József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | lakásépítés

856 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-11-24Viszonylag olcsó az ingatlan a városbanNemcsak a jogosultak köre, valamint a támogatás összege változik 2024. január elsejétől, hanem egy teljesen új konstrukció lép a piacra. Ingatlanpiaci vonatkozásban a legjelentősebb változás az, hogy a CSOK Plusz feltételei szerint nincs különbség az új és használt lakóingatlanok között. Jelenleg Dunaújvárosban 426 ezer az átlagos négyzetméterár. Ha a statisztikákat vesszük alapul, az átlagos alapterület 50 négyzetméter. Így jellemzően a használt lakások 20-30 millió forint között mozognak, míg az új építésű ingatlanokat valamivel magasabb áron kínálják. A fentiekből következően a nagyobb magyarországi városokban is szinte mindenütt, így Dunaújvárosban is 100 négyzetméter feletti családi házzal lehet számolni, ha a maximális 50 millió forintos CSOK támogatást igényli a gyermeket vállaló házaspár.
2023-03-10Lakáspiaci pangással kezdődött az idei évMár a 2022. év második felében is érezhetőek voltak a lakáspiaci fordulópont jelei hazánkban, hiszen nemcsak az új lakáscélú hitelek volumene esett vissza több mint 20 százalékkal, hanem a lakáspiaci adásvételek száma is.
2021-04-16Gyár- és várostörténeti pillanatképekKépválogatás a Dunaferr Dunai Vasmű Krónika című kiadványból
2020-01-03Társadalmi kísérlet kétmillió résztvevővel: ma 60 éves a magyar panel1960. január 2-án Dunaújvárosban, azaz akkor még Sztálinvárosban átadták a lakóknak az első hazai panel társasházat. "Paneltörténelem".
2019-03-00Élhetőség a szomszédbanLakótelepek a Duna mentén, röviden Dunaújvárosról, a Római városrészről. A cikkben Lukács János (kikötő, Római városrész a háttérben) és Horváth Tamás (kilátó) fotója.
2018-09-07Dunaújvárosi ingatlanpiaci körképAz ingatlannet.hu tájékoztatója a dunaújvárosi lakások árának 2018-as alakulásáról, gazdasági helyzetről.
2018-03-00Harminc éveIsmertető az ETHOSZ Lakásépítő Szövetkezet történetéről.
2017-12-00Dunaújváros. Vörös város, zöld lombok közöttTamáska Máté szociológus, város- és falukutató írása Dunaújváros építészetéről.
2017-05-00Letelepedési támogatás: jelentős az igény. Letelepedési lakáscélú támogatásRácalmás képviselő-testülete elfogadta 2017. április 27-én a letelepedési lakáscélú támogatásról szóló helyi rendeletet. A rendelet értelmében az önkormányzat a város népességmegtartó erejének fokozása, lakónépesség számának növelése érdekében vissza nem térítendő támogatást nyújt a rendelet szerinti feltételekkel.
2016-04-08A CSOK átformálja a lakáspiacotA Családi Otthonteremtési Kedvezmény és a lakásépítés, lakáspiac helyzete Dunaújvárosban. Az Épduferr cégcsoport, a Kine Bau Kft. dunaújvárosi tapasztalatairól.
2016-03-18A védőrendszerMindenki nagy reményeket fűz a Kulcs-Rácalmás irányából építendő csatornarendszerhez. Sokat várnak a Kulcs, Rácalmás felől épülő csatornarendszertől a Táborálláson élők, víkendezők.
2016-02-09CSOK: nagy reményekA helyi építőiparnak is kedvezhet majd a CSOK. Ingatlanpiaci helyzet Dunaújvárosban és környékén. Kép: Karcsai Zsolt és családja.
2016-01-11Lakáspolitika az ötvenes években"A város és a vasmű építésekor meg kellett oldani a dolgozók elszállásolását. A kezdeti időszak barakképületei egy-egy szobájában 6-8, esetenként 20 fő is lakott. A vaságyas szobákban kályhával fűtöttek, a mosdóban hosszú lemezvályúban tisztálkodtak. Külön szállásolták el a férfiakat és a nőket."
2015-12-16Olcsóbb lesz az építkezés"December 13-án Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kongresszusán bejelentette, s kedden már meg is szavazta az Országgyűlés azt a módosítást, amely szerint január elsejétől az új építésű lakások esetében a 27 százalékos ÁFA 5-re csökken a 2016-2019 közötti négy évre." A dunaújvárosi vállalkozó, Grabarics Gábor üdvözölte a döntést, amiért sokat lobbiztak.
2014-11-12Házak zéróhoz közelA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Klubja Budapestre látogatott, hogy megismerkedjen az energiát hatékonyan hasznosító, , zéróhoz közelítő energiaigényű házakkal.
2014-01-13Ház habsalakból1958-ban kezdték meg az első 15 lakásos épület habsalak elemeinek gyártását. Fejezetek a panelgyártás hőskorából. Dunaújvárosi paneltörténet. Boda Endrének és feleségének visszaemlékezései.
2012-09-15Egy kommunista diktátor születésnapjaA Kulturális Örökség Napja alkalmából rendezett konferenciát a Fejér Megyei Levéltár. Sztálinvárosban az építőmunkások erre a napra elkészítettek egy 36 lakásos társasházat, a Béke-házat a "legjobb sztahanovisták számára". Kép, amelyen Rákosi munkásgyűlést tart a Sztálin Vasműben.
2012-01-25Lakások is lesznek"Lakásokat alakítanak ki az irodaház egykori rendőrségi szárnyában. Ezek eladása jelentené a magántőkét a városrehabilitációs pályázatban, amelyre átdolgozott tervekkel jelentkezne ismét a város."
2011-06-11A Hankook Ház avatásaFelavatták a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi munkásszállóját az északi ipari parkban (június 10-én).
2011-03-30Közelebb a városhozLassan elkészül a Hankook Tire dolgozói számára felépített apartmanszállás (kép).
2010-08-30130 állami lakást adnak át szeptemberben és októberbenAz L-épületek mögötti új házakban és a Kertvárosban 130 lakást adnak át.
2010-07-28Szakemberlak-kérdésIngatlan körkép Dunaújvárosban. A tervezett szakemberlakások helyzetéről. (Helyesbítés: "...ilyen nevű ügyvéd...nincsen" In: Dunaújvárosi Hírlap, 2010.08.09., 1-5.o.)
2010-07-20Bérlakások épülnek"Az út-, és közműtervekre mintegy húszmillió forintot szavazott meg a közgyűlés - ha ezek meglesznek, kezdődhet a bérlakásépítés a rendőrség fölött, az evangélikus templom melletti területen."
2010-05-05Hankook-házak a partonA Hankook Tire Magyarország megvalósítja régi tervét, és apartmanházakat épít dolgozói számára. A tervek szerint 2011 elején már elkészülnek.
2010-04-02"Betelt" tábla kitéve?!Lakásépítési lehetőségek Dunaújvárosban.
2010-02-05Száz háznak még van helyA Dunapart lakóparkban még több mint száz építési telek találhat gazdára Táborállás fölött, az Európa Tanács út mentén.
2010-02-04Elárverezett otthonokIngatlanpiaci hírek Dunaújvárosból. A válság hatására hitelek dőlhetnek be, alacsony a lakásvásárlási szándék. Beszélgetés Ordas István ingatlanközvetítővel. Statisztika: A lakosság lakásépítési, vásárlási szándéka 2002 - 2009.
2009-06-23Dunapart lakópark - start?!"Dunapart lakópark, teraszbeépítés a Dózsa téren, műemléki védettségre javasolt helyi épületek - a városképet érintő tervek... " A közgyűlés témáiról.
2009-05-26Ingatag ingatlanok?Beszélgetés Simon Lajos (a THERMO PRESS elektromos palackzsugorító feltalálója) vállalkozóval, aki Dunaújvárosban egy többgenerációs házat épít. Összesítő táblázat Dunaújváros és környező településein kivetett helyi adókról és annak mértékéről.
2009-04-22Kezdődhet az építkezésDunapart lakópark. Társasház övezet épül Újpentelén az evangélikus templom mellett.
2009-04-14Ha átok a tetőtérTetőtérbeépítésekről Dunaújvárosban. Statisztikai adatok.
2009-04-01Fél évszázada kezdték építeniKertváros.
2009-01-17A Decathlon is ide jöhetA Park Center II. fölött építenékmeg a Decathlon sportáruházat. A Piramis pláza is szintén itt épülne. További fejlesztés: Dunaújváros Rácalmás felé eső részén (Táborállás felett) pedig Dunapart lakópark épülne.
2008-10-21Dunapart lakópark épülTáborállás fölött épül meg a Dunapart lakópark. A tervek szerint 2009. tavaszán már árulnák a parcellázott telkeket.
2008-09-17Lakóparkos vágyak...az Újpentele városrészben.
2008-08-06Foghíjak és beépítésekMűszaki átadás előtt a Bagolyvár mögötti új társasház.
2008-07-12Hankook-lakók hopponEddig Kulcson és Dunaújvárosban sem járt sikerrel a Hankook munkásszálló építésének terve.
2008-07-09Dunapart lakóparkA jövőben Táborállás fölött és a Magyar út (Palánk utca) mentén épülhet egy-egy lakóövezet.
2008-06-11Solanova: luxus a panelházban"Országos, sőt, európai hírnévre tett szert a dunaújvárosi Lajos király körút 10-12. számú épülettömb, az úgynevezett Solanova-ház."
2008-04-28Betonbiztos kérőMunkásszállót építene a Hankook Tire Magyarország Kft. az északi iapri park övezetben, ezért a Holcim Hungária Cementipari Zrt-nek el kell költöznie a területről. Az Innopark Kft. már felmondta Holcim Zrt. bérleti szerződését. A Holcim Zrt. közel kétszáz millió forint kártérítést követel az önkormányzattól.
2008-04-24Emeleteket a tetőkre!Új lehetőségek a panelfelújításban. A négyemeletes épületek tetejére 1-2 szintet lehetne építeni. Dunaújvárosban az Intercisa Lakásszövetkezet kezdeményezett hasonló ráépítési módszert.
2007-12-17Barlanglak ötvenmillióértA pentelei löszlakásokról.
2007-10-15Új lakóparkot alakítanak kiRácalmás újabb lakóparkkal bővül. Az önkormányzat már megvásárolta a szükséges földterületet a Kulcsi út mellett, ahol 14 lakótelket alakított ki.
2007-10-09Túl közel vannakA Csillagdombi Lakópark első épülete mellé újabb épületet építenek. A Bagolyvár lakói panaszkodnak az építkezés miatt.
2007-09-14Csak álom a fűtési költség nélküli ház?Elkészült a Solanova házhoz nagyon hasonló kísérleti ház.
2007-09-10Lakópark: már régen nem kulcskérdésA Hankook már nem akar Kulcson lakóparkot építeni. A lehetséges építési területekről.
2007-08-31Ingatlanpiac: stagnálásA dunaújvárosi ingatlanpiacról.
2007-08-24A parkhoz nem kell kulcsA Hankook lakópark építése ügyében változás történt, már nem érdeklődnek a kulcsi terület iránt. Valószínűleg Dunaújváros határában, a gyárral szemben építenek lakóparkot.
2007-08-14Csak egy hajszálon múlt a népszavazásStelczer Balázs fellebbezését elfogadták és a Területi Választási Bizottság újraszámolta az aláírásokat a kulcsi Hankook-lakópark ügyében. Az érvényes aláírások száma 372-ről 475-re emelkedett, de a népszavazáshoz 488 aláírás kellett volna.
2007-08-13Sikertelen kísérlet után újabb akció?!Fellebbezést nyújtott be a Helyi Választási Bizottság döntése ellen Szelczer Balázs, az kulcsi Hankook-lakópark elleni aláírásgyűjtés kezdeményezője. Lehetséges, hogy újabb gyűjtésbe kezdenek.
2007-08-10Nem szavaznakA kulcsi Hankook-lakópark tárgyában az aláírásgyűjtésen a 488 helyett 372 érvényes aláírást gyűjtöttek össze. A község továbbra sem mondott le a befektetési lehetőségről. Így lehetséges, hogy egy újabb aláírásgyűjtés is lesz.
2007-08-10Magas lakásárakA helyi ingatlanpiacról.
