József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | munkaügy

1694 db találat
Dátum downCímLeírás
2013-07-01A kohászat marad, de elbocsátások pedig lesznek"A tulajdonosok az úgynevezett reorganizációs program mellett döntöttek, amely két fő részt tartalmaz; a jelentős számú elbocsátások és a gyári egységek, eszközök fejlesztése lehetővé teszik, hogy a cég túlélje a válságot…"
2013-06-29A Dunaferr kilátásairólA vasmű helyzetéről, terveiről, fejlesztésekről, beruházásról, modernizációról, beszélt a cég vezetője Jevgenyij Tankilevics.
2013-06-29Közösen szólalnak fel...Pintér Attila az MSZP részéről, Szabó Zsolt pedig a Párbeszéd Magyarországért párt képviseletében tartott közös sajtótájékoztatót, ahol javasolták a városi munkaügyi kerekasztal létrehozását.
2013-06-28Sikerek a válság idejénA Ferrobeton Zrt. szállítja a felcsúti és a Fradi-pálya vasbetonszerkezeteit. A cég munkájáról.
2013-06-27Csak hitelből megy?A Dunaferr SE működéséről: költségek, nyereségek, veszteségek, termelés. A június 26-i sajtóbeszélgetésen azt is bejelentették, hogy 30-40 százalékos létszámleépítésre készül a cég a "fehérgallérosok"körében.
2013-06-26Napokon belül kiderül, mekkora elbocsátás lesz a DunaferrnélA hozzáadott érték növelésében látja a kiutat a dunaújvárosi vasmű vezetése, a kibocsátás értékben több mint negyedével nőhet, a költségcsökkentés jegyében pedig a napokban jelentik be az elbocsátások volumenét.
2013-06-19Szép legyen a temetőA Roma Nemzetiségi Önkormányzat és cégének, a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft., valamint a temetőt üzemeltető Kegyelet Bt. összefogásának, közös munkával rendezik, szépítik a temetőt.
2013-06-17Döntöttek: lesz kohóátépítésA június 15-én megrendezett Vasasnapon, az ISD Dunaferr Zrt. vezetője, Jevgenyij Tankilevics bejelentette, hogy megkezdődhet az I-es kohó átépítése, felújítása.
2013-06-15Közgyűlés: újabb halasztásElhalasztották a június 14-re meghirdetett ISD Dunaferr Zrt. közgyűlését. Az új időpont: július 3.
2013-06-14Adósság és támogatásBeszámoló a június 13-án megtartott rendkívüli közgyűlésről. Főbb témák: árvíz, árvízi védekezés, az Intercisa Múzeum működési engedélyezése, az önkormányzati adósságból átvállal a kormány Dunaújváros 10 milliárd 843 millió 491 ezer 672 forint támogatást kaphat.
2013-06-14Vasmű: hiányos napirendAz ISD Dunaferr Zrt. június 14-i közgyűlésén mégsem lesz napirendi pont az az idei év üzleti terve és az I-es kohó újjáépítéséről sem.
2013-06-06Pályafutás újtelepi tranzittalA Dunamenti Regionális Népfőiskola két pályázatot (közel kétszázmillió forint) is elnyert a napokban, amelyekből szakképzési és foglalkoztatási projekteket szervez.
2013-06-01Közgyűlés a vasműben"Június 14-én délelőtt tíz órára hívta össze az ISD Dunaferr Zrt. éves közgyűlését Dunaújvárosba Andrej Sapelin, a cég igazgatóságának elnöke."
2013-06-01Humán informatikai rendszerek fejlesztése és bevezetése az ISD Dunaferr Zrt.-nélElőzmények, bérfejlesztés elektronikus támogatása, Személyügyi Támogatási és Információs Rendszer, Elektronikus műszaknapló
2013-05-30Újra fejleszteni fognak313 millió euró értékben épít újabb üzemet a Hankook Tire Magyarország Kft. Dunaújváros és Rácalmás határában, amellyel 950 új munkahelyet teremtenek. Az építkezés júniusban kezdődik.
2013-05-28Diákok között is toboroznakA Hankook Tire Magyarország elindította 2013-as ösztöndíj programjait. A program a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanulóinak szól.
2013-05-25Vasműs beruházások állásáról...A várost és környékét mostanában leginkább érdeklő gazdasági kérdés, hogy mi lesz a Dunaferr fejlesztésével? Beszélgetés dr. Lukács Péterrel, az ISD Dunaferr Zrt. stratégiai műszaki vezérigazgató-helyettesével.
2013-05-24Váltások és kinevezésekBeszámoló a május 23-i közgyűlésről. Főbb témák: Dunaújvárosi Bartók Táncszínház, trafikpályázat, ISD Dunaferr Zrt., kemping.
2013-05-18Városlakók közös ügye"A Fidesz-Magyar Polgári Párt dunaújvárosi szervezete sajtótájékoztatóval reagált pénteken délután az MSZP, valamint az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség csütörtöki megnyilatkozásaira." Fő téma az ISD Dunaferr Zrt. sorsa.
2013-05-17Növekszik a feszültség"Egyeztetett sajtótájékoztatókat rendeztek csütörtökön az MSZP, illetve a Párbeszéd Magyarországért-Együtt 2014 választási szövetség politikusai Dunaújvárosban. A közös téma a vasmű sorsa volt."
2013-05-15Csak kérdések vannakDr. Dorkota Lajos kormánymegbízott, dunaújvárosi országgyűlési képviselőnek sincsen újabb híre a kohóátépítésről. Egy sms-ben értesítették a vasmű vezetői, hogy szeretnének találkozni és együttműködni vele.
2013-05-14A kohóról még nem tudni"Szakmailag érdemben nem véleményezhető ez a vasmű központi üzemi tanácsának véleménye a cég új szervezeti felépítésének tervezetéről. A kohóról még mindig nincs hír."
2013-05-08Vasmű: irányítási változásHeteken belül új szervezési, irányítási rendszerben fog működni az ISD Dunaferr Zrt. Az átalakítás főként a vezetői pozíciókat érinti, főosztályok, osztályok szűnnek meg. Az átalakításról.
2013-05-07Mindenki igazgatóit szeretne!A május 6-i héten esedékes az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának hírek szerint budapesti ülése, amelyen dönthetnek az I. nagyolvasztó (kohó) újjáépítéséről.
2013-05-06Vasmű: újabb szervezet lesz?Elkészült az ISD Dunaferr Zrt. új szervezeti felépítésének terve.
2013-05-03Dunaferr: aggódik az OMBKE"Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE), a hazai kohász és bányász szakemberek 121 éves civil szervezete adott hangot aggodalmának az ukrán-orosz tulajdonban lévő cégcsoporttól érkező hírek miatt."
2013-05-02A sztrájk halasztvaÉhségsztrájkot akart szervezni május 3. és 6. között a Demokratikus Koalíció helyi szervezete a Dunaferr alapanyag-gyártásának fennmaradása érdekében, közölte sajtótájékoztatóján Mezei Zsolt, a párt dunaújvárosi elnöke.
2013-05-01Vasmű-hamarosan döntés születiKohófelújítás? Megmaradnak-e a munkahelyek?
2013-05-01Változik a vállalat szervezeti struktúrájaHatékonyabb lesz az irányítás. A tervezett szervezeti felépítés ábrája a cikkben található.
2013-04-26Nem tologatják márKét hét és döntenek a nyersvasgyártásról. Beszámoló dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott és a helyi Fidesz sajtótájékoztatójáról.
2013-04-25Külgazdasági tájékozódásMoszkvában tárgyalt Szijjártó Péter, a magyar kormány külgazdasági államtitkára - többek között a vasműről is. "A Vnyesekonombank fő célja a dunaújvárosi társaság biztonságos és folyamatos működtetése, hatékonyságának javítása, itteni érdekeltségéből nem akar kiszállni."
2013-04-19Meddig lesz még magyar korhászat?"Még egyszer a vasműről, a kohófelújításról, a város és a régió jövőjéről."
2013-04-17"Ha él a gyár, él a város!"Beszámoló a Városháza téren, április 16-án megtartott vasműs nagygyűlésről.
2013-04-17Radikális módszerekBeszámoló a vasműs nagygyűlés után rendezett sajtótájékoztatóról, ahol Cserna Gábor polgármester ígéretet tett, arról hogy pozitív döntésnek kell születnie a kohó átépítéséről.
2013-04-11Gyűlés a vasműs helyzetrőlA Dunaferr minden munkavállalóját, városi és városkörnyéki lakókat várják a szakszervezetek az április 16-ra, a Városháza térre szervezett nagygyűlésre.
2013-04-01Az I. negyedév munkavédelmi értékelése97 sérülést jelentettek be. Adatok.
2013-03-29Huszonhárman dolgozhatnakAz adonyi önkormányzat 23 fő közfoglalkoztatására kötött szerződést a munkaügyi központtal szeptember hónapig.
2013-03-28Leváltják a Dunanett vezetőjét!"Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2013. március 28-ai rendes ülésén napirendjére tűzi Izsák Endre, a Dunanett Kft. ügyvezető igazgatói tisztségéből történő azonnali visszahívását."
2013-03-20Egyeztetések LőrincrőlMárcius 19-én folytatódtak a megbeszélések a Dunaferr Lőrinci Hengermű dolgozóinak sorsáról.
2013-03-14A lőrinciek további sorsa a tét"Megkezdődött szerdán délután a tárgyalássorozat az ISD Dunaferr Zrt. vezetése és az üzemi tanács képviselői között a bezárásra ítélt Lőrinci Hengermű dolgozóinak sorsáról." "A 251 ember előtt három lehetőség áll. A Munka Törvénykönyv és a Kollektív Szerződés szerint elbocsátják, a foglalkoztatási alapítványnál átképzik, vagy Dunaújvárosban foglalkoztatják őket."
2013-03-12Lőrinci Hengermű voltA tulajdonosok bejelentették, bezár a Dunaferr Lőrinci Hengermű. Augusztusig elbocsátják az ISD Dunaferr Zrt-hez tartozó Lőrinci Hengermű mind a 251 dolgozóját.
2013-03-07Komoly béremelés lesz!Lezárultak a bértárgyalások a Hankook Tire Magyarország Kft-nél. A fizikai állományú dolgozói 5,5 százalékos egységes alapbéremelésben részesülnek, míg a szellemi dolgozók átlagosan 5 százalék emelést kapnak.
2013-03-01Bér-és szociális megállapodás 2013Az ISD Dunaferr és a Kollektív Szerződés kötésére jogosult szakszervezetek képviselői között 2013. február 26-án megszületett az idei évre érvényes bér-és szociális megállapodás.
2013-02-28Ritka pillanat a keddiAz ISD Dunaferr Zrt.-ben lezajlott sztrájk utáni állapotot értékelte dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott és Evgeny Tankhilevich, a cég vezetője.
2013-02-28Vállalkozó támogató előadásokVállalkozások támogatásáról, fejlesztéséről szóló pályázatokat mutattak be a Vállalkozók Házában február 27-én a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és a járási hivatalok munkaügyi kirendeltségeinek szakemberei.
2013-02-28Siker volt, de...Szakszervezeti vezetők az ISD Dunaferr Zrt.-ben lezajlott sztrájk eredményéről: Pataky Péter, Gaskó István, Mucsi Zoltán, Csapó Tamás.
2013-02-28Tájékoztató fórum a közfoglalkoztatási programokrólMegyénk valamennyi települési önkormányzata számára szervezett tájékoztató fórumot a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a 2013. évi közfoglalkoztatási programok megvalósításával kapcsolatban.
2013-02-27Jó hír: megállapodtak!Aláírták a bérmegállapodást az ISD Dunaferr Zrt-ben a szakszervezetek és a cégvezetés. A sztrájkot kedden 18 óra 45 perckor befejezték.
2013-02-27Hankook: bértárgyalásokFolytatódnak a bértárgyalások a Hankook gyárában.
2013-02-26Tüntetést terveznek"Folytatódik a sztrájk a vasműben. Hétfőn elmaradt a sínblokád, viszont a szakszervezetek tárgyaltak a vezetéssel. Szerdára tüntetést terveznek az orosz nagykövetséghez."
2013-02-25Sztrájk igen, blokád nemTovább folytatódik a sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Beszámoló.
2013-02-25Állást keresnek a fiatalokÁltalánosságban és a pályakezdők körében egyaránt emelkedett a munkanélküliek száma mint tavaly januárban, Dunaújvárosban 37,5 százalékos a romlás.
2013-02-23Sínleállás mégsem lesz!Sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben, a február 24-re tervezett része, a vasműbe irányuló iparvágány lezárása, más néven: a sínblokád elmarad!
2013-02-23A KSH gyűjti az adatokatA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) veszprémi főosztálya adatokat gyűjt (munkaerő felmérés, utazási szokások témákban) Baracs területén.
2013-02-22Munka, beszüntetveTovább folytatódik a sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2013-02-22Hankook-sztrájkbizottság"A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) csütörtökön 13 óra 41 perckor bejelentette, hogy bérviták miatt sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország Kft." helyi üzeménél.
2013-02-21Sztrájkolók és megegyezők"A Dunaferr két nagy szakszervezete, a Vasas és az Ifjúsági szervezi a határozatlan időre szóló, általános munkabeszüntetést. A sztrájk oka, hogy február 15-ig nem sikerült aláírni az idei bérmegállapodást. A sztrájkba egyelőre a meleg- és a hideghengermű dolgozóit, illetve a gyár szállítóművének egy részét vonták be a szakszervezetek."
2013-02-21Munkahely, ami barátja a családnak!"A CSEKK: a Családi Erőforrás Közösségi Központ elnevezésű pályázat jegyében rendezte meg szerdán délután a Dunamenti Regionális Népfőiskola és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara a Családbarát munkahely című előadást."
