József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | kézműves

548 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-02-23Dunai Kincses Kert: tavaszváró évnyitó kerekedett - különleges remekek sorávalRemek felhozatal, különleges portékák sora várta Dunaújvárosban a Dunai Kincses Kert vendégeit a Szalki-szigeten 2024. február 17-én. Az idei első vásár beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
2024-02-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából: Teknővájó cigányok RácalmásonA cigányok, így a teknővájó cigányok is, a XIX. században, főleg a század végén vándoroltak északra Tolnából és a Dráva környékéről, s települtek le a Dunántúl különböző pontjain, így Rácalmáson is.
2024-01-05Közösen gyújtották meg advent negyedik gyertyáját a forgatagban2023. december 23-án meggyújtották advent negyedik gyertyáját Dunaújvárosban a Városháza téren. Az ünnepi köszöntőt Pintér Tamás polgármestertől és Baltási Nándor római katolikus plébánostól hallhatták a kilátogatók.
2023-11-24Elkezdődött az adventi készülődés: több szervezet is gyűjti az adományokatMár az adventi, karácsonyi készülődés jegyében rendeztek termelői és kézműves vásárt a dunaújvárosi piacon 2023. november 19-én. Az Adománykuckó és az Epilepsziások Dunaújvárosi Egyesülete pedig arra kapott lehetőséget a rendezvényen, hogy adományokat gyűjtsön rászoruló emberek számára.
2023-06-30Évadzáró kincsvadász sokadalom kerekedett a Szalki-szigeten – különlegességekkelKiváló elfoglaltság volt a 2023-as nyári időszak utolsó Dunai Kincses Kert Helyi Termelői és Kézműves Piac forgataga. A népszerű kezdeményezés közkedvelt termékekkel, újdonságokkal várta az érdeklődőket, akik szép számmal látogattak el a dunaújvárosi Szalki-szigetre.
2023-02-27Élményprogram a könyvtárbanFebruár 23-án, csütörtökön egész délután kreatív foglalkozásra invitáltak a gyerekkönyvtáros szakemberek. A farsangi időszak közelsége miatt az álarckészítés, no és a korona fabrikálás volt az elsődleges feladat.
2023-02-13Ajándék a bálra a fogvatartottaktól (kishír)Egy EFOP-os projekthez kapcsolódó rehabilitációs program keretében, és a környezettudatosság jegyében újrahasznosított alapanyagokat használnak fel a bv-intézetben a csoportos foglalkozások alkalmával – írja a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. A kreatív órákon különböző használati és ajándéktárgyak készülnek, amelyeket a térség közintézményeinek, illetve civil szervezeteinek ajánlják. Legutóbb a mezőfalvi általános iskola szülői munkaközössége által szervezett farsangi jótékonysági bál tombolájához, illetve a helyszín dekorálásához adott át ajándékokat Kárdási József bv-ezredes, bv-főtanácsos, intézetparancsnok az iskolaigazgatónak, Jaksics Erzsébetnek.
2023-02-08Kézműves szakkörök indultak a településenA Nemzeti Művelődési Intézet a művelődő közösségek létrejöttének céljából mintegy ötezer szakkör megtartását támogatja. Az intézet által közzétett felhíváshoz csatlakozott a Perkátai Általános Művelődési Központ is.
2023-01-14Négykezes szerelem. Hobbiként indult, mára pedig szenvedély lett a kerámiázásInterjú Horváth Klára keramikussal.
2022-12-09A főteret varázsolták még szebbé, különlegesséA Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete magáénak tudhat egy hölgyekből álló csoportot, nevezetesen a Cérnavirtuózokat, akik időt és energiát nem kímélve csodákra képesek a cérnával, fonallal. Néhány héttel ezelőtt jelentették be, hogy ők bizony valami különlegeset hoznának az ünnepi főtérre. Kóbor Etelka az egyesület képviseletében már akkor jelezte, hogy a munkacsoportjukban van, aki már dolgozik a különleges motívumokon. A hét elején tizenkét darab díszt le is szállítottak a Városháza térre, azok már fel is kerültek a helyükre.
2022-11-11Őszi kincsdömping helyszíne volt a Csomagtartóvásár sokadalmaA lomtalanítás nyomán talán érdemes megjegyezni, hogy nem minden lom és használati tárgy szemét, vagy haszontalan. Akik a pusztán megunt portékáikat szerették volna hasznosítani, azok ezt megtehették a volt Újtelepi Iskolában, a méltán népszerű Csomagtartó Vásár és Bolhapiacon.
2022-09-28Kellemes délután a könyvtárban (kishír)Családi délutánra invitál mindenkit a dunaújvárosi József Attila Könyvtár. Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a szeptember 30-án, pénteken 15 órától kezdődő kreatív foglalkozásokra. Emellett fél 5-től Marcsi néni élőszavas meséjét is meghallgathatják az érdeklődők. (teljes szöveg)
2022-09-23Az eső és a szél sem tántorította el az Újtelepi ÖKO Nap résztvevőit.Jubilált a közösségi kezdeményezés, ugyanis idén immár tizedszerre szervezte meg az Újtelepi ÖKO Nap programját a Városvédők Újtelepért Egyesület 2022. szeptember 17-én. A népszerű közösségi programok sora mellett véradás és szűrés várta a résztvevőket – ráadásul ott startolt az önkormányzat őszi lomtalanítási akciója is. Átütő sikerrel.
2022-09-16Szép sikert aratott a szeptemberi Csomagtartóvásár és Bolhapiacforgataga múlt szombaton. Siker volt a nyárbúcsúztató CsomagtartóvásárVáltozatlanul népszerű Dunaújvárosban az újtelepi Csomagtartóvásár és Bolhapiac. 2022. szeptember 3-án ismét megtelt a volt újtelepi iskola, jelenlegi Waldorf Gimnázium udvara. A régi eladók és vásárlók mellett egyre többen kíváncsiak a felhozatalra és természetesen a hangulatra, gyakorlatilag az összes környékbeli településről vannak már látogatók.
2022-08-19Meglepetésekkel készült a Csomagtartóvásár, egyéves születésnapját ünnepelte a közösség. Meglepetésekkel készült a Csomagtartóvásár.A várakozásoknak megfelelően nagy sikert aratott az árusok és érdeklődők körében Dunaújvárosban 2022. augusztus 13-án a Csomagtartó Vásár és Bolhapiac néven futó kezdeményezés. A forgatag egyéves jubileumát ünnepelte, ennek apropóján különlegességekkel is kedveskedtek a szervezők a látogatóknak.
2022-08-15Állatsereg érkezett. Színpompás állatsereg érkezettSzínpompás, vidám állatsereg érkezett a Munkásművelődési Központba augusztus 12-én, péntek délután. Varga Brigitta Apróműhelye első alkalommal nyitotta meg kapuit és workshop formájában várta az érdeklődő gyerekeket és szüleiket.
2022-08-13Szoknyás tábort tartottak a kikötőben. Vidámító és ránctalanító hatással járt az alkotásHosszú idő óta először, augusztus első hetében alkotótábort szervezett a Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület (KKKE). A program ebben az évben szűk körben zajlott, hiszen a Császár tanya mint megszokott helyszín, még továbbra sem alkalmas táborok szervezésére. Augusztus elején így a csoda szépen felújított hajóállomáson töltöttek egy igazán kellemes hetet.
2022-08-13Kézműves partvonal. Partvonal, ihletett tér a csodás Duna-partonNagyon közel a Duna-parthoz egy magánház udvarában néhány csoda ügyes lány létrehozott egy kis relax teraszt, vagy kis műhelyt, nyári konyhát, hűsölő placcot, bárhogy nevezhetjük, az mind megfelel a helynek.
2022-08-10Apró kézműves csodák világaApró kézműves csodákat készít Varga Brigitta (kép).
2022-06-20Szigetről parkba költözött a kincses kert. Tetszett az árusoknak a piac új helyszíneIsmét Rácalmáson volt a Dunai Kincses Kert termelői piac, június 19-én, vasárnap az árusok és a vásárlók a művelődési ház parkjában adtak egymásnak randevút.
2022-05-06Sikert aratott, vásárral, beszélgetésekkel, előadással debütált a DunaKosár közössége. Sikeres bemutatkozás – és biztató jövő!Dunaújváros térségi termelők vásárával, jó hangulatú beszélgetésekkel és szakmai előadással egybekötött rendezvényen bontott zászlót a DunaKosár közösség 2022. április 24-én. A kezdeményezés részleteiről Csonka Melindával, a helyi közösség koordinátorával beszélgettünk.
2022-04-22Dunai Kincses Kert: vásár, piac, találkozási pont - ízélménnyel és húsvéti hangolódással. Újra sikert aratott a kincses ünnepi sokadalom a Szalki-szigetenBár az időjárás nem fogadta éppen a kegyeibe a Dunai Kincses Kert húsvétra hangoló sokadalmát, a közel 80 árus, na meg a közönség hűséges és kitartó volt – remek kavalkád kerekedett Dunaújvárosban a Szalki-szigeten
2022-04-19Főszerepben a helyi termelők és kézművesekÁprilis 16-án, szombaton délután ismét nagy volt a forgatag a Szalki-szigeten: a Dunai Kincses Kert termelői piac rendezte a soron következő vásári alkalmát.
2022-04-14Húsvéti készülődésÖsszefoglaló az MMK és az Intercisa Múzeum húsvéti készülődéséről
2022-03-25Tavaszköszöntő sokadalom a Szalki-szigeetenNagy népszerűségnek örvendett a Dunai Kincses Kert Helyi Termelői és Kézműves Piac. Mint arról Tiringer Ákos szervező beszámolt, a forgatag ez alkalommal már 80 árus részvételével zajlott, és az igazi tavaszi hangulat rendkívül sok érdeklődőt vonzott.
2022-03-00Így kezdődött 2022. a művelődési házbanBeszámoló a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár 2022-es év első három hónapjának rendezvényeiről és programjairól
2022-02-25Dunai Kincses Kert: sikeres volt az évnyitó sokadalom a Szalki-szigeten múlt szombaton. A kincsvadászoknál már eljött a tavasz!A 2022-es esztendő első Dunai Kincses Kert Helyi Termelői és Kézműves Piacán vehettek részt az érdeklődők a dunaújvárosi Szalki-szigeten a február 18-án. A kavalkád a szokott módon kiváló hangulatban telt, és az árusok ez alkalommal rendkívül sok különlegességet kínáltak a látogatóknak.
2022-02-21Különlegességek a kincses kertből az idén előszörAzt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy megszokott és jól bevált közösségi program lett már városunkban a Dunai Kincses Kert termelői piac és kézműves vásár. A téli szünetet követően február 19-én rendezték meg az idei első vásárt a Szalki-szigeti kemping területén.
2022-02-11Színházi akció a Bartókban, egy hétvége ráadásokkal az MMK-ban - a szeretet jegyében. Valentin napi akciókkal készül a Bartók. "A szeretet hétvégéje" – szép ráadásokkalTájékoztató a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Munkásművelődési Központ 2022-es Valentin napi rendezvényeiről
2022-01-13Dunaújváros is a kedvencek listáján. Remek kézműves sajtok, erdélyi alapgondolattalEgy családi vállalkozás - László Katalin készíti a recepteket és a sajtokat - bemutatása, akiknek egyik kedvenc helyük a dunaújvárosi Dunai Kincses Kert termelői piaca.
2022-01-07Kiváló karácsonyvárás a kincses kertbenKarácsonvárás jegyében telt a 2021-es utolsó Dunai Kincses Kert Dunaújvárosban a Szalki-sigeten
2021-12-24Mézeskalács szeretettel. Ildingó titka: mézeskalácsai a belesütött szeretettől finomakA mézeskalács titkainak nyomában Ildingó mézes, azaz Szabó Ildikónál Rácalmáson.
2021-12-17Dunaújvárosi mű a vatikáni gyűjteménybenDobrovitz-Barabás Klára üveg triptichonja képviseli hazánkat a Vatikán tematikus karácsonyi gyűjteményében. A kis Jézus megszületett című alkotás pályázati úton került a római katolikus egyház központjába.
2021-12-14Családi nap a múzeumban. Ünnepváró délutén a városi múzeumbanHangulatos ünnepváró, adventi programmal várta a családokat szombaton délután az Intercisa Múzeum.
2021-12-06A Télapó is eljött az MMK-s programraRendkívül sikeres és élményekkel teli volt az MMK által meghirdetett télapós dzsembori: szombaton kézműves foglakozásra várták a családokat, és a nagyszakállúval is találkozhattak a gyermekek.
2021-12-04Kicsi, édes és finom. Csokoládés kényeztetés, amely önfeledt pillanatokat szerezhetA CsoKiss Manufaktúra a közelmúltban több termékkel is sikert aratott a Great Taste Awards nemzetközi versenyen. Beszélgetés Kissné Keserű Erika csokoládékészítővel.
2021-11-26Minden rekordot megdöntött a közösségi kincsvadászat a Szalki-szigeten múlt szombaton. Minden ízében siker volt a MikulásvárásÚjabb sikeres kavalkádot tudhatnak maguk mögött a Dunai Kincses Kert helyi termelői és a kézműves piac szervezői. A vásári forgatagra a szokott módon rendkívül sok érdeklődő látogatott el 2021. november 20-án délután.
2021-11-23Selyembe öltözöttA perkátai Győry-kastély épületében egy különleges tárlat nyitotta meg kapuit 2021. november 18-án. A Selyembe öltözött kastélyszalon című kiállítás – ahol selyemviselettel és kiegészítőkkel berendezett szalonrészletet tekinthetnek meg a látogatók. A tárlat kibővült Léb Zsuzsa Agárdon élő alkotó kézzel festett textilbabáival is.
2021-11-22Bő kínálat és keresletSzombaton délután egy órakor ismét megnyitotta kapuit a Dunai Kincses Kert elnevezésű termelői piac a Szalki-szigeti kemping területén.
2021-10-17Tömeges jelenlét a Dunai Kincses Kert Szalki-szigeten rendezett szombati sokadalmán. Rekorddöntő és őszimádó kincsvadászat voltAhogy azt sejteni lehetett, rendkívül népszerű volt az egyéves jubileumát ünneplő dunaújvárosi Dunai Kincses Termelő Piac 2021. október 16-án. A vásári kavalkád kínálatában számos, az őszhöz kapcsolódó terméket kínáltak az árusok az érdeklődőknek.
2021-10-05Múzeumi délután a pince kincseivelCsaládi napra várta az érdeklődőket október 2-án az Intercisa Múzeum.
2021-10-01Rangadó: a Steixner Leathe Art érdememlte az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 fődíjátA Gróf Széchenyi Család Alapítvány által alapított elismerés, Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 fődíját érdemelte kategóriájában a Steixner Leather Art.
