József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | színjátszó csoport

327 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-02-21Átszűrve: vándorúton kívül-belül. Közelt kétórányi utazás lélekben a külső és belső vánndorútonPillanatragasztó Társulat előadása Rácalmáson. A playback színházi formulákat önmagára szabó, évtizednyi múltra visszatekintő társulat előadásának az „Úton önmagamhoz” címet adta. Ugyanis minden egyes nyilvános megjelenésüknek van egy tematikája, ami köré szerveződik az aznapi improvizatív produktum.
2022-07-08Andersen klasszikusából akár krimi is születhet. A fantáziájukkal alkotnakHans Christian Andersen: A rút kiskacsa alaptörténetére építve készítették el előadásukat a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza táborának résztvevői. A Polgár Lilla és Dubai Péter vezette alkalmi társulat darabja a fiatalok mindennapjait érintő kérdésekkel foglalkozik.
2022-06-08Lélekemelő misztériumA pünkösdhétfőn immáron IX. sorszámmal, a Janko­vich-kúria belső parkjában bemutatott Rácalmási Passió(játék) tartalmas előadással teljesítette az alkotóközösség korábbi szándékát és nemes vállalását, azaz népi játékból igazi misztériumdrámává vált.
2022-05-31Igazán színpadra termettA Pannon magángimnázium jubileumi ünnepsége jó néhány érdekes programot tartogatott a közönség számára, például a színjátszók előadását. A főszereplőt Ocztos Rebeka (kép) alakította.
2021-12-13Pantaleon élete (képaláírás)Misztériumjáték keretében mutatták be Szent Pantaleon életét és munkásságát pénteken délután a Munkásművelődési Központban a városalapítók egyesületének tagjai. (teljes szöveg)
2021-08-24Filmet készítettek a helyi Passióból (kishír)A Szellemi Ember Baráti Kör egy programra hívja fel az érdeklődők figyelmét. A Passió című előadást immáron nyolcadik alkalommal mutatták be Rác­almáson. A darabot rögzítették, a felvételekből pedig elkészült egy kisfilm, amelyet augusztus 28-án 10 órakor mutatnak be az evangélikus templomban. Ezután Szabó Sipos Barnabás rendezővel beszélgethetnek az élményekről és a tervekről. (teljes szöveg)
2021-07-24Gyilkosság baráti társaságbanBeszámoló a Rájátszik Rácalmási Játékszínkör szeptember 23-i Agatha Christie Egérfogó című kétfelvonásos szórakoztató krimijének bemutatójáról.
2021-07-22Hét embert zárt össze a hóvihar: köztük a gyilkosUtoljára a Rácalmási Passióban léphettek fel a Rájátszik – Rácalmási Játékszín Kör tagjai, de saját produkcióval már nagyon régen nem tudtak közönség elé állni a járványhelyzet miatt. Július 22-én, csütörtökön este egy izgalmakkal teli Agatha Christie-krimit (Egérfogó) mutatnak be a művelődési házban, úgy néz ki, telt ház előtt. A cikkben a társulat rövid bemutatása.
2021-07-12Jancsi és Juliska a híradóban vagy doku-realityben előadvaKi hinné, hogy az idei már az ötödik esztendő, amikor a színjátszást kedvelőknek tábort rendeznek a városban! Polgár Lilla színművész vezetésével idén is összegyűltek, ám idén először a Violin Alapfokú Művészeti Iskola égisze alatt a Kallós Dezső utcai bázison, kellemes, klimatizált környezetben.
2020-06-05Történelmi és irodalmi áttekintés. Száz év után is összetartozunkAz erdélyi Kincses Elemér drámaíró Trójában hull a hó című darabját tervezte bemutatni a trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezve a Rájátszik – Rác­almási Játékszín Kör társulata, ám a koronavírus-járvány közbeszólt, így egy közel 30 perces, Baksa László pedagógus történeti áttekintésével kiegészített irodalmi összeállítással jelentkeztek a Nemzeti Összetartozás Napján.
2020-04-04István a király után szomorúanNagy várakozással fogadták az érintettek az „István, a király iskolába megy” elnevezésű pályázatot. A rengeteg elhivatott munka után a színpadra állított produkciókat bárki megnézheti a YouTube-on. A zsűri döntését a különleges közönségszavazati módszerrel, alaposan felülírták a gyerekekkel szimpatizálók. Az alaptantervben szereplő rockopera egy-egy jelenetének bemutatását az ötezer hazai és külhoni, magyar nyelvű általános iskola számára írták ki. A tervek szerint a diákok adták elő, rögzítették, majd a YouTube-ra töltötték a produkcióikat. Ezután a zsűri és a közönség rangsorolt. Az első forduló után kevés örömük lett a dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elhivatott diákjainak és az őket felkészítőknek.
2020-03-04István, a király iskolába ment. István, a király a dunaföldvári iskolában, hatalmas sikerrelAz István, a király iskolába megy… program a Trianon centenáriumi megemlékezéssorozatának része. A diákok rögzített produkcióit feltöltik a YouTube-ra, amit a zsűri és a közönség egyaránt elbírál. A dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai is pályáznak
2020-02-19Fantáziavilág romantikával átszőve, regénybe foglalvaA színházjáró közönség számára ismerősen csenghet Boza Anita neve, hiszen az Iskolaszínházi Társulatban jó néhány szerep áll a háta mögött a Bartók színpadán. A hét végén viszont szerzőként vett részt Rácalmáson egy író-olvasó találkozón.
2020-02-10Drámatagozatosok a padlásonA DSZC Szabolcs Vezér Gimnáziumának diákjaitól számos írást olvashattak a Sajtó és Tanulás ­(SÉTA) programunk keretében. Tanáruk, Tánczos Krisztina most egy olyan írással lepett meg bennünket, amiből kiderül, cikkírásban és színjátszásban is remekelnek a diákjaik.
2020-02-03Azt mondják: " Nem színészek, hanem színjátszók vagyunk"Öt éves a Rájátszik - Rácalmási Játékszín Kör.
2020-02-00Ötéves a Rájátszik - Rácalmási Játékszín KörÖt éve, 2015-ben alakult meg a rácalmási amatőr színtársulat a Rájátszik - Rácalmási Játékszín Kör
2020-01-005 éves lett a Rácalmási Játékszín Kör5 éve, 2015. január 9-én alakult Rácalmás amatőr színtársulata, a Rácalmási Játékszín Kör
2019-11-00Vendég színdarab (kishír)(2019.) November 12-én 18 órai kezdettel a Prospero Színkör vendégelőadását láthatták a (rácalmási) művelődési házba érkezők. A székesfehérvári színjátszó társulat nem először járt városunkban, tavaly kabaréjeleneteket láthattunk tőlük. Idén Shakespeare: Vihar című művét vitték színre a közönség nagy megelégedésére. (teljes szöveg)
2019-10-17Drámás témahét a Széchenyiben. Szín-Játék Shakespeare művével: drámás témahét a SzéchenyibenDrámás témahetet tartanak a napokban a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban. Október 16-án a Szín-Játék napja volt, a diákok Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című művét adták elő.
2019-10-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Az aradi vértanúkra emlékeztünk. Időskori balesetekről (képaláírás) 20 éves a Cikk-cakk Foltvarró Klub. Idősek világnapja (képaláírás) Játszott a RájátszikA rácalmási Rájátszik Játék S- 2019. október 4-én az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepségen a rácalmási Művelődési Házban a Jankovich Miklós Általános Iskola és a Rácalmási napsugár Asszonykórus közös műsorát láthatták az érdeklődők - A rácalmási Remény Klub szervezésében, dr. Horváth Ágota: "Az időskori - úti és háztartási balesetek valamint azok utóhatásairól" szóló előadást nézhették meg az érdeklődők. Az informatív előadás alatt, az érdeklődők kérdéseket is tehettek fel a doktornőnek. (teljes szöveg) - A rácalmási foltvarró klub kiállítással és a környező települések társklubjainak részvételével közös varrással ünnepelték fennállásuknak 20. évfordulóját - Az idősek világnapját a Csillag születik második szériájának győztesével, Tabáni Istvánnal és előadásában Máté Péter dalaival ünnepeltük. Az örök érvényű slágereket örömmel fogadta a közönség. (teljes szöveg) - A rácalmási Rájátszik Játékszín Kör 2019 október 10-én, a Rácalmási Művelődési Házban két komédiával örvendeztette meg a közönséget
2019-10-00RáJátszik: ismét telt házas előadás voltA Rácalmási Játékszín Kör amatőr színjátszói Csiky Gerely: Az ingyenélők című darabját mutatták be 2019. őszén a rácalmási művelődési házban
2019-07-08Telt ház: nem fért be a közönség az előadásraFurcsa érzés kerített hatalmába, amikor július 5-én, pénteken késő délután a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár felé tartottam, a Rájátszik – Rácalmási Játékszín Kör előadására.
2019-07-00Hatalmas siker a rácalmási színjátszók új színdarabjaCsiky Gergely A proletárok című művét Ingyenélők címmel vitte színre és mutatta be a Rácalmási Játékszín Kör 2019. július 5-én a rácalmási művelődési házban
2019-05-06Sóderparti és NyelvtörőA Violin Alapfokú Művészeti Iskola 2. és 3. színjátszó csoportja Polgár Lilla vezetésével két versenyen is részt vett a közelmúltban és ismét nagyon szép sikereket értek el.