2013-02-20Ma egykor kezdődikMindkét érdekvédelmi csoportosulás elutasította az ISD Dunaferr Zrt. ajánlatát, és bejelentették, hogy február 20-án 13 órától határozatlan idejű, általános sztrájkba kezdenek a társaságcsoport területén.
2013-02-19Bérharc, sztrájkharcAz ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2013-02-19Dunaferr: sztrájkbizottság alakultA Dunaferr Ifjúsági Szövetség is csatlakozott a Vasashoz, elutasították a munkáltatói javaslatot, február 20-tól határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Megalakult az ISD Dunaferr Zrt. szintű sztrájkbizottság, amelynek vezetője Borbély Zoltán, tagjai Molnár László, Sarkantyu János és Csapó Tamás.
2013-02-16Se megegyezés nincs, se sztrájk"A tárgyalások közben az érdekvédők egybehangzóan leszögezték, hogy a megállapodás elmaradása esetén február 20-tól általános sztrájkot szerveznek, készek megakadályozni az ukrán acél bevitelét a vasműbe, és újabb tiltakozó demonstrációt szerveznek a budapesti orosz nagykövetség elé."
2013-02-14Középtávú bérjavaslatKözéptávú bérfejlesztési javaslatot tárt az ISD Dunaferr a szakszervezetek elé a február 13-i tárgyaláson.
2013-02-11Nem értik, illetve örülnekMég tartanak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. és az érdekvédelmi szervezetek között.
2013-02-07"Alkalmatlan a javaslat"Tárgyalásra alkalmatlannak tartja és teljes mértékben elutasítja a munkáltató bérjavaslatát a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség. Ha február 15-ig nem sikerül megegyezni, akkor február 20-tól sztrájkba lépnek a munkavállalók.
2013-02-05Kifizették a kéthavi pluszbért"Az ISD Dunaferr Zrt. 2012-ben a Kollektív Szerződés hatálya alá tartozó társaságok valamennyi munkavállalójának teljes összegben kifizette a 13. és a 14. havi bért is."
2013-02-02Nullánál nagyobb emelésMegtörtént az első levélváltás a vasmű vezetése és érdekvédői között az idei béremelésről. 2,1 százalék: ez az ISD Dunaferr Zrt. vezetésének béremelési ajánlata.
2013-02-01Elektronikus műszaknapló februártólElektronikus adatgyűjtés februártól.
2013-01-30Tárgyalás lesz, de emelés...?Az ISD Dunaferr Zrt-ben érdekképviseleti szervezetei, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség, és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség közös levélben nyújtotta be feltételeit a napokban a vasmű cégvezetőjének, Evgeny Tankhilevich-nek. (Havilappá alakult a Dunaferr magazin).
2013-01-25Fontos küldetésA Daruszentmiklóson működő NaturaTEXT Szociális Fogyasztási Szövetkezet munkájáról. A szövetkezetben ipari géptisztító rongyot készítő műhelyük és olajütő műhelyt is berendeztek. Tökmag- és dióolajaikkal nemzetközi piacra lépnek.
2013-01-18Munkavédelmi kötelezőkA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara január 17-én munkavédelmi konferenciát rendezett.
2013-01-08Olvad majd a vasunk?A Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetsége nem tartja lezártnak a 2012-es évi, 2,1 százalékos emeléssel abbamaradt bértárgyalásokat.
2012-12-28Szabadság, állásidő, végJanuár 2-től 31-ig állásidőn lesznek a Dunaferr Lőrinci Hengermű dolgozói, akikkel még mindig nem közölték, hogy bezár a gyár, pedig a cégvezető a december 19-i munkásgyűlésen kimondta: a Lőrinci Hengerművet bezárják.
2012-12-21Vasmű: patthelyzetbenA Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet nem tekintik tárgyalási alapnak mindazt, ami a cég vezetőivel a december 11-i személyes megbeszélésen elhangzott.
2012-12-20Munkásgyűlés, helyzet...December 19-én munkásgyűlést tartottak az ISD Dunaferr Dunai Vasműben. Evgeny Tankhilevich cégvezető-vezérigazgató tájékoztatójában elmondta, hogy januárban átépítésre leállítják a vasmű I. számú nagyolvasztóját, az elbocsátások elkerülhetetlenek, a fizetésemelés elmarad, a Dunaferr Lőrinci Hengermű dolgozóit állásidőre küldték, a telephely sorsáról egyeztetnek.
2012-12-20Kevesebb az álláskeresőFejér megye több településén csökkent az álláskeresők száma októberben, viszont Dunaújvárosban 85fővel növekedett, az előző év azonos időszakához képest.
2012-12-19Vasműsök egymást köztDecember 19-én munkásgyűlést tartanak a vasműben.
2012-12-18A város (is) fizeti a túlórátKözgyűlési döntések. 2,5 millió forinttal támogatják a rendőrség megerősített munkáját decemberben, főként az ünnepnapokon, a polgárőr szervezeteknek pedig 1 millió forintot adnak.
2012-12-14Vasmű: feszültség"Evgeny Tankhilevich legutóbbi, keddi tárgyalásaikon ugyanis kijelentette: a cégvezetésnek már nem fontos, hogy 2013-ban bevezethessék azt az új prémiumrendszert." Tovább folytatódik a vita a bérekről az ISD Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek képviselői között.
2012-12-13Súlyos megszorításokra készül a Dunaferr"A megszorító költségvetés részeként a munkáltató nem javasol béremelést 2013-ra, a 13. és 14. bért pedig legkorábban 2014-ben fizetné. Arról is tájékoztat, hogy a 2013-as év még nehezebbnek ígérkezik, ezért az elsődleges cél jövőre a társaság egyensúlyi gazdálkodásának megteremtése. "
2012-12-10DÉG Radiátor: pénzecske"Hosszú bírósági hercehurca után kap némi pénzt a néhai DÉG Radiátor Kft. harmincnégy volt dolgozója."
2012-12-08Kudarc DonyeckbenDecember 7-én megrendezték a Béke étteremben a hagyományos, Szent Borbála napi kohász szakestélyt. A szakszervezetek küldöttjei megérkeztek a tárgyalásról. A Dunaferr Lőrinci Hengerművet bezárják, a vasmű Nagyolvasztóművének I-es kohóját 2013 januárjában átépítés miatt leállítják. A létszámleépítésről és a béremelésről nincs hír.
2012-12-07Az a hír, hogy megjöttekDecember 6-ám hazaérkezett Donyeckből az ISD Dunaferr Zrt. küldöttsége: Csapó Tamás, Kroó Iván, Mucsi Zoltán.
2012-12-06Munkavédelmi hónapMunkavédelmi hónap az ISD Dunaferr Zrt. melegüzemeiben.
2012-12-05Lőrinc: leállt a munkaDecember elsejével "leállították a munkát az ISD Dunaferr Zrt. Lőrinci Hengerművében: pillanatnyilag csak a raktárkészletek kiszállítása zajlik. A mintegy 250 dolgozó közül még senkinek nem mondtak fel, de nem is tájékoztatták őket arról, hogy mi várható a jövőben."
2012-12-04Leginkább a jövő izgatja már a feleketDecember 4-én utazik el az ISD Dunaferr Zrt. delegációja az ukrajnai Donyeckbe. A tulajdonosokkal a szakszervezetek vezetői Mucsi Zoltán, Csapó Tamás, és Kroó Iván tárgyal.
2012-12-03A védőszent figyelni fog?Legutóbbi információink szerint december 4-én indul a vasműsök küldöttsége, hogy az ISD Dunaferr Zrt. fő tulajdonosaival, köztük Oleg Mkrtchannal megkezdjék tárgyalásaikat a béremelési-, prémiumrendszer- átalakítási és létszámcsökkentési problémákról.
2012-12-01Munkát keresünk...Interjú Majorné Angyal Erzsébettel, a Munkaügyi Kirendeltség vezetőjével a jelenlegi helyzetről.
2012-11-28A halogatás további halogatás most is...November 28-ra tervezték a tárgyalást a Dunaferr béremeléséről és jövőjéről a gyár érdekvédői és a tulajdonosai között. A megbeszélést elhalasztották.
2012-11-27Stratégiai megállapodás a Hankook Tire Kft.-vel"Állami és magántőke bevonásával egy budapesti angol nyelvű üzleti felsőoktatási intézmény, egy business school megalapítására tett vállalást Orbán Viktor miniszterelnök a gumiabroncsokat gyártó Hankook Tire Kft.-vel kötött stratégiai partnerségi megállapodás keddi aláírási ünnepségén."
2012-11-23Felfüggesztették a sztrájkotRövid összefoglaló a tárgyalás állásáról.
2012-11-22Sztrájk: most is elmaradHatározatlan időre felfüggeszti az eredetileg a november 20-ra meghirdetett, majd huszonnégy órával elhalasztott munkabeszüntetést a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség.
2012-11-21Megalázó bérekNovember 20-án az egészségügy megmentéséről rendezett rövid összejövetelt a kórházban a Magyar Orvosok Szövetsége.
2012-11-21Tárgyalási határidő: ma délelőtt tíz óra!November 20-án még nem állapodott meg a cégvezetés és az érdekvédők két szervezete (Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség, Dunaferr Ifjúsági Szervezet) az idei vasműs béremelésről. November 21. délelőtt tíz óráig tart a határidő.
2012-11-16Biztató: tárgyalt tárgyakFolytatódnak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-11-16Bíztató fejlemények a DunaferrbenÉrdekegyeztető Tanács ülés keretében tárgyalóasztalhoz ültek az érdekképviseletek és a munkáltató képviselői, annak érdekében, hogy a KSZ részeként hamarosan aláírhassák a 2012. évi bér- és szociális megállapodás lezárását. Ha ez megtörténik, sor kerülhet a 72 órás sztrájkfelhívás visszavonására.
2012-11-16Számos juttatási formát csak az ISD Dunaferr biztosítMunkabére mellé egymillió forintot kap az átlag vasműs. Magyarország ötven legnagyobb foglalkoztatójának Kollektív Szerződéseit összehasonlítva készült el egy elemzés, amely azt vizsgálja, hogy egyes cégeknél milyen tartalommal működnek a szerződések, melyek azok a munkavállalói juttatások, amelyeket e dokumentumban garantálnak dolgozóik számára a cégek.
2012-11-15Érdekek, bérek - egyezés?Megrendezték az ISD Dunaferr Zrt. érdekegyeztető tanácsának (ÉT) idei első, hivatalos ülését november 14-én.
2012-11-14Hétszázmillió kutatásraA Dunaújvárosi Főiskola vezette konzorcium több mint hétszázmillió forintból gazdálkodhat a következő két évben. "A Nagy teljesítőképességű szerkezeti anyagok kutatása keretcímmel indult programban a kutatási és tudományos feladatokat a Dunaújvárosi Főiskola a győri Széchenyi István Egyetem és a miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciumba tömörülve látják el."
2012-11-06Még semmi fejlemény...Bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Bizonytalanság a Dunaferr Lőrinci Hengerműben is, sok a megrendelés, a munkások még mindig dolgoznak.
2012-11-01Evgeny Tankhilevich-csel is találkozott a polgármesterKözgyűlés: Cserna Gábor találkozott az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatójával, aki kinyilvánította együttműködési készségét a várossal és a bejelentett 800 fős létszámleépítés Dunaújvárosra vonatkozó részét visszavonta.
2012-10-29Nyolc általánossal keresnek munkátKismértékben emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma Fejér megyében, így szeptember végén 19 920 fő szerepelt a regisztrációban. Dunaújvárosban viszont 52 fővel csökkent a munkanélküliek száma.
2012-10-27Adatbázis munkáltatóknak és munkavállalóknakA Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány több új lehetőség kidolgozásán dolgozik, amelyek a segíthetnek a munkahelyteremtésben, valamint a munkakeresők számára is kedvező megoldást nyújthatnak. Interjú Poszpischil Lászlóval, az alapítvány titkárával.
2012-10-24Munkás műszak a "detoxban"Beszélgetés dr. Jakabos Sára adjunktussal, a Szent Pantaleon Kórház detoxiákálójában végzett munkáról.
2012-10-19Buszos fórum is leszA közgyűlés főbb témái: Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója visszavonta a nyolcszáz fős elbocsátási javaslatát; a Római körúti garázsbolt; a mindennapos testnevelési óra; a Béke városrészi buszközlekedés.
2012-10-19Hogyan tovább a munkásgyűlés utánMunkásgyűlést szervezett a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség. Mucsi Zoltán szakszervezeti elnök történeti sorrendben foglalta össze az elhúzódó bértárgyalási folyamat eseményeit
2012-10-18Összevonják őketOktóber végéig átalakítják a huszonnégy hazai Volántársaságot: a fehérvári Alba Volán Zrt. a tatabányai Vértes Volánnal egyesül. "Október 30-a után is önálló jogi személyként működik majd az Alba Volán Zrt."
2012-10-17Sztrájk legyen, vagy valami más?"A hétfői munkásgyűlés után sincs változás a Dunaferr béremelése ügyében. A szakszervezet megkezdi a sztrájk előkészítését."
2012-10-16Elkeseredettek jöttekBeszámoló az ISD Dunaferr Zrt.-ben megtartott munkásgyűlésről.
2012-10-15Az a válasz, hogy nincs válasz!"Valószínűleg töréspontig jutottak az év elejétől zajló bér- és prémiumtárgyalások a vasműben: az október 5-i feltételeikre még nem kaptak választ az érdekvédők." Beszélgetés Mucsi Zoltánnal (kép), a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2012-10-12Új munkahelyeket kell(ene) teremteni...A Lehet Más a Politika párt helyi és országos politikusa, Szabó Zsolt és Szél Bernadett (kép) tartott sajtótájékoztatót a vasmű előtt október 12-én.
