József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | pályakép

1079 db találat
Dátum downCímLeírás
2019-10-29Orvosmenedzser az esetkocsin - Máté Ágnes rövid portréjaDr. Máté Ágnest, sokak számára bizonyára nem kell bemutatnunk. Sokoldalú, örökmozgó egészségügyi szakember, aki egyaránt kifogástalanul teljesít a kivonuló esetkocsin, az SBO vezetőjeként és gyakorló orvosmenedzser-pedagógusként is.
2019-10-25Szuper-Portré: "Abban hiszek, hogy a jóság körbejár"Beszélgetés Bere Rózával, a kulcsi iskola pedagógusával, akinek a festményeiből nyílt kiállítás.
2019-10-25Igyekszem: ez a jelszavam - bemutatjuk a Széchenyi István Gimnázium új igazgatójátBeszélgetés Kratzmajer Zoltánnal, a Széchenyi István Gimnázium új igazgatójával.
2019-10-02Klujber KatrinPortré a dunaújvárosi Klujber Katrin kézilabdázóról, akit tizenkilenc éves korában igazolt le a Ferencváros.
2019-10-02Megyei elismerést kapott2019. szeptember 27-én Megyei Szakdolgozói Napot tartott a MESZK Fejér Megyei Szervezete, ahol elismerő oklevelet kapott a Szent Pantaleon Kórház kollégája, Tóthné Horváth Mónika (kép) a szemészeti osztály főnővérhelyettese.
2019-10-00Faluhely, ahol az álmok valóra válnakPortré dr. Bodri Istvánról, a szekszárdi Bodri Pincészet vezetőjével, aki elvégezte a Dunaújvárosi Főiskola kohó üzemmérnök szakát.
2019-10-00Mérnök a kertbenA baracsi Kovács Anikó portréja, aki amellett, hogy az ISD Dunaferr Acélművének karbantartási osztályvezetője, szabadidejében "gazdasszonykodással" foglalkozik.
2019-10-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Hoffmann János Rácalmás község bírójaSzalai Árpád írása Hoffmann János, Rácalmás község bírójáról és családjáról
2019-10-00Új időszámítás az érdekvédelmi munkában. Megkezdte ötéves mandátumát az új elnökség2019. szeptember 24-én tartotta tisztújító, Kibővített Szövetségi Tanácsülését a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség. Az ülésen a szakszervezeti tagokat képviselő küldöttek megválasztották elnökükké Molnár Lászlót, a két alelnök Győri Gábor és Hegedüs László lett. A tisztviselők portréja.
2019-10-00A vidámpark utolsó gazdájaBeszélgetés a dunaújvárosi Vidámpark utolsó igazgatójával, a nyugdíjas Bús Józseffel.
2019-08-28Sokat tettek a kisvárosukért, a közösségért, a köz szolgálatáértRácalmás idén ünnepli várossá nyilvánításának tizedik évfordulóját. Kukucska Gyula díszpolgári címet vehetett át az ebből az alkalomból rendezett városnapi ünnepségen. A képviselő-testület Rácalmásért kitüntető oklevelet, valamint Rácalmás köz szolgálatáért elismeréseket adományozott.
2019-08-23Kitüntették a temploméíptő lelkészt. A kitartó templomépítőA Pentelei Nyugdíjas Klub és a Pentele Hagyományőrző Egyesület tagjai Óvárosban, a Pentelei Mentálhigiénés Iskola tornatermében szombaton átadták egyebek között a Pro Pentele díjat. Most az egyik díjazottat, Reisch Györgyöt mutatjuk be.
2019-08-00A kollektíva megbecsülése. Kiváló dolgozók a LemezalakítóműbenAz ISD Dunaferr Lemezalakítóművének családi napján adták át a Kiváló Dolgozó kitüntetéseket. 2019-ben a díjat Nemes Zoltán kötegelő és Hörcsög Bálint szállítási csoportvezető kapta.
2019-08-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Rovó Aladár a nyomdász és az irodalmárSzalai Árpád írása a rácalmási születésű Rovó Aladárról (szül: Rozenzweig, 1878-1957), a Fővárosi Nyomda Rt. vezérigazgatójáról
2019-07-30Laurencz László 85 éves, akinek mindig fontosabb a jelen, a jövőHétfőn ünnepelte 85. születésnapját Laurencz László mesteredző, aki szövetségi kapitányként világbajnoki ezüst- és olimpiai bronz­érmet is nyert a magyar női kézilabda-válogatottal. A szakember dolgozott Dunaújvárosban is, a Dunaferr női csapatával 1995-ben KEK-et nyert.
2019-07-04Elismeréseket adtak át a tartósan kiemelkedő munkáértA Semmelweis ünnepségen elismerték a kórház dolgozóinak munkáját. Szent Pantaleon Emlékérmet kapott Sztipanov Andrea, Dr. Szász Gyula, Dr. Juhászné Bordács Vera.
2019-07-04In Memoriam: Dr. Jákics JózsefDr. Jákics József nyugdíjas infektológus főorvos 2019. június 20-án, csütörtökön elhunyt.
2019-07-03Akikre méltán büszke lehet a település valamennyi polgáraA Mezőfalvi Testvértelepülési Találkozó nem csupán a felhőtlen szórakozásról és a barátságról szól, hanem kitűnő alkalom elismerni, megbecsülni a közösségért jóval többet dolgozó emberek munkáját. Ebben az évben Mezőfalváért díjban részesült Molnárné Troppert Mária pedagógus, alpolgármester, a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, Kondor Lászlóné óvodapedagógus, valamint Bocka László polgárőr.
2019-07-01Kiemelkedő tisztviselői munkát végeznek a köz szolgálatábanDunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat az idei évben Nyesőné Frész Anikó adóügyi vezető ügyintéző, Kozma Miklósné közigazgatási hatósági ügyintéző, valamint Kovács Éva belső kontroll felelős részére adományozta.
2019-07-00Szalay Géza 1929-2019Elhunyt Szalay Géza, a Dunaferr volt termelési főmérnöke. Nekrológ.
2019-07-00Negyven év a munkában, negyven éva VasműbenBeszélgetés nyugdíjba menetele kapcsán Kovácsné Látos Évával, az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének titkárnőjével.
2019-06-24Gyermekcentrikus, kiváló pedagógusokDunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése az idei évben Lászlóné Durecz Andrea pedagógusnak és Gyenes Józsefné óvodaigazgató részére adományozza a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat.
2019-06-21Jól kell szeretni a gyerekeket - 40 év után nyugdíjba vonul Leki NéniBeszélgetés Kuruczleki Erzsébettel, aki 40 évnyi tanítás után nyugdíjba vonul a Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatóhelyettesi posztjáról.
2019-06-21Szuper-Portré: A dunaújvárosi fák "atyja"Beszélgetés Éberhardt Bélával, nyugdíjas erdőmérnökkel, mit csinál mostanában, melyik a kedvenc fája Dunaújvárosban...
2019-06-17Felettébb sokat tettek a közöségért. Lakóhelyükért dolgoznak a falunapi díjazottakA kisapostagi falunapon Márk­li János alpolgármester dísz­polgári címet, Szolnokiné Varga Zsuzsanna pedagógus és Jakus László, Kisapostag körzeti megbízottja Kisapostagért díjat vehetett át.
2019-06-07Szuper-Portré: "Dunaújváros nekem A Kézilabda"Beszélgetés Kocsis Erzsébettel, a Dunaferr SE volt kézilabdázójával.
2019-06-07Óvónőként negyven éve él a gyerekek között, a gyerekekértKeveseknek adatik meg, hogy első munkahelyükről vonulhassanak a jól megérdemelt nyugdíjba. Kondor Lászlónét, Erzsikét a mezőfalvai Tündérkert óvoda pedagógusát, volt óvodavezetőt május 31-én köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából a munkáltatója és a munkatársak csapata.
2019-06-04In Memoriam Dr. Gyöngyösi PálA Szent Pantaleon Kórház vezetősége mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Gyöngyösi Pál, a traumatológia osztályvezető főorvosa 2019. június 1-én, szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt.
2019-06-00Új biztonsági és védelmi igazgatzó a DUNAFERR-nél. Elsődleges a biztonság és a dolgozók egészsége2019. május 1-jétől új biztonsági és védelmi igazgató dolgozik az ISD Dunaferr Zrt.-nél: a nyugdíjba vonult Kljucskin Szergej helyét Szilas Cecília vette át. Az igazgató asszony diplomáciai és államigazgatási pályát követően kezdte meg munkáját a vállalatnál.
2019-06-00Boór János 1935-2019Elhunyt Boór János pedagógus, költő, fotográfus, képzőművész, a Dunaferr Magazin külsős munkatársa. Nekrológ.
2019-05-17Szuper-Portré: Óvári Éva nem feledte a várost, ahonnan elindultBeszélgetés Óvári Évával, kétszeres olimpikon dunaújvárosi tornásszal.
2019-05-08A biztonság elhivatott őrzői ők. Kiváló szakemberek, elhivatott őrzői a város közbiztonságánakA közgyűlés a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat a város közigazgatási területén dolgozó hivatásos állományú rendőrök, hivatásos tűzoltók és azon személyek vagy közösségek elismerésére hívta életre, akik Dunaújváros közbiztonságáért kiemelkedő tevékenységet folytatnak. Idén Kiss Piusz István rendőr törzszászlós, Kovács Attila rendőr törzs­zászlós, Droppa László tűzoltó százados, szolgálatparancsnok, Csécs István nyugállományú honvéd alezredes vehette át a díjat.
2019-05-03Isten éltesse Dunaújvárost!Dunaújváros várossá nyilvánításának 68. évfordulója és a "Dunaújváros Díszpolgára" adományozása alkalmából rendezett ünnepséget a város önkormányzata a múlt pénteken a Bartók színházban. Az idei évben Jankó Árpádot, a Móricz Zsigmond Általános Iskola egykori igazgatója kapta a város kitüntetését.
2019-04-30Kettős vállalás lett az élete: - tanulva - tanítani a diákokatA Nőnek lenni jó! címmel indult pódiumbeszélgetés sorozat az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház teraszán következő Szűcsé dr. Harkó Enikő peda
2019-04-27Díszpolgári címet kapott Jankó Árpád. Karizmatikus ember, igazgató és újságíróDunaújváros közgyűlése az idei évben a Dunaújváros Dísz­polgára kitüntető címet Jankó Árpád pedagógus, újságíró részére adományozta.
2019-04-24Évtizedek munkáját köszönték meg a rangos helyi elismerésselAz április 28-i közgyűlésen adták át a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat. Csécs István nyugalmazott állományú honvéd alezredes, Kiss Piusz István rendőr törzszászlós, Kovács Attila rendőr törzszászlós, Droppa László tűzoltó százados vehetett át.
2019-04-24Zsaki alakítja a Mézga Család KrisztájátInterjú Andrádi Zsanett, dunaújvárosi színésznővel, aki Krisztát alakítja A Mézga Család című zenés színpadi vígjátékban. A színdarabot 2019. árilis 26-án mutatták be a Bartók Kamaraszínházban
2019-04-12Kiemelkedő életpályák elismeréseA városi kamara küldöttgyűlése előtt negyedik alkalommal adták át a Dunaújváros Kézművességéért Díjakat, amelynek idén is három díjazottja volt. Az elismerést Bazsó László elektro-lakatos, Horváth Gábor késes-műköszörűs és Rozsnyai Zoltán nyomdász vehette át.
2019-04-03Dr. Kővári Edit lett a pszichiátria új főorvosaNyugdíjba vonul a Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa, dr. Kovács Krisztina (kép), aki 2001 óta látta el az osztály vezetői feladatait. Az új osztályvezető Dr. Kővári Edit főorvos.
2019-04-00A hónap műtárgya - Barsi Dénes író, újságíró hagyatékából származó tárgyak2019. április - A gyűjtemény az ezredforduló környékén került az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményébe Barsi Tomaj ajándékaként. A tárgyak között szerepelnek olyan ikonikusnak mondható darabok, melyek segítségével az író regényeit, elbeszéléseit alkotta: íróasztalkája a hozzá tartozó székkel, valamint Elite típusú írógépe és aktatáskája. A gyűjtemény részét képezik különféle személyes iratai, pl. klubigazolvány a Bartók Béla Művelődési Ház Művészeti klubjába, állandó belépési engedély a Dunai Vasmű területére, különféle klub igazolványok; születési anyakönyvi kivonata; személyi igazolványa; munkakönyve és tagsági igazolványok.
2019-03-00Új elnök a Központi Üzemi Tanács élén. Konstruktív együttműködés, korrekt munkakapcsolatA 2018 év végén lezajlott üzemi tanácsi választásokat követően januártól újabb ötéves működési ciklust kezdett meg az ISD Dunaferr Zrt. Központi Üzemi Tanács (KÜT) is. A szervezetet ebben a ciklusban új elnök irányítja Győri Gábor személyében. Pályakép a tagokról: Győri Gábor, Hegedüs László és Romanoczki István.
2019-03-00Sipos József (1949-2019)Életének 70. évében, hosszas betegséget követően elhunyt Sipos József, az ISD Dunaferr Kft. műszaki igazgatója. Nekrológ.
2019-03-00Felpéczi István (1946-2019)2019. február 18-án elhunyt Felpéczi István, az ISD Dunaferr Zrt. volt munkaügyi kapcsolatok és szociális főosztályvezetője. Nekrológ.
2019-03-00Siker nehéz terepen. Kiváló kollégáinkAz ISD Dunaferr Kiváló Dolgozója kitüntetést vehette át Kovács Anna, a Biztonsági és Védelmi Igazgatóság környezetvédelmi osztályának főosztályvezetője. Portré.
2019-03-00Mérnök munkásruhában. Kiváló kollégáinkAz ISD Dunaferr Kiváló Dolgozója kitüntetést vehette át Vékony László, a Beruházási és Karbantartási Igazgatóság beruházási projektirodájának szakértője. Portré.
2019-03-00Vaskó István 1948-2019Életének 71. évében elhunyt Vaskó István, az ISD Dunaferr Acélmű FAM-üzemének nyugalmazott üzemvezető-helyettese. Nekrológ.
2019-03-00A hónap műtárgya - Royal írógép2019. március - 1996-ban Deimel János adományozta a múzeumnak ezt a Royal írógépet, elmondása szerint Wolf Johanna használta az ’50-es években. A 26 cm magas szerkezet egyik szalagcsévéje hiányzik, néhol a festés is le van pattogva, de jó állapotban van és működőképes. Tekintélyes súlyával kortársaihoz hasonlóan igen masszív szerkezet.
2019-03-00Barna Ignác kúriai bíró és jogi íróSzalai Árpád írása a Rácalmásról származó Barna (Braun) Ignácról.
2019-03-00A Rácalmás Sportegyesület hírei. Megtartotta küldöttgyűlését a Rácalmás SE. Bencs Attila leköszönt az egyesület éléről. Erős istván a Rácalmás SE új elnöke- A Rácalmás Sportegyesület 2019. február 21-én tartotta küldöttgyűlését a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár civil termében - Bencs Attila hat év után leköszönt a Rácalmás Sportegyesület elnöki posztjáról. Interjú - A Rácalmás SE Erős Istvánt választotta meg az egyesület élére 2019. febr. 21-től
2019-03-00Fazekas Zsoltné iskolánk új igazgatójaFazekas Zsoltné a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatójának bemutatkozása
2019-03-00Dr. Weiter Károly nagyvenyimi körzeti állatorvos emlékérePortré a 2018. szeptember 21-én elhunyt Dr. Weiter Károly nagyvenyimi és dunaújvárosi állatorvosról
2019-01-26A lexikonba is bekerült kitartó munkájávalA magyar kultúra napján átadták az idei Pro Cultura Intercisae Díjakat. A három díjazott közt Szloboda György klubvezető is ott volt.
2019-01-25Tudás, szakértelem, odaadás, lendületA magyar kultúra napján átadták a Pro Cultura Intercisae Díjakat. Pomposné Zelena Erzsébet (kép) munkáját is elismerték.
2019-01-24Elismerték a kimagaslóan teljesítő kultúrmunkásokatDunaújváros közgyűlése által alapított Pro Cultura Intercisae díj a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, művészeti közösségeknek adományozható, akik a város kultúrájáért hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak. Az idei esztendőben a Pro Cultura Intercisae díjat a közgyűlés Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros, Pomposné Zelena Erzsébet hegedű pedagógus, tanszakvezető, valamint Szloboda György klubvezető, egyesületi elnök részére adományozta.
2019-01-00Kerítésen belül, kaputól kapuig. Kiváló kollégánkAz ISD Dunaferr Zrt. Kiváló Dolgozója kitüntetést vehette át Klein Pál, az RMS és HR Igazgatóság eszközgazdálkodással foglalkozó szervezetének telephely-gazdálkodási osztályvezetője. Portré.
2019-01-00Kustor József lett a 2018-as év Borovszky-díjasa. Elkötelezettség és felelős döntésekKustor József, az ISD Dunaferr Acélművének nyugdíjba vonult termelésirányítási vezetője 2018-ban megkapta a Borovszky-díjat. Portré.
