Keresés

Forrás típusa:
Keresendő :
Szerző:
Cím (címtöredék):
Tárgyszavak:
Minimum dátum: Naptár
Maximum dátum: Naptár
Találati listában megjelenő mezők:
Cím Leírás Forrás név Szerző Kezdőoldal Záróoldal Tárgyszavak Könyvtári jelzet Megjegyzés
Egy oldalon megjelenő találatok száma:
 

Találatok

2663 db találat
ListaDátum downCímLeírás
2019-11-04Palacsintával a gyógyulásértAz október végén tartott sütinap sikerein felbuzdulva Kálmán-Molnár Renáta és Vass Krisztina úgy döntöttek, egy újabb felvonásban, de immár palacsintával állnak az SMA 2 betegséggel élő kisfiú, Hosszú Levente gyógyulása mellé.
2019-10-26Pecsét István: aki harcol, győzhet is„Ha egyszer könyvet írok, a címe az lészen, hogy Kínából jöttem, mesterségem címere: Gyógyult bányamérnök” – írta két éve Pecsét István, majd így folytatta: „Tudom milyen érzés az, amikor szembesítik a beteget a rákkal, tudom milyen érzés az, amikor lemondanak a betegről az orvosok, de azt is tudom, milyen érzés, amikor a gyógyulás útjára lép a beteg, amikor már azt mondják neki az orvosai, hogy – igen, meggyógyulhat.”
2019-10-18Szívügyekből sosem elég. Szívügyekből sosem elég, itt van rá a bizonyítékTöretlen a népszerűsége az október elején, helyi lokálpatrióták és Jobb Gyula polgármester jóvoltából Kulcson az egészségház előtt felállított óriási kupakgyűjtő szívnek.
2019-10-15Ruhákat és cipőket küldtek a dransfeldiekA kisváros németországi partnertelepülésén élők minden évben adományokkal igyekeznek megkönnyíteni azoknak a rácalmási családoknak az életét, akik a szokásosnál is szerényebb jövedelemből élnek, és nagyon jólesik nekik a segítség.
2019-10-12Ismét kupakszívEzúttal a Lilla köznél, a Margaréta tagóvoda mellett helyeztek el kupakgyűjtő szívecskét.
2019-10-12Gyerekektől állatkáknak, szeretettelEredeti elgondolás szerint az állatok világnapja miatt szerveztek gyűjtést a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai, ám a gyűjtést csak most október 11-én, pénteken fejezték be.
2019-10-04Kétmillió forintMúlt szombaton a római katolikus nagytemplomban jótékonysági hangversenyt adott Mága Zoltán hegedűművész. Kétmillió forint gyűlt össze, melyet a kórháznak ajánlanak fel.
2019-10-04A baracsiak ismét összefogtak az óvodájukértMegbecsülik a baracsiak az új óvodájukat – nyugtázható a megállapítás, mivel a tavalyi évhez hasonlóan az idén is önkéntesek szorgoskodtak az aktuális szépítő tevékenység sikeréért.
2019-10-03Szép ágyásokat alakítottak ki. Komfortosabbá teszik a környezetetÖtszázezer forint támogatásból vásárolt impozáns és színes virágokkal tarkított ágyások teszik barátságossá a Római körút 1–7. lépcsőházak mögötti területet.
2019-10-01Mága Zoltán 150 jegyet ajánlott felÓriási sikert aratott Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas és Prima Primissima díjas hegedűművész szeptember 27-i jótékonysági koncertje. A bevételt a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának ajánlotta fel, a közönség így másfél millió forinttal járult hozzá az életmentő orvosi műszer megvásárlásához. Mága a hallgatóság adományát további félmillió forinttal egészítette ki.
2019-09-26Sikeres jótékonysági akció. Ismét sikerrel zárult a jótékonyság egy fejezeteEgy különleges ünnepségen vettünk részt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és az „Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítvány” meghívására, Solton.
2019-09-18Fiatalokat támogatnak pályázati forrásokkalPerkáta önkormányzata egy európai uniós pályázat keretén belül múlt év végétől 164 helyi fiatal számára biztosít támogatást a településen: az A típus keretein belül lakásvásárlásra, felújításra, nagyobb beszerzésekre, a B típusnál a gazdaságfejlesztést ösztönző vásárlási támogatásra nyerhettek támogatást a pályázók. Az utolsó, harmadik kategória célcsoportja a helyi intézményi hiányszakmában tanuló és elhelyezkedni szándékozó fiatalok voltak.
2019-09-13Aquantis központ kialakításaAz önkormányzata az Aquantis Látogatóközpont fejlesztését tervezi. Az infrastrukturális fejlesztésre 900 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el Dunaújváros a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmus fejlesztés című felhívásán.
2019-09-05Ezúttal beteg gyerekeken segít a HankookSokszor csak a szándékon múlik, hogy még többet tegyünk egymásért. – Ez a gondolat hívta életre a Hankook Tire Magyarország Kft. legújabb kezdeményezését.
2019-09-00Összefogás lélegeztetőgépértBeszélgetés dr. Mészáros Lajossal, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójával a 2019. november 15-én megrendezésre kerülő Szent Pantaleon Jótékonysági Bálról és a kórházban zajló felújításokról.
2019-09-00A Hankook új jótékonysági programja. Hankook ADJ - Abroncsokkal, Dolgozóink, Jó ügyekértA Hankook ezúttal a nagy népszerűségnek örvendő abroncsvásárlási lehetőséget köti össze civil szervezetek támogatásával: a dolgozók által vásárolt abroncsok árának 10 százalékát év végén a Hankook a gyár dolgozói által megjelölt alapítványok számlájára utalja át.
2019-09-00Iskolakezdés vállalati támogatással (kishír)A 2019. évi bér- és szociális megállapodás keretében 2019-ben is juttatott munkavállalói számára iskolakezdési támogatást az ISD Dunaferr Zrt. A juttatást az adójogszabályok változása miatt bérként kapták meg az arra jogosult dolgozók , gyermekenként 21.000 forintos összegben. A vállalat idén 1260 iskolás gyermek tanévkezdését támogatta, összesen mintegy 27 millió forintos anyagi ráfordítással. (teljes szöveg)
2019-08-31Jó helyre kerülnek a szívélyes kupakok. Jó célt szolgálnak a kupakokMég csak két hete helyezték ki az óriási kupakgyűjtő szívet a Petőfi Sándor Általános Iskola melletti füves területre, de már gazdára is talált az első kupakadag.
2019-08-31Rendezett udvar, szép, tiszta környezet. Ökonap: évkezdésre megszép az udvarA Gárdonyi Géza Általános Iskola minden félévkezdés előtt megszépül, hála a szülői munkaközösség, a tanárok és a diákok önkéntes munkájának. Augusztus 30-i ökonapon a megszokott csapat mellett két önkormányzati képviselő és egy jelölt is besegített a munkába.
2019-08-30Négy diák kap segítséget. Iván László fideszes önkormányzati képviselő adományaIskolakezdési támogatáshoz jut négy vasváris diák a Pannon Polgárőrségnek és Iván László képviselőnek köszönhetően.
2019-08-30Fejlesztés, beruházás pályázati forrásbólA város önkormányzata összefoglalta, hogy a Széchenyi 2020 program keretében mely beruházásokra mekkora összeget fordítanak.
2019-08-28Játékot, tanszert és élményt kaptak. Örömszerzés a piciknekIskolatáska megpakolva tanszerekkel, plüssfigurák és társasjátékok. A legtöbb gyerek szobájában ezek mind megtalálhatók, sokan vannak viszont, akiknek a szülei nem, vagy csak nagyon nehezen tudják beszerezni ezeket. Rajtuk segítenek az útkeresők.
2019-08-28Perkáta volt az első adományosztó állomáshelyA Legyen öröm az iskolakezdés elnevezésű akció keretein belül a Katolikus Karitásztól vehettek át tanszereket a gyermekek több mint 800 településen. A kezdeményezés első állomása Perkáta volt, ahol 2019. augusztus 26-án Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke adta át az adományokat, amelyek a többi között iskolatáskát és egy tízezer forint értékű vásárlási utalványt is tartalmaztak.
2019-08-00Mindig lehet többet tenni. Tovább bővül a Hankook jótékonysági programjaA Hankook Tire Magyarország Kft. új jótékonysági programja az ADJ (Abroncsokkal Dolgozóink Jó ügyekért), ami arról szól, hogy a dolgozók által kedvezményesen megvásárolt abroncsok ára után az év végén tíz százalékot adományoz a dolgozók által megjelölt alapítványnak
2019-08-00Állótábor 2019A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai a Balaton felvidéki Bodzaváron táboroztak
2019-07-31Százezres támogatás különféle célokraA Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjának hatodik fordulójában összesen közel 3 millió zsetont dobtak be országszerte a vásárlók az áruházakban elhelyezett gyűjtőkbe. A dunaújvárosi pályázók közül a Muzsikáló Fiatalok Alapítvány a Móriczos Piknikre, valamint a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány interaktív drogprevenciós kiállításra nyert támogatást.
2019-07-24Hogy könnyen induljon a tanévAz Útkeresés Segítő Szolgálat idén nyár végén is megrendezi hagyományos Játékfesztiválját, amelynek célja, hogy a rászoruló családok számára segítséget nyújtson a tanévkezdéshez.
2019-07-20A Re-Formáló Egyesület ezúttal iskolaszereket gyűjt a rászoruló kisdiákok megsegítéséreA rászorulók és hajléktalanok élelmezését segítő akció töretlenül működik a dunaújvárosi Klub Hotelben, a Re-Formálók azonban egy újabb, országos méretű kezdeményezésbe is belekezdtek.Az egyesület tanszereket gyűjt a nyár folyamán azért, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek se kelljen nélkülözniük az alapvető felszereléseket a következő tanév során. Megkerestük Kokas Kingát, a Re-Formálók dunaújvárosi önkéntes vezetőjét, aki boldogan mutatta be az eddig összegyűlt adományokat.
2019-07-12Szent József, Szűz Mária és Jézus néz ránk. Csodás ólomüveg-ablakok díszítik a Krisztus Király TemplomotHárom ólomüveg-ablakot készítettek a hívők felajánlásából a római katolikus templomban. Bráda Tibor festőművész munkáját dicséri. Még hat nagy ablakot szeretnének kicserélni, az egyikhez most az önkormányzat is támogatást biztosít.
2019-07-12Ön választ, a TESCO segít: a héten szavazhatA TESCO programjával rengeteg helyi közösséget, civil kezdeményezést támogathattak már a vásárlók. Ebben a szezonban két városi kötődésű csapat jutott be azok közé, akikre leadhatjuk a voksunkat. A Muzsikáló Fiatalok Alapítvány a Móricz Zsigmond Általános Iskola minden évben megszervezett rendezvényére, a móriczos piknikre gyűjt. A Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány olyan interaktív kiállítás megvalósítását tűzte ki célul, amely a fiatalokra szabott módon és eszközökkel közvetít értékeket a drogfogyasztás helyett.
2019-07-09Ralis ajándék a helyi mentőknek. A mentők javára nyomták a gáztA hét végi Baracs-Kisapostag családi repülőnap egyik földi, nagy attrakciója volt az Amatőr Rally Sport­egyesület jótékony felajánlással egybekötött élményautóztatása a mentősökért.
2019-07-09Adománygyűjtésre hívnak!Az Útkeresés Segítő Szolgálat idén nyár végén megrendezi hagyományos Játékfesztiválját, amelynek célja, hogy a rászoruló családok számára segítséget nyújtson a tanévkezdéshez.
2019-07-00Nagyvenyim a Polgárőr Község kitünteő cím birtokosa!2019 júniusában, a Balatonföldváron megrendezett Országos Polgárőrnapon az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a település és lakossága biztonságát szolgáló polgárőrség támogatásáért a "Polgárőr Község" kitüntető címet adományozta Nagyvenyim településnek.
2019-06-26Mozijegyet kaphatnak a támogatott családokAz önkormányzatunk természetbeni kulturális juttatásként ajánl fel ingyenes mozijegyet 2014 szeptembere óta azoknak, akik a szociális osztály hatósági nyilvántartásában szerepelnek, és jogerős határozat alapján valamilyen szociális ellátásban részesültek, illetve részesülnek.
2019-06-24Sikeres volt a Suhangyal gyűjtéseKara Renáta vállalta, hogy a Suhangyal alapítványhoz csatlakozva egy általa kiválasztott futóversenyen vesz részt, és az ott teljesített kilométereit „örökbe fogadhatják” azok, akik így anyagilag támogatnák a fogyatékkal élők sportolását. Renáta a Rác­almási Szigetfutást választotta, a hét végén pedig sikeresen teljesítette a 11,25 km-es távot, ezzel pedig pénzbeli vállalásának 111 százalékát, azaz 55 540 forintot gyűjtött sérült sporttársai számára.
2019-06-24Újraépült a földvári vizitúra sportklub csónakházaTavaly januárban a lángok martalékává vált a dunaföldvári Beszédes József Vízitúra Sportklub Duna-parti – generációk óta szeretett – csónakháza. Ez év júniusában pedig már arról számolhatunk be, hogy a felújítási munkálatok már a végéhez közelednek.
2019-06-20Koraszülött-csecsemőágy lett a tombola bevételébőlA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara idén februárban kilencedik alkalommal rendezte meg a vállalkozók bálját, amelynek az volt a legfontosabb szerepe, hogy a térség vállalkozói között erősítse az összetartozás érzését egy kötetlen, ugyanakkor rangos, ünnepélyes esemény keretében. A tombolajegyekből befolyt összeget a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara idén kiegészítette a közhasznú cél teljesülése érdekében, az elnökség döntése értelmében speciális koraszülött-csecsemőágyakat szereztek be a Szent Pantaleon Kórház csecsemő- és gyermek­osztálya számára.
2019-06-17Lehetőség, hitel, támogatásLehetőségek a hitelek és támogatások világában címmel tartottak előadást Perkátán 2019. június 7-én, pénteken.
2019-06-12Ezen a tornán csak győztesek voltak, szerepléstől függetlenülFelnőtté válva! Ez volt a szlogenje a VIII. Akarat Ereje Kupának, amit pünkösd hétfőjén rendeztek az alsó Duna-parton. A jótékonysági sorozaton a kedvezményezett az első alkalmakon Szatmári Ádám és családja volt. Ezúttal a tavalyihoz hasonlóan a rendezvény támogatottja, a mostanra 18. életévét betöltött fiatalember már másra irányította a közfigyelmet, Ágica solti állatotthonára.
2019-06-06"A végén majd fuss értem is!"Kara Renáta sosem volt nagy futó, ehhez képest arra készül, hogy két éven belül maratont fusson. Személyes sportcélja mellett azonban van egy igazán nemes ügy, amiért a kilométereket rója.
2019-06-03Nem kellett csalódni a segítőészségben!Akárcsak egy esztendővel ezelőtt, június elsején ismét jótékonysági futásra és sétára invitált az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete.
2019-06-00Akarat Ereje Kupa: újra megvalósultak a nemes célok. Ádám igazi, céltudatos felnőtté vált2019-ben immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Akarat Ereje Kupa kispályás focitornát, amelyet Szatmári Ádám megsegítésére hívtak életre 2012-ben. Nyilatkozik Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára és Szatmáriné Szigethy Ildikó, Ádám édesanyja.
2019-06-00Rajzpályázat: Kiállításmegnyitó voltA Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok sport témában rajzpályázatot hirdetett a rácalmási óvodások és iskolások részére. Közel száz pályamunka érkezett.
2019-06-00A Hankook nagyszerű szezont tudhat maga mögött az UEFA Európaliga szponzorakéntA Hankook 2012-óta szponzorálja az UEFA Európaligát
2019-05-16Születésnapi ajándékok sora. Egy születésnap, ami sokaknak jelentett mosolyt és örömetHárom tízesztendős móriczos kisdiák elhatározta, hogy születésnapjára nem kér ajándékesőt, inkább gyűjtést szerveznek a helyi kórház javára. Kezdeményezésük sikeres volt, május 14-én, kedden délelőtt három helyszínen is ajándékozhattak.
2019-05-15Újra kerekezhet a lány, aki a két kezével lát. Az új tandem szabadságaIsmét az emberség egy remek példájáról tudunk beszámolni. A történet akkor kezdődött, amikor Jovány Barbarát, a hat­éves korában egy súlyos betegség miatt megvakult lányt értesítették a Vakok Intézetéből, hogy nem tudják tovább tárolni tandem kerékpárját, oldja meg annak elhelyezését. Barbara – természetesen segítséggel – lejuttatta Budapestről, de a több évnyi szabadtéri tárolás következményeként használni nem lehetett.
2019-05-10KönyvsarokAz Azerbajdzsáni Nagykövetség és az Azerbajdzsáni Magyar Ifjúsági Szervezet segítségével a Dunaújvárosi Egyetem könyvtára több száz könyvvel gyarapodott, egy azerbajdzsáni külön gyűjteménnyel.
2019-05-10Önzetlen segítségA Dunaferr DUE Dutrade FC játékosai rendszeresen vesznek részt különböző jótékonysági akciókban. A közelmúltban az Ágica Sérült Állat Menedéke menhelyére látogattak el, Soltra. Ide sem üres kézzel érkeztek. Az őket szállító kisbuszt alaposan megpakolták kutyatáppal.
2019-05-09A kórházat támogatták a koncert bevételévelA Móricz általános iskola 24. alkalommal szervezte meg azt a jótékonysági pedagóguskoncertet, amelynek bevételével a dunaújvárosi kórházat támogatják.
2019-05-03Félmillió forint Dunaújváros Kenyeréből. Köszönet a vásárlóknak, a pékségnek és az önkormányzatnakA Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció által összesen félmillió forint gyűlt össze a Petőfi iskola számára, a pénzt a tanulói kiskonyha felújítására fordítják.
2019-05-03Félmilliós adomány a veknikből. Félmilliós segítség kilencezer vekniértFélmillió forint támogatáshoz jutott a Dunaújváros kenyere akció jóvoltából a Petőfi Sándor Általános Iskola intézményi alapítványa.
2019-05-02Segítség, figyelem május elsején isAmíg a legtöbben családi-baráti körben pihenéssel, esetleg aktív kikapcsolódással töltötték május hónapjának első napját, addig az évek óta komoly önkéntes, jótékonysági munkát folytató civil közösség, a Boldog Délután csapata szerdán délután (is) a helyben élő rászorulók felé fordult.
2019-04-26Jótékonyságból megvalósult álomIdén tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Carissa Kupa kispályás labdarúgó tornát. A háromnapos nemzetközi viadal ezúttal a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének igyekezett segíteni. Kétmillió forintot gyűjtöttek össze.
2019-04-24Hogy mindig legyen egy csepp segítség. Büszkén adtak számot gyűjtésük eredményérőlA XVII. Carissa Nemzetközi Jótékonysági Labdarúgó Kupán egymásra találtak a sportolók és a közönség, a támogatók és a szervezők egyaránt.
2019-04-18A koncertezők segítő adományaÁtadták a jótékonysági pedagóguskoncerten összegyűlt adományokat a Szent Pantaleon Kórház csecsemő- és gyermekosztályának április 17-én délután.
2019-04-17Japán babák várnak. Muzsika, tárlatok, babakiállítás a 150éves évforduló tiszteletéreA magyar–japán diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulójára japán napok zajlanak a városban. Ennek első eleme az áprlis 15-i, hétfő esti jótékonysági pedagóguskoncert volt. A Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában három kiállítás is nyílt a április 16-a délutánján.
