József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | tanács

656 db találat
Dátum downCímLeírás
2015-07-27"Magának csak egy szavába kerül..."Dr. Tapolczai Jenő tizennégy éven át látta el városunkban a tanácselnöki teendőket. Visszaemlékezéseit Egy elnök naplója címmel a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg 1977-ben. Alábbi összeállításunkban a kékfedeles kötetből idézünk.
2013-10-01Gyász: elhunyt Bognár FerencElhunyt Bognár Ferenc pedagógus, Dunaújváros volt tanácselnök-helyettese.
2012-09-11Elhunyt Maróti JánosElhunyt Maróti János, aki 1967 és 1971 között Dunaújváros tanácselnöke volt.
2010-02-06Lelkiismereti kérdés a választásBeszélgetés Virág Rudolffal, az Országos Választási Iroda vezetőjével, aki 1976 és 1990 között a dunaújvárosi tanács végrehajtó bizottságának a titkára volt.
2007-10-31Jó kapcsolatokat szeretnénekA Hankook Magyarország Kft. gyárában tartotta 2007. október 24-én soros ülését a Dunaújvárosi Önkormányzat Gazdasági és Vagyongazdálkodási, valamint Környezetvédelmi Bizottsága.
2004-01-19Velünk élő történelem2003-as interjú dr. varga Lajossal, Dunaújváros egykori tanácselnökével, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara alapító és tiszteletbeli elnökével, a Dunaferr tanácsadójával.
2004-01-13Dr. Varga Lajos (1944-2003)
2000-05-20Írás a löszfalon. A város első gazdája... Dr. Illyés JózsefInterjú dr. Illyés Józseffel, Dunapentele első tanácselnökével, aki a várossá nyilvánítás után 28 évig VB-titkár volt.
2000-05-06Tanácselnökök, polgármesterek1951-1953 Berecz Bertalan. A tanács a Vasvári Iskolában működött 1953-1967 Dr. Tapolczai Jenő. A tanács a Görbe utca 2-ben működött 1967-1971 Dr Maróti János. A tanács a jelenlegi helyen, ekkor Lenin térnek, ma Városháza térnek nevezik 1971-1979 Sófalvi István 1979-1988 Sárosi József 1988-1990 Dr. Varga Lajos 1990-1998 Almási Zsolt 1998. okt. 19-1999. márc. 31. Dr. Kovács Pál 1999. júl.5- Dr. Kálmán András
1999-06-09Soós Imre (1929-1999)Nekrológ.Tizenöt éven keresztül a Városi Tanács elnökhelyettese.
1998-10-29A Vezérigazgatói Tanács ...A Vezérigazgatói Tanács Okt. 22-i ülésénlétszámstoppot rendelt el, valamint megtiltbármiféle informatikai rendszer megvételét.
1997-06-05Tájékoztató a vezérigazgató Tanács...Több komoly döntés A VT-n: A Dunaferr Üzemeltetőintézet átalakítása társasággá, A Dunaferr ösztönzési rendszere, és az Acélalapítvány számlájára történő befizetések megváltozása volt a téma, a jun. 2-i ülésen.
1995-12-23Májusfától...Együtt írjuk a város történetétA Városi Tanács megalakulásáról,apparátusáról, Szécsi Margit költőnő 1951-52-ben segédmunkásként dolgozott itt.
1990-09-19A tanács "hagyatéki" ügyeiA városi tanács utolsó üléséről.
1990-09-07Igényelni lehet... Segélyek jelentkezőknek, rászorulóknak.A Családsegítő Központ és a Városi Tanács eü. osztályának szocpol. és gyámügyi csoportjának tapasztalatai, adatok.
1990-08-31Otthon hajléktalanoknak (kishír)Kb. 40 főt tud befogadni az épület. A Betonútépítő Vállalat munkásszállóját vette bérbe a tanács.
1990-08-31Kiegyensúlyozott gazdálkodás.Elszámolás a pénzünkkel. Tanácsülés előtt a város első féléves gazdálkodása. Adatok, tények.
1990-08-17Kommentár nélkülA Sztálinváros című lap 1956.84. számában a dunapentelei tanács 1956. október 18-i üléséről tudósító cikk újraközlése.
1990-07-10Ki megy, ki marad?A városi tanács apparátusáról - az önkormányzat előtt.
1990-06-29Dali Dunaújvárosban. A modern művészetek otthonaVárosunk tanácstestülete Modern Művészetért Alapítványt tervezett és a létrejött alapítvány elnöke: Birkás István.
1990-06-29KépaláírásKép a a dunaújvárosi tanács üdülőjéről, ami Balatonszabadiban található.
1990-06-27Az egészséghez is pénz kellA dunaújvárosi tanács ülése az egészségügyi ellátással foglalkozott.
1990-06-08Átalakulások a városbanJúnius 5-én pártok és helyi vállalatok képviseli találkoztak abból a célból, hogy megtudják milyen gazdasági társaságok, egyesülések és kft.-k alakultak már meg...
1990-06-05Kié a Skála? Munkásszövetkezet kontra tanácsKülföldi partner segítségével részvénytársasággá akarták alakítnai a helyi Skála Áruházat a munkásszövetkezetiek. A vita folytatódik.
1990-06-02Átmeneti szállás hajléktalanoknakA BVM volt munkásszállóját újítja fel az önkormányzat, s átmeneti szállást hoz létre hajléktalanoknak. Július 1-től 40 embert tudnak elhelyezni itt. A feltételekről.
1990-05-18Ki fizeti a révészt? Milliós ötletA Domanovszky képtár sorsáról. Ki lesz a fenntartó? Jelenlegi fenntartója a Városi Tanács.
1990-05-18Csak óvatosanBeszámoltatta a Dunaújvárosi Városi Televízió főszerkesztőjét a Makro-Vision Telekommunikációs Hálózatszervező Kft-vel kötött szerződéséről a városi tanács végrehajtó bizottsága.
1990-05-15Van ahol "menekülnek", de nálunk nemA dunaújvárosi városi tanács mai helyzetéről, tevékenységéről.
1990-04-10Senki nem tud semmitKik használják a Lenin téri volt pártgarázsokat?
1990-04-03FelhívásA Dunaújvárosi Városi Tanács VB Terv és Beruházási Osztály vállalkozót keres 10 sorház és közműveinek építésére.
1990-03-28Édes otthon: a pince?Dunaújvárosban kb. 50 hajléktalan él. A helyi tanács fontolóra vette, hogy átmeneti szállást épít számukra. A BVM egyik papírgyáron túli épületének átalakítása merült fel. A Család-segítő ezt nem tartja jó megoldásnak.
1990-03-23Jut is, maradt isKétmilliárd a város céljaira. A város gazdálkodási programjáról.
1990-03-21Módosították a rendezési tervetKorlátozzák Dúv-ban az állami lakások eladását. A tanácsülés úgy döntött, hogy csak az 1957előtt épült állami lakásokat lehet eladni. Elfogadták az 1990. évi városfejlesztési és költségvetési tervet. 1 milliárd 911 millió Ftköltségvetési bevételből gazdálkodhatnak1990-ben.
1990-03-20KitüntetésA Fejér Megyei Tanács elnöke a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetést adta a dunaújvárosi tanács hét dolgozójának. Névsor.
1990-02-09Négy kérdés Thürmer GyuláhozA városi tanács épületében Thürmer Gyula, az MSZMP elnöke ismertette a párt választási programját.
1990-02-01Ülésezett a vállalati tanács.Bizalmat szavaztak az igazgatónak.
1990-01-24Veszélyeztetett fiatalokA dújv-i tanács vb. jan. 23-i ülésén tájékoz-tatót tárgyalt meg a veszélyeztetett fiatalok körében folytatott vizsgálatról. A vizsgálat tapasztalatai.
1990-01-12Beperelik a tanácsotAz állami bérlakásokelidegenítéséről.
1990-01-05DUNAFERR-ART alapítványA városi tanács félmillióval járul hozzá az alkotótelep céljait szolgáló DUNAFERR-ART alapítványhoz.
1990-01-03Lakásról, tévérőlKét kérdést tárgyalt a tanács vb: 1. lakásügyi kérdéseket, 2. a városi tévé új főszerkesztőjének személyét, Stossek Mátyást választották.
1989-12-22Válasz a szülőknek. Nincs jobb megoldás.Lesz-e az MMK-ban középiskola? ... (A régi Mező Imre Ált. Isk. középiskola lehetne minimális átalakítással.)
1989-12-22Lakók és lakások. "Csodákat" nem ígér a főépítész.A városi tanács Dunaújváros főépítészévé nevezte ki 1989.dec.1-i hatállyal Páli Zsuzsát, a Tér és Forma Kisszövetkezet okleveles építészmérnökét. Interjú P.Zs-val. 2 fotó Dunaújvárosról.
1989-12-19Összesen 222.000 forint segélyt osztott szét a tanács gyámügyi osztálya karácsony előtt a nsgycsaládosok, az alacsony jövedelműek és a gyermeküket egyedül nevelő szülők között.Egy-egy család gyermekenként 2000 ft-ot kapott a fenti összegből.
1989-12-15Telek hatmillióért. A tanács is beszállt a részvénytársaságba.6 millió Ft értékű telekkel lépett be a városi tanács a Dunai Vasmű által alapított Duna Menti Regionális Bérlakásépítő és -üzemeltető Rt-be. Az rt működési feltételeinek elősegítése városi érdek. Első ütemben 20 bérlakás megépítésére kerül sor.
1989-11-24Újabb 213 lakást eladnakKérték, jóváhagyták.
1989-11-1717 millióval több. Bérfejlesztés, segély, támogatás.Az infláció ellensúlyozására országszerte növelték a helyi tanácsok állami támogatásának összegét. E címen városunk 17 millió forintot kapott. Az összeg ágazatok szerinti megosztásáról.
1989-11-14Kevesen vesznek lakást. Ez a hitel jövőre nem használható.A lakásépítés és -vásárlás idei hitelkeretének módósítására kényszerült legutóbbi ülésén a Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Dunaújváros sem képes teljesen felhasználni a lakástámogatási keretet.
1989-11-11A Dunaújvárosi Városi Tanács csatlakozott az erdélyi települA városi tanács 1989. okt. 31-én úgy határozott, hogy védnökséget vállal Csomakőrös nevű, megsemmisítésre ítélt romániai település felett. Állásfoglalását a Román Szocialista Köztársaság nagykövetségére és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumába juttatta el.
1989-11-03Állást foglalt a városi tanács. Önkormányzatot, de hogyan?Most készül az önkormányzatok működéséről szóló törvénytervezet. Mivel több elképzelés van, Fejér megye hat városának vezetői Bicskén abban állapodtak meg, hogy a települések önállósága érdekében tett javaslataikat a törvényelőkészítők tudomására hozzák. E megállapodásnak megfelelően A Dunaújvárosi Városi Tanács egyhangulag elfogadta a következő állásfoglalásokat...
1989-11-03Koszorúzás az emlékműnél. A szovjet helyőrség szervezi.A városi tanács döntése a nov. 7-i ünnepre vonatkozóan.
1989-11-01Állásfoglalás a leendő önkormányzatokrólAz 500 lakosú Kovászna megyei falu: Csomakőrös felett védnökséget vállalt a városi tanács.
1989-10-17Épületcsere a középiskoláért. A megye is támogatjaAz MMK helyére kerül az új középiskola?
1989-10-13Új lakástulajdonosok. A forgalmi érték negyven százalékáért.Újabb 4 lakóház eladásáról döntött a városi tanács végrehajtó bizottsága. Asztalos J., Barátság és Batsányi utcai lakások.
1989-10-03Döntés előtt terveznek. A középiskola ügye még kérdésesMMK, Középiskola.
1989-10-03Sem csere, sem lakás. Nem lehet senkit az utcára tenni.A tanácsi bérlakások helyzetéről. Adatok.