2019-01-00Programok a napi munkához. Kiváló kollégákAz ISD Dunaferr Zrt. Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült 2018-ban Kovacsik Tamás, az RMS és HR Igazgatóság munkaerőgazdálkodási főosztályának szakértője. Portré.
2018-12-21Több ezer gyerek születésénél segítettDr. Bazsa Sándor osztályvezető főorvos közel harminc éve érkezett Dunaújvárosba.
2018-12-15A hivatástudat és a szerénység tiszteleteA megyei jogú város közgyűlése az idén dr. Kéthelyi Ágnes (kép) fogszakorvosnak adományozta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat.
2018-12-14Négy évtized munkájának elismeréseDr. Kéthelyi Ágnes fogszakorvos kapta idén a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat. Pályakép.
2018-12-14Övé a legjobb napraforgóméz az országbanA dunaújvárosi Gál Balázs Sándor három kategóriában jeleskedett a méhészek gyulai versenyén.
2018-12-13Szakmája közössége ismerte el a munkáját. Nyugodt kisugárzásNyugodt kisugárzás A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az Év Kiváló Szakdolgozója Díjat ítélte oda 2018-ban Ádám Anettnek (kép), a Szent Pantaleon Kórház sebészeti osztálya osztályvezető főnővérének.
2018-12-11Klujber Katrin eligazolt, a Ferencvárosban folytatjaKözleményben jelentette be december 10-én, hétfőn a Dunaújvárosi Kohász KA csapata, hogy saját nevelésű junior világbajnoka, Klujber Katrin a Ferencvárosba igazolt, s már most csatlakozik új együtteséhez.
2018-12-07Rózsa Márta Ilona szeretetből főz. Amikor a szakács mosolyogRózsa Márta Ilona szakácsnő már 35 éve főz. A Mezőföld étterem volt az első munkahelye. Pályakép.
2018-12-04Az elesetteken segítő díjakról. A segítés az egész életükAhogyan arról december 1-jei tudósításunkban beszámoltunk, négyen, Szuchy Gabriella, Herbert Ildikó, Szabó Péter Balázs, Cserepesné Szalai Zsuzsanna kapták meg a „Szociális Munka Napja”, illetve a „Soós Erzsébet” díjat november 30-án, pénteken, a szociális munka világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. A helybéli intézményekben dolgozók számára alapított díjak értékét növeli, hogy a kitüntetettek munkatársaik szavazatai alapján kapták meg azokat.
2018-12-03Jubileumi diplomát adtak át. Bearanyozódott a dunaújvárosi festőművész tanári diplomájaMegindító házi ünnepséget rendeztek november 30-án, pénteken a Lorántffy iskola kollégiumának frissen felújított közösségi terében. Az apropót az adta, hogy Gáspár Aladár művésztanár 1968-ban, éppen 50 esztendővel ezelőtt vehette kézbe biológia–rajz szakos általános iskolai tanári diplomáját Egerben.
2018-12-00Fél évszázad "tűzközelben". Portrévázlat dr. Kapros TiborrólBeszélgetés dr. Kapros Tiborral, a TÜKI Zrt. nyugdíjas vezérigazgató-helyettesével, aki jelenleg az ISD Dunaferr Zrt. szakértője.
2018-12-00Pártpolitizálás a kisszobában - avagy hogyan lett a polgármester politikus?Interjú Cserna Gábor polgármesterrel politikusi pályájáról. Cserna Gábor 1990-ben az orság legfiatalabb önkormányzati képviselője volt, a Fidesz száz alapítójának egyike.
2018-11-30A labdarúgás mindig is az élete része marad. Tóth Levente ma már edzőként tanítja a gyerekeket AmerikábanHatévesen kezdett focizni Andriska Vilmos kezei alatt, majd sok évig Sárai Györggyel edzett.Tizenkét évig játszott a Dunaferr utánpótláscsapataiban.
2018-11-28Különös házasságKercsó Árpád két éve bekerült a magyar jégkorong Hírességek Csarnokába. Nem is kérdés, hogy ott a helye a legendák között.
2018-11-27Jubiláló társak köszöntése. Az Aprók Házában ünnepelték a jubiláló pedagógusokatA közelmúltban hangulatos ünnepség keretében köszöntötte a város oktatási életében kiemelkedő szerepet vállaló és egyben jubiláló tagjait a Pedagógusok Szakszervezetének helyi vezetősége. Az ünnepeltek: Lengyel Gyuláné, Újszászi Lászlóné, Dani Andrásné, Orbán Józsefné, Vinklárné Palóczi Zsuzsanna,Lazáné Asztalos Borbála, Kapós Jánosné, Schöffer Ottóné.
2018-11-23Aki virágokból köt harmóniát. Bödök Ibolya beleházasodott a vállalkozásbaPortré az Ibolya Virágszalon tulajdonosáról.
2018-11-17Szakmai alázattal, szorgalommal látják el nehéz hivatásukatA csütörtöki városi közgyűlés keretében adták át a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat, amelyet idén Árgyelán Anikó családsegítő és Halász-Balogh Adrienn Judit terápiás segítő vehetett át.
2018-11-09Kilencvenöt éve az igazságért95. születésnapján köszöntötték dr. Bakos Károly ügyvédet a Városháza dísztermében. Pályakép.
2018-11-08Móder Rezső a vasműben alkot. Villanyszerelőből képzőművészJól ismerik Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművészt a vasműben. Valamikor ott dolgozott szakmunkásként, majd később onnan ment a Képzőművészeti Egyetemre, ahol 1982-ben kapott diplomát
2018-11-06Szép, tisztes életkor. Dr. Bakos Károly sok kezdő fiatal életpályáját egyengetteDr. Bakos Károly november elsején töltötte be 95. életévét. Ebből az alkalomból Dunaújváros MJV Önkormányzata köszöntötte őt a polgármesteri hivatal dísztermében.
2018-11-02Most már tudom, hogy mit akarok elérni. Kiss Balázs sportolói pályája elején még tornásznak készültKiss Balázs, a Dunaferr SE válogatott kenusa az utóbbi évben hihetetlen fejlődésen ment keresztül mind eredményességben, mind mentálisan egyaránt. Portré.
2018-11-00A sport és a jó közösség fiatalon tart. Akinek a futball a szenvedélyePortré Földi Ferencről, a Dunaújvárosi Kohász volt labdarúgójáról, aki jelenleg az öregfiúk csapatban játszik.
2018-11-00Három évtizedről címszavakban. Dezső Éva nyugdíjba megyPorté a nyugdíjba vonuló Dezső Éváról, aki 31 évet töltött el a Kokszolómű diszpécsereként.
2018-11-00Újabb olimpiai bajnok edző a kajak-kenusoknál. A Dunaferr "rátett egy lapáttal"2018 októberétől Vereckei Ákos kétszeres olimpiai, hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok egykori kajakos trénerként dolgozik a Dunaferr SE versenyzői mellett. Vereckei Ákos portréja.
2018-11-00Egy kicsit vaskalapos lettemBeszélgetés Grábics Gábor vállalkozóval, aki 2018-ban kapta meg a Dunaújvárosért Díjat.
2018-11-00Könnyed acélszobrok és nehézzenePortré Móder Rezső képzőművészről. Móder Rezső és az ISD Dunaferr kapcsolata.
2018-10-27Elhivatott közéleti személyiségPéldaértékű és elhivatott tevékenységének elismeréseként a közgyűlés a Dunaújvárosért Díjat Grábics Gábor részére adományozta.
2018-10-26Nótaklub. Huszonhat esztendeje vezeti a nótaklubotInterjú Szloboda Györggyel, a László Imre Nótakedvelők Klubja elnökével
2018-10-26"Városunkban nagyléptékű haladást értünk el közös erőfeszítéssel" Idén négyaen vehették át a Dunaújvárosért Díjat, közülük ketten posztumusz kapták megh a rangos elismerést a nemzeti ünnepen a Bartók színházban2018-ban az 1956-os ünnepségek keretében Birkás István és Ongai Gábor posztumusz, illetve Nyári Ilona és Grábics Gábor kapta meg a Dunaújvárosért Díjat.
2018-10-25Ongai Gábor kiemelkedően jó ember és jó rendőr voltKimagasló és lelkiismeretes tevékenységének elismeréseként Dunaújvárosért Díjat adományozott a közgyűlés Ongai Gábor rendőr őrnagy részére posztumusz. Az elismerést az özvegye, Ongainé Dzsugán Viktória vette át az ünnepségen.
2018-10-25Birkás István festőművészA városunkban végzett több évtizedes lelkiismeretes és példaértékű művészeti tevékenységének elismeréseként a közgyűlés Birkás István részére posztumusz adományozta a Dunaújvárosért Díjat.
2018-10-20Kimértebb vendégek. Kimértebbek, távolságtartóbbak voltak annak idején a vendégekÉvtizedekig a Halászcsárdában találkozhattunk Bokros Tamásnéval, az utóbbi időben pedig a Vasmű út eleji Jakó Cukrászdában mosolyog ránk kedvesen.
2018-10-11Mindig hittem a versenyzőimbenBeszélgetés Hubikné Tarján Évával, a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztály egykori edzőjével.
2018-10-09Fényképezőgéppel vadászik a képreMagával ragadó természetfotó-kiállítás látogatható még egy hónapig a Munkásművelődési Központ galériájában. Klép Sándor a „Cserkész utakon” címet választotta önálló tárlata címéül.
2018-10-05Joe, aki falra festi Dunaújvárost. A BeatKOHO frontembere és a graffitiInterjú Joó László, a BeatKOHO együttes alapítófrontemberrel, aki egyúttal tetoválómester és graffitis
2018-10-00Ismeretlen szomszédok - Bemutatjuk...Dr. Kókány Ágnes nyugdíjas gyermekorvos portréja, aki az Újtelep városrészben lakik.
2018-10-00Juhász Ernő 1957-2018Elhunyt Juhász Ernő, az ISD Dunaferr eszközgazdálkodási igazgatóhelyettes szervezetének munkatársa. Nekrológ.
2018-10-00Újabb töredékek Rácalmás múltjából. Bóné RudolfSzalai Árpád írása a Bóné családról és az első világháborúban huszár-főhadnagyként szolgáló, hősiességéért sok kitüntetéssel és súlyos sérülésekkel hazatérő, majd Rácalmáson letelepedő Bóné Rudolfról.
2018-09-21Kettő az egyben. Kiállítás nyílt Pleidell János emlékére a múzeumbanPleidell János emlékkiállítása 2018. szeptember 14-től egy hónapig látható az Intercisa Múzeumban. A tárlaton a művész képei mellett a róla készült fotókat is megtekinthetik az érdeklődők.
2018-09-08In memoriam: Zelei Béla (1931-2018)Elhunyt Zelei Béla újságíró, szerkesztő, novellista, a Dunai Vasmű Üst című üzemi lapjának volt vezetője.
2018-09-00"Néha még álmodom a kohóval..." Portrévázlat Tóth LászlórólInterjú Tóth Lászlóval, aki közel négy évtizedet dolgozott a Dunai Vasmű, majd ISD Dunaferr Nagyolvasztóművében.
2018-09-00Egy nő öröksége. Cyránski Mária szobrászművész kincsei2018. április 13-án, hetvennyolc éves korában elhunyt Cyránski Mária szobrászművész. Férjével, ifj. Koffán Károly festőművésszel az 1960-as években érkeztek a városba.
2018-09-00Zelei Béla 1931-2018Életének 88-ik évében, 2018. szeptember 4-én elhunyt Zelei Béla szerkesztő, újságíró, novellista, aki tíz éven át vezette a Dunai Vasmű üzemi lapjának, az Üstnek a szerkesztőségét.
2018-09-00Horváth Vince a népszínművek főszereplőjeSzalai Árpád írása Horváth Vincéről (1837-1912), aki az 1980-as évek második felének országszerte híres színésze, a Budapesti Népszínház társulatának tagja lett.
2018-08-24magas Állami kitüntetés. Magyar Ezüst Érdemkereszt. Csadi Zoltán augusztus20. alkalmából vette át a kitüntetést Rétvári Bence államtitkártólÁder János köztársasági elnök Csadi Zoltánnak, a Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettesének a magyar kultúra ápolása iránt elhivatott művészi pályája, valamint a határon túli magyarság körében végzett értékőrző és közösségépítő tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta.
2018-08-23Ép ember lábak nélkülPortré Gurisatti Gyuláról, aki 1999-ben bekövetkezett balesete után a búvárúszás helyett a sportlövészetben és a horgászatban ért el kiemelkedő eredményeket.
2018-08-00A főorvos Jemenből már itthon vanBeszélgetés dr. Yousif Mahmood Abdulazizzal, aki 2018 áprilisától a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának osztályvezető főorvosa. A főorvos pályaképe.
2018-08-00Kiváló dunaferresek elismerése. Péntek 13-án 13 kollégát jutalmaztak2018. július 13-án, a XLI. Vasas- és kohásznap alkalmából tizenhárom olyan Dunaferres munkavállalót köszöntöttek a színpadon, akik kimagasló, egyben példamutató, eredményes teljesítményt nyújtanak munkahelyükön. A díjazottak rövid portréja: Gincsai László, Ádám András, Ács József, Kalász István, Szabó József, Kassai Zsolt, Mádl István, Kiss Tibor, Szántó János, Pető László, Mahovics István, Markó Emil és Bodnárné Surányi Gabriella.
2018-07-27Három Kohász játékos a válogatottban. Két nemzetközi edzőtáborral a sikerértSzalai Babett, Szekerczés Luca és Sirián Szederke, a DKKA játékosai bekerültek a Magyar Női Kézilabda Válogatottba.
2018-07-20Klujber Katrin a legeredményesebb. Klujber Katrin a világ tetején. A dunaújvárosi tehetség már 16 évesen bizonyított a felnőtt csapatbanA női kézilabdázók junior világbajnokságán kulcsszerepet vállalt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tehetsége, Klujber Katrin is, aki nyolc mérkőzésen szerzett ötven találatával a válogatott legeredményesebb játékosa volt a világbajnokságon. (2018. 07. 1-14. Debrecen)
2018-07-20Ötödik légiósA Dunaújvárosi Acélbikák a 2018/2019-es szezonra szerződtette a svéd Jonas Westerlinget.
2018-07-09Kitüntetések, díjak átadása. Sokat tettek Mezőfalváért, illetve a település sportéletéértAz ünnepi alkalmak minden esetben lehetőséget adnak arra, hogy a faluért kiemelkedően sokat dolgozó emberek közösségi elismerést vehessenek át. A mezőfalvi testvér-települési találkozón Mezőfalváért díjban részesült Zsákovics Istvánné nyugdíjas, Tóth Viktor rendőr törzszászlós és Sóki László képviselő. Mezőfalva sportjáért Klics Ferenc-díjjal Tombor István testnevelőtanárt jutalmazták.
2018-07-02Köszönet és díj a köz szolgálatáért. A város szolgálatábanJúnius 28-án, csütörtökön a Városháza „C”-szárnyának rendezvénytermében adták át a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat, amelyet három kiváló szakember vehetett át. Az alábbiakban a díjazottak méltatásait közöljük.
2018-07-00Gyalus Boglárka a Rácalmási Napsugár Asszonykórus elnökeGyalus Boglárka a Rácalmási Napsugár Asszonykórus elnökének bemutatkozása
2018-07-00Ezer szállal kötődni a gyárhoz. Szülők, nagyszülők, unokák, testvérekA Dunaferrhez szorosan kötődő családok bemutatása. Nyilatkozik Barta Erika (Acélmű); Polák Csaba (Acélmű); Orha Attila (Gyártó Egység) és Buruncz Veronika (Acélmű).
2018-07-00Csöndör Gyula 1953-2018Elhunyt Csöndör Gyula, az ISD Dunaferr Acélművének nyugdíjas olvasztára. Nekrológ.
2018-07-00A vasműből a légióba. Szerelmi bánat és kalandvágyBeszélgetés Nagy Csabával, az ISD Dunaferr RMS és HR Igazgatóság szakértőjével, aki fiatal korában a Francia Idegenlégió megbecsült tagja volt.
2018-06-29Több évtizede a köz szolgálatában. Szakmai tudás és ügyfélbarát ügyintézésJúlius 1. Tisztviselők napja. Kitüntetettek: Bojér Éva, Puskás Rozália, Szögi Erika.
2018-06-28Magas hőfokon élte életétAlig fértek be a megnyitóra érkezett látogatók a dunaföldvári vár földszinti kiállítótermébe június 23-án, szombaton. A múzeumok éjszakája rendezvényeihez kapcsolódva Magas tűzön címmel új tárlat nyílt Kiss Éva keramikus művész alkotásaiból.
2018-06-28In memoriam: Dr. Vékás Zoltán (1958-2018)Dr. Vékás Zoltán adjunktus, traumatológiai osztályunk egyik oszlopos tagja 2018. június 23-án, szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt.
