József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | nemzetközi

1051 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-03-14Szép DFVE-siker a Bajnokok LigájábanFordulatos csatában aratott 13-11-es győzelmet a francia Mulhouse ellen a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében.
2024-03-08Remekeltek a Fox SE versenyzőiLondonban és Kiskőrösön is parádésan szerepeltek a dunaújvárosi Fox SE sportolói, akik számtalan éremmel örvendeztették meg az értük szorítókat. Londonban a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség (IBJJF) által szervezett sorozat európai állomásán vettek részt. Kis Nikolett a felnőttek mezőnyében gi kategóriában a súlycsoportjában és abszolút kategóriában is első helyen végzett. Újvári Márk Máté a felnőttek lila öves versengésében szerzett harmadik helyet, míg Farkas Bátor gi és nogi kategóriában megnyerte súlycsoportja küzdelmeit, míg abszolút kategóriában két bronzérmet hozhatott haza. A dunaújvárosi érmesek sorát Tóth Zoltán zárta, aki a felnőttek fekete öves kategóriájában nem talált legyőzőre.
2024-02-26Több komoly erőpróba a szőnyegen- A Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont a Pethes-Ker Kupa Nyugat-Magyarország Régió Területi U13 Kötöttfogású Bajnokságnak 2024. február 24-én, s bár az versenyre összesen 109 nevezés érkezett, betegségek és sérülések miatt végül 67-en tudtak szőnyegre lépni, míg a DKSE és fiókszakosztályai (Gurics GYBDSE, Enying VSE) összesen 21 versenyzőt vonultattak fel. - Zágrábban rendezték meg a Croatia Open elnevezésű U17-es nemzetközi birkózó viadalt február 23. és 25. között, s a rangos eseményen ezúttal is számos ország képviseltette magát. A népes mezőnyben természetesen ott voltak a magyar fiatalok is, akik között a DKSE U15-ös Európa-bajnoka, Pupp Viktória is megmérette magát a 65 kg-os súlycsoportban. Viktória jó teljesítményt nyújtott idei második versenyén, magabiztosan birkózott végig, s minden meccsét megnyerve hódította el a viadal első helyét.
2024-02-09Fényes érmek az osztrák szőnyegenA DKSE birkózói közül Pupp Viktória az első, Nyikos Veronika a második helyen végzett az ausztriai Wolfurtban megrendezett nemzetközi tornán.
2023-11-10Remek siker a bajnok otthonábanKiválóan védekezett, s óriásit küzdött, de végül egy góllal kikapott a címvédő Sabadell elleni hazai BL-találkozón a DFVE női vízilabda csapata.
2023-10-27Világkupán bizonyítottak a DKSE úszóiA Duna Arénában rendezték a World Aquatics Úszó Világkupa-sorozat idei utolsó, budapesti állomását 2023. október 20. és 22. között, s a megméretésen két dunaújvárosi versenyző is megmérette magát. A 2005-üs születésű Eszenyi Ábel 100 és 200 méteres mellúszásban indult a DKSE színeiben, míg a 2006-os Kovács-Seres Hunor 400 gyorson, illetve 200 pillangón ugrott medencébe a magyar válogatott tagjaként a világ legjobb úszóit felvonultató viadalon.
2023-10-27Szép fényű bronz a világbajnokságrólTavalyi eredményét megismételve, a harmadik helyen végzett Angyal László a Görögországban megrendezett veterán birkózó világbajnokságon.
2023-10-06Czifra Lili kvótát szerzet a párizsi olimpiáraNagyszerű hír, hogy a DKSE, egyéni összetettben 33. helyen végzett tornásza, Czifra Bettina Lili saját jogán is kiharcolt egy kvótát a hétfőn este. A kiírás értelmében ugyanis a csapatkvótával nem rendelkezőket számolva a legjobb 14 között lévő versenyzők - országonként legfeljebb egy tornász - névre szóló párizsi kvótához jutottak, és ez a magyarok közül Czifrának jár, mert ő érte el a legmagasabb pontszámot hármójuk közül.
2023-10-06Kovács-Seres Hunor Korfun is remekeltNagy küzdelemben szerezte meg a junior nyíltvízi Európa-bajnokság második helyét hét és fél kilométeren Kovács-Seres Hunor, a DKSE tehetséges versenyzője. Első helyen végzett a korfui nyíltvízi Európa-bajnokságon a DKSE-s Kovács-Seres Hunorral felálló magyar váltó az U19-esek mezőnyében.
2023-09-29Továbbjutás a BL-benHiába hajrázott óriásit, az első negyedben összeszedett nagy hátrányát már nem tudta ledolgozni, így 9-8-as vereséget szenvedett a SIS Roma ellen a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája római csoportkörének utolsó mérkőzésén.
2023-09-22Világbajnok az U20-as válogatottParádés játékkal aratott 13-10-es győzelmet a spanyolok elleni világbajnoki döntőben a két dunaújvárosi játékossal, Sümegi Nórával és Kardos Laurával felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
2023-09-15A dortmundi kapcsolatA Széchenyi István Gimnázium harminchét éves kapcsolatot ápol dortmundi testvériskolájával. Hagyomány, hogy egy hetet itt töltenek a német gyerekek Dunaújvárosban, aztán egy hetet a mieink Dortmundban. A közelmúltban Dunaújváros volt a vendéglátó és igyekeztek tartalmas programokat összeállítani a vendégeknek. A Városháza közgyűlési termébe is hivatalosak voltak a német diákok a napokban, akiket Szabó Zsolt alpolgármester fogadott.
2023-09-15Nagy csaták az öbölben, sportágválasztó a partonImmáron második alkalommal rendezte meg a DKSE kajak-kenu szakosztálya a Wichmann Tamás Nemzetközi Regattát a Kikötői-öbölben 2023. szeptember 9-én és 10-én.
2023-09-15Minden világkupa-éremből jutott a DKSE versenyzőinekMayer Gréta aranyéremmel, Czifra Bettina Lili bronzéremmel zárta a szombathelyi Waberer's Torna Challenge Világkupa első döntős napját.
2023-09-01Jól szerepeltek a dunaújvárosi versenyzők a kajak-kenu világbajnokságonBár az érmes helyekről lemaradtak, nem lehetett panasz a DKSE kenusainak szereplésére a németországi felnőtt világbajnokságon.
2023-08-25Európa kilenc városával építkezünk együtt az Urbact projekt keretébenDunaújváros önkormányzata sikeresen pályázott a fenntartható városfejlesztés, biológiai sokféleség, zöld felület növelése tárgyú pályázatra. A nemzetközi együttműködésben megvalósuló, közvetlen európai uniós támogatással kiírt URBACT IV – BiodiverCity projekt azért is fontos, mert a programnak Dunaújváros a projektvezetője is. Most újabb állomásához érkezett a projekt – a közelmúltban szakértői megbeszéléssel startolt el az Urbact koncepció, méghozzá Dunaújvárosban. A tanácskozás során a program vezető szakértője és városunk képviselői, illetve a résztvevő szakemberek találkoztak egymással. A találkozóról Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester számolt be.
2023-08-25Nyikos Veronika ismét világbajnoki bronzérmesHárompontos hátrányból fordítva aratott győzelmet lengyel vetélytársa ellen, így újra világbajnoki bronzérmet szerzett az U20-as korosztályban Nyikos Veronika, a DKSE birkózója.
2023-08-11Érmeket és tapasztalatot gyűjtöttekÉrmeket és tapasztalatot gyűjtöttek; remekül szerepeltek a fővárosban megrendezett nemzetközi versenyen a DKSE fiókcsapata, az Enying VSE ifjú birkózói.
2023-08-04Parádés dunaújvárosi hétvégeA szegedi magyar bajnokságon hét aranyéremnek, míg a portugáliai ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon Szellák Szabina révén egy első helyezésnek örülhettek a DKSE kajak-kenusai
2023-07-21Egyelőre nem ünnepli világbajnoki címét a DKSE tehetséges kajakosa, Szellák SzabinaElégedetten tekint vissza az olaszországi világbajnokságra, ám már a közeljövő versenyeire készül a DKSE U23-as világbajnok kajakosa, Szellák Szabina. Mint arról beszámoltunk, remek versenyzéssel szerzett aranyérmet kajak négyesek 500 méteres számában a Szellák Szabina, Rugonfalvi-Kiss Janka, Dráviczki Dóra, Csikós Zsóka összetételű egység az olaszországi ifjúsági és U23-as világbajnokságon.
2023-07-20A cél szentesíti?Helyzetjelentés a Dunaferről a tulajdonlására kiírt pályázat eredményhirdetése után, amelyet a Liberty Steel Central Europe Kft. nyert meg.
2023-07-14Szellák Szabináék a világ tetejénRemek versenyzéssel szerzett aranyérmet a Szellák Szabina, Rugonfalvi-Kiss Janka, Dráviczki Dóra, Csikós Zsóka összetételű kajak négyes az olaszországi korosztályos világbajnokságon.
2023-07-14Kovács-Seres Hunor hatodik az Eb-nAz erős kezdés ezúttal visszaütött, így a hatodik helyen fejezte be az 1500 méteres gyorsúszás fináléját Kovács-Seres Hunor a junior Európa-bajnokságon.
2023-07-07Erdélyi Janka Eb-bronzig jutott a válogatottalHarmadik helyen végzett a dunaújvárosi Erdélyi Jankával felálló magyar U15-ös leány vízilabda válogatott a 2023-as korosztályos Európa-bajnokságon.
2023-07-07Nyikos Veronika újra Európa-bajnokÓriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben szerzett pontokkal aratott győzelmet német vetélytársa ellen, s ezzel ismét aranyérmes lett a DKSE birkózója, Nyikos Veronika a 2023-as U20-as Európa-bajnokságon.
2023-07-07Szép eredmények a világbajnokságonEgyiptom fővárosában, Kairóban rendezték meg az idei uszonyosúszó junior világbajnokságot június 19. és 25. között, s a megméretésen ott volt a magyar junior válogatott is, mely tizenhárom fős csapattal vett részt a viadalon. A magyar keretben a dunaújvárosi Búvársuli SE két versenyzője, Németh Nóra és Szabó Flóra is helyet kapott, míg vezetőedzőként Gurisatti Róbert, a dunaújvárosiak edzője utazhatott el az együttessel.
2023-06-30Életre szóló élménnyekkel gazdagodtak a "Mozdulj Diák" DSE versenyzőiParádésan szerepeltek a dunaújvárosi "Mozdulj Diák" DSE versenyzői a 2023-ban Berlinben megrendezett Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon, miután Gulyás Noémi négy aranyérmet és egy ezüstöt szerzett a tornászok versengésében, míg a görkorcsolyázó Mente Teréz egy arany-, egy ezüstéremmel, valamint egy negyedik hellyel zárta a viadalt.
2023-06-30Értékes helyezések az Európa JátékokonEgy negyedik és egy hatodik hellyel örvendeztette meg a kajak-kenu sportág szerelmeseit a krakkói Európa Játékokon a DKSE versenyzője, Hajdu Jonatán.
2023-06-30Negyedik hely a VilágkupánA spanyolok elleni bronzmérkőzéssel zárta a Világkupa szuperdöntőjének küzdelmeit a két dunaújvárosi játékossal, Garda Krisztinával, és Mahieu Geraldinnel felálló magyar női vízilabda válogatott.
2023-06-09Felemás lett a mérleg a VilágkupánEgy hetedik és egy nyolcadik helyezéssel zárta a Tel-avivi Challenge Világkupa küzdelmeit a DKSE tornásza, Makai Lilla
2023-06-06Dobogós helyek a veteránok Világkupáján. Rangos elismerést vehetett át Pupp Viktória a fővárosi ünnepségen- Angyal László, Kemény Norbert és Papp Gyula is érmet szerzett a veterán korú birkózó lengyelországi Világkupáján. - A Magyarország tehetsége kategóriában vehetett át elismerő oklevelet Pupp Viktória, a DKSE serdülő Európa-bajnok birkózója.
2023-06-02Fényes dunaújvárosi érmek VárnábanHárom dobogós helyezéssel, két arany- és egy ezüstéremmel zárták a DKSE tornászai a Világkupa-sorozat várnai állomását
2023-05-12Értékes bronz TörökországbólBár felkészülése nem alakult a legjobban, szép birkózással végzett törökországi versenyének harmadik helyén Nyikos Veronika, a DKSE U20-as Európa-bajnoka.
2023-04-06Véget ért a DFVE kupameneteléseKorán tetemes hátrányba került, s végül 12-8-as vereséget szenvedett a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája bronzcsatájában az olasz Catania ellen, így a negyedik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.
2023-04-06Mayer Gréta parádéja a MatolaynMayer Gréta ugráson, gerendán és talajon is első helyen végzett, felemáskorláton pedig Székely Zója nem talált legyőzőre, így minden szeren magyar aranyérem született a felnőtteknél a tornászok 27. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyének második napján a szerenkénti döntőkben, továbbá kialakult az 2023. április 11-én Antalyában kezdődő Európa-bajnokságra utazó női csapat is.
2023-03-24Több versenyen bizonyított a Wesley Da Capo iskolaA dunaújvárosi művészeti iskola táncosai döntős pozíciót vívtak ki egy remek koreográfiával, Kapusi Adél gordonkaversenyen debütált sikerrel, míg Marics Tamás, az intézmény gitártanára rangos nemzetközi viadalon lett első díjas.
2023-03-17Egy dobogós pozíció KaposvárrólHarmadik helyen végzett Veréb Dávid a Kaposváron megrendezett szabadfogású és női nemzetközi válogató versenyen a mögöttünk hagyott hétvégén.
2023-02-21Folyamatosan bővülnek a partneri kapcsolatok2023. február 14-én a Dunaújvárosi Egyetemen látogatást tett az intézmény kínai partnerirodájának, a pekingi Beijing Education Technology Co. Ltd-nek a vezetője Jing Wang és egyik munkatársa Wenbo Hao.
2023-02-17Nagy skalp, óriási bravúr a BL-ben13-9-re legyőzte a DFVE felnőtt női vízilabdacsapata a spanyol Mediterrani együttesét Barcelonában a Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén
2023-02-10Dunaújvárosi érmek az Európa-bajnokságonPárizsban rendezte meg a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség (IBJJF) a sportág Európa-bajnokságát 2023. január 23. és 29. között. A kicsivel több mint ötezer (!) versenyzőt felvonultató viadalon több magyar sportoló is megmérette magát a ZR Team Hungary színeiben, s köztük volt a dunaújvárosi FOX SE két kiválósága, Gyetvai Balázs és Farkas Bátor is.
2023-01-27Remek eredmények, éremesővelAusztriában, Steinbrunnban rendezték meg az International Grenzland VIVA Blitzturnier - Österreich Nemzetközi birkózóversenyt, melyen három ország több mint száz birkózója küzdött meg az érmekért. A népes mezőnyben ott voltak a DKSE fiókszakosztálya, az Enying VSE versenyzői is, akik hét fővel képviseltették magukat a viadalon úgy, hogy többüknek ez volt az első ilyen rangos versenye.
2023-01-20Két érem az év első versenyérőlSzép eredményekkel zárták az Érd Kupa elnevezésű nemzetközi meghívásos versenyt a DKSE fiókszakosztályának ifjú birkózói.
2022-11-25Biztos továbbjutás BL-benKorán megszerzett előnyével jól sáfárkodva aratott 14-11-es győzelmet a házigazda Mulhouse ellen a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első találkozóján.
2022-11-18Rengeteg hazai dobogó az Intercisa Kupán. Kovács-Seres Hunos szépen helyt állt a felnőttek mezőnyében a VilágkupánTöbb mint félszáz éremnek és rengeteg egyéni csúcsnak örülhettek a DKSE utánpótlás korú úszói a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett Intercisa Kupán 2022. november 12-én. Izraelben, Eilatban rendezték meg a FINA Nyíltvízi Világkupa-sorozat idei ötödik, utolsó állomását, melyen a DKSE mindössze tizenhat esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor is megmérette magát a felnőttek mezőnyében.
2022-11-04Kovács Zsófia sporttörténelmi sikert vívott ki, döntőbe jutott a liverpooli világbajnokságonKovács Zsófia vb-döntős gerendánHasfalsérülése ellenére is bejutott a gerenda fináléjába Kovács Zsófia a tornászok liverpooli világbajnokságán.
2022-10-07Erasmus+ – jeles projektzárások a RudasbanAz Erasmus és az Erasmus plusz kezdeményezések minden évben kiváló lehetőséget biztosítanak a középiskolásoknak és egyetemistáknak, hogy külföldön is kipróbálhassák magukat a szakmájukban. A projekt a Rudas középiskolában is igen népszerű volt.
2022-10-07Mayer Gréta remekelt a VilágkupánMayer Gréta révén egy ezüstéremmel és két bronzéremmel zárták a Dunaújvárosi Központi SE női tornászai a Szombathelyen megrendezett Challenge Világkupa küzdelmeit.
2022-09-23Kovács-Seres Hunor a világ tetejénVégig vezetve szerzett aranyérmet a nyílt vízi úszók junior világbajnokságának 7,5 kilométeres versenyszámában a DKSE kiválósága, Kovács-Seres Hunor.
2022-09-09Nemzetközi Katasztrófavédelmi terepgyakorlat házigazdái voltunk. Árvízvédelmi szituációkat szimuláltakNagyszabású nemzetközi együttműködés (Profound Gyakorlat) helyszíne volt Dunaújváros 2022. szeptember első napjaiban, sőt, a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából a rendezvény házigazdái is voltunk egyben.
