József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | tűzoltóság

955 db találat
Dátum downCímLeírás
2019-10-11Elismerésben részesültek a legkiválóbb városi tűzoltókA közgyűlés a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, illetve a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság kiemelkedően teljesítő személyi állományának jutalmazására és tevékenységük elismeréseként ötmillió forint céltámogatást biztosított.
2019-09-28"Az a célunk, hogy mi legyünk a legjobbak"A közelmúltban rendezték meg Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem toronyépületében a XX. Országos Tűzoltó Lépcsőfutó Bajnokságot. Korcsoportjukban a bronzéremig jutott a dunaújvárosi 44 éves Lemler György és 24 éves Séder Norbert.
2019-09-16A papírgyár és a Dunaferr csapatai is bizonyítottakA XXIII. Flórián Kupát a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (LTSZ) és a Magyar Tűzoltó Szövetség Létesítményi Tagozata szeptember 14-én, szombaton Dunaújvárosban a Szalki-szigeten rendezte meg húsz csapat részvételével, ezek az ország tizennégy pontjáról érkeztek a városba.
2019-07-17Két új tűzoltó érkezik hozzánkNégy új beosztott tűzoltó kezdte meg szolgálatát megyénkben. Ketten a székesfehérvári, ketten pedig a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományába kerületek, adta hírül a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
2019-07-09A Rockmaratonon is ott lesznek, megelőznekA Dunaújvárosi SZC Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája széles körű oktatással rendelkezik. Az egyik szak a közszolgálati ügyintéző, közismert nevén a rendvédelmi szak. Ennek diákjai most a nyári gyakorlatukat töltik, a többi között a Dunaújvárosi Rend­őrkapitányságán is.
2019-06-13Közbiztonsági hónap díjazottjai. Tizenöt szakember, akinek hálás a városA közbiztonsági hónap lezárásaként a programban való eredményes részvételt, és az egész éves kitűnő munkát köszönte meg és jutalmazta tegnap Cserna Gábor.
2019-06-07LépcsőfutásTizenegyedik alkalommal rendezték meg városunkban múlt csütörtökön a lépcsőfutó versenyt a megye tűzoltóinak a Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként.
2019-06-04Bunker-napok sorozat. Bunker-napok sorozat indultA dunaújvárosi önkéntes tűzoltó egyesület, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiója által működtetett Dunaföldvári Tanoda és a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány szervezett programot június 3-án a pincesor alján hátrányos helyzetű gyermekek számára.
2019-06-01Lépcsőfutás: íme az eredmények!A május 30-i lépcsőfutás eredményei.
2019-06-00Az emberi teljesítőképesség határa. A toronyfutó versenyek többszörös győzteseRafai Tibor, a VÉD-SZ - Dunaferr léteseítményi tűzoltóságának gépkocsivezetője több mint tíz éve vesz részt tűzoltók számára szervezett lépcsőfutó és más speciális versenyeken.
2019-05-31A tízemeletes tetejére egy perc alatt érnek fel. Csupán egyetlen perc alatt érne fel a tizedik emeletreA Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tizenegyedik alkalommal rendezte meg a megyei lépcsőfutó-versenyt május 30-án, csütörtökön Dunaújvárosban.
2019-05-28A katasztrófavédelem nyílt napja gyerekeknekGyereknapon az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várta a látogatókat.
2019-05-23Rajzoltak, formáztak, verseltek a gyerekekAz előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2019-ben is meghirdette alkotói pályázatát óvodások és iskolások részére.
2019-05-18Rendvédelmi felvonulás. Együtt vonultak a régi és a korszerű kocsikMájus 17-én a rendvédelminek nevezett napon kicsik és nagyok is, fiúk is, lányok is felülhetnek régi és modern tűzoltóautókra, bekukkanthatnak a büntetés-végrehajtás fogolyszállító járművébe, kipróbálhatják, hol mentenek életeket a mentősök.
2019-05-17Megyei verseny, ahogy azt egy tűzoltó átélteSzappanos Imre, a Véd-Sz papírgyári létesítményi tűzoltók szolgálatparancsnoka papírra vetette, ahogyan ő megélte a napokkal ezelőtt megtartott megyei szakmai versenyt, és megtisztelte szerkesztőségünket azzal, hogy beszámolóját eljuttatta hozzánk.
2019-05-16Favágás, gázpalackok és sérült keresése a füstbenKiválóan szerepeltek az újvárosi lánglovagok a megyei vetélkedőn: hivatásosaink győzedelmeskedtek a kategóriájukban, a nem hivatásosok között pedig a Véd-Sz létesítményi tűzoltói végeztek a dobogó legfelső fokán.
2019-05-10Szent Flórián Napja (kishír)Múlt szombaton a tűzoltó nap alkalmából a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megye több hivatásos tűzoltó parancsnokságán is nyílt programokkal várta az érdeklődőket. (nem teljes szöveg)
2019-05-09Lángok borították a gépeket isSzerelőműhely gyulladt ki május 7-én este Baracs területén.
2019-05-08A biztonság elhivatott őrzői ők. Kiváló szakemberek, elhivatott őrzői a város közbiztonságánakA közgyűlés a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat a város közigazgatási területén dolgozó hivatásos állományú rendőrök, hivatásos tűzoltók és azon személyek vagy közösségek elismerésére hívta életre, akik Dunaújváros közbiztonságáért kiemelkedő tevékenységet folytatnak. Idén Kiss Piusz István rendőr törzszászlós, Kovács Attila rendőr törzs­zászlós, Droppa László tűzoltó százados, szolgálatparancsnok, Csécs István nyugállományú honvéd alezredes vehette át a díjat.
2019-05-06A tűzoltók ünnepe. Főhajtás a tűzoltók védőszentje előttA tűzoltók számára szent Flórián a tűzoltómunka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, becsületet, embertársaik megsegítését. Flórián napját – május 4-ét – a tűzoltók ma is a személye előtti főhajtással tartják nyilván, ez a nap a magyar tűzoltók napja.
2019-04-30Bátorsága elismeréseDr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül Bátorságért Érdemjelet adományozott, egyben jutalomban részesítette Nagy Sándor tűzoltó őrmestert.
2019-04-26Átadták a Közbiztonságért díjat. Idén négyen vehették át a rangos elismeréstA díjazottak: Kiss Piusz István rendőr törzszászlós, Kovács Attila rendőr törzszászlós, Droppa László tűzoltószázados, Csécs István nyugállományú honvéd alezredes. Pályaképek.
2019-04-25Visszavonuél a dunaújvárosi tűzoltóparancsnokOrosz Csaba tűzoltó alezredes egy sérülés miatt kénytelen búcsút venni a laktanyától.
2019-04-24Évtizedek munkáját köszönték meg a rangos helyi elismerésselAz április 28-i közgyűlésen adták át a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat. Csécs István nyugalmazott állományú honvéd alezredes, Kiss Piusz István rendőr törzszászlós, Kovács Attila rendőr törzszászlós, Droppa László tűzoltó százados vehetett át.
2019-04-20A város és a térség közbiztonságáért. Jelentősen apadt a bűnesetek száma DunaújvárosbanA zárt ülésszakasz napirendjeivel együtt mintegy hatvan témáról döntött az április 18-i csütörtöki rendes városi közgyűlés. Szeméthelyzet, rendőrségi beszámoló és az új kilátó is szóba került a húsvét előtti ülésen. Átadták a "Dunaújváros Közbiztonságáért Díjat", 2019-ben Csécs István nyugalmazott állományú honvéd alezredes, Kiss Piusz István rendőr törzszászlós, Kovács Attila rendőr törzszászlós, Droppa László tűzoltó százados vehetett át.
2019-03-20Közös erőfeszítéssel fékezték meg a lágokatAz összefogás segített a bajban – mondta a tűzesetek kapcsán Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere.
2019-03-18A lángok martaléka lett a dobozüzemTűz ütött ki egy dobozokat gyártó üzem raktárában Mezőfalván, a Kisfaludy Károly utcánál. Papír és más alapanyagok égnek a mintegy háromszáz négyzetméter alapterületű épületben.
2019-03-16Kitüntetések március 15. alkalmából tűzoltóknakMárcius 15-e alkalmából főigazgatói ajándéktárgyat adományozott Czehmeiszter Mihály tűzoltó főhadnagynak, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság rajparancsnokának.
2019-03-12A tűzoltó az az ember, aki oda megy, ahonnan más menekülÚj beosztott tűzoltók kezdték meg szolgálatukat Fe­jér megye mindhárom hivatásos tűzoltó-parancsnokságán – adtuk hírül lapunkban a minap. A tizenkét újonnan felszerelt tűzoltó eredményesen teljesítette azt a szakképzést, amelynek zárásaként a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kibocsátó ünnepségén esküt tettek.
2019-03-05Tűz volt a mezőfalvi vasútállomásonMegfeszített munkával március 4-én, hétfő este háromnegyed tíz környékén végeztek a tűzoltók a mezőfalvi vasútállomásnál kigyulladt vasúti talpfák és raklapok oltásával.
2019-03-04Tragikus baleset Mélykút térségében. Konténerházak és szalmabálák égtekMárcius 2-án számos helyszínre riasztották a mentőket, a tűzoltókat és a rendőröket. Mélykút térségében egy mezőgazdasági vontató és egy tehergépkocsi ütközött össze.
2019-02-20Új hivatásos tűzoltók érkeztek a dunaújvárosi tűzoltóságra is: hétfőtől máris dolgoznak!Új beosztott tűzoltók kezdték meg szolgálatukat Fejér megye mindhárom hivatásos tűzoltó-parancsnokságán február 18-án.
2019-02-19Elektromos zárlatból tetőtűz. A tűz martaléka lett a háztetőElektromos zárlat miatt váltak ideiglenesen hajléktalanná Vargáék Baracson. A család jelenleg szomszédjuknál húzza meg magát.
2019-02-15Ő az év zászlósa (képaláírás)2018-ban nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményéért hatósági kategóriában az év zászlósa címmel tüntették ki a dunaújvárosi Egerszegi Andrea tűzoltó zászlóst. (teljes szöveg)
2019-01-17Elismerés a lánglovagoknakJutalmat vehettek át a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai.
2019-01-11A biztonság a leghitelesebb értékünkA katasztrófavédelem és a tűzoltóság munkatársait jutalmazta az önkormányzat.
2019-01-10Fontos a biztonság. A legfontosabb értékek között van a biztonságA közgyűlés a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, illetve a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság kiemelkedően teljesítő személyi állományának jutalmazására és tevékenységük elismerésére ötmillió forint céltámogatást biztosított az elmúlt esztendőben.
2018-12-11Az évet értékelték Mezőfalva és Baracs önkéntes tűzoltóiMár láthatóan itt a 2018-as év vége, ezért egyre több civil társaság tart éves beszámolót, kellemes karácsonyi, vagy éppen év búcsúztató összejövetelt. November 30-án, pénteken este a mezőfalvi Sport büfében két sikeres és fejlődő szervezet a Mezőfalva ÖTE és a Baracs ÖTE tagjai ültek ünnepi asztalhoz.
2018-10-26ElismerésSzemlér Zoltán tűzoltó százados, Sipiczki János tűzoltó alezredes és Nagy Sándor tűzoltó törzsőrmester kapott elismerést 2018. októberében a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál tartott 56-os ünnepségek keretében
2018-10-05Mentés máskéntA Fejér Önkéntes Mentőszervezet tagjai múlt hétvégén (2018.09.29-09.30.) 24 órás újraminősítő gyakorlaton vettek részt a Szalki-szigeten kialakított különböző, a valóságos vészhelyzeteket utánzó helyszíneken
2018-10-00Sikeres katasztrófavédelmi gyakorlat. Benzolszállító kamion balesetét modellezték2018. szeptember 20-án összetett katasztrófavédelmi gyakorlatra került sor az ISD Dunaferr társaságcsoportnál. Az esemény egyszerre volt Dunaújváros MJV külső védelmi tervének gyakorlata, az ISD Kokszoló Kft. belső védelmi terv gyakorlata, valamint a VÉD-SZ DUNAFERR létesítményi, és a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság számára szituációs begyakorló gyakorlat.
2018-09-21Sokan jöttek segíteniKilencedik alkalommal rendezték meg a Kéklámpás Véradás nevű akciót.
2018-09-21Tűz ütött ki az adonyi lerakón (kishír)Tűz ütött ki szeptember 20-án délután egy szeméttelepen, Adony külterületén. Mintegy száz-százötven négyzetméteren égett a felhalmozott hulladék. A dunaújvárosi és pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók oltották a lángokat - közölte a katasztrófavédelem.
2018-09-19Létesítményi tűzoltók versenyeztek nálunk. Létesítményi tűzoltók látványos versenyét rendezték meg a szigetenAz esemény rangjának megfelelő körümények között kezdődött meg a XXI. Flórián Kupa és a tűzoltó szakmai nap szeptember 15-én, szombaton a Szalki-szigeten.
2018-09-17Tűzoltók versenye (képaláírás)Ismét városunkban rendezték meg a létesítményi tűzoltók országos versenyét, a XXI. flórián kupát a Szalki-szigeten, szeptember 15-én, szombaton, háromszáz ember részvételével. (teljes szöveg)
2018-09-00Létesítményi tűzoltók versenye. A tűzoltás csapatmunkaTöbb éves hagyomány, hogy szeptemberben Dunaújvárosban találkoznak az országban dolgozó létesítményi tűzoltók. 2018. szeptember 15-én a Szalki-szigeten rendezték meg versenyüket. csaknem százhetven tűzoltó, tizenhét fél, illetve tíz teljes rajban tett próbára szakmai felkészültségét és fizikai állóképességét. Nyilatkozik Fülep Zoltán tűzoltó ezredes és Hegedűsné Hájas Anita, a papírgyár tűzoltóságának híradó ügyeletese.
2018-08-31Tűzoltók erőpróbája. A dunújvárosi Ambrus lászló képviselte Fejér megyétTűzoltók nemzetközi versenye zajlott 2018. 08. 25-26-án Bükfürdőn. Fejér megyét a dunaújvárosi Ambrus László képviselte
2018-08-30Tűzoltók versenyeztek. A legerősebbek, legkitartóbbak közé került az újvárosi tűzoltóA legerősebb és legkitartóbb tűzoltók versenyén, vagyis a TFA-n (Toughest Firefighter Alive) százhetvenen álltak rajthoz – köztük hivatásos, önkormányzati és létesítményi tűzoltók –, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a sokszor erőt próbáló feladatokat. A nemzetközi mezőnyben Ambrus László (kép) tűzoltó zászlós, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság szerparancsnoka képviselte Fejér megyét.
2018-08-07Nagyon fontos a karbantartásStrand helyett inkább a hivatástudatnak áldozták szabad idejüket a fiatal mezőfalvi önkéntes tűzoltók, mert augusztus 4-én, szombaton délelőtt alaposan megtakarították a szerkocsit, kipróbálták a berendezéseket. Mindezt azért, hogy minden körülmények között indulásra készen álljanak. Nem a vízpart mellett hűsöltek, és nem is a kocsma mélyére bújtak el a hőség elől. Ezek után mondja valaki, hogy a mai fiatalokra nem lehet számítani!
2018-06-29Teljes felszereléssel. Új autót kapott a műveleti szolgálatEgy új, korszerű technikai eszközökkel felszerelt terepjárót állítottak a katasztrófavédelem szolgálatába.
2018-06-28Lakással támogatják a tűzoltókatSzakemberlakással támogatja Dunaújváros önkormányzata egy, a városi tűzoltó-parancsnokságon szolgálatot teljesítő hivatásos tűzoltót.
2018-06-28Új autó a katasztrófavédelemnélA közelmúltban (2018. 06. ?) a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóságon átadott Volkswagen terepjáró a tűzoltási, a műszaki mentési, tűzvizsgálati és hatósági tevékenységek ellátásához szükséges valamennyi felszereléssel rendelkezik.
2018-06-25Nyáron is jöhetnek katasztrófákAktuális kérdések is szóba kerültek a katasztrófavédelem megyei igazgatósága által június 22-én, pénteken Dunaújvárosban rendezett sajtóreggelin.
2018-06-23Új katasztrófavédelmi autót adtak át. A mentés gyorsaságát is javítja az új gépEgy korszerű és vadonatúj járművel gyarapodott a megyei katasztrófavédelem állománya: a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat (KMSZ) Volkswagen Amarok típusú, 120 kilowatt teljesítményű terepjáró autó tízéves elődjét váltja a szolgálatban.
