József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | kép

78159 db találat
előző következő
Dátum downCímLeírás
2023-02-16Simán hozta az első meccset a DAB-ASPFebruár 14-én a DAB-ASP–Ferencváros II. párharccal nyitott a jégkorong Andersen Liga rájátszása. A Bikák hozták a kötelezőt, azaz a következő mérkőzésen akár már le is zárhatják a párharcot.
2023-02-15Együtt a babákért!Számos hátrányos helyzetben élő család kapott országszerte jelentős segítséget az elmúlt tizenkét év során az Együtt a babákért elnevezésű, a dm Magyarország és a Katolikus Karitász közös programja keretében. Ehhez kapcsolódóan hétfőn délelőtt átadóünnepségre hívták szerkesztőségünket a Krisztus király plébániára, ahol a program folytatásaként fél évre elegendő pelenkát adtak át négy helyi rászoruló kisgyermekes családnak.
2023-02-15A biológia a természetfotózás és a gyógyítás metszéspontjaJanuár 6-án nyílt meg a kisapostagi polgármesteri hivatal épületében Klép Sándornak és dr. Somo­rácz Györgynek, a Mezőföld Természetfotó Egyesület tagjainak fotókiállítása. A tárlaton Kisapostagon készült fotóikat mutatták be az alkotók, akik a kiállítás anyagát a településnek ajándékozták. A bemutató alkalmával beszélgettünk dr. Somorácz Györggyel.
2023-02-15Bátran felvállalják a lehetőségetBarcelonai remeklésének köszönthetően négygólos előnnyel várhatja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének február 25-én esedékes dunaújvárosi visszavágóját a DFVE. A találkozóról és további BL-reményekről Garda Krisztina csapatkapitánnyal beszélgettünk.
2023-02-15"Nálunk a logisztika a legnagyobb kérdés"Február 15-én a Worm Angels jégkorongcsapata is megkezdi a rájátszást a Szeged ellen a fővárosi Kisstadionban. Láng Zoltánnal, a Worm edzőjével az új ligáról, a Kukacosok eddigi idényéről és terveiről is beszélgettünk.
2023-02-15Ellenfélre várva, de jöhet most már a Bikáknak az oroszlán isA Dunaújvárosi Acélbikák egy elég változatos alapszakasz után könnyedén jutott túl a kvalifikációs play-offon. Az Újpestet 3–1-es összesítéssel búcsúztatta a DAB, és készülhet a rájátszásra.
2023-02-15A kupacsatán is építkezne a DKKARapatyi Tamás, a Kohász edzője az őszi formát szeretné újra látni csapatától. Az edző értékelése.
2023-02-14A gyerekek zenei neveléséről. Meggyőző érvek arról, miért érdemes zenét tanulniuk a gyerekeknekAz óvodában a beiskolázási tájékoztatón találkoztunk Siklósi-Pók Gabriella zenetanárral, aki érintett szülőként maga is részt vett az eseményen. A tanárnőt a kulcsi zeneoktatás kapcsán kérdeztük.
2023-02-14Közmeghallgatást tartottak. A múlt év kiemelkedő projektjei után az idei tervekről esett szóBeszámoló a Baracson megtartott közmeghallgatásról.
2023-02-14Általános és garanciális javításokat végeznekA Fabó Éva Sportuszoda fejlesztései címmel hirdetett helyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztatót az önkormányzat.
2023-02-14Többkötetes író (képaláírás)Vesztergám Miklós tárogatóművész könyvbemutatóval összekötött előadására várták az érdeklődőket február 12-én az evangélikus templomba.
2023-02-14Tündérek, szuperhősök, boszorkányokHamisítatlan farsangi hangulatot varázsolt a Móricz Zsigmond Általános Iskola múlt hét pénteken az intézménybe, hiszen a hét utolsó napján az alsós osztályok számára szervezett jelmezbálra várták a kisdiákokat, szüleiket és minden érdeklődőt.
2023-02-14Nem hozott meglepetést a csoportkört záró fordulóA február 12-i harmadik körrel befejeződtek a téli műfüves bajnokság Dunaújváros A és B csoportfordulói. Az élen az Ercsi és a Besnyő végzett, így ezek a csapatok játszhatnak az első helyért az előttünk álló hétvégén.
2023-02-14Egymásra talált a csapat és lelkes szurkolótáboraA február 12-i, harmadik találkozón az idei szezon talán legjobb teljesítményét nyújtották az Acélbikák, és magabiztos sikerrel tartották meg pályaelőnyüket.
2023-02-14Éremgyűjtögető tollaslabdázókFebruár 11-én, szombaton a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola tornaterme adott otthont az országos II. és III. osztályú felnőtt-tollaslabda-ranglistaversenynek. Részletes eredmények a cikkben.
2023-02-14Számos szép sikert értek el az újvárosi kis birkózókSzámos szép sikert értek el a közelmúltban a DKSE fiatal birkózói. Beszámoló és eredménysoroló.
2023-02-13Vigasság Perkátán. Ez volt a második böllérversenyHagyományőrzés és közösségépítés Perkátán.
2023-02-13Már újra üzemelnek az e-autók töltői. Méregdrágán autózhatnakÚjra üzemelnek az önkormányzati töltők: eléggé drágán.
2023-02-13Szépkorút köszönöttek Kisapostagon. Isten éltesse Béla bácsit erőben és egészségben!Nagy Attila, Kisapostag polgármestere és dr. Nyikos Bettina, a település aljegyzője nemrég felköszöntötte Zibriczky Bélát 90. születésnapja alkalmából.
2023-02-13Versvándor érkezett a Szabó Magda iskolába"Igazán lebilincselő előadáson vehettek részt a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményének kisdiákjai és felsősei, ugyanis múlt hét pénteken különleges irodalomóra keretein belül mesélt az iskola tanulóinak Tóth Péter Lóránt, a Vers­vándor."
2023-02-13A néptánc nagy napját, csodás ünnepet tartottak ElőszállásonA néptánc nagy napját ünnepelhették Előszálláson, a művelődési házban az elmúlt péntek este. Czuppon Péter tanítványainak nagy sikerű bemutatója után a közönséget is mulatságba vitték a táncházukba.
2023-02-13Négy újonc tűzoltó erősíti a megyei állománytEkker Balázs tűzoltó őrmester pedig Dunaújvárosban kezdte meg beosztott tűzoltóként szolgálatát.
2023-02-13Újvárosi kiválóságokkalA Sportért Felelős Államtitkárság ismét megrendezte a Héraklész Díjátadó Gálát. Az idei Héraklész Gálán a klasszikus női csapat kategóriában I. helyezett lett a tavaly nyáron világbajnoki címet nyerő U16-os leány vízilabda válogatott, soraiban két dunaújvárosi pólóssal: Kardos Laurával és Kardos Dominikával, valamint Dr. Sike József edzővel, aki korábban Dunaújvárosban is eredményesen dolgozott. Hatalmas sikert ért el Nyikos Veronika (kép) is, a DKSE birkózója a hölgyek egyéni kategóriájában lett V. helyezett. Edzőjét Kiss Károlyt is díjazták. Veronika a tavalyi évben a kadet Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett.
2023-02-13Még él a remény a felsőházba jutásraA bajnoki folytatás szempontjából kiemelten fontos találkozón fogadta február 10-én a rácalmási sportcsarnokban a Nagykanizsa gárdáját a Dunaújváros Futsal az NB II Nyugati csoportjának 20. fordulójában.
2023-02-13Nagy lépés a BL-álmok útjá - négygólos siker BarcelonábanTekintélyes előnyt épített a katalán fővárosban a dunaújvárosi pólócsapat.
2023-02-13Szűk fél óra alatt eldöntötte a meccset az MTKA labdarúgó NB III. közép csoportjának tavaszi idénynyitóján a Dunaújváros FC együttese február 12-én az MTK Budapest második számú csapatát fogadta a helyi stadionban.
2023-02-11Jelmezbe bújva űzték el a telet az óvodás gyerekekA Csillagvirág és Eszterlánc tag­óvoda örvendeztette meg kis óvodásait egy szuper farsangi programmal.
2023-02-11Beszámoló, idei tervek napirendenKözmeghallgatás a 2023. évben elvégzendő városfejlesztéssel, városüzemeltetéssel és közszolgáltatások biztosításával kapcsolatos tervek kívánták bemutatni az idei költségvetés tükrében.
2023-02-11Városi értékeink (képaláírás)Sétálva a városban, érdekes alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön Magyar József (1936–) grafikus és szobrászművész Vitorlák című alkotása látható, amit 1974-ben állítottak fel az alsó-Duna-part déli részén. A művész stílusa kezdetben a Szürenon szellemiségéhez kötődött. Aprólékosan kidolgozott, egyedi grafikákat, főként tollrajzokat készített a ’70-’80-as években, de egyes műveire jellemző az expresszív hangvétel is. A ’70-es évek közepén foglalkozott szobrászattal is: nagyméretű, lendületes fémplasztikáját az acélszobrász szimpózium keretében készítette. (Forrás: JAKD)
2023-02-11A Worm ötödikként zárta az alapszakasztA Worm jégkorongcsapat ötödikként zárta az alapszakaszt.
2023-02-11Diákolimpiai bajnok a Széchenyi (kishír)A csapat a 4 csapatos megyei döntőből másodikként jutott be az országos elődöntőbe, ahol 8 iskola versengett egymással. A második hely továbbjutást, országos döntőt ért a gimiseknek! A 2023. február 4-én, Komáromban megrendezett országos döntőben szintén 8, az ország majd’ minden pontjáról érkezett iskola küzdött meg egymással. A csapatok közel azonos erőt képviseltek, de talán az utolsó leheletükig küzdelem, hatalmas győzni akarásuk és egy kis szerencse repítette veretlenül a széchenyis diákokat a dobogó legfelső fokára!!!
2023-02-11Küzdelmes csabai meccs vár a KohászraA napokban több játékosával is megegyezett a folytatásról a DKKA szakmai stábja. A klub közleménye szerint továbbra is az újvárosiakat erősíti majd a csapat kapitánya, Szalai Babett, valamint a védelem egyik oszlopa, Nick Viktória, Matucza Gabriella, Arany Rebeka.
2023-02-10Megépült a csatorna, a csapadék-vízelvezető, de sok még a feladat. A rengeteg csapadék még mindig nem a lösz barátja...2023. január nem igazán kedvezett a talajvíznek, hiszen száz éve nem volt ilyen csapadékos ez a hónap. Dunaújvárosban a legveszélyezettebb Táborállás környéke, ahol már sok éve megy a harc a természettel.
2023-02-10Még nincs döntés, de szorgalmazzák: újra zsákutca lehet a Kallósból?Szabó Zsolt, az érintett terület önkormányzati képviselője arról számolt be, hogy nemrégiben megkeresték a Kallós Dezső utca lakói a megnövekedett forgalom miatti problémájukkal és szeretnének megoldást találni. Szerintük újra zsákutcává kellene tenni a Kallóst, ahogy néhány évvel ezelőttig volt.
2023-02-10Az Európai Zöld Párt vezetőivel egyeztetett Szabó Zsolt alpolgármester. Újabb közvetlen EU-s forrásokra pályázik DunaújvárosAz önkormányzatokhoz érkező közvetlen forrásokról és az ellenzéki önkormányzatok helyzetéről egyeztetett Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere 2023. február első hétvégéjén az Európai Zöld Párt vezetőivel.
2023-02-10Sok-sok szeretettel. Folytatják a szép hagyományt - a Szeretet hetére készülnek, nagy szívvel várnakA pandémia idején kezdődött, remek kezdeményezés és nagyon népszerű közösségi akció kerekedett, és persze idén is belevágnak: újra megrendezi a Szeretet hete programját a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ.
2023-02-10Újra jogalap nélkül fenyeget a DVCSH, feljelentést tett a város első embere. Pintér Tamás polgármester feljelentést tett a Pomázi-cég ellen2023. első napjaiban sok dunaújvárosi szembesült a Global Mediator Zrt. levelével, amelyben a cég elmaradt távhő-, illetve víz- és csatorna számlák befizetését követeli, perrel, végrehajtással fenyegetőzik. Pintér Tamás szerint megtévesztő tartalmúak a levelek, ráadásul felmerül a jogtalan haszonszerzés fogalma is, ezért Dunaújváros polgármestere rendőrségi feljelentést tett.
2023-02-10Városunkat is elérte és megtépázta a tomboló viharDunaújvárost is elérte a viharos szél 2023. február 4-én, szombaton. Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere 14 kidőlt fa és 12 közlekedési oszlop ügyében intézkedett.
2023-02-10Töltsünk együtt kolbászt és egy délutánt - fesztiválra csalogatnak!2023. február 25-én rendezik meg Dunaújvárosban a XI. Kolbásztöltő Fesztivált. Az esemény helyszíne a Pentelei Mentálhigiéniás Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium udvara lesz. A program legfontosabb részleteiről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester számolt be.
2023-02-10Disznótorok és farsangok DunapentelénMegadta a módját a téltemető mulatságoknak, a disznótoroknak és persze az életigenlő vidámságnak is Dunapentele népe – Kronászt Margit történész-muzeológus írása.
2023-02-10Újabb büszkeségekkel bővült az értéktárA Jószolgálati Otthon "Ragyogj kékben, Dunaújváros" projektje, a Móricz iskola Kodály Zoltán módszere, a Pentelei iskola Arany Iránytű Programja és a Quintia zenekar is bekerült a Települési Értéktárba (TÉB), amelyet még 2016-ban hozott létre a dunaújvárosi közgyűlés.
2023-02-10Volt egyszer egy Napsugár PresszóDr. Tóth István írása a Napsugár Presszóról
2023-02-10Közel félezer segélyhívás vihar miatt478 segélyhívás, 319 beavatkozás, 50 épületkár a 2023. február 4-i szélvihar miatt – e főszámokkal jellemezte a pusztítást Fejér Vérmegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
2023-02-10Az országos döntő elérése volt a tétKaposváron rendezték meg a Nyugat-Magyarország Régió Területi Diák I-II. Szabadfogású Országos Bajnokság küzdelmeit a mögöttünk hagyott hétvégén (2023.02.04?), s a verseny tétje már az országos döntőbe jutás volt a résztvevő birkózók számára. Mint azt Tombor István vezetőedző elárulta, az időjárás igen kalandossá tette a Kaposvár felé vezető utat, hiszen kidőlt fákat, falevélként hulló gallyakat kellet kerülgetni, de még kidőlt villanyvezetékeken keresztül is vezetett az út.
2023-02-10Dunaújvárosi érmek az Európa-bajnokságonPárizsban rendezte meg a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség (IBJJF) a sportág Európa-bajnokságát 2023. január 23. és 29. között. A kicsivel több mint ötezer (!) versenyzőt felvonultató viadalon több magyar sportoló is megmérette magát a ZR Team Hungary színeiben, s köztük volt a dunaújvárosi FOX SE két kiválósága, Gyetvai Balázs és Farkas Bátor is.
2023-02-10Előnyben az AcélbikákAz Erste Liga kvalifikációs playoff első mérkőzését játszotta a DAB hokicsapata az Újpest otthonában 2023. február 8-án.
2023-02-10A Fradi maradt hibátlan2023. február 8-án játszotta az OB I csúcsrangadóját DFVE felnőtt női vízilabda együttese a Ferencváros ellen, akik egy szoros küzdelem után végül 9:11-re diadalmaskodtak – megőrizve a veretlenségüket.
2023-02-10Lépést tartani a nemzetközi élmezőnnyelA korosztályos Európa-bajnok, a még mindig csak tizenhat esztendős Pásti Áron edzéskörülményeinek javításáért keres támogatókat a dunaújvárosi sakkozó családja.
2023-02-10Közmeghallgatáson (képaláírás)Az éves költségvetés elfogadását megelőzően közmeghallgatást szervez a lakosság számára az önkormányzat. Csütörtökön délután a városháza C szárnyában tartották meg ezt a rendezvényt, amelyen a meghívó alapján a városfejlesztéssel, városüzemeltetéssel és közszolgáltatások biztosításával kapcsolatos terveket kívánta bemutatni a közgyűlés az idei költségvetés tükrében. Az eseményen képviselők, hivatali munkatársak mellett igaz nem nagy számban, de a városlakók is jelen voltak.
2023-02-10A Gárdonyi iskola egy új nevet kaphatna. Névváltozás előtt az iskolaA Gárdony Géza Általános Iskola vezetésének nem titkolt szándéka az, hogy egy olyan szentről nevezzék át az intézményt, aki Dunaújvároshoz köthető. Most már a szülők hozzájárulását is várják ahhoz, hogy felvehessék Szent Pantaleimon nevét.
2023-02-10A kicsik már be is lakták a bölcsődétIdén január 2. különösen nagy nap volt a település életében, mert ezen a napon fogadta először a gyerekeket Mezőfalva legújabb intézménye, a Manókuckó bölcsőde. A helyzet nemcsak a községnek, de a szülőknek, kisgyermeknevelőknek is rendkívüliséget és újdonságot jelentett, mivel ilyen, önkormányzat által fenntartott intézmény még nem volt a faluban.
2023-02-10Isten hozott, Dániel! Egy újszülött baba az Erdő sori központbanMég tavaly májusban érkezett városunkba a Mytrovych család, ők Munkácsról menekültek ide a háború elől. Az anyuka, Kristina idén január 31-én egy egészséges fiúgyermeknek adott életet.
2023-02-10Új stéget és új lépcsőket szeretnénekHorgász- és víziturisztikai fejlesztés a Kikötői öbölben címmel kerekasztal-konferenciát hirdetett szerdán délutánra a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület (DSHE) a horgásztanya rendezvénytermébe, ahová meghívtak mindenkit, aki segítséget nyújthat a cél elérésében.
2023-02-10Jót, szívből DunaújvárosértEz a rövid jelmondat mindent elmond a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség adománygyűjtő akciócsoportjának szándékairól. Idén tavasszal valószínűleg a szívünkhöz legközelebb álló tervük szerint a befolyó adományokból lombot adó fákat szeretnének ültetni a város bölcsődéinek és óvodáinak udvarára. A részletekről Petrás Gábor, a csoport vezetője tájékoztatott bennünket.
2023-02-10Nagy csatára késztették a FraditA Ferencváros ellen lett oda a DFVE női vízilabdázóinak veretlenség hazai pályán február 8-án.
2023-02-10Régóta vártak egy ilyen komoly futsalrangadóraA Dunaújváros Futsal remek szériát fut, hiszen legutóbbi hét találkozójából hat győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el.
2023-02-10Átértékelték a csapat céljaitA bajnoki cím egyik esélyeseként kezdte meg az NB III közép csoportjának 2022/2023. bajnoki évét a Dunaújváros FC labdarúgócsapata. Az őszt a harmadik helyen zárta az együttes, ami optimizmusra adott okot, de a téli szünetben alaposan módosítani kellett az eredeti célkitűzésen. Az okokról a dunaújvárosi klub ügyvezetőjét, Dobos Barnát kérdeztük.
2023-02-09Ahol a part szakad. Továbbszakadhat a part a jövőben az Ivó utcában"Az újabb repedések novemberben keletkeztek, most a januári nagy esők után tovább bővültek. Félünk, évről évre egy nagyobb darabot harap ki a telkünkből az omlás – mondja Orgovány Zoltán, Ivó utcai lakos, aki áttessékel a szomszédhoz is. Bekéretőzünk, Sebestyén György tulajdonosnál tényleg omlik a part. Az egyik fészer alatt már valóban hiányzik a föld, azaz a lösz. "
2023-02-09Jubileumra készülnek. A falubeli táncosok gőzerővel pórbálnak már a nagy napraAz idén ünnepli alapításának 65. évét a Mezőfalvi Néptáncegyüttes. A nagy múltú művészeti csoport április 1-jén tartja a jeles évfordulóhoz kapcsolódó bálját, ahol az eltelt évtizedek táncaiból láthatnak ízelítőt a résztvevők.
2023-02-09A legjobbakkal készülhet Hunor. A legjobb hosszútávúszókkal együtt készülhet ThaiföldönA legjobb hosszútávúszókkal együtt, meleg ­égövi edzőtáborban, Thaiföldön készül a DKSE sportolója, Kovács-Seres Hunor, a lehetőséget eredményei alapján kapta meg a szövetségtől.
2023-02-09Ismét vár egy gondűző társasjátékos délutánA januári nagy sikerre való tekintettel februárban is szeretettel várják a kikapcsolódni vágyókat a baracsi társasjáték-délutánra. A játékos programsorozat első felvonása sokakat megmozgatott, fiatalok és idősek, kicsik és nagyok egyaránt nagy örömmel vettek részt a közösségépítő és vidám eseményen. Az eseményen Volman Ferenc, a malomjáték országos bajnoka ismét jelen lesz.
2023-02-09Remek szerepléssel orságos finálét érő helyeket szereztekKaposvár adott otthont a hétvégén a nyugat-magyarországi régió területi diák I–II-es korcsoport szabadfogású országos birkózóbajnokságnak. Mindkét korosztály pontversenyében egyaránt másodikak lettek. Részletes eredmények a cikkben.
2023-02-09Regionális döntőben szereplő úszókA napokban rendezték meg az úszók Közép-dunántúli regionális diákolimpiáját, amelynek a veszprémi sportuszoda adott otthont. A Vasvári Pál Általános Iskola sportolóinak eredményei a cikkben.
2023-02-08Duna-parti polémiák. A képviselő-testület eldöntötte: Baracs nem adná a Duna-partot2022. november 17-én közös testületi ülést tartottak Baracs és Kisapostag képviselői azért, mert Baracs Duna-parti területén élők 193 aláírást gyűjtöttek össze, hogy a terület Kisapostaghoz tartozzon. Baracs képviselő-testülete az 2023-as év első testületi ülésén döntést hozott arról, hogy ezt a területet nem kívánják átadni Kisapostagnak.
2023-02-08Látogatóban az ovisokA Dunaföldvári Rendőrőrsre látogattak a dunaújvárosi Mesevár Óvoda ovisai.
