József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | torna/női

553 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-02-16Évtizedes pálya elismerése2024. február 15-i dunaújvárosi közgyűlésen ünnepélyes keretek között adta át Pintér Tamás polgármester a „Dunaújváros Sportjáért” Díjat. Az elismerést az idei esztendőben Salamonné Szabó Éva, dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény gyógypedagógusa vehette át, aki 2020-tól a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség torna szakág vezetője .
2024-02-16A város költségvetéséről is döntött a közgyűlés csütörtöki nyílt üléseKöszöntővel és díjátadó ünnepséggel kezdődött a dunaújvárosi önkormányzat 2024. 02. 15-i közgyűlése, majd nyílt ülésen harmincegy témát tárgyalt meg a testület.
2023-12-15Megnevezték legjobbjaikat a szakszövetségekHárom dunaújvárosi sportoló is helyet kapott az év legjobbjai között a sportági szakszövetségek hagyományos szavazásán.
2023-11-24Érzi, hogy sokan mellette vannakKovács Zsófia elkezdte az erősítést a keresztszalag-szakadás műtét után és átvette az Európai Torna Szövetségtől (EG) az Év Versenyzőjének járó díjat.
2023-11-10Fényes érmek a MesterfokúnHárom egyéni aranyéremmel, s egy összetett ezüsttel zárták a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság küzdelmeit. Győrben, az Olimpiai Sportparkban rendezték meg a tornászok Mesterfokú Bajnokságát, melyen természetesen ott voltak a DKSE kiválóságai is. A viadal nyitónapján egyéni összetettben bizonyíthattak a résztvevők, s a női mezőnyben végül a ferencvárosi Székely Zója bizonyult a legjobbnak 50.100 ponttal. A DKSE versenyzői közül Makai Lilla a második helyen fejezte be a viadalt 45.100 ponttal, míg Szij Emese Ada mindössze egyetlen tizeddel maradt le a dobogó harmadik fokáról.
2023-11-03Remek eredmények a DKSE KupánA Dunaújvárosi Központi Sportegyesület Tornaszakosztálya október 28-án rendezte a 2023. évi DKSE Kupa Női Tornaversenyét a dunaújvárosi Pap Zoltán tornacsarnokban. A versenynapon 120 fiatal sportoló mérte össze tudását.
2023-10-13Köszöntötték a tornászokatA DKSE torna szakosztályának versenyzői, edzői, valamint a DKSE vezetése is nagy örömmel fogadta a világbajnokságról hazatért Czifra Lilit és Mayer Grétát.
2023-10-06Czifra Lili kvótát szerzet a párizsi olimpiáraNagyszerű hír, hogy a DKSE, egyéni összetettben 33. helyen végzett tornásza, Czifra Bettina Lili saját jogán is kiharcolt egy kvótát a hétfőn este. A kiírás értelmében ugyanis a csapatkvótával nem rendelkezőket számolva a legjobb 14 között lévő versenyzők - országonként legfeljebb egy tornász - névre szóló párizsi kvótához jutottak, és ez a magyarok közül Czifrának jár, mert ő érte el a legmagasabb pontszámot hármójuk közül.
2023-09-22Taroltak a DKSE tornászai a fővárosbanA DKSE tornászainak "A" csapata nyerte a szuper csapatbajnokság küzdelmeit, míg Czifra Bettina Lili élete első felnőtt bajnoki címének örülhetett
2023-09-15Minden világkupa-éremből jutott a DKSE versenyzőinekMayer Gréta aranyéremmel, Czifra Bettina Lili bronzéremmel zárta a szombathelyi Waberer's Torna Challenge Világkupa első döntős napját.
2023-08-18Csak a jó világbajnoki szereplés lebeg a DKSE tornászinak szeme előttEgy tatai edzőtábort követően két VK és egy magyar bajnokság – ez vár a női tornászokra az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.
2023-07-28Még több munkára van szükségA nyári pihenő előtt három Világkupa versenyen is megmérették magukat a magyar női válogatott tornászok, majd egy rövid szabadságot követően munkába vetették magukat a DKSE versenyzői is, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, melyet Antwerpen rendeznek meg 2023. szeptember 30. és október 8. között.
2023-07-07Örök emlék és élményÜnnepi köszöntés helyszíne volt a dunaújvárosi Városháza díszterme 2023. július 4-én: a Speciális Olimpia Nyári Világjátékán remek eredményt elért dunaújvárosi versenyzőket, felkészítőjüket, valamint a Berlinben rendezett versengés megnyitóján részt vett dunaújvárosi önkénteseket méltatta Pintér Tamás polgármester.
2023-06-2350 éve a működik a sportág szolgálatában - Pap Zoltán nevét vette fel a tornacsarnokDupla ünnepet ült a dunaújvárosi tornacsarnok: a sportág egyik meghatározó hazai bázisát fél évszázada vehették birtokba a sportolók – és 2023. június 15-én, nagyszabású gála keretében, sportlegendák jelenlétében vette fel a legendás edző, Pap Zoltán nevét.
2023-06-09Dunaújvárosiak a speciális olimpiánA "Mozdulj Diák" DSE két versenyzője, Mente Teréz és Gulyás Noémi is ott lesz a Berlini Speciális Olimpiai Játékokon, mely előtt a magyar delegáció tagjai a Sándor-palotában tették le olimpiai esküjüket.
2023-06-09Felemás lett a mérleg a VilágkupánEgy hetedik és egy nyolcadik helyezéssel zárta a Tel-avivi Challenge Világkupa küzdelmeit a DKSE tornásza, Makai Lilla
2023-06-02Fényes dunaújvárosi érmek VárnábanHárom dobogós helyezéssel, két arany- és egy ezüstéremmel zárták a DKSE tornászai a Világkupa-sorozat várnai állomását
2023-05-19Hazai és nemzetközi mezőnyben is évek óta hozzák a kirobbanóan jó eredményeket a DKSE tornászaiVárosunk vezetése is köszöntötte a közelmúltban véget ért Európa-bajnokságon remekül szereplő magyar női tornász válogatott DKSE-s tagjait.
2023-04-21Újra volt mit ünnepelnie a DKSE tornászainak a törökországi Európa-bajnokság utánVasárnap (2023. 04. 16.) véget ért a törökországi Európa-bajnokság, melyen a három dunaújvárosi tornásszal, Kovács Zsófiával, Mayer Grétával és Czifra Bettina Lilivel felálló magyar női válogatott a negyedik helyen végzett a csapatversenyben, amivel kijutott az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, melyet Antwerpenben rendeznek szeptember 30. és október 9. között.
2023-04-14Szép siker, vb-kvóta és döntők az Európa-bajnokság nyitányánTörökországban, Antalyában rendezik meg a tornászok Európa-bajnokságát 2023. április 11. és 16. között, s a megméretésen természetesen ott van a magyar női válogatott is, melyben három dunaújvárosi versenyző, a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia, Mayer Gréta, valamint Czifra Bettina Lili is helyet kapott.
2023-04-06Mayer Gréta parádéja a MatolaynMayer Gréta ugráson, gerendán és talajon is első helyen végzett, felemáskorláton pedig Székely Zója nem talált legyőzőre, így minden szeren magyar aranyérem született a felnőtteknél a tornászok 27. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyének második napján a szerenkénti döntőkben, továbbá kialakult az 2023. április 11-én Antalyában kezdődő Európa-bajnokságra utazó női csapat is.
2023-03-24Minden aranyérmet begyűjtöttek a DKSE tornászai az év első versenyeinA Központi Tornacsarnokban rendeztek meg a szuper csapatbajnokság első fordulóját szombaton, s mivel a gyengébbik nem népesebb versenyzői táborral érkezett, mint a férfiak, így két etapban, 14:00-órától 16:30-ig, majd 16:30-tól 18:00 óráig mutatták be gyakorlataikat a nézőknek. A versenykiírás ugyanaz volt, mint a férfiaknál, tehát együttesenként legalább egy felnőtt versenyzővel kellett rendelkeznie a csapatoknak, ahol szerenként mindig a legjobb három eredménye számított.
2023-02-04Kovács meggyógyult, teljes erővel dolgozikTúl van egészségügyi problémáin, és teljes erőbedobással készül az idei versenyszezonra a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, aki a korábbi sérülésével kapcsolatban is tájékoztatást adott.
2023-02-03Kovács Zsófia: "minden rendben"Túl van egészségügyi problémáin, és teljes erőbedobással készül a 2023-as versenyszezonra a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.
2023-01-13Kovács Zsófia ezúttal is a második helyen végzett az év női sportolója szavazáson. Év Sportolója Gála – így is szép sikerA 2022-es eredmények alapján az "Év női sportolója" kategóriában bekerült a legjobb három jelölt közé a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia is, aki az öttusázó Gulyás Michelle, valamint az atléta Kozák Luca társaságában várta a végső győztes kihirdetését.
2023-01-12Hiába nem ő lett az első, már a jelöléstől is boldogA DKSE háromszoros Európa-bajnoktornásza, Kovács Zsófia második lett a 65. M4 Sport - Az Év sportolója Gálán az Év női sportolója kategóriában. Beszélgetés Kovács Zsófiával.
2023-01-11Kovács második lett. Az Év sportolója-szavazáson második helyen Kovács ZsófiaA nőknél második helyen végzett a DKSE tornásza, Kovács Zsófia a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 2022-es Év sportolója-szavazásán. A 65. alkalommal rendezett voksolás győzteseit az M4 Sport az Év sportolója-gálán, az Operaházban hirdették ki hétfőn este.
2023-01-09Nagyon várja a ma esti gálát az Év Sportolója díjra jelölt ZsófiaBeszélgetés Kovács Zsófia dunaújvárosi tornásszal.
2023-01-06Megérdemelt jutalom. Díjazták a legjobb sportolókatA dunaújvárosi sportolók 2022-ben is szép eredményeket értek el. Gratulációjukat kifejezve a város vezetői díjazták őket a Városháza „C” szárnyában.
2022-12-02Taroltak a DKSE tornászai a Mesterfokú BajnokságonHárom arany-, egy ezüst- és két bronzéremnek örülhettek a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság szerenkénti fináléiban 2022. november 26-27-én.
2022-11-25Szép dunújvárosi eredményekkel ért véget a tornacsarnokban rendezett DKSE Kupa. Hazai éremeső a DKSE KupánA Dunaújváros Tornacsarnokban rendezték meg a DKSE Kupa elnevezésű leány utánpótlás tornaversenyt 2022. november 19-én. A megméretésen az ország tíz egyesületének több mint százhúsz versenyzője lépett szerekhez, hogy megmutathassa tudását, három korosztály, a zsebibaba, a gyermek, valamint a serdülő korcsoportban.
2022-11-18Szép érmek a DKSE reménységeitőlCsehországban, Brno városában rendezték meg az Olimpiai Reménységek versenyét, melyen a magyar tornász válogatott tagjaként két dunaújvárosi versenyzőért, Czifra Liliért és Mayer Eszterért is szoríthattak a sportág helyi szerelmesei.
2022-11-14Czifra Lili és Mayer Eszter ORV-érmeia válogatottalA csapattal harmadik lett november 12-én, szombaton a DKSE versenyzőivel, Mayer Eszterrel és Czifra Lilivel felálló válogatott az utánpótlás-tornászok Brnóban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén. Vasárnap pedig a szerenkénti finálékban Czifra egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.
2022-11-12Európai-bajnoki vizit a szerkesztőségbenA háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki hetedik helyezett tornász, Kovács Zsófia látogatott szerkesztőségünkbe.
2022-11-11Kovács Zsófia a hetedik legjobb a világonHetedik helyen végzett a liverpooli világbajnokság gerenda szerdöntőjében a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.
2022-11-09Ünnepélyes fogadás. A világbajnokságon járt példaképek köszöntéseNovember 8-án, kedden délután a világbajnokságon résztvevő tornászokat és edzőjüket köszöntötték a dunaújvárosi tornacsarnokban. Az eseményen DKSE ügyvezető elnöke és az egyesület növendékei, valamint a szakmai stáb vett részt.
2022-11-07Később ez előny lesz. "A későbbiekben mindez biztosan nagy előny lesz"Jól szerepelt a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia a tornászok liverpooli világbajnokságának záró napján, ahol a gerenda döntőjében a hetedik helyen végzett, ráadásul harminc év után volt ismét magyar női versenyző vb-fináléban ezen a szeren.
2022-11-04Kovács Zsófia sporttörténelmi sikert vívott ki, döntőbe jutott a liverpooli világbajnokságonKovács Zsófia vb-döntős gerendánHasfalsérülése ellenére is bejutott a gerenda fináléjába Kovács Zsófia a tornászok liverpooli világbajnokságán.
2022-11-02Zsófi történelemi tette. Trenka János megjósolta: Zsófi ott lesz gerendán a döntőbenA DKSE háromszoros Európa-bajnoka, Kovács Zsófia fináléba került gerendán a tornászok liverpooli világbajnokságán. Ezzel történelmi tettet hajtott végre, ugyanis legutóbb vb-n Ónodi Henrietta jutott a legjobbak közé ezen a szeren 1992-ben.
2022-11-003+1 kérdés Joó Gabriellához és Prémusz Krisztinához. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalBeszélgetés Joó Gabriellával és Prémusz Krisztinával, a Dunaferr SE volt tornászaival az elmúlt évekről, a sportsikereikről, a sport hasznáról és az utánpótlásról.
2022-10-29Büszkeség az, hogy három növendékük is szerepelhet a vb-nMár Liverpoolban, a tornászok 51. világbajnokságának helyszínén tartózkodik a magyar férfi- és női válogatott. A hölgyeknél a nemzeti csapat gerincét három dunaújvárosi tornász, a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia, Makovits Mirtill és Mayer Gréta alkotja.
2022-10-14Dunaújvárosi éremeső a tornászok országos szerbajnokságánHárom aranyat hódítottak el a DKSE versenyzői a Duna Aszfalt Országos Szerbajnokságán a hét végén – Mayer Gréta ugráson és gerendán diadalmaskodott, ráadásul az utóbbi szeren Kovács Zsófiával azonos pontszámmal állhattak a dobogó legmagasabb fokára. És jutott két ezüst is!
2022-10-10Mayer, Kovács, Makovits érmei. Mayer két aranyérme, gerendán Kováccsal holtversenyben nyertA DKSE tornásza Mayer Gréta ugráson és gerendán is diadalmaskodott ,utóbbi szeren ráadásul a háromszoros Európa-bajnok tornásszal, Kovács Zsófiával holtversenyben, az Eb-ezüstérmes Székely Zója felemáskorláton, Szilágyi Nikolett talajon nem talált legyőzőre a hölgyek Duna Aszfalt országos szerbajnokságán.
2022-10-08Bizakodásra okot adó szereplésRemekeltek a DKSE tornászai a szombathelyi ­World Challenge Cup viadalon. A versenyen elinduló sportolók mindegyike legalább egy döntőbe bejutott, közülük Mayer Gréta pedig három érmet is szerzett.
2022-10-07Mayer Gréta remekelt a VilágkupánMayer Gréta révén egy ezüstéremmel és két bronzéremmel zárták a Dunaújvárosi Központi SE női tornászai a Szombathelyen megrendezett Challenge Világkupa küzdelmeit.
2022-10-04Mayer Gréta további két érmet nyert a világkupánNégy érmet szereztek a magyarok a szombathelyi torna challenge világkupa záró napján. A hölgyeknél a DKSE sportolója, Mayer Gréta kétszer is dobogóra állhatott a vasárnapi záráson: talajon második, gerendán harmadik lett. Utóbbi szeren klubtársa, Makovits Mirtill nyolcadik helyen végzett a fináléban.
2022-10-03Mayer Gréta dobogós lett ugrásban, minden álma így váljon valóraA szombathelyi torna világkupa döntőinek október 1-i, szombati napján a Dunaújvárosi KSE versenyzője, Mayer Gréta – aki először szerepelt itt a felnőttek között – bronzérmet szerzett ugrásban. A fiatal Makai Lilla szintén fináléba jutott felemás korláton, ahol nyolcadik lett.
2022-09-28Kovács Zsófia nem kockáztat, visszalép a vk-tólHuszonhét ország százhárom versenyzője méri össze a tudását hétvégén Szombathelyen a torna challenge világkupán, amit az Aréna Savaria sportcsarnokban rendeznek. Kovács Zsófia kisebb sérül miatt visszalépett a versenytől.
2022-09-27Mayer hetedik és nyolcadik helye a világkupárólKét hetedik és két nyolcadik helyet értek el a magyar nők a tornászok párizsi challenge világkupájának szerenkénti fináléiban vasárnap este. A DKSE sportolója, Mayer Gréta ugrásban nyolcadik, talajon pedig hetedik.
2022-09-26Mayer két számban lett döntős a világkupánNégy finálét szereztek a magyar hölgyek a tornászok párizsi Challenge Világkupájának szeptember 24-i, szombati selejtezős napján: Mayer Gréta ugráson és talajon, Szilágyi Nikolett gerendán, Székely Zója pedig felemáskorláton lett döntős.
2022-08-19Egészen a dobogó tetejéig ugrott Kovács Zsófia a müncheni tornász Európa-bajnokságon.Parádés teljesítményt nyújtva szerzett Európa-bajnoki címet Kovács Zsófia a müncheni kontinensviadal ugrás versenyszámának fináléjában.
2022-08-16Kovács Zsófia köszöntése. Egy összetartó tornászműhely köszöntötte az Európa-bajnokotA dunaújvárosi tornasport kiemelkedő eredményét hozta a hétvégi müncheni Multisport Eb. Az ugrásban aranyérmes tornászt és csapatdöntőben 7. helyen végzett magyar válogatott tagjait augusztus 15-én, hétfőn délután a helyi tornacsarnokban köszöntötték.
2022-08-15Kovács Zsófia triplázott - Európa tetejére ugrott. Kovács Zsófia ugrásban ismét a kontinens legjobbja lett!A müncheni Multisport Eb női tornaversenyén magyar szempontból a DKSE különítménye játszotta a főszerepet. A Kovács Zsófiával, Mayer Grétával és Makovits Mirtillel felálló női válogatott a 7. lett a csapatdöntőben. Kovács Zsófia ugrásban megszerezte pályafutása harmadik Európa-bajnoki aranyát, talajon pedig 8. helyen végzett. A juniorok mezőnyében versenyző Czifra Lili pedig a 7. pozícióban zárt gerendán.
2022-08-09DKSE-tornászok a felnőtt, junior Európa-bajnokságonA Bácskay Csenge, Székely Zója (Postás SE), Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill (DKSE) alkotta felnőtt női tornászválogatott augusztus 8-án, hétfőn elutazott Münchenbe az Európa-bajnokságra, a junior női csapattal közösen. Utóbbiban szintén van a dunaújvárosi klubnak indulója, Czifra Lili személyében.
