkányhajó ob-nA Dragon Steel Sportegyesület versenyzői a 20. magyar sárkányhajó-bajnokságon vettek részt az elmúlt évek hagyományaihoz híven Fadd-Domboriban. A dunaújvárosi klub sportolói egy ezüst- és egy bronzéremmel zárták a megmérettetést.
2022-09-26A DFVE egy csoportba került az EthnikosszalA női vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében máris összetalálkozik a második számú európai sorozat, a LEN Kupa idei döntőjének két résztvevője, a Dunaújváros és a finálét végül kettős győzelemmel megnyerő görög Etnikosz Pireusz.
2022-09-23Vereséggel kezdett a DABHazai környezetben, a Budapest Jégkorong Akadémia elleni hazai összecsapással kezdte meg az Erste Liga 2022/2023-as szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata
2022-09-14Az alapszakasz és a kupa sorsolásaA Magyar Röplabda Szövetség versenybizottsága elkészítette a 2022/2023. évi férfi NB I. alapszakaszának sorsolását. Ebben az osztályban hét együttes szerzett jogot az indulásra, tehát minden fordulóban egy-egy csapat szabadnapos lesz. A dunaújvárosi gárda idegenben kezdi és hazai pályán zárja az első sorozatot.
2022-09-14Az U19 és U17 győzött az Alba Fehérvár ellenA hétvégén itthon elkezdődött az NB II-es kézilabdaszezon a délnyugati csoportban szereplő DKKA U22-es együttese számára is.
2022-09-13Elrajtoltak a városi kispályás bajnokságokElrajtolt a 2022/2023. évi kiemelt városi kispályás labdarúgó-bajnokság alapszakasza. A DLSZ Arénában tizennégy együttes két hetes csoportban szerepel.
2022-09-10Együtt maradt a DAC és újra nekivágnakA csapat és a szakvezető elszántsága a nehezebb körülmények ellenére is töretlen, a dunaújvárosi férfikézilabda legmagasabb szintjét képviselő Dunaújvárosi AC vasárnap kezdi meg szereplését az NB II. új idényében. Az előző két idényben bravúros szereplést nyújtott a szinte csak saját nevelésű játékosokra építő együttes.
2022-09-09Győzelemmel kezdte a szezont a DKKAHazai környezetben, a Békéscsaba elleni összecsapással kezdte meg a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely természetesen a siker reményében vágott neki a 2022/2023-as szezon első tétmeccsének.
2022-09-09Nagyon korán elkezdték a Sárkányok kosarasaiA Sárkányok idén igencsak korán, szeptember első napjaiban megkezdték szereplésüket.
2022-09-06A siker kulcsa: végig egy emberként küzdöttekA Békéscsaba elleni hazai, négygólos győzelemmel kezdte szereplését szeptember 3-án, szombaton az új bajnoki évadban a DKKA női kézilabda-együttese. Rapatyi Tamás vezetőedző és a lányok így okkal lehettek boldogok a lefújás után, de persze a hibákat sem titkolta el a szakvezető.
2022-09-05Győzelemmel kezdte a DKKA az új szezontAz újonc Békéscsaba ellen győzelemmel kezdte szereplését a bajnoki szezonban a DKKA együttese szeptember 3-án, szombaton hazai pályán. Női kézilabdázóink az első félidőben még hátrányban voltak, majd a szünet után feljavulva magabiztos sikert arattak.
2022-09-02Vereség a nyitómeccsenHazai környezetben, az előző szezon alapszakaszának győztese, az UTE ellen kezdte meg az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese 2022. augusztus 29-én.
2022-09-02Remek közösségük előnyét is ki kell használniuk az új szezonbanSzeptember 3-án, szombaton 17 órától hazai pályán a feljutó Békéscsaba ellen megkezdi szereplését az új NB I.-es bajnoki szezonban a DKKA kézilabda-együttese. Rapatyi Tamás (kép) vezetőedző győzelmet vár a nyitányon, azonban mint hangsúlyozta, még időre van szükségük, hogy az új szemlélet szerinti játékuk minél tökéletesebb legyen. Annak viszont nagyon örül, hogy komolyabb sérülés nélkül zárták az alapozó időszakot, ami alatt maximálisan meg volt elégedve a lányok hozzáállásával.
2022-08-15Zsinórban négy hazaival kezdenek az AcélbikákTíz csapattal, szeptember 16-án, péntek rajtol a magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erste Liga 2022/2023-as idénye. A Dunaújvárosi Acélbikák (DAB) négy hazai találkozóval indítja a sorozatot. Az újvárosi klub már elkezdte árulni az új szezonra szóló bérleteket.
2022-08-12A röplabdázók célja, hogy visszajussanak a legfelső osztálybaA férfi röplabda Extraliga 2021/2022. évi szezonjának végén búcsúzott a legmagasabb osztálytól a Dunaújvárosi KSE együttese. Az újvárosiak alaposan átalakult kerettel hétfőn kezdik meg a felkészülést a 2022/2023. évi NB I.-es szezonra.
2022-08-08Magabiztos győzelemmel lépett tovább a kupában a DFC gárdájaA 2022/2023. évi MOL Magyar Kupa 1. fordulójában magabiztos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgócsapata. A DFC focistái augusztus 6-án, szombaton, hazai pályán győztek a BKV Előre gárdája ellen, így ők várhatják a következő kör sorsolását.
2022-08-05Fényes dunaújvárosi érmek SzegedenVilágbajnokságon, Európa-bajnokságon, valamint a hazai bajnokságon is lapátot ragadtak a Dunaújvárosi Központi SE felnőtt és utánpótlás kajak-kenusai.
2022-08-05Négypontos bajnoki nyitányVisszafogottabb első félidő után magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest II. otthonában lejátszott bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
2022-07-30A DFC versenyben akar lenni a bajnoki címért a szezonbanAugusztus 7-én, vasárnap rajtol az labdarúgó NB III-as pontvadászat őszi szezonja. A középcsoportban szereplő Dunaújváros FC csapata 17.30 órakor a Paksi FC második számú együttesét fogadja a Dunaújváros Stadionban.
2022-07-25Kovács-Seres három számban is rajthoz állSzép eredményekkel térhettek haza a DKSE Úszószakosztályának tehetségei a szegedi Tiszavirág Sport­uszodában rendezett Cápa országos bajnokságról. Kovács-Seres Hunor pedig már ma délelőtt medencébe ugrik a besztercebányai Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.
2022-07-21Minden éremből szereztekJúlius 16–17-én Szolnokon rendezték meg a Magyar Masters Bajnokságot. A DKSE-t egy kétszemélyes csapat képviselte. Mérlegük: egy arany, két ezüst és egy bronz.
2022-07-01Értékes érmek Fadd-DomboribanA dunaújvárosi Dragon Steel SE versenyzői ezúttal a 8. Tízszemélyes Sárkányhajó Magyar Bajnokságon vettek részt Fadd-Domboriban 2022. június 11-én és 12-én. A kétnapos Magyar Bajnokságon az U18-as korosztálytól egészen a Senior C korosztályig 200 és 2000 méteres versenytávon mérették meg magukat a Magyar Sárkányhajó Szövetség egyesületei.
2022-06-29Utánpótlás: az érmek alapján a legjobbakA DSE Röplabda Akadémia korosztályos csapatai két helyszínen zárták le a 2021/2022. évi bajnoki szezont. Az U15-től U21-ig terjedő korosztályok külön búcsúztatták az évet, az U11-es és U13-as csapatok egy házi bajnokság után kezdték meg nyári szabadságukat.
2022-06-22A kiütéses sikerrel egyből elődöntőbe jutottakA DAK Acél Dunaújváros Gorillaz együttese hazai pályán 63–0-ra kiütötte az Oroszlány Bears csapatát a bajnokság utolsó alapszakasz-mérkőzésén.
2022-06-16A Maradék nyerte a Campus csoportotAz elmúlt héten a városi kispályás labdarúgó-bajnokság Campus csoportjában is befejeződtek a küzdelmek a szezonra. A bajnoki címet a Maradék gárdája szerezte meg.
2022-06-10Győzelemmel zártak a futsalosokA tabella harmadik helyén végzett a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely ezúttal Szigetszentmiklósról hozta el a három pontot az NB II Nyugati Csoportjának utolsó alsóházi mérkőzésén.
2022-06-10Nyikos Veronika újabb remek sikereA kadet korosztályú Nyikos Veronika (76 kg) külön engedéllyel vett részt az idősebbek versengésében, de bárándi ellenfelét tussal, kecskeméti vetélytársát 12-1-es pontozással győzte le, így teljesen megérdemelten lett aranyérmes és magyar bajnok.
2022-06-10Magyar bajnok lett a három, kulcsi kislányMájus végén különleges országos eseményt rendeztek Debrecenben. A bajnoki címért versenyeztek a cheerleading-­csapatok, köztük a dunaújvárosi Spartan Cheerleading Sport­egyesületből is több összeállítás bemutatta gyakorlatát.
2022-06-10Magyar bajnok lett a párosA tollaslabdázók senior magyar bajnokságát rendezték meg szombaton Cegléden, amelyen a 35. életévüket betöltött sportolók mérhették össze a tudásukat. A megmérettetésen a Danubius KSE színeit Varga Gabriella, valamint Jakab János képviselte.
2022-06-08Révbe értek a futsalosokA Dunaújváros Futsal számára a záró fordulót az NB II. nyugati csoport alsóház 10. fordulójában a Szigetszentmiklós elleni, sikerrel végződő összecsapás jelentette június 6-án, hétfőn este idegenben, amivel a harmadik helyen zártak.
2022-06-08Első csapatbajnoki éremRendkívül sikeres tavaszi félévét koronázta meg a DKSE fiókszakosztálya, a Gurics György BDSE diákküldöttsége a csapatbajnokságon.
2022-06-08Az élvonal befejezte a kispályánAz elmúlt héten a városi kispályás labdarúgó-bajnokság MezDepo I. osztályában befejeződött a 2021/2022. évi bajnoki szezon. A Campus II. osztályában azonban még egy fordulót játszanak az együttesek.
2022-06-04Első helyek és dobogókA Dunaújváros PASE utánpótlás-labdarúgócsapatai lejátszották a 2021/2022. évi bajnokság utolsó mérkőzéseit. A klub több bajnoki címmel és dobogós hellyel is büszkélkedhet a sorozatokban.
2022-06-04Ezüstéremmel zárták a fiatalok a bajnokságotA szezonban a DFVE-vízilabdaklub az ob I/B-s felnőttbajnokságba is benevezett, hogy a fiatalok több játéklehetőséget kapjanak.
2022-06-03Győzelemmel búcsúzott a DPASEA Rákosmente elleni magabiztos, 3:1-es hazai győzelemmel zárta a 2021/2022-es bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata az NB III közép csoportjában. A találkozót követően dr. Dobos Barna, a dunaújvárosiak vezetőedzője értékelte csapata teljesítményét, a gárda elmúlt szezonját.
2022-05-30Hátrányból fordítva győztekMájus 29-én, vasárnap este hazai pályán az osztályból már kiesett ellenféllel fejezte be az NB III-as bajnokság küzdelmeit a Dunaújváros ­PASE labdarúgócsapata
2022-05-27Egyértelmű cél visszajutni a legmagasabb osztálybaA férfiröplabda-Extraliga 2021/2022. évi szezonjának végén elbúcsúzott a legmagasabb osztálytól a Dunaújvárosi KSE együttese. A csapatot a Kistext gárdája győzte le a 7–8. helyért vívott párharcban, ami a kiesést jelentette.
2022-05-26Két Európa-bajnoki kvalifikációt szerzett a DKSE a maraton ob-nA hétvégén rendezték meg a kajak-kenusok minden korosztálya számára a Kadler Gusztáv-maraton magyar bajnokságot, amelyen a DKSE Kulcsár Dorina révén aranyérmet szerzett. Ezzel kvalifikálta magát a felnőttek Európa-bajnokságára, csakúgy, mint a párosban második helyen végzett Máthé Krisztián.
2022-05-25A huszonharmadik elsőség (képaláírás)Országosan is egyedülálló teljesítményt nyújtva, huszonharmadik alkalommal nyerte meg a városi kispályás labdarúgó-bajnokság első osztályát a Karmacsi Autó FC együttese. A csapat amájus 23-i, hétfői, győztes bajnoki találkozója után vehette át a kupát a DLSZ vezetőitől.
2022-05-24Pihenés után vissza az új szerepkörbenBulath Anita nagyon sajnálja, hogy egészségi állapota miatt nem tudott többet segíteni a csapat szombati, utolsó bajnokiján. Vágó Attila vezetőedző viszont reméli, hogy egy éremmel a Magyar Kupában meg tudják ajándékozni őt és magukat is.
2022-04-29Bajnoki címet ért a kiütéses győzelemKönnyed győzelemmel biztosította be bajnoki címét a Dunaújvárosi Egyetem DSE asztaliteniszezőinek első számú csapata az NB II-es bajnokság Dél-Nyugat csoportjában.
2022-04-22Bronzos Angyalok!Az Angels női, valamint a Worm Angels férfi jégkorong csapata is hat gólt lőve szerezte meg a harmadik helyet a bajnokságban.
2022-04-16Mindent kiadtak magukból. Ezüstszezon - három kiírásban is a döntőig menetelt a DFVEEgyenlítésre készült a magyar női vízilabda bajnokság fináléjának második felvonásán április 14-én, csütörtök délután a DFVE csapata, amely a fővárosi Tüskeuszodában játszott a címvédő UVSE gárdájával.
2022-04-16Bronzba öntötték az idei szezonjukatAz Angels Jégkorong Sport­egyesület női csapata, valamint az ob II-ben szereplő férfiegyüttese is bronzéremmel zárta a 2021/2022-es bajnoki szezont.
2022-04-14Kecskeméti vezetés a rájátszásbanÓriási csatában, ötszettes küzdelemben szenvedett 3-2-es vereséget az alsóházi rájátszás első, kecskeméti összecsapásán a DKSE felnőtt röplabda csapata.
2022-04-11Szezonzárás a DAB Bikáinak sikerévelA Dunaújvárosi Acélbikák számára április 3-án az U8-as korosztály (szuperminik) jégkorongozóinak kiírt Bikaviadal tornával befejeződött a szezon. A Dunaújvárosi Jégcsarnokban hazai siker született.
2022-03-31Szoros vereség SárváronEgygólos, 2-1-es vereséget szenvedett az alsóházi rájátszás első, sárvári mérkőzésén a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese.
2022-03-31Álom maradt a döntő hokisainknakAz Angels női csapata második meccsét is ráadásban bukta el a bajnoki elődöntőben, míg a Worm Angels férfi gárdája simán kikapott a MAC Ikonok otthonában.
2022-03-26Bizakodva várják az újabb szezon kezdetét a GorillákMegkezdte a felkészülést a hónap végén rajtoló szezonra a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapata. Az egyesület a bajnokság mellett az idén életre hívott Magyar Kupában is megméreti magát.
2022-03-25A bajnoki cím kapujába értek a DUE DSE asztaliteniszezői az NB II-ben. Szép győzelem a rangadónA csapat idei szezonjának legfontosabb mérkőzésén diadalmaskodtak a Dunaújvárosi Egyetem asztalitenisz első számú csapatának játékosai. Bár matematikailag még van esélye a legnagyobb riválisának, az egyesület a Nagykanizsa elleni 13:5-ös sikerrel gyakorlatilag be is biztosította a bajnoki cím sorsát.
2022-03-25Győzelem, előnyben a Worm Angels!Nagyon sima, 9-2-es győzelmet aratott a bajnoki elődöntő első mérkőzésén a Worm Angels OB II-es jégkorong csapata a MAC Ikonok ellen.
