József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | pénzügy

697 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-11-10Pénziránytű: hasznos volt a szakmai fórumA Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatói is részt vettek azon a bázisiskolai szakmai fórumon, amelyet a Pénziránytű Alapítvány országos programja keretében szerveztek a Pénzmúzeumban.
2023-02-27Élő, egyben fejlődő település. Közmeghallgatást tartottak: élő, fejlődő település MezőfalvaBeszámoló a Mezőfalván megtartott közmeghallgatásról.
2023-02-04Emelkedik a DKSE állami támogatásaA kiemelt vidéki sportegyesületek (köztük a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület) 2022-ben 3.236.850.000 támogatást kaptak, ez idén 4 milliárd 163 millió forint lesz.
2022-10-00Nyugdíjpénztári beolvadásA Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2022. október 1-jétől beolvadt a Generali Önkéntes Nyugdíjpénztárba.
2022-06-11A gazdasági-pénzügyi nevelést támogatjákA Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben a múlt tanévben útjára indította országos Bázisiskola Programját, amelynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások várják az általános és középiskolás diákcsoportokat és az őket felkészítő pedagógusokat.
2022-06-00Tisztelt pénztártagok!Ismertető a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2022. május 26-án megtartott küldöttközgyűléséről, amelyen elfogadták az Igazgatótanács beszámolóját a 2021-es évről; jóváhagyták a könyvvizsgáló lejáró szerződésének megújítását, valamint kinyilvánították a szándékot, hogy egyesülni kívánnak a Generali Önkéntes Nyugdíjpénztárral.
2022-05-20Több mint 40 napirendet tárgyalt a közgyűlés nyílt ülése csütörtökön. Fontos személyi kérdésekről is döntöttekRendes üléssel folytatta a munkát Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2022. május 19-én, délelőtt. A képviselők több, mint 40 napirendi pontról döntöttek.
2022-02-12Jogos igény, és a 13. havi nyugdíjellátásA kormány által a nyugdíjasoknak visszaadott 13. havi nyugdíjról tartott sajtótájékoztatót dr. Mészáros Lajos, fideszes ország­gyűlésiképviselő-jelölt, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Fe­jér megye 4-es számú választókörzetének elnöke valamint Szepessy Gergő, a Fidesz helyi alapszervezetének elnöke az irodaházban, pénteken.
2022-02-11Rendkívüli közgyűlés négy napirendi ponttalA közvilágítás rekonstrukciója. A testület a tornacsarnok, a sporttelep és a csónakház DVG Zrt.-vel megkötött üzemeltetési szerződés módosításáról is tárgyalt. Megszavazta a Fejér Megyei Önkormányzat TOP-PLUSZ projektjében létrehozandó Szent István Program – Gazdaságfejlesztési és Foglalkoztatási Partnerség című együttműködésben való dunaújvárosi részvételt is.
2022-02-00Tisztelt Pénztártagunk!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár hírleve. A nyugdíjpénztár 26 éves fennállása alatt, 2008 és 2018 után harmadik alkalommal 2021-ban is negatív hozammal zárta az évet.
2022-01-21Díjemelések az év első közgyűlésén. Megszavazták a város vezetőinek tiszteletdíjátBeszámoló a január 20-i közgyűlésről. A közgyűlés Bencsik Istvánt nevezte ki a DVG Zrt. gazdálkodásért felelős cégvezetőjének.
2022-01-10Nincs több egyetemi PPP-teherKiváltotta a felsőoktatási intézmények PPP-s adósságait a kormány, és újabb, 15 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre – olvashatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményeiben. Ez a Dunaújvárosi Egyetem gazdálkodását könnyíti meg, és teszi ezzel együtt kiszámíthatóbbá.
2021-12-28Tőzsdén az Épduferr Nyrt.Az Épduferr Nyilvánosan Működő Részvénytársaság befektetői tájékoztatója szerint 2021. december 23. napjával a cég sikeres alaptőke-emelést hajtott végre 994 millió 553 ezer 900 forint összegű tőke bevonásával, amelynek keretében az egyenként 10 forint névértékű törzsrészvények részvényenként 50 forint kibocsátási értéken kerültek forgalomba hozatalra.
2021-12-17Vagyoni helyzet és szolgáltatóváltásBeszámoló a dunaújvárosi képviselő-testület közmeghallgatásról.
2021-12-17Az esztendő utolsó közgyűlését tartották"Az év utolsó közgyűlésére hívta össze a képviselő-testület tagjait csütörtökre Pintér Tamás polgármester. 51 napirendi pontot tárgyaltak az ülésen, amely a Dunaújváros Egészségügyéért díj ünnepélyes átadásával kezdődött: idén dr. Haász Cecília fogorvos vehette át az elismerést."
2021-12-17Vita a szolidaritási hozzájárulásról" December 15-én „Ne csak az önkormányzat, a kormány is legyen szolidáris!” címmel tartott sajtótájékoztatót a városházán Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely, ország­gyűlési képviselő."
2021-12-16Értékpapírlistára kerül a helyi Épduferr Zrt.!"A a 2004 óta működő, dunaújvárosi székhelyű Épduferr Zrt. kapott támogatást a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium közös, a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenésének finanszírozását elősegítő pályázatán."
2021-11-22Negyven pontról a nyílt ülésenBeszámoló a közgyűlésről.
2021-11-19Újabb folyószámlahitelKözgyűlési beszámoló. Ünnepélyes keretek között átadták a Szociális Munkáért Dunaújváros díjat, amelyet idén Bölcskei Anna, az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai vezetője vehetett át.
2021-11-05Dunaferr: továbbra is két ütemben fizetTöbb, mint egy éve két részletben kapják a vasműsök munkabérüket. Az első részlet már fokozatosan növekszik, a szeptemberi nettó 275 ezer forint után az októberi penzum már nettó 300 ezer forintot tesz ki, áll Evgeny Tankhilevich legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes munkavállalóknak írt levelében.
2021-11-00Tisztelt Pénztártagjaink!Összefoglaló a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2021. október 14-én tartott küldöttgyűléséről.
2021-10-15Fontos mérföldkő a városi cég életébenÚjabb társaság, a 2004 óta működő, dunaújvárosi székhelyű ÉPDUFERR Zrt. kapott támogatást a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium közös, a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenésének finanszírozását elősegítő pályázatán.
2021-10-08Hat napirendi pontról döntöttek. Százmilliók sorsáról döntöttek a közgyűlésenRendkívüli közgyűlést tartottak csütörtökön. Az ülésen hat napirendi pontban döntöttek a képviselők.
2021-09-30Több milliárd éventeMeghatározta az egyetemi közérdekű vagyonkezelő alapítványok 2022 és 2026 közötti finanszírozását hétfőn az Országgyűlés. A Dunaújvárosi Egyetem évente mintegy 3,3, milliárd forint forráshoz juthat.
2021-09-24A pénzügyről tudatosan a fiataloknakA Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben útjára indította országos Bázisiskola Programját, amelynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások és modern tanárképzés várja az általános és középiskolás diákcsoportokat és a pedagógusokat. Októbertől a Rudas középiskolában.
2021-09-00Tisztelt Munkavállalók, Tisztelt Kollégáim!Evgeny Tankhilevich legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes levele az ISD Dunaferr és Leányvállalatainak munkavállalóihoz: ha a cég helyzetében nem következik b e romlás, így decemberben a bérek 100%-a időben fog kifizetésre kerülni és a munkavállalók pulykapénzt is kaptak.
2021-09-00Tájékozatás a "pulykapénz" kifizetésérőlA Dunaferr Társaságcsoport tájékoztatója a pulykapénz 2021-es kifizetéséről.
2021-08-06Dunaferr: bérfizetés ismét két részletbenAz ISD Dunaferr Zrt. továbbra sem tudja egy összegben kifizetni a munkavállalók az augusztusban esedékes júliusi munkabért, a még mindig alacsony termelési szintre hivatkozva.
2021-08-00Tisztelt Pénztártagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár hírei. A 2021. év I. negyedévének kismértékű negatív hozamteljesítménye után a II. negyedévben pozitív teljesítményt értek le a vagyonkezelők.
2021-07-00Tisztelt Tagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár levele a tagokhoz: a minimum tagdíj 2022. 04. 01-től 5000 Ft lesz.
2021-06-12Pénziránytű Bázisiskola lett a DSZC Rudas2021 tavaszától országszerte hat iskola várja a pénzügyi nevelésre nyitott intézmények diákcsoportjait és tanárait a Pénziránytű Bázis­iskolákban, amelyek egyike a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium.
2021-06-00Tisztelt Pénztártagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár felhívása a tagjai felé. A Pénztár Igazgatótanácsa elfogadta a 2020. évi beszámolót és üzleti jelentést.
2021-04-19Szabadesésben a Dunaferr, az utolsó másodpercben vagyunk"Immár három kör érzi úgy, hogy neki kellene irányítania az ISD Dunaferr céget. Jevgenyij Tanhilevics és a korábbi menedzsment, amely valójában házon belül van. Az ukrán Taruta család, amelynek legalább tényleg van egy megválasztott igazgatósági tagja a cégben. Végül Mikó István ügyvéd, aki a ciprusi főtulajdonos megbízott képviselőjének vallja magát, és aki egy biztonsági őrökből álló csapattal szeretné átvenni a céget. "
2021-04-00Tisztelt Pénztártagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár tájékoztatója a tagjainak. A nyugdíjpénztár vagyonkezelői 2020-ban 2,24%-os hozamot értek el.
2021-03-00Tájékoztató a Gyöngyház Nyugdíjpénztár tagjainakA Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár tájékoztatója a tagokhoz, amelyben megnyugtatják a tagokat, hogy a Dunaferr helyzete nincs hatással a meglévő megtakarításokra.
2021-01-20Az egész ország megérzi, ha a Dunaferr bedőlAz elmúlt hetekben (hónapokban) számos médium adott hírt a Dunaferrt érintő nehézségekről, amelyhez mindenképpen kapcsolódik egy nyilvánvaló a tény: ha a gyár gondban van, annak nagyon komoly hatása lesz Dunaújvárosra és közvetlen térségére. A következő hónapok talán legjelentősebb kérdése, hogy a város és térségének gazdasága továbbra is építhet-e a gyárra, vagy adott esetben olyan nehézségekkel kell szembenéznie, amelyeket az ózdi vagy diósgyőri vas- és acélgyártás fokozatos eltűnése okozott az elmúlt évtizedekben. "
2021-01-00Hozamjóváírással zárul a tavalyi évA Gyöngyház Önkéntes Nyugdípénztár hozamjóváírással zárta a 2020-as esztendőt.
2021-01-00Gyöngyház-totóA 2020-as Dunaferr magazinban megjelent Gyöngyház-totó megfejtése.
2020-12-00Megbízható partner az öngondoskodásban. Felelős gazdálkodás, megalapozott döntések2020-ban ünnepli alapításának 25. évfordulóját a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár.
2020-10-09„… sikerült rendezni a város pénzügyeit!”Dunaújváros pénzügyi helyzetét összegző tájékoztatót tartott Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere a Városházán 2020. október 7-én, délelőtt. A városvezető az elmúlt időszak eredményei mellett a (közel)jövő terveiről is említést tett.
2020-10-00Tisztelt Pénztártagjaink!Ismertető a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2020 II. negyedéves működéséről.
2020-09-00Tisztelt Pénztártagok!Összefoglaló a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2020. szeptember 3-án megtartott rendkívüli küldöttközgyűléséről.
2020-07-00Tisztelt Pénztártagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa 2020.06.06-án elfogadta a 2019-es beszámolót és üzleti jelentést.
2020-06-00Tisztelt Pénztártagunk!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár a koronavírus okozta vészhelyzet megszűnése után 2020. június 2-től újra megnyitotta ügyfélszolgálatát.
2020-05-00Emelkedett a tagdíj mértéke a Gyöngyház Önkéntes NyugdíjpénztárnálA 2019. december 12-i küldöttgyűlésen a küldöttek elfogadták az egységes/minimum havi tagdíj emelését.
2020-04-00Tisztelt Pénztártagunk!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár tájékoztatója a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején. A nyugdíjpénztár 2020. március 18-tól határozatlan ideig nem fogad ügyfeleket.
2020-03-07Egy hetük a pénz körül forgottKözel 30 országban egy időben zajló European Money Week kezdeményezéshez már hazánk is csatlakozott néhány évvel ezelőtt. A népszerű programhoz kapcsolódóan Magyarországon Pénz7 elnevezéssel rendezvénysorozat jött létre, amelyet 2020. március 2–6. között tartottak a többi között a dunaújvárosi Arany János Általános Iskolában is.
2020-03-03Pénzes tippek diákoknak. Speciális előadások a tanórák kereteinbelül: pénzes tippek.A dunaújvárosi DSZC Hild iskola is csatlakozott a 2020-ban is elindított Pénz7 nevű pénzügyi tudatosság fejlesztését célzó programhoz
2020-01-00Küldöttközgyűlést tartott a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár2019. december 12-én tervelfogadó Küldöttközgyűlést tartott a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár, amelynek keretén belül kiegészült a Pénztár vezetősége. A küldöttközgyűlés elfogadta a Pénztár 2020-2022 évekre szóló pénzügyi és informatikafejlesztési tervét.
2019-11-22Több javítási munkáról is határoztak. Tiszteletdíj, állathatósági biztos, közétkeztetés, pénzügyi beszámolóA közgyűlés 46 napirendi pontot tárgyalt.SZMSZ módosítás: adott igazolatlan távollét után mennyivel csökken a képviselő tiszteletdíja.Közérdekű adatok közzététele, a rendelet kiterjed az önkormányzatra, a Polgármesteri Hivatalra, az önkormányzat többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságokra, az önkormányzat által alapított alapítványokra, és az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre. Az önkormányzat pénzügyi helyzete. A DVG Zrt. vezérigazgatója, Mádai Balázs beadta lemondását egészségügyi okok miatt. A DKKA ügyvezetőjének Mátyás Gábort nevezték ki.
2019-06-00Küldöttközgyűlés a GyöngyháználBeszámoló a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2019. május 27-én megtartott éves rendes küldöttközgyűléséről. A közgyűlésen a küldöttek elfogadták az 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolókat, valamint a különböző pénzügyi jelentéseket
2019-04-00Tisztelt Pénztártagunk! Gyöngyház Önkéntes NyugdíjpénztárIsmertető a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2018. évi, 10 és 15 éves hozamrátáiról. A nyugdíjpénztár új ügyfélfogadási rendje.
2019-03-01Készpénz nélkül járni az iskolábaA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma egyike a Készpénzkímélő Iskolák pilot program keretében kiválasztott 15 magyar iskolának.
2019-03-00Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár. Tisztelt Pénztártagunk!Tájékoztató a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár helyzetéről 2019 év elején.
2018-09-00Új helyen a Gyöngyház2018. szeptember 11-től már az új helyén, a Vasmű úti csillagházban fogadja ügyfeleit a Gyöngyház önkéntes Nyugdíjpénztár.
2018-08-00A Hankok Tire nyilvánosságra hozza pénzügyi eredményeit 2018 második negyedévéreA Hankook rövid pénzügyi beszámolója 2018. második negyedévére vonatkozóan
2018-06-01Pénzre válthatják a tudást. Mennyibe kerül egy nyári fesztivál?Pénzre váltható tudás címmel pénzügyi projektnapot tartottak a Pénzügyi Alapítvány és a Diákhitel Központ Zrt. közreműködésével a Rudasban.