2018-06-08Húsz év után a szakma csúcsára ért. Mihók Attila LEN Kupa-győztes vízilabda csapatot alkotottA DUE-Maarsk Graphics vezetőedzőjének a pályafutása csúcspontját a LEN Kupa győzelem hozta, amely mögött már több, mint húsz éves szakmai munka áll.
2018-06-08Aranydiplomás lett! Milyen az igazán jó pedagógus?Imre Györgyöt (kép) élete meghatározó évei a Petőfihez kötik. Egy pedagógus pályája sokfelé kanyarodhat – Imre György neve mégis elválaszthatatlan a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskoláétól!
2018-06-00Értékmentés és értékközvetítés Kiszely Gyula módra. Gazdag anyaggal várja a látogatókat a múzeumIsmertető a Központi Kohászati Múzeum létrejöttéről és egyik fejlesztőjéről, Kiszely Gyuláról, aki a Dunaferr Dunai Vasmű Gyártörténeti Gyűjteményének is szakfelügyelője volt.
2018-06-00Ismeretlen szomszédok - Bemutatjuk... Gurisatti GyulaPortré idősebb Gurisatti Gyuláról
2018-05-22Elismerések. A város ifjúságáért és közbiztonságáértA napokban adták át a Dunaújváros Ifjúságáért, valamint a Dunaújváros Közbiztonságáért elismeréseket. Az alábbiakban a díjazottak - Zelenka Lászlóné (kép), Hegedűs László (kép), Krasznay Éva (kép), Molnár János (kép), Megyeri Zoltán (kép) - méltatását közöljük.
2018-05-15A szülészet-nőgyógyászati osztály új főnővéreA szülészet-nőgyógyászati osztály főnővérének nyugdíjba vonulás miatt, új munkatárs kapott megbízást az osztályvezető főnővéri teendők ellátására.
2018-05-05140 éve született Pentelei-Molnár JánosVárosunk egyik kiemelkedő személyiségének, Pentelei-Molnár Jánosnak 2018. május 8-án van születésének 140. évfordulója (halála 1924. november 11-én volt).
2018-05-00A félbemaradt szobor. In memoriam Cyránski MáriaElhunyt Cyránski Mária szobrászművész. A művész portréja.
2018-04-28Meghatározó egyéniségÁprilis 26-án Dunaújváros várossá nyilvánításának 67. évfordulóján Jakabné Józsa Klára nyugalmazott pedagógust, a Móricz iskola korábbi igazgatóját tüntették ki a város legrangosabb elismerésével, a Dunaújváros Díszpolgára címmel. Szemezgetés egy igazán gazdag és eredményes életpályából.
2018-04-28Százak búcsúztatták el Ongai GábortNagy hatású szertartáson búcsúztatták el családtagjai, barátai, tisztelői a tragikus hirtelenséggel, 43 éves korában elhunyt Ongai Gábor rendőr őrnagyot, a Dunaújvárosi Rend­őrkapitányság közrendvédelmi osztálya körzeti megbízotti alosztályának vezetőjét. A szertartást a Szalki-szigeten rendezték április 27-én.
2018-04-19In memoriam: Cyránski Mária (1940-2018)Április 13-án elhunyt Cyránski Mária szobrászművész.
2018-04-16Pénteken elhunyt Cyránski MáriaA család értesítése szerint április 13-án éjjel elhunyt Cyránski Mária (kép)szobrászművész.
2018-04-13Díjazott szakmaszeretetA küldöttgyűlés előtt harmadik alkalommal került sor a Dunaújváros Kézművességéért díjak átadására. Az elismerést idén négyen vehették át: Erdőssy Ágnes (kép) női szabó, Erdőssy Erika (kép) kozmetikus, Juhász Imréné (kép) férfiszabó, Kovács János (kép) vendéglős. Méltatások.
2018-04-12Kitüntetés a főorvosnak. Nem bánta meg, hogy állatorvos lett belőle!A legutóbbi Megyenapon Fekete János Díjjal tüntették ki dr. Szlávik Ferencet (kép), a dunaújvárosi járás főállatorvosát.
2018-04-05Új főorvos érkezett a kórházbaÚj osztályvezető főorvosa van a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának: dr. Yousif Mahmood Abdulaziz (kép) csecsemő- és gyermekszakorvos, neonatológus főorvos április 2-től vette át az osztály irányítását.
2018-04-03Szolgálat, közösség. A tűzoltó csak csapatban eredményesHa onnan közelítünk, hogy Az év tűzoltótisztje címmel a közelmúltban kitüntetett Orosz Csaba György (kép) alapszakmáját tekintve állategészségügyi technikus, akkor egy vargabetűkkel telített pályakép bontakozhatna ki előttünk, ám ha hozzátesszük, hogy hősünk már középiskolai évei alatt is egy izgő-mozgó típusú figurának számított, ráadásul korán beleszeretett az ejtőernyőzésbe, valamint maga kérvényezte mielőbbi kötelező honvédségi körének letöltését, akkor talán már nem is tűnik olyan távolinak a tűzoltó hivatás.
2018-04-00"Kitartás nélkül nincs látható eredmény" - Simon SzinomonettaInterjú Simon Szimonetta fitneszmodellel, fitneszedzővel.
2018-04-00Dr. Ágh József 1941–2018Elhunyt dr. Ágh József, aki 1959-től 2003-ig volt a Dunai Vasmű, később a Dunaferr munkavállalója, gyártástechnológiai vezetője, később főmunkatársa. Nekrológ.
2018-04-00Ismeretlen szomszéd - Bemutatjuk... Kuruczné Gál KrisztinaKuruczné Gál Krisztina Újtelep városrészi lakos portréja, akinek nyugdíjasként szenvedélye a fotózás.
2018-03-31Újabb szakmai, tudományos sikerDr. Halmai Richárd PhD (kép), a kórház nephrológus szakorvosát címzetes egyetemi docenssé nyilvánította a Pécsi Tudományegyetem.
2018-03-29Új elnök és titkár az OMBKE szervezetének élénAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztály dunaújvárosi helyi szervezete legutóbbi taggyűlésén elfogadta az elmúlt négy év munkájáról szóló beszámolót. Az elnök, a titkár és a vezetőségi tagok mandátumának lejártával új vezetőséget választottak. A dunaújvárosi helyi szervezet új elnöke Cseh Ferenc (kép) lett, a titkári teendőkkel Kvárik Sándort bízták meg.
2018-03-23Vicc az élet! Bohóc mikrofonnalInterjú Gurisatti Grétával, a Dunaújváros és a magyar válogatott vízilabdázójával. Gurisatti Gréta kedvenc filmje; véleménye az olvasásról.
2018-03-23Orosz Csaba lett az év tűzoltója. Az újvárosi Orosz Csaba lett az év tűzoltótisztjedr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató tűzoltósági kategóriában Az év tisztje elismerésben részesítette Orosz Csaba György tűzoltó alezredest, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság parancsnokát.
2018-03-19Itthon ezt a területet senki nem kutattaNégy éven át tartó vizsgákból, publikációkból, kutatásból álló alapos felkészülés előzte meg dr. Szakáts Ildikó (kép) szemész szakorvos sikeres nyilvános PhD védését.
2018-03-07Mester-M díjat vett át Szücsné dr. Harkó EnikőSzücsné dr. Harkó Enikő, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium igazgatóhelyettese lett annak a tíz tanárnak, edzőnek az egyike, aki az idén elnyerte a Mester-M díjat a MOL Új Európa Alapítványának kuratóriumától.
2018-03-00"Ma sem csinálnék másképp semmit..." Portrévázlat dr. Szabó ZoltánrólInterjú dr. Szabó Zoltánnal, a Dunaferr nyugalmazott főmetallurgusával, a Dunaújvárosi Főiskola egykori tanárával.
2018-03-00A bucakemencétől a Szent KoronáigInterjú dr. Fehér András mérnökkel, a Dunaújvárosi Főiskola volt oktatójával kutatásairól, amelynek témái: a bucakemence és a Szent Korona.
2018-03-00Új elnök és titkár az OMBKE helyi szervezetének élén. Beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlésAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztály dunaújvárosi helyi szervezete 2018. február 22-ei taggyűlésén elfogadta az elmúlt négy év munkájáról szóló beszámolót. Az elnök, a titkár és a vezetőségi tagok mandátumának lejártával új vezetőséget választottak: a helyi szervezet új elnöke Cseh Ferenc lett, a titkári teendőkkel Kvárik Sándort bízták meg. Nyilatkozik Józsa Róbert leköszönő elnök. Cseh Ferenc és Kvárik Sándor portréja.
2018-03-00Ismeretlen szomszédok - Bemutatjuk...Portré Braun Ervinről, aki amellett, hogy vállalkozó, a baptista gyülekezet presbitere is.
2018-02-17Az egyszerű mesterséget művészi fokon művelniPalkovics Kata (kép), bámulatosan tehetséges, fiatal üzletasszony. Karrierje még négyéves korában, a szülei virágboltjában kezdődött.
2018-02-16Dunaújváros sportéletéért. Döntések, vitákDunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata a februári közgyűlésen átadta a Dunaújváros Sportjáért Díjat. Az elismerést idén négyen kapták meg: Boldoczki Sándor (kép) labdarúgó edző, Kovács József (kép), a Dunaferr SE úszóedző, az Ússz, hogy utolérjenek! egyesület, valamint Gólyáné Tóth Margit válogatott tornász, olimpikon részére posztumusz adományozta a város a kitüntetést. Választási hangulatban zajlott a közgyűlés: elfogadták a költségvetést, a múzeum és a könyvtár munkatervét, többletforrást biztosítanak a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Vasvári Pál Általános Iskola felújításához.
2018-02-03A siker titkáról az év állatorvosávalDr. Túri Árpád nemrég vette át az Év állatorvosa 2017 elismerő díjat Budapesten a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán tartott XI. Praxismenedzsment Konferencián.
2018-02-00Dr. Kálmán András 1949-2018Elhunyt dr. Kálmán András, Dunaújváros volt polgármestere, aki 1973 és 1999 között különböző felelős beosztásokban látta el a DUNAFERR és a vállalatcsoporthoz tartó társaságok jogi képviseletét.
2018-02-00Raabe Imre 1930-2018Elhunyt Raabe Imre, a Dunai Vasmű volt fejlesztési főmérnöke. Nekrológ.
2018-02-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Éjszaki Károly (1818-1907) a vasútmérnök és íróSzalai Árpád portréja Éjszaki Károly (1818-1907) a vasútmérnök és íróról
2018-01-26Isten nyugosztalja dr. Kálmán Andrást! Elhunyt Dunaújváros egykori polgármestere, országgyűlési képviselőjeNekrológ.
2018-01-25Elismerték. Elismerték a karvezető kiemelkedő munkájátA magyar kultúra napján adták át a Pro Cultura Intercisae díjat az arra érdemeseknek, így Pocsai Máriának (kép) is.
2018-01-23Birkás István festőművész, szobrászművész elhunytDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata sajnálattal értesült arról, hogy Birkás István festőművész, szobrászművész 2018. január 21-én elhunyt.
2018-01-23In Memoriam: Dr. Kálmán András elhunytDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata sajnálattal értesült arról, hogy Dr. Kálmán András Dunaújváros egykori polgármestere, az MSZP volt országgyűlési képviselője 68 évesen váratlanul elhunyt.
2018-01-12Kilencvenöt évesen is kertészkedik. Lövei József tizenegy unokával és négy dédunokával büszkélkedhetLövei Józsefet köszöntötte az önkormányzat. Portré, pályakép
2018-01-09Dunaföldvári az Év állatorvosaDr. Túri Árpád (kép) állatorvos, a dunaföldvári Túri Állatkórház vezető főorvosa kapta meg az Év állatorvosa 2017 elismerő díjat a XI. Praxismenedzsment Konferencián.
2018-01-00Helytörténeti helyiértékeink - Dunapentelén I.Pálinkás Bertalan írása Zalay Ferenc (1814-1886) dunapentelei esperes plébánosról
2017-12-27A kutató figyelmeztet. Több lesz az aszályos időszak! Több egyetemen is kutatott már.Riport dr. Turcsán Arionnal, aki öt idegen nyelven beszél, biológus kutató, tájökológus, kertészmérnök.
2017-12-11Egy elhivatott óvónő életútjaNegyvenéves óvodapedagógusi munkaviszonya utolsó napját töltötte a dunaföldvári Eszterlánc óvoda Kossuth utcai épületében Fabóné Bíró Ágnes (kép) három hete szerdán.
2017-12-00Ismeretlen szomszédok - Bemutatjuk...Szallár Zoltán, Újtelep városrészi lakos bemutatása. Szallár Zoltán a KGYV Kapton ügyvezető igazgatója.
2017-12-00Aki nevét adta egy szaltónakPortré Kovács Péter tornászról, aki a Kohász versenyzőjeként Dunaújváros első olimpiai érmét (bronz) szerezte a magyar válogatottal. A 1979-es esseni Európa-bajnokságon bemutatott egy különleges tornaelemet, a később róla elnevezett Kovács-szaltót.
2017-12-00A mezével együtt vonult visszaBeszélgetés Ancsin János jégkorongozóval, aki négy évet játszott Dunaújvárosban.
2017-12-00Kíváncsi voltam, mi ez a varázslat... Portrévázlat Farkas OttórólInterjú dr. Farkas Ottóval, a Miskolci Egyetem professor emeritusával és az ISD Dunaferr Zrt. főtanácsosával életéről, pedagógusi pályafutásáról.
2017-12-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Dr. Ráczalmási (született. Fridrich) György (1928-2008) újságíróA Rácalmásról származó Dr. Ráczalmási György jogász, újságíró, riporter, műsorvezető, szerkesztő portréja
2017-11-30Az arany emberPortré a Franciaországban letartóztatott Szulejman Kerimovról. Elképzelhető, hogy az orosz milliárdos az ISD Dunaferr tulajdonosa.
2017-11-24Átlövő, játékvezető is volt, de most a vasat formázzaBizonyára sokan nem tudják, hogy a Bartók színház mögötti zenepavilont Ihász János (kép) ötvös és díszkovács készítette. Most írásunk főszereplőjét nem művészként szeretném bemutatni, hanem a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség által a közelmúltban kitüntetett kézilabdázójaként, a kézilabdáért végzett munka jutalmazottjaként.
2017-11-21Emberség, tudás, támogatás. Példaértékű akarattal és emberséggelNovember 17-én, pénteken a szociális munka napjához kapcsolódóan a Bartók színházban ünnepi műsorban köszöntötték öt érintett városi intézmény kiváló szakembereit. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány az idén augusztusban nyugdíjba vonult kollégát, Csősz Erika (kép) mentálhigiénés munkatársát tartotta méltónak és érdemesnek a díjra. Az Útkeresés Segítő Szolgálat elismerését Benke Szilvia (kép) szociális munkás, a Hajléktalan Ellátó Centrum munkatársa vehette át. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány kollégái, ellátottai és hozzátartozóik szavazatai alapján a Bercsényi úti intézményük szociális gondozóját Cruceru Carmen Mihaelát (kép) választották. A Bölcsődék Igazgatóságának elismerését pénteken Györök Éva (kép) vehette át. Az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona díjazottja: Dienes Zoltánné (kép) gondozónő.
2017-11-11Miskahuszár és büszke alkotóiSok ezren keresik fel Miska huszárt, de sokan kritizálják. Alkotójával, Rohonczi Istvánnal (kép) készült interjú.
2017-11-00Hudák János 1932-2017Elhunyt Hudák János, a vasmű első kohászainak egyike. Nekrológ.
2017-11-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Bajor József (1858-1937) szőlész, komló- és gyógynövény termesztőBajor József országos tekintélyű komló- és gyógynövény termesztő 25 évig élt Rácalmáson. Szerepe volt a magyarországi sörfőzés alapjainak megteremtésében.
2017-10-00Nagyvenyim díszpolgárai 2017-benNagyvenyim díszpolgárai 2017-ben Komjátiné Mádl Margit címzetes főjegyző és dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő.
2017-10-00Váltás a Kokszoló gazdasági vezetésében. "Tessék, Vasgyár!"A nyugdíjba vonuló Balogh László után Szabolcs Márta lesz az ISD Kokszoló Kft. gazdasági igazgatója. Portrék.
2017-10-00A festőművészt a vasmű is megihlette. Százhúsz éve született Galla EndreA Pentele Baráti Kör képviseletében Pálinkás Bertalan helytörténeti kutatásai nyomán talált rá a dunapentelei születésű Galla Endre (1897-1971) festőművészre, akinek gyűjteményes kiállítása 2017. szeptember 21-én nyílt meg a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2017-09-30Nem esik le az aranygyűrű az ujjáról. Az idén alapított "A közösségért" díjjal elsőként Szekeres Bélánét jutalmazták.Az idei (2017) alapítású, A közösségért díjjal elsőként Szekeres Bélánét, a nagykarácsonyi Örökzöld Óvoda szakácsnőjét jutalmazta Nagykarácsony.
