József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | hajózás

226 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-01-16Emlékeznek még a Dömsöd motoros hajóra?Képünkön a dunaújvárosi személyhajó-kikötő látható 1980 késő őszén. Sajnos már régóta, egészen pontosan 1988 óta nem lehet ilyen képet készíteni a Szalki-szigeten, ugyanis akkor szűnt meg végleg a személyhajózás Dunaújvárosban.
2022-08-26A limes él - a valahai Intercisát is útba ejtette a római kori őrhajó. 24 hős igazolta fényesen: a dunai limes él!Dunaújvárost, még pontosabban Instercisát is útba ejtette az a római kori őrhajó, amely fedélzetén 24 evezőssel teszi meg az utat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig az Élő Dunai Limes program keretében – megállva minden fontos római kori településnél.
2022-08-23Történelmi pillanatokat idéztek. Megelevenedett a történelem a római kori hajón a hétvégénA Living Danube Limes Interreg projekt részeként szakemberek összefogásával egy teljes életnagyságú ókori római dunai őrhajó reprodukciója épült meg. A gálya végighalad a Dunán a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Térségünkben is több helyen kikötött az elmúlt hétvégén.
2022-08-19Újra él a limes: kikötött Adonynál a korhű hajó. A korhű római gálya kikötött AdonynálA Living Danube Limes Interreg projekt részeként szakemberek összefogásával egy teljes életnagyságú ókori római dunai őrhajó reprodukciója készült el.
2022-08-12Az eleven történelem. Eleven történelem: római őrhajó érkezik a DunánA Living Danube Limes Interreg projekt részeként régészek, hajóácsok, építészek, településtervezők, műemlékes szakemberek összefogtak, és teljes életnagyságban megépítettek egy ókori római dunai őrhajót. Az egykori Danuvia Alacris feladata a limes – azaz a Római Birodalom határának – őrzése volt.
2022-08-05Dunaújvárostól a Fekete-tengerig egy csónakkalA 74 éves székesfehérvári Mészáros János egykori ultratriatlonista július 4-én – kétéves előkészület után – indult útnak barátjával, az 57 éves paksi Csipszer Jánossal a dunaújvárosi Szalki-szigettől: az első néhány kilométeren elkísérték őket a Vital Club fiatal kajakosai is.
2021-07-09Dunaújváros mesél: A nagy kék orzságúton.Nyulasi Zsolt idéz a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon is megjelent, Dunaújvárosról elnevezett tengerjáró hajó egyik útjáról szóló Fejér Megyei Hírlap 1968. február 4-i cikkéből.
2020-08-07Dunaújváros mesél: "Épül a kikötő"A DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog 1951-es riportot közöl az Élet és Tudomány lapjából. A téma a dunaújvárosi kikötő építése – szemelvények! Nyulasi Zsolt idéz a blogon megjelent cikkből
2020-08-04Zátonyra futott egy jacht a dunaföldvári hídnálA dunafölvári hídtól délre a Dunán egy 40 tonnás yacht futott zátonyra, egyik (3 közül) balansz tartálya megsérült, folyik be a víz a hajó testébe.
2020-07-03A "Dunaújváros" DunaújvárosbanNyulasi Zsolt idéz a DunaújvárosMesélPontHu: a várostörténeti blogban közreadott Dunaújváros nevű hajó építésével és vízre bocsátásának alkalmából megjelent korabeli cikkekből
2020-05-00Hajózni muszáj! A kikötő a karantén idejénIsmertető az ISD Dunaferr Zrt. kikötőjéről a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején. Nyilatkozik Ősz László, a Szállítómű gyárvezetője; Kovács László, a kikötő üzemvezetője és Simon Csaba, a Szállítómű járműjavító üzemének vezetője.
2020-04-22A Sztálinváros, Dunaújváros vízibusz későbbi élete képekbenA Hajóregiszter.hu oldalról megtudható, hogy a Sztálinváros/Dunaújváros vízibusz egy 301 típusú vízibusz, és a későbbi években még Arácson, Győrben és jelenleg Wiking néven Budapesten városnéző sétahajókázásra várja vendégeit.
2020-03-06Dunaújvárosi diadal. Dunaújvárosi díjazott a Budapest Boat Show 2020 seregszemléjénA dunaújvárosi innovációs bázison fejlesztett Enterprise Smart Power Dashboard a hajózáshoz kapcsolódó termék kategória első díját érdemelte a 2020-as HUNGEXPO-n. Az Enterprise Group dunaújvárosi részlegén, az Innovation Centerben készült integrált kijelző igazi „hajósbarát” megoldás: tervezői egyetlen felületre pakoltak minden fontos adatot, ami a biztonságos menethez (és megérkezéshez) szükséges.
2020-02-28Boat Show 2020 – dunaújvárosi fejlesztésselDunaújvárosi szereplője is lesz a Budapest Boat Show 2020 programjának – a seregszemlét február 27. és március 1. között, az Utazás kiállítással egybekötve rendezik a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A tematikus kiállításon részt vesz a budapesti Enterprise Group dunaújvárosi részlege, az Innovation Center is – a Boat Show újdonság pályázatán mutatkoznak be az Enterprise Smart Power Dashboard megoldással. Az Enterprise Group az innovatív technológiák egyik vezető hazai rendszerintegrátora.
2019-12-05Úszik a betonhajó. Betonhajó úszik az öbölben, egyenesen a nemzetközi hír feléEgy nagyon furcsa hajó van kikötve a kavicsbánya melletti Duna-szakaszon. Engedélye szerint ez egy hajózási kísérlet. Furcsa, merthogy betonból van.
2019-11-07A kulcsika a kikötő visszaállítását remélikNovember 5-én Kulcsról a polgármester, Jobb Gyula és a hajóállomás vezetője, Lukács János egy konferencián jártak. A téma a Duna hajózhatóságának javítása.
2019-06-08Három keresőkutya is bejelzett Dunaújvárosnál. Megállás nélkül keresik a hajóbaleset eltűntjeitJelzett a keresőkutya Kisapostag magasságában, egy holtágban június 7-én, pénteken kora délután egy csónakban: azonnal kontrollcsoportot indítottak a helyszínre.