2018-06-00Küldöttközgyűlést tartott a Gyöngyház2018. május 24-én tartotta meg évi rendes közgyűlését a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár. A közgyűlésen a küldöttek elfogadták az Igazgatótanács, az Ellenőrző Bizottság, valamint a Pénztár 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolókat, valamint a különböző pénzügyi jelentéseket.
2018-05-29Pénzügyekről őszintén a Rudasban. Pénzügyekről élesbenEgy országos programsorozat részeként Pénzre váltható tudás címmel egy különleges projektnap várta május 28-án a Rudas középiskola diákjait. Pénzügyekről őszintén.
2018-05-17Közgyűlés2018. május 17.
2018-04-14Online tőzsdecápák díjazásaFebruárban indult, s már véget ért a Pénziránytű Alapítvány és a Budapesti Értéktőzsde által szervezett Részvényfutam online tőzsdejátéka. Nem is akárhogy: A Rudas tanulói ebben a tanévben első alkalommal vettek részt a szakmai játékban. Részvételükkel az egyik legaktívabb iskola címet nyerték el, melynek jutalma egy projektor volt.
2018-03-00Kedvező 2017. évi hozamokA Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017-es is kedvező hozameredményeket ért el. A tagság megtakarítása 5,59% éves nettó hozammal gyarapodott, ami magasan meghaladta a 2,4%-os inflációt.
2017-11-22A közpénzügyek. Lentner: Siker van a Kárpát-medencébenA Dunaújvárosi Egyetem november 20-i, hétfői konferenciáján előadást tartott prof. dr. Lentner Csaba (kép) egyetemi tanár, a GTTSZ elnökhelyettese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetője Az újjászervezett magyar állam közpénzügyi rendszere címmel.
2017-10-00Felhívás a leadott és felülbélyegzett részvények visszaadásáraEvgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr vezérigazgatójának felhívása a ISD Dunaferr azon részvényeseinek, akik felülbélyegzett részvényeiket még nem vették vissza a cégtől.
2017-08-00Gyöngyház - a nyugdíjakértIsmertető a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztárról. Nyilatkozik Devecseriné Hegedűs Tünde ügyvezető-igazgató.
2017-06-00Küldöttközgyűlés a GyöngyháználBeszámoló a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017. május 18-án tartott éves rendes közgyűléséről.
2017-05-27Megérteni a másik ember nézőpontjátHelényi Edit (kép) született dunaújvárosi, mindig is ott élt, ott járt iskolába, ott kézilabdázott a Kohászban, több mint tíz évig. Ma is Dunaújvárosban dolgozik. Sokfelé járt a világon, sokfelé hívták már dolgozni is, de mégis itt maradt.
2017-05-26Továbbra is a stabil működés a fő célAz idei év elejétől új ügyvezető igazgató irányítja a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár működését Devecseriné Hegedüs Tünde (kép) személyében.
2017-05-09Kifejezetten konzervatív befektetési politikát követnekAz önkéntes nyugdíjpénztárak között az élmezőnyben helyezkedik el a Gyöngyház tavalyi nettó hozamával.
2017-05-00Megújulás és értékőrzés. Továbbra is a stabil működés a célBeszélgetés a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár új ügyvezetőjével, Devecseriné Hegedüs Tündével a nyugdíjpénztár helyzetéről.
2017-05-00Felhívás az ISD Dunaferr Zrt. részvényesei részére a részvényeik felülbélyegzéséreAz ISD DUNAFERR Zrt. közgyűlése 2016. december 30-án meghozott 28/2016. számú határozatával az ISD DUNAFERR Zrt. alaptőkéjét 21.175.282.814,- Ft-tal leszállította, melynek következtében a társaság alaptőkéje 6.040.714.450,- Ft lett. Ezáltal a részvények névértéke 5.091 Ft-ról 1.130 Ft-ra csökkent. A névérték csökkenése okán a részvényeket felül kell bélyegezni.
2017-04-11Adó 1%Önök a 2015. évi személyi jövedelemadójukból 2016-ban 230 000 Ft-ot ajánlottak fel a József Attila Könyvtárnak, melyből bútorokat vásárolt a könyvtár mind a Felnőttkönyvtába, mind a Gyerekkönyvtárba.
2016-12-15Közgyűlés2016. december 15.
2016-09-27Ötvenöt témában döntöttekA közgyűlés rendeletet alkotott a legutóbbi ülésén a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról. Elfogadták az önkormányzat első félévi pénzügyi beszámolóját, aktualizálták az idei költségvetési rendeletet. Rendőrkutya helyett dologi kiadásokra költheti a kapitányság a nyáron megítélt 600 ezer forint támogatást. A Római városrészi körzeti megbízott irodáját áthelyezik. A közgyűlés elfogadta a helyi Integrált Területi Program, az építési szabályzat, valamint a településrendezési eszközök módosítását, meghozta a sportlétesítmények fejlesztésére, illetve a volt vidámparki telekalakításhoz szükséges döntéseket. A város részt vesz a Jedlik Ányos Terv elektromos töltőállomás alapprogram pályázatán. Az önkormányzat átvállalja az Innopark területrendezési költségeit, majd jóváhagyta az Intercisa Múzeum SZMSZ-ét és a 7 éves továbbképzési tervét, nem volt ellenvetés a Bartók Kamaraszínház létszámmódosítása ellen sem. Egyetértettek a Dunaújvárosi Óvoda logopédus igényével. Az önkormányzat csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázathoz. Döntöttek a 16. sz. felnőtt háziorvosi körzet helyettesítő orvosáról és más egészségügyi témakörökről. A Hajléktalanok Átmeneti Otthonában új szolgáltató gondoskodik az étkeztetésről. Az önkormányzat árajánlatot kér a tévés archívum digitalizására, valamint a hivatal internetes honlapjának üzemeltetésére.
2016-08-29A kórház helyzetéről. Finanszírozás, béremelésAz utóbbi hetekben ismét az országos hírek között szerepelt a kórházak adósságállományának növekedése. A Szent Pantaleon Kórház helyzetéről, a finanszírozásról, valamint a közelgő béremelésről is kérdeztük dr. Mészáros Lajos (kép) főigazgatót.
2016-08-00Kórházunk gyakorlatot szerzett a túlélésbenBeszélgetés Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával az elmúlt időszak eseményeiről, változásairól és a várható tendenciákról.
2016-07-08Mi lesz veled Dunaferr?Tovább romolhat az amúgy is súlyos gazdasági helyzetben lévő ISD Dunaferr anyagi helyzete. A Donbasszi Ipari Szövetséghez (ISD) tartózó – az Alcsevszki- a Dnyeprovszki- az ISD-Dunaferr- és az ISD-Huta Czestochowa kohászati kombinát – Alcsevszki művek ellen ugyanis a luganszki területi cégbíróság súlyos marasztaló ítéletet hozott.
2016-05-12Biztonságot jelentő stabilitás, kiszámíthatóságBeszámoló dr. Galambos Dénes sajtótájékoztatójáról. Az OFA-támogatásnak köszönhetően fennmaradhat Body Fashion.
2016-04-08Némi enyhülés utánAz ISD Dunaferr zrt. a túlélésért küzd, az idei fejlesztéseihez 20 millió euróra lenne szüksége.
2016-04-01Egy újabb lehetőségÁprilis 2-án ismét hazai pályán játszik a DPASE. Fiatal csapatunk a pontszerzés reményében lép pályára a Szolnok gárdája ellen. Az egyesületnek egyre több tartozást sikerül rendeznie és továbbra is keresik a szponzort, aki biztosítani a csapat hosszútávú stabilitását.
2016-02-10Felelős és okos gazdálkodássalKözmeghallgatáson beszélték meg a közös ügyeket és a 2016-os költségvetést Mezőfalván. Rajtra készen a TOP-os pályázatokra. Éves szinten 580 milliós főösszeggel gazdálkodik a település. Egyebek mellett ezek voltak a hétfői közmeghallgatás fő vonulatai.
2016-02-09Nem gazdagodtakA megyei országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai szerint anyagi helyzetük nem nagyon változott. Dr. Galambos Dénes vagyonnyilatkozatáról.
2016-02-05Segítik a családok mindennapi életét"Számos olyan intézkedés lépett életbe januárban, amely jelentősen segíti a magyar családok mindennapi életét - egyebek mellett ezt hangsúlyozta dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő a csütörtöki dunaújvárosi sajtótájékoztatóján"
2015-11-21Támogatásokról is döntöttekA közgyűlés korrigálta az év első újszülöttjének támogatásáról szóló rendeletét, valamint újra alkotta az önkormányzat iparűzési, talajterhelési és ingatlanadó rendeletét.
2015-11-13Szavazat a sporthősökértBeszámoló a november 12-i közgyűlés zárt üléséről. Gyémántfokozatú olimpiai támogatóvá válhat Dunaújváros, Dunaújvárosi Szakképzési Centrum vagyonkezelési szerződés, Szent Pantaleon Kórház támogatása.
2015-10-16Nem kell visszafizetni (kishír)A Dunaújvárosi Vegyeskarnak nem kell visszafizetnie az önkormányzattól kapott 3 millió forintot, amelyet a tavalyi New York-i fellépéshez kaptak.
2015-09-21TámogatásokrólKözgyűlési összefoglaló, döntések: új környezetvédelmi rendelet, az önkormányzat csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz, pályázatot írtak ki a József Attila Könyvtár igazgatói állására, támogatják a II. Városi Diákkupát, a városháza kávéz terasza (kép) bezár, vásártér csapadékvíz-elvezetése, további egyesületi támogatások. Támogatják az olimpikonokat.
2015-09-18Tizenötmillió a hokira48 napirendi pontot tárgyalt nyilvános ülésen Dunaújváros közgyűlése szeptember 17-én. Közgyűlési összefoglaló: 15 millió forintos kölcsön a jégkorongcsapatnak, földelszállítás a Vidám Parkból, közvilágítás rekonstrukciója, parkolás, újtelepi játszótér létesítése, a DVCSH és a Mezőföldvíz közötti probléma.
2015-09-11Az utolsó órában"Nemcsak szakmailag, hanem pénzügyileg sokat jelent a Szent Pantaleon Kórház számára, hogy új CT és radiológiai eszközt vásárolhat az intézmény, több mint 271 millió forint értékben – jelentette be csütörtök délelőtt a sajtó képviselőinek dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója."
2015-09-09Devizahiteleseknek igyekeznek segíteniHosszú János, a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke saját gondja miatt ismerkedett meg a devizahiteleseket segítő irodával. A nemzetiségi önkormányzat helyiséget biztosít azoknak, akik segítséget kérnek az irodától.
2015-09-00A Hankook Tire eredményeiPénzügyi beszámoló a Hankook Tire 2015-ös második negyedévéről.
2015-07-09Biztossá vált a költözésSajtótájékoztatón ismertette az elmúlt fél év munkáját szerdán dr. Galambos Dénes, országgyűlési képviselő, ahol beszámolt arról is, hogy a bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola az új tanévet a Dunaújvárosi Főiskola épületében kezdi meg.
2015-07-03Új ruhákba bújhatnakA közgyűlés egyhangú döntése alapján kétmillió forint támogatásban részesítik a Vasas Táncegyüttest.
2015-06-22Kérések, támogatásokKözgyűlési döntsek: a Dunaújvárosi Óvoda 14 egysége összesen 61 csoportot indíthat az őszi tanévben; a Rendőrkapitányság 1,9 millió forint, a Vasas Táncegyüttes 2 millió forint, a tűzoltólaktanya 1 millió forint támogatást kapott. Alapítványok beszámolói, a közgyűlés pályázatot a helyi közösségi közlekedés finanszírozására, a kerékpárutak fejlesztésére. Elfogadták a város turisztikai koncepcióját, csatlakozott a város a Mária zarándokúthoz és a klímavédelmi programhoz.
2015-06-19Pozitív dinamika"Az ISD Dunaferr túlélte a gazdasági válságot, tavaly már „enyhén” pozitív üzemi eredményt ért el, de beruházásai finanszírozásában csak önmagára számíthat. Evgeny Tankhilevich cégvezetővel a vállalat helyzetéről, a Vasasnap közösségteremtő erejéről beszélgettünk."
2015-05-28Partnerséget vállaltak, aláírtakA Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nkft. és a Vertikál VKSZ Zrt. támogatási szerződést írt alá május 27-én.
2015-05-28Börtönidill vagy zsúfoltságMennyibe kerül egy fogvatartott a börtönben? Beszámoló a Magyar Helsinki Bizottság Budapest Intézet által készített A fogvatartás ára című tanulmányról. Kép: egy mélykúti zárka.
2015-05-23Az önkormányzat megvenné...A közgyűlés támogatja, hogy az élményfürdőt megvásárolja az önkormányzat.
2015-05-23Új hullám jöhet az Aquantis-raAz önkormányzat tárgyalásokat kezd az Aquantis élményfürdő ügyében. A CIB jelenleg is árulja, az irányár 950 millió forint. A közgyűlés támogatja, hogy az önkormányzat megvásárolja az élményfürdőt.
2015-05-21Közgyűlés2015. május 21.
2015-05-16Háromlépcsős jogorvoslatDevizás, forintos hitelekről. A parlament gazdasági bizottsága – amelynek dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő is tagja – soron kívüli tárgyalt a bankok elszámoltatásáról.
2015-05-15Útdíj, kórház...Dunaújváros 7,4 milliárd forint támogatást kap. Dr. Galambos Dénes, Fejér megye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt időszakot.
2015-05-08Quaestor-kártalanításA kormányablakban leadhatják a Quaestor-károsultak a kártérítési kérelmüket.
2015-05-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015. májusában lezajlott, kihelyezett választmányi és kihelyezett nagy vezetőségi üléseiről.
2015-05-00Pénz7A nagyvenyimi általános iskola is jelentkezett a Pénz7 nevű rendezvénysorozatra. A 7. és 8. osztályos tanulók az osztályfőnöki órák keretében ismerkedtek meg a helyes háztartási költségvetéssel.
2015-04-24Stadionnyi számtanPintér Tamás önkormányzati képviselő a standion beruházással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a csütörtöki közgyűlést követően. A Jobbik képviselője hűtlen kezelést és visszaéléseket sejt.
2015-04-2410/2015 (IV.24.) önkormányzati rendelet10/2015 (IV. 24.) önkormányzati rendelet a 2014. évi költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 3/2014. (ll. 21.) önkormányzati rendelet végrehajtásáról.
2015-04-23Közgyűlés2015. április 23. A határozatok mellékletei (szerződések, tervezetek, tájékoztatók, módosító iratok, üzleti jelentések, beszámolók, közhasznúsági jelentés) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020. április 23-ig.
2015-04-02Nem lazulhat a nadrágszíjMárcius 25-én Daruszentmiklóson a Klebelsberg Iskola épületében közmeghallgatást tartott Rauf Norbert polgármester, a település képviselő-testülete és Pulainé Varga Gabriella aljegyző.
2015-03-23Helyben juthatnak hozzá a pénzükhözMárcius 23-tól működik a bankjegykiadó automata Nagyvenyimen.
2015-03-13Jelentéstől aláírásigDunaújvárosi Főiskola: számvevőszéki jelentés, oktatási megállapodások, szakmai nap és államtitkársági vizit volt március 12-én. A főiskola vezetői együttműködési megállapodást írtak alá a város és környékbeli intézmények igazgatóival.
