Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-04-03 | Hogyan kérhető pótfűtés? | Közeledik a hivatalos fűtési időszak vége, ám a hűvös tavaszi reggelek még igényelhetik a radiátorok melegét. A DVG Zrt. tájékoztatást adott arról, hogyan lehet kérni a pótfűtést, és mire kell figyelniük a lakóközösségeknek a kérések benyújtásakor. | |
| 2024-12-13 | Az ünnep előtt újra segíti a város időskorú lakóit az önkormányzat | Évente két alkalommal támogatja Dunaújváros Önkormányzata a városban élő időskorúakat. Tavasszal már megérkezett a támogatás, most karácsony előtt pedig ismét érdemes figyelni, mert az érintettek a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a pénzt. | |
| 2024-12-06 | Folyamatosan cserélik az elöregedett távhővezetékeket a város közterületein | A szakemberek nem pihenhetnek, mivel az elöregedett távhővezetékek folyamatos karbantartást igényelnek Dunaújvárosban. A Martinovics utcában is jelentős csőtörés történt, amit a DVG Zrt. igyekszik úgy megoldani, hogy a lehető legkevesebb ideig szüneteljen a szolgáltatás az érintett lakóházakban. A fűtési szezon elején sikerült befejezni a csővezeték cserét a Dunasoron és visszaállhat a Szórád Márton út megszokott forgalmi rendje is. | |
| 2024-11-22 | Egy hétre lezárják a Szórád Márton út egy szakaszát távhővezeték helyreállítása miatt | A DVG Zrt. jelzése alapján egy meghibásodott fűtéscső javítása miatt lezárják a Szórád Márton út, Aranyvölgyi út és Köztársaság út közti szakaszát november (2024.) 25-től várhatóan egészen december 1-ig. A korlátozások egyes buszjáratokat is érintenek. | |
| 2024-11-15 | Decemberben érkezik a megemelt támogatás | Dunaújváros közgyűlése 2024. októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást | |
| 2024-11-08 | Az elöregedett fűtési rendszer sok munkát ad a DVG Zrt. szakembereinek | Mint minden évben, úgy 2024-ben is jelentős beruházások történtek a dunaújvárosi távhővezetékeken is és az erőművekben is. | |
| 2024-10-18 | A DVG mindent rendben előkészített, kezdődhet a fűtési időszak | 2024. október 15-e a hivatalos távfűtési szezon kezdete. Az elmúlt évek során a szolgáltató DVG Zrt. folyamatos felújításokat végzett a rendszeren, hogy a távhőszolgáltatás zavartalan legyen Dunaújvárosban. Most egy újabb szezon kezdődött el, erről tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester a Verebély úti erőműben. | |
| 2024-09-13 | Hamarosan kezdődik a fűtési szezon | A DVG tájékoztatója a 2024/2025-ös fűtési szezonnal kapcsolatban | |
| 2024-06-14 | A leállítást már korábban ldöntötték | Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere szerint a kokszoló leállítása egyben azt is jelenti, hogy nincs több kamragáz, így nincs több olcsón előállított távhő sem. | |
| 2024-05-31 | Kifogástalan volt idén is a távhőszolgáltatás | Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere a távhőszolgáltatás egyik központjában, az Építők úti erőműben tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy a DVG Zrt. a város távhőszolgáltatója már a harmadik távhőszezonját zárta eredményesen. | |
| 2024-04-19 | A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is | 2024. április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést | |
| 2024-04-05 | Segítség a nyugdíjasoknak | 2024. április 8-tól kézbesítik az egyszeri, 5000 forintos rezsitámogatást azoknak a távhőszolgáltatással rendelkező dunaújvárosiaknak, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 285 000 forintot. A támogatást a jogosultak részére minden évben az április hónapban esedékes távhőszolgáltatási díj számlában írják jóvá. | |
| 2024-02-23 | Újabb fogyasztóbarát fejlesztés a távhőszolgáltatónál | A DVG Távhő applikáció, valamint a DVG Zrt. weboldalán keresztül elérhető online ügyfélszolgálat felülete lehetővé teszi, hogy a cég fogyasztói könnyen elérjék a távhőszolgáltatót, ha kérdésük vagy problémájuk van, valamint gyorsan, kényelmesen intézhetik a távhőszolgáltatáshoz kapcsolódó ügyeiket. | |
| 2023-12-15 | Emelkednek a jövedelemhatárok, többen juthatnak szociális támogatásokhoz | Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, majd nyílt ülésen negyvenhárom, illetve zárt ajtók mögött további három témát tárgyalt meg a testület. | |
| 2023-12-08 | Elöregedett, cserélik a csővezetéket | Dunaújvárosban a Nagy Imre utcában haváriás csőtörés miatt cseréli a DVG Zrt. a csővezetékeket | |
| 2023-09-29 | Szabó Zsolt alpolgármester levelet írt Pomázi Csabának – búcsúlevelet | A Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Global Faktor Zrt. hitel-és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. Valószínűleg sokaknak elsőre ismerős a cégnév, hiszen ez a cég az, amelyik a távhőszolgáltatási díjakon felül minden jogalap nélkül érvényesítette a saját üzletszabályzatában meghatározott költségeket is a díjfizetőkkel szemben Dunaújvárosban. | |
| 2023-09-08 | Kényelmetlen a karbantartás, de üzembiztos lesz a távhőrendszer | Hosszú évekig elmaradt a távhőrendszer karbantartása Dunaújvárosban, ami előbb-utóbb meg is bosszulja magát, nem ritkák a meghibásodások, csőtörések. Éppen ezért is nagyon fontos a régi csőrendszer cseréje, vagy éppen a szakaszolhatóság, ami a fogyasztók elemi érdeke is. E napokban a Dunasor 23-25 házszám előtt végzik a távhőrendszer csövek cseréjét. | |
| 2023-08-25 | Folytatódik a szakaszzár csere a városi távhőrendszer gerincvezetékein | Folytatódik a távhőrendszer gerincvezetékeinek karbantartása Dunaújvárosban. A DVG Zrt. munkatársai jól haladnak, az egy hétre tervezett munkálatokkal három nap alatt végeztek. A munkálatok ideje alatt az érintett területen szünetel a melegvíz-szolgáltatás, a lakosok türelmét kérték, kérik. | |
| 2023-08-04 | Rendkívüli közgyűlésre volt szükség, hét témában döntöttek a képviselők | Rendkívüli ülést tartott Dunaújváros közgyűlése 2023. július 31-én. Mindösszesen hét témában kellett döntést hoznia a testületnek, természetesen határidős, halaszthatatlan ügyekben. Az egyik ilyen az önkormányzat földgáz energia beszerzéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárás elindítása volt. | |
| 2023-07-28 | Üzembiztosak az erőművek, már tartanak a szezon előkészületei | A dunaújvárosi távhőtermelést három erőművel végzik: 2022 nyarán a Verebélyi úti és az Építők úti erőműveket hozták rendbe a DVG Zrt. munkatársai, 2023. nyarán pedig a Béke téri csúcskazán karbantartása zajlik. | |
| 2023-07-14 | Elkészült és megnyitotta a DVG Zrt. új ügyfélszolgálati irodáját | Jelentős beruházást követően teljesen megújult Dunaújvárosban a DVG Zrt. távhőszolgáltatási ügyfélszolgálati irodája a Vasmű út 10/A szám alatt. 2023. július 11-től már teljesen megújult környezetben fogadják az ügyfeleket. | |
| 2023-07-07 | Aki teheti, váltson PDF számlára! | Két éve, 2021-ben vette át a DVG Zrt. a távhőszolgáltatást Dunaújvárosban, azóta pedig a cég nem csak azon dolgozik, hogy jobb legyen a fűtés és kevesebb a műszaki hiba, hanem azon, hogy az ügyfélszolgálati munka is jobb legyen és a fogyasztóknak minél egyszerűbb legyen a dolguk. Könnyebbséget jelent a fogyasztóknak, hogy a távhőszolgáltatás számlázásánál elérhető lett a PDF formátumú számla is. Amennyiben a fogyasztó ilyen számlát igényel, egyszerűsödik a pénzügyi kiegyenlítés is, mivel a számla mellé küldött link segítségével, bankkártyával is rendezhető a fizetendő összeg. | |
| 2023-06-30 | Pomázi-trükkök százai, újabb rendőrségi feljelentést tett a DVG Zrt. | Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere a Városházán tartott tájékoztatón számolt be arról, hogy a DVG Zrt., Dunaújváros távhőszolgáltatója rendőrségi feljelentést tett a DVCSH ellen csalás és a fogyasztók megtévesztése miatt. | |
| 2023-06-30 | Egy újabb fejlesztés teszi még kényelmesebbé az ügyintézést | Két éve ( 2021. július 1.) annak, hogy a Dunaújváros önkormányzata saját kezébe vette a távhőszolgáltatást, a 100 százalékos tulajdonában álló cégen, a DVG Zrt.-n keresztül.
| |
| 2023-06-23 | Radiátorcserét tervez? Mindent megtudhat a folyamatról a DVG jóvoltából | Részletes tájékoztatóval szolgált a dunaújvárosi fogyasztók számára a radiátorok, hőleadók cseréjéről, az eljárásrend mellett a műszaki szempontokról is a DVG Zrt. | |
| 2023-05-27 | A DVG Zrt. túl van a második szezonon | Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a Béke téri erőműben Medgyesi Miklós, Dunaújváros MJV kabinet irodavezetője és Pász Péter, a DVG Zrt. távhőtermelési és szolgáltatási ágazatvezetője, amelyen értékelték az idei fűtési szezon tapasztalatait. | |
| 2023-05-26 | Lezárult a fűtési szezon: kiesés nélkül üzemeltek az erőművek | 2023. május 15-ével lezárult Dunaújvárosban a fűtési szezon, nem történt rendkívüli műszaki esemény, azaz gyakorlatilag hiba nélkül működött a városi távfűtési. A távhőszolgáltatásról, a tapasztalatokról, a lakossági együttműködésről sajtótájékoztatón beszélt Medgyesi Miklós az önkormányzat kabinetfőnöke és Pász Péter a DVG Zrt. távhőszolgáltatási vezetője. | |
| 2023-04-14 | Április van - már meg is érkezett az időskorúak rezsitámogatása! | Még a 2023. februári közgyűlés döntött arról, hogy Dunaújváros új támogatási formát vezet be „Időskorúak rezsitámogatása” elnevezéssel. A döntés szerint egyszeri, ötezer forintos támogatásban részesül – elsősorban távhő-szolgáltatás díj csökkentéséhez történő hozzájárulásként – az a nyugdíjas, akinek az ellátásának havi összege nem haladja meg a 199 ezer 500 forintot és a DVG Zrt-nél, mint távhőszolgáltatónál fogyasztási hellyel rendelkezik. Aki nem kapcsolódik a távhőszolgáltatáshoz, annak a víziközmű-szolgáltatás díj csökkentésére nyújtható a támogatás. A támogatást első alkalommal a 2023. április hónapban kibocsátott távhő-szolgáltatási díj számlában, ennek hiányában a víziközmű-szolgáltatás díj számlában írják jóvá. | |
| 2023-04-14 | Tételes tájékoztatót tett közzé a DVG Zrt. az idei pótfűtés lehetőségéről | A DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 2023-as fűtési idény április 15-ig tart, ezt követően, május 15-ig pótfűtés igényelhető. Az összegzés kitér a DVG ideiglenes ügyfélszolgálati irodájával kapcsolatos tudnivalókra is. | |
| 2023-03-10 | Időskorúak segítése. Új típusú rezsitámogatással segíti az önkormányzat az időskorúakat | Új támogatási forma bevezetéséről döntöttek a képviselők a 2023. februári közgyűlésen – Időskorúak rezsitámogatása elnevezéssel a városvezetés javaslata nyomán. | |
| 2023-03-10 | A járvány és az energiaválság sem terítette le a múzeumot | Beszélgetés Farkas Lajossal, az Intercisa Múzeum igazgatójával. | |
| 2023-02-17 | Elfogadta a költségvetést a közgyűlés, napelemes beruházás is lesz | Ünnepi percekkel kezdődött a február 15-ei közgyűlés, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a 2023. évi "Dunaújváros Sportjáért" díjat Krausz István futónak. Ezt követően pedig olyan fajsúlyos témákban született döntés, mint a város idei költségvetése, vagy egy közel 600 milliós hitelfelvétel, ami egy sor idei beruházás elindításához szükséges. A város költségvetése minden esztendőben egy olyan sarokpont, amitől menet közben ugyan el lehet térni, de mégis mindent meghatároz. | |
| 2023-02-14 | A városi távfűtési rendszer működése. A dunaújvárosi távfűtésről | A dunaújvárosi távfűtés működéséről. | |
| 2023-02-13 | DVCSH - feszámolás | A Székesfehérvári Törvényszék január 12-én elrendelte annak közzétételét, hogy a Dunaújvárosi Víz-, és Csatorna- Hőszolgáltató Kft. - DVCSH (székhely: Dunaújváros, Építők útja 1.), mint adós felszámolását elrendelte. | |
| 2023-02-10 | Újra jogalap nélkül fenyeget a DVCSH, feljelentést tett a város első embere. Pintér Tamás polgármester feljelentést tett a Pomázi-cég ellen | 2023. első napjaiban sok dunaújvárosi szembesült a Global Mediator Zrt. levelével, amelyben a cég elmaradt távhő-, illetve víz- és csatorna számlák befizetését követeli, perrel, végrehajtással fenyegetőzik. Pintér Tamás szerint megtévesztő tartalmúak a levelek, ráadásul felmerül a jogtalan haszonszerzés fogalma is, ezért Dunaújváros polgármestere rendőrségi feljelentést tett. | |
| 2023-02-04 | Az igényüket be kell jelenteni | A Székesfehérvári Törvényszék elrendelte a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) felszámolását. Ez most újabb intéznivalót jelent azoknak, akik tartózásuk kifizetését várják a cégtől. | |
| 2023-02-03 | Tartozásokra hivatkozik, követel és fenyeget a levél - de mi a teendő? | A DVCSH Kft. több volt fogyasztója kapott fenyegető levelet a Global Mediator Zrt.-től. A levélben a cég elmaradt távhő- illetve víz- és csatornaszámlák befizetését követeli – perrel, végrehajtással fenyegetőzik. | |
| 2023-02-01 | Nem látogatható a felnőtt részleg (kishír) | A József Attila Könyvtár azt írja tájékoztatójában, hogy január 30-tól a hőmérsékleti viszonyok miatt határozatlan ideig a felnőttkönyvtár terei nem látogathatóak. Szolgáltatásaik korlátozottan elérhetőek, az irodai szolgáltatások megrendelésre (például fénymásolásra, nyomtatásra) későbbi időpontban, értesítés után vehetők át. Az intézmény azt is írja, hogy a földszinti részben továbbra is működik a JAKD-Pakk Pont (ahol az előre leadott igényeik alapján térítésmentesen összekészítik a kölcsönözni kívánt könyveket). Lehetőség van továbbá könyvek, újságok válogatására, kölcsönzésére, és a gyermekkönyvtár látogatására. (teljes szöveg) | |
| 2023-01-27 | DVCSH: február 21-ig várja a hitelezők igényeit társaság felszámolója. Felszámolás alatt a DVCSH Kft. | 2023. január 12-én a Székesfehérvári Törvényszék végzésében elrendelte a Dunaújvárosi Víz-, és Csatorna- Hőszolgáltató Kft. felszámolását. | |
| 2023-01-20 | Lakossági áras távhő: hatalmas könnyebbség közel 600 helyi vállalkozásnak | Dunaújváros közgyűlése még 2022. novemberben módosította a távhőrendeletet. Ennek köszönhetően a lakóházakban működő üzletek lakossági árú távhőt kapnak, ha igénylik. | |
| 2023-01-09 | Vajon mit lép majd ezekre az önkormányzat? | Ebben az évben nagymértékben csökkennek, a földgázalapú szolgáltatóknál a jelenlegi szint csaknem felére eshetnek vissza a települések és intézményeik távhődíjai – közölte az Energiaügyi Minisztérium az MTI-vel, hozzátéve, a tárca a tervezhető és költségtakarékos működésért három negyedévre rögzíti a díjak januártól érvényes mértékét. | |
| 2022-12-16 | Ünnepséggel indult közgyűlés, majd több, mint 50 tétel várt a testületre. Fajsúlyos döntések az esztendő utolsó közgyűlésén | A "Dunaújváros Egészségügyéért" díj átadási ceremóniáját rövid ünnepi műsor követte a Wesley-DaCapo Művészeti Iskola növendékei jóvoltából, majd több mint ötven napirendi pont várt a képviselőkre a 2022-es év utolsó nyílt ülésén.
| |
| 2022-12-09 | Tájékoztató a lakossági árú távhő igénybevételéről | Dunaújváros közgyűlése módosította a távhőrendeletet. Ennek köszönhetően azok az üzletek, amik lakóházakban, vagy lakóházak aljában működnek, lehetőséget kaptak, hogy a jövőben lakossági árú távhőt fizessenek. | |
| 2022-12-02 | Továbbra is teendőjük lenne a társasházak többségének távhő ügyben. | A költségosztásról tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban Medgyesi Miklós a DVG Zrt. sajtószóvivője. Mint ismert, a szolgálató többször is felhívta a lakásszövetkezetek és közösképviselők figyelmét a költségosztással kapcsolatos ügyintézésre – a több mint 50 érintett közül azonban alig több mint tízen jeleztek vissza. A nem légköbméter-alapú elszámoláshoz költségosztó igénybevétele szükséges – a költségosztás elvégzése azonban nem a DVG Zrt. feladata. | |
| 2022-12-02 | A távfűtéses elszámolás lényeges kérdései. A költségosztós adatok miatt be kell jelentkezni | A távfűtéses költségosztók témájában jelent meg egy videós anyag az önkormányzat közösségi oldalán. | |
| 2022-11-18 | Brutális teher sújtja az önkormányzatot az energiaválság miatt. | A dunaújvárosi önkormányzat tájékoztatója az energiaválság miatt őket érintő terhekről. | |
| 2022-10-28 | Fél óra jutott egy városra | A drágulás országszerte nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat, ezért a nagyobb városok vezetőivel személyesen tárgyalt Balla György kormánybiztos. A tárgyaláson Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere is részt vett. | |
| 2022-10-21 | Elfogadta a csütörtöki közgyűlés az energiaárak miatti intézkedési tervét. | Dunaújváros közgyűlése a 2022. október 20-ai rendes ülésén 30 témában hozott döntést, illetve zárt ülésen véleményezte, hogy ki kaphatja az idei Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat. A legnagyobb horderejű téma az elszabaduló energiaárak miatti intézkedési csomag tervezete volt.
