József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | felmérés

338 db találat
Dátum downCímLeírás
2021-10-30Próbán a tehetséges fiatalok"A múlt héten szombaton 2006 és 2009 között született lányok jelentkezését várta a DKKA a Városi Sportcsarnokban tartott toborzójára. Közel negyven ifjú kézilabdázó vett részt a DKKA kiválasztóján."
2021-02-16A mozgásra szükség van. A nagycsoportos gyermekek jelentős része fejlesztésre szorulJó pár évvel ezelőtt a dunaújvárosi és Dunaújváros-környéki óvodákban végzett felmérést a Képességfejlesztő Intézet Alapítvány két munkatársa, Facskó Ágnes mozgásterápiás fejlesztő, kineziológus és Gál Attila, nemzetközi kineziológiai oktató, alternatív képességfejlesztő-tanácsadó.
2020-09-25Reformok az autóbuszközlekedésbenA dunaújvárosi autóbusz-közlekedés fejlesztéséről, annak tervezett változtatásairól döntött Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése. A képviselők a Volánbusz helyi szervezetével egyeztetve dolgoznak azon, hogy a városlakók számára kedvezőbb szolgáltatást biztosítsanak a tömegközlekedésben.
2020-09-18A többség óvatos, tart a vírustól, a betegségtőlA koronavírus második hulláma erőteljesebben csapott le szűkebb térségünkre, de igaz ez az egész országra is.
2019-11-00Büszkék vagyunk az eredményreA nagyvenyimi általános iskola a 2018/2019-es tanévben 16-16 tanulóval részt vett az Új Nemzedék Központ által az ötödik évfolyamos tanulók körében szervezett problémamegoldó, illetve szókincs ismereti felmérésben
2018-12-21Drogstratégia (kishír)A Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a közelmúltban felmérést végzett a diákok körében, hétfőn a középiskolák vezetőivel konzultációt folytattak az eredményről. (nem teljes szöveg)
2018-10-12Ha probléma adódik, van kihez fordulni. Mintegy ezer fiatalt kérdeztek a drog, az alkohol és a szabadidő témájábanA Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum egy felmérést végzett a közelmúltban a dunaújvárosi fiatalok körében
2016-10-00Megszámlált közlekedésDunaújváros megkezdte a város Fenntartható Városi Mobilitási Tervének kidolgozását. Beszélgetés Botyánszki Tamás projektvezetővel.
2016-09-12Utazásfelmérés: mobilitási tervFenntartható városi mobilitási tervet készít az önkormányzat megbízásából egy erre szakosodott cég. Ideigelenesen áthelyezik a Dózsa Mozi előtti buszmegállót korszerűsítés miatt.
2016-09-09Helyi közlekedési kérdések, mérésekÚj közlekedési koncepció készül a városban. Az alapja: helyszíni felmérések, kikérdezések, utasszámlálások.
2016-08-24Közlekedési terv készül (kishír)Az önkormányzat megkezdte a város Fenntartható Városi Mobilitási tervének kidolgozását, amely az embert, a városlakót középpontba állító közlekedési stratégia. A helyzetelemzés megalapozása érdekében kérdezőbiztosok készítenek felmérést a lakosság utazási szokásairól az autóbusz-állomáson és megállókban, valamint a vasútállomáson. A lakosok egy részét otthonukban is felkeresik. Kérik, segítsék munkájukat! (teljes szöveg)
2016-08-19Az átláthatóság jellemzi a hivatalt. Nyilvános közadatok, példás működésTöbb száz önkormányzat közül az első helyen végzett városunk önkormányzata az Üvegfalú Programban. A fotón Dr. Sűrű Renáta, városunk jegyzője.
2016-05-04Lakossági adatfelvételA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Dunaújvárosban önkéntes lakossági adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajt végre május-július hónapokban. OECD felnőttek képesség- és kompetenciamérése programjában (PIAAC).
2015-11-21Csökken a fényerő, ezt előre tudták"A város közvilágítása napirenden lesz a közgyűlésen az elkövetkezendő években, ha az önkormányzat nem kap elég pénzt arra, hogy lecseréljék ezeket a fényforrásokat - prognosztizálta Besztercei Zsolt a csütörtöki ülésen."
2015-10-10Miben élünk? - felmérés (kishír)Felmérés Dunaújvárosban is. A háztartások lakáskörülményeit feltáró országos felmérés lesz 2015. október 10. és november 30. között Miben élünk? – Lakásviszonyok, 2015 címmel. Az adatfelvételt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hajtja végre.
2015-09-07A szövetség vezérkara járt nálunkA Jövő Bajnokai program kiemelt régiós felmérőjét rendezték meg szeptember 5-én az uszodában, amelyen itt volt a Magyar Úszó Szövetség vezérkara is, akik találkoztak dr. Dorkota Lajossal, valamint a város vezetőivel is.
2015-09-05A szezon első kiemelt eseményeSzeptember 5-én ismét a Fabó Éva Sportuszodába érkezik a Magyar Úszó Szövetség vezérkara, ahol kiemelt helyszínként a Jövő Bajnokai program régiós felmérőjét rendezik meg. Ez lesz a szezon első rendezvénye.
2015-07-10Kapitányok a medence szélénKiss László, a felnőtt úszóválogatott szövetségi kapitánya, és dr. Hargitay András utánpótlás szakvezető felügyelete mellett tartottak július 9-én felmérőt Dunaújvárosban.
2015-07-00Angol nyelvi kompetenciák mérése2015. június 11-én került sor Rácalmáson az angol nyelvi kompetenciák felmérésére. A 8. évfolyamos tanulók 57%-os eredményt, míg a 6. évfolyamosok 67%-os eredményt értek el.
2015-06-24Mit csökkentsenek?A Fejér Megyei Kormányhivatal kérdőívek kitöltésére kéri a polgárokat. Arra kíváncsiak, milyen állami rezsicsökkentést szeretnének.
2015-06-00eDia mérés2015-ben a 7. évfolyam töltötte ki a nyelvérzéket és az angol alapszókincset, szókincsmélységet mérő eDia tesztet a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában. A nyelvérzéket mérő teszten a gyerekek átlagban 50-60% között teljesítettek, míg az alapszókincset és szókincsmélységet mérő teszteken szinte mindenki 60% felett teljesített.
2015-04-23Önnek mekkora?Kolonits Tamás, a Mensa HungarIQa tesztgondnoka tartott előadást a Dunaújvárosi Főiskolán.
2015-03-18Lakossági felmérés két hónapon átÉletkörülményeinkről, fogyasztási szokásainkról készít felmérést a Központi Statisztikai Hivatal, március 16. és május 15. között.
2015-03-05Egészségfelmérés, újvárosban isAz országos felmérés részeként Dunaújvárosban is egészségkommunikációs kérdőíveken gyűjtik össze az adatokat, amelyeket később kiértékelnek.
2015-03-00Mensa IQ-teszt DunaújvárosbanA Mensa HungarIQa Egyesület kihelyezett intelligencia-felmérés tart 2015. április 21-én, kedden a Dunaújvárosi Főiskolán.
2015-02-00Geodéziai felmérés a temetőbenA rácalmási önkormányzat miután átvette a temető üzemeltetését, megbízott egy gazdasági társaságot, hogy végezzék el a temető geodéziai felmérését, amely a sírokról, sírhelyekről készít dokumentációt várhatóan március 30-ig.
2014-11-00Iskola felmérés: eDIAA Szegedi Tudományegyetem oktatáselméleti kutatócsoportja által kifejlesztett eDIA számítógépes diagnosztikai rendszernek a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola már második éve partnerintézménye.
2014-10-10A kamara kutatóintézeteA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kutatóintézetének bemutatása.
2014-09-26Bizalmi hidat alakítana ki a baloldali pártMintegy 25 ezer kérdőívet juttatott el a város lakosságának a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja.
2014-09-23Dunaújváros MJV Integrált Településfejlesztési StratégiájaA közgyűlés 2014. szeptember 23-án elfogadta Dunaújváros Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját. A városrészek funkcionális elemzése, városrészi szintű célok bemutatása, akciótervek.
2014-06-18Magyar Helsinki Bizottság jelentéseMagyar Helsinki Bizottság jelentése a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 2014. június 18-án tett látogatásról.
2014-05-29Közgyűlés2014. május 29.
2014-05-09Az egészségükértEgészségügyi felmérést, táplálkozási és mozgási tanácsot adtak a Fejér Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási szerv, és a dunaújvárosi járási népegészségügyi intézet dolgozói, a helyi kormányhivatali dolgozók körében, május 8-án. Kép: dr. Radványiné Trautmann Erika, Várkonyi Eszter.
2014-04-12Országos átlag felettiA Székesfehérvári Törvényszék tavalyi évről szóló beszámolójából kiderül, hogy a Dunaújvárosi Járásbíróság leterheltsége, í bírák munkaterhe az országos átlagot is meghaladta. Beszámoló a sajtótájékoztatóról.
2014-04-10A polgárok véleményére kíváncsiAz önkormányzati szervezetfejlesztési pályázathoz kapcsolódóan lakossági felmérés kezdődött Dunaújvárosban.
2014-03-19Kutatás, szolgáltatások (kishír)AZ önkormányzat az Új Széchenyi Terv keretében nyert fejlesztési forrásokból közvélemény-kutatást is szervez a helyi lakók körében a közszolgáltatásokkal kapcsolatosan.
2014-03-12A többség szerint büdös, károsA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskolában a diákok, a diákok között egy dohányzással kapcsolatos felmérést készítettek.
