József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | parkoló (parkolás)

447 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-03-01Hogyan tovább az új Vasmű út mögött?Dunaújvárosban az új Vasmű út kilenc emeleteseiben élők egy része elfogadhatatlannak tartja, hogy közvetlenül az épület mögötti részen parkolnak az autók. A terület tereprendezése is sok kérdést vet fel, éppen ezért Barta Endre, a körzet önkormányzati képviselője lakossági fórumot hívott össze, hogy döntsenek a lakók. A sok az autó és kevés a parkoló kérdése, úgy tűnik, örök téma már városunkban és bár az önkormányzat igyekszik minden lehetséges módon enyhíteni a problémán, végesek a lehetőségek.
2024-02-16A lakosság észrevételei alapján oldják meg a problémákatKörzetszemlét tartott Motyovszki Mátyás, dunaújvárosi önkormányzati képviselő a napokban. Szakemberek segítségével, a lakók által jelzett észrevételekkel új felújításokat kezdeményez a képviselő.
2024-02-02Felújítják a Liget köz parkolóitSzabó Zsolt, Dunaújváros 6-os választókerület képviselője szakemberekkel járta körbe a Petőfi liget térségét a közelmúltban, felmérve többek között a már meglévő parkolók állapotát is.
2024-01-19A lakók kezdeményezték a forgalmi rend változását a TechnikumbanDunaújváros számos pontján problémát jelent a parkolás, ez alól a Technikum városrész sem kivétel, sőt, bizonyos utcaszakaszok kifejezetten nehezen parkolhatóak. Volt már ez téma Szabó Zsolt alpolgármester körzetében, a megoldás érdekében most változtatnak a forgalmi renden is. A témában lakossági fórumot tartottak.
2023-10-13Újabb elhagyott autókat szállíttatott el az önkormányzatEzúttal újabb négy parkolóhely szabadult fel. A dunaújvárosi parkolás egyik nehezítő tényezője az a rengeteg elhagyatott autó, amely akár évekig is elfoglalhat egy-egy parkolóhelyet.
2023-09-15Az új parkolók világítást is kapnak, napelemes lámpákat telepítenekNapelemes világítótesteket helyeznek ki Dunaújvárosban a Martinovics utcai területre – így költséghatékony megoldást találtak az érintett autósokat igen komolyan foglalkoztató problémára.
2023-09-15Állandó visszatérő téma: városunkban kevés a parkoló, minden hely számítDunaújvárosban további, szabályos parkolóhelyeket alakítottak ki a Semmelweis udvarnál. A fejlesztésről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője számolt be.
2023-08-25Tizenöt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén, biztosított a gázellátásTizenöt napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze 2023. augusztus 22-én délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség indoka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
2023-08-18Újabb parkolók épültek a Rómain, rövid idő alatt közel 30 hellyel lett többA "Rajta, Újváros!" Egyesület városvezetése a kezdetektől kiemelt témaként kezeli a parkolást Dunaújvárosban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a számadat, hogy az elmúlt évek során 360 parkolóhellyel gazdagodott a város. A közelmúltban ehhez jött még 28 új hely a Római városrészben
2023-08-11Ahogy városszerte, a Liget közben is a parkolási gondok enyhítése a célÖrök téma, folyamatos feladat Dunaújvárosban a parkolási gondok enyhítése, ezért is örömteli, hogy egy sikerrel megvalósított programról adhatott számot Szabó Zsolt alpolgármester, a 6. választókerület önkormányzati képviselője. Helyszín a Liget köz, ahol a közelmúltban új parkolóhelyeket alakítottak ki a környéken lakók nagy örömére.
2023-07-28Nyáron sincs megállás, folyamatos a munka a körzetekben a lakossági kérések nyománSzámtalan lakossági kérés érkezik nap mint nap az önkormányzati képviselőkön keresztül a hivatalba, ezek megvalósítása a lehetőségekhez mérten folyamatos. 2023. nyarán is rengeteg kérést sikerül teljesíteni.
2023-06-30Még több parkolóhelyA parkolásról, parkolási helyzetről tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, aki kíváncsi a városlakók véleményére is. Örökzöld téma, hiszen a világban mindenütt szaporodnak a gépjárművek, így egyre több parkolóhely kialakítására van szükség, ami minden település számára kihívást jelent.
2023-06-23Folytatódik az autóelszállítás - eddig már több mint 80 parkolóhely szabadult fel a városbanKörnyezetszennyezők, csúnyák, foglalják a parkolóhelyeket. Csak néhány azok közül a negatív hatások közül, amelyeket a közterületen hagyott gépjárművek okoznak Dunaújvárosban. Szerencsére drasztikusan lecsökkent az "elhagyott" autóknak a száma. Az elmúlt 4 évben a városvezetés döntése értelmében több mint 80 ilyen gépjárművet szállított el az önkormányzat a közterületeinkről – és még többet vittek el a tulajdonosaik a kipostázott felszólítások nyomán.
2023-05-19Több mint ötven témában döntött a közgyűlés csütörtökön.Ünnepi eseménnyel kezdődött a dunaújvárosi közgyűlés, majd több mint ötven napirendi pont várt Dunaújváros képviselő-testületére a Városházán 2023. május 18-án.
2023-04-14Technikumi kérdések: forgalomkorlátozás, parkolóépítés, hajléktalanokTöbb, a dunaújvárosi Technikum városrész lakóit érintő kérdésben is igyekezett megnyugtató megoldást találni Szabó Zsolt, a 6-os választókerület képviselője a közelmúltban.
2023-03-17Iváncsa szerint: nekünk nem jár pénz. Szerintünk meg igen!2023. március 16-án ülésezett Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselő testület mindösszesen 54 napirendi pontban hozott határozatot, köztük számos fajsúlyos kérdésben.
2023-02-17Elfogadta a költségvetést a közgyűlés, napelemes beruházás is leszÜnnepi percekkel kezdődött a február 15-ei közgyűlés, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a 2023. évi "Dunaújváros Sportjáért" díjat Krausz István futónak. Ezt követően pedig olyan fajsúlyos témákban született döntés, mint a város idei költségvetése, vagy egy közel 600 milliós hitelfelvétel, ami egy sor idei beruházás elindításához szükséges. A város költségvetése minden esztendőben egy olyan sarokpont, amitől menet közben ugyan el lehet térni, de mégis mindent meghatároz.
2023-02-17Költségvetés 2023. Hol tartunk és merre megyünk...?Közmeghallgatást tartott a város közgyűlése Városháza tér "C" szárnya emeleti rendezvénytermében 2023. február 9-én, csütörtökön délután. A tanácskozáson az önkormányzat idei terveiről hallhattak az érdeklődők. A közmeghallgatás során terítékre kerültek a városfejlesztéssel, városüzemeltetéssel és közszolgáltatások biztosításával kapcsolatos tervek.
2023-01-20A rendezett és tiszta Belváros a cél.Látványos, nagy beruházásokra a tavalyi esztendőben nem került sor, csak kisebb fejlesztésekre és arra, hogy tiszta és rendezett körülmények között tudjunk élni. Erről is beszélt 2022-es esztendőre való visszatekintésében Raduka Zsuzsanna, az 5-ös választókerület önkormányzati képviselője.
2023-01-20Dr. Székely Károly: bizalommal keresnek az emberekLámpatestek cseréje, járdafelújítás, autóelszállítás, valamint egy új kutyafuttató. Ismert problémákat és beruházásokat idézett fel 2022-es évértékelőjében Dr. Székely Károly a dunaújvárosi 8-as körzet önkormányzati képviselője.
2022-12-16Elkészültek a parkolókkal, így jóval kulturáltabb lett a környezetSzilárd burkolatú parkolókat alakítottak ki a DVG Zrt. szakemberei Dunaújvárosban, a Balogh Ádám utca belső udvarában. Az elkészült munkálatokat a helyszínen tekintette meg Szabó Zsolt a körzet önkormányzati képviselője.
2022-12-09Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzatA lakosság körében okkal kelt felháborodást az elhagyatott, a köztereket csúfító autók jelenléte. Ezeknek az autóknak az elszállítását kezdte meg a dunaújvárosi önkormányzat még 2019-ben – azóta több tucat parkolóhely szabadult fel, és a tervek szerint az akció 2023-ban is folytatódik.
2022-11-11Munkaterületeket adtak át, kezdődhet a parkolók kialakításaA vadparkolók esetében olyan területekről van szó, ahová az autósoknak nem lenne illendő felállniuk, határozottabban fogalmazva tilos lenne. A dunaújvárosi önkormányzat több helyen is legalizálja a vadparkolókat, azaz az egykoron füvet is látott felületeket átalakítja.
2022-10-21A belvárosban (is) örök téma - csak ott nem parkolunk, ahol lehetetlen.Raduka Zsuzsanna, a dunaújvárosi 5. választó kerület (Belváros) önkormányzati képviselője a kerület parkolással kapcsolatos beruházásairól beszélt
2022-10-14Áthelyezték a feljárót a Rómain, mostantól a járdára lehet fellépni.Eddig a falnak vezetett, mostantól a járdára lehet fellépni azon a feljárón, melyet Dunaújvárosban a Római körúton "tettek helyre" a DVG Zrt. szakemberei.
2022-09-30Birtokba vehették az autósok a Balogh Ádám utca belső udvarában kialakított parkolókat. Véget értek a munkálatok végreDunaújváros több pontján is sor kerül az úgynevezett vadparkolók felszámolására. Ahol logikus és lehetséges, ott az egykor volt füves területeket legális parkolókká alakítják, zúzott kővel szórják fel és ennek köszönhetően területenként érezhető nagyságrendben növekszik a kialakított parkolóhelyek száma.
2022-09-163 év alatt több mint 240 autótulajdonost szólított fel az önkormányzat. Újabb parkolóhelyek szabadultak fel.Újabb üzemképtelen autókat szállíttatott el a dunaújvárosi önkormányzat.
2022-09-16Húsz új parkoló épül a Rómain, a Fáy utcában könnyebb lesz a parkolásDunaújváros több pontján is az autókkal kijárt zöldterületeket alakítják át a DVG Zrt szakemberei legális parkolókká. A következő hetekben a Római városrészbe is eljutnak a munkagépek. A Fáy András utcában 20 új, zúzott kővel felszórt parkolóhelyet fognak kialakítani.
2022-09-09Parkolóhelyeket alakítanak ki a Technikumban és a belvárosban. Új parkolóhelyek épülnek a Technikumban. Megújul a parkoló a Kőműves utca belső udvarán.2022. szeptember végén, október elején Dunaújvárosban a Technikum városrész három belső udvarában is új parkolókat alakítanak ki a DVG Zrt. szakemberei. A Balogh Ádám utca, Kiskohász étterem mögötti belső udvarán a hét elején volt a munkaterület bejárása. Szabó Zsolt önkormányzati képviselő szerint hamarosan el is kezdik a munkát.
2022-06-24Elkészültek a parkolók. Átadták a várva várt ADU parkolókatTöbbhetes előkészületeket és munkálatokat követően a városlakók már birtokba is vehetik a volt ADU iskola mögötti területen kialakított parkolókat. Az elkészült beruházás jelentőségéről Pintér Tamás polgármester, Barta Endre a körzet képviselője és Novák Istvánné Katica önkormányzati képviselőjelölt számolt be.
2022-06-22Közel ötven hely (képaláírás)Június 20-án, hétfőn Pintér Tamás polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy közel ötven autó számára biztosít parkolóhelyet az a murvázott terület, melyet az egykori Adu-iskola udvarán alakítottak ki.
2022-06-17Elkészültek az új parkolóhelyek a Batsányi János utcábanIsmét Dunaújváros életének egyik legfontosabb problémájára talált megoldást a városvezetés. A Batsányi János utcában nagyjából 15 új parkolót alakítottak ki.
2022-06-10Újabb megoldások az állandó változások okozta kihívásokra a 4-es körzetbenJárdafelújítás az Egészségmegőrzési Központ előtt, napvitorla a bölcsődében, új homokozó és több tucat új parkoló – sok apró, ámde a mindennapokat nagyon is megkönnyítő újítás és egy nagy beruházás, ami sokaknak okoz majd örömöt - erről tartott tájékoztatót Barta Endre, Dunaújváros 4-es körzetének önkormányzati képviselője.
2022-05-13Régóta húzódik a problémaRégóta okoz gondot Dunaújvárosban az 5-ös körzetben a Köztársaság utcában a zöldterületen áthajtó, járdára felálló áruszállító kamionok jelenléte. Raduka Zsuzsanna, a körzet képviselője az önkormányzat munkatársaival és az érintettekkel a helyszínen járt, hogy közösen keressenek megoldást a problémára.
2022-05-06A Görbe utcában tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt alpolgármester.Sajtótájékoztató részeként számolt be Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere a körzete fejlődését érintő terveiről. Új virágládákkal és kukákkal bővül a térség, valamint két helyszínen új parkolókat is kialakítanak
2022-04-29Több tucat új parkoló. Nagyszabású beruházás révén több tucat parkolóval enyhítik a gondokatKét körzet parkolási nehézségeit is enyhíteni fogja Dunaújvárosban a volt ADU iskola mögött induló beruházás, amely során több tucat új parkolóhelyet alakítanak ki. A munkaterület átadása a kivitelező részére csütörtökön megtörtént, a munka napokon belül elkezdődik, és várhatóan két hónap múlva fejeződik be.
2022-04-07Szép, illetve funkcionális fejlesztés is. Rácalmás szépen és funkcionálisan is fejlődikMint korábban már írtunk róla, párhuzamosan több projekt kivitelezése is zajlik Rácalmáson. Szükség volt a parkolási lehetőségek megnövelésére az óvodánál, pályázati támogatásból felnőttsport-park épül a Millenniumi tó mellett, a gyermekjátszótér közelében.
2022-03-31Tovább fejlődik a Szalki-sziget, nagyszabású beruházás kezdődöttPintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Kálló Gergely országgyűlési képviselő egy sajtótájékoztató részeként számoltak be a dunaújvárosi Szalki-szigeten kezdődött nettó 498 millió forintos beruházásról. Új parkolókat, kerékpársávot, és járdaszakaszt is kialakítanak a területen.