| |
| 2022-10-14 | Robbant a rezsibomba, Dunaújváros energiahatékony működésre készül. | A kormány döntése értelmében az önkormányzatok októbertől nem számolhatnak a rezsicsökkentéssel. Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere. | |
| 2022-10-14 | Indul a fűtési szezon. Október 15-én indul a távfűtési szezon | 2022. október 15-én már a második fűtési szezonját kezdi a termelő és szolgáltató DVG Zrt. Dunaújvárosban, amelynek szakember-gárdája hónapok óta komoly karbantartási munkálatokat végez az erőművekben és városszerte egyaránt. | |
| 2022-10-07 | Egekben a távhő ára. Nehéz időszak elé néz az ország és Dunaújváros is | 2022. szeptember 30-án hirdették ki, és október 1-jén hatályba is lépett az a kormányrendelet, amely a távhő árát határozza meg az önkormányzati intézményekben. A rendelet dunaújvárosi vonatkozásairól Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere tájékoztat. | |
| 2022-09-30 | A közös képviselők, lakásszövetkezeti elnökök kaptak információt. Fórumot rendeztek a költségelosztásról. | A költségosztás volt a témája annak a fórumnak, amit a DVG Zrt. hívott össze 2022. szeptember 27-re a Kultik Moziba. A távhőszolgáltató tavaly óta negyedszer hívta össze a dunaújvárosi közös képviselőket és lakásszövetkezeti vezetőket annak érdekében, hogy a távhőelszámolás során érvényesüljön a költségosztás.
| |
| 2022-09-28 | Szivárgás miatt cserélik a távhővezetéket | A tanévkezdési forgatag ellenére rendben zajlik a közlekedés a Petőfi iskola előtt. | |
| 2022-09-23 | Tévhitek sorát sikerült tisztázni a város szolgáltatási rendszere körül. Végre tisztul a kép a távhő frontján | Cikk a dunaújvárosi távhő szolgáltatásról | |
| 2022-09-16 | Több mint harminc tétel a csütörtöki közgyűlésen, nagy vita volt az ülésen. Áttörés távhő ügyben a közgyűlésen | Másfél óra tömény adok-kapok helyszíne volt a dunaújvárosi közgyűlési terem 2022. szeptember 15-én, azonban elhangzottak fontos mondatok is. Számszerűen: 29 téma nyílt ülésen, 3 pedig zárt ülésen. Szomorú aktualitással kezdte munkáját a közgyűlés. Egyperces néma felállással adózott a testület a napokban elhunyt Garai Zsuzsanna emléke előtt. Az Arany János Általános Iskola intézményvezetője 60 évesen hunyt el. | |
| 2022-09-16 | Költségosztás, határidőkkel: fontos tudnivalók a távfűtés kapcsán | Ahhoz, hogy a költségosztók alapján tudja elszámolni a távhőt Dunaújvárosban a DVG Zrt., fontos, hogy időben és jó adatokat kapjon a társasházaktól. Több, mint tízezer lakás azonban továbbra is a DVCSH Kft.-vel végezteti el a költségosztást. | |
| 2022-09-16 | Régen vitáztak ennyit a képviselők. Parázs vita alakult ki a csütörtöki közgyűlésen | A nyári szünet utáni első rendes közgyűlését tartotta a képviselő-testület szeptember 15-én, csütörtökön. A nyílt ülésen a helyszínen kiosztott sürgősségi indítványokkal együtt 29 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. Az ülés a napokban elhunyt Garai Zsuzsanna pedagógusra való rövid megemlékezéssel és egyperces néma felállással kezdődött. Ezután elfogadták a napirendek listáját, majd megkezdődött a döntéshozatali munka. | |
| 2022-09-10 | Távhőszámlagondok. Nem nyugszanak a kedélyek a távfűtés-elszámolás miatt | A távhőszolgáltatási helyzet, a költségosztók helyett légköbméteralapon történt elszámoló számlák kiküldése hatalmas felháborodást váltott ki a lakosság körében. Számos kérdés, ellenvetés merült fel joggal a fogyasztók körében. Ezek tisztázása érdekében vállalkozott arra Szalai Attila, hogy lakossági fórum keretében egy asztalhoz ülteti a témában illetékes vezetőket, a város vezetőit, a DVG-t és a költségosztók leolvasásában kompetens cégeket. A város és a kijelölt távhőszolgáltató képviseletében azonban senki nem jelent meg, e helyett sajtótájékoztatót tartottak. | |
| 2022-09-09 | Ne fizessünk rá! "...ezt a költséget átvállaljuk a dunaújvárosiaktól." Soha többé nem lehet, ne lehessen ilyet tenni Dunaújvárosban! | Dunaújváros távhőjével kapcsolatban rendkívüli bejelentést tett, és a témában ráadásként rendkívüli közgyűlésit hívott össze a költségosztás miatt többletfizetések kompenzációjáról Pintér Tamás polgármester. | |
| 2022-09-06 | Meg is szavazták a javaslatot | Szeptember 2-án Pintér Tamás polgármester rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy azt javasolja, vállalja át az önkormányzat a légköbméter alapú fűtéselszámolások többletköltségét a lakosságtól. | |
| 2022-09-03 | Bejelentés a számlákról. Polgármesteri bejelentés a távhőszámlákról | Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be szeptember 2-án, pénteken Pintér Tamás polgármester, hogy azt a döntést hozta, átvállalja az önkormányzat a légköbméter alapú fűtéselszámolások többletköltségét a lakosságtól. | |
| 2022-08-30 | Távhőszámla-elszámolás a MEKH álláspontja szerint | A DVG és DVCSH közötti távhő- és melegvíz elszámolás időpontjával és módjával kapcsolatos vitájával kapcsolatban, ami sok esetben hátrányosan érinti a fogyasztókat, állásfoglalást kértünk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH). | |
| 2022-08-27 | Problámás számlák. Légköbméter és költségosztók | Forr az indulat a lakosság körében a távfűtésről, az éves elszámolásról kiküldött számlák miatt – és mondhatjuk, hogy bizony jogos a közfelháborodás. | |
| 2022-08-18 | Távhő kisokos. Közel 10 ezer fogyasztó kap vissza pénzt az elszámolás után a DVG Zrt.-től | 2022. Július 1-jén volt egy éve, hogy a DVG Zrt. átvette a távhőszolgáltatást Dunaújvárosban. Ennek megfelelően a fogyasztók megkapták az éves elszámolásokat. Van, akinek rá kell fizetnie, van aki visszakap, az elszámolás viszont légteres. Annak ellenére is, hogy a társasházak tízmilliókat fizetnek ki a DVCSH Kft.-nek a költségosztás pontos elvégzéséért. Erről azonban a Pomázi cég vagy használhatatlan adatot küld vagy pedig egyszerűen nem ad át semmit. | |
| 2022-08-04 | A DVG-vel így lehet elszámolni a túlfizetést. Túlfzetés esetén így tud elszámolni | A következő napokban minden fogyasztó megkapja a DVG Zrt.-től a 2021. június 30. és 2022. július 1. közötti időszakra vonatkozó melegvíz-alapdíj és vízmelegítési díj elszámoló számláját. | |
| 2022-06-08 | Újabb csavar a városi távhőellátás ügyében? | 2021 júniusában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hozott egy határozatot a következő szövegezéssel: „A Hivatal a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, Hőszolgáltató Kft., a továbbiakban: DVCSH számára a 124/2012. számú határozatával kiadott távhőszolgáltatói működési engedélyt 2021. július 1-től visszavonja.” | |
| 2022-05-20 | A fűtési szezonnak vége, a karbantartáson dolgoznak a DVG szakemberei | A távhő szezon vége címmel tartott sajtótájékoztató Medgyesi Miklós, a dunaújvárosi önkormányzat sajtószóvivője és Isztli Tamás, a DVG Zrt. távhőtermelési ágazatvezetője. Mint az elhangzott, a távfűtési szezon 2022. május 15-én véget ért, és elkezdődött a karbantartás az erőművekben. | |
| 2022-05-06 | Rendkívüli közgyűlés – egy napirenddel | Rendkívüli közgyűlésen döntött Dunaújváros önkormányzata a DVG forgóeszköz-hiteléhez nyújtandó garanciavállalásról. A tanácskozást a Városháza közgyűlési termében tartották. | |
| 2022-02-10 | A távhővezetékek javításáról | Duka László, a DVG Zrt. vállalkozási és műszaki ágazatvezetője és Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő sajtótájékoztatót tartott. A DVG Zrt. mint a városi távhőszolgáltatásért felelős cég amióta átvette ezt a feladatot a DVCSH Kft.-től kilenc alkalommal eszközölt javításokat csőtörés miatt a város különböző pontjain. | |
| 2022-02-04 | Sikeres volt a csere, korszerű vezeték biztosítja a távhőellátást | A távhővezetékek cseréje címmel tartott sajtótájékoztatót Medgyesi Miklós sajtószóvivő, és Duka László, a DVG Zrt. vállalkozási és műszaki ágazatvezetője. A városlakók számára fontos információkkal szolgáló tájékoztatón hangsúlyozták, folyamatos a szolgáltatásban felmerülő hibák javítása. | |
| 2022-01-14 | Már mindhárom dunaújvárosi erőműben termel hőt a DVG Zrt. Működik a Verebély László úti erőmű. | A DVG Zrt. elindította Dunaújvárosban a Verebély László úti távhőtermelő erőművet is 2022. január 7-én. Mint ismert, a városi cég december 28-án vette át az erőművet, ahol áldatlan állapotokat találtak. | |
| 2022-01-07 | Vízmelegítésről szóló számlát sem szabad fizetni a DVCSH-nak! | Egyértelműen fogalmaz a Székesfehérvári Törvényszék december elején kiadott végzése: "a DVCSH Kft. nem rendelkezik szolgáltatási engedéllyel, tényleges szolgáltatást nem végez, birtokon kívül van." | |
| 2022-01-04 | Sokaknak jelentett bosszúságot. Felháborodott ügyfelek | Sokaknak okozott bosszúságot a DVG Zrt. által még decemberben kiküldött távhőszámlás összesítő. | |
| 2021-12-29 | A DVG mindhárom erőművet átvette | A DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. (DVG) tájékoztatása szerint 2021. december 28-án, kedden átvették a Verebély László úti erőművet. | |
| 2021-12-17 | Vagyoni helyzet és szolgáltatóváltás | Beszámoló a dunaújvárosi képviselő-testület közmeghallgatásról. | |
| 2021-12-17 | Terítékre kerül minden, amit a távhőszolgáltatásról tudni kell. Jogerősek a döntések | Dunaújvárosban a 2021-es évet végigkísérte a DVCSH-val történt szerződésbontás. Év végére a jogi helyzet világosan rendeződött, bár a DVCSH Kft. továbbra is küldi a jogosulatlan számláit – a tapasztalatokról Medgyesi Miklós sajtószóvivő tájékoztat | |
| 2021-12-10 | Tájékoztató fórum a távhőszolgáltatás témáiról a közös képviselőknek. DVG: a közös képviselőket tájékoztatták | A társasházak tulajdonában álló fűtési eszközök karbantartása és a társasházi költségosztás volt a témája annak a fórumnak, amelyet a DVG Zrt. hívott össze a dunaújvárosi közös képviselők tájékoztatására 2021. december 8-án. Ez már a harmadik ilyen alkalom volt június óta. A fórumon bemutatkozott három, a költségmegosztás zsebbevágó feladatára szakosodott cég képviselője is.
| |
| 2021-11-26 | Törvénytelenül fenyeget, jogszabályok egész sorát szegi meg a DVCSH | Egyre több az olyan panasz, amiben arról számolnak be a lakosok, hogy a DVCSH túlfizetést tart nyilván nekik a távhődíjjal kapcsolatosan, de azt kérésre sem fizetik vissza, vagy a túlfizetést átkönyvelik ugyanannak a személynek az éppen aktuálisan fizetendő vízdíjára, illetve másik lakásához tartozó távhődíjra, vagy vízdíjra. | |
| 2021-11-19 | Több mint negyven témában szavaztak a közgyűlés nyílt és zárt ülésén | Nyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő-testület. Mintegy 40 napirendi pontról szavaztak a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében 2021. november 18-án. Az eseményen átadták a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat is Bölcskei Anna Máriának a Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona intézményvezetőjének | |
| 2021-11-19 | "Nem" a DVCSH-nak. Így döntöttek: bírósági "nem" a DVCSH-nak | Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere a távhőszolgáltatáshoz kapcsolódó jogi vonatkozású téma kapcsán. Mint azt hangsúlyozta, az önkormányzat nézőpontjából örömteli döntésről számolhat be. | |
| 2021-11-13 | Távhőügyben jogerős döntés másodfokon | "Szabó Zsolt azt mondta, ez a döntés azt erősíti meg, hogy egy távhőszolgáltató van Dunaújvárosban, a DVG Zrt., és június 30-a után a DVCSH nem jogosult távhőszámlát kibocsátani." | |
| 2021-11-12 | Rendkívüli közgyűlést tartottak csütörtökön | Megszavazták a közgyűlés által alapított cím és díjak adományozásának rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosítását, amellyel lehetővé tették a „Sztálinváros utolsó és Dunaújváros első szülöttje” cím adományozását. | |
| 2021-11-12 | Öt napirendi pontról döntöttek a képviselők a közgyűlésen. | Rendkívüli közgyűléssel folytatta a munkát a képviselőtestület. Mintegy 5 napirendi pontról szavaztak a képviselők a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében 2021. november 11-én, csütörtökön, délelőtt 9 órától. | |
| 2021-11-12 | Újabb hatóság erősítette meg: nem a DVCSH a szolgáltató. Szorul a hurok a Pomázi-cégek körül | A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal után a Fejér Megyei Kormányhivatal is megerősítette, hogy a DVCSH Kft. nem rendelkezik távhőszolgáltatási engedéllyel. | |
| 2021-11-05 | Aggályos adatszerzés | A DVG tájékoztatása szerint a DVCSH a jogszabályi kötelezettsége ellenére nem adta át az elszámolási és fogyasztói adatokat, így azokat a DVG a lakossági adatszolgáltatás alapján kapta meg. | |
| 2021-11-05 | Végleges a MEKH döntése: a DVG Zrt. a távhőszolgáltató Dunaújvárosban | A dunaújvárosi távhőszolgáltatással kapcsolatos legújabb információk kapcsán tartott sajtótájékoztatót Medgyesi Miklós sajtószóvivő. A minden fogyasztó számára hasznos információkkal szolgáló eseményre 2021. november 4-én került sor a Városháza „C” szárnyában.
| |
| 2021-10-29 | Nem szavaz és hallgat a helyi Fidesz a távhő rendelkezések kapcsán | A legutóbbi közgyűlésen szavaztak a képviselők arról az előterjesztésről, amely forrást biztosít a DVG Zrt.-nek arra, hogy el tudja fogadni a lakosság által a DVCSH Kft. számára befizetett számlákat. A javaslatot a Fidesz listájáról a Közgyűlésbe jutott képviselők nem szavazták meg. A fideszes képviselők szót sem kértek, nem indokolták döntésüket. Napirend előtt és után sem szólaltak fel a távfűtés ügyében. | |
| 2021-10-22 | Maratoni hosszúságú volt a csütörtöki kiözgyűlés | A testület tagjai a nyílt ülésen 55 napirendi pontban döntöttek. Pap Zoltán tornászról, edzőről nevezik el a dunaújvárosi tornacsarnokot. | |
| 2021-10-21 | Lakossági fórum kulturáltan | Újabb lakossági fórumot tartottak, ezúttal állampolgári kezdeményezésre a városi távhőszolgáltatás aktuális kérdéseivel kapcsolatban október 19-én a Campus étteremben. | |
| 2021-10-21 | Szolnokon is betlizett a Pomázi-csoport | A Pomázi cégcsoport egy másik cége, az Alfa-Nova Kft. visszaadta Szolnokon a távhőszolgáltatást, mert nem tudja kifizetni a gázt, amire szükség van a télen, így át kellett adniuk a szolgáltatást. A hírt Medgyesi Miklós, Dunaújvárosi Önkormányzat sajtószóvivője osztotta meg egy sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy az Alfa-Nova szolnoki lépése közvetve visszaigazolja a távhőszolgáltatással kapcsolatos önkormányzati és energiahivatali döntések helyességét | |
| 2021-10-16 | Itt a fűtési szezon kezdete | Október 15-én hivatalosan is elkezdődött a távfűtési szezon, ezért sajtótájékoztatót tartott Szabó György, a DVG Zrt. vezérigazgatója és Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő a Béke téri erőműnél. | |
| 2021-10-15 | Elindult a távfűtés. Mindkét erőműben termel a DVG Zrt. | Az elmúlt hetek-hónapok előkészítő munkája nyomán a szolgáltatóváltás után a lap megjelenésének napján, azaz 2021. október 15-én startol el a távhőszolgáltatás Dunaújvárosban.
