József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | beruházás

4028 db találat
előző következő
Dátum downCímLeírás
2019-07-26Ez az ország egyik legtutibb helye lesz. Már javában zajlanak az egykori Vidámpark területén a felújításokAz egykori Vidámpark területén egy Kalandparkot hoznak létre állami támogatásból.
2019-07-17Nagyon zöld község lesz MezőfalvaMezőfalván a negyvennégymilliós beruházásból az önkormányzatnál szigetelnek, nyílászárót cserélnek.
2019-07-05Hamarosan kezdődhet a sportcsarnok építéseAlig negyed óra alatt, tizenegy határozati javaslatról döntött július 4-én a városi közgyűlés. Ingatlanfelújítás, plusz forrás a Fabó Éva Sportuszoda építésére, sportingatlanok.
2019-07-01"Csak a munkában hiszek". Felelősen tenni az itt élő emberek érdekébenGombos István alpolgármester, az 1. sz. választókerület önkormányzati képviselője a június 28-i, pénteki sajtótájékoztatóján a közelmúltban megvalósult fejlesztésekről és a jövőbeni feladatokról beszélt.
2019-07-00Milleniumi park - felavattuk a megújult közösségi terünket. Felavattuk kisvárosunk kedvelt közösségi terét2019. 06. 22-én jótékonysági tánccal nyitotta az Apple Country Club a felújított rácalmási Millennium parkot.
2019-07-00Schrick István. Polgármesteri értékelőSchrick István Rácalmás polgármesterének beszámolója az elmúlt öt év beruházásairól, az elnyert állami támogatásokról (2019. július)
2019-07-00Elkezdődik a járda felújításaElkezdődött Rácalmáson a Pomóthy áruház melletti utca járdájának felújítása (2019. július)
2019-07-00Felújítja az önkormányzat a vasútállomás felé vezető utat (kishír)Rácalmás önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 100 millió forint támogatásból felújíttatja, újra aszfaltoztatja a vasútállomáshoz vezető utat. A tervek szerint az úthelyreállítás még idén elkezdődik. (teljes szöveg)
2019-07-00Digitális fogászati röntgent helyeztek üzembeA rácalmási Egészségház fogászati rendelője új digitális röntgen géppel gazdagodott 2019. júliusában (?).
2019-07-00Közösségi Ház - Új érték született Nagyvenyim szívébenVargáné Kaiser Katalin Nagyvenyim polgármesterének írása a település központjában épült technikai tömb építésének második ütemében elkészült Közösség házról.
2019-07-00Hétmérföldes lépés - hamarosan zárul a belterületi utak felújításaVargáné Kaiser Katalin Nagyvenyim polgármester asszonyának írása a végéhez közeledő 2019-es nagyvenyimi közútfejlesztésről
2019-07-00Újabb pályázati siker - A Magyar Falu Programban 22,5 millió forint támogatást nyertünk el Nagyvenyim közösségi tereinek és közösségi folyamatainak további fejlesztéséhezVargáné Kaiser Katalin Nagyvenyim polgármester asszonyának beszámolója az elnyert támogatásból megvalósuló tervekről
2019-06-29Figyeljék a táblákat! (képaláírás)Új parkolóhelyek építése kezdődik a Gábor Áron utcában a tervek szerint július elsején, hétfőn. A beruházás miatt útlezárásra és forgalomtechnikai változásokra számítsanak az ott lakók, arra közlekedők. A Gábor Áron utcát teljes szélességében lezárják a Bólyai I. utcától a Gábor Áron utca 13. vonaláig, onnan kétirányú a forgalom a Bercsényi utcáig. A Vörösmarty utcában pedig megváltozott a forgalom iránya, az Esze Tamás utcától a Bercsényi utca felé lett egyirányú. Figyeljék a kihelyezett új közlekedési táblákat! (teljes szöveg)
2019-06-28Mérföldkő a körzet életében39 új parkolót építenek a Járási Hivatal környezetében.
2019-06-28Huszonegy új parkoló. Ideiglenes forgalomkorlátozás a Technikumban21 új parkolót építenek a Gábor Áron utcában, a munkálatok miatt forgalomkorlátozás lép hatályba az érintett utca környékén
2019-06-21Történelmi léptékű fejlesztésElkezdődtek a csatornázási munkálatok az északi városrészben.
2019-06-07Hárommilliárdos fejlesztés. Megkezdődött a csatornázás az Északi városrészbenElső szakaszban a Somogyi József, Búzavirág, Akácos, Mályva utcákat érinti a csatorna építése.A teljes beruházásnak 2020. október közepéig kell elkészülnie.
2019-06-07Régóta várt munkába fogtak a csatornaépítőkMegkezdődött a munka az északi lakóparkban, ahol a héten a házakhoz vezető csatlakozási pontokat alakítják ki a szennyvízcsatorna-hálózat építői.
2019-06-05Ezzel a fejlesztéssel nagyot lép előre Dunaújváros a minőségi közlekedésbenA beruházás keretében sor kerül a vasútállomás épületének részleges felújítására, új parkolóhelyeket alakítanak ki, valamint liftet és aluljárót is létesítenek a területen.
2019-06-00Dunaújváros fejlesztési lendületbenCserna Gábor polgármester nyilatkozik a 2019 nyarán folyamatban lévő fejlesztésekről: Vidámpark, Szalki-sziget, uszoda, csatornázás, Vasmű út és háziorvosi rendelők.
2019-06-00Helyükre kerültek az új savtárolók. Befejeződött a teljes tartálypark cseréje a Hideghengerműben2019. május 24-én megtörtént az ISD Dunaferr Hideghengerművének savregeneráló üzemében újabb 3 darab, 150 köbméteres speciális savtároló tartály beépítése. Nyilatkozik Zombori Zoltán üzemviteli és karbantartásvezető.
2019-06-00Parkavató ünnepség (képaláírás)Megújult a Millenniumi-tó és az azt körülvevő park. A beruházás lezárása alkalmából avatási, átadási ünnepséget rendez Rácalmás Város Önkormányzata (2019) június 22-én, szombaton. Számos, látványos programmal várjuk a rácalmásiakat és vendégeinket, ilyen lesz például a Táncoljuk körbe a tavat! Kérem, tartsanak velünk! Avassuk közösen a megújult Millenniumi parkunkat! (teljes szöveg)
2019-05-31Dunaújváros tovább fejlődik. Rendkívüli közgyűlésre hívták össze a képviselőtestület tagjaitKözgyűlés: A Hamburger Hungária Kft. ajánlatot tett az önkormányzatnak egy a tulajdonában lévő területre. A Hengerész utcai kutyafuttatót áthelyezik a Béke körút sarkán lévő nagy parkos területre. Az élményfürdő és a sportuszoda felújítása után maga a fürdőpark kialakítása következik. Fejlesztik a Baracsi úti arborétumot, kiállító teret építenek az erdészház mellé. A Krisztus Király római katolikus főtemplom 10 millió forinttal járult hozzá, hogy elkészülhessen a templom negyedik ólomüveg ablaka.
2019-05-31Új játszótér épülhet a Békében. Az alapítványok tevékenységét is támogatja az önkormányzatSoron kívül ülésezett Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése május 30-án délelőtt. Az utólag napirendre tűzött témakörrel együtt – ami az uszoda belső medencéihez tartozó gépészeti rendszer felújítása – összesen ötvenhárom témakörben döntöttek a képviselők.
2019-05-00Épített kulturális örökségünk IV. Az Újtelep, a Petőfitelep és a Lenintelep felépülése (FAKSZ házak)Németh Miklósné írása Rácalmás építészeti emlékeiről
2019-04-26Új parkolóhelyek és új zebrák. Kulcsár Anita nevét vejheti fel az új sportcsarnokunkKözgyűlés. Dunaújváros Közbiztonságáért elismerések: Kiss Piusz, Kovács Attila, Droppa László, Csécs István. Kulcsár Anitáról nevezik el az új sportcsarnokot. Parkolók bővítése, kialakítása. Járdafelújítás 37,5 millió forintból.
2019-04-11Birtokba vették a kilátót (képaláírás)Láthatóan elnyerte a dunaújvárosiak tetszését a Felső-Duna-parti sétányon épített kilátó. Az építményen a tervezők padokat is elhelyeztek, így minden adott ahhoz, hogy komfortosan érezzék magukat a látogatók. Az építmény Dunaújváros központjában található, a Városháza térről mindössze egy rövid sétányi távolságra alakították ki.
2019-04-04Még több támogatás a mozinakDunaújváros önkormányzata kipótolja a Dózsa Mozicentrum felújítására szánt összeget, így 290 millió forint áll rendelkezésre a felújításra
2019-04-00Kalandpark lesz a vidámparkbólCserna Gábor polgármester ismerteti a város hamarosan kezdődő új beruházását: a vidámpark helyén kalandpark, teniszpálya és egy skate-pálya épül.
2019-04-00Új ágyak, eszközök és szebb falakDr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója és Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató ismerteti az intézmény legutóbbi fejlesztéseit: korszerű betegágyak; a fül-orr-gégészet új kezelőegysége és angol nyelvű feliratok a kórházban.
2019-04-00Az elvárt színvonalon dolgozik a csévélő. Megvan helyben a további üzemeltetéshez szükséges szakértelemZáró fázisához érkezett a kettes számú csévélő üzembe állítása az ISD Dunaferr Meleghengerművében. A legfrissebb fejleményekről Lontai Attila gyárvezető adott tájékoztatást.
2019-04-00Alapkőletétel a huszadik születésnapon. Kutató-, fejlesztő- és oktatóközpontot épít a Darusín Kft.Alapításának huszadik évfordulóján, 2019. március 19-én ünnepélyes keretek között letették a Darusín Kft. kutató-, fejlesztő- és oktatóbázisának alapkövét.
2019-04-00Jó úton járunk!Vargáné Kaiser Katalin nagyvenyimi polgármester asszony beszámolója az útburkolat felújításáról
2019-04-00Helyszíni szemle a fejlődő NagyvenyimenVargáné Kaiser Katalin beszámolója a Nagyvenyimen folyamatban lévő beruházásokról
2019-03-29A Vidámparkból Kalandpark leszCserna Gábor sajtótájékoztatót tartott. Az állami támogatásból készülő beruházás az év végére elkészül.
2019-03-28Kormányzati forrásból újul meg a Vasmű útEgyebek mellett a dunaújvárosi minifesztivál, a Dudik támogatása, a Szent Pantaleon Kórház fejlesztésében nyújtott segítség, valamint a felső-Duna-parti kilátó is szerepelt Dunaújváros önkormányzata legutóbbi közgyűlésének témái között
2019-03-25Magyarországról látja el teherabronccsal az európai piacot a Hankook"89 milliárd forintból hoz létre újabb gyáregységet Rácalmáson a koreai vállalat, ahol a bővítéssel a munkavállalók száma megközelíti majd a 3500-at."
2019-03-22Bekamerázzák a szelektíveket. Fontos fejlesztések, jelentős támogatásokHatvannyolc témakörben döntött, viszonylag gyorsan és vitamentesen a közgyűlés március 21-én délelőtt. Döntöttek a képviselők az új járási hivatali épület közelében parkolók építéséről. Térfigyelő kamerákat helyezzenek ki a szelektív hulladékgyűjtőkhöz. A polgármesteri tájékoztató közben Barta Endre az idei költségvetésbe betervezett hitelt firtatta. A vidámparki terület fejlesztése, a kézilabdaakadémia-beruházás, az uszoda felújítása, a kilátó körüli tereprendezés témakörben is fontos határozatokat kellett hozni. A Duna-parti kilátó körüli terület és a partfal tereprendezési munkáira 19 millió forintot szavazott meg a közgyűlés.
2019-03-22Alapkőletétel a születésnaponHúszéves fennállását ünnepelte kedden a Darusin Kft, melynek központi telephelyén egy Kutató Fejlesztő és Oktató Központ alapkövét fektették le Cserna Gábor jelenlétében.
2019-03-22Közel kétszáz millió forint városfejlesztésre. Térfigyelő kamerákat helyezne ki a szelektív hulladékgyűjtőkhözKözgyűlés. A kormány egymilliárd forintot biztosít az önkormányzatnak annak érdekében, hogy felújítsák a Vasmű utat. Megbízták a Vasmű út 41. Irodaház Kft-t a projektmenedzsmenti feladatok lebonyolításával. Elkészült a Duna-parti kilátó. Az építési hatóság kiadta a használatba vételi engedélyt, a kilátó biztonságos, nem balesetveszélyes. Annak érdekében, hogy még biztonságosabb legyen mintegy 18,9 millió forint értékben végeznek kiegészítő munkálatokat. Ameddig a munkálatok nem fejeződnek be, zárva lesz. Az új Járási Hivatalhoz új parkolókat is építenek, összesen 39 új parkolót alakítanak ki, mintegy 77,6 millió forint értékben.
2019-03-21Tovább fejlődik a városAz Élményfürdő közelében szálloda építését, termálkút kialakítását, valamint a kézilabdacsarnok felújítási munkáinak megkezdését jelentette be Facebook-oldalán Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.
2019-03-16Új ékkő a nemzet Sportvárosában. Az új sportcsarnokot a fiatalon elhunyt kézilabdázóról, Kulcsár Anitáról nevezhetik elCserna Gábor polgármester a kézilabdacsarnok felújításával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a helyszínen, csütörtökön.
2019-03-14Milliárdokból fejlesztik a papírgyárat: a kormány is támogatja a beruházástA Hamburger Hungária Kft. 14 milliárd forintból fejleszti a dunaújvárosi papírgyárat 2022-ig - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2019-03-12Új, modern helyszínen fogadja az ügyfeleket a járási hivatalCsaknem kétmilliárd forintos beruházás eredményeként, az egykori zöld rendelő épületének átalakításával elkészült a Fe­jér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatalának új székhelye. Március 11-én már ezen az új helyszínen, modern körülmények között fogadták az ügyfeleket.
2019-03-08Kézilabdacsarnok és vízi világ, szállodávalA Magyar Közlönyben három, Dunaújváros számára mérföldkőnek számító kormányhatározat jelent meg március 5-én: a kormány döntött a Modern Városok Program keretében az Aquantis élményfürdő felújítását és fürdőpark kialakításának, valamint ehhez kapcsolódóan szálloda és rendezvényközpont létesítésének támogatásról, továbbá a dunaújvárosi Kézilabda Akadémia módosított beruházási programjának támogatásáról.
2019-03-08Előttünk a város, mögöttünk a kormányTöbb nagyberuházás tervei kaptak zöld utat a kormánytól. Három csillagos, superior besorolású 76 szobás sport és konferencia szálloda épül az uszoda és az élményfürdő közelében. Az uszoda felújítása után annak és az élményfürdőnek az egybenyitásával vízi és sportcentrum létesül. Ősszel elkezdődnek a kézllabdacsarnok teljes felújítási munkálatai.
2019-03-08Tizennégy milliárdos fejlesztés a Hamburger Hungáriánál.A kormány több mint másfél milliárd forinttal támogatta az osztrák cég dunaújvárosi beruházását. Sajtótájékoztató.
2019-03-08Újabb edzőpark épültA Zöld Város projekt részeként az Október 23. térnél lévő lépcsősor aljához egy kis edzőparkot alakítottak ki.
2019-03-06Környezettudatos, modern vállalat. Tizennégymilliárd forintból növelik a versenyképességetA Hamburger Hungária Kft. 2021 végéig több elemből álló technológia intenzív beruházás sorozatot valósít meg Dunaújvárosban mintegy 14 milliárd forint értékben. A versenyképességet növelő és a fenntartható, az úgynevezett körforgásos gazdaság teljes körű megvalósítását célzó fejlesztéseket a Magyar Kormány 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő beruházási támogatással segíti.
2019-03-06Rácalmáson és Dunaújvárosban is átemelő épülTájékoztatót tartottak március 4-én, hétfőn Rácalmáson az 1992 óta működő szennyvíztisztító mű kiváltását célzó projektről, amely része a Kulcsot és Dunaújvárost is érintő szennyvízberuházásnak.
2019-03-00Közel 14 milliárd forintos fejlesztésA Hamburger Hungária 2021 végéig több elemből álló beruházássorozatot valósít meg Dunaújvárosban 13,88 milliárd forint értékben. A Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Bencs Attila vezérigazgató és Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.
2019-03-00Egyeztettek a beruházásról (képaláírás)A Fémbevonómű közelgő, ősszel kezdődő kapacitásnövelő beruházásának kapcsán február végén a németországi Essenbe, az LOI Tenova céghez látogatott a Beruházási Igazgatóság és a Fémbevonómű szakembereinek egy csoportja. A kivitelező céggel történt egyeztetés során az alaptervezési fázis nyitott kérdéseit zárták le. (nem teljes szöveg)
2019-03-00Rácalmáson és Dunaújvárosban is szennyvíz átemelő épülTájékoztatót hallhattak az érdeklődők, 2019. március 4-én, hétfőn Rácalmáson az 1992 óta működő szennyvíztisztító mű kiváltását célzó projektről, amely része a Kulccsal és Dunaújvárossal közös szennyvízberuházásnak
2019-03-00Hétmérföldes lépés... 2019: A kibontakozó fejlődés éve Nagyvenyimen. mintegy 10 km hosszan újulnak meg az utcák ...galamVargáné Kaiser Katalin nagyvenyimi polgármester asszony beszámolója a 2019-ben Nagyvenyim belterületi útjainak felújításáról
2019-03-00Megújulás, fejlesztés az EgészségházbanNagyvenyim 2016-ban benyújtott pályázatára 10 millió Ft értékű támogatásban részesült, melyből új fogászati kezelőegységet és egy életmentő készüléket vásároltak, valamint kifestették belülről az egészségházat.
2019-03-00Születőben Nagyvenyim új arcú településközpontjaVargáné Kaiser Katalin nagyvenyimi polgármester asszony beszámolója a szociális szolgáltató tömb épüléséről és egyéb fejlesztésekről
2019-03-00Elkészült a mélykúti rendelő - indul a Mélykút felé vezető út felújításaVargáné Kaiser Katalin nagyvenyimi polgármester asszony beszámolója Nagyvenyim Mélykút településrészének fejlesztéseiről
2019-02-15Kiváló sportemberek vehették át a város díját. A város költségvetése stabil, kibírja a rá nehezedő terheketA város idei évét meghatározó döntést hozott a közgyűlés a február 14-i, csütörtök délelőtti soros ülése elején: elfogadta Dunaújváros önkormányzatának 2019. évi költségvetési tervét, majd az arról szóló rendeletet is. Átadták a Dunaújváros Sportjáért Díjakat is, melyet Sólyomvári Ágnes, Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix vehetett át.
2019-02-14Idén óvatosan terveznekZsúfolásig megtelt Rácalmás művelődési házának nagyterme február 11-én, hétfőn a kora esti órákban, amikor a kisváros önkormányzatának képviselő-testülete tartotta múlt évet értékelő és az idei terveket, lehetőségeket ismertető közmeghallgatását.
2019-02-08Az elmúlt években elkezdett beruházások részben elkészültekFolyamatos pályázatok és folyamatos fejlődés lehet a község jövőképe – hallhattuk a február 5-i, keddi közmeghallgatáson Nagyvenyimen. Utat, bölcsődét építenek, s minden lehetőséget megragadnak, hogy egy lépéssel előrébb jussanak. Ezt bizonyítja, hogy Nagyvenyim jelenleg 36 projektet futtat! A lakossági hozzászólásokban néhány aktuális probléma felvetése mellett – belterületi vízelvezetés, közlekedési morál, avar­égetés – szinte kivétel nélkül elismeréssel szóltak az eddig megtett útról.
