József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | szociálpolitika

402 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-05-19Fontos egyeztetések a szociális és a kulturális ágazat képviselőivelTörvényi kötelezettség, hogy minden 2000 fő feletti lélekszámmal rendelkező településnek össze kell hívnia évente legalább egyszer egy szociálpolitikai kerekasztalt. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester eltökélt az ügyben, hogy ezt Dunaújvárosban igazi tartalommal töltsék meg.
2019-05-00Épített kulturális örökségünk IV. Az Újtelep, a Petőfitelep és a Lenintelep felépülése (FAKSZ házak)Németh Miklósné írása Rácalmás építészeti emlékeiről
2018-03-02Egészségügy, oktatás, kultúra. Pályázatokkal segít az önkormányzatPályázatokat írt ki az önkormányzat a helyi szervezetek támogatására a szociális, az egészségügy, az oktatás és a közművelődés terén.
2015-02-18A segítség új formáiA szociális ellátások rendszere március elsejétől jelentősen átalakul. Megszűnik például a méltányossági közgyógyellátás, az adósságkezelési szolgáltatás, a lakásfenntartási támogatás. A február 19-i közgyűlés dönt az új támogatási formákról és új rendeletet alkot.
2014-10-03A szociális biztonságértJogsegély irodát állít fel a Jobbik. Látványberuházások helyett a szociális biztonság megteremtésért kell tenni - hangzott el az október 2-i sajtótájékoztatón.
2014-01-01Rómain a "Szín-tér" házhoz megyA Római városrész rehabilitációja nem csak a lakókörnyezet felújítására vonatkozik. A szociális rehabilitáció terveiről: pályaorientációs csoportok, Varázsoljunk bábszínházat, Kamasz-barlang, Egyszülős klub, Teaház.
2013-11-08Szociális kérdésekA Munkásművelődési Központban rendeztek szakmai konferenciát a helyi szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokról., november 6-án.
2012-11-16Szociális térképet készítenekPintér Tamás képviselő indítványára készül Dunaújváros szociális térképe.
2012-09-21Fizetni kell az ellátásértKözgyűlési döntés: szeptember 22-től térítési díjat (300 Ft) kell fizetni a jövőben a demens személyek szociális nappali ellátásáért.
2012-07-31Ellátást igénylők"A város szociális térképének alapjául szolgáló koncepciót készítő szakemberek felmérték egyebek mellett azt is, milyen változások voltak a szférában... "
2012-07-19Szociális térképA szociális koncepció után felmérik a dunaújvárosi állapotokat és a szakemberek elkészítik Dunaújváros szociális térképét.
2012-07-06Szociális kartográfiaBeszámoló a július 5-i közgyűlésről. Főbb témák: a szemétszállítási díj 7,8% emelkedhet augusztus elsejétől, október elsejéig el kell készíteni a város szociális térképét, letette az esküt a 7-es választókörzet képviselője, Tóth Zoltánné, a Volán menetrend módosítása. Zárt ülés: gazdasági, pénzügyi, oktatási bizottság tagja lesz Hingyi László, Nagy Zoltánné az idősügyi és szociális tanácsnok, és a szociális és az ügyrendi bizottság tagja lesz. Hrváth Tamás és Szilasi Sándorné a HF Formula Kft. felügyelő bizottságának tagja lesz.
2012-01-19Először, de nem utoljáraA közelmúltban a Szociális Területeken Dolgozó Szakszervezetek dunaújvárosi csoportjához eljutott egy önkormányzati munkaanyag, amely a terület erőteljes leépítéséről, elbocsátásokról, intézménybezárásról szólt.
2011-09-24Jövedelemarányos díjakKözgyűlési döntések: szociális ellátások térítési díjairól, pályázatot írtak ki az Arany, a Dózsa, a Móra, a Petôfi, a Kereskedelmi, a Rosti és a Széchenyi igazgatói állására, módosították a város rendezési tervét, a költségvetést.
2011-05-18Segély: mentőövBeszámoló a szociális osztály munkájáról. Áprilisban 2322 fő kereste fel őket valamilyen segélyért.
2010-12-30Szociális váltás lesz2011. január elsejétől megszűnik a közcélú foglalkoztatás, amelyet az önkormányzat szervezett az elmúlt években. Közfoglalkoztatás (Nemzeti Közfoglalkoztatás Programja) lesz, a munkaügyi kirendeltség irányításával.
2009-09-11A pad lett a hajlékuk"Szóbeli megállapodás van arról, hogy a hajléktalanok nem vernek tanyát a város közparkjaiban." Regisztrál hajléktalanok száma Dunaújvárosban 2007-ben 125 fő, 2008-ban 320 fő.
2009-02-25Százmilliók, segélyekre...Költségvetés. Tervezett szociális kiadások 2009-ben.
2009-01-16Védőhálót szőnek2008. decemberében bejegyezte a cégbíróság a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványt. Az alapítványról.
2009-01-02Kevés bérlakás, sok igénylőÖnkormányzati bérlakáshelyzet Dunaújvárosban. A szociális alapon kiutalható bérlakások száma évente csökken.
2008-12-09Szociálisan érzékenyekA Dunaújvárosi Kistérség Többcélú Társulása tagjai a szociális alapellátás kistérségi színtű megoldására szövetkeznek. Egy hálózatot szeretnének létrehozni. A tervekről.
2008-12-04Januártól lesz "védőháló"Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítvány bejegyzése már folyamatban van. Dunaújvárosban a díjhátralékosok mintegy 400 millió forinttal tartoznak.
2008-11-25Félmilliárd segélyekre!Statisztika. 2001 óta a helyi önkormányzat által kifizetett segélyek, támogatások összege (támogatás típusonként). Idén már közel félmilliárd forintra jön ki ez az összeg.
2008-11-06Nyitott ajtót döngetveHajléktalanok. Az Oltalomház és a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány level Dr. Kálmán András polgármesternek.
2008-11-05Élet az utcán - SzimonovvalA dunaújvárosi hajléktalanokról. Jelenleg 367 regisztrált hajléktalan él a városban.
2008-09-26Helyben is lesz iskolatejDunaújváros csatlakozott 2008-as országos iskolatej programhoz.
2008-09-11Lakással erősítenénekA Fidesz egyszeri letelepedési támogatással segítené a fiatal házasokat.
2008-07-16Előnyök a helyi óvodákbanA halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket bármikor be lehet íratni az óvodába, és a térítési díj alól is mentesülnek.
2008-03-20Segélyek: kevesebb, több?!A helyi önkormányzatnál változik a szociális támogatások rendszere. A szociális támogatások és összegei.
2007-08-08HajléktalanságA Papírgyári útról legkésőbb október végéig el kell költöznie az éjjeli menedékhely és nappali melegedő intézménynek. Lehetséges megoldások.
2007-06-30A rendszer működikÉles Ferenc (az éjjeli menedékhely - nappali melegedő csoportvezetője) nyílt levele. Válasz a Dunaújvárosi Hírlap 2007.06.22-én megjelent "Egyre több a hontalan?!" című cikkre. A dunaújvárosi hajléktalan ellátásról.
2007-06-26Egyre több a hontalan?!A dunaújvárosi hajlktalanokról, hajléktalanellátásról. Terv, hogy a Papírgyári úton lévő háromszintes épület teljes átalakítása hontalanellátás céljára.
2007-06-26Nincstelen garázsvárosaDunaújvárosban több hajléktalan is a Béke városrészi garázssoron él.
2007-05-29Kérik a minisztertKözgyűlés: a napközis tábor költségeire 1,2 millió forintot kapott; a szociális ágazat szolgáltatásainak díja jelentősen emelkedni fognak, ezért vezetőink felterjesztéssel fordulnak Kiss Péter szakminiszterhez; a DVCSH beperelte a csatornahálózatot építő községeket; a Vasvári Pál Általános Iskolában csak három első sztály indulhat négy helyett.
2007-05-09A fogyatékkal élő látja végül kárátA szociális törvény változásainak következményei a Jószolgálati Otthonban. Beszélgetés Kecskés Rózsával, az intézmény vezetőjével és Nics Évával, a gazdasági terület felelősével.
2007-01-25Kiutat jelentő foglalkoztatásA Szociális és Munkaügyi Minisztérium közmunka-pályázatot hirdetett meg. A városi munkaügyi kirendeltségre a hivatal hatáskörébe tartozó települések közül egy sem jelentkezett (Előszállás, Kisapostag). Dunaújvárosban nagy igény van a közcélú foglalkoztatásra (statisztikai adatok).
2006-11-07Beiskolázásra, lakásraSzociális jellegű támogatásokra a szociális és egészségügyi iroda adatai alapján több mint 24 millió forintot költöttek. A támogatások megoszlása.
2006-08-25Edzettek vagyunk, bírjuk?Beszámoló a Dunaújvárosban megrendezett Szociális Igazgatók és Szakemberek VIII. Nemzetközi Konferenciájának második napi programjairól, előadásairól.
2006-08-25Méltóságot megtartó segítségKonferencia a szociális ágazat munkájáról.
2006-08-25Géplakatosnak jelentkezhetnekTámogatás, új szakma, garantált foglalkozatás.
2006-08-24Változás - felelősségDunaújvárosban rendezik meg a Szociális Igazgatók és Szakemberek VIII. Nemzetközi Konferenciáját. Beszámoló az első nap eseményeiről.
2006-07-21Közcélúként sem mellékes az állásHelyzetkép a dunaújvárosi közcélú foglalkoztatásról.
2006-06-30Hőségben is dolgozni kellVíz, klima, gyakori pihenő.
2005-09-30Konferencián a FerrInfo RtA FerrInfo Rt Londonban mutatta be juttatási rendszerét, szociálpolitikáját, érdekvédelmét.
2004-05-04Kivételes alkalom 300 családnakA DVG Rt egy utolsó, kivételes lehetőséget ad mintegy 300 nehéz helyzetű családnak. Ők együttesen 20 - 30 millió forint összegű lakbér-, ivóvíz-, távhődíjhátralékot halmoztak fel s emiatt bírósági ill. végrehajtási szakaszban van az ügyük. Hosszú János, a CKÖ elnöke kezdeményezte a megoldást.
2004-02-09Nemcsak segélyeket oszt a szociális irodaA város szociális védőrendszerének felépítéséről, működéséről és alapelveiről beszél a Polgármesteri Hivatal szociális irodájának vezetője, Bojtorné Nagy Katalin.
