Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-01-17 | Muzsikával ünnepeltek | Színes repertoár, gazdag és igényes műsor, megérdemelt siker: idén (2025.) is a Bartók színháztermében rendezte Újévi Gálakoncert című eseményét a Sándor Frigyes Zeneiskola Szonáta Zeneművészeti Alapítványa. A hangversenyre még múlt pénteken délután várták az élő muzsika szerelmeseit. | |
| 2024-12-20 | A Móricztól zengett a nagytemplom | Hagyományos évzáró adventi koncertet adott hétfőn délután a Krisztus Király Templomban a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola. A koncertre óriási volt az érdeklődés, ahol az iskola minden tanulója fellépett. | |
| 2024-12-13 | Gyönyörű koncerttel lepte meg közönségét a Dunaújvárosi Vegyeskar | Sikerdarabok és borzongatóan szép debütáló kórusmű, nagy klasszikusok és szívbemarkoló ritkaságok, a végén torokszorítóan gyönyörű közösségi élmény: az advent ünnepéhez illő koncerten lépett közönség elé a Dunaújvárosi Vegyeskar. | |
| 2024-10-11 | Csodás dallamok, szép szavak: koncerttel köszöntötte a szépkorúakat az önkormányzat | 2024-ben is folytatta az elmúlt évek szép hagyományát és ünnepi koncertre várta a szépkorúakat kísérőikkkel Dunaújváros önkormányzata az idősek világnapja alkalmából. | |
| 2024-06-28 | Igazi kavalkád csalogatott | Idén (2024.) immár harmadszorra csalogatta színes programmal a dunaújvárosiakat a Resti Bisztró stábja az egység előtt lezárt Vasmű útra. Az eseménysorozat ráadásul két naposra bővült – sok-sok zene és tánc, színes családi kavalkád, de még jövővallatás és sütiverseny is színesítette a kínálatot. | |
| 2024-06-21 | Szép évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral | Remek repertoárral lepte meg, szép előadással varázsolta el a kórusmuzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar. Az évadzáró hangversenynek az Intercisa Múzeum immár befedett kertje adott otthont | |
| 2024-05-31 | Illatfelhő, ízorgia és nagy, komoly koncertprogram: király volt a Parázs-Varázs | Képes beszámoló a 2024-es Parázs-Varázs fesztiválról | |
| 2024-05-31 | Móricz 70: remek gála koronázta a jubileumi programsorozatot | A Móricz Zsigmond Általános Iskola alapításának 70. évfordulójára szervezett jubileumi programsorozat a Dunaújvárosi Egyetem zsúfolásig telt sportcsarnokában ért véget 2024. május 25-én. | |
| 2024-05-17 | A zene gyönyörű varázsa | Parádés minifesztivál-nyitány a Kortárs Művészeti Intézetben és felemelő pillanatokkal bőven pettyezett, csodás koncert a Városházán – remek programmal kezdődött a Móricz Zsigmond Általános Iskola jubileumi tanévének csúcsidőszaka. | |
| 2024-05-10 | Kakaókoncerttől pünkösdi hangversenyig | Eseménydúsan alakul a 2024. május 13-val kezdődő hét a Sándor Frigyes Zeneiskolában, tájékoztatta lapunkat Koós-Balázs Eszter, az intézmény kommunikációs munkatársa. Az első alkalmakkal a jövő muzsikusait csalogatják a falak közé, a folytatás is mozgalmas lesz: szerdáig még két nyílt napra várják a zenével kacérkodó fiatalokat. A sorozatnyitó az immár hagyományos kakaókoncert volt nagycsoportos óvodásoknak. A kezdeményezés léptékére jellemző, hogy több mint 260 gyerkőc érkezett – 9 órától óránként 3 mini koncert, majd hangszersimogató várta a fiatalokat, némi kakaó és sütemény elfogyasztásával színesítve. | |
| 2024-04-26 | Remek hangulat, kiváló program és szép siker a Jótékonysági pedagóguskoncerten | Dunaújváros egyik legszebb hagyománnyal bíró közösségi kezdeményezéséhez méltó nívót hozott az immár 27. Jótékonysági pedagóguskoncert. Újra generációk muzsikáltak együtt az alapítása 70. évfordulóját jubileumi tanévvel ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola szervezte eseményen az evangélikus templomban. | |
| 2024-03-23 | Úgy tűnik, megtalálta a helyét a Jazz Cafe | Immár nyolcéves hagyományra tekint vissza a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola kezdeményezése, a Jazz Cafe. Ez idő alatt kinőtte az iskola rendezvénytermét, egy ideje már kereste méltó helyét a városban. Most úgy tűnik, megtalálták, a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola aulája kitűnő választás lehet. | |
| 2024-03-22 | A tehetség és szorgalom diadala - zongorán | Teltházas koncerten adott különleges zenei élményt a Bartók színháztermében Bartalos Ádám, a Sándor Frigyes Zeneiskola ifjú tehetsége. | |
| 2024-03-01 | A nívó díja: parádés siker volt a Quintia zenekar jótékony koncertje | Nemes cél, magas művészi nívó és remek hangulat jellemezte a Quintia zenekar koncertjét Dunaújvárosban a Bartók színháztermében. Az együttes a Wesley Da Capo iskola javára ajánlotta fel a hangverseny bevételét. | |
| 2024-01-26 | Fergeteges zeneünnep lett az Újévi Gála | Folytatta az elmúlt évek szép tradícióját, ismét komoly repertoárral készült a 2024-es Újévi Gála eseményére az alapítása 70. jubileumát ünneplő Sándor Frigyes Zeneiskola. A kétrészes programnak – vissza az alapokhoz – a Bartók Kamaraszínház színházterme adott otthont. | |
| 2024-01-12 | Zeneiskola 70: csodás lesz az idei gála | Folytatja az elmúlt esztendők hagyományát, nagyszabású programmal készül az Újévi Gála eseményére az alapítása 70. évét ünneplő Sándor Frigyes Zeneiskola – a színes, nívós, izgalmas zenei élményt ígérő bemutatónak a Bartók Kamaraszínház ad otthont 2024. január 19-én. | |
| 2023-12-01 | Visszatér a városba a Rockmaraton és nagyobb buli lesz, mint valaha | A Barba Negra házigazdájával, valamint Varga Zoltánnal, a fesztivál főszervezőjével tartott közös tájékoztatón jelentette be Pintér Tamás, Dunaújváros polgármeste a Rockmaraton visszatérését a Szalki-szigetre. Mint köztudott, városunk utoljára 2019-ben adott otthont az eseménysorozatnak, és mint a tájékoztatón elhangzott, a visszatérés a régi időket idéző nívós, a műfaj nagy neveit felvonultató programsorozatnak ígérkezik. | |
| 2023-11-03 | Ilyen eddig tényleg nem volt Újtelepen! | Díjtalan zenei élményre várta a látogatókat Dunaújvárosban a Városvédők Újtelepért Egyesület a Waldorf Iskola tornatermében 2023. október 28-án. Az Újtelepi Piknik során a rossz idő miatt elmaradt, most azonban színpadon volt: a P.E.N.É.S.Z együttes. | |
| 2023-11-00 | Álló ováció a két koncerten, három ráadással | Kiss Péter harmonikaművész, aki a közelmúltban vehette át a Conservatorio Luigi Cherubini Firenze diplomáját maximális pontszámmal és dicsérettel, Rácalmáson lépett fel firenzei harmonika kvartetjével, a Florence Acco Quartettel. | |
| 2023-10-27 | Csak így találkozhat a múlt és a jelen – pompás programmal ünnepelt a zeneiskola | Remek programmal, a múlt értékeit és a jelen kincseit egyaránt felvonultató jubileumi héttel ünnepelte fennállása 70. évfordulóját a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola. Egymást érték a színvonalas, torokszorító, vidám és emelkedett pillanatok | |
| 2023-10-20 | Szép repertoár, színvonalas koncert – jótét céllal az evangélikus templomban | Folytatta a jótékony célú közösségi kezdeményezések sorát Dunaújvárosban a Pentele Baráti Kör. Most az evangélikus templomban a Szentháromság-szobor javára rendeztek remek hangversenyt. | |
| 2023-09-22 | Csúcshódító hétvége | Mindig van feljebb persze, de a fesztiválfinálé nem sikerülhetett szebben. A közönség is imádta, a résztvevőknek is bejött, remek kínálattal futott csúcsra a Kalandpark Fesztivál harmadik, és egyben idei utolsó állomása Dunaújvárosban | |
| 2023-09-04 | Kincskereső KönvTér | Ki gondolta volna, hogy a rekkenő hőség lesz a közönséget riasztó faktor? A szervezők biztos nem, hiszen azt kihirdették korábban, hogy ha esik, a dunaújvárosi József Attila Könyvtárba költözik a program, de hőségriasztással még ők sem számoltak 2023. szeptember első hétvégéjén. | |
| 2023-09-01 | Csík János és a Mezzo fellépésével kezdődött a Bartók Kamaraszínház új, színes évada | Még pótszékekkel hintve is zsúfolásig telt a dunaújvárosi Bartók szabadtéri színpada előtti térség – remek nyárvégi és nyáresti koncert ígéretével csalogatott az intézmény. Évadnyitó előadásként a Csík János énekes-prímással, a Csík zenekar névadójával megerősített Mezzo együttes lépett színre a Gyémántból kalitkát című összeállítással. | |
| 2023-07-14 | Pazar nyitány a parkban | Sikerrel debütált Dunaújvárosban az I. Kalandpark Fesztivál – a három napon át tartó rendezvénysorozatra rengetegen kilátogattak 2023. július 7-9-e között. A programok között mindenki talált kedvére valót: kertmozi, vidám- és kalandpark, kisvonat, valamint koncert várta a nosztalgiázókat. | |
| 2023-06-16 | Csodás évad szép fináléja volt a Dunaújvárosi Vegyeskar koncertje | Évadzáró, s egyben könnyed nyárköszöntő koncertet adott a Dunaújvárosi Vegyeskar. A kórus a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban kápráztatta el a közönséget Kurucz Gergely és Könyves Ágnes vezényletével, vendégművészek közreműködésével. | |
| 2023-05-30 | Sugárúti Fesztivál másodszor. Sugárúti multidézés már második alkalommal | A tavalyi sikeres debütálás után szombaton ismét egész napos kulturális programkavalkáddal jelentkezett a Sugárúti Fesztivál, a város szívcsakrájának is tekinthető Vasmű úton. Szoboravatás, korzózás, múltidézés zene és egy monstre koncert a rendezvény fókuszában. | |
| 2023-05-26 | Évzáró koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral | A kórus alapításának 70. évfordulóját ünnepelte 2023-ban a Dunaújvárosi Vegyeskar – az együttes több ünnepi hangversenyt is szentelt a jubileumnak, ráadásul az évforduló alkalmából szervezett sorozatot remek virágvasárnapi hangverseny is követte a református templomban. Az ünnepi évad méltó zárásának, ugyanakkor derűs, hangulatos nyárköszöntő eseménynek szánja az évzáró koncertet a vegyeskar: az eseményre a Munkásművelődési Központ udvarán várják a kórusmuzsika szerelmeseit június 4-én. | |
| 2023-05-25 | Tisztán akusztikus esten, csak helyi erőkkel | Dacol a piacgazdaság ellenszelével a Kaptár Music Pub hajója, és kicsit más formában, de továbbra is segíti a helyi zenekarokat fellépési lehetőséggel. | |
| 2023-05-18 | Zenével vezették fel (képaláírás) | Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandár Tata Helyőrségi Zenekara tartott beharangozó koncertet szerdán délelőtt a városháza C szárnyának házasságkötő termében Balázs Attila őrnagy vezényletével. | |
| 2023-05-16 | Lenyűgöző koncert volt a templomban. Lenyűgözően szép orgonakoncert | Németh Sándor orgonaművész adott lenyűgözően szép koncertet az evangélikus templomban május 14-én. | |
| 2023-05-16 | Egy őszinte hely a helyi srácoktól. Kaptár | Éppen 12 éve, áprilisban verték le a lakatot a pincehelyiségről, amely most a Kaptár Music Pubnak ad otthont. A támogatás nélkül működő lokálpatrióta kezdeményezés túlélte a Covid-válságot, a recessziót, közönsége hűséges maradt hozzá. Ma már egységes arculattal, megújult külsővel, színvonalas koncertekkel, hétvégente fogad vendégeket ez az őszinte hely a helyi srácoktól, helyi srácoknak. Beszélgetés Tóth Zoltán tulajdonossal. | |
| 2023-05-13 | Nagy művekkel szólal meg az új orogna | Ismét bemutatja igazi tudását az evangélikus templom új orgonája május 14-én, vasárnap 18 órakor, amikor Németh Sándor orgonaművész szólaltatja meg értően. | |
| 2023-05-10 | Két év után visszatért a 10 éves Jolly Jackers | Hosszú kihagyás után lépett ismét dunaújvárosi közönség elé a helyi garázssorról indult ír-punk zenekar, a Jolly Jackers a Kaptár Music Pubban. A 10 éves fennállását ünneplő, egykor határozottan dunaújvárosinak deklaráló zenekarban mára már csak egyetlen újvárosi tag, Papp „Enéh” Enikő basszusgitáros maradt. | |
| 2023-05-08 | A hölgyek zúztak (képaláírás) | Nagyszínpadra érett produkcióval lépett fel pénteken este a Kaptár Music Pub színpadán az Anett & Livi Acoustic feat Radó Éden hölgytrió egy System of a Down-esttel. | |
| 2023-05-05 | Szép műsor és jelképes jelentőség: idén is siker volt a Jótékonysági pedagóguskoncert | 2023-ban 26. alkalommal szerveztek jótékonysági pedagóguskoncertet Dunaújvárosban. A Móricz Zsigmond Általános Iskola kezdeményezéséhez idén is több intézmény csatlakozott – a kórház gyermekosztályának gyűjtöttek. | |
| 2023-05-02 | Családi sokadalom. Májusi sokadalom töltötte be a Cirkusz teret ezen a hétvégén | Beszámoló a Cirkusz téren megrendezett dunaújvárosi majálisról. | |
| 2023-05-02 | Koncert a gyerekekért. Pazar, vastapsos műsor a gyermekekért | Már 26. alkalommal csendültek fel a dallamok a jótékonysági pedagóguskoncerten. Az adományokból pedig 2001 óta a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályát támogatják. | |
| 2023-04-28 | Jótékonysági koncert a gyerekekért. Huszonhatodszor muzsikálnak a gyermekekért | A jótékonysági pedagóguskoncert első hangversenye még 1996-ban volt. Ebből következően 28-án, pénteken már a 26. alkalommal lépnek fel a város pedagógusai az evangélikus templomban, hogy ily módon is segítsék a gyerekeket. A koncert – az idei Sándor Frigyes-díjas Németh Irma szervezésében – azzal a céllal jött létre, hogy gyermekcsoportokat, gyermekegyesületeket támogasson a befolyt összeggel. | |
| 2023-04-27 | Különleges könyvtári koncert lesz | Petőfi dalai címmel zenei előadás során tárja fel a közönség számára a muzsika és legendás, nemzeti költőnk kevésbé ismert, de mégis fontos kapcsolódását a Kreatív Zenei Műhely május 2-án, kedden a József Attila Könyvtárban. | |
| 2023-04-20 | Zenei vetélkedő és koncert | A Jubileumi Sándor Frigyes Napok sorozata zajlik a héten a 70 éves Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában. Tegnap délután Generációk egy szólamban címmel játékos zenei vetélkedőt tartottak, majd este a szülő–diák koncerten tapsolhatott a közönség a zeneiskola kamaratermében. | |
| 2023-04-19 | Hetven éve szól a dallam - ünnepel a zeneiskola | Fennállásának 70. évfordulóját és a tavaszi Sándor Frigyes Napok 10. rendezvényét köszönti e héten a város zeneiskolája. Ünnepi kiállítás és koncertek sokasága. | |
| 2023-04-19 | Két napon át tolják a Gyárkapu úton | Két nap, három színpad, tizenegy fellépő – ez a három legfőbb adat csábítja bulizásra a közönséget a Dunafitt Fesztiválra. | |
| 2023-04-15 | Igényes zenével folytatódott a József nádor-hét | József nádor-heti programok Mezőfalván a település alapításának 212. évfordulója alakalmából. | |
| 2023-04-08 | Rudán Joe ma is megtölti a koncerthelyeket | Koncert a Kaptár Music Pubban. | |
| 2023-04-06 | Csodálatos virágvasárnapi koncerttel ünnepelt a Dunaújvárosi Vegyeskar - vastaps a jutalom | Virágvasárnap, azaz 2023. április 2-án egy színvonalas zenei programmal kápráztatta el a közönséget a Dunaújvárosi Vegyeskar. Az eseménynek a koronavírus-járványt követően újra, az immáron megújult dunaújvárosi Református Templom biztosított helyszínt. | |
| 2023-04-04 | A hagyomány folytatódott: zene a virágvasárnapon | "Jó háromperces vastapssal honorálta a közönség a Dunaújvárosi Vegyeskar virágvasárnapi, döntően egyházi művekből álló hangversenyét a református templomban." | |
| 2023-03-27 | A csillagászat és a muzsika találkozása Nagyvenyimen | Csillagok és a zene harmóniája című előadást dr. Juhász Ferenc volt dunaújvárosi rendőrkapitány – dr. Zseli József amatőr csillagász társa – kísérte egy fantasztikusan jól összeállított harmonikajátékkal, és dr. Zseli József a kimagasló szintű asztrofotós szenvedélyének egy szeletét tárta a közönség elé. | |
| 2023-03-27 | Hathúros csokor (képaléírás) | Ezúttal Beke Beáta és hangszeres növendékei adtak mini koncertet a Vasmű úti Jakó cukrászdában szombaton. A tavaszi csokrot a Zenélő cukrászda sorozaton belül nyújtották át. | |
| 2023-03-24 | Mesterek, tanítványok, vastaps és tomboló siker a zeneiskola Jazz Café dzsemboriján | Rendhagyó, ám tökéletes helyszínen, a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola aulájában rendezték meg a Jazz Café legutóbbi rendezvényét. Az eseményen szép számmal vettek részt a jazz műfaj szerelmesei, akiket egy színes, bőséges, színvonalas programsor várt. | |
| 2023-03-13 | Már a tizedik muzsikáló alkalom volt a mostani | A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola és a Vasmű úti Jakó cukrászda együttműködésével, Szmodics László áldozatos szervezőmunkájával zajló sorozat lassan fél éves, ám lendülete még mindig töretlen. Ezúttal Sütő Balázs fuvolista növendékeire épült a Muzsikáló Cukrászda szombati programja. | |
| 2023-03-08 | Harmonikaművész muzsikált a hölgyeknek | Szabó Ádám énekes, harmonikaművész koncertjével köszöntötték a hölgyeket a nemzetközi nőnap alkalmából szombaton délután a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtárban. | |
| 2023-02-27 | A Móricz koncertje (képaláírás) | A város egyik legrégebbi iskolájában rendszeresen koncerteznek a kórusok. Február 23-án délután a 2. b, a 3. b és a 7. évfolyam tanulói örvendeztették meg a hallgatóságot.
| |
| 2023-02-27 | Latinos karnevál (képaláírás) | Szűcs Antal Gábor és Horváth János gitárvirtuózok zseniális koncertjét hallgathatta meg a szerencsés közönség február 25-én, szombaton, este a Juharos étteremben. | |
| 2023-02-03 | Mostani zenekarával volt vendég a régi iskolájában | Főszerepben a jazz címmel invitálták a közönséget a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola frissen felújított kamaratermébe szerda estére, a jazztanszakos növendékek kamarakoncertjére. | |
| 2023-01-24 | Ünnepélyes keretek között adták át a kulturális díjat | Kurucz Gergely karnagy, művésztanár, a Rudas középiskola pedagógusa, a Bartók Kamaraszínház számos emlékezetes produkciójának zenei vezetője vehette át Dunaújváros legrangosabb kulturális elismerését, a Pro Cultura Intercisae díjat Pintér Tamás polgármestertől a magyar kultúra ünnepén tartott rendezvényen, vasárnap este a helyi evangélikus templomban. | |
| 2023-01-23 | Újévi koncertvarázs. Újévköszöntő dallamok - méltán zúgott a vastaps | A Kultik Dunaújváros film-színházban rendezte meg hagyományos újévköszöntő gálakoncertjét a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány és a Sándor Frigyes Zeneiskola. A közel háromórás, számos zenei stílust felvonultató műsorfolyam első felében a városi zeneiskola növendékei léptek a művésztanárok vezetésével, a második felvonásban pedig a Dunaújvároshoz és a zeneiskolához is sok szálon kötődő Kelemen Angelika Jazz Quartet emlékezetes produkcióját élvezhette a mozi nagytermét megtöltő lelkes közönség.
