Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-11-03 | Közös főhajtás a gyász ünnepén | Dunaújvárosban a Pentele Baráti Kör Egyesület szervezésében 2023-ban is két helyszínen, a köztemetőben az emlékműnél, majd a Magyar úti iskola melletti emlékkőnél helyezték el a résztvevők az emlékezés virágait és mécseseit a még hétfőn délelőtt rendezett ünnepi eseményen. A megemlékezés első állomása a temetőben lévő II. világháborús emlékhely volt. A Pentele Baráti Kör Egyesület által szervezett megemlékezésen pentelei és más civil szervezetek, Pentele lakói, az áldozatok hozzátartozói, valamint Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is részt vett. | |
| 2022-12-02 | 1950. november 30. - a gyász éjjele Dunapentelén | Dunapentelén a kuláknak bélyegzett családok kitelepítésére 1950. november 30- éjjelén került sor.Kiss S. Anna gyűjtése alapján ezen a napon 42 családot, 128 főt űztek el. | |
| 2022-04-22 | Emléktáblát avattak a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság emeleti teraszán | A 2018-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Ongai Gábor rendőr őrnagy emlékére avattak táblát a dunaújvárosi rendőrkapitányságon – az emlékhely az összes elhunyt rendőr előtt is tiszteleg. Az ünnepségen Ongai Gábor családtagjai és a meghívott vendégek mellett jelen voltak a rendvédelmi szervek és a városvezetés képviselői is.
| |
| 2022-01-24 | DKSE: hetven éve az újvárosi sikeres sportélet szolgálatában | Mozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet rányomta bélyegét. Négyrészesre tervezett összeállításunkban a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabbnak ítélt eseményeire pillantunk vissza. Most lássuk a negyedik negyedévet. | |
| 2021-12-17 | Az esztendő utolsó közgyűlését tartották | "Az év utolsó közgyűlésére hívta össze a képviselő-testület tagjait csütörtökre Pintér Tamás polgármester. 51 napirendi pontot tárgyaltak az ülésen, amely a Dunaújváros Egészségügyéért díj ünnepélyes átadásával kezdődött: idén dr. Haász Cecília fogorvos vehette át az elismerést." | |
| 2021-12-16 | Nikolett emlékére táblát avattak | "Halálának ötödik évfordulóján emléktáblát avattak kedden a tragikusan fiatalon távozott Horváth Nikolett, a DKKA ifjú kézilabdázója tiszteletére a sportcsarnokban." | |
| 2021-12-02 | Emlékeztek a penteleiek. Kitelepítés: sok pentelei család vált földönfutóvá | Megemlékezést tartott a Pentele Baráti Kör november 30-án a Pentele Klubházban. Összejövetelük oka az volt, hogy 1950. november 30-a éjszakáján telepítettek ki több mint negyven pentelei családot, akik csak 1957-ben térhettek vissza Pentelére. A megemlékezésen után Kronászt Margit történész-muzeológus, az Intercisa Múzeum munkatársa beszélt történeti áttekintéssel a kitelepítésekről. | |
| 2021-10-29 | Hópárducukról emlékeztek meg a Sztálinvárosi Leopárdok | Dr. Molnár László (a Dunaújvárosi Főiskola főigazgatója volt) tiszteletére avattak emléktáblát a Dunaújvárosi Egyetem előtt, a róla elnevezett parkban a Sztálinvárosi Leopárdok Asztaltársasága tagjai 2021. október 23-án. A társaság idén ünnepli fennállásának 30 éves évfordulóját, így a jubileumi eseménysorozat fontos állomása volt ez a rendezvény.
