Keresés

Forrás típusa:
Keresendő :
Szerző:
Cím (címtöredék):
Tárgyszavak:
Minimum dátum: Naptár
Maximum dátum: Naptár
Találati listában megjelenő mezők:
Cím Leírás Forrás név Szerző Kezdőoldal Záróoldal Tárgyszavak Könyvtári jelzet Megjegyzés
Egy oldalon megjelenő találatok száma:
 

Találatok

4894 db találat
előző következő
ListaDátum downCímLeírás
2019-05-24Gergő Panni sikere (kishír)Első helyezést ért el a Kutató Gyermekek Tudományos Konferenciáján a Dózsa iskola tanulója, Gergő Panni. (nem teljes szöveg)
2019-05-24Öt kategória, 27 nevező a nyolcadik fesztiválonIdén nyolcadik alkalommal rendezték meg a VIII. Kisfilm Fesztivált, amelyre az elmúlt évek jelentkezési számait felülmúlva 27 beadott mű érkezett. A versenyzők filmjeit a zsűri 5 kategóriára osztotta.
2019-05-24Kemény felkészülés - eredményes tornaSzorgalmas munka folyik a Dunai Ökölvívó Egyesületben, ami szép eredményeket hozott számukra áprilisban is. Sulák András vezetőedző foglalta össze a legutóbbi sikereiket.
2019-05-23Játékban lett a kontinens bronzérmeseVolman Ferenc neve nem ismeretlen a malomjáték kedvelőinek táborában. A baracsi fiatalember már öt Európa-bajnokságon is bizonyította, ott a helye a legjobbak között.
2019-05-23Az egész idény szempontjából is nagyon fontos ez a válogatóMájus 23. és 26. között Szolnokon rendezi meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az I. Felnőtt és Ifjúsági Válogatóversenyt. A Dunaferr SE szakosztálya 15 sportolóval 32 versenyszámban nevezett. Az indulás előtt a helyi csónakházban kerestük fel a csapatot.
2019-05-22Horgászok országos csapatbajnokságaAhogy arról tudósítottunk, hét végén rendezték meg a dunaújvárosi szabadstrandon a Horgászok Velencei-tavi és Duna menti Szövetségének halfogó versenyét. A verseny eredményei a következőképp alakultak.
2019-05-20Az ország tortája döntőjében. Boldogasszony csipkéje - és mindaz, ami még mögötte vanA dunaföldvári Tóth Norbert negyedik alkalommal indult ugyanis a Magyarország tortája elnevezésű versenyen, ahol (megszakítás nélkül!) negyedszerre jutott be a legjobb öt torta közé. Idén a Boldogasszony csipkéje elnevezésű alkotásával.
2019-05-20Rangos horgászverseny itthonA Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége Dunaújvárosban, a szabadstrandon tartotta a szövetség halfogó versenyét a hét végén.
2019-05-20A sportra, az egészséges életmódra nevelés részeMájus 17-én, pénteken rendezték meg a Dunaújvárosi Egyetem Campus Arénájában a Suli Foci Kupa, illetve Centrum Kupa kispályás labdarúgótornák szuperdöntőit.
2019-05-17Megyei verseny, ahogy azt egy tűzoltó átélteSzappanos Imre, a Véd-Sz papírgyári létesítményi tűzoltók szolgálatparancsnoka papírra vetette, ahogyan ő megélte a napokkal ezelőtt megtartott megyei szakmai versenyt, és megtisztelte szerkesztőségünket azzal, hogy beszámolóját eljuttatta hozzánk.
2019-05-16Favágás, gázpalackok és sérült keresése a füstbenKiválóan szerepeltek az újvárosi lánglovagok a megyei vetélkedőn: hivatásosaink győzedelmeskedtek a kategóriájukban, a nem hivatásosok között pedig a Véd-Sz létesítményi tűzoltói végeztek a dobogó legfelső fokán.
2019-05-16Hat medál a diákolimpiárólA dunaújvárosi lábtoll-labdázók május 10–11-én Zánkán az országos diákolimpián vettek részt. Dunaújvárost tizenhét tanuló képviselte, akik hat dobogós helyezést értek el.
2019-05-15Borús időben is jó volt a kapás. Borús időben is jó volt a kapás a nagykarácsonyi horgásztavonA nagykarácsonyi horgászverseny rendezője idén is a helyi ifjúsági klub volt, valamint sokat segített a mindenféle tennivalókban a Nagykarácsony Testvértelepüléseiért Egyesület tagsága.
2019-05-15Emese sokoldalú, és sikert sikerre halmozSzmodics Emese Anna, a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója hosszú ideje sikert sikerre halmoz. A Pangea Matematikaverseny országos döntőjében 3. helyezést ért el a Móricz, illetve Dunaújváros színeiben. Felkészítője természetesen ismét Lászlóné Durecz Andrea volt.
2019-05-15Versennyel emlkeztek az egykori történelemtanárukraMájus 10-én 5. osztályos kisdiákok részvételével zajlott a Semetkay történelemverseny a Beszédes József Általános Iskolában Dunaföldváron.
2019-05-14Kiss Balázs kiváló bemutatkozása az első válogató előttMájus 11-12-én rendezték meg a gyorsasági kajak-kenu szakág első versenyét, a felnőtt és ijfúsági rangsorolót, ami tájékoztató képet adhatott mindenki számára, hol tart a felkészülésben, nem sokkal az első Európa- és világbajnoki válogató előtt. A futamokon olimpiai- és világbajnokok sora is rajthoz állt, s természetesen ott voltak a Dunaferr SE tagjai is.
2019-05-11A megismerés sajátos kapujaA héten rendezték meg a Táltos világ népmese- és népballada előadói találkozót a Munkásművelődési Központban. Tízen továbbjutottak az országos gálára.
2019-05-10Meseország útlevele a Táltos világba. Megismerni a népmesekincsetA Magyar Versmondók Egyesülete és a CsupaCsoda Birodalom NépmesePont meghirdette Táltos világ címmel egy népmese- és népballada-előadói találkozót a Munkásművelődési Központba május 9-re.
2019-05-10Bánkis tanulók nyerték el idén a vándorkupátBánkis diákok nyerték el a Magyar Vöröskereszt Diákvér vándorkupáját, amely eddig a Széchenyi gimnázium egyik dísze volt. 2019. május 7-én került új helyére a kupa, amelyet a vöröskereszt részéről Feth Katalin és Geist Julianna adott át Schőn Beatrix tagintézmény-vezetőnek, akik kiemelték, hogy a diákok a jövő kulcsai ennek az életeket mentő programnak.
2019-05-10Egy korosztályos futóbajnoki cím még hiányzik a készletbőlTizedszer teljesítette a Balaton Szuper Maraton (BSZM) távfutó versenyt nemrégiben dr. Szabó Zoltán, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház belgyógyász főorvosa. Ezzel harmadikként szerepel a tizenkétszer megrendezett verseny képzeletbeli dicsőségfalán.
2019-05-09Tavaszi gasztrokaland a kereskedelmibenA vidéki vendéglátóipari szakközépiskolák gyűltek össze a dunaújvárosi kereskedelmi és vendéglátóipari középiskolában amely helyet adott a Tavaszi gasztrokaland nevű versenynek, melynek a témája a street food volt.
2019-05-08Arany, ezüst és bronz minősítés. Kistérségi borverseny, immár huszonhatodik alkalommalHuszonhatodik alkalommal szervezte meg a Duna menti Szent Orbán Borrend Adony a Kistérségi borverseny elnevezésű programját. Az esemény megnyitóján először Schmidt Attila, a borrend nagymestere fogadta a megjelenteket. A nagymester megköszönte Somogyi Balázsnak, Perkáta polgármesterének azt, hogy ismét méltó helyszínen valósulhat meg a verseny.
2019-05-08Újra aranyos a VasasA Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes táncosainak, vezetőinek és segítőinek állhatatos munkája ismét büszkeségre okot adó eredményeket hozott.
2019-05-08Hét végén nagyüzem volt az újvárosi birkózóknálAz elmúlt hét végén több rangos eseményen is képviseltette magát a Dunaferr SE birkózó-szakosztálya.
2019-05-07Versenyhelyzetben a sárkányhajósokÁprilis 27-én, szombaton a 8. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnoksággal megkezdődött a nyílt vízi szezon.
2019-05-06Sóderparti és NyelvtörőA Violin Alapfokú Művészeti Iskola 2. és 3. színjátszó csoportja Polgár Lilla vezetésével két versenyen is részt vett a közelmúltban és ismét nagyon szép sikereket értek el.
2019-05-06A legkisebbek kezdték a kajak-kenu szezontÁprilis utolsó hétvégéjén, a versenyzők és az edzők nagy örömére, elkezdődött az idei kajak-kenu versenyszezon.
2019-05-06Sok munkával kiváló pályát építettek az első ob-futamraSikerrel rajtolt nemrégiben az endurokrossz-bajnokság Dunaföldváron.
2019-05-03Az egész város büszke lehet Lillára. A nyolcéves lány eddig minden versenyt megnyertRóka Lilla eddig mindig kiérdemelte az első helyezést hazai és nemzetközi hegedűversenyeken. Egy éve kezdett el versenyezni. A polgármester oklevéllel jutalmazta.
2019-05-03ÉletmentőkA Magyar Vöröskereszt már 48. alkalommal hirdette meg az országos elsősegélynyújtó versenyt. Az első területi fordulót múlt pénteken tartották meg városunkban.
2019-05-03Országos helyesírási versenyLászló Lilla (kép) az iskolai és a megyei válogatón is első helyezést ért el, így jutott tovább az országos döntőbe. Szép eredménnyel és élményekkel gazdagodva tért haza.
2019-05-03A Hikari karatékák diákolimpiai aranyaiElég sok minden történt az utóbbi időben a Makita-Hikari Dojo karateegyesület háza táján. A versenyek mellett a vezetőedző, Schneider László előbb Norvégiában vett részt az Eb-n bíróként, majd Japánban járt szakmai továbbképzésen.
2019-05-02Horgászok versenye elsején. Sporthorgászok versenyeztekRekordszámú nevezővel, fővárosi vendégekkel kiegészülve zajlott le a helyi sporthorgászok hagyományos május elsejei versenye.
2019-05-02Másodjára is az UVSE nyert a döntőben. Nem sikerült egyenlíteni, egy lépésre a címvédéstől az UVSESzombaton az aranyérmes álmok életben tartása lesz a tét a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázói számára, miután a három sikerig tartó bajnoki finálé párharcának második, április 30-i, kedd esti összecsapását is elveszítették a regnáló bajnok Újpest ellen.
2019-05-02Több sportágat is kipróbáltA II. Rendészeti Kupa küzdősportversenyen a Pálhalmai Országos Bv. Intézetet nagykesztyűs ökölvívásban Mar­tyin János törzszászlós képviselte.
2019-05-02Nemzetközi versenyen szereztek érmeketA Dunaferr SE birkózó szakosztálya Hollandiában, Utrecht városában vett részt utánpótlás nemzetközi versenyen április végén.
2019-05-02Diákolimpiai aranyérmek a Vasvári tornászaitólAz elmúlt hét végén a fővárosi tornacsarnokban rendezték meg a diákolimpia döntőjét, amelyen a dunaújvárosi tornászok is indultak.
2019-05-00Idén dupláztak a Pannon diákjaiKönnyűzene, illetve fotó és vizuális műfajok kategóriában bizonyultak a legjobbnak a Pannon Magángimnázium diákjai, akik összesen tizenkét arany, két ezüst és nyolc bronzminősítéssel tértek haza Székesfehérvárról, a 2019-es Fejér Megyei Diáknapokról. Ezzel a teljesítménnyel - amellyel megduplázták a tavaly szerzett hat aranyminősítésüket - a harminc induló középiskola között az előkelő ötödik helyen végeztek a Pannonosok.
2019-05-00Almavirág fesztiváli hétvége (képaláírás). Egészségőrök, különleges kiállítások, sztárzenekarok, remek fellépők, finom sütemények, jó hangulat. Almahámozó verseny. Finom süteményeket kóstolhattunk- A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület hagyományos tavaszi nagyrendezvényének, az Almavirág Fesztiválnak adott otthont a Jankovich-kúria május 11-én és 12-én. Bőséges és színvonalas volt a kínálat ezúttal is a család, az egészség, a sport, a kultúra és a gasztronómia jegyében - Képes beszámoló a rácalmási XI. Almavirág Fesztiválról - az almahámozó verseny helyezettjei a cikkben - a sütiverseny helyezettjei a cikkben
2019-05-00Táncos sportsikerekA rácalmási Kid Rock and Roll SE gyermek táncosai első versenyükön, a IX Országos Táncművészeti Fesztivál Fejér Kupáján akrobatikus rock and roll sportágban kimagasló teljesítményt nyújtottak. A csapat tagjai: Géber Eszter Bíborka, Jobb Liliána, Módi Bianka, Pinthoffer Jázmin Sára, Molnár Melinda, Tőkei Alexandra és Antal Letícia. Felkészítő tanár: Köbli-Mohr László
2019-05-00A Rácalmás Sportegyesület hírei. Ismét jótékonykodtak az íjászok. Az első verseny... (képaláírás)- Tóth Csaba beszámolója a Vajk Íjászkör segélyakciójáról, versenyeiről - Az első verseny (2019-ben) Szolnokon az ifiknek és a felnőtteknek is tájékoztató jellegű volt, az eredményekből sejteni lehet az erőviszonyokat. A rácalmási kenus Horváth Benedek 1000 méteren harmadik lett, Vass Zoltán (LSE) és Kollár Kristóf (ATSE) mögött. Kétezer méteren második lett Hodován Dávid (ATSE) mögött, s harmadik lett Kollár Kristóf (ATSE) (teljes szöveg
2019-04-29Országosan bizonyítottA közel múltban szervezték meg az Oriental Spring Gyermek- és Felnőtt Keleti Táncversenyt Balatonszemesen. A versenyen indult Perkátáról a kiskamasz Rácz Noémi, aki kezdő, tini kategóriában versenyzett, mint szóló táncos, illetve egy csoportos számban is részt vett. Szép sikerrel térhetett haza.
2019-04-27Az első félidőben már minden eldőltÁprilis 26-án, pénteken este a fővárosi Hajós Alfréd Sportuszodában megkezdődött az egyik fél három nyert mérkőzésig tartó magyar női vízilabda bajnoki döntő.
2019-04-26Triplázott a SzéchenyiMinden évben komoly érdeklődés kíséri a fiatal sakkozók legnagyobb seregszemléjét, a diákolimpiát. Kiugró eredményt jelentett a középiskolás lányok között a Széchenyi István Gimnázium sikere. Háromszor egymás után lettek elsők.
2019-04-25Negyedikek a széchenyisekÖsszesen tizenkét csapat részvételével zajlott a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Fejér megyei döntője április 24-én Székesfehérváron, ahol a Széchenyi Gimnázium diákjai negyedik helyezést értek el.
2019-04-20A tanulási folyamat fontos része voltHarmadik alkalommal rendeztek női utánpótlás-jégkorongtornát nemrégiben a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Az esemény ezúttal is sikert hozott a résztvevőknek és a rendezőknek egyaránt.
2019-04-18A közlekedés biztonságáértImmáron harmadik alkalommal hirdette meg a helyi rendőrkapitányság a dunaújvárosi óvodákkal és általános iskolákkal összefogva a Biztonságos közlekedés gyerekszemmel című rajzpályázatát, amelynek legjobbjait, egy kiállítás keretében április 17-én, szerdán délelőtt díjazták a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában.
2019-04-18Camembert-es szarvasburger snidlinges lazackorong utcárólA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája immár 3. alkalommal rendezte meg április 17-én délelőtt a Tavaszi gasztrokaland elnevezésű gasztronómiai versenyét, amin 3 fős csapatok versenyeztek szakács, cukrász, pincér összeállításban. Az alaptéma a street food volt.
2019-04-18Öt aranyérem a hibátlan kivitelezések gyümölcseÁprilis 14-én, vasárnap Budapesten rendezték meg a II. ELTE spring open nemzetközi bajnokságot három nemzet és 250 sportoló részvételével. Az eseményen a dunaújvárosi Spartan Cheerleading Sportegyesület versenyzői is megmérettették magukat.
2019-04-17Kreatív matek és informatikaImmár második alkalommal rendezte meg a Klebelsberg Központ a Dunaújvárosi Egyetemmel közösen a nagy sikerű MaTech kreatív matematika- és informatikaversenyt Budapesten április 16-án.
2019-04-17A tornászfiúk érmei és helyezései a vidékbajnokságrólA budapesti Központi Tornacsarnokban rendezték meg a fiútornászok csapatbajnokságát, mégpedig annak második fordulóját. A fiú, gyermek, kezdő korcsoport versenye egyben vidékbajnokság is volt.
2019-04-17Senki sem emelt náluk több súlyt a feje föléÁprilis 13-án, szombaton csaknem száz fővel rendezték meg Budapesten a BKV Előre csarnokában a súlyemelők ez évi masters országos bajnokságát. A dunaújvárosi csapat nem bízta a szerencsére a szereplését, kemény munkával készült a versenyre. A rendszeresen induló Török János és fia, Péter mellett Hoffmann Károly is nevezett a versenyre
2019-04-16Hagyományos versenynek indult, borünnep lett belőleA Dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend szervezésében a XI. alkalommal rendezték meg a Dunamenti Települések Borversenyét. A kétszázhat bormintát értékelő, negyvenhárom bírálót, köztük országos szaktekintélyeket felvonultató eseményt Horváth Zsolt, a város polgármestere nyitotta meg.
2019-04-16Íjászparadicsom a Duna mentén, RácalmásonÁprilis 13-án, szombaton ismét egy igazán komoly és kihívásokkal teli versenyre hívta a helyi, a térségi és az országos íjásztársadalmat a rácalmási közösség.
2019-04-15A csapatok között a másodikok lettekA Dunaferr Sportegyesület a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvánnyal közösen rendezte meg a napokban a Tusják János-emlékversenyt Mezőfalván, amely a DAK Kupa Közép-magyarországi Diák I-II. szabadfogású területi egyéni bajnoksága is volt. A rendezvény rekordot döntött, hiszen több mint 180 nevezés érkezett.
2019-04-13A hatodik helyen végzett a DPASE együtteseÁprilis 10-én, szerdán lezajlott a Danone Focikupa a Gyermekekért első, regionális döntője Martonvásáron, amelyen nyolc utánpótláscsapat vett részt, köztük volt a Dunaújváros PASE korosztályos együttese is.
2019-04-12Nyúlgátépítés és tűzoltás Radarban. Katasztrófavédelmi ismeretek versenyeÁprilis 11-én tartották a hagyományos, felmenő rendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi verseny területi fordulóját.
2019-04-12"Aki szaval, az ajándékot ad"Idén is megrendezte a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola hagyományos tankerületi versmondóversenyét, amit rendszerint a költészet napjához igazodva tartanak.
2019-04-10Bálint Ágnes olvasási verseny. Ismét Bálint Ágnes olvasási versenyt rendeztek AdonybanAz első Bálint Ágnes olvasási versenyt 2003-ban rendezték meg a rendkívül termékeny és joggal népszerű írónő szülőhelyén, Adonyban. A tizenhetedik vetélkedő döntőjére hat településről: Adonyon kívül Pusztaszabolcsról, Nagyvenyimről, Bes­nyőről, Beloianniszból, Rácalmásról érkeztek csapatok, némelyik helyről egyszerre több is, mivel az októbertől levélben folyó elődöntők során szerzett pontszámok döntöttek a részvételről.
2019-04-06A Marcipán díjnyertes fagylaltja. Régi örmény-zsidó sütemény az alapjaNagy László (kép), a dunaföldvári és a dunaújvárosi Marcipán cukrászda tulajdonosa részt vett egy nemzetközi fagylaltversenyen, ahol első helyezést ért el a magyarországi elődöntőn, egy saját készítésű fagylalttal, a Rugelach-hal. Jövőre Bolognába utazik az európai döntőre.