| |
| 2023-01-20 | Lokálpatrióta-vonal a hagyományos koncerten | A Kultik Dunaújváros Mozicentrumban tartja visszatérő új évi gálakoncertjét a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola ma 17 órától. A hangverseny első felében fellépnek a zeneiskola növendékei és művésztanárai, a második részében pedig a Kelemen Angelika Jazz Quartet lép a közönség elé a Csak a dallam és a ritmus tisztán... című műsorával. | |
| 2023-01-16 | Ismét furulyások (képaláírás) | A zene világnapján útjára indított Zenélő cukrászda sorozat pénteken folytatódott a Jakó cukrászdában. A zenészek visszatérők voltak, azok a furulyások, akik indították a sort. (teljes szöveg) | |
| 2023-01-13 | Gazdag, szép karácsony - sikeres licit és gyönyörű koncert a Jószolgálati Otthonban | 2022-ben is nagy siker volt a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány által hirdetett karácsonyi licit. Az intézmény ellátottjainak összesen 25 alkotása talált gazdára, összesen 465.000 forint bevételt generálva. | |
| 2022-12-28 | Egy parádés Totya-Dagi-giterduó margórája | Horváth Jánost, alias Dagit, a Digitál és a Gipsy Kings Experience együttesek frontembereként nagyon sokan ismerik. | |
| 2022-12-27 | Igyekszik visszaadni. Karácsonyi zenés varázs | Kiss Péter, Baracs szülötte igyekszik valamit visszaadni szülőfalujának, hiszen úgy érzi, sokat segítették abban, hogy azzá válhasson, ami ma, egy nagy jövőjű, kiváló muzsikus. Karácsony előestéjén a baracsi faluházban adott barátaival zajos sikerű koncertet. | |
| 2022-12-22 | Igazi karácsonyi élmény | A Széchenyi István Gimnázium gazdag kulturális programokkal búcsúzik a 2022-es évtől. A hagyományos decemberi műsorok között 20-án 17 órától karácsonyi koncerttel várták az ismerősöket, családtagokat, barátokat, érdeklődőket. | |
| 2022-12-21 | Ünnepre hangolva (képaláírás) | A Széchenyi István Gimnázium gazdag kulturális programmal búcsúzik a 2022-es évtől. A hagyományos decemberi műsorok között 20-án 17 órától karácsonyi koncerttel várták az ismerősöket, családtagokat, barátokat, érdeklődőket. Fellépett a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara, a Cappella kiskórusa, a gimnázium irodalmi színpadának tagjai valamint az iskola hangszeres szólistái, akik már sok hazai versenyen bizonyítottak korábban. (teljes szöveg) | |
| 2022-12-21 | Negyedik gyertya (képaláírás) | A negyedik vasárnapi adventi program részeként a Sándor Frigyes Zeneiskola harmonika zenekarát is hallhattuk Nagyvenyimen, ahol szép és meghitt hangulatú ünnepi koncerttel örvendeztették meg a közönséget. (teljes szöveg) | |
| 2022-12-20 | Jótékonság a Jószoliban, felcsendülő harangokkal | Ünnepi dallamok járták át a Jószolgálati Otthont, hiszen december 19-én, hétfőn délelőtt különleges koncerten vehettek részt az intézmény lakói. A hét első napján a Szironta Harangegyüttes látogatta meg az otthont, ahol egy 40 perces hangjátékkal kedveskedtek az ellátottaknak. Dr. Borbás Péter mint legtöbbet foglalkoztatott segítő egy csodás képpel gazdagodott, Heizler János kiemelkedő önkéntes munkájáért vehette át a Jószolgálatért érmet, sőt, egy ellátottat, Hellebrandt Ferencet is díjazták nem mindennapi önkéntes tevékenységéért. | |
| 2022-12-20 | Tágra nyílt a zeneiskola élménydoboza szombaton | Adventi koncertet adott december 17-én, szombaton délután az evangélikus templomban a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola. A Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítványt is támogató, kellemes hangulatú, bő egyórás hangversenyen felléptek az intézmény növendékei és tanárai. | |
| 2022-12-20 | Előkarácsonyozók | A járványhelyzet miatt az elmúlt két évben elmaradt, december 17-én, szombaton azonban ismét gazdag programkínálattal várta a családokat a rácalmásiak karácsonya. | |
| 2022-12-19 | A szeretet jelképe (képaláírás) | Boldog karácsonyt, Dunaújváros mottóval ünnepváró hétvége várta a polgárokat a Városháza téren. December 17-én, szombaton délután a Vasas Táncegyüttes produkciói mellett Dj. Matkovics szórakoztatta az egybegyűlteket. Vasárnap délután Pintér Tamás polgármester és Stermeczki András evangélikus lelkész ünnepi köszöntőjét követően meggyújtották a negyedik, a szeretet jelképének tekintett gyertyát a város adventi koszorúján. Az estét a Fun Company koncertje zárta. (teljes szöveg) | |
| 2022-12-19 | Lélekerősítő zenei utazás Lénárt Linda muzsikájával | A Dunaújvárosban rendszeresen fellépő, térségi kötődéssel is bíró Lénárt Linda orgonaművész december 17-i, szombat esti koncertjével zárult a Krisztus király római katolikus főtemplom adventi, ünnepváró hangversenysorozata.
| |
| 2022-12-17 | Kodály Zoltán emléke előtt tisztelgett a Móricz iskola | December 16-án, pénteken kora délután a Kodály-örökséget ápolva adtak nívós koncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolai kórusai. | |
| 2022-12-14 | Többórányi hazai rockzene | Sokan, sok ideje próbálnak magyarázatot adni arra, mi állhat azon jelenség mögött, hogy Dunaújváros újra és újra kitermel élvonalbeli zenekarokat alter- és rockvonalon. Még nem találkoztam a titkok tudójával, de egy bizonyos, az összetevők között ott van a Kaptár Music Pub, amely rendre bemutatkozási lehetőséget kínál azoknak. A hétvégén három fázis horzsolt a zúzdában. | |
| 2022-12-13 | Karácsonyi áhitat. A karácsonyra hangolt a koncertorgonista ebben az évben is a templomban | Hogy mi köze van Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovicsnak a karácsonyi hangolódáshoz? Egyrészt az, hogy jazzszvitjének 2. keringője (Second Waltz) a világ egyik legismertebb alkotása, amire még Hollywood is rátette a kezét, másrészt pedig, hogy Rákász Gergely orgonaművész Karácsonyi meditációk című koncertjét ezzel kezdte, és egy pozitivista üzenettel is felöltöztette. | |
| 2022-12-12 | Varázslatos dallamok varázslatos előadásban | Rendkívüli kiadással jelentkezett december 9-én, pénteken este a Zenélő Cukrászda sorozat, Kiss Péter harmonikaművész adott bensőséges hangulatú koncertet a vasmű úti Jakó cukrászdában. | |
| 2022-12-10 | Karácsonyi remekműveket szólaltattak meg a diákok | Két év után ismét adventi koncerttel örvendeztette meg közönségét csütörtökön este a dunaújvárosi Krisztus Király főtemplomban a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. | |
| 2022-12-09 | A Móricz varázsolt adventi hangulatot (képaláírás) | Hagyomány, hogy advent idején ünnepváró hangversennyel jelentkezik a Móricz iskola. Az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt sajnos e koncertek is elmaradtak, így hatalmas várakozás előzte meg a december 7-i, csütörtök esti komolyzenei eseményt | |
| 2022-12-09 | Sevége és más helyi zenekarok a Kaptárban | Alig egy esztendeje, hogy napvilágot látott a dunaújvárosi Covid-banda, a Sevége zenekar (Jiling Ottó ének, Papp István Norbert basszusgitár, Orgovány Zoltán gitár, Kőszegi Zsolt Antal „Trevor” gitár, Fenyvesi Máté „Frodó” dob) első száma, az Én vagyok, idén november végén már az volt a tét, hogy továbbjutnak-e az ötödik alkalommal megrendezett S8 Underground Tehetségkutató középdöntőjén egyenesen a döntőbe. | |
| 2022-12-02 | Csodás ünnepi koncerttel koronázta születésnapi sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar. Boldog születésnapot, Dunaújvárosi Vegyeskar! | Ünnepi gálával zárta az alapítása 70. évfordulóját ünneplő sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar. A kórus örömkoncertre várta a közönséget a Gárdonyi iskolába. | |
| 2022-11-28 | Koncert, forralt bor, zsíros kenyér. Forralt bor, zsíros kenyér, Balázs Elemér Group | Kicsit megváltozott a szokotthoz képest november 26-ára, szombat estére a kulcsi hajóállomás terasza. A rendezvény mára már szokásosnak mondható, a körülmények ezúttal kissé átformálódtak. Évadot zárt a kulcsi Jazz P’Art rendezvénysorozata a Balázs Elemér Group csaknem egyórás koncertjével. | |
| 2022-11-28 | Öröméneklés, amivel már 70 éve nem tudunk betelni | November 26-án a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola aulájában népes közönség gyűlt össze, hogy a Dunaújvárosi Vegyeskar jubileumi hangversenysorozatának harmadik koncertjén részt vegyenek. | |
| 2022-11-16 | Véget ér ma a Jazz P'Art első évada. Céljuk: minőségi élményt adni | A helyi zenekedvelő civilek felfedezték, a kulcsi hajóállomás milyen ideális helyszín lenne kulturális rendezvények bázisaként. Tavasszal hamar létre is hívták a Jazz P’Art Egyesületet, hogy pályázni tudjanak. Ebben az évben már túl vannak egy művészeti táboron és számos hangulatos jazzkoncerten. | |
| 2022-11-12 | Tengerszem, Gyöngyvér - mi jöhet? A Tengerszem és a Gyöngyvér után... | Stílusosan, lemezbemutató koncerttel fejezte be pályafutását a Tengerszem zenekar október utolsó napján. Egy törökszentmiklósi koncerten egy rajongó azzal kérlelte őket, hogy ne hagyják abba, mert számára ez az Iron Maiden színvonalát hozza. Ráadásul már a harmadik nagylemez anyaga is kezdett összeállni. A mezőfalvi zenekarvezető, zeneszerző, gitáros, a Csend Stúdió vezető hangmérnöke, Mazán Attila lapunk megkeresésére elárulta, mi áll a döntés mögött. | |
| 2022-11-09 | Istenien szólalt meg az új orgona | Alig telt el fél év azóta, hogy pünkösdhétfőn a dunaújvárosi evangélikus templom Fellbachból érkezett grandiózus hangversenyorgonáját megszentelték. Azon ünnepi alkalomból dr. Finta Gergely orgonaművész szólaltatta meg először a szakrális hangszert. Most ismét egy neves előadó adott hangversenyt rajta. November 6-án, vasárnap este Teleki Miklós orgonaművész kápráztatta el teltháznyi közönségét. | |
| 2022-11-03 | Most a harmonikások húzták el a nótájukat | A Sugárúti Fesztiválon aratott siker ösztönözte Szmodics Lászlót, hogy a zene erejét közelebb vigye a hallgatósághoz, és egy sorozatot indítson el Zenélő cukrászda címmel. Harmadik állomása volt az október 28-i, péntek esti hangverseny, amikor a tematikának megfelelően mesterek és tanítványok együtt állítanak össze egy impozáns műsort. | |
| 2022-10-29 | Nem vette "megúszósra" a koncertet a banda | Nem mindennapi élmény, amikor bemegy az ember csütörtökön este a mozi előterébe, és a lazább csoportokban beszélgető emberek között felfedezi a 30Y dobosát, a Kex frontemberének saját jogon is népszerű fiát, a Supernem basszerosát, vagy a Móricz padsoraiból egy másik ismerős arcot, aki most éppen gitáros énekesként vendégeskedik szülővárosában. | |
| 2022-10-04 | Zenélő cukrászda (képaláírás) | A Sugárút Fesztivál sikerén felbuzdulva Szmodics László egy új zenei sorozatot indított, amelynek első eleme volt az október 2-án, vasárnap a dunaújvárosi Jakóban a Zenélő cukrászda minikoncertje. (teljes szöveg) | |
| 2022-10-03 | Dallamos délután a zene világnapján, nemes céllal | A muzsika világába repítette a közönséget szeptember 30-án, pénteken a Sándor Frigyes zeneiskola. A szabad ég alatt megrendezett eseményen kellemes légkörben élvezhették a jelenlévők az iskola megannyi, tehetséges diákja és tanáraik által előadott darabokat. | |
| 2022-09-27 | Csodálatos kis őszköszöntőt tartott a Wesley-Da Capo iskola | A Corner kávéház tulajdonosai rendszeresen lehetőséget nyújtanak a Wesley–Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészetet és zenét tanuló diákjainak a közönség előtti bemutatkozásra. Az alkotásokat a kávéház falain láthatják a betérő vendégek. A közelmúltban a teraszon a tehetséges diákok és az iskola művésztanárai adtak egy csodálatos koncertet. | |
| 2022-09-23 | Nagy sikert aratott a Dunaújvárosi Vegyeskar az evangélikus templomban. Vegyeskar 70: csodás egyházzenei koncert . | Egyházi fellépéssel folytatódott a 70 éves Dunaújvárosi Vegyeskar jubileumi sorozata. A kórus a dunaújvárosi evangélikus templomban lépett fel 2022. szeptember 17-én, szombaton, ahol színvonalas hangversennyel örvendeztették meg a látogatókat. | |
| 2022-09-21 | A hetvenéves vegyes kar koncertje. Egyházi témájú művekkel arattak vastapsos sikert | A Dunaújvárosi Vegyeskar az idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból három jubileumi koncertet terveztek. A minisorozat második, egyházi művekből összeállított hangversenyét szombaton tartották jelentős érdeklődés mellett az evangélikus templomban. | |
| 2022-09-19 | Színvonalas volt a 18. tökfesztivál. Élmény volt a hétvégi fesztivál | Három nap, három helyszín, csak a nagyszínpadon közel huszonöt színpadi program, színes gasztrokínálat, szép kiállítások, rengeteg gyermek- és kísérőprogram és tök minden mennyiségben – ezzel várta az elmúlt napokban az érdeklődőket a XVIII. Rácalmási Tökfesztivál. | |
| 2022-09-16 | Kontúros és komoly, szép közösségi eseménnyé nőtte ki magát a KönyvTér kavalkádja. KönyvTérnek indult, de egyre inkább Miénkitta tér lett belőle! | A dunaújvárosi József Attila Könyvtár 2022-ben is megrendezte az ünnepi könyvhét mintájára szerveződő eseményt, a KönyvTér elnevezésű kulturális minifesztivált. A Városháza teret 2022. szeptember 3-án a könyvtár, a könyvek, a várossal foglalkozó helyi közösségek, a kulturális programok uralták. | |
| 2022-09-13 | Könyvtér a főtéren. A könyvek összehozták a közösséget is a főtéren | Verstérrel indult az idei Könyvtér rendezvénye, mégpedig Kovács-Kerekes Fanni Újvárosi mozzanatok című alkotásával, amit az esemény konferansziéjaként moderáló Farkas Erik színművész adott elő. Így már rögvest az elején megvalósult a „Helyi identitás és kohézió erősítése Dunaújvárosban” elnevezésű pályázat egyik célkitűzése, amely lehetőséget adott, hogy ismét kitelepüljön a József Attila Könyvtár lelkes kollektívája a városháza elé, és betöltse értelmes tartalommal a szeptember 10-i, szombat délutánt. | |
| 2022-09-13 | A Jazz P'Art újabb fellépése a hajóállomáson | Ismét a gourmet-k gyülekeztek szeptember 11-én, vasárnap este a csodásan felújított kulcsi hajóállomás teraszán, hogy a Jazz P’Art újabb eseményén kényeztessék ízlelőbimbóik mellett a fülüket is a Nagy-Babos Rebeka Quartet koncertjén. | |
| 2022-09-09 | Állva, tapsorkánnal köszönte meg a közönség a Quintia zenekar koncertjét a Bartókban. Világcsoda és világszínvonal a Quintiától. | Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a Quintia zenekar. A Beke Beáta, Kurina Laura, Németh Irma, Péter Kata és Pocsai Mária által alapított formáció ismét egy közönségkedvenc produkcióval örvendeztette meg a dunaújvárosi közönséget. A helyszín ez alkalommal is a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színházterme volt. | |
| 2022-09-06 | Quintia-koncert a Bartókban - zenei örömünnep a jubileumon | Még egy olyan gyakran látogatott, bő repertoárú színház életében is ritkán adatik meg az a pillanat, amikor a közönség felállva, vastapssal ünnepli az előadókat. Szeptember 4-én, vasárnap este ez az unikális pillanat ráadásul jó sokáig is tartott, a Bartók nagytermének teltháznyi közönsége a másfél órás koncert végén nem akarta hazaengedni az öt meghatottan mosolygó muzsikust, Beke Beátát, Kurina Laurát, Németh Irmát, Péter Katát és Pocsai Máriát, vagyis a tízéves jubileumát ünneplő Quintiát. | |
| 2022-09-05 | Tízéves lett a Quintia (képaláírás) | A Quintia tagjai közös zenéléssel ünnepelték az együttes alapításának tizedik évfordulóját szeptember 4-én a Bartókben. (nem teljes szöveg) | |
| 2022-08-31 | Ünnepi előhangolás. Felszabadító együttrezgés | A Quintia együttes története immáron tizenegy esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza programszervezői úgy határoztak, hogy a szokásos nyári Petőfi Művészeti Liget rendezvénysorozatot helyi erőkre alapozzák, és megkeresték Németh Irmát, hogy vállalja fel a közönség szórakoztatását egy órán keresztül. | |
| 2022-08-25 | Videón is visszanézhető a nagyzenekari rockkoncert | A közelmúltban tartott CityRocks 3 napos rendezvényről már öt produkció is elérhető videón. | |
| 2022-08-23 | Könnyed, nyári dallamok két fiatalembertől | Nyáresti dallamok címmel egy újabb csodás koncerttel készült a publikum számára a baracsi lokálpatrióta fiatalember, Kiss Péter. Az augusztus 19-i program helyszíne is különleges volt, mégpedig az apátszállási Magyarok Nagyasszonya-templom, amely meg is telt a zeneszerető közönséggel. | |
| 2022-08-22 | Ünnep a szigeten. Majka este lezáratta a szigetet | Az augusztus 20-i városi rendezvény szervezője, az Euroshow Kft. viszont (látva a meteorológia előrejelzést) bizakodó volt, és semmit sem módosítottak az eredeti forgatókönyvön, nem mondtak le egy részprogramot sem, már reggel felszerelkeztek és várták a közönséget 10 órától a gyermek-és sportprogramokkal. | |
| 2022-08-22 | Városnap tette személyessé. Városnap, díjátadás tette személyessé az ünnepet | Államalapító királyunk, az alaptörvény és az új kenyér egyaránt jelen állami ünnepé teszi augusztus huszadikát. A rácalmásiaknak van egy további, személyes okuk is az ünneplésre ilyenkor, hiszen 2009 óta ez a település várossá nyilvánításának évfordulója is. | |
| 2022-08-15 | Nagy siker volt idén is a falunap. Vidám falunapon ünnepelték a községüket és a közösségüket | Van mire büszkének lenniük, mert a baracsiak mindig jó közösségépítők voltak. A falunapi rendezvény sikere is igazolás lehet arra, hogy jó irányba megy a település közösségi szekere. Fejlődik a falu, beszélnek egymással az emberek és sok közös programjuk van. A szórakozás és buli hangulatában jutott idő komolyabb, ünnepélyes pillanatokra is, ahol a közösségért sokat dolgozó önkénteseket díjazták | |
| 2022-08-12 | Három nap a buli, a muzsika és a közösségi élmény jegyében - újra hódított a CityRocks. Jött, láttuk és meggyőzött a CityRocks! | 2022. augusztus 6-8-ig ismét a dunaújvárosi Szalki-sziget adott otthont a CityRocks elnevezésű rockzenei rendezvénynek | |
| 2022-08-08 | Zenei csemege volt. Idén is dübörgött a Cityrocks | A Cityrocks idei programjai már augusztus 5-én, pénteken elkezdődtek a Szalki-szigeti kempingben. Koncertek, közös örömzenélés várta ekkor az érdeklődőket, de a fő attrakció augusztus 6-án, szombaton következett. | |
| 2022-08-04 | A harmincadik születésnapot ünnepelték a Gourmandban | A közelmúltban városunk egyik minden korszakban jelentős társasági helyszínének, a Gourmand kávéház újjászületésének a harmincadik évfordulóját ünnepelték. Az eseményre a törzsvendégekből álló elegáns közönség gyűlt össze, akiket fejedelmi ellátással fogadtak a tulajdonosok. A programot avatott italszakértők előadásai, valamint Kész Petra és Vikukel Dániel pazar koncertje tette teljessé. | |
| 2022-08-02 | Jazz testközelből, a Balázs József Trió muzsikált | A Magyar Falu Program pályázati forrásainak köszönhetően koncertsorozatot rendezhetnek a Duna-part ihletett légkörében a megújult hajóállomáson Kulcson. | |
| 2022-07-20 | A "tizenötök" már készülhetnek a koncertre. A Dunaújváros Hangja középdöntőjére a közönséget is várják július 31-én a Petőfi ligetbe | Lezárult a Dunaújváros Hangja tehetségkutató verseny első fordulója, ami után kialakult a középdöntő 15 fős mezőnye. A továbbjutott versenyzők a Petőfi ligetben fognak fellépni 2022. július 31-én. | |
| 2022-07-15 | Kutyafuttató épülhet a Hengerész utcában is. Egy zárt kutyafuttató lesz a Hengerész utcában is. Új bölcsödei vezetőt bíztak meg | Rendkívüli közgyűlést tartottak július 13-án, szerdán a képviselők. Általában csütörtökönként ülnek össze a döntéshozók, és éppen az adta a rendkívüliségét a mostani közgyűlésnek, hogy a július 14-re tervezett ülés a polgármester, illetve az őt helyettesítő alpolgármester távollétében nem biztosított. | |
| 2022-07-09 | Az énekes fürdött a sikerekben. Srámek népszerű, fürdött a sikerben | Minden oka meg is volt rá, hogy élvezze a népszerűséget, hiszen tehetséges és keményen meg is dolgozott érte. Peter Šrámekkel, a szlovák-magyar énekessel beszélgettünk, nem sokkal a „Csináljuk a fesztivált!” megnyerése után, az előszállási fellépésén. | |
| 2022-06-29 | Spányi Antal főpásztor áldja me az üvegablakot | Június 12-én, Szentháromság vasárnapjának főünnepén 16 elsőáldozó volt a színültig megtelt nagytemplomi átimádkozott falak között: 9 lány és 7 fiú. Közülük néhányan ezen alkalommal részesültek a keresztség szentségében. Ugyancsak Szentháromság vasárnapján került sor az óvárosi templomban nagyszabású telt házas koncertre a Pentele Baráti Kör szervezésében. | |
| 2022-06-28 | Randiztak a tónál, és a jó zene sem hiányzott | Június 25-én, szombaton, este indult az elmúlt évből már jól ismert Randevú a tónál névre hallgató rendezvénysorozat a rácalmási Millenniumi parkban. | |
| 2022-06-24 | Hatalmas sikert aratott a alátogatók körében a Resti Családi Nap. | A várakozásoknak megfelelően hatalmas sikert aratott a dunaújvárosi Római városrészben a Resti Családi Nap. A színes programkínálattal operáló forgatagnak az Új Vasmű úti kondipark és környéke biztosított kiváló helyszínt.
