József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | történet

2658 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2019-10-00Vaskohászati korszakváltásunk kezdetének 70 éves jubileumaTanulmány a magyar vaskohászat kezdeteiről, annak 70 éves jubileuma kapcsán.
2019-09-07A régi pentelei állomás falai bizony sokat mesélhetnénekAmikor Székesfehérvárra utazva elhagyjuk a várost, Pálhalma bejárójával szemben láthatunk egy emeletes épületet, amely a régi pentelei vasútállomás. A Pentelén lakók kényelmesen, fél óra alatt tudták megközelíteni, ezért kedvelt megálló volt.
2019-09-00A hónap műtárgya - Kórháztörténeti érdekességek2019. szeptember - A bemutatott eszközök a kórház életét „dokumentálják”. A képeken a következő eszközök láthatók: vérnyomásmérő fadobozban, mellkascsapoló szett fadobozban, gerinccsapoló készlet fadobozban és néhány apróbb tárgy: vesetál, érfogócsipesz, szike és fogászati eszközök. A gyűjtemény legfrissebb tárgya egy az „Üzenet az élőknek!” című színi előadást hirdető, 2015-ben bekerült plakát, melynek rendezője dr. Groszmann Sándor volt.
2019-08-07Baracs hármas településrészi tagoltsága speciális adottságHárom településrészük Apátszállás, Templomos és a Duna-part, közigazgatási területük 5500 hektár, ­népességük 3534 fő.
2019-08-05A város történetének krónikása. Dunaújváros történetének kutatójából a krónikásává válikMég 2004 augusztusában írtunk egy „nagyszerű honlapról”, ugyanis akkor indult a sztalinvaros.uw.hu várostörténeti weboldal. Ma, 15 esztendővel később már inkább egy virtuális helytörténeti túra térben, és időben, és a dunaujvarosmesel.hu domain név alatt fut.
2019-08-02Rendszeresen dalolnak a közösségi rendezvényekenAlapításának 25. évfordulóját ünnepeli az Aranydaru Dalkör. A településen és a térségben is kedvelt kórus jubileumi műsorát az augusztus 2-án kezdődő, kétnapos falunapi kavalkád részeként, szombaton a Jó ebédhez szól a nóta!-műsor keretében hallhatják a község lakói és a vendégek.
2019-08-01Huszonöt éves a táncegyüttesük. Fellépések, elismerések öregbítik a hírnevüketA nagyvenyimi képviselő-testület döntése alapján a helyi diákokból és dolgozó fiatalokból 1994-ben megalakult a táncegyüttes, amelynek a vezetésére Wünsch Lászlót kérték fel. Tánccal ünnepelik a jubileumot.
2019-08-00A hónap műtárgya - A Dunai Vasmű Építője, az építkezés hetilapja propaganda 1950-ből2019. augusztus - Tanulmány a Dunai Vasmű Építője hetilapról, melynek feladatai voltak: "Segítse a Dunai Vasmű és a város felépítését, a párt és Rákosi elvtárs által kitűzött feladatok végrehajtása. Továbbá segíti az építkezést, bemutatja az eredményeket, a jó kezdeményezéseket, ugyanakkor bírálja a hiányosságokat, a mulasztásokat és azok kijavítására mozgósít. Nem utolsó sorban a munkások között megbújó ellenség felkutatásában is segítséget nyújt. Feladata még a munkaversenyekre való mozgósítás, hogy minél előbb felépíthessék a Dunai Vasművet."
2019-07-22Hírek, álhírek és mendemondák a dunaföldvári fürdő körül...Gyakran látunk Dunaföldváron a buszpályaudvarról egyenesen a gyógyfürdőbe tartó idős embereket. Nagyon jó hatása van ennek a víznek – mondja egyikük, aki Szekszárdról jön egy-egy tíznapos kúrára minden évben legalább kétszer.
2019-07-06Megidézték a múltat: fotókon a város emlékeiÖsszesen negyvenöten vettek részt a dunaföldvári Városi Művelődési Központ által kiírt „Fotózd le a múltat!” elnevezésű pályázaton, amire a város emlékeit feldolgozó alkotásokat kellett beküldeni. Valamennyi szép munka volt, és ezért az összes a közönség elé került.
2019-07-00Egy FTC-legenda Rácalmásról. Holmár Imre (1919-1991) a Fradi országos kerékpárbajnokaHolmár Zoltán portréja rokonáról, Holmár Imréről, aki a Ferencvárosi Torna Club kiemelkedő kerékpárosa volt
2019-06-22A Martinász nem volt kellőképp szocialistaSokan Dunaújváros egyik jelképének tartják a Martinász szobrot, amely a Vasmű úton látható 1960-tól. A szobor egy ideig még Dunaújváros címerében is benne volt, 1969-től 1991-ig.
2019-06-06Hatvanöt éves az acélgyártás. A martintól a konverteres acélgyártásig, DunaújvárosbanA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában emlékeztek a dunaújvárosi vaskohászok a helyi acélgyártás 65 esztendejére. Az ISD Dunaferr Zrt. főmérnöke, az acélmű gyárvezetője, Gyerák Tamás keretbe foglalta az ünnepi eseményt, megnyitotta, majd a végén a helyzet- és jövőképet vázolta.
2019-06-00Hatvanöt éves az Acélmű. A vasmű meghatározó technológiai egységeAz OMBKE Vaskohászati Szakosztályának Dunaújvárosi Szervezete 2019. május 30-án megrendezett klubnapján emlékezett meg az ISD Duanferr Acélművének hatvanöt éves jubileumáról. A jeles dátum alkalmából köszöntőt mondott Gyerák Tamás főmérnök, az Acélmű gyárvezetője, a szakmai elődást Mihalik Sándor üzemgazdasági vezető tartotta.
2019-06-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. A Paizs család emlékműveSzalai Árpád írása Paizs Gyuláról és az általa a rácalmási temetőben létrehozott emlékműről.
2019-06-00Épített kulturális örökségünk V. GyógyszertárNémeth Miklósné írása a rácalmási gyógyszertár történetéről
2019-05-00Az ózdi és diósgyőri kohászati örökség. OMBKE-klubnap áprilisbanBeszámoló az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi szervezetének 2019. április 25-én tartott klubnapjáról, amelyen Kelemen Kristóf történész-muzeológus és dr. Harcsik Béla kohómérnök-muzeológus előadásait hallgathatták meg az érdeklődők. Kelemen Kristóf az ózdi vaskohászat történetét ismertette, míg dr. Harcsik Béla a diósgyőri kohászatról beszélt.
2019-05-00A hónap műtárgya - Játékpisztolyok az Intercisa Múzeum gyűjteményéből2019. május - A játékpisztolyból két darab került a Múzeumba 1966-ban, ugyanabban az évben, amikor a játékok is készültek. A pisztoly részeit gumival és dróttal rögzítették. Mindkét pisztoly élethűen adja vissza az igazi pisztoly kinézetét. Van markolata, bár egy kissé rövid, van csöve, amin kilövik a golyót (ez még ki is van fúrva, és benne van egy hosszú fadarab, ami a golyót hivatott jelképezni, és elől is, hátul is kilóg a csőből). A pisztolycsövet dróttal és gumival rögzítették a markolathoz.
2019-04-13Gasztroséta: a vendéglátás arcképcsarnoka - életutakkalVendéglátás-történeti sorozatunk folytatásában életút­interjúkon keresztül pillantunk be egy-egy létesítmény múltjába. Solymosi Andor mesél arról, hogy érettségi után osztálytársával együtt ketten ültek a vendéglátás–felszolgáló képesítés megszerzéséért iskolapadba, hogy Szabó Gyulától megtanulják a szakma elméleti alapjait. Életútja állomásait követve betérünk az Arany Csillag Szállodába, a Hangulat Presszóba, a Sörbárba, a Béke étterembe, a Béke presszóba, a Napsugár cukrászdába és a város határát átlépve egészen lakóhelyéig, Nagyve­nyimig megyünk.
2019-04-05Képeken elevenedik meg a dunaújvárosi sporttörténelemDunaújváros sportéletének legemlékezetesebb pillanataiból összeállított album bemutatóját tartották a József Attila Könyvtárban.
2019-04-0020 év - darukkal és hidakkalBeszélgetés Radvánszki Sándorral, a Darusín Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével a cég történetéről és terveiről. A cégről nyilatkozik Cserna Gábor polgármester.
2019-04-00A Sztálin Vasműre és a városra sokan voltak kíváncsiak. Múltunk a vendéglátás szemszögébőlÍzelítő Szente Tünde 2019-ben megjelent könyvéből, a Gasztroséta Dunaújvárosban című kötetből.
2019-04-00Új dunaújvárosi sportkönyv. Látványos visszatekintés parádés sikerekre, kiemelkedő személyiségekreIsmertető a Képek Dunaújváros Sportéletéből - Válogatás a József Attila Könyvtár sportfotóiból 1950-2002 című kiadványról, amely a városi könyvtár gondozásában jelent meg. A könyv elsősorban azért született, hogy számba vegye a 2000-es évek elejéig terjedő időszak dunaújvárosi sporteredményeit, képekben villantsa fel Dunaújváros sportéletének nagy pillanatait, bemutassa a sikereket és a sikerhez vezető utat.
2019-04-00A rács két oldalánAz Intercisa Múzeum folytatja a rendvédelmi szervek történetét és működését bemutató kiállítássorozatát. 2019. április 17-től látható A rács két oldalán - fogvatartók és fogvatartottak című kiállítás, amely a bünetésvégrehajtás történeti és szakmai fejlődését mutatja be.
2019-03-21Maguk a település lakói írták a könyvet DunaföldvárrólSzabadnak született – ez annak a könyvnek a címe, ami a várost jól ismerő és szerető, elhivatott szerzők munkája nyomán, Dunaföldvár legutóbbi harminc évének történetéből készült.
2019-03-00A hónap műtárgya - Royal írógép2019. március - 1996-ban Deimel János adományozta a múzeumnak ezt a Royal írógépet, elmondása szerint Wolf Johanna használta az ’50-es években. A 26 cm magas szerkezet egyik szalagcsévéje hiányzik, néhol a festés is le van pattogva, de jó állapotban van és működőképes. Tekintélyes súlyával kortársaihoz hasonlóan igen masszív szerkezet.
2019-01-24Még ma is sokan keresik a vásárban Virágos MariskátEgy dunaföldvári olvasónk, Kövér Zsuzsanna édesanyjára emlékezik, akit a városban és a vásár révén annak határain túl is sokan a Virágos Kuti Mariskaként ismertek. Olvasónk levelét szerkesztve közöljük.
2019-01-22A böllér munkája apáról fiúra szállt. Baj van akkor, ha a sertésük görög?A hét végén, január 26-án tartják a IX. Pentelei Kolbászfesztivált és disznótoros kóstolót a Városháza téren. Ennek apropóján közöljük Farkas János pentelei böllér visszaemlékezését.
2019-01-00A hónap műtárgya - Római kori ezüst övcsat Dunaújvárosból2019. január - A közel 8 cm hosszú, áttört mintájú ezüst övcsat 2017 júliusában került elő Dunaújvárosban, megelőző feltáráson. Az egykori Intercisa szélén feltárt szeméttároló gödörből előkerült tárgy szinte teljesen ép, csak a vasból készült csattüske egy része hiányzik. A 2 cm széles bőrövhöz tartozó csatot férfi viselte egykor, késő római férfi sírokból rendszeresen kerülnek elő övre utaló leletek: csat, övveretek, szíjvégek.
2018-12-27Pentele fekete szentestéje. Dunapentele fekete karácsonya 1944 decemberében - emlékekA hetvennégy évvel ezelőtti 1944. december 24-i karácsony estéjére két túlélő pentelei a mai napig szomorúan emlékezik vissza. Az akkor átélteket nem tudják az emlékezetükből kitörölni. Ők ott voltak akkor a településen és a borzalmakat. Látták, hallották mi történt a szigeten, tizenévesen örök életre elraktározták ezeket az élményeiket.
2018-12-12Megannyi embermese: ízesen és érdekfeszítően elbeszélveA Pentele Baráti Kör gondozásában napvilágot látott Régi dunapentelei történetek című kötetek könyvtári díszbemutatóján Pálinkás Bertalan ajánlotta a közönség figyelmébe Schlitter Frigyesné Nyuli Anna (1925– 2003) gyűjteményét. A Pentele klubházi könyvbemutató után ültünk le beszélgetni a könyv elő- és utóéletéről, és az ő „penteleiségéről”.
2018-12-00Pártpolitizálás a kisszobában - avagy hogyan lett a polgármester politikus?Interjú Cserna Gábor polgármesterrel politikusi pályájáról. Cserna Gábor 1990-ben az orság legfiatalabb önkormányzati képviselője volt, a Fidesz száz alapítójának egyike.
2018-12-00A hónap műtárgya - Zsebóra2018. december - A cikkben tárgyalt tárgy egy zsebóra a századfordulót követő évekből, mely az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményében található. Az óra ajándékozás útján került a gyűjteménybe 1987-ben. Származási idejét 1905 körülire tehetjük. Doxa gyártmányú, gazdagon díszített óra, ezüst tokban, kronométerrel, mely a másodperceket számlálja. Szerkezete mechanikus, mutatói hiánytalanok.
2018-11-29Negyvenöt éve avatták a jégpályátNegyvenöt éve történt: 1973. november 7-e nevezetes nap volt egy dunántúli város életében, és mint később kiderült, mérföldkő volt a magyar jégkorongozás históriájában is. Az ok: ekkor adták át az első vidéki műjégpályát. Bár azon a bizonyos vasárnapon a dolgok nem úgy alakultak, ami azt sejtette volna, Dunaújváros 1996-ban magyar bajnok hokicsapatot ünnepelhet majd…
2018-11-28Kitelepítettek negyvenöt családot. A Dunapenteléről kitelepített negyvenöt kulák család sorsaNem kellett ahhoz módos gazdának lenni, hogy valaki a kuláklistára kerüljön, erről legjobban talán a 45 pentelei kitelepített család sorsa beszél, akik közül többen szegény emberként éltek.
2018-11-00A hónap műtárgya - Famozsár2018. november - A mozsár egy korábbi, dokumentálatlan gyűjtésből származik, állományrendezés során került elő, hiányos állapotban, korábbi rovarkárosodás nyoma látható rajta és korhadás, így tisztításon és konzerváláson esett át.
2018-11-00Az eltemetett múltFekete Györgyi személyes hangvételű visszaemlékezése édesapja 1956-os történeteire.
2018-10-30Megérdemli, emlékezzen rá a település lakossága165 évvel ezelőtt, október 11-én született, és 85 évvel ezelőtt, október 2-án halt meg dr. Rátkay László, az az ember, akinek nevével a Dunaföldvár múltjával foglalkozó könyvekben gyakran találkozunk.
2018-10-20Családsztorik, emberi sorsok köszönnek ránk a könyvlapokrólMegjelent Szalai Árpád harmadik olyan könyve, amely a szerző kutatómunkája révén a Duna menti kisváros, Rácalmás múltjából szemezget. Helytörténeti csemegéket vonultat fel a szerző, akit elkötelezett kutatóként, városvédőként is tisztelnek a rácalmásiak. Legújabb kötetének lapjain olyan családtörténetek, emberi sorsok elevenednek meg, válnak közkinccsé, amelyek mindegyike méltó arra, hogy megőrződjék a jövő generációk számára.
2018-10-19Patkó István és a dömperesek. Egy történet az életről, munkáról, városépítésről és 1956-rólFekete Györgyi interjúja Patkó Istvánnal
2018-10-00A hónap műtárgya - Bronzkori sarló rekonstrukciója2018. október - A múzeum sarlója bronzkori kőpengékből lett összeállítva, amelyek a dunaújvárosi Rácdombon kerültek elő B. Horváth Jolán ásatásán. Szerkezete a legősibb sarlókét követi: a kőből pattintott, gyakran fogazott pengéket fa-, csont- vagy agancskeretbe foglalták.
2018-10-00A hónap műtárgya - Újkőkori kőbalta Dunakömlődről2017. október - A kőbalta a Tolna megyei Dunakömlődről származik. A balta anyaga bazalt, mérete 20,6×6×7,2 cm. A nyél persze csak rekonstrukció, ami az állandó kiállítás alkalmával készült.
2018-10-00Schlitterné Nyuli Anna: Régi pentelei történetek. KönyvismertetőRövid ismertető Schlitterné Nyuli Anna 2018 decemberében megjelenő könyvéről, a Régi pentelei történetekről, amelyet Kemény Lajosné állított össze. Részlet a műből.
2018-10-00Apám földjeiFekete Györgyi személyes hangvételű visszaemlékezése édesapja dunapentelei földbirtokaira.
2018-10-00Újabb töredékek Rácalmás múltjából. Bóné RudolfSzalai Árpád írása a Bóné családról és az első világháborúban huszár-főhadnagyként szolgáló, hősiességéért sok kitüntetéssel és súlyos sérülésekkel hazatérő, majd Rácalmáson letelepedő Bóné Rudolfról.
2018-09-29Gasztroséta Erős István séffel. Egy séf, sokatmondó névvel - gasztroséta Erős IstvánnalErős Pistáról van szó, akiről a paprikakrém, másoknak a Klub Tihany igazgató séfje, a dunaújvárosiaknak inkább több helyi étterem konyhafőnöke jut az eszébe. S hogy tovább árnyaljuk a képet, egyik fia ugyanezen a néven műveli és tanítja a szakmát, másik fiával pedig pincérként találkozhatunk. A főzéstudomány mesterének pályáját követtük nyomon sorozatunk újabb epizódjában.
2018-09-17Baracs láthatalan kastélyaIsmertető a baracsi Szitányi-kastély történetéről, amely nyomtalanul eltűnt a múlt század '70-es, '80-as éveiben.