2017-09-30Egy cukrászdinasztia "édes" titkaiInterjú a Magyar kézművességért díjjal kitüntetett dunaföldvári Tóth István cukrászmesterrel
2017-09-30A jó tanító ad arra, hogy tudjnak a diákjaiRiport a 80 éves Nyuli Ferencről, a nagykarácsonyi általános iskola nyugdíjas pedagógusáról
2017-09-13Svetics László tanár úr jeles évfordulója. A gyémántdiplomás Laci bácsiSvetics László (kép) tanár úr a gyakorló éve letöltése után, 1957-ben kapta meg az általános iskolai tanítói oklevelét. A hivatását végig Előszálláson gyakorolta. Élete sok szálon kapcsolódott össze a számára otthont adó településsel. A nevét tisztelet övezi a mai napig. Az idén kapta meg a gyémántdiplomáját.
2017-09-06Jól megérdemelt pihenés. Nyugdíjba vonul az év végén dr. Varga Szabó Lajos főorvosA Szent Pantaleon Kórház gasztroenterológiai osztályvezető főorvos, dr. Varga Szabó Lajos (kép) szeptemberben megkezdte felmentési idejét, az év végén pedig nyugdíjba vonul. Az osztály élére dr. Fekete Ramónát (kép) nevezte ki dr. Mészáros Lajos (kép).
2017-09-05Kimagaslóan sokat tettek Rácalmás közösségéértA képviselő-testület a díszpolgári címmel, valamint Rácalmásért kitüntető oklevéllel ismeri el azok érdemeit, akik kimagasló munkásságukkal hozzájárultak a város fejlődéséhez. A Rácalmás Díszpolgára kitüntető címet Varga Szabó Lajos (kép) főorvos, képviselő, bizottsági elnök vehette át. A Rácalmásért kitüntető oklevélet Jáky Ágota (kép) fogszakorvos, Árgyelán Sára (kép) háziorvos, Mercz Gabriella (kép) háziorvos, Földi Ágnes (kép) gyermekorvos.
2017-09-01Joy határozta meg életútját. Biber Vera kutyákat képez és panziót is vezetBiber Erzsébet Vera nem csak testőr, hanem kutyakiképző és a kulcsi kutyapanzió vezetője is.
2017-09-00Dolgozni kell, ennyi az egész. Jani bácsi elköszönNyugdíjba vonult Miklán János, az ISD Dunaferr horgonyzósori szakmunkása. A Metab Kft. munkavállalójának nyugdíjas-búcsúztatóján több mint harminc dunaferres munkavállaló vett részt. Miklán János portréja.
2017-09-00Hasznos üzemszépítés. Jó helyen dolgozni is jóAz ISD Dunaferr Meleghengermű kikészítő üzemének bemutatása. A csarnokrésznek a díszítéseknek köszönhetően jó hangulata van. Nyilatkozik a kikészítő üzem volt és jelenlegi vezetője, Mihaldinecz László és Németh Zoltán.
2017-09-00Pro Pentele-díj Csupity Simonnak. Egybefonódnak a pentelei, az újvárosi és a vasműs gyökerek2017-ben a Pro Pentele díjat Csupity Simon vehette át. Idén éppen tíz esztendeje, hogy a díjazott negyven év vasműs munkaviszony után a nyugdíjasok tartalmas életét éli.
2017-08-26A jó tanár a jövő szakembereit látja a diákjaibanZámbó Zsolt (kép), a Dunaferr iskola oktatója több éve van a pályán, ahová egy-két vargabetű után került.
2017-08-25Zöldenergia DunaújvárosbanA 2016-ban a Hamburger Hungária üzemében átadott modern erőmű nem csak Dunaújváros levegőminőségének javulásához járul hozzá, hanem a fejlesztéseknek köszönhetően európai szinten is mérhető környezetvédelmi üzemmé alakult át, mondta el Sárai-Szabó András (kép) üzemvezető.
2017-08-25Várják a munkavállalók jelentkezését!Elsősorban műszaki irányultságú, szakképzett, akár technikumi végzettséggel rendelkező dolgozók jelentkezését várják, akiket a papírgyártásban, karbantartásban, vagy erőművi területen alkalmazni tudnak, de önéletrajzokat a papírgyárban lévő egyéb területeken meglévő pozíciókra vonatkozóan is szívesen fogadnak.
2017-08-24A legrangosabb díj. Az acélgyártás szolgálatábanA Dunaferr által odaítélhető elismerések legmagasabbika a Dunaújváros és a vasmű történelmének emblematikus alakjáról, Borovszky Ambrusról elnevezett díj. 2017-ben Gyerák Tamás (kép), az ISD Dunaferr Zrt. főmérnök-helyettese, az Acélmű gyárvezetője kapta meg a rangos kitüntetést.
2017-08-24Értékteremtő kapcsolatok: 25 éve a vállalatnálIdén is köszöntötték a vállalatnál 25 éves, egybefüggő dunaferres munkaviszonnyal rendelkező munkavállalókat, akik átvehették Törzsgárda Biztosítási Kötvényeiket. Az új kötvénytulajdonosok közül három kollégával, Várai Ágnessel, Lukácsi Istvánnal és Dukai Istvánnal beszélgettünk.
2017-08-18Kalászkoszorú, újkenyér és aratóbál. Több mint negyven éve PenteléértA Pro Pentele díjat Csupity Simon vehette át a 14-én megtartott ünnepségen..
2017-08-18Habó Győző kétkerekűekre váltott. Mezőgazdasági szakemberből motor- és kerékpár javítóIgazi országjáró Habó Győző, a Pécsett született vállalkozó végül Fejér megyében ért révbe. A mezőgazdasági szakember bejárta a környező megyék településeit, és idővel kerékpárjavító műhelyében megtalálta a számításait.
2017-08-14Díszpolgári elismerést vehettek át. Nagyvenyim díszpolgáraiA települési önkormányzatok legrangosabb elismerése a díszpolgári cím, amelyre Nagyvenyimen két lakót érdemesített a képviselő-testület. A falunapon adták át, a mostani, jubileumi évben Komjátiné Mádl Margit (kép), a nagyközség korábbi jegyzője és dr. Galambos Dénes (kép), a 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője vehette át.
2017-08-11Sikeres válllakozó, sportember és apa. Makai Gábor szerint a kiegyensúlyozottság és a nyugalom a legfontosabbBeszélgetés Makai Gáborral, a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület elnökével, karrierjéről, a sport iránti elköteleződéséről.
2017-08-04Nyugdíjasként unokázni és utazni fog. Dr. Sipos Edith főorvos sosem bánta meg, hogy ezt a pályát választottaKözel negyven év munkaviszony után aktív nyugdíjba vonult dr. Sipos Edith, a Csecsemő- és Gyermekosztály főorvosa.
2017-08-00Harmincnyolc év az acélgyártás szolgálatában. A tartalmas szakmai pályafutás elismeréseBeszélgetés a 2017-ben Borovszky-díjjal kitüntetett Gyerák Tamással, az ISD Dunaferr Zrt. főmérnök-helyettesével, az Acélmű gyárvezetőjével.
2017-08-0025 éve a vállalatnál. Értékteremtő kapcsolatokBeszélgetés három, a Dunaferr-rel 25 éves egybefüggő munkaviszonnyal rendelkező munkavállalóval, akik 2017-ben átvehették Törzsgárda Biztosítási Kötvényeiket. Nyilatkozik Vária Ágnes, a szabályozási és belső audit osztály főmunkatársa; Lukácsi István, az Acélmű gyárvezető-helyettese és Dukai István, az ISD Kokszoló vezető karbantartási szakértője.
2017-08-00Tóth Zoltán 1988-20172017. július 19-én, munkabaleset következtében elhunyt Tóth Zoltán, az ISD Dunaferr Acélművének munkavállalója. Nekrológ.
2017-08-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Dr. Bárdos József (1877-1970) tanásr, pap és íróSzalai Árpád cikke a rácalmási születésű dr. Bárdos József ciszterci pap, gimnáziumi tanár és író életéről és munkásságáról.
2017-07-21A kezdetek óta a gyermekosztályonA kórház elbúcsúztatta dr. Sipos Edith csecsemő- és gyermek főorvos asszonyt aktív nyugdíjba vonulása alkalmából.
2017-07-14Sokáig még könny szökött a szemébe. Kiss Zsuzsanna tanítónő és anyakönyvvezetőNegyven esztendőt töltött a köz szolgálatában tanítónőként, majd gyámügyi ügyintézőként, végül pedig anyakönyvvezetőként Kiss Zsuzsanna.
2017-07-10Életforma munkaA védőnők napja alkalmából tartott ünnepségen adták át a járási szakfelügyelő védőnők javaslata alapján a területi védőnőnek a Kiváló védőnő oklevelet. Köztük volt a dunaújvárosi Fekete Éva (kép) is.
2017-07-07Keszi Tamást üldözi a bronzkor. Attila sírjának megtalálása vonzotta a régészeti pálya feléKeszi Tamás régész az Intercisa Múzeum meghatározó személyisége. Pályakép.
2017-07-06Nyugdíjba vonult? Marika unokájára készülGyöngyösi Lászlóné (kép), született Kondisz Mária három kitüntetést mutat fényképészünknek: az egyik a Pedagógus Szolgálati Emlékérem, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott. A másik az Eötvös József Emlékérem, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete adományozott neki. A harmadik pedig a Rácalmás Közszolgálatáért díj, amellyel a szomszéd kisváros önkormányzata tüntette ki.
2017-07-01Az öröm a munka értelmével kezdődikGál Gyuláné (kép) nyugdíjas tanár a dunaföldvári művelődési központban tartott pedagógusnapi ünnepségen átvette az arany díszoklevelet.
2017-07-00XL. Vasas- és Kohásznap Dunaújvárosban. Magyar rekord lett az 500 személyes "Kohász-csülöktál"Beszámoló a 40. Vasas- és Kohásznapról. Sikeres Guinness-rekordkísérlettel, a színpadon sztárfellépőkkel, elismerések átadásával és számos színvonalas, érdekes kiegészítő programmal zajlott le a rendezvény. A Borovszky-díjas Gyerák Tamás portréja. Az ISD Dunaferr Zrt-ért kitüntetést posztumusz dr. Tiszamarti Miklós Sámuelnek adományozta a vállalat vezetése. "Vasasszakszervezetért" oklevet és tárgyjutalmat vehetett át Sztanó Gábor, Karáné Kovács Zsuzsanna, Molnár László, Bodoki Pál és Tóth Ferencné.
2017-07-00Nagyvenyim jegyzője Takácsné dr. Gécs AnitaTakácsné dr. Gécs Anita bemutatkozása, aki 2017. május 1-től Nagyvenyim új jegyzője
2017-06-30KitüntetésA Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat idén Dudás Pálné, a hivatal költségvetési és pénzügyi osztályvezetője vehette át.
2017-06-27Nagy átéléssel beszél hivatásárólKiváló védőnő kitüntetést kapott a város védőnői szolgálatának munkatársa Sándorné Both Éva (kép) - nem véletlenül!
2017-06-23Németh Miklós ragaszkodik a városhozKözlekedésrendészeti osztályvezető, kézilabdázó, versenybíró és szívesen pecázik. A Dunaújváros Közbiztonságáért Díjat vehette át a Szent György napi ünnepségen Németh Miklós rendőr őrnagy. Pályakép, interjú.
2017-06-17"Óh, ne mondjátok azt, hogy a könyv ma nem kell..."Knyihárné Fülöp Andrea (kép), a Text nyomda egyik vezető munkatársa a könyvnyomtatásba szerelmes.
2017-06-16Páli Zsuzsanna 1956-2017A város egykori főépítészének nekrológja.
2017-06-16Páli Zsuzsára emlékeztekA június 15-i közgyűlés elején egyperces néma főhajtással emlékeztek a jelenlévők a májusban elhunyt Páli Zsuzsannára, aki 1990-től 2001-ig volt a város főépítésze.
2017-06-13Tartani a színvonalatJúnius elseje óta új vezető irányítja a Tourinform irodát. Kiss András (kép) gyermekkori álma teljesült.
2017-06-09Wünch László és Tomcsányi Éva életműdíjaAz életműdíjat a Táncpedagógusok Országos Szövetsége június 9-én adja át a budapesti Duna Palotában a Pedagógusnapi Gálaműsoron.
2017-06-07Diploma, gyémánt. Gyémánt diplomás pedagógusunkJúnius 6-án, kedden délelőtt a többszörös jogutód intézményben vehette át gyémántdiplomáját, a dunaújvárosi oktatási közösség egyik kiemelkedő tagja, Forgó Lászlóné Princzes Mária (kép), aki sok ezer újvárosi diáknak tanította meg pedagógus pályafutása során mindazt, miként is lehet szépen és választékosan magyarul beszélni.
2017-06-00A futballista fotóművészCsepecz Ferenc Tersánszky Ödön díjat vehetett át 2017-ben. A volt labdarúgó másik szenvedélye a fotózás. Portré.
2017-06-00Loy Árpád 1937-2017Elhunyt Loy Árpád, az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének egykori üzemvezetője. Nekrológ.
2017-05-30Gyémántdiploma és a tudás. István példájaHatvan évvel ezelőtt vette át tanári diplomáját az akkori Pécsi Pedagógiai Főiskolán Csontos István (kép) dunaújvárosi tanár és iskolaigazgató.
2017-05-27Titka: értékrend és hitelességAz Országos Rendőr-főkapitányság Tolna megye 2016-os rendőri tevékenységét kitűnőre értékelte. A paksi évértékelő állománygyűlésen dr. Soczó László dandártábornok, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság vezetője pedig kiemelte, hogy Paks a megyében élen jár. Jól vezetett, jól szervezett, egységes csapatnak nevezte a dr. Kuti István László (kép) rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos által irányított Paksi Rendőrkapitányságot.
2017-05-27Egy pályafutás kezdetén száz kör jobbra és balraVas Márton (kép) befejezte. A dunaújvárosi nevelésű jégkorongozó harminchét évesen vonult vissza. Ebből az alkalomból kértük egy kis múltidézésre, és természetesen arra is, miként képzeli el a jövőjét.
2017-05-26Csatárként és védőként is megállta a helyétIdén májusban a megyenapi ünnepségen Csepecz Ferenc Fejér Tersánszky Ödön díjat vehetett át. Pályakép, interjú.
2017-05-20Kiváló nevelői, oktatói munkáért. Hosszú évtizedek munkáját díjaztákA május 18-i közgyűlésen köszöntötték a "Dunaújváros Ifjúságáért" cím díjazottjait, Kollár Edit (kép) óvodapedagógust és Murányiné Varga Beáta (kép) pedagógust. Pályaképek és méltatások.
2017-05-20Csatárnak gólt kell rúgni, védőnek nem kapniLovász Béla (kép) a dunaújvárosi labdarúgó kilencven évesen is elegáns, friss úriember.
2017-05-20Bárhová is mész teljes szívvel menj!A Süveges név - fogalom a környéken. Már 30 évvel ezelőtt is az volt, amikor még a ma 50-es éveiben járó Süveges József édesapja autószerelő műhelyét keresték azok, akik megbízható szolgáltatásra vágytak.
2017-05-19Két éve a sürgősségi osztályon. Dr. Szulik Éva ragaszkodik szülővárosáhozA Szent Pantaleon Kórház dolgozói közül idén heten nyújtották be munkáikat a Tudományos Bizottság által meghirdetett "Fiatal orvosok pályázatára". Első helyen díjazták dr. Szulik Évát, a Sürgősségi Betegellátó Osztály orvosát. Interjú a díjazottal.
2017-05-16Borbély Tiborné Wekerle díjas. "Nagyon fontos, hogy megértsük egymást"Borbély Tiborné az idei megyenapon vehette át az egyik legrangosabb társadalmi elismerést a Wekerle Sándor-díjat. Bácsalmástól Dunaújvárosig.
2017-05-06Az ember mindig tud segíteniA perkátai Toldi Róza Hajnal a nagy változások embere. Ebben a törékeny, mosolygós, pici asszonyban kifogyhatatlan erő lakik.
2017-05-05Urbán László a város díszpolgára. A Momert Zrt. vezérigazgatója negyvennégy éve költözött ide családjávalA Dunaújváros Díszpolgára címet idén Urbán László, a Momert Zrt. vezérigazgatója vehette át.
2017-05-03Erősíteni az együvé tartozástA Magyarország-Székelyföld jótékonysági hokigála első harmadában 11 perc 11 másodpercet mutatott az eredményjelző, amikor a Gebei Péter vezette játékvezetői team megállította a meccset, és megszólalt a duda. Búcsúztatás, összegzés, jégpárás visszatekintő.
2017-05-00Öt évből lett negyvennégyUrbán László személyes hangvételű írása Dunaújvárosról. A Momert vezérigazgatója 2017-ben kapta meg a Dunaújváros Díszpolgára elismerést.
2017-05-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Máhr Nándor, a komikus színészMáhr Nándorról (1882-1921), szüleiről, feleségéről Keleti Juliska színésznőről szól a cikk.