2019-04-16Pedagógus koncert japán művekkelIdén immár 24. alkalommal rendezik meg a jótékonysági pedagóguskoncertet az evangélikus templomban április 15-én délután.
2019-04-12A hatékonyabb gyógyításértMunkába állították a kórház gégészeti osztályán az adományokból megvásárolt új kezelőegységet.
2019-04-12Jótékonysági gála Letícia érdekébenIsmét megrendezték azt a jótékonysági estet a Munkásművelődési Központban április 10-én, szerdán, amivel már évek óta hozzájárulnak a résztvevők és az érdeklődők az idén hat esztendős Móna Jázmin Letícia gyógykezeléséhez.
2019-04-11Önként segítenekFolytatódik a Hankook Tire Magyarország dolgozói önkéntes programja. Az idén mintegy 45 kezdeményezés szerepel a programban, köztük mezítlábas ösvény kialakítása és önkéntestűzoltó-laktanya létrehozása
2019-04-00Tavaszt köszöntöttek a rácalmási és a dunaújvárosi szerbekA Rácalmási Szerv Hagyományőrző Egyesület és a Dunaújvárosi MJV Szerb Nemzetiségi Önkormányzata 3019. március 30-án 15 órától a Rácalmási Művelődési Házba invitálta az érdeklődőket és a kólózni vágyókat
2019-03-28Barátságosabb lesz a fül-orr-gégészetA K&H Gyógyvarázs pályázatán a Szent Pantaleon Kórház fül-orr-gégészeti osztálya is a nyertesek között van. A nyeremény összértéke háromszázötvenezer forint, melyből a kórtermek gyermekbarát kifestése fog megvalósulni a falak előkészítése megtörtént és az egyik korterem falára már fel is festették a színes, vidám figurákat.
2019-03-28Ételt osztottak a görögkatolikusokA Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány, a görög katolikus egyházközség, a helyi ruszin nemzetiségi önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helybéli csoportja ismét megrendezte március 27-én a szokásos havi meleg­étel-osztást a Dózsa mozi előtti téren.
2019-03-22Milliókat nyert felújításra az osztályA Szülészet-nőgyógyászati osztály 2018-ban elnyerte a „Családbarát Kórházi Osztály” díját, így nagy örömünkre szolgál, hogy a „Családbarát Szülészet” pályázaton nyert összegből történő beruházásokkal sikerül fenntartani, sőt, a fejlesztéseknek köszönhetően javítani az osztályon nyújtott ellátás színvonalát.
2019-03-22Új kezelőegység a fül-orr-gégészetnekA Szent Pantaleon Kórház hatodik alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját tavaly novemberben. A résztvevők ezúttal a fül-orr-­gégészeti osztály fejlesztését támogatták. A kórház egy modern kezelőegység megvásárlását tűzte ki célul, amelynek előnyeit a betegek és a gyógyítók egyaránt élvezik, mert a kor színvonalának és elvárásainak megfelelően a betegek számára gyorsabb és kíméletesebb ellátást biztosítana.
2019-03-22FejlesztésAz EIC támogatottjai között lesz a dunaújvárosi Pentele Mezőgazdasági Zrt. is.
2019-03-18Boldog délután volt a mostani isIsmét túl vagyunk egy Boldog Délutánon – vagyis egy olyan, ingyenes ételosztáson, amelyet a Boldog Délután csapata rendezett a Corner kávézó mögötti járdán március 15-én.
2019-03-13Mert adni nagy örömA mezőfalvi Tündérkert óvoda idei jótékonysági bálján több mint kétszázan táncoltak a legkisebbekért, ezzel is bizonyítva, mennyire fontos gyerekeink, unokáink fejlődésének támogatása.
2019-03-12Ezüstérmet kapott a Móricz pályázataA Tesco Ön választ, mi segítünk pályázatának első Fejér megyei helyezettjéről már beszámoltunk, most a Muzsikáló Fiatalok Alapítvány projektjét mutatjuk be.
2019-03-11Tündérkerti varázs (képaláírás)Egy-egy ügyért sokféleképpen lehet összefogni. Van, amikor emberek milliói állnak ki egyetlen célért, és van, amikor egy kisebb csoport szeretné megmutatni, mire képes az összefogás ereje. Március 9-én, szombaton esete a mezőfalvi iskola tornatermét tündérkertté varázsolták, ahol a báli műsorban a mezőfalvi Tündérkert óvoda növendékei és szüleik adtak számot tánctudásukról, humorukról. A jótékonysági rendezvényen a Turi zenekar húzta a talpalávalót. (teljes szöveg)
2019-03-09Jótékony rácalmási íjászok. Jótékony íjászok remeklése a rácalmási sportcsarnokbanMárcius 3-án, vasárnap egy remek hangulatú és egyben jótékony célokat szolgáló teremversenyre hívta a térség íjászait a Rácalmás SE Vajk Íjász Szakosztálya. A sportolók Kollár Andor gyógyulását (is) segítették.
2019-03-08Ételre fordítják a nyereményt. Az a céljuk, hogy senki se feküdjön le este éhesenAz ötödször meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” program győztes projektjeiről a Tesco vásárlói döntöttek, akik a vásárlások után kapott zsetonnal szavazhattak a legszimpatikusabb kezdeményezésekre. Az „Ön választ, mi segítünk” programon a Re-Formáló Egyesület Senki se feküdhessen le éhes hassal! pályázata lett.
2019-03-08Bál a pannon Oktatási Központban. Az iskola működtetésére fordítják a bevételtAz Egyenlő Esélyért Alapítvány és a Pannon Oktatási Központ Gimnázium megtartotta alapítványi bálját múlt pénteken az intézmény aulájában.
2019-03-05Ruhákat, játékokat adományoztak a kulcsiakEgy kisbusz teljes csomogatartóját töltötték be azok a játékok és ruhák, amiket a kulcsi Százholdas Pagony óvoda és bölcsőde Nyuszi csoportjának szülői csapata gyűjtött a budapesti Wesley János Lelkészképző Főiskola Óvodája számára.
2019-03-04Alapítványi bál a Pannonban. Alapítványi bál a POK-banHagyományteremtő céllal szervezte meg első alapítványi bálját a Pannon Oktatási Központ Gimnáziuma (POK), amelynek teljes bevételét az Egyenlő Esélyért Alapítvány működésének támogatására fordítják.
2019-03-01A kisbusz a lehető legjobb helyre kerültBensőséges esemény helyszíne volt a Jószolgálati Otthon, ahol az épület előtt már használatba is vehették az intézmény gondozottjai a közelmúltban megérkezett személyszállító kisbuszt.
2019-03-00Az oktatók is vizsgázhatnakA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara a szakképzési törvényben meghatározott feladatként 2019-ben gyakorlati oktatói képzést és vizsgáztatást szervez - meghatározott keretszámmal - támogatott formában. Az első csoport márciusban, a második májusban indul.
2019-03-00Egy kuckó jó embereknekA Római városrészben található Adománykuckó bemutatása. Nyilatkoznak a háziasszonyok, Kapuvári Judit és Bíró Gabriella.
2019-03-00A Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. Sikeres évkezdés. Itt a farsang, áll a bál... Az iskola felsős diákjai is farsangoltak.- Januárban (2019.) a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyben megyei döntőbe jutott a Jankovich Miklós Általános Iskola három diákja: Mikó Fanni (7.a), Ranga Petra (7.b) és Udvari Nóra Napsugár (2.a) - 2019. február 8-án tartották a Jankovich iskola alsósai a farsangi bált az iskola tornatermében - A Jankovich iskola felsősei idén (2019) először az új sportcsarnokban tartották a farsangot
2019-03-00Köszönet a támogatóknak és a jótékony versenyen részt vevő íjászoknak2019. március 3-án jótékonysági íjász versenyt rendezett a rácalmási Vajk Íjászkör a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban. Kollár Andor íjász társuk lábprotézisére gyűjtöttek
2019-03-00Hétmérföldes lépés... 2019: A kibontakozó fejlődés éve Nagyvenyimen. mintegy 10 km hosszan újulnak meg az utcák ...galamVargáné Kaiser Katalin nagyvenyimi polgármester asszony beszámolója a 2019-ben Nagyvenyim belterületi útjainak felújításáról
2019-03-00Ismét lezártunk egy félévetKissné Ságodi Gyöngyi a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatóhelyettesének beszámolója a 2018/2019-es tanév első félévének mérlegéről
2019-03-00Valóra vált kívánság - az új polgárőr autónkA nagyvenyimi polgárőrség 2018. decemberében szakmai pályázaton 3 millió, az önkormányzattól 1 millió forintot kapott, amiből magánszemélyek támogatásával kiegészítve egy Suzuki Vitara 4X4-es terepjárót vásároltak.
2019-02-26Edzőmérkőzések és támogatói felajánlásAlaposan felpörögtek az év eleji események a mezőfalvi bokszolóknál. Még csak február végénél tart a naptár, de már több edzőmeccsen és egy támogatói eseményen is túl van a csapat.
2019-02-25Nagy Zoltán az Év mecénása DunaföldváronA kultúra nemes szolgálatában gyakran segítenek, tesznek a közösségi ügyért magánszemélyek és vállalkozások is. Ebben az évben a dunaföldvári kultúra támogatásáért Nagy Zoltán, a helybéli TRI-ÁSZ Kft. vezetője vehette át a legjobbaknak járó, az Év mecénása díjat Horváth Zsolt polgármestertől és Pataki Dezsőtől, a művelődési központ igazgatójától.
2019-02-22A betegek színvonalasabb ellátásáért. Cserna Gábor átadta a fideszes jótékonysági támogatást a kórházigazgatónakCserna Gábor polgármester és dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgató főorvosa közös sajtótájékoztatót tartott kedden az intézményben. 350 000 forint gyűlt össze a decemberi Fidesz jótékonysági akción.
2019-02-20Kényelmesen tudnak gyógyítani. Kényelmesebben tudnak gyógyítaniCserna Gábor polgármester és dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgató főorvosa közös sajtótájékoztatót tartott február 19-én az intézményben.
2019-02-19Elektromos zárlatból tetőtűz. A tűz martaléka lett a háztetőElektromos zárlat miatt váltak ideiglenesen hajléktalanná Vargáék Baracson. A család jelenleg szomszédjuknál húzza meg magát.
2019-02-18Fergeteges Valentin-napi bált tartottakValentin-napi bált rendezett február 16-án, szombaton este a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola szülői munkaközössége. A program nem titkolt célja a szórakozás mellett, hogy jótékonysági adakozással segítsék az intézményt és tanulóit.
2019-02-14Ételosztás a mozinálAlig két héttel az előző, januári ingyenes ételosztás után február 13-án délben megrendezték a februári akciót is a Dózsa mozi előtti téren a Pentelei Szent Panteleimon Alapítvány és a helyi görögkatolikus egyházközség részvételével a rászorulók javára.
2019-02-14Ösztöndíjjal támogatják az egyetemi hallgatókatSajtótájékoztatót tartott a Dunaújvárosi Egyetem vezetőség a 2019/2020-as évi beiskolázásról, ösztöndíjakról, támogatásokról és az új képzésekről.
2019-02-08Dunaújváros Kenyere. Újabb félmilliós támogatásTizenegyedik alkalommal gyűltek az 50 forintok, aminek most a városi polgárőrség volt a kedvezményezettje.
2019-02-07Zsetonokat vár az iskolaJanuár 21-én kezdődött el és négy hétig tart a Tesco Ön választ, mi segítünk elnevezésű programjának szavazási szakasza. A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola Muzsikáló Fiatalok Alapítványa is bejutott a döntőbe!
2019-02-01Önnek nem kerül pluszpénzébeDunaújvárosban és Dunaföldváron is megtalálható az a doboz, amit helyi önkéntesek töltenek fel napi szinten élelemmel, hogy a rászoruló embertársainknak segítsenek. A nagyszerű ötlet kitalálója a Re-Formáló egyesület, aki az országban sok helyen létesített már az említett ételdobozokból.
2019-02-00Önkéntességért jogosítványBeszélgetés Feth Katalinnal, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetőjével az önkéntességről, véradásról.
2019-01-31Gulyást osztottak a mozinál. Egy ebéd, viszonzásulÖtezer adag finom, főtt étel: a becslések szerint eddig legalább ennyit osztott ki a Dózsa mozi előtti téren az elmúlt nem egészen három évben a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány segítőivel.
2019-01-22A Móricz iskolára is szavazhatnakA Tesco tavaly ősszel már ötödik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját, amelynek célja a helyi közösségek jótékony célú kezdeményezéseinek támogatása. A Móricz Zsigmond Általános Iskola Muzsikáló Fiatalok Alapítványa „Közlekedj okosan! Bringaakadémia” programja is bejutott a szavazatgyűjtő fordulóba. A szavazás 2019. január 21. és február 17. között zajlik Dunaújváros két áruházában
2019-01-19Ételosztás, kicsit velünk együtt...A szervezők és a résztvevők is dacoltak a hideggel január 18-án, pénteken délután a Városháza téren szervezett, már szokásosnak mondható ételosztáson.
2019-01-18Adomány Kulcsra, könyvekből... Könyvek ajándékba a Kulcsi iskolának, egy nyugdíjastólEgy dunaújvárosi nyugdíjas háromszáz könyvet adományozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak azzal, hogy vigyék e köteteket jó helyre: ahol olvassák őket!
2019-01-17Jó úton járnak, kezd beérni az eddig befektetett munkaA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) támogatói között van a Hevestherm, amellyel a legutóbbi, Debrecen elleni női kézilabda-mérkőzésen találkozhattunk. Pölyhe István stratégiai igazgató, akinek édesapja kézilabdázott is, elmondta, hogy örömmel csatlakoztak a helyi utánpótlás-nevelő bázisra építő felnőttcsapat támogatói köréhez.
2019-01-14Ismét a Jószolgálati Otthont támogathatjukVárosunk egyik kedvelt gyorsétterme, a Csibész Csibefaloda úgy döntött, azontúl, hogy ízletes és bőséges baromfiételeivel elégedett vendégek százainak tölti meg a hasát, más módszerrel is mosolyt csal az emberek arcára.
2019-01-11Petra a szövetség Elit programjábanSzerdán egy fiatal dunaújvárosi kézilabdázó részesült kiemelt elismerésben. Koronczai Petra, a DKKA kézilabdázója, serdülő Európa-bajnok bekerült a Magyar Kézilabda Szövetség Elit programjába. Ez pedig azt jelenti, hogy Petra pályafutását segítik, menedzselik a sportolását.
2019-01-11AdományozásTöbb mint 2800 gumiabroncsot adott át és 332 civil szervezetet támogatott a Hankook, az immár hetedszer meghirdetettt Abroncsadományozási Programjában.
2019-01-10A gyerekek fejlesztését segítikA jótékony kezdeményezéseknek, felajánlásoknak nagy hagyományai vannak Nagyvenyimen, számos olyan rendezvény van – mint például a Kulináris Kavalkád is –, amelyhez adományozási akció is kapcsolódik.
2019-01-10Kétmilliót fociztak össze (képaláírás)Mintegy ötszáz játékos, harminchat csapat és kétmillió forint a Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének: számokban így foglalható össze a háromnapos Carissa Kupa Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Torna. A résztvevők és a nézők azonban minden bizonnyal nem adatokban, hanem élményekben mérik a sportesemény sikerességét, amelyet a Mad Dogs együttese nyert. (teljes szöveg)
2019-01-09Senki ne fázzon idén télenA tél és a hideg megérkeztével az egyik legfontosabb kérdés a nehéz helyzetben élő családoknál, hogy miként vészeljék át a fagyos napokat. Az állami támogatás és az önkormányzatok közreműködésével komoly mennyiségű szociális tűzifa érkezik minden évben a településekre.
2019-01-09Mindenki nyertes voltA felcímben tett megállapítást Petrás Gábortól, a XVII. Carissa Kupa főrendezőjétől hallottuk, aki az esemény zárásakor így jellemezte a háromnapos eseménysorozat hangulatát, amelyen harminchat csapat több mint ötszáz játékosa lépett pályára.
2019-01-08Példaértékű sportesemény. Most azokat támogatták, akik eddig a másik oldalon álltakEgy csepp segítség! Ez volt a mottója az idei év első, jelentős társadalmi sporteseményének városunkban, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által szervezett és lebonyolított XVII. Carissa Kupának a hét végén. A megjelölt egység a közös jó szándék eredményeként, tengernyivé gyarapodott. Nagysikerű, példát adó rendezvény volt.
2019-01-07Jótékony futballünnep volt három napon át. Carissa futballkarneválHa január eleje, akkor Carissa Kupa, ez már ismert minden helyi és térségi futballrajongó számára.
2019-01-03Máltaiak: idén is jók az adományok. A máltai szeretetszolgálat idén is vár adománytIdén is gyűjt segélyadományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi csoportja.
2019-01-02Egy tál ételt, csomagot kaptakAz ünnepekre sem hagyják magukra a szűkösségben élő embereket. Az ötödik éve tartó karitász tevékenységben a baracsi Önkormányzat, civilek és civil szervezetek fogtak össze.
2019-01-00Sport és jótékonyságBeszámoló a 2018-ban megrendezett XVII. Carissa Kupáról. A nemzetközi focitornára 36 csapat nevezett, az összegyűjtött két millió forintot a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi területi szervezetének adományozta.
2019-01-00Újra több száz civil szervezet gurulhat biztonságosan a HankookkalTöbb mint 2800 gumiabroncsot adott át és 332 civil szervezetet támogatott a Hankook Tire Magyarország az immáron hetedszer meghirdetett Abroncsadományozási Programjában.
2018-12-29Év végi támogatás a jószolgálat jegyében. Csibészes ajándékÉv végére is jutott valami önzetlenül jó dolog, amiről beszámolhatunk! Van egy Csibész elnevezésű csibefaloda az egyik városi nagyáruházban – amelynek vezetői és dolgozói úgy döntöttek december elején, hogy attól fogva minden eladott áru árából 200 (kettőszáz) forintot félretesznek a Jószolgálati Otthon Közalapítvány részére.
2018-12-28Tartós élelmiszerből álló pakkot ajándékoztak az ünnepekreA Jövő Kulcsa Egyesület húsz családnak, egyedülállónak tette gazdagabbá az ünnepi asztalát azzal az élelmiszer-ajándékcsomaggal, amelyet szenteste előtt, december 23-án szállítottak ki a házakhoz.
2018-12-27Szeretnek segíteni másokon. "Elhatároztuk, hogy lépünk, és keressük a lehetőségeket"Karácsonyi kiadásunkban a Boldog Délután névre hallgató civil kezdeményezés két újabb sikeres akciójáról is olvashattak. A két ötletgazda- főszervezőt most arra kértük, foglalják össze, milyen indíttatásból vágtak bele e segítő folyamatba, és milyen tapasztalatok, élmények érték őket az elmúlt években.
2018-12-24Egy Boldog Délutánon. Emberi szó, odafigyelés, jókívánságok soraKövetve az utóbbi évek nemes hagyományát, a Boldog Délután civil közösség ismét igazi karácsonyi menüvel próbálta szebbé tenni a nélkülözők ünnepét december 22-én délután.
2018-12-24Amikor a vágyak végre beteljesülnekAz ajándékcsomagokat december 19-én, szerdán adták át az Útkeresés központjában. A kis ünnepség keretében gazdára talált csomagok hatalmas örömöt okoztak a gyerkőcöknek, akik számára biztosan sikerült egy hosszú ideig emlékezetes karácsonyi meglepetést szerezni.
