József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | hulladékgazdálkodás

189 db találat
Dátum downCímLeírás
2021-11-26Környezetőr-misszió. A hét kulcsszavai: megelőzés, újrahasználat, újrafeldolgozásIdén november 21–28. között rendezik az európai hulladékcsökkentési hét (EWWR) eseményeit. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható hulladékgazdálkodás fontosságára. A programhoz térségünkből a rácalmási és a baracsi óvoda, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Dutrade Zrt. csatlakozott.
2019-12-10Városok, falvak társulásaA négy megye 143 települését összefogó Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a közelmúltban tartotta alakuló ülését Székesfehérváron a városháza dísztermében.
2019-11-15Európai Hulladékcsökkentési HétA József Attila Könyvtár csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. Ennek részeként november 16-24. között egy olyan gyűjtőakciót tartanak az Ökologistic Alapítvány közreműködésével, amellyel a rossz, feleslegessé vált farmereket fogadják az intézményben az újrahasznosítás jegyében. Ezek hasznosítását a december 13-i kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők.
2019-10-11Új rendszer a szelektív gyűjtéshez. A cél a környezettudatos hulladékgazdálkodásSajtótájékoztató.
2019-03-00Tekintsünk vissza, hogy mi történt a 2018-as évben egyesületünk szervezésében!Visszatekintés a Városvédők Újtelepért Egyesület 2018-as évére. Ismertető a főbb rendezvényekről: Szomszédünnep, lakossági fórum, ÖKO-NAP és Mikulás-party.
2019-01-21Az EU irányelvei szerinti stratégia. Idén az uniós irányelveknek megfelelő stratégiát készítenekA hulladékgazdálkodás helyzetéről, az önkormányzatok, a közszolgáltatók és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. kapcsolatáról tartott szakmai fórumon részt vett dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke, Égi Tamás, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke és Ferencz Kornél, a Vertikál Nonprofit Zrt. képviselője.
2018-12-14Modern szolgáltatás a régi áronMegtartotta szokásos évzáró rendezvényét a Dunanett Nonprofit Kft. Tizennyolc milliárd forintos fejlesztés a térségi hulladékgazdálkodásban.
2018-12-12Magasabb színvonalon olcsóbban. Jobb minőség, de a régi áronDecember 11-én tartotta a Dunanett Nonprofit Kft. a Vertikál Nonprofit Zrt.-vel közös évzáró rendezvényét, amelyen részt vett dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, és Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere, valamint számos, a cég szolgáltatási területéhez tartozó település polgármestere. Fejlődő jövőt ígértek.
2018-11-21A hulladákgazdálkodásról (képaláírás)Ahogy az októberi közgyűlésen elhangzott, Szepesi Attila alpolgármester javaslatára a képviselő-testület tagjai találkozót kezdeményeztek a hulladékgazdálkodást működtető cég, a Dunanett Kft. vezetőivel. A találkozóra november 20-án, kedden sor került, ahol Ferencz Kornél a társaság ügyvezető igazgatója adott tájékoztatást a 2018-ban végzett munkáról és a jövő év feladatairól.
2018-11-05Új hulladékudvarra számíthat a város is. Új hulladékudvarra számíthat városunk a szolgáltató cégnélA hazai hulladékgazdálkodás időszerű állapotának megfelelően újra átgondolt hulladékgazdálkodási célokat kellett meghatározni. A társuló önkormányzatok az integrált hulladékgazdálkodási rendszer létrehozását, az ehhez szükséges gazdasági, pénzügyi és jogi előfeltételek biztosítását tűzték ki célul.
2018-10-19Folytatódó fejlesztésekMintegy negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen (2018.10.18.)
2018-04-19Közgyűlés2018. április 19.
2018-03-26Négyezer tonna zöldhulladékAz év végére biológiai komposztáló üzem létesül Dunaújvárosban mintegy 300 millió forintos beruházásban. A beruházásról szóló sajtótájékoztatón Kövecses Péter, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. fejlesztési és stratégiai igazgatója ismertette a komposztáló telep szükségességét, előnyeit.
2018-03-23Komposztálóüzemet építenek az év végére. Komposztálóüzem a zöldhulladéknakRégen várt beruházást, egy Dunaújváros közigazgatási területén megvalósuló komposz­tálótelep létesítését jelentették be március 22-én a Dunanett Nonprofit Kft. telephelyén.
2017-12-08A hulladékgazdálkodás teljes körű megújítása. Megújuló hulladékgazdálkodás, együttműködő önkormányzatokA Vertikál Zrt. hagyományos évzáró összejövetele a közszolgáltatói rendszerek integrációjáról, ezen belül, ennek részeként a hulladékgazdálkodás eredményeiről és megújításáról szólt. A Vertikál Nonprofit Zrt., a Dunanett Nonprofit Kft. és a Délszolg Kft. közös évértékelő rendezvényét megtisztelte részvételével dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai- és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnöke is.
2017-12-00Beszámoló a 2017-es évrőlKépes ismertető az Újtelep városrész 2017-es évéről.
2017-09-22Közgyűlés: őszi kezdet. Évadnyitó közgyűlés: fontos ügyek sokaságaA visszavásárolt élményfürdő, a Moder Városok Program eddig bejelentett beruházásai, a városi útfelújítások, az önkormányzat és a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. között immáron évek óta húzódó csörte, az új lőtér helye, a népfőiskola jelenleg üresen álló épülete, a Dunaferr Sportegyesület, és a DPASE helyezete is téma volt a szeptember 21-i, csütörtöki, őszi évadnyitó közgyűlésen, amelyen negyvenkét határozati javaslatról döntöttek a képviselők.
