József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | bank

172 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-01-21Díjemelések az év első közgyűlésén. Megszavazták a város vezetőinek tiszteletdíjátBeszámoló a január 20-i közgyűlésről. A közgyűlés Bencsik Istvánt nevezte ki a DVG Zrt. gazdálkodásért felelős cégvezetőjének.
2020-03-07Egy hetük a pénz körül forgottKözel 30 országban egy időben zajló European Money Week kezdeményezéshez már hazánk is csatlakozott néhány évvel ezelőtt. A népszerű programhoz kapcsolódóan Magyarországon Pénz7 elnevezéssel rendezvénysorozat jött létre, amelyet 2020. március 2–6. között tartottak a többi között a dunaújvárosi Arany János Általános Iskolában is.
2020-02-28Megbízás és döntésKét esemény helyszíne volt a dunaújvárosi Városháza közgyűlési terme 2020. február 27-én, délelőtt: elsőként az időközi választáson győzött Kálló Gergely vehette át megbízólevelét a helyi választási bizottság elnökhelyettesétől, majd egyetlen, ám az időkorlát miatt halaszthatatlan ügyben született döntés a rendkívüli közgyűlésen.
2018-07-26Lovasudvart hozna létre ebből a nyereménybőlIzgalmas kampányt hirdetett egy bank az idei évben, amelynek ezúttal nagyon komoly települési vonatkozása van. A fődíjat a perkátai fiatal lovasoktató Horváth Fanni (kép), nyerte el, és a pénzből régi álmát valósítja meg, amely egyben a gyermekek javát is szolgálja majd.
2017-11-09Rendőrök a banknál. Rendőrautók konvoja száguldott át a városonKészpénz-szállítási tesztet végzett november 8-án, szerdán a jegybank, ezért a lakosság egyes budapesti és nagyobb vidéki városokban lévő bank- és postafiókok környezetében a szokásosnál több, a tesztelésekben résztvevő rendőr jelenlétét tapasztalhatta.
2017-06-17A települések élhetnek veleA kistelepüléseken égető problémának számít a bankautomaták hiánya. A munkavállalók többsége mér bankszámlára kapja a bérét, és annak felvételéhez szükségük lenne az ATM-ekre - a lakóhelyükön is. Müller Miklós, Nagykarácsony polgármestere már több bankkal is tárgyalt.
2016-04-18Egyre többen keresik a CSOK-otA Családi Otthonteremtési Kedvezmény igénybevételének lehetőségeiről, a tapasztalatokról Tóth Béla, az UniCredit Bank dunaújvárosi fiókvezetője nyilatkozott.
2015-05-23Az önkormányzat megvenné...A közgyűlés támogatja, hogy az élményfürdőt megvásárolja az önkormányzat.
2015-03-23Helyben juthatnak hozzá a pénzükhözMárcius 23-tól működik a bankjegykiadó automata Nagyvenyimen.
2015-02-27Stabilitásra törekszünkAz ISD Dunaferr helyzetének szakmai szempontú értékelésére kértük Matuss Péter pénzügyi és számviteli igazgatót.
2015-02-05Útdíj, kórház, vasműDr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón beszélt az útdíjról, az ISD Dunaferr Zrt.-t, a Szent Pantaleon Kórházat érintő kérdésekről.
2015-01-29Az OTP dunaújvárosi fókja (képaláírás)Tavaly ősszel költözött a Dózsa György úti székházából a Vasmű út 41. földszintjére az OTP dunaújvárosi fiókja az épület felújítása miatt, s ha a munkálatok nem késnek, idén nyáron már ismét régi, megújult helyükön fogadják az ügyfeleket. Képünkön egy épületgépészeti elemet emelnek a helyére (teljes szöveg)
2015-01-15A hitelről egyeztettekExport előfinanszírozási hitel feltételeiről (25 millió dolláros hitelkeret) egyeztetett az Exim Bank és az ISD Dunaferr.
2014-12-20Esélyegyenlőség (képaláírás)Székháza felújítása miatt ideiglenesen a Vasmű út 41-es irodaházba költözött az OTP Bank dunaújvárosi fiókja, amelyet a mozgásukban korlátozottak nehezen tudtak megközelíteni. Az önkormányzat beruházásában elkészült az a rámpa, amely segít a problémán (teljes szöveg)
2014-12-12Helyi gazdaságban: ötmilliárdA Széchenyi Kártya indulása óta 5 milliárd 193 millió forint hitelkeretet helyeztek ki a programban részt vevő helyi pénzintézeti fiókok dunaújvárosi vállalkozásoknak.