2018-12-24Pályáztak, nyertek és utaztak az óvodásainkA dunaújvárosi óvodások jutalomként minden évben elutazhatnak a parlamenti karácsonyra. December 19-én az Eszterlánc tagóvoda utazhatott.
2018-12-22Halászlé a rászorulók számára. Százötven adag halászlé az ünnepreMásfél száz adag halészlét osztott ki december 21-én a rászorulók között Iván László, a 6-os választási körzet képviselője.
2018-12-21Sok gyermek arcára csaltak mosolyt a játékadományokkalA dunaújvárosi Tesco áruház karácsony alkalmából rengeteg játékot adományozott a Szent Pantaleon Kórház számára.
2018-12-20Ismét fenyőfákat díszítettek diákok. Az idei díszítőverseny is sikeres volt a DózsábanIdén is megrendezték a hagyományos fenyőfadíszítési versenyt a Dózsa György Általános Iskolában: a karácsonyfákat elajándékozzák az alkotók.
2018-12-20A máltaiak segélycsomagjai családoknakA Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja a Családok Átmeneti Otthonában élőknek vitt élelmiszercsomagokat karácsony alkalmából.
2018-12-20A Kántor családnak segítenek ezen a télenA Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt nagyvenyimi szervezete rendezett adventi jótékonysági estet december 19-én délután.
2018-12-20A Csibész Csibefaloda is segítA Csibész Csibefaloda ügyvezető igazgatója, Szabó Ferenc közösségi oldalán elindított egy akciót a Jószolgálati Otthon Közalapítvány ellátottjai javára.
2018-12-20Kétmilliós támogatást kaptakA DSZC Rudas Szakgimnázium is azon öt iskola között van, akik 2018-ban a Hankook HOPP (Hankook Oktatási Pályázati Program) keretében kétmillió forintos támogatás kaptak. Az iskola a támogatásból 21 darab programozható Arduino robotot és egy 3D-s nyomtatót vásárolt
2018-12-19Egy rendhagyó és vidám karácsony. Egy váratlan, rendhagyó karácsony időseknekPálhalmáról érkezett színjátszó csoport adott karácsonyi műsort december 18-án, kedden délelőtt a Duna-sori szociális otthonban.
2018-12-19"... a szeretet marad"Az egymás felé fordulásról, a törődésről és a szeretetről szólt a Fidesz dunaújvárosi szervezetének december 18-i délutáni rendezvénye, amelyen részt vett dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos is.
2018-12-19Játékokat adományozott a kórháznak a cégA karácsony közeledtével valamennyi cég, vállalat és civil szervezet igyekszik lehetőségeihez mérten támogatni azokat a csoportokat, akik valamilyen szempontból rászorulnak a segítségre. A Tesco ezúttal a Szent Pantaleon Kórházban kezelt gyermekeknek szeretett volna kedveskedni játékadományaival. A dunaújvárosi áruház képviseletében Parádi Erika területi személyzeti támogató, valamint Fülöp Zsuzsanna dunaújvárosi személyzeti specialista jelent meg az ünnepélyes ajándékátadáson.
2018-12-19Hild-csomag, szeretettelA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Lukács Evelin, a Hild József Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2018-12-14Az Arduinókkal barátkozva kézzelfogható a tudományNemrégiben 21 darab programozható Arduino robottal és egy kétfejes Ultimaker 3D nyomtatóval bővült a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma eszköztára a Hankook Oktatási Pályázati Programjának (HOPP) köszönhetően 2 millió forint értékben.
2018-12-13Enni adok - Enni kapok doboz. Egy éve működik Földváron az Enni adok - Enni kapok dobozAmikor egy évvel ezelőtt azon a fagyos decemberi napon elhelyezték Dunaföldváron a Mészáros utcában az Enni adok – Enni kapok ételdobozt, sokan egy fabatkát sem adtak volna a sikeréért. Többen úgy gondolták, ez fellángolás, s januárban már nem működik.
2018-12-13Decemberi ételosztás a mozinálA helybéli Szent Panteleimon Alapítvány és a dunaújvárosi görögkatolikus egyházközség ismét megrendezte hagyományos havi, ingyenes ételosztását a Dózsa mozi előtti téren december 12-én délután.
2018-12-13Ez a csepp segítség számukra tengernyiJanuár 4–6. között már tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Carissa Kupa kispályás jótékonysági nemzetközi labdarúgótornát. A Dunaújvárosi Egyetem könyvtárában megrendezett december 12-i sajtótájékoztatón először Tóth Imre, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség társadalmi felelősségvállalás bizottságának elnöke beszélt arról, miért éppen a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete lett a jótékonysági akció kedvezményezettje.
2018-12-13Bábelőadással kedveskedtek a beteg gyerekeknekA dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályán szerveztek Mikulás-ünnepséget a Hankook Tire munkatársai két dunavecsei óvodapedagógussal
2018-12-10Adományok, licit, műsor és jó zene. A jövő kulcsa: adományok, licit, műsor és jó zeneA Jövő Kulcsa Egyesület harmadik alkalommal rendezett karácsony előtti jótékonysági estet, ezúttal a Vidám Emberek Közösségével és a Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesülettel karöltve.
2018-12-10Szívből jövő segítséggel teszik szebbé az ünnepetA Fidesz dunaújvárosi szervezete jóvoltából idén karácsony előtt is összegyűltek a város meghatározó közéleti személyiségei, hogy beszélgessenek, táncoljanak és segítsenek, szebbé tegyék a szerényebb körülmények között élő dunaújvárosi családok karácsonyát. A tizenhetedik polgári bálnak a Juharos adott otthont.
2018-12-07Adományok cipősdobozban. Angyali cipősdobozokIgazán kitettek magukért a Bánki diákjai: sok-sok cipősdoboznyi ajándékot gyűjtöttek, és azok menedzselésében is kiválónak bizonyultak!
2018-12-05Tekintélyes mennyiségű élelem gyűlt összeA DÁV adománygyűjtő és örökbefogadó napja rengeteg érdeklődőt vonzott. A Tesco áruházban állomásozó négylábúak, önkéntesek és ideiglenes gazdik nagyon sok ember szívét dobogtatták meg, és kivétel nélkül minden gazdikereső kutyusra érkezett legalább egy jelentkező.
2018-12-05Újtelepi manók újra akcióbanAz újtelepi civilek önkéntes Mikulás-műszakja e héten hétfőn ismét akcióba lendültek – immáron a főnök nélkül – a segítő manók, és ellátogattak a kórházba, ahol először a gyermekosztályt keresték fel és csaltak mosolyt a kis betegek arcára. Emellett felkerestek több kórházi osztályt is, ahol az ott dolgozó orvosokat, ápolókat, szakembereket is meglepték.
2018-12-00Ismét túráztunk2018. november 10-én ismét egy fergeteges napot tölthettek együtt azok a diákok, akik a túrázás mellett döntöttek. A mintegy negyven tanuló több pedagógussal és kísérő szülővel együtt élvezhette a jó időt, gyönyörködhetett az ősz színeiben, a táj szépségében
2018-11-30Szent Panteleimon alapítványa újra segítettOlyan hideg volt a legutóbbi, november 29-én, csütörtökön déltájban szervezett jótékonysági ételosztáson, a Dózsa mozi előtt, hogy még maga Kovács István parókus is sapkát öltött reverendájához és télikabátjához – ami pedig egyáltalán nem szokása…
2018-11-30Ösztönzőrendszert dolgoztak ki a községi fiataloknakA helyben maradást támogató pályázat szerződéskötése zajlott le a hét elején Perkátán. 64 helyi fiatal részesül az ösztönzőből.
2018-11-30Báli bevételA Szent Pantaleon Kórház javára szervezett bálon 2 300 000 forint gyűlt össze. az ígéretek alapján még egymillió forint várható.
2018-11-29Egy csepp segítség, ez lesz a mottója. "Egy csepp segítség", ez lesz a mottója a januári, országos hírű kupának2019. január 4-5-6-án immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Carissa Kupa kispályás jótékonysági nemzetközi labdarúgótornát. A mostani rendezvény mottója: „Egy csepp segítség”, ugyanis a csapatok által befizetett nevezési díjak tíz százalékát jótékony céllal felajánlják abba a pénzalapba, amelyből a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetét kívánják támogatni.
2018-11-27A defibrillátor életet mentAhogyan arról már többször is beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Carissa Sportegyesület néhány évvel ezelőtti vállalásának megfelelően, a XIII. Carissa Kupához kapcsolt jótékonyság során összegyűjtött pénzből vásárolt két defibrillátort.
2018-11-24Életmentő lehet a bevásárlólista. Tartós élelmiszert adományozhatunk a rászorulóknakA Magyar Élelmiszerbank Egyesület idén is törekszik arra, hogy nehéz anyagi körülmények között élő családok ezreinek juttasson el tartós élelmiszert az adventi időszakban. Városunkban az Aranyvölgyi úti Tesco valamint a Bercsényi úti Tesco express és a Kandó téri Aldi Áruház funkcionál gyűjtőpontként.
2018-11-24A Hit Gyülekezete étele„A hideg idő beálltával országosan szolgálatba helyezték magukat a HIT Gyülekezete szociális önkéntesei, és elkezdődtek az ételosztások az egyház szeretetszolgálatának szervezésében” – írja a gyülekezet, amely november 23-án, pénteken délután három órakor Dunaújvárosban, a Városháza téren állította fel sátrait és asztalait, hogy meleg ételt adjon a rászorulóknak.
2018-11-23Nemes célokat szolgálnak. Igazi sikertörténet a Dunaújváros Kenyere programÚjabb mérföldkövéhez érkezett a Dunaújváros Kenyere jótékonysági program. Tizedik alkalommal a Sürgősségi Betegellátó Osztály kapja.
2018-11-23Kórházi bál a jótékonyság jegyében. A rendezvény idei bevételével a fül-orr-gégészeti osztályt támogatja az intézményHatodik alkalommal rendezték meg, a Dunaújvárosi Egyetemen. A rendezvény fővédnöke dr. Dorkota Lajos, dr. Galambos Dénes és Cserna Gábor voltak.
2018-11-22Új KRESZ-pályát adtak át (képaláírás)A KÖSZ, Hankook!, azaz a Közösségi Összefogás a Szebbért elnevezésű programnak köszönhetően felújították a KRESZ-parkot a Béke városrészben. A munkálatokból számos önkéntes is kivette a részét, így az óvódások boldogan vehették birtokba a megújult pályát, ahol a játék mellett a közlekedési szabályokat is elsajátíthatják. (teljes szöveg)
2018-11-22Dunaújváros kenyere: már a tizedik vekniünnep. A kórház sürgősségi osztályát segíti ezúttal a város kenyereJelentős fordulóponthoz érkezett szerdán a „Dunaújváros kenyere” jótékonysági sorozat, amely már 10. támogatottját köszönthette. Az ünnepélyes átadón kiderült, a szervezők tovább folytatják a segítő szolgálatot.
2018-11-20Csokit gyűjt és labdát rúgA baracsi női labdarúgó SE a nagyok gyűjtésének tavalyi sikerén felbuzdulva idén belevág a gyűjtésbe. Az MTK női labdarúgóitól indult, akik az előző évben 1576 darab csokoládét gyűjtöttek a gyermekotthonban élő apróságok javára.
2018-11-20A fül-orr-gége osztály éve volt a2018-as a Szent PantaleonbanAz idén már hatodik alkalommal rendezték meg a hagyományos Szent Pantaleon jótékonysági bált a Dunaújvárosi Egyetem Arénájában. A rendezvény kedvezményezettje a felnőtt és gyermek fül-orr-gégészeti osztály.
2018-11-20Alapítványi bálon jótékonykodtak a szülőkMezőfalva egyik legnagyobb gyermekeket segítő eseménye a Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány hagyományos jótékonysági bálja, amelyet minden év novem­ber hónapjában rendeznek meg az iskola szépen feldíszített tornatermében.
2018-11-19Jótékonykodtak a kórházért bálozók. Jótékonysági bál a kórházbanElegáns és kedélyes, a barátságos és jó kedélyű, a deklarált tiszteletreméltó ügy iránt elkötelezett vendégek töltötték meg a Dunaújvárosi Egyetem Arénáját november 16-án este. Ők voltak a Szent Pantaleon Kórház jótékonysági báljának résztvevői.
2018-11-16AdományA Szent Pantaleon Kórház fül-orr-gégészeti osztályának vezetője, dr. Vaszkun László főorvos kapcsolata révén a kórházi betegek kényelmét szolgáló berendezések (betegágyak, automata fotelágyak, kényelmi fotelek) érkeztek.
2018-11-15KRESZ-pálya avatás a Béke városrészben. Kész a KRESZ-parkIsmét használható a KRESZ-park a Béke városrészben: november 14-én volt az átadás!
2018-11-12Angyaldoboz az Adventi forgatag részekéntDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is megrendezi az „Adventi Forgatag 2018„ rendezvényt, melynek lebonyolítója a Tourinform Iroda. A rendezvény részeként a korábbi években útjára indítottuk az Angyaldoboz kezdeményezést!
2018-11-10A cég televíziót és pénzt ajánlott fel az osztálynakAdomány átadásának lehettünk tanúi a Szent Pantaleon Kórház fül-orr-gégészeti osztályán november 9-én délelőtt. Mészáros Lajos főigazgató, Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató és dr. Vaszkun László osztályvezető főorvos jelenlétében egy nyolcvan centiméter átmérőjű televíziót adott át az adományozó Alfix Ungarn Kft. termékmenedzsere, Szabóné Garamvölgyi Judit az osztálynak.
2018-11-02Csodás varázsszőnyeg. Boszitábor az MMK-banA CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban, más néven Népmesepont nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében szeptemberi nyitása óta. Télen a hidegtől sem kell félniük, mert egy melegítő szőnyeg is bekerült a nagyobb helyiségbe
2018-11-00A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Állótábor 2018. Euroskills - Budapest. Köszönet a zenéért- A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai 2018 nyarán a Bakonyban táboroztak. A tábor programjai - A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával a rácalmási hetedikes és nyolcadikos diákok ellátogattak a budapesti Euroskills 2018 szakmai Európa bajnokság és kiállításra - A zene világnapja alkalmából a rácalmási iskola énekkara koncertet adott
2018-10-31Szőnyeg ajándékbaAlig két hónapja nyílt meg a CsupaCsoda Birodalom Népmesepont a Munkásművelődési Központban, máris újabb jó hírről számolhatunk be a gyermekparadicsom háza tájáról.
2018-10-31Segítség, szolidaritásA Dunaújvárosi Görögkatolikus Parókia és a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány szervezésében október 30-án, kedden kora délután egy órától meleg ebédet osztottak rászorulóknak a Dózsa mozi előtti téren.
2018-10-26Baracson is igényelhetik a tüzelőt a rászorulókBaracs Község Önkormányzata pályázatot hirdet szociális tüzelőanyag támogatására.
2018-10-26Felújítás után beköltözésÁtadták a Dunaújvárosi Óvoda új központját a Lilla közben
2018-10-17Gyúrták, sütötték. A gyerekek gyúrták, szórták, sütötték...A kenyér világnapját ünnepeltük október 16-án. A Széchenyi Pékség jóvoltából fókuszáltunk helyben is alapvető élelmiszerünkre, szót ejtve természetesen a pékek áldozatos munkájáról is.
2018-10-17A diákok érdekében partiztak. Jótékonykodtak is a diákok érdekébenOktóber 13-án, szombaton az előszállási művelődési házban a jótékonysági céllal meghirdetett Black & White partira készültek.
2018-10-15Közösségi szorgoskodás a Gárdonyi iskolában. Jól haladnak a munkálatokSokan szorgoskodtak a Gárdonyi iskola udvarán a szülői munkaközösség szervezésében.
2018-10-05A Vasvári nyerte a Fut a város fődíját!A Carissa Sportegyesület, a DLSZ, a Tourinform iroda és a Decathlon sportáruház által támogatott Fut a város rendezvény keretein belül az idén harmadik alkalommal sikerült megmozgatni a városi intézmények tanulóit és a futni szerető embereket
2018-10-00Kata, a zöldre érett nőBeszélgetés Vészity Katalinnal, az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány létrehozójával, a Hangák - a Zöldre érett nők közösségének tagjával a környezetévdelemről és az önkéntes munkánkról.
2018-10-00Támogatott kórházunkKét támogatásban is részesült a Szent Pantaleon Kórház 2018 őszén: A gyermekosztály a K&H Gyógyvarázs pályázatán nyert egy betegőrző monitort és egy pulzoximéter-monitort, míg a kórház "Kisvakond a Barátom" Munkahelyi Bölcsődéje a "10 000 lépés Érted és Értük" jótékonysági séta támogatását kapta meg.
2018-10-00Sportcsarnok: magasabb szintű szolgáltatásInterjú Bencs Attilával a Rácalmás Sportegyesület elnökével az egyesület eredményeiről és az új sportcsarnok kihasználtságáról, szolgáltatásairól.
2018-09-28Összefogás egy nemes célért. Tényleg szebb lett a világ!A Móra Ferenc Általános Iskolában átadták a Snoezelen-terápiás szobát, amely elsősorban a XVI. Carissa Kupa jótékonysági rendezvényen befolyt összegből valósult meg
2018-09-28NyolcmillióA Hankook "Tekerd jobbra!" kerékpáros jótékonysági programja múlt szombaton (2018.09.22.) zárult. Az összegyűjtött nyolcmillió forintot ezúttal a Bátor Tábornak adományozták
2018-09-28Zsák, zsák, SulizsákA Móricz iskola is csatlakozott a Sulizsák ruhagyűjtő programhoz
2018-09-28Hazai éremeső a Dunaferr Kupán. Huszonhat fényes medált hoztak el a városi kajak-kenusok a saját rendezésű viadalrólÖsszesen huszonhat éremmel zárták a múlt hétvégén (2018.09.22-09.23.) megrendezett Dunaferr Kupa küzdelmeit a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának versenyzői
2018-09-28A gyerekek birtokba vették a terápiás szobát. A Carissa Kupa labdarúgótorna jótékonysági akciója lezárultSzeptember 27-én a XVI. Carissa Kupa kispályás labdarúgótorna a Veletek szebb a világ című jótékonysági akciójának lezárásaként a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben átadták a snoezelen szobát.
2018-09-28Kaptak három esőcsinálót is. Nagyon nagy ajándékban részesültek. Sokaknak köszönhető a sikerA „pincétől a padlásig” szinte mindent kicseréltek a felújítások során a Móra Ferenc Általános Iskolában.
2018-09-27Milliókat tekertek összeSzeptember 22-én lezárult a Hankook Tekerd jobbra! elnevezésű kerékpáros jótékonysági programja, amelyet a vállalat 2018-ban immár harmadik alkalommal indított útjára.
2018-09-26Amit ön kiszelektál, másnak kincset érVárosunkban és környékén is sokan élnek mélyszegénységben, nélkülöznek vagy nincs fedél a fejük fölött. Ők azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy új ruhát vásároljanak. Több helyen is szívesen fogadják a ruhaadományt, aki teheti, éljen ezzel a lehetőséggel. A Máltai Szeretetszolgálat Dunaújvárosi Támogató Szolgálata egy aprócska raktárral rendelkezik, amit önkénteseik folyamatosan ürítenek és az adományokat elosztják a rászorulók között
2018-09-24Tízezer lépés (képaláírás)Tízezer lépés érted és értünk: ezzel a jelmondattal rendeztek jótékonysági sétát szeptember 23-án a Városháza térről indulva. 194 ezer forint gyűlt össze a kórház bölcsődéjének. (teljes szöveg)
2018-09-21Kiszínezték a mozi előtti teret. Aszfaltrajzversenyt rendeztek óvodásoknakMintegy hatvan óvodás lepte el a dunaújvárosi Dózsa mozi előtti teret: aszfaltrajzversenyre hívta őket Lassingleitner Fruzsina önkormányzati képviselő múlt pénteken (2018.09.14.).