2003-11-25A csütörtöki közgyűlés döntéseiA közgyűlésen átadták a "Szociális munkáért - Dunaújváros" díjat Kamondy Mártonnénak, az Egyesített Szociális Intézet gazdasági vezetőjének.A kitüntetettről rövid pályakép. Megszavazta a testület, hogy 2004. jan. 1-jétől 3 százalékkal emelkedik a szennyvíztisztítás díja. A közgyűlés már tavaly bevezette új szociális támogatásként a 70 éven felüliek számára 2000 Ft decemberi folyósításáról. Döntött a közgyűlés, hogy a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 10 százalékának kerekített összege (idén 2200 Ft) lesz a juttatás mértéke. A közgyűlés egyhangúlag támogatta a görög katolikus egyház kérését, öt év időtartamra haszonkölcsönbe adja a volt bölcsődét és opciós jogot alapítva biztosítja, hogy 10,5 millió forintért eladja az ingatlant. Két tűzoltósági pályázatot támogat a közgyűlés. Módosította a közgyűlés a Dunaújváros Sportjáért, valamint a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért alapító okiratot. Megújulnak a Bartók B. téren az üzletház 5 mozaikképe.
2002-06-20Munkát vállalni érdemes!A polgármesteri hivatalban működő szociálpolitikai csoport szervezi a közcélú munkát június elejétől. Ilyen munkát vállalhatnak azok a nehéz anyagi körülmények között élő dunaújvárosiak, akiken rendszeres szociális támogatással segít az önkormányzat. A segély 14 ezer forint havonta, viszont aki munkát vállal, annak a minimálbér jár.
2002-04-16Kallódó ifjúság? Kísérleti program közel huszonöt millióból10 éve alakult a Dunamenti Regionális Népfőiskola. A főiskola épületében működik. A hátrányos helyzetű fiatalok megsegítésére indított kísérleti program résztvevői. A programról.
2001-11-15Ne hidd, hogy választhatszGyed, gyes - vagy munkahely?
2001-10-04Térkép nélkül - merre tovább?A Vikárius Kft. átvilágította a dunaújvárosi szociális szférát. A városban jó és jól működik a szociális védőháló, és a felmérés jól feltárta a hiányosságokat is.
2001-09-25Szociális átvilágításA Vikárius Kft nemrég elvégezte Dunaújváros szociális ágazatának és intzményeinek átvilágítását. A közgyűlés elé terjesztették a helyzetelemzést, mely szerint a város szinte túlfinanszírozza a szektort.
2001-06-12Huszonnyolcadikként Mankovicsék örülnekA Gazdasági Minisztériummal kötött támogatási szerződés keretében 28 lakást vásárolhatott az önkormányzat. Az idén 198-an várnak önkormányzati bérlakásra. Az idén a program révén már 46 család juthatott fedél alá. A megüresedés miatt évente csupán 10-12 lakás kiutalásával számolhat az önkormányzat. A lakásügyi bizottság a város lakásügyi koncepciójának a kidolgozásánál tart. Az egyik ilyen tervezet a "Fecskeház" program, amely a fiataloknak nyújthatna első lakást (négyemeletes lakóházak tetejének beépítése).
2001-02-21Gyermekesek előnybenKi kell dolgozni az elhelyezés szabályait a Papírgyári úton. A krízishelyzetben lévő családok közül csak a gyermekesek helyezhetőek el december óta a Papírgyári úti szállón. A megoldást a családok átmeneti otthona jelenthet.
2001-01-29Még jó, hogy nem fagyKissné Fekete Éva, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz tartozó intézmények vezetője nyilatkozott, arról hogy a Papírgyári úton lévő hajléktalan szállást 2000-ben bővítették, de még mindig kevés a férőhely; és a Kenyérgyári úti átmeneti szálláson is hasonló a helyzet.
2001-01-24Huszonhat éves korig: D.ifi: Ingyenes és kedvezményes juttatAz ifjúsági kártya ezen a héten már igényelhető. A D.ifi kártyát huszonhat éves korig bárki kiválthatja. Ehhez ezer forintra, egy színes fényképre és az Ifjúsági Információs irodában kérhető jelentkezési lapra van szükség. A kártyát az iskolákban a diákönkormányzatokat patronáló tanároknál lehet igényelni. A kedvezmények egy naptári évre érvényesek. Utána hosszabbíthatóak.
2001-01-05Emelkedtek a szociális ellátás térítési díjaiA szociális ellátások idén érvényes díját decemberben hagyta jóvá a közgyűlés. Az ellátási területenként tételes díjakat a január elsejétől érvényes, módosított helyi rendelet tartalmazza.
2000-12-21Szürke ünnepekAkik még a munkásszállón ragadtak.
2000-12-18Gyártelep helyett otthonA közgyűlés úgy döntött, hogy a Frangepán utcában lévő bérlakásaiból haladéktalanul negyven férőhelyes átmeneti otthont alakít ki ahová a kilakoltatott családok átköltöznek a Papírgyári út 10-ből.
2000-11-10Mennyezetük a csillagos ég: Ma már legalább háromszáz hajlékMíg tíz évvel ezelőtt alig negyven hajléktalant számoltak városunkban, ma legalább háromszázról tudnak - hangzott el a hajléktalan-ellátás müködésének tizedik évfordulójára rendezett konferencián.
2000-11-10Gondoskodnak az elesettekről: Tízéves a hajléktalan ellátás
2000-11-09Sakkban versenyeztek, bár az élettel pattra állnakA helyi hajléktalanellátás működésének tizedik évfordulója alkalmából kétnapos programot rendeztek: szerdán főként a hajléktalanoknak rendeztek pl: sakkversenyt, csütörtökön a szakembereknek tartanak előadásokat.
2000-10-19Miniszteri dícséret a DunaferrnekHarrach Péter szociális és családügyi miniszter dícsérete a Dunaferrnek a szociálpolitikája, családbarát politikája miatt.
2000-10-14A láncreakció vége: családok átmeneti otthonaA szociális bizottság határozata alapján az egykori pszichiátria épületét kollégium céljára megkaphatná a főiskola, így a hallgatók kiköltözhetnének a Papírgyári úton lévő szállóból, ahol rászorultaknak alakítanának ki férőhelyeket.
2000-09-05Civil fórum a fogyatékosokértA Jószolgálati Otthonban rendezték szombaton a Fogyatékosokért elnevezésű országos civil fórumot, melyet az Egészségkárosodott Emberekért Alapítvány rendezett.
2000-09-01Ahol boldogok a boldogtalanok: 10 éves a Jószolgálati Otthon
2000-08-31Áremelés előtt?Panaszok az üzemi étkezdékre.
2000-07-22A segélykeret lassan apadSzázötvenmillió forintot költött segélyezésre a város jún. 30-ig. 369 millió forintot tervezett 2000-ben segélyezésre.
2000-07-13Nyaralási körképBalatonszéplak, Gyopáros, Alsóörs, Sopron.
2000-07-05Segély reményében: csoportfoglalkozásokA Családsegítő a munkahelyi vagy családi problémák miatt perifériára szorultaknak háromféle programot szervez.Az új szociális rendelet értelmében szociális segélyben csak az részesülhet, aki évente legalább négyszer megjelenik a szolgálat rendezvényei.
2000-06-26Szociális szféra - átvilágításA szociális szférát is átvilágítani készül a Vikárius Kft.
2000-05-23Korszerű és humánus: A közelmúltban jóváhagyott helyi szociális rendelet sok új elemet is tartalmazJövő héten életbe lép az új helyi szociális rendelet, amely a közgyűlés fennhatósága alá tartozó személyes gondoskodást nyújtó intézmények (az Egyesített Szociális Intézmény, a Jószolgálati Otthon valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat) feladatait pontosítja.
1999-12-31Telítettek az otthonok: Nyolcvankilenc idős ember szerepel a várólistánTelítettek az otthonok: Nyolcvankilenc idős ember szerepel a várólistán.
1999-09-18A cél: segíteni a rászorultakat3 intézmény látja el a szociális ellátás feladatait: Egyesített Szociális Intézmény, Jószolgálati Otthon, Családsegítő és Gyeremekjóléti Szolgálat. A Jószolgálati Otthon 4 szakfeladatot lát el: Fogyatékosok Ápoló és Átmeneeti Otthona, Szociális Foglalkoztató, Fogyatékosok Napközi Otthona. A Családsegítő és Gyeremekjóléti Szolgálat keretein belül üzemel: Hajléktalanok Reszocializációs Átmeneti Otthona, Éjjeli menedékhely.
1999-06-25Szociális háló - itt és mostSzociális háló - itt és most.
1999-06-15Lakáshoz jutás városi segítséggelA támogatásokról.
1999-03-18Segítség a hajléktalanoknakDöntött arról a szoc. bizottság, hogy megpályázza a Szociális és Családügyi Minisztérium egyik támogatását, amelynek segítségével egy nappali melegedőt, valamint egy népkonyhát létesítenének.
1999-03-17Szociális foglalkoztatóJól halad a Fogyatékosok Szociális Foglalkoz-tatójának átépítési munkálata.
1999-03-09Uj beruházásokA dújv-i fogászati rendelőket az 1. Rendelőintézetben akarja az önk. működtetni. A beruházásra az önk. 13,5 millió forint támogatást utalt ki. Elkészültek a Szociális Foglalkoztató szerkezetépítési munkái. Az épületben már szakipari munkák folynak.
1999-02-26TámogatásokAz önkormányzat tavalyi gyermekvédelmi támogatásainak adatai.
1999-02-16Sérülteknek bentlakásA Bercsényi utcai - készülő - gondozóházról.
1999-02-11Épül, szépül a gondozóházKészül a fogyatékosok ellátását szolgáló bentlakásos gondozóház.
1999-01-07A kicsit mások lehetőségeirőlA Jószolgálati Otthon szociális foglalkoztatója több mint 25 embernek ad munkát. Jelenleg az Akácfa utcai egykori idősek otthonában vannak,de márciustól a Bercsényi utcában új épület várja őket, lesz gondozóház, átmeneti szállás is a csökkent munkaképességüeknek.
1998-12-16Ha megváltoztatják a Szociális Bolt nevét...A Vöröskereszt Szociális Boltjára panasz van. Több termék drágább, mint a diszkont áruházakban.
1998-12-04Igy élünk az otthonbanAz Egyesített Szociális Intézmény 3 napig tartó programot szervezett "Így élünk mi" címmel, hogy a szakmabeliek, a hozzátartozók és az érdeklődök megismerkedhessenek az intézmény munkájával,a Dunasori Idősek Otthonában élők helyzetével és körülményeivel.
1998-11-26Köszönik, igazán jól vannakNovember 3-án költöztek a lakók a kertvárosi, régi szociális otthonból a Dunasori Idősek Otthonába.