| |
| 2018-11-23 | Táblaavatás | A selmeci diákhagyományokat jelképező csille mellé, amely a 33-as kollégiumnál van kiállítva (a Leopold nevet kapta) a csalódott Kenyér Asztaltársaság 2018-ban, megalakulásának húszéves jubileuma alkalmából egy emléktáblát helyezett ki a Leopoldhoz. | |
| 2018-02-02 | Emléktábla a körzeti gyógyítónak. Dr. Radnai Éva ötven éven t praktizált háziorvosként | Kiemelkedő és áldozatos munkásságáért emléktáblát avattak dr. Radnai Éva tiszteletére az óvárosi orvosi rendelő épületénél. | |
| 2017-12-30 | Emlékezés (képaláírás) | Emléktáblát helyeztek ki a Magyar úti templommal szemben: 1944. december 24-én 38 apostagi áldozata volt egy bombatámadásnak, miközben "málenkij robotra" vitték őket a ponthíd építéséhez. Emlékükre az apostagi önkormányzat településük fennállásának 800. évfordulója alkalmából emléktáblát helyezett el Dunaújvárosban is. (teljes szöveg) | |
| 2016-12-02 | Több mint tíz év kényszermunka a Gulagon | A pentelei Nagy Antal több mint tíz éven át raboskodott a Gulag egyik legnagyobb kényszermunkatáborában, Vorkutlagon. Egykori házának oldalán emléktáblát avattak az ő tiszteletére. Pentele egyetlen, Gulágot megjárt polgárának a Venyimi út-Móricz Zsigmond utca kereszteződésénél található egykori házára helyezték fel a márványtáblát. | |
| 2016-10-21 | Vörös Jánosra emlékeztek. Ötven éves osztálytalálkozó | Emléktáblát avattak a Mórics iskola bejáratánál Vörös János emlékére, aki az intézmény énektanára és karnagya volt. | |
| 2016-10-17 | Tábla Vörös Jánosnak. A Kodály-módszer szerint | Emléktáblát avattak a Móricz Zsigmond Általános Iskolán. A rendhagyó avató ünnepség október 15-én délelőtt kezdődött az iskola főbejáratánál. | |
| 2016-02-25 | Szivárványos ünnep | A perkátai Szivárvány Óvoda vezetője a napokban vehette át az Emberi Erőforrások Minisztériumában a "Kincses Kultúróvoda" címért járó emléktáblát. | |
| 2015-12-04 | Állatorvosi emléknap, kitüntetések átadásával | A XIV. Fejér Megyei Állatorvosi Emléknapot december 3-án rendezték meg Kulcson. Emléktábla és szobor - dr. Jármay Károly mellszobrának - avatás, kitüntetések. | |
| 2015-12-02 | Pentelei polgárok | Az 1950-es években Penteléről kitelepített emberekre, családokra, áldozatokra emlékeztek december elsején a Pentele Baráti Kör szervezésében. | |
| 2015-12-01 | Szerzetes atyák napja | Nagyvenyim legendás plébánosainak avattak emléktáblát november 30-án a Szent Bernát Arborétum kertjében. | |
| 2015-12-00 | Emléktáblát és emlékhelyet avattunk Raynal atya és Vendel atya tiszteletére | 2015. november 30-án a Nagyvenyimen a templomi szentmisét követően a rendház falán emléktáblát, az arborétumban pedig térinstallációt avattak Köveshegyi András Raynald és Dolmány István Vendel atya tiszteletére | |
| 2015-08-11 | Kiáltó kövek | A dunaföldvári evangélikus templomba betérők közül kevesen figyeltek fel arra az emléktáblára, amely a bejáratnál beszélő kőként emlékezik az első világháború négy áldozatára. | |
| 2015-07-03 | Koszorúk és régi emlékek | A várossá nyilvánítás 64. évfordulójára emlékeztek július 2-án a városalapítók, Dunaújváros Alapítóinak Egyesületének tagjai a Görbe utca 2. szám alatt található emléktáblánál. | |
| 2014-12-31 | Válogatás 2014-ből | Válogatás 2014 második három hónapjának dunaújvárosi eseményeiből. | |
| 2014-12-05 | Kisapostagi emlékezők | A világháborúk hősi halottaira emlékeztek Kisapostagon. | |
| 2014-12-03 | A kitelepítettek (képaláírás) | Kedden emlékezett a Pentele Baráti Kör. Parádi György, a baráti kör tagja beszédet mondott a kitelepítettek emlékére tartott összejövetelen, verset mondtak az Írisz Versszínpad képviselői is, amelynek végén megkoszorúzták a Pentele Klubházon található emléktáblát. (teljes szöveg) | |
| 2014-06-10 | Barátság iskola: hol volt, hol nem volt... | Emléktáblát avattak pünkösd hétfőjén, június 9-én a Barátság Általános Iskola helyén, tanárok, diákok részvételével. | |
| 2014-06-06 | Emlék a Barátság iskolának | Emléktáblát avatnak június 9-én a Barátság úti Általános Iskola helyén. | |