2012-10-12Pályakezdők az álláskeresők közöttInterjú Majorné Angyal Erzsébettel, a Munkaügyi Központ vezetőjével, a pályakezdők lehetőségeiről.
2012-10-11Három hét a megegyezésreFejér megyei járások: összesen 417 dolgozója lesz a kilenc hivatalnak Fejérben.
2012-10-09Hiányzó szakemberek (1.)A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara újra körkérdést intézett tagjaihoz: milyen szakemberek hiánya okoz gondot működésükben, mely területeken terveznek bővítést, milyen a megítélése ma a szakképzésnek? A válaszadók: Hankook Tire gyára, Ferrobeton Zrt., Dunasin Kft., Baurex-T Kft.
2012-10-06Feltételeik vannak!"A vasműsök azonnal követelik az idei béremelés második részét." Bérvita, bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-10-05Együtt a vállalkozásokkalA Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány tevékenységéről Poszpischil László, az alapítvány titkára beszélt.
2012-10-05Munkaerő-piaci lehetőségek bővítéseA Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány együttműködési megállapodás megkötésére készül a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarával. Várhatóan október közepétől elindítják azt a regisztrációs lehetőséget is, amely az alapítvány és a kamara honlapján is elérhető lesz, ahol a vállalkozások regisztrálni tudják magukat, és a foglalkoztatási programokkal, de a Dunaújvárosban és térségében fellelhető munkaerő-piaci lehetőségekkel, pályázatokkal kapcsolatban is információhoz juthatnak. Emellett naprakész tájékoztatást lehetne kapni a különböző nagyobb, helyi vállalkozások, az ISD Dunaferr, a Hankook, a Hamburger Hungaria és mások munkaerőigényeiről.
2012-10-04Hiába lesz tárgyalás?Bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-10-02Érdemes év végén tárgyalni a bérekről?Bértárgyalások az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.-ben. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2012-10-01Dunaferr: államra várvaA bugakérdés. A kokszolóról, a meleg-hengerművi kapacitásról, az uniós korlátozásról, a létszámoptimalizációról.
2012-09-28Vasműs bértárgyalás: tartAz ISD Dunaferr Zrt.-ben a szakszervezetek és a vezetőség a szabadságos bérről már megegyezett, a karácsonyiról még nem.
2012-09-28Vasmű: a kormánynak lépnie kell!"Az Orbán-kormány is felelős az ISD Dunaferr-ben történő elbocsátásokért. Központi intézkedésekre lenne szükség - hangzott el az MSZP sajtótájékoztatóján."
2012-09-25Folyamatos bértárgyalásokKarácsonyi bér, szabadságos bér, bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-09-22Munkaszüneti napok"Több ezer fős elbocsátások várhatók a következő hónapokban, a meghirdetett új állás pedig egyre kevesebb." Mucsi Zoltán (Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke) nyilatkozata az ISD Dunaferr Zrt.-ben várható elbocsátásokról.
2012-09-21Változások a vasmű jövője érdekében"Átfogó interjút adott a Városi Televíziónak Evgeny Tankhilevich vezérigazgató, amelynek nyomtatott változata a Dunaújváros című, kéthetente megjelenő közéleti hetilapban olvasható. A Varga Richárd által készített interjúból idézünk néhány témakört. "
2012-09-21Bizonytalan jövő - végnapok Lőrincen?Mi lesz veled Dunaferr Lőrinci Hengermű Kft.? Bizonytalanság a gyár bezárása miatt.
2012-09-21Hitellel segít az állam?Közgyűlési beszámoló. Nem hozzák nyilvánosságra a város gazdálkodásáról készült szakértői véleményt. Dr. Dorkota Lajos tárgyalt a napokban a miniszterelnökkel a Dunaferr sorsáról, és állami fejlesztési hitel lehetősége is felmerült. Miért menesztették Budavári árpád rendőrfőkapitányt? Tartozás miatt az iskolakonyhákat üzemeltető Hungast Kft. szeptember 7-én felmondással megszüntette az önkormányzattal kötött szerződését.
2012-09-18Elbocsátás, kérdőjelekkel"Hólik Ferenc szerint érdekképviseleti munkája miatt bocsátották el az ISD Dunaferrtől. Az ügyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság is vizsgálja."
2012-09-13Szolidaritási akcióban"Kétszáz-kétszázötven ember gyűlt össze a Vasas Szakszervezet piros-kék mellényében az orosz nagykövetség előtt szerdán délután Budapesten." Tiltakozás az ISD Dunaferr Zrt. tervezett létszámleépítése és a Lőrinci Hengermű bezárása ellen.
2012-09-12Tiltakozás, segítségkérés"Szerda délután a budapesti orosz nagykövetség előtt tüntetnek a vasműsök a tervezett gyárbezárás és elbocsátások ellen. De az érdekvédők levelet is írtak országgyűlési képviselőknek." A levél lényege olvasható a cikkben.
2012-09-12Szakszervezeti demonstráció a Dunaferr létszámleépítése miatt az orosz nagykövetség előttAz ISD Dunaferrnél eddig bejelentett 800 fős leépítést a szakszervezet szerint újabbak követik, Dunaújváros azonban nem akar Ózd vagy Diósgyőr sorsára jutni, ezért tiltakoznak a tulajdonos döntése ellen - jelentette ki Mucsi Zoltán, a Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán, az orosz nagykövetség előtt tartott demonstráción Budapesten.
2012-09-12A Dunaferr-leépítés ellen tüntettekAz ISD Dunaferrnél eddig bejelentett 800 fős leépítést a szakszervezet szerint újabbak követik, Dunaújváros azonban nem akar Ózd vagy Diósgyőr sorsára jutni, ezért tiltakoznak a tulajdonos döntése ellen – jelentette ki Mucsi Zoltán, a Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az orosz nagykövetség előtt tartott demonstráción.
2012-09-11Félezer ember kereseti forrásaElismerték a munkáját a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az általa létrehozott Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. munkáját.
2012-09-11Az orosz követség a célpontA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség szeptember 12-én a budapesti orosz nagykövetség előtt tiltakozó demonstrációt szervez a Lőrinci Hengermű tervezett bezárása, és a létszámleépítés ellen.
2012-09-11Direkt közbe(nem)avatkozásTárgyalások a vasműről. Megérkezett a ISD Dunaferr Zrt. részéről a levél, amely 329 ember elbocsátásáról tájékoztatja a szakszervezetet. Ezek a tervezett leépítések az irányítás, az acélmű és a meleghengermű területén várhatók. (Helyesbítés: Folyékony és feldolgozó In: Dunaújvárosi Hírlap, 2012.09.16., 3.o.).
2012-09-07Nyílt lapokkal, őszintén"Az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója, Evgeny ­Tankhilevich sajtóbeszélgetésre hívta szeptember 4-én, kedden a dunaújvárosi újságírókat, valamint a Magyar Távirati Iroda Fejér megyei tudósítóját. A találkozó célja volt, hogy egyrészt megvilágítsa a vállalatnál tervezett tevékenység- és létszám-optimalizációs folyamat gazdasági hátterét, másrészről pedig hiteles, közvetlen információk átadásával a sajtón keresztül segítse a munkavállalók tájékoztatását."
2012-09-07„Munkaközelben tartani” a támogatottakat"A Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány működése az elmúlt években átalakult. A Dunaferr társadalmi szerepvállalásának fontos eleme volt, amikor létrehozták az outplacement rendszert, amely jelentős vagyonnal gazdálkodva igyekszik gondoskodni arról, hogy a vállalatcsoporttól leépítésre kerülő munkavállalók mielőbb visszakerülhessenek a munka világába."
2012-09-06Államosítanák a DunaferrT?Az első Fidesz-kormány idején jól járt a miniszterelnök családja a kohászati üzemmel.
2012-09-06Szakmai és gazdasági döntés a létszámoptimalizációAz ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje mintegy nyolcszáz munkavállaló elbocsátását, tevékenységének kiszervezését, ezen belül is a Lőrinci Hengermű bezárását tervezi.
2012-09-05Tárgyalnak a cégvezetőkkel"Dunaújváros legnagyobb foglalkoztatója a Dunaferr. Most kisebb részlegeket szerveznek ki, adminisztrátorokat küldenek el. A kilátásokról kérdeztük Dorkota Lajost, a város képviselőjét, a megyei kormányhivatal vezetőjét."
2012-09-05MSZP: mentsék meg a Lőrinci Hengerművet!"A Dunaferr-csoporthoz tartozó Lőrinci Hengermű bezárása ellen, és az ott dolgozók munkahelyének megmaradásáért demonstráltak tegnap az MSZP politikusai és helyiek az üzem bejárata előtt."
2012-09-05Veszteség, fejlesztésAz ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatójától és a humán erőforrással foglalkozó vezérigazgató-helyettes tartott sajtótájékoztatót a vasmű helyzetéről. Beszámoló.
2012-09-05Tárgyalások az ISD Dunaferr üzemeirőlTárgyalások kezdődtek a cégvezetés és kormánypárti politikusok részvételével arról, hogyan lehet megtartani az ISD Dunaferr úgynevezett folyékony üzemeit, a kohót, az acélművet és a kokszolót, azok megszűnése ugyanis két-háromezer munkahely elvesztését jelentené.
2012-09-04Vasgyári kilátások"A vasmű vezetői tájékoztatták a reprezentatív szakszervezetek és az üzemi tanács képviselőit a tevékenység- és létszámoptimalizációról - áll az ISD Dunaferr Zrt. hétfői közleményében." A közlemény összefoglalása.
2012-09-01A Dunaferr-helyzet és más városi dolgokA Dunaferről. A kínaiak is megoldás. Miért lesz jó a járási székhely? Beruházások pedig lesznek.
2012-09-01Akiknek a romák is segítenekA Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért NKft. bemutatása.
2012-08-31Költség -és létszám-racionalizálás az ISD DunaferrnélA 2012. évre szóló program keretein belül a maximális tervezett létszámcsökkentés 800 főt érint. Ebben a számban benne van a Lőrinci Meleghengermű, a kiszervezendő szervezeti egységek, valamint az önkéntes távozás és a korkedvezményes nyugdíjazás programja is.
2012-08-31Leépítés: a központ felkészültA Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja részére augusztus 30-ig nem érkezett szándékbejelentés az ISD Dunaferr Zrt. részéről, a csoportos létszámcsökkentésről. A hivatal viszont felkészült és kihelyezett ügyfélszolgálat létesítését is felajánlotta.
2012-08-29Elbocsátás: a veszteség áraCsoportos létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-ben. A tartósan veszteséges működés miatt zárják be a lőrinci üzemet. A létszámleépítés okairól.
2012-08-28Nekik nyolc(száz)Csoportos létszámleépítés. Mintegy nyolcszáz munkavállaló "tevékenységének kiszervezését", ezen belül is a Lőrinci Hengermű bezárását tervezi az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje.
2012-08-27Sokan keresnek munkátJúliusban emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma Fejér megyében. Dunaújvárosban 3,3%-kal, 136 fővel kerestek többen állást.
2012-07-23„Tényleg azt tesznek, amit csak akarnak”Interjú Székely Tamással, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnökével, a Hankook Gumiabroncsgyárban bekövetkezett halálos kimenetelű baleset kacsán.
2012-07-20Nyári munka: vágy...Nyári diákmunka lehetőségek Dunaújvárosban és környékén.
2012-07-18Munkát várnak az iskola után...A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának adatai alapján 1972 pályakezdő volt állás nélkül a megyében. Dunaújvárosban a múlt évhez képest 2%-kal növekedett.
2012-07-09Foglalkoztatási tanácsadásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara és az Európai Fejlesztési és Tájékoztatási Egyesület összefogásával új szolgáltatás indult magánszemélyeknek és vállalkozóknak.
2012-07-06A számok alapján javult a helyzet"A kormányhivatal munkaügyi központjának tájékoztatójából az derül ki, hogy májusban tovább mérséklődött a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében." Dunaújvárosban májusban 1833 fő volt a munkanélküliek száma.
2012-07-04Szép, igényes sírkertA Kegyelet Bt. üzemelteti július elsejétől a Dunaújvárosi Köztemetőt. A Bt. ügyvezető-tulajdonosa, Szabóné Palkovics Katalin. A munkákat a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Nonprofit Kft. segíti.
2012-07-01A dunaújvárosi kórház jelentős kórház marad az ország közepén"Sikerült elkerülni az elsorvadás és az ellehetetlenülés veszélyeit, veszteséggel ugyan, de lényegében megőriztük struktúránkat. dr. Mészáros Lajos főigazgató beszéde, kiemelve annak a város és az érintett lakosság számára fontos részeit." A főorvossá kinevezettek névsora 2012-ben. A Szent Pantaleon Emlékéremmel kitüntetettek 2012-ben.: dr. Östör Gabriella, dr. Kolos János, Bán Istvánné.
2012-06-22Ülésezett a paritásos tesületJó az út, de új ötletekre is szükség van. "A Paritásos Munkavédelmi Testületek létrehozásának elsődleges célja a munkáltató és a munkavállalók között az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos, folyamatos, valóságos és hatékony munkahelyi párbeszéd, döntés-előkészítés intézményes fórumának megteremtése."
2012-06-15"Önök a Dunaferr"Törzsgárda-ünnepség az ISD Dunaferrnél.
2012-05-18Telep a városka szélénAz adonyi sertéstelep bemutatása.
2012-04-30Bér: folytatják a tárgyalásokat"Aláírták a bérmegállapodást az ISD Dunaferrnél; az alapbér és a jóléti szociális juttatások emeléséről megállapodtak, az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér ösztönző jellegű átalakításával kapcsolatban még tovább tárgyalnak."
2012-04-27Folytatódnak a tárgyalások a munkáltató és a szakszervezetek között2,1 százalékos bérfejlesztés 2012. január 1-jétől, visszamenőleges hatállyal.