1998-11-12Hátralékfizetési gondon segít?Eddig 8 kérelem felelt meg az önk. segélykerete feltételeinek, melyet csak lakbérhátralékra éstávhőszolgáltatási díj elmaradására kérhetnek alakosok.
1998-10-27Idősek után a fiataloké leszAz Akácfai utcai szociális otthon átalakítási tanulmányterve elkészült. Várhatóan a jövő év első felében átadják a 32 lakást, melyet javarészt fiatal házasoknak kíván bérbe adni néhány évre a város.
1998-10-15Lakóihoz méltó, új otthonÜnnepi munkaértekezlet keretében adták át tegnap Dunaújváros új 174 személy befogadására, ellátására, ápolására alkalmas szociális otthont a Dunasoron.
1998-10-06Zsúfolt az éjjeli menedéhhelyA nyáron is nyitva tartott a Családsegítő működtette Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye.A városunkban élő hajléktalanok számát 150-re becsülik.Nappali melegedőt szeretnének felállítani, s elkezdeni az utcai szociális munkát (8 állomáson ételt osztanának).
1998-10-02Százból senki sem jogosult...?A szociális iroda a lakbér és távhőszolgáltatói díj hátralékosait támogatni kívánja, a feltételeknek eddig még senki nem felelt meg. a feltételekről.
1998-09-08Az újabb csúszás oka: későn kötött...Másodszor halasztották el a lakók beköltözését a Dunasori szociális otthonba.
1998-09-01Rendszeres és rendkívüli támogatással...Az önkorm. szociális támogatásairól.
1998-07-23Kölcsönös adósságkezelésA helyi "adósságkezelő" rendeletről.
1998-07-13Pihenésre szüksége van minden dolgozónakA Dunaferr, a Ferrobeton, a papírgyár, a Volán és a MÁV dolgozók vállalati támogatása a nyaraláshoz.
1998-07-01A képviselők nyári hajrájaKözgyűlés: az új távhő törvény alapján kialakítot helyi rendeletről, a közgyűlés elfogadta a Dunaferr területének és a déli iparterületnek a részletes rendezési tervét, nem sikerült egyezségre jutni a szociálisan hátrányos helyzetű, lakhatási gondokkal küzködő családok támogatásának módjáról.
1998-06-09A támogatás új rendjeMódosult a helyi lakásfenntatási támogatás kifizetésének rendszere.A kérelmezőknek megítélt lakásfenntartási segélyt az iroda utólag, a tárgyhót követően folyósítja a szolgáltatók felé.
1998-05-18Kevés a lakás, sok az igénylőAz önkormányzati bérlakások kiutalásáról.
1998-04-29Bérlakásokat alakítanának ki...Az OTP Ingatlan Rt-vel tárgyalások folynak az Akácfa utcai szociális otthon átalakításáról. A szovjet laktanya lakóházainak felújítását is ők végeznék.
1998-04-28Idén kevesebbet ad az államAz önk-nak nyújtott szociális állami támogatásról.
1998-04-27Harmincnyolc igénylő már örülhetA 40 milliónyi keretből 17 milliót osztott fel az önk. lakásépítés és -vásárlás támogatására.
1998-04-20Méltányos a térítési díj, a gondozás...Az Akácfa utcai szociális otthonban lakók havi 17 ezer 400 forint térítési díjat fizetnek.
1998-04-16A gyermekek védelméértAz önk. gyermekvédelmi támogatásáról.
1998-03-05Július közepén új helyére költözhet...Július közepén új helyére költözhet a szociális otthon, a Dunasorra, a volt papírgyári munkásszálló helyén átalakított épületbe.
1998-02-24Átmeneti szálló fiatal családoknakA Fiatal Családok Átmeneti Szállását hozza létre az önk. a Batsányi úton lévő, jelenleg nyugdíjasházként üzemelő épület első emeletén.
1997-12-30A vasműben 22 ezer forintra emelkedik a minimálbérSzociális megállapodás a jövő évre a Dunaferrnél.
1997-12-20Ujabb lakások rászorulóknakÚjabb 16 szociális bérlakást foglalhatnak el bérbevételi ajánlattal rendelkező családok.
1997-12-16A jövő évi költségvetés szociális tételeirőlA szociális bizottság ülése.
1997-12-05Otthon fiataloknak a nyugdíjasházbanA szociális és a lakásügyi bizottság javaslatot dolgozott ki a Batsányi utcai nyugdíjasház jövőbeni hasznosítására.
1997-12-03A működési engedélyek létszámhoz...A szociális törvény szempontjából a legégetőbb gondot az jelenti az Egyesített Szociális Intézményhez tartozó egységeknek és a Jószolgálati Othonnnak, hogy jóval kevesebb munkaerőt alkalmaznak a rendeletben előírtaknál.
1997-12-02Régi gondon enyhít(het) a szociális...Nemrégiben kezdte meg működését a Jószolgálati Otthon Szociális Foglalkoztatója, egyelőre próba-jelleggel üzemel.
1997-11-26Amíg nincs lakás, segítenek a bérlésbenAz önk. új típusú lakástámogatási formája: lakhatási támogatás havi 6 ezer Ft. Azok a családok jogosultak, amelyek albérletben laknak, gyermekeket nevelnek, és összjövedelmüknek 30%-át lakhatási költségek fedezésére fordítják.
1997-11-14A szociálpolitikai iroda segítene...Az önk. szociálpolitikai irodája felajánlotta segítségét azoknak az önk-i bérlakásokban élőknek, akik tízezer forintnál nagyobb összegű lakbérrel tartoznak.
1997-10-20Gyámhivatal novembertőlA dunaújvárosi gyámhivatal létrehozásának feltételeiről tárgyaltak a szociális bizottság ülésén.
1997-10-03Jó ütemben készül a házA volt dunasori papírgyári szállót átépítik szociális otthonnak. Az átépítési, felújítási munkálatokról. Tervezett átadás: április 17.
1997-09-29Szociális Iroda: több ezerrel nőtt...A szociális irodához a legtöbben rendszeres nevelési segélyért és lakásfenntartási támogatásért fordulnak.
1997-09-25Kérni kell a segítségetAz önkorm. az idén nem adott tanszervásárlási támogatást, de tájékoztatta az oktatási intézményeket az egyéb támogatási formákról.Mindössze 1 általános és egy középiskolából jelentkeztek anyagi segítségért.
1997-09-18Megfelelő ütemben halad az új szociális...Megfelelő ütemben halad az új szociális otthon építése a Dunasoron a volt papírgyári munkásszálló épületében.
1997-06-30Gondozóház az óvodából(?),...Várhatóan holnap dönt a közgyűlés a volt 22-es óvoda épületének sorsáról. Az egyik elképzelés szerint a fogyatékosok gondozóháza lenne. Míg a Jószolgálati Otthon csak nappali gondozást biztosít, addig a gondozóház folyamatos ápolást adna.
1997-05-31Hol élhetnek majd tovább?Idős korú szenvedélybetegek és fogyatékosok elhelyezésének és szakosított ellátásának lehetőségeiről tárgyalt a szociális bizottság. 30 ember részére kellene megoldást találni. Az új gyermekvédelmi törvény gyermekjóléti szolgálatok, városi gyámhivatal létrehozására kötelezi novemberi határidővel az önkormányzatot.
1997-05-30Szociális telefon olcsóbbanAz önk. szociális rendelete szerint egészség-ügyileg indokolt esetben a belépési díj egyharmadáért juthatnak telefonhoz a rászorulók.
1997-05-29Már ő is sokat mosolyogNyílt nap volt tegnap a Jószolgálati Otthonban.
1997-05-08A lisztérzékenyek gondjain enyhíteni...A városban a 14.sz. óvodába járhatnak lisztérzékeny gyerekek, akiknek helyben főznek. A szociális bolt vállalja, hogy meghozatja számukra az élelmiszer-alapanyagokat.
1997-04-25Szociális fordulat DunaújvárosbanÚj helyi szociális rendelet. Jún.1-én lép hatályba.
1997-02-14Márciustól több támogatást adnak...Dújv. Közgyűlése módosította a helyi szoc. rendelet lakásfenntartási támogatásokra vonatkozó részét. Márc. 1-től lép hatályba.
1997-02-08Kompenzálják a hődíjemeléstA szoc. bizottság javaslata szerint 20 millióval kell növelni a hődíjemelkedés miatt a lakásfenntartási támogatás segélykeretét.
1996-10-30Menedék hajléktalanoknakA hajléktalanok szálláslehetőségeiről.
1996-10-12Egy év, amíg elkészül a szociális otthonA dunasori papírgyári munkásszállóból szociális otthont alakítanak ki. Az önkormányzat az idén vette át az épületet.
1996-10-10Ki költözzön az egykori 22-es óvoda...?Igényt tartana az épületre a szoc. szféra az idősebb korú értelmi fogyatékosok gondozására és átmeneti elhelyezésére. Az okt. biz. meghirdeti az épületet.
1996-07-24A területi elv érvényesülJúnius végétől megváltozott a szociális iroda szociálpolitikai csoportjának ügyfélszolgálati rendje. A változásról, hatásairól.
1996-07-05Ezt az időt át kell vészelniA Dunaferr Rt. dolgozóinak lehetőségei a válla-lati üdülőkben.
1996-07-05Az üres szoba a legdrágábbA vállalati üdülés lehetőségeiről, nehézségeiről számol be Frech Gyula üdülővezető.
1996-07-05Ahol üdülni, pihenni, és gyógyulni...Gyopárosfürdői lehetőségekről tájékoztat Bécsi Rozália ügyintéző.
1996-07-05Fejleszteni Somlyóhegy táborátA Dunaferr Alsóőrsi Gyermeküdülőjének helyzetéiről számol be Hamvai Gábor üdülővezető.
1996-06-12Ügyfélfogadás új rend szerintA szociális iroda jún. 24-től 6 körzetre osztotta a várost, körzetenként az ügyintéző minden kérelemtípussal foglalkozik.
1996-05-24Ujabb kedvezményA vasmű megállapodást kötött az Autó FormulaKft.-vel, amelynek keretében a Dunaferr Rt.-nél dolgozók kedvezményesen vehetnek igénybe bizo- nyos szolgáltatásokat.
1996-05-02Segítenének a segélyezésbenLÉSZ fórum a közös képviselők és a szociális iroda együttműködéséről.
1996-03-08Körkérdés a szoc.és a jóléti...Dunaferr Rt négy dolgozójának véleménye a Dunaferr 96-os szociális és jóléti megállapodásáról.