2017-08-25Zöldenergia DunaújvárosbanA 2016-ban a Hamburger Hungária üzemében átadott modern erőmű nem csak Dunaújváros levegőminőségének javulásához járul hozzá, hanem a fejlesztéseknek köszönhetően európai szinten is mérhető környezetvédelmi üzemmé alakult át, mondta el Sárai-Szabó András (kép) üzemvezető.
2017-04-26Környezettudatos szolgáltatásért. Megujuló szolgáltatásokFolytatódik a hazai hulladékgazdálkodás megújítása. Április 25-én Ferencz Kornél, a Dunanett Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatta erről a KDV Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás e közszolgáltatással érintett településeinek vezetőit.
2017-04-00Ami nem dobja el saját magátBeszélgetés Bencsik Istvánnal, a Dunanett Nonprofit Kft. általános igazgatójával a dunaújvárosi hulladékgazdálkodásról.
2017-04-00Fókuszban a hulladékbeszállítás. Objektivitás, lojalitás, korrektségSzakmai szemináriumot szervezett beszállító partnerei részére 2017. március 27-én a Keramet Hungary Kft. A találkozó legfőbb célja az acélhulladékok átvételével, valamint az ISD Dunaferr Zrt. által kiadott "Acélhulladék specifikáció" dokumentummal kapcsolatos kérdések megbeszélése volt.
2017-03-17Felelősen a környezetértDunaújvárosban is adott a lehetőség, hogy leadjuk a levitézlett akkumulátorainkat, sőt pénzt is kaphatunk értük. Erről és a hulladékkezelés mai szemléletéről a régóta a szakmában dolgozó Deák Ferenccel, a MÉHecske Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
2017-03-00Avar és kerti hulladék égetésének szabályaiDr. Györe Andrea rácalmási jegyző tájékoztatása a település kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályairól.
2016-12-15Közgyűlés2016. december 15.
2016-12-00Fenntarthatóság minden tekintetbenCégismertető a papírgyárat üzemeltető Prinzhorn Csoportról. A csoportba három vállalat tartozik: Duparec, Hamburger Hungária, Dunapack.
2016-07-01Papírból papírpénzA Dunanett Nonprofit Kft. idén tavasszal is papírgyűjtési kampányt hirdetett a nevelési-oktatási intézmények számára. Ennek díjátadását tartották június 30-án délelőtt. A június 15-vel zártult két hónapos akciót az általános iskolák közül első helyen végzett a Gárdonyi Gáza Általános Iskola, az óvodák versenyét pedig a dunatetétleni óvoda nyerte.
2016-06-11Felavatták az erőművetA Hamburger Hungária, az osztrák Prinzhorn Csoport tagja június 10-én ünnepélyesen felavatta a dunaújvárosi papírgyár területén épített új erőművet.
2016-06-11Elkötelezett fejlesztőkCord Prinzhorn a június 10-i erőmű avatáson beszélt a Hamburger Hungária új létesítményének fontosságáról.
2016-04-13Hulladék importra szorulnakFelhasználja az erőmű teljes áramtermelését a Hamburger Hungária. Visszaadta a csak tavaly májusban megkapott villamosenergia-kereskedelmi engedélyét a Hamburger Hungária Erőmű Kft.
2016-02-00Hamarosan indul a papírgyári erőműBeszélgetés Bencs Attilával, a Hamburger Hungária vezérigazgatójával a hamarosan induló papírgyári erőműről.
2015-09-00Új életre kel a fémIsmertető az ISD Dunaferr Dunai Vasműbe érkező vashulladék feldolgozásáról. Nyilatkozik Németh Pál, a munka- és egészségvédelmi főosztály sugárvédelmi szolgálatvezetője; Kissné Bús Emma mérlegkezelő; Sergiy Protsenko, a Keramet Hungary ügyvezető igazgatója; Csizmadia Ferenc minősítő; Varga Tamás olvasztás mester és Németh János darus.
2015-07-00Szelektív hulladékgyűjtésRácalmáson is bevezetésre került a szelektív hulladékgyűjtés.
2015-05-21Közgyűlés2015. május 21.
2015-03-27Szörnyecskék az aulábanHulladékgazdálkodási ÖKO-napot tartottak a Petőfi iskolában.
2015-03-19Közgyűlés2015. március 19. A mellékletek (szerződések, űrlapok, módosító okirat, közbeszerzési terv) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020. március 19-ig.
2015-03-00Égető problémaJavaslat a kerti hulladék égetésére vonatkozóan a dunaújvárosi Újtelepen.
2015-02-20A város kiválóságaiCserna Gábor polgármester adta át február 19-én a Dunaújváros Sportjáért díjakat ünnepélyes keretek között. A díjazottak: Orsós-Ferling Bernadett, Pappné Házi Éva, Gróf Andrásné, Csepecz Ferenc. A közgyűlés témái: hulladékkezelés, a posták bezárása, partvédelem, stadion fejlesztés.
2015-02-19Közgyűlés2015. február 19. A határozatok mellékletei (módosító okirat, megbízási szerződés, munkajelentés, üzemeltetési szerződés módosítása és kiegészítése, megállapodás, szolgáltatási keretszerződés, teljesítési igazolás, támogatási szerződések, közszolgáltatási szerződés, pályázati felhívás, szervezeti és működési szabályzat módosítása) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020 február 19-ig.
2015-01-24Hová kerül a szemét?Lerakó hiányában a dunaújvárosi szemetet Adonyba és Sárbogárdra szállítják. Dunaújváros hulladékgazdálkodása, a szemétszállítás, lerakás, újrahasznosítás került a felvetések kereszttüzébe a január 22-i közgyűlés elején.
2014-12-18Közgyűlés2014. december 18.
2014-11-28Dunanett: egy ügyvezető lesz (kishír)A Dunanett Kft.-nek egy ügyvezetője lesz a jövőben: Ferencz Kornél.