2018-09-20Hajléktalanok segítettek most. Hajléktalanok gyűjtöttek pénzt a hosszú utókezelésekreVillányi Bertalan, a Dózsa-iskola negyedikes diákja, aki kemény, sportos gyerek: hat és fél éve dzsúdózik, szeptember 6-án este 11 órakor rosszullétre panaszkodott otthon szüleinek, majd eldőlt az ágyon, és már válaszolni sem tudott nekik.Stroke. A hajléktalan szállón is gyűjtést rendeztek Berci gyógykezelésére.
2018-09-15Megálmodott világ. Mindannyian kicsit győztesek lettünkEgy trambulinért folyt az alkotói verseny a Dózsa mozi előtti téren a város óvodái között.
2018-09-14Iskolások kérnek segítségetA Dózsa György Általános Iskola diákjai, tanárai, röviden: „a dózsások” fordulnak segítséget kérve a város polgáraihoz és minden, jószándékú emberhez: szülőkhöz, ismerősökhöz, barátokhoz.
2018-09-13Új templomi orgonával gazdagodott a községTöbb mint kilencvenéves hangszert cseréltek le az adományokból összegyűlt pénzből Baracson. A 150 kilogrammos berendezést szeptember 7-én, pénteken éjszaka a helyi önkéntes segítőkkel szerelték be a szakemberek.
2018-09-07A népmesék a nemzeti összetartozás kötőanyagai. Hivatalosan is megnyitotta kapuját a Csupacsoda Birodalom a Munkásművelődési KözpontbanA múlt szombaton (2018. 09. 01.) hivatalosan is megnyitotta kapuit a városlakók előtt a Csupacsoda Birodalom a dunaújvárosi MMK-ban
2018-09-07Terápiás szobát avathatnak a MórábanHamarosan Snoezelen-terápiás szobát avathatnak a Mórában. Tóth Imrét kérdeztük.
2018-09-05A Carissa jótékony segítségeIsmét ellátogatott a Carissa Sportegyesület, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis lakóihoz.
2018-09-00Iskolakezdés, vállalati támogatással. Idén is segített a DunaferrA 2018. évi bér- és szociális megállapodás keretében idén is juttatott munkavállalói számára iskolakezdési támogatást az ISD Dunaferr Zrt. A vállalat idén 1 241 iskolás gyermek tanévkezdését támogatta, összesen mintegy húszmillió forintos anyagi ráfordítással. Négy dunaferres munkavállaló nyilatkozik a felkészülésről a tanévre: Ábel Ágnes (üzemi előadó, Hideghengermű), Hingyiné Böröndi Ágota (anyagvizsgáló, Dunaferr Labor Nonprofit Kft.), Kiss Anita (adminisztrátor, Acélmű) és Szalainé Mészáros Tímea (munkatárs, eszközgazdálkodási igazgatóhelyettes szervezete).
2018-08-23Megújul a Dózsa iskola isA Vasvári és a Petőfi iskola mellett a Dózsa György Általános Iskola is energetikai felújításra nyert támogatást
2018-08-17Hazatértek a motorosok. Hazatért a két dunaújvárosi Willy FogMúlt pénteken (2018. 08. 10.) hazatértek az adomány gyűjtő világ körüli útjukról az újvárosi Motorosok, Pribil Sándor és Major János.
2018-08-17A város múltja a falakon. Foto-graffiti a falon a város múltjábólAkik a Római városrész felé, a Fáy András utca irányában jártak a napokban, láthatták, hogy a parkoló sarkán lévő nagy, üres falfelületen megjelent egy fotográfiai pontosságú graffiti, amely a város múltját idézi. Nem partizánakcióról van szó, sorra jönnek majd az újabb képek, a környéken lakók nagy örömére.
2018-08-10Felújítás után. Otthonosabb környezetbenEurópai Uniós pályázatból hosszú, közel fél éves felújítási munkálatokon eset át az Egyesített Szociális Intézmény Batsányi úti telephelye
2018-08-08Kéziseink segítettek a kórháznak. Közös reggelivel kedveskedtek a Dunaújvárosi Kohász újoncainakFontos programokon vettek részt augusztus 7-én, kedden délelőtt a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának vezetői, szakemberei, fiatal játékosai, illetve az NB I-es felnőttegyüttes. Reggelizés után jótékonykodás következett a kórház gyermekosztályának.
2018-08-03Terápiás szobaLassan elkészül az év elején tartott Carissa Kupa jótékonysági bevételeiből a Móra iskolában a terápiás, Snoezelen szoba, ahol a gyermekek érzékszervi fejlődését segítik majd
2018-08-03Végigszelték Amerikát. A legendás 66-os útonA dunaújvárosi Pribil Sándor Zoltán és Major János már több mint hatvankét napja indult el a Föld körüli útra: az elmúlt hetekben bejárták Amerikát motorjaikkal
2018-08-02Elkezdték felújítani a Sárbogárdra vezető utatMegújul a Dunaújvárost Sárbogárddal összekötő 6219-es számú összekötő út. A felújítási munkálatok több mint húsz kilométernyi útszakaszt érintenek.
2018-08-00Egy álom vált valóra. Rácalmási Szigetfutás, avagy...Nagy Gábor beszámolója az I. Rácalmási Szigetfutásról, amely 2018. június 24-én a Rácalmási Nagysziget és Ártéri Tanösvényen zajlott, több mint 400 versenyzővel
2018-08-00Országos versenyt rendeztek az íjászokRácalmási Nagysziget adott otthont a Magyar Íjász Szövetség 3D Grand Prix sorozat aktuális fordulójának 2018. 07. 14-15-én.
2018-07-31Még várják a felajánlásokatFontos célt képvisel az Útkeresés Segítő Szolgálat által kezdeményezett jótékonysági akció. Tanszereket gyűjtenek a rászoruló családok számára.
2018-07-28Vezetni tanul és dolgozni készülÖrömmel tudathatjuk, hogy Pecsét István jól érzi magát, készül jogosítványának megszerzésére: július 26-án, csütörtökön szerezte meg az elsősegélynyújtó-vizsgát, KRESZ-ből már korábban sikeresen teljesített, szeptemberben kezdi a vezetésórákat.
2018-07-27Paragrafus labirintus. Jogi információs pont a Városháza térenA "Közép-Dunántúli JOG-pontok" elnevezésű országos projekt keretében 2018. július 20-án, JogÁsz Nap volt a Városháza téren, melynek keretében ingyenes jogi segítséget vehettek igénybe az érdeklődők
2018-07-26Lovasudvart hozna létre ebből a nyereménybőlIzgalmas kampányt hirdetett egy bank az idei évben, amelynek ezúttal nagyon komoly települési vonatkozása van. A fődíjat a perkátai fiatal lovasoktató Horváth Fanni (kép), nyerte el, és a pénzből régi álmát valósítja meg, amely egyben a gyermekek javát is szolgálja majd.
2018-07-26Megújult iskolában kezdhetik a tanévetA Vasvári és a Dózsa iskola mellett a Petőfi Sándor Általános Iskola is kedvezményezettje volt annak a pályázatnak, amelynek során az intézmények energetikai rendszere újult meg.
2018-07-25Száz nap alatt a Föld körül, motoronPribil Sándor és Major János július 24-én a Las Vegas és Chicago közötti szakasz egyik városában, Holbrookban voltak. A dunaújvárosi motorosok, akik június 1-jén indultak el a Jószolgálati Otthon elől (amelynek támogatása útjuk egyik célja, a másik a westie kutyamentő egyesület segítése), szeptember 1-re akarnak hazaérni, miután körbemotorozták a Földet.
2018-07-21JOG-pontok 36 hónapig. Nem csak munkajogból érdezhettek tegnapIngyenes jogi tanácsadás volt július 20-án, pén­teken a Városháza téren felállított sátorban: a JOG-Pontok európai uniós támogatással megvalósuló integrált és ingyenes jogi szolgáltatásának lehettek részesei az érdeklődők.
2018-07-20Kicserélték a defibrillátorokatMeghibásodás miatt, két vadonatúj készülékre cserélték a Dunaújvárosi Sportcsarnokban és a Dunaújvárosi Egyetemen kihelyezett defibrillátorokat
2018-07-20A tengeren túlról jelentik. Több mint tizenháromezer kilométert tettek meg2018 június 1-én indult el Föld körüli útra motorral Pribil Sándor Zoltán és Major János a Jószolgálati Otthontól. Arra vállalkoztak, hogy miközben körbemotorozzák a Földet, adományt gyűjtenek a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak.
2018-07-17Célba ért a támogatás. Célba ért a repülőnapi jótékony támogatásA VI. Baracs-Kisapostag repülőnapon a ralikrossz élményét is kipróbálhatták az érdeklődők, amelynek a szórakozáson kívül jelentős jótékonysági tartalmat is adtak a szervezők. Az összegyűlt 200 ezer forintos adományt július 13-án, pénteken fizette be az óvoda számlájára Nyúl Ferenc fő szervező.
2018-07-16Épül a piactér, megújul a Béke tér DunaföldváronJól halad az új piactér építése Dunaföldváron. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében nyertes pályázat 310 millió forintnyi összegéből és több mint 71 millió saját erőből végre megvalósulóban van a Vak Bottyán téri területre készült terv, amely a piactér technológiai, infrastrukturális és építészeti fejlesztését szolgálja.
2018-07-13Az akarat és a boldogság mindennapjai. Szatmári Ádám támogatottból támogató lettA Szatmári család harca a mindennapi boldogságért tizenegy éve kezdődött. Ádám ötéves volt, amikor az óvodai státuszvizsgálatnál a védőnő javasolt egy kivizsgálást. Látszólag rutinvizsgálatnak tűnt, az eredménye azonban átírta egész addigi életüket. Kiderült, hogy Ádám beteg, Duchenneszindrómája van, amely egy genetikai betegség, és az izomsejtek fokozatos pusztulásával jár.A történetüket megismerte Petrás Gábor és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, és így született meg a segítésükre az Akarat Ereje Kupa. Ez a barátság olyan erős lett, hogy a város amatőr labdarúgói személyes kötelezettségüknek tekintik, hogy minden évben valami élményhez juttassák az azóta már középiskolássá cseperedett fiatalembert.
2018-07-10Biciklisáv segíti Rácalmáson a biztonságos közlekedéstRácalmás Város Önkormányzata 80 millió forint támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív program keretében a Kulcsi úti kerékpárút megépítésére.
2018-07-09Szárnyaltak földön és levegőben. Kitűnő időben szuper programokJúlius 7-én, szombaton a Baracs-Kisapostag repülőtéren tartott repülőnapra több ezren látogattak ki a rendezvényre, ahol a repülés élménye mellett katonatechnikai bemutatók, kulturális és gyerekprogramok, ralikrossz­autózás és természetesen a repülés élménye, a hozzá tartozó eszközök megismerése várt a résztvevőkre. Az már csak ráadás volt, hogy mindezt egy tökéletes hangulatú családi napba csomagolták a szervezők.
2018-07-05Megújul a KRESZ-pálya a Béke városrészben. Közlekedési park készülHarmadik alkalommal indítja el a KÖSZ, Hankook!, azaz a Közösségi Összefogás a Szebbért elnevezésű programot a rácalmási gumigyár, amelynek idei célja, hogy megújítsák a KRESZ-pályát az óvodás és iskolás gyermekek számára a Március 15. téri parkban.
2018-07-05Tanszergyűjtés rászorulóknakAz idei nyáron is elindította tanszergyűjtő jótékonysági programját a helyi Útkeresés szolgálat.
2018-07-05Megújult a Petőfi-iskolaNémeth Tünde, az önkormányzat sajtószóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a Petőfi Sándor Általános Iskola energetikai fejlesztésére 259 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében meghirdetett önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhíváson.
2018-07-03Önzetlen felajánlásUdvari berendezésekkel gazdagodott a település, egy önzetlen felajánlásnak köszönhetően a leendő mezítlábas parkba kerülnek asztalok és padok Mezőfalván.
2018-07-00Könyvek felajánlásaA rácalmási könyvtár az olvasói felajánlásoknak köszönhetően sok szép könyvvel gazdagodott
2018-07-00Önkormányzati támogatással táboroztakÖsszefoglaló a 2018-as rácalmási önkormányzati támogatásban részesült táborokról
2018-07-00Tankerületi környezetismeret versenyA rácalmási Jankovich iskola a Jankovich-hét keretében, 2018-ban is megrendezte a 4. osztályos tanulóknak a környezetismeret versenyt. Eredmények a cikkben
2018-07-00Beszámoló a Polgárőrség 2017. évi tevékenységérőlHódi Attila beszámolója a Nagyvenyimi Polgárőrség 2017. évi tevékenységéről
2018-07-00A Nagyvenyimi Nefelejcs Óvoda hírei. Jótékonysági családi napunk. Ballagóink (képaláírás)- 2018 júniusában is megrendezte a nagyvenyimi óvoda a jótékonysági családi napot. Az összegyűlt összegből minden csoport kapott egy száraz sóterápiás készüléket két napvitorlát az udvari betonos területek árnyékolására - Csoportkép a 2018-ban elballagó óvodásokról
2018-07-00Túramozgalom - 70 km a 70 éves Nagyvenyimen és környékénNémeth László beszámolója a 2018-ban 70 éves Nagyvenyim köszöntésére szervezett összesen 70 km-es túra fontosabb adatairól, útvonalairól, a koncepcióról és a legalább 6 túrán részt vevők jutalomtúrájáról.
2018-06-29Szatmári Ádám és a focisták ajándéka. Közel hatszázezer forint értékű adományt vittek a kórház gyermekosztályáraTöbbek között játékokat, táblagépeket, pelenkázó szekrényeket adományoztak a kórház gyermekosztályának az Akarat Ereje Kupa bevételeiből és a különféle felajánlásokból.
2018-06-29Közösségi munka - nyári műszakban. Munkálatok tanévzáró utánNemes összefogás eredményeként újul meg a Széchenyi István Gimnázium aulája. „Kösz, Hankook!” programnak köszönhetően, amelynek keretében 580 ezer forintot nyert az intézmény
2018-06-28Új autó a katasztrófavédelemnélA közelmúltban (2018. 06. ?) a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóságon átadott Volkswagen terepjáró a tűzoltási, a műszaki mentési, tűzvizsgálati és hatósági tevékenységek ellátásához szükséges valamennyi felszereléssel rendelkezik.
2018-06-27Ajándékokat adtak át. A jótékonysági akció "eredményét" adták átA Szent Pantaleon Kórház gyermek­osztályán június 26-án adták át az VII. Akarat Ereje Kupa kispályás amatőr labdarúgótorna jótékonysági akciója során befolyt összegből vásárolt ajándékokat.
2018-06-26Testvértelepülési találkozó. Testvértelepülési találkozót tartanakIsmételten beigazolódott, hogy az álmok elérhetők, különösen akkor, ha tesz is érte az ember. A Sándor Frigyes Zeneiskola Harmonika ­zenekara nem várt a sült galambra ötvenéves hangszerkészletének megújításával, hanem önsegélyező koncertsorozatot hirdetett, amelynek célja legalább egy koncerthangszer vásárlása volt. Március elején írtunk először erről, és már most arról számolhatunk be, hogy elérték a célt.
2018-06-26A legjobbnak lenni. Nem a legnagyobbak, hanem a legjobbak akarnak lenni az építőiparbanNem könnyű interjút készíteni vele. No nem azért, mintha nem lenne készséges, hanem azért, mert ő inkább a tettek embere. A ma középvállalatként működő Grabarics Építőipari Kft. negyedszázada alakult. Egyik tulajdonosával és egyben a cég vezetőjével, Grabarics Gáborral (kép) beszélgettünk.
2018-06-22Utolsó kezelés. Pecsét István jogosítványt szerezJúnius végén végleg befejeződhet Pecsét István gyógykezelése.
2018-06-22Ajándék klímaA Szent Pantaleon Kórház belgyógyászati osztályának hematológiai részlegére két darab új klímát ajándékozott egy magánszemély, Seperné Nagy Márta.
2018-06-22Fűszerspirált gondoznak a móriczosokA tanév végén megkezdődött a nyári tábor a Móricz iskolában is.
2018-06-21Klímát kapott a belgyógyászatA belgyógyászati osztályunk hematológiai részlegére két darab új klímát ajándékozott egy magánszemély.
2018-06-19Gólok, cselek, sportszerű gesztusokJúnius 16-án, szombat délután nem az eredményjelzőn látható számok voltak a legfontosabbak, hanem a korábban a Szekszárd labdarúgójaként megismert, most a gyógykezelésére váró Horváth Péter támogatására jöttek össze a jelen és a közelmúlt legjobbjai egy hangulatos gálamérkőzésre a Dunaújváros Stadionban.
2018-06-18Jótékony gólok sokasága Dárdai Pállal. Sztárok sora szállította a gólokatJúnius 16-án, szombat délutánon nem az eredményjelzőn látható számok voltak a legfontosabbak, hanem a korábban a Szekszárd labdarúgójaként megismert, most a gyógykezelésére váró Horváth Péter támogatására jöttek össze a jelen és a közelmúlt legjobbjai egy hangulatos gálamérkőzésre a Dunaújváros Stadionban.
2018-06-18Egy gyermekmosoly: ötszázJótékonysági flashmobot, azaz: villámcsődületet rendezett június 16-án, szombaton délután a Dózsa mozi előtti téren a Kangatrai­ning Magyarország dunaújvárosi csoportja.
2018-06-14Újra a régi pompájában. Újra a régi pompájában a földvári Hősök szobraKétmillió forintos pályázati támogatással, valamint csaknem 2,8 millió forint önkormányzati önrésszel megújult az első világháborús emlékmű a Duna-parti parkban. Oláh Szilveszter szobrász-restaurátor művész az utolsó simításokat végezte június 9-én, szombat este a dunaföldvári Hősök szobrán.
2018-06-12Egy kiváló jótékonysági focigála, amelyen ott lesz Dárdai Pál isDárdai Pál és csapata 2018. június 16-án szombaton lép pályára a Dunaújváros Stadionban. Az ellenfelek az egykori Kohász és Dunaferr csapat játékosai lesznek, akik egy jó ügyért fociznak 17.00 órától a stadionban. A jótékonysági cél pedig Horváth Péter gyógykezelésének elősegítése.
2018-06-08Körbemotorozzák a Földet a Jószoliért. Pribil Sándor és Major János száz nap alatt teszi meg a huszonháromezer kilométertMúlt pénteken indultak útra. Útjukkal a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak igyekeznek minél több adományt gyűjteni szerte a világon.
2018-06-05Ukrajna kipipáva! Pribil Sándor és társa első helyzetjelentéseiJúnius 1-én, pénteken indult és máris közel 2000 kilométert gurult jótékony párosunk az ukrán utakon. Egyelőre minden a kezük, illetve kerekük alá játszik, probléma nélkül haladnak a távoli cél felé.