2014-02-25Adatgyűjtés utazásokrólÁprilisban A lakossági utazási szokásai címmel önkéntes adatszolgáltatáson alapuló reprezentatív lakossági adatfelvételt végez a Központi Statisztikai Hivatal Dunaújvárosban, Kisapostagon, Nagykarácsonyban, Nagyvenyimen, Pusztaszabolcson, Sárbogárdon.
2014-02-25Felmérik, hányan vennék igénybe a bölcsődétElkészült Rácalmás új intézménye, a bölcsőde. A pici gyerekek szeptembertől vehetik birtokba az épületet, az igényeket viszont már most felmérik.
2013-11-19A leggazdagabb járások közöttAz egyik hazai piackutató cég elkészített tanulmánya szerint a magyar emberek átlagosan 122 ezer forintot költhetnek havonta. Vizsgálták a járásokat is, eszerint az ötödik leggazdagabb a dunaújvárosi.
2013-08-28Rácalmás a legkedveltebbRácalmás a legkedveltebb kirándulóhely Fejér megyében.
2013-08-01Kábelkutatók a városbanA burkolat alatt futó kábeleket térképezik fel Dunaújvárosban. Az eredmények felkerülnek a város hálózati közműtérképére is.
2013-06-21Az ő véleményük szerintA Rácalmáson megrendezett kérdőíves szavazás eredménye: termálfürdő építésére 318 szavazat érkezett.
2013-06-04A többség a termálfürdőt szeretné...Rácalmás. A beérkezett kérdőívek alapján (385 db) a többség, 318 fő a termálfürdő építését támogatná.
2013-05-09Felmérték a dunai hajókikötőketBefejeződött kilenc közép- és dél-kelet-európai dunai hajókikötő állapotának és fejlesztési lehetőségeinek felmérése, amelyet a DaHar (Danube Inland Harbour Developement - Dunai Belvízi Kikötők Fejlesztése) elnevezésű európai uniós projekt keretében végeztek el magyar szakemberek.
2013-04-25Újabb kiválasztás voltÁprilis 24-én Dunaújváros adott otthont a Bozsik Kibontakozási Program újabb állomásának. A Dunaújváros Stadionban az U14-es korosztály Nyugat-Magyar régió válogatottjának kiválasztása zajlott.
2013-03-20Hibás számítással vádolják a fideszes városok csodatanácsadójátEltúlzottan negatívnak és hibásnak minősítette Dunaújváros vezetése azt a 200 oldalas pénzügyi állapotfelmérést, amelyet kétévnyi titkosítás után a napokban olvashattak először a város lakói. A dokumentum szerint a fegyelmezetlen gazdálkodás és az átgondolatlan hitelfelvételek miatt emelkedtek az előző ciklusban fideszes többséggel vezetett önkormányzat tartozásai több mint 20 milliárd forintra. Az átvilágítás az utóbbi napokban éles vita középpontjába került, miután a városvezetés törvénysértéssel vádolta meg a közpénzen rendelt tanulmány nyilvánosságra hozóját.
2013-03-14Titkosították az adósságok keletkezéséről szóló tanulmányt"Két évig titkos dokumentumként kezelték Dunaújvárosban azt a szakértői tanulmányt, amelyet a város önkormányzata rendelt meg a 2010-es választások után, hogy tisztába jöjjön saját pénzügyi helyzetével. Az elkészült több mint 200 oldalas elemzés azonban olyan lesújtó képet mutatott fel a város gazdálkodásáról, hogy jobbnak látták elsüllyeszteni. "
2013-03-14Titkosították az adósságok keletkezéséről szóló tanulmánytSzinte győzelemként jelentette be Dunaújváros polgármestere a napokban, hogy a kormány a korábban ígértnél sokkal nagyobb részt, 65 százalékot vállalt át a város adósságterheiből. Miközben a település megmenekült 11 milliárd forint visszafizetésétől, előkerült egy eddig eltitkolt szakértői jelentés, amely azt állítja: sokévnyi fegyelmezetlen gazdálkodás, ellenőrizetlen, átgondolatlan hitelfelvétel és két Simicska-közeli cég tulajdonrészének 3,5 milliárdos felvásárlása vezetett oda, hogy az önkormányzat kiemelkedően magas adósságállományt halmozzon. A jelentést csak hosszú pereskedés után adta ki a városvezetés, de még akkor is korlátozni akarta a nyilvánosságra hozatal esélyeit.
2013-02-23A KSH gyűjti az adatokatA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) veszprémi főosztálya adatokat gyűjt (munkaerő felmérés, utazási szokások témákban) Baracs területén.
2012-10-11Az állam érdeklődikHova utazik? - Utasszámlálást végez az Alba Volán a helyközi, azaz a városkörnyéken közlekedő buszokon.
2012-08-28Egészségről, tanulásról is kérdeznekA Központi Statisztikai Hivatal és az Európai Unió Statisztikai Hivatala közösen indít felmérést az országban, Dunaújvárosban is. Európai egészség és társadalmi részvétel (TÁRS-) felmérés elsősorban az egészségi problémákkal és sérüléssel, fogyatékossággal élők társadalmi akadályozottságát kutatja, összehasonlítva egészséges társaik lehetőségeivel.
2012-07-31Ellátást igénylők"A város szociális térképének alapjául szolgáló koncepciót készítő szakemberek felmérték egyebek mellett azt is, milyen változások voltak a szférában... "
2012-07-19Szociális térképA szociális koncepció után felmérik a dunaújvárosi állapotokat és a szakemberek elkészítik Dunaújváros szociális térképét.
2012-06-14Új vizeken hajózvaAz Európai Unió stratégiai területfejlesztését célzó SEE-program az előkészítő feladatok után új szakaszához érkezett, megkezdték a kikötők állapotának felmérését.
2012-04-19Tájékoztató kiadványKörnyezeti állapotfelmérés két év tükrében.
2012-04-00Dunaújváros kulturális infrastruktúrájának összefüggéseiA tanulmány tárgya Dunaújváros Megyei Jogú Város kulturális földrajzi jellemvonásainak és a kulturális intézményrendszer kialakulásának, működésének vizsgálata. Főbb részei: a város kulturális életének sajátosságai, kulturális fogyasztási szokások, a kulturális intézményrendszer működése. Az adatgyűjtés 2006-ban és 2009-ben készült.
2012-00-00Dunaújváros kulturális infrastruktúrájának térbeli megjelenése és területi különbségeinek sajátosságaiPhD értekezés. A témaválasztás és a kutatás tárgya Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben. Áttekinti Dunaújváros lakosságának kulturális igényeit, elvárásait (kereslet) és tapasztalatait, valamint a város kulturális intézményeinek kínálatát, lehetőségeit, hiányosságait, problémáit. Az adatgyűjtés 2006-ban és 2009-ben készült.
2011-10-19Újraszámolt parkolóhelyekMozgáskorlátozott parkolóhelyek felülvizsgálata. "A legfrissebb adatok szerint 167 darab mozgáskorlátozottak számára kijelölt várakozóhely van a dunaújvárosi lakóövezetekben."
2011-09-17Fehér folt a térképenPályázati forrás segítségével szenvedélybeteg ellátást, drogambulanciát működtetne a Magyar Református Egyház. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány pedig a Papírgyári úton létesítene hasonló ellátóbázist.
2011-09-06Ózd Magyarország legszarabb városaAz Index.hu internetes városversenye lezárult. A legkevésbé élhető városok között Dunaújváros is szerepel.
2011-07-18Buszok vakáción, új utakon"Emlékezetes nap marad július 16-a, szombat a helyi buszokon járó utasok számára: nyári szünetre leállt a közlekedés kilenc vonalon, végleg megszűnt kettő vonal, s egy új, a 10-es jelzésű állt forgalomba az új Venyimi út és az autóbusz-állomás között. Időpontok is változtak, utolsó járatok szűnnek meg. Az ok: kevés az utas..."
2011-07-09Bárki felmérheti szintjétKözhasznú felmérést készít a város és környéke környezetvédelmi szokásairól az M8-Dunahíd Közhasznú Nonprofit Kft.
2011-03-22Jól vásárolt be?Az M8-Dunahíd Kft. a Kistérségi Szinergia Közalapítvány támogatásával (és a Híd Egyesület megbízásából) egy felmérést készített Dunaújváros és környéke lakosságának környezettudatosságáról.
2011-03-09Így látnak minket"Az idősebbek elsősorban a nosztalgia, a fiatalabbak pedig a fesztiválok és a parázs-varázs grill party miatt szeretik Dunaújvárost - derült ki a Nemzetközi Utazás Kiállításon." Beszámoló.
2011-02-25Környezettudatosságunk méréseA dunaújvárosiak és a környékbeliek ökológiai lábnyoma. Az M8-Dunahíd Kft. által végzett kérdőíves felmérés összefoglalója.
2011-02-16Előzetes vizsgálatok kellenekForgalmat számláltak a kis Vasmű és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében a mentők által kért közlekedési rend módosításához.
2011-01-26Ez nem az a vidék (?)A HáziPatika.com internetes portálon idén is megszavaztatta az év kórháza elismerést. A Szent Pantaleon Kórház a 137. helyen végzett.
2010-10-25Felsőoktatási mérvadóA CEMI (Central European Managment Intelligence) és a Heti Válasz hetilap közös felmérésében az országos rangsorban a középmezőnyben, a vidéki főiskolák között vezető helyen szerepel a Dunaújvárosi Főiskola. Szakok szerinti helyezések.
2010-09-25Tükröm, tükrömDunaújváros a városimázs "versenyen" a 18. helyre csúszott a megyei jogú települések mezőnyében. A 2009-es listán a 7. helyezettek voltunk. Vélemények, nyilatkozatok a városról.