2022-03-18Fajsúlyos témák soráról határoztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Közgyűlési döntések – a háború árnyékábanVáltozott a napirend, egy tételt levettek, de két újabb téma tárgyalásáról döntöttek a képviselők a 2022. március 17-i közgyűlésen. Sürgősségi indítványként az Egészségmegőrzési Központ előirányzatának emelése, valamint a közbiztonsági rendezvénysorozat támogatása került a tárgyalandó témák közé. A napirendek tárgyalása előtt Pintér Tamás polgármester az Ukrajnát ért orosz invázió, a háború borzalmai kapcsán elmondta, városunkba 53 menekült érkezett, többségük kisgyerek, akik lakhatásáról és ellátásáról példás együttműködés és segítségnyújtás révén gondoskodott az önkormányzat. A város első embere köszönetet mondott minden segítőnek, további adakozásra buzdította az adományozókat.
2022-01-28Több tucat új parkolóhelyet alakítanak ki a Liszt Ferenc kertnélBarta Endre alpolgármester, a 4-es számú választókörzet önkormányzati képviselője örömteli hírekről számolt be a napokban: megkezdődött a volt ADU iskola mögötti területen a parkolók kialakítása. A munkálatok enyhítenek majd a körzet parkolóhely problémáin.
2022-01-21Folyamatosan dolgoznak a közterek csinosításán a DVG Zrt. szakemberei. Megkezdődtek az időszakos munkálatokA szeszélyes időjárás ellenére a DVG Zrt. munkatársai egész évben végzik Dunaújváros rendezettségét elősegítő munkálatokat. A feladatok sokrétűek – a Gagarin-téren végzett teendőkről beszélgettünk Szántó Péter önkormányzati képviselővel.
2022-01-14A tavalyi példából kiindulva tervezik az idei évetA dunaújvárosi Technikum városrész problémáira igyekszik megoldást találni a körzet képviselője Szabó Zsolt. A hátráltató tényezők ellenére is eredményesnek ítélte a tavalyi évet (2021.), és komoly terveket dédelget.
2021-12-06Még idén megújul az óvoda parkolójaKulcsi fejlesztések.
2021-12-03Elkészült fejlesztések a Technikum városrészbenÚj parkolókkal bővült Dunaújvárosban a Ligetköz. A részletekről Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókörzet önkormányzati képviselője számolt be a helyszínen 2021. december 1-jén.
2021-11-26Javában kkészül a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia. Lezárult a véleményezési időszakTöbb mint két hét állt a lakosság rendelkezésére, hogy véleményt mondjanak és javaslatot tegyenek Dunaújváros Fenntartható Városfejlesztési Stratégi-ájának (FVS) kidolgozására. Az eredmény több mint biztató.
2021-11-17Régóta vágyott fejlesztések az új területekenKulcsi településfejlesztés. Új bölcsőde, új buszforduló, új parkolók. A Császár tanya hosszú távú bérletével a település egy évszázados múltú, autentikus rendezvényhelyszínt kap, amely állagmegóvó felújítását követően remek helye lehet a kolbásztöltő fesztiválnak vagy a helyi néprajzi kiállításnak is – mondta el Jobb Gyula, Kulcs település polgármestere.
2021-10-29A zárt üléssel együtt 58 tétel szerepelt az önkormányzati napirenen. Bő napirend, döntésözön várt a képviselőkreNyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi városvezetés. A képviselők a nyílt ülésen 55, a zárt tanácskozáson további 3 pontról döntöttek közgyűlésen a Városháza „C” szárnyában, 2021. október 21-én.
2021-10-01Szépül a városrész, csökken a szabálytalan parkolások számaAz elmúlt hónapokban városszerte folyamatosak azok a fejlesztések, amelyeknek a parkolóhelyek bővítése és a szabálytalan parkolások visszaszorítása a célja. Így történt ez a dunaújvárosi Technikum városrészben is.
2021-09-03Újabb lépések a rendezett Technikum városrészértSzabó Zsolt, a dunaújvárosi Technikum városrész önkormányzati képviselője két intézkedést jelentett be 2021. augusztus 30-i sajtótájékoztatóján: megújult parkolóhelyekkel és hulladékgyűjtéssel szépül tovább a körzet
2021-08-19Körzetbejárás és új parkolóhelyek a Technikumban.Szabó Zsolt, a dunaújvárosi Technikum városrész önkormányzati képviselője elkötelezett zöld politikusként kerékpárral járta be a körzetét, hogy ezzel is népszerűsítse az említett közlekedési formát, illetve beszámoljon a körzetet érintő újdonságokról.
2021-08-06Évtizedes problémát számol fel az önkormányzatA dunaújvárosi parkolás egyik nehezítő tényezője az a rengeteg elhagyatott autó, ami akár évekig is foglal egy-egy parkolóhelyet. Ezen autók elszállítását kezdte meg 2019-ben a dunaújvárosi önkormányzat, amelynek során eddig közel ötven parkolóhely szabadult fel, a tervek szerint ez a szám az idei (2021.) akcióval eléri a hetvenötöt.
2021-07-02Parkolás a városbanKözel 200 új parkolóhely jött létre Dunaújvárosban 2019 óta
2021-06-2570 év 70 hely - új parkolók létesülhetnek„70 év, 70 hely” címmel tartott sajtótájékoztatót Barta Endre, Dunaújváros alpolgármestere, Mezei Zsolt alpolgármester, illetve Kálló Gergely országgyűlési képviselő. Az esemény témája az a 70 új parkolóhely, amelyet volt ADU iskola mögötti területek hoznak létre.
2021-06-09Nem örül mindenki a virágládának. Akadályt gördítettek eléA közelmúltban Mezei Zsolt ötlete alapján összesen 23 darab kő virágládát vittek ki a DVG Zrt. munkatársai a város négy körzetébe a Fabó Éva Sportuszoda külső medencéje mellől. Mint kiderült, a cél a szabálytalan parkolások megakadályozása, a zöldterület rongálásának megelőzése volt. Nem mindenki örül neki.
2021-05-21Képviselői intézkedések lakossági kérésreAz elmúlt időszakban összegyűlt lakossági kéréseket és a hamarosan elkezdődő fejlesztéseket tekintette át körzetében Szabó Zsolt, a városüzemeltetési osztály munkatársaival. A lakosság kérésére egyebek mellett murvázás és új parkolóhelyek létesítése is folyamatban van a dunaújvárosi Technikum városrészben.
2021-04-26Új arculatú lesz a központ. A településen a tavaszban már ott a nyár igérete ... - megújulásA pirkadatok Nagyvenyimen munkazajt hoznak, nem csak a természet, a település is megújul.
2021-04-09Új parkolóhelyeket terveznek a Technikumban. Parkolókérdés: lakossági megkeresés alapján járt el a képviselőSzemlét tartott a körzetében kollégáival Szabó Zsolt, dunaújvárosi gazdasági és koordinációs alpolgármester, a 6-os választókörzet önkormányzati képviselője. Az Esze Tamás és Balogh Ádám utca közötti területeken a lakosság kérésére új parkolóhelyek létrehozása a cél.
2021-03-19A lakók is használhatják a Rudas iskola parkolójátA dunaújvárosi Római városrész parkolási gondjait enyhítheti az a kezdeményezés, amely révén a tanításon kívüli időszakban a lakosság is használhatja a Rudas középiskola parkolóját
2021-02-27Hússzal több autó állhat majd meg az iskolánálParkolókat alakíttat ki a mezőfalvi önkormányzat az iskolánál: negyven méteres szakaszon, közel húsz gépjárművel több állhat meg.
2021-01-29Új parkolók lesznek a Technikumban. Új parkolók lesznek a Semmelweis utcábanSzemlét tartott és szakértőkkel egyeztetett Szabó Zsolt, dunaújvárosi a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a Semmelweis utcában 2021. januárban. A megbeszélés témája az új parkolóhelyek kialakítása volt.
2021-01-15Így "épülnek" a helyi parkolóhelyek. Takarítás, felfestés, murvázás: helyi parkolóépítési kiskátéA Rajta Újváros Egyesület választási kampányának egyik fundamentuma volt a parkolóépítés. Szinte kivétel nélkül az összes akkori képviselőjelölt, mára önkormányzati képviselő bevette a választási ígéretei közé, hogy a körzetében parkolókat épít.
2021-01-15Új parkolókat alakítottak ki a Lilla közbenA dunaújvárosi Dózsa II. városrészben a Margaréta Óvoda mellett, új parkolóhelyeket alakítottak ki
2020-12-18Megoldott gondok a Weiner Tibor körútonMezei Zsolt, Dunaújváros 7. választókerületének képviselőjének beszámolója a kerületben elvégzett munkáról
2020-12-11A foltvarrás technikáját is megszégyenítőenNekiálltak a munkások, hogy járdafelújítást készítsenek elő a kereskedelmi iskola előtti járdaszakaszon.
2020-11-21Elkészült a nagy mű, bár még nem lehet használniParkolóhelyből egy darabot építeni fajlagosan a legdrágább mutatvány.
2020-11-20Projektek a Váci utca környékén. Számos projekt valósulhat meg a Váci Mihály utca környékénKörzetszemlét tartott Barta Endre, a dunaújvárosi 4. választókerület önkormányzati képviselője a Váci Mihály utcában 2020. november 17-én.
2020-11-13Parkoló felszabadítás. Zajlik a parkolók felszabadítása"Helyfoglalóktól" szabadította meg a közelmúltban Dunaújváros városvezetése a parkolókat: ezúttal kilenc üzemen kívül helyezett kocsit szállítottak el az illetékesek, amelyeket a megkeresés, felszólítás ellenére sem távolítottak el tulajdonosok a közterületről.
2020-11-06Parkolóhelyek nyomában. A lakókat bevonva keresnek megoldástA dunaújvárosi Balogh Ádám utcai parkoló környékén a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársával közösen vizsgálta meg Szabó Zsolt dunaújvárosi önkormányzati képviselő az új várakozóhelyek létrehozásának lehetséges módjait, valamint a Balogh Ádám utca egyirányúvá alakításának kérdését.
2020-10-09Aszfalt és murva segíti a parkolástA dunaújvárosi 6. választókerületben történt fejlesztésekről és jövőbeni tervekről tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, a kerület képviselője 2020. október elején
2020-09-18Gondolkodjunk! Mindig születik jó megoldásTudjuk, hogy a parkolás a világ nagyon sok pontján okoz problémát, és nagyon nehezen találnak az illetékesek megoldást. Dunaújváros belvárosában is tarthatatlan a helyzet.
2020-08-07A múzeum mögött folytatódott a takarításMezei Zsolt dunaújvárosi alpolgármester elmondta: ütemterv szerint tovább folytatódik a parkolók takarítása. Legutóbb az Intercisa Múzeum mögötti terület következett
2020-08-07A lehetőségeket vizsgáltaA Városüzemeltetési Osztály szakembereivel, valamint a városrész körzeti megbízottjával közösen tekintette át Barta Endre a 4. számú választókörzet megoldásra váró ügyeit, amelyeket az itt élők jeleztek felé. Az esemény során nemcsak a Római városrészben, hanem az Erkel kert és az Új Vasmű út a körzetbe tartozó részein is szemlét tartottak a résztvevők; Barta Endrét elkísérte a bejárásra Kálló Gergely országgyűlési képviselő is.
2020-07-10Autóelszállítás. Felszabadító műveletekA dunaújvárosi önkormányzat folytatja a használaton kívüli, érvényes hatósági engedéllyel nem rendelkező autók elszállítását a parkolókból
2020-06-0140 új parkolóhely a Weineren. Egyirányú lett a Weiner Tibor körútA dunaújvárosi Weiner Tibor körút közlekedését érintő jelentős változásról tájékoztatta 2020. május 28-án a nyilvánosságot a város hivatalos honlapján Mezei Zsolt alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője. A lényeg: egyirányú lett a Weiner Tibor körút a Bocskai István utca felé.
2020-05-29Egyirányúsítás a Weiner Tibor körútonA témában tartott május 28-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős alpolgármester elmondta, hogy Dunaújvárosban az ­utóbbi években nagyságrendileg ezerrel több az autó, így a parkolási problémák is hatványozottabban jelentkeznek.
2020-05-21A vasműről egy árva szó sem esettAz elmúlt hétvégén a város hivatalos honlapján is közzétették a Pintér Tamás polgármester online fogadóórájáról készült második videós összeállítást is.
2020-03-06Új parkolási rend (képaláírás)A (dunaújvárosi) Zöldkert Áruház előtti, magántulajdonban lévő területen változott a parkolási rend. A nyitvatartási időn kívül lezárják, és gépkocsinként kétezer forint ellenében nyitják csak ki (teljes szöveg)
2020-02-2860 parkolóhelyet alakítanak ki a kanyarbanMezei Zsolt, Dunaújváros Megyei Jogú Város Általános Hatáskörű alpolgármestere lakossági fórumot tartott 2020. február 25-én a Hild József Szakközépiskolában.
2020-02-14KözmeghallgatásKözmeghallgatást tartott a dunaújvárosi önkormányzat vezetése 2020. február 11-én a dunaújvárosi városháza házasságkötő termében.
2019-12-11Csak a vásárlás idején ingyenesA Vasmű úti Spar üzlet után a Lidl áruház parkolója is fizetőssé válik december 16-ától a nem vásárló, csupán parkolni szándékozó személyautók után.
2019-12-06A szakmaiságé legyen a főszerep. Szabó Zsolt: Két fontos téma a hétenElőbb egy, a fogyatékos embereket segítő fórum létrehozásáról, majd a hatos számú körzet parkolási problémáinak megoldásáról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere.
2019-12-06A szakmaiságé legyen a főszerep. Szabó Zsolt: Két fontos téma a hétenElőbb egy fogyatékos embereket segítő fórum létrehozásáról, majd a hatos számú körzet parkolási problémáinak megoldásáról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere.
2019-09-27A lakók már birtokba vették az új parkolókatMúlt pénteken a Technikum városrészban a Gábor Áron utcában és a Vörösmarty utcában befejeződött a 21 parkolóhely építése.
