József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | posta

289 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-07-28Csapadékvíz-elvezetés itt, tetőszigetelés ott: két felújításról is döntött a testületA Családok Átmeneti Otthona csapadékvíz-elvezetése mellett a Barátság utca 2/c alatti kisposta és felnőtt háziorvosi rendelő beázása miatt volt szükség a dunaújvárosi közgyűlés gyors döntésére
2022-12-02Pintér Tamás minden követ megmozgat: tárgyalt a 8-as posta újranyitásárólA Magyar Posta vezetője tájékoztatta az ország 210 településének polgármesterét, hogy takarékossági okok miatt bezárnak 366 hivatalt az országban. Köztük a Dunaújváros 8-ast, azaz a Spar áruházban lévőt, a Béke városrésziek postáját. 
2022-11-09Pénteken be fog zárni. E hét péntekig működik még a 8-as számú postaOktóber végén közleményben jelezte a vállalat, az energiatakarékosság jegyében országszerte 366 posta működését fogja ideiglenesen szüneteltetni, köztük a dunaújvárosi Intersparban lévő, 8-as számú egységet. Az intézkedés november 11-től, péntektől lép életbe, ekkor fogadják az érintett egységben utoljára az ügyfeleket.
2022-11-04A 8-as posta felkerült a feketelistára, de kérjük a döntés felülvizsgálatát. Spórolnak, hát bezárják a postákatA Magyar Posta az ország 210 településén ideiglenesen bezárja 366 postahivatalát. Az intézkedés egy dunaújvárosi postát is érint.
2022-07-23Ásványvíz és fagyi. Száz gombóc a fagylaltból, ezer palack az ásványvízből - jótékonyság sok segítséggelA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) szervezésében – az ötletgazda Tóth Imre, a DLSZ Társadalmi Felelősségvállalás Bizottság elnöke volt – a Jakó Cukrászda, a Carissa Sportegyesület, a Szöglet Sport Bár, a Magyar Posta, a PMA és Mester Anikó támogatásával, segítségével július 22-én délután a Dózsa György úti posta előtt vizet és fagyit osztottak a járókelőknek. Az akció neve 1 Csepp Frissítő volt. A szervezők 1000 palack ásványvizet és 100 gombóc fagyit osztottak szét.
2022-07-14Éjszakánként dolgozik könyveivel Boza AnitaBoza Anita, azaz szerzői nevén Anita Boza július 12-én, kedden dedikálta új köteteit a dunaújvárosi főpostán.
2022-02-18Három kispostát is üzemeltet a DVG Zrt. Dunaújvárosban. Közel 30 millió forintot költ a postákra az önkormányzat2015. május és június hónaptól üzemelteti Dunaújvárosban a DVG Zrt. a Barátság úti (5. sz.) és az Óvárosi (2. sz.), majd 2018. januártól a Technikumi (4. sz.) kispostát.
2022-02-18Postatörténeti érdekességek PentelénSzabó Tamás írása Dunapentele postatörténetéről.
2022-01-07Valóra vált egy régi álomHivatalosan is átadták a dunaújvárosi életmentő készülékek információs tábláját a Dózsa György úti posta előtt. A kezdeményezés ötlete már 2020-ban felmerült a DLSZ, a Magyar Vöröskereszt, valamint Magyar Mentőszolgálat Alapítvány munkatársai részéről.
2021-12-16Összefogtak, segítettek, egy fontos térkép készült. Defibrillátor-térkép van a város szívében – jót tettekA Dunaújváros 1-es posta előtt december 15-én adták át Dunaújváros legfrissebb defibrillátor-térképét. A város 18 pontján 24 életmentő-készüléket találhatunk.
2021-07-27Automatát szeretnének a körzetbenA Barátság városrész lakosainak igényük lenne egy bankautomatára.
2020-12-12Városi értékleltár (képaláírás)A Petőfi Sándor utcai postahivatal klasszicizáló, kisvárosi polgári épület, az utcai homlokzaton stukkó díszítéssel. A tornác az utcával párhuzamos, oszlopfős pillérekkel, az oldalszárny előtt talán már eredetileg is beüvegezve télikert jellegű. Az egész épület eredeti állapotban megőrzendő, a kaput javasolt az épülethez jobban illő fakapura visszacserélni. (teljes szöveg)
2020-10-00A hónap műtárgya - Képes levelezőlap történelem2020. október - A csatolt képeken az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményében szereplő képes levelezőlapokból találhatunk válogatást. Ezek a lapok különböző időpontokban kerültek be, egyedi tárgyként vagy gyűjtemény részeként, állapotuk általában jó.
2020-06-00"A kézbesítés olyan, mintha kirándulnék"Portré Seiben Erzsébetről, Újtelep városrész postásáról, aki 2019-ben döntőbe jutott az országos Postás Példakép versenyen.
2019-12-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Ráczalmási vasút históriaSzalai Árpád írása a rácalmási vasútállomás és az itt dolgozók történetéről Jermann János, Jermann Pál és Nagy Lajos visszaemlékezései alapján
2019-11-00Postás Példakép Díj 2019 - "Példaképet keresünk"Újtelep városrész a Magyar Posta által meghirdetett versenyre Seiben Erzsébetet jelölte, aki 600 versenyző közül a legjobb 6 közé került
2019-10-02Szavazzanak Erzsikére!A Magyar Posta „Postás példakép” versenyén mintegy 600 jelöltből választotta ki a szakmai zsűri azt a 6-ot, aki indulhat a fődíjért. A döntősök között a dunaújvárosi Seiben Erzsébet (kép) is szerepel, akire október 4-ig lehet szavazni a posta.hu oldalon keresztül.
2019-09-26Dunaújvárosi is lehet az ország postás példaképeA Magyar Posta „Postás példakép” versenyén mintegy 600 jelöltből választotta ki a szakmai zsűri azt a 6-ot, aki indulhat a fődíjért. A döntősök között a dunaújvárosi Seiben Erzsébet (kép) is szerepel, akire október 4-ig lehet szavazni a posta.hu oldalon keresztül.
2018-01-16Újra működik a posta. Megnyitotta kapuit a technikumi postaJanuár elejétől ismét megnyitotta kapuit a Technikum városrészi posta a környéken lakók nagy örömére.
2018-01-12Ismét megnyílt a kispőosta a Technikumban. Leveleket, csomagokat adhatnak fel, és csekkeket is belehet fizetniAz önkormányzat támogatásával, a DVG Zrt. és a posta együttműködésével január 2-án újra kinyitott a Technikum városrészben.
2017-11-17Januárban kinyit a technikumi kisposta. Az önkormányzat állja az üzemeltetési költségetSajtótájékoztató.
2017-11-17A DK aláírásokat gyűjtöttSajtótájékoztatót tartott Mezei Zsolt, a Demokratikus Koalíció helyi szervezetének elnöke a technikumi kisposta előtt az újranyitás témájában.