2010-09-07Remekművek könyvtáraA Pannon Lapok Társasága, a Dunaújvárosi Hírlap kezdeményezéséről, amelynek neve: Kedvenc Könyveim. "Tizennégy világirodalmi remekműből állítottunk össze egy csokrot: akciónk keretében mától tizenhat héten át egy-egy új könyvet vásárolhatnak meg, az elsőt mindössze ötven forintért." Olvasói vélemények.
2010-06-10Gyógyulás MBT-velA Dunaújvárosban - közel egy éve - működő MBT Pont bemutatása. A városban egyre többen használják ezt a speciális lábbelit.
2010-04-14Nyelvi nehézségekÖsszeállítás arról, hogy hogyan állnak a Dunaújvárosi Főiskola hallgatói a nyelvvizsgával.
2010-03-06Hastáji forintokMennyibe kerül egy ebéd Dunaújvárosban? Hol ebédelnek az emberek? Körkép.
2010-01-12Amitől élhetőbbDunaújvárosiak véleménye a városfejelsztésről. Mit szeretnének a városlakók?
2009-10-30Jobbító szándékú véleménynyílvánításA melegétkeztetéssel kapcsolatos kérdőívek értékelése.
2009-09-23ElszámoltatásA Szonda Ipsos 2009. július 16-17-én telefonos megkérdezéssel zajló közvélemény-kutatást készített a Polgármesteri Hivatal megbízásából 1000 személy körében a Dunaferr Dunai Vasmű privatizátorának lakossági megítélésével kapcsolatban.
2009-09-23Ez történt a közgyűlésen.Több mint 60 napirendi ponttal kezdődött a nyári szünet utáni első közgyűlés szep­tember 17-én. A képviselők többek között arról értesültek, hogy elkészült az a közvélemény-kutatás, amelyet az önkormányzat rendelt meg a nyáron a Dunaferr privatizációjával kapcsolatban. A megkérdezettek 91 százaléka szerint meg kell tartani a munkahelyeket, 89 százalék azt mondja, el kell számoltatni a szerződő feleket, és 37 százalék nemkívánatos személynek tartja Valerij Naumenko vezérigazgatót. Elhalasztották a döntést a távhődíj emeléséről .
2009-09-18Konstruktív, békés közgyűlés voltA nyári szünet utáni első közgyűlés főbb témái: női kézilabda, férfikézilabda támogatása, élményfürdő, a Dunaferr privatizációjára vonatkozó közvéleménykutatás eredményei.
2009-09-08Az iparváros turistái"A közelmúltban a Tourinform iroda felmérést végzett a lakosság körében, hogy mennyire elégedettek a helyiek a város turisztikai vonzerejével." Beszélgetés Bocsi Andreával, a helyi Tourinform iroda vezetőjével.
2009-07-11Imázsban az élmezőnybenAz Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő közös felmérésén a legjobban kommunikáló városokat kereste. A megyei jogú városok közül Dunaújváros a hetedikh helyen végzett 71 ponttal.
2009-07-09Városi kommunikáció: a hetedikA városok arculati kommunikációjának versenyén - az Image Factory és az Observer Budapest rendezésében– városunk a megyei jogú városok kategóriájában az előkelő hetedik helyet szerezte meg.
2009-06-18Újszerű csuklósNégy új autóbuszt vásárolt az Alba Volán, amelyek Mezőfalvára, Nagyvenyimre és Kulcsra járnak. A közlekedési felmérés alapján két tervezetet javasolnak a volán szakemberei.
2009-06-12Kenyértörés a vasművel?A közgyűlés fő témái: az ISD Dunaferr Zrt. privatizációs szerződése (annak megszegése), dunaferres támogatások, kérdőíves közvélemény-kutatás; az önkormányzat visszavásárolná a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft-ből az EON tulajdonrészét.
2009-05-19Buszmegállók népeA helyibuszközlekedésről. Az Alba Volán Zrt. által felkért győri egyetem közlekedési tanszéke által készített felmérés alapján és javaslatuk szerint 29 vonalból 14-et megszüntetnének. A Volán egyelőre a jelenlegi rendszer racionalizását és vonalak összevonását tervezi július1-jétől. Beszélgetés tapasztalatairól, a buszközlekedésről Hollósi Mihály buszvezetővel.
2009-05-02Jöttek, láttak, értékeltekA Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) újra vizsgálta a Dunaújvárosi Főiskolát. Dr. Bognár László (a főiskola rektora) beszél a MAB által elvégzett vizsgálatról.
2009-04-20Tarolt a Nap Rádiója!Dunaújváros térségének legnépszerűbb rádiója: a Rádió 24. Beszámoló egy vizsgálat eredményeiről.
2009-03-30Önök mit akarnak?Körkérdés Dunaújvárosban a kormányválságról.
2009-03-14Dunaferr-dolgozók: nem!A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és az Ifjúsági Szervezet közös kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a dolgozók elutasítják a harminckét órás munkahetet és a műszakpótlék csökkentését is.
2009-01-27A betegek szerint: megyében az elsőA Házipatika.com oldalán megjelent az Év Kórháza internetes szavazáson, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház az 52. lett és Fejér megyében pedig az első.
2008-12-13Menetrend- és díjváltozásHelyi változások az Alba Volánnál.
2008-11-03Fakarusztól a Volvóig: buszainkA dunaújvárosi autóbusz-közlekedés történetéből.
2008-10-16Fordítanak-e a Volánon?Folytatódik a forgalomszámlálás az Alba Volán helyi buszain.
2008-10-11Buszfelmérés jön!Utasszámlálás. Vizsgálják a dunaújvárosi tömegközlekeéds kihasználtságát. A felmérésről.
2008-07-28Inkább pozitív vélemények...az EFOTT fesztiválról.
2008-06-13Gazdag kulturális örökségCivil szervezetek együttműködése a kistérség kultúrájáért. \'A civilszervezetek és a kultúra kapcsolata\' a kistérség településeinek kulturális életét összegző írás, a civilekkel, és a polgármesterekkel folytatott beszélgetések alapján.
2008-06-05Erős és gyenge pontokA Dunaújvárosi Főiskolán lezajlott kutatás eredményeiről. A kutatásban a főiskola jelenlegi és volt hallgatóinak képességeit és készségeit vizsgálták meg.
2007-04-16A piros cipő, az király voltA Kmaera Hungária álta szervezett felmérésben részt vett a Dunaújvárosi Főiskola is. A kommunikáció szakos hallgatók egy kisfilmet is készítettek arról, hogy az emberekmennyire ismerik fel egyes tv-csatornák arculatát. A filmet a pécsi Kamera Hungária Műsorfesztiválon is levetítették.
2007-03-09Közlekedj, ha tudsz!Dunaújvárosban teljes forgalomtechnikai felülvizsgálatot tartanak. A dunaújvárosi közlekedés helyzetéről.
2007-02-28Négyest kapott a kórház2006-ban internetes szavazáson (az Év Kórháza) vett részt 232 kórház vagy intézet. A rangsorban a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház a 30. helyen végzett.
2007-01-09Hiányos mérőrendszerDunaújváros környezeti állapotáról. A város 2007-2012 közötti időszakra vonatkozó környzetvédelmi programjának megkezdődött a végrehajtása.
2007-01-04Ötszázból huszonhétA HVG által elkészített országos felmérésben a toplistás cégeket vette sorra. A Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. nyereségét tekintve a 29., árbevételét tekintve pedig a 15. helyen áll.
2007-01-01Milyen a jelenlegi főiskolai oktatás?Diákok készítettek felmérést.
2006-12-06Az újrafelhasználható anyagok arányát kutatjákKözel ezer lakásban végeznek majd felmérést a Dunaújvárosi Főiskola diákjai decemberben és januárban. A családok fogyasztási szokásairól kérdeznek majd.
2006-09-16Helyzetünk, közérzetünk is javul?Túl a válságon!? címmel közvéleménykutatást készítettek a dunaújvárosi lakókkal. Beszámoló a kutatás eredményéről.
2006-09-12Ismerni kell a városlakók véleményétA Jelenkutató Alapítvány Intézete nyáron 1000 dunaújvárosi felnőttet kérdezett meg véletlenszerűen, kutatva a társadalmi közérzetet, a lakóhellyel, a város vezetésével, fejlesztésével kapcsolatos elvárásokat, elégedettséget vagy elégedetlenséget.
2006-09-09Mivel elégedettek a kérdezett lakók?!A Jelenkutató Intézet egy lakossági, kérdőíves közvéleménykutatást készített "Túl a válságon?!" címmel Dunaújvárosról, azaz hogyan látják a városiak lakhelyüket. A felmérésről.
2006-06-13Jogosítvány nélkül és gyorsan vezettekBeszámoló a motorosok hónapjának "eredményéről", azaz a motorkerékpárosok biztonságos közlekedését szolgáló ellenőrzésről.
2006-03-28Tudományos elemzések arról, amiről mindenki beszélA Térségfejlesztési Kutatócsoport következtetései - idén már hatodszor.
2006-03-20Magyar Helsinki Bizottság jelentésMagyar Helsinki Bizottság jelentése a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben tett látogatásról, 2006. március 20-22.
2006-03-14Pályázásban sereghajtók?!Dunaújváros pályázati aktivitásáról, sikerességéről. A Térségfejlesztési Kutatócsoport tanulmányából.
2006-03-07Környezetvédelmi felülvizsgálatMeglehetősen terjedelmes, vélhetően minden részletre kiterjedő helyzetelemző dokumentum készült el nemrég a Dunaferr DBK Kokszoló Kft. működéséről annak okán, hogy kiadható legyen az egységes környezethasználati engedély.