| |
| 2021-10-15 | Rendben elkezdődött a városi távhőszezon | Hivatalosan is elindult a fűtési szezon, és ezzel együtt a távfűtés is Dunaújvárosban 2021. október 15-én. A DVG Zrt. munkatársai immáron két erőműben is termelik a távhőt – minderről egy sajtótájékoztató részeként számolt be Medgyesi Miklós sajtószóvivő, valamint Szabó György, a DVG Zrt. vezérigazgatója. | |
| 2021-10-12 | A fórum után reagáltak a lakók | Múlt héten a DVG Zrt. illetékesei lakossági fórumot tartottak a helyi távhőszolgáltatás aktualitásaival kapcsolatban. Válogatás a közösségi oldalakon a lakk által írt véleményekből. | |
| 2021-10-09 | Fórum polgármester nélkül | A DVG Zrt. megtartotta október 7-én a lakossági fórumát a városháza „C” szárnyának rendezvénytermében. A DVG részéről Szabó György vezérigazgató és dr. Molnár István, a cég ügyvédje volt jelen, a fórumot Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő moderálta. | |
| 2021-10-08 | A távhőszolgáltatási lakossági fórumról | A DVG Zrt. megtartotta október 7-én a lakossági fórumát a városháza „C” szárnyának rendezvénytermében. A DVG részéről Szabó György vezérigazgató és dr. Molnár István, a cég ügyvédje volt jelen, a fórumot Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő moderálta. | |
| 2021-10-08 | Napirenden a különleges gazdasági övezet | Hat rendkívül fontos kérdés szerepelt a képviselők előtt a 2021. október 7-én délelőtt 9 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlés alkalmával. A különleges gazdasági övezet apropóján megfogalmazott álláspont mellett szerződésekről és költségvetés módosításról is döntött a képviselőtestület. | |
| 2021-10-08 | Üzembiztos szolgáltatást ígér és a kedélyek csillapodásában bízik a DVG a távhőfronton. | A távhőtermelésről tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Szabó György, a DVG Zrt. vezérigazgatója és Medgyesi Miklós, Dunaújváros önkormányzati sajtószóvivője a Városháza „C” szárnyában 2021. október 1-jén. Mint azt hangsúlyozták, a tét és a cél a szakszerű, üzembiztos rendszer működtetése.
| |
| 2021-10-07 | Ma távhővelkapcsolatos fórum lesz! | "A távhőszolgáltatásról”címmel tartott sajtótájékoztatót Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő október 6-án a városházán. | |
| 2021-10-02 | Elindította az Építők úti erőművet a városi cég | Október elsején elindította az Építők úti erőművet a DVG Zrt. | |
| 2021-10-01 | Élesedő távhőcsata. Nem csak városunkban nehéz sz "elválás" Nem tagja az ügyvédi kamarának a DVCSH "ügyvédje" Újabb DVCSH-s vád dőlt meg | Tovább gyűrűzik a távhő szolgáltatás problémája Dunaújvárosban | |
| 2021-09-24 | Tudnivalók a távhőszolgáltatásról és termelésről. A törvény szerint a DVCSH nem vásárolhat távhőt, így nincs is mit számláznia | A DVG Zrt. immár a távhőtermelésre és a távhőszolgáltatásra is engedélyes Dunaújvárosban, azaz első alkalommal fordul elő a város történetében, hogy egy cég felel a termelésért és a szolgáltatásért is. | |
| 2021-09-18 | Döntöttek az időskorú polgárok juttatásáról | Beszámoló a közgyűlésről: térfigyelő rendszer, időskorúak karácsonyi támogatása, távhőszolgáltatás, Új Esély Központ nyílhat, ahol 50-50 személy részére biztosítanák a tevékenységet. | |
| 2021-09-10 | A DVG Zrt. veheti át a hőtermelést jövő héten | A dunaújvárosi városi távhőszolgáltatás témájában tartott sajtótájékoztatót Medgyesi Miklós önkormányzati szóvivő. Az energiahivatal szeptember 15-i hatállyal visszavonja a HF Formula és az Energo-Hőterm távhőtermelői működési engedélyét, és a DVG Zrt.-t jelöli ki távhőtermelőnek. | |
| 2021-09-10 | Távhő: fontos tudnivalók fontos cáfolatokkal a távfűtési szezon őszi elindítása előtt. | A dunaújvárosi távhőszolgáltatás aktuális fejleményeiről tartott tájékoztatót Medgyesi Miklós önkormányzati sajtószóvivő a Városházán 2021. szeptember 9-én. Két fontos bejelentéssel is szolgált. | |
| 2021-09-03 | Újabb fejlemények a helyi fűtésügyben | A Fejér Megyei Kormányhivatal megsemmisítette Dunaújváros jegyzőjének birtokvédelmi ügyben hozott határozat végrehajtását elrendelő határozatot. | |
| 2021-09-03 | A társasházi hőközpontokat is átveszi a DVG Zrt. | A dunaújvárosi hőközpontok augusztusi átvétele után a DVG Zrt. megkezdte a több, mint 700 társasházi hőközpont átvételét is. | |
| 2021-09-02 | Mást csinál Pintér, mint amit kér? (kishír) | A DVCSH ismét közleményt jelentetett meg a honlapján az augusztusi befizetésekről. | |
| 2021-08-27 | A MEKH megerősítette a korábbi tájékoztatásokat. Neszmélyi Loránd által vezetett cég, a Global Faktor fenyegeti a dunaújvárosiakat | Újabb hivatalos megerősítést kaptak a dunaújvárosi fogyasztók a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH), miközben a Neszmélyi Loránd által vezetett cég, a Global Faktor fenyegeti a dunaújvárosiakat. | |
| 2021-08-19 | Polgármesteri tájékoztatás a távhőszolgáltató-váltásról | Az elmúlt időszakban rengeteg kérdés merült fel a távhőszolgáltatással kapcsolatban, ezekből néhányat a napokban a közösségi oldalán megjelent videóban tisztázott Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Interjú | |
| 2021-08-17 | Szájkarate a fűtés témájában | "Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán a DVG Zrt. „átvette saját tulajdonát” az „eddigi bérlő” DVCSH-tól poszt alatt megoszlanak a városlakói vélemények, de sokan egyetértenek abban, hogy a tájékoztatásnak nem ezen a fórumon kellene zajlania, illetve, hogy a lakók nagyon nem szeretnének egy fűtésszámlát kétszer is kifizetni." | |
| 2021-08-10 | Fűtés és számlázás: rendezetlen a helyzet | "A fogyasztók fő dilemmáját az adja, hogy amíg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.-t (DVG) jelölte ki távhőszolgáltatói működési engedélyesnek (az engedély véglegessé válásáig), addig a DVCSH jogszabályokra, törvényszéki határozatra hivatkozva állítja, a fogyasztói díjak őt illetik, mivel továbbra is ő biztosítja a szolgáltatást." | |
| 2021-08-07 | A feszültség csak fokozódik | Jogilag még nem nevezhető rendezettnek a távhőszolgáltatás kérdése Dunaújvárosban. | |
| 2021-08-06 | A DVG szolgáltat. Birtokba került a DVG | A dunaújvárosi önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló DVG Zrt. átvette a saját tulajdonát, a dunaújvárosi távhőrendszert az eddigi bérlőtől, a DVCSH Kft-től szerda délután. Ezzel a DVG Zrt. folytatja a MEKH határozatának végrehajtását, amely 2021. június 30-ai hatállyal elvette a DVCSH távhőszolgáltatási engedélyét és 2021. július 1-től a DVG Zrt.-t jelölte ki Dunaújvárosban távhőszolgáltatónak. A békés átadást és a két cég közötti elszámolást a DVCSH Kft. ügyvezetője megtagadta. | |
| 2021-08-04 | Csordultig tele van most már a fogyasztók pohara | Augusztus 2-án a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) is kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben tulajdonképpen Medgyesi Miklós, Szabó György és az önkormányzat mindazon tájékoztató információit megcáfolta, amit a lakosságnak szántak. | |
| 2021-07-31 | Megint egy fordulat | Újabb fordulatot vett a távhőszolgáltatás helyzete Dunaújvárosban: az Energiahivatal a DVG Zrt.-t jelölte ki hivatalos szolgáltatónak július 1-i hatállyal, birtokbavételi jogosultsággal. | |
| 2021-07-27 | "Jelenleg a DVCSH Kft. szolgáltat" | Az utóbbi időben nagyon sok bizonytalansággal teli hozzászólás jelent meg a különféle közösségi portálokon arról, hogy kinek kell fizetni a fűtés és a melegvíz szolgáltatási díját. Erről kérdeztük meg Neszmélyi Lorándot, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna – Hőszolgáltató Kft. ügyvezetőjét.
| |
| 2021-07-24 | Mit mond az MVM a számlákról? | "A dunaújvárosi lakók körében nagy a bizonytalanság a távhőszolgáltatás számlázása miatt, ezért hivatalos állásfoglalást és tájékoztatást kértünk a témával kapcsolatban az MVM-től, amely a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által kijelölt új szolgáltató, az MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. 100 százalékos tulajdonosa."
| |
| 2021-07-16 | Fontos közleményt adott ki a MEKH. | Arról, hogy Dunaújvárosban ki a távhőszolgáltató, kizárólag a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) dönthet. A MEKH a DVCSH működési engedélyét 2021. július 1-től visszavonta és a következőkről tájékoztatott:
"A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) honlapján félreérthetően tájékoztatja volt ügyfeleit arról, hogy a fogyasztóknak a 2021. július havi számlát is a cég számára kell befizetniük. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felhívja a felhasználók figyelmét, hogy a DVCSH a június 30. utáni időszakra vonatkozóan nem jogosult távhőszolgáltatásról számlát kibocsátani." | |
| 2021-07-13 | Fűtési anomáliák nyáron. A tájékoztatás nem csak a szolgáltatók felelőssége | Az önkormányzat és a DVG is felmondta a DVCSH-val még 2023-ig érvényben lévő szolgáltatási szerződéseket. A témával kapcsolatban számos, egymásnak ellentmondó információ látott eddig napvilágot. Legutóbb Pintér Tamás polgármester az újra megtartható közgyűlések egyikén beszélt a városi fűtéshelyzetről. Mint mondta, neki személyesen is fontos ez a dolog, és a falig elmegy az ügyben, hogy a városlakókat ne érje sérelem. | |
| 2021-07-09 | A DVCSH elvégzi a szolgáltatást | Jogi alapon is csak a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. van abban a helyzetben, hogy szolgáltatni tudjon és teszi is folyamatosan, az ellátás biztonsága mellett – ezt írta július 8-án kiadott közleményében a DVCSH, hangsúlyozva azt, hogy a Kúria ítélete szerint június 30-a után is még ez a társaság biztosítja városunkban a távhőszolgáltatást. | |
| 2021-07-08 | Új fejlemények a DVCSH-történet folytatásában | Azzal, hogy Pintér Tamás polgármester úgy döntött a képviselőtársaival, hogy felmondja a szolgáltatási szerződést a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.-vel, veszélybe került a távhőszolgáltatás, és a jogi helyzet azóta sem tisztázódott. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) számára az a legfontosabb, hogy a dunaújvárosi lakosok ellátása biztosított legyen, tehát amíg az állam szerepet vállal, addig nem kell aggódni. | |
| 2021-07-02 | Elvették a DVCSH engedélyét | A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megerősítette a Rajta Újváros! Egyesület képviselőinek álláspontját és visszavonták a DVCSH távhőszolgáltatási engedélyét. Az átadás-átvétel 2021. július 1-én történt, a témában Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere tartott tájékoztatót. | |
| 2021-06-25 | Nem a DVG a távhőszolgálató. Testületi nem a törvényességi felhívásra | Veszélyben volt a dunaújvárosi lakosok távhőszolgáltatása, ezért az Energiahivatal közbelépett, és kijelölt egy állami szolgáltatót a feladat ellátásra. | |
| 2021-06-25 | Búcsú a DVCSH-tól – örökre | A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal is úgy ítélte meg, hogy a DVCSH Kft. nem alkalmas a távhőszolgáltatásra Dunaújvárosban. A hivatal a DVG Zrt. helyett azonban az állami tulajdonú MVM Oroszlányi Távhőszolgáltató Zrt.-t jelölte ki arra, hogy július 1-től átvegye a feladatot. | |
| 2021-06-14 | Szakmai hozzáértés nélkül. A DVCSH Kft. szerint szakmai hozzáértés nélkül döntöttek | Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere, Pintér Tamás a közelmúltban rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az önkormányzat felmondja a DVCSH-val kötött, fűtésre és a meleg víz-, valamint az ivóvízre vonatkozó szolgáltatási szerződéseket. A döntéssel kapcsolatban azóta folyamatos „háborúban” állnak a felek – írja a dunaonline. Fel tudja-e jogerősen bontani a DVCSH-val kötött szerződést Pintér Tamás polgármester? Hamarosan itt a szolgáltató-váltásra beígért július elseje, de még nem tudhatjuk, hogy a városlakók milyen szolgáltatást kapnak és kitől. Jelenleg egy biztos csak; a bizonytalanság. | |
| 2021-06-04 | Helyes döntést hoztak, állítja a polgármester. "Helyes döntést hoztunk, a dunaújvárosiak igényeit figyelembe véve" | 2021. február elején karbantartásra hivatkozva zárta el a fűtést a város nagy részében a DVCSH Kft. A cég a dunaújvárosi önkormányzat tartozásaira hivatkozott, amit Pintér Tamás már akkor cáfolt, egyben felhívta a figyelmet arra is: még ha ez igaz is lenne, a cég akkor sem folyamodhatott volna ilyen drasztikus lépéshez, hogy a tél közepén fűtés nélkül hagyja a fogyasztókat. | |
| 2021-06-01 | Sérülhet a közüzemi ellátosok biztonsága. Törvénysértőnek bizonyult az önkormányzat eljárása | A Fejér Megyei Kormányhivatal szerint ugyanis törvénysértőnek bizonyultak Pintér Tamás polgármester határozatai a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.-vel kapcsolatban. | |
| 2021-05-28 | Júliustól a DVG szolgáltatna | Kezdeményezték a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.-vel kötött szolgáltatási szerződés felmondását, de a távhőt június 30-ig, a vízszolgáltatást pedig év végéig még a DVCSH szolgáltatja. | |
| 2021-05-15 | Meleg víz, távhő - átállás előtt. A távhőszolgáltatásért július elsejétől már a DVG Zrt. felel | A város önkormányzata április 29-én jelentette be: felmondja a szolgáltatási szerződést a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató (DVCSH) Kft.-vel. A korábban ismertetett tervek szerint a melegvíz- és távhőszolgáltatást idén július 1-jével veszi át a Dunaújvárosi Vagyonkezelő (DVG) Zrt., az ivóvíz-szolgáltatásért pedig egy másik cég felel majd jövő év január 1-től. A fogyasztókat érintő legfontosabb változásokról és egyben az új szolgáltatási struktúráról Szabó Györgyöt, a DVG Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük. | |
| 2021-05-07 | A DVG üzemeltet. "Hosszú idő után újra a fogyasztó lesz az első" | A dunaújvárosi távhő- és vízszolgáltatást a jövőben a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő DVG Zrt. látja majd el. Interjú Szabó György vezérigazgatóval. | |
| 2021-05-07 | A távhő- és vízszolgáltatásról kérdeztük Szabó Zsolt alpolgármestert | Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere nyilatkozta, hogy a távhőszerződést június 30-ai határidővel mondták fel a DVCSH-val, így a távhőszolgáltatást július 1-től veszi át a DVG Zrt.. A vízszolgáltató december 31-éig marad a DVCSH. | |
| 2021-04-30 | Felmondták a DVCSH-s szerződést. Felmondták a szerződést a DVCSH-val | Pintér Tamás polgármester csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az önkormányzat április 29-ével felmondja a DVCSH-val kötött szolgáltatási szerződést. | |
| 2021-04-30 | Szerződésbontás. DVCSH: véget ért egy mérgező kapcsolat | Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere 2021. április 29-én, hogy a városvezetés felmondja a DVCSH-val kötött szolgáltatási szerződést. A polgármester a döntésről kikérte a képviselő-testület véleményét, a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői pedig egyhangúlag támogatták a döntést. | |
| 2021-04-16 | Fűtés: marad a szolgáltatás, amíg marad a hideg. DVCSH: marad a fűtés, amíg marad a hideg | Módosította a tegnap kiadott tájékoztatóját a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft.. A tartós hidegre való tekintettel, marad a szolgáltatás, azt kell kérni, ha valaki nem igényel fűtést. | |
| 2021-04-16 | Gyár- és várostörténeti pillanatképek | Képválogatás a Dunaferr Dunai Vasmű Krónika című kiadványból | |
| 2021-04-15 | Menni fog a fűtés | Tekintettel a kedvezőtlen időjárásra a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. minden kérelem nélkül folytatja a fűtésszolgáltatást. | |
| 2021-04-13 | Csütörtökön vége a fűtésszezonnak | A fűtési idény a törvényi előírásoknak megfelelően minden év október 15-től a következő év április 15-ig tart – olvasható a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. tájékoztatójában. A társaság arra is felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy a fűtési szezont követően egészen május 15-ig igényelhetik a további fűtésszolgáltatást, amit minden esetben a közös képviselők által, írásban kell bejelenteni a DVCSH ügyfélszolgálati e-mail-címén. | |
| 2021-03-02 | Két tétellel módosult a rendelet. Fűtésről körítéssel | Új távhőrendelet alkotásával szigorított az önkormányzat a szolgáltatás szabályozásán. | |
| 2021-02-26 | Megéri-e kizárólag klímaberendezéssel fűteni a lakásunkat? | A társasházakban működő távhőszolgáltatás karbantartása miatt előfordulhat az, hogy téli időszakban nem tudják felfűteni ezeket a lakásokat, és langyosak, hidegek a radiátorok. Ez érzékenyen érinti azokat a családokat, akik ott élnek. Ilyenkor sok esetben kiegészítő fűtést kell alkalmazni. | |
| 2021-02-26 | Új távhőrendelettel szigorít az önkormányzat. | Új távhő rendelet alkotásával szigorított az önkormányzat a szolgáltatás szabályozásán – erről számolt be sajtótájékoztatón Szabó Zsolt alpolgármester. A szigorításra azért van szükség, hogy a DVCSH korábbi szolgáltatásleállítása többet ne fordulhasson elő.