2022-07-29Czifra Lili végzett a legjobb helyenA fiúk és a lányok számára is elkezdődtek a versenyek a tornászoknál a besztercebányai Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), ahol a Czifra Lili (Dunaújvárosi KSE), Balzsay Hanna (KSI SE), Maráczi Fruzsina (Delfin SI SE) alkotta magyar leánycsapat végül a tizedik helyen végzett.
2022-07-15A sportolók, a segítők, a főosztályvezető munkája is elismerést érdemelt. Három ünnepi köszöntés a közgyűlés előttÜnnepi esemény előzte meg a rendkívüli közgyűlést a dunaújvárosi Városházán 2022. július 13-án: a több rangos erőpróbán jelentős sikereket elért sportolóink mellett a menekültellátás terén jeleskedők, valamint a nyugállományba vonuló dr. Deák Mária főosztályvezető munkáját is megköszönte Pintér Tamás polgármester.
2022-07-15Három dunaújvárosi tornász a magyar válogatott Európa-bajnoki keretében.A DKSE versenyzői közül Kovács Zsófia mellett Mayer Gréta és Makovits Mirtill is bekerült a magyar női tornász válogatott Európa-bajnokságra utazó keretébe.
2022-07-15Kutyafuttató épülhet a Hengerész utcában is. Egy zárt kutyafuttató lesz a Hengerész utcában is. Új bölcsödei vezetőt bíztak megRendkívüli közgyűlést tartottak július 13-án, szerdán a képviselők. Általában csütörtökönként ülnek össze a döntéshozók, és éppen az adta a rendkívüliségét a mostani közgyűlésnek, hogy a július 14-re tervezett ülés a polgármester, illetve az őt helyettesítő alpolgármester távollétében nem biztosított.
2022-07-14Esküt tett Lőrinczi Konrád. Lőrinczi Konrád letette az esküjét a közgyűlésenJúlius 3-án időközi önkormányzati választást tartottak Dunaújváros 2-es számú választókörzetében, amelyben Lőrinczi Konrád a Fidesz-KDNP jelöltjeként kapott felhatalmazást a választóktól, aki dr. Hanák Tamás, a Választási Bizottság elnöke jelenlétében Dunaújváros MJV közgyűlése előtt tette le az esküt.
2022-07-11Tornászaink bajnoki címei. Országos bajnoki címeket szereztek a DKSE-lányokRemekül szerepeltek a DKSE tornászai a Budapesten rendezett országos bajnokságon: az egyéni összetett versenyt Kovács Zsófia nyerte meg, Mayer Gréta és Makovits Mirtill holtversenyben harmadik lett. A szerenkénti döntőkben Kovács ugrásban és felemás korláton diadalmaskodott, Mayer pedig talajon és gerendán szerzett aranyérmet.
2022-07-06Nemzetközi torna siker a lányoktól. Három tornászunkkal nyertek AusztriábanA Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill, Székely Zója, Szilágyi Nikolett összeállítású magyar női tornászcsapat 153.850 ponttal diadalmaskodott az első ízben megrendezett Austrian Open elnevezésű nemzetközi viadalon, amelyen nyolc nemzeti gárda vett részt, többek között az osztrák, a svájci és a francia együttes is.
2022-06-24Parádésan szerepeltek a dunaújvárosi tornászok a Szlovéniában rendezett Világkupán. Öt dunaújvárosi érem SzlovéniábólKovács Zsófia három aranyéremmel, Mayer Gréta két bronzzal fejezte be a szlovéniai világkupát.
2022-06-23Folytatná az eddigi remek teljesítményét a tehetségAz elmúlt időszakban a hazai viadalok mellett a nemzetközi versenyek nagyüzeme is beindult a tornászok számára. A dunaújvárosi Czifra Lili ezeken is rendre remek teljesítményt nyújt.
2022-06-20Kovács Zsófia két aranyérmes hellyel kezdte a világkupátÚjabb érmeket szereztek a magyar tornászok a koperi Challenge Világkupa második finálés napján. A felemáskorlát és az ugrás után harmadik szerén, gerendán sem talált legyőzőre a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, aki így triplázni tudott. Mayer Gréta ugyanezen a szeren harmadik lett, talajon szintén harmadikként zárt.
2022-06-18Jól kezdték a világkupátJól szerepeltek a magyar tornászok a szlovéniai világkupa-kvalifikáció első napján, ahol a hölgyek két szeren, ugrásban és felemás korláton versenyeztek.
2022-06-17Együtt ünnepelték az év egyik legfontosabb napját a DKSE tornászai. Végre gáláztak a tornászokKét év kihagyás után ismét gálarendezvénnyel ünnepelt a Dunaújvárosi Központi SE torna szakosztályának közössége. A kiváló hangulatú eseménynek a tornacsarnok adott otthont 2022. 06. 10-én, ahol az olimpikon Supola Zoltán is megtisztelte a jelenlétével a helyi tornászokat és vendégeket.
2022-06-17Közel volt a döntő gerendánSokáig döntős helyen állt, ám végül a tizenkettedik helyen zárta a gerenda selejtezőjét Makai Lilla a horvátországi Világkupán.
2022-06-16Ismét világkupa, ezúttal kováccsal és MayerrelA hölgyeknél a Dunaújvárosi KSE tornászai, Kovács Zsófia és Mayer Gréta, illetve Székely Zója alkotta trió utazott ki az Európa-bajnokság előtti utolsó világkupaversenyre, amelyet a szlovéniai Koperben rendeznek.
2022-06-03Mayer Gréta fényes ezüstje a VilágkupánÉremnek örülhetett élete első Világkupa versenyén Mayer Gréta, a DKSE tornászainak tehetséges versenyzője.
2022-06-02Aranyos lányok, bronzos csapatMájus utolsó hétvégéjén újabb megmérettetésen vettek részt a DKSE tornászai, és ahogy az lenni szokott, megint egy nagy halom éremmel tértek haza a fővárosból.
2022-05-31Világkupa-ezüstöt szerzett Mayer GrétaA Dunaújvárosi KSE sportolója, Mayer Gréta ezüstérmet nyert talajon a tornászok Várnában rendezett, május 29-én, vasárnap zárult világkupaversenyén. Rajta kívül még Makovits Mirtill képviselte a DKSE-t a bulgáriai megmérettetésen.
2022-05-26Czifra nyújtotta a legjobb teljesítménytFelkészülési csapatversenyt tartottak a magyar női ifjúsági tornászválogatottnak Tatán, ahol a DKSE versenyzője, Czifra Lili, illetve Balzsay Hanna, Kutasi Hanna, Németh Viola, Maráczi Fruzsina, Agnecz Luca alkotta együttes a román korosztályos nemzeti csapattal mérte össze tudását.
2022-04-29Parádés dunaújvárosi eredmények a MatolaynNégy dunaújvárosi aranyéremnek örülhettünk a Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékverseny szerenkénti döntőiben.
2022-04-25Kovács az összetett mellet két egyéni döntőben os aranyérmesA Postás SE csapata vezet a a tornászoknál az első forduló után a nők Duna Aszfalt szuper csapatbajnokságán, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia nyerte a Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyt egyéni összetettben, míg a Matolay csapatversenyében a DKSE diadalmaskodott a budapesti Központi Tornacsarnokban.
2022-03-25Kovács Zsófia ezüstje a VilágkupánMásodik helyen végzett a gerenda döntőjében a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia a kairói Világkupán.
2022-03-23Az ország legeredményesebb sportiskolai versenyzője lett LiliCzifra Bettina Lili a DKSE Torna Szakosztályában sportol. Edzője Trenka János. Az elmúlt napokban nagy megtiszteltetés érte a fiatal tornászt és a Vasvári Pál Általános Iskolát. A Sportiskolák Országos Szövetsége által rendezett díjátadó ünnepségen a „Magyarország legjobb sportiskolája 2021-ben, köznevelési típusú általános iskolák kategória 3.” helyezését vehette át az iskola. Lili ugyanezen a gálán - közel 60 ezer tanuló közül - a legmagasabb elismerésben részesült. „Magyarország legeredményesebb sportiskolai sportolója 2021-ben, általános iskolai kategória I.” helyezést érte el.
2022-01-25Kiváló tavalyi eredmények: van kikre büszkének lenniAz előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó dunaújvárosi sportolókat és edzőiket díjazták november 24-én a városházán. A díjazottak részletes névsora a cikkben.
2022-01-21Kárász Anna Dunaújvárosba is elhozta az olimpiai aranyatMozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. A harmadik negyedév.
2022-01-14Eredményes évet zártak a tornászokÉvet értékelt Trenka János, a kétszeres európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia edzője. Mint azt elmondta, Zsófi és a szakosztály ifjú versenyzőinek eredményei is magukért beszélnek. A sok nehézség ellenére sikeres 2021-es évet zárt a dunaújvárosi torna egyesület.
2022-01-13A mesterfokú bajnoki címmel tették fel a koronát az évükre"„Javarészt elégedett vagyok” – kezdte 2021-es évértékelőjét Trenka János, a DKSE torna szakosztályának vezetőedzője. A mindig maximalista szakvezető és tanítványai remek évet zártak, hiszen szinte minden szakág, minden korosztálya remekelt a tavalyi esztendőben. Jani bá' emellett az olimpiai ciklusra vonatkozó terveiről is beszélt."
2022-01-03A lánya a példaképe, kitartása, szorgalma ösztönzi édesapját"December 11-én, szombaton este nagyszabású gálán ünnepelték a DKSE 70. évét. Makai Lilla az Év Utánpótlás Sportolója lett a tornászok között. Kisapostagon találkoztunk vele és édesapjával, Makai Gáborral Nagy Attila polgármester irodájában, ahol kötetlenül beszélgettünk a sikereiről."
2021-12-16Ötödször nyert Kovács Zsófia. Ötödször választották az év legjobbjának Kovácsot"A Magyar Távirati Iroda sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. A nyertesek listáját szerdán tették közzé, amiből kiderült, női tornában ismét a DKSE kiválósága, Kovács Zsófia nyert, gumiasztalban Vincze Ákos, női vízilabdában pedig az ősszel eligazolt Magyari Alda."
2021-12-15Szeren nem voltak, de szert gyártottak. Délelőttös ipari műszakot vállaltak a tornászlányok"Ezúttal nem a felemás korlát vagy a gerenda mellett vitézkedtek a DKSE tornászai, hanem kozmetikai és tisztítószereket készítettek egy helyi üzemben. Na nem kell megijedni a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia és társai nem hagyják ott a tornacsarnokot, pusztán egy „délelőttös műszakot” töltöttek a Duna Natura helyi üzemében, ahol megismerkedhettek a gyártási folyamatokkal, mi több, saját „márkájukat” is megalkothatták."
2021-12-13Hetven év - a múlt és jelen sportsikereire emlékeztekNagyszabású és látványos rendezvény keretében ünnepelte december 11-én a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület fennállásának 70. évét. Beszámoló a rendezvényről, a díjazottak névsora a cikkben.
2021-12-11A DKSE edzői is előadást tartottakAz Európai Torna Szövetség (EG) finnországi és a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) németországi edzői ülések anyagaiból elméleti és gyakorlati tréninget rendeztek. Az előadók között volt Badics Réka és Trenka János is.
2021-11-26Szuper csapat a DKSE alakulataCsapategység, odaadás, s persze jó egyéni teljesítmények kellettek ahhoz, hogy idén (2021.) is megnyerjék a Szuper Csapatbajnokságot a DKSE tornászai.
2021-11-22Három nap, három DKSE-arany a mesterfokúak bajnokságánTrenka János tanítványai Győrben, a tornászok MATSZ-Prolan mesterfokú bajnokságán remekeltek péntektől vasárnapig. A szuper csapatbajnokságot megnyerték, az egyéni összetettben Czifra Lili bronz­érmet szerzett. Részletes eredmények a cikkben.
2021-11-19Fényes érmeket hoztak a fővárosbólA DKSE utánpótlás tornászai kimagaslóan jól szerepeltek az elmúlt időszak versenyein. A csapat minden vetélytársát megelőzve végzett az első helyen az előírt és a szabadon választott programban is.
2021-11-18Remekelő ifjú tornászok"A Benkő Boglárka, Fehér Lili, Mayer Eszter, Szíj Emese, Tót-Pál Rebeka összeállításban induló dunaújvárosi tornászcsapat 131.200 ponttal megnyerte a Magyar Torna Szövetség által kiírt első osztályú leány serdülő bajnokság negyedik etapját szombaton Budapesten. A dunaújvárosiak ezzel együtt a négyfordulós megmérettetés összetett versenyében sem találtak legyőzőre."
2021-11-09Az ORV-n remekeltek a DKSE tornászaiEgyéni összetettben, csapattal és a szerenkénti finálékban egyaránt remekelt a magyar férfi és női utánpótlástornász-válogatott a Brnóban megrendezett kétnapos Olimpiai Reménységek Versenyén, ahol a magyarok összesen huszonegy (!) érmet szereztek. A Dunaújvárosi Központi SE hármasa: Czifra Lili, Makai Lilla, Mayer Gréta.
2021-10-29Nem Kovács Zófián múlt az éremszerzés a Japánban rendezett világbajnokságon. Kovács Zsófia ötödik a világbajnokságon.Remekül tornázott, s végül az ötödik helyen végzett a felemáskorlát világbajnoki fináléjában a DKSE kétszeres Európa-bajnok kiválósága, Kovács Zsófia. Trenka János nem tudta és nem is akarta véka alá rejteni véleményét a pontozóbírák döntésével kapcsolatban.
2021-10-27Kovács Zsófia igyekszik majd ebből is építkezniMegérkezett a jubileumi 50. torna-világbajnokságról a magyar csapat. Kép: Megérkezés után - együtt a három döntős: Kovács Zsófia, Mészáros Krisztofer, Bácskay Csenge.
2021-10-25Kovács Zsófia ismét remekeltTorna világbajnokság. A világ ötödik legjobbja lett felemás korláton Kovács Zsófia.
2021-10-21Gálaversenyen bizonyíthatták tudásukat a gyermek korosztályú tornászok. Gálaversennyel ünnepeltek a tornászokRemek eredményeket értek el a DKSE ifjú leány sportolói a dunaújvárosi tornacsarnokban megrendezett jubileumi gálaversenyen 2021. október 16-án. A megmérettetés egyben a 8 és 13 év közötti fiatal versenyzők számára egy kiváló felkészülési lehetőség is volt.
2021-10-21Kovács Zsófia döntős a világbajnokságon!Az ötödik legjobb eredménnyel jutott be felemáskorláton a világbajnokság döntőjébe a DKSE kétszeres Európa-bajnoktornásza, Kovács Zsófia.
2021-10-20Kovács Zsófia a vb-döntőben!A DKSE sportolója, Kovács Zsófia felemás korláton bekerült a tornász világbajnokság döntőjébe.
2021-10-19"Örömmel jöttem újra"Október 16-án a DKSE tornaszakosztályának utánpótlás-korosztályú fiataljai versenyeztek Dunaújvárosban. A megnyitón a magyar tornasport kiemelkedő alakja, az olimpiai bajnok Berki Krisztián is köszöntötte a versenyzőket.
2021-10-18Kezdődik a torna-vb Japánban, Kovács a döntőbe jutnaMegkezdődött a jubileumi, 50. torna-világbajnokság. A megmérettetést – amelyen a DKSE kétszeres Európa-bajnoka, Kovács Zsófia felemás korláton indul – Japánban.
2021-10-18A DKSE tornászaié az ificsapatbajnoki címA DKSE ifi korosztályának tornászai a tavaszi fordulót követően ősszel sem találtak legyőzőre, így a Czifra Lili, Csíki Zsófia, Mayer Gréta, Makai Lilla összeállítású csapat meggyőző, öt pontos fölénnyel diadalmaskodott az országos csapatbajnokságon.
2021-10-04A rontás miatt csak ezüstérem ZsófiánakA tornászok Duna Aszfalt országos bajnokságán a DKSE kétszeres Európa-bajnoka, Kovács Zsófia kisebb lábsérülése miatt csak felemás korláton indult, ahol végül második helyet szerzett az OB október 3-i versenynapján.
2021-10-01Olimpián és világbajnokságon öregbítették Dunaújváros hírnevét sportolóink.A tokiói olimpián és paralimpián, illetve a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon remekül szereplő dunaújvárosi sportolókat és edzőiket köszöntötte Pintér Tamás polgármester, valamint Barta Endre alpolgármester 2021. szeptember 28-án a Városházán.
2021-09-29Köszönet a város olimpikonjainak!Dunaújváros önkormányzata is köszöntötte a tokiói olimpia és paralimpia résztvevőit és felkészítőiket. A dunaújvárosi női pólót négy kiváló játékos – Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda, Szilágyi Dorottya – képviselte. Kovács Zsófia tornász és edzője, Trenka János is kiválóan teljesített. Csakúgy, mint a többszörös paralimpikon, Gurisatti Gyula.
2021-09-21Az ifjú tornászok nemzetközi érmeiKét dunaújvárosi tornász összesen hat érmet szerzett a napokban Nagyszombaton (Trnava), ahol a visegrádi négyek legjobbjai mérték össze tudásukat. Makai Lilla és Czifra Lili eredményeiről.
2021-09-02Az olimpiát követően visszatér Japánba, most sem turistakéntAlig, hogy hazaért Tokióból a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, már a visszatérést tervezi. Ősszel ugyanis Japánban rendezik az 50. jubileumi tornász világbajnokságot.
2021-08-06Még csak most tért haza Tokióból, de hamarosan már a világbajnokságra készül Kovács Zsófia. Megható, örömteli hazatérésA dunaújvárosi tornacsarnokban köszöntötték a tokiói ötkarikás játékokról hazatérő Kovács Zsófiát és edzőjét, Trenka Jánost a DKSE torna szakosztályának edzői és ifjú versenyzői. Az egyéni összetett 14. helyén záró fiatal tornász elmondta, nagyon jó érzés volt számára, hogy sokan támogatták és szorítottak érte a versenyen.
2021-08-04Tornászpalánták fogadták ZsófiátKözel hatvanfős dunaújvárosi küldöttség – élén a DKSE tornaszakosztályának lelkes növendékeivel – fogadta a Liszt Ferenc Repülőtéren a tokiói olimpiáról hazatérő, a magyar tornasportot a játékokon egyedüliként képviselő Kovács Zsófi át és mesterét, Trenka Jánost.
2021-07-30Zsófi az élvonalbanA kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia jól teljesített a tokiói olimpia egyéni összetett döntőjében, ahol a 14. helyen végzett 53.433 ponttal. 29 éve nem volt ilyen jó helyezés az ötkarikás játékokon az egyéni összetett fináléban a női magyar tornában, akkor Barcelonában Ónodi Henrietta lett nyolcadik.
