József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | munkalehetőség

458 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-02-17Állástájékoztatók az SK On szervezésébenA dél-koreai cégcsoport épülő iváncsai akkumulátorgyára 2022 nyarán kezdte meg a toborzást, mostanra pedig már elérték a félezredik belépőt is. A cég a tervek szerint év végére mintegy 2500 főt foglalkoztat majd, és ez a szám tovább növekszik a termelés első éveiben. Annak érdekében, hogy minél többen értesülhessenek az SK On nyitott pozícióiról, a cég nagy hangsúlyt fektet a rendszeres állástájékoztatókra.
2020-11-06Közös a feladat, közös a felelősség isJárási foglakoztatási fórumot és paktum ülést szervezett a „Duna-munka-TOP” program keretében a város önkormányzata, valamint konzorciumi partnere, a Fejér Megyei Kormányhivatal. A tanácskozást a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara konferenciatermében rendezték.
2020-04-24Akiket érdekel a rendőri hivatás. Helyben is várják a rendőri hivatás iránt érdeklődőketMost, amikor a járványhelyzet miatt munkahelyek szűnnek meg, a rendőri hivatás biztos pont lehet sokak számára. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság is várja soraiba azokat, akik az egyenruhás szolgálatot szeretnék választani, az érdeklődők április 30-ig jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésre.
2019-03-25Magyarországról látja el teherabronccsal az európai piacot a Hankook"89 milliárd forintból hoz létre újabb gyáregységet Rácalmáson a koreai vállalat, ahol a bővítéssel a munkavállalók száma megközelíti majd a 3500-at."
2019-02-14Edzett kollégákat keres az acélgyárAz új év beköszöntével elindult a Dunaferr új karrierportálja, a www.gyereadunaferrhez.hu. A weboldal segíthet, hogy ne csak az acélipari versenyben, de a munkaerőpiacon is tartani tudják a lépést.
2018-03-29Tovább bővül a Hankook-gyár. Százötven új munkahelyA Hankook Tire rácalmási gyárát tovább fejlesztik, a negyedik ütemmel 150 új munkahely jön létre. sajtótájékoztatón jelentették be.
2018-01-17Innováció és munkalehetőség. Új üzemcsarnokot épít a betonelemgyártó cégA Limelog Kft. elkezdte a régi gyártócsarnok mellé az újnak is az építését Mezőfalván: a vasbeton oszlopgerendák lehetnének akár cégérek is, hiszen azok az üzem saját gyártású termékei.
2017-12-00Nyugdíjas Munka-Társ Közérdekű SzövetkezetrőlA Dunaújvárosban 2017. augusztus 21-én megalakult szövetkezetről
2017-11-24Munkát vállalhatnak nyugdíj után is. Kedvező adózás, rugalmas időbeosztásVárosunkban több ilyen szövetkezet alakult, az egyik ilyen a Nyugdíjas Munka-társ Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet. A szövetkezet bemutatása.
2017-08-25Hatszáthúsz millió forint, Bértámogatás, képzés és munkalehetőségA dunaújvárosi foglalkoztatási paktum új szakaszhoz érkezett: már várják a cégek, a foglalkoztatók és a munkavállalók jelentkezését, hogy a projekt támogatásával 2020-ig legalább 655 álláskereső foglalkoztatását támogassák.
2017-04-13Jövőkép a fiataloknak. Szakképzett munkaerő a vállalatoknakHarminchat vállalat, nagyfoglalkoztató volt jelen a Dunaújvárosi Egyetemen tartott karriernapon és állásbörzén.
2017-03-10Tizenhárom cég kereste a fiatalokat. Karriernap a Dunaújvárosi EgyetemenA város és a környék középiskolásainak, hallgatóinak, illetve pályakezdők és álláskeresők számára rendeztek Karrier napot a Dunaújvárosi Egyetemen.
2016-11-11Megoldást keresnek a munkaerőhiányra. Ide kellene vonzani a fiatal családokat az ország más részérőlBeszélgetés a térség gazdasági helyzetéről Vass Zoltánnal, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara ipari tagozatának újraválasztott elnökével, a Ferrobeton Zrt. vezérigazgatójával.
2016-09-02Szebbé tették a város köztereit. Diákmunkát és képzéseket is kínáltak a hátrányos helyzetűeknekKözmeghallgatással egybekötött évközi értékelőt tartott a Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Szalki-sziget kempingjében.
2016-08-00A dolmányos varjú és a lombseprűBeszámoló az "öregtemetőben" végzett diákmunkáról. Nyilatkozik Palkovics Katalin, a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. ügyvezetője.
2016-07-09Diákok dolgoznak a temetőben. Diákmunkán...Idén nyáron is sok középiskolás vagy az iskolát éppen befejezett fiatal dolgozik a városban a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Nonprofit Kft. szervezésében.
2016-07-01Nyári munka diákoknakNyári munka diákoknak: vannak jól fizető állások, de kevés a hely. A Meló-Diák Kft. tapasztalatairól, lehetőségekről.
2016-05-27Karriernap és állásbörze az egyetemenA most érettségizőknek, technikusi képzésre járóknak, fiatal álláskeresőknek rendezett karriernapot a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum.
2016-05-27Támogatást, állásajánlat, lehetőségBeszámoló a május 30-án Dunaújvárosban megrendezett Karriernap és Állásbörzéről.
2016-01-22Visszakerül a város tulajdonába a zöld SZTK?Közgyűlés: az önkormányzat lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a Valenciai egyetem projektjében, amelynek célja új utak, a helyi, helyközi és városi közlekedés fejlesztése, a város részt vesz a "Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében" című pályázaton, zárt ülésen határozta a zöld rendelő visszavásárlásáról.
2016-01-08Elvándorlás helyett inkább programJanuár 7-én a Párbeszéd Magyarországért párt helyi képviselője, Szabó Zsolt tartott sajtótájékoztatót. Az elmúlt évtizedben a 18 és 35 év közötti korosztályban közel ötezer fiatal hagyta el Dunaújvárost az elmúlt évtizedben.
2015-11-25Állásvadászat a DF-enEgyüttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport és a Dunaújvárosi Főiskola. Karriernapra várta hallgatóit és a térség állásvadászait november 24-én a főiskola. Közben az intézmény több fontos megállapodást is kötött.
2015-08-00Garancia a fiataloknak a munkáhozMajorné Angyal Erzsébet, a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály osztályvezetője tájékoztat az önkormányzat által szervezett diákmunkáról és a pályakezdők lehetőségeiről.
2015-07-14Vannk üres állások isJavulnak a munkanélküliségről szóló statisztikák a megyében és Dunaújvárosban egyaránt. Dunaújvárosban 8,5 százalékos volt az álláskeresők aránya a májusi hónapban.
2015-06-03Megváltoztak, de dolgoznakEgyelőre folytatás lehetősége nélkül zárult le a Szent Angéla Szolgáltató Központ tevékenysége, a Dunamenti Regionális Népfőiskola pályázati programja.
2015-05-28Befektetések, munkahelyekGombos István humán ügyekért felelős alpolgármester képviselte Dunaújvárost a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén. Beszámoló.
2015-05-22Lezárult a gyárbővítésBefejeződött a Hankook Tire Magyarország bővítésének harmadik üteme. A beruházás 950 új munkahelyet teremtett és 19 millióra növelte az éves gyártókapacitást.
2015-04-10A biztonság mindenekelőttA Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban rendeztek lakossági fórumot Dunaföldváron, ahol az illetékesek beszámoltak az engedélyezési folyamatokról, a környezeti hatástanulmány részleteiről, a beruházás fázisairól, s válaszoltak többek között a biztonságot, munkalehetőséget firtató kérdésekre is.
2015-03-27Eladják a Triumph helyi üzemét?A cég közleménye szerint első lépésként a dunaújvárosi gyár kapacitásának csökkentését tervezik 2015 augusztusának végéig. Ez 170 embert érint majd a jelenlegi 412 alkalmazottból. A gyártó kapacitásának csökkentése miatt a cég a dunaújvárosi gyár eladási lehetőségét is mérlegeli.
2015-03-27Segítség több mint kétezer embernekA Roma Nemzetiségi Önkormányzat közfoglalkoztatási programjáról.
2015-03-24Dolgoznak, tanulnakHárom év alatt több mint kétezer embernek nyújtott segítséget a helyi roma önkormányzat és a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Kft. Beszélgetés Hosszú Jánossal, az önkormányzat elnökével.
2015-03-16Munkát kínálnakA Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér Megyei Igazgatóságának dunaújvárosi mérnöksége húsz közmunkásnak tud munkát biztosítani.
2015-03-05Segítség a karrierhezNagyszabású állásbörzét és karrier napot rendezett a Dunaújvárosi Főiskola március 4-én.
2015-02-06Ezer új munkahely a HankooknálDr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatója. Ingyenes a Pentele-híd, a Szent Pantaleon Kórház gazdaságosabb működésére törekvés, a Dunaferrnél maradjon a kétkohós üzemmód, megkezdődtek a bértárgyalások, a Hankook 3300 főre emelte dolgozóinak számát.
2014-12-12Adatok tükrében: foglalkoztatásMunkaerő-kereslet, álláskeresők száma, foglalkoztatási adatok 2014 októberében. Az álláskeresők száma csökkent Dunaújvárosban.
2014-12-02Munkahelyet is teremtettekA Pusztaszabolcson felavatott katasztrófavédelmi őrs munkahelyet is teremtett.
2014-11-28Képzést és munkát kínál a programA Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Hosszú János beszél a programokról, mellye több száz embernek tudnak munkát, megélhetést biztosítani.
2014-10-24Kezdődik egy pályafutásVéget ért a Dunamenti Regionális Népfőiskola2013-ban indított Pálya-futás programja.
2014-10-20A hiányzó szakma"Nemes kihívásnak felelt meg a Dunamenti Regionális Népfőiskola azzal, hogy hátrányos helyzetűnek számító munkanélkülieknek kínált átképzést és foglalkoztatási alternatívát."
2014-10-06Az indulás döccenőkkelA frissen szakmát szerzett fiatalok foglalkoztatását segítő gyakornoki program végrehajtásáról tartottak tájékoztatót október 3-án a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál a pályázaton nyertes vállalkozások számára.
2014-09-26Egyedülálló lehetőség a munkanélkülieknekOrszágosan is egyedülálló képzés indult városunkban. Parkgondozó, kertépítő és temető kertész szakképesítést szerezhet 15 munkanélküli a négy hónapos tanfolyam alatt. A képzés és gyakorlat után tovább foglalkoztatják őket.
2014-09-09Munkások kereshetnek a kohóhozSzervezik az ISD Dunaferr Zrt. I. számú nagyolvasztójának átadási ünnepségét. A próbaüzem még tart. A nagyolvasztóhoz új munkásokat is keresnek.
2014-08-15Esélyt kapnak az alacsony végzettségűekJúlius elején indult el az építőipari foglalkoztatás bővítésére írányuló program, a Sorsfordító Esély. 32 fő alacsony iskolai végzettségű célcsoporttagot érint a képzés.
2014-08-13PályakezdőknekTizenhat helyi és három környékbeli vállalkozás nyert azon a TÁMOP pályázaton, amelyen pályakezdő fiatalok foglalkozását támogatják. Beszélgetés két érintett vállalkozás vezetőjével: Omegaprogress PC Team Kft., Klímacomp Plusz Kft.
2014-08-13Tranzit modell: új esélySorsfordító Esély címmel új programot indított júliusban a Dunamenti Regionális Népfőiskola, amely több mint harminc hátrányos helyzetből induló embernek nyújt szociális, képzési és foglalkoztatási lehetőséget.