2022-03-11Nem borult a papírformaAz első félidőben még egálra állt, ám végül háromgólos vereséget szenvedett Tihanyban a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, így a tizenegyedik pozícióban fejezték be az alapszakasz küzdelmeit.
2022-03-11Elmaradt a bravúrA Kecskemét elleni hazai összecsapással zárta az Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap este. Ugyan a tabellán elfoglalt helyezéseken már semmit nem változtatott a meccs, a mieink bíztak abban, hogy meglephetik vetélytársukat, igaz ehhez a játék minden elemében extrát kellett volna nyújtania a Tomanóczy-gárdának.
2022-03-10Kapott gól nélkül lépett tovább az AngelsA női U25/B jégkorongbajnokság negyeddöntőjének első felvonását 6–0-ás sikerrel húzta be hazai jégen az Angels a rivális kőszegi Jégvirágok ellen múlt csütörtökön. Az Ajkán rendezett vasárnapi visszavágón szintén érintetlen maradt Müller Márta és Fejér Izabella kapuja.
2022-03-09Lőtt gól nélkül nehéz - nyert a PHCAz alapszakaszt a második helyen zárta a Worm Angels jégkorongcsapata.
2022-03-09Csapatoknak rendeztek bajnoki körtSeregélyesen rendezték meg a felnőttcsapatok tollaslabda-bajnokságának tavaszi fordulóját. A Danubius KSE csapata a III. osztály nyugati csoportjában játszott és a negyedikhelyes végzett.
2022-03-09Biztató játék, de vereség a végeA futsal NB II. nyugati csoportjában a 22. fordulóval ért véget az alapszakasz, amit a Dunaújváros Futsal csapata Tihanyban zárt le hétfőn este. A reményt keltő első félidő után végül a hazaiak örülhettek.
2022-03-09Nagyon nagy lehetőség előtt áll a DKKA csapataMind a DKKA játékosai, illetve a csapat szakvezetője, Vágó Attila is nagy lehetőség előtt áll szerdán, amikor a Magyar Kupa negyeddöntőjében a másodosztályú Békéscsaba otthonában 18 órától játszanak a négyes fináléba jutásért. Beszélgetés Vágó Attila vezetőedzővel.
2022-03-07Továbbra is harcban a döntőért. Nemzetközi szintű mérkőzésen húzták be fontos rangadójukatA DFVE női vízilabda-együttese legyőzte a BVSC-t. Pedig a hazaiak már négy góllal is vezettek, de a fővárosiak izgalmassá tették a magas szintű mérkőzést, amit végül egy góllal húzott be Mihók Attila csapata. Ezzel pedig életben tartották bajnoki döntős esélyeiket. A meccsen adományt gyűjtöttek az ukrajnai háború menekültjeinek.
2022-03-07A junior Acélbikáknak is befejeződöttA Dunaújvárosi Acélbikák felnőttcsapata után a juniorok is befejezték az idei bajnokságot. Az utóbbiak a Debreceni HK-val csaptak össze a rájátszásban a legjobb négy közé jutásért. A párharc az egyik fél két győzelméig tartott. A Debrecen kétszer is megverte a DAB-ot, így a hajdúságiak jutottak tovább.
2022-03-07Újabb fontos siker került bele a DPASE tarsolyábaAz NB III. közép csoportjának huszonnegyedik fordulójában vasárnap a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata a Ceglédi VSE vendégeként lépett pályára. A vendégek győzelmük után továbbra is öt pont hátrányban vannak a szintén nyerő, élen álló Kozármisleny mögött.
2022-02-25Arcpirító szezonzáróSúlyos, kilencgólos vereséget szenvedett a "megfiatalított" DVTK elleni hazai szezonzárón a rendkívül tartalékos Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
2022-02-19Visszatalálni a helyes útra, ami miatt ez a csapat még létezikNégy győzelem után négy, közte nem megszokott különbségű vereséggel és egy sikerrel zárta az őszi szezont a Dunaújvárosi AC NB II.-es férfikézilabda-csapata. A fiúk Kiskőrösön kezdik a folytatást a délnyugati csoportban, Csermák Gábor edző reméli, ismét a szebbik arcát tudja mutatni az együttes a tavaszi szezonban.
2022-02-18Szép tavaszi rajtot vettek a focistákA jól sikerült téli felkészülést követően hazai környezetben, a Hódmezővásárhely elleni találkozóval kezdte meg az NB III Közép csoportjának tavaszi küzdelmeit a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata 2022. február 13-án.
2022-02-11Önbizalommal telve kezdi meg a tavaszi szezonját az együttesPapp Máté szerint egyértelmű célja a csapatnak a bajnokság megnyerése. Beszélgetés Varga Balázs vezetőedzővel.
2022-02-11Kiütéses sikerrel nyitották az évad második felétAz asztalitenisz NB I. nyugati csoportjának első tavaszi fordulójában a vártnál nagyobb győzelmet aratott a Dunaújvárosi ASE gárdája hazai környezetben a Budaörs ellen.
2022-02-10Országos bajnok lett a Rudas floorball csapataAz elmúlt hétvégén Algyő adott otthont a floorball-diák­olimpia országos döntőjének, ahol a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium floorbal csapata lett a bajnok.
2022-02-08Elkezdődött a téli műfüves megyei bajnokságA hétvégén elkezdődött a Fejér megyei műfüves téli labdarúgó-bajnokság. A sorozat kitűnő felkészülési lehetőséget kínál a tavaszi szezonra, ezenfelül olyan csapatok is találkozhatnak egymással, amelyek a bajnokságban eltérő osztályokban játszanak.
2022-02-05Rajtol a téli műfüves bajnokság a megyei együttesek számáraA hétvégén induló téli műfüves bajnokság előtt kérdeztük a csapatvezetőket a játékoskeretek alakulásáról.
2022-02-05A DPASE leigazolt három rutinos labdarúgótTávozott a csapatok Hegedűs Ervin, érkezett Huszty Dániel, Tölgyesi Viktor, Bozóki Imre.
2022-02-03Derekasan helytállt és nagyot küzdött a Győr ellen a DKKAA Győri Audi ETO-t fogadta szerdán este a 12. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász KA együttese.
2022-02-03Reagálás az őket ért atrocitás utáni közleményreA dunaújvárosi futsalcsapatot a nagykanizsai meccs után megtámadták.
2022-02-02Támadás érte a futsalcsapatotA dunaújvárosi futsalcsapatot a nagykanizsai meccs után támadás érte.
2022-02-01Egyik legjobbjukat is elveszítették a DEAC elleni összecsapásbanVasárnap este a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának kilencedik fordulójában hazai pályán szenvedett vereséget a Dunaújvárosi KSE együttese.
2022-02-00A Dragon Steel SE eredményei 2021-ben (képaláírás)A tavalyi évben is kiváló eredményeket értek el a Dragon Steel Sportegyesület tagjai, 26 magyar bajnoki éremmel zárták a 2021-es versenyszezont. 4 aranyérem, 12 ezüstérem, 10 bronzérem született az egyéb eredmények mellett. (nem teljes szöveg)
2022-01-28Az első helyről várták a bajnokság folytatásátBeszélgetés Dolmán Viktorral, a DSE Röplabda Akadémia fiataljainak edzőjével.
2022-01-26Éltek az esélyeikkel, s magabiztosan nyertekJó játékkal jelentkezett a Dunaújváros Futsal NB II-es csapata az idei év első hazai mérkőzésén.
2022-01-21Nem volt esély a Pécs ellenNem tudta megnehezíteni a pécsiek dolgát a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese 2022. első bajnoki találkozóján
2022-01-21Felemás évkezdésTizenhárom (!) lőtt góllal sem tudott pontot szerezni az UVSE ellen a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a bajnokság fővárosi találkozóján.
2022-01-21Sportemberségből jeles a KohásznakA tartalékosabbnál is tartalékosabb Kohász kétgólos, 30-28-as vereséget szenvedett a Vasas elleni fővárosi bajnoki találkozón.
2022-01-17Gólzáporos sikerrel indították az évetAz előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztos sikert aratott hazai pályán, szombaton délelőtt, idei első bajnoki találkozóján a dunaújvárosi női pólócsapat. Kép: Somogyvári Lili.
2022-01-15A folytatásban újfent nem csak a pályán dőlhetnek el a meccsekBeszélgetés Vágó Attilával, a DKKA vezetőedzőjével.
2022-01-14Továbbra is élen az AngyalokEgy szoros és egy sima győzelemmel kezdték az új évet a dunaújvárosi női jégkorongozók
2022-01-07A folytatást dobogós helyen várják a megyei csapataink"A megyei kézilabda-bajnokságokban is számos térségi csapat vitézkedik. A rácalmásiak a női és férfibajnokságban is jól szerepelnek, a DAC gárdája is összességében jól zárta az elmúlt esztendőt."
2022-01-07Második hely a kupábanA végig rendkívül fegyelmezetten játszó Eger gárdája nyerte a Magyar Kupa idei (2021.) kiírását, miután a fináléban 7-6-ra legyőzte a gyengébb napot kifogó DFVE csapatát.
2021-12-29Remélik, a második körben eredményesebbek lesznekA 2021/2022. évi férfi röplabda Extraliga alapszakaszának őszi szezonját szerzett pont nélkül az utolsó helyen zárta a Dunaújvárosi KSE együttese. A félévet követően Tomanóczy Tibor vezetőedző értékelte a gárda teljesítményét.
2021-12-24Az elégedettség mellett látja, hol lehetne még előre lépniükA 2021/2022. évi NB III. középcsoportjában húsz fordulót követően a második helyen áll a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata, hét ponttal lemaradva a listavezető Kozármisleny együttesétől. Beszélgetés Varga Balázs vezetőedzővel.
2021-12-22Remek sikerrel zártak évetBeszámoló a férfi futsal NB II. nyugati csoportjának 14. fordulójában lejátszott Dunaújváros Futsal – Sárvári Futsal 4–1-re végződött helyi mérkőzéséről.
2021-12-18Nagy küzdelem, ám végül vereség az év zárómeccsén"A bajnoki szünet miatt számos felkészülési találkozót játszott az elmúlt hetekben a DKKA felnőtt női kézilabdacsapata, amely pénteken este az egyik magyar élcsapatnak számító Mosonmagyaróvárt fogadta a helyi sportcsarnokban."
2021-12-17Ötödik helyen telelnek"Múlt vasárnap, a 11. fordulóban hazai vereséggel zárta az idei évet a Dunaújvárosi AC NB II-es férfikézilabda-együttese. Csermák Gábor csapata így az ötödik helyen telelhet, miután vereséget szenvedett az egyik éllovastól." Összefoglaló a csapat őszi szerepléséről.
2021-12-10Gólzáporos lett az évzáró SzekszárdonA tavaszi első fordulóból előrehozott mérkőzéssel zárta az NB III-as pontvadászat 2021-es kiírását a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, melyre nem várt könnyű mérkőzést a Szekszárd otthonában
2021-12-10Visszavágtak a HaladásnakA tabella második helyén álló Haladás II. elleni hazai mérkőzéssel kezdte meg az NB II-es futsal bajnokság tavaszi idényét a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese
2021-12-07A DKKA fiataljai a második félidőben hamar döntöttekBefejezte a bajnokság őszi szezonját az NB II-es felnőtt női bajnokságban szereplő DKKA U22-es női együttese is. A lányok szombaton hátrányból fordítva győzelemmel zárták az évet hazai pályán az egyik megyei rivális ellen.
2021-12-06Magabiztos sikerrel zárták az idei évet a DPASE labdarúgóiAz NB III. közép csoportjában az előrehozott első tavaszi fordulót rendezték vasárnap. A Dunaújváros PASE labdarúgócsapata lejátszotta a találkozóját, de a havazás miatt több mérkőzés is elmaradt.
2021-12-04Az év utolsó bajnokiján már az első tavaszi sikert ünnepelnékAz újvárosi együttes az utolsó őszi fordulóban gólgazdag meccsen szerezte meg a három bajnoki pontot a múlt héten a Rákosmente FC otthonában, ám ezt követően még nem vonulhattak téli szünetre Varga Balázs vezetőedző játékosai, mivel a szövetség döntése alapján egy tavaszi mérkőzést még le kell játszaniuk.
2021-12-04Derbit nyertek a rácalmási fiúkA DAC női csapata félszáznál is több gólt lőtt legutóbbi meccsén.
2021-12-03Remek győzelem idegenbenMásodik helyen zárták a bajnokság őszi idényét a DPASE labdarúgói
2021-11-26Nagyüzemben a kosárlabdázók"Idén tízéves lett az egyesület. A klub U12-es és U18-as gárdái már megkezdték bajnoki menetelésüket. Ezúttal e két gárda legfrissebb eredményei mellett az U11, U14, U16-os korcsoport és a szintén a Sárkányok kötelékébe tartozó dunavecsei gárda eredményeiről is beszámolunk."
2021-11-22Három nap, három DKSE-arany a mesterfokúak bajnokságánTrenka János tanítványai Győrben, a tornászok MATSZ-Prolan mesterfokú bajnokságán remekeltek péntektől vasárnapig. A szuper csapatbajnokságot megnyerték, az egyéni összetettben Czifra Lili bronz­érmet szerzett. Részletes eredmények a cikkben.
2021-11-22A DKKA idénre befejezte, az MTK jön a kupábanA szombaton lejátszott három mérkőzés után hosszabb szünet következik az NB I-es női kézilabda-bajnokságban.
2021-11-19Felemás búcsú a 2021-es esztendőtőlAz Alba FKC ellen nyert, Debrecen ellen viszont veszített A DKKA felnőtt női csapata
2021-11-18Remekelő ifjú tornászok"A Benkő Boglárka, Fehér Lili, Mayer Eszter, Szíj Emese, Tót-Pál Rebeka összeállításban induló dunaújvárosi tornászcsapat 131.200 ponttal megnyerte a Magyar Torna Szövetség által kiírt első osztályú leány serdülő bajnokság negyedik etapját szombaton Budapesten. A dunaújvárosiak ezzel együtt a négyfordulós megmérettetés összetett versenyében sem találtak legyőzőre."
2021-11-16Lezárult az őszi szezon, azonban a harmadik hely még nem dőlt el"Gólzáporból a vasárnapi zárófordulóban sem volt hiány a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának déli csoportjában. Őszi bajnok a Vajta, biztos második a Mezőfalva, a harmadik hely, ahol jelenleg az Előszállás áll, még kérdéses."
2021-11-16A rövidpályás országos bajnokságon szerepeltek"Csütörtöktől vasárnapig Kaposváron rendezték meg az úszók XVII. Országos Rövidpályás Bajnokságát, amelyen a DKSE öt versenyzője, Dort Máté, Hegedűs Kristóf, Horváth István, Kenyér Lilla és Kovács-Seres Hunor állt rajthoz." Részletes eredmények a cikkben.
2021-11-15Lezárták az őszi szezontA városi kispályás labdarúgó-bajnokság két legfelső osztályában befejeződött az őszi szezon az elmúlt héten. A MezDepo csoportban a Karmacsi Autó, amíg a Campus csoportban a Maradék együttese lett az első és egyben az őszi bajnok.
2021-11-13Nem kell külön motivációAz NB III. közép csoportjának tizenhetedik fordulójában a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata az Iváncsa KSE vendégeként lép pályára. A DPASE vezetőedzője, Varga Balázs optimistán várja a tavalyi bajnok elleni találkozót. Beszámoló a sajtótájékoztatóról.