2006-02-27Kedvező tendenciák2005-ben Dunaújvárosban ls Enyingen terveztek nagyobb beruházást, és 2006. első félévében pedig Dunaújváros és Mór körzetében. Beszámoló a Fejér Megyei Munkaügyi Központ felméréséről.
2006-02-23Egyeztettek az árképzésrőlA dunaújvárosi távhőszolgáltatás (Dunaferr Energiaszolgáltató Kft., Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.)árképzésének jelenlegi helyzetét független, külső szakértő fogja vizsgálni. Erről már a gazdasági minisztériumban tárgyalt Kálmán András és Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese.
2006-01-21A dunaújvárosi kórház százhuszonnyolcadikFelmérést készítettek a betegek véleményei alapján a kórházakról. A szavazást a Házipatika honlapján indult "Az év kórháza" címmel. A Szent Pantaleon Kórház a 128. helyen áll.
2006-01-17Dunaújvárosa a sorrendbenA Központi Statisztikai Hivatal elkésazítette az ország településeinek fejlettségi sorrendjét, amit 17 statisztikai mutató alapján számolt ki és átlagolt. A megjelölt 50-70 ezres kategóriába 9 város tartozik. Közülük 5 megyeszékhely. A legfejlettlenebb Dunaújváros. A HVG jan. 7-i lapszámában bő terjedelemben, számos táblázattal jelent meg.
2006-01-12Sok a dohányosAz OEP és az OALI Háziorvosi Prevenciós Pályázatának keretében városunkban két körzetben is végeztek adatgyűjtést, tanácsadást 2005-ben. Beszámoló a felmérés részeredményeiről.
2006-01-10Ranglista: utolsók vagyunkEgy tizenhét mutató összevetésével készült rangsor szerint az 50-70 ezres lélekszámú települések között Dunaújváros a legfejletlenebb. Beszámoló.
2006-01-07Távolsági beszélgetésMagyar települések ranglistája, köztük Dunaújváros.
2005-12-08Hivatali reform: törvényesebbenAz Állami Számvevőszék gazdasági és pénzügyi jellegű vizsgálata után intézkedési tervet dolgoztak ki a törvényszerűbb önkormányzati működés megvalósítására. Beszámoló az intézkedési tervről.
2005-11-05Mennyit is ér a diploma?Az Országos Felsőoktatási Információs Központ hétezer főiskolai és ötezer egyetmi hallgatót kért meg arra, hogy ítéljék meg saját intézményük diplomájának értékét, a többi hasonló képzést nyújtó intézményhez képest. Ezen a felmérésen a Dunaújvárosi Főiskolát a műszaki felsőoktatási intézmények között a tizedik helyre rangsorolták.
2005-11-00Könyvtárközi kölcsönzés egy felmérés tükrében a dunaújvárosi József Attila KönyvtárbanA vizsgált időszak 2004. február elsejétől 2004. november 30-ig tartott.
2005-08-04"Betegeskedő" szakrendelésekAz ÁNTSZ átfogó vizsgálatot végzett az országban, amelyben a háziorvosok rendeléseit, a járóbeteg szakrendeléseket, és a kórházi ellátásokat ellenőrizte. A dunaújvárosi helyzetről.
2005-04-29A Nagy KönyvA hét kérdése: szokott e olvasni?
2004-06-15Egy év már biztos! Öten már dolgozhatnakA Dunaújvárosi Főiskolával szerződést köt 5 mozgáskorlátozott dunaújvárosi, akiknek az lesz a feladatuk, hogy Dunaújvárosban és környékén a mozgáskorlátozottakról készülő felmérésben , kutatásban együttműködjenek. Ez egyéves program.
2004-05-25A helyzet nem romlott, de nem is javultDunaújváros és a környék lakosságának egészségi állapotáról számolt be nemrégiben az ÁNTSZ.
2004-05-111905 hívás, 406 felhasznált válaszTelefonos szociológiai kutatás készült a város és a Vasmű kapcsolatáról. Ennek lényege az, hogy a dunaújvárosiak 93,8 százaléka véli úgy, hogy a város fejlődése a Dunaferr fejlődésén múlik.
2004-05-05Várakozás és reménykedésSzociológiai kutatást készített a Stratégiakutató Intézet 2004 áprilisában a Dunaferr Dunai Vasmű és Dunaújváros kapcsolatáról. A városiak 93.8 százaléka véli úgy, hogy a város fejlődése a Dunaferr fejlődésén múlik.
2004-05-04Újabb városkép a tükörbőlNéhány meghökkentő adat a főiskola térségfejlesztési kutatócsoportjának anyagából.
2004-05-04Főként a középkorúak vállalkoznak II. részTanulmány a kis- és középvállalkozásokról.
2004-05-02Dunaújváros fejlődése a Dunaferr sorsától függA dunaújvárosiak 93,8 százaléka szerint a város fejlődése a Dunaferr sorsán múlik - derült ki a Stratégiai Kutató Intézet által felkért Taylor Nelson Sofres nemzetközi kutatóintézet által végzett szociológiai felmérés eredményeként - tájékoztatta az MTI-t a Stratégiai Kutatóintézet.
2004-04-27Főként a középkorúak vállalkoznak I. részA kistérségben működő vállalkozások jelenlegi helyzetét bemutató elemzés első része.
2004-04-06Passzívitás vagy érdektelenség?"Helyi demokrácia a megyei jogú városokban" címmel tanulmányt készített az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet. A kutatás 21 megyei jogú városra korlátozódott, köztük Dunaújvárosra. A zárótanulmány teljes egészében elérhető az Eötvös Károly Intézet internetcímén: www.ekint.org
2004-03-03Demokrácia indexelveA helyi demokráciát vizsgálta egy kutatás a megyei jogú városokban. Székesfehérvárt a 15., Dunaújvárost a 17. helyre sorolták.
2004-02-19Kiemelkedő eredmények a Móriczban isA Móricz Zsigmond Általános Iskolában is felmérést végeztek az olvasás-szövegértés képességükről és a matematikai tudásukról. Az iskola az ország iskolái között kiemelkedő helyen végzett.
2003-11-11Tudás és versenyképesség I.A szakképzés és a gazdaság szereplőinek versenyképességére gyakorolt hatásainak a kutatási terepe a Dunaújvárosi Kistérség. A feltáró vizsgálatot az MTA Szociológiai Kutatóintézete végezte a Dunamenti Regionális Népfőiskolával a Dunaújvárosi Főiskolával közösen. A kutatómunka pénzügyi hátterét az Innopark Kht. sikeres pályázata tette lehetővé. 2. rész Mérnökökkel kódoltatott tudás címmel a 7közlap dec. 2-án jelent meg.
2003-11-11Lakossági egészségfelmérés városunkban isA kérdezőbiztosok az ország 450 településén, köztük Dunaújvárosban is véletlenszerűen választott minta alapján összesen 7 ezer felnöttkorú lakost kérdeznek ki.
2003-09-26Jó eredménnyel zárult a felmérésVevői elégedettség -mérés a Qualitest Lab. Kft-nél
2003-08-08A változáskezelési felmérés eredményeiA "Változáskezelés és kommunikáció" projekt munkája során felmérést készitett a dolgozók között, hogyan itélik meg a változásokat, milyen félelmeik, céljaik vannak.
2003-05-01Az ODR egy fogadó könyvtár szemszögéből: A dunaújvárosi József Attila KönyvtárAz MMK könyvtára ill. a József Attila Könyvtár könyvtárközi kölcsönzéséről. A teljesített könyvtárközi kérések számának alakulása 1996-tól. Tapasztalatok. A kért dokumentumok megoszlása. A kért szakirodalom témakörönkénti megoszlása. A dokumentumokat küldő könyvtárak.
2002-12-10Fiatalok - ahogy városunkat látják IV.
2002-12-06Fiatalok - ahogy városunkat látják III.
2002-12-03Fiatalok - ahogy városunkat látják II.A felmérés második része.
2002-11-29Fiatalok - ahogy városunkat látják I.Felmérés.
2002-08-09Közvélemény-kutatás Dunaújváros 2002. VI.részAmivel elégedettek vagyunk.Elégedettség a különböző területekkel. Intézmények fontossága.
2002-08-06Közvélemény-kutatás Dunaújváros 2002. V.részPártpreferenciák az önkormányzati választásokon
2002-08-02Közvélemény-kutatás Dunaújváros 2002. IV.részPártok és pártpreferenciák.
2002-07-30Közvélemény-kutatás Dunaújváros 2002.III.részIsmert és népszerű politikusok. A polgármester és az önkormányzati képviselők népszerűségéről felmérés.
2002-07-26Közvélemény-kutatás Dunaújváros 2002.II.részÍgy vélekedünk a hatalomról és bizalomról.
2002-07-23Közvélemény-kutatás Dunaújváros 2002. I.részÍgy vélekedünk a tájékoztatásról és a tájékozódásról.
2002-06-27Fiatalok drogveszélybenAz Ifjúsági és Sportminisztérium és az Oktatási Minisztérium drogveszélyeztetettséget felmérő program alapján kiderült, hogy tíz dunaújvárosi középiskolásból hét már kipróbált valamilyen kábítószert. A veszélyeztetett fiatalok száma duplájára emelkedett az elmúlt években.
2002-06-04Játszóterek: gyenge hármas a bizonyítványbanÁllapotfelmérést készített a Vagyonkezelő Rt. (DVG Rt.) Dunaújváros játszótereiről.
2002-04-09Igy tippeltünk...és így döntöttünk!
2002-03-12Mi alapján választanának a dunaújvárosiak? - ha most lennéneIII.rész
2002-03-08Kit szeretnének miniszterelnöknek Dunaújvárosban? II.Ha most lennének a választások II.