2023-02-08Kézműves szakkörök indultak a településenA Nemzeti Művelődési Intézet a művelődő közösségek létrejöttének céljából mintegy ötezer szakkör megtartását támogatja. Az intézet által közzétett felhíváshoz csatlakozott a Perkátai Általános Művelődési Központ is.
2023-02-08DAB: irány a rájátszás!A nyolc közé jutás a tét a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak számára. A DAB az Erste Liga alapszakaszát a kilencedik helyen zárta, ezért a kvalifikációs playoffban érdekelt.
2023-02-08Emléktornákon a baracsi csapatokA Beszédes József Öregfiúk Teremlabdarúgó Emléktornán és a Fésű Ferenc Női Emléktornán a baracsi csapatok.
2023-02-08Sportági népszerűsítésNyílt lábtoll-labda verseny volt a Gárdonyi Géza Általános Iskolában.
2023-02-07Nem kell félni tőlök! Egyre gyakoribbak a városi rókákDunaújvárosban is egyre több vörös róka bukkant fel az utóbbi időben.
2023-02-07A szakértő válaszol. Valóban rendkívül csapadékos volt a január?Az átlagember szemével nézve rendkívül csapadékos volt a 2023-as esztendő első hónapja. De vajon tényleg az volt? Várhatóak árvizek, még inkább belvíz a térségünkben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területi felügyelőjével, Megulesz Gabriellával.
2023-02-07Egyetemi szinten, az élmezőnyben végeztekA Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara ebben a tanévben is meghirdette az országos középiskolai tanulmányi versenyét, Pázmány Bölcs-Észt címmel. Hatalmas teljesítményt nyújtott a Pannon Oktatási Központ két diákja egy országos versenyen: Gönczi Kincső második és Köböl Kitti az ötödik helyen végzett.
2023-02-07Fordulatos volt a második kör a dunaújvárosi műfüves pályánAz FMLSZ téli műfüves bajnokságának második körét játszották a csapatok szombaton és vasárnap. Eredmények.
2023-02-07Kettős utánpótlássiker az Alba ellenA korosztályos bajnokságok élmezőnyében az U19-es és U17-es kézlabda együttes.
2023-02-07Szerdán az Újpest ellen már a rájátszásba kerülés lesz a tétBefejeződött a jégkorong Erste Liga alapszakasza. Három győzelmet kell szerezniük az Acélbikáknak a bajnoki folytatáshoz.
2023-02-07Megvan az első sikere a DFVE férficsapatának"A Sopron elleni siker jelentette a csapat első győzelmét és pontjait a bajnokságban. S, hogy ez mit jelent, arról Ábrahámovics Gábor edző így beszélt a tavaszi folytatás előtt. – A csapat lelkesedése megvan, így van esélyünk megszerezni azt a várt győzelmet. Sajnos eddig minden mérkőzésen erősebbnek bizonyultak az ellenfelek, de látjuk a fejlődést és a javulást. Építkezünk tovább, és folytatjuk azt az utat, amit elkezdtünk. Reméljük, hamarosan megérkeznek az első pontok is, ami egy mérföldkő lesz, és nagy lendületet adhat a továbbiakra – mondta."
2023-02-06Főszerepben voltak a Pannon iskola végzősei. Életük egyik fontos mérföldköveÉletük egyik legszebb mérföldkövéhez értek a Pannon Oktatási Központ végzősei, ugyanis február 3-án tartották meg számukra a szalagavató ünnepséget.
2023-02-06Méhecskék mutatták be a Dózsát. Iskolanyitogatót tartottak az érdeklődőknekAz iskolakezdés előtt álló gyermekek valamint a szüleik számára tartottak iskolanyitogató rendezvényt a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában.
2023-02-06Négy osztály búcsúja. Négy végzős osztály is búcsúzott az iskolátólBeszámoló a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikuma végzőseinek szombati szalagavató ünnepségéről.
2023-02-06Keringő, musical és zumba is volt a Hild szalagavató ünnepségénA Kultik mozi adott otthont a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola végzős diákjai szalagavató gálaműsorának február 3-án.
2023-02-06Hozták a kötelezőt, csak két pontra a felsőháztólTóth Árpád, a Dunaújváros Futsal edzője így értékelt: – Magabiztos győzelmet arattunk. Összességében, nem játszottunk kimondottan jól, de a győzelem volt a legfontosabb.
2023-02-06Andersen Liga: a DAB alapszakasz másodikAzari Zsolt vezetésével a hazaiak rendezték soraikat, és végül magabiztos győzelmet arattak.
2023-02-06Vereség a szinten aluli játék következményeA röplabda NB I. közép szakaszának második fordulójában szombaton hazai környezetben lépett pályára a Dunaújváros KSE együttese. Az újvárosiak ezúttal sajnos nem tudták legyőzni a MEAFC-Miskolc csapatát.
2023-02-04Medvés vidámságok. Medvebőrbe bújtak a mackónapon a diákokA mackók kapták a főszerepet pénteken a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményében, ahol a népszerű időjárásjósló hiedelem alkalmából medvenapot tartottak.
2023-02-04Bálok, hagyományok. Farsangi szokások, hagyományok, bálokA farsangi időszakhoz számtalan népszokás, hagyomány és játék kapcsolódik. Beszélgetés Kronászt Margittal, az Intercisa Múzeum történész-muzeológusával.
2023-02-04Városi értékeink (képaláírás)„Bartók és Kodály, századunk és egész zenetörténetünk két óriása közénk költözött. Hétköznapi módon, feltűnés nélkül, magától értetődően. Mindennapjaink társaivá válnak a szobrász jóvoltából, közöttünk sétálnak, életünk részesei, kísérői” – e szavakkal adták hírül, hogy felavatták a Bartók–Kodály bronz szoborkompozíciót 1980-ban a Petőfi ligetben Bartók Béla születésének 100. évfordulója alkalmából. Az alkotó Varga Imre (1923–2019) Kossuth-díjas kiváló művész, a nemzet művésze címmel kitüntetett szobrász. A szobrok külön-külön más városokban is láthatók (Bartók alakja Budapesten, Makón és Párizsban, a Kodály szobor másolata Pécsen), de együtt csak itt látható. (Forrás: JAKD)
2023-02-04Kovács meggyógyult, teljes erővel dolgozikTúl van egészségügyi problémáin, és teljes erőbedobással készül az idei versenyszezonra a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, aki a korábbi sérülésével kapcsolatban is tájékoztatást adott.
2023-02-04Elhunyt Somogyi Sándor2023. február 1-n életének 47. évében súlyos betegségben elhunyt Somogyi Sándor a DKSE egykori kiváló birkózója.
2023-02-03MONDD! - megkezdődött az oktatásért aggódók csoportjának új sorozata.Új sorozattal jelentkezett a Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke csoport: a MONDD! programjának első eseménye az óvodai nevelés nehézségeit vette górcső alá
2023-02-03Az óvodai ágazat idei esztendejéről egyeztettek, a legnagyobb költség ezúttal a rezsi. Óvodai vizit, fókuszban a rezsivelAz óvodai ágazat 2023-ra vonatkozó terveiről, elképzeléseiről, az intézményeket érintő elszabadult energiaárakról egyeztetett Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere és Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója.
2023-02-03Ünnep, újra együtt: az elválás első mérföldköve volt a Rosti szalagavatója a moziban.Megtartotta szalagavató ünnepségét a dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola közössége 2023. január 27-én délután. A rendezvénynek a Kultik Dunaújváros biztosított helyszínt, a résztvevőket pedig Pintér Tamás polgármester is köszöntötte.
2023-02-03Kihívásoktól a lehetőségeken át az eredményekig - évnyitó beszélgetés a polgármesterrelPintér Tamás, Dunaújváros polgármestere értékeli a 2022-es évet.
2023-02-03Bepótolt boldog születésnapVarga Istvánnét ünnepelte a város vezetése 2023. első szépkorú köszöntésén: Marika nénit Barta Endre alpolgármester az otthonában látogatta meg, aki családja körében fogadta a jókívánságokat. Bár születésnapját tavaly év végén ünnepelte, pár héttel később is szívesen mesélt a kerek életkora kapcsán életútjáról, a mindennapjairól.
2023-02-03Kovács Zsófia: "minden rendben"Túl van egészségügyi problémáin, és teljes erőbedobással készül a 2023-as versenyszezonra a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.
2023-02-03Szép sikerrel kezdték a középszakasztRemek játékkal, igazi csapatként küzdve győzte le 3-1-re az alapszakasz győztesét a DKSE felnőtt röplabda csapata a középszakasz első fordulójában 2023. január 27-én Szegeden
2023-02-03Vasmű - stabil működést biztosító tulajdonos kellMiután a Magyar Kormány másfél hónapon belül kétszer is módosította a csődtörvényt, szerdán arról döntött a kabinet, hogy a következő hat hónapban kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét, ami több, mint 16 milliárd forint. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök, dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselőjével közösen jelentette be.
2023-02-03Szelektív sziget és az állatvédelem és környezettudatos szemléletKét kezdeményezéshez is csatlakozott ebben a tanévben a Petőfi Sándor Általános Iskola, amelyek mind az ifjúság környezettudatos szemléletét hivatottak szolgálni.
2023-02-03Az az igény, hogy nyomot hagyjunk magunk utánBeszélgetés Dr. Horváth Zsolttal, Baracs Község Önkormányzatának jegyzőjével, aki nemcsak jegyző, hanem asztrofotós, solymász, novellaíró és játékokat farag.
2023-02-03Mostani zenekarával volt vendég a régi iskolájábanFőszerepben a jazz címmel invitálták a közönséget a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola frissen felújított kamaratermébe szerda estére, a jazztanszakos növendékek kamarakoncertjére.
2023-02-03A fiatal Acélbikák lendülete nyert most az Angyalok ellenJégkorongban ritka a városi rangadó, még ritkább a másodosztályban, esetünkben az idén létrehívott Andersen Ligában. Tegnap a Dunaújvárosi Jégcsarnokban azonban a Dunaújvárosi Acélbikák juniorjai épülő DAB-ASP és az a Worm Angels mérte össze az erejét, ahol a közelmúlt meghatározó dunaújvárosi hokisai (is) szerepelnek. Például Lencsés Tamás, Borbás Gergely, Azari Zsolt, Kiss Ákos, Hüffner Adrián. Ezúttal a fiatalos lendület győzött.
2023-02-03Megtartani a sportolóinkat és a DKSE eddigi eredményességétA Dunaújvárosi Központi Sportegyesület öt szakosztályának eredményeivel az ország egyik meghatározó vidéki klubja. Beszélgetés Mátyás Gábor ügyvezető elnökkel.
2023-02-02Nem volt esélyük CsíkszeredánA Dunaújvárosi Acélbikák három mérkőzést játszik Erdélyben.
2023-02-02Megkönnyítik az idősek és a családtagok napjaiA Rácalmási Szociális Központ hiánypótló szolgáltatást vezetett be az elmúlt hetekben. Ugyanis a család- és gyermekjóléti szolgálat és a szociális étkeztetés mellett a házi segítségnyújtás is elérhető már az idős, beteg emberek számára a településen.
2023-02-02Fiatalos szépkorú (képaláírás)Nagy János Józsefné, Éva nénit köszöntötte a 90. születésnapja alkalmából a város nevében Németh Miklósné alpolgármester és Stumphauzer Judit önkormányzati dolgozó. (teljes szöveg)
2023-02-02Szép illusztrációkat készítettekPetőfi Sándor „Szülőföldemen” című versének illusztrációjáért nyertek díjat a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola művészetis diákjai: Tamási Ádám arany minősítést, Fáczán Norbert bronz minősítést nyert, Demeter Gréta különdíjat kapott.
2023-02-02Köszönöm a nézők türelét, megpróbáljuk megszolgálni!A pandémiával terhelt 2021-es év után a legtöbben azt gondolták, fellélegezhetnek végre. Őze Áron, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója sem volt ezzel másként. Évértékelő beszélgetésünkben arra is választ adott, számított-e arra, hogy a megpróbáltatások folytatódnak.
2023-02-02Ezúttal nem sikerült nekik az éremszerzésHatodik alkalommal került sor a Magyar Labdarúgó Szövetség vármegyei igazgatóságainak összecsapásaira, az eseményt három éve Csík Ferenc Emléktornaként rendezik.
2023-02-02Nick és Szalai is hosszabbítottKét kézilabdázó is: Nick Viktória és Szalai Babett is hosszabbított a DKKA együttesénél.
2023-02-02A "kis" Fradit már legyőztékA pólós fiatalok fölényes sikere a másodosztályú bajnokságban.
2023-02-01Ez a játék tényleg korhatár nélküli. A társasjáték újra hódít - korhatár nélküli programTársasjáték délután a baracsi faluházban.
2023-02-01A színész szakma lényege az ember, a vele való foglalkozásVrabecz Botond neve már ismerősen csenghet a dunaújvárosi színházjárók fülében, lassan tízhez közelít a darabok száma, amiben megmutathatta rátermettségét. Beszélgetés a Bartók pályakezdő színészével.
2023-02-01Győzelem az első válogatónA hétvégén folytatódott a birkózók versenyszezonja, az első felnőtt hazai válogatón remekül szerepelt a DKSE-­KIMBA fiatal kiválósága, a tizennyolc éves Nyikos Veronika, aki a 76-kg-os mezőnyben győzedelmeskedett.
2023-02-01Gumiasztalról egészen a mexikói cirkuszig dobbant el Vincze ÁkosVincze Ákost a dunaújvárosiak kiválóságát 2021 után tavaly ismét megválasztották a gumiasztal-szakág legjobbjának. A mindössze huszonöt éves sportoló hazai szinten mindent elért, amit egy gumiasztalos elérhet, ezért hamarosan Mexikó felé veszi az irányt. Interjú.
2023-02-00A hónap műtárgya - Bronzkori övkapocs Dunaújvárosból2023. február - Kapcsokat a korai bronzkortól kezdve használtak övek felerősítésére. Ezt a kapcsot öntés után kissé meghajlították, hogy kövesse az emberi test formáját. Egyik végén három lyuk szolgált a felerősítésre. Az övkapcsok az eddigi adatok alapján a női viselet részét alkották. A dunaújvárosi tárgy jelenleg az állandó kiállításban tekinthető meg.
2023-01-31Növekvő kereslet, ám szűkebb olvasói réteg. Olvasni vagy nem olvasni?Vajon tényleg kiment a könyv a divatból? A dunaújvárosi József Attila Könyvtár forgalmi adatai nem ezt mutatják. Tóth Éva, a könyvtár igazgatója elmondta, a tapasztalatok alapján az olvasás presz­tízse emelkedett az előző évekhez képest. A rohanó világ ellenére a könyvek egyre keresettebbek.
2023-01-31Fiatalodik a község. A település mindig megtalálja a saját fejlődési lehetőségeitAz elsődleges számunkra a település működésének biztosítása. Ez a 2023-as évindításkor még nagyobb hangsúlyt kap. Mivel Nagyvenyim nem bővelkedik saját bevételekben, azon feladatok körében, amelyek beruházási jellegű beavatkozásokat igényelnek, igyekszünk pályázat útján biztosítani a forrásokat. Vargáné Kaiser Katalin polgármester évértékelője.
2023-01-31Elkezdődött a műfüves bajnokság. Felkészülésnek kiváló ...Dunaújvárosban két csoportban nyolc együttes küzd egymással. A Mezőfalva, a Nagykarácsony és a Rácalmás is győzelemmel nyitott a téli műfüves labdarúgó-bajnokság vasárnapi első fordulójában. Az Előszállás döntetlennel, az Adony, a Baracs és a Kulcs vereséggel térhetett haza a nap végén.
2023-01-30Álomszerű keringő. Az iskolaévek összetartó közösséget kovácsoltakJanuár 27-én a Rosti Pál Gimnázium végzős diákjai ünnepi ceremónia kereté-ben szalagot kaptak az iskolától, hogy büszkén hordhassák az érettségiig vezető úton. A rendezvényt a Kultik Dunaújváros filmszínházban tartották, ahol sokszínű és emelkedett hangulatú műsort élvezhetett a mozi nagytermét megtöltő szülőkből, családtagokból, barátokból álló közönség.
2023-01-30Új ápolási vezető van év eleje óta a kórházbanEz évtől új munkatárs segíti az ápolási igazgató munkáját, mivel a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház vezető ápolója, dr. Juhászné Bordács Veronika nyugdíjba vonult, aki nem szakadt el teljes mértékben kórháztól, más munkakörben folytatja 42 éve tartó pályafutását. A vezető ápolói feladatokat Béres Andrea, a fül-orr-gégészeti osztály korábbi főnővére vette át.
2023-01-30Irodalmi tárlat és zenés emlékest várta a látogatókatA magyar kultúra napja jegyében 2023. január 21-én perkátán a Győry-kastélyban rendezte meg a Perkátai Általános Művelődési Központ az év első jelentősebb kulturális rendezvényét.
2023-01-30Olyan volt ez az éjszaka, akár egy jó, mulatós minifesztiválJókedvű rendezvény volt a IV. Zenészbál, amit Előszálláson a művelődési házban bonyolítottak le az elmúlt szombaton.
2023-01-30Nem volt kérdés GyőrbenA DFVE a védekezésre alapozva tízzel nyerte újabb bajnoki meccsét.
2023-01-30A hajrában mentett pontot ellenünk a PécsA Haladás legyőzése után egy újabb dobogós csapattal, a Péccsel játszott döntetlent a Dunaújváros Futsal a péntek esti, rácalmási bajnokiján az NB II. nyugati csoport 18. fordulójában.
2023-01-30Bravúros győzelem a listavezető otthonábanAz NB I-es röplabda-bajnokság középszakaszának nyitó találkozóján bravúros győzelmet aratott Dunaújvárosi KSE együttese. A péntek esti találkozón az újvárosiak a listavezető Vidux-Szegedi RSE otthonában szerezték meg az igen értékes három bajnoki pontot.
2023-01-28Esélyegyenlőségi sportos délelőtt a jószolisoknakEz egy esélyegyenlőségi sportnap volt, amelyet a JUVE, vagyis a Jövő-Új Városáért Egyesület szervezett meg.
2023-01-28Az aranykor legendája. Sohasem fogja elfelejteni a Dunaújvárosban töltött időtRosta Miklós (54 éves) a dunaújvárosi férfikézilabdázás egyik legnagyobb alakja, mondhatjuk legendája. A Dunaferr SE aranykorszakának volt az egyik emblematikus játékosa. Győrből költözött Dunaújvárosba, ahol tizenhárom évet töltött el. 1997-ben került a 129-szeres válogatott beállós a Dunaferrhez, amellyel 2000-ben bajnoki címet szerzett. De az eredménylistájához tartozik két bajnoki ezüst- és nyolc bronzérem, valamint egy EHF Kupa-döntő és elődöntő – mind-mind a Dunaferr-rel. A válogatottal az 1997-es világbajnokságon negyedik, 2003-ban pedig hatodik lett. Interjú.
2023-01-28Nyílt napot tartottak az iskolában. Szeretettel és békességgel várják a diákokatNyílt napot tartottak január 27-én a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményében.
2023-01-28Városi értékeink (képaláírás)Sétálgatva Dunaújvárosban, érdekes, értékes művészi ­alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön a Közösség című kompozíció ­látható, amely a felső-Duna-partot díszíti. Az ötméteres alkotást 1989-ben állították fel, elkészítésére a vasműs acélszobrász-alkotótelep adott lehetőséget Péter Ágnes (1949–) szobrásznak, akinek Somogyi József volt a mestere a főiskolán. „A csőből és kékített acéllemezből alakított, három összetevőből komponált fémszobor szépen gondozott parkban, fenyő- és nyírfákkal, bokrokkal övezett gyepszőnyegen áll” – írja róla egy kritikusa. Forrás: JAKD
2023-01-28Ez a csapatmunka nagy diadalaA DFVE a védekezésre alapozva tízzel nyerte újabb bajnoki meccsét Győrben.
2023-01-28Nemzetközi megmérettetésenAz ausztriai Steinbrunnban rendezték a napokban az International Grenzland VIVA Blitzturnier – Österreich nemzetközi birkózóversenyt, három ország 130 birkózója részvételével. A viadalon a DKSE is képviseltette magát fiókszakosztálya. Gyermekkorosztályban Papp Ábel (30 kg) és Erdősi Krisztofer (23 kg) egyaránt aranyérmes lett. Diák II. korosztályban Biró Gergő (31 kg) bronzérmet szerzett, Kovács Kornél (29 kg) a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Szintén első lett diák I. korosztályban Papp Ábel (46 kg), Rafael Krisztián (30 kg) és Bocskai Botond (76 kg) egyaránt ezüstéremmel gazdagodott.
2023-01-27A szolidaritási hozzájárulás csökkentése is szerepelt a napirenden2023. első rendes ülését tartotta január 26-án délelőtt Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A testület összesen 31 témát tárgyalt a nyílt, és kettőt pedig a zárt ülésen.
2023-01-27Állami érdeklődés városunk közlekedési koncepciójáról, kiterítettük a kártyát. Továbbra is nagyon várjuk az M8-as autópálya megépítésétSzabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere sajtótájékoztatón számolt be egy 2022. december végi egyeztetésről Bartal Tamással, az Építési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárával, melynek témája Dunaújváros közlekedési koncepciója volt. A találkozón a nagyszabású terveken túl egészen apró dolgok is szóba kerültek.
2023-01-27DVCSH: február 21-ig várja a hitelezők igényeit társaság felszámolója. Felszámolás alatt a DVCSH Kft.2023. január 12-én a Székesfehérvári Törvényszék végzésében elrendelte a Dunaújvárosi Víz-, és Csatorna- Hőszolgáltató Kft. felszámolását.