2017-11-17Gondoskodó figyelem. Napirenden a távhőellátó rendszer módosítás. A fűtésrőlA november 16-i, csütörtöki városi közgyűlésen adták át a Szociális Munkáért Dunaújváros díjat, amelyet idén Cruceru Carmen Mihaela (kép), a Jószolgálati Otthon Közalapítvány szociális gondozó ápolója vehetett át Cserna Gábor polgármestertől. A közgyűlés döntött az élményfürdő műszaki munkálatairól. A labdarúgóstadion és a radari sporttelep beruházásának lebonyolítói, valamint az építés műszaki ellenőri feladatainak elvégzésével a közgyűlés a BMSK Beruházási, Műszaki, Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-t bízta meg. A Modern Városok Program megvalósítása prioritás. Ennek keretében fejleszti a város a víziközmű-hálózatot is. A közgyűlési döntés keretében ötezer forintos béren kívüli juttatást biztosít az önkormányzat a fenntartásában lévő intézmények dolgozóinak. Megszavazták a képviselők a Technikum városrészi kisposta újranyitásával és üzemeltetésével kapcsolatos költségeket is.
2017-11-17Az újranyíló postaSaját sikereként értékeli a Demokratikus Koalíció a közgyűlés november 16-i döntését a technikumi posta megnyitásáról, mondta el Mezei Zsolt (kép) a DK helyi szervezetének elnöke.
2017-11-16Posta: januári nyitás. A városrészben élők számára nagyon fontosA november 15-i, szerdai közgyűléssel összhangban várhatóan január 2-től már ismét üzemel majd a Technikum városrészi kisposta. A helyiek szerint is igény van erre az egységre.
2017-10-18A hat legjobb között. Ica, aki mosolyt is kézbesítNaponta hivatásszerűen bejárja a belvárost a Devecseri Gábor utcától a Kallós Dezső utcáig, a Dózsa György úttól a Kenyérgyári útig Román Attiláné, Ica (kép). Ő ennek a körzetnek a kézbesítője, röviden: a postása.
2017-09-13Tájékoztató (képaláírás)A Magyar Posta Zrt. kihelyezett tájékoztató napot tartott szeptember 12-én a postai betöltetlen munkakörökkel kapcsolatban a polgármesteri hivatal A épület, földszinti termében. (teljes szöveg)
2017-08-23Százötven éves a postaPerkátán több programmal is várták az érdeklődőket augusztus 20-a alkalmából a mögöttünk hagyott hét végén.
2017-08-00Polgármester a kispostáértCserna Gábor polgármester nyilatkozik a technikumi posta újranyitásának lehetőségéről.
2017-07-28Aláírásokat gyűjtenek. Demokratikus KoalícióA technikumi kisposta újranyitása érdekében aláírásgyűjtést kezdeményezett a Demokratikus Koalíció.
2016-12-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Kis hírek, érdekességek Rácalmás 150 évébőlA fogyasztási adó beszedése. Tanítói álláshirdetés. Egy rácalmási szőlősgazda keservei. Kettős és négyes fogatok eladók. Almavásár. Bay Géza végrendelete 1903. Posta és telefonközpont Rácalmás1910. Huszár stikli
2015-12-00Mérlegen a város...Beszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a 2015-ben elért eredményekről. A városvezető a Bánki költözését és a főiskola egyetemmé válását tartotta a legfontosabb történéseknek.
2015-07-17Postai különlegességJúlius 16-tól, öt hónap után újra működik, lehet levelet feladni, csekket befizetni a Petőfi utcai postahivatalban.
2015-07-17Megnyílt az óvárosi kispostaSzerdától várja az ügyfeleket. Levélfeladás és készpénzes csekkbefizetés.
2015-07-10Csekket is be lehet fizetni a kispostánCsekket is be lehet már fizetni hétfő óta az újranyitott Barátság úti kispostán.
2015-07-08Sokak kéréték, teljesítettékÚjabb, fontos szolgáltatással bővült - újra lehet csekket feladni - a Barátság városrészi kisposta, amelyet miután a Magyar Posta bezárt, az önkormányzat és a DVG Zrt. közösen üzemeltet tovább.
2015-06-22Csekket is feladhatunkA Barátság úti kispostán csekkes befizetésre is lesz lehetőség.
2015-05-22ÚjranyitásSzerdától a Barátság úti kisposta alapszolgáltatásokkal várja az ügyfeleket. Az óvárosi kisposta nyitásával kapcsolatban még egyeztetnek.
2015-05-21Újra nyitott a kispostaMájus 20-tól az önkormányzat, a DVG Zrt. és a Magyar Posta Zrt. közös munkája eredményeként újra üzemel a Barátság városrészi kisposta, tájékoztatta lapunkat Kizmus Szabolcs a DVG Zrt. fejlesztési és ügyviteli vezetője.
2015-05-08A posták nyitásra várnak!A Barátság és a Pentele városrészben.
2015-05-00Itt ez a város... Munkahelyekről, utakról és a sportról...Interjú Cserna Gábor polgármesterrel.
2015-04-27Májusban nyitnak!Az önkormányzat felvállalta vagyonkezelő cégén keresztül a postai szolgáltatást, és az anyagi hátteret is biztosította azért, hogy újra üzemelhessen Pentelén és a Barátság városrészben a kisposta.
2015-04-24Kisposta: kettő maradA Barátság úton és a Petőfi utcában lévő kisposta újra kinyithat.
2015-04-24A város segítségével újra kinyit a két postaA Barátság városrészben és az Óvárosban március 2-án bezárt kisposták újra kinyitnak május 1-től. Üzemeltetésükre mintegy 6,6 millió forintot biztosít az önkormányzat.
2015-04-23Közgyűlés2015. április 23. A határozatok mellékletei (szerződések, tervezetek, tájékoztatók, módosító iratok, üzleti jelentések, beszámolók, közhasznúsági jelentés) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020. április 23-ig.
2015-04-16Újra kinyit a pentelei kispostaMinden jel szerint újra kinyit a penteleiek kispostája, mégpedig az eredeti, 119 év alatt megszokott helyén.
2015-04-15Harcias fórum volt a pentelei postáért"A penteleiek követelik régi postájuk visszaállítását az eredeti helyén!" Beszámoló az április 13-án, a Pentele Klubházban megrendezett lakossági fórumról.
2015-04-01Helyben is postai ügyfélszolgálatA Magyar Posta tájékoztatása szerint az április elsejétől működő Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati tevékenységét gázüzletágban, Dunaújvárosban a nyolcas számú posta (Béke körút 3.) látja el.
2015-03-20Megmaradhat két városi kisposta?A közgyűlésen elhangzott, hogy önkormányzati segítséggel van esély, hogy két kisposta megmaradjon.
2015-03-20Nem is kérdeztek...Három távoli városrész postájának önkényes bezárása ellen tiltakoztak sokan a főpostánál március 19-én a Párbeszéd Magyarországért szervezete.
2015-02-20Bezárnak három kispostátMegszűnik azó városi, a technikumi és a Barátság városrészi kisposta, márciustól már csak a másik négy postahivatal fog működni.