2019-04-06A szezon végére egy bronzA közelmúltban befejeződött a Steel Bulls Cup sorozat. A Dunaújvárosi Acélbikák három korcsoportban is megrendezték a nemzetközi jégkorongtornát – az idei már a hatodik volt a sorban. Legutóbb az U 14- es korosztály bizonyíthatott.
2019-04-05Egyenletek megoldása a feladat. Egyenletmegoldás: a vártnál is jobban teljesítettek a diákokÉvek óta megrendezi a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája március végén a matematikai városi egyenletmegoldó versenyt, az úgynevezett Egyenletmegoldó párbajt. Eredmények a cikkben.
2019-04-04Ifjú Gorillákat toboroz az egyesületRemekül kezdte a Divízió I-es bajnokság nyugati csoportjában a Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapata, hiszen két mérkőzésből két magabiztos sikert könyvelhettek el.
2019-04-03Ezúttal is remekeltek a Gárdonyi iskola diákjaiA közelmúltban a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola lábtoll-labda csapata Nyárlőrincen vett részt az országos utánpótlásversenyen, ahol nagyon szép eredményeket értek el a diákok.
2019-04-03Örömteli pillanatok KiskunfélegyházánA Matolay nemzetközi emlékverseny csapatversenyében a Dunaferr szerezte meg az első helyet. Bolya Sára, Makovits Mirtill, Kovács Zsófia triója egyértelműen dicsérhető.
2019-04-02Egy nagyon fájó párharc végeAz NB I Liga negyeddöntőjében március 31-én, vasárnap újabb vereséget szenvedtek a Dunaferr Sportegyesület röplabdázói, így nem kerültek a sorozat elődöntőjébe.
2019-04-01Szöllősi Martin és az ezüstdobogóAz országos úszóbajnokságról szóló eredményközlőnkből – lapzártánk miatt – kimaradt, hogy március 29-én, pénteken a Dunaferr SE kiválósága, Selmeci Levente 8. helyet szerzett, azaz A döntőt úszott 400 méter vegyes úszásban.
2019-04-01Hiába nyert Kovács Zsófi, nem utazhat majd az EB-reÖsszeségében remek eredményhalmazzal zárta a hét végi Matolay Elek Emlékversenyt a Dunaferr SE tornászcsapata, amely komoly éremkollekciót gyűjtött be a két versenynapon.
2019-04-00Negyedik konzolverseny az E-Sport szerelmeseinekA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség immár negyedik alkalommal rendezi meg a Duna FIFA Electronikus Sport Kupát. Az eseménynek a Szöglet Sport Bár ad otthont 2019. április 27-én.
2019-04-00Sakkozóink a diákolimpiánKiválóan szerepeltek a Jankovich Miklós Általános Iskola sakkozó tanulói a diákolimpia országos csapatversenyén. A Szombathelyen megtartott versenyen a felsős lányok 3. helyezést értek el. A csapat tagjai: Hegedüs Luca, Molnár Kiara, Krizsán Krisztina. A felsős fiúk hetedik helyen végeztek. A csapat tagjai: Tancsa Tamás, Krizsán Balázs, Poór Dénes (alsós) és Tóth Noel (alsós)
2019-04-00A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola hírei. Kimagasló versenyeredmények. Sporteredmények. Ünnepélyes átadó (képaláírás). Iskolánk új pedagógusai- SNI versmondó verseny, tankerületi történelem verseny, körzeti matematika verseny, Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok ismereti vetélkedő, Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírás verseny. A versenyeken résztvevő diákok és eredményeik a cikkben - Körzeti futóverseny 2019. 03. 19. Adony, Suli Foci Kupa 2019. 03. 26. Nevek és eredmények a cikkben - 2019. április 1-jén az EFOP és TOP pályázat keretében átadásra került iskolánk új, korszerűsített épülete és a mellette található teniszpálya (teljes szöveg) - Képes bemutató az új pedagógusokról
2019-03-29A döntőért fociztak a sportcsarnokban. Nagyon ment a kicsiknek a Suli Foci KupábanA Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezték meg a Suli Foci Kupa második fordulóját.
2019-03-29Egyenleteket oldottak megMár régi hagyomány, hogy a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája március végén megrendezi a matematikai városi egyenletmegoldó versenyt.
2019-03-29Reménykeltő a fiatalok játékaHatodik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Acélbikák a ­Steel Bulls Cup-ot utánpótlás-korú jégkorongozóknak.
2019-03-29Fekete Dóra remeklése sokatmondó visszajelzésFekete Dóra a Dunaferr SE kiválósága a 7. helyen ért célba a Debrecenben rendezett magyar úszóbajnokság 100 méteres női mellúszó számának döntőjében.
2019-03-27Speciális Olimpia: dunaújvárosi éremözön Abu Dhabiban – köszönjük, Lívia, köszönjük, Szebasztián!A tornászok mezőnyében kizárólag két dunaúvárosi fiatal, Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián képviselte Magyarországot az Abu Dhabiban és Dubajban 2019. március 7 és 24 között zajló speciális olimpián.
2019-03-27Táncoltak a Mezőföld virágai. A hét végén kiválasztották Székesfehérvárott a Mezőföld virágait, a mieink is köztük voltakMárcius 23-án, szombaton, Székesfehérváron a Malom utcai Táncházban lezajlott VII. Mezőföld Virágai Szólótáncverseny. A versenyen 19 táncműhely növendékei vettek részt. Mezőföld Virága címet nyert el Koncz Levente és Farkas Áron (Baracsi Széchenyi Zsigmond AMI), illetve Pásztor Máté és Molnár Lilla (Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes).
2019-03-27Így szerepeltek a kis biológusokA március 22-én, pénteken rendezték meg a Széchenyi István Gimnáziumban a 27. Kisbiológusok Találkozóját. Eredmények a cikkben.
2019-03-26"Charles Babbage"országos AutoCad versenyA Bánki Donát Középiskola 1992-ben indította el a „Charles Babbage” Országos AutoCAD versenyt középiskolás diákok részére. Már második éve a Dunaújvárosi Egyetemmel közösen szervezik a versenyt. Ebben a tanévben a verseny első fordulóján, február 26-án 11 iskola 94 versenyzője vett részt a két kategóriában. A feladatok értékelése után mindkét kategóriában az első 10 versenyzőt hívta be a versenybizottság a 2019. március 23-ai a döntőbe, ahol a diákok 10 különböző iskolát képviseltek.
2019-03-25Hatvan kis biológus bemutatójaA város és a térség oktatástörténetében (is) kiemelt helyet foglal el a Széchenyi István Gimnázium által 1993-ban életre hívott rangos seregszemle, a Kisbiológusok találkozója, amelyen szak­avatott zsűri előtt mutathatják be a biológiához, az egészséges életmódhoz és a természetvédelemhez kapcsolatos prezentációikat az általános és középiskolás tanulók.
2019-03-23Kis biológusok találkozója a SzéchenyibenMárcius 22-én rendezték meg 27. alkalommal a Kisbiológusok találkozóját a Széchenyi gimnáziumban.
2019-03-23Steel Bulls Cup hatodszorA jégcsarnokban március 22-én, pénteken délután megkezdődött a Dunaújvárosi Acélbikák rendezésében a hatodik Steel Bulls Cup jégkorongtorna az U 12-es korosztálynak.
2019-03-23Farkas és Dort fővárosi érmeiMárcius közepén rendezték meg a BVSC tavaszi kupa úszóversenyt, amelyen Dort Máté, valamint Farkas Botond állt rajtkőre a Dunaferr Se egyesületéből.
2019-03-23Rajtolnak a Gorillák, szeretnék kinevelni a jövő generációjátMozgalmas időszak és rengeteg változás történt a Dunaújváros DAK Acél Gorillaz amerikaifutball-együttesénél.
2019-03-22Tökéletes körülmények között készülhet nálunk a válogatottDorkó Péter, az Egri VSI szakembere irányítja a serdülő magyar ökölvívó-válogatottat, amely ezen a héten Dunaújvárosban edzőtáborozott. A mostani felkészülését a horvátok elleni csapattalálkozóval zárja szombaton. Ennek, ahogy a közös munkának is, a radari küzdősportcentrum ad helyszínt, kilenc súlycsoportban tíz mérkőzés lesz, ami előtt a DÖSE fiataljai mutatkoznak be barátságos mérkőzéseken.
2019-03-22Versenyek mellett edzőtábort is szerveztekAz elmúlt napokban két versenyen is részt vettek a Dunaferr SE birkózói, és közben egy edzőtábort is szerveztek.
2019-03-22Negyedik hely a Magyar Kupában. Továbbra is a legjobbak között a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda AkadémiaNem sikerült a bravúr női kézilabdázóinknak a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében.
2019-03-21Ismét városi virágosítási versenyIdén is kiírták a „Virágos Dunaújvárosért 2019” versenyt.
2019-03-21Láthatták, hogy hova kell majd fejlődniükNekem szimpatikus György Lászlónak (kép), a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata vezetőedzőjének fogalmazása: „bekerültünk az elit klubba”. Tény, a Magyar Kupa legjobb négy csapata között éremért játszani felemelő érzés lehetett.
2019-03-20Magabiztos siker és díjátadásEz a hét is jól kezdődött a Dunaferr DUE Dutrade futsalcsapatának számára, hiszen magabiztos játékkal tartotta itthon a három pontot, a nagyot küzdő Debreceni Egyetem ellen vívott, hétfő esti bajnoki mérkőzésen.
2019-03-19Fiatal tehetségek szereplése vasárnapMint arról korábban beszámoltunk, remek sikerrel zárult a III. Dunaújváros Duatlon. Eredmények a cikkben.
2019-03-19Rostás Arnold dobogós helyezéseA napokban rendezték meg Somogyjádon a Kaposvári Sportiskola szervezésében a serdülő korcsoportosok második minősítő birkózóversenyét. Dunaújvárost ketten képviselték, Rostás Arnold és Angyal Márk.
2019-03-18Duatlon: idénykezdet a napsütéses Duna-partonA vártnál jóval többen álltak rajthoz a március 17-én, vasárnap dél­előtt az immáron harmadik alkalommal jelentkező dunaújvárosi duatlon versenyen, amelyen az igazi nagy menők mellett a lelkes amatőrök is bizonyíthattak.
2019-03-18Nem csalódás a negyedik hely, sokat tanultak a találkozókbólA negyedik helyen végzett a Dunaújvárosi Kohász KA együttese a kézilabdázók Magyar Kupájában.
2019-03-16Kétszáz nevezés a vasárnapi duatlon versenyreMárcius 17-én, vasárnap ismét benépesül az alsó Duna-part, az utóbbi két esztendőhöz hasonlóan ismét izgalmas versenyek várhatók több kategóriában is a helyi DTSE által szervezett Duatlon versenyen, amelyre több mint kétszáz nevezés érkezett.
2019-03-16Pécsre viszik Ványa bácsitJúnius 6-15. között rendezik meg a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozót )POSZT).
2019-03-16Tündöklő tanítványokA Wesley - Da CapoMűvészeti Iskola kitűnő eredményei. Rendszeresen részt vesznek versenyeke.
2019-03-14Helyi darab országos sikert ért elA Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) programjában már önmagában is óriási dolog szerepelni, így eleve sikernek könyvelhető el, hogy egy helyi darab is bejutott a 2019-es POSZT versenyprogramjába.
2019-03-14Lépcső az égig (képaláírás)Abu-Dzabiban készített fotót egy szinte egekbe nyúló lépcsőről Kiss Piusz. Az amatőr fotós képét a Csak tiszta forrásból elnevezésű nemzetközi pályázat díjára is jelölték. A pályázaton a Kárpát-medencében élő és alkotó magyar fotósok indulhattak, így ezek a lépcsők akár a nemzetközi elismertség felé is vihetnek. (teljes szöveg)
2019-03-13Megvédte címét a városi bajnok. Megőrizte trónját a Dunabiztos a városi futsalbajnokságbanA 2018/2019-es városi futsalbajnokság két legeredményesebb gárdája csapott össze március 11-én, hétfőn este a Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnokában. A kilátogató szurkolók egy remek, feszültséggel teli meccset láthattak.
2019-03-12Nívós verseny legjobbjai köztA kétnapos utolsó fordulón az ország legjobb 36 csapata mérettette meg magát, köztük az Archeopteryx fantázianevet viselő dunaújvárosi delegáció is. A széchenyis diákok összesítésben a 25. helyen végeztek, ám a verseny olyan szoros volt, hogy mindössze 40 pont választotta el őket a dobogó első fokától.
2019-03-12Illatozó és finom szalagos fánkokat kóstolt a zsűriFánkverseny, kiállításmegnyitó és 40 éves évforduló egyaránt szerepelt Perkáta programjainak napirendjén a közelmúltban.
2019-03-12Minden versenyző éremmel tért hazaA Makita-Hikari Dojo karatékái januárban megkezdték az éves munkájukat a programtervben foglaltak szerint haladva.
2019-03-09Csak a nevében lesz Old Boys, és kispályás ez az együttesPetrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára ezt a tisztségét egy általa kedvelt polgári foglalkozása mellett tölti be. Úgy tűnik, hogy valahol föllelt még egy kis szabadidőt, amit az új szenvedélyének, az Old Boys kispályás focicsapatnak szentelhet.
2019-03-08Lövészverseny (kishír)Az idei első IDPA - nemzetközi lövészverseny sok hivatásos és amatőr lövészt csalt ki a dunaújvárosi lőtérre múlt szombaton. Jöttek Ukrajnából, Romániából és Moldáviából is. (nem teljes szöveg)
2019-03-07Döntőre készülnek a széchenyisek. Komoly munka a döntő előttA Széchenyi Gimnázium öttagú csapat bekerült a Semmelweis Egészségverseny döntőjébe, azaz a legjobb 36-ba az induló 470 csapat közül. Ahhoz, hogy a hét végi versenyen a legjobbat hozzák ki magukból, a Szent Pantaleon Kórház is hozzájárult. Március 6-án, szerdán délután kettőkor dr. Máté Ágnes, az SBO vezetője tartott elméleti képzést az Archeopteryx csapatának, azaz Al-Sheraji Raufnak, Cserni Ágotának, Karcsai Rózának, Keringer Klaudiának és Kósa Benedeknek, sőt, felkészítő tanáruk és osztályfőnökük, Márkus Zoltán jóvoltából az egész osztálynak.
2019-03-05Széchenyisek a legjobbak között. A döntőbe jutottak a SOTE versenyénKözel ötszáz nevező közül kerültek be a legjobb 36-ba, jelenleg az előkelő 21. helyen állnak a IV. Semmelweis Egészségverseny pontozási listáján.
2019-03-01A célnak megfeleltMivel a hét végi, Győr elleni mérkőzést jövő szerdára halasztották, a játékban maradás céljából, az NB I B-s Kispest női kézilabdacsapatával játszott a Dunaújvárosi Kohász edzőmérkőzést szerdán este. A nézőtéren ült elegánsan civilben Szekerczés Luca és Kazai Anita. Ők ketten pihenőt kaptak György László vezetőedzőtől.
2019-03-01Szöllősi Martin a kupa legeredményesebbjeA Dunaferr SE úszószakosztályának versenyzői az elmúlt hét végén Kecskeméten versenyeztek a 34. Bácsvíz Kupa nemzetközi versenyen. Az egyéni pontverseny alapján Szöllősi Martin (kép) lett a találkozó legeredményesebb férfiversenyzője az 50 méteres mellúszásban elért időeredménye alapján.
2019-03-01Ilyen még nem volt, az ország legjobbjaiOrszágos elsők a mezőfalvi gyerekek! A hatalmas siker mellett külön ki kell emelni, hogy a sok nagyvárosi iskola mellett egyetlen vidéki intézményként remekeltek a mezőfalvi birkózók. A döntő eseményeiről Tombor István testnevelő tanár és edző számolt be lapunknak.
2019-03-01Szervezésből ötös. Önfeledt játék a Suli Foci KupánA Vasvári, valamint az apostagi és a sárbogárdi iskola fiataljai nyertek korcsoportjukban a Suli Foci Kupa második fordulójában. Eddig mintegy 500 általános iskolást csábítottak a sportpályára.
2019-03-00Sikerszériában a "Keri"A DSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Középiskola diákjainak sikereit ismerteti Magyarné Pocsai Henriett oktatási igazgatóhelyettes.
2019-03-00A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok hírei. Az I. Timpanon Amazon Kupa megnyitója. A nyolcadikosok keringője. Jótékony íjászverseny. Oviolimpia - kötélhúzés és sorversenyekKépes beszámoló a 2019. februári-márciusi sporteseményekről, rendezvényekről
2019-03-00Nívós produkciók - esély a Gálára!Lendvai Józsefné Kálnay Adél: Hamvadó idő című versét, Gyalus Boglárka (ének) és Hegyi István (ének és szintetizátor) József Attila: Gyermekké tettél című megzenésített versét adták elő a székesfehérvári Kor-Társ Nyugdíjas Ki mit tud?-on. Mindkét produkciót Oklevéllel jutalmazták.
2019-03-00A Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. Sikeres évkezdés. Itt a farsang, áll a bál... Az iskola felsős diákjai is farsangoltak.- Januárban (2019.) a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyben megyei döntőbe jutott a Jankovich Miklós Általános Iskola három diákja: Mikó Fanni (7.a), Ranga Petra (7.b) és Udvari Nóra Napsugár (2.a) - 2019. február 8-án tartották a Jankovich iskola alsósai a farsangi bált az iskola tornatermében - A Jankovich iskola felsősei idén (2019) először az új sportcsarnokban tartották a farsangot
2019-03-00Köszönet a támogatóknak és a jótékony versenyen részt vevő íjászoknak2019. március 3-án jótékonysági íjász versenyt rendezett a rácalmási Vajk Íjászkör a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban. Kollár Andor íjász társuk lábprotézisére gyűjtöttek
2019-02-28Diákvér: ismét tarolt a címvédő. Köszönet a Széchenyi önkéntes váradóinakA helyi középiskolák számára rendezett véradóverseny őszi szezonjában ismét a széchenyis diákok voltak a legaktívabbak. Diákvér: köszönet a címvédőnek!
2019-02-28Tizenhatan a legjobbak közöttA Dunaújvárosi Szakképzési Centrumhoz tartozó középiskolákból összesen tizenhat tanuló került be a szakma kiváló tanulója, valamint az országos szakmai tanulmányi verseny döntőjébe.
2019-02-25Mányi Zsófia kiemelkedő fizikuma első helyet értA remek időjárási körülmények azt eredményezték, hogy több mint hatszáz versenyző érkezett az ország minden régiójából a Budapesti Honvéd sporttelepére, természetesen a Dunaferr SE fiataljai is jelen voltak a megmérettetésen. Fantasztikus eredmény, hogy Mányi Zsófia, korosztálya legkiemelkedőbb fizikumával rendelkezve, megnyerte az összetett versenyt, így a többiek mellett ő különösen bizakodva várhatja a vízi edzéseket.
2019-02-25Kapufában és ziccerben jobbak voltunk, ami semmire nem elégGólképtelenség! Ebbe a betegségbe esett a Dunaferr DUE Dutrade FC csapata a Futsal Club Veszprém ellen vívott, a Magyar Kupa döntőjébe kerülésért játszott mérkőzésen Szigetszentmiklóson, február 23-án, szombaton este. Ez hozta a 3–0-s vereségüket és búcsút.
2019-02-25A baracsiak minden korcsoportban nyertekA házigazda Széchenyi Zsigmond Általános Iskola három korcsoportban is a szerekhez lépett. A baracsiak remek teljesítménnyel, magabiztos tornával minden korcsoportban győztesek lettek, maguk mögé utasítva az adonyi, valamint a székesfehérvári tornászokat.