2023-01-27Már nem gazdátlan terület a városüzemeltetés, ez látszik a köztereken. Mezei Zsolt: "Tudjuk, mi a dolgunk!"Mezei Zsolt, Dunaújváros városüzemeltetési ügyekért felelős alpolgármestere tájékoztat a városüzemeltetés körébe tartozó feladatokról és 2019. óta elvégzett projektekről
2023-01-27A kultúra követe. Átadták a "Pro Cultura Intercisae" díjatJanuár 22-én, a Himnusz születése napján ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Dunaújvárosban 1997 óta hagyomány, hogy ezen a napon a polgármester ünnepi keretek között adja át a Pro Cultura Intercisae Díjat. Az idei esztendőben az elismerést Kurucz Gergely, a Dunaújvárosi Vegyeskar karnagya, a helyi kórusmozgalom és zenei élet oszlopos tagja, a Rudas középiskola pedagógusa vehette át.
2023-01-27Gyerekágy is akadt a virtuális ajándékkosárban az "ételmentők" kezdeményezése nyomán.Kísérleti kezdeményezésként szervezték, sikeres közösségi akció kerekedett belőle – eredményes volt az ÉtelMentő – Ne etesd a szemetest Dunaújváros (két) mindenes napja a nagy közösségi portálon.
2023-01-27Újra nagy siker volt a Sándor Frigyes Zeneiskola hagyományos újévi gálája Kultikban.Újévi Gálakoncerttel kezdte a 2023-as évet a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola és a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány közössége. A színes zenei repertoárt felvonultató programon Pintér Tamás polgármester mondott köszöntőt.
2023-01-27Dunaújváros elkötelezte magát, intézményeinkben folyamatosan elérhető az EpiPen.Dunaújváros összes bölcsődéjét és közoktatási intézményét sikerült felszerelni az EpiPen injekciókkal, többek között az önkormányzatnak, a Dunaújváros PASE-nek, dr. Mészáros Lajosnak és a Duna Plazmának köszönhetően. Ezeknek az injekcióknak azonban hamar lejár a szavatossági idejük, így a pótlásuk szükséges.
2023-01-27Újra használhatóak az önkormányzat által kezelt elektromos autótöltőkDunaújváros önkormányzatának kezelésében jelenleg (2023. január) összesen három elektromos autótöltő működik: a Táncsics Mihály utca 8/A-nál, az Október 23. tér 10-nél és a Devecseri Gábor utca 4-nél. Mindhárom állomás 2 önálló töltőfejjel rendelkezik.
2023-01-27Dunapentelei emlékek a József Attila Könyvtárban – figyelem, online is!A Dunapenteléről szóló történeti könyvek, visszaemlékezések, kéziratok, képeslapok online bemutatására vállalkozott a dunaújvárosi József Attila Könyvtár a helyi kohéziót erősítő pályázati program keretében – a Dunapentelei emlékek című gyűjtemény külön menüpontot érdemelt a könyvtár hivatalos oldalán.
2023-01-27Írj egy cikket a Pannon Oktatási Központról!A cikk a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központban zajló képzést, elsősorban az informatikaoktatást mutatja be.
2023-01-27Kemény összecsapások az uszodábanÉrtékes bronzéremmel, hasznos tapasztalatokkal zárták medencés sárkányhajó versenyüket a Dragon Steel SE sportolói a Kecskeméten ötödik alkalommal megrendezett Hírös Medencés Sárkányhajó Versenyen.
2023-01-27Mindig egy irányba húzzák a szekeret. Elkezdték az ez évi munkát a helyi képviselőkHivatalosan is megkezdte éves rendes üléssorozatát január 25-én Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselői Testülete.
2023-01-27Újabb hitelek csaknem egymilliárdos értékben?Pintér Tamás polgármester január 26-ra hívta össze az év első rendes közgyűlését. A Képviselő-testület tagjai nyílt ülésen 31, míg zárt ülésen 2 napirendi pontot tárgyaltak meg: A vasmű átütemezett adójáról, illetménykiegészítés a köztisztviselőknek, bölcsődét „fejleszt” a Dunanett, Újabb közel egymilliárd hitel, Külön a kabinet- és a sajtóiroda...
2023-01-27Fiatal orvosok mutatták be a pályázataikatA Szent Pantaleon Kórház Tudományos Bizottsága minden évben pályázatot hirdet fiatal orvosai körében, „Fiatal orvosok pályázata” néven. A Szent Pantaleon Kórház Tudományos Bizottsága minden évben pályázatot hirdet fiatal orvosai körében, „Fiatal orvosok pályázata” néven.
2023-01-27A Himnuszról beszélgettek a kultúra napjánA magyar kultúra jeles napja alkalmából a Dunaújvárosi SzC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium diákjainak tartottak megemlékezést a hazai kultúra nagyjairól és a Himnusz megírásának kerek évfordulójáról.
2023-01-27Az UVSE-t is legyőzték - a tanulófázisban sorra kapják a kiváló jegyeketTovább írta szezonbeli eddigi fantasztikus hazai és nemzetközi menetelését a DFVE női vízilabda-együttese, miután szerdán este a bajnoki címvédő UVSE otthonában is győzni tudott, és továbbra is hibátlan az ob I.-ben.
2023-01-26Dunaújváros óvodásai vidáman kenguruztak. Lelkes kenguruk a VasváribanA Vasvári Pál Általános Iskola január 25-én rendezte meg a tornatermében a hagyományosnak tekinthető Kenguru Kupát. Dunaújváros tizenegy óvodai tagintézete vett részt a játékos sorversenyeken.
2023-01-26Az anyatej a baba ideális tetsi és lelki táplálékaJanuár 10-én kezdődött a Szent-Pantaleon Kórház nyolc előadásból álló szülésfelkészítő foglalkozássorozata. A kórház földszintjén lévő auditóriumban minden kedden várják a kismamákat és kísérőiket, a programhoz menet közben is lehet csatlakozni. Január 24-én a szoptatás volt a téma.
2023-01-26Jó egészség, szép család, programokEgy újabb polgárral bővült a dunaújvárosi szépkorúak tábora, ugyanis Varga Istvánné betöltötte a kilencvenedik életévét.
2023-01-26Egy estélye volt dönteniSimics Judit a Dunaferr korábbi bajnoka lett az Érd edzője. Interjú.
2023-01-26A jövő héten Erdélyben búcsú az alapszakasztólKét harmad után még döntetlenre állt, ám végül háromgólos vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata a Ferencváros otthonában az Erste Liga legutóbbi fordulójában. Az Acélbikák a nyolcadik helyen zárják az alapszakaszt.
2023-01-25Fontos bejelentések. Programokról, új óvodárólA Duna Dog Center Alapítvány központjában a Bánki technikum egykori épületében, a Bercsényi utcában rendhagyó sajtótájékoztatóra invitálták lapunkat. A január 24-én délutáni eseményen részt vett Barta Endre, a város humán ügyekért felelős alpolgármestere, valamint Czibere Cecília, a házigazda alapítvány kuratóriumának elnöke, és Majer Tamásné, a Duna Dog Kutyás Sportegyesület vezetője is.
2023-01-25Gyarapodó kisváros. Jó és gyarapodó városi közösségRácalmás önkormányzatának mintegy másfél milliárd forint értékű beruházás megvalósítására volt lehetősége tavaly. De lássuk, hogyan értékeli az elmúlt éveket Schrick István polgármester, akit a 2023-as tervekről is kérdeztük.
2023-01-25Sorozatban ez már az ötödik. Tovább tart a remek szériaA Dunaújvárosi Futsal csapata dobogós ellenfelet győzött le. Emlékezetes csatát vívtak a felek a férfi futsal NB II. nyugati csoport 17. fordulójában a Haladás VSE II.–Dunaújváros Futsal mérkőzésen, amelyet végül a vendégek nyertek a találkozó előtt harmadik helyen álló riválisukkal szemben.
2023-01-25Elhunyt P. Csasztka Ilona (kishír)Fájó szívvel tudatta honlapján a Kortárs Művészeti Intézet, hogy 89 éves korában elhunyt P. Csasztka Ilona grafikusművész, városunk művészközösségének meghatározó tagja. A Dunaújváros művészeti életében emblematikus szerepet betöltő Csasztka Ilona – Pálfalvi János művészházaspár 1960 óta élt és dolgozott városunkban; életművük, sorsuk szorosan összefonódott a város történetével. 2023 januárjában bekövetkezett halála a Kortárs Művészeti Intézet és a dunaújvárosi művészközösség számára is megrendítő veszteség – írja a KMI.
2023-01-25Volek Rita gyermekkori álma a festés - első kiállításán jártunkMindig van abban valami szép, amikor az ember a gyermekkori álmát valósítja meg felnőttkorában. Így van ezzel Volek Rita is, aki gyerekként ugyan szeretett festeni, de a szunnyadó művészhajlam csak jelen korunkra bújt ki csírájából. Első kiállításán jártunk Kisapostagon.
2023-01-25Hamvas szerint a világ - borról, ételről, életrőlA magyar kultúra napjához kapcsolódóan a népszerű színész, festőművész Szabó Sipos Barnabás olvasta fel Hamvas Béla A bor filozófiája című remekét hétfőn este a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban.
2023-01-25A legjobbjukat kell nyújtani a rangadónAz eddig hét mérkőzéséből hetet megnyerő dunaújvárosi csapat a bajnoki címvédő ellen játssza az idei év első rangadóját. Az UVSE – az előző hét szezon aranyérmese – az előző fordulóban veszítette el veretlenségét, miután simán, 13–6-ra kikapott az alaposan megerősödött Ferencvárostól, igaz, két hiányzó válogatottja, Rybanska Natasa és Faragó Kamilla nélkül.
2023-01-25Nemzetközi versennyel kezdtekJanuár közepén megkezdődött a birkózók 2023-as versenyszezonja, ekkor rendezték meg a már hagyománynak számító Érd Kupa nemzetközi meghívásos utánpótlásversenyt. Tombor István vezetőedző tájékoztatása szerint gyermek korosztályban Erdősi Krisztofer volt a legügyesebb, aki a szabadfogásúak között 22 kilogrammban ezüstérmet szerzett. Ugyanebben a korosztályban Miklósics Ákos a szabadfogásúak 29 kg-os súlycsoportjában a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Diák I-es korosztály kötöttfogás 46 kg-ban Papp Áron nem ért el helyezést, az U15-ös korosztályban Veréb Dávid 5. lett.
2023-01-24Igen gyors üzemben. Lenyűgöző gyorsasággal a nemes ügy érdekébenMindössze egyetlen hónap telt el azóta, hogy felvetődött a jótékonysági sportbál megszervezésének ötlete, és ma már gőzerővel dolgoznak a szakemberek a kórházi részleg felújításán. A kivitelezést pénteken mi is megtekintettük dr. Jobbágy Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójának és Petrás Gábor, a Jót, Szívből-Dunaújvárosért! akciócsoport koordinátorának kíséretében.
2023-01-24Játékvezetők vizsgája. Kézilabda-játékvezetők adtak számot a felkészültségükrőlA Magyar Kézilabda Szövetség Rácalmáson és Dunaújvárosban tartotta hétvégén a nyugati országrész NB II-es, NB I/B-s és NB I-es játékvezetőinek továbbképzését és minősítő vizsgáját. Az esemény házigazdája és szervezője a Fe­jér Megyei Kézilabda Szövetség volt.
2023-01-24Sikeres és mozgalmas évet tudhat maga mögött a községFordulatokban gazdag volt a település elmúlt esztendeje. 2022 júniusában időközi polgármester-választást tartottak Perkátán, és a lakosságtól a bizalmat Oláh István kapta meg, aki már előtte is ügyvivő alpolgármesterként látta el a feladatait a település életében.
2023-01-24Ünnepélyes keretek között adták át a kulturális díjatKurucz Gergely karnagy, művésztanár, a Rudas középiskola pedagógusa, a Bartók Kamaraszínház számos emlékezetes produkciójának zenei vezetője vehette át Dunaújváros legrangosabb kulturális elismerését, a Pro Cultura Intercisae díjat Pintér Tamás polgármestertől a magyar kultúra ünnepén tartott rendezvényen, vasárnap este a helyi evangélikus templomban.
2023-01-24Az éllovas Szeged nyert az alapszakasz zárásánA 2022/2023. évi röplabda NB I. alapszakaszának utolsó összecsapását rendezték vasárnap, amelyen a Dunaújváros KSE együttese a listavezető Vidux-Szegedi RSE gárdáját fogadta. Az összecsapáson az újvárosiak három játszmában szenvedtek vereséget.
2023-01-24A dunaújvárosi csapatok sikereA jégkorong Andersen Liga hétvégi fordulójában mindkét újvárosi csapat jégre lépett. A Worm Angels a Sportországi Cápák ellen szállította a sikert, egy „vízipólós”-eredmény keretében (6–12), amíg a kis DAB a Szeged ellen gyűjtötte be rendes játékidőben a fontos három pontot.
2023-01-23A nagy nap sikeréért. A hagyomány és a fejlődés szellemében tartották meg a rendezvénytA jövendőbeli házaspároknak, jegyespároknak kívánt segítségül szolgálni a kis­apostagi Dunai Gyöngy Jachtkikötő és Bárka Bistróban rendezett esküvői nyílt nap szombaton.
2023-01-23Újévi koncertvarázs. Újévköszöntő dallamok - méltán zúgott a vastapsA Kultik Dunaújváros film-színházban rendezte meg hagyományos újévköszöntő gálakoncertjét a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány és a Sándor Frigyes Zeneiskola. A közel háromórás, számos zenei stílust felvonultató műsorfolyam első felében a városi zeneiskola növendékei léptek a művésztanárok vezetésével, a második felvonásban pedig a Dunaújvároshoz és a zeneiskolához is sok szálon kötődő Kelemen Angelika Jazz Quartet emlékezetes produkcióját élvezhette a mozi nagytermét megtöltő lelkes közönség.
2023-01-23Sorsdöntő választások előtt a felvételizőkNyílt napra hívta leendő hallgatóit szombaton délelőtt a Dunaújvárosi Egyetem (DUE). Dr. Pázmán Judit tudományos és kutatási rektorhelyettes köszöntötte az érdeklődőket. Bevezető előadásában részletesen bemutatta a DUE képzési kínálatát, és arról is szólt milyen plusz lehetőségek segítik a hallgatók útját egészen a diploma megszerzéséig.
2023-01-23Új, moduláris épületben kezdhetik. Iskolai tájékoztatót tartottak a kulcsi óvodábanA Fekete István Általános Iskola január 18-án, szerdán délután beiskolázási tájékoztatót tartott. Az érdeklődés nagy volt a leendő tanulók szülei részéről. A pedagógusok és a polgármester alapos ismertetőt tartottak arról, mit is jelent a kulcsi iskolába járni. Jelenleg 51 nagycsoportos jár a kulcsi óvodába, de 11 kisgyermek szülei kérvényezték, hogy maradhasson a csemetéjük még egy évig az oviban.
2023-01-23Magyarból, matematikából felvételiztekSzombaton 10 órától 541 helyszínen több mint 71 ezer felvételiző adott számot tudásáról matematikából és magyar nyelvből. Dunaújvárosban a Pannon Oktatási Központban, valamint a Széchenyi István Gimnáziumban rendeztek központi írásbeli felvételit.
2023-01-23A csodálatos magyar kultúrát ünepeltékA magyar kultúra napja Nagyvenyimen. Beszámoló.
2023-01-23Az adonyi szőlőhegyen, Vince napján, csordultigVince-napi pincejárás volt szombaton az adonyi szőlőhegyen. A Duna menti Szent Orbán Borrend negyedik alkalommal csatlakozott ehhez az országos, sőt, nemzetközi borászünnephez.
2023-01-23Nem volt kérdés a DFVE fölényes szombati sikereA várakozásoknak megfelelően, magabiztos győzelemmel zárta idei első bajnoki meccsét szombaton a DFVE női vízilabda-együttese hazai pályán a Tatabánya ellen.
2023-01-23Háromgólos előny után mégis vereségA DAB két harmadon keresztül dominált a listavezető Gyergyói HK ellen a jégkorongozók Erste Ligájában. Hiába volt háromgólos dunaújvárosi vezetés, végül hosszabbítás után a vendég székelyek örülhettek a győzelemnek. De ezúttal egy pont az Acélbikáknak is járt.
2023-01-21Hódít a tetoválás. Családi vállalkozássá nőtte ki magát a tetoválási szenvedélyVarga Zsolt tetoválóművész már sokéves múlttal rendelkezik, az utóbbi időben pedig már családjával együtt fogadja a varratni vágyó vendégeket a saját üzemeltetésű rácalmási Mozaik Tattoo-ban. Stúdiójukban vártak minket is, ahol apával és fiával, Varga Zsolttal és ifjabb Varga Zsolttal beszélgettünk a szakmáról, a tetoválás jövőjéről és még sok minden másról.
2023-01-21Habsburg-Lotharingiai Mihály járt városunkban. Látogatóban a főhercegKülönleges vendég érkezett csütörtökön városunkba, mégpedig Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke. A vendégeket Baltási Nándor esperes, a helyi egyházközség plébánosa vezette körbe a templomban, megcsodálva a hatalmas üvegablakokat, amelyek szenteket, bibliai eseményeket ábrázolnak.
2023-01-21Három egyenruhás a Kőhalmi csaldádbanEgyikük sem volt hivatásos, amikor megismerkedtek, és először Kőhalmi László főtörzs­zászlós öltött bv-s egyenruhát, majd a neje, Kőhalmi Ildikó főtörzsőrmester tette ugyanezt, és ebben a ritmusban szereltek át a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. A lányuk, Kőhalmi Ildikó Viktória bv. törzsőrmester is ezt az utat járja, pedig nem így tervezte.
2023-01-21Városi értékeink (képaláírás)Sétálgatva a városban láthatunk olyan alkotásokat, amelyeknél sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Vasmű úti Őspatika előtt 2021 nyarán avatták fel a város egyik köztéri alkotását, amelyet Móder Rezső, Munkácsy-díjas szobrászművész tervei alapján Nemes Ferenc képzőművész formázott meg. A szobor alapanyaga a korábbi platánsor e helyen álló fájának törzséből készült, az alkotás mementó, a fasor emléke. Az alkotás annak bizonysága is, hogy a művészek összefognak egy alkotás létrehozásában, Móder Rezső szobrászművész ugyanis csak korlátozottan tudja használni a kezét, ami megnehezíti a munkát e művészeti ágban. Így többen fogtak össze a megvalósítás érdekében: Móder mellett Nemes Ferenc fafaragó, Rohonczi ROHO István, Molnár Janó János fafaragó, Nyitrai Mihály fafaragó. (teljes szöve) forrás: JAKD
2023-01-21A DLSZ nem csak a sportolókért, a helyi közösségekért is sokat teszA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a város közössége érdekében végzi sokrétű tevékenységét. Fő profilja a legnépszerűbb sportághoz tartozik. A mostani bajnoki idényben végzett félszezonnyi munkáról beszélgettünk Petrás Gáborral, a szervezet főtitkárával.
2023-01-21Nem okozhat gondott az év első bajnokijaA DFVE eddig hibátlan mérleggel áll a bajnokságban, hatból mind a hat meccsét megnyerte, igaz, ezek közül kettő számított komolyabbnak, az Eger és a BVSC elleni találkozó, a többin az újvárosi egylet esélyesként nyert. Azonban a nemzetközi porondon hatalmasat alakított a csapat, ahol nem egy, nálánál előrébb rangsorolt, vagy erősebbnek tartott ellenfélen túljutva, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében szerepelhet.
2023-01-21Sárkányhajóverseny volt medencébenAz elmúlt hét szombatján rendezték meg a sárkányhajósok idei első összecsapását, a Hírös Medencés Sárkányhajó-versenyt Kecskeméten. A Dragon Steel két hajóegységet indított a versenyen. Ifjúsági kategóriában (általános és középiskolások), valamint profi mix kategóriában (négy férfi, két nő). Fontos volt, hogy a fiatalok versenyzési lehetőséget kapjanak, és a klub ki is használta ezt a lehetőséget, hiszen a nap végén mindannyian bronzéremmel és tapasztalatokkal gazdagabban tértek haza.
2023-01-20Lakossági áras távhő: hatalmas könnyebbség közel 600 helyi vállalkozásnakDunaújváros közgyűlése még 2022. novemberben módosította a távhőrendeletet. Ennek köszönhetően a lakóházakban működő üzletek lakossági árú távhőt kapnak, ha igénylik.
2023-01-20A bíróság elrendelte DVCSH felszámolását, egy korszak lezárul(t). Végleg lezárul(t) egy korszak2023. január 12-én a Székesfehérvári Törvényszék végzésében elrendelte a Dunaújvárosi Víz-, és Csatorna- Hőszolgáltató Kft. felszámolását.
2023-01-20Évindító, visszatekintő beszélgetés Barta Endre humán alpolgármesterrel.Barta Endre, Dunaújváros humán alpolgármesterének visszatekintése a 2019. óta eltelt időszakra. Interjú.
2023-01-20Isten hozott, Olivér! Megszületett 2023 első dunaújvárosi babája2023. január 12-én, 1 óra 21 perckor született meg az év első dunaújvárosi gyermeke a Szent Pantaleon Kórházban. Gerzsenyi Olivér 3800 grammal és 54 centiméterrel látta meg a napvilágot. Az újszülöttet, az édesanyát és édesapát Barta Endre alpolgármester köszöntötte, aki sok boldogságot és egészséget kívánt az egész családnak, majd átadta a város ajándékát.
2023-01-20Közös imahetet tartottak a keresztény közösségek Dunaújvárosban is - négy helyszínen. Ökumenikus imahét - Dunaújvárosban is.Minden év január harmadik hetében rendezik meg világszerte a keresztény egyházak közös imahetét, amelynek során a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért. Városunkban 2023-ban is minden nap más helyszínen, egy-egy istentiszteletre várják a híveket.
2023-01-20Népszerű lett a Muki-túra, különleges múltidéző sétára csalogat a várostörténeti blog.2022. utolsó napjaiban kerekedtek föl utoljára a város múltja iránt érdeklődők, hogy részt vegyenek Horváth Tamás kirándulásán. A DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog gazdája 2023-ban is folytatja a népszerű Muki-túrákat.