2021-09-24Tevékeny huszonöt év a város és a térsége vállakozásaiértA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara a múlt héten tartotta alakulásának huszonöt éves évfordulóját ünneplő eseményét a Bartók Kamaraszínházban. A rendezvényen díjak átadására és könyvbemutatóra került sor. Dunaújváros Vállalkozásaiért Díjat kapott: Dr. Kováts Miklós, Urbán László, Fülöp Ilona, Fejes László.
2021-09-13Ismét kincses kert a szigetenBeszámoló a Dunai Kincses Kert termelői piac és kézművesvásárról.
2021-09-03Új életet kezdett...Kirabolt harminc bankot, de újra tudta kezdeni az életet Ambrus Attila, aki időközönként a dunaújvárosi piacon árulja kerámiáit. Interjú.
2021-08-19Vidám alkotások várják a kemping nyaralóitTernay Nikolett és Vass József, a dunaújvárosi kemping munkatársai sokat tettek azért, hogy a nyaralók vidám környezetben tölthessék a nyaralásukat.
2021-08-17Jó hangulatú vigasság lett a vasárnapi piacBeszámoló a kulcsi Kosár kézműves- és bolhapiacról.
2021-07-30Két évtizeden át varrtak együtt„A nagyvenyimi Művelődési Ház 1998-ban Rozbora Piroska kezdeményezésére foltvarró tanfolyamot indított Keve Miklósné vezetésével. A tanfolyam nagy sikert aratott, munka közben remekül összekovácsolódott a csoport, és végül létrehozták a Foltvarró Klubot."
2021-06-25Nyár, strand, kánikula és kincsvadászatA világ első, szabadstrandon üzemelő termelői piacává nőtte ki magát a Dunai Kincses kert kavalkádja
2021-06-25Remek újtelepi garázstúra a kánikulábanDunaújvárosban komoly közösségi eseménnyé nőtte ki magát az Újtelepi Garázsvásár. A Városvédők Újtelepért Egyesület kavalkádján 2021. június 19-én, szombaton vehettek részt a kincsvadászok.
2021-06-21A kincses piac, ami fenntartja az identitást és a hagyománytA Dunai Kincses Kert termelői és kézműves piac azon kevés helyek egyike, ahol igazán kiszakadhatunk a mindennapok pörgéséből.
2021-06-15Kreatív foglalkozással nyílt. Kreatív foglalkozással indultTöbb mint másfél évtizedes hagyomány már a Jószolgálati Otthon Közalapítvány berkein belül, hogy az év során van egy hét, amikor önkéntes segítők lepik el az intézmény tereit, hogy szórakoztassák az ellátottakat, tartalmas elfoglaltságot nyújtsanak nekik.
2021-05-28Dunai Kincses Kert: gazdagabb és vonzóbb lett a kavalkád. Még jobb, még gazdagabb lett a tavaszi "kincsvadászat"Továbbra is sikeres a dunaújvárosi Szalki-szigeten található Dunai Kincses Kert termelői piaca. Számos érdeklődő látogatta meg 2021. május 22-én az új árukat felvonultató, magát közösségi eseménnyé kinövő forgatagot.
2021-04-21Börze volt a javából. A kis község közösségi és kedvelt romantikus vásáraA használt cikkeket kínáló és a kézműves piacok között nagyon sok a hasonlóság. Bizonyára sokan kedvelik mind a két piacformát, amelyeknek közös pontja lehet a környezettudatos szemléletmód és az újrahasznosító megoldások is. Ezt ismerték fel a kulcsi Kosár Kézműves és Bolhapiac szervezői is, akik a két piaci formát egyesítve szerveztek hangulatos vásárt a város közeli kistelepülés központjában április 18-án, vasárnap délelőtt.
2021-04-16Tavaszköszöntő, hangulatos kincsvadászat a szigeten.75 árus és tavaszköszöntő hangulat – ez a két legfontosabb tényező jellemezte a Dunai Kincses Kert 2021. április 10-i sokadalmát a dunaújvárosi kempingben.
2021-04-12Napsütéses Dunai Kincses szigetÁprilis 10-én, szombaton délután az idei, meglehetősen szeszélyes április a szebbik, napsütéses arcát mutatta, így már a 14 órára meghirdetett kapunyitásra is szép számú vásári közönség gyűlt össze a hónapról hónapra egyre népszerű Dunai Kincses Kert névre hallgató termelői és kézműves piacon.
2021-03-26Parádés húsvétváró piac volt - de fokozott óvatossággal. Parádésan sikerült a húsvétváró piac a Szalki-szigetenAz árusok és a közönség létszámát tekintve is csúcsra futott a Dunai Kincses Kert. Újra a Szalki-sziget adott otthont a termelői piac kavalkádjának, a sokadalom a húsvétvárás és az óvatosság jegyében telt 2021. március 20-án
2021-03-22Termelői piac és sokadalom. Kézműves portékák és igazi vásári sokadalomMárcius 20-án, szombaton délután 13 órától újra megnyitotta kapuit a Szalki-szigeti kemping ­területén a Dunai Kincses Kert ­helyi termelői és kézműves piac.
2021-02-26Megérdemelten aratott nagy sikert a tavaszváró sokadalom. Dunai Kincses Kert: masszív siker most isA közelgő tavasz jegyében szervezték meg Dunaújvárosban ismét a Dunai Kincses kert kavalkádját a Szalki-szigeten 2021. február 20-án, délután.
2021-02-22Helyi kincses kínálat. Helyi kincsek vásáraPéksütemények, háztáji finomságok, kézműves dísztárgyak is gazdagították a termelői piac kínálatát febuár 20-án.
2021-02-22Andrea gyógyító ásványokból készít csodálatos ékszereketAchát, borostyán, obszidián, hogy csak párat említsek azon ásványok közül, amelyeknek – gyógyhatásuk mellett – színpompás külsejük már az ókori Egyiptomban is lenyűgözte az embereket. Hornperger Andreával beszélgettünk, aki csodás ékszereket készít, amelyek a Dunai Kincses Kert termelői piacon is megvásárolhatók.
2021-01-22Könnyű séta a kincses szigeten. Dunai Kincses Kert: nem tudtak hibázniSzalki-szigeti termelői piac és kézműves vásár
2021-01-04Valóságos kézműves csodákat varázsol az élettelen agyagbólKiss-Kovács Klári (kép) neve nem lehet ismeretlen a dunaújvárosiak számára, hiszen tősgyökeres városi, aki igaz, hogy már Bicskén él, mégis gyakran hazahúzza a szíve. Itt sajátította el a fazekasmesterség alapjait, amit tökéletesített, és színpompás, művészi alkotásaival örvendezteti meg vásárlóit.
2020-12-18A Kincses Kert csodái. Ünnepváró, csodás volt a Kincses KertIsmét nagy siker volt a Dunai Kincses Kert elnevezésű termelői piac és kézműves vásár programja a dunaújvárosi Szalki-szigeten 2020. december 12-én.
2020-12-15Kézműves- és bolhapiac, boldogságra hangolvaDecember 13-án délután a hivatalok és a faluház keretezte főtér ünnepibe öltöztetett körforgóját ismét árusok népesítették be, vasárnap délután 13 órától karácsonyi kézműves- és bolhapiacra hívták az érdeklődőket a szervezők Kulcson.
2020-12-12A kürtőskalács volt ezúttal is a legnépszerűbbHarmadik alkalommal rendezték meg a Dunai Kincses Kert helyi termelői és kézművespiacot december 12-én
2020-12-02Kincsek és csodák a piacon. Használt kincsek és kézműves csodák vásáraNovember 29-én, vasárnap délelőtt a karácsonyi fényekkel feldíszített kulcsi faluház előtti téren várták az érdeklődőket az adventi bolhapiacra.
2020-11-27Szigeti neszeneked. Dunai Kincses Kert: jó időben, jó helyen!Tömeges jelenléttel és a vírus veszélyhelyzet nyomán hozott szabályok példás betartásával hálálta meg a közönség, hogy bár új helyszínen, a dunaújvárosi Szalki-szigeten, de megrendezték a Dunai Kincses Kert elnevezésű termelői piac és kézműves vásár programját 2020. november 21-én
2020-11-24Gazdag Dunai Kincses Kert a Szalki-szigetenOktóberben Rác­almáson nyitott, ám a járványhelyzet és az arra adott, településenként megszabott szigorú szabályok miatt a mögöttünk hagyott szombaton már a dunaújvárosi Szalki-szigeten lévő kempingben várta lelkes közönségét a Dunai Kincses Kert termelői vásár.
2020-11-23Kincses sziget (képaláírás)November 21-én, szombaton délután a Szalki-szigeten található kemping adott otthont az eredetileg Rácalmáshoz kötődő Dunai Kincses Kert termelői piacnak, ahol ezúttal is sokszínű és gazdag kínálat várta a vásárlókat, érdeklődőket.
2020-11-09Műhely és bemutatóterem a Remek remekénekMűhely megnyitójára kaptunk meghívást a „HÍD” Egyesület Dunaújvárosi Marketing Klubjának társszervezésében a Steixner Leather Art műhely és bemutatótermébe az elmúlt héten.
2020-11-07Csodák a toronyban. Tizennyolc év alatt a termés, ötvenhárom templomtoronyCsodálatos, kivételes képességű emberek vesznek minket körül, akikről nem is tudjuk, milyen különlegességeket alkotnak, akiknek tényleg van mire szerénynek lenniük. Közéjük tartozik a jelenleg Rácalmáson élő, országosan is elismert rézműves, a ma már hetvenkét éves Priskin Antal, aki az ország nem kevés műemlék templomának tornyát újította fel az elmúlt évtizedekben.
2020-10-30Újabb Steixner-siker. Rangos elismerés a Steixner-műhelynekA Remekek Remeke díj után újabb rangos elismerést érdemelt Steixner István. A városunkban dolgozó bőrműves az Év Kiváló Szakembere Díj Arany Csillag fokozatát kapta a Szombathelyen rendezett 26. Elit Gálán 2020. október 24-én.
2020-10-19Kincses Kert: már az első is remek volt. A Dunai Kincse Kert elsőre nagy sikert hozottRemek ötletnek bizonyult a Dunai Kincses Kert termelői piac létrehozása, amely október 17-én, szombaton délután debütált Rácalmáson a Vizi Gábor vízitúra-megállóhelyen. A nem túl kellemes időjárás ellenére nagy volt az érdeklődés, három óra körül a környéken parkolóhelyet már nem volt egyszerű találni.
2020-10-17Kézzel, szívvel, lélekkel. A bőrműves minősítései: Kiváló szakember, Kézműves Remek„Tisztelt Pályázó! Örömmel értesítem, hogy a 2020-ban beadott pályázata Magyar Kézműves Remek díjazásban részesült. Az eredményhez és a munkájához ezúton is gratulálunk.” Ez az üzenet landolt Steixner István bőrdíszműves postafiókjában nemrégiben.
2020-10-14Termelők és kézművesek piaca lesz a hétvégén. Dunai Kincses Kert: piac, vásár és fontos értékekA hét végén megnyitja kapuit az első rácalmási Dunai Kincses Kert termelői piac és kézművesvásár. Ahol helyi és környékbeli termelőktől, kézművesektől lehet majd vásárolni jó minőségű, egészséges, magyar élelmiszereket, maradandó értéket képviselő, igényes használati és dísztárgyakat.
2020-10-09Kézműves remekek között is remek lettA látszólag fokozhatatlant is fokozta a Steixner-műhely a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idei szakmai pályázatán: a dunaújvárosi bőrműves a Magyar Kézműves Remek díjazásban részesült – ráadásul az elismertek elitkörébe is bekerült.
2020-09-18Szívvel, lélekkel alkot, díjakat érdemeltPortré Steixner István bőrdíszműves és népi bőrművesről, akinek „Griffes kollekciója” 2018-ban elhódította a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elismerését, a Kiemelt Magyar Kézműves Remek díjat, idén a Fiatal Vállalkozók Országos Szakkiállításán harmadik helyezést ért el Egerben. Emellett jó eséllyel várhatja a XXVI. Szakmai Elit 2020 jótékonysági díjátadó gálát is, ahol az Év Kiváló Szakembere díjat adják át.
2020-07-03Kézműves táborokat rendez az MMK2020. nyarán egy hetes turnusokban, egészen augusztus közepéig várja a táborozni vágyó gyerekeket a Munkásművelődési Központ kézműves tábora, az "Alkotás és játék a szabadban". A nyári foglalkozás második hetében Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester ellátogatott a táborba.
2020-06-00Kézműves tábor startra készenIsmertető a Munkásművelődési Központ táborairól, amelyeket a járvány okozta veszélyhelyzet megszűnésével újraindítanak.
2020-06-00Óvják a helyi védettség alatt álló öreg tölgyfátKecskés Kálmán és Nagy Imre saját kezűleg készítettek Ráclmáson a helyi, több száz éves, védelem alatt álló tölgy köré egy tölgylevelekkel díszített, gyönyörű kovácsoltvas korlátot a régi sérült korlát helyett.
2020-05-00Nők a munka világában. Nem érzem, hogy misszióm lenne, csak végzem a dolgomPortré Nyíri Andreáról, aki az ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR Igazgatóságának munkavállalója, hobbija pedig az üveg ékszerek készítése.
2020-04-00Budai Árpád tanár, erdésztechnikus, fajáték-készítő... hogy is van ez?Bemutatkozik a nagyvenyimi Budai Árpád tanár és fajáték-készítő
2020-03-07Oszkár díj a nagyinak. Katika büszke lehet: családja Oszkár Díjat adományozott nekiInterjú Businé Jászay Katalin, négyunokás nagymamával, aki csodálatos tortái és kézzel készített ajándékai miatt családja Oszkár Díjjal jutalmazta és kikiáltotta a világ legjobb nagymamájának.
2020-02-00Iskolánk fokozottan figyel az esztétikus,gyermekbarát környezet kialakítására. E törekvéseink szép példáit láthatják ezen az oldalon.Képes beszámoló a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóinak alkotásaiból
2020-01-06Újra tervez és szabadon szárnyal a rácalmási kézmívesNagyot nevet, amikor elmondom, hogy első telefonbeszélgetésünk óta azon gondolkoztam, vajon melyik híres sorozatsztárt szinkronizálhatta. Tímárné Udvari Emese sok mindent kipróbált, ahogy beszélgetésünk során kiderült, de a szinkron eddig kimaradt az életéből, bár rádióban sokat dolgozott.