1989-09-19"A legbiztonságosabb város" c. pályázaton nyert harmadik díjat a városi tanács dolgozata.Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács 350000 Ft-os jutalmát a még biztonságosabb közlekedés megtervezésére fordítják.
1989-09-05Középiskola az MMK-an? Nem épül, de leszFelmerül az ötlet - az MMK legyen középiskola...!?
1989-09-01Tömeges lakásvásárlásAz eladott állami lakásokról, a könnyűipari szakmunkásképző tervezett bővítéséről, útépítési munkákról.
1989-08-11A "főbérlő" a vasmű. Ez lenne a megoldás?Lakésok építésére és bérbeadására társulás szerveződik a városban, tagjai a tanács és a BVM lesznek, de magánszemélyek is vásárolhatnak részvényt. Kényelmes otthonokat szeretnének építeni a Baracsi út feletti részen, melynek bérleti díja magas (7680,- ft) az átlagkeresetűeknek és a fiataloknak. A vasmű részvényaránya 51%, dolgozóinak kedvezményt ígér.
1989-08-08Új "köntöst" a falra. Nem kell a megvásárolt tégla.A tanácsház épületének faljavításáról. Fejes László általános tanácselnök-helyettes nyilatkozik, év vége előtt sor kerül a javításra, burkolásra.
1989-06-13Optimista cikk helyett. Mi lesz veled városi televízió?A helyi tv körüli bizonytalanság évek óta tart, most kiegészült bérvitával, életveszélyesnek minősülő munkakörülményekkel. A városi tanács nem bizonyult jó fenntartónak, nincs elég pénze. A tv dolgozói követelik, hogy kezeljék megfelelő értékén a tv-t. 1 fénykép.
1989-06-09Műsor helyett vita. Még feltételek sincsenek.A DTV helyzetéről. Vita a működtetésről.
1989-05-05Miért kell új burkolat? Hárommilliót "szórnak" a falra.A tanácsház homlokzatának javítási munkájáról. A Komplex Kisszövetkezet kapta a megbízást.
1989-04-25Rugalmas munkaidő-beosztás a tanácsnál. Önállóan dönthettek.Ha beválik az új munkaidő-beosztás - 3 hónap elteltével véglegesítik.
1989-03-24A vevők sokallják az árat. Fórum a lakásértékesítésről.A városi tanács és a HNF szerdai fórumjáról.
1989-03-21Az együttműködésért. Találkozó az alternatívokkal.Első ízben került sor találkozóra pénteken a városi tanács elnökének kezdeményezésére a városunkban működő pártokkal és alternatív szervezetekkel. A várospolitikai célok megvalósítása érdekében ajánlott együttműködésről.
1989-03-21Feloldják a korlátozásokat? Új koncepció a tanácsi bérlakások eladásáról és a lakáshoz jutás támogatásáról.A módosított tanácsrendeletről. Dr Virág Rudolf vb-titkár tájékoztatója.
1989-03-07Sok a közös feladat. A városi tanács és a KISZ-bizottság vezetőinek találkozója.A város fiataljait érintő fontos kérdésekről.
1989-02-17Törölték a névjegyzékből a válogatókat. Mérlegen a lakéselosztás.A múlt évi lakáselosztási terv teljesítéséről. Adatok.
1989-02-15Nemzetközi kitüntetés DunaújvárosnakA "minőségért járó európai nemzetközicsillagdíjat" Dunaújvárosnak ítélték. A díjátvé- telről még folynak a tárgyalások. A tavalyi lakáselosztásiterv végrehajtásáról. A- datok.
1989-02-01Maradnak az utcanevekA városi tanács-vb határozata nem javasolja az utcanév-változtatásokat, legalább az 1990-es népszámlálásig.
1989-01-31Versenyben az idővel. Városi szociálpolitika jobban.Az egységes városi szociálpolitikai rendszer és gyakorlat kidolgozásához kezdett hozzá a városi egészségügyi és szociálpolitikai osztály. Meg kell oldani a különböző vállalatok, szervezetek szociálpolitikai munkájának összefogását. Február 8-án tanácskozás lesz e témában.
1988-10-21Aki nem kér, aligha kap segélytSzociálpolitikai gyakorlat a tanásoknál. (A KNEB vizsgálatösszesítése).
1988-10-14Hogyan dolgozott a tanács. Felügyeleti vizsgálatVárosunkban ülésezik a megyei tanács végrehajtó bizottsága, ahol megvitatják a komplex felügyeleti vizsgálat tapasztalatait. Adatok.
1988-09-23Mire elég a pénz?Újból rangsorolják a tanácsi feladatokat. 1988. szeptember 20-án ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. A tanácsnak 40 millió forint bevételkieséssel kell számolnia. Egyes intézmények fizetésképtelenné válhatnak.
1988-09-16Nemcsak a cégtábla változna. Megtérül a városnak?Az IKVGV (Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat) "vállalatszétbontási" terveiről tanácskozott a tanács városfejlesztési bizottsága.
1988-08-24Vonzóbbá teszik a várostA város idegenforgalmi helyzetéről készült je- lentést tárgyalták meg Dújv-ban, a Városi TanácsVégrehajtó Bizottságának ülésén. Milyen lehető- ségek vannak az idegenforgalom fejlesztésében?
1988-08-19Beszélgetés a városi tanács elnökévelDunaújváros új tanácselnökének, dr. Varga Lajosnak a portréja.
1988-05-31Uj elnököt, elnökhelyettest választottak: Pro Urbe a nyugdíjA Városi Tanács új elnöke dr. Varga Lajos lett. A nyugdíjba vonuló tanácselnöknek, Sárosi Józsefnek Pro Urbe kitüntetést adományozott a város.
1988-05-31Személyi kérdések. Pártfórumok tárgyaltákSárosi József felmentéséről, Varga Lajos kinevezéséről. Fejes Lászlónak, a tanács műszaki osztálya vezetőjének jelöléséről.
1988-05-31Varga Lajos lett a tanácselnökA város új általános elnökhelyettese Fejes László. Sárosi Józsefet váltotta fel, aki 9 évig volt városunk tanácselnöke.
1988-05-18Városfejlesztés, lakásgazdálkodásTanács-vb Dújv-ban. Döntést hozott a testület az1988. évi költségvetését és városfejlesztési tervét illetően.
1988-05-01Megkérdeztem..."A dolgozók iskolájára mindíg szükség lesz." Interjú Imre Györggyel, a Városi Tanács Művelődési Osztályának főelőadójával.
1988-03-01Kell még a teho(?) Ha értelmes célra költikA pusztaszabolcsi, rácalmási, kulcsi, nagyvenyimi illetékesek nyilatkozatai.
1988-02-23Dunaújvárosi tükörképDr. Virágh Rudolf, a városi tanács végrehajtóbizottságának titkára nyilatkozik a dújv-itanács munkájáról, a kétszintű igazgatásra valóáttérésről.
1988-01-26Ügyfelek, délután. Ülést tartott a városi tanács-vb.Új ügyfélfogadási rend a tanácsnál.
1988-01-12Társadalmi vita előtt. Téma a lakás.Az állami lakóházak elidegenítéséről szóló tanácsrendelet készül.
1988-01-08AblakA községi és a városi tanácsok hatásköreinek változásáról beszéltek Dújv. és Iváncsa vezetői az Ablak c. műsorban.
1987-12-15Társadalmi vita leszBeszámoló a tanácsülésről: a tanács jövő évi munkatervéről, a Kommunarszk városrész beruházási programja, zöldfelület-gazdálkodás.
1987-11-10Kitüntetések november 7-e alkalmávalSárosi József, a Dunaújvárosi Városi Tanács elnöke a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést kapta. További kitüntetések.
1987-10-16Mennyi a város villanyszámlája?Takarékoskodásra lehetőség nincs. Az 1987-es évre az előirányzott összeg 16,6 millió forint.
1987-10-09Jazzkoncert (kishír)A Városi tanács "C" épületében. (nem teljes szöveg)
1987-09-11Két beruházás késikMérlegen a tanács félévi gazdálkodása.
1987-07-31Trükkök, tények, tervekA dunaújvárosi tanács népességnyilvántartó csoportjának munkájáról.
1987-06-09Több támogatás a fiatal diplomásoknakTanácsülés.
1987-05-08KépaláírásA Szórád Márton út átépítésével egyidőben elkészítteti a városi tanács terv- és beruházási osztálya a kórház, a két rendelőintézet és a városi tanács közötti számítógépes kábelösszeköttetés alapépítményét. (nem teljes szöveg)
1987-05-01Nagy Jenő (1931-1987)Elhunyt Nagy Jenő, a dunaújvárosi tanács osztályvezető-helyettese, főtanácsosa.
1987-04-22Kommunális szolgáltatások Dunaújv...A tanács-vb ülésén a kommunális szolgáltatásokattárgyalta.
1987-03-03A munkában közös esély. A riválisok egymásnak segítenek?A munkájukról nyilatkoznak a póttanácstagok.
1987-02-13Terv az ezredfordulóig.Ipar. Dunai Vasmű. Papírgyár. Közüzemek. Tanácsi vállalatok. Mezőgazdaság. Lakásépítés és lakásgazdálkodás. Ellátottsági mutatók. Intézmények. Egészségügyi szolgáltatás. Szociális ellátás. Munkaerő-felhasználás. Adatok és táblázatok. Mielőtt a tanács jóváhagyná (II.)
1987-01-30Akadályokra hivatkozvaA tanácsi ügyfélszolgáltatás eddigi eredményéről. Nem hozott olyan eredményt, amelyet vártak.
1987-01-30Szebb, rendezettebb legyen környezetünkMit tettek az utóbbi időben a tanácsi intézmények a város környezeti kultúrájának javításáért?
1987-01-01Nemcsak parancsra"Pro Urbe- Dunaújvárosért" emlékéremmeltüntették ki a Mező Imre munkásőregységet. Sárosi József tanácselnök nyilatkozik az egység30 éves tevékenységéről.
1986-12-16Szolgáltatás az ivóvíztől a távfűtésigA vízmű számolt be tevékenységéről a várositanács-ülésen.
1986-12-05Ha szerda, akkor ügyintézés. Nem mond csütörtököt?A városi tanács ügyfélfogadási rendjéről. Fénykép.
1986-11-07Nemzetőrök, direktóriumi tagok otthona volt. Egyépület történeteA volt óvárosi tanácsház épületének története. Horváth György, az alapszervezet titkárának elmondása alapján.
1986-08-23MúltunkbólDunapentele város tanácsa, elnöke: Berecz Bertalan.
1986-08-15Fejlesztésekre 69 millió. Kiegyensúlyozott tanácsi gazdálkodásFejlesztési tervről. Távlati fénykép a Béke városrészről.
1986-07-25Hiányzik 30 millió. A tanács kasszája és a vállalatok.A vállalatoktól kapott hozzájárulás csökkent.
1986-07-10Az új tanácsi gazdálkodás rendjérőlSárosi József tanácselnök Dújv-t képviselte a tanácskozáson. Hozzászólásai.
1986-06-20Környezetvédelmi fotókiállítás.A tanács dísztermének előcsarnokában. A Fejér megyében meghírdetett környezetvédelmi fotó- és plakátkiállítás anyaga látható jún. 23 - júl. 3-ig.
1986-06-13Ha jónak látják, hát csinálják... Szövetkezet az iskolában.A megvalósításról nyilatkoznak: Szabó Gyula, a munkásszövetkezet, Imre György, a városi tanács, Kész Lászlóné, a Petőfi Általános Iskola részéről. Süket fülek. Első és egyetlen. Diákkosárral, hatvenöt éves "újdonság" Kép: Az iskolaszövetkezeti bolt Mezőfalván.
1986-04-15Egyszerre több néző előtt. Korszerüsítik a tanácsház színháztermét.Itt fogják bemutatni a Bemutatószínpad által előadott darabokat.
