József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | egészségügy

4953 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2024-03-28Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyébenA közelmúltban (2024.) bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot Dunaújvárosban – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.
2024-03-28Itt a tavasz, pezseg a vér – adjanak is!Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete vezetőjének tájékoztatója a 2024. márciusi aktivitásról és az áprilisi véradási helyszínekről.
2024-03-14Ismét cserélte az önkormányzat a lejárt életmentő eszközöket az intézményekbenA néhány évvel ezelőtt a fővárosban történt tragédiát követő civil összefogásnak és a dunaújvárosi önkormányzatnak köszönhetően minden városi oktatási intézménybe került életmentő allergiagyógyszer, vagyis EpiPen. A gyógyszert rendszeresen cserélni kell, amit az önkormányzat meg is tesz.
2024-03-01Vért adni középiskolásként is nagyon menő!A 2024. márciusi helyszínek között is szerepel különleges bázis és alkalom, emelte ki Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője.
2024-02-02Már az információ is életet menthet!Minél több életmentő készülék van egy városban a különböző cégeknél vagy intézményeknél, annál biztonságosabb az adott település is. Mint arról beszámoltunk, megújul Dunaújváros defibrillátor térképe, melyet még 2021-ben adták át a Dózsa György úti főposta előtt, ám mivel az elmúlt bő két esztendőben több helyszínen is sikerült új életmentő készülékeket beszerezni, aktuálissá vált az információs tábla frissítése. Az egyik ilyen helyszín a Bartók Kamaraszínház volt, mely 2023. októberében gazdagodott egy defibrillátorral.
2024-02-00Új alapellátási ügyeleti rendszer február 1-től2024. február 1-jétől Fejér vármegye is csatlakozott az új, országos alapellátási orvosi ügyeleti rendszerhez. Az ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is a 1830, melynek hívásával a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életveszély esetén azonnal mentőt küldenek.
2024-01-19Változások a háziorvosi ügyeleti rendszerben már február 1-jétőlAz ügyeleti alapellátás (háziorvosi és gyermekorvosi ügyelet) Fejér vármegyében is kikerült az önkormányzatok feladatai közül 2024. február 1-jétől – az Országos Mentőszolgálat látja el a feladatot. Tételes tájékoztató, rendelési időpontokkal!
2024-01-19Frissítik az életmentő készülékek térképétKicsivel több mint két év után aktualizálják a dunaújvárosi életmentő készülékek térképét Dunaújvárosban a Dózsa György úti főposta előtt.
2024-01-05Szép ünnep és közösségi program – véradóknakKülönleges alkalmakkal bőven pettyezett volt az elmúlt időszak a véradóknak: 2023. decemberében, még karácsony előtt ünnepi előadással köszöntötték a jubilálókat és több helyszínen is várták az önkéntes segítőket
2024-01-00Új alapellátási ügyeleti rendszer február 1-től2024. február 1-jétől Fejér vármegye is csatlakozik az új, országos alapellátási orvosi ügyeleti rendszerhez.
2023-12-15A város egészségügyéértDr. Kercsó Anca Nicoleta vette át az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. A "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat Pintér Tamás polgármester adta át a közgyűlés előtt a több évtizede a pályán dolgozó ideggyógyász főorvosnak.
2023-12-01Ismét rengetegen voltak kíváncsiak a Dunaújvárosi Estek vendégéreA Dunaújvárosi Estek elnevezésű rendezvénysorozat minden hónapban egy-egy jeles közéleti személyt, neves előadót, vagy egy-egy húsba vágó téma szakértőjét hozza el Dunaújvárosba. A szervező, rendező "Rajta, Újváros!" Egyesület 2023. november 28-án, délután Dr. Zacher Gábor főorvost, toxikológust látta vendégül a Városháza rendezvénytermében.
2023-12-01Vért adni év végén is nagyon menőFeth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete vezetőjének tájékoztatása a 2023. decemberi véradási lehetőségekről.
2023-11-03Sok önkéntes, remek hangulat, újra sikeres volt a Halloween-véradás!A kora délutáni felhőszakadás sem riasztotta el az önkénteseket, és ahogy ilyenkor lenni szokott, ezúttal is remek hangulatú közösségi esemény kerekedett a dunaújvárosi MMK-ban. Kell is az önkéntesek közreműködése, változatlanul jelentős a vérigény.
2023-10-20Már a színházban is van defibrillátor!Dunaújváros önkormányzata és a „Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány” közös szervezésében megvalósult „Biztonságunk Európában és térségünkben 25. jubileumi közbiztonsági rendezvények” záróeseményét rendezték csütörtökön a Bartók színházban, ahol egy defibrillátort is adományoztak a kulturális intézménynek.
2023-10-06Segítsük megvalósulni a segítők nagy álmát - együtt, közösségi összefogással!A kezdeményezéshez mellékelt tájékoztatóból kiderül: Annamari gyógyíthatatlan izomsorvadása miatt kerekesszékkel közlekedik. Gábor négyvégtagbénult mozgássérült, születéskori agyi sérülés miatt csak két támbot segítségével tud közlekedni. Magasföldszinti lakásuktól a ház bejáratáig 8 lépcsőn kell fel- és lejutniuk, ami egyre nehezebben leküzdhető akadályt jelent számukra, ezért egy korlátliftre van szükség
2023-09-29A közösségi színtéren is parádés volt a véradás – csak így tovább, önkéntesek!Több mint negyven önkéntes véradó vállalta a csapolást azon a közösségi alkalmon, amelyet a Városvédők Újtelepért Egyesület szervezett a közelmúltban. Szép és nemes példa, lesz alkalom követni – változatlanul is jelentős az igény, várnak minden véradót októberben is!
2023-08-25A tikkasztó nyárban is siker volt a retró alkalom – így tovább, vért adni menő!A kegyetlen hőség ellenére is harmincnál több véradó vállalta a csapolást az MMK-ban rendezett retró eseményen – az alapképlet ezzel együtt változatlan: továbbra is jelentős a vérigény, vagyis aki csak teheti, erősítse az önkéntesek közösségét!
2023-08-11Egészségügy az új városban a kiskórházigKronászt Margit, történész írása az egészségügyi ellátás kialakulásáról a városépítés korából
2023-07-28Nyáridőben érvényes igazán: most tényleg minden csepp vér számít - segítsen, aki tud!A nyaralások miatt csökken az önkéntesek száma, miközben – nem utolsósorban a balesetek miatt – a vérigény nő. Az eredmény sajnos kiszámítható; minden csepp vérre égető szükség van.
2023-06-23Újabb egészségügyi ágazat kerül veszélybe a kormány dilettáns döntésévelA kormány védőnőket érintő átszervezési tervéről
2023-06-02Szúnyoggyérítés több hullámbanA csípőszúnyogok gyérítése országos koordinációt igényel, ezért ez központi feladat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szervezi és bonyolítja a munkát. Mezei Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere tájékoztatója
2023-06-02Bőrgyógyászati és Orvosi Esztétikai Centrum nyílt DunaújvárosbanDr. Harsányi Emese Henriett bőrgyógyász, a Fittderma Bőrgyógyászati és Orvosi Esztétikai Centrum vezetője szerint igen-igen aktuális a centrum nyitása: az utóbbi években akár hónapok teltek el a bőrnövedékek felfedezése és a műtét között.
2023-05-19Megmozdult Dunaújváros, és jó ügy mellé állt a sportolók véradásávalNagyon komoly közösségi összefogás és szervezőmunka után, közel kétszázan vettek részt a Fabó Éva Sportuszodában tartott Sportolói Véradás Rekordkísérlettel elnevezésű rendezvényen.
2023-05-12Sportolói véradás - új rekordban bízva!Összesen negyvenkét dunaújvárosi sportegyesület jelezte, hogy ott lesz a Fabó Éva Sportuszodában sorra kerülő sportolói véradáson, 2023. május 16-án. Rekorddöntésre készülnek!
2023-04-28Zsúfolt programot, nagy versenyt hozott az elsősegélynyújtó verseny területi fordulójaImmáron 51. alkalommal szerveztek felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyt településünkön. Múlt pénteken a Kultik mozinál rendezett eseményre 27 csapat jelentkezett, akik 27 állomáson adtak számot a tudásukról.
2023-04-28Tavasszal is jelentős a vérigény – nagyon várják az önkénteseket!Feth Katalin, a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetőjének tájékoztatója a 2023. áprilisi és májusi alkalmakról
2023-03-31Szűrés, tájékoztatás, egészség: Duna Plazma Roadshow a Civil Házban2023. 03. 24-én Dunaújvárosban a Duna Plazma kitelepült a Római körúti Civil Házba
2023-02-28Segítik a kórházat. A polgárőrök a közösségért végzik önkéntes szolgálatukatA Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége nevében – amelynek székhelye Dunaföldváron van – a szervezet elnöke, Széles János (balra) hétfőn délelőtt a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójának, dr. Jobbágy Lajosnak adott át tizennégyezer maszkot és védőszemüveget, amivel szeretnék segíteni és támogatni az intézmény működését.
2023-02-27Hetvenéves a sebészeti osztály. Hetvenéves a dunaújvárosi kórház sebészeti osztályaA kórház tudományos ülésén ezúttal a sebészet volt a középpontban: a műtéti eljárások, esetbemutatók mellett az osztály szakmai és területi fejlődése is kiemelt szerepet kapott a 70 éves jubileum alkalmából.
2023-02-23Orvosaink várják a támogató voksokatTöbb dunaújvárosi orvost is jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra. Dunaújvárosból az alábbi szakemberek várják a szavazatokat: dr. Dömötör Gyula szülész-nőgyógyász (Vasmű úti magánrendelés), dr. Gattyán Annamária belgyógyász, kardiológus (kórház), dr. Halmai Richárd nefrológus (kórház), dr. Harsányi Emese Henriett bőrgyógyász (magánrendelés), dr. Markó Brigitta infektológus (kórház), dr. Pápai Rozália háziorvos (Egészséges Életért Bt.), dr. Simon Csikós Krisztina szülész-nőgyógyász (kórház).
2023-02-22Szaktudás, segítség, empátia a hivatásukFebruár 19-én ünnepeljük a magyar ápolók napját. Tóth Zoé az irodai íróasztalt a belgyógyászat betegágyaira cserélte. Interjú.
2023-02-22Szaktudás, segítség, empátia a hivatásukFebruár 19-én ünnepeljük a magyar ápolók napját. Krizerné Virág Szilvia 2023. február 16-án a Magyar Ápolási Egyesület országos ünnepségén a Magyar Ápolók Napja alkalmából a Magyar Ápolási Egyesület Díszoklevelét vette át kimagasló szakmai és egyesületi munkája elismeréseként, Budapesten a Vakok Iskolájának Nádor-termében.
2023-02-20Májusban újra szólhat majd a Stayin' Alive a mozinálEz a rekordkísérlet arról szólt, hogy 200 órán keresztül végeztek folyamatosan alapszintű újraélesztést az úgynevezett ambu babán a résztvevők. Újra rekordkísérletet terveznek.
2023-02-10Komoly prevenciós program elemeiből választhatnak a dunújvárosiak isKovács Bettina, a Szent Pantaleon Kórház Egészségfejlesztési Irodájának munkatársa tájékoztat a rákellenes világnap (02. 04.) a gyógyító komplexum munkájáról, a szűrési lehetőségekről.
2023-02-03Új kezdeményezés és véradós farsang csalogat önkénteseket februárbanMint minden hónapban, így természetesen 2023. januárban is számos alkalommal adhattak vért a dunaújvárosiak. Legutóbb a Dózsa iskolában szervezett véradást a Vöröskereszt helyi szervezete.
2023-01-30Új ápolási vezető van év eleje óta a kórházbanEz évtől új munkatárs segíti az ápolási igazgató munkáját, mivel a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház vezető ápolója, dr. Juhászné Bordács Veronika nyugdíjba vonult, aki nem szakadt el teljes mértékben kórháztól, más munkakörben folytatja 42 éve tartó pályafutását. A vezető ápolói feladatokat Béres Andrea, a fül-orr-gégészeti osztály korábbi főnővére vette át.
2023-01-27Dunaújváros elkötelezte magát, intézményeinkben folyamatosan elérhető az EpiPen.Dunaújváros összes bölcsődéjét és közoktatási intézményét sikerült felszerelni az EpiPen injekciókkal, többek között az önkormányzatnak, a Dunaújváros PASE-nek, dr. Mészáros Lajosnak és a Duna Plazmának köszönhetően. Ezeknek az injekcióknak azonban hamar lejár a szavatossági idejük, így a pótlásuk szükséges.
2023-01-27Fiatal orvosok mutatták be a pályázataikatA Szent Pantaleon Kórház Tudományos Bizottsága minden évben pályázatot hirdet fiatal orvosai körében, „Fiatal orvosok pályázata” néven. A Szent Pantaleon Kórház Tudományos Bizottsága minden évben pályázatot hirdet fiatal orvosai körében, „Fiatal orvosok pályázata” néven.
2023-01-26Az anyatej a baba ideális tetsi és lelki táplálékaJanuár 10-én kezdődött a Szent-Pantaleon Kórház nyolc előadásból álló szülésfelkészítő foglalkozássorozata. A kórház földszintjén lévő auditóriumban minden kedden várják a kismamákat és kísérőiket, a programhoz menet közben is lehet csatlakozni. Január 24-én a szoptatás volt a téma.
2023-01-24Igen gyors üzemben. Lenyűgöző gyorsasággal a nemes ügy érdekébenMindössze egyetlen hónap telt el azóta, hogy felvetődött a jótékonysági sportbál megszervezésének ötlete, és ma már gőzerővel dolgoznak a szakemberek a kórházi részleg felújításán. A kivitelezést pénteken mi is megtekintettük dr. Jobbágy Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójának és Petrás Gábor, a Jót, Szívből-Dunaújvárosért! akciócsoport koordinátorának kíséretében.
2023-01-20Dunaújváros Kenyere: jótékonysági akció révén félmilliós támogatása a harcművészeknek. Újabb fél millió forint támogatás – ezúttal a "Hikari Dojo"-nak. Életmentő injekció a Vasvárinak is.A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt 2022. utolsó negyedévében összesen 8181 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 409 ezer 50 forint támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Hikari Dojo Harcművészeti-, Sport- és Kulturális Egyesület részesült.
2023-01-18Gyógyszerhiány van. Gyártási gondok, szállítási nehézségek, alapanyaghiányTöbb mint ezerötszáz hiányzó gyógyszer szerepel abban a felsorolásban, ami az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján is elérhető. Dr. Dobos Barna, a Vasmű úti Őspatika gyógyszerésze szerint ők is tapasztalják a gyógyszerhiányt.
2023-01-17Szolgálati elismeréseket adtak át a kórházbanigazgató január 12-én a Szent Pantaleon Kórházban. Ennek keretében sor került a szolgálati elismerésben részesült munkatársak köszöntésére is.
2023-01-13Szép gezstussal mond köszönetet a véradóknak a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete. Megjelent a legaktívabb véradók listájaA Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete az OVSZ adatai alapján összegyűjtötte és nyilvánosságra hozta a legaktívabb véradók listáját.
2023-01-12Jubilál az osztály vezető főorvosa (kishír)A január 9-én tartott főorvosi értekezlet napirendi pontjai előtt dr. Jobbágy Lajos főigazgató köszöntötte az e hónapban jubiláló dr. Yousif Mahmood Abdulaziz főorvost – írja a Szent Pantaleon Kórház. A csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály vezető főorvosa 25 év szolgálati jogviszonyban töltött idő után részesült szolgálati elismerésben. (teljes szöveg)
2023-01-06Köszönet azoknak, akik szenteste is szolgálatban vannak, vigyáznak ránk. Nekik, külön is, nagy köszönet járt!2022. karácsony szentestéjén azokat a rendvédelmi és egészségügyi szervezeteket kereste fel Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, akik otthonuktól és szeretteiktől távol, munkával töltötték az ünnepet.
2023-01-06Gyermekeink biztonsága érdekébenPintér Tamás polgármester 2022. karácsonya előtt a Margaréta Óvodának járó új adag Epipen injekciót vitt el személyesen, amit Gyenes Éva intézményvezető asszony vett át. Egyben megköszönte az óvodai dolgozók egész éves kemény munkáját is.
2022-12-16Kórházi kollektíva érdemelte a Dunaújváros Egészségügyéért díjat. A kórház Belgyógyászati Osztályának kollektívája kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjatA dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Összevont Belgyógyászati Osztályának kollektívája érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését – a díjat a közgyűlés elején vehették át Pintér Tamás, Dunaújváros polgármesterétől.
2022-12-09Minden csepp vér kincset ér - decemberben is segítsen, aki tud!A vérigény nem változatlanul jelentős, de továbbra is akadályokba ütközik a véradások szervezése, erősített meg érdeklődésünkre Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője.
2022-11-16A megelőzésre kell hangsúlyt fektetniAz egészségmegőrzés és a prevenció témakörében tartottak workshopot a Szent Pantaleon Kórház földszinti auditóriumában november 14-én, hétfőn délelőtt.
2022-11-05A Covid-19-vírus itt marad már velünk a jövőben isA Rácalmási Polgári Egyesület újabb közéleti estre várta az érdeklődőket november 3-án, csütörtökön az Almási Szalonba: ezúttal dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos volt az esemény vendége, aki a 2019-ben kitört koronavírus világjárványról beszélt a közönségnek, és arról, mire is számíthatunk a jövőben a Covid–19-et illetően.
2022-10-21Esetek, kezelések, szakmaiságA tudományos bizottság által szervezett szakmai rendezvényen, a covid járvány ideje alatt szerzett tapasztalatokról hallhattunk négy igen érdekes előadást a Szent Pantaleon Kórházban.
2022-10-17Itt a piros, hol a piros? - Két vérvörös emblémájú szervezet hívott véradásraA véradással kapcsolatos félelmeket igyekezett eloszlatni a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezete, amikor a szombati véradásának a Kultik Moziban az „Itt a piros, hol a piros” elnevezést adta.
2022-10-11In Memoriam: Dr. Kunszenti AntalHosszú, türelemmel és kitartással viselt betegsége után a közelmúltban az égi SZTK-ba tette át praxisát dr. Kunszenti Antal.
2022-10-07A megye egészségügyi szakdolgozói találkoztakIdén tizedszerre rendezte meg a Megyei Szakdolgozói Nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei szervezete. A köszöntőkkel, műsorral és díjátadással körített tudományos tanácskozásnak ezúttal Dunaújváros, a Városháza rendezvényterme adott otthont.
2022-10-07Elhunyt dr. Kunszenti Antal, a dunaújvárosi gyógyászat ikonikus személyiségeGyászol a dunaújvárosi egészségügy: hosszú, türelemmel és kitartással viselt betegsége után a közelmúltban az égi SZTK-ba tette át praxisát dr. Kunszenti Antal. 97 évet élt, a dunaújvárosi gyermekgyógyászat ikonikus személyisége, generációk „doktor bácsi”-ja volt.
2022-10-05Jubiláló orvosokat köszöntöttek (kishír)Főorvosi értekezletet tartottak október 3-án a Szent Pantaleon Kórházban, amelyen dr. Jobbágy Lajos főigazgató és dr. Kővágó Levente orvosigazgató köszöntötte az októberben jubiláló orvosokat. Mint azt az intézmény írta, dr. Nagyházi Gábor adjunktus a sürgősségi betegellátó osztályról 25 év, dr. Bula Zoltán, a krónikus belgyógyászat főorvosa 40 év szolgálati jogviszonyban töltött idő után részesült szolgálati elismerésben. Ezt követően az orvosigazgató gratulációját fejezte ki dr. Jobbágy Lajos főigazgató részére, aki szintén ebben a hónapban érte el szolgálati jogviszonyban töltött 40 esztendejét.