2023-01-20Dunaújváros Kenyere: jótékonysági akció révén félmilliós támogatása a harcművészeknek. Újabb fél millió forint támogatás – ezúttal a "Hikari Dojo"-nak. Életmentő injekció a Vasvárinak is.A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt 2022. utolsó negyedévében összesen 8181 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 409 ezer 50 forint támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Hikari Dojo Harcművészeti-, Sport- és Kulturális Egyesület részesült.
2023-01-20Dr. Székely Károly: bizalommal keresnek az emberekLámpatestek cseréje, járdafelújítás, autóelszállítás, valamint egy új kutyafuttató. Ismert problémákat és beruházásokat idézett fel 2022-es évértékelőjében Dr. Székely Károly a dunaújvárosi 8-as körzet önkormányzati képviselője.
2023-01-20"Visszahoztuk a fényt Dunaújvárosba"Tóth Kálmán a dunaújvárosi 9-es választókerület önkormányzati képviselője a 2022-es esztendőre visszatekintve azt tartja nagyon fontosnak, hogy a Rajta Újváros! Egyesület képviselői elérhetőek és választási ígéreteiket lépésről-lépésre hajtják végre.
2023-01-20Arborétum, vízelvezetés, és persze a szabadstrandOrosz Csaba a dunaújvárosi 10-es választókerület önkormányzati képviselője a 2022-es esztendőre visszatekintve azt tartja nagyon fontosnak, hogy a képviselők elérhetőek legyenek és a lakóközösségekben felmerülő problémákat megoldják. E mellett pedig koordinálják a fajsúlyosabb dolgokat, fejlesztéseket, legyenek valódi képviselők.
2023-01-20"Kultúrára a legnagyobb válság idején is szükség van"Év eleji intézménylátogatásra indult Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere, aki nélkülözhetetlennek tartja a személyes kapcsolattartást. Elsőként az Intercisa Múzeumban Farkas Lajos igazgatóval egyeztetett, akivel az intézmény 2023-as terveit elemezték az energiaválság okozta nehézségek tükrében elemezték.
2023-01-20Több kérő is látszik a vasgyár körül – az állam nincs köztükA céget a felszámolás alatt teljes egészében a felszámolóbiztos irányítja, aki 2022. karácsony előtt felmentette Evgeny Tankhilevich legfőbb általános vezérigazgató-helyettest, valamint Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatót. Közben pedig intézkedett a bérek kifizetéséről is, a decemberi béreket apróbb csúszásokkal ugyan, de kifizették január elején, a probléma azonban az, hogy ezt már teljes egészében a bérgarancia alapból állták.
2023-01-20Az óvárosi templom és az emlékekDr. Tóth István írása a dunaújvárosi óvárosi templomhoz fűződő emlékeiről.
2023-01-20A zsidóság sorsa a II. világháború alattA II. világháború eseményei közvetlenül érintették Dunapentelét, a falu frontvonalba esett; és a zsidó hitközség is szomorú sorsra jutott. Farkas Sámuel, hitközségi elnök 1940-es halála után utódjául Bruck Ernő gőzmalom tulajdonost választották.
2023-01-20Két érem az év első versenyérőlSzép eredményekkel zárták az Érd Kupa elnevezésű nemzetközi meghívásos versenyt a DKSE fiókszakosztályának ifjú birkózói.
2023-01-20Főhercegi látogatásKülönleges vendég érkezett csütörtökön városunkba, mégpedig Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke. A vendégeket Baltási Nándor esperes, a helyi egyházközség plébánosa vezette körbe a templomban, megcsodálva a hatalmas üvegablakokat, amelyek szenteket, bibliai eseményeket ábrázolnak.
2023-01-20Pörög a tűzifaprogram. A központi tűzifaprogram iránt nagy az érdeklődésAz elmúlt év őszén hatósági áras tűzifaprogramot indított a kormány az energia-veszélyhelyzet megoldása érdekben. A magyar családok így egységes áron vehetik meg a hengerelt tűzifát az állami erdőgazdaságoknál. Térségünkben a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. az illetékes, a társaság vezérigazgatóját kérdeztük a tapasztalataikról.
2023-01-20Szabadtéri tanterem és logikai parkA Dunaújváros kenyere akció következő kedvezményezettje a Vasvári Pál Általános Iskola. Az iskola több pályázati lehetőséggel él, beszélgetés a tervekről.
2023-01-20A községben addig nyújtóznak majd, ameddig a takarójuk érKözmeghallgatásra, nyilvános közgyűlésre gyűltek össze Előszállás képviselő-testületének tagjai és polgárai a művelődési házban kedden este. A település tavalyi eredményeiről, és az idei várható nehézségeiről szóló beszámolót kendőzetlen őszinteséggel és a tőle megszokott tanári közérthetőséggel Farkas Imre polgármestertől hallhattuk.
2023-01-20Lokálpatrióta-vonal a hagyományos koncertenA Kultik Dunaújváros Mozicentrumban tartja visszatérő új évi gálakoncertjét a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola ma 17 órától. A hangverseny első felében fellépnek a zeneiskola növendékei és művésztanárai, a második részében pedig a Kelemen Angelika Jazz Quartet lép a közönség elé a Csak a dallam és a ritmus tisztán... című műsorával.
2023-01-20Győzelemmel kezdték az edzőmérkőzéseketA labdarúgó NB III. középcsoportjának tavaszi rajtjára készülő Dunaújváros FC együttese szerdán lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését. Az újvárosiak a Radari Sporttelep műfüves pályáján az NB III. nyugati csoportjában szereplő III. Ker. TVE csapata ellen megnyerték az összecsapást.
2023-01-20Derekas helytállás a Fradi ellen, látni a folyamatos fejlődéstA női kézilabda-bajnokság egyik esélyesének, a Ferencvárosnak sokáig megnehezítette a dolgát a DKKA a szerda esti hazai bajnokin. A Kohász remekül küzdött, s csak a meccs hajrájára fáradt el mentálisan. Azonban látszik a folyamatos fejlődés a csapaton.
2023-01-19A kereszténységért. Közösen imádkoznak a keresztények egységéértMinden év januárjának harmadik hetében rendezik meg világszerte a keresztény egyházak közös imahetét. Dunaújvárosban az idei esztendőben is minden nap más helyszínen, mindenhol más-más egyházi személy által celebrált istentiszteletre várják, várták a híveket az ökumenikus imahétre.
2023-01-19Gyorsan jött támogatás. Nagyon fontos, hogy biztosított az uszoda stabil működtetéseÖrömteli, hogy az uszoda fenntartásához biztosított újabb, 80 millió forintos állami támogatásról szóló döntés ilyen hamar megszületett, így a létesítményt használó sportolók nyugodtan tudnak készülni az előttük álló feladatokra a következő hónapokban. A többi között erről is beszélt Koszi Ferenc, a DFVE elnöke dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselővel szerdai, uszodai találkozójuk alkalmával.
2023-01-19Majd ha fagy! No, de az vajon mikor lesz?A nagyipari, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó szakemberek, pontosabban a növények számára nem kedvező ez az időjárás. Erről Márkli János, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője beszélt.
2023-01-19A város kenyere (képaláírás)Pintér Tamás polgármester adta át Schneider Lászlónak, a Hikari Dojo Sportegyesület vezetőjének a Dunaújváros kenyere kezdeményezésből összegyűlt és félmillió forintra kiegészített összeget. (teljes szöveg)
2023-01-19Meghatározó az élmény, egy álom vált ezzel valóraA Dunaújvárosi Acélbikák két jégkorongjátékosa szerepel a magyar válogatottal a Téli Egyetemi Világjátékokon az Egyesült Államokban. A csapat kedden második sikerét aratta Nagy-Britannia ellen a csoportban, 8–3-ra nyertek, többek között Pinczés Olivér két góljával. A másik DAB-képviselő, Erdély Botond is pontokkal veszi ki részét a szereplésből, amit csütörtökön az USA ellen folytatnak. Beszélgetés Pinczés Olivérrel.
2023-01-19A Dunaferr korábbi bajnoka lett az Érd vezetőedzőjeA női kézilabda NB I.-es bajnokság utolsó helyén álló Érd a múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth Roland vezetőedzővel. A Pest vármegyei együttes kedden este jelentette be új mesterét Simics Judit személyében, aki a Dunaferr SE korábbi legendás csapatának tagja volt.
2023-01-19Tíz érem a hazai ranglistaversenyrőlOrszágos tollaslabda-ranglistaversenyt rendezett az U13, U15, valamint U17-es korosztály számára a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskolában a Danubius KSE január 14-én.
2023-01-18Izgalmas év áll mögöttünk. Akinek igénye van az olvasásra, annak bizony folyamatosan vanA tavalyi év reményekkel indult, a covidból kifelé mentünk. Úgy tűnt, hogy vége a sok rossznak, egy kisimultabb évnek nézhetünk elébe. Aztán nem ez lett a vége. Ezúttal Tóth Évát, a József Attila Könyvtár igazgatóját kértük évértékelőre.
2023-01-18Gyógyszerhiány van. Gyártási gondok, szállítási nehézségek, alapanyaghiányTöbb mint ezerötszáz hiányzó gyógyszer szerepel abban a felsorolásban, ami az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján is elérhető. Dr. Dobos Barna, a Vasmű úti Őspatika gyógyszerésze szerint ők is tapasztalják a gyógyszerhiányt.
2023-01-18A legendás 1987-es januári havazásAntal Lajos visszaemlékezése.
2023-01-18A segítő irodalom üzenete, átbeszélveÚj, kifejezetten nem terápiás jellegű irodalmi-beszélgetős sorozat indul január 19-én 16 órától a Szertelen Házban, azaz az MRE Dunaújváros Drogambulancia bázisán, a Petőfi utcában. A csoportfoglalkozást Tóth Adrienn, a Szertelen Ház munkatársa vezeti majd.
2023-01-18Ötvenháromezer érdeklődő a szakkiállításonA Dunaújvárosi Egyetem idén is képviseltette magát, a már hagyományosnak mondható Educatio szakkiállításon, ami 2023. január 12-14 között került megrendezésre.
2023-01-18Berni pásztorok randevújaKedves és családszerető óriásoknak, azaz berni pásztorkutyáknak szerveztek találkozót Dunaújvárosban az alsó Duna-parton január 14-én délelőtt. A program szervezője Kissné Sztankó Katalin elégedetten számolt be arról, hogy a felhívásra mennyien érkeztek a kutyájukkal, hogy sétáljanak egy nagyot és új barátságokat kössenek.
2023-01-18A vármegyei gárdák is lassan munkábanA Fejér vármegyei másod- és harmadosztályú futballcsapatoknál van, ahol már elkezdték a felkészülést, amíg másutt a napokban teszik ezt meg. Több csapatnál a téli műfüves bajnokságra koncentrálva gyűjtik az erőt a tavaszi fordulókhoz. A városkörnyéki másodosztályú, illetve harmadosztályú csapatok edzőinél érdeklődtünk a szünet utáni helyzetről, tervekről.
2023-01-18A Fradi ellen is adott a Kohász célkitűzéseA női kézilabda-bajnokságban a Győr után a másik BL-csapatot, a Ferencvárost fogadja szerdán 17 órától a sportcsarnokban a DKKA együttese. A cél, hogy ott folytassa a Kohász, ahol Győrben a második félidőben abbahagyta. Beszélgetés Rapatyi Tamás vezetőedzővel.
2023-01-18Pinczés-dupla és magyar sikerHarmadik csoportmérkőzésén megszerezte első győzelmét az Egyesült Államokban rendezett Téli Egyetemi Világjátékokon a magyar jégkorong-válogatott hazai idő szerint hétfőn este, amelynek keretében a Dunaújvárosi Acélbikák két játékosa, Pinczés Olivér és Erdély Botond is szerepel.
2023-01-17Szolgálati elismeréseket adtak át a kórházbanigazgató január 12-én a Szent Pantaleon Kórházban. Ennek keretében sor került a szolgálati elismerésben részesült munkatársak köszöntésére is.
2023-01-17A tavalyi esztendő tömör krónikája. Közintézmények télikatbátbanA járványhelyzet csillapodásával nyugalmasabb, tervezhetőbb évre készültünk 2022 első napjaiban. Aztán február végén elkezdődött Oroszország háborúja Ukrajnában. Felpörgő infláció, elszálló rezsiszámlák, a vasmű sokfordulós kálváriája. A nehézségek mellett azért számos örömteli eseményt is dokumentálhattunk. Egy mozgalmas év krónikája dióhéjban – a negyedik negyedév.
2023-01-17LEMangURIA Kulcson: segített ránézni a saját árnyékaimraSorsfeltáró elvonulást tartott Kulcson a Lemanguria Élettánc Mozgásművészeti Közösség.
2023-01-17Vasárnap, amit lehetett elrontottak az AcélbikákValószínűleg kijelenthetjük, most már nagy a baj a Dunaújvárosi Acélbikáknál. Ahogy halad egyre előrébb a bajnokság, annál kilátástalanabbnak tűnik a csapat helyzete. Vereség vereség hátán.
2023-01-17Rengeteg munkát fektettek be, amíg eljutott idáig az akadémiaA szervezett munka meghozta a sikereket a Dunaújvárosi SE Röplabda Akadémia fiúcsapatainál, aminek eredményeként Tomanóczy Tibor szakmai vezetőt az elmúlt esztendő legjobb edzőjének választották meg a férfiak utánpótlásában, Tóth Kristóf pedig a Magyar Röplabda Szövetség szerint a tavalyi év legjobb utánpótlás-játékosa lett.
2023-01-16Kinyílt a Vasvári! A Vasvári iskola nyílt napja - nem csak sportolóknakA Vasvári Pál Általános Iskola szombaton délelőtt nyílt napot tartott. Az érdeklődés nagy volt a leendő tanulók és a szüleik részéről. Az intézmény pedagógusai alapos ismertetőt tartottak arról, mit is jelent a Vasváriba járni.
2023-01-16A tavalyi esztendő tömör krónikája. Szabadtéri programok sokaságaA járványhelyzet csillapodásával nyugalmasabb, tervezhetőbb évre készültünk 2022 első napjaiban. Aztán február végén elkezdődött Oroszország háborúja Ukrajnában. Felpörgő infláció, elszálló rezsiszámlák, a vasmű sokfordulós kálváriája. A nehézségek mellett azért számos örömteli eseményt is dokumentálhattunk. Egy mozgalmas, kihívásokkal terhelt esztendő krónikája dióhéjban – a harmadik negyedév.
2023-01-16Él itt haragossikló is. Eloszlatta a téveszméketNem élnek mérges kígyók Kisapostagon és annak térségében. Január 13-án e csodás fotók ölelésében tartotta meg előadását Péntek Attila László biológus Haragos- és másféle siklók Kisapostag környékén címmel.
2023-01-16Megállapodás született a régió fejlesztéséértGyőr/Dunaújváros - A vármegyék sajátos kihívásaira együtt keresik a választ a kereskedelmi kamarák és a területfejlesztési minisztérium. Ennek szellemében stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónához tartozó hat vármegye kilenc kamarájának vezetője és dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter péntek délelőtt Győrben, a Széchenyi István Egyetemen. A stratégiai találkozón a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarát Králik Gyula elnök és Kis Attila általános alelnök képviselték.
2023-01-16Ismét furulyások (képaláírás)A zene világnapján útjára indított Zenélő cukrászda sorozat pénteken folytatódott a Jakó cukrászdában. A zenészek visszatérők voltak, azok a furulyások, akik indították a sort. (teljes szöveg)
2023-01-16A Don-kanyar áldozataira emlékeztekMezőfalván.
2023-01-16Emlékeznek még a Dömsöd motoros hajóra?Képünkön a dunaújvárosi személyhajó-kikötő látható 1980 késő őszén. Sajnos már régóta, egészen pontosan 1988 óta nem lehet ilyen képet készíteni a Szalki-szigeten, ugyanis akkor szűnt meg végleg a személyhajózás Dunaújvárosban.
2023-01-16Csapatként arattak nagyszerű győzelmetA futsal NB II. nyugati csoport 16. fordulójában mérte össze a tudását a Dunaújváros Futsal és a Tihanyi FC csapata pénteken Rác­almáson. A „hazai” együttes győzelemmel kezdte az évet, ezzel zsinórban negyedik bajnoki sikerét aratva pont ellenfelét megelőzve feljött a tabella hetedik helyére.
2023-01-16Pavel Mihonyik gyertyalángjaiA mérkőzés előtt a jégcsarnok bejáratánál az Acélbikák vezetői emlékeztek meg Pavel Mihonyikról, majd a meccs egyperces gyászszünettel kezdődött.
2023-01-16Edzőmeccsekkel is gyakoroltakAz Eurokupában érdekelt magyar csapatok ellen játszott felkészülési találkozókat a DFVE.
2023-01-14Négykezes szerelem. Hobbiként indult, mára pedig szenvedély lett a kerámiázásInterjú Horváth Klára keramikussal.
2023-01-14Petőfiről másképpen. Hiába a bordalok, alig ivott alkoholtA Rácalmás Polgári Egyesület szervezésében a „Petőfi 200” emlékév alkalmából A felső-kiskunsági Petőfi címmel tartott előadást Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója csütörtökön este Rácalmáson, az Almási Szalonban. Beszámoló az előadásról.
2023-01-14Első újvárosi baba (képaláírás)Január 12-én, 1 óra 21 perckor megszületett az év első dunaújvárosi gyermeke a kórházban. Gerzsenyi Olivér 3800 grammal és 54 centivel jött világra. (teljes szöveg)
2023-01-14Városi értékeink (képaláírás)Sétálgatva a városban, számos helyen pillanthatunk meg érdekes, értékes látnivalót: az épületek s a környezetük kis csodáit, a különleges építészeti megoldásokat, és persze a természet maga is bőséggel kínál – különösen a tél szürkés színeit használva – kedves, avagy megkapó, felemelő látványt. A Duna-parti szoborparkban kiváltképp sok látnivaló fogadja a nézelődőt. Itt áll Samu Géza (1947–1990) Munkácsy-díjas szobrászművész Halottvivők (Temetési menet) című szobra, amely az acélszobrász szimpozium alkalmával készült, s 1975-ben állították fel. Az öntött vasból és fából készült alkotást 2012-ben megrongálták, azóta a torzója látható az alsó-Duna-parton. (teljes szöveg)
2023-01-14Gyönyörködjünk bennük együtt!"A dunaújvárosi Nagy Károly nemcsak nyitott szemmel járja e vidéket, hanem fényképezőgépével lesben állva meg is örökíti e pompás madarakat, s a közösségi portálon közzétéve megosztja örömét, hadd gyönyörködjenek benne mások is. A Szalki-sziget, az öböl madarairól már egy albumra való fotó készült, s szívből reméljük, hogy egyszer nagyobb nyilvánosságot kap."
2023-01-14A DSE röplabdázói sikerrel kezdték az idei esztendőtRemekül vette az idei esztendő első NB I-es röplabda-mérkőzését a Dunaújvárosi KSE együttese. A fiúk az alapszakasz hajrájában három szettes csatában diadalmaskodtak a Szolnoki RK otthonában. Edzői értékelés. Kép: Raidel Quintana.
2023-01-14Elhunyt a hokilegenda, Pavel MihonyikElhunyt a Dunaferr bajnokcsapatának kapusa, Pavel Mihonyik. 1996-ban a Dunaferr SE első bajnoki címét szerző csapatának tagja volt, amely Dunaújváros történetében csapatsportágban az első aranyérmet szerezte meg.
2023-01-14Édesapjukkal együtt játszhatnak a pályánAzért nem mindennapi, hogy apa és fiai együtt rúgják a labdát a mezőfalvi vármegyei másodosztályú együttesben. Az idősebb Sági József ötvenkét évesen még ma is több helyen lép pályára, a futball szeretete ma is élő családi örökség. Fiai ifj. Sági József és Sági Roland. Interjú.
2023-01-13Az idén is ésszerű gazdálkodásra van szükség, de stabil a költségvetésDunaújváros gazdasági helyzetéről, a költségvetést érintő tételekről, a jelenlegi energiaárakról tartott sajtótájékoztatót 2023. év elején Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Az elmondottak közül a legfontosabb mondat így hangzott: A város jelenlegi gazdasági helyzete: stabil.
2023-01-13A vasgyár új kérője. A Metinvest is a radaron – új kérő a Dunaferrért?A legutolsó hivatalos híradások szerint, elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék. A vasgyár e hetekben "őrlángon" üzemel, az alapanyag-utánpótlásról az angol Liberty cég gondoskodik – értesüléseink szerint a felszámolás idejére a cégcsoport kötött megállapodást a kormányzattal a vasgyár üzemeltetésére. Új kérő tűnt föl a radaron, a Metinvest Holding a világ acélpiacának fontos szereplője – az ukrán székhelyű cégcsoport jelentős bázisokat működtet a régióban is, de olasz, spanyol és holland érdekeltségei is számottevőek.
2023-01-13Kovács Zsófia ezúttal is a második helyen végzett az év női sportolója szavazáson. Év Sportolója Gála – így is szép sikerA 2022-es eredmények alapján az "Év női sportolója" kategóriában bekerült a legjobb három jelölt közé a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia is, aki az öttusázó Gulyás Michelle, valamint az atléta Kozák Luca társaságában várta a végső győztes kihirdetését.
2023-01-13Gazdag, szép karácsony - sikeres licit és gyönyörű koncert a Jószolgálati Otthonban2022-ben is nagy siker volt a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány által hirdetett karácsonyi licit. Az intézmény ellátottjainak összesen 25 alkotása talált gazdára, összesen 465.000 forint bevételt generálva.
2023-01-13"A lakókkal közösen ötleteltük ki a fejlesztés irányait..."Mezei Zsolt, Dunaújváros városüzemeltetésért felelős alpolgármestere és a 7-es körzet önkormányzati képviselője értékeli 2022-es évet.
2023-01-13Szabó Zsolt évértékelő visszatekintése 2022-reSzabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs alpolgármestere és a 6-os választókerület képviselője értékeli a 2022-es évet.
2023-01-13Barta Endre: "Ha a közösségeink élnek, működik a város..."Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere és a 4-es választókerület képviselője értékeli a 2022-es évet.
