József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | tanulmányi verseny

1176 db találat
Dátum downCímLeírás
2011-03-12Dicséretes eredményekJakus Luca, a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákja a Szemere Gyula helyesírási verseny területi fordulóján a második helyen végzett.
2011-03-12Matematikából jeleskedettKöller Donát Ákos, a Dózsa György Általános Iskola tanulója a Zrínyi (Gordius) Matematikaversenyen megyei fordulóján a harmadik helyen végzett.
2011-03-01Széchenyis fizikasikerekA megyei Lánczos Kornél fizikaversenyen kitűnő eredményeket értek el a Széchenyi István Gimnázium tanulói. Helyezések: 1. Szücs Botond, Fási Szabolcs, Nyári Dávid Tamás, Korom Dávid.
2010-12-09Számítástechnikai vetélkedő"Az általános iskolák nyolcadikosainak rendezték meg kedden a hagyományos számítástechnikai versenyt a Bánki középiskolában. Értékes tárgyjutalmakat nyerhettek." Részletes eredmények a cikkben.
2010-12-09Tanulni és emlékezniA Dunaferr Szakközép- és Szakiskolában történelmi különórát, Trianon-vetélkedőt rendeztek. Beszámoló.
2010-12-09Eredményes verseny voltSzékesfehérváron a Lánczos Kornél megyei fizikaversenyen a Széchenyi István Gimnázium diákjai: Müller Márta második, Surányi Viktória a harmadik helyen végzett.
2010-12-03Vezélkedő volt a DózsábanNyelvi - angol és német - vetélkedőt rendeztek a Dózsa György Általános Iskolában. Helyezések: angol: 1. 1. Szilágyi Erzsébet Általános Iskola, 2. Vasvári Pál Általános Iskola, 3. Széchenyi István Gimnázium. Német: 1. Pusztaszabolcs, 2. Móricz Zsigmond Általános Iskola, 3. Vasvári Pál Általános Iskola.
2010-11-23Rudasos siker AlmádibanKutató Diákok Országos Szövetsége által hirdetett Középiskolai Tudományos Diákköri Konferencia regionális versenyen Narancsik Milán (Rudas szakközépiskola) biológia-környezetvédelem szekcióban az első helyen végzett.
2010-06-16Széchenyis sikerekSzéchenyi István Gimnázium egyik csapata (Tillinger Zsófia, Várkonyi Krisztina, Csathó Lotti, Barna Bianka) a harmadik helyen végzett a az „Erkel és kora” kárpátmedence diákjai számára kiírt komplex történelmi, művelődéstörténeti verseny döntőjében.
2010-06-01Történelemből jelesreAz országos Kálti Márk történelmi feladatmegoldó versenyen a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai: Mezei Szilárd az első, Balogh Szonja a harmadik és Csala Dávid a középmezőnyben végzett.
2010-05-27Aláírások megírásokrólHírek a Dunaújvárosi kereskedelmi és Iparkamara székházából. Pályázatírási együttműködés, kedvezmény a kamara és az M8-Dunahíd Kht. között. A kamara ünnepélyesen köszöntötte a Szakma Kiváló Tanulója döntőjében, a Szakma Sztárja versenyben jó helyezést elért dunaújvárosi tanulókat. (Helyesbítés: "Vizsgázóktól helyesen" In:Dunaújvárosi Hírlap, 2010.05.28., 4.o.)
2010-05-22Tehetségek ügyeCsepeli Sára Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója két társával együtt a negyedikes korosztályban megnyerte a Zrínyi Ilona országos matematikaversenyt. Csepeli Sára a Kenguru nemzetközi matematikaversenyen a harmadik legjobb dolgozattal (a holtversenyek miatt) a hatodik helyen végzett.
2010-05-18Vasvárisok országos sikereA Vasvári Pál Általános Iskola tanulói eredményesen szerepeltek a Kálti Márk feladatmegoldó verseny országos döntőjében Mezei Szilárd az első, Balogh Szonja a harmadik, Csaba Dávid a középmezőnyben végzett.
2010-05-08Iskolahét: változatos Szórád-programokSulihét a Szórád Márton Általános Iskolában.
2010-05-05Har­monikás növendékek sik­ere HorvátországbanAz Isztriai-félszigeten fekvő római kori Pula városában szervezték meg a 35. Nemzetközi Harmonika Találkozót. A majdnem 600 versenyző 15 országból érkezett és különböző szóló-, kamara-, valamint zenekari kategóriában mérhette össze tudását. A gyerekek szóló és kamara kategóriában indultak. Hajdu Eszter a szóló-B2 kategóriában indult és II. díjat kapott. A harmonikakvartett a Kamarazene-A kategóriában érdemelt ki III. díjat. Tagjai: Hajdu Eszter, Mészáros Emma, Kovács Renáta és Gyöngyösi Márton, mindannyian Mészáros Melinda tanítványai.
2010-05-04Szakmák csatája a HungexpónA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében harmadszor rendezték meg a Szakma Sztár Fesztivált, valamint a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjét. A Hild szakközépiskola tanulója, Sulák Péter a harmadik helyen végzett. További eredmények a cikkben.
2010-04-29Jankovich-os eredményekRácalmás. A Jankovich Miklós Általános Iskolába környezetismereti vetélkedőt rendeztek. Eredmények a cikkben.
2010-04-22Magyarország, ahol élek...A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola környezetismereti versennyel nyitotta meg az ünnepi hetét.
2010-04-21Nálunk az ország legjobb matekosaiAz országos Zrinyi Ilona matematikaversenyen a Móricz Zsigmond Általános Iskola negyedikesei, Kuruczleki Erzsébet tanítványai: Csepeli Sára, Kovács Zsanett, Simon Zalán megnyerték az országos döntőt.
2010-04-20Fesztiváli hangulatbanNéptáncfesztivállal ás tanulmányi versenyekkel indult meg Baracson a Széchenyi Zsigmond Általános Iskola ünnepi hete.
2010-04-14Rudasos diákok sikereiA Rudas szakközépiskola diákjai eredményesen szerepeltek Veszprémben a Szakmacsoportok Érettségi Tantárgyak Verseny országos döntőjében.
2010-04-10A szakma leendő bajnokaiAz Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Országos Döntőjének eredményhirdetése a Dunaferr középiskolában zajlott.
2010-04-10Bánkis sikerek a megyébenMegyei versenyeken (matematika, történelem, népdaléneklés) szerepeltek a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákjai. Részletes eredmények a cikkben.
2010-04-09CAD-CAM: országos szakmai viadal volt"Nyolc város huszonhat versenyzője versengett a kétnapos CAD-CAM országos szakmai tanulmányi versenyen a Bánkiban."
2010-04-03Informatikusok versenyeznek (kishír)Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét rendezi meg a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola (2010.) április 8-tól április 9-ig. A versenyt az iskola villamos tagozatán tartják a webmester, informatikai hálózatépítő és üzemeltető, gazdasági informatikus és műszaki informatikus szakma tanulóinak. (teljes szöveg)
2010-03-29Nem nehéz a matek semA Szilágyi Erzsébet általános Iskolában logikai versenyt rendeztek a kisiskolásoknak. Részletese eredmények a cikkben.
2010-03-22Kisbiológus találkaA víz világnapja alkalmából meghirdetett kis biológusok találkozóját az idén a Széchenyi István Gimnázium Trencsényiné Berzai Zsuzsa emlékének szentelte. Részletes eredmények a cikkben.
2010-03-08Virtuális cégek seregszemléjeA Rudas szakközépiskolában megrendezett ifjú üzletemberek országos vetélkedőn tíz csapat versengett. Eredmények a cikkben.
2010-03-06Zajos sikerek a Rudas szakközépiskolábanVeszprémben, a Regionális Környezetvédelmi Diákkonferencián ért el első helyezést a Tóth Mariann-Narancsik Milán-Narancsik Dávid alkotta csapat. Narancsik Milán a Kutató Diákok Országos Szövetségének poszterversenyén, Esztergomban második helyezést ért el (különdíjat is nyert) a Zajos iskola, stresszes diák című poszterével.
2009-12-12Rácalmási diák lett a legjobbDedecsik Ferenc, a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákja a megyei Vörösmarty szavalóversenyen arany minősítést kapott.
2009-11-26Matematikából versengtekMegrendezték a 15. Németh Margit matematika versenyt. 1. Sudár Dániel (Móricz Zsigmond Általános Iskola), 2. Gáncs Viktor, 3. Jánosi Bence (mindketten Széchenyi István Gimnázium tanulói.
2009-11-18A móriczosok nyerték a versenytKomplex természettudományi városi versenyt rendeztek a Petőfiben általános iskolásoknak..
2009-07-08A szakma sztárjaiA szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjében a Dunaferr szakiskola tíz szakmunkástanulója az élbolyban végzett. Kiemelkedő eredményükért emléklapot vehettek át az Országházban.
2009-06-30A méltányos kereskedőA Védegylet Egyesület és a Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség országos versenyén Narancsik Tamás Milán (Rudas Közgazdasági Szakközépiskola) az első helyen végzett.
2009-06-06Helyesírásból: példásAz Országos nyelvtudományi versenyen a Széchenyi István Gimnázium csapata Simonyi Zsigmond-serleget kapott. A gimnázium igazgatóhelyettesét, Szücsné Harkó Enikőt pedig arany oklevéllel jutalmazta a Magyar Nyelvtudományi Társaság.
2009-05-14Kiváló tanulók...Az első tízben végzett a Szakma Kiváló Tanulója versenyen a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola Fészek Tanéttermének három végzőse: Kertész-Farkas Regina, Bilinszki Anett, Nádasdi Katalin.
2009-05-07Közönség előtt vizsgáztakA dunaújváros szakközép- és szakiskolások sikeresen szerepeltek a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjében. Egy arany-, három ezüst-, két bronzérem szereztek és a Dunaferr iskola pedig különdíjat kapott.
2009-05-05Taroltak a Hild iskola tanulóiA Hild szakközépiskolában rendezték meg az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny országos döntőjét. A diákok eredményei a cikkben.
2009-04-29Piacképes szakmák vetélkedőjeAz Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének helyszíne Dunaújváros volt április 20-22 között. A Dunaferr szakközépiskola tanműhelyeiben és a Hild iskolában zajlott a verseny. Eredmények.
2009-04-27Érzéki ítéletek: országos sikerA XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában Jász Anikó (a Dunaújvárosi Főiskola diákja), az Érzéki ítéletek: a borkóstolás kommunikációja című dolgozatával az első helyen végzett.
2009-04-22Bronzérmes írás a Galileo-programrólAz ENSZ világűrhete alkalmából pályázatot hírdetettek Európa a világűrben címmel középiskolás diákoknak. A pályázaton a Rudas szakközépiskola négy diákja: Tóth Mariann, Narancsik Tamás Milán, Narancsik Dávid Márk pályázata 3. let. Felkészítő tanáruk Nyerkiné Alabert Zsuzsanna volt.
2009-04-22Mestertanoncok a szakmábanMagasépítő technikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntő a dunaújvárosi Hild József Szakközépiskolában
2009-04-21Szakmák legjobbjai nálunk bizonyítanakMegkezdődtek az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek döntői, idén a dunaújvárosi Dunaferr és a Hild József szakközépiskolákban.
2009-04-15Auto-CAD-versenyA Charles Babbage Országos Tanulmányi Verseny Auto CAD döntőjének a Bánki iskola adott otthont március 30-31-én.
2009-04-14Dunaferres diáksikerekA Dunaferr Szakközép- és Szakiskola diákjai részt vettek a VI. Rézversenyen. Erdélyi Gergely a harmadik, az iskola a szakközépiskolák között második, a szakiskolák között pedig harmadik helyen végzett. .
2009-04-08Csőtoll helyett AutoCADA Bánki szkközépiskolában rendezték meg március 30-31én a Charles Babbage országos tanulányi versenyt. Eredmények.
2009-03-31Szakmáznak, versengenekCharles Babbage Országos Tanulmányi Verseny a dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában 2009. március 30-31-én.
2009-03-30Versenyek a SzilágyibanSzámítástechnika és matematika versenyt rendeztek a Szilágyi erzsébet Általános Iskolában. Eredmények a cikkben.
2009-03-17Matekban kiválóakA Rudas szakközépiskola diákjai matematikai versenyen szerepeltek. Eredmények a cikkben.
2009-03-07Üzletfelek, ha találkoznakA Rudas szakközépiskoal 14. alkalommal rendezte meg az országos vetélkedőt ifjú üzletembereknek.
2009-03-04Elődöntőben a Da Capo növendékeA közelmúltban fejeződött be az a területi gitárosválogató.A dunaújvárosi művészeti iskola dikjai is részt vettek rajta. Beszélgetés a diákokkal: Deák Dániellel, Csókás Leventével és felkészítő tanárukkal, Iványi Gáspárral.
2009-02-21Az iskola legjobbjait díjaztákGárdonyi Géza Általános Iskola . Az Országos Apáczai Népdaléneklési Versenyen Kis Anikó bronz minősítést kapott. A Palóc Társaság irodalmi pályázatán Váradi Krisztina a harmadik helyen végzett.
2009-02-19Hetvenen vetélkedtek (képaláírás)A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny területi fordulóját rendezték meg tegnap (2009. 02. 18.) a Szilágyi iskolában. A viadalra a városi és városkörnyéki iskolákból érkeztek felsőtagozatos diákok, összesen hetvenen. Eredmények egy hét múlva... (teljes szöveg)
2009-02-17Tehetségek PentelérőlA Szórád Márton Általános Iskola három tanulója (Szécsi István, Partizer Csaba, Takács Diána) is első helyen végzett a közelmúltban megrendezett városi versenyeken.
2009-01-20Matematikából versenyeztekA Rudas szakközépiskolában megrendezték a XII. Németh Margit matematika versenyt a 8. osztályosoknak. 1. Rácz Bettina (Széchenyi gimnázium), 2. Kárász Mátyás (Széchenyi gimnázium), 3. Kőhalmi Nóra (Móricz Zsigmond Általános Iskola).
2008-12-16Matekosok bizonyítottakA Széchenyi István Gimnáziumban nyolcadikos és kilencedikes tanulóknak matekversenyt rendeztek. Helyezések 8. osztály: 1. Zseni Manók (Móricz), 2. Angyalok (Széchenyi), 3. Anti-matek (Sárbogárd), 9. osztály: 1. FaltörőMatekosok (Kunszentmiklós), 2. I. Q. (Széchenyi), 3. Törtetők (Bánki).
2008-12-09Környezetismereti vetélkedőA Rosti Pál Gimnáziumban megrendezték a hagyományos, megyei környezet- és természetvédelmi vetélkedőt. Helyezések: 1. Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskola és a SzéchenyiIstván Gimnázium, 2.Rosti Pál Gimnázium felnőtt csapata, 3. móri Táncsics gimnázium.
2008-11-27Végzősök csatáztakTizenhét általános iskola százötven diákja mérte össze tudását a Bánki szakközépiskolában megrendezett számítástechnikai versenyen.
2008-11-26Merevlemezt nyertekA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában minden évben rendeznek számítástechnika versenyt a 8. osztályosoknak.
2008-11-19Humorban nem ismertek tréfátVers és prőózamondó verseny volt november 13-án a Dunaferr iskolában Humor az irodalomban címmel.
2008-11-12Csillagközi iskola a jövőbőlA Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában már nyolcadik éve rendezik meg a Paint számítógépes rajzversenyt a város általános iskolásainak részvételével.
2008-06-14Lakatos Norbert felszabadultBeszélgetés Lakatos Norberttel, aki a Szakma Kiváló Tanulója versenyen kilencedik helyen végzett.
2008-05-19Gárdonyis eredményekA közelmúltban megrendezett vetékedők, tanulmányi versenyek részletes eredményei.
2008-05-17Földrajzban otthon vannakAz országos Lóczy Lajos Földrajzi Tanulmányi Verseny döntőjében Huzián Kristóf (Rudas szakközépiskola) az első helyen végzett.