2014-12-11Vállalati exportfinanszírozásNagyvállalati finanszírozási hitelek, az Eximbank megállapodást írt alá a Hankook Tire Magyarország Kft.-vel, és tárgyalásokat folytatnak a Dunaferr csoporttal is.
2014-09-20Új helyen az OTP (képaláírás)Mint már megírtuk, új, ideiglenes helyre költözik a városi OTP-fiók: a Vasmű úti Irodaházba. Annak földszintjén alakítottak ki helyiségeket a banknak, s tegnap felállították a pénzkiadó automatát is. Nyitás az új helyen szeptember 22-én, hétfőn, változatlan nyitva tartási idővel. (nem teljes szöveg)
2014-09-10Ideiglenesen új helyre költöznekFelújítás miatt ideiglenesen új helyre költözik az OTP Bank fiók, a Vasmű úti Irodaházba.
2014-09-01Bedőlt az Alba takarékA Magyar Nemzeti Bank augusztus 29-én ideiglenesen visszavonta a székesfehérvári székhelyű Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét. A takarékszövetkezet fiókjai: Dunaújváros, Rácalmás, Kulcs, Mezőfalva, Nagyvenyim, Előszállás, Nagykarácsony, Perkáta.
2014-07-23Száraz élményekTovábbra is zárva. Egyelőre nincs változás élményfürdő ügyben. Új tulajdonosra, üzemeltetőre vár az Aquantis Wellnes és Gyógyászati Központ.
2014-01-22Bővülő együttműködésBővíti a már eddig is jól teljesítő együttműködési területeit a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara és az OTP Bank.
2013-09-11Még nyomoznakHárom éve indult nyomozás a Zöld Rendelő Társasház 2004-ben történt eladásának ügyében.
2013-05-11Egy kiemelt ajánlatrólKözel egymilliárd forintért kínálják eladásra az Aquantis élményfürdőt. Tájékoztató a CIB Banktól. "...a közeljövőben nem lesz új tulajdonosa az Aqunatisnak, így valószínűsíthetően a következő hónapokban is zárva lesz fürdőkomplexum."
2013-04-19A piaci optimizmus jeleiA Széchenyi Kártya Program tapasztalatairól, jövőjéről szervezett találkozót a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara a dunaújvárosi bankfiókok vezetői részére.
2012-06-07Holnaptól ismét élményKilenc hónapi zárás után június 8-án újra kinyit az Aquantis Wellnes és Gyógyászati Központ, az élményfürdő.
2012-03-27Forgalom szerint telepítikSok településen még mindig nincs bankautomata. A városkörnyéki települések közül: Kisapostag, Nagykarácsony, Nagyvenyim.
2012-02-18Védik a közműveket, tárgyalnak a bankkalA CIB Bank Zrt. felszámolási eljárást kezdeményezett a DVG Zrt.-vel szemben. A bank és a vagyonkezelő kapcsolatáról.
2012-02-06Csak devizaalapúnak csúfolt"A Jövőnk a Tét Hagyományőrző Közhasznú Egyesület vendége volt pénteken Czirmes György ügyvéd. A téma: bank, hitel, csapda."
2011-10-10Szigorítás, elvonás"Az önkormányzat vezetői folyamatosan egyeztetnek a hitelezőkkel a tartozások rendezéséről, ütemezéséről. A fizetőképesség érdekében a közgyűlés átvizsgálta a költségvetést: csökkenteni kell a kiadásokat!"
2011-10-07Mi illeti meg a munkavállalót?"Október harmadikán több mint harminc munkavállalót bocsátottak el, a hivatalosan a hónap első napjától határozatlan ideig zárva tartó Aquantis élményfürdőből."
2011-09-30Ismét költözhetnekEgyes gyógyászati szakrendelések és kezelések számára a Zöld Rendelő után az élményfürdőbe költöztek, de most innen is költözni kell a kórházba.
2011-09-24Téli szezonra zárva!A strandszezon végén bezár, október elsején az élményfürdő. Folytatás jövő nyáron.
2011-07-18Nem kell pénzért utazniPénzkiadó automatával gazdagodott Mezőfalva.
2011-06-24Négy hónap alatt öt és félezer ügyfélDunaújvárosban is népszerű a Széchenyi Kártya. Beszélgetés Gábris Lajossal, az MKB Bank dunaújvárosi fiókvezetőjével.