2019-09-21Huszonegy parkolóval lett több. Parkolók és járdák épülnekÚjabb értékkel, huszonegy új parkolóhellyel, mellettük térköves járdával, a fákat körülölelő ágyásokkal gazdagodott a Technikum városrész Gábor Áron utcája.
2019-09-18Befejeződött a parkolóépítés (képaláírás)A kivitelező DVG ZRT. tájékoztatása szerint befejeződik a parkolóépítés a Gábor Áron utcában, ezért szeptember 20-án, pénteken visszaáll az eredeti forgalmi rend a Technikum városrészben. (nem teljes szöveg)
2019-09-03Fizetős lesz a parkolás a Spar előtt. A vásárlói elégedettséget tartja szem előtt a SparSzeptember 9-től fizetőssé válik a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. dunaújvárosi, Vasmű út 4/a szám alatti üzlete előtt lévő parkoló használata.
2019-09-00Lassingleitner Fruzsina 4. körzetInterjú Lassingleitner Fruzsina önkormányzati képviselővel az elmúlt évek sikereiről és a jövőbeli tervekről.
2019-09-00Elkezdődött hétfőn a vasútállomás felé vezető út felújításaA rácalmási vasútállomás felé vezető út felújításához Rácalmás Város Önkormányzata 100 millió forint támogatást nyert
2019-08-03Új parkolók lesznek a körzetben. Parkolóbővítés, a zöldterületek megtartásávalAugusztus 1-jén, csütörtökön adták át a Pannon Polgárőrség új irodáját a Technikum városrészben, ahol Iván László önkormányzati képviselő és Cserna Gábor polgármester a már elkészült és a tervezett fejlesztésekről, beruházásokról is egyeztetett – ezúttal az utcán, a városlakók bevonásával.
2019-08-00Hamarosan kezdődik az állomás felé vezető út felújításaA rácalmási önkormányzat 100 millió forint támogatást nyert, amit 38 millió forinttal kiegészítve kezdik el az állomás felé vezető út újjáépítését és parkolók kialakítását
2019-07-26Óvoda, parkolók és Jutka mamaTechnikumi séta a polgármesterrel.
2019-07-19Körzeti bejárás a Dózsa II városrészbenMegújult az iskola, az óvoda, megoldást keresnek a szelektívek körüli helyzetre.
2019-07-19Tervezett ütemben halad a felújítás. Huszonegy új parkoló készülJúlius elején kezdődtek a munkálatok a Gábor Áron utcában. A DVG Zrt. szakemberei 21 új parkoló kialakításán dolgoznak az önkormányzat megbízásából.
2019-06-29Figyeljék a táblákat! (képaláírás)Új parkolóhelyek építése kezdődik a Gábor Áron utcában a tervek szerint július elsején, hétfőn. A beruházás miatt útlezárásra és forgalomtechnikai változásokra számítsanak az ott lakók, arra közlekedők. A Gábor Áron utcát teljes szélességében lezárják a Bólyai I. utcától a Gábor Áron utca 13. vonaláig, onnan kétirányú a forgalom a Bercsényi utcáig. A Vörösmarty utcában pedig megváltozott a forgalom iránya, az Esze Tamás utcától a Bercsényi utca felé lett egyirányú. Figyeljék a kihelyezett új közlekedési táblákat! (teljes szöveg)
2019-06-28Huszonegy új parkoló. Ideiglenes forgalomkorlátozás a Technikumban21 új parkolót építenek a Gábor Áron utcában, a munkálatok miatt forgalomkorlátozás lép hatályba az érintett utca környékén
2019-06-28Városszerte létesítenek új parkolókatA Járási Hivatal melletti parkolóban tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester június 27-én, csütörtökön.
2019-06-25Új parkolók lesznek a Gábor Áron utcábanÚj parkolók építése kezdődik a Gábor Áron utcában. Az építkezés miatt a forgalmi rend változására kell számítaniuk a közlekedőknek.
2019-06-21Újabb parkolók építéséről döntöttek. Több mint negyven napirendi pontot tárgyaltak a képviselőtestület tagjaiKözgyűlés: Dunaújváros Ifjúságáért díjat az idén Lászlóné Durecz Andrea pedagógus és Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője kapta. Az önkormányzat vételi szándékot nyújtott be a Vasmű klubra.
2019-06-21Az ifjúság elkötelezettjei. Fejlesztések, beszámolók. Dunaújváros megvenné a VAsmű Klubot a DunaferrtőlA sürgősséggel napirendre tűzöttekkel együtt negyvenhat témakörben döntöttek a képviselők a június 20-i közgyűlésen. Gyöngyösi Pál emléke előtt adóztak egy perces főhajtással a közgyűlés résztvevői. Cserna Gábor polgármester átadta Dunaújváros Ifjúságáért díjat, melyet 2019-ben Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola pedagógusa és Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója kapta.
2019-06-15A hó végére már elkészülnekAz egykori zöld rendelő, a mai Dunaújvárosi Járási Hivatal megújulása után még maradt egy nagy hiátust betöltő feladat, mégpedig az, hogy minél több parkolót alakítsanak ki az új hivatali székhelyhez.
2019-06-05Ezzel a fejlesztéssel nagyot lép előre Dunaújváros a minőségi közlekedésbenA beruházás keretében sor kerül a vasútállomás épületének részleges felújítására, új parkolóhelyeket alakítanak ki, valamint liftet és aluljárót is létesítenek a területen.
2019-04-26Új parkolóhelyek és új zebrák. Kulcsár Anita nevét vejheti fel az új sportcsarnokunkKözgyűlés. Dunaújváros Közbiztonságáért elismerések: Kiss Piusz, Kovács Attila, Droppa László, Csécs István. Kulcsár Anitáról nevezik el az új sportcsarnokot. Parkolók bővítése, kialakítása. Járdafelújítás 37,5 millió forintból.
2019-04-23Parkolási helyzetkép: építenek, terveznekAz április 18-i, csütörtöki közgyűlés számos napirendi pontja foglalkozott a város parkolási problémáinak kezelésével, de több önkormányzati támogatásról is szavazott a testület.
2019-04-18Folytatni a megkezdett munkát. A lakók érdekébenStílszerűen a József Attila utcai helyszíni bejáráson tájékoztatta lapunkat az 1-es számú belvárosi körzet eddig megvalósult fejlesztéseiről és a közeljövő feladatairól Gombos István, a terület önkormányzati képviselője.
2019-03-28Kormányzati forrásból újul meg a Vasmű útEgyebek mellett a dunaújvárosi minifesztivál, a Dudik támogatása, a Szent Pantaleon Kórház fejlesztésében nyújtott segítség, valamint a felső-Duna-parti kilátó is szerepelt Dunaújváros önkormányzata legutóbbi közgyűlésének témái között
2019-03-26Kívül-belül megszépült a kormányhivatal épületeCserna Gábor polgármester bejárást tartott március 25-én a sajtó képviselőivel a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal új épületében. A tájékoztatón részt vett dr. Kovács Péter hivatalvezető is.
2019-03-24Bosszantó ez a parkolás (képaláírás)Olvasó küldte be ezt a felvételt, ami az Ady Endre utca és Vasmű út kereszteződésében készült a minap. Bár készülhetett volna máskor, máshol – olyannyira jellemző ez a jelenség, hogy a maguknak mindent megenged(het)ő autósok megállnak kanyarban, zebrán, tilos helyen, s felállnak járdára, beállóba. Pedig nem övék a világ. Pár bírságcédulát nem látunk, de abból talán tanulnának. (teljes szöveg)
2019-03-22Bekamerázzák a szelektíveket. Fontos fejlesztések, jelentős támogatásokHatvannyolc témakörben döntött, viszonylag gyorsan és vitamentesen a közgyűlés március 21-én délelőtt. Döntöttek a képviselők az új járási hivatali épület közelében parkolók építéséről. Térfigyelő kamerákat helyezzenek ki a szelektív hulladékgyűjtőkhöz. A polgármesteri tájékoztató közben Barta Endre az idei költségvetésbe betervezett hitelt firtatta. A vidámparki terület fejlesztése, a kézilabdaakadémia-beruházás, az uszoda felújítása, a kilátó körüli tereprendezés témakörben is fontos határozatokat kellett hozni. A Duna-parti kilátó körüli terület és a partfal tereprendezési munkáira 19 millió forintot szavazott meg a közgyűlés.
2019-03-22Közel kétszáz millió forint városfejlesztésre. Térfigyelő kamerákat helyezne ki a szelektív hulladékgyűjtőkhözKözgyűlés. A kormány egymilliárd forintot biztosít az önkormányzatnak annak érdekében, hogy felújítsák a Vasmű utat. Megbízták a Vasmű út 41. Irodaház Kft-t a projektmenedzsmenti feladatok lebonyolításával. Elkészült a Duna-parti kilátó. Az építési hatóság kiadta a használatba vételi engedélyt, a kilátó biztonságos, nem balesetveszélyes. Annak érdekében, hogy még biztonságosabb legyen mintegy 18,9 millió forint értékben végeznek kiegészítő munkálatokat. Ameddig a munkálatok nem fejeződnek be, zárva lesz. Az új Járási Hivatalhoz új parkolókat is építenek, összesen 39 új parkolót alakítanak ki, mintegy 77,6 millió forint értékben.
2019-02-23Csak a járdán volt hely (képaláírás)Sajátos formáját választotta a parkolásnak egy autó február 21-én, csütörtökön, a déli órákban a Dózsa II városrészben. Mivel a Corso étterem előtti parkoló megtelt, a járdát teljes terjedelmében elfoglalva keresztben állt meg, és várakozott, alaposan megnehezítve a gyalogosok dolgát. (teljes szöveg)
2019-02-19Egyeztetés a Római körúton (képaláírás)Ahogy korábban már hírt adtunk róla, az önkormányzat kiemelten kezeli a város parkolással kapcsolatos teendőit. A múlt heti közmeghallgatás után pénteken Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármestere személyesen tájékozódott a Római körúti helyzetről, majd ezt követően február 18-án, hétfőn már Markóth Béla, a városüzemeltetési osztály vezetője egyeztetett a helybéliekkel.
2019-02-16Megoldás a sürgető parkolási problémákraA február 13-i közmeghallgatáson merült fel a Római városrészt képviselő lakók részéről az ottani parkolási problémák megoldása. Cserna Gábor ezen a fórumon tett ígéretéhez híven február 15-én, pénteken a helyszínen tájékozódott, és találkozott a Római körút 32/B és 34/A lépcsőház közös képviselőjével, Baranyi Eszterrel, és a háztömb egyik lakójával, Kerekes Lászlónéval, aki a közmeghallgatáson e témában szólt hozzá.
2019-02-13Fejlesztés és üzemeltetés. A költségvetésünk stabilDunaújváros költségvetése stabil, mondta elöljáróban Cserna Gábor polgármester a városházán február 12-én megtartott közmeghallgatáson.
2019-02-00A jövő városa - mostBeszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a 2018-as dunaújvárosi fejlesztésekről és a jövőbeli tervekről.
2018-11-30Nincs parkolópályán a bővítésLassingleitner Fruzsina Fideszes önkormányzati képviselő reagált Barta Endre jobbikos képviselő sajtótájékoztatójára.
2018-11-24Parkolási kérdésekrőlBarta Endre, a Jobbik önkormányzati képviselője a város parkolási helyzetéről tartott sajtótájékoztatót.
2018-11-14Martinovics utcai felújítás, fejlesztésVárhatóan az év végére végeznek a Martinovics utcai parkolók bővítésének második ütemével.
2018-10-05Felújítások városszerte. Városszépítés szinte mindenüttAz önkormányzat megrendelésére a városban több helyen is járdákat, utakat újítanak fel, valamint parkolóhelyeket alakítanak ki a DVG Zrt. szakemberei
2018-08-31Izsák Máté a kijáró képviselő. Butik sori anzixIzsák Máté személyesen ellenőrizte a Dózsa György úti (Butik sor), a lakosság által felvetett problémák orvoslását
2018-07-13Helyek a konnektor előtt (képaláírás)Már viszonylag régóta üzemel a Devecseri utcában a mozi melletti parkolóban az önkormányzati beruházásban készült 2x22 kW-os teljesítményű elektromos töltőállomás. Eddig komoly gondot jelentett a villanyautósok számára, hogy a parkoló autók elfoglalták az oda tartozó helyeket. Most jól látható zöld festést kaptak, amitől remélhetőleg megszűnik a gond. (teljes szöveg)
2018-07-00Rácalmás évezredei XV. A rendszerváltás (1989-2011)Németh Miklósné írása Rácalmás történetének 1989 és 2011 közötti időszakáról
2018-06-22Harmincmillió forintból újítanak járdákat. Közösségi helyet alakítanak ki a Béke városrészbenKözgyűlés: parkolóhelyek kialakítása, újabb 13 kamera felszerelése a város területén, újabb 12 intelligens gyalogátkelő kiépítése, a Fabó Éva Sportuszoda levegő rendszerének felújítása, a DKKA ügyvezetője egy évre Nyakacska Zsolt lett, javaslatot tettek a Békevárosrészi Közösségi Pont létrehozására. Orbán Viktor miniszterelnök június 18-i hatállyal kinevezte dr. Galambos Dénest Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztossá.
2018-06-22A városfejlesztés a fő irányNyári szünet előtti utolsó ülését tartotta Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése június 21-én délelőtt a városházán. Negyvenöt - főként a városfejlesztést érintő - témakörben döntöttek a képviselők.
2018-05-23Járdák, utak újulnak megA város tulajdonában álló ingatlanok felújításáról döntött a legutóbbi közgyűlésen a testület május 17-én. Tanulmányterv készül további parkolóhelyek létesítéséről a Római városrészben.