| 2014-05-30 | Lezuhant egy kisgép | Lezuhant május 28-án este egy ultrakönnyű repülőgép a kisapostagi sportrepülőgépen. A baleset következtében két ember életét vesztette. Évekkel ezelőtt a helyi repülőklub két pilótája is életét vesztette, 1976-ban Görbicz Károly és 1986-ban Hamvai Gábor. Kép az emléktábláról. | |
| 2014-05-16 | Megkoszorúzták az emléktáblát | Dunaújváros fennállásának 63. évfordulója alkalmából a Görbe utcai emléktáblánál koszorúzott a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete. | |
| 2014-05-15 | Hatvanhárom éve | A város önkormányzata és Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete közösen emlékezett május 14-én a várossá nyilvánítás 63. évfordulójára a Görbe utcai emléktáblánál. | |
| 2014-05-09 | Penteleiről Pentelén | A Pentele Baráti Kör május 8-án, Pentelei Molnár János festőművész születésének 136. évfordulója alkalmából koszorúzást, megemlékezést tartott a művész emléktáblájánál. | |
| 2014-05-08 | Pentelei Molnár János ünnepe | Május 8-án emlékeznek meg szülőházánál Pentelei Molnár János festőművész születésnapjáról. Kép: emléktábla Pentelei Molnár János szülőházán. | |
| 2014-05-00 | Ide szív is kell… | Cserna Gábor polgármester látogatása Boór Jánosnál, az Árpádházi Szent Erzsébet Idősek Otthonában. | |
| 2014-04-28 | Emléktáblát avattak fel | Harmadik éve emlékeznek meg Perkátán a testvérvárosok világnapjáról. Ebből az alkalomból április 26-án emléktáblát avattak. | |
| 2014-04-24 | Utcai muzsikaszóval | Sándor Frigyes hét a Sándor Frigyes Zeneiskolában. Fennállásának hatvanadik esztendejét ünneplő intézmény növendékei április 23-án utcai koncertekkel szórakoztatták a városlakókat, emléktáblát is avattak és fát ültettek. | |
| 2014-04-15 | Emlék a néhai Barátság iskolának | Emléktáblát avatnak június 9-én a Barátság úti Általános Iskola helyén. | |
| 2014-03-21 | Barátságos voltál? Legyél most is az... | Emlékjelet avatnának a Barátság Úti Általános Iskolának diákjai. Gyűjtenek rá egy közösségi oldalon. | |
| 2013-11-30 | Ez Pentele örök vesztesége marad! | 1950. november 30-án 46 pentelei családot telepítettek ki a községből. Kitelepített pentelei családokra emlékeztek november 30-án, koszorúzás az emléktáblánál. | |
| 2013-11-12 | Emléktábla a Kereszt lábánál (kishír) | November 2-án a Függetlenek Perkátáért Egyesület felavatta az Adonyi kereszt eredeti feliratát tartalmazó márványtáblát. | |
| 2013-10-12 | Ünnepel a gimnázium | Hatvan éves a gimi. Beszámoló a Széchenyi István Gimnázium jubileumi rendezvényeiről. Az ünnepség keretében október 11-én emléktáblát avattak az első igazgató, dr. Salgó Dezsőné emlékére. Öregdiákok, rendhagyó tanítási órák, nosztalgiaórák, teremavatók, teremnévadás. | |
| 2013-10-08 | Ünnepel a Széchenyi iskola | 60 éves a gimnázium. Nosztalgiaórákkal, kiállításmegnyitóval és emléktábla avatással ünnepel e héten a Széchenyi István Gimnázium. Az első igazgató, Salgó Dezsőné emlékére emléktáblát avatnak október 11-én. | |
| 2013-06-19 | Hatvanként év elmúltával | Az ötvenedik évfordulón, 2001-ben helyezték el a Görbe utca 2. falán azt a márványtáblát, amelyet azóta minden évben megkoszorúznak az alapítók. A várossá nyilvánítás 62. évfordulóján is koszorúztak. | |
| 2013-05-17 | Nem felejtették | Emléktáblát avattak május 16-án dr. Gyurkó László, volt pentelei körzeti orvos emlékére. Az emléktáblát lányai is megkoszorúzták (kép). | |
| 2013-05-14 | Emléktáblát avatnak | Emléktáblát avatnak május 16-án az óvárosi Petőfi utcai orvosi rendelő falán dr. Gyurkó László (1924-2004) orvosnak, aki 1954-től 1984-ig körzeti orvos volt Pentelén. 1993-ban Dunaújváros Egészségügyéért díjat és Pro Pentele díjat is kapott. | |
| 2013-05-09 | Pentelei Molnár 46 éve | 1878-ban született, s már 1924-ben elhunyt Pentelei Molnár János, a tehetséges, világszerte népszerű festő. Magyar úti szülőházának falán elhelyezett emléktáblájánál koszorúzással és rövid műsorral emlékeztek meg róla. | |