1986-03-14Hányan költöztek? Pénzgazdálkodás, szabálysértések, lakásfelújítás.A tanácsapparátus tevékenységéről.
1986-01-17Csavajda György 1912-1986A tanács óvárosi kirendeltségének vezetője volt 1953-76-ig. Rövid életrajz. Kitüntetései.
1986-01-10Gyorsabb ügyintézésSzámítógép alkalmazása a tanácsi ügyintézésben.
1985-12-17Hét téma a tanácsülés előtt. Hitel az OTP-től.Az idei utolsó tanácsülésről. Adatok.
1985-11-01A Ságvári városrésziek kérték. Felújítás, forgalomszervezésA Technikum városrésziek gondjairól tárgyalt a tanács és a népfront.
1985-10-01Dunaújváros keresekedelmi vendéglátása.Tájékoztatás, Dunaújváros kereskedelmi, munkahelyi vendéglátásával, és a gyermek-,diákétkeztetés helyzetével kapcsolatban.
1985-09-27Mi lesz, ha megöregszünk. Igazságos támogatástA dunaújvárosi öregek helyzetéről.
1985-07-26Hárman az új tanácstagok közül. Az "ellenjelölt" is segít.Molnár János. Supoló Anna. Németh József. Fényképek.
1985-07-05Megválasztották a tisztségviselőket. Megalakult a megyei tanácsElnök: Teubel György. További névsor.
1985-06-28A környékbeli községekben. Tanácsi tisztségviselők, tanácstagok.Részletes tájékoztatás.
1985-06-21Dr. Varga Lajos általános tanácselnök helyettes nyilatkozik kinevezése alkalmábólKöszönet a bizalomért. A spirálcsövektől a várospolitikáig. Kép.
1985-06-21Álmatlan éjszakák után. Fiatalnak megőrizni a várost.Soós Imre tanácselnök helyettes nyilatkozik nyugdíjba vonulása alkalmával. Kép.
1985-06-18Újjáalakult a város tanácsa. Megválasztották a megyei tanácstagokat, a NEB elnökét és tagjait.Tanácselnök: Sárosi József, általános tanácselnökhelyettes: dr. Varga Lajos, tanácselnök-helyettes: Bognár Ferenc. Képek.
1985-06-14Városi tanácstagok és póttanácstagokA megválasztott tanácstagok névsora.
1985-06-04TanácstagjelöltjeinkNévsor, adatok.
1985-05-28Lapok a város történelméből /4./ Cipőt, ruhát adtak.Adatok, események, nevek. Berecz Bertalan tevékenysége.
1985-05-24Lapok a város történelméből /3./ Rántott húst a dolgozóknak!Adatok, események, változások.
1985-05-21Lapok a város történelméből /2./ Az első elnökBerecz Bertalannak, a város első tanácselnökének életrajza, elnöki tevékenysége. Adatok az első vb tagokról
1985-05-17Lapok a város történetéből /1./ Tanácstagok a barakkokbólAdatok a tanácsi választásokról. A városi tanács megalakulásáról. Névsor.
1985-04-16Ülést tartott a városi tanács. Elszámolás tavalyról.A városi költségvetési keret felhasználásáról.
1985-04-12Még nem megnyugtató. Környezetünk ügye a tanács előttKörnyezetvédelem.
1985-02-22A lakásépítés /-vásárlás/ helyi támogatása. Kölcsönt ad a tanácsTájékoztatás a feltételekről.
1985-01-29Dunapentele a felszabadulástól a városalapításig /III./ Ezrek és ezrek jöttekSzabadművelődési Bizottság, 1948 májusában létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, 1949. febr. 1-én megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront. 1950. okt. 27-én alakult meg a Dunapentelei Községi Tanács. 1951. máj. 18-án megalakult a Dunapentelei Városi Tanács.
1985-01-25A fejlődés számottevő. Elszámolás tavalyrólA városi tanács költségvetéséről - adatok.
1984-12-18Dönteni - jobbanA tanácsi bizottságok működéséről.
1984-12-11Megszünt, megalakult, átszervezték. KözgyűlésekBeszámoló, a dunaújvárosi sportegyesületek közgyűléseiről.
1984-11-23Írásban és élőszóban. Hogyan intézik a lakosság bejelentéseit?A tanácsi ügyintézésről.
1984-10-23Rágógumi volt a banánhéj. Mindenki tudta: ajándékozni kell.Tanácsi csoportvezető, Hajdú Mihályné megvesztegetési bűnügye.
1984-10-12Pénzt ad a tanács. Újabb segítség a lakásvásárlóknak.Tanácsi segítség lakásvásárláshoz
1984-06-26Felmentés - kinevezésA városi tanács vb. Szente Lászlót a beruházási osztályvezetői beosztása alól felmentette, Gál Zoltánt a vb. osztályvezetővé nevezte ki.
1984-06-19Hérfői interjú. Sej-haj, úttörőnek...A kisdobos és az úttörőcsapatok a jövő terveit beszélték meg.
1984-06-15Segíts magadon... Felmérés a munkaerőhelyzetről.A város munkaerőhelyzetét, mérte fel a közelmúltban a tanács pénz- és munkaügyi osztálya
1984-03-27Együtt kell működni. A módosított tanácstörvény és a községek.Dunaújváros a megyei irányításban közreműködő város lett. Lényegében a volt adonyi járás községei kerültek irányítása alá.
1984-03-27Költözködés házon belül. Az ügyintézést nem hátráltatja.A tanács hivatalainak új elhelyezéséről. A Lenin tér 10 emeletes épületbe költözésről
1984-03-16Az ígéret: OTP-lakás. Félkomfortos boldogságAz új lakásprogram szerint a tanács idén 30 egyszobás, félkomfortos lakást utalt ki a Frangepán utcában, ötévi időtartamra, átmeneti elhelyezés céljából fiatal házasoknak. A tanács 5 év elteltével OTP-lakást ajánl fel.
1984-03-06Ezen lehet (?) spórolni. Nincs újság szoborügyben.A köztéri képzőművészeti alkotásokra fordított pénzről
1984-03-02"Negyvenórás" a tanácsnál. Változik a félfogadás rendjeTájékoztató
1984-02-21Lakás három éven belül. Megyei program.Megyei tervezet a dunaújvárosi lakáshiány részleges megoldására.
1984-01-31Íróasztalok a folyosón. Vidékre kevesen mennekA megszüntetett járási hivatal dolgozóinak új munkahelye a városi tanácsnál
1984-01-13A lakásgazdálkodás a párt-vb előtt. Még az idén: 167 garzonlakásAdatok és tervek
1984-01-06Kitüntetés. A közszolgálatért.Csanádiné Molnár Erzsébetet, a megszüntetett járási hivatal dolgozóját a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki - több mint három évtizedes államigazgatási munkájáért.
1983-12-23Minden ötödik fiatal munkahelyet vált. Ki legyen az örökösAz ifjúsági törvény végrehajtásáról a tanácsi apparátusban. A művelődési osztály vezetőjét, Szegedi Zoltánnét felmentették. Az új osztályvezető: dr. Kácsor Ferenc
1983-12-09A szombat nem alkalmas. Szerda: az ügyfelek napjaÚj ügyfélfogadási rend a tanács hivatalaiban
1983-10-28A "nyolcórás" ügyfél nem jött. Van aki fellebbez, van aki fizetBeszélgetés a tanács szabálysértési főelőadójával. Szabálysértési ügyekről. Adatok
1983-08-09Pezsgőt prédikál, Traubit iszik. ... s ez földobja az embert.Bárkányi Sándorné, a tanács anyakönyvvezetőjének nyilatkozata - munkájáról. 2500 esküvőt kötött meg. Kép: B. S-né
1983-04-01Csokorba szedett gyöngyszemek. Egyszerű üzenetAz Internacional Folkloristisch Danstheater, a Holland Nemzetközi Néptáncszínház dunaújvárosi felléptéről. Kép: Táncjelenet
1983-03-22Kiállítás a tanácsházán. Szovjet kohászat 1983A Magnyitogorszki Vaskohászati Kombinát 50 éves fejlődését bemutató kiállítás a tanács "C" szárnyában. Kép: A kiállítás egy részlete.
1983-03-11"Jó, majd benézek máskor is!" Más megoldás kelleneA tanácsi munkaerőközvetítés helyzetéről készített riport. Adatok. Esetek. Fénykép
1983-02-25Gyermekszínház. Márkus mester mesterkedikA Városi Tanács dísztermében rendezett gyermekelőadásról.
1983-02-11Nem kavart vihartTükör a tanácsról, tanácstagokról. A Hazafias Népfront elnökének értékelése a tanácstagok tevékenységéről.
1983-02-01Időközi tanácstag-választásHárom választókerületben (19, 20, 24) tartottak időközi választást 1983. január 29-én.
1983-01-07A kapu alatt nem lehet sörözniA városi tanács elfogadott egy rendeletet, amely a szeszfogyasztás korlátozásáról szólt.
1982-12-21Ülést tartott a tanács. Napirenden: vállalatok alapítása, bizottságok munkája, és a hatósági ügyintézés törvényességeAz IKVV, a GELKA és az AFIT városi vállalattá való átszervezése.
1982-12-14Közvetlen segítség: a pártfogói rendszer. A veszély otthon van.A veszélyeztetett gyermekek helyzetét mérte fel a NEB. Részletek a jelentésből. Adatok. 223 veszélyeztetett gyermek Dunaújvárosban.
1982-12-03A tanácsé lesz a GELKA. Kidolgozzák az új szervezési rendszert.Kép: A javítók munkában
1982-11-19Kisajátítások az ÓvárosbanA három területen folyó kisajátítás indoklása, jelentősége.
1982-11-12TapsA Budapest Orpheum címmel bemutatott összeállítás sikeréről, amelyet a tanácsház dísztermében adtak elő.
1982-11-10Idős korúak Dunaújvárosban: A gondoskodás társadalmi feladatDunaújváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága tegnap Dunaújváros és a dunaújvárosi járás szociális ellátottságának helyzetét tárgyalta, különös tekintettel az idős korúakról való gondoskodásra.
1982-11-05Naponta vizsgáznakA városi tanács tevékenységéről.
1982-11-02Felmérés 10 302 lakásbanTájékoztatás az új lakbérrendeletről .
1982-10-29Január 1-től már így...Megalkotta lakásrendeletét a városi tanács. A rendelet vázlatos ismertetése.
1982-10-15Belülről jön az utánpótlásKáder- és személyzeti munka helyzete a városi tanácsnál.
1982-09-17Módosul az ügyfélfogadásTájékoztatás.
1982-09-10KépaláírásTavaly adták át a városi tanács tizenkét szobás balatonszabadi üdülőjét. Az idén közel háromszázan pihentek itt. (teljes szöveg)
1982-06-25Negyven szolgálati évA Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki Schindele Józsefet, a városi tanács művelődésügyi osztályának gazdasági főelőadóját.
1982-05-25Útépítési útikalauzMilyen útépítések, útkorszerűsítések várhatóak városunkban?
1982-05-14Egy gazda jelentkezettTalált tárgyak osztálya.
1982-05-14Tizenkét lakás gazdára várNegyven tanácsi OTP-lakás épült 1982-ben a Béke városrészben.
1982-05-04Történelmünk képekbenFotókiállítás a tanácsház aulájában.
1982-04-16Pro Urbe-t kaptakSárai János, a darus, Bondor Vincéné, a gépkezelő. Portrék.
1982-04-09Pro Urbe-t kaptakA kitüntetett dr. Csák Endre és Tóth József portréja.
1982-02-26Mikor fogadják az ügyfelet?A tanácsnál is 5 napos munkahetet vezettek be. Szombaton ügyeleti szolgálatot tartanak.
1982-02-09Bemutatkozunk magunknakA városi tanács épületének C szárnyában rendezett Fejér megye bemutatkozik című kiállítás megnyitójáról.
1982-01-22Ötnapos a postáA szolgáltatások új rendje.