| |
| 2022-06-20 | Egész napos városrészi program volt. Városrészi nap volt a Dózsában: a Digitál és a Gypsy Kings Experience szédületes koncertet adott | Városrészi napot tartottak június 18-án a Dózsa városrészben az önkormányzat és a Resti étterem szervezésében a Dunaferr iskola, a Vasmű út és az OMV benzinkút közötti területen. | |
| 2022-06-20 | Hangulatos és családias volt. Hangulatos és családias rendvezvényt hoztak össze | Falunapot tartottak Kisapostagon 2022. június 18-án, szombaton. A délelőtti főzőversenytől egészen az esti koncertekig minden korosztály megtalálta a számára érdekes programot. | |
| 2022-06-17 | A közösség diadalát hozta a Pentele Baráti Kör jótékonysági koncertje. Csodás hangverseny a pentelei templomért | Egy színvonalas jótékonysági eseménynek adott otthont a Pentele városrészi római katolikus templom. A rendezvény színvonalát számos jeles fellépő előadása emelte –a koncertből befolyt összeget pedig a templom felújítására fordítják.
| |
| 2022-06-17 | Több mint negyven döntés. Több tízmilliót költenek az augusztusi programokra | Pintér Tamás polgármester június 16-ra, csütörtökre hívta össze a június havi rendes közgyűlést. Az előre kiosztott napirendi terv változott: egy javaslat lekerült a tárgyalandók listájáról, két sürgősségi indítványt pedig felvettek a napirendbe, így a nyílt ülésen összesen 43 javaslatot tárgyalt a képviselő-testület. | |
| 2022-06-16 | Muzsikálással zárta a tanévet a zeneiskola | Méltóképpen, muzsikával búcsúztak a tanévtől a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei és tanárai az iskola épülete melletti „lakatolós téren” tartott év végi koncerten június 14-én, kedden. | |
| 2022-06-15 | Szabadtéri koncerttel zárta az évet a zeneiskola (képaláírás) | Méltóképpen, muzsikával búcsúztak a tanévtől a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei és tanárai az iskola épülete melletti "lakatolós téren" tartott év végi koncerten június 14-én, kedden. A közös zenélés után a végzős diákok elhelyezték saját lakatjaikat a kis téren álló szobornál, jelképesen ezzel is örökre az intézményhez köve magukat. Ezt követően pedig a tanárok kiosztották az év végi bizonyítványokat a növendékeiknek. | |
| 2022-06-14 | Telt házas jótékonysági koncert. Sokan hallották meg a jóra hívó szót | Nemes cél érdekében koncertet szervezett a Pentele Baráti Kör Egyesület, az idei Pentele napok keretében. Az óvárosi Szentháromság római katolikus templom és környezete szépítésének javára június 12-én 17 órakor jótékonysági eseményt tartottak. | |
| 2022-06-14 | Zenés volt a tanévzáró | A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola zeneművészeti ágon tanuló diákjainak tanévzáró hangversenyét tartották az evangélikus templomban június 13-án, hétfőn délután. | |
| 2022-06-11 | A legendás Szélkiáltó muzsikált a Móriczban (képaláírás) | A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége által szervezett „Hangról hangra – Énekel az iskola” program keretében, tavaszi turnéján városunkban járt az 1974-ben alakult, legendás Szélkiáltó együttes. Pénteken délelőtt a Móricz iskola tornatermében muzsikáltak. A koncerten a zenekar tagjai együtt énekelték el a diákokkal a Bertók László, Kossuth-díjas költő által írt Boldogság-dalt. (teljes szöveg) | |
| 2022-06-11 | Telt ház a Széchenyi iskolában. Művészeti est volt a Széchenyi iskolában | Művészeti estet tartottak csütörtökön a Széchenyi István Gimnázium aulájában, amely a műsor kezdetére zsúfolásig megtelt. Kórusok, szólisták, könnyűzenészek előadásairól. | |
| 2022-06-10 | Vastaps az orgonaszentelésen pünkösd hétfőn az evangélikus templomban. Áhítat és vastaps az orgonaszentelésen | 2022. június 6-án, pünkösd hétfőn, az esti órákban került sor az Evangélikus Templom kalandos úton ideérkező új orgonájának az avatására. A hangszer felszentelése mellett rögtön egy színvonalas koncerten is részt vehettek az érdeklődők.
| |
| 2022-06-10 | Korszakok találkozása a koncertteremben | Színvonalas zenei programnak adott otthont a dunaújvárosi Evangélikus Templom. Az intézményben az Anima Musicae Kamarazenekar kápráztatta el a közönséget, akik Bánkövi Gyula dunaújvárosi származású zeneszerző műveit is megszólaltatták 2022. június 3-án.
| |
| 2022-06-08 | A fellbachi orgona, amely otthonra lelt városunkban | Pünkösdhétfőn ünnepélyes keretek között szentelték fel a dunaújvárosi evangélikus templom Fellbachból érkezett grandiózus hangversenyorgonáját. A szakrális hangszert dr. Finta Gergely orgonaművész egy remek koncert keretében mutatta be a híveknek. | |
| 2022-06-07 | Klasszikusok és kortársak (képaláírás) | Június 3-án, pénteken délután az Amina Musicae kamarazenekar adott hangversenyt a helyi evangélikus templomban. A koncerten felcsendültek a dunaújvárosi kötődésű zeneszerző, Bánkövi Gyula szerzeményei mellett Purcell és Csajkovszkij művei is, Tihanyi László vezénylésével. (teljes szöveg) | |
| 2022-06-03 | Csodálatos hangverseny a sorozatnyitón | A kórus fennállásának 70 éves jubileumát ünnepeli 2022-ben a Dunaújvárosi Vegyeskar. Ennek apropóján három nagykoncertre is készülnek – ennek egyik állomása volt a Városháza „C” szárnyában tartott világi előadás 2022. május 29-én. | |
| 2022-05-31 | Mesterek és tanítványaik éterien muzsikáltak | A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola diákjai pünkösdi koncerttel örvendeztették meg a város komolyzenére éhes közönségét május 27-én, pénteken. Az intézménynek ez a koncertje minden évben, hagyományosan a mesterek és a tanítványok közös bemutatkozásáról szól. | |
| 2022-05-30 | A Szent Efrém Férfikar koncertje. Elvarázsolta közönségét a Szent Efrém Férfikar | Nagy sikerű koncertet adott a Szent Efrém Férfikar a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új, az aulából kialakított stúdiószínpadán május 27-én. | |
| 2022-05-30 | Könnyed tavaszi dallamok szóltak | Már többéves hagyomány Nagyvenyimen, hogy a tavaszi időszak vége felé kórusok adnak randevút egymásnak egy laza, de nagyon hangulatos koncerttalálkozón. | |
| 2022-05-24 | Orgonakoncert (képaláírás) | Fekete Nándor orgonaművész látogatott el Nagyvenyimre május 21-én, szombaton este. A Zene a képekben című látványkoncertjét láthatta-hallgathatta a közönség. (teljes szöveg) | |
| 2022-05-20 | Több mint 40 napirendet tárgyalt a közgyűlés nyílt ülése csütörtökön. Fontos személyi kérdésekről is döntöttek | Rendes üléssel folytatta a munkát Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2022. május 19-én, délelőtt. A képviselők több, mint 40 napirendi pontról döntöttek. | |
| 2022-04-29 | Megérdemelt vastapsok a Pedagóguskoncerten | 25. alkalommal is nagy sikert aratott a Szent Pantaleon Kórház gyermek osztályának javára szervezett adománykoncert. A színvonalas rendezvényre a dunaújvárosi evangélikus templomban került sor, ahol a település számos művészeti iskolája és csoportja képviseltette magát.
| |
| 2022-04-25 | Immáron huszonötödik alkalommal segítettek (képaláírás) | A járványhelyzet miatti két év kényszerszünet után április 23-án, szombaton délután ismét jótékonysági pedagóguskoncertre várták a komolyzene segíteni is kívánó kedvelőit szombaton az evangélikus templomban. A Németh Irma pedagógus köré szerveződő közösség 1996 óta, immáron 25. alkalommal rendezte hagyományos tavaszi hangversenyét, amelynek bevétele ezúttal is a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának munkáját hivatott támogatni. (teljes szöveg) | |
| 2022-04-14 | Fúvósok találkozóját tartották a zeneiskolában | Április 12-én, kedden délután a Sándor Frigyes Zeneiskola kamaratermében mutatkozott be az iskola fúvós tanszaka egy kamarazenei koncerten, „Fúvósok, ha találkoznak” címmel. | |
| 2022-04-11 | Gála a gimnáziumért | A városban működik Waldorf-módszerrel óvoda és általános iskola is. Az iskolát alapító szülők, az iskola szülői közössége a pedagógusokkal együttműködve az elmúlt két évben azon dolgoztak, hogy a most hetedik osztályba járó gyermekek, a nyolcadik osztályt elvégezve, az egységes 13 évfolyamos Waldorf iskolában tudják folytatni a tanulmányaikat.
Ennek megsegítésére jótékonysági koncertet szerveztek, ami április 8-án volt az evangélikus templomban. A koncerten felléptek a tanárok és a szülőkből álló iskolai kórus is. A díszvendég Juhos Melinda harmonikaművész, zenetanár volt, és fellépett Weisz Máté orgonista növendék is. (teljes szöveg) | |
| 2022-04-08 | Végre végig újra élőben mutatkozhatnak be a művészpalánták és tanáraik. Eseménydús lesz a Sándor Frigyes Zeneiskola hónapja | "Kihelyezett" koncerttel, 2022. április 5-én kezdődött az a gazdag programsorozat, amelyre a Sándor Frigyes Zeneiskola várja a muzsika szerelmeseit – lényegében egész áprilisban. | |
| 2022-04-08 | Tanárok és diákok remeklése | A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai április 5-én, kedden délután a Munkásművelődési Központ színháztermében Jazz Cafe elnevezéssel közel két és fél órás, nagy sikerű, telt házas koncertet adtak. | |
| 2022-03-28 | "Elmesélte, milyen jó, hogy itt vagyunk" . "Egyet mondtunk és egyet gondoltunk" | Március 27-én, vasárnap délután két órai kezdettel Kulcson, a Nap házában a 30 éve szabadon című rendezvénysorozat utolsó állomásán Farkas Lajos rövid előadását követően az Ismerős Arcok együttes koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. | |
| 2022-03-26 | Megajándékozták a közönséget | Március 24-én, csütörtökön este ismét egy remek koncert várta az érdeklődőket a Sándor Frigyes Zeneiskola kamaratermében. | |
| 2022-03-01 | Rudán Joe akusztikus koncertje a Kaptárban | December 3-án mutatta be Rudán Joe az életéről és eddigi munkásságáról szóló portrékönyvet, amelyet Szentesi Zöldi László írt, illetve a hatodik szólóalbumát, Feketén fehéren címmel. | |
| 2022-01-21 | A Paganini-salsától az újévi gáláig - két sikeres koncertet is rendeztek a Bartókban. | Két hangversenyen mutatta be „Láttad-e már a zenét?” című koncertprogramját Szentpéteri Csilla zongoraművész és együttese 2022. január 14-én a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. Mind a délelőtti fiatalabb korosztálynak szóló, mind pedig az esti összeállítás osztatlan sikert aratott. | |
| 2022-01-17 | Állva tapsolt a közönség a gála végén | A Sándor Frigyes Zeneiskola és az égisze alatt működő Szonáta Zeneművészeti Alapítvány január 14-én, pénteken ismét megrendezte az Újévi Gálát a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában, ahol a növendékek mellett fellépett Szentpéteri Csilla és zenekara is. | |
| 2022-01-15 | Egy új évi zenevarázs (képaláírás) | A Sándor Frigyes Zeneiskola és a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány megrendezte az Újévi Gálát a Bartók Kamaraszínházban, ahol fellépett Szentpéteri Csilla és zenekara is. (nem teljes szöveg) | |
| 2021-12-27 | Harmonika-varázslat. Karácsonyi varázslat volt, harmonikával és gitárral | "A zene és a lélek kapcsolódott össze december 23-án este a baracsi faluház kultúrtermében, ahol Kiss Péter harmonikás és barátai, Sterner András (klarinét), valamint Horváth János (Digitál Együttes, gitár) játékával hangolódhattunk a közelgő karácsonyi ünnepekre." | |
| 2021-12-15 | Idén lesz Újévi gálakoncert. Szentpéteri Csillával | A Sándor Frigyes Zeneiskola Újévi gálakoncertjét 2022. január 14-én tartják délután öt órai kezdettel a Bartók kamaraszínházban. A program sztárvendége Szentpéteri Csilla zongoraművész és együttese lesz. A koncert részleteiről Szentpéteri Csilla tartott sajtótájékoztatót a Bartókban kedden. | |
| 2021-12-15 | A Beteljesült ünnep | "A hagyományokat követve, a karácsony előtti koncertsorozatának keretében vasárnap este lépett közönség elé az evangélikus templomban Rákász Gergely orgonista." | |
| 2021-12-14 | Ünnepi hangverseny a baptista templomban | Az „Aranydaru” Szállítómű Nyugdíjas Egyesület és a dunaújvárosi baptista gyülekezet szervezésében adventi hangversenyre várták az érdeklődőket december 12-én, vasárnap a helyi baptista templomban. | |
| 2021-12-13 | Az advent üzenete (képaláírás) | A Sándor Frigyes Zeneiskola művésztanárai és az intézmény növendékei a helyi evangélikus templomban közösen adtak meghitt, adventi koncertet. (teljes szöveg) | |
| 2021-12-09 | Különleges este (képaláírás) | Különleges élménnyel ajándékozta meg barátait a Sándor Frigyes Zeneiskola hétfőn. A koncerten Edyta Deák és Danuta Misiag-Ollár közös produkcióját hallhatta a közönség. (teljes szöveg) | |
| 2021-11-29 | Amikor az orgona mesélni kezd | Lénárt Linda orgonakoncertje a Krisztus Király Főtemplomban. | |
| 2021-11-11 | Bemutatkozott a NAIV formáció | Kiss Endre (Endy Kiss Tibor bátyja) a közelmúltban két zenész barátjával együtt, Semegi Zoltánnal és Hankó Oszkárral a NAIV formációval léptek fel a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2021-11-06 | A világhálón is látható már | Immár a világhálón is újra lehet nézni a több mint négyszáz tagú zenekar óriási rockbuliját, öt kisfilm a CityRocks rendezvényről. Az elkészült videófilmeket november 3-án mutatták be először városunkban, az Art Caféban. | |
| 2021-11-06 | Elmarad jövőre a Rockmaraton (kishír) | "2022-ben sem szervezzük meg a 30. születésnapi Rockmaraton Fesztivált." | |
| 2021-11-05 | CityRocks 2021: a nyári gigabuli után frenetikus díszbemutató színhelye volt az ICA-D. | dén a CityRocks elnevezésű fesztivált Dunaújvárosban rendezték meg, amelyre rendkívül sok érdeklődő látogatott el. A rockzenei forgatag igazán látványos volt, és a szervezők, hogy még tovább fokozzák a hangulatot, a kezdeményezésről készült koncertfelvételeket a nagyközönség számára is bemutatták a Kortárs Művészeti Intézetben, Pintér Tamás polgármester közreműködésével. | |
| 2021-11-03 | Különös ismerkedési est volt | "A Kortárs Művészeti Intézet az igényes zenei produkcióknak helyet adó sorozatában, a sokak számára csak hírből ismert NAIV formációval lepte meg a törzsközönséget múlt héten csütörtökön este." A NAIV zenekar tagjai: Hankó Oszkár, Semegi Zoltán, Kávé Dávid, Kiss Endre. | |
| 2021-10-27 | TataMinek-koncert előtt | "Október 29-én este hat órai kezdettel a TataMinek nevű formáció ad koncertet a Munkásművelődési Központban, az OpenMic fantázianevű rendezvény keretében a színházteremben. A TataMinek tagjait, Fauszt Tibort, Szakmány Károlyt, Bányász Andrást, Szloboda Gyulát, Sárai Lászlót, Verboczki Lászlót és Novák Istvánt zenekari próbán kaptuk lencsevégre az MMK-ban." | |
| 2021-10-08 | Zene és virág a világnapon | Kétnapos programmal ünnepelte az október elsejei zenei világnapot a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola. | |
| 2021-10-07 | Könnyed virtuózok zenéltek | A Kortárs Művészeti Intézetben adott koncertet a Wind+ formáció. | |
| 2021-09-20 | Tök jó buli volt a hétvégén | Beszámoló a XVII. Rácalmási Tökfesztiválról. | |
| 2021-09-18 | Ismét tökfesztivál | Szeptember 17-én megnyitotta kapuit a régió legnagyobb őszi fesztiválja, a XVII. Rácalmási Tökfesztivál. | |
| 2021-09-13 | A Bartók pénteken éjszakázott | Hagyományteremtő céllal rendezte meg szeptember 10-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a Bartók éjszakáját, amit egyben évadnyitónak is szánt. Vendégek voltak: Quintia zenekar, Mikuli Ferenc, Varga Livius, Győrei Zsolt, Schlachtovszky Csaba. Böröcz Györgyöt, mindenki Gyugyója, aki huszonöt évig volt a Bartók színpadi díszítője, ügyelője elhunyt 2020 decemberében. A stúdióterem mostantól Böröcz György nevét viseli. | |
| 2021-09-10 | Parádés bemutató volt teraszon | A Wesley-DaCapo Alapfokű Művészeti Iskola mutatkozott be a Corner kávéház teraszán. | |
| 2021-09-06 | Könyvhét a városra hangolva | Szeptember 4-én, szombaton Dunaújváros alapításának 70. évfordulója jegyében és a 92. Ünnepi Könyvhét alkalmából újra várta az érdeklődőket a KönyvTér a Városháza téren. | |
| 2021-09-03 | Wesley-Da Capo: kiállítástól bemutató órákig | Gazdag programot, kiállításmegnyitót és bemutató órákat időzített az új tanév (2021/2022) kezdetére a dunaújvárosi Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola. | |
| 2021-09-01 | Forró hangulat a hideg időben | A rácalmási Tókoncertek sorozatot Palya Bea koncertje zárta. | |
| 2021-08-30 | Felhőtlen kikapcsolódás volt | Vadásznappal és rockesttel búcsúztatták a nyarat a mezőfalviak. | |
| 2021-08-25 | Szerelemből csinálják | Egy napig ismét itt Dunaújvárosban volt a világ közepe, a Szalki-szigeten lépett fel Közép-Európa legnagyobb rockzenekara, a CityRocks. A főszervezőt, Gajda Ferencet kérdeztük. | |
| 2021-08-23 | Itt ünnepelt a régió | Az idei évben is fergeteges programokkal készültek a nemzeti és városi ünnepre Rácalmáson a városka lakóinak. | |
| 2021-08-22 | Ekkora zenekar eddig nem lépett fel a szigeten | CityRocks koncert volt a Szalki-szigeten augusztus 21-én. A CityRocks közösségi eseményét nevezik Magyarország legnagyobb könnyűzenei flashmobjának, de Közép-Európa legnagyobb rockzenekarának is. | |
| 2021-08-21 | Nyárzáró dallamok a cimborafánál (kishír) | A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub egy kellemes, könynyed nyárzáró koncerte hívja az ifjú könyvbarátokat. A felhívásban azt írják, hogy augusztus 27-én 17 órakor lesz a program a cimborafánál. | |
| 2021-08-06 | Muzsikaszó a tóparton | Minden hónap utolsó szombatján ingyenes koncertet rendez a Milleniumi park tószínpadán a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár szervezésébe legutóbb a Balkan Fanatik lépett fel. | |
| 2021-08-04 | Lenyűgöző koncert a két fiatalról | Beszámoló a baracsi születésű Kiss Péter (harmonika) és Szigeti Bence (gitár) koncertjéről, amelyet Baracs-Templomoson, a Boldogságos Szűz Mária-templomban rendeztek meg. | |
| 2021-08-03 | Bartók Béla emlékezete | "Folytatódott július 31-én a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár klasszikus zenét népszerűsítő sorozata. Előző alkalommal Beethoven munkásságát emelték a fókuszba, ezúttal a magyar zenetudós, népdalgyűjtő, Bartók Béla élete került górcső alá." | |
| 2021-08-02 | Fanatikus koncert (képaláírás) | Minden hónap utolsó szombatján ingyenes koncerttel kedveskedik a kisváros lakóinak Rácalmás. Az elmúlt hónapban a Megasztár 6. szériájának győztese, Radics Gigi és zenekara állt a Millenniumi park tószínpadán, most szombaton pedig műfajának egyik kedvence, a Balkan Fanatik duó adott koncertet, ezúttal trió formátumban. Akik megkedvelték ezeket az eseményeket, azokat augusztus utolsó szombatján várja majd Palya Bea és zenekara a szabadtéri, piknik jellegű koncertre. (teljes szöveg) | |
| 2021-08-02 | Harmonika, gitár (képaláírás) | Hihetetlenül magas színvonalú koncertet adott Baracson (Templomos), a Boldogságos Szűz Mária-templomban Kiss Péter (harmonika) és Szigeti Bence (gitár) pénteken este. (teljes szöveg) | |
| 2021-07-12 | Véget ért a metálfeszt. Vasárnap bezárultak a Metal Factory kapui a Szalki-szigeten | Július 11-én, vasárnap hajnalban véget ért a közel egy héten át tartó Metal Factory. A fesztivál megszületésének körülményei már ismertek: a Rockmaraton szervezői az anyarendezvényt a pandémiás helyzet miatt lemondták, de összehoztak helyette ugyanakkor, ugyanott egy másik fesztivált, három színpaddal és száz magyar fellépővel a Szalki-szigetre. | |
| 2021-07-09 | Csak most jön a java! Hétvégére még egy lapáttal rápakolnak a Metal Factoryn | Ma és holnap az időjósok szerint enged a kánikula szorítása, így a fesztiválozók egyfelől megkönnyebbülhetnek talán egy kicsit a Szalki-szigeten. Másfelől viszont nem, hiszen a Metal Factory hátralévő két napján a program besűrűsödik, nehéz lesz összerakni a rajongói táncrendet, ha minden kedvenc bandánkat el akarjuk csípni. | |
| 2021-07-08 | "Gitárpuskák a célpontra néznek" Metal Factory - Nagyüzem három színpadon | Ahogy megírtuk, a Metal Facory fesztiválon július 6-án, kedden már zenei nagyüzem volt. Mind a három színpadon izzították az erősítőket, a hangfalakat, és jöttek a zenekarok is. A nyitónaphoz képest a közönség is megszaporodott, az esti „főműsoridőben” tisztes kis tömeg gyűlt össze a Dalriada és a Moby Dick koncertjein is. | |
| 2021-07-07 | Beindult a metálfeszt. Végre "feldübörög és megremeg a színpad" | Július 5-én, hétfőn megnyitotta kapuit a Metal Factory a szigeten. | |
| 2021-07-06 | A beköltözéssel hétfőn elstartolt a Metal Factory. "Felvirradt a nagy nap, a rock katonái újra együtt vannak". A védettségi igazolványt elkérik a belépésnél! | Július 5-én, hétfőn délelőtt pontban tíz órakor Varga-Csajkás Zoltán, a fesztivál operatív szervezője a közönséggel együtt hangos visszaszámlálásba kezdett, aminek végén feltépte a főbejárat fémkerítését, és a kapuk előtt várakozó, jókedvű, éneklő tömeg megrohanta a bejáratot. Ezzel kezdetét vette az egy hétig tartó rock-, metál- és punkfesztivál. | |
| 2021-07-02 | Ihletett, szép zeneünnep a főtemplomban – végre élőben! | Együtt koncertezett a Tomkins Énekegyüttes és a Dunaújvárosi Vegyeskar. A kulturális és közösségi élet újjászerveződésnek ékes bizonyítéka volt az a különleges hangverseny, amelynek 2021. június 25-én adott otthont a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom.