2018-05-18Parkolókat terveznek a Római városrészben. Kitisztítják a Lebuki patakot, járdákat és utakat újítanak felKözgyűlés: Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért és a Dunaújváros Közbiztonságáért Díjakat. A Maarsk vízilabdacsapat 18 játékosát és 7 szakemberét pénzjutalomban részesítették. Nőtt a beiratkozott óvodások száma ezért emelik a csoportok és férőhelyek számát és további óvodapedagógusokat, dajkákat vesznek fel, a székhelyet áthelyezik a Lilla köz 1-be. A mozi felújításához további forrásbevonásra van szükség. Az önkormányzat elosztotta a pénzt az ifjúság, a szociális és az egészségügy területén működő egyesületek, alapítványok között. Folytatják a közterületen a felújítási munkákat.
2018-05-17Közgyűlés2018. május 17.
2018-05-00Iván László: Parkolókat és parkokatBeszélgetés Iván László önkormányzati képviselővel a kerületében történt és leendő fejlesztésekről. Az egyik legnagyobb feladat parkolók kialakítása, ugyanis a körzetben található a Zöld Rendelő, amelyet Kormányhivatallá alakítanak át.
2018-04-17Eltűnnek a tér öreg fái. Eltűnnek a dunaföldári Béke tér öreg fáiA hét elején megkezdték a Béke téri fák kivágását Dunaföldváron, ezért a parkolót lezárták.
2018-04-11Lezárták a parkolót (képaláírás)Lezárták a Kossuth Lajos utca és a Vasmű út kereszteződésénél lévő parkolót. A DVG Zrt. szalaggal kerítette el a területet, és kérik, hogy április 11-én hat és kettő óra között hagyják szabadon az autósok. Az érintett területeken fakivágási, gallyazási munkákat végeznek. (teljes szöveg)
2018-04-00Jutka mama az idősekért is dolgozikNagy Zoltánné önkormányzati képviselő nyilatkozik a Technikum városrészben véghez vitt fejlesztésekről, beruházásokról és a Védőháló Alapítványról, amelynek ő a titkára.
2018-03-00Izsák Máté: Otthonok városrészeIzsák Máté, az 5. számú választási körzet önkormányzati képviselője számol be a körzetében elért eredményekről, s a jövőbeli tervekről.
2018-02-16új parkolóhelyeket terveznek. Elfogadták a város költségvetésétKözgyűlés: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat; idei költségvetés elfogadása; idén is biztosítják a szünidei gyermekétkeztetést a hátrányos helyzetű iskolásoknak, óvodásoknak, bölcsődéseknek; keresik az új parkolóhelyeket; a Petőfi általános iskola energetikai felújításához 32 millió forint kiegészítést biztosít az önkormányzat; a Vasvári iskola felújításához kiegészítésként 5 millió forintot biztosít az önkormányzat; a Zengő-Bongó Bölcsődében akadálymentes rámpa kialakítására 9,4, millió forintot biztosítanak a DVG Zrt-nek. A Dunaferr SE úszószakosztálya 2 millió forint támogatást kap az idei Arany Üst megrendezésére, a Dunaújvárosi Triatlon SE számára 5 millió forintot biztosítanak a július első vasárnapján megrendezésre kerülő Aquarius Triatlon fél- és negyedtávú triatlon verseny megszervezésére.
2018-02-16Parkolók - városi összesítés (kishír)A február 15-i közgyűlésen két napirendi pont is foglalkozott a jelenleg felújítás alatt álló zöld rendelőintézet és közvetlen környezetében található parkolók helyzetével. Barta Endre képviselői indítványára reagált Iván László képviselő, aki kezdeményezte, hogy ne csak az említett területen mérjék fel a lehetséges parkolóhelyeket, hanem az egész városban. Iván László szerint átfogó megoldást kell kínálni a polgároknak, hiszen lassan elfogynak a parkolóhelyek. Ezzel kapcsolatban szóba került az is, hogy a jövőben egy vagy több mélygarázstis építtethetne, orvosolandó a parkolási problémákat. (teljes szöveg)
2018-02-03Nagy munkában vannak. Jól halad a parképítés a Vasmű út közepénKész a Martinász szobor mögötti parkoló is, készülnek a gyalogos ösvények, tavasszal következik a parkosítás.
2018-02-02Birtokba vették az autósok a parkolót (képaláírás)Felújították az autóparkolót a Martinász-szobor mögött, a kis Vasmű út végén. A létesítményt már használják az autósok. (teljes szöveg)
2018-01-29Új lett a forgalmi rendA régi zöld rendelő környékén új parkolókat alakítanak ki, és változott a forgalmi rend is.
2018-01-26Több férőhelyet. Jobbik Magyarországért MozgalomBarta Endre, a Jobbik Magyarországért Mozgalom önkormányzati képviselője sajtótájékoztatót tartott hétfőn a zöld SZTK épületénél. A felújítás miatt kevés a parkolóhely a közelben.
2018-01-26Sajtóközlemény. "Mindannyiunk érdekét szolgálják a fejlesztések"Cserna Gábor polgármester tájékoztatója az új parkolóhelyek létesítéséről a zöld rendelő közelében.
2018-01-26Száz új parkolót alakítanak kiA képviselők több felszólalásban is foglalkoztak a felújítás alatt álló zöld rendelőintézet környékén található parkolókkal, illetve a parkolók bővítésével. Az ügyben közleményt adott ki Cserna Gábor polgármester.
2018-01-25Közgyűlés2018. január 25.
2018-01-23A zöld sztk-s parkolásrólA zöld rendelőintézet közelében található parkolókat összesítené Barta Endre, a Jobbik közgyűlési képviselője, aki határozati javaslattal készül a január 25-i, csütörtöki közgyűlésre.
2018-01-23A polgármester már intézkedettCeerna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere már múlt hét csütörtökön, az új évi köszöntőjében utalt rá, hogy ismeretesek számára a zöld rendelő környéki parkolási gondok, és intézkedett.
2018-01-19Új parkolók a belvárosban. Kívül-belül megszépül a mozi isNegyvenegy új parkolót építettek a Kossuth Lajos utca páros oldalán. a mozicentrum és annak környezetének felújítása már tavasszal megkezdődhet.
2018-01-18Dönöttek: megújul a Béke téri park és parkoló DunaföldváronA városközpontban lévő park és parkoló már régóta felújításra vár Dunaföldváron. Most döntöttek az önkormányzat vezetői.
2018-01-15Új parkolóhelyekMár az utolsó simításoknál tartanak a Kossuth Lajos utcában a parkolóknál folyó munkálatok.
2017-12-27Elkészültek az új parkolók (képaláírás)Az ünnepekre (2017. december) elkészültek a (Dunaújváros) Kossuth Lajos utcai új parkolók. Immár az utca Vasmű úthoz közelebbi részén, az úttest mindkét oldalán találhatók parkolóhelyek, s az új beállók mellett több régit is felújítottak. Egy szakaszon áthelyezték az utcai közvilágítást
2017-12-18Decemberi munkálatokrólA Modern Városok Program és a Zöld város projekt keretében számos fejlesztés zajlik jelenleg is a város több pontján.
2017-12-00Elkészült a parkoló a könyvtárnál (képaláírás)Elkészült a parkoló Nagyvenyim új könyvtára mellett. Nem jelent már gondot az autóval megállás, az autóval megállás, az intézménybe látogatók biztonságosan tudnak parkolni (teljes szöveg)
2017-11-30Elkészült a szakvélemény a Béke téren álló fákrólA Béke téri parkoló felújítása és fáinak sorsa nagy vitát váltott ki Dunaföldváron. Erről lapunk is beszámolt. A tér kockaköves burkolata a fák megemelkedett gyökerei miatt már hosszú ideje balesetveszélyes.
2017-11-27Újat építenek, felújítanakÁtmenetileg munkaterületté változott a Kossuth Lajos utca jó része a múlt hét végén. Új parkolókat létesítenek, a régieket felújítják.
2017-11-24Munkálatok a belvárosban. Látványos munkák a belvárosbanA napokban lezárult és a jelenleg zajló beruházásokról tartott sajtótájékoztatót november 23-án, csütörtökön Cserna Gábor polgármester.
2017-11-18Elkészült a nagyparkoló. Parkolót újítanak felAz autósok álma teljesült: használatba vehették a belvárosi, Tourinform iroda előtti, felújított parkolót. Minden különösebb csinnadratta nélkül november 17-én, pénteken délután megnyílt az autók előtt a Tourinform iroda előtti, újjáépített parkoló.
2017-11-03Átadták az autóbuszöblöt (képaláírás)Ismét birtokba vehette az utazóközönség a Vasmű úton a Dózsa téri megálló kórház felőli felújított autóbuszöblét. Hamarosan a mögötte lévő parkoló felújításával is végeznek a DVG Zrt. munkatársai, és enyhülnek a térség parkolási nehézségei. (teljes szöveg)
2017-10-27Felújítanak, újat építenek. Újak épülnek, régiek megújulnak - szépülünkA város több közterületén is felújítási, építési munkálatokat végez a DVG Zrt. az önkormányzat megbízásából. Többet hamarosan át is adnak majd.
2017-10-20Digitális térkép mutatja a beruházásokat. Dunaújváros támogatja Székesfehérvárt az EKF-pályázatonKözgyűlés: intézmények felújításáról, internetes térkép létrehozásáról, és több nagyberuházás előkészítéséről is határoztak a képviselők az októberi közgyűlésen. A József Attila Könyvtárnak 2,5 millió forintot biztosítanak informatikai fejlesztésre, ezáltal a régi városi televízió digitalizált archívumát fogadhatja, tárolhatja, és elérhetővé válna.
2017-10-11Felújításokról. A tervezett ütemben épülTovábbra is zajlanak a városi út, járda- és buszöböl-felújítások. Számos beruházás a végéhez közelít.
2017-10-07Járda, térkő, aszfalt, parkoló - felújítások. Járdák, parkolók - felújítás városszerteMég az idei őszön több fontos beruházás is zárul a városban: parkolók, járdák, utak felújítása zajlik. Helyzetkép és előrejelzés.
2017-10-06Átadás: határidő előtt. Munkálatok töb frontonA két főútvonalon is a közelmúltban fejeződtek be a felújítási munkálatok. A város több pontján azonban még javában zajlanak az ütemezett fejlesztések.
2017-10-00Sétány lesz a vasmű útonIsmertető a két Vasmű út közötti terület felújításáról: kényelmesebb, tágabb parkolót alakítanak ki, megszépül a Duna-parti sétány és két lejárót is felújítanak.
2017-10-00Gombos István: Mindig elérhető vagyokBeszélgetés Gombos István alpolgármesterrel, az 1. számú választókörzet képviselőjével a körzet helyzetéről, a választókkal való kapcsolattartásról. Ismertető a körzetben 2017-ben elvégzett és megvalósuló munkákról.
2017-09-23Átalakul a hajléktalanellátásA következő egy évben jelentősen átalakul a hajléktalanellátás. A két városi intézményt összevonják. A Bartók színház északi oldali tetőszigetelési munkálataira 5,5 millió forintot hagytak jóvá a képviselők. Folytatódnak a parkoló- és járdafelújítások, többek közt erről is döntöttek a szeptember 21- közgyűlésen.
2017-09-14Lezárás (képaláírás)Szeptember 14-én reggel megkezdődnek a Zöld város projekt első ütemének munkálatai, ennek érdekében már szeptember 13-án lezárták a volt IBUSZ előtt található parkolót. (teljes szöveg)
2017-09-13Átfogó terv alapján (képaláírás)Változatlan erővel zajlanak a felújítási munkálatok a város több pontján : az átfogó parkoló- és járdafelújítási terv alapján törik fel a régi burkolatot az Október 23. téren is. (teljes szöveg)
2017-09-09Munkálatok több fronton (képaláírás)Több helyszínen is zajlanak parkoló- és járdafelújítások a város területén. Képünk az Október 23. téren található régi nagy parkoló bontási munkálatai közben készült. (teljes szöveg)
2017-09-00Elintézte a képviselőAz egyéni képviselők 2017-es első félévi beszámolója a kerületüket érintő beruházásokról, változásokról. Nyilatkozik Cserni Béla, Gombos István, Hingyi László, Iván László, Izsák Máté, Lassingleitner Fruzsina, Lőrinczi Konrád, Nagy Zoltánné és Sztankovics László.
2017-06-28Új parkolók a Pajtásban (kishír)A lakókkal történt korábbi egyeztetések után a választókerület képviselője, Lassingleitner Fruzsina kezdeményezte, hogy bővítsék és újítsák fel a Pajtás utcában található parkolót. E munkálatokkal a közgyűlés a DVG Zrt-t bízta meg, 15,2 millió forint értékben. (teljes szöveg)
2017-06-23Utak, járdák, parkolók, vásártérCsak az idén már több mint tizenöt millió forint értékben végeztek felújítási munkálatokat az 1-es körzetben.
2017-06-19Kilátó is a tervekben. Pályázati döntésekA június 15-iközgyűlésen több támogatási kérelemről, pályázatról és fejlesztési elképzelésről is szavazhattak a képviselők. a TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében több, a helyi turizmus fejlődését segítő pályázat előkészítését már megkezdte az önkormányzat. E forrásokból valósulhatna meg a Monbach kúria látogatóközponttá történő átalakítása, valamint az Intercisa Múzeum átköltözése. a felső Duna-parton, a sétány mentén egy kilátó épülne, amelynek a látványtervei már korábban elkészültek. Számos iskolai alapítványt is támogat az önkormányzat. aAváros egészét érintő felújításról is döntöttek a képviselők. Hamarosan új testvérvárosa lehet Dunaújvárosnak, s horvátországi Vukovárral szeretnének partneri kapcsolatokat kialakítani.
2017-06-17Fejlesztési összesítő. Mozgalmas hónapokGombos István (kép), az 1. választókerület önkormányzati képviselője június 16-án, pénteken sajtótájékoztatón összegezte az idei évben a kerületben már elkészült beruházásokat és fejlesztéseket, valamint a következő fél év azon munkálatait is bemutatta, amelyekre már megkötötték a kivitelezési szerződéseket.
2017-06-14Bajos technikumi parkolásokrólA napokban új gyalogátkelő létesült az Esze Tamás utca és a Táncsics Mihály utca találkozásánál. Új jogszabályok, régi szándékok.