2021-11-12Pozitív élményekkel vághatnak neki a szezon első rangadójánakA bajnokság ötödik fordulóját is fölényes győzelemmel zárta október 10-én a DFVE női vízilabda-együttese. A mérkőzésen a jótékonyság is főszerepet kapott, a hazai együttes adománygyűjtést hirdetett meg a Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület számára.
2021-11-12Hibátlan mérleggel vezetik a bajnokságot a Dunaújvárosi Egyetem DSE asztaliteniszezői. Nagy léptekkel az NB I feléEddig magabiztosan halad a remélt bajnoki cím felé a Dunaújvárosi Egyetem DSE asztalitenisz szakosztályának első csapata az NB II-es bajnokság Dél-Nyugat csoportjában.
2021-11-05Nagyon korai búcsú a sorozattólA Dunaújvárosi Acélbikák a Ferencvárostól, a Worm Angels jégkorongozói a MAC-tól kaptak ki a Magyar Kupa első fordulójának fővárosi mérkőzésein és így búcsúztak a Magyar Kupától
2021-10-26"Ez már szinte egy tökéletes mérkőzés volt""Újabb komoly kihívás várt az ob II-es jégkorong-bajnokságban vitézkedő Worm Angels gárdájára, amely egyik közvetlen riválisát, a remek erőkből álló KMH SE gárdáját látta vendégül a dunaújvárosi jégcsarnokban."
2021-10-25Új évjáratos csúcsot úszott Kovács-SeresA szegedi medencés hosszú­távúszó országos bajnokságon a DKSE egyik kiválósága, Kovács-Seres Hunor az U15-ös korosztály versenyében magyar bajnoki címet szerzett 1500 méteren szombaton, majd vasárnap 5000 méteren tovább gyarapította bajnoki aranyérmei számát. Szegeden ráadásul új évjáratos csúcsot is úszott (54:05.89).
2021-10-25Magabiztos sikerrel nyitották a bajnokságotElindult a női 2021/2022-es vízilabda-bajnoki idény. Az első fordulóban a három olimpikont is felvonultató, ám újabb jelentős fiatalításon áteső újvárosiak a tatabányaiakat fogadták október 22-én a Fabó Éva Sportuszodában.
2021-10-21Erre a teljesítményre büszkék lehetnek a Kohász játékosai"Nem várt erőkifejtésre késztette a bajnok Fradit a DKKA női kézilabdacsapata a szerdai hazai bajnokin, ahol a fantasztikusan teljesítő, sokáig vezető és ezer fokon égő Kohászt csak a hajrában tudta bedarálni Európa egyik élcsapata."
2021-10-21Szoros vereség a bajnoki nyitányonÓriási, négyszettes csatában szenvedett 3-1-es vereséget a MAFC elleni hazai mérkőzésen a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga első fordulójában.
2021-10-18A DPASE első vereségeAz NB III közép csoportjának tizenkettedik fordulójában a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata október 17-én a Balassagyarmati VSE gárdáját fogadta. A találkozót a vendégek nyerték, így megszakadt az újvárosiak tizenegy mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.
2021-10-18A DKSE tornászaié az ificsapatbajnoki címA DKSE ifi korosztályának tornászai a tavaszi fordulót követően ősszel sem találtak legyőzőre, így a Czifra Lili, Csíki Zsófia, Mayer Gréta, Makai Lilla összeállítású csapat meggyőző, öt pontos fölénnyel diadalmaskodott az országos csapatbajnokságon.
2021-10-16Két bronzérem után jöhet az obA lábtoll-labdások serdülő korcsoportja számára Újszászon rendeztek versenyt, ahol a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai bronzérmet nyertek: Kattári Dávid és csapatban (Kattari Dávid, Irowa Noel, Lednecki Patrik).
2021-10-14A hölgyek is javában rúgják a labdátTöbbévnyi pihenőt követően a második évadot kezdték ősszel a lányok a Fejér megyei labdarúgó-bajnokságban.
2021-10-13Az első sikert ünnepelhette együttesünkA férfi futsal NB II. nyugati csoportjának 5. fordulójában a Dunaújváros Futsal hétfő esti mérkőzésén megszerezte első győzelmét a bajnokságban Budaörsön.
2021-10-07Megvan a DASE első sikere"Magabiztosan húzta be első győzelmét október 2-án hazai környezetben a Dunaújvárosi ASE asztalitenisz-csapata az NB I nyugati csoportjában."
2021-10-06Megvan az első pontAz NB II.-es futsalbajnokság nyugati csoportjában szereplő dunaújvárosi futsalcsapat fordulatos meccsen megszerezte első pontját október 4-én hazai bajnokiján a PEAC ellen.
2021-10-06Három bajnokságban is indul a szezonban az Angels NJSE"Az Angels NJSE csapata győzelemmel rajtolt a női jégkorong-bajnokság U25/B jelzésű kiírásában. Még a találkozó előtt beszélgettünk az egyesület céljairól, lehetőségeiről Kovács Andrással, az An­gels elnökével, és a női csapat vezetőedzőjével, Győri Tamással."
2021-10-06Országos bajnok lett Török FanniA hétvégén Tégláson rendezték meg a kelet-magyarországi tini országos súlyemelő-bajnokságot. Ezen indult Török Fanni, a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola 5. osztályos tanulója, aki a 45 kg-os súlycsoportban versenyzett.
2021-10-05A harmadikat is behúzta a DACEddig hibátlanul teljesít az NB II-es férfikézilabda-bajnokság délnyugati csoportjában a Dunaújvárosi AC. Csermák Gábor gárdája szombaton hazai pályán szerezte meg harmadik győzelmét.
2021-10-05Érem nélkül, de mégis jó érzéssel tértek hazaA Dragon Steel Sportegyesület sárkányhajósai nemrégiben a magyar bajnokságon vettek részt Fadd-Domboriban.
2021-10-04Emberhátrányban is újabb DPASE-diadalAz NB III közép csoportjának 10. fordulójában a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata október 3-án az ESMTK gárdáját fogadta. A dunaújvárosi együttes immár tíz forduló után is veretlen a bajnokságban.
2021-10-04Itt az új lehetőség, sikerült erősíteni a játékoskeretenMegkezdheti a hazai csapat a felzárkózását a futsal NB II nyugati csoport 4. fordulójában a Dunaújváros Futsal – PEAC bajnoki mérkőzésen, amit a Dunaújvárosi Egyetem csarnokában játszanak le október 4-én. Új játékosok: Németh László, Németh Tamás, Nagy Márk, Szili Szabolcs, Godslovera.
2021-10-04A rontás miatt csak ezüstérem ZsófiánakA tornászok Duna Aszfalt országos bajnokságán a DKSE kétszeres Európa-bajnoka, Kovács Zsófia kisebb lábsérülése miatt csak felemás korláton indult, ahol végül második helyet szerzett az OB október 3-i versenynapján.
2021-10-02Túl az első fordulón a megyei bajnokságbanA Fejér megyei nőikézilabda-bajnokság első körében a DAC a Rácalmás SE együttesét fogadta az újvárosi sportcsarnokban.
2021-09-28A Vajtát nehéz lesz megállítani, az üldöző Nagykarácsony is nyert"A hatodik fordulóra kezdenek kialakulni a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság másodosztályának déli csoportjában az erőviszonyok. A listavezető Vajta után igen nagy tempóban nyeri meccseit a Nagykarácsony is, láthatóan a nyári igazolások bejöttek Mergl István csapatának."
2021-09-28Kicsit elhitték azt magukról, hogy mekkora királyokSzombati bajnokiján tízgólos vereséget szenvedett hazai pályán a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata a Vác ellen.
2021-09-27Beleszaladtak egy pofonba"Két győzelem után az első komoly erőfelmérő várt a DKKA női kézilabdázóira a szombati hazai meccsükön, amikor a Vác csapatát fogadták. Sajnos a Kohász nagyon rosszul, sok hibával játszott, így megszorítani sem sikerült az ellenfelet."
2021-09-27Nagyszerű DPSE-győzelem a Ferencváros ellenAz NB III közép csoportjának kilencedik fordulójában a Ferencvárosi TC második számú csapatának vendégeként lépett pályára a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. A vasárnapi matinén az újvárosiak magabiztos győzelmet arattak.
2021-09-25Csalogató rangadókkal kezdődik a megyei szezonA Dunaújvárosi AC és a Rác­almás SE csapatai számára is elkezdődik az 2021/2022-es idény a felnőtt megyei kézilabda-bajnokságokban.
2021-09-25A kínálkozó lehetőségeket jobban kihasználniAz NB III. Középcsoportjának kilencedik fordulójában a Ferencvárosi TC második számú csapatának vendégeként lép pályára a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Beszélgetés a csapatról Varga Balázs edzővel.
2021-09-24Pont nélkül jöttek haza ErdélybőlNem tudta megnehezíteni erdélyi ellenfelei dolgát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapat az Erste Liga 2021/2022-es első három fordulójában
2021-09-23Két pontvadászatban is ott lesznek az AngyalokAz Angels NJSE csapata, az újvárosi jégkorongozó hölgyek izgalmas idény előtt állnak. Ott lesznek az U25-A és U25-B jelzésű bajnokságban is.
2021-09-23Döntetlen lett a rangadóAz NB III közép csoportjának nyolcadik fordulójában szeptember 22-én a negyedik Budapest Honvéd MFA II gárdáját fogadta hazai pályán a harmadik Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.
2021-09-22Kevés örömöt hozott a második fordulóA futsal NB II nyugati csoportjának második mérkőzésén, szeptember 20-án hazai pályán, az egyetemi csarnokban szenvedett 8–3-as vereséget az Újpesttől a Dunaújváros Futsal csapata.
2021-09-22Magabiztos győzelemmel kezdte a DAC a szezontSzeptember 18-án elkezdődött a 2021/22-es bajnokság az NB II-es férfi kézilabdázóknál is. Az előző szezonban bravúros harmadik helyet szerzett Dunaújvárosi AC alakulata hazai pályán a Kiskőrössel találkozott a nyitányon a délnyugati csoportban. Csermák Gábor edző játékosai semmit nem bíztak a véletlenre, hiszen nagyon magabiztos győzelmet arattak.
2021-09-22Erre a hétre hat pont van kitűzveAz NB III Közép csoportjában eddig veretlen, harmadik helyen álló Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Beszélgetés Varga Balázs vezetőedzővel. Kép: Molnár Sándor.
2021-09-18A bravúrjuk ellenére a realitások talaján állva kezdik a szezontBeszélgetés Csermák Gáborral, a Dunaújvárosi AC kézilabdázóinak edzőjével.
2021-09-16Élvonalbeli sorral nehéz volt felvenni a versenytSzeptember 13-án hazai pályán megkezdte szereplését a férfi futsal NB II. nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros Futsal csapata. A több első osztályú játékossal felálló Haladás II nem adott esélyt a vendégeknek, fölényesen győzött.
2021-09-16Ráijesztett a tataiakra a DASEAz asztalitenisz NB I. nyugati csoportjában érdekelt Dunaújvárosi ASE ­(DASE) a bajnokság második fordulójában, hazai pályán a Tatai AC első számú csapatát fogadta. Kép: Kovács Domonkos.
2021-09-16DTSE - akiknek a Balaton a riviéraA Dunaújvárosi Triatlon Sport Egyesület részt vett a Balatonkenesén megrendezett hosszú távú országos bajnokság és triatlon amatőr kupán. Részletes eredmények a cikkben. Kép: Pötör Zoltán, Kovács Ákos Flórián, Vadász Ildikó.
2021-09-15A Rácalmás első győzelmeBeszámoló a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság III. osztályának déli csoportjában zajló meccsekről, eredményekről.
2021-09-14Bajnoki cím közel ötvenhezNemrégiben a Kozma István Birkózó Akadémián rendezték meg a felnőtt birkózó magyar bajnokságot, ahol Kiss Károly bajnoki címet nyert. Negyvenhét évesen minden idők legidősebb felnőtt magyar bajnoka lehet.
2021-09-14Előszálláson nyert rangadót így hibátlan a NagykarácsonyA Fejér megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság déli csoportjának negyedik fordulójáról.
2021-09-14Harcoltak, küzdöttek és rossz játékkal is nyertekGyőzelemmel zárta első bajnoki meccsét szombaton a DKKA csapata a Szombathely ellen, ám női kézilabdázóink vezetőedzője, Vágó Attila elmondta, a háromgólos siker bizony nem született meg könnyen.
2021-09-13Győzelemmel kezdett a KohászA bajnokság első fordulójában hazai pályán nyert a DKKA női kézilabdázói a Szombathely ellen.
2021-09-11Az NB II-ben amatőrkéntCéljuk a futsal sport megőrzése és fenntartása Dunaújvárosban. A csapat neve is megváltozott, Dunaújváros Futsal néven indulunk a bajnokságokban. Az NB II-es bajnokság nyugati csoportjában kezdi meg szereplését hétfőn este a Haladás II ellen Szombathelyen a dunaújvárosi futsalcsapat. A megváltozott körülmények közötti szezonkezdésről Zemankó Zoltán szakosztályvezetővel beszélgettünk.
2021-09-07Gólzáporos nagykarácsonyi sikerGólok és meglepetések a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság másodosztály déli csoportjának harmadik fordulójában.
2021-09-07Értékes pontszerzésBravúros döntetlennel kezdte a 2021/2022-es bajnoki idényt szeptember 4-én az NB I Nyugati csoportjában érdekelt Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület (DASE) csapata a remek erőkből álló Pénzügyőr SE otthonában.
2021-09-06Kiválóan sikerült a Kohász bajnoki főpróbájaA Siófok szeptember 3-i, idegenbeli legyőzésével zárta a DKKA a felkészülési mérkőzések sorát.
2021-09-06A végjátékokban lőtt gólokkal újabb sikerAz NB III közép csoportjának hatodik fordulójában a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata szeptember 4-én hazai környezetben lépett pályára. Az újvárosiak folytatták remek sorozatukat, és a Monor ellen is begyűjtötték a három bajnoki pontot.
2021-09-03A kor nem akadályNincs rá jobb kifejezés, agyonverte a mezőnyt a felnőtt magyar bajnokságon a DKSE birkózó szakosztályának 47 éves edzője, Kiss Károly.
2021-09-02Újabb győzelemmel továbbra is az élen állnakAz NB III. Középcsoportjának ötödik fordulójában a Dunaújváros ­PASE labdarúgócsapata szeptember elsejéna Ceglédi VSE gárdáját fogadta a stadionban. Az újvárosiak esélyeshez méltón itthon tartották a bajnoki pontokat.
2021-08-31Kiss Károly nagy sikere a felnőtt bajnokságonAugusztus 28-án a Kozma István Birkózó Akadémián rendezték meg az idei felnőtt birkózó magyar bajnokságot. Kiss Károly, a DKSE edzője aranyérmet nyert.
2021-08-27Három csapattal készül a bajnokságra a DUE DSE. Rajtra készen az asztaliteniszezők!Három csapattal vág neki a 2021/2022-es bajnoki szezonnak a DUSE DSE asztalitenisz szakosztálya, melynek első számú együttese egyértelműen az osztályváltás reményében áll asztalhoz hétről hétre az NB II-ben.
2021-08-26PATRIK: újoncként bizonyítottakTöbb hazai triatlonversenyen is indult az újvárosi Pannon Triatlon Klub (PATRIK) lelkes csapata. Részletes eredmények a cikkben. Kép: Strifler Angéla, Gál Dóra, Árgyelán Bálint, Horváth Barnabás.