2019-02-00Őszinteség, egyenesség, kemény munka. Nemcsak jó szakember, de népszerű vezető isBeszélgetés Vaso Janicic-csal, az ISD Portolan Kft., ügyvezető igazgatójával, akit az Év Menedzserének választottak az ISD Dunaferrben.
2018-08-18Új álló hajó - avatásra készenNagy eseményre készül a Dunaföldvári Vízisport-kör Egyesület és a város önkormányzata. Augusztus 20-án új állóhajót avatnak.
2018-08-03Zátonyra futottAugusztus 1-én, szerdán este a viharos időben vélhetően elvétette a manővert a dunaföldvári Beszédes József híd közelében egy hajókötelék, és zátonyra futott.
2018-05-30Véget ért a Lajta dunai útjaA napokban véget ért a Lajta Monitor Múzeumhajó dunai kalandjai.
2018-05-11Látogatási csúcsA Lajtoa Monitor Múzeumhajó az öt nap alatt 5500 látogatót fogadott a dunaújvárosi állomáson. Az eddigi út során ez látogatási csúcsot jelentett.
2018-04-04Érkezik a Lajta monitor. Országjárásra indult a monitorhajóA Magyar Honvédség 170 éves fennállásának alkalmából, és az első világháború befejezésének 100. évfordulója tiszteletére, az év egyik legérdekesebb programsorozata vette kezdetét április 3-án
2018-03-23Dunaújvárosba jön a legendás monitor. Május elején látható a Lajta hadihajóTörténeti kiállítással felszerelt egykori hadihajó fog városunkban állomásozni május 1-5. között.
2017-05-20Bárhová is mész teljes szívvel menj!A Süveges név - fogalom a környéken. Már 30 évvel ezelőtt is az volt, amikor még a ma 50-es éveiben járó Süveges József édesapja autószerelő műhelyét keresték azok, akik megbízható szolgáltatásra vágytak.
2017-02-18Az áradásról és a jégrőlLegalább annyi jó hírt közölhetünk, hogy a Duna (ellentétben a Tiszával) teljesen jégmentes nálunk.
2017-02-09Most még több a víz. Már csak éjszaka tilos hajózni a hazai DunánAhhoz képest, tehát viszonylag, azaz relatíve jobb a hajózási és vízállási helyzet a Dunán, mint volt.
2017-01-27A hídláb állja a jeget. A márvány burkolat eseteEddig semmilyen gondot nem okozott a jégzajlás a Pentele híd pilléreiben.
2017-01-12Nincs hajózás. Jégzajlás a dunán télvíz idejénTavasz, nyár ősz, tél. Évszakok. Mindegyiknek megvan a maga előnye, hátránya, szépsége avagy kellemetlensége. A hajózási tilalom már nappal is érvényben van.
2017-01-11Nagyon alacsony a DunaEgyedül a téli sportoknak kedvez az időjárás, a hajózás, horgászat, vízkiemelés számára rossz az idő.
2016-09-20Megfeneklett bárkák. A rutin: fel kell készülni!Dunaújvárosból vitt volna kokszot Szerbiába az a hajókötelék, amely Dunaföldvárnál felakadt a folyómederben.
2016-08-25Megérkezett az állóhajó isAugusztus harmadik hetében végleges helyére érkezett a Dunaföldvári Vízisportkör Egyesület új állóhajója, így megvalósult az álom: teljessé vált a háromelemes komplex úszómű.
2016-06-17Népszerű a duális képzésSajtótájékoztatón ismertették a duális képzés eddigi sikereit a Dunaújvárosi Egyetemen.
2016-05-07Az első megérkezett. Már nem üres a partKomoly logisztikai műveletek után estére végső helyére került a dunaföldvári vízisportkör bázisának első új tagja.
2016-04-24Sztálinváros vízibuszA Sztálinváros vízibusz története és későbbi élete.
2015-11-20A vízi élet központja leszMegvan a Botel Admirál dunaföldvári hajó utóda.
2015-11-20"Hajózni muszáj, élni nem!""Hosszú ideje alacsony a Duna vízállása. Mindez kihat a folyam élővilágára, a part menti környezetre és a vízi szállításra, többek között a vasmű áruforgalmának logisztikai kezelésére is. Capt. Vaso Janicic-el, az ISD Dunaferr Zrt. logisztikai igazgatójával kihajóztunk, szemrevételeztük a Dunát, eközben interjút."
2015-10-09Csónakosoknak, halaknakBefejeződött az öböl elzáródott részének kotrása, szabadon járhatnak a horgászcsónakok a vízen.
2015-09-23Dunai víz: állás ez?Nagyon alacsony a Duna. Dunaújvárosnál -33 cm, Dunaföldvárnál -145 cm.
2015-05-00A Logisztika Napja 20152015-ben is megrendezték a Logisztika Napját. Beszámoló a ISD Portolan Kft. dunaújvárosi kikötőéjben rendezett programokról.
2015-04-20Egyszer volt egy magyar hajózásBeszámoló az április 16-án a Logisztika napja alkalmából, az ISD Portolan Kft. által megrendezett nyílt napról, előadásokról.
2015-04-17Nyitva állt a kikötőBeszámoló az április 16-án, a Logisztika napja alkalmából, az ISD Portolan Kft. által megrendezett kikötői nyílt napról.
2015-04-00Nyílt nap a kikötőben„Logisztikai folyamatok a vízi szállítmányozásban” mottóval nyílt napot szervez az ISD Portolan Kft. dunaferres kikötője 2015. április 16-án, a Logisztika Napján. A dunaújvárosi kikötő Michel János infrafotóján.
2015-03-27Nyílt nap a kikötőbenA Logisztika Napján, április 16-án az érdeklődők szakmai vezetéssel bejárhatják az ISD Portolan Kft. dunaújvárosi kikötőjét.
2015-02-24Befejezték a bontástFebruár 23-án befejezték a dunaföldvári Botel Admirál nevű hajó szétbontását.
2015-02-21Már a végső fázisban (képaláírás)Folyamatosan dokumentáljuk az 1941-es gyártású Botel Admirál, korábban Kenderes s Győr néven járó hajó utolsó napjait. (nem teljes szöveg)
2015-02-18Lassan eltűnik a hajó (képaláírás)Kedden délelőtt tovább folytatódott az 1941-ben gyártott Botel Admirál hajó bontása a dunaföldvári Duna-parton. (nem teljes szöveg)
2015-02-12Botel Admirál: egy bevégzett hajósorsElkezdték szétdarabolni a dunaföldvári Botel Admirál nevű hajót.
