József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | rekonstrukció

2300 db találat
Dátum downCímLeírás
2013-11-18Malom: kezdődikAz önkormányzat építészeket bízott meg az egykori pentelei kúria és a vele egy területen lévő malom helyreállítási és hasznosítási terveinek elkészítésével. Készülnek a malomtervek. A tervekről az egyik tervező Szabó Zsolt Róbert beszélt.
2013-11-15Malom: mindig történik valamiA pentelei malomnál mindig történik valami, mióta az önkormányzat tulajdonba vette azt, a műemléki kúriával együtt. Az önkormányzat pályázatot írt ki a terület fejlesztésére, hasznosítására, a nyertes a Cső Építészeti Iroda lett (dr. Kondor Tamás, dr. Rétfalvi Donát, Szabó Zsolt Róbert). Az első rendezvény a malom udvarán: kolbászfesztivál, december 14.
2013-11-15Megújítják a Korányi utcát teljes hosszúságábanGőzerővel haladnak a munkálatok a kórház környékén. Az új központi műtőblokk építésének része a Korányi Sándor utca felújítása is.
2013-11-12Félpályás lezárásA Nagyvenyim felé vezető út kereszteződésénél található vasúti hidat felújították.
2013-11-08Ismét járható a PincesorA Pincesor viszontagságos közelmúltja úgy tűnik, hogy nyugvó pontra kerül.Képünkön még az utolsó simításokat végzik, de ez mára már a múlté.
2013-11-08Járdát is építenek"Gőzerővel készül a kórház új műtéti blokkja, a beruházáshoz kapcsolódóan szükség volt különböző közműberuházásokra. Ezek érintették a Korányi Sándor utcát, amit a munkálatok miatt le is kellett zárni."
2013-11-08Megóvják a kincsetOrosz Csaba tűzoltóparancsnok javaslatára a tűzoltó parancsnokságra került a Muki, a kisvonat, s felújításra kerül. A Dunaferr iskola diákjai is segítik a munkát, s minden segítséget szívesen fogadnak.
2013-11-07Nagy munka a felújításA Muki gőzös felújításáról.
2013-11-06Jövőre lesz százhúszA város kismozdonyát, Mukit a múlt héten szállították át a tűzoltóság udvarára, ahol ma délelőtt lesz az első szemle, ami kell a felújításához.
2013-11-06Korszerűsítik az ESZI-t (kishír)Uniós támogatásokból (246 millió forint) felújítják az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád házi Szent Erzsébet Idősek Otthonát.
2013-11-05Muki jó kezekbe kerültHosszú ideje csak az enyészeté volt Muki, az egykori vidámpark legendás mozdonya. Orosz Csaba kezdeményezésére az építkezés helyéről elszállították,a tűzoltóság udvarán lesz az ideiglenes helye. A mozdonyt önkéntesek újítják fel és segítenek a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanárai, diákjai is.
2013-11-04A mi Aranyos történetünkSzülői segítséggel elkészült az Arany János Általános Iskola új számítógépterme.
2013-11-01Mire lehullanak a falevelek...Megújul a belvárosi park, tartós rekonstrukció, szépítik a város útjait.
2013-10-28Már nincs sok hátra...!A végéhez közelednek a Pincesor felújításának munkálatai.
2013-10-26VezetékcserékBaracs főutcájának teljes helyreállítása előtt kicserélik az elöregedett közműveket.
2013-10-19Lorántffy: avató előtt megszépül az iskolaMegszépül a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. A város új köztéri szobrát, Lorántffy Zsuzsanna mellszobrát a róla elnevezett iskola előtt avatják fel október 24-én.
2013-10-18Kulturális központ lehet a pentelei örökségbőlSzabó Zsolt Róbert dunaújvárosi építész 10 évvel ezelőtt kezdte meg a Mondbach-kastély és a malom felújításának tervezését. A tervek elkészültek, amelyeket már negyedik alkalommal állítottak ki.
2013-10-18A Városháza térről kérdezték...Lakossági fórum volt a Városháza tér megkezdett felújításáról.
2013-10-17Százmilliós útfelújításElső körben százkilencvenmillió forintos útfelújítás kezdődött a városban.
2013-10-11Már a gyalogosokéÚjra használhatják a gyalogosok a felújított Kádár-völgyi lépcsőt.
2013-10-11Megújult asa Kádár-völgyi lépcsősorA munkák elvégzésével a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt-t bízták meg augusztus közepén.
2013-10-10Forgalommal tesztelikMegújul a Ferrobeton előtti buszmegálló, amelynek építésénél új technológiát próbálnak ki.
2013-10-10Megújult a külső (képaláírás)Végéhez közeledik a Dózsa György úti Kék Duna áruház felújítása. A város patinás üzletközpontja, amely a hatvanas években épült, belső átalakítások mellett új külsőt is kapott. A megújult homlokzat látványos építészeti elemekkel és fénytechnikával gazdagodott (teljes szöveg).
2013-10-08Megújul a temetői járda e hónap végéreFelújítások a rácalmási temetőben.
2013-10-07Javítottak az ovibanFelújítás a mezőfalvi óvodában.
2013-10-04Ellopták az új korlátokatPlusz beruházásként a Kádár-völgyi két lépcső mellett az összekötő járda is megújul.
2013-10-04Megújult a pályaHamarosan befejezik az adonyi teniszpálya felújítását.
2013-10-03Elérhetőség, biztonságMegújult a 6209. számú út Adony és Szabadegyháza közötti 11,5 km-es szakasza.
2013-10-01Már elkezdődött a Városháza tér felújítása"A Városháza és környezetének funkcióbővítő revitalizációja" 2013. szeptember 15-én kezdődött és 2014. május 31-én fejeződik be. A tervek ismertetése.
2013-10-01Pincesor környéki javításA környék elavult vezetékeit is kicserélik a Pincesoron.
2013-10-01Újra rakják a járdátJárdafelújítás a rácalmási köztemetőben.
2013-10-01Megújult az állomás környékeA felújított rácalmási vasútállomás bemutatása.
2013-09-26Vezetékcsere előttVízvezetékcsere Baracson.
2013-09-26Szárad a betonHamarosan befejeződik a Kádár-völgy lépcsősorának felújítása. "Farkas Attila és Shwalm Géza dolgozik szerdán délelőtt a Kádár-völgyben található lépcsősornál, amit a DVG Zrt. újít fel." (nem teljes szöveg)
2013-09-20Vasmű: hogyan tovább?Beszámoló a szeptember 19-én, a vasműben megtartott munkásgyűlésről. Szakszervezeti javaslatok és a cégvezető beszámolója.
2013-09-19Dolgozók százai várták a Dunaferr-főnökötAz ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője a szakszervezetek által szervezett csütörtöki munkásgyűlésen tájékoztatta a munkavállalókat a vállalatcsoport jelenlegi helyzetéről Dunaújvárosban. A korábban leállított 1-es számú kohó átépítésének előkészítése zajlik, és várhatóan jövő tavasszal üzembe tudják helyezni - mondta Evgeny Tankhilevich a több száz résztvevő előtt. A nagyolvasztó mellett kisebb fejlesztéseket szeretnének befejezni a meleg- és a hideghengerműben, valamint a kokszolónál.
2013-09-18Felújítják a tűzoltógarázstFelújítják a tűzoltógarázst Mezőfalván.
2013-09-17Újjáépítik a temető bokatörő járdájátMegújul Rácalmás köztemetője. A tervekről.
2013-09-17Épül a lépcsősor (képaláírás)Nyeste Balázs és Petrik András dolgozik a Kádár-völgyi lépcsősornál, aminek teljes felújítását a hónap elején kezdték el, és a tervek szerint szeptember végére be is fejezik. (teljes szöveg)
2013-09-11Kerül a gyalogosGázvezetékcsere az Építők útján.
2013-09-07Felújítási tervekkelSzabó Zsolt Róbert építész több tervet is készített a malom és a Rudnyánszky-kúria helyreállítására.
2013-09-06Sokan várták felújításátNagyon rossz állapotban volt már a Kádár-völgyi lépcsősor, felújítják, közel négymillió forint értékben.
2013-09-06Szép lett a klubjukŐsztől felújított belső terekkel indul a mezőfalvi klubélet. Közmunkával és társadalmi összefogással szépül a régi közösségi tér, a nyugdíjas klubok otthona.
2013-09-04Kicsinosított Petőfiben558 diákkal (113 elsős) kezdte meg a tanévet a Petőfi Sándor Általános Iskola. Felújítások, korszerűsítések az iskolában.
2013-09-04Variációk a malomraBejárás volt Hingyi László képviselő vezetésével, szeptember 3-án a Magyar úti malom, a Rudnyánszky-kúria területén. Kulturális és szabadidőközpontként is el tudják képzelni.
2013-09-03Újíthatnak és felújíthatnakA rácalmási Arany János utcában új kerékpárút lesz, a Duna-parton lévőt pedig felújítják hamarosan.
2013-09-03Szépséges óvoda várta a kicsiketPerkáta. "Az óvodások első napja nagyon mozgalmas volt a régi-új óvodában. Pályázati forrás jóvoltából kívül-belül megújult intézmény fogadta a gyerekeket."
2013-09-01A Városháza tér felújítása: Start!Az új Városháza tér bemutatása.
2013-09-01Készül a kerékpárútHingyi László, a 10-es számú választókerület képviselője nyilatkozik a Dunaújváros-Pálhalma kerékpárút tanulmánytervéről, a Szalki-szigeti kempingről, és a városi tulajdonba került malomról.
2013-09-01Hankookosokkal megszépült szobák, szertárak és kerítésekA Hankook önkénteseinek közhasznú munkáiról.
2013-09-01Felkészülni az újabb kihívásokraNagyjavítás a hideghengerműben.
2013-08-30Négymilliárd az utakraA megyei útberuházásokról és szükséges javításokról tartottak tájékoztatót.
2013-08-29Szépen és újszerűenA Hankook Értékteremtő Önkéntes Program jóvoltából szülői segítséggel rendezték, csinosították a Csillagvirág óvodát és környékét.
2013-08-29A szülőkkel együtt szépítik az iskolátNagykarácsony önkormányzata továbbra is szívén viseli az iskola sorsát, mondja Scheier Zsolt polgármester.
2013-08-29Tárt kapukkalÚjjáépített bejáraton közlekedhetnek a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai.
2013-08-26Vasmű: tárgyalás-sokk!Ezen a héten tárgyalások kezdődhetnek a magyar kormány és az ISD Dunaferr Zrt. képviselői között a cég megvásárlásáról.
2013-08-26Megszépül a Csillagvirág egységA Hankook Értékteremtő Önkéntes Program résztvevői a Csillagvirág óvoda felújítási munkáiban segítettek.
2013-08-24Százszorszép lesz ténylegMunkában a Százszorszép óvodában, a Hankook Értékteremtő Önkéntes Program résztvevői.
2013-08-23Szebb lesz a Kék DunaA Kék Duna Áruház felújítási munkálatairól.
2013-08-22Hankook önkéntesekA Hankook Értékteremtő Önkéntes Programról.
2013-08-14Peronon: vonatok, virágokRendbe teszik, felújítják a rácalmási vasútállomást.
2013-08-14Béketéri korszerűsítés: egy napos a korlátozásFelújítás a Béke téri autóbusz-állomáson.
2013-08-02Fontos kérdésekAz ISD Dunaferr vezetése a szakszervezetek kezdeményezésére csütörtökön találkozott az érdekképviseleti szervezetek képviselőivel. Mucsi Zoltán, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti elnökének beszámolója.
2013-08-01Üzembiztos működést várnakNyári nagyjavítás a meleghengerműben.
2013-08-01A fordítókereszt felújítása volt a legnagyobb "falat"Karbantartás a Lemezalakítóműben.
2013-08-01A jövő héten érkeznek a vasmű tulajdonosaiDr. Dorkota Lajos, a Magyar Energia Hivatal Elnöke találkozott az ISD Dunaferr Zrt. vezetőjével, Evgeny Tankhilevic-csel.