2018-09-17Nyitott templomok napja volt. A nyitott templomok napját tartották két helyszínen is - városunkban első alkalommalAz Ars Sacra rendezvénysorozat keretén belül a színházak, múzeumok és egyéb kulturális intézmények mellett országszerte több egyházközösség temploma nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. Az óvárosi Szentháromság-templomban történeti tárlatvezetéseket tartottak két ízben szeptember 15-én, szombaton délután, és a Krisztus király Főtemplomban is érdekességek várták a látogatókat.
2018-09-15"Édesanyám gyermekkori álma volt, hogy nevelőszülővé váljon"Egy szerető családi közegben boldog gyermek-, illetve kamaszkort élhetnek meg, s később teljes értékű felnőtté válhatnak. Saját családjában tapasztaltakról Gurisatti Gyulával beszélgettünk.
2018-09-15Baltáséknak szép gazdaságuk voltBaltás Fekete Mihály 1910. szeptember 26-án született Dunapentelén. Szülei Fekete Imre és Multényi Anna, akiknek két gyermekük született, Mihály és Imre. Mivel Mihály volt az idősebb, ő maradt a gazdaságban, testvére pedig szakmát tanult.
2018-09-08Az élet nem fenékéig tejfelA Gasztroséta sorozat folytatásához a „Történetek és ételek” című, nyomtatásban meg nem jelent tanulmányból szemezgettünk, a benne található visszaemlékezések nyomán.
2018-09-01Sztálinváros 1953. szeptember 3.Ezen a napon, 1953. szeptember 3-án kezdődött meg a kohászat oktatása városunkban, 65 évvel ezelőtt, a Kerpely Antal Kohóipari Technikumban. A Diósgyőri Technikumból áthelyezett felsőbb osztályok mellett három új első osztályt is szerveztek az ország minden részéből.
2018-09-00Megújul a vasműs ipari skanzen. Szakmatörténeti értékmentesítésNyugdíjas vasműs mérnökök felvetésére, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület pártfogásával, az ISD DUNAFERR és a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés támogatásával megújul a Gyártörténeti Gyűjtemény 1989 szeptemberében átadott szabadtéri kiállítása. Az első társadalmi parkrendezési és takarítási munkákra 2018. július 17-18-án került sor. Nyilatkozik Józsa Róbert, az OMBKE helyi szervezetének volt helyi elnöke; Cseh Ferenc, az OMBKE helyi szervezetének jelenlegi elnöke; Szilasi János, a Dunaferr Létesítményi Tűzoltóság parancsnoka; Kvárik Sándor, az OMBKE helyi titkára; Bocz András, az OMBKE Vaskohászati Szakosztály elnöke és dr. Móger Róbert, az MVAE igazgatója. Az ipari skanzen rövid története.
2018-09-00Volt egyszer egy martinacélmű...1992-ben állították le az ISD Dunaferr martin-kemencéjét. Józsa Róbert technológiai főosztályvezető készített képeket 2018-ban a bezárt martin-csarnokban.
2018-09-00A hónap műtárgya - Amphora Dunaújvárosból2018. szeptember - A vörösesbarna színű, felszínén sávosan polírozott (fényezett), 56 cm magas amphora pereme, testének jelentős része, alja kiegészített. Az edény alja lapos, fülei négyosztatúak, nyakán, a szalagperem alatt, a fül csatlakozásának szélességében három-három bekarcolt vonal látható. A nyak alján csipkézéssel díszített borda fut körbe. Pereménél kívül-belül, a nyakon, az egyik fülnél és a testen másodlagos égés nyoma figyelhető meg. Használati ideje az I-II. századra tehető.
2018-09-00Fedélzeti utasellátó vándorkiállítás járt RácalmásonMegy a gőzös - a városvédők szervezésében utasellátó kiállítás várta az érdeklődőket a rácalmási vasútállomáson 2018. szeptember 11-én
2018-09-00Megjelent Szalai Árpád Rácalmási történetek című helytörténeti könyveA Rácalmási Városnapon, 2018. augusztus 19-én tartották Szalai Árpád Rácalmási történetek című helytörténeti könyvének bemutatóját
2018-09-00Horváth Vince a népszínművek főszereplőjeSzalai Árpád írása Horváth Vincéről (1837-1912), aki az 1980-as évek második felének országszerte híres színésze, a Budapesti Népszínház társulatának tagja lett.
2018-08-30A fémlemeztől az okostelefonigKépösszeállítás Dunaújváros pillanatképei közül az 1900-as évek elejétől egészen a hetvenes évek végéig.
2018-08-28"Itt mindig, minden időben az ének és a muzsikaszó járta"Autentikusan, az eredeti kézirat mentén adja közre a Pentele Baráti Kör Schlitterné Nyuli Anna történeteit az 1930-es évektől a városépítésig. A múlt világ letűnt életmódja tárul elénk, irodalmi nyelven rögzítve, szociografikus alapossággal. A sorozat kiadását kezében tartó Kemény Lajosnétól megtudjuk, mikortól olvashatjuk el a „Pentelei történeteket”.
2018-08-25Harmincöt éves a László imre nótaklubA László Imre Nótaklub augusztus 24-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Ők a biztosíték arra, hogy a magyar nóta és a népzene hagyományai tovább élnek városunkban és a Pentele városrészben.
2018-08-23Élhetőbb legyen a környezetünkMár teljes valójában pompázik a Római városrész peremén, a bástyafalon a várostörténeti fotográfiákat idéző graffitisorozat. A négy fiatal, Boros István, Harsányi Zotmund Bence, Joó László és Pacskó Dániel, az InkSane tetoválóstúdió munkatársai és barátaik nyolc napon át álltak a 35-37 fokos hőségben a fal mellett, gyakran 12 órás „műszakban”, ráadásul éjszakába nyúlóan, hiszen projektorral vetítették fel a képeket a falra, hogy méretarányosak legyenek a munkák.
2018-08-18Aratás - cséplés és újkenyér-ünnep PentelénA hagyományoknak minden nép életében nagy nemzetmegtartó erejük van. Általában az emberi élet nagy sorsfordulóihoz – mint a születés, házasság vagy megélhetést biztosító gazdálkodás – kapcsolódnak. Agrárország lévén a legjelentősebb hagyományaink is ehhez kapcsolhatók, így az aratás, cséplés és az új kenyér ünnepe.
2018-08-04Nagy Pál igazgató és családjaPentelének több híres személyisége volt már az „újváros” megépítése előtt is. Rosti Pál, Pentelei-Molnár János, a Dóra testvérek mellett id. Nagy Pál iskolaigazgatót és családját is ezek közé sorolhatjuk… Nevével az iskola tantestületében már az 1920-as években találkozunk. Iskolaigazgatónak 1939-ben nevezték ki, közvetlenül a II. világháború előtti zavaros időszakban.
2018-08-00180 kilós viza a DunábólIsmertető a dunapentelei halászatról, halászokról. A pentelei halászok közül Tonka Istvánnak volt a legnagyobb halfogása: a 2. világháború előtt egy 75 kilós vizát fogott ki a Dunából.
2018-08-00A hónap műtárgya - Töltényhüvelyből kifaragott, virágmintákkal díszített váza2018. augusztus - A cikkben egy töltényhüvelyből kifaragott, virágmintákkal díszített vázáról szól, melynek kifelé hajló, bordás szájrésze van. A tárgy az I. világháború éveiből származik és 1992-ben ajándékozás útján került az intézmény Történeti Gyűjteményébe. A váza 22 cm magas, talpátmérője 9 cm, állapota jó. Pontos készítési ideje ismeretlen.
2018-08-00Rácalmás évezredei XVI. Az iskola és óvoda egyéni arculatának kialakulásaNémeth Miklósné Rácalmás-történeti sorozatának tizenhatodik része. 90-es évek
2018-07-23Nagy esemény volt. Negyven éve nagy eseménynek számított a Vár Étterem átadásaNégy évtizeddel ezelőtt a Dunaújvárosi Hírlap is hírt adott a nagy eseményről, a dunaföldvári Vár Étterem megnyitásáról.
2018-07-23Uszodatörténet számokbanHamarosan kezdődik az 1977 áprilisában átadott városi sportuszoda felújítása, amely negyven évvel ezelőtt a térség egyik legmodernebb vizes sportlétesítményének számított.
2018-07-21Halászok Pentelén a Vaskapu megépítése utánA Vaskapu 130 kilométer hosszan elnyúló szorosa már az ókorban is fontos kereskedelmi útvonal volt. Ezt a Duna szakaszt nem lehetett hajózni, hanem a mellette megépített szárazföldi szervizúton kellett a hajó rakományát délre vagy északra szállítani.
2018-07-20Közel 30 éves a skanzen. Csaknem harmincéves a vasmű főkapu mellett elterülő skanzenAz elmúlt napok hírei közt szerepelt, hogy az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) önkéntesei igyekeznek megújítani a vasmű főkapuja mellett elterülő skanzent. Talán már kevesen vannak, akik emlékeznek rá, hogy 1989. szeptember 16-án felavatták a vasmű melletti parkerdőben a szabadtéri gyártörténeti kiállítást. Visszaemlékezés.
2018-07-11Rendbe hozzák a skanzent. Megtisztul, megújul a skanzenA Dunaferr főbejárata melletti kis­erdőben a kilencvenes években létrehozott ipartörténeti skanzen állapota jelentősen leromlott, a növényzet elburjánzott, a műtárgyak felületén graffiti és rozsda van, és a kommunális szemét halmokban áll. Most egy kezdeményezés indult a rendbetételére.
2018-07-07Pentelei halászat és híres mestereiA Pentelén élőket többször érte kritika a halászat említése kapcsán. Divat volt az új szocialista város alapítása idején szegény halászfaluként említeni. Ez azonban hivatalos okmányokban sehol nem volt olvasható. Az viszont igen, hogy a település 1832-től 1873-ig mezővárosi rangot kapott.
2018-07-00Azok a régi Vasasnapok...Múltidézés a régi Vasasnapokról. Képes összeállítás.
2018-07-00A hónap műtárgya - Borotvapenge élező2018. július - Az Ujbányi család tárgyhagyatékából választották ki ezúttal a hónap műtárgyát, egy szocialista kori borotvapenge élezőt. A Sieger márkájú készüléket az NDK-ban gyártották, anyaga fekete bakelit, kő és alumínium. A belehelyezett pengét a zöld fenőköveket zsinórral mozgatva élesítette meg. A tárgy érdekes dokumentuma a modern fogyasztói társadalom és a hagyományos, hulladékmentes paraszti világ közti átmenetet képező szocialista tárgykultúrának.
2018-07-00Rácalmás évezredei XV. A rendszerváltás (1989-2011)Németh Miklósné írása Rácalmás történetének 1989 és 2011 közötti időszakáról
2018-06-30Az Ifjúságból NapsugárSétánk közben, meg-megállva, előkerülnek olyan részletek, amelyek lassacskán kikopnak még a közbeszédből is. Mert például tudja-e valaki, hogy mi volt a „Jégrakéta”? És azt, hogy milyen az íze a Vita-colának?
2018-06-25Dalitól a legjelentősebb kortárs gyűjteményigBár nem kifejezetten múzeumjelleggel működik, de rendre kapcsolódik a múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz a Kortárs Művészeti Intézet. Színes Dunaújváros – Tervezz te is közteret! címmel kreatív foglalkozást tartottak ecsettel, festékkel és ötletekkel az Uitz Teremben kicsiknek és nagyoknak Páhi Péter irányítása mellett több órán át június 23-án.
2018-06-23A kétszer kitelepített Radics családA pentelei Bem utcában lakó Radics család szomorú története az 1950-es kitelepítésekkel kezdődött. Ez a borzasztó esemény Pentelét jobban érintette, mint az ország egyéb településeit. Az Újváros építése felgyorsította a jómódú családok kisemmizését, lakóépületeinek, földjeinek kisajátítását. Ezen családok jómódja több évtizedes, de esetenként évszázados szorgalmas és kitartó munka eredményeként született meg.
2018-06-09A Kék Dunától a Piroskán át a HoffmannigPár hónappal ezelőtt bemutattunk néhány legendás épületet, köztük a rövid életű Kék Duna Szálló és étterem történetét. Ennek helyén a dunaföldvári városközpontban több évtizede foghíj éktelenkedik. De az éttermet és a benne dolgozókat a mai napig is emlegetik. A Kék Dunán kívül a közelében lévő Piroska örvendett hasonló népszerűségnek. Ez utóbbi épülete ma is áll, Hoffmann kávézó néven működik. Az épületekhez, a vendéglátóhelyekhez személyek kapcsolódnak. A két említett helyhez kötődik egy közös név: Hoffmann János.
2018-06-02Virtuális gasztroséta a szép emlékű HBH SörözőbenA rendszerváltáshoz közeledve, német kezdeményezésre, angol tapasztalatokra építve, sárvári családi szálakhoz kötődve, egyszer csak bajor sört csapoltak az egykori Sörkert mellé települt házi sörfőzdében, amelynek rövidítését gyorsan megtanultuk anélkül, hogy német nyelvleckéket kellett volna vennünk. Várostörténeti gasztrokalandozásunk közben nosztalgiával gondolunk a sörhiány enyhítésére létrejött, ma is felemlegetett vállalkozásra.
2018-06-01Vukovár a II. világháború óta a legnagyobb pusztítás áldozata lettDunaújváros és a horvát Vukovár testvérvárosok. Mindez ma már nemcsak protokollárisan, hanem a hétköznapok szintjén is összeért. Két héttel ezelőtt városunkból ötvenen látogathattunk el a hős városba, a XX. század utolsó évtizede legvéresebb európai harcainak helyszínére.
2018-06-00Bemutatkozik az ISD Kokszoló Kft.Az ISD Kokszoló Kft. fő feladata az ISD Dunaferr Zrt. két nyersvaskohójának ellátása egyenletesen jó minőségű kohókosszal. Két kokszolóblokk és az ezeket kiszolgáló szénelőkészítő, kokszosztályozó és gáztisztító egységek a gyár technológiájának fő egységei.
2018-06-00A hónap műtárgya - Ételhordó fazék2017. július - Az ételhordóban az aratóknak szállítottak ételt - Dunapentelén például főzeléket, húst, gombócot és a főzőlevéből készült levest, bablevest, krumplis- és grízes tésztát, paprikás kalácsot. A tárgyat Hájas Andrásnétól 1987-ben vásárolta meg a múzeum akkori néprajzosa, Sergő Erzsébet.
2018-06-00A hónap műtárgya - Bronzkori alabárd a Duna medréből2018. június - A alabárd egy fegyvertípus, amelyet kifejezetten arra a célra fejlesztettek ki, hogy az ellenség koponyáját be lehessen zúzni vele. A múzeum gyűjteményében található példány 22 cm hosszú, s szegecsek nélkül találták a Dunában.
2018-05-10A Fejér megyei mentőállomások már hetven éve szolgálatbanNoha az Országos Mentőszolgálat megalakulása 1948-ra datálható, a szervezett mentés az Önkéntes Mentőegyesület közreműködésével már korábban, pontosabban 1887. május 10-én elindult.
2018-05-05140 éve született Pentelei-Molnár JánosVárosunk egyik kiemelkedő személyiségének, Pentelei-Molnár Jánosnak 2018. május 8-án van születésének 140. évfordulója (halála 1924. november 11-én volt).
2018-05-03Élmények hajója. Így éltek, harcoltak a Lajta hajósaiA múzeumhajón és a mellékelt kiállításon számos érdekes dolgot megtudhatunk, miként is éltek, szolgáltak, harcoltak közel fél évszázadon át a Lajta hajósai és katonái.
2018-05-00A "minőségi" szabadidő eltöltése. Kényszerek helyett a választás szabadságaIsmertető a magyarországi szórakozási szokásokról, dunaújvárosi képekkel illusztrálva.
2018-05-00A hónap műtárgya - Kelta hólyagos bokaperec Dunaújvárosból2018. május - 1952-ben a vasműtől délre, az energiafejlesztő vízelvezetőjénél földkitermelés során két sír került elő. A sírok régészeti feltárása november 4-11. között történt meg, azonban az 1. sírból származó kéttagú, négyhólyagos bokapereceket és egy kis, kihajló szájú bikónikus edényt a múzeum már korábban megvásárolta Patonai Ferenctől, 50 forintért. Az említett bokaperecek megtekinthetők az állandó kiállítás kelta vitrinében.
2018-05-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Ichotai Lehoczky család: Dániel, Ferenc és ifj. FerencA rácalmási Lehoczky család portréja
2018-05-00Rácalmás évezredei XIII. Az ideológiát felváltja a szakmaiság (1971-1985)Rácalmás története az 1970-es, 80-as években
2018-04-28Gasztroséta a jövőre hatvanéves VigadóbaAz L-épületek lakói sem maradhattak igényes szórakozóhely nélkül, ennek köszönheti 1959. október 31-i nyitását a Vigadó kisvendéglő. A családi vállalkozás felelősségét magáénak érző Laczkó Bernadett (kép) tulajdonos-ügyvezető őszinte érdeklődéssel hallgatja a Vigadó első vezetőjének, Szabó Gyulának a visszaemlékezését, hogy azután ő is megossza velünk tapasztalatait.
2018-04-16Dunapentele híres tanítói voltakA Tremmel család tagjai több nemzedéken keresztül voltak közmegbecsült néptanítói Dunapentelének.
2018-04-13A mentők története és Titanic nyomában. Május 4-ig látogatható a tárlat az Intercisa MúzeumbanA mentők történetéről nyílt időszaki kiállítás az Intercisa Múzeumban.