2015-02-11Egészen a huszonötödik óráig vártakDunaföldvár - A helyi vízisportkör egyesület nem tud tovább várni, ha szerda reggelig nem jelentkezik valaki a pénzzel együtt, hogy egyben megvegye, akkor szerdán elkezdik szétvágni a Botel Admirál nevű, egykoron Győr és Kenderes néven szolgáló hajót.
2015-01-22Utoljára úszott a DunánA hetvenes évek vége óta szervesen hozzátartozott a Dunaföldvár életéhez és látképéhez a Botel Admirál nevű állóhajó, amelynek 1941-ben kezdődött pályafutása hamarosan véget ér.
2014-12-12Hajózni pedig kell...Az októberi X. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságot az Adrián tizenkét induló közül ismét a DAK Sailing Team nyerte. A csapat támogatója a DAK Acélszerkezeti Kft. Beszélgetés Tarány Gábor (kép) ügyvezetővel, aki a csapat tagja volt.
2014-09-23Hajóztak, túráztakA Széchenyi István Gimnázium 540 diákja iskolai kirándulásra ment hét év után. Beszámoló a kirándulásról.
2014-09-19Vízre szálltakA Börzsöny meghódítására indult szeptember 18-án 540 széchenyis. A Széchenyi István Gimnázium diákjai újra hajókirándulásra indultak.
2014-09-05Mozgó kulturális tér a DunánNyolc országot érintő összművészeti utazó programsorozat érkezett szeptember 3-án Dunaújvárosba. A RIVE (Rivers of Europe) fő célja, hogy kulturális párbeszédet kezdeményezzen Európa legkülönfélébb településeinek lakói között.
2014-09-04Kultúrák találkozásaNyolc országot érintő összművészeti utazó programsorozat érkezik szeptember 3-án Dunaújvárosba. A RIVE (Rivers of Europe) fő célja, hogy kulturális párbeszédet kezdeményezzen Európa legkülönfélébb településeinek lakói között.
2014-09-01Sódert bányászóA hajózási útvonal karbantartására kotróhajó dolgozik a kikötői öbölben.
2014-04-29Felibe rakott uszályokAz alacsony vízállás ellenére sem szünetel a munka a kikötőben (kép).
2014-04-09Kigyulladt és elsüllyedt a DunaföldvárLeégett, majd elsüllyedt a Dunaföldvár nevű, magyar zászló alatt közlekedő folyami hajó a romániai Duna szakaszán a hétvégén.
2014-03-24DaHar: fejlődés!Egy új logisztikai központtal, később egy új kikötővel is gyarapodhat a város a DaHar-projektben.
2014-03-05Stratégiai szerepben"Energiatermelés és -tárolás, vízminőség-védelem, hajózhatóság –- megoldást igénylő közös feladatok a Duna vízgyűjtő területének uniós és Európai Unión kívüli országai számára." Az EU Duna Régió Stratégiáról beszélgetés dr. Veres Lajossal.
2013-12-07Kiemelt szerepbenDunaújváros a legaktívabb szereplők közé sorolható a Duna Stratégia megalkotásában, és a városnak szüksége van stratégiai megújulásra – hangzott el december 6-án a Pallas Páholy rendezvénytermében tartott sajtótájékoztatón.
2013-12-01Kapcsolat a világ feléÉlet a kikötőben. Az ISD Portolan Kft. bemutatása.
2013-11-16Dunamenti lehetőségeinkDunaújvárosi Főiskolán megrendezték a IV. Duna Térségi Kohézió Nemzetközi Tudományos Konferenciát. Kutrovács István, a Duna Településszövetség ügyvezető alelnöke a dunai mellékágak rehabilitációjáról beszélt.
2013-11-16Egy kikötő fura tanulságairólDunaújvárosi Főiskolán megrendezték a IV. Duna Térségi Kohézió Nemzetközi Tudományos Konferenciát. A Dunai-kikötőkről a győri Széchenyi egyetem tanárai tartottak előadást.
2013-11-16Februárban döntenek a kikötőnkrőlVárhatóan 2014 februárjában, Brüsszelben döntenek kikötőfejlesztési terveink támogatásáról.
2013-10-15A Duna hajózható folyóA Duna mellékágainak rehabilitációjáról rendezett tanácskozást a Duna Településszövetség, október 11-én Kisapostagon. Beszámoló.
2013-10-12A mi Dunánk is lehetneA Duna mellékágainak rehabilitációjáról rendezett tanácskozást a Duna Településszövetség, október 11-én Kisapostagon. Beszámoló.
2013-08-28Nyolc méterrel alacsonyabb a vízJelentősen csökkent a Duna vízállása a júniusi áradás után.
2013-07-02Tengerészek és hajósokJúnius 24-én, a magyar hajózás százhetvenöt éves történetét feldolgozó kiállítás nyílt Rácalmáson. "Tímár Ottó rácalmáson élő egykori tengerész ötlete nyomán láthatják az érdeklődők a hajózási kiállítást a művelődési házban." Beszámoló a kiállításról.
2013-07-01Hajósaink Dunán és tengeren"A magyar hajózás 165 évét bemutató kiállításnak különleges értéke volt Rácalmáson. Kevesen tudják, hogy negyvenhét hajdani rácalmási tengerész, illetve dunai hajós szolgált annak idején a vizeken."
2013-06-27Sok vízi zarándok jöhetne"Akár vízi úton is eljuthatnak hozzánk a zarándokok, ha megvalósul az az ötlet, amelyet a magyar Mária Út Egyesület vetett fel. Németországtól Szerbiáig csónakázhatnánk." A tervek szerint hamarosan bekapcsolódik Kisapostag is a zarándokútvonal hálózatába.
2013-06-25Tengeren és folyónSzázhatvanöt éves a magyar hajózás, ennek történetéről nyílt kiállítás a rácalmási művelődési házában június 24-én.
2013-06-24Rácalmási hajósok - Dunán és tengerenJúnius 24-én, a magyar hajózás százhetvenöt éves történetét feldolgozó kiállítás nyílt Rácalmáson.