2013-07-29Vezeték és csereFolytatódik a Pincesor csővezetékcseréje.
2013-07-24Korszerű pályaPályatestek felújítása, korszerűsítés a vasútnál.
2013-07-23Tíz nap múlva jégen a hokisok?A tervek szerint augusztus 1-jétől lesz jég a Dunaújvárosi Jégcsarnokban, és a Dab.Docler jégkorongozói augusztus első napján megkezdhetik jeges felkészülésüket. Fejlesztések, felújítások a jégcsarnokban.
2013-07-23Kék Duna: újul!Átalakítják, bővítik, korszerűsítik, felújítják a Kék Duna Áruházat (homlokzatát is).
2013-07-19Tart a csőcsereFolytatódik a teljes vízvezetékcsere a Pincesoron.
2013-07-19Szépül a régi szárnyFelújítások, korszerűsítések a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában.
2013-07-13Időszerű a csarnok felújításaJövő nyárig felújítják a Dunaújváros Sportcsarnokot. "Sikeres bajnoki éven jutott túl a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Ezt az önkormányzati közgyűlés is megerősítette, s az ügyvezető, Szemenyei István megbízatását meg is hosszabbította." Interjú.
2013-07-06Csőcsere zajlikA DVCSH szakemberei kicserélik az elöregedett csöveket. Vízvezeték felújítás a Pincesoron.
2013-07-01Római "ráncfelvarrás" előttKözel 1,2 milliárd forintból szépül meg a Római városrész. 756 lakás kap külső hőszigetelést. A parkokra, közterekre, útburkolatokra 400 millió forint jut. Sportpálya lesz a grund helyén. 112 millió forintból újul meg a Pajtás óvoda. Az előtereket is felújítják. 2015-re fejeződik be a városrész korszerűsítése.
2013-07-01Dinamikusan fejlődik a városrészA Barátság városrészben zajló fejlesztésekről.
2013-06-25Értékeink óvása: közügy!Egyfajta művészi akciónak szánta Ordas István és Takács Lajos az I. Rendelőintézet előcsarnokának nem használt északi kapuja mellett két hiányzó márványlap beépítését.
2013-06-25Újra szép a MadárlesNem csak helyreállították, de továbbfejlesztették a Duna-parti Madárles környékét a Partvédelmi Vállalat szakemberei.
2013-06-22Új játszótér az iskolánál (kishír)Játszótér felújítás Előszálláson.
2013-06-17Döntöttek: lesz kohóátépítésA június 15-én megrendezett Vasasnapon, az ISD Dunaferr Zrt. vezetője, Jevgenyij Tankilevics bejelentette, hogy megkezdődhet az I-es kohó átépítése, felújítása.
2013-06-17Acélos beruházás DunaújvárosbanA héten megkezdődik még az év elején leállított egyes számú kohó felújítása az ISD Dunaferr Zrt.-nél – jelentette be a vállalatcsoport vezetője szombaton, Dunaújvárosban, a 37. Vasas- és Kohásznapon. Jevgenyij Tankhilevics az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta, hogy a régóta várt beruházás garantálja az úgynevezett folyékony fázis jövőbeni működését.
2013-06-14Vasmű: hiányos napirendAz ISD Dunaferr Zrt. június 14-i közgyűlésén mégsem lesz napirendi pont az az idei év üzleti terve és az I-es kohó újjáépítéséről sem.
2013-06-11Vezetékcsere júniusbanFolyamatosan korszerűsíti gázvezeték-hálózatát az E.ON Dél-Dunántúli Gázhálózati Zrt. a Béke városrészben.
2013-06-05Gázvezetékcsere a BékébenAz E.ON folytatja tervszerű hálózatkorszerűsítési munkálatait: a Béke-városrész úgynevezett C-területén, a Mátyás király út kezdeténél.
2013-06-03Az Arany Parti ismét siker"Ötszázötvenhét felnőtt és gyerek dolgozott szombaton reggel fél kilenctől délután kettőig a Béke-városrészi Arany János Általános Iskola csinosításán."
2013-06-01Sikerült: Megújulhat a Római városrész isHogyan haladnak a városi beruházások? A Római városrész rehabilitációjának tervei. A Városháza tér felújításáról.
2013-06-01Megszépül az uszoda a TAO-s pénzbőlA hónap végén eldől, hogy megvalósítható lesz-e az uszoda felújítása.
2013-06-01Korszerű technológiai vízkezelés a kokszolóbanAz ISD Kokszoló Kft. biológiai vízkezelő telepének modernizálásáról. A számok tükrében.
2013-05-29Kohófelújítás: csak ígéret?Dunaferr: Késlekedik a fontos döntésekkel a vasmű igazgatósága.
2013-05-24A helyi borrend sikereAz adonyi borászok nagy örömére a Szent Orbán kápolna környéke megújult. Elkészült a felvezető lépcső és a területet védő támfal. "Králl István, a Dunamenti Szent Orbán Borrend Adony nagymestere elégedetten mutatja, hogy a sor első szakaszán a közvilágítás is kiépült."
2013-05-14Új helyen a keresztElőszálláson civilek kezdeményezésére az önkormányzat segítségével megmentettek, felújítottak egy 1879-ben állított keresztet.
2013-05-02Szebbé varázsolják a kibővített óvodátSárbogárd.
2013-05-01Vasmű-hamarosan döntés születiKohófelújítás? Megmaradnak-e a munkahelyek?
2013-04-30Megújul a városi uszoda?Pályázati pénzből lehetőség lenne a Fabó Éva Sportuszoda felújítására. A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület elindult a Magyar Vízilabda Szövetség pályázatán, így megvalósulhat az uszoda részleges felújítása. 800 millió forintot nyerhetnek.
2013-04-26Bonthatják az átjárótKözgyűlési döntés április 25-én: több mint 15 millió forintot szavaztak meg a Korányi Sándor utcai átjáró bontására.
2013-04-19Meddig lesz még magyar korhászat?"Még egyszer a vasműről, a kohófelújításról, a város és a régió jövőjéről."
2013-04-03Vissza a malombaTöbb mint tíz éve üresen áll az 1907-ben épült gőzmalom és a hozzá kapcsolódó kúria. Az önkormányzat pályázaton, bruttó 75 millió forintos vételi ajánlatával el is nyerte. A pentelei civil szervezetek már korábban megtervezték a malom és a kúria rehabilitációját, és egy kulturális centrumot álmodtak meg.
2013-04-01Folytatódik a modernizációs program a MeleghengerműbenVolumennövelés és energiamegtakarítás: megújul az előnyújtó.
2013-04-01Vendégváró igazgatósági étteremHosszú szünet után újra nyitva a megújult igazgatósági étterem, átadás: 2013. április 2.
2013-03-21Kohó, átépítés, kérdésekMég nincs döntés az ISD Dunaferr Zrt. I-es kohójának átépítéséről. A tulajdonos esetleg felülvizsgálhatja azt a szándékát, hogy átépíti az I. kohót Dunaújvárosban, a közelmúltban lezajlott sztrájk miatt, különös tekintettel arra, hogy a vasmű évek óta veszteséges.
2013-03-11Nyolcmillió kellene az utak javításáraSárbogárd, tavasszal kezdik a legszükségesebb munkálatokat.
2013-03-04Megújulhat a városi uszoda?Pályázati pénzből lehetőség lenne a Fabó Éva Sportuszoda felújítására. A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület pályázhat az uszoda részleges felújítására.
2013-03-01Tervek készülnek a Millenniumi park rendbetételére (kishír)A rácalmási képviselőtestület megbízta a Pakony Kft.-t a tervek elkészítésével. (nem teljes szöveg)
2013-02-22Élhetőbbé teszik a Római körutatBeszámoló a Római körút fejlesztése miatt meghirdetett lakossági fórumról. A fejlesztésekre 1,2 milliárd forintot kapott a város az államtól. Tervek: az APEH iroda helyén nonprofit szolgáltató házat alakítanak ki, ügyfélszolgálati és körzeti megbízotti irodát nyithat a kapitányság, amelynek lehetősége lesz öt térfigyelő kamerát is telepíteni a fejlesztési területen; lakóházak felújítása, burkolás, szigetelés.
2013-02-05Menthető értékeink"Egykor a város egyik legértékesebb területének tartották, ma pusztulófélben van. Az önkormányzat pályázik az egykori gőzmalomra és a hozzá tartozó területekre."
2013-02-01Bontják a kohót (kishír)Ütemesen zajló munkálatok. (nem teljes szöveg)
2013-01-31Közgyűlési napirendekAz év első közgyűlését tartották január 24-én. Új járatot indítanak a Béke városrészbe. A "Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért" Alapítvány támogatását felemelte 20 millió forintra az önkormányzat. Határoztak a mozi új vetítőgépének üzemeltetési konstrukciójáról. Felújítják a jégcsarnokot. Az önkormányzat bruttó 17,3 millió forintban maximalizálta a felújítási feladatokat. Pályázatot adott be az önkormányzat a Magyar úti régi Malom megvásárlására.
2013-01-25Egyeztetések, teendőkKözgyűlési témák, döntések: a labdarúgók 150 millió forintos támogatása; A Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványt, 2013-tól évenként 20 millió forinttal támogatja a város; a jégcsarnok részleges felújítására a Hunép-Uniszol Zrt. adta a legkedvezőbb ajánlatot, 17 millió 313 ezer forinttal; a képviselők elfogadták az Alba Volán menetrend-módosító javaslatát.
2013-01-25A malomra pályáztakAz önkormányzat is beadta a pályázatot a malom épületének megvásárlására. A pozitív elbírálás esetén egy szép műemléki épülettel és a hozzá tartozó parkosított területtel lesz gazdagabb a város.
2013-01-24Szokatlanul hosszú felújítás a tervekben"Az előre eltervezett módon január 22-ére leállították az I-es számú nagyolvasztót (köznyelven: kohót) az ISD Dunaferr Zrt-ben... Az I-es kohót az MTI információi szerint 2006-ban építették át legutóbb, akkor 48 nap alatt végeztek vele. Május 31-ig 130 nap telik el január 22-től."
2013-01-23A vasmű leállította az I. kohót!Az előzetes tervek szerint felújítás miatt január 22-ére leállították az I-es számú nagyolvasztót (I. kohót) az ISD Dunaferr Zrt-ben.
2013-01-17Sárga csempés lesz az új kórházi tömb, illeszkedni fog"Új központi technológiai tömb épül a kórház északi szárnyához illeszkedően. Mi, hogyan változik meg az építés idején és azután, erről szerveztek lakossági fórumot a beruházás irányítói."
2013-01-01Nagyjavítás a FémbevonóműbenÖsszehangolt, hatékony munka, pontos határidőre.
2012-12-29Emelkedő jegyárak és felújításÁtlagosan több mint hat százalékkal drágulnak az uszodai belépőjegyek árai január elsejétől. A Fabó Éva Sportuszodában a szükséges állagmegóvó beruházásokat és felújításokat tekintve az elvégzendő munkák összege nem haladhatja meg a 13 596 036 forint nettó keretösszeget.
2012-12-14Megújul Dunaújváros központjaVissza nem térítendő 1,8 milliárd forintos uniós támogatásból újul meg Dunaújváros központja.
2012-12-13Táborállási projekt-állapotfelmérés (Kishír)A táborállási partfal stabilizálására a SYCONS Kft-t bízták meg a kivitelezési feladatokkal. November 19. és december 7. között a szükséges állapotfelmérést végzi az érintett területen. (nem teljes szöveg)
2012-12-13Felújították a lépcsőt (Kishír)Elkészült a Római körút felé vezető lépcsősor felújítása. (nem teljes szöveg)
2012-12-08Kudarc DonyeckbenDecember 7-én megrendezték a Béke étteremben a hagyományos, Szent Borbála napi kohász szakestélyt. A szakszervezetek küldöttjei megérkeztek a tárgyalásról. A Dunaferr Lőrinci Hengerművet bezárják, a vasmű Nagyolvasztóművének I-es kohóját 2013 januárjában átépítés miatt leállítják. A létszámleépítésről és a béremelésről nincs hír.