2017-05-00Dzsudzsák után Dunaferr?Helyzetjelentés az ISD Dunaferr Zrt.-ről 2017 év elején. A cégcsoportot az orosz milliárdos, Szulejman Kerimov mentheti meg, 55 milliárd forintos tőkeinjekcióval.
2017-04-25Mi hát a filozófia? A beszélgetés művészeteNemes Lászlót (kép) inkább a biológia érdekelte, az állatok viselkedése, mint a filozófia, mégis filozófus lett. De nem az a folyton könyvek fölött görnyedő, bezárkózó fajta, akit csak elvont problémák izgatnak. Éppen ellenkezőleg!
2017-04-24A közbiztonságértDunaújváros Megyei Jogú Város közgyűlése az idei évben a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat Németh Miklós rendőr őrnagynak, Baka Ferenc rendőr törzszászlósnak valamint Katona Norbert címzetes tűzoltó főtörzsőrmesternek adományozta.
2017-04-21"Minden nap tenni kell valamit a városért" Dr. András István 2012 óta a Dunaújvárosi Egyetem rektoraÚjabb öt évre választották meg dr. András Istvánt az intézmény rektorának. Pályakép.
2017-04-20Harmadszor is Kohász. Sportban és gasztronómiában is jártas Horváth AttilaHorváth Attila három évtizede dolgozik a dunaújvárosi vendéglátásban. Volt pincér, üzletvezető, gyakorlati oktató, napjainkban pedig két étterem szakmai munkáját irányítja. Vállalkozóként a kórház, a Vasas Táncegyüttes és több sportcsapat támogatója.
2017-04-15Csak jókedvből érdemesMóder Rezső dunaújvárosi képzőművész alkotását is felvonultató kiállításért utaztunk egy szentendrei kultúrkocsmáig. A Pótkulcs teraszán pedig belefutottunk ef Zámbó Istvánba (kép). Bizottságtól bizottságig.
2017-04-08Az akadályok erősítikKráll István (kép) családja évszázadokra visszamenőleg adonyi. Sváb ősei még Mária Terézia idejében, az 1700-as években települtek ide, a Zichy-birtokra.
2017-04-07Musial a DAB új edzőjeA klub tájékoztatása szerint a 41 éves Csehországban született, cseh-német kettős állampolgár, David Musial (kép) lesz a Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője a 2017/18-as jégkorong szezonban.
2017-04-07Mérnöki génekLee Sang Il nyugdíjba vonulása után január elsejétől Hwang Seong Hak (kép) vette át a Hankook rácalmási gyárának vezetését.
2017-04-00Horváth László 1933-2017Elhunyt Horváth László, Dunai Vasmű Kokszolóművének nyugalmazott termelésvezetője. Nekrológ.
2017-04-00Molnár Ottó 1939-2017Elhunyt Molnár Ottó, az ISD Kokszoló Kft. nyugalmazott üzemvezetője. Nekrológ.
2017-04-00Eltűnt idők nyomában. Örökifjú világjáró két kerékenPortré Makrai Sándorról, aki dolgozott az ISD Dunaferr Meleghengerművében, az oktatási osztályon, a Metab Kft.-nél és a Beszerzési Igazgatóságon is. Sándor aktív nyugdíjas életet él: az elmúlt öt év alatt egy 125 köbcentis motorkerékpárral Európa kilenc országán átívelve keresett fel történelmi és földrajzi nevezetességeket.
2017-04-00Galla Endre hazatértPálinkás Bertalan írása Galla Endre, Dunapentelén született festőművész családfájáról és munkásságáról.
2017-03-30„Megtanultam kicsit levetkőztetni magam"”"Frenkkel többek között új zenekaráról és terveiről, személyes és szakmai formálódásáról, Kiss Tibivel kialakult testvéries barátságáról beszélgettünk, de szóba került a tánchoz és bábokhoz fűződő vonzalma és a rock ’n’ roll hazug, mégis ellenállhatatlan jelensége is."
2017-03-25Wolf Johanna és a Prémium. A Mérnökklubot is vezetteAz ország újjáépítésében szükség volt a mérnökökre, így felelősségteljes feladattal bízták meg a megkülönböztetett figyelemmel kísért beruházáson. Wolf Johanna (kép) a kilencvenkettő esztendőre szabott tartalmas életútjából hat év kötődik az egykori Sztálinvároshoz. Összeállításunkban rá emlékezünk.
2017-03-25Elhunyt Földvár festőjeMárcius 22-én 98 éves korában elhunyt Oszoli Piroska dunaföldvári rajztanár-festőművész, a Duna szerelmese.
2017-03-25A kultúra átörökítőjeKiemelkedően jól képzett, elegáns, okos fiatalasszony, aki még alig múlt 30 éves. Bogó Anikó (kép) a Perkátai Általános Művelődési Központ igazgatónője.
2017-03-24A jó munkáért. Elismerték a munkájátPannon Diabetes Díjat kapott Kovács Éva (kép), a Szent Pantaleon Kórház szakrendelésének munkatársa a Tihanyban megrendezett XXI. Dunántúli Diabetes Hétvége elnevezésű konferencián.
2017-03-18Hűség - mindhaláligKristofory Valter (kép) mezőfalvai plébános több mint 30 éve van a papi pályán.
2017-03-10Trenka János artista volt OlaszországbanNemcsak a hazai tornasportban, hanem nemzetközi szinten is ismertté vált Trenka János, a tornászok vezetőedzője. Pályakép
2017-03-04Ismét maradandót alkotniKercsó Árpád (ki ne tudná?) jégkorong-mesteredző újra nagy fába vágta a fejszéjét. Egy hónapja a Ferencváros utánpótlását irányítja szakmai igazgatóként. A zöld-fehéreknél akar ismét nagyot alkotni. Ugyanolyan nagyot, mint amit a nyolcvanas-kilencvenes években Dunaújvárosban vitt véghez.
2017-03-00Fodor István, Rácalmás-Kulcs református lelkészeFodor István Rácalmás és Kulcs református gyülekezetének lelkésze 2016. év vége óta. A lelkész portréja, tervei, feladatai.
2017-02-28Szeretettel, alázattal. Gondoskodó kedves nővérA kívülálló számára is érezhető volt a szeretet és a tisztelet, amellyel Raffaela nővért köszöntötték a 95. születésnapján február 27-én délelőtt a nagyvenyimi Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthonában.
2017-02-25Tragédia, boldogság. A szenvedések javunkra válnakNemrégiben Dunaföldváron egy házaspár ült a színpadon a telt nézőtér közönsége előtt, és hol egyikük, hol a másikuk mesélt. Beszéltek hitről, megélt élményekről, magánéletük mélypontjairól, bűnről, megbocsátásról,tragédiáról és boldogságról.
2017-02-25Aki elkötelezte magátDr. Harkai Klára (kép) gyermekorvos lett, mert ehhez érzett elhivatottságot. Közel harminc éve, hogy Adonyba került, a szakmai életútja itt teljesedett ki.
2017-02-20Felépítettem egy csapatot...Ebben a történetben nem az én személyem a fontos, mondja Gyenes Gyula (kép), hanem az a sportág, amiért minden tőlem telhetőt megtettem. Az ő történetét hallgatjuk.
2017-02-18Nem egy tett - szokásFarkas Márta (kép), a cseh származású református lelkész lánya, a szerbiai Bácskossuthfalván magyarnak született. Még csak hároméves volt, amikor az édesapját Horvátországba helyezték.
2017-02-17A minőségnek ára vanÉv Vállalkozása Díjat a kézműves tagozattól 2017-ben Jakó Tamás egyéni vállalkozó kapta, családjával együtt örültek az elismerésnek.
2017-02-04A mindig mosolygó tanítónőNyugdíjba megy Venczelné Gulyás Edit (kép) tanítónő az Arany iskolából. Diákjai így búcsúztak tőle: Köszönjük, Edit néni!
2017-02-04Tanulás és evezésBálinthné Sándor Andrea (kép) Adonyban él. Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.
2017-02-02In memoriam: Liszi FerencA dunaújvárosi röplabdasport egy értékes édesapát, testnevelőt, edzőt veszített el Liszi Ferenc, Feri bácsi személyében. Akik ismerték őt, vagy olyan szerencsések voltak, hogy együtt dolgozhattak vele, mindannyian büszkék voltak rá.
2017-02-00Elköszönt a kereskedők doyenje. Tartalmas életpálya után "levezetés"Beszélgetés a nyugdíjba vonuló Rózsa Ferenccel, az ISD Dunaferr kereskedelmi igazgatójával.
2017-02-00Dr. Tiszamarti Sámuel Miklós 1950-2017Elhunyt dr. Tiszamarti Sámuel Miklós, az ISD Dunaferr Zrt. munka- és egészségvédelmi főosztályának főorvosa. Nekrológ.
2017-02-00Dr. Zsilinszky Rudolf 1933-2017Elhunyt dr. Zsilinszky Rudolf, a Dunai Vasmű első műszaki doktora, a Dunaújvárosi Főiskola tanára. Nekrológ.
2017-02-00Koszi Janka. "Ez az én utam"Beszélgetés Koszi Jankával, akinek 2016 decemberében jelent meg első nagylemeze, a Be alone.
2017-02-00A kulturális élet meghatározza a város arculatát. A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei.2017. február 1-től új megbízott igazgatója van a rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárnak Kundra Anikó személyében.
2017-01-27negyven év a pedagógusi pályán. Dobráné Szabó Márta szabadidejében olvas, köt, rejtvényt fejt és félmaratont futTöbb mint harminc évig tanított általános iskolában, kilenc éve vezeti a dunaújvárosi bölcsődéket Dobráné Szabó Márta. Beszélgetés nyugdíjba vonulása alkalmából.
2017-01-21Mégis "próféta". A Lélekfestészet eredeteLélekfestészet címmel január 20-án, péntek este mutatkozott be Birkás István életmű-kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben.
2017-01-20Hankook: új vezető. Kinevezték a gyár új ügyvezető igazgatójátHwang Seong Hak (kép) személyében új ügyvezető igazgató irányítja mostantól a Hankook dél-koreai gumiabroncsgyártó nagyvállalat egyetlen európai üzemét, a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárát.
2017-01-17In Memoriam: Dr. Tiszamarti Sámuel MiklósÉletének 66. évében elhunyt dr. Tiszamarti Sámuel Miklós, az ISD Dunaferr Zrt. Munka- és Egészségvédelmi Főosztály főorvosa.
2017-01-16Birkás: LélekfestészetEgy hónapon belül már a második formátumos tárlat megnyitójára készülhet a város képzőművészetet szerető lakossága. Ezúttal Birkás István (kép) festőművész születésnapi kiállításának örülhetünk.
2017-01-00Búcsúzik a pénztár vezetője. Izgalmas feladatok, szép emlékekInterjú a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár nyugdíjba vonuló ügyvezető igazgatójával, dr. Varga Szabó Lajosné Judittal vasműs éveiről, további terveiről.
2017-01-00Adalékok a 75 éves Péntek Imre költői útjához: Rendhagyó bevezetőBakonyi István portréja a 75 éves Székesfehérváron élő Péntek (Molnár) Imre költőről.
2017-01-00Tábori Csabáról, közelesen. Több, mint Tíz csapáson által, avagy a festő, az időhámozóPálinkás István portréja Tábori Csaba képzőművészről
2017-01-00Kibogozható szövevény. Birkás István születésnapi tárlata a dunaújvárosi Kortárs Művészeti IntézetbenPéntek Imre portréja Birkás István képzőművészről.
2016-12-29A Boór-féle ready made. Alig ötszáz lépésre az otthontólTöbb súlyos betegség után, nehezen mozogva, az idősotthonban él Boór János, pár száz lépésre otthonától. "Csak" öregkorában kezdett el alkotással foglalkozni: irni, fotózni, szobrászkodni.
2016-12-24És hogyha néha-néha győzök...Dr. Zseli József (kép) annyira sokoldalú, olyan nyitott, érdeklődő ember, akiből bármi lehetett volna az életben. Orvos lett. Nagyvenyimen talált otthonra.
2016-12-22A vasdiplomás orvosunkHatvanöt évvel ezelőtt kapta meg orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen dr. Gátszegi István, aki ezen alkalomból vehette át a vasdiplomáját.
2016-12-17Ha a kritikusaim azt látnákKozmér Amanda (kép) bár még csak a harmincas éveinek elejét tapossa, sokféle dologban járatos, és nem is akármilyenekben! Az Adonyi Művelődési Ház művészeti vezetője kivívta az idősek tiszteletét, fiatal nő létére bevették a Duna menti Szent Orbán Borrend Nagytanácsába.
2016-12-14Színházról, életről. Nagy ERvin: életről, színházrólNagy Ervinhez (kép) közel áll a jótékonyság, szívesen adja a nevét olyan ügyekhez, amelyek által beteg, elesett, kiszolgáltatott emberek sorsán segíthet.
2016-12-10A legendás egyenes fonákEgyszerűen hihetetlen: Török József (kép), a dunaújvárosi asztalitenisz-sportág atyja nyolcvanéves. A történet hetven évvel ezelőtt kezdődött, amikor a lombfűrésszel furnérlemezből kivágta a pingpongütőjét, és a konyhaasztalon édesanyjával ütögette a pingponglabdát.
2016-12-00Elhunyt Pálfalvi JánosÉletének 83. évében elhunyt Pálfalvi János grafikusművész, a „Pro Cultura Intercisae” Díjjal is elismert kiváló alkotó. 1934-ben született Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán grafikusnak tanult, ezt követően költözött városunkba és Dunaújváros művészeti életének aktív szereplője lett.
2016-12-00Élménygyűjtés és kézilabda. Egy aktív családapa portréjaBeszélgetés Csőregi Lászlóval az Üstökös Kupa utánpótlás kézilabdatorna kapcsán. Csőregi László amellett, hogy a ISD Dunaferr Acélmű konverterüzemének üzemvezető-helyettese, a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség versenybizottságának elnöke is.
2016-11-26A város első rendőreCsaládtagjai, rokonai, barátai és ismerősei köszöntötték a kilencvenedik születésnapját ünneplő Hoboth Józsefet (kép) a közelmúltban.
2016-11-23Bemutatjuk a JOY fitnesz szakértőjét, Simon Szimonettát!Ismerd meg a fitnesz világbajnok, és a szuperhatásos alakformáló mozgásforma, a Boost Training megalkotóját. Interjú Simon Szimonettával.
2016-11-18Kitüntették a szociális munkásokat. Az önkormányzat díjat adományozott Borsos Józsefnek és Katona PéternekA Szociális Munkáért-Dunaújváros díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, és Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum vezetőjének posztumusz adományozta. Méltatás.
2016-11-10Elhunyt Czigler Ernő, Ernő bácsiElhunyt Czigler Ernő, a dunaújvárosi futball meghatározó alakja.
2016-11-04Amíg bírja, csináljaPépp Zoltánt akár a dunaújvárosi atlétika utolsó mohikánjának is tekinthetjük. 1962-ben kezdett el atletizálni, és 66 évesen a mai napig is rendszeresen versenyez.
2016-11-03Egész életében csak adottSzabó Jánosné nyugdíjas pedagógust köszöntötte kilencvenedik születésnapján Dunaföldváron dr. Süveges Árpádné alpolgármester és Sánta Renáta, a polgármesteri hivatal munkatársa a napokban.
2016-11-00Pálfi István 1942-2016Elhunyt Pálfi István, az ISD Dunaferr volt munkavédelmi főosztályvezetője, főmérnöke.
2016-11-00Czigler Ernő 1943-2016Életének 74. évében elhunyt Czigler Ernő, a dunaújvárosi futball meghatározó alakja.
2016-11-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. A Jankovich Gyula és családja"Amikor a Jankovich kúria belső udvarán sétálunk, látjuk a Pokol-pincét. A legenda alapján a Jankovichok itt kártyázták el vagyonukat. Ezt a legendát, ha boncolgatjuk, egy család szomorú tragédiája bontakozik ki."
2016-10-25Dunaújvárosért-díjjal elismert szakemberekA közgyűlés által alapított Dunaújvárosért-díj azon személyeknek és közösségeknek adományozható, akik a városban, illetve a városért maradandót alkottak, tettek. 2016-ban a díjat kapta: Tóth Imre, Móricz Zoltánné, Dr. Tiszamarti Sámuel Miklós.
2016-10-21Gyémántdiplomás! Vendég volt - de milyen!Gulyás Ferencné (kép) hatvan évvel ezelőtt kapta meg óvónői diplomáját. Ami már gyémánt diploma.
2016-10-21Mérei Fanni okos, csinos és grafikus. A tervező szerint a fiatalok vállalják fel az álmaikatJelenleg gyermek- és sportruházatokat tervez Mérei Fanni. Portré.
2016-10-00Átlátható ápolás, minőségi munkaBeszélgetés Erdély-Franyó Annával, a Szent Pantaleon Kórház új ápolási igazgatójával. Erdély-Franyó Anna portréja.