1996-03-01Megállapodtak a tárgyaló felekA Dunaferr Rt vezetői és a szakszervezetek kép-viselői megállapodtak a 96-os Kollektiv Szerző- dés irányszámairól.
1996-02-23A munkásszállás térítési díja:6350 forintA Dunaferr Rt szociális tárgyalásairól,szociál-politikai kérdésekről, a munkásszállókról...
1996-02-14Holnap kezdenek dolgozni...A közhasznú foglalkoztatás második turnusáról.
1996-02-12Százötven millió "apróban"Tavaly 15 ezer ügyfél kereste fel a szociális irodát. Tavalyi adatok. Tevékenységükről. Meghaladja az évi 150 milliót a segélyként és támogatásként kiutalt összeg.
1996-01-16Szociálpolitikára idén is... (csgy)A szoc.polról a költségvetésben.
1996-01-13Talán majd nem kell szégyenkeznünkAz kertvárosi Akácfa utcai szociális otthon állapotáról, a szociális bizottság javaslatot terjeszt a közgyűlés elé az otthon rendezésére (dunasori papíripari szálló).
1996-01-09A határidő január végeElőzetes becslé szerint nevelési támogatásra mintegy ezren, lakhatási támogatásra háromezren,mozgáskorlátozottnak járó támogatásra ezerhárom-százan jogosultak a városban.
1995-12-29Egy kicsit másképp és jobban...1996. jan.-től a polg. mesteri hiv. szociális irodájának vezetője Bojtorné Nagy Katalin, az egészségügyi titkárság vezetője Hum László. Portré.
1995-12-02Jobban gondoskodni, segíteni...A szoc. biz. több évre szóló működési ésfejlesztési koncepciójáról.
1995-11-10Otthon lesz a szállóból?A Dunasoron a volt papíripari szálló alkalmas lenne szociális otthon helybővítésének megoldására kis átalakítással. A másik alternatíva szerint a kórház kihasználatlan részét használnák fel.
1995-11-07Menedékhely: az állomás?A város elküldte pályázatát éjjeli menedékhely kialakítására, értesítés még nincs. A hajléktalanszálló tele van.
1995-10-28Polgármesteri érvek A közgyógyel...A közgyógyellátásról szóló rendelet módosítástervezetét a közgyűlés visszautalta a bizottságoknak."A nyugdíjasokat... érintő szociális kedvezményeken nem szabad takarékoskodni" - mondta a polgármester.
1995-10-11Éjjeli menedékhely lesz talán...Az éjjeli menedékhely idei megnyitására pályázatot adott be a Családsegítő. A vezető szerint egy nappali melegedőre, s egy krízisszállóra is szükség lenne.
1995-09-23Munkát kínáltak, hiábaDújv-ban jelenleg 1400 személy kap jövedelempótló támogatást. Az önk. közhasznú munkát ajánl fel azoknak akiknek lejárt az egy éves jövedelempótló támogatás (új rendelet).
1995-08-15Több lakás épül a városban isDújv-ban a lakásépítési kölcsönt és támogatást a tavalyinak 12-szerese igényelte. A lakásépítésre kiadott engedélyek száma 54.
1995-07-22Mozgó nővérszolgálat...A Mozgó Nővérszolgálatot a Népjóléti Min. modellértékűnek ítélte. 42 gondozottjukból egy konkrét esetről.
1995-07-18Műszaki átadás előtt a foglalkoztatóNéhány héten belül beindul a szociális foglalkoztató gyümölcsaszaló és az aszaló termékeket csomagoló üzem. Létrehozásáról.
1995-07-14Akiknek a recept kiváltására...Év végéig várhatóan 700-an kérnek közgyógyellátási igazolványt.
1995-06-24Lakások és jogcímekA Papírgyár úti III-as munkásszálló átalakításával megoldhatóvá válna a bérlakásokból kilakoltatottak átmeneti elhelyezése.
1995-06-19VeszélyeztettekA közgyűlés a Gyermekvédő Közkereseti Társaságot bízta meg a veszélyeztetett gyerekek pártfogói felügyeletével.
1995-06-06Szociális minimumA szociális segélyszükséglet várhatóan 199 millió lesz. A várható 100 milliós kerettúllépésből a városnak 27 milliót kell állnia.
1995-04-28Kapcsolatépítés-mindenkivelA szoc. politikáért felelős biz. munkájáról.
1995-04-27Alig van a keretbőlA lakásépítési támogatásra szánt összeg 47 kérelmezőnek elég, míg 3oo jelentkezőre számítanak.
1995-04-11A fizetség inkább csak eszmeiTavaly 110 személy kért indokoltan ápolási díjat. A feltételekről.
1995-04-06Néhány mondatbanBővítették a technikumi vöröskeresztes boltot.
1995-03-20Télen jobb lenneA Családsegítő Szolg. vezetője az éjjeli menedékhelyről: kevesen keresik fel, jó lett volna egy melegedő mely éjjel-nappal nyitva van.
1995-03-13Lakáskilátás(talanság)okA szoc. bérlakásra várók helyzete egyre kilátástalanabb. 15oo lakás marad az önk. tulajdonában.
1995-03-03Vasműs üdülők - szezon számokbanIdén az üdülési költségek 75 % -a terheli a vas-műs dolgozók pénztárcáit.Az alsóőrsi gyermeküdültetésnél ez 40 % -ot jelent.
1995-02-17Szociális boltAz Esze Tamás u. 13/a szám alatt működő boltról.
1995-02-17Az üdültetés térítési díjai
1995-02-17Az iszapbirkózás terepe2 változatban készült el a költségvetés,melyet a közgyűlés tárgyal.
1995-02-10Aláírásra kész a szociális megállapodásA Dunaferr szociális juttatásairól.
1995-02-08A kutya nem tehet semmirőlAz önk. által hajléktalanoknak működtetett éjjeli menedékhelynek max. 1-2 vendége van.
1995-02-07Szociális bolt, összefogássalTegnap nyílt a Technikum városrészben a Vöröskereszt szociális boltja.
1995-01-18Éjjeli menedékhely hajléktalanoknakAz önk. éjjeli menedékhelyet alakít ki a Papírgyári út 49-ben hajléktalanok számára (40-50 fő). Ápr. 30-ig üzemel majd.
1995-01-16Édes otthon, kölcsönbőlMunkáltatóként kamatmentes kölcsönt lakástámogatásként csak az önk. és a Dunaferr Rt. ad a városban.
1995-01-10KiszolgáltatottanA Mozgónővér Szolgálat nem kap elég munkaerőt, a házi gondozók utánpótlása sincs biztosítva, a szociális otthonba felvételüket kérő idősek száma folyamatosan nő.
1995-01-05Ahol alapelv az olcsóságSzociális élelmiszerbolt nyílik febr. 1.-én az Esze T. utcában.
1995-01-03Jelek és szándékokA Hallássérültek Dújv.-i Szervezetének mindössze 1 váll. ajánlott munkát.
1994-12-08Amire az erőből futja...A mozgáskorlátozottaknak nyújtott támogatásokról.
1994-12-02Hátrány senkit sem érA lakhatási támogatásról.
1994-11-03Szociális boltA szociális bolt az Esze T. u. 13-ban lesz a Vö-röskereszt kezelésében 1 éves próbaidőre. Dec.15 körül nyitnak.
1994-11-01A "Lokomotív" utolsó útjaOkt. 31. A Hajléktalan-szálló a Lokomotív útról átköltözött a Kenyérgyár útra.
1994-10-25Szerdán költöznek?Okt. 24. után a hajléktalanszálló következő költözési dátuma a szerda.
1994-09-26Hajléktalanok új otthonaÚj szállást kapnak a hajléktalanok a fonoda mögötti épületben, az átalakítás még nem kezdődött meg.
1994-08-17Hol mennyit adnakKörkép az önk.-ok támogatásáról a tankönyvvásár-láshoz.
1994-08-01Kérem, segítsenek!Az önk. támogatási lehetőségeiről. 93 millió az idei támogatásra jutó összeg.
1994-07-05Megkurtított segélykérelmekA szoc. iroda szerint +27 millióra volna szükség a szociális kiadásokra. A közgyűlés 9 milliós emelést szavazott meg.
1994-06-17A perkátai szociális hálóA költségvetés 8,1 milliót költhet szociálpolitikai feladatokra, s gyakorlatilag minden rászorultat támogat.
1994-06-07Különös táborozásA Jószolgálati Otthon gondozottjaival "kitelepült" 1 hétre a papírgyári szabadidőparkba.
1994-05-20Tétlen szövőszékekAz Egészségkárosodott Emberekért Alapítvány 4 szövőszéket vásárolt, a Jószolgálati Otthon 8 gondozottját oktatták rajtuk.
1994-05-13Újragondolt kölcsönGazd. biz. ülés.
1994-04-26Lakhatási támogatásAz önkormányzat által adható lakhatási támogatásról.
1994-04-08Megállapodás a 1994. évi szoc.kompenzációról
1994-03-01Sok az igénylőTavaly 3,8 millió Ft-ot fizetett ki a polgármesteri hivatal szociális kölcsön címen. Az idei évre 5 millió a keret.
1994-02-18Nem lesz szeretetszolgálatMegszűnik a dújv.-i Máltai Szeretetszolgálat.Okairól.
1994-02-04Ligetközi mindennapokA Jószolgálati Otthon kevés rászorultat tud befogadni, gondozóházra lenne szükség, de megoldhatatlan.
1993-11-12Kedden eldőlGazd. biz. ülés.
1993-10-29Ki őrizze a laktanyát?A gazd. bizottság ülése.
1993-09-24Jól jön a segítségAz Erzsébetvárosi Foglalkoztató Dújv-ban 45 csökkent munkaképességű embernek nyújt munkát.
1993-09-21KegyelemkenyérenA dújv-i Máltai Szeretetszolgálat egy napjáról.
1993-05-14Varázslatos otthonElkészült a BVM munkásszállója helyén a szociális otthon egyik szárnya, s beköltözött 39 gondozott.
1993-03-05Ez már otthon (lesz)A tervek szerint március 19-re készül el az új szociális otthon a BVM volt munkásszálló épületének átalakításával.
1993-01-21Lakásról,üdülésről vitáztak a vasasokAz 1993. évi bér és szociális juttatásokról tárgyaltak a vasasok.
1992-10-06Hajléktalanok hajlékaA városi egyetlen hajléktalan szállásról, mely 40 személyes.
1992-10-02Spórolós segélyA városi segélyezésről.
1992-07-28Félelmetes felmérésEgy tanulmányról, mely Dunaújváros szociális helyzetét elemzi.