2022-09-30Az egészségügyi szakdolgozókat ünnepelték a rendezvényenÜnnepeltek a térség egészségügyi szakdolgozói, díjátadás és tudományos előadás színesítette a szeptember 29-i, csütörtöki programot.
2022-09-13Kérem a következőt! Szeretettel épült a gyógyulni vágyó falubeliek nagy öröméreSzeretettel épült a gyógyulni vágyók örömére Átadták a gyönyörűen felújított és kibővített Baracs II. körzet orvosi és védőnői rendelőjét Templomoson.
2022-09-07Civil véradási akció. Folyamatosan biztosítani kell a hazai vérkészletetCivil véradásra várták az önkénteseket szeptember 6-án, kedden délután a rendelőintézetben. Az életmentésen kívül a kapcsolat­építés is fontos célja volt a kezdeményezésnek.
2022-09-02A köztéri padok is megfürödtekHavonta egyszer a forgalmasabb, frekventáltabb, nagyobb forgalmú helyeken lévő padokon végeznek kézi fertőtlenítéses munkákat a DVG Zrt., illetve a Dunanett Nonprofit Kft. dolgozói. Ez a gyakoriság leginkább a belváros, a buszmegállók, a játszóterek utcai bútoraira vonatkozik.
2022-08-30Isten éltesse a vérlovagok közösségét! Sürgősségi vérszállításban vállaltak kulcsszerepetEgy közös motorozásra hívta a Vérlovagok csapata a támogatóikat, szimpatizánsaikat, akiket aztán a rácalmási Almási Szalonban megvendégeltek – így ünnepelte a sürgősségi vérszállítással foglalkozó civil szervezet fennállásának második évfordulóját.
2022-08-26Hőségben is sikeres volt a retró véradásRetró véradást nem először szervezett a Dunaújvárosi Vöröskereszt. Ezúttal is az MMK adott otthont az eseménynek, ahol a szervezők pongyolában és hajkötővel, a nyolcvanas évek hangulatát idéző zenékkel, korhű relikviákkal és persze sörrel és virslivel várták a véradókat.
2022-08-26A helyi fejlesztésekről. Sokmilliós beruházásokkal is gyarapodott a településAkaratos emberek a baracsiak, mert mindig kitalálnak valamit és meg is valósítják. Ha egy különlegességgel jellemezhetnénk, akkor azt mondhatnánk, hogy a gombhoz varrják a kabátot
2022-08-26Nyugdíjba fog menniA Szent Pantaleon Kórház arról számolt be, hogy a legutóbbi főorvosi értekezlet elején dr. Jobbágy Lajos főigazgató és dr. Kővágó Levente orvosigazgató köszöntötte és egyben búcsúztatta dr. Vaszkun László fül-orr-gégészeti osztályvezető főorvost közelgő nyugdíjba vonulása alkalmából.
2022-08-25Már negyven éve az orvosi pályán (kishír)Az augusztus 22-i főorvosi értekezlet napirendi pontjai előtt dr. Jobbágy Lajos főigazgató és dr. Kővágó Levente orvosigazgató köszöntötte az oszteoporózis szakrendelés augusztusban jubiláló szakorvosát. Dr. Dömötöri Gyula (kép) szakorvos 40 évet töltött szolgálati jogviszonyban, ez alapján részesült szolgálati elismerésben.
2022-08-19Felújítják az óvoda konyháját. Modernizált rendelőben fogadhatják a betegeketElőszállás északi részén, a Nagykarácsony felé vezető útról nyíló két utcát, az Erkel Ferencet és a Gárdonyi Gézát aszfaltozták. Azóta is számos fejlesztés valósult meg a községben.
2022-08-08A vérkészlet pótlása ilyenkor a legfontosabbAugusztus 5-én délután a Vöröskereszt helyi alapszervezete véradást szervezett a kulcsi faluházban.
2022-08-01Egy újabb orvosi eszközt kaptak (kishír)Még egy vezeték nélküli ultrahang készülékkel bővült a Szent Pantaleon Kórház felszerelése a Med-En Trade Kft. jóvoltából. Miként a kórház írta, a kétmillió forint értékű orvosi műszert Annus Nikoletta, Bene Réka és Homoki István adta át nemrég dr. Jobbágy Lajos főigazgatónak. (nem teljes szöveg)
2022-07-30Újszülöttet mentőknek segítettekA dunaújvárosi kórházba érkezett a mentőegység, hogy egy frissen született újszülöttnek segítsenek, ám a technika közbeszólt.
2022-07-22Szűrés, tájékoztató, gyerekprogram színesítette a Duna lazma kínálatát a Városházánál. Családbarát egészségnap a Városházánál.Komplex Egészség és Családi napot szerveztek a Duna Plazma munkatársai a Városháza téren. A gyermekprogramok és egészségügyi tanácsadás mellett a látogatók egy teljes körű szűrővizsgálaton is részt vehettek a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja kezdeményezés révén.
2022-07-22Reformkorát éli most a település. Indul a reformkor az új projektekkel a községbenJelentős projektek kezdődnek az elkövetkező hetekben Kulcson, szám szerint hat. A feladatok száma és a beruházások összértéke példa nélküli a település életében, de kiemelkedő jelentőségű az egész térségben is. Olvasóinknak Jobb Gyula polgármester foglalja össze a projekteket.
2022-07-15Véradás a sport és az egészségjegyében: a Decathlon debütált új helyszínként kedden. Véradás a sport és az egészség jegyébenÚj helyszínen, új támogató közreműködésével szerveztek véradást a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros munkatársai. 2022. július 12-én a helyi Decathlon áruház biztosított helyszínt az önkénteseknek, hogy vérükkel emberéleteket menthessenek.
2022-07-14Esküt tett Lőrinczi Konrád. Lőrinczi Konrád letette az esküjét a közgyűlésenJúlius 3-án időközi önkormányzati választást tartottak Dunaújváros 2-es számú választókörzetében, amelyben Lőrinczi Konrád a Fidesz-KDNP jelöltjeként kapott felhatalmazást a választóktól, aki dr. Hanák Tamás, a Választási Bizottság elnöke jelenlétében Dunaújváros MJV közgyűlése előtt tette le az esküt.
2022-07-07Ilyenkor az önkéntesek is szabadságon vannakHosszú évek (sajnálatos) tendenciája, hogy nyáron jelentősen visszaesik a véradásra jelentkezők száma, holott a szükség folyamatos, sőt ebben az időszakban nő azoknak a száma, akiknek vérre vagy vérkészítményre van szükségük. Az okokról Feth Katalint, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetőjét kérdeztük.
2022-07-05A családi fészekben jött világra a kis Soma. Isten hozott, VArga Soma Noé!Varga Soma Noé 2022. május 19-én született meg 3490 grammal és 55 centiméterrel egy baracsi család második gyermekeként. Az anyukájának, Varga-Suplicz Fanninak határozott célja volt az, hogy ha lehet, akkor ő otthon szeretné megszülni a babát.
2022-07-02Donorok önkéntes szolgálataMegkerestük Feth Katalint, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezetének vezetőjét, hogy tájékoztassa olvasóinkat a véradásról.
2022-07-01Tisztelet és elismerés az egészségügy dolgozóinak. Semmelweis-napi elismerésekJúnius 30-án, csütörtök kora délután a kórház földszinti aulájában a Semmelweis-nap alkalmából tartottak ünnepséget, amelynek keretében átadták a Szent Pantaleon Emlékérmeket, a kinevezéseket, és díjazták a kiváló dolgozókat.
2022-06-17Az előszállásiak nagyon várták már, hogy legyen háziorvosukHa röviden akarnám summázni dr. Bánffy Balázs szakmai pályafutását, akkor azt mondanám: a harminc­éves budapesti fiatalembert nagyapja lebeszélte az informatikai pályáról, majd osztályfőnöki inspirációra választotta az orvoslást. Belekóstolt a kórházi gyógyításba és a debreceni kitérő után az ügyeleti munka sodorta a mi vidékünkre, ahol párra is talált, és itt maradt – júniustól Előszállás háziorvosaként.
2022-06-15A vérplazma nem pótolható és életeket lehet megmenteni veleDunaújvárosban már 2022. február 14. óta lehet vérplazmát adni, de az ünnepélyes megnyitóra május 31-én került sor. Az ünnepélyes megnyitó apropóját az adta, hogy immáron harminc főre emelkedett a centrumban dolgozók száma, így teljes kapacitással tud működni a Duna Plazma. Az új munkahelyek létrejötte pedig minden szempontból üdvözlendő.
2022-06-10Tájékoztat és segítséget nyújt a demenciával kapcsolatos programsorozat.A vártnál nagyobb érdeklődéssel kezdődött a dunaújvárosi szakemberek által tartott, demenciáról szóló előadás-sorozat, amelynek részeként a ma Magyarországon sokszor tabunak számító betegség tüneteiről, különböző fázisairól és lefolyásáról is hallhatnak a résztvevők.
2022-06-10Élete mérkőzését vívja, a rák ellen. Ezt a mérkőzést is megnyeri - Tilinger Tamara mellrákkal küzdTilinger Tamara élete eddigi legkeményebb csatáját vívja. Azonban a 33 éves, háromszoros válogatott, tavaly visszavonult, korábban Dunaújvárosban is szerepelt kézilabdázó rettentő erős.
2022-06-03Jótékony célú közösségi kezdeményezéssel avatták a Duna Plazma új központját kedden. Ünnepélyesen is megnyílt a Duna Plazma centruma a Béke téren.Közel négy hónapos „tesztüzem” után, az ötezredik sikeres plazmaadás küszöbén immár hivatalosan is felavatták Dunaújvárosban 2022. május 31-én a Duna Plazma intézményét a Béke téren.
2022-06-01Duna Plazma ünnepélyes megnyitó volt. Ünnepélyesen felavatták a Duna Plazma centrumotÜnnepélyes keretek között megnyílt a Duna Plazma május 31-én, kedden Dunaújvárosban. A hivatalos megnyitó apropóját az adja, hogy a centrum most érte el a teljes kapacitását a Valentin-napi átadó óta. Jelenleg harminc helyi polgárnak ad munkát.
2022-05-31EpiPennel mentette meg a kisgyermek életétdr. Mészáros Lajos még a választási kampányban tett ígéretet arra, hogy magánemberként a városi iskolák számára beszerzi az életmentő EpiPen-injekciókat. Ezt meg is tette, és ekkor élt egy felhívással a helyi és környékbeli vállalkozóhoz, támogassák a kezdeményezését azért, hogy az óvodák is részesülhessenek a készítményből. Többen is csatlakoztak a felhíváshoz, ­ennek eredményeképpen a közelmúltban a Szent Pantaleon Kórházban átadták az injekciókat a városi tagóvodák és a környékbeli óvodák képviselőinek.
2022-05-27A betegek érdekébenA Szent Pantaleon Kórház május 25-én tartott tudományos ülésének a CT-vizsgálatkor adott kontrasztanyag volt a témája.
2022-05-20Előadássorozat indul a demenciáról - elsősorban a családtagoknak.A demenciát taglalja az az előadássorozat, amely május 25-én 16 órakor kezdődik a Városházán. Az érdeklődők egyebek mellett a betegség tüneteiről, előfordulásáról és gyakoriságáról is szakemberektől hallhatnak. A bemutató sorozat részleteiről Solymosi-Bányai Bettina szociálgerontológus és Barta Endre alpolgármester közösen számoltak be.
2022-05-20Tíz éve nyitotta kapuját a Szertelen HázAlapításának 10. évfordulóját ünnepelték az MRE Újváros Drogambulancia, avagy a Szertelen Ház munkatársai. A Petőfi utcai intézményben színes programkínálattal emlékeztek meg a jeles évfordulóról.
2022-04-25Immáron huszonötödik alkalommal segítettek (képaláírás)A járványhelyzet miatti két év kényszerszünet után április 23-án, szombaton délután ismét jótékonysági pedagóguskoncertre várták a komolyzene segíteni is kívánó kedvelőit szombaton az evangélikus templomban. A Németh Irma pedagógus köré szerveződő közösség 1996 óta, immáron 25. alkalommal rendezte hagyományos tavaszi hangversenyét, amelynek bevétele ezúttal is a Szent Pantaleon Kórház gyermek­osztályának munkáját hivatott támogatni. (teljes szöveg)
2022-04-22Látni azt, ami felfoghatatlan, megérteni a megérthetetlent2022. február 24-én hajnalban Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Azóta kis túlzással a csapból is ez folyik. Mi, magyarok a földrajzi közelség és a nagyszámú ukrajnai magyar kisebbség kitettsége miatt érezhetjük érintve magunkat ebben a konfliktusban. Erről az érzésről, ennek a feldolgozásáról Léránt Erika, a helyi kórház krízis­szakirányú tanácsadója, szakpszichológusa beszélt.
2022-04-21Kedden indul a kezelés. Jövő kedden megkezdődik KÍnában a gyógykezelésAmikor Pecsét István nevét meghalljuk, akkor a rákbetegségéből kigyógyulni akaró, és azért minden követ megmozgató, hittel teli embertársunkra gondolunk. Most sincs ez másképp.
2022-04-14Jótékonysági árverésre hívják a városlakókatJótékonysági árverés a Munkásművelődési Központban. Magyar Szervátültetettek Szövetségének számos szervátültetésen átesetteket segítő programja van, ezek közé tartozik egy jótékonysági alap is, melynek bevételét és így a szervátültetetteknek nyújtható anyagi segítséget szeretnék növelni a dunaújvárosi aukcióval. Dunaújvárosban 300-ra tehető azoknak a száma, akik szervátültetésen estek át.
2022-04-05Pecsét István szavazott és utazik. Pecsét István szavazott, és hétfőn reggelt elindult KínábaA térségünkben nem kell bemutatnunk az évek óta daganatos betegséggel küzdő Pecsét Istvánt, aki hosszú ideje Kínába készül, hogy megkaphassa a számára életmentő immunoterápiás gyógykezelést. Örömmel írjuk le, hogy István április 4-én, hétfőn kora reggel felszállhatott arra a gépre, ami Kínába viszi.
2022-04-04Hrozik élet és halál között volt, de már a visszatérésre gondolA dunaújvárosi erősember, Hrozik HULK Gábor számára továbbra sem feltétlenül a súlyok jelentik a legnagyobb nehézségeket – holott ezek tömege az átlagember számára elképzelhetetlen –, hanem saját egészségi állapota. A múlt év végén például élet és halál között lebegett, és bár műtétre is vár, már a visszatérésen gondolkozik.
2022-04-01Felismerni, kezelni a betegségetKözel két év után ismét tudományos ülést szervezett a Szent Pantaleon Kórház. Dr. Jobbágy Lajos orvosigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd bemutatta a Tudományos Bizottság tagsága által megszavazott új elnököt, dr. Kővágó Levente főorvost.
2022-04-00Szakmai segítség a balesetmentes termeléshez. Mérnökök a munkabiztonságértAz ISD Dunaferr egészségvédelmi főosztályának bemutatása. Nyilatkozik Móróné dr. Zupkó Tímea főosztályvezető; Kiss Miklós állomásvezető; Ruff István munkabiztonsági osztályvezető; Ruff Alexandra, a Pentelemed Kft. megbízott vállalati higiénikus szakembere; Gyalus Zoltán munkabiztonsági főmunkatárs és Kurucz Zoltán, a sugárvédelmi szolgálat vezetője.
2022-03-11Feloldotta a látogatási tilalmat a Szent Pantaleon KórházAz intézmény hivatalos honlapján jelentette be a koronavírus veszélyhelyzet miatt hozott korábbi döntések enyhítését. A maszkviselés változatlanul kötelező!
2022-03-04Az EpiPen injekciók használatáról, és az allergiákról tartottak előadást a pedagógusoknak.Dunaújváros iskoláiba, óvodáiba és bölcsődéibe rendkívül sok allergiás gyermek jár. Az ő védelmüket hivatott segíteni az a kezdeményezés, amely részeként a helyi intézmények számára EpiPen injekciók biztosításában segítenek az önkormányzat munkatársai. A programhoz a megfelelő szakmai tudás átadása is társul: a közelmúltban az iskolák pedagógusai hallhattak egy előadást dr. Máté Ágnes SBO osztályvezető főorvos tolmácsolásában. A főorvos átfogó, részletes, és gyakorlati elemekkel tűzdelt előadás keretében ismertette a pedagógusokkal az allergiás rohamokkal, valamint az Epipen injekcióval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
2022-03-04Javuló mutatók, hatékony vírushelyzet-kezelésElkészült a 2021. évre vonatkozó MEBIR-jelentés a vállalatnál. A Covid- világjárvány a DUNAFERR-nél is rányomta bélyegét a tavalyi évre, tovább nehezítve az ismert pénzügyi nehézségek által meghatározott mindennapokat. A legfontosabb munkabaleseti mutatók a korábbi években tapasztaltnál kedvezőbben alakultak, azonban az ismeretterjesztő célú munkavédelmi programok java része elmaradt és a szükséges, védelmi jellegű műszaki beruházások java része is késedelmet szenvedett.
2022-03-01Megérkeztek az EpiPen injekciókNéhány héttel ezelőtt dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója magánemberként hirdette meg, hogy Dunaújváros és környéke valamennyi általános és középiskolája számára biztosítja az életmentő EpiPen injekció beszerzését.
2022-02-28A közönség a vérlovagok csapatának ítélte a díjat. Közönségdíjas vérlovagokA Highlights of Hungary idei közönségdíjasa a vérlovagok csapata lett, a tevékenységük elismerése mellett kétmillió forinttal segítik működésüket.
2022-02-25Az élet védelmében. Fontos frontok a tragédiák megelőzéséértA közelmúltban Dunaújvárosban rendezett egészségügyi kerekasztal során döntötték el és már el is kezdődött az óvodapedagógusok és szülők tájékoztatását szolgáló, az elsősegélynyújtás alapjait összegző sorozat. Az első eseménynek a Pajtás utcai tagóvoda adott otthont hétfőn.
2022-02-18Zene, meglepetések és sok vér: "csapolással" ért véget a szeretet hétvégéje az MMK-ban. 56 donor igazolta, hogy vért adni menő!Újabb sikeres véradást szerveztek a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének munkatársai a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban. Az évtizedek óta visszatérő önkéntesek mellett első véradók is vállalták a csapolást 2022. február 15-én.
2022-02-17Vérükkel segító hősök. Örömteli véres jelenetek és rendhagyó maskarás alkalomFarsangi véradás volt kedden a Munkásművelődési Központban. Az ünnepi alkalomnak köszönhetően a szervezők azt remélték, sokan fogják nyújtani majd a kezüket, hogy segíthessenek.
2022-02-08Köszöntjük az újszülött babákatA Szent Pantaleon Kórház–Rendelőintézet Dunaújváros Szülészet-nőgyógyászati Összevont Osztályán született gyermekek 2022.01.31-2022.02.06-ig.
2022-02-07Isten hozott, Sára! Mire a mentős a hordággyal felért, megszületett a kis SáraA mentőállomás munkatársai Nagy Erika, Csilléry Viktor és Gál István segítettek a szülésnél. Szüszné Jenei Krisztina és férje, Szüsz Tamás története.
2022-02-05Szabadulás a némaságból. Szabaduljunk ki együtt az afázia néma börtönéből!Beszélgetés Takácsné Csór Marianna logopédussal és gyógypedagógussal.
2022-02-01Egyre többen adakoznak. A közösségi összefogás mellett a példamutatás is nagyon fontosA közelmúltban részt vettünk egy jótékonysági akció „közvetítésében”, amelynek eredményeként a francia labdarúgó-válogatott mezéért felajánlott jelentős összeg kerülhetett a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályának Dr. Molnár Gergely Alapítványa javára. Az adományozásról, az adakozási hajlandóságról beszélgettünk dr. Jobbágy Lajos főorvossal, a kórház orvosigazgatójával.