2019-12-00Betlehem: a várakozás (képaláírás). Betlehemavató - meghitt hangulatbanAdvent első vasárnapján a hagyományok szerint felavattuk Rácalmás betlehemét. A karácsonyváró hangulatot hozó, csodálatos alkotást idén is a Manóvár Óvoda és Bölcsőde dolgozóinak köszönhetjük. Az avató ünnepségen fellépett Balogh Zoltán andrás előadóművész, a Napsugár Asszonykórus, és szerepeltek az óvoda gyermekcsoportjai. A betlehem avató előtt jótékonysági kézműves karácsonyi vásár nyílt a Piac téren. (teljes szöveg)
2019-12-00Mézeskalács-varázs (képaláírás)(2019) November 22-én "Mézeskalács-varázs" címmel Gróf Ilona munkáiból nyílt kiállítás a (rácalmási) művelődési házban. Az ehető, de dísztárgyként is funkcionáló mézeskalácsokat december 19-ig láthatta a közönség. A telt ház előtt tartott megnyitón Németh Miklósné alpolgármester tartott beszédet. (teljes szöveg)
2019-12-00Adventikoszorú-készítés és kézműves vásár2019. advent első hétvégéjén, a hagyományokhoz híven elkészíthették adventi koszorújukat a rácalmásiak a művelődési házban
2019-11-07Pörgős volt az októberaz MMK-banA Munkásművelődési Központ októberi programjairól.
2019-07-18Bölcsőringató kézművestábor volt Kulcson az elmúlt hétenJúlius 8–13. között Kulcson negyvenhét alkotni vágyó gyermek délelőttönként kézműves-foglalkozásokon vett rész, az immár ötödik alkalommal megrendezett Bölcsőringató kézművestáborban. A tábor több korcsoportot is megszólított, az óvodás korútól egészen a kamaszig. A program pedig a népi mesterségek alapanyagainak és alapfogásainak megismerése és elsajátítása volt, népművészeti mesterek irányításával.
2019-06-00Az MMK ajánljaIsmertető a Munkásművelődési Központ 2019-es nyári programjairól: Legyetek jók, ha tudtok, Jöhetsz hozzám című színházi előadások és Játék és alkotás a szabadban nevű tábor.
2019-04-13Perkátai kézművesek és termesztők bemutatójaA közelmúltban szervezte meg a Perkátai Általános Művelődési Központ és az Óvodai Szülői Szervezet közösen a Tavaszi helyi kézművesek és növénytermesztők bemutatkozója elnevezésű programját.
2019-04-12Kiemelkedő életpályák elismeréseA városi kamara küldöttgyűlése előtt negyedik alkalommal adták át a Dunaújváros Kézművességéért Díjakat, amelynek idén is három díjazottja volt. Az elismerést Bazsó László elektro-lakatos, Horváth Gábor késes-műköszörűs és Rozsnyai Zoltán nyomdász vehette át.
2019-04-02Gyöngyből készít ékszereket. Csodás ékszereket készít gyöngyökbőlIkotics Böbe (kép) fantasztikus gyöngy ékszereket készít gyöngyhímzés technikával, kiegészítőivel találkozhattunk már divatbemutatón is.
2019-03-27Bőrdíszművesek iskolán kívülről. " Így is lehet..." - és valóban lehetséges!A Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában nyílt kiállítás anyagát a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben jogerős büntetésüket töltő fogvatartottak közül jelentkezők készítették el.
2019-03-14Kardot készítettek, csákót hajtogattak. A nemzeti ünnepre készülődött a MóriczA Móricz Zsigmond Általános Iskola alsó tagozaton tanító pedagógusai úgy döntöttek, nem tanulással és leckeírással töltik a kora délutáni órákat, ahogyan azt ilyenkor szokták, hanem inkább az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ihlette totókkal, kvízekkel, fejtörőkkel és kreatív kézműves feladatok megoldásával töltik el az időt.
2019-03-12Szélcsengő készült (képaláírás)A baracsi faluház égisze alatt működő Bütykölde szakkör nagyon népszerű a gyermekek körében. A legutóbbi foglalkozáson például szélcsengőket készítettek az ügyes kezű résztvevők. (teljes szöveg)
2018-12-19Kézművesportékák vásárával, műsorral várták az adventetHelyi kézművesek és fellépők, valamint kiállításmegnyitó is várt a látogatókra Perkátán. Színvonalas adventi rendezvénnyel ünnepelték a második vasárnapot.
2018-12-00Bőrbe öltött beszélgetésekBeszélgetés Steixner István dunaújvárosi bőrművessel munkájáról.
2018-12-00Adventi készülődés a Nagyvenyimi Nefelejcs ÓvodábanSzántóné Kerlang Krisztina beszámolója a 2018-as adventi készülődésről a nagyvenyimi óvodában
2018-11-22Ékszerek és gyönyörű ruhacsodákHat művésznő által készített gyöngyékszerekből, sálakból és ruhakölteményekből nyílt kiállítás november 20-án, kedden este a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban.
2018-11-03Csodás kézműves remekek kerülnek ki a műhelyéből. Ezekben a kézműves remekekben a készítő lelke is benne vanSteixner István Griffes kollekcióját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Kézműves Remeknek ismerte el. István saját bevallása szerint 24 esztendeje alkot bőrművesként. Ez egy 34 éves fiatalember esetében legalábbis elgondolkodtató. Szóra bírtuk. Nem volt nehéz.
2018-11-02A holnap helyeNéhány hete látogatható a Kortárs Művészeti Intézetben "A holnap helye" kiállítás, amely Csákány István és Robert Olawuyi alkotásait mutatja be. Szombaton egy gyerekeknek szóló workshoppal készültek.
2018-10-17Mindenkinek jár a kényeztetés, ez nem csak úri huncutságAki látta a tizennyolc évvel ezelőtt megjelent Csokoládé című romantikus drámát, az minden bizonnyal dédelget egy álmot magában arról, hogy az ő városában is nyíljon egy csodálatos csokoládébolt. Nálunk van ilyen üzlet, és ha Johnny Depp nem is rendszeres vendég a CsoKiss Manufaktúrában, a kínálat azért abszolút hollywoodi színvonal.
2018-09-00Fesztiváli hangulatban. Telt házas volt az idei Tökfesztivál. Nívósak voltak az utcai dekorációk. Tekintsünk vissza kicsit a fesztiváli előkészületekre is...Képes beszámoló a tizenötödik rácalmási Tökfesztiválról
2018-08-17A legkiválóbb minőségű söröket válasszuk. Feltörekvőben a kisebb főzdékA limitált kiadású, különlegesebb ízesítésű italok népszerűsége kiugró az adott szezonban, meséli Tóth Pál (kép), a Kultúr Kézműves Kocsmát üzemeltető cég egyik tulajdonosa.
2018-08-00Cimborák az indiánok földjénKépes beszámoló a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban működő Cimbora klub 2018. július 23-27 között megtartott nyári táboráról, melynek témája az indiánok voltak
2018-07-12Készítsd el, játssz vele, és haza is vihetedAz Off-rock tanya már önmagában annyi programmal készül a fesztiválozók számára, hogy azt mondhatjuk, az elkerített terület egy fesztivál a fesztiválban.
2018-06-30A vidéki településeken is népszerűek a nyári táborokA gyerekzsivajtól még jóformán el sem csendesedtek az iskolák, máris beindultak a nyári táborok. Baracson a faluház, Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola szervezett egyhetes kézművestábort rögtön az iskolai tanítási napokat követően. Sőt, az utóbbi helyszínen a rá következő héten informatikai tábor is kaput nyitott.
2018-05-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Nagy sikerük volt a kavicsképeknek. Bálint Ágnes-kiállítás Rácalmáson. Színdarabokban gazdag május- 2018. május 3-tól 11-ig, Papp Tímea kavicsképeiből a "Kő a lelke" címmel volt kiállítás a művelődési házban - 2018. május 14-től június 14-ig nyílt a Bálint Ágnes kiállítás a művelődési házban - A RáJÁTSZIK Rácalmási Játékszín Kör gyermek és felnőtt színjátszó csoportja is új darabot mutatott be 2018. májusában
2018-04-00A Nagyvenyimi Művelődési Ház és Könyvtár hírei. A hölgyek köszöntésével kezdődött a március. Mi az a szívpárna? Húsvéti játszóház- Nőnap alkalmából 2018. március 2-án Borsa Brown írónővel író-olvasó találkozó volt a nagyvenyimi könyvtárban, március 8-án Sasvári Sándor és lánya, Sasvári Léna műsorát élvezhették a nagyvenyimi hölgyek - Csapó Éva egészségfejlesztő szakember segítségével 2018. április 3-án 29 szívpárnát készítettek önkéntesek, melyet az Országos Onkológiai Intézet Emlő Sebészeti Osztályának adományoztak - 2018. március 24-énhúsvéti játszóház a nagyvenyimi óvónők vezetésével
2018-03-29Nyuszis táskaAz Intercisa Múzeum családi délutánján a húsvéti készülődés került a középpontba múlt szombaton.
2018-03-27Családi húsvéti délután volt. Kis kosár, berzselt tojások és nyulakA vártnál látványosan nagyobb sikert aratott az Intercisa Múzeum Húsvéti készülődés címmel illetett családi délutánja március 24-én.
2018-02-12Kézművesek vására (képaláírás)Kézműves portékák sorakoztak az asztalon február 10-én, szombaton a Munkásművelődési Központban, ahol hagyományos vásári hangulat uralkodott. A népszerű programsorozat ezúttal is sok érdeklődőt vonzott, hiszen szép, egyedi és különleges termékekkel térhettek onnan haza a látogatók. (teljes szöveg)
2018-02-05Kitárt kapuval várták a hét végén is a látogatókatFebruár 2-4 között rendezték meg a Kultúrházak éjjel-nappal – Helyben van a sokszínűség című programot országszerte. A Munkásművelődési Központban is nagy volt a mozgolódás.
2018-01-23A tárlat témája: a bőrművességA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma két helyszínen folyó képzésének eredményeként született alkotásokat állították ki: az érdeklődők a népi bőrműves felnőttoktatás keretén belül készült tárgyakat láthatnak, valamint rajzokat, fotókat, amik a képzésben részt vevő felnőttek tanóráin készültek a népi kézműves és népi bőrműves oktatásban.
2017-12-15ÜnnepváróAz Ünnepváró családi nap a Kézműves Kincsek Vásárával kezdődött múlt szombaton az MMK-ban.
2017-12-11Kincsvásár (képaláírás)Kézműves kincsek vására volt december 9-én szombaton a Munkásművelődési Központban. A képen: Papp Orsolya és ékszerei. (teljes szöveg)
2017-12-06Mikulás napja van! Adventi forgatag a városházánálÓriási adventi koszorútól apró játékokig sok minden kapható a főtéren, de a legjobb mégis a vidámság!
2017-12-00Őszi játszóház2017. október 14-én a művelődési központban őszi játszóházba várták a Nagyvenyimi Nefelejcs Óvoda óvónői a gyerekeket. A játszóház témája a környezetvédelem és újrahasznosítás volt.
2017-12-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. A rácalmási Baba-mama klub decemberi programja. Jól sikerült az adventi kézműves vásár. Nagy sikere volt idén is az adventikoszorú-készítésnek. Rácalmáson járt a Mikulás. Német advent. Rajzpályázati eredmények- 2017. október óta hetente egyszer találkoznak a a művelődési házban a gyermekükkel otthon lévő rácalmási édesanyák. - Helyi árusok portékái között válogathattak az érdeklődők 2017. december 1-2-ig a művelődési házban rendezett kézműves vásár keretében. - Hagyomány hogy az Ágasfa Hagyományőrző Baráti Kör szervezésében advent első hétvégéjén mindenki elkészítheti az adventi koszorúját a művelődési házban. Az alapanyagokat Rácalmás Város Önkormányzata biztosítja - A Mikulással 2017. december 6-án találkozhattak a gyerekek a művelődési házban. - 2017. december 8-án tartotta adventi ünnepségét a művelődési ház keretein belül működő német klub. - 2017. december 13-án került sor a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói részére a művelődési ház által hirdetett "Rajzold le, fesd le egy meghatározó élményedet a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárral kapcsolatban!" elnevezésű rajzpályázat kiállítással egybekötött eredményhirdetésére
2017-12-00Cimbora évzáró. Adventi forgatag- A karácsony jegyében zajlott 2017 utolsó foglalkozása a rácalmási Cimboráknál. - A rácalmási Cimborák felléptek a 2017-es Adventi Forgatagon is.
2017-12-00Gyöngyékszer-tár kézműves kiállításában gyönyörködhettünkA Gyöngyékszer-tárkézműves alkotói, Kovács Ildikó, valamint a Fatina esküvői ruhaszalon közös kiállítását november 21-tól december 1-ig láthatták az érdeklődők a rácalmási művelődési házban.
2017-11-15Teaház és harisnyavirágTeaház a volt gyógyszertárban – így is reklámozhatta volna legutóbbi programját a Dunaföldvári Túrázók Természetvédelmi és Idegenforgalmi Egyesülete. Teázással egybekötött kézműveskedésre hívta tagjait és az érdeklődőket a DunaTúra Egyesület vezetője, Vicsik Boglárka.
2017-11-14A Gárdonyi hét műsora elkezdődöttÜnnepélyes megnyitóval kezdődött meg november 13-án, hétfőn reggel kilenc órakor a Gárdonyi-hét eseménysorozata.
2017-11-13Vásárfia (képaláírás)Kézművesvásárt rendeztek november 11-én, szombaton a Munkásművelődési Köpontban: textilbábuk, fonott termékek, ékszerek mellett sajtokat és ízesített krémmézeket is lehetett kapni. (teljes szöveg)
2017-11-11A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Ünnepi megemlékezés. Őszi kézműves játszóház. Fesményekben gyönyörködhettünk- 2017. október 20-án tartotta Rácalmás városa az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezését - 2017. november 2-án kézműves játszóház volt a rácalmási művelődés házban - 2017. november 8-tól 20-ig a Rácalmási Festőkör alkotásainak kiállítása a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár
2017-11-07Baglyokat készítettek tobozból és filcbőlIdén is nagy sikere volt az őszi kézműves-játszóháznak, amelyre a rácalmási művelődési házban várták a gyerekeket és az őket elkísérő felnőtteket.
2017-10-16Kézművesek (képaláírás)Kézműves csodák várták az érdeklődőket október 14-én, szombaton egész nap a Munkásművelődési Központ megújult rendezvényén, ahol a vállalkozó kedvűek akár saját kezükkel el is készíthették a karácsonyi ajándékot. (teljes szöveg)
2017-10-16Családi nap (képaláírás)Első alkalommal rendezett családi napot a dunaújvárosi karitász a római katolikus egyházközösség számára a Krisztus király Főtemplomnál október 14-én, szombaton délután. A gyerekek kézműves-foglalkozáson vettek részt, ahol rózsafüzért vagy gyöngyfüzért készíthettek. A felnőtteket vegyes pörkölt várta. (teljes szöveg)
2017-10-13Ékszertárlat (képaláírás)Timárné Udvari Emese saját készítésű ékszereivel és ajtódíszeivel a Szórád Márton úti Szappanbolt október 12-i, havonta megrendezett kézműves-bemutatóján. (teljes szöveg)
2017-10-05Csipketerítők és gyönyörű hímzésekA perkátai művelődési központ és a nyugdíjasklub közösen dolgozott az őszi tárlat összeállításán. Helybéli kreatív lányok, asszonyok által készített tárgyakat lehet megtekinteni a kastélyban 2017. szeptember 29-től.