2014-07-25Egy hónapos elfoglaltságIdén is szervez diákmunkát a roma nemzetiségi önkormányzat. Huszonkét fiatal kap lehetőséget.
2014-07-25Nyári diákmunkaNegyvenöt tanuló az önkormányzatnál. Általában ügyviteli kisegítő feladatokat végeznek.
2014-07-19Elfogadható bérértDiákmunka Dunaújvárosban. A Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft, a DVG Zrt.-vel, az önkormányzattal és a munkaügyi kirendeltséggel közösen 22 diáknak adott munkalehetőséget.
2014-07-10Állásles a helyi főiskolánFőként végzős hallgatóknak kínál elérhető álláspályázatokat a Dunaújvárosi Főiskola új információs szolgáltatása.
2014-06-06Munkahelyteremtő pályázatDunaújváros önkormányzata pályázatot hírdet munkahelyteremtő beruházások támogatására Dunaújvárosban. A rendelkezésre álló keretösszeg 50 millió forint.
2014-05-28Főiskola: gyakorlat!Az első online egyetemért. A minél inkább gyakorlati célú, piacorientált felsőfokú képzésről egyeztettek a Dunaújvárosi Főiskolán szakemberek. Beszámoló a május 27-én megrendezett III. Állandó Szakmai Egyeztető Fórumról.
2014-05-22Önálló utat járnak beDr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő nyilatkozata a Hamburger Hungária Kft. új erőmű beruházása kapcsán.
2014-04-00Állásbörze az Acélalapítvány támogatottjainakAz Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) számos formában segíti az ISD Dunaferr létszámleépítési programját.
2014-03-28Dunaújvárosban fejlődik a gazdaságMintegy 1000 üres álláshelyet kínáltak a főiskola Campus arénájában megtartott foglalkoztatási és állásbörzén.
2014-03-27Segítség a sikeres álláskereséshezKarrier nappal egybekötött állásbörzét rendeztek március 26-án a Dunaújvárosi Főiskolán. Beszámoló.
2014-03-01Új munkahelyekOrbán Viktor miniszterelnök február 28-án látogatást tett Fejér megyében a Hankook egy Dunaújváros melletti gyárában. A Hankook beruházásának harmadik ütemének megvalósulásával összesen 950 új munkahely jön létre.
2014-02-05Ha egy nő munkát keres..."Kísérti a várost a múltja, hogy nehézipar okán épült fel, a nők foglalkoztatásával kapcsolatos kapcsolatos kérdéseket jártuk körül." Dunaújvárosban évek óta a női álláskeresők száma a nagyobb, mint más településeken az országban.
2014-02-04A végleges méretbenKilencszázötven új munkahely jön létre a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási-dunaújvárosi üzemének bővítésével, várhatóan 2014 nyarán.
2014-01-17Munkahelyteremtés beruházássalMintegy 200 millió forintból fejlesztik a mezőfalvi PET-palack feldolgozó üzemet. Az új gyáregység alapkövét január 14-én tették le. A környezetvédelmi beruházással megtriplázódik az alkalmazotti létszám.
2014-01-14SzakértelemmelA nagykarácsonyi önkormányzat végzettségük szerinti munkát ajánl a helybéli közfoglalkoztatottaknak.
2014-01-08Képzéseket indít és beruházást kezd a rácalmási gumigyárA Hankook gumiabroncsgyár új képzési programokat indít dolgozói számára. Az új beruházásukkal 950 új munkahelyet teremt a cég 2015-re.
2014-00-00Fejlődő DunaújvárosDunaújváros 2010 és 2014 között: események, pályázatok, fejlesztések, városfejlődés, sportélet.
2013-12-06Közvetítő szerepet vállalnak a foglalkoztatási tanácsadókMintegy 55,8 millió forint támogatásból valósul meg a Dunamenti Regionális Népfőiskola új programja. A 20 hónapos projekt célkitűzése, hogy 250 megváltozott munkaképességű személyhez eljussanak, 58 egyént pedig tartósan el tudjanak helyezni a munka világában.
2013-11-28Nehéz időkbenAz első 158 ember megkapta az első tájékoztatást lehetőségeikről azok, akiket hatvan napon belül elbocsátanak a vasműből.
2013-11-01Segély helyett munkaNovemberben mintegy 230 munkavállaló jut munkalehetőséghez.
2013-10-19Nem tömegsportA közgyűlés egyebek mellett engedélyezte csütörtökön, hogy az Egyesített Szociális Intézményben betölthessék a megüresedett hét álláshelyet. További döntések a közgyűlésről.
2013-10-17Munkavállalók sorsárólA munkahelyekről rendezett sajtótájékoztatót a Városházán a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom.
2013-09-20Erőteljes kezdésselBeszámoló a közgyűlésről. Főbb témák: DVCSH távfűtés, országos mintaprogram indul Dunaújvárosban a digitális foglalkoztatásra, ISD Dunaferr Zrt.
2013-08-10Álláspiaci helyzetképA megyei kormányhivatal munkaügyi központjának adatai szerint az előző hónaphoz képest júniusban kevesebb volt az álláskereső a megye körzeteinek majd mindegyikében. Dunaújvárosban és körzetében összesen 4253 fő keresett munkát júniusban.
2013-08-03Álláskeresési helyzetkép"Munkaerő-piaci helyzetkép, képzési kínálat és virtuális álláskeresési portál: mit kínál a munkaügyi kirendeltség?" A júniusi adatok alapján 4253 fő a regisztrál álláskeresők száma. Beszélgetés Majorné Angyal Erzsébettel, a Dunaújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltség vezetőjével.
2013-05-30Újra fejleszteni fognak313 millió euró értékben épít újabb üzemet a Hankook Tire Magyarország Kft. Dunaújváros és Rácalmás határában, amellyel 950 új munkahelyet teremtenek. Az építkezés júniusban kezdődik.
2013-05-28Diákok között is toboroznakA Hankook Tire Magyarország elindította 2013-as ösztöndíj programjait. A program a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanulóinak szól.
2013-05-24A legelső fecskeAz iváncsai ipari park első cége, a teljesen magyar tulajdonú MasterPrint Jelöléstechnikai Mérnöki és Tanácsadó Kft., már javában végzi a telephely kialakítását.
2013-03-14A lőrinciek további sorsa a tét"Megkezdődött szerdán délután a tárgyalássorozat az ISD Dunaferr Zrt. vezetése és az üzemi tanács képviselői között a bezárásra ítélt Lőrinci Hengermű dolgozóinak sorsáról." "A 251 ember előtt három lehetőség áll. A Munka Törvénykönyv és a Kollektív Szerződés szerint elbocsátják, a foglalkoztatási alapítványnál átképzik, vagy Dunaújvárosban foglalkoztatják őket."
2013-03-05Húszmilliárd felett kaptunkBeszámoló a sajtótájékoztatóról. Húszmilliárdnál forintnál több pénzt kapott Dunaújváros. A kapott összegek és felhasználásuk. A városfejlesztési tervekről, az ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről. A Vidám Park átépítésére napokon belül talán már a szerződést is megkötik, sportpályák és kiszolgáló egységek épülnek ott, és a szabad strandra is van fejlesztési elképzelés.
2013-01-25Fontos küldetésA Daruszentmiklóson működő NaturaTEXT Szociális Fogyasztási Szövetkezet munkájáról. A szövetkezetben ipari géptisztító rongyot készítő műhelyük és olajütő műhelyt is berendeztek. Tökmag- és dióolajaikkal nemzetközi piacra lépnek.
2012-12-01Munkát keresünk...Interjú Majorné Angyal Erzsébettel, a Munkaügyi Kirendeltség vezetőjével a jelenlegi helyzetről.
2012-11-14Hétszázmillió kutatásraA Dunaújvárosi Főiskola vezette konzorcium több mint hétszázmillió forintból gazdálkodhat a következő két évben. "A Nagy teljesítőképességű szerkezeti anyagok kutatása keretcímmel indult programban a kutatási és tudományos feladatokat a Dunaújvárosi Főiskola a győri Széchenyi István Egyetem és a miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciumba tömörülve látják el."
2012-10-27Adatbázis munkáltatóknak és munkavállalóknakA Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány több új lehetőség kidolgozásán dolgozik, amelyek a segíthetnek a munkahelyteremtésben, valamint a munkakeresők számára is kedvező megoldást nyújthatnak. Interjú Poszpischil Lászlóval, az alapítvány titkárával.
2012-10-05Munkaerő-piaci lehetőségek bővítéseA Dunaferr „Foglalkoztatásért” Acélalapítvány együttműködési megállapodás megkötésére készül a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarával. Várhatóan október közepétől elindítják azt a regisztrációs lehetőséget is, amely az alapítvány és a kamara honlapján is elérhető lesz, ahol a vállalkozások regisztrálni tudják magukat, és a foglalkoztatási programokkal, de a Dunaújvárosban és térségében fellelhető munkaerő-piaci lehetőségekkel, pályázatokkal kapcsolatban is információhoz juthatnak. Emellett naprakész tájékoztatást lehetne kapni a különböző nagyobb, helyi vállalkozások, az ISD Dunaferr, a Hankook, a Hamburger Hungaria és mások munkaerőigényeiről.
2012-09-01Akiknek a romák is segítenekA Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért NKft. bemutatása.
2012-04-01Nem szégyen a munkaSzabó Attila Róbert portréja.
2012-03-23Kulcson biztatóan vizsgázott a Startmunka mintaprogramFejér megyében elsőként ― Kulcs településen is tesztelték a Startmunka program keretei között megvalósuló közcélú foglalkoztatást.
2012-03-01Szociális szövetkezet a MezőföldönA NaturaTEX Szociális Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet megalakulásáról, feladatairól.
2011-12-30Újabb munkahelyekSzelektív hulladékgyűjtés és újabb munkahelyek Adonyban.
2011-12-15Miért finom a pékáru?Beszélgetés Braun Ervin vállalkozóval, aki pékségében hét megváltozott munkaképességű embert is foglalkoztat.
2011-11-23Karriernap és állásbörze a Dunaújvárosi Főiskolán12. alkalommal szervezték meg a Karriernapot.
2011-11-11Adatok a foglalkoztatásrólA válság hatása a munkaerőpiacra. Majorné Agyal Erzsébet előadásának összefoglalása, amely a HÍD Egyesületének szervezésében hangzott el.
2011-10-14Mintapogram KulcsonA program célja, hogy a települést ért löszfalomlás és partcsuszamlás kárelhárítását és védekezési munkálatait elvégezzék. Közfoglalkozótatái mintaprogram a településen.
2011-09-23Szociális szövetkezet EU-pályázatbólA Naturatex Szociális Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet rövid bemutatása.
2011-08-02Közmunkások járják szerdától DunaújvárostÖsszesen 35 városőr áll munkába Dunaújvárosban egy rövidtávú, négy hónapos közmunkaprogram keretében. Hétfőn kezdődött a felkészítésük, és szerdától járják az utcákat.
2011-07-06Munkát biztosítanak a hátrányos helyzetűeknekA város önkormányzata és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat létrehozza a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Nonprofit Kft.-t, amelynek célja, hogy minél több ember munkához jusson, illetve visszavezessék őket a munka világába.
2011-05-18Négy éves programot készített elő a Cigány Kisebbségi ÖnkormányzatA tervezett változtatásokat, újításokat öt területen kívánják véghezvinni1, alappillér a közrend, közbiztonság helyzetét hivatott javítnai, 2. alappillér a foglalkoztatás.