2011-06-15Erdők után mozi és sporttelep"Újabb jelzálogfedezeti gond miatt kellett a közgyűlésnek módosítania a helyi gazdálkodási rendeletet."
2011-06-14Átszálló élmény2011. június 10-től már a CIB Bank Zrt. üzemelteti az élményfürdőt.
2011-06-10Mától a banké a fürdőBeszámoló a közgyűlésről: gazdasági ügyek, a város pénzügyi helyzete, közös megegyezéssel a CIB Bank a tulajdonosa az élményfürdőnek, iskolaigazgatók megbízása.
2011-06-03Erdő, mint banki fedezet"...a közgyűlési többség több erdőterületet is elzálogosítana banki hitelek fedezetéül." Beszámoló a közgyűlésről.
2011-05-20Kössünk fegyverszünetet!Beszámoló a közgyűlésről: A Szent Pantaleon Kórház költségvetési intézményként működik a jövőben. Szepesi Attila gazdasági és stratégiai alpolgármester lemondott a tiszteletdíjáról. Dunaújváros csatlakozni fog a Magyar Fesztiválszövetség tagjainak sorába. A Bartók színházat, és a Szórád Márton Általános Iskola ingatlanát minősítetté forgalomképessé a képviselők.
2011-05-10Banki segítségre számít a városDr. Kukorelli Sándor jegyző szerint a városházán mindenki azon dolgozik, hogy a város túljusson a pénzügyi mélyponton. A város pénzintézeti hitelből szeretné pótolni a költségvetési hiányt. Szepesi Attilát várhatóan a május 12-i közgyűlésen bízzák meg gazdasági és stratégiai alpolgármesteri teendőkkel.
2011-03-17Nem veszik megKözgyűlési témák: táborállási ingatlanok, védőnői tanácsadó szolgálat a Civilek Házában, kórház járóbeteg ellátás, ingatlanfedezet az Erste Banknál.
2011-01-21Fontossági sorrendekA közgyűlés főbb témái: táborállási partomlás, hóeltakarítás, civil szervezetek támogatása, banki (K&H bank) segítséggel - 700 millió forint - enyhítenék a város pénzügyi gondjait.
2010-12-29Számlavezető: változás leszA polgármesteri hivatal 2010. december 31-i hatállyal megszünteti a szerződését a CIB Bank Zrt-vel, és 2011. január elsejétől a számlavezetője a K&H Bank Zrt. lesz.
2010-11-23Egy ládányi szeretetA K&H Bank gyógyvarázs programja: a székesfehérvári és a dunaújvárosi ügyfeleknek köszönhetően gyermekkönyvekkel, plüssállatokkal és játékokkal gazdagodtak a Szent Pantaleon Kórház csecsemő- és gyerekosztályának betegei."
2010-08-01Eszköztámogatás a dunaújvárosi gyermekosztálynakA dunaújvárosi kórház 4 892 325 Ft. értékben kapott életmentő eszközöket, amelyeket július elején vehettek át, a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi programjától.
2010-07-15Ismét kötvények"A likviditási problémák megoldására, illetve a városközpont fejlesztéséhez szükséges plusz forrás biztosítására végül a K&H Bankkal köt megállapodást az önkormányzat." Szeptemberben indulnak a fejlesztések, újabb kötvénykibocsátások. (Kép az Irodaház belső udvaráról).
2010-07-07Sikeresen pályázott a GyermekosztályA K&H Bank 2009-es kártyás akciójának köszönhetően életmewntő eszközöket kapott a dunaújvárosi kórház, amelyeket június 30-án ünnepélyesen is átadtak a Gyermekosztálynak.
2010-07-01Műszerből soha sem elég"Közel ötmillió forint értékben nyert műszereket a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya a KH gyógyvarázs programján."
2010-06-08Likvidhitel-ügy, második körbenEredménytelenül zárult az ötmilliárd forintos hitelkerettel kapcsolatos közbeszerzési eljárás, ezért úgynevezett tárgyalásos közbeszerzési eljárást indít az önkormányzat a bankokkal.
2008-12-03Dunaújvárosban nyitotta meg nyolcvanadik fiókját az MKB BankÜnnepélyes keretek között átadták az MKB Bank dunaújvárosi fiókját.
2008-12-03Bankvezér DunaújvárosrólAZ MKB Bank múlt héten pénteken fiókot nyitott Dunaújvárosban.