2021-08-25Pont nélkül az első forduló utánA Megyei III. osztály Horfer Serleg felnőtt bajnokságban az elmúlt hétvégén rajtoltak a csapatok. Az őszi fordulókra tizenhat csapat kvalifikálta magát, köztük két, Duna menti együttes, a Rácalmás és a Kulcs is helyet kapott.
2021-08-23Fantasztikus szereplésRészt vett a felnőtt országos bajnokságon és világbajnoki válogatón a DKSE kajak-kenu szakosztálya. Az eredmények értékét növeli, hogy az öt aranyérmet, a három ezüstöt és négy bronzot, illetve további értékes pontszerző helyeket a mindössze tíztagú csapat érte el.
2021-08-19Az utolsó nagy hazai versenyükAz év utolsó hazai komoly kajak-kenu versenyét, a felnőttek országos bajnokságát rendezik meg a szegedi Maty-éren, ami egyben világbajnoki válogató is lesz. A DKSE versenyzői is érdekeltek lesznek a viadalon, összesen tízen, dobogós és győzelmi reményekkel. Beszélgetés Molnár Gergely edzővel.
2021-08-18Magyar bajnoki címet szerzett négyesA közelmúltban rendezték meg a kajak-kenu gyermek, kölyök magyar bajnokságot Sukorón, ahol a Dunaújvárosi Központi Sport­egyesület versenyzői egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zártak. A magyar bajnok kajak négyes tagjai: Bebők Lara, Harnos Hanna, Blényesi Réka, Katona Sára.
2021-08-17A célkat nem érték el, de mégsem csalódottakNegatív mérleggel (2–3) zárta első, harmadosztálybeli szezonját a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapat. A tapasztalatokról, valamint az első, elnökként, edzőként és játékosként végigharcolt szezonról Madarász Attila osztja meg a tapasztalatokat.
2021-08-16A sok kimaradt helyzetük után csak egy pont jutottA Kozármis­lenyt látta vendégül augusztus 15-én a DPASE együttese az NB III-as bajnokság közép csoportjában. A ­meccs végül döntetlen lett, aminek a hazaiak örülhettek legkevésbé, ugyanis uralták a játékot, és nagyon sok ziccert kihagytak.
2021-08-16Sikeres edzőmeccs mellett serdülők tornájaAugusztus 13-án egy serdülőtornát is rendezett az egyesület hazai pályán. Ezen a Kohász két csapata mellett a Szent István SE, továbbá az Érd korosztályos csapata vett részt. A tornát az Érd nyerte meg, az ezüstérem a ­DKKA I-es csapatának jutott, a harmadik helyet pedig a ­SZISE szerezte meg, a DKKA második együttese lett a negyedik.
2021-08-14Két hibátlan csapat rangadója következik"Siker a Szekszárd és a Hódmezővásárhely ellen, közben búcsú a Magyar Kupa első fordulójában – ez a DPASE eddigi szezonmérlege. Varga Balázs vezetőedző a pénteki sajtótájékoztatón azzal kezdte, a szerdai mérkőzésen nagyszerűen teljesített a csapata, és a Szekszárd ellen is biztatóan játszottak."
2021-08-11A megyei kupasorozattal rajtolt a csapatoknak az új fociszezon"Vajta, Mezőfalva, Baracs és Adony is továbbjutott a Fe­jér Megyei Kupában. A vasárnapi első fordulóban a bajnokságok helyezéseinek erőviszonyai tükröződtek az eredményekben."
2021-08-10Kiváló és példás eredményekSzolnokon rendezték meg a masters kajak-kenu országos bajnokságot, Balogh Anikó-emlékversenyt, amelyen fantasztikus szerepléssel zárt a dunaújvárosi küldöttség. Részletes eredmények a cikkben.
2021-08-09A nyitó forduló már a végállomás is lettA 2021/2022. évi MOL Magyar Kupa 1. fordulójában a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata a Nagyatádi FC vendégeként lépett pályára.
2021-08-06Négy rácalmási első hely Sukoróról"Jól szerepeltek a rácalmási kenusok az országos bajnokságon. A Rácalmás SE az éremtáblázaton a hetedik helyezést érte el, és ez egy olyan kis egyesülettől, mint a rácalmásiaké, nagy bravúr." Részletes eredmények a cikkben.
2021-08-05Papp Máté újra a DPASE játékosaként folytatja"Az NB III-as labdarúgó-bajnokságban szereplő DPASE gárdája annak ellenére, hogy elkezdődött a szezon, nem tett le a további igazolásokról, erősítésekről. Ennek részeként a klub hivatalos közösségi oldalán jelentették be, hogy Papp Máté újra dunaújvárosi színekben folytatja, aki rendkívül nagy játéktudással rendelkezik."
2021-08-03Nehezen, de itthon tartották a pontokatAugusztus elsején rajtolt a 2021/2022. évi NB III.-as labdarúgó-bajnokság őszi szezonja. Az idénynyitón a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata hazai pályán megszerezte a három bajnoki pontot a Szekszárdi UFC ellen.
2021-08-02Győzelem a bajnoki rajton!Az NB III Közép csoportjának nyitó fordulójában, augusztus 1-jén a házigazda Dunaújvárosi ­PASE a Szekszárdi UFC együttesét fogadta.
2021-07-31A kezdő tizenegy már összeállt!Ezen a hétvégén rajtol a 2021–2022. évi NB III.-as labdarúgó-bajnokság őszi szezonja. A Közép csoportban induló Dunaújváros PASE labdarúgócsapata hazai pályán kezdi meg a pontvadászatot. A DPASE kerete alaposan átalakult a nyári átigazolási időszakban.
2021-07-27A gyermekúszók versenyzéseAz országos úszóbajnokságok legutóbbi állomása Hódmezővásárhely volt, ahol július 21. és 24. között rendezték meg a gyermekek országos bajnokságát a Gyarmati Dezső Sportuszodában. A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület szakosztálya tizenkét versenyzővel vett részt a bajnokságon. Kép Bor Tamás úszóról.
2021-07-09Vereséggel zártak a Gorillák!Nem tudott bravúrt elérni az erősen tartalékos Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata a Levelek Spartans otthonában.
2021-07-07Az éremtáblázat ötödik helyén végzett a DKSEFadd-Dombori adott otthont július 2. és 4. között a kajak-kenusok idei vidékbajnokságának, amelyen számos remek eredményt értek el a DKSE Kajak-Kenu Szakosztályának, valamint a Rác­almás Sportegyesület versenyzői is.
2021-07-06Szinte "gőzölgő" pályán bizonyítottakA napokban immáron hetedik alkalommal rendezték meg tízszemélyes sárkányhajó magyar bajnokságot, amelyen eredményesen szerepeltek a Dragon Steel Sportegyesület versenyzői
2021-06-24Elrajtolt a Dunaújváros KupaElrajtolt a XIX. Dunaújváros Kupa, ahol a 2020/2021. évi városi kispályás labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok játszanak.
2021-06-23Elkezdték a munkát, kemény fizikai felkészülés vár a fiúkraA Dunaújváros PASE labdarúgócsapata bravúros hajrájának köszönhetően a tizenharmadik helyen zárta a 2020/2021. évi NB III-as pontvadászat Közép csoportjának maratoni sorozatát, amivel meghosszabbította harmadosztályú tagságát.
2021-06-21"A fejlődés érdekében több jégidőre lenne szükségünk"A dunaújvárosi női jégkorongcsapat, az Angels NJSE a negyeddöntőben, a Hatvan FC ellen búcsúzott az U25-ös bajnokságtól. Az egyesület Worm Angels néven a férfi ob II-es pontvadászatban először indított csapatot, amely ezüstéremmel zárt. Kováts Andrással, az Angels SE elnökével az elmúlt szezonról és a közeljövő terveiről beszélgettünk.
2021-06-14A Kemi-Ker a Campuscsoport bajnokaA városi kispályás labdarúgó-bajnokság Campus csoportjában is befejeződött a 2020/2021. évi bajnokság az elmúlt héten. A bajnoki címet a Kemi-Ker Kft. együttese szerezte meg az utolsó fordulóban.
2021-06-12Újra pályán voltak a hölgyekHosszú szünetet követően újra a hölgyeké volt a főszerep a múlt hétvégén, amikor a DLSZ szervezésében rendezték meg a Markó Lajosról elnevezett városi kispályás labdarúgó-bajnokság második fordulóját, amelyen hat csapat indult.
2021-06-11Újabb dobogós hely országos finálébanA hétvégén Szolnokon rendezték meg a fiú röplabda U19-es országos ifjúsági bajnokság hatos döntőjét, ahol a DSE Röplabda Akadémia együttese ezüstérmes lett. Így az U17-es és U21-es csapat bronz- és aranyérme után, újabb korosztályban végzett dobogón a dunaújvárosi klub.
2021-06-11Szépen csillog az ezüst isCsak a házigazda Szolnok tudta megállítani a DSE Röplabda Akadémia U19-es csapatát az ifjúsági bajnokság hatos döntőjében.
2021-06-11Szekszárdi öröm a DLSZ ArénábanA DLSZ Arénában rendezték meg a női labdarúgók kispályás bajnokságának második fordulóját 2021. június 5-én. A sorozat szombati játéknapján hat együttes mérte össze egymással erejét, így a Dunaújváros PASE csapata mellett, a Szekszárd, a Sárkeresztes, a Mezőfalva, a Baracs, illetve a Kiskunhalas formációi vágtak neki a küzdelmeknek.
2021-06-08Az örömfoci után éremosztás a bajnok Nagyvenyim FC-nekA listavezető Nagyve­nyim már a múlt héten a Rác­almás ellen bebiztosította magának az elsőséget, így az utolsó hazai mérkőzésükön a dobogó legfelső fokáért járó aranyérmet is átvehették.
2021-06-08Az országos döntőkben állhattak dobogóra a fiúkAz elmúlt időszakban a DSE Röplabda Akadémia két korosztályos együttese is az országos döntőben lépett pályára. Az U17-es csapat Kecskeméten, az U21-es együttes pedig Kaposváron játszott a hat csapat részvételével megrendezett fináléban.
2021-06-07A ligakupa győztese lett a DKKA. Kupasikerrel zárták a szezont, közös ünneplés a szurkolókkalA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese június 6-án, vasárnap este megnyerte a ligakupa visszavágóját is a Kozármisleny ellen, így kettős sikerrel húzta be a finálét, és vehette át a győztesnek járó serleget a Magyar Kézilabda Szövetség képviselőjétől.
2021-06-04Diadalmas kézilabdás szezonhajráNagy csatában aratott 36-33-as sikert az Érd elleni találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a nyolcadik helyen fejezte be az idei (2020/2021) bajnoki szezont.
2021-06-04Vereséggel zárt a DPASEHiába volt több helyzete, lőtt gól nélkül, vereséggel zárta utolsó idei (2020/2021) bajnoki találkozóját a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata Hódmezővásárhelyen.
2021-06-04Bajnok a junior csapat!Kaposváron rendezték meg az U21-es röplabdázók országos döntőjét 2021. május 29-30-án, és megérdemelten szerezte meg az aranyérmet a DSE Röplabda Akadémia junior együttese.
2021-06-03Nyolc aranyérem. Nyolc arannyal a tarsolybanA Spartan Cheerleading SE huszonnyolc sportolója utazott Gyöngyösre május végén, hogy megmérettesse magát a IV. Cheerstars Magyar Bajnokságon – tudatta lapunkkal Árgyelán Dominika, a Spartan SE elnöke.
2021-06-03Hosszútávon is kiváló eredmények születtekA Bács-Kiskun megyei városban az elmúlt hétvégén rendezték meg a X. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokságot. A viadalon huszonkilenc csapat állt rajhoz a különböző kategóriákban. A dunaújvárosi Dragon Steel SE a taglétszám növekedésének köszönhetően két nagyhajós legénységet is nevezett.
2021-06-02Gólzáporos sikerrel lettek aranyérmesekA Hofer Serleg labdarúgó megyei III. osztály déli csoportban a Nagyvenyim egy korábbról elhalasztott mérkőzésen nyert a Rácalmás ellen szombaton, ezzel pedig bebiztosította a bajnoki címet.
2021-06-02Az utolsó furduló előtt már az élen zárt a KarmacsiA városi kispályás labdarúgó-bajnokság Acerbis csoportjának rangadóján a Karmacsi Autó együttese a múlt héten legyőzte a Dunaferr Vasas csapatát, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte a 2020/2021. évi bajnokságot. A Campus csoportban továbbra is Kemi-Ker Kft. gárdája áll a tabella élén.
2021-06-01Több együttes is gólparádéval búcsúzott el a bajnokságtólMájus 30-án, vasárnap befejeződtek a Fejér megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság déli csoportjának küzdelmei. A városkörnyéki csapatok közül az Adony, a Baracs, a Nagykarácsony és a Mezőfalva is győzelemmel zárta a huszonhatodik fordulót.
2021-06-01Győzelemmel debütált hazai pályán a GorillazMájus 30-án, vasárnap lejátszotta első hazai mérkőzését a Dak Acél Dunaújváros Gorillaz együttese. Madarász Attiláék a jászberényi rozsomákokat nagy fölénnyel, 41–0-ra verték meg, így javítottak az újpest elleni vereséget követően.
2021-06-01A DPASE vereséggel zárta a bajnoki idénytVereséggel búcsúzott a 2020/2021. évi NB III-as bajnokságtól a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.
2021-06-01Gőzelem és szerencse, bennmaradt a DUFKA Fejér megyei labdarúgó-bajnokság utolsó fordulóját játszották a hétvégén, ahol a Dunaújvárosi Utánpótlás Futball Klub SE csapata hazai pályán zárta a szezont. A DUFK számára nagyon fontos volt a győzelem, ugyanis ez volt az alapja, a többi mérkőzés eredményével együtt, hogy elkerüljön a kieső helyről az együttes.
2021-05-31A győzedelmes bajnoki zárásuk nyolcadik helyet ér a KohásznakAmit talán ősszel, az egymás után elhalasztott mérkőzések után lehet, nem mindenki gondolt, május 30-án, vasárnap este hazai pályán az Érd elleni mérkőzéssel befejeződött a bajnoki szezon a Dunaújvárosi Kohász KA együttese számára. Ráadásul egy küzdelmes mérkőzésen győzelemmel, ami azt jelenti, előrelépve, a nyolcadik helyen zárt a DKKA.
2021-05-31A DKKA NB II-es csapata bajnoki címet szerzettUtolsó bajnoki mérkőzésén az aranyérem volt a tét a DKKA U22-es csapatának az NB II-es felnőttbajnokság délnyugati csoportjának szombati, hazai rangadóján a PEAC ellen.
2021-05-29Tizennégy bajnoki éremmel kezdték a szezont a Dragon Steel SE sárkányhajó-versenyzőiAz idei szezon május elején az ötödik outrigger sárkányhajó magyar bajnokság és rangsorolóval indult. A Dragon Steel SE huszonnyolc versenyzővel, tizenegy kategóriába nevezett az ob-ra. A klub versenyzői végül három arany-, nyolc ezüst- és három bronzérmet lapátoltak össze.
2021-05-28Bennmaradást ért a győzelemHatalmas küzdelem után 2:1-es sikert aratott a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Vác elleni hazai bajnokin. A sorozatban elért harmadik siker azt is jelenti, hogy csapatunk biztosan az NBIII-ban folytatja a bajnoki küzdelmeit.
2021-05-28Bronzérmet szereztek a serdülőkÉremért utazott, s éremmel távozott a DSE Röplabda Akadémia serdülő együttese az U17-es bajnokság kecskeméti hatos döntőjéről.