| |
| 2021-02-20 | Hogy fog működni? | Eddig is volt helyi távhőrendelet, a most beharangozott új verzió olyan szankciót is tartalmaz, amely betarthatatlannak tűnik a gyakorlatban. | |
| 2021-02-19 | Szigor a távhő terén. Új távhő rendelettel szigorítanak | Új távhő rendelet alkotásával szigorított a dunaújvárosi önkormányzat a szolgáltatás szabályozásán – erről számolt be sajtótájékoztatón Szabó Zsolt alpolgármester. A szigorításra azért van szükség, hogy a DVCSH korábbi szolgáltatásleállítása többet ne fordulhasson elő. | |
| 2021-02-13 | A DVCSH decemberben is jelezte a hiányosságokat | A távhőszolgáltatói karbantartásra reagálva az önkormányzat február 5-i közleményében azt állította, hogy sem az önkormányzatának, sem az általa fenntartott intézményeknek nincs 60 napon túli lejárt tartozása a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. felé. | |
| 2021-02-11 | Nem volt távfűtés. Három tagintézményben probléma volt a fűtéssel | Mint az minden városlakó előtt ismert, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. teljes, városi szintű leállást igénylő főberendezés-hibaelhárítást végzett az elmúlt hét végén. | |
| 2021-02-10 | Újabb fejlemény a központi fűtés ügyben | Mint azt korábban megírtuk a Dunaújvárosi Víz-Csatorna és Hőszolgáltató Kft.(DVCSH) közleményben tudatta a helyi lakosokkal, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményeinek tartozása, és a lakossági fogyasztói kintlévőségek miatt is a fokozottan igénybe vett erőművi és távhőszolgáltatói főberendezések halaszthatatlan kijavítását és cseréjét a források hiánya, valamint a kedvezőtlen, hideg időjárás miatt eddig nem tudta elvégezni. | |
| 2021-02-06 | Két éjszaka csökkentett fűtés lesz | A DVCSH értesítése szerint február 6-7-én éjjel csökkentett fűtés lesz karbantartási munkálatok miatt. | |
| 2020-10-03 | Hamarosan kezdődik a szezon. Téli szezon előtt is kérhető a fűtés | A fűtési idény a törvényi előírásoknak megfelelően minden év október 15-től a következő év április 15-ig tart, de ahogy azt már városunk lakói tudják, ez előtt is igénybe vehetik a távhőszolgáltatást. A részletekről a szolgáltató DVCSH Kft. tájékoztatta lapunkat. | |
| 2020-02-00 | Mitől lesz meleg a radiátor? | Beszélgetés Kőszegi Zoltánnal, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. távhőszolgáltatási üzemigazgatójával a város fűtési rendszeréről. | |
| 2019-09-20 | Távhőtámogatás. Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők | Döntöttek a Mondbach kúria és a Baracsi úti arborétum költségvetési előirányzatairól, távhőtámogatás a nyugdíjasoknak. | |
| 2019-09-20 | Távhőtámogatás az időseknek. Hatezer forint távhőtámogatás a város nyugdíjas lakóinak | Vélhetően az önkormányzati választások előtt e ciklusban utolsó alkalommal ült össze a városi közgyűlés szeptember 19-én. A rendkívüli közgyűlésen hat napirendi javaslatról szavaztak a képviselők. | |
| 2018-12-14 | Ünnep után szócsaták. A szeretet jegyében | A „Mindannyian Mások Vagyunk” Egyesület és a Móricz iskola műsorát követően vehette át dr. Kéthelyi Ágnes fogorvos a Dunaújváros Egészségügyéért díjat, majd következett a szópárbajokkal telített közgyűlés. Téma volt a város légszennyezettsége, valamint az ISD Dunaferr Zrt. helyzete is és a város fűtésszolgáltatása is. | |
| 2018-09-25 | Javítják a csővezetéket (képaláírás) | A Szórád Márton út 32. számnál távhővezeték csőtörése miatt szeptember 24-től előreláthatóan 2 hétig – a szükséges munkálatok befejezéséig – útszűkületre kell számítani az arra közlekedőknek. (teljes szöveg) | |
| 2017-12-13 | Eredményekről, fejlesztésekről. Jövő év májusában nyit az élményfürdő | December 12-én, kedden délután Cserna Gábor polgármester az évi rendes közmeghallgatásra várta a város polgárait. Eredmények, fejlesztési tervek, plusz lakossági kérdések. | |
| 2017-12-01 | Hideg napok számos városi lakásban | Több városlakó is jelezte a helyi Jobbik felé, hogy komoly gondok vannak a városi melegvíz- és távhőszolgáltatással. A párt akár pertársaságot is alakítana, hogy a szolgáltató DVCSH teljesítse törvényben foglalt kötelezettségét. | |
| 2017-04-19 | Április 24-ig még marad a távfűtés. Egyelőre marad a fűtés a lakásokban | Véget ért a fűtésszezon, viszont hideg van. Hivatalosan április 15-től leáll a távfűtés városunkban, azonban a szolgáltató cégnek egészen május végéig a város illetve a városlakók rendelkezésére kell állnia. | |
| 2017-02-17 | Sportos sikerkovácsok. Elfogadták a költségvetést | A Dunaújváros Sportjáért díjak átadásával kezdődött a február 16-i rendes közgyűlés. A Dunaújváros Sportjáért díjban részesült Trenka János, Joó Gabriella, Molnár Gergely és Petrás Gábor. A felszólalások két központi téma körül forogtak: a vasmű helyzete és a bérfeszültség, amelyet a február 15-i tüntetés is példáz, továbbá a város vízellátásáért és fűtésszolgáltatásáért döntő részben felelős DVCSH Kft. Elfogadták a város 2017. évre szóló költségvetését. Nagy vitát váltott ki a helyben is terjesztett Lokál Extra ingyenes hetilap. Palkovics László oktatási államtitkár dr. Deák Máriát nevezte ki február 1-jével a Dunaújvárosi Tankerület élére. | |
| 2017-02-17 | Február van a Májusban | Felháborodott olvasó jelentkezett szerkesztőségünkben. Indulatos előadásából kiderült, napok óta fáznak, február 12-én hűltek ki a radiátorok, azóta nincs fűtés. | |
| 2017-02-16 | Közgyűlés | 2017. február 16. | |
| 2017-01-20 | Közgyűlés: erős médiajelenlét. Vízhelyzet: már utánlövés | Erős országos médiajelenlét mellett kezdődött a közgyűlés január 19-i, csütörtöki ülése a városházán. Vélhetően az elmúlt időszak vízellátási és fűtés gondjai miatt volt a nagy érdeklődés. Pintér Attila sporttémákat feszegetett, valamint dunaújvárosi középiskolákban elszaporodó drogügyleteket. | |
| 2017-01-19 | Elkeseredett vízharc Dunaújvárosért | "Dunaújvárosban két hétig probléma volt a vízellátással és ezzel együtt a távfűtéssel is. A botrány nem csak abból adódott, hogy a bosszús lakosok kiakadtak a szolgáltatás hibái miatt, hanem abból is, hogy a városvezetés és a szolgáltató cég látványos, hangos csatát vívtak egymással a nyilvánosság előtt, pedig a szolgáltató cég többségi tulajdonosa maga az önkormányzat." | |
| 2016-12-30 | Pártos közlemény | A Jobbik dunaújvárosi alapszervezete sajtóközleményt juttatott el a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségébe a DVCSH nyílt levele kapcsán. | |
| 2016-12-30 | Polgármesteri válasz a városlakók érdekében | Cserna Gábor polgármester közleménye a DVCSH nyílt levele kapcsán. | |
| 2016-12-15 | Közgyűlés | 2016. december 15. | |
| 2016-12-08 | Már van fűtés! Nem volt fűtés, de már van! | Váratlan üzemzavar miatt fáztak a távfűtéses lakásokban élők december 6-án, kedden este. | |
| 2016-12-08 | Hiánypótlásra kötelezve | Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közleménye szerint befejezte a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, Hőszolgáltató Kft. 2011-2014. évekre kiterjedő megfelelőségi ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata a távhőszolgáltatás közfeladata ellátását szabályszerűen szervezte meg. | |
| 2016-11-00 | Eltűnt átkok nyomában | Ismertető a Barsi Dénes 1/a-b-c, d-e számú két házról (volt orosz laktanyai tiszti házak), amelyek fűtésével több éven át problémák voltak. Nyilatkozik Kissné Reng Éva közös képviselő. | |
| 2016-10-04 | Nem muszáj fagyoskodni. Csak kérni kell, és fűtenek | A helyi rendelkezések értelmében október 15-e után, illetve akkor kapcsolja be a fűtést a szolgáltató, ha a napi középhőmérséklet két napon keresztül nem haladja meg a 12 fokot, illetve ha egy nap 10 fok alá csökken a hőmérséklet. Kérni azonban már most is lehet.
| |
| 2016-09-02 | Vezetékeket is kicserélnek | A biztonságos távfűtés érdekében cserélnek alkatrészeket a Béke körút, Mátyás király út mellett. | |
| 2016-06-08 | Bírságokat szabtak ki | A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal bírságot szabott ki a DVCSH Kft.-nek. A hivatal a távhőszolgáltatók honlapját ellenőrizte. | |
| 2016-04-05 | Lezárt parkoló (képaláírás) | A Piac térnél lévő parkoló területén, a szolgáltatóház előtt a DVCSH Kft. üzemeltetésében lévő távhő gerincvezetéken csőtörés történt. (nem teljes szöveg) | |
| 2016-04-01 | Csőcsere a Piac téren | A DVCSH Kft. elkezdte a Piac téren, a parkoló területén a szolgáltató üzemeltetésében lévő távhő gerincvezeték javítási munkálatait csőtörés miatt. | |
| 2016-01-20 | Csőtörés után... (képaláírás) | A távhővezeték csőtörése miatt dolgoznak a szolgáltató szakemberei a Kallós Dezső utcában. (nem teljes szöveg) | |
| 2015-09-10 | Régi útakadály | Távhővezeték csőtörése miatt zárták le az Esze Tamás utcát teljes szélességében a zöld rendelő mögötti kereszteződés előtt július közepén. | |
| 2015-07-31 | Csőcsere az úton (képaláírás) | "Öregszik a város... Nem a lakói: maga a város! Az utak, a járdák, a csövek, a lámpák. Erre példa a zöld rendelő omladozó épülete melletti távfűtési rendszerhiba." | |
| 2015-07-22 | Csőtörés miatt (képaláírás) | Távhővezeték csőtörése miatt július 21-től előreláthatóan augusztus közepéig forgalomkorlátozásra kell számítani az Esze Tamás és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében, ahol a szakemberek tegnap el is kezdték az útburkolat felbontását (teljes szöveg) | |
| 2015-04-16 | Fűtnek, mert hideg van | Véget ért a fűtésszezon, de továbbra is melegek lesznek a radiátorok. A DVCSH vezetői a szolgáltatás fenntartása mellett döntöttek. | |
| 2015-01-16 | Kilenc csőtörés! | Sorozatos csőtörések Dunaújvárosban, január 15-én kilenc helyen volt kisebb csőtörés a távfűtő rendszerben. | |
| 2015-01-15 | Parkolópályán az ügy | A Kossuth Lajos utcai parkoló beszakadt és a csővezetéket is javítani kell. | |
| 2014-11-08 | Háború a csatornában | Folytatódik a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. és az önkormányzat közötti vita. | |
| 2014-10-29 | Elszámolási vita áll a háttérben | Október 27-én több önkormányzati fenntartású intézményben is átmenetileg szünetelt a fűtésszolgáltatás. Az ok: elszámolási vita a tulajdonosok között. Több százmilliós kérdés. | |
| 2014-10-09 | Tüzelőt vehetnek, mérsékelt áron | A kormány rezsicsökkentési programjának három üteméről általánosságban, a tűzifa árának mérsékléséről részletesen szóltak az október 8-án Cserna Gábor sajtótájékoztatóján. | |
| 2014-10-04 | Új kazán a Katica óvodában | Pályázati forrásból és az önkormányzat segítségével kapott új kazánt a Katica óvoda. Október elsejétől működik az új kazán. | |
| 2014-09-24 | A legnagyobb horderejű döntés | A szeptember 23-i körgyűlés legfontosabb témája Dunaújváros vízközműveinek üzemeltetése. Ha a DVCSH nem kapja meg a működési engedélyét 2015. január elsejétől, akkor egy másik szolgáltatóval, a Mezőföldvíz Kft.-vel köt szerződést a város. | |
| 2014-08-26 | Tervszerűen halad a rekonstrukció | Augusztus 13-án távhővezeték rekonstrukció miatt zárták le az Aranyvölgyi utat, a Köztársaság út és az Apáczai út között. | |
| 2014-08-14 | Nem tűrt halasztást | Gerincvezetéki csőtörés miatt zárták le a város egyik forgalmas útszakaszát augusztus 13-án, a az Aranyvölgyi út a Köztársaság út és az Apáczai Csere János u. közötti szakaszon. | |
| 2014-02-28 | Üzemzavar kétszer is | Két üzemzavar is akadályozta februárban a folyamatos távfűtést. | |
| 2013-11-22 | Középpontban a vizes szolgáltató | Társasházi problémák, peres ügyek a közgyűlésen. Az ülésen többször is szóba került a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. | |
| 2013-09-20 | Erőteljes kezdéssel | Beszámoló a közgyűlésről. Főbb témák: DVCSH távfűtés, országos mintaprogram indul Dunaújvárosban a digitális foglalkoztatásra, ISD Dunaferr Zrt. | |
| 2013-09-05 | Kicserélik a régi kályhákat | Fűtéskorszerűsítés a nagykarácsonyi orvosi rendelőben. | |
| 2013-05-31 | Újabb rezsicsökkentés | "A kormány kérésére a Fidesz június végéig meghosszabbította az aláírásgyűjtést. A környező nyolc településsel együtt nagyjából 14 ezer, ebből Dunaújvárosban mintegy 10 ezer rezsicsökkentést támogató aláírás gyűlt össze mostanáig." | |
| 2013-05-04 | Túlszámlázás, visszafizetés | A Magyar Energia Hivatal megállapította, hogy a 2012. május 1. és 2013. március 01. közötti fogyasztási időszakban számítási hiba miatt magasabb vízszolgáltatás és szennyvíz-elvezetési, illetve -tisztítási díjat számlázott a DVCSH a fogyasztóknak. | |
| 2013-04-17 | Új városi vízkiközmű céget alapítana... | Sajtótájékoztatón ismertette elképzeléseit a városi víz- és csatornaszolgáltatással, valamint a gázmotoros erőművekkel kapcsolatban Szabó Zsolt, a városi közgyűlés független képviselője, aki jelenleg a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizál. | |
| 2013-03-16 | Számlázási kérdések és válaszok | Zsigmond Károly olvasói levele a vízórák és fűtési órák leolvasásával kapcsolatosan. | |
| 2013-02-06 | Végül a fideszesek ajánlották fel a pénzt | "A közgyűlés több mint hatszázezer forint kölcsönt szavazott meg a fűtés nélkül maradt Barsi Dénes utca 1. d,e társasház lakóinak, hogy az E.ON minél előbb visszakapcsolja a gázszolgáltatást." "Aközgyűlés Fidesz-frakciójának tagjai és dr. Dorkota Lajos összeadták a tartozás rendezéséhez szükséges pénzt." | |
| 2013-02-01 | Melengető segítség | Közgyűlési döntések: a kéményseprést továbbra is a Caminus Tüzeléstechnikai Kft. végzi el a jövő év végéig; Hunép-Uniszol Zrt. három sportingatlant visszaadott az önkormányzatnak tavaly ősszel, a csónakház új üzemeltetője az Euroshow Kft.-re, a lőtéré pedig a Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület, a radari sporttelepet a DVG Zrt. üzemelteti december 31-ig. Kölcsönt kaptak a Barsi Dénes utcaiak a fűtés megoldására. | |
| 2013-01-31 | Sportingatlan: ki üzemelteti? | A soron kívüli közgyűlés fő témái: kéményseprés, a Barsi Dénes utca távfűtési gondjai, a csónakház (kép), a lőtér és a radari sporttelep üzemeltetése. | |
| 2012-10-09 | Egy lépcsőház kimaradt... | Fűtéskorszerűsítés a Római városrészben. | |
| 2012-03-08 | Porszem(ek) a rendszerben | "Nagy mennyiségű por került az E.ON által üzemeltetett városi gázhálózatba, ami az erőművek működésében okoz, okozhat gondot." | |
| 2012-01-20 | A pénzüket kérik | Dunaújváros távfűtése és vízellátása is veszélybe kerülhet, ha nem rendeződik a DVCSH és a DSZSZ pénzügyi kapcsolata. | |
| 2012-01-03 | Ez zsebre ment! | Áremelések: Volán, MÁV, távhő díja, víz- és csatornadíj, villamosenergia, temetkezési költségek, kéményseprés stb. | |
| 2011-12-23 | Már fűtenek a házban | Ismét van fűtés a Kalamár utca 3. számú lakóházban, amelynek kilenc lakása önkormányzati tulajdonú. | |
| 2011-12-20 | Nincs gáz, nincs fűtés | December 15-én kizárták a gázszolgáltatásból a Kalamár utca 3. alatt található társasházat. A házból kilenc lakás az önkormányzat tulajdona, amelyet a DVG Zrt. kezel. | |
| 2011-12-09 | A régi kerékvágásban | Helyreállt a forgalmi rend a Kossuth Lajos utcában, a DVCSH kicserélte az elöregedett távhővezetéket. | |
| 2011-11-15 | Már fűtenek a Barsi Dénes utcában | "Az érintett nyolcvanhat lakásban már napok óta fűtenek. A tartozás és a kazánok tulajdonviszonya azonban számos kérdést felvet." Beszélgetés a közös képviselővel. | |
| 2011-11-15 | Számítanak a támogatásra | Szeptember elsejétől a korábbi szociális alapú, a Magyar Államkincstár által folyósított gáz- és távfűtés-támogatás rendszerét egy új, úgynevezett lakásfenntartási támogatási rendszer váltotta fel, amelyet az önkormányzatnál lehetett igényelni. A támogatások viszont még nem érkeztek. | |
| 2011-10-20 | Továbbra is fagyos napok jönnek | Továbbra sincs fűtés a Barsi Dénes utcai társasházakban. | |
| 2011-10-17 | Továbbra is fűtetlen | Továbbra sincs fűtés a Barsi Dénes utca öt lépcsőházában. | |
| 2011-10-12 | Társasházi hideg napok | "Tizenötmilliós tartozás miatt leszerelte a villanyórát a szolgáltató a Barsi Dénes utcában. Öt lépcsőház esetében nem tudni lesz-e fűtés? A kérdés kétszáz embert érint."