| 2013-05-09 | Emléktábla dr. Gyurkó Lászlónak | Dr. Gyurkó László Pentele városrész körzeti orvosa volt. Emléktábla kihelyezését kezdeményezi rá emlékezve a Pentele Baráti Kör, a városrész rendelőjének falára. Az emléktábla 60*40 centiméter méretű lesz, rajta Pentele orvosának áldozatkész munkáját méltató rövid felirattal. Elkészítője: Tóth László. | |
| 2012-12-13 | Pentelei megemlékezés (Kishír) | December 3-án a pentelei civilek megkoszorúzták a Pentele Klubház falán található Pentelei kitelepítettek emléktábláját. Az ünnepi beszédet Horváth Károly, a Pentele Baráti Kör elnöke mondta. A kitelepített családok és leszármazottjai lelki üdvéért Stermeczky András evangélikus lelkész mondott imát. (teljes szöveg) | |
| 2012-12-04 | Kitelepítettek estéje | "Az 1950. december elsején Dunapenteléről a Rákosi-diktatúra által kitelepített 45 családról emlékeztek meg hétfőn este a Pentele Klubban a városrész lakói, az érintettek leszármazottai." | |
| 2012-10-18 | Éva teremtett - mindig másokért álmodott... | Az Egészségmegőrzési Központ közelmúltban elhunyt igazgatója, Lévay Éva emléke előtt tisztelegtek október 10-én, a Lelki Egészség Világnapján.A megemlékezés fénypontjaként felavatták Lévay Éva emléktábláját az Erkel kerti intézmény falán. | |
| 2012-10-12 | Lévay Éva emlékére | A Lelki Egészség Világnapján avatták fel a Lévay Éva nevét viselő emléktáblát, az Egészségmegőrzési Központnál. | |
| 2012-10-11 | Ha a csend beszélni tudna | A Lelki Egészség Világnapján megemlékeztek Lévay Éváról, az Egészségmegőrzési Központ 2012. december 27-én elhunyt vezetőjéről. Október 10-én az ünnepség keretében felavatták Lévay Éva emléktábláját. | |
| 2012-09-27 | Félszázados jubileum a cellulózgyárban | 50 éve, 1962-ben kezdték el a munkát a dunaújvárosi szalmacellulózgyárban. A gyár főbejáratánál az50. év tiszteletére emléktáblát is avattak. | |
| 2012-05-31 | Koszorúzás a Görbe utcánál | Dunaújváros fennállásának 61. évfordulója alkalmából a Városalapítók Egyesülete megemlékezést tartott a Görbe utca sarkán lévő emléktáblánál. | |
| 2012-05-17 | Emlékek, koszorúk | A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete és a város önkormányzata közösen emlékezett meg a város fennállásának évfordulójára a Görbe utcai emléktáblánál. | |
| 2012-05-11 | 134 éve született Pentelei Molnár János | "A nevét viselő utca egyes számú épületén elhelyezett emléktáblánál, szülőháza helyén emlékeztek május 8-án Pentelei Molnár Jánosra a Pentele Baráti Kör tagjai." | |
| 2012-05-09 | Koszorúztak az emléktáblánál | Ünnepélyesen megkoszorúzták az Óvárosban Pentelei Molnár János festőművész emléktábláját szülőházán, születésének 134. évfordulója alkalmából. | |
| 2012-04-20 | A tervekben emléktábla-avatás is szerepel | Jövőre lesz 60 éves a kohásztechnikus-képzés a városban. A méltó megünneplés terveiről. Az emlékbizottság tagjai: dr. Hanák János, Szabó Gyuláné. | |
| 2012-04-04 | Kitárult a múzeumi látványtár | Március 30-án átadták az Intercisa Múzeum látványtárát. A múzeum munkatársai úgy döntöttek, hogy a tavaly elhunyt intézményvezetőről, Matussné dr. Lendvai Mártáról nevezi el a ház előadótermét. Emlékére táblát is avattak. | |
| 2012-03-10 | Petőfi: új tábla a régi sziklán | Fennállásának 40. évét ünnepli a Petőfi Sándor Általános Iskola. Ebből az alkalomból március 9-én emléktáblát avattak az iskola előtt található kőoszlopon. | |
| 2011-12-07 | A kitelepítettek emlékére | A pentelei családok kitelepítésének 61. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a Magyar úti klubház falán november 30-án. | |
| 2011-12-01 | Emléküket tábla őrzi | Emléktáblát avattak fel a Pentele Klubházon a pentelei kitelepítések hatvanegyedik évfordulóján. | |
| 2011-11-15 | Egy szégyentelejs nap | Megemlékezés. A Penteléről 1950 novemberében kitelepített családoknak állítanak emléktáblát az óvárosi civil szervezetek. Kép a kitelepített Farkas-családról. | |
| 2011-11-05 | A kitelepítésre emlékeznek | A Penteléről kitelepített családoknak állítanak emléktáblát az óvárosi civil szervezetek. Az emlékhelyet a Magyar úti klubháznál alakítanák ki a mostani tervek szerint. | |