2019-02-21A Kereskedelmi, valamint a Rudas sikere a fordulóbanA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség nagy sikerrel rendezte meg az I. Centrum Kupa második fordulóját február 18-án, hétfőn a sportcsarnokban, amelyen a helyi és környékbeli középiskolák lány- és fiú­csapatai vettek részt.
2019-02-20Ősgyíkmadarak a döntőbenIdén negyedik alakalommal hirdette meg a Semmelweis Egyetem a középiskolásoknak szóló Egészségversenyt. Az ország minden területéről összesen 470 csapat jelentkezett a januárban kezdődött versenyre. A harmadik forduló után a Széchenyi Gimnázium 11.E osztályos diákjainak egyik csapata, bent van a legjobb 36 döntős csapat között, akik részt vehetnek a negyedik fordulóban.
2019-02-19Kezdésnek szárazföldön mutatták meg erejüketAz idei év első négy regionális Héraklész fizikai felmérő versenyét rendezték meg a napokban az utánpótláskorú – kölyök és serdülő korosztály – kajak-kenusok számára, ezzel kezdődött meg számukra hivatalosan az idei évad.
2019-02-18Szépek is, okosak is és: innovatívak! Minden szinten képviseltek minketA szó legszorosabb értelmében zsúfolásig telt a Rudas tornaterme február 16-án, szombaton jobbnál jobb fejekkel – és ezt ismét szó szerint kell venni!
2019-02-16Szépíróverseny döntőjében (képaláírás)A Szabó Magda Református Tagintézmény négy tanulója bekerült a református általános iskolák országos szépíróversenyének döntőjébe, amely Vésztőn lesz megtartva február 22-én. Hajdú Eszter 2. a, Fekete Noémi 4. a, Pajor Alexa 6. a valamint Kovács Nikolett 7. a osztályos tanulók szorgalmasan gyakorolnak a megmérettetésre. (képaláírás)
2019-02-15Négyes döntőbe került a Kohász! RRemek játékkal jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe a Békéscsaba elleni mérkőzésen a DKKA csapata.
2019-02-12Kiváló világbajnoki hokis hétvége volt ismét a jégcsarnokbanEz jó mulatság, férfimunka volt! Mondhatnánk, ha nem kilenc-tíz éves gyerekek töltötték volna meg a hét végén a Dunaújvárosi Jégcsarnokot. Február 9-10-én, szombaton és vasárnap nem kevesebb mint háromszáztizenöt pici hokis mutatta be tudását a IV. Gyerek Világbajnokságon.
2019-02-07Itthoni és nemzetközi sikerekkel jubilál a klubA 2009-ben alakult Dragon Steel SE az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A dunaújvárosi sárkányhajósok ezen időszakban a hazai és nemzetközi vizeken is kiemelkedő eredményeket értek el.
2019-02-06Kórházi verseny az egészségről. Diákok mérték össze tudásukat az egészséges életmódrólA Szent Pantaleon Kórház, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében játékos vetélkedőt hirdetett az általános iskolák 8. osztályos tanulói részére Egészséges életmód címmel.
2019-02-06Tündérmese volt, ami tavaly velük történtFebruár 4-én, hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy kategóriánkét ki, illetve mely csapatok kerültek be az Év sportolója szavazás három legjobbja közé. Az együttesek között a tízes listán jelölt volt a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-alakulata is.
2019-02-04A továbbjutásért utazhat Fehérvárra az AngelsA dunaújvárosi Angels NJSE női jégkorongcsapat meggyőző játékkal 4–1-re győzte le a vele együtt a negyeddöntőbe jutásért harcoló székesfehérvári Ifj. Ocskay Gábor JA lányait a február 2-i, szombat délutáni hokijátszmában.
2019-02-01EzüstösenGallai Lívia Anna, a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola az Alapfokú Szanyi Irma Zongoraversenyen ezüst minősítést szerzett.
2019-02-00Akikre büszkék vagyunkA 2018-19-as tanév első félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása.
2019-01-31Az ország egyik legjobb csapataJanuár 19-én Kazincbarcikán rendezték meg az országos floorball diákolimpia döntőjét, amelynek korosztályos kiírásában a helyi Vasvári Pál Általános Iskola csapata is részt vett.
2019-01-30Kiváló pálinkákat kóstolhatott a zsűri idén isAz idei évben 2019. január 14-15-én Ongán rendezték meg a ­Quintessence – X. Jubileumi Pálinka- és Párlatversenyt. A megmérettetés eredményhirdetése a rákövetkező hét végén, január 25-26-án volt. Az eseményre 2006 nevezés érkezett, s összesen öt országból küldtek mintákat értékelésre. Perkátáról az idei évben többen is neveztek az eseményre, s szép elismerésekkel érkeztek haza az eredményhirdetésről.
2019-01-30Kulturális seregszemle a Széchenyi gimnáziumbanA magyar kultúra napjához kapcsolódóan immáron 27. alkalommal rendezte meg rangos kulturális seregszemléjét a Széchenyi István Gimnázium, ahol január 25-én, pénteken a vers- és prózamondók mellett a népdaléneklés kategória képviselői is bemutathatták tehetségüket.
2019-01-30Számítógépes alapismeretekA Bocskai István Református Oktatási Központ (BIROK) Szabó Magda Református Általános Iskola a fenntartóváltás után is megtartotta informatika tagozatát, amelynek diákjai remek eredményeket értek el korábban, és a sikersorozat nem apad a BIROK égisze alatt sem.
2019-01-29Bennünk él a böllérhagyomány. Az igazi, természetes ízeknek nem volt párjuk a fesztiválonElég egy kicsi lehetőség, egy baráti invitálás, és máris egymásra találunk, hogy a dolgokat a generációkon keresztül élő szokásoknak megfelelően gyakoroljuk. Mint mondjuk a böllérkedés csúcsát, a kolbásztöltést és -sütést, január 26-án, szombaton délután Dunaújvárosban, a Városháza téren.
2019-01-29A DKKA gárdája az első helyenJanuár 27-én, vasárnap rendezték az emléktornát, mely Gutenkunst Anna, valamint Árva Csaba emléke előtt tisztelget. A szervező DAC mellet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, valamint a Martonvásár Fejér megyei felnőtt bajnokságban érdekelt együttesek vettek részt.
2019-01-29Elkészült a DTSE idei versenynaptára - tessék alapozni!Soroljuk hát a sorszámokat: 3., 4., 6., – kódfejtés helyett elmondanánk: ezek a Dunaújvárosi Triatlon Egyesület idei nyerőszámai. Lesz hát duatlon, triatlon, sőt még neves versenyzők sorát felvonultató triatlon seregszemle is. DTSE 2019.
2019-01-28Az utolsó forduló után a rájátszás következikA városi futsalbajnokság két csoportjában az utolsó fordulót játszották a múlt héten az Arany János Iskola tornatermében.
2019-01-26Kultúrnapi forgataga SzéchenyibenJanuár 25-én, pénteken délután immáron 27. alkalommal rendezte meg a magyar kultúra napjához kapcsolódó, nagyszabású, térségi kitekintésű kulturális seregszemléjét a Széchenyi István Gimnázium.
2019-01-23A közös hobbi hozta össze őketAz év párja 2018 játékunk a napokban lezárult. Köszönjük a fiatal házasok aktivitását, és kívánunk nekik közös életükhöz jó egészséget és sok boldogságot! Idei győzteseink Pappné Szebellédi Tünde és Papp Péter először jelentkezett ilyen szavazós játékra, és nagy örömükre mindjárt meg is nyerték azt. A játék második helyezettjei Gerbovits Barbara és Tibor szintén tavaly augusztusban kötöttek házasságot. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Marczinkáné Dobrovics Adrienn és Marczinka Bence állhatott fel.
2019-01-22Ők már biztosan ott lesznek a megyei döntőnA Pesovár Ferenc Fejér Megyei Népdaléneklési és Népzenei Verseny második területi előválogatóját január 18-án a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendezték meg. Közel harminc nevező mutatta meg tehetségét és felkészültségét a délután folyamán.
2019-01-22Hibátlanul - minden pályára lépő csapat nyertZsúfolt programja volt az elmúlt hét végén a DSE Röplabda Akadémia korosztályos együtteseinek.
2019-01-21Móricz: népzenei területi verseny. Ifjú dalos pacsirták keltették életre népi örökségeinketEgy igazán nívós, nagy multú népdalversenynek adhatott otthont, immár hagyományosan a Móricz Zsigmond Általános Iskola január 18-án, pénteken délután.
2019-01-21Emlékezetes siker a pécsiek ellenJanuár 20-án, vasárnap kezdődött a 2018/2019. évi röplabda NB I Liga: a Dunaferr Sport­egyesület csapata ötjátszmás, maratoni küzdelemben szerezte meg a győzelmet a PTE-PEAC gárdája ellen.
2019-01-19Szépséges menyasszony. "A szépség szerintem valhol az őszinte mosolynál kezdődik"Rangos megmérettetés országos döntője előtt áll Papp Kamilla (kép), aki a 2019 legszebb menyasszonya verseny dunántúli fordulójából másodikként jutott be a fináléba.
2019-01-19Tornagyőzelem: minden meccsüket megnyerveMinden meccsét megnyerve szerezte meg celldömölki tornája első helyét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U 14-es csapata.
2019-01-17Szalayék már az első húszbanAz idei legjobb részeredményét elérve a tizennyolcadik helyen ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 41. Dakar-rali január 15-i versenynapján.
2019-01-16Harmincöt pár versenyzett!Több mint 6262 szavazat érkezett a duol.hu és a Dunaújvárosi Hírlap által szervezett Év Párja versenyen induló friss házasokra. A január 13.-án éjfélkor lezárt szavazáson első helyen végzett Tünde és Péter (1771 szavazat). A perkátai pár nyerte meg a 2 személyes kétéjszakás félpanziós pihenést nyert a Hotel Bonvino Wine & Spa-ba, Badacsony első számú hoteljébe, ahol a helyi gasztronómia, bor és wellness nyújtotta kényeztetést élvezheti.
2019-01-11Kétmillió forint gyűlt össze. A Mad Max nyerte a Carissa KupátTizenhetedik alkalommal rendezték meg a Carissa Kupát. A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete kapta.
2018-12-31Kulcsi viszonzás. A Zemplén kapujábanMég ősszel Kulcson a Nap Háza – Hold Udvara Agroturisztikai Rekreációs Központban a Közelebb hozzuk a világot című nemzetiségi napon a Carpe Diem alapítvány vendégül látta a Zemplén kapujából érkező Mikóházi Ízőrzők Egyesületét. Decemberre viszontlátogatásra hívták a kulcsi alapítványt, amelynek tagjai barátaikkal be is neveztek a VIII. Vadkolbásztöltő és Fogópálinka-versenyre.
2018-12-31Remekül küzdött a Kohász (képaláírás)A Dunaújvárosi Kohász 14-14-es félidő után a második játékrészben remekelt. Végül 32-27-re legyőzte a hazai női kézilabda együttes az Alba Fehérvár KC együttesét. A hazaiak küzdése mellett feltétlenül ki kell emelni Csapó Kyra kapus nagyszerű teljesítményét. (teljes szöveg)
2018-12-29A Bikák győzedelmeskedtek (képaláírás)A Dunaújvárosi Acélbikák december 28-án este otthonukban fogadták a Ferencvárosi Tornaklub jégkorongcsapatát. (nem teljes szöveg)
2018-12-27Korhatáros sportműsor: csak harmincöt éven felülieknek!A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség immáron 12. alkalommal rendezte meg az ünnepek előtt a 35 év feletti labdarúgókat pályára szólító neves terembajnokságát, az Acerbis Old Boys Kupát.
2018-12-27Döntőben a Rudas kéziseiA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia arról tájékoztatta lapunkat, hogy az országos diákolimpiai döntőbe került a Rudas iskola leány kézilabdacsapata.
2018-12-22Győztes évbúcsúztató. Már az első játékrészben eldőlt a pontok sorsaSzenzációmentesen, de mégis meggyőző sikerrel múlta felül a Dunaferr DUE Dutrade FC a vendég Aramis SE-t, az évzáró bajnoki mérkőzésén, december 20-án, csütörtökön este.
2018-12-21Gyógyító karácsonyfák. A Dózsa iskola diákjainak fenyőfadíszítő versenyeA Dózsa általános iskola az idén 21. alakalommal rendezte meg a fenyőfa díszítő versenyt.
2018-12-20Ismét fenyőfákat díszítettek diákok. Az idei díszítőverseny is sikeres volt a DózsábanIdén is megrendezték a hagyományos fenyőfadíszítési versenyt a Dózsa György Általános Iskolában: a karácsonyfákat elajándékozzák az alkotók.
2018-12-20Gárdonyis mesemondósikerekSomogyi Angelika Kármen és Hasanic Dávid Aranyalma-díjban részesültek. Felkészítő tanáraik: dr. Horváthné Lázár Gabriella és Braun Márta.
2018-12-19Jeleskedtek a klub sportolói. Hazai és nemzetközi szinten is jeleskedtek a klub sportolóiKiváló hangulatú, jutalmak átadásával egybekötött összejövetelen zárta és értékelte az idei évet a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya december 17-én, hétfőn este. Jócskán volt ok az örömre és a büszkeségre, hiszen a nemzetközi és hazai versenyeken is jeleskedtek a klub sportolói.
2018-12-18Jövőre ismét itt találkoznak a srácokA jövő bajnokai ezúttal is bemutatták a korukat meghazudtoló felkészültségüket és küzdőképességüket Dunaújvárosban. Ezáltal láthattuk edzők és a mesterek, mellettük a kísérők és a szülők odaadó munkájának gyümölcsét. Tiszteleghettünk a világszínvonalú esemény megálmodói és lebonyolítói előtt. A sikeres sokaságból most a főrendezőt, Vladimir Babicot mutatjuk be!
2018-12-15Ismét öldöklő csataA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói december 14-én, pénteken este a Magyar Kupa elődöntőjében a BVSC ellen játszottak a Tüskeuszodában. Amint a két fél meccsein lenni szokott, ezúttal is hatalmas küzdelem zajlott a medencében, ami végül egygólos BVSC sikert és egyben döntőbe jutást hozott.
2018-12-14Mesemondósiker a GárdonyibanA hagyományokhoz hűen immár 23. alkalommal rendezték meg november végén Nagyvenyimen a tankerületi mesemondó versenyt. A Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulója, Somogyi Angelika Kármen 3. c osztályos tanuló I. helyezést ért el egy zagyvarónai népmesével. Felkészítő tanára dr. Horváthné Lázár Gabriella volt. December 7-én újra megrendezték a mesemondó gyerekek találkozóját, amelynek a dunaújvárosi József Attila Könyvtár adott otthont. Kiemelkedő produkciójáért Aranyalma- díjat kapott: Somogyi Angelika Kármen 3. c és Hasanic Dávid 4. c osztályos tanuló. Angelikát dr. Horváthné Lázár Gabriella, Dávidot pedig Braun Márta készítette fel.
2018-12-14Hét aranyérem a birkózó-utánpótlástólA Dunaferr SE birkózó-szakosztályának és fiókszakosztályának (Gurics György BDSE, valamint Enying VSE) képviselői december 8-án, szombaton Székesfehérvárott a Szondi Kupa meghívásos utánpótlásversenyen vettek részt.
2018-12-14Mesekavalkád Mátyás királyról (kishír)Mesemondó versenyt rendeztek a gyermekkönyvtárban múlt pénteken. A találkozón összesen negyven alsó és felső tagozatos általános iskolás vett részt. Az idei megmérettetés a Mátyás-emlékévhez kapcsolódott. (teljes szöveg)
2018-12-14Éremeső a birkózók gáláján23 érmet szereztek a Szondi Kupa elnevezésű székesfehérvári versenyen a Dunaferr SE és fiók szakosztályainak fiatal birkózói.
2018-12-13Gárdonyis rajz kerül a csomagolásraA SegítsVelem elnevezésű jótékony célú országos rajzpályázaton vettek részt a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai, melynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. A pályázaton a harmadik osztályos Simon Emília Hanna munkája kiemelkedő minősítést kapott, a szintén harmadikos Somogyi Angelika Kármen pedig első helyezett lett.
2018-12-12Remek teljesítményA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Ihász Benett, Koch Adolf, Móró Ákos a Hild József Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjainak írása.
2018-12-12Sulifoci: élmény, sport és gólörömökA múlt héten a népszerű OviFoci programról olvashattak, most pedig itt a SuliFoci, amely december 10-én, hétfőn 15 csapat több mint 130 játékosát mozgatta meg. Az élcsapatokra jövőre egy szuperdöntő is vár.
2018-12-11Történelmet írt sikerével a Karmacsi Autó csapataA Karmacsi Autó együttese nyerte meg az első alkalommal megrendezett Fejér Megye Bajnoka elnevezésű kispályás labdarúgótornát december 9-én, szombaton a Dunaújvárosi Egyetem arénájában.
2018-12-10Advent futócipőben. Adventi átmozgatásDecember 1-jén, szombat kora reggeli órákban még nem úgy tűnt, hogy az időjárás is kegyeibe fogadja az immáron menetrendszerűen érkező adventi közösségi futást, ám aztán elvonultak az esőfelhők, így a szervezők kora délután már bizakodóan várhatták az ünnepi kocogásra érkezőket.
2018-12-10Vereség után az ötödik helyenA röplabda NB I. alapszakasz B csoportjának utolsó fordulójában meglepő idegenbeli vereséget szenvedett a Dunaferr Sportegyesület csapata, így az ötödik helyen zárta ezt a szakaszt.
2018-12-10Szervezésből jelesreA Santa Claus Cup második fordulóját rendezték meg hét végén a DAB jégkorongozói a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.
2018-12-08Egész nap meséket mondtak. Mátyásról mesélő gyerekek találkozójaÁltalános iskolás diákok mutathatták meg mesemondó tehetségüket a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában december 7-én, pénteken.
2018-12-07Kicsik nagy tornája. Még a Mikulás is eljött az Ovi Foci KupáraDecember 3-án rendezték az Ovi Foci zárórendezvényét.
2018-12-07Ütős este Mezőfalván. Amatőr és profi ökölvívók szálltak ringbe a Harcosok LigájábanTelt ház előtt, óriási sikerrel zajlott a Mezőfalván megrendezett Harcosok Ligája elnevezésű amatőr és profi ökölvívó gála.
2018-12-06Negyedik hely KaposváronA diák- és utánpótláskorú leány birkózó-csapatbajnokságon szerepeltek a Dunaferr SE versenyzői. A megmérettetésen erőn felül teljesítve az összetett negyedik helyet szerezték meg.
2018-12-04A lelkesedést nem kell tanulniuk a kicsiknek. Nagy gólok, kis cípőben - véget ér az idei OvifociDecemner 3-án, hétfőn délelőtt a városi sportcsarnokban rendezték az idei Ovifoci-Bajnokság zárófordulóját – 14 örökmozgó csapat részvételével. Futballünnep érmekkel, kupákkal, Mikulással.
2018-12-03Mesemondók találkozója (kishír)December 7-én, pénteken újra mesemondóversenynek ad otthont a városi József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárra. Az alsó és felső tagozatos diákoknak egyaránt Mátyás királlyal kapcsolatos meséket adnak majd elő. A kicsik seregszemléje délelőtt 10 órakor, a nagyoké pedig 14 órakor kezdődik. (teljes szöveg)
2018-12-03Fényes magyar győzelem a mezőfalvi bokszgálánHatalmas és sportszerű csatákat láthattunk december 1-én szombat este a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében, ahol már másodszor álltak szorító kötelek mellé a hazai amatőr boksz és a profi világ jeles képviselői. A látványos show műsor keretében megtartott mérkőzéseken kiütéses KO, technikai KO és döntetlennel végződő összecsapásoknak is tapsolhattak.