2021-05-28Dunaújvárosi éremeső Gyöngyösön!Nyolc aranyérem mellett három ezüstnek is örülhettek a dunaújvárosi Spartan Cheerleading SE versenyzői a Gyöngyösön 2021. május 22-én megrendezett magyar bajnokságon.
2021-05-25Alig várták már azt, hogy ismét visszatérhessenek a lelátókraA szezont és egyben az NB I-es korszakát lezáró mérkőzésen az arra jogosultak személyesen szurkolhattak a sportcsarnokban a Dunaferr DUE Dutrade futsalegyüttesének. A most megszólalók „nem ma kezdték” és örömmel tértek vissza a lelátóra még akkor is, ha a csapat búcsúzott az élvonaltól.
2021-05-22A legszebb álmuk vált valóra, bajnoki bronzérmes lett a DACAz előző fordulóban már eldőlt, hogy nagy bravúrral harmadik helyet szerzett az NB II.-es kézilabda-bajnokság délnyugati csoportjában a Dunaújvárosi AC férfi együttese. Csermák Gábor edző büszke csapatára, hiszen első alkalommal állhatnak dobogóra, megelőzve előrébb sorolt gárdákat is.
2021-05-21Rangadót nyertek, dobogón a pingpongosok a bajnokságban. Pingpong nagyüzem az egyetemenSikeres bajnoki hétvégén vannak túl a DUE DSE Asztalitenisz játékosai. A véghajrához közeledve egyre kiélezettebbé válnak a csapatok küzdelmei a bajnoki pontokért, illetve helyezésekért. A hétvége után már matematikailag is biztos, hogy a Dunaújvárosi gárda jövőre is az NB2-ben folytatja.
2021-05-21Liga Kupa - döntőben a KohászDunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata 37-28-as sikert aratva, kettős győzelemmel jutott be a Liga Kupa döntőjébe, ahol a Kispestet búcsúztató Kozármisleny lesz az ellenfele.
2021-05-11Vereséggel kezdték a szezont a Gorillák, kijött a rutintalanságMájus 9-én, vasárnap megkezdődött a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz számára az idei szezon. A kezdés nem sikerült fényesen, ugyanis a Gorillák Újpestre látogattak a Bulldogok csapatához, ahol 32–7-es vereséget szenvedtek. Madarász Attila ennek ellenére bizakodó a folytatást illetően.
2021-05-08A nőknél a Baracs verhetetlenA Fejér megyei női labdarúgó-bajnokságot toronymagasan, a tizenkét meccséből tizenkettőt megnyerő Baracs az előző fordulóban Mezőfalván vendégeskedett.
2021-05-07Az utolsó NB-I-es meccs volt. Gyerekként csaptak a tenyérbe és férfiként zárták le a szezontBár a játék már véget ért, de még nincs itt a búcsú ideje. Praktikusan azért, mert az igaz, hogy a Dunaferr DUE Dutrade az Újpest elleni 9–3-ra elveszített mérkőzéssel szerdán este lejátszotta az erre a szezonra kitűzött valamennyi NB I-es mérkőzését, de a bajnokság az alsóház 10. fordulójával majd csak május 17-én zárul.
2021-05-07Elköszönt az élvonaltól a DunaferrA bajnokság utolsó mérkőzését játszotta a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata az Újpest ellen 2021. május 5-én. Együttesünk számára sajnos már nem volt komoly tétje a meccsnek, mert az már korábban eldőlt, hogy búcsúzik az élvonaltól a csapat, ám a mieink bíztak abban, hogy sikerül szépen zárniuk a szezont a kiesés elkerüléséért harcoló fővárosiakkal szemben.
2021-04-27Már az újabb kihívás motiválhat, Európa csúcsára érhet a csapatÁprilis 24-én, szombaton ugyan a magyar bajnokságban nem sikerült aranyérmet szereznie a Dunaújvárosi Egyetem-­Ma­arsk Graphics női vízilabdázóinak, azonban a pénteken, a Tüskeuszodában kezdődő Euroliga négyes döntőben a kontinens legrangosabb sorozatának csúcsára érhetnek. Ezzel pedig a klub históriájában teljes lenne a dicsőséglista, hiszen minden más trófeát megnyertek már.
2021-04-26Az aranykapu nem nyílt ki nekik most. Egyszerűen nem találtak rést a pajzson - az UVSE a bajnokA támadásban teljesen le­blokkolt, két lövőjét, Garda Krisztinát kipontozódás és Gurisatti Grétát sérülés miatt elveszítő Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese nem várt, sima vereséget szenvedett a bajnoki döntő harmadik összecsapásán április 24-én, szombaton, így az UVSE ünnepelhette az aranyérmet.
2021-04-23Szép siker, diadalmas hazai szezonzáróNégy szettben aratott győzelmet a Kistext elleni bajnokin a Dunaújvárosi Kohász SE röplabda csapata az Extraliga kvalifikációs körének utolsó fordulójában 2021. április 18-án.
2021-04-21Vízilabda: a harmadik meccs dönt a bajnoki címről!Két mérkőzést követően 1-1-re áll a női vízilabdázók bajnoki döntője a címvédő UVSE, valamint a DUE-Maarsk Graphics csapatai között, miután Mihók Attila tanítványai a nagy csatában elveszített első fővárosi összecsapást (11-9) követően hazai környezetben tudtak egalizálni egy ötméteresekkel megnyert mérkőzésen (12-11), így életben tartották reményeiket az aranyéremre.
2021-04-13Úgy készülnek, lejátsszák a hátralévő mérkőzéseketA röplabda Extraliga kvalifikáló körének nyolcadik fordulójában a Dunaújvárosi KSE együttese vasárnap este a MÁV Előre Bericap vendégeként lépett volna pályára, de a találkozó elmaradt. Az MRSZ döntése értelmében a három bajnoki pontot játék nélkül a pályaválasztó csapat kapta.
2021-04-09Az Extraligában maradt a DKSE. Extraligás tagságuk a sikerrel biztosítvaA röplabda Extraliga kvalifikáló körének hetedik fordulójában a Dunaújvárosi KSE együttese április 7-én, szerdán este hazai pályán legyőzte a listavezető Kecskeméti RC együttesét. Ezzel eldőlt, hogy a DKSE a következő szezonban is a legmagasabb osztályban szerepelhet.
2021-04-09Az UVSE nyeri az alapszakaszt!Az alapszakasz végeredményének szempontjából sorsdöntő mérkőzésen az utolsó másodpercben kapott góllal szenvedett 10-9-es vereséget az UVSE elleni fővárosi rangadón a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata 2021. 04. 7-én
2021-04-09Győzött és marad az Extraligában a DKSEFordulatos csatában aratott 3-1-es győzelmet a Kecskemét elleni hazai bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata 2021. április 7-én. Újabb sikerével meghosszabbította tagságát az Extraliga küzdelmeiben.
2021-04-08A bajnokság végére összeálltakA felnőttcsapatok közvetlen utánpótlását jelentő junior-bajnokság is befejeződött. A Dunaújvárosi Acélbikákat a legjobb nyolc között a rájátszásban a későbbi aranyérmes DVTK Jegesmedvék búcsúztatta.
2021-04-01Szép győzelem a Liga KupábanNagyon szép győzelmet aratott a Liga Kupa negyeddöntőjének első, mosonmagyaróvári felvonásán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, ám a 31-24-es sikert követően sem engedhettek ki kézilabdázóink, ugyanis a héten még egy nagyon fontos meccs vár a csapatra
2021-04-01Újabb hibátlan akadémiás sorozatMindhárom találkozóját megnyerte a DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata az utánpótlás bajnokság elődöntőjének 2021. március utolsó hétvégi csoportkörében.
2021-03-26A KMH nyerte a bajnokságotA Worm Angels gárdája első OB II-es szezonjában, remekül helyt állva megszerezte a bajnokság ezüstérmét.
2021-03-22Tornászlányaink az élen az első kör utánA Kovács Zsófia, Makai Lilla, Mayer Gréta, Czifra Bettina Lili összeállítású dunaújvárosi együttes vezeti a Női Szuper Csapatbajnokságot az első forduló után, második a Postás SE „B”, harmadik az MTK Budapest csapata.
2021-03-19Magabiztos győzelemmel kezdett a DKSE együtteseA röplabda Extraliga kvalifikáló szakaszának első fordulójában a Dunaújvárosi KSE együttese a március 17-én, szerdán késő este befejeződött találkozón három játszmában múlta ­felül a Dág KSE csapatát.
2021-03-19Hozták a kötelezőtMagabiztos, 3-0-s győzelemmel kezdte meg szereplését az Extraliga kvalifikációs körében a DKSE felnőtt röplabda csapata 2021. március 17-én
2021-03-19Hatvani továbbjutás!Nem tudott visszavágni ellenfelének 2021. márdius 14-én az Angels NJSE női jégkorong csapata, így a Hatvan Girls jutott be a bajnokság legjobb négy együttese közé
2021-03-12Döntőben a Worm AngelsBejutott az OB II fináléjába a Worm Angels jégkorong csapata, miután 8-4-es győzelmet aratott a MAC Ikonok ellen az elődöntő harmadik, fővárosi összecsapásán 2021. március 5-én.
2021-03-12Hátrányban az AngyalokHazai pályán szenvedett 4-1-es vereséget az Angels NJSE női jégkorong csapata az FC Hatvan Girls elleni bajnoki negyeddöntőben.
2021-03-12Búcsú a bajnokságtól!Nem jutott be a bajnokságban legjobb négy közé a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es jégkorong csapata
2021-03-12Hazai ezüst a tollaslabda csapatbajnokinMásodik helyen végeztek a harmadosztályú csapatbajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában, 2021. március 6-án a dunaújvárosi Danubius KSE tollaslabdázói.
2021-03-12Két meccsen két pontA Dunaújváros PASE U17-es és U19-es labdarúgói is döntetlent értek el a korosztályos bajnokságok hétvégi (2021. március 6-7.) fordulóiban.
2021-03-01Hokibajnokságok: a felnőttek búcsúja, a fiatalok éledéseBefejeződött a jégkorongozók Erste Ligájának alapszakasza. A Dunaújvárosi Acélbikák lemaradt a rájátszásról, de a juniorok és az ifjúságiak még küzdenek, velük még bármi „történhet”.
2021-03-01Vereség a tét nélküli mérközésükönA 2020/2021. évi röplabda Extraliga alapszakaszának utolsó fordulójában a Dunaújvárosi KSE csapata vasárnap délután a Fino-Kaposvár vendégeként lépett pályára.
2021-02-26Újabb pingpong pontok az egyetemenMagabiztos győzelmeknek örülhettek a dunaújvárosi asztaliteniszezők a másodosztály 2021. február 20-21-i fordulójában
2021-02-23A dobogós ellenfél retesze ismét jól zárt, övék a sikerA Fejér megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi, első fordulójában vasárnap a radari műfüves pályán a Dunaújvárosi Utánpótlás Futball Klub SE csapata a harmadik helyezettet fogadta.
2021-02-22Most a rájátszásban bizonyíthat a fiatal dunaújvárosi együttesIzgalmas mérkőzéssorozatot szurkolhattak végig a futsalszakág kedvelői az alapszakasz tizennyolc fordulóját követve. A bajnoki szezonról már szeptemberben megállapíthattuk, hogy minden eddiginél élesebb lesz ez a széria. A java majd most kezdődik a rájátszással. A Dunaferr DUE Dutrade fiatal alakulata az első kört bravúros sikerrel zárta az Aramis ellen, az alsóházban a hétfői nyitó fordulóban éppen hozzájuk látogatnak.
2021-02-20Ezen a mérkőzésen csakis a győzelem lehet az opcióNagyon fontos bajnoki vár 02.20-án, szombaton 17 órától a DKKA kézilabdázóira, Vágó Attila vezetőedző a hétközi kupameccset is feláldozta azért, hogy a kulcsemberek pihenten tudjanak pályára lépni a Békéscsaba ellen. A hat ponttal tizenharmadik helyen álló Kohász semmi másban nem gondolkodik, csak a győzelemben, de arra igyekeznek figyelni, nehogy emiatt görcsösek legyenek a játékosok.
2021-02-17Bravúros győzelemmel zárták le az alapszakasztFebruár 15-én, hétfőn este küzdeni tudásból, kitartásból, alázatból jelesre vizsgázott a Dunaferr DUE Dutrade FC megfiatalított futsalcsapata. Az elmúlt hónapok munkája kézzelfogható eredménnyé vált, hiszen a nagyszerű játékosokkal felálló Aramis ellen sikerült nyerni 5–2-re az alapszakasz utolsó mérkőzésén.
2021-02-12A kupagyőzelem után jöhetnek a régen várt sikerek ismétléseiA város csapatai közül a szezonban eddig a legnagyobb sikereket a női vízilabdázók érték el, akik a folytatásban ezt még további, régen várt diadalokkal koronázhatják meg a hazai és az európai porondon. Mihók Attila vezetőedző tanítványai eddig megnyerték a Magyar Kupát, a legrangosabb európai sorozatban, az Euroligában vasárnap a legjobb nyolc közé jutottak, a szombaton Tatabányán folytatódó bajnokságot veretlenül az élről várják. S nem mellesleg a DUE-Maarsk négy játékosa tevékeny részese volt annak, hogy a válogatott kivívta az olimpiai szereplést.
2021-02-12Csak győztek: csoportelső akadémistákVeretlenül nyerte meg az U21-es bajnokság Nyugati Csoportjának küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia junior együttese.
2021-02-12A végén lett biztos a sikerHáromgólos győzelemmel kezdte meg a bajnokság középszakaszának küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es csapata.
2021-02-05Nem ízlett a kanizsai sör az egyetemistáknakGyőzelem nélkül zárták 2021. január végi bajnoki találkozójukat Nagykanizsán a DUE DSE asztaliteniszezői az NB II-es pontvadászatban
2021-02-04A DAB fiataljai a harmadikok lettekA junior jégkorongozóknál befejeződött a bajnokságban az alapszakasz, a Dunaújvárosi Acélbikák csoportjukban a harmadik helyen végeztek.
2021-02-02A harmadosztályban indul az amerikaifutball-csapatA napokban sok más csapat mellett városunk amerikaifutball-csapata, a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz is megkezdte a felkészülést az idei szezonra. A Gorilláknál a tavaly megválasztott új elnökségnek számos feladattal kell megküzdenie.
2021-01-30Tolnán fogadja a pécsieket a DASE első számú gárdájaFeljutóként remekül kezdte az idényt az NB I nyugati csoportjában vitézkedő Dunaújvárosi ASE első számú csapata.
2021-01-29Szoros, de vereség a vége17-15-ös vereséget szenvedett az UVSE-től és ezzel hatodik helyen végzett az Olimpiai Kupában a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata
2021-01-08Az újrakezdésük óta a helytállás időszakában lelkesedésből jelesA Dunaferr DUE Dutrade FC az utánpótláscsapatával próbálja fölvenni a futsal NB I-ben soron következő ellenfeleivel a harcot november óta. A szezon folytatása előtt, ma este a Ferencváros vendégei lesznek, az eltelt időszak kihívásairól, a rendkívüli terheikről mesélt az edzőjük, Facskó József.
2021-01-05A csapat kapitány lett a legjobbjuk. A felnőttek legjobbja Szepessy Róbert lettMár évek óta hagyomány a Dunaújváros PASE labdarúgó-szakosztályánál, hogy az őszi szezon befejezését követően megválasztják a csapatok legjobbjait. 2020-ban az NB III-as felnőtt együttes legjobbja Szepessy Róbert lett.
2020-12-15Visszatérés még idén, a DKKA ma este elkezdi a ligakupát isAz eredeti tervekkel és számításokkal ellentétben, ha nem szól közbe a járvány, akkor három mérkőzést mégis játszik idén a DKKA.