2017-10-00Falunapi kiállításaink2017-ben 70. évfordulóját ünneplő Nagyvenyim a jelenleg vagy korábban Nagyvenyimen élő alkotók, Kocsisné Szloboda Teréz festőművész, Hujber Lajos fa- és bőrtárgy készítő, Vidáné Majer Márta és Vészity Margó keramikusok munkáiból rendezett kiállítást a művelődési házban 2017. augusztus 1-től 18-ig.
2017-09-27Tárlatles (képaláírás)Csákné Simon Anett lakásdekorációs munkáiból nyílt kiállítás szeptember 26-án délután a Sándor Frigyes Zeneiskolában. (teljes szöveg)
2017-09-21Mulatság és előszüretA szeptember 16-i hétvégén tartották a szüreti mulatságot Adonyban, előtte pedig felkészülésként, előszüreti programot szerveztek.
2017-09-21"Irodalmiasan" a baglyokrólNem csak kiállítást, hanem irodalmi délutánt is szerveztek Perkátán a baglyokról szeptember 19-én. A gyerekek kézműveskedtek, a felnőttek pedig egy szép előadáson vehettek részt.
2017-09-18Kinövik a helyet? Ételek, italok, látvány és foglalatosság a tök jegyébenTizennégy esztendő alatt a Rácalmási Tökfesztivál elérte, hogy a térség egyik meghatározó programjává vált.
2017-09-18A magas színvonalú munkát ismerték elA Magyar Kézművességért díj arany fokozatát vehette át a dunaföldvári Tóth István (kép) cukrászmester, aki a Tóth cukrászda tulajdonosa, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének Tolna megyei vezetője és az országos elnökség tagja.
2017-07-01Sikeres kézművestáborEgyre népszerűbb a baracsi Faluház nyári táborozása - tudtuk meg Miskolczi Ildikó intézményvezetőtől.
2017-06-07Elindult az önkéntesek hete. ÖnkéntesekJúnius 6-a, kedd is emlékezetes marad a Jószolgálati Otthon bentlakásos és bejáró, napköziotthonos gondozottjai számára, akiket egész héten az önkéntesek hete rendezvénysorozat várja.
2017-05-00Életutakat elismerő díj a kamarától2017-ben is átadták a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése előtt a Dunaújváros Kézművességéért Díjakat. Díjat kapott Bedő Tibor, aki a vendéglátásban tevékenykedett; Léhner Lajos bőrdíszműves és Szarka László, a város első horgászboltjának tulajdonosa.
2017-04-13Életutakat ismertek elMásodik alkalommal adták át a kamara küldöttgyűlése előtt a Dunaújváros Kézművességéért Díjakat, melyet idén három ismert városi szakember vehette át: Bedő Tibor (kép), Léhner Lajos (kép), Szarka László (kép).
2017-04-13A hamutól a mángorlóig. Berzselt tojásokat is készítettek a múzeumbanSzombaton családi napot tartottak az Intercisa Múzeumban.
2017-04-10Nyulak, kacsák, tojásokHúsvéti készülődés elnevezéssel ingyenes családi délutánra várták az érdeklődőket április 8-án, szombaton az Intercisa Múzeumba.
2017-04-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Napfényes költészet napja. A fülemüle szárnyalt nálunk is. József Attila születésnapján. Ténykedéssel telt a tavaszi szünet- 2017. április 6-án a Művelődési Ház nagyterme adott otthont a Napfény Nyugdíjas Klub Költészet napi rendezvényének. - Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a Fülemüle című verse átiratából készült színdarab, melyet az előszállási amatőr színjátszó kör adott elő március 30-án. - Április 11-én, a költészet napján, Kincset hoztunk címmel zenés irodalmi műsort és a Rácalmás Kincsei című alkotói pályázat eredményhirdetését tekinthették meg az érdeklődők. A pályázat díjazottjai a cikkben - A tavaszi szünetben két, a húsvéti ünnepre való kézműves készülődésnek is helyet adott a rácalmási művelődési ház
2017-04-00Kézműves és kreatív2017. februárban kreatív klub alakult Nagyvenyimen Gyürüs Istvánné vezetésével. Foglalkozásaikat a nagyvenyimi általános iskola egyik termében tartják
2017-03-30Álmaikat valósítják megMinden kedden késő délután hölgyek veszik birtokba a Levendula Művészeti Iskola egyik termét. Jönnek, hogy megvalósítsák gyermekkori álmaikat, hogy alkossanak. Ők a Huszka Rózsa vezette tűzzománc szakkör tagjai.
2017-03-28Döntőben van a bőrdíszművesAz SZKTV könnyűipari szekciójában Váry Viktória (kép), a Lorántffy iskola bőrdíszműves diákja a döntőbe "varrta" magát.
2017-03-13Program a hétvégéreNem kevesen akadtak, akik az egész délutánt a Munkásművelődési Központban töltötték március 11-én, szombaton, gyermekeikkel együtt. Ebből is látszik, hogy jól érezték magukat.
2017-02-13Éjjel-nappal a kultúráért. Mozgalmas hétvégePezsgő élet folyt a hét végén az Munkásművelődési Központban a Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvénysorozatán.
2017-02-04A népi mesterségek örzője. Steixner István főállású bőrművesA dunaújvárosi fiatalember egyedi, kézzel készített munkáit "főállásban" készíti.
2017-02-00Programdömpinggel búcsúztattuk a 2016. évetMogyorós Mária, a nagyvenyimi művelődési ház vezetőjének írása a 2016-os év végi programokról
2016-12-19Könyvtártól a múzeumigAdvent negyedik hétvégéjén is temérdek program várta a polgárokat. December 17-én, szombaton délután két izgalmas program is csábította a családokat. A József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában kiállítás, valamint játék- és könyves börze várt kicsiket és nagyokat. Az Intercisa Múzeumban a történelmi és néprajzi kiállítások mellett a karácsonyra hangolt kézműves-foglalkozások és játékok szolgáltak kikapcsolódásként.
2016-12-12Színes díszek készültekA hagyományokhoz híven karácsonyi készülődés elnevezéssel kézműves foglalkozást tartottak december 10-én, szombaton délután az Munkásművelődési Központ- földszinti aulájában.
2016-12-05Év végi játékok (képaláírás)Gyakorlatilag csak egyetlenegy módja van annak, hogy hosszabb időre feledhetetlenné válj: játssz sokat a gyermekeddel! Ehhez nyújtott most segítséget a Munkásművelődési Központ játszóháza december 3-án, szombaton délután: Mikulás napja körül minden a játékról szól... (teljes szöveg)
2016-12-00A rácalmási Művelődiési Ház és Könyvtár hírei. Nálunk járt a Mikulás. (képaláírás) Közös koszorúkészítés- 2016. december 6-án délelőtt az óvodások találkozhattak a Mikulással a Művelődési Házban, és meglátogatta azokat a csoportokat, akiknek éppen összejövetele volt nálunk aznap. Délután 15 és 18 óra között pedig minden érdeklődő gyermeket és szülőt szeretettel várt a nagyszakállú, két krampusza társaságában. A délután folyamán lehetett kézműveskedni és mesét olvasni is. Reméljük, jövőre is találkozunk vele! (teljes szöveg) - 2016. november 26-án rendezte meg az Ágasfa Hagyományélesztő Kör az, immár hagyománnyá vált, adventi koszorúkészítő programját
2016-11-29Játék, tánc, nevetésKézműves foglalkozások, táncház, csapatjátékok és sok nevetés várta a perkátai gyerekeket advent első vasárnapján november 27én, a Faluházban.
2016-11-17Gárdonyi hét (képaláírás)A Gárdonyi Géza Általánis Iskola november 14-én, hétfőn kezdődött iskolahetében már sok mindenen túl vannak a diákok. November 17-én sport rendezvény, házimozi, barkácsolás és természettudományos vetélkedő várta őket az iskolában. A feladat egyszerű volt: őszi termésekből képet készíteni. Friedl Natália, Borbély Hanna, Győri Virág és Vízhányó Dorina ilyen szépen oldották meg. (teljes szöveg)
2016-11-04Alkotással töltötték a tegnap délelőttötKézműves foglalkozásra várták a kicsiket november 3-án egész délelőtt a rácalmási művelődési házba.
2016-11-03Boszik is készülnek. Félelmetes figurák az apró kezekbőlAhogyan nyáron is, az őszi szünet idején is igyekszik segíteni a szülőknek az Munkásművelődési Központ. Az őszi szünet alatt futó tábor a boszitábor elnevezést kapta.
2016-10-21Mindannyian mások vagyunkTizenhatodik alkalommal nyílt meg a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület Ez vagyok én című kiállítása a Rudas iskolában.
2016-10-14leendő mesterek bölcsőjét ringatta. A mosoly és a jókedv megkönnyíti Lukács Anita életétMolnárné Lukács Anita bőrműves és szakoktató. Portré.
2016-10-07Harmatcseppként sorakoznak a gyöngyök. A félegyházi bajuszfesztivált is ékesítik Heftner Anna alkotásaiPortré Heftner Anna gyöngyfűzőről.
2016-09-24Szurkolás, préselés és kóstolásE heti tanulmányok fáradalmait szüreti sokadalommal vezethették le a Szilágyi iskola diákjai.
2016-09-23Textiles merész álmokkal. Lehoczkyné Tesinszki Rita tanít, varr és blogot írTextilbabakészítő. Portré.
2016-09-09Tipográfusból díszüveges alkotó lett. Az ország egyik legjobb kézművese Dobrovitz KláraMa már a kézművesség a profilja, de ha kell tipográfusként is helytáll.
2016-09-09A gazdasági helyiértékekértVass Zoltán (kép), az ipari, Horváth Attila (kép), a kereskedelmi és Fülöp Ilona (kép), a kézműves tagozat megválasztott elnökei hosszabb kamarai múlttal rendelkeznek, területük jó ismerői, őket az előző ciklusról, az új időszak feladatairól kérdeztük.
2016-09-02A szakma fogásait édesapjától tanulta. Lábas István kezében csilingel az üllő és a kalapácsLábas István kovácsmester életművének egy-egy alkotása megtekinthető az udvarában. A kisebb dísztárgyaktól kezdve a nagyobb kerti bútorokig mindent elkészít.
2016-08-12Takács mester és fogászati asszisztensFogorvosi asszisztensként dolgozik Bognár Márta, mindamellett, hogy szövéssel is foglalkozik.
2016-08-06Játszani, strandolni nyáronMár csak egy hét van hátra, augusztus 12-én véget ér a városi napközis tábor a Vasvári Pál Általános Iskolában.
2016-07-29Nyáron is napközibenTábori mindennapok - már harmadik turnusánál tart a helyi napközis tábor. Úszás, színház, mozi..
2016-07-28Jól bántak az ollóvalKülönleges élményekkel gazdagodtak a gyerekek a mezőfalvi kreatív alkotótáborban, mely július 18-22 között került megrendezésre a helyi művelődési házban.
2016-07-15Lovasok és kézművesekA két városkörnyéki település, Baracs és Mezőfalva táborozási lehetőségei: míg Baracson kézműves tábort szerveztek a gyerekeknek, addig Mezőfalván a lovastáborban nyaraltak.
2016-07-15Cimborák társaságábanProgramokban gazdag táborban vehettek részt a perkátai cimborák. Kézműves foglalkozások, sport program és érdekes előadók várták őket a hét során.
2016-07-14Cserkésztalálka. Regöscserkész hagyományDunaföldváron tartották a XXVII. Kárpát-medencei Regös cserkésztábort. Száznyolcvan fiatal töltött el -életkortól függően- öt vagy tíz élménygazdag napot a Duna-parti kisvárosban.
2016-07-14A tűzzománc csodájaTűzzománc tábort tartottak Dunaföldváron Huszka Rózsa képzőművész tanár, könyvtáros vezetésével a Levendula Alapfokú Művészeti Iskolában.
2016-07-04Régészet, néprajz (képaláírás)Az Intercisa Múzeum nyári táborában több érdekes program mellett kézműves foglalkozást is tartottak általános iskolás gyerekeknek, akik így játékos formában ismerkedhettek a régészet és a néprajz tudományának alapjaival, a saját próbálkozásaik nyomán. (teljes szöveg)
2016-07-00Folyamatos programokBeszámoló a Jankovich-kúria 2016 júniusi rendezvényeiről és programjairól.
2016-06-29Nem múló fociláz (képaláírás)Bár a futball Európa-bajnokságot már csak más nemzetek teljesítménye miatt kísérhetjük figyelemmel, a fociláz nem lankad sem kicsiknél, sem nagyoknál. Bába Alex a nyári táborban is példaképének nevével díszített trikolort készített, talán abban bízva, hogy szükség lehet még rá később, a világbajnokságon (teljes szöveg)
2016-06-28Varrogattak a szabadbanA rácalmási CikCakk Foltvarróklub minden június harmadik szombatján hódol a szabadban varrás kellemes időtöltésének. Ehhez kapcsolódva a rácalmásiak vendégül látták a mezőfalvi, nagyvenyimi, dunaföldvári, adonyi foltvarrókat a művelődési ház udvarán.
2016-06-24Kézműves tábor. Vásári komédia minden csütörtökönRengeteg játékkal és alkotómunkával készült idén is a Munkásművelődési Központ a kézműves táborára.
2016-06-06Újrahasznosítható anyagokból csodátEgy remek textilszobrászati kiállítás várta az érdeklődőket a DunaTúra Egyesület szervezésében Dunaföldváron.
2016-06-03A jó ember életeNagyon sokan emlékeztek meg a május 10-én elhunyt Torontáli Elemérnéről, Anna néniről, városi polgárról az Intercisa Múzeum nagytermében június 2-án rendezett búcsúztatón.
2016-05-17A kamra kincsei (képaláírás)Vasárnap ismét jelentkezett a helyi és kistérségi termelőknek közös piacot kínáló Kulcsi Kamra áruda, amely ezúttal számtalan finomsággal és egyedi termékkel várta a vásárlókat. Képünkön Markóthné Teket Éva saját készítésű ízes lekvárkülönlegességeivel (teljes szöveg)
2016-04-22Az egyszerűség híve a dísztárgykészítő. Simon Anett a házuk melletti kuckóban alkotJelenleg gyesen van második kislányával Csákné Simon Anett, aki a gyermeknevelés mellett háztartást vezet, díszkertet épít és kézműveskedik.
2016-04-08Szakképzés - a tét a gazdasági fejlődésA szakképzés fontosságáról - Kis Attila a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozatának alelnöke.