2015-02-19Pentelén 1896 óta működik ez a posta!Újabb szempontokat vet fel olvasónk a pentelei posta tervezett bezárásával kapcsolatban.
2015-02-17Postahivatal űr PentelénPentelének és Újtelepnek mindenképpen szüksége lenne egy közeli postára. Március elsejével bezárják a pentelei postát.
2015-02-13Posták: átirányítás lesz!Március 2-tól nem lesz a Petőfi utcai, Vörösmarty utcai és a Barátság úti posta, mert az elmúlt időszakban forgalmuk jelentősen csökkent.
2015-01-30Aláírásokat gyűjtenek a kisposták bezárása ellenA Magyar Posta gazdasági okok miatt három kirendeltséget akar bezárni a városban: a Barátság, az Óváros és a Technikum városrész postáit.
2015-01-30Postabezárás: miért?!A technikumi, a Barátság úti és a pentelei, Petőfi utcai kispostát tervezi bezárni a Magyar Posta. A Párbeszéd Magyarországért helyi szervezet közel hatszáz aláírást gyűjtött össze a technikumi posta bezárása ellen.
2015-01-23Egészségünkre válikA január 22-i közgyűlésről: megállapodás az Egészségügyi Egyeztető Fórummal, az önkormányzat akkor támogatja céljait, ha a Szent Pantaleon Kórház önállósága továbbra sem sérülhet; pentelei posta bezárása.
2014-12-31Postabezárások terveA Technikum, a Barátság és a Pentele városrészben (kép) is tervezik. A penteleiek aláírás-gyűjtési akciót indítottak.
2014-12-18FogadónaponSajtótájékoztatóval egybekötött fogadónapot tartott december 17-én dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő.
2014-11-29Almanap, gyertyávalElkezdődött az "Almát minden mikuláscsomagba!" akció. Az első adventi vasárnap Nagykarácsonyban.
2014-11-28Bezárnak három postát (kishír)Bezárja januárban a Magyar Posta Zrt. a Barátság városrészi, a pentelei és a Technikum városrészi kis postákat.
2014-11-25Pakkjuk érkezett (képaláírás)A Posta csomagküldő szolgálatának részeként úgynevezett csomagpontokat (access point) hozott létre Dunaújvárosban is, hogy ezzel is könnyítse a pakk átvételét. Ha a futár a csomag kézbesítésekor nem talál senkit a címen, akkor a legközelebbi UPS csomagpontba visz be a küldeményt. (nem teljes szöveg)
2014-10-25Varázslatra hangolvaJövőre jubilál az Országos Mikulás Fesztivál. Most viszont még koncentráljunk a tizenkilencedikre, amelynek programjai november 21-én kezdődnek Nagykarácsonyban.
2014-08-16Velünk élő történelemFotók Dunaújváros múltjából és jelenéből egy képen. Bali Attila fotógyűjteményének felhasználásával Holczer Tibor készítette a montírozott anyagot.
2013-12-02Ünnepélyes gyertyagyújtásainkAdventi ünnepségek Dunaújvárosban és Nagykarácsonyban, ahol újra megnyitották a Szeretetpostát.
2013-10-18Sorszámozó rendszer a főpostánBevezették a sorszámozó rendszert a Dózsa György úti postán.
2013-05-21Uralták az autót"Uralom az autóm!" címmel megrendezett ügyességi versenyen hivatásosok mellett amatőrök is versenybe szálltak. A május 18-án megrendezett verseny eredményei a cikkben.
2013-02-01Tekerjen a postás!Baracs Apátszállás és Templomos részén működő postai szolgáltatásról.
2013-01-22Kerülőutak a napi postáért"Baracs templomosi részén megszűnt a gépkocsis postai kézbesítés tavaly novemberben, a lakóknak az apátszállási településrészre kell utazniuk ügyet intézni. Ráadásul az emberek sajnálják a hóban-fagyban 15-20 kilométert bicikliző postást."
2013-01-21A templomosi postás két napjaOlvasói levél a Baracs templomosi településrészén dolgozó postaszolgálatról.
2012-12-28Több kilométert teker a postásBaracs templomosi részén élők aláírásgyűjtéssel tiltakoznak, mert postás autó helyett biciklivel járja egy kézbesítő a központtól kilométerekre fekvő falurészt.
2012-12-03Legyünk hát jobbak!Huszonhárom év után, idén nem indult Szeretetposta Nagykarácsonyban. Nagykarácsonyban Betlehemet avattak és meggyújtották az első adventi gyertyát. A település vendége volt L. Simon László államtitkár.
2012-11-28Elmarad a postamegnyitóKarácsonyi készülődés. December 2-a advent első vasárnapja. A nagykarácsonyi Szeretet Posta megnyitója és ünnepi műsor idén elmarad, mert a Magyar Posta Zrt. nem vállalta a költségeket.
2012-10-29Ötös posta: rövidebb ideigA Magyar Posta informatikai fejlesztést hajt végre november 5-én Dunaújváros ötös számú postáján (Barátság út 2/b).
2011-12-05KépA Nagyvenyim és Környéke Postagalamb Sportegyesület kiállítást rendezett a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában.
2011-12-02A régió legértékesebb galambját láthatjákA Nagyvenyim és Környéke Postagalamb Sportegyesület kiállítást szervezett a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában.
2011-11-28Egy tenyérnyi szeretet"Az első ünnepi bélyegzéssel, gyertyagyújtással, díjátadással, valamint adventi jókívánságokkal megnyitották a Szeretet Postát vasárnap délben Nagykarácsonyban."
2011-11-24GyertyagyújtásKép a nagykarácsonyi Szeretetposta 2010. évi megnyitójáról.
2011-08-26Elismert emberekElőszállásért emlékéremmel jutalmazták: Kerlang Ferenc, Kerlang Ferencné és az előszállási posta (dolgozói). Előszállás Díszpolgára címet kapott: dr. Eglesz Dezsőné, Élő Győzőné.
2010-12-29Karácsony őrzőiHuszonkét évvel ezelőtt nyílt meg a Szeretet Posta Nagykarácsonyban. Ebből az ötletből kiindulva kialakult az Országos Mikulás Fesztivál, amely idén 15 éves. A jövő pedig Mikulásfalva - Mesefalu.
2010-11-29Megnyílt a Szeretetposta"Advent első vasárnapján megnyílt a nagykarácsonyi Szeretetposta. A tegnapi rendezvényre az ország minden tájékáról érkeztek vendégek."
2010-10-07Még egy hónap!November elsején újra megnyílik Nagykarácsonyban a Mikulásfalva és a Szeretet Posta.
2010-06-25Gyermekrajzokból filatékiai ritkaságA vasmű hatvanadik születésnapja alkalmából kiírt rajzpályázat díjazottjai.
2010-06-18Rajzpályázat bélyegekkelA "60 év a minőség szolgálatában az ISD Dunaferrnél" címmű rajzpályázatot 2010 márciusában hirdették meg a város általános és középiskoláiban. A kategóriánkénti első helyezett alkotások a Magyar Posta által kiadott emléklapon illetve bekeretezett bélyegkép formában is megörökítésre kerültek.