2011-04-27Idén rekord számú kiállítóA Dunaújvárosi Főiskola Karrierirodája már 11. alkalommal szervezte meg a Karriernapot.
2011-04-19Közmunkások takarítanak a városbanAz országos közfoglalkoztatási program keretében a Dunanett Kft. száz főt foglalkoztat a város köztereinek takarítására a Dunaújvárosi Városgazdálkodók Alapítványán keresztül.
2011-04-01Munkát keresnekÁlláskeresők, és pályakezdő munkanélküliek Dunaújvárosban. Átlagosan egy üres álláshelyre 25 munkakereső jut. Munkanélküli statisztika (február).
2011-03-04Mindenki munkát szeretneMegváltozott munkaképességűek számára hirdetett felvételt Sulák Antal vállalkozó. Interjú.
2011-01-28Munkahelyteremtés és egyben környezetvédelem isMezőfalva határában szelektív hulladékgyűjtésből származó alapanyagokat feldolgozó bázis létesül, a Budafilter '94 Kft. által.
2010-11-01A Dunaferr Csoport létszámának alakulásaAz ISD Dunaferr Csoport 2000-2010 közötti időszakának létszámalakulásának elemzése, kiemelve a szellem-fizikai munkavállalók arányának alakulását, a korcsoport és nemek szerinti megoszlást, valamint a nyugdíjazások létszámváltozásra gyakorolt hatását.
2010-09-15Dolgozókat toboroz a HankookTagtoborzást szerveztek a munkaügyi központtal együttműködve szeptember 7-én a városházán. Az eredeti tervek szerint a beruházás második ütemében hétszáz embert szeretnének alkalmazni a vállalatnál.
2010-09-08Munka kellene, de nagyon!Több száz ember gyűlt össze a Hankook dunaújvárosi gyárának munkaerő toborzójára.
2010-07-30Széchenyi-terv: második menetA Fidesz helyi szervezete tegnap sajtótájékoztatón ismertette a második Széchenyi-terv célját, lehetőségeit. Beszámoló.
2010-06-17Szünidő: merre, hogyan?Nyári táborok, diákmunka lehetőségek Dunaújvárosban.
2010-04-28Túljutni a nehezénMunkahelymegőrző támogatás. Beszélgetés Urbán László, a MOMERT Zrt. ügyvezető igazgatójával.
2010-03-19Jövőre kapcsol teljes sebességre Dunaújvárosban a HankookJelenleg 1270 ember dolgozik a koreai Hankook gumigyártó dunaújvárosi gyárában, azonban a tervek szerint 2011 augusztusáig további 700 embert vesznek fel, akkor éri el teljes kapacitását a gyár. Ennek érdekében képzéseket is indítottak Dunaújvárosban, hogy meglegyen az utánpótlás, korábban ugyanis alig képeztek hasonló szakembereket Magyarországon.
2010-03-08Munka kellene!"Dunaújváros vonzáskörzetében 5024-en kerestek állást januárban, ami az előző havinál 6.5 százalékkal több. Az álláskeresők 10.1 százaléka - összesen 509 - pályákezdő." Munkaerőpiaci adatok és a munkanélküliek száma Dunaújvárosban és Fejér megyében.
2009-11-30Veled - nem helyetted!Karriernapok a Dunaújvárosi Főiskolán. Beszámoló.
2009-11-06Mindennapi kenyerünkMunkanélküliek, pályakezdők, álláskeresők. Látogatás a dunaújvárosi munkaügyi központban. Statisztika: Álláskeresők száma Dunaújvárosban 2009. január-október.
2009-09-10Új rész a nem régi gyárban"Tízmillió gumiabroncs évente: ez a Hankook terve, amit helyi gyárában 2011-ig szeretne megvalósítani." Az beruházás második ütemében új üzemeket építenek és hétszáz újabb munkahellyel.
2009-09-09Munkát, gyereket"Szlogen szinten évek óta fennen hirdetik: vállaljanak több gyermeket a fiatalok. Ám, ha egy édesanya a gyes mellett visszamenne dolgozni a munkahelyére, könnyen lehet, hogy nem várják tárt karokkal." Dunaújvárosi helyzetkép.
2009-09-01Újabb 700 munkahelyA Hankook Tire folytatja a rácalmási befektetést.
2009-08-27Civilek a portán"Munkanélküliekből toboroz fegyveres portaszolgálatot a rendőrség. Az ötlet Draskovics Tibor minisztertől származik." Dunaújvárosban egyelőre csekély az érdeklődés.
2009-07-09Ha melós a diákA gazdasági válság a diákmunkaerő piacon is jelentkezik. A diákmunka helyzete Dunaújvárosban.
2009-05-06Több lábon kell állniBeszélgetés Nett Katalinnal, a Dunaújvárosi Főiskola végzős, kommunikáció és média szakos hallgatójával főiskoláról, diplomáról, álláskeresésről.
2009-04-28A kezével látó lányBeszélgetés Jovány Barbarával, egy dunaújvárosi vak kislánnyal, aki gyönyörű dísztárgyakat készít.
2009-04-28Ők is csak becsülnekA Dunaújvárosban élő egészségkárosodott, fogyatékkal élő emberek becsült száma: asztmások: 2000-3000 fő; mozgáskorlátozottak: 400-500 fő; epilepsziások: 900-1000 fő; autisták: 50 fő; vakok- és gyengénlátók: 90 fő; siketek- és nagyothallók: 70 fő. Az őket képviselő dunaújvárosi szervezetek taglétszáma csak ezeknek a töredéke.
2009-04-17Karrierinterjú diploma előttBeszélgetés Szabó Tiborral, a Dunaújvárosi Főiskola Karrierirodájának vezetőjével a friss diplomások helyzetéről.
2009-02-11Júliusra 260 új munkahelyet teremtenek a papírgyárbanA Hamburger Hungária Kft július 1-jén megkezdi a termelést, mely 260 embert foglalkoztat majd.
2009-01-30Jelentősen nő az álláskeresők számaJó foglalkoztatáspolitika: előny a válság után
2008-12-05A férfiak könnyebben elhelyezkednekNovemberben még nem emelkedett az álláskeresők száma. Interjú a munkaügyi helyzetről Majorné Angyal Erzsébettel,a Munkaügyi Központ vezetőjével.
2008-11-26"Nem helyetted"Karrierbörze a Dunaújvárosi Főiskolán.
2008-11-18A közösség érdekébenDunaújváros közterületeinek tisztántartásában segítenek a közérdekű, közhasznú munkavégzők (jelenleg 14 fő).
2008-11-06BMW gyár épül városunkban?!2009. januárjában fog eldőlni, hogy Dunaújvárosban építik-e meg az első lépésben ötezer főt foglalkoztató gépipari egységet.
2008-10-28Hasznukra válikKözhasznú munkavégzés Daruszentmiklóson és Mezőfalván.
2008-08-29Álláskörkép Fejér megyébenAz országos átlagnál jobb pozícióban statisztika
2008-08-26Marad-e remény Fejér megyében?Fejér megyében az állástalanok 23,7 százaléka tartósan munkanélküli... Statisztika
2008-08-25Egyre több a tartósan munkanélküli Fejér megyébenFejér megyében az állástalanok 23,7 százaléka tartósan munkanélküli, azaz 13 hónapnál hosszabb ideje szerepel a munkaügyi központok regisztrációjában.
2008-07-07Már hallgatóként viszik, ha mérnökNagyon népszerűek a mérnökhallgatók a Dunaújvárosi Főiskolán is.
2008-05-23Értékes hallgatók"A munka világa a Dunaújvárosi Főiskola közötti kapcsolatok erősítése a Dunaújvárosi Kistérségben és a Közép-Dunaántúli Régióban" elnevezésű program értékelése.
2008-05-23Új esély teremtéseDunaferr "Foglalkoztatásért" Alapítvány. Beszélgetés dr. Répássy Helgával és Illéssyné Dorn Henriettel, az "Újrakezdés" Nők foglalkoztathatóságának javítása, munkába állásának támogatása komplex fejlesztési eszközök alkalmazásával című projektről.
2008-04-21Nem fizettek pénzt: kedvezményt ígértekAz Európai Bizottság vizsgálatot indított a Donbass/Duferco csoporthoz tartozó Dunaferr részére nyújtott állami támogatás miatt. Nem kapott állami támogatást a vasmű a hideghengerműi építkezésre viszont, ha az elkészül, akkor a munkahelyteremtés miatt adókedvezményt vehetnek igénybe.
2008-03-26Félezerrel nőtt az álláskeresők száma Fejér megyébenA növekedés oka a határozott időre szóló munkaszerződések lejárta és a téli kevesebb munkalehetőség. Statisztika
2008-02-18Mindent megtettek a felzárkóztatásértTöbb ezer fiatallal találkoztak 2001 óta a Dunamenti Regionális Népfőiskola munkatársai, mióta a különösen hátrányos helyzetű, alulképzett, szakmai végzettséggel nem rendelkező munkanélküliek felzárkóztatását, szakképzésének és tranzitfoglalkoztatásának elősegítését felvállalták. A szolgáltatási, foglalkoztatási programból kikerültek legalább hatvan százalékának sikerült elhelyezkedni, ahol legalább hat hónapon keresztül nyomon követik a népfőiskola munkatársai a fiatalok életét és segítik őket, hogy megkapaszkodhassanak a munka világában.
2007-08-23Ötvenmilliárd jönA Dunapack Zrt. új egységének, és saját erőművének megépítésére az állam ötmilliárd forintos támogatást adott. Az új munkahely kétszáznyolcvan dolgozónak ad munkahelyet.
2007-07-31Kevés a munkahelyJúniusban csökkent a regisztrált álláskeresők száma (2926 fő) Dunaújvárosban (53 fővel kevesebben mint májusban).
2007-07-20A kötelezettségekAmit az Acélalapítványról tudni kell 2. rész Interjú Kiss András titkárral, a támogatási lehetőségekről.
2007-07-17Máris súlyos törvénysértésekkel vádolják......az új Hankook-gyárat. Nagyon súlyos munkajogi törvénysértések történnek a Hankook dunaújvárosi gyárában – panaszolták az ott dolgozók közül többen az elmúlt napokban.
2007-07-13Másoknak nem kell a pénz?A Kistérségi Szinergia Közalapítvány közel másfél millió forint kamattámogatással segít négy kis- és középvállalkozót a munkahelyteremtésben, tevékenysége fejlesztésében. Beszámoló.
2007-07-13Az alapfeltételekAmit az acélalapítványról tudni kell 1. rész
2007-06-23Fidesz: valójában mi történik a Hankooknál?Azért kapott a dunaújvárosi Hankook húszmillárd forintos állami támogatást, mert a környékbelieknek ígért megélhetési lehetőséget, ehelyett a hírek szerint külföldi vendégmunkásokat is foglalkoztatnak, amit a Fidesz kifogásol.
2007-06-18Kredit nincs, fizetés vanA Dunaújvárosi Főiskola hallgatói a szakmai gyakorlatot és álláslehetőségeket kínáló cégek igényeiről, elvárásairól végeznek felmérést a nyár folyamán.
2007-06-16Vendégmunkásokat toboroz a Hankook gumigyárKülföldön is toborzott munkásokat a Hankook gumigyár, holott a kormány éppen a munkahelyteremtésre hivatkozva támogatja húszmilliárd forinttal az üzem felépítését.
2007-05-09Diákok királyságaBeszámoló a Dunaújvárosi Főiskolai Napokról és a karriernapról.