2018-06-21Egy tragikus lakástűz története és utóéleteJúnius 18-án, hétfőn délelőtt a Martinovics utcában kiégett egy panellakás. A tűzesetben egy fiatalember elhunyt. Kedden a helyszínen találkoztunk Folmeg Zoltánnal, aki szintén az érintett tömbházban, a harmadik emeleten lakik, és társával két idős embert is kimenekített az égő ingatlanból. Megpróbáltak segíteni az égő szobában bent maradt fiatalembernek is.
2018-06-20Tragikus lakástűz a Martinovics utcában. Lakástűz és tragédia a RómainKigyulladt egy dunaújvárosi panellakás, ahol hárman éltek, két idős embernek sikerült kimenekülnie, egy fiatalember azonban elhunyt.
2018-06-06Sikeresen pályáztakAz önkéntes tűzoltó egyesületeknek kiírt országos pályázat lehetőségével idén Fejér megyéből huszonhét szervezet élt. Fejér megyéből a baracsi, a daruszentmiklósi, a mezőfalvai, a pusztaszabolcsi önkéntes tűzoltó egyesület vett részt sikeresen a pályázaton.
2018-06-01Szirénázva vonultak végig a városon. Rendvédelmi felvonulás tűzoltókkal és rendőrökkelA közbiztonsági rendezvénysorozat részeként rendvédelmi napot és felvonulást tartottak városunkban múlt pénteken.
2018-06-01Közelebb kerültek hozzánk az egyenruhások. Véget ért a közbiztonsági rendezvénysorozatA programot immár 21. alkalommal rendezték meg. A közbiztonsági hónap végén átadták a díjakat.
2018-05-31Oklevelek, tárgyjutalmak. Példaértékű rendezvénysorozatA 21. alkalommal megrendezett közbiztonsági hónap részeként, annak mintegy lezárásaként a programban való eredményes részvételt és az egész éves kitűnő munkát Cserna Gábor polgármester dicsérő oklevelek és értékes tárgyjutalmak átadásával köszönte meg a díjazottaknak május 30-án délelőtt.
2018-05-28Bizonyítottak a tűzoltók. Lánglovagok a lépcsősoron - egy jubiluemi verseny eredményeiNagy elszántsággal startoltak és saját erőnlétük határát már-már átlépve értek célba a Fejér megyei lépcsőfutóverseny résztvevői május 23-án Dunaújvárosban. A Duna-parti lépcsősor idén már tizedik éve állította kihívás elé a tűzoltókat, akik közül többen minden esztendőben rajthoz álltak. A jubileumi viadalon ezúttal Dunaújváros hivatásos és létesítményi tűzoltói győzedelmeskedtek.
2018-05-26Rendvédelmi járművek vonultak fel a város utcáin. Igazi látványosság volt a felvonulásA huszonegyedik alkalommal megrendezett dunaújvárosi közbiztonsági hónap során május 25-én, pénteken délelőtt a Dózsa mozi előtti téren várták az érdeklődőket a rendvédelmi járművek bemutatójára és a felvonulására. A téren tűzoltó és rendőrségi járművek válogatott példányai sorakoztak fel – ám később, délután két órakor a Béke városrészi nagy parkolóból indult felvonuláson látni lehetett.
2018-05-24A felfutás bajnokai - jubileumi verseny a lépcsősoron. Lépcsőről lépcsőre: kitartáspróba tűzoltóknak - jubileumi felfutásA negyedik lépcsősornál már fárad a láb, az ötödiknél már fáj, a célban pedig teljes kifulladás – ám az extrém kihívásokat kereső tűzoltók pont az ilyen próbákat szeretik. Május 23-án, szerdán délelőtt immáron 10. alkalommal ugrottak neki a leghosszabb Duna-parti lépcsősornak a megyei lánglovagok.
2018-05-22Elismerések. A város ifjúságáért és közbiztonságáértA napokban adták át a Dunaújváros Ifjúságáért, valamint a Dunaújváros Közbiztonságáért elismeréseket. Az alábbiakban a díjazottak - Zelenka Lászlóné (kép), Hegedűs László (kép), Krasznay Éva (kép), Molnár János (kép), Megyeri Zoltán (kép) - méltatását közöljük.
2018-05-22Végzetes szombati ütközésHalálos kimenetelű közúti baleset történt május 19-én, szombat reggel fél hat körül Mezőfalva külterületén a Kisfaludy Károly út és a honvédségi laktanyához vezető út kereszteződésében. Eddig tisztázatlan körülmények között fának csapódott egy Nagyvenyim irányából közlekedő autó.
2018-05-18Fiatalok a lánglovagokról (kishír)Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2018-ban is meghirdette alkotói pályázatát óvodások és iskolások részére. Dunaújvárosi helyezettek: óvodásoknál 1. Kovács-Rosta József, 2. Kiss Nóta, 3. Ponyikarov Zakhar,. A 11-14 év közötti korcsoportban első lett Németh Csilla Boglárka, második Somfalvi Csenge, harmadik Soós Fanni Anita. (nem teljes szöveg)
2018-05-18Bevetésen a pindúr pandúrok. Közbiztonsági rendezvénysorozatÜgyességi pálya, kresz tábla-kirakó, vízsugaras lövés várta a gyerekeket a Pindúr Pandúrok elnevezésű közlekedésbiztonsági versenyen.
2018-05-18Erőltetett menet felfelé (kishír)Tizedik alkalommal rendezték meg a Fejér megyei tűzoltó lépcsőfutó versenyt.(nem teljes szöveg)
2018-05-18A város szolgálatában. Hatvanhat döntésrőlA nyílt szakaszban összesen hatvanhat, a zárt ülésen pedig három napirendi pontról dönthettek a képviselők a május 17-i, csütörtöki közgyűlésen. Téma volt az élményfürdő kedvezményes látogatása, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, valamint a helyi szennyvíztisztító (DSZSZ) helyzete is. Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért elismerést amelyet Zelenka Lászlóné (kép) vehette át, illetve átadásra került a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat is, melyet Molnár János (kép) rendőr őrnagy, Krasznay Éva (kép) rendőr százados, Megyeri Zoltán címzetes tűzoltó zászlós, valamint a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség képviseletében Hegedűs László (kép) vehetett át.
2018-05-14Ünneplő tűzoltók. Együtt ünnepeltek a tűzoltókA magyar tűzoltók napja mellett fennállásának 25. évfordulóját is ünnepelte a hét végén a VÉD-SZ Kft. egy nagyszabású családi nappal a papírgyár baracsi szabadidőparkjában. Kikapcsolódás, jutalmak és elismerések. A Dunaferr létesítményi tűzoltóság legelismertebb tűzoltója Hős János tűzoltó-gépkocsivezető, a papírlétesítményi tűzoltóság legelismertebb tűzoltója pedig Bakk Gábor szolgálatparancsnok lett.
2018-05-09Hogy épségben hazaérjenek a gyerekek. Játékosan érik el, hogy épségben hazaérkezzen a gyermek„Biztonságosan közlekedni egy életúton” – ezzel a szlo­gennel felvértezve érkezett Dunaújvárosba a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági roadshow-ja kedden az Aranyvölgyi úti nagyáruház parkolójába.
2018-05-07Nem csak bajban tartanak összeMezőfalva önkéntes tűzoltói új szerkocsit kaptak a közelmúltban. Az átadó ünnepségen beszélgettünk az érintettekkel szakmáról, elhivatottságról.
2018-05-05Szent Flórián koszorújaA tűzoltók védőszentje, Szent Flórián szobránál rendeztek koszorúzási ünnepséget május 4-én, pénteken délben a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság épületének előcsarnokában.
2018-05-02Az önkéntesek dicséreteA Mezőfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére egy felújított szerkocsit adtak át a közelmúltban. Az esemény kiváló alkalmat nyújtott az ott szolgálatot teljesítők bemutatására. Az önkéntes tűzoltók felkészülnek az alapvető tűzoltási, mentési feladatok biztonságos és szakszerű végrehajtására, amit a szabadidejükben, a hivatásos bajtársaikhoz hasonló elhivatottsággal végeznek.
2018-05-00Létesítményi tűzoltók találkozója. Egymás tapasztalataiból építkezni2018. április 26-27-én Dunaújvárosban tartotta meg tavaszi találkozóját a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége. A rendezvény házigazdája a Dunaferr VÉD-SZ tűzoltóság volt. Nyilatkozik Szilasi János létesítményi tűzoltóparancsnok; Muzsnay Lajos, a miskolci Robert Bosch Eneregy and Body Systems Kft. tűzvédelmi vezetője és dr. Pimper László, a FER Tűzoltóság Kft. vezető embere.
2018-04-27Létesítményi tűzoltók közgyűlése. Létesítményi tűzoltók szakmai napjaiA létesítményi tűzoltók országos szakmai napja április 26-án, csütörtökön kezdődött a DSZC Dunaferr Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában. A közgyűlésen egyben átadták a „Létesítményi Tűzoltó Érdemérem” arany-, ezüst- és bronzfokozatait az idei kitüntetetteknek. Ők: Rodenbücher Ferenc, Suplicz István, Nagy István, Molnár Gyula, Németh László, Bartha Gergely, Istenes András, Kukla András.
2018-04-26Új autót kaptak a mezőfalvi tűzoltók. Négyezer liter víz szállítására képes a gépjárműfecskendőEgy Steyr 16 S 23 TLF 4000 típúsú járművet kaptak.
2018-04-20TűzkeresztségEgy felújított gépjárműfecskendő segíti a jövőben a mezőfalvi önkéntes tűzoltó egyesület mentő-tűzvédelmi tevékenységét.
2018-04-19A legjobb kezekbe került. Nagyon várták és büszkén vették birtokukba a tűzoltó szerkocsitA fennállása óta kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó Mezőfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére ünnepélyes ceremóniával egy Steyer Rosenbauer TLF 4000-res szerkocsit adtak át a település Piac terén.
2018-04-13A dunaföldvári tűzoltók megfeleltek. Ismét megfeleltek a gyakorlaton a földvári önkéntes tűzoltókA Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület az április 7-én, szombaton tartott ismétlődő rendszerbeállító gyakorlaton megerősítette alkalmasságát és jogát az önálló tűzoltási és műszaki mentési tevékenység végzésére.
2018-04-10Ritkították az akácfákatTűzoltók ritkították a Szórád Márton út Dózsa György út felőli szakaszánál lévő, elöregedő japán akácokat.
2018-04-03Szolgálat, közösség. A tűzoltó csak csapatban eredményesHa onnan közelítünk, hogy Az év tűzoltótisztje címmel a közelmúltban kitüntetett Orosz Csaba György (kép) alapszakmáját tekintve állategészségügyi technikus, akkor egy vargabetűkkel telített pályakép bontakozhatna ki előttünk, ám ha hozzátesszük, hogy hősünk már középiskolai évei alatt is egy izgő-mozgó típusú figurának számított, ráadásul korán beleszeretett az ejtőernyőzésbe, valamint maga kérvényezte mielőbbi kötelező honvédségi körének letöltését, akkor talán már nem is tűnik olyan távolinak a tűzoltó hivatás.
2018-03-23Elismerés (kishír)A katasztrófavédelem főigazgatója munkakörében hosszú időn át végzett, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként ajándéktárgy elismerésben részesítette Sipiczki Jánost, a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség tűzoltósági felügyelőjét. (teljes szöveg)
2018-03-23Orosz Csaba lett az év tűzoltója. Az újvárosi Orosz Csaba lett az év tűzoltótisztjedr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató tűzoltósági kategóriában Az év tisztje elismerésben részesítette Orosz Csaba György tűzoltó alezredest, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság parancsnokát.
2018-03-16Kimagasló munkáértA nemzeti ünnep alkalmából rangos kitüntetést vehetett át Spiczki János (kép) tűzoltó alezredes.
2018-03-09Szolgálati jelDr. Pintér Sándor belügyminiszter tűzoltósági Szolgálati Jelet adományozott Sereg Lóránt János tűzoltó Főtörzsőrmesternek, a dunaújvárosi tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának.
2018-03-08Tíz éve szolgál a dunaújvárosi lánglovagTűzoltósági Szolgálati Jelet vehetett át Sereg Lóránt János, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság munkatársa,főtörzsőrmester, aki az állományban töltött tízéves eredményes munkájának elismeréseként kapta a díjat.
2018-03-05Ünnepség a nemzetközi polgári védelmi napon. Állománygyűlés a nemzetközi polgári védelmi nap alkalmábólÁllománygyűlésen emlékezett meg a polgári védelem munkájáról a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március elsején, csütörtökön délelőtt Székesfehérváron. Az ünnepségen Magosi Lajos tűzoltó ezredes, katasztrófavédelmi igazgató elismeréseket adott át. A katasztrófavédelem hivatásos állományában töltött tízéves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül dr. Pintér Sándor belügyminiszter Tűzoltósági Szolgálati Jelet adományozott Sereg Lóránt János (kép) tűzoltó főtörzsőrmesternek, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának.
2018-01-25Félmillió forint Letícia gyógyulására. Segítség Letícia kezeléséhezJelentős segítség Letícia kezeléséhez. 2017-es évi kezdeményezésen felbuzdulva, idén is jótékony céllal adták ki plakátnaptárukat a dunaújvárosi tűzoltók. Ezúttal Móna Jázmin Letícia javára ajánlották fel a befolyt félmillió forintot. Jótékony célzattal született, egyfajta társadalmi munkában készült el a dunaújvárosi tűzoltók 2018-as évi képes kalendáriuma. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapattagjai csatlakoztak a kezdeményezéshez – házi kedvenceik szerepet kaptak a kiadványban.
2018-01-22Porig égett a csónakház. Negyven év munkája veszett odaJanuár 19-én, pénteken éjjel leégett a dunaföldvári Beszédes József Vízitúra Sportklub csónakháza, negyven év munkája és minden felszerelés a lángok martalékává lett.
2018-01-02Szerencsehozó lánglovagok (képaláírás)Egy, Franciaországból induló hiedelem szerint egy tűzoltó szilveszteri csókja szerencséssé teszi a következő esztendőt. Mint képünkön is látható, a helyi lánglovagok is készek voltak kemény munkájukkal támogatni egy szép hagyományt, ám hangsúlyozták, mindez csak a nőtársadalom számára hoz szerencsét. Kolléganőnk élt a lehetőséggel és az óéve utolsó napján elfogadott egy-egy puszit az ügyeletes tűzoltóktól. Szerencsemérlegről majd az év végén ad tájékoztatást. (teljes szöveg)
2017-12-22AjándékCsaknem kétszázhatvan ajándékcsomagot gyűjtöttek össze a pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ részére.
2017-12-21Dobozokba rejtett szeretet a gyermekotthonokbaCsaknem kétszázhatvan ajándékcsomagot gyűjtöttek össze a pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ részére.
2017-12-08Lánglovagok Móna Jázmin Letíciáért. Falinaptárral is segíthetünkElkészült a lánglovagok új, 2018-as jótékonysági naptára, amely számos sztárvendéget felvonultatva, meglepetések sokaságával várja a remélhetően népes fogyasztótáborát. Már elérhető!
2017-11-30Rendvédelmi nap volt a Dunaferr iskolában. A rendről és védelmérőlRendvédelmi szakmai napot tartottak november 29-én, szerdán a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája mindkét épületében. Rendőrök, polgárőrök, tűzoltók, terrorelhárítók állították ki munkájuk eszközeit, és tartottak előadásokat.
2017-11-20Jótékonyság. Falinaptáron a jótékony segítségIsmét naptárra „mennek” a helyi lánglovagok. Természetesen az idén is jótékonysági céllal. Kezdeményezésükhöz a napokban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabdázói is csatlakoztak.
2017-11-03Tűzoltók: naptárra fel!Az év utolsó hónapjában ismét jövő évi naptárral jelentkezik a helyi tűzoltókapitányság. Lánglovagok újabb jótékonysági akciója.
2017-10-31A természet volt az erősebb. Kidőlt fák, letört ágak, repülő cserepek, felszakított szigetelésA biztosítótársaságok és a biztosítást nem kötők fekete napja volt október 29, vasárnap. A viharos erejű szél óriási károkat okozott Dunaújvárosban és megyeszerte.
2017-10-30Piros riasztást hozott Nárcisz. Viharos vasárnaponFákat, oszlopokat csavart ki, több településen is részleges áramkimaradást okozott Nárcisz, az orkánszerű szélvihar. Dunaújvárost és szűkebb térségét október 29-én, vasárnap délben érték el a viharos széllökések.