| |
| 2021-07-01 | Tóparti randevú a Megasztár 6 győztesével | A világjárvány miatti hosszú kihagyás után Rácalmás város önkormányzatának ismét lehetősége nyílt rendezvényeket tartani. Abban bíznak, hogy ebben az évben már minden szokásos rendezvényüket megtarthatják, készülnek az augusztus 20-ára, a tökfesztiválra, az adventi rendezvényekre, mindenre, amit a látogatók megszoktak és megszerettek. | |
| 2021-06-29 | Kiskakas, Marvel-hősök és Apacuka zenekar | Június utolsó hétvégéjén, de végül mégis sikerült megtartani Rácalmáson a gyermeknapi rendezvényt. | |
| 2021-06-28 | A Tomkins volt a vendég pénteken. Két kórushangverseny | Másfél éve nem volt kórushangverseny a városban, június 25-én, pénteken este mindjárt kettő a dunaújvárosi Krisztus király-főtemplomban: a budapesti Tomkins Énekegyüttes és a Dunaújvárosi Vegyeskar közös koncertje. | |
| 2021-06-17 | Hozzálakatolták életüket az iskolához, a zenéhez | Az iskola melletti, Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész tervei alapján készült Jel című szoborcsoport árnyékában rendezett szabadtéri koncerttel zárta az idei tanévet a Sándor Frigyes Alapfokú Művészetoktatási Intézmény június 14-én, hétfőn délután. | |
| 2021-06-16 | Ismét egy szívből jövő családi koncertet adtak a közönségnek | Mint rendesen, ismét egymásra talált a Bagossy Brothers Company és a közönsége, a régi ifipark antik színpadán, Dunaújvárosban június 12-én, szombaton este. | |
| 2021-06-15 | Örökös a kötödésük már a muzsikához (képaláírás) | Az idei tanévet egy szabadtéri koncerttel zárta a Sándor Frigyes Alapfokú Művészetoktatási Intézmény június 14-én délután a „lakatolós téren”. A Jel című szoborcsoport, amely a Munkácsy-díjas képzőművész, Móder Rezső tervei alapján készült, és Rohonczi István, Molnár János, Nemes Ferenc és Nyitrai Mihály képzőművészek közös munkája, arra hivatott, hogy a zene iránti elkötelezettséget szimbolizálja. Az alkotásnak gyakorlati hasznosítása is van, az alapvizsgázó növendékek ilyenkor felrögzítik a nevükre gravírozott lakatokat a szoborra, majd a hangszeres tanáruktól átveszik a bizonyítványukat. (teljes szöveg) | |
| 2021-06-14 | Eljött az idő, kalandra fel - még csak hétvégén | Június 12-től, szombattól várja vendégeit a dunaújvárosi Szabadidő és kalandpark. Az egykori vidámpark helyén létrejött létesítmény műfüves labdarúgópályával, teniszpályákkal, extrém sportok űzésére alkalmas pályával és a kalandparkkal rendelkezik. | |
| 2021-04-23 | Brtók zenei sorozat. Már koncerteket is közvetíta Bartók saját online felületein | A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza már a pandémia kezdete óta igyekszik jelen lenni az online térben, úgy döntöttek, nem hagyják kultúra nélkül Dunaújvárost. Most egy új szintre emelik online részvételüket, ugyanis új sorozatot indítanak a zene szerelmeseinek. Elsőként Kiss Péter és barátai készültek egy nívós műsorral, amit április 23-án, pénteken este nyolctól láthatnak és hallhatnak a nézők ingyenesen. | |
| 2021-02-23 | Amíg Tibi visszatér, addig sem hagyják magára a közönséget | Az éppen felépülőben lévő frontember, Kiss Tibor nélkül, vendégművészekkel, zenész barátaival készített a Quimby zenekar egy online megtekinthető koncertfilmet Quimby Plusz-Mínusz címmel, amely február 27-től, szombattól egy napig lesz elérhető interneten. | |
| 2020-12-09 | Katonazene szólt a kórházban. Kórházi munkájuk mellett zenével kedveskedtek | Mikulás-napi koncerttel kedveskedtek a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katonazenészei a dunaújvárosi Szent Pantaleon kórház és rendelőintézet betegeinek, valamint dolgozóinak december 7-én, hétfőn. | |
| 2020-09-08 | A zene segítségével (képaláírás) | Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága által támogatott „Köszönjük, Magyarország!” program keretében adott koncertet hétfőn este a Munkásművelődési Központban Szőcs Henrik zongoraművész, aki fellépése során romantikus darabokat és XX. századi zeneszerzők műveit játszotta a közönségnek. Szintén e programban lesz látható az MMK-ban csütörtökön Polgár Lilla és Gasparik Gábor színművészek közös előadása, Családi kör címmel. | |
| 2020-09-04 | Első lemezes a Dalai | A Dalai Dávid zenekar lemezbemutató koncertjével zárta a teraszszezont a Kaptár Music Pub a hétvégén a Kaptár Garden színpadán. | |
| 2020-09-03 | A két gitáros mágiájával csodát tett, szép estét szerzett a zene | Nagyon kellemes ajándékkal lepte meg a törzsközönségét Hoffmann János, a nevét viselő kávéház tulajdonosa Dunaföldváron. Egy élőzenekaros koncerttel egy kellemes nyárestén, a teraszon, a közelmúltban. | |
| 2020-09-01 | A zene a füleken át a lelket is megérinti - ez történt vasárnap | Kifejezetten jó érzés volt látni, hogy két fiatal, tehetséges harmonikás, Csuka Marcell és Kiss Péter kedvéért megteltek az evangélikus templom padsorai augusztus 30-án, vasárnap, az év talán legmelegebb napján. | |
| 2020-08-31 | Előbb itt a zenesuli, majd külföldi tanoda | Két fiatal, ám annál tehetségesebb Juhos Melinda-tanítvány adott emlékezetes koncertet tegnap délután az evangélikus templomban. Csuka Marcell és Kiss Péter egyaránt a harmonikát választotta hangszerül, és tanulmányaik végén már biztosan mesterei lesznek annak. Erről tettek tegnap bizonyságot. | |
| 2020-08-27 | Utaztunk a Bagossy Brothers Companyval a vidámparkban | Remekül debütált városunk szabadtéri színpadja a vidámpark területén, hiszen a felújítás óta ez volt az első koncert ott, előtte pedig körülbelül 30 évig Csipkerózsika-álmát aludta a helyszín. | |
| 2020-08-26 | Komolyzenei csemege volt (képaláírás) | Komolyzenei csemegében lehetett részük azon érdeklődőknek, akik ellátogattak a Krisztus király Főtemplomhoz múlt augusztus 23-án, vasárnap délelőtt. A téren ugyanis a pécsi Pannon Filharmonikusok vonós kamarazenekara adott koncertet. Műsorukban többek között olyan klasszikusok szerzeményei hangoztak el, mint Bach, Erkel Ferenc, Farkas Ferenc, Johann Strauss és Weiner Leó. | |
| 2020-08-21 | A segítők megsegítése. Muzsikával segítettek a szabadtéren | Jótékonysági koncertet szervezett a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ az intézmény szabadtéri színpadán. A rendezvényen Mikus Edvárd és a Fun Company zenekar lépett fel. Az eseménnyel az Egyesített Szociális Intézményt támogatta az MMK | |
| 2020-08-17 | Muzsikával ismerik el az áldozatos munkájukat | A Munkásművelődési Központ programjaiban rendre megjelenik a szociális érzékenység, a szolidaritás. Augusztus 14-én, pénteken este ismét egy karitatív műsorra várták az érdeklődőket az intézmény udvarán elhelyezett szabadtéri színpad elé. | |
| 2020-07-06 | Szabadtéren már muzsikálhattak. "Járványbúcsúztató" vasárnapi koncert | A Dél-Dunántúl zenei életében kiemelt helyen jegyzett pécsi Pannon Filharmonikusok kamarakoncertjét hallgathatta a dunaújvárosi közönség július 5-én, vasárnap délelőtt a a Krisztus király főtemplom, vagyis a dunaújvárosi római katolikus plébánia előtti II. János Pál Pápa téren. | |
| 2020-07-03 | Megtörték a csendet – irány a való világ! | A járványveszély enyhülésével újra vannak koncertek hétvégenként, bár még csak a kerthelyiségben, a Kaptár Music Pub-ban | |
| 2020-06-11 | A Mosoly Hangok. Remek utcai zenélés a karantén miatt | Június 7-én, vasárnap délután arra lettünk figyelmesek a családdal, hogy a József Attila és az Ady Endre utca közötti parkból kellemes muzsikát hallani. Két fiatal zenélt három hölgynek. | |
| 2020-03-06 | Dunaújvárosi Vegyeskar: teltházas élmény | Tizenkét kórus, köztük a Dunaújvárosi Vegyeskar lépett közönség elé a Müpa Bartók termének színpadán a KÓTA által szervezett Hangról hangra elnevezésű koncert programjában 2020. március 1-én. Deutsch Bea élménybeszámolója | |
| 2020-02-29 | Szorgalmasak és közösségteremtők. Helyi művészek - szorgalmasak és a közösségért dolgoznak | Balogh Tamás cikke két fiatal dunaföldvári művészről, Téger Attis képzőművészről és Sziegl Erik zenészről. | |
| 2020-02-28 | Koncert volt a Móriczban (képaláírás) | A (dunaújvárosi) Móricz Zsigmond Általános Iskolában (2020.) február 27-én, csütörtökön délután 16 órakor az iskola tornatermében évfolyamkoncertet rendeztek. A főszereplők a második évfolyam b osztályosai, a negyedik évfolyam b osztályosai és a teljes hetedik évfolyam volt. A koncert a várakozásoknak megfelelően nagyszerűen sikerült a jelenlévő szülők és diákok örömére egyaránt (teljes szöveg) | |
| 2020-02-24 | Biztos már a szigeti rockmenü | 200 zenekarral, köztük több mint 30 nemzetközi fellépővel kényezteti a műfaj híveit a fesztivál a Szalki-szigeten július 6–11. között. | |
| 2020-02-13 | Teljes a fellépők listája | Az idén harmincadik évfordulóját ünnepli a Rockmaraton, melyet Dunaújvárosban hatodik éve rendeznek. | |
| 2020-01-24 | Elbűvölték a hallgatóságot | A magyar kultúra napja alkalmából rendezett önkormányzati ünnepségen, január 22-én, szerdán este a Szent Efrém Férfikar adott koncertet az evangélikus templomban. | |
| 2020-01-23 | A magyar kultúra napja: koncerttel és díjátadóval ünnepeltek | A magyar kultúra napját a hagyományokhoz templomi koncerttel, valamint a Dunaújváros közgyűlése által alapított "Pro Cultura Intercisae" Díj átadásával ünnepelték városunkban. Az elismerést Tóth Jánosné Végh Mária, a Munkásművelődési Központ volt igazgatója vehette át az evangélikus templomban rendezett tegnapi ünnepségen. | |
| 2020-01-20 | Fagott és zongora párosa | Tavaly októberben emlékezetes szabadtéri koncertet adott városunkban a Pannon Filharmonikusok csellókvartettje. Január 18-án, szombaton este a filharmonikusok egy újabb kamaraformációval – dr. Herpay Ágnes fagott szólamvezető, Huszics Ibolya zongoraművész kettőse – várták az érdeklődőket a Krisztus király főtemplom altemplomának aulájában. | |
| 2020-01-17 | Gála 2020 - telt házzal, nagy tapssal | A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola jubileumi évnyitót tartott a Bartókban. | |
| 2020-01-13 | Telt házas új évi koncert volt. Hot Jazz Band és igazi zenei ünnep telt házzal | A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola és a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány jubileumi újévi koncertjére várták az érdeklődőket január 11-én késő délután a Bartók színházba. Az újévköszöntő hangversenyt már tizedik alkalommal rendezték meg, a szombat estit Gála 2020 címmel telt házzal. A koncerten a zeneiskola növendékei, tanárai és az iskola zenekarai léptek fel, majd a második részben a Hot Jazz Band koncertjét hallgathatta meg a közönség. | |
| 2019-12-17 | Vendégség Rákász Gergelynél. Az orgonistánál jártunk vendégségben | Ha nem tudnánk a titkot, akkor is sejtenénk, hogy Rákász Gergely koncertorgonista valamit nagyon tud, különben nem kellett volna december 15-én, vasárnap két teltházas koncertet is adnia az evangélikus templomban. | |
| 2019-12-17 | Csillagó falukarácsony gyönyörű dallamokkal | December 14-én falukarácsonyra hívta a kulcsiakat a faluház előtti térre az önkormányzat. Sztárfellépő és csillogó adventi külsőségek fogadták a résztvevőket. | |
| 2019-12-16 | Karácsonyi zenés történetek kétszer (képaláírás) | Rákász Gergely koncertorgonista évtizedek óta járja az országot különleges hangulatú látványkoncertjeivel. Dunaújváros kiemelt helyen szerepel ezeken a körutakon, ugyanis ide mindig az adventi időszakban érkezik, és fellépései átitatják a közönséget a karácsony meghitt hangulatával, a közös elmélyülés élményével. Az évek során egyre bővült közönségtábora, és az idei esztendőre dagadt akkorára, hogy december 15-én Karácsonyi történetek című műsorát kétszer is elő kellett adnia. (teljes szöveg) | |
| 2019-12-16 | Zenés hangolódás az idei adventre | Ezúttal is megtartotta szokásos adventi koncertjét a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola az evangélikus templomban december 14-én, szombaton késő délután. | |
| 2019-12-13 | Új sztárfellépők a Rockmaratonon | Az utolsó előtti bejelentéshez érkezett a Rockmaraton: érkezik a Dark Tranquillity, az Agnostic Front és a Eskimo Callboy plusz 12 hazai csapat.
| |
| 2019-12-11 | Adventi dallamok a Móricz kórusaival. Ünnepváró koncert volt a Móricz iskola kórusaival | Ismét a helyi Krisztus király főtemplomban tartotta immáron hagyományos adventi koncertjét a Móricz Zsigmond Általános Iskola megannyi remek kórusa. | |
| 2019-12-09 | Advent második hétvégéjén remény gyergyáját gyújtottuk | A második adventi hétvége is eseménydúsan zajlott Dunaújvárosban és környékén. | |
| 2019-12-06 | Jövőre sem maradunk gálakoncert nélkül | Sajtótájékoztatón jelentette be a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola szokásos újévi gálakoncertjének sztárfellépőjét. | |
| 2019-12-06 | Az advent jegyében. Dunaújváros Vegyeskar: szépséges koncert | Advent első vasárnapján a Dunaújvárosi Vegyeskar az evangélikus templomban adott szép koncertet. | |
| 2019-12-03 | Adventi koncert énekkel, verssel és orgonaszóval | Tavaly a hűvös Krisztus király katolikus plébániatemplomban teremtett szívet melengető adventi hangulatot a Dunaújvárosi Vegyeskar, idén ismét az evangélikus templomban adtak adventi koncertet pótszékes ház előtt. | |
| 2019-12-00 | Adventi koncert (kishír) | Zsúfolásig telt a város koncertterme advent első vasárnapján: a Dunaújvárosi Vegyeskar adott ihletett erejű, szép koncertet az ünnepi időszak nyitányán. A Könyves Ágnes és Kurucz Gergely dirigálta kórus ihletett erővel szólaltatta meg a zeneirodalom témába vágó gyöngy-szemeit – gyönyörű volt a bevezetőben tolmácsolt népi dallam, a Szép csillag rendhagyó előadása, valamint a bevonulással körített gregorián ének, az Ave Maria előadása is. (teljes szöveg) | |
| 2019-11-30 | Alakul a Rockmaraton | A jövőre jubiláló fesztivál szervezői két új bejelentéssel is jelentkeztek, több névvel bővült a kínálat. | |
| 2019-11-29 | Dallamvarázslatok (képaláírás) | Szép hagyomány a Móricz Zsigmond Általános Iskola életében, hogy a diákok nívós évfolyamkoncertek keretében bizonyítják tehetségüket, rátermettségüket a szülőknek, barátoknak és diáktársaknak. November 28-án délután a 2a, a 3b, és az ötödik évfolyam lépett fel néptánc és népzenei műsorral, klasszikus kórusműveket is megszólaltatva. (nem teljes szöveg) | |
| 2019-11-18 | Orgonakoncert mise után (képaláírás) | Lénárt Linda orgonaművész adott orgonahangversenyt a Krisztus király főtemplomban november 16-án, szombaton este. A műsorban Bossi, Buxtehude, Barta Gergely, J. S. Bach, J. G. Müthel és Franck szerzemények hangzottak fel az esti mise után. (teljes szöveg) | |
| 2019-11-16 | Kötekedés helyett inkább közös megoldásokat szeretne találni | November 9-én, szombaton városunkban, a Kaptár Music Pub-bana Kaukázus együttes lépett fel és táncoltatták meg a lelkes közönséget. | |
| 2019-11-14 | Harmonikás siker (képaláírás) | Negyedszer vendégszerepelt a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmonikazenekara Deszken a XXV. Banatski Sabor Délszláv Zenei Találkozón. (teljes szöveg) | |
| 2019-11-07 | Pörgős volt az októberaz MMK-ban | A Munkásművelődési Központ októberi programjairól. | |
| 2019-10-30 | MMK: színpadon a Kávészünet | Október 29-én délelőtt a Munkásművelődési Központ NépmesePontja, a CsupaCsoda Birodalom szervezésében a Kávészünet zenekar koncertjén vehettek részt az érdeklődő gyerkőcök és családjuk. | |
| 2019-10-21 | A koncert üzenete: a zene mindenkié. A legfontosabb dolog: a zene mindenkié | Különleges zenei eseményre várta a dunaújvárosi római katolikus plébánia, hivatalosan a Krisztus király főtemplom október 20-án, vasárnap délelőtt a zenekedvelő dunaújvárosiakat.