2012-04-24Sztrájk: felfüggesztettékFelfüggesztették az április 25-re tervezett hetvenkét órás munkabeszüntetést a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagjai, mivel az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának vezetőivel megállapodtak a tárgyalások folytatásáról.
2012-04-19Melyik székre ülnek majd?"Az újonnan megszavazott törvény szerint az országgyűlési képviselők más fizető állást nem tölthetnek be a jövőben, tehát többségüknek választaniuk kell majd a következő parlamenti ciklus előtt." A dunaújvárosi képviselők közül: Dorkota Lajos, Cserna Gábor.
2012-04-19Az ösztönző elemekre helyezi a hangsúlyt az ISD DunaferrA béremelés mértékében már megegyeznek az álláspontok.
2012-04-18Nem ülhetnek több lovon"Az újonnan megszavazott törvény szerint az országgyűlési képviselők más fizető állást nem tölthetnek be a jövőben, tehát többségüknek választaniuk kell majd a következő parlamenti ciklus előtt." A dunaújvárosi képviselők közül: Dorkota Lajos, Cserna Gábor.
2012-04-14A hengerészeké volt az általános sztrájk24 órás leállás, sztrájk bérharc miatt az ISD Dunaferr Zrt.-ben. A bérharc tárgya a 13. és a 14. havi fizetés. A sztrájkban 320 fő vett részt.lőri
2012-04-13Sztrájk a bérmegállapodásértBérharc. "Huszonnégy órás általános sztrájk kezdődött április 12-én 14 órakor az ISD Dunaferr Zrt. hideg-és meleghengerművében és a Lőrinci Hengerműben: 800-900 dolgozó vesz részt a sztrájkban. A vasasok szervezte munkabeszüntetéshez csatlakozott az ifjúsági szervezet is."
2012-04-07Sztrájk: majd később"Április 12-én, csütörtökön tartják meg a meghirdetett általános sztrájkot, abban az esetben, ha addig nem járnak eredménnyel a bértárgyalások - mondta el a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség."
2012-04-04Bérharc, munkabeszüntetésFolytatódik a bérharc a vasműben. Sztrájk és tárgyalások.
2012-04-03Figyelmeztetés volt a munkabeszüntetésKétórás figyelmeztető sztrájkot rendezett a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség a vasműben április 2-án 13 és 15 óra közt.
2012-04-01Uniós pályázatok az atipikus foglalkoztatási formák támogatásáraA NaturaTEX Szociális Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet sikeresen pályázott, és támogatásban részesült. Cél: a hátrányos helyzetű emberek önfoglalkoztatóvá való elősegítése.Az eddigi eredmények.
2012-03-30Sztrájkkészültségben"Sztrájkbizottságot alakított a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség: ha április 2-án, hétfőn délelőtt tíz óráig nem sikerül megállapodni az idei reálbéremelésről, akkor aznap délután 13 órától kétórás figyelmeztető sztrájkot szerveznek a vasműben."
2012-03-29Az iskolapad után - munkát keresnekDunaújvárosban 7,8 százalékkal több pályakezdő munkanélküli volt januárban, mint tavaly decemberben.
2012-03-23Keserves kompenzáció országszerteA ISD Dunaferr Zrt. 2012. 01.01-jei hatállyal végrehajtotta a elvárt béremelést.
2012-03-23Kulcson biztatóan vizsgázott a Startmunka mintaprogramFejér megyében elsőként ― Kulcs településen is tesztelték a Startmunka program keretei között megvalósuló közcélú foglalkoztatást.
2012-03-21Sokan keresnek munkátJanuárban tovább emelkedett az álláskeresők száma. Dunaújvárosban 447-el többen keresnek munkát, mint korábban.
2012-03-12Kisebb a szociális szféraDöntött a városi közgyűlés az önkormányzat fenntartásában lévő szociális intézmények átszervezése ügyében. Intézményt nem zárnak be, de megszüntetnek szolgáltatásokat és elbocsátanak a személyzetből.
2012-02-29Béremelés a HankooknálBérkompenzáció béremeléssel a Hankook Tire Magyarország Kft. gyárában.
2012-02-24Áprilisig kellene az egyezségA bérkompenzáció után béremelésekről kezdett tárgyalásokat a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és az ISD Dunaferr Zrt.
2012-02-22Hárommillió - foglalkoztatásraA közfoglalkoztatás elősegítésére hárommillió forintot szavazott meg a közgyűlés február 16-án.
2012-02-15Kompenzálnak harmaduknál"Az ISD Dunaferr Zrt. az érdekvédőkkel egyeztetve végrehajtotta a kormány által ajánlott bérkompenzációt."
2012-02-15Kidolgozott program a tömegfoglalkoztatásértDunaújváros Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata - a törvényi változásoknak megfelelően 2012. január elsejétől Roma Nemzetiségi Önkormányzata -egyre több feladatot lát el a városban.
2012-02-03Európai szintű szolgáltatásokFőiskolai konferencia: diplomások pályakövető rendszere
2012-01-31Egyelőre csöndHáromszázötven főt küldhetnek el az ISD Dunaferr Zrt.-től. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezetének elnökével.
2012-01-30Gyógyítók, betegek FejérbenAz orvosok, az egészségügyi dolgozók helyzete Fejér megyében: Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, ÁNTSZ.
2012-01-25Nyomon követhető állásokMunkaerő-adatbázist működtet a polgármesteri hivatal, és a honlapján folyamatosan közzéteszi az aktuális állásajánlatokat, pályázati felhívásokat.
2012-01-04Mindneki lázasan számol..."A várható szakszervezeti pozíciókról, a közeledő kezdődő bértárgyalásokról, a kormány elvárásairól és a tervezett elbocsátásokról beszélgettünk Mucsi Zoltán szakszervezeti elnökkel."
2012-01-03Helyi orovosk is csatlakoztakDunaújvárosi háziorvosok indítottak országos internetes tiltakozási akciót, az orvosok tisztes bérezését követelve.
2011-12-30Újabb munkahelyekSzelektív hulladékgyűjtés és újabb munkahelyek Adonyban.
2011-12-28Egy szakszervezeti vélemény...Mit hozhat nekünk majd az új köznevelési törvény? - Kósa Mihály (Pedagógus Szakszervezet helyi titkára) a köznevelési törvényről.
2011-12-27Két szakterület: kevesebb órában"Két szakellátás - a gyermekpszichológia és a gyermekneurológia - esetében is óraszámcsökkentésre kényszerül a kórház."
2011-12-20Elnöki szignó: fegyelmi"Sokak szerint le kellett volna mondania Pataki Péternek, a legnagyobb szakszervezeti szövetség, az MSZOSZ elnökének, miután aláírta a kormánnyal a megállapodást." A Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, "Mucsi Zoltán is nagy beszédben érvelt a legutóbbi szövetségi ülésen Pataki Péter kérdőre vonása mellett."
2011-12-19Célba ért a vasműs levelezés"Nyugtázásként úgynevezett közbenső válasz érkezett a vasmű vasasszakszervezetéhez a miniszterelnöki titkárságról." A Munka Törvénykönyvének változásaihoz kapcsolódó levelüket továbbították a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárához.
2011-12-15Miért finom a pékáru?Beszélgetés Braun Ervin vállalkozóval, aki pékségében hét megváltozott munkaképességű embert is foglalkoztat.
2011-12-14Módosított feltételA Civilek Dunaújváros és Térsége Egyesület második kerekasztal-beszélgetését a Munka törvénykönyvének friss módosításáról. (Kép Szabó Károlyról, az egyesület elnökéről).
2011-12-13Aggodalmas levél a kormányfőnekMucsi Zoltán, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke levelet írt Orbán Viktornak.
2011-12-09Több mint ötszáz volt az üres álláshelyMunkanélküliségi adatai alapján Dunaújváros továbbra is az ötödik helyen áll a megyében. Októberi statisztikai adatok: 4098 álláskereső volt Dunaújvárosban.
2011-12-09A munkás termel - de hogy micsodát...Létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél. Elbocsátások a dolgozók szemszögéből.
2011-12-07Puha módszerekkel"Jövő februártól mintegy háromszáz vezetői és adminisztratív munkakört betöltő dolgozójától válik meg a vasmű. A leépítés tény, a kiktől, és hogyan még kérdés - ezt tudakoltuk a cég vezérigazgató-helyettesétől (Serhiy Klyuchkin)."
2011-12-07Munkára fogott rabokA fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését is segíti, és a fogvatartás költségeihez is hozzájárul, ha egy rab dolgozik. A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet élen jár a foglalkoztatásban.
2011-12-05Lenyelték a keserű pirulát, alkalmazkodtak a válsághozA helyi vállalkozások idei eredményeit, jövő évi várakozásait bemutató sorozat következő "vendége" a Ferrobeton Zrt. Beszélgetés Vass Zoltán (kép) vezérigazgatóval.
2011-12-05Rajtad (is) múlik, mikor lesz állásodFelsőoktatás, álláskeresés, karrier, ahogy egy Dunaújvárosi Főiskolai hallgató látja.
2011-12-03Ki kellett menniDunaújvárosban három helyen is demonstrációt rendezett a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés (DÉT).
2011-12-02Elbocsátás a vasműbőlSzellemi dolgozóinak tizenöt százalékát tervezi elbocsátani az ISD Dunaferr Zrt. Becsléseink szerint ez mintegy 300-350 embert jelent.
2011-12-01Sikeresre értékelt programA helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat évzáró rendezvényén értékelte a közmunka program, a városőrség tevékenységét.
2011-12-01Nem csak egyszer tanulják!Munkabiztonság és egészségvédelem a Hankook gyárában.
2011-11-29Családbarát lehetőség"A Dunaújvárosi Főiskola és a Szent Pantaleon Kórház is sikerrel pályázott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására."
2011-11-29Véd Elek és társai tanácsaiISd Dunaferr Zrt. Új eszközök a munkavédelmi szemléletformálásban.
2011-11-28Munka van, lesz"Év vége közeledtével tájékozódunk a helybéli cégeknél: milyen eredményre számítanak 2011-ben, hogyan telt el az évük, milyenek a kilátásaik a jövő esztendőre?" A válaszadó: Grabarics Kft.
2011-11-26Családbarát főiskola: napközis felügyelet gyermekeknekCsaládbarát munkahely kialakításáért elnyert pályázati díjat kapott a Dunaújvárosi Főiskola.
2011-11-25Családbarát-díj a kórháznakA Szent Pantaleon Kórház egy évig viselheti a családbarát munkahely címet.
2011-11-19Csak ésszerűenKözgyűlés: közel hatvan témakörben döntöttek. A városháza létszáma 27 köztisztviselővel csökkent (jelenleg 214 fő dolgozik). Elfogadták az idei költségvetés változásait és a jövő évi koncepciót. Parkolók bérlése.
2011-11-16Lesznek majd jelentkezők?Munkaügyi körkép, hiányszakmák Dunaújvárosban is.
2011-11-14Jelentősen kevesebb állástalan van a megyében, mint egy éveHatezerrel kevesebb az álláskereső Fejér megyében, mint a tavalyi évben.
2011-11-11Adatok a foglalkoztatásrólA válság hatása a munkaerőpiacra. Majorné Agyal Erzsébet előadásának összefoglalása, amely a HÍD Egyesületének szervezésében hangzott el.
2011-11-10Hiányszakmák, helyi igényekA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara körkérdése a városi vállalkozásokhoz: milyen szakmában mutatkoznak létszámigények, milyen képzést hiányolnak a térségben, vállalnak-e szerepet a fiatalok gyakorlati képzésében. Akik válaszoltak: Momert Zrt., ISD Dunaferr Zrt., Ferrobeton Zrt., Triumph, Meiser Ferroste Kft., Amper 99 Kft., Csúcs-Ép Kft., ...stb.
2011-11-09Csökkent az álláskeresők száma a megyébenA HÍD Egyesület Humán Szakemberek Klubja a Munkaügyi Központ Dunaújvárosi Kirendeltségével közösen tartott tájékoztató előadást a város és kistérség aktuális foglalkoztatási helyzetéről, az álláskeresési támogatások változásairól.
2011-11-02Megnyitották az üzletházatOktóber 31-én hivatalosan is megnyitott az óvárosi üzletközpont. A közel háromszázmillió forintos beruházás tizenhárom embernek ad munkát.
2011-10-28Bárki bejöhet hozzánkA dunaújvárosi városőrségről.
2011-10-27Elúszott a fizetésük is?Az Úttörő utcai ház felújításán dolgozó munkások nem kapták meg a bérüket, mert az alvállalkozó eltűnt. A fővállalkozó Sztankovics László.
2011-10-19Ezek a mai fiatalok..."Sok fiatal gondolkodik külföldben, vagyis a biztosabb jövőkép és megélhetés reményében sokan a külföldi munkavállalást tekintik megoldásnak." Körkérdés három Dunaújvárosi Főiskoláshoz.
2011-10-18A kohász kedvezményeVáltoznak a nyugdíjba vonulás szabályai. A kormányzat tervezete szerint a nők 40 éves szolgálati ideje után járó kivételével minden korhatár alatti nyugdíjjogosultság megszűnik január elsejével. Mucsi Zoltán, az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének nyilatkozata.
2011-10-18Dübörög a gumigyárElkészült a Hankook Tire gyár második üzemegysége és már el is érte a teljes gyártókapacitást. A gyárban több mint kétezren dolgoznak.
2011-10-14Mintapogram KulcsonA program célja, hogy a települést ért löszfalomlás és partcsuszamlás kárelhárítását és védekezési munkálatait elvégezzék. Közfoglalkozótatái mintaprogram a településen.
2011-10-13Rézsűvel támasztjákA közfoglalkoztatási program keretében a kulcsi parton 52 fő dolgozik.