2008-05-14Uniós és német versenyekA Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai a Városi Német Kommunikációs Versenyen 3. helyen, az Európai Unió témában rendezett vetélkedőn a 2. helyen végeztek.
2008-05-08Euklideszi matematikaA Móricz Zsigmond Álatlános Iskola diákjainak, az euklideszi matematika versenyen elért eredményei.
2008-05-02Máris bizonyított, pályája kezdeténA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában köszöntötték a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjének legeredményesebb (5. hely) dunaújvárosi versenyzőjét, Kirilla Anitát.
2008-04-29Kis biológusok versengtekAz Arany János Általános Iskolában megrendezték a Szentágothai János városi és városkörnyéki biológiaversenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2008-04-26A Föld napján: földrajzversenyA Gárdonyi Géza Általános Iskolában földrajz versenyt rendeztek a város és városkörnyéki iskolák 7-8. osztályos tanulóinak. Részletes eredmények a cikkben.
2008-04-16Egy országos első a BánkibólAz Országos Szakmai Tanulmányi Versenye döntőjében a Báni Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákjai közül Kiss Balázs az első, Jákli Tibor az ötödik helyen végzett.
2008-04-15Jól szerepeltek a Rudas tanulóiA Szakmai Érettségit Előkészítő Tantárgyak országos vetélkedőjén Somogyi Edina negyedik, Szaniszló Péter a tizenkilencedik helyen végzett.
2008-04-09Móriczos nyelvi csapatsikerekA Petőfi Sándor Általános Iskola vidám anyanyelvi versenyén a Móricz Zsigmond Általános Iskola csapatai végeztek az első és a második helyen.
2008-04-05Számtanban tudósokA Szilágyi István Általános Iskola logikai matematika versenyt rendezett a városi és városkörnyéki alsó tagozatos diákoknak. Eredmények a cikkben.
2008-04-04Kiváló tanulók mérték össze tudásukatJól szerepeltek a dunaferres diákok.
2008-04-02A lényeg a technikusi oklevélA Bánki középiskola a Charles Babbage Országos AutoCAD verseny 16 éves fennállása alatt idén már 8. alkalommal vállalata a házigazda szerepét A döntőre március 27-én, az ünnepélyes eredményhírdetésre 28-án került sor.
2008-04-01Széchenyi: döntők és helyezésekOrszágos Tanulmányi Verseny eredményei. Különdíjat kapott: Szalóki Réka, Pazsitka Ákos, az országos döntőbe jutott: Horváth Eszter, Vadász Gabriella, Kun Árpád, Makó Ádám. Mészáros Máté a Zrínyi matematika versenyén második helyzést ért el.
2008-03-29AutoCAD - csata utánA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában rendezték meg a Charles Babbage AutoCAD szakmai tanulmányi verseny országos döntőjét.
2008-03-29Szakmájuk kiválóiA Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában megrendezett a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (vasas szakmák) országos döntőjének eredményei. A házigazda iskola mind az öt versenyzője dobogós helyen végzett: 1. Kovács György, Kiss Péter, Böde Sándor, 2. Lép Ferenc, 3. Málint Mihály.
2008-03-27Szakmájukban máris jókA Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában rendezték meg a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (vasas szakmák) országos döntőjét.
2008-03-27AutoCAD országos döntő (kishír)Az Oktatási Minisztérium által meghirdetett AutoCAD verseny országos döntőjének idén is a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola ad otthont. A tizenhatodik "Charles Babbage" verseny AutoCAD döntője ma (2008. 03. 27) kezdődik a Bánkiban, a tíz órakor tartandó ünnepélyes megnyitó után szóbeli és gyakorlati versenyek lesznek este hat óráig. Az eredményhirdetés holnap fél tizenkettőkor kezdődik a városháza "C" szárnyának színháztermében. (teljes szöveg)
2008-03-26Diákok fodrászversenyea Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskola , szakiskola és kollégium rendezvénysorozatán második napján.
2008-03-18Mindent vitt a SzéchenyiA Zrínyi Ilona matematikaverseny vándorserlegét elnyerte a Széchenyi István Gimnázium csapata. Egyéni eredmények a cikkben.
2008-03-17Gordiuszi matematikaA Rudas Közgazdasági Szakközépiskola tanulója, Huzián Kristóf, a Gordius matematika-verseny megyei fordulóján az első helyen végzett.
2008-03-13Kiváló tanulók a DunaferrbenEredmények a Szakma Kiváló Tanulója Versenyről.
2008-03-11Üzlet minden mennyiségbenA Rudas Közgazdasági Középiskolában idén 13. alkalommal rendezték meg az Ifjú Üzletemberek Országos Vetélkedőjét.
2008-03-05Versenyek a SzilágyibanA több éves hagyományhoz híven ismét a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola adott helyet az országos Simonyi Zsigmond Helyesírási verseny területi döntőjének.
2008-02-29Eredmények a MóriczbólA Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói több városi rendezvényen is szerepeltek a közelmúltban. Részletes eredmények a cikkben.
2008-02-28Kazinczy-versenyt rendeztekKazinczy szépkiejtési versenyt rendeztek 2008. februárban a dunaújvárosi Arany János Általános Iskolában. A városi és városkörnyéki fordulóban kettős vasváris siker született
2008-02-14Buza Dániel ismét taroltBuza Dániel (Széchenyi István Gimnázium) az Ifjú Kutatók Nemzetközi Versenyének hazai fordulóján sikeresen szerepelt, így továbbjutott az ukrajnai döntőbe.
2008-02-11Sikeres pályázatokA XVII. Természet-Tudomány Diákpályázaton a részt vettek a Széchenyi István Gimnázium tanulói. Papp Andrea második helyen, Németh Zoltán és Szloboda Gábor harmadik helyen végzett és Olsewski Edina különdíjat kapott. Felkészítő tanáruk Trencsényiné Berzai Zsuzsanna kitüntető oklevelet és különdíjat kapott.
2008-01-25Széchenyi: fizikaversenyMegrendezték a Széchenyi István Gimnáziumban a város és városkörnyéki nyolcadik osztályosok fizikaversenyét. 1. Szőke Szabolcs (Nagyvenyim), 2. (holtversenyben) Gulyás Dávid (Vasvári Pál Általános Iskola), Takács Dániel (Móricz Zsigmond Általános Iskola).
2007-12-28Kitünő gárdonyisokJutalmazták a Gárdonyi Géza Általános Iskola kiváló eredményeket elért tanulóit: Márkus Tünde, Berczeli Károly, Mlnár Dorina, Németh Viktória, Bors Cintia, Kozma Gerda Dominika.
2007-12-14Szilágyi: informatikusokDecember 6-án a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában város- és városkörnyék 5-6.osztályosainak informatika versenyt rendeztek. Eredmények.
2007-12-03A tyúktojás volt a feladatRegionális kémiaversenyet rendeztek a Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskolaban. A Vasvári Pál Általános Iskola csapata a második helyen végzett.
2007-11-28Ifjú infprmatikusok vetélkedője a BánkibanSzámítástechnikai versenyt rendeztek november 24-én a Bánkiban.
2007-11-27Országok versenye"Ki tud többet Windsorról?" és "Ki tud többet a német-magyar párhuzamokról?" címmel angol és német nelvű országismereti vetélkedőt rendeztek a Dózsa György Általános Iskolában.
2007-11-27Jól ismerik a természetetA Bánki Donát Gimnázium ismét megrendezte a nyolcadikosok körében a komplex természettudományi vetélkedőt. Eredmények: 1. Széchenyi István Gimnázium, 2. Móricz Zsigmond Általános Iskola, 3. mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola.
2007-11-26Verseny, felvételértHuszonkét iskolából érkeztek diákok a Bánki középiskola informatikai versenyére. A legjobb eredményt elért tanulóknak nem kell felvételizniük a választott középiskolába. Eredmények: 1. Zimányi Gábor (Szilágyi), 2. Doszkocs Norbert (Rácalmás), 3. Kálai Henrietta (Szilágyi). A csapatversenyt a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola nyerte.
2007-11-07Egy ifjú nyelvművelő a Rudas iskolábólBoldoczki Balázs, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola diákja, az Édes Anyenyelvünk Nyelvhasználati verseny országos döntőjében Kazinczy Ferenc-emlékérmet kapott. Beszélgetés a díjazottal.
2007-10-30Taroltak a Széchenyi gimnázium diákjaiA Kráter Műhely Egyesület országos esszéíró pályázatán Bácsik Enikő és Nagy Zsuzsanna különdíjas lett. Az Arany János szavalóversenyen Panka Dániel és Rábavölgyi Tamás (közönségdíjas is) bronz, Kaprielián Alexa arany minősítést kapott. A Rákóczi Szövetség országos történelmi versenyen is remekelt a gimnázium csapata.
2007-10-26Kazinczy érmet kapott a diákBoldoczki Balázs, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola tanulója az Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Verseny országos döntőjében Kazinczy Ferenc emlékérmet kapott.
2007-10-25Nyelvi díjAz Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Verseny országos döntőjén Boldoczki Balázs, a Rudas 12. osztályos tanulója az 56 versenyző közül az első tízbe került , ami azt jelenti, hogy megkapta a legrangosabb kitüntetést, a Kazinczy Ferenc emlékére készített érmet.
2007-06-20Buza Dániel: ismét díjazottA Kutató Diákok Országos Szövetségének esszépályázatán Buza Dániel és Eördögh Márton első díjat kaptak.
2007-06-13Buza Dániel a jövő embereBuza Dániel (Széchenyi István Gimnázium) első helyen végzett a 16. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen és beválasztották a Fiatal Tudósok Társaságába is.
2007-06-13Anyanyelvből a legjobbakRácalmás. A Jankovich Miklós Általános Iskola első helyezést ért el az Apáczai kiadó által meghirdetett országos, levelező anyanyelvi versenyen.
2007-05-31Széchenyis filmes sikerekA Széchenyi István Gimnázium HMCS fantázianevű csapata "A mozgókép titka" című tanulmányi versenyen a második helyen végzett.
2007-05-30Sikeres diák, elismert tanárMészáros Máté (Széchenyi István Gimnázium) a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny országos döntőjében a harmadik helyen végzett. Felkészítő tanára Szücsné dr. Harkó Enikő arany oklevelet kapott kiváló szakmai munkájáért.
2007-05-30Ismét forgott az észkerékNagykarácsony. A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában negyedik alkalommal rendezték meg az "Észkerék" játékos anyanyelvi versenyt.
2007-05-22Buza Dániel harmadik lettHarmadik helyezést ért el Buza Dániel (Széchenyi István Gimnázium) az Öveges József országos fizikaverseny döntőjében.
2007-05-15Széchenyis bravúrok a matek versenyenA középiskolások megyei matematika versenyén részt vettek a Széchenyi István Gimnázium tanulói is. Részletes eredmények a cikkben.
2007-05-08Lorrántfysok sikereiA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai három országos versenyen is szerepeltek. Részletes eredmények a cikkben.
2007-05-08Számírók a GárdonyibólA Szorobán Szövetség felügyelete alatt szigorú vizsga keretében adtak számot tudásukról a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai.
2007-05-04Országosan harmadikMészáros Máté, a Széchenyi István Gimnázium tanulója a 2007. évi Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny országos döntőjében a harmadik helyen végzett.
2007-05-04Rudasos siker az OSZTV-nAz informatika szakcsoport Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjében Majnár Zoltán (Rudas iskola) a tizenkettedik helyen végzett.
2007-05-03Vetélkedő a DózsábanA komplex műveltségi vizsga eredménye: 1. Gárdonyi Géza Általános Iskola, 2. Széchenyi István Gimnázium, 3. Szilágyi erzsébet Általános Iskola.
2007-04-25Széchenyis versenyszériaA Németh László Társaság országos tanulmánypályázatán második lett Horváth Eszter és Vadász Gabriella. A Diákbiológus és környezetvédő napokon a természetvédelem-biológia szekcóban másodiklett Kereki Éva, különdíjat kapott Gucsi Erika.
2007-04-25Földrajzból versenyeztekA Rosti Pál Gimnáziumban rendezték meg a földrajz-környezetvédelmi országos versenyt. A versenyen a Rosti iskola egyik csapata az első helyen végzett.
2007-04-24Játékos "Föld és rajz" verseny a GárdonyibanA Gárdonyi Géza Általános Iskolában földrajz és matematika versenyt rendeztek a Föld napja alkalmából. Eredmény: 1. Szilágyi Erzsébet Általános Iskola, 2. Vasvári Pál Általános Iskola, 3. Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Perkáta.
2007-04-17Szujer Orsolya képviselhetiA Teleki Pál földrajzi-földtan verseny Fejér megyei döntőjében Szujer Orsolya (Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás) az első helyen végzett.
2007-04-17A szakmát kiválóan képviselikA Hild József Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanulói részt vettek a Szakma Kiváló Tanulója országos döntőjében. A diákok közül Szalavics Gábor a harmadik, Nyúli Gergő a kilencedik helyen végzett.
2007-04-12Széchenyis diákok sikereA Széchenyi István Gimnázium tanulója Hutvágner Éva az OKTV magyar irodalom döntőjében a nyolcadik helyen végzett. Mészáros Máté pedig a Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulójában első helyen végzett.
2007-04-11Gyula bácsi nyolcvanA Dunaújvárosi Főiskola vendége volt dr. Obádovics J. Gyula, aki a 29. Hajós György matematika verseny alkalmából járt a városban.
2007-04-10Címvédéssel zárult a matekversenyA Dunaújvárosi Főiskolán megrendezett 26. Hajós György Országos Matekversenyen a hazai csapat a 11. helyen végzett.
2007-04-07Nyolc év után újra a DF-enA Dunaújvárosi Főiskola ad otthont a Hajós György Országos Matematika Verseny döntőjének. A vetélkedőn tizenhat egyetem és főiskola vesz részt.
2007-04-05Logikai verseny a SzilágyibanA Szilágyi erzsébet Általános Iskolában rendezték meg a város és környéke általános iskolásainak a logikai metametika versenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2007-04-05Matematika verseny felsőfokon2007. április 5-7. között rendezték meg a Dunaújvárosi Főiskolán a főiskolások és egyetemisták 29. Hajós György Országos Matematika versenyét
2007-04-03Németből kiválóRozsnyai Patrícia, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola diákja első helyezést ért el a városi német nyelvi szépkiejtési versenyen.
2007-04-03Dunaferres diákok sikereA Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola diákjaii sikeresen szerepeltek a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen (Szendrei István, Olajos Attila, Boros Tamás, Szili Zoltán).
2007-04-03AutoCAD döntő a BánkibanTizenötödik alkalommal rendezték meg a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában a Charles Babbage AutoCAd Országos Szakmai Tanulmányi versenyt (eredmények).
2007-03-27Végek és versenyzők dicséreteA "Végek dicsérete" címmel, a Széchenyi István Gimnáziumban megrendezett kistérégi történelmi vetélkedő eredményei: 1. Kulcs, 2. Széchenyi István Gimnázium, 3. Vasvári Pál Általános Iskola.
2007-03-27Különböző versenyeken remekeltekA Rudas iskolában városi idegennyelvi szépkiejtési versenyt rendeztek angol és német nyelven (részletes eredmények). Buza Dániel, a Széchenyi gimnázium diákja, a Németh Tihamér országos számítástechnikai versenyen 9. helyen végzett.
2007-03-26Kis biológusok találkoztakA Széchenyi István Gimnáziumban ismét megrendezték a "Kis biológusok találkozója" elnevezésű diákkonferenciát.
2007-03-13Kémiából ők a legjobbakA Petőfi Sándor Általános Iskolában a városi és városkörnyéki általános iskolásoknak rendeztek kémia versenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2007-03-12Jó eredmények a RudasbólA Rudas László Közgazdazdasági Középiskola diákjai részt vettek a Kazinczy Ferenc szép magyar beszéd versenyen, ahol Schmidt Barbara a második helyen végzett. A Gordiusz matematika versenyen Huzián Kristóf a harmadik helyen végzett.
2007-03-12A szakma legjobb tanulóiA Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai országos versenyeken vettek részt. A Farsang Kupán (szakma kiváló tanulója címért) Zarándok Roland és Csizmadia Péter arany minősítést kapott; Juhász Adrienn a 4. helyen végzett.