2016-03-30Hagyományos módonNagyszerű, húsvétváró esemény várta a gyerekeket és kísérőiket június 26-án a mezőfalvi Kiss Kálmán Művelődési Ház nagytermében.
2016-03-16Foltos: közös varráson találkoztakHarminc település, közel kétszáz kreatív, varrási tudománnyal megáldott alkotója ült asztalhoz egy közös munkára március 12-én Mezőfalván.
2016-03-04Csokis finomságA CsoKiss manufaktúra vendégeskedett a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában március 3-án. A diákok római csokicsemegéket készíthettek.
2016-01-00A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola híreiA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói terítési és helyesírási versenyen vettek részt; ajándékokat, díszeket készítettek a játszóház keretén belül. Gömöri Luca, 7. osztályos tanuló 1. helyezést ért el a tankerületi "Téli rajzversenyen". 8 tanuló nevezett be a KockaKobak Országos Matematikaversenyre a rácalmási tanulók közül, a versenyen Mészáros Bálint 3. helyezést ért el. A művészeti iskolások Budapesten tartották adventi kirándulásukat.
2015-12-15Finomságokat kínált a KamaraKézműves Kamra elnevezésű vásárt rendeztek Kulcson, amelyben kistermelők, falubeliek kínálták terményeiket, termékeiket.
2015-12-08Kreatív ötletekkelKreatív kézműves foglalkozás volt a múlt hét végén a kulcsi Faluházban.
2015-12-07Betlehemet állítottakKézműves foglalkozások, ünnepi készülődés Nagyvenyimen.
2015-12-01Adventi koszorúkészítés Rácalmáson (képeláírás)Mindenki saját maga készíthette el adventi koszorúját az Ágasfa Hagyományélesztő Kör adventi kézműves rendezvényén a rácalmási művelődési házban. (nem teljes szöveg)
2015-12-00Kézműves alkotások kiállításaA Sándor Frigyes Zeneiskolában Molnár Józsefné és lányai (Molnár Berta, Molnár Mónika), Fehér Teréz és lánya (G. Fehér Marianna) munkáiból látható kiállítás 2016. január végéig.
2015-12-00Közös koszorúkészítés2015. november 28-án rendezte meg hagyományos adventi koszorúkészítő kézműves programját az Ágasfa Hagyományélesztő Kör a rácalmási művelődési házban.
2015-12-00Fajátékokat készítInterjú Budai Árpád fajáték-készítővel.
2015-11-27Kiállítás a zeneiskolában (képaláírás)Sándor Frigyes Zeneiskola: Molnár Józsefné és lányai, Fehér Teréz és lánya munkáiból látható kiállítás január végéig (teljes szöveg)
2015-11-00Játszóház az őszi szünetben2015. október 29-én és 30-án, az őszi szünetben délelőtti játszóházi foglakozásokat szervezett a rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár.
2015-10-29BoszorkányképzőBoszitábor, kézműves tábor a Munkásművelődési Központban.
2015-10-16Ízvarázsló családanya a befőzés mestereOrdasi Brigitta tavaly kezdett el foglalkozni kézműves lekvárok készítésével.
2015-10-02Játszóházból indult a játékkészítőRiport a Míves Emberek új tagjával Buda Nándorné játékkészítővel.
2015-10-00Várjuk a kötögetőket a klubba!Beszámoló a nagyvenyimi kötögető klub tevékenységéről.
2015-09-29Egy kiállításra való kollekcióKovács Imre és felesége, Ibolya rendszeres vendége a Rácalmási Tökfesztiválnak. A házaspár kiállítóként nyűgözi le a közönséget minden évben.
2015-09-23Foltosok találkoztakFoltvarrók találkoztak és tizenharmadik alkalommal öltögettek közösen Mezőfalván.
2015-09-11A betűgyártó minden napja tökéletesBojtor Gábor CNC technológiával vezérelt marógépével gyárt egyedi készítésű ajándéktárgyakat. Portré az eredetileg villamosmérnök végzettségű kézművesről.
2015-08-28Munkája mellett dobol, horgol, zongorázikFoglalkozását tekintve Kovács Kornélia diatetikus a kórházban, kedvenc új hobbija a horgolás. Riport.
2015-08-21Kézműves gombócokKézműves fagylalt. Beszélgetés Kissné Keserű Erikával, a Csokiss Manufaktúra alapítójával és tulajdonosával.
2015-08-21Bőrbe kötné élete regényétBalla Éva bőrjavító üzletet működtet a belvárosban. Riport.
2015-08-10Készül az óriási takaróDunaújvárosi és környéki ügyeskezű asszonyok is csatlakoztak az óriás takaró készítéséhez.
2015-08-00A fagyinak csak a fantázia szab határtKissné Keserű Erika, a CsoKiss kézműves fagylaltozó és édességbolt tulajdonosa mondja el véleményét a jó fagylaltról.
2015-07-11Vidám táborélet (képaláírás)Vidáman telnek a napok a Munkásművelődési Központ nyári táborában: a diákok sok érdekes kézműves technikával ismerkednek meg, kellemesen és hasznosan töltik a vakáció egy részét. Képünkön Takács Júlia, kováts Rózsa táborvezető, Szecs Csaba, Nagy Dominik (teljes szöveg)
2015-07-10Nép tánc, zene és kézművességTizenkettedik alkalommal szervezték meg az Intercisa Múzeumban a Sudridom néptánc és kézműves tábort.
2015-07-10Minden tisztítószerét maga gyártjaGyalus Boglárka a szappankészítés mestere. Portré.
2015-07-09Tábort bontott a viharA vihar miatt a táborzáró szalonnasütés elmaradt, ám így is remek élményekkel búcsúzott Szivárványország cimbora-olvasótábor.
2015-07-07Országos cimboraságBeszámoló a József Attila Könyvtár által szervezett "Szivárványország" cimbora-olvasótáborról. Tábor a Szalki-szigeti kempingben július 4-9.
2015-07-02Ügyeskezek műhelyeA Kézműves Műhely elnevezésű program jóvoltából minden hónapban más és más technikával ismerkedhetnek meg az ügyes kezűek Rácalmáson.
2015-07-00Vidám napok a kúriában2015-ben is megrendezésre került a rácalmási Gyermekjóléti Szolgálat tábora.
2015-07-00Nyár az óvodábanBeszámoló a nagyvenyimi óvoda nyári történéseiről.
2015-06-24Az alkotás szabadsága"Idén is a Jankovich-kúria ad otthont a rácalmási alkotótábornak, amelyet tizenhét évvel ezelőtt hívtak életre. A hűvös idő ellenére is a Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művészpalántáival találkozhatunk a rácalmási kúriában és az udvarán."
2015-06-23Alkotás és játék a szabadbanLátogatás a Munkásművelődési Központ hagyományos nyári táborában.
2015-06-16Foltvarrók találkoztakSzabadtéri, úgynevezett piknikvarrásnak adott otthont június 13-án a rácalmási művelődési ház.
2015-06-04Fürge kezek alkotásaibólAmatőr helyi alkotók munkáiból nyílt kiállítás Előszálláson.
2015-06-00Ismét egy "Vidám nap"2015. május 22-én pénteken (a tavalyihoz hasonlóan) ismét Rácalmás látta vendégül a környező települések általános iskoláiból azoknak a gyermekeknek a csoportjait, akik nem tehetik meg azt, hogy kirándulni menjenek osztályaikkal.
2015-05-29Asztalos, bőrmíves és íjászZsurbej Zsolt bőrműves portréja.
2015-05-22Ősi minták a tarsolylemezenZsember Zoltán rézlemezeket munkál meg és szebbnél szebb ékszereket, díszítő elemeket készít belőlük, egyébként a vasműben dolgozik lakatosként.
2015-05-15A kiteljesedést keresi a selyemképfestőDr. Barna Katinka bölcsészdoktor, tanár, kineziológus és selyem festő.
2015-05-11Kézművesek KulcsonNagy siker volt az első kulcsi kézműves-vásár, amelynek központjában a biotermékek, háztáji alkotások álltak!
2015-05-07Kézműves vásár lesz!Hagyományteremtő szándékkal kézműves vásárt rendeznek Kulcson május 10-én.A vásár egyik szervezője Siba Brigitta és Ambrus Péter.
2015-05-00Nagyvenyimen találkoztak a kötögetőkBeszámoló a nagyvenyimi kötögetők második nyílt napjáról, amit 2015. április 18-án tartottak, Erdei Gyöngyvér, a Fonalparadicsom webáruház vezetőjének részvételével.
2015-05-00A cserkészcsapat híreiA rácalmási Szent Miklós Cserkészcsapat tevékenységei 2015 áprilisában és májusában.
2015-04-24Szorgos mesterre száll az aranyporSzalkai Barbara ötvös portréja.
2015-04-20Ilyen legyen az én kis takaróm!Helyi és környékbeli ügyes kezű asszonyok is csatlakoztak az óriás takaró készítéshez, amely az országos méreteket öltött tavaly is.
2015-04-17Roökkák, orsók, szövőszékekHogyan készül a kendermagból textília - erről szól az Intercisa Múzeum legújabb kiállítása.
2015-04-17Virágkorát éli a hímzésNodicskó Istvánné negyven éve a varrógépnél. Portré.
2015-04-16Mindig művészi élményt is kapnakTavasznyitó foltvarró-találkozót szervezett április közepén a dunaföldvári Foltművek civil szervezet, amelyre Dunaújvárosból és környékéről is érkeztek vendégek.
2015-04-10Játék és tojásfestés: készültek a húsvétraHúsvétváró játszóházat tartottak a dunaföldvári Művelődési Központban. A több éve hagyományos, és folyton megújuló programot Fafkáné Simon Ildikó és Farkas Betti szervezte.
2015-04-08Locsolkodtak húsvét hétfőnHúsvéti ünnepségek, rendezvények Perkátán.
2015-04-07Együtt készültek a jeles ünnepreA rácalmási művelődési házban az Ágasfa Hagyományélesztő Kör együtt készült a húsvétra az érdeklődőkkel április 4-én.
2015-04-04Tavaszi játszóház (képaláírás)Baji Lujza és édesanyja Reiter Judit tavasztündért készített a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár tegnapi tavaszi szüneti játszóházában. (nem teljes szöveg)
2015-04-03Nagycsütörtökön és nagypéntekenHáromnapos programsorozattal hangolódnak rá a kulcsiak húsvétra. A családi, közösségi és vallási értékeket egyaránt hangsúlyozzák a „Kulcs a szívedhez” civil közösség tagjai.
2015-04-01Húsvéti dekorációÜgyes kezű gyerekek és felnőttek találkoztak a Nagyvenyimi Művelődési Ház által szervezett programon múlt pénteken, hogy még idejében elkészüljenek az otthoni húsvéti dekorációval.
2015-03-26A hazánkban fészkelő madarak (képaláírás)Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galéria: A hazánkban fészkelő madarak - rajzkiállítás és Madárodú kiállítás látható (teljes szöveg)
2015-03-23Óriási kistakarók gyerekeknekTavaly 400 kisgyerek kapott tőlük személyes kistakarót. A kezdeményezéshez a dunaújvárosi Horváth Miklósné (kép), a Míves Emberek Vására egyik alkotója már csatlakozott.
2015-03-16Hatalmas takaróÓriás takaró készül idén augusztusban is Csákberényben. A kezdeményezéshez a dunaújvárosi Horváth Miklósné, a Míves Emberek Vására egyik alkotója már csatlakozott.
2015-03-09Óriás takarót horgolnakIdén is óriás takaró készül Csákberényben a segítségre szoruló gyerekeknek. A készítéshez Dunaújváros is csatlakozott.
2015-03-06FoltvarrókA Duna-folt műhely idén ünnepelte alapításának 20. évfordulóját.
2015-03-05Kézműves klubot indítanak (kishír)Nagykarácsonyban a Falusi Életkertben, március 7-től kézműves klubot indítanak.
2015-03-02Táskashow és -szépségversenyA Duna-Folt Műhely idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját. A jubileumi év Országos Foltvarró Találkozóval kezdődött február 28-án a Dunaferr iskola Apáczai Csere János úti intézményében.
2015-02-03Petőfi iskola: óvodásoknakÓvodásoknak rendeztek játékos bemutató foglalkozást február 2-án a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Tavaszig tartó játékos sorozat.
2015-02-00Aranykezű öltögetőkAz Aranykezű Öltögetők csoport bemutatkozása.
2015-02-00Foltvarrók KlubjaA nagyvenyimi Foltvarrók Klubjának bemutatkozása.
2015-02-00Kötögetők KlubjaA nagyvenyimi Kötögetők Klubjának bemutatkozása.
2015-01-23A lélekvéső művészCsepeli Istvánnak, a Népművészet Mesterének, az országosan ismert dunaföldvári fafaragó népi iparművésznek január 30-án kiállítása nyílik a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban.
2015-01-12Fesztiválok, alkotótáborokSzemezgetés a tavalyi év legfontosabb kulturális eseményeiből (3.).
2014-12-29Cérna, ecset és tehetségPusztaszabolcs. Terítők, párnák és kerámia díszek a decemberi, Luca napi mulatságban, ahol a kultúra kiemelt szerepet kapott.
2014-12-19Fodor Marika varázslatos kézművesFodor Marika foltvarrós, ajándéktárgyakat, használati eszközöket varr.
2014-12-09Alkotóműhely a reformátusoknálKarácsonyi kézműves foglalkozást rendeztek december 7-én a református templomban.
2014-12-05Földmérő és textilkészítő is egybenA Míves emberek csoportjának tagja Dömötör Krisztina egyedi modern patchwork termékeket készítő kézműves.
2014-12-00A Cikk-Cakk Foltvarró Klub évzáró összejövetele (képaláírás)December 6-án, szombaton délután tartotta meg évzáró összejövetelét a Cikk-Cakk Foltvarró Klub. Az ügyes kezű öltögetők megajándékozták egymást és nem hiányoztak az asztalról a házi készítésű finomságok sem. (teljes szöveg)
2014-11-28Az ékszerkészítő védjegye a hematitA Míves emberek csoportjának legújabb tagja Babucs Júlia ékszerkészítő.
2014-11-21Szilviának a gyermekei a múzsáiTáskákat tervez és varr, valamint álmokat rajzol Then Szilvia, aki a közelmúltban csatlakozott A Míves emberek dunaújvárosi csoportjához.
2014-11-14Levendulás fűszerbabaHorváth Miklósné, Gabcsi szeptember óta tagja a Míves emberek csoportjának. Kötéssel és horgolással foglalkozik.
2014-11-13Fényjátékkal alkotóA sokáig üvegfóbiával küzdő egykori nyomdász szabadidejében az üvegfestés megszállottja. Beszélgetés Tőke Katalinnal, a Dunaújvárosi Hírlap digitális szerkesztőjével.