2018-06-04Harmonikával a harmonikáért (képaláírás)Önsegélyező jótékonysági koncertet adott szombaton este a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Harmonika Zenekara hangversenysorozatának legújabb állomásán, az Intercisa Múzeum udvarán, Juhos Melinda vezényletével. Ismét egy lépéssel közelebb kerültek a célhoz, hogy megvásárolhassák a Giustozzi120 Standard bass Casotto harmonikát. (teljes szöveg)
2018-06-02Semmi sem állhat a jótékony motorosok útjába. Ne aggódjatok, hazajövünk!Elindult a jótékony küldetés, Pribil Sándor és Major János június 1-én reggel nekivágtak száz napos világ körüli motorostúrájuknak. Ez azonban nem csupán egy egyszerű kaland, itt minden egyes mérföldet a Jószolgálati Otthon Közalapítványért és a Westie Rescue Hungaryért tesznek meg.
2018-06-00Küldöttgyűlést tartott a Rácalmás SEBencs Attila elnökletével küldöttgyűlést tartott a Rácalmás Sportegyesület a közelmúltban. Részt vett az eseményen Pölöskei Zsuzsanna könyvelő és dr. Bozsitsné dr. Pető Erzsébet ügyvéd, valamint Deimel Petra, a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok igazgatója, aki ismertette a sportcsarnok működésének tervezett rendjét.
2018-06-00Évet értékelt az alapítvány2018. május 18-án tartotta meg az egy éve alakult Duna-menti Települések Szabdidő, Vízisport és Víziturizmusáért Alapítvány az év értékelő ülését.
2018-05-31Papírt gyűjtöttek a mezőfalvi iskolásokTöbbéves hagyomány, hogy a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola szülői munkaközössége papírgyűjtés szervezésével próbál anyagilag hozzájárulni a tanulók kirándulásainak költségeihez.
2018-05-30Három földrészen át. Száz nap alatt a Föld körülPribil Sándor Zoltán és Major János tavaly óta készülnek rá, de hosszú évek motoros tapasztalata áll mögöttük. A terv szerint 22 ezer kilométert tesznek meg két keréken, útjukat pedig folyamatosan dokumentálják azért, hogy felhívják a figyelmet jótékony céljaikra, és a szabadság szeretetére.
2018-05-30Negyven labdaAz Ússz, Hogy Utolérjenek Közhasznú Egyesület és a Búvár Suli SE nevében, Szalontai Károly gumilabdákkal lepte meg a Szent Pantaleon Kórház munkahelyi bölcsőde kis lakóit.
2018-05-29Frigy köttetett a város és a muzsika között hatvannégy éveA Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége hivatalosan is elismerte, hogy a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában folyó oktatás értéknek számít.
2018-05-26Első a gyerekek egészségeEgy teljes délutánt töltöttek ki műsorukkal a nagyvenyimi nefelejcses gyerekek. A versek, mondókák és dalok mind egy közös célért szóltak: a bevételből olyan készülékeket vásárolnak majd, amikkel a csoportok levegőjének minőségét tudják javítani.
2018-05-25A fúvóformák élettartamának növelése a célAz Európai Bizottság Szén- és Acél Kutatási Alapja (RFCS) minden évben több milliós összegű támogatást nyújt az EU szén- és acélipari szereplőinek. Az ISD DUNAFERR sikerrel pályázott, így jelenleg a 2016 júliusában indult Deprex-projekt fut a vállalatnál.
2018-05-22Négyszázezer forint a kupánTíz férfi és hat női amatőr kispályás labdarúgó csapat mérte össze tudását a "Családi Utazás" elnevezésű jótékonysági amatőr kispályás labdarúgó tornán. Az adományok a kórház gyermekosztályát támogatják.
2018-05-17Egy Duna-parti csónakházértFélmillió forintot adott át az Egy Duna-parti csónakházért elnevezésű jótékonysági gálaműsor fő szervezője, Szávolovics Gabriella a dunaföldvári Beszédes József Vízitúra Sportklub vezetőjének, Linkáné Belvári Évának.
2018-05-11Dr. Galambos Dénes: a város és a térség továbbra is számíthat munkámraDr. Galambod Dénes, volt országgyűlési képviselőnk mandátuma lejárt május 8-án. Nyílt levél, melyben továbbra is segítséget ígér.
2018-05-11Félmillió forint a város kenyeréből. Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület és a Dunaújvárosi Hit GyülekezetA januártól márciusig tartó időszakban a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület számára gyűltek az ötven forintok.
2018-05-11Kungfusok szépítették az óvodát. Festés, gereblyézés, ásásA S.K.A.H. Duna SE harcművészeti egyesület fiataljai a szerdai edzés helyett a Margaréta tagóvodában szépítették az udvart.
2018-05-11Dobkoncert latinos beütéssel. A próbaterem hangszigetelésére gyűjtik az adományokatJótékonysági koncertre várták kedd délután a támogatókat a Sándor Frigyes Zeneiskolában.
2018-05-11Jótékonykodtak a kézisek is. Doboktól és latin ritmusoktól volt hangos a kamarateremLegutóbb a harmonikaállomány javításához, újabb hangszerek vásárlásához gyűjtöttek, most a dobterem szigetelése volt a jótékonysági koncertjük célja. Május 09-én, kedden este megtelt a kamaraterem, színpadon az ifjú dobosok, majd a Gipsy Kings szórakoztatta a közönséget.
2018-05-10Mozgáskottát használhatnak. Mozgáskotta kicsiknekA Dunaújvárosi Óvoda 4 tagóvodája vehetett át a Mozgáskotta módszer alkalmazásához szükséges eszközöket.
2018-05-10Ismét segít a város kenyere. Segít a város kenyereMájus 9-én, szerdán dél­előtt a polgármesteri hivatal dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Dunaújváros kenyere címmel futó jótékonysági akció aktuális támogatottjának, a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület számára összegyűlt forintokat.
2018-05-09Jótékony dobszó (képaláírás)A dobterem hangszigeteléséhez járultak hozzá mindazok, akik részt vettek a Sándor Frigyes Zeneiskola május 8-i jótékonysági koncertjén. Fellépett Szabó János és Szabó Levente (dobduó), a Dobkamara tagjai és a Gisy King Experience. (teljes szöveg)
2018-05-04HangulatosanMásodszor rendezték meg az alsó Duna-parton azt a jótékonysági futást múlt szombaton, melyen a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány részére rendeztek gyűjtést a szervezők.
2018-05-02Sörrel, virslivel (képaláírás)Május 1-jén sem feledkezett meg a rászorulókról a Boldog Délután civil közösség, amely ismét összefogott, hogy segítsen a nehéz sorban élő polgárokon. A régi majálisokra visszakacsintva ezúttal sört és virslit kínáltak a rászorulóknak kedden délután három órától a Dózsa mozi előtti téren.
2018-05-00Amikor a támogatott is segítHetedik alkalommal rendezi meg az Akarat Ereje Foci Kupát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a súlyos betegségben szenvedő Szatmári Ádám megsegítésére. Idén a Szent Pantaleon Kórház Gyermekosztálya is részesül a felajánlott támogatásokból.
2018-05-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018. április 5-én tartott elnökségi üléséről. Témák: Vasasnap; Szabadidős team által benyújtott pályázat elbírálása; Sportteam által benyújtott pályázat elbírálása.
2018-05-00Határtalanul a cserkészekkelBlau Sándor ismertetője a tavaszi cserkésztáborokról.
2018-04-30Gála a finnországi kalandért. Színpadon a Spartan: remek gálaműsorralÁprilis 28-án, szombaton délután immáron harmadik alkalommal rendezte meg jótékonysági gálaműsorát az évek óta figyelemre méltó módon építkező Spartan Cheerleaders SE.
2018-04-30Duna-parti kocogás. Jótékonysági futásra várták a helyi futóközösségetMint arról korábban beszámoltunk, annyira jól sikerült a novemberi futással egybekötött gyűjtés, hogy Lacza Tamás ötletgazda, szervező elhatározta, a tél eleji időpont minden évben ismétlődik majd, de idén tavasszal is megpróbálkozik, hogy megmozgassa az embereket az egészségük és egy jótékony cél érdekében. Április 28-án, szombaton délelőtt munkatársaink is lelátogattak az alsó Duna-parton felállított futóbázisra.
2018-04-27Abroncsadományozási program. Július 20-ig pályázhatnak a közhasznú alapítványok, egyesületekImmár hetedik alkalommal hirdeti meg Abroncsadományozási Programját a Hankook Tire Magyarország Kft.
2018-04-27Játékokat vásárolnak (kishír)Több mint húsz éve, 1996 óta rendezi meg a Móricz általános iskola a jótékonysági pedagóguskoncertjét. Múlt szombaton az evangélikus templomban tartották meg a hangversenyt, amelyen 133 500 forint gyűlt össze, az adományt csütörtökön adták át a kórház gyermekosztályának. (nem teljes szöveg)
2018-04-27Jótékony pénzzel jöttek. Kisebb koncert keretében adták átA múlt heti pedagóguskoncert bevételét április 26-án, csütörtökön délben eljuttatták a kedvezményezettekhez, a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályára.
2018-04-27Az edzés is segíthet. Kommandósokkal együtt edzettekKétéves munka eredményeként jött létre az MRE Újváros Drogambulancia udvarán a Street Workout pálya, amelyet április 26-án adtak át.
2018-04-24A helyi iskolások javára tartottak bált. Kevesebb résztvevő, de kiváló hangulat a jótékonysági bálonJótékonysági bálra gyűltek össze a napokban Nagykarácsonyban a helyi rendezvények házában. A cél a Nagykarácsony Jövője az Egészséges és Kulturált Gyermekekért Alapítvány pénzügyi támogatása volt. Az idei rendezvényen a korábbiaknál kevesebb összeget tudtak összegyűjteni.
2018-04-23Muzsikával segítenek. Muzsikával igyekeznek segíteniImmár 23. alkalommal gyűltek össze a zeneértők és segíteni vágyók a jótékonysági pedagóguskoncertre április 20-án, pénteken az evangélikus templomban.
2018-04-21Pedagógusok muzsikáltak a beteg gyerekekért (képaláírás)Immár 23. alkalommal vállalták a város zeneszerető és értő pedagógusai, hogy bő egyórás koncertet adnak az evangélikus templomban, és annak teljes bevételét a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya javára ajánlják fel. A kezdeményezés létjogosultságát jelzi, hogy április 20-án este is megtelt a város koncertterme jó szándékúakkal, hogy szórakozva segítsenek. Képünkön a Sándor Frigyes Zeneiskola tanárai: Pomposné Zelena Erzsébet, Juhos Melinda és Rácz Rajmund. (teljes szöveg)
2018-04-21Ételdoboz: gyerekekkel. Egynapos örökbefogadás voltEgy napra örökbe fogadták a Klub Hotel mögötti ételdobozt a Móricz Zsigmond Általános Iskola 1.a osztályának kisdiákjai április 20-án, pénteken.
2018-04-20Egy tál melegétel. Ételt adtak a rászorulóknakA szokottnál nagyobb érdeklődés közepette rendezte meg szokásos, havi ételosztását a dunaújvárosi rászorulóknak a helybéli görögkatolikus egyházközség, a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Kiss Autókölcsönző és a Braun Pékség támogatásával.
2018-04-19Szívesen segítettek! (képaláírás)A Dunaferr DUE Renalpin FC NB I-es futsacsapata is csatlakozott a dunaújvárosi Tapaszi József egyre izmosodó jótékonysági akciójához, amellyel a Tűzoltó utcai Gyermekklinika részére kíván pénzadományt gyűjteni. Íme a fiúk a Carissa virágboltban elhelyezett persellyel! (teljes szöveg)
2018-04-17Jótékonykodva futnakLacza Tamás (kép) megígérte, és be is tartja. Amikor november végén jótékonysági futást szervezett a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának megsegítésére, ígéretet tett, hogy tavasszal folytatja. Megvan az időpont!
2018-04-16Ki mit tud tenni Letíciáért? (képaláírás)Szép műsort rendeztek a Munkásművelődési Központ színháztermében pénteken délután Móna Jázmin Letícia támogatására: a sérült kislány újabb csípőműtét előtt áll. Ezúttal a Ki mit tud? formát választották a rendezők, de győztest nem hirdettek. Különösen a Sándor Frigyes zeneiskola növendékei tűntek ki produkcióikkal. (teljes szöveg)
2018-04-12Adj egy ötvenest születésnapra!Nagy lendülettel zajlik az a sajátos gyűjtés, amelyet a dunaújvárosi Tapaszi József (kép) indított, ötvenedik születésnapja alkalmából – de nem a maga javára
2018-04-11A cél újra Kína, de másképpIsmét Kínába indul Pecsét István (kép), a város és a városkörnyék támogatottja. Egy honfitárs ügyében utazik a guangzhoui különleges klinikára.
2018-04-10Egy lépéssel közelebb az új hangszerhezEgy lépéssel ismét közelebb került a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmonika-zenekara ahhoz, hogy megvásárolhassa a Giustozzi120 Standard bass Casotto harmonikát. Már a második koncerten is túl vannak.
2018-04-07A rászorultak három helyszínen 150 adag tarhonyás húst kaptakDr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és Cserna Gábor polgármester is segített a Hit Gyülekezet aktivistáinak az ételosztásban április 6-án, pénteken délután a Városháza téren.
2018-04-06Adomány az ünnep előttHáromszáz csomagot osztott ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jákli Viktor vezette dunaföldvári önkéntes csoportja húsvét előtt.
2018-04-04Arra ösztönözték a résztvevőket, hogy élvezzék a szépséges DunátA hideg idő dacára százharmincan regisztráltak az 5. Dunai Kékszalag futásra március 29-én, csütörtökön Dunaföldváron. A Jókai utcai óvodától a felújított Mély úton át a Duna partján a Rakpart étteremig tartott a táv, amelyet futva avagy sétálva, akár babakocsival is meg lehetett tenni.
2018-04-03Sikeres volt a jótékonysági árverésA Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata, valamint a Művelődési Ház és Könyvtár képzőművészeti alkotások árverésével egybekötött jótékonysági vacsoraestjén 160 főnek terítettek a gyönyörűen feldíszített asztaloknál. Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere az est köszöntőjében a rendezvény céljának és a közös gondolkodás fontosságának adott hangsúlyt.
2018-04-00"Színek, ízek, dallamok" - jótékony összefogás már másodszor. Sikeres volt a jótékonysági árverésJótékonysági vacsoraestet tartott 2018. március 23-án a nagyvenyimi önkormányzat a település általános iskolájának tornatermében. A két ütemben épülő új szociális tömb második ütemére érkeztek a felajánlások
2018-04-00A Nagyvenyimi Művelődési Ház és Könyvtár hírei. A hölgyek köszöntésével kezdődött a március. Mi az a szívpárna? Húsvéti játszóház- Nőnap alkalmából 2018. március 2-án Borsa Brown írónővel író-olvasó találkozó volt a nagyvenyimi könyvtárban, március 8-án Sasvári Sándor és lánya, Sasvári Léna műsorát élvezhették a nagyvenyimi hölgyek - Csapó Éva egészségfejlesztő szakember segítségével 2018. április 3-án 29 szívpárnát készítettek önkéntesek, melyet az Országos Onkológiai Intézet Emlő Sebészeti Osztályának adományoztak - 2018. március 24-énhúsvéti játszóház a nagyvenyimi óvónők vezetésével
2018-03-28Új helyen találhatják meg az Enni adok - enni kapok ételdoboztÚj helyre, a dunaföldvári Rákóczi utcába került át az Enni adok – enni kapok doboz. A Re-Formáló Egyesület november végén alakult dunaföldvári önkéntes csoportja Deák Ilona vezetésével már negyedik hónapja működteti a rászorulók segítésére kihelyezett ételdobozt.
2018-03-26Jótékony vacsoraestSzázhatvan vendég részvételével exkluzív és nívós rendezvényen gyűjtöttek a nagyvenyimi Közösségi Ház szociális szolgáltató tömbjének megépítéséhez.
2018-03-24Defibrillátor Kulcson. Kulcsiaknak szívhalál ellenMostantól a kulcsiaknak eggyel több esélyük van, hogy kivédjék a váratlan szívhalálokat! A helyi Vöröskeresztes Klub, a Jövő Kulcsa Egyesület, a Kulcsi Sportegyesület és a település önkormányzata gyűjtéseiből és támogatásaiból defibrillátort vásárolt, amelyet március 22-én, csütörtökön délután adtak át a Faluházban nagy érdeklődés közepette.
2018-03-24Két magyar karmikus találkozása KínábanBudapesten találkoztam egy, Kínában élő huszonkét éves, a Miskolc melletti Edelényből indult lánnyal, Pipoly Zsófiával, akinek embersége, istenhite, tenni akarása, talpraesettsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy „védencünk”, a rákbetegséggel küzdő Pecsét István kínai kezelése után gyógyultan térhetett haza ebből a távoli országból.
2018-03-23Felszerelést kaptak a röplabda akadémiátólTovábbjutottak a diákolimpia döntőjébe a dózsások. A Dózsa iskola mára a DSE Röplabda Akadémia egyik fellegvára.
2018-03-19Átadták a bokszgála adományátA múlt héten a mezőfalvi polgármesteri hivatalban hivatalosan is átadták a bokszgála szervezői a sport­esemény felajánlását. Mint korábban lapunk is megírta, március 3-án a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében nagyszabású ökölvívó-eseményt rendeztek, amelynek bevételét a rendezők teljes egészében felajánlották az iskola és az óvoda javára.
2018-03-16Jótékonykodás a legkisebbek javára. Jótékonysági óvodabál volt, seregnyi különlegességgelA március 10-i,szombati rendezvényen ismét hatalmas sikerrel táncoltak, énekeltek a mezőfalvai Tündérkert óvoda növendékei. Kétszáznál is többen jótékonykodtak a legapróbbak javára.
2018-03-16Országos gyűjtés: az egyetem is társulA Dunaújvárosi Egyetem idén is csatlakozott a HÖOK Mentorprogram országos felsőoktatási adománygyűjtéshez.
2018-03-16Ételosztással segítettekMárcius 15-én is gondolt a rászorulókra a Boldog Délután civil közösség, amely több száz embert vendégelt a Dózsa mozi előtti téren.
2018-03-13Egy fontos támogatóA Dunaújvárosi Hírlap közönsége évről évre kiválasztja a belsős és külsős kollégák közül a legjobbat. A díjak felajánlói között a Corner Hotel és Kávézó egyik tulajdonosa, Grábics Gábor (kép) fontos támogató.
2018-03-12Igéretes lett a sorozatindításHarmonikával a harmonikáért címmel tartotta március 9-én, pénteken este programnyitó koncertjét a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Harmonika Zenekara a zeneiskola kamaratermében.
2018-03-10Városfejlesztési eredményekről. Városfejlesztésről egy helyenSoha nem látott mértékben nyíltak meg Dunaújváros számára városfejlesztési források elsősorban a Modern Városok Program keretében.
2018-03-10A harmonikáért (képaláírás)Harmonikával a harmonikáért címmel tartott önsegélyező koncertet március 9-én este a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Harmonika zenekara az intézmény nagytermében. (teljes szöveg)
2018-03-09Köszönet a befogadásértRideg István, a Petőfi általános iskola igazgatója megköszönte az MMK-nak, hogy az iskola felújítása alatt, közel négy hétig az intézmény helyet biztosított kilenc alsós osztálynak.
2018-03-09A saját hangszerért!Az évek során elavult, amortizálódott a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmo­nikaállománya.