2022-09-09A dobogó tetejét is célba vették a dunaújvárosi tradicionális íjászok a gyulai világbajnokságon. Éremeső a világbajnokságonDr. Skaliczky Andrea távcéllövésben, míg dr. Rácz Attila távlövésben szerzett világbajnoki címet a gyulai III. Tradicionális Íjász Világbajnokságon.
2022-09-09Fényes érmek a világbajnokságonSlihoczki Ádámék ezüstöt, Kulcsár Dorináék bronzérmet szereztek a kajak-kenusok szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságán.
2022-09-03Mentő- és humanitárius szervezetek a szigetenRengeteg mentőszervezeti és katasztrófavédelmi jármű lepte el már augusztus 31-én, szerdán a Szalki-szigetet, előkészültek a nemzetközi önkéntes mentőegységeknek szóló terepgyakorlathoz.
2022-09-02Remekeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok a Wichmann Tamás Nemzetközi RegattánA dunaújvárosi kikötői öböl adott otthont a Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta elnevezésű kajak-kenu, sárkányhajó és SUP versenyeknek. A megméretésen a gyermek (U10-U12), a kölyök (U13-U14), a serdülő (U15-U16), az ifjúsági (U17-U18), a felnőtt (U19+), valamint a masters (40+) korosztályú versenyzők mérhették össze egymással erejüket 200, 500 és 2000 méteres távon.
2022-09-02Éles nemzetközi gyakorlat kezdődött a Szalki-szigeten csütörtökön2022. szeptember 1-3. között került sor a dunaújvárosi Szalki-szigeten a Profound Gyakorlat nevű nemzetközi katasztrófa válaszadási terepgyakorlatra 6 ország részvételével.
2022-09-02Mentőszervezetek négyszáz önkéntese. Árvízvédelmi gyakorlatNemzetközi katasztrófa válaszadási terepgyakorlat helyszínéül szolgál a Szalki-sziget szeptember 1-3 között: hat országból 18 beavatkozó egység, mintegy 400 önkéntese vesz részt.
2022-08-26Nyikos Veronika bronzérmes a vb-nA véghajrában szerzett pontokkal aratott 7-5-ös sikert török ellenfelével szemben Nyikos Veronika a szófiai U20-as világbajnokság bronzmérkőzésén.
2022-08-19Ismét BIMMER Parádé, több száz BMW találkozott Dunaújvárosban.Három napig a BMW-k uralták Dunaújvárost. 2022. augusztus 12-14-ig a dunaújvárosi kemping adott otthont a Bimmer Parádénak. Jó hangulatban teltek a programok és bár nagy zaj, időnként porfelhő, brutál motorhang, szűnni nem akaró gumicsikorgás fémjelezte a három napot – máskor esetleg mérgelődtünk volna az ilyen jelzők hallatán, most pedig egy sikeres rendezvényt jelentenek.
2022-08-19Olasz, svéd és észt sikerrel ért véget a dunaújvárosi kontinensviadalÖt év után újra motorcsónakversenyt rendeztek Dunaújvárosban. Európa legjobb versenyzői néztek egymással farkasszemet 2022. augusztus 13-14-én a dunaújvárosi öbölben.
2022-08-12Olimpiai számban lettek döntősök Hajdu Jonatánék a világbajnokságon.Slihoczki Ádám a kenu négyesek 500 méteres fináléjában negyedik, Hajdu Jonatán a kenu kettesek 500 méteres versenyében hetedik lett a kanadai kajak-kenusok gyorsasági világbajnokságán.
2022-07-29Pásti Áron Európa-bajnok!Veretlenül, nagy fölénnyel szerezte meg az U16-os korosztály kontinensbajnoki címét a dunaújvárosi Pásti Áron a görögországi rapid sakk Európa-bajnokságon.
2022-07-29Szépen csillogó bronzérem az EYOF-onÓriási egyéni csúccsal szerzett bronzérmet Kovács-Seres Hunor a 16. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 1500 méteres gyorsúszás versenyszámában.
2022-07-08Tűzoltóink szép versenysikereiA pandémia időszaka után a létesítményi tűzoltóságok élete is mozgalmasabb lett. Az elmúlt hetekben sorra rendezték meg a különböző szakmai és sportversenyeket, ahol rendre kiválóan szerepeltek a VÉD-SZ – DUNAFERR létesítményi tűzoltói
2022-07-08Nyikos Veronika Európa-bajnok!Remek mérkőzésen aratott 6-2-es győzelmet az U20-as Európa-bajnokság döntőjében Nyikos Veronika, a DKSE kiváló birkózója.
2022-07-08Élünk, s meghalunk. "Aki a múltját nem becsüli, a jövőjét nem érdemli"Nemzetközi temetkezési konferenciát rendeztek hazánkban, amelyen részt vett Palkovics Katalin is, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének elnökeként.
2022-07-08Ladikkal indult el a tengerig. Az extrém próbatételek a kedvenceiMészáros János, az egykori ultratriatlonista 74 évesen úgy döntött, hogy barátjával, az 57 éves paksi Csipszer Jánossal a dunaújvárosi Szalki-sziget RÉV kikötőjéből leevez egészen a Fekete-tengerig, Sulináig. Úgy tervezik, nagyjából húsz-huszonöt nap alatt teszik meg a távot a tengerig, nappal haladnak, az éjjeleket pedig „nomád” körülmények között töltik.
2022-07-08Angliába utaztak a Petőfis diákok (kishír)A Petőfis iskola ismét Angliába szervezett néhány napos vakációt a diákjai számára, amelyen az angol nyelvtudásukat erősíthették, és persze életre szóló élményeket szerezhettek. Mint arról az intézmény beszámolt, huszonöt fős csapattal repültek a szigetországba, és egyebek között múzeumokat, nevezetes építményeket, parkokat, várakat néztek meg. (teljes szöveg)
2022-07-08Kiütés, Sümegi kilencet lőttAz U 19-es magyar női vízilabda-válogatott kiütéssel nyert Svájc ellen, az eredmény: 43-1. A dunaújvárosi Sümegi Nóra kilenc gólt szerzett.
2022-07-01Szellák Szabináék fényes ezüstje az Eb-nBelgrádban rendezték meg a kajak-kenusok ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságát, melyen a magyar válogatott tagjaként a DKSE tehetsége, Szellák Szabina is megmérette magát. Az ifjúsági világbajnok kajakos a négyes hajóban kapott helyet, ahol Ujfalvi Laurával, Dráviczki Dórával, valamint a volt dunaújvárosi Decsi Dorinával vágott neki az 500 méteres távnak az U23-asokmezőnyében, nem titkoltan az éremszerzés reményében.
2022-06-24Parádésan szerepeltek a dunaújvárosi tornászok a Szlovéniában rendezett Világkupán. Öt dunaújvárosi érem SzlovéniábólKovács Zsófia három aranyéremmel, Mayer Gréta két bronzzal fejezte be a szlovéniai világkupát.
2022-06-17Tornagyőzelem Csehországban.Minden mérkőzését magabiztosan megnyerve szerezte meg a brnói nemzetközi torna első helyét a DFVE felnőtt női vízilabda csapata.
2022-06-17Közel volt a döntő gerendánSokáig döntős helyen állt, ám végül a tizenkettedik helyen zárta a gerenda selejtezőjét Makai Lilla a horvátországi Világkupán.
2022-06-10Kovács-Seres Hunor az európai élmezőnybenPortugáliában, Setubalban rendezik meg a nyíltvízi úszók junior Európa-bajnokságát, melyen részt vesz a DKSE úszóinak tehetséges versenyzője, Kovács-Seres Hunor is. A tavaly öt kilométeren Európa-bajnoki címet szerző dunaújvárosi tehetségre a viadal első, pénteki napján várt komoly feladat, ugyanis ezúttal hét és fél kilométeren mérette meg magát úgy, negyvenfős mezőny nagyobbik része egy évvel idősebb volt Szabó Gergő tanítványánál.
2022-06-03Mayer Gréta fényes ezüstje a VilágkupánÉremnek örülhetett élete első Világkupa versenyén Mayer Gréta, a DKSE tornászainak tehetséges versenyzője.
2022-05-24"Hatalmas élményt jelent számunkra e kirándulás"A mögöttünk hagyott héten a Sándor Frigyes Zeneiskola látta vendégül új testvér­intézményének, a zakopanei Mieczyslaw Karlowicz Állami Zeneiskola küldöttségét.
2022-04-22Aranyos Arany ÜstIsmét rendkívül színvonalas rendezvény keretében mérkőzhettek meg a fiatal úszók a Fabó Éva Sportuszodában. A 41. Arany Üst elnevezésű viadalon 33 egyesület 260-nál is több sportolója mérkőzött meg – és természetesen hazai érmeknek is örülhettünk.
2022-04-22Kemény munkával készülnek a birkózókA DKSE birkózóinak huszonegy versenyzője Szigetváron, míg Nyikos Veronika a magyar válogatott tagjaként az Egyesült Államokban készült az elmúlt napokban. A női utánpótlás válogatott egy része kiváló lehetőséget kapott a közelmúltban a felkészülésre, ugyanis öt ifjú birkózó is az Egyesült Államokban edzőtáborozhatott. A csapat tagjaként a DKSE birkózóinak fiatal tehetsége is útra kelt New Yorkba, ahol egy helyi versenyen is vett a válogatott tagjaként, s több helyi versenyzővel is összemérhette tudását április 10-én. Veronika a 76 kg-os súlycsoportban lépett szőnyegre külön engedéllyel, hiszen ő még csak kadet korcsoportos (17 éves), de már a junior korcsoportban is több alkalommal szerepelt. Magabiztosan, nagyon jó teljesítményt nyújtva nyerte meg a versenyt úgy, hogy két ellenfelét két vállal, egyet pedig technikai tussal győzött le.
2022-04-08Ezüstérem a LEN Kupában, finálé a bajnokságbanA görög Ethnikos Piareus ellen nem volt esély a nemzetközi kupagyőzelemre, de a bajnokságban az UVSE elleni hazai sikerrel tudott bejutni a fináléba a DFVE női vízilabda csapata
2022-03-31Nehéz helyzetben a DFVEA kapuk előtt jóval hatékonyabb görögök négygólos, 12-8-as sikert arattak a DFVE női vízilabda csapata ellen a LEN Kupa döntőjének első mérkőzésén a Fabó Éva Sportuszodában. A párharcot követően Gurisatti Gréta és Mihók Attila értékeltek.
2022-03-31Tartotta a lépést az élmezőnnyelSzép eredményekkel, hasznos tapasztalatokkal zárta a Nyíltvízi Európa Kupa idei sorozatának nyitófordulóját Kovács-Seres Hunor, a DKSE junior Európa-bajnok úszója.
2022-03-25Kovács Zsófia ezüstje a VilágkupánMásodik helyen végzett a gerenda döntőjében a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia a kairói Világkupán.
2022-02-11Biztos előnyben a görög címvédőAz emberelőnyeivel remekül gazdálkodó Olympiacos öt góllal, 14-9-re győzte le a DFVE női vízilabdázóit az Euroliga negyeddöntőjének első, athéni mérkőzésén.
2022-01-00Azonnali, hatékony reagálásra van szükség. Egekbe szöktek az energiaárakHónapok óta sújtják az acélipart a már-már kigazdálkodhatatlan mértékűre növekedett energiaköltségek. Az ISD Dunaferr időszakos termeléskorlátozással próbálta mérsékelni energiával kapcsolatos kiadásait és energetikai akciótervet valósít meg. Beszélgetés a kialakult helyzetről Siládi Norberttel, az ISD Power Kft. ügyvezetőjével és Horváth Lászlóval, a cég energiagazdálkodási főmérnökével.
2022-01-00Mérsékelt erősödés, fenyegető energiaválság. Mi várható az acélpiacon?Szalai Dániel, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés kereskedelmi szakértőjének tanulmánya a várható acélipari trendekről 2022-ben.
2021-12-17Dunaújvárosi mű a vatikáni gyűjteménybenDobrovitz-Barabás Klára üveg triptichonja képviseli hazánkat a Vatikán tematikus karácsonyi gyűjteményében. A kis Jézus megszületett című alkotás pályázati úton került a római katolikus egyház központjába.
2021-12-17Európa legjobbjai között a DFVEBravúros játékkal jutott be az Euroliga legjobb nyolc együttese közé a DFVE női vízilabda csapata a sorozat spanyolországi csoportköréből
2021-12-10A torna újonca örülhetett a jégcsarnokban megrendezett Santa Claus Kupa megnyerésének. Remek csaták a Santa Claus KupánIdén (2021. december 11-12.) tizennegyedik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a Santa Claus Cup elnevezésű nemzetközi jégkorong utánpótlás tornát, amelyre ezúttal is rengetegen jelentkeztek. A tornán idén is, ahogyan már megszokhattuk, az U10-es korosztály vehetett részt.
2021-12-00A szélsőségesen magas energiaárak hatása az ISD Dunaferr működéséreTanulmány a 2021-es év végi energiaár-emelkedések az ISD Dunaferre gyakorolt hatásáról.
2021-11-05Értékes dunaújvárosi bronz a vb-rőlA DKSE birkózó szakosztályának három versenyzője is megmérette magát a görögországi veterán birkózó világbajnokságon. Görögországban, Loutraki városában rendezték meg az idei veterán birkózó világbajnokságot október 19. és 24. között, s bár igen szigorú rendelkezéseknek kellett megfelelni ahhoz, hogy valaki elindulhasson a viadalon, így is ötven ország birkózói vettek részt a megméretésen.
2021-10-29Erő, ügyesség és csapatépítésMozgalmas heteket tudhatnak maguk mögött a Dunaferr létesítményi tűzoltók, akik három szakmai sportversenyen is szép eredményeket értek el a közelmúltban. A munkában pedig egy új eszközzel gyakorolhatták az oltási műveleteket.
2021-10-21Kovács Zsófia döntős a világbajnokságon!Az ötödik legjobb eredménnyel jutott be felemáskorláton a világbajnokság döntőjébe a DKSE kétszeres Európa-bajnoktornásza, Kovács Zsófia.
2021-10-15Tanultak az előző versenybőlA tizenötödik helyen végzett a hosszútávúszók algherói Európa Kupa versenyén a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal tehetség értékes tapasztalatokkal tért vissza Dunaújvárosba, ahol edzőjével, Szabó Gergővel közösen számoltak be a kihívás tapasztalatairól.
2021-10-08Hasznos tapasztalatok a tengerenRengeteget tanulhatott élete első tíz kilométeres tengeri versenyén a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor.
2021-09-10Különdíjat ért a remek babgulyás a vajdasági versenyenNemzetközi főzőversenyen öregbítette Dunaújváros hírnevét Schilinger Mihály. A Dunaújvárosi csapat névre keresztelt együttes babgulyást készített a Vajdaságban rendezett eseményen, amit a zsűri különdíjjal jutalmazott.
2021-09-10Bravúros bronz a világbajnokságonA kenu négyesek 500 méteres számával ért véget a DKSE versenyzője, Slihoczki Ádám számára a kajak-kenusok portugáliai ifjúsági és U23-as világbajnoksága ma délután egy órától. A dunaújvárosi kenus Kollár Kristóffal, Kocsis Ádámmal és Hodován Dáviddal együtt vágott neki szám fináléjának, s bár a spanyolok és az oroszok kezdtek a legerősebben, a magyar egység féltávnál ott volt az ötödik helyen. A második 250 méteren az oroszok egyre inkább elhúztak a mezőnytől, a spanyolok sem tudták velük tartani a lépést, ám ami ennél is fontosabb volt, Ádámék óriásit hajrázva rázták le magukról ellenfeleiket, s végül az oroszok, valamint a spanyolok mögött, bronzérmet szerezve zárták a kenu négyesek 500 méteres világbajnoki döntőjét.
2021-09-00Az acél szépségeTíz év után az ISD Dunaferrnél járt Viktor Mácha cseh fotóművész. A fotós "Az acél szépsége" címet viselő projekt keretében járja a világot, már több mint száz bányát, kokszolóművet, nyersvas- és acélgyártó vertikumot örökített meg.
2021-08-00Kóstoló Belgiumból. Mosoly, nyugalom, pezső hétköznapokKaszás Éva írása belgiumi nyaralásáról.
2021-07-23AlfaCity a Szalki-szigeten - jelentés a márka MekkájábólKét év után újra megrendezték az AlfaCity nevet viselő autós találkozót 2021. július 16-án és 17-én, ezúttal Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten. A világ legnagyobb Alfa Romeo találkozóján mintegy 1000 járművet vonultattak fel a márka szerelmesei.
2021-07-19Jól sikerült az AlfaCity. Az Alfa valóban tudhat valamitAz Alfa Romeo autómárka rajongóit a Szalki-szigeten július16-17-én, pénteken és szombaton az AlfaCity elnevezésű autóstalálkozó kínálta programok várták. Bár több mint ezer Alfára számítottak a szervezők a szigeten a hétvégén, de „csak” mintegy nyolcszáz Alfa Romeo érkezett a városba – valószínűleg az eső miatt.
2021-07-17Alfás találkozó a szigeten. AlfaCity nyílt a Szalki-szigeten: a márka szerelmesei randevúznakA Szalki-szigeten július 16-án, pénteken 10 órától szélesre tárta a kapukat az AlfaCity az Alfa Romeo autómárka rajongóinak. Ezt az autós találkozót 2019-ben az FCA cégcsoport oklevéllel ismerte el, mint a világ legnagyobb alfás rendezvénye.
2021-07-15Hárman háromfelé indulnak el tanulniA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikumban már nagy hagyománya van az Erasmus+ pályázatokon való részvételnek. Idén hárman utaznak az iskola tanárai közül, de már készülnek egy új, együttműködésen alapuló, a diákokkal közös pályázatra is.
