József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | kalandpark

28 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-11-24Elkészült a kalandparki pumpapályaAz Országos Bringapark Program keretein belül, összesen 44 millió forintból, ebből 21 millió forint állami támogatással, készült el és adták át hivatalosan 2023. november 18-án a dunaújvárosi pumpapályát.
2023-11-03Elkészült a kerékpáros pumpapályaVárosunk is pályázott és nyert egy kerékpáros pumpapálya megépítésére szóló kiírásra. A 45 millió forintba kerülő beruházás gyakorlatilag elkészült, a műszaki átadás-átvétel után hamarosan a nagyközönség is birtokba veheti az új létesítményt.
2023-10-13Pumpapálya létesül a volt "vidiben"Dunaújvárosban az egykori Vidámpark területén, a megmaradt infrastruktúráját felhasználva hiánypótló szabadidőpark létesült a közelmúltban. Az új sportolási opciók közül az egykori dodzsempálya ikonikus "Pók" építményét felhasználva kialakított extrém BMX- és gördeszkapálya látogatottsága minden várakozást felülmúlt, ezért kívánták bővíteni az extrém sportolás palettáját egy kerékpáros pumpapályával.
2023-09-22A szolidaritási adó mérsékléséért fordulunk a Pénzügyminisztériumhoz2023. szeptember 21-én összeült Dunaújváros közgyűlése, több mint negyven fontos témában hozott döntést a testület. Talán az egyik legfontosabb pont az volt, hogy a város egy felterjesztéssel kereshesse meg a Pénzügyminisztériumot az úgynevezett szolidaritási adó mérséklését illetően.
2023-09-22Csúcshódító hétvégeMindig van feljebb persze, de a fesztiválfinálé nem sikerülhetett szebben. A közönség is imádta, a résztvevőknek is bejött, remek kínálattal futott csúcsra a Kalandpark Fesztivál harmadik, és egyben idei utolsó állomása Dunaújvárosban
2023-08-18Varázsos élményekParádés sikert aratott a Kalandpark Fesztivál második felvonása – az első napot Koltai Róbert vitte el, a szombat a madárröptetés, a kézműveskedés, a kisvonat és a koncertek jegyében telt, vasárnap meg családi nap kényeztetett kicsit, nagyot, nagyon.
2023-07-28Folytatódik a Kalandpark FesztiválHelyi zenekarok koncertjei, a Blahalouiasana bulija, vidám- és kalandpark, kisvonat, kertmozi maraton és gyermekprogramok – Kalandpark Fesztivál, második felvonás, programözön itt!
2023-07-14Pazar nyitány a parkbanSikerrel debütált Dunaújvárosban az I. Kalandpark Fesztivál – a három napon át tartó rendezvénysorozatra rengetegen kilátogattak 2023. július 7-9-e között. A programok között mindenki talált kedvére valót: kertmozi, vidám- és kalandpark, kisvonat, valamint koncert várta a nosztalgiázókat.
2023-06-30Újra élettel telik meg az egykori vidámparkÚj fejezet kezdődik Dunaújvárosban az egykori népszerű vidámpark helyén: koncertek, vidám- és kalandpark, kisvonat, valamint kertmozi is szerepelnek a július 7-én debütáló I. Kalandpark Fesztivál kínálatában.
2023-06-09Nyáron sem maradunk fesztivál nélkül, sztárfellépőkkel: irány a Dunaújvárosi Kalandpark!A fesztiválhangulatot kedvelő dunaújvárosiak nem panaszkodhatnak 2023-ban, szinte egymást érik a nagy rendezvények. Éppen csak túl vagyunk a Sugárútin, a Parázs-Varázson és máris lehet készülődni a Kalandpark Fesztiválra – három nagy koncerttel!
2022-10-03Focival emlékeztek Ongai Gáborra2022. szeptember 30-án negyedik alkalommal rendezte meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitánysága az Ongai Gábor Emléktornát és Sportnapot, melyen a 2018 tavaszán tragikus hirtelenséggel elhunyt társuk emléke előtt adózhattak a résztvevők
2022-07-12Örömteli akadályok. Kalandparkra fel - néha kell egy kis adrenalinJúlius 9-én, szombaton 14 órakor ismét megnyitott az egykori Vidámpark helyén üzemelő, 2019-ben átadott Kalandpark, amely izgalmas és egyben mozgalmas kikapcsolódást kínál az egész család számára. A kalandozók a gyermek, a junior, a felnőtt és pályák erőpróbáit teljesíthetik.