| 2011-09-14 | A Canterbury érsek bejövetele: Béke! | 2011. augusztus 20-án ünnepelte hatvanadik születésnapját a bútorboltnak készült Béke Étterem, amely jelenleg Heaven Club néven működik, de mindenkinek csak "Béke" marad. A jeles alkalomból emléktábla-avatással egybekötve mutatták be Miskolczi Miklós Babgulyás, ezüstkanállal című kötetét. | |
| 2011-09-08 | Babgulyásos, ezüstkanalas ünnep | "Nagyszerű ünneppel, új kötettel és emléktábla-avatással tisztelgett a városi vendéglátás kezdetei előtt a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara." Könyvbemutató: Miskolczi Miklós Babgulyás, ezüstkanállal c., és emléktábla avatás a Béke étteremnél. | |
| 2011-09-06 | Mint egy falat kenyér! | Beszámoló Miskolczi Miklós Babgulyás, ezüstkanállal c. könyvének bemutatójáról és a Béke étterem falán elhelyezett emléktábla avató ünnepségről. | |
| 2011-09-02 | Könyvbemutató és emléktáblaavatás | Könyvbemutató: Miskolczi Miklós új könyve Dunaújváros vendéglátásának történetét mutatja be, címe: Babgulyás, ezüstkanállal. Szeptember 5-én a könyvbemutató után emléktáblát is avatnak (Béke étterem falán) a városban legendássá vált vendéglátósok neveivel. | |
| 2011-05-17 | "Ez már történelmi múlt!" | Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete koszorúzással ünnepelte Dunaújváros születésnapját. | |
| 2011-05-09 | Hálás szívvel emlékeztek | Pentelei Molnár János festőművész idén lenne százharminchárom esztendős. Születésének évfordulóján az óvárosi civil szervezetek közösen koszorúztak emléktáblájánál. | |
| 2011-04-23 | Él a húsvéti hagyomány | A Pentele Baráti Kör kezdeményezésére felújították az Öreghegyi és a Kálvári utca kereszteződésénél található Kálvária-keresztet és mellette álló úgynevezett lator-kereszteket. | |
| 2010-09-27 | Lekerült az emléktábla | A Petőfi Sándor Általános Iskola előtti 1848-49-es forradalom emléke előtt tisztelgő emléktábla lekerült a kőoszlopról és a jövőben új emléktábla kerülhet a helyére. | |
| 2010-05-19 | Városalapítókkal | Koszorúzás a Görbe utca 2. szám ház falán elhelyezett emléktáblánál. A dunaújvárosi Városlapítók Egyesülete a várossá alakulást ünnepelte. | |
| 2009-09-23 | Nem lesz ebből tábla | "Hiába szeretné sok egykori diák és pedagógus, úgy tűnik, nem lesz Barátság-emléktábla a Lidl áruháznál." | |
| 2009-05-20 | Várossá lett telep | 1951. május 19-én nyilvánították várossá Dunapentelét. Nyolcadszor koszorúzták meg a Városalapítók Egyesületének tagjai a várossá válás emléktábláját a Görbe utca 2. számú ház oldalán. | |
| 2009-04-10 | Harc egy tábláért | Horváth Miklós és felesége egy emléktáblát szeretne a volt Barátság Általános Iskola emlékére, amely helyén most a Barátság városrészi Lidl áruház áll. Beszélgetés a kezdeményező házaspárral. | |
| 2008-05-21 | Koszorúztak az alapítók | Az első tanácsházánál - a Görbe utcában - koszorúzási ünnepséget tartott Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete. | |
| 2008-03-26 | Emléktábla Pados Istvánnak | Pados István 1956-ban a dunapentelei Nemzeti Bizottság vezetője volt, ő szervezte meg Dunapentele védelmét....a technikumi tanári állását feladva. Emléktáblát állítanak neki... | |
| 2008-03-08 | Barátság: már készül az emlékezés táblája | Dunaújváros megbízásából emléktábla készül az egykori Barátság Általános Iskola tiszteletére. | |
| 2007-11-07 | Acélos csemeték | Harminc fát adományozott az ISD Dunaferr Zrt. Dunaújvárosnak. Az első fát Valerij Naumenko és dr. Kálmán András ültette el az alsó Duna-parton. | |
| 2007-06-02 | Görbe utca | Dunaújváros történetéből. | |
| 2007-05-19 | Az első utcában | Az Építők útja-Görbe utca sarkán álló emléktáblát megkoszorúzták a városalapítók. | |
| 2006-05-19 | Akár Pentelén is | Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete megelékezést tartottak, a város várossá nyilvánításának ötvenötödik évfordulóján. Várossá 1951. április 29-én nyilvánította Pentelét a minisztertanács, és május 18-án megalakult a Dunapentelei Városi Tanács. | |