2019-02-07Hamarosan átadják (képaláírás)Tavaszra minden bizonnyal befejeződnek a II. számú Rendelőintézet felújítási munkálatai. Az épület a beruházás során teljesen átalakult, és - ahogy a felirat is mutatja - a jövőben a Járási Hivatal irodáinak ad otthont. Néhány hét múlva tehát már "hivatalosan" is újranyitja kapuit a korábbi zöld SZTK. (teljes szöveg)
2019-02-07Megújul a csónakházCsaknem százmillió forint értékben végeznek felújítást a Dunaferr SE Kajak-Kenu Szakosztályának vízi sporttelepén. A helyiek körében csak csónakházként emlegetett épület belülről szinte teljesen megújul.
2019-02-05Sikeres rendezvények követik egymást, nincs okuk panaszraEz volt Előszállás polgármesterének, Farkas Imrének az összegző véleménye az elmúlt évükről. A település évközi életét látva jó érzése lesz az embernek. Az élet rendezett körülmények között zajlik, sikeres rendezvények követik egymást, amelyek titka a résztvevők kollektív aktivitásában van.
2019-02-00Zöld sztk-ból Hivatal lett2019 márciusának közepén megnyílik a Járási Hivatal a volt Zöld SZTK helyén. Nyilatkozik dr. Kovács Péter hivatalvezető.
2019-02-00Új mérőműszer a FémbevonóműbenA korábbi izotópos mérést kiváltva új, röntgensugaras horganyrétegvastagság-mérő berendezést telepítettek a közelmúltban az ISD Dunaferr Fémbevonóművében. Nyilatkozik Bucsi Tamás gyárvezető.
2019-02-00A jövő városát építjük. Dunaújváros megkapta a kiugrás esélyétCserna Gábor 2019 januári évértékelője, amelyben a polgármester összefoglalja az elmúlt két önkormányzati ciklus fejlesztési eredményeit, illetve a 2020-ig még megvalósuló projekteket.
2019-02-00Évről évre szebb környezetben élhetnek. A rácalmásiak birtokba vehették tavaly új sport- és rendezvénycsarnokukat és a megújult tavatInterjú Schrick István rácalmási polgármesterrel a 2018-ban megvalósult beruházásokról és a 2019-es tervekről.
2019-02-00Adony stabil lábakon áll. A 2018-as év jó volt, meg nem isInterjú Ronyecz Péter adonyi polgármesterrel a település 2018-as évéről és jövőbeli tervekről.
2019-01-29Adony jelenéről és jövőjéről volt szó a közmeghallgatásonAdony jelenéről és jövőjéről január 24-én rendeztek közmeghallgatást az önkormányzat tanácstermében, és a polgármester beszámolója után hosszú, jó hangulatú beszélgetés alakult ki a helyi polgárokkal.
2019-01-25Fejlődő városunk. A jövőben is szükség lesz a város és a kormány összhangjáraCserna Gábor, városunk polgármestere a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában tartott évértékelőjében számolt be 2018 eredményeiről, a családokat, a gazdasági élet szereplőit érintő kedvező döntésekről, az intézményi sikerekről, a várost érintő beruházásokról és fejlesztésekről, valamint a sok ezer embert megmozgató közösségi eseményekről és a város előtt álló feladatokról, lehetőségekről.
2019-01-24Gyorsítósávban a Dunaferr (képaláírás). Beruházások több mint tízmilliárd forint értékbenSikeres évet zárt 2017-ben az ISD Dunaferr Zrt., a portfolio.hu adatai alapján a cég árbevétele növekedett. Ennek pozitív hatásait a dolgozók is érezhetik, hiszen az elmúlt év folyamán az alkalmazottak fizetései is jelentősen emelkedtek. (teljes szöveg)
2019-01-18Gőzerővel tart az újjáépítésA Fabó Éva Sportuszoda felújítás a Modern Városok Program keretében valósul meg, célja egy sport és vízi centrum létrehozása, melynek első lépcsője az élményfürdő visszavásárlása, felújítása. Az uszoda lteljes rekonstrukciója tavaly októberben kezdődött el.
2019-01-18Kilátó a főtéri sétány végén. Még meg kell várni a használatbavételi engedélytElkészült a felső Duna-parti sétány végén a kilátó acélszerkezete. A kilátó tervezője Szloszjár György építész.
2019-01-17A cél, hogy a polgárok, cégek a városban találják meg helyüketDunaföldváron járva rendezett, jó kezekben lévő települést láthatunk. Késznek látjuk, de az ott élők még sok megoldani való feladatot találnak maguknak.
2019-01-17Hamarosan elkészül a kilátóA Zöld városok program keretében a Felső-Duna-parti sétányon befejezéséhez közeledik az épülő kilátó.
2019-01-15Fontos, hogy összekovácsolják a településen élő embereketKulcs községben az elmúlt esztendő a közösségépítésről és a fejlesztésekről szólt. Jobb Gyula polgármester szerint a munkával telt évet egy újabb munkás esztendő követi.
2019-01-14Gyönyörű lesz idén nyárra a Millenniumi tó és környezeteSikeres évet zárt Rácalmás 2018-ban. A legnagyobb beruházás az önkormányzati saját forrásból megvalósított sportcsarnok építése volt, hiszen az egykori zöldséges kertek, kertvégek helyén egy vadonatúj, modern létesítmény fogadhatja a sportolókat tavaly augusztus óta.
2019-01-11Dunaújvárosban történt 2018-banHavonként.
2019-01-00A végső teljesítménytesztre készülnek a csévélőnél. Folyamatos a finomhangolási munkaAz ISD Dunaferr Meleghengerművében folyamatosan halad a II. számú csévélőberendezés beüzemelése. Nyilatkozik Lontai Attila gyárvezető.
2019-01-00Eredményes évünk volt (képaláírás)Hagyománya lapunknak, hogy az új év elején évértékelésre kérjük fel Schrick István, lakóhelyünk polgármesterét. A további tervekről is faggattuk településünk vezetőjét. Válaszadását azzal kezdte, hogy a település legnagyobb beruházása tavaly a sportcsarnok volt, amelynek a létjogosultsága az avatása óta eltelt időszakban is bebizonyosodott. Interjú Schrick István Rácalmás polgármesterével a 2018-as évről.
2019-01-00SajtóközleményA Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert európai uniós 102.000.000,- forint támogatásból a rácalmási önkormányzat a Millenniumi parkot és a Szent János téri piacteret újította fel
2018-12-00A 6219-es út Nagyvenyim-Mezőfalva közötti szakasz átadása (képaláírás). Megújulnak a belterületi utak isA TOP-1.3.1-16-FE1-2017-00001 azonosító számú „Közlekedésfejlesztés Fejér megyében II.” című projekt keretében megújult a 6219-es jelű Dunaújváros-Sárbogárd közötti összekötő út Nagyvenyim-Mezőfalva közötti szakasza. A projekt ünnepélyes átadása (2018.) december 4-én volt Nagyvenyimen
2018-12-00Mi újság Nagyvenyimen?2Jól haladnak a munkálatok a Közösségi ház – szociális szolgáltató tömbjének építkezésénNagyvenyimen a Fő utca, az iskola, a Polgármesteri Hivatal, az Egészségház, a Hivatal mögötti Liget, a benzinkút, a Piactér és a Mezőfalvi út által befoglalt térben egy valódi, a mai kor követelményeinek megfelelő, esztétikai és funkcionális értelemben is megújulást hozó településközpont alakítanak ki
2018-12-00Épül-készül a vízgerinc-vezeték (kishír)Hosszú évek óta meglévő tartozást igyekszik a nagyvenyimi önkormányzat a Dunaújváros felőli településrész két utcájában történő vízgerinc-vezeték kiépítésével törleszteni, amelynek kivitelezése saját erős beruházásban most zajlik. Ha kegyes lesz hozzánk a decemberi időjárás, lehetséges, hogy az újesztendő első napjaiban már az új vezetékből érkező vízzel moshatnak, főzhetnek az Előd utcában és az Álmos vezér utcában lakók. (teljes szöveg)
2018-12-00Alapszolgáltatások fejlesztése (kishír)A TOP 4.1.1 pályázati konstrukcióban elnyert támogatásból újul meg Nagyvenyim egészségügyi alapellátása. A fogászati ellátás körében legmodernebb technikát képviselő új fogászati kezelőegységet a minap vehették használatba a betegek. (nem teljes szöveg)
2018-12-00Mélykúti rendelő (képaláírás)Elkészült a mélykúti orvosi rendelő felújítása. Szép modern, akadálymentesen megközelíthető épülettel gazdagodott a településrész, melyet a használatbavételi eljárás lezárultával várhatóan a jövő év elején vehetnek birtokba a településrészen élők és a gyógyításban dolgozó szakemberek. (teljes szöveg)
2018-12-00Tornaszoba épül az óvodábanVargáné Kaiser Katalin beszámolója az iskolai, óvodai és bölcsődei beruházásokról
2018-11-29Egy utolsó blues, és vége (képaláírás)Jövő év elején kezdődik a Dózsa Mozicentrum felújítása, emiatt a Galéria Jazz Klub is néhány hónapig zárva tart. Addig még két koncertet élvezhetnek a zenerajongók: december 8-án az Intim Torna Illegál játszik Dunaújvárosban, az ezt követő Deák Bill Gyula-koncert után pedig már csak tavasszal folytatódik a rendezvénysorozat. (teljes szöveg)
2018-11-16A mindig törődők. Jó ütemben halad a Modern Városok program megvalósításaA november 15-i csütörtöki közgyűlés előtt adták át a Szociális Munkáért Díjat, amelyet ezúttal Árgyelán Anikó családsegítő és Halász-Balogh Adrienn Judit terápiás segítő vehetett át. Jó ütemben halad a Modern Városok Program. Számos vitát hozott a város környezetvédelmi helyzete, légszennyezettsége. Cserna Gábor polgármester gratulált a Szuperkupa-győztes női vizilabda csapat tagjainak.
2018-11-16Hozták a papírformát. Átadták a Vajda Papír legújabb gyáregységét DunaföldváronÁtadták a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda Papír Kft. 15 milliárd forintos beruházással elkészült gyárát Dunaföldváron.
2018-11-10Az ország legkorszerűbb papírgyárát avatták felÁtadták Magyarország legmodernebb higiéniai alappapírgyártó és -feldolgozó üzemét Dunaföldváron. Varga Mihály pénzügyminiszter köszöntőjében sikertörténetnek nevezte, hogy a Vajda Papír Kft. kis családi vállalkozásból nem egészen húsz év alatt multinacionális céggé nőtte ki magát.
2018-11-08Munkák úton-útfélen. Településszerte dolgoznak, építenek és korszerűsítenekPályázati forrásból, illetve támogatásból megvalósított, vagy tervezett, illetve éppen a kivitelezés alatt álló fejlesztések garmadájának lehetünk tanúi Nagyvenyimen.
2018-11-02Folytatódó felújítás. Megújul az idősek otthona. Egyre többen veszik igénybe a kedvezményes étkeztetéstPályázati forrásból újult meg az idősek otthona Batsányi úti telephelye. A Magyar úti telephelyen még dolgoznak a szakemberek, főleg energetikai felújítást végeznek.
2018-11-0012 új fejlesztés. Kerékpárutak, rendezvényközpont és a vasútállomásInterjú Cserna Gábor polgármesterrel a város új fejlesztéseiről, beruházásairól: a Dózsa mozi energetikai felújítása, kerékpárutak létesítése, orvosi rendelők, útburkolatok felújítása.
2018-11-00Újabb két savtartály érkezett a Hideghengerműbe. Jövőre folytatódik és le is zárul a fejlesztés2018. szeptember 27-én, csütörtökön érkezett meg az ISD Dunaferr Zrt. területére két darab új, 150 köbméter térfogatú speciális savtároló tartály, amelyek a Hideghengerműben kerülnek beüzemelésre.
2018-11-00Hamarosan elkészül a Millennium park (képaláírás)Érdemes kisétálni a Millenniumi parkba, amely TOP-os támogatás jóvoltából megújult az elmúlt hónapokban. A szakemberek lassan befejezik a munkálatokat. Rendbe tették és megerősítették a tó medrét, gyalogos ösvényeket alakítottak ki. Már a parkosítás és a padok, térbútorok kihelyezése van hátra. (teljes szöveg)
2018-11-00"Rácalmás Koltói Anna utca - Kulcsi út gyalog és kerékpárút építése" TOP-3.1.1-15-FE1-2016-00025 projektBeszámoló Rácalmás önkormányzata 80 000 000 Ft-os TOP-os pályázati támogatásból, több mint 1 km hosszú kerékpáros és gyalogos út építésének megvalósulásáról
2018-10-26Felújítás után beköltözésÁtadták a Dunaújvárosi Óvoda új központját a Lilla közben
2018-10-26A radartól az uszodán át a kézis csarnokig. Cserna Gábor polgármester számolt be a városban zajló nagyobb volumenű fejlesztésekrőlCserna Gábor polgármester beszámolója a városban zajló beruházásokról
2018-10-19Folytatódó fejlesztésekMintegy negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen (2018.10.18.)
2018-10-19Felújítás. Cserélik a bejárati ajtókat isRendkívüli munkanap-áthelyezéssel kéthetes lesz a 2018-as őszi szünet a dunaújvárosi Dózsa iskolában azért, hogy az energetikai felújítás részeként többek között kicserélhessék az épületen a bejárati ajtókat.
2018-10-18Épül-szépül a "Zöld SZTK" (képaláírás)Rá sem ismerni a köznyelvben "Zöld SZTK" néven emlegetett egykori II. számú Rendelőintézetre, amelynek felújítása újabb látványos szakaszba ért: mint a képen is ól látszik, teljesen újjáépítik, és a jövőben a kormányhivatal intézményeinek ad otthont. (teljes szöveg)
2018-10-18Megújul az uszodaA Fabó Éva Sportuszoda felújítási munkálatok miatt zárva tart. A rekonstrukció 2,9 milliárd forintba kerül, és várhatóan jövő (2019.) nyáron fejeződik be.
2018-10-18Máshol lesznek hazai pályánAz uszoda felújítása miatt máshol edzenek (pl. az Élményfürdőben) és máshol tartják a mérkőzéseket a DUE-Maarsk Graphics női vízilabdázói.
2018-10-12Közösen keresik a megoldást. A vetélytársak is segítenek. Parádés győzelem az uszoda búcsúztatójánA Fabó Éva Sportuszoda felújítása miatt a DFVE és a DUE-Maarks Graphics szakvezetése azon dolgozik, hogy a játékosok ezt az időszakot pozitív várakozással éljék meg. Interjú Kis-Primász Ágnessel, a DFVE szakosztályvezetőjével
2018-10-11Már állnak a falak VenyimenA 156 millió forintos beruházás a nagyvenyimi önkormányzat szociális tevékenységének – jelenleg családsegítés és gyermekjólét – ad majd óriási lendületet.
2018-10-05Felújítások városszerte. Városszépítés szinte mindenüttAz önkormányzat megrendelésére a városban több helyen is járdákat, utakat újítanak fel, valamint parkolóhelyeket alakítanak ki a DVG Zrt. szakemberei
2018-10-05Elkezdődik az uszoda felújítása. Negyen éve nem volt ekkora fejlesztésA nagyközönség előtt már bezárta kapuit a Fabó Éva Sportuszoda, jövő héten hétfőn (2018.10.08.) pedig átveszi a területet a kivitelező cég. A fejlesztés a Modern Városok Program keretében valósul meg
2018-10-00Jövőre nagyberuházás helyszíne lesz a Fémbevonómű. Német technológiával újul meg a hőkezelő kemenceNagy jelentőségű beruházás valósul meg jövőre az ISD Dunaferr Zrt. Fémbevonóművében: a hőkezelő kemence és a szalaghűtés berendezéseinek intenzifikálása révén mintegy 20-30 százalékkal növekszik majd a gyártómű termelési kapacitása. Nyilatkozik Bucsi Tamás gyárvezető.
2018-10-00Fedett lesz a piac árusító tereA rácalmási Millennium park felújításával párhuzamosan a parkkal szemben lévő piac egy része fölé tető kerül.
2018-10-00Sportcsarnok: magasabb szintű szolgáltatásInterjú Bencs Attilával a Rácalmás Sportegyesület elnökével az egyesület eredményeiről és az új sportcsarnok kihasználtságáról, szolgáltatásairól.
2018-09-28Felújítás után átadás. Nincs még egy ilyen professzionális küzdősport centrum az országban!2018. szeptember 23-án adták át a Modern Városok Program keretében mintegy 650 millió forintból felújított dunaújvárosi radari sportkomplexumot
2018-09-28Összefogás egy nemes célért. Tényleg szebb lett a világ!A Móra Ferenc Általános Iskolában átadták a Snoezelen-terápiás szobát, amely elsősorban a XVI. Carissa Kupa jótékonysági rendezvényen befolyt összegből valósult meg
2018-09-21Kiemelt együttműködés, közös fejlesztésA rendőrkapitányság és az önkormányzat közötti kiemelt együttműködésről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és Suszter Tamás, a városi rendőrkapitányság vezetője kedden (2018.09.18.).
2018-09-21Az élményfürdő mellett épülhet az új hotel. A Modern Városok Program fejlesztéseiről is döntöttek a csütörtöki közgyűlésen.Mintegy negyven napirendi pont megtárgyalása vár a képviselőkre a szeptemberi közgyűlésen (2018.09.20.).
2018-09-14Megújult a gimi aulájaÚj lámpákkal, padokkal, székekkel és asztalokkal gazdagodott a Széchenyi gimi aulája.
2018-09-07Folyamatos felújítások. Megújuló épületek, módszerek és eszközökÖtszázötven millió forintot nyert a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, melyet, többek között, a Lorántffy és a Rudas kollégiumának felújítására fordítanak
2018-09-07A népmesék a nemzeti összetartozás kötőanyagai. Hivatalosan is megnyitotta kapuját a Csupacsoda Birodalom a Munkásművelődési KözpontbanA múlt szombaton (2018. 09. 01.) hivatalosan is megnyitotta kapuit a városlakók előtt a Csupacsoda Birodalom a dunaújvárosi MMK-ban
2018-09-06Jövőre már nem ugyanittMintegy hatmilliárd forintból újul meg a Dunaújvárosi Sportcsarnok. A beruházás 2019. év elején kezdődik
2018-09-00Helyén az új torokzárszerkezet. Összehangolt százhúsz óraBefejezték az ISD Dunaferr I. számú nagyolvasztójának torokzárszerkezet-cseréjét. Nyilatkozik Mérges László, a kohó gépészeti üzemvezetője; Izsák Zoltán vállalkozó; Bazsik Zoltán, a kohó gépészeti ügyeletének dolgozója és Sipos Miklós, a kohógépészeti ügyelet csoportvezetője.