2009-12-31A Mikulás hozza és viszi...A Szeretetpostán százezernél több küldeményt továbbítottak Nagykarácsonyon keresztül. A Postaangyal akción összegyűjtött pénzösszegen csecsemő-életmentő berendezésre ajánlják fel az Országos Mentőszolgálatnak.
2008-12-30Szeretet postásaiBezár a Szeretet Posta Nagykarácsonyban. Az idén kevesebb ünnepi üdvözletet küldtek Nagykarácsonyon keresztül.
2008-12-20Postás kézfogásKulcson megnyílt az új postahivatal.
2008-10-07Nincs annyi utcai levelesAz egyre kevesebb magánlevél miatt, kevesebb az utcai postaláda.
2008-05-28Silány vagy sem?Dunaújvárosban is elkezdték a levélgyűjtő szekrények cseréjét.
2008-04-11Egy autó a postaPálhalmán április 1-jétől bezárt a posta.
2008-03-31A postát kereshetikA pálhalmai 7. számú posta ideiglenes jelleggel bezár április 1-jétől.
2007-12-28Szeretet, postán keresztülA nagykarácsonyi Szeretet Posta munkájáról.
2007-05-18Kisegít az érdi postán az újvárosi hivatalvezetőA dunaújvárosi főposta vezetője, Lendvay István segít Érden a kézbesítési problémák megoldásában.
2007-03-30Album.Gondolatok a város múltjáról: A posta.
2007-02-08Konyec - Iszak utazásaA 38. Magyar Filmszemlén közönségdíjat nyert a Konyec c. film, amelynek jelentős részét Dunaújvárosban forgatták.
2007-01-18Szeretet Posta: négyszázezer üdvözlettelA nagykarácsonyi Szeretet Posta advent heteiben négyszázezer küldeményt továbbított.
2006-06-22Konyec: a film nagy része nálunk forogA Csocsó és a Sorstalanság után most újabb filmet forgatnak Dunaújvárosban. A Konyec című filmben a Barátság úti postát fogják kirabolni.
2006-01-10Átépítették a bejárótKép a főposta akadálymentesített bejáratáról.
2005-12-19ÁtépítikÉpítkezés az 1. számú post előtt, akadálymentesítés.
2005-11-29Karácsonyra, SzeretettelNovember 27-én ismét megnyitották a Szeretet Postát Nagykarácsonyban.
2005-11-15Mi legyen a posta és a húsbolt helyén?Helyiségek jövőjéről a gazdasági bizottság: Vasmű úti húsbolt: pályázat útján döntenek, Béke városrészi posta: egy háziorvos kívánja megvásárolni.
2005-07-25Bezárták a főposta ablakaiElkezdődött a főposta felvételi ablaksora mögötti terület felújítása.
2005-07-22Zárva lesznek a főposta felvételi ablakai péntektőlÁtalakítási, felújítási munkák a főpostán.
2005-05-26Csekkes befizetőhely nyílik a városházán2005. június 1-jétől postai befizetőhely működik a polgármesteri hivatalban.
2005-05-10A csütörtöki közgyűlés döntéseiHivatali informatikai stratégia: a célok között szerepel az uniós ajánlásnak is megfelelő e-önkormányzat létrehozása. Második ütemben kiépítendő a Szolgáltató Önkormányzati Portál, amely a hivatali ügyintézésekhez nyújt előzetes tájékoztatást és letölthető ürlapokkal, nyomtatványokkal segíti a hivatalhoz fordulót. Harmadik lépcső az egyablakos online ügyintézés lehetősége lesz. Beszámolt a DVG Rt tavalyi munkájáról.
2004-05-11Várostörténetek. Postás voltam SztálinvárosbanSzabó Ferencné visszaemlékezése postai munkájára.
2003-11-25Műszaki hiba a főpostánA számítástechnikai rendszer meghibásodása miatt november 24-én a dunaújvárosi 1-es számú posta nem tudta fogadni ügyfeleit.
2003-07-03Dunaújváros térségében nem lesznek mobilpostákA hároméves program hatása itt is érezhető lesz.
2003-03-28Betűrejtvény a fülkékenAz 1. számú posta előtti telefonfülkék most a Kortárs Művészeti Intézet kiállításának részei.
2003-03-04Két posta helyett egy az IntersparbanA Béke városrészi és a kertvárosi posta nem szűnik meg, hanem átköltözik az Interspar épületébe.
2003-01-22Új rendszerhez csatlakozik az 1-es számú PostahivatalA dunaújvárosi 1-es számú Postahivatal is csatlakozik az országos integrált postahálózathoz és úgynevezett iPostává lép elő.
2002-01-02"Higgye el, vannak még emberek!"Körmendi Mihály, a Vasmű út postása az új évben nyugdíjba vonul. Portré.
2000-10-12Postaszolgálat a gyárbanA Dunaferr Rt Protokoll Föosztálya szervezésében működik a postaszolgálat. Napi 5-600 levelet továbbítanak.
2000-01-10Bér: átlagosak az emelésekBér: átlagosak az emelések
1999-12-09Télen-nyáron MikulásSzeretetposta tizenegy esztendeje Nagykarácsonyban.
1999-01-01Dunaújvárosi ragjegyek
1998-10-15Dicséretek, elismerések a postai...A postai világnap alkalmából törzsgárda-jutalmat kapott dolgozók.
1997-10-06Bélyegtárlattal ünnepelnekKettős ünnep alkalmából nyílik bélyegkiállítás ma a városi főposta kultúrtermében: a dújv-i hivatal 45 éve kezdte meg működését, s okt. 9. postai világnap.
1996-07-06A technikumi posta ünnepélyes avatójaJúl. 6-án volt az ünnepélyes átadás.
1996-06-20Uj helyen a technikumi postaA hét végén átköltözött új helyre a Vörösmarty utcába a Technikum városrész postája.
1995-12-08Megállapodtak: mégis lesz posta a Techn.Kb. áprilisig jelenlegi helyén működik a technikumi posta, majd a Vörösmarty u. 2-t az önk. átadja a postának.
1995-11-22Kiebrudalták a technikumi postátA Dunaker Rt értékesíti a technikumi posta épületet, a bérletet felmondták. A helyi Munkásszöv. vállalta, hogy jan. 1-től átadja postai célra a Félpénzes kisáruház önk-tól bérelt helyiségeit, cserébe a Vörösmarty 2-ben levő önk-i helyiséget kéri.
1995-08-19Együtt írjuk a város történetétCsak képanyag. Sztálinváros fúvós zenekara, az első posta épülete 1951-ben, a Sztálinvárosi Postahivatal 1952-ben, piac 1987-ben, divat 1961.
1995-02-03Ráférne a korszerűsítésSzükség lenne a főpostán a dolgozói létszámbővítésre és a terület növelésére, korszerűsítésére.