2019-03-00Téltemető (képaláírás)Az Ágasfa Hagyományélesztő Baráti Kör szervezésében az idei évben (2019) is télbúcsúztató rendezvényre látogathattak el az érdeklődők március 2-án, a (rácalmási) Duna-parton. A rendezvényen közreműködtek a RáJátszik Rácalmási Játékszín Kör tagjai és a Barina Rácalmási Táncegyüttes is. Köszönjük az élménydús és remélhetőleg eredményes téltemetést. (teljes szöveg)
2019-01-00Pletykások (képaláírás)(2018.) December 20-án este új szereposztásban láthattuk Neil Simon művét a Rácalmási Játékszín Kör előadásában. A művelődési házban telt ház előtt játszott darabhoz ezúton is gratulálunk a színjátszóinknak! (teljes szöveg)
2018-06-08Az újkori János vitéz. Ahogy a középiskolások gondoljákPetőfi Sándor János vitéz című darabjának különböző fejezeteit vitték színpadra középiskolások a Bartók Kamaraszínházban tartott, Ádámok és Évák Ünnepe elnevezésű hagyományos rendezvényen. A színpadi adaptációkban új köntösbe bújtatva láthatták a nézők az elbeszélő költemény epizódjait.
2018-06-02Jancsival vitézkedtek. Vitézkedtek JánossalIdén is megrendezték a középiskolás diákszínjátszók évi rendes találkozóját, az Ádámok és Évák Ünnepét a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Nyolc iskola tíz csoportja összefogva állította színpadra Petőfi Sándor János vitézét.
2018-05-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Nagy sikerük volt a kavicsképeknek. Bálint Ágnes-kiállítás Rácalmáson. Színdarabokban gazdag május- 2018. május 3-tól 11-ig, Papp Tímea kavicsképeiből a "Kő a lelke" címmel volt kiállítás a művelődési házban - 2018. május 14-től június 14-ig nyílt a Bálint Ágnes kiállítás a művelődési házban - A RáJÁTSZIK Rácalmási Játékszín Kör gyermek és felnőtt színjátszó csoportja is új darabot mutatott be 2018. májusában
2018-03-13Irodalom és színház az okuláré lencséjén keresztül nézveHosszú évek óta keresi a helyét Dunaújvárosban az Amargant Színházi Műhely égisze alatt futó Okuláré Projekt, de helyi „motorja”, Szmodics László nem adja fel. Március 9-én, pénteken a Rudas iskola egyik termében gyűltek össze.
2018-03-03Szeretetkoldusok éji párbeszédeEmbert próbáló, kemény vállalkozást teljesített sikerrel a Rácalmási Játékszín Kör, amikor bemutatta Karinthy Ferenc Dunakanyar című egyfelvonásosát.
2018-03-02Magánymese egy órában két emberre (képaláírás)Karinthy Ferenc Dunakanyar című darabját mutatta be zajos sikerrel március 1-én a Rájátszik Rácalmási Játékszín Kör kávéházi közegben, a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban. Az előadást Osvai Zoltán rendezte, a két főszerepet a két, éjszakában beszélgetős magányos embert pedig Ördögné Ruszthi Anna és Kupsza János játszották. (teljes szöveg)
2018-03-01Telt házas premier a Bajusz előadásán. Minden hely elkelt az előadásraSzó szerint minden hely elkelt. Szép számmal, az újabb elő­adást megcélzó visszatérési tervekkel hagyták el az előszállási művelődési házat olyanok, akik nem fértek be a bemutatóra.
2018-01-20A bajusz bemutatójára készülnek ElőszállásonAz előszállási műkedvelő színjátszók tavaly nagy sikerrel játszották megyeszerte több településen is A fülemülét. Arany János költeményét Nyúl Mihály dolgozta át, s Gajdó András nyugdíjas pedagógus rendezte. Idén, a magyar kultúra napja alkalmából A bajusz című bohózatot mutatják be.
2018-01-00Kötöttségek mellett szabadon. Sport, néptánc, színjátszásPortré Kupsza Jánosról, az ISD Dunaferr Meleghengerművének munkavállalójáról, aki szabadidejében kerékpározik, néptáncol és a Rácalmási Játékszínkörben is részt vesz.
2017-07-06Mesedélelőtt (képaláírás)Július 5-én, szerdán délelőtt az Ördög vigye című mesedarab örvendeztette meg a Munkásművelődési Központ Pagony színpadán a fiatal közönséget. Képünkön az egyik főszereplő, Suplicz Mihály. (teljes szöveg)
2017-06-03A Varázslat éjszakájánA diákszínjátszók hagyományos találkozóján, az Ádámok és Évák Ünnepén ezúttal a Szentivánéji álom című darab volt terítéken a Bartók nagytermében.
2017-06-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Újabb színdarabbal szórakoztatott minket a Rácalmási Játékszín Kör. Piknik varrás hetedik alkalommal Rácalmáson- 2017. június 9-én és 12-én, kétszer is új előadást láthattak a rácalmásiak a RáJáTSziK - Rácalmási Jántékszín Kör tagjaitól. Dürrenmatt: Fizikusok című művének feldolgozását Ördöghné Ruszthi Anna rendezte. - Június 10-én, A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban működő Cikk-Cakk Foltvarró Klub piknik varrást tartott. A "Varrjunk a szabadban" mozgalom amerikai mintára 2010-ben indult hódító útjára Európában, azzal a céllal, hogy a fotelokból felállva, a jó levegőn, másokkal közösen alkossanak a kézimunkázni szerető emberek.
2017-04-01A nap fotója - A fülemüle (képaláírás)Az előszállási színjátszó kör előadásában láthatták a rácalmásiak A fülemüle című színdarabot, Gajdó András nyugdíjas pedagógus rendezésében. A 2016. májusi első előadás óta A fülemüle bejárta a fél megyét, és 12. alkalommal, március 30-án érkezett Rácalmásra. (teljes szöveg)
2017-04-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Napfényes költészet napja. A fülemüle szárnyalt nálunk is. József Attila születésnapján. Ténykedéssel telt a tavaszi szünet- 2017. április 6-án a Művelődési Ház nagyterme adott otthont a Napfény Nyugdíjas Klub Költészet napi rendezvényének. - Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a Fülemüle című verse átiratából készült színdarab, melyet az előszállási amatőr színjátszó kör adott elő március 30-án. - Április 11-én, a költészet napján, Kincset hoztunk címmel zenés irodalmi műsort és a Rácalmás Kincsei című alkotói pályázat eredményhirdetését tekinthették meg az érdeklődők. A pályázat díjazottjai a cikkben - A tavaszi szünetben két, a húsvéti ünnepre való kézműves készülődésnek is helyet adott a rácalmási művelődési ház
2017-04-00Júliusi éjszaka - remek volt (képaláírás)A tavaly (2016) nyári első előadás után, kisebb szereposztási változtatásokkal ismét telt ház előtt adta elő a RáJátSziK- Rácalmási Játékszín Kör Hunyadi Sándor Júliusi éjszaka című darabját a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban, április hetedikén. A kétfelvonásos komédián mindenki jól szórakozott. (teljes szöveg)
2017-04-00A nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Arany János emlékév. Sikeres volt a Főnix közös varrása. Játszóházzal is készültünk a húsvétra- 2017. Arany János emlékév születésének 200. évfordulója alkalmából. Február végén A fülemüle című művét láthatta a nagyvenyimi közönség az előszállási színjátszók előadásában a művelődési ház klubtermében. Április 10-én a Költészet napja alkalmából más költők mellett Arany műveiből is merítettek a versmondók. - Március 18-án a közös varrásra közel 140 fő jött el elsősorban a környékbeli, de olyan távolabbi településekről is, mint Pilisvörösvár, Győr, Mohács. - Húsvét előtt egy héttel a Nefelejcs Óvoda óvónői segítségével játszóház volt volt a klubteremben.
2017-03-20Itt is megszólalt a fülemüle dalaArany János születésének kétszázadik évfordulóján újra fütyült a fülemüle. Az előszállási Nyúl Mihály által átírt és a mai kor képére formált költeményt Gajdó András nyugdíjas pedagógus rendezésében vitték színre, s a tavaly májusi bemutató óta a darab bejárta Fejér megyét, Nagykarácsonytól Mezőszilasig, Nagyvenyimtől Ráckeresztúrig. Tizenegyedszer Dunaföldváron szólalt meg a dalos ajkú madárka.
2017-03-17Nekem fütyöl! (képaláírás)Arany János híres elbeszélő költeményét, A fülemilét állította színpadra Gajdó András nyugdíjas tanár lelkes előszállási amatőrökkel a közelmúltban. Március 16-án délután a dunaújvárosi közönség is meggyőződhetett róla, milyen szépen szól a fülemüle az ő előadásukban. (teljes szöveg)
2017-02-18A fülemülefütty mindenkiéHa Blaha Lujzát a nemzet csalogányának nevezték, milyen névvel illethetnénk az előszállási fülemülét? A csodás trillájú kismadár nyolcadszor dalolt, s ezúttal a nagyvenyimi közönséget varázsolta el énekével február 15-én.