2022-02-01Köszöntjük az újszülötteketA Szent Pantaleon Kórház–Rendelőintézet Dunaújváros Szülészet-nőgyógyászati Összevont Osztályán született gyermekek 2022.01.24-2022.01.30-ig.
2022-01-31Állandó orvos nélkül állják a betegek panaszait, kérdéseitMarkovics Vivien és Molnár Eszter telefonon próbál segítséget nyújtani az előszállási orvosi rendelőben. Beszélgetés a körzeti ápolónőkkel.
2022-01-26Vérlovagok, Aztakeservit. Nincsenek kategóriák, itt csakis a kiválóság számítA dunaújvárosi Magyar Mentőszolgálat Alapítvány által működtetett vérlovagokat és a dunaföldvári Azt­akeservit Értékőr Egyesületet is kiválóság és példakép díjra jelölte a Highlights of Hungary nonprofit szervezet, amely már nyolcadik éve mutatja be a legkiválóbb magyar teljesítményeket az egész Kárpát-medencében. A szervezet bemutatása.
2022-01-26A szülő mindenért aggódik. Ha a baba mozgása nem olyanBeszélgetés Horváth Zsuzsi hordozási tanácsadóval.
2022-01-26Közgyűlési döntések társadalmi kérdésekbenHáziorvosi körzetek sorsáról, gyermekétkeztetésről, közbeszerzési eljárás ehednyéről.
2022-01-25Első, második, harmadikOltási akciónapok a Szent Pantaleon Kórház oltóponton is.
2022-01-21A nyílt ülésen 26, míg zárt ajtók mögött 2 tételről döntött a közgyűlés. A választási bizottságról is határoztak.Megtartották 2022. első közgyűlését a dunaújvárosi képviselők január 20-án délelőtt. A testület összesen 28 napirendi pontról döntött a Városháza C szárnyának Közgyűlési termében
2022-01-21Nemes kezdeményezés színhelye lett az MMK: a közösség erejével a szervátültetettekért.Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója valamint a Magyar Szervátültetettek Szövetségének képviseletében Pálfi Balázs és Pálfi Andrea tartottak sajtótájékoztatót az MMK aulájában 2022. január 13-án. Mint az elhangzott, egy árverés keretében gyűjtenek támogatásokat a szervezethez tartozó emberek részére. Az aukciót február 11-én tartják majd az intézményben.
2022-01-19Köszöntjük az újszülött babákatA Szent Pantaleon Kórház–Rendelőintézet Dunaújváros Szülészet-nőgyógyászati Összevont Osztályán született gyermekek 2022.01.10.-2022.01.16-ig.
2022-01-18Dr. Mészáros Lajos is jelöltA Fidesz–KDNP Fe­jér megyei 4. számú választókerülete országgyűlési képviselőjének dr. Mészáros Lajost, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatóját jelölte az országos választmánynak az április 3-án tartandó parlamenti választáson történő indulásra.
2022-01-18Elkészült a csatornahálózat, felmondott DVCSH-szerződésMozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. Második negyedév. A belügyminisztériumi nyilvántartó adatai szerint 2021 elején már csak 43 692 fő volt Dunaújváros lakossága.
2022-01-06A másfél milliót érő mez. Jó szívvel, jó ügyetSikerrel zárult az a jótékonysági kezdeményezés, amelynek kiindulópontja egy, a francia válogatott focisták által dedikált mez volt és a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztálya volt a kedvezményezettje az adományozási akciónak.
2022-01-05Háromnapos oltási akciók januárbanA Szent Pantaleon Kórház is központi oltópont, ahol oltási akciót tartanak.
2022-01-04Vérlovagok szolgálata. Műtét közben lévők életét mentheti meg a vérlovag"A műtőasztalon fekvő beteg életét mentik meg a vérlovagok – Pribil Sándorral, az önkéntes sürgősségi motoros vérszállítók alapítójával és vezetőjével beszélgettünk (PS-interjú)."
2021-12-18Dr. Haász Cecília vehette át az elismerést idénAz közgyűlési ülés elején, december 16-án ünnepélyes keretek között átadták a Dunaújváros Egészségügyéért díjat, amelyet idén dr. Haász Cecília fogorvos vehetett át.
2021-12-17Az esztendő utolsó közgyűlését tartották"Az év utolsó közgyűlésére hívta össze a képviselő-testület tagjait csütörtökre Pintér Tamás polgármester. 51 napirendi pontot tárgyaltak az ülésen, amely a Dunaújváros Egészségügyéért díj ünnepélyes átadásával kezdődött: idén dr. Haász Cecília fogorvos vehette át az elismerést."
2021-12-14Pólók az oltópontok munkatársainakDr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, a Fejér megyei oltási munkacsoport vezetője elismerését fejezte ki, és ajándékot adott a dunaújvárosi kórházi oltópontok munkatársainak. Kép: dr. Jobbágy Lajos, a Szent Panataleon Kórház orvos-igazgatója.
2021-12-11Lapunk is támogatja az akciótA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) jótékonysági akciót kezdeményez a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztálya számára, amelyhez a Dunaújvárosi Hírlap és a duol.hu is csatlakozik. A Dr. Molnár Gergely Alapítvány, amelynek célja a Dunaújvárosban és a környéken lakó, kritikus állapotú betegek ellátásának támogatása.
2021-12-11Szolgálati elismerésDr. Mészáros Lajos főigazgató, valamint dr. Jobbágy Lajos orvos-igazgató köszöntötte a decemberben jubiláló vezető munkatársat, dr. Rombauer Editet. A kiváló szakember az általános sebészet osztályvezető főorvosa, és 40 év szolgálati jogviszonyban töltött idő után részesült szolgálati elismerésben.
2021-12-1067 ember lett hétköznapi hős, szép sikert aratott az MMK-ban tartott Mikulás véradás.A Mikulás nap jegyében szervezetek rendkívüli váradást a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban 2021. december 7-én. Számos véradó jelentkezett, már az első órában rendkívül sokan voltak az eseményen.
2021-12-09Derűs volt a véradás. A tematikus napok sikeresebbek, nincs teher a véradókonMikulás ünnepéhez kapcsolódóan véradást tartott kedden a Munkásművelődési Központban a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete.
2021-12-09Mérlegelés nélkül mindig segítőkész kulcsiakA vöröskereszt kulcsi alapszervezete a megszokott decemberi hajtásban éli az év végi mindennapokat. A vezetőt, Kaiserné Gödöny Erzsébetet kérdeztük munkájukról.
2021-12-03A nővé válást büszkeséggel jó megélni"A Magyar Vöröskereszt országszerte 500 iskolában több 10 ezer csomag intimbetéttel segít a menstruációs szegénységben érintetteken. A karitatív szervezet munkatársai úgynevezett RedCross­Box-okat helyeztek ki a programban részt vevő iskolákban. E piros ládákból az intézmény bármely tanulója kérhet egészségügyi betétet szükség esetén térségünkben is, az Arany, a Móra vagy a Pentele iskolákban és vidéken a kulcsi valamint a nagyvenyimi tanintézményekben egyaránt." Beszélgetés Feth Katalinnal, a helyi Vöröskereszt vezetőjével.
2021-12-02Rovó néni is megkapta már a harmadik oltását. A harmadik oltás felvétele mindenkinek ajánlottMeghosszabbított oltási akcióhét a Szent Pantaleon Kórházban is.
2021-11-29Egyetemi gyakorló a kórház ismétFejér megyében a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórház is a Semmelweis Egyetem gyakorló kórháza, tehát ismét elnyerte a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház a Semmelweis Egyetem Gyakorló Kórháza címet, amit 2016-ban kapott meg először.
2021-11-27Mindennapi hősnek lenni - egyetlen tűszúrássalBeszélgetés Feth Katalinnal, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi szervezetének vezetőjével.
2021-11-27Macit műtöttek KisapostagonKisapostagra látogattak a Gyógyító Bocsok Program önkéntesei azért, hogy a picik számára barátságosabbá tegyék az orvosi beavatkozásokat és gyógyítást.
2021-11-24Rendben zajlik az oltási akcióhétA Szent Pantaleon Kórház és a rendelőintézet is részt vesz az oltási programban.
2021-11-19Közeleg a véradók napja, várhatóan sikeres évet zárnak a Vöröskereszt munkatársai.Dunaújvárosban is rendkívül nagy hagyománya van a véradásnak, amely az önkéntesek számában és az esemény megítélésében is megmutatkozik. A november 27-én esedékes véradók napja kapcsán Feth Katalin, és az önkormányzat képviselői osztották meg gondolataikat.
2021-11-13Jótékonysági akció kezdődikA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség jótékonysági akciót kezdeményezett. Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára elmondta, hogy egy dunaújvárosi sportbarát (aki anonimitását kérte) felajánlott egy mezt adománygyűjtés céljából, amellyel a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályát szeretné támogatni. Az akció népszerűsítésében örömmel segít Mészáros Réka is.
2021-11-12A demencia súlyos titkairól – mindenkinekKomoly, ráadásul egyre többeket érintő témával ért véget a Római körúti Civil Ház egészségőr sorozata: a demencia titkairól dr. Havas Szonja, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosa beszélt a szépszámú érdeklődőnek.
2021-11-05Nem kérdés, menő volt az MMK-ban a Halloween véradásTematikus véradást szerveztek a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi szervezetének munkatársai 2021. október 28-án a Munkásművelődési Központban. A kreatív, halloween-téma köré épülő esemény részleteiről Feth Katalinnal beszélgettünk.
2021-11-04Életmentő gyógykezelésPecsét István megkaphatja az életmentő gyógykezelést.
2021-11-03Fejlesztések tizenkilencmillió forint értékbenA Szent Pantaleon Kórház szülészet-nőgyógyászat osztályának 19 millió forintos támogatásával az osztály anya- és bababarát alapelvekre épülő szülészeti, csecsemőtáplálási szakmai irányelveknek és módszertannak megfelelő működésének továbbfejlesztését célozta meg.
2021-11-00Elkészült a város új defibrillátortérképeA Dózsa György út és a Kőműves utca sarkánál, a Nagyposta előtti területre kihelyezték Dunaújváros új defibrillátortérképét. A munkálatos motorjai Petrás Gábor és Tóth Imre, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség tisztviselői voltak.
2021-11-00Szakestély - tavaszra halasztvaAz OMBKE dunaújvárosi szervezetének vezetősége 2021. november 9-én tartott ülésén a vírushelyzet miatt elhalasztotta a tervezet XXVI. Szent Borbála szakestélyt 2022 tavaszára.
2021-10-30A köszönet nagyon jólesik"Sokszor nem is tudjuk, milyen érdekes emberek, vagy inkább különleges és nem utolsósorban felelősségteljes munkát végzők élnek a közelünkben. A légimentők is idetartoznak. Az adonyi Ágoston Ferenc 2007. január elsejétől légimentő, de már évtizedek óta a repüléssel foglalkozik, pontosan harminchat éve repül, négyezer-ötszáz órát töltött a levegőben, és több mint tizenegyezer felszállás a „mérlege”."
2021-10-12Dr. Fülöp Dóra 1987-2021Elhunyt a Szent Pantaleon Kórház rezidense dr. Fülöp Dóra.
2021-10-09Hosszú még az út Kínába - életet a tét"Pecsét István filmet forgat. No, nem jószántából, hanem gyógyulása érdekében. Egészen pontosan azért, hogy a közösségi média felületein hamarosan elérhetővé váló kisfilm segítségével támogatásokat gyűjtsön immunoterápiás kezelése jelentős költségeinek fedezésére."
2021-10-05Új osztályvezető a helyi radiológián (kishír)2021. október 1-jétől a radiológiai osztályvezető főorvosa dr. Molnár Árpád. Elődje dr. Hallai Georgina részmunkaidőben továbbra is segíti az osztály munkáját, különös tekintettel az emlődiagnosztikai tevékenységre. (nem teljes szöveg)
2021-10-01Mind többen értik, érzik: vért adni menő!Az elmúlt hónapok közösségi és/vagy intézményi alkalmai nyomán érzékelhetően nőtt a véradási hajlandóság, de az ősz beköszöntével szükség is van a növekvő vérigény kielégítésére – mint összeállításunkból kiderül, októberben is sok helyszínen várják a véradókat.
2021-10-00Új defibrillátortérkép készül. Az automata készülékek életet menthetnekA Nagyposta előtti területre helyeztek ki egy defibrillátortérképet Petrás Gábor vezetésével.
2021-09-29Köszöntjük az újszülött kis csöpségeket!A Szent Pantaleon Kórház–Rendelőintézet Dunaújváros Szülészet-nőgyógyászati Összevont Osztályán született gyermekek 2021.09.13-2021.09.19-ig.
2021-09-27Kórházi dolgozók kaptak elismeréstA Szent Pantaleon Kórházban a szakdolgozókat díjazták.
2021-09-13A várandóság időszaka korántsem terhesA Szent Pantaleon Kórház ingyenes szülésfelkészítő foglalkozásokat szervez a kismamáknak.
2021-09-07Rangos elismerést kapott a kórházi ápolási igazgatóA Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara VIII. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusát Siófokon tartották szeptember 2-án, ahol sor került a MESZK Szakmai Díjak átadására. Az országos kitüntetés idei büszke tulajdonosa Erdély-Franyó Anna, a Szent Pantaleon Kórház ápolási igazgatója lett.
2021-09-03Kiutat mutat a tejútvesztőbőlA gyermekkori tejérzékenység problémájával foglalkozik dr. Koós Krisztina gyermek gasztroenterológus Tejútvesztő című könyve, ami áprilisban jelent meg, és a könyvheti kínálatban is ott lesz. A kötetből ajándékozott egyet a József Attila Könyvtárnak is.
2021-09-01Új eszközök az orvosoknak és a védőnőknekKulcs Községi Önkormányzat a Magyar Kormány felé benyújtott Magyar Falu Programban újabb pályázattal nyert el támogatást. A támogatás értéke mintegy egymillió-kilencszázhetvenkilencezer forint, amelyből a település egészségházában az orvosi rendelőket és a védőnői szolgálatot fogják felszerelni.
2021-08-24Amit a kitüntetettekről bővebben tudni érdemesSzociális Munkáért Dunaújváros: Pásztor Mária Andrea, Dunaújváros Egészségügyéért: dr. Kecskés Borbála, Pro Cultura Intercisae: Deák Nóra, Dunaújváros Sportjáért: Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, Dunaújváros díszpolgára: Kálnay Adél. A díjazottak méltatása.
2021-08-21Kitüntetések sora az ünnel előttA járványhelyzet miatt az elmúlt évben és idén is több ünnepség elmaradt, így az arra méltók sem vehették át kitüntető díjaikat. Ezeket pótolta ez alkalommal az önkormányzat, így Pintér Tamás polgármester átadta a Szociális Munkáért Dunaújváros, a Dunaújváros Egészségügyéért, a Pro Cultura Intercisae, a Dunaújváros Sportjáért és a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, valamint a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet.
2021-08-18Harc a gyilkos kórral"A rákkal vívott küzdelmet Pecsét István, akinek 28 évesen azt mondták az orvosok, hogy nem éli meg a 30. születésnapját: áttétes epeúti rákot diagnosztizáltak nála. Azt a csatát megnyerte, hiszen 2018-ban Kínából hazatérve tünetmentessé nyilvánították. Most elmúlt 34 éves, és újra a gyilkos kórral küzd."
2021-08-06Eymillió forintnyi adományKét új, könnyen hordozható EKG-készüléket, valamint azok mobilitását szolgáló hordozókocsikat ajándékozott a Hankook Tire Magyarország Kft. a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház számára augusztus 5-én.
2021-07-30Dunaújváros Kenyere: 21. alkalommal segítettek a vásrlók és az önkormányzat.Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere 2021. július 27-én átadta a Dunaújváros Kenyere elnevezésű kezdeményezés részeként összegyűlt összeget Dr. Kővágó Leventének, a Szent Pantaleon Kórház osztályvezető főorvos helyettesének, így támogatva a kórház infektológiai osztályának működését. Az alpolgármester ezzel együtt azt is bejelentette, hogy a következő kedvezményezett a Pentele Hagyományőrző Egyesület lesz.
2021-07-29Köszöntjük a Dunaújvárosban született babákatSzent Pantaleon Kórház–Rendelőintézet Dunaújváros Szülészet-nőgyógyászati Összevont Osztályán született gyermekek 2021.07.19-2021.07.25-ig.
2021-07-27Hatalmas volt az öröm a helyi mentőállomáson"Régen várt annyira telefonhívást a helyi mentőállomás bajtársi közössége, mint azt, ami a minap futott be a főápolóhoz. Megszületett ugyanis Pajor- Németh Marianna mentőtiszt első gyermeke. A hírt az állomány minden tagja örömmel fogadta, ahogy azt is, hogy a boldog édesanya is jól van. Az éppen szolgálatot teljesítő életmentők az alábbi képpel kívántak boldog születésnapot a kis Mironnak – tudatta az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán." (Teljes szöveg)
2021-07-19Szerkezetileg áthelyezik a háziorvosi praxisokatA városvezetés arról döntött, hogy átalakítja, átszervezi az Egészségmegőrzési Központot. A legutóbbi közgyűlésen a Jószolgálati Otthon Közalapítvány alapító okiratának módosításáról is határoztak a képviselők.
2021-07-07Életet mentettek a sebészeti osztály ápolónőiEgy hálás hozzátartozó Facebook bejegyzéséből értesültünk arról, hogy két egészségügyi dolgozó június 30-án kora reggel a Mezőfalva irányából Dunaújvárosba közlekedő autóbuszon megmentette egy férfi életét.
2021-07-02Értékteremtő összefogást példáz. Értékteremtő összefogást példáznak az elmúlt évtizedekHuszonöt éves az Orvosi Rendelőért Alapítvány Kisapostagon. A tagok és az alapítvánnyal kapcsolatban állók a közelmúltban ünnepelték az évfordulót a község evangélikus templomában, ahol az elmúlt negyedévszázados működésére emlékeztek.
2021-07-00Rehabilitációs gyógykezelés HarkánybanAz ISD Dunaferr Zrt. és az ISD Power munkavállalói 2021-ben is igényelhetik a harkányi rehabilitációs gyógykezelést.
2021-06-26Semmelweis-napi ünnepség. Semmelweis-napi ünnep elismeréssel, premierrelJúnius 25-én, pénteken kora délután a kórház földszinti aulájában a Semmelweis-nap alkalmából tartottak ünnepséget, amelynek keretében átadták a Szent Pantaleon Emlék­érmeket, a kinevezéseket és díjazták a kiváló dolgozókat. Szent Pantaleon Emlékérmet kapott dr. Kővágó Levente főorvos, dr. Csiri Ibolya főgyógyszerész, Gurubi Mariann főnővérhelyettes, Kovács Bettina kommunikációs munkatárs.
2021-06-26In memoriam Dr. Hattyár AlpárA Szent Pantaleon Kórház vezetősége, – az intézmény honlapján – tudatja mély fájdalommal mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Hattyár Alpár a traumatológiai osztály főorvosa 2021. június 23-án, szerdán elhunyt.
2021-06-25Köszönet a Hősöknek - helyi díjazott. Rangos elismerésben részesültTavaly alapították a Köszönet a Hősöknek díjat. Az idei díjazottak között dr. Jobbágy Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház orvosigazgatója is szerepelt, aki fáradhatatlan, lelkiismeretes, precíz munkájának elismeréseként „Szent Corona” emlékérmet vehetett át. Az ünnepélyes átadás Budapesten, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban volt.