2013-06-07Hajózási zárlat a DunánAz árhullám miatt június 6-án délben hajózási zárlatot rendeltek el a Dunán. Pénteken reggel 595, este 624 centiméternél állt a Duna, Dunaújvárosban.
2013-05-16Jó a régi kikötő is, de egy új még jobb"Az Európai Unió DAHAR-, azaz dunai kikötőfejlesztési programjában városunk a vezető partner. Ez a program sok korszerűsítés mellett a folyam hajózhatóságát is rendezheti végre." Beszélgetés Rédli Lászlóval, a DAHAR-projekt helyi vezetőjével.
2013-05-09Felmérték a dunai hajókikötőketBefejeződött kilenc közép- és dél-kelet-európai dunai hajókikötő állapotának és fejlesztési lehetőségeinek felmérése, amelyet a DaHar (Danube Inland Harbour Developement - Dunai Belvízi Kikötők Fejlesztése) elnevezésű európai uniós projekt keretében végeztek el magyar szakemberek.
2012-12-12Újuló kikötőinkTársadalmi fórumot rendeztek a DAHAR-programról, a dunai kikötők fejlesztéséről a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában. Beszámoló.
2012-12-08Kikötők és Duna-stratégiaA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara társszervezésében december 11-én rendezik meg a DaHar Támogató Fórumot. A dunai belvízi kikötők fejlesztésére létrejött projekt Dunaújváros önkormányzatának vezető partnerségével és nyolc ország részvételével valósul meg.
2012-10-27Folyami vizek menténA Waterways Forward program fő célja a regionális vízi utak és kapcsolódó térségek fenntartható fejlesztése. A kezdeményezéshez Dunaújváros is csatlakozott és megfogalmazta szakmai javaslatait, terveit. Az akcióterv beépül a város környezetvédelmi programjába.
2012-10-09Legyen hajózható!Zátonyra futott egy olajszállító hajó Dunaföldvárnál és nem ez az első eset, hogy zátonyra futott, vagy megfeneklett egy hajó, uszály vagy utasszállító az alacsony vízállás miatt.
2012-09-14Közlekedés a legjelentősebb európai vízi útonDuna-térségi kohézió. A Dunaújvárosi Főiskolán konferencián bemutatták a 2014–20-as évek fejlesztését előkészítő tervezőmunkát. A Duna kapcsán hangsúlyos téma a vízi közlekedés, a folyó hajózhatósága, amelyet több előadó érintett.
2012-08-25Vizet, enyhülést!Alacsony a Duna vízállása Dunaújvárosnál is. A németországi vízgyűjtő területeken már esik az eső, ezért fokozatosan emelkedik a Duna vízállása. Kép a dunaújvárosi öbölről.
2012-08-17Egyelőre nem vészes a vízállás..."A dunaújvárosi kikötőben nem okoz gondot a Duna alacsony vízállása."
2012-06-06DaHar: a Duna befolyásaFolytatódott a dunaújvárosi kikötő felmérése a város alatti öbölben. Beszámoló a DaHar program jelenlegi állásáról.
2012-02-10Ritka, szép, veszélyesKép a dunaújvárosi kikötőről.
2012-02-10Folytatódik a hideg, újabb havazás is jönOkoz-e fennakadást az ISD Dunaferr Zrt.-nél a hideg idő, a havazás, a fagy? A kérdésre válaszolt: az ISD Power Kft és az ISD Portolan Kft.
2012-02-09A kikötőben tegnap még rakodtakA Dunán már csak a magyarországi szakasz hajózható. A Partvédelmi Vállalatnál és az ISD Dunaferr Portolán Kft.-nél is folyamatosan folyik a munka.
2012-02-02Jég van, de még nem sokBeszélgetés Szabó Gyulával, az ISD Dunaferr Portolan Kft. kikötőigazgatójával.
2012-01-30A víziutak jelentőségeA Waterways Forward projekthez 11 uniós ország 17 partnerszervezete, köztük Dunaújváros is csatlakozott. Beszámoló a közelmúltban rendezett dublini találkozóról és 2011-ben Dunaújvárosban rendezett környezetvédelmi programokról. Készül a Dunaújvárosi Regionális Akcióterv.
2011-12-21Balatoni hajó a Dunáról"Félkész személyszállító hajót emeltek ki egy motoros bárkából a vasmű kikötőjében kedden. A hajótestet és kiegészítőit közúton szállították el. Mindezt a nulla Celsius-fok körüli hidegben, hóban, jégben."
2011-12-20Emelkedő vízszint nálunk is a Dunán!Az előrejelzéseknek megfelelően nő a vízmagasság a folyam középső szakaszán (Adony Dunaújváros, Dunaföldvár).
2011-12-17Kikötöttek, kirakodtakBeszélgetés Szabó Gyulával, az (ISD Portolan Kft.) a kikötő igazgatójával.
2011-12-12Csökkentett rakományA Duna vízállása rendkívül alacsony. Az ISD Dunaferr Zrt.-ben alapanyagból van készlet, a kiszállítás közúton és vasúton zajlik.
2011-11-29Kritikusan alacsony a vízállásTöbbletköltséget okoz az ISD Dunaferr Zrt-nek a vízi szállítás kiváltása.
2011-11-23El kell végezni a szabályozást"Az Európai Unió is kiemelten kezeli a Duna magyarországi szakaszának rendezését, amely ma nem felel meg a hajózhatósági követelményeknek. Mindez 2014-re változhat."
2011-11-19Kritikus a helyzetKritikusan alacsony a Duna vízszintje, és a szállítási helyzet is a dunaújvárosi kikötőben.
2011-10-11DaHar projekt: tervezési szakbanA Dunaújvárosi Főiskolán rendezték meg a DaHar Projekt nyitókonfereciáját. Beszámoló.
2011-10-08Hajóznunk muszáj!DaHar címmel (Danube Inland Harbour Development-Dunai Belvízi Kikötők Fejlesztése) uniós konferenciát rendeztek a Dunaújvárosi Főiskolán.
2011-10-05Bárkával is érkeztek a fesztiválraA Ráckevei Baráti Kör negyven fővel részt vett a rácalmási Tökfesztiválon, amelyre egy bárkával érkeztek (kép).