2021-07-30Hatalmas lépés a csoportgyőzelem felé! Remek kezdés a vízilabdázóktól!Kovács Zsófia a 14. helyen végzett egyéni összetettben, míg a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a címvédőt legyőzve lépett nagyot csoportja megnyerése felé a tokiói olimpián.
2021-07-29Zsófia remek formábanA Dunaújvárosi KSE sportolója a 11. helyen került be az ötkarikás játékok 24 fős egyéni összetett döntőjébe, 54,732 ponttal.
2021-07-27Regében a Ragyogás - kiállításJelenleg is tart egy dunaújvárosi alkotó, Heim Klára Ragyogás című kiállítása a Tihanyi bencés kávézóban, ahol rendszeresen mutatják be művészek alkotásait. Beszélgetés az alkotóval.
2021-07-26Kovács Zsófia finalistaRemekelt Kovács Zsófia, a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, aki 11. helyen került be a tokiói olimpia egyéni összetett döntőjébe 54,732 ponttal. Beszélgetés a sportolóval és edzőjével, Trenka Jánossal.
2021-07-23Jelentik, minden rendbenSzerencsésen megérkezett, és már az első edzéseken is túl van a kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia, aki edzőjével, Trenka Jánossal vesz részt a tokiói olimpián. Beszélgetés a sportolóval és edzőjével.
2021-07-20Dunaújvárosi sportolókat is támogatnakHetvenhét fiatal sportolót támogat a MOL Alapítvány 2021-ben Fejér megyében a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei Kovács-Seres Hunor úszó, Mayer Gréta és Kovács Zsófia tornász
2021-07-19Trenka János is ott lesz az olimpián. Jól és pontosan tornázni, akkor pedig történhetnek szép dolgokTrenka János edzőként a második olimpiára készül. Tanítványával, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófiával már a nyári ötkarikás játékok helyszínén, Tokióban vannak.
2021-07-17Négyből négy szép, erős gyakorlattal. Előnyére fordította a helyzetet, hogy elhalasztották az olimpiátJúlius 16-án, pénteken délután utazott ki Kovács Zsófia edzőjével, Trenka Jánossal Tokióba, az olimpiai játékok helyszínére. A kétszeres Európa-bajnok tornász már a második ötkarikás részvételére készül, ezúttal nagyobb rutinnal felvértezve, mint öt éve, Rióban. A következő hetek nagy kérdése, hogy a plusz egy év, amit a sportoló kapott, mire lesz elég a versenyen.
2021-07-17A DFVE az első tíz sportolót adó klub közöttA legtöbb olimpikont a fővárosi sportegyesületek adják. A 8–10. helyen „holtversenyben” a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület áll a Vasas Sport Clubbal, valamint a Győri Úszó Sportegyesülettel négy-négy résztvevővel. A dunaújvárosi klubot Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda és Szilágyi Dorottya képviseli az ötkarikás játékokon. A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület pedig Kovács Zsófia tornász révén indít sportolót Tokióban.
2021-07-16Itt jön Tokió: hajrá dunaújvárosi lányok!Július 15-én, csütörtökön kora délután Kovács István Mikulás-nagykövet az általa összegyűjtött jókívánságokat adta át az olimpiára hamarosan induló női vízilabda-válogatott erősségének, Gurisatti Grétának.
2021-07-10Végső fázisban már Zsófi felkészüléseEgy hét múlva már úton lesz Tokióba, az ötkarikás játékok helyszínére Kovács Zsófia, a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, aki edzőjével, Trenka Jánossal utazik Japánba. A bajnoknő és trénere a felkészülés elmúlt hetével kapcsolatban osztottak meg részleteket.
2021-07-03Letették az esküt az olimpia előtt. A mi olimpikonjaink is lették esküjüketJúlius 1-én, csütörtökön este ünnepélyes keretek között letették az olimpiai esküt a július 23-án kezdődő tokiói játékokon szereplő sportolók, edzők és vezetők, ami már nyolcvanöt éve hagyomány. Köztük hatan dunaújvárosi klubot képviseltek.
2021-07-02Elszigetelve készülTeljes erejével az ötkarikás játékokra koncentrál a kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia, aki a jövő héttől egészen a július 16-i kiutazásig szinte teljes karanténban készül második olimpiájára – erről Trenka János, Kovács edzője számolt be.
2021-07-02Felemás főpróba az olimpia előtt. Még lehet javulni az olimpiáig!Felemáskorláton a hatodik, gerendán a második, míg talajon az ötödik helyen végzett a katari Világkupán a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.
2021-07-01Pontosítani az olimpiáigA DKSE tornásza, Kovács Zsófia a hétvégén a dohai világkupán ezüstérmet szerzett gerendán, de már az olimpia lebeg a szeme előtt. A 21 éves versenyző a sportág hazai képviselői közül egyedüliként jutott ki Tokióba.
2021-06-28Kovács Zsófia gerendán a második helyen végzettAz olimpikon, dunaújvárosi Kovács Zsófia második helyen végzett gerendán a dohai Világkupán, a belga csapatversenyen pedig öt finálét szerzett a női tornászválogatott.
2021-06-26Még számos esély adott a javításraA felemás korlát után június 24-én, csütörtökön este gerendán és talajon is kvalifikálta magát a szerenkénti fináléba az olimpiára készülő, kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia a dohai világkupa selejtezőinek második napján. Pénteken pedig már az első számban a döntő várt rá.
2021-06-25Felemás korláton másodikként döntősA tornászok dohai világkupájának első napi selejtezőjéből a fináléba jutott felemás korláton a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia, akinek ez a viadal az olimpia előtti utolsó versenye.
2021-06-18Kovács Zsófia ezüstje a VilágkupánMásodik helyen végzett az eszéki világkupa felemáskorlát döntőjében (2021. június 12.) a DKSE kiváló tornásza, Kovács Zsófia.
2021-06-14Kovács Zsófia ezüstje az eszéki világkupánJúnius 12-13án, szombaton és vasárnap rendezték meg a tornászok eszéki világkupájának fináléit, ahol a DKSE két versenyzője felemás korláton volt érdekelt. Itt Kovács Zsófia ezüstérmet szerzett, Makovits Mirtill pedig nyolcadik lett. A két lány gerendán és talajon nem tudott döntőbe jutni.
2021-06-12Két döntőjük már biztosJól teljesítettek a magyar tornászok az eszéki világkupa első selejtezőnapján, ugyanis hat döntős helyet szereztek. Mészáros Krisztofer talajon és lólengésben, Szujó Hanna és Bácskay Csenge ugrásban, a Dunaújvárosi KSE két versenyzője, Kovács Zsófia és Makovits Mirtill pedig felemás korláton jutott fináléba.
2021-05-28Célkeresztben Tokió!Egyéni összetettben és felemáskorláton is a döntőt célozza meg az tokiói olimpián Kovács Zsófia, a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza. Interjú
2021-04-23Rémálmaiba se kívánja, de már az olimpiára figyelMindkét gyakorlatában hibázott, így nem jutott tovább a svájci torna Európa-bajnokság selejtezőjéből a Dunaújvárosi KSE versenyzője, Kovács Zsófi a. A kétszeres Eb-győztes így már csak az olimpiára fókuszál, aminek egyik felkészülési állomása volt a kontinenstorna.
2021-04-23Korai búcsú az Európa-bajnokságtólSokat hibázott, így már a selejtezőben véget ért Kovács Zsófia számára a tornászok bázeli Európa-bajnoksága.
2021-04-21Túl a pódiumedzésenSikeresen teljesítette a pódiumedzést a Bácskay Csenge, Kovács Zsófia, Székely Zója, Péter Sára összeállításban szereplő női tornászválogatott a bázeli torna Európa-bajnokságon, erről számolt be Altorjai Sándor, a magyar delegáció vezetője.
2021-04-20Kovács újra az Eb-n bizonyíthatDraskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitányának április 7-i kerethirdetése óta tudjuk: lesz dunaújvárosi érdekeltség a szerdától vasárnapig tartó svájci torna Eb-n. Kovács Zsófia ismét az utazó keretben kapott helyet – ami azért annyira nem volt nagy meglepetés, tekintve, hogy a tokiói ötkarikás játékokra már biztos helye van a 21 éves tornásznak, hála a 2019-es stuttgarti kvalifikációs világbajnokságon megszerzett kvótának.
2021-04-08Hivatalos: Kovács is indul a svájci Eb-nÁprilis 7-én, szerdán kihirdette az áprilisi Eb-re utazó női válogatott keretét Draskóczy Imre, a női tornászok szövetségi kapitánya.
2021-04-03Makai Lilla két évnyi kihagyás után aranyéremekkel tért visszaAz, hogy a kétszeres Európa-bajnok tornász Kovács Zsófia, valamint a másodéves felnőtt Makovits Mirtill remekel a különböző megmérettetéseken, már meg sem lepi az olvasót. Azonban Mayer Gréta és Makai Lilla is egyre-másra hozzák a jobbnál jobb eredményeket – mindezt az ifjúsági korosztályban. Utóbbi ráadásul kétéves kihagyást követően versenyzett ismét.
2021-03-29Kovács dupla bajnoki címeA Dunaújváros kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, mindkét szeren, amelyen elindult, győzni tudott a női tornászok Duna Aszfalt Szer Országos Bajnokságán, így a felemáskorláton és gerendán szerzett elsőségével Trenka János tanítványa lett a legeredményesebb tornász.
2021-03-22Tornászlányaink az élen az első kör utánA Kovács Zsófia, Makai Lilla, Mayer Gréta, Czifra Bettina Lili összeállítású dunaújvárosi együttes vezeti a Női Szuper Csapatbajnokságot az első forduló után, második a Postás SE „B”, harmadik az MTK Budapest csapata.
2021-02-16A tornászok a tavalyi kifordított évből is kihozták a legtöbbetKiemelkedő esztendőt zárt tavaly a Dunaferr SE tornaszakosztálya. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill remekelt a felnőttek mezőnyében, felújították a tornacsarnokot, és az utánpótlásnak sem volt oka szégyenkeznie 2020-ban.
2021-01-23Plusz két centi, két aranyA mögöttünk hagyott esztendő végére jutott 2020 egyik nagy magyar sportsikere, a mersini torna-Európa-bajnokságon Kovács Zsófia ugrásban és felemás korláton egyaránt aranyérmes lett, és nem mellékesen a női csapat tagjaként egy Eb-bronzot is hazahozott. A Dunaferr húszéves versenyzője – aki a hazai Év sportolója választáson másodikként zárt a cselgáncsozó Karakas Hedvig mögött – áprilisban a bázeli kontinenstornán sem adná alább. Ám nem lesz „szerspecialista”, továbbra is az összetett versenyt tartja a legfontosabbnak.
2021-01-22Elnöki elismerések. Sikereikkel Fejér megye hírnevét is öregbítettték a tornászlányokA Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Molnár Krisztián január 21-én, csütörtökön délelőtt a megyeházán köszöntötte a decemberben a Dunaferr SE színeiben fantasztikus Európa-bajnoki eredményeket elérő tornászokat, illetve edzőiket.
2021-01-08Dunaújvárosi éremhalmozók az Eb-nKovács Zsófia két aranynak és egy bronznak, Makovits Mirtill egy bronzéremnek, míg Mayer Gréta egy ezüstnek és két bronznak őrülhetett a junior és felnőtt tornászok mersini Európabajnokságán.
2021-01-08A tornacsarnokban fogadták az Eb hősnőit a jövő bajnokaiTapssal, virággal, ajándékkal fogadták a női tornászok junior és felnőtt Európa-bajnokságán kiválóan teljesítő dunaújvárosi versenyzőket Dunaújváros vezetői, illetve a torna szakosztály tagjai. Sporttörténelmi diadalt is arattak, nem kérdés, hogy megérdemelték a köszöntést, tapsokat!
2021-01-07Kovácsnak már a jelölés is megtiszteltetésKovács Zsófiát is jelölték az Év sportolója címre.
2021-01-04Az első három között. Kovács Zsófia az első háromban, ő lehet a tavalyi év női sportolójaMáris óriási sikert ért el a dunaújvárosi tornász, Kovács Zsófia, aki az úszó Kapás Boglárka és a cselgáncsozó Karakas Hedvig mellett a női mezőnyben bekerült a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán.
2021-01-02Dunaújvárosi jelöltek az év legjobbjainak. Az év legjobbjai: négy kategória listáján dunaújvárosi jelöltekkelA Magyar Sportújságírók Szövetsége legutóbbi, online elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány ellenére megrendezi az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020 televíziós díjátadót 2021. január 11-én, hétfőn. A női egyéni kategóriában szerepel Kovács Zsófia, Az edzők illusztris társaságában szerepel Zsófia edzője, Trenka János is. A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttesét Garda Krisztina, Gurisatti Gréta és Vályi Vanda képviselte a női vizilabda-válogatottban, akik harmadik helyezést értek el az Európa-bajnokságon.
2020-12-31Év sportolója: dunaújvárosi jelöltekkel soraikbanA Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) nyilvánosságra hozta az Év sportolója díj jelöltjeit. A nők között ott szerepel a dunaújvárosi tornász, Kovács Zsófia, az edzők között pedig mestere, Trenka János szerepel.
2020-12-23Fényesebbé tették a lányok az ünnepet. Könnyes és boldog ünneplésKitörő örömmel és lelkesedéssel fogadták december 22-én, kedden délután a tornászok Európa-bajnokságáról nagy sikerekkel hazatérő dunaújvárosi delegációt. Elsőként Tóth Andrea, a szakosztály elnöke üdvözölte őket meleg szívvel, majd Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester köszöntötte a delegációt.
2020-12-22Ez minden fáradtságot megértDecember 20-án, vasárnap első magyar női tornászként kétszeres Európa-bajnok lett a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia. Edzője, Trenka János tőmondatokban ezt mondta a diadal után: „Leírhatatlan, extázis, teljesen kikészültem, persze pozitív értelemben”.
2020-12-21Zsófia kétszer lett Európa legjobbja! Sporttörténelem,lett!A női tornászok mersini Európa-bajnokságán. Kovács Zsófia ugráson és felemáskorláton is Európa-bajnoki címet szerzett a szerenkénti finálékban, így a magyar női torna történetében Kovács az első kétszeres Európa-bajnok.
2020-12-19Mayer Gréta Európa-bajnoki dobogóra állhatottTörténelmi tettet hajtott végre a Balázs Kíra, Béke Flóra, a Dunaferr SE-t képviselő Mayer Gréta, Peresztegi Nóra, Szmirnov Anna összeállítású junior csapat azzal, hogy bronzérmet szerzett a tornászok törökországi Európa-bajnokságán pénteken. Erre ugyanis a sportág hazai történetében eddig nem volt példa. Mayerék ráadásul négy egyéni szerdöntőt is begyűjtöttek.
2020-12-18Harmadikként jutott Eb-döntőbe a csapatA Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Székely Zója és a Dunaferr SE képviselői, Kovács Zsófia és Makovits Mirtill összeállítású válogatott soha nem látott sikert ért el a mersini torna-­Európa-bajnokság csütörtöki selejtezőjében. Ugyanis harmadik helyen kvalifikálta magát a csapatdöntőbe, emellett hat szerfinálénak is örülhetnek a lányok.
2020-12-17Optimistán várják az EB-rajtotAmíg az emberek többsége nagy erőkkel készül a karácsonyra, ajándékokat vesz, adventi gyertyát gyújt, ­bejglit kóstol, addig a női tornászválogatott felnőtt és junior tagjai, közte a Dunaferr SE három versenyzőjével éppen azon vannak, hogy a férfiakéhoz hasonló eredményeket szállítsanak a törökországi torna-Európa-bajnokságról.
2020-12-12Három tornászunk lehet ott az Európa-bajnokságonDraskóczy Imre szövetségi kapitány kihirdette a női tornászok Mersinben, december 17-én kezdődő Európa-bajnokságán szereplő magyar női felnőtt és junior csapat névsorát, amelyben három dunaújvárosi is helyet kapott. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill a felnőtt, míg Mayer Gréta az ifi csapatba került be.
2020-11-20Elsők csapatban és egyéniben is. Kovács Zsófia mester lett a mesterek között2020. november 13-15-ig Győrben csapatban a Dunaferr, az egyéni kategóriákban Kovács Zsófia remekelt a tornászok Mesterfokú Bajnokságán és szupercsapat-bajnokságán.
2020-11-17Ahol indult, nyerte a szerenkénti döntőtA nőknél egy nap alatt bonyolították le a szerenkénti finálékat, Kovács Zsófia a zárónapon három elsőséget is begyűjtött, miután gerendán, talajon és felemáskorláton is a legjobb pontszámot érte el
2020-11-16Bajnok a Dunaferr SE, Kovács Zaófia a mesterek metere lettMegkezdődött a tornászok utolsó hazai versenye. Győrben szupercsapatbajnokságot és Mesterfokú Bajnokságot rendeznek. A pénteki nap egyben válogató is volt a decemberi Európa-bajnokságra. A nőknél a Dunaferr SE, a férfi mezőnyben pedig a KSI nyerte a szuper csapatbajnokságot Győrben.
2020-11-13A rozsdát letisztítaniA nőknél november 13-án csak a szuper csapatbajnokságot rendezik meg a Dunaferr SE – Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Mayer Gréta, Czifra Bettina, Szij Emese – részvételével.
2020-11-06Dunaújvárosi éremeső a fővárosbanNégy bajnoki címmel, s összesen tíz dobogós helyezéssel zárták a felnőtt és ifjúsági tornászok Országos Bajnokságának szerenkénti döntőit a Dunaferr SE versenyzői Budapesten 2020. október 30-31-én.
2020-11-03Nem lesz sok idejük a pihenésre. Az éremesőt hozó ob után már Győrre készülnek a tornászokA tornászok hétvégi országos bajnokságán a Dunaferr SE sportolói minden versenyszámban – egyéni összetett, szerenkénti, csapat-és ifjúsági kategóriában szereztek érmet nyertek. Nincs azonban megállás, hiszen szűk két hét múlva Mesterfokú bajnokságot tartanak Győrben.
2020-11-02Tornászaink bajnoki érmei. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill elsőségei az ob-rőlA felnőtt női tornászok országos bajnokságán egyéni összetettben második lett, a szerenkénti döntőben két aranyérmet szerzett a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia. Itt klubtársa, Makovits Mirtill győzött fele­más korláton. Az ifi korosztályban egyéni összetettben a dunaújvárosi Mayer Gréta, az ifjúsági csapatversenyben pedig a Dunaferr SE együttese diadalmaskodott.
2020-10-30Kovács formájára is kíváncsi a kapitányA női tornászoknak ugyan nem válogatóverseny az országos bajnokság Budapesten, de ettől még nagy téttel bír, mivel felmérőként tekint a kétnapos viadal október 30-i, pénteki felvonására a válogatott szövetségi kapitánya, Draskóczy Imre.
2020-10-01Kovács Zsófia nem indul a hazai világkupánAz Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia mégsem indul a péntektől vasárnapig tartó torna világkupaversenyen, Szombathelyen.