2014-11-14A város által delegált tagok (kishír)Közgyűlési döntések: A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás társulási tanácsába Sztankovics Lászlót, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zrt. igazgatóságába Hingyi Lászlót, felügyelőbizottságába Izsák Endrét, a társadalmi kapcsolatok bizottságba Simon Csabát delegálták.
2014-05-29Közgyűlés2014. május 29.
2014-05-00Fémhulladék-gazdálkodás az ISD DunaferrnélBemutatkozik a Keramet Hungary Kft.
2014-05-00Új fejlesztés, együttműködéssel, dunaferres alapanyagbólSzelektív hulladékgyűjtő fémedény-család Miskolcról. A projektről dr. Sevcsik Mónika, az ÖKO-FERR Kft. ügyvezetője, a TÜKI Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott.
2014-04-05Hová kerül a törmelék?"Elgondolkoztak már azon, hová kerül az a rengeteg beton- és aszfalttörmelék, amelyet felszednek?" A kulcsi Dunatörépkert Kft. foglalkozik az ilyen hulladékok feldolgozásával.
2014-03-27Rendkívüli közgyűlés2014. március 27.
2014-01-28Olcsóbb lesz a szemétszállítás10-15 százalékos díjcsökkenés várható az új törvény bevezetésével.
2014-01-15Magyar alkotókedv"A magyar találékonyság és alkotókedv jó példája a mezőfalvi PET palack újrahasznosító üzem, amelyben a zsugorítástól, a begyűjtéstől a feldolgozásig mindenre van megfelelő módszere Simon Lajosnak." Új csarnok alapkövét rakták le január 14-én a Budafilter Kft. telephelyén.
2013-06-29Hat kérdésben döntöttekKözgyűlési döntések: pályázatot írtak ki az Egyesített Szociális Intézmény vezetői állására; egyetértettek a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás megállapodásának felülvizsgálásával; módosították a többcélú kistérségi társulás megállapodását; támogatták a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást; helyi esélyegyenlőségi program.
2013-06-01Változó jogi szabályozás a hulladékgazdálkodásbanJogszabályi háttér és a vasműre működésére gyakorolt hatása.
2012-09-06Tegyünk a környezetünkértPetrovickijné dr. Angerer Ildikó környezetvédelmi főtanácsos a környezet védelmét, tisztaságát célzó akciókról.
2012-08-11Nem veszélyes anyagA Dunacell cellulózgyár nem veszélyes hulladékok hasznosítására (komposztálására) vállalkozna a Papírgyári út 42-46. telephelyén.
2012-05-30Hulladékkezelő épülhet"A Dunanett Kft.-nek jelentős többletet, főleg szállítási plusz költséget okoz, hogy távoli települések lerakójára hordja a város szemetét." A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás amelynek Dunaújváros is tagja pályázati támogatást nyert, amelyből hulladékkezelő központ, hulladékudvar és húsz gyűjtő sziget épülhet.
2012-05-18Vetni, azután aratni...A közgyűlésen átadták a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat. A két díjazott: Szabó Tamás és Suplicz Mihály. További közgyűlési témák: végrehajtó járt az önkormányzatnál, sportkoncepció, hulladékgazdálkodás, partvédelem. A DSZSZ-üzletrészt 5 forintért vásárolta vissza a közgyűlés, korábban 600 millió forintért adott el az E.ON-nak.
2012-02-10Salakokkal a környezetvédelem szolgálatábanHasznos építőanyagok, nem haszontalan hulladékok. Interjú Hevesiné Kővári Évával, az ISD Dunaferr Zrt. minőségügyi és környezetvédelmi igazgatójával.
2012-02-10Salakkal a környezetvédelemértA nemzetközi gyakorlatban a környezet megóvása érdekében már több évtizede alkalmazzák a salakot útépítésre. Beszélgetés Hevesiné Kővári Évával, az ISD Dunaferr Zrt. minőségügyi és környezetvédelmi igazgatójával.
2011-12-31Milyen a környezetünk?Elkészült Dunaújváros 2010. és 2011. évi környezeti állapotát összefoglaló és értékelő jelentés.
2011-11-01A másodlagos és a hulladékenergia jelene, eredmények és fejlesztési lehetőségek az ISD Dunaferr vállalatcsoportnálAz ISD Dunaferr energiastruktúrájában a másodlagos energiahordozók egyre nagyobb szerepet töltenek be. Jelen cikk átfogó helyzetképet ad a másodlagos és a hulladékenergia jelenéről, az elért eredményekről és a lehetőségekről az ISD Dunaferr vállalatcsoportnál.
2011-06-24Érdekek, ellenérdekek hálójábanKörnyezetünk óvása.
2011-05-01Csomagolás hulladékpapírbólA Hamburger Hungária Kft.-ről.
2011-02-25Környezettudatosságunk méréseA dunaújvárosiak és a környékbeliek ökológiai lábnyoma. Az M8-Dunahíd Kft. által végzett kérdőíves felmérés összefoglalója.
2011-02-08Fénytelen üvegház"A DANUWIN 2011 című gazdasági konferencián merült fel az ötlet (többek között), hogy a vasmű hulladékhőjét a gyárhoz közeli földeken üvegházakban hasznosíthatnák."
2011-01-28Munkahelyteremtés és egyben környezetvédelem isMezőfalva határában szelektív hulladékgyűjtésből származó alapanyagokat feldolgozó bázis létesül, a Budafilter '94 Kft. által.
2011-01-24Gáz helyett földhő?"Ismét hallat magáról a sikeres alapi üzletember, Simon Lajos. Most például egy olyan üzemet épít Mezőfalván, amelynek a fűtését geotermikus energiával oldják meg." Beszélgetés Simon Lajossal.