2020-12-11Örömmel versenyeztek. Remek eredmények, éremeső az uszodábanA dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg 2020. december 4-6. között az úszók delfin, cápa és gyermek Közép-Dunántúli, illetve Pest Régió regionális bajnokságot
2020-12-11Bravúros siker az évzárón az ESMTK ellenKétszer is hátrányból egyenlített, majd a véghajrában a győztes gólt is megszerezte az ESMTK elleni bajnokin a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.
2020-12-11Pont nélküli hétvége a fiataloknálA Dunaújváros PASE U16-os és U17-es csapata is a Gyirmót elleni vereséggel zárta a korosztályos bajnokságok 2020-as utolsó fordulóját.
2020-12-11Az edzőváltás sem segített az AcélbikáknakA vele azonos pontszámmal álló Vasas otthonában korcsolyázott jégre 2020. december 8-án a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga újabb fordulójában új vezetőedzője, Leo Gudas első találkozóján. A cseh szakember bemutatkozása nem a legjobban kezdődött, mert a hazaiak már az első percben kapuvasig jutottak, s a folytatásban is aktívabbak voltak, mint a meglehetősen pontatlanul játszó Bikák.
2020-12-11Háromból egy siker az utánpótlásnálCsak a DFVE leány vízilabdázóinak gyermek csapata tudott pontokat szerezni az UVSE-től a korosztályos bajnokságok fordulójában 2020. december 5-6-án.
2020-12-09Három csapat, teljesen különböző állapotokbanLegutóbb júliusban írtunk a DUE DSE kosárlabdacsapatáról, amely akkor éppen csak elkezdte a felkészülést a következő szezon megmérettetéseire. Azóta sok minden történt, és nem kizárólag pozitív változásokról tudunk beszámolni.
2020-12-04Éremre hajtanak a Worm Angels játékosaiAz idei szezontól újra van OB II-es jégkorong csapata Dunaújvárosnak. A Worm Angels gárdája eddig négy összecsapáson van túl a 2020/2021-es szezonban, felemás eredményekkel, ugyanis a KMH csapatától 6-3-as, míg a MAC Ikonoktól 5-1-es vereséget szenvedtek, a Szegedet azonban 5-4-re, míg megyei riválisukat, a Hevület együttesét 15-4-re győzték le, így a tabella harmadik helyéről várják a bajnokság folytatását.
2020-12-04Bravúros döntetlen a szomszédvár ellenRemek játékot nyújtva szerzett pontot a dunaföldvári Holler UnFC-től a Dunaújvárosi AC férfi kézilabda csapata az NB II Dél-nyugat csoportjában.
2020-12-00A kitartó és következetes munkában hisznek. "Napsütéses" időszakra vár a futsalcsapatLétezése óta legnehezebb időszakát éli a Dunaferr futsalcsapata, miután a koronavírus okozta válság miatt névadó főszponzora nem tudja vállalni a csapat további támogatását. Interjú Zemankó Zoltán operatív vezetővel.
2020-11-30Tömeget mozgattak ezúttal isA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség felfüggesztette a 2020/2021-es szezont, ám később újraindította azt. A Carissa Kupa azonban elmarad.
2020-11-30A fiúk nagy alázattal vannak a labdarúgás irántA nyáron még úgy vadászták össze a gyerekeket az U16-os csapatba Mezőfalván, hogy egyáltalán legyen keret. Az év végére bravúros teljesítménnyel harmadik helyen állnak a megyei bajnokság déli csoportjában.
2020-11-27egyértelmű a cél, aranyra hajtanakJól kezdte a 2020/2021-es szezont a dunaújvárosi Angels női jégkorong csapata, melynek nem titkolt célja, hogy megnyerje az U25 "B" bajnokság küzdelmeit.
2020-11-27Egy félidőn át tartott a csoda a csarnokbanÓriásit küzdött, az első felvonás után még vezetett is, ám végül vereséget szenvedett a Haladás elleni hazai bajnokin Dunaújváros futsal csapata.
2020-11-26A baracsi legyőzhetetlenekEgy mérkőzés kivételével véget értek a Fejér megyei felnőtt női labdarúgó-bajnokság 2020/2021-es idényének őszi fordulói, ahol a Baracs együttese ezúttal is magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt.
2020-11-23Veretlenül az élen zárták a szezont női vízilabdázóinkA hétfői BVSC – FTC rangadótól függetlenül az első helyen várhatják a tavaszi folytatást a bajnokságban a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói, miután november 21-én, szombaton teljesítették a kötelező feladatot Szegeden.
2020-11-23Utánpótlás-bajnokságok felfüggesztveA Covid-19 koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében a Magyar Röplabda Szövetség november 18-tól felnőtt- és utánpótlás-bajnokságaiban, illetve az általa szervezett sportrendezvényein további intézkedésig döntéseket hozott.
2020-11-12Leállnak az asztalitenisz bajnokságaiA Dunaújvárosi ASE és a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesület csapatai sem tudnak asztalhoz állni bizonytalan ideig.
2020-11-07Egy fájó korszakváltás. Átestek a tűzkeresztségen a fiatalok a kupameccsenA Dunaferr DUE Dutrade futsalegyüttese november 5-én, csütörtökön este különleges Magyar Kupa-mérkőzést játszott a Nyírgyulaj ellen, hiszen utánpótláskorú játékosok léptek pályára a hazai csapatban, miután a fő­szponzor távozott a klubtól.
2020-11-07Fontos kérdésekről volt szó a ligaülésenA DKKA felnőttcsapatának koronavírus-fertőzése miatt megtörtént a sportcsarnok fertőtlenítése, az utánpótlás-edzőkkel történt egyeztetés után eldőlt, ezek a csapatok folytatják a bajnokságokat. A pénteki ligaülésen pedig a többi között elhangzott, mindenképpen az NB I-es sorozatok befejezésére törekszik a szövetség.
2020-10-29Sok munka van a csapategység kialakításában az őszi bajnokoknálA Fejér megyei labdarúgó-bajnokság III. osztályának déli csoportjában az elmúlt hétvégén egy elmaradt mérkőzés kivételével véget értek a küzdelmek. Az őszt az első helyen záró Nagyvenyim magabiztosan végig uralta a mezőnyt, csak két gyengébb meccse volt, ez szórt némi szeplőt a teljesítményére.
2020-10-29Karanténba kerültek a Dunaferr röplabdázóiElmaradnak a Dunaferr SE felnőtt és a DSE Rüplabda Akadámia U21 csapatának hétvégére tervezett mérkőzései.
2020-10-29A DKKA a hosszú szünet után vereséggel tért visszaEgy hónap kihagyás után szerdán Érden játszott bajnoki mérkőzést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. A visszatérés nem sikerült, a vendégek végig csak futottak az eredmény után, pedig a győzelem volt a céljuk, ezért fájó a vereség.
2020-10-27Vereséggel zárták szezonjukatOktóber 25-én, vasárnap lejátszotta idei utolsó mérkőzését a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapata. Az újvárosiak hazai pályán sima vereséget szenvedtek a Győr Sharks ellen.
2020-10-27Bulath újra pályára léphet a szerdai, érdi bajnoki mérkőzésenHosszú kihagyás után a tervek szerint október 28-án, szerdán Érden folytatja bajnoki szereplését a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabda-együttese, ahol Bulath Anita ismét visszatérhet a pályára, miután a lehető leghamarabb meg­gyógyult a térdszalag-szakadása.
2020-10-26Kovács-Seres Hunor bajnoki címeOktóber 23-25 között Debrecenben rendezték meg a hosszú távú medencés országos úszóbajnokságot, amelyen a Dunaferr SE küldöttségét tizenhét versenyző képviselte. Az eseményen Kovács-Seres Hunor jóvoltából két érmes helyet is szerzett a dunaújvárosi klub.
2020-10-16Hullámzó Acélbikák. Felemás kezdet az AcélbikáknálKét sima vereséggel és egy szoros győzelemmel vágtak neki az Erste Liga 2020/2021 szezonjának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói
2020-10-14A legjobbakat jutalmaztákOktóber 9-én, pénteken a futsalbajnoki mérkőzés szünetében pótolták a pandémia miatt a hatodik alkalommal kiírt Fe­jér megyei amatőr futsalbajnokság díjátadóját, amelyen részt vett Schneider Béla, a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója is.
2020-10-09Felemás szezonkezdés a fiatal BikáknálA Dunaújvárosi Acélbikák U21-es jégkorongozói szoros vereséggel, míg az U18-asok nagy csatában kivívott győzelemmel kezdték a 2020/2021-es bajnoki szezont.
2020-10-02Az utánpótlás újfajta rendbenA utánpótlás vízilabda-bajnokságokban is elkezdődtek a küzdelmek, azonban a koronavírus-járvány miatt nem a megszokott módon.
2020-10-02Remek meccsen bravúros győzelemA MAFC otthonában aratott győzelem után, két óra húsz perces küzdelemben aratott 3-2-es sikert a Kazincbarcika elleni hazai rangadón a Dunaferr SE röplabda csapata az Extraligában, így vezeti a tabellát
2020-10-02A játék volt a lényeg! Sajnos vereséggel kezdtek a GorillákKikapott a 2020/2021-es idény első bajnoki mérkőzésén a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata a tavalyi bajnok szombathelyi NBA Crushers gárdájától
2020-10-02Könnyed sikerrel kezdtek a vízilabdázókMinden negyedet megnyerve aratott 19-6-os győzelmet a Tatabánya elleni bajnoki nyitányon a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata 2020. szeptember 26-án.
2020-09-29Nehezen, de elindult. Edzések és orvosi vizsgálatok - bajnoki rajtra várnak a hokisokHa kínkeservesen is, de csak elkezdődött itthon a jégkorongszezon. Igaz, még a Dunaújvárosi Acélbikák nélkül. A fortélyos félelem igazgat. De ezúttal nem Fekete Gyula könyvére gondolunk, hanem a koronavírus-járványra.
2020-09-28Nyitómeccsnek tökéletesA Tatabánya elleni fölényes győzelemmel kezdte meg bajnoki szereplését szeptember 26-án, szombaton hazai medencében a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese.
2020-09-26Az Extraliga óriási lehetőség a dunaújvárosi röplabdánakRemek idegenbeli győzelemmel kezdték a röplabda Extraliga 2020/2021. évi szezonjának alapszakaszát a Dunaferr SE röplabdázói.
2020-09-25A bajnokságban is csúcsra érniA Magyar Kupa-aranyérmes Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói számára szombaton 11 órakor a Tatabánya elleni hazai mérkőzéssel megkezdődik az új bajnoki szezon.
2020-09-25Dunaújvárosi éremeső. Nyolc dobogós hely a bajnokságonFadd-Domboriban rendezték meg 2020. szeptember 18. és 20. között a 18. Magyar Sárkányhajó Bajnokság és a 10 személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokság küzdelmeit, melyen természetesen részt vettek a dunaújvárosi Dragon Steel SE versenyzői is, akik rendkívül népes különítménnyel, 41 fővel vágtak neki a viadalnak.
2020-09-25Bravúros siker a pontvadászat nyitányánNégy szettben aratott megérdemelt, szép győzelmet a MAFC-BME otthonában a Dunaferr SE röplabda csapata az Extraliga első fordulójában 2020. szeptember 18-án.
2020-09-24A konzolok mellet is hamarosan újraindulAlig, hogy lezárult a koronavírus miatt kurta-furcsa 2019/2020-as kispályás labdarúgó-bajnokság, már el is rajtolt a 2020/2021-es idény. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a tervek szerint hamarosan indítja az e-sport ligát is.
2020-09-18Szeretnék meghosszabbítani tagságukat a legjobbak közöttSzeptember 19-én rajtol a röplabda Extraliga 2020/2021. évi bajnoki sorozatának alapszakasza. A Dunaferr Sportegyesület csapata az idénynyitón 19.30 órakor idegenben a MAFC-BME ellen lép pályára. A rajt előtt Tomanóczy Tibor vezetőedző nyilatkozott a csapattal kapcsolatos nyári eseményekről, illetve a most induló szezon esélyeiről.
2020-09-18Győzelemmel kezdett a DACFélidei négygólos előnyéből egyet a lefújásig megtartva aratott 28-27-es sikert a 2020/2021-es szezon első bajnoki mérkőzésén a DAC férfi kézilabda csapata.
2020-09-16A győztesek megérdemelt pihenőjüket töltikA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázói szeptember 8-án, kedden megvédték címűket a Magyar Kupában, miután egy góllal legyőzték az UVSE gárdáját.
2020-09-15Fölényes a Holler és szoros a DAC sikere a bajnoki nyitányonA hétvégén elrajtolt az NB II-es férfikézilabda-bajnokság is. Az itt érdekelt csapataink egyaránt nyerni tudtak a nyitó fordulóban a délnyugati csoportban, ahol tizenkét együttes szerepel a szezonban.
2020-09-14Több százan rúgják ismét a labdát a bajnokságbanMegkezdődtek a küzdelmek a 2020/2021. évi városi kispályás labdarúgó-bajnokság Acerbis és Campus csoportjában. Az előbbiben egy, az utóbbiban pedig két fordulót játszottak a csapatok.
2020-09-10Aranyos lányaink csodás és megérdemelt diadala. Hibátlan mérleggel, az összes nagy riválist legyőzve nyertek!A szeptember 8-i, kedd esti diadalával, itthoni legnagyobb riválisa, az UVSE egygólos legyőzésével megvédte címét a BENU Magyar Kupában a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese. Mihók Attila csapata így továbbírta a klub legújabb kori sikertörténetét.
2020-09-09Szenzációs fordítás után ismét Magyar Kupa-győztes a csapat!Pazar játékkal győzte le a Ferencvárost a BENU Magyar Kupa elődöntőjében szeptember 7-én, hétfőn este a DUE-Maarsk Graphics vízilabda-együttese, így szeptember 8-án, kedden este a tavalyi finálé ismétlődhetett meg, ahol a címvédő dunaújvárosiak az UVSE ellen játszottak, és ismét nyertek!
2020-09-08Többhetes kihagyás. Bulathra többhetes kényszerpihenő várDrámai és izgalmas végjátékban nyert a DKKA együttese a pénteki bajnoki nyitányon a Szombathely ellen Rácalmáson. Azonban az egygólos sikert beárnyékolta Bulath Anita sérülése, erről a vizsgálatok után kiderült, hogy elszakadt az oldalsó térdszalagja, miután Mayer ráesett a lábára.
2020-09-05Siker az óriási csata, nagy küzdelem a végénRendkívül izgalmas, a végletekig kiélezett és feszült csatában egy góllal nyerni tudott a szezon első bajnoki találkozóján, szeptember 4-én, pénteken a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabda-együttese.
2020-09-04Bajnoki nyitányGyőzelemmel kezdte a 2020-2021-es bajnoki évadot a Dunaferr DUE Dutrade futsal csapata: együttesünk 3-0 arányban múlta felül az Újpest gárdáját a sportcsarnokban.
2020-09-02DKKA rajt zárt kapuk mögött, RácalmásonA koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja egy-egy csapat, vagy bajnokság menetrendjét. Így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése is változott az utolsó pillanatokban, Érd helyett Rácalmáson játszanak.
2020-08-29Elődöntőben a DUE hölgyei. Négy közé jutott a DUE a BENO(!BENU) Magyar KupábanAugusztus 28-án, pénteken már nézők előtt fogadta a Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics női vízilabdacsapata a BENU Magyar Kupában a BVSC-t. A tét talán a hazaiak számára volt nagyobb, győzelmük esetén a legjobb négy közé kerülést jelentette.