2020-09-18A jövő reménységeit fogadták a tornászokÓvodásoknak tartott toborzót a Dunaferr SE torna szakosztálya 2020. szeptember 14. és 17. között a régi Bánki iskola tornatermében.
2020-07-31Átugrottak a Bánkiba, most ott edzenekA tornacsarnok felújítási munkálatai miatt a korábbi Bánki iskola épületében, a Bercsényi úton edzenek a Dunaferr SE tornászai
2020-07-22Októberre már csúcsformábanFolytatódnak az edzések a Dunaferr SE tornászainál. A június eleje óta zajló felkészülés azonban korántsem zökkenőmentes. Az olimpiai kvótát szerzett Kovács Zsófia már három helyszínen is edzett az újrakezdés óta.
2020-06-26A jövő csarnoka lesz. Kezdődik a tornacsarnok felújítása!Elkezdték edzéseiket a Dunaferr SE tornászai a szakosztály Eszperantó úti csarnokában, ám 2020. június utolsó napján ideiglenesen el kell, hogy hagyják otthonukat. Ez persze okoz némi nehézséget a munkában, ám a haszon most lényegesen nagyobb lesz, mert július elején végre elkezdődik a 70-es években épült tornacsarnok energetikai felújítása. A várhatóan szeptember végéig tartó munkálatok alatt elbontják a teljes homlokzatburkolatot a nyílászárókkal, illetve a homlokzaton lévő kopolit üvegfallal együtt.
2020-05-09Engedélyezték az újraindulástÓriási, aligha várt eseménynek számít: május 11-től, hétfőtől egy kissé fellélegezhet a magyar sporttársadalom. Engedélyezték, hogy edzéseket tarthatnak, felkészülhetnek a különböző sportágak versenyzői.
2020-04-27Ne keressenek más munkát, mert ez nagy veszteség lenneInterjú Trenka Jánossal, a Dunaferr tornász edzőjével a koronavírus járvánnyal kapcsolatos helyzetről
2020-04-02A válogatott tornászok edzhetnekKovács Zsófia a Dunaferr SE versenyzője, a magyar válogatott tagja a fővárosi tornacsarnokban tréningezhet.
2020-03-27Se olimpia, se iskola - történelmi pillanatokat él át Kovács ZsófiaMárcius 24-én, kedden délután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) meghozta az egyetlen racionális döntést a nyári tokiói játékok kapcsán: elhalasztja a harminckettedik nyári játékokat. A dunaújvárosi tornászt, Kovács Zsófiát ez több szempontból is érinti.
2020-03-19Baracsi tornászok nagyszerű diákolimpiai sikereiKiváló eredményt ért el a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola tornászcsapata a diákolimpia siófoki országos elődöntőn, amelyet nemrégiben rendeztek. A II. korcsoportos lányok (3-4. osztály) magabiztos tornával a dobogó harmadik fokára állhattak, és ezzel az eredménnyel országos döntőbe jutottak. Még ezt az eredményt is felülmúlták a nagylányok, akik remek tornával megnyerték az elődöntőt és ők is utazhatnak az országos fináléra. Fodor Maja bajnok lett a 7-8. osztályosok versenyében.
2020-03-05Remélhetőleg az Eb jó felkészülési állomásuk lesz. Edzőtáborban a tornászválogatottSikeresen zajlott le a felnőtt női tornászválogatott első idei közös tatai edzőtábora, amelyen az Európa-bajnok Dévai Boglárka és az olimpikon Kovács Zsófia is részt vett.
2020-02-13Már Tokió is jár az edzője fejében. Tokió is a fejében mocorogNem férhet kétség ahhoz, hogy Magyarországon jelenleg az Európa-bajnoki ezüstérmes dunaújvárosi Kovács Zsófia a legjobb felnőtt tornásznő, aki megszerezte az olimpiai kvótát tavaly a stuttgarti világbajnokságon.
2020-01-24Ketten a legjobbak közöttAz Év Sportolója Díjra jelölték Dunaújváros két speciális olimpikonját, Latinovics Líviát és Juhász Szebasztiánt
2020-01-13Királynők és udvarhölgyekÖsszeállítás az Év sportolója díjra jelölt női sportolókról
2020-01-06Év Sportolója Gála 2019: kihirdették a kategóriák legjobbjait2020. január 6-án Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője ismertette az egyes kategóriák jelöltjeit, vagyis kiderült, hogy – természetesen a sorrend megjelölése nélkül – mely három-három jelölt marad versenyben az év férfi és női sportolója, parasportolója, labdarúgója, illetve az év edzője, csapata (külön tekintve a hagyományos csapatsportokat és az egyéni sportágak csapatversenyeit), fogyatékos csapata és fogyatékosokkal foglalkozó edzője kategóriában.
2019-12-30Zsófi olimpiai kvótája volt a legnagyobb siker az idénA Dunaferr SE tornásza, Kovás Zsófia révén az egyéni olimpiai kvóta megszerzését tartja a legnagyobb sikernek az idei esztendőben Draskóczy Imre szövetségi kapitány és dr. Kalmár Zsuzsanna, a Magyar Torna Szövetség női torna szakági vezetője.
2019-12-27A nyugdíjasoknak nem kapnak helyi támogatástMég a karácsonyi ünnepek előtt, december 23-án rendkívüli közgyűlés keretében több mint 50 napirendi javaslatról döntött a testület. A város önkormányzata a helyi rendőrségnek 10 millió forintos támogatást ítélt meg, ezenkívül támogatják a Carissa Kupa megrendezését is. Emelkednek a Fabó Éva Sportuszoda belépődíjai. Csökken a nyugdíjasok pénzbeli támogatása. Futókör kialakítását tervezik a felső Duna-parton.
2019-12-18Országos és nemzetközi sikereknek örülhettünkA hagyományokat követve a város önkormányzata december 17-én, kedden délelőtt díjazta a közelmúltban kiemelkedő eredményt elért dunaújvárosi sportolókat.
2019-12-16Kihirdették az M4 Sport-Az Év Sportolója Gála idei jelöltjeitMegkezdődött az internetes szavazás 2019 legjobb sportolóira – a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 62. alkalommal voksolhatnak.
2019-11-27Zsófia ígéri, hogy rövidesen készen lesz a dupla tsukaharaBiztos vagyok abban, hogy Trenka János edző tanítványa, a Dunaferr SE kitűnősége, Kovács Zsófia már nagyon is megérdemelte, hogy képe ott díszelegjen a tablón. Semmi kétség, Kovács Zsófia a mai magyar női tornának legnagyobb ígérete.
2019-10-31Mester a mesterek közöttKovács Zsófia három aranyat és két ezüstöt hozott haza Győrből a Mesterfokú bajnokságról.
2019-10-28Kovács Zsófia háromszor is mesterfokú bajnok lettRemek szerepléssel zárta a felnőtt tornászok idei utolsó hazai versenyét a Dunaferr SE sportolója, Kovács Zsófia.
2019-10-11Kovács Zsófi kvótát szerzettUgyan nem sikerült bejutnia a világbajnokság döntőjébe, így is olimpiai kvótát szerzett Stuttgartban a Dunaferr SE tornásza.
2019-10-08Kovács Zsófia egyik szeme sír, a másik pedig nevetA Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia szombaton olimpiai kvótát szerzett a Stuttgartban zajló világbajnokságon, ennek ellenére nem elégedett, mert egyéni összetettben nem jutott döntőbe. Az pedig inkább motiválja, hogy végül Schermann Biankával versenghetnek azért, hogy ki legyen ott az ötkarikás játékokon.
2019-10-07Olimpiai kvótát szerzett Zsófia! Zsófia megszerezte az olimpiai kvótát!Kovács Zsófia megszerezte az olimpiai kvótát, a magyar női válogatott a 18. lett a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnokságán.
2019-10-04Kovács Zsófi nagy versenyeKezdődik a tornászok világbajnoksága Stuttgartban.
2019-10-03Zsófia higgye el magáról, hogy képes előadni, amit megtanultSzeptember 28-án, szombaton a magyar női és férfitornász válogatott elindult Németországba. A magyar női csapat, így Kovács Zsófia is edzőjével, Trenka Jánossal indulás előtt egy hétig Budapesten edzőtáborozott, és csiszolgatta tudását a négy szeren.
2019-09-20Torna világkupa. Zsófi bronzérem korláton!Párizsban, a Világkupa sorozat legújabb állomásán, talajon és felemáskorláton szerepelt az egyéni finálékban, korláton bronzérmet nyert.
2019-09-16Kovács Zsófia bronzérme a párizsi VilágkupárólPéter Sára ugráson ezüst, Kovács Zsófia felemáskorláton, Ryan Sheppard pedig korláton szerzett bronzérmet a párizsi Vk zárónapján.
2019-09-06Nincs miért szomorkodniKét arany- és egy ezüstérmet szerzett a dunaújvárosi Kovács Zsófia a torna OB-n.
2019-09-05Zsófia makacssággal, koncentrálva fejezte beA magyar csapat kapitánya a bajnoki teljesítések alapján is tisztában lehet azzal, kik lehetnek majd a csapat tagjai. Ezen a színvonalas viadalon vett részt a hét végén Kovács Zsófia dunaújvárosi válogatott tornász is.
2019-09-02Zsófia bajnok két szeren is. Zsófia bajnok gerendán és felemás korlátonHárom éremmel, közte két arannyal zárta szereplését a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia a MATSZ – Prolan egyéni országos bajnokságon, amit augusztus 30. és szeptember 1. között rendeztek meg a fővárosban.
2019-08-30Kovács Zsófiára kíváncsi a kapitányIsmét rangos nemzetközi tornaversenyt rendez Magyarország, szeptember első hétvégéjén a szombathelyi Világkupát. Draskóczy Imre szövetségi kapitány Kovács Zsófia teljesítményére kíváncsi.
2019-08-02Egyéni csúcs Bakuban!Markovits Mirtill a Dunaferr SE tornásza az EYOF egyéni összetett döntőjében egyéni csúccsal a 10. helyen végzett.
2019-08-00"A torna nélkül nem teljes az életem!". Mirtill álma az olimpiai szereplésBeszélgetés a tizenöt éves Makovits Mirtill tornásszal, aki a 2019-es junior világbajnokságon a 17. helyet érte el, majd az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a 10. helyet szerezte meg összetettben. Nyilatkozik edzője, Török Dániel.
2019-07-31Szakmailag sokat jelentenek. "Mirtill, tornássz vagányul! Amit tudsz, azt merjed bemutatni!"A Győrben megrendezett junior torna-világbajnoksággal kezdődött, majd röviddel utána, július 20-án pedig már Bakuban szállt le a gép száz magyar sportolóval, két magyar tornászlánnyal.
2019-07-27Mirtill egyéni csúccsal tizedikJúlius 25-én, csütörtökön rendezték az utánpótlás-korosztály egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a tornászok leány egyéni összetett döntőjét.
2019-07-26Úton a világhírnév felé. Makovits Mirtill egyéni döntős az EYOF-on!A 25. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Bakuban Makovits Mirtill egyéni összetettben a döntőbe jutott.
2019-07-26Mirtill az egyéni döntőbe jutottA magyar tornászok közül a Dunaferr SE kiválósága, Makovits Mirtill, továbbá Szujó Hanna, Balázs Krisztián és Kovács Márton vesz részt az utánpótlás-korosztály egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
2019-07-22Már az ifjúsági olimpiai fesztiválon a tornászokJúlius 19-én, pénteken indult útnak a magyar tornászok küldöttsége az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) helyszínére, Bakuba. Az EYOF-on a magyar hölgyeket Szujó Hanna és Makovits Mirtill (Dunaferr SE) képviseli, akiket edzőként Török Dániel (Dunaferr SE) kísér.
2019-07-05Mirtill lett a magyar csapat legjobbjaA Dunaferr SE kiválósága bravúrosan szerepelt az I. Junior Torna Világbajnokságon.
2019-07-01Sokat számítottak Mirtillnek a dunaújvárosi szurkolók isMozgalmas hetet hagytak maguk mögött a magyar junior tornászválogatott tagjai. Hosszú felkészülés után, június utolsó napjaiban a sajtónyilvános tréninget pódium­edzés követte, majd csütörtökön a selejtezőkkel megkezdődött a tényleges verseny.
2019-06-29Makovits Mirtill volt a legjobb. Mirtill lett a magyar válogatott legjobbjaA férfiak selejtezői után június 27-én, pénteken a lányok is a szerekhez léptek a junior tornászok világbajnokságán Győrben. A Makovits Mirtill, Szujó Hanna, Szilágyi Nikolett alkotta magyar csapatból a Dunaferr SE kiválósága szerepelt a legjobban.
2019-06-28Mirtillért szurkolhatunk a torna vb-nAz I. Junior Torna Világbajnokságot Győrben rendezik. Pénteken megkezdődtek a versenyek. A Dunaferr SE tornásza szeretne kijutni az olimpiára.
2019-06-27Sporttörténeti vb-n a Dunaferr képviselői. A dunaújvárosi tornász és edzője is bizakodó a világbajnoki rajtonJúnius 27-én, csütörtökön elkezdődik Győrben a junior torna-világbajnokság. A rendezvény hivatalos szerdai megnyitó sajtótájékoztatóján a magyar és nemzetközi szakemberek egyaránt sok szempontból sporttörténelmi léptékűnek ítélték a megmérettetést, amelyen a Dunaferr SE is képviselteti magát.
2019-06-24Véglegessé vált a válogatott kereteA Magyar Torna Szövetség információi szerint a magyar színeket hat versenyző képviseli, rajtuk kívül további két tartalékot is megneveztek a szakemberek. A lányoknál a Dunaferr SE kiválósága, Makovits Mirtill, Szujó Hanna és Szilágyi Nikolett alkotja a magyar csapatot, tartalékként Szmirnov Anna tagja a keretnek.
2019-06-21Kiváló tornászunk már a vb-re készül. Kovács Zsófira méltán büszke az egész városCserna Gábor polgármester személyesen is gratulált Kovács Zsófiának,a Dunaferr SE tornászának a közelmúltban elért sportsikereihez.
2019-06-20Makovics Mirtilltől négy, nemzetközi színtű gyakorlatot vár edzőjeJúnius 27-én kezdődik Győrben az I. Junior Torna Világbajnokság. A magyar csapatban szerepel a dunaújvárosi tehetség, Török Dániel és Badics Réka edzők tanítványa, Makovics Mirtill is.
2019-06-15Zsófi és edzője már a vb-re készülnekA közelmúltban remekelt a koperi világkupán Kovács Zsófi a, a Dunaferr SE tornász kiválósága. A sportolót és edzőjét, Trenka Jánost június 14-én, pénteken a helyi tornacsarnokban látogatta meg Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.
2019-06-13Jó úton halad Kovács ZsófiaA Dunaferr SE tornásza a szlovéniai Koperben szerepelt világkupaversenyen, ahol felemás korláton és gerendán is aranyérmet szerzett.
2019-06-07Kovács Zsófia parádézott a VilágkupánA Dunaferr SE tornásza felemáskorláton és gerendán is aranyérmes lett.
2019-06-03Kovács Zsófi duplázása. Kovács Zsófi két arannyal zárta a koperi világkupátA szerenkénti döntők második napjával folytatódott június 2-án, vasárnap a szlovéniai világkupa. Az Európa-bajnoki ezüst­érmes olimpikon Kovács Zsófia kiválóan teljesített Koperben a tornászok világkupáján, és gerendán is aranyérmet nyert. Az újvárosi kiválóság szombaton fele­más korláton nem talált legyőzőre.
2019-05-23Makovits és Böszöményi remeklése. A Jurcsenko-csavarrólA sok komoly verseny sorába tartozott a hét végén megrendezett leány, ifjúsági, első osztályú országos egyéni bajnokság – a Kanyó Éva kupa. Erre a viadalra a dunaújvárosiak közül két tornászt neveztek. Makovits Mirtill és Böszörményi Csilla szerepelt a Dunaferrből.
2019-05-23Sérülés után irány a világkupa!Kovács Zsófia a Dunaferr Se tornásza igyekszik formába tartani magát.
2019-05-17Szuper-Portré: Óvári Éva nem feledte a várost, ahonnan elindultBeszélgetés Óvári Évával, kétszeres olimpikon dunaújvárosi tornásszal.
2019-05-09Egy boldog tornász tért vissza a csarnokba!Újabb nagyszerű hírrel szolgálhatunk a Dunaferr SE tornászainak háza tájáról. Makovits Mirtill bekerült az ifjúsági világbajnokságra készülő magyar válogatott csapatába.
2019-04-30Makovits Mirtill is tagja a junior vb-n induló csapatnakA hét végén Portugáliában eldőlt, hogy a lányok mezőnyében kik képviselhetik a magyar színeket a júniusi, magyarországi torna-világbajnokságon. Teljesítménye alapján a Dunaferr SE versenyzője, Makovits Mirtill (kép) készülhet a világversenyre.
2019-04-11Kimarad az Eb, az olimpia a cél. Kovács Zsófia az ötkarikás játékokra koncentrálRiport a Dunaferr SE tornász lányairól
2019-04-05Kovács Zsófia aranyérmes a Matolayn! A Dunaferr SE sportolói nem találtak legyőzőre a rangos tornászversenyenA Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyének csapatversenyét a Dunaferr SE, míg az egyéni összetettet Kovács Zsófia nyerte.
2019-04-03Örömteli pillanatok KiskunfélegyházánA Matolay nemzetközi emlékverseny csapatversenyében a Dunaferr szerezte meg az első helyet. Bolya Sára, Makovits Mirtill, Kovács Zsófia triója egyértelműen dicsérhető.
2019-04-01Hiába nyert Kovács Zsófi, nem utazhat majd az EB-reÖsszeségében remek eredményhalmazzal zárta a hét végi Matolay Elek Emlékversenyt a Dunaferr SE tornászcsapata, amely komoly éremkollekciót gyűjtött be a két versenynapon.
2019-03-27Speciális Olimpia: dunaújvárosi éremözön Abu Dhabiban – köszönjük, Lívia, köszönjük, Szebasztián!A tornászok mezőnyében kizárólag két dunaúvárosi fiatal, Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián képviselte Magyarországot az Abu Dhabiban és Dubajban 2019. március 7 és 24 között zajló speciális olimpián.
2019-03-22Sérülések után is rendíthetetlenülKovács Zsófia már az Európa bajnokságra készül. Interjú.
2019-03-21Történetük legjobb eredményét érték elSiófokon rendezték a napokban a B kategóriás tornászok országos elődöntőjét, Fejér megyét a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola képviselte két kategóriában.
2019-03-19Sorra szerezték az olimpiai elsőségeketA kizárólag dunaújvárosi sportolókból álló magyar tornászválogatott tagjai fantasztikus teljesítménnyel halmozták az aranyérmeket a XV. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon, amelyet az Egyesült Arab Emírségekben rendeznek meg.