2018-12-00Diáksport sikereinkA nagyvenyimi általános iskola I. és IV. korcsoportban részt vett a 2018-ban első alkalommal megrendezett Suli Foci Kupán. Kürti Viktor testnevelő tanár beszámolója az eseményről
2018-11-30Nagy csaták a Suli Kupáért. Az általános iskolák csapatait hívták a pályára15 általános iskolás együttes vett részt a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett Suli Foci Kupa első fordulóján.
2018-11-29Éppen lemaradtak a dobogórólAz elmúlt évekhez hasonlóan idén is egyszerre rendezték meg a diák- és utánpótlás korú leány birkózó csapatbajnokságot. A mezőny november 11-én Kaposváron találkozott, amelyben ott volt a Dunaferr SE is.
2018-11-28Remek tésztahíd és kémiai kísérlet. Remek tésztahidat építettünkA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Ihász Benett, a Hild József Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2018-11-27Hazai sikerek az MMK-banA Dunaújvárosi Darts Club 39 versenyzője indult az első helyi páros versenyen az Munkásművelődési Központban.
2018-11-27Háromszáznál is több diákot mozgattak megA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség közösen írta ki a középiskolások számára a Centrum Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát.
2018-11-27Nagyot küzdött a baracsi együttes az éllovas ellenA megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó őszi fordulója után az éllovas Bicske – köszönhető a Baracs elleni sikerének – az első helyről várja a tavaszi folytatást. Bár a győzelmet nem könnyen szerezték meg, a Baracs közel volt a bravúrhoz, hiszen kétgólos hátrányból egyenlítettek, s csak a hajrában tudott nyerni az éllovas.
2018-11-26A Hild nyerte a megyei döntőtNovember 22-én rendezték meg Dunaújvárosban a V-VI korcsoportos röplabda diákolimpia Fe­jér megyei döntőjét, amelyen a Pannon Oktatási Központ gimnazistái mellett két székesfehérvári, valamint egy sárbogárdi iskola csapataival mérték össze tudásukat a hildes diákok.
2018-11-23A frissebbé a derbiA magyar női pólóbajnokság szuperrangadóját rendezték november 22-én, csütörtökön este a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A címvédő, bajnok Újpest a trónkövetelő, európai Szuperkupa-győztes DUE-Maarks Graphics gárdáját fogadta szép számú közönség előtt.
2018-11-23NyílhegyenElső alkalommal rendeztek páros dartsversenyt múlt szombaton az MMK-ban a Dunaújvárosi Darts Club szervezésében.
2018-11-23Nagymester a mesterek között. Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza újra a dobogó legfelső fokára állhatottKovács Zsófia volt a mesterfokú bajnokság legeredményesebb versenyzője, míg a Dunaferr SE tornászai a Szuper Csapatbajnokság második helyének örülhettek a győri viadalon.
2018-11-22Bronzérmes lett a vadbodzásA CsoKiss Manufaktúra két bonbonja is díjazott lett az International Chocolate Awards kelet-európai versenyén. Kissné Keserű Erika sós-datolyás bonbonja akkor bronz, a gyulai vadbodzása pedig arany minősítést szerzett. A nyertes bonbonokat így a világversenyre is benevezte, ahol kiderült, hogy a gyulai vadbodza pálinkával töltött finomság világviszonylatban is megállja a helyét.
2018-11-21Szakmai tudáspróbák a Rudas középiskolábanA Rudas középiskolában november 20-án rendezték a meg a Németh Margit matematikaversenyt.
2018-11-21Dobogón a szökevények (képaláírás)A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya hatodik alkalommal hirdetett vetélkedőt „Döntésünk a jövőnk” címmel a megye középiskolás diákjai számára a felelős szexuális magatartás témakörében. Dunaújvárost a Széchenyi gimnázium diákjai, a Kotonszökevények néven indult ifjú hölgyek képviselték, akik az előkelő harmadik helyen végeztek. A díjazottak plakátjuk előtt: Karcis Donatella Leila, Turcsán Gréta, Szalai Bernadett és Agárdi Laura tanárukkal, Kanálné Katona Edittel. (teljes szöveg)
2018-11-20Remekül gálázott a rácalmási kézilabdavilágNovember 17-én, szombaton délután kézilabdaünnepet ült a kisváros, hiszen a nemrég átadott világszínvonalú új sportcsarnokban pályára léptek a jelen, a jövő csapatai, valamint tartva a hagyományokat felidézték Rácalmás kézilabda-történetét is.
2018-11-20A női vizilabdázók folyamatos elismeréseiA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak az európai Szuperkupa megnyerése óta a munka mellett kellemes kötelezettségeknek is eleget kell tenniük.
2018-11-19Díjazták a legszebben virágosító rácalmásiakatTöbb évtizedes hagyománya van Rácalmáson a Városvédő és Szépítő Egyesület virágosítási, porta- és településszépítési versenynek. Az idei díjátadó ünnepség november 16-án, pénteken volt a művelődési házban.
2018-11-17A Tini Kupán a gárdonyisokA tanév során már a negyedik versenyükön vettek részt a dunaújvárosi Gárdonyi iskola lábtollasozói.
2018-11-16A nagy KRESZ-teszt döntője. A nagy KRESZ-teszt példátlanul sikeres voltBefejeződött a nagysikerű közlekedésbiztonsági vetélkedő a városban november 15-én. A győztes a tizenhét esztendős Gyimesi Norbert lett, a második helyen Szőcsényi Csaba végzett, a harmadik Marekkel Tibor lett. A győztes százezer forint értékű Hankook vásárlási utalványt nyert, a második helyezett egy kihangosítóval is felszerelt autórádiót kapott a Tolnaőr Kft.-től, a harmadik egy Spar autós csomaggal gazdagodott.
2018-11-14A legjobban terhelhető tésztahíd nyeri a versenyt (képaláírás)Már 8. alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Egyetemen a tésztahídépítő-versenyt. A kihívásra a felsőoktatásban részt vevő hallgatókból és középiskolás diákból álló 2-3 fős csapat jelentkezett. A hidakkal szemben támasztott követelmények megegyeznek világbajnokság "híd" vagy "tartó" szabályaival: 1 kg tömeg, 1 méter fesztáv, fél méter magasság, 0,1 méter szélesség, bolti tészta és bolti ragasztó. Az az építmény nyer, amely a legnagyobb terhelést bírja el. (teljes szöveg)
2018-11-14Borbás Gergely irányításával. Borbás Gergellyel a Vasas otthonábanA Dunaújvárosi Acélbikák vezetése november 12-én jelentette be, a csapat vártnál gyengébb szereplése miatt szerződést bont a finn vezetőedzővel, Antti Karhulával. November 14-én, szerdán viszont már forduló van az Erste Ligában, tehát szakvezetőre szükség volt. Ideiglenesen Borbás Gerely látja el ezt a feladatot.
2018-11-14Mosolygós győzteseink ajándéka (képaláírás)Marosi Ágnes nagyobbik lánya, Boglárka (középen) a Gyermekmosoly pályázatunk 4–7 éves kategóriájának első helyezettje lett. Az édesanya elhozta magával a kisebbik lányát, Pannát (b) is szerkesztőségünkbe, ahol átvették a győztesnek járó 30 ezer forintos CEWE-utalványt. Botos Bence János (j) második helyezett lett, ő az édesanyja, Botosné Tóth Kitti ölében ül a fotón, ami a november 12-i, hétfői díjátadáson készült. Az ajándékokat Várkonyi Zsolt, a Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője adta át a szülőknek, egy Gyermekételek című recepteskönyv kíséretében. (teljes szöveg)
2018-11-13A hagyomány ma is népszerűTérségi és országos népzenei minősítő versenyt rendezett a rácalmási művelődési házban november 11-én, vasárnap délelőtt a Fejér Megyei Művelődési Központ. Eredmények a cikkben.
2018-11-13A legszebb mosolyú gyermekekLezárult Dunaújvárosi Hirlap Gyermekmosoly online pályázata. A korcsoportonként meghirdett verseny első helyezettjei 10, 20, 30 ezer forint értékű CEWE-ajándékutalványt kaptak. Eredmények a cikkben.
2018-11-12Rácalmáson népzenei minősítő verseny voltNagyszabású rendezvény helyszíne volt november 11-én, a rácalmási művelődési ház: a térségi és országos népzenei minősítő versenynek adott otthont a kisváros.
2018-11-10Teljesen mindegy, milyen játékkal, de nyerni kell!A fővárosiak elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatón az újvárosiak vezetőedzője, Lőrincz Emil (kép) beszélt az elmúlt öt meccs sikertelenségének okairól.
2018-11-09Emléktorna (kishír)Múlt csütörtökön a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a sportcsarnokban rendezte meg a VI. Héger Ádám, V. Ádám Anita és I. Komáromi Ádám Kispályás Labdarúgó Emléktornát. (nem teljes szöveg)
2018-11-09Pezseg a bokszélet a városban. Megrendezték az első versenyt a felújított radari küzdősport centrumbanRemek mérkőzéseket hozott a radari bokszcsarnokban a III. Dunai Ökölvívó Kupa.
2018-11-08Rangos és jól sikerült kupát rendezett az ökölvívó klubAlapos és lelkes előkészületek után sikerrel bonyolították le a III. Dunai Ökölvívó Kupát Dunaújvárosban, a radari sportcentrumban a hét végén.
2018-11-07Lélekben ők is egykori társaikkal futballoztakA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség felhívására a VI. Héger Ádám, V. Ádám Anita és I. Komáromi Ádám kispályás labdarúgó-emléktornán tíz férfi és hat női együttes mérkőzött meg a sportcsarnokban.
2018-11-06Kezdődik a következő fordulóLezárult a Gyermekmosoly pályázat, a Dunaújvárosi Hírlap online fordulója, melyre több mint ezer pályázat érkezett. Eredmények a cikkben.
2018-11-02A szituációk harmadában rossz döntések születnekAz online forduló véget ért, a tesztlapokat kiértékelték, a kitöltőknek elküldték az eredményeiket a megadott e-mail-címekre. A szervezők megkezdték az egyeztetést a döntőbe jutottakkal a második fordulóval kapcsolatban is. Értékelés következik.
2018-11-02Kovács Zsófi a legjobbak között. Kovács Zsófia a torna vb döntőjében!Huszonegyedik helyen jutott a dohai tornász világbajnokság döntőjébe egyéni összetettben Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza
2018-11-02Parádézó bánkisokA Bánki középiskolásai nagy sikert arattak a Széchenyi gimnáziumban megrendezett Nemzetközi Ki-Mit-Tudon.Egyéniben 1. helyezést ért el Csuka Zoltán 2. Harza Márk, 3. Gondár Barna lett. Az ének-zene kategóriát Rumann Alexandra nyerte, a csoportos kategóriában 1. lett a 9.ny osztály. Felkészítőjük Filarszkyné Tolnai Ágnes, a zsűri a legeredményesebb tanár címmel jutalmazta.
2018-11-02A Kero ászaiSiófokon rendezték meg a Krúdy-versenyt, a kereskedő és vendéglátós diákok országos versenyét.Hir Szimonetta és Lajos Bettina különdíjban részesültek Lajos Bettinát választották meg 2018 Fiatal Cukrászának Szűrös Csenge és Fábián Martin elnyerte "A legautentikusabb reneszánsz díszasztal" címet. A dunaújvárosi iskola megérdemelten nyerte el az első helyet.
2018-11-01Izgalmas győzelmet arattak. Nem okoztak csalódást szurkolóiknak az AcélbikákÖsszesen tizenegy gólt láthattak a DAB - Vienna Capitals II mérkőzésre kilátogató drukkerek a Jégcsarnokban. A hazaiak örömére a gólgyártásból az Acélbikák jöttek ki jobban, akik 7 találattal ellensúlyozták a bécsiek 4 sikeres lövését
2018-11-00Virágos RácalmásértA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület (2018) november 16-án tartotta a virágosítási, településszépítési verseny díjkiosztó ünnepségét. Nevek és eredmények a cikkben
2018-11-00Mozgalmas volt az októberünkBeszámoló a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok 2018. októberi rendezvényeiről
2018-11-00A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Állótábor 2018. Euroskills - Budapest. Köszönet a zenéért- A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai 2018 nyarán a Bakonyban táboroztak. A tábor programjai - A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával a rácalmási hetedikes és nyolcadikos diákok ellátogattak a budapesti Euroskills 2018 szakmai Európa bajnokság és kiállításra - A zene világnapja alkalmából a rácalmási iskola énekkara koncertet adott
2018-11-00Rácalmási siker az Országos Agility BajnokságonGlocz Adrienn beszámolója az eseményről
2018-11-00Reiter Zoltán világbajnok2018. szeptember 2-9. között rendezték meg az ausztriai Moosburgban a 3D-s Íjász világbajnokságot, ahol Reiter Zoltán, a rácalmási Jankovich Miklós általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója, CU/gyermek kategóriában világbajnok lett!
2018-11-00A Vajk rendezte meg a DDR negyedik fordulóját Rácalmáson2018. szeptember 8-án került megrendezésre a DDR (Dél-Dunántúl Régió) negyedik fordulója, amit a rácalmási Vajk íjászkör rendezett meg a rácalmási Nagyszigeten.
2018-10-31Sütöttek, főztek és díszítettek. Reneszánsz lakoma profin újragondolvaOktóber 25-én Siófokon rendezték meg a Krúdy-versenyt, a kereskedő és vendéglátós diákok országos versenyét, ahol remekeltek a Kereskedelmi iskola növendékei.
2018-10-31Maguk mögé utasították a mezőnyt a spártai lányokA Spartan Cheerleading Sportegyesület tehetséges fiataljai indultak a Digi Sport A nap hőse című nyereményjátékon. amelynek lényege, hogy hétről hétre öt versenyzőre lehet szavazni, a hét nyertese továbbjut a havi szavazásra, ahol ismét összemérik az erejüket.
2018-10-31Ezúttal sem unatkoztak az utánpótlás tornászaiAmíg a Dunaferr kiváló tornásza, Kovács Zsófi a Dohában vitézkedik a felnőtt-tornavilágbajnokságon, a fiatalabbak, az utánpótlás is szorgalmasan dolgozik. A Budapesti Központi Tornacsarnokban rendezték meg az utánpótlás magyar bajnokság harmadik fordulóját.
2018-10-29Harminckét puttonyt szüreteltek EgerbenAhogy György László, a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának vezetőedzője mondta: a svájciak elleni nagyarányú győzelem, csak a nyerés jó érzését, hangulatát adta meg.
2018-10-29Újra meccslabdáról veszítettekDrámai csatában búcsúztak a Dunaferr Sportegyesület röplabdázói a 2018/2019 Magyar Kupa sorozattól az október 26-án, pénteken lapzárta után befejeződött összecsapáson.
2018-10-27Újabb rangadó volt, amit nem tudott behúzni a DABA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a bajnokság egyik élcsapatát, a Fradit fogadták hazai pályán október 26-án, pénteken este, ahol elmaradt a bravúr.
2018-10-26Mesemondó gyerekek találkozója a könyvtárbanDecember 7-én ismét mesemondóverseny lesz a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.
2018-10-26Birkózók diákolimpiájaA Dunaferr Sportegyesület, a Gurics György Birkózó Diák Sportegyesület és a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány közösen rendezte meg a Gurics Kupa elnevezésű Közép-Magyarország diák II-diák I. területi szabadfogású diákolimpiát Mezőfalván
2018-10-26eSport kupa. Bajnokság a TV előtt ülveA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) a kispályás és a teremfoci után a virtuális teret is meghódítja és elindítja az első eSport kupát az MMK-ban.
2018-10-25A monitoron is megy majd a futball. A konzolok világára is kiemelten figyel a DLSZA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség új megmérettetésre hívja a városlakókat! A versenysorozat nem más, mint a mai társadalomban nagy szerepet betöltő elektronikus sport, vagyis az e-sport. A szövetség első alkalommal írja ki a Duna Fifa e-sport kupát, melynek lényege, hogy a világon legnépszerűbb népszerű videojátékkal a FIFA19-cel megmérettessék magukat a versenyzők, valamint, hogy az országos bajnokságba is benevezzen Dunaújváros és a DLSZ
2018-10-22A fiatal birkózók megfogadták az intelmeketA Dunaferr SE, a Gurics György BDSE és a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány közösen rendezte meg a „GURICS KUPA” Közép-Magyarország Diák II-Diák I. Területi Szabadfogású Diákolimpiát a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében 2018. október 13-án.
2018-10-19CsutaváltóA Szabó Magda Református Iskola és a Hild középiskola idén is megtartotta közös rendezvényét, a csutaváltót
2018-10-19Végzősök városi versenye. A természettudományokrólIdén is megszervezte a DSZC Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskolája a Dunaújvárosi Egyetemmel közösen a 8. osztályosok számára a városi természettudományi versenyt október 18-én a Bánki iskolában.
2018-10-19"Köszönöm Dana néni, hogy te tanítasz"A vidéki csapatok között a negyedik helyet szerezték meg a dunaújvárosi fiatal tornászok. Furjákné Wágner Dajána a képen látható gyereksereggel egy éve dolgozik együtt, kivéve Szabó Emilt, akinek már ez a második éve edzőjével.
2018-10-19Egy bronzérem SoroksárrólSoroksáron a kadet szabadfogású és női országos birkózó bajnokságot. A Dunaferr SE birkózói közül Potesz Diána (61 kg) harmadik, Horváth Alexandra (+73 kg) ötödik helyezett lett
2018-10-18Nindzsaként bizonyított a lelkészStermeczki András dunaújvárosi evangélikus lelkész is szerepelt a TV" Ninja Warrior elnevezésű műsorában.
2018-10-18Potesz Diána bronzérmesSoroksáron küzdöttek meg a Dunaferr SE birkózószakosztályának versenyzői. Potesz Diána 61 kilogrammban bronzérmes lett
2018-10-18Második helyen végzett a Pentele Police csapataVéget ért a dunaújvárosi Pentele Police sporthorgász csapata számára a bajnoki idény, amely nagy sikereket hozott a csapat számára.
2018-10-12Virágbaborított város. Virágköltemények városszerteKihirdették a Virágos Dunaújvárosért verseny 2018-as évi nyerteseit
2018-10-12KalózlesenKalózos családi napot tartottak a Petőfi Sándor Általános Iskolában 2018. október 5-én.
2018-10-12Lábtollal írják a sikereketLábtoll-labda Országos Bajnokságon jártak a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulói 2018. október 6-án. Eredmények a cikkben
2018-10-12TudóspalántákA Rudas iskola a Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából 49 fővel betekintést nyerhetett az EuroSkills budapesti rendezvényébe. Az EuroSkills a fiatal szakemberek Európa-bajnoksága, amit Magyarországon első alkalommal rendeztek meg.
2018-10-12Nehéz kezdés (képaláírás)Idegenben kezdődött meg a Dunaferr SE NBI-es röplabda csapatának idei szezonja, mégpedig a Sümeg otthonában. (nem teljes szöveg)
2018-10-09A honvédelmi versenyen begyűjötték az első díjat. A honvédelemi vetélkedőn elsők lettek a széchenyisekAz idei tanévben a korábbi évek Célra tarts! honvédelmi versenysorozatának országos döntőjébe jutott iskolák katonai témakör feldolgozásában kimagasló teljesítményt nyújtó csapatai nyertek meghívást a vetélkedőre. A 2018. szeptember 26–27-i vetélkedőn a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumot a 11. évfolyamos diákokból álló Masingeverekbol.3 nevű csapat képviselte.