1981-12-29Nem tapsoltak a gyerekek. Csalódtunk a kis hercegbenA tanács dísztermében tartott előadás kritikája. Gyermekelőadás Dévai Nagy Kamilla és Oszter Sándor tolmácsolásában.
1981-12-11Újabb 22 tetőtéri lakás. 64 millió felújításokra64 millió forintot költ a jövő esztendőben lakóház felújításra és karbantartásra az IKV.
1981-11-20Az ügyfél közérzete. A hivatalnak is van gondja.A városi pártbiz. a tanács hatósági ügyintézésének színvonaláról tárgyalt.
1981-11-10Volt dunaújvárosiak. Nemcsak az eredményInterjú Nagy Jenőnével a Fejér megyei Tanács elnökhelyettesével, aki 1956-ban érkezett Dunapentelére. Kezdetben az ált. isk. orosz tanára 1961-ben a városi KISZ titkára, 1964. jan-tól a városi tanács művelődési osztály vezetője.
1981-10-16161 millióval gazdálkodnak. Feladat? Az van bőven...A tanács művelődésügyi osztályának munkájáról és a város közművelődésének eredményeiről.
1981-09-22Mennyibe kerül egy lakás?Dújv-ban a tanácsi értékesítésű lakások 1981. évi eladási átlagára négyzetméterenként 7512 Ft.
1981-09-22Hozzájárulnak a vállalatokAz egész VI. ötéves tervre létrejött megállapodás alapján 1235 társaslakást építenek közösen a VT és a vállalatok. 1981-ben 197 ilyen lakás kerül átadásra.
1981-08-25Delegációnk KommunarszkbanGadanecz György, Bognár Ferenc, Bozsits Béla a küldöttség tagjai.
1981-07-10Plusz hetvenegy lakásVT ülés: A városi tanács műszaki osztálya szerint a következő öt évre tervezett lakóház felújításokkal egy időben 71 lakás alakítható ki tetőtér beépítéssel. A Mező Imre Általános Iskola új igazgatójának Bognár Nándort nevezték ki.
1981-07-07IndítójelA városi tanács VI. ötéves tervének vitája. Beszámoló a városi tanács üléséről, amelyen a városfejlesztés eredményeit és terveit vitatták meg. Hozzászólások.
1981-07-03A jó gazda gondosságávalA városi tanács értékelte az elmúlt 5 éves tervet és megjelölte a VI. ötéves terv feladatait. A tanács Pro Urbe emlékplakettet adományozott Pethő Jánosnak.
1981-07-03Kétmillió forint DunaújvárosnakDújv. a Kiváló Társadalmi Munkáért emlékplakettet kapott a megyei tanácstól, s 2 millió forintot a gyermekintézmény-hálózat fejlesztésére és fenntartására.
1981-06-16Delegáció utazik TernibeOlasz testvérvárosunk meghívására. Sudár Iván, Gadanecz György, Sárosi József.
1981-06-12Kevesebb vendég - több vendégnap1980-ban 12737 vendég fordult meg a városban és 122 649 vendégnapot töltött itt. Az idegenforgalmi hivatal 1 millió 671 ezer forint nyereséggel zárta a mérleget.
1981-06-11A Dunaújvárosi városi Tanács Ravasz...A Városi Tanács Ravasz Erzsébetet, a városban élő grafikusművészt kérte fel az új házasságkötő terem falborító dekorációjának elkészítésére.
1981-05-19Társadalmi vita a lakáselosztásról. Először a város történetébenTudósítás a vita lefolyásáról, a helyi tanácsrendelet végleges megszövegezése előtt.
1981-05-08Ki kaphat lakást? Dolgoznak a tanácsi bizottságokLakásigények elbírálása.
1981-04-17Mi dolga a városgazdának?1981. febr. 1-től Vígh Gyula tanácstag Dunaújváros városgazdája. Feladatai. Kép: V. Gy. munkában
1981-04-07Karrier?Beszélgetés dr. Virág Rudolffal, aki 1980. júl. óta a városi tanács vb. titkára. 29 éves. Munkájáról, életmódjáról.
1981-03-27Lakáselosztás. Kollektív döntésA lakáselosztó bizottság tevékenységéről. Riport.
1981-03-01Ma Dunaújvárosban a Városi Tanács...A beruházásra meglévő összeg felhasználása.
1981-02-10A közművelődés részeA városi pártbizottság kezdeményezésére a megye és a város párt,- tanács tisztségviselői, múzeumi szakemberei tanácskozást tartottak a városban folyó régészeti munka helyzetéről, feltételeiről.
1981-02-06Két garzonházA hatodik ötéves tervben a Béke városrészben két száz-száz garzonlakást magába foglaló házat tervez a városi tanács.
1981-02-03Felmentés - kinevezésPethő János dr., a városi tanács igazgatási osztályának vezetője nyugdíjba vonult. Helyére kinevezték Beregi István csoportvezetőt.
1981-01-16Üdülő épül BalatonszabadibanA városi tanács szakszervezeti bizottsága új üdülőt épít. Üdültetési eredmények. Társadalmi munkák.
1981-01-13Amit elkölthetünkAz 1981-es városi költségvetésről.
1981-01-06Egy és oszthatatlan...Beszélgetés Bognár Ferenc tanácselnök helyettessel az új ötéves városi közművelődési tervről.
1980-12-30Fejér megye VI. ötéves terve. Ma dönt a megyei tanácsA megyét felölelő tervben szerepel Dunaújváros is. Kép: Dunaújvárosban befejeződik az új kórházi szárny építése
1980-12-23Élsport és tömegsport. Ülést tartott a városi tanácsAdatok, eredmények
1980-12-12Lakásfelújítás, parképítésAz IKV beszámolt az 1980. évi lakóház felújításiterv végrehajtásáról, s az 1981. évi lakóház felújítási tervről.
1980-12-02Falugyűlés VenyimenDr. Weiter Károly tájékoztatója az elmúlt négy év községfejlesztési munka eredményéről. Részletes tájékoztatás
1980-11-14Előtérben az ellátásÜlést tartott a városi tanács vb: áttekintette a CSÜSZI, a KIOSZ munkáját, a vízmű beszámolója.
1980-09-16Nekünk és rólunkA városi tanács illetékes osztályának és a város közművelődési intézményei vezetőinek megbeszélése a művészetpolitikai terveinkről.
1980-09-05Legyen startjelMakettkiállítás a városalapítás harmincadik évfordulója alkalmából. Művészek, iparművészek által készített városrendezési és parkrendezési tervek alapján készített makettek kiállítása a városi tanács épületének aulájában.
1980-08-26Ha tud, jöjjön hétfőn...A tanács szabad szombati fogadóóráinak céltalanságáról.
1980-07-01Újjáalakult a Fejér megyei tanácsA megyei tanács végrehajtó bizottságának tagja lett Sárosi József a Városi Tanács elnöke.
1980-06-24Megalakult Dunaújváros tanácsaA tanácsválasztás eredményei. Tanácselnök: Sárosi József. Tanácstitkár: Dr. Virág Rudolf lett.
1980-06-20Tisztújítás a városkörnyéki községekbenKisapostagon Boór Gyula, Nagyvenyimen ifj. Rauf Pál lett a tanácselnök.
1980-03-19Jóváhagyták a lakáselosztási tervetA múlt évi és ezévi lakáselosztási eredmények. Adatok.
1980-02-29Jubileumi fotópályázatA város 30. éves jubileuma alkalmával a KISZ és a városi tanács pályázata a város fejlődését ábrázoló képekre.
1980-02-15Községek új szerepbenTompa Gábor dr. nyilatkozik Dunaújváros - Kisapostag - Nagyvenyim közigazgatási viszonyáról. Mit jelent az, hogy "városkörnyéki község"? Önálló tanács, önálló költségvetés, Dunaújvárosé az ellenőrzési és felügyeleti jog.
1980-02-12Leíróiroda a tanácsnálEgységes központi ügyiratiktatás rendszerre tért át a városi tanács. Egyúttal megszervezték a központi leíróirodát is.
1979-12-21Sajtókonferencia DunaújvárosbanA Magyar Rádióban december 17-én a városi pártbizottság, a városi tanács és a vasmű vezetői nyilatkoztak az újságírók és a lakosság kérdéseiről.
1979-12-14A tanácsi munka politikai munkaBeszámoló a városi tanács pártalapszervezetének taggyűléséről.
1979-11-06Ehhez az asztalhoz mások is odaférnekInterjú Sárosi József tanácselnökkel. Az egy hónapja hivatalba lépett tanácselnök nyilatkozata a tanács munkájáról, várospolitikai kérdésekről.
1979-11-02Nevében a lényegA városi tanács ügyfélszolgálati irodájának tevékenységéről.
1979-10-05KitüntetésekSófalvi István a dújv.-i tanács elnöke nyugdíj- bavonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta.
1979-10-01A városi tanács szervezeti és működési szabályzatának tervezete a tanács vb napirendjénMegvitatásra került a tanács SZMSZ-e. Lényegi összefoglaló.
1979-09-07Személyi változások városunk vezető testületeibenSófalvi István, a városi tanács elnöke nyugdíjba vonult. 1953 óta dolgozott a tanácsnál. Sárosi Józsefet, az MSZMP városi bizottságának első titkárát felmentették és kinevezték a városi tanács elnökévé.
1979-08-10Személyi ügyek a tanácstestületek napirendjénPifkó József tanácselnök-helyettest saját kérelmére felmentették és kinevezték a Bánki Donát Szakközépiskola igazgatójává. Bognár Ferencet, a művelődési osztály vezetőjét kinevezték a városi tanács elnökhelyettesévé. A művelődési osztály ideiglenes vezetője Szegedi Zoltánné lett.
1979-08-01A megbecsülésre viszontválasz:...A nők helyzetének részletes elemzése a várositanácsnál.
1979-07-27TáborozókA vasmű, a tanács és a várpalotai tanács közös, alsóőrsi úttörőtáborában a júniusi nyitás óta 1115 gyermek nyaralt.
1979-07-24Óvoda a levegőben782 óvodai helyhiány. Az üzemeknek nem mindegy. Mit szól mindehhez a tanács? Ötletáradat. Kilátások
1979-07-13A tanácsi vállalatok átszervezésérőlRészletes tájékoztatás
1979-06-12HAtósági munka a tanácsnálBeszámoló a dújv-i tanács tevékenységéről. Nyi- latkozik dr. Tompa Gábor a tanács VB titkára.
1979-05-27Új kövérházak DunaújvárosbanA dújv-i tanács és az ÉTE dújv-i csoportja "Újkövérházak Dunaújvárosban" címmel pályázatothirdetett.
1979-05-18A frigyskatulyaAz épülő új házasságkötő teremről elmarasztaló bírálat.
1979-04-28Kereskedelem, árúellátás DunaújvárosbanA Dunaújvárosi Tanács megtárgyalta a városárúellátásáról szóló jelentést.Bár azüzlethálózat bővült, a forgalom arányosan nemnövekedett.
1979-04-24Környezetvédelmi fotópályázatA városi tanács és a Hazafias Népfront fotópályázatot hirdet.
1979-04-23Pályázati felhívásDújv. 30. évfordulója alkalmából a Kereskedelmiés Vendéglátó Múzeum, a Dújv-i Tanács, a dújv-iHNF és a Compack Vállalat pályázatot hírdet a város kereskedelme és vendéglátóipara fejlődésé-nek történeti feldolgozására.
1979-03-09Népfrontosok és tanácstagok a Ságvári II. városrészbenA 7000 lakosú városrész mai állapota, helyzete. A lakók véleménye. Képek: A városrész vázlatos térképe. Weiner Tibor reliefje. Az ABC áruház. A Bánki Donát szakközépiskola.