2019-03-18Kovács Zsófia nyolcadik a VilágkupánA hétvégi Stuttgartban megrendezett egyéni összetett Világkupán Kovács Zsófia, a Dunaferr SE Eb-ezüstérmes tornásza 51.166 pontot gyűjtött, amellyel a nyolcadik helyen végzett.
2019-03-16Kovács meggyógyult, a Világkupán szerepelStuttgartban méreti meg magát a hét végén az Európa- bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia, a Dunaferr SE versenyzője ugyanis meghívást kapott az egyéni összetett Világkupára. A válogatott tornász betegség miatt nem indult a múlt heti országos szerbajnokságon, de a dunaújvárosi kiválóság szerencsére mostanra meggyógyult, és így egyéni összetettben szerepel majd a FIG All-Around World Cup 2019 elnevezésű viadalon.
2019-03-00Olimpiára mennek a tornászainkA magyar tornász-válogatottat két dunaújvárosi versenyző fogja képviselni a 2019-ben, Abu Dhabiban rendezendő speciális olimpiai játékokon: Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián. Nyilatkozik Salamonné Szabó Éva, testnevelőtanár; Alpekné Major Valéria, a Móra iskola igazgatója és Latinovics Lívia.
2019-02-04Vezetőedző: Salamonné Szabó Éva, ...Kép Salamonné Szabó Éváról, a MSOSZ ( Magyar Speciális Olimpia Szövetség) torna szakvezető-helyetteséről, aki felkészítette a 2019-es speciális olimpiára a tornászokat
2019-01-29Új elemekkel készül a válogatott versenyzőTeljesen felépült tavalyi sérüléséből, és már az előtte álló feladatokra koncentrál az Európa-bajnoki ezüstérmes tornásznő, Kovács Zsófia.
2018-12-19Köszönet jár városunk legjobb sportolóinak! A város sportkultúrájának legjobbjaitDecember 18-án, kedden a városháza C szárnyának dísztermében Izsák Máté, az önkormányzat sportért felelős bizottsági elnöke köszöntötte a város legjobb sportolóit.
2018-12-13Sikeres évet zárt a DunaferrHagyományos évzáró vacsoráján a Dunaferr SE összefoglalta 2018-as esztendő eredményeit. Szakáganként díjazták a legeredményesebb sportolókat.
2018-11-20Barcelona már várja az újvárosi mesternőtA győri szuper csapatbajnokság és a mesterfokú bajnokság végeztével befejeződött a tornászok idei versengése. Ezekben a versenyekben természetesen a Dunaferr tornászai is érdekeltek voltak.
2018-11-19Kovács Zsófia ismét a trónonA mesterfokú bajnokságon egyéni összetettben aranyérmet szerzett Kovács Zsófia, a Dunaferr SE versenyzője 52,200 ponttal.
2018-11-17Kovács Zsófia mesterfokon egyéni összetettbenKovács Zsófia számára az idei esztendő, főképpen annak első fele rémálmokat idéző időszak volt: műtét, betegség, majd hosszú lábadozás. Ez azt jelentette, hogy irgalmatlan akarattal, szorgalommal kellett neki, ha részben is behoznia a sérülés okozta lemardásokat.
2018-11-16A csapat verseny mutatja meg, mit is ér a klubPéntektől három napig tart majd Győrben a tornászok mesterfokú bajnoksága. Ezzel együtt rendezik meg a női szuper csapatbajnokság második fordulóját. A szuper csapatbajnokság első fordulóját tavasszal rendezték meg, amelyen második lett a Dunaferr csapata.
2018-11-02Kovács Zsófia a huszadik helyen zárt a katari vb-nKovács Zsófia a 20. helyen zárt egyéni összetettben a dohai torna-világbajnokságon.
2018-10-31Ezúttal sem unatkoztak az utánpótlás tornászaiAmíg a Dunaferr kiváló tornásza, Kovács Zsófi a Dohában vitézkedik a felnőtt-tornavilágbajnokságon, a fiatalabbak, az utánpótlás is szorgalmasan dolgozik. A Budapesti Központi Tornacsarnokban rendezték meg az utánpótlás magyar bajnokság harmadik fordulóját.
2018-10-31Zsófi igazán élvezi a tornátZajlanak az események a világbajnokság női versenyében is. A magyar lányok a tizenhetedik helyen végeztek, tehát belül a választóvonalat jelentő huszonnégyben. Ez volt a legfontosabb cél. Zajlanak az események a világbajnokság női versenyében is. A magyar lányok a tizenhetedik helyen végeztek, tehát belül a választóvonalat jelentő huszonnégyben. Ez volt a legfontosabb cél.
2018-10-30A hölgyek is megszerezték a remélt kvótátA dohai torna-világbajnokságon a női selejtezők második napján kiderült, hogy a Böczögő Dorina, a dunaújvárosi Kovács Zsófia, Fehér Nóra, Makra Noémi, Péter Sára alkotta csapat a 17. helyet szerezte meg, így teljesítette a célkitűzést.
2018-10-29Kovács Zsófia volt a legjobb a selejtezőbenOktóber 27-én, szombaton lezajlott a női selejtezők első napja a dohai torna-világbajnokságon. A csapatból Böczögő Dorina, a Dunaferr versenyzője, Kovács Zsófia és Fehér Nóra mind a négy szeren indult.
2018-10-24"Zsófi, készen vagy! Bízzál magadban, másra most nem számíthatsz"A magyar női tornászválogatott múlt héten elrepült Dohába (Katarba) a torna-világbajnokságra. Hat tornásznő indult el a vb-re: a dunaújvárosi Kovács Zsófia, Böczögő Dorina, Makra Noémi, Péter Sára, Fehér Nóra és Al-Saldy Dália. Közülük egy versenyző lesz tartalék, s ezt a személyt majd a helyszínen jelölik ki.
2018-10-22Csütörötkön kezdődik a VBA magyar tornász csapat megérkezett DOhába és túl van az első tréningen.
2018-09-28Kovács Zsófi világkupa győztes. Dunaújvárosból a világ tetejéreA Szombathelyen zajló tornász világkupán a világbajnokságra készülő Kovács Zsófiának szólt a magyar Himnusz.
2018-09-28Mesteri képzésTrenka János, Kovács Zsófi edzője, 2018 szeptemberétől a legkisebb tornász lányokat is edzi Hunyadi Dominikával párban
2018-09-25A dobogó közepén Kovács Zsófia, neki szólt a HimnuszA három napig tartó Switel­sky Hun Challenge World Cup (világkupa) szombathelyi versenyében több magyar siker született. A szeptember 23-i, vasárnapi finálékba bejutott dunaújvárosi Kovács Zsófia kiválóan tornázott, és gerendán aranyérmet szerzett.
2018-09-21Kovács Zsófi három bronzérmeEgyéni összetettben, gerendán és felemáskorláton is bronzérmet szerzett a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia a tornászok Prolan Országos Bajnokságán.
2018-09-17Kovács Zsófia három érmeHárom napon át versengtek az ország legjobb tornászai a fővárosi tornacsarnokban, ahol telt ház várta a sportág ászait. Mint arról már beszámoltunk, a hosszúra nyúlt sérüléséből visszatérő Kovács Zsófia pénteken a felnőtt női egyéni összetettben a 3. helyen végzett.
2018-09-15Kovács Zsófi ezúttal a harmadik (kishír)A torna országos bajnokság első napján az egyéni összetett versenyt rendezték meg. A nőknél Böczögő Dorina, a férfiaknál Kardos Botond lett az aranyérmes. A Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófi (kép) a teljesítményével a harmadik helyet érte el. (teljes szöveg)
2018-08-17Újra edzésben. Zsófi visszatértKovács Zsófia, a Dunaferr SE Európa-bajnoki ezüstérmes tornásza sérülése és orrmandula műtétje után visszatért a tornacsarnokba és fokozatos terhelés mellett ismét elkezdte az edzésmunkát.
2018-07-20Héraklész programA Dunaferr SE tornász fiataljai, Makai Lilla, Mayer Gréta és Böszörményi Csilla a Héraklész program keretében edzőtáborokkal készülnek az őszi megmérettetésre
2018-07-14Zsófi kihagyja az EB-tKovács Zsófia, az Európa-bajnokság összetett ezüstérmese, a Dunaferr kiváló, válogatott tornásznője ismét megsérült.
2018-06-14Gréta: másodikkéntSzlovákiában, Trnava városban (Nagyszombat) szerepeltek dunaújvárosi tornászok. A Magyar Torna Szövetség egy tíztagú csapatot jelölt ki a versenyre. A serdülők között két dunaújvárosi, Makai Lilla és Mayer Gréta, valamint három magyar edző, köztük a dunaferres Török Dániel és egy bíró kapott helyet.
2018-06-01Kovács Zsófi ezüstérmes a Világkupán. Vállsérülése miatt ezúttal csak két számban indulhatott a dunaújvárosi olimpikonRemek gyakorlattal szerezte meg az eszéki világkupa talaj döntőjének második helyét a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia.
2018-05-30Kovács Zsófi a világkupán. Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak EszékenVilágkupa-sorozatot indítanak a tornászoknak. Az első helyszín Eszék volt. Itt színre lépett a női mezőnyben a dunaújvárosi Eb-ezüst­érmes Kovács Zsófia, Böczögő Dorina és Makra Noémi is.
2018-05-28Artistából lett vezetőedzőKovács Zsófia, és a Dunaferr SE torna-szakosztályának sikereiről, hétről-hétre beszámolunk. Akikről talán kevesebb szó esik azok az edzők, akiknek jelentős szerepük van az elért eredményekben. A trénerek egyike Trenka János (kép).
2018-05-25Három tornászunk is dobogóra állt. Hat aranyérem a nemzetközi emlékversenyrőlHat aranyéremmel térhettek haza a Dunaferr Se tornászai a Kiskunfélegyházán megrendezett Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyről.
2018-05-22Kovács Zsófia aranyérmes lettA magyarok kilenc aranyérmet szereztek a tornászok kiskunfélegyházai nemzetközi Matolay női versenyén. Az emlékversenyen a felnőtteknél a Dunaferr SE Eb-ezüstérmes versenyzője, Kovács Zsófia, a serdülőknél klubtársa, Mayer Gréta lett a legjobb egyéni összetettben. Utóbbit Makai Lilla követte a második helyen.
2018-04-25Sikeres szaltókA hét végén, április 22-én vettek részt a dunaújvárosi tornászlányok az I. osztályú utánpótlás országos bajnokság második fordulóján. Összesen négy ilyen lesz. Ez után összesítve a két forduló eredményeit most több versenyszámban eredményt hirdettek.
2018-03-28Jordanov-rendszer: egységes alapokon az utánpótlásÚj versenyrendszert vezetett be a Magyar Torna Szövetség. Ezzel a versenyrendszerrel, szisztémával kezdődött meg a sorozat az elmúlt hétvégén, ami az első fordulónak számított. A Dunaferr SE összesen tizenhét gyerekkel, négy csapattal indult. Eredmények a cikkben.
2018-03-06Fesztiválon lesz majd műsorszám a tornaA nemzetközi tornászközösségben új versenyrendszert, versenynaptárt alakítanak ki. Ezek szerint fogják majd a tornászokat versenyeztetni.
2018-02-19Zsófia mosolyog - jól érzi magátAz Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia (kép) fülig érő szájjal lépett be a tornacsarnokba, egy kis élcelődés is belefért mesterével, Trenka Jánossal, és mosolyogva köszöntött mindenkit. Sehol egy komoly tekintet, gondterhelt arckifejezés…
2018-02-16Dunaújváros sportéletéért. Döntések, vitákDunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata a februári közgyűlésen átadta a Dunaújváros Sportjáért Díjat. Az elismerést idén négyen kapták meg: Boldoczki Sándor (kép) labdarúgó edző, Kovács József (kép), a Dunaferr SE úszóedző, az Ússz, hogy utolérjenek! egyesület, valamint Gólyáné Tóth Margit válogatott tornász, olimpikon részére posztumusz adományozta a város a kitüntetést. Választási hangulatban zajlott a közgyűlés: elfogadták a költségvetést, a múzeum és a könyvtár munkatervét, többletforrást biztosítanak a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Vasvári Pál Általános Iskola felújításához.
2018-01-30Lilla és Gréta Tatán gyakorolFújdogál a tavasz szele a tornacsarnok körül. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy a Dunaferr tornászai valamennyi korcsoportban megkezdték az ez évi komoly munkát. De már nemcsak klubszinten, hanem a válogatottak csoportjában is beindult a gépezet. Minden a megszokott formában zajlik ilyenkor év elején, mert hamar eljön a versenyszezon úgy március táján.
2018-01-19Kovács Zsófi a legjobbak listáján. Európa- és világbajnokságra készül a 17 éves tornászunkA Magyar Sportújságírók Szövetsége immár hatvanadik alkalommal választotta meg az év legjobb sportolóit, melyben a nők között Kovács Zsófia a tizedik helyen végzett.
2018-01-05Kovács Zsófia most nem került a dobogóraA nőknél Babos Tímea, Hosszú Katinka és Márton Anita került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének szavazásán. Ebben a kategóriában volt jelölt a tíz sportolót felvonultató listán a Dunaferr SE egyéni összetettben Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett és ezzel sporttörténelmet elért tornásza, Kovács Zsófia (kép) is, aki ezúttal nem léphet fel a képzeletbeli dobogó valamelyik fokára.
2018-01-04Világnapok, hétköznapok...Visszatekintés a 2017-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 2. 2017.04-06.
2017-12-23Nekem teljesen kinyílt DunaújvárosA Mi, DUNAÚJVÁROSIAK második kötetének november 30-i Béke éttermi bemutatóján a neves televíziós személyiség, Rózsa György (kép) ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a kötetet.
2017-12-22Öt dunaújvárosi a sportága élénA Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Így volt ez idén is, a győztesek közül öten dunaújvárosi klub versenyzői: Dunaújvárosi Acélbikák csapatát erősítő kapust, Duschek Dávidot választotta meg a legjobbnak, a motorcsónakosoknál a Dunaújvárosi Vízi Sport Club versenyzője, Bodor Péter (kép) már ötödször végzett az élen. A Magyar Torna Szövetség szertornában a Dunaferr SE sporttörténelmet író Európa-bajnoki ezüstérmes kiválóságát, Kovács Zsófiát helyezte az első helyre, amíg gumiasztal kategóriában a szintén dunaújvárosi Rozs Viktória és Vincze Ákos bizonyult a 2017-es év legjobbjának.
2017-12-19Az Év sportolója szavazás egyik jelöltje Kovács Zsófia tornásznőA Magyar Sportújságírók Szövetsége hatvanadik alkalommal hirdette meg az Év Sportolója szavazást, díjazást. Három kategóriában, női sportoló, az év fogyatékos női sportolója, az év női labdarúgója kategóriában hirdették meg a női sportolók között a szavazást. Az egyik esélyes Kovács Zsófia (kép), a Dunaferr SE tornásza.
2017-12-19Eredményes sportolók jutalmazása. Az önkormányzat elismeréseAz eredményes dunaújvárosi sportolókat és trénereiket jutalmazták december 18-án, hétfőn délelőtt a városházán. Izsák Máté, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke az önkormányzat rendelete alapján idén az alábbi sportolók és edzők tevékenységét jutalmazta. Hajdu Jonatán, Slihoczki Ádám, Kiss Balázs és edzőjük, Molnár Gergely (Dunaferr SE kajak-kenu). Kardos Róbert és edzője Kiss Károly (Dunaferr SE birkózás). Selmeci Levente és edzője, Kovács József (Dunaferr SE úszás). Kovács Zsófia és edzője, Trenka János, valamint Jakab Noémi, Miklós Dorina, Halász Réka Szimonetta és edzőik Badics Réka, Török Dániel (Dunaferr SE torna). Gurisatti Gyula paralimpikon sportlövő és edzője Karácsony Gyula.
2017-12-16Újvárosiak a Heraklész programbanJó híreket hallottunk a Dunaferr SE tornaszakosztály háza tájáról. Több tornászlány is bejutott a Heraklész programba. Ez tulajdonképpen az ifjú bajnokok programja, vagyis a magyar torna utánpótlás-válogatottjának a kiemelése.
2017-12-15Örömteli számvetés. Hazai és nemzetköi szinten is kimagasló eredmények születtekÉvzáró és értékelő összejövetelt tartott december 13-án, szerdán este a Dunaferr Sportegyesület, ahol az esztendő kiemelkedő eredményeinek ismertetése mellett 2017 legjobb utánpótlás sportolói is átvehették díjukat.
2017-12-13Január elején kezdenekA közelmúltban lezajlott mesterfokú bajnokság egyúttal a felnőtt tornászok csapatbajnoksága is volt.
2017-12-04Zsófia mestermunkája korláton és gerendánDecember 3-án, vasárnap a szerenkénti döntők második napjával befejeződött női tornászainknak is a mesterfokú bajnokság.
2017-12-01A Zsebibab lányok után a mesterjelöltek lépnek felAz utolsó nekifutásoknál tartanak a dunaújvárosi tornászok. A Zsebibaba verseny már lezajlott, és december 1-től a Mesterfokú bajnokság következik.
2017-11-22Francia élmény, sok tapasztalatKét franciaországi versenyen tornáztak a Dunaferr SE lánytornászai, Miklós Dorina, Makovits Mirtill és Mayer Gréta Török Dániel és Badics Réka edzők tanítványai. Réka pontozóbíróként is közreműködött.
2017-11-21Elég szép jövő előtt álló generációAz országos egyéni és összetett valamint szerenkénti tornaversenyt rendezték meg a hét végén. Egyben ez a viadal volt a Kanyó Éva Emlékverseny is, melyen a Dunaferr Se serdülő tornászai, Mayer Gréta (kép) és Makai Lilla (kép) is részt vettek.
2017-11-10A jövő reménysége. Markovits Mirtill két ezüstérmet szerzettEgyéniben és csapatban is ezüstérmet szerzett a tornászok libereci Olimpiai Reménységek Versenyén a Dunaferr SE tehetséges fiatalja.
2017-11-07Ezüstérmek csillogása. Szép bemutatkozásKomoly versenyen képviseltette magát a Dunaferr SE tornaszakosztálya. Ismét Liberecben, Csehországban rendezték meg az ORV-t, vagyis az Olimpiai Reménységek Tornáját. Makovics Mirtill (kép) Török Dániel (kép) és Badics Réka tanítványa.
2017-10-27A Dunaferr SE legjobbjaiA Dunaferr Sportegyesület versenyzői több kimagasló eredményt értek el 2017-ben is. A legjobb sportolókat baráti összejövetelen fogadta dr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. RMS- és HR-igazgatója.
2017-10-06Álom maradt a világbajnoki döntő. Gerendán és talajon is rontott a dunaújvárosi tornászA 29. helyen végzett a selejtezőben, így nem jutott be a világbajnokság egyéni összetett döntőjébe a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia.