2018-10-05A Vasvári nyerte a Fut a város fődíját!A Carissa Sportegyesület, a DLSZ, a Tourinform iroda és a Decathlon sportáruház által támogatott Fut a város rendezvény keretein belül az idén harmadik alkalommal sikerült megmozgatni a városi intézmények tanulóit és a futni szerető embereket
2018-10-05Focival emlékeztek Ongai Gáborra. A Pálhalmai Országos BV Intézet nyerte a tornátAz idén tavasszal tragikusan fiatalon elhunyt Ongai Gábor rendőr őrnagy tiszteletére szerveztek labdarúgó emléktornát 2018. szeptember 28-án a Pálhalmai Agrospeciál Sporttelepen. A városi rendőrök mellett megyei kollégák is szép számmal érkeztek. Az I. Ongai Gábor Emléktorna első helyezettje a Pálhalmai Országos BV Intézet lett
2018-10-05Egy példaértékű klubmodellOktóber 3-án, szerdán este idegenben, a Tatabánya papírforma legyőzésével megkezdte szereplését a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda együttese a 2018/19-es bajnoki szezonban. A találkozó előtt Mihók Attilával, az előző szezon bajnoki és Magyar Kupa-ezüstérmes, LEN Kupa-aranyérmet szerzett együttes vezetőedzőjével beszélgettünk.
2018-10-04Emléktorna a SportcsarnokbanAz idei évben (2018.) is megrendezte a Szász Antal Emléktornát a Dunaferr SE röplabdaszakosztálya.
2018-10-04MMK: népmese-vetélkedő (képaláírás)Tizennyolc általános iskolai gyerekcsapat hetvenkét versenyzője vett részt október 2-án, kedden a magyar mese napja (Benedek Elek születésnapja) alkalmából rendezett Mese-mese mátka című vetélkedőn, a Munkásművelődési Központ NépmesePontján. A versenyt a Dózsa iskola csapata nyerte meg.
2018-10-03Eddig megfeleltekA jégkorongozók Erste Ligája túljutott az alapszakasz első negyedén. Különösebb meglepetést nem hozott az időszak, de azért némi következtetést már le lehet vonni az eddig látottakból.
2018-10-03Hat év után újra aranyéremSzeptember 29-én már a hetedik alkalommal rendezték meg az Alcufer Kupa kispályás labdarúgótornát.
2018-10-02Talán túlságosan tisztelték a neveket, illetve a kortA 2018/2019. évi röplabda NB I hét végi rajtjára készülő Dunaferr Sportegyesület csapata szombaton a hazai rendezésű Szász Antal Emléktornán lépett pályára.
2018-10-01A házigazda vitrinjébe kerültA szeptember 28-án, pénteken Pálhalmán megrendezett I. Ongai Emléktornán, amit a tavasszal tragikusan fiatalon elhunyt Ongai Gábor rendőr őrnagy tiszteletére szerveztek, tizennégy labdarúgócsapat jelent meg és játszott, maga ez a szám is nagyra becsülhető.
2018-10-00VII. Alcufer Kupa - Kupagyőztes az ISD Dunaferr kispályás labdarúgócsapata (képaláírás)Győr-Gyirmóton az Alcufer Stadionban szeptember 29-én rendezték meg 30 csapat részvételével a VII. Alcufer Kupa nemzetközi kispályás labdarúgótornát, ahol Dunaújvárost az ISD DUNAFERR kispályás labdarúgócsapata képviselte. A küzdelmek során folyamatosan remekül menetelt, majd végül kupagyőztes lett a DUNAFERR gárdája. (nem teljes szöveg)
2018-10-00Ezúttal is tökös hétvégénk volt. A tökfesztivál leg... leg... legjeiKépes beszámoló a 2018-as, XV. alkalommal megrendezett rácalmási Tökfesztiálról
2018-10-00Rácalmás SE Vízi- és Szabadidősport Szakosztályának hírei. Öt versenyen indultak. UTE Maraton, szép eredményekkel. A Dunaferr Kupán (képaláírás). Országos diákolimpia (képaláírás)- Összefoglaló a 2018. őszi versenyekről - Az UTE Maraton rácalmási résztvevőinek eredményei: Poszpischil Lőrinc - Nagy Roland C-2 VI., Poszpischil Bálint K-1 IV., Horváth Laura K-1 I., Bucsi Blanka K-1 V., Dombóvári - Osvai - Wizner - Kucka C-4 II., Fridrichk Levente (?) XII. - A Dunaferr Kupán az amatőr és a szabadidős futamokban is jól szerepeltek a versenyzőink. A 28 nevező egyesületből a 9. helyezést értük el az összesített pontversenyen (teljes szöveg) - Az Országos Diákolimpián sportolóink az iskolájuk, a Jankovich színeiben versenyeztek a Fadd-Dombori pályán. Teljesítményükkel kiemelkedtek: Horváth Benedek, Nagy János, Ecsődi Sára, Poszpischil Bálint (teljes szöveg)
2018-10-00Agility Work-Shopon is jártunkGlocz Adrienn beszámolója a kutyájával, Roxyval eddig elért eredményeiről és jövőbeni terveiről
2018-09-29Ongai Gábor Emléktornát rendeztek. Született egy remek ötlet, amit tett követettAz Ongai Gábor emlékére megrendezett augusztusi kézilabdautánpótlás-emléktorna után szeptember 28-án Pálhalmán rendezték meg az I. Ongai Emléktornát labdarúgás sportágban.
2018-09-28Kovács Zsófi világkupa győztes. Dunaújvárosból a világ tetejéreA Szombathelyen zajló tornász világkupán a világbajnokságra készülő Kovács Zsófiának szólt a magyar Himnusz.
2018-09-28Nagyon gyíkA Lorántffy iskolába érkezett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának nyolc tablóból álló vándorkiállítása. A kiállításhoz kapcsolódó rajzpályázaton Hoffmann Dóra második, Kiss Klaudia harmadik helyezést ért el
2018-09-28Egy arany és két bronzéremPüspökladányban rendezték meg a múlt hétvégén a birkózók diák és serdülő kötöttfogású diákolimpia országos döntőjét. Sallai Sándor első, Gajzer Bálint és Horváth Mihály harmadik lett.
2018-09-28Hazai éremeső a Dunaferr Kupán. Huszonhat fényes medált hoztak el a városi kajak-kenusok a saját rendezésű viadalrólÖsszesen huszonhat éremmel zárták a múlt hétvégén (2018.09.22-09.23.) megrendezett Dunaferr Kupa küzdelmeit a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának versenyzői
2018-09-27Hazai vizeken a kajak-kenusokA hagyományos Dunaferr Kupa kajak-kenu versenynek adott otthont a dunaújvárosi öböl. a minden évben szeptember végén megrendezett megmérettetés különlegessége volt, hogy több olimpikon is tiszteletét tette az eseményen.
2018-09-24Vastaps a fiataloknak. Jogosan szólt a vastaps az újvárosi lányoknakMegállta a helyét a győri világklasszisok ellen a Kohász, mi tagadás, a Fradi után a Győr…! Alaposan megedződött a Kohász a két legutóbbi találkozón.
2018-09-22Végig szoros volt a verseny állásaA Centrumban a Család versenyén végig nagyon hasonló pontszámok váltakoztak az első három fantomkép avatarja alatt, de a soron következő többi osztály sem maradt le nagyon az élbolyból.
2018-09-22Felemelő érzés, fúvóka, rodeóA hangulatos bevonulást és Raul nagysikerű koncertjét „komoly” versengés követte.
2018-09-22Ovifoci-bajnokságban túl a harmadik fordulónA héten rendezték a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek és Ifjúsági Bizottság égisze alatt a harmadik ovifoci-bajnokságot.
2018-09-22Jól kezdték a szezont a fiatal ökölvívókA nyári tábor meghozta a gyümölcsét, hiszen az ifjú ökölvívók máris szép sikereket értek el. Csubi bácsi, (azaz Sulák András edző) az utóbbi hetek sikereiről beszélt.
2018-09-22Kisorsolták a női pólósok beosztásátAz élvonalbeli férfibajnoksághoz hasonlóan a Magyar Vízilabda Szövetség székházában a napokban elkészült női ob I. sorsolását is elkészítették a szakemberek.
2018-09-21Kiszínezték a mozi előtti teret. Aszfaltrajzversenyt rendeztek óvodásoknakMintegy hatvan óvodás lepte el a dunaújvárosi Dózsa mozi előtti teret: aszfaltrajzversenyre hívta őket Lassingleitner Fruzsina önkormányzati képviselő múlt pénteken (2018.09.14.).
2018-09-21Kovács Zsófi három bronzérmeEgyéni összetettben, gerendán és felemáskorláton is bronzérmet szerzett a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia a tornászok Prolan Országos Bajnokságán.
2018-09-21Ezüst és bronz tollaslabdábanA Danubius KSE rendezte meg a Gárdonyi Géza iskolában 2018. szeptember 15-én az országos felnőtt ranglista tollaslabda versenyt
2018-09-21Liszi Ferenc Emléktorna. Játékkal emlékeztek a röplabdázókA DSE Röplabda Akadémia a Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezte meg szeptember 16-án a Liszi Ferenc Emléktornát.
2018-09-21Kemény mérkőzések, labdarúgó apróságok (képaláírás)A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága az idei évben már a Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó-bajnokság versenyrendszerében szervezte meg az ovifoci-kupát. (nem teljes szöveg)
2018-09-20A legendás játékos, edző, Liszi Ferenc nyomában a tehetséges röplabdázókA DSE Röplabda Akadémia szeptember 16-án, vasárnap nyolc U 15-ös csapat részvételével rendezte meg a Dunaújváros Sportcsarnokban a Liszi Ferenc Emléktornát. A seregszemlén számos remek mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók és a szakemberek.
2018-09-19Létesítményi tűzoltók versenyeztek nálunk. Létesítményi tűzoltók látványos versenyét rendezték meg a szigetenAz esemény rangjának megfelelő körümények között kezdődött meg a XXI. Flórián Kupa és a tűzoltó szakmai nap szeptember 15-én, szombaton a Szalki-szigeten.
2018-09-18Tollaslabda: remek formát mutattak a játékosokA Danubius KSE Tollaslabda Szakosztálya szeptember 15-én a Gárdonyi iskolában rendezte meg rangos tornáját.
2018-09-17Kovács Zsófia három érmeHárom napon át versengtek az ország legjobb tornászai a fővárosi tornacsarnokban, ahol telt ház várta a sportág ászait. Mint arról már beszámoltunk, a hosszúra nyúlt sérüléséből visszatérő Kovács Zsófia pénteken a felnőtt női egyéni összetettben a 3. helyen végzett.
2018-09-15Megálmodott világ. Mindannyian kicsit győztesek lettünkEgy trambulinért folyt az alkotói verseny a Dózsa mozi előtti téren a város óvodái között.
2018-09-15Visszakerült a kifogott hal az életterébe, a vízbeA dunaföldvári sporthorgászok nagy tisztelettel őrzik az egykori elnök, dr. Nagy Sándor gyógyszerész emlékét, így az első őszi rendezvényük mindig emlékverseny. Egy hétre rá, szeptember 6-tól vasárnapig pedig a vadvízi pontyfogóverseny következett.
2018-09-14Sírásó verseny. Morbid vetéledő a temetőbenHarmadik alkalommal rendezték meg az Országos Sírásó Versenyt, aminek ezúttal a Dunaújvárosi Köztemető adott otthont szombaton (2018.09.08.) délelőtt.
2018-09-14Pötör Zoltán az újvárosi vasemberPötör Zoltán tízszeres ironman távot, összesen 2260 kilométert teljesített a Svájcban megrendezett Swiss Ultra 2018. Deca Ironman versenyen!
2018-09-14Sima győzelemA Sulisárkányok elnevezésű, Dunaújvárosban júniusban tartott területi versenyről a Vasvári és a Dunaferr iskola csapata jutott tovább a fadd-dombori döntőbe, ahol a Vasvárisok országos bajnokok lettek
2018-09-14Kácser Zita sikereKácser Zita debreceni színekben versenyző dunaújvárosi atléta nyerte a 33. Wizz Air Budapest Félmaraton országos bajnokságot, ami egyúttal nemzetközi verseny is volt, mivel 79 országból jöttek versenyzők.
2018-09-14CímvédésHajdu Jonatán idén (2018) megvédte a potsdami Kanal Sprint elnevezésű versenyen elért tavalyi első helyét.
2018-09-14Dunaújvárosi diadal kispályánAz 5. HAHN & KOLB nemzetközi kispályás labdarúgó tornán első lett a Zemankó Zoltán vezette Dunaferr csapat
2018-09-14Növekedés, erősödésA helyi vállalkozások száma egy év alatt öt százalékkal nőtt, az adatok a középvállalkozások erősödését mutatják, az aktuális kihívások azonban a gazdaság szereplőitől az együttműködés erősítését követelik meg – Hegyiné Tóth Noémivel, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara titkárával beszélgettünk.
2018-09-14Végleg Dunaújvárosba került a rangos serlegA múlt szombaton a Panoráma Sportközpontban rendezték meg az V. Hahn& Kolb Kupa kispályás labdarúgótornát, ahol címvédőként pályára lépett a Dunaferr együttese.
2018-09-13Nászpénz és a kígyóbűvölőPapp Kamilla, a Római városrészi óvoda délutános óvonénije második kísérletre igyekezett besöpörni a Rádió1 roadshow-jának 100 ezre forintos díját.
2018-09-12Életmentők a kulcsi boszik. Ezüst minősítést kapott a Kulcsi boszik csapataA hét végén rendezték meg 47. felmenő rendszerű országos elsősegélynyújtó-versenyt a vöröskereszt gondozásában. A végső fordulóra három csapat jutott be térségünkből, a kulcsi küldöttség pedig várakozáson felül teljesített. Ezüst minősítést kapott a Kulcsi boszik csapata.
2018-09-12Izgalmas meccsek, remek hangulatbanÚjabb sikeres rendezvényt tudjhat maga mögött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, hiszen 2018. szeptember 8-án szombaton megrendezésre került a II. Vitalsport Kupa és a II. Vital Ovi Kupa a Dunaújvárosi Decathlon Áruház együttműkődésével Dunaújvárosban. A kupákon összesen 10 csapat közel 140 amatőr sportolója vett részt, melyből 4 kis óvodás csapat is részt vett!
2018-09-10"A sikerünk nüanszokon múlott"A Dunaferr DUE Dutrade – Haladás mérkőzés előtt felidéztük az ellenfelünkkel vívott, kivétel nélkül színvonalas kemény csatákat. Ebből a meccsből is az kerekedett.
2018-09-07Újvárosi éremesőRemekeltek a dunaújvárosi kenusok a szolnoki országos bajnokságon
2018-09-07Felemás kezdésA DKKA ifjúsági együttese a DSE Nemesvámos ellen nyereséggel kezdte az NB I nyugati csoportjának bajnoki szezonját.
2018-09-07Vereséggel kezdtek a Kohász kézilabdázói. A szezon első tétmeccsét a Vác otthonában játszotta csapatunkVereséggel kezdte a DKKA felnőtt csapata a 2018/2019-es szezont
2018-09-06Ezúttal sem sikerült a pontszerzésA Dunaújvárosi Acélbikákra várt az a feladat, hogy megszerezzék a magyar csapatok (DAB, FTC, UTE) első pontját, pontjait a jégkorong Visegrád Kupában. A DAB Poprádra látogatott a szlovák–magyar közös sorozatban, és 8-4-es vereséget szenvedett.
2018-09-05Elkészítették a Magyar Kupa főtáblája sorsolásátKisorsolták szeptember 5-én, kedden Magyar Labdarúgó Szövetség székházában a Magyar Kupa főtáblájának, 128 csapatot felvonultató első fordulójának sorsolását. A Mezőfalva és a DPASE együttese is azonos osztálybeli riválist kapott és egyaránt idegenben játszik.
2018-09-00Létesítményi tűzoltók versenye. A tűzoltás csapatmunkaTöbb éves hagyomány, hogy szeptemberben Dunaújvárosban találkoznak az országban dolgozó létesítményi tűzoltók. 2018. szeptember 15-én a Szalki-szigeten rendezték meg versenyüket. csaknem százhetven tűzoltó, tizenhét fél, illetve tíz teljes rajban tett próbára szakmai felkészültségét és fizikai állóképességét. Nyilatkozik Fülep Zoltán tűzoltó ezredes és Hegedűsné Hájas Anita, a papírgyár tűzoltóságának híradó ügyeletese.
2018-09-00Az Édesanyám című pályázat eredményeiA Mária út Egyesület pályázatot hirdetett általános iskolásoknak Édesanyám címmel. Az alsósok rajzzal, a felsősök elbeszéléssel pályázhattak. Nevek és eredmények a cikkben
2018-09-00A Rácalmás SE kézilabda szakosztály híreiA Rácalmás SE kézilabda szakosztály 2018. augusztusi hírei és őszi tervei
2018-09-00Nőtincs kupaAntal Iván versenyzői a Nőtincs kupán szerepeltek. Nevek és eredmények: Bucsi Blanka I., Poszpischil Lőrinc II., Horváth Laura III., Ecsődi Sára IV., Poszpischil Luca V., Poszpischil Bálint VIII., kajak 2-esek Bucsi Blanka - Horváth Laura II., Fridrichk Levente - Poszpischil Lőrinc V.
2018-09-00Horváth kettő aranya Poznanban (képaláírás)Vízi Gábor tanítványa Horváth Benedek Poznanban vett részt az Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV). Kenu kettes 1000 m-n Besenyei Ádámmal aranyérmet szereztek. Még aznap a Hodován, Kollár, Horváth, Besenyei négyes hajó szintén aranyérmet szerzett 500 m-n. Besenyei Ádámmal 200 m-n egy bronzot is begyűjtöttek. Így Benedek az ORV-t kettő arany és egy bronzéremmel zárta. Gratulálunk! (teljes szöveg)
2018-08-31VB ezüst. Ezüstös nyitány a világbajnokságonMásodik helyen végzett a HydroGP világbajnokság F-250-es kategóriájának az ukrajnai Ternopliban, 2018. 08. 25-26-án zajlott nyitóversenyén Bodor Péter, a Dunaújvárosi Vízi Sport Club versenyzője
2018-08-31Újvárosi aranyA HDH-IAA Nemzetközi Íjász Szövetség 2018. augusztus 14-20. között Gyulán rendezte meg a történelmi íjász világbajnokságot, ahol dr. Skaliczky Andrea világbajnok, dr Rácz Attila bronzérmes lett.
2018-08-31Tűzoltók erőpróbája. A dunújvárosi Ambrus lászló képviselte Fejér megyétTűzoltók nemzetközi versenye zajlott 2018. 08. 25-26-án Bükfürdőn. Fejér megyét a dunaújvárosi Ambrus László képviselte
2018-08-31Erőnek erejével!A Dunaújvárosi Triatlon SE versenyzője, Pötör Zoltán részt vett a Swissultra Deca Continuous versenyen, Svájcban. A tízszeres Ironman-távot negyedikként teljesítette.
2018-08-31UltrafutásA futás szerelmesei népesítették be 2018. augusztus 26-án a dunaújvárosi Duna-partot, ahol is a Futaújváros Ultrafutást rendezték meg.
2018-08-31A Karmacsié a Szuperkupa. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség idén is megrendezte a kispályás csúcsrangadótSorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a kispályás labdarúgók Szuperkupáját a Karmacsi Autó együttese.
2018-08-31Játékkal emlékeztek. Horváth Nikolett EmléktornaKét korosztályban, nyolc együttes részvételével rendezték meg múlt vasárnap (2018. 08. 26.) a Horváth Nikolett Emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
2018-08-31Döntős helyek. Kajak-kenu világbajnokságA dunaújvárosi Dunaferr SE kenusai Kiss Balázs és Hajdu Jonatán is versenyzett a portugáliai kajak-kenu világbajnokságon, Montemor-o-Velhóban. Eredmények a cikkben.