2023-01-13Szántó Péter tesz az élhető, szép városrészértSzántó Péter, a dunaújvárosi 1-es választókörzet képviselője értékeli a 2022-es évet.
2023-01-13"Nem volt egyszerű évünk, de igyekeztünk mindent megoldani..."Motyovszki Mátyás, Dunaújváros 3-as választókörzetének önkormányzati képviselője értékeli a 2022-es évet
2023-01-13P. Csasztka Ilona (1935-2023)Dunaújváros kulturális és művészeti életében, valamint az oktatási szférában évtizedeken át fontos szerepet vállalt grafikus életének 89. évében távozott az égi műterembe. Nekrológ.
2023-01-13A pentelei zsidó hitközség történetébőlAz intercisai leletektől a Chevra Kadisáig – természetesen elsősorban a pentelei zsidó közösség újkori történetére fókuszál Kronászt Margit történész-muzeológus írása.
2023-01-13A hajdani fő ütőér: a Vasmű strasszeDr. Tóth István szociográfiai írása
2023-01-13Búcsú a kupátólAz UTE elleni kupamérkőzéssel kezdte meg a 2023-as esztendő küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese. A Rácalmási sportcsarnokban megrendezett összecsapáson az első félidő után még 4-2-re vezetett, a térfélcsere után viszont hat gólt kapott, s végül búcsúzni kényszerült a Magyar Kupa küzdelmeitől a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.
2023-01-13Irány a világbajnokság!Parádés eredményt ért el a jesolói kvalifikációs versenyen, s kijutott a finnországi ironman világbajnokságra Füzesy Dávid, a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület versenyzője.
2023-01-13Kétszázezer látogató járt az MMK-ban. Hiába kell a nagykabát, még így is kétszázezren jártak nálukBár ígéretesen indult a 2022-es év, végre fellélegezhettünk a járvány korlátaiból, a vége annál embert próbálóbb lett az egekbe szökő energiaköltségek miatt. Hogyan ugrották meg ezt az akadályt a város kulturális intézményei? Elsőként Kováts Rózsát, az MMK igazgatóját kértük évértékelőre.
2023-01-13Választások, jubiláló oktatási intézmények, kulturális pezsgésA járványhelyzet csillapodása után nyugalmasabb, tervezhetőbb évre készültünk 2022 első napjaiban. Aztán február végén elkezdődött Oroszország háborúja Ukrajnában. Felpörgő infláció, elszálló rezsiszámlák, a vasmű sokfordulós kálváriája. A nehézségek mellett azért számos örömteli eseményt is dokumentálhattunk. Egy mozgalmas, kihívásokkal terhelt esztendő, megoldandó feladatokkal terhelt tizenkét hónap krónikája dióhéjban – a második negyedév.
2023-01-13A DSE négy röplabdázója az U19-es válogatottbanGörögországban túrázott a magyar fiú U19-es röplabda-válogatott, amely a házigazda korosztályos nemzeti együttessel játszott három barátságos meccset, soraiban több játékossal Fejérből. Az utazókeretben ott volt és pályára lépett a DSE Röplabda Akadémia kötelékéből Béres Mátyás, Gőczi Dániel, Szalai Kristóf József, valamint Tóth Kristóf.
2023-01-13Egyre inkább formálódnak, és a jó eredmények is jönnek majdAz év első bajnoki mérkőzése előtt áll a Dunaújváros Futsalcsapata az NB II. nyugati csoportjának 16. fordulójában, amikor a Tihanyi FC-t fogadják Rácalmáson pénteken este nyolc órától. A mérkőzés előtt az egyesület szakmai vezetői szólaltak meg.
2023-01-13Vereséggel kezdtek a világjátékokonA Dunaújvárosi Acélbikák két játékosával felálló magyar jégkorong-válogatott vereséggel kezdte az Egyesült Államokban rendezett Téli Egyetemi Világjátékokat. A DAB-ot Erdély Botond és Pinczés Olivér képviseli a tornán, amelyen 2019 után szerepel újra a sportágban nemzeti együttesünk.
2023-01-12A tavalyi esztendő tömör krónikája. Bizakodóan indult az év, ám a háborúval minden megváltozottA járványhelyzet csillapodása után nyugalmasabb, tervezhetőbb évre készültünk 2022 első napjain. Aztán február végén elkezdődött Oroszország háborúja Ukrajnában. Felpörgő infláció, elszálló rezsiszámlák, a vasmű sokfordulós kálváriája. A nehézségek mellett azért számos örömteli eseményt is dokumentálhattunk. Egy mozgalmas, kihívásokkal terhelt esztendő krónikája dióhéjban – az első negyedév.
2023-01-12Sokaknak jelent komoly segítséget ez a téli tüzelőA szociálistűzifa-program évek óta jelentős segítséget jelent azoknak a családoknak, egyedül élőknek, akik saját erőből nem tudnak gondoskodni otthonuk melegéről a téli időszakban. Körkép: Mezőfalva, Baracs, Nagyvenyim, Kisapostag, Előszállás, Kulcs, Rácalmás.
2023-01-12Jubilál az osztály vezető főorvosa (kishír)A január 9-én tartott főorvosi értekezlet napirendi pontjai előtt dr. Jobbágy Lajos főigazgató köszöntötte az e hónapban jubiláló dr. Yousif Mahmood Abdulaziz főorvost – írja a Szent Pantaleon Kórház. A csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály vezető főorvosa 25 év szolgálati jogviszonyban töltött idő után részesült szolgálati elismerésben. (teljes szöveg)
2023-01-12Szolnokon győzelemmel szeretnék kezdeni az évetA új esztendő első NB I.-es röplabdamérkőzését rendezik csütörtökön 19 órától. A Dunaújvárosi KSE együttese az alapszakasz hajrájában a Szolnoki RK vendégeként lép pályára a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Beszélgetés Tomanóczy Tibor vezetőedzővel.
2023-01-12Hiába nem ő lett az első, már a jelöléstől is boldogA DKSE háromszoros Európa-bajnoktornásza, Kovács Zsófia második lett a 65. M4 Sport - Az Év sportolója Gálán az Év női sportolója kategóriában. Beszélgetés Kovács Zsófiával.
2023-01-12Visszatérő játékos a pénteki meccsük előttVisszatér a DAB csapatába Ivan Rybchik, akinek neve ismerős, hiszen a 2021-es szezonban már láthattuk őt piros-fehér mezben. Ráadásul nem is eredménytelenül, hiszen huszonnégy mérkőzésen kilenc gól és hat assziszt állt a neve mellett.
2023-01-11Jól alakul a menekültek beilleszkedése a szállónEllátogatott hozzájuk a Mikulás, és meghitt karácsonyi ünnepséget is tartottak az Erdő sori intézményben elszállásolt ukrán menekültek. Minden férfi dolgozik, a gyerekek pedig óvodába, iskolába járnak.
2023-01-11Eddig bevált a helyi stratégia. Az építkezés éveként említhetik a múlt esztendőt a községben„Infrastrukturális szempontból rendkívül jó évet zártunk. A dinamikusan fejlődő települések közé kerültünk az elmúlt tíz évben, amelyhez büszkén csatolhatjuk a 2022-es esztendőt is. Az önkormányzati vagyonunk növekedett” – ezekkel a gondolatokkal kezdte összefoglalóját Várai Róbert polgármester.
2023-01-11Kovács második lett. Az Év sportolója-szavazáson második helyen Kovács ZsófiaA nőknél második helyen végzett a DKSE tornásza, Kovács Zsófia a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 2022-es Év sportolója-szavazásán. A 65. alkalommal rendezett voksolás győzteseit az M4 Sport az Év sportolója-gálán, az Operaházban hirdették ki hétfőn este.
2023-01-11Rapatyi Tamás szerint harcos és jól küzdő DKKA-t láthatunkA nyár folyamán váltás történt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának kispadján: Vágó Attila vezetőedző helyét Rapatyi Tamás foglalta el, aki a bajnokság jelen szakaszában úgy tűnik, jó irányba kormányozza együttesét. Interjú az edzővel.
2023-01-10Januári csendélet (képaláírás)A tavaszias idő sokunkat kicsal a természetbe. Rendre kapunk fotókat olvasóinktól, és természetesen kollégáink is járják a várost és környékét, hogy egy-egy szép, sokszor szokatlan pillanatot elkapjanak az életből. Ezúttal egy kikötői fotót teszünk közzé, még január első hetéből. Bíz(z)unk abban, hogy a nyugodt víztükröt megtöri majd a rendszeres kikötői forgalom. Az előrejelzések szerint a Duna vízállása emelkedni fog a közeljövőben. (teljes szöveg)
2023-01-10Előtte az utódja (képaláírás)Kedves pillanatot örökítettünk meg múlt héten szerkesztőségünkben: fotográfus kollégánknak, Laczkó Izabellának kislánya, Korinna is „besegített” a fotózáskor, így lett riportalanyunk lencsevégre kapott mosolya annyira természetes. (teljes szöveg)
2023-01-10A Bartók színházban is maradandót alkotottHatvanhét éves korában elhunyt Dobák Lívia, Jászai Mari-díjas, Bálint Lajos-vándorgyűrűvel kitüntetett dramaturg, aki 2011-2016 között a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti vezetője volt.
2023-01-10Sűrű és érmekben gazdag év van Garda Krisztina mögöttA dunaújvárosi női vízilabdacsapat kapitánya, Garda Krisztina a válogatott és a klubja szintjén is mozgalmas évet tudhat magáénak. A 2022-es esztendőben érmekben sem volt hiánya a rutinos játékosnak. Beszélgetés a sportolóval.
2023-01-10Behúzta a kötelezőt a Worm Angels"A vártnál szorosabb mérkőzésen húzta be a korábbi eredmények alapján kötelezőnek minősített győzelmet vasárnap este a Worm Angels a jászberényi fiatalok ellen az Andersen Ligában."
2023-01-10Várakozáson felüli őszi szereplés és kiváló hangulat a KohásználAz előkelő ötödik helyről várja a női kézilabda-bajnokság szerdai folytatását a DKKA együttese. Bulath Anita szakmai igazgatóval az őszi idényről, az utánpótlásról, a tehetségek beépítéséről, az anyagi helyzetről is beszélgettünk.
2023-01-09Bronzérem és továbbjutás a következő körbeCsütörtöktől szombatig az Eb-selejtező első fordulójának megfelelő ­MEVZA tornán szerepelt Szlovéniában az U17-es magyar férfiröplabda-válogatott, soraiban DSE Röplabda Akadémia két játékosával, Csepcsényi Mátéval és Cserép Tamással. A magyar csapat bronzérmet szerzett.
2023-01-09Jubileum és évindítás a nordic walkingozóknál. Mozgás, egészség és jó társaság a szabadbanMegalakulásának tizenöt éves évfordulóját ünnepelheti a Rácalmási Nordic Walking Klub, és mi mással is készültek volna a jubileumi alkalomra, mint egy közös gyaloglással.
2023-01-09Tájak, őzek, lepkék... szépségek Kisapostag közelébőlKét kiváló természetfotós, dr. Somorácz György, és Klép Sándor optikáján keresztül látható még két hétig Kisapostag flórája és faunája a település önkormányzatának földszinti kultúrtermében. Beszámoló a kiállításról.
2023-01-09Gőzerővel halad a kulcsiak iskolájának megújulásaKulcson több mint 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból bővülhet az iskola épülete. Az alapkőletétel óta négy hónap telt el.
2023-01-09Belopták magukat az emberek szívébeAz Előszállási Ifjúsági Egyesület elnöke, Kanik Péter elmesélte, hogy mint minden évben, a szilveszter most is baráti körben telt, közel harmincan jöttek össze és búcsúztatták közösen el a 2022-es évet.
2023-01-09A jeges sportok szerelmeseinek éjszakájánJanuárt 7-én országszerte több tucat jégcsarnok és jégpálya várta a jeges sportok szerelmeseit a már hagyományos Jégpályák Éjszakáját. A dunaújvárosi rendezvényről.
2023-01-09A pár perc rövidzárlat kupabúcsút jelentettA Dunaújváros Futsal csapatára, a fiúk a Magyar Kupában a bajnoki csoportjukban második UTE ellen próbálták meg kivívni a továbbjutást a rácalmási csarnokban. A félidőig remekelt a csapat, aztán a szünet után hat gólt kapva búcsúzott a sorozattól.
2023-01-09Nagyon várja a ma esti gálát az Év Sportolója díjra jelölt ZsófiaBeszélgetés Kovács Zsófia dunaújvárosi tornásszal.
2023-01-09A kettős hátrány döntött a hajrábanHazai vereséggel indította az idei esztendőt az Andersen Liga listavezetője, a DAP-ASP.
2023-01-09Az Újpestet sikerült, a Ferenvárost már nem tudták legyőzniA DAB jégkorongozóinak meccseinek értékelése.
2023-01-07Ortodox karácsony. Január 6-án kezdődött az ortodox karácsonyi ünnepKülönleges liturgiára gyűltek össze a szerb családok Rácalmáson pénteken délután, ők ugyanis az ortodox naptár szerint most ünneplik a karácsonyt. A szent­este január 6-án volt náluk.
2023-01-07Nincs jelentős forgalom a piacon az év első heteibenPiaci helyzetkép.
2023-01-07Fotósok szemével (képaláírás)„Lencsén át Kisapostag” címmel fotókiállítás nyílt tárlat dr. Somorácz György (fotónkon) és Klép Sándor képeiből 2023. január 6-án, pénteken, 16 órától Kisapostagon a Polgármesteri Hivatal földszinti előadótermében.
2023-01-07Városi értékeink (képaláírás)Sétálgatva a városban, számtalan szobrot láthatunk, de lehet, sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük. Akinek a Vasmű téren vezet át az útja, megnézheti Rajki László (1939–) szobrász Ikrek című művét. A süttői mészkő szobrot 1977-ben állították fel a Dunaferr szakiskolánál, ahol jószerivel csak az iskolába járók láthatták, mert az úttest szintje alatt volt, és magas élősövény takarta. A művész hagyományos portrékat, stilizált figurákat idéző kompozíciókat készít. A monumentális emlékművek megalkotása munkásságának a legjelentősebb ágazata, emellett készít kisplasztikákat, plaketteket és érmeket is. (Forrás: JAKD) (teljes szöveg)
2023-01-07Az utolsó negyedévben is számos sportsikernek örülhettek a szurkolókA hazai és nemzetközi sikerek mellett csalódásokban, kudarcos eredményekben sem volt hiány a 2022-es sportévben. Visszatekintő-sorozatunkban negyedéves bontásban szemlézzük az elmúlt év legfontosabb és legizgalmasabb sportos eseményeit. Mérlegen a negyedik negyedév.
2023-01-07Hétfőtől a sportolók számára újra használható lesz az uszodaA sportszervezetekkel és a sportért felelős államtitkársággal egyeztetve az üzemeltető DVG Zrt. december 19-étől zárta be az uszodát azzal, várhatóan január elején újra nyitják. "Ha egyértelmű lesz a kormányzat támogatási szándéka és a zuhanyzók felújítása befejeződik, akkor azonnal lehetőség van a nyitásra.”
2023-01-06Rendkívüli közgyűléseken született döntés az idei energiaszolgáltatásról. Közbeszerzésen választottunk áram- és gázszolgáltatótKét közbeszerzési eljárás keretében meg is született a döntés a közgyűlés 2022. december 20-ai és 30-ai rendkívüli ülésein. Közbeszerzéssel választotta ki Dunaújváros a 2023-as esztendő gáz és áram szolgáltatóit. Normál esetben, ahogyan az a tavalyi évben is volt, egy éves ciklusra szólt volna a szerződés, de a jelen hektikus energiaárak ezt nem teszik lehetővé, így maradt a féléves kontraktus. A Dunaújváros villamos energia ellátása tárgyú közbeszerzésre az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ajánlata érkezett, amit érvényesnek és eredményesnek talált a testület.
2023-01-06Köszönet azoknak, akik szenteste is szolgálatban vannak, vigyáznak ránk. Nekik, külön is, nagy köszönet járt!2022. karácsony szentestéjén azokat a rendvédelmi és egészségügyi szervezeteket kereste fel Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, akik otthonuktól és szeretteiktől távol, munkával töltötték az ünnepet.
2023-01-06Ismét sikeres volt a "Kutyatápot vegyél, ne petárdát!" akciósorozata. Több száz kilogramm eleség gyűlt össze a négylábúaknakTöbb mint egy tonna eledel gyűlt össze a negyedik alkalommal megrendezett "Kutyatápot vegyél, ne petárdát!" akciósorozat részeként, amellyel a dunaújvárosi önkormányzati Ebrendészeti Telep lakóinak életét igyekeztek megkönnyíteni az akció szervezői.
2023-01-06Újra szép közösségi program kerekedett az évzáró véradásból Újtelepen.53 önkéntes részvételével zajlott a 2022-es esztendő évzáró véradása Dunaújvárosban az újtelepi iskolában. A kezdeményezés a Városvédők Újtelepért Egyesület ünnepi sorozatának zárófelvonása volt, amely egy szép közösségi eseménnyé nőtte ki magát.
2023-01-06Megérdemelt jutalom. Díjazták a legjobb sportolókatA dunaújvárosi sportolók 2022-ben is szép eredményeket értek el. Gratulációjukat kifejezve a város vezetői díjazták őket a Városháza „C” szárnyában.
2023-01-06"Levelek a Jézuskának": karácsonyi ajándékok a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak.Sikerrel ért véget a Levelek a Jézuskának című karitatív közösségi kezdeményezés. Minden kérésnek eleget tudtak tenni a DO/DSTV ajándékgyűjtő akciójának résztvevői. A karácsonyi meglepetéseket a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat kötelékében működő Családok Átmeneti Otthona kis lakói kapják szenteste – az intézmény nevében Mészárosné Libor Ágnes, a segítő szolgálat vezetője mondott köszönetet minden jótét segítőnek és közreműködőnek.
2023-01-06Boldog születésnapok családi körben - két dunaújvárosi szépkorú ünnepelt decemberben.Kincses Józsefné és Abaffy Lászlóné szépkorút köszöntötte Barta Endre, Dunaújváros alpolgármestere és Szántó Péter, önkormányzati képviselő.
2023-01-06Rendkívüli kátyúk – rendkívül gyorsan eltüntetveTöbb helyen is kátyúk keletkeztek a dunaújvárosi közutakon, amelyek már segítségért kiáltottak. Ráadásul azonnali segítségért. Ezt a segélykiáltást hallotta meg Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester, aki az ünnepi időszak dacára azonnal intézkedett és elhárították a balesetveszélyt, betömték a lyukakat.
2023-01-06Rovó Istvánné életének 94. évében elhunytDunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 94. évében elhunyt Rovó Istvánné, egykori városalapítónk, az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület elnöke.
2023-01-06Gyermekeink biztonsága érdekébenPintér Tamás polgármester 2022. karácsonya előtt a Margaréta Óvodának járó új adag Epipen injekciót vitt el személyesen, amit Gyenes Éva intézményvezető asszony vett át. Egyben megköszönte az óvodai dolgozók egész éves kemény munkáját is.
2023-01-06A kőbaltától a plumbatáig a múzeum kiállításánA kőbaltától a plumbatáig – fegyverek és harcosok Dunaújváros és környéke területén az őskortól a római korig; ezzel a címmel nyílt meg egy pályázati program keretében az Intercisa Múzeum időszaki bemutatója.
2023-01-06Meghitt dallamok a Móricz iskolábanLátványos és hangzatos karácsonyi ünnepséget szervezett a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége 2022. karácsonyára. Az eseményen egykori móriczos diákként Pintér Tamás polgármester is köszöntötte a gyerekeket.
2023-01-06Angyalka vitt karácsonyi ajándékokat a kis betegeknek.Stílszerűen angyalka adta át a dunaújvárosi kórház gyermekosztálya kis betegeinek vitt ajándékot a Szent Pantaleon Kórházban – a Duna Plazma ünnepváró karitatív sorozata ért véget a gyógyító komplexumban szervezett ajándékozással 2022. karácsonya előtt
2023-01-06Vízkereszt, vagy amit akartok – PentelénIdőjóslás és termékenységvarázslat, szentűttvíz és háromkirályjárás – bőséges volt a vízkereszt hagyományrendszere a hajdani Dunapentelén. Kronászt Margit írása
2023-01-06Szilveszter a város utcáin - annoDr. Tóth István kultúrtörténeti írása
2023-01-06Sportbál a jótékonyság jegyébenKözel két és fél millió forintot sikerült összegyűjteni a Szent Pantaleon Kórház Ifjúságvédelmi Prevenciós részlegének létrehozására a Dunaújvárosi Stadionban megtartott jótékonysági sportbálon 2022. december 20-án.
2023-01-06Csodás karácsonyt varázsoltakÖt család tizennégy kisgyermekének karácsonyát varázsolta szebbé, felejthetetlenné a Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoport, támogatói, valamint barátai segítségével.
2023-01-06Kulcson az intézményrendszer megújításáról szólt az elmúlt évMint minden évben, a térség településeinek polgármestereit kértük összegzésre az elvégzett munkáról és a terveikről. Ezúttal Jobb Gyulát, Kulcs település polgármesterét kérdeztük.
2023-01-06Nyitva a korcsolyapályaA nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár épülete előtt lévő négy évszakos korcsolyapálya újra működik.
2023-01-06Hamarosan megújulhat a kiégett katolikus templom2022. június 25-én délután fél három körül tűz ütött ki a rácalmási Szent István király-templom sekrestyéjében. A helyiség teljesen kiégett, aminek következtében jelentős kár keletkezett. A helyreállítás érdekében adománygyűjtést hirdettek, amelynek során 2022 decemberéig 975 164 forint adomány érkezett a plébánia számlájára.
2023-01-06Hazai és nemzetközi sikereknek örülhettek az újvárosi szurkolókA hazai és nemzetközi sikerek mellett csalódásokban, kudarcos eredményekben sem volt hiány a 2022-es sportévben. Visszatekintő sorozatunkban negyedéves bontásban szemlézzük az elmúlt év legfontosabb és legizgalmasabb sportos eseményeit. Mérlegen a harmadik negyedév.
