József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | város

44 db találat
Dátum downCímLeírás
2018-07-20Virágos Magyarország pályázat: itt volt a zsűriMásodszor is benevezett városunk a Virágos Magyarország versenybe, miután tavaly, első nevezésünkkor különdíjjal ismerték el Dunaújváros erényeit az immár huszonötödik alkalommal megrendezett pályázat szervezői. A bírálóbizottság július 19-én, szerdán járt a városban.
2016-08-00Rácalmási Városnap. Főzőverseny eredmények. Rácalmásért kitüntető oklevél. Rácalmás köz-szolgálatáért.Az államalapítással és az új kenyérrel együtt Rácalmás várossá nyilvánításának 7. évfordulóját is ünnepelték 2016 augusztus 20-án. Az önkormányzat vezetői elismeréseket adtak át ebből az alkalomból, és kulturális program várta a rácalmásiakat. Rácalmásért kitüntető oklevélben részesült Dr. Zongor Gábor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára és Kovács Enikő refomátus lelkipásztor. a képviselő-testület Rácalmás Köz-Szolgálatáért kitüntetést adományozott Hegedűs Klára köztisztviselő, Szabó Istvánné köztisztviselő és Vargáné Moldován Katalin pedagógusnak.
2011-01-06Erről beszéltünk 2010-ben"Mitől volt hangos a város tavaly, és mi foglalkoztatta a helyben élőket?" Események, történések rövid összefoglalója 2010. máodik felében.
2011-01-05Erről beszéltünk 2010-ben"Mitől volt hangos a város tavaly, és mi foglalkoztatta a helyben élőket?" Események, történések rövid összefoglalója 2010. első felében.
2009-09-01Falunapból városavató RácalmásonBeszámoló az ünnepségről
2009-08-26Rácalmás is előlépett: új város a térképenA városalapítást egész napos ünnepléssel tették felejthetetlenné a rácalmásiak, akik augusztus 21-én kulináris és kulturális élvezeteknek egyaránt hódoltak a Jankovich-kúria területén.
2008-06-01Várossá lettAz okmány ünnepélyes átadására várhatóan 2008. július 25-én, a Szabolcs Napok keretében kerülhet sor.
2006-01-14Fejletlenek, vagy tán megtévesztettek?!Valóban Dunaújváros a legfejletlenebb város a kategóriájában? Megkérdőjelezhető a HVG cikkének hitelessége.
2001-05-17Fotóalbum városunkról, nem csak magunknakElkészült a Rosti Pál Fotóklub által készített és szerkesztett fotóalbum a városról.
2001-02-14A büszkeség-lista élén a sportÖsszel a középiskolások és főiskolások egy része közmeghallgatáson vett részt: mi az amire büszkék és mi az amit szégyellnek a városban.
1997-12-19Vetélkedő másodszor a HírlappalA Dunaújvárosi Hírlap által meghirdetett város-ismereti vetélkedő döntőjét a Dunaferr Sportcsarnokban tartották. A versenyről. !. lett a Kereskedelmi iskola 3. v. osztálya. További eredmények.
1997-10-07Arra telt, ami nagyon hiányzottA Dunaújvárosi Hírlap által rendezett városismereti vetélkedőn a Móricz iskola nevezett be a legtöbb csapattal. A nyeremény sorsáról.
1997-09-30Közkívánatra ismét beneveznekA Dunaújvárosi Hírlap városismereti vetélkedőjének a győztesei a nagyvenyimi iskola nyolcadikosai voltak. Nyereményük felhasználásáról.
1997-09-16Felejthetetlen kirándulás voltA Dújv. Hírlap tavalyi városismereti vetélkedőjének győztesei számolnak be a most induló sorozatban, hogy kinek mire futotta a játékon nyert pénzből, ajándékból.
1997-05-28Az első lépcső: a terv már elkészült...Elkészült a város első, minden területre kiterjedő környezetvédelmi intézkedési terve, a város környezetvédelmi programja 1 év múlva várható.
1997-05-16Tervezett városok tárlata BerlinbenA "csinált" városokról nyílik ma kiállítás Berlinben. A dunaújvárosi múzeum anyagából is válogattak.