2015-03-13Nehéz időszakot zárt le az intézményA számvevőszéki jelentésről dr. András István, a Dunaújvárosi Főiskola rektora.
2015-03-06Ingyenes lesz az ebédA kormány átvállalja a kórházak adósságát, így a Szent Pantaleonét is. A kórház önállósága megmarad. Ingyenes lesz az ebéd a hármadik évtől kötelezően óvodába beíratott gyerekeknek. Elköltözik a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola a lelakott épületéből a Dunaújvárosi Főiskola PPP-s szárnyába. Beszámoló a helyi Fidesz-elnök sajtótájékoztatójáról.
2015-03-06Néhány tétel a mérlegbőlTovábbi adatok Dunaújváros költségvetéséről. Gyermekétkeztetésre jóval több idén.
2015-02-27Stabilitásra törekszünkAz ISD Dunaferr helyzetének szakmai szempontú értékelésére kértük Matuss Péter pénzügyi és számviteli igazgatót.
2015-02-20Buszok, döntésekAz újtelepi, Béke városrészi, pentelei lakosok is sok változtatást kértek a tömegközlekedésben. Beszélgetés Hingyi László, önkormányzati képviselővel.
2015-02-20Tizenegymillió, gépjárműre (kishír)Zárt ülésen döntött a közgyűlés, a testület egyetértett azzal, hogy a Dunanett Kft. 11 millió forint kölcsönt adhat a Dunanett Vagyonkezelő kft.-nek gépjármű vásárlásra.
2015-02-202015/02 (II.20.) önkormányzati rendelet2015/02 (II.20.) önkormányzati rendelet Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól.
2015-02-17Több jut a kultúráraAdonyban a múlt héten elfogadott költségvetésében jutott keret a kulturális programok támogatásának is.
2015-02-04VagyonnyilatkozatokTörvény kötelezi a politikusokat arra, hogy számot adjanak vagyonukról, jövedelmükről, érdekeltségeikről. Galambos Dénes országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozatáról.
2015-02-00Közfeladatokat látnak el belőleA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara tevékenységei közül a gazdálkodó szervezetek kötelező regisztrációja, és az ahhoz kapcsolódó, évenként fizetendő hozzájárulási díj kerül bemutatásra.
2015-02-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015. január és februárban lezajlott választmányi és elnökségi üléseiről és küldöttgyűléséről.
2015-02-00A nehéz körülmények között is stabilitásra törekszik a DunaferrBeszélgetés az ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről Matuss Péterrel, a vállalat pénzügyi és számviteli igazgatójával.
2015-02-00Önálló maradhat a dunaújvárosi kórházDr. Mészáros Lajos tájékoztatója a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház helyzetéről.
2015-01-29Adósságért cserébeMár megkezdődtek a konkrét intézkedések az egészségügyi rendszer átalakítására. A részletekről Dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója beszélt. A dunaújvárosi kórháznak mintegy 600-700 millió forintot kell megtakarítania az eddigiekhez képest.
2015-01-28Fórum baráti körbenKözmeghallgatás Kisapostagon, újra önálló szeretne lenni a község.
2015-01-24Hová kerül a szemét?Lerakó hiányában a dunaújvárosi szemetet Adonyba és Sárbogárdra szállítják. Dunaújváros hulladékgazdálkodása, a szemétszállítás, lerakás, újrahasznosítás került a felvetések kereszttüzébe a január 22-i közgyűlés elején.
2015-01-15A hitelről egyeztettekExport előfinanszírozási hitel feltételeiről (25 millió dolláros hitelkeret) egyeztetett az Exim Bank és az ISD Dunaferr.
2015-01-15Takarékos gazdálkodásDaruszentmiklós. A megye legfiatalabb települési önkormányzatának minden évben nehézséget okoz a költségvetés tervezése. 2015 is a takarékosság éve lesz.
2015-01-15Egyszerű megoldásokkalLázasan folyik a költségvetés tervezése az önkormányzatnál, a kistelepülés a tavalyi évben is szerény büdzséből gazdálkodhatott.
2015-01-13Lakástartozások ideje?Közös költség, közüzemi díjtartozások Dunaújváros társasházaiban.
2015-01-09Nyereséges lehet az ISD DunaferrA dunaújvárosi gyár mérlegét pozitív oldalra billenti, hogy a nyersvas előállításához szükséges bugát augusztus óta nem az ukrán tagvállalattól szerzik be, hanem az 1-es kohó újraindításával teljes mértékben saját maguk állítják elő. Idén visszaállíthatják az elvont szociális juttatásokat, amelyeket az I-es kohó felújításának finanszírozása miatt kényszerültek felfüggeszteni. Folytatnák a modernizációs folyamatokat...
2015-01-02Perkátának hatvanötmillió (kishír)65 millió forint támogatást kapott a kormánytól Perkáta.
2015-01-00Tájékoztató a karácsonyi bér alapbérbe történő beépítésérőlAz ISD Dunaferr Zrt. HR Igazgatóságának tájékoztatója a karácsonyi bér alapbérbe történő beépítéséről.
2014-12-31Hétszázmillió a városnakHétszázmillió forint támogatást kapott Dunaújváros a kormánytól további fejlesztésre, a kitűzött célok megvalósítására. Kulcs 8 millió, Nagykarácsony 2 millió, Beloiannisz 6,16 millió, Sárbogárd 10,178 millió forint támogatást kapott.
2014-12-20Átláthatóbb pénzügyekA decemberi 18-i közgyűlésről: a rendőrkapitányság segítése; a Partvédelmi Vállalat, a turisztikai cég támogatása; az önkormányzat és DVG Zrt. közötti szerződések meghosszabbítása.
2014-12-17A változásokrólA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete közös szervezésében Sztruhár Imre tanácsadó a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos jogszabályi változásokról tartott előadást.
2014-12-16Munkások gyűléseMunkásgyűlést rendeztek december 15-én, hétfőn a vasmű kultúrtermében. A gyűlést a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet szervezte.
2014-12-15Top 100-ban a nagyokElső alkalommal jelentette meg a Fejér megye gazdasági értéktára TOP 100+100 kiadványt a Pannon Lapok Társasága. Dunaújváros gazdasága, vállalkozásai a kiadvány alapján: 2. ISD Dunaferr Zrt., 3. Hankook, 9. Hamburger Hungária, 11. Dutrade1, 12. ISD Kokszoló Kft., 14. Dunafin, 39. Ferrobeton, 97. Momert Zrt.
2014-12-12Karácsonyi pénzt visz majd a postásAz önkormányzat négyezer forint egyszeri támogatással kedveskedik a nyugdíjasoknak.
2014-12-12Helyi gazdaságban: ötmilliárdA Széchenyi Kártya indulása óta 5 milliárd 193 millió forint hitelkeretet helyeztek ki a programban részt vevő helyi pénzintézeti fiókok dunaújvárosi vállalkozásoknak.
2014-12-11Közmeghallgatás2014. december 11.
2014-12-05Gazdasági csúcsA régió gazdasági folyamatait tavaly alapvetően meghatározta a 40 százalék körüli részesedéssel bíró Fejér megye. Összeállították a társasági adóbevallás alapján Fejér megye TOP 100 céglistája. Az első tízben szerepel az ISD Dunaferr Zrt., a Hankook Tire Magyarország Kft. és a Hamburger Hungária is.
2014-11-18Jól teljesítettekA 2013-as adatok alapján a HVG közzétette az ötszáz legnagyobb árbevételű, illetve az ötszáz legnagyobb nyereségű cég listáját. 81. Hamburger Hungária Kft.
2014-11-17Ötszáz cég nyereségeA 2013-as adatok alapján a HVG közzétette az ötszáz legnagyobb árbevételű, illetve az ötszáz legnagyobb nyereségű cég listáját. 10. Hankook Tire Magyarország Kft., 31. ISD Dunaferr Zrt., 185. Dutrade Zrt., 219. ISD Power Kft., 249. Dunapack Kft., 300. Dunafin kft.
2014-11-13Forrsá nélkül értelmetlenJövő év júniusában lenne tízéves a Dunaújvárosi Kistérség Többcélú Társulása. De a tömörülés nem éri meg a jubileumot, az önkormányzatok december 31-én jogutód nélkül megszüntetik.
2014-11-08Háború a csatornábanFolytatódik a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. és az önkormányzat közötti vita.
2014-11-07Ezt most megúsztukNovember 6-án, az E.ON Zrt. munkatársai (a DÉMÁSZ megbízásából) lekapcsolták az áramszolgáltatást a DVCSH üzemeltetésében álló Fabó Éva Sportuszodában.
2014-10-29Elszámolási vita áll a háttérbenOktóber 27-én több önkormányzati fenntartású intézményben is átmenetileg szünetelt a fűtésszolgáltatás. Az ok: elszámolási vita a tulajdonosok között. Több százmilliós kérdés.
2014-10-01Veszteséges lett a vasmű tavalyNyilvánossá vált az ISD Dunaferr Zrt. tavalyi mérlegbeszámolója. A 2013-as évet mínusz 21 milliárd forinttal zárta a cég.
2014-09-04Rácalmásiakon segítenek!A bajban lévő rácalmási Alba Takarékszövetkezeti számlatulajdonosok számíthatnak az önkormányzat segítségére!
2014-09-02Takarékcsőd türelemmelRendben fogadják az ügyfeleket az Alba Takarékszövetkezet mezőfalvi fiókjában. Pénzhez nem lehet jutni, de tanáccsal, tájékoztatással ellátják az embereket.
2014-09-01Bedőlt az Alba takarékA Magyar Nemzeti Bank augusztus 29-én ideiglenesen visszavonta a székesfehérvári székhelyű Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét. A takarékszövetkezet fiókjai: Dunaújváros, Rácalmás, Kulcs, Mezőfalva, Nagyvenyim, Előszállás, Nagykarácsony, Perkáta.
2014-08-12Gyógyítók hivatásaA dunaújvárosi háziorvosok egyesületet hoztak létre évekkel ezelőtt – amikor vállalkozók lettek –, hogy egységesen tudjanak fellépni szakmai kérdésekben. A Dunaújvárosi Vállalkozó Háziorvosok Egyesületének elnökei: dr. Schukkert Éva és dr. Révész Gertrúd.
2014-07-26Nincs jogfolytonosságA Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak közzétette a tartósan adós cégek listáját, amelyen megtalálható a felszámolás alatt álló dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Nonprofit Kft. is. A cég 2005 és 2011 között működtette a kórházat. 2011. július elsejétől új költségvetési szervet hozott létre a közgyűlés: Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros. 2012 óta pedig állami tulajdonban van a kórház.
2014-07-23Száraz élményekTovábbra is zárva. Egyelőre nincs változás élményfürdő ügyben. Új tulajdonosra, üzemeltetőre vár az Aquantis Wellnes és Gyógyászati Központ.
2014-06-19Közgyűlés2014. június 19.
2014-06-06Az alkalmazkodás éveA Szent Pantaleon Kórház tavalyi éve számokban. Finanszírozási mutatók, humánerőforrás-ellátottság, betegelégedettség – a Szent Pantaleon Kórház tavalyi évét mutatta be és értékelte június 5-én dr. Máté Ágnes orvos-igazgató.
2014-05-30Szerezzék vissza a kosarast!A közgyűlés nem tett javaslatot a DVCSH jövőbeni ügyvezetőjére, viszont felmondta a szolgáltatóval 2001-ben kötött városi ivóvíz- és szennyvízelvezetési szerződést.
2014-05-21Megdupláztuk az adománytÓriási érdeklődés mellett, kétezer érdeklődő vett részt május 17-én a Richter Egészségváros dunaújvárosi állomásán, ahol a kórház új CT berendezéséhez négymillió forint jött össze.
2014-04-28Támogatott VédőhálóKözgyűlési döntések (április 24.): Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvánnyal céltámogatási szerződét köt az önkormányzat, és a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor költségeihez 400 ezer forinttal hozzájárul. Továbbra is támogatják a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványt.
2014-04-26Közkedvelt - veszteségesAz április 24-i közgyűlés beszámolója: A DVCSH nem tudja fizetni az uszoda adósságát, az önkormányzat közbeszerzési eljárást rendel el, ha kezdeményezik az üzemeltetési szerződés felbontását. Veszélyes járdák, lesz közvilágítás a zöld rendelő mögött. Lépcsősor felújítását kezdeményezték a Kallós Dezső utcából a kiserdőbe (kép). Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése. Egészségmegőrzési Központ illetménykiegészítése. A Dunaújvárosi Vegyeskar támogatásáról.
2014-04-25Diákönkormányzat - támogatás (kishír)A Városi Diákönkormányzatnak ötszázezer forint vissza nem térítendő támogatást szavazott meg a közgyűlés.
2014-04-25A Mosolyért, újszülöttekrét (kishír)A Mosolyért Közhasznú Egyesület szeretne inkubátort vásárolni a Szent Pantaleon Kórháznak. A közgyűlés a kért 515 ezer forinttal hozzájárult a beszerzéshez.
2014-04-24Több mint egymilliárdTöbb mint egymilliárd forint támogatást - közlekedésre, étkeztetésre, üzemeltetésre - kapott az önkormányzat a Belügyminisztériumtól.
2014-04-12Tovább gyarapodottA Szent Pantaleon Kórház új CT berendezéséhez szervezett gyűjtés, már tizenötmillió forintnál tart.
2014-04-12Belvíz: viszzakapják a beruházás önrészétNagyvenyim visszakapja a belvízberuházásához önrészként kifizetett összeget.
2014-04-10Adósságok hegye a vasműben?Pénzügyi ellentéteket sejt az ISD Dunaferr Zrt. orosz és ukrán résztulajdonosai között a HVG egyik cikke.
2014-04-10Erős vár a főiskola"A napokban sikerrel zárult a Magyar Akkreditációs Bizottság intézményi akkreditációja a Dunaújvárosi Főiskolán. Az intézmény vezetőjét, dr. András István rektort ennek kapcsán kértük beszélgetésre, amelynek során a campus jelene és jövője, valamint az új, hallgató-központú oktatás és a főiskolát jellemző szemléletváltás is szóba került."
2014-04-05Forrongó indulatokA HVG hetilap legújabb száma Vitéz F. Ibolya írását közli az ISD Dunaferr-ről, Vasálarc címmel.
2014-04-05VasálarcAz ISD Dunaferr Zrt. jelenlegi helyzetéről. "Orosz-ukrán front nyílt Dunaferr-ügyben is, ahol a létszámleépítés után most kiszervezéssel folytatódik a karcsúsítás."
2014-03-28Védőháló, vagy más?A Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány titkárát, Nagy Zoltánnét vádolja választási visszaéléssel az MSZP.
2014-03-19Évi százhúsz forint lett a tízezrekbőlAz ISD Dunaferr Zrt. nyugdíjasainak törzsgárdakötvényeiről, beszélgetés Borbély Zoltánnal, az üzemi tanács elnökével.
2014-03-19Ötezresek húsvét előttA karácsonyihoz hasonlóan ötezer forintot ajándékoznak a dunaújvárosi nyugdíjasoknak húsvét előtt.
2014-03-07Kizsigerelt nyugdíjasokPintér Tamás, a Jobbik helyi szervezetének vezetője, a vasműs nyugdíjasok törzsgárda kötvényeinek járulékcsökkentéséről beszélt.