2007-08-09Az utolsó napon beérkeztek az ívekA kulcsi Hankook-lakópark épításe tárgyában indított aláírásgyűjtés véget ért. Az íveken összesen 539 sor van kitöltve, de vannak nevek, amelyek kétszer is előfordulnak. A népszavazás kezdeményezéséhez 488 érvényes aláírás szükséges.
2007-08-07Aláírásgyűjtés: holnap jár leKulcs. Lejár a tervezett Hankook-lakópark ügyében kezdeményezett aláírásgyűjtés. A népszavazás kiírásához 448 aláírásra van szükség.
2007-07-25Két hétig gyűjthetikAugusztus 8-ig lehet aláíást gyűjteni Kulcson a Hankook-lakópark ellen tiltakozóknak. Utána dől el, lesz-e népszavzás.
2007-07-11A helyzet kulcsaKulcs, Hankook dolgozói számára épülő lakópark ügy. A bíróság úgy döntött, hogy Kulcson elkezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazási kezdeményezés ügyében.
2007-07-09Az építő nem vár semmireAz ellenzők mellet támogatóik is vannak a kulcsi Hankook lakópark felépítésének. A népszavazási ügyben a bíróság fog dönteni.
2007-06-28Hitelesítés, kifogásLesz népszavazás Kulcson a Hankook dolgozói részére építendő lakópark ügyében. A jegyző hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet.
2007-06-24A kulcsi Hankook - lakópark történeteA tervezett lakópark a községbe, a tájba nem illő épületeit csak az óvoda bekötőútján át lehet megközelíteni. Áttelepíthetik a szélerőművet?
2007-06-21Hitelesíti a jegyző a népszavazási ívet?Népszavazás lesz Kulcson, ha a jegyző hitelesíti az ívet: Akarje-e Ön, hogy Kulcs községben a Hankook munkavállalói számára lakópark épüljön? A Hanhome Kft. lakópark beruházásáról.
2007-06-15Kulcs(i) kérdésekHatmilliárd forintos beruházást vinne a Kulcsra a Hanhome Kft, akik lakóparkot (háromszáz lakás) építtettnének a Hankook leendő dolgozóinak. A földterület a Pálhalmai Agrospeciál Rt. tulajdonában van. Beszámoló a közmeghallgatásról.
2006-12-05Az első városDunaújváros, városépítés.
2005-11-16Újszerű tetőráépítésA Szórád Márton úti kockaépület tetejére egy új (negyedik) szintet építettek (kép).
2005-09-27CountryÉpp ötven éve - 1954-ben - készültek el Sztálinváros legkorábbi lakónegyedei.
2005-06-1741 új szövetkezeti lakásElkészültek az idei első szövetkezeti lakások a Római-tábor városrészben.
2005-01-17Már költöznek a lakók2004. novembere óta folyamatosan költöznek be a tulajdonosok a laktanya felújított lakásaiba. A laktanyában összesen 100 lakás lesz.
2005-01-11Mérlegen a városi közelmúlt és -jövőDr. Kálmán András polgármester a város helyzetéről, fejlődési esélyeiről, a városvezetés törekvédeiről nyilatkozik.
2005-01-11Idén mind elkészül, és bolt is lesz100 lakás a laktanya helyén.
2004-01-22Lakópark a volt laktanyábólA szovjet laktanyát lakóparkká alakítják át. Már megkezdődött a lakások előértékesítése, 73 lakásból már 58 elkelt.
2003-06-26Beépítik a Csillag-tetőtIrodákat és lakásokat alakít ki a tetőtérben az új tulajdonos.
2002-10-15Lakásépítés - feltételekkelA volt szovjet laktanyában megkezdődött két legénységi és egy tiszti épület felújítása. A kivitelező szerint jövőre már beköltözhetnek a lakásokba az első lakók.
2002-10-12Nyolclakásos sorházat adtak át a Gandhi utcábanDunaújvárosban a Gandhi utcában nyolc százharminc négyzetméteres lakást adtak át.
2001-06-02Fecskeházat akar a főiskolaA közgyűlés támogatta az "Egészségkárosodott Emberekért" Alapítványt 100.000 Ft, és a Pentele Katolikus Caritas Alapítványt 135.000 forintot kapott. A főiskola a Széchenyi-terv lakásprogramjában pályáz, 14 garzonházat hozna létre a volt tejüzem területén. A felépülő garzonházakat a főiskola üzemeltetné, és 35 év alatti házastársi, élettársi kapcsolatban álló hallgatóknak és tanároknak adná ki, max. öt évre.
2001-03-13Lakások a tetőn? Egy régi terv valóra válhatAz Intercisa Lakásszövetkezet egy merőben új tervezettel állt elő, a négyemeletes panelépületek tetőterének beépítési lehetőségével.
1999-10-11Akár el is adná részesedését a DunaferrCsökkentették a bérlakásépítő cég alaptőkéjét
1998-09-02Már Rácalmáson is lehet építkezniRácalmáson, ahol eddig még csak tereprendezést sem lehetett végezni, a múlt héten részlegesen feloldották az építési tilalmat.
1998-08-12Laktanyából alkások DunaújvárosbanLakásokká alakítanak Dunaújvárosban három egykori szovjet laktanyaépületet.
1998-01-01CseretelkenEgy dújv-i családi házról.
1997-06-01Földszintes házEgy dújv-i családi házról.
1997-06-01Dunaújvárosi házEgy dújv-i családi házról.
1996-11-27Erdő mellett (nem) jó lakni?A Hunyadi u. és a 6-os út közötti védőerdő helyén építendő lakások tervéről. Érvek, ellenérvek.
1996-06-01"Szabálytalan" építéstörténetAz újtelepi családi házas beépítésű lakóegyüttesről.
1996-01-01Patakparti nádtetős házEgy dújv-i családi házról.
1995-08-15Több lakás épül a városban isDújv-ban a lakásépítési kölcsönt és támogatást a tavalyinak 12-szerese igényelte. A lakásépítésre kiadott engedélyek száma 54.
1995-04-27Alig van a keretbőlA lakásépítési támogatásra szánt összeg 47 kérelmezőnek elég, míg 3oo jelentkezőre számítanak.
1995-04-27Nem kellenek a drága lakásokMeghiúsult a Sulák-féle társasház építése a fizetőképes kereslet hiányában. Új vállalkozói csoport újra indítja a programot.
1995-03-29Félszáz fiatal reményeA Dunaferr Ifj. Szervezete a Házat Hazát Alapítvány szervezőit. A lakásépítési programjukról.
1995-03-20Szabványos padlások?Gondot okoz a nem egy időben történő tetőtér beépítés a lakóházaknál, megbontják az épületek egyensúlyát.
1994-12-31Lakások épülnek (cs)A Bagolyvár szomszédságában építendő sor- illetve társasházakra sárbogárdi váll. kivitelezőt találtak.Az építkezés 1995. febr.-ban kezdődik,a 33 átlagosan 97 négyzetméter alapterületű lakás 1996. márc.-ra készül el.
1994-11-24Lakásépítés,vállalkozásbanMa már nincsenek a városban nagyobb szabású lakásépítkezések, kivéve a Sulák építkezés az Újpentele városrészben.
1994-11-21Házszentelés AdonybanA lakásépítő akció (Házat Hazát Alapítványakció) ünnepsége: az 5. ház vázszerkezete is elkészült.
1994-08-29Amerikai konstrukcióNovemberre beköltözhet az 5 család az amerikai konstrukció alapján készülő házakba.
1994-08-24Segítség külföldről2-3 hónap alatt készülnek el a 90 négyzetméteres családi házak.
1994-08-19Adony telket adottA Házat Hazát Alapítvány (hollandiai szeretetszolgálat) keretében 5 lakóház építését kezdik meg.
1994-08-11Lakásépítés csakis saját erőbőlAz első félév statisztikája lakásépítésről Dújv.-ban és környékén.
1994-06-15Van telek, olcsónIdén mostanáig már 11 építési engedélyt nyújtottak be. Interjú az építésügyi előadóval.
1993-09-28Telektervek320 családi házat lehetne építeni a temető és a Petőfi u. közötti területen, ha a kerttulajdonosok beleegyeznek.
1993-09-21Új utca, új városnegyedElkészítették a tervet 25 családi ház építésére az Arany J. u. s a Castrum lejtője között.Terv készült a Petőfi S. u. - temető közötti zártkörű övezet városnegyeddé alakításáról.="Átszabják" a telkeket.:AH 93. szept. 21. 3.p. Az Arany J. u. rendezési terve 3 változatban =Három változat - egy témára/Cs.Gy.=AH 93.szept.24.3.p.
1992-09-29Uj lakások épül(het)nekBelátható időn belül két új városnegyed építése kezdődhet el, ha a város közgyűlése jóváhagyja a 6-os út-kikötői vasút-Magyar út által határolt terület, valamint az Újpentele városrész részletes rendezési tervét.
1992-07-31Nagyívű kockázatA Dunamenti Bérlakásépítő Rt. tőkeemelést hajt végre , ingatlanépítési céllal.
1991-12-17Lakások a tetőnAz önkorm. tervezi, hogy a város egyes 4 emeletes házaira készülnének tetőtér lakások.Helyi hitelfelvételekről.
1991-11-22Sipka a lapos tetőkreA Lambda Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft a dújv-i 26-os Állami Építőipari Vállalat szakembereivel eljárást dolgozott ki: a lapos tetejű panelházakra sátortetőt építenek.A megvalósítást jövőre Dújv-ban kezdik.
1991-11-14Lakásra ötmillióLakásépítési támogatásokról.
1991-10-01Kevés lakás épülLakásépítési stat.
1990-11-09LakásügyeinkÖsszefoglaló a lakáshelyzetről. Adatok, tények, pártvélemények.
1990-06-29Módosították a város belterületének északi határát (kishír)Módosították a város belterületének északi határát, amely ezentúl megegyezik az említett szakaszon a közigazgatási határral. Így lakóövezetté és üdülőterületté és belterületi kertté alakítható a város ezen része.
1990-05-08Lakásépítés. 40 éves DunaújvárosA negyedik ötéves tervben a városfejlesztés középpontjában a lakásépítés állt.Több mint 4000 lakás építése volt a cél állami, vállalati, magánerőből. Részletes adatok.
1990-04-10Az esélyegyenlőség jegyében. Lakások a vasműtőlMódosították a vasmű lakáséíptési - támogatási rendszerét.
1990-04-03FelhívásA Dunaújvárosi Városi Tanács VB Terv és Beruházási Osztály vállalkozót keres 10 sorház és közműveinek építésére.
1990-01-12Hivatalosan is létezik az rt.1989. dec. 28-án hivatalosan is megalakult a Regionális Lakásépítő-és üzemeltető Rt.,melynek a DV a fő részvényese.
1989-12-29Értékmegóvó vállalkozásHivatalosan is megalakult 1989, dec.29-én a DunaMenti Regionális Bérlakásépítő és Üzemelteteő Rt. 38 millió forint tőkével. Tervük 250 db 80 négyzetméteres kertvárosi lakás építése.
1989-12-22Infláció ellen: rt. Egy kisvárosnyi "háza van" a vasműnek.Néhány adat az elmúlt öt évben a dolgozók ellátására, támogatására fordítható összegről: lakások, családi házak vásárlására szóló támogatás...
1989-12-19Lakásépítő rtDr. Szabó Ferenc a DV vezérigazgatója a budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy lakásépítőrt-t alapítottak 6 helybeli üzem és 42 magánszemély részvételével.
1989-12-15A teraszházak mögött épül az OTP beruházásában......egy magastetős panelház, a 26-os vállalat kivitelezésében, az Épinvest tervei alapján. Fotó az építkezésről.
1989-12-15Telek hatmillióért. A tanács is beszállt a részvénytársaságba.6 millió Ft értékű telekkel lépett be a városi tanács a Dunai Vasmű által alapított Duna Menti Regionális Bérlakásépítő és -üzemeltető Rt-be. Az rt működési feltételeinek elősegítése városi érdek. Első ütemben 20 bérlakás megépítésére kerül sor.
1989-12-15Magánlakás a tetőtérben. Megállapodás az IKVGV-vel.Az építtetők választhatnak a hagyományos feltételrendszer és a teljes építési költség vállalásával történő építés lehetősége között.
1989-08-29A lakó legyen türelmes. Csak a prospektus gyönyörű.A teraszházak helyzetéről. A fotón a teraszházak.