| |
| 2011-09-21 | Már félezren érdeklődtek | Sokan érdeklődnek az önkormányzatnál arról, hogyan lehet igényelni a lakásfenntartási támogatást és közel háromszázan kértek is. | |
| 2011-09-21 | Tagból lett elnök | A kifizetetlen fűtésszámla miatt leszerelték a gázórát a Magyar úti klubházról. Beszélgetés Horváth Károllyal, a Pentele Baráti Kör elnökével. | |
| 2011-09-03 | Lakásfenntartás - támogatással | Szeptember elsejétől a szociális alapú - az államkincstár által folyósított - gáz- és távfűtéstámogatás megszűnt, azt egy új lakásfenntartási támogatási rendszer váltotta fel. A városháza épületében segítenek az érdeklődőknek. Adatok: Távhőtámogatásra jogosultak száma Dunaújvárosban. | |
| 2011-08-23 | Eltörlik a kedvezményt | Szeptember elsejétől a szociális alapú, az Államkincstár által folyósított gáz- és távfűtés-támogatási rendszert egy új, kibővülő lakásfenntartási támogatási rendszer váltja fel. Ezután az önkormányzat állapítja meg az új támogatást. | |
| 2011-08-05 | Hoppon maradtak a támogatottak | Nem érkezett meg a DVCSH-hoz augusztus elsejéig a várostól a rászorultak számára megállapított lakásfenntartási támogatás. | |
| 2011-06-09 | Egy nap a "zöldben" | Mi lesz veled zöld rendelő? A II. számú Rendelőintézet jelenlegi helyzetéről. | |
| 2011-03-23 | Haladékot kapott a zöld rendelő | A DVCSH munkatársai a II. rendelőintézetben kikapcsolták a fűtést és a melegvizet az üzemeltető Pentinvest Kft. húszmillió forintos tartozása miatt. | |
| 2011-02-26 | Még egy erőmű | "Csúcskazánház-tulajdonos lesz az önkormányzat: csekély befektetéssel megvásárolta a HF. Formula Kft. 50 százalékos üzletrészét, amely erőművet épít majd a Béke téren."
| |
| 2011-02-26 | Együttműködés: nulla | Beszámoló a Jobbik helyi szervezte elnökének, Pintér Tamásnak a sajtótájékoztatójáról. | |
| 2011-01-05 | Drága lesz az élet | Dunaújvárosban is a szolgáltatók többsége áremelést tervez. A közgyűlés eddig csak az új szemétszállítási díjakat fogadta el decemberben, a többi cég most készíti javaslatait.
| |
| 2010-12-31 | Bérlők: rendezni kell a tartozást | "Az önkormányzat júliusban kifizette a 2009. év végéig felhalmozott és addig még el nem évült DVCSH-s tartozásokat a bérlők helyett. Azóta azonban további hátralékot termeltek az elszegényedett családok." | |
| 2010-12-29 | Kétmilliárdos per is lehet | "Több mint kétmilliárd forintos kártérítési igényt jelentett be és büntetőeljárást kezdeményezett Pomázi Csaba az EMFESZ Kft-vel szemben hitelrontás és becsületsértés miatt." | |
| 2010-12-23 | Nem marad a város távhő nélkül | "A tegnap felröppent hírekkel ellentétben nem forog veszélyben hét város, köztük Dunaújváros távhőszolgáltatása - tudta meg lapunk. Országos hír lett belőle, hogy Pomázi Csaba cégeinek állítólagos adóssága miatt áll a bál." | |
| 2010-11-18 | Dideregnek a nézők | "Hétmillió forintos távhődíj-tartozása halmozódott fel a Dózsa Mozicentrum Kft-nek, ezért idén még egyszer sem kapcsolták be a fűtést az épületben." Adatok a moziról. Interjú Hegelsberger Ferenc tulajdonossal. | |
| 2010-11-15 | Spórolunk a jó időn? | Egy átlagos dunaújvárosi családnak éves szinten mintegy kétszázezer forintjába kerül a fűtés. Adat: Éves távhőköltség egyes településeken. | |
| 2010-07-19 | Hődíj: némi drágulás | Megemeli a hődíjtámogatást a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. | |
| 2010-07-17 | Kiscsillagbeli kis győzelem elsőfokon | "Elutasította a bíróság a DVCSH-nak a volt Kiscsillag söröző tulajdonosával szemben benyújtott keresetét elmaradt hő- és vízdíj ügyében, nem jogerősen." | |
| 2010-07-12 | Két erőmű igen, kettő meg nem | "A törvényi változás miatt év végétől számos hőtermelő erőmű nem részesül támogatásban, ami az érintett településeken áremelést jelenthet." Dunaújvárosban a Dalkia Energia Zrt-nek a kórházban lévő két gázmotoros kiserőműve kerül ki a támogatásból. | |
| 2010-06-02 | Kiscsillagos ítéletre várakoznak | A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. és a volt Kiscsillag tulajdonosa, Pintér Zsolt peréről. | |
| 2010-05-26 | Garázs: fűteni kell? | Távfűtés a garázs soron. Utólagos hődíjelszámolás, "garázs-per". | |
| 2010-05-25 | Fűtünk - nyár elején is | Pikóné Perjési Irén, a DVCSH Kft. életüügyvezető igazgatója válaszolt a Dunaújvárosi Hírlap olvasóinak, az Életünk a víz! fórumon. | |
| 2010-04-29 | Fűtés, avagy irateltűnés | "A Kiscsillag már 2007-ben nem nyitott ki: helyén egy bank és pénzügyi szolgáltató cég működik. Távfűtő csöveit lehegesztették. A szolgáltató cég azonban 2008. decemberéig kér pénzt." | |
| 2010-03-25 | Lezárt csövek és eltűnt iratok | A tárgyalóteremből. Pintér Zsolt, a Kiscsillag volt tulajdonosa perben áll a DVCSH-val. | |
| 2010-03-09 | Távhő- és gázártámogatás: vége! | "A távfűtött dunaújvárosi lakásokban élők 40 százaléka jogosult távhőkedvezményre. A fogyasztóknak tehát jelentős részét - 7500 háztartást - érint érzékenyen a kormány döntése, amelynek értelmében április 30-án megszűnik a támogatás." | |
| 2010-02-10 | Csökken a távhődíj | Március 15-től a DVCSH 11 százalékkal csökkenti a tarifákat. | |
| 2010-02-10 | Még drágább az élet | Díjmódosítási kérelmek a közgyűlés előtt. Áremelési tervezetek: szennyvíztisztítás, szemétszállítás, közlekedés. | |
| 2010-01-29 | Miért hideg a radiátor? | Az üzemzavar után sem volt zökkenőmentes a távhőellátás. | |
| 2010-01-29 | Azonnal megkezdték a hibaelhárítást | A korrózió okozta a csőtörést. | |
| 2010-01-28 | Este nyolc órakor már volt fűtés | Helyreállították a a vasműben eltörött vezeték okozta meghibásodást. | |
| 2010-01-27 | Meleg helyzetek | Egy eltörött cső miatt megszűnt a város távhőellátása. A dunaújvárosi távfűtés árairól. | |
| 2010-01-19 | Kiscsillagos ötös fűtésért | Peres ügyek a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. és az egykori Kiscsillag tulajdonosa között, ahol most egy bank és egy pénzügyi tanácsadó működik. Az ügy ismertetése. | |
| 2009-12-28 | Futhatnak a pénzük után | "Keglovics Ferenc és felesége, Zsóka, perben és haragban áll a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.-vel már több mt tíz éve." | |
| 2009-11-13 | Szűkebben a gyűlölettel! | "A Dunaferr tartozik az önkormányzatnak, a DVCSH tartozik a Dunaferrnek, a DVCSH-nak tartozik mindenki. A város - a DVG Zrt. - oldja meg a tartozáscsomót." Adósságok, tartozások, közületek díjhátralékai... | |
| 2009-11-13 | Rendes fűtést a gimiben! | Közgyűlés: 2009. január 5-én rendkívüli tanítási szünet volt a Széchenyi gimnáziumban a rossz fűtés miatt. A közgyűlés támogatta, hogy vizsgálják meg és újítsák fel az épület fűtési rendszerét. Az iparkamaránaknem csökkentik a bérleti díját. | |
| 2009-10-27 | Hasábnyi meleg | "Aki tehette már nyár végén, ősz elején beszerezte a tűzifát, sokaknak azonban napi problémát okoz a gyújtós megvásárlása." | |
| 2009-10-21 | Leszavazta a közgyűlés: mégsem drágul a távfűtés | Támogatások elutasításáról és odaítéléséről döntöttek a képviselők. Pozitív döntés született a Bánki, Lorántffy, Hild új szakképzéseinek engedélyezéséről.
A Corner kávézó fedett teraszának kialakítását akkor engedélyezi a testület, ha a tulajdonos a városi tv tulajdonát a József Attila Könyvtárnak átadja. | |
| 2009-10-21 | A képviselők felelőssége, avagy mire költötték a 8 millió eurót? | Beszélgetés dr. Dorkota Lajos városfejlesztési alpolgármesterrel a távfűtés díjáról, a kistérségi kapcsolatról, a terhek igazságosabb megosztásáról. a Dunaferr privatizációs szerződésének teljesítéséről. | |
| 2009-10-16 | Jól befűtött a hirtelen jött hideg | "Az elmúlt napok cudar időjárása különös aktualitást adott a tervezett távhődíj-emelésnek. A város közgyűlése végül nem támogatta az előterjesztést, sőt, néhányan már egyenesen a díjak csökkentését követelték." | |
| 2009-10-16 | "Nem" a díjemelésre | Közgyűlés: Nem drágul a távhő díja. Az ISD Dunaferr Zrt. - nem teljestített támogatások. Élményfürdő. | |
| 2009-10-15 | Petícióval készül a Jobbik | "A távhődíjak csökkentéséért tüntetett a Jobbik. A képviselők ma döntenek a díjakról, a párt petíciót ad át Kálmán Andrásnak, s buzdít mindenkit, legyen ott a mai közgyűlésen. | |
| 2009-10-15 | A távfűtés díja nem drágul | "A Magyar Energia Hivatal (MEH) azonban elutasította a DVCSH díjemelést tartalmazó javaslatát." A tervezett díjmódosításról. | |
| 2009-10-09 | Távhő: ami sok az sokk! | "A Magyar Energia Hivatal nemet mondott a távhő árának tervezett emelésére. Az erről szóló határozat megállapításait a közgyűlés sem hagyhatja figyelmen kívül. A városi távhőszolgáltató árai 27 százalékkal meghaladják az országos átlagot." | |
| 2009-10-07 | Távhődíj: kövessük a bécsi mintát! | Beszélgetés dr. Kálmán András polgármesterrel. Hetek óta vita folyik a távhőszolgáltatás díjáról a közgyűlésben. | |
| 2009-10-07 | Pochner László képviselő: a díjcsökkentés belefér | Pochner László önkormányzati képviselő nemcsak, hogy nem ért egyet a távhőszolgáltatási díj mintegy 8 százalékos emelésével, 15 százalékos csökkentést javasol a közgyűlésnek. | |
| 2009-10-07 | Díjemelés most, csökkentés februárban | A dunaújvárosi távhőszolgáltató, a DVCSH ügyvezető igazgatója, Pikóné Perjési Irén nem tartja kizártnak, hogy csökkenthető is legyen a távhő díja, de most be kell hozni a korábban elmaradt eredményeket. | |
| 2009-09-23 | Pikóné: Elkerülhetetlen a távhő díjának emelése | A veszteségek csökkentése a cél mondja az igazgatónő .–A hődíjat csak tavaly júliusban, az alapdíjat tavaly tavasszal engedte emelni a Dunaújvárosi Önkormányzat, amire egy rendelet szerint évente csak egyszer van lehetőség. Időközben jelentős gázáremelések voltak és a forint–dollár árfolyam is kedvezőtlenül alakult – mondja Pikóné Perjési Irén. | |
| 2009-09-23 | Ez történt a közgyűlésen. | Több mint 60 napirendi ponttal kezdődött a nyári szünet utáni első közgyűlés szeptember 17-én. A képviselők többek között arról értesültek, hogy elkészült az a közvélemény-kutatás, amelyet az önkormányzat rendelt meg a nyáron a Dunaferr privatizációjával kapcsolatban. A megkérdezettek 91 százaléka szerint meg kell tartani a munkahelyeket, 89 százalék azt mondja, el kell számoltatni a szerződő feleket, és 37 százalék nemkívánatos személynek tartja Valerij Naumenko vezérigazgatót.
Elhalasztották a döntést a távhődíj emeléséről .
| |
| 2009-09-18 | Konstruktív, békés közgyűlés volt | A nyári szünet utáni első közgyűlés főbb témái: női kézilabda, férfikézilabda támogatása, élményfürdő, a Dunaferr privatizációjára vonatkozó közvéleménykutatás eredményei. | |
| 2009-09-17 | Miért melegben fűtenek | Szeptember 15-én beindította a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. a pórbafűtést (a kedvezményes fűtést), de erről külön nem kaptak értesítést a fogyasztók. | |
| 2009-09-17 | Távozók és a helyükre érkezők | Legfőbb közgyűlési témák: távhő díjának emelése, belváros rekonstrukció, szennyvíztisztító kft. | |
| 2009-09-11 | Távhődíjról októberben? | "Az érdekvédők nem értenek egyet a távhődíj emelésével - derült ki a szerdán délután tartott gazdasági bizottsági ülésen." Beszámoló. | |
| 2009-09-04 | Távhő: meleg a helyzet | Ha sor kerül a távfűtés díjának nyolc százalékos emelésére, évi mintegy húszezer forinttal fizethetünk többet októbertől. Statisztika: más városok távhő- és vízdíjai (2008 nyári adatok). | |
| 2009-09-02 | Miért drágulhat a meleg? | Érvek és tények a DVCSH ügyvezető igazgatójától. | |
| 2009-08-31 | Távhőáremelés: igen, vagy nem? | "A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft. nem egészen nyolc százalékos fűtésdíj emelésről szóló javaslatot nyújtott be a helyi közgyűléshez." | |
| 2009-08-29 | Fejlesztések a sporttelepen | A sporttelepen zajló nagyszabású fejelsztésekről. | |
| 2009-08-28 | Nálunk drágább lesz a távfűtés?! | "A távhő ára októbertől átlagosan mintegy nyolc százalékkal emelkedhet Dunaújvárosban." Bezsámoló a DVCSH (Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft.) sajtótájékoztatójáról. | |
| 2009-08-26 | Válasz helyett csak egy levél érkezett | Vízmű kontra köznép? Kérdések és válaszok - a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. egy fűtéskorszerűsítési pályázaton nem kívánt részt venni. | |
| 2009-07-23 | Fűtéskorszerűsítés? | "Minden jel szerint kimarad az idei fűtéskorszerűsítési pályázatokból a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató (DVCSH) Kft. - mégpedig nem balszerencse vagy összeesküvés folytán, hanem saját elhatározásából." | |
| 2009-03-12 | Gázmotorokat vegyenek | Újabb népszavazási kezdeményezés indult, a gázmotorok megépítése után most az önkormányzat vételi szándékát támadják - a város ötven százalékos tulajdonrészt venne az erőművekben. Pro és kontra: Többek között Pochner László, hum János, és Kálmán András véleménye az ügyletről. | |
| 2009-01-16 | Védőhálót szőnek | 2008. decemberében bejegyezte a cégbíróság a Védőháló a Dunaújvárosi Díjhátralékosokért Alapítványt. Az alapítványról. | |
| 2009-01-07 | Új esztendő, új árakkal | Áremelések és árcsökkenések Dunaújvárosban. Összehasonlító táblázat más nagyvárosok áraival. | |
| 2008-11-28 | Jogszerűen számláztak | A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság határozata alapján a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. nem károsította meg a lakosságot. | |
| 2008-11-28 | Beszállunk a távhőbizniszbe | Közgyűlés: A város tárgyalásokat kezd a gázmotoros erőművek 49 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáért. A 3,4 milliárd forintos ügylet a többség szerint 7-8 év alatt megtérülhet. Képviselők véleményei. | |
| 2008-11-24 | Újra távhő háború | Pochner László önkormányzati képviselő a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordult, mert szerinte bűncselekményt követett el a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. Pochner szerint jogtalanul fizettettek visszamenőleg a fogyasztókkal. | |
| 2008-11-12 | Dobogósok vagyunk? | Pochner László független civil önkormányzati képviselő sajtótájékoztatója a távfűtés díjáról. | |
| 2008-11-12 | Indokolatlan a félelem | Interjú Pikóné Perjési Irénnel, a DVCSH ügyvezetőjével a távfűtés díjáról. | |
| 2008-10-30 | Mennyibe kerül a meleg?! | A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft-nél árfelülvizsgálatot végeznek. | |
| 2008-10-20 | Jogszerű emelés | A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. (DVCSH) jogszerűen járt el, mikor visszamenőlegesen díjat emelt. Újabb vita Pochner László és a DVCSH között. | |
| 2008-09-26 | Sokan tartoznak a díjakkal | Majdnem félmilliárd forint a távfűtést nem fizetők tartozása. | |
| 2008-09-26 | Ha ingünk, gatyánk rámegy is... | A dunaújvárosi távhőtámogatás 2007-es adatai. | |
| 2008-09-17 | 8 milliárd forint értékben kötvényt bocsát ki az önkormányzat | Nem drágul a távfűtés, októbertől viszont emeli tarifáit az Alba Volán. Nyolcmilliárd forint értékben kötvényt bocsát ki az önkormányzat, amelyet az élményfürdő lízingdíjának kiváltására is fordítanak. | |
| 2008-09-16 | Meleg, potom áron | A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. szeptember 15-től bekapcsolta a távfűtést. | |
| 2008-09-12 | Kötvény az élményfürdőre | Közgyűlés: DVCSH, távfűtés, távhőrendelet módosítása, élményfürdő, önkormányzati kötvénykibocsátás. | |
| 2008-09-02 | Drágul a távhő ára | Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. | |
| 2008-07-24 | E hónaptól drágább lett a hődíj | Júliustól mintegy tíz százalékkal többe kerül a városban a melegvíz és a távhő. | |