2021-07-13Erasmus-kurzusokon. Nyári kurzusokra utaznakA hónap végén Barcelonába repül a Lorántffy-iskola két pedagógusa, a nyári szakmai kurzusuk az Erasmus+ pályázata által valósul meg.
2021-07-02Felemás főpróba az olimpia előtt. Még lehet javulni az olimpiáig!Felemáskorláton a hatodik, gerendán a második, míg talajon az ötödik helyen végzett a katari Világkupán a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.
2021-07-02Bravúros bronzot szerzett Nyikos Veronika az Európa-bajnokságonA bulgáriai Samokovban megrendezett kadet Európa-bajnokságon lépett szőnyegre a DKSE fiatal birkózója, Nyikos Veronika 2021. június 16-17-én és a dobogó harmadik fokára állhatott fel a kontinensviadalon.
2021-06-18Kovács Zsófia ezüstje a VilágkupánMásodik helyen végzett az eszéki világkupa felemáskorlát döntőjében (2021. június 12.) a DKSE kiváló tornásza, Kovács Zsófia.
2021-05-21Ezüst és bronz a világkupánHárom versenyzővel vettek részt a DKSE kenusai a Szegeden megrendezett gyorsasági világkupán (2021. 05. 14-16.), melyet végül két éremmel zártak.
2021-05-21Irány az Európa-bajnokság.Bukarestben rendezték meg 2021. május 13. és 16. között a kadet korosztály részére (16-17 évesek) a Constantin Alexandru és Ioan W. Popovici nemzetközi viadalt, melyen ezúttal húsz nemzet birkózói léptek szőnyegre kötött- és szabadfogásban, valamint a női szakágban. A magyar válogatott tagjaként vett részt a versenyen Nyikos Veronika, a DKSE fiatal tehetséges sportolója, aki első mérkőzésén bolgár, a másodikon lengyel, majd a hazai pálya előnyeit élvező román versenyzőt is legyőzte, így veretlenül jutott be a vasárnapi fináléba.Az aranyéremért görög riválisát győzte le magabiztosan úgy, hogy pontot sem tudott csinálni rajta ellenfele, így összességében négy győzelemmel állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
2021-05-17"Csak boldog anya szeretnék lenni" . Hollandiában élni, anyakéntEzt az interjút nagyon vártam, hiszen Ági – vagy, ahogy mindenki szólította a suliban, Gigi – hosszú éveken keresztül a padtársam volt. A közösségi média segítségével tartottuk a kapcsolatot, tudtam, hogy Hollandiába költözött, és egy csodaszép kisfiú anyukája. Édesanyákat bemutató sorozatunk következő részében Benák Ágnessel beszélgettem.
2021-05-07Nagyon közel volt a dunaújvárosi trónfoglalás. Euroliga: hajszálra a diadaltólÓriásit küzdött, egészen az utolsó pillanatokig volt esélye a sikerre is, de végül minimális, 7-6-os vereséget szenvedett az Euroliga fináléjában a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a görög Olympiakosz együttesétől 2021. május 1-én
2021-03-19A négyes döntőben az egyetemisták!Bejutott az Euroliga négyes döntőjébe a dunaújvárosi DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, miután a negyeddöntő 2021. március 13-i visszavágóján remek játékkal győzte le 10-6-ra a SIS Roma együttesét.
2021-03-02Magyar sikertörténet. Egy olyan sikertörténet, ami a világ minden pontjára eljutottA pécsi székhelyű, kompozit kétüléses szabadidő és oktató repülőgépek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. számos mérföldkövet tudhatott maga mögött az elmúlt hét évben és tavaly is. Amellett, hogy gépeik már az afrikai kontinenst is meghódították, a koronavírus okozta kihívásokra fejlesztésekkel és a termékpaletta szélesítésével reagáltak. Így versenykajakot, önállóan működni képes mobil lélegeztetőgépet, ózongenerátort és saját tervezésű elektromos balatoni yachtot is gyártanak.
2021-02-00Célegyenesben a tárgyalásokSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ISD Dunaferr Zrt. lehetséges partnerével, a Liberty Steel vezetőjével folytatott tárgyalásokat.
2020-12-12Tiszteletadás a tanároknak, bocsánatkérés a szennyezésértUjházy Krisztina lassan négy hónapja tanít zenét Thaiföldön egy nemzetközi iskolában. Tapasztalatairól naplót vezet, amit egy blogon közzé is tesz. Ebből szemezgettünk ismét egy csokornyit.
2020-10-02Hajduék értékes dobogója a világkupán2020. szeptember 26-27-én Szegeden rendezték meg a kajak-kenusok világkupáját, melyen harminchárom ország több mint négyszáz versenyzője mérette meg magát. A magyar válogatott tagjaként a Dunaferr SE két kiválósága, Kiss Balázs és Hajdu Jonatán is lapátot ragadott a megméretésen, s ahogy azt a dunaújvárosiak szakmai stábja remélte, minden számban sikerült is döntőbe jutnia versenyzőinknek sőt, Hajdu Jonatán még a dobogóra is felállhatott.
2020-10-00Hajómodellek száguldoztak a nagyvenyimi tavon2020. július végén immár második alkalommal rendezték Nagyvenyimen a hajómodellezők országos találkozóját, egyben az országos bajnokság harmadik futamát.
2020-07-20Szúnyogok hada ellen küzdenek. Nagy lehetőség előtt állunk a szúnyogok elleni védekezésbenA lehető legjobb időszakban, vagyis a vérszívók szezonja közepén tartottak az ellenük küzdő európai és hazai szövetségek vezetői eredményes tapasztalatcserét Dunaföldváron.
2020-07-07Ha a járvány visszatérne, már felkészültek ráKacziba Andi Dunaújvárosban született, jelenleg, Milánóban él. A koronavírus okozta helyzetről ír egy blogot.
2020-03-13Sportolva a betegekért. (képaláírás) Stroke-őrzőt alakítottak kiAz idén (2020.) januárban (Dunaújvárosban) megrendezett Carissa Kupa nemzetközi kispályás teremlabdarúgó-torna jótékonysági akciójának keretében csaknem négymillió forint értékű támogatás, felajánlás jött össze, ebből stroke-őrző szobát alakítottak ki a Szent Pantaleon Kórház neurológia osztályán. Csütörtökön délelőtt a kórház földszinti előadótermében részletesen bemutatták a jótékonysági kampány menetét és eredményét. A program lezárásaként a stroke-őrző szoba átadási nyilatkozatát Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára és dr. Mészáros Lajos főigazgató (Szent Pantaleon Kórház) látta el kézjegyével. (teljes szöveg)
2020-03-11Öt medál a Bácsvíz Kupáról. A Dunaferr úszói nemzetközi versenyen szerepeltek a hét végénA hét végén (2020.03.07-08.) Kecskeméten rendezték meg a XXXV. Bácsvíz Kupa úszóversenyt, a kétnapos viadalon utánpótláskorú sportolók mérték össze tudásukat. A harminckét nevezett egyesület között ott volt a Dunaferr SE küldöttsége is. Dobogósok: 1500 m lány gyors 14-15 évesek: 2. Kenyér Lilla, 1500 m fiú gyors 13-14 évesek: 1. Kovács-Seres Hunor, 15-16 évesek: 3. Hegedűs Kristóf, 17+: 2. Dort Máté, 3. Farkas Botond
2020-03-11Ismét Steel Bulls Kupa, szokásos remek hangulatA hetedik Steel Bulls kupát rendezte meg a hétvégén (2020.03.07-08.) a Dunaújvárosi Acélbikák és a XCBlade Hungary Talent. Ezúttal az U8-as csapatok, vagyis a minik mérték össze az erejüket.
2020-03-05A DaCapo eredményei. Táncos sikerekkel indította az új évet a művészeti iskolaKurina Laura, a dunaújvárosi Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója számolt be a 2020-as év első két hónapjának eredményeiről
2020-03-02Dobogós helyeket hoztak Százhalombattáról2020. február 28-tól március 1-ig rendezték meg Százhalombattán a nemzetközi rövidpályás Szalai János-emlékversenyt, amelyen a Dunaferr SE korosztályos úszói is rajthoz álltak. Nevek és eredmények a cikkben
2020-02-14Északi siker a legkisebbek erőpróbáján2020. február 8-9-én ötödik alaklommal rendezték meg a Dunaújvárosi Jégcsarnokban a Gyerek Világbajnokságot
2020-02-07Több éremnek is örülhettek a fiatalokTokodon rendezték meg 2020. február 1-jén a serdülő korcsoportú birkózók idei első válogató versenyét, melyen több mint kétszáz sportoló lépett szőnyegre, többek között a Dunaferr SE versenyzői is. Gangl Zétény (57 kg) első hely, Rostás Arnold (52 kg) harmadik hely. Szintén február első napján rendezték meg az ausztriai Wolfurtban a Flatz Open elnevezésű szabadfogású férfi és női viadalt. Nyikos Veronika (73 kg) harmadik hely.
2020-02-00A világ élvonala RácalmásonA TEQBALL Challenger Cup keretében nemzetközi mezőnyben a világ élvonala versenyzett Rácalmáson 2020. 01. 19-én
2019-12-00Gazdasági és acélpiaci kitekintés 2019-2020Ismertető az Európai acéliparáról a 2019-2020 közötti időszakban.
2019-12-00Future Steel Forum 2019 BudapestBeszámoló a 2019-ben Budapesten megrendezett Future Steel Forum nevű acélkohászati konferenciáról, amelynek témája a Ipar 4.0 volt.
2019-11-16Nagyot hódítottak a rudasosok. A Rudas idén meghódította Barcelonát, a következő nagy célvárosuk MilánóA Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumba kaptunk meghívást. Az eseményre érkező tanulóifjúsággal tömve volt a Rudas sportcentruma.
2019-11-16Közösen építik majd meg a hajót. Napfény Európa és Dunaújváros egénA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma évek óta indul Erasmus+ stratégiai partnerségek projektekben, így nem kezdőként vágtak bele a Sonne über Europe, vagyis a Napfény Európa egén címet viselő pályázatba, amelynek célja, hogy az együttműködő európai iskolák közösen építsenek meg egy napelemmel hajtott csónakot. A héten egy workshopon mutatták be, hol tartanak a munkálatokban.
2019-11-14Közös lesz a hajójuk (képaláírás)A Bánki iskola 50 éves jubileumi programsorozatának novemberi rendezvénye, az Erasmus + nemzetközi projekt magyarországi, dunaújvárosi megrendezése, lebonyolítása volt november 13-án.
2019-10-25Dunaújvárosból a világhír felé. Komoly nemzetközi sikereket ért el a Ványa bácsi című előadásSorra zsebeli be az elismeréseket a nemzetközi porondon a Ványa bácsi című darab. A Bartók színház és a Váci Dunakanyar Színház a közös produkcióval most világkörüli turnéra készül.
2019-10-09Az Erasmus pályázat sikereirőlA Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumba kaptunk meghívást. Az eseményre érkező tanulóifjúsággal tömve volt a Rudas sportcentruma.
2019-10-01Felvidéki vasasos sikerek. A határon túl mutatták be, mit tudnak a VasasbanImmár tizenkettedik alkalommal szervezték meg az Ilyenek vagyunk nemzetközi folklórfesztivált a Lévai járásban. A rangos nemzetközi megmérettetésen a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes is részt vett Szőke Genovéva és Suplicz Mihály vezetésével.
2019-10-00Ismét kupagyőztes az ISD Dunaferr. Címvédés nagy csatában2019. szeptember 28-án rendezték meg az Alcufer Kupa Nemzetközi Kispályás Labdarúgótornát, amelyen - a tavalyi évhez hasonlóan - az ISD Dunaferr csapata győzedelmeskedett. A torna legjobb játékosa címet Bánfalvi Balázs érdemelte ki. A kupára nevetett cégek felsorolása.
2019-10-00Magyar-ukrán barátságMagyarország Ungvári Főkonzulátusa 2019. szeptember 7-8-án már harmadik alkalommal rendezte meg a HUNGARY FEST-et, amelynek egyik központi gondolata a magyar-ukrán barátság és tolerancia erősítése. A rendezvény egyik támogatója az ISD Dunaferr Zrt. volt.
2019-09-25Felvidéki csillagtúrán a VasasMint arról a múlt héten beszámoltunk az „Ilyenek vagyunk!”, „Taki s­me” elnevezésű nemzetközi fesztivál keretein belül, Léva, Garamkelecsény, Zselíz és Palást településeken lépett fel a Vasas Táncegyüttes felnőttcsoportja.
2019-09-20Felvidéken táncolt a Vasas közössége (képaláírás)Szeptember közepén a Felvidéken járt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes felnőttcsoportja. Az „Ilyenek vagyunk!” „Taki sme” elnevezésű nemzetközi fesztivál keretein belül Léva, Garamkelecsény, Zselíz és Palást község lakói ismerkedhettek meg táncegyüttesünk műsorával. A nagy sikerű élőzenés fellépések mellett felvonulásra, templomi éneklésre és tánctanításra is sor került. A helyi csoportokon túl egy lett, egy olasz és egy lengyel csoport szórakoztatta a szép számú nézősereget. A turnét a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány támogatta – mondta el lapunknak Kováts Rózsa, az MMK igazgatója.
2019-09-03Elutaztak az Erasmusszal és tanultak Európa-szerteEbben az évben hatan pályáztak a Lorántffy iskolából az Erasmus+ pályázatra, és mind a hatan nyertek is. Öten már vissza is tértek. Élménybeszámoló.
2019-08-27Eljutott a nemzetközi sikerig az innen indult Monotánc FesztiválA Dunaújvárosi Bartók Táncszínház akkori vezetői, Szögi Csaba és Énekes István 2005-ben útjára indított egy Unikális vállalkozást, a Monotánc Fesztivált, amit rögtön bepozicionáltak a karácsony utáni, szilveszter előtti légüres térbe.
2019-08-00Tancsa Tamás dicsőséget hozott Rácalmásnak. Bronzérmes a magyar U12-es sakk válogatottA rácalmási Tancsa Tamás a magyar U12-es sakk válogatott tagjaként a csehországi Pardubicében tartott Európa-bajnokságon képviselte Magyarországot, ahol a csapat bronzérmes lett
2019-08-00Rácalmás Sportegyesület hírei. Gratulálunk Horváth Benedeknek! (képaláírás) Táboroztak az evezősök. (képaláírás) Országos bajnokságon- Horváth Benedek Pitestiben vett részt az Ifjúsági Világbajnokságon. Kenu kettesben 1000 m-en Besenyei Ádámmal a döntőben hetedikek lettek. Kenu négyes 500 m-en ötödik helyen végeztek. Gratulálunk! (teljes szöveg) - A legkisebb kajakosok négy napot töltöttek Dömsödön táborban. Legtöbben most eveztek először álló vízen egy csodálatos környezetben (teljes szöveg) - A rácalmási kajak-kenu utánpótlás versenyzői országos bajnokságon szerepeltek. nevek és eredmények a cikkben
2019-06-00Válság az európai acélpiaconAz Európai Acél Egyesülés (EUROFER) nyílt levele az Európai Unió döntéshozóihoz. Az aláírók között megtalálható Evgeny Tankhilevich (ISD Dunaferr) és Móger Róbert (MVAE) is.
2019-05-08Egy újabb erőforrás a nemzeti összetartozás támogatásáraEgyüttműködési megállapodást kötött a külhoni magyar iskolaválasztás és a Kárpát-medencei középiskolai kapcsolatok erősítése érdekében a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) és a Rákóczi Szövetség a Parlament Vadásztermében. A megállapodás ünnepélyes aláírásán részt vettek a megyei jogú városok polgármesterei, képviselői. Dunaújváros Megyei Jogú Várost – Cserna Gábor polgármester megbízásából – Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
2019-05-06Táblaavatás az egyetemen (képaláírás)Május 3-án, pénteken a Dunaújvárosi Egyetem könyvtárában ünnepélyes keretek között avatták fel az Azerbajdzsáni Könyvsarkot, valamint emléktáblát. Képünkön dr. Rajcsányi Molnár Mónika a DUE rektorhelyettese és dr. Vilayet Quilyev azerbajdzsáni nagykövet látja el az avatási ceremóniát rögzítő memorandumot. (teljes szöveg)
2019-04-15Berlinben arattak sikert a Centrum kórus dalos fiataljaiHazatért a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) égisze alatt működő Centrum kórus a Berlini Brandenburg Nemzetközi Iskola jubiláló zenei rendezvényéről.
2019-03-27Speciális Olimpia: dunaújvárosi éremözön Abu Dhabiban – köszönjük, Lívia, köszönjük, Szebasztián!A tornászok mezőnyében kizárólag két dunaúvárosi fiatal, Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián képviselte Magyarországot az Abu Dhabiban és Dubajban 2019. március 7 és 24 között zajló speciális olimpián.