2012-12-01Bölcsőde is lesz az óvodábanA már meglévő épületegyüttes észak felőli részén alakítják ki az új bölcsődét, délen-az egykori Tsz udvar felé-pedig bővítik az óvodát. Részletes tervek, kép.
2012-11-27Az önkormányzat segít a lakóközösségnekAz önkormányzat felvállalja az életveszélyes kis Vasmű úti átjárónak, a sóhajok hídjának az átmeneti javítási költségeit.
2012-11-20Térkövekkel burkolják az utcát és a járdát, várják a csatornázástFelújítások a Pentelei Molnár János utcában és környékén: az utat és a járdát térkövekkel rakták ki, kicserélték a régi vízvezetékeket.
2012-11-19Dísztárcsapattintó kátyúkOktóber végén lejárt a szerződése a HBG-T Építőipari Kft.-nek, aki az útjavításokat végezte Dunaújvárosban.
2012-11-19A betonelemeket le kellett gyártaniBéke városrészben a Szabadság és Dobó István utcákat összekötő, vízelvezető árkokat is fedő lépcsősort és járdát elkezdték javítani. Az önkormányzat időben foglalkozott az üggyel, a betonelemek legyártását kellett megvárni.
2012-11-15Elkezdték a javítást!Elkezdték a javítást a balesetveszélyes lépcsőnél, a Béke városrészben a Szabadság és Dobó István utcákat összekötő, vízelvezető árkokat fedő lépcső és járda javítását.
2012-11-06Modernizálták a rendelőketFelújították a rácalmási Egészségházat. Átadása a tervek szerint november 19-én lesz.
2012-11-05A Római fejlesztéséértAz önkormányzat két év alatt 1,2 milliárd forintot költhet a Római városrészre, ha sikeresen szerepel a szociális városrehabilitációs pályázaton. A tervekről. (Kép az 1. oldalon is)
2012-11-01"Sűrű" időszak áll a karbantartók mögöttAz elmúlt hónapokban az egyes technológiai területeken zajló nagyjavítási, karbantartási munkálatok közös pontja volt, hogy a gyártóegység munkatársai számára minden helyszínen akadt tennivaló. A részletekről László Ferenc gyártóegység-vezető beszél.
2012-10-27„Sűrű” időszak áll a karbantartók mögöttSzinte mindenhol ott voltak a gyártóegység szakemberei a nagyjavításokon.
2012-10-26Vezetékcsere a Bartók tér előttA Babits Mihály utca és a Május 1. utca sarkán vezetéket cserélnek.
2012-10-18Főberendezések nagyjavítása zajlott az acélműbenSzeptember utolsó hetében kezdődött idén a nagyjavítási periódus az ISD Dunaferr Zrt. acélműben, és a tervek szerinti ütemezésben, a napokban zárul.
2012-10-15Teljesen megújul az épületA rácalmási önkormányzat saját forrásból korszerűsíti az Egészségházat. Az avatás várhatóan november 19-én lesz.
2012-10-11Épületmentők akcióztakA mezőfalviak közös összefogásával sikerült a régi, elhasználódott tanácsháza épületét helyreállítani, felújítani.
2012-10-10Újjászületett egy szobrunkA Duna-parti szoborparkban álló Rómeó és Júlia - 1956 című szobrot megtisztították, felújították.
2012-10-05Szükségessé váltak a felújításokFőberendezések nagyjavítását végezték el az ISD Dunaferr Zrt. acélművében. Beszélgetés Gyerák Tamással, az ISD Dunaferr Zrt. acélművek gyárvezetőjével.
2012-10-05Főberendezések nagyjavítása az acélműben"Szeptember utolsó hetétől október közepéig tart idén a nagyjavítási periódus az ISD Dunaferr Zrt. acélművében. A munkálatokkal három fő területre fókuszálnak a szakemberek: a salakfeldolgozó üzemre, a FAM I-es öntőgépére és a 40-01-es darura. A részletekről Gyerák Tamás gyárvezetőt kérdeztük."
2012-09-25Végjátszma a Zöldben?Az ügyészség még nyomoz a Zöld Rendelő Társasház 2004-es eladásának ügyében, közben a szakhatóság felújításra kötelezte a tulajdonosokat, mert meg kell szüntetni az épület balesetveszélyes állapotát. Szabó Ignác háziorvos szerint a végső szándék az, hogy lebontsák a rendelőt.
2012-09-22Felújítják a parókiátFelújítják a Faktor Tanműhely végzős diákjai a "Gondviselés" Görög Katolikus Alapítvány parókiáját a Kertváros Kőris utcában.
2012-09-01A temető nem átjáróház"Új üzemeltetője van a köztemetőnek, s az új üzemeltető új rendszabályokat vezetett be. Szabóné Palkovics Katalin és Palkovics Milán vezetésével régi-új társaság üzemelteti július 1-jétől a köztemetőt. A közbeszerzési pályázaton elnyert 10 évre szóló üzemeltetési szerződés számos felújítás és fejlesztés vállalását tartalmazza."
2012-08-31Folytatás decemberbenNagyjavítás a Lemezalakító-műben.
2012-08-25Gázos karbantartások...Gázvezeték rekonstrukciós munkálatokat kezdődtek a Béke városrészben.
2012-08-24A hideghengerműben is elvégezték a nagyjavítástA pácoló és a savregeneráló újult meg.
2012-08-24Megújult a GourmandSzemet gyönyörködtető "Oázis" a Belvárosban. Interjú Azariné Juhász Irén üzletvezetővel.
2012-08-24Megújul az egészségházFelújítják a rácalmási egészségházat. A rendelők környékén tart a parkosítás, járdát és parkolókat építenek.
2012-08-10Teljesítménypróba után nagyjavítást végeztekHét elején indult újra a meleghengermű.
2012-08-08Felújítják a balesetveszélyes lépcsőtFelújítás miatt augusztus 13-tól szeptember 30-ig lezárják a Fáy András utcát az Aranyvölgyi úttal összekötő lépcsősort.
2012-08-04Megújult a parkNagyvenyim 65 éves. A jubileum alkalmából augusztus 3-án felavatták a felújított Nagvenyimi Szent Bernát Arborétumot.
2012-08-03Csak teljes burkolatcsere?Dunaújváros úthálózatának állapotáról.
2012-08-01Szép lesz az Egészségház és környékeFelújítják a rácalmási Egészségházat.
2012-07-19Lakókra vár a táborA Skicc Művészeti Egyesület által felújított Dunaújvárosi Főiskola Duna-parti csónakházában július 20-án nemzetközi művésztelep indul.
2012-07-14Virágágyás szélén, a fűben állnak az autókRácalmáson a művelődési ház és a könyvtár környékén parkolót építenek és az intézményhez vezető utat is felújítják.
2012-07-14Folytassa főiskola: újabb fejlesztésekA Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében négy laboratóriumot, tizenkét tantermet és nyolc hallgatói közösségi termet újítanak fel, illetve alakítanak ki (európai uniós forrásból, 829 millió forint összköltséggel) a Dunaújvárosi Főiskolán.
2012-07-10Egészségünkre válikModernizálják, felújítják a rácalmási Egészségházat, az orvosi rendelőt. A felújításra mintegy 87 millió forintot költ az önkormányzat.
2012-07-07Véghajrá védműnKét ütemben erősítették meg a városi partvédőmű-rendszert. Az első ütemmel 2010 őszén, a második ütem munkálatai pedig hamarosan befejeződnek.
2012-07-02Isten nem egy komor öregúr, akitől félnekÜnnepi hálaadás Kisapostagon, az evangélikus templomban. A szépen felújított templom és gyülekezeti ház mellett új játszóteret is ünnepeltek.
2012-06-28Elkészült a parkolóFelújították a Bocskai utca és a Weiner körút találkozásánál lévő nagy salakos parkolót.
2012-06-23SzobortakarítókÖnkéntesek tisztítják a Duna-parti szoborpark alkotásait.
2012-06-20Alkotó rehabilitációA Skicc Művészeti Egyesület Július huszadikától egy nemzetközi alkotótábor szervez a Dunaújvárosi Főiskola csónakházában. Felújítási munkák a csónakházban.
2012-06-20Rendbe tették a technikumi parkolótBefejezték a Bocskai István utca és Weiner Tibor körút találkozásánál lévő parkoló felújítását.
2012-06-19Ma végezhetnek a parkolófelújítássalA Bocskai István utca és a Weiner Tibor körút találkozásánál lévő parkolót felújítják. Egy helyi vállalkozó egymaga állja a költségeket.
2012-06-14Parkolók és padokIdőközi önkormányzati választások a 7-es számú választókörzetben. Beszámoló a Fidesz sajtótájékoztatójáról. A Fidesz képviselőjelöltje Nagy Zoltánné.
2012-06-12A régi hivatalba költözött a rendelőRácalmáson a régi városháza épületébe költöztek át és június 11-től megkezdték a rendelést, a háziorvosok, gyermekorvosok, védőnők és a fogorvos. Az Egészségházat pedig felújíttatja az önkormányzat.
2012-06-11Képviselők, ecsettelA baracsi képviselő-testület hét tagja, a jegyző és családtagjaik kívülről teljesen felújították a Faluházat.
2012-06-01Az elátkozott fürdő?Nyitás előtt az élményfürdőben.
2012-05-18Nem ivóvíz!Békás szökőkút a Dózsa Mozinál: nem ivóvíz!
2012-05-03Javításra érettekJavításra érett a Pentele híd, dilatációs szerkezeteket cserélnek.
2012-05-03Arborétum és rendházA Szent Bernát Arborétum Alapítványa pályázati támogatást nyert az arborétumként ismert templomkert fejlesztésére, és a rendház homlokzatának külső felújítására.
2012-05-01DunaPolis, a város, ahol élünkA közlekedési infrastruktúra fejlesztésének tervéről. Új dunaújvárosi vasúti híd, logisztikai központ, Stadion és Vidám Park rekonstrukció, városközpont rehabilitációja.
2012-04-25Az utolsó simításokTöbb hónapos átalakítás és felújítás után a tervek szerint egy hét múlva megnyit a Gourmand.
2012-04-23Iskolajavítási nap...Szülők, tanárok, diákok szépítették a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolát.
2012-04-20Megújul a Duna-part védműveJúlius végéig befejeződhetnek a munkálatok.
2012-03-19Gyorsítják a vonalakat, a régiek nem bírjákBefejeződött a Pusztaszabolcs-Székesfehérvár vasúti mellékvonal felújítása.
2012-02-21Az év legnagyobb beruházásaFolytatódik az Öreghegy és a Siklósi út közötti partvédmű felújítása. (Archív fényképek a cikkben)
2012-02-09Déli felkészülésA Dél-Afrikai Köztársaságban, Durbanban edzőtáborozik a Dunaferr SE úszó olimpikonja, Takács Krisztián. A Fabó Éva Sportuszodában új rajtköveket szerelnek fel.
2012-02-03Startra készen a beruházás utolsó fázisaHosszú távra rendeződhet a partvédelem Dunaújvárosban. A Kőtár-II. projektről.
2012-01-26Közel a megoldáshozTöbb mint négyszázmilliós beruházás keretében folytatják a városi partvédőmű-rendszer megerősítését.
2012-01-25Lakások is lesznek"Lakásokat alakítanak ki az irodaház egykori rendőrségi szárnyában. Ezek eladása jelentené a magántőkét a városrehabilitációs pályázatban, amelyre átdolgozott tervekkel jelentkezne ismét a város."
2012-01-13Aszfaltos, térköves lesz az utcaFórum Rácalmáson, ahol Schrick István polgármester elmondta: a város pályázati forrásból szeretné megvalósítani az Arany János utca fejlesztését.