2021-06-25Ügyféltámogató pontot alakítot ki az önkormányzat. Segítséget nyújt a támogató pontÜgyféltámogató pontot alakított ki Dunaújváros önkormányzata, így segítve azokat a lakosokat, akiknek technikai okok miatt nem sikerült regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu oldalra. Az önkormányzat munkatársai azoknak is segítenek, akik ugyan már rendelkeznek érvényes regisztrációval, de még nem kapták meg az oltást.
2021-06-25"... vállalhatatlan a tervezet, és a város elleni bosszúhadjárat fontos eleme..." Közgyűlés: gyászpercek után fontos frontokA járványügyi korlátozások enyhítésének köszönhetően mintegy 50 napirendi pontról szavazott a dunaújvárosi képviselő-testület az év első rendes közgyűlésén a Városháza „C” szárnyában, 2021. június 24-én délelőtt 9 órától.
2021-06-25Országosan is példaértékű kezdeményezés!A dunaújvárosi Interspar áruházban található Bronz Kávézó és Lottózóban helyezték el ünnepélyesen, 2021. június 23-án, azt az életmentő készüléket, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ), városuk önkormányzata, a Carissa SE, illetve egyéb támogatók hozzájárulásával sikerült megvásárolni.
2021-06-00Oltási ügyféltámogató pont létesült a községházán!Oltási ügyféltámogató pontot hoztak létre a Nagyvenyimi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.
2021-06-00In memoriam Molnár JózsefnéIn memoriam Molnár Józsefné
2021-06-00A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola híreiA nagyvenyimi általános iskolában 2021. április 19 én az alsós, május 10-től a felső tagozatos diákok is vissza térhettek az online oktatásból a jelenléti oktatásra. Iskolánk minden diákja és dolgozója örömmel vette ezt, hiszen olyan jó újra együtt lenni.
2021-05-27Régi-új helyükön a kórházbanMárton Krisztina 2005-ben, egyetemi ápoló végzettséggel került a Szent Pantaleon Kórház aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztályára, műszakos ápolóként. 2017-ben megbízást kapott a belgyógyászati osztály II. emeleti főnővéri teendőinek ellátására.
2021-05-22Feloldották a látogatási tilalmat a kórházbanMájus 21-től feloldották a látogatási tilalmat a Szent Pantaleon Kórházban.
2021-05-15Oltóorvost mentettekHiába várták az oltóponton kollégái a Szent Pantaleon Kórház főorvosát. Amikor a telefonhívásokra sem érkezett válasz, tudták, hogy baj van. A kórház igazgatója a kórházparancsnokhoz fordult segítségért.
2021-05-13Május 12-e az ápolók napjaMájus 12-e világszerte az Ápolók Nemzetközi Napja, az 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale tiszteletére. Ezúton köszöntjük a Szent Pantaleon Kórház ápolóit, egészségügyi dolgozóit, megköszönve a mindennapokban nyújtott kitartó, áldozatos, sokszor ember feletti munkájukat, különösen e nehéz helyzetben, a járvány idején tanúsított lelkiismeretes helytállásukat és intézményünk felé tanúsított lojalitásukat.
2021-05-13Megállás nélkül bevetésenMegalakulásuk óta rendületlenül teljesítik az önkéntes szolgálatukat a Vérlovagok, most bővült a csapat.
2021-05-12Értik, kérték és kapják isA Rudas Közgazdasági Technikum néhány 17 éves diákja elmondta nekünk, hogy számukra miért fontos az oltás.
2021-05-07A látogatókkal újra visszatérhet az élet a város kulturális intézményeibe. Nyitási körkép: avagy újra látogathatók a kulturális intézményekA koronavírus ellen beoltottak számának növekedésével bizonyos korlátozások, szigorítások módosulnak, enyhülnek. A város kulturális életben meghatározó intézmények reagáltak a változásokra
2021-05-03Nálunk is sokan kérték a Pfizert. Sokan használták ki itt is a rendkívüli oltási napotRendkívüli oltási akció tartottak április 30-án, pénteken, ezért láthattunk hosszú, kígyózó sort a rendelőintézet előtt.
2021-05-03Fejlesztések, tervek, változás és köszönetTöbb olyan megbeszélést tartott a közelmúltban dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, amely városunkat is érinti.
2021-04-19Vállalkozók és magánszemélyekMagánszemélyek és egy cég adományának köszönhetően sikerült egy oxigénterápiás készüléket beszereznie a Szent Pantaleon Kórháznak, amelynek a koronavírus-járványban érintett betegek kezelésében van fontos szerepe.
2021-04-09A Covid-ellátásban dolgozók száz legjobbjaA Szent Pantaleon Kórház két munkatársa, dr. Kővágó Levente és Szente Gabriella is megkapta az Év Covid Dolgozója díjat.
2021-04-00A duális képzés tapasztalatai. Diploma, pályakezdés, CovidIsmertető az ISD Dunaferr-rel kapcsolatban álló, duális képzésben részt vevő fiatalokról. Nyilatkozik Horváth Márton (Dunaújvárosi Egyetem); Horváth Róbert (Dunaújvárosi Egyetem); Veszprémi Ramóna (Miskolci Egyetem) és Tamás Alex (Pannon Egyetem).
2021-04-00Továbbra is kötelező a maszk viseléseA továbbra sem javuló járványügyi mutatók miatt a maszkviselési szabályok változatlan feltételekkel érvényben maradtnak az ISD Dunaferr Zrt. területén.
2021-03-29Ajándék az elhivatott és hősként dolgozóknakDunaföldvári családok a dunaújvárosi kórházat lepték meg gyűjtésükkel és gyerekrajzokkal
2021-03-29A nyugdíjba vonulásuk után is végezték doktori munkájukatDr. Kunszenti Antal hetven éve szerzett orvosi diplomát, rubindiplomás lett. Dr. Bartos Gábor PhD vasdiplomás, hatvanöt éve szerezte meg a diplomáját. Az aranydiplomás Dr. Halász Judit ötven éve szerzett diplomát, úgymint Dr. Gergely Sylvia, aki szintén aranydiplomás lett.
2021-03-25Szervezőmunkához kérték a segítségetA járványügyi adatok a megfeszített védekezés ellenére romlanak, mindent meg kell tenni a megfertőződés, a kórházba kerülés megakadályozásáért.
2021-03-24Van még tartaléka a kórháznak. A mi kórházunknak van még kapacitásaOrbán Viktor miniszterelnök március 14-én és 15-én az összes kórházigazgatóval egyeztetett, a dunaújvárosi intézmény felkészült és vannak még tartalékai.
2021-03-24Most van szükség az elkötelezett segítőkre!Egészségügyi tanuló és végzettségű önkéntesek jelentkezését várják a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére.
2021-03-18Szűkítették az ellátásokat, priotitás az akut esetekenMárcius 5-én arról tájékoztatta a lakosságot a Szent Pantaleon Kórház, hogy a járványügyi helyzet miatt, az egészségügyi ellátó kapacitás megőrzése érdekében bizonyos intézkedéseket vezetett be.
2021-03-09Új intézkedések a helyi kórházban (kishír)A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház a honlapján tájékoztat a pandémiával kapcsolatos járványügyi intézkedésekről. (nem teljes szöveg)
2021-03-09Újjászületett a remény - sokak számára szeretne példát adniAki nem ismeri Szepi bá’-t, az nem is dunaújvárosi. Vagy megfordítva, akit ő nem ismer, az nem idevalósi. A 2019 karácsonya előtt a hetedik ikszet átlépő Szepessy Lászlót sokan tisztelik és szeretik. Az egykori többszörös – a Fradival és a Rába ETO-val – magyar bajnok labdarúgónál végbél-daganatot diagnosztizáltak. Mára sikeresen megműtötték, és a körülményekhez képest köszöni, jól van.
2021-03-06Kupakok Jázminnak. Kupakos közösségi adományBár közhelyes, hogy jó kapni, de még jobb adni, a kulcsiak ezt mégis így gondolják, és ez nagyon jó érzés – mondta Jobb Gyula polgármester, amikor egy dunaújvárosi rászoruló családnak március 5-én átadta a Kulcson elhelyezett műanyagkupak-gyűjtő kiürítése után összegyűlt kupakkal teli zsákokat.
2021-03-05Koronavírus: sikeresen védekezett DunaújvárosPintér Tamás tájékoztatója arról, hogy 2020. március 4. és 2021. február 14. között összesen 1467 koronavírus fertőzött volt Dunaújvárosban. Így lakosságszám arányosan Dunaújváros a legjobb értéket érte el a budapesti kerületek és a megyei jogú városok között.
2021-03-00Kötelező maszkhasználat2021.03.08. napjától a Dunaferr vállalatcsoport teljes teljes területén kötelező a maszkviselés. A kivételek felsorolása.
2021-02-27Rovó Istvánné már kapott védőoltást. Rovó Istvánné már megkapta az oltástA 92 esztendős Rovó Istvánné pénteken kapta meg a koronavírus elleni védőoltást, a szépkorút mi is elkísértük az első vakcinára.
2021-02-16Ma érkezik meg a kínai vakcina is. Védőoltás négyféle vakcinávalElőször a frontvonalban dolgozók, az egészségügyi intézmények munkatársai élhettek a védőoltás lehetőségével, majd a bentlakásos idősotthonok gondozói és ellátottjai. Aztán megkezdődött azon legidősebb állampolgárok oltása is, akik regisztráltak, jelentkeztek a védőoltásra. Ezt a háziorvosok bevonásával, együttműködésével valósították meg. Városunkban is megtörtént a folyamat, amelyről dr. Táborosi Éva, a Dunaújvárosi Háziorvosok Egyesületének vezetője beszélt lapunknak. Mint mondta, az első körben kapott vakcinaszállítmányt február 4–7. között használták fel.
2021-02-12Dr. Mészáros Lajos vezeti a kórházat. Továbbra is dr. Mészáros Lajos a Pantaleon kórház vezetőjeKásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere december közepén intézményvezetői kinevezéseket adott át a hazai klinikai központok, a budapesti centrumkórházak és a megyei kórházak igazgatói részére. A január 1-től érvényes kinevezés szerint a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet intézményvezetője továbbra is dr. Mészáros Lajos.
2021-02-08Helyben is kapják már a legidősebbekFebruár 4-én elkezdődött azon legidősebbek oltása, akik regisztráltak a vakcinára. Már az elsők között jelentkezett a védőoltásra Rovó Istvánné (kép) is. A dunaújvárosi szépkorú betöltötte a kilencvenkettedik életévét.
2021-01-29Nyitva van a tartózkodóTovábbra is használatra kész állapotban van az ISD Dunaferr Kultúrtermében kialakított veszélyhelyzeti átmeneti tartózkodási hely. A 2020. márciusban létrehozott szálláshelyen kulturált körülmények között tölthetik pihenőidejüket azok az egészséges dolgozók, akik esetleg akadályoztatva vannak a hazajutásban, illetve vírusfertőzött családtagjaik miatt nem megoldott a biztonságos otthoni tartózkodásuk.
2021-01-27Véget ért számukra a dunaújvárosi küldetésÉletre szóló élményt jelentett számukra, hogy bennünket is segíthettek – így fogalmazott lapunknak még év elején Balázs Attila őrnagy, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár helyőrségi zenekarának karmestere, a Szent Pantaleon Kórházban szolgálatot teljesítő katonák rangidős vezetője.
2021-01-27A vakcina az egyetlen kiútA horvátországi földrengés áldozatait megsegítő adományozás apropóján beszélgettünk január 25-én, hétfőn a helyi horvát nemzetiségi önkormányzat vezetőivel, ahol a koronavírus elleni vakcina kérdése is szóba került.
2021-01-23"Nekünk aztán valóban az életünk múlik az oltáson"A kulcsi bentlakásos, időseket és pszichiátriai betegséggel élőket gondozó intézményekben összesen hatvanan élnek, akiket huszonöt dolgozó lát el. Flaskárné dr. Hőnigh Magdolnát, az idősgondozással foglalkozó cég a Napfény 2001 Kft. tulajdonosát kérdeztük meg a vakcinával kapcsolatos tapasztalatairól.
2021-01-22Biztonságos volt a vérellátás nálunk. Adomány, tesztelés, véradásokSűrű volt az év vége a vöröskereszt dunaújvárosi szervezetének munkatársai számára, többek között rengeteg adomány szétosztását bonyolították le.
2021-01-22Karanténkihívások pszichológiájaTéli depresszió, karantén, szorongás: mindannyiunk által ismert fogalmak. Ezek tüneteiről, kezeléséről nyilatkozott Huszár Tamás, a Persona Pszichológiai Tanácsadó Központ munkatársa
2021-01-15Egyedülálló eszköz. Új légútmenedzsment-ezközJanuár 14-én, csütörtökön délután érkeztek a Szent Pantaleon Kórházba az egészségügyi és orvosi gépeket, műszereket forgalmazó Medirex Zrt. munkatársai, Vargek Balázs kereskedelmi igazgató és Lövey Zsófia kereskedelmi képviselő. Személyesen hozták el az új orvostechnikai eszközt, az úgynevezett Insighters légútmenedzsment készletet a dunaújvárosi intézménybe.
2021-01-15Kedvező eseményekkel indult az év, aztán érkezett a járványA 2020-as évre sokan bizakodva tekintettek előre. Aztán február közepén egyértelmű lett, a járványhelyzet átírja életünket, mindennapjainkat. E sorozatban negyedévenkénti bontásban tekintjük át, milyen is volt a mögöttünk hagyott esztendő. Visszatekintés a 2020-as évre.
2021-01-15Mindkét idősek otthonában oltottak. A gondozottak döntő többsége igényelte a vakcinátA dunaújvárosi Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona két telephelyén 147 gondozottat és 33 dolgozót oltottak 2021. január 9-én.
2021-01-08Adventtől vízkeresztig: most mi köszönjük nekikSikeres volt, mert örömöt adott a Szent Pantaleon Kórházban a Covid elleni küzdelemben részt vevők teljesítményét elismerő önkéntes támogató akció. A jól szervezett civil kezdeményezésben részt vevők a szeretet hónapjában naponta gyümölcsökkel, szerdánként meleg étellel kedveskedtek a rendkívüli teljesítményt nyújtó gyógyító személyzetnek.
2021-01-08Már helyben kapják meg a védőoltást. Több mint háromszáz dolgozót oltanak beDr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosa elmondta, intézményükben eddig háromszázhuszonöt dolgozó jelentkezett a védőoltásra, de folyamatos a jelentkezés.
2021-01-06Szloboda Patrik az első újvárosi babaPintér Tamás gratulált az első dunaújvárosi újszülött édesanyjának a Szent Pantaleon Kórházban. A város első embere ajándékkal is meglepte Szloboda Patrik édesanyját.
2021-01-04Katonák szolgálata a kórházban. Életre szóló élmény, hogy bennünket is segíthetnekSokunk számára idegen volt az az állapot, hogy katonák érkeznek a kórházba, illetve kórházparancsnokot neveznek ki az egészségügyi intézményben zajló munka koordinálására.
2021-01-02Tassi a kicsi DánielJanuár elsején hat órakor megszületett a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház első újszülött babája, Jóni Dániel Csaba.
2021-01-02Novemberben az ápolók bérét ismét megemeltékDr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosa úgy fogalmazott, intézményüknél az ápolói béremelés 603 szakdolgozót érintett, akiknek a mostani járványügyi helyzetben kiemelten fontos a munkája.
2020-12-23Ajndékok a kórház fenyőfája alá. Sok adomány gyűlt össze a kórháziaknakA Dunaújvárosi Hírlap és a Dunaújvárosi Szuperinfó összefogásra szólította fel a város és környéke lakóit és mindazokat, akik szerették volna köszönetüket kifejezni a Szent Pantaleon Kórház orvosainak és nővéreinek, azoknak, akik a mostani, embert próbáló időkben megfeszítetten dolgoznak hozzátartozóink, ismerőseink gyógyításán.
2020-12-22Továbbra is dr. Mészáros Lajos vezeti a helyi kórházatKórházigazgatókat nevezett ki december 18-án, pénteken Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a vezetők megbízatása 2021. január elsejétől lesz hatályos. A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházat továbbra is dr. Mészáros Lajos vezeti.
2020-12-22Palackban hoztak áldást a kórházi dolgozók számára, ezzel is megköszönve munkájukatAz adományozók sorába állt Tomolik János és családja is. A régióban, sőt országosan is egyre ismertebb és elismertebb borászatot jegyző, bölcskei székhelyű vállalkozástól nem szokatlan a jótékonykodás és a társadalmi szerepvállalás.
2020-12-19Ajándékkal lepték meg a kórházi dolgozókat. Jó szívvel és hálávalGyűjtést szervezett a rácalmási önkormányzat, az ajándékokkal a kórház dolgozóinak szerettek volna kedveskedni.
2020-12-18A tűzvonalban lévők számára fejezték ki nagyrabecsülésüketFolytatódik a Szent Pantaleon Kórházban a Covid elleni harc tűzvonalában dolgozók nehéz és veszélyes teljesítményét elismerő, önkéntes, támogató akció.
2020-12-15Nem várnak az angyalokra, ha valahol kell a segítségBár az ő segítségük is jól jön azoknak a nemes lelkű embereknek, akik azért fogtak össze, hogy ismét segítsenek. Ők azok, akik évtizedek óta nem csak karácsonykor tesznek a közösségért. Most a Szent Pantaleon Kórházban a vírus által sújtott betegeket ellátó, gyógyító személyzet javára teszik a dolgukat. Bakonyi Ferenccel, a projekt vezetőjével beszélgettünk.
2020-12-10A hála apró gesztusaA járványhelyzetben is kiemelkedő munkát végez a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház intenzív osztálya, ahová december 9-én délben egy jótékony felajánlás érkezett.
2020-12-08Ózonos fertőtlenítés – ünnepi ajándékbaEgy egész fertőtlenítő flottával, összesen öt berendezéssel vonult föl 2020. karácsonya előtt egy dunaújvárosi szakipari cég a Családok Átmeneti Otthonában. Egy jótét célú felajánlás nyomán pincétől padlásig fertőtlenítették az intézményt.
2020-12-04Segítenek, ahol tudnak. Maszkokkal segítenek a röplabdázókA DSE Röplabda Akadémia és a Dunaferr SE röplabdázói több mint ezer maszkkal tudtak kedveskedni több dunaújvárosi intézménynek.
2020-12-04Újra nálunk állomásozik a mobil szűrőkamionA Népegészségügyi program részeként ismét Dunaújvárosban állomásozik az emlőszűrőkamion
2020-12-04Minden fronton bevetésre készekA Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete a véradások szervezésén kívül több más fontos tevékenységből is kiveszi a részét. Az elmúlt időszak feladatait Feth Katalin, a szervezet vezetője összegezte
2020-12-03Nemes gesztus (képaláírás)Egyetemünk kollégiumának munkatársai is csatlakoztak a "Szívünk és tapsunk" - veletek vagyunk egészségügyi dolgozók elnevezésű kezdeményezéshez. A képen Melkovics János, az intézmény igazgatója az ajándékcsomagok átadása során dr. Szűcsné Takács Andreával és Kozma Bernadettel. (teljes szöveg)
2020-12-00Nyitva van a vészhelyzeti tartózkodó. 50 férőhely szükség esetére a kultúrterembenTovábbra is nyitva áll az ISD Dunaferr vészhelyzeti tartózkodója, amelyet azoknak a munkavállalóknak nyújt átmeneti tartózkodási lehetőséget, akik a járványhelyzet miatt két munkavégzési periódus között nem tudnak otthonukba eljutni és a folyamatos termelés biztosítása miatt munkájukra szükség van.
2020-11-27Felelősségteljesen és elővigyázatosan. A vírushelyzet miatt mindig új feladatai vannak az óvodáknálNovember 23-tól, hétfőtől megkezdték a központi koronavírus-gyorstesztek végzését a Dunaújvárosi Óvoda dolgozói körében is.