2017-03-25Több helyen parkolhatunkTizenkét hellyel több parkoló lesz május végére a Kodály utcában, hogy enyhüljenek a Móricz iskola környékén az autóval megállási, várakozási anomáliák.
2017-03-11Járda és parkoló lesz ittRégi kívánságok valósulhatnak meg idén őszig a városi temető környékén, főleg a parkoló burkolásával.
2017-02-27Parkolás (képaláírás)Új parkolókat alakítanak ki a Semmelweis utca 2-es lépcsőház mögötti udvarban, hogy ezzel is könnyítsék a közelben lakó gépkocsitulajdonosok életét. (teljes szöveg)
2017-02-20Igény pedig van ráTöbb városrészben is újabb gépjárműparkolókat alakítanak ki - döntött legutóbbi ülésén a közgyűlés.
2017-02-17Több parkolót terveznek. A Belvárosba és a Technikumba is terveznekÚj parkolókat fognak építeni a Kossuth Lajos utcában, emiatt szükség van néhány lámpa áthelyezésére.
2017-02-16Közgyűlés2017. február 16.
2016-12-15Közgyűlés2016. december 15.
2016-07-27Következő ütem (képaláírás)A Babits utcán most a mellette József Attila utca újul meg mind a járda, mind pedig az úttest tekintetében. Július 27-től várhatóan augusztus 10-ig tartanak a felújítási munkák, amelyek miatt arra kéri a DVG Zrt. az autósokat, hogy tegyék szabaddá a parkolót. (teljes szöveg)
2016-07-05Szabad a parkolás. Felszabadult parkolóMár a helyi piacra látogató vásárlók és az árusok is nagyon várták, hogy végre ismét átadják a forgalomban a Szórád Márton út felőli nagyparkolót. Július 4-én megtörtént.
2016-06-10Elkészült a parkoló az Apáczain. Az út alapjában lévő salak miatt hólyagosodott fel a régi burkolatA parkoló építésekor az aláépítménybe nyers kohósalak került, ennek gázosodása miatt hólyagosodott fel a burkolat.
2016-05-25A másik csővezetéket is ellenőrzikA DVCSH Kft. áprilisban kezdte el a Piac téren, a parkoló területén a szolgáltató üzemeltetésében lévő távhő gerincvezeték javítási munkálatait csőtörés miatt.
2016-04-22Ötven új parkolóhelySajtótájékoztatót tartott a Jobbik képviselőjelöltje Barta Endre.
2016-04-05Lezárt parkoló (képaláírás)A Piac térnél lévő parkoló területén, a szolgáltatóház előtt a DVCSH Kft. üzemeltetésében lévő távhő gerincvezetéken csőtörés történt. (nem teljes szöveg)
2016-04-01Csőcsere a Piac térenA DVCSH Kft. elkezdte a Piac téren, a parkoló területén a szolgáltató üzemeltetésében lévő távhő gerincvezeték javítási munkálatait csőtörés miatt.
2015-12-12Felvetések és problémákDecember 10-én rendezett közmeghallgatást a városházán a közgyűlés, amelyen az idei beruházásokról és fejlesztésekről, valamint a jövő évi tervekről számolt be Cserna Gábor polgármester a hallgatóságnak.
2015-05-02Parkolófrissítés (képaláírás)Debreczeni Tamás, az önkormányzat városüzemeltetési és fejlesztési osztályának vezetője, valamint Gál Roland önkormányzati képviselő is részt vett azon az ünnepségen, amelynek keretében hivatalosan is átadta az E.ON Zrt. a városnak a Római körút 4-6. előtt felújított parkolót. (nem teljes szöveg)
2015-03-31Fejlődik az iskola (képaláírás)Jó ütemben halad a pannon Oktatási Központ bővítése, amit arról már beszámoltunk. Az intézmény új tantermei mellett bővítik az iskolához tartozó parkolókat is. Képünkön Rezicska Gábor készíti az új parkolóhelyek látványos térkő-borítását (teljes szöveg)
2015-03-12ParkolnánakParkolókat szeretnének a Weiner Tibor körúton lakók.
2015-02-21Nincs már gödrünk!Helyreállította a DVCSH Kft. a Kossuth utcai parkoló alatt elromlott távfűtő vezetéket és az utcát.
2015-02-10Halad a helyreállításKomoly munkák folynak a Kossuth utca 2. számú ház előtti parkolóban, ahol még tavaly decemberben süllyedt meg a talaj.
2015-02-05Líra a föld alatt (képaláírás)Újabb fázisához érkezett a Kossuth 2. számú hát előtt meghibásodott fűtővezeték javítása. (nem teljes szöveg)
2015-01-28Tovább javítják ... (képaláírás)Némikihagyás után ismét munkások tűntek fel a Kossuth Lajos utca 2. számú ház előtti parkolóban, a megsüllyedt parkoló javítása. (nem teljes szöveg)
2015-01-22Parkolójavítás: a kezdet!Már javítják a Kossuth Lajos utcai parkolóhelyet.
2015-01-15Parkolópályán az ügyA Kossuth Lajos utcai parkoló beszakadt és a csővezetéket is javítani kell.
2015-01-14Hatalmas gödör tátong a helyszínenLöszgödör. Beszakadt a Kossuth Lajos utcában a parkoló talaja.
2014-12-11Közmeghallgatás2014. december 11.
2014-10-10Felújított parkolók a Római városrészbenTeljesen új burkolatot kapott a Római körút elején lévő buszmegálló, a Martinovics utcai házsorok mögött pedig felújítják a parkolót.
2014-09-12Több mint száz új parkolóÚjabb eleme készült el a Városháza tér projektjének.
2014-09-09Újabb elem készült elFolyamatosan adják át a forgalomnak, illetve a városlakóknak a megújult belváros elemeit. Hétfőtől a körforgalom melletti nagy parkolót is használatba vehették a közlekedők.
2014-08-22Járdák, parkolók, zebrákCserna Gábor polgármester és Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester sajtótájékoztatót tartott parkoló és járdaépítésről, valamint Dózsa iskola kereszteződésének jelzőlámpássá alakításáról.
2014-08-14Belvárosi munkanaplóA belvárosi építkezéseket irányító DVN Zrt. az alábbi munkálatok zajlanak a beruházás során érintett négy helyszínen: Polgármesteri Hivatal C szárnyánál, Városháza tér és sétány, játszótér, körforgalom.
2014-08-01Jelentés a munkaterületrőlGyorsjelentést adott a városközpont átépítésének munkálatairól a beruházást irányító DV N Zrt.
2014-07-30A parkoló kész, a járda épülFejlesztések, parkolóépítés, járdaépítés a Barátság városrészben.
2014-07-29Megszűnt az útzárÁtadták a forgalomnak a belváros új körforgalmi csomópontját. A parkolók, járdák, zöldterületek kialakításán még dolgozik a kivitelező.
2014-07-25Aszfaltozzák a körforgótA korábban meglévő 40 parkolót - ezek az új Vasmű úti házak előtt és a gyógyszertárnál helyezkedne el - felújították, s me..ettük még újabb 189-et is kialakítanak. A Városháza tér heteken belül dísztérré válik.
2014-07-21Új feladatok is adódtakA városháza környezetének (a városháza mögötti parkoló, az Intercisa lépcsője, a garázssor) felújítására szavazott meg pénzt a közgyűlés.
2014-07-18Határidő előtt elkészült a parkolóJúlius 17-én hivatalosan is átadták a megújult Derkovits utcai nagyparkolót.
2014-07-18Több parkoló, szebb környezetBefejeződött a Derkovits utcai nagyparkoló építése.
2014-07-00Megszépült és gyarapodott parkolókKorszerűsítések, felújítások a Dunasoron, és a Barátság utcában.
2014-06-28Parkolórenoválás (képaláírás)A városi közgyűlés májusi döntése alapján tizennégy millió forintból újítják fel a Derkovits utcai nagy parkolót. Az időjárás és a forgalmi viszonyok okozta károsodások, repedések, felületi problémák mellett a parkoló ívkorrekcióját is megoldják a szakemberek. (teljes szöveg)
2014-06-27Parkoló készül a Duna soronA Duna sor 1-11 között parkolóhelyeket építenek, a Barátság utca térkőburkolatú járdát kap.
2014-06-21Új parkoló épül (képaláírás)Kocsis Mihály László és Kővári László, a Major Földmunkák Kft. két dolgozója a Dunasoron, az utca új parkolóinak építése közben. A féltucatnyi kocsiállás elegáns térkő díszburkolatot kap - ami talán kárpótolja majd a lakókat az építkezéssel járó zajok ellenére is (teljes szöveg)
2014-06-20Új vásártér, felújított parkolóA DVG Zrt. elkészítette az új vásártér (Papírgyári út 3.) kialakítására vonatkozó árajánlatát. A DVG a polgármesteri hivatal "A" épület mögötti parkoló felújítására 11 millió forintos árajánlatot tett, amit elfogadott a képviselőtestület.
2014-06-19Közgyűlés2014. június 19.
2014-06-06Több autó fér el a felújított parkolóbanFelújítják a Derkovits utcai nagy parkolót.
2014-06-03Felújítják a gyalogutakatKözgyűlési döntés: a város kerékpárútjainak, a Derkovits utca nagy parkoló, közterületi járdák felújítsa.
2014-05-08Parkolóhely lesz (képaláírás)Megszűnik a parkolás az Intercisa Múzeum és a KMI közötti útszakaszon május 10-től, azaz szombattól. Építési területté válik a belvárosnak ez a része is: a kivitelező parkolóhelyeket alakít ki ezen a zsákutcának számító területen (teljes szöveg)
2014-05-07ParkológondMozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyek Dunaújvárosban.
2014-02-12A garázsok helyén is parkoló épülneA főtér rekonstrukciója során új parkolók létesülnek, de mint ismert: a városban ezekből sosem elég. A központban elvileg két helyen is újabbak létesülhetnek, a múzeum melletti garázsok helyén és a kórház kerítésének beljebb helyezésével.
2014-01-04Közös újdonságunk"Minden, ami csak épült és szépült" Dunaújvárosban (2.)
2013-10-29ParkolópályánParkoló épül az új Vasmű út városháza felőli végétől. Kép: Kovács István, Horváth Béla.
2012-09-19Parkolj és hallgasd...Bővítik és korszerűsítik a Sándor Frigyes Zeneiskolánál lévő parkolókat.
2012-09-06Konkrét tervek, elérhető álmokA városfejlesztési tervezetből jelenleg a városközpontnak a funkcióbővítő városfejlesztését célzó pályázat zajlik. Mintegy 1,8 millió forintból újulhatna meg a város.
2012-08-24Nem okoz gondot majd a parkolásA művelődési házhoz parkolókat és utat építenek Rácalmáson.
2012-08-24Megújul az egészségházFelújítják a rácalmási egészségházat. A rendelők környékén tart a parkosítás, járdát és parkolókat építenek.
2012-07-14Virágágyás szélén, a fűben állnak az autókRácalmáson a művelődési ház és a könyvtár környékén parkolót építenek és az intézményhez vezető utat is felújítják.
2012-06-28Elkészült a parkolóFelújították a Bocskai utca és a Weiner körút találkozásánál lévő nagy salakos parkolót.
2012-06-20Rendbe tették a technikumi parkolótBefejezték a Bocskai István utca és Weiner Tibor körút találkozásánál lévő parkoló felújítását.
2012-06-19Ma végezhetnek a parkolófelújítássalA Bocskai István utca és a Weiner Tibor körút találkozásánál lévő parkolót felújítják. Egy helyi vállalkozó egymaga állja a költségeket.
2012-06-14Parkolók és padokIdőközi önkormányzati választások a 7-es számú választókörzetben. Beszámoló a Fidesz sajtótájékoztatójáról. A Fidesz képviselőjelöltje Nagy Zoltánné.
2012-01-18Fórum a változásokrólA Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesület fórumot tartott a parkolási igazolványok igényléseinek változásairól.
2011-12-30Parkolók épülhetnek majdÚjabb parkolók Adonyban.
2011-12-14Nem lesz helyhiány...Új parkolók a nagyvenyimi egészségháznál.
2011-11-23Parkolót a parkolóértLőrinczi Konrád indítványát támogatták a legutóbbi közgyűlésen, miszerint kizárólagos parkolóhelyet lehessen bérelni az önkormányzattól.
2011-11-23Parkolni - vagy sem?Parkolás a Technikum városrészben, Balogh Ádám utcában.
2011-11-19Csak ésszerűenKözgyűlés: közel hatvan témakörben döntöttek. A városháza létszáma 27 köztisztviselővel csökkent (jelenleg 214 fő dolgozik). Elfogadták az idei költségvetés változásait és a jövő évi koncepciót. Parkolók bérlése.
2011-11-16Saját parkolója is lehetne a lakóknak!Képviselői indítvány. Lőrinczi Konrád képviselő kizárólagos parkolóhasználatot biztosítana, 240 ezer forint éves díj ellenében.
2011-11-14Önként mérnekA Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesület tagjai felmérik a közintézményeknél hiányzó mozgáskorlátozott parkolóhelyeket.
2011-11-10Hol parkolunk a kórháznál?Nincs mozgáskorlátozott várakozóhely.
2011-10-19Újraszámolt parkolóhelyekMozgáskorlátozott parkolóhelyek felülvizsgálata. "A legfrissebb adatok szerint 167 darab mozgáskorlátozottak számára kijelölt várakozóhely van a dunaújvárosi lakóövezetekben."
2011-10-06Problémák úton-útfélen"A Gorkij, Dózsa, Szórád által határolt udvarban parkolási gondok vannak. A Domanovszky teret pedig roncstemetőnek nézik egyesek."
2011-08-31Kihasznált helyekTöbb mint száz parkolóhellyel bővült Dunaújváros. Elkészültek a Hankook által finanszírozott parkolóhelyek.
2011-08-27Parkolni? Lehetetlen!"Az olvasó kérdezi: miért nincs mozgáskorlátozott várakozóhely a kórháznál?"
2011-08-17A nyár végére befejezik"Száztizenhárom parkolóval bővűl a városi kínálat szeptemberre. A Fáy András úton már végeztek, a Szent Pantaleon kórháznál és a Dunasoron még dolgoznak." Az új parkolók építését a Hankook Tire Kft. finanszírozza.