2023-01-06Nagy izgalmakat ígér a futsalcsapat kupameccseA férfi futsal Magyar Kupa második körében az újvárosi csapat pénteken este a rácalmási sportcsarnokban fogadja az UTE gárdáját. A helyi futsalcsapat jelenlegi helyzetéről.
2023-01-05"Négyszer olyan nehéz az ikrekkel, mint gondoltam" "A családunk boldogsága, nyugalma mindennél fontosabb"Interjú Nagy Ervinnel A király című sorozatról
2023-01-04A felhők felett mindig kék az ég és süt a nap... (képaláírás)Még decemberben fedeztük fel ezt a fotót a közösségi médiában, és kértük el annak szerzőjétől, hogy azok az olvasóink is láthassák, akik nem Facebook-fogyasztók. A köd borította város felől készült drónfelvételen jól látszanak a vasmű legmagasabb építményei is. Ami pedig a ködpaplan alatt lejátszódott, nos, arról már többször is írtunk. Ám ahogy a címben is olvashatják, a felhők felett mindig kék az ég, és süt a nap... Fotó: Holczer Tibor (teljes szöveg)
2023-01-04Megnyitotta kapuit a bölcsőde. Az év második napján kitárta kapuit a mezőfalvi bölcsődeMegnyitotta kapuit mezőfalvi vadonatúj Manókuckó Bölcsőde.
2023-01-04Az emlékérme tervezése olyan, mintha a spájzban táncolnánkBeszélgetés a dunaújvárosi kötődésű Endrődy Orsolya grafikussal és Endrődy Zoltán iparművésszel. A közelmúlt híre, hogy különleges emlék­érme-sorozatot ad ki a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Hauszmann Program eredményeinek bemutatására. „Szent István-terem” megnevezéssel különleges, hatszög alakú színesfém emlék­érmét bocsátottak ki, amelyen Endrődy Zoltán iparművész mesterjegye látható, s a tervezésben markáns szerepet vállalt felesége, Orsolya is.
2023-01-04Jó célokért, önzetlenülA Sárréti Egyetértés Vadásztársaság évek óta élen jár karitatív tevékenységével, jótékonysági vadászataival. Nemes céljai megvalósításánál kiterjedt kapcsolatrendszerére is számíthat, elnökük, Méhes Lajos szava mozgósító erejű. December 29-én is szép számmal vettek részt Fejér megyei vadászok az arra a napra meghirdetett vadászaton, aminek bevételét a Szent Pantaleon Kórháznak ajánlják fel.
2023-01-04Több fronton is bizonyítottak az újvárosi klubok és versenyzőik"A hazai és nemzetközi sikerek mellett csalódásokban, kudarcos eredményekben sem volt hiány a 2022-es sportévben. A ma kezdődő visszatekintő sorozatunkban negyedéves bontásban szemlézzük az elmúlt év legfontosabb és legizgalmasabb sportos eseményeit. Mérlegen az első negyedév."
2023-01-04Nem az első eset - újra vandálok dúlták fel a DLSZ Arénát"Január elsején a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség munkatársai ismét azzal szembesültek, hogy nem várt vendégek vették birtokba a DLSZ Arénát. A vandálok ezúttal a kihelyezett széksorokat rendezték át. A kár több százezer forint."
2023-01-04Újabb lendületet adott az Európa-bajnoki címA DKSE birkózószakosztályának évzáróján az egyesület egyik feltörekvő tehetségével, Pupp Viktóriával beszélgettünk, aki Zágrábban 62 kg-ban serdülő korosztályban Európa-bajnok lett.
2023-01-03Isten hozott, Ádám! Éjfél után egyetlen perccel megérkezett az első baba"Ugyan az első dunaújvárosi babára – akinek a szülei helyi lakosok – még várni kell, de az új év első percében Urfi Ádám személyében megérkezett a kórház első idei újszülöttje."
2023-01-03Malacuk nincs, de...Kocogással és sétával kezdték az utolsó napotMalacfutás korhatár nélkül – ezzel a címmel hirdették meg az év utolsó közösségi programját Kisapostagon.
2023-01-03In memoriam Rovó Istvánné Ilonka néni. Otthonra talált DunaújvárosbanSokan városunk Őszirózsa Nyugdíjas Egyesületének vezetőjeként ismerték, és ő az egyike volt az egykori városalapítóknak is.
2023-01-03Frenk új lemeze ismét alapos lett. Abszolút szabadon jött Frenk új lemeze"Ahogyan a cápa megfullad, ha nincs mozgásban, úgy a dunaújvárosi muzsikus, Frenk sem tudna létezni, ha nem zenélhetne. Nincs tehát sok csodálkoznivaló azon, hogy decemberben már a hetedik szólóalbuma jelent meg Abszolút szabadon címmel. "
2023-01-03A felújítások és az építkezésel éve volt Kisapostagon 2022"Elvitathatatlan, hogy dinamikusan fejlődik a Duna menti település. Számos út- és járdafelújítás, valamint közösségi tér építése határozta meg az elmúlt esztendő főbb feladatait. Mellette a helyi társadalmi élet is sokat fejlődött, és örvendetesen gyarapodott a község lélekszáma is." Beszélgetés Nagy Attila polgármesterrel.
2023-01-03Nagyon bőséges volt a jótékony adományozás a településen az elmúlt év utolsó napjaibanTöbb mint tízéves hagyomány a településen, hogy az ünnepek alatt sem hagyják magukra azokat az embereket, akik a legnehezebb körülmények között töltik napjaikat. 2022-es év utolsó péntekén, a sportpálya bejárata mellett és a Fehérakác étterem gazdasági bejáratánál. Elsőként Fekete Editet a Baracsi Egymásért Baráti Egyesület vezetőjét kérdeztük.
2023-01-03Teljesítmény, alázat, tehetség - a DPASE fiataljait díjaztákDecember végén a Dunaújváros Stadion VIP termében tartotta évzáró vacsoráját a Dunaújváros PASE. A családias rendezvényen díjazták a 2022-es esztendő legjobb korosztályos labdarúgóit, akiket edzőjük rövid jellemzésével mutatunk be. Kép: Ságodi Jázmin, Mudri Noel, Csikós Bálint, Szombati Gergő, Bálint Panna.
2023-01-03Új vezető dolgozik a DKSE birkózószakosztály élénAz új vezető, Szűcs István a 2022-es évzáró rendezvényen vette át a stafétabotot Pintér Attilától, aki 15 évig állt a szakosztály vezetői pozíciójában. A leköszönő elnököt és az utódot kérdeztük a váltás alkalmával.
2023-01-03Az újonc csoportelsőként zárta az alapszakasztAlapszakaszgyőztesként végzett a férfijégkorong ob IV/C D csoportjában a 2022/2023-as idényben debütáló R’Angels-KCR gárdája. Az együttes impozáns mérleggel hozta a szezon első szakaszát: öt győzelem mellett egy vereséget könyvelhettek el. Az újvárosiak és egyben a mezőny legeredményesebb játékosa a hat találkozón húsz (!) gólig jutó Horváth Máté Sebestyén volt.
2023-01-02Az első napon már kilenc kisgyermeket fogadnakA mezőfalvi vadonatúj Manókuckó Bölcsőde szakmai vezetőjével, Varga Anna Évával beszélgettünk a nyitás előtti héten, készen állnak-e a fogadásra, és miként zajlik majd az első nap?
2023-01-02Elszalad a malac, utána a farka - óévet búcsúztattunk vidékenHagyomány lapunknál, hogy minden esztendő utolsó napján felkerekedünk és meglátogatjuk a szilveszteri mulatságokat: Baracs, Kisapostag, Nagyvenyim, Mezőfalva.
2023-01-02A sok kapura lövés kevés a sikerhez - jöhet a DEACHazai környezetben, a DVTK Jegesmedvék elleni összecsapással búcsúzott el az idei esztendőtől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata december 30-án.
2023-01-02Enyingi vadócból lett sikeres birkózó Nyikos Veronika"Nyikos Veronika birkózó igen sikeres évet tudhat maga mögött, nem csoda, ha a DKSE szakosztályának évzáróján is kiemelték és elismerték teljesítményét. 17 évesen az U20-as korosztályban megnyerte az Európa bajnokságot, majd később világbajnoki bronzérmet szerzett. A hazai szövetségnél pedig az év utánpótlás sportolója lett. "
2023-01-02Könnyed kocogással búcsúztak az évtőlHagyomány a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesületnél (DTSE), hogy december 31-én közös átmozgató edzéssel, majd kocogással búcsúztatják az óesztendőt és köszöntik az új évet.
2023-01-00A hónap műtárgya - Római kori graffiti Intercisából2023. január - A hónap műtárgya ezúttal egy, a múzeum állandó kiállításában is látható római kori tetőfedő-tégla, melybe feliratot és rajzot is karcoltak egykor. A szöveg magyarul így szól: „ A mi urainknak Diocletianusnak és Maximianusnak a legnemesebb császároknak.”
2022-12-16Ünnepséggel indult közgyűlés, majd több, mint 50 tétel várt a testületre. Fajsúlyos döntések az esztendő utolsó közgyűlésénA "Dunaújváros Egészségügyéért" díj átadási ceremóniáját rövid ünnepi műsor követte a Wesley-DaCapo Művészeti Iskola növendékei jóvoltából, majd több mint ötven napirendi pont várt a képviselőkre a 2022-es év utolsó nyílt ülésén.
2022-12-16Városvezetőink ételt osztottak: kétszáz adag tarhonyáshús rászorulóknakPintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Barta Endre, humán alpolgármester 200 adag készételt osztott ki rászorulóknak 2022. december 10-én.
2022-12-16Kórházi kollektíva érdemelte a Dunaújváros Egészségügyéért díjat. A kórház Belgyógyászati Osztályának kollektívája kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjatA dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Összevont Belgyógyászati Osztályának kollektívája érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését – a díjat a közgyűlés elején vehették át Pintér Tamás, Dunaújváros polgármesterétől.
2022-12-16Moziélmény ajándékba: 450 kisgyerek mozizhatott önfeledten a KultikbanA Dunaújvárosi Kultik Mozi üzemeltetője egy felajánlással fordult a város felé, miszerint 450 gyereket fogadna egy jótékonysági filmvetítésen. Azt a célt fogalmazták meg, hogy a részt vevő gyermekek gondtalanul részesülhessenek a mozizás varázslatos élményében.
2022-12-16Új kezdet előtt...? "... ezt nem lehet megtenni több ezer dolgozóval"Drámai hangütésű tájékoztatón számolt be Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere az ISD Dunaferr Zrt. válsághelyzetéről a vasmű főkapuja előtt tartott tájékoztatón 2022. december 14-én. A város első embere azonnali kormányzati beavatkozást, politikától független válságmenedzselést szorgalmazott.
2022-12-16A harmadik fogatagban fellobbant a harmadik gyertyaláng, ami az örömöt szimbolizáljaSokan voltak Dunaújváros főterén advent harmadik vasárnapján is 2022. december 10-én. Mezei Zsolt alpolgármester a szeretet erejéről, Baltási Nándor római katolikus plébános az összetartásról beszélt.
2022-12-16Idén is folytatják a népszerű közösségi adománygyűjtést: kutyatápot vegyél, ne petárdát! Adománygyűjtés – most a hontalan négylábúak javára2022-ben már negyedik alkalommal folytatódik a "Kutyatápot vegyél, ne petárdát!” adománygyűjtő akciósorozat, amelynek részeként az önkormányzati Ebrendészeti Telep lakóinak gyűjtenek eleséget. Barta Endre és Kálló Gergely ezúttal is közösen karolta fel a kezdeményezést. 
2022-12-16Új abroncsokat kapott a városSzáznyolc darab gumiabroncsot ajánlott fel Dunaújváros határában működő Hankook Tire Hungary; az adományt Dunaújváros önkormányzatának közreműködésével osztottak szét a közfeladatot ellátó szervezetek között.
2022-12-16Elkészültek a parkolókkal, így jóval kulturáltabb lett a környezetSzilárd burkolatú parkolókat alakítottak ki a DVG Zrt. szakemberei Dunaújvárosban, a Balogh Ádám utca belső udvarában. Az elkészült munkálatokat a helyszínen tekintette meg Szabó Zsolt a körzet önkormányzati képviselője.
2022-12-16Ajándékokkal teli zsákok a gyerekeknekVálasztókörzetének bölcsődéjét, óvodáit, iskoláját járta körbe Barta Endre a négyes választókerület önkormányzati képviselője, ahová egy-egy szatyornyi, zsáknyi ajándékkal érkezett. Örömmel fogadták a Duna-parti Tagóvodában, a Római Városrészi Tagóvodában, a Liszt Ferenc Kerti Bölcsődében és a Petőfi iskolában az ajándékokat.
2022-12-16Az ünnepi időszakra bezár az uszodaA sportszervezetekkel és a felelős államtitkársággal egyeztetve úgy döntött az üzemeltető DVG Zrt., hogy 2022. december 19-étől, várhatóan 2023. január elejéig zárva tart a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszoda.
2022-12-16Évzáró "Utószó" - Tar Sándorról Deczki Sroltával a kortársbanFolytatódott az Utószó – irodalmi antológia sorozata a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben. 2022. december 5-én Deczki Sarolta Déry - díjas irodalomtörténész, filozófus, kritikus látogatott el Dunaújvárosba – beszélgetőpartnere Gyöngyössy Csaba volt.
2022-12-16Advent harmadik vasárnapján a CivilházbanDunaújvárosban a Római városrészben élők a 2022-es év adventjének minden hétvégéjén tartottak rendezvényt. A harmadik vasárnapon a Civilházban ünnepeltek.
2022-12-16Megnyílt a dunaújvárosi KFC étterem – 34 embernek adnak munkát2022. december 15-én megnyílt a KFC étterem Dunaújvárosban a külső parkcenternél
2022-12-16Kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára. Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (7.)Szirmai György a helyi televízió régi híranyagai közül válogat. A sorozat 7. része
2022-12-16Mindenki győzött az ovifocinBár a végső sikernek a kulcsi gyermekek örülhettek, senki nem távozott elégedetlenül a dunaújvárosi Gárdonyi iskolában megrendezett 2022-es Ovi Foci Kupa harmadik, utolsó fordulójáról.
2022-12-16Csodaszép karácsonyi ajándékA Jót, Szívből - Dunaújvárosért! akciócsoport és az Útkeresés Segítő Szolgálat közös sajtótájékoztatóját rendezték meg a szociális szervezet Bartók Béla úti épületében. Az eseményen az akciócsoport képviselői mellett jelen volt az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője, Mészárosné Libor Ágnes, valamint intézményvezető-helyettese, Müller Bernadett is. A tájékoztató elején Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára mutatta be a Jót, Szívből - Dunaújvárosért akciócsoportot, melyet a DLSZ csapata hozott létre.
2022-12-16Eredményes, szép évet zárt a DKSEJó hangulatban, díjátadóval és vacsorával egybekötött ünnepségen búcsúzott el a remek eredményben gazdag 2022-es esztendőtől a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület.
2022-12-16Bajnokesélyessé váltak az újoncokAz asztalitenisz NB1 bajnokesélyesévé lépett elő a Dunaújvárosi Egyetem csapata, miután bekerülve az első osztályba, nyolc forduló után veretlenül vezeti a tabellát. Interjú Varga Richárd szakosztályvezetővel.
2022-12-09Egy városnyi falevelet szedtünk össze, sikeres volta szedd magad akcióA Mikulásvárás mellett rengeteg lehullott falevéltől szabadították meg Dunaújvárost a közelmúltban; közösségi falevélszedést hirdetett az önkormányzat és az önkormányzati képviselőkkel együtt több mint száz önkéntes ragadott seprűt és lapátot!
2022-12-09Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzatA lakosság körében okkal kelt felháborodást az elhagyatott, a köztereket csúfító autók jelenléte. Ezeknek az autóknak az elszállítását kezdte meg a dunaújvárosi önkormányzat még 2019-ben – azóta több tucat parkolóhely szabadult fel, és a tervek szerint az akció 2023-ban is folytatódik.
2022-12-09Mikulás itt is, ott is.A Városháza téren és a Máltai Játszótéren, az utcán, az óvodákban és az iskolákban, az egészségügyi centrumban és persze a lakásokban – a tegnapi nap a Mikulás vendégjárásáról szólt Dunaújvárosban.
2022-12-09A rénszarvasok ezúttal pihentek, a legnagyobb meglepetésre kutyusok kísérték a MikulástDunaújvárosban a Duna-parti tagóvodába kutyákkal jött a Mikulás 2022. december 6-án
2022-12-09Az Aprók Háza ovisainak meseszép rajzai díszítik a Technikum városrész karácsonyfáját. Az ünnep és az összetartozás szimbólumaSzabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere, a Technikum városrész önkormányzati képviselője Miklós napján felkereste az Aprók Háza tagóvodát és saját elmondása szerint bár mikulásruhát nem öltött magára, az ovisoknak azért vitt egy nagy doboz szaloncukrot, hogy egy picit hozzájárulhasson az ünnepi hangulathoz. A gyerekek nagyon szép karácsonyi rajzokkal hálálták meg az édes falatokat, amelyek viszont nem is kerülhettek volna jobb helyre, mint a városrész karácsonyfájára.
2022-12-09Több helyszínen folytatták a karácsonyváró eseményeket advent második vasárnapján.Folytatódott Dunaújvárosban az Adventi forgatag a hétvégén a Városháza téren. Advent második vasárnapján Szabó Zsolt alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd Czeglédi Péter Pál református lelkész mondott köszöntőt
2022-12-09Tájékoztató a lakossági árú távhő igénybevételérőlDunaújváros közgyűlése módosította a távhőrendeletet. Ennek köszönhetően azok az üzletek, amik lakóházakban, vagy lakóházak aljában működnek, lehetőséget kaptak, hogy a jövőben lakossági árú távhőt fizessenek.
2022-12-09A főteret varázsolták még szebbé, különlegesséA Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete magáénak tudhat egy hölgyekből álló csoportot, nevezetesen a Cérnavirtuózokat, akik időt és energiát nem kímélve csodákra képesek a cérnával, fonallal. Néhány héttel ezelőtt jelentették be, hogy ők bizony valami különlegeset hoznának az ünnepi főtérre. Kóbor Etelka az egyesület képviseletében már akkor jelezte, hogy a munkacsoportjukban van, aki már dolgozik a különleges motívumokon. A hét elején tizenkét darab díszt le is szállítottak a Városháza térre, azok már fel is kerültek a helyükre.
2022-12-09Minden csepp vér kincset ér - decemberben is segítsen, aki tud!A vérigény nem változatlanul jelentős, de továbbra is akadályokba ütközik a véradások szervezése, erősített meg érdeklődésünkre Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője.
2022-12-09Javában tart már az ünnepvárás, az adventi programözön ÚjtelepenIdén is gazdag programsorozattal, remek közösségi kezdeményezések sorával lepte és lepi meg a városrész lakóit a Városvédők Újtelepért Egyesület. Az események már javában tartanak – és egészen a két ünnep közötti időszakig húzódnak!
2022-12-09Összefogással hoztak össze egy remek napotÓriási készülődés előzte meg Dunaújvárosban a Móra iskola Mikulás-váró ünnepségét. 2022. december 6-án az egész iskola pirosba öltözve várta a Mikulást.
2022-12-09Már a tizedik adventet rendezték a RómainA 10. Római adventet ünnepelték 2022-ben Dunaújvárosban, a Római városrészi Váczi utcai posta előtti téren. Nagyon sok kíváncsi városlakó volt jelen, sok volt a kisgyermek. Mondjuk ez utóbbi korosztály nem véletlenül tévedt a térre, hiszen jelen volt a rendezvényen a Mikulás is.
2022-12-09Kamarai pályaorientáció: legutóbb paksi látogatásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara 2022-es pályaorientációs tevékenységének egyik kiemelt eseményeként a Széchenyi gimnázium 11. osztályosai látogattak el a MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-hez.
2022-12-09A Dunaferr termelési folymta is látható leszA pécsi székhelyű Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület kezdeményezésére nagyszabású dokumentumfilm készül az 1735-ben Selmecbányán alapított Bányászati Iskolán, majd Bányászati Akadémián kialakult és máig élő diákhagyományok megörökítésére. A filmben a Dunaferr is szerepel.
2022-12-09Sajnos kikapott az évzárón a DPASEA Paks II. kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Dunaújvárosi FC labdarúgói ellen az év utolsó bajnokiján, így a dunaújvárosiak a harmadik helyről folytathatják a bajnokságot a 2023. február 12-én.
2022-12-09Kiütéses győzelmet arattak futsalosaink a sereghajtó ellen vívott bajnokinA sereghajtó Tolna-Mözs elleni rácalmási összecsapással folytatta az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese
2022-12-09Önmagukat is legyőzték a sportnaponRegionális Mozgásélmény Sportnapot szervezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség 2022. november 25-én. Az országos sorozat záró akkordjának a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium tornaterme biztosított helyszít, az esemény fővédnöke pedig Pintér Tamás polgármester volt.
2022-12-02Folyamatosan pótolják a település elpusztult fáit, virágait a köztereken.Kifejezetten aszályos nyáron vagyunk túl, amelyet az öntözés ellenére megsínylettek a növények. Az elszáradt, megbetegedés miatt kivágott fákat folyamatosan pótolják Dunaújvárosban a DVG Zrt. erdészei – az őszi, tél eleji időszakban is. 
2022-12-02Pintér Tamás minden követ megmozgat: tárgyalt a 8-as posta újranyitásárólA Magyar Posta vezetője tájékoztatta az ország 210 településének polgármesterét, hogy takarékossági okok miatt bezárnak 366 hivatalt az országban. Köztük a Dunaújváros 8-ast, azaz a Spar áruházban lévőt, a Béke városrésziek postáját. 