2007-03-07Második lett a SzéchenyiA Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulójában, a tanulók eredményei alapján a gimnáziumé lett a vándorkupa. A csapat a második helyen végzett. Egyéniben Mészáros Máté és Szalóki Ákos második lett.
2007-02-21Valentin-napi angol versenyKilencedik alkalommal rendezte meg a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola a Fészek Szakképző Kft-vel közösen a Valentin-napi játékos angol nyelvi versenyt. Helyezések: 1. Széchenyi István Gimnázium, 2. Hild József Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, 3. Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola csapata.
2007-02-21Széchenyis fizika sikerekA székesfehérvári 15. Lánczos Kornél megyei fizikaverseny döntőjének eredményei. A versenyen a Széchenyi Gimnázium diákjai vettek részt.
2007-02-21Versenyeztek, kommunikációbólA Gárdonyi Géza Általános Iskolában rendezték meg a Nyelvünkben élünk elnevezésű, területi kommunikációs versenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2007-02-15Öt széchenyis diák nyertA XVI. Természet-Tudomány Diákpályázat díjazottjai: Zelenák Eszter harmadik hely, Dömötöri Gyula másidik hely, Eördögh Márton különdíj, Murger Tímea különdíj, Gáncs Zsófi (egyéves folyóirat-előfizetés).
2007-01-24Háromból kettő gárdonyisA Széchenyi István Gimnáziumban megrendezték az általános iskolások fizikaversenyét. Helyezések: 1. Ürmös Zoltán, 2. Krasznai Dánie, 3. Majer Dániel (Adony).
2007-01-20A legjobb "magyarosok"A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában magyar nyelvi versenyt rendeztek. 1. Czeglédi László (Szórád), 2. Szekeres Dénes (Nagykarácsony), 3. Lengyel Andrea (Gárdonyi).
2007-01-19Angol és német eredményekA Széchenyi István Gimnáziumban angol és német nyelvi versenyeket rendeztek az általános iskolások 8. osztályosainak. Eredmények angol: 1. Varró Melinda (Dózsa), 2. Faragó Anikó (Petőfi), 3. Köller Veronika (Móricz). Német: 1. Lengyel Andrea (Gárdonyi), 2. Turai Klaudia (Adony), 3. Sumics Renáta (Móricz).
2006-12-19Versenyhelyzet: SzéchenyiA Széchenyi István Gimnáziumban Bolyai Matematikaversenyt rendeztek. 1. és 2. a Széchenyi csapata, 3. a Bánki iskola csapata végzett.
2006-12-12Másfélszáz ifjú informatikus mérte össze tudását a BánkibanTizenhét iskola 157 tanulója vett részt a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában megrendezett számítástechnikai versenyen. Részletes eredmények a cikkben.
2006-12-05Fizikaverseny: sikerszériaA Lánczos Kornél Megyei Fizikaversenyen részt vett a Széchenyi István Gimnázium csapata. Helyezések: 1. Szalóki Ákos, Müller István; 2. Buza Dániel István; 3. Nyári Dávid.
2006-12-05A divat történelmi távlatbólDivatbemutató a jubiláló Lorántffyban. November 30 és december 1. között rendezték meg az Országos Divattörténeti Versenyt.
2006-10-31Kereskedelmis diákok szakmai sikereDíjakkal tértek haza a siófoki országos kereskedelmi- és vendéglátóversenyről. Eredmények.
2006-06-02Helyesírásból jeles, sőt kitűnőMészáros Máté (Széchenyi István Gimnázium) a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjében a harmadik helyen végzett.
2006-05-23Országos diadalok - hobbiból, véletlenül...Az elmúlt időszakban több országos versenyen is előkelő helyen végeztek.
2006-05-20Nemzetközi matekversenyA Gárdonyi Géza Általános Iskolában megrendezett nemzetközi matematikaverseny részletes eredményei.
2006-05-16Széchenyis versengőkAz irinyi János Kémiaverseny országos döntőjében Kun Ádám 11. és Bognár Fanni az 53. helyen végzett. A Fejér Megyei Természettudományos Mérési Versenyen első helyen végzett: Bányai Ágnes, Heltai Botond, Baráth áron és Szalóki Ákos.
2006-05-13Szövegértésből és olvasásbólA Dózsa György Általános Iskola olvasási versenyt rendezett a városi és a környékbeli negyedik osztályos tanulóknak. Helyezések: 1. Árgyelán Dominika (Arany), 2. Sudár Dániel (Móricz), 3. Jánosi Bence (Szilágyi).
2006-04-29Határok nélküli versenyA Gárdonyi Géza Általános Iskola - egy év kihagyással - újra megrendezte a Magyar Gyermekek Nemzetközi Fedettpályás Atlétikai- és Matematika Versenyét. Hat országból százharminc határon túli magyar diák érkezett a versenyre.
2006-04-25Fizikából jeleskedtekA Stuttgartban megrendezett Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának fizika szekciójában Zsidó András (Széchenyi István Gimnázium) a harmadik helyen végzett.
2006-04-22Újabb siekr a SzéchenyibőlHutvágner Éva (Széchenyi István Gimnázium) Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, irodalom térgyból a 17. helyen végzett. Az Író Deák Vers- és Novellaíró pályázaton az első helyen végzett.
2006-04-21Végh Abigél sikereVégh Abigél (Széchenyi István Gimnázium) az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében művészettörténet tárgyból a negyedik helyen végzett.
2006-04-14A Móricz kis matematikusaA Kenguru Nemzetközi Matematika Versenyen Horváth Barnabás (Móricz Zsigmond Általános Iskola) 16. helyen végzett a mintegy háromezer fős mezőnyben.
2006-04-14Szakmai siker végzős tanulókéntBeszélgetés Csepi Edinával (Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola), aki ötödik helyen végzett a Szakma Kiváló Tanulója versenyen.
2006-04-04A jutalom - maga a szakmaA Bánki Donát középiskola 14. alkalommal rendezte meg az elmúlt héten a "Chatles Babbage Országos AUTOCAD Szakmai Tanulmányi Versenyt". A múlt hét elején a Dunaferr iskola adott helyet a Szakma Kiváló Tanulója Országos verseny döntőjének.
2006-04-04Ismét arattak a Széchenyi fizikusaiA Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizika Tanszéke által meghírdetett kísérleti fizika pályázaton abszolút első helyezést ért el Baráth Áron és Zsidó András duója, míg külön dicséretben részesült és hatodik helyezést ért el Gyovai Ágnes és Zelenák Eszter.
2006-04-01Jól szerepeltek a bánkisokA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola idén is megrendezte a Charles Babbage AutoCAD versenyt.
2006-03-31Harminckét döntős diákA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában rendezték meg a Charles Babbage AutoCAD országos szakmai tanulmányi verseny döntőjét. Beszámoló.
2006-03-31Lóri: versenyeken innen és túlA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskolaés Kollégium tanulói országos versenyeken vettek részt. Eredmények a cikkben.
2006-03-30Szakmunkások lettekNégy szakmában rendezték meg a a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV) a Dunaferr szakközép- és Szakiskolában. A Dunaferr iskola tanulója, Szucsány Dávid a harmadik helyen végzett, így jeles bizonyítványt kapott. Beszámoló.
2006-03-28SZKTV: négy szakma legjobbjai jöttek elA Dunaferr Szakközép- és Szakiskolában rendezik meg a Szakma KiválóTanulója Versenyt (SZKTV). Négy szakmába, negyvenöt diák méri össze tudását.
2006-03-28Ismerni, tisztelni világunkatFelsősök természetismereti versenye a Szilágyi iskolában. Március 21-én volt.
2006-03-25Biológia: érmes helyezésekA Rosti Pál Gimnázium 11. és 12. évfolyamos tanulói Budapesten részt vettek egy országos felnőttoktatási biológia versenyen. A 11. évfolyam csapata aharmadik, a 12. évfolyam csapata a második helyen végzett.
2006-03-24Kis biológusok versenyeztekIdén már 14. alkalommal rendezte meg a Széchenyi István Gimnázium a kis biológusok találkozóját a városi és a környékbeli településeken élő diákoknak. Részletes eredmények a cikkben.
2006-03-22Felnőttoktatási verseny voltA Rosti Pál Gimnázium megrendezte a felnőttoktatási intézmények földrajz, természet- és környezetvédelmi országos versenyt. A Rosti iskola I. csapata a harmadik helyen végzett.
2006-03-21Díjeső a KereskedelmibenOrszágos szintű gasztronómiaia verseny részvevői voltak nem először a Kereskedelmi és Vendéglátóiupari Szakközépiskola és Szakiskola tanulói. Idén a két arany és két ezüst díj mellett a vándorkupát is elhozta az iskola.
2006-03-13Tinédszer korú menedzserekBeszámoló a Rudas közgazdasági középiskolában megrendezett Ifjú Üzletemberek Országos Versenyéről. A helyi csapat a harmadik helyen végzett.
2006-03-08Széchenyis diákok sikereiA Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulójában Mészárso Máté a haramdikhelyen végzett. A legjobb nyolcosztályos gimnázium a középdunántúli régióban címet a Széchenyi István Gimnázium kapta. A Természet-Villága diákpályázaton Ulicza Nikolett első helyen végzett.
2006-01-30Idegen nyelvi versenyA Széchenyi István Gimnáziumban idegen nyelvi versenyt rendeztek a város nyolcadikos osztályos tanulóinak. Angolból 1. Marczinus Dávid, 2. Tarány Regina, 3. Szilágyi Rózsa; németből: 1. Dobos Mátyás, 2. Gyarmati András, 3. Sztanó Csaba.
2006-01-24Teljes gárdonyis siker a Széchenyi fizikaversenyénA Széchenyi gimnázium évről évre megrendezi tantárgyi versenyeit a város nyolcadik osztályosainak .A zidei fizikaverseny vitathatatlan győztesei a Gárdonyi Géza Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói.
2006-01-18Városi verseny, fizikábólA nyolcadik osztályosoknak rendezett városi fizikaverseny eredményes diákjai: Heltai Éva, Sahin-Tóth Judit és Rédl Attila.
2006-01-17A "Megfagyott zene" ifjú mestereA pentelei Szabó Zsolt építész diplomamunkája országosan első díjat nyert.
2005-12-16Informatikai vetélkedőA városi számítástechnika verseny - hetedik és nyolcadik osztályos tanulóknak - eredménye. Helyezések: 1. Szilágyi Erzsébet Általános Iskola csapata, 2. Gárdonyi Géza Általános Iskola csapata, 3. Dózsa György Általános Iskola csapata.
2005-12-14Dunaferres és széchenyis sikerekA Rosti Pál Gimnáziumban megrendezett városi természet- és környezetvédelmi vetélkedő eredménye: 1. Dunaferr szakközépiskola, 2. Rosti Pál Gimnázium, 3. Széchenyi István Gimnázium. Az általános iskolák között: 1. Széchenyi István Gimnázium, 2. Gárdonyi Géza Általános Iskola, 3. Petőfi Sándor Általános Iskola.
2005-12-13Városi verseny iskolásoknakVárosi természettudományos vetélkedőt rendeztek a Bánki Donát szakközépiskolában. Helyezések: 1. Széchenyi István Gimnázium csapata, 2. Vasvári Pál Általános Iskola csapata, 3. Gárdonyi Géza Általános Iskola csapata.
2005-12-09Sikerek a fizika versenyenA Lános Kornél fizika versenyen elért helyezések. Első helyen: Kapus Gábor, Szalóki Ákos, Csomor Gabriella; második helyen: Kovács Márton, Kárász Anna; harmadik helyen: Takács Dóra, Pomázi Zsófia végzett (Széchenyi István Gimnázium).
2005-12-07Két különdíjat nyert a gimiA "Fizika éve" elnevezésű pályázaton a Széchenyi István Gimnázium fizika munkaközössége két, a System International Alapítvány, valamint a Microsoft Magyarország különdíját nyerte meg.
2005-12-01Ismét Varjas lett a legjobbA Széchenyi IStván Gimnázium tavaly végzett diákja, Varjas Dániel megnyerte az ország egyiklegrangosabb fizikaversenyét.
2005-11-28Informatika: ki mit tud?!A Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában nyolcadik osztályos diákoknak szerveztek számítástechnkia versenyt. Az első három helyezett: Stadler Richárd, Marcsinusz Írisz és Horváth Milán vizsga nélkül kerülhet be bármelyik - általa választott - helyi középiskola tetszőleges szakára.
2005-11-15Kereskedelmi iskola, országos verseny, sikerEgy aranyérem, egy bronz és egy különdíj - ezzel a mérleggel dicsekedhet a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola az október végén, Siófokon megrendezett Országos Szakmai Versenyen.
2005-06-16Hildes sikerekA Hild József Építőipari Szakközépiskola tanulói országos versenyeken vettek részt. Eredmények: anyanyelvi versenyen első, fizikaversenyen harmadiklett Sándor Tamás, Kiss Sándor és Holmek Pál az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elnyerték a szakma kiváló tanulója címet. Az intézmény a megyei Gordiusz Matematikai Verseny győztese lett.
2005-06-08Harmadik hely az országos döntőbenMóró Milán (Széchenyi István Gimnázium) az Arany Dániel matematika tanulmányi verseny haladók I-es kategóriájának országos döntőjében harmadik helyezést ért el.
2005-05-07Varjas Dani a magyar válogatottal utazik a fizikaolimpiáraSzéchenyi István Gimnázium diákja.
2005-05-03A Rosti felnőtt tanulói hozták a formájukatA Fővárosi Pedagógiai Intézet 22. szaktárgyi csapatverseny sorozatában részt vettek a Rosti Pál Gimnázium felnőtt tanulói. Részletes eredmények a cikkben.
2005-04-30Bánkis siker országos versenyenHorváth Viktor a Bánki Dinát Gimnázium és Sazkközépiskola tanulója az OKTV-n második helyen végzett.
2005-04-29Varjas Dániel nyerte a fizikai OKTV-tVarjas Dániel, a Széchenyi István Gimnázium tanulója.
2005-04-26Arattak a gimisekA Lánczos Kornél Fizika Verseny megyei fordulóján a Széchenyi István Gimnázium tanulói is részt vettek. Részletes eredmények.
2005-04-25Gárdonyis "Föld-rajz" eredményekA Gárdonyi Géza Általános Iskola "Föld-rajz" vetélkedőt rendezett a város diákjainak. Helyezések: 1. Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcadikos csapata, 2. Szilágyi Erzsébet Általános Iskola, 3. Petőfi Sándor Általános Iskola hetedikesei. Rajzaiért különdíjat kapott a Dózsa György Általános Iskola.
2005-04-22Arany fokozat, szép magyar beszédértA Széchenyi István Gimnázium tanulója, Maizác Stefánia a Szép magyar beszéd versenyen arany fokozatot kapott.
2005-04-12Sikeresek voltak a bánkisokGyőrben az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a Bánki iskola tanulói közül Somorjai Gábor első, Molnár Bálint László a második helyen végzett.
2005-04-07Irodalmat játszottak...A Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában "Játsszunk irodalmat!" címmel megrendezett verseny részletes eredményei.
2005-04-02Bánkis lett a legjobb megyeiA Bánki Donát Gimnázium és Szkközépiskolában lezárult az Országos "Charles Babbage" Komplex és Tantárgyi AutoCAD Verseny. A bánkisok közül a legjobb eredményt Somorjai Gábor érte el, Ő az ötödik helyen végzett.
2005-03-31Bánkisoké lett az első két helyAz Országos Műszaki Tanulmányi Verseny döntőjében, "Gépipar III." kategóriában a Bánki Donát gimnázium és középiskola két tanulója is részt vett. Somorjai Gábor első, Molnár Bálint László a második helyen végzett.
2005-03-23Kis biológusok versenyeA Széchenyi István Gimnáziumban megrendezték a Kis Biológusok Találkozóját. Részletes eredmények a cikkben.
2005-03-08Ifjú üzletemberekA Rudas alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezték meg a közelmúltban az Ifjú Üzletemberek X. Országos Vetélkedőjét.
