József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | jégkorong/férfi

1489 db találat
Dátum downCímLeírás
2019-11-07Kiesett a DAB a Magyar KupábólAz Újpest ellen játszott 5-5 eredményű mérkőzés ejtette ki a helyi csapatot.
2019-10-12Azari Zsoltot sem kíméltékAzari Zsolt csapatkapitányt a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága alaposan megbüntette.
2019-10-10Agyaljunk, mert kell! Vannak szép kincseinkA Dunaújvárosi Acélbikákat már sok nagy tekintélyű, elismert, különböző nemzetiségű szakember vezette. Az Acélbikák a 2019/2020-as szezonnak két szlovák, Kassán játékosként híressé vált trénerrel – Miroslav Ihnacakkal és Jan Vodilával – indult neki.
2019-09-25Mennyből a KangyalHúsz esztendeje, 1999-ben gyűjtötte be második bajnoki aranyérmet az Alba Volán jégkorongcsapata, méghozzá drámai körülmények között, a döntő hatodik mérkőzésén, aranygóllal.
2019-09-24Jól kezdett a junior csapatTeljes a nagyüzem a jégkorong utánpótlás-bajnokságokban. A Dunaújvárosi Acélbikák csapatai is harcban állnak.
2019-09-17A szurkolók az Acélbikák mellett állnakRemek hangulatú, sok poénnal, nevetéssel megtűzdelt szurkolói ankétot tartott szeptember 15-én, vasárnap este a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata.
2019-09-16Villámrajt a Bikáktól: kér forduló után hibátlanulA Dunaújvárosi Acélbikák szeptember 15-én este hazai pályán a Gyergyói HK-t fogadta. A DAB az első fordulóban győzött Fehérváron (7–1), a Gyergyó viszont kikapott a Fradi vendégeként (3–1).
2019-09-12Pénteken megkezdődik a hokisok bajnoksága. Pénteken Székesfehérváron kezdi a szezont a DAB csapataRajtol a jégkorongozók Erste Ligája. A Dunaújvárosi Acélbikák szeptember 13-án, pénteken Székesfehérváron a Fehérvári Titánok otthonában kezdenek. A magyar bázisú nemzetközi bajnokságban ezúttal tíz csapat indul, hét magyar és három erdélyi.
2019-09-09A Dunaferr SE visszavágott a húsz éve elbukott fináléért!Öröm volt nézni azokat a szurkolókat, akik – meglehet, hogy a szekrény mélyéről – elővették fiatal koruk mezeit, és valódi bajnoki döntőhöz illő hangulatban várták, hogy a „nagy öregek” ütőin táncoljon ismét a pakk.
2019-09-00A csapat maradt, de...Ismertető a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatáról a 2019/2020-as szezon kezdete előtt.
2019-08-23Gólgyárossal erősítettek az AcélbikákHugo Turcotte, Martin Lendak
2019-08-22Bécs büszke várát hagyta ott DunaújvárosértIgen fiatal edző került nyáron a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz. A szlovák David Minarik októberben még csak 29 éves lesz. Fiatal kora ellenére nagyon sokat várnak tőle az Acélbikáknál.
2019-08-21Pettersson távozik, Turcotte és Lendak jönA svéd Alexander Pettersson távozik az Acélbikáktól, Hugo Turcotte (kép) és Martin Lendak viszont Dunaújvárosba igazolt.
2019-08-17Tanulságos vereségek az új csapat számáraA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói szlovéniai turnán vettek részt. Csütörtökön az Olimpija Ljubljana, tegnap pedig a HDD Jesenice Alpesi ligás együtteseinek a vendégei voltak.
2019-08-12Kezdésnek nem volt rossz - győzelem a Fehérvári Titánok ellenMár pedig Dunaújvárosban szeretik a jégkorongot! Ez augusztus 10-én, szombaton este be is bizonyosodott, amikor egy, márciusban befejeződött siralmas szezon maradhatott a szurkolók emlékezetében, de ők fittyet hánytak mindenre, és új idény – új reményék jelmondattal nagyon sokan tekintették meg az Acélbikák első felkészülési mérkőzését a Fehérvári Titánok ellen.
2019-08-07A Titánok ellen kezdik a szezont. A Fehérvári Titánokkal kezdenek az AcélbikákA Dunaújvárosi Acélbikák az első meccsüket idegenben játsszák, amikor szeptember 13-án, pénteken a Fehérvári Titánokhoz utaznak. Az első hazai találkozójukat szeptember 15-én, vasárnap rendezik meg, akkor a Gyergyói HK érkezik Dunaújvárosba.
2019-08-06Nem volt kímélet. Nem kímélte a csapatot az első edzésen IhnacakEgy jégkorongozó számára nem lehet annál szebb pillanat, mint amikor a nyári szünet után újra jégre léphet. A DAB jégkorongozói augusztus 5-én élhették át a jégre lépés gyönyörűségét.
2019-08-05Változások voltak a csapatnál - mindenki tudja a feladatátTeljes gőzzel készül a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata az Erste Liga szeptemberi rajtjára. Azari Zsolt klubelnökkel beszélgettünk arról, mit vár a legutóbbi csalódást okozó szezon után az új idénytől.
2019-07-30Elkezdték a hokisok. "Egy Erdősinek mindig lennie kell a csapatban"A júliusi nyári szünet után a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata július 29-én elkezdte a felkészülését a szeptemberben kezdődő szezonra.
2019-07-15Megszenvedett vereségek és alázatos győzelmek után: végeA Dunaújváros, a Fehérvár, majd budapesti Hokiklub klasszis jégkorongozója, a még mindig csak 29 éves Orbán Attila úgy döntött, felhagy a profi pályafutásával.
2019-07-12Erősít a DABAz Acélbikák ötödik légiós játékosa a 27 éves Nico Vuorijarvi finn hátvéd.
2019-07-12Augusztusban jégre szállnak az Acélbikák. Magyar és szlovén ellenfelek várnak a jégkorongosainkraSzűk egy hónap alatt 7 felkészülési találkozón lépnek pályára az Acélbikák.
2019-07-12Egy kalandnak indult, de már otthon érzi magátAzt nem mondhatjuk, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatai sikeres évet zártak, különös tekintettel az Erste Ligában szereplő felnőttekre, de azért mégis van mivel büszkélkedni. Vladimír Babic az év utánpótlás-edzője (Séra Miklós-díj) és az év játékvezetője (Moharos László-díj) lett az Erste Ligában.
2019-07-11Finn hátvéd a BikáknálA tavaly még Debrecenben játszó finn Nico Vuorijärvi a Dunaújvárosi Acélbikák ötödik légiós igazolása.
2019-07-10A Bikák szabadságon, de alakul a játékoskeretJúnius végétől augusztus elejéig szabadságot kaptak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói. Az egy hónapos szünetre úgy mehettek a játékosok, hogy a vezetők a játékoskeretet nagyjából kialakították, sőt, az Erste Liga rajtja előtti program is gyakorlatilag készen áll.
2019-06-28Erősödnek az AcélbikákHárom játékos leigazolását jelentette be a dunaújvárosi jégkorong csapat vezetése: Alexander Pettersson (svéd), David Mazurek (kanadai), Justin Cseter (amerikai-magyar).
2019-06-28Cseter ismét AcélbikaA dunaújvárosi jégkorong történetének az egyik, ha nem a legeredményesebb csatártriója volt a Dansereau, Cseter és Azari Zsolt által alkotott támadósor.
2019-06-26Újabb kanadai érkezettAz utóbbi napokban többször is beszámoltunk arról, hogy az úgynevezett nyári holt szezonban is egymást érik az események a magyar jégkorongban. A legfrissebb hír ezen a téren, hogy megvan a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatának negyedik légiós játékosa is a 27 éves kanadai David Mazurek személyében.
2019-06-21Kanadai játékost igazoltak a BikákDab ÍBaker a 26 éves hátvéd a kanadai egyetemi ligából érkezik.
2019-06-21Nincs uborkaszezon a hokis Erste Liga nyári játákospiacánIgencsak pörög a játékospiac a jégkorongozóknál, szinte nincs nap, amikor valamelyik Erste-ligás csapat ne jelentene be egy új igazolást. Így van ez az Acélbikáknál is.
2019-06-20Újabb kanadai hokis érkezett az AcélbikákhozFormálódik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata következő Erste Liga-szezonra tervezett kerete. A napokban újabb légiós érkezett a DAB-hoz, méghozzá egy újabb kanadai játékos.
2019-06-14Silló Arnold visszatér a DAB-hozA következő szezonban ismét a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát erősíti Silló Arnold (kép), aki Debrecenből tér vissza a klubhoz.
2019-06-13Tovább formálódott a csapat kereteA DAB játékosairól.
2019-06-07ErősítésKapusposzton erősített a DAb. A kanadai Garret Hughson érkezett a csapatba.
2019-06-07Öt játékos továbbra is Acélbika maradMegkezdődött a nyár, és a jégkorongozók már a szeptemberi bajnokságra készülnek.
2019-06-04Kanadai kapus érkezik a DAB-hozA közelmúlt remek igazolásait követően ezúttal kapusposzton erősítette meg játékoskeretét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatának vezetése. Dunaújvárosban folytatja ugyanis pályafutását a 24 éves kanadai Garret Hughson.
2019-05-23Komoly erősítések az AcélbikáknálAz érkező játékosok között több visszatérő is van, mint Keegan Dansereau, vagy Somogyi Balázs.
2019-05-17Sztárigazolások az AcélbikáknálÚj edzők és új játékosok is aláírtak a dunaújvárosi jégkorongcsapathoz. Vezetőedző: Miroslav Ihnacák, segítője Jan Vodila. Játékosok: Keegan Danserau, Kovács Bronson, Somogyi Balázs (a Miskolc csapatától tért haza)
2019-05-13Komoly erősítések a DAB-nál. Somogyi Balázs, Dansereau és Kovács Bronson a DAB-banA szlovák Miroslav Ihnačák irányításával, Somogyi Balázzsal, Keegan Dansereau-val és Kovács Bronson Zoltánnal a soraikban vágnak neki a következő szezonnak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.
2019-05-10Sporttal ünnepeltek a vasvárisokHárom helyszínen is a testmozgást népszerűsítették. A DKKA női kézilabdázói és a DAB jégkorongozói is részt vettek a Vasvári iskola sportnapi rendezvényén.
2019-05-07A magyar sport napján. Példaképekkel egy esős, vidám délelőttönMájus 6-án volt a magyar sport napja. Dobos Attila, a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola pedagógusa évről évre hatalmas lelkesedéssel szervez színes programokat az iskola növendékei számára.
2019-04-25Kercsó Árpád távozik a Ferencváros stábjátólKercsó Árpád távozik az FTC-Telekom jégkorong-szakosztályának utánpótlás-szakmai igazgatói tisztségéből.
2019-04-01Azari Zsolt: továbbra is lesz felnőtthoki-csapat ÚjvárosbanAz nem lehet kérdés, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata a szezonban minden téren nagy csalódást okozott a szurkolóknak, különös tekintettel az Erste Ligában, ahol csak egy hajszálon múlott, hogy a társaság nem az utolsó helyen végez. Pedig milyen szépen indult minden, jól sikerültek az átigazolások, a közvélemény és természetesen a DAB vezetése is minimum a legjobb négy közé várta az Acélbikákat az Erste Ligában.
2019-03-01Jövőre felnőtt csapat nélkül a hokisok? A Dunaújvárosi Acélbikák útja a mérhetetlen bukásbaAzari Zsolt klubelnök szerint nagyon sok minden elromlott a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorong csapatánál az Erste Liga 2018/2019-es szezonjában.
2019-03-00Mélyponton a hokiTörténete egyik legrosszabb helyezését érte el a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata az ERSTE Ligában. Nyilatkozik Borbás Gergely vezetőedző.
2019-02-26Kercsó Árpád : 70. Nélküle nem jutott volna ilyen szintekre a magyar jégkorongKercsó Árpád február 17-én volt hetvenéves. Furcsa kimondani a számot, hiszen aki ismeri, tudja, szinte semmit sem változott az évek alatt – sok-sok esztendőt letagadhatna –, és ami a legfontosabb, ugyanolyan keményen dolgozik, mint amikor 1986-ban Dunaújvárosba került edzőnek az erdélyi Gyergyószentmiklósról.
2019-02-25Gyászos vereséggel búcsúzott a csapatHat gólt kapott a szezon utolsó mérkőzésén a Fehérvári Titánoktól az Erste Liga véghajrájára teljesen széteső Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
2019-02-23Jöhet a rájátszás - a DAB nélkülA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói számára február 22-én este véget ért az idei Erste Liga, ugyanis a DAB nem jutott be a rájátszásba.
2019-02-22Három vereség. Nincs mód a rájátszásraSorozatban elszenvedett három vereség után mondott búcsút a rájátszásnak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata.
2019-02-19Kercsó Árpád 70 (képaláírás)Február 17-én, vasárnap ünnepelte 70. születésnapját Kercsó Árpád mesteredző, a dunaújvárosi aranygeneráció sikerkovácsa, a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnoka tagja, akit a szövetségben Kovács Zoltán alelnök és volt újvárosi tanítványa, Gebei Péter köszöntött. (teljes szöveg)
2019-02-14A Bikáknak nyerniük kell végre BécsbenNehéz helyzetben van a Dunaújvárosi Acélbikák Erste Ligás jégkorongcsapata. Ezt a sportág kedvelőinek nem is kell mondani. A társaság azért küzd, hogy bekerüljön a bajnokság rájátszásába.
2019-02-14Dupla győzelem edzőváltás utánCorey Bricknell helyett Borbás Gergely és Jávorics Gábor edzi a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatát.
2019-02-08Új seprű jól seperMind a két meccsüket megnyerték az Acélbikák az új edzővel.
2019-02-05Ez a két siker újra önbizalmat, hitet adA dunaújvárosi jégkorongot kedvelők közül sokakba visszatért a vér. Igaz, hogy az alsóházban, de két mecscset is megnyertek egymás után az Acélbikák. Persze nem akarunk ünnepelni, de sokat változott a helyzet.
2019-02-04Elköszönt a kiváló jégkorongos hálóőr. Egy sikeres hétvége - a DAB megragadta az utolsó esélytNyögvenyelős, de végül győztes meccsel tért vissza február 2-án, szombaton este Borbás Gergely a DAB kispadjára. Erre a három pontra nagy szükség volt, mivel életben tartotta a dunaújvárosiak reményeit a rájátszásba kerülésre.
2019-02-02Borbás Gergely várja a szurkolókatAz teljesen egyértelmű, hogy ebben a csapatban – ha az egyéni képességeket vesszük górcső alá – sokkal több van, mint amit eddig mutatott. Mindez azonban nem sokat ér, ha a papíron gyengébb ellenfelek sorozatosan veréseket osztanak ki a Bikáknak. Kevesebb mint egy hónap van tehát arra, hogy teljes fordulatot vegyen a csapat, ami óriási feladat elé állítja a régi/új edzői párost, Borbás Gergelyt és Jávorics Gábort.
2019-02-01Bricknell helyett Borbás. "Ez a csapat sokkal többet tud annál, amit eddig a Bikák mutattak"Január 31-től már nem Corey Bricknell a Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője. A csapat elnöke, Azari Zsolt, megköszönve eddigi munkáját más feladatot kínált a kanadai szakembernek. A szakmai munka Borbás Gergely és Jávorics Gábor irányítása mellett folyik tovább a szezon hátralevő részében.
2019-02-01EdzőváltásEgymás után elszenvedett hat vereséget követően edzőt váltott a DAB, s a kanadai Corey Bricknell helyett Borbás Gergely és Jávorics Gábor irányítja a csapatot a szezon végéig.
2019-01-31"Szó bennszakad, hang fennakad" - mélységbenIlyen még nem volt a ligában: sereghajtóként állnak az Acélbikák.
2019-01-26Sajnos egyre mélyebb gödörben az AcélbikákA második mérkőzését játszotta le január 25-én a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata az Erste Liga középszakaszában. A DAB az alsóházban a Gyergyói HK vendége volt.
2019-01-25Sorozatban negyedik vereség a TitánoktólJanuár 22-én, kedden lapzártánk után kezdte meg szereplését a DAB jégkorongcsapata az ­Erste Liga középszakaszában az alsóházban. Székesfehérváron Acélbikák 1–0-ra kikaptak, így már soroztaban negyedik vereségüket szenvedték el a Fehérvári Titánoktól.
2019-01-22Az Acélbikák két pluszponttal indulnak a középszakaszbanHétfőre már csak két mérkőzés maradt a jégkorongozók Erste Ligájában az alapszakaszból, a Debrecen – Gyergyói HK és a Brassó – Csíkszereda találkozó, amelyek lapzártánk után fejeződtek be. De az alapszakasz végeredményét ez már nem befolyásolta, minden lényeges kérdés eldőlt január 20-án, vasárnap.
2019-01-21Összeomlottak a Bikák a harmadik harmadbanAz 5–2–es vereséggel elúsztak a hokis álmok, de ami még nagyobb baj, hogy a Dunaújvárosi Acélbikáknál a szakemberek rövid távú, az alapszakasz alsóházának elsőségére szőtt tervei is romba dőltek Újpesten január 18-án, pénteken este.
2019-01-17Ami pozitívum: minden korosztályban neveztek!Az utánpótlás-jégkorongcsapatok befejezték a bajnokság alapszakaszát, és a hét végén megkezdődött a középszakasz.
