József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | lábtoll-labda

52 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-03-01Az országos döntőért küzdöttekKilenc iskola, huszonöt csapat, s közel száz versenyző részvételével rendezték meg a lábtoll-labdázók vármegyei döntőjét a Szent Pantaleimon iskolában.
2024-02-16Fényes hazai érmek az idénynyitónDunaújvárosban, a Szent Pantaleimon iskolában rendeztek utánpótlás idénynyitó lábtoll-labda versenyt a mögöttünk hagyott hétvégén, ahol az újoncoktól, egészen az ifjúsági korosztályig bizonyíthatták tudásukat a résztvevők. Mint azt Kohán Árpádné, a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE elnöke elárulta, a megnyitón – még a tavalyi esztendőre visszatekintve – ifj. Fehér János, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség elnöke ismerte el bajnoki címét egy-egy kupával a csapat két volt serdülő játékosának, Kondor Anettnek és Rabi Marcellnek.
2024-01-26Nyílt versenyen bizonyíthattakRemek hangulatban rendezték meg Dunaújvárosban a helyi lábtoll-labdázók versenyét a szent Pantaleimon iskola tornatermében 2024. január 20-án.
2023-11-24Minden éremből jutott a lábtoll-labdázóknakA lábtoll-labdázók 27. gyermek országos bajnokságát rendezték meg Dunaújvárosban, a Szent Pantaleimon iskolában 2023. november 18-án.
2023-10-20Szépen fénylő bronz az ifik közöttJól szerepeltek a dunaújvárosi lábtoll-labdázók a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett ifjúsági bajnokságon. Immáron harmadik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban az ifjúsági lábtoll-labda bajnokság küzdelmeit a mögöttünk hagyott hétvégén. A Szent Pantaleimon iskola tornatermében megtartott viadalon négy egyesület közel száz versenyzője küzdött meg a bajnoki címért, s a jó szerpelésért járó ranglista pontokért.
2023-06-30Dunaújvárosi éremeső ÚjszászonTizennégy dobogós helyezéssel zárták az Újszászon megrendezett páros ob küzdelmeit a dunaújvárosi lábtoll-labdázók.
2023-02-23Lábtollas érmek az év első versenyérőlA lábtoll-labdázók éves versenysorozatukat Dunaújvárosban, a Gárdonyi Géza görögkatolikus iskolában kezdték meg szombaton. Az országos pontszerző bajnokságon a Dunaújváros Lábtoll-labda Sportegyesületet harminckét versenyző képviselte az újonc-, gyermek-, serdülő és ifjúsági korcsoportban, összesen pedig 105-en vettek részt a versenyen. Részletes eredmények a cikkben.
2023-02-08Sportági népszerűsítésNyílt lábtoll-labda verseny volt a Gárdonyi Géza Általános Iskolában.
2022-11-14A lábtoll-labdázók dobogói a kupárólTizennégy dobogós helyezéssel zárták a Szederkényben múlt héten rendezett Tini Kupa újonc, gyermek- és serdülő lábtoll-labda versenyt a dunaújvárosi Gárdonyi iskola sportolói.
2022-10-25Érmek az ifjúsági bajnoki versenyrőlIsmét Dunaújvárosban rendeztek meg a napokban egy országos szintű lábtoll-labda-bajnokságot. Az ifjúsági korcsoport versenyzőit várták a versenyre, amelyen öt egyesület csaknem nyolcvan sportolója vett részt.
2022-10-18Öt gárdonyis diákkal a válogatottbanA Nemzeti Tehetség Programba benyújtott sikeres pályázatának köszönhetően a Magyar Lábtoll-labda Szövetség a napokban rendezett németországi versenyre a felnőtt mellett nevezni tudta utánpótlás-válogatottját is. Utóbbinak voltak tagjai a Gárdonyi-iskola fiataljai, akik között több tehetség is van, s eddigi sporteredményük, teljesítményük alapján kiérdemelték a részvételi lehetőséget: Irowa Noel, Kattári Dávid, Kondor Anett, Rabi Marcell és Zudor Milán Csaba.
2022-10-05Dobogós eredmények sorát szállítottákAz európai sporthét keretében rendezték meg az Újszász Kupa gyermek és serdülő lábtoll-labdaversenyt a múlt hónapban, amelyen a Gárdonyi iskola tizenhét tanulója vett részt.
2022-07-01Utánpótlás bajnoki érmekkelA nyár utolsó utánpótlás-lábtollversenyét rendezték meg a múlt hétvégén Újszászon, a második páros országos bajnokságon a Gárdonyi-iskola sportköre huszonhét fős csapattal vett részt a versenyen.
2022-02-23Dunaújvárosban kezdték az idényt a lábtollasokEbben az évben ismét Dunaújváros, a Gárdonyi iskola adta a helyszínét a lábtoll-labdázók idénynyitásának február 19-én, szombaton.