2005-03-07Angolból és olvasásból versenyeztekAz Arany János Általános Iskolában megrednezték a város és városkörnéki iskolásoknak az angol és olvasás versenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2005-03-07Fiatalosan, sikerorientáltanBeszámoló a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában a jubileum alkalmából megrendezett Ifjú Üzletemberek Országos Vetélkedőjéről.
2005-03-05Üzletemberek a RudasbanA Rudas Közgazdasági Szakközépiskola tizedik alkalommal rendezte meg az országos vetélkedőt ifjú üzletembereknek.
2005-03-05Több száz közül jutott a döntőbeVarjas Dániel (Széchenyi gimnázium) az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyen több száz tanuló közül bejutott az országos döntőbe.
2005-03-04Bánkis sikerekA 13. Charles Babbage AutoCAD Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 2005-ös elődöntőjét megrendezték. Eredmények: Somorjai Gábor második, Arany Péter harmadik, Juhász Attila hatodik, Bojtos Mihály tizekilencedik lett. Mindannyian részt vehetnek majd a döntőben.
2005-02-23Széchenyis ifjú kutatóŐri László (Széchenyi István Gimnázium) az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája válogatóversenyén bejutott a Magyarországot képviselő csapatba. A Lánczos Kornál Megyei Fizikaversenyen részt vett a gimnázium csoportja is. Részletes eredmények a cikkben.
2005-02-23Arattak keriseinkA Kereskedelmi szakközépiskola tanulói részt vettek a Farsang Kupán. Eredmények: Pincér kategória: 2. Baksa Nikolett, Sebestyén Gergely. Cukrász kategóriában: 2. Horváth Kinga, Tóth Nikolett. Szakács kategóriában: 3. Balogh Gábor.
2005-01-27Németből a legjobbakA Széchenyi István Gimnázium német versenyt rendezett a város és városkörnyéki nyolcadikosok számára. Helyezések: 1. Vargha Balázs (Dózsa György Általános Iskola), 2. Tóth Dóra (Mezőfalva), 3. Decsi Eszter (Vasvéri Pál Általános Iskola).
2005-01-25Angolból vetélkedtekA Széchenyi István Gimnáziumban a város és városkörnyéki nyolcadikosoknak rendeztek angol versenyt. Helyezések: 1. Gyöngyössy Fanni (Móricz Zsigmond Általános Iskola), 2. Márton Viktória (Arany János Általános Iskola), 3. Kiss Bianka (Móricz Zsigmond Általános Iskola).
2005-01-21Jeles fizikusokA Széchenyi gimnáziumban fizika versenyt rendeztek az általános iskolások nyolcadik osztályosai számára. Helyezések: 1. Helta Botond (Gárdonyi Géza Általános Iskola), 2. Pazsitka Ákos (Arany János Általános Iskola), 3. Gárdián György (Arany János Általános Iskola).
2004-12-14Országos és nemzetközi sikerek fizikából, matekbólA Széchenyi gimnázium tanulója, Varjas Dániel eddig elért eredményei.
2004-11-26Alkotó hallgatókA Dunaújvárosi Főiskola idén is megrendezte a házi tudományos diákköri konferenciát (TDK).
2004-11-19Német szépkiejtésből a legjobbakA Szilágyi Erzsébet Általános Iskola megrendezte (nov.17.) a hagyományos német szépkiejtési versenyét, amelyen 6-8. osztályos tanulók vettek részt. (részletes eredmények a cikkben).
2004-11-11Kitűnően szerepeltek a kerisekOktóber végén a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai részt vettek Siófokon a Krúdy Gyula Emlékversenyen. (részletes eredmények a cikkben).
2004-09-27Utolszór, de talán nem utoljára vetélkedtekA kétszintű érettségi bevezetésével átalakult az írásbeli jellege, ezért idén rendezték utolsó alkalommal a "Fogalmazz pontosan, logikusan és szépen" elnevezésű versenyt. Az idei utolsó versenyen Csavajda Edit és Polom Márta (Széchenyi István Gimnázium) a legjobb tíz közé került dolgozatával.
2004-06-21Megvannak a legjobb megyei "tudorok"Lezárult a Fejér Megye Ifjú Tudora elnevezésű verseny. Eredmények: Fejér Megye Legjobb Ifjú Tudora: Balogh Edit (Rosti gimnázium), Fejér Megye Ifjú Tudora: Balla Csaba (Rosti gimnázium), Horváth Miklós (Széchenyi gimnázium).
2004-06-03Szép gimis eredmények fizikábólA VI. Országos Békésy György Fizika Emlékversenyen a Széchenyi István Gimnázium két tanulója is részt vett. Varjas Dániel hatodik és Horváth Miklós a hetedik helyen végzett.
2004-05-19Földrajzból jelesErdélyi Virág, a Rudas szakközépiskola kilencedik osztályos tanulója hetedik helyezést ért el a Lóczi Lajos Országos Földrajzversenyen.
2004-05-19Speiális nevelési igényű gyerekek versenyeztekA Móra Ferenc Általános Iskola ötödször rendezte meg matematika versenyét sajátos nevelési igényű gyermekek számára. Eredmények: Volter József első helyezést, Kaczor Réka második helyezést és Kiss Ervin harmadik helyezést ért el.
2004-05-12Nemzetközi gimis helyezésekIdén áprilisban Hollandiában rendezték meg az "Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáját". A döntőben Vingelmann Péter, a Széchenyi gimnázium tanulója informatika kategóriában nemzetközi első helyezést ért el. Varga Dániel pedig fizika kategóriában nemzetközi harmadik ehlyezett lett.
2004-05-11Huszonkettedszer versenyeztekKépes beszámoló a huszonkettedik Magyar Gyermekek Nemzetközi Fedettpályás Atlétikai Versenyének és Matematika Találkozójának főbb eseményeiről. (részletes eredmények a cikkben).
2004-05-10Barátság, határokon túlHuszonkettedik alkalommal kezdődött meg a Magyar Gyermekek Nemzetközi Fedettpályás Atlétikai Versenye és Matematikai Találkozója, a Gárdonyi Géza Általános Iskola rendezésében.
2004-05-10Ezúttal matekban remekeltek a SzéchenyisekA Széchenyi István Gimnázium részt vett a Fejér Megyei Középiskolások Megyei Matematikai Versenyén. (részletes eredmények a cikkben).
2004-04-26Gondolkodni nehéz...Gondolkodni nehéz! címmel rendezett térségi logikai matematiki versenyt a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola. (Részletse eredmények a cikkben).
2004-04-23Gála zárta a versenytÉrtékeink címmel hagyományteremtő céllal renndezett több fordulós megmérettetést a város általános és középiskolás tanulói számára a Vasvári Pál Általános Iskola.
2004-04-21Szép eredményekBacsó Levente, a Bánki iskola tanulója első lett az Országos Műszaki Tanulmányi Verseny döntőjében. (További eredméynek a cikkben.)
2004-04-20Szakmai aranyeső a RudasbanA Rudas Közgazdasági Szakközépiskola diákjai részt vettek az idei Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen. Rábel Adrienn és Keszi Attila helyezésükkel felmentést kaptak az érettségi sé a felvételi alól is.
2004-04-20Szép eredmény a döntőben isMolnár Tamás, a Széchenyi gimnázium diákja, a Fejér Megyei Középiskolai Történelem Verseny döntőjében a második helyen végzett.
2004-04-09Rostis győzelemA XXI. Felnőttoktatási Szaktárgyi Versenysorozat legutóbbi versenyén biológiából mérték össze a tudásukat a versenyzők. Rási Magdolna második helyen végzett, Palczer Zsoltné és Horváth Éva holtversenyben a harmadik helyen végeztek (Rosti gimnázium).
2004-04-09Elmélet és gyakorlatSikeresen szerepeltek az Országos Szakma Kíváló Tanulója versenyén a Dunaferr diákjai.
2004-04-07Bizonyítvánnyal jutalmaztákA Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjében Hazai Csilla ruházati szakmában (Keresekedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola) a hetedi helyen végzett. Hazai Csilla az eredményéért szakmunkásbizonyítványt kapott.
2004-04-03Újabb kereskedelmis sikerekAz nemzetközi gasztronómiai versenyen, a Reál Gasztronóm Kupán részt vettek a dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulói.
2004-03-29Öt verseny legjobbjaiA Petőfi Sándor Általános Iskola a Petőfi-hét alkalmából több versenyt és vetélkedőt szervezett a város és városkörnyék általános iskolásainak. Részletes eredmények a cikkben.
2004-03-29Diák biológusok találkoztakA Széchenyi István Gimnázium tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Diák Biológusok Találkozóját. (Részletes eredmények a cikkben).
2004-03-27Profi tervek készültekTizenkettedszer rendezte meg a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola a Charles Babbage AutoCAD Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt. Fejér megye legjobbja Bán Zoltán lett (Bánki). Beszámoló és eredmények.
2004-03-26A legjobbak versenyeznekA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában tizenketteik alkalommal megrendezték a Charles Babbage AutoCAD Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét.
2004-03-16A legjobb helyesírókA Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola megrendezte a megyei Szemere Gyula helyesírási verseny területi fordulóját az általános iskolásoknak. Eredmények a cikkben.
2004-03-16Rövid hírekMóra ferenc olvasási versenyt rendezett az Arany János Általános Iskola az alsó tagozatosok részére. Eredmények: 3. osztály: 4. osztály: 1. Kürtösi Nóra (Rácalmás) 1. Ruha István (Nagyvenyim) 2. Kovács Kinga (Szilágyi) 2. Bartos Adelina (Vasvári) 3. Müller Anna (Gárdonyi) 3. Veszeli Marcell (Móricz)
2004-03-09A verseny legjobbjaiMegrendezték a Arany János Általános Iskolában a városi és városkörnyéki matematika versenyt. Erdemények a cikkben.
2004-03-06Ifjú üzletemberek versenye - tizedszer (?)2004. március 5-6. között tizedik(?) alkalommal rendezte meg a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskola az Ifjú Üzletemberek Versenye országos vetélkedőjét.
2004-03-04Szép bánkis eredményekA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákjai részt vettek a Charles Babbage AutoCAD Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjén, és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjén is. Eredmények.
2004-02-25Széchenyis sikerekA Széchenyi gimnázium diákjai közül tizennégyen bejutottak a fejér megyei matematika verseny döntőjébe (részletes névsor).
2004-02-20A második legjobb...Az Országos Mátyás király mesemondó verseny, székesfehérvári területi döntőjén Nagy Gábor (Dózsa György Ált. Isk.) első helyezést ért el.
2004-02-16Angolból mérték össze tudásukatA Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola idén is megtartotta a Valentin-napi angol nyelvi vetélkedőjét.
2004-02-12A legjobb helyesírókA Gárdonyi Géza Általános Iskolában megrendezték a harmadikosok helyesírási versenyét a városi és városkörnyéki iskolások számára.
2004-01-26Tantárgyi versenyA Lorántfy szakközépiskola jan. 15-én rendezte meg a regionális kémia tantárgyi versenyt hetedikeseknek, nyolcadikosoknak.
2004-01-24Kémiából mérték össze tudásukatA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában rendezték meg január 15-én a regionális kémia tantárgyi versenyt az általános iskolák hetedik-nyolcadik osztályos tanulói számára.
2004-01-19Egy nap - a roma diákokértHarmadik alkalommal rendezett ünnepélyes kulturális programot a Cigány Kisebbségi Önkormányzat Fejér megye jó tanuló roma diákjai részére tehetségük és szorgalmuk elismeréséért. Beszélgetés Hosszú Jánossal, a helyi CKÖ elnökével.
2004-01-13Megdöbbentő megkülönböztetés!A dunaújvárosi városháza színháztermében szombaton Fejér megye jó tanuló roma diákjait ünnepelték. A megyéből mintegy 400 diák vett részt. A kulturális rndezvényen tájékoztató hengzott el a roma diákok helyzetéről.
2003-12-10Török világ a Kőrösi iskolábanA Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában megrendezték a most már hagyományosnak számító, történelmi versenyt.
2003-12-08Vulkánt, lávakitörést idéztek megA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában megrendezték a nyolcadikosok részére a természettudományi vetélkedőt. 1. Széchenyi gimnázium, 2. Szilágyi Erzsébet Ált. Isk., 3. Petőfi Sándor Ált. Isk. csapat.
2003-11-20Szóban is megmérettettek..Beszámoló a Dunaújvárosi Főiskolán megrendezett Tudományos Diákköri Konferenciáról.
2003-11-06Érettségizők versengtek, ki Fejér Megye Ifjú TudoraBeszámoló a Fejér Megye Ifjú Tudora harmadik fordulójáról.
2003-10-21Ifjú tudorokA Duna Menti Regionális Népfőiskola és a Rosti Pál Gimnázium által hírdetett versenysorozat keretében rendezték meg a 2. Fejér Megye Ifjú Tudora vetélkedőt. 1. Horváth Miklós (Széchenyi), 2. Kovacsik Milán (Széchenyi), 3. Scheszták Fruzsina (Rosti).
2003-10-21Rudasos diákok az országos döntőbenA Rudas 3 diákja az első tíz között végzett az IT hétpróba számítástechnika versenyen. 4. lett Keszi Attila, 5. Eizenberger Máté, 5. Lückl Roland.
2003-09-23Fogalmazz pontosan, logikusan és szépen!Két széchenyis diák a legjobb kilenc között. A dunaújvárosi díjazottak: Hamucska Nóra, Simonfalvy Ildió (Széchenyi).
2003-06-12Szép gárdonyis eredmények a versenyekenA Gárdonyi Géza iskola diákjai különböző versenyeken eredményesen szerepeltek (atlétika, történelem, matematika). Részletes eredmények a cikkben.
2003-06-11Tanár és diák - díjazottakBeszélgetés Székelyi Sándorral, aki a Magyar Matematikaoktatásért díjat kapott és tanítványával, aki az Arany Dániel országos matematikaversenyen első helyezést ért el.
2003-06-04Matematikaversenyt rendeztek a Móra iskolábanA megye legjobbjai mérték össze magukat
2003-06-03Észkerék címmel tizedik alkalommal rendezték meg...Az általános iskolásoknak redezett anyanyelvi versenzt idén a Kőrösi iskolában rendezték meg. Eredmények: 5-6. osztályosoknál: 1. Arany 2. Kőrösi 3. Petőfi 7-8. osztályosoknál: 1. Kőrösi 2. Szilágyi 3. Szórád
2003-05-27Szép siker a megyei döntőbenMátyásy Judit, a Széchenyi I. Gimnázium tanulója harmadik helyezést ért el a Fejér Megyei Középiskolai Francia Nyelvi Verseny Döntőjében.
2003-05-27Rudasos sikerekOSZTV világbanki informatika versenyen 4. Csapó Péter, Tőkés Mihály felmentést kapott az érettségi alól. A Nemes Tihamér Országos Számítástechnikai Verseny döntőjébe jutott Keszi Attila. Az Országos Taniroda versenyen az ikola csapata 10., a kiskunhalasi kiállításon különdíj. A Matematika OKTV 2. fordulójában Csapó Péter, Trencsényi Balázs és Strubl Tibor került be.
2003-05-26Szép eredmények két versenyenA Lorántffy iskola két tanulója: Ditrich Anita és Steixner István az OSZKTV versenyen elért helyezésükkel mentesülnek a szakmai és elméleti vizgák alól.
2003-05-22Szép városi eredményekA város diákjai sikeresen szerepeltek a aSimonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulóján. Helyezések: 1. Ladóczki Bence (Széchenyi), 2. Jenei Katalin (Móricz), 3. Kardos Viktória (Széchenyi).
2003-05-21Szép vasváris eredmények - történelemből isBudapesten mjus 17-én megrendezték az Országos Történelem Verseny döntőjét. A Vasvári Pál Általános Iskola három diákja is sikeresen szerepelt. Helyezések: 2. Bíró Bence, 3. Fazekas Bálint, 5. Bene Márk.
2003-05-21Rudas: diákok sikereiA Rudas iskola diákjainak a tavasszal megrendezett sport- és tanulmányi versenyen elért eredményeik.