2017-01-27Arany János remekéből. Szépen daloló fülemüleAz előszállási amatőr színtársulat Arany János Fülemüle versének átiratát állították színpadra, sajátos, ma is aktuális formában január 23-án Mezőfalván.
2016-08-17Szép ez a Május. Egy második esély lehetőségeRemek elismeréssel zárta az idei Országos Börtönszínházi Találkozót a pálhalmai intézet társulata. A legjobb rendezés díját hozták el Május című előadásukkal.
2016-08-13Különdíj Pálhalmának a börtönszínházi találkozónMásodszor is bemutatkoztak az ország legjobb börtönszínházi társulatai: augusztus 12-én, pénteken a budapesti József Attila Színházban rendezte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a II. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét. A Pálhalmai Büntetésvégrehajtási Intézet társulata a legjobb rendezés, legjobb adaptáció különdíját hozta el.
2016-08-12Börtönszínházi döntőA budapesti József Attila Színházban második alkalommal rendezi meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a II. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét. Az ötletgazda Balázs Péter bv. dandártábornok, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka volt.
2016-07-00Júliusi éjszaka - remek előadás volt!Könnyed nyári előadás, igazi közönségsiker volt 2016 július 8-án a Rácalmási Játékszínkör Júliusi éjszaka című vígjátéka, amelyet két felvonásban láthattunk a művelődési házban.
2016-06-23Hókusz-pókusz (képaláírás)Június 19-én tartotta a Rácalmási Játékszínkör gyermekcsoportja a Hókusz-pókusz című vígjáték bemutatóját a Rácalmási művelődési házban. Az ingyenes előadásban egy tinédzser, aki nem hisz a boszorkányokban, szándékai ellenére életre kelt három boszorkányt. Egy fiú az életét kockáztatja, hogy megvédje kishúgát egy szimpatikus osztálytársnő, egy segítőkész zombi és egy halhatatlan segítségével. A képen Kupsza Gergő, Kovács Bianka és Tóth Iza. (teljes szöveg)
2016-05-28Szépen szólt az előszállási fülemüleA fülemüle címmel vidám háromrészes színpadi játékot mutattak be az előszállásiak.
2016-04-09Színpadon kezdtek. Diákszínpadok napja voltÁprilis 8-án elkezdődött az idei Fejér Megyei Diáknapok kulturális megmérettetése, ezért aztán még a szokásosnál is nagyobb a nyüzsgés a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza tájékán.
2016-03-26Rácalmási passiójátékLelkes amatőrök idézték fel a krisztusi keresztút egyes stációit.
2016-03-21VirágvasárnaponRácalmási passiójáték ismét nagy sikert aratott.
2016-03-11Márkus életét idézik felRácalmás önkormányzata nagyszabású programmal, előadással és egész délután tartó megemlékezéssel készül március idusára. A Rácalmási Játékszínkör tagjai Márkus István életéből dolgoz fel egy részletet.
2016-03-00A forradalmárokra emlékeztünkÖsszefoglaló a rácalmási március 15-i ünnepi eseményekről.
2016-03-00Rácalmási PassióKépes összefoglaló a 2016-os Rácalmási Passióról.
2016-01-00A Művelődési Ház és Könyvtár klubjai, csoportjaiA rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár 2016-ban rendszeresen működő klubjainak bemutatása.
2015-12-28Elűzték a szellemeketAz adventi készülődéshez és a karácsony estéhez hozzátartozik a betlehemes játék is. Így a „Rácalmásiak karácsonyán” sem maradhatott el az előadás.
2015-11-10Ádámok és Évák újraÚjra Ádámok és Évák színjátszó verseny a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Odüsszeusz tizenegy kalandjából sorsoltak maguknak a diákok a Bartókban: ők játsszák majd el ezeket!
2015-10-17Sancho Panza királyságáról...Beszélgetés Adorján Viktorral, a dunaújvárosi Pont amatőr színjátszó együttes rendezőjével, vezetőjével.
2015-10-13Tündérek és szerelmekA Rácalmási Játék Színkör, a RáJátSzik újra bemutatta a Szentivánéji álom című színdarabot.
2015-10-06Szentivánéj, ismétAz érdeklődők ismét megnézhetik a Szentivánéji álom című darabot a Rácalmási Játékszínkör tagjainak előadásában. Kép a próbáról.
2015-10-00Lysander és TheseusA Rácalmási Játékszínkör előadta a Szentivánéji álom című darabját. Az amatőr színitársulatnak több dunaferres munkatárs is tagja.
2015-10-00Szentivánéj a művelődési házbanA Rácalmási Játék Színkör, a RáJátSzik újra bemutatta a Szentivánéji álom című színdarabot, ezúttal fedett helyen, a rácalmási művelődési házban.
2015-07-00Nagysikerű színházi premierBeszámoló a Rácalmási Játékszínkör (RáJátSzik) előadásáról. Az amatőr színjátszók Shakespeare: Szentivánéji álom című művét adták elő.
2015-07-00RáJátSzikA Rácalmási Játékszínkör egyik tagjának beszámolója a 2015. június 20-án tartott Shakespeare: Szentivánéji álom című előadásról.
2015-06-26Dolgozz macska! (képaláírás)A Munkásművelődési Központ szabadtéri színházi sorozatának keretében június 25-én délelőtt a Jószolgálati Otthon társulata adta elő a Dolgozz macska - című mesejátékot. (teljes szöveg)
2015-06-25Felhőt les KatókaÖsszművészeti színházi bemutatóval zárta a tanévet a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2015-06-23Szeles szerelemszombatA rácalmási Rájátszik színjátszó csoport június 20-i, Shakespeare: Szentivánéji álom című előadásáról.
2015-06-17Szentivánéji álomkeltőkNyári szabadtéri programokkal tágítja tereit a rácalmási művelődési ház. Szombaton: Szentivánéji álom, a Rácalmási Játék Színkör tagjainak előadásában.
2015-05-20Évák és ÁdámokAz Ádámok és Évák Ünnepe diákszínjátszó seregszemle díjazottjainak névsora.
2015-05-16Ádámok és ÉvákMájus 15-én mutatkozott be az Ádámok és Évák harmadik előadása, Weöres Sándor Holdbeli csónakos című darabját diákok állították színpadra a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Az előadás főrendezőjével az utolsó próbák egyikén beszélgettünk.
2015-05-07DiákszínjátszókÁdámok és Évák harmadszor a Bartókban. Ezúttal Weöres Sándor Holdbéli csónakos című művét dolgozták fel és állították színpadra a diákszínjátszó társulatok. Bemutató május 15-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek színpadán.
2015-05-00A rácalmási RáJátSzik színjátszókör csoportképe (képaláírás)A Rácalmási Művelődési Ház keretein belül működő RáJátSzik színjátszókör szeretettel vár mindenkit Szentiván napi rendezvényére!
2015-03-30Rácalmási PassióAmatőr színjátszók virágvasárnapi bemutatója. Ezúttal is nagy sikert aratott a rácalmási polgárok immáron hagyományos virágvasárnapi passiójátéka.
2015-03-30Zárásként a Dózsában (képaláírás)Végső állomásához érkezett a Dózsa iskola harmadikos, negyedikes diákjaiból verbuválódott csoport Dzsungel könyve című darabja - utolsó előadását saját iskolájában tartotta a Beregi Istvánné által felkészített csapat (teljes szöveg)
2015-03-26Passiójáték RácalmásonA harmadik rácalmási passiójátékot mutatják be március 29-én. Szemezgetés az előzményekből. Az előadásra az "Europassion" mozgalom is felfigyelt.
2015-03-19Passiójáték, húsvét előttKülönleges előadással készül idén is Rácalmás civil közössége. Kereki Rita művészeti irányításával rácalmási civilek lelkes csoportja passiójátékkal készül idén is húsvétra. A próbák elkezdődtek.
2015-03-03Március végén passiójátékAz alkotók és a szereplők már javában dolgoznak: március végén ismét látható a rácalmásiak passiójátéka.
2015-03-00Köszönet a színvonalas műsorért!A Rácalmási Játékszínkör Baksa László vezetésével és rendezésében mutatta be az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepi műsort.
2015-03-00Elkezdődtek a próbákMegkezdődtek a próbák a 2015-re tervezett rácalmási Passió előadásra. Az amatőr színjátszók immár harmadik éve adják elő Jézus Krisztus szenvedéstörténetét.
2015-02-27Diákok és színészek a Wass Albert estenMesés-zenés Wass Albert-estet rendeztek a Bartók színházban.Az Írisz Versszínpad, a Széchenyi gimnázium színjátszói, a Bartók színház művészei, valamint Illés Nóri, Kiss-Ughy Gréta, Rácz Ildikó, Rejtő Hajnalka előadásában.
2015-02-25Verssel, zenévelFőként Wass Albert életművéből szemezgettek február 23-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában rendezett zenés irodalmi est fellépői.
2015-02-20Zenés irodalmi est a BartókbanFebruár 23-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Ház aulájában mesés-zenés irodalmi estet rendeznek. Fellép az Írisz Versszínpad, a Széchenyi István Gimnázium színjátszói, a színház színművészei, és Nyerges Attila az Ismerős Arcok együttesből.
2015-02-00A Művelődési Ház és Könyvtár rendeszeresen működő klubjai, csoportjaiA rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár 2015-ben rendszeresen működő klubjainak bemutatása.