2019-01-16Azari Zsolt, aki a példaképét előzte meg a klubbanAzari Zsolt, a DAB jégkorongozója klubcsúcsot döntött december 7-én Gyergyószentmiklóson a Gyergyói HK elleni Erste Liga-mérkőzésen.
2019-01-14"Ne hagyd, hogy megállítsanak, csak menj az álmaid után"Agárdy Ákos tehetséges, szépreményű jégkorongoskapusként Dunaújvárosból indult Kanadába. Tizenkét éve. Azóta első alkalommal jött haza az elmúlt karácsonyra. Tanulságos dolgokról mesélt nekünk.
2019-01-14Megizzadtak a HKB ellen az AcélbikákA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata tegnap este az Erste Ligában a Hokiklub Budapestet fogadta, és 3-2-es győzelmet aratott.
2019-01-07Elmaradt a "csíki csoda" - egy pont az erdélyi túránA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Ligában a hét végén két mérkőzést játszottak Erdélyben. Az első találkozót pénteken Gyergyószentmiklóson büntetőkkel 4–3-ra elvesztették, tegnap pedig Csíkszeredában 4–0-ra kaptak ki Azariék.
2019-01-05Háromgólos hátrányból álltak fel az AcélbikákA találkozó előtt a DAB harmincnégy meccsen megszerzett negyvennyolc, a Gyergyó pedig harmincegy mérkőzésen begyűjtött negyvennégy ponttal állt a hatodik, illetve a hetedik helyen.
2019-01-03Egy biztatóbb útra léptek az újvárosi jégkorongosokNagy várakozással gyűltek össze a csapatok hívei a megyei jégkorongrangadóra, a DAB – Fehérvári Titánok Erste Liga mérkőzésre, a Dunaújváros Jégcsarnokba az újév estéjén.
2018-12-31Igazi csata volt a jégenMegharcolt sikert ért el a Dunaújvárosi Acélbikák december 28-án, péntek este az Újvárosi jégcsarnokban. Az Erste Ligában listavezető Fradit verték 5–3-ra úgy, hogy erre az estére eltüntették a tabellán kettejük között látható jelentős különbséget.
2018-12-29A Bikák győzedelmeskedtek (képaláírás)A Dunaújvárosi Acélbikák december 28-án este otthonukban fogadták a Ferencvárosi Tornaklub jégkorongcsapatát. (nem teljes szöveg)
2018-12-22Ismét egy "papírforma" meccset bukott el a DABAz utóbbi évek talán legkínosabb kudarca a bécsi fiatalok ellen érte a Dunaújvárosi Acélbikákat, akik pénteken hazai jégen végre visszavághattak a 11-4-es vereségért.
2018-12-17Bricknell: "Össze kell tartanunk, és hinnünk kell egymásban"Egymás után már a második szezonja a Dunaújvárosi Acélbikáknak, amikor bajnokság közben, sőt, az elején kénytelen volt a klubvezetés edzőt váltani. Tavaly ősszel a cseh David Musialt követte a kanadai Jason Morgan, akivel megtáltosodott a csapat, sorozatban tizenegyszer győzött, és végül mind az alapszakaszt, mind a középszakaszt a harmadik helyen zárta a Morgan érkeztéig a mezőny végén kullogó társaság. A mostani edzőcsere után ugyanebben reménykednek a vezetők és a szurkolók egyaránt.
2018-11-24Bravúros DAB-siker a sasfészekbenA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói november 23-án, pénteken este a Ferencváros vendégei voltak az Erste Ligában. A találkozó egyértelmű esélyeseinek a listavezető házigazdák számítottak.
2018-11-21Nyolc találatot kapni senki ellen nem lehetA Dunaújvárosi Acélbikák november 19-én késő este, lapzártánk után súlyos vereséget szenvedtek hazai pályán az Erste Ligában a Csíkszeredától. A székelyek 8–2-re győztek.
2018-11-20Kanadai edző az AcélbikáknálA 43 éves edző, Corey Bricknell (kép) Kanadában, az ontariói Port Perryben született. A játékosként hátvéd poszton játszó Bricknell megfordult az OHL-ben, az ECHL-ben és az UHL-ben is.
2018-11-20A női vizilabdázók folyamatos elismeréseiA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak az európai Szuperkupa megnyerése óta a munka mellett kellemes kötelezettségeknek is eleget kell tenniük.
2018-11-16EdzőváltásFelmentette a munkavégzés alól Antti Karhula vezetőedzőt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának vezetése.
2018-11-14Borbás Gergely irányításával. Borbás Gergellyel a Vasas otthonábanA Dunaújvárosi Acélbikák vezetése november 12-én jelentette be, a csapat vártnál gyengébb szereplése miatt szerződést bont a finn vezetőedzővel, Antti Karhulával. November 14-én, szerdán viszont már forduló van az Erste Ligában, tehát szakvezetőre szükség volt. Ideiglenesen Borbás Gerely látja el ezt a feladatot.
2018-11-13Már nem Karhula a Bikák edzője. Tegnap elköszöntek Antti KarhulátólA Dunaújvárosi Acélbikáknál nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt a vezetők elképzelték, a nagy reményekkel várt finn edző nem nagyon tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez. November 12-én az alábbi közleményt kapta szerkesztőségünk a Dunaújvárosi Acélbikák együttesétől.
2018-11-12Három vereség lett a szlovákok elleni mérlegAz U 17-es nemzeti csapatunk pedig Dunaújvárosban edzőtáborozik, amelynek részeként Szlovákiával játszottak háromszor. A magyar csapat tagja Barna Dávid.
2018-11-07A legjobbak ellen készülhet nálunk a magyar válogatottMinden korosztályos jégkorong-válogatott edzőtáborozik, és készül a hét végi mérkőzésekre. Az U 17-es nemzeti együttesünk Dunaújvárosban „okosodik”, ahol november 8-tól, csütörtöktől három meccset is játsztik Szlovákiával. Az Acélbikákat Barna Dávid (kép) képviseli.
2018-11-06A DAB-ot Barna Dávid képviseliJégkorongban bevetett szokás, hogy időnként a Nemzetközi Jégkorong Szövetség válogatott hetet tart, ekkor Európában majdnem mindenhol szünetelnek a bajnokságok. Ez a hét most a válogatottaké. Nemcsak a felnőttek, az utánpótlás csapatok is ilyenkor találkoznak, készülnek, mérkőzéseket játszanak. A magyar U17-es nemzeti csapat tegnaptól Dunaújvárosban gyakorol. A Dunaújvárosi Acélbikákat Barna Dávid képviseli.
2018-11-01Izgalmas győzelmet arattak. Nem okoztak csalódást szurkolóiknak az AcélbikákÖsszesen tizenegy gólt láthattak a DAB - Vienna Capitals II mérkőzésre kilátogató drukkerek a Jégcsarnokban. A hazaiak örömére a gólgyártásból az Acélbikák jöttek ki jobban, akik 7 találattal ellensúlyozták a bécsiek 4 sikeres lövését
2018-10-30Jarmo Tolvanen kijelölte keretétA magyar felnőtt válogatott Budapesten, a Roland Divatház Négy Nemzet Tornán szerepel a nemzetközi szünetben november 7. és 10. között Budapesten a Tüskecsarnokban. Jarmo Tolvanen, a magyar csapat szövetségi kapitánya kijelölte keretét, huszonhét játékos kapott meghívót. A Dunaújvárosi Acélbikák közül jelenleg senkire sem számít a kapitány, de kilenc dunaújvárosi nevelés – Hetényi Zoltán, Rajna Miklós, Kiss Dániel, Pozsgai Tamás, Varga Arnold, Erdély Csanád, Magosi Bálint, Somogyi Balázs, Vas János – azért ott van a keretben.
2018-10-29A fináléra azért összejött a magabiztos győzelemUtolsó mérkőzése volt az október 28-i, vasárnapi októberben a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói számára az Erste Ligában.
2018-10-27Újabb rangadó volt, amit nem tudott behúzni a DABA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a bajnokság egyik élcsapatát, a Fradit fogadták hazai pályán október 26-án, pénteken este, ahol elmaradt a bravúr.
2018-10-25Erősítés a jégkorongozóknálEgy szlovák csatárral, Dubek Vladimirral bővült a DAB együttese
2018-10-19Új csatár jött (képaláírás)A Komáromban született Dubek Vladimir az Acélbikák együttesét erősíti a szezon további küzdelmeiben. A 37 éves, magyar állampolgársággal rendelkező center nem lehet ismeretlen a hazai szurkolók előtt, ... (nem teljes szöveg)
2018-10-18Dubek Vladimir a Dunaújvárosban folytatjaAz Acélbikák a héten új játékost igazoltak. A svéd Jonas Werstling helyére a szlovák–magyar kettős állampolgár Dubek Vladimír érkezett Dunaújvárosba.
2018-10-16Nyolcévesen ment le először a jégpályára - azóta ott ragadtLencsés Tamás, a Dunaújvárosi Acélbikák hátvédje mára már legendává vált. Lecsó, ahogy jégkorongberkekben becézik, 24. szezonját kezdte a felnőttek között. A márciusban befejeződött előző Erste Ligában játszotta dunaújvárosi színekben az ötszázadik bajnoki mérkőzését. Még egy fontos adat, csak a miheztartás végett: nem kevesebb mint kilenc olyan játékos van most a DAB-ban, akik vagy abban az évben, vagy később születtek, amikor Lencsés már felnőtt magyar bajnok volt.
2018-10-15A listavezető a végére fordított és győzöttNézzük a tényeket: Brassó elleni mérkőzését október 12-én, pénteken lapzártánk után büntetőkkel elvesztette a DAB, ám október 14-én, vasárnap a Csíkszereda otthonában alkalmuk volt a javításra.
2018-10-05Westerling már nem AcélbikaJonas Westerling, a dunaújvárosiak svéd légiósa magánéleti okokra hivatkozva távozott az Acélbikáktól. Az ilyen magánéleti okokat mindig kétkedve fogadja az ember, de most a center azért kérte szerződésének felmondását, mert nem érezte jó magát Dunaújvárosban.
2018-10-03Eddig megfeleltekA jégkorongozók Erste Ligája túljutott az alapszakasz első negyedén. Különösebb meglepetést nem hozott az időszak, de azért némi következtetést már le lehet vonni az eddig látottakból.
2018-10-01Egy percig sem forgott veszélyben a győzelemA Dunaújvárosi Acélbikák Erste ligás jégkorongcsapata a szomszédvár együtteséhez látogatott szeptember 30-án este, a Fehérvári Titánok vendége volt. A DAB 3–1-re nyert.
2018-10-00Karhula nem mond majd rólunk rosszatBeszélgetés Antti Korhulával, a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapat vezetőedzőjével, a z első benyomásairól Dunaújvárosról, Magyarországról.
2018-09-28Rövidzárlat döntöttAz Erste Liga hajrája tavasszal nem sikerült túl jól a dunaújvárosiak számára, hiszen a döntőbe jutásra esélyes csapatuk a négy közé kerülésért vívott párharcban söpréssel búcsúzott a Csíkszeredával szemben, az egyik fél négy sikeréig tartó párviadalt 4–0-ra nyerték a székelyek.
2018-09-24Újvárosban nagy verést kapott a Gyergyó csapataSzeptember 21-én, pénteken este a Ferencváros otthonában szenvedett 3–2-es vereséget a DAB, amely vasárnap késő délután már az orosz légiósokkal megerősített, a ligában újoncnak számító Gyergyói HK-val meccselt. A vége kiütés lett.
2018-09-14Győzelem a szezonnyitón. Idegenben nyertek első idei meccsükön az AcélbikákRáijesztett Bécsben a Vienna Capitals az Acélbikák jégkorongozóira, ám a DAB sorozatban négy gólt szerezve aratott 6-3-as sikert idei (2018) első mérkőzésén az Erste Ligában.
2018-09-13Behúzták a kötelezőt a Bikák, ezúttal sima győzelmet arattakA Dunaújvárosi Acélbikák szeptember 11-én játszották le az első mérkőzésüket, és 6-3-ra nyertek a Vienna Capitals II. otthonában.
2018-09-11Bizakodunk! Kemény újvárosi mag, északi légió - éremért csatázna a DABMa megkezdi az idei Erste ligabeli szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata, amely a Vienna Capitals II otthonába látogat.
2018-09-07Indul a jeges szezon: rajtra kész az Erste Liga mezőnyeSzeptember 9-én pontosan 15.40- kor megkezdődik a jégkorong Erste Liga 2018/19-es sorozata. Az első találkozót a Tüskecsarnokban a Hokiklub Budapest és a Vienna Capitals II játssza. A Dunaújvárosi Acélbikák szeptember 11-én kedden Bécsben kezdenek. A bajnoki rajt kapcsán tartottak tegnap sajtótájékoztatót Budapesten a Magyar Sport Házában.
2018-09-06Ezúttal sem sikerült a pontszerzésA Dunaújvárosi Acélbikákra várt az a feladat, hogy megszerezzék a magyar csapatok (DAB, FTC, UTE) első pontját, pontjait a jégkorong Visegrád Kupában. A DAB Poprádra látogatott a szlovák–magyar közös sorozatban, és 8-4-es vereséget szenvedett.
2018-09-01Ez a túra nem a DAB-sikerekről szóltKét mérkőzést játszott egymás után a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata a Felvidéken. Augusztus 30-án, csütörtökön mindegyik harmadot egy góllal elveszítve, 6-3-as vereséget szenvedett Nagytopolcsányban.
2018-09-00Az Acélbikák célja a bajnoki cím2018. szeptember 9-én kezdi meg szereplését az ERSTE Ligában az Acélbikák jégkorongcsapat. A nyáron lezajlott átigazolások ismertetése.
2018-08-21Azért gólt illene lőniA Dunaújvárosi Acélbikák vasárnap este az egyik legjobb szlovákiai csapatot fogadták, és 3-0-ra kikaptak.
2018-08-18Edzőtáborból edzőtáborbaJávorovics Gábor (kép) a Dunaújvárosi Acélbikák U14-es és U-16-os korosztályos csapatának edzője. A segítője Kedves Alfréd, aki az U-10-es korosztály utánpótlásedzője.
2018-08-16Ismét jégen a BikákAz Érsekújvár elleni mérkőzéssel megkezdte a Visegrád Kupa küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák
2018-08-10Tétmeccsel kezdtek az Acélbikák. Vereséggel mutatkozott be a DAB a Visegrád KupábanRögtön tétmeccsel indította a szezont a megújult Acélbikák jégkorongcsapata, amely a Visegrád Kupa nyitómecscsén a szlovák extraligában érdekelt, régi ismerős Érsekújvár együttesét fogadta augusztus 9-én, csütörtökön este a jégcsarnokban.
2018-08-09Ma este már Visegrád Kupa-meccs. Ma már meccset játszanak hazai pályán az AcélbikákAlig kezdődött meg a Dunaújvárosi Acélbikák jeges felkészülése, máris igazi erőpróba vár rájuk, a Visegrád Kupa nyitómérkőzése, amely sorozatban komoly csapatok lesznek az ellenfeleink.
2018-08-03Újra jégen az Acélbikák. Az Acélbikák csütürtökön elkezdték a jeges edzéseketMegkezdte augusztus 2-án, csütörtökön jeges felkészülését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Az előző szezonhoz képest átalakult gárda, és új edző várja a feladatokat, amiből lesz bőven.
2018-08-01Reméli, nyomot tudnak hagyniA válogatott jégkorong-játékosok gőzerővel készülnek az új idényre. A napokban születésnapját ünneplő, dunaújvárosi nevelésű Pozsgai Tamás csapatával, a MAC-al a szlovák Extraligában fog debütálni.
2018-07-26Acélbikák: mindenki a helyénÚjabb külföldi játékos igazolását jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák (DAB) jégkorongcsapata. A finn Jaakko Turtiainennel a liga által engedélyezett hatfősre bővült az újvárosiak légióskerete.
2018-07-20Ötödik légiósA Dunaújvárosi Acélbikák a 2018/2019-es szezonra szerződtette a svéd Jonas Westerlinget.
2018-07-17Megvan a hatodik DAB-légiós isA finn Jaakko Turtiainen csatár lett a Dunaújvárosi Acélbikák hatodik légiósa.
2018-07-14Svéd csatár az AcélbikáknálA közelmúlt igazolásai folytatódnak, az Acélbikák július 13-án, pénteken osztották meg a jó hírt a szurkolóikkal honlapjukon. Jonas Westerling (kép), a 36 éves svéd center Dunaújvárosban folytatja pályafutását.
2018-07-13Negyedik légiósIsmét a DAB csapatát erősíti Henrich Jabornik, a 27 éves bekk.
2018-07-13Vas Márton irányítja a junior válogatottatA dunaújvárosi Vas Márton (kép) harminchét évesen egy éve hagyta abba a jégkorongot Németországban, majd hazatért, és rögtön edzősködésre adta a fejét. Gyorsan haladt a ranglétrán, kedden nevezték ki a junior válogatott vezetőedzőjének.
2018-07-12Jabornik újra AcélbikaA 2013/2014-es szezont követően ismét a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát erősíti Henrich Jabornik.
2018-07-06Alakul az Acélbikák kerete: a népszerű Petyó visszatérSevela Péter három év kihagyás után visszatér az Acélbikákhoz.
2018-07-05Izmosodó AcélbikákA 2018/2019-es szezonban a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát erősíti Sevala Péter.
2018-07-04Sevela visszatér. Erősítés az AcélbikáknálA Dunaújvárosi Acélbikákkal kétszeres bajnok Sevela Peter a Ferencvárostól tér vissza korábbi sikerei színhelyére.