| 2008-04-22 | Ki fizesse a hődíjat? | Kifizesse a város a bérlők helyett a víz és távhő tartozásukat? A kérdésben a közgyűlés dönt. | |
| 2008-04-17 | Próbaüzem teljes "gázzal" | Az év elejétől már próbaüzem folyik a gázmotoros fűtőerőművekben. A tervek szerint nyár végére a működési engedélyt is megkapják. Beszélgetés Neszmélyi Györggyel. | |
| 2008-04-15 | Díjemelés és csökkenés | Távfűtési díjak változása (adatok 2006-2008)2008. április 1-jétől. | |
| 2008-04-15 | Átlátható képlet, tiszta helyzet kell | A dunaújvárosi távhőszolgáltatásról. A távhődíjakat szakértővel vizsgáltatja felül a közgyűlés. | |
| 2008-04-11 | Dorkotánál "betelt a pohár" | Beszámoló a közgyűlésről: távfűtés, DVCSH, EFOTT, élményfürdő, DVG Zrt. | |
| 2008-02-29 | Megmérgezni a várost | Közgyűlés: levegőminőségi intézkedési terv, vasmű előtti parkoló, távfűtés ára. | |
| 2008-02-26 | Nosztalgiamunka | Elkészült a Verebély úti gázmotoros erőműtől a Béke II. városrészi közműalagútig tartó csővezeték. | |
| 2008-01-28 | Csökkenthető a fűtésdíj | Dunaújváros, távhő-támogatás. | |
| 2007-12-29 | 2008: ingünk, gatyánk rámegy...?! | Drágul a szemétszállítás, a kéményseprés, a távhő és a melegvíz díja, az áram és a gáz is. | |
| 2007-12-28 | Gázmotor: üzem elő | Egyelőre az üzemi próbák zajlanak az Építő útján és a Verebély úton megépített gázmotros erőművekben. Majd ezek után következik a próbaüzem, ami több hónapig is eltarthat. | |
| 2007-12-05 | A közgyűlés napirendjén | A közgyűlés módosította az SZMSZ-t s főállású polgármesternek választotta Cserna Gábort. Döntöttek arról, hogy a 2007. évi költségvetés részeként jutalom fizethető a polgármesteri hivatal dolgozóinak. Ajövő évi költségvetési koncepcióról.A Dunaferr 12 százalékos áremelést alkalmaz a DVCSH felé. Ki fizesse? | |
| 2007-12-04 | Életünk, te drága! | Áremelések. A távfűtés és a melegvíz ára december 1-jétől növekszik. | |
| 2007-11-23 | Védőhálót az adósra | A Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. és a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. "Védőháló a díjhátralékosoknak" elnevezéssel alapítványt hozna létre. | |
| 2007-11-08 | Zsebbevágó kérdések | Megváltozik a gáz-, és távhő támogatás rendszere 2008-ban. A változásokról. | |
| 2007-11-06 | Élményfürdő: elállnának tőle | Közgyűlés: vita az élményfürdő beruházásról s a távhőárról. | |
| 2007-10-26 | Indítják a gázmotorokat! | Közgyűlés: gázmotoros erőművek. | |
| 2007-09-03 | Ne kelljen hónapokat várni a végelszámolással | A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. átalakítja az elszámolási rendszerét. | |
| 2007-08-24 | A hőszigetelés után jönnek a fedlapok | A DVCSH munkatársai a távhővezeték rekonstrukcióját végzik a Vasmű úton. | |
| 2007-08-04 | Meleg megy majd rajta | A Béke városrészi Mátyás király útnál már építik a Verebély úti gázmotoros erőmű csatlakozó vezetékét. Várhatóan az őszi fűtésiszeonra elkészül. | |
| 2007-07-27 | Az ásványvizekkel is versenyre kelhetne | A dunaújvárosi ivóvíz minőségéről (táblázat a víz ásványi anyag összetevőiről). A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. a víz minőségénekmegóvása miatt is, a városban több helyen is lecseréli a távhő-vezetéket. | |
| 2007-07-06 | Amitől forró a talaj | A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft-nél (DVCSH) bekövetkezett bevételkiesést az önkormányzatnak kell megfizetnie. Dr. Kálmán András egyeztetett az ügyben Valerij Naumenkoval. A megállapodás szerint a Dunaferr, a DVCSH, és az önkormányzat is 14 millió forintos részt vállal. | |
| 2007-06-30 | Naumenkóval egyeztet | A közgyűlésen történt: Dunaföldvár és Solt is a Szent Pantaleon Kórházhoz szeretne tartozni; játszóterek építéséenk támogatása Szabadság utca, Fáy András utca; speciális gyógytorna; elfogadták a Többcélú Kistérségi Társulással kötendő megállapodást is; Stadion Kft. és a hődíjtámogatás kérdésében egyeztetések folynak. | |
| 2007-06-21 | Olcsóbb távhő?! | Szakértői vélemény alapján kezdeményezi a közgyűlés, hogy a DVCSH Kft. vizsgálja felül az önköltség számítási szabályzatát, amit a távhő és melegvíz díjak árának megállapításánál alkalmaznak. | |
| 2007-05-14 | Luxus a panelban | A Solanova-ház (Lajos király körút 10-12.) egyedülállóvá vált Európában. A fűtési és melegvíz-költségek jelentősen csökkentek (adatok). Az épületről. | |
| 2007-03-13 | Csúcstechnika és bioerdő | Hamarosan megérkeznek az első gázmotorok. | |
| 2007-03-12 | Hó végégig nyújtsák be | A távfűtésre beadtott támogatásban eddig 9267 lakás részesült, ez az összes városi lakásnak közel 46 százaléka. | |
| 2007-03-02 | Kálmán-mozaik: SEGG | Közgyűlési tudósítás. Főbb témák: élményfürdő, DVG Rt., távfűtés, vízdíj, az irodaház hasznosítása, bérlakások. | |
| 2007-03-02 | A hideg kizárva! | A panelprogram keretében benyújtott pályázatokról. | |
| 2007-02-27 | Gázerővel halad | A tervek szerint még 2007-ben elkészülhet az Építők útján és a Verebélyi úton a két gázmotoros fűtőerőmű. Vélemények az erőművekről. | |
| 2007-02-23 | Már nem gáz az erőmű? | Az Energott-Hőterm Kft., az Energott Kft. és a Duna Kör Egyesület között megállapodás született a gázmotoros fűtőerőművekkel kapcsolatosan. A tervek szerint 2007. szeptemberére elkészül az erőmű. A szerződés feltételeiről. | |
| 2007-02-12 | Kiküldték az újabb, alacsonyabb számlát | A dunaújvárosi fogyasztók egyharmada már megkapta a távhőtámogatást. A februári számlák elkészítésekor 7915 fogyasztónak tudták csökkenteni a díjat. | |
| 2007-02-07 | Gázmotor: drágább díj | Pochner László megkapta a Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. és az Energott Kft. között kötött hőszolgáltatási szerződést. A szerződés szerint ha gázmotoros erőművekkel végeznék a távfűtést, akkor többe kerülne a hődíj. | |
| 2007-02-06 | Ütközések nyolc órában | 14 napirendi pont a közgyűlésen. Távhőár-módosítás. | |
| 2007-02-03 | Sportigények: kétszer is nem | A közgyűlésen történt. Főbb témák: távfűtés díja, a Dunaferr SE és a sportiskola támogatásikérelmét visszautasították, élményfürdő. | |
| 2007-01-31 | Távfűtés: még így is nálunk a legolcsóbb?! | Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft. A lakosság éves távhőköltségének összege a támogatásokkal együtt. Az ország más városaihoz képest még mindig Dunaújvárosban a legkisebb a távhő ára. | |
| 2007-01-30 | A dunaújvárosi távfűtés továbbra is a legolcsóbbak közé tartozik az országban | Elől a városok árversenyében. Kinek mennyi is lesz a fizetendő hődíj? | |
| 2007-01-30 | Etikátlannak ítélik | az MSZP -frakció a Fidesz viselkedését: pénzügyi bizottság létszámemelése, távfűtéssel kapcsolatos napirendi pont tárgyalása... | |
| 2007-01-25 | A Fidesz-civil fölény erőpolitizálást szült | Beszámoló az MSZP sajtótájékoztatójáról ( távfűtés, pénzügyi bizottság...). | |
| 2007-01-23 | Sokkoló fűtésszámlák | A DVCSH ügyvezető igazgatója magyarázza az extrém díjemelkedés okát. | |
| 2007-01-20 | Nincs ellenzéki bizottság | Közgyűlés főbb témái: távfűtés díja, eltörölték a kommunális adót. | |
| 2007-01-19 | Fűtés: a város fázik rá?! | A közgyűlésen történt. Főbb témák: a távfűtés alapdíját nem emelik és közel hat százalkkal csökkentették a hődíjat; élményfürdő. | |
| 2007-01-17 | Ráfázhatunk a távhőre | A távhő- és melegvíz díjak áremeléséről, kedvezményekről. | |
| 2007-01-16 | Haragos fogyasztó | Áremelés. A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgolgáltató Kft-nél. Megkapták a fogyasztók fűtés-melegvíz számlát. Alapdíj emelésről, támogatásról, kedvezményekről. | |
| 2007-01-12 | Elrettentő fűtésszámlák | Akár 80-98 százalékkal többet fizethetnek a lakók a fűtésszámlára januártól. Egyrészt a szolgáltató beépítette a díjba a közgyűlés által megszavazott emelést, másrészt a gázár-támogatás változása miatt már nem kap kedvezményt a fogyasztó. | |
| 2006-12-19 | Aggályos a vasmű távhőár-képzése | Az SZDSZ sajtótájékoztatót tartott néhány lakosságot érintőkérdésben. A távhődíjakról. | |
| 2006-12-18 | Drágul az életünk | Közgyűlés. Jövőre emelkednek az árak: távfűtés ötven százalékos emelése, a kéményseprés díja, temetkezés, uszodai belépő. Részletes adatok. | |
| 2006-12-15 | Távhőár: a többség sincs egységben | Sajtótájékoztatón ismertette a Fidesz, a távhődíj emelésével kapcsolatos álláspontját. | |
| 2006-12-14 | Jobbra és balra is bírálnak | Beszámoló az SZDSZ sajtótájékoztatójáról. Témák: távfűtés, Real-Recht ügy. | |
| 2006-12-05 | Kérelem alapján jár a távhőtámogatás | A gázártámogatás megszűnése miatt Dunaújvárosban is - 2007. január 1-jétől - a megemelt összegű hődíjat kell kifizetni. A hődíjat körülbelül 60 százalákkal fogják emelni. | |
| 2006-12-02 | Távhő: újrendelet kell | Közgyűlés: távfűtés, kommunális adó, a Dunamenti Regionális Főiskola mindkét projektére 3-3 millió forint önkormányzati támogatást kapott. | |
| 2006-12-01 | Egy "elpacsált" közgyűlés | Közgyűlés, témák: távfűtés: nem szavazták meg a díjemelést, Real-Recht Kft., Dunaújváros Sportjáért Alapítvány 78 millió forintot kapott a Donbass térségfejlesztési pénzéből. | |
| 2006-11-29 | Aggályos rendelet | Húsz százalékos drágulás várható a távfűtési díjban. A Civil Választási Szövetség ügyészségi vizsálatot kértávhőszolgáltatás-ügyben, a díjképzési paraméterekkel kapcsolatosan. | |
| 2006-11-28 | Csak a kötelező emelést támogatják | Sajtótájékoztató. A Fidesz helyi szervezete sem a helyi közlekedés, sem a távfűtés emelésének tervezett mértéket nem támogatja. | |
| 2006-11-27 | Húsz százalék?! | Távfűtés. A távfűtés díja december 1-jétől növekszik, körülbelül húsz százalékkal fognak többet fizetni a dunaújvárosi lakosok. | |
| 2006-11-07 | Város csak egy van | Sajtótájékoztatót tartott az SZDSZ helyi szervezetének 2 frontembere dr. Skaliczky Andrea és Almási Zsolt. | |
| 2006-10-30 | Ha még nincs melegünk | A dunaújvárosi távfűtési (időjárás-függő)rendszer működéséről. | |
| 2006-10-27 | Városunk is lehetséges helyszín | Elképzelhető, hogy Dunaújvárosban tartják meg a Fidesz novemberi kongresszusát. Beszámoló a sajtótájékoztatóról. | |
| 2006-09-22 | Tájékoztatás Dunaújváros lakossága részére a távhőszolgáltatás kapcsán | Az EMA-POWER Kft hozzászólása a távhő vitához. | |
| 2006-09-22 | Kisebb teljesítményigény, alacsonyabb ár | Ólcsóbb a távfűtés a Béke városrészben, kedvezmények nélkül is. | |
| 2006-09-16 | Tájékoztatás Dunaújváros lakossága részére a távhőszolgáltatás kapcsán | Az EMA-POWER Kft. ügyvezetőjének - Kostyantyn Chychov - tájékoztatója. | |
| 2006-09-14 | Negyedével olcsóbb a távfűtési alapdíj | Jelentős mértékben csökkent a fűtési- és melegvíz alapdíja egy Béke városrészi fogyasztói közösségnek. Nem légköbméterben, hanem teljesítménydíjas formában fizetnek. Részletes leírása. | |
| 2006-09-08 | Egy számháború margójára (2,) | Gázmotoros erőmű kontra Dunaferr távhő szolgáltatás. | |
| 2006-09-06 | Áremelés: kitolva | A város és a Dunaferr megállapodást kötött, szeptemebr és október elsején sem emelik a távhő árát. A szolgáltató - októbertől - tíz százalákkal csökkenti a távhő alapdíját. | |
| 2006-09-04 | Székesfehérváron már csökkent a hődíj! | A székesfehérvári gázmotoros erőművekről, tapasztalatokról. | |
| 2006-09-01 | A sánta kutya nyomában! | A Duna Kör véleménye a Mire való a gázmotor? és a Miért előnyös a gázmotor? című írásokhoz. | |
| 2006-09-01 | Drasztikus lesz a hődíjemelés | Beszámoló a Fidesz sajtótájékoztatójáról. | |
| 2006-09-01 | Uszoda: ebben a formában nem | Beszámoló a civilek (Dunaújváros Jövőjéért Egyesület, Dunaújvárosi Civil Szövetség, LÉSZ) sajtótájékoztatójáról. | |
| 2006-08-29 | Fővezetéket cserélnek | A távhő gerincvezeték cseréjét végzik a Vasmű úton. | |
| 2006-08-28 | Mire való a gázmotor? | Mi az, és hogyan működik a gázmotoros erőmű? Leírás. | |
| 2006-08-22 | Társasházi aggodalmak | A DVCSH internetes honlapján nyilvánosságra hozták a lakóépületek hőfogyasztási adatait (a távhőrendelet értelmében). A társasházak képvisleői szerint a közzétett adatok visszaélésekhez és vitákhoz vezethetnek. | |
| 2006-07-28 | Nem lesz melegvíz | A dunaújvárosi távhőellátó rendszerről, és karbantartási munkálatairól. | |
| 2006-07-26 | Gázmotor: ismét egy döntés, sokadszorra | Újabb döntés született a gázmotoros erőmű ügyében, az építkezés egyelőre nem folytatható tovább. Azengedélyek ügye a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal elé került. | |
| 2006-07-14 | Búcsúközgyűlés: itt a nyári szünet! | A közgyűlés fő témája a távfűtés és a gázmotoros erőmű volt. Beszámoló. | |
| 2006-07-11 | Ezen a héten kezdődik | A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft hosszú távú szerződés keretében folyamatosan felújítja a városi távhőrendszer különböző elemeit. Földmunkák a Vasmű úton. | |
| 2006-07-04 | Szakértő vizsgálja a távhő-árképzést | Polgármesteri sajtótájékoztató. | |
| 2006-07-01 | Szakértői vizsgálat a távhő kérdésében | Közgyűlési témák: a helyi távhőelőállítás problémája (EMA Power, DVCSH); az általános iskolák összevonása (Gárdonyi-Petőfi, Szilágyi-Dózsa). | |
| 2006-06-30 | Vihar utáni csend a tegnapi ülésen | Közgyűlés: vita a távhőről, gázmotoros erőműről; a vásár végleges helyével kapcsolatos tervek a jelenlegi, stadion előtti helyszínre készülnek majd; az Október 23. téri helyiséget az ügyészségnek adja öt évre a város. | |
| 2006-05-09 | Távmeleg - nyugati mintára | Távfűtési körkép . | |
| 2006-03-28 | Az ártó szándékot mellőzni kellene | Soron kívüli sajtótájékoztatón ajánlott városunk közösségének figyelmébe 4, sokunkat érintő témát a polgármester: autópálya, távhődíj, spar a belvárosban | |
| 2006-02-28 | Hődíj: drágul, de nem márciustól | Drágul a hődíj, de kevesebb mértékben (mint az előre tervezett 20%) és még nem tudni pontosan, hogy mikortól. | |
| 2006-02-28 | Van, ami csökken, van, ami nő | Lakossági kintlevőségeit, hátralékait összesítette a DVCSH Kft. | |
| 2006-02-23 | Egyeztettek az árképzésről | A dunaújvárosi távhőszolgáltatás (Dunaferr Energiaszolgáltató Kft., Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.)árképzésének jelenlegi helyzetét független, külső szakértő fogja vizsgálni. Erről már a gazdasági minisztériumban tárgyalt Kálmán András és Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese. | |
| 2006-01-31 | Hődíjemelés: lesz! | A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. írásban is megkapta a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft. 15 százalékos hődíj és 4 százalékos alapdíj emelést tartalmazó áremelési javaslatát. Legkésőbb március 10-től drágább lesz a fűtés. | |
| 2006-01-27 | Fűtés: tíz százalákkal többet fizethetünk?! | Beszámoló a közgyűlésről. Témák: költségvetés, távhő díjának emelése. | |
| 2006-01-24 | Nincs gázkorlátozás | Dunaújváros gyárainak, és a városi lakásoknak a fűtése zavartalan. | |
| 2006-01-24 | Veszélyben a távhőellátásunk? | "A Dunaújvárosban épülő gázmotorok ellen annak idején a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület igen keményen tiltakozott, és az élet minket igazolni látszik" - kezdte sajtótájékoztatóját Palkovics Jenő, a DJE elnöke. | |
| 2006-01-24 | Dr. Kálmán András: "igazolódott az optimizmusom" | Interjú Kálmán Andrással a 2005-ös évről. "Az alapozás több szempontból is megtörtént a város életében 2005-ben dr. Kálmán András szerint, aki úgy véli, az elkövetkező tíz-tizenöt évet meghatározó fejlesztések indultak, valamint hosszú távra ható döntések születtek. Az idei esztendő tipikus választási év lesz, ám számos kérdés megoldása nem szenvedhet halasztást." | |
| 2006-01-13 | Honnan jön a meleg? | Látogatás az EMA-POWER-nél | |