2011-08-01Hamarosan elkészül az új parkolóA Hankook támogatásából három városrészben (Római, Barátság, és a kórház mögötti területen) új parkolókat építenek.
2011-07-26Parkolót építenekHankook fizeti a beruházás költségét. A parkolók a Római, a Barátság városrészben és a Szent Pantaleon Kórház mögötti területen építik.
2011-07-19Felülvizsgálat utánMég a tanácsi rendszerben kialakított mozgássérült parkoló rendszert vizsgálta felül a városüzemeltetési iroda.
2011-07-13SzáztizenhármatA Római és a Barátság városrészben, illetve a Szent Pantaleon Kórház mögötti területen új parkolókat alakítanak ki a Hankook támogatásával.
2011-05-11Megoldás a parkolási gondokraFejlesztésekre számíthatnak a közeljövőben a 7-es Számú választókörzet, a Weiner körút környékén lakók.
2011-02-21Igazolni kell, hogy jogosDunaújvárosban ellenőrzik a mozgáskorlátozott parkolóhelyek jogosságát.
2011-02-10Nem szűnik a szigorParkolás Dunaújvárosban.
2010-09-29ElmozdíthatatlanParkolási gondok a városban, működésképtelen autók foglalják a helyeket.
2010-06-30Parkolási gondokNemcsak a Technikum városrészben, hanem városszerte komoly gondokat okoz a parkolás.
2010-06-15DVG: hat év utánKenyérgyári út 1. alatti épület, a Budai Nagy Antal úti garázsok felújításával, a parkolóórák bérletével kapcsolatos vádak a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. (DVG Zrt.). A hűtlen kezelés ügyében nyomozás indult hat évvel ezelőtt, ami most folytatódik. Az ügy részletes bemutatása.
2010-06-09Hamarosan leadják a támogató igeneket"Már kétszáznál is több támogató aláírás gyűlt össze azért, hogy megváltozzon a forgalmi rend a Barátság városrészben."
2010-05-26Célzott figyelemParkolás a Belvárosban, a kórház és az I. Rendelőintézetnél.
2010-04-29Új parkoló épült a TechnikumbanÚj parkoló épült az Esze Tamás utcában.
2010-04-14Parkolás: improvizálnak az autósokParkolás a Belvárosban.
2010-04-07Újabb parkolóhelyek a városrészbenÚj parkolóhelyek a Római városrészben.
2010-04-01A technikumiak mondjákBeszámoló a Dunaújvárosi Hírlap első, nyilvános városrészi fórumáról.
2010-03-11Drága tanulópénzParkolási problémák a Béke városrészben.
2010-02-03Nem fér el a szemetesautóParkolási és szemétszállítási problémák a Barátság városrészben.
2010-01-13A 2009-es év legjeiAz év kezdeményezése:Hagyományteremtő városrészi nap a Kévekötő Hagyományőrző és Kulturális Egyesület rendezésében a Belvárosban. Az év eredményee: Tiszta a víz az öbölben. Az év győzelme: Minden körzetbena Fidesz nyert.Az év fejlesztései: Parkolók épültek. Az év tárncjátéka: Passió - stációk.Az év vendége: Bayer Zsolt. Az év beruházása: Tavaly felavatták az új papírgyárat. Az év mentése: Mert megérdemeljük. (a Kádár-völgyi arborétum). Az év csalódása: Nem szavazták meg.(az uszodai felújítást).
2010-01-07Rendet kell tenniAz utóbbi időben a rendőrség kiemelten ellenőrzi a város területén szabálytalanul parkoló autósokat
2009-12-29Káosz a belvárosbanKevés a parkoló, sok a szabálytalankodó.
2009-12-16Kíméletlen csekkekParkolás a Belvárosban.
2009-12-16Plusz 49 parkolóhelyA Római városrészben visszatérő problémának számít a parkolóhelyek hiánya. A napokban azonban újabb parkolók készültek el a Víztorony előtt. Lőrinczi Konrád, a 3-as számú választókörzet képviselője nyilatkozik.
2009-12-09Parkolóbővítés: a zöldterület bánjaBővítik a parkolót a Római városrészben a víztoronynál.
2009-12-02Egy újabb parkoló viszontagságairól"Egy parkolónak sokan örülnek - de nem mindig, mindenki. A Tavasz utca 15-nél létesült parkírozónak sem. Kinek van igaza a régi ügyben?"
2009-11-20Mindkét oldalon megállhatnakParkolás a Béke városrészi Fáklya utcában.
2009-11-09Kocsik az ablak alattÚj parkoló épül a Béke városrészben, ami sok lakónak nem tetszik. Tóth Kálmán, a körzet képviselője szerint térfigyelő kamera is kellene a Tavasz utcai nagy parkolóba.
2009-07-23Parkolni kellene"A Római városrész egyik legnagyobb parkolónegyedét újították fel és tették kultúráltabbá a szakemberek, de a városrészben még így is jóval több autó állomásozik, mint amennyit a terület elbír."
2009-05-20Építők: nincs hol parkolniDunaújvárosban egyre több helyen szükségessé válik újabb parkolóhelyek kialakítása. Az Építők útján is a lakások (tetőtéri) számával nem növekedett a parkolók száma.
2009-05-06Több parkolóhely kelleneA Technikum városrészben is a parkolás az egyik legnagyobb probléma. A Munkácsy utca és az Esze Tamás utca sarkán tíz, tizenkét parkoló épülhet.
2009-04-22A közvilágítás után szilárd burkolat jönÚj parkoló a Barátság városrészben.
2009-04-22Városrészi elképzelésekBarátság városrészi tervek: Forgalmi rend változás, szélesebb úttest, áthelyezett, bővített játszótér, parkoló megújítása.
2009-04-18Parkoló a bölcsi épülete mellett?Felmerült az igény, hogy a Napraforgó bölcsődénél parkoló legyen. Nagy Szilárd önkormányzati képviselő ellenzi az ötletet.
2009-02-20NapirendenKözgyűlés, döntések: Parkoló marad a Vasmű tér, Lesz új öltöző Pálhalmán?, Támogatják a sportolókat (Pálhalma Sportegyesületet), A Szalki-sziget ipari övezetében növelhetik a beépítési intenzitását, és az építménymagasságot is.
2009-02-17ParkolópályaParkolási kérdés: a vasmű főkapu előtti parkoló.
2009-01-21Mínusz négyezer2008-ban 7300 kijelölt parkolóhely volt Dunaújvárosban, négyezerrel kevesebb mint amennyi a nyilvántartott gépjárművek száma.
2008-12-12Nem épülnek új parkolókKözgyűlés: Nem épül új parkoló a Kossuth Lajos utcában.
2008-11-29Egyesek kaptak, mások meg nemKözgyűlés: helyi kis- és középvállalatok számára 50 millió forintot szavazott meg munkahelyteremtésre, a Lajos király körúton bővítik a parkolót (6 millió 300 ezer forintot kaptak), a sportlétesítményeket használó egyesületek közül nem kap kedvezményt a Dunaferr NK, a Dunaújvárosi Futball Club, és a Kerecsen Íjász Klub.
2008-11-27Több parkoló, biztonságos járdaHarminc új parkoló építését tervezik a Lajos király körúton.
2008-11-06Muszáj autóval bejönni?Parkolás a Belvárosban.
2008-10-06Privatizált városi parkolókMozgáskorlátozottak - parkolás.
2008-10-02Római: parkolóbővítésJövőre több ponton is bővítik a férőhelyek számát.
2008-08-28"Ajándék" parkolóhelyekA zöld rendelő előtttizenkét új parkolóhelyet alakítottak ki, a környéken történt tetőtérbeépítés miatt.
2008-07-23Védenék a BartókotA Bartók téren szigorítják a parkolást.
2008-07-18Biztonságban tekerhetnekRácalmás 40 millió forintot nyert a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól. Kerékpárutat, járdát, parkolót építenek.
2008-05-20Roncsautók az utcákonNegyvenhét elhagyatott jármű foglalja a helyet a parkolókban.
2008-05-15A bírság a megoldás?Parkolás Dunaújvárosban.
2008-04-18Parkoljunk, de hol is?!Tizenhatezer autóra, hétezer parkoló jut Dunaújvárosban.
2008-04-16Parkolás és közbiztonságGál Roland, az 5-ös számú választókörzet képviselője.
2008-04-16Egyirányúsítanák a Római körutatA tervekről.
2008-03-12Legfőbb gond a parkolásA 6-os számú választókörzet (Dózsa II. városrész) képviselője, Cserna Gábor.
2008-02-29Megmérgezni a várostKözgyűlés: levegőminőségi intézkedési terv, vasmű előtti parkoló, távfűtés ára.
2008-02-16Nincs szívesség - nincs ingyen irodaKözgyűlés: a DTV archívuma, a privát vasműs parkoló ügye, megszűnik Csongor György (nyugállományba vonult önkormányzati referens) szívességi irodahasználata a hivatalban.
2008-02-08Technikumi gondokA Technikum városrészben található Rózsa udvar egykori játszóterének lehetséges hasznosításáról. A parkolóépítés javaslat sokaknak nem teszett.
2008-02-02Kisajátított parkolóhelyekParkolás a vasmű főkapuja előtt.
2007-11-28Bővítik a vasműs parkolótSzázhúsz parkolóhellyel lesz több.
2007-11-23Százhúsz új parkolóhelyA munkáltató és az érdekvédelem közös javaslata.
2007-11-23Betonbiztosra kötött szerződésA CIB Ingatlanlízing Zrt. elmondása alapján nincs lehetőség arra, hogy az önkormányzat elláljon az élményfürdő-beruházás vállakozási szerződésétől.
2007-11-13Hamarosan kész az új parkolóNemsokára kész lesz az újkatolikus templom mögötti parkoló. Az önkormányzat harmincmillió forintot szavazott meg az építésére.
2007-10-15Hol és hogyan kellene parkolni?Van aki keresgél, más inkább kerékpárral jár. A tisztségviselői értekezleten több kérdés is arra vonatkozott, hogyan lehetne megoldani az ISD Dunaferr igazgatósági épülete elött kialakult parkolási helyzetet.
2007-06-12Park és parkolókAz új Római Katolikus Templomnál a tervek szerint parkolót építenek.
2007-06-07Lesz hely az autóknakNemsokára elkészül a Béke II. városrészi új parkoló, amelyre az önkormányzat nyolcmillió forintot biztosított.
2007-05-11Építenek egy új parkolótA Fáklya utcában új parkolót építenek, amely egy régi játszótér helyén épülne.
2007-04-14Magánerős parkolóA Vasmű úton nyolc új parkolóhelyet építenek. Parkolási gondok Dunaújvárosban.
2007-01-18Így parkolunk DunaújvárosbanDunaújvárosi körkép a parkolási szokásokról.
2007-01-09Parkolni a belvárosbanParkolási gondok.
2006-09-12ParkolópályánDunaújvárosban közel hétezer parkolóra tizenkétezer személygépkocsi jut.
2006-08-31Egy független kertvárosiHosszú János független képviselőjelöltként indul a választáson. A Kertváros problémáinak megoldását vállalja fel. Beszélgetés.
2006-08-05Campus, parkolóA Dunaújvárosi Főiskola beruházásaként több mint százúj parkolót alakítanakki a Béke térrel szomszédos Majakovszkij utcában, a régi használtcikk piac területén.
2006-07-14Közös megegyezés a célA Hajnal utcában lakossági fórumot tartottak. A téma újabb parkolók építése.
2005-11-26Elindulhat a teajáratA Közgyűlésen történt. Elengedték a Duna-Tér Kft. 13,5 millió forintos tartozását, de a közel 2 millió fointos területfoglalási díj elmaradását ki kell fizetnie. A kórház átalakításáról (kht.). Megkezdődhet a hajléktalanok utcai ellátása.
2005-11-23Tartozik a Duna-TérAz egykori fizetőparkolási rendszert működtető cég, a Duna-Tér Kft. több mint 12 millió forinttal tartozik az önkormányzatnak.
2005-06-07Válaszul elvették a parkolótJúnius 7-e óta nem lehet parkolni a Csillagház előtt. A városüzeeltetési iroda vezetője a buszok és a taxik között osztotta el az autósok helyét.
2005-06-06A vétkesnek kell bizonyítania, hogy befizette a büntetéstA tilosban parkolásból adódó kiszabott bírságok behajtását a közgyűlés döntése nyomán eladták egy budapesti behajtó cégnek, a Credit Expressz Kft-nek. A kft. több mint ötezer fizetésre felszólító levelet küldött ki. A probléma viszont az, hogy olyanok is kaptak felszólítást, akik már akkor, évekkel ezelőtt befizették a bírságot. A befizetést az ügyfélnek kell bizonyítania a feladóvevénnyel.
2005-04-26Ha adós, ha nem: fizess!?Nem létező tartozást próbál behajtani a parkolási díjhátralékokat megvásároló Credit Express Faktoring Rt.
2005-03-22A távolmaradók a döntést akadályoztákA fizetőparkolás megszűntetése és a gázmotoros erőművek építése ellem kiírt népszavazás eredménytelen lett. A népszavazás adatai. Kálmán András és Pochner László nyilatkozata a népszavazásról.
2005-03-22Érvénytelen a népszavazás - marad minden a régibenDunaújváros lakosságának 37,18 %-a járult az urnákhoz.
2005-03-22Pochner elégedett a 37 százalék 90 százalékávalA szavazók több mint 90 %-a nem akar sem gázmotort, sem fizetőparkolást.
2005-03-22Új parkolási rend Dunaújvárosban-
2005-03-22Kertváros érdektelen voltA népszavazás résztvevőinek aránya városrészenként.
2005-03-21Elsöprő arányban: nemA helyi népszavazás - a fizetőparkolás és a gázmotoros erőművek ügyében - érvénytelen, a választók negyven százaléka sem ment el szavazni. A szavazók zöme nemmel szavazott mindkét kérdésben. Beszámoló.
