Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2024-08-09 | Remekül sikerült az újabb gyűjtőtalálkozó | Remek hangulatú, változatos közösségi program kerekedett Dunaújvárosban a Jägermeister-gyűjtők lelkes csapatának közösségi kezdeményezéséből. A 2024-es, immár harmadik találkozónak a Kaptár Music Pub adott otthont. | |
| 2024-07-12 | Az utolsó simítások a közösségi nap előtt | Célegyenesbe fordul a szervező csapat, minden eddiginél nagyobb megmozdulást ígér a Jägermeister-gyűjtők idei (2024.), immár harmadik dunaújvárosi összetartása. Színes, változatos, a szó összes értelmében mozgalmas közösségi napra készülnek – mindenkit szeretettel várnak! | |
| 2024-06-28 | Közösségi napot szerveznek a Kaptárban | Immár harmadik nagy összetartását szervezi meg a Kaptár Music Pubban a Jägermeister-gyűjtők lelkes csapata. Közösségi élményt ígérnek – színes kínálattal! | |
| 2024-03-14 | A gyűjteménybővüléstől a közösségépítésig | Műfajában az ország egyik legnagyobb gyűjteményét tudhatja magáénak, ugyanakkor nemcsak gyűjt, de össze is hozza a téma iránt érdeklődőket Toronyi Zsolt, az ország negyedik legbőségesebb Jägermeister-gyűjteményének büszke birtokosa. | |
| 2021-11-19 | Negyvenöt éve gyűjti a lapokat | "A Győry-kastély épületében 2021. november 13-án, 10 órakor megnyílt a „Karácsony a művészetben” című képeslapokból álló kiállítás, amely Steiner Józsefné gyűjtőmunkájának szép prezentációja." | |
| 2021-11-09 | Könyvkötés remekei és golyóstollak | Megnyílt a golyóstollgyűjteményből és könyvkötészeti alkotásokból álló tárlat Perkátán Bíró László emlékére. | |
| 2021-10-02 | Nálunk őrizték a nótakirály kottáit | A kéziratokat és a programokat bemutató sajtótájékoztatón a szakember elmondta, hogy a kották eddig egy dunaújvárosi magánszemély birtokában voltak, aki rokonaitól örökölte meg azokat. Hallott arról, hogy a Móra Múzeumban vannak Dankó Pista relikviák, például egy Dankó-hegedű is – ezért döntött úgy, hogy a szegedi közgyűjteménynek ajándékozza a lapokat. | |
| 2021-09-15 | A porcelán történetéről is mesél a perkátai tárlat | A fehér arany címmel nyílt kiállítás 2021. szeptember 10-én Perkátán, a Győry-kastély épületében. | |
| 2021-09-10 | Babacsoda-bemutató. Rekord a babakiállítása Dunaferr iskolában | Egy igazán különleges kollekciót állítottak a dunaújvárosi Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában: Borbély István Csaba magángyűjteményének közel 700 porcelánbabáját egy „Babák Világa – A világ babái” nevet viselő kiállítás részeként tekinthetik meg a városlakók. Az ünnepélyes megnyitón 2021. szeptember 7-én Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere is részt vett. | |
| 2021-09-08 | Új rekord született! | Hatszáznyolcvanhét darab porcelánfejű babát tartalmazó gyűjteménnyel új hazai rekord született Dunaújvárosban szeptember 7-én. Borbély Csaba gyűjteménye tele van egyedi gyártású darabokkal. | |
| 2019-07-00 | Az első kupától a tekintélyes gyűjteményig. A kohász társadalom tárgyi öröksége | Interjú László Ferenccel, az ISD Dunaferr Gyártó Egységének vezetőjével, aki a Gyártó Egység tárgyalójában gyűjti és kiállítja a kohászathoz kapcsolódó kupákat. | |
| 2019-05-10 | Könyvsarok | Az Azerbajdzsáni Nagykövetség és az Azerbajdzsáni Magyar Ifjúsági Szervezet segítségével a Dunaújvárosi Egyetem könyvtára több száz könyvvel gyarapodott, egy azerbajdzsáni külön gyűjteménnyel. | |
| 2019-04-00 | A gyűjtés nem csupán a tárgyak megszerzéséről szól. "A szemem a pályán!" | Beszélgetés Ősz Tamás Zsolttal, az ISD Dunaferr Szállítóművének munkavállalójával szenvedélyéről, a tárgygyűjtésről. Az I. világháborús tárgyaiból álló Egy kiállítás képei című kiállítás öt hónapig volt látható az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-09-22 | Békeidők (kishír) | A Magyar Királyság virágkora 1867-1914 című kiállítás minden darabja eredeti, Rajcsányi László és dr. Baráth Károly gyűjteményéből idézi a boldog békeidőket. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-01-02 | Friss hangos könyvek (kishír) | Huszonhét darab hangoskönyvvel gyarapodott a József Attila Könyvtár gyűjteménye. A kínálatban megtalálhatók a szépirodalom és a szórakoztató irodalom remekei is. (teljes szöveg) | |