2015-02-00Közeledik a premier, ismét itt vagyunk!Helyzetjelentés a rácalmási Rájátszik játékszínkör tevékenységéről: készülnek a március 15-i megemlékezésre.
2015-01-28Széchenyisek a NemzetibenA Nemzeti Színházban léptek fel január 24-én a Széchenyi István Gimnázium diákszínjátszói.
2015-01-21Ádámok és Évák: a harmadik évadDunaújvárosban is elindult az Ádámok és Évák Ünnepe címmel futó diákszínjátszó program harmadik évada. Weöres-feladvány a társulatok előtt.
2015-01-16A helyi színjátszás története volt a témaLukácsi Pál: A dunaföldvári színjátszás krónikája. A dunaföldvári műkedvelő színjátszás történetével ismerkedtek a kertbarátok a Téli esték e heti programján.
2015-01-15DrámaestJanuár 19-én ismét jelentkezik az Amargant Színházi Műhely "Okuláré" című felolvasó-színházi projektje.
2015-01-06Színjátszó kör alakul a héten (kishír)A Rá-JÁT-SZI-K Rácalmási Játék-Szín Kör január 9-én tagtoborzó estet tart.
2015-01-02Színjátszók karácsonyi teaházaA dunaföldvári gimnázium színjátszó körének tagjai karácsonyi teaházat tartottak.
2015-01-00Rájátszik, avagy a Rácalmási Játékszínkör!Beszámoló a rácalmási Rájátszik Játékszínkör foglalkozásáról.
2014-12-23Elhozták kisvárosukba a csodátA Rácalmási Betlehemes és Passió Csoport tagjai idén is elhozták a kisvárosba a csodát: betlehemi játékkal idézték fel a kis Jézus születésének történetét.
2014-12-16Színjátszó kör alakult (kishír)Megalakult a Rá-Ját-Szi-K, azaz a Rácalmási Játék Szín Kör, amatőr színjátszó csoport.
2014-12-00Játék Szín KörMegalakult a Rá-Ját-Szi-K, azaz a Rácalmási Játék Szín Kör, amatőr színjátszó csoport.
2014-11-12"Jutok majd"Beszámoló Bardocz Éva "Jutok majd" című önálló irodalmi estjéről.
2014-11-03Bardocz Éva: Jutok majdBardocz Éva önálló előadóesttel lép színpadra november 3-án a Munkásművelődési Központban.
2014-10-15Közösségi színházi élményt kínálOktóber 13-án az MMK kávézójában mutatkozott be az Amargant Színházi Műhely és a Mezőföld Gimnázium közös felolvasószínháza, amelynek egyik szervezője Szmodics László.
2014-09-19Könyv a helyi színjátszásrólA dunaföldvári Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtárban mutatták be a dunaföldvári színjátszásról készült kötetet: Lukácsi Pál: A dunaföldvári színjátszás krónikája. A bemutatón részt vett Smuk Imre, aki a Játékszínt vezette Dunaföldváron.
2014-06-04A Biblia szóltA Biblia szól színtársulat Átváltozás című előadását láthatták az érdeklődők május 31-én az evangélikus templomban.
2014-05-19Ádámok és ÉvákSzámos remek epizóddal és szereplőkkel újrázott a térségi középiskolák diákszínjátszó gálája a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Május 15-én második alkalommal rendezték meg Ádámok és Évák címmel az országos diákszínjátszó mozgalom dunaújvárosi programját. A díjazottak névsora a cikkben.
2014-05-17Ádámok és Évák (képaláírás)Idén másodszorra rendezték meg a Bartók színházban Ádámok és Évák címmel a helyi és a környékbeli középiskolás diákszínjátszó társulatok találkozóját, amelynek keretében ezúttal bibliai történeteket mutattak be a diákok (teljes szöveg)
2014-05-14Ádám szereti ÉvátA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában május 15-én újra megrendezik az Ádámok és Évák elnevezésű középiskolák közötti játékot.
2014-04-29Helikon: sikeres szereplésA kétévente megrendezett keszthelyi Helikon Ünnepségeken újra részt vettek a dunaújvárosi diákok, akik több arany-, ezüst-, és bronz minősítést kaptak. Arany: Bánki kórusa (kép), Horváth Kálmán, Dedecsik Ferenc, Balogh Nicolas. Ezüst: Újvárosi Legények (különdíj is), Joó Réka, Puxínpad (kép), Gulácsi Bence, Veres-Kovács Petra. Bronz: Borka Georgina, Nagypál Blanka.
2014-04-14Passió RácalmásonSzínpompás jelmezek, mélyen átélt előadás, nagy siker volt a rácalmási passiójáték Virágvasárnap.
2014-04-10A nap fotója - PassióÁprilis 13-án a rácalmási Jankovich Kúria udvarán bemutatják a Rácalmási Passió című színdarabot.
2014-03-10A rátóti legényanyaPusztaszabolcs - A Szabolcs vezér Gimnázium és Szakközépiskolában csütörtökön színjátszó és versmondó versenyt rendeztek.
2014-03-10Teátrista sejtszerveződésA kilencvenes évek elejének amatőr színjátszó szerveződését – amikor a városban működött vagy hat-nyolc csoport – kívánja újraéleszteni Kiss Arthur. Interjú.Az MMK-ban korábban már működött a Free Art és a City nevű színjátszócsoport. Most Free Art City Action néven tagtoborzót hirdet.
2014-01-13Ádámok és ÉvákMásodik évadjával, bibliai történetekkel jelentkezik az Ádámok és Évák Ünnepe. Újra diákszínház a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színpadán.
2013-11-22A dunaújvárosi amatőr színjátszás hőskoraOlvasói kiegészítés az Ostor együtteshez.
2013-11-16A Sztálinvárosi Ostor suhintásai50 évvel ezelőtt fennállásának harmadik évfordulóját ünnepelte az Ostor együttes, amely rövid idő alatt országos hírnévre tett szert. Nagy Jenő a Dunaújvárosi Hírlapban így írt róla: „Az együttes a szatíra fegyverével harcol életünk fonákságai ellen.” Az Ostor együttesről.
2013-06-27"Fényt hoznak az életünkbe""Nem volt még hasonló Magyarországon: hat büntetés-végrehajtási intézet színjátszó köre versenyzett egy igazi színházban." Beszámoló az I. Börtönszínházak Országos Találkozójáról, amelyet a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színházban rendeztek meg.
2013-06-22A játék mindenkin segíthet"Sikerrel debütált a Bartók színházban az I. Országos Börtönszínházi Találkozó. Fogvatartottak, büntetés-végrehajtási dolgozók és pedagógusok közös munkája volt." A zsűrielnöke Pogány Judit volt. Beszámoló.
2013-06-21Rosszfiúk a színpadonBeszámoló a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában megrendezett I. Országos Börtönszínházi Találkozóról.
2013-06-18Alkotások a rács mögül - tárlatlesenJúnius 20-án és 21-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza ad otthon az I. Országos Börtönszínházi Találkozónak. A találkozó felvezetéseként június 17-én a Bartók Aula Galériában kiállítás nyílt a fogvatartottak alkotásaiból. A kiállítást a mélykúti női börtön Kodály kórus (kép) műsora nyitotta meg.
2013-06-06Színház, börtön - színházA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza rendezi meg június 20-án és 21-én az Országos Börtönszínházi Találkozót.
2013-05-30Színpadon a diákokA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza csatlakozott az Ádámok és Évák Ünnepének program kezdeményezéshez. A színjátszók névsora a cikkben.
2013-05-29Kiűzetés a paradicsombólA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza csatlakozott az Ádámok és Évák Ünnepének program kezdeményezéshez. A színjátszók névsora a cikkben.
2013-05-22A legjobb Ádám és ÉvaA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Ádámok és Évák Ünnepe országos kezdeményezésen szakmai zsűri díjazta a diákokat.
2013-05-21Ádámok és Évák - repeta péntekenAz Ádámok és Évák Ünnepe című országos színházi kezdeményezés sikeres volt Dunaújvárosban is. Május 17-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színpadán mutatták be a helyi és a városkörnyéki diákszínjátszók.
2013-05-18Ki az ünnep legjobbja?Száznyolcban diák részvételével mutatták be május 17-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színpadán Madách Imre Az ember tragédiája című művét.
2013-05-17"Te meg fiam, bízva bízzál"Az Ádámok és Évák Ünnepe című kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza a színház világát a fiatalokhoz. Tizenegy városi és környékbeli középiskola diákjai mutatják be Madách Imre darabját, Az ember tragédiáját. Bemutató május 17-én a Bartók színházban.
2013-05-15Bartók: Ádámok és Évák - együtt"Nagyszabású kezdeményezés fordul célegyenesbe a Bartók Kamaraszínházban: Ádámok és Évák ünnepe címmel középiskolások gondolják és játsszák újra – sajátos koncepció mentén – Az ember tragédiáját. Figyelem: pénteken premier!"
2013-05-13Ádámok és Évák ünnepe a BartókbanDiákszínjátszók adják elő Madách Imre Az ember tragédiája című művét. Az ősbemutató május 17-én lesz a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színpadán.