2005-03-17Új táblák, új parkolási rendMárcius 16-án életbe lépett az új parkolási rend. A város öt övezetében csak korlátozottan lehet parkolni.
2005-03-12Gázmotor, fizető parkolásNépszavazás. Több mint huszonegyezer ötszáz szavazat kell az érvényességhez.
2005-03-11Kihelyezték az új jelzőtáblákatAz új korlátozott parkolási rend március 16-tól lép életbe. Öt övezetben csak korlátozott ideig lehet majd megállni. Ezeken a pontokon jelzőtáblákat (kép) helyeznek el. A Közleményben részletesen szerepel az öt övezet.
2005-03-08A megszüntetett fizetőparkolásnak mindenki örülAz "órás parkolást" még bizalmatlanság lengi körül.
2005-03-08Törvénytelenül épülnek a gázmotoros fűtő(?)erőművek DunaújvárosbanPochner Lászlónak, a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület önkormányzati képviselőjének és Polgár Tibornak, a DJE energetikai szakértőjének álláspontja.
2005-03-05Jóváhagyták a szavazólapotA március 20-i helyi népszavazás szavazólapjának adattartalmát jóváhagyta a választási bizottság (március 4.).
2005-03-01Leszerelték az órákatFebruár 28-án leszerelték az órákat a fizetőparkolási övezetkekben. Ez azt is jelenti, hogy két hétig újra ingyenesen lehet parkolni, mert az új rendszer március 16-án lép életbe.
2005-03-01Mától ingyen parkolhatunk!Márciustól nem kell fizetni a városban a parkolásért. Az új rendszer szabályozza a zsúfolt területeken történő parkolást. Kijelölnek ún. korlátozott idejű várakozási területeket.
2005-03-01Rövid közgyűlés - szövegáradattalA testület március 16-i hatállyal most módosította a parkolásra vonatkozó helyi rendeletet. A korlátozott időtartalomra szóló parkolók száma 272. A Dunaújvárosi Táncszínház új neve Dunaújvárosi Bartók Táncszínház lett. Az önkormányzati bérlakások lakbére átlagosan 10 %-kal emelkedik április 1-jétől.
2005-02-25Ezentúl: Dunaújvárosi Bartók TáncszínházA közgyűlésen történt: Dunaújváros Táncszínházának új neve: Dunaújvárosi Bartók Táncszínház. A parkolási rend 2005. március 15-tól lép életbe. A Barátság Általános Iskoláról újra tárgyalnak a plázacsoporttal.
2005-02-22Március 20-án szavazunk!?A gázmotoros fűtőerőműről s a fizetőparkolás megszüntetéséről. Fizetőparkolás addigra már nem lesz.
2005-02-16Márciustól ingyen parkolunkÖt területen lenne március elsejétől korlátozott várakozási övezet, ezen kívül ingyenes lehet parkolni Dunaújvárosban.
2005-02-07Március huszadikán lesz a népszavazás?A közgyűlés február 10-én dönt arról, hogy mikro lesz a népszavazás a gázmotoros erőművek építése és a fizetőparkolás ügyében. Ha elfogadja a közgyűlés, akkor március 20-án lesz a helyi népszavazás.
2005-01-15Kötelező kiírni a helyi népszavazástNépszavazás a gázmotoros hőerőmű és a fizetőparkolás ellen.
2005-01-12Legkorábban március végén lehet a népszavazásNépszavazás lesz a gázmotoros erőmű építése és a fizetőparkolás ellen.
2005-01-11Mérlegen a városi közelmúlt és -jövőDr. Kálmán András polgármester a város helyzetéről, fejlődési esélyeiről, a városvezetés törekvédeiről nyilatkozik.
2005-01-07Elegendő aláírás gyűlt összeEredményes volt az aláírásgyűjtés, népszavazást kell kiírnia az önkormányzatnak a fizetőparkolás megszüntetésével és a gázmotoros erőmű építésével kapcsolatban is.
2004-12-30Elkezdték az aláírások ellenőrzésétA fizetőparkolás megszüntetése és a gázmotoros erőművek üzembehelyezése ellen gyűjtött aláírásokat elkezdték ellenőrízni. Több hónapig is eltarthat, amíg döntenek a népszavazás kiírásáról.
2004-12-21Az év utolsó közgyűléseMegszűnik a fizetőparkolás. Költözik az éjjeli menedékhely.Az új kikötő helye "védett"? Költözik a Hajnal-szobor? Döntés intézményi átszervezésekről. Elkészítendő rendezési tervek. Nagyvenyim a régi-új gesztor.
2004-12-17Nem lesz fizetőparkolásA közgyűlésen történt: "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat kapott: dr. Erdős Rózsa, dr. Palacski Aranka, dr. Brousilné Lencsés Rozália. Ingyenes lesz a parkolás 2005. márciusától, de lesz néhány övezet, aholkorlátozzák a várakozási időt. Áremelések.
2004-12-11Leadták az aláírásokatA fizetőparkolás megszüntetése és a gázmotoros erőmű üzembehelyezése ellen gyűjtött aláírásokat december 10-én adták le. A fizetőparkolás ügyében 8029, és a gázmotorokkal kapcsolatban 7873 darab aláírást gyűjtöttek. A népszavaás kiírásához 6395 érvényes aláírás szükséges.
2004-12-10A fizetőrparkolás helyettDunaújvárosban az új tervek szerint eltörölnék a fizetőparkolást, de a frekventált helyeken - kórház környéke, Dózsa György út, Kőműves utca, Városháza tér, Devecseri Gábor utca - bevezetnék a korlátozott várakozási övezetet, ahol egy órát állhatnak az autók. A kórház környékén pedig két órát állhatnának az autók.
2004-12-01Az év utolsó közgyűléseMegszűnhet a fizetőparkolás. Költözik a Hajnal szobor? Lehet két Gazdasági Ellátó Szervezet. Üres 23 tanterem.
2004-11-23Aláírásgyűjtés helyi népszavazásértSajtótájékoztatón ismertette aláírásgyűjtési akcióját a múlt hét elejeén a DJE és a Zöld Demokraták Szövetsége. November 12-én hitelesítették az aláírágyűjtési íveket.
2004-11-16Holnaptól gyűjtik az aláírásokatNovember 17-én aláírások gyűjtését kezdi a Zöld Demokraták Szövetsége és a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület. A két szervezet szeretné, ha helyi népszavazás döntene a gázmotoros erőműről és a fizetőparkolásról.
2004-11-03Népszavazási kezdeményezésekTöbb helyi szervezet és párt a fizetőparkolók működéséről valamint a gázmotoros erőmű megépítésével és működésével kapcsolatos népszavazási indítványt nyújtott be. Mindkettőt elfogadta a jegyző.
2004-10-29Népszavazás gázmotorról, parkolórólA gázmotoros erőmű építése és a fizetőparkolás ellen beadott népszavazást kezdeményező íveket hitelesítette a jegyző.
2004-10-08Hárommillióval kárpótolták?Közgyűlés. Nem lesz vásártér a Béke városrésznél. A rövid parkolási zónarendszer tárgyalását decemberre halasztották. Elfogadta a közgyűlés a költségvetési megszorításokkal kapcsolatos intézkedéseket, a jövő évi büdzsé irányelveit.
2004-09-10Szelidített változatok...A fizetőparkolást nem fogják megszüntetni. Vagy a díjfizetési időszak csökkentésével vagy maimum 45 perces ingyenes parkolási lehetőség biztosításával látnák megoldottnak a parkolási problémákat a kidolgozók. A közgyűlés szeptember végén dönt az ügyben.
2004-09-09Feljelentés a közbeszerzési törvény megsértése miattA gazdasági bizottság nem tárgyalta a "rövid parkolási zónarendszer" ügyét. A Duna-Tér Kft. (fizetőparkolás, köztemető-üzemeltető) nem kapott támogatást pénzhiány miatt. A Duna-Hír Kft. az önkormányzati rendeletek megjelentetője (HétNap kaidója) 20 millió forintot kért volna, mert a tavalyi 17 millió forint már elfogyott. Dr. Dorkota Lajos szerint a közgyűlés tavalyi döntésével bűncselekményt követett el, mert 15 millió forint felett kötelező lett volna közbeszerzést kiírni a rendeletek megjelenítésére vonatkozóan, ezért büntetőfeljelentést tesz.
2004-08-24Fizetőparkolók: még semmiA fizetőparkolás ügyében még nem történt semmi változás. A rövi zónás rendszert most dolgozzák ki a szakemberek.
2004-07-06Döntésdömping, ütközésekkelEmlőrák-szűrés helyben is. Dr. Szabó Józsefé a Zőld rendelő. Rendezett kegyeleti parkunk lesz. A népfőiskola az új gazdája az újtelepi volt általános iskolának. Helyi rendelet a hulladékokról. Fizetni kell a talajszennyezést. Újabb oktatási kiadások. Átvilágítják a kórházat. A kollégiumfejlesztési program keretében a Dunaújvárosi Főiskola színvonalasan felújítja két kollégiumát. Módosul a fizetőparkolás.
2004-07-05Nem a közakarat szerintA közgyűlés nem témogatta a fizetőparkolás megszűnését, a többség a rövid parkolási zónarendszer mellett voksolt. A gázmotoros-hőerőmű létesítésének nem örült sem a város sem az érdekvédelmi szervezetek, a közgyűlés msáhogy vélekedik, zárt ülésen újra elvi hozzájárulását adta a gázmotoros erőmű létesítéséhez.
2004-07-03Legközelebb szeptember 16-ánA közgyűlésen történt: A Zöld Rendelő Társasház tulajdonosa dr. Szabó József lett. A jégkorongcsapat hitelkérelméhez vállalta a kezes szerepét az önkormányzat. Megadták a kórház felújítására kért 12,5 millió forintot. A gázmotoros-fűtőerőműről zárt ajtók mögött döntöttek.
2004-06-28Parkolás: szombatról péntekre halasztvaJúnius 26-án a rendkívüli közgyűlés döntésképtelen volt, mert kevesen jelentek meg. Így a fizető parkolás megoldására felállított három verzió egyike sem nyerte el a többségi támogatást. A közgyűlést péntekre halasztották. A polgármester a hírlap kérésére elmondta: saját hatáskörében visszahozza a rövid parkolási zónarendszerről szóló verziót a pénteki közgyűlésen, ahol dönteni is fognak már róla.
2004-06-23Elég idejük volt átgondolniBeszámoló a városüzemeltetési bizottság üléséről, ahol a fizetőparkolás volt a fő téma.
2004-06-21Három lehetőséget kínálnak"A bizottságok előtt a labda: fizessünk-e a parkolásért?" A közgylésnek kötelező állást foglalnia a fizetőparkolás ügyében, miután az aláírások (aláírásgyűjtés a fizetőparkolás megszüntetésére) száma több mint a választópolgárok 10 százaléka. Három lehetőség van: A., nem változtatnak, B., módosítják a rendeletet, C., megszüntetik a fizetőparkolást.
2004-06-18Jégkorongra, focira: talán...A közgyűlésen történt. A közgyűlés döntött a Szent Pantaleon Kórház Kht. megalapításáról.
2004-06-17Parkolás - határidőn túlA polgármesteri bejelentéstől számítva a közgyűlésnek 30 napon belül tárgyalnia kelett volna a fizetőparkoló rendszer megszüntetéséről. A 30 napos határidő június 26-án jár le. A közgyűlés "adminisztrációs hiba" miatt két hét múlva fogja tárgyalni az ügyet.
2004-05-24Nem érkezett jogorvoslati kérelemA fiezető parkoló rendszer megszüntetéséért indított népi kezdeményezés aláírásainak hitelesített eredményét a polgármester bejelneti a közgyűlésen, mert jogorvoslati kérelem nem érkezett be a választási irodára a határidő lejártáig.
2004-05-20A közgyűlésnek tárgyalni kell a fizető parkolókrólA fizető parkoló rendszer megszüntetéséért indított népi kezdeményezés során összegyűlt 8124 aláírásból 5443 hiteles, így a közgyűlésnek mindenképpen foglalkoznia kell ezzel a témával.
2004-04-24Közel hétszáz ívet adtak átEgy híján hétszáz számozott, szignózott aláírásgyűjtő ívet adott le április 23-án dr. Kálmán András polgármesternek a fizetőparkoló megszüntetéséért dolgozó szervezet: LÉSZ, Fidesz és Dunaújváros Jövőjéért Egyesület.
2004-04-23Nyolcezer aláírás a fizető parkolók megszüntetéséértTöbb mint 8000 aláírást gyűjtött össze négy hét alatt a Dunaújváros Jövőjéért, LÉSZ és a Fidesz.
2004-04-02Nemzeti Petíció és fizetőparkolásEgy hét alatt 3000 aláírás gyűlt össze a fizetőparkolás megszüntetéséért. A következő héttől Nemzeti Petíciót támogató aláírásokat is gyűjtenek.
2004-03-30Megkezdték az aláírásgyűjtéstAláírást gyűjtenek a fizető parkolás megszűntetéséért.
2004-03-26A pénzügyi iroda vezetője lemondottA közgyűlésen történtekről. Címszavakban: CIB Bank és az önkormányzatfolyószámlahitel szerződés, fizetőparkolás, DVG Rt.
2004-03-26Megkezdték az aláírások gyűjtését az ellenzékiekA fizetőparkolás ellen.
2004-03-25Továbbra sem akar fizetni a parkoltatóMától (márcisu 25.) kezdődhet az aláírásgyűjtő akció, a fieztőparkolás megszüntetéséért.
2004-03-11Az aláírásokkal még pár napot várni kellAláírásgyűjtés a fizetőparkolás ellen.
2004-03-10Kezdődhet az aláírások gyűjtéseAláírásgyűjtés kezdődik a fizetőparkolás megszüntetéséért.
2004-03-08Fizetőparkolás, amennyiben maradAláírásgyűjtést szerveznek a fizetőparkolás megszüntetéséért. A Duna-Tér Kft ügyvezető igazgatója Gebei Bálint rövid áttekintést ad a fizetőparkolás mai helyzetéről.
2004-03-06Már a jegyzőnél van az aláírásgyűjtő ívAz ellenzéki pártok a fizetőparkolás megszüntetése érdekében gyűjtenek majd támogatókat.