2012-01-10Képaláírás2012. február elején vagy március végén nyithat az átalakult, felújított Gourmand Kávéház.
2012-01-05Felújították a Dunaújvárosi Főiskola két épületétTöbb mint hárommilliárd forintból újult meg a Dunaújvárosi Főiskolán két, laboratóriumokat magában foglaló épület.
2012-01-01Nehéz évünk leszRácalmás 2011-ben, és a jövő év tervei.
2011-12-21Véget ért a nagyjavítás2011. december 17-én, szombaton 11 óra 39 perckor újraindult a fémbevonómű.
2011-12-19Minimális fejlesztések az uszodábanElengedhetetlen felújítások, fejlesztések az uszodában, hogy biztonságos, a közönség számára látogatható legyen.
2011-12-16Három közül a legolcsóbbattSzennyvízvezeték csere a Móra Ferenc Általános Iskolában. A munka díja 570463 forint.
2011-12-09A régi kerékvágásbanHelyreállt a forgalmi rend a Kossuth Lajos utcában, a DVCSH kicserélte az elöregedett távhővezetéket.
2011-12-09Már töltik az új kádatNagyjavítás a Fémbevonóműben
2011-12-02EgészségcentrumbanÁtépítés, felújítás a nagyvenyimi Egészségházban.
2011-12-02Fókuszban a horganyzókádNagyjavítás a Fémbevonóműben
2011-12-01Jövőre sem mondunk le a fejlesztésekrőlRácalmás Város Önkormányzat 2012. évi tervei.
2011-11-23Döntések szűkös keretek közöttKözgyűlés: a Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatója újabb 5 évre Jakabné Józsa Klára lett, helyreállítják a Fabó Éva Sportuszoda külső medencéjét borító sátrat, a Dunaferr SE részére még 2009-ben biztosított 50 millió forint visszafizetési idejét 2012 február 29-re módosították, az idei karácsonyi vásárt is megszervezik, csak szerényebb körülmények között.
2011-11-23Közösségi térré avanzsál"Valódi közösségi szolgáltató térrel büszkélkedhet hamarosan Mezőfalva: átépítik a művelődési házat, gyermekmegőrző és internetes szoba is lesz benne."
2011-11-18Helyreállítják a sátortetőtAz uszoda külső medencéje feletti sátor felújítására 592 ezer forint (plusz áfa) szavazott meg a közgyűlés.
2011-11-17Javítani muszájKözgyűlés: 59 fontos téma.
2011-11-16A második ütemA tervek szerint 2012 július végére kész lehet a kőtár alatti partfalszakasz rekonstrukciójának régóta várt második üteme.
2011-11-09"Régészeti" feltárásFolyamatos felújítások a moziban. A megújulás során több "érdekességre" is bukkantak a tulajdonosok.
2011-11-09Kívül-belül megújulnak"Nem felújításon, hanem teljes átépítésen megy keresztül a Gourmand Kávéház, kívül és belül egyaránt."
2011-10-29Megújult a ravatalozóKisapostagon pályázati pénzből felújították a ravatalozót.
2011-10-27Elúszott a fizetésük is?Az Úttörő utcai ház felújításán dolgozó munkások nem kapták meg a bérüket, mert az alvállalkozó eltűnt. A fővállalkozó Sztankovics László.
2011-10-24Lestrapált városi utak"Dunaújváros is pályázik a belterületi utak felújítására - a közgyűlés döntése értelmében a maximálisan elnyerhető 400 millió forintot célozza meg az önkormányzat."
2011-10-19Renoválták az épületetFelújították a Csillagház irodaépületének homlokzatát.
2011-10-14A jövő évi nagyjavításig üzembiztosan működhet az I-es FAMSpeciális anyaggal pótolják a kopást.
2011-09-24Tündérek, lepkék avatták fel a kertetKép: Mezőfalva Tündérkert Óvoda.
2011-09-23Egészséges körülményekMezőfalva Egészségházának ünnepélyes átadása (2011.szeptember 22.).
2011-09-21Plakátsoron a mozitörténetPlakátkiállítás a moziban. A plázamozik között országos szinten az ötödikek vagyunk látogatottság terén, a 3D-s vetítési rendszerrel nem rendelkező mozik rangsorában pedig az elsők. Beszélgetés Szalai Attilával, a mozi egyik üzemeltetőjével a várható felújításokról (mosdók, fűtésrendszer, galéria).
2011-09-21Mesebeli Tündérkert lettMezőfalva. A szülők segítségével felújították a Tündérkert Óvodát.
2011-09-19Ismét padfestés a TechnikumbanFolyamatosan festik a padokat a Technikum városrészben. Alig egy hónap alatt 119 padot festettek le.
2011-09-02Többlépcsős nagyjavítás a hideghengerműbenKarbantartások szezonja.
2011-09-02Átépítették a nyersvaskezelő berendezéstNehéz kezdet, kemény munka, sikeres befejezés.
2011-09-01Szebb lesz mint egykoronEgyosztályos iskolának épült - most közösségi ház lesz belőle. Felújítják a Klebelsberg-kúriát.
2011-08-31Eltüntetik a hepehupákatÚtfelújítás a Dunaújvárosból Székesfehérvár felé vezető 62-es úton.
2011-08-26Nagyjavítások szezonjaA hőséggel is megküzdenek a szakemberek.
2011-08-17Biztonságban lehetnek az óvodákElkészült az álmennyezet felújítása a Lajos körúti Százszorszép óvodában.
2011-08-17Hatékonyabb munkakeresésTIOP-os pályázat részeként megújulhatott a Fejér megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ dunaújvárosi kirendeltsége. Megtörtént az épület belső felújítása s a szakmai fejlesztés részeként modernizálták az infokommunikációs hálózatot.
2011-08-06Negyedmilliárd forintból újult meg az iskolaSzép és korszerű lett az iváncsai Fejérpataky László Általános Iskola.
2011-08-01Megszépült kultúrházakA 13. Szabolcsi Napok alkalmával adták át Pusztaszabolcson a felújított művelődési házat és könyvtárat.
2011-07-29Megint szebb lett a Százszorszép oviElkészült a Lajos király úti Százszorszép óvodai egység felújításának legfontosabb és legnagyobb része.
2011-07-29Új környezet az álláskeresőknekAz átépített, korszerűsített Munkaügyi Központot 2011.07.21-én adták át.
2011-07-25Városházát avatnak huszadikánRácalmási városháza (egykori nevelőotthon) avatás augusztus 20-án.
2011-07-22Megújult a kirendeltségDunaújvárosban 2011. április 21-én adták át a Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának felújított helyi kirendeltségét.
2011-07-19Kívül-belül megújulPályázaton nyert támogatásból kulturális központot építenek a mezőfalvi kultúrházból.
2011-07-15Rendelőben fészek? - nem orvosi esetROP-pályázati pénzből felújítják a mezőfalvi egészségházat.
2011-07-15Egészségház-szépítés"Nagyvenyim - Sikeres pályázat jóvoltából az önkormányzat vezetői több mint hatvan millió forintot költhetnek az egészségház felújítására, bővítésére, fejlesztésére."
2011-07-02Százszorszép volt, az is lesz nemsoká!Felújítás a Lajos király körúti Százszorszép óvodában.
2011-06-28Európai egészségházA felújított adonyi Egészségház bemutatása.
2011-06-24Felújítják a kúriájukatA Leader-pályázaton nyert pénzből Daruszentmiklóson felújítják a település kúriáját.
2011-06-22Óvoda, művelődési ház, hivatalRácalmáson az egykori nevelőotthonból egy igényes városházát (kép) alakítottak ki. A városházát augusztus 20-án avatják.
2011-06-18Gyerekotthonból hivatalAz egykori rácalmási nevelőotthonból egy új városházát alakítottak ki.
2011-06-15Javítják az átjárótA Korányi Sándor utca -kis Vasmű út feletti átjárón ismét felújítási munkálatokat végeztetnek a DVG Zrt-vel 300 ezer forintért.
2011-06-09Kezdődik a második ütemHelyi javítások, felújítások Baracson.
2011-06-01Fürdővilág helybenAz élményfürdő és az uszoda 2010-es nyári szezonjáról. Az Új Széchenyi Tervben talán lesz forrás az uszoda átfogó rekonstrukciójára.
2011-05-25Vízbekötések az Ivó utcábanIvóvíz-vezetékek cseréje az Óvárosban.
2011-05-11Második ligetünk arculata"A Földes Ferenc liget - Március 15. tér zöldfelülete a város második legnagyobb ligete a Petőfi liget után. A két zöldterület gondjai hasonlók..."
2011-05-04Félmilliárdos útjavításokÚtjavítások, útfelújítások Fejér megyében.
2011-04-28Látványos raktár nézőknekLátványtárat alakítanak ki az Intercisa Múzeumban közel ötvenmillió forint értékű uniós pályázat keretében, ahol a korábbi zárt raktár anyagát a látogatók is megtekintheti. A látványtár alkalmas lesz mozgássérültek fogadására és gyengénlátók számára is élvezhetővé teszi a múzeumlátogatást.
2011-04-27Uszoda - szezonkezdet előttAz uszoda alapvető üzembiztonsága mára már garantált.
2011-04-23Él a húsvéti hagyományA Pentele Baráti Kör kezdeményezésére felújították az Öreghegyi és a Kálvári utca kereszteződésénél található Kálvária-keresztet és mellette álló úgynevezett lator-kereszteket.
2011-04-20Lesz pénz a stabilizálásraA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség előzetes tájékoztatása szerint pozitívan bírálták el a Táborállási partfalcsúszás rekonstrukciós munkáira beadott pályázatot. Az információ alapján 289,778 millió forint támogatást kap az önkormányzat.
2011-04-16Kérelmek egész sorát bírálta el a közgyűlésA közgyűlésen történt: új aljegyző: dr. Orbán Zsuzsanna, önkormányzati bérlakások - lakbéremelés, sportpálya eladása, Vidám Park, uszoda felújítása, támogatások elosztása, Kézilabda Akadémia.
2011-04-13Megszépült a mentőállomásPéldás összefogással és a helyi vállalkozók és festékboltok, a Dunaferr szakközépiskola diákjainak segítségével megszépült a mentőállomás.
2011-04-07Javítás és hibaelhárításFelújítások, útjavítások a Béke téren és a Martinovics utcában.
2011-04-06Fejlesztések és felújítások"Szépítik a dunaújvárosi mentőállomást, helyi vállalkozók és festékboltok felajánlása nyomán a Dunaferr iskola diákjai és a szabadnapos mentősök teljesen kifestik a garázst, és az épületben is kijavítják a hibákat." Dunaújvárosba kerülhet az ország első vénafelismerő készüléke.
2011-04-06Apró lépésekkel előre, gondos gazda módjáraAmióta a DVG Zrt. Sportingatlan-kezelő ágazata üzemelteti a sportlétesítményeket, a fejlesztések és renoválások felgyorsultak. Cserni Béla, a sportingatlan-kezelő ágazatvezető beszámolója.
2011-04-04Cserélik a kábeleketA Papírgyári úton az E.ON kicseréli az elöregedett földkábeleket.
2011-03-26Helyi cég győzőtt - nyertekTizenhatmillió forintért újították fel az előszállási általános iskolát. Az előszállás iskolát Árpád fejedelemről nevezték el: Árpád Fejedelem Általános Iskola.
2011-02-23Megújult a Jószolgálati OtthonNegyvenmillió forintba került a felújítás.
2011-02-16"Olyan szép itt minden!"Öröm az otthonban. Befejeződött a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai bentlakásos épületének felújítása.
2011-02-16Március idusánA Kandó téri Hajléktalan Ellátó Centrum megnyitása, a jelenlegi tervek szerint március közepén várható.
2011-02-16Városházává alakulRácalmás egykori nevelőotthonából lesz az új városháza.