2018-03-09Babgulyást adtak (képaláírás)A szakadó eső ellenére is megrendezte a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány, a helyi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat és a görögkatolikus egyházközösség hagyományos havi ételosztását a mozi előtti téren március 8-án: 350 adag babgulyást porcióztak ki a rászorulóknak. (teljes szöveg)
2018-03-08Harmonokával a harmonikáért - önsegélyező sorozatot indítottakA Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, idestova húsz éve büszkélkedhet a Juhos Melinda tanárnő irányította Harmonika zenekarral, akik sikert sikerre halmoznak. Most önmagukon próbálnak segíteni.
2018-03-08Amikor már jobb adni, mint kapniTapaszi József (kép) 2018. május 21-én lesz ötvenéves. Ennek a dátumnak természetesen csak az ő és a családja részére van jelentősége. Illetve: így volt eddig. Szórád Márton úti Carissa virágboltban van egy persely, ahová az ötletet díjazó emberek bedobhatják érméiket – és máris gyűlnek az ötvenesek, melyeket a Tűzoltó utcai gyermekklinika számára ajánlanak fel.
2018-03-05Nagy pofonok sportszerűenGrandiózus színvonalú bokszgálát rendeztek hét végén, március 3-án, szombaton este. A mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében felállított ringben amatőr és profi ökölvívók népszerűsítették mérkőzéseikkel az ökölvívást.
2018-03-02Csoki és plüssA Dunaújvárosi Darts Club által rendezett versenyen a kórház gyermekosztályának gyűjtöttek játékosok. A rendezvényen 25 kg csokoládé gyűlt össze, amit a játékosok 10 kg gyümölccsel egészítettek ki.
2018-02-24Ételt osztottak a rászorulóknak. Újra meleg étellel várták a rászorulókatDunaújváros Cserna Gábor polgármesterrel közösen osztott 200 adag meleg ételt a Hit Gyülekezete a rászorulóknak a Városháza téren február 23-án délután.
2018-02-24Foglalkozotatót terveznekA Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja által fenntartott nagyvenyimi Szent Ferenc szeretetotthon új közösségi helyiséget szeretne építeni.
2018-02-21Célzott adományok. Összedobták a dartsosok: ajándékok a gyermekeknekÚjabb adománycsomag érkezett a kórház gyermekosztályára – ezúttal a Dunaújvárosi Darts Club szervezett gyűjtést.
2018-02-21Ismét egy ragyogó összefogás a gyerekekért, jótékony adakozássalMezőfalván a tánc és szórakozás mellett az iskola gyerekeiért jótékonykodtak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, és ez már bevett trend Mezőfalván, kétszer is keringőztek a nyolcadikosok.
2018-02-19Istápolják a segítségre szorulókatÉves beszámoló közgyűlését tartotta a napokban a Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi csoportja és a támogató szolgálat. A dunaújvárosi máltaisok közgyűlésén Mudra József, a csoport vezetője számolt be a helyi szervezet elmúlt éves munkájáról, jövőbeli terveikről. Részt vett a rendezvényen Bondor Lajos régióvezető, valamint Pataki Gergely régió­titkár is.
2018-02-17Jótékony tempók. Tovább gyarapítják a kilométereketAz elmúlt évtizedben országos kitekintésű rendezvénnyé nőtte ki magát a helyi 24 órás úszógála, amelynek szervezőcsapata február 15-én, csütörtökön vehette át a Dunaújváros Sportjáért díjat. Az egyesületet Szalontai Károly képviselte.
2018-02-17Adományokat gyűjtöttek az Arany iskolában. Pirosba öltözött az AranyMinden évben rendeznek egy jótékonysági gyűjtőnapot az Arany János Általános Iskolában. Idén február 16-a volt a gyűjtőnap.
2018-02-12Ajándékba almát vittek a családoknakA Máltai Szeretetszolgálat helyi aktivistáinak jóvoltából gyümölcsnap volt február 8-9-án, csütörtökön és pénteken a Frangepán utcai Családok Átmeneti Otthonában.
2018-02-09Megújul a rendelőintézetKözös sajtótájékoztatón jelentette be Cserna Gábor polgármester és dr. Mészáros Lajos főigazgató, hogy a Szent Pantaleon Kórház csaknem 300 millió forint uniós támogatást nyert a járóbeteg-szakellátás fejlesztésére.
2018-02-09Ezúttal is babgulyás voltA Pentelei Szent Panteleimon Alapítvány osztott ebédet a Dózsa mozi előtt február 8-án, csütörtökön délután.
2018-02-07Étellel segítheti a rászorulótVégre Dunaújvárosban is kihelyezte az országban a 23. Enni adok ételdobozt a Re-Formáló Egyesület az Építők útja 2.-nél, a Klub hotel hátsó parkolójában.
2018-02-02Félmillió forint. Még ízletesebb a város kenyereTöbb mint félmillió forint adomány gyűlt össze Dunaújváros kenyerének eladásából a Móricz iskola javára. Sportszerek fejlesztésére, mozgásos és udvari játékok vásárlására fordítják.
2018-02-01Magukat is segítették. Félmillió forinttal gazdagabbak lettekEddig összesen hat negyedév telt el azóta, hogy a Szécsényi Sütőipari Kft. és a város közösen meghirdette a Dunaújváros kenyeréhez kötődő akciót. Kiss András, a Tour­inform iroda ügyvezetője átadta az összeget jelképező táblát, Kuruczleki Erzsébet megbízott igazgató meghatódottan kijelentette, a Móricz Zsigmond Általános Iskola életében ez egy jelentős összeg, amit a sportszereik fejlesztésére, mozgásos játékok vásárlására szeretnének fordítani.
2018-02-01Almát osztottak a Málta önkénteseiAlmát osztottak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaföldvári önkéntesei január 27-én, szombaton a dunaföldvári piacon.
2018-02-00Sikeres volt a sportbálunk. Az utánpótlás fejlesztése, támogatása volt a cél2018. február 10-én a rácalmási művelődési ház nagytermében tartotta a Rácalmási Sportegyesület a jótékonysági sportbálját, melynek célja az utánpótlás fejlesztésének támogatása.
2018-01-31Jó helyre került az adománySok más alapvető cél mellett fontos, karitatív célt is kitűztek maguk elé a Carissa Kupa szervezői az idei kupasorozattal. Jótékonysági akciójukkal több mint másfél millió forintot gyűjtöttek a Móra iskola javára. Alpekné Major Valériával (kép), a dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedgógiai Módszertani Intézmény igazgatójával a díjátadó ünnepséget követően beszélgettünk.
2018-01-27Meleg ételt osztott a Hit GyülekezeteIsmét ételosztást szervezett a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata a Városháza téren január 26-án. A már hagyományos időpontban, pénteken délután három órától a városháza előtt állították fel az ételosztósátort, valamint azokat az asztalokat és padokat, amelyeknél a rászorulók elfogyaszthatták az egy tál meleg ételt a hűvös januári délutánon.
2018-01-26Teltház a lelátón és dunaújvárosiu csapatgyőzelem az idei Carissa KupánA Karmacsi Auto - Mad Dogs csapatának sikerével ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett XVI. Carissa Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna, melyen kicsivel több mint másfél millió forintot gyűjtöttek össze a szervezők a Móra iskola számára.
2018-01-25Tizenhatodszor fociztak jó célért. Horvát és osztrák együttes színesítette a mezőnytTizenhatodszorra rendezték meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban a nemzetközivé bővült Carissa Kupát. A kispályás labdarúgótorna ezúttal is jótékony célt szolgált: az esemény bevételével a Móra Ferenc általános iskolát támogatják a szervezők.
2018-01-23Száz adag meleg ételJanuár 21-én, vasárnap délben száz adag meleg ételt vitt a Papírgyári úton található hajléktalanszálló lakóinak a PM helyi szervezete.
2018-01-23A bajban azonnal segítő kezet nyújtott a DunaferrA dunaföldvári Beszédes József Vízitúra Sportklub csónakháza teljesen leégett, minden értékük, az összes ott tárolt sporteszköz megsemmisült. A bajban egyből sokan segítséget ajánlottak, közte a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya.
2018-01-19NégyszázmillióA Dunaújvárosi Momert Zrt. 191, 4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással mintegy 430 millió forintért bővíti gyártókapacitását.
2018-01-19Játékszobák a suliban. A szülők, a diákok és a pedagógusok együtt szorgoskodtakA Tesco adományából és a szülők, diákok, pedagógusok összefogásából egy Inkluzív Centrumot alakítottak ki a Petőfiben. A fejlesztő centrum két kisebb, a kiscsoportos fejlesztést szolgáló teremből, valamint egy nagy, mozgásokat támogató szobából áll, s tartozik még hozzá egy sakkoktatást szolgáló terem és egy könyvtárhelyiség is.
2018-01-19A jelm ondat: Veletek szebb a világ! Határokon átívelő jótékonysági focitornaPénteken kezdődik az év első nagyszabású sporteseménye, a jótékonysági Carissa Kupa, amelyen 32 csapat száll harcba a vándorserlegért.
2018-01-19Fejlesztenek. Támogatás, gondozásÜnnepélyes keretek között adták át január 18-án, csütörtökön a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában az inkluzív centrumot.
2018-01-19Ismét ételt osztott a gyülekezetEzúttal babgulyás volt a menü sertéshússal és kenyérrel a görögkatolikusok havi ételosztásán január 18-án a Dózsa Mozicentrum előtti téren.
2018-01-18A Carissa Kupa követendő és példaértékű eseményHa január, akkor Carissa Kupa. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség immár tizenhatodik alkalommal rendezi meg hagyományos jótékonysági kispályás tornáját. Abban, hogy a viadal nemzetközivé váljon, nagy szerepe van a támogatóknak. Ezek egyike Nemes Ferenc (kép) is.
2018-01-16Ismét Carissa Kupa - jótékonyság felsőfokonJanuár 19-én, pénteken délután fél négykor indul útjára a labda az immáron XVI. alkalommal jelentkező, ezúttal már nemzetközi merítésű kispályás labdarúgótornán, a Carissa Kupán, amelyen a jelen sportolói mellett a közelmúlt helyi és hazai sztárjai, valamint az utánpótlás is pályára lép egy közös jótékonysági cél érdekében.
2018-01-15Testi lelki táplálékEgy tál meleg étellel vendégelték meg a Hetednapi Adventista Egyház dunaújvárosi gyülekezetének tagjai a Kandó Kálmán téri hajléktalanellátó intézmény lakóit január 14-én délidőben.
2018-01-13Virág sokat javult. Barabás Virág újabb karácsonyaA daruszentmiklósi Barabás Virág számára a család és a környék lakói, többek között olvasóink által is összegyűjtött pénzből legközelebb februárban utazik majd a lány és édesanyja a soproni magánklinikára. Az ottani kezeléseknek köszönhetően érezhetően javul Virág állapota, egyre erősebb, és járulékos betegségei, amelyek az agysérüléssel együtt jártak, így szerzett epilepsziája ugyancsak szemmel láthatóan javultak.
2018-01-12Közel háromszáz millió a kórháznakKétszáznyolcvanöt millió forint uniós támogatást nyert el a dunaújvárosi kórház az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán.
2018-01-12Megújult a koleszA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum 136,5 millió forint uniós támogatást nyert el a Lorántffy iskola kollégiumának korszerűsítésére.
2018-01-09Tovább gyűlnek a kupakok. Sokat segítenek Letíciának a fejlesztő foglalkozásokSzámtalan Dunaújvárosi Hírlap olvasó lelkét megérintette Móna Jázmin Letícia (kép) sorsa. A kislány családja számára minden jótékony forint óriási támogatás.
2018-01-05István egy szép találkozása volt. A találkozás, amelynek hangulat visszaadhatatlanA gyűjtőmozgalom egyik oszlopos tagja volt az előszállási Kerlang Ferencné (kép), régi, jó barátunk, számos társadalmi ügy önzetlen segítője, aki Pecsét Istvánnal (kép) találkozott.
2018-01-05Segítsék a rászorulókat!Ételgyűjtő ládákat helyeztetett ki a rácalmási önkormányzat, hogy a segítők abba tegyék az élelmiszer-adományaikat.
2018-01-04Újra Carissa Kupa. Az idei Carissa Kupa ismét jótékony célt szolgálA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség január 19-21. között rendezi meg a XVI. Carissa Kupa kispályás nemzetközi labdarúgótornát. Az idei torna kedvezményezettje a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet, ahol Snoezelen (terápiás és relaxációs) szobát alakítanak ki az intézmény diákjai számára.
2018-01-04Egy morzsányi hozzájárulásEgy hónappal ezelőtt helyezték el Dunaföldváron a Mészáros utcában az Enni adok – enni kapok ételdobozt, amely a Re-Formáló Egyesület lelkes helyi önkénteseinek és jó pár adományozónak köszönhetően naponta megtelik. Majd naponta kiürül.
2018-01-03Az ünnepek alatt és utánAlkalmanként ötvenkét adag étellel segítik az év végi ünnepek alatt is a nehéz helyzetben élőket Baracson.
2017-12-30Ebédet osztottakKét napra kaptak ebédet a földvári rászoruló családok. Kuti Valéria, a dunaföldvári vöröskeresztes csoport vezetője elmondta, hogy december 24-én kétszáz adag zúzapörköltet főzött Dávid István vállalkozó, hogy két napra száz családnak finom ebéd jusson.
2017-12-28Ajándék időseknek, nagycsaládosoknakKözel másfél millió forint gyűlt össze a kulcsi a "A jövő kulcsa" Egyesület által szervezett jótékonysági bálon (2017. decemer(?)) . Egy részéből az időseket és a nagycsaládosokat támogatták, a másik részt többek között egy defibrillátor vásárlására és az iskola fejlesztésének támogatására szeretnék fordítani.
2017-12-27Restaurálták Falkoner oltárképét. A szinte teljesen elsötétedett alkotásban a kutató meglátta a jellegzetes jegyeketdr. Korhecz Papp Zsuzsanna a ferences templomok anyagát kutató festő-restaurátorművész, a szabadkai múzeum tanácsosa találta meg a dunaföldvári Barátok templomában a 18. századi festő, Falkoner Xavér Ferenc oltárképét. Ingyen restaurálta és Szabadkán a Szabadkai Városi Múzeumban több Falkoner képpel együtt kiállította. A kiállítás 2018 májusáig látható Szabadkán.
2017-12-27Eredményes esztendőt zártak a Dunaferr birkózóiEredményes évet (2017) tudhatnak maguk mögött a Dunaferr birkózói. Sportolók, támogatók együtt ünnepeltek a karácsonyi évzárón. Eredmények a cikkben
2017-12-27Ajándékot kapott a városDunaföldvár karácsonyi ajándéknak 1 500 000 forintot kapott a Pannonia Ethanol Zrt.-től. Az ajándékot ünnepélyes keretek között Horváth Zsolt Dunaföldvár polgármestere vette át Julian Patton vezérigazgató és Hódos Ferenc stratégiai igazgatótól.
2017-12-23Jóérzés, emberség. Négyezer adag után, most több mint kétszázMegindító emberséggel fordultak a Boldog Délután tagjai ahhoz a csaknem kétszáz emberhez, akik hálás szemekkel köszönték meg a tálakon gőzölgő meleg ételt december 22-én.
2017-12-22Életmentő összefogásKomoly összefogás eredményeként vásárolhatta meg a kórház az új újszülött-melegítő és újszülött-élesztő asztalt. Mindezt sajtótájékoztatón jelentették be december 21-én a Szent Pantaleon Kórházban. A tájékoztatón részt vett dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere is.
2017-12-22Anyukák segítsége a gyerekosztálynak. Édesanyák adománya a gyermekosztálynakKét édesanya, Kleiberné Simon Enikő és Fodor-Ajkay Zsófia és a mögöttük megbúvó több tucat segítőkész ember már nyolc hónapja ajándékokkal halmozza el a Szent Pantaleon Kórház újszülött-, koraszülött- és gyermekosztályát.
2017-12-22Újraélesztő asztalt kapott a kórház. Támogatásokból sikerült megvásárolni az új eszközt a szülészetreMelegítő és újraélesztő asztalt vásárolt a szülészeti osztály, amelyet csütörtökön már be is üzemeltek.
2017-12-22Ütős kis ajándékokat kaptak az ovisokRengeteg játékkal lepték meg a Margaréta tagóvoda apróságait a dunaújvárosi shaolin kungfu csapat tagjai.
2017-12-22Jótékony fociElső alkalommal rendezte meg december 16-án a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az Adventi "Érted is vagyunk!" elnevezésű jótékonysági labdarúgó tornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, melyen a dunaújvárosi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkáját kívánta segíteni a szövetség.
2017-12-21Nagy boldogság volt ez! Shaolin-tanulók gyűjtöttek játékokatMűködik Magyarországon egy Shaolin Kungfu Association Hungary (SKAH), amelynek tagja a Duna SE, városunk kungfu-egyesülete is. December 20-án délután át is adták a sok műanyagzsáknyi különböző játékot: tűzoltóautótól a plüssállatokig, társasjátékoktól a mesekönyvekig a Margaréta óvoda lelkes gyermekeinek.
2017-12-21Dobozokba rejtett szeretet a gyermekotthonokbaCsaknem kétszázhatvan ajándékcsomagot gyűjtöttek össze a pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ részére.
2017-12-20Teherautónyi adomány a kutyamenhelynek. A kutyák is megérdemlik, hogy legyen karácsonyukKosik Lilla elkötelezett munkájának köszönhetően a hét végén jelentős adomány érkezett a paksi állatmenhelyre.
2017-12-20A máltai szeretetszolgálat önkéntesei viszik a csomagokatA Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi szervezetének munkatársai december 19-ébn, kedden délelőtt az önkormányzat Útkeresés Családsegítő Szolgálatának Családok Átmeneti Otthonában tettek látogatást.
2017-12-19Biztosított a felszerelés. A legfőbb cél a röplabda sportág népszerűsítéseA DSE Röplabda Akadémia december 18-án, hétfőn megtartott sajtótájékoztatóján jelentették be az akadémia és a Sport 36 (Vasi Energie Kft.) együttműködési megállapodásának aláírását, amelyről a sportszereket forgalmazó cég ügyvezetője, Bódis Tamás nyilatkozott.
2017-12-15Bánkis meglepiA karácsonyi készülődés jegyében a Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium diákjai idén is ünnepváró díszekkel és ajándékokkal kedveskedtek a kórház gyermekosztályának.
2017-12-15Kötszereket kapott a mentőállomásÉgési kötszereket tartalmazó csomagot ajándékozott a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. a Dunaújvárosi Mentőállomás számára.
2017-12-15Könnyebbé tették a készülődést. Ajándékártyát vehettek átAz idei már a tizenhatodik alkalom, hogy az advent elején tartott jótékonysági bál bevételéből ajándékot tudott adni a Fidesz dunaújvárosi szervezete családoknak, időseknek, illetve – kiegészítve a kedvezményezetti kört – tehetséges sportolóknak.
2017-12-15Örömteli számvetés. Hazai és nemzetköi szinten is kimagasló eredmények születtekÉvzáró és értékelő összejövetelt tartott december 13-án, szerdán este a Dunaferr Sportegyesület, ahol az esztendő kiemelkedő eredményeinek ismertetése mellett 2017 legjobb utánpótlás sportolói is átvehették díjukat.
2017-12-15Máltaiak gyűjtenek szeretetszolgálathozA Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi csoportja megkezdte hagyományos, karácsonyi adománygyűjtését a Béke városrészi nagyáruház előcsarnokában.
2017-12-14Nemes célért árulták a forralt bortA Fidesz dunaújvárosi szervezetének prominens személyiségei kínáltak forralt bort Az összegyűlt pénzzel a kórházat támogatják.