2004-03-01Sajtótájékoztató a fizető parkolásrólA Fidesz, a LÉSZ és a DJE közös sajtótájékoztatót tartott. Népi kezdeményezést szeretnének indítani a fizető parkolás megszüntetéséért a városban.
2004-02-04Kevesebb a bevételA fizetőparkolási rendszer nem hozta a várt eredményt.
2004-01-21Nagyobb lehet a beépítettségA városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság ülésén a fizetőparkolással foglalkozó napirendi pontokat nem tárgyalták, mert nem volt jelen az előterjesztő.
2004-01-20Szigorodó parkolási rendSzigorodik a parkolási rend.
2003-12-06ParkolóháborúinkA fizetőparkolásról.
2003-11-11A csütörtöki közgyűlés döntéseiPénzügyi segítséget nyújt a DAC jégkorongcsapatának a Magyar Jégkorong Szövetség, felvette a DAC-ot tagjai közé és vállalta 4 millió forint előleg és 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás biztosítását.Mivel a DAC költségvetése nem jelent elegendő garanciát, ezért az önkormányzat kezességet szavazott meg.
2003-11-07Késő este került sor a csomagraBeszámoló a közgyűlésről. Marad a fizetőparkolás.
2003-11-04Beépíthető Duna-part és földalatti parkoló?Dunaújváros főépítészi irodája közszemlére bocsátotta a Pomsár és Társai Kft tervezői által készített, a Városháza és Október 23. tér, a Vasmű út, a Kohász és Velinszky utcák és környékeikre vionatkozó szabályozási tervjavaslatot.Mire jó egy készülő szabályozás?
2003-10-21Többet kell fizetni a parkolásértAz infláció és a megnövekedett forgalmi adó miatt emelik a díjat.
2003-09-30Tegnap elbontották a város első őrzött magánparkolójátAz ott lakók nem szerették, a vállalkozónak nem érte meg.
2003-09-18Igazi matematikusok kerestetnekDunaújvárosban a fizetőparkolásról.
2003-09-17Pénz hiányában: vásár a piaconIsmét nem kap pénzt az önkormányzat a parkolókért.
2003-09-03Kihasználatlan volt, bérbe adtákÉjjel-nappali, őrzött parkoló nyílik hamarosan a Hajnal utcában. Kép.
2003-07-24Közúton nincs magánparkolóBárki bárhol parkolhat a városban közterületeken.
2003-07-12HétlövetA Kőműves utcában este 10 óráig kell fizetni a parkolásért.
2003-07-04Veszteséges a fizetőparkolók működtetéseA fizetőparkolók veszteségesek, de a javaslatok ellenére sem szüntetik meg.
2003-07-01(Ingyen) parkolni nehézA Belváros eddigi szabad területein is fizetni kell a parkolásért július 1-jétől.
2003-06-30Bővített fizetőparkolás2003. július 1-jétől Dunaújvárosban bővítik a fizetőparkolók számát.
2003-04-30Csődközeli állapotba került az üzemeltető a parkolásértNem tudja teljesíteni a szerződést a Duna-Tér kft.
2002-11-28Háromból két ügyben már nyomoznakBeszámoló a Vagyonkezelő Rt-vel összefügg "kazettaügy"-ről és a Dunaújvárosi Televízióval kapcsolatos "udvarügy"-ről.
2002-10-15AZ UDVAR TITKATovább folytatódik a "kazettaügy", további dokumentumok kerülnek elő.
2002-10-11Zachariás vállalja a pert, sőt...Tovább folytatódik a kazettaügy! Vita alakult ki Zachariás Pál és Koós János között.
2002-10-08"Fokozódik" a kazettaügyTovább folytatódik a fizetőparkolás, a Non-Tech Kft és a Vagyonkezelő Rt-ről szóló "kazettaügy".
2002-10-04Elutasító határozat kazettaügybenSomogyi György (LÉSZ) panaszt tett a helyi választási bizottságnál, miszerint a kazettaügyben a Dunaújvárosi Hírlapban megjelent cikksorozat politikai provokációnak tekinthető, melynek célja az, hogy rontsa a LÉSZ esélyeit a közeledő önkormányzati választáson.
2002-10-03"Megfésülik" a kazettátSzakértők segítségével próbálják javítani a hangfelvételt azon a kazettán, amelyet a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület hozott nyilvánosságra.
2002-09-28Büntetőeljárás indult a kazettaügybenA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított kazettaügyben, az eljárás keretében feljelentés kiegészítést rendelt el a nyomozóhatóság.
2002-09-27Újabb fejlemények kazettaügybenTovább folytatódik a rejtélyes kazettaügy a fizetőparkoló adás-vételével kapcsolatban.
2002-09-27A kazetta-ügy
2002-09-26ZSAROLÁS? PROVOKÁCIÓ?Zsarolás vagy provokáció? - hallható a hangkazettán, amely előkerült és Zachariás Pál és Koós János közötti telefonbeszélgetést tartalmazza, a fizetőparkolásról.
2002-02-14Hivatalunk lezárta a határtA városháza mögötti parkolóban távirányítóval és telefonnal is működtethető sorompót állítottak fel. gy biztosították a hivatali gépjárművek parkolását.
2002-02-08Ujabb fizető utcák. Oránkért száz forintértDunaújváros közgyűlése úgy határozott, hogy városunkban marad a fizetőparkolás. A parkolási rendelet műdosítássa is megtörtént. Egységes zónák születtek.
2002-02-01Beve(ze)tési fokozatokAz új fizetőparkolásról.
2002-01-24PARKOLUNK, PARKOLGATUNK...Hogyan alakult Dunaújvárosban a fizetőparkolás. Díjak, új rendelet és egy kis fizetőparkolás "történelem".
2002-01-10Parkolj (külterületen) és gyalogoljA tervek szerint február elsejétől új szabályok szerint parkolhatnak a fizetőparkolókban. A tervezet leírása.
2001-10-30Több parkoló - több visszaélés?A közelmúltban önkormányzati rendelet született, mely kimondja: legalább minden 50. parkolóhelyet mozgáskorlátozottak számára kell fenntartani, valamint, hogy az új parkolók már szabvány szerint készüljenek el. A rendelet végrehajtására még várni kell, erre valószínüleg már csak jövő tavassszal kerülhet sor.
2001-08-24Más kezekben a parkolásA Dunaújvárosi Vagyongazdálkodási Rt. többségi tulajdonába került a Non-Tech Kft. Így most már a DVG Rt. gyakorolja a tulajdonosi jogokat a fizetőparkolókat üzemeltető Kft. felett.
2001-07-31Új tulajdonos már vanÚj tulajdonosa lesz a fizetőparkolással foglalkozó ügyeknek, eddig a Non-Tech Kft. volt és a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Rt. lesz. gy jövőre egy új fizetőparkolási renddel kell megismerkedni. Bárki is a tulajdonos ezután is a belváros nagy részén fizetni kell.
2001-06-01Fizessünk a parkolóban vagy sem?A közgyűlésen továbbra is fő téma az intézmények bezárása (iskolák, óvodák), és a fizetőparkolás. Az ellenzék és saját frakciójának tagjai sem támogatták a polgármester elképzeléseit, a fizetőparkolás és az oktatási intézmények önkormányzati támogatása kapcsán.
2001-05-25A lakosság is véleményt mondhatHelyi rendelet parkolóépítésről és engedményről.
2001-04-24Szigorítana az üzemeltetőMég mindig sok a kérdés a fizetőparkolás ügyében.
1999-04-22Fizető parkolók lesznek Dunaújvárosban isAz elhatározás megszületett, de később döntenek.
1991-05-14Pénzért fogunk parkolni?Közlekedési káosz a Piac téren.
1989-11-14Régi vágyuk teljesül...A fotón: parkolósávot építenek a Római körúton.
1989-07-28Így is lehet...A fényképen: út- és parkolóépítés kezdődött a Devecseri Gábor utcában (a mozi melletti téren).
1987-12-01Már szárad a betonPark vagy parkoló? Vita a Dimitrovgrád téri parkoló (Barátság városrész) miatt, amelyet gyermekjátszótér rovására építenek.
1987-12-01Már szárad a beton. Park vagy parkoló?Vita a Dimitrovgrád téri parkoló miatt, amelyet gyermekjátszótér rovására építenek. Fénykép
1987-06-09KépaláírásLesz elegendő parkolóhely a Piac téren. Kohósalak-borítású parkolót építenek a Szórád Márton úti oldalon, egyúttal aszfaltozott utat csinálnak az ABC előtti és a Piac tér déli végén levő parkolórész között. (teljes szöveg)
1987-04-10Készül a parkolósáv (kishír)A Május 1. utcában. (nem teljes szöveg)
1987-04-07Több lesz a parkolóKözlekedési változásokról.
1987-03-24KépaláírásParkolót épít az ingatlankezelő vállalat a Gorkij utcában. E munkával párhuzamosan a gázvezetékek rekonstrukcióját is elvégzik a gázszolgáltató vállalat dunaújvárosi kirendeltségének szakemberei. (teljes szöveg)
1987-03-13Kérdések és válaszokA nyolcas népfrontkörzet (Castrum) lakóinak észrevételei és kívánságai az őket érintő városfejlesztési tervekről. kijelölt parkoló a teherautóknak.
1986-07-01Hely-telen taxik. Harminc kocsi három parkolóbanA városi taxik parkolási nehézségeiről.
1985-11-22Park, parkolás, világítás. Az I-es népfrontkörzet gondjaiVárosfejlesztési gondok. Fénykép.
1982-08-27KépaláírásAhogy közeledik a befejezéséhez a Skála-áruház, úgy kezdődik meg lassanként a kiszolgáló létesítmények építése is. A leglátványosabb ezek közül az az új autóparkoló, amelyet a Dózsa György úton, az Autóbolt mellett épít az IKVGV és a a vízmű közösen. Az év végétől, amikor elkészül, hatvankét gépkocsiknak lesz itt helye. (teljes szöveg)
1982-05-04KépaláírásAutónyi szabad hely alig akad a kórház melletti utcákban a látogatás ideje alatt. A központi kórházépületben csaknem kétszer annyi beteget gyógyítanak, mint az új szárny elkészülte előtt. Kétszer annyi a látogató, ám gépkocsiparkoló nem épült. Képünkre 44 kocsi "fért rá" abból a mintegy százból, amely vasárnap parkolóhelyet keresett a kórház közelében. (teljes szöveg)
1982-04-02Parkoló a SkáláhozA terv már elkészülz.
1979-07-10Megkérdeztük az illetékestMilyen fejlesztések lesznek a szabadstrandon?
1979-06-15Döntés garázsügybenDöntést hozott a tanács a Dózsa György úti garázsok ügyében. Ennek értelémében felszámolják a nyomda melletti területen lévő negyven garázst. A terület felszabadítása által lehet biztosítani a megépülő Skála áruház és a II.sz. Rendelőintézet működtetéséhez szükséges gépkocsiparkolókat. A főiskola felé eső garázssort átalakítják a Vegyesipari Vállalat raktáraivá.
1978-09-15Hogy több parkolóhely legyen (képaláírás)Ma megindul a rendszeres buszjárat a Pincesoron a Castrum és az Óváros között. Mivel a parkolókat ezen a részen megszüntették, az ott lakók társadalmi munkában 40-50 parkolóhely kialakításához kezdtek hozzá az új víztorony tövében. (nem teljes szöveg)
1978-01-10Tízezer gépkocsi parkolóra várA garázsépítés helyi sajátosságai. Parkolóhely is több lett. Mi várható a jövőben? Mit lehet tenni? Az autó helye Dunaújvárosban.
1972-10-20Közlekedés és várospolitikaInterjú Sófalvi Istvánnal a városi tanács elnökével.
1972-10-17A közlekedés helyzete és távlati fejlesztési terve a városi tanács ülésének napirndjén88 km hosszú úthálózat gondjai, forgalomszabályozás-mint legolcsóbb beruházás, búcsúzunk a Béke-tértől?, A kerékpár még mindig tömeges közlekedési eszköz, a gyalogosok is megérdemlik, hogy külön alapjuk legyen. Parkolóhelyek-négyezer gépjárműnek. Vízi közlekedés? Beszámoló a Műszaki Főiskola tevékenységéről.
1972-08-18Elképzelések városunk közlekedésének fejlesztésérőlVárosunk úthálózata. Forgalomszabályozási elképzelések. Autóbusz-közlekedés. Kerékpárforgalom-gyalogosjárdák. Garázshelyzet-parkolók. Vasúti-vízi közlekedés.
1970-12-15Készül az autóparkoló (képaláírás, kishír)A múzeum és az Idegenforgalmi Hivatal közötti területen.
1970-09-18Befejezés előtt a Főkapu-tér (képaláírás, kishír)A befejező munkálatoknál tart a betonútépítő Vállalat a Főkap-téren vasmű igazgatóság előtt. Az új utak és a parkoló elkészült, jelenleg a főkapuhoz vezető út felújítását végzik. A teret október elején adják át a forgalomnak, a parkosítás és csinosítás pedig november elejére készül el. (teljes szöveg)
1970-05-26Határidőre elkészülA vasmű előtti tér, a kiállítási csarnok és a tanácsház B szárnya.
1970-04-28Korszerűsítik a vasmű előtti teretMintegy 5,5 millió forintos költséggel számolnak. Az átépítési terv rövid bemutatása.
Megállni szabadA Hankook gumigyár megbízásából közel 60 új parkolóhely készült el a városban.
Vágják a fákat (képaláírás)Az elmúlt napokban a Vasmű út több szakaszán feliratokban kérték a tulajdonosok, hogy időlegesen keressenek máshol parkolóhelyet járműveik számára. Az ok pedig az volt, hogy a DVG ZRT. munkatársai favágási, gallyazási munkákat végeztek az adott szakaszon (teljes szöveg)
Minden kérés fontosBeszélgetés Lőrinczi Konrád önkormányzati képviselővel a 2-es városi választókörzetről. A körzetben 2017-ben elkészült fejlesztések, felújítások felsorolása.