| 2006-01-03 | Gáz? - van még | Dunaújváros távhő- illetve gázellátásával akkor sem lehetnek gondok, ha a Mol Rt. gázkorlátozást kényszerül bevezetni az orosz gázcsapok elzárása után bekövetkezett nyomáscsökkentés hatására. Az Ema Power tartalékolt - szükség esetén fűtőolajjal helyettesíti a földgázt. | |
| 2005-12-22 | Gázmotor: semmis a létesítési engedély | A gázmotorokra kiadott létesítési engedélyeket hatályon kívül helyezte a megyei bíróság. Az építtetőknek hatástanulmányt kell készíteniük az új engedély kérelmezéséhez. | |
| 2005-12-06 | Távfűtés Dunaújvárosban | - | |
| 2005-11-08 | Itt népszavazás, máshol oké | A gázmotoros erőmű-beruházásról. | |
| 2005-10-14 | Bólintottak a buszjegy árára | A közgyűlésen történt: Emeli a Volán a viteldíjakat, a közgyűlés elfogadta a javaslatot. Október 15-től a buszon váltott jegy ára 150 Ft, a bérlet 3250 Ft, a nyugdíjas és diákbérlet 1060 Ft lesz. Dr. Sipos János írásban lemondott tisztségéről október 31-től. A DTV kht. ügyben Sarok Edit másodfokon is megnyerte a pert. A polgármester szerint a lakossági távhődíjakra nem lehet hatással a gázárkompenzáció. | |
| 2005-10-04 | Gáz: támogatással enyhített áremelés?! | A földgázár-kompenzáció ügyében nem született döntés. | |
| 2005-09-30 | Fenyőfákat árul a DVG Rt.? | A közgyűlésen történt, témák: gázártámogatás, DVG Rt., József Attila Általános Iskola kollégiummá alakítása, közalkalmazotti bérfejlesztés. | |
| 2005-09-30 | Egy asztalnál a képviselőkkel | Megbeszélés a gázár-támogatás ügyében. | |
| 2005-09-28 | Ki fizet, ha nincs támogatás? | A lakossági gázártámogatás felfüggesztése miatt kialakult helyzet kapcsán a Dunaferr Rt. és a térség vezetői október 3-án egyeztetnek a miisztériumban. | |
| 2005-09-27 | Gázmotorral sem lenne olcsóbb?! | A távfűtés problémájáról. | |
| 2005-09-27 | Kohógáz után nem jár kompenzáció | A Dunaferr Energiaszolgáltató Kft vezetői a múlt héten nyilvánosság elé tárták, hogy immár 400 millió forint hiányzik a kasszájukból, mert a minisztérium nem folyósítja a lakossági gázár-kompenzációnak a távfűtésnél elszámolható részét. Ezért arra kényszerülhet, hogy felfüggessze a meg nem kapott támogatás pénzügyi folyósítását a DVCSH-nak. | |
| 2005-09-23 | Gázmotor: erősödő pozíció?! | A Dunaferr és a város vezetői állítják: nem sújthatja hődíj-áremelés a lakosságot a gázárkompenzáció körül kialakult vita miatt. Beszámoló. | |
| 2005-09-22 | Ettől a vitától még melegünk lesz... | A Dunaferr Energiszolgáltató Kft-nek tavaly április óta nem folyósítja a Gazdasági Minisztérium a lakossági gázártámogatást, mivel az általuk szolgáltatott hőt nem kizárólag földgázból állítják elő. Azóta a szolgáltató 400 millió forint támogatást nem kapott meg. A legvégső megoldás az lesz, hogy áthárítják a lakosságra a támogatás megvonása miatti különbözetet. | |
| 2005-09-16 | Drasztikusan emelik a fűtés díját? | A közgyűlésen történt: maximalizálták a taxi-viteldíjat. Ha a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft. 77 százalékkal emeli a hődíjat, akkor a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, és Hőszolgáltató Kft. az áremelést a lakókra terheli át. | |
| 2005-09-12 | Nyereséges volt tavaly a DVCSH | Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, Hőszolgáltató Kft. | |
| 2005-08-30 | Fellebezési szakaszban a gázmotoros erőmű | Neszmélyi György, az Energott Kft gázmotoros beruházásokat kézben tartó vezetője számol be arról, hogy milyen stádiumban vannak az erőmű-beruházások. | |
| 2005-08-30 | Kombinált Ciklusú Erőmű a vasgyárban | Az EMA-POWER Kft 200 MW teljesítményű Kombinált Ciklusú Erőmű építését határozta el. A cég feladata a Dunaferr vállalatcsoport energiaszükségletén túl a dunaújvárosi papírgyárak ipari gőz, valamint Dunaújváros fűtési és használati melegvíz igényének biztosítása. A környezetvédelmi hatástanulmány egy megvalósíthatósági tanulmányon alapszik, amely nem vesz tudomást sem a Dunapack Rt széntüzelésű erőműépítési tervéről, sem a városban épülő gázmotors erőművekről. Jobbkéz-balkéz szindróma? | |
| 2005-08-15 | Közös errőművet épít három dunaújvárosi papírgyár | Energiaköltségeik csökkentése érdekében új, 147 megawattos, széntüzelésű hőerőművet épít három dunaújvárosi papírgyár, a Dunapack Rt., a Mondi Kft. és a Dunaújvárosi Cellulózgyár Kft. | |
| 2005-06-14 | Vasárnap délután jött a vízmű számlája | A vízmű áttért egy új számlázási rendszerre.A számlán viszont olyan tartozások is szerepelnek, amiket a fogyasztók már kifizettek. Az ügyfélszolgálaton több száz fogyasztó reklamált az egyenleg miatt. | |
| 2005-03-25 | A józanság diadala | A világgazdaság már. 23-i cikke a gázmotoros erőmű építéséről | |
| 2005-03-25 | A voksolás tanulságai | A demokrácia csorbul, ha nem élünk a jogunkkal. 98%-os nem szavazat a gázmotoros erőműre. Érvénytelen népszavazás. | |
| 2005-03-23 | Lesz-e belvárosi erőmű Dunaújvárosban? | A dunaújvárosi környezetvédők bíznak abban, hogy a vasárnapi érvénytelen népszavazás után is sikerül megakadályozni a gázmotoros erőművek megépítését. | |
| 2005-03-23 | A józanság diadala | Vasműs fűtés, kontra gázmotoros erőmű | |
| 2005-03-17 | Közel duplájára emelnék a DVSCH törzstőkéjét | A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft. törzstőkéjét 340 millióról 650 millió forintra emelnék. A lépést a jelenlegi elszámolási anomáliák felszámolása végett tervezett beruházás - egy új elszámolási rendszer kialakítása - indokolja. | |
| 2005-03-16 | Ami felér egy vallomással | Avagy hová tünt el eddig közel 317 millió évente. A DVCSH hivatalosan is megerősítette, hogy létezik a Dunaferr Rt. új ajánlata, amelyben az eddigiekhez képest 317 millió forinttal olcsóbban adnák a hőt a DVCSH-nak. | |
| 2005-03-16 | Az uniós előírásoknak is megfelel | Luxemburgi szakember a Solanováról és gázmotorról. | |
| 2005-03-16 | Pomázi Csaba szerint a kérdés, ki termel olcsóbban hőt | A népszavazásnak nem lesz hatása a gázmotorokra, a gázmotorok építése törvényes - nyilatkozta Pomázi Csaba. | |
| 2005-03-16 | Ha már túl erősen fúj a változás szele | Távfűtés Dunaújvárosban. Ősidőtől napjainkig. Előretörés és hátráltatás. Fejleszteni, fejleszteni, fejleszteni! | |
| 2005-03-11 | Ha nincs szerződés, nem fizetnek | Az Intercisa Lakásszövetkezet a MESZ Dunaújvárosi csoportjának sajtótájékoztatóján dr. Pecz Péter beszélt a szennyvíztisztítási díjról, a hődíjelszámolásról és a gázárkedvezményről. | |
| 2005-03-11 | Áment mondtak a távhő-díjra | Beszámoló a közgyűlésen történtekről. | |
| 2005-03-10 | Olcsóbb lesz-e, ha kevesebbért adják? | Pochner László és egy ismeretlen informátor azt állítja: a Dunaferr 317 millió forinttal olcsóbban adná a hőt az eddigiekhez képest. Az ajánlatot részletező írások felkerültek az internetre mielőtt a szerződéskötésben érintett felek megkapták volna. A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Rt. szerint az még nem eredményez árcsökkenést, ha nem emelnek árat. | |
| 2005-03-08 | Törvénytelenül épülnek a gázmotoros fűtő(?)erőművek Dunaújvárosban | Pochner Lászlónak, a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület önkormányzati képviselőjének és Polgár Tibornak, a DJE energetikai szakértőjének álláspontja. | |
| 2005-03-08 | Mi fán terem a gázmotor? | Ismertetés. Az elvárások. Méret és hatékonyság. Hogyan is működik? Szemezgetés - ahol már van. | |
| 2005-03-04 | A hődíj-elszámolással továbbra sem ért egyet | Pecz Péter ügyvéd, aki a szennyvíztisztítási díj beszedésének perét megnyerte, most a fűtésdíj-elszámolás jogosságát vitatja. | |
| 2005-03-01 | Rövid közgyűlés - szövegáradattal | A testület március 16-i hatállyal most módosította a parkolásra vonatkozó helyi rendeletet. A korlátozott időtartalomra szóló parkolók száma 272. A Dunaújvárosi Táncszínház új neve Dunaújvárosi Bartók Táncszínház lett. Az önkormányzati bérlakások lakbére átlagosan 10 %-kal emelkedik április 1-jétől. | |
| 2005-03-01 | Mitől drága? Mitől lehet olcsóbb? | Összehasonlító adatok néhány város távhőszolgáltatás díjáról. Dújv-i adatok is. | |
| 2005-02-18 | Drágul a meleg | Február közepétől további, több mint két százalékos mértékkel növekszik a fűtés és a melegvíz ára. | |
| 2005-01-26 | Miről dönt a népszavazás? | Népszavazás lesz a gázmotoros hőerőművek építése ellen. Részletes leírás arról, hogy a lakosság voksolása hogyan befolyásolja majd az építkezést. Előfordulhat, hogy az érvényes voksolástól függetlenül maradnak az erőművek. | |
| 2005-01-24 | Jogszerűtlen építkezés | Beszélgetés dr. Gelencsér Józseffel, a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjével a Dunaújvárosban épülő gázmotoros hőerőművek körül kialakult helyzettel kapcsolatban. | |
| 2005-01-13 | Építkezett, ezért fizet | Végrehajtási bírságot szabtak ki az Építők úti gázmotoros erőművet építőre, ugyanis a az építés leállítása ellenére munkavégzést tapasztalta az elvégzett ellenőrzés során. | |
| 2005-01-03 | Kilátások az új évre | A Duna-parton a Kossuth-kilátónál elkészült a díszburkolat és korlátot szereltek fel (kép).
A 2005-ös év áremeléseiről részletesen (szemétszállítás, távfűtés, víz, kéményseprés, ileték, buszjegy, uszdai belépő). Helyesbítés: a kéményseprés díja nyolc százalékkal növekszik Dunaújvárosban (DH, 2005.01.04., 3.p.). | |
| 2004-12-30 | "Meg fogjuk építeni a fűtőerőműveket!" | Egyelőre mindkét gázmotoros erőmű telephelyén áll az építkezés. Pomázi Csaba az Energott Kft. tulajdonosa elmondta: jogkövető magatartást folytatnak és elfogadják a közigazgatási hivatal határozatát. Élnek a az összes jogorvoslati lehetőséggel, ami rendelkezésükre áll, és már megtették a megfelelő lépéseket. A tulajdonos elmondta "mi meg fogjuk építeni a fűtőerőműveket, törvényes eszközökkel!". | |
| 2004-12-23 | A jegyző leállította az építkezést | A közigazgatási hivatal december 14-én kelt határozatában kötelezte az Energott Kft-t a Verebély úti gázmotoros erőmű építésének leállítására. Egyelőre egyik gázmotoros erőmű építése sem folytatódik.
(kiegészítés: Nem a jegyző döntése In:DH, 2004.12.24. 3.p.). | |
| 2004-12-18 | Le kell állítani az erőműépítést | A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal kötelezte az Energott Kft-t a Verebély úti gázmotoros erőmű építésének leállítására. | |
| 2004-12-14 | Jövő évi díjemelések | szemétszállítás, vízdíj, fűtés, szennyvíz, kéményseprés | |
| 2004-12-08 | A zsebünkre megy | 2005. január elsejétől emelkedik az ára: a buszjegyeknek, az uszodai belépőknek, a szemét- és szennyvízszállításnak, hideg és meleg víznek, a távfűtésnek és a kémyényseprésnek is. | |
| 2004-12-03 | Polgármesteri (rendre)utasítás | A közgyűlésen tovább folytatódott a vita a gázmotoros hőerőmű
építéséről. A mentőszolgálat krízismentőt kapott (kép). | |
| 2004-12-01 | A törvény nevében?! | A közigazgatási hivatal megsemmisítette a gázmotoros erőművekre
kiadott építési engedélyt. Az Energott Kft. valószínűleg ezért
fordult az önkormányzathoz a területvásárlási és rendezési terv
módosítását kérve. | |
| 2004-11-23 | Aláírásgyűjtés helyi népszavazásért | Sajtótájékoztatón ismertette aláírásgyűjtési akcióját a múlt hét
elejeén a DJE és a Zöld Demokraták Szövetsége. November 12-én
hitelesítették az aláírágyűjtési íveket. | |
| 2004-11-20 | Eljárási okokból utasították el | A Fejér Megyei Bíróság - idézés kibocsátása nélkül - elutasított a
gázmotoros erőműveket építő Energott és Sinesco Kft. kérelmét.
Mivel az építési engedélyeket megsemmisítették már régebben, ezért
nincs érvényben egyetlen határozat sem, amit érdemben támadni
lehetne, ezért a bíróságnak sincs módja tárgyalni az ügyet. | |
| 2004-11-19 | Gyűjtik az aláírásokat | Aláirságyűjtés a gázmotoros hőerőmű leállításáért. | |
| 2004-11-12 | Az építkezés folytatódik... | A gázmotoros hőerőmű építése tovább folytatódhat. A jegyző az
építkezést nem függeszti fel, a bíróság döntésére várnak. | |
| 2004-11-11 | Gázmotor(t) - vagy amit akartok? | Olvasói levél, a gázmotoros hőerőműről. A Magyar Energiafogyasztók
Szövetsége Dunaújvárosi Csoportja álláspontja. | |
| 2004-11-09 | A leállítás felfüggesztve | A gázmotor beruházásokról. | |
| 2004-11-09 | Tőkeerős kivitelezőkre számítanak | Megvalósulhat a Solanova-program. A Win-Strip Kft.
fővállalkozásában felújítják kívül-belül az egyik Mátyás király úti
hétemeletes panelépületet, mely elkészülte után Európában mintaként
szolgál a panelfelújítást végzőknek.
Beszámoló a programról. | |
| 2004-11-06 | Gázmotor: többfrontos harcot folytat az ellen... | A gázmotoros fűtőerőművek építése tovább folyik, miközben az
építtetők a közigazgatási hivatal határozatát a bíróságon
támadják. A beruházást ellenzők ezalatt ügyféli jogaikért, az
építkezésre vonatkozó dokumentációk megszerzéséért harcolnak, a
jegyzőt, a megyei főügyészséget, a közigazgatási hivatalt
ostromolják. | |
| 2004-11-04 | Gázmotor: újabb fordulat | A gázmotoros erőművet építők bírósághoz fordultak az építési
engedélyt megsemmisítő döntés miatt. Az újabb fejlemény: az
építkezés tovább folytatódhat mindkét helyen. Dr. Kálmán András és
Almási Zsolt véleménye az ügyről. | |
| 2004-11-03 | Népszavazási kezdeményezések | Több helyi szervezet és párt a fizetőparkolók működéséről valamint
a gázmotoros erőmű megépítésével és működésével kapcsolatos
népszavazási indítványt nyújtott be. Mindkettőt elfogadta a jegyző. | |
| 2004-11-03 | Gázmotorok Veszprémben (is) | | |
| 2004-10-30 | Gázrajárók | Az önkormányzat engedélyezte két új fűtőerőmű építését. Az egyik helyi civil szervezet a zöldekkel karöltve népszavazást kezdeményezett a 7 milliárd forintos beruházás megakadályozására. | |
| 2004-10-29 | Népszavazás gázmotorról, parkolóról | A gázmotoros erőmű építése és a fizetőparkolás ellen beadott
népszavazást kezdeményező íveket hitelesítette a jegyző. | |
| 2004-10-28 | Tovább épül a vezeték | A kivitlezéssel megbízott debreceni Arinex Kft. megkezdte a
gázmotoros erőművet tápláló gázvezeték utolsó szakaszának
lefektetését. | |
| 2004-10-20 | Folytatják a gázmotorok elleni kampányt | Az Építők útján készülő gázmotoros erőmű esetében jogszabályt
sértett az építésüyi hatóság, ugyanis engedélyezték, hogy a
megengedettnél nagyobb területet építsenek be. A Zöld Demokraták
Szövetsége is demonstrál a gázmotoros hőerőmű ellen. | |
| 2004-10-19 | Gázmotor: semmis az építési engedély | Az Építk úti gázmotoros fűtőerőmű építése ügyében a helyi jegyző
által korábban hozott határozatot megsemmisítette, és az elsőfokű
építésügyi hatóságot új eljárás lefolytatására utasította a
közigazgatási hivatal vezetője. | |
| 2004-10-12 | (hang)Zavar a városban | Békés tüntetésre hívta a város lakóit a gázmotoros fűtőerőművek és
gázkazánok engedélyezése és építése ellen a Zöld Demokraták
Szövetsége és a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület. Az építési
engedély felfüggesztését szeretnék elérni. | |
| 2004-10-08 | "Nem kérünk a gázmotorból!" | Beszámoló a gázmotoros erőművek építése ellen szervezett
tüntetésről. Ha petícióval nem érnek el eredményt, jöhet a
népszavazás. | |
| 2004-09-28 | A Dunaferr privatizáció megkérdőjeleződhet | Tárgyalnak a város vasműs részvényeiről. A kistemető közterület. A
TESCO elállt korábbi ajánlatától (emlékperk létesítés a
kistemetőben, így a városnak más módon kell az adósságot felé
törleszteni. Erre megkezdték a tárgyalásokat. A kistemető
jogilag lezárt temető, és így közterület. A városüzemeltetési irod
intézi a rendbentartását. A város tervezi a kistemető emlékparkká
alakítását, mikor jut arra pénz. Térségi szakképző központ, melyben
részt vesz az önkormányzat, a főiskola, s néhány iskola.