2017-12-14Szép, komfortos. Barátságos kórteremA Hamburger Hungária Kft. társadalmi szerepvállalásának újabb, jó példája a kórházban december 13-án, szerdán átadott, magas komfortfokozatú VIP-kórterem.
2017-12-13Ajándékdobozok gyűjtése. Angyalok, dobozokA karácsonyi ajándékgyűjtési akciók eredményének első komolyabb hulláma december 12-én, kedden ért az Útkeresés Szolgálathoz.
2017-12-13Adni jó - mindent szívesen fogadnakA jótékony adakozás mindig nagy segítség. Különösen karácsony közeledtével fokozódik a jelentősége, mikor amúgy is érzelmileg feltöltődve várjuk az ünnepi pillanatokat. Hogy a nehéz sorban élőknek is könnyebbé válhasson az adventi várakozás, ezért sokféle módon, sokan próbálnak segíteni. Ilyen segítség a Mezőfalvi Szociális Intézmény karácsonyi adománygyűjtési akciója is.
2017-12-13Szívből jövő segítség a rászoruló családoknakA tartós élelmiszereknek a felnőttek, a csokimikulásnak és a szaloncukornak pedig a gyerekek örülhetnek Mezőfalván.
2017-12-13Mentőállomás: égési kötszerek adományaA szabadegyházai Hungrana Kft. társadalmi felelősségvállalási programja keretében különleges égési kötszereket adományozott december 12-én, kedden a dunaújvárosi mentőállomásnak.
2017-12-12Varázsos hangulat. Kórtermek díszek és ajándékok...Megjelent néhány középiskolás december 11-én, hétfőn délután a városi kórházban, néhány dobozzal a hónuk alatt.
2017-12-12Legyen ünnep mindenkinekA Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Intézmény adománygyűjtést szervez a karácsonyig tartó időszakban Mezőfalván.
2017-12-12Ajándék sokaknakKarácsony közeledtével megnövekszik az adakozó kedv is. Az Angyaldoboz elnevezésű kezdeményezést idén a Tourinform iroda koordinálja.
2017-12-11A kamra javát ajánlották fel. Segíteni szeretnénekA jótékonyság különleges módját választották a kulcsiak immáron harmadjára is elárverezték a falubeliek felajánlásait, hogy a befolyt összegből segíthessenek.
2017-12-09Adományozás. A Családok Átmeneti Otthonában rendeztek ünnepi műsort civilekNagy izgalommal várták látogatóikat december 8-án, péntek este a Családok Átmeneti Otthonának lakói: már negyedszer...
2017-12-08Összefognak a rászoruló családokért. Jótékonysági bált tartott a Fidesz helyi szervezeteTizenhatodik alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját a Fidesz Dunaújvárosi Szervezete, amelynek célja, hogy a bevételekből, a felajánlásokból a rászoruló helyi családok karácsonyát tehessék szebbé.
2017-12-08Kis járőrök a gyermekosztályon. Közel félmillió forintot gyűjtöttek össze a futókSzerdán délután a kórház kis betegeit nagy meglepetés érte, a rendőrség érkezett hozzájuk, két nagyméretű rendőrautóval.
2017-12-08Lánglovagok Móna Jázmin Letíciáért. Falinaptárral is segíthetünkElkészült a lánglovagok új, 2018-as jótékonysági naptára, amely számos sztárvendéget felvonultatva, meglepetések sokaságával várja a remélhetően népes fogyasztótáborát. Már elérhető!
2017-12-08Ismét úton volt a dévai MikulásIsmét útnak indult társaival Erdélybe a „dévai Mikulás”, azaz a dunaföldvári származású Jendrolovits Gábor. Huszonegy autóval, három utánfutóval harmincöten vettek részt ezen a nagy jótékonysági Mikulás-túrán.
2017-12-07Játék kisautók a kórház gyerekosztályának. Kisautókat adtak a beteg gyerekeknekJótékonysági futást rendeztek a közelmúltban a Városháza térről kiindulva a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya javára. Az esemény célja az volt, hogy minden futó nevezési díja, valamint a támogatók befizetései is hozzájáruljanak ahhoz: vehessenek két, elektromos meghajtású kisautót a városi kórház gyermekosztálya számára, melyet december 6-án adtak át a szervező Lacza Tamás rendőr főtörzsőrmester.
2017-12-06Ismét jótékonysági Málta-bálCsaknem háromszáz vendég érkezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja által szervezett hagyományos jótékonysági bálra. A földváriakon kívül jöttek máltások Pécsről és Budapestről, sőt a német testvércsoportból, Niederaibachból is érkezett hét fiatal.
2017-12-05Sikeres gyűjtés. Még egyszer megrendeznékTalán a vasárnap esti időpontnak köszönhető, hogy nem a várt nagyságú közönség érkezett a Béke étterembe, a Nagy Kamilla megsegítésére rendezett jótékonysági koncertre. Ám így is sikeresnek mondható.
2017-12-05Vállalt adomány a magyar máltaiaknakA Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete december 4-én, hétfő délután adománycsomagokat vett át. Karácsony közeledtével a szeretetszolgálat is erősödik.
2017-12-04Kamilla javára ajánlották felJótékonysági koncertet rendeztek december 3-án, vasárnap este a súlyos beteg, ötéves Nagy Kamilla (kép) javára a Béke étteremben. A jótékonysági műsorban főként Dunaújvároshoz kötődő művészek léptek fel, akiket az egyik ötletgazda és szervező, Horváth János keresett meg, és ők első szóra vállalták az ingyenes fellépést, Kamilla gyógyulásáért.
2017-12-01Közel félmillió forint a futóktól. Játékautót vásárolnak a kórház gyermekosztályáraTöbb, mint kétszázhatvanöten vettek részt azon a jótékonysági futáson, amellyel a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya javára gyűjtöttek adományokat.
2017-12-01Évente ezer szülést vezetnek le a kórházban. 2018 a családok éve lesz620 000 Ft gyűlt össze az újszülött melegítő- és újraélesztő asztal vásárlására a Szent Pantaleon Kórház jótékonysági bálján.
2017-12-00Együttműködés a szakember-utánpótlásért. Ösztöndíj és extra németóra tíz diáknakEgyüttműködési szerződést kötött egymással a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnáziuma. Ennek keretén belül tíz diák kap ösztöndíjat és külön német nyelvi képzést.
2017-12-00Ajándékot vittünk a csöppnyi lánynakDr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és Vargáné Kaiser Katalin Nagyvenyim polgármestere adományt vitt a mélykúti Kulcsár Viola Hellának.
2017-12-00A városvédők adventi felajánlásaA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület 70 üveg narancsos tök ivólevet adományozott a rácalmási Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnak, ezzel járulva hozzá a családok ünnepi készülődéséhez. (2017. december)
2017-12-00Cserkész hírekA rácalmási Szent Miklós Cserkészcsapat 2017. őszi-téli hírei
2017-11-30Háromszori adomány. Adományok a legjobb helyreHárom helyre is személyesen vitt adományt november 29-én, szerdán délelőtt dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és Cserna Gábor polgármester. Nagyvenyimen, amikor két vállalkozó, Dráviczki Márton és Kamondy Márton gyűjtést indított a térségben élő rászoruló, beteg gyermekek javára. Össze is gyűlt akkor 511 500 forint, aminek az odaítéléséhez a polgármesterek segítségét kérték. Végül úgy döntöttek, háromfelé osztják: a dunaújvárosi Móna Jázmin Letícia, a daruszentmiklósi Barabás Virág és a nagyvenyimi Kulcsár Viola Hella között.
2017-11-30Adventi ajándékok. Adventi adomány a gyerekeknekA Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya kapott karácsonyi adományt november 29-én, szerda délután a helyi REES Ingatlan és Hitelirodától. Az adomány egy adventi koszorúból, szaloncukorból és mandarinból állt. Ahogyan Bodorné Csapó Magdi (kép), az iroda vezetője az adomány átadása alkalmával rendezett kis összejövetelen elmondta: mindezzel azoknak a gyerekeknek a napjait szerették volna egy kicsit szebbé tenni, akik kényszerűen a kórházban töltik majd a legnagyobb családi ünnepet.
2017-11-29A köz javáért tettek. Évről évre egyre többen csatlakoznakIdén ünnepli ötödik születésnapját a Hankook Tire Magyarország Dolgozói Önkéntes Programja, ezen időszak alatt a vállalat dolgozóinak közreműködésével négy megyében összesen 119 projekt valósult meg 42 millió forint értékben.
2017-11-25Segítség a kórháznak. Összefogás egy fontos cél érdekébenA társadalmi szerepvállalás és lokálpatrióta összefogás egyik szép példája az immáron 5. alkalommal megrendezett Szent Pantaleon Kórház jótékonysági bál.
2017-11-24Biztos munkaMegállapodást kötött egymással a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium. A diákok négy évig minden támogatást megkanak a cégtől, tanulmányaik befejeztével akár állást is vállalhatnak a Rail Cargonál.
2017-11-21Szőlőhegyi túraútvonalAz adonyi turizmust is föllendítheti egy helyi túraútvonal kialakítása, amely három fiatalember és segítőik nevéhez fűződik.
2017-11-20Jótékonyság. Falinaptáron a jótékony segítségIsmét naptárra „mennek” a helyi lánglovagok. Természetesen az idén is jótékonysági céllal. Kezdeményezésükhöz a napokban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabdázói is csatlakoztak.
2017-11-17Újraélesztő asztalt kap a gyermekosztály. A városfejlesztés meghatározó pillére a kórházImmár ötödik alkalommal szervezték meg a Szent Pantaleon Kórház jótékonysági bálját. A bevételből ezúttal az újszülöttek számára alkalmas újraélesztő- és melegítő asztalt vásárolnak.
2017-11-15Segítség a hideg, fagyos napokraMezőfalván már kiosztották, és van, Kisapostagon még ezután döntenek a szociális tűzifa iránti kérelmekről.
2017-11-14Sikeres a jótékony este!Nagy sikerű jótékonysági bált rendezett november 10-én, pénteken este a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház az egyetem sportcsarnokában. Nem csak a szervezés volt kiváló és a hangulat remek: a bál anyagi szempontból is sikeresnek bizonyult.
2017-11-14Nemes felajánlás a rászorulók részére. Közös erővelCserna Gábor polgármester közleményt juttatott el a Dunaújvárosi Hirlaphoz november 13-án, amelyben példaértékű kezdeményezésről számol t be.
2017-11-11Jótékonysági kórházi bálÖtödik alkalommal rendezték meg a Szent Pantaleon Jótékonysági Bált november 10-én, pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Egyetem A épületében. A jótékonysági kórházi bál célja egy újszülött-élesztő és -melegítő asztal megvásárlása.
2017-11-10Szerb-horvát szakkörösök. Három csoportban huszonöt kisdiákMintegy 130 ezer forint támogatásban részesült a Szilágyi iskola egy horvát pályázat által. amellyel horvát nemzetiségi tankönyveket vásárolnak a nyelvi szakkörösöknek.
2017-11-10Kétszázhetven millió forintból tizenháromezer gumiabroncs-adományA Hankook Tire Magyarország Kft. az elmúlt hat évben több mint 13 ezer abronccsal, 273 millió forint értékben támogatott különféle szervezeteket.
2017-11-10Ajándék HorvátországbólHorvát nyelvű tankönyveket és ajándékkönyveket kaptak a Szilágyi iskola idegen nyelvi szakkörösei.
2017-11-08TudományosanRégi hagyomány folytatásaként rendezték meg november 7-én a városi és városkörnyéki Komplex természettudományi vetélkedőt a Bánki iskolában az egyetem támogatásával.
2017-11-06Dorogi mester jótékonysága (képaláírás)November 3-án, pénteken zárt a Munkásművelődési központban Dorogi József ikonjaiból összeállított tárlat. A mester lapunknak elmondta, hogy egyik alkotását felajánlja a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány javára annak érdekében, hogy annak árával támogathassa az alapítvány tevékenységét. (teljes szöveg)
2017-11-03Jótékony forintok a kenyérből. Félmillió forint adományt hozott Dunaújváros kenyereHatodik alkalommal adták át a Széchenyi pékség Dunaújváros kenyere által összegyűjtött pénzt. 501 ezer forint gyűlt össze, amit az önkormányzat 600 000 Ft-ra egészített ki a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesülete számára. Az akció következő kedvezményezettje a Móricz Zsigmond Általános Iskola lesz.
2017-11-03Negyvennégyezer hossz. Egészség, példamutatás és jótékonyságKözel 1500 kilométert teljesített a 24 órás úszógálán résztvevő 16 csapa múlt hétvégén a Fabó Éva Sportuszodában. Minden egyes leúszott hossz két dunaújvárosi intézményt, a Móra Ferenc Speciális Iskolát és a Jószolgálati Otthont támogatta.
2017-11-03Kilencven millió forint képzésreA Dunaújvárosi Egyetem és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség sikeresen pályázott, amellyel 98,78 millió forint uniós támogatást kapott. A program szeptember 1. és 2020. augusztus 31. között valósul meg.
2017-11-03Tűzoltók: naptárra fel!Az év utolsó hónapjában ismét jövő évi naptárral jelentkezik a helyi tűzoltókapitányság. Lánglovagok újabb jótékonysági akciója.
2017-11-00Mozdulni másokért. Életmentő lehet a támogatásIsmertető a Dunaferr kollektívája által támogatott segélyakciókról: Barabás Virág, Balázs Csaba és Pecsét István.
2017-11-00Lezajlott Rácalmáson a megújuló energia szeminárium2017. október 19-én megrendezésre került egy nyílt szeminárium Rácalmás Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében "Helyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiahatékonysági megoldások" címmel. A szeminárium a Norvég Alap társfinanszírozásával megvalósult korábbi közös projekt folytatása, amely a norvég Elverum városával közös partnerségben a zöld energetikai fejlesztések továbbviteléről szólt.
2017-11-00Hankook adományozás2017-ben hatodik éve adományoz gumiabroncsokat a Hankook olyan nonprofit szervezeteknek, akik munkájukkal a társadalom számára fontos szolgálatot végeznek. Idén támogatták például az Országos Mentőszolgálatot, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát és a Magyar Vöröskeresztet.
2017-10-30Úszómaraton huszonnégy órán át. 1465 kilométert úsztak 24 óra alatt a csapattagokKözel 44 ezer hossz, 1465 kilométer – tömören így foglalhatnánk egybe az idei, immáron 11. alkalommal jelentkező 24 órás Úszógála mérlegét, amely október utolsó hétvégéjén is igazi sportcsemegét tartogatott a résztvevőknek.
2017-10-26Nyolcmillióval a minőségi oktatásértKét dunaújvárosi középiskola is részese a Hankook Tire Magyarország Kft. HOPP-elnevezésű programjának, amelyben összesen nyolcmillió forint támogatást kap négy középfokú oktatási intézmény. A két támogatott dunaújvárosi iskola a Bánki és a Dunaferr iskola. Az összeg főként az informatikai felszerelések fejlesztését szolgálja.
2017-10-20Új tároló a Jószoli udvarán. Segítettek a dunaferres diákokA Dunaferr iskola diákjai tároló kisházat építettek a a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti intézményének udvarára.
2017-10-19Kis házat építettek. Kis házat építettek nagy lelkesedéssel és örömmelIsmét gazdagodott a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi úti intézménye, ismét külső, önzetlen segítséggel. A Dunaferr iskola diákjai egy kis házat készítettek az udvari eszközök számára.
2017-10-12Idén nyolcmilliót tekertek össze. Jó ügy érdekében pattantak bringáraEbben az évben (2017) másodszor is megszervezte Tekerd jobbra! elnevezésű jótékonysági programját a Hankook Tire Magyarország Kft. A rácalmási gumiabroncsgyár az elmúlt évhez hasonlóan idén is mintegy nyolcmillió forintot adományozott két kiválasztott szervezetnek. Ezúttal a Mosoly Alapítványnak és a Gyermekétkeztetési Alapítványnak jutott a támogatásból.
2017-10-10Úszni ismét 24 órán át. Jótékonysági úszógála előttOktóber utolsó hétvégéjén ismét Dunaújvárosban tempózik a város egyik legaktívabb jótékonysági programja, az immáron XI. alkalommal jelentkező 24 órás Úszógála.
2017-10-06Tekerd Jobbra! Nyolcmillió forintot bicikliztek összeA tavalyi év sikerén felbuzdulva a Hankook Tire Magyarország Kft. idén nyáron is megszervezte a "Tekerd jobbra!" elnevezésű programját. Nyolcmillió forint adománnyal támogatják ez alapján a Gyermekétkeztetési Alapítványt (1,5 millió) és Mosoly Alapítványt (6,5 millió).
2017-10-06Tízezer lépés mindenkiért. Negyedmillió forint adomány a gyerekosztálynak223 érdeklődő gyűlt össze vasárnap a Városháza téren, hogy egy közös sétára induljanak. Az akciónak jótékonysági célja volt, összesen 247 ezer forinttal segítették a kórház gyermekosztályát.
2017-10-02Tízezer lépés kellett csak egy kis jósághoz!Sokan választották október 1-én, vasárnap délelőtt otthoni pihenés helyett a pihentető sétát: a városháza előtt több mint kétszázan gyűltek össze, kicsik és nagyok, magányosak és kisebb társaságok, néhányan még a kutyáikat is elhozták, hogy segítsenek a kórháznak egy rövid sétával.
2017-10-02Kajakokat adományoztak két egyesületnekKét új kajakot vásárolt a közelmúltban a Duna menti Települések Szabadidő, Vízisport és Víziturizmusáért Alapítvány: az együtt mintegy négyszázezer forint értékű sporteszközöket adományozási céllal szerezték be, azokat már használatba is vették a megajándékozott szervezetek sportolói.
2017-10-00IV. Újtelepi ÖKO-nap. Kupakleadás16,5 tonna vas- és elektrotechnikai hulladék, 1010 kg (85 zsák) kupak gyűlt össze a Városvédők Újtelepért Egyesület által szervezett ÖKO-napon
2017-10-00A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola hírei. Iskolahét - Kossuth-nap. Családi délután (képaláírás). Folyik a melegvíz (kishír). Kutatók éjszakája (képaláírás). Őszi túra a Vértesben (képaláírás)- A nagyvenyimi általános iskolában 2017-ben is a sulihét egyik meghatározó programja a Kossuth-nap, amikor a 4. osztályosok műsora után a nyolcadikosok felavatják az elsősöket - A családi délutánon szülők, gyerekek, pedagógusok együtt állták körül a születésnapi tortát (nem teljes szöveg) - Szülői kezdeményezésre gyűjtés indult a nagyvenyimi általános iskolában, hogy az épület mosdóiban meleg víz folyjon a csapból, és minden tanuló alkalmazni tudja, amit a Kézmosás világnapján tanult. (nem teljes szöveg) - Szeptember 29-én, pénteken Budapestre a Műszaki Egyetem Kutatók éjszakája című előadásaira utazott az iskola több tanulója (teljes szöveg) - A hagyományosan megrendezésre kerülő őszi túra idén (2017) sem maradt el. Czimmer Éva és Varga János jól szervezett munkájának köszönhetően lehetőség nyílt teljesíteni a csókakői kéktúrát. A túrát a Vértes-hegység szívében található Gántról kezdték meg (teljes szöveg)
2017-10-00A nagyvenyimi Nefelejcs Napköziotthonos óvoda hírei. Újra Hankook pályázat! Szüreti mulatság- A nagyvenyimi óvoda ismét pályázott a Hankook Értékteremtő Önkéntes Programra, melyen pozitív elbírálásban részesült és az összegből az udvari asztalokat, padokat és játékokat újította meg 2017. augusztus 29-én - 2017. szeptember 29-én volt a nagyvenyimi óvodában a szüreti mulatság
2017-10-00Élménybeszámoló a nyári táborrólKépes beszámoló a nagyvenyimi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat 2017-es ingyenes nyári táboráról.