2011-01-22Háromszázmilliós mezőfalvi beruházás"Háromszázharminc milliós beruházásból negyvenkét főt foglalkoztató új üzem épül Mezőfalván. Préselt PET-palackokból gyártanak készterméket."
2010-05-06Kiömlik a szelektív szemétSzelektív hulladékgyűjtés Dunaújvárosban (2004. január elseje óta). Adatok, problémák, tervek.
2009-11-13Így döntöttekKözgyűlési döntések: méhnyakrák elleni védőoltás támogatása, félmillió forint a szabadtéri programok infrastruktúrájának fejlesztésére, Almási Zsoltot delágálják a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás.
2009-09-18HulladékhasznosításAz integrált acélgyártás folyamataiban rengeteg lehetőség mutatkozik a hulladék hasznosítására.
2009-08-19Halogatással eleshetünk a rekordösszegű támogatástólProgramindító ünnepséget tartott a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Polgárdiban, augusztus 5-én.
2009-08-07Bezárják a lerakóinkat!"Hivatalosan is útjára indult a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás rekultivációs programja."
2009-08-07Elföldelt hulladékhegyekDunaújváros 140 millió forintot használhat fel a Kisapostag határában lévő hulladéklerakó felszámolására. A bezárt szeméttelep helyett, ennek a résznek az északi oldalán alakítanak ki egy ideiglenes (5-6 évre) hulladéklerakót.
2009-08-01Új hulladéklerakó épül.Dunaújváros Közgyűlése elfogadta a Dunanett Kft.-nek egy új, 425 m3 hulladék lerakásra alkalmas, és egy ehhez kapcsolódó komposztáló létesítésére vonatkozó ajánlatát.
2009-07-21A hulladék, mint üzletBeszélgetés Gere Jánossal, az Innopark Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, a Sinus Környezettechnológiai Innovációs Klaszterről.
2009-07-10A hulladék is lehet üzletBeszámoló a helyi Sinus klaszter (Sinus Környezettechnológiai Innovációs Klaszter) első klubfoglalkozásáról. A téma a hulladék kezelése, feldolgozása, újrahasznosítása volt.
2009-01-17A szemét aranyat ér - de kinek?Szelektív hulladékgyűjtés és az értékesítés helyzete Dunaújvárosban.
2008-12-17Nincs haladék a hulladéklerakóra2009. július 16-ig be kell zárni a régi hulladéktárolót, mivel nem felel meg az EU-előírásoknak. Vönöczky Balázs, a Dunanett Kft fejlesztési gazgatója nyilatkozik arról, hogyan tovább.
2008-07-07Közös erő(mű)velKözgyűlés: a dunaújvárosi hulladéklerakó 2009. júliusáig működhet. A tervekről.
2008-02-18Hamarosan jó üzlet lesz a hulladékhasznosításMár öt éve tevékenykedik hulladékkezelést koordináló szervezetként az Öko-Ferr Kht., amely annak idején csak azért alakult meg, hogy a Dunaferr hulladékgazdálkodását megoldja. Ma már országos koordináló szervezetként és nem utolsósorban 170 partnere számára végzi a hulladékkezelést, hogy mentesítse azokat a csomagolási hulladékra kirótt termékdíj-kötelezettség alól.
2008-01-01Ötéves az ÖKO-FERR Kht.A csomagolási hulladékok begyűjtésének és hasznosításának koordinálására jött létre az ÖKO-FERR Kht. Eredmények, tervek.
2007-10-04Előbb a koncepció, utána az igényekTovábbi közgyűlési témákról: a lőtér kezelése, szennyvíztisztító ügye. A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tanácsába dr. Kálmán András és Somogyi György került be.
2007-09-28Novemberben auditKészül a Dunaferr új intergrált rendszere. Beszámoló a Minőségügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság új szervezeti struktúrájáról, valamint az ISD Dunaferr Zrt. integrált irányítási rendszeréről.
2007-08-28A város következő nagy dobásaEgy újabb, Dunaújvárost is jelentősen érintő, 53 milliárd forintos projekt környezet-átalakító és fejlesztési munkálatai kezdődhetnek el jövő ősszel.Nagyprojekt. A 168 települést összefogótársulás területén 99 hulladéklerakót kell rekultiválni, közöttük a ma is használatban levő dunaújvárosi hulladéklerakót is.
2007-08-25Fejlesztik a lerakót isBeszámoló a Közép-Duna Hulladékgazdálkodási Rendszer építésének előkészítéséről, kialakításáról.
2007-08-25Fejlesztenék a helyi lerakótA Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Operatív Tanácsa hulladék kezelés témában ülést tartott 2007. augusztus 24-én a térségi önkormányzatok polgármestereinek a dunaújvárosi polgármesteri hivatal közgyűlési termében
2007-08-08Felemás hulladékgazdálkodásJelentős előrelépést tett 2003-as megalakulása óta a dunaújvárosi Öko-Ferr Kht. Mányi István különösen elégedett lehetne az elért eredményekkel, de a hulladékgazdálkodással foglalkozó koordinátor cég ügyvezetője több – a hulladékgazdálkodásra vonatkozó – ellentmondásra hívja fel a figyelmet.
2007-07-23Kuka helyett hasznosítás!A E-Elektra Zrt. egyik legkorszerűbb technikával dolgozza fel a leselejtezett technikai eszközöket, gépeket. A cég munkájáról.
2007-07-07Hulladékhasznosítás: szintjelzések"A hulladékhasznosítás, hulladékfeldolgozás aktuális témáiról rendezi első úgynevezett Benchmarking klubját városunkban a "Sinus" Környezettechnológiai Innovációs Klaszter: a tanácskozásnak a kamara konferenciaterme ad otthont."