2022-12-02Továbbra is teendőjük lenne a társasházak többségének távhő ügyben.A költségosztásról tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban Medgyesi Miklós a DVG Zrt. sajtószóvivője. Mint ismert, a szolgálató többször is felhívta a lakásszövetkezetek és közösképviselők figyelmét a költségosztással kapcsolatos ügyintézésre – a több mint 50 érintett közül azonban alig több mint tízen jeleztek vissza. A nem légköbméter-alapú elszámoláshoz költségosztó igénybevétele szükséges – a költségosztás elvégzése azonban nem a DVG Zrt. feladata.
2022-12-02Közös adományakció - már most szép siker, csak egy ajándék hiányzik!2022-ben is szebbé szeretnék tenni Dunaújvárosban az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményeként működő Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak karácsonyát.
2022-12-02Segítség az ünnep előtt. Döntött a közgyűlés, már úton a nyugdíjasok ünnepi támogatásaDunaújváros közgyűlése döntött arról, hogy a város nyugdíjasai 2022-ben is számíthatnak az önkormányzat év végi segítségére.
2022-12-02A térség vezetőivel egyeztet Pintér Tamás a Dunaferr megmentése érdekében.A környékbeli települések vezetőit, országgyűlési képviselőit hívja egyeztető megbeszélésre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A téma a Dunaferr helyzete, hiszen a vasmű működése nem csak dunaújvárosiakat érintő kérdés, legalább annyira érinti a városunk vonzáskörzetét is. A tervezett megbeszélést sajtótájékoztatón jelentette be a polgármester.
2022-12-02Csodás ünnepi koncerttel koronázta születésnapi sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar. Boldog születésnapot, Dunaújvárosi Vegyeskar!Ünnepi gálával zárta az alapítása 70. évfordulóját ünneplő sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar. A kórus örömkoncertre várta a közönséget a Gárdonyi iskolába.
2022-12-02Semmihez sem hasonlítható, szép adventi hangulat várja a városlakókat. Különleges hangulat a városrészi adventen2022. november 27-én délután ismét ünnepi díszbe öltözött Dunaújváros főtere és óriási érdeklődés mellett megkezdődött az idei Adventi forgatag. A Római városrészben az új Vasmű útra költözött a Városrészi Advent forgataga – már kora délutántól kézműves vásárral, színes programsorozattal csalogatták a vendégeket. Szép gesztus, hogy a programsorozatért felelős főszervező-házigazda Adománykuckó csapata Adományszigettel is készült: estebédre meleg étellel, mellé egy jó adag figyelemmel és szeretettel várták a rászorulókat.
2022-12-02Új helyszínen, a megszokott formában szaunázhatnak a dunaújvárosiak2021 óta töretlen népszerűségnek örvend a szauna-szeánsz Dunaújvárosban. 2022. december 1-től a régi-új helyszínen, a Dunaújvárosi Kempingben, a megszokott formában érhető el a közkedvelt szolgáltatás.
2022-12-02Év végi feladatoktól az év eleji tervekigMár csak egy szűk hónap van hátra a 2022-es évből, azonban ezekben a hetekben is zajlanak még kisebb munkálatok a 6-os választókörzetben, miközben gőzerővel tervezi a jövő évet a körzet önkormányzati képviselője, Szabó Zsolt.
2022-12-02A Mátrai Erőműbe kerül az öntvény2022. október folyamán igen érdekes és manapság már ritkának számító módszerrel állítottak elő egy munkadarabot az ISD Dunferr Gyártó Egység öntödeüzemében: sablonformázással készült el egy közel háromtonnás fogaskoszorú, amely az MVM Mátrai Erőművébe kerül, egy külszíni szénfejtésen dolgozó erőgép alkatrészeként.
2022-12-02Rekordnapi adomány a Máltai Játszótérnek a Duna PlazmátólNemes gesztus és kitűnően hasznosuló adomány: a Duna Plazma centruma Halloween tematikára rendezett extra napja nyomán fordíthatott több mint 200 ezer forintos támogatást eszközfejlesztésre a Máltai Játszótér!
2022-12-021950. november 30. - a gyász éjjele DunapentelénDunapentelén a kuláknak bélyegzett családok kitelepítésére 1950. november 30- éjjelén került sor.Kiss S. Anna gyűjtése alapján ezen a napon 42 családot, 128 főt űztek el.
2022-12-02Taroltak a DKSE tornászai a Mesterfokú BajnokságonHárom arany-, egy ezüst- és két bronzéremnek örülhettek a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság szerenkénti fináléiban 2022. november 26-27-én.
2022-12-02Új gimnázium indul DunaújvárosbanNyolc évvel ezelőtt indult Dunaújvárosban a Pentelei Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola mely a 2023/24-es tanévtől kiegészül a gimnáziumi oktatással is. A Waldorf Gimnázium várja az általános iskolából ballagók jelentkezését. Interjú Jónás Zsuzsa intézményvezetővel.
2022-12-02Emlékszel még Balás Gyuszira?Ismerősök és barátok jótékonysági akciója Balás Gyula felszolgáló megsegítésére.
2022-12-00A hónap műtárgya - A Dunai és a Sztálin Vasmű emlékérem: kitüntetések és jelvények az 50-es évek elején2022. december - Az érmek két fokozatban készültek, ezüstből vagy bronzból, mely I. és II. fokozatot jelentett. A megbízható, kitartó, lelkiismeretes munkásokat nagyon megbecsülték Sztálinvárosban. Ezzel mintegy ösztönözték az ittmaradókat, mert a munkájukra eddig is és továbbra is szükség volt. Az 1951-ben alapított kétfokozatú emlékérem I. (ezüst) fokozatával az építkezés munkálataiban egyfolytában 2 évig résztvevők, a II. (bronz) fokozatával az 1 évig résztvevők számára volt adományozható.
2022-12-00A vaskohászok összertartó közössége. Szakestély több száz éves hagyományok nyománAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Vaskohászati Szakosztály Dunaújvárosi Helyi Szervezete 2022. december 2-án tartotta meg a XXVI. Szent Borbála Napi Kohász Szakestélyét a Lemezalakító Oktatási Központban.
2022-12-00Bővülő anagvizsgálati lehetőségek Paks II. jegyében. Infrastrukturális fejlesztések a Dunaújvárosi EgyetemenInterjú dr. Pázmán Judit a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettesével az egyetemen kialakított Paksi Kompetencia- és Kutatóközpontról és az egyetem és a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. közötti együttműködésről.
2022-12-00Békésék öt évtizede. Nyugdíjon innen és túlPortré a Dunaferr volt esztergályos házaspárjáról: Békés Lászlóné Jutkáról és Békés Lászlóról.
2022-12-00OMBKE-történet a helyi szervezet tükrében. Emlékhely és múzeum egy somogyi erdő közepén1996. május 27-én adták át Somogyfajszon a honfoglalás kori emlékhelyet és a X. századi vasolvasztó műhelyt, amelyet a Dunaferr-Somogyország Archeometallurgiai Alapítvány szervezett.
2022-12-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (8.). Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraÉrdekességek a József Attila Könyvtár Médiatárából, a sorozat utolsó része. QR-kódos leolvasást követően megnézhető az 1997-es Mikulás-híradó; 1994-es szilveszteri adás; műsorvezető-kereső akció 1998-ból és az 1990-es szilveszteri művészeti magazin.
2022-12-003+1 kérdés Pető Zsolthoz. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalA sorozat befejező részében beszélgetés Pető Zsolttal, a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület kajak-kenu szakosztályának elnökével.
2022-12-00Az ágazati szakképzés alakulásaAz OMBKE Vaskohászati Osztálya dunaújvárosi szervezetének 2022. november 24-én megtartott szakmai klubnapján Kácser Zoltán, a Dunaferr RMS és HR Igazgatóságának szakértője, a Bányászati és Kohászati Készségtanács elnöke tartott előadást az ágazati szakképzés alakulásáról a 2019-2022-es időszakban.
2022-11-30Sztálintangó gyárparkettán. A dunaújvárosi vasmű dolgozói bizakodnakRiport az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.-ről és beszélgetés a gyár munkásaival.
2022-11-27Jelentős költségeket takarít meg a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó. Új feladatköröket kapnak januártólA 2022. november 17-i dunaújvárosi közgyűlés tárgyalta és el is fogadta azt a javaslatot, miszerint számos közszolgáltatási szakfeladat átkerül a DVG Zrt-től a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezethez. A jellemzően erdészeti, parkfenntartási munkálatok 2023. január 1-től tartoznak a városi költségvetési szervhez. A miértre pedig rendkívül egyszerű a válasz: kiadás csökkentés.
2022-11-25idén is lesz Városrészi Advent a 4-es körzetben, ezúttal azonban két helyszínen rendezik. Adventre várva a 4-es körzetben isAz idei évben is lesz Dunaújvárosban Városrészi Advent a 4-es körzetben, ezúttal azonban két helyszínen: az új Vasmű úton és a Váci Mihály úton is várják a kilátogatókat. A részletekről a körzet önkormányzati képviselője, Barta Endre, és Törő Anikó, az Adománykuckó vezetője számolt be.  
2022-11-25Ismét adok-kapok kezdődött az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonlása kapcsán. "Ál-Habsburg után újabb álképviselők tűntek fel"Szabálytalan közgyűléssel, alaptalan nyilatkozatokkal tesznek próbát a cégfoglalásra az ISD Dunaferr Zrt.-t támadó körök, áll a vállalatcsoport közleményében.
2022-11-25A második évében is bizonyított az új rendszerű lomtalanítás2022-ben már nem lesz több lomtalanítás, véget ért a szezon. Ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere és Márton László, a Dunanett Nonprofit Kft. szállítási osztályvezetője. A tájékoztató részeként elgondolkodtató számadatokat összesítettek.
2022-11-25Advent előtt a város. Újra meggyullad a hit gyertyája, vasárnap kezdődik az Adventi Forgatag sorozata városunkbanBarta Endre, Dunaújváros alpolgármestere és Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő sajtótájékoztatón számolt be a 2022-es adventi forgatag programjairól
2022-11-25Szép dunújvárosi eredményekkel ért véget a tornacsarnokban rendezett DKSE Kupa. Hazai éremeső a DKSE KupánA Dunaújváros Tornacsarnokban rendezték meg a DKSE Kupa elnevezésű leány utánpótlás tornaversenyt 2022. november 19-én. A megméretésen az ország tíz egyesületének több mint százhúsz versenyzője lépett szerekhez, hogy megmutathassa tudását, három korosztály, a zsebibaba, a gyermek, valamint a serdülő korcsoportban.
2022-11-25Élőlánc, demonstráció és nyílt fórum is volt az oktatás válsága miatt városunkban.Több száz tiltakozó, döbbenetes korfa a Városháza téren, sok problémát felvető és fontos kérdések sorára reflektáló beszélgetés a Kortárs Művészeti Intézetben – nem lankad a lendület az az oktatási válság ellen szót emelők körében.
2022-11-25Rendkívüli közgyűlés, öt napirenddelRendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte Pintér Tamás polgármester 2022. november 24-re. Olyan témák kerültek napirendre, amelyek tárgyalása a közgyűlés soron következő rendes üléséig nem voltak halaszthatók.
2022-11-25Túl az előkészületeken, elstartolt az adománygyűjtésElső körben 300 dunaújvárosi család megsegítésére jött létre a Roma Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére az adománygyűjtő akció. Nekik tartós élelmiszereket és pénzbeli felajánlásokat gyűjtenek az Útkeresés Segítő Szolgálat koordinálásával. A támogatások két csatornán jutnak el a rászorulókhoz. A Vöröskereszt a volt Hild kollégiumban gyűjti a tartós élelmiszereket, míg az Útkeresés Segítő Szolgálathoz tartozó Érted Vagyunk 1987 Alapítvány pénzbeli felajánlásokat gyűjt a nehéz körülmények között élőknek.
2022-11-25Ünnepi díszben az Újtelep fenyőfájaDunaújváros-szerte elkezdődtek a 2022-es adventi ünnepi előkészületek: díszbe öltözött a főtér és lassan karácsonyi fények borítják a különféle városrészeket, így a körzet önkormányzati képviselője Tóth Kálmán közreműködésével Újtelep fenyőfája is ünnepi díszbe öltözött.
2022-11-25Öntsünk tiszta vizet a pohárba: már a Mezőföldvíz szolgáltatDunaújváros vízközmű szolgáltatója és üzemeltetője a Mezőföldvíz Kft. sajtóbejáráson mutatta be tevékenységét a helyi média képviselőinek. A céljuk az volt, hogy a városlakók is megismerkedhessenek a munkájukkal, illetve azzal, hogy hogyan nyerik a vizet és hogyan juttatják el a felhasználókhoz, azaz a városlakókhoz.
2022-11-25Kegyhely az iskola oldalfalába építve: A dunapentelei I. világháborús hősi emlékmű rövid történeteKronászt Margit írása a dunapentelei I. világháborús hősi emlékmű rövid történetéről
2022-11-25(Az) én memóriám in memeoriam...Dr. Tóth István szociográfiai írása
2022-11-25Biztos továbbjutás BL-benKorán megszerzett előnyével jól sáfárkodva aratott 14-11-es győzelmet a házigazda Mulhouse ellen a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első találkozóján.
2022-11-18A közgyűlésen is téma volt a Dunaferr helyzete, aktuális lenne tudni valamit. Egy óra közgyűlési vita a vasmű helyzetéről.közel hatvan napirend várt a 2022. november 17-ei dunaújvárosi közgyűlés tagjaira. Téma volt a testületben a Dunaferr helyzete, de természetesen e mellett sok fontos kérdésben született döntés.
2022-11-18Brutális teher sújtja az önkormányzatot az energiaválság miatt.A dunaújvárosi önkormányzat tájékoztatója az energiaválság miatt őket érintő terhekről.
2022-11-18Megkezdődött a hóügyelet, a DVG Zrt. folyamatosan ellenőrzi az utakatA síkosságmentesítésért felelős DVG Zrt. elindította a hóügyeletet a napokban Dunaújvárosban.
2022-11-18Babaköszöntő csomagot kapnak a dunaújvárosi újszülöttekDunaújvárosban immáron nem pusztán az év elsőszülött gyermeke és családja kap ajándékot, hanem minden család egy-egy meglepetésben részesül. Barta Endre alpolgármester egy régi vágya vált valóra azzal, hogy a védőnői szolgálat segítségével kisgyermekes családokat ajándékozhatnak meg egy-egy „kezdőcsomaggal”, amelyben az újszülöttek számára hasznos ajándékok találhatók.
2022-11-18Petíciót vitt a vezetés. Egyre nagyobb a baj, elúszni látszik a Dunaferr állami támogatásaA Karmelita kolostornál tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere Mezei Zsolt és Szabó Zsolt alpolgármesterekkel közösen a kormányülés előtt 2022. november 16-án kora reggel, ahol egy petícióban kérték a kormánytól a Dunaferr megsegítését.
2022-11-18Újra meghirdette jótékony célú online árverését a Jószolgálati Otthon KözalapítványIdén immár negyedszer fut neki az intézmény ellátottjait támogató jótékonysági online árverés nemes programjának a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány. Már lehet licitálni – érdemes is, mert újra gyönyörű munkák születtek!
2022-11-18Díjazták a klímavédelmi napok résztvevőitEredményesen zárult pályázati eseményekről tudósít a város hivatalos weboldala. Mint írják, a KEHOP-1.2.1-18-2019-00254 Élhető éghajlatért – helyi klímastratégia és szemléletformálás Dunaújvárosban című projekt részeként Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvány Dunaújváros és környéke oktatási és nevelési intézményeinek részvételével, a májustól szeptemberig tartó időszakban valósította meg a Klímavédelem házhoz megy, illetve a Klímavédelem háztól házig elnevezésű klímavédelmi napokat.
2022-11-18Két szépkorú dunaújvárosi ünnepelte kerek születésnapjátEgykori vasműs dolgozót és bognármestert köszöntött az önkormányzat. Németh György és Badics György 90. születésnapjukat ünnepelték, és mindketten otthonukban fogadták a városvezetés jókívánságait.
2022-11-18Felújítják a Petőfi Sándor utcai rendelőt, kiköltöznek az orvosok2022. november 17-től előreláthatólag 2023. február 28-ig felújítás miatt zárva tart a Petőfi Sándor utca 1. szám alatt található felnőtt háziorvosi, fogorvosi rendelő.
2022-11-18"Beleértve a Holdat és más égitesteket"„Beleértve a Holdat és más égitesteket” címmel nyílt meg Gróf Ferenc képzőművész kiállítása a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben. Az alkotó munkáinak egy részét már az Acélszobrász Alkotótelep legutóbbi bemutatóján is láthatta a közönség – most azonban a művész újabb alkotásokkal kápráztatta el a látogatókat.
2022-11-18Horgászközösség a kapun belülKaszás Éva cikke az Isd Dunaferr Gyártó Egységénél dolgozó sporthorgászairól Hujber Józsefről, Lekrinszki Mátéról és Méhes Attiláról
2022-11-18Búcsú a Magyar KupátólCsak az első negyedben tudta megnehezíteni a Fradi dolgát a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a Magyar Kupa negyeddöntőének fővárosi visszavágóján, így a Fradi végül 12-6-os győzelmet aratva jutott be a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé.
2022-11-18Szép érmek a DKSE reménységeitőlCsehországban, Brno városában rendezték meg az Olimpiai Reménységek versenyét, melyen a magyar tornász válogatott tagjaként két dunaújvárosi versenyzőért, Czifra Liliért és Mayer Eszterért is szoríthattak a sportág helyi szerelmesei.
2022-11-18Hivatalosan is gárdonyis lett az elsős diáksereg. Gárdonyi-hét: elképesztő hangulat és programözönSikeres öt napot tudhat maga mögött a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és AMI, hiszen a múlt héten startolt Gárdonyi-heti események mindegyikén a jókedv dominált. A november 10-én, azaz múlt hét csütörtökön indult programsorozat a hétvégét követően hétfőn robogott tovább, és avatással folytatódott az eseménydús iskolahét.
2022-11-18Két komoly ütés három éven belül. Három esztendőn belül két komoly ütést is kaptakAz elmúlt három évben két komoly ütést is kapott a hazai a vendéglátást. A több hullámban támadó koronavírus-járvány után jelenleg a drasztikusan megemelkedett energiaárak és az infláció jelentenek komoly kihívást az ágazat szereplőinek. Sorozatunkban helyi és térségi vállalkozásokat kérdezünk, miként próbálnak megbirkózni az egyre sokasodó feladványokkal.
2022-11-18A papíros szakmákkal ismerkedtek. Vajda Papír nyílt napokon jártak a LorántffyvalA papíripar világába nyertek betekintést azok a nyolcadikos tanulók, akik ellátogattak a Vajda Papír Kft. dunaföldvári egységében tartott nyitott napra. Az eseményen a Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium tanulói is jelen voltak, ők is segítettek megismertetni a végzősökkel az intézményben elsajátítható papírgyártóképzést.
2022-11-18Maratoni közgyűlés több mint félszáz napirenddelPintér Tamás polgármester november 17-re, csütörtökre hívta össze a november havi rendes közgyűlési ülést. A képviselők a helyszínen kiosztott sürgősségi indítványokkal együtt a nyílt ülésen 57 napirendi pontban hoztak döntést.
2022-11-18Utcanévtáblák segítenek az eligazodásbanAki Perkátán jár mostanában, bizonyára észreveszi, hogy utcanévtáblákkal bővült a település arculata.
2022-11-18Az Intercisa Múzeum letette már a tudományos névjegyétMint azt Farkas Lajos igazgató elmondta, a múzeumot is érinti az energiaválság. Az önkormányzat mint az egyik fenntartójuk 10 fokban szabta meg az intézmény belső hőmérsékletét.
2022-11-18A kilátástalanság fájdalmasan valós szeleteFajsúlyos, amolyan a bőr alá is bekúszó bemutató helyszíne lesz ma este a színház Böröcz György Stúdiószínpada. Borbély Szilárd Nincstelenek avagy Már elment a Mesijás? című kortárs drámáját láthatja a közönség Horváth János Antal rendezésében.
2022-11-18Mindig az olaszoknak szurkol, de most ezt nem teheti megKispesten kezdett futballozni, a Vidiben lett élvonalbeli futballista, majd a piros-kékek játékosaként mutatkozott be a nemzeti együttesben. Játszott komoly bajnokságokban, aztán edzős­ködni kezdett. Nyár óta a Dunaújváros szakvezetője az NB III-ban Horváth Ferenc (kép).
2022-11-17Rudasos győzelem. A Rudasé a vándorserlegA Válts győzelemre! jelmondat égisze alatt egy játékos versenyre hívta a város középiskolásait a Jövő Új-Városáért Egyesület november 16-án, szerdán.
2022-11-17Takarékos intézkedés a lakosság érdekében. Takarékosan a közösség javáraA rezsiköltségek jelentős emelkedése nagy terhet jelent a családi háztartások költségvetésére éppúgy, mint az önkormányzatokéra. Schrick István és Jobb Gyula polgármestereket kérdeztük meg a településeiken bevezetett takarékossági intézkedésekről és a túlélési technikákról.
2022-11-17Minden héten százötvenen kérnek. A jobb tárgyakat élelmiszerre cserélik, hogy ne éhezzenekAz Adománykuckóban nehéz helyzetben lévő emberek megsegítésén dolgoznak hosszú ideje, sok mindent láttak, megéltek már. Most azzal a helyzettel kell szembenézniük, hogy amíg eddig havonta 150 rászoruló kért segítséget, most hetente jelentkeznek ennyien. A legdöbbenetesebb az, hogy a legégetőbb szükség élelmiszerre van. Havi hatszáz ember, és a javának nincs mit ennie! Elkél a segítség.
2022-11-17A legismertebb slágerekkel jön. A korszak legismertebb slágereivel érkeznekGöttinger Pál már nem ismeretlen a dunaújvárosi közönség számára, hiszen a Vízkereszti Gritti című előadásban már színészként megmutatta képességeit. Ez azonban inkább csak kirándulás volt számára, ha figyelembe vesszük, hogy eredetileg operarendezőnek készült, de akkor, amikor beadta jelentkezését, éppen nem indult ilyen szak
2022-11-17Pályára orientáltakA Széchenyi István Gimnáziumban november 16-án délelőtt pályaorientációs napot tartottak, délután pedig a leendő kisgimiseknek volt nyílt nap.