2014-03-06Megújuló energiávalTársasházak energetikai költségcsökkentése megújuló energiával témában tartott szakmai napot a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Dunaújvárosi Területi Szervezete.
2014-03-04Elhallgatás helyett„Demonstrációt tartott a Jobbik. "Szociális katasztrófa közeleg” –- jelentette ki hétfőn este az egyik belvárosi bank előtt tartott demonstráción Pintér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom dunaújvárosi szervezetének vezetője."
2014-02-28Áprilisi kezdésselA tervek szerint áprilisban indul a Római városrész rehabilitációja. Beszámoló az 1,2 milliárd forint összértékű beruházás terveiről.
2014-02-24Nem bizonyíthatóAz enyészeté lett a II. rendelőintézet. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Osztálya megszüntette a nyomozást a Zöld Rendelő Társasház ügyében. A vagyoni hátrány nem bizonyítható, per nem lesz.
2014-02-21Példás elhivatottsággalA február 20-i közgyűlésen átadták a Dunaújváros Sportjáért Díjakat: Vass András (kenus), Liszi Ferenc (testnevelő, röplabda mesteredző), Keszi Viktória (íjász), Bába Mihály (gyúró).
2014-02-17Baracs megújul!Beszámoló a Baracson megrendezett közmeghallgatásról, ahol a település fejlődését érintő kérdéseket beszélték meg.
2014-02-13Két innen induló vonalon lesz olcsóbb a jegyFebruár 15-től többek között két Dunaújvárosból induló vasútvonalon is tarifacsökkentés lép életbe, a kedvezmény mértéke huszonöt százalék.
2014-02-07Már tízmillió fölött járnakEgymillió forinttal gyarapodott a kórház új CT beszerezésére létrehozott alap – az összeg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség képviselői által indított gyűjtés eredménye.
2014-02-06A pénzügyekről döntött a testületA pénzügyekről döntött az előszállási képviselőtestület.
2014-02-05Szerényen, de céltudatosanKözmeghallgatás Kisapostagon. Beszámoló.
2014-02-04Felmondólevelek hétfői hatállyal...Folytatódik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-ben, megkezdődött az ISD Power Kft.-nél is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóslistáján szerepel a vasmű, nyolcszázmillió forint tartozással.
2014-02-01Vasmű: fejlesztési ügyekElkészült az ISD Dunaferr Zrt. 2014-es üzleti terve. A tervről.
2014-01-23A kisebb többe kerülA szemétszállításról, szemétszállítási díjakról beszélgetés Rosta Gyulával, a Dunanett Kft. számlázásért felelős ügyvezetőjével.
2014-01-20Tartozás nélkülMúlt hét közepén Dunaújvárosba látogatott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, hogy bejelentse, városunk önkormányzatától újabb hatmilliárd forint adósságot vállal át a magyar kormány. Interjú.
2014-01-17Hatmilliárdot hozottDunaújvárostól újabb hatmilliárd forint adósságot vállalt át a kormány. Balog Zoltán miniszter Dunaújvárosba látogatott.
2014-01-14Tanuszodai tanulságokPénzügyi okok miatt még mindig zárva van az iváncsai kistérségi tanuszoda.
2014-01-14Kicsire zsugorítvaA PET-palackokat újrahasznosító mezőfalvi telephelyű Budafilter Kft. pályázati forrást nyert azüzemcsarnok bővítéséhez.
2014-01-14Ötmillió az izraelita temetőreÖtmillió forint állami támogatást kapott Rácalmás az Izraelita temető felújítására.
2014-01-04Leeresztett medencékTovábbra is vevőre vár az Aquantis Élményfürdő.
2013-12-30Támogatták az alapítványtAz önkormányzat közgyűlése több mint tízmillió forinttal járult hozzá a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány működéséhez.
2013-12-24Ötezer forintot kaptakCserna Gábor személyesen adta át négy dunaújvárosi nyugdíjasnak az ötezer forintot.
2013-12-20Újabb milliárdok a településeknekÚjabb kormányzati támogatást - 300 millió forintot - kapott Dunaújváros.
2013-12-20Karácsonyi hangulatbanBeszámoló a 2013-as év utolsó, ünnepi közgyűléséről, amelyen átadták a Dunaújváros Egészségügyéért Díjakat: dr. Kókány Ágnes gyermekorvos, dr. Palaczk Ilona felnőtt háziorvos, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Vértranszfúziós Osztály kollektívája.
2013-12-20Forrás a védőhlóra (kishír)A közgyűlés 10,4 millió forintot szavazott meg Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványnak.
2013-12-16Számíthatnak az ötezer forintraNapokon belül viszi a postás a nyugdíjasok karácsonyi pénzét, az ötezer forintot, amit az önkormányzattól kapnak ajándékba.
2013-12-13Ötezer forintot visz idén is a postásA közgyűlés tagjai megszavazták tegnap azt a keretösszeget, amely biztosítja a dunaújvárosi nyugdíjasok karácsonyi pénzét.
2013-12-12Bérekre, segélyre, számlákra–Januártól mostanáig több pozitív hírről is sajtótájékoztatón számolt be Cserna Gábor polgármester. Támogatás
2013-12-11Milliókat kapnak30 milliárd 466 millió forintot kap 1875 önkormányzat működőképessége megőrzésére, ebből Dunaújváros 742 milliót kap, de jut a megye más településeinek is.
2013-12-06Se szabadságos, se karácsonyi bér?A béremelés elhalasztását és a szabadságos, valamint karácsonyi bér kiadásának halasztását kéri az ISD Dunaferr Zrt. vezetősége.
2013-12-04Folytatják a gyűjtést"Amolyan karácsonyi ajándékként két fronton is pénzhez jutott a kórház. Egyrészt a jótékonysági bálból folyt be hárommillió forint, másrészt az adósságkonszolidáció révén kaptak 144 milliót."
2013-11-22Sportos döntések soraKözgyűlési döntések. A dunaújvárosi sportegyesületek, sportszervezetek és az általuk használt sportlétesítmények bérleti díjának támogatásai részletesen a cikkben.
2013-11-19A leggazdagabb járások közöttAz egyik hazai piackutató cég elkészített tanulmánya szerint a magyar emberek átlagosan 122 ezer forintot költhetnek havonta. Vizsgálták a járásokat is, eszerint az ötödik leggazdagabb a dunaújvárosi.
2013-11-13Dunaferr: tétovázó kormányAdókedvezménnyel segíteni a Dunaferrt a Jobbik. A Jobbik javaslatát elutasították.
2013-11-12A száztizenegyedik leggazdagabb magyarÖtmilliárdot meghaladó vagyonával a 111. helyen szerepel Pomázi Csaba a Leggazdagabb magyarok listáján.
2013-11-08A kamrai hozzájárulást várjákA kötelező kamarai hozzájárulásról
2013-11-08Online pénztárgép: itt lesz a megoldásDunaújvárosban az első online pénztárgépet a Vasmű úti Zizi Computer szaküzlet üzemelte be. Izing Gábor azelső tapasztalatokról.
2013-11-06A rezsicsökkentésrőlA rezsicsökkentés volt a témája a Fidesz helyi szervezete sajtótájékoztatójának, amelyet Lőrinczi Konrád tartott.
2013-10-29Adó 1% (kishír)Köszönet a jövedelemadó 1%-ának felajánlását. A József Attila Könyvtárat 368186 forinttal támogatták, amelyet a könyvtár a számítógépes infrastruktúrájának, elektronikus szolgáltatásainak fejlesztésére fordította.
2013-10-11Növekedett az ellátandó területA megnövekedett ellátási terület ellenére pénzügyileg kiegyensúlyozott a Szent Pantaleon Kórház helyzete.
2013-09-21Esélyek, reményekA jövő héten a már jelzett magasabb szinten folytatódnak a vasmű jövőjét érintő tárgyalások. Beszámoló a munkásgyűlésről.
2013-09-12Mire költötték a pénzt?Könyvvizsgálóval vizsgáltatják meg a kisapostagi önkormányzat működését.
2013-09-11Még nyomoznakHárom éve indult nyomozás a Zöld Rendelő Társasház 2004-ben történt eladásának ügyében.
2013-08-22Vasderes"A Dunaferr vállalatcsoport ukrán-orosz vezetése múlt csütörtökön jelentette be a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el."
2013-08-13Átszervezés indulA korábbi tulajdonosi tervek értelmében rövidesen elkezdődik a létszám-optimalizáció az ISD Dunaferr Zrt.-nél. A folyékony fázisra épülő felépítés a jövőben is megmarad.
2013-08-02Támogatás a lánglovagoknakMezőfalvi és baracsi önkéntes tűzoltók pályázat útján kapnak támogatást.
2013-08-01Da capo...al fineNagy elszántsággal küzd a céljaiért a Dunaújvárosi Egyesített Kórus. A kezdet. Nagy tételek. Helyzetkép. Érvek-ellenérvek. Nagy a tét.
2013-07-31Hozzájárulnak a civilek sikeréhez"Rácalmás képviselő-testülete nagyjából tizennégy millió forintot osztott fel a településen működő civil szervezetek között az általuk beadott pályázatok alapján azért, hogy eredményesen szolgálják a célok megvalósítását."
2013-07-09Támogató hálózat épülMég tizennégy millió forint hiányzik az Egyesített Dunaújvárosi Kórus New York-i turnéjához.
2013-06-29A Dunaferr kilátásairólA vasmű helyzetéről, terveiről, fejlesztésekről, beruházásról, modernizációról, beszélt a cég vezetője Jevgenyij Tankilevics.
2013-05-31Újabb rezsicsökkentés"A kormány kérésére a Fidesz június végéig meghosszabbította az aláírásgyűjtést. A környező nyolc településsel együtt nagyjából 14 ezer, ebből Dunaújvárosban mintegy 10 ezer rezsicsökkentést támogató aláírás gyűlt össze mostanáig."
2013-05-22Tovább érvel a kórházA Szent Pantaleon Kórház feladatai gyarapodtak, a finanszírozás azonban csökkent. Az ellátási területének bővítése ellenére éves szinten 142 millió forinttal (több mint 3 százalékkal) csökkent a kórház bevétele
2013-05-16Már nem lehet többet spórolniA Szent Pantaleon Kórház főigazgatója, dr. Mészáros László levélben fordult segítségért az államtitkárhoz, mert az ellátási területe növekedett a kórháznak,viszont a központi finanszírozási forrásasi csökkentek.
2013-05-04Túlszámlázás, visszafizetésA Magyar Energia Hivatal megállapította, hogy a 2012. május 1. és 2013. március 01. közötti fogyasztási időszakban számítási hiba miatt magasabb vízszolgáltatás és szennyvíz-elvezetési, illetve -tisztítási díjat számlázott a DVCSH a fogyasztóknak.
2013-04-29Kényes kérdés: a diákok"Számos, a környékbeli településeken élő diák tanul dunaújvárosi oktatási intézményekben. A város az iskolák működtetéséhez kér hozzájárulást."
2013-04-06Hármas szorításbanÁprilis 5-én ismét Mezőfalván találkoztak a szemétszállítási díjak ügyében a Dunanett szolgáltatási területén található városok polgármesterei, a Dunanett Kft. és a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás képviselői.
2013-03-30Eladott követelésAz önkormányzat (rész)tulajdonában álló DVCSH Kft. eladta követeléseit egy faktorcégnek.
2013-03-30Semmilyen hátrány nem érheti a fogyasztótA Dunanett Kft. tulajdonosainak utasítására a szolgáltató visszavonja korábban kiadott, az utóbbi hónapok szemétszállítási díját magába foglaló számláit. Kompenzálni fogják azokat a fogyasztókat, akik már befizették a drasztikusan megemelt számlákat.
2013-03-29Megosztják a munkát (kishír)A közgyűlés elfogadta az Intercisa Múzeum és a József Attila Könyvtár között kötendő munkamegosztási megállapodást. A könyvtár látja el a múzeum pénzügyi és gazdasági feladatait.
2013-03-29Civilek 4,7 millióbólAdonyi civil szervezetek.
2013-03-28Áll a bál: sokkoló számlákDunaújvárosban is postáztak megemelt szemétszállítási díjat tartalmazó számlaleveleket.
2013-03-23Drága szemetünkA városkörnyék településein duplájára emelkedett a szemétszállítás díja.
2013-03-22Aláírások a rezsicsökkentésértA Fidesz helyi szervezete sajtótájékoztatón jelentette be, kilenc héten át a rezsicsökkentés érdekében aláírás gyűjtési akciót tartanak városszerte.
2013-03-19A Dunaferr a legnagyobb Ciprushoz köthető magyar cég"Magyarországon jelenleg 4500 vállalat tulajdonosi szerkezetében vannak klasszikus értelemben vett offshore tulajdonosok, ebből Ciprushoz 1500 cég köthető, amelyek közül a legnagyobb az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt."
2013-03-01Kórházi vizsgálódásokHúsz kórház működésre fordított pénzügyi forrásainak felhasználását ellenőrizte az Állami Számvevőszék, köztük a Szent Pantaleon Kórházét is. Javult a kórház pénzügyi helyzete.
2013-02-28Péntektől elzárják a vezetéket"A Dunaújvárosi Víz, Csatorna-Hőszolgáltatónak (DVCSH) február 28-án, azaz holnap rendeznie kell a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.-vel szemben fennálló mintegy 65 milliós lezárt tartozását, különben a DRV március 1-jétől, péntektől elzárja az Ercsi-Dunaújváros távvezetéket."
2013-02-26Jótékony fotókA korábbi évekhez képest késve, márciusban kezdi meg idei kiállítási programját a város vezető kiállítótere, a Kortárs Művészeti Intézet. A KMI önálló intézmény beolvadna az Intercisa Múzeumba, amely január elsejétől városi fenntartásban működik.
2013-02-18Lakástakarék - csatornáraA tervezett csatorna beruházásra előtakarékoskodhatnak a Táborállás és a Százszorszép lakópark lakói. A Dunaújvárosi Csatorna Víziközmű-társulat szervezésében lakástakarékpénztári szerződéseket lehet köttetni.
2013-02-15Öntsünk tiszta vizet!"Dunaújváros vízellátása megszűnhet, amennyiben a helyi szolgáltatást végző cég nem fizeti ki a negyvenmilliós tartozását a regionális vízműnek."
2013-02-14Kötelező feladatok vannakNagyvenyimen közmeghallgatást tartott az önkormányzat, amelyen a 2012-es év beszámolóján kívül a 2013-as év feladatairól, terveiről is beszélt Szabóné Lőrincz Ilona polgármester.
2013-02-13Tudományok bázisaIdei költségvetési ellátmányát meghaladó összeget, mintegy 880 millió forint nyert tavaly a Dunaújvárosi Főiskola pályázati forrásból: oktatás- és kutatásfejlesztésre. Beszélgetés dr. András István rektorral.
2013-02-13Vállalkozók Bálja: szombat!A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara az idei Vállalkozók Bálján a hátrányos helyzetűek kulcsi Agroturisztikai Központjának gyűjt.
2013-02-12Rezsi, restanciaA DVG Zrt.) és a Dunanett Zrt. vezetésével folytatott tárgyalásaik nyomán milliós nagyságrendű önkormányzati fizetési elmaradást rendeztek. Jelentősen megkönnyítve ezzel a társasházak anyagi helyzetét.