2018-04-10Háborúktól a hétköznapokig. A magyar mentés története és még nagyon sok minden másEgy hónapig látható még a magyar mentés történetéről szóló kiállítás a múzeumban: igazán impozáns tárlat érdekes részletekkel.
2018-04-07Hosszú és tartalmas életutat mutat be a könyv hat fejezeteÁprilis 4-én, szerdán a mezőfalvi könyvtárban a József nádor-napok nyitányaként Lak István (kép) tanár, újságíró, szerkesztő „A tövises tarlóktól a hangoskönyvekig” című kötetének bemutatójával kezdődött a falualapítók tiszteletére szervezett programsorozat.
2018-04-07Gasztroséta az idén ötvenöt éves GourmandbaVendéglátónk, Azariné Juhász Irén, és történetmesélőnk, Szabó Gyula sorozatunknak köszönhetik megismerkedésüket. Korábban sokat hallottak egymásról, de az élet úgy hozta, hogy eddig még nem találkoztak. Ami késik, nem múlik, kölcsönös tiszteletüket végre egymás tudtára adhatták. Sétánk újabb állomásán sem volt nehéz a múltidézés, hiszen az idén jubilál a Gourmand Kávéház.
2018-03-24Kohász étteremből Kiskohász VendéglőAz egykori Ságvári, ma Technikum városrész vendéglátóipari egységét 1961. november 9-én nyitották meg, legalábbis erre következtethetünk a korabeli tudósításból. Sorozatunk újabb részében arra is fény derül, miként lett a Kohászból Kiskohász.
2018-03-22A Leitner-völgyi Farkas-tanyaAz elmúlt években többször halhattuk a helyi rádióban a hirdetést, hogy „kerítésanyagok vásárolhatók a Murár drótfonónál a Farkas-tanyán „Ma városunkban fogalommá vált e név, amely az ott élő családra emlékeztet. Ma a városban már nem ismerik a Farkas családot, nekünk penteleiek emlékezetében még élénken él a tanya és családjának története.
2018-03-19Rosti Pálra emlékeztek. Egy tudós polihisztor életeMárcius 15-én a Pentele Baráti Kör szervezett megemlékezést Rosti Pál sírjánál, ahol Pálinkás Bertalan és Gasparik Gábor idézte fel a neves polihisztor életpályáját. Az alábbiakban az elhangzott előadás egy terjedelmi okok miatt lerövidített kivonatát olvashatják.
2018-03-19Gasztroséta a HalászcsárdábanAz 1800-as években Ungváron készült, magyar nyelvű Hal- és Vad­ételek szakácskönyvével ajándékozza meg Darnai Tamás társtulajdonos ügyvezetőt Gasztrosétánk szervezője, Szabó Gyula.
2018-03-13Elsősavatás és projekthét-zárás Adonyban. A hajdanvolt, reformkori Adonnyal ismerkedhettekKülönleges projekthetet zártak le az adonyi Szent István Általános Iskolában és Alapfokú Művészeti Iskolában: a magyar reformkorral, az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal foglalkoztak a múlt héten, a különböző évfolyamok természetesen különböző módon és szinten. Nagy siker volt az iskolai projekthét zárása és az elsősavatás.
2018-03-10A Tóth család Bácskából. Jani bácsi, a mesterA Bánátban nagyon nehéz körülmények között élő családok közül többen útnak indultak, hogy más helyen keressék boldogulásukat. Így tett id. Tóth János is, aki Dunapentelére települt át családjával. Az 1917-es esztendőben megvásárolták a Venyimi út mellett fekvő mintegy 20 kataszteri hold földet, megépítették rajta új otthonukat, amely a mai napig Farkas tanya néven közismert. A család később a mai Újpentele városrész területén 120 kataszteri hold bérelt földön gazdálkodott.
2018-03-00A hónap műtárgya - Nemzetőr dandártábornoki férfi egyenruha2017. március - A tárgy egy nemzetőr dandártábornoki férfi egyenruha a megkapott kitüntetésekkel és azok igazolványaival együtt; nevezetesen pedig vitéz Jedovszky Zoltán, dandártábornok viselte. Az ajándékozó, felesége, Eszti néni volt. Magáról a ruháról érdemes még tudni, hogy ez egy díszegyenruha (zubbony és nadrág), kitűnő állapotban
2018-03-00Harminc éveIsmertető az ETHOSZ Lakásépítő Szövetkezet történetéről.
2018-03-00Gyermekkori emlékek a Radnóti Miklós Általános Iskola alsó tagozatábólFekete Éva visszaemlékezése az újtelepi Radnóti Miklós Általános Iskolában töltött éveire.
2018-02-26Mindig megújuló, és mégis örökSorozatunk legújabb részében sétánk állandó vezetőjével, Szabó Gyulával együtt megérkezünk a város első olyan étterméhez, amelyik ma is eredeti funkciója szerint működik. Vendéglátónk Kovács János üzletvezető, akit városszerte Csokiként ismernek, és akinek pályája mentén szóba kerül a Kohász étterem és a Hangulat presszó is.
2018-02-19A Pintes és legendás családjaPentele története nem a város alapításával kezdődött, már évszázadokkal előbb is egy fejlett agrárjellegű település volt. Dér Pál tanulmányában olvasható, hogy 1900-ban a településen 605 szőlősgazda 332 kataszteri holdon művelt szőlőt.
2018-02-03Gasztroséta az egykori Arany Csillag Szálloda és Étterem környékénGasztrosétánk következő állomásaként elhaladunk az egykori Arany Csillag Szálloda és Étterem épülete mellett. Nem másért, csupán azért, hogy a szomszédban található Corner Hotel és Kávéház egyik tulajdonosával, szakmai vezetőjével, Grábics Gáborral emlékezzünk a város egykori rangos vendéglátóipari egységéről.
2018-02-02A pentelei Gáspár Farkas család kitelepítése és meghurcolásaA II. világháború utáni Dunapentelén több Farkas család élt. Megkülönböztetésre a családi név előtti ragadványnevet használták, így kapta meg a Temető utcai család a "Gáspár" előnevet.
2018-02-00A hónap műtárgya - Bronzkori, madár alakú edény Dunaújvárosban2018. február - A bronzkorból származó, az egykori Dunai-dűlőben előkerült madár alakú edény valószínűleg elsősorban a stabilitás kedvéért áll négy lábon. Feje vízimadárra, kacsára emlékeztet, oldalán cikk-cakk vonal fut körbe. Az edény felső része háromszögletű, különálló darab. Két helyen átfúrták, a lyukakon keresztül zsineggel erősítették a testhez. Utóbbi belül üreges, de hogy minek a tárolására használták, az bizonytalan.
2018-02-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Éjszaki Károly (1818-1907) a vasútmérnök és íróSzalai Árpád portréja Éjszaki Károly (1818-1907) a vasútmérnök és íróról
2018-02-00Rácalmás évezredei X. Szemelvények iskolánk múltjából.Németh Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának tizedik része. 1945-49 A demokratikus átalakulás reményének időszaka
2018-01-31Eseménydús múzeumi évMásodik alkalommal jelenik meg a dunaújvárosi Intercisa Múzeum évkönyve – és ez alkalommal is elismeréssel adózhatunk az intézmény munkatársainak és vendégelőadóinak a külsőre is tetszetős kötet színvonaláért.
2018-01-20Városalapítók vendége volt (képaláírás)A Dunaújváros Városalapítók Egyesület idei első összejövetelének vendége volt január 19-én Miskolczi Miklós író, városunk díszpolgára, aki a közelmúltban megjelent Mi, Dunaújvárosiak második kötetéről, a vasmű egykori legendás vezérigazgatójáról írt Boró című könyvéről, a dunaújvárosi vendéglátás történetét feldolgozó munkájáról (Babgulyás ezüstkanállal), valamint az 1980-ban megjelent Város lesz csakazértis... szociográfiájáról mesélt. (teljes szöveg)
2018-01-13Gasztroséta - a kertvárosi aranyhordóbaGasztrosétánk következő állomása az 1969 júliusában, a Kohász Étterem fióküzleteként megnyílt Aranyhordó kisvendéglő, mai nevén Aranyhordó Étterem és Pálinkaház.
2018-01-12Őszi vihartól karácsonyigA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 4. 2017. 10-12.
2018-01-11Országos hírű már a térségA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 3. 2017. 07-09.
2018-01-10Egy személyes ballagás voltA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 2. 2017. 04-06.
2018-01-09Visszatekintő a város környékére. A nemzetiségi hagyományA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 1. 2017. 01-03.
2018-01-08Negyven éve itthon: előadás a koronárólA magyar Szent Korona visszaadásáról beszélt Dr. Fehér András az evangélikus templomban január 6-án, szombaton.
2018-01-08Új testvérvárosunk: LesznoVisszatekintés a 2017-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 4. 2017.10-12.
2018-01-05Bátorságról és fejlődésrőlVisszatekintés a 2017-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 3. 2017.07-09.
2018-01-05Bőrkabát egy emberi életértApostag községben december 24-e nemcsak karácsony szentestéje, hanem egyben a község gyásznapja is. Harmincnyolc apostagi civil vesztette életét 1944. december 24-én a pentelei bombatámadásban
2018-01-04Világnapok, hétköznapok...Visszatekintés a 2017-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 2. 2017.04-06.
2018-01-03Az elmúlt esztendő. Az óvodások jótékonyságaVisszatekintés a 2017-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 1. 2017.01-03.
2018-01-03Jó évet zárt KisapostagÉvértékelő sorozatunkban a városkörnyéki települések vezetőit kérdeztük az elmúlt esztendő fontosabb eseményeiről és a jövő terveiről. Kisapostagon polgármesterét, Nagy Attilát kérdeztük.
2018-01-00A pentelei monostorSzabó Zsolt Róbert építész tanulmánya a pentelei monostorról
2018-01-00Helytörténeti helyiértékeink - Dunapentelén I.Pálinkás Bertalan írása Zalay Ferenc (1814-1886) dunapentelei esperes plébánosról
2018-01-00Történetek és sztorik Rácamás múltjából. Hírek, érdekességek Rácalmás 150 évéből (IV.)A fogyasztási adó haszonbérletének árverése. Gyümölcsfák eladók. Az eszét vesztett néppárt. Kossuth kép leleplezése tűntetéssel. Molnárt keresek. Segédtisztet keresek. Ittasságával védekezik dr. Paizs. Politikai affér a miniszterelnökkel
2018-01-00Rácalmás évezredei IX. Szemelvények iskolánk múltjából.Németh Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának kilencedik része. A két világháború és köztük a "béke idő" (1914-1945)
2017-12-29Miért Kádár-völgy a neve? A Kádár-völgy nevének eredeteVárosunk egyik kedvelt sport-, pihenő-, sétálóhelye a Kádár-völgy, amely egy itt lakó családról kapta nevét.
2017-12-28Gasztroséta - az újvárosi Corsón. Akkortájt felülről, központilag szabályozottan egyforma étlapok, egyforma árak voltakA dunaújvárosi Corso Ételbár története
2017-12-23Egy kitelepített család karácsonyaA Pentelén köztiszteletben álló Kádár család tulajdonában volt a közismert Kádár-völgy (neve is a családtól ered) több mint egy évszázadon keresztül. Mint sok, jómódú pentelei és magyar családdal együtt, őket is kitelepítették 1950. november havában.
2017-12-12Acél absztrakciók a mintavárosbanTizenhét év szünet után most újraindult Dunaújvárosban az acélszobrászati alkotótelepek sorozata. A felújítás utáni első nekifutást bemutató kiállítás december 15-én nyílt az ICA-D-ben, a Kortárs Művészeti Intézetben. Beszélgetés Nagy Annamáriával, a dunaújvárosi szobrászati szimpózium kurátorával.
2017-12-00Aki nevét adta egy szaltónakPortré Kovács Péter tornászról, aki a Kohász versenyzőjeként Dunaújváros első olimpiai érmét (bronz) szerezte a magyar válogatottal. A 1979-es esseni Európa-bajnokságon bemutatott egy különleges tornaelemet, a később róla elnevezett Kovács-szaltót.
2017-12-00Kohászati múzeum a Bükk ölelésébenA Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Gyűjteményének bemutatása. A Miskolc mellett található intézményben dunaújvárosi tárgyi emlékek is találhatók.
2017-12-00Rácalmás évezredei VIII. Szemelvények iskolánk múltjábólNémeth Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának nyolcadik része. Rácalmási iskolák és óvodák a kiegyezés és az első világháború közti időszakban.
2017-12-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Dr. Ráczalmási (született. Fridrich) György (1928-2008) újságíróA Rácalmásról származó Dr. Ráczalmási György jogász, újságíró, riporter, műsorvezető, szerkesztő portréja
2017-12-00Dunaújváros. Vörös város, zöld lombok közöttTamáska Máté szociológus, város- és falukutató írása Dunaújváros építészetéről.
2017-11-30Amikor alig maradtak fiúk - mégis jó úton a VasasHónapok óta folyik a készülés. Évek óta tudják, hogy a jubileumi összejövetel mindent és mindenkit megemel. Ünnep lesz, amit emlékezetessé kell tenni. Mindenki számára, hiszen a hazai folk- és néptánc térképén hatvanöt éve szerepelnek. A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 65. jubileuma pedig több szempontból is különlegesnek számít.
2017-11-29Ritkaságértékű képanyag - szöveggelA személyes találkozás örömén túl, kezünkbe vehetjük a közösségi könyv második részét, s ráadásként azt a falinaptárt, amelynek ötlete szintén e csoport létezéséhez köthető. Erről bővebben Rozsnyai Zoltán (kép), a Rolling Nyomda vezetője mesélt
2017-11-29Böllérhagyomány Pentelén, a virágzó mezővárosban (II.)A sertés fontos szerepet töltött be a pentelei családok életében is, hiszen az egész éves élelmet biztosították a disznóvágás alkalmával.
2017-11-28Böllérhagyomány Pentelén, a virágzó mezővárosban (I.)Dunapentele dinamikusan fejlődő település volt az 1800-as évek elején, virágzó mezőgazdasággal rendelkezett. Az 1800-as évek közepén már mintegy hatvan vízimalomban őrölték a gabonát. Egy vízimalomban 3-8 fő dolgozott, és a fuvarosokkal együtt mintegy 3-400 ember megélhetését biztosította a vízimolnárság.
2017-11-21Hatvan éve kezdődöttIskola és várostörténeti előadással kezdődött november 20-án, hétfőn reggel a Szilágyi iskola már a jubileumi évre hangoló diákhete.
2017-11-20125 éves az adonyi Hóvirág óvoda. 125 éve alapították az adonyi Hóvirág óvodátAlapításának 125. évfordulóját ünnepelte november 18-án, szombaton az adonyi Hóvirág óvoda. Emlékezetes marad a résztvevőknek.
2017-11-20Méltón Magyar László emlékéhezA dunaföldvári Magyar László Gimnázium a hagyományok őrzésével, a múlt értékeinek megbecsülésével a jövőt szolgálja. Az iskola 65 éves fennállása az életerő bizonyítéka. Hinni a jóban és tenni a jóért – ez lehet az a vezérfonal, ami irányt adhat mindannyiunknak – írta a rendezvény vendégkönyvébe dr. Kubassek János nemzetközi geográfus a Magyar László-napon.
2017-11-04A város egy héttel tovább tartotta magát, mint BudapestA Béke étterem akkori vezetője, Szabó Gyula (kép) megkeresésünkre döntött úgy, hogy hatvanegy év távlatából visszatekintve, lapunk olvasóival megosztja, miként látta az 1956-os sztálinvárosi történéseket és azok előzményeit.
2017-11-0050 év az órától a kávéfőzőig. Klubnap a MOMERT-nélA „HÍD” Egyesület Marketing Klubjának tagjai, a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő MOMERT Zrt.-hez látogattak 2017. október 26-ára meghirdetett programjukon. A résztvevőknek Urbán László vezérigazgató ismertette a cég történetét, helyzetét.
2017-11-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Bajor József (1858-1937) szőlész, komló- és gyógynövény termesztőBajor József országos tekintélyű komló- és gyógynövény termesztő 25 évig élt Rácalmáson. Szerepe volt a magyarországi sörfőzés alapjainak megteremtésében.
2017-11-00Rácalmás évezredei VII. Szemelvények iskolánk múltjábólNémeth Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának hetedik része az 1867-től 1919-ig terjedő időszakról
2017-10-27Merítettek a múltból. Élő elbeszélésekkel merítettek a múltbólAz egyetemen folytatódott a Dunaferr délutáni látogatását megelőzően a tanácskozás a „Sztálinváros polgára voltam” uniós program keretében október 26-án, csütörtökön.
2017-10-27Újra acélszobrász alkotótelepFeléled városunkban az acélszobrászat. Tizennyolc év szünet után újra alkotótelep lesz Dunaújvárosban.
2017-10-21In Memoriam Wolf Johanna. Hol is találkoztam Önnel először?Mohai Lajos visszaemlékezése Wolf Johannára (kép), az első Magyarországon végzett építészmérnök nőre.
2017-10-12Ötvenéves lett a Delta. Fél évszázad dalokbanFennállásának fél évszázados jubileumát ünnepli egy monstre koncerttel a legendás dunaújvárosi zenekar, a Delta Rock Band október 15-én, szombaton este, a Béke étteremben.
2017-10-00"Népünk büszkesége" 66 éveKronászt Margit tanulmánya a 66 éves Dunaújváros történetéről.
2017-10-00Rácalmás évezredei VI. Szemelvények iskolánk múltjábólNémeth Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának hatodik része a reformkortól a kiegyezésig.
2017-10-00Táncolni a VasasbanA Vasas Táncegyüttes történetének bemutatása.