2017-10-27Főhadnagyi előléptetés (kishír)Takács Attila tűzoltó törzsőrmester, a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség hatósági osztályának munkatársát tűzoltó főhadnaggyá nevezték ki. (nem teljes szöveg)
2017-10-26Kinevezés (képaláírás)Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere az országos katasztrófavédelmi főigazgató javaslatára kinevezte tűzoltó főhadnaggyá Takács Attila tűzoltó főtörzsőrmester, a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség hatósági osztályának munkatársát. A kinevezési okmányt dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató adta át október 24-én, kedden Budapesten. (teljes szöveg)
2017-10-21Tűzoltásvezetők versenyeztek, sikerrelÖnkormányzati és létesítményi tűzoltóságok tűzoltásvezetői vetélkedtek Fehérváron október 19-én.
2017-10-16Fűtés -boiztonságosan. Fűtési szezon: fő a biztonság!Még a fűtési szezon elején vagyunk, ám már így is többször kellett hírt adtunk szén-monoxid-mérgezésről. Pedig a baj kis odafigyeléssel megelőzhető lenne. Somogyi Gábor (kép) tűzoltó őrnagyot a vele készült interjúban a városi kémények állapotáról, az esetleges hibák kijavításáról is kérdeztünk.
2017-10-04Sziréna-nap: a gyerekek biztonságáért szerveztékSziréna-nap volt október 3-án, kedd délelőtt az adonyi kastélyparkban és az ott álló Közösségi Kulturális Központ és Könyvtárban, azaz: a rendőrség, a tűzoltóság rendezett találkozót a gyerekekkel.
2017-10-00Létesítményi tűzoltók versenyeztek Dunaújvárosban. XXI. Flórián KupaHárom versenyszámban mérhették össze tudásukat, erőnlétüket és ügyességüket az ország létesítményi tűzoltócsapatai 2017. szeptember 23-án, a Dunaújvárosban megrendezett XXI. Flórián Kupán.
2017-09-29Mintha tényleg tűz lenne. Létesítményi rűzoltók versenye21. alkalommal szervezték meg a létesítményi tűzoltók versenyét, amelynek immár 8 éve városunk, a Szalki-sziget ad otthont.
2017-09-29Holttest a tűzben... Halálos tűz a garázssornálSzeptember 28-án kora délután tűz ütött ki a Budai Nagy Antal úton található garázssoron és a mögötte található erdős területen. Az oltás során egy női holttestre bukkantak a tűzoltók.
2017-09-26Ez történt a Flórián KupánSzeptember 26-án, szombaton a Szalki-szigeten rendezték meg a 21. Flórián Kupát, azaz a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Versenyét. Eredmények a cikkben.
2017-09-26LépcsőfutásonTöbb mint százötven induló között értek el szép eredményeket a dunaújvárosi VÉD-sz versenyzői, Lemler Róbert és Rafai Tibor az országos lépcsőfutáson.
2017-09-25Lánglovagok szigeti küzdelmeiA Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége szervezésében szombaton reggel 9 órakor a dunaújvárosi Szalki-szigeten megkezdődött az immáron 21. alkalommal jelentkező létesítményi tűzoltóságok országos versenye, amelyen ezúttal 26 csapat vett részt.
2017-09-14Kortárs Művészeti Intézet (kiállítás)Kortárs Művészeti Intézet: Brückner János Végletes jelenlét című kiállítása látható október 20-ig. (teljes szöveg)
2017-09-07Megyei díjat kaptak. Önkéntes tűzoltók rangos elismeréseTolna megyei Közbiztonságáért Elismerésben részesült a Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A díjat szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlésén a megye névadó városában vette át Csányi Imre, az egyesület vezetője.
2017-09-00Két perc alatt füstté lett életIsmertető Lukács Attiláné Tündéről, akinek egyszobás lakása egy elektromos hiba miatt teljesen leégett. Cserna Gábor polgármester 350.000 Forint gyorssegélyről biztosította a fiával élő hölgyet.
2017-08-25Tűzoltók a város felett - magaslati gyakorlatÉves, előre meghatározott beosztás szerint végeznek különböző gyakorlatokat a helyi tűzoltóság szakemberei. Augusztus 24-én, csütörtökön az egyik "kiemelt" helyi ipari létesítménnyel ismerkedtek.
2017-08-23Véradás sörért és virsliért, Presley zenéjére. Sikerült a retróságNegyven embert vártak - ehelyett több mint hetvenen adtak vért augusztus 22-én a retró véradáson a mentőállomáson!
2017-07-31Csőtörés, gázvezeték-szakadásJúlius 29-i reggeli riadalom Mezőfalván a Vörösmarty utcában. Egyik baj hozta a másikat. A vizes gerincvezetékre leágazásként rákötött golyós csap rozsdásodott el, és pattant szét.
2017-07-29Aki elég bátor ahhoz, hogy türelmes legyenRadics Zoltán (kép) adonyi származású, de már régóta Dunaújváros az otthona. Mezőgazdasági gépszerelőnek tanult Seregélyesen. A szakmájában dolgozott, majd a katonaságnál megszerette a gépkocsivezetést.
2017-07-18Búza és tartló égett. Tűztölcséreket kavart az enyhe szélSenki sem sérült meg - viszont kilencven hektáros táblából húsz-huszonöt hektár lábon álló búza odalett július 17-én hétfőn. A Pálhalmai Agrospeciál Kft. egyik hangosi búzatáblája kapott lángra.
2017-07-14Lángokban állt egy kilencedik emeleti lakás. Gyorssegélyt és bérlakást kap a bajba jutott család az önkormányzattólA tűzeset múlt szombaton délután történt a Római krt 37-es számú lépcsőház kilencedik emeletén.
2017-07-11Gyorssegély, lakásCserna Gábor polgármester úr sajnálattal értesült a 2017. július 08-án, szombaton történt tűzesetről, mely egy Római körúton található kilencedik emeleti lakást érintett. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (ahogy a legutóbbi káreset kapcsán is tette), 350. 000 forint vissza nem térítendő azonnali gyorssegélyben részesíti az érintett családot
2017-07-10Pusztítottak a lángokDélelőtt és délután is tűzesethez riasztották a dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat július 8-án, szombaton.
2017-06-30A tűzoltók segítettek (képaláírás)Június 29-én reggel egy idős hölgy lett rosszul egy Dózsa György úti lakás 4. emeletén. A mentési munkálatokban főszerepet kaptak a helyi tűzoltók, akiket a speciális emelő kosaras jármű is segített. A hölgyet a mentés után kórházba szállították. (teljes szöveg)
2017-06-29Mentésből jelesre. Cunami és földrengés után mentőakcióA HUNOR hivatalos mentőszervezet tagjaként három újvárosi tűzoltó - Jákli Péter törzsőrmester, Bauer Ákos főhadnagy és Székely Zoltán százados - is részt vett azon a nagyszabású mentőgyakorlaton, amelyet Portugáliában rendeztek.
2017-06-28Kármentesítés, takarítás a hét végi nagy viharok utánTovábbra is bőven adnak munkát a szakembereknek a hét végi viharok. Kárelhárítástól a nagytakarításig.
2017-06-27Gyorsan jött segítség. A városháza azonnal segített a károsultaknakGyors segítség érkezett a vasárnapi tűz károsultjainak. Szükséglakást, gyorssegélyt és felújítást nyújt az önkormányzat, hangzott el a június 26-i sajtótájékoztatón.
2017-06-26Becsapott a villámA gyors beavatkozásnak köszönhetően nem történt nagyobb baj június 25-én, vasárnap este a Bocskai utca 2-es számú házban, ahová a viharban belecsapott a villám a tetőszerkezetbe.
2017-06-23A rendőrségi kiállítás végén a Móra iskola szakkörösei kapták a Lego-készletetA Móra Ferenc Általános Iskola diákjai idén is megkapták a múzeumi kiállítás legójátékait.
2017-06-22Rangos elismerés a dunaújvárosi tűzoltóknak (kishír)Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy Díszparancsot adományozott Orosz Csaba tűzoltó alezredesnek, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokának és Bauer Ákos tűzoltó főhadnagynak, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. (nem teljes szöveg)
2017-06-16Díszparancs (kishír)Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy Díszparancsot adományozott Orosz Csaba tűzoltó alezredesnek, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokának és Bauer Ákos tűzoltó főhadnagynak, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. (nem teljes szöveg)
2017-06-14Elismert katasztrófavédők. Díszoklevél a HUNOR minősítésértA BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy Díszparancsot adományozott Orosz Csaba tűzoltó alezredesnek, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokának és Bauer Ákos tűzoltó főhadnagynak, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsokának.
2017-06-09A helyi közbiztonság szolgálatában. Véget ért a jubileumi rendezvénysorozatA Közbiztonsági rendezvénysorozat zárásaként elismeréseket adtak át azoknak, akik a program során, illetve egész évben kitűnő munkát végeztek a rendvédelem területén.
2017-06-08Elismerték a munkájukat. A köz biztonságáértVéget ért a közbiztonsági hónap. A rendezvénysorozat záróakkordjaként elismerő okleveleket és értékes tárgyjutalmakat (karórákat) adtak át június 7-én, szerdán hálából a legjobbak egész éves munkájáért. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság részéről az elismerést Fekete Mihály rendőr alezredes, a Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrörs részéről Béres Ferenc rendőr őrmester, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Kirendeltségének részéről Beke Krisztina adminisztrátor, Dunaújváros Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága részéről Vódli Györgyné adminisztrátor, a Létesítményi Tűzoltóságok VÉD-SZ részéről Dömötör Tamás létesítményi tűzoltó, Fodor Sándor létesítményi tűzoltó, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet részéről Balázs Péter bv. dandártábornok, a Dunaújvárosi Mentőállomás részéről Szabó Csaba mentőápoló, a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezetének részéről Geistné Erdélyi Júlia adminisztrátor vehette át az elismerést. A civil szférában, a bűnmegelőzésért, illetve közbiztonságért végzett tevékenységének elismeréséért, a dicsérő oklevelet és a tárgyjutalmat dr. Máté Ágnes, Juhász Attila, Gyöngyösi Péter. A polgárőrségek részéről Salpauerné Varga Éva, a Pannon Polgárőrség polgárőre, Tőke Imre, a Táborállási Polgárőrség polgárőre, Major Attila, a Városvédő Polgárőrség polgárőre, Lovasi Jenő, a DUPENT Polgárőrség polgárőre, a Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület részéről Méninger János elnök, a Dunaújvárosi Honvéd Civil Klub részéről Mészáros Gábor nyugalmazott honvéd százados a díjazott.
2017-06-02A lépcsők urai - legjobbak rangsoraImmáron 9. alkalommal rendeztek állóképességi versenyt a Duna-parti lépcsősornál a megye hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltóinak. Itt az eredménylista.
2017-06-02Nehéz kutató-mentőkAz ENSZ Nemzetközi Kutatás és Mentési Tanácsadó Csoport (INSARAG) minősítését a HUNOR hivatásos nehéz kutató-mentő mentőszervezet dunaújvárosi tagjai öt évvel ezelőtt végezték el.
2017-06-02RendvédelemFegyverbemutató, retro tűzoltó- és rendőrautók, mentőkutyák, és sok más érdekes program várt minden érdeklődőt múlt pénteken a Rendvédelmi Napon, amelyet a Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként szerveztek meg a mozi előtti téren.
2017-06-02Nehéz menet (kis hír)A megyei tűzoltók lépcsőfutó versenyét immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként kedden délelőtt a Duna-parti lépcsősoron. (nem teljes szöveg)
2017-06-00Jankovich hét diák szemmel. A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola híreiSzendrey Kitti 8.a osztályos tanuló cikke a 2017. évi Jankovich hétről. Programok, benyomások, köszönet nyilvánítás a támogatóknak.
2017-06-00Teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékkel2017. május 30-án tartották városunkban a megyei tűzoltó lépcsőfutó versenyt. A VÉD-SZ - ISD Dunaferr létesítményi tűzoltóság állománya remekül helyt állt: a 40 év feletti korosztályban Rafai Tibor második helyezést ért el, míg a csapatversenyt megnyerte a Szurma Péter, Romhányi Frigyes, Rafai Tibor és Cseke Péter alkotta egység.
2017-05-31A lépcső mámora. Nem a lépcső az úrImmáron 9. alkalommal tartottak verseny jellegű gyakorlatot a térség sportos lánglovagjai a Duna-parti lépcsősoron. Küzdelmes lépcsőzés menetfelszerelésben.
2017-05-30Megvan a rekord. Komoly összefogás kellett a rekordhozAz újraélesztés rekordja ismét Dunaújvárosé, a szervezők megnyugodhatnak, és talán egy kicsit már pihenhetnek is. Kíváncsiak voltunk, mennyire ment könnyen a rekord.
2017-05-29Újabb rekord kipipálva (képaláírás)Ambu Sam is részt vett a Parázs Varázs családi hétvégén szombaton délután. Hordágyon, rögzített fejjel érkezett meg a színpadra. Tűzoltók cipelték, légzését Spitz Éva tartotta stabilan szállítás közben. Aztán, amikor délután ötkor, a visszaszámlálás után már nem küzdöttek érte tovább, üdvrivalgásban tört ki mindenki a színpadon és a nézőtéren. Nem mintha Ambu Samet nem szeretnék, hiszen 264 órán át küzdöttek életfunkcióinak fenntartásáért. Az újabb rekord megszületett, ezt hivatalosan is bejelentette Sebestyén István, a Magyar Rekordok regisztrátora. Az újraélesztés rekordere: Dunaújváros, egy nappal több ideig bírták, mint a szombathelyiek. Gratulálunk! (teljes szöveg)
2017-05-27Kékvillogósok napja. Villogó lámpákkalHagyományosnak nevezte Orosz Csaba tűzoltóparancsnok a május 26-i rendvédelmi napot, hiszen már másodszor rendezték meg a Dózsa mozi előtti téren.
2017-05-26Kézisek, színháziakMájus 25-e délelőttjén már csak a 2-es szám szerepelt az újraélesztési rekordkísérlet visszaszámláló óráján.
2017-05-25Gólyalesen (képaláírás)Nagy erőkkel vonult ki május 24-én Pentelére a helyi tűzoltóság, hogy biztonságba helyezze a már korábban megsérült Gyuri gólyát. A befogási és ebből fakadó kezelési kísérlet sajnos kudarcot vallott, mert Gyurit nem találták a fészekben. (teljes szöveg)
2017-05-23Tűzoltók sikeres versenyeA közelmúltban regionális versenyen bizonyított a dunaújvárosi tűzoltóság párosa.
2017-05-19VédőfelszerelésbenSzáznyolcvankét versenyző mérte össze erőnlétét és küzdötte le a 419 lépcsőfokot Tatabányán a Turul lépcsőfutó-bajnokságon az elmúlt héten.
2017-05-19Életmentés (kis hír)A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében a megye tűzoltói május 9-én mérték össze tudásukat.A Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a harmadik helyet szerezte meg, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok viadalában a a Véd-Sz. Kft. Papírgyár az első, a Véd-sz Kft. Dunaferr a második helyen végzett. (nem teljes szöveg)
2017-05-18140 évesek. Száznegyven éves lett a dunaföldvári tűzoltóságMájus 13-án, szombaton délelőtt fel-felzúgó szirénahang töltötte be Dunaföldvár belvárosának utcáit. Szerencsére nem vészhelyzetnek lehettek szemtanúi a lakók. E jelzéssel a Tolna megyei Szent Flórián-napi ünnepségen részt vevők hívták fel magukra a figyelmet. A Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület ugyanis ezen a napon ünnepelte működésének száznegyven éves évfordulóját.
2017-05-17Megint nekiláttak. Ismét nekifutnak a rekordkísérletnekIsmét elérkezett az idő, elkezdődött az újabb rekordkísérlet a Dózsa mozi előcsarnokában.
2017-05-15Adrenalin és hivatás"Egy nagyon összetartó csapattal gyakorolhatom a hivatásomat a dunaújvárosi tűzoltóságon"- mondta a kitüntetett, Ambrus László Zoltán.