2011-10-12Foglalkoztatás és helyreállítás"A közfoglalkoztatási mintaprogramnak lehetünk tanúi ma délelőtt Kulcson, ahol ötvenkét közmunkás dolgozik a megcsúszott partfal helyreállításán."
2011-10-07Mi illeti meg a munkavállalót?"Október harmadikán több mint harminc munkavállalót bocsátottak el, a hivatalosan a hónap első napjától határozatlan ideig zárva tartó Aquantis élményfürdőből."
2011-09-30Halló, itt a rendőrség!A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletének bemutatása.
2011-09-28Aktuális állásajánlat - gépkezelőt várnakMegélénkült az álláspiac Dunaújvárosban.
2011-09-23Szociális szövetkezet EU-pályázatbólA Naturatex Szociális Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet rövid bemutatása.
2011-09-06Egy hónap őrségEgy hónap alatt kétszázhatvan bejelentést tettek az augusztus elsejétől működő dunaújvárosi városőrség tagjai. A legtöbb probléma a Római és a Dózsa városrészben adódik. Beszámoló a Rendezett Dunaújváros elnevezésű programról.
2011-09-06Egy egyeztetésAz új Munka Törvénykönyv parlamenti vitája előtt találkozóra hívja a város országgyűlési képviselőit a vasmű vasasainak elnöke. A találkozót szeptember 14-én megtartják.
2011-09-06Jön a túlóra pénz!A dunaújvárosi tűzoltók is megkapják a 2004-2007 közötti elmaradt túlórapénzt.
2011-09-06Városőrök: pozitív a képBeszámoló a Cigány Kisebbségi Önkormányzat gyűléséről. Fő témák: a városőrök munkájának értékelése, tapasztalatok, és július végén megalakult Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. (DHHF Nonprofit Kft.).
2011-09-02Nem lesz sétagalopp!Beszámoló a gólyatáborról.
2011-09-01A törvényről tárgyalnak"Még a készülő új Munka Törvénykönyv parlamenti vitája előtt találkozóra hívja a város országgyűlési képviselőit a vasmű vasasainak elnöke, hogy meggyőzze őket a tervezet vállalhatatlanságáról."
2011-08-27Fizetnek a tűzoltóknak!Több éve húzódó ügynek lehet vége az ősszel. Kormányrendelet garantálja, hogy kifizessék a tűzoltók elmaradt túlóradíját.
2011-08-17Hatékonyabb munkakeresésTIOP-os pályázat részeként megújulhatott a Fejér megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ dunaújvárosi kirendeltsége. Megtörtént az épület belső felújítása s a szakmai fejlesztés részeként modernizálták az infokommunikációs hálózatot.
2011-08-06A tűréshatárt tesztelik!Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az új (tervezet) Munka Törvénykönyvéről.
2011-08-02Kötelező ajánlott"A parlament döntése szerint a kormány két évig rendeletben határozhatja meg a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó munkabérének megőrzéséhez szükséges béremelés elvárt mértékét." Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a a Dunaferr DV Vasas Szakszervezet elnökével.
2011-08-02Harmincöt városőr áll munkába!A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Dunaújváros Megyei Jogú Város közös programjának köszönhetően harmincöt városőr teljesít szolgálatot a városban.
2011-07-30A "Rendezett Dunaújvárosért!"Közfoglalkoztatási program kezdődik augusztus másodikán a városban, a közgyűlés és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében.
2011-07-29Új környezet az álláskeresőknekAz átépített, korszerűsített Munkaügyi Központot 2011.07.21-én adták át.
2011-07-28Foglalkoztatás: kedden indulAz önkormányzat és a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) Rendezett Dunaújvárosért elnevezésű közös közfoglalkoztatási programja augusztus elsején kezdődik.
2011-07-26Négyezren vannak állás nélkülJúniusban javultak Fejér megye munkanélküliségi mutatói.
2011-07-22Kezelésre szorul"Fejér megyét ugyanis meglehetősen súlyosan érinti az orvoselvándorlás." A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházból is elmentek már Svédországba, Németországba és Olaszországba is orvosok.
2011-07-06Nyári diákmunka: van?Diákmunka nyáron. Dunaújvárosi helyzetkép.
2011-07-05Kötve hiszik: várnakA D-ÉG Radiátorgyártó Kft. már a nyugdíjas-kötvényeket sem fizeti.
2011-06-30Az LMP szerint sérül a munkavállalói jogA helyi kampányzárás előtt munkaügyi kérdésekről tartott tájékoztatót a Lehet Más a Politika Párt egy helyi (Szabó Zsolt) és egy országgyűlési képviselője (Vágó Gábor).
2011-06-29Közfoglalkoztatás: újabb lépésAz önkormányzat és a helyi CKÖ közös közfoglalkoztatási programjáról. "A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat tulajdonában működik majd a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Nonprofit Kft, amelynek létrehozását tegnap jelentették be a városházán."
2011-06-28Egészségügyi munkaszünet"Július elseje, Semmelweis napja az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nap - tájékoztat a kórház honlapja."
2011-06-24Örültek az iskolák az "A"-nak"Lesznek olyan iskolák, ahol több osztály és több pedagógus lesz idén ősztől, mint tavaly. A nyugdíjasoktól válnak meg, pedagógusokat nem küldenek el." Iskolaátszervezések következményei. Az általános iskolák indítható első osztályainak száma.
2011-06-24Löszfalerősítők Kulcson?A foglalkoztatási tervek szerint a Kulcs környéki löszfalak megerősítésén több mint kétezer közmunkás és háromszázötven visszahívott rendvédelmis dolgozna a következő évben.
2011-06-17Sikeres takarításA Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Városgazdálkodók Alapítvány, és a Dunanett Kft. közreműködésével megvalósuló közmunka-programban takarítottak és lomtalanítottak a Kertvárosban és a Béke I. városrészben.
2011-06-11Takarítók, parkőrök a CKÖ-től"Többek között parkőrökként és takarítókként foglalkoztatna tartós munkanélkülieket a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat."
2011-05-12Felszámolást kérnek"A ki nem fizetett munkások felszámolást kérnek a bíróságtól a radiátorgyártó ellen. Májusban sem kaptak időben és hiánytalanul fizetést."
2011-05-10Meghirdették a programotA dunaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) terveiről: Biztonság, foglalkoztatás és fellépés a diszkrimináció ellen.
2011-05-06A helyzet változatlanMég mindig áll a radiátorgyár.
2011-05-03Egyharmad bér"A radiátorgyár dolgozóinak egy része megkapta márciusi fizetését - sokan mindig hiába várnak rá. Egyre többen adják be felmondásukat."
2011-04-30Álláshelyek kiadókÚj igazgatókat keresnek: a Sándor Frigyes Zeneiskola, a Bartók színház művészeti vezetői, Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola, Rudas Közgazdasági Szakközépiskola élére.
2011-04-27Csökkenő tendenciaFejér megyében csökkent az állást keresők száma márciusban. Dunaújváros körzetében 2,1 százalékkal javult a helyzet, de több mint ötezer munkanélküli szerepel a nyilvántartásban. Közülük 520 fő pályakezdőként keres munkát.
2011-04-23"Törvénysértő, tűrhetetlen""A D-ÉG Radiátorgyártó Kft. vezetése a saját, írásbeli ígérete ellenére sem fizette ki minden dolgozónak a teljes márciusi munkabért - tudtuk meg a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség dunaújvárosi elnökétől, Mucsi Zoltántól."
2011-04-22Még mindig sok a kieső munkanaNegyedéves munka-és tűzvédelmi tanácskozás.
2011-04-22Áll a radiátorgyárNem kaptak fizetést a dolgozók.
2011-04-19Közmunkások takarítanak a városbanAz országos közfoglalkoztatási program keretében a Dunanett Kft. száz főt foglalkoztat a város köztereinek takarítására a Dunaújvárosi Városgazdálkodók Alapítványán keresztül.
2011-04-05Meleg az üzem..."A kormányfőnek címzett levélben próbálják megvédeni a kohászok és a rokon szakmákban dolgozók korkedvezményes nyugdíját a Vasas Szakszervezet Kohász-Öntész Szakmai Bizottságának tagjai."
2011-04-01Munkát keresnekÁlláskeresők, és pályakezdő munkanélküliek Dunaújvárosban. Átlagosan egy üres álláshelyre 25 munkakereső jut. Munkanélküli statisztika (február).
2011-03-11Piacgazdaság vagy állami irányítás?Interjú Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével, a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteinek véleményéről.
2011-03-04Mindenki munkát szeretneMegváltozott munkaképességűek számára hirdetett felvételt Sulák Antal vállalkozó. Interjú.
2011-03-00REACH és CLP rendeletek követelményeinek teljesítése az ISD Dunaferr Zrt.-nélAz Európai Unióban 2007 júniusában hatályba lépett a REACH rendelet, majd 2009 januárjában e rendelet kiegészítéseként — a GHS rendszert érvényesítendõ EU-s szabályrendszer — a CLP rendelet. A cikk összefoglalja azokat az intézkedéseket és teendõket, amelyeket az ISD Dunaferr Zrt. elvégzett, hogy teljesítse a REACH és CLP rendeletek által meghatározott kötelezettségeit.
2011-01-17Dunaferr: megállapodtak a bérekbenLétrejött a bérmegállapodás az ISD Dunaferr Zrt. munkaadói és a szakszervezetek képviselői között. A bérmegállapodás értelmében 7,325 százalékos alapbérfejlesztés lesz a társaságcsoportnál.
2011-01-13Az idei évtől pályázni kell a közmunkásokra"Az önkormányzatoknak januártól kezdve közfoglalkoztatási pályázatot kell benyújtaniuk a területileg illetékes munkaügyi kirendeltséghez."
2011-01-11Kell a közmunkás!"A korábbi nyolc óra helyett többségében már csak négy órában, pályázat útján foglalkoztathatnak közmunkásokat a települések. Több helyütt csökkent a pénzügyi keret is." Beszámoló a dunajvárosi, mezőfalvi és kisapostagi lehetőségekről.
2010-12-30Szociális váltás lesz2011. január elsejétől megszűnik a közcélú foglalkoztatás, amelyet az önkormányzat szervezett az elmúlt években. Közfoglalkoztatás (Nemzeti Közfoglalkoztatás Programja) lesz, a munkaügyi kirendeltség irányításával.
2010-12-17Létszámcsökkentés a hivatalban"Negyven fővel csökken a polgármesteri hivatal létszáma januártól. 137 milliót spórolna így a város."
2010-11-30A guminagyhatalom"Ma a világ hetedik legnagyobb autógumigyártója a jövőre hetvenéves Hankook." Termelési adatok, alkalmazottak száma. Interjú.
2010-11-25A fizikai szakmák elilsmertségéért2. "Dunaújvárosi cégeket kérdeztünk meg arról, hogy miként oldják meg a szakember-utánpótlást, milyen problémát jelent ez számukra." Cégek: Darusín Kft., Amper 99 Kft., Csúcs-ÉP Kft., Dunasin Kft., Jakó Cukrászda, KlímaComp Plusz Kft., JTT-Pro Biztonságtechnikai Kft., Body Fashion Kft.
2010-11-24A szakmák elismertségéért"Dunaújvárosi cégeket kérdeztünk meg arról, hogy miként oldják meg a szakember-utánpótlást, milyen problémát jelent ez számukra." Cégek: ISD Dunaferr Zrt., Hankook Kft., Hamburger Hungária Kft., Grabarics Építőipari Kft., DVCSH, Molnár Acélszerkezet-gyártó és Kivitelező Zrt, Ferrobeton Zrt.
2010-11-01Munkavédelem a 2000-es évekbenAz ISD Dunaferr Zrt. elmúlt 10 évében lezajlott munkavédelmi és szervezeti átalakulásait és fejlesztésének főbb irányait mutatja be a cikk.
2010-11-01A Dunaferr Csoport létszámának alakulásaAz ISD Dunaferr Csoport 2000-2010 közötti időszakának létszámalakulásának elemzése, kiemelve a szellem-fizikai munkavállalók arányának alakulását, a korcsoport és nemek szerinti megoszlást, valamint a nyugdíjazások létszámváltozásra gyakorolt hatását.
2010-10-29Új hivatal élére keresnek jegyzőtDr. Tóth István nyugdíjazásával megüresedett jegyzői állásra kiírt pályázat eredménytelen. Új pályázatot írnak ki.
2010-10-05Egy váll is bírja..."Vállalkozz okosan! - ezt az egyben tanácsadásnak is beillő címet viseli a Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (rövidítve: KDRMK) ingyenes szakmai tanácsadó hálózatának előadássorozata, amelyet a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői és/vagy munkatársai számára szerveztek, még tavasszal."
2010-10-04Állás kerestetikRegisztrált álláskeresők statisztikája: Dunaújvárosban 4 ezer 649 munkanélküli volt augusztusban.
2010-09-08Munka kellene, de nagyon!Több száz ember gyűlt össze a Hankook dunaújvárosi gyárának munkaerő toborzójára.
2010-09-04Gazdasági válság és szakszervezet"A vasműben (a legnagyobb tagszervezetnél) rendezték meg szeptember 2-án az országos Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökségi ülését." Beszámoló.
2010-08-26Irány az iskolapad!Szakmunkásképzési lehetőségek Dunaújvárosban.
2010-08-13Még csak nyolcvan...Beszélgetés Végh Ferenc kisiparos lakatosmesterrel.
2010-08-05Felszámolási ügy"Újabb állomásához érkezett a H+H Kft. felszámolási eljárása. A cég tavaly rendkívüli felmondással távozott mintegy hatvan dolgozója szeptemberben megkaphatja pénzét."
2010-07-30Széchenyi-terv: második menetA Fidesz helyi szervezete tegnap sajtótájékoztatón ismertette a második Széchenyi-terv célját, lehetőségeit. Beszámoló.