2019-03-27Álláspontok Európa jövőjérőlEurópa jövőjével, valamint a 2019-es EP-választást is érintve rendeztek Bécsben konferenciát a Nemzetközi Páneurópai Unió társszervezetei februárban. Ezen részt vett dr. Csiszér Annamária főiskolai docens (DUE), a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője, a Magyar Páneurópa Unió elnökségi tagja
2019-03-14Lépcső az égig (képaláírás)Abu-Dzabiban készített fotót egy szinte egekbe nyúló lépcsőről Kiss Piusz. Az amatőr fotós képét a Csak tiszta forrásból elnevezésű nemzetközi pályázat díjára is jelölték. A pályázaton a Kárpát-medencében élő és alkotó magyar fotósok indulhattak, így ezek a lépcsők akár a nemzetközi elismertség felé is vihetnek. (teljes szöveg)
2018-11-02Kovács Zsófi a legjobbak között. Kovács Zsófia a torna vb döntőjében!Huszonegyedik helyen jutott a dohai tornász világbajnokság döntőjébe egyéni összetettben Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza
2018-11-00A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Állótábor 2018. Euroskills - Budapest. Köszönet a zenéért- A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai 2018 nyarán a Bakonyban táboroztak. A tábor programjai - A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával a rácalmási hetedikes és nyolcadikos diákok ellátogattak a budapesti Euroskills 2018 szakmai Európa bajnokság és kiállításra - A zene világnapja alkalmából a rácalmási iskola énekkara koncertet adott
2018-11-00Reiter Zoltán világbajnok2018. szeptember 2-9. között rendezték meg az ausztriai Moosburgban a 3D-s Íjász világbajnokságot, ahol Reiter Zoltán, a rácalmási Jankovich Miklós általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója, CU/gyermek kategóriában világbajnok lett!
2018-10-01A romokban rekedt embereket mentették. Valós katasztrófahelyzeteket szimuláltak és oldottak megNemzeti minősítő gyakorlaton vett részt a Fejér Önkéntes Mentőszervezet szeptember utolsó hétvégéjén. Valós katasztrófahelyzetet szimuláltak, miközben valós mentési szituációkat oldottak meg.
2018-10-00VII. Alcufer Kupa - Kupagyőztes az ISD Dunaferr kispályás labdarúgócsapata (képaláírás)Győr-Gyirmóton az Alcufer Stadionban szeptember 29-én rendezték meg 30 csapat részvételével a VII. Alcufer Kupa nemzetközi kispályás labdarúgótornát, ahol Dunaújvárost az ISD DUNAFERR kispályás labdarúgócsapata képviselte. A küzdelmek során folyamatosan remekül menetelt, majd végül kupagyőztes lett a DUNAFERR gárdája. (nem teljes szöveg)
2018-09-29Ha katasztrófa történne velünk, ők segítenének! Vöröskeresztesek a viharban: katasztrófahelyzetben voltak„A szomszéd segít először!”: ennek a gondolatnak a szervezetszerű megvalósítását láthattuk szeptember 28-án, pénteken a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti és válaszadási gyakorlatán, a szabadstrandon.
2018-09-28Kovács Zsófi világkupa győztes. Dunaújvárosból a világ tetejéreA Szombathelyen zajló tornász világkupán a világbajnokságra készülő Kovács Zsófiának szólt a magyar Himnusz.
2018-09-24Aláírták a szerződést újabb öt évre. Nemzetközi is volt a földváriak szüreti fesztiváljaNegyedszázados kapcsolat a két település, Dunaföldvár és német testvérvárosa között.
2018-09-14Pötör Zoltán az újvárosi vasemberPötör Zoltán tízszeres ironman távot, összesen 2260 kilométert teljesített a Svájcban megrendezett Swiss Ultra 2018. Deca Ironman versenyen!
2018-09-14Kácser Zita sikereKácser Zita debreceni színekben versenyző dunaújvárosi atléta nyerte a 33. Wizz Air Budapest Félmaraton országos bajnokságot, ami egyúttal nemzetközi verseny is volt, mivel 79 országból jöttek versenyzők.
2018-09-14CímvédésHajdu Jonatán idén (2018) megvédte a potsdami Kanal Sprint elnevezésű versenyen elért tavalyi első helyét.
2018-09-14Dunaújvárosi diadal kispályánAz 5. HAHN & KOLB nemzetközi kispályás labdarúgó tornán első lett a Zemankó Zoltán vezette Dunaferr csapat
2018-09-00Horváth kettő aranya Poznanban (képaláírás)Vízi Gábor tanítványa Horváth Benedek Poznanban vett részt az Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV). Kenu kettes 1000 m-n Besenyei Ádámmal aranyérmet szereztek. Még aznap a Hodován, Kollár, Horváth, Besenyei négyes hajó szintén aranyérmet szerzett 500 m-n. Besenyei Ádámmal 200 m-n egy bronzot is begyűjtöttek. Így Benedek az ORV-t kettő arany és egy bronzéremmel zárta. Gratulálunk! (teljes szöveg)
2018-08-31VB ezüst. Ezüstös nyitány a világbajnokságonMásodik helyen végzett a HydroGP világbajnokság F-250-es kategóriájának az ukrajnai Ternopliban, 2018. 08. 25-26-án zajlott nyitóversenyén Bodor Péter, a Dunaújvárosi Vízi Sport Club versenyzője
2018-08-31Újvárosi aranyA HDH-IAA Nemzetközi Íjász Szövetség 2018. augusztus 14-20. között Gyulán rendezte meg a történelmi íjász világbajnokságot, ahol dr. Skaliczky Andrea világbajnok, dr Rácz Attila bronzérmes lett.
2018-08-31Tűzoltók erőpróbája. A dunújvárosi Ambrus lászló képviselte Fejér megyétTűzoltók nemzetközi versenye zajlott 2018. 08. 25-26-án Bükfürdőn. Fejér megyét a dunaújvárosi Ambrus László képviselte
2018-08-31Erőnek erejével!A Dunaújvárosi Triatlon SE versenyzője, Pötör Zoltán részt vett a Swissultra Deca Continuous versenyen, Svájcban. A tízszeres Ironman-távot negyedikként teljesítette.
2018-08-31Döntős helyek. Kajak-kenu világbajnokságA dunaújvárosi Dunaferr SE kenusai Kiss Balázs és Hajdu Jonatán is versenyzett a portugáliai kajak-kenu világbajnokságon, Montemor-o-Velhóban. Eredmények a cikkben.
2018-08-23Festők, színészek tábora. Több országból jöttek alkotniAugusztus 10-én érkeztek és még egy hétig munkálkodnak a Skicc Művészeti Egyesület tagjai és vendégeik Kisapostagon, a VII. összművészeti nemzetközi alkotótelepen.
2018-08-17Törzsi Magyar Gyűlés. Az összetartozás ünnepeTizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében nyílt meg az Országház Felsőházi termében múlt pénteken (2018. 08. 10.) a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés. Dunaújvárost Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója képviselte
2018-08-16Ismét jégen a BikákAz Érsekújvár elleni mérkőzéssel megkezdte a Visegrád Kupa küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák
2018-08-10Parádés dunaújvárosi tornagyőzelem. Vereség nélkül nyerte meg a viborgi kézilabda tornát a DKKA U-19-es csapataMindegyik mérkőzését megnyerve szerezte meg a viborgi Generation Handball elnevezésű utánpótlás torna első helyét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia II-es számú U19-es csapata.
2018-08-09Veretlenül tornagyőztes a DKKAElveszített meccs nélkül lett tornagyőztes a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia II. számú U19-es együttese a dániai Generation Handball kupán. Vártok Ákos csapata norvég és dán csapatokat is maga mögé utasított.
2018-08-06Véget ért a dzsemboriVéget ért a 20. Közép-európai Cserkészdzsembori, a CEJ (Central European Jamboree) egyhetes programsorozata.
2018-08-03Cserkészparti.Önkéntes munkával segítenek a cserkészek. Idén a Szalki-szigeten vert tábort a közel hétszáz fiatal2018. július 28 és augusztus 4. között Dunaújváros adott otthont a Szalki-szigeten a Közép-európai Cserkészdzseborinak.
2018-08-03Bronzérem a világbajnokságról.Bronzérmet szerzett kenu kettes 1000 méteren a dunaújvárosi Kiss Balázs és az újpesti Dóri Bence párosa a bolgár Plovdivban rendezett kajak-kenusok ifjúsági világbajnokságán
2018-08-03Jó formában a viborgi viadalonA DKKA mindkét U19-es csapata bejutott a középdöntőkbe a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda tornán
2018-08-03Fiatalok bravúrjaLignanoban, Olaszországban rendezték meg a 2018. évi HaBaWaBa nemzetközi utánpótlás vízilabda tornát, ahol Plus U13-as korosztályban Kardos Krisztina csapata az ötödik lett.
2018-07-31Önként és dalolva. Önként és dalolva dolgoztakJúlius 31-én, hétfőn már kimozdultak a Szalki-szigetről a 20. Közép- európai Cserkészdzsembori, a CEJ (Central European Jamboree) résztvevői. Természetesen segíteni indultak.
2018-07-30Cserkész találkozó a Szalki-szigeten. Cserkészek táboroznak a Szalki-szigeten a hétenEredetileg úgy volt, hogy mintegy nyolcszáz gyermek és ötszáz felnőtt jön el a Szalki-szigetre július 28. és augusztus 4. között a XIV. Közép-európai Cserkésztalálkozóra a visegrádi négyek államaiból: Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról, de sűrű a nemzetközi cserkésznaptár, így kevesebben: hétszázan érkeztek hozzánk, viszont több országból: a V4-ek mellett jöttek Írországból, Angliából, Franciaországból, Romániából és Horvátországból is, tudtuk meg Szatmári Nóra táborvezető- helyettestől.
2018-07-27Minden éremből hoztak haza a Sárkányok. A Dragon Steel részt vett a hazai rendezésű sárkányhajó világbajnokságonA 2018. július 17-22 között Szegeden tartott 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon a dunaújvárosi Dragon Steel SE egy aranyat, egy ezüstöt és két bronz érmet szerzett
2018-07-20Klujber Katrin a legeredményesebb. Klujber Katrin a világ tetején. A dunaújvárosi tehetség már 16 évesen bizonyított a felnőtt csapatbanA női kézilabdázók junior világbajnokságán kulcsszerepet vállalt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tehetsége, Klujber Katrin is, aki nyolc mérkőzésen szerzett ötven találatával a válogatott legeredményesebb játékosa volt a világbajnokságon. (2018. 07. 1-14. Debrecen)
2018-07-20Világbajnok sárkányhajósokA szegedi 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon (2018. július 16-án kezdődött) a Dragon Steel SE csapata Junior A mixed kategóriában első helyezett lett.
2018-07-20Éremeső Mezőkövesden. Boksztársakat fogadtak a dunaújvárosi csarnokbanA Dunai Ökölvívó Egyesület versenyzői a mezőkövesdi 42. Matyó Kupán három aranyérmet (Horváth Máté serdülő 62 kg, Zörgő Adorján junior 48 kg, Kovács Adrián felnőtt 64 kg) és két bronzérmet (Erdélyi Péter junior +80 kg, Dodó Norbert felnőtt 52 kg) szereztek.
2018-07-20Száznegyven sportlövő a pályán. Önvédelem, fegyverek, pontosság és gyorsaságEgyre több és egyre nagyobb versenyeknek ad otthont a dunaújvárosi lőtér. Most hétvégén (2018. július ?) például egy száznegyven sportlövőt felvonultató nemzetközi megmérettetés volt.
2018-07-13Cserkészdzsembori. Hatszáz fiatal találkozik a Szalki-szigetenÚjabb nagyszabású nemzetközi rendezvénynek ad helyet városunk, ugyanis nálunk rendezik meg július 28. és augusztus 4. között a Közép-európai Cserkészdzsemborit. Erről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester, Hegedűs Szilveszter cserkész segédtiszt, a rendezvény főszervezője, Varga Anett, a program munkacsoportjának tagja és Arnold Miklós a DVG Zrt. ágazati vezetője.
2018-07-05Repkedtek a pofonok a Dózsa téren2018-ban negyedik alkalommal rendezték meg a Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősportgálát a Dózsa mozi előtti téren.
2018-07-00Bucsi Bence - Európa-bajnoki arany! (képaláírás)Horvátországban rendezték meg a múlt héten az ifjúsági és U23-as maraton kajak-kenu Európa-bajnokságot. A Rácalmás SE ifjúsági versenyzője, Bucsi Bence aranyérmet szerzett kenu kettesben Vass Zoltánnal, a Lágymányosi SE sportolójával. Gratulálunk Bencének ehhez a kiváló eredményhez! (teljes szöveg)
2018-07-00Síkvizi Eb: ötödik helyezés (képaláírás)Bucsi Bálint az olaszországi Auronzoban megrendezett síkvízi Európa-bajnokságon szerepelt. A kenu négyesek 500 m-es távján, a döntő futamban egy másodperccel lemaradva a dobogóról, az ötödik helyezést érte el a Hodován, Kollár, Bucsi, Zupkó magyar egység. Gratulálunk! (teljes szöveg)
2018-05-17Külföldi partnerekNemzetközi üléssorozatot rendezett a Dunaújvárosi Egyetem. Az intézmény nyolc partneregyetemétől 19 vendég érkezett tapasztalatot cserélni.
2018-05-14Egy muzikális barátság kezdeteEgészen Norvégiából utazott el hozzánk az a vonószenekar, amellyel egy ígéretes kapcsolata van kialakulóban városunk ifjú zenészeinek. A Stavanger diákjai együtt koncerteztek a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola vonószenekarával.
2018-05-00Hard Dog Race - BaseGlocz Adrienn beszámolója a Hard Dog Race elnevezésű nemzetközi kutya-gazda akadályfutó versenyről, melyen a középtávot (Base: 6,4 km) teljesítették.
2018-04-04Palócföldön táncolt a Vasas. Palócföldön húsvétolt a Vasas küldöttségeA húsvéti hétvégén a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes a szlovákiai Füleken vett részt a XIII. Palóc húsvét ünnepi műsorán. Az együttes vezetőit, Szőke Genovévát és Suplicz Mihályt kértük meg egy összefoglalóra.
2018-03-12Dél-Afrikában gyűjtik a kilométereket. Melegebb vizeken gyűjtik a kilométereket kenusainkA Magyar Kajak-Kenu Szövetség idén is meleg égövi edzőtábori lehetőséget biztosít a legjobb felnőtt és utánpótláskorú versenyzőknek. A Dunaferr SE két kenusa, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs már egy hete Dél-Afrikában gyűjti a kilométereket.
2018-02-22Berlinbe utazik jövő héten a Centrum Kórus. Felcsendül a Tavaszi szél összkórusok előadásábanAz Ujházy Krisztina (kép) vezette Centrum Kórus idén is meghívást kapott a Berlini Brandenburg Nemzetközi Iskola zenei rendezvényére.
2018-02-17Véget ért a fiatalok hollandiai képzéseHazaért Hollandiából a perkátai ifjúsági egyesület csapata. A résztvevők sok új információval és élménnyel gazdagodtak a mozgalmas képzés ideje alatt.
2018-02-10Hazánkat képviselik HollandiábanKülföldi képzésen vesznek részt a perkátai egyesület képviseletében. Ifjúsági kapcsolatok építése, ifjúsági csereprogram megvalósítása lesz a fő témája a hétnek.
2018-02-02A Pál utcai fiúkkal golyóznakA Pál utcai fiúk című regényre épülő foglalkozásokkal vesz részt Magyarország a Velencei Biennálé Nemzetközi Gyermekkarneválján február 3. és 6. között Hevér Lili és Szigethy Zsófia koncepciója alapján.
2018-01-13A változások mozgásaSzinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt Várnai Gyula (kép) képzőművész így nyilatkozott lapunknak a „velencei kihívásról”: – Vannak támogatóink és kritikusaink is.
2018-01-05"Egy furcsa korból jövök" - Interjú Várnai GyulávalBeszélgetés Várnai Gyulával Peace on Earth! című kiállításáról. A kiállítás előbb a Velencei Biennálén szerepelt, majd a hazai érdeklődők a Ludwig Múzeumban tekinthették meg.
2017-12-07Velencei jelentésA közelmúltban zárt be az idei Velencei Biennálé, amelynek Magyar Pavilonjában ezúttal a dunaújvárosi képzőművész, Várnai Gyula munkái voltak láthatók.
2017-11-00Rácalmás SE Vízi- és Szabadidősport Szakosztály - 2017. év összefoglalóA szakosztály története. Edzőink. 2017. évi nemzetközi versenyek. 2017. évi hazai versenyek
2017-10-27Nemzetközi kutatások. Sztálinváros polgára voltamAz Európai Bizottság finanszírozásával jött létre az a projekt, amelynek célja a sztálini rendszer jellemzőinek bemutatása, különös tekintettel az alapvető emberi jogokat sértő tevékenységekre. Részt vett benne Magyarország, Románia, Bulgária, Albánia, Lengyelország. A kutatás eredményeit egy nemzetközi konferencia keretében mutatják be. A Dunaújvárosi Egyetemen a "Sztálinváros polgára voltam" című szakmai konferencia keretében került erre sor.
2017-10-26Olaszországban remekelt a DUFK SEA tavalyi évben újjászerveződött DUFK SE U12-es labdarúgócsapata október közepén az olaszországi Bolzanóba utazott, ahol két mérkőzést játszott.
2017-10-00XXI. Dunaújvárosi Fúvós- és Mazsorett találkozóA Nagyvenyimi Mazsorett Csoport 2017-ben is meghívást kapott a Nemzetközi Fúvós és Mazsorett Találkozóra. 2017. augusztus 19-én a venyimi lányok vezették fel a Dózsa György úton vonuló együtteseket. Varga Nóra elnyerte a Legszebb Hazai Mazsorett címet.
2017-10-00Benedek és Bálint Dónusz Éva utánpótlás kapitánnyal (képaláírás)Folytatódott a siker sorozat a rácalmási kenusok számára az ORV-n is a csehországi Raciceben. (nem teljes szöveg)
2017-09-30Három napon át versenyeztek. Kutyavezetők és szolgálati ebek PálhalmánHárom napon át a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet adott otthont a VII. Kutyavezetők és szolgálati kutyák nemzetközi versenyének. kategóriák és helyezések a cikkben.