2007-06-07Környezet? Tudat?Összeállítás a VIII. Dunaújvárosi Környezetvédelmi Konferenciáról (Nem játékszer a környezet; Kisebb autó, több kerékpár; Minőségi védelmet tanúsít című írások).
2007-05-08Újból be kell adni a pályázatotMegtorpant a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer kialakítása, leghamarabb 2010-re lesz teljes a lánc. Az uniós Kohéziós Alap támogatását nem nyerték el, ezért újabb pályázatot kell benyújtani. A tervek szerint (Dunanett Kft.)a Béke városrészben és a Papírgyári úton is lesz még egy-egy hulladékudvar, a zöld hulladék komposztálására alkalmas telep és egy hulladékkezelő-mű is megépül 2008-ig.
2007-02-26Változás jövőre várhatóDunaújváros hulladékgazdálkodási tervéről. A fennáló városi hulladéklerakó telep 2008. december 31-ig működhet. Utána a Közép-Duna Vidéki Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében valósul majd meg ez a feladat. A Dunenett Kft adatai: 2004-ben 61 ezer tonna, 2005-ben 64 ezer tonna volt a lerakott települési szilárd hulladék mennyisége.
2006-12-12Korszerű hulladékkezelésKörnyezetvédelmi jelentés és tervek a gazdasági bizottság ülésén.
2006-11-27Nagyüzemben bontanakElektronikai és fémhulladékok hasznosítására kapott engedélyt ebben az évben az E-Elektra Hulladékfeldolgozó Zrt. a Papírgyári úti telephelyen. A telephely elkészült, de még tart a berendezések próbaüzemeltetése.
2006-11-23Alapanyag van, ezért bővül a feldolgozásElektronikai és fémhulladék hasznosítási tevékenységét bővítené a Papírgyári úti telephelyén az E-Elektra Hulladékfeldolgozó Zrt.
2006-09-26Társulásba tömörülnekA térségi hulladékkezelés szervezeti reformjára és eszközparkjának , mechanizmusának korszerűsítésére nyújtott be pályázatot a Dunamenti Regionális Hulladékkezelő Társulás, amelynek - 168 önkormányzattal együtt - városunk is a tagja.
2006-09-26Társulásba tömörülnekA térségi hulladékkezelés szervezetei reformjára és eszközparkjának, mechanizmusának korszerűsítésére nyújtott be pályázatot az EU Koéziós Alapjához a Dunamenti Regionális Hulladékkezelő Társulás, amelynek - 168 önkormányzattal együtt - városunk is tagja.
2006-09-07Minden lakos után hozzájárulást kérnekHulladékgazdálkodás.
2006-08-10Társulást alakítanakA hulladékgazdálkodás rendszeréről. Önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást kell létrehozniuk a Közép-Duna vidéke térsége integrált szilárdhulladék-gazdálkodási feladatainak ellátására társuló településeknek.
2006-07-17A két részletben eladott vashídA Dunai Vasmű évente 450-480 ezer tonna vas- és acélhulladékot használ fel.
2006-05-09Nem veszélyes ipari hulladéklerakó épülÚj hulladékkezelő központ kialakítását tervezi az Ökoferr Hulladékkezelést Koordináló Kht.
2006-04-00Építési és bontási hulladékok kezelése a Dunaferr Zrt.-nél.A Dunaferr feladatai a jogszabályi előírások alapján. A feldolgozás lehetőségei.
2005-12-16Rendeletek és díjakTizenkilenc témakörben döntött a közgyűlés. Beszámoló.
2005-12-13Marad a nagykórház, de kht. leszKözgyűlés: A Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást különösen nagy vafgyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a dunaújvárosi kórház ügyében. Jóváhagyta a testület a kórház alapító okiratát., saz SZMSZ-ét. Tovább keresik a vásár helyét. A közgyűlés elé került a köztemető gazdaságos működtetésének középtávú terve, s a temetők és a temetkezés rendjéről szóló helyi rendelet módosítási javaslata. A közgyűlés elfogadta. Kollégium a Kertvárosban, a Jzsef Attila iskola helyén. Hosszabb fogászati ügyelet. Kétmillió a sportiskolának.
2005-11-28Minden csomagolási hulladékot feldolgoznakVilágszínvonalú gyártómű épül a Dunapack Rt. új üzemében.
2005-11-18Hét konténer a hulladéknakAz új hulladékudvar működéséről.
2005-11-15A feltétel adottA Dunanett Kft. telephelyén adták át november 14-én az új hulladékgyűjtő udvart.
2005-08-30Környezetvédelem? - Gyerekjáték!A PET-palackgyűjtés akció verseny győztesei, a technológia.
2005-07-12"Szemét dolgok"Amit a szemétszállításról tudni érdemes. Lakossági hozzáállás.
2005-06-06"Hozd vissza, Sam!": sikeres akcióA Környezetvédelmi Világnap alkalmából az ÖKO-Pannon Kht. "Hozd vissza, Sam!" címmel a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő akciót rendezett. A visszahozott hulladékért kis ajndékokat kaptak a résztvevők. Az akció népszerű volt.
2005-05-11Szabályszerűen működnekA Dunaferr Ferromark Kft. tevékenységét a bővítés előtt teljesen átvilágították.
2005-04-01Nem hulladék, hanem termékMegnövekedett feladatok a Ferromak Kft-nél.
2005-03-21Hat megye fogott összeA Közép-Duna Vidéki Hulladékgazdálkodási Rendszer keretén belül Inotán épül meg a hulladékhasznosító erőmű. A hulladékgazdálkodási rendszer kialakításában Dunaújváros élenjáró szerepet játszott. A gesztor Polgárdi város önkormányzat lett, a pályázatban 12 hulladékgazdálkodási térség alakul. A gesztor munkáját a 12 térség mellett Székesfehérvár és Dunaújváros szakmai stábja segíti.