1992-04-07Szegények szervezete1992.ápr. elején létrejött a SZETA dújv.-iszervezete. (Szervezője: Belágyi Bertalanné).
1992-02-11Vasárnap ingyen ebédA főiskolán vasárnap ismét ingyen ebédet kap 300 rászoruló.
1991-12-23Hallgassák meg a gondozónőketA szociális gondozónők munkájáról.
1991-12-20Segítség a bajbanA városi önkorm. által nyújtott támogatásról,segélyről.
1991-10-04Lokomotív u. 1.Riport a Hajléktalanok Rehabilitációs Átmeneti Otthonáról.
1991-06-04Útkeresés-felhangokkal.Az önkormányzat szociális bizottságának válaszlevele, A Hírlap 1991. május 21-i számban megjelent Útkeresés című cikkre.
1991-05-28Bizottság a bajbajutottakért.Nincs szégyellnivalónk, csak tennivalónk. Az önkormányzat szociális bizottságáról.
1991-01-01Vannak még teendőkVállaltüdültetés, étkezési hozzájárulás vagy étkeztetés, utazási térités, amit a Dunaferr 1990-ben szocpol. hozzájárulásként nyújt.
1990-10-02Ez az utolsó nyár, azután....A vasmű átalakulásával külön meg kell egyezni az érdekvédelmi szervezeteknek, az anyavállalatnak és az önálló egységeknek a szociális létesítmények használatáról, az igénybevétel áráról.
1990-09-04Barakkba zárt szellem.Majdnem az Isten háta mögött. A hajléktalanokról...
1990-06-19Csukott szemmelA szociálpolitikai osztály statisztikájáról (segély, ápolási díj, rendszeres segély).
1990-06-02Átmeneti szállás hajléktalanoknakA BVM volt munkásszállóját újítja fel az önkormányzat, s átmeneti szállást hoz létre hajléktalanoknak. Július 1-től 40 embert tudnak elhelyezni itt. A feltételekről.
1990-04-27Lemondott az elnök. ülést tartott a városi tanács.Április 24-én a tanáccsülésen lemondott: dr. Varga Lajos és Bognár Ferenc a tanácsvezetésről. Dr. Kovács Pál Főorvost felmentették az eü. osztályvezetés alól, mivel képviselő lett. A tanácstagok megszavazták a Lenin-szobor eltávolítását. A Komócsin Z. liget uj neve Október 23. tér lett.Ujpentele városrészben két uj utca neve: Bagolyvár u. és Berkenye u. lett.Pro Urbe-kitüntetések odaitélése: Barsi D. /postumusz/ Bakonyi Gy-né, farkas T. Székelyi S. Vadász Cs. Komóczi G-nak. A szovjet csapatok 1991-01.02. és 01-11. között hagyják el a várost. A laktanya valószínüleg alkalmas lesz felsőoktatási centrum kialakítására.
1990-03-23Egyelőre nem lesz szociális foglalkoztatóNincsenek meg a szükséges feltételek.
1990-03-02Megelőző családgondozásA helyi szociálpolitikáról.
1990-02-27Támogatás a lakbérekhez. Először postán kapják a jogosultak.Közel tízezer lakost érint a városunkban a febr. 1-i lakbéremelés. Közülük négyezren jogosultak a régi és az új lakbér közötti különbség visszatérítésére.
1990-02-09Békés vita a Békében. Egészségügy, szociálpolitika.Az SZDSZ által szervezett febr. 7-i fórumról. Solt Ottilia és Császi Lajos volt a vendége... 1 db fénykép.
1989-12-19Összesen 222.000 forint segélyt osztott szét a tanács gyámügyi osztálya karácsony előtt a nsgycsaládosok, az alacsony jövedelműek és a gyermeküket egyedül nevelő szülők között.Egy-egy család gyermekenként 2000 ft-ot kapott a fenti összegből.
1989-12-01Lakásvásárláshoz...A 26-os ÁÉV hét dolgozónak 200 ezer ft-os támogatást adott lakásvásárláshoz és minőségi cseréhez.
1989-11-14Gondoskodás az idősekről. A hivatástudat kevés...Hogyan gondoskodnak a megye településein a magukra maradt idős emberekről-erre a kérdésre igyekezett választ adni a megyei tanács szociálpolitikai és egészségügyi osztályának a végrehajtó bizottság elé terjesztett beszámolója. Dr. Varga Lajos tanácselnök is javaslatot tett.
1989-09-29Dunaújváros és vidéke - ma a holnapért 5. Egészségügy, szociális helyzet.A város és környéke szociális és egészségügyi helyzetének alakulását jellemzik. 2 fotó: a kórházról és nyugdíjasokról.
1989-08-22Ingyen nyaralhatnakA 26-os építőipari vállalat dolgozói az igények miatt a balatonfüredi üdülőjükben egyhetes turnusokban nyaralhatnak.
1989-08-11Több lakás, rövid névjegyzék.1989 a lakásépítésben ínséges év. Nem adnak át egyetlen új állami bérlakást sem, és új OTP-lakást sem építenek. Az ETHOSZ lakótelep kiköltözői jóvoltából 50, az Ifjú Gárda utcai kiköltözők miatt 15 lakás kerülhet újraelosztásra. Az idei lakáskiutalási névjegyzéken 53 család szerepelt, ők kaptak lakást, a pótjegyzéken 28 igénylő szerepelt, ők a következők.
1989-07-18Lakás - támogatással. Tájékoztat a tanács.A lakásépítés, -vásárlás helyi támogatásának rendszeréről. A szociális tanácsi bérlakást igénylők száma 1988-89-ben. Az elmúlt néhány évben a támogatásban részesültek száma 1987-88-ban.
1989-04-09Egészségügyi és szociális adatbankot hoznak létre DunaújvároEgészségügyi és szociális adatbankot hoznak létre Dunaújvárosban. Az előbbi a lakosság egészségi állapotának pontos és naprakész ismeretét, míg az utóbbi azt szolgálja, hogy a segélyeket a leginkább rászorulók kapják.
1989-03-01Az idei tervkoncepciók.Tervek és lehetőségek.
1989-01-31Versenyben az idővel. Városi szociálpolitika jobban.Az egységes városi szociálpolitikai rendszer és gyakorlat kidolgozásához kezdett hozzá a városi egészségügyi és szociálpolitikai osztály. Meg kell oldani a különböző vállalatok, szervezetek szociálpolitikai munkájának összefogását. Február 8-án tanácskozás lesz e témában.
1988-11-25Óvodából napköziJövőre létrehozzák Dunaújvárosban az értelmi fogyatékos felnőttek napközi otthonát. A Szórád Márton út közelében lévő épületet alakítját át.
1988-11-04Segítenek a kismamákA FÉKON dunaújvárosi gyáráról.
1988-11-01Családsegítők mérlege. Miben segítenek?A Családsegítő Központ másfél éve alakult meg városunkban. Szolgáltatásairól, adatok.
1988-10-21Aki nem kér, aligha kap segélytSzociálpolitikai gyakorlat a tanásoknál. (A KNEB vizsgálatösszesítése).
1988-09-27Ötvenhat szociális bérlakás. Szerényebb fejlesztésekFejér megye, dunaújvárosi adatok is, 56 szociális bérlakás és a 131 OTP lakásból 56 készült el.
1988-09-13Bora Trézsi, Ötbeli...A Város elesettjeiről. Szükség lenne átmeneti szállásra, de jelenleg nincs rá pénz.
1988-07-29Legyen-e gettó?Riport a társadalom perifériáján élő dunaújvárosiakról. Nem fizetnek lakbért, ezért szükséglakásokban, nyomorúságos körülmények között tengődnek.
1988-07-15Több pénz segélyekreA szociális segélyezések helyzete Dunaújvárosban. A Családsegítő Központ tevékenysége.
1988-07-15Nehezebb körülményekA DV-ben végzett vizsgálat eredményeiről, amely a családos dolgozók élet- és szociális körülményeiről adott elemzést.
1988-07-12Felmérés családosokrólA DV szakszervezeti bizottságának szociális felméréséről.
1988-06-30Rehabilitáció a VolánnálA dújv-i Volán üzemigazgatóságánál jelenleg 20-25 dolgozót foglalkoztatnak megváltozott munkaképességének megfelelően. Hogy minden rászorulónak jusson rehabilitációs munkakör, még ebben az évben egy alkatrészjavító csoportot szerveznek (teljes szöveg)
1988-06-24Gondozás - gondok között. Egy "népszerű" szolgáltatás.Szalai Lászlóné, a városi tanács szociális csoportjának előadója nyilatkozik a gondozásra szorulók helyzetéről. Nyilatkoznak a házigondozók is.
1988-03-29Két szobában tizenketten. Új szociális otthon kelleneA jelenlegi helyzet az öregek szociális otthonában.. Zsúfoltság.
1988-03-08Szociálpolitika a vasműben. Negyvenhét millió lakástámogatásraA szociális támogatás adatai.
1988-03-02Otthontalanul a világbanCsák Endre igazgató főorvos nyilatkozik az elhegyott idős emberekről, akik felgyógyulásuk után nem tudnak hová menni. Mi a teendő?
1988-00-00Ötszázért lakniA Dunai Vasmű a fiatalok lépcsőzetes lakáshoz jutásának megkönnyítésére családi szállást épített, ahol hatvannégy ifjú házaspár talált havi ötszáz forintért átmeneti otthonra. A harmincöt négyzetméteres, ám komfortos garzonokban maximum öt évig lakhatnak, ezalatt a Vasmű végleges, nagyobb lakáshoz segíti őket.
1987-12-08Nincsenek kivételekDUNAFERR-kötvény lesz a neve. Részletes tájékoztatás a vasmű nyugdíjasainak törzsgárda-tagságának új kötvényéről.
1987-10-20KépaláírásA Béke városrészben, a vasmű családi szállása közelében 85-106 négyzetméter alapterületű, korszerű, csoportos családi házakat épít a 26-os Állami Építőipari Vállalat. Az első kilenc házat egy építőközösség finanszírozza, további tizenkilencnek az építtetője pedig az OTP lesz. (teljes szöveg)
1987-10-09KépaláírásA vasmű családi szállásának műszaki átadását november 30-ára tervezi a 26-os Állami Építőipari Vállalat. A hiánypótlási munkák után - ami általában három-négy hetet vesz igénybe - költözhetnek be a lakók az épületbe. (teljes szöveg)
1987-09-08Szállók és orvosok (kishír)A vasmű szociálpolitikai tervéről. (nem teljes szöveg)
1987-05-12Enyhíteni a gondokonA városi tanács egészségügyi osztályának, dr. Kovács Pálnak nyilatkozata. Tudatos, átgondolt szociálpolitika.