2007-05-02A hulladékot hasznosítjákA Dunapack Zrt. új papírgyári gépsort telepít a dunaújvárosi gyárába. Ezzel és a hozzá kapcsolódó tevékenységekkel együtt öt-hatszáz új munkahelyet teremt Dunaújvárosban. A beruházásról.
2007-04-24Karrier - diploma előttÁtadták április 23-án a felújított és új helyre költöztetett Karrierirodát a Dunaújvárosi Főiskolán. Beszélgetés Szabó Péterrel, az iroda vezetőjével.
2007-04-24Több volt, mint csarnokavatóFelavatták a Meiser Ferroste Kft. új üzemcsarnokát pénteken a Papírgyári úton. A 2,1 millió eurós, saját erőből finanszírozott beruházás mintegy harminccal több munkavállaló foglalkoztatását teszi lehetővé.
2007-03-09A résztvevők több mint......felének sikerült elhelyezkedni. A folytatásban kiscsoportos tréningek következnek.
2007-03-07Ülnökök kerestetnekBírósági ülnököket választ a közgyűlés április 22-ig.
2007-03-07Elkészült a Hankook gumigyára.Hamarabb felpörög az élet Dunaújvárosban.
2007-03-02Szakmához segítenekA Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány két pályázatáról. A két program keretében 130 milliós támogatást nyertek el. A két programról.
2007-02-27Kevés a munkalehetőségMunkanélküli statisztika 2007. januárban: 3056 fő (175 fővel több, mint 2006 decemberében).
2007-02-23A beruházások a munkakörülményeket is javítják.Évente több, mint egymilliárd forint munka-és tűzvédelmi beruházásokra.
2007-02-23Kiváló minőségben......kedvező áron forgalmaznak. Jól működik a Dunaferr Munkaerő-Kölcsönző Kft. Ferropetrol üzletlánca.
2007-01-18Tűzoltók: többen lesznekA tervek szerint a Dunaújvárosi Tűzoltóság készenléti állományához tíz új tűzoltó csatlakozik 2007. júliustól.
2006-12-08Az újrakezdés lehetősége.Tréning a megismerésért és az érvényesülésért. Beszámoló a Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány projektről.
2006-11-30Válogatókat keresnekA Dunanett Kft. sikeresen szerepelt a munkaerőpiac rehabilitációs alap terhére kiírt pályázaton. A pályázat lehetővé teszi csökkent munkaképességű emberek számára a munkalehetőséget (legalább 3 éves időtartamra). A köztisztasági munka mellett a szelektív hulladékgyűjtés területén is dolgozhatnak.
2006-11-27Kevés az állásOktóberben csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Dunaújvárosban. Statisztika.
2006-11-11Pályakörkép 2006A Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Villamos Tagázatának épületében rendeztékmeg a "Pályakörkép 2006" c. pályaválasztási kiállítást, amit a munkaügyi központ helyi kirendeltsége szervezett meg.
2006-09-22Partnerség a foglalkoztatás biztonságáértMunkáltatói és munkavállalói szervezetek indították a "Partnerség a foglalkoztaás biztonságáért" elnevezésű mozgalmat.
2006-09-15Legyen sikeres a nőA dunaújvárosi Európai Fejlesztési és Tájékozatatási Egyesület a helyi és a megyei iparkamarával közösen programot indított a női vállalkozásokért. Beszámoló a nyitó konferenciáról.
2006-09-11Ötven munkahelyet teremtene az új gyárAz IKO - zsindelygyártással foglalkozó - cég gyárat építene városunkban, az Innopark területén.Az üzem 50 főnek biztosítana munkalehetőséget. Még folynak a tárgyalások.
2006-08-03Hét százalék feletti a munkanélküliségA város munkanélküliségi rátája a megyén belül átlagosnak mondható. A munkanélküliségről készült statisztika a cikkben található.
2006-07-21Közcélúként sem mellékes az állásHelyzetkép a dunaújvárosi közcélú foglalkoztatásról.
2006-07-17A Hankook újabb nagyberuházást tervez MagyarországonDunaújvárosban duplázna a Hankook. Az 1500 fős gyár munkahelyek teremtésére készül...
2006-07-15Új kitörési pontJúlius 14-én alapkőletételi ünnepséget rendezett a Hankook Tire. A cég a világ első öt vezető gumiabroncs gyártója lehet, és 1500 új munkahelyet biztosít majd. Az ünnepségen részt vett Lamperth Mónika, Garamhegyi Ábel és dr. Kálmán András is.
2006-07-03Kipöröghet a gumiAz Európai Bizottság engedélyt adott a magyar kormánynak, hogy 92,6 milliós eeurós állami támogatásban részesítse a Hankook Tire Magyarország Részvénytársaságot, dunaújvárosi termelésének beindítására. Várakozások szerint 2250 munkahelyet hoz létre a térségben.
2006-06-24Brüsszel engedélyezte a Hankook támogatásátEngedélyezte az Európai Bizottság, hogy a Hankook Dunaújvárosban épülő gumiabroncsgyára 92,6 millió eurós állami támogatást kapjon. A tervek szerint 2007 nyarán kezdik meg a termelést, 1500 munkahelyet hoz létre.
2006-06-19Újabb lehetőségekA Dunaferr "Foglalkoztatásért"Acélalapítvány pályázaton nyert pénzből a regisztrált munkanélküliek (nők és férfiak is) szakmát tanulhatnak.
2006-06-03Öt év után: gazdára lelt az iskolaA Lidl ajánlata nyert a pályázaton, nettú 230 millió forintot fizetnek a volt Barátság Általános Iskola területéért. A feltételek szerint két éven belül állnia kell az élelmiszeráruháznak, ami hatvan új munkahelyet teremt majd.
2006-05-19Szakmák és mesterségekÁtalakulnak a szakmák, összevonások, egyszerűsítések a vasas szakmában is.
2006-05-15Segítség ötven fölöttAz ötven év fölötti állás nélküliek részére központi programot indítottak. A program segíti a munkanélküliek elhelyezkedését.
2006-05-11Munkahelyek nőknek és negyveneseknekMezőfalva és környéke foglalkoztatási helyzetét javíthatja a Budafilter 94 Kft. munkahelyteremtésre elnyert 74 milliós támogatása. A csarnok a mezőfalvi telephelyen, nettó 148 millió forintból épül, és novembertől száz embernek ad munkalehetőséget
2006-05-04A betölthető állások száma növekedett2006. márciusában felélénkült a munkaerőpiac, de a munkanélküliek száma alig csökkent. Regisztrált munkanélküliek száma márciusban: 3068 fő. Statisztika.
2006-04-11Embernek maradni, emberként dolgozniA megváltozott munkaképességűek és a munkaerőpiac. A Braun Pékség 20 csökkent munkaképességűt foglalkoztat. Beszélgetés Braun Ervinnel.
2006-04-07Munkáról tájékozódhattakKarrierStartnap elnevezésű rendezvény volt a Dunaújvárosi Főiskolán diplomázó hallgatóknak. Beszámoló.
2006-03-22Karrierépítés, helykeresésA Dunaújvárosi Főiskola karrierirodája első alkalommal megrendezte az úgynvezett Karriernapot.
2006-02-28A segítség nem feladatBeszélgetés Cz. Andreával, a Jószoli Bt. Rehabilitációs foglalkoztatójában.
2006-02-20Öten pályáztak2006. november végére elkészül a biogáz-erőmű Pálhalmán. Öt pályázók közül választják ki az építő céget, a szerződést március 31-ig kell megkötni. Az erőmű 250 főnek biztosítana állást.
2006-02-14Célegyenesben 34 kallódó fiatalA Dunamenti Regionális Népfőiskola Tranzit programjáról.
2006-02-03A Dunaferr segíti a térség fejlődéséstMunkahely teremtő beruházások.
2006-01-20Együtt kell működni a siker érdekébenElsőként környezetvédelmi és munkahelyteremtő beruházások létrejöttét támogatja a Donbass Rt.
2006-01-19Munkavállaló bőven akadA megváltozott munkaképességűeknek Dunaújvárosban a Jószolgálati Otthon keretein belül biztosítanak munkát.
2006-01-10Aki nagyon akart, elhelyezkedettÁttörést jelentett a december 20-án megtartott állásbörze a Berwin ruhagyáriaknak. Összegzésként elhengzott: 100-110 főnek már körvonalazódott a jövője.
2005-12-27A régió édes hasznaiHankook gumiabroncsgyár. Már folyik az építési terület előkészítése. Beszélgetés dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel a beruházásról és annak hatásairól.
2005-12-02Foglalkoztatáspolitikai konferenciaVannak a konferenciának Dunaferres vonatkozásai is.
2005-11-25Együtt a kistérségértMunkahelyteremtő beruházások a Dunaferr Rt. közreműködésével. Beszélgetés dr. Papp Józseffel, a Donbass Pályázatmenedzselő és Térségfejlesztési Rt. vezetőjével.
2005-11-21Januárban kezdődik a közmű- és útépítésHankook Tire Ltd. dunaújvárosi gumiabroncsgyár építése, a gyár igazgatója szerint 2006. tavaszán kezdődik el.
2005-11-17Sztárolvasztár...Apróhirdetésben keresett dunaújvárosi munkára olvasztárokat egy nógrádi munkákölcsönző.
2005-11-10A cél: munkát adniKözmunkaprogramra szeretne pályázni az önkormányzat, amely huszonhárom dunaújvárosi munkanélküli átmeneti foglalkoztatását tenné lehetővé.
2005-11-08Dunaújváros a Föld túloldalánNagygyűlésen jelentette ba a Bartókban Gyurcsány Ferenc és Dunaúj város polgármestere, hogy a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyára Dunaújváros és Rácalmás határában épül fel.
2005-11-07Abroncsgyár épül ittA gumiabroncsgyár építése még az idén elkezdődik az infrastruktúra kiépítésével. A gyár energiaellátásához nem lesz szükség új erőműre. A termelés várhatóan 2007-ben kezdődik.
2005-11-04Tovább javul a foglalkoztatás helyzeteLakossági fórumon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági miniszter. Bejelentették az új beruházást is, a gumiabroncs üzemet.
2005-11-04Jókor jön a beruházásA Dunaújvárosban az északi bejárónál felépülő Hankook Tire Ltd. gumiabroncsgyár 2007-re tervezett indítása nagy hatással lesz a térség foglalkoztatására.
2005-11-03Gumigyár pro és...A miniszter elmondása szerint ez a 132 milliárd forint értékű beruházás a második legnagyobb lesz, amely eddig külföldről Magyarországra érkezett, és 1500 új munkahelyet fog teremteni.
2005-11-02Az évszázad beruházása2005. október 31-én aláírta a dunaújvárosi gumiabroncs-üzem létesítéséről szóló megállapodást a dél-koreai Hankook a magyar kormánnyal.
2005-10-28Finisben a gumigyárA Hankook gumiabroncsgyár beruházásval kapcsolatos folyamat felgyorsult. A gumigyár kínálta lehetőségekről.
2005-10-27Lehet jó privatizációDunaújvárosban tartotta (október 26.) ülését az országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága. Téma: jövő évi állami költségvetés, Fejér megye és a Dunaferr Rt. foglalkoztatási helyzete.
2005-10-18Új munkahelyek létesülnek DunaújvárosbanDunaújváros befektetési lehetőségei címmel konferenciát tartottak pár napja az észak-olaszországi Pordenoneban. Dr. Kálmán András több mint 20 potenciális befektető előtt tartott ismertetőt. A konferencia tapasztalata, hogy az olaszokat éppugy érdekli az ipari kapacitás dunaújvárosi megvalósítása, mintr a logisztikai központban rejlő lehetőségek kiaknázása.