2013-02-08Közel kétszázmilliós elvonás"A Dunaújvárosi Főiskolára 2012-ben 1 023 millió forint érkezett az államtól éves apanázsként. A rektori konferencia kimutatása szerint ez az összeg idén 837 millió forintra apad."
2013-02-04Vízközművek csatájaTovább folytatódik a vízközművek közötti pénzügyi és elszámolási vita. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) és a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) közötti adósságról.
2013-02-01A csápos kutakból ellátják a várostA DVCSH Kft. 40 milliós tartozása miatt a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) elzárhatja az Ercsi - Dunaújváros távvezetéket. Ha elzárják a vezetéke a város és a környék vízellátása a csápos kutakból biztosítható.
2013-01-31Amíg a csapból folyik"A Dunaújvárosi Víz, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. (DVCSH Kft.) jelentős tartozása miatt elzárhatják az Ercsi-Dunaújváros távvezetéket - közölte lapunkkal a területileg illetékes regionális vízmű", a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.).
2013-01-28Szerényen, de előre tekintenekA munkaügyi központ támogatásával faapríték gépet, tárolót és kazánt vásároltak, azzal fűtik jövőre az óvodát, a konyhát és a hivatalt. Az iskolát átvette az állam, az üzemeltetését az önkormányzat vállalta. Beszámoló a Mezőfalván megtartott közmeghallgatásról.
2013-01-26Kölcsön a vagyonkezelőknekAz önkormányzat vagyonkezelő cége, a DVG Zrt. jelentős pénzügyi nehézségekkel küzd. Alaptőke emelésnek indult, ám végül 140 millió forint tagi kölcsönt adott az önkormányzat a DVG Zrt.-nek.
2013-01-25Dunaújváros: árzuhanásNégyzetméterenként 148 ezer forint volt egy lakóingatlan átlagos ára Fejér megyében. "Az átlagos négyzetméterár 2012 első hat hónapjában 159 ezer forint volt. Dunaújvárosban is erőteljes, 10 százaléknál nagyobb esés volt tapasztalható, az árak 9 százalékkal 113 ezer forintra csökkentek négyzetméterenként."
2013-01-16Vitatott sportcélú támogatás"Százötven millióhoz jutott a DPASE - sokan sokallják". A Lehet Más a Politika képviselője szerint felelőtlen döntést hozott a közgyűlés és visszavonását kérte. Sztanó Miklós, a Dunaújváros PASE általános igazgatójának nyilatkozata.
2013-01-15DK: a közgyűlés vonja vissza rossz döntését!A Demokratikus Koalíció Dunaújvárosi Szervezete sajtóközleményben szólította fel a közgyűlést, hogy vonja vissza a DPASE labdarúgó egyesületnek megszavazott 150 millió forintot.
2013-01-15Ezer kötet a támogatóktólA József Attila Könyvtárnak 2012-ben is sokan segítettek adományokkal, ajándék könyvekkel és közel 1000 kötetel gyarapították a könyvtár állományát.
2013-01-11Támogatást kaptakDunaújváros Megyei Jogú Város képviselő-testülete pénteken rendkívüli ülést tartott. A közgyűlési többség a pénzt megszavazta a DPASE a 150 millió forintos támogatását. A klub elsősorban az utánpótlás-nevelésre kérte a pénzt.
2013-01-10A labdarúgók támogatásaDunaújváros- Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület támogatási kérelme 150 millió forint. A közgyűlés január 10-én dönt.
2013-01-04Társas(házi) gondokSzámlák, hátralékok, társasházi gondok. Egész közösségek kerülhetnek bajba, ha egy társasházban többen sokáig nem fizetik ki a közös költséget. Kép a Római körút elejéről.
2013-01-04Közel négyszázmilliót kapott a kórházA konszolidációs összegből a Szent Pantaleon Kórház 346 millió forinthoz jutott, így nincs tartozása.
2013-01-03Ugyanannyiért kell folytatniA közgyűlés meghosszabbított három megbízási szerződést. Továbbra is a DVG Zrt. kezeli a városi tulajdonú lakások, helyiségeket, ingatlanokat, a kemping zöldterület-fenntartását, és az eladott önkormányzati bárlakások vételhátralékának kezelésével. A vállalkozási díjakat nem emelték.
2012-12-29Emelkedő jegyárak és felújításÁtlagosan több mint hat százalékkal drágulnak az uszodai belépőjegyek árai január elsejétől. A Fabó Éva Sportuszodában a szükséges állagmegóvó beruházásokat és felújításokat tekintve az elvégzendő munkák összege nem haladhatja meg a 13 596 036 forint nettó keretösszeget.
2012-12-28A pénzről kérdeztékBeszámoló a Dunaújvárosi Csatorna Víziközmű-társulat december 27-i közgyűléséről, amelyen az alapszabályt módosították, pótolták, és az fő kérdés az volt, hogy mennyibe kerül az északi lakóterületen élőknek a csatornázás.
2012-12-20Friss pénz a városnakMásfél milliárd forintot kapott az önkormányzat feladatainak biztonságos finanszírozásához.
2012-12-18A város (is) fizeti a túlórátKözgyűlési döntések. 2,5 millió forinttal támogatják a rendőrség megerősített munkáját decemberben, főként az ünnepnapokon, a polgárőr szervezeteknek pedig 1 millió forintot adnak.
2012-12-18Ami késik, az nem múlhat!"A következő esztendő januárjának közepén lépett volna fel a világ egyik legnevesebb hangversenytermében, a Carnegie Hall-ban a városi vegyeskar vezette Dunaújvárosi Egyesített Kórus, ám a reményekkel ellentétben nem sikerült előteremteni a kellő forrásokat." Január helyett talán májusban már felléphetnek.
2012-12-14Tiltakozó főiskolásokA Dunaújvárosi Főiskola diákjai is csatlakoztak a december 12-én az országos tandíjügyi tiltakozásokhoz. Másnap Dunaújvárosban a Városháza téren folytatták a demonstrációt.
2012-12-14Lesz vetítőgép a mozibanA közgyűlés felhatalmazta az önkormányzatot, hogy vásárolja meg a digitális vetítőgépet.
2012-12-13Tüntetésre demonstrációA Dunaújvárosi Főiskola küldöttsége részt vett a december 12-én Budapesten szervezett diáktüntetésen. December 13-án pedig nyílt fórumot rendeznek a helyi főiskolán a tandíj-kérdésben.
2012-12-11Sokan sokkal tartoznakFejér megye nyolcvanöt településének van adóssága, összesen több mint ötvenmilliárd forint értékben. A kistelepülések adósságállományát még az idén átvállalja a kormány. Adósságok és adósságállományok Dunaújvárosban és a városkörnyéki településeken (részletese a cikkben).
2012-12-04LétesítménygondokKomoly gondok vannak Dunaújvárosban a sportlétesítmények állapotával. Használhatatlanná váltak az épületek, a birkózócsarnok állapotáról. Beszélgetés Mátyás Gáborral, az egyesület ügyvezető igazgatójával.
2012-12-01A csődtől menekült meg a kórházBánki Erik Európa parlamenti képviselő látogatott Dunaújvárosba a Fidesz - MPSZ országjáró rendezvénysorozata kertében. A tanácskozáson szó volt a Belváros rehabilitációjáról, a Vidám Parkba tervezett műfüves pályákról, a 350 millió forint társasági adó (Hankook a dunaújvárosi sport céljaira ajánl fel) a Szent Pantaleon Kórház fejlesztéséről. A jövő évtől a kormányablakot áthelyezik a Városháza földszintjére.
2012-11-30Kádár Brigitta a megbízott vezetőA november 15-i közgyűlésen létrehozták a gazdasági ellátó szervezetet (GESZ), amelynek feladata a város oktatási intézményeinek működtetése 2013. január elsejétől. A szervezet megbízott vezetője Kádár Brigitta lesz.
2012-11-29A városé lesz a múzeumAz Intercisa Múzeum kiválik a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságából és Intercisa Múzeum elnevezésű költségvetési szerv lesz 2013. január elsejétől. A múzeum pénzügyi, gazdálkodási feladatait a József Attila Könyvtárra bízza az önkormányzat.
2012-11-27Újabb faragásÚjabb megszorítás, a Dunaújvárosi Főiskola központi forrásából 51 millió forintot zároltak. (kép dr. Kiss Endre tanszékvezetőről).
2012-11-23HétmilliárdbólSajtótájékoztatót tartott (november 22-én) Cserna Gábor polgármester és dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott. "Várhatóan 100 százalék vissza nem térítendő támogatást kap Dunaújváros a városháza és környéke fejlesztésére (3,6 milliárd Ft). A kórház még 370 milliót kap. " Tervekről, fejlesztésekről, támogatásokról.
2012-11-22A növekedés hajtóereje a folyamatos fejlesztésHankook: a válság ellenére növekvő nyereség.
2012-11-20A városé lesz a múzeumAz önkormányzat átveszi január elsejétől az Intercisa Múzeumot, a Római Kori Kőtárat és a Romkertet, és önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervet alapít, Intercisa Múzeum elnevezéssel. A múzeum gazdasági feladatainak ellátásával a József Attila Könyvtárat bízza meg.
2012-11-06A mozi ügye politikai kérdés: egyeztetnekA Dózsa Mozicentrum üzemeltetői a város vezetőivel egyeztetnek. Jelenleg november elsejétől szünetel a vetítés.
2012-11-03Már készülnek a vásárraNéhány éve még kilencmillió forint jutott az Adventi Randevúra, 2012-ben másfél millió forint. Az idén megrendezett városi rendezvények, programok éves kerete tízmillió forint volt.
2012-10-30Menekülés a csapdából612 milliárdot átvállal a kormányzat az önkormányzatoktól, ami mentőöv lehet az eladósodott településeknek. Az 5000 főnél kisebb lélekszámú települések adósságállományát egy az egyben átveszi az állam. Nagyvenyim polgármestere, Szabóné Lőrincz Ilona (kép) nagyon örül a kormányzati szándéknak. (Helyesbítés, helycsere, Dunaújvárosi Hírlap, 2012.10.30., 5. old.).
2012-10-05Van hova ütemezni?Sikerül-e végül beszerezni a Dózsa Mozicentrum üzemeltetőinek a digitális vetítőgépet?
2012-10-03Élet mozi nélkülA forgalmazó szeptember 30-tól már csak digitális formában küldi a filmeket, viszont a Dózsa Mozicentrumban még nincs digitális vetítő.
2012-09-29Az elszámolt összeg jóvalalacsonyabb"A közgyűlés nem 438 millió forint, hanem 34 millió 799 ezer 647 forint erejéig vállalt kötelezettséget a DVCSH felé." Az élményfürdő tűzivizes bekötésén mért vízfogyasztás után a szennyvízelvezetés és -tisztítás díjáról.
2012-09-28Rekreáció és fürdőA közgyűlés soron kívül ülésezett a szabadstrand fejlesztése, a kézilabda akadémia és az élményfürdő tűzivizes szennyvízdíjának elszámolása miatt.
2012-09-21Minden forint meglátszikDaruszentmiklós sikeres pályázatiról.
2012-07-16Üzemeltetés: kiadás és bevételÚj üzemeltetője lesz augusztus elsejétől az önkormányzat tulajdonában lévő sportingatlanoknak. Onnantól kezdve a Hunép-Unirent konzorciumot nem pedig az önkormányzatot terheli az ingatlanok fenntartási költsége.
2012-07-04Kiemelt lett a Bartók is (kishír)Az emberi erőforrások miniszterének rendelete alapján a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza is kiemelt minősítéstű színházművészeti szervezet lett. Így az önkormányzat továbbra is jogosult színházi támogatásra a központi költségvetésből.
2012-06-01Visszaveszik az üzletrésztÚjra a városé a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft., ügyvezetője 2012. június elsejétől Csaba Gábor.
2012-05-30A ház rövid történeteA dunaújvárosi II. rendelőintézet (zöld rendelő)a nyolcvanas évek elején épült, majd pénzügyi gondok miatt 2010 nyarán kiköltöztették a rendeléseket. Az intézmény azóta üresen áll.
2012-05-30Érintené a helyi szervezeteket isFejér megyei pártvezetők a pártfinanszírozás esetleges megszüntetéséről, s hogy miből finanszírozzák helyi szervezeteik működését: dr. Dorkota Lajos (Fidesz), Szabó Zsolt (LMP)
2012-05-21Élelmezésre és gyógyszerre (kishír)Az Útkeresés Segítő Szolgálatnak 1,9 millió forint többletbevétele keletkezett.
2012-05-21Részletben fizet a város a Volánnak"Az Alba Volán Zrt. ellentételezést - anyagi segítséget - kért az önkormányzattól, mert a bevételei nem fedezik a költségeket." A Volán 102 millió forintot kért az önkormányzatól, amelyet 17 millió forintos részletekben fog megkapni.
2012-05-09A város sportjárólSajtótájékoztatót rendezett Dunaújváros sportéletéről, sportkoncepcióról Cserna Gábor polgármester, Szepesi Attila gazdasági alpolgármester és Szemenyei István, a női kézilabda-akadémia igazgatója.
2012-04-30Az államé lesz holnapMájus elsejétől állami tulajdonba kerül a dunaújvárosi kórház, a Szent Pantaleon Kórház. A kórházakkal együtt a fennálló adósságokat is átvállalja az állam.
2012-04-23Másodfokú ítélet az uszoda ügyébenAz iváncsai tanuszoda ügyében meghozták az ítéletet. A kistérség településeinek fizetniük kell.
2012-04-12Lesz segítő kéz?Újra bizonytalan Dunaújváros első osztályú női kézilabdacsapatának a sorsa. A Dunaújvárosi Regale Klíma együttesének vezetése már nem tudja tovább üzemeltetni a csapatot.
2012-04-03Csak egy szőnyegen"A Dunaferr SE birkózó-szakosztálya harminchét év után elhagyta a radari birkózócsarnokot. Tegnap már a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében edzettek."
2012-04-02Gondban vannak a szakosztályok"Egyre jobban ellehetetlenedik Dunaújváros sportja. A kluboknak, szakosztályoknak alig akad támogatójuk, szinte napról napra élnek." Nagymértékben megemelkedtek a városi sportlétesítmények bérleti díjai.
2012-03-31Januárra összeomolhat a nagyvárosok buszhálózata"Veszélybe került a közösségi személyszállítás seregnyi nagyvárosban: néhány hónapon belül buszok nélkül maradhat Kecskemét, Veszprém, Dunaújváros, vagy akár Győr is. A járatok működtetésére a Volán-társaságokat kötelezhetik, de csődjüket ezzel nem akadályozzák meg."
2012-03-27Forgalom szerint telepítikSok településen még mindig nincs bankautomata. A városkörnyéki települések közül: Kisapostag, Nagykarácsony, Nagyvenyim.
2012-03-07Parkra, útra, járdára...Idén is a DVG Zrt.-re bízza a város a közfeladatokat.
2012-03-06Mentőpaktum"Megmentik a DVG-t! A CIB január 4-én kezdeményezte a DVG Zrt. felszámolását. Hatvan nap elteltével minden jel arra utal, hogy a felek megegyeznek, így megszűnik az eljárás."
2012-03-05Megszorítás, spórolásVáltozások a felsőoktatási intézményekben. A Dunaújvárosi Főiskolán is életbe lépett a "spórolási csomag"
2012-02-29Volán-csőd lesz?Bajban a Fejér megyei Volán-vállalatok, megszorítások nélkül leállhat a székesfehérvári és a megyei közlekedés is.