2008-11-29Új bank DunaújvárosbanDunaújvárosban megnyílt az MKB Bank.
2008-10-29Jó árfolyamú ifikA Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatója, az MKB Bank évente rangsorolja a versenyzőket a teljesítményük alapján. Az ifjúsági kategóriában női mezőnyben Kárász Anna, a kenusok között Vass András lett az első.
2008-10-11Kicsit késve, de indul a kötvénykibocsátásDr. Kálmán András aláírta a kötvénykibocsátással kapcsolatos szerződést az Erste Bank Zrt-vel.
2008-09-15Megszépült kis terecskeA Dunaferr szakközépiskola villamos tagozatának épülete előtt az Allianz Bank jóvoltából új padokat és szeméttárolókat helyeztek el.
2008-06-03Munkába álltakA Vasmű úton a vívócsarnok helyén megkezdődött egy új szolgáltatóház építkezése. Az őszre elkészülő épületben az EON ügyfélszolgálati irodája és a Magyar Kereskedelmi Bank új fiókja kap helyet.
2007-09-21Tíz év az ügyfelekértJubilál a CIB Bank Dunaújvárosi Fiókja. Beszélgetés Devecseriné Hegedüs Tünde fiókigazgatóval.
2007-09-14Irodát nyitott a QuaestorSzeptember 6-án hivatalosan és ünnepélyes keretek között megnyílt a Quaestor Pont (pénzügyi tanácsadó) Dunaújvárosban.
2007-06-15KDB Bank a belvárosban2007. május 30-án nyitotta meg új fiókját a KDB Bank. Beszélgetés Hetyei Zsuzsa fiókvezetővel.
2007-06-08Gyógyítás mesével és PampalinivelA K&H gyógyvarázs programja keretében a Szeleburdi Meseszínház Pampalini mesejátékával szórakoztatta a gyerekeket a kórház gyermekosztályán.
2007-06-05Univerzális termékválasztékMár Dunaújvárosban is (a volt Kiscsillag söröző helyén) megnyílt a koreai - állami tulajdonú - KDB Bank, amely lakossági és vállalati tevékenységet egyaránt folytat.
2007-05-23Személyes titkaink tudóiA dunaújvárosi UniCredit Bankról.
2006-11-30Pénzről, lehetőségekről a vállalakozók klubjábanRaiffesien Bank - vállalkozók klubjának előadásáról.
2006-05-24A gyermekosztályértAz Együtt Egészségünkért Alapítvány közreműködésével egy ultrahangos gyógyszerporlasztót, és a HBB Bank támogatásával pénzadományt kapott a kórház gyermekosztálya.
2005-12-20Biogázüzem épül márciusbanA pálhalmai Agrospeciál Kft és a K&H Bank aláírta a hitelszerződést , amely utat nyitott a biogázüzem felépítéséhez.
2004-09-18Olvadó hitelekA privatizáció legkényesebb része a hitelek megtartása.
2004-08-30Dunaferr-alku: Van is meg nincs isA garantált kölcsönök törlesztése a vita tárgya.
2004-08-27Ujabb mérfőldkőn túl a privatizációEredeti határidőre létrejött a konszenzus a hitelállományról.
2004-08-24Gyors egyezség a Dunaferr hiteleinek átvállalásárólA Magyar Fejlesztési Bank az átvállaló
2004-05-15Horváth László újra irodavezetőA lemondott pénzügyi irodavezető (önkormányzat), Nagy Erika helyét Horváth László veszi át (OTP bank).
2004-05-06Halmozott hitelösszeg!Nőtt a város hiteltartozása c. cikk (DH, 2004.05.05.) kiegészítése.
2004-05-05Nőtt a város hiteltartozásaA város működését az év első három hónapjában több mint 53 milliárdos folyószámlahitel igénybvételével finanszírozták.
2004-04-27A formák szerelmeseÚjból kiállítás nyílt a Raiffeisen Bankban Ráth Géber Attila alkotásaiból. (képes beszámoló).
2004-04-07Pályázni kell az eu-s támogatásokraRövid beszámoló a Buadpest Bank dunaújvárosi kirendeltségének üzleti fórumáról. A fórumon a Fejér megyei vállalkozók ,a hazai és európai uniós támogatási forrásokról kaptak átfogó képet.
2004-03-25Banki hozzájárulás nélkül nem értékesíthető ingatlan?!400 millió forinttal, 1 milliárd 700 millió forintra növelné folyószámla hitelkeretét az önkormányzat. A CIB bankkal kötendő szerződés tervezetében 600 milliós fejlesztési hitel is szerepel.