2011-07-15A dunai hajózás közúti, vasúti hálózatba csatlakozásaDaHar, avagy a belvízi kikötők fejlesztése. Rédli László projektvezető nyilatkozata.
2011-06-29Ismét a DunárólA DaHar mellet egy másik uniós projektben is részt vesz Dunaújváros. A WF (Waterways Forward), Európa regionális vízi útjainak és a hozzájuk kapcsolódó térségek fejlesztésére jött létre. Beszámoló.
2011-03-29Fölemelt száztonnások"Komoly, nemzetközi szakmai együttműködés színhelye volt tegnap a dunaújvárosi ipari kikötő." A kecskeméti autógyárhoz a Dunán szállították az autógyári hatalmas présgépeket, amit a dunaújvárosi kikötőben a Dunagép daruival emeltek ki.
2010-09-18Víziutak, előre: uniós tervHárom évre szóló Waterways Forward elnevezésű európai uniós projektbe társult Dunaújváros önkormányzata, a Duna lehetőségeinek fejlesztése céljából (víziutak, és hozzájuk kapcsolódó térségek fejlesztése). (kép az öbölről)
2010-07-10A széles nyomtáv terve- Vasútvonal Záhonytól Dunaújvárosig?
2010-06-01Isaszeg: agyő, orevoár!A Dunaújvárosnál 1982 óta komp- és folyami szolgálatot teljesítő motoroshajó, az Isaszeg elbúcsúzik a várostól.
2010-02-08Nehezíti a tél a berakodástA hideg idő megnehezíti az áruk ki- és berakodását a dunaújvárosi kikötőben. Az ISD Portolan Kft. vezetője - Szabó Gyula - az időjárás okozta problémákról.
2010-02-01Újabb fejlesztések a yachtkikötőben.A pályázaton nyert pénzből a rendezvénytermet akarják bővíteni.
2009-06-23Vízibázis Apostagon: finneknek fejlesztik?"Pályázati pénzekből szeretnék továbbfejleszteni a kisapostagi jachtklubot: eddig főként a környék Duna-szerelmesei, és külföldiek látogatták a bázist."
2009-05-05Víziparadicsomi utazásMár egy éve nem jár menetrendszerűen a dunaújvárosi komp. 2009 nyarán új szolgáltatásokat kínál a Vízvonal Bt. üzemeltető társaság: sétahajókázás, kirándulás, motorcsónak- és túrakneu kölcsönzés.
2009-01-08Rév nincs, csak révészDunaújvárosnál nem jár többet menetrend szerint a komp. A dunaújvárosi komp viszont Szekszárdon dolgozik.
2008-08-21Kikotorják a Duna mendrétDuna.
2008-06-18EFOTT-hajó - igazi kuriózumKözlekedési eszközként, illetve fesztiválhelyszínként is majd az idei fesztiválszezon egyik kuriózuma, az EFOTT-hajó.
2008-05-31Kettőzött erővelA Dunaújvárosi Vízirendőrség munkájáról.
2008-05-29Nem komp lett...Menetrend szerint nem, de rendelésre még járni fog a komp.
2007-10-18Még a víz fölött...Novembertől ismét jár majd a kompd, de csak hétvégenként.
2007-10-06Kiköthet a kishajóÜnnepélyes keretek között felavatták a kisapostagi jachtkikötőt.
2007-10-05Komp helyett hídA Pentele híd forgalmoba helyezése óta egyre kevesebben használták a kompot. Most egyelőre megszűnt a közlekedés a két part között.
2007-09-04Csendes nyár utánA Duna vízállása, hajózhatósága. A vízirendészet nyári munkájáról.
2007-07-26Kompgondok?Még újdonság a Pentele-híd. A szalkszentmártoni, tassi utazóknak még mindig a helyi komp tűnik praktikusabb megoldásnak. A komp és a híd forgalmáról.
2007-07-10Muszáj szállítani?Beszámoló a Dunaújvárosi Főiskola által megrendezett I. DunaTérségi Kohézió EU Interregionális Nemzetközi Tudományos Konferenciáról. A folyami hajózásról.
2007-07-06Pentelei szép időkBeszámoló a Dunaújvárosi Főiskola által megrendezett I. DunaTérségi Kohézió EU Interregionális Nemzetközi Tudományos Konferenciáról. Dunapentele szerepe a dunai hajózásban.
2007-06-27Víz: a folyékony aranyBeszélgetés Szabó Gyulával, a Dunaferr Kikötő Kft. ügyvezető igazgatójával a Dunáról, a hajózásról, a víztartalékokról, a logisztikai központ lehetőségéről.
2007-06-22A híd mellett is lesz kompA dunaújvárosi-kisapostagi-apostagi-dunavecsei híd avatása július 23-án lesz. Az építők már az utolsó munkálatokat végzik. A híd átadása után is üzemelni fog a helyi komp.
2007-06-07Kezdődik a vízi szezonA Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrség munkájáról.
2007-05-31LehorgonyozhatnakKisapostag. Elkészült a kikötő, a stég nyolcvanhat csónakot, jachtot tud fogadni.
2007-01-03Kritikus vízállásA csapadékmentes időjárás miatt alacsony a Duna vízsztintje.
2006-10-26Kikötői vizsgákA kisapostagi kikötői a tervek szerint jövő tavasztól fogadja majd a csónakokat, jachtokat.
2006-10-07A Monostor Butibulus építésePentele történetéből. Építkezés és szállítmányzás a római és későbbi kokorban.
2006-06-21Kisebb, de gyorsabb kompKét új, de az eddiginél kisebb kompot vásárolt a dunaújvárosi révállomás. A kompot az őszi-téli időszakban üzemeltetik majd, amikor kevesebben használják.
2006-05-12Amsterdami anzix.Khajózunk III.
2006-03-23Kikötő épül az öbölbenKisapostag. Jachtkikötő épül a község déli részén, az úgynevezett Szitányi-part fölötti Duna-szakszon.
2006-01-04Hajó már megállÚj lehetőségek. Beszámoló a dunaújvárosi közforgalmi kikötő helyzetéről, állapotáról és a jövőbeli lehetséges sorsáról.
2005-09-17Jár, de változott a menetrendA sétahajókázási lehetőséget örömmel fogadta a város. A Novara kishajóval az épülő híd és Tas irányába is lehet kirándulni.