2003-05-05Örömkönnyes búcsúVéget ért a Magyar Gyermekek Nemzetközi Fedettpályás Atlétikai Versenye és Matematika Találkozója. Beszámoló a rendezvényről.
2003-05-03Megnyitották a találkozótHivatalosan is kezdetét vette a Magyar Gyermekek Nemzetközi Fedettpályás Atlétika Versenye és Matematika Találkozója Dunaújvárosban.
2003-05-02Akinek szórakozás a matekBeszélgetés Varjas Dániellel, a Széchenyi gimnázium tanulójával, aki több országos matematika versenyen sikeresen szerepelt.
2003-04-30Ismét találkoznak a magyar fiatalokHuszonkettedik alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban a "Magyar Gyermekek Fedettpályás Atlétikai Versenye és Matematika Találkozója" elnevezésű rendezvényt.
2003-04-23Dunaferres sikerekKozári Gábor a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjén az esztergályos szakma tanulóinak legjobbjai között 9. lett. A Dunaújvárosi Polgári Védelmi Kirendeltség által rendezett katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen a Dunaferr iskola csapata első lett. A Fejér Megyei Diáknapokon Sarok Linda moderntánc-jazzbalett kategóriában ezüst fokozatot ért el.
2003-04-15Szép bánkis eredmények két versenyenA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola tanulói részt vettek az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen és az Országos Műszaki Tanulmányi Versenyen. Eredmények.
2003-04-10Szép rostis eredményekA kis biológusok vetélkedőjén szerepeltek a Rosti iskola tanulói. Részletes eredmények.
2003-04-08Sikeresen szerepeltek e Dunaferr Szakközép- és Szakiskola...tanulói a Szakiskolások Közismereti Tanulmányi versenyének megyei fordulóján.
2003-03-29Tizenegyedszer hirdettek eredménytA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola által megrendezett Charles Babbage AutoCAD Országos Szakmai Tanulmányi Verseny részletes eredménye.
2003-03-28Országos AutoCAD verseny - tizenegyedszerA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola megrendezte a Charles Babbage Országos Komplex és Tantárgyi AutoCAD verseny döntőjét.
2003-03-27Tizenhat iskola tanulói mérték össze tudásukatTizedik alkalommal rendezték meg a Vasvári Pál Ált. Iskolában a hagyományos Euklidészi versenyt.
2003-03-24Kisbiológusok találkoztak a SzéchenyibenA Széchenyi István Gimnáziumban tizenegyedik alkalommal megrendezték a Kisbiológusok Találkozóját.
2003-03-08Ifjú üzletemberek versenye a Rudas középiskolábanNyolcadik alkalommal rendezték meg az ifjú Üzletemberek Versenyét.
2003-02-28"Nyelvünkben élünk" - magyar nyelvi versenyek...A Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesíró verseny (területi) dunaújvárosi döntőjének végeredménye alapján utazhatnak a döntőbe a első helyezést elért diákok. (névsor).
2003-02-26Széchenyis sikerek a megyeszékhelyenA Széchenyi Gimnázium diákjai részt vettek a Lánczos Kornél Megyei Fizikaversenyen. Eredmények.
2003-02-13Fiatal tudósok a BánkibanTizedik alkalommal rendezték meg február 11-én a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola természettudományi munkaközösségei a nyolcadik osztályosok számára a hagyományos Városi Természettudományi Vetélkedőt. Helyezések: 1. Dózsa György Ált. Isk., 2. Vasvári Pál Ált. Isk., 3. Gárdonyi Géza Ált. Isk.
2003-02-11Január 27-én zajlott le a Német Margit Matematikaverseny...A döntőt a Rudasban rendezték 560 nyolcadik osztályos tanulónak. 1. Móró Milán (Széchenyi) 2. Rehány Nikolett (Széchenyi) 3. Szilágyi Péter (Dózsa)
2002-12-17Véget ért a Móricz-hétA Móricz Zsigmond Általános Iskolában a Móricz-hét keretében számítástechnikai versenyt rendeztek. Részletes eredmények.
2002-12-11Az alapokból mérték össze tudásukatA városi és városkörnyéki általános iskolák nyolcadik osztályosainak december 6-án tizenegyedik alkalommal rendezték meg a "Számítógépes alapismeretek" versenyt. Részletes eredmények.
2002-12-07Ki rajzból, ki matekból jeleskedettA Loránttfy középiskolában Divatvarázsló címmel rajzversenyt, a Széchenyi gimnáziumban pedig matematika versenyt rendeztek. Részletes eredmények.
2002-11-25A számítógépek világábanA Szilágyi Erzsébet Általános Iskola számítástechnikai versenyt rendezett az ötödik és hatodik osztályosok részére. Eredmények.
2002-11-21Élvonalban a "négyesfogat"A Széchenyi gimnázium csapata hetedik helyezést ért el az országos Öveges József Emlékversenyen. Varjas Dániel az első helyen végzett.
2002-11-09Három évfolyam versenyzettA Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában megrendezték az idén is a német szépkiejtési versenyt. A versenyen kilenc iskola vett részt.
2002-10-29Reneszánsz a LorántffybanA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium adott otthont a IV. Országos Divattörténeti Versenynek.
2002-06-14Diákelőadók versengése"Fejér Megye Legjobb Ifjú Tudora" címekért versengtek szerdán délután a megye fiataljai a Széchenyi gimnáziumban. A négyfordulós versenyen a tizenegyedik évfolyamosok vehettek részt.
2002-06-01Dózsás diákok szép eredményeiA Dózsa György Általános Iskola német nyelvet tanuló diákjai közül egy öt fős csapat a Klett Kiadó pályázatán második helyezést ért el. (Bocsi Ágnes, Halupka Edit, Hornyák Balázs, Laufer Csaba, Tompa Gábor).
2002-05-30Ifjú fizikusok nemzetközi versenyeAz Ifjú Fizikusok Nemzetközi Tornáján részt vett magyar cspat tagja volt Zsarnóczay Ádám, a Széchenyi Gimnázium tanulója is. A csapat a harmadik helyen végzett.
2002-05-18Negyedikesek vetélkedtek a DózsábanA Dózsa György Ált. Iskolában már hetedik alkalommal rendezték meg a városi és városkörnyéki negyedik osztályos tanulók részére a szövegértő olvasási versenyt. Eredmények: 1. Kiss Bence (Gárdonyi), 2. Marcinus Dávid (Petőfi), 3. Tóth Petra (Szórád).
2002-05-07Tanulmányi sikerek és talicskaA Rostiban tegnap ötpróbát rendeztek, ahol a hagyományok szerint játékos feladatokkal tisztelegtek a névadó életműve és emléke előtt.
2002-05-03Újabb széchenyis sikerek országszerteA Szilárd Leó Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében Buza Ágnes (Széchenyi gimnázium) nyolcadik helyezést ért el. A "Szép magyar beszéd" Kazinczy verseny országos döntőjében Malatinszky Dávid (Széchenyi gimnázium) Kazinczy-emlékérmet kapott.
2002-05-02Újabb sikerek a Gárdonyi iskolábanAz ifjú színjátszók székesfehérvári rendezvényén a Gárdonyi iskola 4. c-s "Csicseri csapata" arany minősítést szerzett. Az országos francia nyelvi döntőbe jutott Schindele Dóra (Gárdonyi iskola). A Föld napján rendezett vetélkedőn: 1. Bartos Csilla (Dózsa iskola), 2. László Ildikó (Mezőfalva), 3. Jákli Tibor (Perkáta).
2002-05-02Kis nyelvészek SzegedenSzegeden a Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia "nyelvÉsz" tanulmányi versenyén második helyezést ért el Ladóczki Bence, a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója.
2002-04-27Kiválóak voltak a döntőbenA Rudas Közgazdasági Középiskola több tanulója is mentesül az érettségi vizsga alól, mert az Országos Szakmai és Tanulmányi Versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak: Téglár Csaba, Kelemen Mónika, Nagy Éva, Keszi Attila, Kasza Károly, Tikos Tamás.
2002-04-26Hat induló, hat helyezés az OSZTV-nA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola hat tanulója az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért helyezésük alapján jeles technikusi vizsgaeredményt kapnak: Melkovics Péter, Kiss Zoltán, Baranyai Attila, Taskó Tamás, Füleki Péter, Papp Attila.
2002-04-26Cukrászsiker VeszprémbenA Nemzeti Szakképzési Intézet által szervezett Szakma Kiváló Tanulója verseny döntőjén vett részt Veszprémben Aschenbrenner József, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola cukrásztanulója.
2002-04-25Egy aranyérmes szépkiejtőSzékely Dániel, a Szórád Márton Általános Iskola nyolcadikos tanulója megnyerte a Kazinczy Szépkiejtési Verseny dunántúli regionális fordulóját.
2002-04-22Hat határon túlról is - itthonA Magyar Gyermekek Fedettpályás Atlétikai Találkozóját ebben az évben huszadszor rendezték meg. Erdemények. Kép az első oldalon is.
2002-04-20Huszadszor találkoznak a magyar gyerekekHuszadszor rendezik meg Dunaújvárosban a Magyar Gyermekek Fedettpályás Atlétikai Világtalálkozóját és Matematika Versenyét.
2002-04-16A verseny, hagyomány tovább élHuszadik alkalommal rendezik meg az idén, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában a Magyar Gyerekek Nemzetközi Fedettpályás Atlétika Verseny és Matematika Találkozót.
2002-04-13Eukleidész nyomdokain a Vasvári felsős diákjaiA Vasvári iskolában április 4-én megtartották az eukleidészi matematikaversenyt a felső tagozatos tanulók számára. Eredmények.
2002-04-13Jól beszélni angol?A Széchenyi Gimnáziumban városi angolversenyt rendeztek.
2002-04-11A Móriczban: "Ragyogj!"A Szemere Gyula megyei helyesírái versenyen Kardos Viktória, a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója első helyezést ért el.
2002-04-11Aki az ég felé törekszik..Beszélgetés Bua Ágnessel, a Széchenyi gimnázium tanulójával, aki bejutott az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjébe.
2002-04-09Országos verseny Dunaújvárosban. Épületgépészeti technikusokOrszágos szakmai Tanulmányi versenyt rendeztek az épületgépészeti technikusok csütörtökön és pénteken a Dunaferr Szakközép és szakmunkásképző Iskolában és a Dunaferr Humán Intézetben. A helyi iskola versenyzői a döntőbe nem jutottak be.
2002-04-08Lorántffys és dunaferres sikerekA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola két bőrdíszműves tanulója: Wirth Nikolett és Hankusz Ildikó az Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny elért eredményükkel mentesültek a szakmai vizsga letétele alól. Wirth Nikolett különdíjat is kapott. A verseny döntőjében Éliás Zsolt is vizsgamentességet kapott.
2002-04-06Konferenciára is utazhatnak a legjobb épületgépészekA Dunaferr Humán Intézetben volt az épületgépészti Országos Szakmai Tanulmányi Verseny eredményhirdetése. Négy dunaújvárosi bejutott a verseny országos döntőjébe: Szűcs Attila, Szigeti Andás, Ómodi Róbert és Farkas Tamás.
2002-04-05Végzős épületgépészek versenyeztekAz épületgépészet területén április 4én rendezték meg az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában.
2002-04-02Mentességet kapott a vizsga alól, mert kiválóA Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanulója, Aschenbrenner József a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen kimagasló teljesítményt nyújtott így mentesül a szakmunkásvizsga letélele alól.
2002-03-27Senki nem veszített az AutoCAD-versenyen...Az Országos "Charles Babbage" AutoCAD Komplex és Tantárgyi Verseny eredményhírdetése március 26-án volt a Városháza dísztermében. A bánkisok közül helyezést ért el: Dankó István (5.), Siket Zsolt (10.), Rajcsányi Ferenc (14.), Papp Gábor (10.), Siket Tamás (18.), Deák Csaba (23.).
2002-03-26AutoCAD-verseny tizedszerMegrendezték a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában - idén tizedik alkalommal- a "Charles Babbage" Országos AutoCAD Komplex és Tantárgyi Tanulmányi Versenyt.
2002-03-21Nebulósikerek általános iskolai versenyekenA Kőrösi-hét keretein belül megrendezték a környezetvédelmi városi versenyt. Első helyezett: Gárdonyi Géza Ált. Isk., második: Előszállás csapata, harmadik: Móricz Zs. Ált. Isk.. Az informatik a versenyen 1. Répás Zoltán (Arany), 2. Kovács Gyula (Dózsa), 3. Pletser József (adonyi iskola).
2002-03-19Újabb bánkis sikerekA Bánki Donát Szakközépiskola Budapesten részt vett az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen és az Auto CAD verseny elődöntőjén. Az OSZTV döntőjébe bejutott: Kiss Zoltán, Melkovics Péter, Baranyai Attila, Papp Attila, Füleki Péter, Taskó Tamás. Az AutoCAD verseny döntőjébe bejutott: Siket Zsolt, Papp Gábor, Rajcsányi Ferenc, Dankó István, Deák Csaba, Siket Tamás.
2002-03-19Minden szinten szinte minden - versenyszámA Petőfi hét keretében versenyeket rendeztek a város és a városkörnyék iskoláinak. Versenyszámok: helytörténeti verseny, tollaslabda, labdarúgó, kémia, rajz, angol.
2002-03-13Szép, magyar beszéd, irodalmi döntőA Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny megyei fordulóján Malatinszky Dávid (Széchenyi István Gimnázium) harmadik helyezést ért el.
2002-03-12Írni - helyesen szépenMárcius 7-én megrendezték a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában a Szemere Gyula helyesírái verseny területi fordulóját. A negyedik osztályosok közül a helyezettek: 1. Kardos Viktória (Móricz), 2. Szili Eszter (Gárdonyi), 3. az adonyi Kőbányai Éva.
2002-03-12Ifjú üzletemberek vetélkedőjeHetedik alkalommal rendezték meg a Rudasban az ifjú üzletemberek vetélkedőjét, pénteken. A kétnapos versenyen 12 csapat vett részt. 1. és 2. helyezettek a kecskeméti csapatok lettek, harmadik Sátoraljaújhely csapata.
2002-02-28Versenyre készül a főgépészOrszágos tanulmányi versenyre, érettségire készül a főgépész.
2002-02-26Újabb helyezések fizikábólSzékesfehérváron megrendezték a Lánczos Kornél megyei fizikaversenyt, amelyen részt vett a Széchenyi Gimnázium néhány tanulója. Első helyezés: Varjas Dániel, Buza Krisztián; másodikhelyezés: Pesti Szabolcs; harmadik helyezés: Bocz Máté.
2002-02-25Írni csak helyesen, szépenA Móricz Zsigmond Általános Iskolában megrendezték az országos szintű Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny városi döntőjét. Eredmények.
2002-02-18A Gárdonyiban versengtek, két témakörbenA Gárdonyi Géza Általános Iskolában megrendezték a harmadikosok helyesírási versenyét, és a hetedikesek kommunikációs versenyét. Erdemények.
2002-02-04Olimpia és ünneplésFebruár 2-án ismét megrendezték a Bánkiban: az európai örökség ápolása és a középiskolás amatőr színjátszás jegyében Anaplasis (Újjáteremtés) címen, amár szokássá vált történelmi vetélkedőt. A vetélkedőn az ország más iskolái is szerepeltek, és a Bánki nyerte el az első helyezést.
2002-01-25Szavaltak, énekeltek, "prózáztak"A 10. alkalommal rendeztek vers- és prózamondó, valamint népdaléneklő versenyt a Széchenyi István Gimnáziumban, a Magyar Kultúra Napján.
2002-01-15Alapismeretekbő a környék is "rettegi" őketA Bánki Donát iskolába idén tizedszerre rendezték meg az álralános iskolásoknak a Számítógépes alapismeretek versenyt. Eredmények.
2002-01-14Ahol számít a technikaA Bánki Donát iskola a nyolcadik osztályosoknak ismét ,már tizedik alkalommal (febr.12.) megrendezte a "Számítástechnikai alapismeretek" versenyt.