| |
| 2019-10-09 | Telt ház és gyönyörű helyszín. Hatalmas színpadon | Gyönyörű épület, fantasztikus akusztikájú hangversenyterem, telt házas nézőtér. Ez várta a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola harmonika-zenekarát, október 5-én, szombaton Pécsett. | |
| 2019-10-08 | Kultúrákon átívelő hangjegyek. Összeköti a két országot a közös kulturális örökség | Kétórás műsorral készültek a magyar és a koreai művészek október 5-én, szombaton este a Bartók Kamaraszínházban. A koncerten egymást váltották a magyar és a koreai kulturális örökséget bemutató zenei remekek. | |
| 2019-10-07 | Koreai vendégek. Három évtizedes a koreai-magyar múlt | A Magyar–Koreai Társaság 30. évfordulós rendezvénysorozatának egyik állomása volt az október 5-i, szombat esti nagyszabású koncert a Bartók Kamaraszínházban, ahol Selyemúton a magyar cimbalom címmel magyar és koreai művészek fellépéseivel hozták közelebb egymáshoz a két nemzet kultúráját. | |
| 2019-10-04 | Kétmillió forint | Múlt szombaton a római katolikus nagytemplomban jótékonysági hangversenyt adott Mága Zoltán hegedűművész. Kétmillió forint gyűlt össze, melyet a kórháznak ajánlanak fel. | |
| 2019-10-03 | A koncert az ünnep méltó koronájának bizonyult | A Sándor Frigyes Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenei világnapi egész napos programjára az esti koncert tette fel a koronát az intézmény koncerttermében. Dunaújvároshoz köthető muzsikusok állítottak össze egy bő egyórás hangversenyprogramot.
| |
| 2019-10-02 | A zene világnapján. Városszerte több helyszínen ünnepelték a zene világnapját | A Gárdonyi Géza Általános Iskolában nem az óvodásoknak tartottak előadást a diákok, hanem a Wesely DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai adtak interaktív koncertet az aulában összegyűlt gyerekseregnek október 1-jén, a zene világnapján. | |
| 2019-10-01 | Mága Zoltán 150 jegyet ajánlott fel | Óriási sikert aratott Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas és Prima Primissima díjas hegedűművész szeptember 27-i jótékonysági koncertje. A bevételt a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának ajánlotta fel, a közönség így másfél millió forinttal járult hozzá az életmentő orvosi műszer megvásárlásához. Mága a hallgatóság adományát további félmillió forinttal egészítette ki. | |
| 2019-09-30 | Vastaps fogadta a művészt | Második alkalommal indította útjára a 100 templom elnevezésű jótékonysági koncertsorozatát Mága Zoltán. A turné egyik állomása a Krisztus király Főtemplom volt, ahol telt ház előtt játszott a művész és csapata. | |
| 2019-09-28 | Jótékony koncert (képaláírás) | A száz templomi jótékonysági koncertsorozat keretében városunkban, a Krisztus király templomban lépett fel szeptember 27-én kora este Mága Zoltán hegedűművész. (teljes szöveg) | |
| 2019-08-31 | Neopolis a múzeumban (képaláírás) | Augusztus 30-án este folytatódott az Intercisa Múzeum nyári koncertsorozata, amelynek keretében ezúttal a városi kulturális élet egyik rendszeres fellépője, a Neopolis keresztyén szolgáló csoport mutatta be Hazafelé című zenés összeállítását. (teljes szöveg) | |
| 2019-08-30 | Egy új, igazi arcát mutatta Curtis Daruszentmiklóson | Nagy és nehéz utat járt be, amiért sokan a pokolra kívánták. Nem akartak neki megbocsátani, és hitték is, meg nem is, hogy megváltozott. Daruszentmiklóson a hívek és a kételkedők is a színpad elé álltak, hogy megnézzék maguknak. | |
| 2019-08-28 | Nagy jövő áll Csuka Marcell előtt. Iskolakezdés előtt koncerttel köszönt el a hazai közönségtől | Csuka Marcell mezőfalvi harmonikás koncerttel búcsúzott a hazai közönségtől a többéves orosz tanulmányai előtt. Öt évig a szentpétervári Rimszkij Korszakov Állami Konzervatórium diákja lesz! | |
| 2019-08-19 | Szerelem zenekar muzsikált a Ligetben, utazásra csábítva | A Bartók Kamaraszínház Művészeti Liget fesztiválján fellépett Koós Hutás Áron, napjaink egyik legkeresettebb trombitása. | |
| 2019-08-14 | Falunapi sokadalom | Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, két napon át zajló, mozgalmas programsorozattal ünnepeltek a mögöttünk hagyott hét végén Baracs polgárai és vendégeik, hiszen az erdélyi és a francia testvértelepülésekről is érkeztek látogatók. | |
| 2019-08-13 | Bluesmuzsika és humor szólt a csodás tó partján | Csak a csendrendelet tudott véget vetni a Garda–Benkő Duó blueskoncertjének Rácalmáson augusztus 10-én, szombaton este, a közönség még maradt volna hallgatni az összeszokott párost. | |
| 2019-08-12 | Együtt ünnepeltek a baracsi polgárok. Gazdag programsorozattal ünnepelt a hét végén Baracs | Mozgalmas kavalkáddal ünnepelt Baracs az elmúlt hét végén. A Vezérparkban nagyszabású koncertek, kirakodóvásár várta a polgárokat. A szombati ünnepi műsorban elismerést vehetett át Tóth István, Kiss Péter, Kalló Zoltánné, Mosonyi Boglárka, Márhoffer Csaba, Szárszó Lajos, Für Mercédesz. | |
| 2019-08-12 | Garda-Benkő blues (képaláírás) | Csodás környezetben pazar zenei élményben lehetett részük azoknak, akik kilátogattak augusztus 10-én, szombaton este Rácalmásra a Millenniumi Parkba, ahol a tó színpadán a Garda–Benkő Duó zenélt. | |
| 2019-07-30 | Mary Poppins, Neoton Família és Twist Olivér | Egy hónapig elcsöndesedik a liget, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nyári szabadtéri programsorozatából, a Petőfi Művészeti Ligetből már csak az augusztus végi záróesemény van hátra. | |
| 2019-07-29 | Dallamok Balla Bence tolmácsolásában | A Kaptár Garden színpadán lépett fel Balla Bence július 26-án. A tehetséges előadó kedvenc dalait adta elő „egyszálgitáros” akusztikus stílusban. | |
| 2019-07-29 | Saját művek, örökzöldek és népdalok | Július 27-én, szombaton este, és a lábát lógató vihar miatt nem a Művész presszó teraszán, hanem a Bartók aulájában tartották meg a Petőfi Művészeti Liget ez évi utolsó dzsesszkoncertjét. | |
| 2019-07-22 | Látogatói rekordot döntött az 5. dunaujvárosi Rockmaraton | A július 2. hetében metálparadicsommá változott Szalki-sziget pontosan egy hete nyerte vissza csendes, rocker- és punkmentes arculatát. | |
| 2019-07-19 | Petőfi Művészeti Liget | A jó, a rossz és a loop elnevezésű formáció lépett fel szerdán este a Petőfi Művészeti Ligetben. | |
| 2019-07-18 | Dübörgött a Rockmaraton | Ötödik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban. | |
| 2019-07-18 | Különleges koncerttel folytatódott a program | A székesfehérvári Blahalouisana zenekar koncertjével folytatódott a Petőfi Művészeti Liget programja. | |
| 2019-07-15 | Semmi pénteki punnyadás a Rockmaratonon: tolták ezerrel | A legsúlyosabb zenekarokat hét végére tartogatták, nem csoda, hogy addigra már a helyszínen sem lehetett kapni napijegyet. | |
| 2019-07-15 | Végeláthatatlan tömeg | Beigazolódott, amit sejteni lehetett, a Sold out tábla kikerült az ötödik dunaújvárosi Rockmaraton fesztivál látványos kapujára július 13-án, szombaton, a zárónapon. | |
| 2019-07-13 | Nihilizmus és füst az arénában, avagy a fekete ötven árnyalata | Nagyon okosan ki van találva ez a Rockmaraton, hiszen minden napra megvan az a műfaj, aminek a fellépői túlnyomó többségben vannak aznap. Így aki csak egyfajta stílus elkötelezett rajongója, nagy dózisban kapja az áldást. Vagy átkot. | |
| 2019-07-12 | A Rockmaraton eddigi történetének leglátogatottabb fesztiválja az idei a Szalki-szigeten | Dunaújváros már ötödször ad otthont a legnagyobb punk-rock-metál programsorozatnak. | |
| 2019-07-12 | Családias hardcore-parádé és folk mulatás volt szerdai menü | Július 10-én, szerdán tekintélyes tömeg hömpölygött a szigeten, ami valószínűleg mainstream zenekaroknak volt köszönhető. | |
| 2019-07-12 | A legigényesebb fesztivál | Július 11-én elérkeztünk a Rockmaraton fesztivál félidejéhez. Varga Zoltán operatív szervezőt kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.
| |
| 2019-07-12 | Jó versenyek mellett motorostalálkozó is volt | A perkátai önkormányzat szórakoztató eseménnyel készült július 6-án, szombaton este. A rockbuli a kora délutáni órákban kezdődött a Győry-kastély kertjében, ahol a koncertek kezdetéig gyerekeknek szóló programok várták a kilátogatókat | |
| 2019-07-11 | Punkokra és goblinölő power metálosokra szakadt a sziget | Július 9-én, kedd délelőttre már teljesen megtelt a hétfőn még foghíjas kemping és a világ rendje is helyreállt, amikor dél tájt megérkezett Rockfater. | |
| 2019-07-11 | Zászlóval köszönték meg, hogy itt maradtak | A szigorúan zárt körű csoport, az Intercisa Legion különítménye az első dunaújvárosi Rockmaraton fesztiválon alakult a metálzenét kedvelő dunaújvárosiakból. | |
| 2019-07-10 | Reggeli vívás, este pongó. Keddre könyörtelenül beindult a rockbuli a Szalki-szigeten | A halászcsárdáig kígyózó sorral, sátorépítéssel, könnyed kártyapartikkal egy jó sör mellett és helyi zenekarok délutáni bemelegítős, de szívből jövős, estére tömegmegozgatós-tombolós koncertjeivel indult július 8-a, hétfő. | |
| 2019-07-10 | Koszi Janka új dalokat is bemutat a ligetben | A Petőfi Művészeti Liget színpadán köszönthetjük majd július 21-én Koszi Jankát is, aki nyáron sem unatkozik, több nagy fesztiválon is fellép együttesével. | |
| 2019-07-09 | Már ötödször Dunaújvárosban. Már a nulladik nap is tömeget vonzott a Rockmaratonon. Újvárosé a nagyszínpad | Július 8-án délelőtt tíz órai kapunyitás előtt úgy nézett ki a Szigeti út, hogy egy teljes sávot elzárva a halászcsárdáig ért a várakozó sor vége. | |
| 2019-07-09 | Looperről szóltak (képaláírás) | Július 7-én, vasárnap este – az eső miatt a Bartók nagytermében – az InFusion Trio The Looper Band szórakoztatta a közönséget a Petőfi Művészeti Ligetben. (teljes szöveg) | |
| 2019-07-08 | Dalok a felvidékről (képaláírás) | Népes és lelkes közönség előtt lépett fel július 6-án, szombaton délután a helyi evangélikus templomban a felvidéki, nagyhodosi Megmaradásunkért Kultúrcsoport kórusa. (teljes szöveg)
| |
| 2019-07-08 | Nexus LineUp dzsesszformáció | A környékben lakók csak annyit tapasztaltak, hogy szokás szerint – mármint a Petőfi Művészeti Liget alatt – pénteken este halk, lágy dzsesszdallamok árasztják el a parkot. Akik a Művész teraszán ültek, ennél többet is elmondhatnak. | |
| 2019-07-08 | Megfogyva bár, de vidáman | Van, amikor a legjobb szándék és az akarat is kevés. Vélhetően így gondolták a dunaújvárosi fúvós zenekar, a Pentele Band tagjai, akik a július 5-i, péntek délutáni fellépésük előtt meglehetősen fura helyzetben találták magukat. | |
| 2019-07-06 | Dalbanmondja el. A dalokban személyesen megélt dolgokról beszélnek | Az idei DUDIK legnagyobb zenei attrakciója az Ákos-koncert volt. A higgadt koncertlátogatók elismerhetik, hogy a hazai előadók közül az övé a legprofibb produkció. | |
| 2019-07-05 | Három párt esketnek meg az idei Rockmaratonon | Csak egyetlen évre – a jubileumi 25-re – tervezték a Rockmaraton vendégeskedését Dunaújvárosban. Idén mégis már az 5. alkalommal foglalja el a fekete sereg a Szalki-szigetet. Július 4-én, sajtóbejárást tartott Cserna Gábor polgármester és Varga Zoltán, a fesztivál főszervezője. | |
| 2019-07-05 | Bereményi és Cseh Tamás nyomdokán baktatnak | A Bartók Kamaraszínház Petőfi Művészeti Liget nevet viselő sorozatában összesen 13 estén át várja az érdeklődőket a színház mögötti tereken. Július 3-án este Nagy Péter és a Dobridán állt a szabadtéri színpadra.
| |
| 2019-07-04 | Rockdélután, falukemnce, motorosok és hangulat | Rockdélután volt a perkátai Falukemencénél, ahol három zenekar fergeteges hangulattal várta az érdeklődőket a délutánra. | |
| 2019-07-02 | Túl vagyunk a nyitón. Túl vagyunk a nyitónapon | A Bartók nyári szabadtéri sorozata, a Petőfi Művészeti Liget nyitó és záró eseménye deklaráltan nagy figyelmet fordít a gyermekekre. | |
| 2019-07-02 | Hisz benne: a zene gyógyír a léleknek | Horváth Tamás a DUDIK-on adott koncertjén magával ragadta a közönségét, és bemutatta, hogy a tehetsége és a sok elvégzett munkája nyomán, milyen hatalmas utat tett meg az elmúlt hét esztendő alatt. Minden jóért, ami vele történik, hálás a sorsnak. | |
| 2019-07-01 | Fantasztikusan jó hangulat uralt a mezőfalvi falunapot | Ragyogó idő, sokszínű programok és felhőtlen szórakozás jellemezte az idei Mezőfalvi Testvértelepülési találkozót. A június 28–29-én a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán megtartott közösségi rendezvényre ezúttal is több ezren látogattak ki. Koncertekkel, kulturális és gyerekprogramokkal, közösségi díjátadóval, valamint hajnalig tartó mulatsággal kezdődtek a mezőfalvi nyár eseményei. | |
| 2019-07-00 | XLII. Vasas- és Kohásznap. Jó időben, jó közösségben | Több mint nyolcezren vettek részt 2019. július 12-én Dunaújvárosban a 42. alkalommal megrendezett Vasas- és Kohásznap programjain. A dunaferres családok ünnepe idén a hagyományok és az újdonságok kettősségének jegyében telt. | |
| 2019-06-25 | A kitűnő énekesnő proféta lett saját hazájában mikrofon előtt | Valamiért hazai pályán ritkán hallhatjuk a dunaújvárosi születésű énekesnő, Kelemen Angelika jazzkvartettjét. Pedig igény lenne rá. Mutatja ezt a június 21-i, péntek esti koncert sikere is, amit a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében adtak szünettel együtt mintegy három igazán tartalmas órában. | |
| 2019-06-21 | Nézőcsúcsot döntött a DUDIK | Tizennégyezren buliztak az alsó Duna-parton a múlt héten. | |
| 2019-06-19 | Megvonták a fesztivál mérlegét. Látogatói rekord, elégedett fellépők, boldog közönség | Az idei, 11. DUDIK volt minden idők legerősebbike. A megszokottal ellentétben a hétköznapok is nagyon erősek voltak, de azért a június 15-i, szombati látogatottság toronymagasan kiemelkedett. Számvetés következik a város saját popfesztiváljáról. | |
| 2019-06-18 | Szandi: "Egyszerűen odafigyelek magamra" | Az Előszállási Hagyományőrző Szállásnapok legrangosabb fellépője Szandi volt. | |
| 2019-06-17 | Története során ez volt az eddigi legjobb buli. Az eddigi legjobb négy nap volt a DUDIK fesztivál történetében | Az eddigi sorozatból az idei volt a legprofibb. Kiváló válogatás az elérhető kedvenc zenekarok közül, remek lebonyolítás és színpadtechnika várta a fellépők között a híresen „jó” közönségként emlegetett dunaújvárosiakat és környékbelieket az alsó Duna-parton, június 12-től, szerdától június 16-ig, vasárnap hajnalig a XI. DUDIK fesztiválon. | |
| 2019-06-15 | ByeAlex unta a banánt, de a közönsége elnézte neki | A június 13-i, csütörtöki este eredményei koránt sem voltak kiszámíthatóak, a fellépők okoztak némi meglepetést. Volt, hogy a közönség érezte magát fergetegesen, máshol pedig a zenészek szellemültek át teljesen. | |
| 2019-06-14 | Az első DUDIK-éjszaka varázsa, Újváros nagyon szeret mulatni | Különösebb ceremónia nélkül nyitotta meg a kapuját a XI. DUDIK fesztivál június 12-én, szerdán estére! Szervezetten, jól működően indult meg a szórakoztató gépezet az alsó Duna-parton. | |
| 2019-06-13 | Majka nélkül is elindult a DUDIK, és nem okozott senkinek sem csalódást. A poppzene újvárosi Mekkája | Június 12-én délután négy órától várták az érkezőket a DUDIK nyitónapján. Városunk legnagyobb popzenei fesztiválja erősen startolt a Duna-parton. | |
| 2019-06-13 | Korrekt megoldást találtak a szervezők | Rossz hírre ébredtek azok, akik nagyon várták, vagy egyenesen Majka miatt érkeztek volna a DUDIK-ra. A zenész a Majka és az Ők formáció élén érkezett volna, az énekes azonban hangszálproblémákkal küzd, és orvosi javaslatra menedzsmentje lemondta a DUDIK-os fellépést. | |
| 2019-06-13 | A Cickomtól Prokofjevig átfogóan | A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola megtartotta tanévzáró koncertjét június 12-én délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermében. | |
| 2019-06-12 | Rendben van a DUDIK, indul a négynapos buli. Rekord jegyeladással startol | Az épülő helyszínt június 11-én, kedden Cserna Gábor polgármester is megtekintette, a bejárás során Arnold Miklóssal beszélgetett, s érdeklődött az előkészületekről. | |
| 2019-06-06 | Német missziós kórus fellépése | A Magyar Evangéliumi Börtönmisszió kíséretében a napokban újra eljöttek a wuppertáli német misszió csoport tagjai, hogy magyarországi látogatásuk során zenés, színvonalas műsorukkal szolgáljanak a pálhalmai bv-intézet bernátkúti objektumában és a mélykúti alegységében is. | |
| 2019-06-04 | A DUDIK megérett arra, hogy Ákos is fellépjen a fesztiválon | A június 12-én, szerdán kezdődő és június 15-ig, szombatig tartó DUDIK fesztivál mérföldkőhöz ért, egyrészt a hazai sztárfellépő, Ákos érkezik az alsó Duna-partra, aki még soha nem játszott itt. Másrészt az eddigi legnagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak a szervezők. | |
| 2019-06-03 | Pünkösdi jótékony koncert. Pünkösdi ajándék hangszeres zene | A pünkösdre hangolódást is segítette a Sándor Frigyes zeneiskola május 31-i, péntek esti koncertje az evangélikus templomban. | |
| 2019-06-03 | Könyvtári programok: nagy sikert arattak | A József Attila Könyvtár június 1-jén a Városháza téren rendezett könyvtéri programsorozata nagy sikert aratott. | |
| 2019-06-01 | A mesterek és tanítványaik | Pünkösdi koncertre várták a komolyzene kedvelőit a Sándor Frigyes Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai és diákjai Mesterek és tanítványok címmel május 31-én, pénteken délután az evangélikus templomban. | |
| 2019-05-28 | Utolsó gondolatok a családi hétvégéről | Jól szórakozott az egész város három napon keresztül, nem volt olyan nap, hogy ne hömpölygött volna kisebb-nagyobb tömeg az alsó Duna-parton a családi hétvége során. | |
| 2019-05-27 | Ezer gyerek boldogsága - és lámpások. A szokottnál is több gyermek vasárnapja lett igazán mesés | A Parázs Varázs családi hétvégéjén a menetrend idén is a megszokott volt: koncertek pénteken, grillparti szombaton és ezerlámpás vasárnap. A hangulat viszont talán még parázslóbb volt, mint az előző évben. | |
| 2019-05-25 | Parázslatos indulás. Parázsló szombat, játékos gyereknap várható a hétvégén | Május 24-én, pénteken megkezdődtek a színpadi programok a Parázs-varázs hétvégén. | |
| 2019-05-10 | Nagy nevek és sok meglepetés. A hazai könnyűzene ikonjai érkeznek ide | „Az ilyen jellegű, fiatal közönséget is megmozgató, magas színvonalú többnapos programoknak városmarketing-értékük is van.” – mondta Cserna Gábor polgármester a 11. Dunaújvárosi Köztársasági Napok (DUDIK) május 9-i sajtótájékoztatóján. | |
| 2019-05-09 | A kórházat támogatták a koncert bevételével | A Móricz általános iskola 24. alkalommal szervezte meg azt a jótékonysági pedagóguskoncertet, amelynek bevételével a dunaújvárosi kórházat támogatják. | |
| 2019-05-04 | Kellemes estét hozott a Misztrál | Dunaföldváron koncertezett a Misztrál együttes a költészet napján. | |
| 2019-05-02 | Sikeres volt a városi majális. Május elsejei hangulat | Bár az alsó Duna- part néhány sétálót és madárlesnél sütögetőt leszámítva kifejezetten csendes volt május elsején, de ez nem azt jelenti, hogy buli nélkül maradt a város apraja- nagyja! | |
| 2019-04-18 | Jótékonysági koncert | Huszonegyedik alkalommal szervezte meg a Móricz iskola a jótékonysági pedagóguskoncertet hétfőn az evangélikus templomban. A kórház gyermekosztályának gyűjtöttek. | |