2005-09-24A munkahelyteremtés a legfontosabb feladatDunaújvárosi Térségfejlesztő Rt. elnevezéssel gazdasági társaságot hozott létre a Dunaferr Rt. Az részvénytársaság fő feladata: új munkahelyek létrehoza.
2005-09-20Diploma utánA felsőfokú végzettség és a munkaerőpiac.
2005-09-13Déli iparterület 35 hektáronA kormány 425 millió forint címzett állami támogatást nyújt a kertvárosi József Attila Általános Iskola épületének kollégiummá alakításához. Rövidesen megkezdődik a Dózsa Gy. úti két kollégiumi épület felújítása. Az önkormányzat nem mondott le a Dunaferr telkétől délre elhelyezkedő , állami tulajdonban maradt 27 hektáros területről, amelynek a sorsa mindmáig nem dőlt el.
2005-06-24Központi adatbázist hoztak létreSegíti a megfelelő munkakör megtalálását
2005-06-09A diákcégek biztonságot nyújtanakA diákok munkavállalási lehetőségeiről (Meló-Depó, Meló-Diák).
2005-05-10Közhasznú foglalkoztatottak a városi utak menténA helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Dunanett Kft-vel kötött együttműködési megállapodás értelmében április 1-tőlfoglalkoztat roma származásúakat. A közterületek takarításával foglalkozó munkások május 31-ig tisztítják meg a várost.
2005-04-01Kulcsszó a gazdaság versenyképességePéldátlan nagyságrendű esély a magyar gazdaság előtt.
2005-03-31Csak munka legyenFejér megyében emelni szereték a foglalkozttaási szintet. A legkritikusabb helyzetben Daruszentmiklós van, ahol az egyetlen gyárat bezárták.
2005-03-08Közel száz munkanélküli állást talált"Partneri találkozót" szervezett az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által támogatott projekt a Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. Azokat a kutatási, fejlesztési eredményeket adták közre, amelyek hosszú távon segíthetik a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását, munkaerőpiaci reintegrációját.
2005-03-04Megelőző megoldásokPartneri találkozó a foglalkoztatás jegyében.
2005-03-01Eredményes három év utánVéget ért a dunaújvárosi Tud6sz program első hároméves, kísérleti szakasza. A hétrényos helyzetű fiatalokon segítő projekt a legsikeresebb az országban működők közül. A program a jövőben európai uniós forrásokból gazdálkodik és vezetője Nickl Gabriella lesz. Beszámoló az elért eredménykeről.
2005-02-18Dunaferr és önkormányzat: közös gazdasági társaságAz önkormányzat és a Dunaferr közös gazdasági társaságot hoz létre munkahelyteremtő céllal a befektetések elősegítésére.
2005-02-04Társadalmi párbeszédÚjabb pályázatot nyert az Acélalapítvány.
2005-01-24Tíz emberre egy állás2004. decemberi statisztikai adatok a munkanélküliek számáról. A dunaújvárosi körzetben 3139 munkanélküli szerepelt a regisztrációban.
2004-10-12Rendhagyó osztálytalálkozóA Tud6sz iroda eddigi munkája során kétszázötven 16-25 év közötti fiatalnak segített munkahelyet, iskolát találni. Az iroda idén már benyújtotta az Európai Szociális Alaphoz a pályázatát. Amennyiben az igényelt 80 millió forintot elnyerik, Dunaújváros és Adony mellett a sárbogárdi kistérség is bekapcsolódhat a munkába.
2004-09-24Átívelő lehetőségekMilyen lehetőségeket tartogat a vasmű számára az új híd megépítése?
2004-07-13Köztisztaság - a köz hasznaKözhasznú munkások a Kertváros tisztaságáért. A megyei és a helyi munkaügyi központ vezetői tartottak bejárást - Hosszú János képviselő vezetésével - a Kertvárosban, ahol a közhasznú foglalkoztatás eredményeit nézték meg. A közhasznú munkások napi hét órányi munkáját a munkaügyi központ fizeti.
2004-07-06Elismerik a jogaikat, ugyanakkor keveset tudnak rólukA mozgáskorlátozott emberek munkalehetőségeiről, az őket segítő programról.
2004-06-15Egy év már biztos! Öten már dolgozhatnakA Dunaújvárosi Főiskolával szerződést köt 5 mozgáskorlátozott dunaújvárosi, akiknek az lesz a feladatuk, hogy Dunaújvárosban és környékén a mozgáskorlátozottakról készülő felmérésben , kutatásban együttműködjenek. Ez egyéves program.
2004-03-30Kollektorüzem a Verebély útonTöbb mint egy évtizede már, hogy a Menke befogadta bérmunkaként a villanymotorok kommutátorainak szerelését. Erre alapozva alakult meg 1993-ban a Menke Ungarn Kommutátortechnikai Kft. A német tulajdonos 1995-ben önálló telephelyet építtetett a Verebély úton. Jelenleg 45-en dolgoznak itt. 109 bedolgozót foglalkoztatnak. Új csarnok építését tervezik. A Jószolgálati Otthon 30 gondozottja is részt vesz a kommutátorok összeszerelésében.
2003-11-11Üzem 800 emberrel. Utat,hidat építenek városi cégekkel?A fővárosi székhelyű 3H Consulting Kft., mint szakmai befektető a DVG Rt-vel stratégiai befektető konzorciumot hoz létre, amely a város munkaerő kínálatára és szakmai összetételére alapozva versenyképes termékekkel kíván a beruházói piacon részesedést szerezni. Tulajdonképpen két társaság létrehozása a cél. Egyik a térség nagy infrastrukturális beruházásaiból venné ki a részét acélszerkezet-gyártó, hídgyártó-szerelő, útépítő, betonelem-gyártó kapacitással, továbbá kohósalak alapanyaggal is. A másik társaság külföldi technológiára alapozva egy egyedi épületeket gyártó és szerelő cég lenne. Ez a külföldi cég magyarországi leányvállalata lenne, amely új technológiát hoz a térségbe a házépítés, kivitelezés tekintetében.
2003-11-04Dolgoznának, ha tehetnékMilyen jellegű munkákra számíthatnak a megváltozott munkaképességűek? Kecskés Rózsa, a Jószogálati Otthon igazgatója nyilatkozik. Munkalehetőséget kínál a Bercsényi utcai Szociális Foglalkoztató.
2003-10-03A fejlesztések adhatnak munkátA kistérségi fejlesztések megoldhatják a felmerülő munknélküliséget.
2003-07-15Munkásgyűlés a multról és egy picit a jövőrőlA vezérigazgató helye sem biztos a privatizáció után. Munkásgyűlés a vasműben a multról és egy picit a jövőről.
2003-07-01Dolgozni, de mit?Jún. 20-án Dunaújvárosban és környékén 2941 fő regisztrált mnkaélküli volt. Kereslet.
2003-07-01Milyen kilátásaik vannak a frissen diplomázottaknak?
2003-06-20Helyi vállalkozások ás munkahely-teremtésA Dunaferrnél felszabaduló munkaerő foglalkoztatása régiós feladat.
2003-06-20Segítség, hogy újrakezdhessékElkezdődött az a program, melyben a kistérségben tartósan munkanélkül lévők kapcsolodhatnak be.
2003-06-17Munkahelyteremtő térségfejlesztésértKözös konzultációra hívta a helyi vállalkozókat dr. Soós Adrianna kormánymegbízott.
2003-04-18Tárgyalnak a földrőlElkezdődtek a tárgyalások a Rácalmás határában lévő földterület tulajdonosai és a dunaújvárosi önkormányzatot képviselő Illéssy István között. Új munkahelyek ezreit jelenthetné az új ipari park.
2003-04-08Ötvennégy millió forint Phare foglalkoztatási támogatásA pályázat összegesegít abban, hogy a gyesről, gyedről visszatérő, valamint a 45 évesnél idősebb nők könnyebben visszatérhessenek a munka világába.
2003-03-20Iparterületek kellenekA lehetséges iparterületek felkutatásán sokan gondolkoznak most, számítva arra, hogy a Dunaferrnél bekövetkező változások esetén új munkalehetőségek ezreit kell biztosítani. A munkahelyteremtő törekvések választás elé állították a rácalmási földtulajdonosokat.
2003-03-11Döntő foglalkoztatás a Dunaferr eladásánálA privatizációban is kiemelt szerepet kap a foglalkoztatás biztosítása.
2003-03-06Jók az adottságokA Dunaferr Rt privatizációja során felmerülő foglalkoztatási nehézségek megoldására A Munkaügyi Minisztérium kormánymegbizottja járt a vasműben. Elkészűlt a térség fejlesztési programja. Fel kell készülni a Dunaferr privatizációja során elbocsájtott dolgozók foglalkoztatási terve.
2002-08-08több a diák mint a munkaElsősorban az ott dolgozók gyermekeit várják nyári diák munkára a vasműben.
2002-08-02A nyertes munkavállaló sokoldalúA Munkaügyi Központ felmérései alapján a munkanélküliek száma nem változott jelentősen a tavalyihoz képest. A központban egyre többen áérdeklődnek a felnőttképzési lehetőségek iránt.
2002-07-05Új munkahely rehabilitáltaknakMegfelelő számú jelentkező esetén Dunaújvárosban is elindulhat az üvegfestő üzem, ahol 25-en dolgozhatnak napi nyolc órában. A belépési szint 30-40 százalékos munkaképesség csökkenés.
2002-05-09Legalább száz fő vállalna közcélú munkátA munkaügyi kirendeltésg kezdeményezte, az önkormányzattal kötött - közcélú foglalkoztatással kapcsolatos - együttműködés módosítását. A közcélú munka szervezését a szociális iroda végzi, a munkaerő-gazdálkodási részleggel közösen. Közcélú munkavállaló az lehet, akinek nem folyósítják már a munkanélküli járadékot, és jövedelme alapján szociális segélyre joogosult. Ez a foglalkoztatás az önkormányzatnak sem kerül pénzbe, mert az államtól igényelhető.
2001-11-30Új lehetőségek küszöbénA polgármesteri hivatal közgyűlési termében telt ház előtt zajlott a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, rehabilitációját vitató szakmai nap.
2001-11-22Néhány szakma nem népszerűA Munkaügyi Kirendeltség novemberi állásajánlatai.
2001-11-22Kevesebb a munkanélküli, de az álláslehetőség isTöbb mint hatszáz fővel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a megyében októberben, a csökkenés Dunaújvárosban is jelentkezett.
2001-10-29Szak- és betanított munkás talál könnyebben állástMinden tizedik munkanélküli helyezkedhet el. Dunaújvárosban szeptemberben 2365 regisztrált munkanélküli volt, a munkáltatók 614 fő alkalmazásának lehetőségére jelentették be igényüket.
2001-07-17Beindult a közcélú munka program. A tapasztalatok jók, továbMárciusban indult be. A Cigány Önkormányzat megkereste a város közintézményeinek vezetőit, és arra kérte őket, hogy biztosítsanak munkalehetőséget az általuk nyilvántartott embereknek. Csak azok vehettek benne részt, akik korábban állandó szociális segélyben részesültek.
2001-06-14Hosszú távon segített családokCsaládbarát munkahely címet adományozott Harrach Péter szociális és családügyi miniszter szerdán. A nagyvállalatok között a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. pályázata volt a legjobb.