1989-08-15Építők féléve. Hatvankilenc lakás elkészült.A tervezetthez képest nyereséggel zárta az első félévet a 26-os ÁÉV. Az év elején 50millió ft nyereséget tűztek ki célul, ebből az első hat hónap alatt több mint 33millió lett. Időarányosan meghaladta árbevételük a tervezettet. Jól alakult a lakásépítés üteme is, a tervezett 103-ból 69 készült el eddig.
1989-08-11A "főbérlő" a vasmű. Ez lenne a megoldás?Lakésok építésére és bérbeadására társulás szerveződik a városban, tagjai a tanács és a BVM lesznek, de magánszemélyek is vásárolhatnak részvényt. Kényelmes otthonokat szeretnének építeni a Baracsi út feletti részen, melynek bérleti díja magas (7680,- ft) az átlagkeresetűeknek és a fiataloknak. A vasmű részvényaránya 51%, dolgozóinak kedvezményt ígér.
1989-07-18Lakás - támogatással. Tájékoztat a tanács.A lakásépítés, -vásárlás helyi támogatásának rendszeréről. A szociális tanácsi bérlakást igénylők száma 1988-89-ben. Az elmúlt néhány évben a támogatásban részesültek száma 1987-88-ban.
1989-07-14Ötmillió-kétszázezer forintot osztott fel lakásépítési alapjából a vsamű múlt pénteken. /júl.7-én./Családiház vásárlásához 980000, építéshez 500000, OTP licitlakás-vásárláshoz 3720000 ft-tal járult hozzá a vállalat.
1989-04-21Már az útról tárgyalnak. Elkészül a naposparti lakótelep.Az ETHOSZ lakótelep építésének helyzetéről.
1989-04-10Lakásépítő Rt DunaújvárosbanAlapítói között helybéli nagyüzemek mellett pénzintézetek is szerepelnek, a tanács pedig építési telekkel száll be az üzletbe. Tóth Béla a vasmű gazdasági igazgatója nyilatkozik a jelenlegi helyzetről. Adatok.
1989-02-24képaláírásA Béke városrészben a 26-os a domborzati viszonyokhoz illeszkedő teraszos házakat épített, a BVM pedig ún. félkész házakból épített egy utcahossznyit.
1989-01-24Ne azt keressék, miért nem megoldható. Eladható "telkek" a tetőterekbenAz építkezésekről, tetőtérbeépítésről, lakásokról. Váczy Károly magántervező nyilatkozik. Fénykép: beépített tetőterek.
1989-01-24Bérlakások építését tervezi a vasműA Vasmű négyezer dolgozójának nyújtott támogatást.
1989-01-12Részvénytársaság lakásépítésreA DV 600 lakás épitésére vállalkozik RT formájában az OTP és több helyi vállalat részvételével.
1989-01-06Eddig összesen harminc lakás készült el a szilvási teraszházakban...Fénykép a 26-os ÁÉV teraszházairól.
1989-01-06Recept szép lakáshozA hétfejű sárkány: a bürokrácia. Farkas Dezső nyilatkozik új otthonáról, a tetőbeépítés körülményeiről és jelenlegi problémáiról.
1988-11-04Megéri visszaadni. Több mint 28 millió lakásonkéntAz állami bérlakások helyzetéről, adatok.
1988-09-24Hoszabb lett a takaró4 millió forintot ad még lakásépítésre a DV szakszervezete. Erre égető szükség van a lakáselosztásnál.
1988-08-05Kelendő telkek, növekvő árakVárosfejlesztési és építési tervek, kilátások.
1988-07-01A második lépcső. Szebbet, jobbat - mennyiért?A lakásépítés kilátásai Dunaújvárosban. Ár. Adatok, lehetőségek.
1988-06-10Új színfoltja lesz a városnak a Szilvásban a parasztházak csoportja...56 tervezett lakásból 15 már átadásra került.
1988-06-07Okulni a hibákbólA dunaújvárosi lakóházak padlástereinek beépítéséről. Eredmények és buktatók.
1988-06-07Gipszkarton és kohósalak. Vállalkozó kerestetikA Dunaferr-házak építéséről nyilatkozik a kivitelező részéről, Majsai Zoltán. Négyzetmétere 15 000 Ft. Fénykép a sorházakról.
1988-06-03Építkezünk - építkezünk? A "menyasszony" csak kezdetben volt szép.A lakásárak dunaújvárosi alakulásáról.
1988-05-10Otthon a fiataloknak. Ház épül a kertvárosi garázsok helyénNégylakásos "fiatalok házát" épít a Dunaújvárosi Víz és Csatornaművek.
1988-05-01Vasmű egységcsomag családi ház ...Dunaferr tipusú családi házak kulcsrakészen. Bemutató a BNV-n.
1988-04-22Pályázat a Dunai Vasmű dolgozóinak első lakáshoz jutásánakPályázat lakások tervezésére, a Dunai Vasműnél.
1988-02-27A boldogság házaÁtadták az első családi szállást.
1988-01-23Családi szállás a VasműbenCsládi szállást épített fiatal dolgozóinak a Dunai Vasmű.
1988-01-21A Dunai Vasmű a fiatalokértCsaládi szállást épitettek a fiataloknak. Az albérletnél jóval kevesebb bérért, komfortos körülmények között lakhatnak fiatalok.
1987-12-08Hosszabbítás után - és előtt...Nehézségek a majdnem kész családi szállás házának határidős átadásánál. December 20 helyett január hónap vége az új határidő. Részletes tájékoztatás.
1987-12-08KépaláírásA Béke városrészben, a vasmű családi szállásának közelében építi a 26-os ÁÉV - magánszemélyekből álló építőközösség megbízásából - azt a kilenc lakóházat, amelyet félkészen a jövő év májusában adnak át a megrendelőknek. (teljes szöveg)
1987-12-04Új városrész, toronyház nélkülA tervek szerint a leendő Kommunarszk városrész területén (a Szilágyi Erzsébet utca, Móricz Zsigmond utca, Baracsi út és a Béke városrész által határolt részen) folytatódik a városias jellegű lakásépítés.
1987-11-27Táborállás a legalkalmasabbHol van (lesz) hely családi házaknak? Városfejlesztési, lakásépítési lehetőségekről. Tanulmány.
1987-11-20Félkész házak RácalmásonFélkész, vagy teljesen kulcsra kész 120 négyzetméteres családi házakból álló lakótelepet építenek Rácalmáson. (Martinász lakótelep, a 6-os főút mellett)
1987-11-13KépaláírásA 26-os ÁÉV saját beruházásában készülő teraszházak első épületei csak a következő év tavaszára készülhetnek el leghamarabb. Az anyagbeszerzés nehézségei miatt kellett átütemezni az építőknek a munkát. (teljes szöveg)
1987-10-09KépaláírásA vasmű családi szállásának műszaki átadását november 30-ára tervezi a 26-os Állami Építőipari Vállalat. A hiánypótlási munkák után - ami általában három-négy hetet vesz igénybe - költözhetnek be a lakók az épületbe. (teljes szöveg)
1987-10-06Idén csak tizenötBizonyos nehézségek miatt nem tudja teljesíteni lakásépítési tervét a 26-os vállalat.
1987-08-28Elemes "faház"Családi ikerházat építenek a Páskom utcában.
1987-08-05Fiatal házasok otthona64 db 36 négyzetméteres garzon épül a fiatal házasoknak a DV költségvetéséből. Az első lakást 5 évig lakhatják a fiatalok, ezalatt havi 2000 ft-ot előtakarékosság formájában félre kell tenniük.
1987-07-31Egy gyerek nem akadályA Béke városrészben építteti a Dunai Vasmű azt a lakóházat, amelyben 64 egyszobás garzonlakás készül. Az előzetes tervek szerint a műszaki átadást november végére tervezik.
1987-07-31KépaláírásMég ebben az évben átadják a 26-os Építőipari Vállalat dolgozói a béke városrészben épülő négyszintes házakat. (nem teljes szöveg)
1987-06-12A Dunai Vasmű termelési tájékoztatója írásban és képekbenIsoplus-filigrán. Dunaferr családi ház. Építkezők figyelmébe ajánljuk.
1987-05-08Huszonnyolc telek (kishír)Dunaújváros, Béke városrész. Építési telket ad tartós használatba a városi tanács. Feltételek. Árak. (nem teljes szöveg)
1987-04-17Viharfelhők a Napospart felettAz Ethosz lakásépítő szövetkezet nehézségeiről. Villany és gáz lesz... Kifogásolt tervek. Engedélyezésre alkalmatlan. Válasz van, de ... Három fénykép az épülő településről.
1987-03-24Lakások és parkokÜlést tartott a városi tanács.
1987-02-13Terv az ezredfordulóig.Ipar. Dunai Vasmű. Papírgyár. Közüzemek. Tanácsi vállalatok. Mezőgazdaság. Lakásépítés és lakásgazdálkodás. Ellátottsági mutatók. Intézmények. Egészségügyi szolgáltatás. Szociális ellátás. Munkaerő-felhasználás. Adatok és táblázatok. Mielőtt a tanács jóváhagyná (II.)
1987-02-10Kétszázhuszonkilenc lakást épít fel a tervek szerint az év végéig a városban a 26-os Építőipari Vállalat...Nem teljes szöveg.
1987-01-23Családi házak panelből (képaláírás)Dunaújvárosi "ikrek" Besnyőn. (nem teljes szöveg)
1987-01-06Harminc év képekbenFényképek és rövid leírások Dunaújváros utolsó 30 évéről.
1986-11-28A Kommunarszk városrész déli lejtőjén megkezdődött harminc teraszház építése. ...Kép: Az épülő teraszházak.
1986-11-28Mi újság a naposparton? Kibontakozás és kérdőjelekStabil pénzügyi helyzet. Közművek még sehol. Döntés csak jövőre. A lakásépítő szövetkezet tervei.
1986-11-11Panelházak helyett. 132 tetőteres lakásA béke városrész Békekörút és a vasútállomás közötti terület beépítési terveiről.
1986-10-24Városszépítés, kérdőjelekkel. Hatvan teraszház.Alapozzák a teraszházakat a Kommunarszk városrész délnyugati lejtőjén. Fénykép, szöveg
1986-10-17Harminchat ház épül KisapostagonFénykép egyik épülő házról.
1986-09-16" Szilvás"- teraszházak.Lakásépítési újdonságról, amely az Újtelep és a Béke városrész között épül.
1986-09-09Hetvennégy családi háznak való telket osztott szét tavalyelőtt a városi tanács műszaki osztálya az városban, a Frangepán utcában...Fénykép.
1986-07-04Szabálytalan építkezések. Szerencsére, egyre kevesebben.A dunaújvárosi magánépítkezésekről. Adatok
1986-06-13A lakáshoz jutásról tárgyalt a párt-vb. Jobbak az esélyekLakásépítés,- gazdálkodás és fenntartás helyzete.
1986-05-27Ne legyenek sablonosak a sablonok. Építkezni - de miből?Lakásépítési tervek a jövőben.
1986-04-15Nem épül tízemeletes ház. Elképzelések 15 évre.Városfejlesztési tervek. Évente száz lakás. Adósságaink. Döntés két lépcsőben.
1986-03-25Városképjavító építkezések DunaújvárosbanA Béke városrészben 2 családiházas övezetet alakítanak ki, az OTP beruházásában pedig szintekben eltolt, tetőtérbeépítéses láncházakat építenek, továbbá 2-3 szintes garzonházakat telepítenek.
1986-01-031985-ben épültA Béke városrészi százszemélyes óvoda. Garzonház a Béke városrészben. Családi házak a Páskom utcában. Fényképek.
1985-11-29Kísérlet, szépséghibákkal. FélkészenA félkészen értékesített Szilágyi Erzsébet utcai láncházak birtokbavételének nehézségei. Eltolódó határidők, közművesítési gondok. Fénykép.
1985-10-15Vállalatok is jelentkezhetnek. Panellakás és családi házA Béke városrész C területén épülő lakóházakról.
1985-10-11A város legszebb negyede lehet. Árnyak a napospartonAz Újtelep déli szélére tervezett új városrész építési problémáiról. Távlati fénykép.
1985-09-13Beszámoló a lakáshelyzetről200 ezer forint kölcsön. Adatok, tervek.
1985-04-26Lakáshoz jutni /1./ Változott a koncepcióDunaújváros lakáshelyzetéről. Telek, telek. Árak és közművek. Helyben megvenni. Táblázat.