2012-02-22Hárommillió - foglalkoztatásraA közfoglalkoztatás elősegítésére hárommillió forintot szavazott meg a közgyűlés február 16-án.
2012-02-18Védik a közműveket, tárgyalnak a bankkalA CIB Bank Zrt. felszámolási eljárást kezdeményezett a DVG Zrt.-vel szemben. A bank és a vagyonkezelő kapcsolatáról.
2012-02-16Továbbra is kérdésesTovább folyik a peres eljárás a két önkormányzati cég, a DVCSH és a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft. (DSZSZ) között.
2012-02-14Pénzkérdésekről szólva"Az elmúlt évi fejlesztésekről és az idei lehetőségekről tájékoztatta Schrick István polgármester az érdeklődőket a múlt heti közmeghallgatáson."
2012-02-08Kijönnek a meglévő pénzbőlTovábbra is adósságoktól mentesen gazdálkodik Kisapostag önkormányzata derült ki a közmeghallgatáson.
2012-02-06Így vallottak honatyáinkDr. Dorkota Lajos kormánymegbízott és Cserna Gábor polgármester vagyonnyilatkozata.
2012-02-02Nem csak a lámpák sötétek a jégpályán...Rosszabb esetben a pályát be is tilthatják. Beszélgetés Azari Zsolttal, a DAB.Docler ügyvezetőjével.
2012-02-01Mennyit ér(t) az egykori edzőpálya?Áron alul adta el az önkormányzat az egykori Kohász edzőpályát? - kérdezi a Jövőnk a Tét Egyesület.
2012-02-01Százezrek az olvasóktólA József Attila Könyvtár a 2010-es évi felajánlott személyi jövedelemadóból 2011-ben 377837 forintot kapott.
2012-01-31Rendezik a (körbe)tartozást"Engedményezéssel oldja meg az önkormányzat a Dunanett Kft. fizetési problémáit. A köztisztasági cégnek ugyanis tartozik a DVG Zrt., annak viszont az önkormányzat."
2012-01-31Nem védendő fogyasztó?Az alapítványi formában működő hajléktalanellátó intézmények nem védendő fogyasztók. Ha nem tudják fizetni a közüzemi díjakat, akkor lehetséges, hogy kikapcsolják a szolgáltatásokat?
2012-01-31Ott lesznek a döntőn, de...A kézilabda diákolimpia VI. korcsoportos országos döntőjében részt vesz a Rosti Pál Gimnázium csapata. A Rosti kézilabdázóinak nehéz anyagi helyzete miatt minden támogatást szívesen vesznek.
2012-01-27Segítettek a VolánnakA soron kívüli közgyűlésen az Alba Volánnal, az élményfürdő üzemeltetésével, valamint a TISZK-kel kapcsolatos ügyekben döntöttek a képviselők. A Volán 50 millió forintos támogatást kapott. Elfogadták az élményfürdő működéséről készült pénzügyi beszámolót. A TISZK-ből kilépett megyei önkormányzat helyett együttműködési megállapodást köt az önkormányzat 2012. január elsejétől a Fejér Megyei Intézményfenntartó Központtal.
2012-01-27Romlott az adómorálBeszélgetés Ronyecz Péterrel, Adony polgármesterével.
2012-01-23Szennyvíztisztítás: ismét a város segítA bíróság legutóbbi döntése szerint a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft.-nek (DSZSZ) 235 millió 800 ezer forinttal tartozik a DVCSH.
2012-01-20A pénzüket kérikDunaújváros távfűtése és vízellátása is veszélybe kerülhet, ha nem rendeződik a DVCSH és a DSZSZ pénzügyi kapcsolata.
2012-01-20Még a fele is sok lenne...A közgyűlés határozata alapján, a helyi sportszervezetek a térítési díjak felét kötelesek kifizetni az uszodában, illetve a DVG Zrt. által működtetett sportlétesítményekben. A Dunaújvárosi Városi Sportiskola ingyen szeretné használni az sportlétesítményeket.
2012-01-20Már bankkártyával is fizethet a bérletértJanuár 23-tól kezdve bankkártyával is megvásárolhatják havi autóbuszbérletüket vagy elővételi menetjegyüket az Alba Volán dunaújvárosi üzemegységének utasai a cég Béke téri pénztárainál.
2012-01-16Másodlagos használatbanKiadó helyiségek a Dunaújvárosi Főiskola A-épületében.
2012-01-14Nem tiltják a hálapénztA Szent Pantaleon Kórházban sem tiltják meg a hálapénz elfogadását, amíg a fizetések nem érik el a kívánt szintet.
2012-01-13Polgárőrökkel tartaléklángonUtolsó tartalékaikat élik fel a helyi polgárőrségek.
2012-01-10Tourinform: hogy volt?A közgyűlés belső ellenőrzést rendelt el 2011-ben a Turisztikai Kft.-nél, majdnem egy időben azzal, hogy dr. Bocsi Andrea mandátuma lejárt. Az ellenőrzés számviteli és pénzkezelési hibákat tárt fel.
2012-01-09Zsebre megy...Elfogadta az új felsőoktatási törvényt az Országgyűlés. A Dunaújvárosi Főiskola kevesebb forrásból gazdálkodhat.
2012-01-07Fizetős lehet(ne) a bölcsőde"Az önkormányzatnak megközelítően 160 millió forintba került tavaly a bölcsődék működése az állami támogatáson és a szülők által befizetett térítési díjon felül. Egy bölcsődei férőhely fenntartása 783 ezer forint."
2012-01-05Kategóriát váltó osztályokNincs lejárt beszállítói tartozása a kórháznak, s hosszú évek után végre a dunaföldvári betegek után is megkapja majd az intézmény a finanszírozást. Beszélgetés dr. Mészáros Lajos lesz a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával.
2012-01-03Ez zsebre ment!Áremelések: Volán, MÁV, távhő díja, víz- és csatornadíj, villamosenergia, temetkezési költségek, kéményseprés stb.
2011-12-30Több egyesület is részesülhet támogatásbanNégy dunaújvárosi kézilabda egyesület összesen hetvenhatmillió forint adókedvezményt gyűjthet. A DAC tízmillió, a városi sportiskola tizenegymillió, a Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. tízmillió, a Dunaújvárosi NK Kft. pedig negyvenötmillió forintos keretet tölthet fel.
2011-12-30A képviselők felajánlásaiAz adonyi önkormányzat képviselői és bizottsági tagjai a rendelkezésükre álló pénzügyi keretből civil szervezeteknek, intézményeknek ajánlottak fel támogatást.
2011-12-29Kibontjuk az adósmentő csomagotA város nagy cégei már nyilatkoztak arról, hogy nincs lehetőségük munkáltatói támogatással segítsék devizahiteles munkavállalóik végtörlesztését.
2011-12-29Minden bizonytalanDrasztikus megszorítás és leépítés után is bizonytalan a Kortárs Művészeti Intézet sorsa. Beszélgetés Deák Nórával, az intézmény igazgatójával.
2011-12-28Köszönet a könyvtártólA 2011-es évben a József Attila Könyvtár jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatott, mint az előző évben. Az olvasóktól, látogatóktól sok segítséget kaptak.
2011-12-23Egyre fogyó tartalékokDunaújvárosi zálogházak a válság és az ünnepek idején.
2011-12-22Feljelentés a tisztító ügyében"Számos peres eljárás van jelenleg is folyamatban a DSZSZ és DVCSH között, újabb feljelentés érkezik."
2011-12-22Sikeres a pólós-pályázatA Magyar Vízilabda Szövetség elbírálta a dunaújvárosi női klub társaságiadó-pályázatát. Összesen 40 millió forintot kaphatnak. Beszélgetés Koszi Ferenc szakosztályelnökkel.
2011-12-21Tisztítatlan ügyeinkMásfél napra leállt a városi szennyvíztisztító.
2011-12-19Szennyvíztisztítás: leállás - már mától"Tisztítatlanul ömlött a Dunába a város szennyvize ma, értesült több megbízható forrásból a Dunaújváros Online: az ok prózai – a technológia során nélkülözhetetlen vegyszer hiánya miatt leállt a városi szennyvíztisztítómű."
2011-12-16Hatmillió: nem szavazták megA Kortárs Művészeti Intézetet működtető Modern Művészetért Közalapítvány hatmillió forintos hiánypótlását nem támogatta a közgyűlés.
2011-12-09Már benzinre sem futja"Rendszerint másokon segítenek, most viszont olyan helyzet állt elő, hogy a Máltai Szeretetszolgálat Dunaújvárosi Támogatói Szolgálata szorul segítségre."
2011-12-09Karácsonyi utalvány az időseknek"Kisapostag önkormányzata ajándékutalvánnyal járul hozzá idén is a község szépkorú lakóinak karácsonyi bevásárlásához. Háromezer forintot kapnak a nyugdíjasok."
2011-12-08Vékony lehet a mentőövAz ISD Dunaferr Zrt. jelenlegi gazdasági, pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé a munkáltató számára, hogy a rendeletben megszabott vissza nem térítendő juttatással támogassa a devizahitelesek végtörlesztését. Az ügyben még a Hankook cégcsoportnál sem történt előrelépés az ügyben.
2011-12-01Beszámoló a III. negyedév végénRácalmás III. negyedévi pénzügyi beszámolója.
2011-11-29Kritikusan alacsony a vízállásTöbbletköltséget okoz az ISD Dunaferr Zrt-nek a vízi szállítás kiváltása.
2011-11-12Karácsonyi pénz: nincsA város nyugdíjasai idén nem kapnak karácsonyi pénzt (5000 Ft), amit a korábbi években kaptak az önkormányzattól.
2011-11-11TOP 150: helyben is!"Pomázi Csaba és Neszmélyi György is szerepel a Népszabadság százötven leggazdagabb magyar üzletemberét bemutató kiadványában." Pomázi Csaba 118. (becsült vagyon 4,8 milliárd forint), Neszmélyi György 145. helyen (becsült vagyon 3,2 milliárd forint).
2011-10-22Kifizették a túlórapénzeketKifizették a 2004 óta halmozódó túlórapénzeket a tűzoltóknak.
2011-10-20Adóból lett alappillérek"Költségvetésének jelentős százalékát gyűjti be a társasági adókedvezmény nyújtotta lehetőséggel a Bartók színház." Beszélgetés dr. Borsós Beáta igazgatónővel.
2011-10-14Ki állja a tartozást?"A beszállítók egyrésze szerint a városnak kellene állni a Szent Pantaleon Kórház Nonprofit Kft. által felhalmozott adósságtömeget. A város nem így látja." Nyilatkozatok.
2011-10-12Társasházi hideg napok"Tizenötmilliós tartozás miatt leszerelte a villanyórát a szolgáltató a Barsi Dénes utcában. Öt lépcsőház esetében nem tudni lesz-e fűtés? A kérdés kétszáz embert érint."
2011-09-28Technikumi nap: ezúttal elhalasztvaElmaradt a Technikumi Városrészi Nap.
2011-09-24Téli szezonra zárva!A strandszezon végén bezár, október elsején az élményfürdő. Folytatás jövő nyáron.
2011-09-24Jövedelemarányos díjakKözgyűlési döntések: szociális ellátások térítési díjairól, pályázatot írtak ki az Arany, a Dózsa, a Móra, a Petôfi, a Kereskedelmi, a Rosti és a Széchenyi igazgatói állására, módosították a város rendezési tervét, a költségvetést.
2011-09-23Hűtlen kezelés miattNévtelen feljelentés alapján eljárást indított a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóságának gazdaságvédelmi osztálya hűtlen kezelés miatt.
2011-09-09Így döntöttekA közgyűlés 72 millió 861 ezer forint főösszeggel jóváhagyta a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola idei költségvetési-tervét. Az iskolatej támogatás miatt módosítják a törzskönyvet.
2011-09-07Látványos segítségA nyáron fogadták el az úgynevezett látványsportágakat támogató cégek társasági adókedvezményéről szóló jogszabályt. Öt kiemelt csapatsportág: labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, jégkorong, kaphat támogatást az új rendszernek köszönhetően. A helyi sportágak képviselőinek véleménye.
2011-09-06Jön a túlóra pénz!A dunaújvárosi tűzoltók is megkapják a 2004-2007 közötti elmaradt túlórapénzt.
2011-09-01Becsengettek az iskolákban"Feszes és szűkös költségvetési évvel számolnak a dunaújvárosi általános- és középiskolák vezetői." Az idei tanévben több mint kilencezer diák kezdte meg tanulmányait a város iskoláiban. Statisztikai adatok iskolánként.
2011-08-27Fizetnek a tűzoltóknak!Több éve húzódó ügynek lehet vége az ősszel. Kormányrendelet garantálja, hogy kifizessék a tűzoltók elmaradt túlóradíját.
2011-08-26Eladósodott önkormányzatokA Heti Válasz című hetilap nyilvánosságra hozott egy adósságlistát, a GKI Gazdaságkutató Intézet 2010-es adatai alapján. Dunaújváros 15. helyen 13,8 milliárdjával. Az egy főre jutó adósságállományunk szerint a 28. helyen fejenkénti 272 671 forinttal.
2011-08-24A "megkönyvezés"Egyre több családnak jelent anyagi problémát az iskolakezdés. Dunaújvárosban az Útkeresés Segítő Szolgálat már a harmadik évben gyűjtik a felajánlásokat az iskolakezdéshez is.
2011-08-23Eltörlik a kedvezménytSzeptember elsejétől a szociális alapú, az Államkincstár által folyósított gáz- és távfűtés-támogatási rendszert egy új, kibővülő lakásfenntartási támogatási rendszer váltja fel. Ezután az önkormányzat állapítja meg az új támogatást.
2011-08-18Top 100: A legeladósodottabb önkormányzatokAz egy lakosra jutó adósság alapján (2009-es adatok alapján) készült listában Dunaújváros a 28. helyen áll. Tízmilliárd forintnál nagyobb adóságállománnyal rendelkező önkormányzatok között Dunaújváros a 15. helyen szerepel (2009-es adat).
2011-08-13Hatalmas adósságállomány"Dunaújváros önkormányzatának a június végi állapot szerint - az euró alapú kötvényekkel együtt - mintegy 15 milliárd 780 millió forint kötelezettsége van."
2011-07-22A legjobbak között kettő a vidékünkrőlA HVG legfrissebb összeállítása az országban működő gazdasági vállalkozások legeredményesebbjeiről. Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. több táblázatban is az élbolyban szerepel.
2011-07-21Körbetartozik, körbekövetelA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara vendége volt Németh Szabolcs, a Billbróker Zrt. értékesítési és kommunikációs igazgatója.
2011-07-18Buszok vakáción, új utakon"Emlékezetes nap marad július 16-a, szombat a helyi buszokon járó utasok számára: nyári szünetre leállt a közlekedés kilenc vonalon, végleg megszűnt kettő vonal, s egy új, a 10-es jelzésű állt forgalomba az új Venyimi út és az autóbusz-állomás között. Időpontok is változtak, utolsó járatok szűnnek meg. Az ok: kevés az utas..."
2011-07-18Nem kell pénzért utazniPénzkiadó automatával gazdagodott Mezőfalva.
2011-07-14Összevonások, leállásokMenetrend-változás: anyagi okokból.Dunaújváros - Július 16-án megváltozik a helyi buszközlekedés menetrendje: járatok szűnnek meg, mások július-augusztusra állnak le, vagy felváltva járnak.