| 2019-04-18 | Három díjazott | Sándor Frigyes Napokat tartott névadója tiszteletére a zeneiskola múlt héten. A hét zárásaként átadták a Sándor Frigyes Díjat Dőr Gabriellának a zeneiskola igazgatójának, Balogh Zoltán Andrásnak a fúvós zenekar vezetőjének és Szabó Szebasztiánnak. | |
| 2019-04-18 | A koncertezők segítő adománya | Átadták a jótékonysági pedagóguskoncerten összegyűlt adományokat a Szent Pantaleon Kórház csecsemő- és gyermekosztályának április 17-én délután. | |
| 2019-04-18 | Lélekemelő orgona- és harmonikakoncert volt | Április 14-én a virágvasárnap alkalmából megtartott rendezvényen igazán különleges zenei élményt nyújtottak az apátszállási templomban felcsendülő klasszikusok. | |
| 2019-04-17 | Japán babák várnak. Muzsika, tárlatok, babakiállítás a 150éves évforduló tiszteletére | A magyar–japán diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulójára japán napok zajlanak a városban. Ennek első eleme az áprlis 15-i, hétfő esti jótékonysági pedagóguskoncert volt. A Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában három kiállítás is nyílt a április 16-a délutánján. | |
| 2019-04-16 | Pedagógus koncert japán művekkel | Idén immár 24. alkalommal rendezik meg a jótékonysági pedagóguskoncertet az evangélikus templomban április 15-én délután. | |
| 2019-04-16 | Virágvasárnap vendésgség (képaláírás) | Április 14-én, virágvasárnapon az ünnepi ráhangolódást kórusmuzsika segítette a dunaújvárosi református templomban. Böttger Antal református lelkész meghívására a Kecskeméti Református Gimnázium Kórusa adott koncertet a délelőtti órákban. (teljes szöveg) | |
| 2019-04-15 | Sándor Frigyes-díjasok a tanári koncerten | A hagyományokhoz illően pompás koncerttel fejeződött be április 12-én, pénteken a Sándor Frigyes-hét eseménysorozata a zeneiskolában. | |
| 2019-04-13 | Sándor-díjasok (képaláírás) | Átadták a Sándor Frigyes-díjakat a zeneiskola pedagóguskoncertjén. A felnőtt díjat megosztva kapta Dőr Gabriella igazgató és Balogh Zoltán András rézfúvós-tanár, a diák díjat Szabó Szebasztián bőgős, gitáros kapta. (teljes szöveg) | |
| 2019-04-11 | Minifesztivál a téren (képaláírás) | A Városháza téren szervezte meg a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Ragyogj kékben, Dunaújváros! elnevezésű minifesztivált, amellyel az autizmus elfogadását kívánják növelni. Az eseményen számos koncertet is láthattak az érdeklődők, és az olykor eleredő eső ellenére sem csökkent sem a közönség, sem a fellépők lelkesedése (teljes szöveg) | |
| 2019-04-10 | Dallamok a tavaszi szélben (képaláírás) | Az idei Sándor Frigyes Napok programsorozatának második állomásaként az alapfokú művészetoktatási intézmény saját zenekarai léptek fel az iskola melletti parkban, a Sándor Frigyes szobor tőszomszédságában. Képünkön a Pomposné Zelena Erzsébet vezette vonószenekar játszik az áprilisi napsütésben. (teljes szöveg) | |
| 2019-04-09 | Növendékkoncert (képaláírás) | Növendékkoncerttel kezdődött a Sándor Frigyes Napok idei rendezvénysorozata április 8-án este. (teljes szöveg) | |
| 2019-04-09 | Húsvétvárás verssel és kórusművekkel | Tömött padsorok előtt adott húsvétváró koncertet április 7-én, vasárnap este a Dunaújvárosi Vegyeskar a református templomban. | |
| 2019-04-08 | Virágvasárnapi koncert (képaláírás) | Húsvétváró koncertet adott április 7-én, vasárnap este a város legrégebbi művészeti egyesülete, a Dunaújvárosi Vegyeskar Böttger Antal lelkész meghívására a helyi református templomban. Lélekemelő alkalom volt ez a zenekedvelők számára. A két karnagy, az együttes vezetői, Könyves Ágnes és Kurucz Gergely vezényletével többek között Gounod, Victoria, Byrd, Bárdos, Csiky Boldizsár és mások kórusművei szólaltak meg a kórus értő tolmácsolásában. Az esten közreműködött, és gazdagította a különleges ének-zenei élményt Polgár Lilla színművész is, aki korábban maga is kórustag volt. (teljes szöveg) | |
| 2019-04-02 | Hazaiak a nulladikon. Szintet lép idén az újvárosi fesztivál | Március 29-én, pénteken Dunaújvárosban, a polgármesterrel egyeztetett a Rockmaraton Fesztivál szervezőcsapatának vezetője, Varga Zoltán. | |
| 2019-04-00 | Működik a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok! | Deimel Petra, a sportcsarnok igazgatója írása a rácalmási sportcsarnok kihasználtságáról, az átadás óta eltelt időszak sport és egyéb rendezvényeiről | |
| 2019-03-11 | Bárdos Lajos-emlékkoncert a móriczosoktól | A már hagyományosnak mondható emlékhangversenyét idén március 8-án, pénteken tartotta a Móricz Zsigmond Általános Iskola. | |
| 2019-03-00 | Quimby Family Tugedör koncert | 2019. február 23-án a Quimby adott koncertet a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban | |
| 2019-02-25 | Évindító buli Rácalmáson (képaláírás) | A Family Tugedör címet viselő műsorával érkezett február 23-án, szombaton Rácalmásra a több dunaújvárosi születésű zenészt is magában foglaló Quimby. A meghívó tanúsága szerint a Family Tugedör egy olyan reunió, ahol minden Quimby-érintettségű zenekar fellép, összehozva ezzel hat zenekart és huszonhárom zenészt egyetlen óriási koncert erejéig. (teljes szöveg) | |
| 2019-02-07 | Szépen gyarapodik már a Rockmaraton | Az utóbbi hetekben számos új név került fel a Rockmaraton műsorlistájára. | |
| 2019-01-23 | A magyar kultúra napján (képaláírás) | A magyar kultúra napja alkalmából rendeztek önkormányzati ünnepséget a Városháza C szárnyának házasságkötő és rendezvénytermében január 22-én este. Az eseményen a G Bunker Quintett egy, a Vienna Konservatoriumban végzett baráti társaság tagjaiból álló jazz-formáció adott koncertet. A magyar kultúra napja alkalmából rendezett önkormányzati ünnepségen adták át a Pro Cultura Intercisae díjat is. Az idei évben Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros (b), Pomposné Zelena Erzsébet hegedűtanár (j2) és Szloboda György klubvezető (j) vehette át Gombos István humán alpolgármestertől. | |
| 2019-01-18 | Újévi Gála klezmerrel. Színvonalas hangversennyel indult az év | Zsúfolásig megtelt a Bartók színházterme múlt vasárnap a Sándor Frigyes Zeneiskola és a Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány közös újévi gálakoncertjén. | |
| 2019-01-14 | Telt ház előtt muzsikált a Budapest Klezmer Band. Új évi koncert: kuriózumok, vastapsos sikerre hangszerelve | Immáron 9. alkalommal jelentkezett a város egyik rangos komolyzenei eseménye, az új évi gálakoncert január 13-án, vasárnap délután, amely ezúttal is jelentős fellépőt, a Budapest Klezmer Bandet hozta el Dunaújvárosba, a Bartók kamaraszínház nagytermébe. Az est védnöke Cserna Gábor polgármester volt. | |
| 2019-01-09 | Újévtől adventig: évértékelő, koncertekben elmuzsikálva | A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a zeneiskola is tartalmas, eredményes évet zárt. Dőr Gabriella igazgató elégedett lehet. | |
| 2019-01-02 | A főtéren köszöntöttük a 2019-es esztendőt. BÚÉK, Dunaújváros! | Több százan voltak kíváncsiak a Városháza téren szervezett évbúcsúztató programokra.
| |
| 2018-12-31 | Hazai pályán koncertezett a Junkies. Hazai pályán zúzott utoljára 2018-ban a Junkies együttes | Az immár budapesti, ám egyébként dunaújvárosi gyökerekkel rendelkező Junkies együttes fergeteges bulival zárta a 2018-as évet december 29-i, szombati kaptáros nagykoncertjén. | |
| 2018-12-29 | Jolly Jackers, a garázssorról. Jolly Jackers, innen a garázssorról | Alapvetés: nincsenek elkényeztetve a dunaújvárosi ír kocsmapunk kedvelői, csak nagyritkán fordul meg a városban a műfaj nagyformátunú előadói közül valamelyik. A Jolly Jackersre biztosan számíthatnak. Így volt ez karácsony után is. | |
| 2018-12-24 | Vasárnap este véget ért az idei Adventi forgatag | December 23-án, vasárnap este a Fortissimo együttes koncertjével véget ért az idei Adventi forgatag meglehetősen gazdag és zsúfolt programsorozata, amely huszonkét nappal ezelőtt, december 2-án a város adventi koszorúja első gyertyájának meggyújtásával kezdődött. | |
| 2018-12-24 | Boogie a Bartókban | A kortárs minőségi popzene, az ötletes jazzmuzsika és a francia sanzonok különleges ötvözetével érkezett december 21-én, pénteken este a Bartók színház színpadára a népszerű énekesnő Boogie és remek zenészcsapata. | |
| 2018-12-21 | Adventi zongorakoncert | Rákász Gergely orgonaművész adott koncertet az evangélikus templomban. | |
| 2018-12-21 | Adventi zeneiskolai koncert (kishír) | Idén sem maradt el a zeneiskola adventi koncertje, melyet az evangelikus templomban tartottak. (nem teljes szöveg) | |
| 2018-12-19 | Templomi koncert | December 16-án, vasárnap délután Baracs-Apátszállás katolikus templomában ünnepi koncertre várták az adventi közönséget. A rendhagyó eseményen ezúttal több zenei különlegességet is hallhattunk, láthattunk. | |
| 2018-12-19 | Egyházzenei koncert a templomban | December 14-én, pénteken a mezőfalvi római katolikus templomban tartotta éves koncertjét a Mezőfalvi Női Kar és a Petőfi Sándor Általános Iskola Hangvirág Kórusa. Szülők, rokonok és érdeklődők előtt különleges darabokat is előadtak, néhány számban gitárkísérettel. | |
| 2018-12-18 | Azzá válsz, amit megeszel | Rákász Gergely december 16-án este az evangélikus templomban tartotta szokásos decemberi koncertjét. | |
| 2018-12-17 | Várakozés, énekkel, zeneszóval. Adventi hangolódás | Hűen a hagyományokhoz ebben az esztendőben is Adventi koncertet adott a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola a város Betlehemi jászollal feldíszített koncerttermében, az evangélikus templomban december 15-én, szombaton este. Talán a havazásnak, vagy a hidegnek köszönhetően idén kissé szerényebb érdeklődés mellett. | |
| 2018-12-17 | Pálinkás Eszter: Muzsikálás barátokkal | Pálinkás Eszter ezúttal is muzsikustársaival lépett fel, mindvégig színpadi partnere volt Beke Beáta gitárművész, a Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola tanára, de két produkció erejéig csatlakozott hozzá Inna Kolisnychenko zongoraművész is, aki ugyancsak a Wesley-DaCapo tanári gárdáját erősíti. | |
| 2018-12-12 | Adventi hangos üzenet a Móricz iskola diákjaitól (képaláírás) | A Móricz Zsigmond Általános Iskola december 11-én, kedden délután immáron hagyományos nagytemplomi adventi koncertjét adta, amelyen az intézmény kórusai – fiúkórus, nagykórus, kiskórus – és az egyes évfolyamokból álló diákcsoportok léptek fel. Műsorukon hagyományos adventi és karácsonyi dalok, valamint kórusművek szerepeltek. A repertoárt a város ének-zenei általános iskolájának pedagógusai és karnagyai tanították be a gyermekeknek. (teljes szöveg) | |
| 2018-12-04 | A Vegyeskar adventje | Érdemes volt komolyan venni a Dunaújvárosi Vegyeskar hagyományos adventi koncertjének helyet adó Dunaújvárosi Római Katolikus Plébánia azon ajánlását, amelyben arra ösztönöszte a hangverseny közönségét, hogy a hideg időjárás végett öltözzenek melegen. | |
| 2018-11-29 | Egy utolsó blues, és vége (képaláírás) | Jövő év elején kezdődik a Dózsa Mozicentrum felújítása, emiatt a Galéria Jazz Klub is néhány hónapig zárva tart. Addig még két koncertet élvezhetnek a zenerajongók: december 8-án az Intim Torna Illegál játszik Dunaújvárosban, az ezt követő Deák Bill Gyula-koncert után pedig már csak tavasszal folytatódik a rendezvénysorozat. (teljes szöveg) | |
| 2018-11-26 | Nagykorú főtemplom. Orgonahangverseny az ünnepi istentisztelet után | A Krisztus Király plébániát 18 évvel ezelőtt áldotta meg dr. Takács Nándor, akkori székesfehérvári megyés püspök, 10 éve pedig Spányi Antal megyés püspök szentelte fel az épületet. A templom a hét végén, Krisztus király ünnepének előestéjén tartotta különleges rendezvényét. | |
| 2018-11-15 | Elefánt és Balaton a Galériában | Az Elefánt és az Analóg Balaton koncertjével folytatódott a Galéria Jazz Klub 2018. őszi programsorozata. | |
| 2018-11-13 | Ismét hatalmas bulit csapott nálunk az Elefánt | Tagadhatatlanul elindult a koncertszezon a Galéria Jazz Klubban, hétről hétre jobbnál jobb formációk adják egymásnak a helyet a Dózsa Mozicentrum emeletének színpadán. November 9-i, péntek esti hangulatról Kovács Zoltán személyében erős dunaújvárosi szálat is magában hordozó Elefánt nevet viselő egyedi stílusú formáció gondoskodott. | |
| 2018-11-00 | Adventre készül a város | A Tourinform iroda munkatársai már elkezdték a város karácsonyváró időszakának, az Adventi Forgatag (2018. december 2-23-ig) külső dekorációjának és programjainak összeállítását. Az idén a város karácsonyfájának feldíszítését a Pannon Magángimnázium vállalta magára. | |
| 2018-11-00 | A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Állótábor 2018. Euroskills - Budapest. Köszönet a zenéért | - A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai 2018 nyarán a Bakonyban táboroztak. A tábor programjai
- A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával a rácalmási hetedikes és nyolcadikos diákok ellátogattak a budapesti Euroskills 2018 szakmai Európa bajnokság és kiállításra
- A zene világnapja alkalmából a rácalmási iskola énekkara koncertet adott | |
| 2018-10-26 | Megvannak az első nevek | Folk metal, frontcsajos extrém metal és egy New York-i street punk legenda – na meg 11 hazai zenekar. Itt vannak az első nevek a 2019-es Rockmaraton felhozatalából. | |
| 2018-10-16 | Diákok, nem iskolás színvonalon | Folytatódott Dunaföldváron a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének regionális koncertsorozata, amely a Potenton Alapítvány támogatásával, az egyetem és a helyi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében valósul meg immár több mint másfél éve. | |
| 2018-10-11 | Kisújfalusi siker a kórustalálkozón | Hagyomány Mezőfalván, hogy búcsú napjához közelítve különleges zenei programot szerveznek a római katolikus templomban, ez a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó, amelyre mindig kiváló kórusokat hívnak a szervezők, immár a kilencedik alkalommal. | |
| 2018-10-10 | Koncerttel vették birtokba az új orgonát Baracson | Talán még soha ilyen sokan nem voltak az apátszállási templomban zenei rendezvényen. Hortyi Lászlóné sekrestyés a rendezvény sikere után elmondta, jövő tavasztól rendszeres időközönként újra kaput nyitnak a zenei programoknak, amelyekhez már tervezik a fellépők sorát. | |
| 2018-10-05 | Orgonajátékkal (képaláírás) | Ismét hallhatjuk a nemrég megszentelt hangszert Baracson… Szita Károly után október 7-én, vasárnap 17-órától a bodajki Mórocz Tamás orgonajátékában gyönyörködhetünk az apátszállási katolikus templomban. Hortyi Lászlóné sekrestyés elmondta: az előadó kivetítővel kísért előadással készül az eseményre. (teljes szöveg) | |
| 2018-10-03 | Bemutatkozott a zenei világnapon az új hangszer | Tanári koncerttel emlékeztek meg a zenei világnapról október 1-jén, hétfőn este a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában. | |
| 2018-10-02 | Verseny, játék és iskolai bemutató. Napsütés, vidámság, finom ételek | Zajos volt a Pannon Oktatási Központ környéke szeptember 29-én, szombaton délután, a hagyományos családi nap okán. | |
| 2018-10-01 | Szent Mihály-nap és néptáncos fesztivál. Szent Mihály-napi kavalkád a főtéren | A városunk csatlakozott az „Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!” országos programsorozathoz. Ezt azért hívták életre, hogy Szent Mihály ünnepén megmutassuk, milyen szép az országunk, mennyi értéket őriz, és milyen csodálatos emberek lakják. A szombati időjárás sem szegte a kedvét a résztvevőknek. | |
| 2018-09-27 | Kísérleti zenei kalandozás vizuális iránytűvel | Móder Rezső Munkácsy-díjas alkotó – népes művészbaráti társaságával kiegészülve – már évtizedek óta építgeti valóban underground koncertsorozatát, amelynek műfaji beskatulyázásra ezúttal sem vállalkoznánk, hiszen a kísérleti zenék mellett hagyományosnak mondható zenész és zenekari formációk is remekül megférnek e rendre megújuló vállalkozásban. | |
| 2018-09-25 | Milyen volt az első nap? | Az esemény szervezői nem akarták megváltani a világot, zöldre festeni a majd csak a tavaszra sarjadó fű helyén az elegyengetett talajt, és a kontinens legjobbjait szerződtetni az alkalmi színpadra. | |
| 2018-09-22 | Húsz program, harminc osztály és végtelen közös élmény | Minden idők legnagyobb „Isten hozott bulija” volt a szeptemberi 21-i, amivel valaha is elsőéveseiket fogadták a középiskolák. | |
| 2018-09-17 | Idén is elsöprő siekrt aratott a Tökfesztivál. Retróbuli és a magyar popzene élő legendái a Tökfesztiválon | A szeptember 14-i, péntek délelőtti csendes nyitás elsősorban a gyerekek kedvére tett, délutánra megérkezett a többgenerációs tömeg a Rácalmási Tökfesztiválra. Az Anna & the Barbies koncertjére diszkrét telt házat lehetett jósolni, Pásztor Anna látványos színpadi performanszai és egyedi lelkesítő szövegei ellenére viszont elmaradt a mindent elsöprő hangulat, noha egyáltalán nem volt foghíjas a közönség. | |
| 2018-09-15 | Élmények várnak ránk | Megkezdődött a térség legtökösebb fesztiválja, s bár szeptember 14-én pénteken reggel még csak a gyerekeknek szóló programokkal melegített a rendezvény Rácalmáson. | |
| 2018-09-14 | Visszavárjuk a rockereket jövőre is. Most már egészen biztos, hogy jövőre is nálunk lesz a Rockmaraton fesztivál | Az esemény nagyon pozitív képet alakított ki a rockerekről a lakosság szemében, a fesztiválozók pedig imádják a Szalki-szigetet. Varga Zoltán elégedetten nyilatkozott az idei fesztivál értékelése kapcsán, és az sem mellékes, hogy a Rockmaraton turisztikai jelentősége is óriási Dunaújváros számára. | |
| 2018-09-12 | Felvonultak és szüreti báloztak | Perkáta Nagyközség Önkormányzata, a Perkátai Általános Művelődési Központ közös szervezésében rendezték meg 2018. szeptember 8-án a hagyományos szüreti felvonulást és bált Perkátán. | |
| 2018-09-11 | Tökfesztivál ezen a hétvégén: a tizenötödik! A tökfesztivál hétvégéje | Ez már a tizenötödik ilyen rendezvény a szomszédban, Rácalmáson. Színes „tökös” programokkal várják az érdeklődőket. | |
| 2018-09-04 | Koncert - másként | Augusztus 30-án Dunaföldváron egy koncert részesei lehettek az érdeklődők, a városháza díszterme zsúfolásig megtelt. | |
| 2018-08-31 | Jazzparádé újra | Tim Ries A Rolling Stones világhírű szaxofonosa lépett fel az Oláh Quartettel 2018. augusztus 30-án a Művész Presszó jazzklubjában | |
| 2018-08-31 | Világhírű szaxofonossal (képaláírás) | Tim Ries, a Rolling Stones turnéinak állandó szaxofonosa az Oláh Kálmán Quartettel lépett színpadra augusztus 30-án, csütörtökön a Művész presszóban. A zongorista-zeneszerző Oláh Kálmánt régóta foglalkoztatja a zenei műfajokon átívelő sokszínűség. Tim Ries szaxofonossal már összeszokott párost alkotnak, hiszen a Trio Midnight formációval többször is játszottak együtt. | |
| 2018-08-28 | Újvárosi gyerekek a Balaton-parton. Dunaújvárosi gyerekek a Balaton-parton | A Balaton rengeteg zenei fesztiválnak ad otthont, mindenféle stílusban, mindenféle pénztárcához. | |
| 2018-08-27 | Szűnni nem akaró vastaps volt | Markánsan beigazolódott, hogy jól döntött Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, amikor újraindította a már korábban is sikeres Múzeumkerti esték sorozatot az intézmény udvarán. A Quintia zenekarnak több mint háromszázan tapsoltak pénteken este. | |