1985-02-22A lakásépítés /-vásárlás/ helyi támogatása. Kölcsönt ad a tanácsTájékoztatás a feltételekről.
1985-02-01Öt évvel a városi pártértekezlet után. Kevesebb, de többféle lakásLakásépítésekről. A magánerős családiházak építése került előtérbe.
1985-01-25Dunapentele a felszabadulástóla városalapításig. /II./ Lakások a löszfalbanTörténeti leírás sok adattal.
1984-12-29Gyarapodtunk '84-ben is.Képes és szöveges riport az 1984. évi gyarapodásainkról. A D. V. épülő kokszoló blokkja. Öregek napközi otthona. A D. V. salakfeldolgozó üzeme. Szalki-szigeti gabonasiló. Az új Mező Imre Általános Iskola. Lakóházak a Béke városrészben.
1984-12-11Mindenki - egyért. Miközben a közömbösségről beszélnek...Az üzemek segítése a fiatalok lakásépítéséhez
1984-11-06Lakások a periférián. Az átlagosnál nehezebb helyzetben.A lakásépítésben arányváltozás. Több a magánerős építkezés
1984-11-06Takarékos és főleg esztétikus. Természetbarát, környezetkímélő technikával.Különleges lakást és műtermet építtet magának Palotás József szobrászművész Dunaújvárosban. Kép: A félkész hajlék
1984-11-02Kísérlet a Szilágyi Erzsébet utcában. Kulcsrakész félkész ház.Lakásépítés
1984-10-12Százszor is megbántuk. Tetőbeépítés, viszontagságokkal.A tetőtérbeépítések nehézségei
1984-10-09Ismét helyben gyártott panelekből épülnek városunk lakásai. ...Kép: egy lakóház a Béke városrészben
1984-10-05Ha feloldják a tilalmat. Fiatalodó Óváros.A kiöregedő óvárosi házakról. Az új építésekről
1984-09-28Megkönnyíti a döntést. Tanulmán a "kell"-ről és a "lehetséges"-ről.Családi házak, vagy tanácsi lakások?
1984-09-11Építési kölcsön 44 dolgozónak. Elkészültek a tervek.A D. V. segítsége lakásvásárlóknak.
1984-08-24Elkészültek az építők a Béke városrészi garzonház összeszerelésével.Kép az összeszerelt házról.
1984-08-07Épülőben a Páskom utca. Vannak még gazdátlan telkekA családiházak építésének újabb eredményei az Újtelepen
1984-07-20Bizalomakció. Amilyen lakást én szeretnékA vasműs KISZ-szervezet kezdeményezésére alakult lakásszövetkezet építkezési terveiről.
1984-07-10A lakó is dolgozhat. Lánc- és teraszházakAz Újtelep szélére tervezett lakóházakról írt tájékoztatás. Adatok, ár
1984-06-01Elkészültek a tervek. Félkész házak, panelből.A Dunaújvárosi Tervező Irodában elkészültek egy hat lakást magába foglaló, dunaújvárosi panelből felépíthető láncház műszaki kiviteli tervei.
1984-05-22Magad uram, úgy olcsóbb. Mi készül a padlástérben.Már van, aki hozzáfogott. Az ingatlankezelőnek nem sürgős. Ötlet az újságból. Kép: átalakítás közben
1984-02-28A lehető legjobb. Kislakások dunaújvárosi panelből.Összeszerelték az építők a Béke városrészben az első panelházat, amelynek az elemei a BVM dunaújvárosi gyárából kerültek ki. Részletes leírás és fénykép
1984-02-24Vasműs "lakótelep" születik. Díj a legjobbaknakA Béke városrész és az Újtelep közötti terület beépítési tervéről hírdetett pályázatot a Vasmű KISZ-bizottsága. Kép: Korényi András átveszi a Lakóterv tervéért kapott 75 ezer forint díjat.
1984-02-21Lakás három éven belül. Megyei program.Megyei tervezet a dunaújvárosi lakáshiány részleges megoldására.
1984-02-03Aki tavaly nem kapott. Nem épül több tanácsi értékesítésű lakásEbben az ötéves tervben csak a nyugdíjas ház épül fel
1984-01-17Ismét dunaújvárosi panelből építkezünk. ... A Béke városrészi Munkásőr utcában magasodó ház elemei már a BVM dunaújvárosi gyárában készültek. ...Kép az épülő házról.
1983-10-18Vasmű-lakótelep épül. Százötvenen jelentkeztekA Béke városrészi VI/D terület beépítése. A D. V. támogatásával.
1983-10-04Fórum a Kommunarszk városrészről. Családi házak is épülnekAz új városrész rendezési tervéről.
1983-09-27A kislakásépítésről tárgyalt a városi tanács. Telek is lesz, terv is leszAz új lakásépítési feltételekről.
1983-08-05Elkészültek az Auróra utcai négyemeletes házak...Kép aláírás
1983-07-12Kétszázötvenből huszonkilenc. Hely a tetőn.Nehézségek a tetőteres lakások építésénél. Kilátások. Indoklások. Kép: Egy tetőteres lakás.
1983-07-01Tanácstagok az építőanyag-ellátásról. Valami van, de még nem az igaziA lakásépítési építőanyag-ellátás gondjairól kérdeznek a tanácstagok, válaszolnak az illetékesek
1983-06-28Jobb hitelfelvételek. Ülést tartott a városi tanácslakások vásárlásához és építéséhez kedvezőbb feltételek mellett biztosít hitelt az OTP. A határösszegek is emelkednek. Adatok
1983-06-071321-en elégedettekFiatal családoksok lakáshelyzetéről készült felmérés eredményéről. Adatok.
1983-05-31Eltűnő barakk-lakások. Ipartelep lesz.Az óvárosban, az Öreghegyi úton és az Arany János utcában házakat vásárolt a tanács. Ezek felújítása után a Papírgyári úti barakklakásokból átköltöztetik a lakókat.
1983-05-03Példátlan volt a lakásépítés mértéke. Volt egyszer egy kisvárosA 18 év alatt épített lakások száma. Helyzete. Elemzés
1983-04-08Merre tartson a lakásépítés? Még sok minden kellA lakásépítés helyzete, kilátásai. Adatok.
1983-03-18Nemcsak pénz kell hozzá. Az én házam, az én váram.Városépítészeti problémák a Béke városrészben és az Óvárosban. Kép: Két lakóház.
1983-02-15Másként, mint eddigA városfejlesztési terv elemzése. Adatok
1983-02-01Előtérben a magánerős építkezésÜlést tartott a városi pártbizottság. Városfejlesztési tervekről. Részletesebben a lakásépítésről. Adatok.
1983-01-04Tetőtér, bárkinekElőzetes lakáskiutalás kell. A felkínált lakásokat a lakásigénylők is kiviteleztethetik. Részletes tájékoztatás
1982-12-31Elkészült 1982-benKépes és szöveges beszámoló az új kórházi szárny, a Béke városrészben épült új lakóház, a Béke városrészben épült II. Általános Isk. és a konverteres acélműről.
1982-11-16Félkész lakásokArról a lehetőségről, hogy a lakásokat félkész állapotban adják át a tulajdonosoknak. A belső munkákat házilag készítenék el az új lakók. Előnyök és hátrányok.
1982-10-29Beton is kell a házhozHogyan segítik a nagyüzemek a kislakásépítők betonnal való ellátását?
1982-10-19Lehet benne 1+4 félszobaNagyvenyimi mintaház a Kertvárosban. A Széna soron kerül felállításra. Az új lakóháztípus ismertetése.
1982-10-15Ebben az évben a tervek szerint négyszáz lakást építenek...Eddig 230 lakás készült el és 140-be költöztek be. A képen a Béke városrész egy hamarosan átadásra kerülő lakóháza látható. (képaláírás)
1982-10-15KépaláírásNagy alapterületű, jó beosztású tetőtéri lakásokat alakít ki a Kossuth Lajos utcában az ingatlankezelő vállalat. (nem teljes szöveg)
1982-09-17Plusz 73 lakásA tetőbeépítés lehetőségei és kilátásai.
1982-09-14Újabb négy ház (kishír)Újabb négy lakóház építéséhez kezdtek hozzá a Béke városrészben, az Építők-pálya szomszédságában. A BD-18-15 jelű ötszintes épületek alapozását még az idén befejezik, s a panelszerelésre, valamint a 120 lakás átadására jövőre kerül sor. (teljes szöveg)
1982-09-07Kinek mekkora telek és ház kell Venyimen?A tanács ezer lakásból álló lakótelep építését tervezi Nagyvenyimen.
1982-07-27A "minta" Újtelepen valósul megKísérleti lakóházat építenek Újtelep déli ejtőjén, a Béke városrésszel átellenben.
1982-07-09Az első három igaziElkészültek a tetőtéri lakások a Bercsényi utcában.
1982-06-30Terv szerintIdén 598 lakás építése szerepelt a 26-os Állami Építőipari Vállalat terveiben, amelyből a terveknek megfelelően 218-at át is adtak az építők. Az új lakások zöme (140) Dunaújvárosban épült, míg a többi Budapesten és Százhalombaatán.
1982-05-07Ötévenként 2100 lakásFejlesztések tizenöt évre.
1982-04-16Napirenden: a régi szülőotthon, az öböl kotrása, középmagas lakóházakVárosfejlesztési kérdésekben hozott határozatok
1982-03-27Nyári lakásátadások1982-ben 118 vasműs dolgozó jut lakáshoz, 40 családi házas épitkezést támogat a vasmű.Tetőtérbeépitési támogatásokra felmérések.
1982-03-16Lassan fogyó tilalmakA dunaújvárosi lakásépítés gondjai és lehetőségei.
1982-02-23KépaláírásA Béke városrészben elkészült az első, kecskeméti panelekből összeszerelt tízemeletes, negyven lakást magában foglaló épület, amelynek a földszintjén orvosi rendelőket alakítanak ki az építők. A Béke városrészben a képen látható épületek váltják fel a korábban oda tervezett kövér házakat. (teljes szöveg)
1982-02-16Az igazi sikerKISZ-lakások épülnek a Béke városrészben. Sárközi György, a városi KISZ-bizottság titkára nyilatkozik a 25 éves évforduló alkalmával. Eredmények, feladatok.
1982-02-13Több a megüresedő lakásVárhatóan idén 201 új lakás épül. A bérleti díj emelése folytán azonban 365 lakás adható ki.
1982-01-15400 lakás a tervbenAz 1982. évi városfejlesztési tervről, és az 1981-es eredményekről.
1982-01-01Házat építünkEgyre többen vágnak bele a Dunai Vasmű családiház épitkezéseibe. Hasznos tudnivalók, tanácsok építkezőknek. /Üst, 1982. márc. 27., 3. p. ld. még. ápr. 12., 3. p. ápr. 27., 3. p. jún. 24., 2. p.
1981-10-09Napirenden a lakás. 1986-ig tizenhatezer épülTervek
1981-09-22Hozzájárulnak a vállalatokAz egész VI. ötéves tervre létrejött megállapodás alapján 1235 társaslakást építenek közösen a VT és a vállalatok. 1981-ben 197 ilyen lakás kerül átadásra.
1981-08-25Tervjavaslat. 86 garzonIsmertetés a Béke városrészben tervezett 86 garzon lakásról
1981-08-07Milyen legyen Dunaújváros 2000-ben. Nyolcvanezren leszünk. 4Jelenlegi állapot. Kilátások. Lakáskérdés. Ellátás. A városépítési tervről: lakásépítés, közintézmény-fejlesztés koncepciója.
1981-07-21Változatosabb lakások. Kecskeméti panelbőlElkészült az első, Kecskeméten gyártott panelekből összeszerelt, 28 lakást magába foglaló épület a Béke városrészben. Kép: A lakóház.
1981-07-10Plusz hetvenegy lakásVT ülés: A városi tanács műszaki osztálya szerint a következő öt évre tervezett lakóház felújításokkal egy időben 71 lakás alakítható ki tetőtér beépítéssel. A Mező Imre Általános Iskola új igazgatójának Bognár Nándort nevezték ki.
1981-07-03Plusz egy szobaA Tervező Iroda által végzett felmérésből a 256 új tetőtéri lakás lehetősége mellett az is kiderült, hogy még 90 szoba építésére van lehetőség. Új lakáshoz juthatna városunk, ha a padlástereket beépítenénk. Tanulmány.