2018-09-00Már a parkosításon is dolgoznak a szakemberekBeszámoló a Millennium park rehabilitációjának 2018. augusztus-szeptemberi munkálatairól
2018-09-00Rácalmás évezredei XVII. CentralizációNémeth Miklósné Rácalmás történeti sorozatának tizenhetedik része. Az iskola és az óvoda a 2000-es években
2018-08-31Körzeti fejlesztések. Járdák, utak, parkolók és ivókútSok fejlesztési munkát végeztek Dunaújváros 2-es számú választókörzetében, a leglátványosabb az új ivókút a Római körúti víztoron mellett
2018-08-31Felújítás, étkeztetés, téli rezsicsökkentésA megvalósult fejlesztésekről és aktuális kérdésekről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön (2018. 08. 30.) Cserna Gábor polgármester
2018-08-31DLSZ ArénaJól haladnak a Lorántffy iskola udvarán található sportpálya felújításával.
2018-08-27Tündérkertté vált a mezőfalvi óvoda! Bővítést, felújítást ünnepeltekAz ünnepélyes óvodaavatót augusztus 24-én tartották a mezőfalviak. 234,75 millió forint állami, valamint uniós támogatással megvalósult beruházásba külső szigetelés, falak átrendezése, tető, vizeshelyiségek, csoportszobák felújítása és az új épület megépítése fért bele.
2018-08-24Térségi fejlesztések. kiállás a nemzetért, a közösségértMúlt hét vasárnap (2018. 08. 19.) Falunapot tartottak Iváncsán. Ekkor adták át a 130 millió forintból megépített műfüves futballpályát és a megújult piaci épületet.
2018-08-23Gyönyörű lett a mezőfalvi óvodaMezőfalván a több mint 100 éves óvodát 234 millió forint támogatási forrásból újíttathatta fel, bővíttethette az önkormányzat.
2018-08-23Újra nyitva a Főtér KávézóA 2014-ben átadot Városháza téri kávézót a Zöld Városok Program keretében felújították és bővítették. 2018. szeptemberétől Főtér Kávézó néven újra üzemel
2018-08-23Megújul a Dózsa iskola isA Vasvári és a Petőfi iskola mellett a Dózsa György Általános Iskola is energetikai felújításra nyert támogatást
2018-08-17Fejlődik a város és a térség. "Megvalósítjuk, amit ígértünk"Számos Dunaújvárost és a térséget érintő fejlesztésről számolt be de. Galambos Dénes miniszterelnöki megbízott csütörtökön (2018. 08. 16.) tartott sajtótájékoztatóján.
2018-08-17Megnyílt a Főtér Kávézó2018. 08. 15-én megnyitott a Zöld Város Program keretében felújított és kibővített kávézó a Városháza téren
2018-08-16Finisben a felújítás (képaláírás)Jól haladnak a közeljövőben megnyíló kormányhivatal felújítási munkálatai. Még a télen kezdték el az épület modernizálását, most pedig a külső burkolat renoválása mellett már a nyílászárók cseréje is javában zajlik, így minden bizonnyal hónapokon belül az új helyen fogadhatja ügyfeleit az intézmény. (teljes szöveg)
2018-08-16Újabb elkerülő szakasz épült.Dunaújvárost Székesfehérvárral összekötő, 62-es számú főút újabb, Szabadegyháza-ipartelepet elkerülő szakasza készült el.
2018-08-10Ékszerdoboz a főtéren. Hangulatos, elegáns, választékosA Zöld Város Program keretében ötvenmillió forintból újult meg és 2018. augusztus 15-én nyit a Városháza téri kávézó
2018-08-10Felújítás után. Otthonosabb környezetbenEurópai Uniós pályázatból hosszú, közel fél éves felújítási munkálatokon eset át az Egyesített Szociális Intézmény Batsányi úti telephelye
2018-08-10Kedvezményes belépő. Olcsóbban a fürdőbe. Tizenöt százalékos kedvezmény a városlkóknakRendkívüli közgyűlést tartott a képviselő-testület a Városházán. A nyílt ülésen hat napirendiben döntöttek, többek között arról is határoztak, hogy a városlakók augusztus 15-től kedvezményes áru belépőt válthatnak az élményfürdőbe
2018-08-03Úton a megvalósítás felé. Évtizedek óta várt útfelújítás.A munkaterület átadásával hétfőn (2018. 07. 30.) megkezdődött a 6219-es Dunaújváros-Sárbogárd közötti összekötő út korszerűsítése. Erről tartottak sajtó tájékoztatót Nagyvenyimen, melyen jelen volt Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármester asszonya, dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki megbízott, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Simon László, megyei kormánymegbízott és Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.
2018-08-03Megújul a Dózsa iskola is. Újabb iskolafelújítás kezdődik. 264 millió forintból újul meg a DózsaIzsák Máté a Dózsa városrész körzeti önkormányzati képviselője nyilatkozott arról, hogy megkezdik a Dózsa György Általános Iskola energetikai felújítását. Erre 264 millió forint támogatást nyert az önkormányzat
2018-08-03Nincs leállás. A DVG városszerte végzi a korszerűsítéseketCsavajda Dávid, a DVG Zrt. vállalkozási, műszaki és ingatlankezelési ágazatának vezetőjének beszámolója a zrt. folyamatban lévő munkáiról
2018-08-03Épül a CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban. Mesevilág a gyerekeknekMár az utolsó simításokat végzik a Munkásművelődési Központ első emeletén, ahol egy nyolcvanmillió forintos projektnek köszönhetően a legmodernebb eszközök segítségével léphetnek be a gyerekek a mesék világába.
2018-08-02Elkezdték felújítani a Sárbogárdra vezető utatMegújul a Dunaújvárost Sárbogárddal összekötő 6219-es számú összekötő út. A felújítási munkálatok több mint húsz kilométernyi útszakaszt érintenek.
2018-08-00Átgondolt városfejlesztésBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a városban tervezett fejlesztésekről: közlekedési központ, Dózsa Mozicentrum felújítása.
2018-08-00Sztankovics László: Fiatalos, lendületes városrészértA Béke városrész és a Kertváros önkormányzati képviselője, Sztankovics László számol be a körzetében végrehajtott fejlesztésekről és a jövő feladatairól.
2018-08-00Szépül a Millennium parkBeszámoló a soron lévő munkálatokról
2018-07-27Felújítás. Modern Városok Program: Megújul az egykori zöld SZTKKépes összefoglaló az egykori zöld SZTK felújításáról
2018-07-27Megújul a Lóri-pályaA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség egyik bázisa a Lorántffy iskola sportpályája, amely a nagy kihasználtság miatt tönkrement. Ezért az önkormányzat támogatásával, a DLSZ és az Inox-Csőszer Kft felújtja a pályát, a székeket és a kapukat.
2018-07-26Megújult iskolában kezdhetik a tanévetA Vasvári és a Dózsa iskola mellett a Petőfi Sándor Általános Iskola is kedvezményezettje volt annak a pályázatnak, amelynek során az intézmények energetikai rendszere újult meg.
2018-07-26Kívül-belül megszépül az uszodaCsaknem hárommilliárd forintból újítják fel a Fabó Éva Sportuszodát. A beruházás a Modern Városok Program részeként valósul meg, a kormány támogatásával.
2018-07-20Hárommilliárd az uszodáraMintegy hárommilliárd forintot biztosít a kormány a Fabó Éva Sportuszoda felújítására. A kormányzati határozat már megjelent a Magyar Közlönyben is.
2018-07-20Zöld város. Virágos Magyarország, virágos Dunaújváros.Tovább szépül a belváros. Parkosítás, parkolók, kávézó, mozi és Duna-parti sétányIdén (2018) másodszor vesz részt Dunaújváros a Virágos Magyarország nevű versenyen többek között a "Zöld Város" elnevezésű projekttel.
2018-07-20Utak, járdák, parkolók újulnak meg. Városszépítő munkák az önkormányzat megrendeléséreAz Erdő sor 41. előtt a parkolót, máshol új szegélyeket és akadálymentesített feljárót alakítottak ki.
2018-07-20A könyvektől a bagolyigPáhi Péter domborműve díszíti a József Attila Könyvtár homlokzatát.
2018-07-13Több felújítás, rekonstrukció zajlik. Több felújítás, rekonstrukció zajlik párhuzamosan a városbanDunaföldvárt járva sorra felújítási munkákba botlik a járókelő. A város polgármesterével, Horváth Zsolttal beszélgettünk. – Több felújítási tervünk volt évek óta, s a pályázatok megjelenésének csúszása miatt most kissé egybeestek a munkák. Még folyik a Duna-parti sétány és a park rekonstrukciója, a terveknek megfelelően halad a Kenderföldi árok kialakítása, a Béke téri park és parkoló felújítása, az új piac építése, de az oktatási-nevelési intézmények egy része is megújul majd. Köszönjük a városlakók és az ide látogatók türelmét – kezdi a városvezető.
2018-07-06Szépül az újvárosi stadion. A székeket és a vizesblokkokat is rendbe hozzákFolytatják a labdarúgó stadion felújítását, a kivitelező konzorcium két hete kezdte a felújítási munkákat.
2018-07-00Folyamatosan haladnak a finomhangolásokkal. Hétről hétre jobban "összeáll" az új csévélőAz ISD Dunaferr Meleghengerművében az utóbbi hetekben újabb lépésekkel haladtak előre a szakemberek a II. számú csévélőberendezés beüzemelésével. 2018. június 21-én készült el az első olyan tekercs, amely már készárunak minősíthető.
2018-07-00Jelentős munkák a Millenniumi parkbanA tómeder stabilizálásával kezdték meg a rácalmási Millennium park felújítását. Tájékoztatás a további munkálatokról.
2018-07-00Biciklis sáv segíti a biztonságos közlekedést2018. júniusában elkészült a Kulcsi úti kerékpárút és vízelvezető burkolat. A beruházáshoz Rácalmás Város Önkormányzata 80 millió forint támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív (TOP) program keretében.
2018-07-00Tűzivíz-tároló tartály (képaláírás)Helyére került a sportcsarnok biztonságát szolgáló óriási tűzivíz-tároló tartály is (teljes szöveg)
2018-07-00Rácalmás évezredei XV. A rendszerváltás (1989-2011)Németh Miklósné írása Rácalmás történetének 1989 és 2011 közötti időszakáról
2018-07-002018 az épülés, a születés éve...Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármester asszonyának beszámolója a 2018-as évben folyamatban lévő és tervezett beruházásokról, pályázatokról, jövőbeni tervekről
2018-06-29Egyedülálló küzdősportcsarnokHatalmas megújuláson esett át a radari sporttelep. Mintegy 6,30 millió forintból újul meg. A beruházás magába foglalja a küzdősportcsarnok kialakítását, az atlétikai futófolyosó és öltözők felújítását, valamint két műfüves focipálya építését. A beruházás lassan a végére ér, amit Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke újra meglátogatott.
2018-06-28Jól halad az átépítés (képaláírás)Folyamatosan végzik a II. Számú Rendelőintézet átépítését. A köznyelvben "zöld SZTK" néven ismert épület a Modern Városok Programnak köszönhetően újul meg. A rekonstrukció befejezése után a Dunaújvárosi Járási Hivatal intézményeinek ad otthont az évek óta kihasználatlan épület. (teljes szöveg)
2018-06-22Víztakarékos eszközök (kishír)A közgyűlés mintegy kétmillió forintot áldoz víztakarékos eszközökre, amelyek a város óvodáiban és bölcsődéiben lesznek felszerelve. A megtérülés ideje intézményektől függően eltérhet, de átlagosan 9-12 hónap, ezekkel az eszközökkel jelentős vízmegtakarítás érhető el. (teljes szöveg)
2018-06-00Kínai szakember a vasműbenBeszélgetés Zhang Dachen kínai vezető mérnökkel, aki kollégájával, Chunchang Wanggal látogatott el a ISD Dunaferr Acélművébe, hogy szakmai kérdéseket tisztázzanak az üzemvezetőkkel.
2018-06-00Hamarosan termelésbe állhat a 2-es csévélő. Folyamatosan dolgoznak a finomhangolásonAz ISD Dunaferr Meleghengerművében 2008-ban leállították a 2-es csévélő telepítését. A munkafolyamatot 2017 őszén folytatták, 2018. június 11-étől már normál alapanyag csévélésével is megpróbálkoztak a szakemberek. A normális működéshez azonban még további finomításokra van szükség.
2018-06-00Folyamatosan fejlődik a vegyi üzem. A kokszoló "szíve"Ismertető az ISD Kokszoló vegyi üzeméről. Nyilatkozik Kámán László üzemvezető; Hegedűs Iván üzemvezető-helyettes; Fazekas László csoportvezető; Tóth Máté csoportvezető; Csiszár Miklós exhausztorgépész és Mezei Norbert exhausztorgépész.
2018-06-00Csatornától a KRESZ-pályáigAz Északi városrész önkormányzati képviselője, Hingyi László számol be a körzetében végrehajtott fejlesztésekről és a jövő feladatairól.
2018-06-00Megújul a Millenniumi park. Megújul a Millenniumi-tó és környéke (képaláírás)Már elkezdték a rácalmási Millennium-tó tisztítását és stabilizálását a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 102 millió forint és a rácalmási önkormányzat forrásából.
2018-06-00Elkészült a Kulcsi úton a kerékpárút és vízelvezető (képaláírás)Rácalmás önkormányzata 80 millió forinttámogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a Kulcsi úti kerékpárút megépítésére. A beruházás elkészült, a lakók birtokba vették és örömmel használják a ma már biztonságos közlekedési sávot. (teljes szöveg)
2018-05-25Új térfigyelő kamerákMég idén tizenhárom új térfigyelő kamerával bővül a helyi rendszer, így már hatvan szem pásztázza majd a város legfontosabb csomópontjait és területeit.
2018-05-18Parkolókat terveznek a Római városrészben. Kitisztítják a Lebuki patakot, járdákat és utakat újítanak felKözgyűlés: Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért és a Dunaújváros Közbiztonságáért Díjakat. A Maarsk vízilabdacsapat 18 játékosát és 7 szakemberét pénzjutalomban részesítették. Nőtt a beiratkozott óvodások száma ezért emelik a csoportok és férőhelyek számát és további óvodapedagógusokat, dajkákat vesznek fel, a székhelyet áthelyezik a Lilla köz 1-be. A mozi felújításához további forrásbevonásra van szükség. Az önkormányzat elosztotta a pénzt az ifjúság, a szociális és az egészségügy területén működő egyesületek, alapítványok között. Folytatják a közterületen a felújítási munkákat.
2018-05-03Elkezdték a csatornázást. A Búzavirág utcában kezdték a csatornázástA postaládába bedobott szórólapokon tájékoztatja majd a kivitelező cég a lakókat a csatornázás aktuális tudnivalóiról. Egyebek mellett ezt is elmondta Hingyi László önkormányzati képviselő a helyszínen, a Búzivirág utcában megtartott sajtótájékoztatóján. A kivitelező itt, majd a Berán Lajos és a Somogyi József utcában kezdi el a munkákat, aztán halad a Magyar út irányába, majd a kulcsi gerincvezeték kiépítése után következnek Táborállás beruházásban érintett területei. Közben a befogadóállámás, a szennyvíztisztítómű felújítása, a tárolók újjáépítése is feladat lesz.
2018-05-00A "Radar" is életre kelBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a Radari Sporttelep felújításáról, az élményfürdőről, a Vasmű úti sétányról és a Moder Városok Programról.
2018-05-00Iván László: Parkolókat és parkokatBeszélgetés Iván László önkormányzati képviselővel a kerületében történt és leendő fejlesztésekről. Az egyik legnagyobb feladat parkolók kialakítása, ugyanis a körzetben található a Zöld Rendelő, amelyet Kormányhivatallá alakítanak át.
2018-05-00Már most nagy az érdeklődés Rácalmás sportcsarnoka iránt. Deimel Petra a Rácalmási Rendezvény Központ és Sportcsarnok intézményvezetője2018. május 1-től Deimel Petra az igazgatója a Rácalmási Rendezvény Központ és Sportcsarnoknak. Avatás 2018. augusztus 18-án. Nyitás 2018. szeptember 1-től.
2018-05-00Növekszik a hangerlési folyamat biztonsága és gazdaságossága. Új beruházások időszaka a Meleghengerműben.Sikeresen telepítették az ISD Dunaferr Meleghengermű henger-előkészítő üzemében az új, német gyártmányú Herkules hengerpalást-köszörűgépet. Nyilatkozik Szücs László projektmenedzser.
2018-05-00Rácalmás évezredei XIII. Az ideológiát felváltja a szakmaiság (1971-1985)Rácalmás története az 1970-es, 80-as években
2018-04-27Jakabné Józsa Klára a város díszpolgára. Dunaújváros születésnapjánA várossá nyilvánítás 67. évfordulóját köszöntötték április 26-án a városháza C szárnyában megrendezett ünnepségen, amelynek keretében Jakabné Józsa Klára nyugalmazott pedagógus, a Móricz Zsigmond Általános Iskola korábbi igazgatója vehette át a Dunaújváros Díszpolgára címet.
2018-04-27Terv szerint zajlott le a nagyjavítás. Herkules megérkezett NémetországbólAz ISD DUNAFERR Zrt. Fémbevonóművében március közepén teljes körű, a horganyzókád cseréjét is magába foglaló nagyjavítást végeztek a szakemberek. A vertikum leállásának ideje alatt megtörtént a gyártóműben egy új, korszerű, röntgensugaras horganyvastagság-mérő berendezés telepítése is.
2018-04-25Jól halad a nagy fejlesztés. Helyzetkép a község fontos beruházásárólMezőfalva egyik legnagyobb jelenkori beruházása az óvoda és a mellette lévő konyha felújítása, bővítése. Az óvodánál tornaszobával, két csoportszobával és kiszolgálóhelyiségekkel bővül az intézmény. A konyha technikailag korszerűsödik és nagyobb étkezőt alakítanak ki. A csaknem háromszáz millió forintos fejlesztésekből nemcsak a falu, de a jövő generációja is gazdagodik. Állapotjelentés a beruházásról.
2018-04-11Megkezdték a bontást, hamarosan kezdik a piactér építésétÚj piactér épül Dunaföldváron a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében nyertes pályázat 310 millió forintnyi összegéből és több mint 71 millió saját erőből.
2018-04-03Komfortos lesz a város új közigazgatási központjaJelentős beruházást követően új helyre költözik a Dunaújvárosi Járási Hivatal – közigazgatási központ lesz az egykori zöld rendelőből. A szükséges bontási munkákat már befejezte a kivitelező, kezdődik a járási hivatal kialakítása.
2018-04-00Herkules megérkezett Németországból. Gépek generációi egy üzembenIsmertető az ISD Dunaferr Meleghengerművének hengerelőkészítő üzeméről. A Herkules hengerpalást köszörűgép beépítését 2018. április 5-én, csütörtök reggel kezdték meg. Nyilatkozik László Miklós üzemvezető; Mike Bedenbender és Sebastian Hoffmann, a német szakemberek; Szauter Árpád csoportvezető és Tóth Mihály csoportvezető.
2018-04-00A "Zöld város kialakítása". Így szépül a városunkCserna Gábor polgármester nyilatkozik a Zöld város kialakítása című projektről.
2018-04-00Mit ígért a képviselő? A Dunaferr korszerűsödik, töretlen a munkabékeInterjú dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselővel a 2014-es tervekről, és az azóta megvalósult fejlesztésekről.
2018-04-00Jutka mama az idősekért is dolgozikNagy Zoltánné önkormányzati képviselő nyilatkozik a Technikum városrészben véghez vitt fejlesztésekről, beruházásokról és a Védőháló Alapítványról, amelynek ő a titkára.
2018-04-00A kórházban folytatódnak a felújításokBeszélgetés dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával az intézményben sorra került fejlesztésekről, pályázatokról és egyéb sikerekről. Dr. Szakáts Ildikó PhD fokozatot szerzett.