2001-12-14Móriczos sikerekAz Országos Arany János Magyarversenyen a Móricz ötödikese, Ladóczki Bence 5. lett. Viczai Eszter (6. osztályos) a megyei népdaléneklési versenyen szerzett ezüst minősítést. (teljes szöveg)
2001-11-30Versenyek után december elején nyílt nap a LóribanKét versenynek is helyet adott a Lorántffy szakközépiskola a közelmúltban. A kémiaversenyen 1. lett Solymos Bence (Szfvár Táncsics M. Ált. Isk.), 2. Kenyeres Noémi (Perkáta), 3. Jermann ádám (Arany). Az egészséges életmód-versenyben 1. lett a Gárdonyi egyik csapata, 2. a nagyvenyimi Kossuth L. Ált. Isk., 3. a Gárdonyi iskola másik csapata
2001-11-24Aranyosak és okosakMűveltségi vetélkedőt szervezett a város általános iskolásainak a Vasvári. 1. lett az Arany, 2. Dózsa, 3. Széchenyi. A vasvárisok versenyen kívül szerepeltek.
2001-11-17Fejér megye jó tanulói, jó sportolóiSzékesfehérváron a napokban átadták a Fejér megye jó tanulója, jó sportolója díjakat. Dunaújvárosi díjazottak: Csapatversenyben ált. iskolásoknál: Friedrich Vilmos (Dózsa, röplabda) Dunaújvárosi Sportiskola Egressy Gábor (vasvári, jégkorong) Dunaferr SE Középiskolásoknál: Bokor László (Hild, röplabda) Dunaferr SE Csavajda Edit (Széchenyi, vízilabda) Dunaújvárosi Városi Sportiskola Egyéniben ált. iskolásoknál: Molnár Balázs (Szórád, atlétika) Dunaújvárosi Városi Sportiskola Középiskolásoknál: Benedek Gábor (Bánki, kenu) Dunaferr SE Miskovicz Zsuzsanna (Széchenyi, úszás) Dunaferr SE Volein Viktor (Széchenyi, kenu) Dunaferr SE A Fejér Megye Diáksportjáért elismerést kapta: Paszternák László (Szilágyi), Markovics Mária (Lorántffy).
2001-11-15A természet volt soro(kba)nTegnap délután a Dunaferr iskolában tartották a természet a költészetben c. vers- és prózamondó versenyt. Középiskolásoknál: 1-3. helyezett Széchenyis volt: 1. Farkas Yvette, 2. Pomothy Nikoletta, 3. Molnár gergely és Bánfi Kata. Szakmunkástanulóknál: 1. Kiss Gergely (Hild), 2. Sztakó Zsolt (Hild), 3. helyezést nem osztottak ki. Különdíjat nyert Sebek Judit (Bánki), Vajda Ildikó (Dunaferr). A zsűri elnöke gróf Széchenyi Zsigmondné volt.
2001-11-14Széchenyisek az ÖvegesenA múlt hétvégén rendezték meg a XII. Országos Öveges József Emlékversenyt, amelyen a Széchenyi gimnázium diákjai nagyon jól szerepeltek. Az összesítésben ötödikek lettek. Az egyéni értékeléskor 1. lett Varjas Dániel fizikából, aki a matematika helyezésével összesítésben is első lett.
2001-10-27Szerintük van élet az univerzumbanBocz Máté és Zsarnóczay Ádám (Széchenyis tanulók) részt vesznek novemberben a Svájcban megrendezendő "Life in the Universe" (Élet a világegyetemben c. nemzetközi terméstettudományos konferencián.
2001-09-25Széchenyisek sikereA Széchenyi István Gimnázium tanulói szép sikereket értek el a "Fogalmazz pontosan, logikusan és szépen!" országos versenyen. Eredmények: Bogdán Sándor a legjobb tíz közé jutott, felkészítő tanára Szűcsné Harkó Enikő Arany-díjat kapott. Különdíjat kapott Márkus Tímea.
2001-06-19Fizikusok, ha találkoznakFinnországban az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén, a magyar csapat harmadik helyen végzett, amelynek tagja volt Zsarnóczai Ádám, a Széchenyi István Gimnázium tanulója.
2001-06-12Dózsás sikerekA TITOK Országos Német Nyelvi Csapatversenyen (6 fordulóból állt) a 7-8. osztályosok mezőnyében Halupka Edit, Hornyák Balázs, Lassingleitner Fruzsina, Tompa Gábor csapata 100 résztvevőből 5. lett. Az 5-6. osztályosok mezőnyében Füzes Kata, Gyurgyák Csilla, Király eszter, Pribék Nikolett csapata 4. lett.
2001-06-12Megálmodott jövőnk a NaprendszerbenA Magyar Asztronautikai ítársaság és a Magyar Űrkutatásért Alapítvány diákpályázatán megyénkből két középiskolást jutalmazott különdíjjal a bírálóbizottság. Dunaújvárosból Buza Ágnes Kingát, a Széchenyi gimnázium tanulóját.
2001-06-01Barátságos eredmények a matek-versenyvizsgánA Barátság iskola tanulói a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola által rendezett országos matetmatikai-versenyvizsgán szerepeltek. Hoffmann Jenő arany oklevelet, Tóth Csaba bronz oklevelet kapott, ezek országos minősítések, amit az első ötven kapott. Móró Milán ezüst oklevelet és Rohonczi Adorján bronz oklevelet. Vass Gergő, arany, Szász Tamás, Kossovics Balázs ezüst, Horvát Szilvia, Cseh Lilla bronz minősítést kapott.
2001-06-01"TITOK-ban" remekeltekA TITOK országos, német nyelvi csapatversenyen, a Dózsa iskola tanulói már szeptember óta részt vettek. A Halupka Edit, Hornyák Balázs, Lassingleiner Fruzsina és Tompa Gábor csapat 99,1%-os teljesítménnyel ötödik helyen végzett. A Füzes Kata, Gyurgyák Csilla, Király Eszter, Pribék Nikolett csapat 99,5%-kal a negyedik helyet nyerte el.
2001-06-01Fizikából kitűnő - jogász is lehetne belőleInterjú varjas Danival, a Petőfi ált. iskola nyolcadikos tanulójával, aki több fizika, matematika versenyen is eredményesen szerepelt.
2001-05-31Eredményes gimis diákokA Békesy György Országos Fizikaversenyen a Széchenyi Gimnázium tanulója, Rombauer Áron nyolcadik lett. Szintén a gimnázium tanulója, Buza Ágnes Kinga pedig különdíjat nyert.
2001-05-25Világbajnokságra utaznak az újvárosi táncosokBudapesten negyedik alkalommal rendezték meg máj. 20-án az országos történelmi tesztversenyen vettek részt. Hajcsik Roland, Friedrich Vilmos érte el a legjobb eredményt, negyedikek lettek.
2001-05-22Széchenyisek díjesője a megyébenA 2001. évi francia és matematika versenyen sikeresen szerepeltek a diákok. A széchenyisek közül, franciából első hely: Kalmár Éva, Corbisier Kim. Matematikából első hely: Wingelmann Péter, Dunai Ágnes, a rudasosok közül második hely: Strubl Tibor, harmadik hely: Goroh Mariann.
2001-05-22Dózsás diadalAz országos történelmi versenyre bejutott a Dózsa iskola 3-3 tanulója. A két legjobb eredmény a negyedik helyezés volt: Hajcsik Roland, Friedrich Vilmos.
2001-05-11A természetvédelemben kellett jártasnak lenniükAz Arany János Általános Iskolában természetvédelemmel kapcsolatos versenyt szerveztek a város és környéken lakó 4.osztályosok számára. A verseny győztese: a mezőfalvi általános iskola csapata, második lett a Barátság Általános iskola csapata,harmadik rácalmási iskola csapata.
2001-05-11Franciából remekeltekFrancia nyelvi versenyt rendezett a Széchenyi Gimnázium. Az első helyen: Moldován Katalin (Széchenyi), második:Schindele Dóra (Gárdonyi), harmadik: Lambert Adél (Rudas) végzett.
2001-05-08Német nyelvből bizonyítottakA városban rendezett német nyelvi versenyen a diákok sikeresen szerepeltek.
2001-05-08Csak helyesen...Az országos Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Fejér megyei fordulóján, Feller Zoltán (Széchenyi István Gimnázium) második helyezést ért el.
2001-05-08A Rudas Közgazdasági Középiskola diákjai ismét eredményesenÁpr. 27-28-án a Kazinczy Szép magyar beszéd verseny országos döntőjén Győrben Badics János (10./d) a Rudas tanulója Kazinczy emlékérmet nyert. Az "Időtálló" c. városi vetélkedőn az iskola 11/b és 11/c osztályos tanulóiból álló csapat I. helyezést ért el.
2001-05-07Rudas-diákok sikereiA Rudas diákok sikeresen szerepeltek az országos Kazinczy - Szép magyra beszéd versenyen.
2001-05-02Több színben is taroltak a Rosti csapataiA Rosti Pál Gimnázium tanulói több tanulmányi versenyen is sikeresen helytálltak.
2001-04-27Logikus, hogy jó matekosokDunaújváros és városkörnyéki általános iskolák alsós diákjai mérték össze logikai tudásukat a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában rendezett logikai matekversenyen.
2001-04-24Kazinczy-jelvény DaninakA Szórád Márton Ált. Isk. tanulója Székely Dániel, a Dunaántúli Kazinczy-versenyen eredményesen szerepelt, jutalma egy Kazinczy-jelvény.
2001-04-24Eredményes diák-biológusA Széchenyi gimnázium diákja, Papp Sándor a tatabányai Diák-biológus versenyen harmadik helyezést ért el.
2001-04-20Ádám fizikában verhetetlenZsarnóczay Ádám a Széchenyi Gimnázium diákja, Helsinkiben egy nemzetközi versenyen képviseli a várost a magyar csapat tagjaként.
2001-04-19Taroltak a bánkisokA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákjai sikeresen szerepeltek az Országos Szakmai Tanulmányi versenyen.
2001-04-19A Széchenyi diákja is tagja az ifjú tudósok csapatánakA Széchenyi István Gimnázium diákja, Buza Krisztián kéviseli Dunaújvárost a Katowicében rendezett fiatal tudósok talákozóján.
2001-04-18Aki "történelmet" csinált, méghozzá történelembőlKovácsik Lajos a Dunaferr iskola végzős tanulója korábban megnyerte a megyei történelemversenyt. Most pedig a Szakmunkástanulók Országos Közismereti Tantárgyi Tanulmányi Versenyén második helyezést ért el.
2001-04-12Befejeződött a VilágtalálkozóA Magyar Gyermekek Atlétikai Világtalálkozóján öt országból több mint háromszáz gyermek vett részt.
2001-04-11Megjöttek a csapatok, kezdődhet a versenyMegérkeztek a gyerekek a Magyar Gyermekek Atlétikai Világtalálkozójára.
2001-04-11Helytálltak a megyei döntőbenA német nyelvi országos verseny megyei döntőjében sikeresen szerepeltek a Széchenyi Gimnázium diákjai.
2001-04-10Akik komplexben is nyerőkNyolc általános iskola diákjai mérték össze tudásukat egy komplex tanulmányi versenyen.
2001-04-09Nyerő szériában a Rosti és a Rudas iskola diákjaiA Rosti és a Rudas iskola diákjai sikeresen szerepeltek az országos tanirodai versenyen, Nyíregyházán.
2001-04-04A megyei verseny aranyérmeseA Szemere Gyula megyei helyesírási versenyen Ladóczki Bence, a Móricz Zsigmond Ált. Isk. tanulója nyerte.
2001-03-31Verseny a BarátságbanHetedik alkalommal rendezték meg a Barátság Általános Iskolában, a Szentágothai János megyei biológiaversenyt.
2001-03-31AutoCad a BánkibanAz országos AutoCad verseny döntőjét ismét megrendezték a Bánkiban.
2001-03-28Az idei évben ők voltak a legjobb diákbiológusokA Széchenyi István Gimnáziumban rendezett diákbiológus találkozón rendezett verseny eredményei.
2001-03-27Biológuspalánták találkozója kiállítássalSzombaton 9. alkalommal versenyeztek az ifjú biológusok a Széchenyi gimnáziumban (ált. és középiskolások). A találkozó keretében nyitották meg Mészáros András és vers József természetfotó kiállítását.
2001-03-26Diákbiológusok találkozójaEgynapos diákkonferenciát rendeztek a Széchenyi Gimnáziumban a környezetvédelemről, egészségmegőrzésről. A diákbiológusok kis előadásokkal készültek, amit szakmai zsűri is elbírált.
2001-03-23Gáz- és vízszerelők versenyeAz Oktatási Minisztérium megbízásából a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola az SZKTV országos döntői közül kettőt szervez (márc.22-23.).
2001-03-21Egy verseny, ahol valóban számít a technikaAz Arany János Általános Iskolában megrendezték a PowerPoint elnevezésű számítástechnikai versenyt. A versenyen a város és a régió kisdiákjai vettek részt.
2001-03-20Aki számít a számok világábanA Varga Tamás Országos Matematikaverseny Fejér Megyei fordulóján, a Széchenyi Gimnázium diálja, Feller Zoltán kitűnő eredményt ért el. Az országos döntőben indulhat.
2001-03-17A város diákjai versenyeztek a Petőfi-hétenA Petőfi Sándor Ált. Isk. által rendezett Petőfi-héten a város és környéke iskoláiból, több tanulmányi versenyen is sikeresen szerepeltek a diákok.
2001-03-12A matematikaverseny helyezettjeiAz Aarny János Ált. Iskolában rendezett, ötödik osztályosok matematikaversenyének eredményei.
2001-03-10Fizikusok, ha vetélkednekAz általános iskolák 8.osztályosainak fizikaversenyét a Széchenyi Gimnáziumban rendezték meg. Helyezések: 1.Varjas Dániel (Petőfi), Kossovics Balázs (Barátság), 3. Hutvágner Péter (Móricz).
2001-03-07Már harmadik alkalommal "nyerő" történelembőlHarmadszorra nyerte meg történelemből a Szakma kiváló Tanulója díjat történelemből, Kovácsik Lajos, a Dunaferr Szakközépiskola tanulója.
2001-03-05A nyerő számok embereiAz Arany János Ált. Isk-ban megrendezték a város és városkörnyéki iskolások, alsós tagozatosainak a matematika versenyt.
2001-03-03Taroltak a gimis diákokA Lánczos Kornél megyei fizika versenyen, a Széchenyi Gimnázium tanulói kitűnően szerepeltek.
2001-02-27A helyesírás helyi bajnokaiA Móriczban megrendezték a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny területi fordulóját, febr. 16-án.
2001-02-17Írni csak helyesen, pénzzel bánni csak okosan szabad!Február 16-án megrendezték a Móriczban a Simonyi Zsigmon területi helyesírási versenyt, és a Rudasban pedig banki vetélkedőn vehettek részt a diákok.
2001-02-14Kísérletek és bizonyítások - iskolásoktólA Bánkiban rendezték meg a 8. osztályosoknak a városi természettudományi versenyt. Helyezések: 1. Barátság isk., 2. Széchenyi Gimn., 3.Gárdonyi isk.
2001-02-14Ifjú kémikusok versengtek: kísérleteztek és nyertekA Lorántffy iskolában megrendezték a regionális kémia versenyt. A győztesek jutalma, felvételi mentesség.
2001-02-09A szép beszédértMegrendezték a Vasvári Pál Ált. Iskolában, a Szép magyar beszéd versenyt. Helyezések: 1.Szemenyei Judit (Széchenyi Gimn.), Székely Dávid (Szórád Isk.).
2001-02-09Helyesírásból kiválóakA Gárdonyi Ált. Iskolában megrendezett helyesíró versenyen (3.osztályosok) elért helyezések:1. Pallag Edina (Szilágyi Isk.),2.Szili Eszter (Gárdonyi Isk.), 3.Kőbányai Éva (Adony).