2011-07-08Mire is fordítják majd a bevételt?Az önkormányzat eladja Központi Sporttelepen lévő edzőpályát és az így befolyt 96 millió forintot a Vidám Park sportcélú fejlesztésére fordítja. A fejlesztés várható ideje 2016, addig a pénzt szabadon felhasználhatná az önkormányzat.
2011-07-05Kötve hiszik: várnakA D-ÉG Radiátorgyártó Kft. már a nyugdíjas-kötvényeket sem fizeti.
2011-06-24Mennyiből ünnepeljen a város?Beszámoló a közgyűlésről. Költözik a rendelés: A II. Rendelőintézetből a legtöbb rendelés átköltözik az I. Rendelőintézetbe. Az augusztus 20-i ünnepség támogatásáról. Fejér megyei aljegyző lett dr. Kovács Zoltán, aki a helyi hivatal közgyűlési és informatikai osztályát vezette, utódja dr. Molnár Attila lett.
2011-06-23Költöznek az iskolákAz intézményátszervezéssel kapcsolatos iskolai átköltözések költsége közel egymillió forintba fog kerülni. Az általános iskolákban induló osztályok és létszámadatok.
2011-06-21Hoppon maradt zenekarokBukás: félbemaradt a Dunaparty fesztivál, nem fizették ki a fellépőket.
2011-06-18Lépni kellene, de sebesen"Teljes a bizonytalanság Dunaújváros sportélete körül, teljes a bizonytalanság a zászlóshajó, a Dunaferr SE jövője körül. Akik szeretnék túlélni az egyre mélyülő válságot, azok sem tudnak lépni, mindenki vegetál, döntésekre vár."
2011-06-15Erdők után mozi és sporttelep"Újabb jelzálogfedezeti gond miatt kellett a közgyűlésnek módosítania a helyi gazdálkodási rendeletet."
2011-06-14Kis haszon, nagy költségA dunaújvárosi vendéglátás jelenlegi helyzetéről. Beszélgetés: Grábics Gábor (Corner), Horváth Gáspár (Topo Pizzéria).
2011-06-11A gázmotorok haladékot kaptakKözgyűlési beszámoló. Főbb témák: rendezni kell a város nagy cégeinek pénzügyi helyzetét (DVG Zrt., DVCSH). Iskolaigazgatók: Móra Ferenc Általános Iskola: Alpekné Major Valéria, Petőfi Sándor Általános Iskola: Rideg István, Arany János Általános Iskola: Garai Zsuzsa, Dózsa György Általános Iskola: Tóth Györgyné vezeti megbízott igazgatóként egy évig. Rudas Közgazdasági Középiskola igazgatója: Szemenyei István. A Lorántffy középiskola nem indíthat új szakképzést.
2011-06-09Még szünetelnek a nagyberuházások"Bizonytalan még az acélipar bővülése: az ISD Dunaferr Zrt. termelése ugyan már megközelítette a válság előtti szintet, az árbevétel 258 milliárd forintot tett ki, a nagyobb beruházásokat azonban egyelőre szünetelteti." Beszélgetés Valeriy Naumenko vezérigazgatóval.
2011-06-09A fullasztó bürokrácia helyett...A Foglalkoztatási Hivatal szervezi és a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálja azt a vitafórumot és műhelymunkát, amely június 8-án Dunaújvárosban is megrendeztek. A főszereplők a helyi vállalkozók, vállalkozások voltak.
2011-06-09Acélváros reményeiTúl van a nehezén az ISD Dunaferr Zrt.
2011-06-03Apadó tartozás, racionalizálásÉvértékelés a Szent Pantaleon Kórházban.
2011-06-03Erdő, mint banki fedezet"...a közgyűlési többség több erdőterületet is elzálogosítana banki hitelek fedezetéül." Beszámoló a közgyűlésről.
2011-06-01A búcsú szezonjaA hétvégén befejeződött a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 2010/2011-es bajnoki évadja. A Dunaferr SE pedig tizenhat esztendő után kiesett az NB I-ből.
2011-05-27Gyermekeknek gyűjtöttekKétszázezer forintot adott át a Vállalkozók Rácalmásért Egyesület a Jankovich Miklós Általános Iskolának.
2011-05-25Forrástalanná lett Ligetünk"Hét év után anyagi okok miatt szakít folyamatos nyári üzemmódjával a város egyetlen nyári minőségi zenei fesztiválja, a Petőfi Művészeti Liget." Beszélgetés dr. Borsós Beáta leendő igazgatóval.
2011-05-20Kössünk fegyverszünetet!Beszámoló a közgyűlésről: A Szent Pantaleon Kórház költségvetési intézményként működik a jövőben. Szepesi Attila gazdasági és stratégiai alpolgármester lemondott a tiszteletdíjáról. Dunaújváros csatlakozni fog a Magyar Fesztiválszövetség tagjainak sorába. A Bartók színházat, és a Szórád Márton Általános Iskola ingatlanát minősítetté forgalomképessé a képviselők.
2011-05-20Egy újabb fontos lépésAláírták a Szent Pantaleon Kórház fejlesztéséhez szükséges támogatási szerződést.
2011-05-19Dunaújváros is a csőd szélén - Fenntarthatatlan növekedésPolitikai és gazdasági helyzet, adósság, hitel Dunaújvárosban.
2011-05-18Elindult egy párbeszéd"A tavalyi évhez hasonlóan a közelmúltban ismét beindította önvédelmi kampányát a Kortárs Művészeti Intézet (KMI) Help-Ica néven."
2011-05-13Mire lehullanak a falevelek...Beszámoló a közgyűlésről. Dunaújváros Ifjúságáért díjat kapott Tóth Géza, a Vasvári Pál Általános Iskola testnevelője és Csoma István, a Rudas szakközépiskola tanára. Szepesi Attilát alpolgármesternek választották. Költségvetés, támogatások.
2011-05-13Röplabdások: egymillió forintA közgyűlés egymillió forint visszatérítendő likviditási támogatást szavazott meg a Dunaferr SE férfi röplabda szakosztályának.
2011-05-11A fellegekből a földreKovács István futónagykövet, a Nyuszifutás akció kitalálója támogatókat keres.
2011-05-10Banki segítségre számít a városDr. Kukorelli Sándor jegyző szerint a városházán mindenki azon dolgozik, hogy a város túljusson a pénzügyi mélyponton. A város pénzintézeti hitelből szeretné pótolni a költségvetési hiányt. Szepesi Attilát várhatóan a május 12-i közgyűlésen bízzák meg gazdasági és stratégiai alpolgármesteri teendőkkel.
2011-05-10Lesz-e folytatás?Dunaferr SE Alexandra férfikézilabda-csapat folytatja-e és milyen osztályban? Beszélgetés Csapó Tamás szakosztályelnökkel, hogy milyen jövő előtt állhat a csapat.
2011-05-03Megszorításos költségvetésA közgyűlés elfogadta a város 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendeletet. "Költségvetési hiány, sikertelen hitelfelvétel, kötvénykibocsátás, likviditási gondok nyomták rá bélyegüket a város múlt évére, ám fejlesztések is voltak - derül ki a zárszámadásból."
2011-04-16Kérelmek egész sorát bírálta el a közgyűlésA közgyűlésen történt: új aljegyző: dr. Orbán Zsuzsanna, önkormányzati bérlakások - lakbéremelés, sportpálya eladása, Vidám Park, uszoda felújítása, támogatások elosztása, Kézilabda Akadémia.
2011-04-08Találhatunk kiutat?Dunaújvárosban hetvenen vehetnek részt az állami adósságkezelési programban. Beszélgetés Belláné Szűcs Évától, a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat adósságkezelési tanácsadójával.
2011-04-06Nagyszerű tavaszi rajtA DAC futói részt vettek a Székesfehérváron megrendezett kismaratoni országos bajnokságon. A csapatversenyben az első helyen végzett dunaújvárosi trió: Budai Levente, Matkó Csaba, Gucsi Imre (kép).
2011-04-05Nyolcmilliós keretNyolcmillió forintot szavazott meg a legutóbbi közgyűlés az idei Családi Hétvége rendezvényeire. Beszámoló a közgyűlésről.
2011-03-25A maximális ötven helyettA bölcsődei étkezési térítési díjak harminc százalékos emeléséről is döntött a közgyűlés.
2011-03-25Így döntöttekVisszatérítendő támogatást (100 millió forint) kap a Szent Pantaleon Kórház. A közgyűlés által támogatott pályázaton a tornacsarnok belső játéktéri világosításának korszerűsítését végeznék el. A munka 17,3 millió forint, ebből 20% önerőt a városnak kell biztosítania.
2011-03-23Haladékot kapott a zöld rendelőA DVCSH munkatársai a II. rendelőintézetben kikapcsolták a fűtést és a melegvizet az üzemeltető Pentinvest Kft. húszmillió forintos tartozása miatt.
2011-03-21Nem érkezett meg a fizetés"Késnek az iskolai konyhákon dolgozó asszonyok fizetései, miközben az önkormányzatnak több tízmilliós - még le nem járt - tartozása áll fenn az üzemeltető céggel szemben."
2011-03-10Bérmegegyezés a Hankooknál"Föltornászták - béremelés a vasműnél és a Hankooknál is."
2011-03-10Foghíjas a mérlegBeruházások Daruszentmiklóson. Egy osztrák cég logisztikai csarnokot épít, az önkormányzattól pedig egy acélszerkezeteket gyártó cég vásárolt területet.
2011-03-08Borotvaélen táncol idén a városAz önkormányzat idei költségvetését 972 millió 319 ezer forint hiánnyal fogadta el a közgyűlés. Az intézményeknek jutó keretet 8,2 százalékkal csökkentették.
2011-03-05Tartozás: ellenőrzik a bérlőket"Az önkormányzati bérlakásokban lakók közül többen is jelentős közüzemi díjtartozásokat halmoztak fel az utóbbi időszakban."
2011-03-02Takarították a havat?Két hónap alatt közel 60 millió forintba került a hóeltakarítás és a város síkosságmentesítése.
2011-03-01Nehezebb idők jöhetnekBeszélgetés Gara Róberttel, az ISD Dunaferr szénbeszerzéseit, kokszeladását végző DBK Kft. ügyvezető igazgatójával.
2011-02-28Tartozik, követel...Beszélgetés Princes János (kép) bírósági végrehajtóval.
2011-02-25Végrehajtható a költségvetésBeszámoló a közgyűlésről: költségvetés, új médiakoncepció, Stossek Mátyás lemondott a Média Duna Invest Kft. ügyvezetői posztjáról, helyette Varga Richárd vezeti március elsejétől, a vízdíj emelés, létrehozták a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Közhasznú Non-profit Kft-t, amelynek ügyvezetője Szemenyei István, szakmai vezetője Radulovics Bojana lesz.
2011-02-25Így döntöttekEgy százast kell fizetni a város nyilvános illemhelyének használatáért. A wc-t havonta közel nyolcezren használják. Ötmillió forint visszatérítendő támogatást kapnak a női kézilabdázók.
2011-02-24Szűkebb keretből gazdálkodnak"Kisapostag - Csatornázásról, a korábbi rendelő hasznosításáról, vízelvezetésről, reptérről, a Schalbert-házról is szó volt a közmeghallgatáson."
2011-02-22Elapadt az állami forrás"Állami dotáció nélkül maradt januártól a dunaújvárosi Utcai Szociális Szolgálat. Az ok prózai: ötvenezer fő alatti településeknek nem jár központi támogatás egy módosítás szerint."
2011-02-22Juttatások nélkül"Kemény lépésre szánták el magukat Perkáta képviselőtestületének tagjai: megszüntették a közalkalmazottak cafeteria juttatását." 2011 a takarékosság éve lesz Perkátán.
2011-02-18Orvosolhatatlan probléma lett?A közgyűlésen történt: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat: Gaálné Pásztorka Anna, Horváth István, DVCSH Uszonyos és Búvárúszó Sportegyesület. Főbb témák: zöld sztk, rendelések, általános iskolák átszervezése.
2011-02-17Listázott férőhelyekBölcsődei és óvodai férőhelyek Dunaújvárosban. A létszám emelkedett az intézmények bővítése viszont elmaradt.
2011-02-17Vízben vannak!Beszámoló a Nagyvenyimet megtartott közmeghallgatásról: tavalyi tények, idei tervek, belvízhelyzet.
2011-02-15Hogyan számolnak majd el a pénzzel?Kulcs. Hogyan számolnak el az adományokkal, felajánlásokkal? Beszélgetés Kiss Csaba polgármesterrel.
2011-02-11Lefaragott hiány és feladatBeszámoló a rendkívüli közgyűlésről, ahol fő téma az önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója volt.
2011-02-10Egymilliárd alá csökkent a hiányRendkívüli közgyűlés: védőoltás támogatása, a Szent Pantaleon Kórház vissza nem térítendő támogatás, költségvetési tervezet.
2011-02-10Közügye(in)krőlKözmeghallgatás Rácalmáson: beruházások, költségvetés, az egykori nevelőotthonból városháza lesz.
2011-02-02Vagyonukról vallottak a honatyákDr. Dorkota Lajos országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozata.
2011-01-31Rekord a HankooknálRekord eredménnyel zárt a 2010-es pénzügyi évet a Hankook Tire. A cég globális értékesítése tavaly 11,5 százalékkal növekedett az előző évhez képest, és meghaladta az 5000 milliárd won (3,51 milliárd euró) bevételt.
2011-01-26Hóeltakarítás: egyeztetnek"A múlt heti közgyűlésen is téma volt a hóeltakarítás kérdése. A Dunanett képviselői likviditási helyzetük javítása érdekében ma is egyeztetnek a városvezetéssel." Beszélgetés Rosta Gyulával, a Dunanett igazgatójával.
2011-01-21Autóbusz: még így is veszteséges lett"Az Alba Volán elkészítette tavalyi mérlegét. Az adatok alapján 76,4 millió forint üzemi szintű vesztesége van a város autóbuszközlekedésének."
2011-01-21Fontossági sorrendekA közgyűlés főbb témái: táborállási partomlás, hóeltakarítás, civil szervezetek támogatása, banki (K&H bank) segítséggel - 700 millió forint - enyhítenék a város pénzügyi gondjait.
2011-01-17Dunaferr: megállapodtak a bérekbenLétrejött a bérmegállapodás az ISD Dunaferr Zrt. munkaadói és a szakszervezetek képviselői között. A bérmegállapodás értelmében 7,325 százalékos alapbérfejlesztés lesz a társaságcsoportnál.
2011-01-14Alternatív pénzpiacA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában Szabó Dorottya kanadai-magyar üzletasszony alternatív pénzpiaci technikákról tartott előadást. Beszámoló.
2011-01-11Még takarékosabban!"Az önkormányzat bevételei 10,5 százalékkal, kiadásai 23 százalékkal emelkedtek az elmúlt három évben - állapította meg az Állami Számvevőszék a 2010-es átfogó vizsgálata során." Beszámoló a vizsgálat eredményéről. Adatok a dunaújvárosi önkormányzat pénzügyi helyzetének alakulásáról (2007 - 2009).
2011-01-08Kölcsön kenyér...2011 első rendkívüli közgyűlésén történt: a város 98,8 millió forint kölcsönt adott a Szent Pantaleon Kórháznak, az élményfürdő lízingelszámolása után a CIB Banknak 10 millió 947 ezer forintot kell visszautalnia az önkormányzatnak.