1979-02-23"Én orvosként is hazajöttem..."Dr. Wittmann Károly, belgyógyász szakorvos, a kórház-rendelőintézet-igazgatóhelyettesének életéről, munkájáról abból az alkalomból, hogy Pro Urbe kitüntetést kapott.
1979-02-20Ribár László (1925-1979)Elhunyt Ribár László, a városi tanács terv-és beruházási osztályának csoportvezetője.
1979-02-09Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottságaFelkészülés a következő ciklusra. Dicséret a mentőállomás dolgozóinak. Komplex, segítő szándékú ellenőrzés. Csökkenő részvétel a tanácstagi beszámolókon. Köszönet a város lakosságának.
1979-01-30Hasznosan segítette a várospolitikát a "tanács-népfront" együttműködési megállapodásA HNF városi elnökségi ülésén dr. Horváth Géza beszámolt a "tanács-népfront" együttműködési megállapodás értékeléséről.
1979-01-30A Dunaújvárosi Tanács lakásügyi rendeleteA lakásigények elbírálása. Lakásigénylési eljárás. A lakás-használatbavételi díj és a szociálpolitikai kedvezmények. Mit mond a jogszabály?
1979-01-17Élete történelemA nyugalomba vonult dr. Illyés Józsefnek, Dunapentele első tanácselnökének pályafutása 1978-ig.
1978-12-29A munka örömével....Portré Illyés Józsefről, a nyugdijba menő vb. titkárról, aki 1950-óta vezetője a városi vb-nek.
1978-12-01Tervpályázat új kövérházak kialakításáraA városi tanács és az ÉTE pályázatáról
1978-10-20Számítógépen a lakásigénylők adataiA lakáselosztás gépesítéséről nyilatkozik dr. Herczeg István, a megyei tanács VB igazgatási osztályának vezetője. Gyorsabb, megbízhatóbb munka a tanácsoknál.
1978-10-13A tanácsi munka korszerűsítésérőlMegsokszorozódó munka. Ügyfélszolgálati iroda, mint programozóközpont. Jutalom az ésszerűsítésért. A technika térhódítása. Ügyfélszolgálat - gépesítés - szabványosítás.
1978-10-13Új sportkör alakult (kishír)Október 6-án megalakult a városi tanács sportköre. Az új sportkörrel városunkban 16-ra emelkedett a sportegyesületek száma. (nem teljes szöveg)
1978-10-06Ülést tartott a városi tanács-vbA nők helyzete és az ifjúsági törvény. Differenciálódás és szigorítás. Káder-és személyzeti munka.
1978-09-29Napirenden: a városi tanács pártirányítása.A párt irányításának elvi- és gyakorlati kérdései. A tanácsi apparátus munkájának értékelése.
1978-09-05Elutazott olasz testvérvárosunkba Dunaújváros küldöttségeA testvérvárosok kapcsolatát szélesítik. Kóré Sándor, dr. Illyés József, Topánka György. Szeptember 10-ig tartózkodnak Terniben.
1978-08-25Dunaújvárosi vezetők utaznak KommunárszkbaSárosi József vezetésével Sófalvi István és Hegedűs István. A Testvérvárosi kapcsolatok további erősítése céljából.
1978-08-22Munkájuk a várost szolgáljaAugusztus 18-án Csepregi Józsefet főtanácsosi, Molnár Gábornét tanácsosi címmel tüntették ki. Mindketten a városi tanács dolgozói. Kép: Csepregi József, Molnár Gáborné.
1978-07-11Óvodává alakítják a régi tanácsházat (képaláírás)Még az elmúlt évben társadalmi munkában készítették a régi tanácsháza épületének óvodává alakításához szükséges terveket a tanács beruházási osztályának dolgozói. (nem teljes szöveg)
1978-02-10Tanácsi tervek, intézkedések az ügyintézés gyorsításáraA dunaújvárosi tanácsnál olyan ügyfélszolgálati irodát nyitottak, ahol nemcsak a panaszokat veszik fel, hanem - mintegy 40 ügytípusban - érdemben intézkednek is.
1978-02-03Megyei hatáskörből városi hatáskörbe került a gimnáziumEzentúl a tanács feladata, hogy az iskola tárgyi feltételeit, a feltételek folyamatos fejlesztését biztosítsa.
1978-01-13Ügyfélszolgálati iroda a tanácsonMinden nap a lakosság szolgálatában. Az 1972-ben alakult iroda eddigi munkájának értékelése, tevékenysége.
1977-12-16Napirenden a városfejlesztésRészletes tudósítás az eredményekről és a tervekről. 699 lakás jövőre. Megérkezik Dunaújvárosba az ercsi víz. Csökkennek a tanács bevételei. A Béke városrész második építési egységének előkészítése. Jelentős kulturális létesítménnyel gazdagodik a város.
1977-10-21Fiatalok a közszolgálatbanPolitikai-szakmai vetélkedőn a városi tanács négy dolgozójának szakdolgozata nyerte el a megyei első díjat.
1977-10-19Nagycsaládosok előnyben: A dunaújvárosi tanács vb üléseA három és többgyeremekes családok lakáshelyzetével foglalkozott a dunaújvárosi tanács vb. 1975-ben 157, 1956 és 1957-ben pedig 103 többgyeremekes család jutott lakáshoz.
1977-09-27Új elnökhelyettes és osztályvezetők a megyei tanácsnál.Dunaújvrosi tanácstagok felszólalása a megyei tanács ülésén. Elnökhelyettes lett Nagy Jenőné. Életrajzi adatai
1977-09-20Felmentés, kinevezés (kishír)A városi tanács tegnapi ülésén - saját kérésére - felmentette Bognár Pált a városi tanács a művelődésügyi osztályának vezetői tisztéből, egyúttal a városi tanács művelődésügyi osztályvezetőjévé Bognár Ferencet, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóját kinevezte. (teljes szöveg)
1977-09-02Elkészült a városi tanács irányítástechnikai rendszerét korszerűsítő tanulmányA tanulmányt a vasmű számítástechnikai főosztályának alkotókollektívája készítette el. Címe: A Dunaújvárosi Városi Tanács irányítási rendszerének fejlesztése."
1977-07-30Ügyfélszolgálati irodaA Dunaújvárosi Városi Tanács tájékoztató irodáját ügyfélszolgálati irodává fejlesztik. Itt meghatározott napokos este hat óráig fogadják majd az ügyfeleket és jogi tanácsadással is szolgálnak. (teljes hír)
1977-06-25Művésztábor DunaújvárosbanAz idén júniusban 3. alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban a fémszobrász-találkozót. Mecénások a városi tanács, a Dunai Vasmű, a főiskola.
1977-00-00A munkásszövetkezet tevékenysége a városi párt vb. napirendjén.Dinamikus fejlődés, kezdeményezőkészség, igényesség.
1976-12-15Dr. Tapolczai Jenő 1911-1976Nekrológ Dr. Tapolczai Jenő volt dunaújvárosi és Fejér megyei tanácselnök elhunytáról.
1976-11-19A munkaerő-közvetítésről és a munkaerő-gazdálkodásról.Interjú dr. Tompa Gáborral, a városi tanács pénzügyi és munkaügyi osztályának vezetőjével. "Kilépett" bejegyzésű munkakönyve volt 328 férfinak és 99 nőnek.
1976-11-05Vásárlás az Őszi Tárlat megnyitója előttAz intézmények és vállalatok 50 ezer forint értékű képzőművészeti alkotást vásároltak a dunaújvárosi képzőművészek kiállított műveiből. A városi tanács Birkás István Cím nélkül és Ravasz Erzsébet Táj, és Fatanulmány műveit vásárolta meg.Szegedi Zoltán Mocsár és Vita c. festményét, Pálfalvi János: Egy régi tél és Olvasó kékben című tűzzománcát, Mészáros Edit Csendélet vörösben alkotását többen is megvették volna.
1976-11-02Fafaragók és ötvösök: Üzemi népművészek első országos találkA SZOT, az SZMT-vel, a Dunai Vasmű Szakszervezeti Tanácsával, a Munkásművelődési Központtal karöltve Dunaújvárosban rendezi meg az üzemi népművészek első országos találkozóját.
1976-11-02Nyugdíjba készül a város első tanácsos asszonyaHidvégi Józsefné, aki 20 éve vezeti a tanács iktatóját. Kiváló dolgozó, 1975-ben tanácsosi címet kapott.
1976-10-15Ifjúsági parlamentek. Napirenden az ifjúsági törvény végrehaIntézkedési tervek végrehajtásáról számolnak be a vezetők, az Ifjúsági törvény megjelenése után
1976-08-27Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottságaNapirenden: a személyzeti munka és a kádermunka.
1976-05-04Nem minden takarékosság hasznos...Ülést tartott a NEB: a szociális, egészségügyi és kulturális ágazatokban lévő kiadási, beruházási és felújítási pénzmaradványok vizsgálatról.
1976-04-04KormánykitüntetésekMunka Érdemrend arany fokozata: Balla Mihály, a 26. ÁÉV főosztályvezetője, Juhász Béla a DV hengerésze, dr. Liptai László a dújv-i tanács vb osztályvezető főorvosa, Alföldi Gáborné a DVV üzemvezetője, Kovács Istvánné a DV darusa, Gergely Istvánné a 26-os ÁÉV lakatosa, Matusek János a DV üzemvezetője, Szalontai Mihályné a Dújv-i Sütőipari Vállalat szakmunkása, Vetró Sándorné a Férfi Fehérneműgyár vasalónője.
1976-02-15Ügyintézés magas fokon: Információs irodaA Dunaújvárosi Tanács információs irodájának munkájáról.
1976-02-03A Fejér megyei Tanács jóváhagyta az új ötéves tervetTartalmazza a Dunaújvárosi - főleg városfejlesztési - terveket is.
1976-01-06Mit vár 1976-tól Dunaújváros. Beszélgetés Sófalvi IstvánnalA tanácselnök nyilatkozik a városfejlesztésről az V. ötéves terv idején.
1976-00-00A környezetvédelem szempontjainak lehetőségei a városi tanács hatósági munkájábanElőírások betartatása, zajtérkép, beruházás, propaganda, ellenőrzés.
1975-12-05Jónak ítélték a Dunaújvárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága ellenőrző, elemző, szervező és felügyeleti munkájátMérlegen a helyi kormányzás.
1975-11-11Nyílt várospolitikaDr. Illés József vb. titkár nyilatkozik arról, hogy mit jelent és milyen eredményeket hozott a három évvel ezelőtt meghírdetett nyílt várospolitika.
1975-10-28A tanácsrendszer jól szolgálja társadalmi céljaink elérésétHuszonöt esztendeje tartották hazánkban az első tanácsválasztásokat
1975-10-21Ezt vállaltam...Szabálytalan portré dr. Illyés Józsefről a városi tanács vb titkáráról.
1975-09-23Megalakult a városi tanács környezetvédelmi albizottsága1975 januártól légszennyezési bírság a légtérbe káros anyagokat juttató vállalatoknak
1975-09-19Ma tartja alakuló ülését a városi tanács környezetvédelmi albizottságaAz alakuló ülésen megvitatják a "Dunaújváros urbanizációs környezeti ártalmai és megszüntetésük lehetőségei" című jelentést, valamint javaslatot terjeszt elő "Zöld-területi tanácsrendelet" megalkotására.
1975-08-26Egy tanácselnök számvetéseTóth László, Rácalmás volt tanácselnökének portréja.
1975-07-01A kereskedelem helyzetéről, fejlesztésének feladatairól tárgyalt a városi tanácsHálózatfejlesztés-forgalomnövekedés. Az ötödik ötéves terv hálózatfejlesztési elképzelései. A kereskedelem szervezeti fejlődése.
1975-06-17Jó hangulatban, fegyelmezetten szavazott megyénk lakosságaBeszámoló a képviselő és tanácstagi választások hangulatáról és eredményéről. A képviselők névsora.