2014-11-07Szódabikarbóna a jó mézeskalács titkaA Míves emberek csoportjának tagja Mészáros Mária mézeskalácsos. Interjú.
2014-11-00Nyíri Andrea és üveg káprázataNyíri Andrea ékszerkészítő munkáinak bemutatása.
2014-11-00Szent Mihály-napBeszámoló a nagyvenyimi Szent Mihály-nap rendezvényről, amelyre 2014. szeptember 29-én került sor.
2014-10-31Szundi Gábor védjegye a kézjegyeA Míves emberek csoportjának nemrégiben lett tagja Szundi Gábor grafikus.
2014-10-29Kézműveskedő (képaláírás)A rácalmási művelődési ház új közössége, a Kézműves Műhely első foglalkozását tartotta nemrég meg. A résztvevők shamballa karkötőt fűztek, Schmidt-Czetli Ágnes irányításával. (nem teljes szöveg)
2014-10-28Tizenötéves a foltvarróklubJubileumot ünnepelt a közelmúltban Rácalmás egyik kiváló civil közössége, a Cikcakk foltvarróklub.
2014-10-24Habdekoratőr a kézművesek közöttA közelmúltban csatlakozott a Míves emberek csoportjához Liszkai Lukácsné, Marcsi, aki dekorációs feliratokat készít.
2014-10-00Jubiláltak a foltvarrók15. születésnapját ünnepelte 2014. október 4-én a rácalmási művelődési ház Cikk-Cakk Foltvarró Klubja.
2014-10-00A Kézműves Műhely első foglalkozásaA rácalmási művelődési házban megtartotta első foglalkozását a Kézműves Műhely. A résztvevők shamballa karkötőt készítettek Schmidt-Czetli Ágnessel.
2014-09-11Minden baba másBeszélgetés Lehoczkyné Tesinszky Rita pedagógus, aki kézműves babakészítő.
2014-09-05Hogyan a bagolyból marslakó?A Míves Emberek csoportjának tagja Simon Judit, aki a kötött termékek nagymestere. Interjú.
2014-08-29Anya és lánya a kézművesség mestereiLassan már egy éve tagjai a míves emberek közösségének Stossek Kála, és leánya Stossek Virág. Keresztszemes hímzéseket készítenek, kötnek, horgolnak.
2014-08-22Hálós parenyica és próbaevőkKézműves családi vállalkozás,Sibáné Pintér Brigitta sajtkészítő. Interjú.
2014-08-15Saját stílust teremtett a textilesA Míves emberek dunaújvárosi csoportjának tagja Banász Erika. Interjú.
2014-08-08A formákkal és a színekkel játszik AndreaAMíves emberek közösségének tagja Nyírri Andrea. Ékszereket, üvegékszereket készít. Emellett a Magyar Motorcsónak Szövetség főtitkára, a Pentelei Kézműves Egyesület titkára.
2014-08-04Kiállítások keretezték a programotA négy település polgármestere is részt vett a kiállítások megnyitóján, amely felvezette a falunapi programokat Nagyvenyimen, ahol a partnerkapcsolatokat, a táncegyüttest és a foltvarrók munkáit mutatták be.
2014-08-01Kézművesek mérlegeBeszámoló a Pentelei Kézműves Egyesület július 29-i közgyűléséről.
2014-07-30Hasznos örökség az édesanyától"Tű, cérna, olló gyerek kezébe nem való... vagy mégis? Orosz Ági hetedikes kora óta foglalkozik komolyabban a hímzés eme nem könnyű válfajával." Beszélgetés Orosz Ágnessel.
2014-07-25Míves emberek míves portékáiAz MMK földszintjén minden hónap harmadik szombatján kistérségi népművészek, iparművészek, kézművesek mutatják be alkotásaikat, amelyek meg is vásárolhatók.
2014-07-07Sikert arattak kézműveseinkA múlt héten adták át a Magyar Kézműves Remek elismeréseket. A pályaművekből nyílt kiállítás július 3. és 27. között látható a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Fejér megyei díjazottak. Magyar Kézműves remek címet: Szabados Károly késes, a közönségszavazás különdíját a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra kapta.
2014-07-05Adonyi foltvarró találkozóSikeres foltvarró találkozót rendeztek június 29-én Adonyban.
2014-06-28Nézőpontok női szemmelPaverpol technikával alkot Somogyiné Makovics Éva, akinek Korsós lány című szobrát június végén a szlovéniai Bledben láthatja a közönség.
2014-06-25Táborban ügyeskednekNyári tábor a Munkásművelődési Központban. A táborvezető Kováts Rózsa.
2014-06-07Szeretet vándorai - önkéntesenJúnius 7-én gálaműsorral záródott az Önkéntesek Hete rendezvénysorozat. Az ünnepség keretében átadták a Jószolgálati Érem elismerést Faragóné Veress Csillának és Nagy Viktóriának.
2014-06-05Ez a kölcsönös jószolgálat az igazi!Beszámoló a június 2-án, a Jószolgálati Otthonban megkezdődött Önkéntesek Hete programsorozatról.
2014-05-28Városias világtalálkozóNegyedik alkalommal rendezték meg a Magyar Világtalálkozót (május 18-25.) Budapesten, melynek fő rendezvényének egyik helyszínén, a Gyermekuradalomban dunaújvárosi kézművesek várták a látogatókat. Beszélgetés dr. Gubánné Pintér Annamáriával, a gyermekprogram vezetőjével.
2014-05-28Kézműves tábor a múzeumbanAz Intercisa Múzeum - hagyományteremtő szándékkal - idén először rendez kézműves tábort (június 23-27.).
2014-05-27Tárlat nyílt helyi alkotók munkáibólRácalmási Alkotók Tavaszi Tárlata címmel kiállítás nyílt a rácalmási művelődési házban.
2014-05-23Feltárult az ókori RómaAz antik Róma életéből, kultúrájából, szokásaiból kaphatott ízelítőt az, aki május 16-án ellátogatott a Petőfi ligetbe a Dunaújvárosi Múltidéző - Forum Iterciseum című programra
2014-05-17Kalandozások (képaláírás)Dunaújvárosi Múltidéző - Forum Interciseum címmel rendezek történelmi játszóházat pénteken a Bartók Kamaraszínházban. A program keretében kézműves foglalkozások, előadások és történelmi bemutatók várták az érdeklődőket (teljes szöveg)
2014-05-12A sajtból való álmokBeszélgetés Sibáné Pintér Brigitta dunaújvárosi sajtkészítővel.
2014-05-08Gyöngy és agyagDunaföldvári kézművesek alkotásaiból, Mesterségünk címere címmel kiállítás nyílt április 25-én a dunaföldvári Fafaragó Galériában.
2014-05-05Welser-féle kerámiák bemutatójaÁprilis 25-én Welser Gabriella keramikus alkotásaiból nyílt kiállítás az evangélikus templom előadótermében.
2014-05-03Kézműves hagyományainkÁprilis 26-tól Mezőfalván látható a Fejér megyében élő népművészek munkáiból rendezett vándorkiállítás.
2014-04-30Cimboraköszöntő (képaláírás)A közelmúltban ünnepelte tizenegyedik születésnapját a József Attila Gyermekkönyvtárában működő Cimbora Klub. Az MMK színháztermében rendezett köszöntőn (április 25.) lovagkori játszóház, ügyességi, logikai játékok, kreatív kézműves programok várták a vidám könyves közönséget. A tehetséges fiatalok pedig a ki mit tud gálán léptek színpadra (teljes szöveg()
2014-04-22NagyszombatonPerkáta - Húsvéti programok Nagyszombaton.
2014-04-22Ünnepi játékokHúsvéti programok Mezőfalván.
2014-04-19Nyuszitáborban vakációztakKét napig száz gyerek töltötte a tavaszi szünetét a Munkásművelődési Központban Nyuszi táborában. Kép: Kovács Zalán és Viktor.
2014-04-18Minden, ami húsvétA baracsiak húsvéti témájú alkotásaiból nyílt kiállítás az ÖNO-ban.
2014-04-15AlkotókedvűekTizenkilenc településről, köztük szlovákiából érkeztek barátok a Mezőfolt szombati közös varrására, Mezőfalvára.
2014-04-04A közös varrás örömeBeszámoló a dunaföldvári Foltművek rendezvényéről.
2014-03-31KépaláírásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában a Rácalmáson élő és alkotó Welser Gabriella keramikus tárlata tekinthető meg április 10-ig.
2014-03-26Aranykezű öltögetőkAz ötéves, nagyvenyimi Aranykezű Öltögetők Klub foltvarró találkozót rendezett március 22-én. Vezetőjük Berczeli Istvánné (kép) beszélt a klubról.
2014-03-25KépaláírásIntercisa Múzeum: Időszakos kiállítás: Egy féltve őrzött magángyűjtemény fegyverkiállítás és Aranyos Sándor, baracsi kézműves mester, fegyverkovács saját készítésű fegyvereiből "A munkámra igényes, magyarságomra büszke mesterember vagyok" címmel (teljes szöveg)
2014-03-24Közösen varrtak (képaláírás)Az Aranykezű Öltögető Klub szervezésében ötödik alkalommal volt regionális foltvarró találkozó Nagyvenyimen. A jubileumi programok mintegy kilencvenen vettek részt - a fotó előterében Farkas Imréné és Németh Ferencné varrja a mintadarabot. (teljes szöveg)
2014-03-20KépaláírásRudas középiskola Rudas Galéria: Katona Ilona amatőr üvegfestő jótékonysági céllal nyitott kiállítása tekinthető meg (teljes szöveg).
2014-03-19Üvegfestési jótékonyságKatona Ilona, amatőr üvegfestő jótékonysági céllal nyitott kiállítást a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskolában egy képét elárverezi, gyereknek.
2014-03-19Közösen varrnakA nagyvenyimi Aranykezű Öltögető Klub vezetőjének, Berczeli Istvánné irányításával március 22-én régiós találkozót rendeznek.
2014-03-19KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Welser Gabriella keramikus tárlata látható (teljes szöveg)
2014-03-05Nemez: egy ősi magyar anyagMásodik alkalommal rendezték meg a mezőfalvi Kiss Kálmán Művelődési Házban az „Elfeledett mezőfalvi mesterségek” című rendezvény nemezékszer készítő foglalkozását.
2014-03-01Élhetőbb jövő feléA Dunaújvárosi Hírlap vendége Pintér Lajos, kreatív alkotó - artmunkás.
2014-03-00Bőrművesség és kultúramentésInterjú Vász Györgyné Margittal amatőr kézművessel.
2014-02-26Fafaragások és makrófotók a házbanBibliai témájú tárlat nyílt február 20-án a mezőfalvi Kiss Kálmán Művelődési Ház nagytermében.
2014-02-25Anyagátváltoztató játékA Duna-Folt Műhely tíz éve országos foltvarró találkozót szervez a Munkásművelődési Központtal közösen. A rendezvény február 22-én a Dunaferr Szakközép és Szakmunkás Iskola Villamos tagozatának előcsarnokában volt.
2014-02-22Az oltárépítő Csepeli IstvánBeszélgetés a dunaföldvári alkotóval.
2014-02-20Programok sokaságához kapcsolódnakBeszámoló a Pentelei Kézműves Egyesület közgyűléséről.
2014-02-19Csoki-csodák!Rendhagyó kézműves foglalkozáson vettek részt február 18-án a Vasvári Pál Általános Iskola 4. b osztályos tanulói. Kissné Keserű Erika, a CsoKiss Manufaktúra vezetője tartott foglalkozást a diákoknak.
2014-02-17HagyományosA Vállalkozók Bálján a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara először adta át az Év Dunaújvárosi Vállalkozása Díjakat: Horváth Attila (Gasztro-Life), Szabados Károly késkészítő, és Lee Sang II (Hankook Tire).
2014-02-17Szemnek és szájnak való ingerekMíves Emberek Vására volt a Munkásművelődési Központban február 15-én.
2014-02-14Mesterek a múzeumbanA Pentelei Kézműves Egyesület tagjai február 17-től az Intercisa Múzeumban mutatkoznak be. Az első bemutatkozó a CsoKiss Manufaktúra.
2014-02-06Szervezik a segítő tárlatotKatona Ilona üvegfestményeinek árából szeretné támogatni Ötvös Dávidot.
2014-02-06KépaláírásSzéchenyi István Gimnázium, Szivacs Galéria: Ilyennek látom címmel a fogyatékkal élők mindennapjairól készített rajzok láthatók (teljes szöveg)
2014-02-01Pentele leendő címereEgy logóra gondolt a Pentelei Kézműves Egyesület,– de végül a dunapentelei címer ötleténél kötöttek ki!
2014-01-25Basa, Juliska és a főnixA Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan izgalmas tárlattal jelentkezett a Lorántffy Galéria.
2014-01-24Kézműves program az Intercisa napokonOktóberi megalakulása óta második elnökségi ülését tartotta a Pentelei Kézműves Egyesület. Idei programjaik között kiemelt helyen szerepelnek a június 22 és 24 közötti Intercisa Napok.
2014-01-21Nem ülnek ölbe tett kézzelA Pentelei Kézműves Egyesület tavaly év végi, a város szívében rendezett kiállítással és vásárral írta be magát a köztudatba. Beszélgetés az egyesület terveiről Pintér Lajos elnökkel.
2014-01-17Az üvegfestő és a jótékonyságBeszélgetés Katona Ilona üvegfestővel, aki kiállítást és jótékonysági árverést szervez Ötvös Dávid javára.
2014-01-15Ékszerek - nemezből (kishír)Elfeledett Mezőfalvi Mesterségek címmel programot rendeznek Mezőfalván.
2013-12-20Míves emberek közösségeEgy éve bontott zászlót a Míves emberek vására. A közelmúltban egy népi- iparművész és kézműves bemutatóra és vásárra várták az érdeklődőket.
2013-12-18Pentelei kézművesek évzáró találkozójaA Pentelei Kézműves Egyesület évzáró rendezvényéről.
2013-12-16Festett üvegekKatona Ilona üvegfestő alkotásaiból nyílt tárlat december 14-én a daruszentmiklósi Klebelsberg-kúriában.
2013-12-10Kézművesség, mese, tánc az MMK-banJátszóház, táncdélután, meseműsor volt december elsején a Munkásművelődési Központban.
2013-12-06Míves emberek vásáraEgy év kellett ahhoz, hogy a Dunaújvárosban és környékén élők köztudatába bekerüljön a Míves emberek vására. Kép: Nyíri Andrea, Szabó Beáta Zsuzsanna.
2013-12-03Remek vásári történésekPentelei Kézműves Egyesület. Változatlan lendülettel zajlik a kézműves kiállítás és vásár a KMI-ben és környékén. Környezetvédelemmel.
2013-11-30Iparművesek napjaBeszámoló a Pentelei Kézműves Egyesület bemutatkozó kiállításáról és a vásárról.