2022-11-17A hivatalban meghosszabbítják a téli szünetetAz egész Európát sújtó energiaválság Magyarország egyetlen települését sem kíméli, a brüsszeli elhibázott szankciók Perkáta életét is alaposan megváltoztatták. A nagyközség első emberével, Oláh Istvánnal beszélgettem erről a végeláthatatlan krí­zisről, amely mindenhol és az élet szinte minden területén érezteti a hatását.
2022-11-17Rudasos diákok különdíja az egyetemi TDK-rólNovember 9-én rendezték meg a Dunaújvárosi Egyetemen az idei Tudományos Diákköri Konferenciát. A DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium informatika ágazatos, 12-13. évfolyamos tanulói is bemutatták pályamunkájukat az informatikatudományi szekcióban. A Teams felületén lezajlott tudományos értekezés olyan jól sikerült, hogy a zsűri különdíjjal jutalmazta a rudasos diákok prezentációját.
2022-11-17A nemzeti csapattal játszott első meccseiA magyar amerikaifutball-válogatott két vereséggel csak a 9-12. helyért küzdhet az IFAF A csoportos Európa-bajnokságon. Így keserédesre sikerült az egykori „gorilla”, Hegedűs Máté irányító bemutatkozása a nemzeti csapatban.
2022-11-17Korábbi játékosaikat várják a helyi bajnokiraNemes gesztusként, a Dunaújváros FC hazai mérkőzéseire mindig várja, meghívja az egykori NB-s dunaújvárosi labdarúgókat, akik a Kohász, a Dunaferr és a ­DPASE színeiben szerepeltek.
2022-11-16A Dunából a csapba. Ivóvíz a Dunából a az otthonokbaNem mindennapi bejárást szervezett november 15-én, kedden a Mezőföldvíz Kft., hogy a sajtón keresztül azt szemléltessék a lakosságnak, miként jut el az ivóvíz az otthonokba.
2022-11-16Fórumot tartott a művelődési intézmény. Kitartanak a télen, kell a közös élmény RácalmásonRácalmás híres a kifejezetten színvonalas közművelődési programjairól, rendezvényeiről. November 14-én, hétfőn délutánra az önkormányzat és a szakemberek fórumra hívták a témában a városlakókat, hogy egyeztessenek a karácsonyi időszak programjairól és az elmúlt év tapasztalatairól.
2022-11-16Kendőzetlen őszinteség és tea. Hiánypótló témáról, kendőzetlenül őszinténAz Esőcseppek Alapítvány teadélutánra invitálta az érdeklődőket és a nevelési, egészségügyi szakembereket november 12-én délután a Pentele Klubházban.
2022-11-16Sanzonok, kuplék: van létjogosultsága. Élőzenés sanzon- és kupléest NagyvenyimenSokan már temetik a műfajt, de időről időre újra és újra kiderül, igenis van létjogosultsága a sanzon, a kuplé hangulatvilágának. Jól bizonyítja ezt a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár november 12-én, szombat esti nézőtere, amelyről azt biztosan nem mondhatjuk, hogy kongott volna.
2022-11-16Nem repülnek, de... A mondain galambok nem repülnek, de gyönyörűekVáltozatosságuk, küllemük, tartásuk és szépségük a tenyésztők munkáját dicséri, mindebből november 13-án, vasárnap láthattunk ízelítőt a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében rendezett kiállításon.
2022-11-16A megelőzésre kell hangsúlyt fektetniAz egészségmegőrzés és a prevenció témakörében tartottak workshopot a Szent Pantaleon Kórház földszinti auditóriumában november 14-én, hétfőn délelőtt.
2022-11-16A borklub ugyan nem, de a hit és a lelkesedés megmaradtHuszonegy év tartalmas lét után megszűnt a Dunaújvárosi Borbarát Club.
2022-11-16A fiatal dobogós birkózók BükrőlNovember 12-én, szombaton a DKSE birkózói fiókszakosztályukkal vettek részt a IX. Bükfürdő-Castrum Sec Kupa szabadfogású nemzetközi birkózógálán Bükön.
2022-11-15Csecsemőhalál okairól a családsegítő szemévelA közelmúltban Daruszentmiklóson történt, csecsemőhalállal végződött tragédiáról lapunk hasábjain is beszámoltunk. Megpróbáljuk több szempontból is körbejárni a történteket. Legutóbb Szabó Beáta gyermekvédelmi szakemberrel beszélgettünk az ilyen jellegű szörnyű eseményekről, a tragédiához vezető okokról és a megelőzés lehetőségeiről.
2022-11-15Gyorsan, pontosan, helyesen - világbajnokok versengéseAz elmúlt hétvégén a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium adott otthont a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége által rendezett Dr. Kalotay Kálmán Országos Bajnoki Versenynek.
2022-11-15Már javában zajlik a Jószoli online aukciójaCsodálatos tájképek, elképesztő hangulatfestmények, véletlen készült műalkotások. Ilyen, és ehhez hasonló, lenyűgöző kreációkra lehet licitálni 5 héten keresztül a Jószolgálati Otthon Közalapítvány, Jótékonysági licit a Jószoliért nevű Facebook-oldalán.
2022-11-15Közös novemberi rendrakás az erdőjárókkalÉvtizedes hagyomány már az erdőjáróknál, hogy minden esztendőben legalább kétszer társadalmi összefogással teszik rendbe a nagyvenyimi Szent Bernát Arborétumot.
2022-11-15A "kapuőr" modnja meg, hogy mennyi legyen a monitoridőSokakban talán fel sem merül a kérdés, milyen közvetlen és közvetett hatásai vannak annak, hogy az okoseszközök megjelentek a gyermekek életében is. Egészségkárosító, vagy elősegíti a fejlődésüket? A kérdéskörre egyértelmű választ adott Mészárosné Libor Ágnes pszichológus-pszichopedagógus november 11-i, péntek délutáni előadása.
2022-11-15Domján Edit emlékére (képaláírás)November 11-én, pénteken este nagy sikerrel mutatták be a Munkásművelődési Központ színháztermében Pivarnyik Anikó Beszélj! című Domján Edit-estjét két kiváló színművésznő, Lukács Melinda és Dévényi Ildikó főszereplésével. (teljes szöveg)
2022-11-15Nemes felajánlással segítenek a lányokIsmét egy nemes ügy mellé állt a Dunaújvárosi Kohász közössége, a lányok egy nagybeteg kisfiú gyógykezelésére ajánlottak fel licitre a relikviákat.
2022-11-15Támogatás helyi sportegyesületeknekA Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) az idei évben is meghirdette a Hiszek Benned sportprogramot, amelyen keresztül a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága az ország bármely területén működő kis és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisának megtartását, vagy növelését kívánja támogatni a SOSZ közreműködésével. A nyertesek között van a Búvársuli SE, a Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület, valamint a Gurics György Birkózó Diák Sportegyesület is.
2022-11-14Szezonzáró csaták. Légiósok és XIV. századi gyalogosok is harcoltakSzezonzáró összejövetelt szerveztek olyan hazai társaságok, akik a hagyományőrzés szellemében korhű ruhákban, fegyverekkel elevenítik fel a régmúlt harcosainak csatározásait.
2022-11-14Megnyílt a gyárkapu. Kétszáznegyven látogatót regisztráltak a programraRendkívül nagy volt az érdeklődés a Darusín Kft. központi telephelyének bemutatójára, a részvételi adatok alapján mintegy kétszáznegyven látogatót fogadtak a Modern Gyárak Éjszakáján.
2022-11-14Nyílt nappal folytatódott az egyetem sorozata. Napi kapcsolatban a vezető vállalkozásokkalNyílt napra várta leendő hallgatóit, az intézmény által kínált képzések iránt érdeklődőket november 12-én, szombaton a Dunaújvárosi Egyetem. Az A09-es nagyelőadót megtöltő népes hallgatóságot dr. habil Balázs László oktatási rektorhelyettes köszöntötte, aki röviden beszélt az intézmény jelenlegi helyzetéről és céljairól is.
2022-11-14Márton-napi kavalkád az MMK-ban. Vidám Mártonnapi sokadalom az MMK-banA korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is gazdag kínálattal készült a Munkásművelődési Központ közösségi a Márton-napi kavalkádra. A házigazda intézmény Ludas Ibuskájának és Ludas Matyijának választása mellett Csibri Erika avatta be a résztvevőket egy remek mesemondáson keresztült a Márton-nap legendájába.
2022-11-14Volt, aki még nem is látott ilyet. Miből lesz a kolbász? - Falusi hagyományok az iskolábanMaradt még kolbászos szendvics? A húslevesből kérnék még egy kanállal! Ki meri megfogni a sertés farkát? Ez volt életem leg­finomabb ebédje!... Ilyen és ehhez hasonló ­mondatokat hallhattunk ­november 11-én, pénteken a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán és tornatermében, ahol nem titkoltan ismertető szándékkal, igazi, valóságos disznóvágást tartottak.
2022-11-14Az FTC jutott tovább a Magyar Kupában. Pénteken kitettek magukért, a visszavágón a Fradi domináltKét mérkőzés alapján 21–15-ös összesítéssel jutott a női vízilabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Ferencváros a Dunaújvárossal szemben. A korábbi években ez meglepetés lett volna, most azonban nem számított annak az erőviszonyok megváltozása miatt.
2022-11-14Czifra Lili és Mayer Eszter ORV-érmeia válogatottalA csapattal harmadik lett november 12-én, szombaton a DKSE versenyzőivel, Mayer Eszterrel és Czifra Lilivel felálló válogatott az utánpótlás-tornászok Brnóban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén. Vasárnap pedig a szerenkénti finálékban Czifra egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.
2022-11-14A felnőttek mezőnyében állt helyt a világkupánA Dunaújvárosi KSE tizenhat éves úszója, Kovács-Seres Hunor a negyvenedik helyen zárt a felnőttek között a nyílt vízi világkupa-sorozat izraeli állomásának 10 kilométeres versenyszámában november 12-én, szombaton.
2022-11-14A lábtoll-labdázók dobogói a kupárólTizennégy dobogós helyezéssel zárták a Szederkényben múlt héten rendezett Tini Kupa újonc, gyermek- és serdülő lábtoll-labda versenyt a dunaújvárosi Gárdonyi iskola sportolói.
2022-11-12Tengerszem, Gyöngyvér - mi jöhet? A Tengerszem és a Gyöngyvér után...Stílusosan, lemezbemutató koncerttel fejezte be pályafutását a Tengerszem zenekar október utolsó napján. Egy törökszentmiklósi koncerten egy rajongó azzal kérlelte őket, hogy ne hagyják abba, mert számára ez az Iron Maiden színvonalát hozza. Ráadásul már a harmadik nagylemez anyaga is kezdett összeállni. A mezőfalvi zenekarvezető, zeneszerző, gitáros, a Csend Stúdió vezető hangmérnöke, Mazán Attila lapunk megkeresésére elárulta, mi áll a döntés mögött.
2022-11-12Karavánfüggő utazó. A karaván Újvárosból indult, és jelenleg Rijádban állomásozikWilkinson Liszka Zsazsa városunkból indult, légtornász álmokkal. Sikeres lakástextilművész lett Budapesten, majd férjével nyakába vette a világot. Ciprus után már hét éve él családjával Szaúd-Arábiában expatriótaként. Pontosabban, folyamatosan ingázik Rijád és Dunaújváros között.
2022-11-12Inkubátor várja az újszülöttet. A daruszentmiklósi tragédia margójáraDunaújvárosban, a Rendelőintézet főbejárata mellett, több mint tíz éve, egy könnyen megközelíthető, diszkrét helyen került elhelyezésre az életmentő berendezés. Az inkubátor folyamatosan üzemel, rendszeresen takarítják és ellenőrzik működését, amelybe egy kívülről elhúzható ablakon keresztül lehet behelyezni az újszülöttet.
2022-11-12Ideiglenesen bezárják a Kincskereső tagóvodátEnergiatakarékossági okok miatt átköltöztetik a Kincskereső tagóvoda két csoportját másik intézményekbe, az intézkedés jövő áprilisig szól.
2022-11-12Az ősökre emlékeztekNovember 11-én, pénteken délelőtt a háborús emlékműnél gyülekeztek a rácalmási iskolások és az óvodás gyerekek. A szimbolikus időpontban a tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában idén is a harctéren elesett katonákra emlékeztek műsorral, virágokkal és gyertyagyújtással.
2022-11-12Városi értékeink (képaláírás)Sétálgatva a városban, számos helyen pillanthatunk meg érdekes, értékes látnivalót: az épületek s a környezetük kis csodáit, a különleges építészeti megoldásokat, és persze a természet maga is bőséggel kínál - különösen a festői ősz színeit használva - kedves, avagy megkapó, felemelő látványt. A Duna-parti szoborparkban kiváltképp sok látnivaló fogadja a nézelődőt. A város utcáin sétálva is találkozhatunk művészi alkotásokkal, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. Az Apáczai Csere János utcában áll a képünkön is látható, mészkőből faragott alkotás, a Lány a bagollyal című szobor. 1976-ban állították fel a könyvtár épülete előtt. Készítője Seregi József (1939-) szobrász és keramikus, akinek egy térplasztikáját is megtalálhatjuk a Duna-parti szoborparkban. (teljes szöveg)
2022-11-12Két kiváló szakembert díjaztakAz Útkeresés 35. születésnapján adták át a Szociális Munkáért – Dunaújváros Díjat, valamint az intézmény belső szakmai elismerését. Joó-Rujder Judit és Rozonics Patricia méltatása.
2022-11-12Nagy sikerű házibajnokságNépes mezőnnyel a medencében, sok nézővel a lelátón nagy sikerrel zárult a DFVE vízilabdaklub házibajnokságának második fordulója. Az eseményt a budapesti Kis-Pingvin Sportegyesülettel közösen szervezte meg a hazai klub: összesen hetven gyerek vett részt azon, s több mint százan szurkoltak a kicsiknek.
2022-11-12Európai-bajnoki vizit a szerkesztőségbenA háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki hetedik helyezett tornász, Kovács Zsófia látogatott szerkesztőségünkbe.
2022-11-11Palkovics távozás után nem tudni, mi kormány szándéka a Dunai Vasművel. Dunaferr: vissza a "Start" mezőreMindössze tizennyolc perc alatt elfogyott a kormány által meghirdetett Gyármentő Programra adott 150 milliárd forint, amelyet a 2022. október 22-i Kormányinfón jelentettek be. Az egyelőre kérdéses, hogy a vasműnek jut-e ebből – bár az biztos, hogy a nagy múltú dunaújvárosi vállalat sorsát ez a program nem oldaná meg.
2022-11-11A cérnavirtuózok meglepő ötlettel álltak elő: horgoljuk ünnepivé a főteret!A dunaújvárosi adventi forgataggal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere. A tájékoztatón jelen volt Kóbor Etelka a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete képviseletében – nekik, és reményeik szerint a városlakóknak is nagy szerepük lehet az idei adventi eseménysor lebonyolításában. Barta Endre szerint most másképp kell gondolkodnunk
2022-11-11Itt van az ősz! Rendbe teszik a kiserdőt, már szedik a faleveleket.Ütemezett, tervezett erdőápolás kezdődött Dunaújvárosban a Béke tér és a Dunaferr közötti kiserdőben. A DVG erdészeti ágazatának szakemberei várhatóan év végéig végeznek a 10 hektáros területen szükséges munkálatokkal.
2022-11-11A közösség erejével. Dunaújváros Kenyere: rendhagyó adományátadóvalJó helyre került a Dunaújváros Kenyere akció elmúlt negyed évéből befolyt több mint 400 ezer forint, amely ezúttal az Arany János Általános Iskolát támogatta. Az adományt Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője közösen adta át 2022. november 9-én.
2022-11-11Sakklegendák az MMK-ban, neves vendégek tértek be a Dunaújvárosi Senior Klub tagjaihoz.Két nemzetközileg is elismert sakkmester látogatott Dunaújvárosba a Senior Klub, az MMK, és a Királysakk SE meghívására. Csonkics Tünde és Grosch Mária mindketten kiváló olimpiai eredményekkel öregbítették az ország és a település hírnevét, hiszen utóbbi kiválóság Sztálinvárosban ismerkedett meg a sportággal.
2022-11-11Fáklyás eseményen emlékezhettek a városlakók az 1956-os szabadságharc helyi hőseire. "Nem igaz, hogy a rács a rabság, hanem az igás szolga-szégyen..."Közös megemlékezésre invitálták a dunaújvárosiakat az önkormányzat képviselői. Településünkön 2022. november 8-án emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc dunapentelei vérbefojtásáról az Október 23-tér emlékműjénél.
2022-11-11Szép gálával, visszaemlékezéssel, díjátadókkal ünnepelt az Útkeresés Segítő Szolgálat. Boldog születésnapot, Útkeresés Segítő Szolgálat!Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat. A jubileumi alkalomból átadták a szociális szakma és az önkormányzat elismerését is a Gárdonyi iskolában rendezett jubileumi gálán. Az ünnepség részeként átadták a szociális szféra rangos önkormányzati elismerését, a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat, amelyet az idei évben Joó-Rujder Judit, az Útkeresés szakmai egységvezetője vehette át Pintér Tamástól. A szociális szféra szakmai díját pedig Rozonics Patrícia esetmenedzser érdemelte ki.
2022-11-11Munkaterületeket adtak át, kezdődhet a parkolók kialakításaA vadparkolók esetében olyan területekről van szó, ahová az autósoknak nem lenne illendő felállniuk, határozottabban fogalmazva tilos lenne. A dunaújvárosi önkormányzat több helyen is legalizálja a vadparkolókat, azaz az egykoron füvet is látott felületeket átalakítja.
2022-11-11Kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára. Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (6.)Szirmai György a helyi televízió régi híranyagai közül válogat.
2022-11-11Őszi kincsdömping helyszíne volt a Csomagtartóvásár sokadalmaA lomtalanítás nyomán talán érdemes megjegyezni, hogy nem minden lom és használati tárgy szemét, vagy haszontalan. Akik a pusztán megunt portékáikat szerették volna hasznosítani, azok ezt megtehették a volt Újtelepi Iskolában, a méltán népszerű Csomagtartó Vásár és Bolhapiacon.
2022-11-11Pazar program lett képregényfesztivál3. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű országos rendezvény a ComicsMania szervezésében a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban 2022. november 5-én
2022-11-11Kovács Zsófia a hetedik legjobb a világonHetedik helyen végzett a liverpooli világbajnokság gerenda szerdöntőjében a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.
2022-11-11Maga Michelin ajánlja a helyet, ahol szakács. Friss, magyaros ételeket készítenek, kreatív módonRangos elismerést kapott a székesfehérvári 67Sigma étterem. Michelin ajánlással büszkélkedhetnek ezentúl a tulajdonosok és a dolgozók, közöttük Horváthné Murányi Mercédesz, aki szakácsként dolgozik a színvonalas étteremben és akit Baracshoz kötnek a gyökerei.
2022-11-11Gárdonyi-hét: nyitány. A névadó szobrát koszorúzták meg tegnapAz iskola névadójának szobra előtti megemlékezéssel kezdődött a Gárdonyi-hét, amely egészen jövő hét szerdáig szórakoztatja alsós és felsős diákjait egyaránt.
2022-11-11Szóforgató és betűvető vetélkedő. Szóforgató-betűvető elnevezéssel vetélkedtekSzóforgató-betűvető elnevezéssel vetélkedőt rendezett a dunaújvárosi József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára. Az eredményhirdetés november 10-én volt. A díjátadót író-olvasó találkozóval kötötték egybe, amelyre vendégként Kálnay Adél József Attila-díjas írót, költőt invitálták meg.
2022-11-11Tehetséges diákok alkotásaiTíz napon át tartó szorgalmas munka gyümölcsét állították ki az Arany János Általános Iskolában, ahol november 9-én, szerdán Horváth Zsuzsa ünnepélyesen megnyitotta a két héten át látogatható kiállítást.
2022-11-11Fáradságot nem kímélve látják el lelket próbáló feladataikatNovember 9-én, szerdán a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskolában ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját az Útkeresés Segítő Szolgálat, amelynek munkáját már az idén tavasszal bejegyzett Érted Vagyunk 1987 Alapítvány is segíti.
2022-11-11Diákolimpiai döntőkkel zárt versenyszezonA diák II-es és I-es korosztály számára a hétvégén rendezték meg a szabadfogású diákolimpiai országos döntőket. Ezek egyben a DKSE, és fiókegyesületei – a Gurics BDSE és az EVSE – utánpótláskorú versenyzőinek utolsó megmérettetése volt.
2022-11-11Országos ranglistaverseny volt a GárdonyibanA Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola tornatermében négy tollaslabdapályán felnőtt országos ranglistaversenyt rendezett november 6-án, vasárnap a Danubius KSE.
2022-11-10Karriernap a siker és a jövő tükrében. Karrriernap az egyetemenNovember 9-én, szerdán délelőtt a tudományos hét keretein belül karriernapot tartottak a Dunaújvárosi Egyetem P épületében. A nagy számban megjelent diákokat tucatnyi stand várta, ahol a környékbeli cégeken kívül az egyetem saját intézetei is képviseltették magukat.
2022-11-10Egy extrém világ képei a vásznon. Különös, extrém világ leképeződéseiA kiállítás címe nem valószínű, hogy mély nyomot hagy bárkiben is – Balogh Dorottya ugyanis nem adott címet a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulagalériájában nyílt tárlatának –, de hogy az emlékeiben sokáig élni fog, az biztos.
2022-11-10Krízishelyzetben segítenek. "Látod, már megint indulok, egy helyben állni nem tudok"Látványos műsorral, díját­adókkal, némi múltidézéssel és közös tortázással ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a város és a térség szociális ellátásában kiemelt szerepet betöltő Útkeresés Segítő Szolgálat.
előző következő