2018-08-30Tűzoltók versenyeztek. A legerősebbek, legkitartóbbak közé került az újvárosi tűzoltóA legerősebb és legkitartóbb tűzoltók versenyén, vagyis a TFA-n (Toughest Firefighter Alive) százhetvenen álltak rajthoz – köztük hivatásos, önkormányzati és létesítményi tűzoltók –, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a sokszor erőt próbáló feladatokat. A nemzetközi mezőnyben Ambrus László (kép) tűzoltó zászlós, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság szerparancsnoka képviselte Fejér megyét.
2018-08-29A Karmacsi nyerte meg a szuperkupátHétfőn este a vidámpark területén található kis műfüves pályán már ötödik alkalommal rendezték meg a városi szuperkupát, amelyen a 2017/2018. évi kispályás labdarúgó-bajnokság Acerbis csoportjának első helyezettje, a Karmacsi Autó együttese, valamint a XVI. Dunaújváros Kupa győztese, a Dunabiztos-Micro gárdája lépett pályára.
2018-08-25Egyenesen a döntőbe. Egyenesen a döntőbe kerültekMindig nagy öröm – bár sajnos csak ritkán tudunk ilyenről beszámolni –, ha dunaújvárosi zenekar ér el országos sikert. A BeatKOHO most megörvendeztetett minket egy jó hírrel.
2018-08-24Huszti Vanda is utazik a vb-reHuszti Vanda a DUE-Maarsk Graphics játékosa is bekerült vb-re utazó magyar válogatottba
2018-08-24Nagy csaták a strandon. Idén is megrendezték a Szent István Kupát a szigetenIdén (2018) is óriási sikert hozott a dunaújvárosi Szalki-szigeten megrendezett Szent István Kupa, melyen a szokásos csapatsportágak mellett különböző ügyességi versenyek is voltak
2018-08-24A kőkemény zsűri is elégedetten falatozottKisapostagi halászléfőző verseny zsűrijének két vezéralakját elismert szakemberként és médiasztárként is befogadta a népes mezőny.
2018-08-2324 órás horgászverseny (képaláírás)Immár negyedik alkalommal rendezte meg a versenyt a Kulcsi Horgász- és Természetvédő Egyesület. A pecásoknak nem volt szerencséjük, az alacsony vízállás miatt alig fogtak valamit. (teljes szöveg)
2018-08-23Futópályán a mezőnyA kezdő csapat már némileg megfogyatkozott, ám remek hír, hogy még mindhárom kiváló magyar sportember versenyben van. Pötör Zoltán, Mindum Károly és Szabó Zoltán is szorgosan rója a köröket a az erdős területen található futópályán.
2018-08-23Küzdelmes volt a Kohász Kupa (képaláírás). Jobbnak bizonyult a ViborgA Viborg elleni találkozóval rajtolt el a Kohász Kupa. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia hagyományosan augusztusban rendezi meg a felkészülési tornát, amelyen több külföldi együttes is részt vett az évek során. Az idén több meghívott csapat lemondta a szereplést a megmérettetésen, azonban a parázs küzdelmek így sem maradtak el. (teljes szöveg)
2018-08-22Csonkán is értékes volt a Kohász KupaA záró mérkőzésre hangolódva már tudtuk, hogy a viszszamondások miatt idén mindössze háromcsapatos Kohász Kupán a győzelem a dán Viborgé lesz, amíg a második, harmadik hely a DKKA – Budaörs mérkőzésen dőlt el, előbbi végül a házigazda dunaújvárosiaké lett.
2018-08-17Minden meccset megnyertekMinden meccset megnyert a DKKA a serdülő és ifjúsági utánpótlás tornán. (Kevés adat a cikkben.)
2018-08-17Fiatal bajnokokA budakalászi Országos Strandröplabda Bajnokságon a DSE Röplabda Akadémia két játékosa, Béres Mátyás és Matyiák Zsolt U14-es korosztályban országos bajnok lett
2018-08-17Díjátadás szezon előttA Decathlon Sportáruház aulájában augusztus 15-én, szerdán délután rendezték meg a VII. Decathlon Nyári Kupa ünnepélyes díjátadóját.
2018-08-16Ismét jégen a BikákAz Érsekújvár elleni mérkőzéssel megkezdte a Visegrád Kupa küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák
2018-08-15Történet a nagy halról és a jószívű befogójárólA kisapostagi halas nap egyik ünnepelt hőse dr. Vida Károly nyugalmazott főiskolai docens volt, aki ezt a címet ugyan elegánsan elhárította magától, de mindenki más szerint megillette őt. A szakmai szövetség is állást foglalt az ügyben: ezért a napi versenyek eredményhirdetésén Kapuczin Lajos, a Kisapostagi Duna SE Horgász Szakosztály elnö­ke átadta számára a HOFESZ által a sikeres fogást elismerő oklevelet és mellé egy emlékplakettet.
2018-08-15Óriáspontyot, törpeharcsákat zsákmányoltakÚjabb sikeres versenyen van túl a Pentele Police, a dunaújvárosi rendőrkapitányság sporthorgászcsapata. Ezúttal a nagykunsági öntözőcsatornán megrendezett versenyen sikerült helytállni, és több különdíjon kívül az egyéni első helyet és a csapatverseny harmadik helyét is megszerezni.
2018-08-14Halországgá vált KisapostagNagyszabású halünnepet tartottak augusztus 11-én,szombaton Kisapostagon. A snecifogó program mellett finomabbnál finomabb halászleveket meózhattunk, a szakavatott zsűri tagjai is elégedettek voltak a kóstolás után.
2018-08-14Udvariatlan lemondások a Kohász KupánVáratlanul kellemetlen közleményt volt kénytelen közölni velünk Imre Vilmos, a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia sportigazgatója.
2018-08-14"Idomított" halakkal is versenyeztek - pletykáltákGurisatti Gyulát, akit nem csak a lövészetben, de horgászatban is bajnokként tisztelünk, rossz hírbe hozták a riválisai. Az egész parton sűrű szemhunyorítások közben azt suttogták, hogy idomított halakat hozott, s miután a kifogás után visszadobta azokat a vízbe, újból a horgára vetették magukat…
2018-08-13Snecifogók és halászléfőzők (képaláírás)Két jeles esemény is volt Kisapostagon augusztus 11-én: a snecifogó bajnokságra életkorra és nemre való tekintettel nélkül jelentkezhettek a szerencsét próbálók, a halászléfőző-verseny résztvevői is komolyan vették a dolgukat. (teljes szöveg)
2018-08-13Virágos Dunaújvárosért!A helyi önkormányzat Virágos Dunaújvárosért 2018 címmel tizenkilencedik alkalommal versenyt írt ki a dunaújvárosi lakosság számára. Múlt héten lejárt a jelentkezési határidő, most már a bírákon van a döntés sora.
2018-08-10Hat újvárosi érem SzolnokrólA szolnoki kajak-kenu országos megmérettetésen a Dunaferr SE versenyzői, Mányi Zsófia, Boldis Csenge, Slihoczki Ádám, Árva Bálint, Rónai Márton és Perger Máté is dobogóra állhatott. (A helyezések nem derülnek ki a cikkből!!)
2018-08-10Parádés dunaújvárosi tornagyőzelem. Vereség nélkül nyerte meg a viborgi kézilabda tornát a DKKA U-19-es csapataMindegyik mérkőzését megnyerve szerezte meg a viborgi Generation Handball elnevezésű utánpótlás torna első helyét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia II-es számú U19-es csapata.
2018-08-10Hazai győzelmek. Nagy csaták a strandonA férfiaknál a DAC, míg a hölgyek mezőnyében a dunaújvárosi Steel Beach Girls csapata nyerte a Szalki-szigeten megrendezett II. Pentele Kupa elnevezésű strandkézilabda tornát.
2018-08-10Tétmeccsel kezdtek az Acélbikák. Vereséggel mutatkozott be a DAB a Visegrád KupábanRögtön tétmeccsel indította a szezont a megújult Acélbikák jégkorongcsapata, amely a Visegrád Kupa nyitómecscsén a szlovák extraligában érdekelt, régi ismerős Érsekújvár együttesét fogadta augusztus 9-én, csütörtökön este a jégcsarnokban.
2018-08-09Gyerekhorgászok látogattak a Duna-partra. Horgászünnep volt a kicsiknekNagy, de kellemes feladatsort vállaltak magukra a Kisapostagi Duna SE Horgász Szakosztály tagjai erre a hétre. Elsőként egy remek diákcsapatot láttak vendégül, akik egy nagyon speciális nyári táborból, a pecásokéból érkeztek Székesfehérvárról. A most következő hétvégén aztán még nagyobb kihívás vár rájuk: a három éve hagyománnyá vált snecifogó verseny lebonyolítása. Kapuczin Lajossal, az egyesület elnökével beszélgettünk
2018-08-09Veretlenül tornagyőztes a DKKAElveszített meccs nélkül lett tornagyőztes a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia II. számú U19-es együttese a dániai Generation Handball kupán. Vártok Ákos csapata norvég és dán csapatokat is maga mögé utasított.
2018-08-07Balogh Beatrix újra dobálta a gólokat. Örömjáték a rekkenő hőségbenEgy nagyszerű, igazi nyári sport­eseménynek, a II. Pentele Strandkézilabda Kupának találták meg a helyét Dunaújvárosban, a szabadstrandon augusztus 4-én, szombaton. Nyolc csapat feszült egymásnak, hogy – igaz, nem vérre menő módon – megküzdjenek az elsőségért. Az esemény sikerrel és jókedvűen zárult.
2018-08-06Kohász-tornagyőzelem Dániában. Fantasztikus siker Dániában, veretlenül lett első a DKKAVeretlenül nyerte meg korosztálya küzdelmeit a DKKA II U19-es csapata a dániai Handball Generation elnevezésű, a világ minden pontjáról közel kétszáz csapatot felvonultató utánpótlás-seregszemlén.
2018-08-06Hazai sikerek születtek homokonA II. Pentele strandkézilabda-kupát rendezte meg – az ezt a szak­ágat játszva, jókedvükben is művelők számára – a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség a Szaki-szigeten augusztus 4-én, szombaton.
2018-08-03Bronzérem a világbajnokságról.Bronzérmet szerzett kenu kettes 1000 méteren a dunaújvárosi Kiss Balázs és az újpesti Dóri Bence párosa a bolgár Plovdivban rendezett kajak-kenusok ifjúsági világbajnokságán
2018-08-03Jó formában a viborgi viadalonA DKKA mindkét U19-es csapata bejutott a középdöntőkbe a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda tornán
2018-08-03Fiatalok bravúrjaLignanoban, Olaszországban rendezték meg a 2018. évi HaBaWaBa nemzetközi utánpótlás vízilabda tornát, ahol Plus U13-as korosztályban Kardos Krisztina csapata az ötödik lett.
2018-08-01Kovács bajnoki címeA Dunaferr SE kajak-kenusai a 2018-as év legnagyobb hazai seregszemléjén, a gyermek és kölyök magyar bajnokság és Kolonics György Emlékversenyen vettek részt a hét végén.
2018-08-00Mi is az a lábtoll?A lábtoll-labda nevű sportág ismertetése. Nyilatkozik Kohán Árpádné, aki meghonosította a sportágat a Gárdonyi Géza Általános Iskolában.
2018-08-00Rácalmási diákok országos sikereA Város- és Faluvédők Szövetsége által kiírt országos környezetvédelmi pályázaton a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai, Vincze Hajnal Blanka (8.b) és Blau Kata (7.a) 3. helyezést ért el, Osvai Réka (7.a) és Mikó Fanni (6.a) különdíjban részesült
2018-08-00Egy álom vált valóra. Rácalmási Szigetfutás, avagy...Nagy Gábor beszámolója az I. Rácalmási Szigetfutásról, amely 2018. június 24-én a Rácalmási Nagysziget és Ártéri Tanösvényen zajlott, több mint 400 versenyzővel
2018-08-00Serdülő ifjúsági magyar bajnokságA rácalmási kajak-kenusok részt vettek az 2018 augusztus 2-5-ig Szolnokon megrendezésre került serdülő ifjúsági magyar bajnokságon. Horváth Laura, Bucsi Blanka, Bucsi Dániel, Nagy János és Bencs Botond eredményei a cikkben
2018-08-00Olimpiai Reményégek Versenye és Kolonics vándorserleg (képaláírás)Horváth Benedek biztos indulója az Olimpiai Reménységek Versenyének (ORV), amelyet szeptember közepén Lengyelországban rendeznek meg. Benedek az országos bajnokságon elért eredményei alapján érdemelte ki, hogy részt vegyen ezen a rangos, szeptemberi megmérettetésen. Bucsi Bálint és Bucsi Bence nyerte a C-2 500 méteren a Kolonics György vándorserleget. (teljes szöveg)
2018-08-00Országos versenyt rendeztek az íjászokRácalmási Nagysziget adott otthont a Magyar Íjász Szövetség 3D Grand Prix sorozat aktuális fordulójának 2018. 07. 14-15-én.
2018-07-31A nagyatádi ob-n is erőt mutatott a DTSETekintélyes csapattal képviseltette magát a hosszú távú triatlon országos bajnokságon a DTSE kollektívája. Remek eredmények sokasága.
2018-07-27Kiváló otthont nyújtott városunk. Bombameglepetések, parázs meccsek és remek szervezés a Szalki-szigetenA selejtezőkkel kezdődött meg múlt pénteken (2018. július 20.) a szabadstrandon kialakított pályákon a MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság harmadik fordulója.
2018-07-27Öt nem akármilyen aranyérem2018 július 21-22. között Szolnokon zajlott a kajak-kenu masters magyar bajnokság, melyen részt vett Hubikné Tarjáni Éva (öt aranyérem), Vedelek István, Martinkó György és Kálmán Sándor.
2018-07-27Minden éremből hoztak haza a Sárkányok. A Dragon Steel részt vett a hazai rendezésű sárkányhajó világbajnokságonA 2018. július 17-22 között Szegeden tartott 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon a dunaújvárosi Dragon Steel SE egy aranyat, egy ezüstöt és két bronz érmet szerzett
2018-07-26Mindenkinek fontos volt, közös a siker. Közös siker született a falunaponNagy munka után élvezetes, büszke, közös sikerük született a nagykarácsonyi falunap szervezőinek és lebonyolítóinak. Bár mindenkinek fontos dolga akadt, magukat „csak” az egyik rendezőként mutatták be.
2018-07-26A szabadstrandnál volt a szerva (képaláírás)Az országos strandröplabda-bajnokság újabb fordulójának Dunaújváros adott otthont. A háromnapos rendezvényen minden eddiginél népesebb mezőny vett részt: a 35 női páros mellett 29 férficsapat adta be a nevezését a versenyre. Az eseményen a strandröplabdameccsek mellett cheerleader- és autós bemutató is várta az érdeklődőket. (teljes szöveg)
2018-07-25Újvárosi sárkányok világbajnoki bravúrjaiIzgalmas és kiváló versenyeket láthattak azok, akik július 17. és 22. között kilátogattak először a Maty-érre, majd szombaton és vasárnap Szeged belvárosába. A sárkányhajók klubcsapat világbajnokságát rendezték meg.
2018-07-25A viborgi utazás előttA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I-es női kézilabdacsapata két hete kezdte meg felkészülését az új szezonra. György Lászlóval (kép), az együttes vezetőedzőjével beszélgettünk arról, hogy haladnak a munkával, és mi vár rájuk a következő napokban.
2018-07-24Ahol Kolumbia lett a bajnokA közelmúltban első alkalommal rendezett mini vb foci kupát a helyi labdarúgó- szövetség és a kezdeményezéshez csatlakozó sportszergyártó és forgalmazó cég. A világbajnokságot ezúttal Kolumbia nyerte.
2018-07-23Izgalmas csaták a strand homokján. Vihar, izgalom és számos meglepetés a szigetenHárom napon át, július 20-22 között izzott a homok a Szalki-szigeten, ahol a hazai strandröplabda-bajnokság harmadik fordulóját rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén.
2018-07-21Grund vándorkupa voltImmár 11. alkalommal szervezték meg 2018. július 14-én a Grund Vándorkupa elnevezésű programot, amelyre az V. Perkátai Lovas Találkozó melletti területen került sor.
2018-07-21Fejér megyei fogathajtó sikerek ZombánA perkátai Szajkó Liliána, Horváth Árpád és Penzer László is győzött a zombai fogatajó versenyen.
2018-07-20A remek védekezés volt a sikerünk alapjaA magyar női vízilabda-válogatott július 19-én, csütörtökön este újabb rangadót játszott a spanyolországi Európa-bajnokságon. Az oroszok elleni találkozót kiváló védekezéssel és hullámzó támadójátékkal nyertük meg.
2018-07-20Klujber Katrin a legeredményesebb. Klujber Katrin a világ tetején. A dunaújvárosi tehetség már 16 évesen bizonyított a felnőtt csapatbanA női kézilabdázók junior világbajnokságán kulcsszerepet vállalt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tehetsége, Klujber Katrin is, aki nyolc mérkőzésen szerzett ötven találatával a válogatott legeredményesebb játékosa volt a világbajnokságon. (2018. 07. 1-14. Debrecen)
2018-07-20Zöld város. Virágos Magyarország, virágos Dunaújváros.Tovább szépül a belváros. Parkosítás, parkolók, kávézó, mozi és Duna-parti sétányIdén (2018) másodszor vesz részt Dunaújváros a Virágos Magyarország nevű versenyen többek között a "Zöld Város" elnevezésű projekttel.
2018-07-20Világbajnok sárkányhajósokA szegedi 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon (2018. július 16-án kezdődött) a Dragon Steel SE csapata Junior A mixed kategóriában első helyezett lett.
2018-07-20Éremeső Mezőkövesden. Boksztársakat fogadtak a dunaújvárosi csarnokbanA Dunai Ökölvívó Egyesület versenyzői a mezőkövesdi 42. Matyó Kupán három aranyérmet (Horváth Máté serdülő 62 kg, Zörgő Adorján junior 48 kg, Kovács Adrián felnőtt 64 kg) és két bronzérmet (Erdélyi Péter junior +80 kg, Dodó Norbert felnőtt 52 kg) szereztek.
2018-07-20Mini vébé DunaújvárosbanA Decathlon Sportáruház maximum négy fős kispályás labdarúgó versenyt rendezett, melyen a csapatokat a 2018-as futball világbajnokságon induló csapatokról nevezték el. Díjazottak a cikkben
2018-07-20Száznegyven sportlövő a pályán. Önvédelem, fegyverek, pontosság és gyorsaságEgyre több és egyre nagyobb versenyeknek ad otthont a dunaújvárosi lőtér. Most hétvégén (2018. július ?) például egy száznegyven sportlövőt felvonultató nemzetközi megmérettetés volt.
2018-07-19Birtokba vették új bázisukatSikeresen szerepelt a napokban a nemzetközi Matyó Kupán a Dunai Ökölvívó SE küldöttsége, ám ennél is nagyobb örömet jelentett a klub számára, hogy birtokba vehették az országos szinten is egyedülálló új bázisukat a radari sporttelepen.
2018-07-13A világbajnokságért válogatóznakJúlius 13-15 között Szolnokon rendezik meg a második válogatót, amely az augusztusi, portugáliai kajak-kenu világbajnokságra való indulásról dönt. A versenyen a Dunaferr SE négy kenusa, Hajdu Jonatán, Kiss Balázs, Slihoczki Ádám és Kovács Máté szerepel, akik Vajda Attila és Molnár Gergely edzők kíséretében csütörtökön indultak útnak.
2018-07-12Tizenegy érem a vidékbajnokságrólA hét végén rendezték meg a Tolna megyei Fadd-Domboriban a régiós kajak-kenu vidékbajnokságot, amelyen a Dunaferr SE fiataljai ismét bebizonyították, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. Számos pontszerző és dobogós helyezés mellett nem egy arany­érmet is nyertek.