2020-11-27Most iskoláknak segített a HankookA járvány veszélyhelyzet második hulláma során is adománnyal segíti a közösségeket a Hankook Tire. A gumiabroncsgyár a közelében működő nyolc dunaújvárosi és további kilenc kistérségi iskolát támogatja olyan higiénés termékekkel, melyek megkönnyítik a koronavírus elleni védekezést.
2020-11-20Zárt ajtók mögött üzemel az intézményÉrzékenyen érintették a vírushelyzet miatti korlátozások a dunaújvárosi Intercisa Múzeum tevékenységét is: az összes nyilvános esemény elmarad, de zárt ajtók mögött is komoly szakmai munka folyik.
2020-11-20"Villámválasz" a rendkívüli helyzetreJAKD-Pakk Pont! – vagyis könyvcsomagok elvitelre; azonnal reagált a vírus miatti korlátozásokra a dunaújvárosi József Attila Könyvtár. Az intézmény nem látogatható, de minden lehetséges eszközzel segíti olvasmányhoz jutni a betű barátait.
2020-11-13Kórház: összegzés az intézkedésekrőlRészletes tájékoztatót tett közzé a dunaújvárosi Szent Panteleon Kórház és Rendelőintézet a koronavírus veszélyhelyzet második hulláma miatt elrendelt különleges intézkedések kapcsán. Írásunk a hivatalos közlemény nyomán összegzi az intézményi működéssel kapcsolatos tudnivalókat.
2020-11-13Korlátozó intézkedéssorozat, fontos változások helyben isa koronavírus járvány második hulláma miatti dunaújvárosi intézkedésekről
2020-11-12A vírus elleni védekezés aktualitásai. A vírus elleni védekezés aktuális helyi informcióiEgy napja élnek a koronavírus-járvány ellen foganatosított új kormányzati intézkedések. Ezek helyi következményeit gyűjtöttük össze cikkünkben.
2020-11-11Covidos helyzetkép Milánóból. Azt hittük, a második hullám kevesebb áldozattal jár majdKacziba Andi Milánóból rendszeresen jelentkezik koronavírus-blogjával, amelyet a duol oldalán meg is jelentetünk. Környékünk szülöttje textilművészként és egykori modellként a jelenlegi helyzeten kívül a járvány más vetületét is bemutatta beszélgetésünk során.
2020-11-10Hétszáz tekerccsel búcsúzik betegeitől negyvenöt év utánHétszáz külön kis üzenetet tartalmazó idézettel köszön el betegeitől Hernáth Erzsébet (kép), aki több mint 45 év után távozik a magyar, de legfőképp a dunaújvárosi egészségügyből.
2020-11-06Önkéntesek segítenek. Szükség van a véradókra, főleg ebben a helyzetbenA Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezetének önkéntesei is segítenek a Szent Pantaleon Kórháznak.
2020-11-06Barta Endre: minden terület egyaránt fontosBarta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere 2019. október óta tölti be ezt a tisztséget a városvezetésben.
2020-11-05Amint riasztást kapnak, viszik is a vérkészítménytAz ország vérkészletének azonnali célba juttatását végzik a Vérlovagok, a gyorsaságuk életeket menthet. Öten alkotják a Vérlovagok csapatát: Pribil Sándor, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnöke, Erdélyi Krisztián, az Ossian együttes basszusgitárosa, Buch Tibor színművész (a Magánnyomozók sorozat Darkó Gábora), valamint Sárvári Zsolt és Esztocsák Sándor vezetéstechnikai instruktorok.
2020-11-04Ózongenerátor a fodrászatból a sebészetreMárcius 20-án, nem sokkal a koronavírus-járvány első hullámának kezdete után indította el civil kezdeményezését a Best Barber fodrászat tulajdonosa, Szilveszter János. Később nagyon sok jó érzésű ember csatlakozott hozzá. Ennek eredményeként elsősorban a dunaújvárosi mentőállomásnak és a Szent Pantaleon Kórháznak nyújtottak segítséget.
2020-11-00CovidőKemény Lajosné személyes hangvételű írása a koronavírus okozta veszélyhelyzet idejéről.
2020-10-28Minden tizedik nő érintett - te se akarj az egykikük lenni!Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Bár már csak néhány nap van hátra novemberig, úgy érezzük, a témával nem lehet eleget foglalkozni, annál is inkább, mert kiemelkedően jó eséllyel vehető fel a küzdelem ebben az esetben a gyilkos kórral szemben. Az egyesület figyelemfelhívó kampányában több híresség mellett Csikós Árpád fotóművész is részt vesz.
2020-10-27Újabb hat vidéki kórház fogad Covid-fertőzötteketA dunaújvárosi kórház október 5-e óta kijelölt kórházként kezeli a Covid-pozitív betegeket.
2020-10-16Egyenesen, nyíltan - a városért! Egyenesen, nyíltan képviseljük DunaújvárostA "Rajta, Újváros!" Egyesület győzelmét hozó önkormányzati választások óta eltelt egy esztendő eredményeiről adott interjút Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere.
2020-10-10Új vezető főnővér a sürgősséginGarbacz Melinda októbertől átadja a főnővéri feladatokat ifjabb kolléganőjének. A Sürgősségi Osztály főnővéri feladatainak ellátásával újonnan bízták meg Szabados Helgát.
2020-10-09Karanténban a kézilabdázók. Utolérte a koronavírus a DKKA csapatát isKét játékos koronavírus-tesztje pozitív lett, így karanténba vonult a DKKA felnőtt kézilabda csapata, melynek a jelenlegi állás szerint három bajnoki találkozóját is el kell halasztania
2020-10-00Tájékoztató egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésrőlAz ISD Dunaferr Zrt. tájékoztatója az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésről.
2020-10-00Megkezdődött egy új tanév, sajátosan – rendkívüli körülmények közöttBeszámoló a nagyvenyimi általános iskola járványügyi intézkedésiről
2020-09-28Miszter Pedikűr városunkbanTőke Gábort elsősorban az vezérelte, hogy segíthessen az embereken.
2020-09-23Szemünk világa -amíg nincs baj, nem is foglalkozunk veleAmíg nincs baj, nem foglalkozunk a szemünk világával, az egészségünkkel. Pedig a folyamatos odafigyeléssel megelőzhetjük a nagyobb bajt. A Szent Pantaleon Kórház szemészete osztályvezető főorvosával, dr. Kiss Károllyal többi között erről és az időben történő diagnosztizálásról beszélgettünk. Ennek egyik legfontosabb eszköze például a kórház szemészeti osztályán kipróbálás alatt lévő 3D-s OCT-készülék.
2020-09-17Ötvenöt éve adták át a városi kórház főépületét. Ötvenöt éve adták át a dunaújvárosi kórházat1965. szeptember 25-én dr. Szabó Zoltán, akkor egészségügyi és dr. Trautman Rezső építésügyi miniszter jelenlétében ünnepélyesen átadták a hat év alatt felépült városi kórház épületét a helyi tanács vezetőinek. Idén tehát ötvenöt éves a Szent Pantaleon Kórház.
2020-09-15Az ellátás teljes körű a kórházban. Kötelező a szájmaszk viselése a Szent Pantaleon Kórházban!A koronavírus-járvány második hulláma zajlik Magyarországon. Éppen ezért az országos tiszti főorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el. Dunaújvárosban ezt megelőzve, pár nappal korábban vezették be a látogatási tilalmat a kórházban. A vírus második hullámáról és a kórházlátogatási tilalomról kérdeztük dr. Mészáros Lajost, a Szent Pantaleon Kórház főigazgató főorvosát.
2020-09-15Karatnténban a kulcsi háziorvos. Karanténba került egy hétre a kulcsi felnőttek háziorvosaA kulcsi egészségházban az asszisztenstől több lakos értesülhetett már róla, hogy a felnőtt háziorvos nem dolgozik. Megkerestük dr. Fenyvesi Bélát, hogy első kézből kérjünk tőle hiteles információt a pihenője okáról.
2020-09-08Helytállással vívta ki kollégái és a társadalom elismerésétSzeptember 3–5-ig tartották a MESZK VII. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusát Siófokon, ahol dr. Juhászné Bordács Veronika, a Szent Pantaleon Kórház vezető ápolója a MESZK-ért Díjat vehette át.
2020-09-05Látogatási tilalom van a kórházbanA Szent Pantaleon Kórházban teljes körű látogatási tilalom lép életbe 2020. szeptember 5-étől.
2020-09-04Koronavírus a bikáknál. Koronavírus: pozitív tesztek az Acélbikáknál2020. szeptember 2-i hír: A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának több játékosa is elkapta a koronavírust
2020-09-04Új helyzet, új önkormányzati összegzésRészletekbe menő, ráadásul intézménytípusok szerinti összegzést publikált a város hivatalos honlapján Dunaújváros önkormányzat a koronavírus-járvánnyal összefüggő friss fejleményekről.
2020-09-04Remek hangulatban táboroztak a birkózókIsmét élettel telt meg a Gurics György Birkózó Centrum épülete: egy nyertes pályázat keretein belül edzőtábort szervezett a Dunaferr SE Birkózó Szakosztálya. A járványügyi helyzet miatt többször is csúsztatni kellett a tábor időpontját, viszont most végre újra együtt gyakorolhattak birkózóink.
2020-09-03Látogatási tilalmat rendeltek el a helyi idősotthonokbanA Szent Pantaleon Kórház arról adott ki tájékoztatást, hogy bár látogatási tilalom egyelőre nincs, de az intézménybe történő belépés továbbra is korlátozott módon lehetséges. Az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai nagyobb fokú óvintézkedést vezetett be. Szeptember 2-tól látogatási tilalmat rendeltek el a Duna sori és a Barátság úti bentlakásos otthonokban. A Dunaújvárosi Egyetem egy korábbi közleményében jelezte, hogy a 2020/2021-es tanévet olyan digitális munkarend alapján kezdik, mint ahogy lezárták az előző félévet is, tehát internetes felületeken történik az oktatás szeptemberben és októberben.
2020-09-02Kórházi járványügyi tájékoztató. A Szent Pantaleon Kórház friss járványügyi tájékoztatójaAz elmúlt időszak statisztikai adatai szerint több országban, köztük hazánkban is növekedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Az alábbiakban tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Szent Pantaleon Kórház milyen intézkedésekkel kíván védekezni a COVID-19 fertőzés helyben történő terjedése ellen.
2020-09-00Tájékoztató az ISD Dunaferr Társaságcsoport koronavírus járvány 2. hullámával kapcsolatos megelőzésrőlDr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR igazgatójának felhívása a vállalatcsoport munkavállalóihoz a koronavírus járvány 2. hullámának idején.
2020-08-19Helytállás, munka, hitvallás és tudás. Életszerű tanácsokat adott nap mint napA 2004-ben alapított Szent István Érdemérmet és Díjat augusztus 18-án, kedden este 17. alkalommal adták át a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Müller Cecíliát Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója méltatta, akit húsz­éves ismeretség és számos közös munka fűz a tiszti főorvoshoz.
2020-08-19Tömegek várakoztak az orvos rendeléséreA Március 15-i téri orvosi rendelő előtt tömegek várakoztak.
2020-08-15Kitüntették dr. Müller CecíliátÁllamalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tiszti főorvost – jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai augusztus 14-én, pénteken Székesfehérváron.
2020-08-07Ugyanannyi vér kell, de kevesebb a véradás. Már ugyanannyi vérre van szükség, de kevés a véradóA pandémiás helyzet komoly kiesést okozott például a vér­ellátásban is. Bár a vészhelyzeti intézkedések idején kevesebb vérre volt szükség, ma már nem csak a legszükségesebb műtéteket végzik el, viszont véradást nem lehet bárhol szervezni.
2020-08-00Életmentő önkéntesek a vállalatnál. Véradók és szervezők: együtt segítenekIsmertető a dunaferres véradásokról és azok szervezéséről. Nyilatkozik Molnár András Péterné, a Vöröskereszt munkatársa; Müller Tibor, a Meleghengermű elektrikusa; Puskásné Nagy Györgyi, a Meleghengermű üzemgazdásza; Balázs Ildikó, a Hideghengermű szakértője; Szabó Zoltán, a Hideghengermű programirodájának vezetője; Feth Katalin, a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetője; Petrás Gábor, az ISD Power munkatársa és Vígh Katalin szervező.
2020-07-31Máté Ágnest orvosi különdíjra jelöltékA napokban egy levelet kapott dr. Máté Ágnes, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Beteg­ellátó Osztályának osztályvezető főorvosa. A borítékban egy oklevél lapult Patakfalvi Zoltán, a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökének aláírásával.
2020-07-31Mammográfiai szűrés lesz augusztus elejénMammográfiai szakrendelésre, emlőszűrésre várják a település élő hölgyeket augusztusban Nagyvenyimen.
2020-07-31Megtévesztő tünetek. Virágzik a parlagfű, kezdődik a szenvedésInterjú dr. Vidák Zsolt, a Szent Pantaleon Kórház tüdőgyógyász főorvosával
2020-07-31Köszönet és segítség a segítőknekNem feledkezett meg a vírushelyzet időszakában kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozókról Dunaújváros önkormányzata. Ebben a témában "Segítség a segítőknek" címmel tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester.
2020-07-24Rendelőfejlesztések és útfelújításokA Magyar Falu Program a kormány egyik legjelentősebb stratégiai programja, amely a kisebb települések fejlesztését szolgálja. Orvosi eszközökre a régióból a következő települések pályáztak sikeresen: Nagykarácsony Község Önkormányzata 2 964 910 forintot, Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata 2 912 017 forintot, Rácalmás Város Önkormányzata 2 940 196 forintot, Kulcs Községi Önkormányzata 2 989 179 forintot nyert. Az önkormányzati tulajdonban lévő út- és híd­építés, felújítás című kiírás sikeres pályázói Adony Város Önkormányzata a 29 993 515 forinttal valamint Daruszentmiklós Község Önkormányzata 14 996 257 forinttal.
2020-07-17Jelentős segítség a helyi kórháznak. Példaértékű támogatás a helyi kórház számáraAz OTP Csoport az évtizedek óta számos kiváló eredményt felmutató Humanitás Alapítványon keresztül 400 millió forintot adományoz orvosi műszerek és eszközök beszerzésére öt hazai kórháznak. A kiválasztott egészségügyi intézmények között van a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház is, amely csaknem 75 millió forint értékben kap orvosi eszközöket.
2020-07-17Összehangolt együttműködésben bízvaA Kortárs Művészeti Intézet és az MMK után az Egészségmegőrzési Központba látogatott el Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a napokban. Az intézménybejárás során szó esett a vírushelyzet időszakának feladatairól és a jövő terveiről is.
2020-07-17Kinyitott a Kortárs Művészeti Intézet isA járványhelyzet enyhülésével kinyitott a Kortárs Művészeti Intézet is, amit Barta Endre alpolgármester is meglátogatott
2020-07-10Fertőtlenítés a napközis táborbanPozitív koronavírus-tesztet produkált egy kézilabdaedző, aki hétfőn (2020. 06. 29.) foglalkozást vezetett a kempingben zajló napközis táborban, adta hírül a GESZ. Fertőtlenítő nagytakarítást tartanak a bázison, a tábor három napra bezár.
2020-07-10A vízi emberek nem bírják a bezártságotÁtvészelték a koronavírus-járvány okozta korlátozásokat, s már újra a vízen készülhetnek a Dragon Steel SE sárkányhajósai.
2020-07-04Semmelweis-napi díjak, elismerésekA Semmelweis-ünnepségen ismerték el a legkiválóbb kórházi dolgozók munkáját. Díjazottak a cikkben.
2020-07-04Pozitív koronavírus-tesztKoronavírus gyanúja miatt szüneteltetik a központi napközis tábort.Az önkormányzati fenntartásban lévő Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) július 3-án, pénteken, kora délután egy közleményt adott ki a közösségi oldalán az esettel kapcsolatban, Megelőző fertőtlenítés a táborban címmel
2020-07-03Új mentőautó az ellátási körzetnek. Új mentőautó áll munkábaVadonatúj mentőautó áll szolgálatba a Dunaújvárosi Mentőállomáson a kormány szakági és nagy horderejű egészségügyi fejlesztéseinek köszönhetően.
2020-07-03Semmelweis-nap és díjak átadása a kórházbanJúlius 2-án, csütörtökön tartották a kórházban a Semmelweis-ünnepséget, amelynek keretén belül átadták a Szent Pantaleon Emlékérmeket, főorvosokat neveztek ki, és díjazták a kiváló dolgozókat is. Az eseményen részt vett dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és Füzi Csaba kórházparancsnok is.
2020-07-0312 napirend. 12 fontos döntés a rendkívüli ülésenHalaszthatatlan ügyekben döntöttek a képviselők a járványhelyzet utáni első közgyűlésen, 2020. június 30-án: a rendkívüli ülésnek a Városháza "C" szárnya adott otthont. Az ülés napirendjén 12 tétel szerepelt
2020-07-03Ünnepelt a kórház. Rendhagyó ünnep – elismerésözönnelA járványügyi veszélyhelyzet miatt még mindig fokozott biztonsági szabályok betartásával, korlátozott számú meghívottal és rövidített időtartamban rendezte meg szokásos Semmelweis ünnepségét a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet 2020. július 2-án.
2020-07-03Megtörték a csendet – irány a való világ!A járványveszély enyhülésével újra vannak koncertek hétvégenként, bár még csak a kerthelyiségben, a Kaptár Music Pub-ban
2020-07-03Könyvtár: már korlátlanul nyitvaA járványhelyzet enyhülésével, ugyan még az egészségügyi és távolságtartási szabályok betartása mellett, de szolgáltatási korlátozások nélkül, teljes nyitva tartással üzemel a József Attila Könyvtár 2020. június 29-től. Ráadásul több újdonsággal is szolgálnak a betűk barátainak.
2020-07-03Az üzemekben is megkezdték a véradásokatA koronavírus veszélyhelyzete miatt az eddigi alkalmakat törölték, de már a véradás terén is megnyílt a lehetőség a segítségnyújtásra: a Hankook önkéntes donorai kiemelkedő arányban vettek részt az idei (2020.) első zárt véradáson
2020-07-02Az igazi segíteni akarásAmikor a véradásra mozgósító felhívásokkal találkozunk, jó lenne elmenni, hogy megtudjuk, alkalmasak vagyunk-e erre a karitatív szolgálatra, mivel nagy szükség van rá. A fontossága egyértelmű, ezért legalább egy próbát megérne. Legutóbb szinte hivatástudattal érkező önkéntesekkel találkoztunk Dunaföldváron.
2020-07-01Hankook: zárt véradás„A segítség a véredben van!” – a Magyar Vöröskereszt ezen mottójával szervezi évente több alkalommal is a rácalmási Hankook Tire egészségvédelmi és biztonsági részlege zárt véradásait.
2020-07-01Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselőkPintér Tamás polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze június 30-ra, keddre a Városháza C szárnyának közgyűlési termébe.
2020-07-00Új eszközökkel gazdagodik Nagyvenyimen az egészségügyi alapellátásA Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Orvosi eszköz - 2020 című MFP-AEE/2020 kódszámú pályázati kiírásra ezév tavaszán benyújtott sikeres pályázatunk eredményeképpen 2 912 017 Ft értékben kapnak új orvosi eszközöket, berendezéseket az egészségügyi alapellátásban dolgozó háziorvosok, fogorvosok és védőnők.
2020-07-00Szent Adalbert-díj 2020 dr. Müller CecíliánakMüller Cecília országos tisztifőorvosnak adományozta Szent Adalbert-díját a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, melyet Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke adott át 2020. június 25-én, zártkörű ünnepség keretében.