2005-08-15Sétahajóval a DunánA dunaújvárosi Vízvonal Bt. Novara kishajója vasárnaponként Tass irányába és az épülő hídig viszi el az utasokat.
2005-05-19Új hajó jár ÚjvárosnálMár jár a Novara nevű kishajó (kép) a városunk alatti Duna-szakaszon. A tassi és a budapesti hajójáratokra beindulására még várni kell. (kép az első oldalon is)
2005-01-24Májustól újra járhat sétahajóA dunaújvárosi híd átadása után is működtetni akarja a Szalki-szigeti kompot Kuba Zoltán, aki 1990 óta a helyi révátkelő üzemeltetője. Tervei között szerepel, hogy Dunaújváros és Tass között hajójáratot indít, és újra szeretné éleszteni a sétahajó-járatokat a város környéki Duna-szakaszon.
2004-04-01Nem pihen a kompMegújúl a révállomás és májusban megérkezik az új komp Dunaújvárosba.
2003-11-18Százmilliós hídpótló beruházásA szalkszentmártoni önkormányzat és a dunaújvárosi telephelyű Vízvonal Bt. beruházásában - 100 millió forintos költséggel, 60 milliós állami támogatással - épül meg az a hídpótló kompvontató hajó, amely a jövő év tavaszától közlekedik a két Duna-parti település között.
2002-03-05Új motor kellene a komp tolóhajóinak - pályázattalDunaújváros és Szalkszentmárton között nagyon jelentős forgalamt bonyolít le a komp. Az elmúlt húsz évben nem végeztek semmi fejlesztést az Isaszeg nevű kompon, és már nagyon szükséges lenne a korszerűsítése. A helyreállítás idejére biztisítana az üzemeltető cég egy motorost, a Hernádot, ami szintén felújításra szorul. A két tolóhajó megjavíttatása helyett megérné egy újat vásárolni, ezért elhatározta az üzemeltető, hogy pályázatot ad be a "közforgalmú, közútpótló folyami kompok, révek felújítására" kiírt tenderre.
2001-07-14Bár kikötik, ritkán pihen a kompA dunaújvárosi kompot Kuba Zoltán vásárolta meg 1992-ben, a kompról kapitánya, Bús Sándor beszél.
2001-06-28Álom marad a személyhajózásA dunaújvárosi hajóállomáson egykor nagy volt a víziforgalom, de a vízi személyszállítás megszűnt 1988-ban, pedig sokan érdeklődnek iránta. Talán nem reménytelenül, mert egy városi vállalkozó megvette a hajóállomást és komoly, hosszútávú tervei vannak, és már hozzálátott a munkához.
2000-00-00Dunaújváros közlekedésföldrajzaAutóbusz-közlekedés.Vasúti közlekedés. Vízi közlekedés. Légi forgalom. Dunaújváros munkaerő-vonzáskörzete.
1998-12-23Dunaújváros hajót építettHajót épített a Dunaferr Acélszerkezeti Kft egy hollandiai cégnek. Tegnap bocsátották vízre.
1998-01-21Két part összekötője a hidas02. rész.
1998-01-20Hattyú vitte át az utasokatHattyú vitte át az utasokat 01. rész
1989-05-16Megkérdeztük az illetékest. Miért drágult a komp viteldíja?A dunaújvárosi révátkelés viteldíjairól.
1987-08-28KépaláírásAz idén már csak egy járatpárt közlekedtet a MAHART Tass és Dunaújváros között. (nem teljes szöveg)
1987-02-27A rév hidat pótolhatA városi rév megvalósításának nagy jelentőségéről.
1986-10-28Kevés víz a Duna medrében. Hajózni ilyenkor is kell.Harsányi István, a dunaújvárosi hajóállomás helyettes vezetője nyilatkozik az alacsony vízállásról. Fénykép a kikötőről.
1982-09-28Hajónévadó a kikötőbenDunaújváros hadihajó. Szeptember 29-én 9 órakor a hajóállomáson hajónévadó és dísz hadilobogó adományozási ünnepséget rendeznek.
1982-09-24Hajónévadó a kikötőben1982. szeptember 28-án a hajóállomáson avatják a Dunaújváros nevet viselő hadihajót.
1982-07-27Át a DunánA Dunaújváros-Szalkszentmártoni révről készült riport.
1981-09-18Gazdátaln (?!) révlejáróÚj üzemeltető vette át a dunaújvárosi révátkelő helyet. Az új vállalat háromszor nagyobb kompot és erősebb vontatóhajót irányított Dunaújvárosba. A révlejáró építésének, javításának problémáiról.
1981-05-29Lesz nagy kompAz előírt hajóvezetői vizsgák megszerzése miatt késik az új komp átirányítása, üzembe helyezése.
1981-04-10A MAHART ismét elindította a Dunaújváros-Budapest között közA Dunaújváros-Budapest közt közlekedő szárnyashajójáratról.
1981-03-20Milyen messze van Dunavecse?Dunavecséről a városba járó dolgozók közlekedési nehézségeiről.
1981-01-09Nyárra jön az "Isaszeg"A rév új üzemeltetője a változásokról: 150 lóerős vontatóhajó, 50 tonnás komp a nyárra,menetrenden kívül rendelkezésre állnak a vállalatoknak az áruszállításhoz.
1980-10-24Révbe jut-e a rév?A dunaföldvári híd forgalma megköveteli a dunaújvárosi rév megerősítését. Lehetőségek, tervek.
1980-09-16Nagyobb komp, több átkelésA Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat veszi át a komp üzemeltetését 1981 januárjától.
1980-09-05A Sirállyal a DunánKényelmes, gyors utazás. Kirándulás a szárnyashajóval.
1980-01-29Kiállitási bélyegzőkDunaújvárosban rendezik a 18. Országos Ifjúsági Bélyegkiállítást (április 4-10.). Ennek jegyében többféle postabélyegző használatára kerül sor. Valamennyit Pálfalvi János tervezte. Az április 4-én Budapest-Dunaújváros-Budapest vízi útvonalon közlekedő "postahajó" bélyegzője: Budapest-Dunaújváros Ifjúsági Hajóposta. Képek a bélyegekről.