2018-04-00"Színek, ízek, dallamok" - jótékony összefogás már másodszor. Sikeres volt a jótékonysági árverésJótékonysági vacsoraestet tartott 2018. március 23-án a nagyvenyimi önkormányzat a település általános iskolájának tornatermében. A két ütemben épülő új szociális tömb második ütemére érkeztek a felajánlások
2018-04-00Folyik az energetikai korszerűsítés és felújítás az iskolában. Megszépül, megújul az iskolaJavában tart a "Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola energetikai korszerűsítése" címmel, a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázati konstrukcióban elnyert támogatásból történő felújítás az iskolában
2018-04-00Református hírekA nagyvenyimi református egyház pályázaton 3 millió forintot nyert a közösségi ház felújítására. Egyéb hírek
2018-03-29Már elkészült a felső Duna-parti kilátó alapjaAz önkormányzat saját forrásból (86 millió) egy kilátót épít a felső Duna-partra, a sétányvégére, a kivitelezést márciusban kezdték a szakemberek. Szloszjár György építész tervei alapján készül, a helyi érdekeltségű DAV Zrt. nyerte el a kivitelezést.
2018-03-29Kósa: 34 milliárdból fejlődik Dunaújváros és környékeÁllami segítséggel májusban újranyit az élményfürdő.Kósa Lajos a dunaújvárosi élményfürdőben tartott tájékoztatót.
2018-03-29Folyamatosan halad a kettes számú csévélő indításának előkészítéseTavaly augusztus végén újraindultak a meleghengerműben a kettes csévélő telepítésének előkészítő munkálatai. A 2008-ban leállított beruházási folyamat hosszú „kényszerpihenője” miatt számos problémával szembesülnek a szakemberek, de lépésről lépésre úrrá lesznek a nehézségeken. Lontai Attila gyárvezetőtől kértünk rövid tájékoztatást a beruházás jelenlegi állásáról.
2018-03-26Négyezer tonna zöldhulladékAz év végére biológiai komposztáló üzem létesül Dunaújvárosban mintegy 300 millió forintos beruházásban. A beruházásról szóló sajtótájékoztatón Kövecses Péter, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. fejlesztési és stratégiai igazgatója ismertette a komposztáló telep szükségességét, előnyeit.
2018-03-24A Hankook beruházása új munkahelyeket teremt. Bővíti európai gyárát a HankookBővíti európai gyárát a Hankook. A beruházás részleteiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kim Han-Jun, a Hankook Tire Europe ügyvezető igazgatója és dr. Galambos Dénes, ennek a térségnek a Fejér megyei országgyűlési képviselője közösen jelentették be Budapesten, Dél-Korea Magyarországra akkreditált nagykövetének jelenlétében.
2018-03-24Kezdődhet a csatornázásA március 23-i, pénteki munkaterület átadási eljárással hamarosan ténylegesen is elkezdődhet a három település, Kulcs, Rácalmás és Dunaújváros közös szennyvízcsatorna beruházása.
2018-03-23Újjászületik a belváros.Közigazgatási központot hoznak létreÜnnepélyes keretek között helyeztek el egy időkapszulát az egykori zöld SZTK, a leendő közigazgatási központ lépcsőjénél.
2018-03-23Feldolgozzák a városi zöldhulladékot. Háromszáz millió forintból komposztálóSajtótájékoztatót tartottak a város külterületén létesülő komposztáló telep megvalósításáról a Dunanett Nonprofit Kft. székházában. 300 millió forintba kerül.
2018-03-23Komposztálóüzemet építenek az év végére. Komposztálóüzem a zöldhulladéknakRégen várt beruházást, egy Dunaújváros közigazgatási területén megvalósuló komposz­tálótelep létesítését jelentették be március 22-én a Dunanett Nonprofit Kft. telephelyén.
2018-03-16Harmincnégymilliárd a városnak. Modern Városok ProgramDunaújvárosban és a városhoz kapcsolódóan mintegy 34 milliárd forint összegű beruházás valóul meg a Modern Városok Program keretében. Erről tartott sajtótájékoztatót az élményfürdőben Kósa Lajos, Cserna Gábor és dr. Galambos Dénes.
2018-03-05Nyáron már termelhet az új papírgyárHamarosan egy 12 milliárd forintos papíripari beruházás valósul meg Dunaföldvár tőszomszédságában, Dunaújvárostól nem messze. Vajda Attilával (kép), a cég tulajdonosával készült beszélgetés.
2018-03-00Folyamatosan halad a 2-es csévélő indításának előkészítése. Áprilisban kezdődhetnek az összehangolt próbák2017 augusztus végén újraindultak az ISD Dunaferr Meleghengerműben a 2-es csévélő telepítésének előkészítő munkálatai. A 2008-ban leállított beruházási folyamat hosszú „kényszerpihenője” miatt számos problémával szembesülnek a szakemberek, de lépésről-lépésre úrrá lesznek a nehézségeken. Nyilatkozik Lontai Attila gyárvezető.
2018-03-00Mindannyiunk biztonságára ügyelnek. Hogyan működik a vállalati katasztrófavédelem?Az ISD DUNAFERR-nél a Biztonsági és Védelmi Igazgatóság szervezetében működik a katasztrófavédelmi osztály. Mindennapi munkájukról, a területtel kapcsolatos aktualitásokról, eredményekről és problémákról kaphatunk képet a cikkből. A katasztrófavédelmi osztály szervezete négy főből áll: Devecseri Máté osztályvezető; Molnár István; Lévai Attila és Stossek Tamás.
2018-03-00Nagyjavítás a Fémbevonóműben2018. március 18-án kezdődött meg az éves nagyjavítás az ISD Dunaferr Zrt. Fémbevonóművében. A szak­­emberek az előzetes ütemterv szerint március 27-éig végzik el a horganyzó gépsor javítását. Az általános karbantartási feladatok mellett két jelentős beruházást is megvalósítanak: a háromévente esedékes horganyzókád-cserét és az új horganyréteg vastagságmérő berendezés telepítését is ebben az időszakban végzik
2018-02-23Jól haladnak a felújítással. Ütemezett felújításA tervezett ütemben halad az egykori Aquantis Élményfürdő felújítása. A fürdőkomplexum várhatóan májusban nyit majd. Utána kezdődhet a Fabó Éva Sportuszoda teljes körű felújítása.
2018-02-23Sok fontos lépéssel haladnak előreKözel fél évet felölelő javítási, felújítási munkálatokat követően január elején ismét üzembe helyezték az ISD Kokszoló Kft. III-as blokkjának termeléséhez kapcsolódó, 3-as szárazoltó berendezést. Idén folytatódik a felújítási folyamat, a tervek szerint az év végére az 5-ös szárazoltó rendszer is megújul. Beszélgetés Pász Péterrel (kép).
2018-02-22A város és a térség szép jövő előtt állFebruár 21-én, szerdán Dunaújvárosba látogatott Orbán Viktor miniszterelnök. Tárgyalt a város és a térség vezető képviselőivel, többek között dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselővel, Cserna Gáborral, Dunaújváros polgármesterével és dr. Dorkota Lajossal, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnökével. A megbeszélésen részt vett Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke is. Orbán Viktor találkozott a Fidesz helyi szervezetének tagjaival, majd a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatának játékosaival is.
2018-02-21Több évtizedes álom: sportcsarnok épülhet. Több évtizedes álmuk voltA multifunkciós sportcsarnok hatszáz fő befogadására lesz alkalmas Dunaföldváron. A Holler UNFC elnöke, Holler Ferenc (kép) tájékoztatta lapunkat az örömhírről.
2018-02-20Sportcsarnokot avatnak idén Rácalmáson. A sportcsarnok a legnagyobb fejlesztés most RácalmásonA múlt évi fejlesztésekkel kezdte Schrick István, Rácalmás polgármestere a költségvetési és tervismertető tájékoztatóját a közmeghallgatáson.
2018-02-15Közgyűlés2018. február 15.
2018-02-13Augusztusban avatják a sportcsarnokotA fejlesztések között a legjelentősebb a sportcsarnok építése Rácalmáson, mondta el Schrick István (kép) polgármester a február 12-i közmeghallgatáson.
2018-02-06Három újabb beruházás. Három újabb beruházás kezdődik idén a kisvárosbanA legjelentősebb beruházás a sportcsarnok építése volt 2017-ben, emellett elkészült az új ravatalozó, valamint energetikai fejlesztésekre, utakra és vízelvezetőkre is áldoztak tavaly. Beszélgetés Schrick Istvánnal (kép), Rácalmás polgármesterével.
2018-02-00Értékelt a polgármesterCserna Gábor polgármester értékelése a 2017-es esztendőről.
2018-02-00A megtervezett jövőBeszélgetés dr. Dorkota Lajossal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökével a Zöld Sztk. felújításáról.
2018-02-0003. vk: Cserni BélaCserni Béla, Dunaújváros 3-as választókörzetének önkormányzati képviselője értékeli a kerület 2017-es esztendejét.
2018-02-00A városfejlesztési tervekről. A sportcsarnok a legnagyobb beruházás. Közmeghallgatást tartott Rácalmás képviselő-testületeA hagyományos költségvetés-ismertető, évzáró és évindító közmeghallgatását tartotta Rácalmás képviselő-testülete 2018. február 12-én este a rácalmási művelődési házban
2018-02-00Valóra válnak a dunaújvárosi álmok. Látványos fejlődés előtt áll a Duna-menti iparvárosInterjú Cserna Gáborral, Dunaújváros polgármesterével a 2017-es esztendőről.
2018-02-00Jövő tavaszra minden elkészülhet. Öt pályázat, öt nyertes projekt AdonybanInterjú Ronyecz Péterrel, Adony polgármesterével az elmúlt időszak fejlesztéseiről, pályázatairól.
2018-01-26Fejlesztésekről tárgyalt a testület. Letették az eskütA politikai vitákkal tűzdelt január 25-i, csütörtöki közgyűlésen több mint ötven határozati javaslatról döntöttek a képviselők. A közgyűlés első napirendi pontjaként megválasztotta Fe­jér megye 04. számú Ország­gyűlési Egyéni Választókerületi Bizottsága (OEVB) tagjait és póttagjait. Az OEVB elnöke dr. Bakos Károly lett, helyettese dr. Hanák Tamás, a testület tagjává választották dr. Balogh Edinát, valamint két póttagot is dr. Eszenyi Zoltán és dr. Borbás Péter személyében. Pintér Attila (MSZP) azt firtatta, hogy a Modern városok program keretében megvalósuló beruházásokat (például: vidámpark, Szalki-szigeti fejlesztések, új multifunkciós csarnok) milyen forrásból kívánja hosszú távon üzemeltetni az önkormányzat.
2018-01-25Közgyűlés2018. január 25.
2018-01-19Milliárdokból fejlődik Dunaújváros. A választások tétje, hogy megvédjük értékeinket és eredményeinketÉvértékelő beszámolót tartott Cserna Gábor polgármester a Bartók színházban, és felvázolta az idei esztendő feladatait, lehetőségeit.
2018-01-19Új évi köszöntőt mondott Cserna Gábor. Sikerek és fejlesztésekA családokat és a gazdasági élet szereplőit érintő kedvező döntések, intézményi sikerek és korszerűsítések, fejlesztések, modernizálás, színpompás civil élet és összefogás jellemezte Dunaújváros elmúlt évét.
2018-01-17Innováció és munkalehetőség. Új üzemcsarnokot épít a betonelemgyártó cégA Limelog Kft. elkezdte a régi gyártócsarnok mellé az újnak is az építését Mezőfalván: a vasbeton oszlopgerendák lehetnének akár cégérek is, hiszen azok az üzem saját gyártású termékei.
2018-01-15Új papírgyár épül (képaláírás)Épül Dunaföldvár határában a magyar tulajdonú Vajda-Papír gyára, amelyben mintegy 35-40 ezer tonna papíralapanyagot állítanak majd elő, száz főt foglalkoztatva. Az üzemben a környezetvédelem és az energiahatékonyság szempontjából a legmodernebb, osztrák technológiával dolgoznak majd. (teljes szöveg)
2018-01-11A város jelene, jövőjeMegtelt a művelődési ház előadóterme a dunaföldvári Kertbarátok Városvédő Egyesülete szervezésében tartott Téli esték évadindító programján. Már több évtizede hagyomány, hogy az Újévet követő első hétfőn a mindenkori városvezetőt hívják meg beszámolóra a település jelenéről és jövőjéről.
2018-01-08Értékteremtés kapacitás-bővítésselTérségünk cégei kiemelkedő vállalkozásai az országnak is. A kkv szektor egyik meghatározó szereplője a MOMERT Zrt. A cég az évet, 430 millió forintos kapacitás-bővítő beruházással indítja, amely várhatóan a jövő év júniusában fejeződik be. A részletekről Urbán Attila (kép) stratégiai igazgatót kérdeztük.
2018-01-06Költözik a hivatal...Modern irodaépületet alakítanak kiJelentős beruházást követően új helyre költözik a Dunaújvárosi Járási Hivatal – közigazgatási központ lesz az egykori zöld rendelőből.
2018-01-05Közigazgatási központ lesz az egykori rendelőbőlAz élményfürdő után a Dunaújvárosban zöld rendelőként ismert épületben is megkezdődhet az átalakítás és felújítás hamarosan. Városunk önkormányzata átadta az épületet a Fejér Megyei Kormányhivatalnak január 4-én, csütörtök délelőtt, amelyen Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Simon László, Fejér megye kormánymegbízottja, dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, a város és a megye díszpolgára, dr. Galambos Dénes, a 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője mondta el az eseményhez kapcsolódó gondolatait.
2018-01-05Bátorságról és fejlődésrőlVisszatekintés a 2017-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 3. 2017.07-09.
2018-01-04Duna-parti fények (képaláírás)Már állnak a villanyoszlopok az Aratók szoborcsoport mögötti, az alsó Duna-partra vezető lépcsősoron. A több fázisban megvalósuló beruházás részeként a felső Duna-part jelentős részén is lesz közvilágítás. (teljes szöveg)
2018-01-02Futópálya is lesz a szigeten. Megújulnak a strand kiszolgálóépületei isMint arról már a két ünnep között beszámoltunk, Kósa Lajos, a Modern Városok Programot felügyelő tárca nélküli miniszter arról tájékoztatta a város önkormányzatát, hogy Dunaújváros a 2018-as évben a Szalki-sziget fejlesztésére 435, az egykori vidámpark területén történő átfogó beruházásokra pedig 415 millió forintot kap a kormánytól.
2018-01-00Eredményes évünk volt. Három újabb beruházás kezdődik idén. Schrick István polgármesterrel készítettünk interjútSchrick István Rácalmás polgármestere értékeli a 2017. évet. Interjú.
2017-12-29Jelentős beruházás. Megújuló vidámpark, fejlődő Szalki-szigetJövő év elején jelentős munkálatok kezdődnek meg a Modern Városok Program keretében a Szalki-szigeten és a vidámparkban. A két beruházás összköltsége másfél milliárd forint. Cserna Gábor polgármester december 28-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az önkormányzathoz december 22-én érkezett meg Kósa Lajosnak, a Modern Városok Programot felügyelő tárcanélküli miniszternek a levele, amely arról tájékoztatta a városvezetést, hogy a 2018-as évben Dunaújváros 435 millió forint támogatást kap a Szalki-sziget és 415 millió forintot a vidámpark fejlesztésére.
2017-12-27Elkészültek az új parkolók (képaláírás)Az ünnepekre (2017. december) elkészültek a (Dunaújváros) Kossuth Lajos utcai új parkolók. Immár az utca Vasmű úthoz közelebbi részén, az úttest mindkét oldalán találhatók parkolóhelyek, s az új beállók mellett több régit is felújítottak. Egy szakaszon áthelyezték az utcai közvilágítást
2017-12-20Alapkő az üveg mögött. Alapkő: a megújult Tündérkert óvoda új épületszárnnyal bővül jövő nyárraKülönleges eseményt, az óvoda új szárnyának alapkőletételét figyeltek mezőfalvi óvoda dolgozói és a gyerekek a beüvegezett terasz ablakai mögül december 19-én délelőtt.
2017-12-19Már véglegesDecember 15-én, pénteken írták alá a dunaújvárosi sportcsarnok (kézilabda akadémia) felújításáról szóló végleges támogatói okiratot Budapesten.
2017-12-19Pályázati forrásból bővíti kapacitását a MOMERTMásodik ötven évét kezdte meg a MOMERT Zrt., amely pályázati forrásból és önerőből bővíti termelési kapacitását, újítja meg környezetét és növeli energiahatékonyságát. Urbán László vezérigazgatót kérdeztük.
2017-12-15Kilátóhoz fog vezetni a főtéri sétány. Nyárra elénk tárul a panorámaEgy nagyon látványos kilátót építenek a főtérről a Duna-partra vezető sétány végére, a mintegy 86 millió forintos beruházást az önkormányzat saját forrásból valósítja meg.
2017-12-15Köszönet a gyógyítóknak. Ünnepi közgyűlés, fontos, városi témákHagyomány, hogy az év utolsó közgyűlésén a Móricz iskola kórusa adventi dalcsokorral kedveskedik a képviselőknek és a közgyűlés meghívottjainak. December 14-én, csütörtökön sem volt ez másként, az ünnepi műsor ezúttal azonban kiegészült a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület megható fellépésével, valamint a helyi Búzavirág dalkör karácsonyi műsorával. Az ünnepi felvezetés után Cserna Gábor polgármester adta át a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat dr. Markovics Gabriellának, a Szent Pantaleon Kórház főorvosának, a dr. Máté Ágnesnek, a Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya osztályvezető főorvosának, valamint a Szent Pantaleon Kórház Traumatológiai Osztályának, amelynek képviseletében a dr. Gyöngyösi Pál osztályvezető főorvos és Lázárné Lukácsi Tímea osztályvezető főnővér vehette át az elismerést.
2017-12-13Eredményekről, fejlesztésekről. Jövő év májusában nyit az élményfürdőDecember 12-én, kedden délután Cserna Gábor polgármester az évi rendes közmeghallgatásra várta a város polgárait. Eredmények, fejlesztési tervek, plusz lakossági kérdések.
2017-12-00Elkészült a parkoló a könyvtárnál (képaláírás)Elkészült a parkoló Nagyvenyim új könyvtára mellett. Nem jelent már gondot az autóval megállás, az autóval megállás, az intézménybe látogatók biztonságosan tudnak parkolni (teljes szöveg)
2017-12-00Megújul a Béla közNagy erőkkel dolgoznak a kivitelező cégek szakemberei a rácalmási Béla közben, ahol többféle munkára számíthatnak a lakók a sportcsarnok építése miatt.
2017-12-00Azt ígértem, amit teljesíteni tudokBeszélgetés Lassingleitner Fruzsina önkormányzati képviselővel a körzetének beruházásairól, felújításairól és a jövőbeni feladatokról.
2017-11-24Munkálatok a belvárosban. Látványos munkák a belvárosbanA napokban lezárult és a jelenleg zajló beruházásokról tartott sajtótájékoztatót november 23-án, csütörtökön Cserna Gábor polgármester.
2017-11-23Ismét üzemel a nyersvaskeverőKétévente ismétlődő, jelentős felújító beruházás az ISD Dunaferr Zrt. Acélművének életében a nyersvaskeverő berendezés átépítése. Idén a berendezés leállításával szeptember 15-én kezdődött meg a munka, majd az átépítési időszak végeztével, a felfűtést követően október 26-án került sor az első nyersvasbeöntésre.