2001-05-17Dunaferr: nem lesz elbocsáétásJelenleg 2-3000-el többen dolgoznak a vasműben mint szükséges lenne, de nem lesz elbocsátás.
2001-04-12Állást kínáltak és kerestekA főiskolán megrendezett állásbörzén, tizennégy cég mutatkozott be és keresett munkatársakat.
2001-04-11Állásbörze a főiskolánÚjra állásbörzét rendeztek a főiskolán, most 8 városi és városkörnyéki cég keresett munkatársakat.
2001-00-00Triumph-üzem DunaújvárosbanÜnnepség keretében a Triumph International Csoport új gyárat avatott Dunaújvárosban.
2000-11-16Szakmunkások előnybenA nov. 15-i állásajánlatokról.
2000-11-13Ujból keresett szakma lett a fonónő: hatvanat várnakA középfokú végzettségűeknek kevés a hely
2000-10-31Csaknem háromszáz állás: Ujra megnőtt a kereslet a segédmunkAz októberi állásajánlatokról.
2000-10-25Kedvezően alakult a régió munkaerőpiaci helyzeteSzeptember végi statisztikai adatok a munkanélküliek számáról és a munkalehetőségekről.
2000-08-22Ápolókat és operátorokat keresnek a munkáltatókTovábbra is az egyik legkeresettebb szakma Dunaújvárosban az ápolói.
2000-07-12Nyáron is van üres állásAz álláskínálatról.
2000-06-05Nem fontos a végzettség: A betanított és a segédmunkásokat keresik a munkáltatóka májusi munkínálatról.
2000-05-24A kétkezi munkások után érdeklődnek a munkaadókAz álláskínálatról.
2000-05-06Betanított és segédmunka a sláger a munkaadóknálA máj. 3-i álláslehetőségekről.
2000-03-28Fehérnemű-varroda DunaújvárosbanDunaújváros önkormányzata 3 éves helyi adómentességet biztosít a Body Fashion Kft-nek, amely 2,2 milliárd forint befektetéssel női fehérnemű-varrodát létesít a városban. A beruházás befejezését 2000 elejére tervezik, és az üzemben kürölbelül 370 alkalmazottra lesz majd szükség.
2000-03-21Néhány álláshely akad csak a munkanélkülieknekCsaknem ugyanannyi üres álláshelyet találhatnak a regisztrált munkanélküliek a dunaújvárosi munkaügyi kirendeltség álláskínálatában, mint egy hónappal ezelőtt. A legtöbb állást a betanított összeszerelőknek kínálják.
2000-03-07Ápolókat, segédápolókat és összeszerelőket várnakHétről hétre csökken a dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségen a regisztrált munkanélküliek által betölthető álláshelyek száma. Március első hetében már a közhasznú foglalkoztatás keretében betölthető kertészeti és köztisztasági munkások számára ajánlott munkakörök is szerepelnek az állásajánlatban.
2000-02-22Elfogytak volna az üres álláshelyek a városban?Elfogytak volna az üres álláshelyek a városban?
2000-02-09Egyre kevesebb az állásA szolgáltatói szektorban egy-egy üres munkahely akad
2000-02-01Pedagógusok, fonó-, varrónők kellenénekPedagógusok, fonó-, varrónők kellenének
1999-11-24Kevés szabad álláshely vanNovemberi állásajanlatok.
1999-11-13Kevés állást ajánlanakNovember közepi állásajánlatok.
1999-10-20Mindegy, mit tud, csak a varráshoz legyen érzékeA munkaügyi kirendeltség októberi állásajánlatairól.
1999-10-05A vasas szakma keresett: A nőket változatlanul csak varrónőnA munkaügyi kirendeltség állásajánlatairól.
1999-09-21Álláskínálat: ismét keresettek a segédmunkásokSzeptemberi adatok.
1999-09-08A bejelentett állásajánlatok köre hónapok óta stagnálA bejelentett állásajánlatok köre hónapok óta stagnál.
1999-08-24Felkészülten várják az új ápolóotthon lakóitÖsztől a Jószolgálati Otthon 2 intézményt üzemeltet a városban. A felújított és átalakított Bercsényi utcai épületébe várhatóan szept. végén költöznek be a lakók. Ezentúl fogyatékosok ápolóotthona és átmeneti szállás, valamint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatója üzemel itt.
1999-08-17Pedagógusok előnybenPedagógusok előnyben.
1999-07-22Egymillió SárbogárdnakDunaújváros közgyűlése kedd esti ülésén egymillió forintos támogatást szavazott meg Sárbogárd számára.
1999-07-15Négyszáz állást kínálnakNégyszáz állást kínálnak.
1999-07-01A munka önbecsülést adA szociális foglalkoztatóról. Munkát a magyar érdekeltségű Menke céggel kötött szerződés alapján egyelőre a Jószolgálati Otthon biztosít.
1999-06-23Főidényben keresettek a szakácsok, felszolgálókAz állásajánlatokról.
1999-06-02Keresik a pedagógusokatKeresik a pedagógusokat.
1999-05-04Az üres állások felét nem hozzák nyilvánosságraA Munkaügyi kirendeltség áprilisi álláslistájáról.
1999-03-17Szociális foglalkoztatóJól halad a Fogyatékosok Szociális Foglalkoz-tatójának átépítési munkálata.
1999-03-09Uj beruházásokA dújv-i fogászati rendelőket az 1. Rendelőintézetben akarja az önk. működtetni. A beruházásra az önk. 13,5 millió forint támogatást utalt ki. Elkészültek a Szociális Foglalkoztató szerkezetépítési munkái. Az épületben már szakipari munkák folynak.
1999-03-03Befagyott a munkaerő piacA dújv-i munkaügyi kirendeltség januári álláslistájáról.
1999-02-24A nőknek százával jut állásA munkaügyi iroda februári állásajánlatai.
1999-01-07A kicsit mások lehetőségeirőlA Jószolgálati Otthon szociális foglalkoztatója több mint 25 embernek ad munkát. Jelenleg az Akácfa utcai egykori idősek otthonában vannak,de márciustól a Bercsényi utcában új épület várja őket, lesz gondozóház, átmeneti szállás is a csökkent munkaképességüeknek.
1998-12-30A nehéz fizikai munkára nincs...Az 1998 végi dújv-i állásajánlatokról.
1998-12-14Szakma nélkül is van esélyA munkaügyi kirendeltség dec. 7-i állásajánlatairól.
1998-12-03Folyamatosan csökken az év vége felé ...A dec. eleji dújv-i állásajánlatokról.
1998-11-25Változatlanul több száz munkahely...A dújv-i munkaügyi kirendeltség állásajánlatairól.
1998-11-16Akikből sok is kevés lenneA dújv-i munkaügyi kirendeltség állásajánlatairól.
1998-11-05Soha nem volt ennyi állásA dújv-i munkaügyi kirendeltség nov. eleji állásajánlatairól.
1998-10-30Gyorsan elkelnek a helyekA dújv-i munkaügyi kirendeltség okt. 26-i állás-ajánlatairól.
1998-10-20A csőszerelőknek minden héten van állás...A munkaügyi kirendeltség okt. 16-i állásajánlatairól.
1998-10-15Minden héten érkeznek új ajánlatokA munkaügyi kirendeltség állás ajánlatairól.
1998-10-09Tovább csökkent az álláskínálatA munkaügyi kirendeltség okt. 5-i állásajánlatai.
1998-09-30A szakmunkások most is találhatnak munkátA dújv-i munkaügyi kirendeltség állásajánlatairól.
1998-09-08A vasszerkezeti lakatosok könnyen munkát..A szept. 7-i állásajánlatokról.
1998-09-01A szakmunkásoknak több állásajánlat...Az aug. 28-i állásajánlatokról.
1998-08-17A szakmunkások válogathatnakAz aug. 14-i állásajánlatok.
1998-08-10Üres tanári álláshelyekAz aug. 7-i állásajánlatokról.
1998-08-03Nem mozdul a munkaerőpiacA júliusi állásajánlatokról.
1998-07-27Keresettek az építőipari és a könnyűipari..A júliusi állásajánlatokról.
1998-07-21Még mindig sok álláshelyet kínálnak...A dújv-i üres álláshelyekről.
1998-07-06Felsőfokú végzettségűeket is keresnek...A dújv-i üres álláshelyekről.
1998-06-29Több új munkahelyet ajánlottak...A betöltetlen dújv-i álláshelyekről.
1998-06-23Betöltetlen álláshelyek Fejér megyébenFejérben 3426 betöltetlen álláshely van, ebből 16,6 % dújv-i.
1997-12-02Régi gondon enyhít(het) a szociális...Nemrégiben kezdte meg működését a Jószolgálati Otthon Szociális Foglalkoztatója, egyelőre próba-jelleggel üzemel.
1997-10-20Nem kapkodnak az alkalmi munkavállalói...A dújv-i munkaügyi kirendeltségen szept. 25-ig összesen 21 db alkalmi munkavállalói könyvet állítottak ki. (Szept. 1-től kiváltható).
1997-07-01Kinek kellenek diákok, mikor...A diákok nyári munkalehetőségeiről Dunaújvárosban.
1996-11-13Segíthet az állásbörze is...Képzési és állásbörze volt tegnap a dújv-i munkaügyi kirendeltségen.
1996-11-08Még több közmunkásra lenne szükségAz okt. végi adatok szerint a 40 munkanélküli emberből 23 ember vállalt közhasznú munkát.
1996-08-29Csökkent munkaképességűek foglalkoztatását tervezikA Fejér megyei Munkaügyi Tanács a 2. helyre sorolta a dújv-i Szabó László váll. pályázatát, a megváltozott munkaképességű személyek támogatására kiírt Munkaügyi Min. pályázatán.
1996-07-19Dolgozz diák, de másholDiákok nyári szünidei munkalehetőségei.
1996-06-18Szívesen megdolgoznának a pénzükértA diákok szünidei munkalehetőségeiről.
1996-05-25Ötven új munkahelyÚj amerikai megrendelés, 45-50 embert kell felvenni.
1996-04-16Közhasznú munka, harmadszorA harmadik (utolsó) terminus máj. 15-től aug. 12-ig. 250 behívottból 56-an fogadták el a felkínált munkalehetőséget.
1996-02-22A szakmunkások kelendőekJan. -i adatok: megyei és városi.
1996-02-14Holnap kezdenek dolgozni...A közhasznú foglalkoztatás második turnusáról.
1995-11-06Zsebpénz lenne a járadék?291 jövedelempótló támogatásban részesülő munkanélkülit hívtak be, hogy felajánlják nekik a 90 napi közhasznú munkavégzés lehetőségét.
1995-09-27Nyolcezren kapnak jövedelempótlástA munkaerőpiac megyei helyzete, Dújv is.
1995-06-20Kevesen álltak munkábaMájusi adatok.
1995-06-07DiákmunkanélküliségA diákok nyári munkalehetőségeiről.
1995-01-09Fizikaiak előnybenLényegesen nem változott a pályakezdők helyzete.
1994-12-03Uj munkahelyekAz elmúlt 4 évben kb.1500 új munkahely létrehozását segítette elő az önk.
1994-11-25Elfekvő telken százötven munkahely. Német befektető a Verebély útonMegvásárolta néhány hete a Menke német cég a DVG Rt. több mint ötezer négyzetméter alapterületű, Verebély úti telkét üzemtelepítés céljára. Szerelőcsarnokot akarnak építeni kollektorgyártás céljára.
1994-11-22Járadék - keveseknekAz őszi megyei munkalehetőségekről, a munkanélküli járadékokról.