1994-11-28Hagyománnyá válikKarácsonyi posta nyílt tegnap. = /Cs. Gy. = AH 94. nov.28.1.p.
1991-08-29Pentelétől Dunaújvárosig; Rövid postatörténetA XIX. század első felétől a Pentele helységnév elé D. betű került. 1836-ban egy II. osztályú postahivatalt alapítottak D.Pentelén, a mai Óvárosban.A városépítés első szakaszában az építkezés területén egy kis barakképületben átmenetileg postát létesítettek. Az első, végleges postaépület 1952. jún. 12-én kezdte meg működését. A következő posta a Barátság városrészben létesült. Ezt egy kis játékos postahivatal követte a Vidám Parkban, ahol az úttörővasút induló állomásának épületében úttörők dolgoztak. A Magyar Posta alkalmi bélyegekkel emlékezett meg a városalapítás 10-15-20 éves és negyedszázados évfordulójáról.
1989-12-12Népszabadság Emlékplakett...boldog tulajdonosa a dunaújvárosi 1. sz. hírlapárus: Jaszek Lászlóné.
1989-08-18Telefon-kilátások. Mennyit fog késni?Az épület kész, de a telefonközpontot mégsem szerelik, mert a posta "elszámolta" magát a kárunkra. A tervezett 110 helyet 222 millióba kerül a fejlesztés. A postának nincs pénze, a megyei tanács nem tudja előteremteni a hiányzó pénzt. A BHG aug. végéig vár, utána máshol fogja felhasználni az ide készített anyagot. 1 fotó a posta új, üres gépterméről.
1988-12-16Az új távbeszélőközpont és interurbánközpont elhelyezése...Fénykép : magasítják a Dózsa Gy. úti postaépületet..
1988-11-18A posta rekonstrukciója során felújítják...A posta rekonstrukciója során felújítják a géptermet is a 26-os ÁÉV szakemberei. Belsőő átépítések, ajtók, ablakok cseréje, tetőcsere. A géptermet 1989 júliusában, a teljes munkát pedig 1990. májusára kell elkészíteniük.
1988-07-26A posta tervez...Telefon minden második lakásban: 1992-reSzathmári Géza, a Budapest vidéki Postaigazgatóság vezetőjének nyilatkozata Dunaújváros telefonközpontjának fejlesztéséről.
1988-04-29Kitüntetett vállalatok. Mivel érdemelték ki.Öt kitüntetett vállalat vezetője nyilatkozik a vállalatuk eredményeiről.
1987-12-22Csúcsforgalom a postánÜnnepi kedvezményei a postának. "Kedvezményes telefontarifa"
1987-12-18Randevúk reggeltől estig.Újhelyi Józsefné - a Gagarin tér környékének postása - portréja.
1987-12-15A készülékek fele színesDunaújváros lakosságának televízió ellátottságáról.
1987-12-11Nagy menetben reggelenteJagadics Istvánné kiváló hírlapterjesztésért kapta az elismerő oklevelet. 30 év a postán.
1987-10-16A tudományok, jövőnkénrtA posta, és a távközlés megyei helyzetéről. Társadalmi és gazdasági élet megújítása céljából kutatás folyik a dunaújvárosi főiskolán.
1987-09-11Végre történik valami...Költöztetik a távirdát is. A helyi posta terveiből.
1987-06-19ÉletveszélyesRiport a dunaújvárosi telefonhálózat kritikán aluli működéséről.
1987-03-27Nemcsak a posta gondjaA Népi Ellenőrző Bizottság vizsgálata a járás és a városi postáról.
1987-03-20Kezdőthet a munkaA városi telefonhálózat újjáépítéséről. Új telefonközpont: 1990-ben.
1986-02-21Tárcsázunk, tárcsázgatunk. Mit mond a telefonáló, mit mond a posta?Panaszok a dunaújvárosi távbeszélőre. Riport
1986-01-28Halló, akárki... Meddig bírja ez a központ?A városi távbeszélő-hálózatról. A helyzet egyre rosszabb. Javítják vagy kijavítják? Talán kibírja.
1985-11-05Könnyebb lesz telefonálni. Új központ a vasműben és a városbanTelefonközpont.
1984-08-17Százmillió kellene. Telefonközpont-kilátásokA telefonközpont fejlesztéséről
1983-11-11"Nem mi vagyunk udvariatlanok" ... A hívók, ha láthatnák...Riport a postai telefonközpont munkájáról. Kép: A központ munkában
1983-10-18Nosztalgiaakciónk. Mi volt, mi nem voltKorabeli felvétel a postáról. Az "épület" előtt az akkori postások. Történeti adatok. Nevek.
1983-10-07Október 9.: postai világnap. "Aki egyszer bekerül a postára"Interjú Tóth Istvánnéval, aki 28 éve árul hírlapot Dunaújvárosban. Kép: T. I.-né
1983-09-27Új hivatalvezető a postánÁmon Jánosné lett az új vezető, aki 1952 óta dolgozik a postán. A régi vezető Pásztor János volt
1983-04-01Életregény 120 sorbanBurnyóczky József, 62 esztendős nyugdíjas. Kíváló Társadalmi Munkás kitüntetéséről. Tevékenységéről. Kép: B. J. A Munka Érdemrend ezüst fokozatával is kitüntették. Volt potás.
1982-09-17Épületátalakítás a főpostánA Béke városrészben új posta (8.sz.) nyílik meg 1982. novemberében.
1982-09-14KépaláírásA klubszoba, a műszerészek tartózkodója, raktárak és gazdasági irodák találnak majd végleges helyükre, a Dózsa György úti postaközpont udvarán elkészült új épületében, ha az épületet valóban használatba lehet venni és lezajlik a nagyszabású rekonstrukció is. (nem teljes szöveg)
1982-07-06KépaláírásAz IKVGV építőbrigádjai nemsokára az utolsó simításokat végzik a Dózsa György úti postahivatal mögött készülő épületen. (nem teljes szöveg)
1982-06-15Lapkézbesítés az üdülőhelyreA Dunaújvárosi Hírlapot egy napos késéssel a posta kiszállítja minden belföldön üdülő számára. A szolgáltatást tavaly hatvanan is igénybe vették.
1982-05-21Magyarázat van, hivatal még nincsMiért késik a Béke városrészben a postahivatal megnyitása?
1982-02-16Bővült a telefonközpontAdatok a bővítésről. Négyszáz új fővonal, még több iker.
1982-01-22Bővítik a telefonhálózatotKomócsin ligeti, a Dózsa II. városrészi, a Táncsics Mihály utcai, a Bocskai utcai hálózat bővítéséről. Jövőre pedig a Béke városrész B-területén.
1982-01-22Ötnapos a postáA szolgáltatások új rendje.
1982-01-05Távirat utcai telefonrólA posta új szolgáltatásáról.
1981-11-13Hol lakik a címzett? Reggel a főnök felolvasEgy postai kézbesítő, Újhelyi Józsefné napi munkájáról. Portré. Kép: Kézbesítés.