2017-11-11Múzeum, kúria. Pentelére költözik a városi múzeumA múzeum új helye a Magyar úti Rudnyánszky-Modbach kúriában lesz, míg a régi épületből szállodát építenek majd fel.
2017-11-10Tavasszal kezdődhet. Két ütemben újítják fel a városi sportcsarnokotA korábban már bejelentett sportcsarnok-beruházás jelenlegi állásáról tartott tájékoztatót november 9-én Cserna Gábor (kép) polgármester.
2017-11-00Itt az utak összefutnakBeszélgetés dr. Galambos Dénessel, a 4. választókerület országgyűlési képviselőjével a készülő M8-as gyorsforgalmi útról.
2017-11-00Kórház: a felújítások folytatódnakBeszélgetés dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával az utóbbi idők kórházi korszerűsítéseiről: új helyre költözött a haematológia; VIP-szobát alakítottak ki a fül-orr-gégészeti osztályon; hét ággyal bővült a krónikus belgyógyászati osztály befogadóképessége és korszerűsítették a szülészeti és nőgyógyászati osztályt.
2017-11-00Ismét üzemel a nyersvaskeverő berendezés. Jól szervezett, sikeres munka volt az átépítésKétévente ismétlődő, jelentős felújító beruházás az ISD Dunaferr Zrt. Acélművének életében a nyersvaskeverő berendezés átépítése. 2017-ben a berendezés leállításával szeptember 15-én kezdődött meg a munka, majd az átépítési időszak végeztével a felfűtést követően október 26-án került sor az első nyersvasbeöntésre. Nyilatkozik Szikra Tamás konverter üzemvezető; Major Ervin üzemviteli és karbantartás-vezető; Horváth Zoltán gépészeti üzemvezető; Kiss Viktor villamos üzem­vezető-helyettes; Dénes László energetikai csoportvezető; Robert Slusarczyk, a Piec-Bud Wroclaw tűállófalazat építők projektmenedzsere és Csomós Ferenc ügyvezető igazgató, Duszer Kft..
2017-11-00Hosszabb élettartamot remélnek az üzembe állított tartályoktól. Helyükön a Hideghengermű új savtárolóiEredményesen befejeződött az ISD Dunaferr Hideghengerműben a savtartályok ütemezett cseréjének 2017-re tervezett szakasza. Nyilatkozik Zombori Zoltán üzemviteli- és karbantartásvezető.
2017-11-00Számvetés a Meleghengermű beruházásairól. Idényzáró klubnapot tartott az OMBKEA 2017-es év utolsó klubnapján, október 26-án az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztálya dunaújvárosi szervezetének tagjai a Meleghengerműben az utóbbi időszakban lezajlott, illetve folyamatban, vagy előkészületben lévő, jelentős beruházásokról kaphattak képet Lontai Attila gyárvezető előadásában.
2017-11-00Kerékpárút, járda, vízelvezetés a Kulcsi útonRácalmás önkormányzata 80 millió forint támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a Kulcsi úti kerékpárút megépítésére. A beruházás elkezdődött (2017. november)
2017-11-00Aszfaltozzák a Sirály utcátRácalmás Sirály utcája üdülőövezetnek számít, ám sűrűn lakott, sok család él ott életvitelszerűen. Ezért a vízelvezetéssel együtt az utca aszfaltozását elvégezték 2017-ben.
2017-11-00Megszentelt, új ravatalozóban vehetünk végső búcsút az elhonytaktólSchrick István polgármester, valamint négy egyház képviselőjének jelenlétében szentelték meg 2017. mindenszentek előtti vasárnapján Rácalmás új ravatalozóját.
2017-11-00A 10 éves kampányidőre tervezett II. sz. kohó 15 éves működésének értékelése az ISD DunaferrnélAz ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének II. kohóját 2001-ben építették át, s 5253 napig (14,38 év) üzemelt. Ez idő alatt 9 248 446,5 tonna nyersvasat termelt. A cikk bemutatja, hogy lett a tervezett 10 évből több mint 14 év, és milyen eredményeket értek el az üzemeltetők.
2017-10-20Digitális térkép mutatja a beruházásokat. Dunaújváros támogatja Székesfehérvárt az EKF-pályázatonKözgyűlés: intézmények felújításáról, internetes térkép létrehozásáról, és több nagyberuházás előkészítéséről is határoztak a képviselők az októberi közgyűlésen. A József Attila Könyvtárnak 2,5 millió forintot biztosítanak informatikai fejlesztésre, ezáltal a régi városi televízió digitalizált archívumát fogadhatja, tárolhatja, és elérhetővé válna.
2017-10-14Felértékelődik a térség. Felértékelődik Dunaújváros és térsége a fejlesztésekkelA város és a térség jövőjét nagymértékben befolyásoló fejlesztésekről beszélgettünk dr. Dorkota Lajossal (kép), a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökével, Dunaújváros díszpolgárával.
2017-10-13Új autópálya KecskemétigAz M8-as gyorsforgalmi út előkészítéséről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót Sárbogárdon.
2017-10-13Új üzemmel gazdagodott. A város jó befogadó és megfelelő partnerOktóber 12-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között átadták az Első Magyar Pékpont-rendszer Kft. dunaföldvári üzemét, amely a rendezvény alatt is működött, hiszen április óta már termel.
2017-10-12Megújul a buszöböl (képaláírás)A Dózsa mozival szemben lévő buszöböl is új burkolatot kap. Tavaly a Dózsa tér felőli, idén (2017) a rendelőintézet előtti buszsávot rekonstruálják. A megállóhelyet nemcsak a helyi járatok, hanem a távolsági buszok is használják, így az elmúlt időszakban elhasználódott a buszöböl borítása. A felújítások várhatóan hamarosan befejeződnek. (teljes szöveg)
2017-10-05Tékőburkolatot kap ez a járda isFolytatódik a járdafelújítási program. Felújítják a Kallós Dezső utca 14-26. előtti járdát is
2017-10-00Valóra vált színes álom...Nagyvenyim elnyerte (2017-ben) azt a 150 millió forintos pályázatot, mely lehetővé teszi a szociális szolgáltató tömb második ütemének megvalósítását. Az első ütemben megépült új könyvtár épületét 2016-ban adták át.
2017-10-00Kerékpáros-barát településközpontNagyvenyim 80 millió forintot nyert (2017-ben) TOP pályázaton kerékpárút kialakítására.
2017-10-00Hétmérföldes lépés a mélykútiak életében...Megkezdődött (2017. október) a Nagyvenyimhez tartozó Mélykúton, az a 30 millió forintos beruházás, mely során az önkormányzat tulajdonában lévő, részben életveszélyessé nyilvánított épületben található orvosi rendelőt újítják fel.
2017-10-00Folytatódhat az iskola energia-hatékonysági fejlesztéseA nagyvenyimi önkormányzat 105 millió forintot nyert a venyimi iskolaépület energetikai korszerűsítésére. 2017 augusztusában hatályba lépett támogatási szerződés alapján folytatódik a 2016-ban megkezdett fejlesztés.
2017-10-00A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola hírei. Iskolahét - Kossuth-nap. Családi délután (képaláírás). Folyik a melegvíz (kishír). Kutatók éjszakája (képaláírás). Őszi túra a Vértesben (képaláírás)- A nagyvenyimi általános iskolában 2017-ben is a sulihét egyik meghatározó programja a Kossuth-nap, amikor a 4. osztályosok műsora után a nyolcadikosok felavatják az elsősöket - A családi délutánon szülők, gyerekek, pedagógusok együtt állták körül a születésnapi tortát (nem teljes szöveg) - Szülői kezdeményezésre gyűjtés indult a nagyvenyimi általános iskolában, hogy az épület mosdóiban meleg víz folyjon a csapból, és minden tanuló alkalmazni tudja, amit a Kézmosás világnapján tanult. (nem teljes szöveg) - Szeptember 29-én, pénteken Budapestre a Műszaki Egyetem Kutatók éjszakája című előadásaira utazott az iskola több tanulója (teljes szöveg) - A hagyományosan megrendezésre kerülő őszi túra idén (2017) sem maradt el. Czimmer Éva és Varga János jól szervezett munkájának köszönhetően lehetőség nyílt teljesíteni a csókakői kéktúrát. A túrát a Vértes-hegység szívében található Gántról kezdték meg (teljes szöveg)
2017-10-00A nagyvenyimi Nefelejcs Napköziotthonos óvoda hírei. Újra Hankook pályázat! Szüreti mulatság- A nagyvenyimi óvoda ismét pályázott a Hankook Értékteremtő Önkéntes Programra, melyen pozitív elbírálásban részesült és az összegből az udvari asztalokat, padokat és játékokat újította meg 2017. augusztus 29-én - 2017. szeptember 29-én volt a nagyvenyimi óvodában a szüreti mulatság
2017-10-00A tervek szerint halad az átépítés. Megújul a nyersvaskeverőA tervek szerint halad az ISD Dunaferr Acélmű nyersvaskeverőjének átépítése. Nyilatkozik Mihalik Sándor projektvezető.
2017-10-00Látványos művelet volt a kiemelés. Megvalósulási szakaszban a savtartályok cseréje2017. szeptember 15-én, a régi savtartályok egyikének kiemelésével megkezdődött az idei év októberére tervezett savtartály-csere az ISD Dunaferr Hideghengermű savregeneráló berendezés tartályparkjában. Nyilatkozik Zombori Zoltán üzemviteli és karbantartásvezető.
2017-10-00Sétány lesz a vasmű útonIsmertető a két Vasmű út közötti terület felújításáról: kényelmesebb, tágabb parkolót alakítanak ki, megszépül a Duna-parti sétány és két lejárót is felújítanak.
2017-10-00Napelemtől kéztörlőig. Aki több mint félmilliárdot költött a szakközépiskolákraBeszélgetés Csapó Gáborral, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatójával az épületek felújításáról és a szakképzés további változásairól.
2017-10-00"Helyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiatakarékossági megoldások"A Miniszterelnökség döntése alapján, a Norvég Alapban fel nem használt pénzügyi keretéből Rácalmásnak 5 millió forintot ítélt oda, amit Rácalmás az energetikai fejlesztések továbbvitelére fordít. Ezzel kapcsolatban 2017. október 19-én a rácalmási polgármesteri hivatalban nyílt szemináriumot tartottak.
2017-10-0080 millió forint a kerékpárútraRácalmás Város Önkormányzata 80 millió forint pályázati támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a TOP keretében arra, hogy kerékpárutat építsen a Kulcsi út mellé.
2017-09-29Ützemezés, előkészítés (képaláírás)A dunaújvárosi sportcsarnok felújításával kapcsolatos döntések miatt rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők. (nem teljes szöveg)
2017-09-29Döntés a csarnok előkészítésérőlA szeptember 28-i, csütörtökön délelőtti rendkívüli közgyűlésen két határozati javaslatról voksolhattak a képviselők. Elsőként az új multifunkcionális csarnok építését előkészítő feladatokról döntöttek. a DVG Zrt. jogi érdekeinek érvényesítését a Dr. Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda látja el.
2017-09-22Autópálya Dunaújvárostól kecskemétigÚj projektek előkészítéséről döntött a kormány, ezek közül kiemelkedő az M8-as autópályának az M7-estől induló, Dunaújváros-Dunavecse-Kecskemét közötti szakasza.
2017-09-22Közgyűlés: őszi kezdet. Évadnyitó közgyűlés: fontos ügyek sokaságaA visszavásárolt élményfürdő, a Moder Városok Program eddig bejelentett beruházásai, a városi útfelújítások, az önkormányzat és a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. között immáron évek óta húzódó csörte, az új lőtér helye, a népfőiskola jelenleg üresen álló épülete, a Dunaferr Sportegyesület, és a DPASE helyezete is téma volt a szeptember 21-i, csütörtöki, őszi évadnyitó közgyűlésen, amelyen negyvenkét határozati javaslatról döntöttek a képviselők.
2017-09-22Új területen épül a napelemparkSzeptember 21-én zárt ülésén a közgyűlés a város területén történő napelempark létesítésére szóló korábbi határozatát hatályon kívül helyezte, és döntött egy másik területen, a Déli iparterületen lévő 3657/10 hrsz. alatti ingatlanon megvalósuló beruházásról, így az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő - ennek nyomán - módosított bérleti szerződés aláírásáról. (teljes szöveg)
2017-09-21A jövő szakembereinek kényelméértFelújították a Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola Apáczai úti intézményének tetőszerkezetét. Az átadóünnepségen egyúttal összegezték a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumhoz tartozó valamennyi tagiskolában végrehajtott beruházásokat.
2017-09-16Mezőfalva: épül,mélyül az óvodaKívülállónak talán furcsa lehet a cím, de ha látnák mekkora gödör tátong az óvoda udvarán, mindjárt érthető lenne. Kis túlzással azt is mondhatnák, ebbe még a Tündérkert Óvoda szárnyas tündérei is beleszédülnének! A mezőfalvi munkákat Márok Csaba polgármesterrel a múlt hét elején látogattuk meg.
2017-09-16Baracs: átadták az övárokrendszertHuszonhétmillió forint plusz áfa értékű fejlesztésnek köszönhetően csökkenhet a csapadékvíz okozta kár Baracson. Tízéves adósságot törlesztett a község vezetése.
2017-09-15Kikötő, futópálya, kalandpark. Kikötő épül a Szalki-szigetenÚjabb, a város fejlődése szempontjából kiemelkedő beruházásokat jelentett be szeptember 14-i,csütörtöki sajtótájékoztatóján Cserna Gábor (kép) polgármester.
2017-09-15Hiteles példaképek kellenek a fiataloknakSzeptember 13-án, szerdán előbb egy nagyívű sportberuházás bejelentésén járt, majd utána rövid edzést is vezetett a helyi utánpótlás tehetségeinek Erdei Zsolt, a magyar ökölvívás egyik legendás alakja, aki ma a szakszövetség első embere is.
2017-09-14Indulhat a boksz - jövőre irány az új ring! Megújul a radari sporttelepA Modern Városok program keretében a következő hónapokban teljesen megújul a radari sporttelepen található küzdősport-csarnok, a szomszédságában található területen további két műfüves pályát is létesítenek, valamint felújítják az atlétikai futócsarnok is. A szeptember 13-i, szerda délelőtti bejáráson a beruházások részleteiről számoltak be Dunaújváros vezetői, valamint a helyi bokszélet irányítói. A bejáráson ott volt Erdei Zsolt korábbi világklasszis bokszoló, akik jelenleg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.
2017-09-08Új csarnok is épül. Történelmi sportberuházásEgy évek óta várt nagy beruházásra mondott igent egy szeptember 5-én, kedden nyilvánosságra hozott kormányrendelet. Hatmilliárd forintból épülhet meg az új multifunkcionális csarnok. Látványtervet mutatunk.
2017-09-08Új fogorvos Mezőfalván. Új fogorvos érkezettFiatal, mosolygós hölgy fogadja a kezelésre szorulókat Mezőfalván a fogászati rendelőben. Talán így már nem is annyira elviselhetetlen a fogfájás. Jó hír még, hogy megérkezett a várva várt röntgengép is, immáron teljes a fogászati ellátás. Az új orvossal találkoztunk szeptember 5-én, kedden a rendelés szusszanásnyi idejében.
2017-09-07Hatmilliárdos beruházásZöld utat kapott a kormánytól a kézilabdacsarnok felújítása, és egy új munkacsarnok építése, ráadásul a hatmilliárd forintból megvalósuló beruházást kiemelt jelentőségűnek nyilvánították.
2017-09-06Fontos fejlesztések. Továbbra is segítik Pecsét István kínai gyógykezelésétA Zöld város projekt és a radari sporttelep fejlesztésének kivitelezői munkáit is a DVG Zrt.-re bízta a szeptember 5-i, keddi rendkívüli közgyűlés. Továbbra is segítik Pecsét István kínai gyógykezelését.
2017-09-01Béke városrészi ünnepnap. Béke városrészi ünnep: épülő, szépülő környezetEgy városrész akkor élhető, ha az emberek szívesen látogatják intézményeit, közösségi tereit. Ha felnőtt és fiatal egyaránt megtalálja a neki megfelelő szabadidős tevékenységet.
2017-09-00Megkezdődött a nyersvaskeverő átépítése. Október végén indulhat el újra a berendezésMegkezdődött az ISD Dunaferr Acélmű nyersvaskeverőjének átépítése. A munkálatok a tervek szerint 2017. október 27-ig tartanak. Nyilatkozik Mihalik Sándor projektvezető, az Acélmű üzemgazdasági vezetője.
2017-09-00Megújul és bővül a sportcsarnokCsaknem hatmilliárd forintos összegből megvalósulhat a Dunaújváros Sportcsarnok rekonstrukciója. A komplex program a meglévő csarnok felújítását, és a jelenlegi röplabdacsarnok bővítését is magában foglalja, emellett a régi sportszálló helyén új komplexumot alakítanak ki, kollégiummal, étteremmel, kiszolgáló egységekkel.
2017-08-29Repülőt gyártanak. Egyik cél: a hatalmas kínai piacLerakták a Magnus Aircraft Zrt. 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő repülőgépgyárának alapkövét a Pécs-pogányi repülőtéren augusztus 26-án, szombaton. A Magnus Aircraft Zrt. elnökével Tarány Gáborral (kép) készült interjú.
2017-08-25Már a következő évtizedekre terveznekA Hamburger Hungária a 15 országban működő Prinzhorn csoport 56 üzeme és 7 papírgyára közül talán a legsikeresebb és legeredményesebb vállalatnak mondhatja magát. Az átgondolt üzleti stratégiába illeszkedik az elmúlt évek legfontosabb szervezeti változása, a Hamburger Hungária és a Hamburger Hungária Erőmű Kft. fúziója.
2017-08-21Nem erőmű, fűtőmű. Nem erőmű, fűtőmű épülneKözel három órán át tartó, időnként feszült hangulatú lakossági fórumot tartottak augusztus 18-án, pénteken délután Kulcs községben.
2017-08-11Harmincnégy milliárd Dunaújvárosnak. Indul a Modern Városok ProgramÖsszesen 3400 milliárd forintnyi beruházással csaknem 260 projekt valósulhat meg a Modern városok program keretében.
2017-08-00Elkezdődött a Barina patak mederrendezéseRácalmás Város Képviselő-testületének döntése alapján megkezdődött a Barina patak mederrendezése
2017-08-00Szeptemberen kezdődik a Sirály utca felújításaRácalmáson, a Sirály utcában szeptember elején kezdték meg az út felújítását és ezzel együtt a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését.
2017-08-00Felépült a rácalmási református gyülekezeti házMagán és önkormányzati adományokból, pályázatokon nyert összegekből, valamint az EMMI, a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Vértesaljai Református Egyházmegye támogatásából 2017. március 23-ra elkészült a rácalmási református gyülekezeti ház.
2017-08-00Szövetségi támogatássalA Magyar Kajak-kenu Szövetségtől az országos bajnokságokon elért eredmények alapján kapja klubunk, a Rácalmás Sportegyesület, illetve annak vízisport és szabadidő szakosztálya az anyagi támogatást.