2017-10-00Hogyan került Luther végrendelete Jankovich Miklóshoz. Tiszteletadás a reformáció 500. évfordulója előttJankovich Miklós 1804. február 4-én 40 arany pénzért megvásárolta Luther Márton végrendeletét.
2017-09-30A Vasas? A mindent jelentette! A hagyomány megőriz...A Vasas Néptáncegyüttes tagjai a hét végén (2017.09.30) a 65 éves gálára készülnek az MMK-ban.
2017-09-29Emlékezés a magyar jégkorong elmúlt kilencven esztendejéreÜnnepel a hét végén a Magyar Jégkorong Szövetség, kilencvenéves idén a szervezet, és a buli szeptember 30-án, szombaton a Papp László Budapest Sportarénában lesz. Emlékezzünk egy picit mi is.
2017-09-21Szép és vonzó településarculatotSzeptember 13-án, szerdán délután Baracson a Faluház kis termében fórumra várták a lakosokat. Az összejövetel célja a jövőbeni falukép megformálása és a hozzá tartozó múlt értékeinek megőrzése.
2017-09-12Két évtized a KMI-vel. A szabadság lehetőségeSzeptember 12-én, kedden 20 éve üzemel hivatalosan a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), amely a hazai kortárs képzőművészeti élet meghatározó intézménye. Sőt, tevékenységét rendre nemzetközi kalaplengetés is kíséri. Az ünnepi tortaszeletelés helyett a jövő kihívásaira és intenzívebb közösségépítésre készül a Kortárs Művészeti Intézet.
2017-09-1150 éves a Momert! Ötvenéves az óragyár!Páratlan utat járt be az óragyár közössége az elmúlt öt évtizedben: vidéki gyáregységből sikeres vállalkozás lett!
2017-09-08Az óra után mérlegeltek. Magas szakmai színvonalonAlapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli a Momert, amely 2016-ben ismét elnyerte a MagyarBrands címet, azaz méltó képviselőjévé vált a szakmájának hazánkban és határainkon kívül is. A cég története és reputációja Urbán László (kép) vezérigazgató, Dunaújváros díszpolgára nevével fémjelzett.
2017-09-00A hónap műtárgya - Mátyás király ezüstdénárjai2016. október - I. Mátyás 32 éves uralkodása idején a az adó- és pénzügyeket is megreformálta: ennek részeként új, értékálló pénzt veretett. Az Intercisa Múzeum gyűjteményéhez tartozó ezüstdénárok lelőhelye ismeretlen, magángyűjteményből kerültek az intézmény birtokába.
2017-09-00Horvát "testvéreink" lesznekTestvérvárosi szándéknyilatkozatot írt alá a horvátországi Vukovár képviseletében Marijan Pavliček alpolgármester és Dunaújváros képviseletében Cserna Gábor polgármester. Ismertető Vukovárról.
2017-09-00Tagvállalataink - ISD DunaferrAz ISD Dunaferr társaságcsoport rövid bemutatása.
2017-09-00Acélipari tendenciák, várható kilátások, kihívásokDr. Móger Róbert tanulmánya áttekinti a legfontosabb acélipari trendeket, és összegzi az EU acéliparára váró kihívásokat.
2017-09-00A hónap műtárgya - Római kori mécses Dunaújvárosból2017. szeptember - 2017 júliusában, megelőző feltárás során került elő egy kétlángú mécses az egykori Intercisa vicusából, azaz polgári településéről. A mécses majdnem ép, csak egyik égőnyílásnál törött, discusán elnagyolt, felületesen kidolgozott virágszirmokat idéző motívum látható. Fogója háromszög alakú, levélmintával díszített. Az égőnyílásoknál jól látható az egykori égetés során lerakódott korom.
2017-08-13Sztálinvárosból a Varázserdőbe"... ma már nem sok emlékezete van az alig hetven éves városban, és ez meglátszik a Dunai vasmű közvetlen szomszédságában a nyolcvanas években megnyitott Ipartörténeti Skanzen és Szabadtéri Kiállításon, ami az utóbbi időben gyakran feltűnik az interneten, mint erdőben felejtett furcsa elhagyatott vasipari monstrumok kollekciója, amit érdemes egy röpke kirándulás erejéig felkeresni." A Dunai Vasmű Gyártörténeti Gyűjtemény jelenlegi állapotáról.
2017-08-05Települési jubileum, tárlatokkal. Falutörténeti kiállítás ésmás jubileumi csodákMár az augusztus 4-i, pénteki kiállítás és falunapi megnyitó ünnepségen zsúfolásig megtelt a Kossuth iskola tornaterme vendégekkel. A nagy érdeklődés jelzésértékű: fontos a nagyvenyimieknek és partnereiknek, barátaiknak ez az ünnep.
2017-08-00Rácalmás évezredei IV. Szemelvények iskolánk múltjábólNémeth Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának negyedik része Buda felszabadulásától (1686) az 1780-as évekig.
2017-08-00A hónap műtárgya - Lövedék a Dunapentelei iskola falából2017. augusztus - A hónap műtárgya egy vaslövedék, amely a II. világháború idején csapódott bele a dunapentelei iskola falába és 1995-ben, ajándékként került intézményünk tulajdonába. Maga a lövedék 11 cm hosszú, sérült és a fele hiányzik. A lövedék pontos kora ismeretlen, 1944-ben vagy 1945-ben csapódhatott az iskola falába, több mint valószínű, hogy az 1944 karácsonyának második napján lezajlott bombázás során vagy a falu felszabadítása alatt 1945. január-február fordulóján.
2017-07-24Teraszok: életünk szép részeiAhogyan a sok virág és a bokros, fás parkok, úgy a vendéglői teraszok is kellemesen lepik meg itt a turistákat! Nagyjából kétféle ember él a városban: az, aki szeretne nagy nyüzsgést, és az, aki ellenez minden zajt.
2017-07-00Rácalmás évezredei III. Szemelvények iskolánk múltjábólNémeth Miklósné Rácalmás történelmével foglalkozó cikksorozatának 3. része. 16-17. század, a török uralom és a 15 éves háború időszaka.
2017-07-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. III. Kis hírek, érdekességek Rácalmás 150 évéből.Szerb-Almás? Elismerő nyilatkozat és köszönet. Petőfi másként. Kivonat a helységnévtárból. Friss tej eladó. Álláshírdetés. Egy tragikus hír Rácalmásról. Tudósítás a rácalmási szüretről. Teleszky János új kalapban. Dr. Sárközi Ferenc búcsúbeszéde.
2017-07-00Boldog 70. születésnapot, NagyvenyimVargáné Kaiser Katalin polgármester asszony visszatekintése Nagyvenyim 1947. augusztus 1-i önállóvá válása óta eltelt 70 évre
2017-06-14Könyvtárban a kiállítás képeiAlbumban lapozhatók a Mezőfalva elmúlt tizenhárom évét bemutató fényképkiállítás anyagának fotói.
2017-06-00A hónap műtárgya - Gemmacsüngős, aranymedállal díszített gagátgyöngysor Dunaújvárosból2016. szeptember - Gemmacsüngős, aranymedállal díszített gagátgyöngysor Dunaújvárosból. A hónap műtárgyául választott gyöngysort Intercisa délkeleti temetőjének 57. sírjában találták, egy gazdag női halott nyakában. A gyöngysor elemei gagátból készültek, a rajta lévő aranymedál kör alakú.
2017-06-00Rácalmás évezredei II. Szemelvények iskolánk múltjábólNémeth Miklósné Rácalmás történeti tanulmányának második része az államalapítástól az 1800-as évekig.
2017-06-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Vadászlesen Modrovich IgnáccalModrovich Ignác vadász élménye, mely 1857. augusztus 18-án a Vadász Lapban Vadász-táska Rácz-Almás címmel jelent meg.
2017-06-00A hónap műtárgya - Avar mécses Dunaújvárosban2017. június - A mécses 1966-ban került elő egy leletmentés során. A feltárásra a Vígadó és a kórház mögötti Duna-parton került sor. A mécses a 28. számú, földbemélyített házból került elő, ennek használatát a leletanyagot közlő Bóna István 620-670 közöttre keltezte. A mécsest kézzel formálták, hengeres testének egyik végén sérült fogantyúja van, a másik végén lyuk a kanóc számára.
2017-05-05Paprikás kézilabdaKét zseniális kézilabdázót kértem meg: elevenítsék fel a régi idők Dunaújváros - Ferencváros rangadókat. Mik is történtek azokon? A Dunaferr dicsőséges időszakában az egyik legnagyobb ellenfél volt a Fradi.
2017-05-00Ózdi kötődésűek a közönség soraiban. Klubnap az Intercisa MúzeumbanBeszámoló az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) helyi szervezetének klubnapjáról, amelyet az Intercisa Múzeumban tartottak 2017. április 20-án. A klubnapon dr. Nagy Péter mutatta be "A Rima vonzásában: Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig" című kötetét.
2017-05-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Máhr Nándor, a komikus színészMáhr Nándorról (1882-1921), szüleiről, feleségéről Keleti Juliska színésznőről szól a cikk.
2017-04-22Utazás Szent Pantaleonn nyomábanA II. Monostor Konferencia előadója volt dr. Baráth Károly (kép). Ismertette, hogyan lett Szent Pantaleon a kórházunk neve, majd virtuális utazás során európai kultuszának emlékhelyeit mutatta be.
2017-04-21OMBKE-gyűlés: könyvbemtatóvalDr. Nagy Péter történész A Rima vonzásában (Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig) című könyvét mutatták be április 20-án, csütörtökön a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi csoportjának ülésén.
2017-04-15Legújabb ismereteinkA Pentelei Monostor Konferenciám dr. Diószegi György Antal (kép) művelődéskutató lenyűgöző előadásában halhattuk Szent István királyunk - Pentele Monostora . Veszprém és a Szerémség - görög összefüggéseinek fényében című előadását.
2017-04-07Hatvanöt év gyógyítás. Bombabiztos óvóhellyel épültA városépítés egyik fontos állomása volt a rendelőintézet 65 évvel ezelőtti átadása. Hatvanöt éve, április 2-án fogadta első betegeit a mai Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézete, akkori nevén Sztálinváros Rendelőintézete, amelyet hivatalosan 1952. április 30-án Ratkó Anna egészségügyi miniszter adott át.
2017-04-07Sportegyesület az egyetemen. Pingpong, floorball, futsal, kosárlabda és testnevelésóraTöbb mint ötven évvel ezelőtt kezdte meg működését a főiskolásokat megmozgatós sportegyesület.Az egyesület elnöke Balogh Bertalan, főtitkára Zemankó Zoltán. A sportegyesület jelenlegi helyzetéről.
2017-04-03OMBKE: a hagyományok szellemében (képaláírás)Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) helyi szervezetének tagjai a múlt héten tartották rendezvényüket, amelyen ezúttal a Dunaferr két üzemének, az öntöde és mechanika 65 éves fennállására emlékeztek. Két előadás hangzott el az üzemek történetéről és mai lehetőségeiről, amelyeket Hájas Béla és Kovács Zsolt üzemvezetők prezentáltak. Képünkön Józsa Róbert, az OMBKE helyi elnöke a rendezvény megnyitásakor. (teljes szöveg)
2017-04-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Társasági élet az 1900-as évek körülMegalakul, többek között, a Katolikus Kör, a Tűzoltó Egylet, a Polgári Olvasókör, a felnőtt színjátszókör, a vegyes dalárda és a Rácz-Almási Jótékony Nőegylet. Ez utóbbi adományokból felépítteti 1898-ban a Szegényházat és a Kórházat. Jellemző erre az időszakra a merev társadalmi érintkezési szabályok lazulása.
2017-03-25Wolf Johanna és a Prémium. A Mérnökklubot is vezetteAz ország újjáépítésében szükség volt a mérnökökre, így felelősségteljes feladattal bízták meg a megkülönböztetett figyelemmel kísért beruházáson. Wolf Johanna (kép) a kilencvenkettő esztendőre szabott tartalmas életútjából hat év kötődik az egykori Sztálinvároshoz. Összeállításunkban rá emlékezünk.
2017-03-25Meddig volt élet a monostorban?A köztiszteletben álló Csupity Iván 50 évig volt a ráctemplom gondnoka. Elbeszélése alapján tudom, hogy 1690 körül a ráchívők csónakokkal keltek át a Dunán, hogy a monostorban tartott vasárnapi istentiszteleten részt vehessenek.
2017-03-18A pentelei ékszerdobozMárcius 14-én ülésezett a Pentelei Monostor Bizottság, amely a Szalki-sziget közelében lévő monostor ügyét karolja fel. A bizottság tagjai között találjuk Németh Zoltánt (kép), a Szent György Lovagrend korábbi kancellárját is.
2017-03-13A pentelei monostor alapításaA Monostor alapításának bemutatása kiváló magyar történészek és régészek kutatási eredményeinek ismertetésével.
2017-03-02Alig több mint tíz év. Oázis lesz a sivatagbanNemrég egyik írásunkban egy legendás dunaföldvári épületről szóltunk, most egy másik nyomába szegődünk. Hol volt, hol nem volt, tán igaz sem volt - kezdhetnénk az egykori Kék Duna Szálló és Étterem történetét, hiszen a helyén ma óriási foghíjtelek éktelenkedik.
2017-03-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. A Kreskay család történetébőlA Kreskayak öt generáción keresztül Fejér megye és Fehérvár közéletében előkelő szerepet játszottak, 10-15 Kreskay viselt jelentős tisztséget. Az öt generáció élete Rácalmáshoz is kötődik, hiszen több, mint 10 fő az itt születettek száma.
2017-03-00Az Újtelepi (Radnóti) Általános Iskola története, 1965-2001.Az Újtelepi (Radnóti Miklós) Általános Iskola története.
2017-02-24Hadifogságban (kishír)Neszményiné Gubacsi Erzsébet kedden este mutatta be a József Attila Könyvtár emeleti előadótermében édesapja, Gubacsi József visszaemlékezései alapján írt könyvét, a Fogságom történetét. A férfi négy évet raboskodott a gulágon. (nem teljes szöveg)
2017-02-23VisszaemlékezésekFebruár 21-én, kedden tartották a József Attila Könyvtárban Neszményiné Gubacsi Erzsébet Fogságom története című kötetének bemutatóját.
2017-02-02Legendás épületEgy település markáns történelmi épületei idővel változnak ugyan, talán színt és funkciót cserélnek, de őrzik a múltat. Szászvári Józsefné nyugdíjas történelem tanárnő archívumából kerültek elő Dunaföldvár legendás épületeinek fotói.
2017-02-00A hónap műtárgya - Római plumbata Baracsról2016. június - Római plumbata Baracsról. Lévay Zoltán ajándéka a múzeumnak egy speciális római fegyver, a dobónyíl. A baracsi tárgy jelenlegi állapotában alig 13,7 cm hosszú. Három élű, szakállas hegye vasból készült.
2017-02-00Pentele monostora - Veszprém és a Szerémség görög összefüggéseinek fényébenDr. Diószegi György Antal művelődéskutató írása a dunapentelei monostorral kapcsolatos kutatásairól
2017-02-00Vörös Nosztalgia: Sztálinváros polgára voltamVáczi Mariann kultúrantropológiai cikke Sztálinváros építőiről
2017-02-00A kőSzőke András visszaemlékezése egy dunaújvárosi élményére
2017-02-00A hónap műtárgya - Bronzkori koponyamaszk Iváncsáról2017. február - Az arccal felfelé fekvő koponyamaszk a nagyrévi kultúra településének egyik hulladékkal feltöltött gödréből származik. Az arckoponya széle nem töredezett, hanem lesimított. Nem szétdúlt sírból származó töredékkel van tehát dolgunk, hanem gondosan feldolgozott műtárggyal. Feltűnő, hogy a felső állkapocs valamennyi foga hiányzott.
2017-01-24Kölcsönözhető (kishír)Már kölcsönözhető a József Attila Városi Könyvtárban Éberhardt Béla Szalki-szigetről írott könyve. a kötetből megismerhetjük a sziget történetét a kezdetektől a fejlesztéseken, terveken keresztül a megújulásig. A többi közt megtudhatjuk azt is, mikor volt amikor még igazi szigetként létezett, majd mikor állt az ipar, a város szolgálatába a kikötő és a hajóállomás megépülésével. (teljes szöveg)
2017-01-20Eredményekről, tervekrőlA színvonalas műsor részeként Cserna Gábor polgármester értékelte az elmúlt esztendőt január 19-én, csütörtökön, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában megtartott Újévi Köszöntő rendezvényen.
2017-01-17Tartalmas évük volt. Lendületesen fejlődik a kisvárosÉvértékelő sorozatunkban a városkörnyéki települések vezetőit kérdeztük az elmúlt esztendő fontosabb eseményeiről és a jövő terveiről. Mozgalmas és fejlesztésekben bővelkedő évet zárt Rácalmás városa 2016 decemberében is. Schrick Istvánnal beszélgettünk.
2017-01-14Nagyon aktív közösség. Soha rosszabbatElőszállás aktív közössége nem csak a programokban aktív, tevékenyen részt vesz a településfejlesztésben is.
2017-01-11Már ünnepváró hangulatA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 4. 2016.10-12.
2017-01-10Mozgalmas nyári hónapokA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 3. 2016. 07-09.
2017-01-09Falunapok, vigasságokA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 2. 2016. 04-06.
2017-01-06Év végi hajrá - sikerekkelVisszatekintés a 2016-os évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésünkben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 4. 2016.10-12.
2017-01-05Rekordot döntő MaratonVisszatekintés a 2016-os évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésünkben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 3. 2016.07-09.
2017-01-04Újvárosban az EHF-trófeaVisszatekintés a 2016-os évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésünkben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 2. 2016.04-06.