2022-02-18Hazai éremzuhatag a Gárdonyiban2022-ben, immáron harmadszor adott otthont Dunaújváros a lábtoll-labdázók idénynyitó versenyének, melyet február 12-én, szombaton rendeztek meg a dunaújvárosi Gárdonyi iskola tornatermében. A megméretésre az ország több egyesületéből érkeztek versenyzők, s természetesen ott voltak köztük a házigazda MLTSZ Dunaújváros Gárdonyi játékosai is, akik igen nagy létszámban, harminchárom fős csapattal vettek részt az összesen nyolcvanhat lábtoll-labdázót felvonultató megméretésen.
2021-10-20Ismét egy országos versenyt rendeztekA járványügyi rendelkezések, szigorítások következtében mintegy másfél éves kihagyás után ismét Dunaújvárosban rendeztek országos lábtoll-labda versenyt, első alkalommal az ifjúsági korcsoportnak október 16-án a Gárdonyi Géza Általános Iskolában.
2021-10-16Két bronzérem után jöhet az obA lábtoll-labdások serdülő korcsoportja számára Újszászon rendeztek versenyt, ahol a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai bronzérmet nyertek: Kattári Dávid és csapatban (Kattari Dávid, Irowa Noel, Lednecki Patrik).
2021-07-09Remekeltek lábtoll-labdázóink az ÚjszászonHét dobogós helyet szereztek a dunaújvárosi lábtoll-labdázók a régóta várt versenyen, folytatás szeptember közepén.
2021-07-09Szép eredményt ért el az utánpótlásHét éremmel zárták a dunaújvárosi lábtoll-labdázók az Újszászon, 2021. július 3-án megrendezett páros Országos Bajnokság küzdelmeit.
2020-02-21Sikeres évadnyitó a GárdonyibanTöbb érmes helyezésnek is örülhettek a dunaújvárosi lábtoll-labdázók az évad első országos versenyén. A 2020. február 15-i viadalra tizennégy egyesület több mint száz versenyzője nevezett. A gyermek korcsoport csapatversenyében ezüstéremnek örülhetett Irowa Noel, Sziver Patrik Péter, Szücs Tamás és Zudor Milán Csaba, míg a Kádár Barna, Sebők Martin, Zecher Józsué Benjamin (Széchenyi Zsigmond Általános Iskola Baracs) összeállítású csapat a harmadik helyen fejezte be a viadalt. Egyéniben Irowa Noel állhatott a dobogó harmadik fokára. A gyermek leány csapatok között a dobogó második fokára állhatott a Kondor Anett, Gál Vivien Anna, Szőke Emma Krisztina összeállítású együttes
2020-02-18Évadkezdés száztizenöt sportolóvalFebruár 15-én Dunaújvárosban kezdték meg évadjukat a lábtoll-labdázók.
2020-01-24Országos erőpróba itt3. országos nyílt Lábtoll-labda verseny a Gárdonyi Géza Általános Iskolában 2020. január 18-án
2020-01-23Lábtoll-labda: a harmadik nyílt verseny voltA 2019-ben életre hívott dunaújvárosi nyílt lábtoll-labda versenyt harmadik alkalommal rendezte meg a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség és az MPRINT Dekorációs és Grafikai Stúdió támogatásával január 18-án a Gárdonyi iskola tornatermében.
2019-12-12A Mikulás Kupán lábtoll-labdáztakDecember 7-én Újszászon versenyeztek a Gárdonyi Géza Általános Iskola lábtoll-labdacsapatának újoncai.
2019-11-19"Nyíltan" lábtollaztak a Gárdonyi iskolábanNovember 16-án, szombaton rendezte meg a Gárdonyi Géza Általános Iskola a II. Nyílt Lábtoll-labda Versenyt.
2019-11-15DLSZ-es együttműködés a Gárdonyival. Fókuszban a lábtoll-labdaEgyüttműködési szerződést írt alá ma délután a Gárdonyi iskola és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség.
2019-10-31Felvidéki túraA Gárdonyi iskolacsapata is meghívást kapott a három napos sportrendezvényre amelyet a Magyar Lábtoll-labda Szövetség a Kisgéresi Sportegyesülettel pályázaton nyert.
2019-10-03Lábtoll: kilenc érem a szezonnyitónAz európai sporthét egyik rendezvénye, az országos gyermek és serdülő lábtoll-labda verseny nyitotta a dunaújvárosi lábtollazók tanévét szeptember 28-án.
2019-05-16Hat medál a diákolimpiárólA dunaújvárosi lábtoll-labdázók május 10–11-én Zánkán az országos diákolimpián vettek részt. Dunaújvárost tizenhét tanuló képviselte, akik hat dobogós helyezést értek el.
2019-05-08Ezúttal nem szereztek érmeket az újvárosiakA Fejér megyei lábtoll-labda diákolimpiáról ebben a tanévben már tizenegy dunaújvárosi tanuló jutott be az április 11-én Kisteleken rendezett országos döntőbe.