2020-08-21Futsal: itthon vereség, idegenben diadalA Kecskemét elleni hétfői (2020. augusztus 17.) 7-3-as győzelem után a hét második felére is jutott edzőmeccse a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatának, mely 21-én, este a nyáron tovább erősített Ferencváros otthonában vendégszerepelt a bajnoki nyitány előtti utolsó felkészülési mérkőzésen.
2020-08-14Remekeltek a Dunaferr kajak-kenusaiFadd-Domboriban rendezte meg 2020. augusztus 7-től 9-ig a Vidék Bajnokság küzdelmeit a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az Atomerőmű SE. Ahogy azt már a sportág szerelmesei megszokhatták, a viadalra az ország minden tájáról érkeztek együttesek, így rendkívül népes mezőnnyel, 55 egyesület közel 2500 versenyzőjével rajtolt el pénteken az utánpótlás és felnőtt versenyzők számára kiírt megméretés. Melyen természetesen jelen voltak a Dunaferr SE kajak-kenusai is, akik rendkívül népes különítménnyel, nyolcvan versenyzővel vágtak neki bajnoki küzdelmeknek. A dunaújvárosiak ezúttal is kitettek magukért, s több döntős helyezés mellett összesen tizenkilenc éremnek örülhettek úgy, hogy hét-hét alkalommal állhattak a dobogó első és második fokára, míg ötször a harmadik helyen fejezték be aktuális futamukat.
2020-08-08Bemutatkoznak hazai pályán. A rossza bajnoki rajtot egy itthoni sikerrel feledtetné az együttesIdegenbeli vereséggel kezdte az 2020/2021. évi bajnoki szezont a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.
2020-08-07Vereséggel kezdett a DPASE együtteseIdegenben, vereséggel, a Szekszárd elleni találkozóval kezdte meg vasárnap este fél hattól az NB III Közép Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely átalakított kerettel, de a jó rajtban bízva várta a 2020/2021-es bajnoki szezon első tétmeccsét.
2020-08-03Kupacsaták hétvégéje. Vereség a nyitómérkőzésA 2020/2021. évi NB III-as labdarúgó-bajnokság közép csoportjának augusztus 02, vasárnapi idénynyitóján a Szekszárdi UFC vendégeként lépett pályára a Dunaújváros PASE együttese.
2020-08-03Ezúttal is szurkolók nélkül vízipólóznakJúlius 31-én, pénteken este kiütéses győzelemmel kezdte a Magyar Kupa-mérkőzéseit a címvédő DUE Maarks Graphics csapata, amely a Fabó Éva Sportuszodában történt szombati tűzeset miatt ma délután 17 órától zárt kapus mérkőzésen folytatja a sorozatot a Szeged ellen.
2020-08-01A bajnoki pontokért. "Az elsődleges célunk, hogy fiataljaink tovább fejlődjenek"Augusztus 2-án, vasárnap rajtol a 2020/2021. évi NB III-as labdarúgó-bajnokság középcsoportjának pontvadászata. A Dunaújváros PASE együttese az idénynyitón a Szekszárdi UFC vendégeként lép pályára. A találkozó 17.30-kor kezdődik a Szekszárdi Városi Sport- és Szabadidőközpontban.
2020-07-31Éremeső az év első bajnoki versenyénKiválóan szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a 2020. júliu 25-én, Sukorón megrendezett 4. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokságon.
2020-07-24Gyékényesen tájoltak, több érem a jutalmukKét versenyen is remekül szerepeltek a DVCSH UBSE tájékozódási búvárúszói. Az Amphora Kupán és a magyar bajnokságon is több érmet szereztek.
2020-07-21Zámbó Csabával Belgium nyerte a második fordulótA karanténidőszak után a napokban folytatódott a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében a Duna FIFA Esport Kupa 2019/2020-as bajnoki szezonja is.
2020-07-17Alacsonyabb osztályok besorolásai is elkészültekA Magyar Kézilabda Szövetség szakmai és versenybizottsága elfogadta a 2020/2021-es bajnoki idényre az NB I mellett az NB I/B-s, NB II-es, ifjúsági I. és II. osztályú, valamint serdülő I. és II. osztályú bajnoki besorolásokat is.
2020-07-15A DPASE továbbra is a közép-csoportbanA Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn elkészítette a labdarúgó NB III csoportbeosztását. A keleti, a nyugati és a közép-csoportban is egyaránt 20-20 együttes szerepel. A Dunaújvárosi PASE csapata, ahogyan a félbeszakadt szezonban, ezúttal is a közép-csoportban játszik majd.
2020-07-01Szeretnék az együttes magját egyben tartani és erősíteni isA koronavírus miatt csonkára sikeredett tavaszi szezon után az elmúlt héten megkezdte a felkészülést a 2020/2021. évi harmad­osztályú labdarúgó-bajnokságra a Dunaújváros PASE együttese. A többi között erről is szó volt a klub június 30-i, keddi sajtótájékoztatóján, amit a Campus Étteremben tartottak.
2020-06-20Rajt szeptemberbenA Magyar Kézilabda Szövetségben pénteken kisorsolták a K&H Női Kézilabda Liga és a K&H Férfi Kézilabda Liga 2020/2021 szezonjának menetrendjét. Ennek alapján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szeptember 6-án a Szombathely ellen kezdi a bajnokságot az érdi albérletben.
2020-06-15Két csapat is tucatnyi góllal győzöttNemrég rendezték a Dunaújváros Kupa első fordulóját. A DLSZ Arénában 16 kispályás labdarúgócsapat 4 négyes csoportban kezdte meg a küzdelmet.
2020-05-30A gyerekként átélt nagy sportsikerek. A születésnapi buli egy színház előtti bajnokavatásba torkollottA Nemzeti Sport sorozatában személyes élmények alapján elevenítenek fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. Ennek részeként Csonka-Szirmai Zita idézi fel, milyen volt a gyerekkora a nemzet sportfővárosában, Dunaújvárosban.
2020-05-27Nem tudják befejezniA Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége nemrégiben ülést tartott, amelyen az egyéni és csapatversenyek lezárásának formáiról is döntöttek. Ennek alapján a Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség úgy határozott, hogy befejezettnek nyilvánítják a sorozatokat.
2020-05-12Somogyi Balázs edzésben, várja, mit hoz majd a jövőSomogyi Balázs a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak egyik kulcsjátékosa volt márciusban a koronavírus miatt kurtán-furcsán véget ért szezonban.
2020-05-12Vége, törölték a teljes vízilabda-klubidénytÜlést tartott május 11-én, hétfőn a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége, amelyen arról határoztak, hogy minden korosztályban törlik a 2019/20-as szezont, nem hirdetnek eredményt. Így a DUE-Maarsk női csapata a korábban megszerzett kupaelsőség után a bajnokságban már nem küzdhet az aranyéremért.
2020-05-06Az Acélbikák is beadták a nevezésüket az új idényreTizenegy csapat, közte a Dunaújvárosi Acélbikák együttese nyújtotta be nevezését a május 4-én, hétfőn éjfélkor lejárt határidőig a magyar bázisú nemzetközi jégkorong Erste Liga 2020/2021-es idényére – számolt be róla a szövetség honlapja.
2020-05-06A labdarúgó első osztály alatt minden bajnokság befejeződöttA Magyar Labdarúgó Szövetség május 4-én, hétfőn este hivatalos honlapján számolt be arról, hogy az NB I-es labdarúgó-bajnokság és Magyar Kupa küzdelmei kivételével minden más sorozatot befejezettnek nyilvánítanak. Így az NB III-as DPASE, illetve a futsal élvonalban szereplő Dunaferr DUE Dutrade számára is vége az idénynek. A megyei bajnokságokat szintén lezárták, ami a környék településeit érinti. A dunaújvárosi kispályás meccsek talán folytatódhatnak.
2020-04-28A röplabdázóink is az egyik legnehezebb időszakot élik megBefejeződött a 2019/2020. évi bajnoki röplabdaszezon a Dunaferr Sportegyesület felnőttcsapata – amely az NB Liga élén állt – illetve a DSE Röplabda Akadémia utánpótlásgárdái számára.
2020-04-24A legszebb emlékek közt a bajnoki cím. Nagyszerű közösség, legszebb emlékek között ez a bajnoki címA város első és egyetlen futballban szerzett élvonalbeli bajnoki címét húsz esztendeje, az 1999/2000-es szezon végén, május 27-én, a szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt bajnokin szerezte meg a Dunaferr együttese. Sorozatot indítunk, amelyben megszólalnak a szereplők, a két évtizeddel ezelőtti győztesek, a vezetőedzőtől kezdve, az ügyvezetőn át a masszőrig. Az első részben a sikerkovács, Egervári Sándor beszél a történésekről.
2020-04-11Eldőlt, nincs tovább, befejeztek minden kézilabda-bajnokságotA Magyar Kézilabda Szövetség csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel a korábban felfüggesztett összes bajnokságot azonnali hatállyal berekeszti. Továbbá nem hirdet bajnokokat, feljutók és kiesők sem lesznek, csak a nemzetközi kupaindulókat határozza meg mind a két nem esetében. A Dunaújvárosi Kohász KA együttese így a nyolcadik helyen fejezte be a csonka szezont.
2020-04-11A röplabdaszezont is lezártákA Magyar Röplabda Szövetség elnöksége – a kézilabdázókhoz hasonlóan – csütörtökön szintén befejezetté nyilvánította a 2019/20-as szezon hazai bajnoki és kupasorozatait. A Dunaferr SE együttesét az NB I Liga élén érte ez a döntés.
2020-04-04Kiénekelték a sajtot a szájukból, de ennek ellenére nem csalódottA Dunaújvárosi Acélbikák csapata lényegesen jobb évet zárt, mint tavaly, hiszen az ­Erste Ligában a középszakasz eredményei alapján bronz­érmesek lettek. Azari Zsolt klubelnökkel elemeztük a mögöttük hagyott idényt.
2020-04-02A legfontosabb, hogy az egész ország tartsa be a szabályokatKreatív ötletekkel bárki számára otthon is meg lehet találni a lehető legjobb mozgásformákat, ezekkel is igyekeznek magukat karban és formában tartani a DKKA játékosai, akiknek az edzők percre pontos napi edzésprogramokat állítanak össze. György László vezetőedző szerint, mivel jelenleg csak felfüggesztették a bajnokságot, ezért úgy kell készülni a lehetőségekhez képest, hogy lesz folytatás. Csak azt nem tudni, mikor.
2020-03-28Ők is nagyon nehezen élik meg a kialakult helyzetetA Magyar Röplabda Szövetség március 11-től a koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében, minden felnőtt és utánpótlás bajnoki vagy egyéb, MRSZ által szervezett mérkőzés, torna további fordulóit május közepéig felfüggesztette.
2020-03-23A legjobb szezonjuk lehet, értelem nélkül zárulA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói is „partvonalra” kerültek, a bajnokság felfüggesztése után még az uszodában sem tudnak gyakorolni. Gurisatti Gréta a csapat honlapján jelentkezett egy bejegyzéssel, amiben leírja, szerinte a magyar bajnokságnak nagy valószínűséggel vége lesz.
2020-03-19Kapuzárás utáni és még felfüggesztés előtti játékSzombaton (2020.03.14.) rendezték a labdarúgó megyei I. osztály U19-es csapatainak tavaszi első, és a jelen állás szerint meghatározatlan időre az utolsó bajnoki mérkőzését is.
2020-03-18Elmarad a ljubljanai hoki-vbAzari Zsolt, a dunaújvárosi Acélbikák klubelnöke elmondta, minden téren befejezettnek tekintik a szezont, bronz­érmes a középszakasz eredményei alapján a Dunaújvárosi Acélbikák.
2020-03-16Sikerével már ötödik a DPASE. Stabil, bátor futball – megérdemelt sikerAz NB III közép csoportjának tizenkilencedik fordulójában a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata 2020. március 15-én, szombaton zárt kapus összecsapáson visszavágott a Szekszárdi UFC együttesének az őszi vereségért. Ezzel a győzelemmel a DPASE gárdája egy hellyel előrelépett a bajnoki tabellán, így jelenleg az ötödik helyen áll. A képen Szepessy Róbert
2020-03-14Mindkét együttes céljait szolgálta a mérkőzés2020. március 12-én, csütörtökön este, lapzártánk után a Tatabánya elleni bajnoki találkozóval zárta e heti hárommeccses terhelését a DUE Maarsk Graphics női vízilabdacsapata. A képen Garda Krisztina. Nyilatkozik dr. Sike József másodedző
2020-03-13Végül biztos siker a jégcsarnokbanKétszer is hátrányba került, ám így is sima győzelemmel zárta az alsóházi küzdelmeket az Angels JJSE női jégkorong csapata az U25-ös bajnokságban.
2020-03-12Csúcsrangadóhoz méltó derbit vívott a két legjobbKedden (2020.03.10.) este hazai környezetben könnyed játékkal verte a remek erőkből álló III. Kerület gárdáját a dunaújvárosi női pólócsapat, amely tegnap (2020.03.11.) csúcsrang­adót vívott a bajnoki címvédő UVSE otthonában. Nyilatkozik Mihók Attila. Kép: Geraldine Mahieu
2020-03-11Sikeres bemelegítés volt2020. 03. 10-én, kedden este a III. Ker. TVE csapata ellen megkezdte hárommérkőzéses bajnoki sorozatát a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabda-együttese, soraiban újra Gurisatti Grétával.
2020-03-10Ellenfelet várnak a juniorokCikk a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong junior csapatáról
2020-03-09Döntetlennel kezdtek a második helyezettelAz NB III közép csoportjának 2020. tavaszi rajtján a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata vasárnap a Szentlőrinc SE vendégeként lépett pályára. Az idénynyitó összecsapás gól nélküli döntetlennel zárult.
2020-03-07A Jegesmedvéknek sem kegyelmeztek2020. március 5-én, csütörtökön este hazai jégen győzelemmel és így a második helyen zárta a magyar női U25-ös jégkorongbajnokság alsóházának középszakaszát a dunaújvárosi Angels NJSE.
2020-03-06Sajnos vége a szezonnakNegyedik mérkőzését is elveszítette az Újpest elleni párharcban, így búcsúzott az Erste Liga 2019-2020-as küzdelmeitől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata
2020-03-06Bajnoki fináléAz U25-ös bajnokság alsóházának utolsó előtti mérkőzésén, 2020. március 1-én nyert az OHA Girls ellen a dunaújvárosi Angels NJSE női jégkorong csapata
2020-03-06Döntetlennel kezdett a Dunaferr2020. február 28-án a Kecskemét ellen döntetlennel kezdte a bajnoki alsóház nyitófordulóját a Dunaferr futsal csapata
2020-03-06Könnyed sikerek a medencébenA DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is huszonhét gólt szerezve gyűjtötte be újabb pontjait a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában 2020. március 1-én a Fabó Éva Sportuszodában
2020-03-02Másfél perc alatt lett oda a hazai győzelemA dunaújvárosi Dunaferr DUE Dutrade FC csapata a férfifutsal NB I alsóházi rájátszásának nyitómérkőzésén 3-3-as döntetlent játszott a Kecskemét ellen
2020-03-02Hajráznak az utánpótlás-hokicsapatokBeszámoló a DAB utánpótlás csapatainak eredményeiről
2020-02-28Továbbra is élen a Dunaferr2020. február 23-án Pécs csapata ellen, 26-án a Székesfehérvár gárdája ellen nyert a Dunaferr SE férfi röplabda csapata
2020-02-28Sajnos elmaradt a visszavágásHazai környezetben, az egyetemi sportcsarnokban folytatta a bajnoki alapszakasz küzdelmeit 2020. február 23-án az NB I-es DUE-RFT floorball csapata, mely a tabella negyedik helyén álló Ares HC ellen lépett pályára
2020-02-28Ezúttal nem volt esély az UVSE ellenA DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is vereséget szenvedett az UVSE elleni hazai bajnokin 2020. február 22-23-án
2020-02-25Második lett a Baracs, kitűnő hajrával dobogóra fért a DUFKLezárult a téli műfüves bajnokság a Fejér megyei labdarúgócsapatok számára február 23-án, vasárnap. Dunaújvárosban a játékban, erőnlétben frissebb Vajtáé lett az első hely, miután a döntőben legyőzte a Baracsot. A dobogóra kitűnő hajrával felfért még a DUFK együttese. Az összevont Gárdony-Iváncsa csoportban a Kulcs és a Rácalmás az alsóházban végzett.