2013-03-25Passió - remek előadásCivil kezdeményezésként szabadtéri előadást adtak elő amatőr színjátszók Rácalmáson Passió címmel.
2013-02-21Mentorok segítik Ádámot és Évát...A helyi és a környékbeli középiskolások által színre vitt Madách Imre Az ember tragédiája darabot, a tervek szerint tavasszal mutatják be a színházban.
2013-02-07TanteremszínházDrámapedagógiai foglalkozást tartott a Szputnyik Hajózási Társaság február 6-án a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában. Beszámoló a rendhagyó óráról.
2013-02-06Szputnyik a tanterembenA Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társaság drámapedagógiai foglalkozást tart február 6-án a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában.
2012-12-11"Ádám keresi Évát..."Egy országos programsorozathoz csatlakozott idén a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Helyi színművészek segítségével viszik színre Madách Imre: Az ember tragédiája című művét a diákszínjátszók.
2012-12-06Ádámok és Évák a Bartók színpadán"Középiskolások birkózhatnak Az ember tragédiájával. Debrecen, Székesfehérvár, Sopron és további számos nagyváros színháza után Dunaújvárosban is elindul az Ádámok és Évák Ünnepe címmel futó kezdeményezés."
2012-09-04Bekopogtattak a színháziakSzínjátszó tagozattal bővül a Skicc Művészeti Egyesület. Beszélgetés a tervekről.
2012-09-01Skicc és a színészekSzínészek kaptak helyet a Skicc Művészeti Egyesület Alkotóházában. Cél: Osborne: Dühöngő ifjúságának színrevitele.
2012-08-31Színház a Skicc-benSzínészek a Skicc-ben. Dunaújvárosban mutatkoznak majd be először.
2012-06-14Börtönviselt tanmesePálhalmai Büntetés Végrehajtási Intézet sándorházi részlegének színházi köre június 13-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában mutatkozott be "Ma is légy jó, mindhalálig!" című előadásával.
2012-06-05Diákszínjátszók méltó elismerései (kishír)A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában diákszínjátszó versengést rendezték. A legjobb előadás a sárbogárdi csapaté, a legjobb női szereplő Makkos Anna Ráhel, a legjobb férfi szereplő Varga Dóra, a Bánki középiskola tanulója lett. A közönségdíjat szintén a Bánki középiskola színjátszói kapták.
2012-06-02Diákfesztivál!Június 2-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában "Újabb lépés előre" címmel diákszínjátszó-találkozót rendezték.
2012-03-26Pénteken ismét Pont összejöttek"Huszonhat év szünet után ült ismét egy asztalhoz a Pont színjátszó együttes."
2012-03-21Pont most találkoznak a színjátszók!Március 23-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában találkozót rendez a Pont együttes.
2011-10-11Minden ember külön világEz vagyok én! címmel nyílt meg a dunaújvárosi Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület tagjainak tárlata tegnap a Rudas Szakközépiskolában. A kiállítás megnyitóján hajléktalan színjátszók (Csupaszív Színtársulat) és a jószolgálati otthon csoportja szerepelt.
2011-10-08Hajléktalanokból alakult színitársulatHajléktalanokból szerveződött színjátszó társulat a Kandó Kálmán téri nappali melegedőben és éjjeli menedékhelyen. Első bemutatójuk a Rudas szakközépiskolában lesz, október 10-én. A társulat bemutatása.
2011-08-23Pál utcaiak a BartókbanSzmodics László rendezésében, amatőr színjátszókkal kerül színpadra Molnár Ferenc Pál utcai fiúk darabja.
2011-05-27Nagyon boldog lehet a herceg"Országos diadalt aratott a Petőfi Sándor Általános Iskola drámajátéka az Osztrák Intézet német nyelvi színjátszóversenyén, az OLIMA-n..." Interjú.
2011-05-24Színpadra viszik a Szomorú hercegetA mezőfalvi diákok hazai pályán is bemutatják a Szomorú herceg című darabot, amellyel elnyerték az országos német nyelvű színjátszó verseny OLIMA fődíját és különdíjat is kaptak.
2011-05-23Drámadélután a BartókbanTíz csapat vett részt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában megrendezett "Egy lépés előre" elnevezésű diákszínjátszó délutánon.
2011-05-18Deszkán az ifjúságDrámafesztivált rendeznek középiskolások részére a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2011-03-23Fődíjas lett a PuxínpadA Széchenyi István Gimnázium Puxínpad színjátszóköre, Hutvágnerné Róth Éva vezetésével, fődíjat nyert a megyei Friedrich Margit szavalóverseny és színjátszó találkozón. A versenyen Dedecsik Ferenc fődíjat, Rácz Kornélia második helyen végzett.
2011-02-04SÉTATÉRSÉTA - Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai: Bán Kornélia: Imádunk a fal mögött ordítani; Tanács Diána: Megszakad az eb szíve.
2011-01-22Angol csevej a Bánkiban"The American Theater Day-t, Amerikai Színházi Napot, pontosabban délutánt szerveztek a Bánki iskolában." Beszámoló.
2011-01-01A dunaföldvári SzaffiA dunaföldvári Magyar László Gimnázium diákjaiból alakult színtársulat - Lucas-sci- több mint egy évtizede részt vesz a dunaföldvári Várjátékok programjában.
2010-12-22Széchenyi színjátékA Széchenyi István Gimnázium színjátszó szakkörének bemutatása. A szakkör vezetője Hutvágnerné Róth Éva.
2010-05-29Három nő - egy tehetség"Az ország diákszínjátszós műhelyeit röpke két év alatt meghódította. Jelenleg Budapesten a Hair egyik kulcsszerepét játsza, a Bánkiban pedig Csehov Sirályára készül. Ő Szántó Balázs - több mint tehetség."
2010-03-29Ármány és szerelemA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola dráma tagozatosai új mesedarabjáról.
2010-02-24Mesejáték az ovisoknakA Szórád Márton Általános Iskola múlt hét csütörtökön tartotta farsangi ünnepségét. Délelőtt a Rátóti csikótojás c. mesejátékot adtálk elő négy óvovának.
2010-02-10A kultúra napja BaracsonA Bánki Dinát Gimnázium és Szakközépiskola színjátszói bemutatták Bocik a pácban című zenés mesejátékukat a baracsi óvodásoknak és kisiskolásoknak. A zenét a Sándor Frigyes Zeneiskola szolgáltatta. Beszámoló.
2009-11-04Equus-adaptáció RáckeresztúronA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola színjátszó köre egy előadással egybekötött látogatáson vett részt a Magyarországi Református Egyház Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonában. Beszámoló.
2009-07-15Állati tanmesékRácalmáson július 15-től rendezik meg a XXVII. Város- és Faluvédő Országos Konferenciát, ahol a Jankovich Miklós Általános iskola színjátszói Nógrádi Gábor: Segítség, ember! című írásából készült zenés tanmesét adják elő.
2009-05-18AranypárosAz április Fejér Megyi Diáknapokon a Bánki és a Széchenyi gimnázium társulata is díjazott lett a színházi kategóriában. A Bartók Kamaraszínházban most újra bemutatták a darabokat. Beszámoló az előadásról, az előadókról.
2009-02-20Bocifölde visszavárA Bánki Donát Gimnázium színjátszókörének "Bocik a pácban" című előadásáról.
2008-10-29Beugrottunk a próbáraA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola Színjátszókörének bemutatása.
2007-06-12Kitörési pontokA Munkásművelődési Központ Kitörési pont címmel tehetségkutató pályázatot hírdetett meg általános- és középiskolás korúak részére, négy kategóriában. Az MMK Pódium-díját elsőként az Arany János Általános Iskola színjátszói vihették magukkal.
2007-03-31Bronzos diákszínjátszókAz Országos Diákszínjátszó Egyesület versenyén bronz minősítést kapott a Széchenyi István Gimnázium csoportja. A bronz mellé még a legötletesebb rendezésért járó különdíjat is elhozták.
2005-09-05Megvalósult álmok a Da CapobanA Da Capo Művészeti Iskolában két új tanszakot vezettek be: szín- és drámajáték, képzőművészet. Beszélgetés Kurina Laurával, az iskola igazgatójával.
2005-07-27Egy héten keresztül központban a színjátszásA kokszoló Duna-parti szabadidőparkjában öt napos, napközi jelleggel működő drámapedagógiai tábor indult. A gyerekekkel budapesti drámapedagógusok foglalkoznak.
2005-05-19A rostis diákok nyáron Berlinben játszanakLessing Bölcs Náthánját viszik színre a fiatalok német nyelven.
2003-03-25Lyukas cipő az MMK-banVárosi színjátszó versenyt rendeztek az MMK-ban péntek délután. A felső tagozatosoknál 1. lett a Violin Művészeti Iskola Pusztaszabolcsi Tagiskola Színjátszó Csoportja. 2. a Violin Művészeti Iskola Dunaújvárosi Tagiskolája, 3. a Dózsa ált. isk. 6/c. osztálya. Az alsósoknál 1. a Dózsa ált. isk. 3/d. osztálya, 2. a Dózsa 3/c. osztálya, 3. a Dózsa 3/c osztálya (ők két mesével indultak, így lettek kétszer helyezettek).
2000-01-07RabmadárkákA Pálhalmai Büntetés-Végrehajtási Intézet sándorházai színjátszó-csoportjáról.