| 2016-03-17 | Porcelán arcú világ | Babakiállítás Mezőfalván Borbély István Csaba dunaújvárosi gyűjtő gyűjteményéből. | |
| 2016-03-10 | Erdélyi gyűjtemény | Takács Péter az erdélyi festészet múlt századi mestereinek alkotásait gyűjti. E tekintélyes gyűjtemény egy része mától a Bartók Aula Galériában. | |
| 2016-01-12 | Kétszáznál több baba | A hozzátartozóknak szánt karácsonyi ajándékból szenvedély lett: Borbély Csabának több mint kétszáz babája gyűlt össze nagyjából tizenöt év alatt. | |
| 2015-12-05 | Történelmi fotók | Bali Attila dunaújvárosi amatőr helytörténeti kutató fotógyűjteménye egyedülálló. A város múltját az alapítástól 2000-ig követi. | |
| 2015-11-27 | Bali Attila és az ő képei | Bali Attila közel ötezres képgyűjteménnyel rendelkezik városunkról. A HÍD Egyesület Dunaújvárosi Marketing Klub meghívására a Dózsa Mozicentrumban Bali Attila amatőr helytörténeti kutató tartott előadást. | |
| 2015-10-05 | Érem és még sok más | Tizennyolcadik éve rendezik meg Dunaújvárosban az Éremgyűjtők Országos és Nemzetközi Találkozóját. Idén először új helyen, a Vasvári Pál Általános Iskola tornaterme adott otthont a rendezvénynek október 4-én. | |
| 2015-09-29 | Múzeumépítők | A József Attila Könyvtár 2012 októberében indította útjára az új helyismereti kezdeményezését, a Virtuális Múzeumot, amelynek célja, hogy összegyűjtse és bemutassa a könyvtár honlapján a magánszemélyek, intézmények, közösségek életéhez köthető tárgyakat. | |
| 2015-09-22 | Gyarapítsuk a könyvtár Virtuális Múzeumának gyűjteményét! | 2012-ben indította útjára a könyvtár a Virtuális Múzeumot, melynek célja, hogy összegyűjtse és bemutassa a könyvtár honlapján a magánszemélyek, intézmények, közösségek életéhez köthető tárgyakról készült fotókat. | |
| 2015-09-17 | Múzeum, virtuálisan | A József Attila Könyvtár várja a felajánlásokat, hogy tovább gyarapítsa a honlapjukon található Virtuális Múzeumot. | |
| 2015-09-11 | Ferrariban ülve: nagyon más a világ! | Ferrari a Shell kútnál. Autók a Dunaújvárosban élő, kuvaiti illetőségű Bader Al Roudhan gyűjteményéből. | |
| 2015-09-10 | Az érem a csapat érdeme | Új helyen, a Vasvári Pál Általános Iskolában rendezi meg a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének dunaújvárosi csoportja a XVIII. Országos és Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozót, október 4-én. | |
| 2015-09-08 | Elhunyt Asztalos Andrásné, Editke | 75 éves korában elhunyt Asztalos Andrásné, érme- és bélyeggyűjtő, a Berán Lajos Éremgyűjtőkör alapítója. | |
| 2015-08-31 | Sztálinvárosi csodák | Kiállítás hosszabbítás. Békési György nemes felajánlásának köszönhetően egy több ezer dokumentumot tartalmazó helytörténeti gyűjteménnyel gazdagodott az Intercisa Múzeum. | |
| 2015-07-27 | Az első évtizedről | Sztálinváros te csodás címmel nyílt helytörténeti kiállítás az Intercisa Múzeumban június végén. | |
| 2015-07-02 | Sztálinváros Te csodás! kiállítás (képaláírás) | Sztálinváros Te csodás! kiállítás az Intercisa Múzeumban, amely augusztus 30-áig tekinthető meg (teljes szöveg) | |
| 2015-06-27 | Az első évtizedről | Sztálinváros te csodás címmel nyílt helytörténeti kiállítás június 26-án az Intercisa Múzeumban Békési György gyűjteményéből. | |
| 2015-06-26 | Mosolygós kubikos lányok | Így született Sztálinváros - helytörténeti érdekességek a múzeumban. Sztálinváros te csodás címmel új helytörténeti kiállítás mutatkozik be június 26-án az Intercisa Múzeumban. | |