2016-09-23Textiles merész álmokkal. Lehoczkyné Tesinszki Rita tanít, varr és blogot írTextilbabakészítő. Portré.
2016-09-16In Memoriam: Dr. Radnai ÉvaÉlete regénybe illően fordulatos volt, mint maga a század, amelyben született, de örök optimizmusa mindig erőt adott neki, hogy a legkilátástalanabb helyzetekből is tovább tudjon lépni.
2016-09-02A szakma fogásait édesapjától tanulta. Lábas István kezében csilingel az üllő és a kalapácsLábas István kovácsmester életművének egy-egy alkotása megtekinthető az udvarában. A kisebb dísztárgyaktól kezdve a nagyobb kerti bútorokig mindent elkészít.
2016-09-00Hat évtized krónikája. "Az akkor volt, ez meg most van"Beszélgetés Horváth Lászlóval, a DBK Kokszoló Kft. nyugdíjas műszaki igazgatójával.
2016-09-00Nagyvenyim kitüntetettjei 2016A jeles ünnepek alkalmával hagyomány Nagyvenyimen, hogy a településért sokat dolgozó emberek munkásságát megköszönje a közösség. Az idei rendezvényen egy díszpolgári címet és négy Nagyvenyim Köz-szolgálatáért kitüntetést vehettek át az arra érdemesek. Díszpolgár Dibusz Sándorné. Nagyvenyim Köz-szolgálatáért kitüntetésben részesült Szeberényi Gáborné, Segesdi Józsefné, László Tiborné, Szloboda Istvánné.
2016-08-31Közösségi elismerésDaruszentmiklós Községért Díjat minden évben olyan emberek vehetik át, akik szolgálatuk és kimagasló társadalmi tevékenységük során a községet, az ott élő emberek kultúráját gazdagítják. A díjban részesült: posztumusz Hajas János, Kiss Jánosné, Markovics Ferencné (kép), Ifj. Puskás László (kép), Hornok Gergő.
2016-08-25Rácalmás kitüntetettjeiA rácalmási képviselő-testület Rácalmásért kitüntető oklevéllel köszönte meg a település fejlődéséért, a város hírnevének öregbítéséért végzett munkáját dr. Zongor Gábornak (kép) és Kovács Enikőnek (kép).
2016-08-25A köz szolgálatáértKöz-Szolgálatáért kitüntetést adományozott a rácalmási képviselő-testület a polgármesteri hivatalban, az önkormányzat által megállapított, működtetett intézményekben a munkájukat kiemelkedő színvonalon végzőknek. 2016-ban a díjat kapta Hegedűs Klára (kép), Szabó Istvánné Julika (kép) és Vargáné Moldován Katalin (kép).
2016-08-25Sokat tettek a falujukértAz augusztus 20-i baracsi falunapon az önkormányzat által odaítélt kitüntetéseket adtak át. A község díszpolgára lett dr. Gáncs László (kép), Baracs Községért Díjat kapott Baloghné Bitó Ildikó (kép) és Tóth Géza (kép).
2016-08-19Köztiszteletben álló szépkorú. Dr. Gulyás Lajost köszöntöttékKöztiszteletben álló orvossal gazdagodott Dunaújváros szépkorúinak köre: Dr. Gulyás Lajos (kép) városi főorvost köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából Cserna Gábor polgármester.
2016-08-13Ihletet, szereplőket ad a vidékKálnay Adél József Attila-díjas írónő számára sokat jelent a Sárkány-barlang, a falu és a hegy. Beszélgetés a kétlaki írónővel, akinek ihletet adnak a dunaújvárosi , székesfehérvári és hegymagasi diákok.
2016-08-12Takács mester és fogászati asszisztensFogorvosi asszisztensként dolgozik Bognár Márta, mindamellett, hogy szövéssel is foglalkozik.
2016-08-10Díszpolgár lett Dibusz SándornéA nagyvenyimi önkormányzat díszpolgári címet adományozott Dibusz Sándornénak (kép). A díszpolgári címet azoknak a köztiszteletben álló személyiségeknek ítélik oda, akik kimagaslóan sokat tettek, tesznek a közösségért.
2016-08-10A köz szolgálatáértA jeles ünnepek alkalmával hagyomány Nagyvenyimen, hogy a településért sokat dolgozó emberek munkásságát nyilvánosan megköszönje a közösség. Nagyvenyim Közszolgálatáért kitüntetésben részesült Szeberényi Gáborné, Segesi Józsefné, László Tiborné és Szloboda Istvánné.
2016-08-05Ötvenöt éves hitvallásA közösségért kiemelkedő tevékenységet végző Gubicza Tibor (kép) a IV. Szabolcsi Nyári Fesztivál nyitórendezvényén vehette át a jeles kitüntetést.
2016-08-04A pince mélyén. Az emberölés miatt letartóztatott fideszes képviselő pályájaGál Roland volt fideszes önkormányzati képviselő portréja. A képviselő 2016-ban gyilkossági ügybe keveredett.
2016-08-00Hat évtized krónikája. Együtt élni a kokszolóvalBeszélgetés Szente Györggyel, az ISD Dunaferr Kokszolóművének volt műszakos üzemvezetőjével.
2016-08-00Villámkarierrel került az Európa-bajnokságra. Barnabás dunaújvárosi felmenőkkel rendelkezikBese Barnabás portréja. A MTK labdarúgójának szülei dunaújvárosi származásúak.
2016-07-30Hetven esztendő után. Hetven esztendő hordalékaA közelmúltban ünnepelte hetvenedik születésnapját a város egyik Munkácsy-díjas szobrászművésze Friedrich Ferenc. A karakteres látásmóddal bíró alkotónál jártunk egyfajta nagyviziten. Friedrich Ferenc több tételben.
2016-07-29Hornyák Lajos negyven éve a szakmában. Szabadidejében papírmerítéssel foglalkozik a papíripari mérnökPortré, pályakép a papíripari mérnökről.
2016-07-22Igazi csapatjátékos. Ábrahámovics Gábor marketingesPortré Ábrahámovics Gáborról: pizzafutár, vízilabdás, bugafeladó a vasműben, pizzéria tulajdonos volt, most a DVG Zrt. szolgáltatási osztályvezető-helyettese.
2016-07-14VisszatérőA Dunaújvárosból származó Koszi Janka zenei pályafutását a Baraka zenekarban kezdte. A Petőfi Művészeti Ligetben július 17-én lép színpadra.
2016-07-13Ember a kulisszák mögöttA Bartók Kamaraszínházban minden évben a teljes társulat szavazatai alapján díjazzák a legjobb háttérszakembert. Idén Hevér Rudolfné (kép) művészeti titkár kapta.
2016-07-09Minden okkal történikTizedik évadját kezdi Dunaújvárosban, a Bartók Kamaraszínház társulatában Polgár Lilla (kép) színésznő. Azaz csak kezdené, még a nyáron anyai örömök elé néz. Szó szerint. Régi vágya teljesül.
2016-07-08Pecázás pihenteti a vízvezeték-szerelőt. Fűszernövények termesztésében is jeleskedik Berhát LászlóPályakép, interjú .
2016-07-05Díjazott tisztviselőkA közgyűlés rendeletével alkotta meg a "Dunaújváros Közszolgálatáért Díj"-at, amely azoknak a köztisztviselőknek adományozható, akik a város fejlődése, hírnevének növelése, továbbá az önkormányzat tevékenységének javítása érdekében kiemelkedő munkát végeznek. 2016-ban a díjat Bucsai Béláné, Kiss Zsuzsanna és Babrányi Éva kapta.
2016-07-02Kilencven esztendősMosolygós, kedves hölggyel gyarapodott Dunaújváros szépkorúinak a száma: Gazdag Sándorné Eszti nénit (kép) köszöntötte az önkormányzat nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester.
2016-07-01Dunaújváros Közszolgálatáért Díj. Bucsai Béláné, Kiss Zsuzsanna és Babrányi ÉvaA Köztisztviselők Napja alkalmából átadták a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjakat. Idén Bucsai Béláné pénzügyi ügyintéző, Kiss Zsuzsanna anyakönyvvezető, és Babrányi Éva adóügyi ügyintéző vehette át.
2016-07-01Egész életében házakat épített. Iványi Zoltán munkanaplója városépítészeti kordokumentumIványi Zoltán maga is részt vett a város második ütemének építésében, a panelházak megszületésénél építőként, majd művezetőként dolgozott.
2016-07-00Változások a biztonsági szakterület irányításábanDr. Juhász Ferenc helyett 2016. július 1-től Borbély Attila látja el az ISD Dunaferr biztonsági főosztályának vezetését, aki emellett megtartja védelmi és rendészeti osztályvezető tisztségét is. Dr. Juhász Ferenc a továbbiakban biztonsági tanácsadóként segíti a Dunaferrt, a Labor Kft. foglalkoztatásában.
2016-06-29A faluért, a sportértÁtadták Mezőfalva önkormányzati elismeréseit. A díszpolgári cím mellett Mezőfalváért-díjat és Klics Ferenc-díjat is átadtak a Mezőfalvi Vigasságokon. Csanda Béláné, Danyi Andrásné, Kiss Lászlóné Mezőfalváért-díjat, Masinka László Klics Ferenc-díjat vehetett át. (kép)
2016-06-29Mezőfalva díszpolgáraA település legrangosabb elismerését, a Mezőfalva Díszpolgára címet dr. Pozsonyi László (kép) vehette át idén.
2016-06-29Mindörökké a táncértDunaújvárosban, de a régióban is fogalom a Tomcsányi Éva - Wünsch László házaspár neve: megalapították az alapfokú táncoktatást, majd monumentálisra fejlesztették azt. A kezdetekről meséltek.
2016-06-28Gyula, te többre vagy képes!Nemrégiben ünnepelte 85. születésnapját Szabó Gyula (kép), a város vendéglátásának és kereskedelmének ikonikus alakja. A szűk baráti körben, hetven barát és tisztelő jelenlétében megtartott ünnepségen felidézte életének néhány fontos lépcsőjét.
2016-06-24Hack Ferenc, a helyi atlétika megalapozója. Aranydiplomát kapott a sportszakemberA Testnevelési Egyetem aranydiplomáját vehett át Hack Ferenc,a Kohász egykori módszertani vezetője. A következő lapszámban 2016.07.01.) helyesbítés jelent meg: nem a helyi atlétika, hanem az edzésmódszertan atyja volt.
2016-06-22Mindenben csak a jót keressükJakabné Józsa Klára (kép), a Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatója a közelmúltban az oktatási miniszter által adományozható Németh László díj szakmai elismerésben részesült, egyedüliként Fejér megyében
2016-06-20Akucs Attila: hatvan év a pályán. Gyémánt az a diplomaAkucs Attila (kép) a Dunaújvárosi Főiskola, ma már egyetem, egykori testnevelője a napokban vehette át a gyémánt diplomáját. Azaz hatvan éve végzett a Testnevelési főiskolán. Hosszú és nagyon tartalmas pályafutást tudhat magáénak a Tanár Úr.
2016-06-17Hagyományteremtő vendéglátóÁprilisban adták át elsőként a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Dunaújváros Kézművességéért Díjakat, az egyik díjazott András Sándor (kép) volt, aki a helyi vendéglátás egyik meghatározó, hagyományteremtő személyisége.
2016-06-17Harminc éve nyitotta meg maszek szalonjátA fodrászat helyi ikonja Móricz Zoltánné Frei Erzsike. Portré.
2016-06-09Díszpolgári címFülöp Ilona (kép) a közösség megbecsüléseként Kisapostag Díszpolgára címet vehetett át a június 4-i falunapon.
2016-06-07A probléma megoldása a feladatNagyon sok minden kell ahhoz, hogy a város jól működjön és üzemeljen. Többek között mérnök is. Ötven éve kapott diplomát, most pedig aranydiplomát Fejes László (kép).
2016-06-03Kilencven év: Filótás Gyulát köszöntöttékMájus 20-án töltötte be a kilencvenedik életévét Filotás Gyula (kép), aki 1952 óta a város lakója és harminckét éven át dolgozott a helyi vasműben.
2016-06-02Böröndi Károly elismeréseA Magyar Jégkorong Szövetség május 30-án tartotta tisztújító közgyűlését. Az eseményen kitüntetéseket is átadtak. Az egyik elismerést Böröndi Károly (kép), a dunaújvárosi jégkorong egyik atyja kapta.
2016-06-01Gebei Bálint figyel a lakóépületekre isGebei Bálint (kép) a június 5-i időközi választás független képviselőjelöltje május 31-én tartotta fórumát a Munkásművelődési Központban.
2016-06-00Arcok "a sínen túlról". PortrévázlatokAz ISD Dunaferr Kokszolóművének volt és jelenlegi munkavállalói, vezetői (Antal István, Balogh László, Dezső Éva, Győrfi Antal, Horváth István, Krizsány Miklós Tamás és Nyárádi Zita) nyilatkoznak a gyárban eltöltött évekről.
2016-06-00Ahol harcban állnak a fertőzésekkelBeszélgetés dr. Kecskés Borbálával, a Szent Pantaleon Kórház infectológiai osztályának főorvosával a fertőző betegségekről és az osztály helyzetéről. Dr. Kecskés Borbála portréja.
2016-06-00In memoriam Molnár Sándorné (Sárközi Julianna) 1937-2016Elhunyt Molnár Sándorné, a rácalmási általános iskola volt igazgatóhelyettese. Nekrológ.
2016-06-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjábólKovács Károly (1896-1972) portréja. A rácalmási cigány mesemondó túlélte a holokausztot.
2016-05-27Az első magyar vezetőbíró. Kétéves szerződést ajánlott a KHLGebei Péter a magyar jégkorongsport történelmének negyedik olyan játékvezetője, aki "A" csoportos világbajnokságon kapott lehetőséget.
2016-05-23Sokat tesznek a diákokértKét kiváló szakember, Klamerusz Ilona Mária és Márkliné Huszárik Mária vehette át a „Dunaújvárosi Ifjúságáért” díjat a közgyűlésen. A díjazottak méltatása, pályaképe.
2016-05-21Az akadémiát is kitüntették. Akik Fejér hírnevét öregbítikSpányi Antal megyés püspök és - posztumusz - Bella István költő lettek Fejér megye új díszpolgárai. A megyenapi ünnepségen díjazták a Dunajvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát és Majorné Angyal Erzsébetet (kép), a Dunaújvárosi Járási Hivatal osztályvezetőjét is.
2016-05-20Fáradhatatlanul dolgoznak a gyerekekértKlamerusz Ilona Mária és Márkliné Huszárik Mária kapta a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat.
2016-05-19Bemutatkoznak a jelöltekA helyi választási bizottság június 5-re írta ki az időközi önkormányzati képviselőválasztást Dunaújváros 04-es egyéni választókerületében megüresedett képviselői mandátumra. Jelöltek: Orha Zoltán, Gebei Bálint, Selyem József, Balogh Péter, Barta Endre, dr. Huszti Zsolt, Pappné Grabant Ilona, Harsányi Péter, Lassingleitner Fruzsina.
2016-05-14Ha szerelmes vagy a dologbaJeges Zsolt Dunaújvárosban az 1. számú általános iskola stúdiósaként Első Emelet, Rolls Frakció találkozókat szervezett gyerekkorában. Ma olyan zenekarokat menedzsel Európában, mint a Middlemist Red, vagy a Fran Palermo.
2016-05-13A sport és a zene szórakoztatja a főorvostKözel ötven éve dolgozik a Szent Pantaleon Kórházban dr. Dlustus Péter , akit a város első számú szájsebészeként ismernek. Ő vol az egyike azoknak, akik akik a városban meghonosították a shotokan karatét. Portré
2016-05-06Kecskés Rótsa és dr. Dlustus Péter díszpolgárAz önkormányzat minden évben átadja a Dunaújváros Díszpolgára címet, idén Kecskés Rózsa a Jószolgálati Otthon Közalapítvány vezetője és Dr. Dlustus Péter szájsebész, orvos-igazgató vehette át.
2016-05-02Dunaújváros díszpolgáraiA közgyűlés idén Kecskés Rózsának, a Jószolgálati Otthon vezetőjének, valamint dr. Dlustus Péter szájsebész főorvosnak adományozta a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet. A díjazottak méltatása, pályaképe.
2016-05-00Kinevezések az Acélműben. Tapasztalt szakemberek2016. április 1-től személyi változások történtek az ISD Dunaferr Acélművében. A daruüzem új vezetője Tóth Kálmán lett, míg Major Ervint megbízott üzemviteli és karbantartás vezetővé nevezték ki. A két szakember portréja.
2016-04-30A pétervári csúcsonAz oroszországi Top Divíziós világbajnokságon ott lesz a magyar válogatott, a játékvezetők között pedig Gebei Péter. A felnőtt világbajnokság csúcsosztályában legutóbb harmincnégy éve volt magyar bíró, Schell László személyében.
2016-04-29"Anya nélkül sír a kaptár"Három évvel ezelőtt kilenc méhcsaláddal kezdte a méhészkedést Csányi Róbert Perkátán. Ma már harminc családja van. Portré.