1995-09-26Most induló új szakkörökre vár az MMK2 új szakkör indul az MMK-ban: gyermekszínjátszó-kör, bábszakkör.
1991-03-29Rácson innen, rácson túl: "Köszönöm, hogy játszhattam."Pálhalmán színjátszószakkör működik az elitéltek között a Panteleon Kulturális Egyesület támogatásával, irányításával.
1990-09-14Szeretnék... : Szín - játékFelhívás a diákszínjátszókőr alapítására.
1988-12-09Nem védőbeszédkéntA Münnich Ferenc Gimnázium KOSZ (Közép-Oskolás Színpad) színjátszócsoportról.
1988-11-25Tükrök és cserepekVélemények az amatőr színjátszásról - jelenéről, jövőjéről -, együttesekről, a Pont színjátszó csoportról.
1988-01-29Beavatószínház diákoknak. Isten madárkái.A Bartók Béla Művelődési Központ stúdiótemében. A PONT együttes előadásában.
1987-05-01Játék, de komolyanAmatőr színjátszók találkozója, a Bartók Béla Művelődési Központban.
1987-04-29"Szobaszínház" felé?A dújv-i Pont együttes is szerepelt a Megyei színjátszó találkozón. Előadásukról 2 mondat.
1987-02-24Nőuralom a Bánkiban (kishír)A Bánki Donát Szakközépiskola Spontán színjátszócsoportjának előadásáról. Dr. Németh György, az ELTE tanárának ismeretterjesztő előadásáról. (nem teljes szöveg)
1987-02-13Megdöbbentő üzenetDicsérő kritika a darabról és a dunaföldvári amatőrök kiváló teljesítményéről.
1986-11-21Ezért nem jár piros PONT. Erőn felüli vállalkozás.A PONT amatőr színjátszóegyüttes rosz darabválasztásáról. Bertold Brecht: Kispolgári Nász
1986-10-28Amatőr színjátszók a BBMK-ban. Rendezők és rendezettekBeszámoló a színjátszók megyei rendezvényéről. Dújv-ban 17 amatőr színjátszócsoport működik. Nekik rendezett a Bartók szakmai hétvégét.
1986-07-29Mi újság a Pontéknál?Vezetését Szmodics László, a gimnázium igazgatóhelyettese veszi át. Az ősszel új tagokkal átszerveződik.
1986-01-01Alkimisták (fantasztikus komédia)Adorján Viktor a PONT színjátszó együttes vezetője.
1985-12-17Diákok a színpadon. Nem önjelölt szinészekA diákszínjátszás helyzetéről. Adatok.
1985-12-10Amatőrök dilemmája. Üzlet vagy művészet.Az amatőr színjátszásról. Nehézségek.
1985-09-17AmatőrszínjátszásA PONT tervei az idei szezonra.
1985-09-13Évadnyitás után. PONT-os változásokA Bemutatószínpad és a Pont-együttes terveiről.
1985-05-07Sanco Pansa királysága című színdarab a PONT együttes előadásában (képaláírás)Utoljára látható a Lengyel Menyhért, Sanco Pansa királysága vígjátékból készült színdarab. A PONT együttes előadása május 9-én 19 órakor kezdődik a Bartók stúdiótermében. (teljes szöveg)
1985-04-10A PONT premierjéről10 éves a PONT. Szerepéről s jubileumi bemutatójáról: Sancho Pansa királysága.
1985-04-10Tízéves a PONT. Profi amatőrőkAz 1975 márciusában alakult együttes eredményeiről. Adorján Viktor nyilatkozata.
1984-12-07A dunaföldvári Játékszín nevű amatőr színjátszócsoport tagjai mutatkoztak be szerdán este a Bartók Béla Művelődési Központ stúdiószínpadán. ...Képaláírás
1984-09-25Fellépés Fehérváron. Tájol a PONT.Az Emmenthali hóhér c. darabbal
1984-08-17Ostor-találkozó. Névsorolvasás huszonkét év után.Szöveg és 4 fénykép. Névsor
1984-07-20Ugranak mindannyian. PONT-produkció Móron /is/.Faluszínház jellegű előadásokat tervez a dunaújvárosi PONT-együttes. Moliére: Scapin furfangjait adják elő. Elemzés
1984-07-14Amatőrök és profikA dújv-i PONT színjátszóegyüttes Moliére Scapinjét mutatja be. A főpróbáról.
1984-06-05Ösztöndíjas a CSIRIBIRI. Tíz gyerek utazhatKazinczy-ösztöndíjat kapott a Ságvári E. Á. Isk. Csiribiri diákszínjátszó együttese. Aug. 15 és 25 között 10-en részt vehetnek a nyelvi táborban.
1984-05-24Színjátszó tábor DunaújvárosbanA tábor házigazdája a Bartók Műv. Központ és a PONT együttes. Program. Aug. 13-21.
1984-05-16Fejér megyei nyári faluszínházA Bartók művelődési központ 3 igen jó ötlettel pályázta meg az Országos Közművelődési Tanács kiírását: a vándor giccskiállítás mellett nyári vándorszínházi előadásokat kínálnak - az egész megyének. A PONT színjátszó együttes tíz előadást kínál a megye községeinek.
1984-05-15Mi jön az 1+1 után? Csoportkép, hiányzókkal.A Kettőspont színjátszóegyüttesről
1984-05-04Még négy. Dühöngő ifjúság.A Bemutatószínpad előadásainak dátumai.
1984-04-20Komikus tragédia. Pont-bemutató.Soós György: Az ementhali hóhér c. darabját mutatják be ápr. 26-án.
1984-04-13Mese - hazaiból. Kettőspont-bemutatóA Kettőspont bemutatója. Az Egy meg egy az három c. mesejáték Csicsók Gábor rendezésében holnap lesz a Bartók stúdiótermében.
1984-03-27Turnézik a PONT. Tíz nap az NDK-ban.Berlinben és Lipcsében tartanak bemutatót.
1984-03-20Az ementhali hóhér. PONT-premier.A PONT együttes mai bemutatójáról. Sós György darabja. Rendező: Adorján Viktor
1984-03-02Rezzenéstelen arccal állni? Abszurd vagy abszurdum.Az amatőrszínjátszás gondjairól.
1984-01-27A vesztes - ötször. A PONT új bemutatója.Kocsis István Bólyai darabjának bemutatásáról - előzetes
1984-01-13Több volt az alabárdos. Először mindenki főszerepet akar.A Bartók gyermekszínházi előadásáról. Az iskolákban folyó színjátszásról
1983-09-30Ők írták, ők játszák. Színház a főiskolánAz amatőr színjátszók sikeres indulásáról
1983-07-01Úgy szép a játékAz amatőr színjátszásról, abból az alkalomból, hogy augusztusban Dunajváros ad otthont a Fejér megyei színjátszótábornak
1983-07-01Építőtáborokban adott műsort e héten a Münnich Ferenc Gimnázium színpadaA Münnich Gimn. színjátszóinak nyári elfoglalatságáról.
1983-06-17Dunaújvárosi együttesek is fellépnek. Vasárnap, huszonhatodszorA nyári építőtáborok programja.
1983-06-14BravóDícsérő hangú beszámoló a Dózsa mozi előtti téren rendezett szabadtári előadásról. A Szórád Márton ált. Isk. színjátszó szakkörének pajtásai és a Vasas Néptáncegyüttes táncosai
1983-06-14A PONT színjátszóegyüttes tagjai nem tartanak szünetet a nyáron. ...A nyári program ismertetése
1983-04-26Most mi súgunk: elsők lettek. Pogácsa, fotó és még valamiA Münnich Ferenc Gimnázium Közép-Oskolás Színpada a KISZ KB "Diáktoll" c. pályázatát nyerte meg. A csoport eddigi eredményei és tervei.
1983-04-01Magdeburgot képeslapról ismerik. Egy turné tapasztalataiA PONT színjátszóegyüttes sikeres NDK-beli turnéjáról. Adorján Viktor nyilatkozata
1983-03-29"Addig is a játék a lényeg" maszkpróba a szünetbenAz iskolai színjátszók munkájáról. Kép négy tehetséges színjátszóról. Dénes István, Boldog Györgyi, Garamszegi László, Pavelkó Edina.
1983-03-18Idén másodszor. Turnézik a PONTAz NDK-ban dolgozó magyar fiatalok meghívására Lipcse-Karl Marx Stadt stb-ben. Tíz napi turné. Műsoruk.
1983-03-05"Pont" - sex: RipacsvásárA dunaújvárosi PONT-együttes sikere Székesfehérváron. Jean Solomon Tabarint: 3 vásári komédiája Ripacsvásár címmel.
1983-01-01Dunaújváros színházi élete, fejlesztésének lehetőségeiA dunaújváros színházi élete, fejlesztésének lehetőségei.
1983-01-01Szilveszteri mellékes a PONT lényegérőlKritika a PONT együttesről.
1982-12-14Fiatalok estjeBeszélgetés a PONT Színpad vezetőjével, Adorján Viktorral ösztöndíjukról, a színpad tevékenységéről.
1982-12-10A PONT a tévében. Kedden a kettesenA Fiatalok estje című műsorban. Nyolc órától.