2019-04-03Ezúttal is remekeltek a Gárdonyi iskola diákjaiA közelmúltban a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola lábtoll-labda csapata Nyárlőrincen vett részt az országos utánpótlásversenyen, ahol nagyon szép eredményeket értek el a diákok.
2019-02-15Három érmet szereztekSzinte már hagyomány, hogy a Magyar Lábtoll- labda Szövetség a Gárdonyi Géza Általános Iskola segítségével Dunaújvárosban rendezi meg az idénynyitóját. Február 9-én találkoztak a fiatalok a Gárdonyi iskolában.
2018-12-18A Gárdonyi iskola kiváló bemutató edzéseiA Pedagógusok Országos Központja szervezésében két, Fejér megyei általános iskola is kipróbálhatta a lábtoll-labdázást a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola csapattagjainak segítségével.
2018-11-17A Tini Kupán a gárdonyisokA tanév során már a negyedik versenyükön vettek részt a dunaújvárosi Gárdonyi iskola lábtollasozói.
2018-10-12Lábtollal írják a sikereketLábtoll-labda Országos Bajnokságon jártak a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulói 2018. október 6-án. Eredmények a cikkben
2018-09-26Négy, dobogós helyezésselAz európai Sporthét programjainak egyik eseményeként rendezték meg az Újszász Kupa országos lábtoll-labda versenyt.
2018-09-15Ovisok vették birtokba a Gárdonyi pályájátSzeptember 6-án, csütörtökön óvodások vették birtokba a Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermét. A balettos beiratkozással egy időben kipróbálhatták a lábtoll-labdát, a tollaslabdát és a kézilabdát is. Mindezt játékosan, kötetlen módon, életkoruknak megfelelően.
2018-09-14BalettcipőbenÓvodások látogattak a Gárdonyi Géza Általános Iskolába múlt csütörtökön (2018.09.06.). A balettos beiratkozással egyidőben a kicsik kipróbálhatták a lábtoll-labdát, tollaslabdát és a kézilabdát is
2018-08-00Mi is az a lábtoll?A lábtoll-labda nevű sportág ismertetése. Nyilatkozik Kohán Árpádné, aki meghonosította a sportágat a Gárdonyi Géza Általános Iskolában.
2018-05-16Szép eredmények a diákolimpiánAz országos lábtoll-labda diákolimpia országos döntőjét (2003–2006-ban születettek) május 9–10-én Zánkán rendezték meg. Dunaújvárost a Gárdonyi Géza Általános Iskola tizenöt tanulója képviselte – nagyon szép eredményekkel.
2018-04-06Remekelt a GárdonyiMárcius 24-én a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola adott otthont a lábtollazók Fejér megyei diákolimpiájának.
2018-02-20Lábtollasok versenyeFebruár 10-én a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános iskolában rendezték meg az idénynyitót lábtoll-labdában.
2018-02-16Egy ezüst, három bronz. Az ország legjobb lábtoll-labdázóiGyermek, serdülő és ifjúsági országoslábtoll-labda bajnokságot rendeztek múlt szombaton a Gárdonyi iskolában. Városunkat harminchét diák képviselte.
2017-11-16Elismerés az eddigi munkáértA dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola lábtoll-labda csapata november 11-én Nyárlőrincen, a Tini Kupa országos gyermek- és serdülőversenyen vett részt. Huszonegy gárdonyis tanuló képviselte Dunaújvárost, akik négyszer állhattak dobogóra.
2017-11-07Történetük első bajnoki érmeSzepetneken rendezték meg október 21-én a lábtoll-labda országos gyermekbajnokságot. A dunaújvárosiak a Gárdonyi iskola révén megszerezték történetük első bajnoki érmét.
2017-09-30Nyolc éremmel az idénynyitóról.A dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola lábtoll-labdázóinak sikerei az Újszász Kupán. Sportolók és eredményeik a cikkben
2017-06-01Lábtoll-labda: egyre jobb eredményekZánkán rendezték meg május 18-19-én a III-IV. korcsoport lábtoll-labda diákolimpia döntőjét. Az eseményen részt vettek a sportág dunaújvárosi képviselői is.
2017-03-30Irány a döntő!Március 25-én, szombaton Dunaújvárosban rendezték a Fejér Megyei Lábtoll-labda Diákolimpiát. A helyiek remekül szerepeltek a négy korcsoportos megmérettetésen.
2017-03-24Diákolimpián mérettetnek megMegyei lábtoll-labda diákolimpiának ad otthont hét végén a Gárdonyi iskola tornaterme. Ennek apropóján az országos szövetség főtitkára, Fehér János (kép) látogatott el a dunaújvárosiak tegnapi edzésére.
2016-03-26Lábtoll-labda a GárdonyibanA Fejér Megyei Lábtoll-labda Diákolimpia megyei döntőjét március 19-én Dunaújvárosban a Gárdonyi Géza Általános Iskolában rendezték meg.
2016-03-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - februárban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2015-11-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - októberben legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.