2020-02-24Téli alapozás után a bajnoki pontokértBeindult a különböző kézilabda-bajnokságokban a tavaszi sorozat.
2020-02-21Hozták a kötelezőtA DUE DSE NB II-es asztalitenisz csapata házi rangadót nyert 2020. február 15-én, míg az NB III-as együttes Veszprémben örülhetett a kiütéses győzelemnek.
2020-02-21Második helyen az AcélbikákTaktikus játékkal, Dansereau mesterhármasával aratott 4-2-es sikert a Csíkszereda vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely remek győzelmének köszönhetően a második helyen zárta a felsőház küzdelmeit.
2020-02-21Győzelemmel zárt a DunaferrA Rubeola FC elleni 5-2-es hazai sikerrel fejezte be a bajnoki alapszakasz küzdelmeit a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata 2020. február 17-én
2020-02-14Igazi csapatként küzdeniA Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata számára a nehéz időszak folytatódik.
2020-02-14Búcsúztak a Magyar Kupa-sorozattólA futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjének február 12-i, szerda esti visszavágóján a Dunaferr DUE Dutrade, ahogyan az első mérkőzésen is, vereséget szenvedett a Haladástól.
2020-02-14Egy évvel ezelőtt a pokolban, most a mennyben a BikákEgy biztos, a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak a mérkőzéseire ebben a szezonban járni, nem egy életbiztosítás. Ugyanis idegölő meccseket játszik most már sorozatban a DAB, de ami a lényeg, sorra szerzi meg a győzelmeit, ennek köszönhetően átvette a tabella vezetését az Ers­te Ligában.
2020-02-14Végül biztos sikert arattak a lányokVégig vezetve aratott 34-30-as győzelmet a Nagyatád elleni felnőtt NB I/B-s mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es csapata 2020. február 8-9-én (?)
2020-02-14Pazar évkezdés a birkózószőnyegenÖsszesen tíz dobogós helyezésnek örülhettek a területi szabadfogású bajnokságon a Dunaferr SE és fiók szakosztályainak birkózói. Pupp Viktória a fiúk mezőnyében lett aranyérmes
2020-02-14A címvédő ellen is a Bikák örülhettekÖt gólt ütött az első harmadban, s az idáig veretlen Ferencvárost is legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga felsőházában.
2020-02-14Futsal: öröm után bánat2020. február 10-én a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a bajnokságban Nyírgyulaj csapata ellen, február 12-én a Magyar Kupában pedig a Haladás ellen mérkőzött
2020-01-31Fájdalmas búcsúzásA DKKA számára befejeződött a Magyar Kupa sorozata, mivel a 30–30 az Alba csapatának jelentette a továbbjutást.
2020-01-31Hozta a kötelezőt a Dunaferr gárdája202. január 26-án a Dunaferr SE férfi röplabda csapata megverte a szegedet a dunaújvárosi sportcsarnokban
2020-01-31Győzelem a bajnokin, de búcsú a kupátólA DKKA a Békéscsaba ellen nyert a bajnokságban, a Magyar Kupában 2020. január 29-én viszont kikapott az Alba FKC ellen. Összefoglaló a két mérkőzésről
2020-01-24Nem sikerült. Csak támadásban ment a KohásznakÖsszefoglaló a DKKA Vác elleni bajnoki rangadójáról
2020-01-24Győzelemmel kezdett a DABA Dunaújvárosi Acélbikák 3-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen az Erste Liga felsőházának első fordulójában
2020-01-24Nagyot küzdöttek a kézis lányokA DKKA ifjúsági csapata az ötödik, míg a serdülők a harmadik helyen állnak bajnokságukban
2020-01-17Jégkorong: véget ért az alapszakaszÚj edző irányítja az Acélbikákat, a cél a hullámzó teljesítmény helyett megbízható játék.
2020-01-10Már a rájátszásban az AcélbikákKemény sorozaton vannak túl, de bejutottak a rájátszásba az Acélbikák.
2020-01-10Óriási fölénnyel nyertek a VillámokVeretlenül zárták az alapszakaszt a dunaújvárosi kosarasok.
2020-01-10Visszatértek a kezdetekhez a futsallosokAz idei évben az építkezésen lesz a hangsúly - motivált gárda kialakítása a cél.
2019-12-20A szezon legfontosabb mérkőzése. Maradt az alsóházTúl sokat hibázott a Dunaferr SE röplabda csapata a Debrecen elleni rangadón, így az alsóházban folytatja a bajnokság további küzdelmeit.
2019-12-13Veretlenek maradtak a pingpongosokRangadók hétvégéje az egyetem pingpong csapatainál.
2019-12-06Vereség nélkül menetelnek a Villámok. Tíz győztes mérkőzésen vannak túl a helyi kosarasokTíz győzelemmel, nulla vereséggel folytatja a DUE DSE Villámok Kosárlabda Szakosztályának csapata.
2019-11-22Nagy az elvárás az utánpótlás felé isBartal Gergely, a Dunaferr SE röplabda szakosztályának edzője minden korosztálytól döntőbe jutást vár, de van ahol aranyérmet is szeretnének szerezni.
2019-11-22Ennél azért többet tudnak, nincs ekkora különbség közöttükA 2019/2020. évi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapásán kedden este hazai pályán szenvedett vereséget a Dunaferr Sportegyesület csapata.
2019-11-14Befejeződött az ifik és a juniorok kvalifikációjaSorra játsszák a jégkorongcsapatok a mérkőzéseket az utánpótlás-bajnokságokban. Ezúttal a juniorok és az ifjúságiak eredményeit tekintjük meg.
2019-11-13Gólzáporos győzelmét követően őszi első helyezett a MezőfalvaA Horfer Serleg megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság déli csoportjának őszi fordulóit az újjáalakult Mezőfalva nyerte. Bakos János legénysége magabiztosan húzta be az utolsó játéknapot az első kör végén a Kisapostag ellen, így a bajnokság félideje után az élen telelhetnek.
2019-11-12Előzött a Baracs, a második helyen zárták az őszi szezontVégleges a 2019/20-as futballidény őszi dobogós rangsora a labdarúgó megyei másodosztály déli csoportjában. A Vajta lett az első, a Baracs a második, a Káloz pedig a harmadik.
2019-11-12Zártak a kispályás csapatokA városi kispályás labdarúgó-bajnokság Acerbis csoportjában egy elmaradt találkozót rendeztek a múlt héten. A Campus csoportban pedig az utolsó őszi fordulót rendezték.
2019-10-31Mester a mesterek közöttKovács Zsófia három aranyat és két ezüstöt hozott haza Győrből a Mesterfokú bajnokságról.
2019-10-31Véget ért a Darts Liga. Hegedűs László állhatott a dobogó legfelső fokáraAz Újvárosi Darts Liga ötödik, és egyben idei utolsó fordulója is lezajlott hétvégén a Dunaújvárosi Darts Club szervezésében.
2019-10-30Makita-Hikari Dojo bajnoki címek és érmekOktóber végén Monoron rendezték meg az Ippon Shobu karate magyar bajnokságot, amelyen harmincegy egyesület száznyolcvan versenyzőt, mintegy kétszázötven nevezéssel delegált, hogy a különböző korcsoportokban és versenyszámokban eldöntsék az aranyérmek sorsát.
2019-10-10Agyaljunk, mert kell! Vannak szép kincseinkA Dunaújvárosi Acélbikákat már sok nagy tekintélyű, elismert, különböző nemzetiségű szakember vezette. Az Acélbikák a 2019/2020-as szezonnak két szlovák, Kassán játékosként híressé vált trénerrel – Miroslav Ihnacakkal és Jan Vodilával – indult neki.
2019-10-10Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő AngyalokAz előző bajnokságban a bravúros negyedik helyen végző Angels ­NJSE női jégkorongozói az új idényben szintén az U25 bajnokságban szerepelnek, ahol tíz csapat indult.
2019-10-07Hozták a kötelezőt,de "harmatos" játékkalA röplabda első osztály alapszakaszának nyitófordulójában három játszmában diadalmaskodott a Dunaferr Sportegyesület csapata. A dunaújvárosiak a B csoport első találkozóján pénteken este a rác­almási csarnokban a magyar U 17-es válogatott győzték le.
2019-10-05A DAC-os férfiak remekül rajtoltakBeindult az alacsonyabb osztályban szereplő kézilabdacsapatok bajnoksága is.
2019-10-04Telt házas edzések a Móriczban az asztaloknálA sikeres nyári senior Eb-t követően jól indult a bajnoki szezon a ­DASE csapatainál.
2019-10-03Zajlik a felkészülés a birkózóknálA Dunaferr SE birkózószakosztályának vezetése kemény elvárásokat támaszt a versenyzőknek: az Országos Bajnokság első öt helyezésében kell benne lenniük.
2019-10-02Háromszor is egy góllal kaptak ki a BVSC-tőlA felnőttekkel együtt elkezdődtek a korosztályos vízilabda-bajnokságok is a női mezőnyben. A dunaújvárosi klub együttesei a fővárosban, a BVSC csapatánál vendégeskedtek szeptember 29-én, vasárnap.
2019-09-30Jól megnehezítette az újonc a dolgukatA vártnál szorosabb mérkőzésen, egy góllal nyert a bajnoki szezon első meccsén szeptember 28-án, szombaton a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdacsapata az újonc, ám korábbi klasszisokat is felvonultató III. Kerületi TVE ellen.
2019-09-24Jól kezdett a junior csapatTeljes a nagyüzem a jégkorong utánpótlás-bajnokságokban. A Dunaújvárosi Acélbikák csapatai is harcban állnak.
2019-09-20Érzik az erőt, érzik a fejlődést!Tomanóczy Bálint jó előjelekkel tekint a kezdődő röplabda bajnokság küzdelmeire.
2019-09-16Villámrajt a Bikáktól: kér forduló után hibátlanulA Dunaújvárosi Acélbikák szeptember 15-én este hazai pályán a Gyergyói HK-t fogadta. A DAB az első fordulóban győzött Fehérváron (7–1), a Gyergyó viszont kikapott a Fradi vendégeként (3–1).
2019-09-14A DAC férfigárdája kicserélődöttA Duna-Pent másodosztályú női együttes visszalépett a bajnokságban, a férfiak viszont képesek voltak megtartani a másodosztályú státuszát.
2019-09-13Hét érem a bajnokságrólA dunaferr SE birkózói összesen hét érmet szereztek a Veterán Országos Magyar bajnoki címet nyertek Papp Gyula, Pupp János, Angyal László, Király Ferenc, Mátyás Gábor.
2019-09-02Nem csípett a csabai, DKKA-siker a rajtonKüzdelmes győzelemmel kezdte meg szereplését az új bajnoki évadban szombaton Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász KA együttese. A két nagyon fontos pont mellett azért is kell örülni női kézilabdázóink kétgólos sikerének, mert a jó kezdés önbizalmat adhat a folytatásra.
2019-09-00Elstartol a futbalszezonA Dunaújvárosi PASE NB III-as labdarúgócsapata a legutóbbi bajnokságban nem okozott csalódást, hiszen negyedik helyen végzett a Közép-csoportban. Az együttes hasonló helyezést szeretne elérni az augusztusban megkezdődött 2019/2020-as pontvadászatban is. Nyilatkozik Lőrincz Emil vezetőedző.
2019-08-31A DKKA kézilabdája ezúttal is a védekezésen alapul majdAugusztus 31-én, szombaton Békéscsabán kezdődik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőttcsapata számára a bajnokság. Vagyis rövidesen kiderül, mire volt elég az alapozás, a napi két edzésből, több előkészületi mérkőzésből álló gyakorlási időszak.
2019-08-26Remek, küzdelmes csata után siker a szezonrajtonFérfi futsal NB I 1. fordulójában játszották a Dunaferr DUE Dutrade FC – Aramis SE 1–0 (0–0) mérkőzést a Dunaújváros Sportcsarnokban.
2019-08-26Méltó ellenfelei lesznek a többi csapatnak az új bajnoki évadbanAz elmúlt héten a Dunaferr Sportegyesület röplabdázói, soraiban egy új sztár­igazolással megkezdték a felkészülést a 2019/2020. évi NB I-es bajnokságra.
2019-08-16Érmek a vízrőlSukorón rendezték meg a múlt hétvégén a kajak-kenusok serdülő, ifjúsági és U23 Magyar Bajnokságának küzdelmeit. A dunaújvárosiak három aranyat, három ezüstöt és hat bronzérmet nyertek.
2019-08-14A kupában alaposan belehúztakA Magyar Vízilabda Szövetség székházában elkészítették a női, valamint a férfibajnokságok sorsolását, továbbá a Magyar Kupa csoportbeosztásokat. A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapata a hölgyek mezőnyében a következő szezonban tíz ellenféllel játszik majd. A mezőny: Ferencváros, ­BVSC, DUE-Maarsk, UVSE, Eger, Szentes, Budapesti Honvéd, III. Kerületi TVE, Szeged, Tatabánya, UVSE II.
2019-08-12Kezdésnek nem volt rossz - győzelem a Fehérvári Titánok ellenMár pedig Dunaújvárosban szeretik a jégkorongot! Ez augusztus 10-én, szombaton este be is bizonyosodott, amikor egy, márciusban befejeződött siralmas szezon maradhatott a szurkolók emlékezetében, de ők fittyet hánytak mindenre, és új idény – új reményék jelmondattal nagyon sokan tekintették meg az Acélbikák első felkészülési mérkőzését a Fehérvári Titánok ellen.
2019-08-12Az utolsó két nap is hozták a medálokatAugusztus 10-én és 11-én, szombaton és vasárnap is folytatták az éremtermelést a Dunaferr SE és a Rác­almás SE kajak-kenusai a Sukorón megrendezett serdülő, ifjúsági és U 23-as magyar bajnokságon.
2019-08-10Boldis és Slihoczki bajnoki aranyérmet szerzettÖsszesen 1124 serdülő-, ifjúsági- és U 23-as korú versenyző állt rajthoz a Augusztus 8-tól, csütörtöktől augusztus 11-ig, vasárnapig tartó kajak-kenu magyar bajnokságon, Sukorón. A megmérettetésen ott vannak a Dunaferr SE, illetve a Rácalmás SE versenyzői is.
2019-08-07A Titánok ellen kezdik a szezont. A Fehérvári Titánokkal kezdenek az AcélbikákA Dunaújvárosi Acélbikák az első meccsüket idegenben játsszák, amikor szeptember 13-án, pénteken a Fehérvári Titánokhoz utaznak. Az első hazai találkozójukat szeptember 15-én, vasárnap rendezik meg, akkor a Gyergyói HK érkezik Dunaújvárosba.
következő