2017-07-24A rendszerváltás óta a legnagyobb beruházásEgy a mai kor színvonalán működő létesítmény: egy naperőmű átadására is sor került a nagykarácsonyi falunapon július 22-én, szombaton. Az eseményen Babó Gábortól (kép), a beruházó vállalat ügyvezetőjétől tudtunk meg részleteket
2017-07-15Úttal vezetik el a csapadékvizet isJól takarékoskodtak, jól osztották be az anyagi lehetőségeket, amellyel sokéves elmaradást pótolt a kiapostagi önkormányzat. A munkákról Nagy Attilától, Kisapostag polgármesterétől kaptunk tájékoztatást.
2017-07-07Római kori kerámia is előkerült. Ásatásokat végeznek a kőtár mellettDunaújvárosban egy látogatóközpontot alakítanak ki, tervezik a kőtár tájrekonstrukcióját és egy edényégető kemence védőépületének kialakítását is. A látogatóközpontot a jelenlegi gördeszka pálya területére tervezik.
2017-07-00A kokszolói kamragázhűtés modernizációja. A vállalat energiahatékonyabb működése a cél2017. július 14-én új hűtőgépház próbaüzeme kezdődött meg az ISD Kokszoló Kft. területén. A beruházás célja megfelelő kamragáz­hőfok biztosítása az előhűtőkből történő kilépéskor és a benzolkinyerő üzembe történő belépéskor, extrém nyári időjárási körülmények között is. A berendezés indításánál jelen volt Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, dr. Galambos Dénes, Fejér megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője, Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője, valamint Orova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatója is.
2017-07-00Csapadékvíz-elvezetők épülnekCsapadékvíz-elvezető rendszert építtet a rácalmási önkormányzat a település több pontján is.
2017-07-00Rácalmás 40 millió forintból fejleszthet. Vízi turisztikai megállóhelyA Magyar Kajak-kenu Szövetség egy évvel korábban minősítette Rácalmást vízi turisztikai megállóhellyé, 2017-ben pedig a fejlesztésre is lehetőséget kapott. Rácalmás egyike annak a 10 magyar önkormányzatnak, amely GINOP keretből több mint 40 millió forintot kap a Duna-parti létesítmények, a megállóhely komplex fejlesztésére.
2017-07-00Megújul a községünket átszelő útKözponti forrásból megújul a 6219-es, Nagyvenyimet átszelő út
2017-06-30Informatikai laborokA Dunaújvárosi Egyetem és a DSZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnáziuma között két éve együttműködés alakult ki, és létrehozták az Integrált Szakképzési Központot.
2017-06-23Több mint másfél milliárd forintos beruházás. Gyümölcsöket hűtenek, osztályoznak és csomagolnakEgy új gyümölcsös hűtőház épült 1,8 milliárd forintból Iváncsán. Kedden adták át.
2017-06-21Átadták az új hűtőházat. Új hűtőházat adtak átIváncsa határában avattak hűtőházat június 20-án, kedden délelőtt. Az ünnepi aktus után szakmai előadások hangzottak el.
2017-06-17Fejlesztési összesítő. Mozgalmas hónapokGombos István (kép), az 1. választókerület önkormányzati képviselője június 16-án, pénteken sajtótájékoztatón összegezte az idei évben a kerületben már elkészült beruházásokat és fejlesztéseket, valamint a következő fél év azon munkálatait is bemutatta, amelyekre már megkötötték a kivitelezési szerződéseket.
2017-06-16Új papírgyárat építenek DunaföldváronFebruárra készül el a huszonháromezer négyzetméteres üzem Zöldmezős beruházással 11 milliárd forintból a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír Kft., a létesítmény alapkövét hétfőn helyezték el.
2017-06-16Döntéskről. Tavasszal nyithatA hajléktalanellátás, a városi sportingatlanok üzemeltetése és Modern Városok Program több helyi eleme is téma volt a június 15-i közgyűlésen.
2017-06-13Papírgyártói alapkőletételPapírgyártó üzemet épít zöldmezős beruházással 11 milliárd forintból a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír Kft. Dunaföldváron, a létesítmény alapkövét június 12-én, hétfőn helyezték el a Tolna megyei város ipari parkjában.
2017-06-06A szabadstrandba terelik a kitermelt vizet. Összeköti a nyolc csápos kutatJelenleg is nagyszabású munkálatok zajlanak a felső Duna-parti sétány mentén és a csápos kutak környékén.
2017-06-01A kórházi ablakcserékrőlRég várt munkálatok kezdődtek meg május közepén a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézetben.
2017-06-00Városfejlesztés DunaújvárosbanBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a jövőbeli dunaújvárosi fejlesztésekről: ismét lesz élményfürdő, megszépül az uszoda és a Dózsa mozi, továbbfejlődik a szabadstrand, új funkciót kap a Zöld SZTK.
2017-06-00Napkollektorok a rendelő tetején isNapkollektorokat szereltek fel a Szent Pantaleon Kórház tetejére. Nyilatkozik dr. Mészáros Lajos, az intézmény főigazgatója.
2017-06-00Komoly vízi turisztikai megállóhely lesz RácalmásonA Magyar Kajak-kenu Szövetség egy évvel ezelőtt minősítette Rácalmást vízi turisztikai megállóhellyé. Rácalmás egyike annak a 10 magyar önkormányzatnak, amely GINOP keretből több, mint 40 millió forintot kap a Duna-parti létesítmények, a megállóhely komplex fejlesztésére.
2017-06-00Berendezések, új kispadok. A Rácalmás Sportegyesület híreiA TAO forrásoknak köszönhetően - amelyek jelentős részét a Hamburger Hungária Kft. biztosítja - folyamatosan fejlődik a Rácalmás Sportegyesület új öltözője. 2017-ben a berendezésekre, bútorokra fordítják a támogatást.
2017-05-26Fürdő, sziget és a mozi. Jövő nyáron nyit az új strandA közeljövő, már megállapodásokkal alátámasztott városfejlesztési terveiről adott számot május 25-i, csütörtöki tájékoztatóján Cserna Gábor polgármester. A beruházások összértéke meghaladja a 8,7 milliárd forintot.
2017-05-26A kikötő bővítée kapcsolódhat PAKS II-hözRendkívül drága lenne egy új dunaújvárosi kikötő építése, ezért a kormány a jelenlegi kikötői terület korszerűsítését és kisebb léptékű kapacitásbővítését tartja megvalósíthatónak a Paks II beruházáshoz kapcsolódó területfejlesztések során - válaszolta a duol.hu kérdésére Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter május 25-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2017-05-24Fejlődik és bővül a TündérkertA mezőfalvi Tündérkert Óvoda bővítése érdekében három madárcseresznyefát kellett kivágni, amelyek 100 évesnél is öregebbek voltak, mondta el Kovácsné Huber Zita (kép) intézményvezető.
2017-05-17A Hildben cserélik a nyílászárókatMegkezdődött és néhány héten belül be is fejeződik a Hild iskola külső nyílászáróinak teljes cseréje.
2017-05-15Több órás volt a fórum. A lakók hozzájárulását kértékHavi háromezer-ötszáz forint hozzájárulásra lenne szükség, mint a csatornánál. "Csináljunk valamit, vagy ne? - Ez itt a kérdés!" Ezek az útépítéssel és vízelvezetéssel kapcsolatos kérdések érzékenyebben érintették a nagyvenyimieket, mint a település arculati kézikönyve.
2017-05-12Négyszázezer forint (kis hír)A Petőfi általános iskola 400 000 forintot nyert a Tesco pályázatán. Létrehoznak egy három szobából álló fejlesztő és tehetséggondozó centrumot. (nem teljes szöveg)
2017-05-10Napelempark épül a déli iparterületen. Rendeleteket módosítottakA május 9-i, keddi rendkívüli közgyűlés zárt szakaszában megszavazott határozati javaslat értelmében az önkormányzat az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft.-vel közösen a déli iparterületen napelem-parkot létesít. A képviselők döntöttek a fogorvosi rendelők tisztasági festésének támogatásáról, az Aprók Háza tagóvoda és Napsugár tagóvoda felújításáról és energetikai fejlesztéséről is. Továbbá a Lokál című kiadvány szerződésének felbontásából adódó maradványösszeget a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány támogatására fordítják. A közgyűlés egy elvi állásfoglalást is elfogadott a Dunaújvárosi Egyetem működésével kapcsolatban, továbbra is dr. András István rektort támogatják.
2017-05-05Kiszűrik a szembetegségetA Szent Pantaleon Kórház és a "Látó szemért" Alapítvány forrásaiból egy új eszközzel bővült a gyermekszemészeti szakrendelés eszközparkja.
2017-05-04Szűrővizsgálat: startEgy alkalommal tíz gyereket vizsgálhatnak a Szent Pantaleon kórház szemészeti osztályán egy új géppel.
2017-05-00Megújul a belváros isBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a város pályázatairól, felújításairól.
2017-05-00TOP: több mint 300 millió forint Rácalmásnak. 300 millió az iparterületre és a Millenniumi parkraA Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) első körös elbírálása Rácalmás számára két területen is kedvező döntést eredményezett: 200 millió forint támogatást kapott a város az iparterület fejlesztésére, valamint további 102 millió forintot a Millenniumi park helyreállítására, fejlesztésére.
2017-05-00További együttműködésről is tárgyaltak a települési vezetőkNorvég delegáció látogatott 2017. május 11-én Rácalmásra, azért, hogy részleteiben is megismerjék a közös program keretében megvalósult energetikai fejlesztést, a magyar partner kisvárost, valamint tárgyaljanak a további együttműködésről.
2017-04-28Napelemek a környezetért. Naperőmű épült a kollégisták feje föléA fenntarthatósági témahét adta az egyik apropóját a Rudas iskola mini ünnepségének. A másikat a környezettudatosság, tehát a kettő nagyon is összefügg.
2017-04-20Körülvéve sugarakkal...A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum iskolái közül a Rudasra, a Lorántffyra, és a Hild iskolára már felkerültek a napelemek.
2017-04-19Rendezvénycsarnok lesz. Jövőre lesz sportcsarnokukJelentős beruházásra vállalkozott Rácalmás önkormányzata: sportcélokra is kitűnő rendezvénycsarnokot épít saját forrásból.
2017-04-11Tető alá hozták az ígéretetÉvek óta ázik a Dunaferr iskola Apáczai utcai tornaterme. Aláírták felújításhoz szükséges szerződést.
2017-04-00Megszépülő óvodák és bölcsődékBölcsőde-fejlesztés megvalósításához 296,26 millió forintot, míg óvoda-fejlesztés megvalósításához 280,74 millió forintot nyert el pályázaton Dunaújváros önkormányzata. A támogatásnak köszönhetően a Makk Marci bölcsőde újulhat meg 2017 nyarán, valamint az Aprók Háza Tagóvoda és a Napsugár Tagóvoda épületét is korszerűsítik.
2017-04-00Az energiatudatos, zöldebb térségért. Növekvő energiatudatosság Rácalmáson. Az együttműködés rendkívül sikeres volt. Kapacitásaink fejlesztése. Szívesen adjuk tovább a tapasztalatainkat! Gratulálok Rácalmásnak!Lezárult a Norvég Alap által támogatott, "Greening Regions" vagyis "Zöldebb térségekért" című projekt, amely megalapozza Rácalmás Város Önkormányzatának hosszú távú energetikai törekvéseit. A projekt ünnepélyes zárókonferenciája 2017. április 20-án került megrendezésre.
2017-04-00Aszfaltozzák a Király utcátA kivitelező már az aszfaltozási munkákat végzi a rácalmási Király utcában, ahol a vízelvezetéssel együtt az úttest felújítását is elvégezteti az önkormányzat a kivitelezővel.
2017-04-00Kezdődhet a tervezés!Nagyvenyim képviselő-testülete döntött az Álmos vezér és Előd utcákban a vízvezeték és szennyvíz gerincvezeték kiépítéséről és a kivitelezőről. A beruházást a település költségvetéséből finanszírozzák
2017-04-00Sikeres volt a település közbiztonságát javító kamerarendszer átalakítása, felújítása!Felújították és javították Nagyvenyimen a már korábban elhelyezett térfigyelő kamerákat.
2017-03-29Traktor segíti a munkátÚj és korszerű erőgép segíti Baracson a karbantartási, településszépítési munkákat mostantól. A pályázati forrásból beszerzett járműnek nagyon örülnek.
2017-03-24Modernebbre cserélik. Modern liftet kapA napokban nagy munkálatok kezdődnek el a Csillagházban. Kicserélik az elavult, szűk liftet egy modernebbre, nagyobbra.
2017-03-22Riasztóberendezések a betörések ellen. Riasztóval a betörők ellenTöbb, a város közbiztonságát érintő kérdésben is döntöttek a március 16-i közgyűlésen a képviselők.
2017-03-20Több ezer köbméter naponta. Új csáp a szigetenFejleszti a város vízkiviteli rendszerét az önkormányzat - új csápos kút építéséről döntöttek a képviselők március 16-án.
2017-03-18A versenyre készülnek felÚgymond "előre menekülnek" a Pentele Zrt.-nél: fejlesztéssel akarnak helytállni a versenyben.
2017-03-17Új csáposkút. Fejlesztik a víziközműhálózatotA város biztonságos és stabil víznyomásásnak fenntartása, ellátása érdekében fejleszteni fogják a jelenlegi vízkivételi rendszert, és építenek többek közt egy új csáposkutat.
2017-03-10Győztes. Az év dunai szigeteAz év szigeteként szemléltük tegnap a Szalki-szigetet, ahol Cserna Gábor polgármester és Gergő Edmond, a DVG Zrt. operatív igazgatója tájékoztatta a média helyi képviselőit.
2017-03-10Dunaújvárosi kincses sziget. Szabadstrand és kempingBejárást tartott a Szalki-szigeten Cserna Gábor polgármester, aki Gergő Edmonddal, a DVG Zrt. operatív igazgatójával szemlézte a kemping és a szabadstrand területét. Ismertették a további beruházások terveit.
2017-03-04Egyensúly és tervek. Városi fejlesztésekről, célokrólDunaföldvár képviselő-testülete február 28-án, kedden este a városháza dísztermében tartotta az idei közmeghallgatást. Az eseményt élő adásban közvetítette a Dunaföldvár Tv, személyesen kevesen jelentek meg, többen telefonon tették fel kérdéseiket.
2017-03-00A kijelölt irányba halad a Meleghengermű fejlesztése. Tanulságokat hordozó zökkenőkBeszélgetés Lontai Attilával, a ISD Dunaferr Meleghengerművének gyárvezetőjével a nagyberuházást követő problémákról.
2017-03-00Atombiztos lehetőségekBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a Paksi Atomerőmű bővítéséről, és Dunaújváros ipari területeiről.
2017-03-00Eredményes a városi kórház. Napkollektor, egynapos sebészet, kicserélt ablakok a kórházbanBeszélgetés dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a kórház legújabb pályázati sikereiről: kicserélt ablakok, melegebb víz, korszerűbb és gyorsabb leletkészítés.
2017-03-00Nagyberuházások időszaka a Kokszolóban. Problémamentes volt az alapanyag-beszerzésOrova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatója értékeli a 2016-os évet.
2017-03-00Már látszanak a csarnok körvonalaiA rácalmási sportcsarnok építése folytatódott a fagyok elmúltával.
2017-03-00Útépítés a Király utcábanMegkezdődött a rácalmási Király utca felújítása, amivel régi gond oldódik meg.
2017-03-00Fodor István, Rácalmás-Kulcs református lelkészeFodor István Rácalmás és Kulcs református gyülekezetének lelkésze 2016. év vége óta. A lelkész portréja, tervei, feladatai.
2017-02-21Nyolcszáz napelem. Napelemek a tetőkönAz előzetes tervek szerint nyár elején már dolgoznak azok a napelemparkok, amelyeket a következő hónapokban szerelnek fel a szakemberek négy dunaújvárosi középiskola tetőszerkezetére.
2017-02-15Fejlesztések és a lakók kérései. Sportcsarnokot építenének idénRácalmás képviselő-testülete közmeghallgatáson tájékoztatta február 13-án, hétfőn kora este a rácalmásiakat a tavalyi eredményekről, az idei költségvetési lehetőségekről, tervekről.
2017-02-15A polgárőrség fényhídjaFényhíddal gyarapodott a mezőfalvi polgárőrség - az új műszaki berendezéssel nagyobb biztonsággal és hatékonysággal végezhetik a munkát.
2017-02-02Az ISD Dunaferr is téma leszHosszú évek után most először van olyan helyzet a nemzetközi politikában, amely kedvező hatással van a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztéslére - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter február elsején. Napirendre kerül a Dunaferr, amellyel kapcsolatban az orosz fél nyitott, hogy jelentős beruházásokat hajtson végre.
2017-02-00Milyen évünk lesz?Beszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a 2017-es év terveiről.
2017-02-00Több jelentős fejlesztés is megvalósult. Így látták a gyárvezetőkAz ISD Dunaferr gyárvezetőinek értékelője a 2016-os évről. Nyilatkozik Cseh Ferenc, Nagyolvasztómű; Gyerák Tamás, Acélmű; Lontai Attila, Meleghengermű, Kopasz László, Hideghengermű; Kozma Gyula, Lemezalakítómű és Bucsi Tamás, Fémbevonómű.
2017-02-00Magyar-orosz gazdasági kapcsolatok. Téma volt a Dunaferr isVlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatásának idején az orosz kormány több tagja is tárgyalt Budapesten. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter elmondta a Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel történt megbeszélésüket követően, hogy a tárgyalt témák között az ISD Dunaferr vállalatcsoport jövője is szóba került. A magyar miniszter szerint a Dunaferr további működése, bővülése biztosított.
2017-02-00Az energiatudatosság növelése a cél. Norvég partnekerek RácalmásonAz "Együttműködésen alapuló innovatív szolgáltatásfejlesztés az energiatudatosság növelése és a megújuló energiák elterjesztése érdekében" című projekt megvalósítására 250 millió forint támogatást nyertünk el a Norvég Alaptól az elmúlt évben. A program keretében norvég partnerek látogattak Rácalmásra február 21-én, és a helyszínen győződtek meg a források felhasználásról és a beruházásról. (teljes szöveg)
2017-02-00Konstruktív volt a közmeghallgatásRácalmás képviselő-testülete közmeghallgatáson tájékoztatta február 13-án, kora este az érdeklődőket a tavalyi eredményekről, az idei költségvetési lehetőségekről, tervekről.
2017-01-00Ez történt 2016-ban. Jelentős beruházásokBeszámoló az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 2016-os évéről.
2017-01-00Elkészült az új ravatalozó (képaláírás)(Rácalmás, 2017. január) Önkormányzatunk beruházásában elkészült a köztemető új ravatalozója. Mostantól méltó körülmények között vehetünk búcsút szeretteinktől, barátainktól, szomszédainktól. Az ünnepélyes átadást későbbre tervezi a képviselő-testület (teljes szöveg)
2017-01-00Interjú Schrick Istvánnal, Rácalmás polgármesterével. Norvég pályázat, ravatalozó, sportcsarnok. Eredményes évünk volt- Mozgalmas és fejlesztésekben bővelkedő évet zárt kisvárosunk 2016 decemberében is - nyilatkozta Schrick István, Rácalmás polgármestere.