1975-02-21Ami az élet értelmét adjaInterjú dr. Illyés Józseffel, a dunaújvárosi városi tanács vb-titkárával arról, hogy ideérkezésekor (1950) milyen állapot fogadta, munkájáról, akkor és ma.
1975-01-24Lengyel tanácsi vezetők DunaújvárosbanBeszámoló a látogatásról.
1974-10-25Emléktáblát helyeznek el a Fáy utcábanA Fáy András utca z-18-as épülete falára a városi tanács és az OTP városi fiókja közösen elhelyezték a táblát.
1974-09-20Új tudományág a városépítésA Dunaújvárosban rendezett Új városok építése c. tudományos szimpozionról.
1974-09-17Építőipari szimpozion új városok építéséről DunaújvárosbanSzept. 16-17. Uj városok építése címmel tudományos szimpoziont rendezett Dunaújvárosban az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, az Építőipari Tudományos Egyesület, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Urbanisztikai Társaság, valamint a dunaújvárosi tanács.
1974-09-06Tanácsi bizottság alakultA bizottság feladata az anyagi és szellemi erők összehangolása a területi irányítás érdekében
1974-09-06Valamennyi bölcsődei igényt kielégítettekA szülők egy részétől párhetes türelmet két az egészségügyi osztály.
1974-09-03Fésűsfonoda+Tervező Iroda+Városi TanácsEgyenlő: hetvenöt férőhelyes óvodával. A Fésűsfonoda gyáregység területén.
1974-08-30Az első félévi fejlesztési és költségvetési gazdálkodás a városi tanács vb napirendjénA tanács biztonságos gazdálkodást folytat.
1974-04-12Tereprendezés a Vöröshadsereg út felett (képaláírás)A Castrum városrész nyugati peremén a városi tanács kisajátította a kerteket, és megkezdődött az úgynevezett Epszilon út (a majdani Fáy András utca) tereprendezése. A castrumi tízemeletes szalagházak és a Vöröshadsereg út közötti lejtőre épülő 84 lakást helyeznek majd el. A 6 lakótömb négy emelet magasságú lesz, típusában azonos a Martinovics utcai, kékre festett panelházhoz. (teljes szöveg)
1974-04-09Jelinek Fülöpné dr. (1925-1974)Elhunyt Jelinek Fülöpné dr., a városi tanács nyugalmazott osztályvezetője.
1974-03-26Hogy tisztább legyen a városKétszáz új, mutatós szeméttartót helyezett el a tanács a legforgalmasabb útszakaszokon.
1974-02-12Együttműködés a területfejlesztésbenEgyüttműködés a tanács és a település területén lévő üzemek, vállalatok között.
1973-12-28Kétmillió forint megmarad.Az út-hídfelújítás helyzetéről és jövő évi feladatairól tárgyalt a tanács vb.
1973-12-21Ülést tartott a városi tanács.Megtartotta az 1973. év utolsó ülését a városi tanács. Összefoglaló az évről.
1973-12-18Gondunk és örömünk a lakás.Beszélgetés a lakáshelyzetről Soós Imrével, a városi tanács elnökhelyettesével.
1973-11-02Módosították a Dózsa II. városrész beruházási programját.Dunaújvárosban nem építenek több egyszobás lakást.
1973-10-19A Vörös Csillag TSZ munkája a városi tanács vb napirendjén.A TSZ kimagasló munkáját érezze ellátásban a város is.
1973-10-16A tanácsülés napirendjén...... a közoktatásügy helyzete és az ifjúságpolitika.
1973-10-12Az Idegenforgalmi Hivatalhoz csatolták a Vidám ParkotA Városi Tanács VB döntése.
1973-07-06A közvilágítás helyzetéről tárgyalt a városi tanács vbElkészült a város "fényterve"-A korszerűbb olcsóbb-A kirakat a közvilágítás része.
1973-05-25Június 1-től csökkentett munkaidő a tanácsnálVáltozatlan ügyfélforgalom.
1973-05-15Megalakult a Fejér megyei TanácsZávodi Imre, a Dunai Vasmű volt vezérigazgatóhelyettese lett a megyei tanács új elnöke.
1973-05-15Neve összeforrt a városévalNyugalomba vonult dr. Tapolczai Jenő, a Fejér megyei tanács elnöke.
1973-05-11Új utcaelnevezések ügyében döntött a városi tanács.Az 1973. május 8-tól érvényben lévő utcanevek felsorolása.
1973-04-27Megalakult a Városi Tanács.A választási elnökség beszámolója, valamint a végrehajtó bizottság megválasztása.
1973-04-20Intézkedési terv a tanácsi munka hatékonyságának növeléséreVáltozások új irányelv alapján városunkban is a gazdaságpolitika, művelődésügy stb. területén.
1973-04-20Intézkedési terv a tanácsi munka hatékonyásgának növelésére.Összefoglaló a városi tanács intézkedési tervéről.
1973-04-17Megválasztottuk a városi tanácsotA városi tanávs összetétele.
1973-04-13Fiatalaszzonyok a jelöltek listájánNémeth Lászlóné jelölt bemutatása.
1973-03-16A városi tanács VB tagjainak látogatása az épülő Castrum városrészbenAz építkezés és az elkészült objektumok megtekintése.
1973-03-06Tavaly 171 családnak utalt ki nagyobb lakást a tanács.Az újabb besorolási sorrend a közeljövőben készül el. Beszélgetés dr. Pető Jánossal, a városi tanács igazgatási osztályának vezetőjével.
1973-02-09Két termékeny évFejér megye tanácsainak eredményeiről. Dújv-iadatokkal.
1973-01-19Gyümölcsöző kapcsolatok a tanácsok és az egyesületek közöttkapcsolatfelmérés a járási, valamint a községi tanácsok és a sportegyesületek viszonyáról.
1973-01-16Lesz kamaraszínházunkA tanácsház \"C\" szárnyának dísztermében kisebb átalakítások után színházi előadásokat rendeznek.
1973-01-03Január 2-ám megkezdték a választók összeírását1973-ban tanácsi választás lesz.
1972-11-21Szót kérek!Dr. Tapolczay jenő nyilatkozik arról, hogyan kell az állampolgárokat bevonni a közéletbe.
1972-09-02A dunaújvárosi tanács tájékoztató irodája pénteken megkezdteműködését. Az irodán informálják a lakosságot ügyeik intézéséről és a szükséges iratok beszerzésének módjáról. (teljes szöveg)
1972-09-01Ma nyílik meg a tanács tájékoztató irodájaA Dunaújvárosi Városi Tanács Tájékoztató Irodájának munkájáról.
1972-07-07Tájékoztató iroda a tanácsonMivel a tanácsot naponta átlag 360 ügyfél keresi fel, és sokan nem is tudják ügyükkel hová menjenek, ezért egy tájékoztató irodát hoznak létre az intézményben.
1972-07-04A dunaújvárosi tanács végrehajtó bizottsága keddi ülésén...1972. szept. 1-től tájékoztató irodát állít fel a tanács. Feladata a lakosság ügyeinek gyors, szakszerű, kulturált intézése.
1972-06-20Törzsgárdisták kitüntetése a tanácsnálA tíz, illetve húsz éve a tanácsnál dolgozók és a törzsgárda tagság bronz fokozatát kapottak névsora.
1972-05-11Várják a fiatalokatA diákok nyári foglalkoztatásáról.
1972-04-21Kiváló Tanácsi DolgozóHatvanadik születésnapján Kiváló Tanácsi Dolgozó címmel tüntették ki Csavajda Györgyöt, az óvárosi tanácskirendeltség vezetőjét.
1972-02-01Barokk zeneAz Országos Filharmónia első bérleti koncertje a tanácsháza dísztermében.
1972-01-28Építési és elosztási arányokRészletek az 1972 évi városfejlesztési tervből. Lakáselosztások.
1972-01-25Két évtized DunaújvárosértDr. Jelinek Fülöpnét, a városi tanács osztályvezetőjét a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.
1972-01-11A Postás Szimfónikusok hangversenyeDirigens: Hans Dieter Baum, szólista: Bácher Mihály
1971-12-10Új ruhát kap a Központi Énekkar (kishír)Az új egyenruhát a vasmű szakszervezeti bizottsága, és a városi tanács biztosította. Tervező: Witz Éva. (nem teljes szöveg)
1971-11-09Új pártház MezőfalvánA főutcán álló földszintes házat alakították át.
1971-11-02Kiállításról kiállításraA város támogatja képzőművészeit. Az őszi tárlatról.
1971-10-22Hiányzik 5,7 millió forintHiány a tanács költségvetési számláján.
1971-10-19Nagyobb jogkört kapott a városi tanácsÚj szervezeti és működési szabályzata van a városi tanácsnak. Erről beszél dr. Illyés József a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára.
1971-10-19Ülést tartott a városi tanácsA városi tanácsülés elfogadta a szervezeti és működési szabályzatot, valamint az 1971. első félévi városfejlesztési és költségvetési terv teljesítéséről szóló beszámolót.
1971-10-19"Szabad szombat" a gyermekintézményekbenTérítési kötelezettségek a városi gyermekintézményekben.
1971-10-12Pénteken ülést tart a városi tanácsElkészült a városi pártbizottság és tanács új ülésterme és díszterme.
1971-09-14Szükségóvoda a régi tanácsházban (kishír)A tanács nagytermét alakították szükségóvodává. (nem telje szöveg)
1971-08-20Vízkorlátozási tervet fogadott el a városi tanács végrehajtó bizottságaKánikula. Apad a Duna. Egyensúlyban tud maradni a vízfogyasztás és a vízellátás?
1971-08-20Új törzsgárda tagok a városi tanácsnálIdén adják át második alkalommal a jelvényeket. Névsor.
1971-08-03A javaslatok sorsaA tanács vb. üléséről.
1971-07-21Megvalósítják a javaslatokatBeszámoló a tanács vb. és az MSZMP Dújv. VB. ü- léséről. Dújv. 118 pártalapszervezetében 418pártcsoport működik.
1971-07-06Szemle a talált tárgyak kincseskamrájábanBelépés csak újságolvasóknak. Orbán Ferencné - a tanács igazgatási osztályának előadója - kalauzolása végig az olvasót a talált tárgyak osztályán.
1971-06-08Megalkotta első rendeleteit a városi tanácsLakáselosztás-, használatbevétel díj.
1971-06-04OrszágosSzüksége van a városnak országos rendezvényre, országos hírű művészekre.
1971-05-25A Balcsiról jelentjükA dunaújvárosiak üdülési lehetőségeiről: Balatonszéplak, Alsóőrs, Balatonszabadi tanácsüdülő.
1971-05-14Céljaink érdekében kollektív összefogásra van szükségBeszélgetés Sófalvi Istvánnal Dunaújváros új tanácselnökével.
1971-05-11Megtartotta alakuló ülését a Dunaújvárosi TanácsTisztségviselők: Sófalvi István tanácselnök. helyettesek: Mess István, Soós Imre.
1971-05-07Hétfőn tartja alakuló ülését a városi tanács1971. május 10-én, hétfőn reggel 9 órai kezdettel tartja alakuló ülését a városi tanács.
1971-04-30Május 10-én tartja alakuló ülését a városi tanácsÁtvették megbízóleveleiket a tanácstagok.
1971-04-27Előzetes a vasárnapi választásrólOrszággyűlési és tanácsi választás. A dunaújvárosi választópolgárok 97,5 százaléka élt szavazati jogával.
1971-04-22Pálfi István igazaVárosi tanácstagnak jelölték a hosszú ideje aktiv közéleti munkát végzett Pálfi István.
1971-04-16Tanácstag-jelöltjeinkBeszélgetés tanácstagjelöltekkel: Csasztka Ilona, Laczkó Józsefné, Domokos Tiborné, Hentschell Róbert.
1971-03-16A megyei tanácselnöük látogatása a könyvtárban (kishír)A váratlan látogatók alaposan szét néztek a könyvtárban és a könyvtárosokat faggatták.