1981-06-19Nagyvenyimen is épül DunaújvárosTavaly 70 telek értékesítésére került sor, s nemrég újabb 20 házhely kialakítására került sor Nagyvenyimen. Közműkilátások. Dél-Nagyvenyim terve: a dunaújvárosi tanács megbízta a Dunaújvárosi Tervező Irodát Nagyvenyim új "lakótelepének" a megtervezésére.
1981-04-24Az építők eredményeiA 26-os ÁÉV első negyedévi tervteljesítéséről.
1981-04-17Ha már belevágtunk... Építsünk házat (II.)Magánerős lakásépítés kilátásai, különös tekintettel a KISZ-akcióra. Adatok, tervezetek a VI. ötéves tervre. Kép: Egy családi ház.
1981-04-10Kövérházak helyettA Béke városrész beépítési tervei. Dunaújvárosi igények alapján a Béke városrészhez a kecskeméti házgyár 2 féle tízemeletes háztípus tervét dolgozta ki. Kép: Egy lakóház-makett. Három lakás alaprajza.
1981-02-06Két garzonházA hatodik ötéves tervben a Béke városrészben két száz-száz garzonlakást magába foglaló házat tervez a városi tanács.
1981-01-20Lakások a tető alatt. Kell-e és kinek?A lakásproblémák megoldásának lehetőségeiről, különös tekintettel a padlásterek beépítésére. Képek: Terv-makettek
1980-12-19Folytatjuk tovább...Ez évben a 26-os ÁÉV 604 lakás átadását vette tervbe, amit teljesíteni is tudnak dec. végéig.
1980-12-19Még 83 lakás az idén. Folytatjuk tovább...A Béke városrész lakóházainak építéséről. Kép: Épülő házak.
1980-11-25Szegényebbek volnánk...A vasmű és az OTP lakásépítési együttműködéséről.
1980-11-12Átadták a 2000. vasműs lakástÁtadták a 2000. vasműs lakást a Békevárosrészben.
1980-11-01A kétezredik munkáslakásba költözött..A kétezredik munkáslakásba költözött be péntekena Béke városrészben Tóth Kálmán és családja. A DV 1968 óta több mint 150 millió forintot fordított a kedvezményes munkáslakás-akció tá- mogatására. (Teljes hír).
1980-07-18Csendes évforduló10 évvel ezelőtt - az országban is elsőként - a DV kezdeményezésére épültek fel az első olyan társasházak, amelyek kivitelezési költségeihez a nagyvállalat anyagi támogatást nyújtott.
1980-07-10Hol késik Rácalmás?Az engedélyezések útveszőiben elveszett a rácalmási családiház épitkezés engedélyezése.
1980-06-27Két hét alatt felépülCsaládi ház - könnyűszerkezetből. Interjú Bíró Józseffel, a vasmű főkonstruktőrével.
1980-06-10Mit ér a padlástér?A városban kétszáznál több lakás lenne kialakítható a padlások beépítésével.
1980-04-11Negyedmilliárd forint lakásokraA Dunai Vasmű lakásépítési segítése.
1980-03-21Garázsrendelet-lakáselosztás-ellenőrzésAz 1979. évi lakásügyi hatósági munkáról, az 1980-as tervekről, lakásigénylőkről, lakásépítésről.
1980-02-27Járatlan úton - előreA családi házas épités Rácalmáson a tervvázlatoknál, a költségek felmérésénél tart. Jelenlegi felmér szerint 1980-ra 30 családi ház állhat 250 négyszögöles telkeken.
1980-02-15Városunk a számok tükrébenÉrdekes adatok a népszaporulatról, születések, válások, beköltözések, lakásépítkezés, bolthálózat alakulásáról.
1980-02-12Az első megbeszélésA vasmű családi házas épiési övezetet jelölt ki Rácalmáson. Az első tárgyalás megtörtént az érdeklődők és a szervezők között.
1980-01-21Költözik a város: gyarapodó faluA Dunai Vasmű családi ház építési programja is hozzájárul Rácalmás rohamos fejlődéséhez.
1980-01-01A Népgazdasági Tanács 94/11/1950 sz. határozataA gyár alapítására vonatkozó és a városépítésről szóló határozat. Dunapentelei intézkedések.
1979-12-27Családi ház- építés RácalmásonCsak a DV dolgozói részére vállalati támogatással.
1979-12-21Az V. ötéves terv DunaújvárosbanA terv és a népgazdaság gondjai. Népességszám, lakásépítés. Hogyan haladt a városépítés? Továbbfejlődött városunk ipara. Közlekedés, hírközlés. Oktatás, művelődés. Kereskedelem - szolgáltatás. Vendéglátás. Szabadidő, sport. Adatok. Képek. Új létesítményekről 9 db. kép. Szobor, üzlet, új óvoda, rendelő, Béke városrész. Barkácsbolt. Dózsa II. városrész új iskolája
1979-12-14Kevesebb állami és szövetkezeti lakás épül jövőreÜlést tartott a városi tanács vb. Adatok a lakáselosztás jövő évi terveiről. Az átadásra kerülő lakások számáról.
1979-12-04Beköltözés előttA Ságvári városrész felől nézve lassan kibontakozik a Béke városrész. A kilenc, most épült négyemeletes panelházban 282 lakást alakítottak ki az építők. A műszaki átadás még az idén megtörténik, a beköltözésre azonban - a hiánypótlást követően - lehet, hogy csak a jövő év elején kerülhet sor. (teljes szöveg)
1979-11-30SzükséglakásokMosókonyhák és padlásterek lakássá való átalakításának problémái és lehetőségei.
1979-11-16Lakások, lakásokElemző írás a dunaújvárosi lakáshelyzetről. Összehasonlító adatok hasonló nagyságú városokkal.
1979-07-13A tetőterek ígéreteA dunaújvárosi házak padlástereinek beépítési lehetőségeiről és jelentőségéről. Adottságok és kötöttségek. A kivitelezés ellentmondásai. Megteremteni a feltételeket. Kép: Egy beépített padlástér.
1979-03-27Félezer otthon a Béke városrészbenA Béke városrész építésének helyzetéről. Problémák, tervek
1979-03-02Gyarapodik a Béke városrészBeszámoló a városkép alakulásáról, valamint, a február 26-án nyílt 234 nm-es alapterületű önkiszolgáló élelmiszerboltról.
1978-12-13Azén váram- az én hétvégi házam?
1978-12-08Folytatódik a városépítés (képaláírás)Miközben befejezéséhez közeledik a lakások építése és belső szerelése a Béke városrész első területegységén, a 26-os Állami Építőipari Vállalat panelszerelői újabb toronyházak összerakását kezdték meg a Béke városrész legnagyobb összefüggő területén, az Építők sportpályájától északra elterülő fennsíkon. Amint képünk is mutatja, mostanáig több mint száz lakás panelelemjeinek összeszerelésével végeztek az új városépítési területen az építők. (teljes szöveg)
1978-11-10A beköltözés elmaradtA Béke városrész első lakóinak a beköltözése elmaradt, mert a liftek még nem működnek, még nincs villany, nem készült el a közműalagút. Talán november végén...
1978-10-10Hatvannyolc új otthonértA lakásépítés helyzete. A 26-os vállalat tervei, illetve tervlemaradása.
1978-09-29Nyolcvan új lakásA Béke városrészben újabb 80 lakást adott át a 26. ÁÉV. Itt már 206 új lakás várja a családokat. (teljes szöveg)
1978-08-04Város, város... BelvárosKossuth Lajos utca, Szórád Márton út, az Építők útja és a Vasmű út által határolt Belváros történeti leírása. Öregedés fiatalosítás. A mozgalom az ötletek szülője. Egy körzeti klub városi szerepben.
1978-07-28Mindennap többet, mindennap szebbenRiport a Béke városrészben folyó építkezésekről. Építőipari újdonságok. A fóliázott szekrény, a gumikalapács és a többiek...
1978-07-25KépaláírásAz épülő Béke városrész. (teljes szöveg)
1978-07-14Háromszázhúsz lakás (képaláírás)A Táncsics Mihály utca és a Szórád Márton út közötti területen újabb 320 lakást adtak át az építők. Várhatóan a jövő héten a lezárt Szórád Márton utat is átadják a forgalomnak. (nem teljes szöveg)
1978-06-23A nyolcezredik házgyári lakás (képaláírás)A Béke városrészben épül a Dunaújvárosi Tervező Iroda dokumentációja alapján, a betonelemgyár házgyárában készült elemekből a város nyolcezredik lakása, a 26-os ÁÉV kivitelezésében. (nem teljes szöveg)
1978-06-20Pillantás a város jövőjébe.Beszélgetés feltételes módban a városi tanács elnökhelyettesével.Soós Imre nyilatkozata a VI. ötéves terv legfontosabb feladatairól.
1978-06-16A cél: olcsóbb lakás (képaláírás)A 26.sz. ÁÉV dolgozói megkezdték a 6 cm vastag vasbeton válaszfalak gyártását és szerelését. (nem teljes szöveg)
1978-06-09Lakást, lakást, lakást!Volt hová, de nem volt mivel...Volt mivel, de nem volt mire...A küzdelem tovább folytatódik.
1978-06-02Dunaújváros fejlődése a következő két évtizedbenAz Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban tárgyalták Dunaújváros 1995-ig szóló lakásépítési tervét. Hol, mennyi lakás épül? A lakásépítés alapvető feltétel a közmű. Városközpont, városszerkezet a távlatban.
1978-05-23Épül a Béke városrész (képaláírás)Beszámoló a Béke városrészben folyó építkezésekről. Ebben az évben 752 lakást szerelnek össze a 26-osok. (nem teljes szöveg)
1978-05-23A minőségről - a betonelemgyárbanA meglévő hibák megszüntetéséről, lehetőségeiről. Szigorított MEO. Oknyomozás. Egy kis odafigyelés. Ahol évente 1100 lakás készül...
1978-04-18Áll az első ház (képaláírás)Az épülő Béke városrészben elkészült az első BS/3 jelű, hétszintes lakóház. Az építők megkezdték a következő épületek szerelését. (nem teljes szöveg)
1978-04-11Milyenek a dunaújvárosi lakások?Riport a lakásépítés építési hibáiról. Nyilatkozik a lakó, a kivitelező. Kommentál az újságíró.
1978-03-10Elkészültek az első lakások (képaláírás)Az épülő Béke városrész első épülete, a BS/3 jelű épület. (nem teljes szöveg)
1978-03-03A városépítés alapfeltételeiTervezés és terület előkészítés. Versenyfutás közműépítésben. A terv: 777 lakás elkészítése. A város érrendszere és az úthálózat. Dunaújváros 1978-ban II.
1978-02-21Városunk a statisztika tükrébenÖsszehasonlítás az évente épített lakások számában a hasonló nagyságrendű magyar városokkal. Grafikon.
1978-01-31Napirenden. Dunaújváros 1978. évi fejlesztési terveÖsszegzés az elmúlt esztendőről. Gyorsabb ütem a lakásépítésnél. Figyelemmel az iskolaépítésre. A városfejlesztés szervezési feladatai.
1978-01-27Félmilliós (?) tanulságA Dózsa lakásfenntartó szövetkezet lakógyűlésének kifogásai az épített lakások rossz kivitelezésével kapcsolatban. Rossz tapétázás. Teljes kártérítést követelnek. Csak a mintalakás volt mintaszerű...
1978-01-20Februárban a Komócsin liget minden lakása elkészül.Ezer embernek jelent különösen nagy örömet. Hátra van még a földszinti létesítmények befejezése.
1978-01-06Ez lesz az utolsó...(képaláírás)A mai városterület legutolsó lakóépületének szerelését kezdi meg a II-es hőközponttal szemben a 26-os Állami Építőipari Vállalat. Ha ez, a negyedik kövér ház is elkészül a Szórád Márton út, Táncsincs Mihály utca közötti területsávon, a panelszerelők szedhetik a sátorfájukat, mert a soron következő házszerelés színhely a Kertvároson túl, a Béke városrészben lesz. (teljes szöveg)
1978-01-03792 lakás DunaújvárosbanA tervek szerint idén 792 lakást szerelnek össze a 26-os emberei, melynek elemei a helyi épületelemgyárban készülnek.
1977-12-16Napirenden a városfejlesztésRészletes tudósítás az eredményekről és a tervekről. 699 lakás jövőre. Megérkezik Dunaújvárosba az ercsi víz. Csökkennek a tanács bevételei. A Béke városrész második építési egységének előkészítése. Jelentős kulturális létesítménnyel gazdagodik a város.