Pályázat térfigyelésre, vidámparkra. | |
| 2004-09-25 | Pochner helyreigazított | Közgyűlésen történt.
Pochner László elegett tett a Fejér Megyei Bíróság ítéletének, a
közgyűlésen jóvátételi nyilatkozatott tett.
Az Árgus Alapítvány 300 ezer forintos támogatást kapott a kiadványa
megjelentetéséhez. | |
| 2004-09-14 | Épül az erőmű | Az Építők útján már áll a gázmotoros erőmű csarnokszerkezete,
eközben az ellenzők tábora az építési engedélyt támadja, már több
szervhez - közöttük a közigazgatási hivatalhoz - is fodultak. Az
Energott Kft. pedig a tervek szerint tizenkét fűtőerőművet építene,
miközben az eddigi építkezést és kiadott építési engedélyt is
támadja az ellenzők csoportja. | |
| 2004-09-10 | Folytatódik az ügyészi ellenőrzés | A Gázmotoros erőmű ügye. | |
| 2004-09-08 | Népszavazás gázmotor-ügyben | A gázmotoros erőmű építése, üzembeállítása ellen fellépve
népszavazást kezdeményez a Dunaújváros Jövőjéért egyesület . | |
| 2004-09-07 | Épül mindkét gázmotoros erőmű | | |
| 2004-08-27 | A zöldek felfigyeltek | A gázmotoros erőmű más szemmel. A zöldek tiltakoznak a
környezetszennyező megoldás ellen. | |
| 2004-08-19 | Nem a gázmotor a probléma forrása | A biciklinek a pumpa, a Dunaferrnek a távhő az egyik "tartozéka".
Magánérdekek bújnak meg a gázmotoros erőmű erőltetése mögött. | |
| 2004-08-05 | A DJE másodszor is fellebbezett | Fellebbezést nyújtott be a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalhoz a
Dunaújváros Jövőjéért Egyesület. Az egyesület célja, hogy a
gázmotoros erőmű építésére kaidott engedélyt semmisítse meg a
hivatal. | |
| 2004-07-23 | Rossz hődíjat szabályozó önkormányzati rendelet?! | Tovább folytatódik a pereskedés a Pochner László, Polgár Tobor
kontra Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató között.
A DVCSH-t képviselő ügyvéd álláspontja szerint a nem jogerős
bírósági ítéletben egyértelműen megállapítják: Polgár Tibor és
Pochner László azon állításukkal, hogy a szolgáltató kárt okozott a
lakosságnak, jogsértést követett el. | |
| 2004-07-23 | Fűtött gondolatok egy per mentén | Sajtótájékoztató a gazmotoros hőerőműről. | |
| 2004-07-22 | A kárigényt elutasították | A Polgár Tibor, Pochner László kontra Dunaújvárosi Víz-, Csatorna -
és Hőszolgáltató perben megszületett az elsőfokú ítélet. Polgár
Tibor és Pochner László sajtótájékoztatón elhangzott véleményei. | |
| 2004-07-20 | Megtámadták a gozmotoros erőművek építési engedélyét | A dunaújvárosi gázmotor telepítés végére nem került sor, mert
többen megtámadták a két kiadott építési engedélyt. A Dunaújváros
Jövőjéért és a Lakásüzemletetők Érdekvédelmi Szövetségén kívül,
magánszemélyek is külön-külön beadvánnyal fordultak a közigazgatási
hivatalhoz az építési engedély ügyében. | |
| 2004-07-16 | Távhő - a nagy üzlet?! | A két új gázmotoros erőmű várhatóan jővő év márciusától lép üzembe.
Beszélgetés Pomázi Csabával, az Energott Kft. vezetőjével, akitől a
fűtőerőműveket fogják megvásárolni.
Az érdekvédők szerint, Pomázi Csaba cégének évi 750 milliós hasznot
hoz majd a gázmotoros beruházás, és a fűtőmű költségeit viszont a
hődíjakban a lakossággal fizettetik majd meg. | |
| 2004-07-10 | Háború, jogainkért | A szennyvíztisztítási díj fizetésével, a távhőszolgáltató által
fizetett "rendkívüli vagyonbérleti díjjal" és gázmotoros erőművel
kapcsolatban szólaltak meg az érdekvédők. | |
| 2004-07-09 | A gázmotoros erőműről zárt ülésen döntöttek | A gázmotoros erőmű megépítése mellett voksoltak a képviselők. | |
| 2004-07-06 | Olcsóbb fűtés: 9 hónap múlva | Megerősítette a közgyűlés azon döntését, hogy megadja elvi
hozzájárulását a DVCSH-nak gázmotoros fűtőerőművek telepítéséhez. | |
| 2004-07-05 | Nem a közakarat szerint | A közgyűlés nem témogatta a fizetőparkolás megszűnését, a többség a
rövid parkolási zónarendszer mellett voksolt.
A gázmotoros-hőerőmű létesítésének nem örült sem a város sem az
érdekvédelmi szervezetek, a közgyűlés msáhogy vélekedik, zárt
ülésen újra elvi hozzájárulását adta a gázmotoros erőmű
létesítéséhez. | |
| 2004-07-03 | Legközelebb szeptember 16-án | A közgyűlésen történt:
A Zöld Rendelő Társasház tulajdonosa dr. Szabó József lett.
A jégkorongcsapat hitelkérelméhez vállalta a kezes szerepét az
önkormányzat.
Megadták a kórház felújítására kért 12,5 millió forintot.
A gázmotoros-fűtőerőműről zárt ajtók mögött döntöttek. | |
| 2004-07-02 | Kinek jó a gázmotoros fűtés Dunaújvárosban? | Válaszok arra, hogy miért voksoljon az Ön képviselője a gázmotoros
erőműre. A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-Hőszolgáltató Kft. válaszai. | |
| 2004-07-02 | Gáz a távhő-szolgáltatásban | Jelentős extraprofit lehet a költségvetési támogatáson keresztül. | |
| 2004-07-01 | Újabb vihar gázmotor-ügyben | A gazdasági bizottság ülésén fő téma volt a gázmotoros-erőmű
építése. A bizottság támogatta au elvi hozzájárulás megadását.
(beszámoló a bizottságon elhangzottakról). | |
| 2004-06-30 | Gázmotoros: újra hozzájárulnak? | A közigazgatási hivatal törvénysértőnek minősítette a közgyűlésnek
azt a döntését, amelyben elvi hozzájárulását adta a testület a
gázmotoros fűtőerőmű létesítéséhez. | |
| 2004-06-29 | Magunknak építünk vagy mellébeszélünk? | A Dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató kft kisebbeségi
tulajdonosának tulajdonosdi képviselője, Pomázi Csaba beszél a
gázmotoros erőművel kapcsolatos ellenvetésekről. | |
| 2004-06-25 | ÚJABB "TÁVHŐCSATA" A FOGYASZTÓKÉRT? | Ismét döntés előtt a gázmotoros fűtőerőmű építésének kérdése.
Dunaújváros közgyűlése rövidesen ismét napirendjére tűzi a város
hosszú távú távhőellátásának kérdését és várhatóan dönt a távfűtés
és melegvíz-szolgáltatás több évtizedre szóló biztosításának
formájáról.
Részletes leírás a gázmotoros fűtőerőmű eddigi "történetéről". | |
| 2004-06-24 | Az érdekképviselet véleményezhet | A gazdasági bizottság ülésének főbb témája volt: Szalki-sziget
rehabilitációja, távhőszolgáltatásról szóló rendelet módosítása.
(beszámoló az ülséről). | |
| 2004-06-03 | Elengedik a tartozás kamatait | Folytatódik a Vagyonkezelő Rt. adósságkezelési programja, aki most
kifizeti elmaradt víz- és hődíjait, annak elengedik a kamatokat. | |
| 2004-05-24 | Mégsem ítélkezett a bírónő | Nem született ítélet a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és
Hőszolgáltató (felperes), valamint Pochner László és Polgár Tibor
(alperes) perben. | |
| 2004-05-07 | Újra a gázmotoros erőműről | Beszámoló a közgyűlésről.
Dunaújváros Díszpolgára: dr. Szabó Ferenc. | |
| 2004-05-05 | Gázmotoros erőmű: egyelőre elviekben sem | Hatályon kívül kell helyezni a közgyűlés tavaly októberben
meghozott határozatát, emlyben elvi hozzájárulást adtak a
Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató (DVCSH) Kft-nek, hogy
gázmotoros fűtőerőművet telepítsen.
A közgyűlési határozt törvénysértő, a döntés érvénytele, és újra
kell tárgyalni a kérdést. | |
| 2004-03-17 | Fogyasztói közösségeket! | A távhő fizetéséről. | |
| 2004-03-12 | Szerződés: ahogy megfelel | Beszámoló a közgyűlésen történtekről. | |
| 2004-03-11 | Nincs mód átalánydíjas elszámolásra | Hőszolgáltatás, távfűtés elszámolása. | |
| 2004-03-04 | Hajnalban újraindult a fűtés | Az Esze Tamás utcában a városrészt ellátó csővezetéken lyuk
keletkezett, ezért a Béke városrészben nem volt fűtés és
meleg víz. | |
| 2004-02-24 | Kedvezményt kap a fogyasztó | Csökkenti a lakossági hődíjakat a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és
Hőszolgáltató Kft. | |
| 2004-02-03 | A távfűtés díja 4 százalékkal lehet több | A DVG Rt igazgatóságának tagjai:Czuczor Lajos, Deák Nóra, Kakas
Antal,Tóth László, Varga István | |
| 2004-02-02 | Távfűtési díjemelés - kedvezményekkel | Döntött a közgyűlés a DVG Rt alapító okiratának módosításáról. A
DVG igazgatóságának tagjai: Czoczor Lajos, Deák Nóra, Kakas Antal,
Tóth László és Varga István. A felügyelő bizottság tagjai: Dér
Zsuzsanna, dr. Ragó Pál és Szepesi Attila. A tulajdonosi képviselet
ellátása dr. Sipos János alpolgármester feladata.
Együttműködési megállapodást köt az önkormányzat a Kistérségi
Foglalkoztatásért és Felnőttképzésért Közalapítvánnyal. | |
| 2003-12-19 | A vasműs megoldást az egyetemek is elismerték | A jövőt nem a gázmotoros erőművekben hanem a megújuló energiákban
kell keresni. | |
| 2003-12-16 | Napirenden a díjemelések: szemétszállítás, víz és fűtés | Várhatóan hat százalékkal nő az erőművi melegvíz alapdíja. | |
| 2003-11-21 | Nem kell a szövetségi tanácsnak a gázmotoros erőmű. | A Dunaferr hőszolgáltatása az egész város számára kedvezőbb, mint
egy gázmotors erőmű építése. | |
| 2003-11-21 | Megszorítók és kiadásmódosítások | Beszámoló a közgyűlésen történtekről. | |
| 2003-11-14 | Az alapítókat csapták arcul | A Dunaferr által kibocsájtott hő felasználásával fűtött lakásoknak
nem alternativája a drága zajos gázmotoros hőerőmű. Az önkormányzat
ezzel a megoldással kikezdi a város és a vasmű régi jó kapcsolatát. | |
| 2003-11-11 | A csütörtöki közgyűlés döntései | Pénzügyi segítséget nyújt a DAC jégkorongcsapatának a Magyar
Jégkorong Szövetség, felvette a DAC-ot tagjai közé és vállalta 4
millió forint előleg és 5 millió forint vissza nem térítendő
támogatás biztosítását.Mivel a DAC költségvetése nem jelent
elegendő garanciát, ezért az önkormányzat kezességet szavazott meg. | |
| 2003-11-11 | Gondok az új távhőrendelettel | A LÉSZ észrevételei és javaslatai. Sajtótájékoztatót tartottak a
rendeletmódosítási beterjesztésről. | |
| 2003-11-10 | A meleg víz és távhő ára - képlet nélkül | A távhő díjáról. | |
| 2003-11-05 | A LÉSZ szerint itt az ideje a korrekt árképzésnek | Beszámoló a LÉSZ sajtótájékoztatójáról. Fő téma: a távfűtés díja. | |
| 2003-11-04 | JAVSLATOK TÁVHŐDÍJRA | A bizottságok még a módosítást tárgyalják. | |
| 2003-10-14 | A közgyűlésen döntöttek... | A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és az Egyesített
Szociális Intézmény megemelte térítési díjait.
Új középiskolai képzések a Dunaferrben, a Bánkiban, a Lorántffyban,
a Rostiban, a Rudasban idegen nyelvű előkészítő osztályt
indítanának 2004-től.
A Bánki önköltséges levelező gépésztechnikus szakot indíthat most
okt. 15-től.
Jóváhagyta a közgyűlés a testvérvárosi egyezmény tervezett
aláírását a román Duna-parti Giurgiu városával.
Közhasznú/ellátási szerződést kötött az önkormányzat a Jószolgálati
Otthon Közalapítvánnyal. | |
| 2003-10-11 | Ellentmondó vélemények | A közgyűlés döntött az gázmotoros fűtőerőmű építéséről. | |
| 2003-10-10 | Lefforázva hagyták le a városházát a vasműsök | Az önkormányzat elvi hozzájárulását adta, hogy a DVCSH gázmotoros
fűtőerőműveket építsen. | |
| 2003-10-09 | Politikai érdekek mentén?! | A Dunaújváros Jövőjéért Egyesület sajtótájékoztatóján elhangzott:
feljelentést tettek a rendőrségen ismeretlen tettes ellen csalás
elkövetésének alapos gyanúja miatt. A szervezet lépését a hírlapban megjelent, hőszolgáltatással kapcsolatos írások tartalma indokolta. Az egyesület gazdasági és környezetvédelmi szempontból is előnytelennek tartja a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft. ajánlatát. Az egyesület a gázmotoros hőerőmű mellett sorakoztatta fel az érveit. | |
| 2003-10-09 | Végül is miről döntenek ma? | A gázmotoros erőmű ötlete vitát indított el a Hőszolgáltató és a
Dunaferr-csoport között. | |
| 2003-10-09 | Hát akkor melyik ajánlat az olcsóbb? | A Dunaferr-csoport (Dunaferr Rt., Dunaferr EMA-POWER Kft.,
Energiaszolgáltató Kft.) ajánlata olvasható, a városi
távhőszolgáltatásról. (a teljes dokumentum olvasható) | |
| 2003-10-09 | Ajánlat a Dunaújváros távhőszolgáltató-rendszerei... | A Dunaferr hosszútávú, kedvező árfekvésű ajánlata a város hő és
melegvizzel ellátására a Gázkamrás hőerőművel szemben. | |
| 2003-10-08 | Az első menetet a DVCSH nyerte | Dunaújváros távhő- és melegvízszolgáltatásáról. | |
| 2003-10-07 | Feljelentés a városi távhőszolgáltatás anomáliái miatt | Az energia-árra vonatkozó két ajánlatot értékelte az új bizottság. | |
| 2003-10-07 | Versenyben a távhőszolgáltatásért | A legutóbbi közgyűlés közbenső döntést hozott, hogy gázmotoros
erőmű rendszerre, vagy a Dunaferr területén működő erőműre
alapozza- e hosszú távon a város távhőellátását. Munkacsoport
alakult annak érdekében, hogy sierüljön közös nevezőre hozni, s
egymással öszeférhetővé tenni a két megoldási mód előnyeit és
hátrányait.
A cikkben Pomázi Csaba, a Dunaújvárosi Víz-Csatorna-Hőszolgáltató
Kt (DVCSH) ügyvezetői felhatalmazással is rendelkező kisebbségi
tulajdonosa ad tájékoztatást a gázmotoros variáció mibenlétéről. | |
| 2003-10-06 | ERŐMŰV(I) MENETEK | Dunaújváros távhőellátását három cég: EMA Power Kft., az
Energiaszolgáltató Kft. és a Dunaújvárosi Víz, Csatorna- és
Hőszolgáltató Kft. látszólagos egyetérétésben bonyolította. Az
összhangot a Dunaújvárosi Víz, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.
borította fel azzal, hogy előhozakodott a gázmotoros hőerőmű
építésének ötletével. | |
| 2003-09-30 | A közgyűlésen döntöttek... | A közgyűlés arról döntött, hogy a város a Dunaferr privatizációja
előtt a biztonságos, hosszú távú távhőszolgáltatás nyújtására
műszaki megoldást keres. Választani kíván a Dunaferr Ema-Power Kft
és Dunaújvárosi Víz-Csatorna-Hőszolgáltató Kft által kínált
megoldás között.
Megszűnik 13 pedagógus állás. Az Arany iskolában 1, a Gárdonyiban
5, a Szórádban 1, a Kőrösiben 2, a Szilágyiban 4 pedagógus
álláshely szűnik meg.
Út az OBI barkácsáruházhoz. Önkormányzati területen magántulajdonú
közforgalmi utat létesít az OBI.
Uniós szövetségi tag a régiónk. A közgyűlés úgy döntött, hogy
vállalja a javasolt évi 150 ezer forint tagdíjat, városunk részt
vesz a szövetség munkájában.
Pályázat a Solanova programhoz. | |
| 2003-09-26 | Összehangolhatók az érdekek fűtésügyben | Lakossági érdek egy gázmotoros fűtőerőmű építése, hiszen a Dunaferr
privatizációja során bizonytalanná vállhat a város, hő és melegvíz
ellátása. | |
| 2003-09-23 | GÁZ VAGY GŐZ? | A kórházban hamarosan működik az a gázmotoros fűtőerőmű, amely
példaként szolgálhat városi szinten is. A távhőszolgáltató ugyanis
ilyen formában, saját fűtőeróművekkel szeretne gondoskodni a város
biztonságos ellátásáról. | |
| 2003-09-23 | A dunaújvárosi hőcsata | "Rendkívüli tanácskozásra hívta ma a város önkormányzati képviselőit - majd pedig a sajtó munkatársait - a Dunaferr Rt. a Klub Hotelbe. A téma: a város távfűtési rendszerével kapcsolatos álláspontok egyeztetése." DVCSH kontra gázmotoros hőreőmű. | |