2018-07-02A Visegrád Kupában az AcélbikákEzen a héten befejezi tizenöt hetes száraz felkészülését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. A társaság általában napi három órán keresztül gyűjtötte az erőt. Voltak edzések konditeremben, a vidámparki műfüves pályán és a Duna-parton is.
2018-06-29Finn csatár az Acélbikák között. Remek mutatókkal bír a jégkorongozók új igazolásaA finn Oula Uski személyében megvan a DAB első légiós igazolása a következő szezonra.
2018-06-26Ok nélkül, de találkoztakA Dunaferr SE 1990–92-es születésű jégkorongozói találkoztak június 21-én, csütörtökön nem máshol, és ennek később jelentősége lesz, mint Balatonszemesen az András büfében.
2018-06-25Távozik a DAB legjobb játékosaA MAC Budapest bejelentette: leigazolta az Acélbikák játékosát, Odnoga Mátyást. A napokon belül 23. születésnapját ünneplő csatár megint három év után távozik aktuális együttesétől.
2018-06-23A DAB minden korosztályban indulLezárult a bajnoki nevezés a különböző korosztályokban jégkorongban. Örömteli, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák néhány év kihagyás után ismét minden korosztályban indítanak csapatot.
2018-06-23Orbán Attila a KMH-nálJúnius 22-én, pénteken este a Kanadai Magyar Hokiklub (KMH) máris bejelentette első igazolását, a Dunaújvárosi Acélbikáktól megszerezték Orbán Attilát. (kép)
2018-06-22ErősítésÚj játékos az Acálbikáknál: Martin Saluga.
2018-06-21Finn csatár érkezettA közelmúltban számolhattunk be arról, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák Erste ligás jégkorongcsapata finn edzőt igazolt Antti Karhula személyében. Úgy látszik, beindult a finn „henger”, június 20-án, szerdán a DAB szerződtetett egy finn csatárt, Oula Uskit.
2018-06-20Martin Saluga a DAB-ban folytatjaA Dunaújvárosi Acélbikák együttesénél folytatja pályafutását a magyar útlevéllel is rendelkező rutinos csatár, Martin Saluga (kép).
2018-06-19Világszínvonalú videóelmzővelMint arról már beszámoltunk, a DAB-nak megvan az új edzője a finn Antti Karhula személyében, míg a DVTK Jegesmedvék és MAC indulhat a szlovák extraligában.
2018-06-16Finn és észt trénerrelA DAB-nak megvan az új edzője a finn Antti Karhula személyében. Eközben a Dunaújvárosi Acélbikák keményen készülnek az Erste Liga rajtjára.
2018-06-15Ütőképes csapatot alkotnának az AcélbikákFinn-észt edzőpáros irányítja majd a csapatot. Edző: Antti Karhula, másodedző: Mart Eerme.
2018-06-09Fiatalok kerültek az AcélbikákhozAlakul a 2018/2019-es szezonra a Dunaújvárosi Acélbikák gárdája is. A DAB felnőttcsapatánál a tavalyi keretből Azari Zsolt, Hruby Gellért, Léránt René, Mestyán István, Nagy Márk, Erdélyi Tamás, Németh Péter, valamint a huszonegyedik felnőttszezonját kezdő Lencsés Tamás is marad, rajtuk kívül Török Viktor megtartására is esély van.
2018-06-01Lelépett az edzőA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának kanadai vezetőedzője, Jason Morgan felbontotta egyoldalúan a szerződést, elhagyta a csapatot, s a dán bajnokságban szereplő Aaborg Pirates csapatához szerződött.
2018-06-01Minden évben valami változikA 2008–2009-es szezonban rendezte meg először az első magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságot, a Mol Ligát a magyar szövetség. Azóta minden évben történik egy kis változás a mezőnyben. Azari Zsolt mondta el az Acélbikák álláspontját.
2018-05-28Hol vagy, Morgan? Vezetőedző nélkül az AcélbikákJason Morgan (kép), az Acélbikák vezetőedzője felbontotta szerződését.
2018-05-25Pezseg a hokis játékospiacVéget értek a jégkorong-világbajnokságok, az elit liga vasárnap fejeződött be Svédország győzelmével, előtte nem sokkal pedig magyar részvétellel Budapesten a divízió I/A-s vb, ahol a mie­inknek mindössze tizenöt másodpercen múlott a feljutás a legjobbak közé, végül negyedik lett csapatunk. A világbajnokságok árnyékában azonban nem állt meg itthon az élet, megkezdődött a játékosmozgás az Erste Ligában is. Elsőként: a Dunaújvárosi Acélbikák válogatott kapusa, Duschek Dávid három év után visszatért nevelőegyesületébe, a DVTK Jegesmedvékhez.
2018-05-02In memoriam: Kéri Rudolf 1961-2018Április 30-án elhunyt Kéri Rudolf, a Dunaferr SE, az Alba Volán és a magyar jégkorong-válogatott felszerelésmenedzsere, a „szapporói hősök” csapatának stábtagja.
2018-04-28A szurkolókon nem múlik. A lengyelek elleni győzelem utánAzari Zsolt a Dunaújvárosi Acélbikák képviseletében, játékostársként, és elhivatott szurkolóként is a helyszínről követi a vb eseményeit.
2018-04-27Nem ezt az eredményt vártukÚgy tűnik, hogy a 2018-as divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság Budapesten minden játéknapra hoz egy vaskos meglepetést. Egy kicsit reálisan készülődve a válogatottunk szlovének elleni csatájára, merészeket ugyan lehetett álmodni az eredményt illetően, de azért elég figyelmeztető volt az olimpiai szereplésük és az, hogy még soha nem szereztünk tőlük pontot sem.
2018-04-26Elcsúszóban a feljutás reményeMagyar Jégkorong Szövetség zseniális gondolattal mindenkit mozgósítani akart világbajnokság ügyében. Remek kezdeményezésük volt, hogy miután már novemberben kiderült, minden jegy elkelt a magyar a válogatott meccseire, úgy okoskodtak, a külföldi válogatottak is érezzék jól nálunk magukat. A történet hosszú, de ami lényeg: a szövetség kiírt egy pályázatot: Legyél valamelyik ország szurkolója címmel. A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola indult és nyert. Ők lettek a lengyelek. Miért is lettek lengyelek?
2018-04-25Szurkolói szemmel a vb. A jégkorong-vb szurkolói szemmelA magyar jégkorong-válogatott csatáinak szünetében, a most zajló budapesti divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában egy különleges sprintversenyt rendeznek, amint kiderült, mindenféle korú auto­gram- és szelfivadászoknak.
2018-04-23Hokimámor után vereség a nyitányon. Csak a gól szerzésünk hiányzottelkezdődött április 22-én a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság a Papp László Sportarénában, ahol számos Dunaújvárosi Acélbikák-szurkolóval is találkozhattak.
2018-04-21Már érezte a hazai vb ízétTöbbszöri keretszűkítés után maradt húsz mezőnyjátékos, hét hátvéd és tizenhárom csatár. A támadók közül utoljára Somogyi Balázs esett el a vb-részvételtől. A dunaújvárosi nevelésű „Soma” jelenleg a bajnok MAC Budapest erőssége. Arról, hogy miként élte meg, hogy az utolsó pillanatban maradt le a világbajnokságról, hol máshol, mint Dunaújvárosban beszélgettünk.
2018-04-18Megvan a vb-keretA budapesti divízió 1/A-s világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott keretét április 17-én Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja kijelölte, melynek a dunaújvárosi Duschek Dávid is tagja.
2018-04-17A felkészülés hajrájábanHajrájához érkezett a magyar jégkorong-válogatott felkészülése az április 22-én Budapesten kezdődő divízió I/A-s világbajnokságra. Egyre szűkül a keret, egyre nagyobb az izgalom. Egyre nagyobb az esélye annak, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák kapusa, Duschek Dávid világbajnoki résztvevő lehet.
2018-04-07Az utolsó Acélbika Dushek DávidAz április 22-én kezdődő divízió I/A-ás jégkorong-világbajnokságra készülő magyar válogatott két edzőmérkőzésen jutott túl. A dunaújvárosi acélbikákat már csak Duschek Dávid képviseli a válogatottban.
2018-03-22Négy újvárosi a keretbenÁprilis 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokságot. A magyar válogatott négy dunaújvárosi játékossal a héten megkezdte a felkészülést. A Dunaújvárosi Acélbikák közül a kapus Duschek Dávid, a védő Hruby Gellért és Léránt René, valamint a csatár Odnoga Mátyás kapott meghívót.
2018-03-21Közel a csodáhozA 2002-es dunaújvárosi/székesfehérvári közös rendezésű divízió 1-es világbajnokságon először csapta meg az A-csoport szele a magyar jégkorong-válogatottat, amely végül kikapott a dánoktól és így nem jutott fel az elitbe.
2018-03-10A hölgyek köszöntése a jégen. A fiúk a jégen is tudtak a virágokra gondolniA Dunaújvárosi Acélbikák gyakran megmutatják a másik arcukat is, amikor szelíden és mosolyogva, nem kevés empátiával, a különböző karitatív akciók mellé állnak. S nem feledkeztek meg a nőnapról sem, az Angel’s nevű jégkorongcsapat tagjait köszöntötték fel.
2018-03-05Bronzérmes AcélbikákMárcius 3-án, szombaton eldőlt, a Miskolc és a Csíkszereda mellett a Brassó és a MAC jutott be a jégkorong Erste Liga elődöntőjébe. Kiderült az is, az Acélbikák harmadik helyen zártak a magyar bajnokságban.
2018-03-02Minden meccsen vereség.A Csíkszereda jutott tovább az Erste Liga elődöntőjébe.
2018-02-28Az álom véget értAz Erste Liga első tíz fordulója után – hét vereség – kevesen gondolták volna, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák csapata feltámad, sőt, a szezon meglepetései lesznek. Az alapszakasz után a harmadik helyen álltak, ezt a helyezést megtartották a középszakasz után is, majd jött a rájátszás
2018-02-27Nagy csalódás utánFájdalmasan ért véget az Erste Liga az Acélbikák és az újvárosi szurkolók számára. A Csíkszereda kisöpört minket a rájátszásból. Ifj. Azari Zsolttal (kép), ezúttal mint csapatkapitánnyal, a tapasztalatairól és a tanulságokról beszélgettünk.
2018-02-26A Csíkszereda jutott be az elődöntőbe. "Kisöpörték" az AcélbikákatFebruár 25-én,vasárnap este a dunaújvárosi jégkorongozók számára befejeződött az Erste Liga. A play-offban a Csíkszereda ellen négy mérkőzésből négyet vesztettek el az Acélbikák.
2018-02-24Visszavágásra készül a DABAz Erste Liga mindkét hazai negyeddöntőjében vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák az SC Csíkszereda ellen – most hét végén idegenben kell megmutatnia a Bikáknak, hogy mire képesek!
2018-02-23Horváth Tamás "ezerrel" dolgozikNem kis lámpalázzal dicsekedhettem a DAB–Csíkszereda Erste Liga-jégkorongmérkőzést megelőzően. A különleges hangulatot erősítette az ihletett szurkolótáborok hangja és az ünnepélyes korongbedobáshoz kísért dunaújvárosi popsztár, Horváth Tamás (kép) személye is.
2018-02-23Acélbikák ajándéka a miniszterelnöknekAz Acélbikákkal történő találkozásra Orbán Viktor miniszterelnök február 21-i, szerdai, Dunaújvárosban tett látogatásakor került sor.
2018-02-21Nem sikerült az első mérkőzés. Nem ilyen rajtra gondoltunkFebruár 20-án este megkezdődött a jégkorong Erste Ligában a rájátszás. A Dunaújvárosi Acélbikák 4-1-re kikaptak a Csíkszeredától.
2018-02-20A győztest azért megvertékA hét végén nemcsak a divízió I/A-és világbajnokságra készülő felnőtt válogatott vett részt nemzetközi tornán, hanem több korosztály is. Az U14-sek az ausztriai Spittalban vendégeskedtek. A különböző korosztályokban az acélbikákat egyedül Lengyel Ákos (kép) képviselte, aki három meccsen három pontot szerzett.
2018-02-20Kezdődjön a jégkorong-tánc!A jégkorong Erste Liga a rájátszásához érkezett. A Dunaújvárosi Acélbikák a négy közé jutásért az SC Csíkszeredával mérik össze tudásukat.
2018-02-16Hajrá DAB!Idén is flashmobbal lepték meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát a gárda legkitartóbb drukkerei.
2018-02-16A harmadik helyen zárták a középszakasztA Csíkszereda ellen negyeddöntőznek az Acélbikák.
2018-02-13A "csíkiakat" választották az Acélbikák. Csíkszereda kellett nekünk!A jégkorongozók Erste Ligája eljutott a rájátszásig, a középszakasz után február 12-én ellenfelet választhattak a csapatok. A DAB a Csíkszereda mellett döntött.
2018-02-12A DAB lenullázta a lilákat a középszakasz zárómeccsénFebruár 9-én, pénteken este a MAC elleni vereséggel eldőlt, hogy már nem lesz tétje az Erste Liga középszakasza zárótalálkozójának az Újpest ellen. A február 11-i, vasárnapi, tét nélküli meccset a Bikák azért komolyan vették, és öt gólt rámoltak be az utóbbi fordulókban széteső játékot mutató újpestieknek.
2018-02-06Az acélbikák már biztos választókA Dunaújvárosi Acélbikák február 5-én, hétfőn este úgy fogadhatták a DVTK Jegesmedvéket, hogy a jégkorong Erste Liga felsőházában a harmadik helynél hátrébb már nem végezhetnek.
2018-02-03Lencsés Tamás: ötszáz! Ötszáz és négyszázA jégkorong Erste Liga felsőházában a Dunaújvárosi Acélbikák az eddig veretlen MAC Budapestet győzte le február 2-án. Lecsós Tamást, Dunaújvárosi Acélbikák színekben lejátszott mérkőzés után egy500-as számú mezzel köszöntötték.
2018-02-00Körkép csapatsportág módra. Dunaújváros öt sportágban is első osztályúHelyzetjelentés Dunaújváros öt első osztályú sportcsapatáról, 2018 elején. A körkép által ismertetett csapatok: Dunaújvárosi Acélbikák, jégkorong; Dunaferr SE Röplabda Szakosztály; Dunaferr DUE Renalpin FC futsal; Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia és a Dunaújvárosi Egyetem-Maarks Graphics vízilabda.
2018-02-00Az utolsó emberBeszélgetés Duschek Dáviddal, a Dunaújvárosi Acélbikák és a magyar válogatott jégkorongozójával a hokikapusok életéről.
2018-01-31Kanada után és előtt (kisíhr)A Dunaújvárosi Acélbikák OB II-es jégkorongcsapatának is lezárultak az alapszakasz-küzdelmei. A Bikák az utolsó fordulóban a Kanadai Magyar Hokiklubhoz látogattak. (nem teljes szöveg)
2018-01-29Nem volt semmi probléma ÚjpestenAz Erste Liga jégkorongbajnokságban a felsőház küzdelmeiben az Újpest vendége volt a Dunaújvárosi Acél­bikák csapata. A DAB 7–3-as győzelmet aratott.
2018-01-27A felsőház nyitányán jobb volt a címvédőA címvédő és alapszakaszgyőztek DVTK Jegesmedvék otthonában kezdte az Erste Liga felsőházának küzdelmét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata.
2018-01-24Pár nap alatt elkapkodtákPár nap alatt elkapkodták a decemberben kibocsátott jegyeket a budapesti Divízió 1A jégkorong-világbajnokság magyar mérkőzéseire. A városligeti műjégpályán tartott nagyszabású sporteseményen gyerektornával egybekötött rendezvényen a válogatott játékosai közül a Dunaújvárosi Acélbikák kapusa, Duschek Dávid mellett Keegan Dansereau és Kovács Bronson is részt vett.
2018-01-20Az utánpótlás-csapatok is a bajnokságok sűrűjébenNemcsak az Erste Ligában, hanem a jégkorong utánpótlás-bajnokságokban is rendszeresen játsszák a csapatok a mérkőzéseket. A DAB a junior pontvadászatban nem indult, de onnantól lefelé mindenhol érdekeltek a dunaújvárosiak. Igaz, az ifiknél egy kicsit faramuci a helyzet…
2018-01-17A számok ezúttal sem hazudnakJanuár 14-én, hétfőn befejeződött a jégkorong Extra Liga alapszakasza, a Dunaújvárosi Acélbikák a harmadik helyen végeztek. A középszakasz felsőháza tíz nap múlva folytatja a küzdelmet. Talán érdemes egy kis mérleget vonni, mi is történt az eddig lejátszott harminckét fordulóban?
2018-01-16Ezúttal nehézsúlyú ellenfelet győztek le az AcélbikákA jégkorong Erste Liga alapszakasza a Dunaújvárosi Acélbikák számára január 14-én, vasárnap este befejeződött. A felsőház küzdelme tíz nap múlva kezdődik, ezért január 15-én, hétfőn egy kis kikapcsolódásra volt lehetőségük a dunaújvárosi hokisoknak. Disznót győztek.
2018-01-12Biztos belépő a felsőházba. Újult erőre kaptak a dunaújvárosi jégkorongozókMár, biztos, hogy bejutott az Erste Liga felsőházába a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
2018-01-12Becze Tihamér nem játszhatUtolsó hazai mérkőzésére készül a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata az Erste Liga alapszakaszában.