2004-03-01Dunaferr: a végső szó a bankokéLeglényegesebb pontja a megállapodásnak, a bankok hozzáállása a vevőhöz.
2004-02-26Bonyodalmak a Dunaferr körülAláírták ugyan a privatizációs szerződést, de az adságátvállalása kérdéses.
2003-11-25Két ajándék az ügyfeleknek, nagy segítség a kultúránakA Raiffeisen Bank és a Westel a Bartókban.
2003-06-24A nyári szünetre átmeneti hitelDunaújváros költségvetésének likviditási helyzete igen feszített. Ezért döntött most a közgyűlés 400 millióforint összegű többlet hitelkeret engedélyezéséről és arról, hogy a felvett átmeneti hitelt legkésőbb idén dec. 31-ig a CIB Banknak vissza kell fizetni.
2003-04-29A hitelfelvétel könnyítéséértA közgyűlés egyetértett azzal, hogy az önkormányzat újabb együttműködési megállapodást kössön a Postabank és Takarékpénztár Rt. dunaújvárosi fiókjával a jelzálogjog közös érvényesítésére.
2003-03-05A bankok arculatteremtése egyben komoly befektetés isKép Friedrich Ferenc Történet című szobráról, amely az OTP helyi fiókja előtt található. Petrányi Zsolt és Fehérvári Tamás beszél arról, hogy a bankok milyen érdeklődést mutatnak a kortárs képzőművészet iránt.
2003-03-03Angyalok egy bankfiókbanKiállítás nyílt a Raiffeisen bankban, Ráth-Géber Attila szobraiból.
2003-03-01Bankban lévő értékekKiállítás nyílt február 28-án a Raiffeisen Bankban Ráth-Géber Attila szobraiból.
2002-11-28A bankok partnerkény kezelik a DunaferrtVáltozhat e a bankok hozzáállása a társaságcsoport privatizációja esetén?
2002-10-01Ujabb 2 év a CIB banknakÚjabb két évre kötött szerződést az önkormányzat a CIB bankkal, az önkormányzat számlakezelésére.
2001-11-06"Infúzió" a kórháznakMegkötötték a CIB Bankkal a kórház tartozásátvállalásáról szóló szerződést. A megállapodás értelmében 300 millió forint adósságátvállalás kezeléséhez a kórház a pénzintézet számára átadta az adósságok listáját.
2001-10-27Parkolóért cserébe buszváróA közgyűlés úgy döntött, hogy továbbra is tartozásátvállalási szerződéssel rendezik a kórház tartozását, az erre vonatkozó szerződés megkötésére a CIB bankot kérik fel.
2001-08-25Malagai beruházásTovább bonyolódik a Dunaferr-sztori
2001-08-22"Bankárék" a Duna off-shore cégébenDunaferr résztulajdonosok a Bankár holding tagjai is.
2001-07-30Két bank egy fedél alattAz ABN- Amro Bank Rt. és a Kereskedelmi Bank tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a két bankot egyesítik. Így a városban is egyesült a két bank és a Csillagházba költöztek.
2001-05-04Kézfogás az együttműködésreDr.Kálmán András polgármester és Bencsik istván a Raiffeisen Bank helyi fiókjának igazgatója, aláírta a szerződést, amellyel a 17. bringatúra névadója lett.
2000-05-06Sikeres bank, sikeres üzletágakA Raiffeisen Bank dújv-i fiókjának tevékenységéről. A bank 1998.dec. 1-én nyitott.
2000-03-10A jegybank és a Dunaferr elnöke megbeszélése.Horváth István elnök-vezérigazgató és Surányi György megbeszélése A Dunaferrnél.
1999-08-05Szép, tágas épületbe költözik az OTP Bank Rt.1999. augusztus 16-ától egy új, 1500 m2-es épületbe költözik át a bank.
1998-12-16Ujabb pénzintézettel gazdagodott ...A minap nyitotta meg fiókját a Raiffeisen Unicbank az egykori Arany Csillag szálloda átalakított épületében, a Csillagházban.
1998-09-04Az MNB elnöke a DunaferrnélSurányi György és Horváth István találkozója a Dunaferrnél.
1997-09-19Hárommilliárdos hitelkeretA Dunaferr hitelfelvételi lehetőségeiről irtakalá együttműködési szerződést a Postabankkal.