2018-07-10Gyermek horgászverseny: száznál is több halat fogott ki a győztesA Kulcsi Horgász- és Természetvédő Egyesület (KHTVE) ebben az esztendőben immár IV. alkalommal rendezte meg a gyermek-szülő horgászversenyt a Duna-parton.
2018-07-09Különleges küzdősportgála volt, Ugandából érkezett harcosokkalKülönleges esemény volt a küzdősportgála a Dózsa mozi előtti téren az elmúlt hétvégén. Főképp a magyar zászló alatt indulók értek el sikereket. Két külföldi, egy férfi és egy nő viszont nem csak az elsöprő formája miatt vonta magára a tekinteteket. Ők voltak az Ugandából érkezett harcosok.
2018-07-09Tornagyőztes Mihók-csapatJúlius 5-7 között négycsapatos nemzetközi női vízilabdatornának adott otthont a dunaújvárosi uszoda. Mihók Attila válogatottja három győzelemmel az első helyen zárt.
2018-07-09Gyerekek horgásztak szombaton (képaláírás)A Kulcsi Horgász és Természetvédő Egyesület (KHTVE) ebben az esztendőben immár IV. alkalommal rendezte meg a gyermek-szülő horgászversenyt a Duna-parton. Idén 16 versenyző jelentkezett, jellemzően mind kulcsiak. Az első helyezett 112 halat fogott két óra alatt. (teljes szöveg)
2018-07-07Ideális helyszínt találtak a strandlabdarúgóknakA strandlabdarúgó utánpótlás-bajnokságot a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága rendezte meg. Az eseményt támogatta Dunaújváros önkormányzata is. A résztvevők Fejér megyéből érkeztek.
2018-07-06Több százan az újvárosi triatlonon. Ötödik alkalommal rendezték meg az Aquarius Kupátidén immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Triatlon SE az Aquarius Triatlont, s a végig remek hangulatú megméretésen ezúttal közel négyszáz versenyző állt rajthoz.
2018-07-06Ifjú tehetségek a homokon (képaláírás)A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága négy korcsoport számára rendezett strandlabdarúgó utánpótlás-bajnokságot Dunaújvárosban a Szalki-szigeten. A mérkőzéseket, amelyeken Fejér megye jelentős hagyományú csapatai vettek részt, az elmúlt három napban játszották le, a résztvevők és a rendező által is ideálisnak talált helyszínen. Az eseményt Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával hozták létre, a szervezésben és a lebonyolításban a Dunaújváros PASE működött közre. (teljes szöveg)
2018-07-05Ötödször, de nem utoljára (képaláírás)Ötödik alkalommal ugrottak vízbe, pattantak kerékpárra és húztak futócipőt az Aquarius Triatlon versenyzői. Az Alsó Duna-parton szervezett sporteseményen ezúttal az időjárással is szerencséjük volt az indulóknak: kellemes, meleg időben versenyezhettek július első hétvégéjén. (teljes szöveg)
2018-07-05Repkedtek a pofonok a Dózsa téren2018-ban negyedik alkalommal rendezték meg a Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősportgálát a Dózsa mozi előtti téren.
2018-07-03Több mint egy sima verseny - ez volt az 5. Aquarius TriatlonNem vitás: idei kiadásában szintet lépett az immáron 5. alkalommal jelentkező Aquarius Triatlon. Aki értékel: Makai Gábor, a versenyt szervező és rendező Dunaújvárosi Triatlon Egyesület elnöke.
2018-07-02Földön, vízen, kerékpáron. Triatlon, ahol mindenki győzhetImmáron ötödik alkalommal gyűrkőzött neki több száz sport­ember az Aquarius Triatlon versenynek július 1-én, vasárnap reggel az alsó Duna-parton. Remek hangulat, kiváló teljesítmények és igazi sportélmény jellemezte a komoly erőpróbát.
2018-07-02Rácalmási horgászpalánták (képaláírás)A Rácalmási Sirály Horgászegyesület immáron 22. alkalommal rendezte meg utánpótlásnevelő táborát, ezúttal is a nemzetközi horgászparadicsomnak számító Rétimajorban, a Nyalóka szigeten. Július 6-án délelőtt pecaversennyel zárul a szakmai program. (teljes szöveg)
2018-07-01Pofonokból nem volt hiány. Negyedszer rendezték meg a Nemzetek Csatáját városunkbanEzúttal is megtelt a Dózsa mozi előtti tér azokkal a sportszeretőkkel, akik az idén már negyedik alakalommal szurkoltak a Nemzetek Csatája küzdősport viadalon.
2018-07-00Rácalmás 2018-ban is nevezett a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyreRácalmás 2018-ban is nevezett a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre
2018-07-00A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szimbólumaA rácalmási önkormányzat gyermekrajzpályázatot hirdetett a gyermekjóléti szolgálat új logójának elkészítésére. Különdíjas Pletser Laura Lotti, 3. helyezett Mák Luca, 2. helyezett Katona Tibor Péter, 1. helyezett Vincze Hajnal Blanka.
2018-07-00Idén is népszerű volt a kerékpáros vetélkedő2018. június 1-én került sor a - most már hagyománnyá vált - kerékpáros vetélkedőre a Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában.
2018-07-00Tankerületi környezetismeret versenyA rácalmási Jankovich iskola a Jankovich-hét keretében, 2018-ban is megrendezte a 4. osztályos tanulóknak a környezetismeret versenyt. Eredmények a cikkben
2018-07-00Szépíró és olvasó versenyA rácalmási alsós diákok közül többen részt vettek a baracsi iskolában megrendezett szépíró és olvasó versenyen. Eredmények, nevek a cikkben
2018-07-00Bucsi Bence - Európa-bajnoki arany! (képaláírás)Horvátországban rendezték meg a múlt héten az ifjúsági és U23-as maraton kajak-kenu Európa-bajnokságot. A Rácalmás SE ifjúsági versenyzője, Bucsi Bence aranyérmet szerzett kenu kettesben Vass Zoltánnal, a Lágymányosi SE sportolójával. Gratulálunk Bencének ehhez a kiváló eredményhez! (teljes szöveg)
2018-07-00Síkvizi Eb: ötödik helyezés (képaláírás)Bucsi Bálint az olaszországi Auronzoban megrendezett síkvízi Európa-bajnokságon szerepelt. A kenu négyesek 500 m-es távján, a döntő futamban egy másodperccel lemaradva a dobogóról, az ötödik helyezést érte el a Hodován, Kollár, Bucsi, Zupkó magyar egység. Gratulálunk! (teljes szöveg)
2018-07-00Sikeres bemutatkozásA rácalmási sárkányhajósok bemutatása, eredményeik
2018-07-00Vidék BajnokságA rácalmási sportegyesület kajakosai július 6-8-ig Fadd-Domboriban kvalifikációs bajnokságon vettek részt. Nevek és
2018-07-00Motorcsónakverseny kicsiben (képaláírás)Vízi modellezős versenyt rendeztek a közelmúltban (2018. július) a nagyvenyimi horgásztavon. Ha ez a rendezvény meghonosodik a venyimi tavon, egy olyan új színfoltot jelenthet, amely új lakossági csoportoknak, a természet és a technikai sportok kedvelőinek kínál programot. A jövőben a vitorlás hajók megjelenése tovább növelheti az amúgy is magas látványértékű rendezvény színvonalát. (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi idegen nyelvi verseny (képaláírás)Tankerületi idegen nyelvi versenyen 8. osztályos tanulóink (nagyvenyimi általános iskola) III. helyezést értek el. A csapat tagjai: Várkonyi Kornélia, Bereck Máté, Papp Ádám és Simon Bence. Felkészítő tanáruk: Gere Szilvia (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi mesemondó verseny (képaláírás)A tankerületi mesemondó versenyen a felső tagozatosok (Nagyvenyim) versenyében Szokolai Nóra harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanára: Budai Árpádné (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi történelem verseny (képaláírás)A tankerületi történelem versenyen iskolánk (nagyvenyimi általános iskola) csapata a második helyen végzett. A csapat tagjai: Tóth Levente, Szigeti Dániel, Rédl Márk és Góczán Barnabás. Felkészítő tanáraik: Becze Gábor, Tóthné Kolmankó Diána és Budai Árpádné (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi szövegértő verseny (teljes szöveg)A negyedik évfolyamosok tankerületi szövegértő versenyén Balogh Mátyás (nagyvenyimi általános iskola tanulója) az előkelő második helyezést érte el. Felkészítő tanára: Németh Kitti (teljes szöveg)
2018-07-00Szabadegyházi körzeti összetett atlétika verseny (képaláírás)- A szabadegyházi körzeti összetett atlétika versenyen III. korcsoportos lány csapatunk III. helyezést ért el. A csapat tagjai: Takács Regina, Horváth Enikő, Varga Vanda, Barna Linda, Várkonyi Krisztina, Tóth Regina. Felkészítő tanáraik: Budai Árpádné, Boromiszáné Gelencsér Erika, Csikós-Nagy Norbert (teljes szöveg) - ... II. korcsoportos fiú csapatunk I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Wéber Róbert, Rauf Péter Pál, Balogh Mátyás, Mess Ferenc és Csizmadia Csanád. Felkészítő tanáraik: Budai Árpádné, Boromiszáné Gelencsér Erika, Csikós-Nagy Norbert (teljes szöveg)
2018-07-00Országos kézilabda bajnokság (képaláírás)A III. korcsoportos fiú csapatunk "Megye bajnokként" az országos elődöntőbe került, ahol hajszállal maradtak le az országos döntőbe jutásról. Csapatunk tagjai: Árva Csaba, Fülöp Milán, Horváth Zalán, Horváth Zoltán, Kiss Benedek, Kiss Gergely, Kiss László, Kolompár Milán, Sipeki Marcell, Vranyák-Halász Kristóf. Felkészítő tanáruk: Tóth Tamás (teljes szöveg)
2018-06-30Már az elődöntőknél tartanak a csapatokAz elmúlt héten megkezdődött a városi kispályás labdarúgócsapatok számára kiírt XVI. Dunaújváros Kupa, amelyre tizenhat csapat nevezett. Az együttesek már két fordulót játszottak, így kialakult az elődöntők párosítása.
2018-06-30Épül a triatlonpálya (képaláírás)Július 1-én reggel 9 órakor kezdődik a több száz sportembert felvonultató, immáron 5. alkalommal jelentkező Aquarius Triatlon az alsó Duna-parton. A szervezők már június 29-én reggel elkezdték építeni a versenypályát, amelynek központi helyszíne a Zsiráf-szobor szomszédságában lesz megtalálható. A számos neves versenyzőt is felvonultató seregszemlét ezúttal betétszámként egy félmaratoni futóverseny is gazdagítja majd. (teljes szöveg)
2018-06-29CsapatversenyA Dunaferr Se úszó szakosztályának utánpótlás versenyzői múlt vasárnap a Tatabányán megrendezett Gyémánt Kupán megszerezték az összetett csapatverseny második helyét.
2018-06-29Rangadók a belvárosi betonpályánJúnius 27-én, szerdán délután négy csapat mérte össze tudását és tehetségét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett sportpályán. A grund és bajnokai.
2018-06-28Szünidei rangadók a flaszteron (képaláírás)A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett játszóház és játszótér munkatársai futballkupát rendeztek június 27-én délután az Október 23. téren található népszerű sportpályán. A tornán négy csapat játékosai mutathatták meg tehetségüket. A helyi gárdák mellett a Dunaföldvári Tanoda is egy fiatal egységgel érkezett a kupára. A remek hangulatú torna végén a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség felajánlásának köszönhetően kupákkal ls oklevelekkel díjazták a részt vevő csapatokat. (teljes szöveg)
2018-06-28Sportverseny miatt útlezárás vasárnapJúlius 1-én, vasárnap reggel kilenc órakor rajtol az alsó Duna-parton az 5. Aquarius Triatlon.
2018-06-22Két dudás nem fér meg egy csárdában - vagy mégis?Június 16-án, szombaton második alkalommal rendezett női horgászversenyt a Baracsi Horgász Civil Társaság, ahol a férfi tagok női hozzátartozói ragadtak pecabotot, hogy bizonyítsák, nem kisebb horgászok, mint az erősebbik nem képviselői. Hogy mennyire így van, arra Söregi József a társaság vezetője említett példát, miszerint a legutóbbi női versenyen a lányok fogási eredményben bizony lepipálták a fiúkat.
2018-06-22Jó előjel az őszi országos bajnokságraA hét végén Budapesten a Tornacsarnokban szerepeltek ismét a Dunaferr Sportegyesület fiútornászai. Közülük is a tíz és tizenegy évesek indultak a versenyen.
2018-06-18Eredményes szezon után a röplabdázók. EltökétséggelJúnius 16-án, szombaton a Szalki-szigeten lévő kempingben rendezte évzáró összejövetelét a Dunaferr SE röplabda-szakosztálya, illetve a DSE Röplabda Akadémia, ahol a vezetők, edzők és játékosok közösen búcsúztak a 2017/2018. évi bajnoki szezontól.
2018-06-14Gréta: másodikkéntSzlovákiában, Trnava városban (Nagyszombat) szerepeltek dunaújvárosi tornászok. A Magyar Torna Szövetség egy tíztagú csapatot jelölt ki a versenyre. A serdülők között két dunaújvárosi, Makai Lilla és Mayer Gréta, valamint három magyar edző, köztük a dunaferres Török Dániel és egy bíró kapott helyet.
2018-06-12Kiváló helyezések a Móriczban. Példamutató helyezések környezetvédelembőlSzámos alkalommal számoltunk be a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjainak tanulmányi sikereiről. Ezúttal a környezetvédelemben remekeltek az iskola csapatai.
2018-06-12Veteránok dobogós remeklései2018. június 9-én Debrecenben rendezték meg az ez évi Veterán Kötött- és Szabadfogású Országos Birkózó Bajnokságot. A Dunaferr Sportegyesületet 6 birkózó képviselte.
2018-06-11Édes élet: ahogy a nagymamák készítikSüteményes versenyre várták az elkészült édes remekeket június 9-én, szombaton a Munkásművelődési Központban.
2018-06-09Sulisárkányok a Szalki-szigetenJúnius 8-án délelőtt első ízben jelentkezett a Szalki-szigeten a Sulisárkányok utánpótlásverseny, amelyre helyi és térségi általános, illetve középiskolás fiatalokat vártak a szervezők.
2018-06-08Szülinapi sakk-kupa (kishír)Mintegy hatvanhat fiatal és idősebb sakkozó csapta össze logikai tudását az MMK Kupán. A Királysakk SE idén ünnepelheti fennállásának tizenötödik évfordulóját. A Katona Ferenc által vezetett egyesület a versennyel koronázta meg a jubileumi alkalmat.(nem teljes szöveg)
2018-06-08Nindzsák között. A lelkész is megméreti magátA TV2 Ninja Warrior őszi sorozatában városunk evangélikus lelkésze, Stermeczki András is megméreti magát az igen nehéz akadálypályákon.
2018-06-08Horváth Tamásék megnyerték a Nagy DuettetA mindent eldöntő, második körös szavazás eredményeként A Nagy Duett győztese 2018-ban a dunaújvárosi Horváth Tamás és Balázs Andi lett.
2018-06-08Tizenhat csapat mozdult rá a tornára. Strandkézilabda és trandfoci a Szalki-szigetenÓriási sikert hozott a Szalki-szigeten megrendezett Mozdulj meg! elnevezésű strandfoci és strandkézilabda torna. 16 középiskolás együttes mérte össze erejét.
2018-06-08Parádé a válogatónKét dunaújvárosi kenus utazhat az Európa-bajnokságra: Hajdu Jonatán, Kiss Balázs
2018-06-07Egyre népszerűbb a helyi triatlon verseny. Töretlen népszerűségnek örvend az Aquarius TriatlonNemzetközi szintéren is egyre népszerűbb a triatlon, amelynek helyi képviselete, a DTSE immáron 5. alkalommal rendezi meg a nemzetközi kitekintésű versenyét, az Aquarius Triatlont.
2018-06-06A lovagkorban járhattakHarmadik alkalommal rendezték meg a Semetkay Ágnes történelmi emlékversenyt a dunaföldvári Beszédes József Általános Iskolában.
2018-06-06Strandkupa a Szalki-szigetenElső alkalommal szervezték meg a Mozdulj meg! strandkupát ifj. Pribék István kezdeményezése nyomán. Az ötlet sikeresnek bizonyult, összesen 16 középiskolás sportolókból álló csapat nevezett be az egész napos megmérettetésre.
2018-06-06Ügyesednek a srácokJúnius 3-án, vasárnap Nyíri Patrik és Varga Gyula edzők tanítványai szerepeltek a diú serdülő, kezdő kategóriában.
2018-06-06Bozsik-program (képaláírás)Sárosi Bence Gábor a Móricz Zsigmond Általános Iskola 4. osztályos tanulójaként a Bozsik-programban dupla sikert ért el. Az MLSZ Fejér megyei kirendeltsége által hirdetett Bozsik-rajzversenyen közönségdíjas lett, s az intézményi Bozsik-programban egész éves futballteljesítményeiért szintén különdíjat kapott. (teljes szöveg)
2018-06-05A zsiványtanya lett a legjobb produkcióAz Ádámok és Évák ünnepének eredményei. A zsűri tagjai: Léner András (elnök), Bodor Böbe és Balassa Eszter voltak.
2018-06-05A dunaújvárosi énekes, Horváth Tamás újabb televíziós sikereÚjabb népszerű televíziós zenés vetélkedőt nyert meg a dunaújvárosi származású Horváth Tamás (kép) zenész, aki ezúttal Balázs Andrea oldalán ért el sikert a Tv2 kereskedelmi csatorna Nagy duett című műsorában.
2018-06-04Remek bográcsos ételek készültek a falunapon. Ízletes ételek, kitűnő hangulatA Kisapostagi Baráti Kör ismét tarolt a falunapi főzőversenyen. A kondéros remekművek értékelése után kiosztották a Kisapostag Büszkeségei címet és a Kisapostagért Díjat is. Délután kulturális programok szórakoztatták a kilátogatókat. Az idei rendezvényre azok a lakók is kijöttek, akik eddig távol maradtak – mondta értékelésében Nagy Attila, Kisapostag polgármestere.
2018-06-04Gyermek horgászok versenye az öbölbenNagy sikerrel zárult a gyermeknap alkalmából rendezett gyermek horgászverseny június 2-án, szombaton. A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület, a Magyar Országos Horgász Szövetség és a Dunacenter Horgászbolt által szervezett versenyt a szabadstrandon bonyolították le.
2018-06-04A Veszprém és a NEKA ünnepelhette elsőségétJúnius 2-án, szombaton és június 3-án, vasárnap ismét a férfi kézilabda került a középpontba a városban, hiszen az egyetem sportcsarnoka adott otthont a serdülő és ifjúsági bajnokság négyes döntőinek.
2018-06-01Mobil, tablet és csapatmunka. Rendhagyó matekverseny a fiataloknakA kreativitást, a digitális eszközök használatát és a problémamegoldó gondolkodást helyezte a középpontba az a rendhagyó matek verseny, amelyet a Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem szervezett.
2018-06-01Kreatív csapatmunka digitális eszközökkelEgyedülálló és hagyományteremtő volt a Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem közös projektje, a több száz középiskolás nevezővel lezajlott Ma-tech verseny. A háromfordulós megmérettetést a tervek szerint a továbbiakban is megrendezik majd, sőt, több természettudományos tantárgyat is górcső alá vesznek a szervezők.