| 2018-08-27 | A Csillagfényes Nyári Esték befejezése (képaláírás) | Az ötödik Csillagfényes Nyári Este is nagy sikert aratott a kulcsi kikötőben augusztus 25-én este. A jövő Kulcsa Egyesület által szervezett nyári programsorozat befejező előadásában a Salty Dog dzsesszduó lépett fel, megérdemelt elismerést aratva. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-24 | Augusztális. "Nemcsak a jelenünket, hanem a jövőnket is tervezzük és építjük" | Az államalapítás és az új kenyér ünnepe alkalmából egész napos programokkal várták a városlakókat a Szalki-szigeten hétfőn (2018. 08. 20.). | |
| 2018-08-24 | Koncert szobrokkal, hangszerekkel (képaláírás) | Mivel az eső korábban elmosta, augusztus 23-án újra próbálkoztat az ÚjPart Egyesület által szevezett Random Spectral Walks koncerttel. A Móder Zenélő Szoborpark és Múzeumban megrendezett koncert részvevői - Móder Rezső, Dóra Attila, és Baráth Bálint - kompozíciókból építettek egy zenei világot, amely az összművészeti irányzatok fontosságára hívja fel a figyelmet. (nem teljes szöveg) | |
| 2018-08-10 | Tüzijáték lesz a javából | A korábbiaknál látványosabb és színesebb tűzijáték, több generációt is megszólító könnyűzenei program, közlekedési kötelezők – így készül a város az államalapítás ünnepére. | |
| 2018-08-02 | Az utolsó hangok a Ligetben (képaláírás) | A dunaújvárosi származású Veres-Kovács Petra volt az egyik utolsó fellépője a 2018-as Petőfi Művészeti Liget programsorozatának. Az egy hónapon át tartó rendezvénydömpingben a nézők hetente háromszor láthattak koncerteket, előadásokat. A záróeseményt (2018.) szeptember 1-én tartják, ahol a színház következő évadának programját is bemutatják. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-31 | Idényzáró a ligetben. Nincs kiadatási engedély a Petőfi Művészeti Ligetből | A Petőfi Művészeti Ligettel kapcsolatban nem lehet rosszat írni, hiszen már az abszolút pozitívum, hogy van. Sőt, remélhetően a következő évek nyarán csak erősödni fog. | |
| 2018-07-26 | Hamarosan zár a Liget | A Petőfi Művészeti Liget programjai a végéhez közelednek, azonban néhány érdekes előadás hátravan, így az érdeklődők (2018) július végéig még kilátogathatnak a színház mögötti parkba. | |
| 2018-07-24 | Összetartozás mindenhol (képaláírás) | Képünk témája lehetne az is, hogy a város egyik kemény metált játszó zenekarának koncertjén elaludt a kislány, ám a megkérdőjelezhetetlen összetartozást jelentő ölelés, szerelmes apai nézés mindenek felett áll. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-23 | Szivárvány alatt táncoltak. Csak azért is jókedvűen mulattak a nagykarácsonyiak | Azt hiszem, valamennyien össze tudnánk állítani egy falunapi meteorológiai kívánságlistát a hőmérsékletre, a csapadékra és a szélviszonyokra vonatkozóan. Nagykarácsonyban valószínűleg ezt az egy dolgot nem szerkesztették meg az esemény rendezői. A nap nagyobb részén tikkasztó kánikula, majd a minden ilyen alkalommal elvárt udvariasságra fittyet hányó trópusi vihar tette izgalmassá az ünneplők július 21-i szombat délutánját és estéjét. Akik persze nem hagyták magukat. | |
| 2018-07-23 | New Orleans-i üzenet (képaláírás) | A New Orleans-i hagyományos muzsika jeles képviselője a részben Dunaújvároshoz is kötődő, Jambalaya névre hallgató formáció, amely július 22-én, vasárnap este lépett fel a Petőfi Művészeti Ligetben. A 2005-ben alakult zenekar emlékezetes koncerttel ajándékozta meg közönségét. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-21 | Szakcsi Róbert és barátai (képaláírás) | Szakcsi Lakatos Róbert és neves zenésztársai, Hodek Dávid - dob, Pecek Lakatos Krisztián- bőgő, Pecze Balázs - trombita, ők léptek fel július 20-án pénteken a Petőfi Művészeti Liget keretében a Művész presszó dzsesszteraszán. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-20 | Emlékezetes buli volt azidei Rockmaraton. A Szalki-szigeten egyesültek az ország rockerei | Képes összefoglaló a 2018-as Rockmaratonról | |
| 2018-07-19 | Funky, soul és latin muzsika szólt a Művész Teraszon | A Petőfi Művészeti Liget programsorozatának részeként az Egri Drive Stuff nevű zenekar lépett fel a Művész Teraszon. | |
| 2018-07-18 | Új utak előtt a népszerű Karolina Road | A Karolina Road zenekar produkciójára mindenki fölkapta a fejét a repülőnapon. | |
| 2018-07-16 | Megnyíltak a vasmű kapui. Ők a tűz urai: megnyíltak a dunaújvárosi vasmű kapui | A Dunaferr főkapujánál július 13-án tartott rendezvényre a vasmű közel 5 ezer munkavállalója és családtagjaik mellett sokan kilátogattak Dunaújvárosból és a környező településekről is. | |
| 2018-07-16 | Sziasztok, találkozunk jövőre! | A Rockmaraton záró két napja különösen színvonalasra sikerült, legalábbis, ami a dunaújvárosi fellépőket illeti. Emlékidézés. | |
| 2018-07-16 | Mostanra érett be a rockfesztivál | Sikeresen zajlott le a negyedik dunaújvárosi, de összességében már a huszonnyolcadik alkalommal megrendezett Rockmaraton. A zenés őrület július 9-én, hétfőn indult és július 15-én véget ért minden rocker kedvenc nyári programja. Varga Zoltán elégedetten mesélt a fesztiválról. | |
| 2018-07-16 | A maraton másik arca-lássuk! | Véget ért a 28. Rockmaraton fesztivál. A városlakók jó része csak a zajterhelést hallotta, a fekete ruhás extrém alakok csapatmozgását látta ez alatt az egy hét alatt. Pedig a fesztiválnak és a fesztiválozóknak van olyan arca is, amit különösen érdemes lehet megismerni. Kigyűjtöttünk néhány bejegyzést a Rockmaraton közösségi oldaláról. Kellemes felfedezést! | |
| 2018-07-14 | Elszakadnak a húrok ma. Él a sziget, feltámadtak a rockerek | Ahogyan az borítékolható volt, a július 11-i, szerdai napon nem halt meg a buli, csak alábbhagyott a lendület. A július 12-i, csütörtöki napon kiengedték a kéziféket a fesztiválozók, és vad kuplungégetéssel vágtak bele az éjszakába. | |
| 2018-07-14 | Fontos koncert volt ez niki, odatették magukat | Odatettük magunkat– így jellemezte a Quimby kisapostagi koncertjét a minden hasonló eseményen a világ második legjobb embereként bemutatott Mikuli Ferenc (kép). | |
| 2018-07-14 | Lüktetés (képaláírás) | A szokásoknak megfelelően, ha péntek, akkor dzsesszkoncertet kínál a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza szabadtéri rendezvénysorozata, a Petőfi Művészeti Liget. Ezúttal Egri János basszusgitáros egyik formációját, az Egri Drive Stuff nevű zenekart látták vendégül a Művész presszó teraszán. Az elektronikus elemekkel operáló muzsikában a groove-os lüktetés dominál. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-13 | Fékeznek a rockerek. Láblógatósra sikerült rocker szerda | A Rockmaraton hétfőn indult el nagy csinnadrattával, a keddet még rendesen felpörgették a fesztiválozók, július 11-én, szerdára viszont kicsit behúzták a kéziféket. Hiába, nem lehet egy gőzzel lenyomni egy hatnapos maratoni maratont. | |
| 2018-07-13 | Esti este (képaláírás) | Ismét az épület falai közé szorult a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nyári szabadtéri sorozata, a Petőfi Művészeti Liget július 11-i, szerda esti előadása. Az alternatív rockegyüttes, az Esti Kornél – amely nevét Kosztolányi Dezső fiktív alteregójától kölcsönözte – mára közönségkedvenc lett. | |
| 2018-07-12 | Nyitott kapukkal a metálfőváros | Akik a nulladik napon már beindították a metálrakétát, a július 10-i, keddi kezdéskor már kicsit kókadtan futottak neki az első, négy színpados fesztiválnapnak a Rockmaratonon. | |
| 2018-07-12 | Rockfater köszöni szépen, jól van és láthatóan sohasem szomjas | Nincs maraton Rockfater nélkül. Az alacsony, vékony, rekedtes hangú, hosszú hajú ősrocker minden évben előbukkan ott, ahol az ország metálosai összegyűlnek. Ő az, aki ha megszólal, garantáltan dőlünk a nevetéstől, stílusa utánozhatatlan és egyedi. Rockfater igazi arc.
| |
| 2018-07-11 | Zúzós arcok és riffek. Senki nem úszta meg a 0. napot. Az első nap a bemelegítésé volt | A város leghangosabb fesztiválja már a nulladik napon masszív bulikkal és tomboló közönséggel dübörgött a Szalki-szigeten, a szél viszont könyörtelenül szórta a kemény dallamokat szerte a városban. | |
| 2018-07-10 | Megnyitotta kapuit a Rockmaraton. Eljött a metál mennyország | Hivatalosan július 10-től, de a valóságban már július 9-én Dunaújváros Magyarország metál fővárosa. Legalábbis egy hétig biztosan. Július 10-én délelőtt megnyíltak a kapuk a fekete sereg előtt, elstartolt a 28. Rockmaraton fesztivál. | |
| 2018-07-10 | Bokasérülés (képaláírás) | Már az első napon akadt dolguk a mentőknek a Rockmaratonon. Egy fiatalember bokája sérült meg, ficamodott ki, információink szerint ugrálás közben. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-09 | Szárnyaltak földön és levegőben. Kitűnő időben szuper programok | Július 7-én, szombaton a Baracs-Kisapostag repülőtéren tartott repülőnapra több ezren látogattak ki a rendezvényre, ahol a repülés élménye mellett katonatechnikai bemutatók, kulturális és gyerekprogramok, ralikrosszautózás és természetesen a repülés élménye, a hozzá tartozó eszközök megismerése várt a résztvevőkre. Az már csak ráadás volt, hogy mindezt egy tökéletes hangulatú családi napba csomagolták a szervezők. | |
| 2018-07-09 | Friss jazz és költemények | Még három hétig dübörög a Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza nyári szabadtéri rendezvénysorozata a Petőfi Művészeti Liget. | |
| 2018-07-09 | Rákészülnek (képaláírás) | Bár csak július 9-én 10 órakor nyitja meg kapuit a 28. Rockmaraton fesztivál a Szalki-szigeten, és a nulladik nap programjai is csak este kezdődnek, már július 8-án, vasárnap sem volt csendes a fesztiválhelyszín környéke. Akadtak szép számmal, akik nem tudták kivárni a hivatalos nyitást, és már előző nap találkoztak a szigeten. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-06 | Negyedszer is rockmaraton. Ismét a húrok közé csapnak a bandák | A fesztivált megelőző csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester és Varga Zoltán, a Rockmaraton szervezője. | |
| 2018-07-06 | Frenk itthon is odatette magát. Több neves hazai formációban is játszik az ifjú | Frenk hazajött Dunaújvárosba, és egy remek koncertet adott a Petőfi Művészeti Ligetben. | |
| 2018-07-06 | Boldog esténk volt. Boldog esténk volt a Csík zenekarral | Szervezés és nagy ígéretek nélkül is a magyar zene ünnepét ültük, énekeltük és táncoltuk végig Mezőfalván, ahol a Csík zenekar nagyon várt koncertjére telt meg a szabadtéri színpad környéke. Helyenként virtuóz módon, máskor óvatosan, a figyelmet az este különlegességeire irányítva vezettek át bennünket az elmúlt évszázadok felbecsülhetetlen magyar dalkincsein. | |
| 2018-07-06 | Látómezőben a maraton. Már csak hármat kell aludni | Országosan 28. alkalommal, Dunaújvárosban már 4. alkalommal nyitja meg kapuit július 9-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a Rockmaraton. | |
| 2018-07-06 | Ezer rocker zsebében a virtuális programfüzet | A pécsi származású Ferenczi Balázs (kép), aki elmondása szerint kizárólag lelkesedésből készíti el a digitális fesztiválkisokost. | |
| 2018-07-05 | Egyszemélyes zenei produkció (képaláírás) | Egri Bálint egyszemélyes zenei produkcióval érkezett a Petőfi Művészeti Ligetbe július 4-én este. A végzettsége szerint színész Egri dalszövegírója, zeneszerzője és előadója is Az egri vár című produkciónak, amelyben a 2006 óta született, három lemezre és koncertlemezre elég anyagból válogatott. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-03 | Számtalan műfajban és stílusban (képaláírás) | Július 2-án este lapzártánk után koncertezett a Petőfi Művészeti Ligetben a hazai könnyűzenei szcéna egyik legmarkánsabb fellépője, Frenk és bandája. A számtalan zenei műfajban és előadói stílusban is járatos frontember ezúttal is emlékezetes produkcióval szórakoztatta közönségét. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-00 | XLI. Vasas- és Kohásznap Dunaújvárosban. Hagyományok és modern technológiák | Több mint tízezren vettek részt a negyvenedik Vasas- és Kohásznapon 2018. július 13-án. Az ISD Dunaferr rendezvényére a vasmű munkavállalói és családtagjaik mellett sokan kilátogattak Dunaújvárosból és a környező településekről is. | |
| 2018-06-28 | Ismét megnyitott a Liget! | 2018 júliusában újból színes programok várják az érdeklődőket a Petőfi Művészeti Liget előadás sorozatában. | |
| 2018-06-26 | Testvértelepülési találkozó. Testvértelepülési találkozót tartanak | Ismételten beigazolódott, hogy az álmok elérhetők, különösen akkor, ha tesz is érte az ember. A Sándor Frigyes Zeneiskola Harmonika zenekara nem várt a sült galambra ötvenéves hangszerkészletének megújításával, hanem önsegélyező koncertsorozatot hirdetett, amelynek célja legalább egy koncerthangszer vásárlása volt. Március elején írtunk először erről, és már most arról számolhatunk be, hogy elérték a célt. | |
| 2018-06-23 | Zene a szertartás után | Rövid koncertet adott nemrég a június 16-i, szombat esti szentmise után a dunaföldvári öregtemplomban az Annamatia Női Kar és a Bölcskei Női Kórus. | |
| 2018-06-22 | Kisszínpad, nagyszínpad és parti aréna. Négynapos pörgés az alsó Duna-parton | Nem döntött csúcsot, de pörgős négy napos buli volt a tizedik DUDIK fesztivál az alsó Duna-parton. | |
| 2018-06-21 | Tizedszer is DUDIK! (képaláírás) | Tizedszer is DUDIK! Az idén is nagy sikerrel zajlott az alsó Duna-parton a DUDIK Fesztivál, amelyen túlzás nélkül a város fiatalságának egésze képviseltette magát. A Tankcsapda, a Vad Fruttik, a Blahalousiana, a Magna Cum Laude mellett a Supernem is tiszteletét tette Dunaújvárosban, a közönség pedig minden egyes koncerten kitett magáért. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-20 | Jön a nagy rockerbuli. Rockmaraton: ideje elkezdeni a visszaszámlálást a fesztiválig | Menthetetlenül beindult a fesztiválszezon, már készülhetünk is Dunaújváros következő felvonására, ahol teljes pompájában tündököl majd a világ keményzenei krémje. | |
| 2018-06-19 | Négy napon át a zenéé volt a főszrep. Nem ez volt az utolsó DUDUIK | Probléma nélkül lezajlott a X. jubileumi DUDIK fesztivál. Június 18-a, vasárnap óta már bontják a színpadokat, sátrakat, tüntetik el a szemetet. Hamarosan eredeti állapotban kapjuk vissza az Alsó-Duna-partot. Arnold Miklós főszervezőt egy összegzésre kértük. | |
| 2018-06-19 | A négynapos fesztivál emberi arca | A fesztiváljárók számára a négy nap természetesen elsősorban a zenekarokról szól. Ám legalább ennyire fontos, hogy milyen hangulatban zajlott le a buli. | |
| 2018-06-18 | Boldog 50-et, Laci! | Rohamosan növekedett az egy négyzetméterre jutó Tankcsapdapólós fesztiválozók száma június 15-én, pénteken este, az igazi tankerek pedig már negyed kilenctől foglalták a helyet az OTP-MOL nagyszínpad előtt. | |
| 2018-06-18 | A DUDIK-on él a vetítővászon is | Egy fesztivál jó esetben nemcsak buli és tánc, hanem valamilyen formában megjelenik a művészet is ilyenkor. A DUDIK-ot fényfestéssel színesítették a helyi képzőművészek. | |
| 2018-06-18 | Találkozás a kedvencekkel | A Dudik fesztivál négy napja alatt hazánk legismertebb bandái adták egymásnak a nagyszínpadot, a közönség legnagyobb örömére. A szerencsés rajongóknak jutott egy-egy ereklye, de voltak, akik személyesen is találkozhattak kedvenceikkel. | |
| 2018-06-18 | Foci és DJ-k a magasban | Éjfél környékére azért már minden koncert véget ért, elhalkultak a színpadok. Nem úgy, mint a Parti Aréna, itt ugyanis csak négykor lőtték le a bulit. | |
| 2018-06-18 | Beszippantották a közönséget | Újfent nem kellett csalódnunk a dunaújvárosi gyökerű Jolly Jackers fellépésében a DUDIK-on. A már nemzetközi sikereket is elért irish punk formáció ismét beszippantotta a szépszámú közönségét. | |
| 2018-06-18 | Nevessé szeretnének válni | Idén már 5 éves a Névtelen Utca zenekar. Első koncertjükkel a 2013-as DUDIK Fesztiválon debütáltak és idén sem hagyták ki. Szerette őket a közönség. | |
| 2018-06-18 | A második számnál sikít a közönség, repül a trikó | A Dunaújváros–Mezőfalva tengelyen munkálkodó RockBox zenekar nevét már megismerte a közönség. Képviseltették is magukat a színpad előtt, és most sem csalódtak, elsöprő hangulatú bulit tudhatnak a hátuk mögött a DUDIK-on. | |
| 2018-06-16 | Erős hazai jelenléttel. Erős dunaújvárosi jelenlét a színpadi fellépők között | Idén az a sajátságos helyzet alakult ki, hogy színtisztán hazai zenekar, a Dalai Dávid fellépésével indult a jubileumi, tizedik DUDIK fesztivál. | |
| 2018-06-15 | Szerdán beindult a diákköztársasági buli. DUDIK: négynapos fesztivál, negyven fellépő az alsó Duna-parton A | Szerdától szombatig tart a Dunaújvárosi Diákköztársasági Napok, amelyet az egyetem, az önkormányzat és a DVG Zrt. közösen rendez. | |
| 2018-06-15 | Ismét tarolt Zsolti, a béka. Egyetemi vizit a Dudik-on | A DUDIK fesztivál június 13-i, szerdai nyitónapjának estéjén a helyszínen találkoztunk dr. Dorkota Lajossal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökével, Cserna Gábor dunaújvárosi polgármesterrel, illetve dr. András Istvánnal, a Dunaújvárosi Egyetem rektorával és a DUE kancellárjával, Kiss Ádámmal is. Személyes jelenlétükkel is azt erősítették, hogy messzemenőkig támogatják a rendezvényt, amellett, hogy kiválóan érzik magukat. | |
| 2018-06-14 | Esőnap nincs, buli van. Laza bulival indult a DUDIK | Nem nagyon örülhettek a fesztiválozók június 13-án, szerdán délelőtt, de a késő délutánig tartó zord idő végül megkegyelmezett a fesztiválozóknak. Délután ötre kisütött a nap, a jó idő pedig lecsalogatta az eleinte kissé bátortalan korai fesztiválozókat. | |
| 2018-06-11 | Az Örök Város varázsa. Tisztelet a Római Magyar Akadémiának | Kilencven éve alapították meg a Római Magyar Akadémiát, amely a mai napig fontos szerepet tölt be a magyar kulturális életben, valamint a magyar–olasz kulturális kapcsolatok terén. Az akadémiáról és a hozzá kapcsolódó alkotókról szólt június 9-én, szombaton a három részből álló „Római est” az Intercisa Múzeumban. | |
| 2018-06-11 | A visszaszámlás már elkezdődött | A hétvégi műszakban is sokan álltak meg a Dózsa mozi előtti téren található DUDIK-fesztiválstandnál. | |
| 2018-06-09 | Háromnapos gálamaraton (képaláírás) | Az intézmény veretes hagyományaihoz híven a 2017/2018-as tanévet is remek színvonalú gálamaratonnal búcsúztatja az országos elismertséggel bíró Móricz Zsigmond Általános Iskola. A három gálaműsorból álló rendezvénysorozat június 7-én este kezdődött és a június 8-i produkció után június 9-én délután zárul a Bartók Kamaraszínház ás Művészetek Háza nagytermében. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-08 | Harmonikával a harmonikáért a múzeumkertben | Díjtalan múzeumlátogatásra és különleges, jótékonysági harmonika koncertre várták az érdeklődőket szombaton délután az Intercisa Múzeumban. A Juhos Melinda tanárnő által már húsz éve irányított zenekar (Sándor Frigyes Zeneiskola) 10-18 éves fiatalokból áll. A múzeumkertben tartott előadás alatt a zenekar hangszerállományának felújításáért gyűjtöttek.