2002-03-01Közvéleménykutatás, ha most lennének a választások...1.Az MSZP vezet, erősödik az SZDSZ, megjelent a Centrum.
2001-12-07Közvélemény-kutatás. Mi alapján választanak a dunaújvárosiak
2001-11-23Közvélemény-kutatás. Ki fogja nyerni a választásokat?
2001-11-16Közvélemény-kutatás. Kevesebb a bizonytalan - az MSZP továbbA júliusi vizsgálatban az MSZP-é a dújv-i lakók voksának 43%-a, a Fidesz 26 %-on állt, 13 % még nem döntött. A mostani vizsgálat szerint 23 %-ot kapott a Fidesz, 63 %-ot az MSZP, 2% nem döntött.
2001-10-04Térkép nélkül - merre tovább?A Vikárius Kft. átvilágította a dunaújvárosi szociális szférát. A városban jó és jól működik a szociális védőháló, és a felmérés jól feltárta a hiányosságokat is.
2001-09-28Szocialista vélemény a szociális szférárólAz átvilágítás szerint jól működő ágazatról van szó.
2001-09-28Jó szolgálat más felállásbanA szociális szféra átvilágítása során a Jószolgálati Otthon működését is megvizsgálta a Vikárius Kft. Másféle működést javasolt, hiszen a jelenlegi forma nem elég rugalmas. A tanulmány a közalapítványi formát javasolja.
2001-09-25Szociális átvilágításA Vikárius Kft nemrég elvégezte Dunaújváros szociális ágazatának és intzményeinek átvilágítását. A közgyűlés elé terjesztették a helyzetelemzést, mely szerint a város szinte túlfinanszírozza a szektort.
2001-07-27Közvélemény-kutatás I-1.rész: Pártokról és helyi politikusokról = 2001.07.27.4.p. 2.rész: Az MSZP 43 százalékos Dunaújvárosban = 2001.07.31. 4.p. 3.rész: MSZP - FIDESZ = 2001.08.03.4.p. 4 rész: Helyi politikusok top-listája = 2001.08.07.4.p. 5.rész: Pártok képviselete = 2001.08.10.4.p. 6.rész: Dunaújváros az országos eredmények tükrében = 2001.08.17. a melléklet 2. oldalán
2001-06-07Veszélyes játékokA városban a közelmúltban több játszótéren is baleset történt, és egy hónappal ezelőtt halálos baleset is történt. Ezért egy felmérést készítettek- az ifjúsági és sportiroda megbízásából. Ennek alapján elmondható, hogy a közterületeken található játszóterek játékainak csak nagyon kis hányada tesz eleget a szabványban rögzített biztonsági előírásoknak. Az óvodák és bölcsődék saját felméréseiből kiderült, hogy az ő játékai, játszóterei biztonságosak.
2001-03-08Előttünk, mellettünkA kistérségek besorolásánál (a KSH felmérés) Dunaújváros a "fejlődő" kategóriába tartozik.
2001-03-07Szennyezett a levegő?Dunaújváros környezetének szennyezettsége az országos átlaghoz viszonyítva.
2001-03-05A fiatalok negyede "modern"A városban szakemberek kérdeztek különböző témákról a fiatalokat, egyik fő kérdés: az Európai Unióhoz való csatlakozás.
2001-03-01Később, és kevesebb gyermeket szeretnénekFelmérés készült kb. 800 középiskolással, hogy milyennek gondolja az életét a jövőben.
2001-02-28Népszerű a tévé, a computerFelmérték a dunaújvárosi ifjúság szabadidős tevékenységeit és tájékozódási szokásaikat.
2001-02-22Gátlásossággal és félelemmel küzdenekA városban élő és tanuló fiatalokról készített tanulmány a tizenévesek életmódjára is kitér.
2001-02-19Egy felmérés tanulságaiFelmérés készült a helyi fiatalok egészségi állapotáról és a drog, alkohol, dohányzás kipróbálásáról.
2001-02-16Szerkezetátalakítás előttMegkezdődött a szociológiai felmérés a város és kistérsége munkaerő- és foglalkoztatás-szerkezetéről.
2001-02-14Hírhozó: Szociológiai felmérésSzociológiai felmérést készítenek: Makó Csaba és Simonyi Ágnes szociológusok Dunaújváros és kistérségének foglakoztatás-szerkezetéről, munkaerő- és tudásfelhasználásáról.
2001-02-14A büszkeség-lista élén a sportÖsszel a középiskolások és főiskolások egy része közmeghallgatáson vett részt: mi az amire büszkék és mi az amit szégyellnek a városban.
2001-02-08A munkanélküliek többsége depressziós?A SOTE Magatartáskutatási Intézetének felkérésére a közelmúltban kb.300 dunaújvárosit szűrtek meg. A jelentkezőkön a szakemberek a depresszióra való hajlamot vizsgálták.
2001-01-25Komplex felmérés a fiatalok életkörülményeirőlAz önkormányzat felkérésére ősszel felmérést végeztek a középiskolákban és a főiskolán. A kérdések a családi háttérre, egészségre, szabadidős tevékenységre, médiafogyasztásra, a városhoz való viszonyra, jövőképre, környezettudatra vonatkoztak.
2001-01-23Ahogy bejön - ahogy kimegyA környezeti állapotváltozásról készített tájékoztatóból. A vízszennyezésről.
2001-01-20Ez a kérdés, válasszatok! A többség örülneA decemberi közvéleménykutatás szerint a válaszadók 84,6 %-a örülne, ha bevásárlóközpont épülne Dunaújvárosban, a Tesco helyválasztását pedig több mint a fele tartja megfelelőnek.
2001-01-18Egyelőre titkos a köz véleményeEgyelőre titkosan kezelik önkormányzati berkekben a Tesco-kontra kiserdő - közvéleménykutatási eredményeit. Először a képviselők tekintik meg.
2001-01-11Romlik az egészségünk 3.A környezeti állapot változásairól szóló tájékoztató 3. része. A légszennyezettségről.
2001-01-09Megfelelő vagy szennyezett? (2.)Dújv. környezeti állapotáról szóló cikksorozat második része. A levegőszennyezettségről.
2001-01-08Milyen volt környezetünk...?Dunaújváros 2000. évi környezeti állapotváltozásáról a közelmúltban készült tájékoztató. A most induló cikksorozat erről tájékoztat. A levegőszennyezésről.
2000-12-28Tudományos pályázat díjai: Egy dunaújvárosi állapotfelmérésA 2000. évi tudományos pályázaton II: helyezést ért el dr. Mezőszentgyörgyi László pályamunkájával: " Dunaújváros tanuló ifjúsága testalkati és erőnléti állapotának vizsgálata".
2000-12-06Biztos, aki biztos: kérdeznekKétezer dunaújvárosi háztartásban számíthanak a Tescoval kapcsolatos érdőívre. Elkezdődött a Tesco közvélemény-kutatás.
2000-12-05Megkezdődött a Tesco közvélemény-kutatás
2000-10-26Tesco-ügyben tudakolják a véleményünket - duplánElkészültek a Tescóval kapcsolatos kérdőívek. Két kérdőív készült: az egyik a helyi szokásokra vonatkozik, a másik az utazási szokásokra. A felmérésre a terület rendezési tervének a közszemlére tétele után kerül sor.
2000-10-18Módjával vizsgálják az életet: Dunaújvárosban és környékén iHétfőtől egy Dunaújvárost és környékét is érintő országos életmódfelmérő program kezdődött az Egészségfejlesztési Kutatóintézet szervezésében.
2000-10-12Húsadagba vágó kérdésekFelmérés a Dunaferrnél az üzemi étkezésről, étkezési szokásokról.
2000-05-09Ötvenéves a Dunai VasműKörkérdés a lakóktól, milyen lenne a város a vasmű nélkül, milyen leguen a vasmű?.
2000-04-01Vajon elégedett az ügyfél?Elégedett-e az ügyfél a polgármesteri hivatallal? - erre a kérdésre vártak választ a hivatal irányítói az általuk összeállított kérdőívvel. Mindössze 57 polgár töltötte ki.
2000-02-16A város fiatalja a szexrőlA város fiatalja a szexről
1999-11-01Pedagógiai mesterségbeli és szaktudományi......felkészültséggel kapcsolatos vizsgálat Dunaújváros iskoláiban 1990-1997 között.
1999-06-21Panelházak tervtáraAz Épületfenntartási K+F Nonprofit Alapítvány az ország panellakásállományának 70%-át felmért. Így többek között a dunaújvárosiaknak tudnak terveket, információkat szolgáltatni.
1999-02-24Fejér megye középiskoláiA szakközépiskolák minősítése az 1994-1998. évátlaga alapján.
1998-07-23A betegek többsége újra itt gyógyulnaA kórház működésével, szakmai tevékenységgel, ápolással stb. kapcsolatos kérdésekből készített felmérést a kórház, a Lorántffys tanulók segítségével. A kérdőív összegzése.
1998-05-05A jobb ellátás érdekében kérik a betegek...Kérdőíves felmérést végeznek a kórházban az elégedettségi szint mérésére. A Lorántffy gyakorlaton lévő tanulói végzik az adatgyűjtést.
1998-05-00Kisvárosi Magyarország20 település, köztük Dunaújváros. Az országos helyzet megítélése, a városi helyzet megítélése.
1998-02-26A dunaújvárosi közvélemény 1997.dec.-...1. Általános vélemények a városban. 2. Országos politika? - Helyi politika! 3. A helyi kommuni-káció és nyilvánosság. 4. Politikai vélemények Dunaújvárosban.
1998-02-26Vásárlói attitűdök.Fogyasztási jellegzetességek. A Dunaferr-Eurest Diszkont vásárlói körében végzett közvélemény-kutatás eredményei. 1997. október.