2005-03-01Komposztáló-telep a várostól délre171 település hulladák-gazdálkodását összefogó Közép-Duna Vidéki Régió Hulladékgazdálkodási Rendszer részeként Dunaújvárosban 23 ezer négyzetméter kapacitású komposztáló-telep építését tervezik.
2005-02-24Megoldás a régió hulladékkezelési gondjairaA teljes régió hulladékkezelési problémáit megoldja majd az a hulladékfeldolgozó központ, amely Dunaújvárosban épül meg az uniós elvárásokkal összhangban. A tervek szerint 2007-re készül el teljesen. Részletesen a beruházásról.
2005-02-07Hulladékfeldolgozó a lőtér helyénA városban és a környék településein keletkező hulladék kezelésére a várostól délre, a papírgyár mögött építik ki az új hulladékkezelő központot. A beruházás előzetes környezeti tanulmánya már megtekinthető.
2005-01-28A hulladékgazdálkodásrólA Közép-Duna Vidéki Hulladékgazdálkodási Rendszerhez a dunaújvárosi kistérség valamennyi települése csatlakozott.
2004-10-19Fejlődik és bővül a szelektív hulladékgyűjtés városunkban
2004-09-21Az első őszi közgyűlés döntéseiRendelet a társasházak és lakásszövetkezetek hitelfelvételének támogatásáról. Elfogadta a képviselőtestület a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Rt alapító okiratát.
2004-07-06Döntésdömping, ütközésekkelEmlőrák-szűrés helyben is. Dr. Szabó Józsefé a Zőld rendelő. Rendezett kegyeleti parkunk lesz. A népfőiskola az új gazdája az újtelepi volt általános iskolának. Helyi rendelet a hulladékokról. Fizetni kell a talajszennyezést. Újabb oktatási kiadások. Átvilágítják a kórházat. A kollégiumfejlesztési program keretében a Dunaújvárosi Főiskola színvonalasan felújítja két kollégiumát. Módosul a fizetőparkolás.
2004-06-01Kevesebb lesz a szemétBeszámoló az V. Környzetevédelmi Konferenciáról, melyet a Városházán tartottak május 28-án.
2004-05-29képaláírásA Városháza közgyűlési termében május 28-án megtartották az V. Környezetvédelmi Konferenciát.
2004-04-14Jó úton halad a regionális hulladékkezelés terve
2004-04-06Intézkedési terv készülDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. A város környezetvédelmi programjában meghatározott feladatok alapján készül el minden évben az aktualizált intézkedési terv. Ebben az éveben a program szerint a hulladékgazdálkoás területén lép előre a település.
2004-01-27Start a szelektív hulladékgyűjtésnekKálmán András polgármester hétfőn délelőtt átadta üzemeltetésre a Dunanett Kft-nek a Dózsa Gy. út elején városunkban elsőként elhelyezett gyűjtőszigetet.
2004-01-15A háztartási szemétnek akár a fele is újrahasznosíthatóA szelektív hulladékgyűjtésről.
2003-12-29Négy év alatt megvalósul a hulladékgazdálkodásUniós támogatásra pályázik a Közép-Duna vidék.
2003-12-17Januártól lehet gyűjteni fajtánként a hulladékotJövő év elején megkezdődik Dunaújvárosban is a szelektív hulladékgyűjtés.
2003-12-16Drágább közüzemi díjakHuszonnégy téma a gazdasági bizottság előtt. terv az irodaház megújítására. Késik a kéményregiszter. Töbe kerül a s Önállósulhat a Dózsa Mozi. Óvodamegszűntetés (25. óvoda). Üdülő-övezet a Szalki szigeten.
2003-11-04Velünk tart a Duna bal partja isA Közép-Duna Vidéki Hulladékgazdálkodási Rendszer mebízást adott Dunaújvárosnak a térségi képviseletre. A projekt gesztora Polgárdi, két algesztora Dunaújváros és Székesfehérvár. 11 térségi központot alakítottak ki. Ezek egyike a 15 települést összefogó dunaújvárosi térség.
2003-09-10Öszvérmegoldás szelektív palackgyűjtésreDunaföldváron már létezik a szelektív hulladékgyűjtés. Néhány kép a jelenlegi helyzetről.
2003-09-09Nem lesznek szeméttelepekSajtótájékoztatót tartottak az új hulladékgazdálkodási rendszerről.
2003-09-04Példamutató, fejlesztőSzázhatvanhét település vesz részt a hulladékfeldolgozási rendszer kialakításában. A Közép-Duna Vidéki Régió Hulladékgazdálkodási Rendszerének koncessziós szerződését szeptember 3-án írták alá a polgármesterek. A kezdeményező Dunaújváros volt.
2003-08-28Januártól szelektív gyűjtésJanuártól beindul Dunaújvárosban is a szelektív hulladékgyűjtés.
2003-08-05Tessék válogatni!Jövőre Dunaújvárosban is beindul a szelektív hulladékgyűjtés. Kép.
2003-05-28Hulladékgazdálkodás - A gyerekeknek is meg kell tanulniukDunaújvárosban a környezetvédelmi nevelést a Szivárvány óvodában Kovácsné Lévai Mária óvodapedagógus honosította meg. A Móra Ferenc Ált. Isk. pedig nagyon sikeressé váló programban vett részt, ez a szelektív hulladékgyűjtés volt.
2003-05-14A Duna-mentiek összefognakTöbb, mint 180 település vesz részt a Közép-Duna Vidéki Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszer kialakításában. A beruházás megvalósítására létrehozott együttműködési megállapodás tervezeteelkészült. A dunaújvárosi kommunális hulladéktárolót is bezárják, földdel borítják, fásítják.