2017-05-13Dobogón végeztek a dunaújvárosi tűzoltókA Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője, Geiger Zoltán tűzoltó alezredes szervezésében a megye hivatásos, önkormányzati és létesítményi tűzoltói Székesfehérváron mérték össze tudásukat a közelmúltban. A hivatásos tűzoltóparancsnokságok versenyében Dunaújváros bronzérmes lett. Az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok között pedig taroltak az újvárosi Véd-Sz Kft. csapatai: a papírgyári tűzoltók az első helyen, a dunaferresek pedig a második helyen végeztek.
2017-05-12Megérkezett az új tűzoltóautó. Két és fél millió forintból megújult a laktanyaSzent Flórián napjára megérkezett az új tűzoltóautó, és elkészültek a laktanya felújítási munkái.
2017-05-11Megújult laktanya, új tűzoltóautóÚj autót kapott a dunaújvárosi tűzoltóság a Belügyminisztériumtól. Az ünnepélyes eseményen egyházak lelkipásztorai megáldották az új tűzoltóautót.
2017-05-10Újra újraélesztés. Ismét újraélesztési rekordra készülnekÚjra, immáron harmadszor rekordkísérletre készül a dunaújvárosi újraélesztő csapat.
2017-05-06Új tűzoltóautó jött! Ők Szent Flóriánt követikHármas ünnepség volt a tűzoltóságon május 5-én, pénteken: a megújított laktanya, az új tűzoltókocsi és Szent Flórián miatt.
2017-05-05Tűzvédelmi ügy (kis hír)A Közbiztonsági hónap keretében a lakossági tűzmegelőzések kapcsán tartottak fórumot elsősorban a közös képviselők számára a múzeumban. (nem teljes szöveg)
2017-05-05Új autót kapott a helyi tűzoltóságA Heros-Rába Ayuadux-X 4000 típusú tűzoltójármű magyar gyártású.
2017-05-04Szent Flórián ünnepeKoszorút helyeztek el a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók laktanyájában Szent Flórián szobránál május 3-án délben.
2017-05-03Mi is kaptunk egyetA Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Pogácsás Tibor tizenöt új tűzoltójárművet adott át a katasztrófavédelemnek, ezekből egy Dunaújvárosba került.
2017-04-28Életmentő percek. Az ismeretek hiánya bizony gondA társasházi közös képviselőknek tartott bemutatóval egybekötött tájékoztató fórumot április 27-én, csütörtökön a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség az Intercisa Múzeumban.
2017-04-27Mindennapi hősöket díjaztakA Városháza téren rendezték a rendőr- és tűzoltónapot. Dunaújváros Közbiztonságáért Díjat kapott Németh Miklós rendőr őrnagy, Baka Ferenc rendőrtörzszászlós, Katona Norbert címzetes tűzoltó főtörzsőrmester.
2017-04-25Az év tűzoltója lett! (képaláírás)A rendőrség és a tűzoltóság napja alkalmából a Belügyminisztériumban megtartott ünnepségen dr. Pintér Sándor belügyminiszter kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül Az év tűzoltója miniszteri díjat adományozta, egyben jutalomban részesítette Ambrus László Zoltán zászlóst, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét. (teljes szöveg)
2017-04-24A közbiztonságértDunaújváros Megyei Jogú Város közgyűlése az idei évben a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat Németh Miklós rendőr őrnagynak, Baka Ferenc rendőr törzszászlósnak valamint Katona Norbert címzetes tűzoltó főtörzsőrmesternek adományozta.
2017-04-24Rendőrök, mentők, tűzoltókA Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Régió és a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szakszervezet közös, látványos, egész napos rendezvénnyel ünnepelt április 21-én a Városháza téren. Képösszeállítás.
2017-04-22Egyenruhás ünnep. Ünnepeltek az egyenruhásokIdén Dunaújvárosban tartották a Fejér megyei rendőr és katasztrófavédelmi napot. Április 21-én színes programsorozatot rendeztek az egyenruhások a Városháza téren.
2017-04-21Együtt dolgoznak. Közelíteni szeretnénekHuszadik alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban a közbiztonsági rendezvénysorozatot, amelyben az érintett szervezetek közös programokkal várják az érdeklődőket június elejéig. Az erről tartott sajtótájékoztatón Cserna Gábor polgármester elmondta, hogy az önkormányzat huszadik alkalommal támogatja a közbiztonsági rendezvénysorozatot.
2017-04-21Közgyűlés2017. április 21.
2017-04-20A pandúroktól máig. Katasztrófavédők és rendőrök megyei napjaEbben az évben Dunaújváros ad otthont a Szent György és Szent Flórián ünnepe alkalmából megrendezendő közös Fejér Megyei Rendőr és Katasztrófavédelmi Napnak.
2017-04-13Továbbra is önállóan. Megfeleltek a gyakorlatonA Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltség megtartotta úgynevezett ismétlődő rendszerbeállító gyakorlatot, amelyen a földvári önkénteseknek bizonyítaniuk kellett szakmai, szervezeti és műszaki felkészültségüket.
2017-03-28Elismerték a munkát (képaláírás)Baranya Gyula címzetes tűzoltó főtörzsőrmester számára a katasztrófavédelem hivatásos állományában eltöltött 20 éves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül Pintér Sándor belügyminiszter Szolgálati jelet adományozott (teljes szöveg)
2017-03-24Fontos a folyamatos fejlődésAz idei évtől új tűzoltó parancsnok irányítja a VÉD-SZ Kft. Dunaferr Létesítményi tűzoltóságának szervezetét: Szilasi János (kép) személyében fiatal, ám tapasztalt és jól felkészült vezetőt kapott a szervezet.
2017-03-04Elismerő oklevél és szolgálati jelÁllománygyűlésen emlékezett meg a polgári védelem munkájáról a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Székesfehérvárott. Az állománygyűlésen Magosi Lajos igazgató a polgári védelem világnapja alkalmából elismerő oklevélben részesítette a polgári védelem területén hosszú időn át nyújtott kiemelkedő tevékenységéért többek között Traum Jánost, Dunaújváros közbiztonsági referensét. A katasztrófavédelem hivatásos állományában töltött 20 éves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül a belügyminiszter tűzoltósági szolgálati jelet adományozott Fehérvári Ferenc (kép) főtörzsőrmesternek, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjének.
2017-03-00Fontos a folyamatos fejlődés. Minden egyes tűzeset másBeszélgetés Szilasi Jánossal, aki 2017-től a VÉD-SZ Kft. Dunaferr Létesítményi tűzoltóságának új parancsnoka.
2017-02-16A mentők segítettekElsősegélynyújtási továbbképzésen vett részt február 14-én, kedden a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állománya.
2017-02-15Időre elkészül (képaláírás)Szépen haladnak a felújítási munkálatok a hivatásos tűzoltóság laktanyájában. Csernák Zoltán őrmester a lépcsőház falburkolatán dolgozik, hogy május 4-én, a tűzoltók napján ünnepélyesen átadhassák a megszépült laktanyát. (teljes szöveg)
2017-02-07Kamilla javát szolgálta. Lánglovagok falinaptára: az utolsó darabig elkeltMintegy hatszáz darab kelt el az impozáns falinaptárból, amelyen dunaújvárosi hivatásos tűzoltók pózolnak.
2017-02-00Hősök a Barátság útonEgy anya és lánya életét mentette meg Földi Zoltán és Hernádi Lajosné 2017. január 3-án délután a Barátság útján egy kigyulladt lakásból. Cserna Gábor polgármester kitüntetésben részesítette az életmentőket.
2017-02-00Jégbe dermedt szappanbuborék (képaláírás)A tél apró csodája: így dermed jégbe a szappanbuborék egy fagyos napon. A látványos kísérletet Orosz Tamás létesítményi tűzoltó kollégánk "követte el". (teljes szöveg)
2017-01-14Sok a tűzesetAz elmúlt időszakban számos tűzeset adott munkát a lánglovagoknak Mezőfalván és környékén. Ne tegyenek gyúlékony anyagokat a kémény közelébe a padláson!
2017-01-12Így tudta a legtöbbet adniSzent Flórián Érdemrend kitüntetést vehetett át Berényi József (kép) dunaföldvári önkéntes tűzoltó, aki 53 éve teljesít önként vállalt társadalmi tevékenységet.
2017-01-06Nem vagyok hős. Először volt ilyen helyzetbenAz életeket megmentő Földi Zoltán (kép) hétköznapjai ugyanúgy mennek tovább, mint korábban. Úgy gondolja, nincs semmi különleges abban, amit tett, mindenki ezt tette volna a helyében.
2017-01-05Van reményük az újrakezdésreNappali fényben ijesztően néz ki a lépcsőház a Barátság útján történt lakástűz után. A hírek viszont megnyugtatóak.
2017-01-04Életeket mentettek. A tűzből mentettek életeketÉleteket mentettek a szomszédok január 3-án délután a Barátság útján egy kigyulladt lakásból.
2017-01-02Hátrahagytuk az évet. A szilveszter több arcaIsmét elbúcsúztattunk egy esztendőt. Az utcán tapasztaltak alapján vidáman és hangosan.
2017-01-02Laktanyai koccintás. A tűzoltó csókja - szerencseRégi hagyomány, hogy a szilveszterkor szolgálatban lévő tűzoltók kölyökpezsgővel koccintanak a nap folyamán. December 31-én Magosi Lajos megyei katasztrófavédelmi igazgató látogatott a dunaújvárosi tűzoltó-laktanyába.
2017-01-02Kettős tragédia szilveszterkor. Két életet vett el a tűzKét összeégett holttestet találtak a tűzoltók január 1-én dunaújvárosi tűzesetnél - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2016-12-12Önkéntes díjat kaptak. Az idei év önkéntesei2016-ban a Hankook Tire Magyarország lett az Év Vállalati Önkéntes Program Díj nyertese. A rácalmási gyár negyedik éve futó "Dolgozói Önkéntes Programja" az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) által indított pályázaton nyert elismerést.
2016-12-01Lánglovagok fotókonTűzoltóink is csatlakoztak a Gyógyulj meg, Kamilla! elnevezésű dunaújvárosi polgári kezdeményezéshez. Falinaptárat készítettek, a bevételnek fele a kislány gyógyulását szolgálja.
2016-11-26Madáretetők az óvodábanA helyi tűzoltóság és a közösségi szolgálatot teljesítő diákoknak köszönhetően madáretetőket kaptak a helyi óvodák.
2016-11-22Csak szándék és akarat. Közösségi akarat, cselekvésSzéles összefogásnak köszönhetően újabb, díjmentesen használható edzőparkkal gyarapodott a városi kínálat. Az új pályát, amely a Dunaferr középiskola szomszédságában van, annak megálmodói, építői és finanszírozói közösen adták át november 21-én délelőtt.
2016-11-05SzuperhősökA dunaföldvári AztaKeservit Értékőr Egyesület tagjai nem tétlenkedtek az elmúlt napokban.
2016-11-02Kiválóan dolgoznakElismerést vehettek át a dunaújvárosi tűzoltóság és a katasztrófavédelmi kirendeltség állományába tartozók közül is többen a közelmúltban. Hosszú időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréséül főigazgatói ajándéktárgyat vehetett át Orosz Csaba (kép) alezredes, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka. A katasztrófavédelem és jogelőd intézményeinél eltöltött húsz éves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül Magyarország belügyminisztere tűzoltósági szolgálati jelet adományozott Hoppál Péter főhadnagynak, Kiss László főtörzsőrmesternek és Szili Norbert főtörzsőrmesternek. Munkaköri feladatainak maradéktalan és lelkiismeretes ellátásáért ajándékcsomagot kapott Ősi Ágnes, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség közfoglalkoztatottja, valamint Gábor Georgina, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság közfoglalkoztatottja.
2016-10-31Laktanyafelújítók (képaláírás)A több szakmában is járatok lánglovagok szabadidejükben is a munkahelyükön, a helyi tűzoltó-parancsnokság laktanyájában szorgoskodnak. A lapunkban már többször bemutatott laktanyafelújítási program keretében október 29-én, szombaton Ambrus László (kép előterében) zászlós, Varga Adrián főtörzsőrmester a járólapozás mesterfogásait gyakorolta. (teljes szöveg)
2016-10-20Bravúros életmentés. Bravúros újraélesztésÚjabb bravúros mentés a VÉD-SZ KFT. tűzoltóinak közreműködésével - Vélhetően őrangyalok szállták meg a Papírgyárat október 19-én, szerdán délután.
2016-10-14Itt a festőműszakHa minden a tervek szerint halad, hamarosan új kültéri edzőbázissal gyarapodhat Dunaújváros. A Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjain nem fog múlni.
2016-10-07Szebb, jobb városért. KÖSZ, Hankook!A "Közösségi Összefogás a Szebbért" társadalmi önkéntes program segítségével megszépítsék és ezzel élhetőbbé tegyék Dunaújvárost. A tűzoltóállomás munkái befejeződtek, az Aranyvölgyi úton szeptemberben kezdték az új edzőpark kialakítását.
2016-09-27Összefogással mindent el lehet érni48 115 darab palacsinával a dunaföldváriak és segítőik megdöntötték a 24 órás palacsintasütés világrekordját.
2016-09-26Megdöntötték a rekordot. Csúcstartók lettek!Megdőlt a 24 órás palacsintasütés rekordja, szeptember 24. 10.16 perctől a dunaföldváriaké és segítőiké ez a kitüntető cím!
2016-09-24Palacsintából volt a kerítésSzeptember 23-án, pénteken 10 órakor kezdődött az a 24 órás rekordkísérlet Dunaföldváron, amely során negyvenezer palacsinta megsütését tűzték ki célul a szervezők, amihez hatalmas összefogás és kiváló szervezés kellett.
2016-09-23Csapatépítés tűzoltó módra. A Létesítményi Tűzoltóságok országos versenyeHuszadik alkalommal rendezték meg a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetségének versenyét Dunaújvárosban.
2016-09-19Tűzoltók versengése a Szalki-szigetenNem olimpiai számokban, viszont komoly vetélkedést hozott a létesítményi tűzoltók országos versenye. A XX. Flórián Kupa szeptember 17-én került megrendezésre a Szalki-szigeten.
2016-09-14Szeptember 11. emlékéreTizenöt éve már annak, hogy ezen napon, szeptember 11-én az esztelen gyilkolás és rombolás volt az úr. Erre a napra emlékeztek a mezőfalvi önkéntes tűzoltók.
2016-09-08Sürgős segítség (képaláírás)A helyi tűzoltóság munkatársai létrával jutottak be a Vasmű úton található egyik ingatlanba szeptember 7-én, szerdán este, ahol információink szerint egy idős férfi lett rosszul. (teljes szöveg)
2016-09-01Erősítő közösségAz augusztus 31-i tanévnyitón avatták fel a Széchenyi István Gimnázium új, közösségi összefogás keretében megépült kültéri edzőparkját.
2016-09-00Tűzoltók erőpróbájaOrosháza adott otthont 2016 augusztusában a Legerősebb Tűzoltók Versenyének (TFA - Toughest Firefighter Alive). A VÉD-Sz Kft. dunaferres létesítményi tűzoltóságának két tagja, Orosz Tamás és Raffai Tibor is indult a megmérettetésen, jó teljesítménnyel a középmezőnyben végeztek.
2016-09-00Tűzoltók versenyeztek2016. szeptember 17-én rendezték meg a létesítményi tűzoltók országos versenyét, a XX. Flórián Kupát a Szalki-szigeten. A dunaújvárosi VÉD-Sz Kft. ISD Dunaferr létesítményi tűzoltóságának csapata a középmezőnyben végzett a megmérettetésben.
2016-08-30Legerősebb tűzoltók. A legerősebbeknekAugusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg a TFA Hungary elnevezésű versenyt Orosházán nyolc ország tűzoltóinak részvételével. Fejér megyéből csak Dunaújváros - Orosz Tamás és Raffai Tibor - képviseltette magát.
2016-08-27Koreaiul a tűzoltóság. Tűzoltóság koreaiulA tűzoltóparancsnok úgy gondolta, több nyelven is kiírják a laktanyára, hogy tűzoltóság. A magyar mellé most koreai nyelven is kikerült a felirat. Nem is akárhogyan!
2016-08-01Értékelés és kitüntetés (kishír)Értékelték az idei első félévi munkát és meghatározták a további feladatokat Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Az állománygyűlésen elismerést kapott dr. Pintér Sándor belügyminisztertől Lóki Richárd tűzoltó alezredes, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, aki tíz éve szolgál hivatásos katasztrófavédőként. (teljes szöveg)
2016-07-25Tűzvörösek a szertárkapukA július 23-án ismét önkéntesek keze nyomán szépült a dunaújvárosi tűzoltóság épülete.