1998-02-09Jobban érdekli, alig ismeriA Politikai Tanulmányok Intézete immár hatodszor végeztetett önkormányzati közvélemény-kutatást,többek között Dújv-ban is. Az eredményről.
1998-02-00A tömegtájékoztatás helyi szereplői - A helyi hatalom megítélése1997. október 11 - november 10 között önkormányzati közvélemény-kutatásokat szervezett és irányított a Politikai Tanulmányok Intézete. 16 vidéki nagy- és kisvárosban, köztük Dunaújvárosban is.III- IV. rész.
1998-01-16Kérdések a városfejlesztésrőlA készülő Településfejlesztési Koncepció és Településszerkezeti Terv (ált. rendezési terv)megalapozására lakossági felmérést készíttetett az önk.
1998-01-00A "csinált" városAz országos viszonyokkal való elégedetlenség majd tízszerese a várossal való elégedetlenségnek.
1998-00-00Gazdálkodj okosa(bba)nA Politikai Tudományok Intézete néhány hónappal ezelőtt egyidejű, tartalmilag egyeztetett önkormányzati közvéleménykutatásokat szervezett és irányított. Dunaújváros is a vizsgált városok közé tartozott. Az adatfelvételelk alapján készült elemzésről.
1997-11-14Megméretett az intézményAkkreditációs bizottsági látogatás a dunaújvárosi főiskolán.
1997-08-27Koncepciós kérdőív készülMától kérdőíves felmérést végeznek a városban a főiskolások Dújv. településfejlesztéséről, városrendezéséről, de lesznek a társadalmi helyzetre vonatkozó kérdések is.
1997-06-23Igy vélekednek önök a város lapjárólIgy vélekednek önök a város lapjáról
1997-05-28Bár gyorsak, erőnlétük gyengeTegnap városunkban tartotta az MTA VEAB Orvostudományi Szakbizottsága Sporttudományi Munkabizottsága kihelyezett ülését a Tanuló ifjúság testi fejlettségének és erőnléti állapotának vizsgálata c. tanulmányról.
1997-04-19Ahogy az olvasók látjákAhogy az olvasók látják.
1997-03-17Egy drogkörkép adataiDunaújvárosi vonatkozások.
1997-01-07Jó a megítélése a szolgáltatásoknakAz októberi közvéleménykutatás részletesebb adatai.
1996-12-19Helyben jobban érzi magát a polgárKözvélemény-kutatás az önkormányzatokról.
1996-12-13Rendületlen bizalom és tájékozatlanságKözvéleménykutatás a helyi közélet megítéléséről.
1996-12-07"Földközelben" vizsgálták a kulturális...Az MJVSZ elkészítette a városok kulturáliskoncepcióinak összehasonlító vizsgálatát. Avizsgálat legfontosabb tételei.
1996-10-26Állapot, felmérésAz önk. elkészítette a Dunaújváros környezete c.felmérést. Elemzi a legfontosabb környezetvédelmi területeket.
1996-04-16A "köz"-véleménye tíz városbanA Politikai Tanulmányok Intézete Alapítvány 9vidéki városban - köztük van Dunaújváros - és a fővárosban közvéleménykutatást szervezett az önkormányzatokról.A vizsgálat eredménye. ugyanerről= Az önkormányzatok megítélése apolgárok jólététől függ = Magyar Hírlap 1996. jan.9.6.p.
1996-03-05Érettségivel szakmát kapnakA Fejér megyei szakközépiskolák sorrendje a felsőoktatási intézménybe felvettek arányát tekintve. Dújv.: 23. Rudas, 58. Keresk. és vend., 89. Dunaferr, 171. Lorántffy.
1994-11-19ÉletmódváltásA dújv.-i főisk.-i hallgatók egészségi állapota a tavalyi Eurofitt felmérések szerint alacsony szintű. Saját felmérést is végez a főisk.
1994-04-22Létszámleépítés,a munkanélküliség...(2.rész)Japán kutatók felmérése a DV-ben a munkanélküli-ség kezelésének módozatairól.
1994-04-15Létszámleépítés,a munkanélküliség...Japán kutatók felmérése a DV-ben a munkanélküli-ség kezelésének módozatairól .
1994-04-08Vállalati jellemzők,helyi ...(IIJapán kutatók felmérése a Dunaferrnél./vélemé- nyek a szaksz. működéséről/
1994-04-01Vállalati jellemzők,helyi sajátosságok(II.)Japán kutatók a Munkaügyi Kapcsolatok helyi jel-legzetességeit vizsgálták.
1994-02-24Munkaügyi kapcsolatok Magyarországon (II.)A japán kutatócsoport /és magyar szakértőinek/ felmérése,a munkaügyi kapcsolatokról hazánkban.
1994-02-17Munkaügyi kapcsolatok Magyarországon (I.)A Japán Munkaügyi Intézet kutatási programja keretében vizsgálta a munkaügyi kapcsolatokat Magyarországon. /szaksz. szerepe, munkaadók,munkavállalók kapcsolata stb./
1992-09-24Mi hogy csináljuk?A Japán Munkaügyi Kutatóintézet megbízásából japán szociológusok felmérést készítenek a magyarok munkastílusáról.E vizsgálat egyik "alanya" a Dunai Vasmű.
1991-06-11A szülő végzettsége a döntő.A hetedisek az erotikus filmeket kedvelik. Értékelemzésre, a szabadidő eltöltésére vonatkozó szociológiai felmérés ismertetése.(helyi)
1990-06-26Hurrá, nyaralunk?Hol és hogyan üdülnek a dunaújvárosiak nyáron?
1990-01-24Veszélyeztetett fiatalokA dújv-i tanács vb. jan. 23-i ülésén tájékoz-tatót tárgyalt meg a veszélyeztetett fiatalok körében folytatott vizsgálatról. A vizsgálat tapasztalatai.
1989-12-22Súlyos gondok. Nemcsak a fiatalok ügye.A városi Népi Ellenőrző Bizottság szerdán tartotta utolsó ülését, mivel megszűnik és feladatainak egy részét az Állami Számvevőszék veszi át. Ezzel lezárult egy korszak. Egyik utolsó vizsgálatuk: az ifjúság beilleszkedési zavarairól.
1989-12-19Hol is állunk? Különbségek megyén belül és a megyék között.A megyei tanács területfejlesztési és foglalkoztatáspolitikai osztálya felmérések alapján összehasonlította a megyén belüli települések ellátottsági színvonalát és más megyék hasonló településeinek mutatószámait. Infrastrukturálisan a 16. helyen áll Fejér megye, ez nagyon rossz eredmény, Dunaújváros-Adony-Mezőfalva jobb a megyei átlagnál, Kisapostag-Nagykarácsony rosszabb. Más forráselosztásra lenne szükség.
1989-10-13Utasszámlálás. A tömegközlekedés javításáért.Felmérés van városunkban az utasközlekedés javításáért. Megvizsgálják melyek a legforgalmasabb járatok, melyik útvonalon utazik a legtöbb ember. A Bánki Szakközépiskola tanulói figyelték szerdán egész nap, hogy hol, hány ember száll le ill. fel.
1989-10-06Dunaújváros és vidéke - ma a holnapért 6. Oktatás, közművelődésÁllami oktatás és közművelődés. A témát 8 szakcsoport vizsgálta. Alapok, munkahelyi művelődés, művészeti élet.
1989-09-12Dunaújváros és vidéke - ma a holnapért 1. A gazdasági szerkezet.Gazdasági helyzetelemzés felmérés (az MSZMP gazdasági munkacsoportjának tanulmánya). 3 fotó.
1989-07-29Felmérés a történelmi játszóházról; 600 gyerek véleményeHarmadik esztendeje járja a megyét a BBMK történelmi játszóháza. Szervezőjét, Bokor Zsuzsát felmérés elkészítésére kérte fel az Országos Pedagógiai Intézet. A történelmi játszáházzal kapcsolatos kérdőívet 9 dújv-i és 6 környéki ált. iskolába töltik ki. A tapasztalatokat az általános iskolai történelem tanítás korszerűsítésére kívánják felhasználni. (teljes szöveg)
1989-06-20Kevés az egészséges. Fél év múlva orvost választhatunk.Városunk lakóinak életkilátásai rosszabbak az országos átlagnál. A szűrővizsgálatok is ezt támasztják alá. Az így megvizsgáltak 60%-a túltáplált, 35%-nak emelkedett, de még nem kóros a vérnyomása, 15%-nak magas. Minden 5. ember visszérbeteg, 18%-a kezdődő szívbeteg, 30% cukorbeteggyanús. 1990 január 1-től szabad körzeti orvos-választás lesz.
1989-05-26Az őszinteség nem gond. Elkezdődötta kérdezőbiztosok felkészítése.A helyi - városi és városkörnyéki - társadalmat vizsgálja az a felmérés, amelyet a Társadalomtudományi Intézet végeztet az MSZMP városi bizottságának felkérésére. A Dunaújváros és vidéke, ma a holnapért program megvalósítását elősegítő reprezentatív közvéleménykutatás irányítója Bőhm Antal szociológus. Fénykép B. A-ról és a vele készített interjú.
1989-04-14Szabad sajtó, kapott anyagReflektálás Pásztor Bertalan cikkére.
1989-04-11Milyen legyen a helyi sajtó? Egy korszerű felmérés eredményei.A helyi sajtó jelenéről és jövőjéről.
1988-10-25Mérlegen a közművelődés. Kit érdekel, és mennyit ér ma?A felnőttek művelődési szokásai Dunaújvárosban, három gazdasági egységnél címet viselő reprezentatív felmérés tapasztalatairól, adatairól.