| 2015-06-25 | Üzen Sztálinváros | Sztálinváros te csodás címmel új helytörténeti kiállítás mutatkozik be június 26-án az Intercisa Múzeumban. | |
| 2015-05-12 | Alkotás kerestetik | Mészáros Edit és Farkas Mihály pályáját bemutató kiállítás készül. Művészetpártoló tulajdonosok segítségét kéri Ifj. Koffán Károly a Kortárs Művészeti Intézettel közösen szeretné összegyűjteni a magánkézben lévő munkákat. | |
| 2015-05-10 | Hobbi, szenvedély, érték, közösség - Érmék és plakettek az utókornak | Beszélgetés Asztalos Andrásné, érme- és bélyeggyűjtővel, a Berán Lajos Éremgyűjtőkör alapítójával. | |
| 2015-03-14 | A múlt összeköt - felhívás a múzeumtól | Reményteljes gyűjtőakcióba kezd az Intercisa Múzeum, cél az állandó kiállítás gyarapítása. | |
| 2015-03-06 | Természet - két adagban | Március 6-án két kiváló kiállítás is nyílik a Kortárs Művészeti Intézetben. Az egyik a Mezőföld Természetfotóklub Mi világunk címmel, a másik pedig az intézet gyűjteményéből Levegőt! címmel. | |
| 2015-03-04 | Eresztés a raktárból: Levegőt! | Hazánk egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti gyűjteménye rejtőzik a Kortárs Művészeti Intézet pincéjében, amelyből március 6-tól egy újabb válogatás látható Levegőt! címmel. | |
| 2015-03-00 | Levegőt! | Természetes válogatás az ICA-D kollekciójából. A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben 2015. március 7-20-ig látható a kiállítás. | |
| 2014-12-04 | Diploma hatvanévesen | Hétköznapi portrék: Gyöngyösi László, rácalmási autószerelő. | |
| 2014-10-06 | Éremgyűjtő börze (képaláírás) | Október 5-én az éremgyűjtők számára rendeztek börzét a Bánki Donát középiskolában. A XVII. Országos és Nemzetközi Éremgyűjtő találkozón ezúttal számos érdekességgel találkozhattak az érdeklődők (teljes szöveg) | |
| 2014-07-19 | Veterán világtalálkozó | Perkátai Régiség Gyűjtő Egylet is kiállított Tiszakécskén a Nemzetközi Veterán Kerékpáros Világtalálkozón. | |
| 2014-06-30 | Képaláírás | Intercisa Múzeum időszakos kiállítás: Paddi Attila éremgyűjtő Berán Lajos - művész és magánember című kiállítása tekinthető meg. | |
| 2014-06-19 | Képaláírás | Intercisa Múzeum időszakos kiállítás: Paddi Attila éremgyűjtő: Berán Lajos - művész és magánember című kiállítása látható (teljes szöveg) | |
| 2014-06-17 | Érmeink gyűjtői | Június 13-15. között a dunaújvárosi Berán Lajos Éremgyűjtő Kör rendezi meg a Hóman Bálint XXVI. Nyári Numizmatikai Szabadegyetemet. A szabadegyetem alatt megnyílt és július 31-ig látható az Intercisa Múzeumban Paddi Attila éremgyűjtő Berán Lajos - művész és magánember tárlata. | |
| 2014-06-14 | A numizmatikai központ | Az ország minden tájáról érkeztek a Dunaújvárosban először megrendezett numizmatikai nyári egyetemre, a Hóman Bálint XXVI. Nyári Numizmatikai Szabadegyetemre (június 13-15.). Beszámoló. | |
| 2014-06-11 | Éremgyűjtő nyári egyetem | Pályázat útján nyerte el a Berán Lajos Dunaújvárosi Éremgyűjtök Köre az idei szakmai nyári egyetem, a Hóman Bálint XXVI. Nyári Numizmatikai Szabadegyetem rendezési jogát. | |
| 2014-06-11 | Bali-fotókiállítás (képaláírás) | Balról Tóth Zoltán, Hajgató Zita és Tóth László a Dózsa mozi előcsarnokában szombaton este nyílott kiállításon, amelyen Bali Attila gyűjtő várostörténeti jelentőségű fényképeiből láthatnak az érdeklődők egy tematikus válogatást (teljes szöveg) | |
| 2014-06-03 | Numizmatikai szabadegyetem lesz | Június 13-15. között a dunaújvárosi Berán Lajos Éremgyűjtő Kör rendezi meg a Hóman Bálint XXVI. Nyári Numizmatikai Szabadegyetemet. | |
| 2014-05-27 | Éremgyűjtő előadások városunkban | Június 13-15. között a dunaújvárosi Berán Lajos Éremgyűjtő Kör rendezi meg a XXVI. Nyári Numizmatikai Szabadegyetemet. | |
| 2014-05-21 | A gyár történelme | A valamikor szebb napokat látott Dunai Vasmű Gyártörténeti Gyűjteménye kihasználatlan lehetőségek tárháza - véli Molnár Mihály, a Pepper Art vezetője. Beszélgetés Molnár Mihállyal. | |