2017-10-00Mesedélután a könyvtárbanA 2017-es Országos Könyvtári Napok rendezvényeihez kapcsolódva mesedélutánt tartottak a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtárban október 4-én. A vendég Pável István mesemondó és meseterapeuta volt.
2017-10-00900 millió kutatás-fejlesztésre. Innovációs pályázatot nyert a Tüki Zrt.A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatási rendszerében sikerrel pályázott és 900 millió forintos összegű támogatást nyert el a TÜKI Zrt. A programban kedvezményezett stratégiai partner az ISD Dunaferr Zrt. is.
2017-10-00"Helyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiatakarékossági megoldások"A Miniszterelnökség döntése alapján, a Norvég Alapban fel nem használt pénzügyi keretéből Rácalmásnak 5 millió forintot ítélt oda, amit Rácalmás az energetikai fejlesztések továbbvitelére fordít. Ezzel kapcsolatban 2017. október 19-én a rácalmási polgármesteri hivatalban nyílt szemináriumot tartottak.
2017-10-00Diákokat támogat a HankookLezárult a Hankook Oktatási Pályázati Programja (HOPP), melynek keretein belül négy középfokú oktatási intézményt és ezzel több, mint 2500 középiskolai tanulót támogatott mintegy 8 millió forint értékben. A vállalat a Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyei műszaki/technikai középiskolák közül többek között a DSZC Bánki Donát Szakgimnáziumot és a Dunaferr Szakközépiskolát támogatta 2017-ben.
2017-10-00A VAJK sikerrel rendezte meg a Sziget-kupánA Rácalmás SE VAJK Íjász Szakosztálya 2017. szeptember 30-án 11. alkalommal rendezte meg a VAJK 3D Sziget-Kupa versenyét. Magyarországon az egyik legnépszerűbb szakág a 3D, azaz a 3 dimenziós íjászat.
2017-09-28FelelősségvállalásA Pentelén működő drogambulancia ugyanis már régóta szeretett volna egy szabadtéri felnőtt edzőközpontot, néhány áldozatkész fiatalember és a Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskolának köszönhetően sikerült megvalósítani.
2017-09-21Festményárverezést rendeznek. Képőmvészeti árverésEgy önzetlen felajánlás nyomán új ötlettel álltelő dr. Bozsits Attila (kép), a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány kuratóriumi tagja. Ennek értelmében képzőművészeti alkotásokat árvereznének el a közalapítvány javára.
2017-09-15Védőháló a bajba jutott emberek megsegítéséreNegyvenegy családnak segített ebben az évben a közüzemi tartozások rendezésében a Védőháló alapítvány, amely továbbra is várja a bajba jutottak megkeresését.
2017-09-12Virág szépen javul!Egy kezeléssorozat után, sok otthoni gyakorlás előtt már a közeljövőt tervezgeti Barabás Virág családja Daruszentmiklóson.
2017-09-11Hiány és jelenlétSzeptember 8-án, pénteken este mutatkozott be Brückner János Végletes jelenlét című kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. a kiállítást – amely Les gens D’Uterpan: X-Event 2.6 című közösségi performanszával is bővült – a város önkormányzata és a Nemzeti Kulturális alap mellett a Budapesti Francia Intézet is támogatta.
2017-09-09Gálaműsor Letíciának. Letícia gyógyulásáért szerepeltekA négyéves Móna Jázmin Letícia (kép) gyógyulásáért rendeztek jótékonysági gálaműsort a Munkásművelődési Központban. Az MMK földszinti színháztermében szeptember 8-án, pénteken délután négy órakor kezdődött el az a gálaműsor, amelynek már szervezői is jószándékú önkéntesek voltak. Belépődíj nem volt, a segítséget adományozók és támogatók adták.
2017-09-04Elbúcsúztatták a nyarat. Városrészi nap a BékébenVárosrészi napra invitáltak minden érdeklődőt szeptember 2-án, szombaton 10 órától a Béke városrészbe, a Március 15. térre, ahol színes programok, koncertek várták a családokat.
2017-09-04Pecsét István gyógyulásáértPecsét István kínai gyógyulásáért Dunaújváros és térsége fogott össze, amelyről eddig is folyamatosan beszámoltunk.
2017-09-02Nem csak tananyag. Az iskola nemcsak tananyag!Szeptember 1-én, pénteken több iskolában is évnyitó ünnepséget tartottak. A Rudas iskolában Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója az évnyitó ünnepségen beszélt az elért eredményekről.
2017-09-00Egy kenyérnyi segítségA Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesülete lesz a következő kedvezményezettje a Dunaújváros Kenyere programnak. Beszélgetés Farkas Zsolt alapító elnökkel.
2017-08-26Egy nagyon várt adomány. A mindennapokban jelent nagy segítségetNegyvenyim önkormányzata és a Végső Vár Alapítvány összefogásának eredményeként a mindennapokat segítő fürdőszobai berendezés érkezett meg pénteken Baranya Stefánia Gabrielláékhoz.
2017-08-25Játékfesztivál a suli előtt. Tanszereket osztottak az útkeresésénélJátszóházzal, ügyességi vetélkedőkkel várták a gyerekeket az iskolakezdés előtt az Útkeresés Segítő Szolgálatnál, emellett tanszereket, táskákat és különböző adományokat is kiosztottak a családoknak.
2017-08-25Füzetek, táskák, tornacipők. Adománykuckó a Római városrészbenAz iskolakezdéshez szükséges felszerelésekkel várták a rászorulókat a Váci utcai Adománykuckóban.
2017-08-25Bőkezű támogatóA Hamburger Hungária kizárólag a dunaújvárosi és környékbeli sportot és közösségi életet támogatja: DUDIK, Parázs Varázs, Adventi Forgatag...
2017-08-23Játékosan a legjobb. Jószívvel, tanszeradománnyalGyerekzsivajtól volt hangos az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepien feldíszített udvara augusztus 22-én délelőtt.
2017-08-21Nem erőmű, fűtőmű. Nem erőmű, fűtőmű épülneKözel három órán át tartó, időnként feszült hangulatú lakossági fórumot tartottak augusztus 18-án, pénteken délután Kulcs községben.
2017-08-18Kutya jó kalandok a placcon. Él,énypark a Hankook-programmalHivatalosan is birtokba vehették a négylábú kedvencek az élményparkot, ami a "KÖSZ Hankook" programmal valósult meg.
2017-08-18A kis csantavériek nagy örömére. Határon túli barátságMezekkel ajándékozta meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Csantavér kis focistáit, amit személyesen adtak át nekik.
2017-08-18Felújítanak két óvodát. Felújítanak két óvodát isNagy léptékű felújítási munkálatokat végeztek a nyáron a Dunaújvárosi Óvoda két tagegységeében, a Napsugár tagóvodában és az Aprók háza tagóvodában is.
2017-08-17Nagy falat a jótékonyságÖtödik alkalommal adták át a Dunaújváros Kenyere kezdeményezésben összegyűlt pénzösszeget. Ezúttal az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete volt a kezdeményezett. A szervezet mintegy félmillió forintot kapott.
2017-08-17Gyűlnek már az adományok. Szépen gyúlnek már a jótét adományokIdén is játékfesztivállal zárja be a nyarat, és indítja el a tanévet augusztus 22-én délelőtt az Útkeresés Segítő Szolgálat.
2017-08-16A kutyatartóknak kedveztek. Kutyapark a felső Duna-partonA társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség újabb kiváló példája az elkészült kutyapark, amelyet augusztus 15-én adtak át ünnepélyes keretek között a Panoráma út és az Október 23. tér sarkán.
2017-08-11Biomassza a község szélén. Falufűtőmű épülne KulcsonNagy a felbolydulás a faluban, sokan felhördültek a hírt hallva, hogy biomassza erőművet terveznek építeni Kulcs belterületén. Beindultak a találgatások, beszélnek környezetszennyezésről, bűzről, sokmindenről. Következzenek a tények.
2017-08-10Az esőembereknek segített a város kenyere. Dunaújváros kenyere - az eőemberek javáraÚjabb három hónapos időszaka zárult le a Dunaújváros kenyere programnak, amelynek ezúttal az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete volt a kedvezményezettje. Rekordösszegű támogatás és marketing gyémánt díj.
2017-08-09Pótvizsga: a sikerre hajtanak. Segítenek nekik a felkészülésbenHa az év végén valamelyik tantárgyból elégtelenre sikerült a zárás, akkor két választása marad a diáknak, vagy évet ismétel, vagy javító vizsgát, közkeletű nevén pótvizsgát tesz. A Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. ingyenes lehetőséget biztosított erre.
2017-08-04Mezítlábas sétányt alakítottak ki a nagyvenyimi NefelejcsbenA nagyvenyimi Nefelejcs óvoda nevelőtestülete álmodott egy nagyot tavaly ősszel, és az álom idén valósággá vált: szülői segítséggel mezítlábas sétányt alakítottak ki az intézmény parkjában.
2017-08-02Céges és dolgozói összefogásVannak még csodák? - Tettem fel a kérdést pár héttel ezelőtt, amikor cikkünk hősével, Éva Istvánnal (kép) találkoztam a mezőfalvi iskola kertjében. A Hankook Tire Magyarország Kft. hatodik éve támogatja dolgozóin keresztül a közösségekért felajánlott munkát.
2017-08-00Kézilabda- Több elérhető álomBeszélgetés Szemenyei Istvánnal, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetőjével a csapat céljairól, a csarnok felújításáról és a támogatásokról.
2017-08-00Dransfeldben nyaralhattak a rácalmási fiatalokDransfeld és Rácalmás közötti közel három évtizedes partnerkapcsolatnak köszönhetően ezen a nyáron is a német testvérvárosban nyaralhattak a rácalmási gyerekek
2017-08-00Felújítás az iskolában (kishír) A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola híreiA 2.b osztálya tantermének parkettája a szülők összefogásának köszönhetően a nyár folyamán megújult. Ősszel a gyerekek egy szépen felcsiszolt és lakkozott tanteremben kezdhetik meg az új tanévet. Nevükben is köszönjük a szépítést, és az azt követő helyreállítási munkálatokat is! (teljes szöveg)
2017-08-00Felépült a rácalmási református gyülekezeti házMagán és önkormányzati adományokból, pályázatokon nyert összegekből, valamint az EMMI, a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Vértesaljai Református Egyházmegye támogatásából 2017. március 23-ra elkészült a rácalmási református gyülekezeti ház.
2017-08-00Szövetségi támogatássalA Magyar Kajak-kenu Szövetségtől az országos bajnokságokon elért eredmények alapján kapja klubunk, a Rácalmás Sportegyesület, illetve annak vízisport és szabadidő szakosztálya az anyagi támogatást.
2017-08-00Mindenki egy rákbetegért, egy rákbeteg mindenkiért! Közösségi összefogással a legreménytelenebb helyzetekből is van kiútPortré a súlyos rákbeteg Pecsét Istvánról, aki Kínába járt gyógykezelésen.
2017-07-31Jól vizsgázott a sziget. Kiváló szervezés, parádés küzdelmekRemek időben, kitűnő pályákon rendezték meg július 28-30 között az országos strandröplabda bajnokság harmadik fordulóját a Szalki-szigeten.
2017-07-29Tovább szépül a zenedeNemes felajánlásoknak és önkénteseknek köszönhetően tovább szépül a város zeneiskolája.
2017-07-28Megújul az Aprók HázaAz önkormányzat mintegy 435 millió forint uniós támogatásból újítja fel a Napsugár és az Aprók Háza Tagóvodát.
2017-07-28Égi energiával a plébánia udvarán. A hívek adományából napelemeket telepítettekNapelemeket telepítettek a római katolikus templomhoz, amely arra hivatott, hogy a plébánia energiaszükségletét kiválthassák vele. Közel egy hónapja termelnek már energiát a napsugarakból.
2017-07-18Felajánlhatják a már megunt köteteketA rácalmási művelődési ház és könyvtár lehetővé teszi, hogy átvegye a már megunt otthoni könyveket.
2017-07-14Csendes adományozásRövid, csendes és korrekt találkozó volt július 13-án, csütörtökön reggel a baracsi polgármesteri hivatalban: a július 8-i, szombati repülőnap egyik attrakcióját képviselő Nyúl Ferenc, az Amatőr Raly Sportegyesület baracsi tagja, és Bálint Mihály, a Baracsért Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt a két résztvevő. A tárgy, amely miatt összejöttek: a repülőnapon jelentkező nézőket versenyautós élményben részesítő ralisok a bevételt eredetileg két, nagyon nehéz helyzetben lévő baracsi családnak ajánlották fel.
2017-07-12Kemény munka. Ezer kiló kupak nyolcvanezer forintMég nagyon sok munka és kezelés vár Barabás Virágra (kép), míg felgyógyul - minden forint közelebb hozhatja azt a napot...
2017-07-12Az ügyvezető is szerszámot fogottEgy európai hálózatával Magyarországon is tevékenykedő, holding különleges módon tette emlékezetessé a fönnállásának hatvanadik évfordulóját, a daruszentmiklósi óvodát újították fel. Erről Kocsy Barnabás (kép), a cég magyarországi ügyvezetője tájékoztatott bennünket.
2017-07-10Repülőnap. Ötödször is sikeres repülőnapJúlius 8-án, szombaton több ezren látogattak ki az V. Baracs-Kisapostag Repülőnap programjaira, ahol légi bemutatók, sétarepülések, kulturális és technikai programok sokasága várta a rendezvény vendégeit.
2017-07-10Kutyafuttató (képaláírás)Július 8-án, szombaton megkezdték az új kutyapark építését a Batsányi utca mögötti felső Duna-parton. A Hankook biztosítja az eszközöket, segédanyagokat, az önkormányzat a helyszínt, a közösség pedig önkéntesként közreműködik. (teljes szöveg)
2017-07-06Jótékony triatlonosok a Jószolgálati OtthonbanÚjabb adománnyal kereste fel a Jószolgálati Otthont a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület (DTSE) vezetősége. A hét végi versenyükön is gyűjtöttek.
2017-07-05Már várják a felajánlásokatAz idén 30 éves Útkeresés Segítő Szolgálat augusztus végén ismét megrendezi hagyományos játékfesztiválját.
2017-07-04Lényegében újjáépítik. A padlótól a tetőig újulEurópai uniós forrásból 280,74 millió forintból újul meg a Dunaújvárosi Óvoda két tagintézménye, a Béke városrészben a Napsugár tagóvoda és a Technikum városrészben az Aprók Háza tagóvoda. A Napsugár tagóvodát 1981-ben adták át, azóta bizony megérett a felújításra.
2017-07-01Flashmob az SOS Gyermekfalvakért. Tánccal gyűjöttek a gyerekeknekJótékonysági flashmobot tartott június 30-án délután a Kanga-tréning három aktivistája a Dózsa téren az SOS Gyermekfalvak megsegítésére.
2017-07-00Első körben négy pályázó kapott letelepedési támogatástA rácalmási képviselő-testület az első körben 2017. június 15-ig benyújtott pályázatok alapján, négy családot részesített összesen 5,2 millió forint értékben letelepedési támogatásban.
2017-07-00Dransfeldbe utaznak a gyerekekRácalmás és Dransfeld több évtizedes partnerkapcsolatának köszönhetően rácalmási gyerekek vakációznak 2017 nyarán is a testvértelepülésen, Németországban.
2017-07-00Készülünk a TökfesztiválraA rácalmási városvédők meghirdették a XIV. Rácalmási Tökfesztivál alkalmából az utcai tökdekorációk versenyét. Az értékelhető dekoráció készítőinek 2 db három napra szóló belépőjegyet adtak
2017-07-00Használt könyvek felajánlása a könyvtárnak. A Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár híreiA rácalmási könyvtár átveszi a használt, de jó állapotú könyveket, ha azok beleillenek a könyvtár gyűjtőkörébe.
2017-07-00Rácalmás 40 millió forintból fejleszthet. Vízi turisztikai megállóhelyA Magyar Kajak-kenu Szövetség egy évvel korábban minősítette Rácalmást vízi turisztikai megállóhellyé, 2017-ben pedig a fejlesztésre is lehetőséget kapott. Rácalmás egyike annak a 10 magyar önkormányzatnak, amely GINOP keretből több mint 40 millió forintot kap a Duna-parti létesítmények, a megállóhely komplex fejlesztésére.
2017-07-00Nyári élmények2017. júniusában Rácalmás Város Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az iskola befejezését követő héten 21 gyermek részére ingyenes tábort szervezett, mely Rácalmás Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg
2017-07-00A nagyvenyimi Nefelejcs Napköziotthonos óvoda hírei. Mezílábas sétány a Nefelejcsben. Búcsúzunk a nagycsoportosainktól. Családi programmal búcsúztattuk a tanévet- Szülői összefogás eredményeként 2017. március 30-án egy 20 méter hosszú, tízféle járófelületű mezítlábas sétáló, úgynevezett Kneipp-park jött létre a nagyvenyimi óvoda udvarán. - Kép a búcsúzó nagycsoportosokról és a gyerekek nevei - Családi nappal zárta az óvoda az idei tanév végét is.
2017-07-00A nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Köszönet a gyermeknapért. Anyák napján- A művelődési ház dolgozói köszönetet mondanak azoknak a segítőknek és résztvevőknek, akik támogatták a 2017. 05. 20-án megtartott gyermeknapi rendezvényt. Képek a rendezvényről. - A művelődési ház rendezésében szép és megható anyák napi műsort láthattak az érdeklődők
2017-07-00A Nagyvenyimi Sport Klub híreiA 2017/2018-as szezont új edzővel, megújult játékoskerettel kezdi a futball csapat. Garbacz István támogatásával új fogasokat kaptak az öltözők.
2017-06-28Röplabdások a Dózsában (kishír)A Magyar Röplabda Szövetség pályázatán a Dunaferr SE szakosztálya 2,5 millió forintot nyert, ezt a Dózsa György Általános Iskola tornatermének fejlesztésére fordítják a közeljövőben. (teljes szöveg)
2017-06-24Átvették a diplomájukat. Diplomával a zsebükbenA Dunaújvárosi Egyetem sport- és rendezvénycsarnokában vehették át június 23-án délután a végzős hallgatók a tanulmányaik elvégzését igazoló oklevelet.
2017-06-20Adományok a Móra iskolánakA Móra Ferenc Általános Iskola diákjai idén is megkapták a múzeumi kiállítás legójátékait. Jövőre mentős kiállítást terveznek...
2017-06-16Ismét sikeres szezont zárt a futsal együttesJúnius 14-én, szerdán este a Campus étteremben tartotta bajnoki évzáró ünnepségét a Dunaferr-DUE-Renalpin FC együttese, amely a futsal első osztályban ezüstérmet szerzett.
2017-06-14Gyűjtöttek saját diákjuknakGyűjtést szerveztek a Petőfi Sándor Általános Iskolában az egyik tanuló megsegítésére. Június 13-én, kedden átadták az osztályképvásár bevételét.
2017-06-13Ezen már nem múilk egy élet. Lehet, ezen is múlik egy életKezd egyfajta összefogás körvonalazódni a városban az életmentési vonalon. Az újraélesztési rekorddal is biztonságosabb lett a város, ám most egy új defibrillátor is hadrendbe állt, amely éjjel-nappal hozzáférhető.