2016-07-15Tűzoltópiros szertárajtók. Önkéntesek segítségével szépül a laktanyaA Hankook Tire Magyarország Kft. közösségi programja révén megkezdték az önkéntesek a tűzoltóság felújítását.
2016-07-13Tovább épül, szépül a parancsnokságKözösségi összefogás keretében július 10-én is sokan dolgoztak a helyi tűzoltó-parancsnokság szebbé tételén.
2016-07-12A hivatásosokat tették próbáraJól szerepeltek a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók az idei megyei versenyen, harmadik helyezést értek el.
2016-07-07Életmentő tűzoltók. Életet mentettek a tűzoltókA papírgyári létesítményi tűzoltók, akik a VÉD-SZ Kft-ben dolgoznak, július 5-én a gyors, szakszerű helyzetfelismerésükkel egy bolgár kamionsofőr életét mentették meg.
2016-07-07Megújult a konyhájukTeljes mértékben önkéntes felajánlásokból újult meg a tűzoltósági laktanya konyhája.
2016-06-24Kösz, Hankook!A Kösz, Hankook! programra szavazók végül a tűzoltóállomás felújítását hozták ki a meghirdetett projektek egyik győzteseként. A kiváló kezdeményezés munkafolyamatai a következő hetekben kezdődnek.
2016-06-18Ki a mester négy keréken?Hagyományt teremtenének az először Tökölön megrendezett nagy autós "Ki a mester négy keréken?" versenyből, amelyet a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság rendezett a megyei katasztrófavédelem, a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet és az Agrospeciál Kft. segítségével. A versenyen tűzoltók és bv-sofőrök indultak.
2016-06-14Különdíjas rajzAz Országos Tűzmegelőzési Bizottság által hirdetett "Tűzről pattant!" című országos alkotói pályázaton Vámi Milán Máté (kép) a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója szabad kézzel készített grafikájáért különdíjat kapott.
2016-06-10Tűzoltófutás a toronyban. Négyszázharmincnyolc lépcsőfok három és fél perc alattMagyarország legmagasabb épületében, a Pécs melletti Misina-tetőn található TV-toronyban első alkalommal rendezték meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében a Misina Tűzoltó Toronyfutó Versenyt május 28-án. Férfi egyéniben, a negyven év felettiek mezőnyében az első három helyen a Dunaferr színeiben (VÉD-SZ kFT) versenyzők végeztek: 1. Orosz Tamás, 2. Rafai Tibor, 3. Lemler Róbert
2016-06-10Szabadság, buli, szerelem. Tűzoltóautóra is mászott a BrainsJúnius 9-én kora este megnyitotta kapuit az idei DUDIK fesztivál az alsó Duna-parton, azaz elkezdődött a négy napon át tartó zenei és kulturális fieszta.
2016-06-06Önkéntes csoportok gyakorlataA dunaújvárosi és a martonvásári járás önkéntes mentőcsoportjai ismétlő, valamint úgynevezett rendszerbeállító gyakorlatot tartottak június 4-én délelőtt Ercsiben.
2016-06-06Intercisa Múzeum időszakos kiállítása (képaláírás)Intericisa Múzeum időszakos kiállítás: Szent Flórián katonái - a tűzoltóság története (teljes szöveg)
2016-06-00Sikerre siker, negyvenen túl. Mozgásfüggő tűzoltóKét komoly lépcsőfutó versenyről is aranyérmet hozott el Orosz Tamás, a VÉD-SZ Kft. dunaferres létesítményi tűzoltóságának tűzoltója. 2016. május 19-én a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lépcsőfutó versenyén győzedelmeskedett a 40+-os korosztályban, majd május 28-án, az I. Misina Tűzoltó Toronyfutó versenyét nyerte meg. A második helyet mindkét versenyen dunaferres kollégája, Raffai Tibor szerezte meg.
2016-05-31Hármas tűzoltósikerA hétvégén zajlott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által rendezett I. Misina Tűzoltó Toronyfutó Verseny Pécsett, a Misina tetőn, a TV-toronyban. Három dunaújvárosi tűzoltó indult, mindhárman dobogósok lettek: Lemler Róbert, Orosz Tamás, Rafai Tibor.
2016-05-26Fenn, a szeren (képaláírás)A dunaújvárosi tűzoltók is részt vettek a Kihívás Napján. Fontosnak tartják a sportot, ezért minden egyes szolgálati napon sportolnak. A nemzetközi mozgalom alkalmából a náluk dolgozó közalkalmazott hölgyeket is meginvitálták tornázni, így összesen huszonhárman vettek részt a megmozduláson. A képen hátulról előre: Orosz Csaba, Selmeci Attila, Bogdán Péter és Mészáros Endre. (teljes szöveg)
2016-05-25Focival lazítottak a közszolgálatisokTérségi Közszolgálati Focikupa ötödik fordulóját rendezték a közelmúltban Nagyvenyimen.
2016-05-23Tűzoltóvonulás, családostúlA közbiztonsági hónap keretében először rendeztek családi napot a tűzoltók.
2016-05-23Színes és szórakoztatóElső alkalommal rendezett családi és gyermeknapot a Baracsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
2016-05-23Kigyulladt a tető. Tűz a lakásotthonbanTűzeset volt a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ előszállási lakásotthonában.
2016-05-20A csapatmunka feltétlen híveImmár hivatalosan is kinevezték Lóki Richárd tűzoltó ezredest a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjévé.
2016-05-20Embert próbáló lépcsőfutás8. alkalommal rendezte meg a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság a megyei lépcsőfutó versenyt május 19-én a Duna-parton.
2016-05-14Köszöntés és kinevezésA Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányítását közel egy éve Lóki Richárd tűzoltó alezredes látta el.
2016-05-14Egy kisfiú nagy napja"Avagy önzetlen segítők és Lénárd közös kalandja Dunaújvárosban".
2016-05-07Flórián: ünnepi állománygyűlésSzent Flórián, a tűzoltók védőszentünnepe alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a napokban. Elismeréseket is átadtak. A Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tagjai közül kiemelkedő helytállásért emléklapot kapott Ambrus László Zoltán tűzoltó zászlós, példamutató szolgálatteljesítésért, kimagasló munka elismeréséül dicséretben és ajándékcsomagban részesült Egerszegi Andrea c. tűzoltó zászlós, valamint ajándékcsomagot vehetett át Kovácsné Somos Henriett, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi kirendeltség közfoglalkoztatott munkatársa is.
2016-05-06KitüntetésA HUNOR Mentőszervezet tagjaként végrehajtott gyakorlatok során tanúsított kiemelkedő helytállásáért emléklapot vehetett át Ambrus László Zoltán, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különleges-szerkezelője, dicséretben részesült Egerszegi Andrea, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottja és Kovácsné Somos Henrietta, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség közfoglakoztatott munkatársa.
2016-05-06Meghosszabbítva (képaláírás)A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították az Intercisa Múzeumban a legutóbb megnyitott időszaki kiállítást. A Szent Flórián katonái - A tűzoltóság története című tárlat június 15-ig látható a múzeum nyitvatartási idejében (teljes szöveg)
2016-05-05Koszorúzás a védőszent ünnepén. KoszorúztakAz Intercisa Múzeumban lévő Szent Flórián szobrot koszorúzták meg a katasztrófavédelem helyi különítményének tagjai május 4-én, a védőszent ünnepén.
2016-04-29Tűzoltók, mentők, rendőrökA Közbiztonsági rendezvénysorozat keretében rendvédelmi napot szerveztek múlt pénteken, a helyi tűzoltóság, a rendőrség és a mentőállomás közösen, a mozi előtti téren.vass
2016-04-28Hosszú, kiemelkedő szolgálatértA Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy munkakörében hosszú időn át végzett, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként főigazgatói ajándéktárgyat adományozott Koller Gábor tűzoltó főhadnagynak, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kiemelt főelőadójának.
2016-04-28Megvannak a győztesek!Közel egy hónappal a március 31-i indulást követően véget ért a „KÖSZ, Hankook!” önkéntes program első szakasza. A legtöbb szavazatot a szabadtéri edzőpark és a tűzoltóállomás felújítása kapta.
2016-04-28Szent Flórián katonái (képaláírás)Intercisa Múzeum. Időszakos kiállítás: Szent Flórián katonái - a tűzoltóság története. Látogatható május 5-ig (teljes szöveg)
2016-04-26Védelmünkről gondoskodnak!Képes beszámoló az I. Dunaújvárosi Rendvédelmi Nap és Technikai Bemutató elnevezésű rendezvényről.
2016-04-25Szent Flórián katonái (képaláírás)Intercisa Múzeum: Időszakos kiállítás: Szent Flórián katonái - a tűzoltóság története. Látogatható május 5-ig (teljes szöveg)
2016-04-22A város lakóinak biztonsága fölött őrködnekIdén a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat kapta: Szabó Nikolett címzetes rendőr zászlós, Kulcsár Attila címzetes rendőr törzszászlós, Bauer Ákos címzetes tűzoltó zászlós, Késmárky Péter dunaújvárosi polgár. Pályaképek.
2016-04-22Díj és feladatözönKözgyűlési témák: új játszótér lesz Újtelepen, közvilágítás korszerűsítése, leépítés a vasműben. Dunaújváros Közbiztonságáért díjat kapott: Bauer Ákos, Késmárky Péter, Kulcsár Attila, Szabó Nikolett.
2016-04-19Megfeleltek a gyakorlatonNemrég tartotta idei minősítő gyakorlatát a Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület, amely 2014-ben - Tolna megyében elsőként, az országban pedig hetedikként - kapta meg az önálló beavatkozás jogát.
2016-04-15Szent Flórián katonáiA tűzoltóság történetét mutatja be az Intercisa Múzeumban szerdán megnyílt kiállítás.
2016-04-14Tűz vann, babám?Szent Flórián katonái - a tűzoltóság története címmel nyílt kiállítás április 3-án az Intercisa Múzeumban.
2016-04-12Szent Flórián katonái. Bemutatják történetüketA közbiztonsági hónap keretében április 13-án a tűzoltóság történetét feldolgozó kiállítás nyílik az Intercisa Múzeumban.
2016-04-08Az összefogásban nagy erő zajlikÖt projektre szavazhatnak a városlakók, hogy mely két terület újuljon meg a Hankook önkéntes programja által. Közösségi Összefogás a Szebbért névvel indította útjára a Hankook Tire Magyarország Kft. városi önkéntes programját. Az öt javaslat: az Aranyvölgyi úti benzinkút mellett egy edzőpálya, a mozi előtti tér szebbé tétele, gyümölcsfák telepítése a Duna-parton, a tűzoltóállomás megszépítése, a mentőállomás felújítása.
2016-04-02A hatósági terület szakmai versenyeA Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági szolgálata szakmai versenyt hirdetett. A dunaújvárosi Somogyi Gábor első, Zsákai Lajos harmadik helyen végzett.
2016-03-31Bontási munkálatok közben keletkezettBontási munkálatok közben tűz keletkezett az ISD Dunaferr Zrt. területén március 29-én.
2016-03-25Óvatos ovisokKözlekedési és közbiztonsági rendezvényt szerveztek a kicsiknek a Dunaújvárosi Egyetem falai között. Játékos feladatokkal várták az óvodásokat, kisiskolásokat a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány és a városi rendőrkapitányság ás tűzoltóság tagjai.
2016-03-22Angliai bevetés voltA HUNOR mentőszervezet tagjaként két dunaújvárosi tűzoltó is - Ambrus László, Orosz Csaba - részt vett egy nemzetközi, angliai gyakorlaton, amely kétezer önkéntes bevonásával zajlott.
2016-03-07Bulimeccsel lazítottakPolgármesterek, képviselők, rendőrök, tűzoltók fociztak szombaton. Mindannyian a közös ügyért dolgozunk, így fontos, hogy ne csak a hétköznapokon találkozzunk – ismertette a havonta egyszer, mindig más településen rendezett találkozó lényegét Várai Róbert Baracs polgármestere.
2016-03-05Együtt a jövőért!III. Középiskolás Futsal Kupa a Dunaújvárosi Egyetemen. A sportesemény mellett Dunaújváros és a régió rendvédelmi szervezetei is bekapcsolódtak a rendezvénybe, a meccsekbe.
2016-03-05Macskamentők hőstetteTársasház szellőzőkürtőjében rekedt egy macska Dunaújvárosban. A tűzoltók a kéményseprőkkel közösen mentették ki a kéményből.
2016-03-01Baleset a londoni metróbanMárcius elsejétől Angliában vesz részt egy nemzetközi gyakorlaton a HUNOR mentőszervezet, amelynek tagjaként a helyi tűzoltóság képviseletében Orosz Csaba alezredes és Ambrus László zászlós is utazik.
2016-02-25Kiválóan megfeleltÉvértékelő és feladatszabó értekezleten számolt be elmúlt éves tevékenységéről a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség a városházán, amelyen jelen volt Magosi Lajos ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is.
2016-02-24Kiváló munkát végző tűzoltókÉvértékelő és feladatszabó értekezleten számolt be elmúlt éves tevékenységéről a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség a városházán, amelyen jelen volt Magosi Lajos ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is.
2016-02-06Barbara beköltözött új lakásábaJovány Barbara február 5-én beköltözött új lakásába számos önkéntes segítéségével.
2016-02-02Önkéntesek támogatásaTöbb mint húszmillió forint értékben nyertek támogatást az önkéntes tűzoltó egyesületek Fejér megyéből az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek 2015. évi országos pályázatán. A környező települések nyertesei: Baracs, Daruszentmiklós, Mezőfalva, Pusztaszabolcs.
2016-02-02Ne égess! - avagy: tűzoltás a jövőbenNe égess! címmel irodalmi pályázatot írt ki a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, téma a jövő tűzoltása. A tavalyi évben a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója, Vámi Milán Máté második helyezett lett plakátjával (kép).
2016-02-00Új eszköz a tűzoltóknak (képaláírás)Új eszközzel bővült a Véd-Sz ­– I­SD Dunaferr létesítményi tűzoltóság gépjárműparkja a közelmúltban. Egy Mercedes típusú kombinált ipari tűzoltóautót vásárolt a Dunaferr a MOL százhalombattai létesítményi tűzoltóságától. (nem teljes szöveg)
2016-01-22Sudár Mihály a legjobbAz év zászlósa címet tűzoltósági kategóriában Sudár Mihály tűzoltó zászlósnak, a dunaújvárosi tűzoltóság szerparancsnokának a adományozták.
2016-01-22Az év zászlósa: Sudár Mihály (képaláírás)Évértékelő és feladatszabó országos értekezletet tartott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság január 20-án Budapesten, ahol átadták a legjobb teljesítményt nyújtóknak járó elismeréseket is. Az év zászlósa címet tűzoltósági kategóriában Sudár Mihálynak, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokának adták át. (nem teljes szöveg)
2016-01-20Teljesültek a vágyaikBaracson jelentős fejlesztések szolgálják a helyi tűzoltókat.
2016-01-15Új autóval olthatnak a baracsi tűzoltók"Újnak éppen nem nevezhető, viszont az eddiginél sokkal hatékonyabb tűzoltó szerkocsinak örülnek a baracsi önkéntes tűzoltók tavaly év vége óta."
2016-01-11Perceken múlhat egy életKözel kétszáz esetben segítettek a pusztaszabolcsi őrs tűzoltói 2015-ben. Munkájuk fontosságáról az elmúlt egy év tanúskodott.
2016-01-02Szerencsét hozó tűzoltócsók"A dunaújvárosi fiúk virtuálisan "megpusziltak" minden hölgyet. A legenda szerint, ha szilveszter napján, éjjelén valaki megcsókol egy tűzoltót, annak szerencséje lesz az egész évben."
2015-12-14Tűz pusztított a cellgyárbanKörülbelül négyszáz négyzetméteren pusztított a tűz egy cellulózgyár előkészítő üzemében december 12-én, hajnalban Dunaújvárosban.
2015-12-11Maszkos futókTeljes védőfelszerelésben futották végig a távot a hivatásos tűzoltók a december 6-i jótékonysági Mikulás-futáson.
2015-12-01Tiszti kinevezéseket vettek át a tűzoltókDunaújvárosi tűzoltók kinevezései. Székely Zoltán főhadnagyi kinevezést vehetett át. Tűzoltóhadnagy fokozatba lépett Dombi Zoltán.