| 2014-05-08 | Több (mint) szenvedély | Az egykori magyar bajnok, kupagyőztes jégkorongozó, Bali Attila a hobbijáról mesélt. | |
| 2014-04-29 | Képaláírás | Intercisa Múzeum időszakos kiállítás: Egy féltve őrzött magángyűjtemény fegyverkiállítás látható (teljes szöveg). | |
| 2014-04-04 | Porcelánbabák | Az Adonyi Speciális Központban babakiállítás nyílt a napokban Borbély Csaba István gyűjteményéből. | |
| 2014-03-27 | Azok a hetvenes évek... | Ordas István negyven évvel ezelőtt a lakáshoz jutás reményében költözött Budapestről Dunaújvárosba. Az első pillanattól szereti a várost, abszolút lokálpatriótának vallja magát. Interjú. | |
| 2014-03-25 | Képaláírás | Intercisa Múzeum: Időszakos kiállítás: Egy féltve őrzött magángyűjtemény fegyverkiállítás és Aranyos Sándor, baracsi kézműves mester, fegyverkovács saját készítésű fegyvereiből "A munkámra igényes, magyarságomra büszke mesterember vagyok" címmel (teljes szöveg) | |
| 2014-03-24 | Hidegfegyver-tárlat | Közös kiállítás nyílt Parczel József nyugdíjas repülőtiszt fegyvergyűjteményéből és Aranyos Sándor baracsi fegyverkovács munkáiból az Intercisa Múzeumban, március 21-én. | |
| 2014-03-13 | Visszakacsint a múlt | Retro kiállítás nyílt a Dunaújvárosi Főiskola A-épületében, Bús Csaba gyűjteményéből. | |
| 2014-01-31 | Életünk tárgyai | A József Attila Könyvtár virtuális múzeumáról. Túljutott a gyűjtemény az ezredik tárgyfotón. | |
| 2013-10-17 | A városalapító emlékgyűjtő és helytörténet-kutató | Beszélgetés Békési Györggyel. | |
| 2013-08-26 | Magánkiállítás a vasútról | A pusztaszabolcsi Pálinkás József vasúttörténeti magánkiállítása a beloianniszi általános iskolában. | |
| 2013-08-01 | Képemlékek kiállítása | Ezer pillanat Dunaújvárosban címmel, Bali Attila képgyűjteményéből nyílik kiállítás augusztus 20-án a Dózsa Mozicentrumban. | |
| 2013-07-11 | Egy kattintással a múltba | "Tapaszi József hobbija a fotózás, az analóg fényképezőgépek gyűjtése." A gyűjtő és gyűjteménye bemutatása. | |
| 2013-07-11 | Képaláírás | Orosz Csaba tűzoltóparancsnok egy százéves tűzoltószerkezetet mutat, amelyet a dunaújvárosi lánglovagok Rácalmáson fedeztek fel, az ottani szertárban. (nem teljes szöveg) | |
| 2013-05-28 | Gyertyás gyűjtemény | Gyertyakiállítás nyílt Kisapostagon a kisapostagi evangélikus gyülekezet kezdeményezésére. | |
| 2013-05-25 | A Kerlang család kincsei | A Kerlang család kincseiből nyílt kiállítás Előszálláson. | |
| 2013-04-15 | Képaláírás | Intercisa Múzeum időszakos kiállítás: Magyar órák a XX. századból. (teljes szöveg) | |
| 2013-04-13 | Óragyári randevú (képaláírás) | Magyar órák a XX. századból címmel nyílt kiállítás pénteken az Intercisa Múzeumban. A tárlat Krauss Péter gyűjteményének legjavát mutatja be. A tárgyakról maga a gyűjtő beszélt a kiállítás közönségének. Krauss Péter a hazai óragyártás XX. századi története mellett a Danuvia, a MOM és az Óragyár különleges termékeire is felhívta a figyelmet: ezeket 15 országba exportáltak egykor. (teljes szöveg) | |
| 2013-04-11 | Az elmúlt század órái | Magyar órák a XX. századból címmel nyílik kiállítás Krauss Péter gyűjteményéből, április 12-én az Intercisa Múzeumban. | |
| 2013-02-06 | Szentendreiek | Ef Zámbó és társai, a Vajda Lajos Stúdió tagjai avantgarde műveiből nyílt tárlat a Bartók Aula Galériában, Ordas István gyűjteményéből. | |
| 2013-02-06 | Képaláírás | Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza: az ordas Galéria tárlata látható február végéig (teljes szöveg) | |
| 2013-02-05 | Bemutat egy galéria | Az Ordas Galéria (Ordas István műgyűjtő) gyűjteményéből nyílik február 5-én kiállítás a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában. | |
| 2013-02-04 | Képaláírás | Aranyalma Óvoda (Gagarin tér 1.): Porcelánbaba kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. (teljes szöveg) | |