2017-10-06A sérülés akadályoz. Selejtező: Kovács Zsófia a negyedik tartalékKovács Zsófia (kép) korábbi bokasérülése és csonthártyagyulladása hátráltatta a szereplését a montreali világbajnokságon.
2017-10-03Sikeresen ért véget a pódiumedzésJól sikerült Kovács Zsófiáék pódiumedzése a tornászok montreali vb-jén, Dévai indulása még mindig bizonytalan.
2017-09-30Túl az első sikeres edzésen a csapat. A kedden kezdődő vb-n rajthoz áll Kovács Zsófia isA montreali torna-világbajnokságon (2017.10.02-tól) a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia mind a négy szeren indul
2017-09-26Kovács korláton elsőKovács Zsófia felemáskorláton szériagyőztes lett a tornászok világkupa-sorozatában.
2017-09-21Zsófiát "szólítják" a tornacsarnokbanKözeledik a tornászok nagy seregszemléje, a montreali torna világbajnokság. A Dunaferr Se versenyzője, az Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia is minden napját gyakorlással tölti.
2017-09-15Két ezüstérem a tornászok világkupájáról. Kovács Zsófia erősebb gyakorlatokat mutattott beBokasérülése ellenére is kiválóan szerepelt, és két ezüstérmet szerzett a tornászok szombathelyi Világkupáján a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia.
2017-09-15Pesten gyakorol. Kovács Zsófia már a vb-re gyakorolKiderült, hogy a hölgyek közül kik képviselik hazánkat az október eleji montreali torna-világbajnokságon. A Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia is köztük van.
2017-09-14Az elnök a lányokkal elégedettHárom ezüstérmet, ebből kettőt a Dunaferr versenyzője, Kovács Zsófia (kép) szerzett a magyar küldöttségnek a szombathelyi torna Challenge Világkupán, amelyet a hét végén rendeztek meg Szombathelyen.
2017-09-14Dupla ezüst a VilágkupánA döntőbe jutott és ott az ezüstérmet szerezte meg a szombathelyi Világkupán Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza felemás korláton és gerendán.
2017-09-11Újabb ezüstérem. Zsófia két ezüstje uán a világkupánHárom magyar versenyző szerepelt a szombathelyi Challenge Világkupa szombati szerenkénti döntőiben. Kovács Zsófia (kép) a legmagasabb pontszámmal vívta ki helyét a felemás korlát döntőjében.
2017-09-08Kovács Zsófia bajnoki címeiA Prolan Országos Torna Egyéni Bajnokságon Kovács Zsófia gerendán és felemás korláton is megnyerte a szerbajnokságot, Dóra Szimonetta gerendán harmadik helyet szerzett.
2017-09-08Három helyett kettőNagy világversenyt rendeznek Szombathelyen, több mint harminc ország részvételével. Megközelítőleg százötven tornász induló várható szeptember 8-10. között az Aréna Savariába. A Torna Challenge Világkupán neves tornászok, a világ legjobbjai, olimpiai bajnokok, világbajnokok mutatják be gyakorlataikat. Kovács Zsófia (kép), a Dunaferr SE üdvöskéje két szeren mutatja majd be gyakorlatait
2017-09-07Két arany a bajnokságrólKovács Zsófia az országos bajnokságon aranyat szerzett felemás korláton és gerendán.
2017-09-04Két aranyérem a legtöbb ponttalSzeptember 2-án, szombaton a tornászok szerenkénti döntőjének első napján a Prolan Egyéni Országos Bajnokságon minden szeren más állhatott a dobogó tetejére.Kovács Zsófia (kép) Eb-ezüstérmes csak felemás korláton indult. Viszont ezen a szeren nagyszerű gyakorlatot mutatott be.
2017-09-02Szombathely a torna fővárosaEzekben a napokban a tornászok kerülnek a figyelem középpontjába. A legnagyobb verseny a szombathelyi Challenge világkupa lesz, amelyre az országos egyéni bajnoksággal hangolódnak rá a tornászaink. Kovács Zsófia (kép) három szeren fog indulni.
2017-08-21Ott lehet a vb-n isA női válogatott tornászok a világbajnokságra készülnek, amely október 2-án kezdődik Montreálban. Draskóczy Imre szövetségi kapitány még több bizonytalanságról is beszámolt, ami érinti a női válogatott összetételét, felkészülését. Ami biztosnak látszik: a dunaújvárosi Kovács Zsófia (kép), mint Európa-bajnoki ezüstérmes és Dévai Boglárka bronzérmes tornászunk helye a válogatott keretében.
2017-06-17A Zsebibaba győzteseiA mozgalmas napok a nyár közepe felé még mindig jellemzik a Dunaferr Sportegyesület kicsi és nagy tornászait. Egy héttel ezelőtt Budapesten szerepeltek a kilenc-tíz éves tornászlánykák a Zsebibaba országos viadalon.
2017-06-10Belgiumi vendégszereplésBelgiumban vendégszerepeltek két napig a dunaújvárosi tornászlányok június 3-4-én. A belga főváros szomszédságában lévő Keerbergen kisvárosban rendezték meg a nemzetközi női tornaversenyt.
2017-06-09Bemutatkoztak a nemzetközi porondon. Halász Dóra Szimonetta, Makovics Mirtill, Makai Lilla, Miklós DorinaA Dunaferr SE négy fiatal tornásza a Gymnova sportszergyártó cég meghívásos versenyén vett részt a hétvégén Belgiumban.Egyéniben és csapatban is remekül szerepeltek,.
2017-05-26Zsófi sikert sikerre halmoz. Két ezüstérmet szerzett a fiatal tornász a VilágkupánUgrásban és felemás korláton ezüstérmet szerzett a dunaújvárosi olimpikon, Kovács Zsófi.
2017-05-23Két ezüst EszékrőlBefejeződött az eszéki világkupa, amelyen kiválóan tornázott Kovács Zsófia, a Dunaferr válogatott tornásza.
2017-05-22Felemás korláton és ugrásban ezüst. Kovács Zsófia is gyűjtött érmeketFantasztikusan szerepeltek a magyar tornászok az eszéki világkupa első napi döntőin, ugrásban Dévai Boglárka első, Kovács Zsófia (kép) ugrásban és felemás korláton második, Boncsér Krisztián talajon a harmadik helyen végzett.
2017-05-20Előkelő helyeken jutott be a döntőbeJól szerepeltek a magyar tornászhölgyek az eszéki világkupa első selejtezőnapján, Dévai Boglárka ugrásban, a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia ugrásban és felemás korláton lett finalista.
2017-05-19Kovács Zsófia tavaszbúcsújaA tavaszi szezon utolsó világversenyére utazott a magyar felnőtt tornászválogatott, méghozzá az eszéki világkupára.
2017-05-19Makovics Mirtill a legjobbak között. Nemzetközi versenyre készül a dunaújvárosi tornászA kadet korosztályban tornázó Makovics Mirtill kiválóan szerepelt és számos érmet gyűjtött be a szer- és Budapest- Vidék bajnokságon.
2017-05-18Három a kislány a szerbajnokságonMájus 13 és 14-én rendezték meg Budapesten a Tornacsarnokban az utánpótlásnak kiírt szerbajnokságot. Makovits Mirtill képviselte a Dunaferr Sportegyesületet, mégpedig kadet korcsoportban, serdülőben Bolya Sára (kép) és Mayer Gréta (kép).
2017-05-11Nagy ugrásra készülTavaly kijutott az olimpiára, idén ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon: Kovács Zsófia sikeres időszakot tudhat maga után.
2017-04-28Kovács Zsófia és Jakab Noémi már dolgozik. A kolozsvári varázs még tart egy ideigJó volna kicsit még megállítani az időt, még fürödni egy keveset a dicsőségben. Néhány nappal az Európa-bajnoki fellépést követően már újabb viadalra készül a dunaújvárosi tornatrió. Kovács Zsófia az eszéki világkupára, Jakab Noémi a diákolimpia országos döntőjére és majd a koperi világkupára gyakorol.
2017-04-28Kovács Zsófi sporttörténelmet írtA dunaújvárosi Kovács Zsófi sporttörténelmet írt ezüstérmével, hiszen a magyar tornasport történetében még soha senki nem végzett ilyen előkelő helyen az egyéni összetett versenyben.
2017-04-26Itthon vannak az ünnepeltek. A picinyek tapsa után mesélésEgy sikeres magyar tornászcsapat érkezett meg Kolozsvárról, az Európa-bajnokságról. Nem akarok elfogult lenni, de a kontinensbajnokságon mégiscsak a női gárda érdemli meg a legnagyobb dicséretet.
2017-04-24Elnöki köszöntő. Nagyon szép város nekünk KolozsvárKovács Zsófia a kolozsvári torna Európa-bajnokságon a szerenkénti döntőkben szerepelt a hét végén. Mindkét ugrása sikerült.
2017-04-22Történelmi siker az EB-nÓriási sikerről jött a hír április 21-én, péntek este. Kovács Zsófia ezüstérmet szerzett az egyéni összetett versenyben.
2017-04-20Döntőkre van esélye Zsófinak és BoginakÁprilis 19-én a pódiumedzéseketrendezték meg a kolozsvári torna Európa-bajnokság helyszínén.
2017-04-19Noémi is Kolzsváron. Újonc a felnőtt csapatbanJakab Noémival (kép) három évvel ezelőtt nagyot változott a világ. A tehetséges tornászlány tizenhárom éves korában, természetesen szülői döntés alapján (is) otthagyta a fővárosi klubot, a KSI-t, és lejött a dunaújvárosi egyesülethez.
2017-04-13Két dunaújvárosi tornász megy az Eb-re. A csapatversenyben is első lett a Dunaferr SEA hétvégén Kiskunfélegyházán rendezték a tornászok Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét. A torna után hirdették ki, hogy a a romániai Eb-n Jakab Noémi is indul.
2017-04-11Fényes zárassalA tornászok Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyén a szerenkénti finálékban a felnőtteknél a dunaújvárosi Kovács Zsófia három szeren állhatott a dobogó tetejére. Klubtársa, Jakab Noémi (kép) pedig eredményei alapján bekerült az Eb-re utazó magyar válogatottba.
2017-04-10Nagyszerű formábanA Matolay-emlékversenyen a női tornászok között rendezett csapatbajnokság első fordulóját a Dunaferr SE tornászai nyerték meg. Ez nagyon nagy sikernek számít.
2017-04-07Éremeső a magyar tornászbajnokságon. Kovács Zsófi helye már biztos az Eb-csapatbanRemek napok állnak a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia mögött, aki a Dohában elért világkupa ezüstérem után a múlt hétvégi magyar szerbajnokságon is kiválóan szerepelt.
2017-04-04Zsófia kiválóan szerepelt. Zsófia brillírozottKovács Zsófia (kép) a katari világkupát és a mostani hét végi országos szerbajnokságot is az Európa-bajnokságra való felkészülésre használta fel. És még visszavan a Matolay Emlékverseny.
2017-03-31A világkupa sikerek ellenére sem elégedettAz Európa-bajnokságra készül az olimpiai tornász, Kovács Zsófia.
2017-03-27Javítani az EB-igKovács Zsófia dunaújvárosi tornász a dohai világkupa második szakaszában is érdekelt volt, mivel mind a négy szeren döntőbe jutott.
2017-03-25Két döntő kövekezik. Felemáskorlát: ezüstBár Trenka János edző többször is kijelentette: a közeljövő legfontosabb tornaversenye az Európa-bajnokság lesz, természetesen a katari világkupa is igen fontos esemény tanítványa, Kovács Zsófia felkészülésében.
2017-03-24Kovács Zsófia: döntős helyekBerki Krisztián és Kovács Zsófia remekelt Katarban a világkupán. A két tornász közül Krisztián lólengésben, Kovács Zsófia felemáskorláton és ugrásban került be a döntőbe.
2017-03-24Két szeren már döntős. Kovács Zsófi a tornászok világkupájánUgrásban a hatodik, míg felemás korláton a negyedik helyen jutott be a dohai világkupa döntőjébe a Dunaferr SE olimpikon tornásza.
2017-03-21Világkupára utazottA dohai világkupára utazott el március 20-án, hétfőn hajnalban Trenka János, a Dunaferr SE torna edzője és két magyar versenyző, a dunaújvárosi Kovács Zsófia és Al-Salty Dália.
2017-03-06Amerikából jöttek...Három a kislány DallasbólTizennyolc napot töltött az Amerikai Egyesült Államokban Trenka János, a Dunaferr SE edzője és három tornászlány. Kovács Zsófia és Jakab Noémi dunaújvárosiak, Böczögő Dorina békéscsabai versenyző. Dallas mellett Valerie Liukin egykori szovjet olimpiai bajnok tornacentrumában edzettek, és egy versenyen is szerepeltek.
2017-02-22Könnyű elemekAz Egyesült Államokban, Dallas mellett edzőtáborozó Kovács Zsófi a torna elemeinek gyakorlásán kívül már versenyzett is. Trenka János edző a február 18-i, szombati versenyről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap olvasóinak.
2017-02-17Sportos sikerkovácsok. Elfogadták a költségvetéstA Dunaújváros Sportjáért díjak átadásával kezdődött a február 16-i rendes közgyűlés. A Dunaújváros Sportjáért díjban részesült Trenka János, Joó Gabriella, Molnár Gergely és Petrás Gábor. A felszólalások két központi téma körül forogtak: a vasmű helyzete és a bérfeszültség, amelyet a február 15-i tüntetés is példáz, továbbá a város vízellátásáért és fűtésszolgáltatásáért döntő részben felelős DVCSH Kft. Elfogadták a város 2017. évre szóló költségvetését. Nagy vitát váltott ki a helyben is terjesztett Lokál Extra ingyenes hetilap. Palkovics László oktatási államtitkár dr. Deák Máriát nevezte ki február 1-jével a Dunaújvárosi Tankerület élére.
2017-02-15Zsófiék Dallasban gyakorolnakFebruár 13-án, hétfőn elrepült az Egyesült Államokba egy magyar tornászküldöttség két és fél hetes edzőtáborozásra. Böczögő Dorina és a dunaújvárosi Kovács Zsófia felnőttválogatottak, valamint a szintén dunaújvárosi Jakab Noémi is tagja a csoportnak.
2017-02-04Emberi sorsok a dicsőség birodalmában. Évfordulóink 2017-benÓvári Éva, Fabó Éva, Jeszenszky Béla Tibor, "Flipper Öcsi".
2017-02-00Vállalati támogatással a további sikerekért. Évzáró-évnyitó a sportegyesületnélBeszámoló a Dunaferr SE 2017. január 27-én este a Duna-parti szabadidőközpontban tartott évzáró-évnyitójáról. A Dunaferr SE elnökségének két tagja, Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja, valamint Kozma Gyula, az ISD Dunaferr Zrt. Lemezalakító Kft. gyárvezetője adott át elismeréseket a rendezvényen. Az év utánpótlás-sportolója díjban részesült Sallai Sándor (birkózás), Slihoczki Ádám (kajak-kenu), Gebhardt Norbert (röplabda), Jakab Noémi (torna), Szöllősi Martin (úszás). A Dunaferr SE örökös tagja kitüntető címet vehette át Mezei István és Őri-Paczolai Györgyi úszóedző. A Dunaferr SE örökös bajnoka lett Takács Krisztián úszó, négyszeres olimpikon. A Dunaferr SE tiszteletbeli tagja pedig Vedelek István (kajak-kenu). Nyilatkozik Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke.
2017-01-30Tartalmas, eredményes. Újra emelkedő pályára állAz olimpiai ciklus végeztével egy következőnek vág neki a Dunaferr SE, amely idén hatvanöt esztendős. A tavalyi év lezárása és az idei megnyitása mellett a jeles évforduló alkalmából az elmúlt hatvanöt év sikereire is emlékeztek január 27-én este a Duna-parti szabadidőközpontban. a Dunaferr SE elnökségének két tagja, Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja, valamint Kozma Gyula, az ISD Dunaferr Zrt. Lemezalakító Kft. gyárvezetője adott át elismeréseket. Az év utánpótlás-sportolója díjban részesült Sallai Sándor (birkózás), Slihoczki Ádám (kajak-kenu), Gebhardt Norbert (röplabda), Jakab Noémi (torna), Szöllősi Martin (úszás). A Dunaferr SE örökös tagja kitüntető címet vehette át Mezei István és Őri-Paczolai Györgyi úszóedző. A Dunaferr SE örökös bajnoka lett Takács Krisztián úszó, négyszeres olimpikon. A Dunaferr SE tiszteletbeli tagja pedig Vedelek István (kajak-kenu).
2017-01-13Tóth Margit (1961-2016)Tóth Margit magyar bajnok, többszörös válogatott és olimpiai negyedik dunaújvárosi tornász 2016. december 18-án elhunyt. Nekrológ.
2017-01-05In Memoriam: Tóth Margit 1961-20162016. december 18-án ötvenöt éves korában elhunyt Tóth Margit válogatott tornász, olimpikon, magyar bajnok.
2017-01-05Vasánapi ibolyacsokorVisszaemlékezés Tóth Margitra.
2016-12-22Kovács és Bodor a legjobbA sportági szakszövetségek minden évben megválasztják a legjobbakat. Idén két dunaújvárosi van a nyertesek között. A Dunaferr Sportegyesület riói olimpián szerepelt versenyzője, Kovács Zsófia szertornában végzett az élen. Motorcsónak kategóriában pedig Bodor Péter, a Dunaújvárosi Vízi Sport Club pilótája nyert.
2016-12-20Elismert teljesítmények. Dunaújváros büszkeségeiA közgyűlés rendelete alapján december 19-én, hétfőn délelőtt azokat a sportolókat és edzőiket köszöntötték és jutalmazták a városházán, akik kiemelkedő eredményeket értek el az idei év során. Elismerést kapott: Hajdu Jonatán, Némedi Konrád, Slihoczki Ádám, edzőjük Molnár Gergely; Kovács Zsófia, Jakab Noémi, edzőjük Trenka János és Joó Gabriella; Halász Dóra, edzője Badics Réka és Török Dániel; Vincze Ákos, Rozs Viktória, Vincze Áron, edzőjük Halász Tibor; Gurisatti Gyula és felkészítője Karácsony Gyula.
2016-12-19A névadó elismeréseEvgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője a múlt héten fogadta a Dunaferr Sportegyesület kiemelkedő eredményt elért sportolóit, valamint edzőit. Elismerésben részesült sportolók: Kovács Zsófia, Jakab Noémi, Hajdu Jonatán, Némedi Kondrád, Slihoczki Ádám, Kollár Kristóf, Szöllősi Martin. Edzők: Trenka János, Joó Gabriella, Molnár Gergely, Kovács József.
2016-12-01Kovács Zsófival számolni kellA dunaújvárosi tornász olimpikonról.