2020-07-00Rácalmáson orvosi eszközök beszerzéseRácalmás Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretében meghirdetett Orvosi eszköz 2020 című, MFP-AEE/2020 kódszámú pályázati kiírásra és 2 940 196 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, ami 100 %-os támogatási intenzitású
2020-06-29Célba ért az utolsó csomag is. Az utolsó szállítmány is célba ért a múlt hétenMárcius 20-án indította el jótékonysági akcióját Szilveszter János, a Best Barber fodrászat tulajdonosa. Akkor ő sem gondolta volna, hogy ennyien melléállnak, és segítenek, ahogy csak tudnak annak érdekében, hogy elsősorban a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban, illetve a dunaújvárosi mentőállomáson az ott dolgozók munkája könnyebb és elsősorban biztonságosabb legyen.
2020-06-26A város háza, a város szíve. Fénybe borult a Városháza2020. június 23-án, este ismét szív alakban borult fénybe a dunaújvárosi Városháza épülete – a város vezetése, a Rajta Újváros frakció és Kálló Gergely, országgyűlési képviselő ezzel az apró, szimbolikus gesztussal mondott köszönetet minden dunaújvárosinak, aki az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járvány okozta helyzetben a frontvonalon küzdött.
2020-06-26Újra nyitott intézmények. Újra nyitva a kulturális intézményekÚjra nyitotta kapuit a Kortárs Művészeti Intézet, a Munkásművelődési Központ és az Intercisa Múzeum is a járványhelyzet enyhülésével
2020-06-26Egyből a mélyvízbeA 2020. márciusi bezárást követően június második felében ismét kinyithatott a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ, amely így a nyugdíjas kluboknak és a gyermektáboroknak egyaránt otthont ad. Emellett az Erzsébet táborok „betétprogramjaként” kézműves foglalkozásokat és színházi előadásokat szerveznek az intézményben.
2020-06-26Minden előírásra odafigyeltekA végzős diákok számára a koronavírus-járvány miatt speciális körülmények között szervezték meg az érettségi, a szakmunkás- és technikusvizsgákat a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskolájában is.
2020-06-26Újra közösen edzenek!Több hónapos leállás után ismét elkezdték a közös munkát a dunaújvárosi Hikari Dojo SE karatékái. Nyilatkozik Schneider László klubvezető
2020-06-18Megújult a traumatológia (kishír)A Bo--witt Autókozmetika és tulajdonosi körének adományából megújult a traumatológiai osztály egyik szárnya. (nem teljes szöveg)
2020-06-16Kezdődnek a tervezett ellátások. Enyhítések az egészségügyben, kezdődnek a tervezett ellátásokAz egészségügyi szakellátás június 15. után nagyrészt visszaáll a korábbi megszokott rendjéhez. Egyúttal, az országos tiszti főorvos bizonyos feltételekkel megszüntette a látogatási tilalmat is. Az enyhítésekre vonatkozóan azonban több előírást is megfogalmaztak.
2020-06-10PékséGM-sztori: aminek nevet adsz, az elkezd életre kelniDorogi Kinga hét évvel ezelőtt szembesült azzal, hogy gluténérzékeny. A diagnózist követő életmódváltás során Kinga rádöbbent, hogy bár napjainkban már egyre több kereskedelmi egység kínál gluténmentes alapanyagot főzéshez, sütéshez, ám a vendéglátás terén még jócskán vannak hiányosságok.
2020-06-09Érvényben van a látogatási tilalomA Szent Pantaleon Kórház felhívja a figyelmet, hogy a szakrendelésekre március 11-dike előtt kiadott időpontok érvényüket veszítették, a kontrollra visszarendelt betegek esetében is.
2020-06-05Ha nagy baj van, kell a segítség! A pandémia alatt tervezetten hívtak véradásra önkénteseketA koronavírus mindent befolyásol. Például a véradás sem a megszokott mederben folyik, plusz a járvány miatt itt van a vérplazma­helyzet.
2020-06-02Nyertes pályázatból fejlődik az egészségházAz Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című felhívásra még az előző önkormányzati ciklusban, 2016-ban benyújtott, nyertes pályázatnak köszönhetően Kulcs 100 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el, amelynek egy részét az önkormányzat a felnőtt háziorvos számára nélkülözhetetlen eszközök beszerzésére fordított. A használati tárgyak átadására május 26-án délelőtt került sor.
2020-06-01Defibrillátor térkép. Térkép és alkalmazás az életmentőknek!Két remek kezdeményezésre, városi defibrillátor térképre és alkalmazásra hívta fel a figyelmet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány, illetve a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezete 2020 május 27-én a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi irodájában megtartott sajtótájékoztatón
2020-06-01Kamara: részleges ügyintézés a bázisonA járványhelyzet kritikus időszaka után csökkentett üzemmódban ugyan, de újra kezdődött az ügyfélfogadás a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál (DKIK). A DKIK tájékoztató összegzése szerint az ügyfeleket előzetes telefonos egyeztetés alapján fogadják – a szokott ügyfélfogadási időben –, de egyelőre kizárólag olyan ügyekben, amiket nem lehet elektronikusan elintézni. A szájmaszk használata mind az ügyintéző, mind az ügyfél számára kötelező.
2020-06-01A téli esküvőkre is készülni kellBerkes Ildikó, a dunaújvárosi Százszorszép Dekor Kft. tulajdonosa beszélt a járványhelyzet csendesedésével változó lakodalmakra vonatkozó szabályokról
2020-06-01Katolikus közösség: visszaállt a régi rendA hétvégi szentmiséket is engedélyezte a megyéspüspök, a következő napokban az urnatemető is nyit és a plébániai iroda szolgálata is újra kezdődik: az enyhítések nyomán visszaáll a régi rend a dunaújvárosi katolikus közösség életében.
2020-06-00Tájékoztató a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos változásokrólTájékoztató az ISD Dunaferr Zrt. a koronavírus okozta veszélyhelyzet megszűnését követő intézkedéseiről.
2020-06-00Tisztelt Pénztártagunk!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár a koronavírus okozta vészhelyzet megszűnése után 2020. június 2-től újra megnyitotta ügyfélszolgálatát.
2020-06-00Óvodák, bölcsődék újra nyitvaTájékoztató a dunaújvárosi bölcsődék és óvodák újranyitásáról a koronavírus okozta veszélyhelyzet elmúltával.
2020-06-00Enyhítik a korlátozásokat a kórházakbanInterjú dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a koronavírus okozta járványról.
2020-06-00Részleges nyitás a kamara irodáibanA koronavírus okozta veszélyhelyzet elmúltával újra folytatódik az ügyintézés a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában. Nyilatkozik Hegyiné Tóth Noémi, a kamara titkára.
2020-06-00Pecsét István tovább harcolInterjú Pecsét Istvánnal, aki - miután megünnepelte 30. születésnapját - újabb nehézségekkel küzd.
2020-06-00Ági visszamegy SzicíliábaBeszélgetés a dunaújvárosi születésű Magyar Ágnessel, aki már három éve a szicíliai Cefalúban él.
2020-06-00Zárt ajtók mögött - nyitásra készülődveA József Attila Könyvtárban bevezetik a könyvterasz nevű szolgáltatást a hivatalos nyitás elrendeléséig. Megújult a könyvtárban található Tinisarok.
2020-06-00Helyben a következőket tudtuk meg az orvosi ellátásrólDr. Árgyelán Sára rácalmási felnőtt háziorvos javaslatai a járványhelyzet enyhülését követően
2020-06-00Szociális gondozók a járvány alattA járványügyi vészhelyzet ideje alatt 64 személy kérte Rácalmáson a szociális ellátórendszer segítségét.
2020-06-00A gyógyítás története Rácalmáson 1.Németh Miklósné rácalmási gyógyítástörténeti írásának első része
2020-05-28A szüléssel kapcsolatos kérdésekről. A szüléssel kapcsolatos kérdésekről első kézbőlDr. Bazsa Sándor a járvány alatti szülésről.
2020-05-25Nálunk nagyon fegyelmezettek voltak a dolgozók és a lakosságAz elmúlt hét elején újraindultak egyes ellátások a Szent Pantaleon Kórházban. A vírussal folytatott harc első nagy csatája véget érni látszik, de a küzdelemnek még nincs vége. Az eddigi tapasztalatokról dr. Mészáros Lajos főigazgatót kérdeztük.
2020-05-25Nyilatkozni kell. Nyilatkozat után várják a gyermekeketMegszűnik az ügyeleti rend, 2020. május 25-én, hétfőtől kezdődően a szokásos működéshez térnek vissza a város bölcsődéi és az óvodái.
2020-05-25Elvarázsolnak a mosoly hangjaiA Mosoly Hangok duó, Szekszárdi Dóri és Terecskei András a koronavírus-járvány ideje alatt Dunaújváros szerte minikoncertet adtak a városlakóknak
2020-05-25A hétköznapi szentmisék látogathatókRészlegesen újra nyit a Krisztus Király Főtemplom, a hétköznapi szentmisék látogatása a megyéspüspök döntése nyomán 2020. május 18-án hétfőtől újra lehetséges. Fokozott figyelemmel, de várják a híveket – igaz, a hét végi alkalmak még nem lesznek látogathatók.
2020-05-25Nyitásra készen, tervekkel telveA Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a járványhelyzet alatt játék és múltidézés, webes tárlatvezetés és online társművészeti programot kínált. Deák Nóra, igazgató tájékoztatott, hogy június derekától szigorú feltételekkel ugyan, de fogadhatnak látogatókat
2020-05-25Koronavírus: tudnivalók , tanulságokDr. Kemény János, az Egészségért Bt. vezetője tájékoztatott arról, hogy a dunaújvárosi Liget közben működő Egészségházban lehetőség van koronavírus-tesztet végeztetni
2020-05-25Újra nyithatnak a létesítmények júniusbanA dunaújvárosi önkormányzat hivatalos weboldalán tájékoztatta a polgárokat, hogy a járvány lecsengésével párhuzamosan, fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon, így várhatóan június közepétől nyithatnak a sportlétesítmények
2020-05-21Dr. Mészáros Lajos közleménye - vírusDr. Mészáros Lajosnak, a Szent Pantaleon Kórház igazgatójának közleménye a HVG portálján közöltekkel kapcsolatban.
2020-05-18Értékes eszköz volt az ajándék. Ózongenerátort ajándékozott a futsalcsapat az osztálynakA Dunaferr DUE Dutrade FC ismét egy adománnyal járult hozza a városunkban vívott vírus elleni küzdelemhez. Ezúttal a helyi Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Osztályának adományoztak egy ózongenerátort.
2020-05-15Vadpörkölttel vendégelték meg a dolgozókatA múlt heti vendéglátáshoz hasonlóan május 14-én is vadhúsból készült ebéddel érkezett Márok Csaba, a Mezőfalvi Gazdák Vadásztársaságának elnöke, a község polgármestere, valamint Sudár Imre hivatásos vadász a dunaújvárosi mentőállomásra, valamint a kórházba.
2020-05-14Kevesen kíváncsiak a koronavírustesztjükreFejér megyében május 7-én vette kezdetét a Semmelweis Egyetem által szervezett vizsgálat, így a többi között Kulcson is szűrővizsgálatot végeztek a faluház emeletén az egyetem munkatársai.
2020-05-14Csak egyedül volt a rendelőbenSzabó Zoltánné Márta is részt vett a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal közreműködésével négy megye 88 településén 15 team által végzett átfertőzöttségi kutatásban. Őt az első körben vizsgálták, már tudja, hogy negatív az eredménye.
2020-05-14Megtervezték, nyomtatták, vittékA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum a Covid-19 járvány kitörése után igyekezett a lehetőségeihez mérten részt vállalni a védekezés feladataiban.
2020-05-13A betegápolókat ünnepeltük tegnapA dunaújvárosi Szent Pantaleon kórház 953 dolgozója közül 615 szakdolgozó, akik lelkiismeretesen végzik munkájukat a mostani járványterhes, nehéz időszakban is a betegek gyógyulása érdekében.
2020-05-12Akikből a legjobbat hozza ki a vírus - a hétköznapi hősökértNemrégiben ünnepelte alapításának első hónapját a Segítsük a kórházi dolgozókat! nevű közösségi csoport, amely számos eszközzel támogatja a Szent Pantaleon Kórházat a koronavírus elleni védekezésben.
2020-05-11Nagyon sikeres véradás voltA Magyar Vöröskereszt Kulcsi Alapszervezete május 7-én délutánra a település faluházában véradást szervezett.
2020-05-08Ebéd a betegágyak mellett dolgozóknak. Kórházi vendéglátásAz Agrárminisztérium Fejér megyei működési területtel rendelkező tájegységi fővadászainak kezdeményezésére és szervezésében, a megyénkben működő négy kórházban a vadásztársadalom vadétellel látta vendégül az egészségügyi intézmények dolgozóit.
2020-05-08A kávézás összehozza a munkatársakatArth Imre, a Carissa Virágüzletek tulajdonosa május 8-án 10 órakor nyújt lehetőséget a nagyszerű kórházi dolgozók számára egy kis kávézásra, egy kis lazulásra a feszes és nem utolsósorban veszélyes munkavégzés közepette. Ez már a negyedik alkalom lesz, amikor így kedveskednek.
2020-05-05Új kórházi eljárásrendA központi rendelkezéseknek megfelelően az egészségügyi szakellátás rendkívül körültekintően, szabályozottan és fokozatosan újra elérhető lesz május 4-e után.
2020-05-00Koronavírus-járványhelyzettel kapcsolatos tájékoztató. Vigyázzunk magunkra és egymásra!Tájékoztató az ISD Dunaferr Zrt.-ről a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején. A vállalat munkavállalói között nincs igazolt eset.
2020-05-00Járvány alakította élet a gyárban és otthon. Bezárkózós hétköznapokNégy, az ISD Dunaferrhez kötődő személy számol be a koronavírus miatti karantén közbeni hétköznapokról: Lontai Attila, a Meleghengermű gyárvezetője; Veszprémi Ramóna; a Miskolci Egyetem anyagmérnök hallgatója; Tóth László, a Nagyolvasztó nyugalmazott gyárvezetője és Klár Petronella, a rendszertámogatási osztály főmunkatársa.
2020-05-00Szakmunkásvizsgák járványhelyzetben. Minden előírásra odafigyeltekA végzős diákok számára a koronavírus-járvány miatt speciális körülmények között zajlottak 2020-ban az érettségi vizsgák, valamint a szakmunkás- és technikusvizsgák is. A DSZC Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskolában is sajátos szabályok szerint kellett megszervezni a szakmai tanulmányok lezárását jelentő számonkéréseket. Nyilatkozik Baráth Artúr igazgató és Tóth Ferenc gyakorlatvezető.
2020-05-00Újraindult a sportélet. Csarnokban, teremben, folyón, medencébenA koronavírus-járvány lezajlását követő lazítások után a sportélet is újraindult. Az ISD Dunaferr Zrt. által támogatott csapatok számolnak be helyzetükről. Nyilatkozik Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke; Trenka János, a tornászok vezetőedzője; Bene Vera, az úszó szakosztály vezetője; Tomanóczy Tibor, a röplabdázók vezetőedzője; Pető Zsolt, a kajak-kenu szakosztály elnöke és Zemankó Zoltán, a Dunaferr DUE Dutrade Futsal Club operatív vezetője.
2020-05-00Új betegellátási rendDr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója nyilatkozik a koronavírus okozta veszélyhelyet alatti kórházi ellátásról.
2020-05-00Az egyetemen zavartalan az oktatásBeszélgetés dr. Rajcsányi-Molnár Mónikával, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási és általános rektorhelyettesével a digitális oktatásról a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején.
2020-05-00Kincset érő szemetekBeszélgetés Bakóné Kecskés Nikolett-tel és Bakó Zoltánnal. Zoltán a koronavírus okozta vészhelyzet alatt számítógépeket szerelt össze a rászorulóknak.
2020-05-00A kórháznak segítenekInterjú Szilveszter Jánossal, aki egy remek kezdeményezést indított el Gehringer Krisztina és Schmidt Tünde segítségével. A civilek a Szent Pantaleon Kórház számára ajándékoznak különböző eszközöket.
2020-05-00Pályaválasztás otthonrólA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatója az online pályaválasztási tanácsadásról a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején.
2020-05-00Az MMK-ban sem állt meg az életKováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója számol be az intézmény tevékenységéről a koronavírus okozta járványhelyzet idején.
2020-05-00Néptánc onlineBeszélgetés Suplicz Mihállyal, a Vasas Táncegyüttes egyik vezetőjével a táncegyüttes online képzéséről a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején.
2020-05-00Csak tartós élelmiszert fogadnak elKissné Fekete Éva, az Útkeresés Segítő Szolgálat vezetője ismerteti az intézményben folyó munkát a koronavírus okozta vészhelyzet idején.
2020-05-00Romák a rászorultakértA koronavírus okozta vészhelyzetre reagálva folyamatos segélycsomag gyűjtést és osztást kezdeményezett a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat.
2020-05-00Ajándék laptopokA Hankook Tire Magyarország Kft. 60 laptopot ajándékozott az Útkeresés Segítő Szolgálatnak. A számítógépeket a szolgálat azoknak az általános iskolás gyermekeknek ajándékozza, akik nem rendelkeznek a tanuláshoz szükséges számítógépekkel.
2020-05-00Óvodák és bölcsik ügyeletet tartanakIsmertető a dunaújvárosi óvodák és bölcsődék veszélyhelyzet alatti ügyeletéről.
2020-05-00Babavárás járvány idejénNémeth Judit, az Egészségmegőrzési Központ vezetője nyilatkozik várandós kismamák védelméről a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején.
2020-05-00Hogyan ne hízzunk el a karantén alatt?Szekeres Erzsébet dietetikus írása a karantén alatti megfelelő táplálkozásról.
2020-05-00Jó reggelt torna AnikóvalKaier Anikó jógaoktató írása, aki a karantén időszaka alatt elindította online óráit.
2020-05-00Terítéken DunaújvárosVeres-Kovács Tibor, a Terítéken Dunaújváros Facebook-csoport ötletgazdája ismerteti a kezdeményezést.
2020-05-00Fertőtlenítették a buszvárókat, padokat (kishír)A rácalmási Szent György Polgárőr Egyesület tagjai a múlt hónapban több alkalommal is fertőtlenítették a buszmegállókat és azok környékét, valamint a közterületeken lévő padokat. Ezzel is hozzájárultak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. Köszönjük! (teljes szöveg)
2020-05-00Kutyaélet karantén alattGlocz Adrienn írása járvány alatti közös kutyasétáltatások szüneteltetéséről
2020-05-00Jó emberek egy jó ügyértA Vállalkozók Rácalmásért Egyesület szájmaszkokkal adományozta meg a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházat.
2020-05-00Néhány könyvtári szolgáltatást már biztosíthatunkA Rácalmási Művelődéi Ház és Könyvtár tájékoztatója az intézményt érintő járványügyi szigorítások enyhítéséről.
2020-04-29Egy kis édes kényeztetés a kórházban dolgozóknakA vírus okozta veszedelem próbára teszi a társadalmat. Sokféle módon reagálunk rá. Van, aki ilyenkor sem bújik ki a bőréből. Ott és azzal segít, amivel tud. Az ország egyik meghatározó színvonalú cukrászata például a messze földön híres termékeivel teszi kellemesebbé a kórházban helytállók szolgálatát. A rangidős cukrászmesterrel, Tóth Istvánnal beszélgettünk Dunaföldváron.
2020-04-28Visszatérő ellátottakDr. Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy kérik betartani azt az szociális intézményekben, amit az ellátottnak a kórházban javasolnak, előírnak.