| 2006-02-14 | Emléktábla a bajtársnak | Emléktáblát állítottak mentős kollégái az egy éve közlekedési balesetben elhunyt Nagy Imrének. Emlékezés: Akiért a sziréna szól címmel. | |
| 2006-02-07 | Kulcsár Anita emléktáblát avattak | Február 4-én, a Dunaferr Sportcsarnok előterében. | |
| 2005-12-01 | Emléktábla koszorúzás | 175 éve született és 131 éve hunyt el Rosti Pál. Az évfordulók alkalmából emléktáblát avattak a Rosti Pál iskola falán. Az emléktáblán Palotás József plakettja látható. | |
| 2004-12-01 | Megemlékezés névadónk halálának évfordulóján | Emléktábla avatás. Kép az emléktábláról. | |
| 2004-11-27 | Negyven éves a Rosti nevét felvett iskola | A Rosti Pál Gimnázium negyven éves évfordulóját ünnepli. A
jubileumi ünnepségen felavatták a névadó emléktábláját, amelyen
Palotás József plakettje látható. (kép az első oldalon is). | |
| 2004-11-23 | Évfordulós programok | A Rosti Pál Fotóklub országos pályázatának kiállítása az MMK
évfordulós programjai között nov. 26-tól december 10-ig tart az MMK
Folyosógalérián. A Rosti Pál Gimnáziumban kerül sor a
Rosti-emléktábla avatására. További programelőzetes. Kép a
boszorkányszombatról. | |
| 2004-11-20 | Befejeződött a Dózsa-hét, a jubileumi programok | Befejeződött a Dózsa György Általános Iskola ünnepi
programsorozata, amit az iskola alalpításának 25. évfordulúja
alkalmából rendeztek. A "Ki tud többet Angliáról?" vetélkedő
helyezései: 1. Szilágyi iskola, 2. Széchenyi gimnázium, 3. Petőfi
iskola. A " Ki tud többet Németországról?" vetélkedő helyezései: 1.
Petőfi iskola, 2. Szilágyi iskola, 3. Széchenyi gimnázium. A
Dózsa-hét központi rendezvénye az emlékfa ültetés és az
emléktábla avatása volt. | |
| 2004-08-30 | Emléktáblát avattak | Emléktáblát avattak a pálhalmai Rosti-kastélynál. | |
| 2004-05-12 | Ötvenhárom éve történt | Dunajújváros várossá nyilvánítására emlékezett a városalapítók
egyesülete. A Görbe utcában megkoszorúzták a három évvel ezelőtt
elhelyezett emléktáblát. | |
| 2002-09-24 | Emlékfal az aulában | A kórház aulájában az emlékfalon dr. Groszmann Sándort és dr.
Pátkay József sebész főorvost ábrázoló domborműveket helyeztek el.
Dr. Groszmann Sándor 1951-től 1962-ig irányította Sztálinváros
egészségügyi ellátását.
Dr. Pátkay József 1952 és 1973 között vezette a sebészeti osztályt. | |
| 2002-03-19 | Emlékpark a "vasvárisoknak". Összefogással megszépült az udv | Emlékparkot és ezzel egyidőben emléktáblát avattak az elmúlt héten
a Vasvári Pál Általános Iskola udvarában. | |
| 2001-07-02 | Új emléktábla a régi kopjafán | Június 30-án felavatták, a temetőben elhelyezett kopjafánál az új
emléktáblát, 1956-os forradalom hőseinek emlékére. | |
| 2001-05-24 | Az alapítók tiszteletére. Emléktábla a Görbe utcában. | Az alapítók közül 3-an. Losonci Ferenc, Nics János, Arany Ferenc
az emléktábla avatás appropóján. | |
| 2001-05-22 | Emléktáblát avattak | Pénteken avatták fel a Görbe u. 2-esszámú ház falán a városalapítók
tiszteletére elhelyezett emléktáblát. | |
| 2001-05-19 | Márványtábla és ünnepség | Május 18-án felavatták palotás József Vízivirág c. szökőkútját a
Dózsa mozi mellett; márványtáblát avattak egy Görbe utcai ház
falán, ahol ötven évvel ezelőtt megalakult a dunapentelei városi
tanács. Ezen a napon átadták a várostörténeti vetélkedőn részt vett
csapatok díjait. Emlékplakettet adtak át a város tisztviselőinek:
dr.Illyés József, dr.Maróti János, Sófalvi István, Sárosi József,
dr.Varga Lajos, Almási Zsolt, dr.Kálmán András. | |
| 1996-07-13 | Fabó Éva sportuszoda | Fabó Éva Sportuszoda - beszámoló az uszoda névadó ünnepségéről, amelynek keretében felavatták Fabó Éva emléktábláját. Az emléktábla alkotója Fodor Sándor. | |
| 1991-04-05 | Névadójukra emlékeztek | Márványtábla-avatás. A Lorántffy szakközépiskola ünnepségéről. | |
| 1990-10-24 | Tizenkét név került arra az emléktáblára...FMH 1990.okt.24. | Emléktábla avatás az 1956. okt.25-én a laktanyá-nál lezajlott
sortűz áldozatainak emlékére. APOFOSZ helyi szervezete állította.