1988-10-06Mítoszok helyett tényekA "Dunaújváros és vidéke - ma aholnapért" c.felmérő munka eddigi tapasztalatairól. Júniusban indították el.
1988-07-15Nehezebb körülményekA DV-ben végzett vizsgálat eredményeiről, amely a családos dolgozók élet- és szociális körülményeiről adott elemzést.
1988-07-12Felmérés családosokrólA DV szakszervezeti bizottságának szociális felméréséről.
1988-05-31Meddig élünk? Dunaújvárosi helyzetképA kórház főorvosának tanulmánya. Országos összehasonlítási táblázat. Korcsoportos halálozási arány Dunaújvárosban és Magyarországon. Megbetegedési elemzés.
1987-06-16Egészségügyünk áraAmi hiányzik: az egészségügy gazdaságtana. Költségfelhasználás az egészségügyben. A városi kórház is részt vesz az országos felmérésben.
1985-10-29Készül a közműtérkép. Négyszáz lap DunaújvárosrólTalálható a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat irodájában.
1985-01-01Dunaújváros oktatási vonzáskörzeteA város vonzáskörének vizsgálata.
1984-06-15Segíts magadon... Felmérés a munkaerőhelyzetről.A város munkaerőhelyzetét, mérte fel a közelmúltban a tanács pénz- és munkaügyi osztálya
1984-06-01Érzik, törődnek velük. Hatvan fölött.Adatok az idős lakosság helyzetéről
1983-12-23Embert, barátjárólA baráti kapcsolatokról Dunaújvárosban
1983-09-30Csökkent a műszaki pálya vonzása?Vizsgálatot végeztek a BVM-ben a műszakiértelmiség helyzetéről. Összegzés.
1983-08-05Hogyan gazdálkodunk a szabadidővel? Hááát... nézzük a tévétTanulmány
1983-05-10Inkább újságot olvasunk. 46 ezer 906 előfizetőAdatok a dunaújvárosi újság- és folyóirat-olvasók számáról.
1983-03-22A hősök nem népszerűek. Példakép pedig kelleneElemzés, felmérés. Adatok. Nincs példaképük a fiataloknak
1983-00-00A dunaújvárosi munkásszállókon élők szociológiai vizsgálataA dunaújvárosi munkásszállókon élők interperszonális - közösségi kapcsolatainak és művelődési tevékenységének szociológiai vizsgálata. 1983.
1982-10-26Ezer ember életeTanulmányok a munkásszállókon élőkről.
1982-05-25A listán 721-en vannakElkészült a hátrányos helyzetben élő munkavállalók városi listája. Adatok. Elemzés.
1982-05-21Megkérdezik az időseketFelmérés készült a városban élő, hatvan évesnél idősebb emberekről. A Népfront és a Vöröskereszt akciója.
1982-04-16Tilalom 537 telkenMegtörtént a város területén érvényes építési tilalmak felülvizsgálata.
1982-02-01Az időskorúak helyzete...A dújv-i NEB felmérést készített az időskorúak helyzetéről.
1982-01-29Hátrányos helyzetbenSzáz család közül kettő. A Dunai Vasműben végzett felmérés adatai.
1982-01-05Jobb, mint gondoltukKözéletiség, a társadalmi életben betöltött szerep. Sófalvi István beszámolója. A Hazafias Népfront felmérést készített a városunk értelmiségének közéletiségéről.
1982-00-00A Dunai Vasmű ifjuságának életmód -- és művelődési tevékenységvizsgálataMilyen szórakozási tevékenységek és lehetőségek népszerűek vasműs fiatalok között.
1981-11-13Hátrányos helyzetbenA DV felmérést végzett dolgozói körében és megállapította, hogy 12 351 dolgozója közül, különböző okok miatt 306 fő (azaz család) hátrányos helyzetű.
1981-07-03Plusz egy szobaA Tervező Iroda által végzett felmérésből a 256 új tetőtéri lakás lehetősége mellett az is kiderült, hogy még 90 szoba építésére van lehetőség. Új lakáshoz juthatna városunk, ha a padlástereket beépítenénk. Tanulmány.
1981-05-08Hat év után odébbálnak. Kérdőívek, vélemények, intézkedésVizsgálat arról, hogy miért mennek el a 26-os vállalattól a fiatal diplomások. Kevés a kereset, elégedetlenség a főnökkel szemben. A vezetők kiválasztásával. Munkaköri leírás nincs. Nem értékelik munkájukat.
1981-01-09Minden harmadikMennyi idővel rendelkeznek a fiatalok, s azt mivel töltik? Felmérést végzett a DV KISZ bizottsága.
1980-10-28Parttalan vizeken?A nemrégiben elkészült város és művelődésszociológiai vizsgálat vitájáról.
1980-08-22Mit láttak a nyugdíjasok?A vasmű közútjairól folytatott felmérésről. (belső szállítás)
1980-05-20Egy tanulmány tanulságaiSzociológiai felmérés készült a város 720 családjáról - a közművelődési területet érintő kérdésekről. A kutatást Zelenay Anna és dr. Szirmai Viktória szociológusok végezték.
1979-10-05Egy városrész rétegpolitikájaA Batsányi városrész szociográfiai felméréséről, amelyet a HNF végzett. Elemzés
1979-02-14A tanácstagok bizonyítványaA tanácstagok közéleti és politikai tevékenységének felmérési eredményeiről.
1978-08-29A műszaki értelmiség és a közművelődés II.Elemzés a vasmű első vezető-generációjának műveltségi szintjéről. Oktatás, önképzés helyzete. Kevesen vesznek részt a TIT munkájában. Kevesen írnak műszaki cikkeket. Tartalmatlan a közös világjárás is. Gyenge klubélet. Színházba, moziba a megkérdezetteknek a fele jár.
1978-08-25A műszaki értelmiség és a közművelődés I.Elemzés a vasmű első vezető-generációjának műveltségi szintjéről.
1978-07-25Művelődés és brigádmozgalomA Munkásművelődési Központ közművelődési felmérésének részletes elemzése. A szocialista brigádok válaszai közművelődési igényeikről. Megkezdődött a város művelődésügyének reprezentatív felmérése.
1978-05-05Művelődés-szociológiai felmérés Dunaújvárosban.Interjú az előkészítést végző szociológusokkal, Angyalné dr. Szirmai Viktóriával és Zelenay Annával a felmérés módjáról és céljáról. "A sikerhez sok ember együttműködése kell".
1978-03-24Felülvizsgálják Dunaújváros közlekedési helyzetétUtasszámlálás kezdődik.
1978-01-27Életmód és a brigádok "kegyes csalásai"A szociográfiai felmérés további tanulságai. Közösségi felelősség. A dolgozó nők számára biztosított jogok. Ifjúságvédelem. Faji, nemzetiségi és származási megkülönböztetés. Munka szerinti megbecsülés. Társadalmunk kérdéseihez való hozzáállásról. Becsülnünk kell a részeredményeket. Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni! (VI.)
1978-01-27Elemző szociológiai felmérés készül Dunaújváros kulturális életéről, szerepérőlA felmérés szükségességéről, szempontjairól. Részletes, elemző cikk. Egy vita "folytatása".
1978-01-24Nem becstelen, nem munkakerülőA Dunai Vasműben végzett szociográfiai felmérés tanulságai. Magunkkal szembeni igényesség. Minőség. Munkahelyi környezet. Emberi magatartás. Önzés, tülekedés. Szocialista erkölcs. Családi erkölcs. Harmónia a közösségekben. Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni! (5.)
1978-01-20Védtelenség és méltóságBrigádok a családi ünnepségeken. Megalázás ellen. Hátrányos helyzetben lévő tagokkal szembeni magatartás. A munkában tanúsított felelősségérzet. A munkán keresztül mérjük az emberséget - elsősorban. Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni! (4.)
1978-01-17"Tükröm, tükröm mondd meg nékem..."A Dunai Vasműben végzett szociológiai tanulmány folytatása. Egyenlősdi elleni harc. Brigádfegyelem. Szolidaritás. Munkás-érdekek. Politikai hitvallás. Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni! (3.)
1978-01-13Az erkölcs, mint koronatanúA Dunai Vasműben végzett szociográfiai felmérés tanulságairól. Szocialista humanizmus. A szocialista erkölcsi normák. A közösségi érdekek védelmezője. Kellő tisztelet. Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni! (2.)
1978-01-10Napi téma lett az életmód (1.)A szocialista életmódnak azok a kérdései, amelyek a brigádélethez kötődnek. Vizsgálatok a Dunai Vasműben. Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni!
1977-11-18Több gyermek. Több iskola. Több fiatal pedagógusA KISZ városi bizottságának és a városi tanács felmérésének eredményéről, a fiatal pedagógusok helyzetéről.
1977-09-23Vélemények, gondok, tennivalókA Dunai Vasműben végzett felmérés eredménye a fiatalok munka- és életkörülményeiről. A felmérés szempontjai. Közös gondok. Hol a legtöbb a tennivaló. Eredmények. Hogyan fogadták a fiatalok a felmérést? Fiatalok a Dunai Vasműben.
1977-01-11Tízévesek és a munkaRiport a Barátság iskola 5/b osztályának tanulóiról, hogy milyenek az elképzeléseik a munkáról, a társadalmi munkáról.
1976-12-03Város városrészenként. I.A város nyolc területi(1.:Belső városrész és a hozzá csatlakozó Barátság városrész, a Duna sori terület és az L-épületek, 2.:Ságvári, 3:Római, 4.: Kertváros, 5:Óváros és Újtelep, 6.:Zöldövezet, 7.: Ipari területek, 8.: Külterületek) felosztása. A KSH 1975. évi kiadványának elemzése.