2017-09-14Dupla ezüst a VilágkupánA döntőbe jutott és ott az ezüstérmet szerezte meg a szombathelyi Világkupán Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza felemás korláton és gerendán.
2017-09-00A kevesebb a futurulológiában is többBeszélgetés Petrányi Zsolttal és Várnai Gyulával, utóbbi munkái a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában voltak láthatóak.
2017-08-07Oldtimerek pilótái. Ez egy különleges élményOldtimer vitorlázó repülőgépek uralják a baracs-kisapostagi repteret. A nemzetközi találkozóra még az USA-ból is érkeztek.
2017-08-00Magyarországnak is sikert hozottA rácalmási kenus, Horváth Benedek részt vett az Európai Ifjúsági Olimpián. A világverseny Győrben zajlott 10 sportágban 50 ország részvételével. Horváth Benedek négy számban indult, három ezüst érmet és egy negyedik helyet szerzett.
2017-07-28Prága főterén ropták a dunaújvárosiak. A Vasas Táncegyüttes nagy sikert aratottNemzetközi összművészeti fesztiválon vett részt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Prágában.
2017-07-00Fontos dokumentum (képaláírás)Fontos dokumentum aláírására került sor július 4-én Moszkvában az orosz-magyar kormányközi gazdasági bizottság ülésén, ahol Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője és a vezető orosz gázberendezés-gyártó Kazankompressormash vállalat vezérigazgatója nagyteljesítményű kompresszorok szállításáról kötöttek megállapodást. (nem teljes szöveg)
2017-07-00Kézis kaland a Partille Kupán. A Rácalmás Sportegyesület híreiVad Zsombor U15-ös kézilabdás beszámolója a göteborgi világkupáról, ahol 43 ország 1185 csapatának 22500 sportolója vett részt. Rácalmás három csapattal, U12 leány, U13 és U15(?)-ös fiú csapatokkal szerepelt.
2017-06-14Népszerű Várnai alkotása. Az ikon szemével nézniMár eddig is számos tudósítás közöltünk az idei Velencei Biennálé Magyar Pavilonjáról és annak dunaújvárosi főszereplőiről. A közelmúltban egy különleges performansz is megesett a pavilonban. Helyzetjelentés.
2017-06-00Várnai Velencében2017-ben Várnai Gyula képviseli Magyarországot az 57. Velencei Biennálén, a világ legjelentősebb képzőművészeti seregszemléjén, ahol 86 ország többszáz művésze szerepel. Több szempontból is fontos Várnai szereplése, egyrészt bebizonyítja, hogy vidéki művész is betörhet a világ élvonalába, másrészt projektje kicsempészi Dunaújvárost Olaszországba és a nagyvilágba.
2017-06-00Nemzetközi diákcsoport látogatása a vasműben. Termelés, vállalati kultúra, építészet.2017 tavaszán második alkalommal látogattak el az ISD Dunaferrhez a Közép-európai Egyetem (CEU) hallgatói. A csoportot Charles Shaw, az egyetem történelem tanszékének adjunktusa vezette.
2017-05-18Aktuális problémák. Fókuszban a társadalmi problémákVáltozatos, provokatív és megfejtések sorát ígérő kiállítások sokaságával várja látogatóit egészen november végéig az 57. Velencei Biennálé, amelynek Várnai Gyula képzőművész személyében dunaújvárosi főszereplője is van. Velencéből jelentjük!
2017-05-15Neonbéke sikere. Elrepült a Vasmű út tetejérőlFolytatódik alkalmi, Velencéből jelentjük rovatunk. Néhány adalék és alaptörténet a Magyar Pavilon kiállításához.
2017-05-13Béke, Velencében. Utópiareferenciák a jövőértKomoly nemzetközi érdeklődés mellett mutatkozott be május 12-én, pénteken kora délután az 57. Velencei Biennálén a Magyar Pavilonban Várnai Gyula Munkácsy-díjas dunaújvárosi alkotó Peace on Earth! című kiállítása.
2017-05-09A Magyar Pavilon építője: Várnai Gyula, és a békeEgy különleges, mondhatni évtizedeken át épített tartalommal készült az idei kortárs művészeti "világbajnokságra", azaz a Velencei Biennáléra a Magyar Pavilon építőjének kettőse: Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész és Petrányi Zsolt (ex-KMI) kurátor.
2017-05-09Gebei: a profi szint végeGebei Péter, KHL-es profi bírónk mindenki számára meglepő döntést hozott, a jövőben a magyar játékvezetők fejlesztéséért dolgozik.
2017-05-04Harminc esztendős kapcsolat. Három évtizedes barátságEzen a tavaszon két alkalommal is erősítheti testvérkapcsolatát a dortmundi társintézményével a Széchenyi gimnázium.
2017-04-27Úton a magyar kiállítás a Velencei Biennáléra2017. április 27-én három tonna rakománnyal megpakolva elindult a Várnai Gyula: Peace on Earth! című kiállításának műtárgyait szállító kamion a Ludwig Múzeumból az 57. Velencei Képzőművészeti Biennáléra.
2017-04-26Újváros, Budapest, Velence. Várnai VelencébenÁprilis 25-én, kedden délelőtt a hazai kortárs képzőművészeti szcéna meghatározó intézményében, Budapesten, a Művészetek Palotájában található Ludwig Múzeumban mutatták be a május 13-án nyíló 57. Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonjának tematikus kiállítását, amely a dunaújvárosi Várnai Gyula és Petrányi Zsolt kurátor „Peace on Earth!” című projektjét mutatja majd be hamarosan a világ legnagyobb kortárs képzőművészeti seregszemléjén.
2017-04-215 perc a Velencei BiennálénÖsszeállították a Duna-parton Várnai Gyula egyik - a Velencei Biennáléra készülő - művét, az 5 percet.
2017-04-00Határtalan kapcsolatokBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel Dunaújváros külföldi kapcsolatairól. A közelmúltban a városba látogatott Girlic Radman, Horvátország és Aleksandar Dragicevic, Bosznia-Hercegovina nagykövete.
2017-02-08A közlekedés biztonságáértA HungaroControl és a DAK Acélszerkezeti Kft. pályázata is Nemzetközi minőség-innováció 2016 díjat nyert, az elismeréseket február 2-án adták át Prágában.
2017-02-02Az ISD Dunaferr is téma leszHosszú évek után most először van olyan helyzet a nemzetközi politikában, amely kedvező hatással van a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztéslére - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter február elsején. Napirendre kerül a Dunaferr, amellyel kapcsolatban az orosz fél nyitott, hogy jelentős beruházásokat hajtson végre.
2017-02-00Magyar-orosz gazdasági kapcsolatok. Téma volt a Dunaferr isVlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatásának idején az orosz kormány több tagja is tárgyalt Budapesten. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter elmondta a Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel történt megbeszélésüket követően, hogy a tárgyalt témák között az ISD Dunaferr vállalatcsoport jövője is szóba került. A magyar miniszter szerint a Dunaferr további működése, bővülése biztosított.
2017-02-00Félidejéhez érkezett az AlCirc-projekt. Az Európai Bizottság támogatja a kutatástKvárik Sándor, az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének termelésvezető-helyettese számol be az AlCirc-projekt félidei állásáról. A projekt célja a nagyolvasztói alkália-körforgalom folyamatos ellenőrzése, annak csökkentési lehetősége.
2017-02-00Dr. Zsilinszky Rudolf 1933-2017Elhunyt dr. Zsilinszky Rudolf, a Dunai Vasmű első műszaki doktora, a Dunaújvárosi Főiskola tanára. Nekrológ.
2017-02-00"Peace on Earth!" Békét a világnak Várnai GyulátólPálinkás István írása Várnai Gyuláról a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában kiállított művei apropóján
2017-01-19Velencei kihívás: egyre közelebb. Velencei kirándulásMájus közepén nyílik az idei Velencei Biennálé, ezúttal újvárosi főszereplőkkel is. Középpontban Várnai Gyula.
2016-12-13Az afrikai kontinens legerősebb gazdasága. Prioritás a munkahely-teremtésA közelmúltban városunk vendége volt Johann Marx (kép), a Dél-afrikai Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki Cserna Gábor polgármester meghívására látogatott el hozzánk.
2016-12-09Az igények szerint. Együttműködve, hatékonyabbanA kamarai feladatok talán legfontosabb köre a szakképzés területéhez kapcsolható. A munkaerő-piaci igényekhez igazodó képzettségű, számú szakember biztosítása, mondta el Králik Gyula (kép) évértékelőjében.
2016-12-08Együttműködési színterek. Szakértő cégeket keresnekA Dél-afrikai Köztársaság nagykövete, Johann Marx (kép) látogatott Dunaújvárosba december 7-én, szerdán. A városházán, a kamaránál tette tiszteletét.
2016-11-00Gyertyagyújtással emlékeztünkA nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva a rácalmási önkormányzat és a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület vezetői és tagjai gyertyagyújtással emlékeztek meg a hazájukért holt magyar és más nemzetek katonáiról november 11-én 11 óra 11 perckor az I. és II. világháborús emlékműnél.
2016-10-00Kutatás-fejlesztés az RFCS támogatásával. Két folyamatban lévő projektBeszélgetés dr. Móger Róberttel, az ISD Dunaferr Technológiai Igazgatóságának metallurgia-fejlesztési főosztályvezetőjével a 2016 júliusában indult Deprex-, valamint az egy éve futó AlCirc-projektek aktuális állásáról.
2016-09-29DUE hallgatók a világ körülSzeptember 28-án, délután jelentkezett első kiadásával a Dunaújvárosi Egyetem nemzetközi klubja, az International Club Due.
2016-09-00Nagyvenyimi mazsorettek nemzetközi találkozón2016 augusztus 19-én huszadszor adott otthont Dunaújváros a Fúvósok és Mazsorettek Nemzetközi Találkozójának, ahová felkérést kap minden évben a Nagyvenyimi Mazsorett csoport is.
2016-08-22Harsogó fúvósok, ügyes és szép lányok. Zenével, tánccal a térenHuszadik alkalommal vonultak a fúvószenekarok és mazsorettek a város utcáin augusztus 19-én, pénteken délután. A határon túlról is érkeztek részvevők a rendezvényre.
2016-08-17Irány a Királyi NapokAlig ért haza a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes külföldi útjáról, máris egy újabb fellépésre készülnek a város határain kívül.
2016-08-12A Vasas táncosai KrakkóbanMezőföldi, szilágysági és szatmári táncokkal mutatkozott be a Dunaújvárosi vasas Néptáncegyüttes a IV. Nyári Összművészeti Ünnepen.
2016-08-12Edzőtábor OlaszországbanNemzetközi edzőtáborban vett részt a Dunaferr Se torna szakosztályának két tagja, Török Dániel edző és a fiatal tornász, Makovics Mirtill.
2016-08-10A Vasas megjárta Krakkót. Komoly sikerek KrakkóbanA Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes augusztus 8-án, hétfőn este érkezett haza Lengyelországból, egy nemzetközi folklórfesztiválról. Az együttes egyik szakmai vezetője, Suplicz Mihály mesélt a hétvégéről.
2016-08-09Tánc és zene az utcánA Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes táncosai bevették Krakkót. Augusztus 5-én, pénteken este a hosszú út után huszonöt fővel és egy zenekarral nem pihenni indultak, egy flashmobot rögtönöztek Lengyelország második legnagyobb és legöregebb városában.
2016-08-04Krakkóba utazik a VasasIsmét a város jó hírét viszi a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Ezúttal Krakkóba utaznak egy nemzetközi fesztiválra.
2016-07-23Az alapember: untermannLydia Unterstrasser, a Dunaújvárosi Hírlap újságíró gyakornoka. Interjú.
2016-07-15Kalandok várnak az óvónőkreIsmét sikeres pályázott a perkátai Százszorszép Óvoda. Már másodszorra nyert projektet az európai uniós Erasmus+ Programban.
2016-06-29Határon túlról érkeztekA Pentelei Hagyományőrző Egyesület nyolcadik alkalommal szervezett nyaralással egybekötött edzőtábort határon túl élő magyar fiatal sportolóknak.
2016-06-28Magyarok finn honbanÉvekre visszanyúló, nagyon jó barátságot, rokoni kapcsolatot ápol a magyar és a finn röplabdás társadalom, amelynek köszönhetően minden évben együtt készülnek a különböző versenyekre Magyarországon vagy Finnországban. Ezúttal 5 dunaújvárosi fiatal is részt vett a közös felkészülésben. Egyikük Móró Ákos, a DH Sajtó és Tanulás programjának diákja, aki beszámolt az edzőtábori élményekről.
2016-06-23Fiatalok, akik Európa meghatározó szereplőiA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákjai és tanárai a közelmúltban Lengyelországba látogattak, ahol az Erasmus+ projekt záró találkozóját tartották.
2016-06-03Új impulzusokkalMájus 26-án szakmai konferencián is bemutatták szakmai programjukat a Széchenyi István Gimnázium pedagógusai. A széchenyi gimnázium öt pedagógusa Szepessyné Azari Éva, Szeitlné Mészáros Márta, Polányiné Boldog Katalin, Péntek Klára és Szabados Erika kiváló munkát végzett és számos fontos, a napi tanítási gyakorlatban is használható tapasztal gazdagodott az ERASMUS+ programnak köszönhetően.
2016-06-00Sárkányosok a Vogalongán. Életre szóló élmény voltA Dragon Steel SE sárkányhajósai részt vettek Európa legnagyobb vízikarneválján, a Velencében megrendezett Vogalogán. A dunaújvárosi csapat nagyszerű élményekkel gazdagodott a 2016. május 15-én megrendezett eseményen.
2016-06-00Sárkányhajósaink a VogalongánA rácalmási sárkányhajósok részt vettek a Velencében rendezett 42. Vogalongán 2016. május 15-én. A csapattagok névsora. Bölcskei Ferenc szakosztályvezető véleménye az eseményről.
2016-05-21Az együttműködés színterei. Együttműködés, partnerségCserna Gábor polgármester meghívására szlovén delegáció látogatott Dunaújvárosba Ksenija Škrilec (kép) nagykövet asszony vezetésével május 20-án. Az együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak a városházán, a kamaránál, valamint az egyetemen.
2016-05-12Turnézott a vegyeskar. Nyugat-európai sikerekKét évvel ezelőtti meghívásnak tett eleget május elején a Dunaújvárosi Vegyeskar Franciaországban és Svájcban, óriási sikerrel.
2016-05-03Zöldben utaznak. Német partnerekkelA Dunaújvárosi Egyetem és a Magyar Elektromobilitás Szövetség Észak-Rajna-Vesztfáliai látogatásának célja a nemzetközi együttműködések kialakítása volt.
2016-04-28A kínai kapcsolatok erősítése. A DUE keleti nyitásaKínai egyetemekre látogatott nemrég dr. Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási és általános rektorhelyettese, illetve Gyöngyössy Katalin, a nemzetközi kapcsolatok irodavezetője.
2016-04-04A kis- és nagyplasztikákA vas- és acél szoborpark létrejöttét és gyarapodását a városunkban rendezett alkotótelepi élettel együtt a média folyamatos érdeklődése kísérte. A dunaújvárosi művésztelepről, az acélszobrász alkotótelep történetéből.
2016-03-25Hankook dizájn az Opel GT autónA Hankook Tire termékei szerepeltek az Opel standján, a Genfi Autószalonon.
2016-03-22Angliai bevetés voltA HUNOR mentőszervezet tagjaként két dunaújvárosi tűzoltó is - Ambrus László, Orosz Csaba - részt vett egy nemzetközi, angliai gyakorlaton, amely kétezer önkéntes bevonásával zajlott.
2016-03-04Cirkusz a színpadonA Bartók színház Hepp! című előadását beválogatták a Kaposvári Assitej Biennálé (nemzetközi gyermek- és ifjúsági színházi fesztivál) legjobb darabjai közé.
2016-02-00Jól halad az ISD Dunaferr uniós projektje. A korszerűbb nyersvasgyártásértBeszélgetés Móger Róbert metallurgiafejlesztési főosztályvezetővel az ISD Dunaferr 2015. július 1-jén indult uniós projektjéről, az AlCircről.
2016-01-22Tornagyőzelmet arattak a pólósokMinden meccsét megnyerve szerezte meg az ötcsapatos nemzetközi edzőtábor első helyét a DFVE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában.
2015-12-08Képek kalapács alattNem mindennapi jótékonysági akciót indított útjára a napokban a Skicc Művészeti Egyesület. A nemzetközi alkotógárda közel nyolcvan alkotásából szemezgethetnek az adományozó művészetpártolók.
2015-12-05Éremprés készülA közelmúltban a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolából diákok és tanárok jártak Belgiumban. A tizenhárom tagú csapat az Erasmus+ projekt soron következő találkozóján vett részt. Az uniós projekt keretében közösen készítenek el egy érmeprést.
2015-11-14Kelet és Nyugat közöttEast-West Cohesion címmel nemzetközi konferenciával zárt a Tudományos Hét a Dunaújvárosi Főiskolán.
2015-10-24Bartók Táncszínház táncosai Isztambulban (képaláírás)Október 26-án Magyarország Ankarai Nagykövetsége és Isztambuli Főkonzulátusa közös nemzeti ünnepi megemlékezést rendez Isztambulban az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából. Az ünnepi műsor a Bartók Táncszínház Magyar Táncok produkciója lesz! (teljes szöveg)
2015-10-02Prémium kategóriákA világ egyik leggyorsabban fejlődő prémium gumiabroncsgyártójaként a Hankook is részt vesz a 66. Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon.
2015-09-00Képeket hagytak maguk utánBeszélgetés Pats Józseffel, a Skicc Művészeti Egyesület vezetőjével a Dunaújvárosi Főiskola szabadidő parkjában megtartott alkotótáborról.