2017-01-04Gyarapodott a vagyonukÉvértékelő sorozatunkban a városkörnyéki települések vezetőit kérdeztük az elmúlt esztendő fontosabb eseményeiről és a jövő terveiről. Ezúttal Kisapostagon polgármesterét, Nagy Attilát kérdeztük.
2017-01-04Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása (képaláírás)Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása: Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig
2017-01-03Mozgalmas, próbatételekkel telített. Egyetem lett a főiskolábólVisszatekintés a 2016-os évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésünkben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 1. 2016.01-03.
2017-01-03Erős civil közösségÉvértékelő sorozatunkban a városkörnyéki települések vezetőit kérdeztük az elmúlt esztendő fontosabb eseményeiről és a jövő terveiről. Elsőként Rauf Norbert, Daruszentmiklós polgármesterét kérdeztük.
2017-01-00Ez történt 2016-ban. Jelentős beruházásokBeszámoló az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 2016-os évéről.
2017-01-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Dr. Paizs GyulaDr. Paizs Gyula a XX. század elején hazánkban a legműveltebb mezőgazdász-közgazdász elithez tartozott. A Sorbonon két diplomát szerzett. Gazdaságát a legkorszerűbb európai mintára rendezte be. A tízes években a politika is megérintette.
2017-01-00A hónap műtárgya - Cikádafibulák az Intercisa Múzeum gyűjteményéből2017. január - A hónap műtárgya nem egy tárgy, hanem egy tárgytípus, a cikádafibulák. A fibula nem más, mint ruhakapcsoló tű, a cikáda rovar alakú díszek gyűjtőneve. Egyaránt cikáda névvel illetik a kabóca, méh, légy vagy sáska lakú tárgyakat. Az Intercisa Múzeum gyűjteményében egyaránt találhatók római- és népvándorlás kori cikádafibulák.
2017-00-00Úttörővasutak Magyarországon (1. rész)A Mukiról. Adatokkal.
2016-12-22Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása (képaláírás)Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása: Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig címmel várja a látogatókat. (teljes szöveg)
2016-12-00A Dunai Vasmű Építőjétől a Dunaferrig. Kis gyári sajtótörténetÖsszefoglaló a Dunai Vasmű, később ISD Dunaferr üzemi lapjairól. A lap felelősé, és főszerkesztők felsorolása.
2016-12-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Kis hírek, érdekességek Rácalmás 150 évébőlA fogyasztási adó beszedése. Tanítói álláshirdetés. Egy rácalmási szőlősgazda keservei. Kettős és négyes fogatok eladók. Almavásár. Bay Géza végrendelete 1903. Posta és telefonközpont Rácalmás1910. Huszár stikli
2016-11-26Rácalmás annoÖrökérvényű igazság, érdemes korabeli írásokat szemlézni, érdekességeket tudhatunk meg. Az alábbi szemelvényeket Németh Miklósné alpolgármester gyűjtötte a település 1800-as, 1900-as éveiről. Érdemes figyelni a nyelvezetet, a régi helyesírást!
2016-11-21A forradalom nálunk. A forradalom SztálinvárosbanAz Intecisa Múzeum történész-muzeológusa Kronászt Margit (kép) tartott előadást a sztálinvárosi 1956-os eseményekről a József Attila Könyvtárban november 15-én, kedden.
2016-11-2050 éves a város papírgyártása: a nagy találkozás"1966 november derekán állították üzembe, vagyis éppen 50 éve termel a Dunaújvárosi Papírgyár! Nagy idők nagy tanúi adtak randevút egymásnak a napokban;az ipartörténeti emlékek felelevenítésével, valamint közös ünnepséggel emlékezve!"
2016-11-18Réges-régi történetekA „HÍD” Egyesület Dunaújvárosi Marketing Klubja kerekasztal beszélgetést tartott november 17-én, csütörtök délután a Galéria Jazz Klubban.
2016-11-17Kohó is lett, de lófasz is"Csak szűk körben, állami vezetők, magas rangú káderek, vállalatvezetők körében terjesztett képek árulkodnak arról, amit Örkény legendás egypercese hat szóban összefoglalt: Sztálinváros mint kirakatberuházás igencsak távol állt a szocialista tökély eszméjétől. Két múzeumi raktárból előkerült albumból válogattunk kontrasztos fotókat, java részük sosem került nyilvánosság elé."
2016-11-16Pentele - 1956-banTudományos alaposságú előadást tartott 1956 sztálinvárosi eseményeiről november 15-én, kedden délután a József Attila Könyvtárban Kronászt Margit (kép) történész-muzeológus.
2016-11-15Keddi előadás: Sztálinváros 1956Az Intercisa Múzeum és a József Attila Könyvtár szervezésében november 15-én, kedden 17 órától Sztálinváros 1956 - a kutatások tükrében címmel tart előadást Kronászt Margit, történész-muzeológus.
2016-11-08Az utolsó segélykiálltás PentelérőlHatvan évvel ezelőtt tiporták el a szovjet lánctalpak a magyar forradalmat. A hősiesen küzdő dunapentelei felkelők a végsőkig kitartottak, az általuk működtett rádión tudatták az országgal és a nagyvilággal helyzetüket, s itt hangzottak el az utolsó segélykérő szavak is. Majd november 7-én a település elesett, és a Rákóczi rádió is elhallgatott...
2016-11-04Vége lett egy álomnak. November 4: egy nagyon sötét nap1956. november 4-ét, talán nem találó a kifejezés, de mintha félvállról venné a magyar történelemtanítás és a magyar közvélemény egyaránt. Az 1956-os forradalommal kapcsolatban általában csak október 23-át dicsőítjük, majd azt követő napok eseményeit méltatjuk. Pedig november 4. után rengeteg élet vett nagy fordulatot. A szüleiméké is.
2016-11-03Hiteles '56-os emlékek (képaláírás)Rácz József (a háttérben) tartott előadást november 2-án az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére rendezett sorozat részeként Kulcson a faluházban, amelynek mottója: emlékezz hiteles tanúk segítségével. Az előadás témája az alábbi volt: az orvosok, ápolók és ápolónők, mentősök, önkéntesek szerepe a forradalom harcaiban. Képünkön Kaczander Károly mutatja be az előadót. (teljes szöveg)
2016-11-00Újtelepnek van játszótere!Az Újtelep városrészi Tündérkert játszótér létrehozásának története és beszámoló az avatásról.
2016-11-00Egy kis történelmi visszatekintésA Tesco melletti Kistemető történetének bemutatása, külön kitérve a temetkezési hely centrumában álló Szitányi-kápolnára.
2016-11-00Nyomot hagyni magunk után. Üzemtörténet-írás a DunaferrnélÖsszefoglaló a Dunai Vasmű és az ISD Dunaferr történetét feldolgozó munkákról, tanulmányokról, könyvekről.
2016-11-00A többször átkeresztelt városDunaújváros nevének változásai a történelem folyamán: Dunapentele, 1951-től Sztálinváros, 1956 őszétől újra Dunapentele, 1957 januárjától Sztáliváros, végül 1961. november 25-től Dunaújváros.
2016-11-00A forradalom végnapjai városunkbanKronászt Margit történész-muzeológus ismertetője 1956 novemberének eseményeiről Sztálinvárosban.
2016-11-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. A Jankovich Gyula és családja"Amikor a Jankovich kúria belső udvarán sétálunk, látjuk a Pokol-pincét. A legenda alapján a Jankovichok itt kártyázták el vagyonukat. Ezt a legendát, ha boncolgatjuk, egy család szomorú tragédiája bontakozik ki."
2016-10-15Kötet az Egyenlőségi KörrőlKönyvbemutatót tartottak október 13-án, csütörtökön este a városháza dísztermében Dunaföldváron. Lukácsi Pál A teremtő idő - Polgári kori egyesületek Dunaföldváron című könyvét mutatták be.
2016-10-00Az 1956-os forradalom előszállási eseményeiTanulmány az 1956-os forradalom előszállási eseményeiről.
2016-10-00Nagyéri Károly"Sztálinváros furcsa parancsnoka". Nagyéri Károly és az 1956-os események Sztálinvárosban.
2016-10-00A titkos brioni találkozóFarkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatójának írása.
2016-10-00Sztálinváros és a forradalom - így éltük meg mi...Kronászt Margit történész-muzeológus rövid ismertetője a sztálinvárosi 1956-os eseményekről.
2016-10-00Az én Dunaújvárosom: DunapenteleDr. Bakos Károly ügyvéd visszaemlékezése Dunapentelére, Sztálinvárosra.
2016-09-19Végleg hazatértek... Otthon a puszta névadóiEgy régi-régi baracsi család több, a történelem által innen elszakított tagját temették újra falujukban. Tótváradgyai Kornis Károly, felesége Koller Edit, lányuk Kornis Edit és az ő férjének, Merényi Ferenc földi maradványait helyezték végleges nyughelyükre a családi kriptába, római katolikus szertartás szerint.
2016-09-16Hatvan év emlékhelyeHatvan évvel ezelőtt még semmi nem volt ott, ahol most megszámlálhatatlan emlék helye áll. Hatvan éves az előszállási általános iskola.
2016-09-16Valami új Dunaújvárosban az Inetrcisa MúzeumbanA dunaújvárosi Inetrcisa Múzeum bemutatása.
2016-09-14Gyógyító szentünk. A gyógyító emlékéreHa minden a tervek szerint alakul, a jövő év elején Szent Pantaleon szobra fogadja majd a helyi kórházba érkezőket. Gyógyító emlékezés.
2016-09-09Könyvbemutató a könyvtárban (kis hír)A Bántapusztától Dunaújvárosic című könyvét mutatta be Csécs István nyugállományú alezredes csütörtökön délután a József Attila Könyvtárban, amely Dunaújváros katonatörténetét dolgozza fel. (teljes szöveg)
2016-09-09Lexikonszerű adattárSajátos könyvet, két másik kötet előfutárát mutatták be a József Attila Könyvtárban, melynek megjelenését az önkormányzat és a városalapítók is támogatta.
2016-09-08Ma van az Olvasás VilágnapjaSzeptember 8-a az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja. A József Attilla Könyvtárban ma mutatják be Csécs István nyugállományú alezredes Bántapusztától - Dunaújvárosig című, Dunaújváros katonatörténetét feldolgozó könyvét.
2016-09-02Múzeumi felhívás. Ahogy én láttam '56-otAhogy én láttam címmel felhívást és gyűjtést szervez az Intercisa Múzeum a József Attila Könyvtárral közösen.
2016-09-00Dunaújváros "katonatörténete". A 167. általános műszaki zászlóalj emlékére2016. szeptember 8-án mutatták be a József Attila Könyvtárban Csécs István "Bántapusztától Dunaújvárosig - A Magyar Honvédség 167. Általános Műszaki Zászlóalj története, 1966-1991." című könyvét. A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete és a Dunaújvárosi Honvéd Klub közös rendezvényén a nyugállományú alezredes szerző Pekarek János újságíróval beszélgetett.
2016-09-00Érdekességek a gyártörténetből. Erről írt a krónikaNégy darab érdekes kishír a Dunai Vasmű Krónika című könyvből: Selyemhernyó-termesztés (1958), Kezdő mérnökök munkába állása (1959), Stewardessek a vasműben (1970), A számítástechnika tízéves koncepciója (1978).
2016-09-00Kora újkori hajtűk Dunaújvárosból2016. május hónap műtárgya - kora újkori hajtűk Dunaújvárosból.
2016-09-00Momert: mérlegtől a PorschéigBeszélgetés Urbán Lászlóval, a Momert vezérigazgatójával a cég helyzetéről.
2016-08-31Intercisa Múzeum állandó kiállítása (képaláírás)Intercisa Múzeum: Állandó kiállítás - Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig.
2016-08-31Katonák helyi történeteSajátos műfajú, de mindenképpen hiánypótló kötettel gazdagodik hamarosan a város helytörténete. Csécs István Bántapusztától Dunaújvárosig című, Dunaújváros katonatörténetét is feldolgozó könyvének bemutatója szeptember 8-án lesz a József Attila Könyvtárban.
2016-08-13A gyermekkor szép emlékeJó, jó az internet, de a személyes találkozás az igazi! – ezt a mondatot egy Svédországban élő magyar hölgy mondta, aki a világhálón megismert új barátaival személyesen találkozott gyermekkora szép emlékű városkájában, Dunaföldváron.
2016-08-09Kastélyavató, kiállításokkalA magyar-kínai barátságot szimbolizáló kiállítással avatták augusztus 8-án, hétfőn Perkátán a felújított, és ezzel együtt Magyar-Kínai Turisztikai Központtá fejlesztett Győry-kastélyt.
2016-08-01Ejtőernyősök emlékéreKét, ejtőernyőzés közben, tragikusan, fiatalon elhunyt sporttársuk, barátjuk Görbicz Károly és Hamvai Gábor emlékére rendeztek különleges ugrást július 30-án, szombaton délben ejtőernyősök a baracs-kisapostagi repülőtéren.
2016-08-00Békekölcsön a haza javáraIsmertető az 1950-es évek egyik "pénzügyi termékéről", a békekölcsönről.
2016-08-00A hónap műtárgya - Levente igazolvány Dunapenteléről2016. április. Április hónap műtárgya a Dunapentelei Levente Egyesület egyik tagjának, Horváth Lászlónak az igazolványa. Az igazolványt a család ajándékozta a múzeumnak 1989-ben.
2016-08-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjábólA Bay család történetének folytatása Mészöly Gézáné, Dr. Gyergyai Margittal.
2016-07-30Egy hét elég volt MoszkvábólKovács Péter, a dunaújvárosi tornasport legendája versenyző korában nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményt nyújtott. Nem véletlen, hogy elemet is neveztek el róla, a Kovács-szaltót, amit sokáig rajta kívül senki sem tudott megcsinálni. A tornász visszaemlékezése.
2016-07-23Szent Pantaleon zarándoklat. Emlékező zarándoklatSzent Pantaleon halálának idei évfordulóját július 23-án ünneplik meg egy Beloiannisz és Dunaújváros közti zarándoklattal.
2016-07-16Hagyományteremtő módon. Kohóünnep, díjátadássalJúlius 15-én, pénteken hagyományteremtő módon új helyszínen, a Vasmű téren nagy családi program várta a vasműs családokat a "II. számú nagyolvasztó indító ünnepségen". Elismerések, pazar program, tűzijáték. A Borovszky-díjat idén Cseh Ferenc ()kép, a Nagyolvasztómű gyárvezetője érdemelte ki. Egyetemi oktatói és tudományos pályafutásának elismeréséül az ISD Dunaferr Zrt-ért díjat dr. Farkas Ottó professor emeritus vehette át. Az ISD Dunaferr Társaságcsoport Kiváló dolgozója kitüntetésben részesült Miklós István kohómester. Az ISD Dunaferr Zrt. Kiváló Dolgozója elismerést kapott a nagyolvasztótól: Titz Imre termelésvezető, Mérges László üzemvezető, Nagy Gábor főolvasztár, Garbacz Gábor csőszerelő. Nagyolvasztómű Elismerő oklevelét vehette át Fekete Gábor lakatos hegesztő. Elismerő oklevélben részesült az energiaellátó rendszer modernizálásáért az ISD Power Kft két dolgozója: Nagy Attila és Bak Tibor.
2016-07-12A grófék megmaradt ereklyéiA Győry család emlékei címmel nyitottak meg kiállítást július 8-án, a felújított kastélyban Perkátán.
2016-07-08Hatvanéves lett a koksztermelés. Elválaszthatatlan a vasműtőlA hatvanéves kokszolót nem csak az ott dolgozók ünnepelték, hanem az egész vasmű köszöntötte a Dunaferr Lemezalakító Kft. szabadidőközpontjában július 7-én. Két gyémántdiplomás nyugdíjas kokszolói szakembert is köszöntöttek az ünnepen: Kiss Istvánt (kép) és Horváth Lászlót (kép).
2016-07-00A II-es kohó indításának ünnepe. Sikeresen zárult a nagyberuházásBeszámoló az ISD Dunaferr által rendezett, a II-es kohó indításának tiszteletére életre hívott ünnepi rendezvényről. Cseh Ferenc, a Nagyolvasztómű gyárvezetője vehette át a Borovszky-díjat. Az ISD Dunaferr Zrt.-ért Díjat dr. Farkas Ottó, a Miskolci Egyetem professor emeritusa kapta. Az ISD Dunaferr Társaságcsoport Kiváló dolgozója kitüntetésben részesült Miklós István kohómester. Az ISD Dunaferr Zrt. Kiváló Dolgozója elismerést kapott a nagyolvasztótól: Titz Imre termelésvezető, Mérges László üzemvezető, Nagy Gábor főolvasztár, Garbacz Gábor csőszerelő. Nagyolvasztómű Elismerő oklevelét vehette át Fekete Gábor lakatos hegesztő. Elismerő oklevélben részesült az energiaellátó rendszer modernizálásáért az ISD Power Kft két dolgozója: Nagy Attila és Bak Tibor.Nyilatkozik: Mérges László és Nagy Gábor kitüntetettek ; Fásy Ádám, a Zeneexpressz tulajdonosa, műsorvezetője ; Oros Pál, a rendezvény résztvevője, és Dombóvári Péter kohómester.
2016-07-0060 éves a dunaújvárosi kokszgyártás. Európa egyik legjobb kokszát állítják előÜnnepélyes megemlékezést tartottak 2016. július 7-én a Dunaferr alsó Duna-parti oktatási központjában a dunaújvárosi kokszgyártás 60 jubileuma alkalmából. Beszédet mondott Orova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatója ; dr. Farkas Ottó, a Miskolci Egyetem professor emeritusa ; Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője és Gara Róbert, a DBK Wien vállalat ügyvezetője.