1982-10-01Bemutatjuk a Kispont és a Kettőspont együttestA Bartók Béla Művelődési Központ amatőr színjátszó együttesei, amelyek tulajdonképpen a PONT utánpótlás együttesei.
1982-09-07Túlkorosan, boldoganA PONT színjátszóegyüttes egyik tagja, Nyirkó István beszél színjátszói sikereiről.
1982-07-06PONT-ék a televízióban (kishír)A Kedvünkre című filmriportban szerepelnek. (nem teljes szöveg)
1982-05-04Megalakult a Kettőspont (kishír)A bartók Béla Művelődési Központ új, amatőr színjátszó együttesét általános iskolások, középiskolások és munkásfiatalok alkotják.
1982-04-09Kulturális küldetésbenA PONT együttes NDK-beli turnéjáról.
1982-04-06PONT-ék a televízióban (kishír)Sikeres NDK-beli szereplés után a dunaújvárosi műszaki főiskola klubjában adott műsort április 4-én a PONT színjátszó egyesület. Foissy Két szerető szív című egyfelvonásosát láthatták. A Magyar Televízió munkatársai áprilisban felvételt készítenek az együttes stúdiómunkájáról, a próbákról, miniriportokban mutatják be a dunaújvárosi amatőr színjátszókat. (teljes szöveg)
1982-03-24KISZ-ösztöndíjas amatőrök: Mire kell a pénz?Állami segítségben, amatőr művészeti ösztöndíjban részesül többek között a Dunaújvárosi PONT együttes.
1982-03-12Először külföldönA PONT együttes márciusban az NDK-ban szerepel. A program. Az együttes munkájának értékelése.
1981-12-15Itt járt Micimackó. GyermekszínházA Pont együttes Micimackó előadásáról.
1981-11-10A Nagy Október 64. évfordulóján. Díszünnepség a BartókbanA PONT együttes műsorával kezdődött a Nov. 7-i nagygyűlés. Koszorúzási ünnepség a szovjet emlékműnél az Óvárosban. Képek: Elnökség a Bartókban. Koszorúzók az Óvárosban.
1981-11-10Például: a PONTA PONT -színjátszók úgynevezett stúdiót hoznak létre, amely a már létező amatőr csoportoknak és a jelentkezőknek rendszeres képzést ad.
1981-09-25Tarelkin-premierA PONT és a Dunaföldvári JÁTÉKSZÍN amatőr együtteseinek közös előadásáról. Méltatás.
1981-09-18Amatőr színjátszók. Tarelkin halálaA dunaújvárosi PONT és a dunaföldvári JÁTÉKSZÍN szeptemberi bemutatójáról.
1981-08-25Esernyő és fantáziaAug. 10-16. Dunaújvárosi diákszínjátszótáborról.
1981-07-10"Közös" produkcióAz országos színjátszónapokon Dunaföldváron a dújv-i PONT és a földvári Játékszín legjobb amatőr színjátszóiból alakult társulat bemutatta Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála c. darabját.
1981-07-10"Közös" produkció. AmatőrszínjátszásA dunaföldvári színjátszók és a dunaújvárosi PONT-együttes közös és nagysikerű együttműködéséről. Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála c. darabot mutatták be az 5. országos színjátszó- napokon, Dunaföldváron.
1981-06-16A RUDI nemcsak a Rudasé. Így köszönnek: szia, OféliaA Rudas László szakközépiskola amatőr színjátszócsoportjának bemutatása. Említés a mások három csoportról is, amely Dunaújvárosban működik (PONT, a Ságvári iskolaCsiribiri színjátszó együttese, főiskola Parlandó köre). Képek: színdarabjelenetek.
1981-06-05Bemutatkozik a Parlando játékkör, a műszaki főiskola amatőr színjátszó együttese. ...Jún. 5-én egy Tenesse-darabbal
1981-04-17Minősítették a PONT-otA Népművelési Intézet minősítette a PONT együttes Az étellift c. darabját. Bronz fokozatot kaptak, Adorján Viktor "B" fokozatú rendezői képesítést.
1981-03-27PinceszínházA Pont együttes saját színháztermében mutatkozott be Harold Pinter Étellift című darabjával. Az együttes teljesítményének bírálata. Kép: Jelenet a darabból.
1980-11-28Ismét siker!A dunaújvárosi Bemutatószínpad ismét győztes lett Arezzóban. A siker létrejöttéről, a siker kovácsolói.
1980-11-21Rudas László-hétA teljes program.
1980-07-18Amatőr művészek tábora, tájolás a BalatonpartonA PONT együttes 1980. június 29-től július 12-ig Marcaliban volt az amatőr művészeti táborban.
1980-06-24Amatőr színjátszónapok DunaföldváronAz egy hétig tartó színjátszó napokon szerepel a PONT együttes is.
1980-06-20Jól dolgozott a PONTÉvadzáró ülést tartott a PONT együttes.
1980-05-30Diákszínjátszók közöttA PONT színjátszó együttes patronáló tevékenységéről. Diákok véleménye az amatőrszínjátszásról.
1980-03-21PONT-ék sikereA PONT színjátszóegyüttes a minősítőn Lázár Ervin: Bikfi-Bukfenc-Bukferenc gyerekdarabjával ezüst fokozatot kapott, Jean Anouilh Médeájával arany fokozatot ért el.
1980-03-21Megvan az arany!A Bartók Béla Művelődési Központ stúdiótermében rendezett versenyen aranyérmes lett a művelődési központ amatőr színjátszó együttese.
1980-03-18A valóság torz tükrei?Az amatőr színjátszók dújv-i bemutatójáról,amelyen a PONT arany minősítést kapott. Kép:Jelenet a Médeából.
1980-03-14Minősítés előtt a PONT és AnouilhAnouilh Médea c. tragédiájával vesz részt a PONT együttes az amatőr együttesek minősítésén.
1979-12-02Bikfi-bukfi BukfencA Bikfi-bukfi Bukfenc mesefeldolgozás több meghívást kapott, többek közt Szfváron léptek fel vele a Műv. Központban.
1979-11-27PONTék hét arcaA PONT amatőr színjátszóegyüttes tevékenysége - több oldalról.
1979-10-23Lesz-e jelenidő? Szakkörök hívó szavaA Munkásművelődési Központ három érdekes szakkört indítana, de érdektelenség fogadja: Kovács Rózsa gyermekszínpadot indítana, Egresi Zsuzsa a képzőművészettel és az agyaggal ismertetné meg a gyerekeket, Gábor Ivánné a képzőművészet világába kalauzolná a gyerekeket.
1979-10-12Gazdag hétkezdetBeszámoló az október 8-án és 9-én rendezett művészettörténeti, irodalmi előadásról és a Magyar Televízió felvételéről, amelyet a Bartók Béla Művelődési Központban előadott Hubay: Késdobálók c. színdarabjáról készített.
1979-10-09Fordulópont előtt a PONTA PONT amatőr színjátszóegyüttes eredményeiről, terveiről, perspektívájáról.
1979-10-02Korok, művek, mesterekA Munkásművelődési Központ könyvtárában kezdődő képzőművészeti előadássorozatot Pálfalvi János grafikusművész vezeti. Közreműködik a PONT amatőr színjátszóegyüttes.
1979-06-15Színházi levél az elmúlt évadrólAz elmúlt év színházi eseményeinek felsorolása és értékelése. A műsorpolitikáról. Az amatőr színjátszás kapcsán a PONT együttesről.
1979-01-01JátékA PONT színjátszó együttesről, amely 1975 tavaszán alakult.
1978-12-01A PONT Foissy-produkciójárólSzínikritka.
1978-11-28A PONT új bemutatójáról (kishír)Hármas szereposztásban játssza a PONT színjátszóegyüttes Guy Foissy Két szerető szív cím egyfelvonásosát. Az egyik szereposztással az elmúlt héten a papíripari kollégiumban, a másikkal a Bartók stúdiótermében, a harmadikkal az óvárosi klubkönyvtárban léptek, illetve lépnek fel. (teljes szöveg)
1978-11-21A PONT új bemutatójaGuy Foissy: Két szerető szív. A Bartók jubileumi rendezvénysorozatának további programjai.
1978-11-03Film a dunaújvárosi fiatalokról (kishír)A MAFILM rövidfilm forgatását kezdte meg. Eddig a PONT színjátszóegyüttesről, a balettiskoláról, az Amatőr Műhelyről, a Dunaújvárosi Néptáncegyüttesről és a Kohász Sportegyesület birkózóiról forgattak. (nem teljes szöveg)
1978-08-01Merre tart a PONT?A városi amatőr színjátszás kezdetei. A PONT színjátszóegyüttes története, eredményei, tervei.
1978-07-11Színjátszó-tábor Dunaföldváron (kishír)A színjátszó-tábor vendége a dunaújvárosi PONT színjátszóegyüttese is. (nem teljes szöveg)
1978-04-30Változatos műsor a háromnapos találkozón: Tíz szocialista váA Komlón rendezett amatőr színjátszók találkozóján a Bartókban működő PONT együttes is bemutatta műsorát.
1978-03-21A PONT, útközben...Részletes beszámoló a színjátszó napokról (március 17-19.), amelyen a dunaújvárosi PONT együttes is részt vett. Veszprémi országos színjátszó-napok.