1971-01-08A Dunaújvárosi Tanács új elnöke: Sófalvi István elvtársMaróti Jánost a tanács VB elnökét magasabb munkakörbe helyezték, helyette Sófalvi István lett az új tanácselnök.
1970-12-01Vásárlások az Őszi Tárlaton (kishír)A megyei tanács 15 ezer 700 forintért, a városi tanács 15 ezer 200 forint értékben vásárolt műveket. A megvásárolt művek. Csasztka Ilona: Anya gyermekével, A gyár, Egyszer volt..., Tündér Ilona. Cyránski Mária: Kohászok. Koffán Károly: M. Piroska, Martinász. Pálfalvi János: Virágárus, Középkor. Ravasz Erzsébet: Rabelais I., Hónapok IV-V-VI. Szegedi Zoltán: Dunaújvárosi kikötő, Földvári utca, Dunaújvárosi Kikötő II. Tóth Ila: Energia. (teljes szöveg)
1970-11-27A város szociálpolitikai helyzetéről tárgyalt a tanács végrehajtó bizottságaA városban 4 és félezer a nyugdíjas.A szociális elhelyezés égető kérdés.A sokgyermekes családok jutalmazását meg kell oldani.
1970-11-10A tanácsrendszer államigazgatásunk korszakalkotó fejezetA tanácsrendszer és feladatköre. Jubileum. Ünnepi ülés a tanácsok megalakulása 20. évfordulóján
1970-09-18Előnyös társasházépítési akció...A tavalyi s az idei lakásépítésekről, átadások- ról.
1970-08-28Pedagógusok eskütétele (kishír)Augusztus 26-ána városi tanács új tanácstermében tették el esküjüket a Dunaújvárosba érkezett fiatal pedagógusok.
1970-08-20Az alkotmány ünnepére és a község 20. születésnapjára új tanácsháza és posta NagyvenyimenA Dunaújvárosi Tervező Iroda tervei szerint épült földszintes faluközpontot az emeletes iskolával szemben a mezőfalvi útelágazásnál létesítették.
1970-07-2111 gépkocsi cserélt gazdátNagy érdeklődés a dunaújvárosi használ-autóvásáron, amelyet június óta minden hónap harmadik vasárnapján rendez a városi tanács, az újtelepi körforgónál.
1970-07-10Otthonra talált a Zeneiskola (kishír)A régi tanácsházat alakították át a zeneiskola számára. (nem teljes szöveg)
1970-05-26Jeles napok a város történetébőlKét jeles dátum 1951-ből. 1951 máj. 18. Dunapentelei Városi Tanács megalakulása, 1951.november 7. Öntöde avatás.
1970-03-21Fizetőképes? Jöhet!Születőben a dújv-i élelmiszer-komplexum. Megvitatták a IV. ötéves tervben építésre kerülő élelmiszeripari tömb kérdéseit.
1970-03-20Az új pártház igen, a főtér még nemMi készül el a város nagy beruházásából?
1969-12-30Ülést tartott a városi tanácsDecember 29-én ülést tartott a városi tanács, ahol elfogadták az 1/1969. sz. tanácsrendeletet Dunaújváros címeréről. A város címerét Görög lajos grafikus készítette el. A címer leírása, bemutatása.
1969-12-29Jubileumi képzőművészeti pályázatA Városi Tanács jubileumi képzőművészeti pályázatán a festészeti 1. díjat Ravasz Erzsébet, a 2. díjat Pálfalvi János és ifj. Koffán Károly kapta. A szobrászati 2. díjat E. Tóth Ila és Miró Eszter nyerte el.
1969-12-24Tanácsház, 1970Az tanács- és pártház tervei.
1969-12-16Határozat a Kiállítási Terem rendeltetése ügyében1970. január 1-től a Kiállítási Termet a Kiskereskedelmi Vállalat kezeléséből a Kiállítási Intézmények Igazgatóságának kezelésébe adja át.
1969-11-18Ötezer esküvő - tizenöt év alatt1954 óta van saját anyakönyvvezetője városunknak.
1969-10-21Hitelpolitika és pénzgazdálkodás a tanácsi vállalatoknálAz új gazdaságpolitikai rendszer hatásáról.
1969-09-26Megtörtént a zsűrizésA dunaújvárosi képzőművészek felszabadulási és a város 20 éves jubileuma alkalmával benyújtott alkotásainak bírálata. Hétfőn a tanács által kiírt képzőművészeti pályázat álta díjat nyertek: Szobrászat: 2. díj E Tóth Ila, Miró Eszter Festészet, grafika:1. Ravasz Erzsébet, 2. Pálfalvi János, Koffán Károly, 3. Birkás István
1969-08-08A Dunaújvárosi Tervező Iroda kivívta a város lakóinak elismerésétÉpítészeti nívódíjat alapított a tanács.
1969-08-01Szabad munkaerőgazdálkodásA tanács munkaügyi csoportjának munkájáról. Interjú dr. Juhász Istvánné vezetővel.
1969-07-18Dunaújváros a gyümölcsfogyasztás élénA tanács kereskedelmi osztályának felmérése a város zöldség-és gyümölcsellátásával.
1969-07-15Ülést tartott a városi tanács vb168 panasz és bejelentés egy évben. 550 ügyfél naponta, törzsgárda-jelvényt alapít a tanács, amelyet minden év május 18-án, a tanács megalakulásának évfordulóján osztanak ki.
1969-07-08Közlemény a köztemető rendezésérőlA Temető utcai nagytemető folytatásában, a tanács új temető kialakítását kezdte meg.
1969-07-08Közlemény a köztemető rendezéséről (kishír)A Temető utca nagytemető folytatásában a városi tanács új köztemető kialakítását kezdte meg.
1969-06-06A rácalmási partcsuszamlásról tárgyaltak a járási tanácsnálA Járási Tanács kezdeményezésére.
1969-05-30Sikeresen fejeződtek be a tanácstagi beszámolók234 felszólaló - 573 közérdekű téma. 37 tanácstag már megkapta a választ. Kérdéseinkre válaszol Illyés József, a városi tanács titkára.
1969-05-23Sportkombinát létesül az alsó Duna-partonVállalati és iskolai sporttelepek épülhetnek a hozzávetőlegesen észak-déli irányban futó alsó közlekedési út és a vízpart között kialakított, úgynevezett kazetták fölötti feltöltött helyen.
1969-02-25Emléktáblával jelölik meg a régi dunapentelei direktóriumi házat (kishír)Az óvárosi tanácskirendeltség házának falán.
1969-01-01Tanácsház, DunaújvárosÉpítész: Nagy Elemér. A tanácsház és a pártház építészeti leírása. Makettek, alaprajzok. Alkalmazott anyagok és szerkezetek.
1968-11-03KitüntetettjeinkKét úr szolgája: Csavajda György, az óvárosi tanácskirendeltség vezetője
1968-08-30A "hosszú hétvégék" első hatásai a szolgáltatásbanA csökkentett munkaidő és a szolgáltatások kapcsolata.
1968-08-19A kiváló népművelők és a népművészet mestereiLudán Imre, a dunaújvárosi járási tanács vb népművelési felügyelője Kiváló Népművelő kitüntetésben részesült.
1968-06-28A bölcsődék helyzete és a termelőszövetkezet alapszabálya470 bölcsődei férőhely, 690 gyermeknek. 1970-ig a bölcsődék helyzete, a szövetkezetek helyzete, az alapszabályzat kidolgozása.
1968-06-18A lakáselosztások és a lakáscserék új rendjéről hozott határozatÚj pontszámrendszert alakítottak ki a lakáselosztáshoz.
1968-01-09Elkészült az új irodaház, átalakítják a régi tanácsházátKöltözik a tanács apparátusa, a régi tanácsházból iskola lesz.
1967-07-10Jól és takarékosan gazdálkodtakA városi tanács irányítása alatt működő vállalatok és intézmények 1966-os gazdálkodásáról.
1967-05-03A város zöldség-gyümölcs ellátásának a helyzeteA Városi Tanács VB-a előtt.
1967-04-21Tervszerűen fejlesztik, javítják Dunaújváros úthálózatátÜlést tartott a Városi Tanács VB.
1967-04-13Három megye új vb-elnökeTapolczai Jenő lett a Fejér megyei Tanács új vb-elnöke. Előzőleg a dunaújvárosi tanács vb elnöke volt 14 évig.
1967-03-31Másokért dolgozni tiszta örömmelBeszélgetés Tapolczai Jenővel aki 14 év után köszön le a tanácselnökségről.
1967-03-31Megtartotta alakuló ülését a Dunaújvárosi Városi TanácsÚj és régi tanácstagok.
1967-03-21Dunaújváros megyei és városi tanácstagjaiA tanácstagok névsora.
1967-03-03Képviselőjelöltünk: a főolvasztárNics János főolvasztár.
1967-02-10Eredeti terv szerint folytatják az új tanács- és pártház építésétA tanácsülés előtt a téma.
1967-01-24Nyilvánosságra hozták a tanácstagi választókerületeketA választókerületek
1967-01-20Elfogadták az 1967. évi várospolitikai tervetÚj beruházások, óvodák, lakások, több fény.
1966-12-30Eredményes év után eredménye esztendőt!Beszélgetés dr. Tapolczai Jenővel, az MSZMP Központi Bizottságának tagjával, a Városi Tanács elnökével. Városfejlesztési eredmények és tervek.
1966-11-24Tető alatt a megye legmagasabb épületeJól halad az új tanácsház építése. A tél folyamán elkészülnek a belső munkákkal. 37 m magas, beépített térfogata 18 820 köbméter, 6280 négyzetméter.
1966-11-15PortrékKitüntetés-fénynél! A Tanács Kiváló dolgozói 1966-ban: Jelinek Fülöpné, Illés Károly, Molnár Gáborné.
1966-11-11ToronyRiport az épülő új tanácsházáról. Kilátás a tetőről a városra. Kép. (37 méter magas lesz).
1966-10-14Igények és lehetőségek a szolgáltatásbanA szolgáltatások javításáért.
1966-09-18TapolczaiA 15 éves évforduló alaklmával készült riport a tanácselnökról, a városról.
1966-08-26Tízemeletes tanácsház épül DunaújvárosbanBefejezési határidő: 1967.júl.30. 14,5 millió költséggel. tervező: Baranyi Ferenc. Kivitelező: 26.sz.Építőipari Vállalat.
1966-08-26Egy év múlva befejeződik a tanácsház építése1967. július 31-ére tervezik az átadást.
1966-06-21Egyelőre eszpresszó marad az Ifjúsági EszpresszóKi fogja működtetni?
1966-06-03Bölcsődei és óvodai elhelyezéseknél továbbra is döntő: a szociális szempontokDöntenek a szociális pontok.
1966-04-19Berecz Bertalan arcképe a tanácsterembenA képet Szegedi Zoltán festette.
1966-03-19Az első tanácselnöki négy éve meghalt Berecz Bertalanról portrét készített Szegedi Zoltán festőművész. Az arcképet a tanács nagytermében helyezték el.
1966-03-01Új alapokon a Tanács SportiskolájaA Városi Tanács sportiskolája 1961-ben, tehát jóval a D. Kohász sportiskolája előtt alakult. Akkor 4 szakosztály működött, amelyből az atlétikát, tornát, labdarúgást a Kohász sportiskolája vette át, egyedül a vívás maradt. 1964-ben megegyezés született a két sportiskola között. Így alakították meg a városi sportiskolában a vívás mellé a röplabdát, asztaliteniszt, tenisz - szakosztályt.
1966-02-01A Városi Tanács Gyámügyi Gyermek-és Ifjúságvédelmi......Állandó Bizottság tevékenysége.
1966-02-01Tájékoztató.Beszámoló az 1966. évi I. félévi tanácstagi beszámolókról.
1965-12-31Egy esztendei kényszerszünet után tovább épül a tanácsházaBeszélgetés a tanácselnök-helyettessel.