2011-02-03Előnyt jelent a versenybenÜnnepeltek a Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) Gárdonyi Géza Általános Iskolai irodájában megrendezett projektzáró rendezvényen a város és a térség iskolaigazgatói.
2011-02-02Kívül-belül megújult az otthonSikeresen elkészültek a "NYEST" - Nyitottság - Esélyegyenlőség - Segítés - Támogatás című projekt kivitelezési munkálatai a Jószolgálati Otthon Liget közi intézményében.
2011-02-01Régi-új szolgálatEurópai Uniós segítséggel, közel hetvenmillió forintból megújult a Jószolgálati Otthon Liget közi épülete. Beszámoló a korszerűsítésről.
2011-01-04A centrum már más!Adonyban átrendezik a közintézményeket. A régi polgármesteri hivatal más intézmények menedékhelye lesz. Korszerűsítések, felújítások.
2010-12-22Új kérők kerestetnek"Az önkormányzat nem mondott le az Integrált Városfejlesztési Stratégiai programról. A város ismét magánbefektetőket keres az Irodaházra, és új pályázatot ír ki."
2010-12-20Pedig csak egységben lenne erő"Nemcsak a magaspart szakad Táborálláson... - az ingatlantulajdonosok is két táborra szakadtak."
2010-12-18Partvédőmű: lesz folytatás"Ha minden a tervek szerint halad, lesz forrás a partvédőmű rekonstrukciójának második ütemére." Folytatják partvédőmű megújítását.
2010-12-17Marad az öreg sátorA közgyűlés határozata szerint 2011-ben lehet új sátra az uszoda kinti medencéjének.
2010-12-14Bár szép börtön nincs, de...Közel kétszázmillió forintot költöttek eddig a pálhalmai börtönkomplexum épületeinek korszerűsítésére.
2010-12-04Megújult a templomA református és evangélikus felekezet tagjai közösen újították fel a rácalmási protestáns templomot. Beszélgetés Böttger Antal református és Stermeczki András evangélikus lelkésszel.
2010-12-04Kérnek, szépen"A szerződésben szabott határidőt tartva november 15-én megtörtént a római kőtár alatti partfal átadása. A megerősített szakaszt azonban továbbra is kímélni kell. A Duna-part felé vezető lépcső bal oldalán idén szünetel a szánkópálya." A munkálatokról.
2010-11-12Tervszerű, összehangolt munkát végeztekAz idei nagyjavítások csak minimális termeléskieséssel jártak. Interjú a Valeriy Gavrylov-al, a cég karbantartási igazgatójával.
2010-11-05Tervszerűen, összehangoltanA teljes vertikumra kiterjedő nagyjavítási munkálatok zajlanak az ISD Dunaferr Zrt. termelőegységeiben. Beszélgetés Valeriy Gavrylov karbantartási igazgatóval.
2010-10-27Befejeződött a tömörítői nagyjavításElkészült a "gólyaláb" új acélszerkezete is.
2010-10-15Befejeződött a tömörítői nagyjavításElkészült a "gólyaláb" új acélszerkezete is.
2010-10-01Háromezer tonna acéltöbbletHatáridő előtt befejeződött a nagyjavítás a FAM-on.
2010-09-24Sikeresen lezajlott a torokzárcsereJól szervezett, pontos, minőségi munkavégzés a II. sz. Nagyolvasztóban. Interjú Cseh Ferenc gyárvezetővel.
2010-09-22Szükség volt egy rendkívülireA közgyűlésről: elfogadták az élményfürdő további üzemeltetésére vonatkozó szerződéstervezetet, az MMK költségvetését további 20 millióval emelik meg, támogatják a sportuszoda külső medencéjének sátorcseréjét, "ajándékozási" szerződést kötnek Kisapostaggal a Salbert-ház hasznosítására.
2010-09-15A lefejtő-darabolósoron is finisben a nagyjavításSzeptember 3-án hivatalosan is befejeződött az idei nagyjavítás a meleghengermű szalagsorán.
2010-09-10Rendben elindult a szalagsorA meleghengermű lefejtő-darabolósorán is finisben a nagyjavítás.
2010-09-10Véghajrá a meleghengerműbenA hideghengerműben hétfőn indult újra a pácoló.
2010-09-09Interaktív múlt"Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának uniós beruházásai: több mint százmillió forintot nyertek két fehérvári és egy dunaújvárosi épület modernizálására."
2010-09-01Új tanév, megújult iskolaA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola felújítására több mint 255 millió forintot fordítottak.
2010-08-27Nagyjavítások szezonjaA munkaterületen van, aki él és mozog.
2010-08-27Iskolaavató RácalmásonA felújított Jankovich Miklós Általános Iskola avató ünnepségéről.
2010-08-26Szakképzési fejlesztésekA TISZK (Térségi Integrált Szakképző Központ) Fejér Megyei Szakképzési Társulásnak sikerült pályázati úton elnyernie a TIOP keretében 668 millió forintot. Ebből három dunaújvárosi intézmény (Dunaferr villamosipari tagozata, Rudas szakközépiskola, Gárdonyi Géza Általános Iskola) újulhat meg.
2010-08-21Becsengettek RácalmásonHivatalosan is átadták a - háromszázmillió forintból - felújított-kibővített Jankovich Miklós Általános Iskolát.
2010-08-21Vizen is újra érkezhetnekA kulcsi augusztus 20-i ünnepség keretében felavatták az újjáépített hajóállomás és vendégház épületét.
2010-08-19Tizennyolc év utánElkészült Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény bővítése, felújítása, modernizálása. Az iskola bemutatása.
2010-08-13Jelentős munkálatok, minimális termeléskiesésselA nagyjavítások csaknem a teljes vertikumot érintik. Az augusztusi-szeptemberi nagyjavítások során elvégzendő feladatok listája a cikkben olvasható.
2010-07-29Határidőre kész lehetHamarosan elkészül a Kandó Kálmán téren a hajléktalanszálló, ahol 45 férőhelyes éjjeli menedékhely, 29 fős átmeneti otthon, és 30 fős nappali melegedő kap helyet.
2010-07-21Élesítik a pengefalatA Kortárs Művészeti Intézet pengefalát felújítják. Az intézet új igazgatója Deák Nóra lesz.
2010-07-15Ismét kötvények"A likviditási problémák megoldására, illetve a városközpont fejlesztéséhez szükséges plusz forrás biztosítására végül a K&H Bankkal köt megállapodást az önkormányzat." Szeptemberben indulnak a fejlesztések, újabb kötvénykibocsátások. (Kép az Irodaház belső udvaráról).
2010-06-17Már épül az új szállóMár épül a Kandó téren, egy vadonatúj, korszerű ellátást nyújtó épületbe, amelybe az év végén költözhetnek be a hajléktalanok.
2010-06-09Szépül a városA jövő hónapban megkezdődik a belváros rehabilitációja, amelyet az önkormányzat uniós forrásból tud megvalósítani.
2010-06-06Beruházás a jövőbeMezőfalván uniós támogatással együtt 266 millió 89 ezer 460 forintos végösszeggel zárult az általános iskola megújításának projektje.
2010-06-01Beruházás a jövőbe"Megújult az iskola. Az uniós támogatással együtt 266 millió 89 ezer 460 forintos végösszeggel zárt a beruházás. Egy valóban XXI. századi iskolát vehet birtokba a 17 osztályban tanuló 401 diák és a pedagógusok."
2010-05-29Megszépült az iskolájukMezőfalva, Petőfi Sándor Általános Iskola. "Az intézményi társulási központként funkcionáló épület modernizálása több mint 260 millió forintba került."
2010-05-28Átépítik végre!Talán már szeptember megkezdődhet a városközpont átépítése. Ennek része az irodaház felújítása is. Beszélgetés Gáspár ászlóval, a Vasmű út 41. Irodaház Kft. ügyvezetőjével.
2010-05-27Tanulásra ösztönözMezőfalva több mint 260 millió forintot költött a Petőfi Sándor Általános Iskola felújítására. Beszámoló az építkezésről, felújításról, és a költségekről. Avatási ünnepség május 28-án.
2010-05-19Új város, új házaRácalmásnak új városháza lesz, amelyet az évekkel ezelőtt bezárt nevelőotthonból alakítanak ki. A város 99,6 millió forintos támogatást nyerte el erre a célra a KDOP tenderén.
2010-05-19Döntöttek a céggek tavalyi beszámolójárólNapirenden voltak az iskolák és az élményfürdő is.Közgyűlést tartott városunk képviselő-testülete május 13-án, amelyen 79 napirendi pontot kellett megtárgyalniuk.
2010-05-13Tanulmányterv az új uszodárólElkészült az MCM 69 Kft. által a Fabó Éva Sportuszoda felújításának, bővítésének tanulmányterve. A 2,6 milliárd forintos átalakításra pályázaton szeretne pénzt szerezni a város. A tervekről.
2010-05-12Gázvezetékcserék: május végi határidőGázvezeték rekonstrukciós munkák a Martinovics utcában.
2010-05-12Várja a nyári rohamot az uszodaMaradt a látogatószám. Folytatódik a felújítás. Rekonstrukcióra készen.
2010-05-01Méltó környezet oktatáshoz, neveléshezPerkátán idén 132 éves az óvoda, amelynek akadálymentesítése az idén elkészült. Rácalmáson pedig átadták az általános iskola új épületrészét.
2010-04-28Folyamatosan szépül a Gagarin környékeSzépül a Barátság városrész.
2010-04-27Nekiláttak a munkánakA Papírgyári út végén megkezdődtek az útjavítási munkálatok.
2010-04-19Kétszázmillió forintos vezetékcsereDunaújvárosban az E.ON Dél-Dunántúli Gázhálózati Zrt. három és fél kilométernyi vezetékhálózatot cserél ki. A beruházásról.
2010-04-19Rossz útból rosszabbAdony: útépítés, pályázat.
2010-04-16Mintha még tartana a télA csapadékos tél miatt, a szokásosnál jóval több kátyú keletkezett Dunaújváros útjain. Az átlagos kétszáz helyett több mint ötszáz lett. Beszélgetés Nagy Zoltán útfelügyelővel.
2010-04-16Gyermekek álmaZsigmond László, Rácalmás főépítésze bemutatta a Jankovich Miklós Általános Iskola felújítását. Az iskolaavató augusztus 20-án a Városnapon lesz.
2010-04-15E. T. szerencsét hozott az otthonnakJószolgálati Otthon Közalapítvány a NY. E. S. T. és az E.T. nevű pályázataikon összesen százmillió forintot nyertek, amelyből megújul a Liget közi és a Bercsényi úti tagintézmény is. Kép az alapkőletételről.
2010-04-14Félbehagyott utcák, térkövezett MackóUtcafelújítások a Belvárosban.
2010-03-29Emberhez méltóanFejlesztések, felújítások Daruszentmiklóson.
2010-03-23Az autópálya építője javítja ki a kátyúkatA Papírgyári úton az M6-os autópálya kivitelezője javítja ki az úthibákat.
2010-03-23Nyáridő a Szalki-szigetenA szabadstrandot a DVG Zrt. a DVCSH-val együtt üzemelteti és már készülnek a május 1-jei nyitásra. A kemping büfé helyére új faházat építenek és a Remix épületét is felújítják.
2010-03-23A modernizálás finise"Rácalmás 207 millió forintot nyert a Jankovich Miklós Általános Iskola modernizálására, Mezőfalva pedig 270 millió forint pályázati forrást költhet a Petőfi Sándor Általános Iskola korszerűsítésére."
2010-03-04Új buszpályaudvar - terv"A városi buszpályaudvar épülete megérett a teljes felújításra. Egyelőre még csak elvi szinten, de tárgyalnak róla, hogy egy magánbefektető bevonásával alakítanák át az ingatlant."
2010-03-01Az I.sz. kohó torokzáró berendezésének cseréje az ISD Dunaferr Zrt. nagyolvasztóművénélA karbantartási műveletre utoljára 2009 novemberében került sor.