2016-07-00Társadalmi, avagy közösségi munka. Önként, dalolva?Ismertető az 1950-es induló társadalmi munkáról és a napjainkban az érettségihez kötelező közösségi munkáról. Részletek a Dunai Vasmű Kohászati Gyárrészleg Braun Éva Brigádjának naplójából.
2016-07-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából: Kis hírek az elmúlt 150 évbőlBay Géza lovas balesete; Önkéntes árverés; Ráczalmás község hirdetménye; Koleragyanus megbetegedés; Pécsi Mária beadványa; A gyilkos- és a tréfás villám; Nyaralás Ráczalmáson; 38 vitézi telket adományozott a kormányzó; Az inyencmester üzenete; Aki nem tud úszni, ne menjen a Dunába.
2016-06-29Mindörökké a táncértDunaújvárosban, de a régióban is fogalom a Tomcsányi Éva - Wünsch László házaspár neve: megalapították az alapfokú táncoktatást, majd monumentálisra fejlesztették azt. A kezdetekről meséltek.
2016-06-2360 éves a dunaújvárosi kokszgyártásOrova István (kép) köszöntője a 60 éves kokszgyártás évfordulójára.
2016-06-23Gondolatok a hat évtized okánGara Róbert (kép), a DBK KFT. ügyvezető igazgatójának gondolatai a 60 éves dunaújvárosi kokszgyártás évfordulójára
2016-06-10Húszéves a Violin MűvészetoktatásViolin-találkozóra gyűltek össze június 4-én a művészetoktatási intézmény tanárai és diákjai a közmúltban Rácalmáson, ahol minden kezdődött..
2016-06-06Intercisa Múzeum időszakos kiállítása (képaláírás)Intericisa Múzeum időszakos kiállítás: Szent Flórián katonái - a tűzoltóság története (teljes szöveg)
2016-06-0060 éves a dunaújvárosi kokszgyártásOrova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatójának ünnepi köszöntője.
2016-06-00Meghatározó fejlesztések, beruházások a Kokszolóban. Mi történt 1968 és 2016 között?Ismertető az ISD Dunaferr Kokszolóművében 1986 és 2016 között történt fejlesztésekről, beruházásokról.
2016-06-00Bemutatkozik a Városvédők Újtelepért EgyesületA Városvédők Újtelepért Egyesület bemutatása. Az egyesület bejegyzése 2016. március 25-én vált hivatalossá. Az alapító tagok felsorolása. Az egyesület adatai.
2016-05-14Reisch György viszonya IstennelHúsz éve szentelték fel az evangélikus templomot. Alapító lelkésze az 1950-ben született Reisch György. Interjú.
2016-05-14Ha szerelmes vagy a dologbaJeges Zsolt Dunaújvárosban az 1. számú általános iskola stúdiósaként Első Emelet, Rolls Frakció találkozókat szervezett gyerekkorában. Ma olyan zenekarokat menedzsel Európában, mint a Middlemist Red, vagy a Fran Palermo.
2016-05-13Hatvanéves a kokszoló! Hatvan év után, világszínvonalonHatvan éve, 1956. július 8-án készült el az első adag koksz Dunaújvárosban, a Dunai Vasműben.
2016-05-06Meghosszabbítva (képaláírás)A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították az Intercisa Múzeumban a legutóbb megnyitott időszaki kiállítást. A Szent Flórián katonái - A tűzoltóság története című tárlat június 15-ig látható a múzeum nyitvatartási idejében (teljes szöveg)
2016-05-02Sikerült nekik hidat verniük. Egyesület, ami hidat jelentHúszéves a HÍD Dunaújváros s Környéke Egyesület.
2016-05-02Beszélt az emberek nyelvénVárostörténet - Kádár János a város 10. és 25. évfordulóján is ellátogatott Dunaújvárosba.
2016-05-00A múzeumgyarapító Jankovich MiklósIsmertető a Jankovich Miklósról fennmaradt ábrázolásokról, portrékról.
2016-05-00Szoborgettóból szoborparkIsmertető a dunaújvárosi szobrászat történetéről.
2016-04-25Zenével a gyermekekért24. Jótékonysági Pedagóguskoncert az evangélikus templomban. Először 1996-ban fogtak össze azért, hogy gyerekcsoportokat, egyesületeket támogassanak egy pedagógusok, zenetanárok részvételével létrehozott koncert bevételével. A bevételt ismét a Szent Pantaleon Kórház Gyermekosztályának ajánlották fel.
2016-04-25Az ómassai és paksi volt a mintaDunai Vasmű Gyártörténeti Gyűjtemény. A vaskohászatunk emlékeit megőrző skanzen létesítésének története: jövőbemutató.
2016-04-20Utat a kerékpárosoknak!Alig több, mint egy esztendeje alakult meg a Dunaújvárosi Kerékpárosok Egyesülete a helyi kerékpárosok érdekeinek képviseletére.
2016-04-19Tavaszi kínálatunkA Magellán kerékpárbolt rövid bemutatása.
2016-04-19Kaptár: földalattnyi rakendrollAz utóbbi öt esztendő tudatos építkezésének köszönhetően a város és a szűkebb térség egyik masszív élőzenei bázisává nőtte ki magát a Béke téri vasműs kapu előtt található Kaptár. Rakendroll - több nézetből. Vissza- és előretekintő kérdezz-felelekünk Tóth Zoltánnal, azaz Tökivel, a Kaptár programszervező mindenesével.
2016-04-18Katona: dologra!Közel tíz éve indult a még ma is Rácalmáson állomásozó Miska rekordhuszár története. Alkotója Rohonczi ROHO István.
2016-04-18Kodály visszatérő vendégünk voltA krónikák szerint kétszer járt nálunk Kodály Zoltán, először 1954-ben, másodszor 1965-ben. A Munkásművelődési Központ és Könyvtár 2004-es Történeti Évkönyvében az áll, hogy a Sztálin Vasmű Énekkara 1954. március végén tartotta első hangversenyét, amelyen Kodály Esti dal, a Két gömöri népdal, valamint a Békesség-óhajtás című művét adták elő.
2016-04-15Szent Flórián katonáiA tűzoltóság történetét mutatja be az Intercisa Múzeumban szerdán megnyílt kiállítás.
2016-04-14Tűz vann, babám?Szent Flórián katonái - a tűzoltóság története címmel nyílt kiállítás április 3-án az Intercisa Múzeumban.
2016-04-12Szent Flórián katonái. Bemutatják történetüketA közbiztonsági hónap keretében április 13-án a tűzoltóság történetét feldolgozó kiállítás nyílik az Intercisa Múzeumban.
2016-04-11A divat sem úszta meg. A divat irányzata az egyszerűség"A politikai és ideológiai változások az élet minden területére, így a divatra és az öltözködésre is kiterjedtek. Sorozatunk újabb részében tekintsünk vissza az ötvenes évekre."
2016-04-07Méltóságos uram komédiása"Önkényes igazgatóváltás a dunaújvárosi színházban." A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza új igazgatója Őze Áron lesz, aki dr. Borsós Beátát váltja.
2016-04-06Hercegi ünnepségA József nádor -napok idei programjai is emlékezetesek maradnak a Mezőfalva lakói és vendégei számára.
2016-04-05A főherceg beszéde. Községi születésnap205 éve alapították. Születésnapját ünnepelte Mezőfalva.
2016-04-04József nádor. 205 éves évfordulóÁprilis 2-án, szombaton a Piac téren több száz ember előtt, rendhagyó beköszöntővel és zenés felvonulással kezdődött Herczegfalva – Mezőfalva alapításának 205. évfordulóját ünneplő József nádor napok rendezvénysorozat.
2016-04-04A kis- és nagyplasztikákA vas- és acél szoborpark létrejöttét és gyarapodását a városunkban rendezett alkotótelepi élettel együtt a média folyamatos érdeklődése kísérte. A dunaújvárosi művésztelepről, az acélszobrász alkotótelep történetéből.
2016-04-00Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. Paczona nyulászikPaczona István rácalmási katonatiszt vadásztörténete.
2016-04-00Akkreditált anyagvizsgálat és kalibrálás folyamatosan változó környezetben az ISD Dunaferr csoportnál. 65 éves az anyagvizsgálat DunaújvárosbanA szerzők bemutatják a Dunai Vasmű anyagvizsgálati tevékenységeinek fejlődését, a távol- és közelmúltban végbement szervezeti és jogi változásokat, valamint ezek hatását a mindenkori működésükre, az akkreditált státusz megtartására, a piacon maradás feltételeinek megteremtésére. A bemutatott tevékenységek időpalettája 1951 és 2016 közé tevődik
2016-03-30Gitárok, plakátok... Csak az ötveneseké a világ"Rocktörténeti kiállításként hirdetik, ám inkább egy letűnt zenei korszak kegytárgyainak halmazát, és az ezzel járó időutazás érzését kínálja." Június 29-én megnyílt a Rock Múzeum anyagából válogatott tárlat a Munkásművelődési Központban.
2016-03-22Az 1956-os jeges árra emlékeznekJeges ár Dunaföldváron. 60 évvel ezelőtt, 1956. március első felében rendkívül nehéz napokat éltek meg a Duna menti települések. A folyó magyarországi, főként a Dunaföldvártól kezdődő déli szakaszán mindeddig nem tapasztalt erősségű és magasságú jeges ár pusztított.
2016-03-21Dunaferr Dunai Vasmű Krónika"A város és a Vasmű 50 éves történetét gyűjtötte, rendszerezte az a reálértelmiségi kör, amely példa nélküli vállalkozásának végeredménye a Dunaferr Dunai Vasmű 50 éves Krónika megszületése." A krónika bemutatása.
2016-03-18A védőrendszerMindenki nagy reményeket fűz a Kulcs-Rácalmás irányából építendő csatornarendszerhez. Sokat várnak a Kulcs, Rácalmás felől épülő csatornarendszertől a Táborálláson élők, víkendezők.
2016-03-17Muki HűvösvölgybenA közkedvelt Muki kisvonat több eredeti elemei is a hűvösvölgyi gyermekvasút múzeumába került.
2016-03-17Az '56-os márciusi árvíz Pentelén„Először a Hajóállomás került víz alá, amit jelentősen meg is rongált az áradással együtt érkező jég. A Halászcsárdát sem kímélte a jeges ár.” Németh Károly, H. Szabó teréz, Zsbeházi Imre visszaemlékezéséből.
2016-03-16A regényes múltMárcius 15-i ünnepségek Rácalmáson. Szilágyi Irén a rácalmási művelődési ház vezetője Szalai Árpáddal beszélgetett az Emlékezzünk a régiekre című könyvről.
2016-03-09TelepüléstörténetNagyvenyim területén talált régészeti leletekből nyílt kiállítás március 7-én a nagyvenyimi községházán.
2016-03-09Boksz: izmosodó jelenlétSzakmai körökben is elismerik a dunaújvárosi Fox Sportegyesület kitartó munkáját. Az egyesületben jelenleg négy szakosztály működik: ökölvívás, brazil jiu-jitsu, aikido, kali. Az egyesület bemutatkozása.
2016-03-08"Munkás - paraszt szövetség"A Dunai Vasmű 1954. évi freskópályázatán Domanovszky Endre nyerte el a megbízást. A vasmű főbejárata fölé készült, s az eléje helyezett oszlopok adta tagoláshoz alkalmazkodó, hatalmas falfestményen ünnepélyes kenyérátadási jelenet köti össze a martinászok bal oldali és a termést betakarító parasztok jobb oldali csoportját.
2016-03-08Húsz év múlva találkozunk?A Dunaferr SE jégkorongozóinak jubileumi bajnoki mérkőzéséről.
2016-03-05Izzik a csarnok, itt a magyar bajnokTelt ház előtt védte meg 1996-os bajnoki címet a Dunaferr legendás hokicsapata március 4-én. Beszámoló a mérkőzésről.
2016-03-04Fedjék be a jégpályát!!!Húsz éve, hogy a Dunaferr SE jégkorongcsapata bajnoki címet szerzett. Dr. Szabó József emlékei az első bajnokcsapatról.
2016-03-01Őt is kényszermunkára ítéltékAz emlékek szerint helyben Nagy Antal volt az egyetlen táborba elhurcolt. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévét a Megyei Jogú Városok Szövetsége 2017.február 25-ig meghosszabbította.
2016-03-01Karcsi bá' emlékeiHúsz éve, hogy a Dunaferr SE jégkorongcsapata bajnoki címet szerzett. Böröndi Károly emlékei.
2016-03-00Szabadon alkatók kiállítása. VAS/MŰ - a Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep négy évtizede2016. március 11-én nyílt meg VAS/MŰ címmel a dunaújvárosi vas- és acélszobrászatot bemutató tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben. Kovalovszky Márta művészettörténész írása az alkotótelepről.
2016-03-00Könyvbemutató tette még különlegesebbé...A március 15-i ünnepség részenként bemutatták Rácalmáson Szalai Árpád emlékezzünk régiekre című könyvét. A szerzővel Szilágyi Irén, a művelődési ház vezetője beszélgetett.
2016-02-29Partomlás: évforduló!1964. február 29-én, 52 éve történt a helyi katasztrófa, a partszakadás. Cikkünk szerzői - Sümeghy Pál, Zarándy László - építőmérnökök, akik jelentős szerepet játszottak a városi partvédőmű tervezésében és építésében.
2016-02-29Kisvizek ősszel, árvizek nyár elejénIntercisa és Pentele létrejöttében és életében a Duna alapvető fontossággal bírt, miként a Duna menti vasmű telephelyének kiválasztásánál a folyóból nyerhető ipari víz, valamint a nagy mennyiségű nyersanyag szállítására alkalmas olcsó vízi út meghatározó volt.
2016-02-25Egy nagy csapatA 20 éve bajnokságot nyert csapat ereje abban rejlett, hogy dunaújvárosi volt. Március 4-én emlékezünk az 1996-os bajnoki döntőre. Akkor a Dunaferr kapusa Berényi Norbert volt, aki most szívét-lelkét kiteszi a jubileumra gondolva. Az alábbiakban az ő gondolatait olvashatjuk az évforduló kapcsán.
2016-02-23Régiekről szólvaA március 15-ei ünnepségén lesz a könyvbemutatója Rácalmás múltjának egy jelentős és nagyon érdekes szeletét bemutató könyvnek. Az íróval, Szalai Árpáddal beszélgettünk.
2016-02-22A Munkára Harcra Kész mozgalomA Vasas Sport Egyesület keretében 1951-ben 192 üzemi sportkör működött. Ezek a Munkára Harcra Kész sportmozgalom szervezésére összpontosították erőfeszítéseiket. A sportmozgalom szovjet mintára jött létre, benne elsősorban a számszerűség hajszolása és a kampányszerűség érvényesült. A dolgozók szórakoztatására szinte minden hónapban biztosítottak valamilyen sportszenzációt
2016-02-19Múltidézés Kercsó ÁrpáddalInterjú Kercsó Árpáddal a Dunaferr SE jégkorongozóinak akkori edzőjével.
2016-02-17Jubileumra készülnek a hokisokÜnnepre, húszéves jubileumra készülnek Dunaújváros jégkorong kedvelői. Március 4-én a Dunaferr és a város első csapatbajnoki címére emlékezhetünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a 18 órakor kezdődő 1996-os Dunaferr - Ferencváros meccs lesz. Az 1973-ban felavatott műjégpálya történetéből.
2016-02-15Korlátlan személyi diktatúra"Ki volt valójában Sztálin, akiről városunkat is elnevezték? Nem csekély taktikai megfontolásból vette fel a város és a Dunai Vasmű Sztálin nevét az 1950-es években. De valójában ki volt Sztálin? A társadalomkutatók vizsgálják személyiségét és döntéseinek hatását."
2016-02-13Szét társasházi történetSzokatlan kísérletbe fogott egy társasház 25 éve kiváltak korábbi lakásszövetkezetükből. A Március 15. tér 1-2. társasház története.
2016-02-12A vízimolnárok leszármazottaiDunaújvárosi Vállalkozók Bálja - pentelei hagyományokon, a családi emlékek tükrében. A pentelei vízimolnárok, iparosok történetéből.
2016-02-10Kis(s) konyharegényTöbbszörös évfordulós kérdezz-felelek a Quimby együttes alapítóival. Számos évfordulós okunk volt rá, hogy időpontot kérjünk a dunaújvárosi gyökerű Quimby együttes alapító testvérpárosától Kiss Endrétől és Kiss Tibortól.
2016-02-01A ma is velünk élő IntercisaSzír íjászok állomáshelye is volt egykor Dunaújváros. A városi múzeum és kulturális díj viseli a római kori település emlékét. Ahhoz, hogy többet megtudjunk róla, menjünk vissza majd kétezer évet a történelembe.
2016-02-0050 éves az ISD Dunaferr Zrt. hideghengerműve II. részMérő Péter és Varga Ottó, az ISD Dunaferr két kohómérnöke ismertetik tanulmányukban az ISD Dunaferr Zrt. hHdeghengerművének történetét. A második és a harmadik részben a rendszerváltástól napjainkig tárgyalják a Hideghengermű történetét. Az utolsó fejezetben egy rövid összefoglalás található.
2016-02-00Nem lehet pálcát törni a kommunizmus minden szolgája felett!Beszélgetés Zsuffa Tünde, pusztaszabolcsi születési írónővel édesapjáról, könyveiről.
2016-01-26A fejlődés kulcsaKözösségépítés terén példa értékűt alkottak Kulcson. Beszámoló a tavalyi eredményekről, tervekről.
2016-01-26Minden igényt kielégíthetSzínház, film, zene, kiállítás, tánc. Dunaújváros kulturális élete, a 2015-ös év összefoglalója.
2016-01-26Az otthon felfrissítéseA Festők Boltja, a KEMI-KER Kft., a DIEGO Áruház rövid ismertetése.