1981-09-18Elhunyt Kugler ViktorA dunaújvárosi 1-es posta nyugalmazott vezetője. 1951 óta dolgozott a dunaújvárosi postán.
1981-05-15Ami érdekli az embertVéget ért az Munkásművelődési Központ Napjaink világa című sorozata. 1. lett a Dunai Vasmű meleghengermű Bolyai brigádja, 2. a BVM brigádja, 3. a posta Kállai Éva brigádja.
1981-04-07A telefonközpont bővítésének és korszerűsítésének előfeltéteKép: Az épülő épületszárny váza már áll.
1981-03-20HírlapárusokA dunaújvárosi újságárusító pavilonokban dolgozók jó munkájáról. Szocialista brigádban dolgoznak. Asztalos Lászlóné a Béke téri pavilon vezetője - brigádvezető - nyilatkozik munkájukról. Kép: Asztalos Lászlóné.
1980-11-25Csöndes rikkancsokRiport a lapkihordók munkájáról. Riportalany: Jadodics Istvánné.
1980-09-19Dunaújváros postatörténetébőlA pentelei és dunaújvárosi postaszolgálat vázlatos története. Régi bélyegek fényképei. Dunaújvárosi Úttörő Postahivatal. A Vidám Parkban, 1958-ban
1980-08-01Vonalas gondokMi a baj a városi telefonvonalakkal?
1980-04-11BélyegkiállításA Dunaújvárosban rendezett 18. országos bélyegkiállításról. Kép: A Dózsa II. városrész általános iskolájában rendezett bélyegbörzén... Alkalmi postahivatal az Uitz teremben.
1980-01-29Kiállitási bélyegzőkDunaújvárosban rendezik a 18. Országos Ifjúsági Bélyegkiállítást (április 4-10.). Ennek jegyében többféle postabélyegző használatára kerül sor. Valamennyit Pálfalvi János tervezte. Az április 4-én Budapest-Dunaújváros-Budapest vízi útvonalon közlekedő "postahajó" bélyegzője: Budapest-Dunaújváros Ifjúsági Hajóposta. Képek a bélyegekről.
1979-12-21Az V. ötéves terv DunaújvárosbanA terv és a népgazdaság gondjai. Népességszám, lakásépítés. Hogyan haladt a városépítés? Továbbfejlődött városunk ipara. Közlekedés, hírközlés. Oktatás, művelődés. Kereskedelem - szolgáltatás. Vendéglátás. Szabadidő, sport. Adatok. Képek. Új létesítményekről 9 db. kép. Szobor, üzlet, új óvoda, rendelő, Béke városrész. Barkácsbolt. Dózsa II. városrész új iskolája
1979-12-07KépaláírásElhelyezték az 51-ik nyilvános telefonfülkét a városban. (nem teljes szöveg)
1979-07-03Korszerűsítik a lapterjesztétNövekvő igények - új módszerek. A városban 13 újságos pavilonban, 6 postahivatalban és 12 ABC-áruházban van újságárusítás.
1978-11-28Felavatták a távválasztó telefonközpontot1978. november 27-én.
1978-11-03Dunaújváros is bekapcsolódik az országos távhívó hálózatbaJelentőségéről és módjáról.
1978-09-15Miért késik a távhívás?Néma telefonok-lassú kapcsolás. Problémák és megoldási tervek.
1978-06-16Mit ígér a posta?Idén ősszel bekapcsolják Dunaújvárost a távhívó telefonhálózatba. Egyéb tervek.
1978-04-01Dunaújvárosi hétköznapokAz 1. Postahivatal tevékenységéről.
1978-02-07Környezetvédelem '78 (képaláírás)Képek: A környezetvédelmi leveleket befogadó ládikók. A Táncsics Mihály utcai kidöntött fák. A postaláda elhelyezői leveleket, elsősorban javaslatokat, észrevételeket várnak.
1977-12-13Körzetszámunk: 25. Dunaújváros is bekapcsolódik a távhívó hálózatbaMár dolgoznak a szakemberek. 1978. második felében átadják a távhívó központot.
1977-12-06Mi újság a posta hírlaposztályánMely újságok a kedvencek?
1977-07-05Szeptemberben kezdik az új telefonközpont szerelésétTávhívás Dunaújvárosból!
1977-05-10Kifutók helyett belső posta. Dunai VasműA kézbesítők helyett belső postával oldják meg az információk pontos átadását a vasműn belül.
1976-12-07A város városrészenként (II.)Városrészenként elemzi a közlekedés, posta, egészségügy, bölcsőde, óvoda, iskolai ellátottságot. Kedvező végkövetkeztetések.
1976-10-15Ifjúsági parlamentek. Napirenden az ifjúsági törvény végrehaIntézkedési tervek végrehajtásáról számolnak be a vezetők, az Ifjúsági törvény megjelenése után
1976-08-31Emelkedik a posta forgalma-avul a szolgáltatások színvonalaTöbb a rádió, televízió, több újságot olvasunk.
1976-08-17Száznál is több alközpont DunaújvárosbanA távbeszélőhálózat kis rendezőpályaudvarai. Túlterheltek az alközpontok, korszerűtlenek a berendezések. Fejlesztés a postával összehangoltan.
1976-04-27Élüzem lett az 1-es postaÁprilis 24-én tartotta ünnepségét az 1-es posta. Meghívottak.
1976-04-23A telefonsztori folytatása - Nem vigasz, csak magyarázat: máshol sem jobbAz előzetes tervektől eltérően, legfeljebb a jövő év közepén lesz távhívás Dunaújvárosban. Más városoknál is nagy csúszások lesznek.
1976-03-16Távhívás DunaújvárosbólA tervek szerint 1977 szeptemberétől városunkat is bekapcsolják az országos távhívó szolgálatba.
1976-03-12Dunaújvárost is bekapcsolják a távhívó hálózatbaHatáridő: 1977. szept.
1976-01-13Postahivatal a Castrumban1975. december 22-én adták át a Castrum városrészben az új postát.
1975-12-16Posta a Castrum városrészben (kishír)A városrész lakóinak régi álma válik valóra. 1975. december 22-én hétfőn, átadják a városrészben a III. számú postahivatalt. A lakók ezután ott helyben a városrészben elintézhetik a postával kapcsolatos ügyeiket. A postahivatal naponta délelőtt 10 órától 17 óra 30 percig áll a városrész lakóinak rendelkezésére. (teljes szöveg)
1975-06-10Dunaújváros bélyegen (kishír)Ma jelent meg az a 6 forintos bélyeg, amely a Lenin teret és a tanácsházat ábrázolja. (nem teljes szöveg)
1974-11-22Jó ütemben oldjuk meg ötéves tervünketSófalvi István tanácselnök nyilatkozata.
1974-06-11A kongresszusi munkaverseny jegyébenSzocialista szerződés postások és könyvtárosok között.
1974-02-01Kilenc és félmillió forint sajtótermékreA város lakói egy esztendő alatt 9 millió 411 ezer forintot költöttek sajtótermékek vásárlására.
1973-06-26Úttörőolimpiai postahivatalA Vasmű klubban működik az alkalmi postahivatal.