2010-02-17Sir Kán, Vuk, no és E.T.Idén lesz húsz éves a Hószolgálati Otthon. A gondozóház fejlesztésére több mint 34,6 millió millió forintot sikerült megszerezniük egy TIOP-os, szociális intézmények korszerűsítéséről szóló pályázaton.
2010-02-04Irodaház: volt is, és lesz isSikerült befektetőt találni az Irodaház felújítására, átépítésére és talán már a nyár folyamán elindulhat az irodaház átépítése.
2010-01-20Látványosságok"Rácalmás 207 millió forintot nyert a Jankovich Miklós Általános Iskola modernizálására, Mezőfalva pedig 270 millió forint pályázati forrást költhet a Petőfi Sándor Általános Iskola korszerűsítésére."
2010-01-19A törlesztőrészletek szorításábanMire jut idén pénz? A város költségvetéséről.
2010-01-13A 2009-es év legjeiAz év kezdeményezése:Hagyományteremtő városrészi nap a Kévekötő Hagyományőrző és Kulturális Egyesület rendezésében a Belvárosban. Az év eredményee: Tiszta a víz az öbölben. Az év győzelme: Minden körzetbena Fidesz nyert.Az év fejlesztései: Parkolók épültek. Az év tárncjátéka: Passió - stációk.Az év vendége: Bayer Zsolt. Az év beruházása: Tavaly felavatták az új papírgyárat. Az év mentése: Mert megérdemeljük. (a Kádár-völgyi arborétum). Az év csalódása: Nem szavazták meg.(az uszodai felújítást).
2010-01-02Hajléktalanszálló: pályáztatás, újra..."Nem elég az elnyert pénz a Kandó téri épület átépítésére. A legkedvezőbb ajánlatot tevő szerint olcsóbban nem lehet megúszni az átalakítást."
2009-12-18Ezrek konyhájaElkészült a Szent Pantaleon Kórház felújított főzőkonyhája, a beruházás 150 millió forintba került.
2009-12-08Nem vidám parkKonkrét tervek a Vidám Park megújítására: műfüves focipályák, retró Vidám Park, tavacska, koncert terület...
2009-12-03Kiszélesítik a Kodály utcátA Gagarin téri rehabilitáció során a Kodály Zoltán utca egyik járdaszakaszát elbontják és kiszélesítik az úttestet.
2009-12-01Barátságtalan fűrészesekFelújítják a Barátság úti fasort. A gömbakácokat kivágják, mert már elérték azt az életkrot, amit egészségben megérni képesek. A fákat a hatvanas évek elején ültették, helyettük kőrisfák lesznek.
2009-12-01Határidőre befejezték a munkátTorokzárat cseréltek az I-es nagyolvasztón. Beszámoló a beruházásról és a nagyolvasztó technológiájáról.
2009-11-28Félmilliárd városfejlesztésreA megyei jogú városok között 12 milliárd forintot osztanak fel egy pályázat keretében, Dunaújváros ebből ötszázmillió forintot szerezhet. A pénzből jutna a Kertváros, a Dózsa II, a Római városrész megújítására és a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium felújítására is.
2009-11-26Murván és földútonDunaújvárosban az úthálózat közel 15%-a (mintegy 18 km) nem aszfaltozott. A város belterületi úthálózata 126 km, ebből murvás, aszfaltos, vagy földes út, utca: 17,6 km. Helyzetkép.
2009-11-20Ingoványos talajonRészletesen a Szalki-sziget rehabilitációjáról, a szabadstrand kotrásáról. Interjú a vállalkozókkal.
2009-11-20Nincs mese, cserélni kellFolytatódik az ablakok, ajtók cseréje az Intercisa Múzeumban.
2009-11-20Határidőre elkészültek.Torokzárcsere az I-es Nagyolvasztón.
2009-11-19Hivatalos felújításMegújul és részben átalakul a polgármesteri hivatal Daruszentmiklóson.
2009-11-18Városstratégia, stílusváltás?Közgyűlés után a döntésekről. Több nyugdíjast támogat a város. Az Irodaház felújításatőkebevonással valósul majd meg. de úgy, hogy a város tulajdonában marad.A déli iparterület hasznosítására létrehozott munkacsoport tárgyalt a kormány vezetőivel s Orbán Viktorral. Teljes az egyetértés abban hogy ezen a területen több ezer munkahelyet teremtő logisztikai központ létesüljön. Úttal, híddal, kikötővel, a kisapostagi reptér fejlsztésével.
2009-11-18Napirenden az uszoda rekonstrukciójaA dunaújvárosi fedett uszodát 1977. április 4-én adták át. Az eltelt 32 év alatt berendezései elhasználódtak s az egész létesítmény felújításra szorul. Beszélgetés az uszoda részlegvezetőjével, Selyem Józseffel.
2009-11-11Téli üzemmód a kőtárban"Alapítványi támogatásból és a polgárok önkéntes adófelajánlásaiból is téliesítik a város római kori szabadtéri múzeumait."
2009-11-11Folytatódik a dunaújvárosi sportingatlanok felújításaA vége felé közelednek a DVG 2009-re tervezett sportlétesítmény-felújítási munkái. A munkálatokról Cserni Béla ágazatvezető és Lassingleitner Valéria ad tájékoztatást.
2009-11-04Több mint 1 milliárd a belvárosraMintegy 1,2-1,3 milliárd forintot nyert uniós pályázat keretében a város a városközpont felújítására, korszerű arculatának kialakítására.
2009-11-02Import padfelújítás - a fővárosi licenszDunaújvárosban jártak a Budapest Rekon-strukció (BR) aktivistái a hétvégén. A városmentő és -szépítő kollektíva felújította, lefestette a Belváros padjait.
2009-11-01Már épül a zsibongóMegújul az iskola.
2009-10-28Építkezés, két fronton is"Lassan elkészül az Eszperantó, a Vasmű és az Építők útjának kereszteződésének akadálymentesítése." Ezzel párhuzamosan a Központi Sporttelepen is felújítás zajlik.
2009-10-26Cserélik a gázvezetéketGázrekonstrukció a Vasmű úton.
2009-10-24Szépek lettek a rendelők"Színvilágában és térkialakításában egyaránt modern orvosi rendelőben fogadhatják Perkáta háziorvosai a betegeket hamarosan. A korszerűsítés úniós támogatással valósult meg."
2009-10-22Az egyik leggördülékenyebb átépítésKeverőátépítés 42 helyett 38 nap alatt.
2009-10-16A torony is megszépült"Már messziről látható, hogy megszépült a Papírgyári úti, megdőlt víztorony egykori komor külseje. A Hamburger Hungária Kft. gyárának színeit, a sárgát és a haloványzöldet viseli."
2009-10-15Többe kerül a járda, mint amit számoltakÚtépítsek Újtelepen.
2009-10-14Tanítás közben"Rácalmáson és Mezőfalván egyaránt gőzerővel halad a iskola modernizálása. A két település kétszáz-kétszáz milliónál többet költhet az iskolájára."
2009-10-07Egy év múlva költözhetnek"Jövő év végére elkészül a Kandó téri új városi hajléktalanszálló. Minden lehetséges ellátást ebbe az épületbe költöztetnének a szakemberek."
2009-10-01A néphagyományok útjánElőszálláson átadták a felújított Patakparti óvodát, és az átadó ünnepség után elkezdősött a szüreti mulatság.
2009-09-30Biztonságos lejáró"A Bocskai útról a Baracsi útra levezető lépcsősor balesetveszélyessé töredezett fokait, megkopott felső szakaszát ezekben a napokban újítják fel."
2009-09-30Jövőre kinyit a kempingHa most félbehagynák a felújítást, később a többszörösébe kerülne.
2009-09-29Átépítik az acélmű nyersvaskeverőjétAz ISD Dunaferr Zrt. acélművében minden második évben átépítik a nyersvaskeverőt. A beruházásról Gyerák Tamással, az acélmű gyárvezetőjével beszélgettek.
2009-09-26Csendes munkában az óra"Több mint egy éve hallgat a Városháza toronyórája. A lakossági reklamációk miatt kikapcsolták a zenélő funkciót..."
2009-09-25Gyaloghíd is lesz az épülő zsilip"A sétálóké lesz a Szalki-sziget, amelynek északi végében jelenleg is épül a zsilip. A szerkezet tetejét pedig hídként használhatják majd az arra járók."
2009-09-17Távozók és a helyükre érkezőkLegfőbb közgyűlési témák: távhő díjának emelése, belváros rekonstrukció, szennyvíztisztító kft.
2009-09-10Tartalomhoz a forma"Nagyságrendjét tekintve tizenhétmillió forint értékű beruházás kezdődik napokon belül a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskolában."
2009-09-03Felújítás alatt is okosodnak"Nagy várakozás előzte meg az idei tanévet a mezőfalvi és a rácalmási iskolában: nagyberuházás közben kell biztosítani az oktatás feltételeit."
2009-09-01A Dunaújvárosi Kórház hírei2009. augusztus 26-án adták át az új Fertőző osztályt. Nőgyógyász konferencia.
2009-09-01Iskola: csak korszerűen!Elkezdődtek a felújítási munkálatok.
2009-08-29Felújítják az iskolátMezőfalva- Petőfi Sándor Általános Iskola.
2009-08-28Nagyjavítás a derűlátás jegyébenA Meleghengerműben a termelés felfuttatására terveznek.
2009-08-27Legények a gáton...Már lehet fürdeni a szabadstrandon és már készül a zsilip is.
2009-08-27Bemutatták az új osztálytÁtadták a Szent Pantaleon Kórház főépületében az új fertőző osztályt.
2009-08-26Több történt két év alatt, mint előtte húsz éven átAQ Szalki-sziget rehabilitációjának egyik fő szorgalmazója Tóth László képviselő volt. Interjú.
2009-08-21Ünnepnap, strandolással"Az idei állami ünnep legnagyobb helyi eseménye minden bizonnyal az lett, hogy fürdőzésre is alkalmas víz várta a város lakóit a szabadstrandon. S lesz ez még jobb is!"
2009-08-21Egymillió forintos ajándék"A CBA és a Procter&Gamble közös adományozási programja (KÖSZI) keretében szépült meg egy játszótér Dunaújvárosban, a Március 15. téren."
2009-08-19Köszi, köszi!A Közösség Szíve (Köszi) néven futó adományozási programnak köszönhetően egy újabb, játékra nagyon is alkalmas tért újítottak fel a városban melyet augusztus 13-án ünnepélyes keretek között adtak át a Március 15. téren.
2009-08-19Az utolsó simításokat végzik"A Szalki-szigeten lassan minden munkával elkészülnek." Az utolsó simításokat végzik az augusztális előtt.
2009-08-15Átalakítások a főiskolán"Átszervezik, és át is építik a Dunaújvárosi Főiskola rektori és gazdasági hivatalát, akadálymentesítik a főépületet, feltöltik a mesterséges patak medrét."
2009-08-14Röviden azt jelenti: KÖSZI a játszóteretÚj, felújított játszóteret avattak fel a Március 15. téren.
2009-08-14Start előtti hajráKorszerűsítések, felújítások Dunaújváros iskoláiban és óvodáiban.
2009-08-05Százszorszépes nyitányFelújítások a Százszorszép óvodában.
2009-08-03Nagy felújításokKorszerűsítések, felújítások Dunaújváros iskoláiban és óvodáiban.
2009-08-01Megújul a Szabadstarnd.A fejlesztésekre 38 millió forintot szántak.
2009-07-17Idén több pénz jutott a felújítási munkákraA város önkormányzati tulajdonú intézményeinek felújítási munkálatairól.
2009-07-01Barátság: újjárda építése kezdődöttFelújítások a Barátság városrészben.
2009-06-30Tetőre kerül a maradványA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házának az aula fölötti magas tetőt, a kupolát felújítják.