2018-01-11Jó formában az Acélbikák. A következő meccsen az UTE ellen szállnak jégreUtolsó hat meccséből ötöt megnyert a DAB, második helyen állnak a ligában.
2018-01-09Rossz kezdés, majd sok öröm. Morgan két nap pihenőt adott jutalmul a fiúknakNagyon kevesen gondolták volna a szezon előtt, sőt, még a szezonkezdet után is, hogy az Erste Liga alapszakaszának két fordulóval a vége előtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a középszakaszt a felsőházban kezdhetik majd meg. Pedig így történt.
2018-01-08Felsőházi Acélbikák! Az Acélbikák győzelme felsőházi folytatást érAmi a lényeg: a DAB a felsőházban folytatja. Az Acélbikák január 7-i, vasárnapi hazai környezetben az Erste Ligában 3-2-re megverték a Corona Brassót. Ezzel meg lett az a három pont, ami a felsőházhoz kellett.
2018-01-06Tömegbunyó a végére. Öt dunaújvárosi gól, tömegbunyó a végénA Dunaújvárosi Acélbikák két, gól nélküli harmad után 5-2-es győzelmet arattak január 5-én este az Erste Ligában. A szenvedő fél a Fehérvári Titánok volt.
2018-01-04Gólzáporos diadal után jöhet a megyei rangadóSimán elment volna egy vízilabdameccs végeredményének az FTC – DAB jégkorong bajnoki végeredménye január 2-án, kedden.
2018-01-02A Fradi ellen esélyesenDecember 30-án, szombaton rangadót játszott az Erste Ligában Újpesten a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. A hazaiak 4-3-ra nyertek. Kedden már a Ferencváros otthonában szerepel a DAB.
2017-12-30Gólzáporos mérkőzés után a büntetők hozták a döntéstKanadai utánpótlás-jégkorongcsapat látogatott december 29-én, pénteken Dunaújvárosba. A Hillfield Strathallan College büntetőkkel nyert a Dunaújvárosi Acélbikák fiataljai ellen.
2017-12-29A listavezetőt verték az Acélbikák. Remek hangulat, bravúros győzelemRangadót nyert a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata december 28-án, csütörtök este az Erste Ligában. A bajnokságot toronymagasan vezető DVTK Jegesmedvéket 4-2-re győzték le.
2017-12-29Duschek a legjobbak közöttA Magyar Jégkorong Szövetség a napokban kihirdette a 2017-es évben legjobbnak ítélt játékosok névsorát. Az Acélbikák szurkolói is örülhetnek, hiszen a DAB kiváló hálóőre, Duschek Dávid (kép) teljesítményét is elismerte a szövetség.
2017-12-28"...hú, bakker, mi ebből élünk!" A Dunaferr és a magyar válogatott legendás játékosa: Ladányi Balázs jégkorongozóSztipán Orsolya interjúja Ladányi Balázs, magyar válogatott jégkorongozóval
2017-12-28Kicsik-nagyok évzáró hokipartija (képaláírás)Együtt búcsúztatták az óévet a Dunaújvárosi Acélbikák egyesületének U14, U16 és U18-as korosztályának jégkorongozói. A kiváló hangulatban telt évzáró "bulihokin" többen részt vettek a felnőttcsapatból is. Az önfeledt, sokszor vicces helyzeteket hozó mérkőzés után az utánpótlás korú hokisok szülei finom falatokkal, házi süteményekkel vendégelték meg a játékosokat (teljes szöveg)
2017-12-22Jótékonykodó bikákA bikák ezúttal békések voltak, sőt, jótékonykodtak. Esetünkben a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóiról van szó, akik december 21-én kora délután a Szent Pantaleon kórházban tettek látogatást. Játékokat vittek.
2017-12-22Öt dunaújvárosi a sportága élénA Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Így volt ez idén is, a győztesek közül öten dunaújvárosi klub versenyzői: Dunaújvárosi Acélbikák csapatát erősítő kapust, Duschek Dávidot választotta meg a legjobbnak, a motorcsónakosoknál a Dunaújvárosi Vízi Sport Club versenyzője, Bodor Péter (kép) már ötödször végzett az élen. A Magyar Torna Szövetség szertornában a Dunaferr SE sporttörténelmet író Európa-bajnoki ezüstérmes kiválóságát, Kovács Zsófiát helyezte az első helyre, amíg gumiasztal kategóriában a szintén dunaújvárosi Rozs Viktória és Vincze Ákos bizonyult a 2017-es év legjobbjának.
2017-12-18Az első gól most is sok macit "okozott". Odnoga ismét szeren volt, és eldöntötte a meccsetAz Acélbikák jégkorongozói pedig menetelnek! December 16-án, szombaton az egyik legnagyobb riválisukat, a Csíkszeredát verték meg 3-1-re. A DAB-nak ez már sorozataban a tizenegyedik győzelme volt! Az acélbikák ismét jótékonykodnak, az első gól után bedobott plüssfigurákat a karácsonyt kórházban töltő gyerekek számára adományozzák.
2017-12-16Morgan "titkai". A sorozatos győzelmek kulcsa a mindennapos kemény munkaJason Morgan (kép), a DAB kanadai vezetőedzője a Csíkszereda elleni Erste Liga-mérkőzés kapcsán nyilatkozott az Acélbikák honlapjának, arról, hogy mi a tízgyőzelmes széria kulcsa, és hogy milyen célokkal folytatják a bajnokságot a Bikák.
2017-12-15Visszatért a pontgyáros (kishír)Visszatért a DAB-hoz Becze Tihamér. (nem teljes szöveg)
2017-12-09Adományozás. A Családok Átmeneti Otthonában rendeztek ünnepi műsort civilekNagy izgalommal várták látogatóikat december 8-án, péntek este a Családok Átmeneti Otthonának lakói: már negyedszer...
2017-12-05DAB: nyolc szép győzelem zsinórbanRemek sorozatot tudhat maga mögött a DAB jégkorongcsapata. Nyolc győzelem zsinórban az Erste Ligában. Pontos statisztikával nem rendelkezem, de az bizonyos, nagyon régen tudott maga mögött ilyen sikerszériát a Dunaújvárosi Acélbikák csapata, mint az elmúlt hetekben.
2017-12-04Hatpontos volt a túra a dunaújvárosiak számáraA DAB jégkorongcsapata december első hétvégéjét Erdélyben töltötte. Az Erste Liga két mérkőzésén a maximális hat pontot gyűjtötték be az Acélbikák.
2017-12-01Magyar Kupa: búcsúzott a DABNem jutott be a legjobb négy közé a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-együttese, miután november 29-én, szerdán este a Ferencváros otthonában szenvedtek vereséget.
2017-12-01A ligában jobban ment a BikáknakAz Erste Ligában már sorozatban hat győzelemnél jár, a Magyar Kupában viszont már nem juthat be a négyes döntőbe a DAB.
2017-12-00A mezével együtt vonult visszaBeszélgetés Ancsin János jégkorongozóval, aki négy évet játszott Dunaújvárosban.
2017-11-28Tudta, hogy előbb vagy utóbb hazajönOrbán Attila (27 éves) (kép) jégkorongozó hét év után tért vissza Dunaújvárosba, ahol nevelkedett. Székesfehérváron töltött hét szezont, majd nyáron egy kicsit kacskaringós lett az útja.
2017-11-27Az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzésA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata november 216-án, vasárnap este a Corona Brassó csapatával mérte össze erejét.
2017-11-24Orbán Attila súlyos, hárommeccses eltiltásaOrbán Attilát, az Acélbikák kőkemény védőjét három mérkőzéstől eltiltotta a szövetség fegyelmi bizottsága. Az ok, hogy a mérkőzés hajrájában verekedést kezdeményezett. Ami a videó tanulsága szerint nem igaz, az viszont igaz, hogy két MAC-játékost is móresre tanított.
2017-11-10Hoki: edzőcsere után. Jason Morgan a négy közé szeretne kerülniHárom hete irányítja Jason Morgan (kép) a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatát. A kanadai szakemberrel eddigi tapasztalatairól beszélgettünk.
2017-11-09Az országodért győzni akarszA magyar jégkorong-válogatott november 8-án megkezdte a felkészülését a hét végi Négy Nemzet Kupára. A dunaújvárosiak közül Duschek Dávid (kép) a keret tagja.
2017-10-27Erősítés (kishír)Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 22 éves magyar-svéd kettős állampolgár Hári Norbert. (nem teljes szöveg)
2017-10-20Hári Norbert is DunaújvárosbanOktóber 18-án, szerdán este az Újpest elleni Magyar Kupa-selejtező alkalmából mutatkozott be a DAB új edzője, a kanadai Jason Morgan. Fontos hír, hogy csatárral erősítettek az Acélbikák, Hári Norbert október 20-án Dunaújvárosba igazolt.
2017-10-19Vereség a Magyr Kupában. Az újpesti ötös DAB-vereséget szültA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a Magyar Kupában október 18-án az Újpestet fogadták, és 5-3-ra kikaptak.
2017-10-18Kanadai edző a Bikáknál. A cseh mestert váltottaVáratlan volt, hogy két és fél hónap eltelte után a Dunaújvárosi Acélbikák vezetői úgy döntöttek, edzőt cserélnek. A lényeg: a DAB október 18-án, szerdán Jason Morgan (kép), kanadai edzővel lép pályára.
2017-10-02Gálával búcsúztak. Forró hangulatú, jégkorongos születésnapot ünnepelhettünkA Magyar Jégkorong Szövetség méltó módon ünnepelte a kilencvenedik születésnapját Budapesten a Papp László Budapest Sportarénában szeptember 30-án, szombaton reggeltől estig.
2017-09-29Emlékezés a magyar jégkorong elmúlt kilencven esztendejéreÜnnepel a hét végén a Magyar Jégkorong Szövetség, kilencvenéves idén a szervezet, és a buli szeptember 30-án, szombaton a Papp László Budapest Sportarénában lesz. Emlékezzünk egy picit mi is.
2017-09-14Öt gólt lőttek a kupábanA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói szeptember 13-án megkezdték szereplésüket a Magyar Kupa selejtezőjében.
2017-09-14Elrajtolt az Erste LigaLejátszotta az idei szezon (2017) első mérkőzését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata a magyar-román közös bajnokságban, az Erste Ligában
2017-09-12Megjöttek a játékengedélyekA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata szeptember 11-én folytatta szereplését az Erste Ligában. A DAB Újpesten vendégeskedett, a találkozó lapzártánk után ért véget.
2017-09-09Vereség, de szépenA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata szeptember 8-án, pénteken hazai pályán kezdte meg a tavalyi ezüstérmes MAC Budapest ellen Erste Liga szereplését. Nagy csatában a DAB 5-3-as vereséget szenvedett.
2017-09-08Erősítés (kishír)A KHL-ben is megfordult ukrán válogatott csatár, Roman Blagoy is a Dunaújvárosi Acélbikák csapatánál folytatja pályafutását. (nem teljes szöveg)
2017-09-08Orbán Attila alig ismert valakit - de hazatértHagyomány, hogy a DAB jégkorongozóinak vezetése az adott bajnoki rajt előtt szurkolói ankétot tart. Az Erste Liga pénteken kezdődik, így itt volt az ideje a szeptember 7-i találkozónak.
2017-09-07Nagy változások után. Pénteken itthon rajtol a DABA magyar bázisú, tavaly még MOL Ligának nevezett Erste Liga szeptember 8-án, pénteken megkezdődik. A nemzetközi sorozatban magyar, erdélyi és osztrák jégkorongcsapatok vesznek részt. A Dunaújvárosi Acélbikák 18 órakor hazai környezetben a MAC Budapest ellen rajtolnak.
2017-09-04KHL-es csatár a DAB-banA DAB jégkorongklub bejelentette: szerződtette a KHL-es múlttal is rendelkező, 190 centi magas és 100 kilós, 29 éves ukrán csatárt, Roman Blagoyt (kép), aki szeptember 1-én, pénteken írta alá szerződését a Dunaújvárosi Acélbikák csapatával.
2017-09-00Acélbikákat nevelnekIsmertető a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapat helyzetéről. A klub a jövőben a hazai hokisokra akar építeni, ezért a "visszahonosítás" mellett az utánpótlás-nevelésre helyezik a hangsúlyt.
2017-08-28Egy perc hiányzottBár közel állt a győzelemhez, a házigazda HC Topolcany a meccs utolsó percében két góllal is mattolta az Acélbikákat, így csapatunk a múlt héten vereséggel zárta felvidéki túráját.
2017-08-26Fegyelem nélkül nem ér semmit...Vladimír Matejov (kép) 2000 és 2009 között dolgozott már a dunaújvárosi jégkorongban. Volt az utánpótlásban és irányította a felnőttcsapatot is. Augusztusban visszatért az Acélbikákhoz.
2017-08-24Osztrák légiós a DAB-nálJavában készül a szeptember eleji idénykezdetre a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Biztosan ott lehet a pályán az osztrák Daniel Nageler (kép), akivel a próbajátéka után szerződést kötött a klub
2017-08-23Még nem teljes a DAB kereteA jégkorongozók Erste Ligája szeptember 8-án rajtol. Minden részt vevő csapat keményen készül, a dunaújvárosiak is túljutottak már négy felkészülési mérkőzésen. Az Acélbikák új vezetőedzője, a cseh David Musial (kép) augusztus elsején kezdte meg a közös munkát a DAB csapatával. Tehát eltelt már annyi idő, ami után megkérdezhetjük a szakembert a tapasztalatairól.
2017-08-21Tátra Kupa: kemény ellenfelek Popárdon. Hatodik helyen zártak a BikákEurópa második legnagyobb hagyománnyal bíró jégkorongtornáján, a hetvenedik alkalommal megrendezett poprádi Tátra Kupán augusztus 19-én, szombaton kialakult a vasárnapi helyosztók mezőnye. A Dunaújvárosi Acélbikák a roppant erős mezőnyben a hatodik helyen végeztek, miután kikaptak a német Bayreuthtól.
2017-08-18Bekebelezték az ex-Ebeleseket. Győzelemmel kezdtek az Acélbikák3-2-es sikert aratott az Acélbikák csapata az Olimpija Ljubljana elleni felkészülési mérkőzésen, hazai pályán.
2017-08-18Pedig milyen jól indult!A hetvenedik Tátra Kupán augusztus17-én, csütörtökön délután bemutatkozott a Dunaújvárosi Acélbikák csapata. A DAB a nyitányon 7-3-ra kikapott a fehérorosz Junoszty Minszktől.
2017-08-17Kőkemény ellenfelekkel játszva a rangos tornánA Dunaújvárosi Acélbikák Erste ligás jégkorongcsapata augusztus 15-én, kedden bemutatkozott a közönségének. A DAB hazai környezetben több mint ezer néző előtt 3-2-re győzte le a szlovén Alpesi ligás Olimpia Ljubljanát.
2017-08-16Augusztusban már forrt a jég - hokirajtA Dunaújvárosi Acélbikák alaposan belecsaptak a lecsóba. Két hét jeges felkészülés, és egy komoly csapatátalakítás után a szlovén bajnok Olimpija Ljubljanát fogadták augusztus 15-én hazai környezetben. A DAB 3-2-es győzelmet aratott.
2017-08-12Vas Márton újra itthon dolgozik! Örülök: maradtam a jégkorongbanVas Márton (kép), a magyar jégkorong-válogatott egykori csapatkapitánya városunkban dolgozik, mentoredző lett a fiataloknál. Megkérdeztük: hogyan született meg a döntés, hogy hazaköltözik?
2017-08-11Mégis maradMégis marad az Acélbikák játékosa Duschek Dávid hálóőr.
2017-08-11Kiváló cseh kapusedző is érkezettKiváló cseh szakemberrel bővült a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-együttesének szakmai stábja: a cseh Rostislav KoŠárek (kép) feladata a kapusok fejlesztése lesz.
2017-08-09Duschek visszatért az AcélbikákhozA Dunaújvárosi Acélbikák vezetése bejelentette, a csapathoz visszatér a kapus, Duschek Dávid (kép).
2017-08-08Utánpótlás: felpörgetve (képaláírás)A múlt héten még csak hangoltak, de augusztus 7-től csúcsra járatták a Dunaújvárosi Acélbikák az utánpótlás-korú jégkorongcsapatokat. A fiatalok napközis rendszerben reggeltől estig gyűjtik az erőt. Érdekesség, hogy a szakmai stábban ott van a magyar válogatott egykori csapatkapitánya, Vas Márton, aki németországi légióskodás után tért haza szülővárosába (is) mentoredzőnek. (teljes szöveg)
2017-08-04Jégre léptek az AcélbikákJelentősen átalakult kerettel kezdték meg az edzést a DAB jégkorongozói.
2017-08-02Helyükön az Acélbikák - jégre kerültek. Minden acélbika jégre "került" tegnap - start!Jégen a csapataink! Vagyis augusztus 1-én a Dunaújvárosi Acélbikák minden korosztálya megkezdte a jeges felkészülést a szeptemberben induló bajnoki szezonra.
2017-07-31A Jegesmedvéknek minden esélyük megvanA jégkorong Erste Liga csapatainál nagy volt a mozgás a holtszezonban, és sok helyen már kialakult az a keret, amely augusztus első napjaiban elkezdi a jeges felkészülést.
2017-07-27Változások a határon túlKorábban írtunk arról, hogyan alakult át a holtszezonban a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatának játékoskerete. Most megnézzük, az Erste Liga külföldi (erdélyi és osztrák) csapatainál milyen változások történtek.