| |
| 2018-06-08 | Közel negyven fellépő. Négy nap, közel negyven fellépő | Június 13-án, szerdán kezdődik a jubileumi, tizedik DUDIK fesztivál, amely ez idő alatt a belterjes főiskolai buliból regionális minifesztivállá nőtte ki magát. | |
| 2018-06-07 | Harmonikaszó a jótékonyság jegyében | A Sándor Frigyes zeneiskola jótékonysági harmonikakoncertet tartott az Intercisa Múzeum udvarán.Az esemény célja az volt,, hogy adományokat gyűjtsenek egy különleges hangszer megvásárlására. | |
| 2018-06-07 | A jövő héten rajtol a DUDIK fesztivál. Már a tizedik következik, nem kérdés a DUDIK létjogosultsága | Már egy hetet sem kell várni a település, illetve a régió következő kiemelkedő rendezvényére, a DUDIK fesztiválra, amely igazolta létjogosultságát. A sorrendben tizedik bulira a szervezők ismét igyekeztek hazánk élvonalbeli bandáit elhívni, a cél az volt, hogy minden korosztály számára ez a négy nap a felhőtlen szórakozásról szóljon a vizsgák után, a nyaralás előtt. | |
| 2018-06-06 | Hat fiatal. Hat tehetséges fiatal | Hat fiatal tehetség igyekezett bebizonyítani rátermettségét és a fuvolairodalom sokszínűségét baráti szálak mentén az elmúlt héten az Munkásművelődési Központban. | |
| 2018-06-04 | Harmonikával a harmonikáért (képaláírás) | Önsegélyező jótékonysági koncertet adott szombaton este a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Harmonika Zenekara hangversenysorozatának legújabb állomásán, az Intercisa Múzeum udvarán, Juhos Melinda vezényletével. Ismét egy lépéssel közelebb kerültek a célhoz, hogy megvásárolhassák a Giustozzi120 Standard bass Casotto harmonikát. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-00 | Violin gála | Beszámoló a 2018-as évzáró gáláról | |
| 2018-05-31 | Tehetséges fiatalok sora lép fel | Június 1-én, pénteken 17 órától Pálinkás Eszter (kép) és barátai adnak koncertet a Munkásművelődési Központban. Fiatal tehetségek sora egy színpadon. | |
| 2018-05-30 | Szinte fesztivállá nőtte ki magát. Szinte fesztivállá nőtte ki magát a dunaújvárosi Parázs Varázs | Pedig eredetileg inkább családi hétvégének tervezték meg a Parázs Varázs nevezetű háromnapos programsorozatot, amellyel az érdeklődőket várták az alsó Duna-parton az elmúlt hétvégén. Most a színpad környéki vagy az ott zajló eseményeket idézzük fel. A bőséges kínálat miatt egyelőre vázlatosan. | |
| 2018-05-29 | Jelzőfények a hazavezető úton. Húszezer jelzőfény a hazavezető úton | Több száz világító léggömb borította be a csillagos eget május 27-én, vasárnap este fél tízkor. Ez volt a nyolcadik alkalom, hogy az ország számos nagyvárosában apró lámpások közös elengedésével emlékeztünk az eltűnt gyermekekre, fiatalokra. | |
| 2018-05-28 | Sütés-főzés és önfeledt szórakozás a Parázs Varázson. Izzott a szén, parázslott a hangulat a város kedvenc sütögetős buliján | A május 25-i, pénteki koncertek megalapozták a hétvége hangulatát. GWM és Márió a vártnál nagyobb tömeget vonzott, de az igazi táncolós, közönségénekeltetős buliról a Margaret Island gondoskodott… | |
| 2018-05-26 | Izzik a Duna-part | Bár nem indult valami fényesen a május 25-e, péntek, az eső nem mosta el a koncerthangulatot, kezdetét vette a három napos Parázs Varázs. | |
| 2018-05-19 | Pünkösdi dallamok (képaláírás) | Mesterek és tanítványok címmel pünkösdi koncertet szervezett május 18-án este az evangélikus templomba a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány. Képünkön Balogh Zoltán András, a fúvós tagozat vezetője, és Zsömbör Bálint látható. (teljes szöveg) | |
| 2018-05-14 | Egy muzikális barátság kezdete | Egészen Norvégiából utazott el hozzánk az a vonószenekar, amellyel egy ígéretes kapcsolata van kialakulóban városunk ifjú zenészeinek. A Stavanger diákjai együtt koncerteztek a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola vonószenekarával. | |
| 2018-05-11 | Dobkoncert latinos beütéssel. A próbaterem hangszigetelésére gyűjtik az adományokat | Jótékonysági koncertre várták kedd délután a támogatókat a Sándor Frigyes Zeneiskolában. | |
| 2018-05-11 | Jótékonykodtak a kézisek is. Doboktól és latin ritmusoktól volt hangos a kamaraterem | Legutóbb a harmonikaállomány javításához, újabb hangszerek vásárlásához gyűjtöttek, most a dobterem szigetelése volt a jótékonysági koncertjük célja. Május 09-én, kedden este megtelt a kamaraterem, színpadon az ifjú dobosok, majd a Gipsy Kings szórakoztatta a közönséget. | |
| 2018-05-09 | Jótékony dobszó (képaláírás) | A dobterem hangszigeteléséhez járultak hozzá mindazok, akik részt vettek a Sándor Frigyes Zeneiskola május 8-i jótékonysági koncertjén. Fellépett Szabó János és Szabó Levente (dobduó), a Dobkamara tagjai és a Gisy King Experience. (teljes szöveg) | |
| 2018-05-03 | Különleges hangzású fuvolakoncert zárta a népszerű előadás-sorozatot | A Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének regionális kamarakoncert-sorozatában április 25-én, szerdán a Zeneórától a zenélő óráig című fuvolahangversenyre várták a földvári zenebarátokat. | |
| 2018-05-02 | Mozgalmas majálison | A hagyományoknak megfelelően május 1-én, kedden is mozgalmas majális várta a kisváros sportpályájára kilátogató ünneplőket Rácalmáson. | |
| 2018-05-02 | Robbant a Dinamit a galárián a hálás újvárosi közönség előtt | Szinte az eredeti felállással koncertezett Dunaújvárosban a hét végén az 1979-ben alakult legendás rockegyüttes, a Dinamit a Galéria Jazzklubban. | |
| 2018-04-28 | Sándor Frigyes követői. Gálával zárt a zeneiskola hete | A Sándor Frigyes napok záróeseménye, a gálakoncert előtt adták át a zeneiskola legrangosabb elismerését, a Sándor Frigyes Díjat – ezúttal is két kategóriában. Április 27-én este a Sándor Frigyes Díjat Juhos Melinda (kép), a zeneiskola pedagógusa, a harmonikaegyüttes vezetője, valamint az ifjúsági kategóriában az elismerést Balla Benedek (kép), az intézmény diákja vehette át. vehette át. | |
| 2018-04-27 | Jótékony pénzzel jöttek. Kisebb koncert keretében adták át | A múlt heti pedagóguskoncert bevételét április 26-án, csütörtökön délben eljuttatták a kedvezményezettekhez, a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályára. | |
| 2018-04-27 | Generációk egy szólamban (képaláírás) | Április 26-án délután Generációk egy szólamban címmel több korosztályt is megszólító vidám zenés játékos vetélkedővel folytatódott a Sándor Frigyes Napok a zeneiskolában. A csütörtöki program egy különleges koncerttel zárult, amelynek keretében az intézmény növendékei és szüleik közösen zenéltek a kamarateremben. (teljes szöveg) | |
| 2018-04-25 | Sűrű a tavaszi program. Tavaszi mesterhármas - mulatságtól a parázsig | Három városi nagy rendezvény is várja a polgárokat a következő bő egy hónapban: a hosszú hétvége zárásaként érkezik a Májusi mulatság, a hónap közepén ismét teker a 34. Bringatúra, május utolsó víkendjét a várva várt gasztrokaland, a Parázs Varázs zárja. | |
| 2018-04-25 | Előre hozott zenés anyák napja volt | Anyák napi koncertet tartott április 23-án, hétfőn délután a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola az evangélikus templomban. | |
| 2018-04-25 | Dallamok a szélben (képaláírás) | Április 24-én, kedden délután szabadtéren folytatódott a városi zeneiskola Sándor Frigyes napok programsorozata. Az intézmény zenekarai ezúttal a Sándor Frigyes Zeneiskola melletti parkban adtak remek koncertet az érdeklődőknek és a a járókelőknek. (képaláírás) | |
| 2018-04-24 | Minden stílust be kell engedni | Két napon át tizennégy helyi és egy országosan ismert banda követte egymást a színpadon, Dunaújváros ikonikus hangműhelyében, a Kaptárban. Igaz, hogy az egység születésnapját is ünnepelték, de legalább ilyen fontosnak látszott a környék villanygitárosainak a seregszemléje is. | |
| 2018-04-24 | Koncertek hetében | Április 23-án, hétfőn délután a városi zeneiskola tehetséges növendékeinek közös kamarakoncertjével kezdődött a hagyományosan április végén jelentkező Sándor Frigyes napok, amely számos koncerttel várja a komolyzene kedvelőit és egyben méltó módon állít emléket a város kulturális életében kiemelkedő szerepet játszó intézmény névadójának. | |
| 2018-04-24 | Tavaszi koncert az édesanyáknak (képaláírás) | A Wesley-Da CApo Alapfokú Művészeti Iskola tavaszi és egyben anyák napi koncertet tartott telt ház előtt az evangélikus templomban április 23-án délután a zeneművészeti ágon tanuló növendékeik részvételével. (teljes szöveg) | |
| 2018-04-23 | Muzsikával segítenek. Muzsikával igyekeznek segíteni | Immár 23. alkalommal gyűltek össze a zeneértők és segíteni vágyók a jótékonysági pedagóguskoncertre április 20-án, pénteken az evangélikus templomban. | |
| 2018-04-21 | Pedagógusok muzsikáltak a beteg gyerekekért (képaláírás) | Immár 23. alkalommal vállalták a város zeneszerető és értő pedagógusai, hogy bő egyórás koncertet adnak az evangélikus templomban, és annak teljes bevételét a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya javára ajánlják fel. A kezdeményezés létjogosultságát jelzi, hogy április 20-án este is megtelt a város koncertterme jó szándékúakkal, hogy szórakozva segítsenek. Képünkön a Sándor Frigyes Zeneiskola tanárai: Pomposné Zelena Erzsébet, Juhos Melinda és Rácz Rajmund. (teljes szöveg) | |
| 2018-04-19 | Világhírű előadókkal | Különleges zenei csemege várta a hét végén a komolyzene kedvelőit az evangélikus templomban. Számtalan külföldi hangversennyel a háta mögött a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese adott koncertet április 14-én. | |
| 2018-04-10 | Egy lépéssel közelebb az új hangszerhez | Egy lépéssel ismét közelebb került a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmonika-zenekara ahhoz, hogy megvásárolhassa a Giustozzi120 Standard bass Casotto harmonikát. Már a második koncerten is túl vannak. | |
| 2018-04-06 | Duna-parti fesztiválváros. A Májusi Mulatságtól a Rockmaratonig | Több olyan hagyományos szabadtéri bulival büszkélkedhet városunk, amelyek elsősorban a fiataloknak szólnak. Sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester, Kiss András, a helyi Tourinform iroda ügyvezetője és Kővári Dániel, a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke. | |
| 2018-04-05 | Kezdődik a szabadtéri szezon | Már csak néhány hét, és elkezdődik Dunaújvárosban a szabadtéri nagy rendezvények sora. Erről tartott sajtótájékoztatót április 4-én Cserna Gábor polgármester, Kiss András, a Tourinform iroda ügyvezetője és Kővári Dániel, a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke. | |
| 2018-03-29 | Júniusi fesztiválország | A kiskamasz korba lépő Dunaújvárosi Diákköztársaság szervezői bejelentették, idén június 13-16-ig, szerdától szombatig tart a fieszta június közepén az alsó Duna-parton.
| |
| 2018-03-27 | Virágvasárnapi koncert (képaláírás) | Virágvasárnapi koncertet tartottak a Dunaújvárosi Vegyeskar közreműködésével a dunaújvárosi református templomban Könyves Ágnes és Kurucz Gergely vezényletével. Közreműködött Pfeiffer Gyula orgonaművész. (teljes szöveg) | |
| 2018-03-22 | Centenáriumi koncert (képaláírás) | A lengyel függetlenség 100. évfordulója tiszteletére nyílt kiállítás március 21-én délután az evangélikus templomban. A megnyitó után marcin Dominik Gluch zongoraművész adott koncertet. (képaláírás) | |
| 2018-03-17 | Jazz Café - kinőtte a teneiskola falait | Egyre kevesebb városlakónak kell elmagyarázni, hogy mi is az a Jazz Café. A Sándor Frigyes Zeneiskola periodikusan visszatérő estje hamarosan kilép az intézmény falai közül. | |
| 2018-03-12 | Igéretes lett a sorozatindítás | Harmonikával a harmonikáért címmel tartotta március 9-én, pénteken este programnyitó koncertjét a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Harmonika Zenekara a zeneiskola kamaratermében. | |
| 2018-03-10 | A harmonikáért (képaláírás) | Harmonikával a harmonikáért címmel tartott önsegélyező koncertet március 9-én este a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Harmonika zenekara az intézmény nagytermében. (teljes szöveg)
| |
| 2018-03-09 | Dupla koncert (kishír) | Művész Jazz Show címmel dupla koncert volt a Művész Presszóban. Barcza Horváth József nagybőgős Balázs Elemér dobossal és Zana Zoltán szaxofonossal lépett fel elsőként, majd Bacsó Kristóf szaxofonos és Komjáti Áron gitáros csatlakozásával egészültek ki. (nem teljes szöveg) | |
| 2018-03-09 | CsupaCsoda birodalom az MMK-ban.Nyolcvan millió forintból mesepontot alakítanak ki | Az Emberi Erőforrások Minisztérium pályázati kiírásán nyerték el. | |
| 2018-03-08 | Harmonokával a harmonikáért - önsegélyező sorozatot indítottak | A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, idestova húsz éve büszkélkedhet a Juhos Melinda tanárnő irányította Harmonika zenekarral, akik sikert sikerre halmoznak. Most önmagukon próbálnak segíteni. | |
| 2018-03-06 | Négykezes találka | Városunkban rendezték meg a hét végén a Fejér megyei zeneiskolák zongora négykezes találkozóját a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában. | |
| 2018-03-05 | Zene és barátság. Zongora négykezes találkozó | Ismét megrendezték a Sándor Frigyes Zeneiskolában a zongora négykezes találkozót múlt szombaton. A kétévente zajló eseményen idén is változatos csapat állt össze a környék jelentősebb művészeti iskoláiból. | |
| 2018-03-01 | Farsangi növendékkoncert (képaláírás) | Ebben a hónapban annyival tért el a Sándor Frigyes Zeneiskola szokásos hó végi növendékkoncertje a szokásos hó végi koncertektől, hogy ezúttal a zeneiskolások jelmezbe bújtak. Mégpedig nem is akármilyenbe, a játszott darabhoz illeszkedőt választottak. Ritkán látni csacsit hegedülni. (teljes szöveg) | |
| 2018-02-20 | Kivételesen jól szólalt meg a három zenekar | Ígéretes volt a Kaptár Music Pub február 17-én, szombat esti kínálata. Az étlapon három zenekar neve is szerepelt, közülük kettő is kötődik a városhoz. Karolina Road, Lifehack, Imágó – vélhetően nem túl sokaknak ismerős ez a három zenekarnév. Vagyis – egyelőre – csak azoknak, akiket valami véletlen a közelükbe sodort. | |
| 2018-02-16 | Jazzvarász (kishír) | Igazi nemzetközi zenei négyes fogat vette célba Dunaújvárost a múlt hétvégén. Spanyol trombitaművész, portugál ütős és két bécsi magyar muzsikus alkotta Gayer Mátyás-Pol Omedes Quartet kápráztatta el a Művész Presszó közönségét.(teljes szöveg) | |
| 2018-02-02 | Jazzvarázs | Remek hangulatú koncertet adott a LightBulb nevű formáció a Művész presszóban múlt pénteken. | |
| 2018-02-00 | A karácsony hangjai | 2017. advent második vasárnapján a nagyvenyimi művelődési ház karácsonyi koncertet szervezett, melyen a Fontana Női kar, a Szent Cecília ének- és zenekar és az országos hírű Beatlehem együttes lépett fel. | |
| 2018-01-19 | Újévi dallamok. Tanárok, diákok és a Four Fathers | A Sándor Frigyes Zeneiskola égisze alatt működő Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány idén már nyolcadik alkalommal rendezte meg Újévi Gálakoncertjét múlt szombaton, amin a sztárvendégek mellett felléptek az iskola növendékei és tanárai is. | |
| 2018-01-19 | Szobrok, dobok, szaxofon. Alternatív hangszersimogató | A Kortárs Művészeti Intézetben legutóbb a XIII. Acélszobrász Alkotótelep három művészének kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Az Ötvözet című tárlat zárórendezvényén Móder Rezső, Dóra Attila, Szekeres István és Baráth Bálint mutattak be egy különleges koncertet. | |
| 2018-01-17 | Idén is folytatja a turnépörgést a születésnapos Jolly Jackers | Fennállásának ötödik születésnapját ünnepli a Jolly Jackers. Az erős dunaújvárosi gyökerekkel bíró irish punk kocsmazenét játszó zenekar az évforduló alkalmából január 19-én Budapesten koncertezik. | |
| 2018-01-15 | Újévi zenés kezdés. Újévi hangulat a nyitókoncerten | Hagyományos Újévi koncertjét tartotta január 13-án, szombaton este a Sándor Frigyes Zeneiskola égisze alatt működő Szonáta Zeneművészeti Alapítvány a Bartók nagytermében. | |
| 2018-01-12 | Nótakedvelők (kishír) | A Városháza rendezvénytermében hétfőn este Tóth Éva és Leblanc Győző adott koncertet. Pintér Tamás, A Jobbik országgyűlési képviselője szervezte . (teljes szöveg) | |
| 2018-01-08 | Tovább erősít a Rockmaraton | Bár még messze van július, az idén is a Szalki-szigeten tábort verő Rockmaraton stábja már javában dolgozik a nemzetközi sztárokat is felvonultató fesztivál szervezésén. | |
| 2018-01-02 | Ezrek köszöntötték együtt az új esztendőt. Örömzenével búcsúzott az év | Számos városi szórakozóhely és vendéglátóegység mellett a Városháza téren is Újév hajnaláig tartott az óévbúcsúztató mulatság. | |
| 2018-01-02 | Korszakon átívelő tartós siker | Történelmet írt az év utolsó napjaiban a P. Mobil együttes Dunaújvárosban. Ennyien még soha nem voltak a Kaptár Music Pub nézőterén, mint december 29-én, pénteken. | |
| 2017-12-28 | Karácsonyi hangolódás. Solidmen, Pentele Ska Club, jolly Jackers koncert a Kaptárban | Az ünnepek előtti estére (2017. december 23) is izmos kínálattal várta a szórakozni vágyókat a Kaptár Music Pub. Két, dunaújvárosi zenekar is szerepelt a kínálatban | |
| 2017-12-27 | Warchief bemutató | 2017. december 27-én a Warchief lépett fel a dunaújvárosi Kaptár Music Pubban. Énekelt Áron "Apey"András. | |
| 2017-12-27 | Felrobbant (képaláírás) | A Jolly Jackers zenekar tagjai azt ígérték, szombaton (2017.12.23) felrobbantják a (dunaújvárosi) Kaptárt. Be is tartották a szavukat, óriási hangulatot teremtettek koncertjükkel ... (teljes szöveg) | |
| 2017-12-26 | Színpad és aláírások | Az Adventi forgatag egyik fellépője a dunaújvárosi születésű író, dalszerző és énekes, Méry Péter volt. Előadása után köteteit is dedikálta. | |
| 2017-12-22 | Széchenyi koncert: nagy siker! | Ismét nagy sikert aratott a Széchenyi István Gimnázium kórusainak karácsonyi fellépése a Városháza téren és a gimnáziumban december 20-án. | |
| 2017-12-22 | Sztárvendég koncertje (képaláírás) | Péter Szabó Szilvia volt az Adventi forgatag vendége december 20-án, szerdán este akusztikus koncertjével. (teljes szöveg) | |
| 2017-12-22 | Lemezbemutató (kishír) | Rákász Gergely újra városunkba látogatott, s múlt vasárnap karácsonyi orgonahangversenyt adott a dunaújvárosi közönségnek. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-12-21 | Iskolai karácsonyünnep. Karácsonyi hangverseny... | Karácsonyi műsort adtak egymásnak és szüleiknek, tanáraiknak a diákok a Móricz iskolában: jó koncert volt! | |
| 2017-12-21 | A zongoristanövendékek évbúcsúztató koncertje | Koncerttel búcsúztak a félévtől, és hangolódtak a karácsonyra a Sándor Frigyes Zeneiskolában Matolcsi Katalin zongoranövendékei december 19-én, kedden este az iskola koncerttermében. | |
| 2017-12-20 | Ilyenkor minden ember elmélyül, visszatekint az elmúlt esztendőre | A perkátai egyházi kórus és egy kamarazenekar adott közös koncertet a perkátai kastélyban a harmadik adventi vasárnapon. Karácsonyi dallamok járták át az épület dísztermét. | |