| 2013-01-25 | Megmagyarázhatatlanul | Král János immár negyven éve gyűjti lelkesen a sportzászlókat. Beszélgetés a gyűjtővel. | |
| 2013-01-22 | Babák az óvodában | Borbély Csaba babagyűjteményéből nyílt kiállítás az Aranyalma Óvodában január 21-én. | |
| 2013-01-04 | Képaláírás | Intercisa Múzeum: Válogatott grafikák a múzeum gyűjteményéből. Bán Béla, 1953.: Aszfaltozás. | |
| 2012-10-09 | A pénz is lehet tanulság | Október 7-én a 15. alkalommal rendezte meg a Berán Lajos Éremgyűjtő Kör a nemzetközi és országos éremgyűjtő találkozóját a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában. Beszámoló. | |
| 2012-10-03 | Éremgyűjtő randevú vasárnap a Bánkiban | Október 7-én a 15. alkalommal rendezi meg a Berán Lajos Éremgyűjtő Kör a nemzetközi és országos éremgyűjtő találkozóját a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában. | |
| 2012-09-10 | Régiséggyűjtők kánaánja | "Hetek óta keményen készültek a Perkátai Régiséggyűjtő Egyesület tagjai a hagyományos technikatörténeti kiállításukra." Beszámoló. | |
| 2012-08-28 | Technikatöri - felső szinten | A Perkátai Régiség Gyűjtő Egylet újabb technikatörténeti kiállítást rendez szeptember 8-9-én. | |
| 2012-08-10 | A villanyvasutas | "Darabonként, de folyamatosan gyűlnek a vasúti terepasztal kellékei a helyi tűzoltóparancsnokságon. Orosz Csaba célja: elkápráztatni a gyerekeket." | |
| 2012-07-18 | Bicskából fesztivált (kishír) | Perkátán Bicska Fesztivál néven kétnapos (július 27-28.) programot rendeznek. | |
| 2012-06-04 | Hova teheti a múltunkat? | Kovács Antal régiséggyűjtő és Szórád Márton úti boltjának bemutatása. | |
| 2012-03-17 | Nosztalgia és dokumentumok | "Eredetileg a dunaújvárosi Technikum-negyed történetének dokumentálására kezdett internetes fényképgyűjtésbe a városrész közgyűlési képviselője, Kismoni László 2010 őszén - ám a kezdeményezés rögtön meghaladta a technikumi határokat." | |
| 2012-03-13 | Lásd a múltat, ami visszatekint rád! | Koczor József régiséggyűjteményéből nyílt kiállítás a rácalmási egykori Czakó-házban. | |
| 2012-01-07 | Kezd gyűlni egy második kötet anyaga | Asztalos Andrásné, a dunaújvárosi Berán Lajos Éremgyűjtő Kör elnöke, tavaly megjelentette a Dunapentele, Sztálinváros és Dunaújváros numizmatikai emléke 1950-2010 című kötetet. Az újabb kiadványhoz már gyűlnek az érmék. | |
| 2011-10-03 | Éremgyűjtők újabb dunaújvárosi találkozása | "A helyi Berán Lajos Éremgyűjtő Kör tegnap rendezte meg évi rendes kiállítását és vásárát a Bánki Donát Középiskolában." | |
| 2011-09-26 | Éremgyűjtők találkozója (kishír) | A Magyar Éremgyűjtő Egyesület Berán Lajos helyi csoportja (2011.) október 2-án vasárnap, 8 és 14 óra között rendezi meg a XIV. Országos és Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozóját, a helyszín ezúttal is a Bánki iskola lesz. (nem teljes szöveg) | |
| 2011-09-10 | Hétköznapi csodák tárháza | A Perkátai Régiséggyűjtő Egylet (dr. Baráth Károly, Kis József, Klózer Ferenc, Rajcsányi László, Szarka Péter, Ujfalusi Pál) kiállítást rendezett. | |
| 2011-08-26 | Décsi Ferenc (1920-2011) | Elhunyt Décsi Ferenc, a Than Mór Ifjúsági Bélyegklub vezetője. Legfőbb szenvedélye a bélyeggyűjtés volt. | |
| 2011-08-19 | Lajos-kövek, vízimalmok és szobrok | Képeslapsorozat a városalapítás évfordulóján. Békési György gyűjteményéről. | |
| 2011-06-10 | Emlékeztető érmek | Ércbe öntött történelem. Asztalos Andrásné: Dunaújváros numizmatikai emlékei 1950-2010 című könyvéről. | |
| 2011-06-04 | Műgyűjtő a kamarában | Ordas István magángyűjteményéből nyílt kiállítás a a Kamara Galériában. | |
| 2011-05-31 | Az első kiadás kész! | Megjelent Dunapentele, Sztálinváros és Dunaújváros érméit (plakettjeit, jelvényeit) bemutató könyv, Dunaújváros numizmatikai emlékei 1950-2010 címmel. Asztalos Andrásné az ötletadó (kutató munka, szöveg, anyagi támogatás), a fotókat Kiss József készítette. | |