2016-11-28Zsófia két számban is mesterA tornászok mesterfokú bajnokságát ebben az évben Győrben rendezték meg az Audi Arénában. De ez egyúttal a szuper-csapatbajnokságot is jelentette.
2016-11-25Szép tavasz után szép ősz?November 19-én Budapesten a Központi Tornacsarnokban rendezték meg a serdülő tornászok országos csapatbajnokságának második fordulóját (tavaszi-őszi rendezés).
2016-11-25Kovács Zsófia remekelt a világkupánKét aranyéremmel, egy bronzzal, valamint egy ötödik helyezéssel zárta a cottbusi Világkupa-sorozat küzdelmeit a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia.
2016-11-25Harmadik helyenA Dunaferr SE serdülő tornacsapata a harmadik helyen zárta a korosztályos csapatbajnokságot. (Makovits Mirtill, Kovács-Bokor Luca, Virág Zsófi, Makai Lilla, Bolya Sára, Mayar Gréta)
2016-11-22A mozgás szépségeKovács Zsófia (kép) nagyszerűen szerepelt a tornászok Világkupáján, Cottbusban. Két aranyérmet, egy bronzérmet és egy ötödik helyezést szerzett.
2016-11-14Ketten egy francia turnénMegint szerepeltek a dunaújvárosi tornászok határainkon túl. Ezúttal Franciaországban tornázott két dunaújvárosi kislány, Halász Dóra Szimonetta és Makovits Mirtill (kép).
2016-11-02Kicsik a nagyok közöttAz egyik legjelentősebb utánpótlás versenyt rendezték meg a fővárosban. Mégpedig több korosztályban is. Természetesen erről nem hiányozhattak a dunaújvárosi tornászlányok sem, Makovits Mirtill (kép) és Miklós Dorina (kép).
2016-10-14Jól szerepelt az olimpikon. Kovács Zsófia bronzérmet szerzett a VilágkupánFelemás korláton bronzérmes lett, gerendán negyedik helyet ért el Kovács Zsófia a szombathelyi világkupán..
2016-10-10Egy bronzérem felemás korlátonA Torna Challenge Világkupa versenyen, amelyet Szombathelyen rendeztek meg Ausztráliától Kínáig indultak férfi és női versenyzők. A magyar csapat tizenkét tornászból állt, köztük Kovács Zsófia is, aki bronzérmet szerzett felemás korláton.
2016-10-06Csillagok SavariábanOktóber 7. és 9. között Szombathely rendezi meg a Torna Challenge Világkupa versenyt százharminc indulóval az Arena Savariában. Október 7-én lesznek a műsoron a selejtezők, 8-án és 9-én következnek a szerfinálék. Kovács Zsófia gerendán és felemás korláton indul.
2016-09-30Dunaújvárosi aranyérmek a bajnokságon. Magabiztosan versenyeztek a tornászokA Dunaferr SE Torna Szakosztálya az országos szerbajnokságon versenyzett. Kovács Zsófia gerendán és felemás korláton első helyezést ért el. Jakab Noémi gerendán és talajon lett első, Halász Dóra ugrásban. A két fiatal további negy ezüstöt is szerzett.
2016-09-28Hárman a szerenAz olimpia után rövid eseménytelenség volt jellemző a magyar tornára. De az már véget ért. A magyar női és férfi mezőny szeptember 24 és 25-én a tornaszerekhez állt.
2016-09-27A dunaújvárosi olimpikonok (képaláírás)Szeptember 26-i hírlapban már írtunk arról, hogy a szeptember 24-i DKKA - Fehérvár KC női kézilabda-mérkőzés szünetében köszöntötték a dunaújvárosi olimpikonokat. Ezúttal közöljük a róluk készült csoportképet. Az eseményen nem volt jelen a kenus Hajdu Jonatán és edzője, Molnár Gergely. Balról jobbra Takács Krisztián (úszó), Kasó Orsolya (vízilabdázó), Garda Krisztina (vízilabdázó), Trenka János (tornaedző), Kovács Zsófia (tornász), Joó Gabriella (tornaedző) (teljes szöveg)
2016-09-26Köszönet és taps olimpikonjainknak. Munkás mérkőzés voltA szeptember 24-i kézilabda mérkőzés szünetében kilencszáz néző tapsolhatott a dunaújvárosi olimpikonoknak, akik ajándékot kaptak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiától.
2016-09-26Kovács Zsófia duplázottA tornászok országos szerbajnokságát szeptember 24 és 25-én a Tornacsarnokban rendezték meg. A dunaújvárosi hölgyek remekül szerepeltek, az olimpikon Kovács Zsófia felemáskorláton nyert, de a juniorok is több érmet szereztek. A bajnokságon tért vissza London olimpia bajnoka, Berki Krisztián.
2016-09-00Rio, dunaújvárosi szemmel. Véget ért az olimpiaA XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon részt vevő dunaújvárosi sportolók beszámolója. Nyilatkozik Kovács Zsófia (torna), Hajdu Jonatán (kenu), Kasó Orsolya (vízilabda), Garda Krisztina (vízilabda) és Takács Krisztián (úszás).
2016-09-00Újvárosi olimpikonok Rióban. Szép volt, jó volt, de nem mennének vissza...XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon részt vevő dunaújvárosi sportolók beszámolója. Nyilatkozik Kovács Zsófia (torna), Trenka János (Kovács Zsófia edzője), Hajdu Jonatán (kenu), Kasó Orsolya (vízilabda), Garda Krisztina (vízilabda) és Takács Krisztián (úszás).
2016-08-18Néha már Tokióra is gondolAugusztus 17-én, szerdán a koraesti órákban leszállt az olimpikonokat szállító repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A hazatérő sportolók között a dunaújvárosi tornász Kovács Zsófia (kép) is indult Dunaújváros felé, akit itthon meglepetés ünnepség várt.
2016-08-12Kovács Zsófia bemutatkozott a nagyvilágnak. A harmincharmadik helyen végzett élete első olimpiáján.Nem jutott döntőbe, de jól szerepelt az olimpián a Dunaferr Se tornásza. Ugrásban 13., felemás korláton 24. helyen végzett.
2016-08-09Kovács Zsófié a jövőKovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza egyedül képviselte a riói olimpián a magyar női tornát. Az első éves felnőtt versenyző - tizenhat éves múlt - kiválóan teljesített
2016-08-08Zsófi bízik a döntőbenKovács Zsófia 54,598 pontot szerzett a tornászok egyéni összetett selejtezőjében, mellyel vasárnap lapzártánkkor, az első két csoportot követően a tizedik, az összetett finálé szempontjából pedig a kilencedik helyen áll.
2016-08-06Vasárnap rajtolnakA tornászok versenyei már augusztus 6-án, szombaton megkezdődnek. A Dunaferr SE sportolója, Kovács Zsófia augusztus 7-én, vasárnap az egyéni összetettben mutatkozik be.
2016-08-04Nemzetközi táborbanNagy megtiszteltetésben volt része a dunaújvárosi Török Dániel edzőnek és 12 éves tanítványának, Makovits Mirtillnek, ugyanis tíz napos edzőtáborban gyakorolhattak tizenöt ország hasonló korú tornászlányaival együtt.
2016-08-01Már Rióban a magyar csapat nagy részeSzázhetven tagú delegáció kelt útra július 30-án a Liszt Ferenc repülőtérről az olimpiai játékokra, köztük a dunaújvárosi Kovács Zsófia és Kasó Orsolya.
2016-08-00Nem vallott szégyent az olimpián. Az álom beteljesülése sajnos elmaradtBeszámoló Kovács Zsófia tornász szerepléséről a riói olimpián.
2016-07-30Kovács Zsófia már Rióban. Emelt a pontszámánElsőéves felnőttként indul a riói olimpián a dunaújvárosi tornász, Kovács Zsófia, akinek két szeren is sikerült megemelnie kiinduló pontszámát a felkészülés alatt. A Dunaferr SE tornásza az első csoporttal indult Budapestről, és már a helyszínen tartózkodik.
2016-07-22Ők igazán kedves vendégekBékéscsabáról érkeztek vendégek a tornacsarnokba, Utyatinszki Mihály mesteredző és Makra Noémi tornász, akik segítik Kovács Zsófia olimpiai felkészülését.
2016-07-15Gyakorlás a pontokért. A cukahara készen állMár egy hónapot sem kell várnunk a riói olimpia kezdetéig. Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza gőzerővel készül Joó Gabriella és Trenka Mihály edzők segítségével.
2016-07-08Az olimpiai csapat letette az eskütHuszonkilenc nappal a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok előtt esküt tettek a magyar csapat tagjai. Dunaújvárost is több olimpikon képviseli Rióban. Már biztos induló a Dunaferr SE kenusa, Hajdu Jonatán és tornásza Kovács Zsófia. Ott lesz a dunaújvárosi, de jelenleg Győrben szereplő úszó Takács Krisztián is. A női vizilabda-válogatott olimpiai keretében pedig hat Dunaújvárosi Egyetem játékosa bizakodhat.
2016-06-15Ügyes ZsebibabákAz apró lánykák, akik tornára adták a fejüket már egészen kis koruktól, bemutatták tudásukat, szépséges mozgásukat június 4-5-én megrendezett Zsebibaba versenyen. A II.és III. korcsoportban vidékbajnok lett a Dunaferr SE csapata.
2016-06-10Az a fránya svájci gerendaA fiatalabb lánytornászok, a juniorok előbb kezdték el a kontinensbajnokságot, mint a felnőtt versenyzők. A juniorok között csapattag volt a dunaújvárosi Jakab Noémi (kép).
2016-06-09Már munka vanMost már hivatalos, hogy a férfi tornászok közül Hidvégi Vid, a női tornászok közül pedig a dunaújvárosi Kovács Zsófia indul a riói olimpián.
2016-06-08Mától ismét edzés. A kis angyalka is utazni fogHazaérkezett Dunaújvárosba az Európa-bajnokságról Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza. A berni kontinensbajnokság emlékezetes esemény lesz Zsófia életében.
2016-06-07Hazatért Kovács ZsófiKovács Zsófiát, Trenka János és Joó Gabriella edzőket Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren a város nevében.
2016-06-06Zsófia leadta névjegyét. Nagyon élvezte a versenytSzenzációsan szerepelt Kovács Zsófia (kép) a női tornászok berni Európa-bajnokságán, ahol a szerenkénti fináléban felemáskorláton a pontszerző ötödik helyen végzett, míg ugrásban hetedik lett.
2016-06-04Nagyot és szépet ugrott ZsófiMi, dunaújvárosiak jól tudtuk - legalábbis azok, akik szeretik a tornát -, hogy a svájci, berni Európa-bajnokságon a Dunaferr SE tornásznőjének (első éves felnőtt versenyző), Kovács Zsófiának (kép) igen nagy a tét.
2016-06-00Dunaújvárosi sportolók a rioi olimpián. Körkép az ötkarikás játékok tükrébenA XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon részt vevő dunaújvárosiak bemutatása: Hajdu Jonatán (kajak-kenu), Takács Krisztián (úszás), Kasó Orsolya és Garda Krisztina (vízilabda), Kovács Zsófia (torna). A paralimpián induló Gurisatti Gyula nyilatkozata.
2016-05-27A "gyakik" rendbenAz Európa-bajnokságon dől el az olimpiai részvétel Kovács Zsófia számára. Beszélgetés a Kovács Zsófia tornásszal.
2016-05-20Öt alapítvány kapott támogatástÚtfelújításokról, pályázatokon való indulásról döntött a közgyűlés. A Dunaferr Repülő Klub szervezte repülőnapra 100 000 forint támogatást szavaztak meg, Kovács Zsófia tornászt is támogatják havonta 250 000 forinttal a nyári játékok végéig.
2016-05-12Kovács Zsófia óvatosan versenyzettAz elmúlt hét végén rendezték meg a felnőtt és junior országos tornabajnokságot. Részletes eredmények a cikkben.
2016-04-22Kovács Zsófi olimpiai kvallifikációt szerzettMég kérdés, hogy a tornászok közül ki képviseli az országot az olimpián.
2016-04-20Tornászok itthon és külföldönMozgalmas napokat élnek át a Dunaferr SE tornászai. Az elmúlt hétvégén a fővárosban is versenyeztek. Nemrégiben pedig a gumiasztalosok Spanyolországban szerepeltek. Makovits Mirtill bronzérmet nyert. Részletes eredmények a cikkben.
2016-04-19Utazik, nem utazik?Kovács Zsófia és Makra Noémi is olimpiai kvótát érő helyen végzett a tornászok Rio de Janeiróban rendezett tesztversenyén, de a szabályok szerint csak egyikük lehet majd ott a nyári játékokon.
2016-04-15Zsófinak szurkolhatunkKét válogatott női tornász, Makra Noémi és a dunaújvárosi Kovács Zsófia, valamint a női válogatott szövetségi kapitánya, Draskóczy Imre már Rióban, a tesztverseny helyszínén tartózkodik.
2016-04-01Harmadik hely a felnőttek közöttKiválóan szerepelt élete első felnőtt Világkupa versenyén, Dohában Kovács Zsófia.
2016-04-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - márciusban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2016-03-30Felnőtt lett bronzéremmelA dohai Világkupán Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza bronzérmet nyert.
2016-03-30A baracsi tornászcsapatok a döntőbenA baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola tornászai az országos versenyen ismét nagyszerű eredményt ért el. Mindkét csapat bejutott az országos döntőbe.
2016-03-21Tesztversenyen indulA női válogatott kapitánya Kovács Zsófiát, a Dunaferr SE tornászát küldi ki az olimpiai tesztversenyre.
2016-03-11Kovács Zsófia a bajnokA jelenlegi Európa-bajnokot megelőzve, Kovács Zsófia megnyerte a linzi nemzetközi tornászviadalt. Az olimpiai részvételért küzd most a Dunaferr SE tornásza.
2016-03-08Kovács Zsófia diadalaMárcius 5-én Linzben az Austria Open tornászversenyen a magyar női válogatott is szerepelt, csapatban és egyéniben is. Kovács Zsófia első helyen végzett egyéni összetettben, Jakab Noémi tizenkettedik lett.
2016-03-07Teli a kosár érmekkelFebruár utolsó napjaiban rendezték meg Budapesten az országos diákolimpia döntőjét torna sportágban. Részletes eredmények a cikkben.
2016-01-29Aranyérem az Öcsi Bácsi KupánA baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola tornászlányai Kalocsán szerepeltek. Arany-, ezüst- és bronzérmet is szereztek.
2015-12-08Egy kosár érem ÚjvidékrőlA Dunaferr SE tornászai december 4-e és 6-a között Újvidéken versenyeztek egy nemzetközi viadalon. Részletes eredmények a cikkben.
2015-11-24Szép gyakorlatok GyőrbenNovember 20-22. között rendezték meg Győrben a tornászok Szuper Csapatbajnokságát és a Mesterfokú Bajnokságot, ahol Jakab Noémi bronzérmet nyert.
2015-11-18Rutinszerzés, gyakorlásAz elmúlt hétvégén Franciaországban, a Párizs melletti Combs-la Ville városkában versenyzett két dunaújvárosi tornászlány: Badics Charlotte és Makovits Mirtill (kép).
2015-11-11Felújítják a csarnokotFelújítják a tornacsarnokot. Beszélgetés Mátyás Gáborral, a Dunaferr SE elnökével.
2015-11-10Negyedik hely LiberecbenA csehországi Liberecben versenyzett a Dunaferr két női ifjúsági tornásza: Jakab Noémi és Halász Dóra Szimonetta. Ebben a városban tartják rendszeresen, minden évben az Olimpiai Reménységek Versenyét torna sportágban. A magyar csapat a negyedik helyen végzett.
2015-11-06Olimpiai reménységek (kishír)Az Európai Olimpiai Reménységek Versenyén résztvevő magyar csapat tagjaként szerepel a Dunaferr SE két tornásza: Jakab Noémi, Halász Dóra Szimonetta.
2015-10-28Megvédték az első helyetBudapesten versenyeztek a dunaújvárosi tornászlányok. Az országos utánpótlás magyar csapatbajnokság második fordulóját rendezték meg, ahol a serdülő tornászlányok fölényesen nyertek.
2015-10-21Boldog ezüstérmesA Budapesten megrendezett felnőtt egyéni másodosztályú országos tornászbajnokságon három szeren is ezüstérmet szerzett Balogh Kíra, a Dunaferr SE tornásza.
2015-10-14Reménységek versenye leszOrszágos egyéni női utánpótlás tornaversenyen vettek részt a dunaújvárosi tornászlányok a Budapesten. A Dunaferr SE tornászainak eredményei.
2015-10-13Horváth Enikó sikerei (kishír)A Mariborban megrendezett 48. Salamunov nemzetközi emlékversenyen Horváth Enikő, a Dunaferr SE tornásza egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert.
2015-09-12Ketten az ob-nSzeptember 11-én a budapesti Körcsarnokban megkezdődött a tornászok országos bajnoksága, két dunaújvárosi résztvevővel: Horváth Enikő, Kovács Zsófia.
2015-09-02Kapcsolat is lehet ebbőlEgy hetet töltött néhány dunaújvárosi tornászlány Svájcban. Az edzőtáborozás célja az volt, hogy ezek a lányok kimozduljanak a dunaújvárosi, meglehetősen ingerszegény tornacsarnokból.
2015-08-14Kovács Zsófi a felnőtt mezőnyben indulHáromfős magyar válogatott tornászcsapat utazott Tbiliszibe (a cikkben helytelenül Tibilisznek írják) az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Köztük volt két dunaújvárosi tornász is, Kovács Zsófia és Jakab Noémi.
2015-08-08Svédek továbbképzésen nálunkHét svéd tizenegy éves tornász közösen a Dunaferr SE tornászaival végezték a gyakorlatokat.
2015-08-05Nagy siker Tibilisziben [Tbilisziben]Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza a Tbilisziben megrendezett Európai Olimpiai Fesztiválon három szeren is bekerült a döntőbe, ez még egy tornásznőnek sem sikerült ezen a versenyen. Ugrásban a negyedik helyen végzett.
2015-07-28Ketten utazhatnakA tbiliszi ifjúsági olimpiai játék torna számában két dunaújvárosi női tornász is indulhat: Jakab Noémi és Kovács Zsófia.
2015-07-09Zsófia igen, Noémi talánA magyar ifjúsági tornászok javában készülnek az EYOF nemzetközi viadalra, az Európai Olimpiai Ifjúsági Fesztiválra, ahol Kovács Zsófia biztosan indulhat.
2015-06-20Utolsó versenyen is érmekRendkívül sikeres bajnoki évet zártak a Dunaferr SE tornászai. A Budapest-Vidék női utánpótlás egyéni bajnokság eredményei. A Vidékbajnokság összetett győztese Halász Dóra Szimonetta, összetettben Miklós Dorina ezüstérmet nyert, Jakab Noémi min a ngy szeren aranyérmet nyert. További eredmények a cikkben.