1973-06-25Alkalmi postahivatal (kishír)Az olimpiai központnál. Itt kapható az Úttörő Olimpia emléklapja. (nem teljes szöveg)
1972-11-14Dunaújváros postai irányítószáma: 24001973. január elsejétől vezetik be az irányítószámokat.
1972-07-04Új telefonkönyvAz elmúlt héten ezer új vonallal bővült a városi távbeszélő-hálózat.
1972-06-27Ezer vonallal bővült a dunaújvárosi távbeszélő hálózatHivatalos átadás: 1972. június 29-én. 400 telefonszám megváltozik.
1971-12-21Postásszív és a csomagokCsúcsforgalom a postán.
1971-11-23Ki mikor kaphat telefont?1972-ben ezer állomással bővítik a főközpontot.
1971-10-22Miért nagy a sorbanállás a postán?Pénzforgalmi napokon nagy a sorban állás a posta pénzfelvételi részein.
1971-10-08Bővitik a telefonközpontotÚj telefonkábelek fektetése, a város különböző részein.
1971-07-23Kétezer telefonigénylőt tartanak nyilván a városban (kishír)A készülékek felszerelését nemcsak a telefonközpont szűkös áteresztő képessége befolyásolja, hanem a kábelek kiépítetlensége is. Jelenleg még nincs telefonkábel a Dózsa lakótelepen, a Kertvárosban, a Ságvári II. városrészben, az Újtelepen, az Óváros és a Castrum egyes területein. (teljes szöveg)
1971-06-25Miért késik a lapok kézbesítése?A reggel 7 és 8 óra között kiszállított lapok már nem érik otthon az olvasót.
1970-12-24Csúcsforgalom a postánKarácsonyi nagyüzem a postán.
1970-11-2020 éves az I. posta (kishír)Az első posta a Május 1 utca első házának földszintjén kezdte működését, 1950-ben. (nem teljes szöveg)
1970-10-13Ma reggel nyolckor nyit a kertvárosi posta (kishír)Kész az új postahivatal. (nem teljes szöveg)
1970-08-20Az alkotmány ünnepére és a község 20. születésnapjára új tanácsháza és posta NagyvenyimenA Dunaújvárosi Tervező Iroda tervei szerint épült földszintes faluközpontot az emeletes iskolával szemben a mezőfalvi útelágazásnál létesítették.
1970-06-30Egy nem várt és egy várt ajándék a Ságvári II. városrészbenA Posta június 18-án a Táncsics Mihály utcába költöztette egy újságárusító pavilont, a Bercsényi utcában pedig levélszekrényt helyeztek el.
1970-06-16Alkalmi posta - alkalmi bélyeggyűjtőkA város alapításának 20. évfordulójára.
1970-06-05A 20. évfordulóra alkalmi bélyegzővel ellátott emléklapot bocsát ki a postaA posta 1970. június 14-én a városban alkalmi bélyegzővel ellátott emléklapot bocsát ki. A város látképe, címere és forgalomban lévő bélyeg lesz, amit alkalmi bélyegzővel látnak el.
1970-05-22Új levélszekrényekA város levélszekrényeiről.
1970-05-08Elkészült Nagyvenyimen az új tanácsháza (kishír)A tanácsház mellett felépített postahivatal is hamarosan a község lakóinak rendelkezésére áll. (nem teljes szöveg)
1970-05-01Postahívatal nyílik a Kertvárosban (kishír)Ez lesz a hatodik számú dunaújvárosi postahivatal. Az idén továbbfejlődik a városi távbeszélő-hálózat is. 1970-ben 400 vonalas bővítésére kerül sor. A IV. ötéves terv első három évében pedig további 2000 telefonállomást szerelnek fel Dunaújvárosban. (teljes szöveg)
1970-04-28Kitüntetett vállalatainkKiváló vállalat a Dunai Vasmű. 26. Építőipari Vállalat, Posta, AKÖV, vasútállomás.
1969-09-23Telexközpontot kapott DunaújvárosA dunaújvárosi hatvanas központba a jelenlegi 25 előfizető mellé bekapcsolták Dunaföldvárt, Paksot, és Simontornyát.
1969-04-01Dunaújvárosi postások sikereHujber Józsefné és Rapcsák Károlyné szereplése az Országos Postás Vetélkedőn.
1969-01-17Az ötödikA város postatörténete az új, Barátság városrészi hivatal (5.sz. Posta) megnyitása kapcsán. (megnyitó: 1969.01.15.)
1969-01-10Szerdán megnyílik a Barátság városrészi posta (kishír)Nyitás: 1969.01.15.
1968-12-30Épült 1968-banA kertvárosi általános iskola, a Barátság úti orvosi rendelő és posta, a vasmű út végén felépült a szövetkezeti sörkert.
1968-12-03A posta kezelésébe kerülnek a Dunai Vasmű szolgálati telefonjaiVárosi számot kapnak a vasmű számai.
1968-11-02Hogyan kerül a reggeli mellé az újság?A dunaújvárosi 1-es posta Zrinyi Ilona hírlapkézbesítő brigádjának lelkiismeretes munkájáról.
1968-11-01Határidő előtt elkészültMegkezdték a Barátság városrész rendelőjének és postahivatalának műszaki átadását. Tervező: Finta József.
1968-09-20A Barátság városrészben készül a városrész orvosi rendelője és postahivatala (kishír)Jelenleg a szakipari munkákat végzik.
1968-05-24A telefonközpontbanNaponta átlag 350 táviratot továbbítanak.
1968-04-30Negyedszer Kiváló hivatal a postaA dunaújvárosi 1. sz. posta eredményessége alapján lett díjazott.
1967-09-22Jó a versenyszellem a PostánMunkaverseny a postán
1967-09-19Orvosi rendelő, postahivatal épülOrvosi rendelő és postahivatal építését kezdték meg a Barátság városrész Eszperantó utca térségében.
1967-06-01Harmadszor "Kiváló Hivatal"Dunaújváros 1. postahivatala.
1967-04-18NegyedszázadKugler Viktor 1951 óta dolgozik az 1.sz. postahivatalban, amelynek 1953 óta a vezetője. Ugyanezen oldalon Telkesi Lászlóról, aki 1951-ben került a dunaújvárosi postához.
1967-04-18Mindennapi hivatalA posta munkája számokban. Az 1. sz. posta tevékenységéről. Életrajzi adat a posta régi dolgozóiról: Kugler Viktor és Telkesi László.
1967-04-18Mindennapi hivatalA posta munkája számokban, története.
1967-01-06Uj postahivatal DunaújvárosbanA Ságvári városrész és a Kertváros lakói részére a decemberben átadott új üzletház épületében most postahivatal nyílt.
1967-01-03Megnyílt a Ságvári városrész postahivatalaAz újév első létesítménye.
1966-12-06Az új posta és virágbolt késik (kishír)A Ságvári városrészben.