2010-07-06Két napos nagy költözésKét nap alatt átköltöztette szakrendeléseit a Szent Pantaleon Kórház a II. Rendelőintézetből (zöld sztk.).
2010-07-05A válság is jó lehet valamireBeszélgetés Grabarics Gáborral, a Grabarics Kft. ügyvezetőjével.
2010-07-05Kevesebb az álláskeresőÁlláskeresők száma a régióban és Fejér megyében 2010. május.
2010-06-23Esélyegyenlőtlenség a hétköznapokbanEsélyekről, esélyegyenlőtlenségről, tapasztalatokról tartott fórumot a székesfehérvári Esélyek Házából dr. Kóródi Balázs ügyvéd, az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) jogásza.
2010-06-17Szünidő: merre, hogyan?Nyári táborok, diákmunka lehetőségek Dunaújvárosban.
2010-06-08Szabadságos bér - fizetve"A szabadságos bért, és a bér terhére kért üdülési csekkeket még e héten kézhez kapják a vasműs dolgozók. Az elmaradt járandóságok ügyében viszont még nincs megállapodás."
2010-06-01Vasmű: jár, ami jár!Elmaradt bérek az ISD Dunaferr Zrt-nél. Nem tudnak mindent kifizetni, a vezérigazgató megértést kért, a szakszervezetnek viszont elfogyott a türelme.
2010-05-26Most kétkezire van igényStatisztikai adatok a Közép-dunántúli régióban élő munkakeresőkről.
2010-05-20Nehezebb a megélhetésA régión belül Fejér megye munkanélküliségi rátája a legmagasabb. Álláskeresők számának statisztikája a 2010-es év első negyedévében.
2010-05-14Vagyongazda értékeléseJelentősen túlteljesítette az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosa a foglalkoztatást érintő,és a kistérségi fejlesztési kötelezettségei területén.
2010-05-12Lesznek kabinosokKészülnek a strandszezonra a Fabó Éva Sportuszodában.
2010-05-07Nehéz vizeken a szakszervezetNem az első számú prioritás a bérfejlesztés a Dunaferr Vasas Szakszervezetnél. Új általános alelnök: Spiegelné Balogh Lívia.
2010-05-06Háziorvosok a degressziós szabályozás eltörléséértDunaújvárosi háziorvosok nyilvános levele.
2010-04-28Ha eltűnik a cégMegszűnt a Verebély út 19. szám alatt a Pro Flabilite Kft. által működtetett varroda. A dolgozók a ki nem fizetett járandóságukért perelnek.
2010-04-28Túljutni a nehezénMunkahelymegőrző támogatás. Beszélgetés Urbán László, a MOMERT Zrt. ügyvezető igazgatójával.
2010-04-23Munkacsoport dolgozik az energiafelhasználás optimalizálásábanÚjra előtérben az Erőmű fejlesztése. Interjú dr. Sándor Péter ügyvezető igazgatóval.
2010-04-13Hankook: bővítések így is, úgy is"A következő generáció gumiipari szakembereibe invesztál Magyarországon a Hankook Tire, a dél-koreai óriás négy frontot nyitott a képzések és az oktatás terén..."
2010-04-09Információs központ a Vállalkozók HázábanA Kamara Galéria első kiállítója Egresi Zsuzsa. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara új szolgáltatásai: megkezdte működését a Foglalkoztatási Információs Pont (FIP), kiállítási lehetőségek biztosítása a helyi és környékbeli képző-és iparművészek számára.
2010-04-02Mostantól együttMegállapodást kötött a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara és a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
2010-04-01Kényszerpihenőre ítélik a gyáratÁprilis első felében leáll a Hamburger Dunaújváros Kft. helyi gyára.
2010-03-25Kórház: a főorvosok kérdeztek"A jelenlegi létszámmal éppen hogy működni tud a kórház", de nem terveznek jelentős leépítéseket. Beszámoló a kórházban megtartott főorvosi és főnővéri értekezletről.
2010-03-19Közvetítő szerepben"Együttműködési megállapodást írt alá tegnap a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ vezetője."
2010-03-19Jövőre kapcsol teljes sebességre Dunaújvárosban a HankookJelenleg 1270 ember dolgozik a koreai Hankook gumigyártó dunaújvárosi gyárában, azonban a tervek szerint 2011 augusztusáig további 700 embert vesznek fel, akkor éri el teljes kapacitását a gyár. Ennek érdekében képzéseket is indítottak Dunaújvárosban, hogy meglegyen az utánpótlás, korábban ugyanis alig képeztek hasonló szakembereket Magyarországon.
2010-03-08Munka kellene!"Dunaújváros vonzáskörzetében 5024-en kerestek állást januárban, ami az előző havinál 6.5 százalékkal több. Az álláskeresők 10.1 százaléka - összesen 509 - pályákezdő." Munkaerőpiaci adatok és a munkanélküliek száma Dunaújvárosban és Fejér megyében.
2010-03-03Fontos az önbizalomA Dunaújvárosi Főiskolára látogatott tegnap a Helykereső Roadshow.
2010-02-27Példa elvonásra"Egyik napról a másikra felmondtak az összes óraadónak a Lorántffy szakközépiskolában." Beszélgetés az iskola igazgatójával, Őszi Attilával.
2010-02-25Hatékonyabb hivatal, elégedetebb ügyfelek"Az önkormányzat negyvenmillió forintot nyert. A pénzből a hivatal szervezetét fejlesztik az ügyfélközpontúság, a hatékonyság, a takarékosság jegyében."
2010-02-24Te kinek tanulsz?Dunaújvárosban is egyre több a pályakezdő munkanélküli. Munkanélküliek száma Dunaújvárosban és környékén 2010. januárban: 5024 fő, 2009. januárjában: 2915 fő.
2010-02-24Gyászfolyamat, akaratMunkanélküliek száma Dunaújvárosban és környékén 2010 januárjában: 5024 fő, 2009 januárjában: 2915 fő. Az álláskeresőkre mindössze 318 álláshely vár. Diplomás álláskeresők száma 2010 januárjában 200 fő. (Helyesbítés: Ezt én nem úgy mondtam... DH, 2010.02.26., 4. o.)
2010-02-16Alkugyőzelem a reálbér háborúban"Az érdekképviseletek a tárgyalások során végig ragaszkodtak álláspontjukhoz: vagyis a 7,92 százalékos bérfejlesztéshez."
2010-02-12Munkáltatói tájékoztató.A 2010. évi bér-és szociális megállapodásról.
2010-01-23Átcsoportosították a létszámotÁtcsoportosították az általános iskolákban a technikai személyzetet.
2010-01-20Üzlet: nem üzletNagy bevásárlóközpontok, Park Centerek, kiskereskedelmi egységek, folyamatos üzletbezárások a városban.
2010-01-20Nem fűtenek be nekikA rossz évzárás után idén nagy reményekkel indul a D-ÉG Radiátorgyártó Kft., 2010-re sok megrendelésük van. Beszélgetés Seregélyes Kálmán általános igazgatóval.
2010-01-16DF-en végzettek előnyben!Az a pályakezdő, aki a Dunaújvárosi Főiskolán indított tréningen egy kompetencia-értékelő "menedzser-útlevelet" kap, előnyt élvez az állásinterjún a Hankook Tire cégcsoportnál.
2010-01-04A mélyponton túlBeszélgetés Bodor Sándorral, a D-ÉG Radiátorgyártó Kft. dunaújvárosi üzem szakszervezetének elnökével.
2009-12-29Állást keresnekRegisztrált munkakeresők Dunaújvárosban 2009. novemberében: 1668 fő. Megyei, városi statisztikai adatok.
2009-12-15Most jön a nehezeAz év végére tizenöt éves negatív rekordott döntött a munkanélküliek száma Fejér megyében. Dunaújváros és környékén is növekedett a számuk. (November: 4569 fő.) Beszélgetés Majorné Angyal Erzsébettel, a helyi munkanélküli kirendeltség vezetőjével.
2009-11-30Veled - nem helyetted!Karriernapok a Dunaújvárosi Főiskolán. Beszámoló.
2009-11-27Richárd hazatalált"Harmincketten dolgoznak a Hankooknál azok közül, akik elvégezték a gyár és a munkaügyi központ első tanfolyamát a Lorántffyban. A 36 éves Balogh Richárd az egyikük...", aki a Dunaújvárosi Boksz Team elnöke.
2009-11-25Szerződj és fizess?Negyedével csökkentené dolgozói jövedelmét a D-ÉG Radiátorgyártó Kft.
2009-11-25Ki is intézi el a karácsonyi bért?!"Az MSZP szórólapja szerint biztos, hogy lesz. A szakszervezet szerint még tárgyalnak a kérdésről - privatizált bérügy." Karácsonyi bérkérdés az ISD Dunaferr Zrt-nél.
2009-11-25Fol­yamatosan nő az álláskeresők számaAz a hír járja, hogy városunkban drasztikusan emelkedett az álláskeresők száma. Térségünk munkaerő-piaci helyzetéről a dunaújvárosi Munkaügyi Központ vezetője, Major­né Angyal Erzsébet nyilatkozik.
2009-11-06Mindennapi kenyerünkMunkanélküliek, pályakezdők, álláskeresők. Látogatás a dunaújvárosi munkaügyi központban. Statisztika: Álláskeresők száma Dunaújvárosban 2009. január-október.
2009-11-05Szolidárisok a vasműsökA Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetsége szolidaritási nyilatkozatot adott ki, amelyben kiállnak a TE Ganz-Röck Zrt-nél dolgozó háromszázötven munkavállalója mellett.
2009-11-03Munkavédelemről interaktívanII. Munkavédelmi Hét az ISD Dunaferr Zrt-ben. Beszélgetés Serhiy Kljuchkinnel, a vállalat humánerőforrás vezérigazgató-helyettesével.
2009-11-03Pozitív példa az ISD DunaferrAz ISD Dunaferr Zrt-ben megrendezett II. Munkavédelmi Hét egyben egy uniós kampány állomása , valamint regionális magyarországi konferenciasorozat része is volt. Bezsámoló.
2009-11-02Régi-új vezetőkDunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőségválasztó küldöttgyűléséről. Az elnök: Mucsi Zoltán, az alelnökök: Borbély Zoltán, Molnár László.
2009-10-28Sztrájk: menetrend szerintVasustas sztrájk.
2009-10-14Vil­lámcsődülettel a t­isztességtelen munka ellenA Nemzeti Szakszervezeti Szövetség felhívásához csatlakozva a Vasas Szakszervezeti Szövetség ötlete alapján és szervezésében Dunaújvárosban is villámcsődülettel hívták fel az emberek figyelmét az aránytalan fizetésekre és az ideiglenes foglalkoztatottság veszélyeire október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján.
2009-10-13Túlteljesítették!"Közel kétszeresére teljesítette a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségeit tavaly év végéig az ISD Dunaferr Zrt..." Adatok a privatizációs szerződés teljesítéséről.
2009-10-09Rendezett és rendezetlen viszonyokKiss Péter miniszter tárgyalt a nagy foglalkoztatók szakszervezeteivel.
2009-10-08Világnap a munkáértA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség a Dózsa mozi előtti téren a Tisztességes Munka Világnapja alkalmából nyilvános akciót (flashmob - "villámcsődület") rendezett.
2009-10-03Kultúrák, kapcsolatokDunaújváros három legnagyobb foglalkoztatójánál (Dunaferr, Hankook, papírgyár) működő munkavállalói érdekvédelmi szervezetek képviselőivel találkozott a Kék Szalonban Kiss Péter társadalmi kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter.
2009-09-29Ma a túlélés a fő célBeszélgetés az ISD Dunaferr Zrt-ben működő karbantartási tevékenységéről Valeriy Gavrylov karbantartási igazgatóval.
2009-09-25Hankook: érdekek és képviseletek"A Hankook gyárában októberben ismét üzemi tanácsi választás lesz - és ismét puskaporos ott a levegő... "
2009-09-22Az elveszett bizalom...A H&H Dunaforg Kft-ben egyetlen délelőtt alatt több mint harminc ember adta be a rendkívüli felmondását.
2009-09-10Új rész a nem régi gyárban"Tízmillió gumiabroncs évente: ez a Hankook terve, amit helyi gyárában 2011-ig szeretne megvalósítani." Az beruházás második ütemében új üzemeket építenek és hétszáz újabb munkahellyel.
2009-09-09Munkát, gyereket"Szlogen szinten évek óta fennen hirdetik: vállaljanak több gyermeket a fiatalok. Ám, ha egy édesanya a gyes mellett visszamenne dolgozni a munkahelyére, könnyen lehet, hogy nem várják tárt karokkal." Dunaújvárosi helyzetkép.
2009-08-27Civilek a portán"Munkanélküliekből toboroz fegyveres portaszolgálatot a rendőrség. Az ötlet Draskovics Tibor minisztertől származik." Dunaújvárosban egyelőre csekély az érdeklődés.
2009-08-25Dávid harca GóliáttalDunaújvárosban április óta működik a Jogpont Hálózat (ingyenes jogsegély szolgálat). Beszélgetés dr. Volein István ügyvéddel.
2009-08-01Nem mindennapi nőkDunaújvárosi hölgyek férfias szakmában.
2009-07-09Ha melós a diákA gazdasági válság a diákmunkaerő piacon is jelentkezik. A diákmunka helyzete Dunaújvárosban.
2009-06-30Megegyezésileg"Aláírták az ISD Dunaferr Zrt. vezetése és a cégcsoport két érdekvédelmi szervezete közötti, ez évre szóló megállapodást - ami tán nem egyszerű folytatása a tavalyi egyezségnek..."