2017-07-27Utolsó légiósA Dunújvárosi Acélbikák jégkorong csapata újabb légióst igazolt a finn Jaakko Turtianen személyében
2017-07-24A keret még nem teljes, többen is jönnek majd próbajátékraA magyar jégkorongcsapatok már a jeges szezonra készülnek. Augusztus elsején a tervek szerint már minden Erste ligás klub - köztük a Dunaújvárosi Acélbikák is - jégen gyűjti az erőt a szeptemberben rajtoló nemzetközi liga feladataira.
2017-07-07Alakulóban. Lassan kialakul a keretLassan kialakul a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatának következő szezonbeli kerete. Miután a tősgyökeres dunaújvárosi Lencsés Tamás mindenben megegyezett a DAB vezetőségével, aláírta új szerződését, így a rutinos és kőkemény bekk a következő szezonban is az Acélbikákat erősíti majd.
2017-07-06Erősítés és fiatalítás az AcélbikáknálA következő szezonban új edzői stáb irányítja a Dunaújvárosi Acélbikák szakmai munkáját, ám nem csupán a trénerek, hanem a játékosok tekintetében is megújul a DAB csapata.
2017-07-03Eldőlt: nem indul a Debrecen!Nem sikerült megoldást találni arra, hogy a Debrecen felnőtt jégkorongcsapata el tudjon indulni a 2017/2018-as idényben. Időközben az is kiderült, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák nem tudták megtartani legjobb játékosukat, a legutóbbi MOL Liga-szezon gól- és pontkirálya, Keegan Dansereau a MAC-nál folytatja pályafutását.
2017-06-30Fiatal csatárokat igazoltakGebei Gergely (kép) és Makovics Bence személyében két fiatal csatárral erősítette meg játékoskeretét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata.
2017-06-30Két méteres hálóőr (kishír)Rok Sztojanovics szlovák kapus erősíti az Acélbikák csapatát. (nem teljes szöveg)
2017-06-29Szlovén bajnok érkezikA szlovén bajnok HDD Jesenice hálóőre, Rok Stojanovic (kép) is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinál folytatja pályafutását.
2017-06-20Becze ÚjpestenA nyár kellős közepén vagyunk, azt hinnénk, hogy ilyenkor a jégkorong területén minden nyugszik, de ez nem így van. A játékospiacon minden nap történik valami. Becze Tihamér az Újpestben folytatja.
2017-06-16Inline hoki világbajnokság előtt, dunaújvárosiakkalPozsonyban rendezik meg a divízió I-es inline (görhoki) világbajnokságot június 25. és 27. között. A magyar válogatottban nyolc, Dunaújvároshoz köthető játékos szerepel.
2017-06-16Lejárt a határidőA jégkorong MOL Ligába június 15-ig lehetett nevezni, vagyis csütörtökön lejárt a határidő. A Dunaújvárosi Acélbikák ott lesz a mezőnyben.
2017-06-16Vladimir Matejov hazaérkezett. Acélbikákat nevel ki a felnőtt csapatnakStrenk Hunor távozik, Vladimir Matejov visszatér az Acélbikák jégkorongozóihoz, aki korábban 8 évig volt az edzőjük. Interjú.
2017-06-15Tátra Kupán a DABAlakulnak a jégkorong MOL Liga csapatainak a játékoskeretei és a felkészülési programjuk is. Eldőlt, hogy a DAB rangos nemzetközi tornán vesz részt Poprádon.
2017-06-10Matejov újra AcélbikaVisszatért Dunaújvárosba a szlovák jégkorongedző, Vladimír Matejov (kép). A szakember korábban már dolgozott az Acélbikáknál - több sikeres évet tudhat maga mögött.
2017-06-08Dunaújvárosiak görhokivalA Dana ETO Inline HC Győr nyerte a Bauer Inline (görhoki) Magyar Kupát a Marczi Skate csapata ellen. A négyes döntőnek a múlt héten az újpesti jégcsarnok adott otthont, ahol a helyzeteit nagyszerűen értékesítő győri csapat megvédte bajnoki címét.
2017-06-03Meglódult a piacJégkorongban befejeződtek a nemzeti bajnokságok. Meg is élénkült a játékospiac.
2017-06-02Hunor a jövő játékosait láttaA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong klub és a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium közös programját, egy rövid bemutatkozó edzőtábort hosszú hetek alapos előkészítő munkája előzte meg.
2017-05-27Egy pályafutás kezdetén száz kör jobbra és balraVas Márton (kép) befejezte. A dunaújvárosi nevelésű jégkorongozó harminchét évesen vonult vissza. Ebből az alkalomból kértük egy kis múltidézésre, és természetesen arra is, miként képzeli el a jövőjét.
2017-05-26Erdélyi Tamás visszatértÚjabb játékosokkal egyezett meg a Dunaújvárosi Acélbikák vezetése arról, hogy Dunaújvárosban folytassák pályafutásukat a 2017/2018-as MOL Liga szezonban. Erdélyi Tamás (kép) visszatér.
2017-05-26Visszatér a DAB-hoz Erdélyi TamásKét éves ferencvárosi kitérő után visszatér nevelőegyesületéhez Erdélyi Tamás.
2017-05-24Dunaújváros a bázisVas János (kép), a magyar jégkorong-válogatott egyik legrutinosabb és legjobb játékosa tizenhat éves kora óta szinte egyfolytában külföldön játszott. Egyik kivétel az áprilisban befejeződött szezon volt, amikor Székesfehérváron szerepelt. A dunaújvárosi hokis a nyarát, mint mindig, ezúttal is itthon tölti.
2017-05-22Vas Márton visszavonulVas Márton közösségi oldalán jelentette be visszavonulását.
2017-05-19Szlovén légiósA 26 éves szlovén Aljaz Ogrizek személyében megvan a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának negyedik légiósa is.
2017-05-18A tizedik helyen zártakA magyar U14-es jégkorong-válogatott, melynek a tagja volt a dunaújvárosi Károly Róbert Nikolász, a múlt héten Franciaországban vett részt egy nagyon rangos huszonkét csapatos nemzetközi tornán. A mieink a legjobb nyolc közé jutásért estek ki.
2017-05-17Szlovén center az AcélbikáknálÚjabb légióssal, a 26 éves Aljaz Ogrizek (kép) személyében egy gólerős centerrel sikerült szerződést kötnie a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-együttesének.
2017-05-11"Mi vagyunk a leegjobbaj, hej!"A Magyar Jégkorong Szövetség vendégei voltak május 8-án, hétfőn a válogatott szurkolótáborának a képviselői, díjat is kaptak, amit a dunaújvárosi Nagy Bárd Tamás vehetett át.
2017-05-09Gebei: a profi szint végeGebei Péter, KHL-es profi bírónk mindenki számára meglepő döntést hozott, a jövőben a magyar játékvezetők fejlesztéséért dolgozik.
2017-05-05Sok ezer szív dobban együttA címben említett mondatot Zombori Istvántól, a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagjától hallottuk a Magyarország - Székelyföld május elsejei, hétfői hokigálán. Személyében új hívet szerzett magának ez a nagyszerű sportág.
2017-05-05Egy vérből valók vagyunk!Május elsején a Dunaújvárosi Jégcsarnokban magyar-székely hokigála volt. Beszámoló.
2017-05-05Cseh csatzár az AcélbikáknálA cseh Jakub Izacky személyében egy 23 éves balszélsőt igazolt egy szezonra a DAB.
2017-05-04Cseh hokis érkezett a DAB-hozHetényi Péter és Danil Skripets leigazolását követően újabb fiatal játékossal erősítette meg 2017/2018-as játékoskeretét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. Ezen túl a 23 éves cseh Jakub Izacky (kép) is Acélbikák csapatában játszik
2017-05-03Erősíteni az együvé tartozástA Magyarország-Székelyföld jótékonysági hokigála első harmadában 11 perc 11 másodpercet mutatott az eredményjelző, amikor a Gebei Péter vezette játékvezetői team megállította a meccset, és megszólalt a duda. Búcsúztatás, összegzés, jégpárás visszatekintő.
2017-05-02Jótékony klasszisok. Mámoros hokiünnepNem túlzás azt állítanunk, hogy a Magyarország - Székelyföld találkozó, azaz a székely-magyar hokigála keretében a Dunaújvárosi Jégcsarnokban közösen zárta a szezont - az egyébiránt számos erős szállal összekapaszkodó - a székely és magyar hokitársadalom, amely ezúttal is jelesre vizsgázott sportemberi összefogásból és közös tenniakarásból.
2017-05-02Gyorsan elfelejteniEgyebek mellett a több, tapasztalt játékos hiánya és a fiatalok rutintalansága az ok az ötödik helyen záró magyar jégkorong-válogatott kijevi divízó I/A sikertelen világbajnoki szereplésének Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint.
2017-05-00A hoki, a székelyek és Isten áldásaBeszámoló a Dunaújvárosban rendezett székely-magyar jégkorongmérkőzésről. Nyilatkozik Vargyas László, a Dunaferr SE egykori jégkorongozója; Cserna Gábor polgármester és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.
2017-04-29Nem sikerült szépen búcsúzniA kazahoktól elszenvedett 3-1-es vereséggel zárta a kijevi divízió I/A világbajnokságot az ötödik helyen végző magyar jégkorong-válogatott.
2017-04-28Erősítés (kis hír)Visszatér Dunaújvárosba a helyi nevelésű jégkorongozó, Hetényi Péter. Újabb hátvédet is igazolt a Dab, Danil Skripetset. (nem teljes szöveg)
2017-04-27Ez egy nekem való városTele kíváncsi lelkesedéssel érkezett hozzánk, és rögtön az elején egy nagyon neki való programot talált, amit semmiképpen se hagyott volna ki. Olyan lelkesen dolgozott az U18-as korosztállyal a hokitáborban, mintha máris bajnoki döntőre készítette volna fel őket. Ő a Dunaújvárosi Acélbikák új cseh vezetőedzője, David Musial (kép).
2017-04-26Ukrán válogatott is érkezikÚjabb játékossal erősítette meg keretét a Dunaújvárosi Acélbikák együttese a következő szezonra. Az ukrán válogatott hátvéd, Danil Skripets (kép) egy évre szerződött a DAB-hoz.
2017-04-26Az újabb vereség után távolodó feljutásA magyar jégkorong-válogatott 3-1-re kikapott az olimpiai résztvevő dél-koreai csapattól a divízió I/A világbajnokság harmadik fordulójában április 25-én, kedden, így második vereségét szenvedte el, egyúttal távolabb került a feljutástól.
2017-04-25Hetényi Péter újra AcélbikaA következő szezonban a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-együttesét erősíti majd Hetényi Péter (kép).
2017-04-25Koreai meglepetésÁprilis 24-én, hétfőn este Ausztria ellen játszott, majd április 25-én már az eddig meglepetést okozó Dél-Korea lesz a magyar jégkorong-válogatott riválisa a világbajnokságon.
2017-04-24Büszke a fiúkraBüszke a játékosaira Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, amiért sikerült megtalálniuk a helyes utat, és hátrányból fordítva 5-3-ra megnyerték az ukránok elleni szombati mérkőzést a kijevi divízió I/A-világbajnokságon. A negyedik gólt Keegan Dansereau, az acélbikák játékosa lőtte.
2017-04-20Készen állnak a feladatraA Magyar Jégkorong Szövetség különleges helyszínre, a Fővárosi Állat- és Növénykert varázshegyébe hívta össze a válogatott elutazását megelőző sajtótájékoztatóját április 19-én, szerda déli órákra. A válogatott csapat dunaújvárosi tagjai: Keegan Dansereau, Rajna, Varga, Benk, Erdély, Magosi és Vas János.
2017-04-19Ifjú tehetségek kerestettekSikerrel zárult a Dunaújvárosi Acélbikák és a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium közös programja. A háromnapos edzőtáborban ízelítőt kaptak a jelentkezők, hogy milyen lehetőség áll azok előtt, akik a középiskolás tanulmányaik alatt a jégkorongban is sikerrel, első osztályú szintre szeretnének fejlődni.
2017-04-18Megszerzett állampolgárságNincs már semmilyen akadálya annak, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozója, az immár magyar állampolgársággal is rendelkező Keegan Dansereau (kép) ott legyen a magyar válogatottal a világbajnokságon.
2017-04-18Babic szlovák döntőt vezetettÁprilis 15-én szombaton kezdődött a szlovák jégkorong Extraliga döntője, amelyen magyar játékvezetői csapat tevékenykedett, a négyes tagja volt a dunaújvárosi edző, Babic Vladimir is.
2017-04-18A jégkorongosok tavaszi hajrájaAhogy azt az elmúlt néhány hónapban jólesően ugyan, de már lassan megszoktuk, az utánpótláskorú Acélbikák egyre másra komoly kupaeseményeken mérették meg magukat. A közelmúltban az U12-esek vitték a főszerepet. Előbb a IV. Steel Bulls Cup sorozatban, majd a magyar bajnokságban.
2017-04-13Új vezetőedző irányítja az AcélbikákatA DAB sajtótájékoztatón mutatta be a 41 éves cseh-német szakembert, David Musialt.
2017-04-10Dansereau gólpasszaÁprilis 7-én, pénteken este a finnekkel játszott felkészülési mérkőzést a magyar jégkorong-válogatott, amelyben elsőként lépett jégre címeres mezben a honosítás előtt álló Keegan Dansereau (kép), a Dunaújvárosi Acélbikák csatára.
2017-04-08Cseh vitézzel! Már épül David Musial új együtteseA cseh David Musial kapta a lehetőséget, hogy a jégkorong MOL Liga legjobb négy csapata közé vezesse az Acélbikákat.
2017-04-08Keegan debütáltÁprilis 7-én, pénteken este a finnekkel játszott felkészülési mérkőzést a magyar jégkorong-válogatott, amelyben elsőként lépett jégre címeres mezben a honosítás előtt álló Keegan Dansereau, a Dunaújvárosi Acélbikák csatára.
2017-04-07Musial a DAB új edzőjeA klub tájékoztatása szerint a 41 éves Csehországban született, cseh-német kettős állampolgár, David Musial (kép) lesz a Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője a 2017/18-as jégkorong szezonban.
2017-04-06Gebei keletre nyitottNyitott pályán kezdett jégkorongozni, Kercsó Árpád is volt az edzője, vezetett meccset az A csoportos világbajnokságon, az orosz bázisú KHL-ben pedig a rájátszásban is fújja a sípot a dunaújvárosi Gebei Péter jégkorongbíró.
2017-04-05Két DAB-játékos kikerült a keretbőlA magyar jégkorong-válogatott április 3-án, hétfőn este 4-0-ás vereséget szenvedett a Tüskecsarnokban a svédek elleni felkészülési mérkőzésen. A felnőtt keretből többek között kikerült a Dunaújvárosi Acélbikák két játékosa, Odnoga Mátyás és Nagy Márk. Ellenben Duschek Dávid és Keegan Dansereau maradhatott, igaz, a svédek elleni huszonkettes csapatba most nem kerültek be. Hruby Gellért pedig az U25-ös csapatban kapott helyet.
2017-03-31Tika nagy titka a rengeteg munka. Borsos Attila válogatott jégkorongozókat edzBorsos Attila hokis pályafutása után személyi edzőként dolgozik városunkban. Interjú.
2017-03-28A legjobbakat választja. Világsztároknak dirigálhatItt a Gebei Peti is! Ezzel a diszkrét felkiáltással és egész pontos tájolással fogadott az első tucatnyi újvárosi, akivel a IV. Steel Bulls Kupa U8-as tornáján találkoztam.
2017-03-25A magyar hoki "terméke"Szélig Viktort (kép) nem kell bemutatni a jégkorong kedvelőinek. Dunaújvárosban vált klasszis játékossá, válogatottá. 1985-tól egészen 2006-ig Dunaújvárosban játszott. Ekkor a dunaújvárosi „aranycsapat” tagjai közül az utolsók egyikeként hagyta el a süllyedő hajót, amikor a klub pénzhiány miatt a megszűnés határára került.
2017-03-25Virág javára ajánlják fel a bevételtA DAB jégkorongozói is csatlakoztak ahhoz az Előszálláson rendezendő jótékonysági esthez, amelynek célja, hogy segítsék a daruszentmiklósi Barabás Virágot és családját.
2017-03-24Tanulás a Rudasban, hoki az Acélbikáknál. Szakmai programmal csábítják a fiatalokat DunaújvárosbaA Rudas iskolával közös együttműködés segítségével csábítana városunkba U18-as jégkorongozókat a Dunaújvárosi Acélbikák Hoki Klub.
2017-03-14A hoki és Rudas találkozásaA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói számára véget ért a szezon, a hatodik helyen végeztek a MOL Ligában. Az élet azonban nem állt meg: a napokban együttműködési megállapodást kötöttek az Acélbikák a Rudas középiskolával. A hét végén pedig kijelölte Rich Chernomaz a bő válogatott keretet, amelyben öt dunaújvárosi hokis található.
2017-03-13Riválisok szerint is a legjobbA jégkorong MOL Ligában szereplő klubok megszavazták az idei szezon legjobbjait. A csatárok mezőnyében a Dunaújvárosi Acélbikákban szereplő Keegan Dansereau (kép) nyújott kiemelkedőt.
2017-03-03Hrubyék igazán sportos családjaBarátokat, szurkolókat, a szakágat szeretőket, és mint a beszámolónkból kiderül: akár a családokat is összeköthet a sport. Most a Dunaújvárosi Acélbikák kitűnő fiatal játékosának a családját: a Hrubyékat mutatjuk be.
2017-03-03A ráadásban búcsúzott a DABA hatodik helyen zárták a dunaújvárosi jégkorongozók a MOL Ligát.