2022-06-03Színes, vidám forgatag. Boldog gyermeknapi kavalkádMájus utolsó vasárnapján városunkban is gyermeknapi forgatag csalogatta a famíliákat – több helyszínen várták programokkal a gyerekeket, mint például a Munkásművelődési Központban és a volt Vidámparkban.
2022-05-30A gyerekeké volt a főszerep vasárnap. Színes, érdekes program várta a kicsiket vasárnapMájus 29-én vasárnap, gyermeknap alkalmából a Munkásművelődési Központban, a Kalandpark területén, a tűzoltó laktanyánál és a nagytemplomban is színes programokkal várták az érdeklődő gyerekeket és gyermekes családokat.
2021-06-16Ismét egy szívből jövő családi koncertet adtak a közönségnekMint rendesen, ismét egymásra talált a Bagossy Brothers Company és a közönsége, a régi ifipark antik színpadán, Dunaújvárosban június 12-én, szombaton este.
2021-06-14Eljött az idő, kalandra fel - még csak hétvégénJúnius 12-től, szombattól várja vendégeit a dunaújvárosi Szabadidő és kalandpark. Az egykori vidámpark helyén létrejött létesítmény műfüves labdarúgópályával, teniszpályákkal, extrém sportok űzésére alkalmas pályával és a kalandparkkal rendelkezik.
2021-06-11Nagy csobbanások. Nyári körkép: programlehetőségek DunaújvárosbanArnold Miklós, a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő ZRT szolgáltatási ágazatvezetője tájékoztatott a kezelésükben lévő létesítményekről
2021-06-01Parknyitás június közepénVárhatóan június második hétvégéjén, a Bagossy Bro­thers Company szabadtéri koncerjével párhuzamosan nyitja meg kapuit az egykori városi vidámpark területén található, még 2019 őszén átadott kalandpark. Szakemberek bevonásával a park felülvizsgálata és engedélyeztetése e héten is zajlik.
2020-09-18Közgyűlés: fontos és forintos döntésekNegyvennél több napirend szerepelt a közgyűlés 2020. szeptember havi nyílt ülésén, amelyet a Városházán tartottak szeptember 17-én. A döntéshozók egyebek mellett a Dunaújváros Vasas Táncegyüttes támogatásáról, a Sándor Frigyes Zeneiskola melletti parkban tervezett szobor kompozícióról, a mobil kézilabda csarnok üzemeltetéséhez szükséges költségekről is szavaztak.
2020-06-00Nyári pihenés és kikapcsolódásMedgyesi Miklós, az önkormányzati sajtószóvivője ismerteti a dunaújvárosi pihenési és kikapcsolódási lehetőségeket 2020 nyarán: Kalandpark, kemping, üdülők, uszoda és élményfürdő.
2019-10-11ía fiatalok paradicsoma lesz ez a hely. November elejéig ingyenesen látogatható KalandparkA szerdai nap a fiatalokról szólt, a digitális alkotóműhely átadása után délután a Kalandpark tesztüzeme vette kezdetét.
2019-10-10Teszt: pályára álltak. A fiatalok igényei szerint épült a pályaElkezdődött a tesztüzem a dunaújvárosi kalandparkban. A sportkomplexumot november elejéig díjmentesen használhatják az érdeklődők.
2019-10-00A vidámpark utolsó gazdájaBeszélgetés a dunaújvárosi Vidámpark utolsó igazgatójával, a nyugdíjas Bús Józseffel.
2019-10-00Az országban nem sok ilyen pálya vanBeszélgetés Kőhler Jánossal, a Dunaújvárosi Extrémsport Egyesület vezetőjével, a dunaújvárosi kalandparkban létrehozott extrémsport pályáról.
2019-07-26Ez az ország egyik legtutibb helye lesz. Már javában zajlanak az egykori Vidámpark területén a felújításokAz egykori Vidámpark területén egy Kalandparkot hoznak létre állami támogatásból.
2019-04-00Kalandpark lesz a vidámparkbólCserna Gábor polgármester ismerteti a város hamarosan kezdődő új beruházását: a vidámpark helyén kalandpark, teniszpálya és egy skate-pálya épül.
2019-03-29A Vidámparkból Kalandpark leszCserna Gábor sajtótájékoztatót tartott. Az állami támogatásból készülő beruházás az év végére elkészül.
2018-01-12Több kaland és több vidámság. Modern Városok ProgramEgymilliárd forintból szépítik tovább a Szalki-szigetet és fejlesztik az egykori vidámpark területét az idén - erről számolt be Cserna Gábor polgármester.