2003-05-06Kevés vagy sok a konténerA jövő évtől alapvető változások várhatók a város szemétgyűjtési rendszerében. A szelektív hulladékgyűjtés bevezetése a cél.
2003-04-29Az április 24-i közgyűlés döntései- A Bánki D. Gimn. és Szakközépiskola 2004. szept.-től 2 éves ipari informatikai technikusképzést indít - Hulladékudvarra pályáztunk -A rövidesen megnyíló inkubátorház mellett Renault és Mitsubishi autószalon és márkaszervíz számára vásárol az Innopark területén telket egy székesfehérvári kft. - A kórház pályázata keretében intézkedési tervet készített - "A látó szemért" közalapítvány új elnöke dr. Kollarics Béla lett - Közművelődési pályázatokról döntöttek - Új utcanevek a (rendőrség) Óváros területén: Szent György u., Luther és Sárkány köz -Ismételt városi pályázat szennyvízvezeték-hálózat kiépítésére - Módosul az SZMSZ - A motorcsónakviadalra 5 millió - A Mesevár - Kincskereső Óvoda vezetője Keve Mártonné újabb 5 évre kapott megbízást
2003-04-23Átalakul a hulladékgyűjtésMég ebben az évben szeretnék bevezetni Dunaújvárosba a szelektív hulladékgyűjtést.
2003-03-04Bevezetik a szelektív gyűjtéstA környezetvédelmi intézkedési tervben fontos feladatai között szerepel, a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése is.
2003-02-12HulladékgazdálkodásA veszélyes hulladékok kezelése Dunaújvárosban.
2003-01-28Ártalmatlanítás európai módraA Dunanett Kft. a Becker-csoport tagjaként csaknem 400 000 lakos után keletkező hulladékot kezel. A cégcsoportnál 330-an dolgoznak. Feladataik, terveik.
2002-12-17Szervzett hulladékgyűjtésA szelektív hulladékgyűjtés már nem ismeretlen a város lakossága előtt sem, a gyakorlatban azonban sajnos nagy lemaradást kell behozni a hulladékgazdálkodás területén. Az ÖKO-Pannon Kht. hamarosan közismert lesz városunkban is.
2002-11-04Gazdálkodás a hulladékkalElkészült a Közép-Duna vidéki régió hulladékgazdálkodási rendszerének beruházás-előkészítő tanulmánya, amit a közelmúltban benyújtottak a Környezetvédelmi Minisztériumhoz. A rendszer megvalósításához uniós forrásokra is számítanak. A Közép-Duna vidéki régióban a szelektív hulladékgyűjtés kerül előtérbe.
2002-10-07Palackoztunk, palackozunkMost még csak ismerkedik a város a szelektív hulladékgyűjtéssel, de jövőre már lehet általánossá fog válni ez a hulladékgyűjtési forma. A Dunanett Kft. októberben minden hétvégén konténereket helyez el a Kertvárosban és a Béke városrészben.
2002-10-04Hálós konténer a palacknakMegkezdődtek a próbák, azért, hogy a tervek szerint 2003-ban megkezdődhessen a városban a szelektív hulladékgyűjtés.
2002-03-01Hulladéklerakó ingyen, vagy milliárdokértEgyéves előkészítő munka után hétfőn már egyeztető tárgyalásokat folytatott 32 település polgármestere egy Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás megalapításáról. Dunaújváros közgy.lése már áldását adta a nagyrégiós tervekhez.
2002-02-26Nem alakult meg a társulásNagytérségi hulladékgazdálkodási társulást alakított volna harminchat település tegnap, de a megjelentek nem írták alá a dokumentumot.
2002-02-19Hulladékgazdálkodás társulásbanA városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság, mint szakbizottság soron kívüli ülésen ma véleményezi, csatlakozzon-e a város a Közép-dunavölgyi Nagytérség Huladékgazdálkodási Társuláshoz.
2001-07-17A hulladékgazdálkodás jövője. Négy alternatíva közül döntene
1999-04-22Hulladékválogató ZamárdibanA Településgazdasági Rt hulladékválogató telepén, szétválogatott és bálázott papírt Dunaújvárosba szállítják.
1999-03-20Hulladékkezelés közösenA környező településekkel közösen szeretné hosszú távra megoldani Dújv. a kommunális hulladékok kezelését és elhelyezését. Erről tárgyaltak a Duna Menti Önkormányzatok Kistérségi Társulásának tagjai.
1996-10-02Hulladékkezelés összefogássalKözösen akarják megoldani a települési szilárd hulladékok gyűjtését, másodnyersanyagként való feldolgozását, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő lerakóhely létesítését és üzemeltetését a dunaújvárosi régióhoz tartozó települések.
1996-09-27A hulladékgazdálkodáshoz térségi ...Összeültek Dújv-ban a térség településeinek polg.mesterei. Téma: a települések hulladékának elhelyezése és a hulladékgazdálkodás.
1989-00-00Hulladékgazdálkodás a Dunai Vasműben750-760 ezer tonna nem veszélyes és 44-46 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezik évente. Üzemek a hasznosításra.
1988-00-00Hulladékhasznosítási tendenciák a Dunai VasműbenVeszélyes hulladék kezelése.Salakok, konverter-filteriszap, savgyanta, vasszulfát felhasználás.
1987-09-01Dollár helyett "hulladékból" (Mészporos)ötlet.A tervezett mészhidrátüzem gazdaságossági lehetőségeiről.
1987-06-12Hulladékból brikettA papírgyár tüzelő- újdonságáról.
1987-05-26Helyet a hulladéknakFalu-város nagy gondja! A dunaújvárosi körzetben húsz évre előre tekintve csaknem 6 millió köbméter szilárd hulladék elhelyezését kell megoldani.