1977-12-20A PONT is kíválónak minősült!Irodalmi színpadok bemutatója, a székesfehérvári megyei minősítő versenyen a PONT csapata kiváló minősítést kapott.
1977-12-13Amatőr színjátszókA fehérvári minősítő bemutatón a dunaújvárosi PONT színjátszóegyüttes is részt vesz
1977-05-13Új évadjára készül a PONTEredmények, tervek.
1976-11-19Vegyük észre őket. Diák-színjátszásA dunaújvárosi diák-színjátszó csoportokról. Nagyobb szereplési lehetőséget kérnek.
1976-10-12Tabarin mester komédiásaiDicsérő kritika a PONT-együttes bemutatkozásáról. Szereplők névsora
1976-10-01Amatőrök a pódiumonA PONT színjátszóegyüttes szeptember 30-án mutatta be első ízben új műsorát. Tabarin "A megóvott szüzesség" és "A megbékült ellenség" c. jelenetek.
1976-09-07AmatőrökA városunkban működő amatőr, öntevékeny művészeti csoportokról.
1976-08-27Nonstop-munka PONT-éknál"Dunaújvárosi napok Csepelen" rendezvényre készülnek.
1976-07-16Még mindig nincsen nyár a PONT-éknálA PONT színjátszó együttes nyári programjáról.
1976-04-27A "Pont" SzékesfehérvárottSzékesfehérvárott tizenkilenc öntevékeny színjátszóegyüttes között fellépett a dunaújvárosi Bartók "PONT" színjátszóegyüttese.
1975-11-18Dunaújvárosi színházkultúra a kívülálló szemévelAz önálló társulattal nem bíró színház is nyújthat igényes szórakozást. Kevés a vidéki kőszínház. Háromszázezer forint a városnak. Országosan egyedülálló teljesítmény. Kihasználni az előadásokat. A színvonal kérdése közművelődési kérdés. Filiálék, avagy önálló stúdiószínpadok.
1975-09-16Jól szerepelt a PONT együttesVeszprémben, a megyei művelődési központban rendezték meg az öntevékeny színjátszók számára AURÓRA címmel hirdetett vetélkedő területi döntőjét
1975-08-22Versenyre készül a Pont együttesA Bartók Béla Művelődési Központ amatőr színjátszó csoportja.
1975-02-14Színjátszó társulat alakul DunaújvárosbanÖntevékeny munkás-színjátszó csoport megalakítását tervezi, és a tervek szerint még a nyári szünidő előtt meg is alakítják.
1963-09-06Új műsorral készül a születésnapján az OstorÚj tagok toborozása az új műsorhoz.
1963-08-09Az Ostor együttes reneszánsza (kishír)Kint vagyunk a vízből című műsoruk előadására készülnek. Folynak a Vigyázat, giccs! című műsor előkészületei is.
1963-04-23Megalakult a Városi Ifjúsági Öntevékeny MűvészegyüttesMegalakulás: 1963. április 17. Az együttes csoportjai: Jászai Mari színjátszócsoport (a Dunai Vasmű Ifjúsági Színpadának új elnevezése), az Ostor Együttes, a Revü-Tánckar, Ifjúsági Tánczenekar, Irodalmi Színpad és a Filmstúdió. Irányító szerv: Városi KISZ Bizottság.
1963-03-22Boldogság merre vagy?Az Ifjúsági Színpad bemutatója.
1962-12-04December 15-én mutatkozik be az Ifjusági VarietéAmatőr fiatal művészekből áll össze az Ifjúsági Varieté.
1962-10-05Bemutatta új műsorát az ifjúsági irodalmi színpadKubai elégia címmel Guille verseiből összeállítás.A felkészítő tanár Pásztor Bertalan.
1962-08-07Az Ostor nem ezt tudjaElmarasztaló kritika az Ostor előadásáról.
1962-08-03A király nevébenA Dunai Vasmű KISZ Ifjúsági Szervezetének előadásáról.
1961-12-09Próbál az Ifjusági SzinpadSzilveszterre készülnek.
1961-11-14Megjegyzések az Ifjúsági Színpad munkájáról.Néhány hete a Vasmű KISZ Bizottság irányítása alatt megszületett a Vasműben az Ifjúsági Színpad.
1961-10-24A Hazafias Népfront Klub vezetősége....És a Dunai Vasmű KISZ Bizottságának Ifjúsági Színpada ma az Arany csillag Szálló télikertjében "Kötődj meg népedben" címmel...irodalmi estet rendez.Összekötő szöveg: Rózsa András.
1961-10-03Az Ifjúsági Színpad terveiről, munkájáról nyilatkozik Gerendás Andor technikus, az együttes vezetője.Augusztus elején alakult meg a vasműben az Ifjúsági Színpad.
1961-10-03Bemutatkozott az Ifjúsági Színpad (kishír)Szombaton klub-est keretében a gyár KISZ fiataljai előtt.
1961-10-01Gerendás Andor és a többiekIfjúsági Színpad alakult a Dunai Vasműben. Gerendás Andor nyilatkozik a két éve működő csoport munkájáról.
1961-08-15Ifjúsági Színpad alakult a Vasműben (kishír)A Vasmű KISZ fiataljainak szervezésében.
1961-01-13Februárban második bemutatójára készül az "Ostor"Az együttesnek 20 tagja van.
1960-09-30Őszi gondok at öntevékeny művészeti csoportoknálÖntevékeny művészeti élet városunkban. Gondok, tervek
1960-06-06Sztálinvárosi színjátszók közöttDunaújvárosi színjátszók között, az öntevékeny csoport létjogosultságáról beszélgetve.
1959-06-09Az"Üzenet az élőknek" ismét bemutatásra kerülJulius Fucik drámája a Bartókban, Besnyőn.
1959-01-16Színjátszócsoport alakult a Bartók Művelődési Házban1959.január 13-án alakult a Bartók Béla Művelődési Ház színjátszó csoportja. Julius Fucik: Üzenet az élőknek c dráma bemutatására készülnek.Rendező dr. Groszman Sándor, Kis Elek. Tagok vasműsök, pedagógusok, vállalati dolgozók akik kedvet éreznek a színjátszáshoz.
1958-01-10A Dunai Vasmű Művészegyüttesének útjaTavalyi programjaik, fellépéseik.
1956-12-12A Művelődési HázbanA Bartók Béla Művelődési Ház klubjairól.
1956-02-03Hírek a Központi Művészegyüttes életébőlAz ének-és tánckar, valamint a színjátszók is nagy feladatokra készülnek. Az együttes tevékenységi köre kibővül a háromévfolyamos balettiskola növendékeinek tanításával.
1955-07-19Országnak való példaEgy igazán szép nyári est a Bartók Béla Kultúrházban
1955-04-12Sztálinváros-munka utánA szellem kultúrája képekben: pillanatképek a helyi kultúrcsoportok munkájából.
1955-03-11Eleven élet az óvárosi iskolábanAz iskolában működő szakkörök rövid bemutatója.
1955-02-25A "Pentelei Csizmadia" előkészületeiA Vasmű Központi Művészegyüttese ősbemutatóra készül...
1955-02-15A Központi Együttes ünnepi műsora......a budapesti Sztálin Katonai Akadémián
1955-01-21Új művek előadására készülnek......a sztálinvárosi színjátszók.
1955-01-18Legyünk büszkék diákjainkra!A Kohászati Technikum növendékeinek kultúrcsoportjairól.
1954-11-19Őszinte szóval 2.A Sztálin Vasmű Művészegyüttesének munkájáról
1954-11-16Őszinte szóval 1.A Sztálin Vasmű Művészegyüttesének munkájáról
1954-10-26Nagy sikert aratott......a Vasmű Művészegyüttesének "Vasárnap estje".
1954-09-28Fegyelmezett viselkedést a szinpadonKritika a Vasmű Központi Művészegyüttesének "Vidám estjéről".
1954-09-07A Központi Művészegyüttes életébőlAz énekkarról, színjátszócsoportról...
1953-12-01Tartuff a Technikum-negyedbenA 26/4 Segédipari Vállalat Kultúrcsoportjának előadásáról
1953-11-24Így nem játszunkGaál György Ferenc és Buday Dénes operettjének bemutatójáról.
1953-08-11Sztálinváros kultúréleteNézzünk szét a városban!
1953-05-26Színjátszók......Sztálinvárosban.
1953-04-28Sztálinváros életéből2 db fénykép 1:nődolgozók szállása 2:a Sztálin Vasmű Gépgyár színjátszói
1953-04-10Elsők lettünk a versenyenA József Attila Központi Színjátszó Csoport az első alkalommal mutatkozott be.
1952-11-25Készüljünk......az országos kultúrversenyre
1952-06-24Kultúrmunkások jelentkezzetek a......Sztálinvárosi Népi Együttesbe, tánccsoportba, énekkarba, zenekarba és a színjátszócsoportba.
1951-10-30Versenyfelhívás az összes kultúrcsoporthozA gyárépítkezés XII-es főépítésvezetőségén működő színjátszócsoport tagjai versenyre hívják fel az összes építkezésen dolgozó kultúrcsoportot: Sztálin elvtárs születésnapja alkalmából rendezendő műsoros estre.
1951-02-13Két DISZ színjátszócsoport munka közbenA Magasépítők 1. sz. DISZ szervezetének színjátszó csoportjáról.