1987-02-13Terv az ezredfordulóig.Ipar. Dunai Vasmű. Papírgyár. Közüzemek. Tanácsi vállalatok. Mezőgazdaság. Lakásépítés és lakásgazdálkodás. Ellátottsági mutatók. Intézmények. Egészségügyi szolgáltatás. Szociális ellátás. Munkaerő-felhasználás. Adatok és táblázatok. Mielőtt a tanács jóváhagyná (II.)
1987-02-06KépaláírásA vasmű családi szállásának műszaki átadását november végére tervezi a 26-os Építőipari Vállalat. A 74 lakásos épületben a tetőtéren 12 darab két-és háromszobás lakást is kialakítanak. A garzonlakásokat fiatal, gyermektelen házaspárok kapják, meghatározott időre. (teljes szöveg)
1987-01-09KépaláírásA 26-os Építőipari Vállalat dolgozóinak november 30-ig kell elkészíteniük a Béke városrészben épülő családi szállás lakásait. A Dunai Vasmű fiatal házaspárok részére átmeneti megoldásként a végleges lakás kiutalásáig biztosít itt otthont az albérlet helyett. (teljes szöveg)
1986-12-12Lehet, hogy mindenkinek igaza van. Ki kapja a lakást?A lakáselosztás elveiről.
1986-10-07106 millió. Lakás és munkaruha.A D. V.-ben 106 millió forintot költöttek az első félévben szociálpolitikai célok megvalósítására.
1986-09-12Nyugdíjasok házát adták át DunaújvárosbanA három garzonlakásból, közösségi helyiségekből, öregek napköziotthonából, orvosi rendelőbőlálló épületegyüttest a 26. sz. ÁÉV szakemberei építették.
1986-08-12ElszakadásAz öregek szociális helyzetéről. Dunaújvárosi példák.
1986-07-04Tévhitek és félelmek. Nem kell a nyugdíjasház?A már majdnem kész nyugdíjasházzal kapcsolatban felmerült problémákról. Tisztázni a félreértéseket. Társak és ápolók. A hivatalos segítség kevés. Fénykép.
1986-07-04Takarítástól a betegápolásig. Cselédmunka vagy hivatásAz öregek szociális helyzetéről.
1986-03-21Rövidített munkaidő. Kismamáknak.Újabb kismamaszalagot szerveztek a FÉKON dunaújvárosi gyárában.
1985-10-25Szükség van szociális foglalkoztatóra. Nehéz könnyűt találniA csökkent munkaképességűek elhelyezéséről.
1985-09-27Mi lesz, ha megöregszünk. Igazságos támogatástA dunaújvárosi öregek helyzetéről.
1985-05-28Lapok a város történelméből /4./ Cipőt, ruhát adtak.Adatok, események, nevek. Berecz Bertalan tevékenysége.
1985-03-05Szociálpolitika a vasműben. Megőrizni a színvonalatDunai Vasmű szociálpolitikája.
1985-02-05Megkezdődtek a pártértekezletek. Öt év munkája. Dunaújvárosi papírgyár. Évről évre jobb eredmények.Az eredményekben gyors javulás, a Kíváló Gyár címet is megkapták. Bevezették az albérleti hozzájárulást.
1984-12-11Mindenki - egyért. Miközben a közömbösségről beszélnek...Az üzemek segítése a fiatalok lakásépítéséhez
1984-10-12Pénzt ad a tanács. Újabb segítség a lakásvásárlóknak.Tanácsi segítség lakásvásárláshoz
1984-10-12A színvonal: jóA pártalapszervezetekről és a szociálpolitikáról.
1984-09-11Építési kölcsön 44 dolgozónak. Elkészültek a tervek.A D. V. segítsége lakásvásárlóknak.
1984-06-01Érzik, törődnek velük. Hatvan fölött.Adatok az idős lakosság helyzetéről
1983-10-07A héten elkészül a fonoda munkásszállója: szerdán megtörtént a műszaki átadás. ...Kép: egy berendezett szoba. Negyven személyes
1983-02-01Terveink 1983-ra.2,5 millió a nyereségterv.
1983-01-04KépaláírásAz Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat kivitelezésében még az elmúlt év végén elkészült a tejüzem jóléti és szociális épülete. A korszerű öltözőket és fürdőket már birtokukba is vették az üzem dolgozói. (teljes szöveg)
1982-11-19Sorsuk sorsunk leszA városi tanács végrehajtó bizottsága tárgyalta az idősek szociális körülményeit. Eredmények és feladatok. Adatok.
1982-11-10Idős korúak Dunaújvárosban: A gondoskodás társadalmi feladatDunaújváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága tegnap Dunaújváros és a dunaújvárosi járás szociális ellátottságának helyzetét tárgyalta, különös tekintettel az idős korúakról való gondoskodásra.
1982-08-27Öt év-integrációbanVárosunkban tanácskozott az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. Tájékoztatás a programról.
1982-08-17Miért nem?Mit tesz a vasmű a dolgozói lakásproblémáinak megoldásáért?
1982-06-08Fröccsre, kávéra nemA Duna Cipőgyárban megszüntették a hozzájárulásos ebédtérítést, mert sokan visszaéltek vele.
1982-06-04Két téma: egy gond és egy örömTizenkilenc vállalat és intézmény személyi állomány felmérésének eredménye: a dolgozók 2,7 %-a sorolható hátrányos helyzetűnek.
1982-06-01MegöregszünkA dunaújvárosi idősek nyilatkoznak életükről, az öregségről.
1982-05-25A listán 721-en vannakElkészült a hátrányos helyzetben élő munkavállalók városi listája. Adatok. Elemzés.
1982-03-12A szociálpolitikai terv ...A szakszervezet tavalyi szociálpolitikai célkitűzései zömmel megvalósultak. Beszámoló az elért eredményekről.
1982-03-02Szociálpolitika közelrőlTájékoztatás a Dunai Vasmű szociális juttatásairól.
1982-02-16Végül is mit tehetnénkA segítségre szoruló öregek helyzetéről. Adatok. Rendeletrészletek.
1982-02-01Tervezett beruházásaink, és főbb......szociálpolitikai intézkedéseink.
1982-01-29Hátrányos helyzetbenSzáz család közül kettő. A Dunai Vasműben végzett felmérés adatai.
1982-01-15Gyesen vannakA gyesen lévő kismamák gazdasági helyzete.
1981-11-13Hátrányos helyzetbenA DV felmérést végzett dolgozói körében és megállapította, hogy 12 351 dolgozója közül, különböző okok miatt 306 fő (azaz család) hátrányos helyzetű.
1981-10-02Gondoskodás az építőmunkásokról. Dunaújváros felsőfokú társközpontA Fejér megyei Tanács a 26-os ÁÉV szociálpolitikáját tűzte napirendre.
1981-09-22Hozzájárulnak a vállalatokAz egész VI. ötéves tervre létrejött megállapodás alapján 1235 társaslakást építenek közösen a VT és a vállalatok. 1981-ben 197 ilyen lakás kerül átadásra.
1981-09-22A fiatalok városa is öregszikA J. V. NEB elnökének jelentése az öregek szociális helyzetéről.
1981-09-01Hol legyen a nyugdíjasház?A VI. ötéves tervben nyugdíjasház építését tervezi a tanács. Negyvenlakásos lesz. Feladatáról.
1981-09-01Kérés nélkül adjunkA dunaújvárosi öregek szociális helyzetéről. Adatok. Kép: Öregasszony.
1981-08-14Egy kollektíva lehetőségeiA papírgyár termelési eredményei. Rekonstrukciós gondok. A bérezésről. A szociális támogatások- ról.
1981-05-12A papírgyárnak nincs pénze lakásraVagy 200-an várnak lakásra a Papíripari Vállalatnál, de idén már nincs pénz a lakástámogatásra.
1981-04-17Ha már belevágtunk... Építsünk házat (II.)Magánerős lakásépítés kilátásai, különös tekintettel a KISZ-akcióra. Adatok, tervezetek a VI. ötéves tervre. Kép: Egy családi ház.
1981-04-12A szociálpolitikai tervA vállalati szakszervezeti bizottság a vasmű szociálpolitikai helyzetét tárgyalta.1981-ben 130 db lakás építéséhez támogatás. Családi ház éptésénél 30 fő kap segítséget. Üzemegészségügy, üdülés, étkezés.
1981-03-27Lőrinci lakástulajdonosokÁtadták a lőrinci hengermű lakásait. Az új lakások tulajdonosai.
1980-10-17KépaláírásÚj öltözőt építenek a dunaújvárosi tejüzemben a vállalat dolgozói az IKVGV közreműködésével. A fekete-fehér öltözőben 160 dolgozó számára van hely. (teljes szöveg)
1980-07-12Társadalmi munkával, összefogássalCLASP-rendszerrel készűlt az uj szociálislétesítménye a lemezfeldolgozó gyáregységnek.
1980-05-27Új szociális létesítmény LőrincenÚj szociális létesítményet adták át Lőrincen. Öltözők mellett konyha és könyvtár is várja a dolgozókat.
1980-04-29Szociálpolitika a vasműbenLakás, oktatás, szabadidő, sport. Lakás a vállalattól. Hova jár a gyerek? Orvosok a gyárban. Szervezett üdültetés. Kedvezményes ebéd. Korszerű munkásszállások. Menetjegy a gyártól. Oktatás, művelődés. Tömegsport, élsport.
1980-03-04Munkásvédelem a Dunai VasműbenCsökkent a balesetek száma. Munkavédelmi beruházások növekedése.
1979-11-06CsereüdülésCsehszlovákiai, bulgáriai és lengyelországi üdülési lehetőségekről.
1979-09-04Szociálpolitika a vasműbenSzociálpolitikai eredmények, intézkedések, tervek.
1979-07-20Napirenden a bejáró dolgozók helyzeteA környékbeli községekből bejáró 7200 dolgozó szociális és kulturális helyzetének javulásáról. Eredmények, tennivalók.
1979-06-19Negatív felvételBepillantás egy 11 éves fiú életébe és gondolatvilágába.
1979-06-08Ami nincs a borítékbanSzociális gondoskodás a 26. ÁÉV dolgozóiról. Összkomfortos öltözők. Barakk, szálló, szálloda. Kilencmilliós ebédszámla.
1979-05-25OtthonfoglalókAz elmúlt napokban gyakran érkeztek a Béke városrész "kapujában" épült tízemeletes toronyház tövébe a beköltözők. 43 vasműs dolgozó és családja költözhetett új otthonba.