2011-01-07Kölcsönt kér a városi kórházDr. Kukorelli Sándor, Dunaújváros jegyzője letette a hivatali esküt a megyeházán (január 6-án). A Szent Pantaleon Kórház kölcsönt kér az önkormányzattól.
2011-01-06ÁSZ-vizsgálat volt tavalyAz Állami Számvevőszék szakemberei ellenőrizték tavaly a város önkormányzatának gazdálkodási rendszerét. A tapasztalatokról.
2010-12-31Bérlők: rendezni kell a tartozást"Az önkormányzat júliusban kifizette a 2009. év végéig felhalmozott és addig még el nem évült DVCSH-s tartozásokat a bérlők helyett. Azóta azonban további hátralékot termeltek az elszegényedett családok."
2010-12-30Kilencmilliárdot keresnek"Kilenc és fél milliárdos forráshiány mutatkozik Dunaújváros jövő évi költségvetési koncepciójának első tervezetében. A közgyűlés utasította a hivatalt, dolgozza át a javaslatot."
2010-12-18Bíznak az újabb kétmilliárban"Jó esély van rá, hogy az eredetileg fejlesztési célra felvett kétmilliárdos K&H hitelt megkapja a város." A város költségvetéséről.
2010-12-17Mentőövek a kórháznak"A közgyűlés kezességet vállalt a Szent Pantaleon Kórház működéséhez szükséges 310 millió forint banki faktorálási keret meghosszabbításához, valamint egy 145 millió forintos tartozásának kiegyenlítésére."
2010-12-16Csúszás: 51 millió az önrészTáborállás stabilizálásához pályázati támogatást kell igényelnie a városnak. Az első ütem 341 millió 620 ezer forinta kerül.
2010-12-15Prognózis jövő évreKözmeghallgatás a városházán. Főbb témák: költségvetés, löszpart, közügyek, változások. Dunaújváros fennálló tartozása (2010. november): 15 milliárd 370 millió forint. Beszámoló.
2010-11-30A guminagyhatalom"Ma a világ hetedik legnagyobb autógumigyártója a jövőre hetvenéves Hankook." Termelési adatok, alkalmazottak száma. Interjú.
2010-11-24Egy nehéz év végén"A Dunaferr Sportegyesület nehéz évet zár, de talpon van. Manapság talán ez a legfontosabb dolog. De az talán még fontosabb, hogy az utánpótlás-képzés továbbra is remek." Beszélgetés Mátyás Gáborral, a Dunaferr SE ügyvezető igazgatójával.
2010-11-24A válság miatt is csúszik...a Belváros átépítése, megújítása.
2010-11-22Mennyi az annyi?"Ötvenhárom dunaújvárosi tűzoltó perközösségben szeretne megkapni közel negyvenmillió forintot, ami a 2004 május elseje és 2007. december 31-e közötti időszakban elszámolt túlórákért jár(na)."
2010-11-20A legnagyobbak az árbanListát állított össze Magyarország ötszáz legnagyobb árbevételű cégéről a heti HVG. Helyezések: 38. ISD Dunaferr Zrt. (192018 millió); 115. Dunapack Zrt. (64 069 millió forint); 149. Hankook Tire Magyarország Kft. (48 069 millió); 188. ISD Power Kft. (37 274 millió); 262. a Dutrade Zrt. (26 434 millió); 297. Dunafin Kft. (23 515 millió); 328. ISD Kokszoló Kft. (21 114 millió); 447. a Ferrobeton 15620 millió forint).
2010-11-20Bizalmi kérdésekA közgyűlésen történt: a hajléktalanok ellátásáról; 2011. január elsejétől a József Attila Könyvtár új vezetője Katona Zsuzsanna; nem épülhet LIDL-áruház az evangélikus templom fölötti területen; tanulmány az önkormányzat rövid távú pénzügyi lehetőségeiről; nem vállalta át a város a Dózsa Mozicentrum távfűtési köztartozását; az Egészségmegőrzési Központban kap helyet a védőnői szolgálat.
2010-11-18Dideregnek a nézők"Hétmillió forintos távhődíj-tartozása halmozódott fel a Dózsa Mozicentrum Kft-nek, ezért idén még egyszer sem kapcsolták be a fűtést az épületben." Adatok a moziról. Interjú Hegelsberger Ferenc tulajdonossal.
2010-11-17Alulfinanszírozva"Évek óta nyögi a Szent Pantaleon Kórház a teljesítmény-volumenkorlát (TVK) aránytalan csökkenését. Sokkal több beteget látnak el, mint amennyit az OEP kifizet számukra ezért." Interjú dr. Mészáros Lajos főigazgatóval.
2010-11-10MSZP: katasztrofális költségvetési helyzet"Dunaújváros költségvetése katasztrofális állapotban van a szocialisták szerint. Pintér Attila válságkezelő programot és társadalmi vitát szorgalmaz." Beszámoló a sajtótájékoztatóról.
2010-11-05Fejlesztés, adósságCserna Gábor és Tóth László (gazdasági alpolgármester) sajtótájékoztatója a város gazdasági helyzetéről, költségvetésről, fejlesztési forrásokról.
2010-11-04Jól átgondolt kifizetésekA közgyűlésen történt: az önkormányzat gazdálkodása, költségvetés módosítása, és elfogadták az első nyolc hónap pénzügyi beszámolóját. Beszámoló a pénzügyekről, kifizetésekről.
2010-11-03KísértetrendelőA II. számú rendelőintézet működése ellehetetlenült. A kórház 2009 augusztusa óta nem fizeti a bérleti díjat.
2010-10-29Iparűzési adó: súlyos hiány"A tervezetthez képest egymilliárd-háromszázmillió forinttal kevesebb az eddig befizetett iparűzési adó összege."
2010-10-28Terítéken a pénzügyekKözgyűlési téma: költségvetés, pénzügyek. "Stratégiai tervet dolgoznak ki az önkormányzat vezetői a város súlyos pénzügyi gondjainak kezelésére. Ennek része a likviditás- és kockázatkezelési szabályzat is."
2010-10-05Egy váll is bírja..."Vállalkozz okosan! - ezt az egyben tanácsadásnak is beillő címet viseli a Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (rövidítve: KDRMK) ingyenes szakmai tanácsadó hálózatának előadássorozata, amelyet a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői és/vagy munkatársai számára szerveztek, még tavasszal."
2010-10-01Egy jó cég utóélete"Egy fejezet lezárult a H+H Dunaforg Kft. volt munkásainak történetében: a felszámolási eljárás során az Állami Bérgarancia Alapból a hatvan, e cégtől rendkívüli felmondással távozott dolgozó megkapta követeléseinek nettó részét."
2010-09-25Újra lubickolhatunk az élménybenSzeptember 24-én újra megnyílt az élményfürdő és a gyógyászati részleg is.
2010-09-17Élményfürdő-saga"A közgyűlés elfogadta az Aquantis fennmaradását jelentő szerződéseket tegnap. A CIB Bank Zrt. azonnal intézkedett, visszakapcsoltatta az áramot az élményfürdőben." Az élményfürdő "története".
2010-09-16A szűkösség hat hónapjaDunaújváros pénzügyi problémáiról, és a költségvetésről.
2010-09-14Élményteli ülés várható"A CIB Bank Zrt. elnöke megküldte az önkormányzat vezetőinek és a DVG Zrt.-nek azokat a szerződéstervezetet, amelyek rendezhetik a villany nélküli élményfürdő sorsát."
2010-09-09Kinyithat a fürdő jövő pénteken?Rendkívüli ülésen dönt a közgyűlés az élményfürdő szerződéstervezetéről.
2010-09-04VíziszonyHarc a dunaújvárosi élményfürdőért.
2010-08-28Fénytelen jelen a fürdőkomplexumban"Pénteken háromnegyed tízkor kikapcsolták az áramellátást az élményfürdőben és az ott működő gyógyászati részlegen. A városgazdálkodási cég nem tartja jogszerűnek az eljárást." Nyilatkoznak az ügyben érintettek: Tóth László (DVG Zrt.), dr. Mészáros Lajos (kórház), Kanizsai Róbert (CIB).
2010-08-27Nem nyit ki a fürdő!"A DVG Zrt. és az E.ON Hungária is megerősítette lapunk információját tegnap: nem nyit ki a fürdő. A szolgáltató, a CIB kérésére péntek délelőtt már ki is kapcsolták az áramellátást."
2010-08-27Hogyan tovább MMK?"Októberre teljesen elfogyhat a pénz a Munkásművelődési Központban. Az MMK-ból eddig három embert kellett elbocsátani, és programok maradnak el a megszorítások miatt." Beszélgetés Szántó Péterrel a kialakult helyzetről.
2010-08-26Elzálogosított intézmények?Dunaújváros önkormányzata a legújabb hitelfelvétel fedezeteként nyolc közintézményt választott ki (általános és középiskolák), a Bartók színház, az MMK, és a városháza "A" épülete. A gazdasági bizottság elnöke, Tóth László szerint aggodalomra semmi ok.
2010-08-25Nehéz helyzetbenBeszélgetés Balogh Bélával szakosztályvezetővel a DAC férfi tekecsapatának jelenlegi helyzetéről.
2010-08-21Mentőöv a városi kórháznakBeszámoló a rendkívüli közgyűlésről: drágul az óvodai és az iskolai menza, a képviselők megvehetik szolgálati laptopjaikat, rendezik a mozi tartozását, a kórház négyszázmilliós gyorssegélyt kapott.
2010-08-19Bajban a kórház"Egyik beszállítója csődeljárást kezdeményezett a Szent Pantaleon Kórház ellen, több másik pedig ugyanezzel fenyeget." Ha nem kap tőkepótlást működésképtelenné válhat.
2010-08-19Közintézményekre kerül a jelzálog"Nyolc önkormányzati ingatlan lesz a fedezete az ötmilliárdos önkormányzati kötvénykibocsátásnak." A gazdasági bizottság ülésén a mozi milliós tartozása is szóba került.
2010-08-18Rendkívüli közgyűlésA fő téma a Szent Pantaleon Kórház, amely ötödik az országos adósságlistán.
2010-08-17"Jól zárt" az élményfürdőMegerősített biztonsági szolgálat várta hétfő reggel az élményfürdő előtt a CIB Bank képviselőit.
2010-08-04Imre Vilmos is távozottImre Vilmos döntött, nem marad a Dunaferr SE férfikézilabda-csapat edzője. Utódja: Rapatyi Tamás lett. Beszélgetés Imre Vilmossal.
2010-08-03Edzettek hétfőn isMég mindig bizonytalan a Dunaferr SE férfikézilabdázóinak helyzete.
2010-07-31Ha már nyolc hónapot kibírtak...A Dunaferr SE férfikézilabdázóinak helyzetéről. A sportolók már nyolc hónapja nem kaptak fizetést.
2010-07-27Mi lesz a sorsuk?A Magyar Kézilabda Szövetség elfogadta a Dunaferr SE NB I-es férfikézilabda-csapatának a nevezését, de a csapatnak továbbra sincs pénze. Mi lesz a csapattal?
2010-07-21Helyt adtak a panasznak"Az önkormányzat panasszal élt a kórház több mint 3 milliárd forintos nyertes pályázatával kapcsolatban, mert az eredeti pályázatból mintegy 200 millió forintos tételt kihúztak."
2010-07-17Ami tény: dolgoznakA Dunaferr férfikézilabda-csapatának jelenlegi helyzetéről.
2010-07-09Nem futja nyaralásraNyaralási, üdülési körkép.
2010-07-08Kisimult víztükör!(?)A CIB Csoport és az élményfürdő. A CIB és a DVG Zrt. között továbbra is több elszámolási vita van, de hajlandóak az együttműködésre.
2010-07-07Kevesebb adó folyik be idénIdén valószínűleg a tervezett 3 milliárd 800 millió forint iparűzési adó bevételnek csak a töredékével számolhat az önkormányzat.
2010-07-03VészhelyzetbenA II. Rendelőintézet (zöld sztk.) július 2-án nem nyitott ki, a bejutáshoz rendőrségi beavatkozáshoz is szükség volt. A Zöld Rendelő Társasház többségi tulajdonosának - Pentinvest Kft. - több havi bérleti díjjal tartozik a Szent Pantaleon Kórház.
2010-07-03A futball, mint megmentőA futball vb és a helyi vendéglátás.
2010-07-01Vasmű: megállapodtak a felekISD Dunaferr vezetése és a szakszervezetek megállapodtak a 2008. évi elmaradt kifizetések átütemezéséről.
2010-06-29Élményfürdő-ügy"Mit is jelent az a felelős őrzés? A működésben változást hoz, hogy az úgynevezett felelős őrzés ezen túl nem a DVG Zrt. feladata lesz, hanem átadják az a CIB Property Zrt.-nek?!"
2010-06-29Vasműs: kifizetés augusztusban?!A két éve halasztott ösztönző, illetve karácsonyi bér fennmaradó részének kifizetésére újabb haladékot kér a vasmű vezetése: az új határidő augusztus elseje lenne.
2010-06-26Tartós bérlet, rekord díjKözgyűlés. A Szent Pantaleon Kórház évi 120 millió forintos bérleti díjat fizet a Zöld Rendelő Társasháznak. A kórház új főigazgatója július elsejétől dr. Mészáros Lajos lesz.
2010-06-26Körbetartozás-ügyek"A kórház, a DVG, a DVCSH, a DSZSZ és a város - pénzkeringő."
2010-06-25Lekötik a kötvény bevételétKözgyűlési döntésről.
2010-06-25Ketten is feljelentenek"Pintér Attila mégis feljelentést tesz DVG-ügyben. A gazdasági alpolgármester e reakciójára válaszul dr. Dorkota Lajos is feljelent: a fidesz alpolgármestere a visszás élményfürdő beruházást támadja újfent." Beszámoló a közgyűlésről.
2010-06-24Közgyűlés: már szünetre készülveLezárult a vizsgálat a DVG Zrt. 300 milliós törzstőke emelése ügyében. Részletes beszámoló.
2010-06-23Kiállnak az értékekért"A riválisok és a szövetség is aggódik a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatának sorsa miatt." Beszélgetés Mocsai Lajossal (a válogatott szakmai igazgatója, a Veszprém edzője) és Sinka Lászlóval (a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke).
2010-06-23Kevesen utaznakA spórolás és a menetrend alapos átszervezése ellenére is - előzetes számítások szerint - az Alba Volán 18 millió forintos veszteséggel zárja az évet.
2010-06-22Kétszeres áron bérlikA Zöld Rendelő Társasház - II. sz. Rendelőintézet - és a Szent Pantaleon Kórház között fennálló bérleti szerződés hátrányos a kórházra nézve. Szerződések, bérleti díjak részletes bemutatása.
2010-06-21A jövő biztos lenne...Eredményes szezont zárhatott a Dunaferr SE férfikézilabda-együttesének ifjúsági és serdülő együttese (kép). De hogyan tovább?
2010-06-16A létük most a tétA Dunaferr SE férfikézilabda-együttese a negyedik helyen végzett a bajnokságban. A csapat anyagi helyzete kilátástalan, ha nem érkezik segítség, akkor az első osztályú indulás mellett az ország egyik legjobb utánpótlás-bázisa is megszűnhet. Hozzászólások: Imre Vilmos, Mátyás Gábor, dr. Dorkota Lajos.