1997-07-03CIB-fiók városunkbanA Dunaferre alapozva nyílt új bank Dunaújvárosban. Mivel a Dunaferr egyik meghatározó bankkapcsolata, versenyt remél a lakosság megnyerésében is, nyilatkozta Kósa Gábor a bankfiók vezetője.
1997-06-18A nagyok a fő partnerekTegnap volt a CIB bank Rt dújv-i fiókjának ünnepélyes megnyitója.
1997-04-10A bankkártyáké a jövőA munkabérek bankon keresztüli kifizetése a jövő. Az Acélmúvek kft munkavállalói folyamatosan át akarnak térni a bankkártya használatára.
1997-02-11Fontos az utánpótlásFebr. 6-án együttműködési megállapodást írt alá a Mezőbank Rt. és a dújv-i Rudas Közgazdasági Középiskola.
1997-02-03Bankiskola Dunaújvárosban1995-ben kezdte meg a Rudasban működését az a tanulóbank, amelyben az ötödéves tanulók kaphatnak magas színvonalú szakirányú képzést. Mezőbank Tanulóbank a neve.
1997-01-31Tegnaptól együttműködnekMegállapodást kötött a Mezőbank Rt és a Rudas középisk. A taniroda ezután a Mezőbank szakmai támogatásával működik, nevük Mezőbank Tanulóbank lett.
1996-12-31Postabank-fiók Dunaújvárosban isMegnyitotta tegnap 44. fiókját a Postabank és Takarékpénztár Dunaújvárosban.
1996-12-27Ujabb bankfiók nyílik hétfőnA Postabank és a Takarékpénztár Rt dec. 30-án fióküzletet nyit a városban.
1995-11-08Közelebb kerültek a döntések...A Magyar Hitel Bank Dújv-i Fiókjának szept. 1-től új vezetője Fodorné Sivák Tünde. Új rendszer: gyorsít. Nov. 1-től foglalkozik lakossági betétszámla vezetéssel.
1995-05-13Cső(d)be húzvaAz állami bankfelügyelet máj. 9-től megtiltotta az Agrobanknak új betétek fogadását ill. a régi betétek és folyószámlák kifizetését. Legkésőbb jún.12-ig megkezdik a kifizetést.
1995-05-11Nem idegesek a betétesek3 napos zárolás az Agrobanknál.
1994-11-10Tegnap hivatalosan is átadta a Budapest Bank dunaújvárosii új székházát (kishír)Tegnap hivatalosan is átadta a Budapest Bank dunaújvárosi új székházát.
1994-08-02Valami másTegnap nyitott a Bp. Bank dújv.-i székháza. Az épületről.
1994-07-14Kész a bankElkészült A Bp. Bank dújv.-i fiókjának épülete. Várhatóan aug. elején költözik ide a bank. Az új szolgáltatásokról.
1994-04-28Marad a nyitva tartásA Budapest Bank aug.-ban vagy szept.-ben nyit. Szolgáltatásairól.
1993-04-23Épülhet a bankA másodfokú hatóság elutasította a Dunaqua-Therm fellebbezését, mely a Bp. Bank dújv-i székházának építését késleltette.
1993-04-02Banképítés elhalasztvaA Dunaqua-Therm Rt megfellebezte a Bp. Bank számára kiadott építési engedélyt, így az nem lett jogerős, s nem kezdődhetett el a munka.
1991-08-16Nem félnek a versenytőlInterjú a Budapest Bank helyi fiókjának vezetőjével, Krámli Gabriellával a bank tevékenységéről, terveiről.
1991-02-08A bank aggályoskodikA Dunai Vasműben folyó szervezeti átalakulás megtorpant. Az eredetileg jan. 1-re tervezett kft-k megalapítása elhalasztódik a vasművet finanszírozó pénzintézet aggályai miatt.
1989-03-24Négy évtized pénzközelben. Önállóságot a beosztottaknak.Müller Ferencről a Magyar Hitel Bank Rt. dunaújvárosi fiókjának vezetőjéről, nyugállományba vonulása alkalmából. Fénykép M.F-ről.
1989-01-17A főiskolát biztos nem. Mit vesz meg a hitelbank?A Magyar Hitelbank Rt dunaújvárosi fiókjának vezetője nyilatkozik a fiók tevékenyégéről.
1987-12-04Fejlesztő részvényesekA szocialista részvényes nagyvállalatok között találjuk a Dunai Vasműt. Az Ipari Fejlesztési Bank Részvénytársaság 1988. jan. 1-jétől kezdimeg működését.