1966-11-22Az I. Posta túlteljesítette vállalásaitAz eredményekről
1966-04-29Élüzemavató ünnepségekA 14. AKÖV, Papíripari Vállalat, Postahivatal, Betonelemgyártó Vállalat, és a dunaújvárosi nyomda lett élüzem. Személyi kitüntetéseket is felsorol a cikk.
1965-11-19A dunaújvárosi lakások hetven százalékában van televízió (kishír)Az előfizetők száma meghaladja a 6400-at. A rádió előfizetők száma megközelíti a 10 ezret.
1965-08-03Látogatás az I-es postánÚjság, rádió, televízió előfizetések száma.Postai takarékbetétek. Munkalehetőség 24 nőnek.
1965-07-16Iskola és munkahely közöttFiatal szakmunkástanulók gondjairól.
1965-06-06Csőposta a Dunai VasműbenAz új gyorselemző laborban három kilométer hosszú csőposta épült.
1964-07-07Híradás a postárólNövekvő forgalom, változatlan körülmények.
1964-04-28Kiváló üzem címet kapott a Posta műszaki fenntartó üzemA műszaki fenntartó üzem és az erősítő állomás.
1964-01-10Ahol naponta 12 ezer kapcsolat létrejönLátogatás a Posta telefonközpontjában.
1964-01-07GyakorlatilagEgy jó újítás elfektetése a postán.
1963-11-22A levélszekrényekrőlA lépcsőházban elhelyezett postai levélszekrényekről.
1963-09-10Levélszekrények a lépcsőházakbanA város valamennyi lépcsőházában levélszekrényeket helyeznek el.
1963-01-08A posta a lakóházakban minden lakó részére levélszekrényt állít beEgyelőre kétezer darabot helyeznek el.
1962-11-27Lesz-e postája a Barátság városrésznek?Alapfeltétel, hogy alkalmas és megfelelő alapterülettel rendelkező helyiséget találjanak.
1962-07-20Központi levélszekrényeket szerelnek fel a lépcsőházakbanEgységes levélszekrények a házakban.
1962-07-20Postai felvevőhely (kishír)Egyszemélyes kis postahivatalokat terveznek a város több pontjára: a Vidám Parkkal szemben épülő lakótelepre, valamint a Dózsa György útra.
1961-10-06Hatszáz állomással bővítették a városi telefonközpontot.Készülékhiány miatt az új előfizetők, új állomások bekapcsolása lassan halad.
1961-09-22Egy kiváló kézbesítő.Portré Lukács Lajosról, az I. sz. szocialista kézbesítő brigád vezetőjéről, aki a Dózsa György úti posta dolgozójaként április 4-én Kiváló dolgozó lett.
1961-07-21Megnyílt a postások rajz-,kép-,fotó-és kézimunka kiállítása.Beszámoló a megnyitóról.
1961-07-18Postai kiállítás (kishír)Az 1-es posta dolgozói 1961. július 19-21. között rajz, kép, fotó, kézimunka kiállítást rendeznek a dolgozók munkáiból.
1961-06-30Hírlap-és szakfolyóirat kiállítás a Vasműben.Mintegy 250 lapot mutatnak be.
1961-04-07A Szocialista Munkáért Érdemérem birtokábanCsomány Ferencné, a Sztálinvárosi Postahivatal vezetője
1961-04-07Csúcsforgalom a sztálinvárosi postánA posta havi átlagos levélforgalma 230 ezer.
1960-08-23Élüzem avató ünnepség a postánRövid beszámoló az ünnepségről
1960-08-19Tíz vállalat érte el az élüzem címetÚj élüzemek.
1960-04-26A Ruhagyár, a Fehérneműgyár és a Posta is készülMájus elsejére készül mindenki
1960-01-08A Postás klub fejlődéséről és életérőlFejlődik a Postás klub.
1959-12-15Telefoninterjú a postahivatal vezetőjévelFelkészülten várják a postás dolgozók az ünnepi forgalmat.
1959-12-04KépaláírásKép az úttörővasút postahivatalában dolgozó úttörőkről. (nem teljes szöveg)
1959-11-27Városszerte fokozódik a lendületLegújabb jelentések a kongresszusi verseny frontjáról
1959-10-13Villáminterjú a postahivatal vezetőjévelA távbeszélők és távírászok munkaidejének csökkentéséről
1958-10-17Tanulnak a vasutas, a postás úttörőkA Landler Jenő területi vasutas és postás úttörőcsapat szeptember 15-e óta működik 70 taggal.
1958-06-24Úttörő Posta SztálinvárosSzombaton és vasárnap már nyitva van az új hivatal a Vidám Parkban.
1958-06-13A Posta munkájáról203 ezer újság, 6600 rádió előfizető, 265 680 telefonbeszélgetés, 35 millió forint forgalom.
1957-09-17Klubot avattak a postásokFelavatták a postások klubhelységét.
1957-02-01Beszámoló a postahivatal működésérőlBeszámoló a postahivatal működéséről.
1956-11-21A posta munkájárólInterjú Pásztor Bélával, a dunapentelei 1. Posta hivatalvezető helyettesével
1955-11-04Amíg egy levél eljut idáigLátogatás a postahivatalban
1955-02-18Ankét a postán (kishír)Míg 1951-ben négyen dolgoztak a postán, ma a Dózsa György úti épületben 84 alkalmazottal üzemelnek...
1955-01-07Házhoz szállítják...(kishír)...a postai csomagokat. A város fejlődésének egy újabb pontjáról...
1954-07-06Sztálinváros távgépíró-központot kap (kishír)Külön kezelő-személyzetet képeznek ki...
1952-06-17Új épületbe költözik......Sztálinváros postahivatala
1952-06-13Szombaton, 14-én új helyiségbe költözik a postaAz 1. sz. postahivatal, a Dózsa György úton elfoglalja végleges helyét.
1952-03-25A posta hálózatépítői......416 vezetékes rádiót szerelnek be április 4-re
1951-11-00A középületek tervezésének fejlődése a Sztálin Vasmű városépítésének tükrébenKözépületek, közintézmények tervei, alaprajzai, építése Sztálinvárosban.
1951-10-02A Közlekedésüzemi Tervező Vállalat tervszerütlenül tervezA posta építéséről.
1951-09-25Másfél hónappal határidő előtt üzembe helyezik a Dunai Vasmű telefonközpontjátHazánkban ez a legnagyobb méretű, legkorszerűbb üzemi telefonközpont. A városi posta üzembe helyezéséig, a város telefonszükségletét is ellátja.
1951-04-08Április 15-től Dunapentelét is érinti a posta légijárataA posta légijárata Dunapentelét is érinti
AllegóriaKépek Gyenes Tamás 2 domborművéről. Kő dombormű, 2 db 80x200 cm. Elhelyezve 1953-ban z 1. sz. Postahivatal bejárata fölött.
Egy kis postatörténetPentelétől Dunaújvárosig.
Régi Posta utca, kastélysorA dunapentelei Régi Posta utca és a kastélysor leírása Pesty Frigyes: Magyarország helységnévtára című könyvét alapul véve.