Kép: a nevek
felsorolásával. | |
| 1990-08-17 | Kereszt-tábla | A táborállási keresztről. 1843-ban állították a rossz időjárás elleni védelemül a szőlősgazdák ("mezsi oltár"). 1990-ben a köztemetőbe került a kereszt. Augusztus 7-én a helybeliek visszakérték a keresztet. Helyette emléktábla az eredeti helyen. | |
| 1989-11-03 | Sokára, de mégis időben. Megmentették az enyészettől. | Pentelei Molnár János szülőházáról. A fotón: az emlékház a Berán Lajos által készített emléktáblával. A 26-os ÁÉV térítés nélkül elvégezte a ház felújítását. | |
| 1987-05-29 | Jubiáló eszperantó | Emléktáblát avatnak 1987. május 30-án a száz éves eszperantó mozgalom jubileum alkalmából, az Eszperantó út elején. | |
| 1986-08-26 | Emlékezés dr. Tapolczai Jenőre. Koszorúzás, emléktábla-avatás | Képes és szöveges beszámoló az ünnepségről. | |
| 1986-04-15 | Koszorúzás, kiállítás, találkozó. Az első űrutazás 25. évfordulóján. | A Dunaújvárosban is járt (1961. aug. 20) Gagarin emlékére rendezett ünnepségek, megemlékezések. Megkoszorúzták a Gagarin emléktáblát. Kiállítás a Vasmű Klubban. | |
| 1981-05-01 | Képaláírás | Csütörtökön felavatták a Komócsin ligetben Komócsin Zoltán
emléktábláját. E. Tóth Ila alkotását. | |
| 1981-03-24 | A Tanácsköztársaságra emlékezve | Ünnepi koszorúzás és nagygyűlés a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 62., és a KISZ 24. évfordulóján. A Münnich Ferenc Gimnázium diákjai adtak műsort. Kép: Az óvárosi emléktáblát koszorúzzák. | |
| 1980-03-18 | Koszorúzás a Petőfi-emlékkőnél | Koszorúzás a Castrum városrészben felállított Petőfi-emlékkőnél. | |
| 1978-08-04 | Város, város... Belváros | Kossuth Lajos utca, Szórád Márton út, az Építők útja és a Vasmű út által határolt Belváros történeti leírása. Öregedés fiatalosítás. A mozgalom az ötletek szülője. Egy körzeti klub városi szerepben. | |
| 1978-03-24 | Díszünnepség a Magyar Tanácsköztársaság 59. évfordulóján | Koszorúzás. Emlékbeszédek. Kitüntetések. Kép: Az óvárosi, volt tanácsházán lévő emléktábla megkoszorúzása. Öt személyt tüntettek ki. | |
| 1977-10-18 | Gazdag program a vasműben | Fiatalok a vezetés gyakorlatában, vetélkedők, találkozó
veteránokkal, faliújságverseny, emléktábla-avatás, sportversenyek,
fórumok, üzemlátogatások...Október: Ifjúmunkás-hónap. | |
| 1977-10-11 | Emléktábla-avatás (képaláírás) | A Dunai Vasmű Központi karbantartó gyárrészleg új KISZ-szervezete
Rudas László nevét vette fel. Részt vettek a kertvárosi Rudas
László utcában Rudas László emléktáblájának leleplezésén, amely Friedrich
Ferenc alkotása. | |
| 1977-07-29 | Emléktáblák a "Kommunarszki házakon" | Táborzárás a Barátság '77 építőtáborban. | |
| 1977-07-26 | Emléktábla-avatás | Csütörtökön este hat órakor leplezik le azt a két bronz emléktáblát, amelyet a tanács helyezett el a Castrum városrész két épületén, a Martinovics utca 28-30. és 32-34. szám alatt. Ezeket a házakat a kommunarszki és a városi főiskolások együtt alapozták, ennek állítanak most emléket. | |
| 1977-04-19 | Emlékkő a természetnek | A tanácsház mögött kialakított parkban egy vöröslő kövön helyeztek el egy táblát: Erdők és fák napja, 1977. | |
| 1976-10-28 | Emléktábla | Ma délután leplezik le Vasvári Pál emléktábláját a róla elnevezett
általános iskolában. | |
| 1975-11-25 | Emléktábla avatás a Kun Béla utcában (kishír) | A Kun Béla utca 1. számú ház falán november 29-én leplezik le Kun Béla Emléktábláját. A Dunai Vasmű mechanika üzeme Kun Béla KISZ-szervezetének tagjai kérik a város valamennyi Kun Béla nevét viselő kollektíváját, hogy az emléktábla-avatáson vegyenek részt. (teljes szöveg) | |