1979-04-27Utazás 32 millióértA dújv-i 26-os ÁÉV 1100 dolgozója utazik napontavagy hetente munkába a különböző építkezésekre.A vállalat 1978-ban 32 millió forintot fordította dolgozói utaztatására.
1979-04-27Napirenden a szociálpolitikaA város szociálpolitikai eredményeiről, további feladatokról.
1979-04-13Sodrófától ma présgépig.Nagyvenyim, a városkörnyéki községünkben termelő Autófenntartó Ipari Trösztben dolgozók élete, szociális helyzete, tevékenysége. A tröszt eredményei.
1979-03-27Javult a sütőipari dolgozók szociális helyzeteAz 1978. évi szociális intézkedéseket megvalósították.
1979-03-12Az ötéves szociálpolitikai célkitűzések megvalósulása1280 lakás, több orvosi rendelő, felújított éttermek, átadás előtt a munkásszálló.
1979-02-23A munkakörülmények javításáért a város könnyűipari üzemeibenA nők munkahelyi körülményeink javítása fontos szociálpolitikai kérdés.
1979-02-12A szociálpolitikai terv célkitűzéseibőlLakásépítés, egészségügy, üdülés.
1979-01-30A Dunaújvárosi Tanács lakásügyi rendeleteA lakásigények elbírálása. Lakásigénylési eljárás. A lakás-használatbavételi díj és a szociálpolitikai kedvezmények. Mit mond a jogszabály?
1979-01-30Életmód-beruházások avagy szociálpolitika a gyárbanA munkabéren kívüli juttatások mértéke a dolgozóknak. Dunaújvárosi példák.
1978-11-28Szezonzáró mérleg az üdülésekrőlA vasmű üdültetéséről.
1978-06-30Ami nincs benne a borítékban...A 26-os ÁÉV a szociálpolitikai tervek végrehajtását értékelte.
1978-06-23Mennyit fejlődött a kongresszus óta a magyar kohászat legnagyobb vállalata?Termelésnövelés, minőség, gazdaságosság. A kitűzött célokat összességében elérte a vasmű. Javítani kell a tervezési munkát. Küszöbön a számítógépes termelésirányítás. Káderpolitika, szociálpolitika, versenymozgalom. Részletes tájékoztatás és adatok. Mérlegen a Dunai Vasmű gazdaságpolitikai tevékenysége.
1978-03-21Ülést tartott a vasmű szakszervezeti bizottságaA kollektív szerződés módosításáról, 1977. évi teljesítéséről, az új szociálpolitikai terv teljesítéséről, az új személyi prémiumról.
1978-03-10Elkészült a végleges lakáselosztási névjegyzék.Több, mint ötezer lakásigénylő. Az elosztásra kerülő lakások száma. A lakásigénylők szociális összetétele. Az elosztás elvei.
1978-02-17Szociálpolitika a munkahelyenElméleti és gyakorlati kérdések a vállalatok szociálpolitikai feladatairól.
1978-02-14Szóvá tették az üzemi dolgozókLakáselosztás, sándorházi munkások közlekedése, sok a patkány a papírgyárban, szülőotthoni látogatás, a Dózsa II. városrészi gyermekorvosi rendelés, zsúfolt öltözők a papírgyárban. Az illetékesek válaszolnak. Nagy a zsúfoltság a radari és a Duna étteremben az Otthon étterem bezárása miatt.
1978-02-10A szocialista gondoskodás jelene és jövője.Ülést tartott a városi tanács végrehajtóbizottsága. Szociális ellátás a városban és a járásban. A szociális otthon működése és gondjai. Mielőbb megoldandó és távlati feladatok
1978-01-13Napirenden: a pártkongresszus óta végzett munka, a párthatározatok időarányos végrehajtásaDunaújváros társadalmi helyzet. Életszínvonal és szociálpolitika. Gazdasági építőmunkánk. Ideológiai munka, közművelődés. A pártélet fejlődése. A társadalmi és tömegszervezetek pártirányítása.
1977-10-19Nagycsaládosok előnyben: A dunaújvárosi tanács vb üléseA három és többgyeremekes családok lakáshelyzetével foglalkozott a dunaújvárosi tanács vb. 1975-ben 157, 1956 és 1957-ben pedig 103 többgyeremekes család jutott lakáshoz.
1977-05-24Juttatások a vasműbenA szakszervezet szociálpolitikai tevékenységéről-általában. Az egészségvédelemről. A jóléti ellátottságról. A munkásszállásokról. A lakásépítések támogatásáról. Az üdülésről. A társadalmi juttatásokról-általában.
1977-03-04Szociálpolitikai intézkedési terv az Egyesült Vörös Csillag TermelőszövetkezetbenMunkaidőcsökkentés. Nehéz fizikai munka könnyítése. Munkaruha-juttatás. Szervezettebb szállítás a munkahelyre. Melegétel biztosítása. Lakásvásárlók és építők anyagi támogatása. 3%-al emelik a dolgozók jövedelmét.
1977-02-11A sütőipari dolgozók szociális helyzeteEddigi eredmények és intézkedések. Az ellátottság az országos átlanál jobb. Kedvező adatok. Az V. ötéves tervben közel 15 millió forintot fordítanak majd szociális célokra.
1977-01-21Üdülési mérleg a papírgyárban.Saját üdülője van a Balaton partján. Beutalóval 103-an üdültek. 16-an csereüdültetésben vettek részt
1977-00-00Az igazgatóság beszámolója az 1976-os év teljesítéséről, és az 1977. évi üzletpolitikai tervről.1977. évi üzletpolitikai célkitűzések, szociálpolitikai intézkedések.
1976-12-0214 millió lakásépítések támogatásáraA dunaújvárosi 26-os Építőipari Vállalatnál a középtávú terv során több mint 14 millió forintot tartalékolnak munkáslakás-építkezések támogatásához.
1976-09-28A nagyüzemi munkások helyzete - Négy év mérlegeMajdnem egyharmadával nőtt a munkások bére. Szemléletváltozás a vezetőtestületek munkájában. Több lakás, több óvodai férőhely. Javultak a munkakörülmények, de az ártalmak alig csökkentek. Munkásképzés, munkásművelődés: még sokat kell tenni. Fokozódott a munkások közéleti aktivitása. A határozat végrehajtása jó úton halad.
1976-07-30Szabadságból sosem elég...A szabadságolás gondjai négy üzemben. Szociográfiai-ihletésű írás. Dunai Vasmű Profilüzem, Vörös Október Férfiruhagyár, Volán vállalat, Vegyesipari Vállalat
1976-07-09Vasutasok a vasműbenA vasutasok helyzete üzemen belül. Munkakörülményeik, szociális ellátottságuk.
1976-07-08A 26-os építők lakásai: Előnyben a nagycsaládosokA 26-os ÁÉV-nél elkészült a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló szabályzat. A szabályzatról.
1976-07-06Középtávú csociális terv az építőknél - Évente 800 ezer forintot költenek tanulmányi ösztöndíjra...A nők és az ifjúság helyzetének javítása, bér és személyi jövedelmek alakítása, szakmai képzés, munkásvédelem, munkakörülmények javítása, üzemegészségügy helyzete, különféle mozgalmak felkarolása, szociális és kulturális juttatások növelése.
1976-06-11A nagyüzemi munkások helyzetváltozásáról tárgyalt az MSZMP városi végrehajtó bizottságaMilyen mértékben változott 1972-óta a nagyüzemi munkások helyzete?
1976-02-14Szociális létesítményekMunkásjóléti létes\tmények a papírgyárban és a Vasműben. Mosdók, öltözők, éttermek, konyhák, modern munkásszállások.
1975-08-05Nyári örömök ürömmelÜdülők és üdültetők gondja a dunaújvárosi leányvállalatoknál.
1975-06-21Szociális létesítmény műszaki átadása kezdődött...A BVM Dunaújvárosi Gyára Pécsi Gyáregységének hirdi telepén mintegy 6 millió forint beruházással épült öltöző, fürdő és étkezde.
1975-04-22Szociálpolitika-pénzben mérveA társadalombiztosítás eredményei és gondjai a Dunai Vasműben. Segélyek és juttatások, üzemorvosi ellátás, munkásvédelem.
1974-12-17Szociálpolitika a vasműbenA dolgozók életkörülményeinek javítása érdekében.
1974-04-23Valamennyi sokgyermekes család lakásgondját megoldja a városA pártbizottság kezdeményezi, hogy 1975 végére valamennyi 3 vagy annál több gyermekes család megfelelő lakáskörülményekhez jusson.
1973-04-20Intézkedési terv a tanácsi munka hatékonyásgának növelésére.Összefoglaló a városi tanács intézkedési tervéről.
1973-01-26Több támogatást adhatnak dolgozóiknak a vállalatok, intézménTeljesen új konstrukció a munkáslakásépítés. Ezt a fontos ipari centrumokban, mint Leninváros, Ózd, Várpalota, Ajka, Dunaújváros, Százhalombatta valósítják meg. Ennél a konstrukciónál egy négytagú család egy kétszobás lakásért előtörlesztésként minössze 22 000 forintot fizet majd átlagosan. A vállalati támogatás 20 százalék, ennél a példánál 44 000 forint, a törlesztési idő 35 év, 1 százalékos kamattal.
1973-01-08Ülve dolgoznak a fonónőkKorszerűsítik Fejér megye könnyűipari üzemeit. Dunaújvárosban a Vörös Október Ruhagyárban és a Fésűsfonodában történik korszerűsítés. A fonodában 1974 végére fejeződik be a korszerűsítés. A nők ennek folytán ezután ülve végezhetik munkjukat. ugyanerről: Javítják a dolgozó nők körülményeit Tatabányán és Dunaújvárosban = Népszava, 1973. jan. 9. A dolgozó nők érdekében . Üzemeket korszerűsítenek = Magyar Hírlap 1973. jan.9.
1972-11-20SzakmunkásképzésDiákotthont ad a vasmű húsz vidéki tanulójának.
1972-08-01Bevásárlóközpont DunaújvárosbanA papírgyár a gyermekes családanyákat egyműszakos munkakörbe helyezte. A munkásszövetkezet pedig bevásárlóközpontot rendezett be a gyárban, ahol munkakezdés előtt, előrendelésre vásárolhatnak.
1972-01-28Építési és elosztási arányokRészletek az 1972 évi városfejlesztési tervből. Lakáselosztások.