2009-06-24A központ viszonlyag szerencsés"Hírek szerint elbocsátások lesznek a Ferrobeton helyi gyáránál: ezt a cég vezetői cáfolják - hozzátéve, hogy a jövő kiszámíthatatlan. A hazai gyárak központja itt van - szerencsére..." Interjú Juhász Péterrel, a Ferrobeton Zrt. vezérigazgatójával, a jelenlegi és a jövőbeni helyzetről.
2009-06-19Vihart kavart a Hankook-cikkA Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) véleménye, pontosítása a Hankook-cikkhez (Bekeményített a Hankook, DH, 2009.06.17.). A munkások a műszak után óra 15 percig nem indulhatnak el. A szakszervezet szerint a gyár eljárása törvényes. A megoldás a kollektív szerződés lenne.
2009-06-17Bekeményített a Hankook"Szigorított kiléptetési rendszerén a dunaújvárosi gumiabroncsgyár. Csak a műszak után negyedórával hagyhatják el a munkások a gumiabroncsgyárat. Állítólag azért, mert több lógás is előfordult."
2009-06-17Nem szépítve, csakis őszinténRészletes beszámoló Valeriy Naumenko, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója és a szakterületi vezérigazgató-helyettesek által megtartott munkavállalói fórumról.
2009-06-17Biztonság és egészségHagyományteremtő szándékkal Munkavédelmi Hetet rendeztek az ISD Dunaferr Zrt-nél. Beszélgetés Móróné dr. Zrupkó Tímea munka- és egészségvédelmi igazgatóval.
2009-06-16Vasbetonra alapoznakFelröppent a hír, hogy nagy elbocsátások várhatók a Ferrobeton Zrt. dunaújvárosi gyárában. A hír nem igaz, nem elsz csoportos létszámleépítés a betonelemgyárban.
2009-06-12Átvészeljük a válságot, de ára leszSajtóbeszélgetésen válaszolt a vezérigazgató a feltett kérdésekre.
2009-06-09Acélcsapda az acéliparunkon..."Hét-nyolcezer ember foglalkoztatásával számol a vasmű vezérigazgatója, aki biztos abban, hogy a vasmű túléli a válságot - de abban is, hogy ez drága dolog lesz, mindenkinek..." Valerij Naumenko és Natalia Basinszka sajtótájékoztatón nyilatkozott a vasmű helyzetéről, a válság túlélésen lehetőségeiről.
2009-06-08Dunaferr: kemény kihívások"Súlyos helyzet, kőkemény és fenyegető piaci gondokkal, ugyanakkor határozott partneri szerepvállalás mind a munkavállalókkal, mind a városvezetéssel – így jellemezte az ISD Dunaferr jelenét és (közel)jövőjét egy mai sajtóbeszélgetésen Valeriy Naumenko vezérigazgató."
2009-06-05Vasmű: tagadják, hogy eladnák"Munkáltatói fórumot tartottak a vasműben. A tulajdonos képviselői cáfolták, hogy eladnák a gyárat, de kiderült: változik a leépítendők köre. Serhiy Klyuchkin, az ISD Dunaferr Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a termelés biztonságos fenntartása érdekében az elbocsátandó létszámon belül kevesebb fizikai dolgozó leépítése kívánatos. Változtatnak a struktúrán, és a fizikai állományú dolgozók egy része helyett szellemi munkakörben dolgozókat küldenek el." Az idén már nem lesz több leépítés.
2009-06-05Munkavállalói fórumHelyzetértékelés-nem szépítve, őszintén
2009-06-04Megbecsülik a papírgyártókatKedvező bértárgyalások a dunaújvárosi papírgyárakban. A Dunapack Kft-nél megkötötték a megállapodást, a Dunafinnél még vannak függőben lévő kérdések, a Dunacellnél pedig átmenetileg felfüggesztették a tárgyalásokat.
2009-05-30A bővítéshez dupla létszám kellA jelenlegi tíz helyett huszonöt térfigyelő kamerát állítanak "munkába" Dunaújvárosban az év végéig. A kamerák képeit a Rendőrkapitányságon kialakított diszpécser központban figyelik. Ha bővítik a kamerák számát, akkor a diszpécser állományt is duplájára (12 főre) kellene emelni.
2009-05-26Olvadásponton a Dunaferr-hitelKétmilliárdra apasztotta a kormánygarancia mellé adott saját részt az ukrán tulaj. Hamarosan megszülethet a megállapodás az ISD Dunaferr és a kormány között egy kilencmilliárd forintos hitelről, amelyet a vállalat tulajdonosai további kettővel egészítenének ki.
2009-05-20Szigorú gazdálkodásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál bevezették a négynapos munkahetet.
2009-05-12Alkalmazkodni kellA foglalkoztatási helyzetről Dunaújváros és térségében a Dunaferr Dunai Vasmú szempontjából. Interjú dr. Soós Adrianna kormánymegbízottal.
2009-05-12Visszatérés a munka világábaKomplex segítséget nyújt az elbocsátottaknak a Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány. Beszélgetés Poszpischil Lászlóval, a szervezet elnökével.
2009-05-08Vissza a munka világábaKomplex segítséget nyújt az Acélalapítvány
2009-05-06Több lábon kell állniBeszélgetés Nett Katalinnal, a Dunaújvárosi Főiskola végzős, kommunikáció és média szakos hallgatójával főiskoláról, diplomáról, álláskeresésről.
2009-05-06Még kétszáz vasműs kerül az utcára?További kétszáz szellemi állományú dolgozó leépítésének tervét jelentették be kedden az ISD Dunaferr Zrt-ben.
2009-05-05Leépítés: lefektették az alapelveketAz ISD Dunaferr Zrt-nek és a vasas szakszervezetnek sikerült megállapodnia az alapelvekben a mintegy háromszáz főt érintő létszámleépítéssel kapcsolatban.
2009-05-01Racionalizál az ISD Dunaferr ZrtHáromszáz dolgozójától válik meg a vállalat.
2009-04-30Köszönőlevél és: szolidaritás!Mucsi Zoltán 2004-től a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Interjú Mucsi Zoltánnal a szakszervezetek fontosságáról.
2009-04-27Ismét az élbolybanA Közép-dunántúli régió 2008. IV. negyedévi nyilvántartott álláskeresők statisztikai adatai. Fejér megyében 2009. februárjáról márciusra több mint 1200 fővel növekedett az álláskeresők száma.
2009-04-23Hitel: van reményNapokon belül döntés lehet a kilencmilliárdos kormány-hitelgaranciáról. Csoportos elbocsátások az ISD Duanferr Zrt-nél.
2009-04-21Kilencmilliárd a levegőbenMég nem döntöttek a kilencmilliárdos kormány-hitelgarancia ügyében. Az Üzemi Tanács megkapta a cégvezetéstől a létszámleépítésre vonatkozó tervszámokat és hamarosan megkezdődnek az egyeztetések.
2009-04-18Fellépnek a sokkterápia ellenA Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség tagsága, és a Városi és Regionális Pedagógus Szakszervezet vezeztése is részt vesz a szombatra tervezett tüntetésen a Parlament előtt.
2009-04-17Mi és a munkaerőpiacAz ISD Dunaferr Zrt. a Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dunaújvárosi Kirendeltségén is bejelentette a csoportos létszámleépítés szándékát, amely szerint háromszáz főt elbocsátanak.
2009-04-17A gyes után az utca maradtCsoportos létszámleépítések Dunaújvárosban és az országban. Elbocsátások az Aikawánál is, Ideiné Kovács Szilvia esete.
2009-04-17Karrierinterjú diploma előttBeszélgetés Szabó Tiborral, a Dunaújvárosi Főiskola Karrierirodájának vezetőjével a friss diplomások helyzetéről.
2009-04-16Négyszázan kerülnek utcára a DunaferrtőlHáromszáz saját és száz kölcsönzött dolgozót nem tartanak meg.
2009-04-16ÁldozathozatalAz ISD Dunaferr Zrt. cége megmentése érdekében racionalizálja működését. A vasmű közleményéből kiderül, mintegy 300 dolgozójától válik meg augusztus végéig.
2009-04-16Olvad a vasműTöbb száz állásba kerül az első negyedéves veszteség a Dunaferrnél.
2009-04-15Az acélipart is elérte a válságAz ISD Dunaferr racionalizálja működését a cég megmentése érdekében. Kedvező feltételekkel és elhelyezkedési támogatással könnyítenek az elbocsátottak helyzetén. Tények számokban
2009-04-15Vasmű: leépítenekCsoportos létszámleépítések várhatók az ISD Dunaferr Zrt-nél. Mintegy két-háromszáz dolgozót küldenek el a cégtől.
2009-04-15Bajnai dönt pénteken?A Bajnai-kormány dönt az ISD Dunaferr Zrt. hitelgaranciájáról.
2009-04-14Jó munkáltató akar lenniBeszélgetés a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetéről és a jövőről a Hankook Tire Ltd. gyár vezetőivel: Lee Sang II, Choi Min Soon, Bányai Tibor, Roy Katalin.
2009-04-10Itt a feketelevesMucsi Zoltán, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének véleménye az úgynevezett ""Naumenko egyes csomagról", a Kollektív Szerződés-módosítás hosszabbításáról.
2009-04-07Túlélési technikákAcélipari vállalatok intézkedései a recesszió kezelésére. ISD Dunaferr Zrt.
2009-04-07Hogyna hat ránk a válság?ISD Dunaferr Zrt. Körkérdés a dolgozókhoz.
2009-04-04Hitel: csepp a tengerben?!A kormány 9 milliárdos hitele két és félhavi bérköltsége az ISd Dunaferr Zrt-nek. A tárgyalások folytatódnak. Munkaidő, bércsökkentés, elbocsátások...
2009-04-04Az első vétó most születik?Tárgyalások a Hankook Tire Magyarország Kft. a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete között.
2009-04-02A tárgyalások folytatódnak!Folytatódnak a tárgyalások a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. között.
2009-03-30Hankook: szakszervezet – újraÚjra tárgyalásokat kezdeményezett a Hankook Tire Magyarország Kft.-t képviselő munkáltatókkal a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete.
2009-03-28Mi lesz itt, ha...?!Az ISD Dunaferr Zrt. és a kormány hitelgarancia-csomagja. Mik lehetnek a következmények: létszámleépítés, nyugdíjazás...
2009-03-27Garanciára várvaKormányválság nehezíti a vasmű meggyengült helyzetét. Már egy vészforgatókönyv is elkészült.
2009-03-27Három királylányA Duna-menti Regionális Népfőiskola Ugródeszka elnevezésű programjáról.
2009-03-25A vasmű dolgozikISD Dunaferr Zrt. a válság idején.
2009-03-24Vasmű: vannak forgatókönyvek...nincsen megállapodás.
2009-03-14Dunaferr-dolgozók: nem!A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és az Ifjúsági Szervezet közös kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a dolgozók elutasítják a harminckét órás munkahetet és a műszakpótlék csökkentését is.
2009-03-10Túlélési maratonVálságkezelés az ISD Dunaferr Zrt-nél. Beszélgetés Valeriy Naumenko vezérigazgatóval.
2009-03-10Az újabb válságkezelési lépésrőlA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet közleménye.
2009-03-07Hétfőtől nem nyit ki a dunaújvárosi FordHatározatlan időre bezár a dunaújvárosi Ford márkakereskedés.
2009-03-07Vasműs városatyákVárosvezetők, képviselők, véleménye a mostani helyzetről, akik egyben az ISD Dunaferr Zrt. dolgozói is. (Kismoni László, Pochner László, Somogyi György, Rohonczi Sándor, Pintér Attila).
2009-03-06Túlélési maratonCsak a kitartó cégek maradnak talpon a válságban. Interjú Valeriy Naumenko vezérigazgatóval.
2009-03-05Tűrőképesség kérdése?ISD Dunaferr Zrt és a szakszervezetek.
2009-03-03A helyzet rendkívüliTovábbi intézkedések az ISD Dunaferr Zrt-nél a gazdasági válság miatt. A szakszervezetek nem akarnak négynapos munkahetet.
2009-02-28Vasmű: nem tud fizetniLikviditási gondok a Dunaferr Zrt-nél. Kifizetések, pótlékok csökkentése, munkabér, intézmények támogatása, munkaidő csökkentés.
2009-02-19Ahol élni (is) érdemes?!Dunaújváros lakossága egyre csökken. Demográfiai adatok, tények, foglalkoztatottak száma
2009-02-11Júliusban indulhat az új gyárDunaújvárosban koncentrálódik a magyar papíripar
2009-02-10Nem kerteltek semmibenBeszámoló az ISD Dunaferr Zrt. munkásgyűléséről. (Kiegésíztés DH, 2009.02.11., 3.o.: Nem "hiba", továbbá nem kétszázötven c.)
2009-02-09Ha él a gyár, él a város isInterjú Valeriy Naumenkoval, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatójával.
2009-02-07Háromezer fölött3400 fölé emelkedett a regisztrált álláskeresők száma Dunaújvárosban és környékén. 2008. december: 3197 fő, 2009. január: 3436 fő (+239 fővel növekedett).
2009-02-07Újabb munkásokat küldött el az Aikawa2008. decemberében 49 főt, januárban pedig 45 főt bocsátott el az Aikawa.
2009-02-06Elébe menni a válságnak. Közösen a válság ellenA világgazdasági válság miatt (február 5-én) megtartota első ülését a Dunaújvárosi Foglalkoztatsi Kerekasztal elnevezsű kezdeményezése. Szándéknyilatkozat szövege a cikkben.
2009-02-06Nagyfoglalkoztatók kerekasztalaA kistérséget még nem érte el a válság
2009-02-04Hogyan érinti önöket a válság?Hogyan érinti az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóit a válság? Válaszok az ISD Dunaferr Zrt. szakszervezeti vezetőitől (Mucsi Zoltán, Csapó Tamás, Simon Norbert).