2016-01-25Az Írisz Versszínpad Pro Cultura díjasA Munkásművelődési Központ Írisz Versszínpada - Bardocz Éva, Barna József, Ifj. Pálfalvi János, Kollárné Jánoki Anna - hat éve alakult. A díjazottak méltatása.
2016-01-25A legnagyobb csuszamlás volt1964. február 29-én 1300 méter hosszú partszakaszon, 20-25 méter szélességben mozdult meg a föld és csúszott a Duna felé. Az anyagi kár is jelentős volt.
2016-01-23Települések év végi hajrájaA Dunaújváros környéki települések 2015-ös történéseinek összefoglalójának a negyedik résszel a végéhez értünk.
2016-01-22Fejlődés sok kis lépésben, tervekkelÖsszegzés és előretekintés Ronyecz Pétertől, Adony polgármesterétől az esztendő fordulóján.
2016-01-22Gazdag nyári programokVisszatekintő. Mozgalmas nyár és őszkezdet jellemezte Dunaújváros környékének településeit 2015-ben is.
2016-01-21Társadalmi értékmentés2015 a Dunaújváros környéki településeken is sok eseményt hozott. Összefoglaló a tavalyi esztendőről.
2016-01-21Magyar iparvárosok I.: Sztálinváros - Dunaújváros"Bár Magyarországot nem szokás a klasszikus ipari országok közé sorolni, mégis szép számmal akadnak olyan településeink, régióink, amelyek hosszú - több évtizedes, vagy akár évszázados - ipari múltra tekintenek vissza. Első állomásunk Dunaújváros - az egykori Sztálinváros - amely létrejöttét is az 1945 után beindult intenzív iparosításnak köszönheti."
2016-01-20Mozgalmasan a környéken2015 a Dunaújváros környéki településeken is sok eseményt hozott. Összefoglalónk első részében a tavalyi esztendő első három hónapjának „terméséből” válogattunk.
2016-01-19Eseménydús volt az évzárásVisszatekintő a 2015-ös évre: jótékony akciók, avatások, ünnepségek, elismerések. A tavalyi esztendő fontosabb eseményeinek összefoglalójának utolsó részéhez értünk, 2015 utolsó három hónapjának dunaújvárosi eseményeiből szemezgettünk.
2016-01-19Sport és egészségA Maxpain Sportcentrum, az Eurofish üzlet és a Körömsziget rövid bemutatása.
2016-01-18Szabó Lajos festőművészrőlA Dunai Vasmű megrendelésére készült Szabó Lajos szocialista realista, vászonra festett festményei ma is különleges díszei a Dunaferr irodáinak, tárgyalóinak, de jó néhányuk új gazdára talált a városban. Az idealizált témájú alkotások készítőjéről azonban keveset tudunk.
2016-01-16Izzasztó nyári hónapokVisszatekintő. Mozgalmas év volt a 2015-ös. Összeállításunkban néhány emlékezetes pillanatot idézünk fel.
2016-01-15A magaspartok gondjairólVisszatekintő. A dunaújvárosi eseményekről szóló múlt évi összefoglalónk ezúttal az április-május-júniusi helyi eseményekkel folytatódik.
2016-01-15Az emlékeztető szelenceKis történet a Ságvári fiókkönyvtárról.
2016-01-14Szalagavatós évkezdés voltVisszatekintő. A dunaújvárosi eseményekről szóló múlt évi összefoglalónkat 2015 első három hónapjával kezdjük.
2016-01-13Focizott, szervezett, írt...Könyv jelent meg Adony labdarúgó csapatairól címmel, szerzője Kard János.
2016-01-12Újra formába lendülniA Körömsziget, a Fedora Fitness, a Medicina Gyógyszertár rövid bemutatása.
2016-01-11Lakáspolitika az ötvenes években"A város és a vasmű építésekor meg kellett oldani a dolgozók elszállásolását. A kezdeti időszak barakképületei egy-egy szobájában 6-8, esetenként 20 fő is lakott. A vaságyas szobákban kályhával fűtöttek, a mosdóban hosszú lemezvályúban tisztálkodtak. Külön szállásolták el a férfiakat és a nőket."
2016-01-05Itt olcsóbb a benzinHúsz éves a nagyvenyimi OIL! benzinkút. A nagyvenyimi és a dunaújvárosi benzinkút rövid bemutatása.
2016-01-04Kitekintő: hatvanöt évvel ezelőtt"Aczél Endre "ACÉL-SODRONY - Ötvenes évek I." című kötete fogódzókat kínál mai világunk megértéséhez. Sorozatunk legújabb részéhez városunk építésének kezdeti éve, vagyis 1950 történéseiből válogattunk."
2016-01-00KisslátószögekÖtven, huszonöt - konyhainterjú Kiss Endrével és Kiss Tiborral, avagy szemelvények a Quimby-sztoriból.
2016-01-0050 éves az ISD Dunaferr Zrt. hideghengerműve I. részMérő Péter és Varga Ottó, az ISD Dunaferr két kohómérnöke ismertetik tanulmányukban az ISD Dunaferr Zrt. hideghengerművének történetét. Az első részben az indulástól a rendszerváltásig terjedő időszakot vizsgálják.
2015-12-31Szilveszteri lapszemleVálogatás a régi hírlapok szilveszteri lapszámaiból, történéseiből.
2015-12-29A terített asztalnálA Campus étterem és az Aranyhordó étterem bemutatása.
2015-12-28VárostörténetekA Béke étterem történetéből. "Kevesen tudják, hogy a Béke étterem születését és létét az erőteljesen szovjetbarát Hawlett Johnson nevű Canterbury érseknek köszönheti."
2015-12-22Az egészségügyértDunaújváros Egészségügyéért-díjat kaptak a szakma kiválóságai: dr. Gózony Margit, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya, A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Ideggyógyászati Osztálya.
2015-12-22Az utolsó roham előttA Flamingó cukrászda, a Barátságos Húsbolt, a Chip Elektronika rövid bemutatása.
2015-12-18Minőségi alapanyag és küllemA Jakó Cukrászda bemutatása, története. A Vasmű úton 2000 óta működik.
2015-12-16Mi, DUNAÚJVÁROSIAK!"December 17-én kezünkbe vehetjük a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK címmel megjelenő kötetet. Az ötlet gazdájával, a kötet szerkesztőjével, Miskolczi Miklóssal közösen hangolódjunk rá a könyvünnepre!" Interjú a kötet szerkesztőjével.
2015-12-15Ötven év: szobatársak találkoztakTalálkozó az egykori kollégiumi szobatársakkal. Dunaújvárosi Felsőfokú Kohóipari Technikum kollégium egykori diákjai, akik az 504-es kollégiumi szobában laktak: Pankotai Ferenc, Papp András, Szabó József, Rotschadt Péter, Szabó Zoltán, Puskó László.
2015-12-14Szép és tiszta városkép kellettAz idegenforgalom, a vendégjárás kezdettől fogva városunk egyik jellemzője volt – írta Tapolczai Jenő a visszaemlékezéseiben. A tanácselnök naplójából az idevonatkozó részeket idézzük.
2015-12-11Kiskohász: új utakonHorváth Attila a jövő évtől tulajdonosként irányítja a Kiskohász Éttermet. Interjú.
2015-12-10Az Arany iskola mestereiHarmincéves a rajztagozat az Arany János Általános Iskolában. Jubileumi kiállítás és műsor volt ebből az alkalomból.
2015-12-09Nagy pofonok vidékeA dunaújvárosi ökölvívósportról, a helyi Fox Sportegyesület a Patyolat udvar egyik épületrészében edz. Beszélgetés Sulák András szakosztályvezetővel.
2015-12-08Harminc éve indult1986 őszén indult el a rajztagozat az Arany János Általános Iskolában. Azóta 22 osztály végzett a művészeti tagozaton.
2015-12-07Lássák, hogy jó emberük vagyokSztálinváros ihlette Bächer Iván "Az éneklő fogoly 4." című novelláját, ami a Népszabadság 2005. augusztus 19-i száma Hétvége mellékletében jelent meg. Részleteket közlünk a kiváló tollú szerző írásából, aki sajnos már nem lehet közöttünk. Így őrá is emlékezünk.
2015-12-05Történelmi fotókBali Attila dunaújvárosi amatőr helytörténeti kutató fotógyűjteménye egyedülálló. A város múltját az alapítástól 2000-ig követi.
2015-12-03Alkalmazott tudományokSzintet lép a Dunaújvárosi Főiskola. 2016. január elsejétől már egyetemi kategóriában: Dunaújvárosi Egyetem az alkalmazott tudományok campusa.
2015-12-0360 éves a HildKolics Gábor, a Hild József Szakközép- és Szakiskola igazgatója köszöntötte a partnereket, társintézmények képviselőit, egykori és jelenlegi dolgozókat az intézmény jubileumi ünnepségén december 2-án.
2015-12-02Huszonöt éve gubacsban az erő1990 óta működik ismét cserkészet Dunaföldváron.
2015-12-01A fekete kötény rejtélye"Aki "gyüttmentként" kerül Dunaföldvárra, hetek, hónapok múltán biztosan szembe találkozik egy török időkből származó különös históriával. Könnyű észrevenni: a történetet a földvári emberek büszkén mondják és viselik. Akárcsak őseik a régen volt fekete kötényt, amelyről a legenda mesél. "
2015-12-01Tito, a marsallTito sokarcú: sok képet mutató politikus volt. Kiállítása alkalmából arcait is bemutatták az Intercisa Múzeumban. Farkas Lajos, a múzeum vezetője előadást tartott a politikusról.
2015-12-01Az ünnepi hajrá előttA Chip Elektronika rövid bemutatása.
2015-12-00Miniatűr gyári világA vezérigazgatói tárgyaló falán található, a Dunaferrt bemutató makett története. A közeljövőben teljes körű felújítást fognak végezni a maketten.
2015-12-00A lombelszállítástól az egyesületig... avagy miből lett a cserebogár?A Városvédők Újtelepért Egyesület alapításának, tevékenységének bemutatása.
2015-12-00Gyermekkorom karácsonyaiRészlet Mosonyi Mihály rácalmási helytörténész könyvéből.
2015-12-00Régi rácalmási karácsonyok emlékeiRadnó István és feleségének visszaemlékezése a régi rácalmási karácsonyokra.
2015-11-30Egymást segítő kapcsolatok"Szirmai Viktória településszociológust a nyolcvanas években az is foglalkoztatta, hogy léteznek-e szomszédságok a városban? S ha igen, akkor milyen egységekben? A vizsgálata arra is kiterjedt, hogy mit jelentenek a szemtől szembeni kötődések?" Dunaújvárosi vonatkozások.
2015-11-27Az iparos becsületeMegalakulásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte november 26-án a Vállalkozók Ipartestülete. Ebből az alkalomból elismeréseket adtak át tagjaiknak - Ármos Bálint, Hornperger Gyuláné, Torontáli Elemérné, Szabó Ernő, Fornai József, Bognár István, Horváth János - és bemutatták a jubileumra készült könyvet is.
2015-11-26Már huszonhetedszer Pentele KupaVáltozatlanul népszerű a fiatal asztaliteniszezők között a Pentele Kupa utánpótlás verseny. Immár huszonhetediket rendezték meg. Részletes eredmények a cikkben. Kép a DASE csapatáról.
2015-11-25Újabb Pannon-mérföldkőA Pannon Oktatási központ 2006 óta működik a Kőris utcában. Azóta rengeteg változás történt iskolánkkal, a fejlődés töretlen.
2015-11-23Leletek ezrei kerültek elő"Aki munka közben letűnt kultúrák tárgyi emlékeire bukkant, azt a propaganda eszközeivel kellett ösztönözni, hogy óvja azokat, és juttassa el őket a megfelelő helyre. Már 1951-ben egy múzeum létrehozásában gondolkodtak, ahol összegyűjtik és bemutatják régi idők nyomait." Régészet és múzeumtörténet Dunaújvárosban.
2015-11-19Ismételten változott a nőideálAz ötvenes évekhez képest a hatvanas évekre változott a propaganda által kialakított nőideál. Országosan a korábbi évekhez képest nagyobb figyelmet szenteltek a nők családban és háztartásban betöltött szerepének. A dunaújvárosi nőkről.
2015-11-18GyógyítókönyvEgy különleges írásmű jelent meg a közelmúltban Molnár Éva Zsófia tollából. A végzetes betegségből kilábalás megrázó történetét bemutató kötetet két remek ember és szakember ajánlja a médián keresztül az érdeklődők figyelmébe. Kép: dr. Kercso Anca, dr. Mika Ilona, Balogh Tamás.
2015-11-16A reformátusok házaAdományokból és nagy elhatározásból építették 1983 és 1985 között a pentelei református templomot. Harminc évvel ezelőtt adták át a Dunaújvárosi Református Egyházközség új templomát az óvárosban.
2015-11-14Könyv, szigetrőlA Szalki-szigetről (egyes említések szerint az Ifjúsági-szigetről) tartott előadást Éberhardt Béla, a József Attila Könyvtárban november 12-én.
2015-11-14A város jellegzetes figurájaMi, Dunaújvárosiak: Vörös Gyuri fotós bemutatása.
2015-11-10A függetlenség napjaRendhagyó eseménnyel kezdődött meg a Dunaújvárosi Főiskolán a Tudományos Hét. Tizenöt éve vált le a Miskolci Egyetemről a Dunaújvárosi Főiskola, amely jövőre már az egyetemi státuszra készül.
2015-11-021956 - A megtorlás idején"Mikor és hogyan, kik voltak azok, akik a megtorlást vezették? –- tette fel a kérdést Zecher János, az 1956 dunaújvárosi eseményeinek cselekvő részese, akit a forradalom leverését követően letartóztattak és börtönbüntetésre ítéltek."
2015-11-00Világpiaci termékigények kiszolgálására született55 éves az ISD Dunaferr Zrt. Meleghengerműve. A gyáregység története és beszélgetés Lontai Attila gyárvezetővel.
2015-11-00Mintha örökké élnél...Beszélgetés Torontáli Elemérnével, azaz Anna nénivel, aki 2015-ben Dunaújvárosért Díjat kapott.
2015-11-00"Dunaújvárosért Díj" a Dunaferr Szakközép- és SzakiskolánakDunaújvárosért díjat kapott a 2015-ben 60 éves Dunaferr Szakközép- és Szakiskola. Nyilatkozik Holdampf Sándorné és Pallos László, volt intézményvezetők.
2015-10-31Hatvan éve végeztekHatvan év történelmi idő! 1955-ben fejezték be a dunaföldvári általános iskolát azok a lányok, akik nemrégiben rendeztek osztálytalálkozót a helyi Centrum Étteremben.
2015-10-30Reggeli edzés munka előtt"Horváth Istvánnal, a dunaújvárosi edzőtermek alapítójával és tulajdonosával beszélgettünk arról, hogy neki mi is jelent a sport."
2015-10-29Dunaújvárosért-díjazottA népszerű Digitál együttes eddigi tevékenységét Dunaújvárosért-díjjal ismerte el a közgyűlés. Az együttes bemutatása, története.
2015-10-29Ünnepség és díjátadás1965. július 4-én ünnepélyes keretek között üzembe helyezték a Hideghengerművet. Ebből a jubileumi ünnepséget október 2-án rendezték meg. Az évfordulóhoz kapcsolódva új elismerést alapítottak Hideghengermű-díj elnevezéssel, amelyet nyolc ember kapott meg: Bodahelyi Tibor, Bodó Mariann Erzsébet, Ditrich Attiláné, Józan Tibor, Kun Szilvia, Molnár Zoltán, Nagy Ferenc, Szuilik Ferenc.
2015-10-28Taxisblokád: arról, ami volt25 éve történt - A taxisblokádban Dunaújvárosnál 139 autó vett részt
2015-10-28Dunaújvárosért-díjazottA közgyűlés döntése alapján Torontáli Elemérné Anna néni Dunaújvárosért-díjat vehetett át a város ünnepi közgyűlésén október 23-án.
2015-10-261956 és a szakszervezetA Dunaferr Dunai Vasmű 50 éves Vasas Szakszervezetének történeti évkönyve Klein András Miklós szerkesztésében 2002-ben látott napvilágot. Az 1956-os eseményekről a IV. fejezetben olvashatunk.
2015-10-24Az egész város tévézettMi, Dunaújvárosiak: Mohos István zenekarvezető zongorista, a MOKKA együttes vezetőjének bemutatása.
2015-10-22Dunapentele: a néhány órát megélt köztársaság1956 őszének viharos eseményei közül meglepően keveset emlegetik a Dunapentelei Köztársaságot, amelyet 1956. november 6-án kiáltottak ki.
2015-10-22Mától őszi tárlatOktóber 22-én nyílik Székesfehérváron a hagyományos Fejér Megyei Őszi Tárlat, ahol több dunaújvárosi művész alkotása is szerepel. A kiállítók névsora a cikkben.
2015-10-20Dunaújváros története az őskortól - kiállítás (képaláírás)Intercisa Múzeum: Állandó kiállítás - Dunaújváros az őskortól az 1970-es évek közepéig (teljes szöveg)
2015-10-19Vasgyári legendárium: Szabó FerencIdén lenne 85 éves dr. Szabó Ferenc, a Dunai Vasmű egykori vezérigazgatója, aki 16 éven keresztül irányította az állami nagyvállalatot, s akinek személyéhez több városi létesítmény elkészülte fűződik.
2015-10-17Sancho Panza királyságáról...Beszélgetés Adorján Viktorral, a dunaújvárosi Pont amatőr színjátszó együttes rendezőjével, vezetőjével.
2015-10-14Tizenöt év eredményeTizenöt éve évről évre remek alkotások sorával jelentkezik az "Ez vagyok én" című kiállítássorozat a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium aulájában.