1979-06-08Szervezettebb áruszállítást!A szállítóvállalatok tevékenységéről és teendőiről tárgyalt az MSZMP városi végrehajtó bizottsága.
1979-06-05Komp-holt-pontA dunaújvárosi révátkelés nehézségeiről. Fejlesztés, vagy hídépítés?
1978-07-18Korszerűbb révátkelést.Túlzsúfoltság a dunaújvárosi révátkelőn. Az okok felsorolása. A helyzet ismét felveti egy Duna-híd építésének szükségességét. Hibák a forgalmi rendben.
1978-05-30Nyolc hordón Dániától DunaújvárosigBjörn Jensen maga építette hajóján jutott el városunkba.
1978-04-18A szárnyashajó szinte száll"Porzik" utána a Duna...
1978-03-03Rendszeres szárnyashajójárat indul DunaújvárosbólKísérleti jelleggel Dunaújváros és Budapest között.
1977-04-29107 százalékos tervteljesítés - 56 ezer tonna vasércEgyüttműködési szerződés írt alá február 6-án a szovjet hajózási kirendeltség, a MAHART, a MÁV dunaújvárosi csomópontja, a Dunai Vasmű, és a kikötő között.
1976-11-19Kicsi az új komp, járjon sűrűbbenNagyobbat rendeltek a réginél - kisebbet kaptak.
1976-07-16Jöhet az új komp...Korszerűsítik a dunaújvárosi komp feljáróját. Kép: Az új kompfeljáró
1976-01-24Évente 200 ezer személyt szállít a dunaújvárosi dunai kompMiközben a szállított személyek száma alig változik, a komppal átkelő gépkocsik száma háromszorosára, a motorkerékpároké csaknem hatszorosára nőtt.
1973-09-18Rekordforgalom a révátkelőnélAz ide nyár mérlege.
1973-06-08Rekordforgalmat bonyolított le a rév (kishír)Vasárnap a nagy forgalom miatt 39 alkalommal fordult meg a rév, a menetrend szerinti 16 helyett. A legutóbbi rekord 31 volt.
1973-05-29Via urbo estas ter bela - Nagyon szép a városotok... (kishír)Vasárnap külön hajóval százötven budapesti eszperantista érkezett Dunaújvárosba.
1972-11-17A félig nyitott kapuA város és a vidék kapcsolata a közlekedési lehetőségek szemszögéből.
1972-10-17A közlekedés helyzete és távlati fejlesztési terve a városi tanács ülésének napirndjén88 km hosszú úthálózat gondjai, forgalomszabályozás-mint legolcsóbb beruházás, búcsúzunk a Béke-tértől?, A kerékpár még mindig tömeges közlekedési eszköz, a gyalogosok is megérdemlik, hogy külön alapjuk legyen. Parkolóhelyek-négyezer gépjárműnek. Vízi közlekedés? Beszámoló a Műszaki Főiskola tevékenységéről.
1972-08-18Elképzelések városunk közlekedésének fejlesztésérőlVárosunk úthálózata. Forgalomszabályozási elképzelések. Autóbusz-közlekedés. Kerékpárforgalom-gyalogosjárdák. Garázshelyzet-parkolók. Vasúti-vízi közlekedés.
1972-06-27Középkori vendég a kikötőbenA különös hajó pontos mása egy régi típusú hajónak.
1972-04-18Keréken utazott a hajóA Radartól a kikötőig két órába telt az út a "szárazföldi hajónak".
1972-01-04Pihen a komp, kikötöttékKikötött a kis Pentele.
1971-01-12Jégtáblák között, uszályokonAlvó kikötő.
1969-10-31KépaláírásBefejezéséhez közeledik a Szalki-szigeten a révőrs épülete. (nem teljes szöveg)
1969-10-31KépaláírásA hajóállomás szomszédságában épül a Révőrs, s egyben a Dunához vezető hajó-csuszda. Itt vonultatják fel vagy eresztik vízre azokat a motoros hajókat, csónakokat, melyeken a vízi-járőrök teljesítenek szolgálatot. (teljes szöveg)
1969-10-07Bemutatjuk a "Pentele" kishajótKompot vontat, személyt szállít a túlsó partra.
1969-09-26Hétfőn érkezik a "Pentele"A "Pentele" nevű modern komp-hajó a Szalki-sziget és Szalkszentmárton között fog közlekedni.
1969-04-25Megszűnt a Budapest-Dunaújváros vízibuszjárat...kiránduló hajójárat Tassra, vízi közlekedésünk gondjai.
1968-06-21Elkészült a Szalki-szigeti révházKép az épületről.
1967-11-07Avatás a Szalki-szigetenFelavatták a Szovjet Állami Dunagőzhajózási Vállalat kirendeltségének épületét.
1967-10-12Az érc útján az Al-Dunán.Ahonnan a vasérc érkezik.
1966-05-31Az idén megkezdik a révház építésétA Szalki-szigeten. Építész tervezője: Szente László, a statikai terveket dr. Pável Gyula, a gépészeti terveket Brinner Róbert, Mohai Lajos és Nyári János készítették. Tervrajz.
1966-02-25Közlekedésünk közeli jövőjeÚj vonatjáratok Budapestről, Paksról és Székesfehérvárról. Megváltozik a helyi autóbusz-forgalom rendszere.
1965-07-23Dunaújvárosi kiránduló-forgalom4 ezer induló, 35 ezer érkező turista.
1965-05-24A Hernád vontatóhajó fedélzeténA Nagy Dunáról bevontatja az uszályokat a kikötőbe.
1964-12-29A Székesfehérvár tengerjáró DunaújvárosbanA tengerjáró innen indult első útjára.
1963-12-17Megszűnt a vízibusz-járat Dunaújváros és Apostag között1963.12.15-én indult utoljára a vízibusz.
1963-07-16Tengeren a "Dunaújváros"Mintegy 83 mérföldes távolságot tesz meg.
1963-07-02Ünnepélyes hajóállomás-avatás.A "Dunaújváros" hajó első útja.
1963-06-28Szombaton avatják a hajóállomástTervezők: dr. Pável Gyula, Szente László, Nagy Sándor. 3 millió forintból épült.
1963-06-25Szombaton városunka látogat a "Dunaújváros" tengerjáróA városunk nevét viselő hajó az ország legnagyobb, legmodernebb tengerjárója.