2009-02-01Hankook: fény a sötétségbenA Vasmű fél-,a Hankook teljes gőzzel üzemel
2009-01-30Jelentősen nő az álláskeresők számaJó foglalkoztatáspolitika: előny a válság után
2009-01-23A vasmű csak félgőzzel termelA Vállalkozók Házában foglalkoztatási konferenciát rendeztek. A fő téma a régiónk és Dunaújváros munkaerő-helyzete, az ISD Dunaferrben és a Hankook Tire Kft-ben történt változtatásokról, jelenlegi helyzetéről. A Hankook 2011-ig a jelenlegi 1250 főről 1500 főre tervezi növelni az állományát (helyesbítés DH, 2009.01.24., 4.o.)
2009-01-23Megegyeztek a tévérőlA közgyűlés elfogadta a Duna-Mix. Televíziós Kft. egyezségi ajánlatát: a 45 milliós tételt a szocialista képviselők is megszavazták, a munkavállalók érdekében döntöttek így.
2009-01-23Háromezernél is több munkanélküliHáromezer fölé nőtt a regisztrált álláskeresők száma a kistérségben. 2008. novemberéről decemberére 316 fővel emelkedett a számuk, a munkaügyi központ adatai alapján.
2009-01-22Több mázsányi vas szakadt rá a férfiraA Lokomotív úti telephelyen egy vasrakomány szakadt rá egy húsz éves férfira, akit mentőhelikopterrel szállítottak el a székesfehérvári kórházba.
2009-01-22Foglalkoztatás válság idején2022. január 22-én foglalkoztatási konferenciát rendeztetek Dunaújvárosban a Vállalkozók Házában
2009-01-20Munkahelyi balesetEgy dunaújvárosi kft. gépcsarnokában (a papírgyár új, épülő üzemcsarnokánál), egy cseh munkás 7 méter magasról lezuhant.
2009-01-19Leépítések két helyen isA D-ÉG Radiátorgyártó Kft. 125 főt bocsát el három lépcsőben. Az Aikawánál újabb 45 főt bocsátanak el. A dunaújvárosi kistérségben a munkaügyi központ (decemberi 20-i) adatai szerint 3197 regisztrált álláskereső volt, ez 316 fővel haladta meg a novemberit.
2009-01-19Kevés adómentes juttatásA közszférában adható juttatásokról.
2009-01-08Leállt a HankookA gázkorlátozás miatt leállt a Hankook gumiabroncsgyár.
2009-01-02Leépítések a régióbanKözel ötezer fő elbocsátása várható a Közép-Dunántúlon.
2009-01-01Foglalkoztatáspolitika.Válságos időkben.
2008-12-29Átszervezés elnapolva!A portárs, a takarító, karbantartó munkakörök átkerültek volna a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt-hez, de ez az átszervezés elmarad.
2008-12-27Egyre több a munkanélküliA Dunaújvárosi Kistréségben 3197 fő a regisztrált munkanélküli, egy hónap alatt 316 fővel növekedett a számuk.
2008-12-23Már elérte a céljátA Heti Világgazdaság és a jobline.hu karrierversenyt rendezett, ahol a megvalósító-operátor kategóriában Győri Béla (ISD Dunaferr Zrt. dolgozója) első díjat kapott.
2008-12-12Hiány tapasztalható a vasas szakmákbanEgyre keményebb a helyzet az oktatási piacon
2008-12-05A férfiak könnyebben elhelyezkednekNovemberben még nem emelkedett az álláskeresők száma. Interjú a munkaügyi helyzetről Majorné Angyal Erzsébettel,a Munkaügyi Központ vezetőjével.
2008-12-05Minden félnek viselni kell a terheketA munkahelyek megtartását támogatják.
2008-12-03Az utolsó műszakAz Aikawa dunaújvárosi gyárában 49 főt elbocsátottak. A gyár összesen 90 főt fog elbocsátani decemberben és januárban.
2008-12-01Az ISD Dunaferr Zrt. 2008. I. féléves gazdálkodásának értékeléseA cikk foglalkozik a termelési, értékesítési, beszerzési dolgokkal, a kiemelt beruházások felvázolásával és a létszámadatokkal.
2008-11-29Egyesek kaptak, mások meg nemKözgyűlés: helyi kis- és középvállalatok számára 50 millió forintot szavazott meg munkahelyteremtésre, a Lajos király körúton bővítik a parkolót (6 millió 300 ezer forintot kaptak), a sportlétesítményeket használó egyesületek közül nem kap kedvezményt a Dunaferr NK, a Dunaújvárosi Futball Club, és a Kerecsen Íjász Klub.
2008-11-26"Nem helyetted"Karrierbörze a Dunaújvárosi Főiskolán.
2008-11-25A képzettebbek esélyesekMunkanélküli statisztika - október. Dunaújvárosban 2814 fő szerepelt a regisztrált munkakeresőként.
2008-11-24A számok nem utalnak válságraMunkanélküli statisztika 2008. októberéig.
2008-11-20Nem vívmányokról beszéltekAz ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatójával aláírt megállapodásról tárgyaltak a Vasas Szakszervezet vezetői és bizalmijai. Beszámoló.
2008-11-18Leépítés nem lesz!Aláírták a kolektív szerződést módosító megállapodást a vasmű vezérigazgatója és az érdekképviseletek vezetői. A megállapodásról.
2008-11-18A közösség érdekébenDunaújváros közterületeinek tisztántartásában segítenek a közérdekű, közhasznú munkavégzők (jelenleg 14 fő).
2008-11-07A munkahelyek megtartásáértBeszélgetés Valeriy Naumenkóval a válsághelyzetről, és a vasműt érintő változásokról.
2008-11-07Fontos a munkahelyek megtartásaA működőképesség, versenyképesség fenntartása a cél. Interjú Valeriy Naumenko vezérigazgatóval a globális pénzpiaci illetve az acélipari válság hatásairól.
2008-11-04Elbocsátás nem lesz!Terv az ISD Dunaferr Zrt. válságkezeléséről.
2008-11-04A Dunaferrnél is kopogtat a recesszióAz ISD Dunaferr Zrt.-is elérte az acélipart kiemelten sújtó gazdasági válság, amelynek jeleként a cégnél átfogó költségcsökkentő csomag bevezetésére készülnek
2008-10-31Göröngyös a pálya elejeFejér megye munkanélküli adatai 2007 és 2008 első háromnegyed évében (összehasonlítás).
2008-10-28Hasznukra válikKözhasznú munkavégzés Daruszentmiklóson és Mezőfalván.
2008-10-28Eddig kedvezettA munkaerőpiac, munkanélküliek alakulása 2008. januártól-tól szeptemberig. A dunaújvárosi kirendeltség átalgosan, havonta 2904 álláskeresővel tartotta a kapcsolatot.
2008-10-07Harc a pótlékértElmaradt túlóráik rendezését kérik a dunaújvárosi tűzoltók is.
2008-09-30Ismét több a munkanélküli2008. augusztus havi munkanélküli statisztika (Dunaújvárosban 2922 fő).
2008-09-26Mexikói vendégekMexikói küldöttség járt az ISD Dunaferr Zrt-ben.
2008-09-26Tapasztalatcsere munkajogról, gazdálkodásrólMexikói vendégek tettek látogatást az ISD Dunaferrnél
2008-09-26Biztonsági mozaikFelelősek vagyunk magunkért és egymásért is. A munkabalesetekről...
2008-09-11Tervek, pénz nélkülA Független Rendőr Szakszervezet szerint kétszáz rendőr hiányzik Fejér megyéből. Dunaújvárosi helyzetkép.
2008-08-29Álláskörkép Fejér megyébenAz országos átlagnál jobb pozícióban statisztika
2008-08-26Marad-e remény Fejér megyében?Fejér megyében az állástalanok 23,7 százaléka tartósan munkanélküli... Statisztika
2008-08-25Egyre több a tartósan munkanélküli Fejér megyébenFejér megyében az állástalanok 23,7 százaléka tartósan munkanélküli, azaz 13 hónapnál hosszabb ideje szerepel a munkaügyi központok regisztrációjában.
2008-07-31Mintha megállna az időA régió álláskereső, munkaerőpiaci, 2008 első féléves és júniusi statisztikája.
2008-07-30Televíziótlanul...A Dunaújvárosi Televíziónak még mindig nem dőlt el a sorsa. A dolgozók visszadátumozott felmondólevelet kaptak.
2008-07-29Nem mindig találkoznakMunkanélküli statisztika 2008. május (Fejér megye).
2008-07-29Fűkaszával parlagfűreDunaújvárosban a Duanett Kft. végzi a parlagfűírtást, de Előszálláson és Nagyvenyimen közhasznú munkaként végzik el ezt a feladatot.
2008-07-07Már hallgatóként viszik, ha mérnökNagyon népszerűek a mérnökhallgatók a Dunaújvárosi Főiskolán is.
2008-07-02Pörgős volt az első napÚjra beindult a munka a Tud6sz Trambulin Programirodában.
2008-06-27Első lépés a bérfelzárkóztatás feléVállalati bérstratégia készülhet
2008-06-27Egyenlő munkáért egyenlő bértA nők munkaerő-piaci pozíciója címmel rendeztek konferenciát Budapesten, amelyen a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség tisztségviselői is részt vettek.
2008-06-20Köszönet a hűség éveiértSzáztíz munkavállaló kapott törzsgárda-kötvényt az ISD Dunaferr Zrt-ben.
2008-06-08Újra megvonták a támogatást a HankooktólA Hankook gumiabroncsgyára nem kapja meg az egymillió eurós, képzésre fordítandó támogatást.
2008-05-29Karriernapok: beveztés a munka világába"A munka világa a Dunaújvárosi Főiskola közötti kapcsolatok erősítése a Dunaújvárosi Kistérségben és a Közép-Dunaántúli Régióban" elnevezésű programról. A pályázaton nyert pénz felhasználásáról.
2008-05-27Kevesebb az álláskeresőMunkanélküli statisztika 2008. április.
2008-05-23Értékes hallgatók"A munka világa a Dunaújvárosi Főiskola közötti kapcsolatok erősítése a Dunaújvárosi Kistérségben és a Közép-Dunaántúli Régióban" elnevezésű program értékelése.
2008-05-23Új esély teremtéseDunaferr "Foglalkoztatásért" Alapítvány. Beszélgetés dr. Répássy Helgával és Illéssyné Dorn Henriettel, az "Újrakezdés" Nők foglalkoztathatóságának javítása, munkába állásának támogatása komplex fejlesztési eszközök alkalmazásával című projektről.
2008-04-30DF: karrier zöldbenÁllásbörze és környezetvédelmi nap volt a Dunaújvárosi Főiskolán.
2008-04-29Az igazi műsort nem ők csináljákA Dunaújvárosi Televízió munkatársai úgy döntöttek, hogy amíg nem kapják meg járandóságaikat a műsorkészítő cégektől, addig nem készítenek szerkesztett műsort.
2008-04-29Ötven (százalék) fölöttMunkanélküli statisztika 2008. március. A munkaerőpiac és a nők.
2008-04-28Lehetőség a továbblépésreLezárult a mesterséget a mestertől program.
2008-04-21Nem fizettek pénzt: kedvezményt ígértekAz Európai Bizottság vizsgálatot indított a Donbass/Duferco csoporthoz tartozó Dunaferr részére nyújtott állami támogatás miatt. Nem kapott állami támogatást a vasmű a hideghengerműi építkezésre viszont, ha az elkészül, akkor a munkahelyteremtés miatt adókedvezményt vehetnek igénybe.
2008-04-18Esélyteremtés a foglalkoztatásbanA legtöbb résztvevő el tudott helyezkedni.
2008-04-11Huszonöten szereztek szakmunkás-bizonyítványtÁprilis végén zárul a "Mesterséget a Mestertől" projekt, a Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány szervezésének keretében.
2008-03-27Mesterséget a mestertőlBefejeződik a "Vissza a munka világába, mesterséget a mestertől "című pályázat, amelyben a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány is részt vett. Bezsámoló az alapítvány prokjetjéről.
2008-03-27Utcáról munkába, iskolapadbaBeszámoló a Tud6sz-Trambulin program eredményeiről.
2008-03-26Félezerrel nőtt az álláskeresők száma Fejér megyébenA növekedés oka a határozott időre szóló munkaszerződések lejárta és a téli kevesebb munkalehetőség. Statisztika
2008-03-20Egyre kevesebb az aktívNyilvántartott álláskeresők és munkanélküliek Fejér megyében. Statisztika.
2008-03-19Mindenki egyértA Pannon Polgárőrség és a Dunaújvárosi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság egymást segítő munkakapcsolatáról.
2008-03-14Mindíg van mit tanulniKözépvezetői tréningek a változások jegyében. A vállalatcsoport privatizációja óta először kerül sor a vezetői kézségek fejlesztésére képzés keretében.
2008-02-22Csak szünet, vagy zárás?Beszámoló a dunaújvárosi Tud6sz-Trambulin Program projektzáró konferenciájáról.
2008-02-05Ki a felelős a mulasztásért?2007. decemberében a Római körúton halálos munkabaleset történt. A függőlift ellensúlyozása nem volt megfelelő, és biztosítókötél nélkül dolgozott a két építőipari dolgozó.
2008-01-28Milliós bírságot szabtak kiBüntetőeljárás indult az élményfürdőnél - tavaly áprilisban - történt munkabaleset ügyében.
2008-01-25Túl az átalakítás fájdalmas részein (kishír)A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ munkaerő átalakításáról.
2008-01-25A munkaügyi tanács új elnökeA regionális munkaügyi tanácskozás témája volt a fejlesztés is.
2008-01-18Tanácsülés, vasműs "vendégséggel"Az országos átlag alatti a munkanélküliség régiónkban.
2008-01-16Pénzek, felosztási elvekA Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács dunaújvárosban ülésezett. Beszámoló.