2001-02-01Csak helyesen, szépen...Székesfehérváron az Implom József Kárpát-medencei helyesírás verseny, Fejér megyei fordulójában sikeresek voltak. A Széchenyi Gimnázium diákjainak csapata ezüstérmes lett. Egyéniben második Polom Mária (Széchenyi Gimn.), harmadik Sáfár Nóra (Széchenyi Gimn.).
2001-01-20A számok bűvületében: Akik jól - és nagynak - számítanak a matekbanA Rudas szakközépiskola adott otthont a nyolcadik osztályosok részére indított Németh Margit Matematikaverseny regionális döntőjének. Első helyet nem osztottak ki, második lett Vass Gergő (Barátság), harmadik helyezést többen értek el: Kocsis Márk (Arany), Kossovics Balázs (Barátság).
2001-01-18Tizenkettő nem egy tucat..."Számítógépes alapismeretek" elnevezésű versenyt rendezett A Bánki szakközépiskola általános iskolásoknak. 1. Szilágyi, 2. rácalmási általános iskola, 3. Petőfi Ált. Isk.
2000-12-08Ifjú "Einsteinek" ha az iskolában találkoznak...Dec. 5-én rendezték meg a Sziágyi ált. iskolában a nyolcadik osztályosok városi szintű matematika versenyét. 1. Varjas Dániel (Petőfi), 2. Szász Tamás (Barátság), 3. Kocsis Márk (Arany).
2000-12-01Itt is számít a technikaA Szilágyi általános iskola nov. 22-én városi számítástechnikai versenyt szervezett az ötödik-hatodik évfolyamosok részére a Word és a Paint használatával kapcsolatban. A helyezett tanlók nevei, iskolájuk megjelölése nélkül.
2000-11-29Országismeret - németülA Széchenyi gimnáziumban nov. 23-án rendezték meg a városi német országismereti vetélkedőt. Első helyen a Rudas szakközépiskola végzett. n
2000-11-17Dunaújvárosiak lettek a legeredményesebbek: Szépkiejtési verA Móra általános iskolában bonyolították a területi szépkiejtési versenyt. A volt járás területén működő speciális iskolák tanulói vettek részt. Eredmények Nyolcadikosoknál: 1. Kiegel György (Móra), 2. Gacs Balázs (Móra), 3. Varga István (Móra) Hatodikosoknál: 1. Németh Katalin (Móra), 2. Kerpács Melinda (Ercsi), 3. Kolompár Brigitta (Mezőfalva) Negyedikeseknél: 1. Sipos Franciska (Móra), 2. Palló János (Mezőfalva), 3. Reinicz Gábor (Mezőfalva)
2000-11-03Szépen beszélnek németülA Szilágyi Erzsébet Általános Iskola volt a helyszíne annak a német szépkiejtési versenynek, amelyet okt. 30-án rendeztek a felső évfolyamos diákoknak. Eredmények.
2000-06-08Elismerés a dolgozatértA IX. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen második díjat kapott Máthé Judit a Széchenyi gimn. tanulója, az idegpályákat feltérképező dolgozatáért.
2000-05-30A döntőben is jól szerepeltekA Rosti iskola 4 felnőtt diákja bejutott a számviteli ügyintéző képzésben részt vevők tanulmányi versenyének országos döntőjébe. Hárman jutottak itt be az első tizenöt közé. Kissné Bálint Viktória 10. lett, Goldschmidt István 11., Fekete György 14.
2000-05-26Dózsások országos döntőbenA történelemből rendezett országos tesztverseny döntőjéba a Dózsa ált. iskolából 6 diák jutott be. Hajcsik Roland az 5., Varga Gábor a 7., Friedrich Vilmos a 4., Miklós Mihály a 8., Debreczeni Tamás a 10., Szabó Péter a 13. lett.
2000-05-23Angol nyelven versengtekHárom fordulós angol nyelvi versenyt rendezett a Széchenyi gimnázium középiskolásoknak. A kilenc-tizedik évfolyamosok mezőnyében 1. lett Bocz Máté (Széchenyi), 2. Gyarmati Zoltán (Bánki) és Buza Krisztián (Széchenyi). A tizenegy - tizenkettedikeseknél 1. Virág Viktor (Kereskedelmi és Vendéglátó), 2. Juhász Péter (Rudas), 3. Keresztes Róbert (Bánki).
2000-05-16Rudas-sikerekA Matematika Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe került a Rudas Közgazdasági Középiskola 3 tanulója: Kapás Katalin 5. lett, Répási Katalin 32., Pál Tamás 38.
2000-05-15Míves beszédért aranyjelvény: Inoka Adél a dunántúli döntőbeA szépkiejtési verseny dunántúli döntőjében Inoka Adél, a Vasvári ált. isk. nyolcadik osztályos tanulója aranyjelvényt kapott.
2000-05-13Matematikából kitűnőA Petőfi ált. iskola 7. a osztályos tanulója, Varjad Dániel 3. helyen végzett a megyei Kalmár László matematikaversenyen, ezt követően 8. lett az országos kenguru matematikaversenyen.
2000-05-10Megyei matematikadöntőSzékesfehérváron a Fejér megyei matematika verseny döntőjében a dújv-iak eredményei: 1. helyezés: Buza Krisztián (Széchenyi), Répási Katalin (Rudas) 2. helyezés: Szántó Barbara (Széchenyi), Titkos Tamás (Rudas), Tarr Attila (Rudas), Kapás Katalin (Rudas) 3. helyezés: Zsarnóczai Ádám (Széchenyi), Prell Orsolya (Rudas), Strubl Tibor (Rudas), Szigeti Krisztina (Rudas).
2000-05-09Két döntős a RudasbólKét diák került a Rudasból az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny országos döntőjébe: Garda Mónika és Reicher Orsolya. A döntőben Garda Mónika 6. lett.
2000-05-06Siker az ifjú kutatók között: Kiss Norbert kísérlete másodikAz Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján Kiss Norbert, a Széchenyi gimn. végzős tanulója 2. lett.
2000-05-05Már a legjobb tíz közé kerültA második fordulóból is továbbjutott, s így az országos döntőbe került pályázatával Makádi Zsófia a középiskolások Révész Géza Országos Pszichológiai Versenyén. Döntő máj. 11-én.
2000-04-29Széchenyis diák sikereSzékesfehérváron a középiskolások megyei történelmi versenyének döntőjén 2. lett Márkus Tímea, a Széchenyi tanulója.
2000-04-27Nekik már véget ért a tanévAz országos szakmai tanulmányi verseny döntőjében 1. lett Gáspár János, 2. Somorácz Miklós, 4. Horváth László, 5. Szabó Viktor, 6, Hegedűs Attila, 7. Tolnai András, 8. Balázs József, 12. Turi Tamás. Mindannyian a Bánki tanulói.
2000-04-20Itt minden versenyző nyertA magyar gyerekek atlétikai találkozójáról és nemzetközi matematikaversenyéről. Eredmények.
2000-04-18Magyar gyerekek viadalai, ötszáznál több indulóval: Seregszemle és barátkozás DunaújvárosbanA csarnokban és a Barátság iskolában rendezték a Magyar Gyermekek XVIII. Fedettpályás Atlétikai Világtalákozóját és a VI. Nemzetközi Matematikaversenyt.
2000-04-14Már a paksi döntőre készülTovábbjutott dolgozatával az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghirdette Országos Szilárd Leó Fizikaversenyen Zágoni Csaba, a Széchenyi gimnázium tanulója.
2000-04-13Szépkiejtési versenyt nyertA városi szépkiejtési vesenyt az idén Inoka Adél (Vasvári ált. isk.) nyerte meg, így bejutott a dunántúli megyék és a főváros legjobbjainak közös versenyére, melyet ápr. 14-16-án rendeznek.
2000-04-06Szakmunkássá vált dunaferres tanulókA Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a Dunaferr Szakközép és Szakmunkásképző Iskola növendékei kiemelkedő eredményt értek el.
2000-04-06Széchenyis diák a döntőbenAz ált. iskolásoknak kiírt Varga Tamás Matematika Verseny országos döntőjébe jutott a Széchenyis kisgimnazista: Szabó Balázs. Döntő: ápr. 13.
2000-04-04Dunaújvárosi ifjú üzletember lett a legkomikusabb eladóA Rudas iskolában immár 5. alkalommal rendezték meg az Ifjú Üzletemberek Vetélkedőjét. Eredmények.
2000-04-04Jutalom és szakmunkásbizonyítványA Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjének eredménye: Szaniszló Zoltán 2..
2000-04-01A nyertesek díja: szoftver, felvétel. AutoCAD a jövő műszakiA "Charles Babbage" országos számítástechnikai verseny eredményei, melyet a Bánki rendez évek óta: Az AutoCAD országos tanulmányi verseny 1. helyezettje Kalmár Péter (Győr), 2. helyezettje Tóth Péter (Bp.), 3. Nagy V. Roland (Aszód). Az országos tantárgyi verseny 1. helyezettje Czinege Flórián (Szolnok), 2. helyezettje Dankó István (Dújv.), 3. helyezettje Tomek Péter (Szolnok).
2000-03-30Nyertes diák-biológusokA hétvégén megrendezett Diák Biológusok Találkozóján általános iskolásoknál etológiából a legjobb Juhász Dóra (Kőrösi), természet- és környezetvédelemből Horváth Dóra (Gárdonyi) dolgozata lett a legjobb. A középiskolások közül az ember egészsége kategóriában Kovács József és Koósné Ujvári Anna (Rosti)munkája lett a legjobb, Dújv. környékének természetvédelmi értékeit legszemléletesebben Papp Sándor (Széchenyi), környezetvédelmi problémáit Máthé Judit (Széchenyi) mutatta be.
2000-03-23Az Ókortudományi Társaság országos latin versenyének második...fordulójában a döntőbe jutott A Széchenyi két tanulója: Szabó Boglárka és Markovics Dóra. Döntő ápr. 29.
2000-03-20Öt tantárgyból versengtekA Rosti iskola pénteken tanulmányi versenyt rendezett. Az országból négy iskola vett részt. Matematikából 1. lett a Rosti, történelemből 2., biológiából 2., a szépkiejtési versenyen 1. lett a Rosti, vers- és prózamondásból az első három helyet a dújv-i iskola nyerte.
2000-03-18Divatos kortanulmányok: Másodízben rendezett országos divattA Lorántffy iskolában 2. alkalommal szervezett országos divattörténeti versenyről.
2000-03-14Városi versenyek nyerteseiMárc. 9-én a József A. Ált. Iskolában több versenyt rendeztek: a 4. osztályosoknak helyesírási versenyt: 1. Tenyér Barbara Nóra (Gárdonyi), a 4. osztályosoknak szépkiejtési versenyén: 1. Bódis Bence (Móricz), az 5. és 6. osztályosoknak szépkiejtési versenyén 1. Szabó Szilvia (József ), 7. és 8. osztályosoknak Kazinczy versenyén 1. Inoka Adél (Vasvári).
2000-03-14Kis matematikusok DunaújvárosbólAz Országos Zrinyi Matematika Verseny megyei döntőjén korosztályában 1. lett Móró Milán (Barátság, 5. oszt.), a Barátság ötödikes csapata 2. lett, 3. lett Varjas Dániel (Petőfi)
2000-03-09Három verseny a Széchenyiben3 versenyt rendeztek a Széchenyiben a város ált. iskolásainak: nyolcadikosok fizikaversenye: 1. Kiss Ákos (Arany), 2. Vingelmann Péter(Arany), 3. Kovács László (Gárdonyi). anyanyelvi verseny negyedikeseknek:1. Sumics Anita (Petőfi), 2. Patai Zoltán,(Szórád),3. Zsidó András (Szórád).b negyedikesek matematikaversenye: 1. Gucsi Erika (Szórád), 2. Tigharghar Nacim (Dózsa), 3. Adamecz Bianka (Arany) és Patai Zoltán (Szórád).
2000-03-08Matematikában otthon vannakTerületi matematika verseny volt hétfőn az Aranyban: a harmadikosok közül Ladóczki Bence (Móricz) győzött, 2. Áron Márk (Vasvári) és Csikós Nagy Bálint (József), 3. Lantos János (Mezőfalva). A negyedikesek közül: Agócs Dóra (Petőfi) győzött, 2. Hoffmann Jenő (BArátság), 3. Giricz Gábor (Vasvári).
2000-02-28Verseny angolul, németülKét idegennyelvi versenyt rendezett a gimn. a város nyolcadikosainak. Az angol versenyen a Petőfi isk. szerezte meg az első két helyet:1. Király Dániel,2. Molnár Tamás, 3. Vingelmann Péter (Arany). A német versenyen az első három helyet a Gárdonyi isk. szerezte meg: 1. Berényi Krisztián, 2. Tóth Szilvia, 3. Molnár László.
2000-02-22Rudas: három diák döntőbenKapás Katalin, Pál Tamás és Répási Katalin bejutott az OKTV (matematika) első kategóriájának országos döntőjébe.
2000-02-21Széchenyis fizikasikerekLánczos Kornél emlékére fizika megyei versenyt rendeztek szombaton Székesfehérváron. 9-10. évfolyamban Buza Krisztián Antal lett az első (Széchenyi), 3. Zsarnóczay Ádám (Széchemnyi). A 11-12. évfolyamban holtversenyben lett első Zágoni Csaba (Széchenyi), 2. helyen szintén holtversenyben Németh Gergely (Széchenyi), 3. Somorácz Áron (Széchenyi)
2000-02-17Három díjazott gimnazistaA Természet Világa c. folyóirat Természet-Tudomány Diákpályázatán a Széchenyi gimn. eredményei: orvostudományi kategóriában Pesti Szabolcs, Németh Virág lett díjazott, környezet és biodiverzitás témában Menyhárt Mónika különdíj, önálló kutatások, elméleti összegzések kategóriában Dorkota Dóra különdíj. A legjobb felkészítő tanároknak járó különdíjat Trencsényiné Berzai Zsuzsanna kapta. ugyanerről: Öten kaptak különdíjat = Dújv-i Hírlap, 2000.márc.6. 1- 3.p.
2000-02-05Ötszáz ifjú matekversenyeNegyven iskola nevezett be a Rudas Közgazdasági Középiskola által rendezett Németh Margit matematika versenyre. (A fiatalon elhunyt tanárnő emlékére már hét éve rendeznek versenyt). 1. Rábel Adrienn, Dunaföldvár, 2. Molnár László, Gárdonyi, 3. Szabó Viktória Rita, Ercsi.
2000-01-18Számítógépes verseny: minden rekord megdőltNyolcadszor rendezte meg a Bánki a város és városkörnyék nyolcadikos diákjainak a számítógépes versenyt. A csapatverseny a Móricz nyerte, 2 a földvári Beszédes József iskola, 3. Petőfi. Egyéniben 1. lett Vingelmannn Péter (Arany), 2. Juhász Gergely (Móricz, Keszi Attila (Móricz).
1999-12-06A műveltségi verseny dobogósaiAz általános iskolások városi műveltségi versenyének eredménye: 1. Dózsa, 2. Gárdonyi, 3. Barátság.
1999-11-23Öveges-versenyTatán rendezték meg szombaton az országos Öveges József Emlékversenyt: az egyéni versenyben fizikából Buza Krisztián 1. lett. Az összetettben 8. lett.
1999-11-12Hírek a Lorántffy iskolábólNov. 5-én kémiaversenyt rendezett a Lorántffy iskola. A hetedikeseknél 3. Miokovics Eszter (Gárdonyi), a nyolcadikosoknál 1. Kiss Ákos (Arany), 3. Vingelmann Péter (Arany). A "Mesterségem címere: Aranyvarrótű" c. országos szakmai versenyen Széles Erzsébet különdíjban és tárgyjutalomban részesült.
1999-11-05Szépen németülA Szilágyi isk. német nyelven tanuló felső tagozatosoknak rendezett szépkiejtési versenyt. Eredmények.
1999-09-27Gimnáziumi verseny: egyre több szép dolgozat érkezikIdén már 110 dolgozat érkezett a gimn. "Fogalmazz pontosan, logikusan és szépen" országos versenyére. Eredmények.