2015-06-04Szó sincs vakációrólMegállás nélkül versenyeznek mostanában a dunaújvárosi tornászok. A Dunaferr SE tornászainak a közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredményei.
2015-05-16Komolytalan után komolyEbben a versenyévben szinte minden országos bajnokságon, versenyen, kupán, sőt, néhány külföldi viadalon is indulnak a Dunaferr tornászai, gumiasztalosai. A közelmúltban megrendezett versenyekről. Kép: Balogh Kíra.
2015-05-09Mirtill volt a kedvencMakovits Mirtill, a Dunaferr SE tornásza az első nemzetközi versenyén máris kupát nyert.
2015-04-29Minden korosztály színre lépSzövetségi versenyek, külföldi viadalok és a gála a Dunaferr SE tornászainál. A közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredmények.
2015-04-08Dupla öröm a szerekenÁprilis 2-án és 3-án Százhalombattán rendezték meg a Matolay Elek Emlékversenyt. A második versenynapon Horváth Enikő bronzérmet, Kovács Zsófia három aranyérmet, egy ezüstérmet, Halász Dóra, Badics Charlotte, Makovits Mirtill két bronzérmet nyert.
2015-04-04Három tét az emlékversenyenÁprilis 2-án és 3-án Százhalombattán rendezték meg a Matolay Elek Emlékversenyt. Csapatban a Dunaferr SE tornászai (Tóth Dorottya, Kovács Zsófia, Makovits Mirtill) a harmadik helyen végzett.
2015-04-02Válogatottak a szerenMost már szinte minden hétvége foglalt a dunaújvárosi tornászok számára. Különböző hazai és külföldi viadalokon lépnek fel. Beszámoló az elmúlt versenyeken elért eredményekről. Kép: Horváth Enikő, aki ezüstérmet nyert a szerbajnokságon.
2015-04-01Vasváris tornászérmekA Dunaferr SE tornászai részt vettek a közelmúltban megrendezett országos diákolimpia döntőiben. Részletes eredmények a cikkben. Kovács Zsófia (kép) pedig a magyar utánpótlás-válogatottal Oslóban versenyzett, ahol egyéniben arany- és bronzérmet nyert.
2015-03-26Elődöntő SzegedenDiákolimpia elődöntő Szegeden, amelyen részt vettek a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola tornászai.
2015-03-17Legyen elegáns a tornaA múlt hét végén ismét Dunaújvárosba látogatott a magyar női tornász válogatott szövetségi kapitánya, Draskóczy Imre. A néhány évvel ezelőtt még aktív, neves ukrán tornásznő, Alina Kozich is vele érkezett.
2015-03-05Foglalt a dobogó a baracsiak számáraHuszonhárom tanulóval vett részt a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola a "B" kategóriás leány torna megyei diákolimpián. Simon Gréta ezüstérmet, Csabankó Csilla bronzérmet nyert.
2015-02-06Brüsszelben él a legendás tornászA dunaújvárosi Óvári Éva azpálinkás is 1976-os montreali olimpián vett részt a magyar csapat legfiatalabb tagjaként.
2015-01-24Dobogós csapatok, különdíjA baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola tornászai a diákolimpián sikeresen szerepeltek. A III-IV. korcsoportban ezüstérmet nyertek. Kiss Beatrix öt ezüstérmet, Simon Réka bronzérmet nyert. A baracsi csapat különdíjat is kapott.
2014-12-09Befejezés ÚjvidékenA Dunaferr SE öt lánytornásszal - Badics Charlotte, Körtés Kora, Miklós Dorina, Halász Dóra Szimonetta, Tóth Dorottya - képviselte a magyar színeket a tíz nemzet versenyén Újvidéken.
2014-12-02Több hazai dobogós helyezésSikeresen szerepeltek a Dunaferr Kupán a dunaújvárosi tornászok. Részletes eredmények a cikkben. Kép Makai Lilla, Mayer Gréta.
2014-11-25Szombaton itthon Dunaferr KupaA Csányi Rajmund Emlékversenyen két dunaferres tornászlány, Horváth Enikő és Kovács Zsófia (kép) versenyzett.
2014-11-12"Zsebi babák" a tornacsarnokbanA Dunaferr SE fiú ás lánytornászai külön versenyeztek, a fiúk az FTC Kalotherm Kupán, a lányok a Zsebi baba és a jövő tornászbajnokai versenyen vettek részt. Összetett bajnok lett Makovits Mirtill, második lett Badics Charlotte, Körtés Kora (kép).
2014-11-04Ifjúsági a felnőttek közöttOktóber 28. és 30. között rendezték meg Békéscsabán a Magyar Mesterfokú Bajnokságot a legjobb hazai tornászoknak. A Dunaferr SE női versenyzői szintén indultak a rangos viadalon. Kovács Zsófia két aranyérmet szerzett.
2014-10-31Kovács Zsófia aranyérmeiKovács Zsófia két aranyérmet nyert a tornászok mesterfokú bajnokságának október 30-i szerenkénti döntőiben.
2014-10-21Éremgyűjtő újvárosi hatosfogatA Dunaferr SE tornászainak eredményei a közelmúltban megrendezett versenyeken. Kép: Tóth Dorottya, Körtés Kara, Kovács Zsófia, Van Der Sluis Badics Charlotte, Markovits Mirtill, Miklós Dorina.
2014-10-16A kapitány jövőre is számít ráA felnőtt magyar női tornász-válogatott tagjaként Horváth Enikő kivívta az indulási jogot a jövő évi világbajnokságra. "Mi voltunk a legszebbek, jól néztünk ki, és mindig vidámak voltunk. Ezt Horváth Enikő a kínai világbajnokság magyar tornászcsapatának dunaújvárosi tagja mesélte már érkezése után." Interjú.
2014-09-23Közel negyven év utánA dunaújvárosi női tornasport újabb nagyszerű sikerét jelenti, hogy évtizedek után kineveltek ismét egy felnőtt válogatott tornászt, Horváth Enikőt, aki most Kínában a világbajnokságon képviseli hazánkat. Beszélgetés a sportolóval.
2014-07-29Olimpia kommunista bojkottalA XXIII. nyári olimpiai játékokat harminc évvel ezelőtt nyitották meg Los Angelesben. A magyar csapat azonban a szovjet bojkott miatt nem vehetett részt az eseményen. A válogatott dunaújvárosi tagjai voltak: Paprika Jenő tornász, Vadász Csaba birkózó, Juhász Anikó tornász. A sportolók visszaemlékezései.
2014-05-21Nem mondja ki, de bólintKovács Zsófia a legjobb magyar junior tornász volt az Európa-bajnokságon. Beszélgetés Trenka Jánossal és Joó Gabriellával, a Dunaferr SE tornászedzőivel és Kovács Zsófiával.
2014-04-29Dorina kedvenc szere a gerendaMiklós Dorina eddigi legnagyobb sikerét érte el. A Budapest-Vidék bajnokság országos versenyen szerzett aranyérmeket korosztályában. Beszélgetés a sportolóval.
2013-12-14Kovács Zsófia: érmek ÚjvidékrőlA Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia Újvidéken szerepelt egy nemzetközi versenyen, ahol arany-, ezüst- és bronzérmet nyert.
2013-12-05Öten az egyéni bajnokságbanA dunaújvárosi női tornászok az év végén is szerepeltek jelentős országos viadalon. Öten versenyeztek a fővárosban. A Női Utánpótlás Egyéni Bajnoksága a Kanyó Éva Kupáért versenyen Kovács Zsófia (kép) három aranyérmet és egy bronzérmet nyert. További eredmények a cikkben.
2013-05-25Zsúfolt és nagyon sikeres májusA Dunaferr SE tornászainak a közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredményeik. A képen Kovács Zsófia, aki a diákolimpián három aranyérmet és egy bronzérmet nyert.
2013-03-25Három csapatot megelőztekA tizedik helyen végzett az országos lány torna diákolimpián a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola.
2012-12-08Gumiasztaltól a rímekigA Pannon Oktatási Központ vezetője köszöntötte az iskola büszkeségeit, Németh Kittit magyar bajnoki aranyérmes tornászt, és Kovács Balázst, aki a Regösök húrján országos vers- és prózamondó találkozón arany oklevelet kapott.
2012-11-29Kovács Zsófia kétszeres bajnok!A Budapesten megrendezett magyar bajnokságon Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza kétszeres magyar bajnoki címet szerzett. Részletes eredmények cikkben.
1999-05-31Kétfordulós ezüstéremA 2. torna csapatbajnoki fordulón az ifjúsági korosztályban a Dunaferres lányok ezüstöt nyertek.
1993-12-30A szépre emlékezikInterjú Horváth Lászlónéval, a dunaújvárosi női torna sikerkorszakának edzőnőjével.
1993-11-25Most a lányok...A bp-i ifjúsági OB-n a Dunaferres lányok harmadikok lettek, a fiúknál lóugrásban ezüst.
1993-10-19Tehetségek most is vannakA női torna helyzetéről a városban.
1991-10-18"Aranyos"kislányokAz országos vidékbajnokság serdülő I. versenyén aranyérmesek lettek csapatban. Helyezések.
1989-11-24Tornász-örömAz ifjúsági első osztályú torna csapatbajnokságról és az egyéni bajnokságról. Eredmények: a lány- és a fiúcsapat is második lett. Egyéni összetett bajnok: Pánczél Miklós a D. Kohász sportolója. Fotó P. M-ról.
1989-10-31Badics RékaAz országos vidék-és I. osztályú csapat- ill. egyéni bajnokságon B. R. valamennyi szeren aranyérmes lett.
1989-06-27Volt egyszer egy csapat. "Már semmi sem volt jó..."Egyszerre hagyták abba a tornát a Kohász felnőttcsapatának lányai. A miértekre adnak magyarázatot az érdekeltek. Régebben jobb hangulatúak voltak az edzések, mostanra semmi sem volt jó, ahogy csinálták. Megromlott a kapcsolat köztük és az edző között. Hogyan tovább? 1 fotó a tornászlányokról.
1989-02-14Olimpikonokat nevelt. Dunaújvárost választotta.Ágoston Mihály a DKSE női szakosztályának új edzőjéről. Fénykép Á.M-ról.
1988-06-28Házi verseny lett belőleA nemzetközi Dunaferr tornaversenyen csapatban1. lett a D. Kohász. Egyéniben 1. lett Supola Zoltán, Péter Mária, 2. lett Pánczél Miklós, Verbóczky Petra. Különdíj Péter Máriának, Supola Zoltánnak.
1988-04-29Munka, ami másoknak gyönyörűség. Az edző.Szabó Ferenc, a D. Kohász női tornaszakosztájának vezető edzőjének nyilatkozata eredményes munkájárol. Fénykép: SZ. F.
1987-12-11Tornászok ÚjvidékenJól szerepeltek a Kohász versenyzői: Török Orsolya, Szabó Judit, Pánczél Miklós. Női- és férfitorna verseny.
1987-12-01Bajnok: Török Orsolya és Verbóczky KolosSerdülő első osztályban országos csapatbajnokságon a D. Kohász tornászlányai első helyezést értek el. A csapat eredményei, részletesen.
1987-05-19Nem örül, ha dicskednek veleEgy dunaújvárosi tornásztehetség, Tőke Szilvia bemutatása.
1986-10-31Bajnoki címek. A régiek nyomában.Dunaújvárosi Ifjúsági tornászlányok sikerei a magyar bajnokságon. Nevek, fényképek. Tőke Szilvia egyéni összetett 2. hely, felemás korlát 1. Péter Mária 2 bronz
1985-12-24Lelépve a szőnyegrőlNyers László, Dunaújváros első olimpikonja nyilatkozik életéről és a mai birkózókról. Szloboda Éva nyilatkozik sport-pályafutásáról. Fényképek.
1985-11-29Jó légkör a "csariban". Szemrevaló lányokA dunaújváosi tornászlányok eredményei. Fénykép.
1984-11-16Torna: Megjöttek és utaznakA dunaújvárosi tornászlányok külföldi sikereiről. Szloboda Éva, Bruzsa Erika, Juhász Anikó. Fénykép.
1984-10-19Torna: Szloboda is indultA dunaújvárosi tornászlányok eredményei a felnőtt I. osztályú országos bajnokságon
1984-02-14Íme Dunaújváros 1983. évi legjobb női és férfi csapataA D. Kohász I. osztályú női tornászgárdája, és az egyesület felnőtt kézilabda-csapata - az olvasók szavazata alapján. Fényképek a két csapatról.
1983-11-01Szépek lehetünk... Paprika Jenő remekül tornászottA dunaújvárosi tornászok szereplése a Budapesten rendezett világbajnokságon. A legszebb tornásznő: Óvári Éva lett.
1983-06-21Torna: Paprika /Jenő/ bajnok, Juhász Anikó ezüstérmesAz országos tornászbajnokságon szereplő dunaújvárosiak eredményei
1983-03-25Torna: Bíztató idénykezdésKíválóan szerepeltek a dunaújvárosi tornászlányok a női első osztályú bajnokságon. Eredmények
1983-03-22Torna: Juhász Anikó remekelt a vidékbajnokságonUgrásban és talajon bajnokságot nyert. Kép: J. A.
1982-12-21Három mesterJuhász Anikó, Szloboda Éva és Paprika Jenő mesterfokú bajnokságot nyert. Képek: J. A., Sz. É., P. J.
1982-10-22Egy hellyel előrébbAz országos női tornászbajnokságon a D. Kohász SE csapata ezüstérmes lett. A tornászcsapat névsora: Juhász Anikó, Szloboda Éva, Szabó Éva, Bor Enikő, Koós Katalin, Papp Rita.
1982-10-22Nem kapta-cserélte az aranyérmet!Juhász Anikó bemutatása, aki országos női bajnokságon felemás korláton aranyérmet nyert.
1982-08-20Óvári Éva most fizeti a tandíjatInterjú Óvári Évával.
1982-08-17Egy új trió (képaláírás)Három tehetséges tornász bemutatása, akik az "A" válogatott keret tagjai lettek: Juhász Anikó, Szloboda Éva, Papp Rita. (nem teljes szöveg)
1982-03-26Vidékbajnok: Juhász AnikóA budapesti Tornacsarnokban rendezett versenyen.
1981-12-22Magyar bajnokok (képanyag)Czigler Anikó atléta, Simon Balla István atléta, Ágoston Zita atléta, Szloboda Éva tornász, Varró Márton birkózó és Valentényi Sándor birkózó. Képek.
1981-12-22Torna: Harmadik a KohászAz országos I. osztályú női csapatbajnokságon. Eredmények.
1981-11-24Tornászaink a VB-nA moszkvai tornász VB-n résztvevő dunaújvárosi versenyzők képe.
1981-06-26Versenyek szünet nélkülTorna országos összetett egyéni bajnokság:Paprika Jenő 3. lett. A szerenkénti döntőkben Kovács Péter 1 bronz, Paprika 1 ezüst, 1 bronz, Erdélyi Péter 1 ezüst, Tóth Margit 1 ezüst, 2 bronz.
1981-06-12Harminchat olimpiai pontKíválóan szerepelt az országos ifjúsági bajnokságon Szloboda Éva, aki az összetettben korláton és talajon első lett. Kép: Sz. É.
1981-05-29VidékbajnokságAz 1981. évi vidékbajnokságon Tóth Margit az összetettben és 3 szeren lett első, Berényi György összetettben, lólengésben és korláton nyert. Erdélyi Péter talajon, gyűrűn és nyújtón lett első.
1981-02-12"Én soha nem..."A DKSE kiadta év elején Óvári Évát a Vasas SC-nek. Interjú a tornásszal.
1981-01-23Magyar bajnokok Kovács Péter, Szloboda Éva, Erdélyi PéterA felsoroltak fényképei.
1980-08-12Becsülettel helytálltak sportolóinkA moszkvai olimpián a dunaújvárosiakat is tartalmazó női torna válogatott 5. lett. Kovács Péter talajon 5. lett, s ezzel a 2. legjobb magyar.
1980-06-20Olimpiára készülnekHárom dunaújvárosi olimpikon Kovács Péter, Óvári Éva, Hanti Erzsébet tornászok edzőikkel - Tatán.
1980-04-29VidékbajnokságA torna vidékbajnokságon Óvári Éva megszerezte az összetett bajnoki címet, de bajnokságot nyert ugrásban, korláton és talajon is, második lett gerendán. Hanti Erzsébet ugrásban, korláton és talajon ért el 2. helyet.
1980-02-12Olimpiai esküDunaújvárosi olimpikonok: Óvári Éva, Hanti Erzsébet, Kovács Péter, Erdélyi Péter, Berényi György és Paprika Jenő, Kovács József.
1980-01-04Magyar válogatottak (képaláírás)Hanti Erzsébet (tornász) Rácz Imre (birkózó) (teljes szöveg)
1979-12-21Tokióban...(kishír)A nemzetközi versenyen Óvári Éva gerendán, Flandler Erika ugrásban szerzett első helyet. Kovács Péternek két ezüst érme lett.
1979-11-27Bözsi Texasba repültÚj tornászlány-tehetség, Hanti Erzsébet portréja.
1979-11-20Szloboda Éva nagy sikereAz országos serdülőbajnokságon összetettben első lett. Egyes tornaszereken is - felemás korlát kivételével - aranyérmes lett.
1979-10-12Torna :Sikerek.Ausztria-Magyarország tornászviadalon a dunaújvárosi Berényi második, Erdélyi pedig ötödik lett. D Kohász serdülő leány-tornászai az országos csapatbajnokságon elsők lettek. A csapat névsora.
1979-07-27Vendégcsapat AngliábólTornászok Angliából.
1979-05-08Óvári Éva ismét bajnokAz Országos Egyéni bajnokság eredményeiről.
1979-01-09Magyar bajnokokKépek: Berényi György junior tornász és Óvári Éva felnőtt tornász
1979-01-05Magyar bajnokokLővei Mária felnőtt-tornász ugrásban. Képek: Lővei Mária, Erdélyi Péter
1978-12-19Óvári Éva a legjobb tornásznő (kishír)A sportágak szakszövetségeinek szavazása alapján.
1978-11-21Mesterfokú bajnokságÓvári Éva mesterfokú bajnokságot nyert. Szegeden Erdélyi Péter hatodik lett.
1978-10-31Sikeres szereplés a világbajnokságonÖsszetett egyéniben Kovács Péter 15., Óvári Éva 12. lett. Óvári Éva a gerendán 4. helyezést ért el.
1978-10-27Tornászpalántáink országos sikereAz országos serdülő I. o. csapatbajnokságot nyert a Kohász női tornaszakosztályának serdülő I. csapata.
1978-10-24Óvári Éva, Tóth Margit és Kovács Péter a válogatottbanA világbajnoki versenyeken. Nyilatkoznak az edzők.