1987-03-10Útépítő anyagok a vasműből I. A kohósalakra van vevő.Adatok az útépítésre való felhasználás lehetőségeiről.
1986-12-19Ha eltünik a halna.Sok idő kell hozzá. Környezetvédelmi kérdések a vasmű hulladékainak eltakarításáról.
1986-12-09"Eltünt" tonnák. Milliók nyomában. (III)A Dunai Vasműt sújtó, hibás mérésből származó nagy károkról. Esetek. Példák
1986-12-05Miért sok a sok. Milliók nyomában (II)A vasműbe befutó szállítmányok mérlegelésének fontosságáról. Példák. Adatok a veszteségekről. A megszigorításokról.
1986-12-02"Fogyókúrás" vagonok. Milliók nyomában (I)A hibás és elhanyagolt mérések miatt többmilliós kár éri a vasművet.
1986-08-22Az üzemek egyenlőre idegenkednek. Befejeződött a kísérlet.A papírgyár szennyvíziszapjának hasznosításáról.
1985-11-19Hulladékból haszon. Milyen bánya a gilisztabányaPapírgyári hulladékhasznosításról.
1984-09-14Exportálni is lehet /?/ Mi lesz a hulladék hulladékával?Kérdések a salakhányó kitermelésével keletkező hulladék felhasználásáról.
1983-11-15NitrogénszállítmányokAz oxigéngyártásnál keletkező nagymennyiségű nitrogént is értékesíti a D. V.
1982-03-26A hulladék hulladékaSzokatlan gyorsasággal megtérül (II.) Második cikk a kohósalak hasznosításáról.
1979-01-16A vashulladék fontos nyersanyagMiből lehet acélt gyártani?
1976-01-30Mi lesz a szeméttel?Évente átlag 60 ezer köbméter hulladék keletkezik a városban. A Béke városrész már a konténeres hulladékgyűjtés követelményeinek megfelelően fog megépülni.
1974-08-02Konténeres hulladékszállítás a Dunai VasműbenMit tud a bűvös fémdoboz?
1969-07-08Rongy, bőr, papír, vas, rézA dunaújvárosi MÉH-telep működéséről.
1964-04-17Hulladékot hasznosító üzemA Vasmű reveülepítő telepéről.
1961-01-24Évi 10 millió - salakkőbőlA kohászati hulladékból 10 millió forint bevétele volt a Vasműnek 1960-ban.
1960-11-09Nem megállapítani, hanem megelőzni kell az öntődei selejtetÚj módszerek alkalmazásával a selejt ellen.
1960-05-24Kárbaveszett melléktermékból új építőanyagMegkezdődött a pernyekavicsgyártás nagyüzemi kísérlete a vasműben.
1959-01-30Ahol nem ismernek használhatatlan hulladékotSemmi sem vész kárba. Viharkabátból kesztyű, törött lapátból új, szakadt birkabőrből szép új bunda készül.
1954-10-29Hírek a Vasműből (kishír)A gyár életéből: átadják az Erőmű hetes kazánját, A nagyolvasztó műszerészeiről, 300 tonna vashulladék...
Dunaferr FERROMARK KftA ft. honlapja. Cégismertető: 1990márc. 9-én alakult meg,20,6 millió forintos törzstőkével, a helyben keletkező melléktermékek, hulladékok tovább feldolgozására és értékesítésére. 100%-os vasmű részesedés. Ügyvezetőig. Tóth László Kissné Bogó Julianna.
A Dunaferr Társaságcsoport környezetvédelmeAz iparágra jellemző nagy anyag- és energiaigényességből eredő környezeti kibocsátásokat jelentősen csökkentették, de az EU csatlakozás révén felmerülő igények újabb erőfeszítéseket követelnek...
Dunaújváros - környezetvédelemKörnyezetvédelem Dunaújvárosban. Letölthető anyagok: Dunaújváros környezetvédelmi tevékenységeiről, terveiről, levegőminőségének, környezetének állapotáról, hulladékgazdálkodásáról. Környezetvédelmi Intézkedési Terv, Települési Környezetvédelmi Program 2007-2012
Új hulladéklerakó épül.Dunaújváros Közgyűlése elfogadta a Dunanett Kft.-nek egy új, 425 m3 hulladék lerakásra alkalmas, és egy ehhez kapcsolódó komposztáló létesítésére vonatkozó ajánlatát.
ÖKO-FERR Nonprofit Kft.Az ÖKO-FERR Hulladékkezelést Koordináló Közhasznú Nonprofit Kft. honlapja.
Kinőtték magukatA magyar termékdíjtörvény 2003-ban alapjaiban változott meg a díjkötelezettek személyét illetően. Azóta ugyanis nem a csomagolóeszköz-gyártót, hanem a csomagolást végzőt terheli a hulladékok kezelésével és újrahasznosításával kapcsolatos felelősség és költség
Üveghulladék: világos megoldásMagyarországon gyorsabban növekszik a hulladék mennyisége, mint ahogy a hulladékhasznosítási infrastruktúra bővül. Egyre nagyobb gondot jelent az ártalmatlanítás. A hulladék azonban nemcsak problémát okozhat, hanem akár értéket is termelhet.
Tájékoztató Dunaújváros Megyei Jogú Város környezeti állapotárólTájékoztató Dunaújváros Megyei Jogú Város környezeti állapotáról szóló kiadványok letölthetők 1997-től kezdődően.
A testületi ülésen történtCsaládsegítő szolgálat: 2011. április 1-től Baracson a gyermek-és ifjúságvédelmi gondozó mellett családsegítő szolgálat is működik.
Szemét-áradatBeszélgetés Márton Lászlóval, a Dunanett Nonprofit Kft. ügyfélszolgálat vezetőjével a városban található szelektív hulladékgyűjtőkről, az utcai kézi szemetesekről és a lomtalanításról.