2017-01-00Rácalmás is bekapcsolódhat a vízitúra programbaRácalmás is egyike lehet azon kevés településeknek, amelyek bekapcsolódhatnak az ország vízi turisztikai megállóhelyeinek fejlesztési programjába. Az ezzel kapcsolatos konzorciumi szerződést Schrick István, Rácalmás polgármestere is aláírta 2016 decemberében. A szerződést a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kívánja benyújtani a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
2017-01-00Horgászhírek. A rácalmási "Sirály" Horgász Egyesület híreiVisszatekintés a 2016-os év jelentős változásaira. Az egyesület 15 évre alhaszon bérletbe kapta a Duna 67 km-es szakaszát, Nagytéténytől Dunaföldvárig. Ez halőri gárda felállítását, ruházatuk, eszközeik beszerzését, haltelepítések megszervezését, az ellenőrzésekhez terepjárók, motorcsónakok, éjjellátó távcső beszerzését tette szükségessé.
2017-01-00Eredményes évA Vállalkozók Rácalmásért Egyesület hírei. Az egyesület teljesítette Kolumbán Portik Lehel elhunyt vállalkozótársuk özvegyének tett ígéretét és Szabó István közreműködésével befejezte a családi házuk félbemaradt előtetőjét. A sportcsarnok építésében első körben, a Dunavia Kft. és a Timpanon Kft. is megbízást kapott.
2016-12-23Pályázati forrásból újulhat a LorántffyMegjelent a Közbeszerzési értesítőben, hogy a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum pályázati forrást nyert a Lorántffy iskola épületenergetikai fejlesztésére, és már a kivitelezőt is kijelölték.
2016-12-00Elintézte a képviselő...Az egyéni képviselők 2016-os beszámolója a kerületüket érintő beruházásokról, változásokról. Nyilatkozik Cserni Béla, Gombos István, Hingyi László, Iván László, Izsák Máté, Lassingleitner Fruzsina, Lőrinczi Konrád, Nagy Zoltánné, Sztankovics László és Tóth Kálmán.
2016-12-00Vállalkozói hírek- A Vállalkozók Rácalmásért Egyesület hírei. 2016 november 15-én a rácalmási vállalkozók meghallgatták a sportcsarnok generálkivitelezőjének beszámolóját és a szakterületüknek megfelelően ajánlatot tehettek a kivitelezési munkákra. - Az egyesület segíti elhunyt vállalkozótársuk özvegyét. Befejezik családi házuk félbemaradt előtetőjét.
2016-11-25Elkészült a Hankook-edzőpálya (kishír)Elkészült az Aranyvölgyi úti benzinkút mögötti edzőpálya a KÖSZ, Hankook! program támogatása által. (nem teljes szöveg)
2016-11-00Építjük a sportcsarnokot (képaláírás)Schrick István, Rácalmás Város polgármestere, valamint a kivitelező konzorciumot képviselő Sztankov Attila, a Laterex Zrt. vezérigazgatója szentesítette kézjegyével dr. Györe Andrea jegyző jelenlétében október 25-én azt a szerződést, amely a rácalmásiak régóta óhajtott jelentős beruházásának, a sportcsarnok építésének a kezdetét jelenti (teljes szöveg)
2016-11-00Éljünk energiatudatosan!A Norvég Alap által támogatott "Együttműködésen alapuló innovatív szolgáltatásfejlesztés az energiatudatosság növelése és a megújuló energiák elterjesztése érdekében" című és HU11-0006-A1-2013 azonosító számú projekt keretében 2016. október 17-én Norvégiából Stol-Elvdar Önkormányzattól és Elverum Önkormányzattól 3 fős delegáció érkezett Rácalmásra.
2016-11-00Kezdődik a sportcsarnok építése2016 november 7-én átadták azt a 12 ezer négyzetméteres munkaterületet, ahol a 900 fő befogadására alkalmas rácalmási sportcsarnok épül. A kivitelezést négy pályázó közül a Laterex Zrt. nyerte és a rácalmási önkormányzat saját forrásból valósítja meg.
2016-10-26Nagy dobásra készül. Rendezvényközpont leszHamarosan elkezdődik Rácalmás legnagyobb közösségi épületének, a sportcsarnoknak az építése. Schrick István, Rácalmás polgármestere, valamint a kivitelező konzorciumot képviselő Sztankov Attila, a Laterex Zrt. vezérigazgatója szentesítette kézjegyéve loktóber 25-én délelőtt azt a szerződést, amely a sportcsarnok építésének kezdetét jelenti.
2016-10-26Erősödő halőrség. Már őrködik a SüllőJoggal ünnepeltek október 25-én délután a helyi horgásztanyán. A pontyok mellé speciális őrcsónak és terepjáró is érkezett.
2016-10-25Három tonna textilÚj higiénikus mosoda kezdte meg működését a Pálhalmai Agrospeciál Kft., a pálhalmai börtönben és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben.
2016-10-21Megvették a zöld rendelőt. Újra a város tulajdonába kerülSoros közgyűlését tartotta csütörtökön délelőtt a képviselő-testület, amely során több kisebb és nagyobb horderejű döntést hoztak. Utóbbiak közül talán a legfontosabb, hogy a város megvásárolja a Szórád Márton úti, korábbi rendelőintézetet. Az önkormányzat elfogadta a Hamburger Hungária Kft vételi ajánlatát, a cég új fejjesztéséhez önkormányzati területet kíván vásárolni. Elfogadták a labdarúgó stadion fejlesztésének második ütemét. Az önkormányzathoz tartozó intézmények részére 2017-ben is részesülnek béren kívüli juttatásban Erzsébet-utalvány formájában. Döntés született további térfigyelő kamerák telepítéséről. Szóba került a közvilágítás ügye, valamint Dunaújváros úthálózatának karbantartási munkái is.
2016-10-08A biztonságosabb közlekedést segítikOktóber 6-án, csütörtökön délelőtt a szakemberek elkezdték telepíteni a városban azokat a villanyoszlopokat, amelyek a nagy forgalmú utaknál található zebrák megvilágítását erősítik.
2016-10-00"Lehengerlő" hengerműfejlesztés. Ünnepség zárta a beruházási folyamatot2016. szeptember 30-án ünnepelték meg az ISD Dunaferr Meleghengerművében véghezvitt kapacitásnövelő és minőségjavító beruházás sikeres lezárását. Az ISD Dunaferr Zrt. Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült: Csiki István szakértő, Hollósi Tibor üzemvezető-helyettes, Krucsó Dániel művezető, Tenyér Balázs automatizálási mérnök, Tóth József csoportvezető, Vércse József üzemmérnök. Az ISD Power Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesültek: Óhegyi Róbert szakértő és Rozbora Gábor üzemvezető-helyettes. Meleghengermű Elismerő Oklevélben részesült: Gál Péter irodavezető, Hatvany Gergely automatizálási technikus, Irányi Péter csőszerelő.
2016-10-00SzakálltalanulTöbb alkalommal előfordult, hogy a ISD Dunaferr Zrt. vezetői egy-egy sikeres beruházás lezártakor szabadulnak meg arcszőrzetüktől. A 2016-os hengerműfejlsztés után Evgeny Tankhilevich cégvezető a lezáró ünnepségen szabadult meg szakállától.
2016-10-00November végére teljes lehet az üzemszerű működés. Próbaüzem kezdeti nehézségekkelBeszélgetés Lontai Attilával az ISD Dunaferr Meleghengerművének gyárvezetőjével a hengerműfejlesztés munkálatainak utolsó fázisáról.
2016-10-00Norvég minta. Az energiatudatosság növelése a célRácalmás és Mezőfalva önkormányzatának 14 fős delegációja vett részt 2016 szeptember 12-15. között azon a norvégiai szakmai tanulmányúton, melyet a Norvég Alap szervezett az "Együttműködésen alapuló innovatív szolgáltatásfejlesztés az energiatudatosság növelése és a megújuló energiák elterjesztése érdekében" című projekt keretében.
2016-10-00Járdák a temetőben (képaláírás)A képviselő-testület döntése alapján az önkormányzat járdákat építtet a rácalmási köztemetően, hogy a helybéliek és hozzátartozóik megfelelő körülmények között közelíthessék meg szeretteik sírját. Új ravatalozó, vízelvezetés, és a katolikus templom előtti tér felújítása is folyamatban van. (nem teljes szöveg)
2016-10-00Gyalogösvény a buszmegállótól (képaláírás)A Martinász utcai buszmegálló Rácalmásra bejövő oldala felől a szomszédos utcákba vezető keskeny gyalogos ösvény rendbehozatala megkezdődött az önkormányzat beruházásában. A Rózsa, Vasvirág, József Attila utca, Nyárfa sor lakói ezen keresztül közelítik meg a buszmegállót, és régi kérésük, hogy az önkormányzat szüntesse meg az ottani sötét, balesetveszélyes állapotokat. A képviselő-testület a járda kialakításán túl a gyalogos ösvényhez tartozó közvilágítás megoldását is tervezi (teljes szöveg)
2016-09-30Sikerült növelni a hatékonyságotA vállalatcsoport életét alapvetően meghatározó események zajlottak le szeptember 21-én az ISD Dunaferrnél: A délelőtt folyamán Evgeny Tankhilevich cégvezető fogadta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt.
2016-09-30Lehengerlő hengerműfejlesztésNagyszabású beruházási projekt zajlott le az elmúlt másfél hónap során a Meleghengerműben. Augusztus 16-án állt le a termelés, és azóta több területen folytak különböző kapacitásnövelő és minőségjavító munkálatok.
2016-09-17Járdát építenek a szurdokbaAkut probléma orvoslásaként épül egy 700 méteres járdaszakasz Kulcson. A balesetveszélyes szakaszon készülő ösvényt hamarosan birtokba vehetik a járókelők.
2016-09-15Nem csak a tetőt cserélték. Tetőcserének indultA dunaföldvári önkormányzat úgy döntött: saját erőből oldja meg azt, hogy a Jókai utcai lapos tetejű óvodára új sátortető épüljön.
2016-09-09Minden, ami papír! Minden, ami papír - Dunaújvárosban! Színvonal, fejlődésA Hamburger Hungária jóvoltából, és komoly hazai gyűjtőmunka eredményeként a papírgyártás magyarországi fellegvára, Dunaújváros lett a székhelye az országos papírmúzeumnak. A felettébb igényes tárlatot a NYÍLT NAP ÉS FESZTIVÁL keretében láthatják először az érdeklődők. Minden, ami papír, nem csak szakmabelieknek - egy helyen, Dunaújvárosban!
2016-09-00Hamarosan megnövelt kapacitással üzemelhet a Meleghengermű. Finisbe fordultak a projektekBeszélgetés Lontai Attilával, az ISD Dunaferr Meleghengerművének gyárvezetőjével a gyárban végrehajtott beruházásokról, fejlesztésekről.
2016-09-00Hajtómotor (képaláírás)"A Meleghengerműben folyó beruházás során kiszerelték és újra cserélték a szakemberek a vízszintes előnyújtó hengerállvány hajtómotorját. A nevezetes berendezéstől elbúcsúzott a villamosmotor-karbantartó szakembergárda is, akik évtizedeken keresztül javították, gondozták, „babusgatták” a berendezést." (teljes szöveg)
2016-09-00Vége a betört ablakoknak a RómainA DVG szakemberei megmagasították és kicserélték a Római városrészben lévő futballpálya kerítését és egy labdafogó-háló is került rá. Cserni Béla, a körzet képviselője számol be a fejlesztésről.
2016-09-00Szeptemberi költözés a kórházban és a rendelőintézetbenBeszélgetés dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a kórházban sorra kerülő változásokról, költözésekről.
2016-09-00A Kosssuth Lajos Általános Iskola hírei. Megkezdődött az új tanév. Nyári táborok (képes összefoglaló)Fűtéskorszerűsítés, új étterem, új tanterem várta szeptemberben az iskolásokat. Képes összefoglaló a napközis és a nyári táborról Balatonakalin.
2016-08-26Elkezdődött a Meleghengermű-beruházásA 2006-ban jóváhagyott, később a gazdasági válság okán évekre félbehagyni kényszerült fejlesztési folyamatok utolsó szakaszának megvalósítása zajlik az ISD Dunaferr Zrt. Meleghengerművében. Beszélgetés Lontai Attila (kép) gyárvezetővel.
2016-08-26Megérkeztek az előnyújtó hengerállvány elemeiIgen látványos, speciális emelési művelet zajlott július 26-án az ISD Portolan Kft. dunaújvárosi közforgalmú kikötőjében: a Meleghengerműben telepítendő előnyújtó hengerállvány két állványteste érkezett meg a Dunán.
2016-08-25Pille és kő egyesülnek. Hulladékból játszótérHulladékból készül homokozó a Dózsa György Általános Iskola udvarán. A környezettudatosság jegyében indította el a folyamatot Böröczki Adrienn, aki egy nagy bevásárló központ pályázatán nyert az iskolának négyszázezer forintot a megvalósításra. A tantestület is a kezdeményezés mellé állt, így augusztus 24-én már neki is kezdtek a munkának.
2016-08-16Beléptető rendszer (kishír)A polgármesteri hivatalban augusztus 11-től számítógépes beléptető rendszer működik.
2016-08-13Repültek a labdák, törtek az ablakok. Kerítéssel vették körülJavításokra, korrekciókra volt szükség a Fáy udvarban kialakított műfüves pályánál, mert a kirepülő labdák betörték az ablakokat. A DVG Zrt. elvégezte a munkálatokat, augusztus 12-én került sor a műszaki átadásra, melyen Cserni Béla (képviselő) képviselő és Nagy Zsolt (kép) a DVG Zrt. ágazatvezetője is jelen volt.
2016-08-12Előkészítik a nagyberuházásokatTervezési szakaszába ért a Modern Városok Program.
2016-08-12Városfejlesztés. Modernizáló döntésekSoron kívül ülésezett a közgyűlés augusztus 11-én délelőtt. Jórészt a Modern Városok Program, a kormánnyal kötött megállapodás tartalommal megtöltése követelt sürgős döntést. Szó volt a vidámparki területek fejlesztéséről, a Baracsi úti arborétum további fejlesztési lehetőségeiről, az Intercisa Múzeum a Mondbach-kúriába történő átköltöztetéséről. Napirendi pontként szerepelt az októberi népszavazás előkészítése is.
2016-08-11Műfüves pálya épülJelentős beruházás zajlik a település labdarúgó sporttelepén: műfüves pálya épül, amire már nagy szükség volt és hamarosan elkészül. Holler Ferenc (kép) klubelnök szerint a település számára is fontos az új pálya.
2016-08-09A beszakadt részt is helyreállítjákElkezdődött a rácalmási Pincesor támfalának építése, javában dolgoznak a kivitelező cég szakemberei.
2016-08-08A fiatalok szerint: kiválóA fiatalok birtokba vették múlt héten a rácalmási görpályát, amelyet az önkormányzat építtetett számukra.
2016-08-05Használhatják már a fiatalok a görpályátRácalmás Város Önkormányzata kedvezett a gördeszkás és kerékpáros fiataloknak azzal, hogy ugrató elemekkel felszerelt pályát építtetett számukra a művelődési háztól nem messze lévő szabad területen – a pálya a leendő sportcsarnok szabadtéri eleme lesz majd a csarnok felépítése után.
2016-08-05Rendezvények a kohóátépítés öröméreLátványos össznépi szabadtéri rendezvénnyel és magas rangú vendégek részvételével megtartott ünnepélyes avatással is köszöntötte az ISD Dunaferr a kettes számú nagyolvasztó sikeres átépítését július 25-én. Mellékletünkben az emlékezetes eseményekre tekintünk vissza.
2016-08-05Ismét termel a kettes kohóFolyamatosan hírt adtunk a kettes kohó átépítésének eseményeiről. Cseh Ferenctől, a Nagyolvasztómű gyárvezetőjétől ezúttal az átadást megelőző folyamatok összefoglalását kértük .
2016-08-05Arcok az ünnepségrőlSokan voltak a Vasmű téren július 15-én délután, hogy együtt köszöntsék a sikeresen átépített kettes számú nagyolvasztó indulását.
2016-08-03Felszerelték a beléptető rendszert a polgármesteri hivatal főépületében (képaláírás)A közgyűlés döntése alapján már felszerelték a beléptető rendszert a polgármesteri hivatal főépületének recepciója mellé. A technikai eszköz várhatóan szeptembertől fog működni. Képünkön Szalontai Károly halad át a beüzemelés előtt álló kapun. (teljes szöveg)
2016-08-00Újra teljes kapacitással üzemel a Nagyolvasztómű. Kecsegtető üzleti lehetőségek a Dunaferr előtt2016. július 25-én került sor az ISD Dunaferr Zrt. Nagyolvasztómű átépített II. számú kohójának hivatalos átadási ünnepségére. A rendezvényen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter; Sergey Gorkov, az orosz Vnyesekonombank elnöke; Tállai András államtitkár, dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energia- és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, dr. Galambos Dénes, a térség országgyűlési képviselője, Cserna Gábor polgármester és Evgeny Tankhilevich cégvezető. Beszélgetés Cseh Ferenccel, a Nagyolvasztómű gyárvezetőjével.
2016-08-00Megérkeztek az előnyújtó hengerállvány elemei. Speciális emelési munka a kikötőbenMegérkezett a dunaújvárosi kikötőbe az ISD Dunaferr Meleghengerművében telepítendő előnyújtó hengerállvány két állványteste 2016. július 26-án. Ilyen hatalmas súlyú terhet még nem emeltek partra Dunaújvárosban. A speciális munkafolyamatot közösen végezték a Dunagép Zrt. és az Ács-Gép Zrt. emelőgépei.
2016-08-00A nagyolvasztó és "az ötödik égtáj"Beszámoló az ISD Dunaferr Zrt. felújított II-es számú nagyolvasztójának átadó ünnepségéről. Beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jevgenyij Tankilevics cégvezető. Beszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel Dunaújváros és a Vasmű helyzetéről.
2016-08-00Kórházunk gyakorlatot szerzett a túlélésbenBeszélgetés Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával az elmúlt időszak eseményeiről, változásairól és a várható tendenciákról.
2016-08-00Jó ütemben épül a ravatalozó a köztemetőbenAz előre ütemezett módon halad az új ravatalozó építése Rácalmás köztemetőjében. Az önkormányzat saját költségvetési forrásból valósítja meg a beruházást, hogy méltó kegyeleti körülményeket teremtsen.
2016-08-00245 millió forintot nyertünk a Norvég Alap Pályázat keretébenRácalmás Város Önkormányzata és Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata közösen vesz részt a Norvég Alap által támogatott "Együttműködésen alapuló innovatív szolgáltatásfejlesztés az energiatudatosság növelése és a megújuló energiák elterjesztése érdekében" nemzetközi partnerségre építő projektben.
2016-08-00Útépítés Rácalmáson (képaláírás)Rácalmás újabb három utcája, a Balassi, a Pacsirta és a Kamilla köz gazdagodott aszfaltos úttal és vízelvezetéssel idén nyáron. A beruházás befejeződött az említett 3 utcában (teljes szöveg)
2016-08-00Támfal épül a PincesornálA rácalmási Pincesori támfal építéséhez 2016 július végén kezdett hozzá a kivitelező. A támfalépítésen kívül a képviselő-testület döntött múlt hónapban a beszakadt terület helyreállításáról is. Ez utóbbihoz az önkormányzat vis maior támogatást is nyert.
2016-07-29Aszfaltozás, vízelvezetésA rácalmási önkormányzat idén is folytatja a település úthálózatának a fejlesztését: ütemezett módon egymás után aszfaltoztatja az utakat, megoldva a beruházás keretében a csapadékvíz elvezetését is.