2015-11-20GyakorlatoztakRendszerbeállító gyakorlaton bizonyította szakmai felkészültségét az önkéntes tűzoltó egyesület november 17-én Lajoskomáromban a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség szervezésében.
2015-10-27Katasztrófavédelem: elismerések átadásaÜnnepi állománygyűlésen emlékezett meg a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az 1956-os forradalom- és szabadságharc eseményeiről október 21-én Székesfehérváron. A rendezvényen elismerések átadására is sor került. Írásbeli dicséretet és emléktárgyat kapott Fehérvári Ferenc tűzoltó főtörzsőrmester. Emléktárgyat kapott Vódli Györgyné, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság irattárosa.
2015-10-27Öt megye tűzoltóit tájékoztattákAz önkormányzat dísztermében továbbképzést tartottak Fejér, Bács-Kiskun, Pest, Somogy és Tolna megyéből a katasztrófavédelmi igazgatóságok megyei, kirendeltségek tűzoltósági főfelügyelői és a tűzoltóparancsnokok részére.
2015-10-21Új autó az önkéntes tűzoltóknakÚj autó kaptak a dunaföldvári önkéntes tűzoltók.
2015-10-08Könyvtári napokFélidőnél tart az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat a József Attila Könyvtárban.
2015-10-02ElismerésHúsz éve szolgálati idejének elismeréseként dr. Pintér Sándor belügyminiszter Szolgálati Jelet adományozott Orosz Csaba tűzoltó ezredesnek, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokának.
2015-09-29Szolgálati elismerésOrosz Csaba tűzoltó alezredes, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka Szolgálati Jelet kapott húsz éves szolgálati idejének elismeréseként.
2015-09-17Szemlézett az igazgatóA dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokságra látogatott Magosi Lajos, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója szeptember 16-án.
2015-09-16Önkéntes és védelmiDunaújvárosban is népszerű a katasztrófavédelem a diákoknál. Önkéntesen a tűzoltóknál, ahol konstruktív feladatokat adnak a közösségi szolgálatot teljesítőknek.
2015-09-15Roncsokat vágtak szétHárom napon át roncsvágási gyakorlaton vesznek részt a dunaújvárosi és pusztaszabolcsi tűzoltók. A szeptember 14-én kezdődött gyakorlat elsősorban az újoncok számára kiváló lehetőség arra, hogy készségszinten tudják éles helyzetben mit kell tenni.
2015-09-14Tűzoltók a szerenLétesítményi Tűzoltók Országos Szövetségének 19. Flórián Kupája Dunaújvárosban. Szeptember 12-én létesítményi (vállalati) tűzoltók versenyeztek a Szalki-szigeten.
2015-09-12Tűzoltók: 01.09.11.Idén is megszólaltak a szirénák a dunaújvárosi tűzoltólaktanyában a hősi halált halt New York-i tűzoltók emlékére.
2015-09-11GyakorlatozásÁltalános iskolában gyakorlatoztak a tűzoltók három napon át Pusztaszabolcson. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltóparancsnokság gyakorlatán a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi örs hivatásos tűzoltói mellett a város önkéntes tűzoltó egyesülete is részt vett.
2015-09-03Túl az ötödikenTűz miatt füsttel telítődött lépcsőház, égő lakásában rekedt férfi, erkélyre menekült emberek – szerencsére csak gyakorlatoznak három napon át a hivatásos tűzoltók Dunaújvárosban.
2015-09-00XIX. Flórián KupaA létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége 2015. szeptember 12-én ötödik alkalommal rendezte meg Dunaújvárosban az országos tűzoltóversenyét, a XIX. Flórián Kupát. Az ISD Dunaferr létesítményi tűzoltósága a 6. helyet szerezte meg a 31 csapatos versenyben.
2015-08-29VÉD-SZ: dobogós helyA második helyezést érte el kategóriájában a dunaújvárosi VÉD-SZ papírgyári létesítményi tűzoltóságának csapata a X. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedőn.
2015-08-21Víz alá került a város egy részeTöbb helyen fennakadást okozott a hétfő délutáni felhőszakadás. Huszonötször riasztották a tűzoltókat a felhőszakadás után.
2015-08-14Adott, bár neki is kevés vanA szociális szállón lakó Soós Istvánné Erzsike 50 ezer forintot ajánlott fel az újraélesztési rekordkísérlethez.
2015-08-14A tűzoltó jutalmaElismerő oklevelet és egy szép órát is kapott életmentő tettéért augusztus 13-án Schrick Péter tűzoltó Simon László kormánymegbízottól. Néhány napja rosszul lett egy kamionsofőr egy velencei benzinkúton.
2015-08-13Megmentették a kamionostA Dunaújvárosi Tűzoltó-parancsnokság kötelékébe tartozó fiatalember, Schrick Péter mentette meg egy kamionsofőr életét az M7-es melletti benzinkúton.
2015-08-07Tűzoltók bőrébe bújtak a diákokA közösségi szolgálatteljesítés keretében elméleti és gyakorlati foglalkozásra várta a diákokat a sárbogárdi hivatásos tűzoltó parancsnokság.
2015-08-07Újabb rekord!Újraélesztési Guinness-rekord: újabb kísérletre készül Dunaújváros! Még 150 "ambu" babára van szükségük az újraélesztési rekord szervezőinek. Beszélgetés Orosz Csabával, az ötletadó tűzoltóparancsnokkal.
2015-08-06Magasabb technikai színvonalonEbben az évben pályázaton elnyerhető, négyszázmillió forint összeggel támogatja a központi költségvetés az önkéntes tűzoltókat. Térségünkben a dunaföldvári, a daruszentmiklósi és a mezőfalvi önkéntesek pályáztak sikeresen.
2015-08-05A helyi létesítményi csapat remekeltAugusztus első hétvégéjén rendezték meg a paksi ürgemezei strand homokján a XX. Tűzkakas Strandfoci Bajnokságot, ahol a létesítményi tűzoltóságok kategóriájában a dunaújvárosi VÉD-SZ Kft. csapata nyerte el a díjat.
2015-08-03Pénteken utoljáraJúlius 31-én töltötte utolsó, érzelmektől sem mentes munkanapját a katasztrófavédelemnél a dunaújvárosi kirendeltség vezetője, Végh Ferenc alezredes. Interjú.
2015-07-04Kétszáz babára várvaÚjabb rekordra készülnek. Csúcskísérlettel ünnepelné a tavalyi bravúrt a maratoni újraélesztést szervező csapat. A szervezők most újra megcsinálják, csak éppen fordítva!
2015-07-03Tüzes és vizes... (képaláírás)A helyi katasztrófavédelmi szakemberek, lánglovagok gyakorlatoztak tegnap a városháza téren és környékén: költséghatékonyság miatt helyismereti gyakorlattal egy időben ellenőrizték a tűzcsapok állapotát. (nem teljes szöveg)
2015-07-02Értékeink új vigyázóiJúlius elsején tíz új tűzoltó kezdte meg munkáját Fejérben. Nyolcan közülük helyben, ketten Székesfehérváron teljesítenek szolgálatot. A kinevezési parancsokat tegnap Magosi Lajos megyei katasztrófavédelmi igazgató Dunaújvárosban adta át.
2015-06-26Tanulmányúton, világkiállításonHannoverben, a nemzetközi tűz- és katasztrófavédelmi, mentés- és biztonságtechnikai világkiállításon jártak tanulmányúton a Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai.
2015-06-22Kérések, támogatásokKözgyűlési döntsek: a Dunaújvárosi Óvoda 14 egysége összesen 61 csoportot indíthat az őszi tanévben; a Rendőrkapitányság 1,9 millió forint, a Vasas Táncegyüttes 2 millió forint, a tűzoltólaktanya 1 millió forint támogatást kapott. Alapítványok beszámolói, a közgyűlés pályázatot a helyi közösségi közlekedés finanszírozására, a kerékpárutak fejlesztésére. Elfogadták a város turisztikai koncepcióját, csatlakozott a város a Mária zarándokúthoz és a klímavédelmi programhoz.
2015-06-10Szikrától a hamuig...Két dunaújvárosi diák - Szopka Anna, Vámi Milán Máté - végzett az első helyen az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett Szikrától a hamuig című meghirdetett alkotói pályázatának Fejér megyei területi fordulóján.
2015-06-05Védekezés és segítségnyújtásAz alapvető helyi vízkárelhárítási és védekezési feladatokról, a kitelepítés és befogadás szabályairól is szó volt a települési mentőcsoportok felkészítésén és bemutató gyakorlatán június 4-én, Rácalmáson.
2015-06-04Első tiszti kinevezésFejér megyéből a katasztrófavédelem két munkatársa vette át első tiszti kinevezését a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság rajparancsnokát hadnaggyá nevezték ki.
2015-06-00Nagy élmény volt a gyermekeknek a tűzoltás, a rendvédelmi napKépes összefoglaló a Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde rendvédelmi napjáról.
2015-06-00A mobilgátat is bemutatták RácalmásonAz alapvető helyi vízkárelhárítási és védekezési feladatokról, a kitelepítés és befogadás szabályairól is szó volt a települési mentőcsoportok felkészítésén és bemutató gyakorlatán 2015. június 4-én Rácalmáson. A Duna-parton a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központjának munkatársai mutatták be a mobilgát alkalmazását.
2015-05-29Megyei tűzpróba voltBeszámoló a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által május 28-án Dunaújvárosban megrendezett megyei tűzoltó szakmai versenyről, amely része volt a város közbiztonsági hónapjának.
2015-05-29TűzoltószemleSzakmai versenyt szerveztek a tűzoltóknak a Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként.
2015-05-15Tizenhat közbiztonsági díjazottA közbiztonságért dolgozóknak jutalmat, elismerést adtak át a Városházán.
2015-05-15Verseny teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékkelTöbb mint ötven versenyző állt rajthoz a tűzoltók hagyományos lépcsőfutó versenyén.
2015-05-14Közbiztonságunk őrzőiA polgármester nevében Izsák Máté, a közbiztonsági bizottság elnöke köszöntötte a díjátadási ünnepség résztvevőit, ahol dicsérő oklevéllel és értékes ajándékkal köszönték meg a 18. alkalommal megrendezett közbiztonsági rendezvénysorozatban való közreműködést.
2015-05-09Az akaraterő próbájaMájus 8-án újra lépcsőfutó versenyt rendezett a Duna-parton, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság. A versenyt a székesfehérvári Kaiser Csaba nyerte meg.
2015-05-06Tűzoltók és szentjükMájus 4-én Szent Flórián tiszteletére koszorúztak a tűzoltók.
2015-05-06Szépülő Francia-parkA Faluvédő Polgárőr Egyesület és Baracs Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesületének tagjai úgy döntöttek, hogy a három napos hosszú hét végéből két napot a falu szépítésével.
2015-05-05Tűzvédelmi szabályzatból lett elsőHorváth Róbert hadagy, a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség munkatársa első lett az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírásaiból összeállított feladatsor kiöltésében, amelyen a székesfehérvári és a dunaújvárosi kirendeltség munkatársai vettek részt.
2015-05-04Főfelügyelői szemleA felújított tűzoltólaktanyát is megtekintette a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője április 30-án a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsokságon.
2015-04-24A mindennapok őreiNégyen vehették át a Dunaújváros Közbiztonságáért-díjat ünnepélyes keretek között, a közgyűlésen: Kis Péter bv. százados, ReszegiImre mentőtiszt, a mentőállomás vezetője, Sudár Mihály tűzoltó zászlós, Szűcs Iván rendőr őrnagy.
2015-04-24Megfeleltek a gyakorlatonA dunaföldvári önkéntes tűzoltók továbbra is jogosultak az önálló beavatkozásra.
2015-04-13Száznál is többen szedték a szemetetNagy mennyiségű szemetet szedtek össze az önkéntesek április 11-i takarítási akcióban.
2015-03-30A közös többszörösVonatmentéstől parktakarításon át a madárodúkig - Közösségi szolgálat a tűzoltóságnál. Sok városi középiskolás a helyi tűzoltóság segítségével teljesíti a közösségi szolgálat dolgos óráit.
2015-03-10Óvoda erősítésAz Ovizsaru program keretében egy csapatnyi helyi óvodás töltött el élményekkel teli másfél órát március 9-én a tűzoltóságon.
2015-03-07Színházi gyakorlatEgy könnyűzenei koncert után tartott a hivatásos tűzoltók részére megyei ellenőrző gyakorlatot a katasztrófavédelmi igazgatóság március 5-én éjszaka a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Az intézmény ezzel egybekötve kiürítési gyakorlatot hajtott végre.
2015-02-28Búcsúztatták a kollégát (képaláírás)A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői állománya és a költségvetési osztály munkatársai nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték csütörtökön Bölcs Lászlónét. (nem teljes szöveg)
2015-02-27Ötszáhetvenkilenc kivonulásTavaly több műszaki mentéshez kellett kivonulnia a tűzoltóknak, mint tűzesethez.
2015-02-27Valami szúrós...A diákok és a dolgozók szúrós szagot éreztek a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola pincéjében lévő termeknél február 26-án, ezért ki kellett üríteni az épületet.
2015-02-26Biztonság: rajtuk múlikÉvértékelés. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságának tavalyi évértékelő beszámolójából.
2015-02-26A fehér foltok felszámolásaA helyi tűzoltóparancsnokság, illetve a környéken élők számára nagy előrelépés történt tavaly azzal, hogy Pusztaszabolcson katasztrófavédelmi őrsöt adtak át.
2015-02-26Életpálya-modell, fizetésemelésselÁllománygyűlést tartott február 24-én a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, amelyen szó esett a 2015-ös év feladatairól, terveiről.
2015-02-25A kirendeltség évét értékeltékÜnnepélyes állománygyűlést tartott február 24-én a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, amelyen a 2014-es évet értékelték és szó esett az idei feladatokról, tervekről.
2015-02-25Tűzoltók jobb körülményeiTavaly 17 millió forintot költöttek a dunaújvárosi laktanyára, az idén folytatódnak a felújítások.
2015-02-25Az érdemjegy a jó felső kategóriájaÉvértékelő állománygyűlést tartott február 24-én a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, ahol értékelte a dunaújvárosi kirendeltség munkáját is. Átadta a kirendeltség minősítő értékelését, ami megfelelt (ami közel 90%-os eredményt értek el).
2015-02-20Légzőkészülék és lámpaA Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége adományozta a járási mentőcsoportnak és a mezőfalvi tűzoltóknak.
2015-02-16Önkéntesek támogatásaÉrtekezletet tartott a dunaújvárosi parancsnokság a működési területükhöz tartozó önkéntes tűzoltó egyesületek részére. A rendezvényen a Létesítményi Tűzoltók Országos Szövetsége légzőkészülékeket és sisaklámpákat adott át a mezőfalvi tűzoltóknak.
2015-02-06Országos elsőségAz év önkéntes tűzoltó egyesülete kitüntető elismerést vehették át a dunaföldváriak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság múlt héten tartott budapesti évértékelőjén dr. Bakondi György tűzoltó altábornagytól, országos főigazgatótól.
2015-01-28Számíthatnak a lánglovagokraBeszámoló a mezőfalvi önkéntes tűzoltók 2014. évi munkájáról. Tavaly 16 alkalommal segítettek.
2015-01-21Tervek és gyakorlatokVajon mi történne, ha olyan tűz törne ki a városban vagy a környékén, ami ezreket veszélyeztetne? Beszélgetés Végh Ferenc tűzoltó alezredessel, a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjével.
2015-01-17Többféle vizsga a tűzoltóknakHivatásos, létesítményi és önkéntes tűzoltók is vizsgát tettek.
2015-01-06Fekete füst jelezte a várostEgy számítástechnikai hulladékot feldolgozó vállalkozás telephelyén tűz ütött ki január 5-én, a Papírgyári úton. (Kép az első oldalon is)
2015-01-02Szilveszteri tűzoltóköszöntőA BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Ellenőrzési Szolgálatának vezetője, Mecsei Judit tűzoltó ezredes és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója Magosi Lajos tűzoltó ezredes köszöntötte az év utolsó napján szolgálatot ellátó állományt a Sárbogárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon.
2014-12-19Sikeres vizsgát tettekA dunaföldvári önkéntes tűzoltó egyesület hét tagja sikeres vizsgát tett a gépjárműfecskendő-kezelői tanfolyamon.
2014-12-16Vizsgálják a tűz okát...Tűz az egykori zöld sztk-ban, a II. Rendelőintézetben.