1965-10-15Hatszáz ügyfél napontaA városi tanács osztályain végzett tevékenységről. Vaspor a zsemlében? Kétezer gázpalack. 50 kislakás építő gondjai. 233 házasság az idén. Egyéb adatok.
1965-09-17A város munkaerőgazdálkodásának távlataiA városban található ipar fejlődése, a középiskolások teljes kapacitásának kihasználása. Összhangban kell lennie az igénynek és a kínálatnak.
1965-07-13Dr Weiner Tibor /1906-1965/A városi tanács VB elnökhelyettese, Dunaújváros főépítésze. Életrajz, nekrológ. Képek. Kitüntetései.
1965-02-01Az 1965. évi várospolitikai terv......eredményei a szakosztályok tükrében.
1965-02-0115 év távlatából...Visszaemlékezések a tanácsi munka hőskorára.
1965-01-01Városi Tanács 1965. évi költségvetése.Beszámoló a költségvetésről.
1964-11-20Az igazgatási osztály munkájáról tárgyalt a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága1964-ben 47 új lakás az ideiglenes lakóhelyen élő családoknak. Október 31-ig 250 házasságkötési, 1170 születési bejegyzés.
1964-10-23Ülést tartott a Városi Tanács Végrehajtó BizottságaPályázatot írnak ki a Dózsa György úti Üzletközpont tervezésére.
1964-08-25Épül a TanácsházHozzáfogtak a beton-alapozáshoz.
1964-07-28Megkezdődött a város végleges párt- és tanácsházának építéseA Lenin téren, 1964. július 27-én hétfőn.
1964-04-24A tanácsi vállalatok gazdálkodásáról tárgyalt a Tanács Végrehajtó BizottságaCsökkentek a lakossági igények? Emelkedett a víztermelés. 3 millió forinttal több bútorra. 1 millió forint nyereségrészesedés.
1964-02-11Megalakult a Petőfi SEFebruár 10-én megalakult a tanácsi dolgozók, a pedagógusok, egészségügyi dolgozók közös sportegyesülete. A tervek szerint tenisz és kosárlabda szakosztály létesítését tervezik. Ezek a szakosztályok városunkban még nincsenek.
1964-01-03Az 1964. évi várospolitikai tervünkA tervekben: városrendezés, víz-és gázszolgáltatás, női munkaerők foglalkoztatása, tanácstagok feladatai. Tapolczai Jenő tanácselnök nyilatkozata.
1963-11-22Az igazgatási osztály munkája a Városi Tanávs VB előtt.Jó az új pontozásos lakás besorolási elv, gyámügy, parkrongálók, 4-5 szocialista névadó ünnep hetente.
1963-10-29Elfogadta a jövő évi költségvetést a Városi Tanács61 és félmillió forint gazdasági, szociális és kulturális célokra.
1963-09-20Szükségnegyedből - emberi településGondok a radarban.
1963-09-17Javul a város bölcsődei és óvodai ellátottsága.410 bölcsődei és ezer óvodai férőhely -szociális helyzet a döntő a felvételnél.
1963-09-03Soron lévő feladatAz 1963. évi várospolitikai terv maradéktalan teljesítése.
1963-08-13Kilencszáz gyereket helyeznek el az idén a városi óvodákbanÉrvényben marad az óvodai felvételi rendszer.
1963-07-21A Dunaújvárosi Városi Tanács küldöttsége Tapolcai Jenő...A dunaújvárosi tanács küldöttsége hazaérkezett Konstancából, ahol városépítési és városrendezési problémákat vitattak meg.
1963-06-25A lakáselosztás új rendszerérőlIgazságosabb elosztás, új pontrendszer.
1963-06-25Séta a város főterén, 1965-benNem utópia. Kész vannak a tervek.
1963-06-21Egy kis ismétlésMilyen eredménnyel járt az egy hónappal ezelőtti városszemle?
1963-05-26Hol hogyan osztják el a lakásokatDújv-ban a lakáselosztásnál a korábbinál sokkal jobban figyelembe veszik az igénylők szociálishelyzetét.
1963-04-1745 tanterem 1963-ban1963-ban négy iskola: két általános, egy iparitanuló-iskola, továbbá egy gimnázium épül a városban. A Barátság városnegyedben lerakták az alapjait egy újtípusú, úgynevezett "bilaterális" iskolának, amelyben a tantermek két oldalról kapnak világítást. Még egy hetvenöt személyes óvodát és egy negyven személyes bölcsődét épített a Tanács a Barátság lakónegyedben.
1963-04-12Emelik a családi események társadalmi megünneplésének szinvonalát.Díszes faragású bölcsőt kapott a tanács a névadó ünnepségekre.
1963-03-29A társadalmi munka fokozott szervezettségére van szükség.Lemaradás mutatkozik a mozgósításban és a végzett társadalmi munkában is.
1963-03-26A társadalmi önigazgatás előiskoláiMunkához láttak a tanácsi állandó bizottságok.
1963-03-05Kinek használ, kinek árt a kötbér?Felelősök kerestetnek. A szakemberek kötbérszámítása.
1963-03-05Megtartotta alakuló ülését a Városi TanácsElnök: Tapolczai Jenő, helyettesei: Sófalvi István és Dorgai Mihály lett. 13 tagú VB, 12 állandó bizottság.
1963-03-01A város választópolgárainak 99,4 százaléka a Hazafias Népfront jelöltjeire szavazott20 597 érvényes szavazat.
1963-02-26Lelkes hangulatban teljesíteték hazafias kötelességüket a város szavazópolgárai26 helyen választottak a város lakói. 1963. március 2-án tartja alakuló ülését a Városi Tanács.
1963-02-19A Hazafias Népfront jelöltjeiA Városi Tanácsba, a Megyei Tanácsba, Országgyűlési képviselők Fejér megyei csoportja, pótképviselők. Névsor 1963-ból.
1963-02-15Nők a közéletbenTizenhét nő neve sorakozik a jelölőlistán. Akiket először jelöltek: Bánfi Istvánné, Dr. Radnai Éva, Kuglics Istvánné.
1963-02-15A városi közlekedés javításárólKörforgalmú autóbuszjárat a városban. Korszerű vasútkocsik a rétszilasi vonalon.
1963-02-01A tanácsi szervek megkezdték a jelölőgyűléseken elhangzott javaslatok feldolgozásátA Népfront jelöltjeinek 96%-át elfogadta a lakosság. A választás időpontja: 1963.02.24.
1963-01-29Felkínálták megvételre a városi tanácsnak Pentelei Molnár János négy híres művét" A falu szegényei, Árvák, Pihenő bányászok, Kékarany csendélet". A városnak eddig egyetlen alkotása sincsen a művésztől.
1963-01-25Megválasztották a városi és megyei jelöltjeiket a radariak és a délivárosiakTanácstag-jelöltek. A Radarban: Szabó Mihály. A délivárosi (6-os körzet) Markó Gyulát városi, Tapolczai Jenő Tanács VB elnököt pedig megyei jelöltnek választotta meg.
1963-01-19Dunaújvárosi kezdeményezés az új lakások igazságos elosztásá
1963-01-18Építési Szervező Irodát telepítenek le városunkbaA cél az, hogy tanulmányozzák a nagypaneles lakásépítkezéseket, valamint a Dózsa György úti és a római tábor helyén folyó építkezéseket.
1963-01-18Közös gondok, közös eredményekA választókörzetből jelentjük. 10. körzet: Ságvári városrész, jelölt: Borda Imréné. 14. körzet: Annus Ferenc. 27.körzet: dr. Arató Antalné
1963-01-08Amíg győzött az értelemNégy év a 91. sz. választókerület életében
1963-01-04Négy esztendő 1.Az iparfejlesztés eredményeiről.
1963-01-04Új gondok - új reményekTakács Imre, Tapolczai Jenő, Závodi Imre a Dunai Vasmű párttitkára és Szabó Mihály a 26.-os Építőipar igazgatója terveiről beszél.
1963-01-04Tanácshatározatot fogadtak el az állami lakások kiutalásárólTanácsi lakás kiutalásához 3000 Ft összjövedelem kell. 5000 Ft feletti jövedelemnél már nem jár tanácsi bérlakás.
1963-01-04Folyik a készülődés a tanácsi választásokra20 ezer 350 szavazópolgárt írtak össze városunkban.
1962-12-14Szerdán cikluszáró ülést tartott a Városi TanácsNégy év alatt 1804 lakás épült, 2800 felnőtt tanul. 7 korszerű munkásszálló épült és 400 négyzetméterrel nőtt a parkosított terület. A Görbe utcát Berecz Bertalanról nevezik el. A közvilágításról.
1962-12-14A város dolgozói nagy részvét mellett elbúcsúztak dr. Groszman SándortA búcsúztatásra a Bartók Béla Művelődésházban került sor.
1962-11-27Előkészületek folynak a városi közlekedés szabályozásáraAz új KRESZ életbelépésének közeledtével (1963.01.01.) a Tanács közlekedési osztályán előkészületek folynak a közlekedési rendelet bevezetésére.
1962-11-23A női munkaerő közvetítésének új rendje a Városi TanácsnálA munkaközvetítés szigorítása.
1962-11-23Fő feladat a tömegsport kiszélesítése14 sportág eredményeit, hibáit értékelte a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága.
1962-10-30A jövő évben a rendelkezésre álló összegnek 77,15%-át szociális és kulturális célokra fordítja a Városi TanácsA jövő évi költségvetés sarokszámai.
1962-10-05A Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot folytatott a Tanács munkaerőgazdálkodási csoportjánálNem a legmegfelelőbb a munkaerőgazdálkodás városunkban.
1962-09-21Október elején nyílik az önköltséges óvoda10,13,16 Ft naponta a gyermek felügyelete, és étkezése.
1962-09-11Önköltséges óvoda létrehozását tervezték a Vasmű 3.sz munkásszállójábanTovábbi 100 gyermek elhelyezése válna biztossá.
1962-09-07Döntés született az óvodai és napköziotthoni felvételi kérelmek ügyébenFelvételi szempontok. Milyen megoldások léteznek?
1962-08-22Költségvetés (kishír)A Városi Tanács idei költségvetése meghaladja az előző évek összegeit.
1962-06-15Sok mindenben segít a közösségi szemléletTallózás a tanácstagi beszámolók jegyzőkönyveiben.
1962-06-08Tárgyalt a Tanács Végrehajtó BizottságaA városi közlekedés helyzetéről, a Víz-és Csatornaművek munkájáról.
1962-05-18Újjáalakult a Városi Testnevelési és Sporttanács1961-ben a városban 2882 sportköri és 1809 szakosztályi tag dolgozott a meglévő 17 sportkör 80 szakosztályában.
1962-04-10Új tanácsi osztály a gyorsabb ügyintézés érdekében.Különválasztják az ipari-műszaki osztályt, amelynek helyébe külön ipari és külön építési és közlekedési osztály alakul.
1961-12-08A prémium "vadhajtásai" a tanácsi vállalatoknál.A tanácsi vállalatok prémiumrendszeréről.
1961-11-28Városunk új neve - DunaújvárosAz MSZMP Városi Bizottsága, a városi tanács, a Hazafias Népfront helyi elnöksége azzal a kéréssel fordult az Elnöki Tanácshoz, hogy változtassa meg a város nevét. Így Sztálinváros neve Dunaújváros lett, a Sztálin út Vasmű út, a Stalinstadt tér Marx Károly tér.
1961-10-13Több segítséget igényel a tanácsi vállalatok korszerűsítése.A nyomda lemaradásáról.
1961-10-13Október 15-én megnyitják a Tanács Dózsa György úti, új munkásszállóját.Három hétemeletes épület. 1. épület: Kerpely Antal Kohászati Technikum diákjainak. 2. épület: 26-os Építőipari Vállalat dolgozóinak. 3. épület: a tanács vállalatainak férfi munkásszállója. Az IKV kezelésében.