2016-07-28Az Építők és a József. Megújul a József AttilaJelentős út- és járdafelújítási munkálatok kezdődtek július 27-én, szerdán a belvárosi József Attila utcában.
2016-07-26A kohászat honi fellegvára. Felavatták a II-es nagyolvasztótSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével avatták fel július 25-én az ISD Dunaferr Zrt. átépített II. nagyolvasztóját.
2016-07-21Új járda a vásártérreA helyi Vásártér további fejlesztéséről döntöttek a július 18-i közgyűlésen a képviselők. Új járda és gyalogátkelőhely épül majd.
2016-07-21Felújjított színpaddalAz elmúlt hetekben felújították a dunaföldvári művelődési központ színpadát. A két és félmillió forintos projekt java részét az önkormányzat finanszírozta, a többi a kulturális érdekeltségnövelő támogatási pályázatból nyert összeg.
2016-07-18Elmaradtak az edzőmérkőzésekAz időjárás áthúzta a Dunaújváros PASE labdarúgócsapatának terveit, hiszen a pályák alkalmatlansága miatt elmaradt a gárda július 16-ra tervezett két felkészülési találkozója. Ugyanakkor folyamatosan zajlik a keret kialakítása a 2016/2017. évi bajnoki szezonra, visszatér az együtteshez Csehi Tamás (kép) és érkezik még Blatt Pál. További információ, hogy TAO-s program keretein belül megkezdődött a Radari Sporttelepen egy nagy méretű füves pálya kialakítása.
2016-07-16Használni még tilos!Elkészült a gördeszka és bmx pálya, amely a leendő sportcsarnok szabadtéri része lesz. Használni azonban egyelőre tilos!
2016-07-08Pavilon, tűzhely és játszótér. Zebrákat alakítottak ki a buszmegállók melléAz újtelepieknek is van már egy játszóterük, ahol árnyékos területen, rendezett körülmények között érezhetik jól magukat a gyerekek, amely a Jókai utcai DunamentiRegionális Népfőiskola udvarán kapott helyet.
2016-07-00Befejeződött a kohófelújítás. Ismét termel a II-es kohóCseh Ferenc, az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének gyárvezetője számol be a II-es számú kohó felújításának utolsó lépéseiről.
2016-07-00Rajtjelre vár a Meleghengermű. Harmincöt napos munka leszBeszélgetés Lontai Attilával, az ISD Dunaferr Meleghengerművének gyárvezetőjével a 2006-ban jóváhagyott, majd a gazdasági válság miatt évekre félbehagyni kényszerült fejlesztési folyamatok utolsó szakaszáról.
2016-07-00Sportcsarnok: ősszel indul a munka!A szeptemberben kezdődő sportcsarnoképítés miatt, a rácalmási önkormányzat több ingatlant is megvásárolt az építési terület körül. A rajtuk lévő épületeket elbontják, helyükön parkolók létesülnek.
2016-07-00Pince sor, Király utca: kezdődhet a beruházásA rácalmási önkormányzat megkezdi a Pince sori támfal építését és a beszakadt területek helyreállítását. Ez utóbbihoz vis maior támogatást is nyert. A két beruházással egyidejűleg a Király utca és a Pince sor vízelvezetését is megoldja.
2016-07-00Elkészült a pálya, de még TILOS használni!A rácalmási Polgármesteri Hivatal közleménye: a leendő sportcsarnok szabadtéri részére tervezett GÖRPÁLYA elkészült, de a használatbavételi engedély megadásáig tilos a használata! A cikk a pálya használatának szabályait is tartalmazza.
2016-07-00Nagyvenyim Nagyközség új könyvtáraBeszámoló Nagyvenyim új könyvtárának építéséről, a tervezéstől a kivitelezésen át a névadásig. Az építés támogatására rendezett jótékonysági bálon és az adományokból 4,5 millió forint gyűlt össze. A Képviselő-testület pályázatot írt ki a művelődési ház elnevezésére. Végül az intézmény Palágyi József tanító, népművelő, könyvtárosról a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár nevet kapta .
2016-07-00Hajrá Nagyvenyim!Vargáné Kaiser Katalin polgármester asszony beszámolója a nagyvenyimi sport, kiemelten a futball, területén elért eredményekről, sikeres pályázatokról, beruházásokról, személyi változásokról, új, támogató kapcsolatok kiépítéséről, fejlesztésekről, tervekről.
2016-07-00Régi-új kihívások Nagyvenyim életébenVargáné Kaiser Katalin nagyvenyimi polgármester asszony beszámolója az önkormányzati választások óta eltelt másfél évről. Témakörök: közigazgatás, sajátos, egyedi problémák, gazdasági program, fejlesztések, feladatok, temető.
2016-06-23Kohóra hangolva. Ha él a gyár, él a városInterjú dr. Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatóval (kép), és Cseh Ferenccel (kép), a nagyolvasztó gyárvezetőjével az acélipar jelenlegi helyzetéről és a II. sz. kohó átépítési munkálatairól.
2016-06-23Modernizációs beruházásokAz ISD Dunaferr Zrt. Fémbevonó művében előállított termékek azok közé tartoznak, amelyek a legmagasabb hozzáadott értéket képviselik a vasmű termékstruktúrájában. A technológia több pontján is szükség lesz a közeljövőben olyan műszaki módosításokra, amelyek révén a gyártómű megőrizheti piaci pozícióit, mondta el Bucsi Tamás (kép) gyárvezető.
2016-06-2360 éves a dunaújvárosi kokszgyártásOrova István (kép) köszöntője a 60 éves kokszgyártás évfordulójára.
2016-06-23Gondolatok a hat évtized okánGara Róbert (kép), a DBK KFT. ügyvezető igazgatójának gondolatai a 60 éves dunaújvárosi kokszgyártás évfordulójára
2016-06-22A harmadik szárny. Hankook-ház: a harmadik!Felavatták június 21-én délelőtt a Hankook-ház harmadik szárnyát, 144 kétszemélyes lakóegységgel. A rendezvényen részt vett dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, Cseresnyés Péter államtitkár, Lee Sang Il ügyvezető (kép)
2016-06-11Felavatták az erőművetA Hamburger Hungária, az osztrák Prinzhorn Csoport tagja június 10-én ünnepélyesen felavatta a dunaújvárosi papírgyár területén épített új erőművet.
2016-06-11Elkötelezett fejlesztőkCord Prinzhorn a június 10-i erőmű avatáson beszélt a Hamburger Hungária új létesítményének fontosságáról.
2016-06-11Több mint húszévesigényük teljesültAz új erőművet dr. Szikla Zoltán (kép), a Hamburger Hungária Erőmű Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be.
2016-06-11Hosszú távú parterDr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes beszélt a június 10-én átadott új Hamburger Hungária Erőmű fontosságáról.
2016-06-11Kiváló stratégiai partnerDunaújváros a Modern Városok Program keretében modern ipari várossá kíván válni. Az új, csúcstechnológiájú Hamburger Hungária Erőmű jól illeszkedik ebbe az elképzelésbe - emelte ki hozzászólásában dr. Galambos Dénes (kép) országgyűlési képviselő.
2016-06-11Segíti az energiapolitikai célok elérésétDr. Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár hangsúlyozta a június 10-én átadott Hamburger Hungária Erőmű fontosságát.
2016-06-03Kulcsátadás előttA közel 45 milliós költségbe kerülő könyvtárat a tervek szerint a nagyvenyimi falunapon avatják.
2016-06-01Milliárdok fejlesztésekreA kormány gazdaságfejlesztésének részeként Dunaújváros is az ország zászlóshajója lett: Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor polgármester együttműködési megállapodást írt alá május 31-én a kormány Modern Városok Programja keretében. Összességében több mint 20 milliárd forint fejlesztésről esett szó a sajtótájékoztatón.
2016-06-00A munka sűrűjében járnak a kohófelújításonCseh Ferenc, az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének gyárvezetője számol be a II-es számú kohó felújításáról.
2016-06-00Működő és elképzelt fejlesztések. Érdekességek az OMBKE klubnapján2016. május 26-án tartotta az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi szervezete szokásos szakmai klubnapját. A közönség Angeli Tamást, az ISD Dunaferr Lemezalakítómű művezetőjét és Ősz Lászlót az ISD Dunaferr Szállítómű üzemviteli- és karbantartási vezetőjét hallgatta meg.
2016-06-00Szükséges modernizációs beruházások a Fémbevonóműben. Minőségi, munkavédelmi, gazdaságossági szempontokBucsi Tamás, az ISD Dunaferr Fémbevonóművének gyárvezetője nyilatkozik az elkövetkező időszak beruházásairól, fejlesztéseiről.
2016-06-0060 éves a dunaújvárosi kokszgyártásOrova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatójának ünnepi köszöntője.
2016-06-00Meghatározó fejlesztések, beruházások a Kokszolóban. Mi történt 1968 és 2016 között?Ismertető az ISD Dunaferr Kokszolóművében 1986 és 2016 között történt fejlesztésekről, beruházásokról.
2016-05-07Modern és szép lettTizenötmilliós beruházással gyarapodott a mezőfalvi sportklub és vele együtt a helyi közösség.
2016-05-00Új szakaszba lépett a kohófelújítás. Ütem szerint halad a kivitelezésMegkezdődtek az ISD Dunaferrben a II-es kohó érdemi építési munkálatai. Nyilatkozik Cseh Ferenc, a Nagyolvasztómű gyárvezetője, Pap Zoltán, a kohóüzem vezetője és Mérges László gépészeti üzemvezető.
2016-05-00Biztos kezekben a kohó "szíve"Beszélgetés Ing. Oliver Kabossal, aki az ISD Dunaferr kohófelújítását végző cég, a szlovákiai Termostav-Mraz s.r.o. vállalat építésvezetője. A cég már ötödik alkalommal dolgozik az ISD Dunaferrben, a szakember szerint a kohó élettartama meg fogja haladni a 10 évet.
2016-05-00Költséghatékony modernizáció a FAM-on. Megújult a brammajelölő festőgépMegújult a brammajelölő festőgép az ISD Dunaferr folyamatos acélöntőművében. A tervezésben és a kivitelezésben dunaferres szakemberek vettek rész, így a beruházás 25 millió forintba került, a külsős vállalkozások által megállapított 50 millió forint helyett.
2016-05-00A legbüszkébb Dunaújváros polgáraira vagyok!Beszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel Dunaújváros fejlesztési irányvonalairól, ugyanis 2016. május 24-én a városba látogat Orbán Viktor miniszterelnök.
2016-04-29Elindult az új revétlenítőA közelmúltban új beruházással primer revétlenítőt telepített az ISD Dunaferr Zrt. a Meleghengerműben.
2016-04-15Közös dolgainkAz egész térségre kedvező hatással lesz a Modern városok program. Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő a megválasztása óta eltelt két év mérföldköveiről, valamint aktuális kérdésekről beszélt a sajtótájékoztatóján.
2016-04-13A gyerekek kedvéértKözel hatszázezer forint értékű beruházással gyarapodott a testnevelés tárháza - torna- és birkózószoba - Mezőfalván.
2016-04-13Közösségi tér épül a pályánálÁprilis 30-án községi majálissal avatják a 13 millió forintos fejlesztést Mezőfalván.
2016-04-06Eddig jól vizsgázott a projektTovább folytatódik Kisapostagon a közvilágítás fejlesztésének előkészülete, LED-es lámpák tesztelése.
2016-04-00Elindult a primer revétlenítő. A felületi minőség javítása a célÚj beruházással primer revétlenítőt telepített az ISD Dunaferr Zrt. a Meleghengerműben. A berendezéstől az elsődleges reve eltávolítása révén a felületi minőség javulását várják a szakemberek.
2016-04-00Kokszolói fejlesztések: befektetés a jövőbe. 60 éves a dunaújvárosi kokszgyártásBeszélgetés Orova Istvánnal, az ISD Kokszoló Kft ügyvezető igazgatójával a Kokszolómű megvalósított és tervezett fejlesztéseiről, humán erőforrásairól és a gyárrészleg 60 éves jubileumáról.
2016-04-00Tartálycserék a Hideghengerműben. A kilencből most három az újAz ISD Dunaferr Hideghengermű kilenc savregenerálói tartálya közül kettőt kicseréltek. A 150 köbméteres, 13 méter magas, 6,5 tonnás, kétrétegű speciális tartályok Lengyelországból érkeztek.
2016-04-00Elindultak a központi munkálatok. Megérkezett a szlovák kivitelezőCseh Ferenc, az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének gyárvezetője számol be a II-es számú nagyolvasztó bontási és építési folyamatairól. 2016. április 18-án megkezdték a központi kivitelezési munkálatokat.
2016-04-00Egyre vonzóbb lehet a Szalki-szigetElkészült a szaunapark a Szalki-szigeten, a város lakói már használatba is vehetik a létesítményt. Ezen kívül Dunaújváros elkészítette horgászturisztikai koncepcióját. Cserna Gábor polgármester és Hingyi László önkormányzati képviselő nyilatkozata.
2016-04-00Jobb ágyak, műszerek egymilliárdértBeszélgetés dr. Jobbágy Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház orvos-igazgató főorvosával az intézmény legutóbbi fejlesztéseiről, beruházásairól.
2016-03-25ÉrtékteremtésA Szalki-sziget kempingjében elkészült a szaunapark. Merülőmedencét kapnak a szaunázók, játszóteret a gyerekek, családbarát lesz a megújuló kemping.
2016-03-18A CSOK segítségévelKulcs és Rácalmás között épülő Calvis lakópark fejlesztő-beruházásról tartottak lakossági tájékoztató fórumot a tervező cég illetékesei az Aranyhordó Étteremben.
2016-03-18SzaunaparkElkészült a szaunapark a kempingben, vasárnaptól már igénybe is vehetik a városlakók.
2016-03-00Még bontanak, de már építenek is. Minden területen jól halad a munkaCseh Ferenc, az ISD Dunaferr Nagyolvasztómű gyárvezetője számol be a II-es számú nagyolvasztó bontásáról, majd az azt követő építési munkálatokról.
2016-03-00Tovább szépül a kempingMádai Balázs a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója ismerteti a Szalki-szigeti kemping felújításának további menetét. A tíz kis házból kettőben szauna, kettőben öltöző, kettőben vizesblokk, egyben WC-csoport, egyben fatároló, és kettőben pihenő helyiséget alakítanak ki.
2016-03-00Milyen lesz a sportcsarnok?A rácalmási sportcsarnok látványterve és jövőbeli funkciói.
2016-03-00Az új ravatalozó terveiAz új rácalmási ravatalozó látványterve.
2016-02-27Dunaújváros energia-ellátásának biztonságaPerkáta - Jelentős szerepe lesz Dunaújváros és a térség biztonságos villamosenergia-ellátásában annak a mintegy hétmilliárd forintból, Perkátán létesített 400/120 kilovoltos alállomásnak, amelyet pénteken adtak át.
2016-02-26Áldozatok a jövő érdekébenA munkabéke megőrzése alapvető jelentőségű a Dunaferrnél. Beszélgetés Evgeny Tankhilevich cégvezetővel a 2015-ös évről és az idei év várható történéseiről, terveiről.
2016-02-26Jól halad a II-es kohó bontásaA II-es számú nagyolvasztó bontási munkálatairól. Több szakterület munkavállalói dolgoznak egyszerre a területen.
2016-02-16Impozáns látványtervekKét tervezett beruházás, a ravatalozó és a sportcsarnok látványterveivel ismertette meg az érdeklődőket a terveket készítő Zsigmond László, Rácalmás főépítésze.
2016-02-12Ravatalozó, csarnokA fürdőről sem mondtak le a rácalmásiak, de annak az engedélyeztetése hosszú folyamat. Konstruktív, tervismertető és problémamegbeszélő közmeghallgatást tartott Rácalmás képviselő-testülete február 9-én.
2016-02-12Szépül a Szalki-szigetHamarosan elkészül a szaunapark a sziget kempingjében.
2016-02-03Felépül végre...Épül a könyvtár Nagyvenyimen. Beszélgetés Vargáné Kaiser Katalin polgármesterrel.
2016-02-00Hamarosan indul a papírgyári erőműBeszélgetés Bencs Attilával, a Hamburger Hungária vezérigazgatójával a hamarosan induló papírgyári erőműről.
2016-02-00Szebb, korszerűbb, kényelmesebbSajtótájékoztatón számolt be dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója a kórházfejlesztési pályázat lezárásáról, amelynek támogatási összege 978,6 millió forint volt. A műszer- és eszközfejlesztést támogató projekt keretén belül új CT berendezést vásároltak, s napelemeket telepítettek a főépület tetejére.
2016-01-05Folyamatosan érkeznekFolyamatosan cserélik a Szent Pantaleon Kórházban, a pályázati forrásból megvalósult beruházás révén, a kórházi ágyakat, eszközöket.
2016-01-00Újabb jó évünk voltInterjú Schick Istvánnal, Rácalmás polgármesterével a település 2015-ös évéről.
2015-12-22Az új CT-rőlBefejeződött a Szent Pantaleon Kórház CT-berendezésének cseréje, amely mintegy 270 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósult meg.
2015-12-17A sárlavinák ellen védekeznekDecember 16-án Baracson megkezdték a leendő övárok nyomvonalának kitűzését a falu szélső házai mögött.
2015-12-17Sikeres keverőátépítésHírek az ISD Dunaferr Zrt.-ből. A nyersvaskeverő berendezés átépítése az Acélmű egyik legfontosabb, kétévente ismétlődő beruházása. A folyamat egyes lépéseiről korábban már beszámoltunk, ezúttal a munkát irányító és a beruházásban résztvevő szakemberek összegzését olvashatják.
2015-12-00Sikeres keverőátépítésSikeresen végrehajtották a keverőátépítést az ISD Dunaferr Zrt. Acélművében. A beruházásban résztvevő szakemberek nyilatkoznak: Mihalik Sándor üzemgazdasági vezető; Szikra Tamás konverter üzemvezető; Dénes László energetikus; Horváth Zoltán gépészeti üzemvezető; Slihoczki Sándor daruüzem vezető; Major Ervin, villamos üzemvezető és Csomós Ferenc, a Duszer Kft. ügyvezető igazgatója. Gyerák Tamás, az Acélmű gyárvezetőjének véleménye. Nyilatkozik Lukasz Papiernik, a ZM Invest S. A. tervezőmérnöke.
2015-12-00SajtóközleményBefejeződött a napelemes rendszer kialakítása a dunaújvárosi Sznet Pantaleon Kórház - Rendelőintézet területén.
2015-12-00SajtóközleményA dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet mintegy 270 millió forint európia uniós támogatást nyert. A fejlesztés során az intézmény eszközparkja egy korszerű CT berendezéssel bővül.
2015-12-00Épül az új könyvtár, közösségi ház. Nem csak dédelgetjük az álmot2015 novemberében jótékonysági bált szerveztek az új közösségi ház első ütemének, a könyvtárnak a megépítése érdekében. December 11-én pedig elhelyezték az alapkövet, amit Böttger Antal református lelkész áldott meg és elkezdődött az építkezés
2015-11-07Rendelőből irodaház?Az elmúlt időszak fontosabb városi eseményeiről tájékoztatta a média képviselőit Cserna Gábor polgármester az október 6-i sajtóreggelin: Rockmaraton, Agárdi Popstrand, kórházi CT, a Bánki iskola tornatermének használatáról, a zöld rendelő visszavásárlásáról és pályázati forrásból átalakítása irodaépületté.
előző következő