2015-10-12Szex a szocializmusbanTóth Eszter Zsófia és Murai András "Szex a szocializmusban" címmel 2014-ben megjelent kötete, amelynek több dunaújvárosi szála is van.
2015-10-10Adonyi próbáltatásokBemutatták A front alatt című filmet Adonyban, amely Adony lakosainak a II. világháború végén, a szovjet megszállás alatti megpróbáltatásairól szól. A filmet Füsi Gyöngyi és Lantos Andrea rendezte, operatőr és vágó Filotás Mihály.
2015-10-09Igazi profik egymás közöttKözel tíz éve már, hogy a Hankook Magyarországra érkezett. Beszélgetés Il-Sang Lee ügyvezető igazgatóval.
2015-10-09Mert Oszi megígérteMi, Dunaújvárosiak: Bende László bemutatása.
2015-10-09Csónakosoknak, halaknakBefejeződött az öböl elzáródott részének kotrása, szabadon járhatnak a horgászcsónakok a vízen.
2015-10-07Filmpremier Adonyban (kishír)Ismert adonyi dokumentumfilmes alkotópáros, Füsi Gyöngyi és Filotás Mihály alkotásának ősbemutatójára készülnek október 8-án Adonyban. A riportfilm címe: Front alatt, témája: a II. világháború adonyi eseményei.
2015-10-06A tökéletes látásértA Best Optika, a Seszták Optika rövid bemutatása.
2015-10-06Tudni kell újra születni isA dunaújvárosi Born Again zenekar a Kaptár Music Pubban ad koncertet.
2015-10-05A sport otthonra találtSportélet Sztálinvárosban és Dunaújvárosban. Tömegével jöttek a fiatalok a Pentelei fennsíkra várost és gyárat építeni. Érthető igyekezetnek számított, hogy a Sztálin Vasmű építése mellett, ha másképp nem, tömegsport szinten megszervezzék számukra a sportolás lehetőségeit - írta Jankó Árpád a 2000-ben kiadott Dunaújváros története című kötet sportéletről szóló fejezetében.
2015-10-02Szívében borászOktóber 7-én lesz egy éve, hogy Dunaújvárosban megnyitott a Borháló borszaküzlet. Beszélgetés az üzlet egyik tulajdonosával, Braunné Horváth Ildikóval.
2015-10-00Ötven esztendeje üzemel a Hideghengermű1965. július 4-én üzembe helyezték üzembe a Dunai Vasmű Hideghengerművét. A 50 éves jubileumi ünnepséget 2015. október 2-án rendezték meg. Az évfordulóhoz kapcsolódva új elismerést alapítottak Hideghengermű-díj elnevezéssel, amelyet nyolc ember kapott meg: Bodahelyi Tibor, Bodó Mariann Erzsébet, Ditrich Attiláné, Józan Tibor, Kun Szilvia, Molnár Zoltán, Nagy Ferenc, Szuilik Ferenc. Korabeli beszámoló az avatási ünnepségről. Böröndi István volt Hideghengerműs művezető visszaemlékezése.
2015-10-0050 éves kórházunk főépületeBeszámoló a Szent Pantaleon Kórház jubileuma kapcsán tartott rendezvényről. Cserna Gábor polgármester nyilatkozik a kórházról.
2015-10-00Pentelei történetek: Liszt és Rosti barátságaRövid ismertető Rosti Pál és Liszt Ferenc barátságáról. Rosti a zeneszerzővel 1855-ben, Weimarban ismerkedett meg, és Liszt ajánlólevelével utazott később Párizsba.
2015-10-00Születésnapi Erdőjárók-túra10 éves a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja, ezért egy jubileumi túrát tartottak a Déli-Bakonyban.
2015-10-00Helyi szőlő és borkultúránk az előző évszázadtól napjainkigA rácalmási szőlő- és borkultúra bemutatása a 1920-as évektől napjainkig.
2015-09-30Életeket mentenekÖtvenéves a Szent Pantaleon Kórház. A jubileumi ünnepséget szeptember 29-én rendezték meg a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában.
2015-09-28Művészet az ország közepénMűvészet, képzőművészet Sztálinvárosban és Dunaújvárosban. A város művészettörténetéből.
2015-09-25A kórház ötven éveNapra pontosan - 1965. szeptember 25-én - ötven éve adták át hivatalosan a Városi Tanács kórházát, amely ma Szent Pantaleon nevét viseli.
2015-09-25Összeértek a szálakBeszélgetés a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumról Őszi Attila főigazgatóval.
2015-09-23Negyven éves a nyugdíjas klub40 éves a mezőfalvi nyugdíjas klub.
2015-09-17Sztálinváros, te csodás! című kiállítás (képaláírás)Intercisa Múzeum: Időszaki kiállítás "Sztálinváros, te csodás!" című kiállítás látható a Múzeumban. (teljes szöveg)
2015-09-16Malátagyári látogatásAz ország minden pontjáról közel hetvenen vettek részt azon a nagyszabású üzembemutatón, partnertalálkozón és szakmai napon, amelyet a Boortmalt dunaújvárosi malátagyárában rendezett a gyár fő beszállítója.
2015-09-14Papírgyártás DunaújvárosbanA város- és az ipartervezők világosan látták, hogy a nehézipar mellett a könnyűipart is fejleszteni kell. Így jött létre a könnyűipar nehéziparának ismert papírgyártás Dunaújvárosba való telepítésének tervezete.
2015-09-11Dinamika és látványosságA dunaújvárosi No Control Dance Group tánccsapat bemutatása. Alapítója Kálmán Károly.
2015-09-11Ünnepel a Topo!20 éves a Topo. A belvárosi Topo Pizzéria és Étterem két évvel ezelőtt, a tulajdonosváltással újjáalakult. Az új tulajdonos Szili György, az étterem séfje Forster Zoltán, aki 2010-ben elnyerte a Fault&Millau "Az év felfedezettje"-díját.
2015-09-07A fiatalok városa - az első iskolákDunaújváros első iskolái, az oktatási intézményrendszer kialakulása.
2015-09-05Ejtőernyősök egy kötetbenMagyar civilek a levegőben. Hiánypótló, lexikonszerűen részletes, mégis izgalmas könyv született a magyar polgári ejtőernyőzésről. A dunaújvárosi ejtőernyőzésről szóló fejezetet Környez László írta.
2015-09-03Történelmi időutazás"A dunaföldvári várfal tövében, a hangulatos, macskaköves Templom utcában található a Rozmaringos Udvarház. Nemcsak a régi udvarház szó, a szépen felújított utcafront a figyelemfelkeltő, hanem megállítja az arra sétálót egy tábla is, amelyen ez olvasható: Első dunaföldvári látványtár."
2015-09-03Tízévesek az erdőjárók!Tíz éve alakult meg az Erdőjárók klubja Nagyvenyimen, sok újvárosi taggal.
2015-09-03Történeti pontosság a cél!A rácalmási vasúttörténeti park alakulásáról. Már két legendás darab is látható.
2015-09-03Ejtőernyősök könyveA civil ejtőernyősökről szóló könyv jelent meg, amelyben rangos helyet kapott Fejér megye és Dunaújváros ejtőernyős-sportja.
2015-09-00Emlékezzünk régiekrePortré dr. Sárközi Ferencről, aki 1931-től összesen 46 évig volt Rácalmás község orvosa.
2015-08-31Írók, költők"A városépítés kezdetén küldték ide az írókat, a várossá válás időszakában hívták őket. Ejtsünk most néhány szót városunk szellemi arculatának alakítóiról egy antológia válogatása mentén a teljesség igénye nélkül." Illyés Gyula, Kalász Márton, Örkény István, Palotai Boris, Kemény Dezső, Sándor András, Barsi Dénes, Rózsa András, Ősz Ferenc, Kiss Kálmán, Pásztor Bertalan.
2015-08-26Elszálló ÁtszállóA szépemlékű Garázsfesztivál után egy újabb, évtizedes tradícióval bíró kortárs művészeti és alternatív zenei fesztivállal lett szegényebb a helyi kulturális élet. A szervezőcsapat sajnos tartotta magát tavalyi bejelentéséhez: idén nem jelentkezik az Éjszakai Átszálló.
2015-08-25Kisvenyimi találkaKisvenyim pusztán a közelmúltban: szép környezetben beszélgetett 50-60 ember, aki valaha ott lakott.
2015-08-25Újpart: tíz év mérlegeTíz éve, 200. július 30-án alakult meg az ÚJPART Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesülete. Ebből az alkalomból jubileumi kiállítást rendeznek szeptember 11-én a Kortárs Művészeti Intézetben.
2015-08-19Mindenki látni akarta a világ első űrhajósátA „kirakatvárost” külföldi államférfiak, írók, tudósok, politikusok gyakorta látogatták. Közülük az egyik legemlékezetesebb Jurij Alekszejevics Gagarin űrhajós 1961. augusztus 20-i látogatása. Teret is elneveztek róla a városlakókkal való találkozásának emlékére. Városunk vendégeinek névsora 1951 és 1960 között.
2015-08-17Maradandó e FalunapÚj községpontot avattak a faluban augusztus 15-én. Ezentúl mindig augusztus harmadik szombatja lesz az ünnep! Az új, Ligeti sori parkban felavatták Rohonczi ROHO István Baracs nemzetségfő szobrát is.
2015-08-17Várostörténetek"Szerencselovagok, jampik, prostik. A Pentelei beruházásra többségében becsületes emberek érkeztek, mégis az építkezés időszakából előszeretettel emlegetik azokat a börtönviselteket, örömlányokat és jampecokat, akik kisebbségben voltak, azonban hírük messze földre eljutott."
2015-08-15Virágok és úszó kereszt a DunánJúlius végén Szent Pantaleonra emlékeztek meg a Duna partján a Szent György Lovagrend az Ortodox görög-keleti egyház és a Pentelei Hagyományőrzők. A pentelei monostor története.
2015-08-12Már tíz éve járják az erdőketJeles évfordulóhoz érkezett a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület. Kereken egy évtizedes fennállását ünnepli a szervezet. 2005. szeptember 7-én közel harminc fővel alakult meg.
2015-08-11Nem csak bombák, repülők is hullottakII. világháborús események, történetek Rácalmásról.
2015-08-10A remények lakóhelye"Szirmai Viktória kutatásait követően került a köztudatba a szocialista városokra a "csinált" jelző. Várostörténetünk egyik alapművét az általa jegyzett "Csinált" városok című könyvet a Magvető Kiadó 1988-ban jelentette meg. A kötet fejezetei további érdekességekkel szolgálnak történelmünk megismeréséhez."
2015-08-08A tizenötezredik lakónk40 éve élnek már a Római körút 36/b-ben. Szele János és felesége Szele Jánosné visszaemlékezései.
2015-08-00Emlékezzünk régiekrePortré a rácalmási gyökerű Posztoczky Károly csillagászról, meteorológusról.
2015-07-31Már az Árpád-korban virágzott PenteleA monostor romjait 1903-ban robbantották fel. Szerzetesek lakták, majd apácazárdaként működött az első monostor Pentelén, amely az Árpád-kor legnagyobb szakrális komplexuma volt.
2015-07-28A múltat nem eltörölniMéry Péter huszonhárom dunaújvárosi embert szólaltatott meg A múltat nem eltörölni című interjúkötetében múltról, jelenről, jövőről. Interjú a szerzővel.
2015-07-28Kosárlabdázó SárkányokDunaújvárosi Sárkányok, az iskolai szakkörökkel együtt kétszáz gyereknek oktatják a kosárlabdát. A sportegyesület 2010-ben alakult, beszélgetés Boda Gábor edzővel.
2015-07-27"Magának csak egy szavába kerül..."Dr. Tapolczai Jenő tizennégy éven át látta el városunkban a tanácselnöki teendőket. Visszaemlékezéseit Egy elnök naplója címmel a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg 1977-ben. Alábbi összeállításunkban a kékfedeles kötetből idézünk.
2015-07-25Eltűnhet a Frankl-kastély?"2015. április 25-én jelent meg a Dunaújvárosi Hírlapban Szabó Zsolt Róbert írása a pentelei hajómalmokról. Idős korom ellenére nagy élvezettel olvastam. Örülök, hogy a fiatalok között is vannak még, akik a régi pentelei életmód emlékeit nem engedik eltűnni."
2015-07-20Kórház is kellettTörténetek Sztálinvárosról. A városi egészségügyi ellátás története.
2015-07-17Postai különlegességJúlius 16-tól, öt hónap után újra működik, lehet levelet feladni, csekket befizetni a Petőfi utcai postahivatalban.
2015-07-14Nyári finom fogásokA rácalmási Beugró étterem, a Campus Étterem, a 2006. december 15-én nyílt Grill Express Étterem rövid bemutatása. Kép a Corso Söröző és Étteremről is.
2015-07-13Hej, azok a sztálinvárosi nők..."Az Intercisa Múzeum egykori igazgatója, Matussné Lendvai Márta kutatta és publikálta a sztálin- és dunaújvárosi nők társadalmi szerep- és feladatváltozásait. Lapozgassuk együtt az ötvenes éveket idéző "Sztálinvárosi nők" című, 2005-ben megjelent kötetét."
2015-07-10Az "elveszett" levéltár1975 tavaszán kezdődött meg a gyűjtőmunka az alapító igazgató, Hetényi István útmutatásával. 1987-ben a helyi levéltárat beolvasztják a megyei intézménybe. Rövid pályakép Hetényi Istvánról.
2015-07-08Nem törölni el"Formabontó könyvbemutató helyszíne volt a Dózsa Mozi előtti tér. Az arra sétálók meglepődtek, amikor a bejárat előtti színpadon olyan fellépőket láttak és hallottak, mint Charlie, Vincze Lilla, vagy Varga Miklós." Beszámoló Méry Péter A múltat nem eltörölni című interjúkötetének bemutatójáról.
2015-07-06Piros nyakkendőben a misén"Várostörténeti rovatunk rendszeres olvasója, Berényi Erzsébet egy, a Dunaferr Kereskedőház Kft. tervtárának felszámolása során az utókor számára megmentett brigádnaplóval kereste meg szerkesztőségünket."
2015-07-04Jubileumi év utánA Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző iskola ötvenedik tanévét összegezte Gaálné Benedek Gyöngyi igazgató.
2015-07-04Fagylalt - apáról fiú(k)ra"Dunaföldváron Tóthékról senkinek sem a dobozolás jut eszébe. Inkább a gombócozás vagy a tésztagyúrás. Meg persze három férfi: apa és fiai ugyanis együtt készítik az ízeket."
2015-07-00A hónap műtárgya - Aratókoszorú Dunaújvárosból"Július hónapban az aratókoszorút választottuk a hónap műtárgyának. Az egyes múzeumok gyűjteményeiben e tárgy, különböző formai változataival találkozhatunk, de mindegyik közös vonása, hogy az aratás lezárásakor kapott kitüntetett szerepet."
2015-07-0010 éves az Erdőjárók kubja [Klubja]Tíz éve, 2015 szeptemberében alakult meg a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja.
2015-07-00Rácalmási Művelődési Ház és KönyvtárA Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár történetéből.
2015-07-00RockBOX-generációk zenéjeA RockBOX nevű zenekar bemutatása. Az együtes a DUDIK-on is fellépett.
2015-07-00Az építők köztük élnekDunaújváros alapításának története és Tóth Jánosné, Iram néni gépírónő visszaemlékezése a kezdeti időszakra.
2015-07-00Miért szeretem RácalmástA 2015-ben elhunyt rácalmási helytörténész, Mosonyi Mihály írása a településről.
2015-07-00Emlékezzünk a régiekreNagy Sándor, rácalmási iparos, kereskedő és templomépítő életrajza.
2015-06-26A Balaton-part pihenés nélkülA dunaújvárosi Vincze András büféje a balatonszemesi szabad strandon. A "Bandi büfé" és tulajdonosának bemutatása.
2015-06-22DISZ-táborok a nagy beruházáson"A város és vasmű építésének leginkább fotókon dokumentált része a DISZ-tábori élet. A fényképekről ma is ránk mosolygó csinos hölgyek a korabeli propaganda zászlóvivői voltak. A történészek erős kritikával illetik a csupán hat évet megélt szervezetet, a Dolgozó Ifjúság Szövetségét, a DISZ-t."
2015-06-16Diktatúra, gerillatempóNéhány gondolat a DUDIK indulásáról, történetéből.
2015-06-16Szabadidős ajánlatokA Dózsa Mozicentrum, az Intercisa Múzeum, a Magellán Kerékpárbolt és Szakszervíz rövid bemutatása.
2015-06-13Harapnivaló csibefalatokAz Interspar áruházban két éve nyitották meg a Csibész Csibefaloda éttermet. Az étterem bemutatása.
2015-06-06A legrégebbi középiskolánk1955-ben alapították meg azt a szakképző intézményt, ami a város egyik alapja lett. 60 éves a legrégebbi középiskolánk, a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola.
2015-06-0445 éve kezdődöttSzakmai nappal és kötetbemutatóval emlékeztek a 45 éve indult műszaki tanárképzésre június 3-án a Dunaújvárosi Főiskolán.
2015-06-03Idén húszéves lesz a HídHúsz évvel ezelőtt hozták létre a Híd Egyesületet, amely kezdettől fogva a város és a térség fejlesztéséért, a helyi közösségekért tevékenykedett. Beszámoló a tisztújító közgyűlésről. Az egyesület elnöke továbbra is Rauf Pál, társelnök Grabarics Gábor, ügyvivő Rohonczi Sándor.
2015-06-00A hónap műtárgya - CéhládaCéhláda az Intercisa Múzeum néprajzi gyűjteményében.
következő