1963-06-18A Duna kék országútjánForgalmas a kikötő, sokan jönnek hajóval.
1963-05-03Vizrebocsátották a Dunaújváros nevű új Duna-tengerjárótVízre rakták a DETERT nyolcadik 1300 tonnás Duna-tengerjáróját. A 82 méteres hajótest simán ereszkedett a Duna vízére.
1963-04-09Városunkban járt az első szárnyas "vizitaxi"Próbaúton a MAHART szárnyashajója.
1963-02-01Változó, szépülő városunkNégy esztendő alatt mennyit szépült városunk?
1962-10-26Az év végére tető alá kerül az új hajóállomásTervező: Szente László. Két részből, egy földszintes várócsarnokból és forgalmi irodából, valamint emeletes lakó-és raktárépületből áll majd az épület.
1962-10-12Szárnyashajóval a DunánDunaújváros Mohács 2,5 óra. Utazás s Sirály hajón.
1962-10-09Megindult Budapest -Mohács között a Sirály hajóA távolságot a hajó 3 óra 35 perc alatt teszi meg.
1962-08-03Csendes kikötő (képaláírás)A közelmúltban alakult meg a Bartók Béla Művelődésházban a fotó esztétikai klub. A hónap legszebb képe Horváth Ákos "Csendes kikötő". (nem teljes szöveg)
1962-06-08Tárgyalt a Tanács Végrehajtó BizottságaA városi közlekedés helyzetéről, a Víz-és Csatornaművek munkájáról.
1962-05-29A kikötő nyári gondjaiHatékony intézkedésre van szükség az uszálykirakások meggyorsítására.
1961-06-06Jó ütemben halad a Szalkszentmárton-Sztálinváros révút építése.Előreláthatólag 1961. június 15-én adják át. A terv szerint nemcsak szemétszállító, hanem teherszállító is lesz.
1960-12-30"Nyugdíjas" személyhajót kapnak a vízi-úttörőkA Búvár Kund úttörőcsapatnak ma már 150 tagja van. A hajó neve: "Ercsi"
1960-12-09Új átkelőhajó a DunaánA Víz-és Csatornaművek a napokban új kishajót szerzett be a dunai átkelés kulturáltabb lebonyolítására. A 40 személyes "Kohász" kishajó a Szalki-sziget és Szalkszentmárton között teljesít szolgálatot. (teljes szöveg)
1960-04-26Átadták a "Sztálinváros" vízibuszt150 személyes hajó iskolai kirándulásokra, rendezvényekre igénybe vehető. Hétköznapokon átkelőforgalmat bonyolít le.
1959-11-03Szabályozzák a kulcsi DunakanyartA hajózást akadályozó kanyar kotrásával szabályozzák a Dunát Kulcson. Árvízvédő gátat is építenek.
1959-07-28Helyszíni szemlén vizsgálták meg a radari révátkelés helyzetétÚj révkikötő építése nem mutatkozik célszerűnek
1959-07-24Javaslat a radari révátkelés megoldásáraTass-Dunaújváros összekötése a javaslat.
1959-07-14Miért helyezték át a radari révátkelést a Szalki szigeti hajóállomáshoz?Az okok összefoglalása
1957-11-01Mi a megoldás, ha a dunai átkelőjárat leáll?Válasz az Apostagon és Dunavecsén lakó dolgozóknak. Összesen 170-en járnak át a Dunán a Vasmű dolgozói közül.
1951-00-00A hajózás a Dunai Vasmű dolgozóiértA Dunai Vasmű építkezésén dolgozók részére Dunapentele és Dunavecse között átkelési járat indult be. Naponta közlekedő hajójárat indult Dunapentele és Mohács között.
A pentelei révPentelénél a révet jóval a falutól délre lehetett csak felépíteni. A faluból 20 ölnyi széles út vezetett a révhez, amely egykor a mai Aranyvölgyi út nyomvonalát követte, kis kitérővel fordult a posta felé, innen átmetszette a vasmű úti épületek mögötti parksávot, követte az Eszperantó út nyomát, a Siklói út mélyútján áttörte a szakadó partot, mígnem kétszeri kanyar után érkezett a révház területére. A révházhoz vezető utat a régi térképek tanúsága szerint Duna-vetsei útnak is nevezték. A révház maga hosszú, nádtetős épület a víz partjától mindössze 40 méter távolságra. Mögötte három melléképület az állatok, felszerelések számára. Sokszor szolgált társadalmi események helyszíneként a révház. Itt tartották 1896-ban a millenniumi ünnepeket. A háború után magára maradt az épület. A városépítés kezdete után a 26.sz. ÁÉV birtokaként dőltek össze az épületek. Egy komp négy, kétlovas szekeret tudott befogani rakománnyal, hajtóikkal. Felfértek még az alkalmi utasok közül is jó néhányan. A
A Duna titkaiPentele monostoráról, a Szalki pusztáról, az Ercsi Dunapartról, Szigetfőről, a szentkúti kápolnáról, Pentele és Földvár közötti római erődökről, Dunaföldvárról, Kulcsról, Adonyról, Rácalmásról, a pentelei révről, a csabonyi szigetről, az úszódi vizimalomról.
Szabadság térHolland megrendelésre 2 szállítóbárkát bocsájtottak nemrég vízre a dunaújvárosi kikötőben.
"Dunaújváros" tengerjáró hajóA Dunaújváros elnevezésű, HAZÁM típusú tengeri áruszállító hajó műszaki adatai, hajótörténet, tulajdonosai, nevei, kép.
Kisapostagi Yacht KlubA Kisapostagi Yacht Klub, yachtkikötő honlapja.
DUNAFERR Portolan Kft. Kikötő IgazgatóságA Dunaferr Kikötő Korlátolt Kft. 2007. szeptember 30-i hatállyal beolvadt a DUNAFERR Portolan Kft-be. A beolvadt társaság tevékenységét 2007. szeptember 30-tól a DUNAFERR Portolan Kft. szervezetén belül Kikötő Igazgatóság néven tovább folytatja. A kikötő honlapja.
AM 31 DUNAÚJVÁROSHadihajó, NESTIN MS-25 típusú aknamentesítő hajó. 1982. szeptember 28-án a hajóállomáson avatták fel a Dunaújváros nevet viselő hadihajót.