2014-12-15Tűz az sztk-banDecember 13-án tűz volt a zöld rendelőben.
2014-12-04Támogatást kaptak a tűzoltókNovemberben százezer forinttal támogatta a Daruszentmiklósi Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkáját a Blecha Logisztikai Kft.
2014-12-02Nagyobb biztonságbanÜnnepélyes keretek között, dr. Bakondi György altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság főigazgatójának jelenlétében adták át december elsején a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrsöt.
2014-12-02Munkahelyet is teremtettekA Pusztaszabolcson felavatott katasztrófavédelmi őrs munkahelyet is teremtett.
2014-11-14Tornapálya a tűzoltóknakTornapályát építettek a tűzoltók maguknak a laktanya udvarán.
2014-11-13Tűzoltóautót kaptak bajtársaiktólA Daruszentmiklósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület immár szerkocsival büszkélkedhet! Mezőfalvi kollégáik a közelmúltban egy korszerű autót kaptak.
2014-11-08Saját tornapályájuk leszA helyi tűzoltók maguknak is készítenek szabadtéri testedző szereekt. Az erdei tornapálya felújítása során vetődött fel a helyi tűzoltókban, ők is örömmel vennének szabadtéri tornaeszközöket.
2014-11-03Tanultak az önkéntesekÖnkéntes tűzoltókat képeztek a dunaújvárosi laktanyában.
2014-10-25Kollégánk elismeréseÜnnepi állománygyűlést rendeztek október 22-én a Fejér megyei és az országos katasztrófavédelmi főigazgatóságon is. Pekarek János, a Dunaújvárosi Hírlap újságírója és Papp Anett, a DSTV munkatársa Katasztrófavédelmi Sajtó Nívódíjat kapott. Előléptetések, kinevezések.
2014-10-22Új csapattag érkezettTöbb funkció, korszerűbb eszközök és tízszeres oltóteljesítmény jellemzi a mezőfalvi önkéntes tűzoltók új szerkocsiját.
2014-10-06Bevetés a szigetenAz ország valamennyi létesítményi tűzoltósága részt vett az október 4-i Szalki-szigeten megrendezett XVIII. Flórián Kupán.
2014-10-00Tűzoltás időreFlórián Kupa tizennyolcadszor. A vasmű tűzoltói 1961-ben szerepeltek először a versenyen.
2014-09-23Rendkívüli közgyűlés2014. szeptember 23.
2014-09-19Baleset és tűz a vasműben - gyakorlat voltAz ISD Dunaferr létesítményi tűzoltói gyakorlatoztak a vasműben.
2014-09-03A szobormozdonySzeptember 2-án a Vasmű úton felavatták Mukit, a kismozdonyt.
2014-09-02Rekord, közösségSikerült az újraélesztési rekord Dunaújvárosban. A kísérletben a becslések szerint több mint hétszázan vettek részt. Adatok, részletek a rekordról.
2014-09-01Összetartásból kitűnőSikerült a 200 órás újraélesztési rekord Dunaújvárosban. Kép a főszervezőkről. Augusztus 30-án egész napos ünnepséggel, rendezvénnyel zárult a rekordkísérlet.
2014-09-01Csúcs volt a kétszáz óránk!Képes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérlet zárónapi rendezvényéről.
2014-09-00Rekordokba egyesülveVárosunk tartja az újraélesztés magyar rekordját.
2014-08-30Csúcsdöntés után, rekord előttKépes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletről.
2014-08-29Ma kilenc órakor miénk a győzelem!"A rekord már délelőtt kilenckor Dunaújvárosé volt! A győzelem a miénk! De folytatják ma délután négy óráig – lenyomják a 200 órát! Az utolsó órákat töltik együtt a szervezők és koordinátorok, az újraélesztők."
2014-08-29Már mindenki magáénak érziKépes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletről.
2014-08-28Lankadatlanul"Az ellenőrök a legváratlanabb időpontokban, legutóbb például hétfőről keddre virradóan éjfélkor teszik tiszteletüket a rekordkísérlet helyszínén."
2014-08-28Kitartásból, emberségből: jeles!Képes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletről.
2014-08-25Második napon...Újraélesztési világrekord-kísérlet - Még több mint száz óra van hátra.
2014-08-23Kísérlet indul!Rekordkísérlet kezdődött augusztus 22-én a Dózsa mozi előtti téren. Újraélesztés - kétszáz órán keresztül.
2014-08-15Karbantartás lesz a meleghengerműbenVéget ért a meghirdetett önkéntes dolgozói távozási program, 47 dolgozó élt ezzel a lehetőséggel. Folytatják a kiszervezést. Augusztus 1-től a tűzoltóság teljes állománya átkerült a VÉDSZ Kft. -hez.
2014-08-02Jelentős felújítás zajlikAz elmúlt évtized legkomolyabb felújítása kezdődött a dunaújvárosi tűzoltó laktanyában, teljesen újjáépítik a legénységi fürdőt és komfortosabbak lesznek a hálók.
2014-08-00A tűzoltók is átszálltak2014. augusztus 1-jével kiszervezték a létesítményi tűzoltóságot.
2014-07-31Igazgatói látogatás a laktanyábanA Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon tartott szemlét a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Magosi Lajos tűzoltó ezredes július 29-én.
2014-07-31Az önkéntes tűzoltók is dolgoztakDaruszentmiklós önkéntes tűzoltóiról.
2014-07-16TornagyakorlatozókBejárás volt július 15-én a megújult erdei tornapályán.
2014-07-09Újraélesztés - egy héten átDunaújvárosban megkísérlik megdönteni az újraélesztés pillanatnyilag 168 órás világrekordját! A tervek szerint augusztus 22. és augusztus 30. között, nyolc napon át. A szervezők: dr. Máté Ágnes, Fett Katalin, Gulyás Emese, Orosz Csaba.
2014-07-07LátogatóbanA tűzoltók látványos mentőakciója a Táncsics Mihály utcában, nyolcadik emeleti panellakásban.
2014-07-04Korunk hősei a kicsik rajzainA Közbiztonsági rendezvénysorozat keretében Mai modern hősök címmel rajzpályázatot hirdetett a dunaújvárosi tűzoltóság.
2014-06-30Örökmozgó-díjazott - parancsnokOrosz Csaba tűzoltó alezredes Örökmozgó-díjat kapott. A díjazott bemutatása.
2014-06-28Mai modern hősökA Dunaújvárosi Tűzoltóság által meghirdetett Mai modern hősök című rajzpályázaton három alkotó ajándékot kapott: Fazekas Anita, Csilléri Zsombor, Katári Ádám-
2014-06-26Nyújthatnak és erősíthetnekHelyükre betonozták a sportszereket az erdei tornapályán.
2014-06-26Ajándék labdák (képaláírás)A Decathlon rendszeresen támogatja a Dunaújvárosi Tűzoltóságot. Tegnap ajándékot kaptak a lánglovagok: Orosz Csaba parancsnok kosár- és focilabdákat vehetett át minden szolgálati csoport részére a sportáruházat képviselő Kovács Nikolettától. (teljes szöveg)
2014-06-20Hivatásuk a közbiztonságA hagyományos Közbiztonsági Rendezvénysorozat záró részeként tárgyjutalmakat és okleveleket adtak át.
2014-06-18Erőnlét és jó kondícióA székesfehárvári Nagysándor József honvéd laktanyában megyei tűzoltósport versenyt rendeztek, amelyen a dunaújvárosi csapat (kép) a harmadik helyen végzett.
2014-06-18Köszönetet mondtak nekikA közbiztonsági hónap részeként, annak lezárásaként tizennyolcan - hivatásosok és civilek - vehettek át elismeréseket: Boros János, Ongai Gábor, Végh ferenc, Megyeri Zoltán, Nagy István, Acél Gábor, Melegné Varga Edina, Lőwinger Zoltán, Tőkési László, Illyés Antal, Lészeg Tamás, Kellerné Simon Kinga, Kosztolányi Ivett, Szabó Sándor, Szűcs László, Orgovány Zoltán, Cseh Béla.
2014-06-13Önkéntesek a tornapályánKözeledünk az erdei tornapálya újjáépítésének végéhez.
2014-06-06Örökmozgók lettekÖrökmozgó díjjal ismerték el idén Orosz Csaba tűzoltó alezredest, Lázár Barbarát, aki a Széchenyi gimnázium DÖK-vezetője volt, Szemenyei Istvánt.
2014-06-06Örökmozgók, a helyi fiatalokértJúnius 5-én átadták az önkormányzat, a városi DÖK és a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány Örökmozgó-díját. A díjazottak: Lázár Barbara, Szemenyei István, Orosz Csaba.
2014-06-06Visszatért a kosaras!Visszatért Dunaújvárosba a helyi tűzoltóság emelőkosaras járműve.
2014-06-06Csak sportosan (képaláírás)A Dunaferr Szakközépiskola tanulói, Balogh Ákos és Harta Szabolcs festi a Dunaújvárosi Tűzoltóság udvarán azoknak az eszközöknek a vázát, amelyek az erdei tornapályán lesznek felállítva hamarosan. orosz Csaba parancsnok ötlete nyomán és gondozásában újul meg városunknak ez a kedvelt pihenő és sporthelye. (teljes szöveg)
2014-05-31Mesterek a kormánynálKi a mester négy keréken? -– ezzel a címmel rendezték meg a tűzoltógépjármű-vezetők megyei versenyét Dunaújvárosban. A Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a harmadik helyen végzett.
2014-05-31Visszakapjuk a kosarast!Cserna Gábor és dr. Galambos Dénes közbenjárására visszakerül Dunaújvárosba a helyi tűzoltóság emelőkosaras járműve.
2014-05-31Megrajzolták az ő tűzoltó hőseiketMájus 29-én a Széchenyi István Gimnáziumban díjkiosztóval egybekötött tárlatnyitót tartottak a helyi tűzoltó-parancsnokság által meghirdetett "Mai modern hősök" elnevezésű rajzpályázatra érkezett művekből.
2014-05-30Szerezzék vissza a kosarast!A közgyűlés nem tett javaslatot a DVCSH jövőbeni ügyvezetőjére, viszont felmondta a szolgáltatóval 2001-ben kötött városi ivóvíz- és szennyvízelvezetési szerződést.
2014-05-29Riadó volt az iskolábanÖnkéntes tűzoltók gyakorlatoztak a mezőfalvi általános iskolában.
2014-05-28Teljes felszerelésben mászták a lépcsőketMájus 27-én hatodik alkalommal rendezték meg Fejér megye tűzoltói számára a lépcsőfutó versenyt a Római víztoronynál. 196 lépcsőfok teljes menetfelszerelésben. Orosz Tamás korosztályában első helyen végzett, összesítésben pedig második lett.
2014-05-26Sok gyerek álma vált valóraGyermeknapi programot rendeztek a tűzoltólaktanyában május 24-én. Beszámoló a rendezvényről.
2014-05-23A tűzoltók világaGyereknap a Napraforgó Bölcsődében.
2014-05-22Megújul az erdei pályánkVárhatóan a jövő hétvégén folytatódik az erdei tornapálya felújítása és elkészült hét különböző tornaszer is.
2014-05-09Polgármesteri látogatás a tűzoltólaktanyábanAz egyik helyen tűzoltó mini házi múzeum fejlődik, a másik helyen az erdei tornapálya elemei várják a felújítást. Maga az épület berendezései rendkívül rossz állapotban vannak.
2014-05-09Szent Flóriánról emlékeztek megA Római városrész szociális célú városrehabilitációja egyik kiegészítő rendezvénye volt a május 4-én megrendezett Szent Flórián nap.
2014-05-08A tűzoltóknál...Cserna Gábor polgármester a Dunaújvárosi Tűzoltóságra látogatott május 7-én, kifejezte köszönetét az ott dolgozóknak.
2014-05-06Koszorúzás, emlékezésKettős megemlékezést tartottak május 5-én a dunaújvárosi tűzoltólaktanyában, Szent Flórián védőszent és a hősi halottak emlékére.
2014-05-06Elismerés a minősítés"A Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1877 óta őrködik a tűzbiztonság felett. A sikeres rendszerbeállító gyakorlatot követően május elsejétől pedig már önállóan is beavatkozhatnak a káreseményeknél, ami komoly elismerése tevékenységüknek."
2014-05-05Tanulságos helyzetekMájus 3-án a Római városrészben rendezték meg a tűzoltók a Flórián napi bemutatójukat. Beszámoló a rendezvényről.
2014-05-02Hősök voltak, vannak és lesznekAz idén városunk rendezte meg a megyei Rendőr és Tűzoltó Napot kedden a Dózsa mozi előtti téren.
2014-05-02Robbanás a tartálybanA Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyakorlatot tartott az ISD Dunaferr Zrt. területén, az ISD Power Kft. üzemeltetésében álló 5000 köbméteres olajtartálynál.
2014-05-00Mukis sorsa "sínen van"Vidámpark kultikus darabjaként szolgáló mozdony sorsa végre révbe ér.
2014-04-30Megyei rendőr és tűzoltó napÁprilis 29-én Dunaújvárosban rendezték meg a megyei, közös rendőr és tűzoltó napot a Dózsa mozi előtti téren. Beszámoló a rendezvényről.
2014-04-25Fogvatartotti segítségFolyamatosan halad az erdei tornapálya helyreállítása, ahol április 24-én a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai is dolgoztak.
2014-04-25A példamutató munkávalAz április 24-i közgyűlésen ünnepélyes keretek között átadták Dunaújváros Közbiztonságáért Díjat. A díjazottak: Horváth Attila rendőr őrnagy, Kőhalmi László rendőr törzszászlós, Székely Zoltán Áron tűzoltó zászlós és Bényei Tamás büntetés-végrehajtási őrnagy. A díjazottak méltatás,a pályaképe.
2014-04-24Közbiztonság: díjeső a közgyűlésenDunaújváros Közbiztonságáért Díjat Horváth Attila rendőr őrnagy, Kőhalmi László rendőr törzszászlós, Székely Zoltán Áron tűzoltó zászlós és Bényei Tamás büntetés-végrehajtási őrnagy vehette át Cserna Gábor polgármestertől.
2014-04-24"Dunaújváros Közbiztonságáért" Díj – 2014Dunaújváros Közbiztonságáért Díjat kapta: Horváth Attila rendőr őrnagy, Kőhalmi László rendőr törzszászlós, Székely Zoltán Áron tűzoltó zászlós és Bényei Tamás büntetés-végrehajtási őrnagy. A díjazottak méltatása, pályaképe.
2014-04-15Rajzpályázatot hirdetnek (kishír)"mai modern hősök" címmel rajzpályázatot hirdet Dunaújváros általános iskolás és középiskolás tanulói számára a dunaújvárosi tűzoltó parancsnokság.
2014-04-14Tornapálya lesz újra!Megkezdődött az egykori erdei tornapálya helyreállítása szombaton, civil kezdeményezésekből. Az újjáépítés ötlete Orosz Csaba tűzoltóparancsnoké volt.
2014-04-12Az erdei pályánkTársadalmi összefogással próbálják megmenteni, újjáépíteni az erdei tornapályát.
2014-04-11Tornapálya lehet ismét!Önkéntes és közösségi munkával civilek hoznák rendbe az erdei tornapályát. Az ötletgazda Orosz Csaba tűzoltóparancsnok. A kezdeményezésről.
2014-04-09Egyszer volt egy erdei tornapályaOrosz Csaba tűzoltóparancsnok újabb ötlettel állt elő, az erdei tornapályát szeretné rendbe hozni, újjáépíteni.
2014-03-28Hajnalban újraindult a termelésTechnikai probléma miatt berobbant a kokszgyártás melléktermékeként keletkező kamragáz szerda délelőtt az ISD Dunaferr Zrt. kokszoló üzemében - a termelés csütörtökre helyreállt.
2014-03-27Berobbant a kamragázTechnikai probléma miatt berobbant a kokszgyártás melléktermékeként keletkező kamragáz szerda délelőtt az ISD Dunaferr Zrt. kokszoló üzemében március 26-án.
2014-03-27Különös hivatásA Daruszentmiklósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője, Krajczár Arnold a település általános iskolájában már tartott toborzót a diákoknak, mert szeretne egy stabil ifjúsági utánpótlást kinevelni.
2014-03-21Muki megújul!Muki, a 120 éves mozdony története folytatódik. A város egyik régi-új nevezetessége lehet, sőt: lesz Muki, a helyi úttörővasút mozdonyainak utolsója.