2015-08-10A telep után a kiállításokVéget ért augusztus 8-án a Dunaújvárosi Főiskola csónakházában zajló nemzetközi Skicc alkotótelep. Idén több, mint húsz festőművész érkezett, hogy egymás mellett alkosson a duna-parti nyugalomban.
2015-08-08Skicc a kánikulábanKépes beszámoló a Skicc Művészeti Egyesület művészeti táboráról.
2015-07-31Tábor a csónakházbanKilenc országból érkeztek fiatal alkotók a Skicc művészeti egyesület nemzetközi alkotótáborába.
2015-07-25Egy határtalan táborJúlius 24-én megkezdődött a munka a Skicc Művészeti Egyesület nemzetközi alkotótáborában, a Dunaújvárosi Főiskola csónakházában.
2015-07-23Skicc: ismét határtalanulKilenc ország 21 alkotóját várják a Skicc Művészeti Egyesület július 24én kezdődő, harmadik nemzetközi alkotótáborába, a Dunaújvárosi Főiskola csónakházába.
2015-07-00A fémek csillogó világa2015 júniusában Düsseldorfban jártak az ISD Dunaferr Zrt. szakemberei a "Bright World of Metals - a fémek csillogó világa" nevű fémipari vásáron. A rendezvényen készült képen Angeli Tamás, Roman Zebkov, Torma Gizella, Bucsi Tamás, Igor Shashin és Ács Bálint látható.
2015-06-00Újabb uniós pályázaton nyert az ISD DunaferrIndulhat az AlCirc-projekt. Beszélgetés dr. Móger Róbert metallurgiafejlesztési főosztályvezetővel.
2015-06-00Konferencia az ipari városokrólBeszámoló a Dunaújvárosi Főiskolán 2015. május 21-22-én tartott "Ipari városok a népi demokráciákban" című nemzetközi konferenciáról. A dunaújvárosi Végh Árpád, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója Dunaújváros építészetéről tartott előadást, míg Nagy Annamária a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze a Dunaferr gyártörténeti archívumában őrzött brigádnaplókat mutatta be.
2015-05-22Nem volt szovjet modell(?)Május 21-én kezdődött el a Dunaújvárosi Főiskolán Az új ipari városok a szocialista országokban című nemzetközi konferencia. Beszámoló az első napon elhangzott előadásokról. A dunaújvárosi Végh Árpád, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója Dunaújváros építészetéről tartott előadást.
2015-05-22Szocreál kutatásokA Pepper Art Projects és a francia történész Jerome Bazin egyedülálló nemzetközi konferenciát szervezett csütörtök és pénteken a főiskolán az egykori új szocialista városokról.
2015-05-13Az új ipari városokrólÚj ipari városok címmel nemzetközi konferenciának ad otthont Dunaújváros május 21-22-én. A sajtótájékoztatón Molnár Mihály, a Pepper Art Projects (a konferencia egyik rendezője) elmondta, hogy nem tartja lehetetlennek, hogy a szocialista múltat dokumentáló európai kutató és bemutató központ létrehozását Dunaújvárosban.
2015-05-02Szocialista iparvárosokA Peppert Art Projects és Jerome Bazin kutató, egyetemi oktató által szervezett egyedülálló nemzetközi konferencia helyszíne lesz Dunaújváros május 21-22-én. Téma: az egykori szovjet blokk országaiban felépült szocialista iparvárosok.
2015-04-10Alkotások hat országbólA dunaújvárosi Skicc Művészeti Egyesület tavaly nyáron rendezett nemzetközi alkotótábori anyagából látható kiállítás egy hónapig a fővárosban.
2015-02-24A kirakat másik oldaláról nézveCsinált városok – Nemzetközi tudományos konferencia urbanisztikai szakembereknek Dunaújvárosban (május 21-22.). A konferencia megszervezését a Pepper Art Projects segíti.
2015-02-21Szükség lehet ráLorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium is csatlakozott a nemzetközi "Ébresztő-óra" gyermekjogi, gyermekvédelmi UNICEF-programhoz.
2015-01-13Érmeprést készítenekNégy ország húsz diákja és tíz tanára vendégeskedik január 12-e óta a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola egy nemzetközi program részeként, közösen részt vegyen egy kétéves, Erasmus+ nemzetközi, programban, amelyben egy érmeprést készítenek.
2015-01-00Lezárult az Európai Bizottság által támogatott projektBeszélgetés Móger Róberttel, az ISD Dunaferr Zrt. Technológiai Igazgatóságának metallurgfejlesztési főosztályvezetőjével az ExTul nevű programról.
2015-01-00Újraindult a nyersacéltömb-gyártás DunaújvárosbanAz ukrán Donbasz Ipari Szövetség (ISD) bejelentette, hogy újraindította a nyersacéltömb-gyártást magyarországi és lengyelországi gyáraiban, a dunaújvárosi Dunaferr acélműnél és a Huta Czestochowánál. A buga gyártását a kelet-Ukrajnában folyó harcok miatt indították újra a két gyárban.
2014-12-19A fizetést a vevőtől kapjukKét rangos ipari vásáron - Brnóban az MSV Nemzetközi Gépipari Vásáron és Hannoverben az EUROBLECH Nemzetközi Acélipari Vásáron - is részt vett 2014 őszén az ISD Dunaferr Zrt.
2014-12-03Főiskola: erősítés, aláírásokTöbb nemzetközi delegáció is érkezett a közelmúltban a Dunaújvárosi Főiskolára. A főiskola és az azerbajdzsáni State Agricultural University együttműködési megállapodást kötött.
2014-12-00Fontos a nemzetközi jelenlétKét rangos nemzetközi vásáron is részt vett 2014 őszén az ISD Dunaferr Zrt. Előbb a brnói MSV Nemzetközi Vásáron szerepelt, majd pedig a hannoveri EUROBLECH Nemzetközi Acélipari Vásáron.
2014-12-00Az európai kohászat helyzetérőlA "HÍD" Egyesület Marketing Klubjában dr. Lukács Péter, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés volt elnöke és az ISD Dunaferr korábbi műszaki vezérigazgatója tartott előadást az európai kohászat helyzetéről.
2014-12-00Csodálatosan daloltakA Napsugár Asszonykórus sikere a XX. Bánáti Szerb Népzenei Találkozón Deszken.
2014-11-26Európai utakonÚjabb európai programban - Erasmus+, az oktatást, képzést, ifjúsági területet, sportot támogatja - szerepel a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola. A pályázatról.
2014-11-11Második helyezettekA Dózsa György Általános Iskola csapata nemzetközi eTwinning programon vett részt a múlt tanévben. A csapat ezüstérmes lett.
2014-10-02Évtizedes barátságKözel harminc éve egyre erősödő baráti kapcsolat köti össze a Széchenyi István Gimnáziumot és a dortmundi Reinoldus- und Schiller-Gymnasium-ot.
2014-07-30Gyarapodó alkotótelepAugusztus 3-án zárul az utóbbi évek legnépesebb nemzetközi alkotótábora, a SKICC Művészeti Egyesület művésztábora, a Dunaújvárosi Főiskola csónakházában.
2014-07-19Nemzetközi alkotótelepJúlius 18-án megnyílt a Skicc hetedik alkotótábora. Hat ország huszonhárom tehetséges alkotója dolgozik két héten át a főiskola művésztelepén.
2014-07-18Napernyő, nyugalom, ihletNemzetközi alkotótábor indult pénteken városunkban a Dunaújvárosi Főiskola csónakházában.
2014-07-16Alkotók a Duna partjánJúlius 18-án kezdődik és két héten át tart majd a Skicc Művészeti Egyesület idei nemzetközi alkotótábora.
2014-07-16Előrelépett a Dab.Docler (kishír)A 2013-14-es szezon, jégkorong klubranglistán a Dab.Docler csapata a 249. helyen van.
2014-05-28Kitelepítettek emlékéreKitelepítettekre emlékeztek Mezőfalván .
2014-05-00Világszínvonalú tornát rendeztünk!"Az öt városi játékossal felálló férfi U20-as röplabda válogatott Dunaújvárosban küzdött az Európa-bajnoki kvalifikációért."
2014-05-00Nemzetközi projektek tapasztalatairól is beszámoltakDunaferres előadások a MicroCAD konferencián.
2014-05-00Brazil diákok gyárlátogatása"Egyre több a külföldi hallgató a Dunaújvárosi Főiskolán, közöttük egy csoportnyi brazil diák is tanul városunkban. Számukra szerveztek április utolsó hetében gyárlátogatást."
2014-03-19New York lenyűgözöttMezei Nikolett élménybeszámolója.
2014-03-13Kaszás Tamás: Sydney (kishír)Kaszás Tamás részt vesz a Sydney Biennálén.
2014-03-04Zenészeink a nyugati partonÚjabb dunaújvárosi zenészek indultak meghódítani Amerikát. Kováts Kriszta új zenekarában, a Kováts Kriszta Kvintettben Csuhaj-Barna Tibor és Lázár Zsigmond viszi jó hírünket.
2014-02-26Folytatódik a klíma-barátságA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban folytatódik a Hot Stuff Climae Net (klíma-barátság) nemzetközi, svájci program.
2014-02-20Dunai kikötőinkAz országban nálunk a legjobbak az adottságok egy logisztikai kiszolgáló központ megépítéséhez. Befejeződött a DaHar, a dunai kikötőkkel foglalkozó nemzetközi projekt, első ciklusa.
2014-02-20A Carnegie Hall varázsa"Titkon szinte mindenki tudni szeretné, milyen érzés lehet a világ egyik, ha nem a leghíresebb koncerttermének, a Carnegie Hall-nak színpadáról letekinteni a több ezer fős közönségre, s fogadni a hangos elismerést." A Dunaújvárosi Egyesített Kórus élménybeszámolója az Intercisa Múzeumban.
2014-02-15Nemzetközi ifjúsági klub (kishír)Fiatalokat várnak a helyi baptista imaházba február 15-én, ahol a világ minden részéről érkezett fiatalok részvételével klubfoglalkozást rendeznek.
2014-02-00New Yorkban járt a Dunaújvárosi Egyesített Kórus73 dunaújvárosi dalnok a világ egyik legjelentősebb hangversenytermének, a New York-i Carnegie Hall Isaac Stern Auditoriumának pódiumára állhatott.
2013-12-13Kalandos, szép történetMagyar gyerekek és norvég önkéntesek találkozója. Norvég és magyar barátaival találkozott csütörtökön az Útkeresés Családsegítő Szolgálatnál tizenhét újvárosi gyerek.
2013-11-15Duna: vigyázzunk rá!Negyedszer rendezték meg a Dunaújvárosi Főiskolán a Duna Térségi Kohézió Nemzetközi Tudományos Konferenciát.
2013-10-31A német iskolában jártak a gyerekekOktóber végén egy hetet a németországi testvériskolában, Göttingenben vendégeskedett a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola küldöttsége.
2013-10-19Amerika most közelebb van"Megvalósulni látszó, majd látszólag elbukó nagyszabású tervekről hallhattunk utoljára a Dunaújvárosi Vegyeskarral összefüggésben. A Horváth Péter András vezette együttes azt álmodta, hogy a dunaújvárosi kórusokkal karöltve a Carnegie Hall színpadán is megmutatja, hol tart a magyar kórusmozgalom." Interjú.
2013-10-15A dortmundi testvérek szemévelAz idei tanévben ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját a város első gimnáziuma, a Széchenyi István Gimnázium. Az intézmény testvérkapcsolata, a dortmundi Reynolds und Schiller gimnázium igazgatója is részt vett az ünnepségen. Interjú.
2013-08-07Nagyköveti vizitTöbb mint fél évszázados baráti szálak fűzik Perkátát a kínai Huaxianghoz. A partnertelepüléssel ismerkedett a Kínai Népköztársaság új magyarországi nagykövete.
2013-08-02Szombaton este zár a SKICC táboraVéget ért a Dunaújvárosi Főiskola csónakházában, a SKICC Művészeti Egyesület által megrendezett nemzetközi alkotótábor.
2013-08-01Dunaújváros és térsége fejlesztésének stratégiai koncepciója a 2014-2020 közötti beruházási időszakbanA városi dimenzió erősödése az Európai Unió fejlesztéspolitikájában. Az EU Duna-Régió Stratégia. A Közép-Duna Menti ITI (Integrált Területi Beruházási program)
2013-07-30Örömzenélés TeramóbanA Dunaújvárosi Fúvószenekar Balogh Zoltán András karnagy vezetésével és Mészáros Rudolf elnök szervezésében júliusban az olaszországi Teramo városában turnézott.
2013-07-26Kanadai pólósok Dunaújvárosban"Dunaújvárosban edzőtáborozik az U18-as kanadai női vízilabda válogatott. Cyril Dorgigne edzővel beszélgettünk a kanadai vízilabdázásról és arról, miért is járnak Dunaújvárosba."
2013-07-15Követségi vizit a parkbanGyuricza Gábor, a brazíliavárosi magyar nagykövetség konzuli osztályán dolgozó szakember, Lamidi Ajayi Kutemi nigériai attasé, és Reisch György korábbi dunaújvárosi lelkész látogatott el Móder Rezső szoborparkjába és E-Műteremgalériájába.
2013-07-15A Dab.Docler nincs a listán (kishír)A Dab.Docler idén nem került fel az európai klub-raglistára, mert a legutóbbi szezonban nem vett részt egyik nemzetközi kupasorozatban sem.
2013-07-11Brazil erősítésHúsz brazil diák kezdte meg tanulmányait július 10-én a Dunaújvárosi Főiskola nyári kurzusán.
2013-07-10Nyári kurzusBrazil diákok kezdték meg tanulmányaikat a Dunaújvárosi Főiskola nyári kurzusán.
2013-07-09Támogató hálózat épülMég tizennégy millió forint hiányzik az Egyesített Dunaújvárosi Kórus New York-i turnéjához.
2013-07-09Vastaps Salzburgban"Múlt héten vasárnap a világhírű Salzburgi Dómban lépett fel a Viadana Kamarakórus. A salzburgi kalandról a kórus vezetője, Kurucz Gergely beszélt lapunknak."
2013-07-06Pezseg az élet az uszodában"Egész nyáron nagy a forgalom a Fabó Éva Sportuszodában. A különböző válogatottak egymásnak adják a kilincset, úgy tűnik szeretnek Dunaújvárosban edzőtáborozni."
2013-07-03Motorokat terveztekAz Európai Unió által támogatott nemzetközi pályázaton négy ország diákjainak együttműködésével Stirling motort terveztek és gyártottak.
2013-07-01Sporttörténeti magyar siker a karate Eb-nLassingleitner Fruzsina portréja, felkészülése az Eb-re.
2013-06-27Sok vízi zarándok jöhetne"Akár vízi úton is eljuthatnak hozzánk a zarándokok, ha megvalósul az az ötlet, amelyet a magyar Mária Út Egyesület vetett fel. Németországtól Szerbiáig csónakázhatnánk." A tervek szerint hamarosan bekapcsolódik Kisapostag is a zarándokútvonal hálózatába.
2013-06-25Európán átívelő nagy vonatozásAz Európán átívelő nemzetközi vasútmodell-programban résztvevő középiskolások Brüsszelben mutatták be a szerelvényt. Magyarországot a dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola képviselte.
2013-06-14Csodálatos gála"Csodálatos fellépéssel búcsúzott a Móricz Zsigmond Általános Iskola testvériskolájának, az ingolstadti Reuchlin Gimnáziumnak a zenekara a háromnapos Móricz gálán."
2013-06-11Zamárdi kirándulás"Az ingolstadti Reuchlin Gimnázium tanulói és kísérőik szombaton este érkeztek vendégségbe a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolába."
2013-06-04Világhírű kórusok között"A Viadana Kamarakórus június 1-jén, szombaton a Vox Mirabilis Kamarakórus meghívására Székesfehérváron vendégszerepelt." A nemzetközi seregszemléről, a Viadana karnagya, Kurucz Gergely mesélt.
2013-06-01Szép siker a nemzetközi vásáron"Június első hetében rendezték meg a lengyelországi Poznanban az ITM Nemzetközi Műszaki Vásárt, amelyen az ISD Dunaferr Zrt. a teljes termékskálájával képviseltette magát." Elnyerték az Acanthus Aureus díjat.
2013-05-14Okultak a német példákbólHatárokon Átnyúló Együttműködés Európa Belső Biztonságának Megőrzéséért címmel szerveztek szemináriumot 2013. május 5 és 10-e között Németországban, melyen két dunaújvárosi polgárőr is részt vett: Varga József és Lőwinger Zoltán (Pannon Polgárőrség).
2013-05-01Vajk 3D Sziget kupa!Nemzetközi szintű íjászverseny kerül megrendezésre.
2013-04-23A díszvendég esélyeiTöbb száz kínai vesz részt április 23-án azon a konferencián, Perkátán, ahol már 1960 óta ápolják a kínai kapcsolatokat.
2013-03-19A Dunaferr a legnagyobb Ciprushoz köthető magyar cég"Magyarországon jelenleg 4500 vállalat tulajdonosi szerkezetében vannak klasszikus értelemben vett offshore tulajdonosok, ebből Ciprushoz 1500 cég köthető, amelyek közül a legnagyobb az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt."
2013-03-12Sherlock: irány az USABernáth Zsolték Sherlock Holmes nyomában című ifjúsági filmje több nemzetközi meghívást is kapott, májusban a Los Angeles-i Nemzetközi Családifilm-fesztiválon vesz részt.