2020-04-27Az életünk a legdrágább. Az emberi élettel, egészséggel összevetve semmi sem drágaA koronavírus veszéllyel kapcsolatos korlátozások bejelentésétől kezdve a dunaújvárosi Sárga Taxi járműveinek többsége megváltozott belső térrel szállítja az utasait. Az okokról és a napi, a nyilvánosságot érintő kérdésekről a cég tulajdonosai közül ketten, Pinczési István és Komáromi László és Nyuli László taxis adott tájékoztatást
2020-04-27Fertőtlenítés volt. Preventív fertőtlenítést végeztek vasárnap reggel2020. április 26-án reggel 8 órától a Magyar Honvédség szakemberei fertőtlenítést végeztek a dunaújvárosi Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Duna-sori és Barátság úti épületében.
2020-04-27Örömmel fogadott óvintézkedésekA koronavírus járvány terjedése miatt Kulcs önkormányzata is megtette az óvintézkedéseket
2020-04-27A beiratkozás megvolt, már csak a gyerekzsivaj hiányzikPálinkás Tiborné, a rác­almási Manóvár Óvoda és Bölcsőde, Rendné Pocsai Izabella, a kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője és Steinmann Katalin, adonyi vezető óvónő nyilatkozott arról, hogy a járvány helyzetben hogyan történik az óvodai-bölcsődei beiratkozás
2020-04-27Irányító törzs segíti a dunaföldvári biofinomítót isA dunaföldvári biofinomítót működtető Pannonia Bio Zrt.-ben is honvédelmi irányító törzs segíti a zavartalan és biztonságos működést, amíg a koronavírus járvány tart
2020-04-27Ne keressenek más munkát, mert ez nagy veszteség lenneInterjú Trenka Jánossal, a Dunaferr tornász edzőjével a koronavírus járvánnyal kapcsolatos helyzetről
2020-04-27Dartsra készen. Sok a kérdőjel a dartsosoknál isA koronavírus járvány miatt a Dunaújvárosi Darts Club is lemondta versenyeit,. Interjú Körmendi Mihállyal, a klub elnökével
2020-04-27Elégtelen. Érettségi: tiltakozás és javaslatFábián István a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium matematika-filozófia szakos tanára a koronavírus járvány idejére eső érettségivel kapcsolatos elképzeléseit osztotta meg
2020-04-27Maszk az óvóktól. Meglepetés2020. április 21-én mintegy 600 textilmaszkkal lepték meg a szociális ágazat intézményeit a Dunaújvárosi Óvoda munkatársai
2020-04-27Így gondoskodnak. Továbbra is segít a város!A Dunaújvárosi Önkormányzat a koronavírus járvány alatt az idősekről és a fogyatékkal élőkről gondoskodik étkeztetéssel, bevásárlással és gyógyszerkiváltással
2020-04-27Megszüntették a hajléktalanok építette pontotAz önkormányzat intézményei közös erővel szüntették meg a Gárdonyi Géza Általános Iskolánál a hajléktalanok által kialakított ideiglenes lakot.
2020-04-27Bejárás a belvárosbanKirály Balázs körzeti megbízott társaságában tartott körzetbejárást Raduka Zsuzsanna dunaújvárosi önkormányzati képviselő a napokban – a bejárás apropóját a veszélyhelyzeti rendelet adta.
2020-04-27A szépség nem mindenInterjú Dr. Kovács Henrietta Zsófia a dunaújvárosi 1. számú fogorvosi körzet fogorosával
2020-04-27Ahogy a vírus, úgy a Föld is jelez: változtatnunk kell!Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester ünnepi gondolatai a Föld napja alkalmából
2020-04-27Megszorítások a kajak-kenusoknál is!A Dunaferr SE kajak-kenusait is nehéz helyzetbe hozta a koronavírus-járvány, hiszen az edzések nagy részét fel kellett függeszteni, ráadásul a hazai és nemzetközi versenyeket is törölték a versenynaptárból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen leálltak volna a versenyzők, s mint azt Pető Zsolt, a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának elnöke elmondta, a kenu párosokra a közeljövőben már komoly feladatok várnak majd.
2020-04-27Bércsökkentés az akadémiánA koronavírus-járvány miatt a szponzorok egy része felfüggesztette támogatását, ezért jelentős bércsökkentések mellett négy munkavállalójával bontott szerződést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.
2020-04-22A fodrász civil akciója, rengeteg segítővel. Egyéni akció, de sokan gyorsan az ügy mellé álltakRemek, és eddig nagyon eredményes civil kezdeményezést indított el március 20-án a Best Barber fodrászat tulajdonosa, Szilveszter János, akinek az első pillanattól kezdve nagy segítsége Gehringer Krisztina, majd mellé állt Schmidt Tünde, akik leginkább a szervezésből veszik ki a részüket.
2020-04-09Százezer forintnyi támogatás (kishír)A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsa példátlan gyorsasággal, írásos szavazás alapján arról döntött, hogy százezer forint támogatást nyújt a Szent Pantaleon Kórház "Az emberek egészségéért" alapítványának. (nem teljes szöveg)
2020-04-09Közéleti gondolatok - defenzív vagy intenzív védekezés a jobb?Mit tehetünk a járvány idején? – avagy... Defenzív vagy intenzív védekezés a célravezetőbb? Ezek köré az átfogó kérdések köré csoportosították volna válaszaikat a meghívott vendégek a Közéleti beszélgetés című rendezvénysorozat múlt keddre tervezett programjában. A járvány azonban megakadályozta a róla való nyilvános beszélgetést – le kellett mondani az evangélikus templomba meghirdetett eseményt. Az orvosvendégek azonban válaszoltak. Ezt osztotta meg lapunkkal Stermeczki András evangélikus lelkész.
2020-04-09Futsalos segítség a mentőknekA Dunaferr DUE Dutrade FC futsalegyesület is segíteni akart a rendkívüli helyzetben önfeláldozó munkát végzőknek. Ezért Zemankó Zoltán, a csapatok vezetője felkereste Reszegi Imre megyei vezető mentőtisztet, hogy adjon tanácsot, mivel tudnák kellemesebbé tenni a dunaújvárosi mentőállomáson szolgálatot teljesítő bajtársaik ott töltött idejét.
2020-04-08Véradókra a járvány idején is szükség van. Ilyenkor is szükség van a vérre, továbbra is várják a véradókatAz elrendelt veszélyhelyzet befolyásolja a véradások lebonyolítását is. Érthető elővigyázatosságból a közintézmények és munkahelyek lemondják a náluk meghirdetett nyílt lehetőségeket. Pedig vérre a járvány idején is szükség van. Természetesen a véradóállomáson is a biztonság az első. Most is lehet vért adni!
2020-04-07Rendkívüli kórházi intézkedésA kórház tájékoztatója alapján a rendelőintézet első szintjére költözött az EKG. A pulmonológiai, a nőgyógyászati és NST-vizsgálatok a rendelőintézet harmadik szintjére költöztek.
2020-04-04A mentőket segíti Újváros kenyere. A mentősök munkáját segíti a város kenyereMég januárban számoltunk be arról, hogy az évek óta sikeres Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció keretében az év első három hónapjában a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete számára gyűlnek majd a forintok, minden egyes burgonyás vekni megvásárlásával. Az első negyedév március végén lezárult, az ünnepélyes adományátadónak pedig ezúttal a helyi mentőállomás adott otthont.
2020-04-03Zárt ajtó mögött van a rendelésRácalmáson a járvány miatti óvintézkedések keretein belül az orvosi rendelő ajtaját zárva tartják.
2020-04-01Szükség lesz majd türelemre, gondoskodásraSokan ajánlják fel segítségüket a városnak, egymásnak. Maszkot varrnak, tanulásban, bevásárlásban segítenek, gyerekfelügyeletet vállalnak. Mozgalom indult: „etesd­azorvost” címmel – csakis olyan formákban, amik nem járnak fizikai kontaktussal. Mit tehetnénk még? Mire van szükség? Például a kórházban, az egészségügyben dolgozók munkáját miként könnyíthetnénk meg?
2020-04-00Rendhagyó óvodai életA Nagyvenyimi Nefelejcs Óvoda a koronavírus járvány miatt 2020. március 16-tól átmenetileg bezárt. Egyéb intézkedések
2020-04-00Zárt ajtók mögött a művelődési ház és könyvtárban. Könyvkölcsönzés karantén-módra2020. március 18-án a koronavírus járvány miatt átmenetileg bezárt a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár is. Információk a könyvkölcsönzés lehetőségeiről
2020-04-00Mit jelent a kijárási korlátozás?Tájékoztató a hazánkban életbe lépett kijárási korlátozásokról.
2020-04-00Kiemelt kórház lett a járványhelyzetbenA Szent Pantaleon Kórházban a koronavírus-járvány miatt a központilag kihirdetett veszélyhelyzet protokollja lépett életbe. Beszélgetés dr. Mészáros Lajos főigazgatóval.
2020-04-00Vírus és a helyi gazdaságIsmertető a dunaújvárosi gyárak működéséről és a helyi üzletek nyitvatartásáról. Gyárak: Hankook Tire, Hamburger Hungária, ISD Dunaferr; üzletek: Spar, Interspar, Tesco, Aldi, Lidl.
2020-04-00Szívességfal dunaújvárosiaknak!Beszélgetés Törő Violetta szociálpedagógussal, a koronavírus járvány idején általa létrehozott Facebook-csoportról, a Szívességfal Dunaújváros és környékéről.
2020-04-00A polgárőrök házhoz mennekA Pannon és a Városvédő Polgárőrség a járványhelyzet idején vállalta, hogy segít az otthon lévőknek az élelmiszerek és a gyógyszerek beszerzésében. Nyilatkozik Varga Éva, a Pannon Polgárőrség tagja.
2020-04-00Mi jár a fejemben?Válogatás Facebook posztokból, kommentekből a koronavírus idején. A következő személyek véleményét olvashatjuk: Szalai Attila, Kelemen Gábor, Toldiné Szijjártó Katalin, Cserni Ágota, Fehérné Magdi, Gelencsérné Hódos Gabriella, Horváth Mária és Nyári Ica.
2020-04-00A Kortárs Művészeti Intézet rendkívüli közönségtájékoztató közleményeA Kortárs Művészeti Intézet tájékoztatója a koronavírus járvány következtében kialakult helyzetről. A KMI 2020. március 16-tól bizonytalan ideig zárva tart.
2020-04-00Ahol a húsvéti kalács is készülBeszélgetés Róka Sándorral, a Szécsényi Sütőipari Kft. kereskedelmi vezetőjével és Füredi Gábor termékfejlesztővel a pékség helyzetéről, valamint a húsvéti kalácsról.
2020-04-00A Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 79. sz. módosításaA DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 76. sz. módosításának szövege. A módosítás fő témája a koronavírus okozta vészhelyzet.
2020-04-00Tisztelt Kollégák!Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Duna Vasmű Zrt. cégvezetőjének levele a munkavállalókhoz a koronavírus okozta vészhelyzet idején.
2020-04-00Veszélyhelyzeti tartózkodó a Kultúrteremben. 50 férőhelyes létesítményAz ISD Dunaferr a folyamatos termelés feltételeinek biztosítása érdekében március utolsó hetében átmeneti tartózkodási helyet alakított ki a Kultúrteremben.
2020-04-00Mindennapjaink a koronavírus árnyékában. Vigyázzunk egymásra!Helyzetjelentés az ISD Dunaferr Zrt.-ről a koronavírus okozta járvány idején. Nyilatkozik Borbély Attila helyettes biztonsági igazgató; Kemeléné Halasi Mónika, a Melghengermű technológus mérnöke; dr. Piukovics Klára foglalkozás-egészségügyi szakorvos; Somogyi Zsolt, a Kokszoló vegyi üzem XVI. szivattyútelep kezelője; Tóth Gábor olvasztás és Wizner Krisztián, a technológiai osztály főmunkatársa.
2020-04-00Könyvtár: Van olvasnivalóBeszámoló a József Attila Könyvtár tevékenységéről a koronavírus okozta járványhelyzet idején. A zárvatartás ellenére továbbra is folyik a munka az intézményben.
2020-04-00Évfordulóra készülnekHelyzetjelentés az Intercisa Múzeumból a koronavírus okozta járványhelyzet idején. A munka nem állt meg az intézményben a látogatási tilalom ellenére.
2020-04-00Segítség imával és adományokkalA dunaújvárosi római katolikus egyházközség és a Pentele Katolikus Caritas Alapítvány segélyakciói a koronavírus okozta járványhelyzet idején.
2020-04-00Az internetes áhitatCzeglédi Péter Pál református lelkipásztor írása a Dunaújvárosi Református Egyházközség tevékenységéről a koronavírus okozta járványhelyzet alatt.
2020-04-00Pannon: órarend szerint onlineIsmertető a Pannon Oktatási Központ digitális működéséről a koronavírus okozta járványhelyzet idején.
2020-04-00Érezzük otthon jól magunkat!Kleinné Németh Judit, az Egészségmegőrzési Központ intézményvezetője ad tanácsokat a házi karantén idejére.
2020-04-00A személyes ügyintézés visszavonásig szünetelA koronavírus terjedése miatt a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál a személyes ügyintézés visszavonásig szünetel. A telefonos és elektronikus ügyfélszolgálat a továbbiakban is rendelkezésre áll.
2020-04-00Első a biztonság! Tartsa be az előírásokat!Az ISD Dunaferr Zrt. tájékoztatója a koronavírus okozta vészhelyzet idején.
2020-04-00Tisztelt Pénztártagunk!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár tájékoztatója a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején. A nyugdíjpénztár 2020. március 18-tól határozatlan ideig nem fogad ügyfeleket.
2020-04-00Vaskohász Étterem: csak elvitel és kiszállítás2020. március 23-tól visszavonásig - a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt - az ISD Dunaferr Zrt. Igazgatósági épületében működő Vaskohász Étterem nincs lehetőség a helyben fogyasztásra, étel csak kiszállításra kérhető.
2020-04-00OMBKE: elhalasztják a programokat (kishír)A kialakult járványhelyzetre és a kormány által elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel az OMBKE dunaújvárosi szervezete is bizonytalan időre elhalasztja minden tervezett programját. Sajnos, az országos nagyrendezvények is ilyen sorsra jutnak, a Bányász-Kohász-Erdész találkozó várhatóan 2021-ben kerül csak megrendezésre. (teljes szöveg)
2020-04-00Ezt tanácsolják orvosainkDr. Árgyelán Sára és Dr. Mercz Gabriella, rácalmási háziorvosok tájékoztatója a covid járvány alatti egészségügyi ellátásról
2020-04-00Köszönet az önkormányzatnak (kishír)Ezúton szeretnénk megköszönni, Schrick István polgármester úrnak, illetve városunk önkormányzatának az azonnali anyagi támogatást védőfelszerelés vásárlásához ( egyszer használatos köpeny, hajháló és lábzsák, védőszemüveg). A járvány kezdete óta saját készleteinket elhasználtuk,. Állami forrásból nem kaptunk segítséget, ezért fordultunk a polgármester úrhoz. Továbbra is igyekszünk feladatainkat maradéktalanul teljesíteni. Köszönettel: Egészségház dolgozói (teljes szöveg)
2020-04-00Köszönet és hála a segítőknek (kishír)Rácalmás Város Önkormányzata köszönetét, háláját fejezi ki mindazoknak, akik a rácalmásiak segítségére vannak a koronavírus-járvány okozta gondok enyhítésében! Nagy-nagy köszönet a Szent György Polgárőr Egyesület tagjainak, akik rendszeresen fertőtlenítik a buszvárókat és környéküket, valamint a közterületi padokat. Anyagi, vagy természetbeni támogatást nyújtott Kara Gábor, Kerek Sándor, Nagy Norbert és Puskás András rácalmási lakosok, helyi vállalkozók. Ők is fogadják köszönetünket! (teljes szöveg)
2020-04-00Segítenek az időseknek, elesetteknek, a törődésre szorulóknakRácalmás Város Önkormányzata, Schrick István polgármester bízta meg a Rácalmási Gondozóhálózat és a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szakembereit a szociális gondoskodás feladatainak ellátásával. A koronavírus-járvány idején ez kiemelten fontos és speciális munkavégzést jelent.
2020-04-00Továbbra is elkötelezetten végezzük a munkánkatA Rácalmási Szent György Polgárőrség tagjai már harmadik alkalommal fertőtlenítették Rácalmáson a közterületen elhelyezkedő kültéri bútorokat , a piacot és minden buszmegállót.
2020-03-31Aki már bizonyított katasztrófahelyzetben isA koronavírus-járvány elleni országos védekezés központi alakja, az operatív törzs oszlopos tagja az a dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos, aki szűkebb pátriánk, jelesül Nagyvenyim lakója.
2020-03-30Anyagilag is segít a megyei szövetségA Fejér Megyei Kézilabda Szövetség fontosnak tartja, hogy ebben a nehéz helyzetben az otthonmaradás mellett mással is segítse a koronavírus elleni védekezést, ezért úgy döntöttek, hogy egyaránt 100-100 ezer forinttal támogatják a székesfehérvári Szent György, valamint a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházat.
2020-03-30A kézis lányok a hálatapsértA országban a sportolók is igyekeznek felhívni a figyelmet ezekben a nehéz napokban a legfontosabb kérésre, aki csak teheti, maradjon otthon. Emellett a védekezésben, az ország működtetésében részt vevők munkáját is igyekeznek köszönni, támogatni. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata közösségi oldalán tett közzé egy videót, az alábbi felhívással: „Bár most nem a lelátón vagy, tapsold meg őket te is. Megérdemlik, hiszen értetek dolgoznak; orvosok, ápolók, bolti eladók, katonák, rendőrök, polgárőrök, kamionosok és még sokan mások. Esténként nyolc órakor állj ki te is otthon az ablakba, vagy az erkélyre és fejezd ki háládat tapssal”
2020-03-28Pantaleon: kiemelt kórház a járvány alattA Szent Pantaleon Kórházban a koronavírus-járvány miatt a központilag kihirdetett veszélyhelyzet protokollja szerint végzik a munkájukat. Folyamatosan érkeznek a központi elosztórendszeren keresztül az egészségügyi dolgozók számára a speciális védőeszközök. A megváltozott helyzetről, a részletekről dr. Mészáros Lajos főigazgatót kérdeztük, aki az egészségügyben dolgozók nevében köszöni a közvélemény támogatását.
2020-03-27Folyamatos a védőeszköz-ellátásA járványügyi helyzet az élet szinte minden területén felülírja a korábban megszokott gyakorlatot. Prioritás a kórházi dolgozók speciális védőeszközökkel való ellátása. Mindamellett prioritás a nagy foglalkoztatók tevékenységének biztosítása, illetve a munkahelyek védelme, megtartása. Erről is szólt lapunknak dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos.
2020-03-27Csak a hivatalos honlapokról, hírforrásokból tájékozódjunk!Dr. Fekete Borbála Dunaújvárosban és néhány környező településen lát el háziorvosi és ügyeleti szolgálatot. 2019-ben a Nemzet háziorvosa kitüntető címet adományozta részére dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos interjú.
2020-03-26Stagnál a fertőzés városunkbanMedgyesi Miklóstól, városunk önkormányzatának szóvivőjétől megtudtuk, hogy a fertőzöttek száma nem növekedett Dunaújvárosban, és az önkormányzat illetékességébe tartozó hivatalok mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon.
2020-03-25Segítség a háziorvosoknakÚjabb adománycsomag érkezett március 24-én délelőtt a városházára, a járványvédekezésben hasznos tárgyi felajánlást a helyi felnőtt- és gyermek-háziorvosok között osztja szét a napokban az önkormányzat.
2020-03-25Bezárt a mozi, de még így is segítenekSzalai Attila a dunaújvárosi Mozicentrum Kft. egyik vezetőjeként lapunknak elmondta, az elsők között zártak be a koronavírus-járvány miatt.