2017-03-02A Samu nem jön zavarba!A jégkorongcsapat előtt érkezik. Mindegy, hogy a mester hány sorral áll bele a küzdelembe, ő az összesben szerepel. A szünetekben is dolga van. A meccs után már mindenki régen elhagyja a bázist, ő ugyan egyre szigorúbb tekintettel, de még nyomja. Minden feladata határidős, azonnali megoldást követel. Somogyi Attila (kép), a Samu, nem jön zavarba.
2017-02-28Fájdalmas, de nem kudarc. Hét csodálatos és drámaiA MOL Liga rájátszásának párosításai nagyszerű csatákat hoztak a mögöttünk hagyott szűk két héten is a hazai jégkorong híveinek.
2017-02-27Fájó búcsú, emelt fővelFebruár 26-án, vasárnap este elérkezett az Újpest - DAB párosítás hetedik randevúja. Adrenalin a magasban, sál a nyakban, cél a győzelem.
2017-02-25Nem engedték lezárni! Öröm lett a dráma vége!A MOL Liga negyeddöntő hatodik, február 24-i, pénteki felvonása a Dunaújvárosi Acélbikák és az Újpest számára is hatalmas téttel bírt - a győzelem a DAB számára a folytatást, a liláknak pedig a sorozat lezárását és a továbbjutást jelentette.
2017-02-24Menekülés a győzelembe. " Akár a falat is kivisszük!"Vagyunk egy páran, akik szinte már elfelejtettük, hogy milyen fantasztikus csatákat hozhat a jégkorongban a rájátszás időszaka. Esetleg ekkorát lépett elő a MOL Liga idei sorozata? Akárhogy is van, a DAB és az Újpest párharca kiváló, izgalmas meccseket hozott idáig.
2017-02-23Előny az Újpestnél. Többet nem hibázhatunkFebruár 22-én az ötödik összecsapással folytatódott az Újpest és az Ujváros negyeddöntős csatája. Az eddigi meccsek alapján e rangadó is felettébb parázsnak ígérkezett.
2017-02-22Nulláró folytatódó csata. Még keményebb csata várhatóA Jégkorong MOL Liga rájátszásában a szembenálló Dunaújvárosi Acélbikák és az Újpest mindegyike megmutatta, hogy mire futja a felkészültségéből. A négy győzelemig tartó párharc állása 2-2, tehát a viadal még kiélezettebben kezdődik újra, február 22-én, szerda este hattól a Megyeri úton.
2017-02-21A sorozat állása: kettő-kettő. Döntetlenre állnakA jégkorong MOL Liga rájátszása február 20-án, hétfő este folytatódott. A Dunaújvárosi Acélbikák 3-2-es vereséget szenvedtek az Újpesttől a párharc negyedik mérkőzésén.
2017-02-20Még több hidegvérre lesz szükség. Most ezt az estét elrontottákIndulatoktól sem mentes, lelátói incidenssel és játékmegszakítással tarkított meccsen kapott ki 9-4-re a jégkorong MOL Liga negyeddöntő harmadik összecsapásán az Újpest vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák csapata. A párharc így 2-1 a DAB javára, folytatás február 20-án, hétfőn 18 órától Dunaújvárosban.
2017-02-18A harmadik következik. Ma Újpesten szikrázik a jég!Két, fergeteges meccsen már túl van a DAB - UTE páros a jégkorong MOL Liga negyeddöntőjében. Az újvárosiak az első két győzelmet megszerezték, de kétség sem férhet hozzá, hogy a folytatásban ismét nagy csata kezdődik, hiszen az újpestiek javítani szeretnének mérlegükön. A harmadik összecsapás a Megyeri úton lesz február 18-án 19 órától.
2017-02-17Másodszor is Acélbikák-siker! A mérleg: kettőből kettő!Igazi rájátszás-hangulatú mérkőzésen csapott össze a MOL Liga negyeddöntőjében immár másodszor a Dunaújvárosi Acélbikák és az UTE. A Bikák esélyt sem adtak: 4-2-re verték az Újpestet.
2017-02-16Ennél jobb motiváció nem kellEl kell ismerni minden hozzáértő egybehangzó véleményét: a rájátszás új bajnokság, hatalmas lehetőségekkel. A MOL Liga negyeddöntőinek február 14-i, keddi nyitányából számunkra legfontosabb az UTE - Dunaújvárosi Acélbikák izzó összecsapása és a mieink győzelme volt. Folytatás a Dunaújváros Jégcsarnokban február 16-án este hatkor.
2017-02-15Egy gól, de az a miénk! Előny az AcélbikáknálA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata február 14-én este győzelemmel kezdte a MOL Liga rájátszását Újpesten.
2017-02-13Büszkák lehetnek magukra a játékosokNovemberben a magyarországi 7NEMZETHOKI7 keretein belül egyszer már megverte jégkorong-válogatottunk az A csoportos dánokat ebben a szezonban. Ez a bravúr a dél-koreai torna zárómeccsén ezúttal elmaradt, 5-1-re kaptunk ki. Dánia ellen a Dunaújvárosi Acélbikák kapusa, Duschek Dávid állt a vasak közé.
2017-02-09Folyamatosan fejlődik a ligaFebruár 7-én, kedden a Magyar Jégkorong Szövetség sajtótájékoztatóján a Magyar Sport Házában Szőke Álmos, a MOL Liga elnöke és Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója beszélt a MOL Liga rájátszás programjáról.
2017-02-09Száguld a jégen. Keegan álma a magyar válogatottKeegan Dancereau, a Dunaújvárosi Acélbikák játékosa. Portré.
2017-02-08Az Újpestet kell kiejteni. Most megtalálták a párjukatA Magyar Jégkorong Szövetség a MOL Liga rájátszást beharangozó sajtótájékoztatóját tartotta február 7-én. A negyeddöntő sorsolásán érdekelt volt a DAB is.
2017-02-07A hatodik helyen a bikákFebruár 5-én az Acélbikák is lejátszották a MOL Ligában az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésüket. Az összkép vegyes. Folytatás február 7-én, kedden: rájátszási választással.
2017-02-06DAB: nincs pályaelőnyükA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata lejátszotta utolsó MOL Liga-alapszakasz mérkőzését. Ellenfelük, a Fehérvári Titánok hosszabbításban 6-5-re nyertek.
2017-02-04Zárul a bajnoki alapszakaszKevesen gondolták a szezon kezdetén, hogy a jégkorong MOL Liga alapszakaszának hajrája ilyen izgalmakat fog hozni, mint amiket most. Az Acélbikák számára még két meccs van hátra, s akár még a negyedik hely is elérhető, igaz, ez már nem csak rajtuk múlik.
2017-02-04Jószolisok a hokisoknálKét fiatal a Jószolgálati Otthon napközijéből lehetőséget kapott, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák edzésére ellátogasson és megismerkedjen a sportággal, csapattal.
2017-02-03Még kettő van hátra.Adakozó vendéglátók voltunkNéhány könnyelmű megoldás behozhatatlan előnyhöz juttatta a vendégcsapatot a február 1-i, szerda esti DAB - DVTK Jegesmedvék MOL ligás mérkőzésen.
2017-02-01Egykis legális dopping. Élménygyűjtés a jégcsarnokbanJanuár 31-én rendhagyó edzés volt az Acélbikáknál, akiknél a Jószolgálati Otthon gondozottai vendégeskedtek.
2017-02-01Értékes trófea érkezikA MOL Liga alapszakaszának hajrája egyre keményebb mérkőzésekre gerjeszti a résztvevőket. A Dunaújvárosi Acélbikákhoz egy nehéz ellenfél, a listavezető DVTK Jegesmedvék érkezik a jégcsarnokba.
2017-01-31Győzelmet hozott a hosszabbítás. Arccal a rájátszás feléA Ferencváros csapatát fogadták január 30-án a Dunaújvárosi Acélbikák a MOL Ligában. A találkozó hosszabbításban dőlt el - a DAB 5-4-re verte a Fradit.
2017-01-28Sakarist eltiltotta az MJSZA Dunaújvárosi Acélbikák–DVTK Jegesmedvék elleni Magyar Kupa elődöntőn Peter Sakarisnak Kaszkov ellen elkövetett súlyos szabálytalanságát hárommeccses eltiltással sújtotta a fegyelmi bizottság.
2017-01-27A miskolci csata után. Búcsú, nagy csatábanÓriási feladat állt a Dunaújvárosi Acélbikák előtt: legyőzni a DVTK Jegesmedvék csapatát, és ezzel bejutni a Magyar Kupa döntőjébe.
2017-01-26A döntő volt a tét. Dunaújvárosi döntésMagyar Kupa-elődöntőt játszott a DAB jégkorongcsapata január 25-én, szerdán este a DVTK Jegesmedvék gárdájával.
2017-01-25A fináléba szeretnének kerülniSorozatos, kemény kihívások közben, így zajlik a Dunaújvárosi Acélbikák év eleji menetelése. A nagy megújulásuk közben a napi feladatok is megterhelést jelentenek a számukra.
2017-01-23Már előrébb tartanakÚgy tűnik, a jégkorong MOL Liga rájátszásának dobogós helyei már elkeltek, de a negyedik pozíció még mindig kiadó. Három csapat számára is. A nagy kérdés, hogy vajon ki lesz a befutó?
2017-01-21Csak egy lett belőleAz egyszerűség kedvéért sokan mondták a Dunaújvárosi Acélbikák - ASC Corona Brassó mérkőzésről, hogy hatpontos. A január 19-i ellenfél már most is a MOL Liga bajnoki tabellájának sokat ígérő negyedik helyén tanyázott. A hazaiak mögöttük állva vártak az ígérkező alkalomra.
2017-01-20Fontos mérkőzésen: vereség... A hosszabbítás döntöttMOL Liga mérkőzésen fogadta január 19-én, csütörtökön a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata a Brassót. Az összecsapás vendéggyőzelemmel ért véget.
2017-01-19Győzelemre éhesenA címben leírtakat mondják a Dunaújvárosi Acélbikák a következő MOL Liga mérkőzésük előtt, amelyen az ASC Corona Brassó csapata lesz az ellenfelük a Dunaújváros Jégcsarnokban, január 19-én, csütörtök este hattól.
2017-01-17Bajnoki az UTE ellen. Most nem sikerültEgy héten belül másodszor csapott össze az Acélbikák csapata az UTE-val. Múlt héten a Magyar Kupában, január 16-án pedig a MOL Liga bajnoki sorozatában találkozott a két együttes.
2017-01-16Sorsdöntő hetük leszNagy volt a tét, de a Dunaújvárosi Acélbikáknak nem remegett meg a lábuk az UTE elleni, január 11-én, szerdán este vívott jégkorong-mérkőzésen. Az akkori győzelmükkel bejutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe. A MOL Liga január 16-i fordulójában ismét az UTE lesz a rivális. A meccs Budapesten este hattól kezdődik.
2017-01-13Erősített védelemA szezon végéig szóló szerződést kötött az Acélbikákkal a dunaújvárosi nevelésű játékos Hüffner Adrián, aki legutóbb a Ferencváros játékosa volt. Szezon végéig szóló szerződést kötött a DAB a tízszeres szlovák válogatott Stanislav Hudeccel is.
2017-01-13Edzőcsere a jégkorongozóknál. A legjobb négy között a kupábanLee Gilbert helyét egy rutinis finn szakember, Heikki Malkia vette át.
2017-01-12A négy közé jutottakA Magyar Kupa négyes döntője volt a tét január 11-én, szerdán este a Dunaújvárosi Acélbikák és az Újpest összecsapásán. Amennyiben a DAB a rendes játékidőben nyer, akkor a dunaújvárosiak végeznek a selejtező negyedik helyén...
2017-01-11Szabadtéri (képaláírás)Nem szokványos edzést tartott január 10-én a Dunaújvárosi Acélbikák U12-es jégkorong-együttese, hiszen a fiatalok a szabadstrand jegén tartották meg napi gyakorlásukat. A jó hangulatú tréning minden bizonnyal emlékezetes marad a Babic Vladimir által edzett sportolók számára. (teljes szöveg)
2017-01-10Már hiányzott neki a játékA megbízható csapatjáték egyik záloga a jól működő védelem. Különböző okok miatt ezen a poszton gyengült meg a MOL Liga hajrájára az Acélbikák csapata. Ezért a csapathoz visszatért Hüffner Adrián (kép), korábbi válogatott bekk.
2017-01-06A győzelmi úton maradnánakNagy feladat és nem kis felelősség egy megtorpanó, de dicsőséges klubcsapatot szezon közben átvenni. Heikki Mälkiä az Acélbikák új vezetőedzője elfogadta ezt az erős kihívást. Bemutatkozása nagyon fontos pontokat hozott a MOL Liga küzdelmeiben és a Magyar Kupában egyaránt.
2017-01-05Finn edzővel az élmezőnyért. Meggyőző siker a Ferencváros ellenMagyar Kupa-mérkőzésen fogadta a Ferencvárost január 4-én a DAB jégkorongcsapata. A dunaújvárosiak 5-1-re verték a fővárosiakat.
2017-01-04Az újabb kieső miatt erősíteni kell a védelmetA Fehérvári Titánok ellen győzelemmel kezdte a 2017-es évet a Dunaújvárosi Acélbikák együttese a MOL Ligában, s reméljük, a folytatás is hasonló lesz, rögvest a január 4-i, szerdai, FTC elleni hazai kupamérkőzésen.
2017-01-03Ismét nyertek a Bikák. Győzelemmel mutatkozott be a finn mesterA Dunaújvárosi Acélbikák együttese január 2-án, hétfőn este a Fehérvári Titánok ellen léptek jégre idegenben. A cél az új vezetőedzővel a szezonbeli harmadik győzelem megszerzése volt.
2017-01-03A hangulat nem volt fagyosIsmét nagy sikerrel rendezték meg a Winter Classic jégkorong tornát a múlt héten a fővárosban, ahol a városligeti nyitott pályán utánpótlás, MOL Liga és EBEL mérkőzéseket láthatott a közönség.
2017-01-02Új edző a DAB élén. Finn eszővel folytatják az AcélbikákDecember 30-án, pénteken a negyedik helyért folyó párharcban tovább nőtt a különbség az Acélbikák és a Brassó között, miután az erdélyi alakulat 6-3-ra nyert Dunaújvárosban. Másnap kiderült az is: a kanadai Lee Gilbert vezetőedzőtől elköszönt a klub. Heikki Mälkiäval (kép) folytatják.
2016-12-31Ismét egy sorban az újvárosi trióA DVTK Jegesmedvék együttesében nem egy dunaújvárosi nevelésű játékos szerepel. Közülük a Magyar Jégkorong Szövetség Magosi Bálintot (kép) a hét játékosának is megválasztotta.
2016-12-30Hat lőtt góllal sem sikerültA MOL Liga sikeres folytatására és a legutóbbi fiaskó feledtetésére gyűlt össze a szépszámú közönség december 28-án, szerdán este. Az Acélbikák is hasonló tervekkel léptek jégre, a biztató jelek után azután jött a rosszkedvű hosszabbítás, végül az egy pontnak is örülni kellett.
2016-12-30Keményen, akár metsző szélben isA december 28-án, szerdán kezdődött Winter Classic nevezetű hokibuli egy nagyon különleges esemény. A játékot szabadtéren rendezik meg, tekintet nélkül az esetleges kemény hidegre. Interjú Szélig Viktorral és Kiss Dániellel.
2016-12-28Keményen kell dolgozniA Dunaújvárosi Acélbikák első soros centerével, Justin Cseterrel (kép) készített interjút a klub honlapja, amelyből egyebek között az is kiderül, hogy a 28 éves csatár - aki 28 meccsen 29 pontnál tart a MOL Ligában - a kemény munkát tartja a siker titkának.
2016-12-27Van egy kis elszámolni valójukA DAB legutóbbi erdélyi, romániai turnéjának egyetlen szépséghibájára talán egy kis gyógyírt hozhat a soron következő találkozójuk. A MOL Ligában a Dunaújvárosi Acélbikák a Galacot fogadják a hazai pályán december 28-án, szerdán este hattól.
2016-12-23Távolodó továbbjutásA Magyar Kupa selejtező sorozatának következő felvonását december 21-én, szerdán este játszotta a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-együttese a MAC otthonában.
2016-12-19Szenzációs fordítás és szerencseA magyar junior (U20-as) jégkorong-válogatott megnyerte a korosztályos divízió I/B világbajnokságot, így feljutott az A csoportba. A csapatban három dunaújvárosi származású és nevelésű játékos, Erdély Botond, Sági Martin, Kiss Roland is kapott helyet.
2016-12-15Tengernyi plüssjátékA szurkolók jóvoltából jelentős mennyiségű plüssfigurával érkezett meg a Dunaújvárosi Acélbikák együttese december 14-én délután a helyi kórház gyermekosztályára.
2016-12-15Kercsó a halhatatlanok közöttA dunaújvárosi hajdani jégkorongcsapatról emlékezik Kercsó Árpád, aki vezetőedzőjük volt.
2016-12-12Nem ijednek meg a medvétőlA Fehérvári Titánok elleni december 9-i, pénteki győzelmüket követően újabb nagy feladat, a DVTK Jegesmedvék elleni, várhatóan nagy csata vár Miskolcon december 12-én, hétfő este hattól a Dunaújvárosi Acélbikákra.