1971-12-24Egy fiatal gyár öregjeiA papirgyár gondoskodik nyugdíjasairól
1971-12-2122 millió forint segítségLakásépítési támogatás a Dunai Vasműben.1971-ben 22 millió forint a gyár 270 dolgozójának ilyen célból.
1971-11-19Borítékon kívüli juttatásokPillantás a város építőiparára, szociálpolitikai szempontokból.
1971-09-29Időben? Vagy idő előtt?A Fonoda terhes kismamáinak munkakörülményeiről.
1971-09-21FHHFiatal Házasok Háza. A Dunai Vasmá IV. számú Vasmű úti munkásszállója. A vasmű segít spórolni.
1971-08-06Mindegy, hogy melyik kézből?Szociálpolitika a vállalatnál.
1971-06-18Terepszemle GyopárosonA gyógyfürdő közelében épült a vasmű üdülő.
1970-11-27A város szociálpolitikai helyzetéről tárgyalt a tanács végrehajtó bizottságaA városban 4 és félezer a nyugdíjas.A szociális elhelyezés égető kérdés.A sokgyermekes családok jutalmazását meg kell oldani.
1970-10-16Egyenjogúság - helybenMit tesznek a dunaújvárosi üzemek a női dolgozók hátrányos helyzetének megszüntetésére?
1970-05-22Jön az üdülési szezonJúnius 22-től Balatonszéplakon kezdődik a szezon. Komplikációk Alsóörsön.
1970-04-03Havi 937 forint mellékesEnnyi jut a vasmű egy-egy dolgozójának, borítékon kívüli juttatásként. Munkaruha 15 millióért. Egészségvédelemre 41 millió. Pihenés, üdülés, szórakozás. 224 lakás.
1969-10-17ÁpolónőkDunaújvárosban az egészségügyi dolgozók létszámának közel egynegyede -több mint 200 - ápolónő.
1968-07-02Mi dunaújvárosiak 2.A munkahelyek, keresetek.
1968-05-07A szakszervezet - mindennapi életünkbenA város dolgozóinak 95,4%-a szakszervezeti tag.
1968-02-12Értelmezzük a vállalati Kollektív SzerződéstSzociális kérdések.
1968-01-12Milyen juttatásokra számíthatnak a Dunai Vasmű dolgozói?Beszélgetés Závodi Imrével a vasmű vezérigazgató-helyettesével.
1967-11-17A város szociálpolitikai helyzetéről tárgyalt a tanács VB101 sokgyermekes család él a városban, 2402 nyugdíjas. Az átlagéletkor 29 év.
1967-08-25Korszerű munkakörülmények az új szandálüzembenÚj létesítmény, 1400 négyzetméter területű üzemcsarnok.
1967-02-07Öregek az Akácfa utcából5 ember sorsa akik a Szociális otthonban kötöttek ki.
1967-01-24Fénylő ablakok mögöttAz Építők úti új munkásszállón jártunk.
1966-10-11A dolgozók üzemi szociális ellátásárólA NEB megállapításai. Mi a helyzet a munkásszállásokon. Szociális létesítmények az üzemekben.
1966-03-01A szociálpolitikai munka......első félévi mérlege, tapasztalatai.
1965-10-22Maguknak építikAugusztus óta épül a munkásszálló.
1964-12-04A város szociálpolitikai helyzetéről...tárgyalt a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága és a munkaerőközvetítés rendszerének tapasztalatairól.
1963-12-10A Vasmű dolgozóinak 9 százaléka üdült.Ez évi adatok.
1963-09-27Munkásszállók, vállalati központ, új műhely, új telephelyA munkásszállókat a Radarban építik fel. 400 személyes étterem is készül, melyet kultúrteremnek is lehet használni. Az épültekben orvosi rendelők is helyet kapnak.
1963-02-12Százmilliók - a borítékon kívül.Négy év szociálpolitikája.
1962-10-30A jövő évben a rendelkezésre álló összegnek 77,15%-át szociális és kulturális célokra fordítja a Városi TanácsA jövő évi költségvetés sarokszámai.
1961-07-04Elkészültek a szalmacellulózgyári lakótelep első lakásaiés a korszerű munkásszálló.
1961-05-26Tovább épül SztálinvárosBefejezéshez közeledik a Sztálinvárosi Szalmacellulózgyár lakótelepének építkezése. A házak középblokkos habsalakelemekből épülnek. Az egész lakótelepet gáz- és távfűtéssel látják el. (teljes szöveg)
1960-05-20Uj munkásszálló SztálinvárosbanSztálinvárosban az év elején nyílt meg az ország egyik legkorszerűbb 400 személyes munkásszállója. A munkásszálló mellett újabb, ugyancsak 400 személyes szállás épül.
1960-03-10Uj munkásszállók épülnek SztálinvárosbanAz idén 4 újabb munkásszállót építenek Sztálinvárosban. Közülük 3 hatemeletes, egy pedig háromemeletes épület lesz. A szállókban könyvtár, társalgó, kultúrterem, mosó- és vasalóhelyiségek, éléskamra is lesz. A munkásszállóhoz garázst is építenek. Minden szállóba bevezetik a központi fűtést, a gázt és az ipari áramot. A négy szálláson csaknem 1000 személy lakik majd. (teljes szöveg)
1959-06-30Az általános egészségügyi és szociálpolitikai helyzet ...Tanácsülés előtt az egészségügy, szociálpolitika ellenőrzése. Kielégítő a helyzet.
1958-02-14Balatonalmádiban vagy Széplakon lesz a Vasmű gyermeküdülőjeAz eddig használt szigligeti üdülúő nem felel már meg a követelményeknek
1957-11-15Munkásvédelmi konferencia a 26. Épitőipari VállalatnálFelkészülés a télre.
1957-09-20A Vasmű készül a tél fogadásáraFelkészültek a vasműben a télre.
1957-08-19Elkészült a kokszolói konyhaFelújítva, rendbe hozva várja a dolgozókat
1957-07-16Halgassák meg és orvosolják a dolgozók panaszait a KokszolóbanNehézkes munkafeltételek, rossz munkavédelem, szociálpolitika a Kokszolóban.
1957-06-25Miről tárgyalt a Tanács VB?Szociális ellátás, új tésztagyár létesítése, mezőgazdasági jelentés, a tanács VB napirendjén.
1956-12-19Az emberiessé jegyében...A szociális, és egészségügyi problémákról, feladatokról.
1955-10-15Szalmacellulóz-gyár épül SztálinvárosbanJövőre kezdik meg a Sztálinvárosi Szalmacellulózgyár építését. Az üzem dolgozói részére építendő 420 lakásból álló telep tervei is elkészültek.
1953-08-19Sztálinváros tízmillió forintjaA kormány a közelmúltban tízmillió forintot juttatott a sztálinvárosi dolgozók szociális körülményeinek további javítására. Ennek az összegnek jelentős részét az építőmunkások lakásaira, munkásszállásaira fordítják. Uj üzleteket, elárusítóhelyeket nyitnak. Szept. 15-ig három húsüzlet, négy kenyérbolt, két zöldség- és gyümölcsüzlet, egy trafik, valamint két tejárusítóhely nyílik meg.
1953-07-21Tovább javul békeműveink építőinek szociális ellátásaA szociális ellátottságról.
"Szociális Munkáért-Dunaújváros" önkormányzati díjA díj leírását az 55/1997(XII.17)KR számú rendelet tartalmazza. Lásd: Dunaújváros közgyűlése és jogelődje rendeletei 884-885.p. a Helytörténetben
Egyesületek Dunaújvárosban, kivéve sportegyesületek- "A" Csoport Művészeti Egyesület Alakulás: 1997. Felelős vezető: Gombos István Cím: Dújv. Táncsics M. u.20. III.1. - Add tovább egyesület Alakulás: 1996.márc. 4. - Béke városrészért Egyesület Alakulás: 2000. márc. - "Berán Lajos" Éremgyűjtőkör Felelős vezető: Asztalos Andrásné Cím: Dújv. Bercsényi u. 2. - "Buborékok" Dunaújvárosi Asztmás Gyerekek Egyesülete Alakulás: 1997. nov. Előd: Asztmás gyerekek klubja Felelős vezető: Sebestyén Jánosné Cím: Dújv. Vasmű út 5. III.3. - Diákcentrum Egyesület Felelős vezető: Nagyné Fauszt Csilla Cím: Dújv. Római krt. 47-49. - Dohányfüstmentes Egyesület helyi csoportja - Duna Régió Egyesület Felelős vezető: Hankovszky Péter Cím: Dújv. Károlyi M. sor 8.I.4. Pf. 134. - Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete Alakulás: 2000. febr. 5. Felelős vezető: Horti József Cím: Dújv. Május 1. u. 7. I.4. - "Dunaújvárosért" Városszépítő -s -Védő Egyesület Alakulás: 1986.márc.3. Felelős vezető: Bene Károly Cím: Dújv. Dózsa Gy. út 33-37 a gépben lásd Városszépítő és- Védő Eg - Dunaújvárosi Bélyeggyűjtő Egyesület Felelős vezető: Békési György Cím: Dújv. Fáy A. u. 8.III.1. a gépben lásd Bélyeggyűjtő Egyesület - Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete Felelős vezető: Szilágyi Miklós Cím: Dújv. Apáczai Cs. J. u. 4.IV.4. -Dunaújvárosi Fogorvosok Egyesülete a gépben lásd Fogorvosok Egyesülete - Dunaújvárosi Ismeretterjesztő Egyesület és Népfőiskola TIT Felelős vezető: Bartáné Kiss Márta Cím: Dújv. Városháza tér 4. -Dunaújvárosi Környezetvédő Egyesület - Dunaújvárosi Művészeti Egyesület Alapító: Móder Rezső, dr. Sipos János - Dunaújvárosi Páholy Egyesület Alapítás: 1992. febr.8. - Dunaújvárosi Szerbek és Horvátok Egyesülete Felelős vezető: Dr. Miskolczi Lásyló Cím: Dújv. Erkel kert 15.II.3. a gépben lásd Dunaújvárosi Szerbek és - Dunaújvárosi Vállalkozó Háziorvosok Egyesülete Alapítás: 1993. a gépben lásd Vállalkozó Háziorvosok Egyesülete - Dunaújvárosi Zenei Egyesület Alapítás: 1992.febr.8. Felelős
Hogyan gondoskodik a Dunaferr dolgozóinak...... testi és lelki szociális jólétéről. Konferencia.
JelentésA munkásosztály helyzetéről szóló 1958 évi Központii Bizottsági határozat végrehajtásának tapasztalatai /Székesfehérvár, Dunaújváros városokban és a móri járásban/. Feladatok.