2013-03-08Magyar filmes siker AmerikábanA Los Angeles-i Nemzetközi Családifilm-fesztiválon (International Family Film Festival) szerepel május elején a Sherlock Holmes nevében című magyar ifjúsági mozi – közölték az alkotók pénteken az MTI-vel.
2013-03-01PartfalnézőbenKulcs, Rácalmás és Dunaújváros veszélyeztetett löszfalait látogatta meg az a földtani szakértőkből álló, nemzetközi delegáció, amely csütörtökön kora este ért városunkba, a Táborállásra.
2013-02-13Készül a csatornaA Széchenyi István Gimnázium diákja, Szücs Botond révén ismét lesz dunaújvárosi résztvevője a huszadik alkalommal jelentkező Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának, amelyet ezúttal az indonéziai Balin rendeznek.
2013-02-08Nemzetközi diplomaMátéfi Eszter és Rapatyi Tamás nemzetközi kézilabda mesteredző lett.
2013-02-01Félidejéhez ért az ExTul projektAz ISD Dunaferr is részese az Európai Bizottság által alapított Szén és Acél Kutatási Alap (RFCS) egyik futó projektjének.
2012-12-19Játékokat küldtek a pajtásaiknakAz altomüsteri Mikulás idén is ellátogatott Nagyvenyimre.
2012-12-18Ami késik, az nem múlhat!"A következő esztendő januárjának közepén lépett volna fel a világ egyik legnevesebb hangversenytermében, a Carnegie Hall-ban a városi vegyeskar vezette Dunaújvárosi Egyesített Kórus, ám a reményekkel ellentétben nem sikerült előteremteni a kellő forrásokat." Január helyett talán májusban már felléphetnek.
2012-12-12Az aranyszínű Zöld Alma Díj nyertese...Világhírű környezetvédelmi díj. A Zöld Alma Díj arany fokozatával tüntette ki egy angliai székhelyű szervezet a Mezőfalván működő Budafilter '94 Kft.-t. A cég műanyag üdítős palackokból újrafelhasználható granulátumot készít.
2012-12-08Kikötők és Duna-stratégiaA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara társszervezésében december 11-én rendezik meg a DaHar Támogató Fórumot. A dunai belvízi kikötők fejlesztésére létrejött projekt Dunaújváros önkormányzatának vezető partnerségével és nyolc ország részvételével valósul meg.
2012-12-05Világok találkozásaA Világok Találkozása című nemzetközi konferencián, a Parlamentben lép fel öt széchenyis és egy dunaferres diák.
2012-11-29Motorok tesztelésenBeszámoló a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában négy ország diákjainak motorfejlesztési együttműködéséről. A diákok Stirling motor elkészítésében versenyeznek.
2012-11-20Ausztráliába utazik a női pólóválogatottA Fabó Éva Sportuszodában az olasz válogatottal közösen készül a magyar U19-es női vízilabdacsapat.
2012-11-16Csökkent az acélfelhasználás EurópábanLépéskényszerben a Dunaferr.
2012-11-16Vállvetve és eredményesen harcoltak a magyarokÉrmekkel tértek haza Dél-Koreából az újvárosi íjászok.
2012-11-09Nagyüzem a gumiasztalon és a szerekenA Dunaferr SE versenyzői jeleskedtek a nemzetközi és a hazai porondon.
2012-11-01Pécsi show-másodszorVilág-és Európa Bajnokság dunaújvárosi szervezéssel.
2012-10-24Európán átívelő értékBeszámoló a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola nemzetközi vasútmodell-projektjéről, amelynek története 207-re nyúlik vissza.
2012-10-18Felértékelődött a Brnói Nemzetközi VásárEbben az évben mát ötvennegyedik alkalommal rendezték meg szeptember végén Brnóban az MSV Nemzetközi Gépipari Kiállítás és Vásárt, amelyen az ISD Dunaferr már tizenkettedszer szerepelt.
2012-10-13Nagy európai vasútmodell épülA Bánki Donát Gimnázium 2012/2013-as tanévben is részt vesz a Train for Europe nemzetközi programban.
2012-10-05Dunaferr-éremesőBirkózóink sikerei nemzetközi és hazai versenyeken.
2012-10-03Éremgyűjtő randevú vasárnap a BánkibanOktóber 7-én a 15. alkalommal rendezi meg a Berán Lajos Éremgyűjtő Kör a nemzetközi és országos éremgyűjtő találkozóját a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában.
2012-10-01Sportsikerek 60-on túlVarga József a Budaörsön rendezett birkózó senior világbajnokságon ezüstérmet szerzett.
2012-09-28Veteránok világbajnoksága BudaörsönA Dunaferr SE versenyzőinek szerepléséről.
2012-09-21Tárgyalás, egyeztetés, szervezésKözel hatvanmillió forintot kell összeszednie a Dunaújvárosi Vegyeskar vezette városi kórusválogatottnak ahhoz, hogy felléphessenek a New York-i Carnegie Hall színpadán. A városi kórusösszefogást a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja.
2012-09-19Kerékpárutak a Duna mellett: jobb vagy bal?"Európai bicikliúthálózat részesei lehetünk, ha kiépítjük (a szolgáltató-javító-ellátó hálózattal együtt) a Duna melletti kiránduló útvonalat."
2012-09-14Nyitás az ipar és a műszaki pályák feléTanévnyitó a Dunaújvárosi Főiskolán. Idén több mint hetven külföldi diák tanul az iskolában.
2012-09-08Nemzetiségi látogatásonNemzetközi kapcsolatai elmélyítésén dolgozik a dunaújvárosi szerb és horvát nemzetiségi önkormányzat. A dunaújvárosi csapat Zenicában járt.
2012-09-07A Duna folyam, mint olyanBeszámoló a Dunaújvárosi Főiskola rendezésében megtartott III. Duna-Térségi Kohézió Nemzetközi Tudományos Konferenciáról.
2012-09-07Tradícionális ipari vásár (kishír)Kiállító a Dunaferr is az MSV Brno 2012 Nemzetközi Gépipari vásáron.
2012-09-06A Dunáról szóltBeszámoló a Dunaújvárosi Főiskola rendezésében megtartott III. Duna-Térségi Kohézió Nemzetközi Tudományos Konferenciáról.
2012-09-05Bormustrával hangoltakBeszámoló a Dunaújvárosi Főiskola rendezésében megtartott III. Duna-Térségi Kohézió Nemzetközi Tudományos Konferenciáról.
2012-08-15Már készülnek a fellépésre!A Dunaújvárosi Vegyeskar meghívást kapott New Yorkba, 2013 januárjában a Carnegie Hall színpadán léphetnek fel.
2012-08-10Dunaferres sárkányhajósok csillogó sikere az Eb-nÖt arany-, egy ezüst és három bronzérem.
2012-08-08Éhezőknek segítettekBeszélgetés a Széchenyi István Gimnázium 11. b osztályának önkéntes diákjaival, Kovács Gergővel és Orbán Adriennel, akik Egyesült Államokban a Youth Leadership programban vettek részt.
2012-08-01400 dunaújvárosi a Carnegie Hallban?A város felnőtt és középiskolás kórusai számára fantasztikus lehetőség adódott. A város összefogásával sikerülhet kijutniuk New Yorkba, a 2011. szeptember 11-én történt terrorcselekmény áldozatainak emlékkoncertjére.
2012-07-21Központ a DunaKisapostagon a Közép-Dunavölgyi Vízikarnevál és Kulturális Fesztivál keretében konferenciát rendeztek (július 19-20.) a Dunáról és annak idegenforgalmi lehetőségeiről. Beszámoló Közép-Dunavölgye Turisztikai Fejlesztése a Datourway Program című tanácskozásról.
2012-07-21Francia diákok Perkátán"Huszonegy éve tartó testvérvárosi kapcsolat keretében jött Perkátára (és sok más, szép magyarországi helyre) hét francia diák két fiatal kísérővel Saint-Maximin városából."
2012-07-20Francia vendégekPerkáta testvértelepülése Saint Maximin. Kölcsönös vendéglátás.
2012-07-19Lakókra vár a táborA Skicc Művészeti Egyesület által felújított Dunaújvárosi Főiskola Duna-parti csónakházában július 20-án nemzetközi művésztelep indul.
2012-07-18Altomünsterben jártak...Nagyvenyimről nagy létszámú küldöttség látogatott el Altomünsterbe, a község partnertelepülésére.
2012-07-18Az Európa Ligát támogatjákA Hankook Tire szponzori szerződést kötött az Európai Labdarúgó Szövetséggel, az UEFA-val.
2012-07-06Magyarok Világtalálkozója zajlikA Magyar világtalálkozó július elsejétől nyolcadikáig tart, nyolc napon át az ország tizenkét helyszínén. A sorozat Világfalu elnevezésű zárórendezvénye, amelynek egyik főszervezője a dunaújvárosi pedagógus, nemzetközi hírű kiállító, csuhébaba-készítő, Gubán Gyuláné (kép).
2012-06-22Határtalan sporttáborHarmadik alkalommal rendeztek sporttábort határon túli magyar gyerekeknek Dunaújvárosban. "A Hild iskola kollégiumának vezetője, Szabó Tamás és segítői két évvel ezelőtt szervezték meg az első tábort, azzal a céllal, hogy a tehetséges határon túli magyar gyerekek Dunaújvárosba is jöhessenek sportolni, tanulni."
2012-06-20Alkotó rehabilitációA Skicc Művészeti Egyesület Július huszadikától egy nemzetközi alkotótábor szervez a Dunaújvárosi Főiskola csónakházában. Felújítási munkák a csónakházban.
2012-06-11Ötkarikás kórusszereplésA Dunaújvárosi Vegyeskar meghívást kapott Londonba, a Royal Albert Hall-ban rendezett hangversenyre.
2012-06-06DaHar: a Duna befolyásaFolytatódott a dunaújvárosi kikötő felmérése a város alatti öbölben. Beszámoló a DaHar program jelenlegi állásáról.
2012-06-01Comenius hét a Petőfi iskolábanNagy siker volt a záró találkozó.
2012-05-31nemzetközi találkozóA hat ország, Ausztria, Anglia, Észtorszéág, Lettország, Szlovénia és Magyarország együttműködéséből álló Comenius - a természet ritmusa című projekt zárásaként a Petőfi iskola látta vendégül a partnerkapcsolatban résztvevő külföldi delegációt.
2012-05-24Amerikába mennénekMeghívást kapott a New Yorkban található Cornegie Hall koncertteremben tartandó koncertre a Dunaújvárosi Vegyeskar.
2012-05-24Bevették a péterváradi erődöt isA Dózsa György Általános Iskola támogatást nyert a Határtalanul! című pályázaton, amelynek keretében határon túli magyarlakta területekre utazhatnak. A közelmúltban a Délvidéken, Szerbiában jártak.
2012-05-17Városfelfedezők40 éves a Petőfi Sándor Általános Iskola. A Comenius program keretében Szlovénia, Észtország, Anglia, Ausztria, Lettország általános iskoláiból érkeztek vendégek Dunaújvárosba a program zárórendezvényére.
2012-05-16Holland erősítés a DF-enKettős diplomás képzést nyújtó programra kötött együttműködési megállapodást a Dunaújvárosi Főiskola és a hollandiai Saxion Egyetem.
2012-05-15A belgák nem balgák ám!Az Arany János Általános Iskolába látogatott el belgiumi Mechelen Villa Zonenbloem partneriskolájuk csoportja.
2012-05-15Jelentjük: Párizs elesett!A Párizsi Magyar Intézet meghívására a Párizs közelében Saint-Maximin városkában nyílt kiállítása Várnai Gyula és Gáspár Aladár dunaújvárosi képzőművészeknek.
2012-05-01Dupla jubileum a PetőfibenHat nemzet iskolái találkoznak Dunaújvárosban.
2012-05-01A Dunaújvárosi Főiskola és a Saxion Egyetem kettős diplomás képzése HollandiábanA városi főiskola együttműködési megállapodást kötött a holland egyetemmel. A képzésről, feltételekről.
2012-04-13Ismét Dunaújvárosra figyelt EurópaXXXIII. Arany Üst a sport XXI Kupáért. Április 4–6. között — egy év kihagyást követően — újra Dunaújvárosban rendezték meg az Arany Üst nemzetközi utánpótlás úszóversenyt, mégpedig harmincharmadik alkalommal.
2012-04-03Barátoknál Bajorban - élménydúsA Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai és pedagógusai újra az ingolstadti Reuclich Gimnáziumban vendégeskedtek.
2012-03-30Nemzetközi tudósmezőnyben mutatkozhat be a dunaújvárosi diákMini ködkamara a műanyag dobozban. Több éve „zsinórban” első helyezés a megyei Lánczos Kornél Fizikaversenyen, idén pedig biztos hely az Ifjú Kutatók 19. Nemzetközi Konferenciájának (International Conference of Young Scientists, ICYS) mezőnyében: Szücs Botond.
2012-03-23Minden újdonságra nyitottak a diákok"A Dózsa György Általános Iskola tizenhárom éve ápol baráti és szakmai partnerkapcsolatot a Köln melletti Engelskirchen iskolájával."
2012-03-23Összekötni a múltat a jövővel"Száz éve, 1912-ben született Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű egykori, legendás vezérigazgatója, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi szervezetének első, alapító elnöke. A nagy előd emléke előtt a jeles évforduló kapcsán konferenciasorozattal, szakmai és tudományos programok egész sorával tisztelegnek az utódok. A március 29-én rendezendő, nemzetközi nyitókonferenciának illusztris vendégelőadója lesz: Alain Haigh fizikus, az Európai Szén- és Acélkutatási Alap (RFCS) regionális igazgatója az európai kohászat kutatási és fejlesztési irányairól, lehetőségeiről beszél majd itt, Dunaújvárosban."
2012-03-22Kölni tanulók a DózsábanDiákcsere program keretében a németországi Kölnből érkeztek diákok hétfőn a Dózsa György Általános Iskolába.
2012-03-03Az egységes tudásértLezárult a nemzetközi Leonardo innovációs program, amelyben a CNC gépek karbantartását végző technikusok képzését fejlesztették közösen a partnerek e-learning eszközökkel. Beszámoló.
2012-01-03Dózsa: kapocs uniós iskolák közöttA Dózsa György Általános Iskola pedagógusai képviselték hazánkat a közelmúltban Brüsszelben rendezett partnerkereső szemináriumon.
2011-12-09A szénárak is csökkennekAz acélipari dekonjunktúra kihat az alapanyagok piacára is.
2011-11-17A varázslatos AlbionbanA Tempus Közalapítvány Comenius iskolai együttműködési projektje keretében a Petőfi Sándor Általános Iskola küldöttsége az angliai Gloucesterben vendégeskedett. Beszámoló.
2011-11-07Előadnak rólunk (is) SzófiábanA nemzetközi Datourway-projekt (Duna-menti Turistaút) november 24-25-i, Szófiában megrendezendő konferenciáján bemutatják a rácalmási Jankovich-kúriát és a kisapostagi jachtkikötőt (kép).
2011-10-25A szakma nemzetközi élvonalábanNemzetközi szakmai kiadvány elkészítésében vett részt két dunaferres szakember: Pallósi József és Szabó Mária. Beszámoló az együttműködéséről és a kiadványról.
2011-10-19Nemzetközi CNC-terv!Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola tanárai nyolc uniós ország szakembereivel együtt pályáztak és dolgozták ki a CNC-megmunkálóközpontok karbantartó technikusainak továbbképzési programját.
2011-10-17Újra támadásban a magyar aranycsótányokLondoni sikerein felbuzdulva ismét egy európai nagyvárost vett célba különleges művészeti akciójával Kiss Miklós. A bécsi kalandról.
2011-10-14Brnói Nemzetközi VásárRövid összefoglaló az 53. Nemzetközi Gépipari Vásárról.
2011-10-08Hajóznunk muszáj!DaHar címmel (Danube Inland Harbour Development-Dunai Belvízi Kikötők Fejlesztése) uniós konferenciát rendeztek a Dunaújvárosi Főiskolán.
2011-10-01Dunaújvárosi íjászok világsikereA Dél-Koreában, Incsonban rendezett Tradícionális Íjász Világbajnokság városi vonatkozású eredményei.
2011-09-30Tiszta technológiák az acéliparbanMagyarországon rendezték meg a Clean Technologies in the Steel Industry elnevezésű nemzetközi konferenciát és kiállítást, ahol Lukács Péter PhD, az ISD Dunaferr Zrt. stratégiai műszaki vezérigazgató-helyettese előadást tartott.
2011-09-30Forgatás a vasműbenSam Brown (kép) ismert londoni videoklip- és reklámfilmrendező forgatott az ISD Dunaferrnél. Interjú.
2011-09-29Költözés a tópartrólA dunaújvárosi klub, a DVCSH UBSE már hagyomány szerint évenként megrendezi a Világkupát. Részletes eredmények a cikkben.
2011-09-22Testvériskolában jártakA Dunaferr szakközépiskola diákjai Németországban vendégeskedtek. Tizenhárom diák és két kísérő tanár látogatott el a göttingeni középiskolába.
2011-08-25Baráti négyesfogatDaruszentmiklós partnertelepülései: Vagilo Serra, Miklósfalva és Csíkkozmás.
2011-08-24Háromszoros kötelékbenKét erdélyi és egy olasz településsel vették fel a kapcsolatot a daruszentmiklósiak. Partnertelepüléseik: Miklósfalva, Csíkkozma, Vaglio Serra.
2011-08-22Fújtak és táncoltak!A Fúvószenekarok és Mazsorettek Nemzetközi Találkozóján több mint négyszáz fellépő szerepelt. Beszámoló.
2011-08-09Négyszáz fellépőt várnakBeszámoló a XV. Fúvószenekarok és Mazsorettek Találkozójának előkészületeiről. Beszélgetés Szőke István főszervezővel.