1977-12-06Milyen lesz a Béke városrész?Építészetünk és perspektívánk V. rész. Az új városrész terveinek részletes leírása. Nem lesz a Castrum mása. Közműalagút és következményei. Közintézmények és integrált nevelési központ. Fotón a Béke városrész makettje.
1977-11-18Beköltözésre várva (képaláírás)A Komócsin Zoltán ligetben felépült 240 lakás várja az új lakókat. (teljes szöveg)
1977-11-04Panelszerelőknél - a magasbanRiport a Szórád Márton út és a Táncsics Mihály út által határolt területen folyó lakásépítésről, ahol 6 kövérház épül.
1977-10-21A többgyermekes családok lakáshelyzetéről és a város távhőellátásárólRészletes elemzés.
1977-09-02Közös erőfeszítések a város érdekébenA városi párbizottság és a pártszervezetek tevékenysége a városfejlesztés érdekében. Adatok az eredményekről. Egy párthatározat végrehajtásának tapasztalatai. (I.)
1977-08-26Októberben megkezdődhet a Béke városrész alapozásaÜlést tartott a városi tanács vb.
1977-08-02Naponta egy emelettel feljebb (képaláírás)Nagy erőkkel dolgoznak a az építők a Lenin tér mögötti toronyházakon. (nem teljes szöveg)
1977-07-29Emléktáblák a "Kommunarszki házakon"Táborzárás a Barátság '77 építőtáborban.
1977-05-24Juttatások a vasműbenA szakszervezet szociálpolitikai tevékenységéről-általában. Az egészségvédelemről. A jóléti ellátottságról. A munkásszállásokról. A lakásépítések támogatásáról. Az üdülésről. A társadalmi juttatásokról-általában.
1977-05-10Három új ház a Ságvári városrészben (képaláírás)Képünk a szülőotthonnal szemben felépült új lakóház látható, ahol a panelszerelők már befejezték a munkát. A Ságvári téri két lakóház elemeinek összeszerelése is befejeződött. A három épületbe a szakipari munkák elvégzése után beköltözhetnek a lakók. (teljes szöveg)
1977-04-22240 lakás (képaláírás)Ez évben kezdődött el az építkezés a tanácsház mögötti területen, s még ez évben helyükre kerülnek öt épület paneljei. Az építők már három, egyenként negyven lakásos épület alapozásával végeztek, s két, egyenként hatvan lakásos sávház alapjait most ássák. (teljes szöveg)
1977-03-25Még az idén beköltözhetnek (képaláírás)A Ságvári-szobornál épülő két lakóház közül az egyik panelszerelése már befejeződött, s megkezdték a belső szereléseket. Jelenleg a víz-és fűtésszerelők dolgoznak. A másik épületnél még három emelet paneljeit kell összeszerelni, de a lakók ide is még ez évben beköltözhetnek. Idén adják át a Szülőotthonnal szemben épülő házat, ahol ezekben a napokban is dolgoznak. A három ház elkészültével egy ideig építkezés nélkül marad a városrész. (teljes szöveg)
1977-03-11Elkészült a végleges lakáskiutalási névjegyzékAdatok a kiutalásra kerülő lakások számáról. Az elosztás arányairól.
1977-03-01Építőnek lenni politikai küldetésA gazdasági helyzetről. Mit vár az ország az építőipartól? Bondor József miniszter előadása az építők pártnapján.
1977-02-11Nagyszerű eredmények, bíztató tervekÜlést tartott a városi pártbizottság. Eszmei politikai nevelőmunkáról. A párttagsági könyvek cseréjéről. A városfejlesztési terv 1976. évi végrehajtásáról. Részletes, számszerű tájékoztatás. Az 1977. évi városfejlesztési terv.
1977-02-04Elkészült a tizenötezredik lakás az épületelemgyárbanElkészült a tizenötezredik lakás az épületelemgyárban
1977-02-01A lakásépítés utolsó felvonása: a hiánypótlásNégyezren várnak lakásra. Elkészült és mégsem készült el. Hibajegyzék 502 tétellel. Következtetések
1977-01-25Elkészült az építők 1977. évi cselekvési programja8%-os növekedés. Határidős, ütemes építés. Béke városrész építésének megkezdéséhez tereprendezés. Szakipari munkák idejének csökkentése.
1977-01-13A rohamosan fejlődő iparvárosunkban, Dunaújvárosban tavalyA rohamosan fejlődő iparvárosunkban; Dunaújvárosban, tavaly 624 lakást adtak át. Az 1977. évi tervben ennél is több szerepel, várhatóan mintegy 780 lakásba költözhetnek majd új lakók. (képaláírás, teljes hír)
1976-12-31Töretlenül fejlődik tovább a városMivel gyarapodott, mit ígér a jövő, mivel büszkélkedhetünk, mi okozta a legnagyobb gondot, mit tartalmaz az 1977. évi városfejlesztési terv, milyenek a társadalmi munka lehetőségei? Kép: Sófalvi István
1976-12-28Játék a betükkel - panelméretbenA városépítészet uniformizálódásának veszélyeiről, a Dózsa-városrész szürkeségéről
1976-12-24Új lakásügyi tanácsrendeletLakáselosztási tervezet, többgyermekes családok előnye, kik kaphatnak lakást, lakáshasználatba-vételi díj.
1976-12-07Új városrész, átadás előttLassan az utolsó panelek is a helyükre kerülnek Dunaújváros legújabb városrészében, a Dózsa II. negyedben. Kulcsátadás az új esztendő első heteiben. Kép: Az új városrész
1976-10-19Tervteljesítés az építőknél. Félév után, év vége előtt.98%-os tervteljesítés. Lemaradás a lakásépítésnél. Jó eredmények a nagyberuházásoknál. Szakmunkáshiány.
1976-09-03Hol tartunk a városfejlesztésben?Lakásépítés helyzete. Út- és közműépítés. Gyermekintézmények fejlesztése. Kereskedelmi, egészségügyi hálózat bővítése.
1976-08-10Mi épül a "foghíjakon?"Városépítési tervek a Táncsics M. u. és a Szórád M. út közötti területre. Az Esze T. u. és a Bolyai u., a Semmelweis u. és a Balogh Á, út közötti területre.
1976-08-03Tervszerűbb és fegyelmezettebb munkávalTávlati cél: a kapacitás növelése.
1976-08-03Szerelik a "pengeházakat"Kép: Dózsa II. városrész kész épületei. Az idén 348 lakást adnak át az építők.
1976-07-30A szellem a palackból: Munkáslakások futószalagonA Fejér megyei munkáslakás-akcióról. Ennek keretében az V. ötéves tervben Dunaújvárosban mintegy másfélezer lakással több építésére van lehetőség.
1976-05-10Turistaszálló épül Dunaújvárosban624 lakás készül el az idén. A lakásokhoz üzletek és szolgáltatóműhelyek sora járul. Összesen 13 üzlethelyiséget, köztük egy élelmiszer ABC-áruházat adnak át. 1976-ban új turistaszálló, 6 tantermes papíripari szakmunkásképző és 200 személyes kollégium készül el. (teljes szöveg)
1976-04-13FormabontásA Dózsa II. városrész elsőnek elkészült házának erkélyei szokatlan módon kerültek elrendezésre.
1976-03-19Dózsa II. városrész első házaAz első épületnek már a 8. emelete készül. Kép.
1976-03-12Elkészült az 1976. évi lakáselosztási terv599 igényjogosult költözhet új lakásba.
1976-03-12Új otthon négyezer családnakAz elmúlt ötéves terv lakásépítési eredményei. Apró interjúk az új lakástulajdonosokkal.
1976-03-05Miért kell egyszobás lakásokat építeni?A néhány éve hozott határozatot, mely szerint a városban nem építhető több egy szobás lakás, most vissza kell vonni.
1976-02-03A Fejér megyei Tanács jóváhagyta az új ötéves tervetTartalmazza a Dunaújvárosi - főleg városfejlesztési - terveket is.
1976-01-27Az első lakásátadás1976 első költözői, a Római városrészben, a Petőfi iskola mellett épült új, tízemeletes épületbe költözhettek be.
1975-12-19Előtervek az 1976. évre. Ülést tartott a városi tanács végreLakásépítés, kereskedelem, szolgáltatás, oktatás,egészségügy 1976. évi terve
1975-12-12Tizennégyezer család otthonaA dunaújvárosi panel karrierje.
1975-12-02Már épül az utolsó ház (képaláírás)A képünkön látható a Castrum városrészben épült utolsó lakóház. A panelszerelők a tizedik emeleti lakások összeállítása után ebből a városrészből végleg elvonulnak, s a jövő év elején megkezdik a Dózsa II. városrész építését.
1975-10-31Harminchat új lakás (képaláírás)A város karakterét színesít, 36 lakást magába foglaló új ház épült a Batsányi utcában. Az egyedi tervezésű, téglából épült lakóház csaknem kész, műszaki átadása, átvétele rövidesen megtörténik, s remélhetőleg még az idén beköltözhetnek falai közé a boldog lakók. (teljes szöveg)
1975-09-30A Castrumban és a Bocskai utcában már az utolsó házak épülnekA Castrum teljes felépültével kevés építésre alkalmas szabad hely maradt, ezért fokozatosan beépítik a "foghíjakat".
1975-09-05A hatezredik házgyári lakás (képaláírás)A CK-12. jelű lakóház negyedik emeletén szerelték össze a hatezredik házgyári elemekből készült lakást. (nem teljes szöveg)
1975-07-25Az ezredik vasműs lakásFurják János és családja költözhetett be a vasmű támogatásával épült ezredik lakásba. A gyár 1969-óta segíti ebben a formában is a dolgozóit.
1975-07-22Kulcsátadás futószalagon (képaláírás)A múlt héten a C-1-es, ezen a héten pedig a C-2-es jelzésű lakóházakat adták át a Castrum városrészben. (nem teljes szöveg)
1975-06-27Helyzetkép a város beruházásairólLemaradás, késés, szervezetlenség. A lakásépítésnél 3-4 hónap a lemaradás. Gyermekintézmények. Több mint egy év késés az üzlethelyiségek átadásában.
1975-06-06Erkélyes és színes lesz a ház (képaláírás)Már a második emeletet szerelik össze az építők a Petőfi iskola mellett épülő kövér házon. Érdekessége, hogy a homlokzatán egy panelsor vörös színt kap. (nem teljes szöveg)
1975-05-20A lakásépítés jelene és jövője. Hol tartunk? (3.)A lakásépítés jelene és jövője. Hol tartunk? (3.)
1975-05-16Az első kilencemeletes ház a Bocskai utcában (képaláírás)Még hét hasonló kilencemeletes lakóház épül a Bocskai utcában. Az első lakóházba, amelynek érdekessége, hogy Dunaújvárosban ezen alkalmazták először az előregyártott külső-erkélyeket, hamarosan beköltözhetnek a lakók. (teljes szöveg)
1975-04-18Módosították a Dunaújváros általános rendezési tervétMódosították a Dunaújváros általános rendezési tervét.
1975-04-11Már a hetedik emeleten dolgoznak (képaláírás)Nyolc új, kilencemeletes lakóház építését kezdték meg a Bocskai utcában. Az épületek panelből készülnek, de városunkban elsőként külső erkéllyel. A terveket a Dunaújvárosi Tervező Iroda készítette, az erkélyeket pedig az épületelemgyár. A 26. Építőipari Vállalat panelszerelői már az első épület hetedik emeletén dolgoznak (teljes szöveg)
1975-04-04Három évtized képekben (képaláírás)Teljesítjük az MSZMP VII. kongresszusán kitűzött célt: 15 év alatt egymillió új lakás építését. Képünkön a dunaújvárosi Castrum városrész új utcája, a Római körút (teljes szöveg)
1975-03-28A városi tanács elfogadta az 1974. évi városfejlesztési és költségvetési tervetAz 1974-es ipari beruházások, kereskedelmi létesítmények lakásépítések eredményei. Az 1975-ös tervek.
1975-03-25Megkezdődött az erkélyelem sorozatgyártása a házgyárban (képaláírás)Elkészültek az első, falsíkból kiemelkedő erkélyelemek a városi házgyárban. Ilyen erkélyeket elsőként a Bocskai utca és az Esze Tamás utca sarkán épülő házakon helyeznek el. (nem teljes szöveg)
1975-03-18Héttel több lakás a kongresszusi héten20 lakást szereltek össze a Castrum városrészben a 26. Állami Építőipari Vállalat munkásai.