| 2011-02-16 | A mi könyveink! | A közelmúltban több könyv is megjelent, ami kisebb-nagyobb részben Dunaújvárossal foglalkozik: Treiber Ottó: Szélben, viharban, a Dunaújvárosi Főiskola jubileumi évkönyve, MMK - Fejezetek Dunaújváros művelődéstörténetéből. Előkészületben: Miskolczi Miklós: "Babgulyás, ezüst kanállal (munkacím), Asztalos Andrásné által összeállított album Dunaújvárosban 1950 és 2010 között kiadott érmékről. | |
| 2011-01-31 | Érmék egy városról, egy korról | Asztalos Andrásné, a helyi éremgyűjtő kör vezetője egy összeállított egy albumot Dunaújvárosban 1950 és 2010 között kiadott érmékről. Az album várhatóan februárban jelenik meg. Beszélgetés a gyűjtővel. | |
| 2011-01-10 | Lenin kalapács alatt | "Szocreál árverés" Budapesten a Pintér galériában. Grábics Gábor gyűjteményéről. | |
| 2011-01-10 | Fellelt anyagok | Kucsera Ferenc régi Dunaújvárosi Hírlapok régi, nyomdagépi levonatait adományozta az újság szerkesztőségének. | |
| 2010-10-15 | Magyar csodák | Kiállítás nyílt veterán motorokból az MMk Kassák Galériájában. Képes beszámoló. | |
| 2010-09-18 | Kisvasúti átszállás | Vasútmodell kiállítás a Munkásművelődési Központban. Képes beszámoló. | |
| 2010-05-05 | Az maradt, aki volt, csak az idő szállt el | Kilencven éves a bélyeggyűjtés meghatározó alakja, Décsi Ferenc. Interjú. | |
| 2010-04-27 | Ő maga a gyűjtő! | Beszélgetés Décsi Ferenccel, aki április 21-én lett 90 éves, és Dunaújváros legszenvedélyesebb bélyeggyűjtője. | |
| 2010-04-17 | Veterántalálka ma délelőtt (kishír) | A Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör ma délelőtt (2010.04.17.), az Interspar áruház (Dunaújváros) parkolójában rendezi meg a soron következő veteránautó- és motor-találkozóját, alkatrészbörzével egybekötve. (nem teljes szöveg) | |
| 2009-10-05 | Érem, érme, pénz | Tizenkettedik alkalommal rendezték meg városunkban az Országos és Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozót. Beszámoló. | |
| 2009-04-20 | A kulis Pannónia a király! | A Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör ismét megrendezte a veterán járművek találkozóját. | |
| 2008-12-11 | Film a bécsi egyetemnek | A Bécsi Egyetem Politológia Tanszékének kutatói Dunaújváros kialakulását és fejlődését kutatták. A kutatásból egy filmösszeállítás és egy könyv is szerepel. A kutatókat Kanderka Imre kalauzolta. | |
| 2008-11-06 | Diákok a környezetért | Az Ökotech szakkiállításra a Széchenyi István Gimnázium média szakköre egy kisfilmet készített, amelyben az elektronikai hulladékfeldolgozást muttaták be. Érdekesség, hogy a filmet egy ötvenéves Tavasz televízión vetítették le. | |
| 2008-09-22 | Veteránok, ha találkoznak | Kilencedik alkalommal rendezte meg Dunaújvárosban a Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör a veterán járművek találkozóját. | |
| 2008-01-11 | Színi képeslapok | A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Aulagalériájában hazai és külföldi színházépületekről készült képeslapok kiállítása nyílt meg. A gyűjtemény Czajtányi Endre tulajdona. | |
| 2007-10-15 | Veteránmatiné | A Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör már a hetedik alkalommal rendezte meg a veterán autó- és motortalálkozót. Beszámoló. | |
| 2007-08-22 | A gyűjtők boldog emberek | A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 37. vándorgyűlésének házigazdája ezúttal a városban működő Berán Lajosról elnevezett helyi csoport látta volt. | |
| 2006-09-18 | Régi idők hangulata | A Duna-menti Járműtörténeti Klub szervezésében újra találkoztak és felvonultak Dunaújvárosban a veterán autók és motorok. | |
| 2006-04-18 | Az idő visszaforgatói | A Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör idén is megrendezte az veterán járművek találkozóját. Beszámoló. | |