1987-11-03Hitelük (is) vanA Magyar Hitelbank Dunaújvárosi Igazgatósága itteni fiókjának igazgatója nyilatkozik. Javult a vállalatok pénzgazdálkodása.
1987-08-11Milliárdosok vagyunkMintegy tíz millió forinttal emelkedett az idén az OTP dunaújvárosi fiókjának betétállománya.
1987-06-02Lakás - mint nyereményÚjdonságok és adatok a dunaújvárosi OTP tevékenységében.
1987-01-09KépaláírásDemján Sándor, a Magyar Hitel Bank elnök-vezérigazgatója és dr. Szabó Ferenc, a Dunai Vasmű vezérigazgatója tegnap írta alá a hengermű fejlesztését szolgáló hitelszerződést. (nem teljes szöveg)
1987-01-09Legjobban kamatozik (kishír)Csaknem félszázan váltottak eddig nyugdíj-előtakarékossági betétkönyvet az OTP városi fiókjában. (nem teljes szöveg)
1982-10-01Adásvétel, szervezettenAz OTP nyilatkozata a lebonyolításokról.
1982-05-14Tizenkét lakás gazdára várNegyven tanácsi OTP-lakás épült 1982-ben a Béke városrészben.
1982-04-20Ön csak aláírAz OTP és a vasmű együttműködéséről.
1982-02-02Otthonszépítés hitelreAz OTP lakásfelújítási kölcsönének kihasználtságáról.
1982-01-29Az ügyfelek kívánságára1982. február elsejétől megnyílik a Szórád Márton úti fiók. Kedden és csütörtökön meghosszabbított nyitva tartás. Az OTP helyi fiókjának újdonságai.
1980-11-25Szegényebbek volnánk...A vasmű és az OTP lakásépítési együttműködéséről.
1980-10-31Ne csak Fortunára bízzukMásfélmillió takarékbélyegre.
1980-07-08Javuló szolgáltatások, egyszerűbb pénzforgalomÚj OTP-fiók nyílik. A Szórád Márton út elején.
1980-05-30Bővül a bank és az OTPA napokban megkezdték a Magyar Nemzeti Bank és az OTP közös dunaújvárosi székházának bővítését.
1979-01-23Január 20-tól lehet befizetni a különbözetet4700 gépkocsielőfizetést tart nyilván a helyi OTP.
1978-11-21Lakáscsere-ellentmondásokkalEltérő értékesítési lehetőség a szövetkezeti és a vállalati társasházak vétele esetén az OTP jóval többet fizet a vállalati lakásokért.
1978-02-07A gyermekvállalásokrólSokan nem teljesítik a lakás kiutalásakor vállalt egy-két gyermek világra hozását. Az okok. Ha van gyermek, ha nincs gyermek, ha lesz gyermek.
1976-06-1525 éves a Magyar Nemzeti Bank dunaújvárosi fiókjaÜnnepség:1976. június 11-én. Az elsők közül már csak Královics Ferencné dolgozik a dunaújvárosi fiókban.
1974-06-25Havonta 90 új betét-tulajdonos (kishír)Milyen mértékben használják ki a városiak az átutalási betét szolgáltatást?
1972-01-11Nem fizetünkA múlt év végén kiderült, hogy a dunaújvárosiaknak 379 millió forint adósságuk van, csak az OTP-ben. Havi törlesztés: 3,89 millió forint. 3450 ügyfél.
1971-08-31A pénzszámolóMendi Imréné, a Nemzeti Bank városi fiókjában tizenhét esztendeje számolja a pénzt. Munkájáról.
1971-07-13Ünnepség a 20 éves bankfiókban (kishír)A MNB városi fiókja pénteken délután ünnepelte megalakításának 20. évfordulóját. (nem teljes szöveg)
1971-06-22130 millió forint takarékbanKiss László az OTP vezetőjének tájékoztatója.
1971-06-15Miről álmodik a banktisztviselő?Beszélgetés Mendi Imrénével, az MNB pénzkezelési csoportvezetőjével. A Magyar Nemzeti Bank városi fiókja húsz évvel ezelőtt, 1951. június 1-jén nyitott meg
1971-04-09Negyvenöten lakásközelbenA KISZ és az OTP együttműködése nyomán.
1971-01-26És Ön miért nem?A házhoz szállításról. Nincs rá igény.
1971-01-222 milliárd 349 millió forintos forgalmat bonyolított le az OTP fiók, 1970-ben.1970-es mérleg.