1999-06-17Tizennégy ország csapatát utasították maguk mögéKiss Norbert az Ifjú fizikusok 12. nemzetközi versenyén csapatával 3. lett. A diákolimpián osztálytársával Szöllősi Lászlóval tollaslabdában 3. lett.
1999-06-09Biológiából remekeltekAz Apáczai Kiadó által szervezett országos biológia verseny döntőjébe jutott Sárközi Márta, Friesz Anita, Váczi Márta, Kiss Orsolya. Ö 2. lett.
1999-06-07Második lett a döntőbenAz Öveges József fizikaverseny országos döntőjében Keszler Anita 2. lett.
1999-06-07Dicséret járt a döntő utánA fővárosi Talentum Oktatási Stúdió versenyén (ápr. vége) Molnár Attila történelemből dicséretet kapott.
1999-06-03Gárdonyisok eredményeiFöldrajzból Kalmár Éva, Dobai Rajmund, magyar nyelv és irodalomból Béni Zoltán, történelemből Bor Anikó, biológiából Kiss Orsolya vett részt a tanulmányi versenyek országos döntőiben. Atlétikában Szegedi Balázs, birkózásban Nagy Norbert, Majosházi István jutott a diákolimpia országos döntőjébe. A magyar táncbajnokságon Újvári Milán 1. lett disco kategóriában, így résztvesz a VB-n. Mészáros Anita - Bujdosó Nóra ezüst érmet szerzett gyermek show táncban.
1999-05-20Sikeres Dózsa iskolásokAz országos történelmi tesztverseny döntőjébe jutott a Dózsa 8 tanulója. A legjobb helyezést Friedrich Vilmos érte el, aki 4. lett. A London Bridge országos angol nyelvi versenyen Friedrich Vilmos 3. lett.
1999-05-20Nyelvészkedve vetélkedtekÉszkerék címmel játékos nyelvi vetélkedőt szervezett a József A. isk. a város és környéke alapfokú intézményeinek. 5. és 6. osztályosoknál: 1. Széchenyi, 2. Arany, 3. Kőrösi 7. és 8. osztályosoknál: 1. Barátság, 2. Szórád, 3. Gárdonyi
1999-05-12Történelemtől helyesírásigA megyei történelemversenyen 2. lett Orosz Attila, 1. Enyedi Krisztián. Az angol nyelvi versenyen 1. lett Simon Ágota. A Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyen a hetedikes Szabó Balázs 1. lett.
1999-05-11Kedveli a matekot és a nyelveket: Országos megmérettetésenAz ált. iskolások részére rendezett Kenguru elnevezésű matematika versenyen az 1. lett Varjas Dániel (Petőfi).
1999-05-08Rudas-sikerek matematikábólMegyei versenyeken: Tükör Nóra megnyerte a megyei döntőt, Répási Katalin, Bácsi György és Fülöp Hajnalka a második, Kiss László és Boromissza László a harmadik helyet szerezte meg az évfolyam-versenyeken. Kovács Máté és Tóth Szabolcs dícséretet kapott.
1999-04-26Üzletemberek csatározásaiA hét végén rendezték a Rudasban az Ifjú Üzletemberek Vetélkedőjét. 1. győri csapat, 2. nyíregyházi csapat, 3. szegedi. Különdíjat nyert a dújv-i "Time Travel Rt", Disc-HO2.
1999-04-24Országos döntő a BánkibanKihírdették a Bánki által szervezett 7. "Charles Babbage" Országos AutoCAD Szakmai Tanulmányi Verseny eredményét.
1999-04-23Vetélkedő és hangversenyA Gárdonyi iskolában a Föld napja alkalmából 2 vetélkedőt rendeztek: ötödikeseknek környezetismereti vetélkedőt, 7. és 8. osztályosoknak környezetvédelmi versenyt. A Gárdonyi iskolában a Móricz iskola kórusai adtak minősítő hangversenyt. A fiúkórus arany minősítést, a nagykórus diplomával jutalmazott arany minősítést szerzett.
1999-04-23Két középiskola, két döntő (kishír)1999. április 22-én a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában a Charles Babbage Auto-CAD Országos Szakmai Tanulmányi Verseny és az Országos Tantárgyi Verseny döntőjét rendezték meg. Április 23-án és 24-én a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában negyedik alkalommal rendezték meg az Ifjú Üzletemberek Vetélkedő országos döntőjét.
1999-03-29Kis biológusok versenyeA "Kis biológusok versenyének" eredményei, melyet a gimn. szervezett általános-és középiskolásoknak.
1999-03-27A moravicai gyerekek nem jöhettek...A XVII. Magyar Gyermekek Fedettpályás Atlétikai Világtalálkozójának és Nemzetközi Matematika Versenyének első napja pénteken volt.
1999-03-27Dunaújvárosi sikerCsütörtökön az Arany ált. iskolában rendezték a Szentágothai János megyei biológia versenyt. 1.Németh Nóra (Barátság), 2. Fülöp Kornél (Ercsi), 3. Kiss Orsolya (Gárdonyi) és Kiss Zita (Szabadbattyán). Különdíj: Erdei Melinda (Arany).
1999-03-27A legjobb gép- és gyorsírók: országos döntőAZ Országos Szakmai Tanulmányi Verseny gépírás országos döntőjét a Rudasban rendezték. Az 1 három helyezettben nincs dújv-i.
1999-03-19Hazai siker a versenyenIsmét aranyérmet szerzett a Móra ált. isk.csapata a megyei komplex tanulmányi versenyen. A versenyt a Mórában tartották. Ök képviselik a megyét az országos versenyen.
1999-03-17Dunaújvárosi sikerek az ercsi földrajz...A Teleki Pál Földrajz-Földtan Verseny területi döntőjének dújv-i eredményei.
1999-03-16Országos döntőbe juotttA Zrinyi Ilona Országos Matematika Verseny döntőjébe jutott Móró Milán (Barátság) negyedikes tanuló.
1999-03-11Jól ismerik anyanyelvüketA Szilágyi ált. iskolában megrendezték a hagyományos "Nyelvünkben élünk" elnevezésű anyanyelvi-kommunikációs verseny területi fordulóját. Eredmények.
1999-03-10Matek- és angol-tudorokKét városi szintű verseny volt a múlt héten az Arany iskolában. Ötödikeseknek matematikaverseny, felsősöknek angol verseny. Eredmények.
1999-03-06Széchenyis diákok sikerei fizikábólA Lánczos Kornél Megyei Fizikaversenyen 8 Széchenyis tanuló jutott a döntőbe.A döntőn 2 első helyet, 2 második helyet, 1 harmadik helyet szereztek.
1999-03-03Négy mentességA közelmúltban rendezték a Rudasban a Németh Margit Matematika verseny döntőjét ált. iskolásoknak. 1. Józsa Tamás (Barátság), 2. Horváth Boglárka (Barátság), 3. Fülöp Kornél (Ercsi) és Pálfalvi Gergely (Dózsa).
1999-02-24Vers és próza a RostibanA Rosti Barsi Dénes Vers- és Prózamondó versenyt rendezett. Az ált. iskolásoknál 1. Klép Tamás(Petőfi), 2. Wimmer Nóra (Barátság), 3. FarkasIvett(Széchenyi). Tóth Zsófia (Vasvári), Molnár Emese (Szórád) különdíjat kapott. A középiskolásoknál: 1. Piros Ottilía (Széchenyi), 2. Ivády Anita és Vlaska Viktória (mindketten Bánkisok).
1999-02-06Megyei döntő a DunaferrbenA Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a szakmunkástanulók országos versenye megyei döntőjének. Dunaferres és Lorántffys helyezések.
1999-01-20Számítógépről a BánkibanA Bánki regionális számítógépes versenyt rendezett a nyolcadikosoknak. 1. 3 diák holtversenyben: Kovács Péter (Arany), Nagy Norbert (Kőrösi), Bán Zoltán (Dunaföldvár - Beszédes József isk.). A csapatversenyt a dunaföldvári iskola nyerte, 2. Kőrösi, 3. Barátság.
1999-01-01"Fogalmazz pontosan, logikusan és szépen!" Eredmények és tanA Széchenyi gimn. versenyéről.
1998-12-10A kisgimisek remekeltekA Bánki természettudományi csapatversenyenyén 1.gimn., 2. Arany ált. isk., 3. Barátság ált. isk.
1998-12-09Természetről, tudományrólTermészettudományi csapatversenyt rendezett tegnap a város ált. iskolásainak a Bánki.
1998-12-04Matekból legjobbakA Szilágyi ált. isk. városi matematika versenyt szervezett dec. 1-én: 1. Katona György (Kőrösi), 2. Joó László (József A.), 3. Trencsényi Balázs (Vasvári). 2-án ugyanitt városi szintű számítástechnikai versenyt szerveztek ötödikeseknek és hatodikosoknak: 1. Gillich Boldizsár (Szórád), 2. Oncsák Dániel (Arany), 3. Barcza Dávid (Gárdonyi).
1998-12-03Regionális kémiaversenyA régióban élő 7. és 8. osztályosoknak a Lorántffyban kémiaversenyt rendeztek. A 7.-eseknél 1.Kiss Ákos (Arany), 3. Molnár László (Gárdonyi). A 8.-osoknál az első 3 helyre nem került dújv-i.
1998-09-24Fogalmazóverseny középiskolásoknak; Szépen fogalmaztak diákjaink; Egri különdíjasokHat éve tartja minden év szeptemberében az országos versenyt a Széchenyi gimnázium. Idei eredmények.
1998-09-21Értékes érettségikA gimn. "Fogalmazz pontosan, logikusan szépen" versenyének eredmény hirdetéséről.
1998-08-19Pontosan, logikusan, szépenA gimnázium "Fogalmazz pontosan, logikusan és szépen" elnevezésű versenyéről, melyet 1992-ben hirdetett meg először a gimn.
1998-06-22Mórás diákcsapat a csúcsonA Mórások a komplex tanulmányi verseny országos döntőjén 1.lettek.A csapat tagjaI: Sárközi Brigitta, Péntek Ádám, Szeibert Lóránt, Váradi János.
1998-05-07Széchenyis diákok sikereiFődíjat nyert kategóriájában és arany minősítést szerzett a gimn. kamarakórusa, a vegyeskar ill.a női kar ezüst minősítést szerzett a Keszthelyi Helikon ünnepségeken. Kispál István az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján ezüstérmet nyert. Seregélyes Csaba és Végh Tamás az országos fizika pályázat döntőjében 2. lett...
1998-05-02Karinthy életét tanulmányoztákA Szakma Kiváló Tanulója Irodalmi Verseny országos döntőjén Pintér Csaba, a Dunaferr tanulója 3. lett.
1998-04-25Már a jövőjüket tervezhetik a döntő...Hatodszor rendezték meg Dújv-ban az országos "Charles Babbage" AutoCAD verseny döntőit. 1.Szócs László (Bánki).
1998-04-25Matek. rajz, atlétikaA Szilágyi-napok keretében 3 városi szintűvetélkedőt rendeztek: Hegedűs János Atlétikai Emlékverseny, logikai matematika verseny , számítógépes rajzverseny. Eredmények.
1998-04-21Vetélkedő József AttilárólSzfváron a József Attiláról rendezett vetélkedőn 2. lett a Széchenyi csapata.
1998-04-21Földrajz: szép soker a megyei versenyenA Teleki Pál Földrajz és Földtan verseny megyei döntőjén a hetedikeseknél 1. lett Dobai Rajmund (Gárdonyi), a nyolcadikosoknál 2. lett Sáfár Nóra (Móricz).
1998-04-18Városi Kazinczy-versenyA József Attila isk. rendezte a "Szép magyar beszéd" verseny városi fordulóját. 5.-6. osztályosoknál 1. Simon Judit (Barátság), 7.-8. osztályosoknál 1. Schillinger Gyöngyvér (gimn.).
1998-04-09Magyar gyerekek találkozóján: nemzetközi matekDújv-ban Nemzetközi Matematika Versenyt rendeztek a Barátság iskolában: 1. Márton Hajnalka (Dunaföldvár), 3. Kiss Andrea (Móricz).
1998-04-07Versverseny, győzelemmelA megyei középiskolásoknak rendezett Friedrich Margit szavalóversenyen 1. lett Dudás Ágnes (Széchenyi).
1998-04-02Lorántffysok a döntőkbenAz országos Szakmai Tanulmányi Verseny vegyész szakán László György bekerült a döntőbe. A Szakmunkástanulók Közismereti Versenyén a magyar nyelvtan verseny döntőjébe jutott Pintér Ilona, az Irinyi Jánosról elnevezett kémiaverseny országos döntőjébe jutott Győri Attila.
1998-03-28Móra:országos döntőbe jutottakA speciális iskolába járó diákok Komplex Tanulmányi Versenyének megyei döntőjén továbbjutott elsőként a Móra csapata.
1998-03-28Lorántffy: verseny után ünnepségTegnap ünnepséggel ért véget a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntője a Lorántffyban.
1998-03-26Öt kategóriában mérkőztekA gimn. ált. iskolásoknak és középiskolásoknak rendezett "Kis Biológusok Versenyét". Eredmények.
1998-03-26A bizonyitvány is tétje a versenynekSzerdától - péntekig rendezik a Lorántffyban a Szakma Kiváló Tanulója versenyt a női- és férfiruha-készítőknek, valamint a cipőfelsőrész-készítőknek.
1998-03-24"Edzőtáborban" készülnek az országos döntőkreA Bánkisok közül nyolcan jutottak az Oszágos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjébe: Lévai Lóránt, Nemcsényi János, Madarász Péter, Ferenczi Tamás, Szócs László, Elekes László, Debreczeni Krisztián.
1998-03-21A legjobbak a biológiai versenyenAz Arany ált. isk. Szentágothai János megyei biológia versenyén a hetedikesek közül 1. lett Kiss Orsolya (Gárdonyi), 3. Gelencsér Nikolett (Pusztaszabolcs), 3. Gyulai Péter (Gárdonyi).
1998-03-20Kis biológusok a megyébőlAz Arany isk. már hagyományossá vált biológiaversenye az idén már megyei rendezvénnyé vált.
1998-03-10Sikerek a megyei versenyenA dújv-i iskolások eredményei a Zrinyi Ilona matematika verseny megyei fordulóján.
1998-02-27Taroltak az ifjú fizikusokA Lánczos Kornél Megyei Fizikaverseny tíz helyezettje közé 7 Széchenyis került: 1.Kispál István, 2. Seregélyes Csaba, 3. Végh Tamás., 2. Somorácz Áron. Kispál Éva és Somorácz Áron különdíjat is kapott.
1998-02-13Verseny és süti Valentin előttAngol nyelvű vetélkedőt rendeztek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskolában a város középiskolásainak.
1998-02-11Fizikaverseny végzősöknekA gimn. által, végzős ált. iskolásoknak rendezett fizikaverseny eredményei: 1. Kiss Andrea (Móricz), 2. Szilágyi Tibor (Vasvári), 3. Szőke Linda (Barátság).
1998-02-07Angol, német végzősöknekA Széchenyiben angol és német nyelvi versenyt rendeztek a város 8. osztályosainak. 1. lett Győrösi János (Gárdonyi), 2. Rujder Tímea (Gárdonyi), 3. Sipeki Júlia (Petőfi).
1998-01-31Matekverseny, negyedszerMatematikaversenyt rendezett a Rudas általános iskolásoknak.A megosztott első díjat Asztalos László (Móricz), és Kiss László (Barátság) nyerte.
1998-01-14Számítógép, alap, ismeretA Bánki iskola adott otthont a 8. osztályosok "számítógépes alapismeretek" versenynek. 1. letta Petőfi, 2. Kőrösi, 3. rácalmási Jankovich isk. Egyéniben 1. lett a Kőrösiből Leszkovár Tamás.
1998-00-00Felkészülés, megmérettetés, sikerHatodik alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi Bánki iskolában az AutoCAD rajzversenyt ápr. 23-24-én.
1997-12-19Lorántffy-hírekNov. végén megyei kémiaversenyt rendezett a Lorántffy általános iskolásoknak. 2-án kétfordulós megyei egészségnevelési versenyt rendeztek szintén ált. iskolásoknak. Eredmények.