1997-02-15Utak, hidak, őrhelyek PentelénŐri Zoltán cikke.
1997-02-08Tovább sétálunk PentelénA régi utcákról, épületekről.
1996-12-20Diáknak lenni ma itt jó dolog...A városismereti vetélkedő díjkiosztóünnepségéről.
1996-10-21Jubileumi vetélkedésJubileumi vetélkedőt rendezett a Dózsa a 3-as évfordulóra: 1. Móricz, 2.József A., 3. Vasvári.
1996-06-26Betontemplom és depresszióA Honfoglalók albérletben c. cikk 2. része.
1996-06-25Honfoglalók albérletben 1.
1984-11-27Egy óra rólunkA Kossuth adón egyórás riportot sugároz a Magyar Rádió. Nov. 30, 19.30-kor. Magyarország '84 sorozat részeként
1981-08-23Dunaújváros. Visszatérés 1981.A TV 1. műsorában dunaújvárosi riport a 22 évvel ezelőtt készített felvétel alanyaival találkozik a riporter. A város fejlődéséről.
1981-08-18Riportfilm DunaújvárosrólAug. 21-én mutatják be a tévében a Visszatérés c. filmet, mely Dújv. fejlődését mutatja be az előző film óta (22 éve Fiatalok városa címmel készült film Sztálinvárosról).
1981-01-09Városunkról sugározVárosunkról sugároz holnap a TV 1-es műsora riportfilmet "Berendezkedtünk" címmel.
1980-12-30Egy megújult folyóirat dunaújvárosi számaA Fejér megyei Szemle 1980/1. számáról, melynek Dújv. a témája.
1980-11-14A férfiak városaRiport a városról a városlakókkal a 30. évf. alkalmából.
1980-07-23Film DunaújvárosrólBefejeződött a 30 éves városról készülő dokumen- tumfilm forgatása. Rendezője Borhy Anna.
1977-11-04Megnyílt a Corso-ételbárA Dózsa II. városrészben, november 2-án. Szabó Gyula, a Dunaújvárosi Fogyasztási és Beszerző Munkásszövetkezet igazgatója adta át.
1970-07-16DunaújvárosKépes riport a 20 éves városról.
1970-07-08Válaszolunk hallgatóinknakEgy garázsépítési ügy bonyodalmai.
1970-06-15Kettőtől hatig DunaújvárosbanA Dújv-ból közvetített kívánságműsor szövege. A műsor közben beszélgetések a városról, a vas- műről.
1970-04-04Lakótelep helyett városFehér Kálmán újságíró emlékei a hőskorról. Né- hány adat a máról. "Előzetes" a 20. évfordulóra.
1970-04-01Junge Stadt an der Donau.Rövid város és gyártörténet.Adatok képek. Német nyelvű cikk.
1970-02-02Húszéves lett az "ejtőernyősök"...Interjúk, életképek. Sófalvi István a tanács vbelnökhelyettese, Szentirmai Béla a főiskola KISZ vb. titkára és Horváth Erzsébet főiskolai hallg. a riportalanyok.
1970-01-11Gyárváros a fennsíkon, a Duna mellettRiport jellegű írás a városról, adatok, tények amúltról, jelenről. Ill. Pálfalvi János grafikájaa városról.
1963-07-21Ki mit vár a szocializmustól.Dunaújvárosi emberek nyilatkoznak.
1962-11-23A női munkaerő közvetítésének új rendje a Városi TanácsnálA munkaközvetítés szigorítása.
1960-03-06Eine Stadt für IlonkaEgy város Ilonkáért. Képes riport Sztálinváros- ról.
1954-05-21Hároméves a Sztálinvárosi Tanács1951. május 18. jelentős nap a városunk életében, hiszen ez a városalakulást és egyben a Tanács megalakulását is jelenti.
1953-03-17Sztálin városa a DunánálA város jelentőségéről.
Dunaújváros a nagykor. útján.Urbanisztika,demográfia.
RendezvénytervezetA város 25. éves jubileumára tervezett rendezvények.