2009-06-24Egyharmadát már kikotortákGőzerővel dolgoznak a kikötőben.
2009-06-20Szabadstrand: már tisztul a vízMár elkezdték a szabadstrand kotrását, dolgoznak az Üdülő sor csatornázásán, és tervezik a zsiliprendszer kiépítését is. A tervek szerint június végére befejezik a munkálatokat.
2009-06-10Tisztul már az öböl vizeA vízparton folyik az infrastruktúra kialakítása, villany-, víz- és gázvezeték kiépítése, a szemközti oldalon az üdülősort csatornázzák.
2009-06-10Kinyitott az uszoda strandjaBefejeződött a Fabó Éva Sportuszoda külső medencéjének felújítása. Ősszel folytatódik a felújítás.
2009-06-09Szeptemberre tálalnakElkészült a Dunaújvárosi Főiskola étterme, de az elhúzódó engedélyek miatt még nem nyit ki a nagyközönség számára. "A menza jelenleg csak alkalmi rendezvényekre nyit ki, a nagyközönség, valamint a diákság a tanévnyitóval párhuzamosan, szeptembertől veheti birtokba a menzát." - mondta Nyerges Mihály.
2009-06-03Újabb 40 millió a szigetreA közgyűlés döntése értelmében további 40 millió forintotfordítanak a hetekben a sziget felújítására.Főként az infrastruktúra fejlesztésére szánják.
2009-06-01Önálló részleg a stroke betegeknekHuszonöt ágyas stroke részleget hoznak létre a kórházban 2010 januárjától.
2009-06-01Huszonöt ágy a stroke betegeknekEmléknap, díjátadás, és egy új részleg születése
2009-05-27Kotróhajó az öbölbenAz öböl megtisztításához 600 ezer köbméter, 10 százalék iszapot tartalmazó vizet kell majd kikotornia a gépnek.
2009-05-22Álomból valóság lesz2010-re megújul Dunaújváros városközpontja. A tavaly elkészült Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) tervezetével eu-s pályázaton 1 milliárd 227 millió forintot nyert a város, így az önerővel együtt 1,5 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg a központban, illetve a felső Duna-part egy szakaszán. Részletesen a tervekről Szabó Imre főépítész segítségével.
2009-05-21Régi-új hajléktalanszállóA Papírgyári úti hajléktalanszálló szinte teljes épületét bérbe vette, felújította, átalakította a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány. A szálló éjjel-nappal várja majd a fedél nélkül élőket. A további tervekről: az épületben lesz még ötven-ötven fős férfi és női átmeneti otthon.
2009-05-20Szélütés: új részleg nyílik a jövő évbenHuszontöt ágyas stroke részleget hoznak létre a Szent Pantaleon kórházban. A speciális részleg a tervek szerint 2010. januárjában nyílik meg.
2009-05-20Lassan eltűnik a pályaA Liget közi sportpálya felújításra vár.
2009-05-20Szalki-sziget: indul a hajráMegkezdődött az öböl rendbetételének második üteme.
2009-05-20Megújul a Szalki-szigetIllemhelytől a kotrásig. Elvégzett feladatok, elvégzendő feladatok.
2009-05-15Komfortos, kényelmesPályázati pénzből, a DVG Zrt. és a kézilabda kft. összefogásával, valamint magánszemélyek, köztük Bene Gyula adományai révén összegyűlt hárommillió forintból kibővítették, felújították a férfikézilabda-csapat öltözőjét.
2009-05-15Megszépül a város főtereA város főterének, a belváros fejlesztésének, átépítésének terve. Kép.
2009-05-14Elkezdődött az öbölkotrásA szabadstrandot, illetve annak környékét érintő fejlesztésekre ezúttal 38 millió forintot szán a város önkormányzata. A fejlesztési tervekről.
2009-05-13Strandnyitás késésbenA működőképesség már biztosítva lesz. Még folyik a karbantartás. tervben a rekonstrukció.
2009-05-04Csúszik a szezonCsúszik a hagyományos strandszezon megkezdése a Fabó Éva Sportuszodában a karbantartási munkálatok miatt. Befejeződött a szabadstrand csatornázása és a jövő héten elkzedődik az öbölkotrása is.
2009-04-24Játszva jön a tavaszFelújítás a játszótereken. Dunaújvárosban már minden játszótér megfelel az európai uniós követelményeknek.
2009-04-22Városrészi elképzelésekBarátság városrészi tervek: Forgalmi rend változás, szélesebb úttest, áthelyezett, bővített játszótér, parkoló megújítása.
2009-04-20Marad a rendelőAz I-es számú Rendelőintézet önkormányzati tulajdonban marad, de befektető segítségével felújítják az épületet.
2009-04-16Ez még csak nagyjavításÚtfelújítás a 62-es főúton.
2009-04-16Strand: rajtra készenMár csak a vízjogi engedélyre várnak, a kivitelezőkkel aláírták a szerződéseket, hamarosan megkezdődhet a munka a szabadstrandon.
2009-04-15Nem ússzuk meg!Még tartható az öböl rekonstrukciójának határideje: június 6. A kotrás mintegy 65 millióba, a zsilip 20 millióba, az iszap elhelyezése, terítése 4-5 millió forintba fog kerülni.
2009-04-11Megkezdődnek az útfelújításokTízmillió forintot költ 2009-ben Dunaújváros a város új utak építésére, illetve javítására.
2009-04-10Strand: legyen szerződésA szabadstrand vizének és környékének rendbetételére a közbeszerzés nyertesét már kiválasztotta a közgyűlés. Jelenleg is engedélyekre várnak és a szerződés megkötése is folyamatban.
2009-03-27Béke-beli tervek s a való...A Béke-városrészi Földes Ferenc-liget tervezett átalakításáról.
2009-03-24A hiányzó láncszemVárhatóan májusban nyílik meg a Dunaújvárosi Főiskola újjáépített menzája. A menza átadásával lezárul a főiskola fejlesztésének közel tízmilliárdos fejezete. Beszélgetés Pintér Zsolttal, a főiskola beruházási koordinátorával.
2009-03-24Kórház: csúcson a kardiológiaA Szent Pantaleon Kórház kardiológiai osztályának bemutatása.
2009-03-20Kiíró ember kerestetikPartfalfelújítás.
2009-03-17Kalapács alatt?!Elkészült egy javaslat az I. számú Rendelőintézet hasznosítására. Önkormányzati tulajdon marad vagy értékesítik?
2009-03-11E.T. ezúttal ide jöhetA Jószolgálati Otthon a Bercsényi utcai épület felújítására (34 millió forintot), az önkormányzat pedig a Kandó téri hajléktalanszálló kialakítására (95 millió forintot) nyert pályázati pénzt.
2009-03-01Csúcsra jár a kardiológia.Új őrző, modern szívultrahang, felújított osztály, képzett szakorvosok fogadják a betegeket. A kardiológia ambulancián az elmúlt két évben mintegy 34 ezer vizsgálatot végeztek el.
2009-02-24Nyáron már szabadLegkésőbb árpilisban elkezdik a munkálatokat az öbölben, a zsiliprendszer kiépítése után az öböl kotrására kerül sor. A tervek szerint nyáron már fürödhetünk a szabadstrandon. Beszámoló.
2009-02-18Szerencsét hozott a nyestA Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) intézményfejlesztésre kiírt pályázatán 48 millió 100 ezer 223 forintot nyert a Jószolgálati Otthon Közalapítvány. Sikerüket a "Nyest, azaz Nyitottság, Esélyegyenlőség, Segítés, Támogatás" fantázianevet viselő pályázati anyaggal értek el.
2009-02-18Elhárul az életveszély a kémények felújításávalJelentősen romlik a kémények állapota. A panelépületekben egyre gyakrabban merül fel a szénmonoxid-mérgezés veszélye. A Caminus Kft. vezetői és kivitelezői tárgyalást hívtak össze a város érintett közös képviselőivel február 12-re a városházára.
2009-02-12Magassági korlátKözgyűlés: a Szalki-sziget rekonstrukciójáról, a malátagyárat üzemeltető kft. kezdeményezte Dunaújváros rendezési tervének módosítását.
2009-01-22Irodaház: csere-bereÁprilis végén talán elkezdődik az irodaház felújítása, átépítése.
2009-01-21Százholdas pagonyban gyógyulhatnakAz új év új körülményeket teremtetta csecsemő- és gyermekosztálynak. A kórházban immár egy teljesen felújíott osztályon, a földszint A szárnyában gyógyulhatnak a gyerekek.
2009-01-21Uszoda - felújításra várA dunaújvárosi sportuszoda jövője úgy tűnik, rendeződik. Városunk képviselőitavaly év végén kijelölték azt a céget, amelynek feladata a sportuszoda komplett épületgépészeti és elektronikus állapotfelmérése s a felújítási terv kidolgozása.
2009-01-21A ruhagyárból szálloda lesz!Beszélgetés Virág Endre vállakozóval, aki a ruhagyár helyére 130 szobás, négycsillagos szállodát "álmodott". A szálloda nyárra el is készülhet.
2009-01-20Micimackó, Kanga birodalomA Szent Pantaleon Kórház megújult gyermekosztályának bemutatása.
2009-01-15Új gyerekosztályFelújított, korszerű gyermekosztályt avattak fel a Szent Panataleon Kórházban.
2009-01-14Akadálymentes csomópontAkadálymentesítés a Táncsics út kereszteződésében.
2009-01-06Az élet első napjaiA megújult a Szent Pantaleon Kórház szülészeti osztályának bemutatása.
2008-11-28Álmok, tizenegy milliárdértBeszámoló a közgyűlésről: költségvetés, a Kőris utcai volt óvoda eladási ára 71 millió forint, a város visszavásárolná a szennyvíztisztítót a kisebbségi tulajdonostárstól (E.ON: Zrt.), az uszoda rekonstruálása.
2008-11-19Az élet kezdeteMegújult a Szent Pantaleon Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya.
2008-11-14Kész a Luca-székElkészült a 6-os főút felújítása Érd és Dunaújváros között.
2008-11-14Irodaház: megcsúsztakAz Irodaház átépítése, felújítása csak jövőre kezdődhet.
2008-11-11Katicás szobát kapnakA rácalmási önkormányzat harmincmillió forintot költött az óvoda fejlesztésére.
2008-10-31FémbevonóműKádcsere után újra termelnek
2008-10-29Hitel helyett kötvényekAz önkormányzati kötvénykibocsátásról. A közgyűlés döntése, hogy 8,5 milliárd forint értékben önkormányzati kötvényt bocsátanak ki. A kötvény-pénzt a meglévő hitelek, és az élményfürdő lízinghitelének kiváltására, a Szalki-sziget rekonstrukciójára, az Irodaház átalakítására költenék.
2008-10-20Az aszfalt nem elég, járda, biciklisáv kellRácalmás.
2008-10-15Szálló és irodaházA Vamsű úti oldalon egy 47 férőhelyes szállodát, a Devecseri úti, Dózsa Gy. úti rész megmarad irodaháznak, de korszerű, európai szolgáltatást nyújtó helyiségekkel alakítják ki. A belső udvaron mélygarázst építenek. Novemberben pedig kiírják a közbeszerzési eljárást.
2008-10-11Szórád, sportfokozatbanPályázati úton nyert egymillió forintból újítja fel sporteszköz-parkját a Szórád Márton Általános Iskola.
2008-10-08Kertváros: határidőre megújult gázvezeték-
2008-10-03Európai, apróbb hibákkalA Hild József szakközépiskola új kollégiumáról. Kilencvenhat diáknak ad szállást a volt kertvárosi iskola felújított épülete.
2008-10-01Következik a kotrásMárciusban, áprilisban megkezdődhet a Szalki szigeten a strand kotrása. Az engedélyek megvannak.
2008-09-25Vizes problémákA Fabó Éva Sportuszoda felújítására, korszerűsítésére 90 millió forintra lenne szükség jövőre.