2020-03-24Négyszeres igényekMintegy négyszeres igények jelentek meg a gyógyszertárakban a normál forgalomhoz képest az elmúlt hét adatai alapján a vírusjárvánnyal összefüggésben – közölte Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Az aktuális helyi helyzetről az Őspatikában érdeklődtünk.
2020-03-24Köszönik a hősök munkáját a drukkerekAz országban hatalmas szolidaritás alakult ki azok irányában, akik a járványhelyzetben a „frontvonalban harcolnak”.Ez leginkább az egészségügyi dolgozókra igaz, akik éjt nappallá téve állnak helyt e rendkívüli körülmények közepette. A társadalom különféle módon igyekszik kifejezni háláját, megbecsülését, szeretetét irányukba. A dunaújvárosi Red Alert 1998 szurkolói közösség a Szent Pantaleon Kórház főbejáratához vezető út melletti kerítésre tett ki egy molinót, „Köszönünk mindent, hősök” felirattal.
2020-03-23Kétszer ad, aki gyorsan ad - ózont ajándékba. Ózonnal fertőtlenítenekKétszer ad, aki gyorsan ad. A dunaújvárosi mentőállomás munkatársai most sokszorosan kaptak. Egyrészt, mert valóban hasznos és talán életmentő eszközökhöz jutottak ebben a vészterhes időben, másrészt épp akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá.
2020-03-23Újabb fertőzött betegÚjabb megbetegedésről és gyanús esetekről kapott információt a város önkormányzata – közölték a március 21-én, szombaton délután kiadott tájékoztatóban, amelyben ismételten felhívták a figyelmet arra, hogy a járvány újabb szakaszába lépett, megállítása minden polgár közös felelőssége.
2020-03-20Elkülönítették az első helyi beteget. Megjelent a vírus2020. március 19-én Pintér Tamás polgármester bejelentette, hogy megvan az első dunaújvárosi, igazolhatóan fertőzött beteg, akit elkülönítettek, orvosok segítik a felépülését.
2020-03-20Piaci stop: egyszerre kétszázanA koronavírus járvány terjedése miatt 2020. március huszadikától a piacon maximalizálják a vásárlók létszámát, egy időben egyszerre csak kétszáz ember tartózkodhat a piac területén.
2020-03-20Intézkedések a kialakult veszélyhelyzet miattA veszélyhelyzet miatt Nagykarácsony Község Önkormányzatánál és a Kisapostagi Közös Önkormányzati Hivatal Nagykarácsonyi Kirendeltségén korlátozott ügyfélfogadást vezettek be 2020. március 17. (kedd) napjától. Egyéb intézkedések a cikkben.
2020-03-20Ingyen elvihető (képaláírás)A József Attila könyvtár is bezárt (a koronavírus járvány miatt), ám számos kiadvány díjmentesen elvihető a bejárattól (teljes szöveg)
2020-03-19A biztonságunk érdekében teszik (képaláírás)A többi kórházhoz hasonlóan a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház is rendkívüli intézkedéseket léptetett életbe a koronavírus járvány terjedésének lassítására, az egészségügyi ellátó kapacitás megőrzésére. A helyi katasztrófavédelemmel együttműködve felállítottak egy előszűrő sátrat, ezen keresztül a közeljövőben a kórház sürgősségi betegfelvétele fog megvalósulni. Innen célzott kérdések és néhány egyszerű alapvizsgálat (testhő, szívfrekvencia, oxigéntelítettség-mérés) után a megfelelő helyre irányítják a beteget (teljes szöveg)
2020-03-19A városi idősek napi étkeztetése. Ha kéri, házhoz viszikMedgyesi Miklós Dunaújváros sajtószóvivője elmondta, hogy városvezetés a szerdai (2020.03.18.) ülésén a hetven évesnél idősebb dunaújvárosi polgárok étkeztetésének megszervezéséről és lebonyolításáról döntött
2020-03-19FelelősségA Dunaújvárosi Hírlap szerkesztősége is home office üzemmódra váltott
2020-03-19Önként karanténba vonultNagy Ákos, a Dunaújvároshoz ezer szállal kötődő kortárs zeneszerző közösségi oldalán tudatta a külvilággal, hogy a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház infek­tológiai osztályának vendégszeretetét élvezi a koronavírus miatt 2020. március 16-tól
2020-03-19Ez már nem játék! (képaláírás)Zárva vannak Dunaújváros játszóterei. A tiltásról Dunaújváros polgármestere döntött a koronavírus járvány miatt kialakult veszélyhelyzetre tekintettel. Táblák is figyelmeztetnek minden szülőt az új „rendre”, arra, hogy senki ne vigye a gyermeket most hintázni, mászókázni, homokozni, mert ott elkaphatják egymástól, a szülőktől a fertőzést. A gyermekek otthon vannak a legnagyobb biztonságban! – nem véletlenül zártak be a bölcsődék, óvodák. Vigyázzanak a gyerkőcökre! Figyeljünk egymásra! (teljes szöveg)
2020-03-19Összefog most diák, szülő és pedagógusA koronavírus járvány miatt bezártak az iskolák és átálltak digitális munkarendre. A digitális munkarenddel kapcsolatban Szilágyiné Németh Sarolta Zsuzsanna, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgatója nyilatkozott
2020-03-19Egyeztetett időpont szükséges2020. március 18-tól a koronavírus járvány tejedése miatt a dunaújvárosi kormányablakban csak előzetes időpontfoglalással érkező ügyfeleket fogadnak
2020-03-18Előszűrő sátor épült. Kórházi átcsoportosításA dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház rendkívüli intézkedései a koronavírus járvány terjedése miatt
2020-03-18Az uszodát sem lehet látogatni (kishír)A terjedő koronavírus járvány miatt 2020. március 17-től az Aquantis Élményfürdő, 18-tól a Fabó Éva Sportuszoda is bezárt határozatlan ideig. (nem teljes szöveg)
2020-03-18A fiókkönyvtár is zárva tart (kishír)A koronavírus járvány tejedése miatt 2020. március 17-től a dunaújvárosi József Attila Könyvtár és a Béke fiókkönyvtár is bezárt határozatlan időre (nem teljes szöveg)
2020-03-18Bezárt a kulcsi eü-központ (kishír)A veszélyhelyzet miatt miniszteri utasításra a tervezett ellátásokat halasztani kell, így ellátásra csak sürgős szükség miatt, életveszély elkerülése érdekében kerülhet sor, az intézmény nem rendelkezik sürgősségi osztállyal, ezért (2020.) március 16-án bezárt a kulcsi egészségügyi központ (teljes szöveg)
2020-03-18Rácalmáson szintén komoly védelmi terv van a megelőzésreSchrick István Rácalmás polgármestere is meghozta a koronavírus járvánnyal kapcsolatban a megfelelő védelmi intézkedéseket a településen. A Manóvár Óvoda és Bölcsőde 2020. március 17. napjától az országos veszélyhelyzet fennállásáig zárva tart.
2020-03-18Baracson is bezárt az óvoda és a faluházVárai Róbert Baracs polgármestere is bezáratta határozatlan időre a közintézményeket a koronavírus járvány terjedése miatt
2020-03-18A Dunaferrnél így védekeznek a koronavírus-járvány ellenAz ISD Dunaferr Zrt. rendelkezései a koronavírus járvány terjedése miatt
2020-03-18Szigorítások a DVCSH-ügyintézésnél – védelemA koronavírus magyarországi terjedése miatt, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. és a Global Faktor Zrt. – munkatársai és fogyasztói egészségének megőrzése érdekében - az Építők útja 1. szám alatt működő műszaki ügyfélszolgálaton további értesítésig a személyes ügyfélfogadás szünetel
2020-03-18Folyamatos a jó minőségű csapvíz, nem kell flakonosA koronavírus fertőzés kockázata miatt a Mezőföldvíz Kft. 2020. március 16-tól bezárta ügyfélszolgálati irodáit és ügyfélfogadási pontjait.
2020-03-18Vasárnaptól nincs nyilvános misézésVasárnaptól (2020. március 22.) nem tartanak nyilvános liturgiát a katolikus templomokban a koronavírus járvány miatt – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kedden.
2020-03-17Elmarad több, nagyobb rendezvény. Elmaradnak az újvárosi nagyrendezvények isBarta Endre Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere tartott sajtótájékoztatót a helyi nagyrendezvényekkel kapcsolatban. Keddtől visszavonásig bezárja kapuit a nagyközönség előtt az Intercisa Múzeum, a Munkásművelődési Központ, a József Attila Könyvtár és a Kortárs Művészeti Intézet is.
2020-03-17A közétkeztetés már váltott, a vendéglátók még reménykednekInterjú Horváth Attilával, a Campus étterem ügyvezetőjével a koronavírus járvány miatt a közétkeztetésben és vendéglátásban beállt változásokról
2020-03-17Telefonon és e-mailben is lehetA Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. és a Global Faktor Zrt. – munkatársaink és fogyasztóink egészségének megőrzése érdekében – az alábbi rendelkezéseket lépteti életbe 2020. március 16-tól: Építők útja 1. szám alatt működő műszaki ügyfélszolgálaton további értesítésig a személyes ügyfélfogadás szünetel. Fogyasztóink kizárólag telefonon, vagy írásban (e-mailben, levélben) az alábbi elérhetőségeken intézhetik ügyeiket.
2020-03-17Védekezzünk hatékonyanTöbb, környező településen is bezárták a bölcsődéket, óvodákat a koronavírus elleni védekezés minél hatékonyabbá tétele érdekében.
2020-03-17A környező települések így védekeznek a vírussal szembenÖsszefoglaló Dunaföldvár és Daruszentmiklós önkormányzatainak megelőző intézkedéseiről a koronavírus járvány miatt
2020-03-17Az összes hazahozottat kedden letesztelteti a magyar szövetségA koronavírus járvány miatt minden Európában edzőtáborozó tagját hazahozta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A Dunaferr SE három sportolóját – Máthé Krisztián, Katona Lili, Slihoczki Ádám – is soraiban tudó spanyolországi kontingens is sikeresen megérkezett szombaton. A szövetség minden versenyző esetében kedden (2020.03.17.) elvégezteti a vírustesztet, aztán ha minden rendben, hermetikusan elzárt edzőtáborokban folytatják a felkészülést. Utóbbit Kiss Balázs és Hajdu Jonatán már meg is kezdte Szegeden.
2020-03-17Felfüggesztett minden edzést a DKKAA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia határozatlan ideig minden korosztályt illetően felfüggeszti az edzéseit – adta hírül hétfőn (2020.03.16.) délelőtt a DKKA honlapja.
2020-03-16Mától zárva vannak az iskolák2020. március 16-tól a koronavírus járvány terjedése miatt bezártak a dunaújvárosi iskolák is. A kormány pénteken este úgy döntött, hogy hétfőtől távoktatás formájában biztosítja a közoktatást.
2020-03-13A kibontakozó fejlődés éve. Közmeghallgatás: a kibontakozó fejlődés éve volt a múlt esztendő2020. március 10-én, kedden közmeghallgatást tartott Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere a községháza dísztermében. Átfogó, értékelő beszédében beszámolt az elmúlt évben zajlott fejlesztésekről és vázolta az idei év pénzügyi tervét, tette ezt úgy, hogy mondanivalóját az elmúlt ötéves önkormányzati ciklus kontextusába illesztette.
2020-03-13Megfigyelnek, nem kezelnekDr. Mészáros Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgatója nyilatkozik a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kórházi intézkedésekről
2020-03-13Fenyegető vírus. Elmarad az ünnepség március 15-én. Koronavírus: intézkedésözön, tilalomcunamiA koronavírus járvány miatt elmarad a március 15-i ünnepség. Dunaújvárosban sem lehet látogatni az idősek otthonát
2020-03-12Bezár a kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ?Dr. Hőnigh Magdolna a Napfény 2001. Nonprofit Kft. részről tájékoztatta a lakosságot, hogy a kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ 2020. május 31. napjáig nyújt szolgáltatást.
2020-03-12Elmarad az ünnepségA koronavírus kapcsán kialakult helyzet városi vonatkozásairól tartott sajtótájékoztatót Medgyesi Miklós, a dunaújvárosi önkormányzat sajtószóvivője 2020. március 11-én, délben.
2020-03-12Dunaújvárosi orvos kaphatja meg az egyik rangos díjatDr. Úr Viktor a dunaújvárosi kórház traumatológiai osztály vezető főorvosa is jelölve lett a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj-ra
2020-03-11Véradással ünnepeltek. Segítség a Dunaferr iskolában2020. március 10-én a dunaújvárosi Dunaferr iskola villamossági tagozatában szerveztek véradást délelőtt nyolc és tizenegy óra között. Ottjártunkkor az intézmény végzős diákjai közül Árva Bálint és Nagy Tamás is vért adtak.
2020-03-11Minden településen elmaradhatnak az ünnepi programok...A koronavírus fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ajánlását elfogadva a városban és több vidéki településen is elmaradnak 2020-ban a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések.
2020-03-09Segítenek leszokni a dohányzásról (kishír)Az Egészségfejlesztési Iroda ingyenes, dohányzásról való leszokást támogató tréninget indított. A tréning 6 alkalmas, és alkalmanként 1,5 órát vesz igénybe. A tréning meghatározott programot követ, ezért előnyös, ha olyanok jelentkeznek, akik a teljes programon részt tudnak venni. A következő időpont: március 9., hétfő 13.30–15 óráig. Jelentkezni lehet a 25/550-164-es telefonszámon, vagy az irodában személyesen. (teljes szöveg)
2020-03-09Elmarad az állami ünnepA Magyar Távirati Irodától átvett cikkben a koronavírussal kapcsolatos sajtó tájékoztatóról van írás és kép. A képen dr. Müller Cecília
2020-03-06Egészségügyi szakmai verseny hely nyerteseiAz Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is meghirdette az egészségügyi ágazat Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeit gyakorló ápolóknak. Ebben a tanévben a nappali és az esti képzésben részt vevő utolsó éves diákok nevezhettek. Az első helyezett Mitterer János lett, aki a Szent Pantaleon Kórház általános sebészeti osztályán dolgozik, a második helyet pedig Hoffer Erzsébet, a kórház mozgásszervi rehabilitációs osztály munkatársa érte el.
2020-03-06Óvintézkedések a koronavírus miattÓvatosságra inti munkavállalóit, valamint mindenkire érvényes óvintézkedéseket vezetett be a dunaújvárosi vasgyár teljes területén az ISD Dunaferr Zrt. a koronavírus-fenyegetettség miatt. A társaságcsoport vezetése a szakszervezetekkel egyetértésben hozta meg egészségőr döntését.
2020-03-05Koronavírus: intézkedések a Hankook gyárában isTájékoztató a Hankook rácalmási leányvállalatánál a koronavírus miatt hozott intézkedésekről
2020-03-03Nincs még itt a koronavírus. Ha fertőzöttnek érzi magát, telefonon jelentkezzen!Dr. Mészáros Lajos a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgatójának beszámolója a koronavírus járvánnyal kapcsolatos dunaújvárosi intézkedésekről és a 2020. 03. 02-ig kialakult helyzetről.
2020-03-02Koronavírus: a vasmű kapuinál is várható lázmérésMagyarország Kormánya 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett ki, és rendkívüli intézkedéseket rendelt el a koronavírus járvány megelőzésére. Ezzel összefüggésben az ISD Dunaferr Zrt. is megelőző intézkedéseket vezetett be: felfüggesztette a gyárlátogatásokat és a közösségi rendezvényeket, valamint valamennyi kapujánál testhőmérséklet-ellenőrzést végez
2020-03-00Ahol a család születikBeszélgetés dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával és dr. Parrag József belgyógyászati osztályvezető főorvossal a családbarát szülészeti programról és kórház fejlestéseiről.
2020-03-00Akiket beteggé szeretünk...INterjú dr. Koós Krisztina gyermek gasztroenterológussal a gyermekkori elhízűsról.
2020-03-00Tájékoztató a munkavállalók részére a koronavírus elleni védekezésrőlAz ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR Igazgatóságának felhívása a koronavírus okozta vészhelyzettel kapcsolatban.
2020-03-00Adatkezelési tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. által a székhelyén végzett testhőmérséklet mérésről.
2020-03-00Intézkedések a koronavírus-járvány miattÖsszefoglaló a rácalmási önkormányzat és intézmények koronavírus-járvány miatti intézkedéseiről
2020-03-00A kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ már csak május 31-ig biztosítja az ellátást2020. június 1-vel bezár a kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ. Dr. Hőnigh Magdolna, tulajdonos írása
2020-02-28A segítőknek is szükségük lehet segítségreA Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet Tudományos Bizottsága 2020. február 26-án, szerdán délután a kórház auditóriumában tudományos ülést tartott Hogyan maradjunk egyensúlyban napjainkban? címmel.
2020-02-28Tények és tévhitek a koronavírusrólA COVID-19-ről, ismertebb nevén a koronavírusról adott tájékoztatót dr. Mészáros Lajos a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója.
2020-02-21Egészségügy: áttörés a hálapénz-fronton?Nyulasi Zsolt hálapénzzel kapcsolatos interjújának befejező része dr. Mészáros Lajossal, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával
2020-02-19Családbarát szülészet: folytatódó fejlesztések. Családbarát szülészet programA Családbarát szülészet pályázati program sajtónyilvános projektzáró rendezvényét tartották február 18-án, kedden a Szent Pantaleon Kórházban.
2020-02-17Februári főnővéri értekezlet, köszöntőkkel2020. február 13-án a főnővéri értekezlet napirendi pontjai előtt Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató és dr. Juhászné Bordács Veronika vezető ápoló köszöntötte jubiláló munkatársainkat.
2020-02-15Tegnap volt az epilepszia világnapja. Valentin nem csak a szerelem védőszentjeA Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga 1997-ben február 14-ét jelölte ki az epilepszia világnapjának. És hogy miért? Bár sokan nem tudják, de Szent Valentin neve nem csak a szerelmesekhez köthető – ő az epilepsziával élők védőszentje is.
2020-02-14Hálapénz-front (2.)Nyulasi Zsolt interjújának második része, amit dr. Mészáros Lajossal, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház igazgatójával folytatott a hálapénzről
2020-02-14Az egészségügy helyzetéről beszéltekKálló Gergely országgyűlési képviselő jelölt és Szabó Tímea a Párbeszéd Magyarországért társelnöke tartott sajtótájékoztatót az egészségüggyel kapcsolatban
2020-02-11Célzott segítségnyújtásDunaújvárosban és környékén a véradókedv országos viszonylatban nézve is példás. Azt viszont sokan nem tudják, hogy bizonyos esetekben célzottan is nyújthatunk segítséget beteg, műtétre váró, sérült ismerőseinknek, hozzátartozóinknak. Az irányított véradásról dr. Barna T. Katalinnal, a vértranszfúziós osztály főorvosával beszélgettünk.
2020-02-11Erősödik a körzetben az influenza-aktivitásA megye területén mérsékelt tartományban van az influenza-aktivitás.
2020-02-10Korábbi helyére költözik vissza a rendelésA Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet tájékoztatja a lakosságot, hogy 2020. február 10-én hétfőtől a diabetológiai szakrendelés és gondozó visszaköltözik a rendelőintézet VII. szintjére.
2020-02-07Már munkában a Carissa jótékony csapataAz idei, január 10. és 12. között lezajlott Carissa Kupa jótékony célja a Szent Pantaleon Kórház neurológiai osztályának támogatása volt, ahol egy komplett stroke-őrző kialakítását tervezik az adományokból.
2020-02-07Hálapénz-frontInterjú dr. Mészáros Lajos a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a kórházi fizetésekről és a hálapénzről
következő