1994-11-22Diák - hol a meló?A Meló - Diák dújv.-i szervezete 5 éve működik,de ez év végén kénytelen bezárni, mert gyakor-latilag piacképtelenné vált a "cég".
1994-10-31Jó ajánlólevél kell. Feloldották a létszámstoppotA több mint tízezer embert foglalkoztató Dunaferr vállalatcsoport tagjainál hosszú ideig létszámstop volt. Kora nyár óta azonban már ismét vesznek fel kívülről jött munkavállalókat.
1994-07-21Támogatás, átképzésFélévi adatok (megyei).
1993-12-24Ajándék, családoknakA dújv.-i Jószolgálati Otthon 47 bedolgozónak biztosít munkát.
1993-09-24Jól jön a segítségAz Erzsébetvárosi Foglalkoztató Dújv-ban 45 csökkent munkaképességű embernek nyújt munkát.
1993-04-30Közhasznú munkánA jövedelem nélkül maradottak számára megélhetést jelent az önkormányzatnak végzett közhasznú munka, amely tavaly indult be.
1992-09-18Pályázó vállalkozókIdőről időre pályázatot hirdet a Fejér Megyei Munkaügyi Központ olyan cégek, vállalkozások részére akik a tartósan munka nélkül lévőknek teremtenek munkahelyet, adnak munkát. A pályázat tétje a vissza nem térítendő támogatás. A tavaszi-nyári pályázatokból egy előszállási váll. és egy dújv-i kft. kapott pénzt.
1992-08-11Hosszú vakációAzoknak a fiataloknak sem biztos a munkalehetőség akik egy-egy váll., cég ösztöndíjasai. A vállalatok inkább veszni hagyják az ösztöndíjként kifizetett összeget, mintsem állást adjanak a pályakezdőnek.
1992-08-04Tiszta haszonA munkanélküliek (vagy félezren) munkalehetőség reményében 25 000 Ft kauciót fizettek a Biores Kft-nek. Munkához azonban nem jutottak az ügyfelek, s a pénzt sem kapták vissza. Rendőrségi ügy indult.
1992-07-21Csupán kapaszkodóA pályakezdők nehézségeiről nyilatkozik Herku Imréné a helyi munkaügyi kirendeltség vezetője.
1992-07-10Az urak és az emberekA Biores Kft. (német munkaközv. iroda) irodája előtt napok óta több ember gyűlik össze mindennap, akik követelik vissza a 25 000 Ft befizetett kauciót. Az iroda cserébe azt ígérte, hogy 2 héten belül külföldi munkát ad.
1992-06-26Munka? Ilyenkor?A diákok nyári munkalehetőségeiről, melyek minimálisra csökkentek.
1992-04-07Felsőfokú bizonytalanságAzari Ákos, Farkas Andrea, Mészáros Attila frissen végzett mérnökökkel,a munkalehetőségekről.
1992-03-10Nem csodadoktorokA városban járt Thoma László, a Társ.kut. Int. ügyvezető igazgatója. A látogatás célja, hogy a dújv.-i munkanélküliséget is kezelő, oldó foglalkoztatási társaság megalakításában, intézetük segítségnyújtási lehetőségeiről tájékoztassa a vezetőket.
1991-07-12PartvonalonRiport a végzős főiskolásokkal.
1991-05-17Kevesebb munkalehetőség.Szomorú statisztika. Városi, megyei adatok a munkanélküliségről.
1991-01-23Munkahelyek, munkanélküliekAdatok.
1990-11-02Szakmát tanulhatnak (kishír)Képzési lehetőségek a Kisvállalkozók Oktatási Központjában.
1990-04-27Meló-Diák. Új szellem, új lehetőségMegalakult a Meló Diák Kisszövetkezet.
1990-03-30Kamatmentes kölcsön - új lehetőségFejér megye. Félmillió forint - egy munkahely. Munkahelyteremtő fejlesztések, pályázók.
1990-03-09Három hónap felmondási idő a MOM-banAz óragyárból elbocsátott dolgozók munkalehetőségeiről.
1989-12-16Lenyelni a "Fekete" kenyeret"Jövő ilyenkor lesz-e munkahelyünk,létbiztonságunk? Beszélgetés Melegh Lászlónéval a Dunai Vasmű gazdasági igazgatójával. Szelektivfejlesztés
1988-11-01A biztos bizonytalanságDunaújvárosban az alkalmi munka helyzetéről.
1988-02-05Szakképzetlen? Kilépett? Rossz ajánlólevélEgyre nehezebbé válik a dunaújvárosi segédmunkások elhelyezkedése. Adatok. Elemzés.
1988-01-26Kellenek-e, ha végeznek? Szakmát tanulni érdemesAz iskolát végzettek elhelyezési kilátásairól. Adatok.
1987-11-17Trónfosztott segédmunkaElhelyezkedési nehézségek a városban.
1987-09-01Esélyt adnak mindenkinek? Vonakodó, válogató vállalatok. (2.)A DUVÉV, a fonoda, az IKVV, a Junior Cipőgyár, a Fehérneműgyár, és a Tejüzem munkaerő-alkalmazási lehetőségei.
1987-08-28Felvételre jelentkezem... Vonakodó, válogató vállalatok (1.)A város munkaerőhelyzetéről.
1987-06-09Fiatalok, feladatok, esélyekVárosfejlesztési kérdések. Városkörnyéki Alap létrehozása. Hatósági ügyintézés. Pályakezdő értelmiségi fiatalok helyzete.
1986-09-19Kevesebben, mint tavaly. Ki keres munkát?Dunaújvárosi adatok.
1986-05-09Mi lesz velünk? Jobb későn...A továbbtanulási helyzet Dunaújvárosban.
1986-04-25Pedagógushiány a városban és a falvakban. Ha egyáltalán lesz jelentkező...A kilátások sem kedvezőek. Adatok.
1986-03-28Ne legyen senkiföldje. Nyugdíjasokat foglalkoztatnának.A parkok őrzésére és tisztántartására. Az IKVV terve
1986-01-14Csatangolás MezőfalvánÉletmód, közművek, tervek, eredmények, fejlődési lehetőségek.
1985-12-10Munkaerő, exportra. Felületes embernek nincs köztük helye.Dunaújvárosi munkások nyilatkozata.
1985-08-27Itt huszonkét állás vár pedagógusra. Helyettesítik a hiányzókatA pedagógushiányról.
1985-02-15Lesz máshol is? Mindenkinek van állásaA végzettek többsége társadalmi ösztöndíjas /18/. Legtöbbször ahhoz a vállalathoz helyezkednek el, ahol a gyakorlatukat végezték. /Ipari hátterű képzés./
1985-02-08127 hely pedagógusoknak. Tanárok kerestetnek.26 állás pedagógusoknak Dunaújvárosban, 78 a városkörnyéki településeken, stb.
1985-01-22Egyszer hopp, máskor kopp - mondja Sandokan. Alkalom szüli a munkát.Riport az alkalmi munkások helyzetéről és munkalehetőségeikről.
1984-09-11Nyugdíjas vagy képesítés nélküli? A helyzet nem rossz.A nyugdíjas pedagógusok alkalmazásáról. Riport.
1984-05-18Nem kellenek senkinek. Kevesek gondja? Kínos ügy?A kisegítő iskolások elhelyezkedési lehetőségéről. Száz közül három Csak a kertészetbe ne! Jog van, lehetőség alig.
1983-12-23Minden ötödik fiatal munkahelyet vált. Ki legyen az örökösAz ifjúsági törvény végrehajtásáról a tanácsi apparátusban. A művelődési osztály vezetőjét, Szegedi Zoltánnét felmentették. Az új osztályvezető: dr. Kácsor Ferenc
1983-12-16Hogy vonzóbb legyen a pálya. Mesterségünk címereMit tesz a Dunai Vasmű, hogy vonzóvá tegye új szakmunkások számára. Film, gyárlátogatás. Ünnepélyes pillanat. Lakás, üdülő, horgászparadicsom. Adatok. Pályaválasztási tájékoztató. Öt fénykép
1982-10-22Elmentek, és mi utánnuk mentünkBeszélgetés öt dolgozóval, akik indokolják, hogy miért léptek ki vállalataiktól. Táblázat arról, hogy kilenc hónap alatt hányan mondtak fel négy nagyüzemünkből.
1982-07-23175 főiskolás, közép- és általános iskolás diák... (kishír)Dolgozik jelenleg a vasműben nyári munkavállalóként. (nem teljes szöveg)
1982-07-13A munkát keresni kell, szórakozni már tudnak (?)Hogyan dolgoznak és szórakoznak a diákmunkások.
1982-01-26Bírják-e a szárnyak?Három dunaújvárosi diplomás nyilatkozik első munkahelyéről, kilátásairól. Remények és a valóság.
1982-01-19Ma még kivételA dunaújvárosi munkaerőhelyzet és kilátásai.
1982-01-12A másodállás és mellékfoglalkozás...Másodállás és mellékfoglalkozási lehetőségek a vasműn belül. Az engedélyezések új módja.
1981-10-09Egy telített pálya vonzásában. Elfogytak a "fókák"A főiskolán végző műszaki tanárok elhelyezkedési nehézségeiről.
1981-08-25Munkalehetőség - mozgássérülteknekBedolgozókat foglalkoztató részleget nyit a közeljövőben a munkásszövetkezet. Főként ágyneműgarnitúrákat készítenének majd.
1981-08-07Lesz munkahelyük a frissen érettségizetteknek. Könnyű, szellemi munkát?A továbbtanulási és munkalehetőségről. Az üzemek igényei.
1981-05-191011 diák dolgozhat a nyáronA munkalehetőségek felsorolása.
1980-07-27Nyári munkavállalókNyári munkalehetőség a főiskolásoknak a Dunai Vasműben.
1980-07-01A cipőt akkor eldobjuk?Egyre kevesebb a javító cipész. Senki sem jelentkezik a Vegyesipari Vállalat hirdetésére.
1980-06-12Diákok nyári munkalehetőségeiA Dunai Vasmű várja a 14. évüket betöltött fiatalokat nyári munkára. 350 diákot tudnak foglalkoztatni.
1979-09-14Innen megyek nyugdíjba...Interjú négy, az idén érettségizett fiatallal. Új munkahelyükről, terveikről, továbbtanulásról. Vastag László, Ács Pál, Balla Györgyi és Gárgyán Péter.
1979-08-31Diákjaink nyáron...A dunaújvárosi diákok nyári foglalkoztatásáról, munkájukról, részletes elemzés.
1979-07-20Napirenden a bejáró dolgozók helyzeteA környékbeli községekből bejáró 7200 dolgozó szociális és kulturális helyzetének javulásáról. Eredmények, tennivalók.
1979-06-15Szervezett szünidei programAz általános- és középiskolai diákok nyári szünidei foglalkoztatásáról és üdülési lehetőségeiről.
1977-03-11Rehabilitáció"Mint az időjárás, vagy a rózsa"- Az orvos munkája csak az első lépés. Az országos helyzet...és a dunaújvárosi. Dr. Radnai Éva nyilatkozata a rehabilitációról.
1976-11-19A munkaerő-közvetítésről és a munkaerő-gazdálkodásról.Interjú dr. Tompa Gáborral, a városi tanács pénzügyi és munkaügyi osztályának vezetőjével. "Kilépett" bejegyzésű munkakönyve volt 328 férfinak és 99 nőnek.