2008-09-24Folytatódnak a felújítások: épül, szépül a Civilek HázaAz üzemeltető, Sztankovics László beszámolója.
2008-09-23Büszkék a szép szobájukraFelavatták a korszerűsített, felújított mezőfalvi lakásotthont.
2008-09-15Megszépült kis terecskeA Dunaferr szakközépiskola villamos tagozatának épülete előtt az Allianz Bank jóvoltából új padokat és szeméttárolókat helyeztek el.
2008-09-10Nagy házalakítás előttCivilek Háza felújításra vár.
2008-09-02Segítő kezet nyújtottakSzülők, nagyszülők felújították a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola egyik osztálytermét.
2008-08-26Nem egészen három hónap, és átadhatjákA 6-os út felújításáról.
2008-08-23Korszerű központi óvodaFejlesztések a Pajts utcai óvodában.
2008-08-01Új iskola várja a diákokatFejlesztések Daruszentmiklóson.
2008-07-23Eszméletlen buliA Szalki-sziget további infrastrukturális fejlesztése a cél. A sziget teljes rekonstrukciójának lehetőségeiről, tervekről.
2008-07-22Egyelőre marad a szállóPályázaton szeretne pénzt kapni a hajléktalanszálló új székhelyének - Kandó Kálmán téri épület - átalakítására, felújítására.
2008-07-16Folytatják a rekonstrukciótAz EFOTT kezdetére megvalósult a sziget rehabilitációjának fontos, ám csupán, első szakasza. Az EFOTT után megtörténik a szabad strand kotrása és a kemping teljes felújítása.
2008-07-16Döcögősen, de haladnakÚtfelújítás a Magyar úton.
2008-07-15Sportra hangolvaA város legkorszerűbb középiskolai kollégiuma épül a volt József Attila Általános Iskola helyén.
2008-07-12Folytatják a hatos felújításátA 6-os főút felújítása.
2008-07-09VisszaszámlálásMég egy hét és kezdődik az EFOTT. Tájékoztató a hátralévő feladatokról.
2008-07-02Mi újság, EFOTT?Jól haladnak a munkálatok a Szalki-szigeten.
2008-06-25Felgyorsult a kivitelezésSzemmel láthatóan felgyorsultak a munkáka Szalki szigeten, 4-5 helyszínen is folyamatosan dolgoznak a szakemberek és a gépek.
2008-06-18Megérett a felújításraA közgyűlés nem fogadta el a szennyvíztisztító telep felújítási tervét.
2008-05-27Befejezik a felújítástÚtfelújítás a Papírgyári úton.
2008-05-19Boldogok, mert újra tető van az iskolánDaruszentmiklós. Mezőfalvával és Hantossal társulva működik majd az általános iskola és az óvoda.
2008-05-14Fertőtlenítve, karbantartvaSzezont nyitottak az uszodában. A felújítási munkálatokról.
2008-05-08Szezon küszöbénÁlmok és tervek, gondok és megoldások. Az élményfürdő ugyan még a jövő zenéje, az uszoda azonban várja a vendégeket.
2008-05-07Az utcabútorok itt megújulnak?Felújítják, és újra üzembe helyezik a Béke városrészben álló digitális köztéri órát, amely Friedrich Ferenc szobrászművész alkotása.
2008-04-30Százmillió a szigetre!Döntött a közgyűlés.Minden adminisztratív és pénzügyi akadály elháult, a csütörtöki közgyűlés jóváhagyta a szigetprogram első ütemét. Az önkormányzat különös tetintettel a júliusban megrendezendő EFOTT-ra az elvégzendő munkákra a DVG Zrt.-vel köt szerződést. A testület az eredetileg tervezett és e célra elkülönített 75 millió forintos keretet 25 millióval megemelte .
2008-04-30Megújul a Szalki-szigetA DVG Zrt. közleménye.
2008-04-29Megújulhat az orvosi rendelő a Békében-
2008-04-23Lidó a Szalk-szigetenIsmét a közgyűlés előtt a Szalki-sziget rekonstrukciója.
2008-04-22Jövőre kezdhetikA Kőtár alatti partfalszakasz védelmének kialakítására, négy új csáposkút újjáépítésére és nyolc új talajvízszintészlelő kút létesítésére nyert - 283 millió 560 ezer forint - támogatást az önkormányzat.
2008-04-10Tető alá hoztákFedett piacon folyhat az adás-vétel. Elkészült és át is adták a fedett élelmiszerpiacot.
2008-04-09Ismét pályáztat a Sziget AlapítványA Sziget Alapítványról.
2008-04-05Egy közösségi térHivatalosan is átadták (04.04-én) a dunaújvárosi megújult, fedett piacot.
2008-03-28A terveknek megfelelően halad a munkaA "felöltöztetett" hideghengerállvány már beüzemelés alatt.
2008-03-25Uniós program, hazai sikerprojektA dunaújvárosi Solanova-ház bemutatása.
2008-03-21Restaurálás előtt a freskóA Dunaferr főbejáratát díszítő freskót újra restaurálják.
2008-02-27Kotrás, majd töltésA szabadstrand rekonstrukciójáról.
2008-02-08Korának elismert művésze voltFelújítás előtt áll a Domanovszky-freskó. Az alkotást utoljára 1990-ben restaurálták. Műleírás.
2008-01-29Fellendülő vendéglátás?A dunaújvárosi vendéglátóhelykeről.
2008-01-16Szálloda és parkolóA DVG Zrt a Kenyérgyári útra kölözött, az Irodaházat felújítja. Egy 75 szobás szálloda, a hátsó részen a jelenlegi bérlőket megörző irodaház működik majd.
2008-01-11"Belepacsált a politika"Beszámoló dr. Kálmán András polgármester sajtótájékoztatójáról. Főbb témák: élményfürdő beruházás, labdarúgás, az uszoda rekonstrukciója, TISZK.
2008-01-09Halva született?!A rendkívüli közgyűlésen három napirendi pont volt: a területi integrált szakképzési központ (TISZK), az uszoda rekonstrukciója és a városfejlesztési stratégia kidolgozása. Beszámoló.
2007-11-28Megmaradjon a káposzta is...Hárommilió forintos törzstőkével maglapították a Vasmű út 41. Ingatlanfejlesztő, Befektető és Hasznosító Kft-t. Indulhat az Irodaház projekt.
2007-11-24Élményfürdő helyett bővíteni kellett volnaBeszámoló a közygűlésről: Megalapították a Vasmű út 41. Ingatlanfejlesztő, Befektető és Hasznosító Kft-t. A kft. vezetője Murányi Sándor lett. A kórház beázott szárnyának felújítása. Klein Imre civil bűnmegelőzési referens lett. Az uszoda rekonstrukciójáról.
2007-11-24Magukon spórolnak?Befejeződött a Frangepán utca felújítása.
2007-11-21Földvár és Dunavecse jöhet?!Dunaföldvár és Dunavecse lakosságának ellátását vállalná a Szent Pantaleon Kórház. Az ügybén még folynak a tárgyalások. Szabadegyháza viszont a Fejér Megyei Szent György Kórházhoz szeretne tartozni. A megyei közgyűlés támogatta ezt a kérést.
2007-11-20Élmény mellett új uszodaA Fabó Éva Sportuszoda fejlesztési tervéről, amelyben a külső medence befedése, egy ús sportmedence építése, konferencia- és előadótermek kialakítása is szerepel.
2007-11-16Rekordtermelés a meleghengerműbenJövőre kerülnek sorra a legjelentősebb fejlesztések. Interjú Lontai Attila gyárvezetővel.
2007-11-14A Solanova BrüsszelbenAz Urbact (tömbházak, lakótömbök felújításával foglalkozó program) nevű Európai Uniós programhoz Dunaújváros a Solanova házzal csatlakozott.
2007-11-14Irodaház-akta - ad acta?Évekkel ezelőtt már készült egy terv az Irodaház átalakításáról, felújításáról. Bánhelyi Károly építész által készült terv ismertetése.
2007-11-08Sok még a kérdőjel az Irodaház körülKülső befektetőre is szükség lesz az Irodaház felújításához, de előbb rendezni kell a tulajdonviszonyokat.
2007-10-30Átadás: jövőreA 6-os út felújításáról.
2007-10-19Vasmű úti irodaház: "ez már politika..."Az irodaház felújításának, átalakításának ügye.
2007-10-19Papírgyári út: mától elkezdik felújítaniAz önkormányzat által nyert ötvenmillió forint pályázati pénzből felújítják a Papírgyári utat.
2007-10-17Évad előtt az évadrólVégéhez ért a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza B épületének felújítása. Beszélgetés Knódel Mária igazgatónővel a felújítási munkálatokról, valamint az új évadról.
2007-10-10Feltámad a SportEgy hónapja a Sporttelepen található Sportételbárt új üzletvezető, Rigó Flórián vette át, s újra a szurkolók és a sportolók törzshelyévé kívánja tenni. Terveiről.
2007-09-27Januárig nem lesz fedett a városi piacValószínűleg csak jövő májusra készül el a piac befedése.
2007-09-21Átadták a hidatA 6-os főút dunaújvárosi szakasza, és a vasúti felüljáró is elkészült.
2007-09-20Dunaföldvár: mégsem?!Megújult az intenzív osztály a Szent Pantaleon Kórházban. A dunaföldváriak szeretnének a helyi kórházhoz tartozni, de a Tolna megyei önkormányzat nem járul hozzá, hogy Dunaföldvár lakosai Dunaújvároshoz tartozzanak.
2007-09-19Marad a ponyvaNem készült el májusra a piac új üvegtetője. Jelenleg építési engedély sincs, de a beruházásra megszavazott 32 millió forint megvan.
2007-09-17Jövőre felújítják?!A tervek szerint továbbra is bérházként működne a Vasmű úti irodaház. A ház felújítására projekttársaság alakulna, és jövőre kezdenék meg a munkálatokat.
2007-09-16Felújításra szorul az új dunaújvárosi hídSzakértők szerint a nemrég avatott dunaújvárosi Duna-hidat nem lett volna szabad átadni a forgalomnak. Az sem zárható ki, hogy felújítás miatt előbb-utóbb teljesen vagy részlegesen kénytelenek lesznek lezárni az átkelőt.
2007-09-14Hárommillió feléBeszélgetés Lukács Péterrel, az ISD Dunaferr Zrt. stratégiai műszaki projektek vezérigazgató-helyettesével a fejlesztések aktuális helyzetéről.
2007-09-10Feloldják a zárástBeszámoló a 6-os főút felújításáról.
2007-09-07Felújították az osztálytÜnnepélyes keretek között átadták (szeptember 6-án) a Szent Pantaleon Kórház felújított intenzív osztályát. A felújítás 30,5 millió forintba került.
2007-09-05Két utca is megszépültBefejeződött a Frangepán utca és az Arany János utca felújítása, aszfaltozása.
2007-09-05Egy hét múlva kész lesz?Beszámoló a Dunaújváros - Rétszilas vasútvonal feletti híd felújítási munkálatairól.
2007-09-04Megújult terek a KMI-benBeszélgetés Zólyom Franciskával, az intézet vezetőjével.
2007-08-24A hőszigetelés után jönnek a fedlapokA DVCSH munkatársai a távhővezeték rekonstrukcióját végzik a Vasmű úton.
2007-08-22Része lett az intézménynekFelújították a Kortárs Művészeti Intézetben található Art Cafét. Mostantól kiállítások és koncertek helyszíne is a kávézó.
2007-08-17Teljesen befedik?Az uszoda látogatotságáról, és az uszoda felújítási terveiről.
2007-08-07Egyelőre még függő az összekötő folyosóA Vasmű úton lévő két ház közötti függőfolyosó állapota balesetveszélyes. A város főépítésze is a felújítás mellett voksolna.
2007-08-04Intenzív segítségFeltóti Sándor árverésre felajánlott fotóinak bevételét a kórház intenzív osztály klimatizálsára ajánlotta fel. Szeptemberre megújul az osztály.