2016-12-10Siker a pályán és a lelátónMár a december 9-i, pénteki, Fehérvári Titánok elleni meccs előtt két pontot faragott a negyedik helyezett Brassó előnyéből a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-csapata. Majd miután a megyei riválist is legyőzték, meg is előzték az erdélyi csapatot a tabellán. A Dunaújvárosi Acélbikák erre az alkalomra segélyakciót hirdetett, hogy erre az alkalomra mindenki hozzon magával egy játékfigurát, melyet a kórház gyermekosztályának ajánlanak fel.
2016-12-10Legjobb formában játszaniRich Chernomaz szövetségi kapitány és edzői stábja kijelölte a december 18-án kezdődő U20 divízió 1/B csoportos jégkorong-világbajnokság résztvevő játékoskeretét. Három dunaújvárosi nevelésű játékos, Kiss Roland, Erdély Botond és Sági Márton szerepel.
2016-12-08A szomszédok csatája. Nehéz túra egy döccenővelA MOL Liga alapszakaszának küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata egy nehéznek ígérkező erdélyi túrával folytatta. Ezeket a próbatételeket elevenítettük fel Strenk Hunorral, a csapat edzőjével a hazaérkezésük után és a pénteki, Fehérvári Titánok elleni hazai meccs előtt.
2016-12-06Kicsit rágós volt a brassóiErdélyi túrájának harmadik összecsapását játszották december 5-én Brassóban a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a MOL Ligában. A négy közé igyekvő vendégek a tabellán előttük álló csapattal játszottak, ezért is volt fontos a győzelem megszerzése.
2016-12-05Megszakadt a sorozatErdélyi, illetve romániai túrája három mérkőzéséből eddig egyet megnyert, egyet pedig elveszített a MOL Ligában a DAB jégkorong együttese. A december 4-i, vasárnapi, galaci vereségre nem sokan számítottak.
2016-12-03Dansereau lett a hét játékosaA Magyar Jégkorong Szövetség honlapja december 1-én jelentette be, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák játékosa, Keegan Dansereau lett a hét játékosa.
2016-12-02Mikulás-ünnep hokis módonRemek nemzetközi mezőnnyel megvívva a jókedvű csatákat, és a végén a Mikulás személyes megjelenésével, ezt garantálja a tizedik alkalommal elrajtoló Santa Claus Cup a Dunaújváros Jégcsarnokban a most egymást követkő két hétvégén.
2016-12-00Sportos családok karácsonyaA Tomanóczy és az Azari család számol be karácsonyi élményeikről. Nyilatkozik Tomanóczky Tibor, a Dunaferr SE röplabdázóinak vezetőedzője, s felesége, Szilvia és Azari Zsolt, a DAB jégkorongcsapatának klubelnöke, s felesége, Ircsi.
2016-11-30A ponttáblázat élénRemek szériát fut a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-együttese, a DAB az ötödik helyen áll a MOL Ligában, a kedd esti meccsek előtt hátránya mindössze tíz pont volt az éllovas mögött. Azari Zsolt (kép) remek szezont tudhat maga mögött.
2016-11-29Ez férfi munka volt!A MAC felett aratott bravúros november 27-i, vasárnapi győzelmével tovább folytatta sikersorozatát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-együttese a MOL Ligában. Így szorosan tapadnak az élmezőnyre.
2016-11-25Lee Gilbertet eltiltottákNovember 25-én, pénteken 18 órától a Dunaújvárosi Acélbikák hazai pályán a Csíkszereda gárdáját fogadják a MOL Ligában. Lee Gilbert vezetőedző azonban csak a lelátóról nézheti a meccset.
2016-11-18Fél milliárd forint az óvodákra. Megtervezik a Pentelei Monostor EmlékhelyetKözgyűlés: 2 milliót szavaztak meg a monostor emlékhelyének tervéhez, a Makk Marci bölcsőde 296 millió forintot kap energetikai korszerűsítésre, felújításra, az Aprók Háza és a Napsugár óvoda 280 millió forintot kap energetika felújításra. százharminc millió forint a helyi sportegyesületeknek
2016-11-12Most sem sikerült. Gyász és ünnepA DAB jégkorongcsapata november 11-én a MOL Ligában az Újpestet fogadta, és 4-2-es vereséget szenvedett. Takács Krisztián (kép) olimpikon úszónk dobta be a kezdőkorongot, mellette ifj. Azari Zsolt, akinek ez a mérkőzés volt az ötszázadik alapszakasz-meccs a MOL Ligában.
2016-11-10Vereség Miskolcon a kupameccsen. Újvárosiak döntöttekA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata november 9-én Magyar Kupa mérkőzést játszott Miskolcon. A hazaiak, a DVTK Jegesmedvék 6-2-re nyertek.
2016-11-10Hatéves korától a hoki az élete. A jégen is küzdeni kellA Galac elleni tétmeccsen korcsolyázott ötszázadik alkalommal a jégre Azari Zsolt, a Dunaújvárosi Acélbikák kapitánya (balszélső), aki az előző szezon végén jött haza, és ma már teljes gőzzel hajt a bikákkal a legjobb eredményért.
2016-11-09Spisák liptói sikereiÚjoncként remekül szerepel, a tabella negyedik helyén áll a HK 32 Liptovsky Mikulas (Liptószentmiklós) jégkorongcsapatával Spisák Róbert. Az 58 éves tréner gárdája legutóbb a Trencsént verte hazai pályán.
2016-11-03Acélbikák a szurkolók élénNovember 1-én, kedden este a budapesti Tüskecsarnokban megkezdődött a Magyarország - Kanada mérkőzéssel (1-5) a 7NEMZETHOKI7 elnevezésű jégkorong-sorozat. A találkozón, mint ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a magyar szurkolótábor igencsak kitett magáért.
2016-10-31Biztos győzelem záráskéntA múlt heti harmadik mérkőzésén a Corona Brassó otthonában nyert október 30-án este a DAB jégkorongcsapata a MOL Ligában.
2016-10-26Három mérkőzéses túraA Dunaújvárosi Acélbikák október 25-én este útnak indultak Erdélybe, ahol két mérkőzést játszanak a MOL Ligában. A két meccs között Romániába is átruccannak, és a Galaccal is megmérkőznek. Hruby Gellért alapember lett, előnyben-hátrányban is fontos feladata van.
2016-10-24Az eddigi legjob meccsA MAC Budapest csapatát még egyszer sem sikerült legyőzniük a MOL Ligában az Acélbikáknak. Október 22-én, szombaton - több szakember véleménye alapján - a szezon legjobb meccsén nyert a DAB.
2016-10-21Finn hátvédÚjabb légióssal erősödött a Dunaújvárosi Acélbikák csapata. Leigazolták a 27 éves finn bekket, Jere Ölandert.
2016-10-07Minden meccs rangadóA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata október 7-én, pénteken este a MOL Ligában az Újpestet fogadja. Helyzetjelentés Strenk Hunortól.
2016-09-16JátékoskeringőA Dunaújvárosi Acébikák elköszönt három légiósától. Ezzel egy időben új játékosok érkeztek: Maximilian Baca, Nikolaj Ladygin, Benjamin Rubin.
2016-09-15Boldog apa és férjGebei Péter a múlt héten bemutatkozott az orosz bázisú jégkorong-ligában, a KHL-ben. A dunaújvárosi játékvezető megosztotta az első meccse élményét lapunkkal.
2016-09-09Megyei rangadóval indul a ligaSzeptember 7-én, szerdán sajtótájékoztatót tartottak a Dunaújvárosi Acélbikák, megyei rangadóval indul a MOL Liga.
2016-08-27Gebei: orosz küldetés. Ismét nagy út előttGebei Péter (kép) ismét nagy útra készül. Minden szempontból igaz a megállapítás. A dunaújvárosi jégkorong játékvezető több ezer kilométert utazik majd a következő hetekben, újabb hatalmas szakmai kihívás előtt áll, a világ második számú jégkorong-bajnokságában, a KHL-ben a három külföldi bíró egyikeként bizonyíthat.
2016-08-25Szélig FehérváronA Dunaferr SE korábbi válogatott jégkorongozója, Szélig Viktor, a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának menedzsmentjében dolgozik a jövőben.
2016-08-19Kapus és csatár a tengerentúlrólKét amerikai játékos jött próbajátékra az Acélbikákhoz: Kevin Ray csatár és kapusposzton Alex Kangas.
2016-08-16Kialakult a DAB kereteA Dunaújvárosi Acélbikák MOL Ligás jégkorongcsapata a múlt héten elkezdte a jeges edzéseket a bajnokság rajtjára, ami szeptember 10-én Dunaújvárosban a Fehérvári Titánok ellen lesz.
2016-08-12Új szélső a BikáknálBecze Tihamér támadó, játszott a Csíkszereda, Miskolc csapatában, utoljára a Fehérvár AV19 csapatában.
2016-08-12A Dunaújvárosi Acélbikák MOL Ligás jégkorongcsapata már második edzését tartotta (képaláírás)A Dunaújvárosi Acélbikák MOL Ligás jégkorongcsapata már második edzését tartotta jégen augusztus 11-én, csütörtökön. A gyakorlásokat a kanadai Lee Gilbert vezényli, akivel egy évvel ezelőtt is megkezdték a felkészülésüket a Dunaújvárosi Acélbikák. Az Acélbikák kerete jelenleg huszonnyolc játékosból áll (teljes szöveg)
2016-08-09Becze is Acélbika lettAz Acélbikák jégkorong csapatát erősíti a 2016/17-es szezonban Becze Tihamér, aki Fehérvár AV19 együttesének szerelését cseréli a DAB mezére.
2016-08-05Konditeremben gyűjtik az erőt a hokisok. A jövő héten már jégre lépnek az AcélbikákKonditermi edzésekkel kezdte meg közös nyári felkészülését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
2016-07-29Welcome to the KHL!Gebei Péter túl van a KHL-es edzőtáboron. Magyarország első számú jégkorong játékvezetője ősztől a világ második legerősebb bajnokságában, az orosz bázisú KHL-ben fújja majd a sípot.
2016-07-22Sorra érkeznek az új játékosok. A tavalyinál jobb eredményt szeretnének elérni a hokisokNégy új játékos igazolását jelentette be a múlt héten a Dunaújvárosi Acélbikák csapata: Horváth Dávid a Ferencvárosból, Tanka Lőrinc, Keegan Dansereau, aki utoljára Miskolcon játszott, Justin Cseter a DVTK-ból.
2016-07-21Újabb játékos a JegesmedvéktőlAz amerikai magyar Justin Cseter személyében újabb ponterős játékossal erősítette meg a keretét a DAB MOL Ligás jégkorongcsapata.
2016-07-19Kanadai MiskolcrólA Dunaújvárosi Acélbikák MOL Ligás jégkorongcsapata folyamatosan készül a szeptemberi bajnoki rajtra. A DAB erősödik, újabb játékost igazoltak a kanadai Keegan Dansereau (kép) személyében.
2016-07-16Újabb két fiatalt igazolt a DABHorváth Dávid (kép) és Tanka Lőrinc (kép) személyében két új játékos szerződtetését jelentette be ifj. Azari Zsolt, a Dunaújvárosi Acélbikák klubmenedzsere.
2016-07-15Magosi: MiskolcA dunaújvárosi nevelésű jégkorongozó, Magosi Bálint (kép) egy év légióskodás után hazatér és a DVTK Jegesmedvék csapatában folytatja a játékot.
2016-07-15Azari ide igazoltDunaújvárosba folytatja pályafutását játékosként és klubmenedzserként ifj. Azari Zsolt az Acélbikáknál.
2016-07-14Visszatér játszani a menedzserDunaújvárosban folytatja pályafutását ifjabb Azari Zsolt, aki játékosként és klubmenedzserként is izgalmas, de eredményes szezonra számít az Acélbikáknál.
2016-07-09Ne a mezőny végénKét újabb játékos igazolást jelentett be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong együttese, amely az utánpótlás megreformálásával, s rendkívül komoly tervekkel vág neki a szezonnak. Nagy dolog, hogy egy olyan kiváló jégkorongozót tudnak szerződtetni, mint Danil Kaskov, míg Duschek Dávid személye garancia arra, hogy a kapuban sem lesznek problémák.
2016-07-08Sorra érkeznek az új játékosok. A hokicsapat végére ért a felkészülésnekÚj játékosok: Danil Kaskov, Duschek Dávid, Brandon Pfeil, Joey de Consilys. Az illusztráción Azari Zsolt fotója.
2016-07-01Vas Márton átigazoltA német másodosztályú EHC Freiburghoz szerződött az előző klubidényben az olasz élvonalbeli Fassánál légióskodó dunaújvárosi jégkorongozó, Vas Márton. (kép)
2016-06-30Nagy Gergő KrakkóbanA dunaújvárosi nevelésű jégkorongozó, Nagy Gergő Lengyelországban, Krakkóban a Comarch Cracoviában folytatja pályafutását.
2016-06-28Gebei Péter a KHL-benGebei Péter (kép) újabb magasságokban. A Dunaferr SE egykori válogatott jégkorongozója, aki napjainkban már nemcsak Magyarország legjobb, hanem a világ egyik legjobb játékvezetője is, a KHL-be szerződött.
2016-06-17Kiss Roli az USA-banA dunaújvárosi nevelésű jégkorongozó, Kiss Roland, aki az elmúlt éveket Székesfehérváron töltötte, az Egyesült Államokban folytatja pályafutását.
2016-06-16Beindult a játékospiacJavában zajlik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak nyári felkészülése, és míg az együttes tagjai az alapozás megterhelő munkáját végzik, addig a csapat vezetése azon dolgozik, hogy minél jobban megerősítse a Dunaújvárosi Acélbikák MOL Ligában induló keretét. Három újabb játékos igazolását jelentették be: Mike McCann (kép), Lévai Máté, Danil Kaskov.
2016-06-10Vérmes reményekkel készül a hokicsapat. Az Acélbikák java itt marad a következő szezonraEgyelőre tíz játékosnak van szerződése, és a tavalyinál erősebb kerettel számol a MOL Ligában játszó DAB jégkorongcsapata.
2016-06-02Böröndi Károly elismeréseA Magyar Jégkorong Szövetség május 30-án tartotta tisztújító közgyűlését. Az eseményen kitüntetéseket is átadtak. Az egyik elismerést Böröndi Károly (kép), a dunaújvárosi jégkorong egyik atyja kapta.
2016-06-00Gebei Péter a KHL-ben?Beszélgetés Gebei Péter jégkorong játékvezetővel, akinek szerződést ajánlottak a KHL-ből (Kontinentális Jégkorong Liga).
2016-05-02Megvan az utazó keretA DAB csapatából egy játékos sem utazik a magyar jégkorong-válogatottal a Top Divíziós világbajnokságra. Viszont kilenc dunaújvárosi nevelés ott lesz a csapatban: Hetényi Zoltán, Rajna Miklós, Mestyán István, Vas Márton, Benk András, Erdély Csanád, Magosi Bálint, Nagy Gergő, Vas János.
2016-04-30A pétervári csúcsonAz oroszországi Top Divíziós világbajnokságon ott lesz a magyar válogatott, a játékvezetők között pedig Gebei Péter. A felnőtt világbajnokság csúcsosztályában legutóbb harmincnégy éve volt magyar bíró, Schell László személyében.
2016-04-26Az ifik vb-sikereA magyar U18-as jégkorong-válogatott az olaszországi divízió I/B-s világbajnokságon a magyar csapat aranyérmet nyert. A válogatottban szerepelt Erdély Botond, Kiss Roland (kép) és Tóth Renátó, akik dunaújvárosiak és innen kerültek Székesfehérvárra.
2016-04-09Kimaradtak az Acélbikák (kishír)Nem került be a magyar jégkorong-válogatott szűkebb keretébe Duschek Dávid és Hruby Gellért, így nem játszanak a május 7-én kezdődő Top Divíziós oroszországi világbajnokságon.
2016-04-09Lezárni a nyitott dobozokatSzélig Viktor, a magyar jégkorong egyik legendájának, a Dunaferr egykori csapatkapitányának sportpályafutása valószínűleg újabb fordulóponthoz ér, tíz év után távozik franciaországi Brianconból.
2016-04-05Oroszország jegyébenA magyar jégkorong-válogatott megkezdte a felkészülését a május 7-én kezdődő Top Divíziós oroszországi világbajnokságra. A bő válogatott keretben szerepel az acélbikák két játékosa: Duschek Dávid, Hruby Gellért.é
2016-04-01Negyedik helyen az AcélbikákNyolccsapatos utánpótlástornát rendeztek a hét végén a Dunaújvárosi Acélbikák hokisai, melyen negyedik helyen végeztek a DAB fiataljai.
2016-04-00Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző IskolaA Rosti Pál Gimnázium bemutatása. Nyilatkozik Rajnai István megbízott igazgató; Wenczl Flóra és Kuhár Alexandra, akik táncot tanultak az iskolában; Mike Ákos, a DPASE labdarúgója; Borsányi Vanessza és Sztrátyi Lívia táncosok; Vincze Ákos, gumiasztal-világbajnok; Horváth Dominik, az Újpesti Jégkorong Tornaegylet játékosa. Az iskola képzéseinek felsorolása.
2016-03-23Igen bő keret a világbajnokság előttKijelölték a jégkorong világbajnokság válogatott keretét. az Acélbikák közül Duschek Dávid és Hruby Gellért került be bő keretbe.
2016-03-19Igazi csapatmunka voltAz orvosok szerint egy mindössze egy éve zöld jelzést kapott új eljárásnak köszönhető, hogy Peterdi Imre válogatott jégkorongozó teljesen felépülhet március 4-i stroke-ja (agyi érkatasztrófa) után.