| 1974-11-06 | Emléktábla egy elsőnek | A világtakarékossági napon Dunaújvárosban, a Fáy András utcában a
városi tanács és az OTP városi fiókja emléktáblát helyezett el Fáy
András, az első magyar takarékpénztár megalapítója tiszteletére | |
| 1974-10-25 | Emléktáblát helyeznek el a Fáy utcában | A Fáy András utca z-18-as épülete falára a városi tanács és az OTP városi fiókja közösen elhelyezték a táblát. | |
| 1973-06-19 | József Attila domborművet avattak a kertvárosi általános isk | Cyránsky Mária alkotása. Ünnepség leírása. Kép: a dombormű | |
| 1973-04-02 | Magyar-szovjet barátsági emléktáblát avattak Dunaújvárosban | Húsz éve működik Dunaújvárosban a szovjet állami Duna-hajózás
magyarországi vezérügynökségének kirendeltsége. Az évforduló
alkalmából hétfőn felavatták a Szalki-szigeti irodaház falán
elhelyezett magyar-szovjet barátsági emléktáblát. | |
| 1971-11-05 | Emléktábla avatás (kishír) | A MÜM 316.sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, amely Makarenkó nevét viseli, emléktáblát állíttatott névadójának tiszteletére a kertvárosi Makarenkó téren. Az intézet diákjai, ma délben, mintegy négyszázan felvonulnak az emléktáblához, ahol a leleplezés ünnepi aktusa után megkoszorúzzák a nagy szovjet pedagógus e,emlékét őrző márványtáblát. (teljes szöveg) | |
| 1971-02-26 | Emléktábla | A múlt hét végén a Weiner Tibor körúti fiókkönyvtár falán elhelyezték Weiner Tibornak, a város első főépítészének emléktábláját. A bronz relief Cyránski Mária szobrászművész alkotása. A hivatalos avatásra, sajnos kicsit megkésve, csak a jövő hét elején kerül sor. (teljes szöveg) | |
| 1970-06-16 | Emléktábla-avatás a Május 1 utcában | Emléktábla a Május 1 u. 1. szám házfalán. A város első utcája.
1950-ben e ház alapjának lerakásával kezdődött a városépítés | |
| 1969-03-25 | Képek a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának ünnepségéről | Emléktábla avatás az óvárosban. Fogadás a 19-es veteránok
tiszteletére. | |
| 1969-03-21 | Emléktábla avatás Óvárosban, az egykori direktórium épületénél | 1969. március 20-án, a Tanácskirendeltség épületének falára. Emlékezés Kallós Dezsőre, aki a pentelei vörösőrség parancsnoka volt. | |
| 1969-02-25 | Emléktáblával jelölik meg a régi dunapentelei direktóriumi házat (kishír) | Az óvárosi tanácskirendeltség házának falán. | |
| 1963-06-04 | Táblát helyeznek el a város legrégibb épületének helyén | "A strand öltözője előtti fal-csonk. Kacskaringós, zeg-zugos épületalap, a város első felvonulási épülete." | |
| | Kitelepítettek névsora | Baka György, Béres István, Borsos Károly, Dóra Szilárd, Faragó Imre, Faragó Sándor, Farkas Mátyás, id. Cs. Farkas György, Cs. Farkas Lajos, Farkas István, Franyó István, Gölöncsér Imre, Halmai Károly, Hauzer Gyula, Horváth János, Jantski Gyula, Kádár József, Kertész György, Kádár Sándor, Kéri Ferenc, Koppányné Peretsényi Ilona, id. Lénárt József, Markovics Imre,Lábadi József, Magyar György, Molnár Mihály, Nyuli György, Nyuli István, Nyuli György, Nyuli Ferenc, Pálmai Ferenc, Pintér József, Peretsényi Imre, Peretsényi György, id. Rózsa Mihály, ifj. Rózsa Mihály, Radics György, Tóth Gyula, Tóth Géza, Tóth Ferenc, Török Jánosné, Török István, Vörös József, Vajda László, Vincze Sándor, Windisch Mihály | |
| | Hágár földjén - történeti bevezető | Zsidók a római Pannóniában. A magyarországi zsidóság annotált kronológiája a kezdetektől napjainkig. Dunapentele, a római Intercisa területén 200-215 körül és 222-235 között. | |