1975-03-04Nyolc magasház épül a Bocskai utcában (képaláírás)Nyolc kilencemeletes lakóházat építenek a Bocskai utcában. Már megkezdték az első két lakóépület alapozását, és a 26-os Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak összehangolt munkája nyomán az első 72 lakásba várhatóan még az évben beköltözhetnek. (teljes szöveg)
1975-02-04Lépésváltás előttA lakásépítés ipari háttere Dunaújvárosban. Milyen elemek készülnek a Vasbetonipari műveknél
1975-01-10Még kétszáznegyven lakás (képaláírás)A Római körút és a Petőfi iskola közötti területen három új kövér házak alapozási munkáit kezdték meg. (nem teljes szöveg)
1974-12-31Ülést tartott a városi tanácsMérlegen a műszaki és kommunális bizottság tevékenysége. Előtérben továbbra is a lakásépítés.
1974-12-17Castrumi képekDecemberi séta a Castrumban, az utolsó kövér-ház építkezésén.
1974-11-22Jó ütemben oldjuk meg ötéves tervünketSófalvi István tanácselnök nyilatkozata.
1974-11-19Kommunarszki fiatalok alapozták (képaláírás)Testvérvárosunk, a szovjetunióbeli Kommunarszk műszaki főiskolájának hallgatói készítették a képen látható Castrum-i lakóház alapjait. (nem teljes szöveg)
1974-10-08Befűtötték a várostFűtés már tizenháromezer lakásban. A II. számú hőközpontban befejezték a hálózatbővítést. Újabb ötezer lakás épülhet fel arra a fűtőkapacitásra, amelyet most létrehoztak.
1974-08-16Elkészültek az építők az ötezredik házgyári lakás szerelésév1964 júliusában kezdték városunkban szerelni a városban gyártott panelekből a lakásokat. Most elérkeztek az ötezredik előregyártott elemből épült ház összeszereléséhez.
1974-08-06Munkáslakás-építés vasmű-támogatással (kishír)A támogatás rövid ismertetése.
1974-07-30A földszint-a gyerekeké lesz (képaláírás)A Vigadó közelében új lakóház épül, amelyben azonban nemcsak lakások kapnak helyet, hanem a szomszédságban épülő óvoda kiszolgálóhelyiségei is. A lakóház az óvodával egyidőben 1975 elejére készül el. (nem teljes szöveg)
1974-04-23Városfejlesztés 1974. (2.) Látható és láthatatlan milliók855 lakás épül az idén. Közmű nélkül nincs város. Felkészülés a táv-választásra.
1974-04-12Tereprendezés a Vöröshadsereg út felett (képaláírás)A Castrum városrész nyugati peremén a városi tanács kisajátította a kerteket, és megkezdődött az úgynevezett Epszilon út (a majdani Fáy András utca) tereprendezése. A castrumi tízemeletes szalagházak és a Vöröshadsereg út közötti lejtőre épülő 84 lakást helyeznek majd el. A 6 lakótömb négy emelet magasságú lesz, típusában azonos a Martinovics utcai, kékre festett panelházhoz. (teljes szöveg)
1974-04-09Folytatódik a lakások műszaki átadása a Castrum városrészbenA castrum városrész peremén épül fel a Z-19-23 jelű lakóházcsoport.
1974-03-22Az emelkedő lakásárak a lakások eladási árát csak évente másfél százalékig érintiA lakásépítés fejlesztése az MSZMP városi VB napirendjén.
1974-02-26A városfejlesztés nem csupán lakásépítést jelentBeszélgetés Takács Imrével a fejér megyei Pártbizottság titkárával.
1974-02-12Miért csökkent a lakásgyártás üteme az épületelemgyárban?Az első negyedévre tervezett 139 lakásból csak 77 készült el anyaghiány miatt
1974-02-12Együttműködés a területfejlesztésbenEgyüttműködés a tanács és a település területén lévő üzemek, vállalatok között.
1974-02-05A kövér házakA Római körút ívének külső oldalán lévő úgynevezett "kövér házakról".
1974-01-18841 család költözött új lakásba tavalyElkészült az 1974. évi lakáslista.
1974-01-18Hová és hogyan épülhet fel tízezer lakás?A tervpályázatok megadták a feleletet. A tanács országos tervpályázatot írt ki az északnyugati városrész beépítésére.
1973-12-18Gondunk és örömünk a lakás.Beszélgetés a lakáshelyzetről Soós Imrével, a városi tanács elnökhelyettesével.
1973-11-02Módosították a Dózsa II. városrész beruházási programját.Dunaújvárosban nem építenek több egyszobás lakást.
1973-10-09Kiterjesztették a lakásépítés vállalati támogatását az építőknél.Módosításra került a 26. Építőipari Vállalat Kollektív Szerződésének, a lakásépítés támogatására vonatkozó része.
1973-09-07880 lakás - üzletek -óvoda-iskolaA Dózsa II városrész terve.
1973-09-04Gondoljunk a jövőre is: a lakásszövetkezetek......üzemeltetésének, karbantartásának és felújításának gondjairól.
1973-08-22Félév után az építők házatájánA 26. Építőipari Vállalat munkájáról.
1973-07-27Pillantás a lakásépítésre.A tizenöt éves lakásépítési terv eredményeiről.
1973-07-13Tízezer lakásElkészült a tízezredik nagypanelos lakás.
1973-06-19Kertváros új utcája (képaláírás)A Kertvárosban épül a kétemeletes, 16 lakásos panelépület. (nem teljes szöveg)
1973-06-15Adósság nélkül zárni a félévet!A lakásépítők tervszerűen dolgoznak.
1973-06-08Panelházak Pusztaszabolcson (kishír)A dunaújvárosi épületelemgyárból készült elemekből szerelik össze Pusztaszabolcs első házgyári lakásait (16 db).
1973-06-03A Beton- és Vasbetonipari Művek készül az új feladatairaA dunaújvárosi gyár saját tervezésű lakáspanel üzeme kitűnően működik, idén már a 10 000-dik lakást adják át. Valóságos kis várost építettek a paneleiből a 26. sz. ÁÉV dolgozói.
1973-03-12A Dunai Vasmű kollektív szerződésben vállalt...kötelezettségei.
1973-02-16Összeszerelték a négyezredik házgyári lakást DunaújvárosbanÖsszeszerelték a négyezredik házgyári lakást.
1973-01-26Több támogatást adhatnak dolgozóiknak a vállalatok, intézménTeljesen új konstrukció a munkáslakásépítés. Ezt a fontos ipari centrumokban, mint Leninváros, Ózd, Várpalota, Ajka, Dunaújváros, Százhalombatta valósítják meg. Ennél a konstrukciónál egy négytagú család egy kétszobás lakásért előtörlesztésként minössze 22 000 forintot fizet majd átlagosan. A vállalati támogatás 20 százalék, ennél a példánál 44 000 forint, a törlesztési idő 35 év, 1 százalékos kamattal.
1973-01-05Örömünk és gondunk a lakásépítés.Mikor építünk évente annyi lakást Dunaújvárosban, amennyi az igénylők száma?
1972-12-221972-ben elkészült-átadtákKépriport az évben átadásra került létesítményekről.
1972-12-22Karácsonyi ajándék: 692 lakás1972-ben a városban 692 lakást adtak át.
1972-12-12Szép lakóházzal gazdagodtunk (képaláírás)Felépült a Castrum városrészben, a 45 kétszobás lakásból álló KISZ-ház. (nem teljes szöveg)
1972-11-14Egykori római település helyén... (kishír)A Castrum városrészben a dunaújvárosi házgyár lakásait szereli a 26. ÁÉV. Az új városrészben az idén 736, 1975-ig 1406 lakást építenek.
1972-10-24Társasház épül a Kertvárosban (képaláírás)Két társasház is épül a Kertvárosban, a Nyírfa utcában. A tervek szerint jövőre készülnek el. (nem teljes szöveg)
1972-10-13Képek a CastrumbólFél év múlva meglátjuk a Római körút végleges kinézetét. A városrész új általános iskolája mellett hozzákezdtek az utolsó, hétemeletes toronyház építéséhez is. (nem teljes szöveg)
1972-10-06A tervezettnél több lakás épült városunkban az év első kilenc hónapjábanRövid statisztikai összefoglaló.
1972-09-15Új házak Újtelepen (képaláírás)Az Újtelepen több vasműs dolgozó épít családi házat. Az építkezést meggyorsítja, hogy az építők nemcsak szállítóeszközt bérelhetnek, hanem autódarut is a betongerendák elhelyezésénél. (teljes szöveg)
1972-08-25Építkezésről - építkezésreA városépítők nyolc hónapja. A Castrumban és a Vasmű út új szakaszán augusztus végéig 412 új lakást adnak át. A közelmúltban történt meg az új 20 tantermes iskola műszaki átadása. Szerelik az óragyári csarnokot. Közművek a jövőnek.
1972-08-1539 lakás, terven felül (képaláírás)Márciusban kezdték alapozni, áprilisban pedig összeszerelni a képen látható épületmonstrumot a 26. Építőipari Vállalat dolgozói. (nem teljes szöveg)
1972-08-11Az első félévben 105-tel több lakást adott át az építőipari vállalatLakásügyi adatok.
1972-08-018500 lakásElkészült a 8500-ik lakás az Épületelemgyárban. Néhány adat a gyárról.
1972-07-28Jó ütemben halad a lakásépítés Segédmunkásgondok a vállalatnálAz építők félévi eredményeiről nyilatkozik Simay Pál műszaki igazgatóhelyettes.
1972-07-07A víztorony "árnyékában"A lakásépítés városunk negyedik ötéves tervének egyik legfontosabb pontja. Képünk a Castrum városrészben készült, ahol a Medveczky panelszerelő brigád tagjai a Z15 jelű épület szerelését végzik. (teljes szöveg)
1972-07-01Egy egész falu lakhatna benn. Hatszáz méteres szalagházA Vasmű út M-1 jelű, 312 lakásos szalagházáról. Másfél év alatt készült el.
1972-06-30Milyen irányban fejlődik a város?1976-ra várható az első szanálás. Három fő beépítési terület: Castrum, Dózsa II., Vöröshadsereg útja - Szórád Márton út és a DX út által bezárt háromszöge és a Vöröshadsereg út - DX út-Baracsi út által határolt szakasz. Lehetőségek, tervek, problémák.
1972-06-27Kisapostagnál népesebb háztömbKisapostag és az M 1-8 jelű háztömb összehasonlítása.
1972-06-09Tanulmányterv a "foghíjak" beépítésére627 lakásnak lenne hely.
1972-06-02Öt hónap alatt240 lakást adtak át az építők.
1972-06-02Pátosz nélkülVárosépítés az Építők Napja alkalmából.
1972-05-31Házgyári panelek a családiház-építőknekA Betongyár a lakosság igényeinek megfelelő méretű panelokat is gyárt.
1972-05-19A város egyik legszebb lakóháza leszJó ütemben halad a KISZ-lakások építése. (45, egyenként 1+2 félszobás, erkélyes lakások)
1972-04-28Örömünk és gondunk: a lakásLakásfejlesztés Dunaújvárosban.
1972-04-26Újabb harminckilenc lakást adott át... (kishír)A 26 ÁÉV elnyerte a Kiváló címet. Ebben az évben 173 lakással készültek el.
1972-04-2130 lakás terven felülAz első negyedév mérlege.
1972-04-18Lakásépítés,licencevásárlás,könnyűszerkezetes programAz ÉTI és a vasmű együttműködése.
1972-03-28Szinte a földből nőnek ki a házakVárosunk északi fennsíkján, és a Ságvári II. városrészben.
1972-03-17Második idei lakásátadás a Vasmű út 57. alattAz átadás üteme megfelel a tervezettnek.
1972-03-14Kislakás a nagy Duna mentébenCsaládi házas, kertes övezet létrehozása a cél. A Frangepán utcában.
1972-02-25Több lakást és több nyereségetEz volt a cél 1971-ben. Nyilatkozott Ágoston Oszkár, a Betonelemgyár igazgatója.
1972-02-22Kitűnően halad a lakásépítkezés. Módosult Dunaújváros általános rendezési terveÜlést tartott a városi tanács.
1972-01-28Építési és elosztási arányokRészletek az 1972 évi városfejlesztési tervből. Lakáselosztások.