2016-03-14Pedró, nagyon kemény vagy!Peterdi Imre, a Dunaújvárosi Acélbikák korábbi válogatott jégkorongozója március 5-én agyvérzést kapott, de már jobban van. Peterdi Imre üzenete.
2016-03-11Lilahagymával és szalonnával doppingoltHáromszoros magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, 20 évig volt román válogatott, és három alkalommal ölthette magára a magyar címeres mezt is jégkorongozóként Vargyas László.
2016-03-11Győzelemmel tért vissza a csodacsapatNagyszerű hangulatban, telt ház előtt ismételték meg a húsz évvel ezelőtti jégkorong döntőt a Dunaferr és az FTC csapatai.
2016-03-08Húsz év múlva találkozunk?A Dunaferr SE jégkorongozóinak jubileumi bajnoki mérkőzéséről.
2016-03-07Húsz év után ismét ünnepEgyszeri és megismételhetetlen. Ezrek ünnepelték március 4-én Dunaújváros legnépszerűbb bajnokcsapatát, a Dunaferr SE jégkorongozóit.
2016-03-051996 márciusában veretlenül lett magyar bajnok a Dunaferr SE jégkorongcsapata (képaláírás)1996 márciusában veretlenül lett magyar bajnok a Dunaferr SE jégkorongcsapata, letaszítva a trónról az uralkodó Ferencvárost. A magyar jégkorongsport rendszerváltó mérkőzését játszották újra tegnap este telt házas újvárosi jégcsarnokba. A Kohász megvédte a címét, a közönség pedig tombolva köszöntötte kedvenceit (teljes szöveg)
2016-03-05Izzik a csarnok, itt a magyar bajnokTelt ház előtt védte meg 1996-os bajnoki címet a Dunaferr legendás hokicsapata március 4-én. Beszámoló a mérkőzésről.
2016-03-04Mindenki a jégcsarnokba!"Március 4-én múltidéző hokicsemege várja a szurkolókat a jégcsarnokban. Anno 1996 márciusa... „A bika felöklelte a sast” – e címmel indította 1996. március 5-én megjelent lapszámát a Dunaújvárosi Hírlap."
2016-03-04Fedjék be a jégpályát!!!Húsz éve, hogy a Dunaferr SE jégkorongcsapata bajnoki címet szerzett. Dr. Szabó József emlékei az első bajnokcsapatról.
2016-03-03Kisokos a gáláhozA jubileumi jégkorongmeccsen szereplő csapatok névsora.
2016-03-02Már hangolnak a legendákA húszéves jubileum alkalmából a Dunaferr SE akkori jégkorongozói újra megrendezik a Fradi ellen a bajnoki meccset március 4-én a jégcsarnokban.
2016-03-02Gebei Péter az elitben vezetGebei Péter személyében ismét vezethet magyar játékvezető mérkőzést az elit jégkorong-világbajnokságban.
2016-03-01Karcsi bá' emlékeiHúsz éve, hogy a Dunaferr SE jégkorongcsapata bajnoki címet szerzett. Böröndi Károly emlékei.
2016-03-00Újra jégen a Kercsó fiúk!2016. március 4-én az 1995/96-os bajnok Dunaferr jégkorongcsapata fogadja akkori döntőbeli ellenfelét, a Ferencvárost. A jubileumi mérkőzés előtt Kercsó Árpád mesteredző nyilatkozik.
2016-03-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - februárban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2016-02-27Indul a Magyar KupaIndul a Magyar Kupa, a Ferencváros lesz az első ellenfele a DAB-nak. A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói hosszú szünet után játszanak ismét mérkőzést. A csapatnak két légiósa maradt: Lindoff és McCann.
2016-02-26Kercsó Árpád a hoki halhatatlanjai közöttKercsó Árpád bekerült a hazai hoki halhatatlanjai közé. A Dunaferr legendás edzője türelmetlenül várja a márciusi meccset.
2016-02-26Mindig a maximumHúsz éve nyerte első bajnoki címét a Dunaferr SE jégkorongcsapata. Jövő héten, március 4-én a hokit kedvelők erre emlékeznek majd egy gálán. Beszélgetés Kővágó Kristóf jégkorongossal.
2016-02-25Akkor így látták, most így látjákHúsz éve, hogy a Dunaferr SE jégkorong-csapata bajnoki címet szerzett. Perjámosi Sándor, a Dunaferr ügyvezetőjének visszaemlékezése.
2016-02-25Egy nagy csapatA 20 éve bajnokságot nyert csapat ereje abban rejlett, hogy dunaújvárosi volt. Március 4-én emlékezünk az 1996-os bajnoki döntőre. Akkor a Dunaferr kapusa Berényi Norbert volt, aki most szívét-lelkét kiteszi a jubileumra gondolva. Az alábbiakban az ő gondolatait olvashatjuk az évforduló kapcsán.
2016-02-24Elődöntő nélkülünkA Dunaújvárosi Acélbikák nem jutott be a MOL Liga elődöntőjébe.
2016-02-19Múltidézés Kercsó ÁrpáddalInterjú Kercsó Árpáddal a Dunaferr SE jégkorongozóinak akkori edzőjével.
2016-02-17Jubileumra készülnek a hokisokÜnnepre, húszéves jubileumra készülnek Dunaújváros jégkorong kedvelői. Március 4-én a Dunaferr és a város első csapatbajnoki címére emlékezhetünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a 18 órakor kezdődő 1996-os Dunaferr - Ferencváros meccs lesz. Az 1973-ban felavatott műjégpálya történetéből.
2016-02-17Kercsó halhatatlanA Magyar Jégkorong Szövetség a Hírességek Csarnokának tiszteletbeli tagjává választotta Kercsó Árpádot.
2016-02-16Egyre közeleg az időMárcius 4-én a Dunaújvárosi Jégcsarnokban a jégkorongot szeretők megünneplik a Dunaferr SE húsz évvel ezelőtti bajnoki címét.
2016-02-12Vége a dalnakNem jutott be a MOL Liga rájátszásába a z Acélbikák jégkorongcsapata.
2016-02-12A Fradit várja a Dunaferr legendás csapataÖregfiúk mérkőzéssel ünneplik márciusban az első dunaújvárosi jégkorong aranyérmet.
2016-02-05Búcsú a ligától becsülettelA Dunaújvárosi Acélbikák számára befejeződött a bajnokság.
2016-02-05A visszaszámlálás elindult...Március 5-én lesz húsz éve, hogy a Dunaferr Sportegyesület jégkorongcsapata bajnoki címet szerzett jégkorongban. Igazán azért kell erre nagyon emlékeznünk, mert nemcsak a klub, hanem a város első csapatsportágbeli aranyérmét szerezte a csapat. 2016. március 4-én a Ferencváros és a Dunaferr újrajátssza a bajnoki döntőt Dunaújvárosban.
2016-01-29ÁtigazoltA DAB jégkorongcsapatától az UTE-hoz igazolt Phil Bushbacher.
2016-01-28Légiós hokisainkEgyre több dunaújvárosi nevelésű jégkorongozó légióskodik a különböző bajnokságokban, ezért lapunk a továbbiakban – csütörtökönként – rendszeresen beszámol arról, hogyan alakult az adott héten a sorsuk.
2016-01-28Keret az olimpiai selejtezőreA Acélbikák egykori játékosa, Tokaji Viktor visszavonult a válogatottságtól.
2016-01-27Egy fiatal All Stars hokisA dunaújvárosi jégkorongozó, Horváth Mátyás Előd a magyar serdülő-válogatott tagjaként megnyert egy rangos tornát Kanadában.
2015-12-24Széligék BrianconbanSzélig Viktorra, a Dunaferr SE jégkorongcsapatának egykori kőkemény hátvédjére, tíz éve a francia Brianconban él, és az idei karácsonyt is ott tölti családjával. Interjú.
2015-12-11Durak és Garret a DAB-nál. Erősödik a védelem és a támadósorA Dunaújvárosi Acélbikák csapata a szlovák hátvéddel, Miroslav Durakkal és Millan Garret kanadai centerrel erősített.
2015-12-08Újabb kanadai érkezettAz Acélbikák új jégkorongozója Garrett Milan.
2015-12-04Hongkongból érkezettBradley Smith, a Dunaújvárosi Acélbikák kanadai védője első alkalommal játszik Európában. Interjú az új játékossal.
2015-12-04Azari elbúcsúzottA Dunaújvárosi Acélbikák csapatkapitánya, Azari Zsolt a lengyel élvonalban hetedik helyen álló KH Sanok együttesénél folytatja pályafutását.
2015-11-27Azari eligazoltAzari Zsolt, a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozója a lengyel élvonalban, a Sanok gárdájában folytatja a szezont.
2015-11-26Örül, hogy itt lehetMike McCann a Dunaújvárosi Acélbikák csatára a kemény munka híve, akinek minden mérkőzésen egy célja van: győzni! Interjú.
2015-11-05Négy Nemzet TornájaAz A-csoportos világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott mától Norvégiában játszik egy nemzetközi tornán. Évtizedek óta először nem lesz Acélbika a nemzeti csapatunkban, viszont dunaújvárosi nevelésű játékosok lesznek: Hetényi Zoltán, Rajna Miklós, Orbán Attila, Varga Arnold, Kiss Dániel, Mestyán István, Pozsgai Tamás, Benk András, Nagy Gergő, Somogyi Balázs, Magosi Bálint.
2015-10-24Nikitával erősítettekFiatal lett hátvédet igazolt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, Nikita Kolesnikovsot.
2015-10-17Mindent kipróbálJégkorongozott, remek szakács és még a zenével is foglalkozik. Beszélgetés Nagy Zoltánnal (Krella).
2015-10-15Tizenöt másodpercDevon Krogh, a Fehérvár AV19 jégkorongozója nincs életveszélyben, hajnalban kétórás érsebészeti műtéten esett át, s a körülményekhez képest jól van. A kanadai játékos kedd este szenvedett súlyos sérülést, elsőként a játékvezető, Babic Vladimir sietett a segítségére.
2015-10-12Megtisztelő Acélbikának lenni!Phil Bushbacherrel, az Acélbikák amerikai csatárával beszélgettünk az új európai élményeiről.
2015-10-07Kanadai a kapubanBreton Lindoff, a Dunaújvárosi Acélbikák kanadai kapusa jelenleg 92.5 százalékkal a MOL Liga kapusai között a negyedik legjobb statisztikával áll az eddig szereplő huszonhárom kapus közül. A hálóőr szerint nagyobb potenciál van a csapatban, mint ami eddig előjött. Interjú.
2015-10-01Gebei egyre feljebbÚjabb rangos eseményen, a szapporói olimpiai selejtezőtornán vezet majd mérkőzést Gebei Péter, a legmagasabban jegyzett jégkorong-játékvezető.
2015-10-00Jeges ütközetekAz átalakított DAB férfi jégkorongcsapat bemutatása. Nyilatkozik Peterdi Imre játékos, Azari Zsolt elnök és Lee Gilbert edző.
2015-09-25Vasváris avatásHagyományos elsősavatás a Vasvári Pál Általános Iskolában, a kis elsősök kendőjét a Dunaújvárosi Acélbikák sportolói kötötték meg.
2015-09-18A Macik érkeznekÚj csapat, új mez. Csapatkép.
2015-09-12A hangulat remek voltSzeptember 11-én közönségtalálkozót szervezett a DAB csapata és vezetősége a jégcsarnokban.
2015-09-12Vasárnap bemutatkoznakA DAB átalakított jégkorongcsapata szeptember 13-án bemutatkozik a MOL Ligában. A liga nyolcadik rajtjánál a dunaújvárosiak ellenfele a Ferencváros lesz. Beszélgetés Lee Gilbert vezetőedzővel.
2015-09-11Hoki: idénynyitóSzeptember 10-én megkezdődött a jégkorongozók MOL Ligája. A DAB szeptember 13-án az FTC ellen mutatkozik be, pénteken pedig közönségtalálkozóra várják a szurkolókat az Acélbikák. Azari Zsolt, a DAB elnökének nyilatkozata.
2015-09-10Elmarad a DAB bajnoki rajtjaA DAB szeptember 11-i nyitómérkőzése a Brassó ellen elmarad. Az egyesület vezetősége viszont sörrel, zsíros kenyérrel várja a közönséget.
2015-09-05Folyamatosan fejlődve - előreIfjabb Azari Zsolt elmondta, megvan a csapat magja, vannak fix légiósok. A rájátszás hat csapata közé szeretnének kerülni az átalakult Acélbikák. Interjú.
2015-09-03Visszavágtak a LévánakA DAB jégkorongcsapata szerdán a felkészülési mérkőzésen a felvidéki Lévát fogadta. A meccsen bemutatkozott Ki Hoon Han és Tomas Mocik.
2015-09-02Egy hónap a mérlegen"Egy hónapja készülnek a dunaújvárosi hokisok jégen, hazai környezetben, a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Minden korosztály pályán volt. A jövő heti MOL Liga rajt előtt, és az iskolakezdés apropóján talán érdemes egy kis összegzést tartani."
2015-09-02Lencsés Tamás visszatért! (kishír)A dunaújvárosi nevelésű Lencsés Tamás visszatért egykori csapatához, az Acélbikákhoz.
2015-08-28Alakul a csapat a Duna-partjánA dunaújvárosi jégkorong jövőjéről. Cserna Gábor polgármester fogadta az Acélbikák sportigazgatóját, ifjabb Azari Zsoltot. A DAB.Docler jégkorongcsapata legalábbis ezen a néven áprilisban megszűnt. Az ok prózai: a főszponzor Docler Holding a jövőben nem támogatja tovább a csapatot.
2015-08-19Itt keménykedni nem lehetBeszélgetés a Dunaferr SE egykori válogatott jégkorongozójával, Kővágó Kristóffal.
2015-08-18Meccseltek a BikákLejátszotta első edzőmérkőzését a Dunaújvárosi Acélbikák újjászervezés alatt álló jégkorongcsapata.
2015-08-13Százharmincan a jégenA jégkorong utánpótlás-bajnokságok alakulása, a DAB csapata miként készülnek a szezonra.
2015-08-11Örömteli, hogy van csapatAz előző évekhez képest fele pénzből, de tervszerű, kemény munkával felépített csapatot ígértek a Dunaújvárosi Acélbikák vezetői. Beszámoló a szurkolói ankétról.
2015-08-06Megvan az Acélbikák új mezeA DAB jégkorongcsapata új névvel és új mezzel kezdi meg szereplését a szeptember 11-én kezdődő MOL Ligában.
2015-08-04Kezdetnek negyvenhármanA DAB MOL Ligás jégkorongcsapata augusztus 3-án megtartotta első jeges edzését. Negyvenhárom játékos vett részt a gyakorlásokon.
2015-07-24Revák Zoltán több szerepbenÚjabb játékossal bővült az Acélbikák csapata. Revák védő, támadó és másodedző lesz.
2015-07-23Mestyán is a MAC-ban (kishír)A MOL Ligában újonc MAC-Budapest együttesénél folytatja pályafutását Mestyán István.
2015-07-18Revák Zoltán is visszatértÚjabb játékossal - Revák Zoltánnal - erősítette meg keretét az Acélbikák jégkorong csapata. A játék mellett a juniorok másodedzőjeként is számítanak rá.
2015-07-15Sportolók is segítettekJúlius 14-én második alkalommal rendezett véradást a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete a városi sportcsarnokban, amelyre a klubok játékosai és szakmai stábjai mellett természetesen örömmel várták a szurkolókat, civileket is.
2015-07-13Peterdi Imre lett a legjobbÖtödik helyen végzett a magyar inline jégkorong-válogatott a finnországi Divízió 1-es világbajnokságon. A mérkőzés legjobbjának az Acélbikák játékosát, Peterdi Imrét választották.
2015-07-09Tervezzen szerelést!Nem szokványos módon, a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak szurkolói tervezhetik meg együttesük idei versenymezeit.
2015-07-08Vas János a KHL-ben folytatja (kishír)A dunaújvárosi születésű Vas János a nyílt orosz profi jégkorongligában (KHL) szereplő horvát Medvescak Zagrebtől kapott próbaszerződést.
2015-07-02Nagy Gergő hazatértA CHL, ECHL és AHL tapasztalatokkal is rendelkező, korábban a Salzburgban, majd 2008 és 2012 között Székesfehérváron szerepelt csatár, a dunaújvárosi születésű Nagy Gergő a Fehérvár AV19 csapatában folytatja pályafutását. Interjú.
2015-06-30Alakulnak a BikákA főszponzor nélkül maradt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata alakul. Nemrég még az is elképzelhető volt, hogy megszűnik Dunaújvárosban a felnőtt jégkorong, most pedig ott tartunk, hogy kanadai edzője van a csapatnak. Beszélgetés Lee Gilbert edzővel.
2015-06-26CsatasorbanÚjabb játékos az Acélbikáknál, Ódry Tamás 27 éves csatár.
2015-06-26CsatasorbanÚjabb játékos az Acélbikáknál, Ódry Tamás 27 éves csatár.
2015-06-25Tokaji a MAC-banAz elmúlt nyolc évet Fehérváron töltő dunaújvárosi nevelésű sportoló, Tokaji Viktor a MAC Budapest jégkorong-csapatába igazolt.
2015-06-25Sijka Dusan is Acélbika (kishír)Gólerős csatárt igazolt a DAB jégkorongcsapata: Dunaújvárosban folytatja ugyanis pályafutását a szlovák Sijka Dusan, aki közel 200 meccsén 152 pontot gyűjtött eddig a MOL Ligában.