2011-07-23Felelős befektető"Magyarországi beruházásaiért Business Superbrands díjat kapott a Hankook Tire Magyarország Kft. A rangos elismerésre 3000 márka, illetve cég közül választotta ki a vállalkozást a 15 tagú, független szakemberekből álló bizottság."
2011-07-15A dunai hajózás közúti, vasúti hálózatba csatlakozásaDaHar, avagy a belvízi kikötők fejlesztése. Rédli László projektvezető nyilatkozata.
2011-07-01Népek zenéje, dalai és táncai határok nélkülA Dunaföldváron megrendezett Duna-Híd Folklórfesztiválról.
2011-06-30Borús ég, derűs hangulatSzünidei Biblia Tábor: ...A Szalki-szigeten a város, vállalkozók, és az ADRA nemzetközi segélyszolgálat részvételével hatvan gyerek tölti vidáman napjait." Beszélgetés Gyürüs Istvánnéval (a környék adventista lelkészének felesége), a tábor ötletadójával.
2011-06-29Ismét a DunárólA DaHar mellet egy másik uniós projektben is részt vesz Dunaújváros. A WF (Waterways Forward), Európa regionális vízi útjainak és a hozzájuk kapcsolódó térségek fejlesztésére jött létre. Beszámoló.
2011-06-29Dahar projektSzámos Duna menti város összefogásával egységes kikötőfejlesztést valósítanak meg. A múlt hét végén Dunaújvárosban találkoztak egy megbeszélésre a nyolc érintett ország képviselői.
2011-06-29Tetszett a város a határon túli magyar diákoknakHatáron túli magyar diákok vendégeskedtek városunkban a múlt héten, akik a sporttáborban edzéseken vettek részt.
2011-06-23Kikötni is kell!DaHar: Danube Inland Harbour Development Dunai Belvízi Kikötők fejlesztése. "Nyolc országot érintő projekt vezetője lett Dunaújváros: a Duna menti, délkelet-európai, közepes nagyságú városok kikötőfejlesztési terveit kell kidolgozniuk a szakembereknek."
2011-06-23Magyar csótányok tűntek fel londoni múzeumokbanKiss Miklós Aranycsótány névre keresztelt akciója Londonban.
2011-06-22A piaci jelenlét erősítéseNemzetközi kiállításokon az ISD Dunaferr.
2011-06-22Arany fokozatú PortolanAz ISD Portolan Kft. ezúttal a "Kiváló Kereskedelmi Presztizs" arany fokozatú nemzetközi díját nyerte el.
2011-06-17A piaci jelenlét erősítéseNemzetközi kiállításokon az ISD Dunaferr.
2011-06-17Arany fokozatú díjat kaptakAz ISD Portalan Kft. a "Kiváló Kereskedelmi Presztízs" arany fokozatú nemzetközi díját nyerte el.
2011-06-17Az acélpiaci jelenlét erősítéseAz ISD Dunaferr két nemzetközi kiállításon (Stuttgartban és Poznanban) is részt vett a közelmúltban.
2011-06-10Együttműködés a szakma szlovák képvieslőivelAz OMBKE 101. Küldöttgyűlése Budapesten.
2011-06-08A Rómairól a Finn-öbölbe"A Tempus Közalapítvány Comenius iskolai együttműködések projektjének keretében utazhatott el a petőfis különítmény Észtországba, ezzel is pontot téve a kétéves pályázati program első felére."
2011-04-22Helyi expo: megújulás előttDunaújvárosi Nemzetközi Vásár és Kiállítás nevet veszi fel a tizenöt éves múltra visszatekintő helyi expo. A Szakma Sztár Fesztiválon elért (dunaújvárosi) eredmények.
2011-03-29Fölemelt száztonnások"Komoly, nemzetközi szakmai együttműködés színhelye volt tegnap a dunaújvárosi ipari kikötő." A kecskeméti autógyárhoz a Dunán szállították az autógyári hatalmas présgépeket, amit a dunaújvárosi kikötőben a Dunagép daruival emeltek ki.
2011-03-12Világbajnokok ünnepi gálájaNemzetközi Motorcsónak Szövetség a 2010. év világbajnokainak gála - Monte-Carlo. "Magyarországról Tábori Áront (S-550 kategória), Cserni Bélát (Endurance Pneumatics), iIfj. Horváth Attilát (Endurance Pneumatics), Varsányi Viktort (Endurance Pneumatics) köszöntötték kategóriájuk legjobbjaiként."
2011-03-02Konferencia a felsőoktatásrólA Magyar Rektori Konferencia Főiskolai Tagozata és a Dunaújvárosi Főiskola nemzetközi konferenciát rendezett "A főiskolák szerepe és helyzete az európai felsőoktatásban" címmel február 24-én, a főiskolán.
2011-03-01Együttműködés, régiós tervekÚjra ellátogatott a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség meghívására a vállalathoz a US Steel Szerbia smederevói gyárának szakszervezeti delegációja.
2011-02-28Nemzetközi díjat kapott a Hankook"A Hankook Tire kapta az innovációért és a kiváló teljesítményért adott nemzetközi gumiabroncs-technológiai díjat (Tire Technology Award for Innovation and Excellence 2011) az Év gumiabroncsgyártója kategóriában."
2011-02-25Együttműködés, tapasztalatcsere: régiós tervekSzerb szakszervezeti delegáció járt a vállalatnál. A US Steel Szerbia smederevói gyárának szakszervezeti delegációja érkezett a Dunaferrhez.
2011-02-08Fókuszban - Várnaival"Fókuszban Magyarország címmel indult összművészeti sorozat Brüsszelben. A hazai kortárs képzőművészet élmezőnyét bemutató kiállításra Várnai Gyula is meghívást kapott."
2011-02-03Várnai BrüsszelbenA magyar kortárs művészet képviseletében nyolc alkotó képviseli hazánkat Brüsszelben. Várnai Gyula az Átjáró II. című alkotásával szerepel a kiállításon.
2011-02-01Kína kapuja karnyújtásnyiraPerkáta és a kínai Huaxiang település kapcsolatáról, amely a térség számára is kedvező lehet.
2011-01-01Dunaújvárosi hagyományőrző íjászként KoreábanLakatos István a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjász Klub vezetője részt vett a 2010. október 8-13. között Dél-Korában megrendezett Nemzetközi Tradicionális Íjász Fesztiválon.
2010-11-12Szántó Péter életműdíjaSzántó Péter, a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség elnöke az IDO (Nemzetközi Táncszövetség) legmagasabb elismerését kapta meg.
2010-11-10Győzelem több kategóriábanOktóber 30-án került megrendezésre Budapesten a 10. Raqs Sharqi Nemzetközi Táncművészeti Verseny és Fesztivál. Kaszó-Fedynyshyn Oleszjá nyerte a folk, arab dal és a raqs sharqi profi kategóriák első díjait, illetve az összesített verseny , a Queen of Raqs Sharqi szuperdöntő fődíját is.
2010-11-04Petőfi: túl az első körönA Comenius nemzetközi oktatási pályázatán sikeresen szereplő Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusai a közelmúltban Szlovéniában jártak.
2010-10-19Világsztár a színpadonHarmadik alkalommal rendezték meg a Mississippi Delta Blues fesztivált a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Képes beszámoló.
2010-10-15Elismerés a PortolannakAz ISD Portolan Szállítmányozási Kft. a cégnél folyó színvonalas munka elismeréseként elnyerte a madridi Trade Leader's Club c. szakmai lap Kiváló Üzleti Tevékenység díját. A Portolan fő feladata a Dunaferr teljes körű kiszolgálása, vízen, vasúton és közúton végez komplex nemzetközi és belföldi logisztikai szolgáltatásokat.
2010-10-02OrszágplakátokOrszágplakátok készítésével hangolódtak rá a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai arra a Comenius-pályázatra, amely kiteljesíti hat ország hat intézményének együttműködését.
2010-10-01Koreában megelevenedik a történelemLakatos István az íjászok világversenyére készül.
2010-09-23Négy csillag a nevüknél!A bécsi Cosmo Fashion szálloda építkezésénél ott lesz a Grabarics Építőipari Kft. is. A dunaújvárosi cég határon túli terejszkedéseként jött létre a testvércég: Grabarics Bau GmbH.
2010-09-19Göttingenig viszik a jó hírünketHúsz göttingeni középiskolás diák és két kísérő pedagógus egy héten át vendégeskedett a Dunaferr Szakközép- és Szakiskolában.
2010-09-15Európa a kapubanA Petőfi Sándor Általános Iskola csatlakozott a Comenius iskolai együttműködéshez. A program neve "A természet ritmus" nevet kapta.
2010-09-10A monk ezüstje mellé egy csoportos bronzérem isLászló Dezső lett a legjobb újvárosi búvárúszó, a Liberecben rendezett tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.
2010-09-01Kulcsár Anitára emlékeztekA hagyományoknak megfelelően nagyszabású nemzetközi kézilabda tornával emlékeztek a 2005-ben autóbalesetben elhunyt kézilabdázónkra, Kulcsár Anitára. Az emlékfalánál virágokat helyeztek el az egykori csapattársak. Negyedik helyen zárták a hazaiak az emléktornát.
2010-08-27"Amit a sors elvesz, egyszer majd visszaadja..."Megállták a helyüket az úszók, a XXX. Úszó, Műugró, Szinkronúszó és Nyíltvízi Európa-bajnokságon. Két dunaújvárosi résztvevő: Bordás Beatrix, Takács Krisztián. Eredmények.
2010-08-26ZsonglőrakadémiaA Gárdonyi Géza Általános Iskolában (augusztus 27-29.) rendezi meg a Magyar Zsonglőr Egyesület idei éves találkozóját.
2010-08-06Japánok: már a házbanBudapesten mutatták be a Dunaújvárosi Főiskola által alapított Ecotech Zrt. legújabb partnerét a japán érdekeltségbe tartozó Furukawa Electric Technológiai Intézetet, valamint a két vállalkozás között létrejött együttműködést.
2010-07-24Duna-túra ötvenötödszörÖtvenötödik alkalommal rendezték meg Nemzetközi Duna-túrát, amely egy napot állomásozik a Duna-parti csónakházban.
2010-07-09Helyben szakmáznakNyolc nemzet pedagógusai találkoztak a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában. Beszámoló.
2010-06-10Flashmob belgáktólAz Arany János Általános Iskola Freinet-tagozata vendégül látta a belgiumi Mechelen Freinet-iskolájának tanárait, akikkel már két éve tartják a kapcsolatot.
2010-05-31A Hankook Tire rácalmási gyára “A” minősítést kapott a Volkswagentől"A Hankook Tire magyarországi gyára kiváló eredménnyel “A” minősítést kapott a Volkswagen beszállítói auditján. A rácalmási gyár első gyári felszerelésű (OE) abroncsokat gyárt a Volkswagen számára."
2010-05-14Fontos a szakmai jelenlétDüsseldorfban a Wire and Tube nemzetközi acélipari vásáron (április 13-16.), az ISD Dunaferr Zrt. az összes termékével képviseltette magát. Beszélgetés Sófalviné Barsi Judit marketing igazgatóval.
2010-05-04A diák jogaival is foglalkoznak"Hat ország hét oktatási intézményének a diákjai és pedagógusai adtak randevút egymásnak a Vasvári Pál Általános Iskolában, ahol Comenius-hét kezdődött tegnap reggel."
2010-04-14Egy szivattyút terveznek és gyártanakA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákjai belga és német diákokkal közösen egy fogaskerék-szivattyút terveznek az "Egész életen át tartó tanulás program" keretében.
2010-04-07Arany Üst harmincegyedszerreMárcius 31. és április 2. között rendezték az Arany Üst nemzetközi korosztályos úszóversenyt.
2010-03-24Egyórányi sötétségDunaújváros is csatlakozott a Föld Órájához. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy március utolsó szombatján az akcióhoz csatlakozók este fél kilenckor egy órára lekapcsolják a világítást.
2010-03-19Kálmán szerint is kell egy kis áramszünet"Dr. Kálmán András is regisztrált a Föld órája akcióra, amit szerdán már a DH is népszerűsített. "
2010-03-17Kapcsoljuk le egy órára a villanyt!Dunaújváros is csatlakozott a Föld Órája! nemzetközi kezdeményezéshez, amely felhívja a figyelmet a klímaváltozásra és veszélyeire.
2010-02-19Bíróképzés a főiskolánAz Európai Úszó Szövetség (LEN) már ötödik alkalommal tartja meg nemzetközi vízilabda játékvezetői képzését a Dunaújvárosi Főiskolán 2010. február 19. és 21. között
2010-02-09Újabb európai kalandA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola az Európai Unió által támogatott Élethosszig tartó tanulás névre keresztelt program Leonardo da Vinci címet viselő alprogramjában kezdte meg az közös munkát.
2010-01-08Európai mezőnybenA 2011-ig tartó Comenius nemzetközi oktatási programhoz harmadszorra csatlakozott a Vasvári Pál Általános Iskola.
2009-12-09Tíz országból érkeztek bírókNegyedik alkalommal tartottak nemzetközi játékvezetőképző tanfolyamot a Dunaújvárosi Főiskolán.
2009-11-25Vendégségben az ombudsmannálAz állampolgári jogok biztosának hivatalába látogattak el szerdán azok a dunaferres gyerekek, akik nyáron az arteki nemzetközi gyermektáborban résztvevői voltak a Tegyük jobbá a világot!" elnevezésű gyermekfesztiválnak.
2009-10-01Kálnay Adél különdíja2009. szeptember 4-5-én tartották meg a XVII. Nemzetközi Költőtalálkozót, ahol Kálnay Adél, Valami emberi című verse különdíjat nyert.
2009-09-30Legfontosabb tőként a vevői bizalomSzeptember folyamán a kelet-európai régióban két olyan jelentős ipari seregszemle is zajlott, amelynek idén is résztvevője volt az ISD Dunaferr Zrt. is.
2009-09-25Páratlan siker AlicantébanKét számban is világkupát nyert Gurisatti Gyula.
2009-09-18Stabilitás, folyamatosságBrnóban és Zágrábban is jelen van az ISD Dunaferr
2009-09-04Vásárok szezonjaBrnóban és Zágrábban az ISD Dunaferr Zrt.
2009-08-26Sok nyelven fújtákAz Augusztális 2009 programsorozat a fúvószenekarok és mazsorettek 13. nemzetközi találkozójával kezdődött augusztus 19-én délután. Öt fúvószenekar és ugyanannyi mazsorettcsoport mutatta be tehetségét. A Dunaújvárosi Fúvószenekar mellett a Szabadkai, a Zrenjanini, a szicíliai San Marco és a Mórahalmi Fúvószenekar zenéjét hallgathatta a közönség. A mazsorettcsoportok – a Löfan, az Adai, az Iváncsai, a Nagyvenyimi, és a Ráckevei Kék Duna – pedig tánctehetségével kápráztathatta el a közönséget.
2009-08-15Olaszország felé nyitottakOlaszországi (Calamandrana) partnertelepülése lett Kisapostagnak.
2009-08-08Határ a csillagos ég - sőt!Nemzetközi űrprogramban kapott szerepet a Dunaújvárosi Főiskola. Űripari eszközöket tesztelnek majd a főiskola élettartamkutató laboratóriumában.
2009-07-17Táborban a karatékákRészletes beszámoló és interjú a Gasshuku 2009 elnevezésű nemzetközi karate táborról.
2009-07-03Nyolcvanmillió érintettA Dunaújvárosi Főiskola újra megrendezte a nemzetközi Duna-Térségi Kohéziós Konferenciát, a Duna menti országok részére. A konferencián résztvevő kutatókat két cél vezérelte: a fenntartható gazdaság és az élhető környezet. Beszámoló.
2009-07-03Nemzetközi interregionális konferencia a DF-enFontos lenne a Duna menti települések együttműködése. Beszámoló a Duna-Térségi Kohézió címmel második alkalommal megrendezett tudományos konferenciáról.
2009-07-03Nemzetközi interregionális konferencia a DF-enFontos lenne a Duna menti települések együttműködése.
2009-06-30Duna: közös lehetőség"Kis túlzással maga a Duna is megérkezik a második sor-számot viselő nemzetközi Duna-Térségi Kohéziós Konferenciára. A Dunaújvárosi Főiskola által szervezett tudásbörzén és előadássorozaton gyakorlatilag minden hazai szakmai szervezet és piaci szereplő részt vesz, amelynek érdeke a nemzeteket összekötő folyam régiós szerepe."
2009-05-20Bosszantó és kedvelt reklámformák az internetenA 11. dunaújvárosi nemzetközi alkalmazott nyelvészeti és kommunikációs konferenciát a Dunaújvárosi Főiskolán rendezték május 7-8. között.
2009-05-01XXX. Arany Üst Nemzetközi ÚszóversenyPille-és sztárparádé volt az uszodában
2009-04-18Szerbiai kapcsolatok és zenés tereferékA Sándor Frigyes Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjovic Alsófokú Zeneiskola kapcsolatáról.
2009-03-30Kiizzadták a győzelmet. Ezt a csatát megnyertékA LEN Kupa döntőjének első mérkőzését játszotta a DF-Elco DVCSH női vízilabda csapata az orosz Shturm 2002 Csehov együttese ellen a Fabó Éva Sportuszodában
2009-02-26Fenn a messzi, hideg északonSvédországban vendégeskedtek a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai és tanárai. A tapasztalatokról.
2009-02-12Bíróképzés, meccsekkelTovább folytatódik a Dunaújvárosi Főiskolán a Nemzetközi Vízilabda Játékvezető Iskola kézpési ciklusa.