1976-01-01A lakáshasználat vizsgálatának...A lakásállomány kiépítése (1949-1970-ig). Alakásállomány minőségi változásai. A lakásállo-mány igénybevételének vizsgálatai.
1975-04-18Adatgyűjtő felmérés a Római városrészbenA felmérés során az 5-6 éves gyermekek testi és szellemi fejlettségének színvonalát mérték fel.
1972-10-24Négyszemközt a halállalDunaújvárosi orvosok tanulmánya az öngyilkosságokról. Az Orvosi Hetilap 1972. október 8-án megjelent számában, (Dr. Szűcs Zsuzsanna, Dr. Bereczki Zoltán és Dr. Balázs Mária). Az adatok Dunaújvárosra és környékére vonatkoznak.
1972-10-08Az öngyilkossági kísérletről 820 eset elemzéseDunaújvárosi orvosok tanulmánya az öngyilkosságokról. Dr. Szűcs Zsuzsanna, Dr. Bereczki Zoltán és Dr. Balázs Mária. Az adatok Dunaújvárosra és környékére vonatkoznak.
1972-10-01A mozgalmi munka műhelyébőlFelmérés a szerszámműhelyben a fiatal szkmunkások helyzetéről.
1972-05-16Megjegyzések egy üzemszociológiai tanulmányhoz.Háromrészes reflexió dr. Mód Aladárnénak és Kozák Gyulának a DV-ben végzett szociológiai felmérés alapján készített tanulmányáról.
1972-01-01A napilapok olvasottságának vizsgálata DunaújvárosbanOlvasásvizsgálat.
1971-12-07Az országban elsőkéntA munkakörülmények komplex vizsgálata kezdődött a Dunai Vasműben. A fizikai terhelések nagyságát, ártalmas anyagok jelenlétét, hő, vibrációs hatást mérnek.
1971-08-20Kérdések a KISZ-tagokhozKét feladatcsoport megoldását keresik - az ifjúság és a társadalom kapcsolata, illetve az ifjúsági szövetség fejlesztése
1971-04-06Ötszáz válasz nyolcvanöt kérdésreSzociológiai felmérés a Dunai Vasműben.
1971-01-12Nagyító alatt kétezer munkakörA követelmény, a teljesítmény, az erkölcsi és anyagi elismerés összefüggésinek vizsgálata a Dunai Vasműben.
1971-00-00Középiskolai végzettséggel rendelkező fizikai állományú csoportvezetők helyzete a Dunai VasműbenElkezdődött a fizikai állományú csoportvezetők képzése.
1971-00-00Középiskolai végzettséggel rendelkező fizikai állományú csoportvezetők helyzete a Dunai VasműbenElkezdődött a fizikai állományú csoportvezetk képzése.
1970-12-31Mi lesz belőled, emberke?Felmérés a 14 éves gyermekeknél, mit szeretnének tanulni, hányan mennek dolgozni az iskola után. A pályaválasztás helyzete városunkban.
1970-12-04Megkezdik az állami lakások felmérésétMegkezdik a város 8252 állami lakásának lakóinak összeírását, a lakások felmérését.
1969-09-21A tudatformálás ereményeiről, feladatairólA munkásosztály tudatformálása a Dunai vasműben
1969-07-18Dunaújváros a gyümölcsfogyasztás élénA tanács kereskedelmi osztályának felmérése a város zöldség-és gyümölcsellátásával.
1969-05-23Szabad szombatok a kulturális igények tükrébenMűvelődés egy kérdőíves felmérés tükrében, 1968-ból.
1969-05-13Hol játszanak a gyerekek?Játszótér, utca, Dunapart. Kevés a jó játszótér, kamaszoknak is kell lehetőség.
1968-01-26Szemtől szembe önmagunkkkal 2.Ó, mister Alkohol...
1968-01-25Szemtől szemben önmagunkkal 1.A pénz és az ember.
1967-11-24Nevelés -nevelőkA dunaújvárosi pedagógusokról.
1965-12-10Vélemények és példaképek. Egy felmérés tanulságaiAz Iparitanuló Intézet fiataljai válaszolnak. Példaképeik. Milyenek a felnőttek. Kitől kér tanácsot az ipari ifjúság? Összegzés.
1963-12-24Mit nem adott az iskola?Felmérés a végzős diákok között műveltségről, általános ismeretekről, a Kohóipari Technikumban.
1962-08-28Egy kulturális felmérés tapasztalataiIgények, tervek, lehetőségek.
1961-03-12Dunaújváros vízellátásának néhány közgazdasági kérdéseA vízellátás gazdaságosságának vizsgálata.
1958-02-21A Dunai Vasmű KISZ Bizottsága a jobb ipari tanuló képzésértA DV KISZ Bizottsága megbízásából megvizsgálták a sztálinvárosi kohász és vasipari tanulóképzést. Az eredményről.
1952-05-27A bírálat nyomán új szellemben dolgozik a 26-os Tröszt újítási irodájaA Szabad Nép egyik cikke foglalkozott a sztálinvárosi Sztahanov-mozgalom eredményeivel és hiányosságaival. Ennek nyomán a Sztálin Vasmű Építője megvizsgálta a 26. sz. Tröszt újítási irodájának munkáját.
A dunaújvárosi közvéleményKézirat. E közvéleménykutatás egy átfogó önkormányzati vizsgálatsorozatnak a része. A felmérést a Marketing Centrum Országos Piackutató Intézet végezte.500 véletlenszerűen kiválasztott dunaújvárosi választópolgárral készítettek interjút. = A dunaújvárosi közvélemény. 1995. október.Marketing Centrum. Országos Piackutató Intézet.
Előjegyzések a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ és Központi KönyvtárbanElőjegyzések a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ és Központi Könyvtárban 1984. júl.1. és nov.30. között. (A könyvtár készítette, Petrovicsné Gadanecz Júlia).
A könyvtárközi kölcsönzés elemzése a Munkásművelődési Központ KönyvtárábanA könyvtárközi kölcsönzés elemzése a Munkásművelődési Központ és Központi Könyvtárban. (A könyvtár készítette)
Könyvtári honlap: újításra készÚj honlapja lesz a József Attila Könyvtárnak, de előtte egy igényfelmérést végez az internetezők körében. Felhívás a "Tetszik? Nem tetszik?" kérdőívének kitöltésére.
JelentésA munkásosztály helyzetéről szóló 1958 évi Központii Bizottsági határozat végrehajtásának tapasztalatai /Székesfehérvár, Dunaújváros városokban és a móri járásban/. Feladatok.
A 10-14 évesek internethasználata a Gyermekkönyvtárban2010-es felmérés a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárban a 10-14 évesek internethasználati szokásairól.
Mit olvasnak a felsőtagozatosok?Felmérés 2010-ben a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában.
Mit olvasnak a gyerekek?2010-ben készült felmérés a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában a gyerekek olvasási szokásaikról.
Mit olvasnak a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárába járó általános iskolás gyermekek?A József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában készült 1996-os felmérés az általános iskolások olvasási szokásairól.
A helyi addiktológiai ellátórendszerPrioritások és fejlesztési lehetőségek Dunaújvárosban
Dunaújváros gazdasági és társadalmi folyamatai 1990 utánDoktori (PhD) értekezés. Az értekezés Dunaújváros elmúlt másfél évtizedes gazdaság- és társadalomföldrajzi fejlődését mutaja be. "A kutatás során arra törekedtem, hogy egy általános képet adjak arról, miként zajlott Dunaújvárosban a rendszerváltást követő több mint másfél évtized és milyen új, a növekedésre ható elemekkel lehet számolni a város fejlődése szempontjából."
DV N Dunaújvárosi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.DV N Dunaújvárosi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. honlapja. Hírek, pályázatok, közbeszerzési pályázatok, Római városrészről készült felmérések.
A könyvtár költség- és hatékonyságmutatói, 2006-2008A József Attila Könyvtár költség- és hatékonyságmutatói egy felmérés keretében.
A József Attila Könyvtár honlapja egy használhatósági-tesztelés tükrében 2007A József Attila Könyvtár honlapjának tesztelése. Az új honlap elkészítését megelőzően a felhasználói igények, felhasználói-, keresési szokások felmérése, vizsgálata.
A folyóiratok használatának vizsgálata, 2005A folyóiratok használatának vizsgálata a József Attila Könyvtárban.
A könyvtárközi kölcsönzés elemzése a Munkásművelődési Központ és Központi Könyvtárban (1984)A Munkásművelődési Központ és Könyvtár könyvtárközi kölcsönzés szolgáltatásának elemzése.
A látogatottság elemzése, kiemelve az 1974-1975-ös tervidőszakotA Munkásművelődési Központ könyvtárának látogatottsági elemzése.
Az irodalom nevelő szerepe, az olvasómozgalom helyzete (1977)Az irodalom nevelő szerepe, az olvasómozgalom helyzete a Munkásművelődési Központ könyvtárában.
Előjegyzések a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ és Központi KönyvtárábanAz előjegyzés szolgáltatás felmérése 1984. július elseje és november 30-a között.
Mit olvasnak a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárába járó általános iskolások gyermekek?Felmérés a gyerekek olvasási szokásairól.
Nem kölcsönzött művek a József Attila Könyvtár FelnőttkönyvtárábanFelmérés egy pályázatra a nem kölcsönzött művekről 1944 novembere és 1966 márciusa között.
Nagykarácsony - Egyéni kérdőívKérdőív, kutatási eredmények Nagykarácsonyról, a település lakosainak elégedettségéről: szeretnek-e a település élni, miért laknak itt szívesen, a lakóházak, épületek esztétikai megítélése stb.