2018-06-00Országos siker a Jankovich-banA "Tiszán innen, Dunán túl" című országos népdaléneklési verseny megyei fordulójában kiemelt arany minősítést kapott kisegyüttes kategóriában és ezzel az országos döntőbe jutott Mikó Fanni és Ranga Petra Boglárka.
2018-06-00A Jankovich iskola diákolimpiai sikerei. A legfrissebb hírünk!Képes beszámoló az eredményes diákokról, csapatokról
2018-06-00Maraton Országos BajnokságA 2018. május közepén Győrben megrendezett Maraton OB-n a rácalmási Bucsi Bence kenu kettesben országos bajok lett. További nevek és eredmények a cikkben
2018-06-00EB vagy VB a tét (kishír)Szegeden a rácalmásiak két kenusa az ifik meghívásos versenyén nagy lépést tett előre a világbajnokságon vagy az Európa-bajnokságon indulási jog kiharcolásában. Az eredmény a kenu négyesek összeállításánál számít. Horváth Benedek II. míg Bucsi Bálint a döntő futamban az V. helyezést érte el. Az utolsó válogató verseny is lezajlik Szolnokon, mire a cikk megjelenik, s akkor tudjuk meg milyen egységben tud indulni a két kenusunk. (teljes szöveg)
2018-06-00Dunavarsányi utánpótlás verseny (kishír)A Rácalmás SE vízisport szakosztályának serdülő és ifjúsági versenyzői részt vettek a Dunavarsányban megrendezett utánpótlás versenyen is, amelyre mintegy 500 nevezés érkezett. A rácalmásiak remekül szerepeltek. Eredmények: Nagy János I. helyezés. Bencs Botond II. helyezés. Csőregi Dorka II. helyezés. Bucsi Blanka II. helyezés. Horváth Laura VII. helyezés (teljes szöveg)
2018-05-31Országos tantárgyi sikerekA Bendegúz Tudásbajnokság országos döntőjébe jutott a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója, Szmodics Emese Anna (kép). A harmadikos kislány irodalom, matematika és környezetismeret tantárgyakból versenyzett az internetes fordulókon, és mindháromból remekül teljesített, hiszen az országos döntőbe jutáshoz megyei első helyezésre volt szükség.
2018-05-31Táci versenyen jártak a perkátai pálinkafőzőkTöbb mintával is neveztek és szép eredményekkel térhettek haza a perkátai csapat tagjai a Tácon rendezett versenyről.
2018-05-28Bizonyítottak a tűzoltók. Lánglovagok a lépcsősoron - egy jubiluemi verseny eredményeiNagy elszántsággal startoltak és saját erőnlétük határát már-már átlépve értek célba a Fejér megyei lépcsőfutóverseny résztvevői május 23-án Dunaújvárosban. A Duna-parti lépcsősor idén már tizedik éve állította kihívás elé a tűzoltókat, akik közül többen minden esztendőben rajthoz álltak. A jubileumi viadalon ezúttal Dunaújváros hivatásos és létesítményi tűzoltói győzedelmeskedtek.
2018-05-25Három tornászunk is dobogóra állt. Hat aranyérem a nemzetközi emlékversenyrőlHat aranyéremmel térhettek haza a Dunaferr Se tornászai a Kiskunfélegyházán megrendezett Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyről.
2018-05-24A felfutás bajnokai - jubileumi verseny a lépcsősoron. Lépcsőről lépcsőre: kitartáspróba tűzoltóknak - jubileumi felfutásA negyedik lépcsősornál már fárad a láb, az ötödiknél már fáj, a célban pedig teljes kifulladás – ám az extrém kihívásokat kereső tűzoltók pont az ilyen próbákat szeretik. Május 23-án, szerdán délelőtt immáron 10. alkalommal ugrottak neki a leghosszabb Duna-parti lépcsősornak a megyei lánglovagok.
2018-05-24Erős mezőnyben táncolt a Vasas. Erős mezőnyben lépett fel a VasasA pünkösdi hétvégén sem tétlenkedtek a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes táncosai, két csoporttal is részt vettek a XXII. Méta fesztiválon, Balatonbogláron.
2018-05-24Gólszerzésre mennek a fiatalok. A jövő bajnokai rúgták a gólokatA Dunaújvárosi Óvoda Római városrészi tagóvodájában május 23-án délelőtt rendezett, gyereknappal egybekötött sportrendezvénye. Ezen a tizenkét városi tag­óvoda mellett a kulcsi és az apostagi (igen: a Duna túlpartján lévő Apostagról van szó!) óvodások képviseltették magukat.
2018-05-24Dunaújvárosi rendőröké a legnagyobb fogásA hét végén a második fordulóval folytatódott a Horgászatot Kedvelők Ligája versenysorozat, amelyben a dunaújvárosi rendőrök versenycsapata ismét kitűnően szerepelt. Az ölbői versenypályán megrendezett versenyen Szakács Krisztián 18,5 kg hallal megnyerte a szektorát, és ő büszkélkedhetett a verseny legnagyobb halával is, egy 5,8 kg súlyú ponty kifogásával.
2018-05-24A Főnik örülhetettMájus 23-án rendezték a Fejér Megyei Kupa helyosztóit a dunaújvárosi stadionban.
2018-05-23Horgászok hétvégéje. Pünkösdi fogások BaracsonIgen szép mennyiségű csuka, ponty, keszeg, kárász, amur és dévér várta a baracsi horgászokat a Baracsi tónál május 19-én, hogy egy kitűnő hangulatú versennyel alapozzák meg az idei horgászszezont.
2018-05-23VII. Akarat Ereje Kupa. Emlékezetes sikerrel zárult a kupaLezajlott a VII. Akarat Ereje Foci Kupa – Családi Utazás program Dunaújvárosban, az alsó Duna-parton, pünkösdhétfőn. Remek időjárás, hibátlan szervezés, színvonalas mérkőzések, nagyszerű szabadidős programok közül válogathattak az érdeklődők.
2018-05-23Bendegúz - gyermekakadémiaLezajlottak a Bendegúz – Gyermek- és Ifjúsági Akadémia megyei összecsapásai. Dunaújváros büszke lehet.
2018-05-22Hajdu Jonatán lett a világkupa legeredményesebb férfi kenusa. Kimagasló teljesítménnyelÖsszesen huszonnégy éremmel zárta szereplését a magyar kajak-kenu válogatott május 20-án, vasárnap a hazai rendezésű, rekordrészvételt hozó világkupán. A versenyen egy arany- és egy ezüstérmet, illetve negyedik helyet szerzett a Dunaferr SE kenusa, Hajdu Jonatán, de klubtársai, Slihoczki Ádám és Kiss Balázs is alaposan kitettek magukért.
2018-05-22Kovács Zsófia aranyérmes lettA magyarok kilenc aranyérmet szereztek a tornászok kiskunfélegyházai nemzetközi Matolay női versenyén. Az emlékversenyen a felnőtteknél a Dunaferr SE Eb-ezüstérmes versenyzője, Kovács Zsófia, a serdülőknél klubtársa, Mayer Gréta lett a legjobb egyéni összetettben. Utóbbit Makai Lilla követte a második helyen.
2018-05-18nyeregbe pattant a város. Harminc kilométeres bringatúraTöbb mint ezer kerékpáros tette meg a múlt szombaton a Mezőfalváig s vissza távot.
2018-05-18Bevetésen a pindúr pandúrok. Közbiztonsági rendezvénysorozatÜgyességi pálya, kresz tábla-kirakó, vízsugaras lövés várta a gyerekeket a Pindúr Pandúrok elnevezésű közlekedésbiztonsági versenyen.
2018-05-18Ezüstös acélKét ezüstéremmel zárták a Budapesti Sárkányhajó Fesztivál küzdelmeit a Budapesti Sárkányhajó Fesztivál küzdelmeit a dunaújvárosi Dragon Steel SE sárkányhajósai.
2018-05-18Hárman a válogatottban. Remek szezonnyitó SzegedenJól szerepeltek a Szegeden megrendezett felnőtt és ifjúsági rangsoroló versenyen a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának sportolói. A május 17-20. köztt sorra kerülő szegedi világkupán Hajdu Jonatán, Slihoczki Ádám, Kiss Balázs is bekerült a válogatott keretébe.
2018-05-18Dunaújvárosé az ország legjobb csapata. Negyvenhárom önkormányzatot előztek meg a focistákAz önkormányzatok számára kiírt focitorna első helyét városunk csapata nyerte meg.
2018-05-18Erőltetett menet felfelé (kishír)Tizedik alkalommal rendezték meg a Fejér megyei tűzoltó lépcsőfutó versenyt.(nem teljes szöveg)
2018-05-17Harmadik hely a fordulóbanMájus 13-án a Danubius KSE tollaslabdacsapata a felnőtt III. osztályú csapatbajnokság tavaszi fordulójában lépett pályára Budapesten.
2018-05-16Birkózópalánták MezőfalvánA Dunaferr Kupa gyermek- és diák meghívásos birkózóversenyt május 12-én rendezték meg Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében.
2018-05-16Szép eredmények a diákolimpiánAz országos lábtoll-labda diákolimpia országos döntőjét (2003–2006-ban születettek) május 9–10-én Zánkán rendezték meg. Dunaújvárost a Gárdonyi Géza Általános Iskola tizenöt tanulója képviselte – nagyon szép eredményekkel.
2018-05-12Három döntőben. Legalább egyszer jó lett volna elkapni az ÚjpestetAz előző szezonban sem itthon, sem a nemzetközi porondon nem jutott döntőbe a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese, a május 10-én, csütörtökön befejeződöttben viszont három finálét is vívott Mihók Attila együttese. A mérleg: aranyérem a LEN Kupában, második hely a Magyar Kupában és a bajnokságban.
2018-05-12Diákolimpiai sikerek a Hikari karatékáitólJászberényben rendezték meg a XV. Ippon Shobu karate diákolimpiát, amelyen oktatási intézményét képviselve 41 egyesület 288 versenyzője vett részt, közte a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karatékái.
2018-05-11Élen végzett a sebészetA kórház dolgozói idén már másodszor rendeztek szakmai versenyt, hogy felhívják a figyelmet a kézhigiénére.
2018-05-11Ragyogó jókedvük kerekedettAz előszállási iskolások versenyre keltek a minden csodáját bemutató tavaszi természettel. Ők is színes, ragyogó, jókedvet hozó programokkal örvendeztették meg magukat és az arra járó kíváncsiskodókat.
2018-05-10Kutyák bizonyították erejüket, elszántságukatIgazi különlegességként rendezték május 5-én, szombaton Mezőfalván a Dog Olimpiát, amelynek egyik legérdekesebb versenyszáma az ebek súlyhúzása. A síneken gördülő nehezéket speciális kutyahevederekkel kötik az állatokhoz, majd csalival, vagy szóbeli utasításra megindul a betonnehezékkel telerakott kocsi.
2018-05-10Az év első nagy versenyénA téli alapozás után május 10-től a Szegeden rendezett felnőtt és ifjúsági rangsoroló vár a hazai kajak-kenusokra, amely a hazai sportolók számára az idény első via­dala lesz. A megmérettetésen a Dunaferr SE nyolc képviselője is ott lesz.
2018-05-07Problémás autókra vadásztak pénteken. Az autóvadász kupának nem mindenki örült...Sikeres autóvadász versenyt rendeztek május 4-én, pénteken a városban.
2018-05-05A kézhigiéné világnapja alkalmából adták át a verseny díjait tegnapAz ENSZ Egészségügyi Világszervezete (angol rövidítéssel a WHO) tíz éve nevezte ki május 5-ét a kézhigiéné világnapjának. Ebből az alkalomból május 4-én, pénteken délelőtt a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház auditóriumában hirdették ki az intézmény kézhigiénés bajnokságának eredményét.
2018-05-04Élethű életmerntés. Közbiztonsági rendezvénysorozatIdén már negyvenhetedik alkalommal rendeztek elsősegélynyújtó versenyt városunkban, ami a közbiztonsági hónap részeként valósult meg, ezúttal a Városháza előtti téren.
2018-05-04Pecások akcióban: kinél mutat nagyobb számot a mérleg?Május elsején a dunaújvárosi kikötő-öbölnél 26. alkalommal rendezték meg az Öböl Kupa elnevezésű horgászversenyt.
2018-05-04Fociztak a munka ünnepén. Tizenöt csapat a kispályás labdarúgó tornánA Kemi-Ker Kft. csapatának sikerét hozta a második alkalommal megrendezett Mprint Kupa.
2018-05-04A leggyorsabb segítség! A bajban ők segítenek először a sérülteknekA közbiztonsági hónap hivatalos megnyitóját a megyei elsősegélynyújtó-versenyre időzítették, melyet Cserna Gábor polgármester nyitott meg május 3-án..
2018-05-04Szombaton a vízparton. Fontos szerepe van a segítőnekMozgalmas nap volt az április 28-i Nagykarácsonyban. Ekkor rendezték meg a helyi horgászversenyt.
2018-05-04Már nagyon szalad az időHárom mérkőzés, és véget ér a női kézilabda-bajnokság. Május 5-én, szombaton hazai csarnokban (18 óra) mérkőzik meg a Dunaújvárosi Kohász a vendég Kecskemét együttesével. Majd Vácra utazik a dunaújvárosi csapat május 19-én, és következik ismét itthon az utolsó találkozó május 23-án a Székesfehérvár ellen
2018-05-03Sok volt a kapás, sikeres versenyHagyományosan május elsején és a kikötői öbölben rendezték meg a 26. Öböl Kupa Horgászversenyt.
2018-05-03A főzőverseny győztese a Tóth család lettEgy remek hangulatú pikniket rendezett az erre vágyóknak a Falulánc Kulturális és Közérdekű Szövetség Fogarasi Béla elnök vezetésével Daruszentmiklóson a faluparkban.
2018-05-03A kézügyességüket is bizonyították gyermekekTizenegyedik alkalommal szervezték meg a „Helyünk van a világban” SNI-s gyermekeknek szóló versenysorozatot az idei évben, amelynek döntőjére 2018. április 24-én került sor Perkátán.
2018-05-03Kemi-Ker Kft. a csúcsonÁprilis 30-án, hétfőn immáron második alkalommal rendezték meg az Mprint Kupa kispályás labdarúgótornát, amely ezúttal is hangulatos meccseket hozott.
2018-05-02Dunaferr-érmek a szezonnyitórólAhogy minden évben, úgy idén is az Évadnyitó Tolna maratonnal indult a szezon a Dunaferr SE kajak-kenusai számára. Április 28-án, szombaton azonban nem Tolnára, hanem Faddra utaztak versenyzőink.
2018-05-00Len Kupát nyertek, s most arany a cél2018. április közepén a spanyolországi Mataróban rendezték meg a női vízilabdázók Len Kupájának döntőjét, amit nagy meglepetésre a Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphic csapata nyert meg. Nyilatkozik Mihók Attila vezetőedző. A kupagyőztes csapat névsora.
2018-05-00Pannon siker az FMD-nHat arany-, tizenöt ezüst-, négy bronzérem, két különdíj, valamint egy zsűri dicséret - ilyen fantasztikus eredménnyel zárult a múlt 2018 áprilisában megrendezett Fejér Megyei Diáknapok a Pannon Magángimnázium tanulói számára, akik így a 33 induló iskolából az igen előkelő, hatodik helyen végeztek.
2018-05-00Az alma a fájátólSzabó Máté, a Széchenyi Gimnázium 15 éves tanulója a Szorul a hurok című kisfilmjével kategóriagyőztes lett a Fejér Megyei Diáknapokon. Máté édesapja, Szabó Nil szintén több filmet rendezett már.
2018-05-00Siker volt a tizedik Almavirág Fesztivál. Almavirág ünnep a kúriábanA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület tizedik alkalommal rendezte meg 2018-ban a tavaszköszöntő nagyrendezvényét, az Almavirág Fesztivált. Almás süti verseny eredménye a cikkben
2018-05-00Rácalmásiak majálisa a pályán. Sportos, szórakoztatóRemek hangulatban telt a rácalmásiak 2018-as majálisa a sportpályán. A futóverseny eredményei a cikkben
2018-05-00Országos Cimbora irodalmi verseny!Ranga Petra, Pletser Lotti rácalmási valamint Szmodics Emese és Toponári Sára dunaújvárosi cimbora sikerrel helyt állt a négyfordulós országos Cimbora irodalmi versenyen
2018-05-00A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. PPT-ből jeles! Íjászeredményeink az utánpótlás tükrében! Szép eredmény a megyei versenyen. Dr. Bóna emlékverseny - JÁTSSZUNK KÉMIÁT!- A székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskola által meghirdetett power-point versenyen vett részt az iskola két tanulója. Vincze-Hajnal Blanka 8.b osztályos tanuló 1., Majsai Laura 7.b osztályos tanuló 2. helyezést ért el - Az iskola íjászai különböző versenyeken vettek részt. Összefoglaló a versenyekről és eredményekről - A rácalmási iskolából az ötödikes Poór Panna, a hetedikes Osvai Réka és a nyolcadikos Vincze-Hajnal Blanka utazott Székesfehérvárra a Magyar Nyelvtudományi Társaság által meghirdetett Kárpát-medencei helyesíró verseny megyei döntőjére. - Az iskolában a Jankovich-héten kerül sor a Dr. Bóna emlékverseny megrendezésére. Eredmények a cikkben
2018-05-00Elkezdődött az évadElkezdődött a 2018-as évad ifjúsági válogatott kenusaink számára. Bucsi Bálint, Bucsi Bence és Horváth Benedek eredményei
2018-05-00Mi van az érem mögött?A rácalmási amatőr futócsapat, a Kocogó Mazsolák bemutatása
2018-05-00Hard Dog Race - BaseGlocz Adrienn beszámolója a Hard Dog Race elnevezésű nemzetközi kutya-gazda akadályfutó versenyről, melyen a középtávot (Base: 6,4 km) teljesítették.
2018-04-28Iskolai Hild-napokat rendeztek. Hild-napok: nagy sikerNagy sikerrel rendezték meg a Hild-középiskolában a név­adó napjait, amikor a vidámságon és a vetélkedőkön volt a hangsúly.
2018-04-28Az első kéttusaA Dunaújvárosi Búvár Suli Sport­egyesület két búvárversenyen és két kéttusaversenyen is indult. Ez a tusaversenyzés volt az első, amelyen a futás és az úszás szerepelt műsoron.
2018-04-27Az ország legjobb diákjai. Az idén a Dunaferr iskola lett a szakmák bajnokaA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 11. alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált, ahol 43 szakma legjobbjai, összesen háromszáz diák versenyzett. Dunaújvárosban hagyományosan óriási várakozás előzi meg ezt az eseményt, hiszen szakképző iskoláink tanulói évről évre ott vannak a legjobbak mezőnyében. Idén egy ezüst- és egy bronzéremmel lettünk gazdagabbak. A 2018. évi Szakma Sztár Fesztiválon Farádi Patrik (kép) szerezte meg a legjobb dunaújvárosi helyezést. Még egy dobogós helyezéssel büszkélkedhet Dunaújváros, ugyancsak a Dunaferr színeiben versenyző Dienes Dominik (kép) épület- és szerkezetlakatos harmadik lett.
2018-04-27Hild-napok (képaláírás)A hagyományos Hild-napok rendezvénysorozata április 26-án kezdődött meg a DSZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolájában. Az első napon megemlékeztek az intézmény névadójáról és versenyeket szerveztek. (teljes szöveg)
2018-04-26Dobogós helyezések a katasztrófavédelmi versenyenA dunaújvárosi Széchenyi gimnázium és a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola csapata is a harmadik helyig jutott el az iskolások számára szervezett katasztrófavédelmi verseny megyei döntőjében.
2018-04-26A Duna menti települések legjobb boraiSzáznyolcvan borminta érkezett a Duna menti települések borversenyére, amelyet tizedik alkalommal rendezett meg április 21-én, szombaton a dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend.
előző következő