2013-11-29Helyi mesterek"Alig egy hónapja, október 21-én alakult meg a Pentelei Kézműves Egyesület, amely kiállításmegnyitóval, vásárral és divatbemutatóval mutatkozott be csütörtökön a nagyközönségnek a Kortárs Művészeti Intézet három termében és környékén, valamint a szomszédos parkolóban."
2013-11-28Bemutatkoznak (képaláírás)Október 21-én megalakult a Pentelei Kézműves Egyesület, amely bemutatkozásként gazdag programsorozattal jelentkezik mától egészen december 7-ig. Képünkön a Lorántffy iskola diákjai készítik elő a látványosnak ígérkező divatbemutatót a KMI-ben (nem teljes szöveg)
2013-11-27Kézművesek vásáraA 2013. október 21-én alakult Pentelei Kézműves Egyesület "Híd, ami összeköt" - Kézműves Mikulás Kiállítás és Vásárt rendez a Kortárs Művészeti Intézetben (november 28 - december 6.). Kép: Kissné Keserű Erika csokoládéműves.
2013-11-25Híd a kézművességhezA 2013. október 21-én alakult Pentelei Kézműves Egyesület "Híd, ami összeköt" - Kézműves Mikulás Kiállítás és Vásárt rendez a Kortárs Művészeti Intézetben (november 28 - december 6.).
2013-11-08Értékképzés kétkezi munkávalOktóber 21-én megalakult, november 28-án már kiállítással és vásárral mutatkozik be a nagyközönségnek a Pentelei Kézműves Egyesület. Beszélgetés Nyíri Andrea titkárral és Kissné Keserű Erika általános alelnökkel.
2013-11-06A kicsik játszottak és kézműveskedtekJátszóházi program Mezőfalván a Kiss Kálmán Művelődési Házban.
2013-10-31Őszi kavalkádHárom napon át boszorkányos foglalkoztató várta a diákokat a Munkásművelődési Központban. Kép: kováts Róza (szervező), Mikuli Hanna, Bognár Zsombor, Garami Eszter.
2013-10-29Boszorkányos hangulatbanKreatív foglalkozás a Munkásművelődési Központban.
2013-10-25Az eszmeiségen túl: üzletA helyi és a térségi kézműves hagyományok, eredmények megőrzésére és továbbfejlesztésére jött létre a Pentelei Kézműves Egyesület. 2013. október 21-én tartotta alakuló közgyűlését.
2013-10-21AlkotópalántákTeleki György szervezett kézműves foglalkozást Nagyvenyimen.
2013-10-18Összefognak a kézművesekPentelei Kézműves Egyesület alakult, és novemberben megrendezik első kiállításukat a Kortárs Művészeti Intézetben, Pentelei Kézműves Kiállítás és Vásár címmel. Beszélgetés Pintér Lajossal, a kiállítás és az egyesület szervezőjével.
2013-10-16Kézművesek pályázataA Pentelei Kézműves Egyesület november 28. és december 10. között a Kézműves Napok keretében mutatkozik be.
2013-10-15Foltvarrók találkájaKözös varrás a rácalmási Cikkcakk Foltvarró Klubban.
2013-09-16Mozgalmas évadnyitó az MMK-banHangulatos évadnyitó programcsokorral várta az érdeklődőket szombaton délután a Munkásművelődési Központ. Beszámoló.
2013-08-15Angyali mézeskalácsbábokkalBeszélgetés Angyal Emőke nagykarácsonyi mézeskalács készítővel.
2013-08-15Rögös túrót készít és finom vajat köpülA nagykarácsonyi Németh Gyula és családja tovább viszi a régi kézművességet, a rögös túró készítését.
2013-08-01Anyagok vonzásábanInterjú Tábori Margit kézművessel.
2013-07-19Táncok kis hazánkbólA Munkásművelődési Központ nyári kézműves táborához kapcsolódóan minden héten csütörtökön táncház és gyermekeknek szóló színházi előadások várják az érdeklődőket.
2013-07-18Helyi remekekÁtadta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Kézműves Remek díjakat. Dunaújvárosból a CsoKiss Manufaktúra és Szabados János késes, késtervező munkáját ismerték el. A CsoKiss Manufaktúra bemutatása.
2013-07-18A kés a legősibb, de máig formálódó eszközÁtadta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Kézműves Remek díjakat. Dunaújvárosból Szabados János késes, késtervező munkáját ismerték el. Szabados Károly és munkái.
2013-07-17Kézműves újvárosi remekek (kishír)Átadta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Kézműves Remek díjakat. Dunaújvárosból a CsoKiss Manufaktúra és Szabados János késes, késtervező munkáját ismerték el.
2013-07-05Gyertyák és karkötőkTizenharmadik éve működik a Munkásművelődési Központban a kézműves gyerektábor. Látogatás a táborban.
2013-07-05Kézműves foglalkozás (kishír)A baracsi Faluház szervezésében kézműves táborba várják a gyerekeket.
2013-07-01Minőségi fagyi helyi vállalkozótólInterjú Sándor Péterrel, a kézműs fagylaltokat készítő cég ügyvezetőjével.
2013-06-29Művészeti tábor a Lorántffy-banBentlakásos művészeti táborral várta tehetséges diákjait a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Beszélgetés a tábor vezetőjével Rohonczi Istvánnéval.
2013-06-28Rongybabájuk is leszTábor Baracson.
2013-06-25Ügyes kézművesekNapközis tábor a daruszentmiklósi Benedek Elek Általános Iskolában.
2013-06-21Nyári kézműveskedőkKézműves táborral indítja a nyarat a rácalmási művelődési ház.
2013-06-19A szabadban, jó levegőn varrtakAlapításának ötödik évfordulóját ünnepli a Baracsi TŰkör foltvarró csoport. Ebből az alkalomból a szabadban rendeztek közös varrást.
2013-06-15Szalaghímzés a szabadbanAlapításának ötödik évfordulóját ünnepli a Baracsi TŰkör foltvarró csoport.
2013-05-03KépaláírásSándor Frigyes Zeneiskola: A Duna-Folt Műhely bemutatkozó kiállítását láthatják az érdeklődők. (telejs szöveg)
2013-04-23Koncertek sora a zeneiskolábanÁprilis 22-én a Duna Folt Műhely bemutatkozó kiállításával kezdődött a Sándor Frigyes Napok a zeneiskolában.
2013-04-09Játék, színház és rajzA rácalmási művelődési ház tavaszi programjairól.
2013-03-25Kreatív családi naponA Dunamenti Regionális Népfőiskola CSEKK, azaz Családi Erőforrás Közösségi Központ pályázati program keretében húsvéti kreatív programot rendezett a gyermekes családok számára, március 23-án.
2013-03-11Foltosak és tűzöttekA nagyvenyimi Aranykezű Öltögetők Klub tagjai foltvarró találkozót rendeztek szombaton a Kossuth Lajos Általános Iskolában. "Mezőfalváról, Sárbogárdról, Dunaföldvárról, Dunaújvárosból, Rácalmásról, Ercsiből, Százhalombattáról, Iváncsáról, és most először Mázáról is eljöttek vendégségbe - újságolja Berczeli Istvánné, a házigazda klub vezetője."
2013-03-08KépaláírásSándor Frigyes Zeneiskola: Királyné Michel Szilvia üvegfestő kiállítását tekinthetik meg a kedves érdeklődők. (teljes szöveg)
2013-02-28Hideg technikávalA Sándor Frigyes Zeneiskolában nyílt kiállítás Királyné Michel Szilvia üvegfestő munkáiból.
2013-01-31Nyitrai, a faszobrászBeszélgetés Nyitrai Mihállyal, aki Pro Cultura Intercisae díjat kapott.
2013-01-15Mesterségek bölcsőjeA Kulcson megrendezett Mesterségek Bölcsője kézműves, hagyományőrzőtábor bemutatás. Beszélgetés Molnár Jánossal és Molnárné Lukács Anitával.
2012-12-24Karácsonyi készülődésKarácsonyi készülődés, programok, Míves Emberek Vására, kézműves játszóház a Munkásművelődési Központban.
2012-12-04Vendéglátó ÁgasfaAz Ágasfa Hagyományélesztő Kör december elsején, Rácalmáson adventi koszorúkészítést rendezett.
2012-12-03Kreatív alkotásokA Szombathelyi Művelődési és Sportház kreatív klubjának munkáiból kiállítás nyílt december 2-án, az evangélikus templom galériájában.
2012-11-21Színpompás képek textilből, gyöngybőlRell Kata szekszárdi textilművész alkotásaiból nyílt kiállítás az evangélikus templomban november 18-án.
2012-11-17Textilkép életről, halálrólRell Jakabné Áment Katalin szekszárdi amatőr textilképkészítő munkáiból nyílik kiállítás november 18-án, az evangélikus templomban.
2012-11-03Szünidei elfoglaltságAz őszi szünetben Rácalmáson kézműves játszóházat rendeztek a gyerekeknek.
2012-10-30Elképesztő alkotásokAz óvónők, szülők, ismerősök által készített origamikból kiállítás nyílt az Aprók Háza óvodában.
2012-10-27A Míves Emberek VásáránAz MMK családi nagyrendezvényei mostantól a Míves Emberek Vásárával kapcsolódnak egybe.
2012-10-18Már most több környező településről jelezték az ötlet hasznosságátÜnnepélyesen megnyitották a Ház-táji Dunaújvárosi Kézművesek Boltját. A DVG Vagyonkezelő ZRT kereskedelmi üzletága által működtetett Tan ABC egyik felében élelmiszerbolt található, másik része a ház-táji bolt lett. Ajándék, dísz- és használati tárgyak találhatók itt.
2012-10-16Együtt varrtak, de egyeditKözös foltvarrást rendezett a rácalmási Cikcakk Foltvarró Klub. A rendezvényen Dunaújvárosból és a városkörnyéki településekről is érkeztek résztvevők.
2012-10-15Kincsek a tanboltbanBeszámoló a Ház-táji Dunaújvárosi Kézművesek Boltja október 14-i ünnepélyes megnyitó ünnepségéről. A bolt a Technikum városrészben található Tan ABC helyén nyílt meg.
2012-10-08Patchwork-blokk készültKistérségi foltvarró találkozót rendezett a Nagyvenyimi Foltvarró Klub.
2012-10-05Patchwork: együtt varrnak holnap délelőttKözös varrásra várja a foltvarrás kedvelőit a Nagyvenyimi Foltvarró Klub október 6-án.
2012-10-01SzomszédörömIX. Rácalmási Tökfesztivál (szeptember 28-30.). Beszámoló képekkel.
2012-10-01Családi játszóházak az MMK-banAz MMK kiemelt rendezvényei elsősorban a gyermekes családoknak szólnak. (Családi kézműves játszóházak, Boszorkányszombat, Márton nap)
2012-09-28A legtökösebb hétvégeMegkezdődött szeptember 28-án a Rácalmási Tökfesztivál.
2012-07-09Ők visszajárókLátogatás a Munkásművelődési Központ Alkotás és játék a szabadban elnevezésű nyári táborában.
2012-05-31Bolt a dunaújvárosiaknakA Dunaújvárosi Kézművesek Boltjáról.
2012-05-07Hajrá előtt Kreatív KísérletA Kortárs Művészeti Intézet Kreatív Kísérlet elnevezésű programjáról.
2012-05-04Önképző kézművesek új körbenKreatív Önképző Kör néven a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával új klub alakult Dunaújvárosban. A kézimunka és más kézműves technikák művelésére. A klub vezetője Tóth Ibolya.
2012-04-30Önképző kör a kamaránálA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában megalakult a Kreatív önképző kör.
2012-04-21A foltosok képzelete tényleg határtalanFoltvarró találkozóval ünnepelte a mezőfalvi Mezőfolt Klub alakulásának tizedik évfordulóját. A klub elnöke Papp Imréné Gizike.
2012-04-20A manók bejöveteleBubutimár Éva alkotásaiból nyílt kiállítás április 13-án a Bartók Aula Galériában Sár és nő címmel.
2012-03-23Horgolt virágok csokraA januárban alakult kézműves szakkör, az adonyi kézimunkaszakkör munkájáról. A SOTE I. gyermekklinikáján az ő általuk kötött sapkákat hordják a gyerekek.
2012-03-05Nem kell mindig bolti!A Rácalmáson élő Gyalus Boglárka agrármérnök, gyógynövénykutató saját maga készíti a kozmetikumokat, szappanokat.
2012-02-27Régen túllépett saját magánKétszáz foltvarró alkotásából nyílt kiállítás a Kassák Galériában.
2012-02-14Foltban az igazság!A Duna-Folt Műhely tagjainak munkáiból nyílt kiállítás (február 13-án) a Munkásművelődési Központban található Kassák Galériában.
2011-12-10Ha valaki tud helyet...Beszélgetés Jovány Barbarával, aki hatéves kora óta vak és kerámiázik.
2011-11-14Múzeumi titokfejtésMúzeumok őszi fesztiválja a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban is. Beszámoló.
2011-10-17Közösen varrtak a térség foltosaiKözös foltvarrás Nagyvenyimen.
2011-10-10Kulcstartótól a párnáigRégiós foltvarró találkozót és kiállítást rendeztek Rácalmáson.
2011-09-09Kerámia: él és virulA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza újra kerámia szakkört indít.
2011-08-31Alkotótábor rudasosoknakA Rudas iskola alkalmazott grafikusai idén nem Rácalmáson, hanem Dömsödön jártak alkotótáborban.
2011-08-09Rácalmási Bacchus...Betekintés a IV. Raáb Ervin Művészeti Tábor alkotóinak életébe.
2011-07-26Műhely a panel erkélyénFajátékokat és fába faragott életképeket mintáz lomtalanításból szerzett alapanyagokból a dunaújvárosi mesterember, Szűcs Ádám (kép).
2011-07-01Mesterségek őrzőjeMesterségek Bölcsője Kulcson, a Kulcsi Kemencés Egyesület szervezésében.
2011-06-20Foltvarrásra buzdítottakA rácalmási Cikk-cakk Foltvarró Kör csatlakozott a Magyar Foltvarró Céh Varrjunk a szabadban! akciójához.
2011-06-18Kiállításal egybekötött táborzárásAz Örökségünk elnevezésű alkotótáborban készült alkotásokat kiállítása a Dunamenti Regionális Népfőiskolában.
2011-06-08Örökségünk megőrzéséért"Öt oktató, öt mesterség, öt csoport. A hagyományok, örökségünk átadását célozta meg a Mesterségek bölcsője - Örökségünk elnevezésű alkotótábor. Két hetes képzőkör." Beszélgetés Szmodics László főszervezővel.
2011-04-26Tojásfestés, locsolkodásHúsvéti programok: húsvéti játszóház a Munkásművelődési Központban, Ágasfa játszóház Rácalmáson.