1970-10-30Milliók MezőfalvánMezőfalva 5200 fős lakosságának jelenleg nyolcmillió forint megtakarítása van.
1970-07-31Életszínvonal-emelés-hitelbenVásárlás hitelre, nagy a vásárló kedv. Az OTP-hitelakciókról.
1969-09-12Dunaújváros vonzása (kishír)A városi OTP átvette Rácalmás és Perkáta községek takarék bankszolgálatát.
1968-11-01Turkálás mások pénztárcájábanHogyan bánik a lakosság a pénzzel? Mi történik fizetésnapon?
1968-07-05Mi dunaújvárosiak 3.Takarékos város vagyunk.
1967-09-22Az OTP beszámolója a városi tanács végrehajtó bizottsága napirendjén11 millióval emelkedett a betétállomány. 73 gépkocsit nyertek a megyében.
1967-01-131966Az OTP és az ügyfelek gazdag éve
1966-09-23Új helyére költözik az MNBA Pénzintézetek Házába 1966. 09. 23-án költözött be a bank.
1966-09-20Megnyílt az új OTP-fiókA Dózsa György út sarkán szeptember 16-án délután volt az OTP-fiók avató ünnepsége. Az Állami Biztosító utána költözött be az épületbe.
1966-09-16Uj otthon a dunaújvárosi pénzintézeti fiókoknakElkészült a Dózsa Gz. úton a pénzintézetek háza.
1966-08-12Utolsó simítások (kishír)A belső berendezéseket szerelik.
1966-05-27Átadás előtt a bankházÁllami Biztosító, OTP, Magyar Nemzeti Bank egy helyen.
1966-03-25A múlt év elején kezdték meg a Dózsa György út elején a Pénzintézetek Házának építésétAz egyik szárnyban az Állami Biztosító, a másik részen a pénzintézetek kapnak helyet.
1965-11-30Ára hatmillió, értéke tíz millióval többÉpül a bankház. Átadás: 1966?
1965-01-05Bemutatunk egy bankotLátogatás a Magyar Nemzeti Bank dunaújvárosi fiókjában. Szőke József fiókvezető nyilatkozik.
1964-06-19Ülést tartott a Városi Tanács VBÉrdekes számok a takarékosságról, a hitelekről, és a szerencsejátékokról.
1963-12-06Rövidesen átadják az OTP megnagyobbított helyiségétAz Irodaházba költözött az intézmény.
1963-11-06Dózsa György út, 1965Hogy fog kinézni a Dózsa György út? 1092 lakás lesz a Dózsa György úti lakótelepen. Középen 3 kilencemeletes öntött ház. A jelenlegi tüzép teleppel szembeni lakóépületet-tervező: Baranyai Ferenc-a meglévő alapokra helyezik. Lakótelep tervezője: Balla József. Beépítési tervet dr. Weiner Tibor irányításával Kapsza Miklós, Baranyai Ferenc, Remetei Tibor készítette. Bankház a Dózsa Gy. út és a Vasmű út sarkán. A hátsó részt tető kapcsolja össze az egyemeletes banképülettel. A földszinten OTP, az emeleten MNB fiók lesz. A bankház több oldalról is nyitott.
1963-09-10Elkészültek a bankház terveiOTP, MNB és biztosító egy székházban.
1963-04-30A dunaújvárosi üzletnegyed első épületének terveiről.OTP bankszékház épül a Fő téren.
1963-04-26Hogyan lehetne megoldani városunkban a központi díjbefizetéstAz átutalási betétkönyv a megoldás.
1963-03-12Három éves a Vasmű OTP fiókja4300 KST tag. A takarékossági versenyben élen a Tűzállótéglagyár.
1962-12-1162 négyzetméteren 90 millió forintLátogatás az Országos Takarékpénztár dunaújvárosi fiókjában
1961-02-20Sztálinvárosért 1960A társadalmi munkás jelvény arany-,ezüst-,ill. bronzfokozatával kitüntetettek névsora. Az Energia gyárrészlegnél, és az Anyagvizsgálóknál. A Nemzeti Banknál.
1960-03-04OTP fiók nyílt a VasműbenA dolgozók régi kívánsága teljesült
1959-06-09A beruházási Bank munkája a Tanács VB előtt29 millió forint lakásépítésre. Súlyos építési hiányosságok a 32 tantermes iskolában. Elég lesz-e a 400 ágyas kórház?