2016-04-27Díj életutak elismerésülÉves rendes küldöttgyűlését tartotta a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, a tavalyi munka, gazdálkodás értékelése, az idei tervek elfogadása előtt átadták (elsőként) a Dunaújváros Kézművességéért Díjat. A díjazottak: András Sándor, Mikus Ferenc (posztumusz), Ármos Bálint.
2016-04-25Biztonságunk őrzőiA közbiztonsági hónap keretében három kiváló szakembernek és egy önzetlen helyi támogatónak átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat a közgyűlésen. Díjazottak: Bauer Ákos, Késmárky Péter, Kulcsár Attila, Szabó Nikolett.
2016-04-23A cél: legalább két Nobel-díjA 22 esztendős dunaújvárosi Nyerki Emil, bár imádja a rockzenét, de nem lesz itt a Rockmaratonon. A nyarát Zürichben tölti a világ egyik legjobb egyetemén, kutatóként. Múltról, jövőről beszélgettünk.
2016-04-22A város lakóinak biztonsága fölött őrködnekIdén a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat kapta: Szabó Nikolett címzetes rendőr zászlós, Kulcsár Attila címzetes rendőr törzszászlós, Bauer Ákos címzetes tűzoltó zászlós, Késmárky Péter dunaújvárosi polgár. Pályaképek.
2016-04-13Sármos, csibész, apaBeszélgetés Kiss Tiborral, a Quimby zenekar frontemberével.
2016-04-11Brazíliában tanulta ki a szakmátPusztaszabolcs gyógyítója, Feketéné Bokor Katalin kalandos életéről, hitről és csodákról mesélt. Feketéné Bokor Katalin és férje Civil Kurázsi életműdíjat kapott.
2016-04-09Elsősorban zenész vagyokKoszi Janka neve feltűnt több sikerprodukcióban, de szólókarrierje csak most kezdődik. Ő is jelentkezett az X-Faktorba, majd ő tanította a Rising Star dalnokait. A dunaújvárosi énekesnőt a kezdetekről faggattuk.
2016-04-09Lezárni a nyitott dobozokatSzélig Viktor, a magyar jégkorong egyik legendájának, a Dunaferr egykori csapatkapitányának sportpályafutása valószínűleg újabb fordulóponthoz ér, tíz év után távozik franciaországi Brianconból.
2016-04-01Civilben is helytálló karatékaTizennégy éven keresztül volt a magyar karate-válogatott tagja Lassingleitner Fruzsina. Interjú.
2016-04-00Magyarország energiahelyzete és lehetőségei. OMBKE-klubnap2016. március 31-én az OMBKE dunaújvárosi szervezete klubnapot tartott, melyen Holoda Attila, energetikai szakember tartott előadást. Holoda Attila portréja.
2016-04-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Paczona nyulászikPaczona István rácalmási katonatiszt vadásztörténete.
2016-04-00In memoriam Szekeres István (1943-2016)Elhunyt Szekeres István, rácalmási városvédő, a helyi újság szerkesztőbizottságának tagja, a Ráctherm Hévízhasznosító Kft. felügyelő bizottságának tagja. Nekrológ.
2016-03-18Ősei szelleme lakozik a hegedűjébenMár tizenhét éve muzsikál Ráduly Attila a halászcsárdában. A monacói hercegnőnek is játazott, a Carnegie Hallban kétszer lépett fel.
2016-03-17Miniszteri elismerésÁllami kitüntetéssel, Áder János köztársasági elnök által adományozott Miniszteri Elismerő Oklevéllel ismerték el a helyi kormányablak ügyintézőjének, Sipos Lászlónénak a munkáját.
2016-03-12Kettős kitüntetésDunaföldvár legmagasabb kitüntetését idén először egy házaspár vehette át. Azaz a Dunaújvárosi Hírlap külsős tudósítója, Lukácsi Pálné Mészáros Irma és férje, Lukácsi Pál. A nyugdíjas pedagógusok felterjesztését számtalan aláírással erősítették meg a beterjesztők, munkásságuk méltatása pedig több oldalt tett ki.
2016-03-11Lilahagymával és szalonnával doppingoltHáromszoros magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, 20 évig volt román válogatott, és három alkalommal ölthette magára a magyar címeres mezt is jégkorongozóként Vargyas László.
2016-03-08In memoriam Makó József (1950.03.26. - 2016.03.03.)Elhunyt Makó József, Baracs díszpolgára.
2016-03-05A fa metamorfózisa"Csepeli István dunaföldvári fafaragó művész, a Népművészet Mestere egy sikeres év után március elején Pakson, majd májusban Szekszárdon mutatkozik be új kiállítással. A múlt év januárjában megkapta a Dunaföldvár Kultúrájáért elismerést, az év végén pedig a Tolna megyei Príma Díjat. Ráadásul hetvenedik születésnapjára könyv is megjelent Csepeli, a lélekvéső címmel." Interjú.
2016-03-00Etelka nyugdíjba megy. Újságcikk ajándékbaSebők Zoltánné Kovács Etelka portréja, aki az ISD Power Kft. vízlágyító-kezelőjeként megy nyugdíjba.
2016-02-06Adjunk időt a megéléshezA Dunaújvárosi Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanszékvezető főiskolai docensével, dr. Balázs Lászlóval az érzelmi intelligenciáról, a pozitív pszichológiáról és a mindennapjainkat átszövő konfliktusokról beszélgettünk.
2016-02-04Ajándék az élettőlJakab Gáborné negyven éven keresztül dolgozott védőnőként a Béke városrészben. A pályán eltöltött 40 év után ment nyugdíjba. Interjú.
2016-01-20Szombat esti versek HegyivelA dunaújvárosi születésű Hegyi Zoltán író, költő, kritikus és blogger első önálló előadását január 16-án tartotta a kisapostagi Halász Kert kocsma nagytermében.
2016-01-18Szabó Lajos festőművészrőlA Dunai Vasmű megrendelésére készült Szabó Lajos szocialista realista, vászonra festett festményei ma is különleges díszei a Dunaferr irodáinak, tárgyalóinak, de jó néhányuk új gazdára talált a városban. Az idealizált témájú alkotások készítőjéről azonban keveset tudunk.
2016-01-16Fejest ugrani az ismeretlenbeInna Kolisnychenko zongoraművész január 15-én debütált a dunaújvárosi közönség előtt az Munkásművelődési Központban. Interjú.
2016-01-05In memoriam Keve Márton (1934-2015)Elhunyt Keve Márton.
2016-01-05Kuminka Józsefné - a gyémántos óvónőA köztiszteletben álló és szeretett pedagógus kollégái körében vehette át a gyámánt diplomáját Józsefné a mezőfalvi Tündérkert Óvodában.
2016-01-00KisslátószögekÖtven, huszonöt - konyhainterjú Kiss Endrével és Kiss Tiborral, avagy szemelvények a Quimby-sztoriból.
2016-01-00Andriska Vilmos 1936-20152015. december 23-án hosszan tartó, súlyos betegség után 80. életévében elhunyt Andriska Vilmos, a dunaújvárosi futball legendás egyénisége.
2016-01-00GyémántdiplomaHatvan esztendő elteltével 2015. október 14-én vette át gyémántdiplomáját Pásztor Bertalan. Beszélgetés a nyugdíjas pedagógussal.
2015-12-31Laza Bori: időmondóLaza Bori meteorológus a Széchenyi István Gimnáziumban tanult egykor. Interjú.
2015-12-22Az egészségügyértDunaújváros Egészségügyéért-díjat kaptak a szakma kiválóságai: dr. Gózony Margit, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya, A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Ideggyógyászati Osztálya.
2015-12-18Megújuló vendéglátásForster Zoltán szakács bemutatása.
2015-12-16Pilizota Sandra"Egy nálunk még kevésbé ismert írónővel készítettem interjút, Pilizota Sandrával."
2015-12-05Történelmi fotókBali Attila dunaújvárosi amatőr helytörténeti kutató fotógyűjteménye egyedülálló. A város múltját az alapítástól 2000-ig követi.
2015-12-05"Hitt bennünk és magában"A dunaföldvári új iskola könyvtárának névadója, Semetkay Ágnes legendás pedagógus volt.
2015-12-00Emlékezzünk régiekre!Mosonyi Mihály rácalmási helytörténész portréja.
2015-11-26Csepeli István kitüntetéseTolna Megyei Príma Díjat kapott Csepeli István dunaföldvári fafaragó népi iparművész. Az elismerést, amelyet a VOSZ Tolna megyei Szervezetének elnöksége ítélt oda, a művész betegsége miatt fia, ifj. Csepeli István vette át november 20-án Szekszárdon.
2015-11-24Több száz fotó AlaprólAz első a család, a második a munka, a harmadik a fényképezés. Beszélgetés Németh Zsolt amatőr fotóssal.
2015-11-20Hozta a diák hagyományokatMi, Dunaújvárosiak: Molnár László bemutatása.
2015-11-20A kiszolgáltatottakat, betegeket segítiA Szociális Munkáért- Dunaújváros díjat idén Ilonkay Katalin Gabriella, a Járási Hivatal hivatásos gondnoka kapta. Pályakép
2015-11-17Az örökkévalóság üzenete"Gombos István Ferenczy Noémi-díjas és Vörösmarty-díjas ötvös-iparművész idén négy kiállításon is részt vett. A vele készült interjúban visszatekint eddigi pályafutására, napjaink kihívásaira és mestereire."
2015-11-17Példaértékű, önzetlen segítség"Szociális Munka Napja" plakettet kapott: Kecskeméti Péterné, Kovásznainé Bereczky Anikó, Kovács Andrásné, Sohonyai Mária, Szabó Györgyné. A díjazottak bemutatása.
2015-11-06Helyette lett DíszpolgárMi, Dunaújvárosiak: Dr. Tirczka Tamás orvos bemutatása.
2015-11-00Mintha örökké élnél...Beszélgetés Torontáli Elemérnével, azaz Anna nénivel, aki 2015-ben Dunaújvárosért Díjat kapott.
2015-10-31Bekerülni az örökkévalóságbaA húszas éveinek közepén járó dunaújvárosi Balogh Máté elindult az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyén, és mindkét művével elvitte a lehető legnagyobb díjat, ráadásnak még három különdíjat is bezsebelt. Interjú.
2015-10-30Tízezer műszak a kohónálMi, Dunaújvárosiak: Simon-Balla István bemutatása.
2015-10-28Dunaújvárosért-díjazottA közgyűlés döntése alapján Torontáli Elemérné Anna néni Dunaújvárosért-díjat vehetett át a város ünnepi közgyűlésén október 23-án.
2015-10-22Hivatásuk az egészségDr. Kőbányai János és Sebestyén Andrea elnyerte az Év Orvosa illetve Ápolónője címet.
2015-10-22Könnyes köszöntésBensőséges ünnepség keretében vehette át gyémántdiplomáját október 21-én Léránt Gyula a Petőfi Sándor Általános Iskolában.
2015-10-21A Wembley után IzraelMinden labdarúgást kedvelő nagy álma, hogy legalább egyszer eljusson a londoni Wembley Stadionba. A dunaújvárosi Viszokai Lászlónak ez sikerült, hiszen asszisztensként működhetett közre az Anglia Észtország Eb-selejtező mérkőzésen. Interjú.
2015-10-19Hatvan éve diplomásPásztor Bertalan, a gyémánt diplomás pedagógus. Ebből az alkalomból október 15-én köszöntötték a Széchenyi István Gimnáziumban.
2015-10-19Vasgyári legendárium: Szabó FerencIdén lenne 85 éves dr. Szabó Ferenc, a Dunai Vasmű egykori vezérigazgatója, aki 16 éven keresztül irányította az állami nagyvállalatot, s akinek személyéhez több városi létesítmény elkészülte fűződik.
2015-10-17Ez nem véletlenA Dunaújvárosi Hírlap olvasóinak szavazatai alapján Kőbányai János nyerte el az Év orvosa, és Sebestyén Andrea az Év ápolója címet. Mindketten adonyiak.
2015-10-17Sancho Panza királyságáról...Beszélgetés Adorján Viktorral, a dunaújvárosi Pont amatőr színjátszó együttes rendezőjével, vezetőjével.
2015-10-16Jó kapus voltMi, Dunaújvárosiak: Lennert Ferenc labdarúgó bemutatása.
2015-10-09Mert Oszi megígérteMi, Dunaújvárosiak: Bende László bemutatása.
2015-10-02Szívében borászOktóber 7-én lesz egy éve, hogy Dunaújvárosban megnyitott a Borháló borszaküzlet. Beszélgetés az üzlet egyik tulajdonosával, Braunné Horváth Ildikóval.
2015-10-00A közösségért dolgoznakNagyvenyim település díszpolgára lett dr. Müller Cecília tisztifőorvos és Ambrusné prof. dr. Kéri Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék vezetője.
2015-10-00A hosszútávúszástól a közigazgatásigBeszélgetés dr. Molnár Attilával, Dunaújváros aljegyzőjével pályafutásáról, jelenlegi feladatairól és családjáról.
2015-10-00Három asszony - munkávalHárom asszony - Balogh Mónika, Hajdú Istvánné és Toldi Éva - portréja, akik a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. segítségével találtak munkát.
2015-10-00Nyári Ica örökségeNyári Ica portréja, aki fodrász és szépészeti üzletet üzemeltet a Pentele városrészben.
2015-10-00Emlékezzünk régiekreDr. Bóna János portréja, aki a rácalmási általános iskola tanára, majd később igazgatója volt.
2015-09-30Skarlátos volt az elsőÖtvenéves a Szent Pantaleon Kórház. A jubileumi ünnepség egyik díszvendége dr. Jákics József főorvos volt, aki 1965-től 22 éven át vezette a fertőző osztályt.
2015-09-29Száz éve született Pleidell János100 éve született Pleidell János festőművész. Október 2-án Pleidell 100 címmel kiállítás nyílik a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2015-09-27Ha én mondom, úgy csinálják, mert olimpián voltam"Supola Zoltán is csak egy azon tornaedzők közül, akik külföldön tanítanak. Las Vegast a kényelméért szereti, még a cirkusz miatt került oda. Ott ragadt, itthon pedig a halhatatlanok közé választották." Interjú a dunaújvárosi tornásszal.
2015-09-26Húsz év független filmezésA dunaújvárosi Bernáth Zsoltnak nemrég novelláskötete jelent meg A plafonlakók válaszolnak címmel. Interjú a szerzővel.
2015-09-25A legnagyobb elismerésA dunaújvárosi Vállalkozók Ipartestületének elnöke, Horváth József Előszállás díszpolgára címet kapott.
2015-09-18Saját szám, klippelA dunaújvárosi Veres-Kovács Petra saját számmal és klippel is büszkélkedhet immáron, szeretne Amerikában tanulni és nagy karriert építeni.
2015-09-18Nem hiányzik neki a hanyattesésPortré Wiedermann Isván dunaújvárosi üvegesmesterről.
2015-09-16Hinni az emberekbenKaraszi Lászlóné Baracs Községért kitüntetést kapott.
2015-09-12Vas évfordulósokDr. Kunszenti Antal, a város legendás, mindig mosolygós és barátságos gyermekorvosa kilencven esztendős. A városvezetők is köszöntötték.
2015-09-08Óvodavezető volt évtizedekigMóker Ferencné Katóka a rácalmási óvodaavató ünnepségen vehette át gyémántdiplomáját. Pályakép.
2015-09-08Több száz kisgyerek óvónéniként szeretiSchillinger Ferencné Marika óvodapedagógusi munkáját „Rácalmás Köz-Szolgálatáért” kitüntetéssel ismerte el a képviselő-testület. A díjazott pályaképe.
2015-09-04Örömkönnyes búcsúFerling Bernadett sikeres sportolói pályafutásának lezárását ünnepelték a szurkolók a búcsúgálán. A magyar kézilabda egyik meghatározó alakja a dunaújvárosi egyesületben játszotta végig felnőtt pályafutását.
2015-09-02Pedagógus és színidirektorBaksa László "Rácalmásért" elismerést kapott. Tizenhárom éve dolgozik történelem tanárként a Jankovich Miklós Általános Iskolában. Pályakép, interjú.
2015-09-01Detti ajándékai már mind kicsomagolvasFerling Bernadett legszebb ajándékát a lelátót szinte megtöltő szurkolótábortól kapta. Visszavonult Ferling Bernadett kézilabdázó.
2015-09-00Ötvenöt esztendeje szolgál az "ENSZ-épület"Ismertető az ISD Dunaferr Dunai Vasmű hengerművek üzemvezetőségi épületéről, közkeletű nevén az ENSZ-épületről. A tervező, Wágner László portréja.
2015-09-00"Rácalmásért" emlékplakettet vehetett át"Rácalmásért" emlékplakettet kapott Baksa László, a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola történelem szakos tanára.
2015-09-00Pedagógus Szolgálati Emlékérem és Rácalmás Köz-Szolgálatáért elismerés: Győrfiné Nagy EszterPedagógus Szolgálati Emlékérmet és Rácalmás Köz-Szolgálatáért elismerést kapott a Jankovich Miklós Általános Iskolából nyugdíjba vonult Győrfiné Nagy Eszter tanár. Portré.