| 2005-04-05 | A mai emberek felvállalják az infantilizmust... | Baba- és mackókiállítás az MMK-ban. Március 21-től április 1-ig tekinthető meg Lehoczkiné Tesinszky Rita magángyűjteménye és munkái a Folyosógalérián. | |
| 2005-01-24 | Idős bácsi ajándéka fiatal gyűjtőknek | Németh László, idős korára való tekintettel a Than Mór Ifjúsági Bélyegklub gondjaira bízta bélyegeit. | |
| 2004-11-03 | Pentele története a Múzeum Moziban | Az éreklődők számára Kanderka Imre magángyűjtemény tulajdonos , a
sorozat kiötlője tart előadást , amelyet a városról szóló
dokumnetimfilmjeivel illusztrál, s beszélgetést kezdeményez a
megjelentekkel. 1. előadás: november 7, 2. előadás: november 28,
3. előadás: december 28. | |
| 2004-10-05 | Az eddiginél is nagyobb érdeklődésre tartott számot a hetedi | A hetedik alkalommal megrendezett Országos és Nemzetközi Éremgyűjtő
Találkozó. A Bánki iskola tornaterme és ebédlője ad otthont évről
évre . | |
| 2004-10-04 | Hetedszer találkoztak | A helyi éremgyűjtők hetedik alkalommal rendezték meg országos és
nemzetközi találkozójukat a Bánki Donát Gimnázium és
Szakközépiskolában. | |
| 2004-08-31 | "Vízen, földön, levegőben" | Gyöngyösi László gyűjteményéről, melyben szerepelnek régi rádiók, repülőgép-alkatrészek, fegyverek stb. | |
| 2004-06-14 | Euro-érmék tömkelege a múzeumban | A Berán Lajos Éremgyűjtő kör "Úton az Európai Unióba"
címmel megnyitotta kiállítását az Intercisa Múzeumban (jún.13.). | |
| 2003-11-25 | Bélyegbemutatók sorozatával várja... | Különböző témájú bélyegsorozatok tekinthetők meg az MMK folyosóján:
Deák Ferenc, Rákóczi Ferenc, Széchenyi, a zeneirodalom nagyjai... | |
| 2003-11-04 | Városmesék - aki mesél: Kanderka Imre | Kanderka Imre videotechnika tanár. Jelenleg Nagyvenyimen él, de a
városhoz fűzik a legszebb emlékek. Mindent gyűjt, ami a várossal
kapcsolatos.Kb. 300 dokumentumflmje van ami a városról szól. | |
| 2003-10-30 | Örök gyermekkori szerelem | Décsi Ferenc a Than Mór Ifjúsági Bélyegklub vezetője Dunaújvárosért
Díjat kapott. Beszélgetés a díjazottal. | |
| 2003-10-07 | A Rákóczi szabadságharc emlékére | A Berán Lajos Éremgyűjtő Kör évről évre megszervezi a Bánki Donát
Gimnáziumban az érmék, kitüntetések, bélyegek, képeslapok,
jelvények gyűjtőinek találkozóját. A rendezvény idén már nemzetközi
programmá nőtte ki magát. | |
| 2003-08-29 | Járműtörténeti egyesület alakult | Augusztusban megalakult a Duna-menti Járműtörténeti Egyesület
Dunaújvárosban. Kép. | |
| 2002-12-11 | Színházi plakátok az aulában | Pócs Péter remek színházi plakátjaiból nyílt kiállítás a Bartók
Kamaraszínház aulájában. | |
| 2001-10-08 | Éremgyűjtők találkoztak | A magyar pénzverés ezredik évfordulója alkalmából tartottak
találkozót az éremgyűjtők. A Berán Lajos Dunaújvárosi Éremgyűjtő
Kör szerveztea Negyedik Országos Éremgyűjtő-találkozót. | |
| 2001-02-06 | Bemutatkozik a Dunaújvárosi Régió Bélyeggyűjtő Kör | Sztálinvárosban 1959-ben megalakult a bélyegklub. A Bartók Béla
Művelődési Házban működött Demény József vezetésével. Az
egyesületté szerveződéssel a dújvárosi bélyeggyűjtők bekapcsolódtak a
Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségébe. | |
| 2000-11-28 | Akit a bélyeg foga megharapott: Décsi Feri bácsi már több ge | Beszélgetés Décsi Ferenccel, a Than Mór Bélyegklub egyik
alapítójával - hobbijáról, a bélyeggyűjtésről. | |
| 2000-05-16 | "Pentelétől Dunaújvárosig" | Rendhagyó kiállítás nyílt a József Attila Könyvtár földszinti
előcsarnokában. Az érdeklődők bélyegek segítségével tekinthetik át
településünk történetét. | |
| 1999-09-15 | Tízezernyi bélyeg az alkalmi tárlaton | A dújv-i Európa Nap első kísérőrendezvényeként bélyegbemutató nyílt
a Városháza "C" szárnyának aulájában. A Than Mór Ifj. Bélyegklub
szervezte. | |
| 1998-06-06 | Alkalmi posta a koncert előtt | Alkalmi postalapot terjeszt a "Hol élünk?" Fesztivál alatt a Than
Mór Ifjúsági Bélyegklub. | |