2014-03-21A tudás életeket menthetTűzoltásvezetők részére szerveztek megyei versenyt Székesfehérváron, ahol első helyezést ért el Sudár Mihály, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltóság szerparancsnoka.
2014-03-20A hétOrosz Csaba tűzoltó alezredes, tűzoltó parancsnok rövid bemutatása.
2014-03-19A motorosok tűzoltó autóra gyűjtenekA Mezőfalvi Motoros és Hagyományőrző Egyesület tűzoltó autóra gyűjt.
2014-03-18Segíti a napi munkátA Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon a napokban rendezték meg a megyében tűzoltásvezetői feladatokat ellátó lánglovagok szakmai versenyét. Első lett Sudár Mihály (kép), harmadik pedig Vereb János dunaújvárosi tűzoltók.
2014-03-17Mukit a tűzoltók újítják meg nekünkA Vidám Park egykori népszerű gőzmozdonyát felújítják.
2014-03-14VersenyhelyzetbenKatasztrófavédelmi versenyt rendeztek a Széchenyi István Gimnáziumban. Beszélgetés Orosz Csabával, a dunaújvárosi tűzoltók parancsnokával.
2014-03-14Ma ismét útra kel Muki, a mozdonyKulcson homokfúvással letisztítják, hogy megkezdődhessen a felújítása.
2014-03-13Új őrs PusztaszabolcsonÚj katasztrófavédelmi őrs kezdi meg működését Pusztaszabolcson 2014 decemberében.
2014-03-12Katasztrófától védőkÉvértékelő értekezletet rendeztek a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai számára. A dunaújvárosi munkatársak megfelelő minősítést kaptak.
2014-02-21Bátor helytállásAmbrus László dunaújvárosi tűzoltó elismerése. Helytállását Budapest rendőrfőkapitánya, Dr. Tóth Tamás is megköszönte.
2014-02-20Fontos a naprakészségDunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség továbbképzést tartott a területükön lévő hivatásos és létesítményi tűzoltóságok szolgálatparancsnokainak.
2014-02-20Bármikor szorulhatnak segítségreAlakuló ülését tartotta a Daruszentmiklósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
2014-02-07Rablót fogott a tűzoltóPillanatok alatt szerezte vissza egy ifjú hölgy telefonját a buszozó dunaújvárosi tűzoltó, Ambrus László zászlós, aki a tolvaj nyomába eredt és hatástalanította az elkövetőt, akit a rendőrök fuvaroztak tovább.
2014-02-05Az autó cseréjén törik a fejüketÖt évvel ezelőtt, a jogelődtől megmaradt felszereléssel támasztották a fel a Mezőfalvi Tűzoltó Egyesületet. Beszélgetés az egyesület két vezetőjével Kaltenecker Miklóssal és Sudár Mihállyal.
2014-02-03"Nem vagyok én hős"Egy rablás elkövetőjét adta át a fővárosi rendőrségnek Ambrus László dunaújvárosi tűzoltó zászlós. Interjú.
2014-02-00Három tűzesetnél keletkezett jelentősebb anyagi kár2013-ban 38 tűzeset történet a gyárban.
2014-01-31A főigazgató helyettes tartotta a szemlétA BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese, Dr. Tollár Tibor tűzoltó dandártábornok tartott szemlét a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon és helyi szervezeti egységeinél szerdán.
2014-01-27Muki monológja"Muki vagyok, egy kisvonat. Milyen név egy vonatnak az, hogy Muki? Nem tudom. Engem mindig így hívtak. A barátaimat meg Thomasnak, Percynek, Nohabnak, Mollynak, Szergejnek, ők is gőzmozdonyok."
2014-01-24A tűzoltók felújítják MukitA Vidám Park ismert és megmaradt tárgyi emléke Muki, amelynek a felújítását a katasztrófavédelmi kirendeltség vállalta. A közgyűlés közel egymillió forintot szavazott meg a mozdony renoválására.
2014-01-18Egy csapatA Dunaújvárosi Hírlap vendége Orosz Csaba alezredes, tűzoltó parancsnok. Egy történet Orosz Csabától.
2014-01-15Nagy lehetőség és felelősségTörvényi változás kapcsán januártól, amennyiben megfelelnek a szigorú előírásoknak, az önkéntes tűzoltó egyesületek önállóan is beavatkozhatnak a káreseményeknél.
2014-01-10Személyes köszönet a helyi tűzoltóknakA katasztrófavédelem főigazgatója, Dr. Bakondi György személyesen köszönte meg a dunaújvárosi tűzoltók munkáját.
2014-01-02Köszönet a helytállásértDr. Bakondi György főigazgató és a katasztrófavédelem országos vezetői, a korábbi évek hagyományaihoz híven idén is személyesen köszöntötték a szolgálatban lévő hivatásos tűzoltókat.
2013-12-19Egyhangúlag rá szavaztak a tagokÜnnepi közgyűlést tartott a napokban a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség, amely egyben elnökségi tisztújítás is volt. A vezetőségbe két dunaújvárosi szakember került be, Varga Ernőt elnökké, Udvardi Sándort az egyik alelnökké választották.
2013-12-14Szivárgott a gáz: keresték, kutattákGázszivárgás a Barátság városrészben.
2013-12-07Polgári gesztus volt!Egy (új) városi polgár igazán nagyvonalú ajándékának örülhetünk az idei karácsony alkalmával. Fenyőt kapott ajándékba Dunaújváros, amelyet a karácsonyi vásárban állítottak fel a tűzoltók.
2013-11-29Tűzoltóknak adományoztakA Hankook Értékteremtő Önkéntes Program keretében mintegy kétszázezer forint támogatásból újították fel a Mezőfalvi Tűzoltóság szertárát.
2013-11-27Közös, önkéntes munkávalA Hankook tizenkét kreatív ötletet tartalmazó, kétmilliós költségvetésű programjában a mezőfalvi tűzoltószertár is megújult.
2013-11-16A tisztségeket betöltők (kishír)A Baracs Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tisztségviselőket választott. Elnök Szabó Andrea, tűzoltóparancsnok Veszprémi János lett.
2013-11-13KépaláírásA mezőfalvi önkéntes tűzoltók is együttérzésüket fejezték ki a napokban a Rám-szakadéknál hősi halált halt bajtársuk búcsúztatásakor. (nem teljes szöveg).
2013-11-09TiszteletadásA hősi halott kollégára, Kovács Gergő tűzoltó hadnagyra emlékeztek meg országszerte november 8-án, így a dunaújvárosi tűzoltólaktanyában is.
2013-11-08Megóvják a kincsetOrosz Csaba tűzoltóparancsnok javaslatára a tűzoltó parancsnokságra került a Muki, a kisvonat, s felújításra kerül. A Dunaferr iskola diákjai is segítik a munkát, s minden segítséget szívesen fogadnak.
2013-11-07Nagy munka a felújításA Muki gőzös felújításáról.
2013-11-06Jövőre lesz százhúszA város kismozdonyát, Mukit a múlt héten szállították át a tűzoltóság udvarára, ahol ma délelőtt lesz az első szemle, ami kell a felújításához.
2013-11-05Muki jó kezekbe kerültHosszú ideje csak az enyészeté volt Muki, az egykori vidámpark legendás mozdonya. Orosz Csaba kezdeményezésére az építkezés helyéről elszállították,a tűzoltóság udvarán lesz az ideiglenes helye. A mozdonyt önkéntesek újítják fel és segítenek a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanárai, diákjai is.
2013-11-01Muki elment - DSTV videóvalA Vidámpark kis mozdonya csütörtök reggel újabb állomásához érkezett. A tűzoltólaktanya lett ideiglenes otthona.
2013-10-30A közösségért tevő emberA tűzoltóparancsnoki beosztásban az elérhető legmagasabb rangot, az alezredesit kapta meg soron kívül Orosz Csaba, aki a hivatása mellett nagyon hisz az önkéntesség erejében, az értékteremtésben. Interjú.
2013-10-29Orosz Csabát soron kívül léptették előAlezredesi rangot kapott Orosz Csaba tűzoltó.
2013-10-28Szakmája kiválóságaA megyei közgyűlés elnökének oklevelét vehette át Varga Ernő október huszonharmadika alkalmából kiváló szakmai munkájának elismeréseként. Interjú.
2013-10-26Kemence lett a laktanyábanPizzasütéssel avatták fel a dunaújvárosi tűzoltók a laktanyában nemrég megépített kemencét.
2013-10-10Közösségi szolgálatA dunaújvárosi középiskoláknak és a fogadó szervezeteknek, intézményeknek is alaposan fel kell készülniük, hogy a diákok értékteremtő feladatokkal találkoznak a közösségi szolgálat során. Közösségi munka a tűzoltólaktanyában, beszélgetés Orosz Csabával, a tűzoltó parancsnokság vezetőjével.
2013-10-05Felmérték a tűzoltók fizikai erőnlététFizikai felmérő volt a Dunaújvárosi Tűzoltóságon..
2013-10-04Így dolgoznak ők!Nyílt napot rendezett október 3-án a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Kirendeltség Hivatásos Tűzoltóságán.
2013-09-23Túlélőket kerestek a ház romjai alattHárom járás önkéntes mentőcsoportjainak tagjai esküt tettek, valamint gyakorlatoztak szeptember 21-én a Szalki-szigeten.
2013-09-21Megyei gyakorlatokMegyei ellenőrző gyakorlatot tartott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szeptember 19-én, csütörtökön Vajtán, ahol dunaújvárosi tűzoltók is részt vettek.
2013-09-18Felújítják a tűzoltógarázstFelújítják a tűzoltógarázst Mezőfalván.
2013-09-17Flórián Kupa: eredményekA Szalki-szigeten megrendezett XVII. Flórián Kupa Országos Létesítményi Tűzoltóverseny eredményei.
2013-09-16Az esőpróbát is kiálltákBeszámoló a Szalki-szigeten megrendezett XVII. Flórián Kupa Országos Létesítményi Tűzoltóversenyről.
2013-09-12Tisztelegtek a tűzoltók"A New-York-i terrortámadás áldozatai és a mentés közben elhunyt bajtársak emlékére szóltak a szirénák szerdán a dunaújvárosi tűzoltóságon is."
2013-09-09Lánglovagok a szigetenSzeptember 14-én a Szalki-szigeten rendezik meg a XVII. Flórián Kupa Országos Létesítményi Tűzoltóversenyt.
2013-09-01Létesítményi tűzoltók versenye (kishír)Beszámoló a XVII. Flórián Kupáról. (nem teljes szöveg)
2013-08-02Támogatás a lánglovagoknakMezőfalvi és baracsi önkéntes tűzoltók pályázat útján kapnak támogatást.
2013-07-22Bevetésen minden péntek délutánjánA Baracsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (ÖTE) bemutatása.
2013-07-13Hajnali tüzek a papírgyárbanJúlius 11-én a Dunapack Zrt. tűz volt a hulladékpapír-tárolójában.
2013-07-11KépaláírásOrosz Csaba tűzoltóparancsnok egy százéves tűzoltószerkezetet mutat, amelyet a dunaújvárosi lánglovagok Rácalmáson fedeztek fel, az ottani szertárban. (nem teljes szöveg)
2013-07-03Terepgyakorlat - asztalonTanárok és diákok közösen készítettek terepasztalt más diákoknak és felnőtteknek. A terepasztal a dunaújvárosi tűzoltólaktanyában kapott helyet.
2013-07-03Diákok készítették diákoknakA Széchenyi István Gimnázium diákjai az önkéntes munka keretében, az általuk készített játékokat adtak a tűzoltóságnak.
2013-07-01Vándorkupát nyertekA Pusztaszabolcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület első csapata első, vegyes csapata harmadik helyen végzett a közelmúltban megrendezett versenyeken. Az egyesület vezetője Baloni László lesz.
2013-06-10Szükség van friss erőre a védvonalonAZ árvízi védekezésben résztvevő hivatásos tűzoltókat köszöntötte dr. Dorkota Lajos és Magosi Lajos.
2013-06-07Ívóvíz biztosítva"Körbezsákolták a Szalki-szigeti trafóállomást a katasztrófavédők és segítőik: az ivóvízszivattyúk áramellátása biztosnak tűnik. Horgászati tilalom van!" A város vízellátása a lehetőségekhez képest biztosítva van.
2013-06-06Tüzelőt adtak!A dunaújvárosi tűzoltók két köbméter fát vittek egy dunaújvárosi családnak.
2013-06-03Állami tűzoltóság is leszPusztaszabolcs.
2013-06-01Biztonságunk őrzőiA közbiztonsági rendezvénysorozat május 31-i zárórendezvényén oklevelet és tárgyjutalmat kaptak a szakmájukban, és a rendezvényeken kiváló munkát végzők. A djízottak névsora a cikkben, kép.
2013-05-28A lakosság nem volt veszélybenMájus 27-én, hétfő reggel 8 óra után néhány perccel egy benzolt szállító kamion ütközött vasúti szerelvénnyel az ISD Dunaferr Zrt. területén.
2013-05-27Tűzpróba az óvodábanJátékos, de komoly tűzriadó próbát tartottak a mezőfalvi óvodában, a település önkéntes tűzoltói.
2013-05-25Kidönthetik a fákat...Harmincöt tűzoltó vizsgázott sikeresen a motorfűrész-kezelő és fakitermelő szakképzés zárásaként. A képzésen elsajátított ismereteket a jövőben viharkárok elhárításánál is hatékonyan tudják majd hasznosítani.
2013-05-25Tűzrakási módiA Kádár-völgyi arborétum pihenőhelyen diákok tették rendbe a tűzrakó helyeket a tűzoltók segítségével.
2013-05-23Biztonságunkért DunaújvárosbanSzőke István 16 éve indította el a Közbiztonsági hónap nevezetű rendezvénysorozatot. Idén 36 programot foglalt magába.
2013-05-22Így oltottak ők...(képaláírás)Orosz Csaba, a Dunaújvárosi Tűzoltóság parancsnoka és a Pentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület gyűjteményéből nyílt kiállítása a Jankovich-kúriában. (nem teljes szöveg)
2013-05-21Uralták az autót"Uralom az autóm!" címmel megrendezett ügyességi versenyen hivatásosok mellett amatőrök is versenybe szálltak. A május 18-án megrendezett verseny eredményei a cikkben.
2013-05-17Erőltetett menet: lépcsőztek tegnapA Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság ötödik alkalommal rendezte meg a megyei lépcsőfutó bajnokságot Dunaújvárosban.
2013-05-17A kéményseprőkből kisebb hatóság lettA kéményseprő-ipari közszolgáltatás jogszabályi hátterének január elsejétől érvényes változásairól rendezett tájékoztató előadást szerdán a katasztrófavédelem. Előadó Zsákai Lajos tűzoltó alezredes.
2013-05-13Sportoltak és főztek"A Dunapapír Szakszervezet közös majálisra várta a négy dunaújvárosi papíripari gyár kötelékébe tartozó dolgozókat, valamint a Szent Flórián Napot ünneplő helyi tűzoltókat."
2013-05-11Remekeltek tűzoltóinkDunaújváros adott otthont a Megyei Tűzoltók Szakmai Versenyének május 9-án az alsó Duna-parton. Beszámoló.
2013-05-08Két erőpróbát tartanakDunaújváros ad otthont a Megyei Tűzoltók Szakmai Versenyének május 9-án az alsó Duna-parton
2013-05-04Szerb húsvét és záró táncház"A tűzoltók és katasztrófavédelmisek védőszentjének, Szent Flóriánnak közelgő (május 4-i) ünnepe alkalmából rendeztek koszorúzási ünnepséget pénteken délelőtt a dunaújvárosi tűzoltó laktanyában lévő emlékszobában, a szent szobránál."
2013-04-26Vasmű, kátyú, pályázatAz április 25-i közgyűlésen Cserna Gábor polgármester adta át a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat Gömöri Pál rendőr főtörzsőrmesternek, Szilágyi Edit rendőr törzszászlósnak, Orosz Csaba György tűzoltó őrnagynak, és Kertes Józsefnek, a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség elnökének.
2013-04-25"Dunaújváros Közbiztonságáért" Díj - 2013"Dunaújváros Közbiztonságáért" Díjat kapott: Szilágyi Edit rendőr törzszászlós, Gömöri Pál rendőr főtörzsőrmester, Orosz Csaba György tűzoltó őrnagy, valamint Kertes Józsefnek, a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség elnöke. A díjazottak méltatása.