2015-09-00Gyémántdiplomás pedagógusok. Kapus IstvánGyémántdiplomát vehetett át Kapus István tanár, aki 1964-től él Rácalmáson, s tanított a Jankovich Miklós Általános Iskolában. Portré.
2015-09-00A gyémántdiplomás óvodavezető. Móker FerencnéA rácalmási óvodaavató ünnepségen vehette át gyémántdiplomáját Móker Ferencné, aki 1971-1993 között töltötte be az óvodavezetői tisztséget. Portré.
2015-09-00Rácalmás Köz-Szolgálatáért. Schillinger FerencnéRácalmás Köz-Szolgálatáért díjat vehetett át Schillinger Ferencné óvodapedagógus. Portré.
2015-09-00In memoriam Kolek Andrásné (Kaszás Olga) 1932-2015Elhunyt Kolek Andrásné, a kulcsi és a rácalmási általános iskola tanítója.
2015-09-00Emlékezzünk régiekrePortré dr. Sárközi Ferencről, aki 1931-től összesen 46 évig volt Rácalmás község orvosa.
2015-08-29Szövetséges kerestetik"A legendás tanáróriások egyike – így jellemezték lapunk kollégái, pályatársai Apáti-Nagy Andrásnét, a Kereskedelmi középiskola meghatározó pedagógusát, aki több mint négy évtizedes kiemelkedő munkásságáért a közelmúltban vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A soros becsöngetés előtt beszélgettünk."
2015-08-28Helyi zenei tehetségEgy ifjú dunaújvárosi tehetséggel beszélgettünk közelmúltbeli sikereinek apropóján, ugyanis harmonikásként az országban egyedül ő nyert felvételt a Zeneakadémiára. Beszélgetés Hajdú Eszterrel.
2015-08-25Közösségi emberekKét kiváló ember és szakember, Füléné Perusza Katalin tanító és Nógrádi Sándor edző Rácalmásért-díjat vehetett át a városnapon. A díjazottak méltatása, pályaképe.
2015-08-19Itt keménykedni nem lehetBeszélgetés a Dunaferr SE egykori válogatott jégkorongozójával, Kővágó Kristóffal.
2015-08-12Tudja, hogy jól döntöttOguntoye Viktória Szlovákiában, Párkányban kezdett kézilabdázni tizenkét évesen, és azonnal kapus lett, mivel alkata erre a posztra nagyon is alkalmas. Terve, hogy a Dunaújvárosi Kohász legyen a legjobb négy között. Interjú.
2015-08-07ÁrnyékvilágomFarkas Virággal beszélgettünk, akinek idén januárban a Bartók Béla Kamaraszínház és Művészetek Házának aulájában is láthattuk már kiállított fotóit.
2015-08-06A közösségért tettékDíszpolgári címet kiemelkedően jelentős munkával, életpályával elért hazai, vagy nemzetközi szintű elismerést szerző, a közösségért sokat dolgozó személyek vehetnek át. Nagyvenyim díszpolgárai: dr. Müller Cecília, dr. Ambrunsé Kéri Katalin. A díjazottak pályaképe, méltatása.
2015-08-05Szeretettel gondol minden diákraKohutné Tábori Margit a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola igazgatója a nyáron nyugdíjba vonult. Interjú.
2015-08-04Nem készült főorvosnakNegyvennyolc évnyi munka után nyugdíjba vonul a Szent Pantaleon kórház egyik meghatározó orvosa, dr. Zsolnai Mária. Az ideggyógyászati osztályt harminc éven át vezető főorvosnővel az utolsó munkanapjai egyikén beszélgettünk.
2015-08-04Kedvencei a levelek és az indák"A dunaújvárosi születésű Miháldinecz Bernadett textiltervező pályája az Arany János Általános Iskola rajztagozatáról indult, Dél-Amerikán keresztül ívelt, jelenleg szőnyegáruházat vezet. Lakberendezési trendekről és kedvenc motívumairól beszélgettünk szemet gyönyörködtető textíliák között."
2015-08-00Kovács József 1950-2015Elhunyt Kovács József, a Dunai Vasmű volt Kohó üzemvezetője, temelésvezető-helyettes.
2015-08-00Plébánosunk, Szemere János. Tartósat és szépet építsünkAz új rácalmási római katolikus plébános, Szemere János bemutatkozása.
2015-08-00Rácalmás kitüntetettjei: Füléné Perusza Katalin, Nógrádi SándorA 2015. augusztus 22-én megrendezett rácalmási városnapon "Rácalmásért" Díjat kapott Füléné Perusza Katalin tanító és Nógrádi Sándor kézilabdaedző. A díjazottak méltatása, pályaképe.
2015-08-00Emlékezzünk régiekrePortré a rácalmási gyökerű Posztoczky Károly csillagászról, meteorológusról.
2015-07-31Instruktor a vébédöntőnMészáros István, dunaújvárosi labdarúgó-játékvezető huszonegy éves pályafutása alatt megjárta a Nemzeti Bajnokság minden lépcsőfokát, egészen az első osztályig. Interjú.
2015-07-31Kísérletező kedvű mesterszakácsKuti Kriszta portréja.
2015-07-24Dr. Bakos Károly büszke városépítőA 92 éves dr. Bakos Károly ügyvéd még mai is praktizál, emellett a helyi választási bizottság elnöke is.
2015-07-23Mindig megharcolt a posztért"Pályafutása során mindig idősebb és rutinosabb kapusok álltak előtte a sorban, a válogatottban is rendre kimaradó lett, de alázattal és kitartással mára posztján az ország első számú kézilabda játékosa lett a dunaújvárosi születésű és nevelésű, az MVM Veszprémben játszó Mikler Roland." Interjú.
2015-07-20Információs téboly?"Nyugdíjasként sem vált ketté életében a magánélet és a közélet, továbbra is alkotóként éli napjait a több kötetes szerző, Csurdu Balogh Márta." Interjú.
2015-07-07Semmelweis-ünnepség - Kitüntetések, kinevezések a Szent Pantaleon KórházbanÁtadták a Szent Pantaleon Emlékérmeket, új kinevezéseket és a Szent Pantaleon Kórház Kiváló Dolgozója” kitüntetéseket és az igazgatói dicséreteket. A díjazottak névsora és méltatása a cikkben.
2015-07-03Elismerés a közösség szolgálatáértA köztisztviselők napja alkalmából átadták a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjakat. Idén Prajdáné Kustán Erzsébet intézményigazgatási ügyintéző, Ráczné Bodó Beáta ügyintéző, Szabó Imre főépítész kapta. Pályaképek.
2015-07-03Könyvtári cimboraságTörökné Antal Máriával, a dunaújvárosi József Attila Könyvtár gyerekkönyvtárosával beszélgettünk.
2015-07-02In memoriam Háder László (1935-2015)Elhunyt Háder László, a Dunai Vasmű egykori üzemi lapja, az Üst főszerkesztője.
2015-07-02Tanár, elnök, képviselőFejér Megye Közgyűlése a német nemzetiségi kultúra ápolásáért, hagyományainak megőrzéséért végzett évtizedes közéleti munkáért Molnárné Troppert Mária mezőfalvi tanítót Wekerle Sándor-díjban részesítette.
2015-07-01Éljenek a közszolgák!A Polgármesteri Hivatal három kiváló dolgozója - Prajdáné Kustán Erzsébet szociális ügyintéző, Ráczné Bodó Beáta ügyintéző, Szabó Imre főépítész - vehette át a Dunaújváros Közszolgálatáért-díjat a köztisztviselők napi ünnepségen. A díjazottak méltatása, pályaképe.
2015-07-01Értéket őriz és új színt visz a táncbaA néptánc-kultúra érdekében kifejtett értékőrző és értékteremtő munkája elismeréseként a Németh László-díjat adományozza Czuppon Péter néptánc pedagógusnak.
2015-07-01Országos bajnok is lehetA dunaföldvári Sebestyén Ferenc tehetséges búvárúszó bemutatása. Fecó a dunaújvárosi csapat tagja.
2015-07-00Ahol minden agyban dől elBeszélgetés dr. Zsolnai Máriával, a Szent Pantaleon Kórház Neurológiai Osztályának osztályvezető főorvosával. Dr. Zsolnai Mária portréja.
2015-07-00Elkötelezettség és racionális menedzserszemléletInterjú Orova Istvánnal, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatójával, aki 2015-ben elnyerte a Borovszky-díjat. Orova István portréja.
2015-07-00Háder László 1935-2015Elhunyt Háder László, a Dunai Vasmű egykori üzemi lapjának, az Üstnek a főszerkesztője.
2015-06-26Lezárult egy karrierBöőr Zoltán, a Dunaújváros PASE labdarúgója súlyos térdsérülést szenvedett, úgy döntött nem vállalja a műtét, ami egyben a pályafutás végét is jelenti. Beszélgetés a sportolóval.
2015-06-26Régi vágású, igazi pedgaógusSchnemelik Rezsőné hatvan évvel ezelőtt végzett a Szegedi Állami Tanárképző Főiskolán. Gyémántdiplomás.
2015-06-25Tőkés Nikoletta Teátrista-díjasTőkés Nikolettának ítélték a zsöllyetulajdonosok a közönségdíjat, a Teátrista-díjat, amelyet a színház évadzáró rendezvényén adtak át. Interjú.
2015-06-25Tokaji a MAC-banAz elmúlt nyolc évet Fehérváron töltő dunaújvárosi nevelésű sportoló, Tokaji Viktor a MAC Budapest jégkorong-csapatába igazolt.
2015-06-24Nyáron is örömmel tanítA Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér Megyei Hírlap internetes szavazásán Kurucz Gergely, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanára nyerte az "Év tanára" díjat. Interjú a pedagógussal.
2015-06-22Vasasok ünnepeHarminckilencedik alkalommal rendezték meg a Duna-parton a Vasas- és Kohásznapot. Az ünnepségen átadták a Kiváló tanuló kitüntetéseket, a "Vasas szakszervezetért" okleveleket, és a Borovszky-díjat, amelyet idén Orova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatója kapta.
2015-06-17A közösség díja - közösségteremtésértKisapostagért díjat vehetett át Szabóné Galambos Lívia az óvoda volt nevelője, aki tizenkét éven át gondozta a legapróbb nemzedéket.
2015-06-13A pedagógus életpályáértPedagógus Életpályáért Emlékérmet kapott: Mericz Krisztina Zsuzsanna, Szalai Istvánné, Vinczepálné Török Katalin, Lőwy Vera, Hartungné Hajnal Klára, Dömötörné Gráczer Erika, Nagy Lajosné, Ritterné Marth Edit, Oláh Csaba. A díjazottak méltatása.
2015-06-12A város oktatásügyéértDunaújváros Oktatásügyéért-díjat kapott: Oroszi Miklósné, Lászó Gyuláné, Dominek Zoltánné, Szilárdi Sándorné, Éliás Miklós Tiborné. Pályakép.
2015-06-11Átadták a Pedagógus DíjakatÜnnepélyes keretek között adta át Cserna Gábor polgármester úr a Dunaújváros Közgyűlése által alapított pedagógus díjakat. Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat: Hubacsekné Nagy Emília, Szuprics Tamás. Dunaújváros Oktatásügyéért díjat: Éliás Miklós Tiborné, Szilárdi Sándorné, László Gyuláné, Dominek Zoltánné, Oroszi Miklósné. Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat: Mericz Krisztina Zsuzsanna, Szalai Istvánné, Vinczepálné Török Katalin, Lőwy Vera, Hartungné Hajnal Klára, Dömötörné Gráczer Erika, Nagy Lajosné, Ritterné Marth Edit, Oláh Csaba. A díjazottak méltatása.
2015-06-11Hivatásuk kiávlóságaiA Dunaújváros Érdemes Pedagógusa-díjat Hubacsekné Nagy Emília óvodavezető és Szuprics Tamás pedagógus vehette át a június 10-i városi ünnepségen. Dunaújváros Oktatásügyéért díjat: Éliás Miklós Tiborné, Szilárdi Sándorné, László Gyuláné, Dominek Zoltánné, Oroszi Miklósné. Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat: Mericz Krisztina Zsuzsanna, Szalai Istvánné, Vinczepálné Török Katalin, Lőwy Vera, Hartungné Hajnal Klára, Dömötörné Gráczer Erika, Nagy Lajosné, Ritterné Marth Edit, Oláh Csaba.
2015-06-11Hatvan éve pedagógus"Grabarics Sándorné Marika néni a gyémánt diploma átadásakor elgondolkodott: talán azért került cserével Nagykarácsonyba, hogy megmenthessen egy gyermeket... " Interjú.
2015-06-11In memoriam Jung Gáspár (1931-2015)2015. május 29-én elhunyt Jung Gáspár pedagógus, aki Kulcson, Rácalmáson tanított, majd 1975-ben a Nagykarácsonyi Általános Iskola igazgatója lett.
2015-06-10Tanári legendaA gimnázium legendás tanára ma is emlékszik a legtöbb tanítványára. Beszélgetés Abaffy Lászlóné (Margit néni) pedagógussal.
2015-06-08Átadták az Örökmozgó díjakatJúnius 8-án átadták az Örökmozgó díjat melyet a város egykori ifjúsági-és sportirodája, a városi Diák Önkormányzat (DÖK) és a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány alapított. Kelemen Adrienne, Baksáné Tringer Andrea és Tompai-Popovics Andrea és Vida Zoltán vehették át az elismerést. Méltatások.
2015-06-00Üzembiztos technológia, jól eladható termékekBeszélgetés Mészáros Imrével, aki 2015. április 13-tól az ISD Dunaferr Zrt. beruházási igazgatói feladatait ellátja.
2015-06-00Ahol örülnek, ha csíntalan a gyerekBeszélgetés dr. Sipos Edith-tel, a Szent Pantaleon Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának főorvosával. Dr. Sipos Edith portréja.
2015-06-00Jung Gáspár (1931-2015)Elhunyt Jung Gáspár pedagógus, aki Kulcson, Rácalmáson tanított, majd 1975-ben a Nagykarácsonyi Általános Iskola igazgatója lett. A rácalmási iskolában 1955-től tanított, húsz esztendőn át.
2015-06-00Emlékezzünk régiekreRaáb Ervin (1874-1959) grafikus- és festőművész életrajza.
2015-05-29Kercsó Árpád hokis kártyái és egy kézenfekvő döntésA Dunaújvárosban nevelkedett Erdély Csanáddal beszélgettünk, aki tizenkilenc évesen a magyar jégkorong válogatott legifjabb tagjaként volt jelen a krakkói világbajnokságon.
2015-05-26Sokat tettek az ifjúságértA Dunaújváros Ifjúságáért díjat két kiváló szakember, Dobráné Szabó Márta a bölcsődék igazgatója, valamint Szloboda Lajos testnevelő, edző vehette át.
2015-05-22Az ifjúságért dolgoznakIdén a Dunaújváros Ifjúságáért díjat Dobráné Szabó Márta, a Dunaújvárosi Bölcsődék igazgatónője és Szloboda Lajos testnevelő tanár kapta. Pályaképek.
2015-05-22Búcsút intett a legendás Ferling DettiFerling Bernadett, a Kohász csapatának nagyszerű kettese az idény végén letette a labdát. További tervei.
2015-05-21A közösség díszpolgáraElőszállás Díszpolgári címet kapott: dr. Baráth Miklós László és Horváth József.
2015-05-16Önként, önzetlenülA vöröskeresztes világnapon a szervezetért dolgozók munkáját ismerték el május 14-én Székesfehérváron. Szadeczkyné Rédl Julianna Vöröskeresztes tevékenységéért kitüntetés arany fokozatát kapta. Az év önkéntese elismerő oklevelet kapott: Herbert Ildikó, Fehérváriné Engel Anikó, Fehérvári József.
2015-05-09Észrevenni a másikban a jótDunaújváros közgyűlése az idei évben Dunaújváros Díszpolgára címet Tomcsányi Éva nívódíjas balettmester és Wünsch László nívódíjas koreográfus, balettmester részére adományozta. A kitüntetettekkel az otthonukban ültünk le beszélgetni, szíves vendéglátás mellett.
2015-05-08Alkotásaiban hagyta ránk kézjegyétPentelei Molnár János a munkásságán keresztül hagyta ránk kézjegyét. A hagyományőrzők, minden évben születésnapjának évfordulóján tisztelegnek előtte.
2015-05-02Városünnep, díszpolgárokkalKét kiváló táncpedagógus, Wünsch László és felesége Tomcsányi Éva vehette át a legrangosabb helyi elismerést, a díszpolgári címet a városalapítás 64. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi közgyűlésen.
2015-05-02Dunaújvárosi krónikákA Dunaújvárosi Hírlap első főszerkesztőjének fia, Méry Péter készülő interjúkötetének témájául szülővárosát választotta. Úgy fogalmaz: – Ennyivel tartozom Dunaújvárosnak.