1976-06-22Kétezeregyszáz fiatal érdekébenA szünidőben munkát vállaló diákok "alibi" foglalkoztatásáról
1976-06-04Mivel tölthetik a szünidőt városunk fiataljai?Munkavállalási lehetőségek, nyaralási akciók felsorolása.
1976-05-14Mit kínál a város százhúsz érettségizett fiatalnak?Milyen elhelyezkedési lehetőségek vannak a városban?
1974-11-06Fiatalok mühelyében1968-ban hozták létre a műhelyt A Dunai Vasműben, hogy munkalehetőséget nyújtsanak a fiatalkorú lányoknak
1974-01-18Három jó szakma a megye legnagyobb vállalatánálA Dunai Vasmű korszerű munkahely és biztos jövő. Tudnivalók a vasműről. Hogyan lehet jelentkezni? Iskola-és vasmű ösztöndíj.
1973-10-05Befejezés előtt az óragyári csarnok szerelése200 új munkahely teremtődik az óragyárban.
1973-09-12Miért kevés a női vezetőGondolatok egy vizsgálat kapcsán.
1973-06-08A diákok nyári foglalkoztatásáról tárgyalt a városi tanácsKevesebb a munkalehetőség, nagyobb az üdülési lehetőség.
1972-12-22Ezer munkahely várja a fiatalokat a hullámpapírgyárbanMunkaügyi tervek a gyárban.
1972-10-17Munkahely csak fiataloknakHasznos kezdeményezés a meleghengerműben.
1972-10-12A szánakozásokA csökkent munkaképességűek munkába állítása.
1972-07-18Dunaújváros számokban (III.)Foglalkoztatottság a városban. 1970-ben 25285 aktív kereső dolgozott a városban.
1972-05-11Várják a fiatalokatA diákok nyári foglalkoztatásáról.
1971-08-27A vállalat munkaerő- és bérhelyezete az első félévbenCsökkent a munkaerőmozgás, nőtt a kereslet.
1971-08-20Exportra horgolnak (képaláírás, kishír)Az Alkotás Háziipari Szövetkezet bedolgozói asszonyainak munkájáról. (nem teljes szöveg)
1971-06-01Hol dolgoznak és üdülnek diákjaink?Több mint 1100 tanuló számára biztosít munkát, több mint 300 gyermek számára üdülést az idei nyár.
1971-03-12ÖnmagunkrólDunaújváros demográfiai helyzete. Munkaerő helyzet. Városfejlesztés, 1971-1975. (1.)
1970-06-23Bedolgozókat foglalkoztat a Vegyesipari Vállalat férfi-és női szabóságaA bedolgozás körülményeiről.
1970-06-05Munkalehetőség kétszáz diák számáraA Dunai Vasmű nem, az építőipar fogad diákokat, idénymunkára.
1970-04-21A Bajai Vas-és Fémipari Szövetkezet részleget nyit DunaújvárosbanA Bajai Vas-és Fémipari Szövetkezet részlege kerékpárjavító részleget hoz létre. Vegyi részlegében csökkent képességű dolgozókat foglalkoztatnak.
1970-02-20Hatvan ember hiányzikA Dunai Vasmű üzemei állandó emberhiánnyal küzdenek.
1970-01-30Mit jelentünk Magyaroszág térképén?Társadalmi átrétegeződés városa. Az iparban foglalkoztatottak száma megnőtt a mezőgazdaságiakkal szemben.
1969-06-06Szakmunkásjelölteket vár a Dunai VasműSzakmunkáshiány enyhítésére, saját képzésbe fogott a Dunai Vasmű.
1969-06-06Még ebben a hónapban részleget nyit Dunaújvárosban a Fővárosi Kézműipari VállalatBedolgozási lehetőség.
1969-05-20Nők a munkahelyenKevés a szakképzett női munkavállaló. Kereset, hiányzás. Munkalehetőségek.
1969-05-16Gondoskodás a diákok nyári foglalkoztatásárólÚttörő és KISZ táborok, építőtáborok, munkalehetőségek.
1969-03-12a vasmű bér- és munkaerő helyzete.Az SzB napirendjén.
1969-02-21A csökkent munkaképesség is képességJegyzékbe foglalták azokat az üzemeket, munkahelyeket ahol csökkent munkaképességűeket lehet foglalkoztatni.
1968-12-17Dunaújvárosi diákok 6.Munkabér és zsebpénz.
1968-11-19Új bedolgozói rendszer Dunaújvárosban?Új munkalehetőség az otthon lévő nőknek.
1968-07-02Mi dunaújvárosiak 2.A munkahelyek, keresetek.
1968-06-28Mi dunaújvárosiak (1.)Vizsgálódás a város gazdasági, szociális helyzetéről.
1968-05-24Hol dolgozhatnak nyáron a diákok?Milyen munkalehetőségek várnak a dolgozni vágyó diákokra?
1967-03-14Újabb munkalehetőség nőknekRészleget nyit az Alkotás Háziipari Szövetség Dunaújvárosban.
1967-03-10Mérlegen a női munkaerő helyzetA város középfokú tanintézeteiben végzett 246 lány közül 90 még mindig munka nélküli.
1967-02-24Hullám nélkül is 3.Közel 30 ezren végeznek az általános iskolában az idén országszerte, akik nem tanulnak tovább.
1967-02-21Hullám nélkül is 2.Számok, melyekre érdemes odafigyelni. Nőtt az iparban foglalkoztatottak száma, csökkent a mezőgazdaságban dolgozóké.
1967-02-12Hullám nélkül isDemográfiai hullám eredménye, sok az iskolás, nőtt a város lakossága, csökken a munkalehetőségek száma. A Ratkó korszak gyermekei ma középiskolások, fel kell készülni az egyetemi, szakmunkásképzős hullámra is.
1966-11-11A januárban induló új kisipari termelő szövetkezetA Vasmű haszonvasát dolgozza fel, szolgáltatást nyújt és termel, kétszáz nőt foglalkoztat. A tervek szerint az új üzemet a Délivárosban, az elhagyott barakkoban alakítják ki, és 1967 januárjában már meg is kezdi működését.
1966-07-05A csökkent munkaképességű dolgozók helyzetével foglalkozott a NEBElhelyezkedési nehézségek.
1966-06-14Munkát kereső asszonyokA női munkaerők elhelyezési gondjairól. A képzettség előnye. Álomváros vagyunk? Csak a "festett" szájúak?
1966-06-14800 diák dolgozhat a nyári szünidőbenA Vasmű szívesen foglalkoztat diákokat.
1966-05-20Megoldott és újratermelődő gondA nők munkalehetőségeiről Dunaújvárosban, beszédes számok. Mit tettek a vállalatok? Mit tettek az asszonyok? A szemlélet megváltozik. A jelen és a közeljövő.
1965-10-08Betelt a pohárEgy vándormadár kommunista ellenes magatartása.
1965-07-16Iskola és munkahely közöttFiatal szakmunkástanulók gondjairól.
1965-02-05Emberek új helyen62 ember új helyre kerül a Szállraktól. Célszerű átcsoportosítással.
1964-06-234 ezer méter kerítés, többszáz kerti kapu - lemezhulladékbólA Vasmű nyugdíjas műhelyében 64 idős munkás dolgozik.
1964-04-07Újabb munkalehetőségek nőknekBetanított szakmunkás-tanfolyam indul a Fehérneműgyárban.
1963-11-29A jövő évi várospolitikai tervjavaslat a beszámolók napirendjénVárospolitikai irányelvek.
1963-11-19Két hónap alatt 370 asszony kapott állandó munkahelyetA 4 órás műszakról.
1963-11-12Állás,szakképzettség együtt.Újabb munkalehetőség nőknek, ingyenes varrónői tanfolyam.
1963-11-06Családi őrségváltás a vasműben.Nők kerülnek férjeik helyére, munkaerőátcsoportosítás. Igy oldódik meg a Hideghengermű létszámgondja.
1963-10-18Asszonyt? Sajnos nemA női munkavállalók problémájának másik oldala.
1963-10-04Szakképzettsége nincsAz iskolai végzettség nélküli női munkaerőkről.
1963-10-04Kevés munka - sok jelentkezésEgy eldugott bolt problémái.
1963-07-16Varrnak, kötnek...Két háziipari szövetkezet Dújv-ban.
1963-05-10Eredményesnek bizonyult a női munkaerő kiközvetitések új rendjeSok nő tudott így elhelyezkedni.
1963-03-26Bővítik a szolgáltatásokatA Dújv-i Tanács a szolgáltatások bővítésére és a nők otthoni foglalkoztatására a közeljövőben háziipari szövetkezetet alakít, mely egyben hiánypótlóan olyan kisipari tevékenységet lát el, melyeket a vegyesipari vállalat nem tud vállalni pl: szőnyegjavítás, szemfelszedés,kalaptisztítás, műstoppolás. Később be akarják vezetni a házivarrónő- és a pótmama szolgálatot.
1963-03-01Asszonyok a munkaközvetítőbenVálogatós rászorultak.
1963-01-08A női munkaerő elhelyezését segíti elő a Vasmű rajzmásoló tanfolyamaA tervek szerint kibővítik a Vasmű tervezői és szerkesztői részlegét. A tanfolyam elindításának oka, hogy megfelelő számú é képzettségű dolgozó álljon rendelkezésre.
1963-00-00Fiatal műszakiak helyzete és a vezetés vállalatunknálAz alkotómunka mérhetetlen mennyiségének szükségessége.
1962-12-14Jövőre több száz új női dolgozót vesznek fel a VasműbeLehetőséget kell adni a nőknek az elhelyezkedésre. Hatékonyabb nőpolitikát!
1962-06-05Vessünk gátat a munkaerővándorlásnakVárosunkban évről évre csökken a munkaerővándorlás.
1960-06-14A munkaerőfelesleg kérdése városunkban nem társadalmi problémaMég mindig kevés a női munkahely.
1960-02-23Mi lesz a tanulmányaikat befejezett fiatalokkal?Értekezlet a Városi Tanácsnál a munkalehetőségekről
1958-01-17Fésűsfonó üzem létesül városunkbanMegállapodás jött létre, hogy a Kohóipari Technikum tanműhelyében korszerű fésűsfonó üzemet létesít a Könnyűipari Minisztérium, melyet a Magyar Posztógyár, Csepel leányvállalataként még ez év augusztus 20-án üzembe helyeznek.
1957-01-25Adatok a Vasmű létszámcsökkentéséről755 fő fizikai, 202 fő alkalmazott elbocsájtása a vasműben.
1956-01-16A leépítésrőlA város több üzemében racionalizálás címén létszámleépítés van. Mihez kezdjenek az elbocsátott dolgozók?
Csökkent a pályakezdő munkanélküliek...Jelenleg 445 fiatal pályakezdő munkanélküli van a dújv-i körzetben. Az álláslehetőségekről.
Kétirányú érdekvédelemA Dunaferr elnöke cáfolta a többezres elbocsátások hírét
Forró ősz vár DunaújvárosraElterjedt a hír többezres elbocsátásról.
Célegyenesben 34 kallódó fiatalA Dunamenti Regionális Népfőiskola Tranzit programjáról.
Hosszú távon segített családokCsaládbarát munkahely címet adományozott Harrach Péter szociális és családügyi miniszter szerdán. A nagyvállalatok között a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. pályázata volt a legjobb.
Dunaújváros, az ország közepeBeszélgetés dr. Kálmán András polgármesterrel, a város fejlődéséről, fejlesztésekről, tervekről.
Felvétel - Ezt kell tudni minden dolgozónak!Munkafelvétel - a Vasmű és városépítés.