| 1997-11-25 | Bélyeggyűjtők kitüntetése | Jubileumi arany fokozatú kitüntetést kapott Décsi Ferenc a Than Mór Ifjúsági Bélyegklub vezetője A MABÉOSZ-tól. | |
| 1996-11-15 | Ünnepelnek a bélyeggyűjtők | 5 éves a Dunaújvárosi Bélyeggyűjtők Egyesület.Alkalmi posta. | |
| 1994-05-24 | Nyári szaktábor | Bélyeggyűjtő szaktábort szervez az MMK-ban a Than Mór Ifjúsági
Bélyegklub. | |
| 1984-10-15 | Fejér megye története bélyegeken | Két dunaújvárosi: Décsi Ferenc és Hetényi István bélyegtörténeti munkájáról. Hosszú évek óta kiadót keresnek a "Fejér megye és a filatélia" c. kéziratukhoz. | |
| 1982-12-07 | Than Mór Bélyegklub | A Vasmű Klubban októberben alakult klub Than Mór nevét vette fel. | |
| 1981-11-20 | Bélyegiskola | Bélyegiskola nyílik az MMK-ban. | |
| 1981-11-17 | Bélyegiskola az MMK-ban | Az első foglalkozás nov. 23-án. A bélyeggyűjtés vázlatos története. A dunaújvárosi is. A városban 1954-ben alakult meg a Sztálinvárosi Bartók Béla Bélyeggyűjtő Kör. Ebből vált ki 1960-ban a Dunai Vasmű Bélyeggyűjtő Köre. Azóta 6 kör alakult ki. | |
| 1980-09-19 | Dunaújváros postatörténetéből | A pentelei és dunaújvárosi postaszolgálat vázlatos története. Régi
bélyegek fényképei. Dunaújvárosi Úttörő Postahivatal. A Vidám
Parkban, 1958-ban | |
| 1980-04-11 | Bélyegkiállítás | A Dunaújvárosban rendezett 18. országos bélyegkiállításról. Kép: A
Dózsa II. városrész általános iskolájában rendezett bélyegbörzén...
Alkalmi postahivatal az Uitz teremben. | |
| 1980-01-29 | Kiállitási bélyegzők | Dunaújvárosban rendezik a 18. Országos Ifjúsági Bélyegkiállítást (április 4-10.). Ennek jegyében többféle postabélyegző használatára kerül sor. Valamennyit Pálfalvi János tervezte. Az április 4-én Budapest-Dunaújváros-Budapest vízi útvonalon közlekedő "postahajó" bélyegzője: Budapest-Dunaújváros Ifjúsági Hajóposta. Képek a bélyegekről. | |
| 1974-10-08 | Lezárult a várostörténeti gyűjtőpályázat | A város jubileumára készülődve. Lezárult a városi pártbizottság és a városi múzeum által meghirdetett város- és üzemtörténeti gyűjtőmunka. Első lett a kórház Egészségügyért Szocialista Brigád. | |
| 1971-06-27 | Közel 1200 bélyeggyűjtő van városunkban | Lenin a bélyegeken kiállítás országos útja. | |
| 1970-06-16 | Alkalmi posta - alkalmi bélyeggyűjtők | A város alapításának 20. évfordulójára. | |
| 1967-06-29 | A dunaújvárosi bélyeggyűjtők felzárkóztak a magyar élvonalho | Beszélgetés dr. Steiner Lászlóval, a MABEOSZ főtitkárával. | |
| 1967-06-23 | A város bélyeggyűjtőinek első nagy kiállítása | A bélyeggyűjtés helyi története. 1952-től Dunai Vasmű Bélyeggyűjtő
Köre, alakulásától az első kiállításig. A bélyeggyűjtőkörök
története. A Vasmű bélyeggyűjtőinek köréből vált ki a városi
bélyeggyűjtők köre, és megalakult mindkét helyen az ifjúsági
szekció. | |
| 1960-03-29 | Megnyílt a szovjet bélyegkiállítás | 1960. március 26-án a Bartók Béla Művelődésházban | |
| 1958-08-05 | A bélyeggyűjtő | A Sztálinvárosi Bélyeggyűjtő Kör a Sztálinvárosi Hírlapban
bélyegrovatot indít augusztus 1-tól. | |
| 1958-06-24 | Megalakul a Dunai Vasmű Bélyeggyűjtő Köre | Alakuló taggyűlés június 26-án. | |
| 1954-09-17 | A Bartók Béla Kultúrház hírei | A Bélyeggyűjtő-körről | |
| | A Than Mór Ifjúsági Bélyegklub 15 éve | l982-1997. (Saját kiadású füzetük, brosúra) | |
| | Kanderka Imre | Kanderka Imre videotechnika tanár honlapja. Jelenleg Nagyvenyimen él, de a
városhoz fűzik a legszebb emlékek. Mindent gyűjt, ami a várossal
kapcsolatos.Kb. 300 dokumentumflmje van ami a városról szól. | |
| | Perkátai Régiséggyűjtő Egylet | Az egyesület honlapja. | |
| | Gyűjteményes lét | A rácalmási Gyöngyösi László (autó- és repülőgép szerelő mester) gyűjteményének bemutatása. | |
| | Virtuális Múzeum | Egyre népszerűbb a József Attila könyvtár virtuális múzeuma. A kiállított tárgyak száma folyamatosan bővül. Októbertől pedig az intézmény előterében, diavetítőn is megtekinthető a tárlat. | |