1972-01-18Februártól minden hónapban lesz lakásátadásNagy ütemben adják át a lakásokat.
1972-01-07A Dunaújvárosban lévő lakott lakások 94 százaléka 1945 után épült (kishír)A lakásoknak mindössze 4 százaléka épült 1920 előtt. (nem teljes szöveg)
1971-12-24Gyorsmérleg az 1971 évi városfejlesztésről.Elkészült 653 lakás. Gyorsmérleg az 1971. évi városfejlesztésről.
1971-12-24Lakáscentrizmus. Tízemeletes városrész. Több fényt, vizet, autóbuszt. Drága kincsünk, a terület. Újra fogalmaztuk igényeinket.A tanács elfogadta az új ötéves tervet. Városfejlesztés.
1971-12-2122 millió forint segítségLakásépítési támogatás a Dunai Vasműben.1971-ben 22 millió forint a gyár 270 dolgozójának ilyen célból.
1971-12-21Jövőre 692 új lakást adnak átAz 1972. évi városfejlesztési tervről. Megtartotta az évi utolsó ülést a városi tanács.
1971-11-23Körzeti orvosi rendelés-új lakóknakA Szórád Márton út 40. sz. házban körzeti felnőtt és gyermek szakrendelőt nyitnak, az új lakások új lakóinak számára.
1971-11-16A legnagyobb kérdés: hová?A lakásépítkezésről. 1975-ig 4500 lakás épül Dunaújvárosban, de hová?
1971-11-12Ülést tartott a városi tanács végrehejtó bizottságaA IV. ötéves tervben 4500 lakás épül.
1971-10-15Új házak Rácalmáson (képaláírás, kishír)A kulcsi út mentén emelkedő új házak. (nem teljes szöveg)
1971-10-08Megerősített panelokat gyárt a házgyárHét év=7500 lakás. 1964 óta összesen ennyi nagypanelos lakást szereltek össze a városban.
1971-09-07A városfejlesztési terv első féléve a városi tanács vb napirendjénMit sikerült a tervekből az első félévben megvalósítani? Néhány építkezésen lemaradás - a kitűzött célokat alapvetően teljesítettük. Lakásépítés. Közintézmények. Vállalati beruházások. Kommunális fejlesztés. Óvodák, bölcsődék. Felújítások. Parkosítás - sportlétesítmények.
1971-08-13Már a negyedik (képaláírás, kishír)Már a negyedik panelház épült fel a Szórád Márton úton. A terbek szerint október végéig befejezik a belső szakipari munkálatokat. Ha a liftszerelés nem akadályozná, akkor még ebben az évben beköltözhetnének a lakók. (teljes szöveg)
1971-08-13Késedelmes liftszállítások hátráltatják a panelházak átadásátA Szórád Márton úti "győri" házakban nem biztos hogy tartani fogják az építési határidőket.
1971-07-16Ismerkedés az alagútzsaluzássalAz új módszerrel öt év alatt 540 dunaújvárosi lakást építenek fel.
1971-07-16Elkészűlt a lakáskiutalási névjegyzékA rászorultak jegyzéke. Dr. Pethő János nyilatkozata.
1971-07-09KépaláírásGyors ütemben épül a Castrum II. városrész, az elkészült, illetve épülő hat toronyház mellett újabb házalapokat készítenek elő az L-épületi út mentén.
1971-07-06LakásárakEgy év alatt 144,6 ezer forintról 227 000 forintra emelkedett egy panel lakás nettó építési költsége.
1971-06-22Uj paneltípus készült el a Dunaújvárosi Tervezőirodában"D" típusú panel-lakásprogram.
1971-06-11A lakásépítés a fő célSimay Pál műszaki igazgatóhelyettes nyilatkozata az építők első félévéről.
1971-06-04KISZ-lakások csalódással és reménnyel45 fiatal kezdettneki a KISZ-lakásépítésnek. Csúszás az első két hónapban.
1971-05-28Panelház a "B-közép" helyénA Ságvári és a Castrum városrész közötti építkezés.
1971-04-30Bővítik a kertvárost125 egyszobás, 146 kétszobás, 227 háromszobás lakás épül a Kertvárosban.
1971-04-27A házgyárban idén 1260 lakást készítenekNégy és fél lakást gyártanak naponta.
1971-03-30Területgazdálkodás-lakásépítésVárosfejlesztés 1971-1975 (VI.)
1971-03-09Esti krónikaA 26-os ÁÉV és a BVM vitájáról. Előzmények: 1971. febr.27. Esti krónika Petőfi 1971. márc.4. Esti krónika Kossuth
1971-03-05A KISZ-lakások kiutalásáról döntött a KISZ városi végrehajtó bizottságaHárom ötszintes épület, két és félszobás lakások. 1972 első negyedévében átadják őket.
1971-03-04Esti krónikaA 26-os ÁÉV és a BVM közötti vitáról. Előzmény: 1971. febr.27. Esti krónika 2o.oo Petőfi.
1971-02-27Esti krónikaRiport a 26-os ÁÉV és a BVM vitájáról a lakás- építéssel kapcsolatban.
1971-02-19Lakás helyett álláspontokMegtorpanás a lakásépítésben. 1971-ben 746 panellakást kell összeállítani.
1971-02-12Minden hónapban egy toronyház"Jól "teleltek" az építők
1971-02-06A lakbérhozzájárulás elszámolása..A lakbérek szükségszerű szabályozásával mintegy 8000 dolgozó kap majd lakbérhozzájárulást. A vasmű lakásépítési politikájáról.
1971-01-26Tavasszal elkezdődik a KISZ lakások építéseKözel háromszáz igénylő jelentkezett.
1971-01-15A nyolcadik Z-házA Liszt Ferenc kerti kaszárnyaszerű épület, az úgynevezett Z toronyház építkezéséről.
1971-01-05Régi dicsőségünkA panelépületek összeszereléséről. a szakipari munkákról.
1971-01-05Régi dicsőségünk...Avagy miért nem igazodunk a lakásszerzés korszerű követelményeihez?
1970-12-31Közös munkák gyümölcse: jobb életSárosi József nyilatkozata.
1970-12-31Épült 1970-ben (képaláírás, kishír)A Ságvári II. városrész, a Castrum II. toronyházai és sávházai, a Dózsa II. városrész első két tagja. Összesen 489 új lakás. (nem teljes szöveg)
1970-12-08Egész télen dolgoznak a városépítők1970: 489 lakás, 1971: 636 lakás.
1970-11-20Négyezer-nyolcszáz lakásértA negyedik ötéves terv lakásépítési programja a városra vetítve.
1970-10-23Szerelik a Szórád Márton úti toronyház lakásait (képaláírás, kihír)Építik a Gy-1-es jelű toronyházat. (nem teljes szöveg)
1970-10-06Október 12-15 között megkezdődik a Dózsa György II. városrész első házának összeszereléseA tervek szerint még az idén hat házat szerelnek majd össze.
1970-09-19A társas-kislakásépítési akcióról tárgyalt a városi tanács vA negyedik ötéves tervben a Római városrészben 1569 társaslakás épül. 1409 vállalati hozzájárulással. 160 pedig KISZ társasház keretében
1970-09-18Előnyös társasházépítési akció...A tavalyi s az idei lakásépítésekről, átadások- ról.
1970-09-18A társasházépítési akció helyzetérőlTárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága.
1970-08-28Október közepén kezdik meg a Szórád Márton úti toronyházak szerelésétA két hatvankét lakásos, tízszintes toronyház alapozását a napokban kezdték meg.
1970-08-14Lakásárak-az építő szemévelDr. Csaba György, a 26.É.V. gazdasági igazgatója nyilatkozik az indokolt lakásáremelésekről.
1970-08-11Átadták a Ságvári II. városrésu ötödik toronyházát (kishír)A műszaki átadásra augusztus 10-én, hétfőn délelőtt került sor. Az öt toronyház közül kettőbe már beköltöztek a lakók, háromba pedig a hiánypótlások után kezdhetik meg a beköltözést. (teljes szöveg)
1970-07-31Miért drágább a lakás?Ma már 280 000 Ft egy kétszobás lakás ami évekkel ezelőtt 160-180 ezer forint volt.
1970-07-10Megkezdődött a Barátság-liget beépítéseAz első Barátság-ligeti lakóházat a terv szerint 1971 első felében adják át.
1970-06-30Őrjárat a város építkezéseinA városban folyó építkezésekről. Mi épül, hol épül?
1970-06-09Mielőbb fedél alá jussanakAcélvázas kisházak készülnek a Dunai Vasműben az árvízkárosultak részére.
1970-05-22Május 25-én átadják a Ságvári II. városrész harmadik toronyházát (kishír)Elkészült az S/10-es, a Weiner körút harmadik 49 lakásos toronyháza. A 26. ÁÉV dolgozói a hibákat kijavították és takarítják a lakásokat. A műszaki átadás május 25-én lesz. (teljes szöveg)
1970-05-19Épül a toronyház (kishír)A Castrum városrészben eddig hét darab négyszintes lakóépületet, összesen 98 lakást szereltek össze. Megkezdték az első 49 lakásos toronyház szerelését is. Az építők a harmadik szintnél tartanak. (teljes szöveg)
1970-03-27Képes hírek építkezésekről (képaláírás)Az öntőmű tartóoszlopait szerelik. Megkezdték a Castrum II. városrész első épületeinek összeszerelését. (nem teljes szöveg)
1970-03-03Városfejlesztés 1970. II.Lakásépítés - a városfejlesztés kulcskérdése.
1970-01-13Szaporodnak a családi házak (kishír)A járás területén 1969-ben 123 meghitelezett és 81 felépült családi ház volt.
1970-01-08Egész télen dolgoznakA tanácsháza C szárnya, Dózsa Gy. úti ABC, AKÖV telep, 1971-re 636 lakás építése a 26. ÁÉV Váll. feladata.
1969-11-14Meggyorsult a lakásépítés. 44 lakás többletA megyének dolgozik a házgyár. Naponta négy lakás. 1971:2200 lakás. Következik a Castrum II.
1969-10-31KépaláírásA 26. Építőipari Vállalat kollektívája az utolsó simításokat végzi a Kallós Dezső utca mögött, az Ö-jelű lakóépületeknél. Rendezik a terepet, építik az utakat, és a partoldal is elnyeri végleges formáját. (teljes szöveg)
1969-10-03Társas kínlódásból társas építtetésA Járási és Népi Ellenőrző Bizottság megvizsgálta a társasház-akcióban épült lakások tervezését, kivitelezését.
1969-09-30Új házsor ÓvárosbanA Frangepán utcában kialakított 87 telekből már több mint 20 elkelt, s megkezdték a családi házak építését is. Zömmel beköltöző vidékiek építenek itt. (nem teljes szöveg)
1969-09-27488 újabb lakás épül vállalati támogatássalKülönös feltétel nélkül
1969-09-26Legigényeltebb gyártmányuk a lakásÁllandóan növekvő igényt elégítenek ki, alapvető fejlesztésre van szükség.
1969-09-12Társasházak - vállalati hozzájárulássalA vállalati hozzájárulással épülő kilenc emeletes társasházak a benzinkút mögött, az L-épületekkel szemben és a Martinovics utcában, valamint a Castrum II. városrészben állnak majd.
1969-09-12Lassult a toronyházépítés (kishír)A Weiner Tibor körúton épülő öt toronyház építéséről.
1969-08-01Áll az első toronyház a Ságvári városrészbenAz építők a tervek szerint augusztusban a második toronyházzal is elkészülnek.
1969-07-22"Piaci" helyzetképSzövetkezeti lakást vegyenek! Városunkban már kétezer körüli a szövetkezeti lakástulajdonosok száma.
1969-07-18KépaláírásA Weiner Tibor körúton épülő öt toronyház közül az első kilencemeletes épület összeszerelése befejezéshez közeledik. A 26. Állami Építőipari Vállalat dolgozói a nyolcadik emeletet állítják össze, az utolsó, kilencedik emeltei panel a jövő hét végén kerül a helyére. A toronyházakban másfél és kétszobás lakások készülnek. Három toronyházban állami, két toronyházban szövetkezeti lakások. (teljes szöveg)
1969-06-27Elvi döntés emeletráépítés ügyébenÜlést tartott a városi tanács vb. 33 épület látszik alkalmasnak a városban emeletráépítésre, ahol összesen 623 lakás nyerhető.