2011-04-05Együtt öltögettek az aranykezűek"Az Aranykezű Öltögetők foltvarró klub tagjainak invitálására közösen öltögettek a térség lányai és asszonyai: foltvarró délelőtt volt Nagyvenyimen."
2011-03-09FolyosógalériaLorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban kiállítás nyílt Lehoczkyné Tesinszki Rita foltvarró, pedagógus munkáiból. Interjú.
2010-11-22Boszorkányok szombatja: kis gyereknap!Munkásművelődési Központban Boszorkányszombat volt, beszámoló.
2010-11-06A caracasi kapcsolatBeszélgetés dr. Gubánné Pintér Annamáriával.
2010-10-20Ókori luxusedényeket mintáz újraBeszélgetés Wisloczki Helga keramikusművésszel, aki elnyerte a Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány díját.
2010-09-27Vigasságok hétvégéjeBeszámoló a Rácalmási Tökfesztiválról (kép) és a dunaföldvári, kisapostagi és mezőfalvi szüreti ünnepségekről.
2010-09-20Mindannyian mások vagyunk"A Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület negyedszer hirdette meg az alkotóműhelyt, míg a Carissa Sportegyesület harmadik alkalommal szervezett sportnapot."
2010-08-27Nem ring tovább a Mesterségek BölcsőjeA jövőben már a magas színvonalú szakmai továbbképzésekre helyezik a hangsúlyt.
2010-08-24Választékos sokadalomRácalmáson kiállítás nyílt a Jankovich-kúriában: foltvarrók, természetfotósok, művésztáborosok alkotásaiból.
2010-08-01Ismét volt Magyarok Vására Kulcson"Sorrendben a negyedik, Kulcs községben pedig a második Magyarok Vásárát rendezték meg 2010. július 10-én." Beszámoló.
2010-07-21Ősi mesterség őrzői, rájuk férne a támogatás!A harminckét éves múltra visszatekintő szakkört előbb Kovács Sándor, majd E. Tóth Ila szobrászművész vezette 1983-ig, azóta Golubov Gábor irányít. Interjú.
2010-07-12Végleg bezárt az Aranykulcs?Befejeződött a 10. Mesterségek Bölcsője Alkotónapok, és az Aranykulcs fesztivál Kulcson.
2010-07-05Kulcsi vigadalomMegkezdődött hétvégén a II. Aranykulcs Fesztivál. Beszámoló.
2010-06-29KultúrcsalamádéAz Mesterségek Bölcsője egy összművészeti seregszemle. Július 5-én kezdődik Kulcson.
2010-06-17Szünidő: merre, hogyan?Nyári táborok, diákmunka lehetőségek Dunaújvárosban.
2010-03-26"Az élet nem mindig az a buli, amire vágytunk..."Beszélgetés Fodor Jánosné Marikával, akinek munkája és hobbija is a varrás, foltvarrás.
2010-03-01MMK-hétvége, zsúfolásig"Közel félszáz csapat vett részt a Duna-Folt Műhely közös varrásán."
2009-11-30A gobelinvarróKolonics Ferenc, a Dunaferr nyugdíjasa hat éve készít gobelineket. A kézimunkázó férfi bemutatása.
2009-10-13Lakásdíszek, foltokból"Tizenegy évvel ezelőtt a nagyvenyimi asszonyok alakították meg a foltvarró klubot, saját kedvtelésükre."
2009-07-04A foltvarrók tudásszomja"A városi foltvarrók nyári táborában angyalok, jótündérek és szárnyas malacok kerültek ki az ügyes hölgyek kezei alól."
2009-04-29Gyöngyös bokrétaBeszélgetés Göncziné Heftner Annával, akinek a gyöngyfűzés a hobbija.
2009-03-02Ács volt, faszobrász lettSzékesfehérváron a Megyei Művelődési Központban kiállítás nyílt, ahol Nyitrai Mihály munkái is szerepelnek. Nyitrai Mihály bemutatása.
2009-01-23Önálló kiállítása nyílik a Kassák GalériábanBeszélgetés Nyitrai Mihály fafaragóval, aki népi iparművész címet kapott.
2009-01-14A figyelem fókuszábanA Kassák Galériában (január 12-én) kiállítás nyílt Nyitrai Mihály népi iparművész (fafaragó) alkotásaiból.
2009-01-01Fába rótt gondolatok.Nyitrai Mihály iparművész pályájáról.
2008-12-29Tíz éve varrják a foltokatKiállítással ünnepelte 10 éves évfordulóját a nagyvenyimi foltvarró klub.
2008-12-22Az egykori pásztorokat is mesterének tekintiNyitrai Mihály fafaragó, "Népi iparművész" címet kapott.
2008-12-11"Foltkóros" alkotók karácsonyi kiállításaAz MMK Kassák Galériájában nyílt kiállítás a dunaújvárosi foltvarró klub alkotásaiból. A klub új neve: Dunaújvárosi Kamilla Foltvarró Műhely.
2008-11-14A hét embere: Golubov GáborBeszélgetés Golubov Gábor pedagógussal, aki 25 éve vezeti a kerámia szakkört Dunaújvárosban.
2008-10-22Jovány Barbara vakon formázza Jézus gyermekeitBarbara 19 éves,iskolába kerülésekor vették észre nagyon gyenge látását. A vizsgálatok során kiderült, hogy daganat van a szemidegén. Meggyógyult, de a szemidegei elsorvadtak. A kerámiázásban találta meg az életét.
2008-08-07Kerámia - maroknyomonKerámia 2008 tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben. Beszámoló.
2008-08-06Kerámia - sokféleképpen megragadvaKerámia 2008 kiállítás a Kortárs Művészeti Intézet Uitz Termében.
2008-08-05Eltelt újabb öt esztendőA Kortárs Művészeti Intézetben öt év után újra kiállításra kerülnek a kerámikusok munkái, a Kerámia 2008 elnevezésű tárlaton.
2008-07-11A hét embere: Welser GabriellaA szívemben képzőművész vagyok
2008-07-05Vendégpapucstól a kismackókigA Duna-Folt-Műhely tábort szervezett Rácalmáson.
2008-02-14FejlődéstörténetNyitrai Mihály Fejlődés című alkotását a Móra Ferenc Általános Iskolának adományozta. Beszélgetés Nyitrai Mihállyal.
2007-12-21Batók: kultúrcentrumHázi ünnepség keretében bemutatták a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza új, B-épületét.
2007-12-05Kézműveskedés az Ágasfával az advent jegyébenAdventi díszek készítésére várta az érdeklődőket a rácalmási művelődési házba az Ágasfa.
2007-12-04Készül az adventi koszorúRácalmás. Az Ágasfa Hagyományélesztő Kör adventi koszorúkészítésre hívta az érdeklődőket. Beszámoló a foglalkozásról.
2007-11-29Olaj- és üvegfestés, két könyvvel toldvaPetneházi Ildikó alkotásaiból nyílt kiállítás a Folyosógalériában.
2007-11-16Színek törékeny világaBeszélgetés Királyné Michel Szilvia üvegfestővel.
2007-08-03Kilenc nap MóronA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza kerámiaszakköre Móron táborozott. Beszámoló az alkotótáborról.
2006-11-02Foltos találkozóA Nagyvenyimi Foltvarró Klub találkozót rendeztek a társszervezetek tagjainak. Beszámoló.
2006-10-17A középkori ember életérzése izgatjaAlkotói állomások a Folyosógalérián. Nyitrai Mihály fafaragó portréja.
2006-10-10Csodák textilbőlBeszélgetés Arnóczky Ilonával, aki a kezdetektől összefogja a rácalmási foltvarró klubot.
2006-10-06Állomások - csanak, tükör, hajóorrdíszA Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Nyitrai Mihály fafaragó "Állomások" című kiállítása nyílt meg.
2006-08-31Foltvarró-tárlat a templombanAz evangélikus templomban kiállítás nyílt dr. Gellényi Árpádné patchwork munkáiból.
2006-05-10Egy fafaragó, akinek festőecset a vésőjeNyitrai Mihály kiállítása az evangélikus templomban.
2005-11-03Találkoztak a kistérség foltvarróiDunaföldvár, Rácalmás, Mezőfalva, Nagyvenyim, Iváncsa és Dunaújváros foltvarrói találkoztak a nagyvenyimi művelődési házban.
2005-09-09A képespusztai tábor után hamarosan indul a szakkörBeszélgetés Golubov Gáborral, a Bartók Kamaraszínház Kerámiaszakkörének vezetőjével.
2005-06-07Kézimunkák reflektorfénybenAz MMK hímző szakkörének kiállítása május 30-tól június 10-ig tekinthető meg a Folyosógalérián.
2005-06-01Alkotások a földmasszábólAz évad utolsó kiállítása nyílt meg a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Aulagalériájában. A tárlaton a Bartók kerámiaszakkör tagjainak alkotásai láthatók.
2005-05-24A foltvarró természetrajzaMájus 17-én a Foltvarró Műhely munkáiból kiállítást nyílt az MMK Folyosógalériáján. A patchwork kiállítás élményei.
2005-05-19Folton folt a galériánMájus 17-én az MMK Folyosógalériájában nyílt kiállítás a Dunafolt Műhely alkotásaiból. Beszámoló a kiállításról.
2004-11-16Színes takarók készülnek az előszállási gyermekeknekMunkában a Duna-Folt-Műhely.
2004-10-05CimborafaA Cimbora Klub dunaújvárosi csoportja emlékfa ültetésével ünnepelte megalakulásának egyéves évfordulóját. Az önkormányzattól kapott növényt együtt gondozzák majd, előtte Nyitrai Mihály fafaragó által készített, a mindentudó baglyot stilizáló alkotás hírdeti: Cimborafa - 2004.
2004-09-17Újra forog a korongÚjra indul a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza kerámiaszakköre. Ismertető a szakkör eddigi tevékenységéről.
2004-06-15Akik még hisznek a mesékben... Tündérkertet avattakNyitrai Mihály 3 fából faragott tündérrel ajándékozta meg a Mesevár óvodát.
2004-05-27Kis gyereknapi "előzetes"A Kincskereső óvodában május 26-n Sárkány-napot tartottak és ünnepélyes keretek között felavatták Nyitrai Mihály fafaragó művész az inézmény megrendelésére készült háromfejű sárkányt ábrázoló alkotását.
2004-05-20Élet - a nyugdíj utánHagyó Béla amatőr kézműves. Hobbija a faragás, hangszerkészítés.
2004-03-02Foltos találkozóNagyvenyimen találkoztak a kistérség foltvarrói. Beszámoló. Képek.
2004-01-31Eldőlt a Háromágú tölgyfa tündérének sorsaNyitrai Mihály fafaragó alkotását a Mesevár óvodában állítják ki.
2004-01-27Hová került a sárkány és a tölgyfa tündére?Nyitrai Mihály faszobrász egy-egy művét helyezték el a Mesevár-Kincskereső Óvoda mindkét épületénél. Az alkotások elhelyezésének módján még tart a vita, amelyben a közgyűlés fog döntést hozni.
2003-12-16Karácsonyi ünnepi műsor a DTV-ben!Dec. 19-én, pénteken karácsonyi műsorral kedveskedik a Dunaújvárosi Televízió. A műsor keretében gyűjti össze a felajánlott édességet és gyümölcsöket a hajléktalanoknak. A Duna-folt Műhely tagjai öt takarót készítettek, amelyeket elárvereznek, hogy segítsenek a rászorulókon.
2003-11-25Türelem takarót teremA Munkásművelődési Központ Duna Folt Műhelyének kiállítása látható az MMK Folyosógalériáján. Már 8 éve működik a kör.
2003-11-21Tölgyfatündérekkel ünnepel a Mesevár óvodaA Mesevár óvoda idén ünnepli negyvenéves évfordulóját. Ez alkalomból Nyitrai Mihály fafaragó Háromágú tölgyfatündért készít az óvodának. Beszélgetés Nyitrai Mihállyal. Kép.
2003-08-26A zárás megnyitást jelentBefejeződött a Bartók kerámia szakkörének kiállítása, a Kortárs Művészeti Intézetben.
2003-08-26Nem leves, nem kávé: kiállításA Kerámia 2003 Dunaújváros kiállítás a Bartók színház kerámia körének anyagát mutatja be. Augusztus 26-án kezdődik az Éjszakai Átszálló (keddtől-szombatig). 5 napig tart.
2003-08-22Csendes megnyitó, harsány záróA Kerámia 2003 Dunaújváros kiállítás zárónapja. A kiállításon Golubov Gábor vezette Bartók kerámiaszakkör tagjainak alkotásai szerepeltek.
2003-07-09Véget ért a fazekastáborBeszámoló a móri kerámikus táborról. (BKMH kerámia szakkör). Kép az első oldalon is.
2003-05-06Színházi kerámiákA Bartók Színház kerámia szakkörének tagjai mutatják be munkáikat a színház aulájában. A maszkok és a kisplasztikák a színház világát idézik.
2003-05-02Az "alakoskodás" fortélyaiÁprilis 30-án megnyílt a Bartók kerámia szakkörének kiállítása. Beszélgetés Golubov Gáborral, a szakkör vezetőjével.
2003-04-19Húsvéti meglepetésBeszélgetés Csajbók Máriával, aki húsvéti tojásokat készít és hajócsipkébe burkolja.
2003-03-31Folttakarót varrtak közösenA térség hét foltvarró klubjának tagjai találkoztak március 29-én Mezőfalván.
2003-02-11Ösi magyar motívumok, beszédes faragásokHagyó Béla nyugdíjas, szabadidejében fafaragással foglalkozik
2002-10-29Azt keressük egymásban, ami egyA helybéli görögkatolikus pap, az evangélikus és a református lelkész is felszentelte a Szent Pantaleon kórház imatermében elhelyezett faragott korpuszt, amit Nyitrai Mihály fafaragó művész adományozott a kórháznak.
2002-09-18Az agyagillatú pince varázsaA hét elején volt a Bartók kerámiaszakkör első évadnyitó találkozója. Beszélgetés a szakkör új tagjaival.
2002-09-05Kézzel "gyúrt" kis csodák...A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában állították ki a nyári Hét-Tök kézműves játszóház alkotóinak munkáját.
2002-09-04Kiállítás nyílt a Hét-Tök kis alkotóinak munkáibólA Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában nyílt kiállítás a nyáron zajló Hét-Tök kézműves játszóház kis alkotóinak munkáiból.
2002-05-14Kézimunkák a folyosónA Népi Hímző Szakkör több mint 25 éves múltra tekint vissza. Idén az MMK Folyosógalériájában ismét kiállítást rendeztek.
2002-05-14Évadzáró kiállítás az MMK-banTavaly egyesült a Bartókban és az MMK-ban működő népi hímző szakkör, és attól kezdve az MMK-ban tartják rendszeresen összejöveteleiket. A tegnap nyílt évadzáró kiállításon elsősorban úrihímzéssel készült munkáikat mutatják be.